Vincze Mária-Mezei Elemér
A falusi munkaerő-foglalkoztatás helyzete az erdélyi falvakban Az 1996 novemberében megválasztott új román kormány jelentős változást irányzott elő az agrárpolitikában, ennek gyakorlatba ültetése azonban nagymértékben függ a falvak valós társadalmi-gazdasági helyzetétől, valamint a falusi lakosoknak a változásokhoz való viszonyulásától. Tanulmányunk célja, hogy átfogó képet nyújtson a vidéki foglalkoztatás jelenlegi helyzetéről és arról, hogy miként értékelik helyzetüket és milyen megoldási alternatívákat javasolnak helyzetük javítására a falvak lakói. A piacgazdaságra való áttérés és különösen a mezőgazdaság átalakulásának sajátos romániai útja, amely a dekollektivizálást a téeszek törvényerejű felszámolásával valósította meg (18/1991-es földállomány törvény),1 mélyreható változásokat hozott a tulajdonosi szerkezetben, a különböző típusú gazdálkodóegységek termőterület szerinti megoszlásában és a földterületek megművelésének szervezeti formájában. A 18-as törvény megszüntette a mezőgazdasági termelőszövetkezeteket, és ezzel a szántóterület 83,6%-a, illetve a mezőgazdasági terület 72,3%-a került vissza az egykori tulajdonosokhoz vagy örököseikhez." Az állami tulajdonú földek egy része is a részvényesek tulajdonába került (588 000 ha).3 1996 közepén 4 millió kisparaszti gazdaság a földterület 58%-át dolgozta meg kb. 2 hektáros átlagterületű kisgazdaságokban.4 A családi társulások száma kb. 13 700 volt, 112 ha átlagterülettel, ezek a teljes mezőgazdasági terület 10,4%-át jelentik.5 A jogi személyiségű társulások száma 3700, és 12,2%-át teszik ki az ország mezőgazdasági területének, azaz átlag 488 ha-osak.6 Az egykori állami mezőgazdasági vállalatok gazdasági társaságokká alakultak át, és 1996-ban az ország mezőgazdasági területének 11,6%-át művelik.7 A községi legelők és más közterületek elérik az összmezőgazdasági terület 17,6%-át.8 Jelentős regionális eltérések mutatkoznak, így a déli megyékben nagyobb birtoknagyságok alakultak ki, és nagyobb a társulások aránya is, míg Erdélyben az egyéni kisgazdaságok a jellemzők.9 1997-ben a földtulajdonformák és birtokstruktúrák újabb átalakulási folyamata indult be, amely a kis- és középbirtokok további térnyerését és megerősödését célozzák, nemkülönben a veszteséges állami tulajdon leépítését a vállalatok privatizációja vagy felszámolása útján.10 A romániai mezőgazdasági helyzet egyik jellegzetessége, hogy az átalakulással felerősödött munkaerő-foglalkoztatási gondokat jórészt a mezőgazdasági ágazatra és a falvakra hárították át. Azok a családok, amelyek 2 hektárnál több földet kaptak vissza (dombvidéken) a termelőszövetkezetek felszámolásakor, nem jogosultak munkanélküli státusra, segélyre, hanem mezőgazdasági termelőknek számítanak, tehát az aktív mezőgazdasági lakosság számát növelik." Rész1
Monitorul Ofícial al Romániei 111(1991). nr. 37. Art. 8. Anuarul Statistic al Romániei. Buc. 1996. 449. 3 Timariu, Gh.: Agricultura de stat ín Románia in lichidare sau restructurare? Tribuna Economicá 1997. 24. sz. 7. és ennek alapján a szerzők számításai. 4 1. m. Uo. 5 /. m.Uo. 6 I. m. Uo. 7 /. m. Uo. 8 1. m. Uo. 9 Bold. I.-Craciun, A.: Exploalafia agricolá. Buc. 1994. 70. 10 Gavrilescu, D.: The main objective of agricultural reform will be the formation of the/amily farm in Romania. Románián Economic Observer III (1997). 1-2. sz. 4. " Legea nr. 1 privind protec|ia sociala a $omerilor $i reintegrarea lor profesionala. Monitorul Ofícial al Romániei 111(1991). nr. 1. 2
3 10
VINCZE MARIA-MEZEI ELEMÉR
ben ez magyarázza, hogy az 1990-es 3055 ezer főről 1994-re 3561 ezerre nőtt a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma, amely csak 1995-től mutat csökkenést (3187 ezer fő, ebből 2926 ezer magángazda).12 A romániai statisztikai nyilvántartás a mezőgazdasági magángazdaságokat nem így csoportosítja: a részidős kisgazdaságok és a nagyobb vállalkozás-jellegű családi gazdaságok is ugyanabba a csoportba tartoznak. Ez a tény nehezíti a más kelet-közép-európai országokkal való összehasonlítást, még inkább az EU-s adatokkal való összevetést. Empirikus felmérésünk, melyet egy komplex - 62 kérdéses, 280 változós - kérdőív alapján végeztünk 1119 gazdaságban, 18 éven fölöttiek körében, kilenc erdélyi falura terjedt ki. lj A tanulmány természeténél fogva elsősorban tényfeltáró jellegű, ezért nem minden esetben sikerült az ok-okozati kapcsolatokat tisztázni. Ez további kutatásokat igényel. A vizsgálatba vont falvak kiválasztásánál három vidéktípust tartottunk szem előtt: a) központtól távoli, hagyományosan mezőgazdasági termelésre alapozott, gyenge ipari infrastrukturális környezettel rendelkező falvak csoportját; b) központhoz közeli falvakat, melyek szorosan kötődnek egy erős, fejlett gazdasággal rendelkező városhoz, pl. megyeközponthoz; c) leépülő ipar melletti vidéktípust, ahol a szocialista iparosítás nehézipari központot teremtett, amely most leépülőben van, és ez kedvezőtlenül érinti a környező falvak ingázó lakosságát, jelentősen megnövelve a regisztrált munkanélküliek számát. Jelen tanulmányunkban a felmérés során gyűjtött és feldolgozott adatok alapján az alábbi jelenségcsoportokat vizsgáltuk: - a falusi lakosság foglalkozás szerinti megoszlása és a különböző csoportokra (mezőgazdasági termelők, alkalmazottak, vállalkozók) vonatkozó gazdasági-társadalmi jellemzők; - a falvak jövőbeni fejlődési stratégiájáról való vélekedések és a falusi lakosság jelenlegi szervezettségi szintje; - vélemények az életszínvonalról és különböző normatív értékeknek tulajdonított fontossági szintről. Az eredmények értékelését több lépésben végeztük: a teljes minta, azaz a kilenc erdélyi falu 1119 háztartása szintjén; a vidék jellege szerinti csoportosításban; vidéktípusonként román és magyar nemzetiségi kategóriák szerint. Az eredmények csak jelzésértékűek, nem általánosíthatók országos szinten. Tanulmányunkban az eredményeket a vidéki, illetve a vidék-nemzetiség csoportosításban is vizsgáltuk, sőt a vélemények elemzésénél az életkor, iskolai végzettség és foglalkozási kategóriák szerinti csoportosítást is szem előtt tartottuk. A nemzetiségi különbözőségek értékelésénél szem előtt kell tartanunk azt a tényt, hogy az eredeti kutatási elképzelésben nem szerepelt kiemelten a nemzetiség mint megkülönböztető tényező, hanem csak a megkérdezett személy azonosítását célozta, ugyanúgy, mint a nemre, életkorra, iskolai végzettségre és foglalkozásra való utalás is. A vizsgált mintában az 1119 megkérdezett személyből 721 (64,4%) román, 376 (33,6%) magyar és 22 (2%) más nemzetiségű, utóbbiakat a vidék-nemzetiség bontásban már nem vettük figyelembe. A mintában a nemzetiségek vidékenkénti eloszlása jelentősen eltérő: a központtól távoli falvakban a lakosok 26,2%-a román, illetve 73,8%-a magyar, központhoz közeli falvakban 96% a román és 3,7% a magyar lakos, míg a leépülő ipar melletti falvak román lakosságának 12
Anuarul Statistic al Romániei. Buc. 1996. 141. Kisbács (Baciu)— Kolozs megye; Csarnóháza (Bulz) — Bihar megye; Kajántó (Chinteni) — Kolozs megye; Csombord (Ciumbrud) —Fehér megye; Lázár (Lazuri) — Szatmár megye; Homoródszentmárton (Mártini?) — Hargita megye; Kászonaltiz (Pláiejii de Jos) — Hargita megye; Prázsmár (Prejmer) — Brassó megye; Retteg (Reteag) — Beszterce-Naszód megye. 13
311
A FALUSI MUNKAERŐ-FOGLALKOZTATÁS HELYZETE AZ ERDÉLYI FALVAKBAN
aránya 76,9%, a magyaroké pedig 23,2%. Ezek az aránybeli különbözőségek is jelzik, hogy ezen a mintán mélyreható nemzetiségi elemzés nem végezhető. Másrészt még ugyanazon vidéktípuson belül is vannak lényeges eltérések a román- és magyarlakta falvak között, így a központtól távoli magyar falvak mezőgazdasági potenciálja (a termőföldek kiterjedése és termőképessége) jobb, mint a vizsgált hegyi román falué, és lényeges különbség az is, hogy a magyar falvakban voltak termelőszövetkezetek, tehát jelentős föld-reprivatizáció történt, míg a románlakta faluban előzőleg sem volt szövetkezet, tehát a tulajdonviszonyok lényegében nem változtak. A központhoz közeli és a leépülő iparú vidéktípushoz tartozó falvakban a lakosság vegyes, ezek többségükben románlakta falvak. A felsorolt tények arra intenek, hogy a nemzetiségi eltéréseket ne csak etnikumok közti eltérésként értékeljük, hanem a többi különbözőségi tényezőt is tartsuk szem előtt az adatok értelmezésénél. A jelzett fenntartások mellett is a nemzetiség szerinti eltérések milyensége (szignifikánsan eltérő vagy sem) fontos információkkal szolgál, amelyek újabb kutatások kiindulópontjaként szerepelhetnek. A következőkben a felmérés fontosabb eredményeit vázoljuk, a részletes adatokat pedig a táblázatokban közöljük. A táblázatokra (ezután t.) sorszámukkal zárójelben hivatkozunk.
A falusi lakosság foglalkoztatási struktúrája Az 1996 nyarán végzett felmérésből kitűnik (1. t.), hogy a vizsgált falvakban a lakosok több mint egyharmada alkalmazott (31,3%), illetve munkanélküli (4,7%), és közel kétharmada tartozik más aktív (magángazdálkodó, vállalkozó), illetve inaktív (nyugdíjas, háziasszony stb.) kategóriába. 1. A m u n k a e r ő f o g l a l k o z t a t á s helyzete vidékenként
A vidék jellege
1. Nem alkalmazott és nem munkanélküli 2. Alkalmazott 3. Munkanélküli 4. Nem válaszol Összesen
Központtól távoli 255 67,1 113 29,7 12 3,2 -
380 100%
Központhoz közeli 228 61,6 129 34,9 12 3,2 1 0,3 370 100%
Leépülő ipar melletti 232 62,9 108 29,3 29 7,8 -
369 100%
Összesen 715 63,9 350 31,3 53 4,7 1 0,1 1119 100%
A vidék jellege szerinti csoportosításban eltérések tapasztalhatók: az alkalmazottak aránya kisebb a központtól távolabb eső falvakban (29,7%), és nagyobb a központhoz közeliekben (34,9%), míg a leépülő ipar melletti falvakban a munkanélküliek aránya több mint kétszeres (7,8%) a másik két vidéktípushoz viszonyítva (3,2%). Az 1. táblázat is jelzi, hogy a munkaerőfoglalkoztatás kérdése eltérően jelentkezik a különböző falvakban, így a probléma kezelésében is szem előtt kell tartanunk a regionális, vidéktípus szerinti különbségeket.
3 10
VINCZE MARIA-MEZEI ELEMÉR
l / a . A m u n k a e r ő f o g l a l k o z t a t á s helyzete vidékenként és nemzetiség szerint
A vidék jellege / a kérdezett személy nemzetisége Központtól távoli
1. Nem alkalmazott és nem munkanélküli 2. Alkalmazott 3. Munkanélküli Összesen
Központhoz közeli
Leépülő ipar melletti
Összesen
román
magyar
román
magyar
román
magyar
román
magyar
57 57,6
199 71,3
209 61,1
11 84.6
186 66,7
42 50,0
452 62,8
252 67,0
42 42,4
69 24,7 11 3,9 279 100%
123 36,0 10 2,9 342 100%
1 7,7 1 7,7 13 100%
77 27,6 16 5,7 279 100%
30 35.7 12 14,3 84 100%
242 33,6 26 3,6 720 100%
100 26,6 24 6,4 376 100%
-
99 100%
A nemzetiségi eltérésekből (l/a. t.) nem lehet érdembeli, egyértelműen etnikai vonatkozású következtetéseket levonni, de mint további kutatások kiindulópontja figyelmet érdemelhetnek. 2. A nem a l k a l m a z o t t a k és nem munkanélküliek eloszlása a vidék jellege szerint
A vidék jellege Központtól távoli 1. Magángazdálkodó 2. Vállalkozó 3. Nyugdíjas 4. Egyéb Összesen
Központhoz közeli
Leépülő ipar melletti
Összesen
29 11.4
6 2,6
19 8.2
54 7.6
8 3.1 142 55,7 76 29,8 255 100%
15 6.6 145 63.6 62 27.2 228 100%
23 9,9 124 53.4 66 28.5 232 100%
46 6.4 411 57,5 204 28,5 715 100%
A nem alkalmazottak és nem munkanélküliek kategóriájában (2. t.) a nyugdíjasok részaránya a legmagasabb (57,5%), majd az egyéb (háztartásbeli, diák stb.) következik (28,5%). Alacsony a főfoglalkozású magángazdák aránya (7,6%) és a vállalkozók rétege (6,4%). A vidékenkénti eltérések szignifikánsak: a központtól távoli, hagyományosan mezőgazdasági falvakban több a magángazdálkodó, de ott is csak 11,4%, míg a központhoz közeli falvakban a számuk elenyészően alacsony (2,6%). Nagyobb arányban vannak vállalkozók a leépülő ipar melletti falvakban (9,9%), és ezek - feltételezhetően - jórészt kényszer szülte vállalkozások, míg a központtól távoli falvakban ezek aránya rendkívül csekély (3,1%). Nemzetiségi vonatkozásban (2/a. t.) az eltérések statisztikailag szignifikánsak, de ebben az esetben is csak fenntartással értelmezhetők etnikai eltérésként. Érdemes lenne további vizsgálatokat végezni arra vonatkozóan, hogy a magyar vállalkozók nagyobb aránya a központhoz közeli, illetve a leépülő ipar melletti falvakban a változásokhoz való jobb alkalmazkodás eredménye-e, vagy kényszerű próbálkozások következménye.
A FALUSI MUNKAERŐ-FOGLALKOZTATÁS HELYZETE AZ ERDÉLYI FALVAKBAN
3 11
2/a. A nem alkalmazottak és nem m u n k a n é l k ü l i e k eloszlása a vidék jellege és a nemzetiség szerint
A vidék jellege / a kérdezett személy nemzetisége Központtól távoli 1. Magángazdálkodó 2. Vállalkozó 3. Nyugdíjas 4. Egyéb Összesen
Központhoz közeli
román
magyar
román
1 1,8 4 7,0 22 38,6 30 52,6 57 100%
28 14,1 4 2,0 119 59,8 48 24,1 199 100%
6 2,6 9 4,3 136 65,1 58 27,8 209 100%
magyar -
3 27,3 6 54,5 2 18,2 11 100%
Leépülő ipar melletti
Összesen
román
magyar
román
magyar
12 6,5 16 8.6 103 55,4 55 29,6 186 100%
7 16.7 6 14,3 21 50,0 8 19,0 42 100%
19 4.2 29 6,4 261 57,7 143 31,6 452 100%
35 13.9 13 5,2 146 57,9 58 23,0 252 100%
A mezőgazdasági termelés mint megélhetési lehetőség A vizsgált falusi gazdaságok 10%-ában a háztartások nem rendelkeznek földterülettel (3. t.), és ez az arány közel kétszer nagyobb (18,4%) a központhoz közeli falvakban. A nemzetiségi eltérések nem jelentősek (3/a. t.), a saját vagy bérelt földdel rendelkezők aránya a magyaroknál 95,2%, míg a román falusi lakosság körében 88,5%. Az eltérés még nagyobb a központhoz közeli falvakban. 3. Földdel rendelkező g a z d a s á g o k eloszlása a vidék jellege szerint
A vidék jellege
1. Saját vagy bérelt 2. Nincs Összesen
Központtól távoli 360 94,7 20 5,3 380 100%
Központhoz közeli 302 81,6 68 18,4 370 100%
Leépülő ipar melletti 344 93,2 25 6.8 369 100%
Összesen 1006 89,9 113 10,1 1119 100%
A birtokstruktúra helyzete: a vizsgált mintában a 10 ha fölötti birtokok aránya 4% (4. t.), míg a 3 ha alattiaké 64,8%. Az a tény, hogy a leépülő iparvidéki falvakban a gazdaságoknak több mint 50%-a 1 ha alatti, jól jelzi, hogy itt a mezőgazdasági foglalkozás nem lehet gyógyír a munkanélküliségre. A magyar gazdálkodók átlagban magasabb arányban rendelkeznek nagyobb területű birtokkal (4/a. t.), de még ebben a csoportban is csupán 8,4% a 10 ha fölötti birtok. Ezt az eredményt egyrészt a mintában szereplő falvak jellegzetessége magyarázza, másrészt pedig az, hogy az 1949-es birtokhelyzet és falusi nemzetiségi struktúra eltér a jelenlegitől. A földpiac alakulása: 1989 után jórészt zsebszerződéses alapon beindult a földpiac (5. t.). A gazdát cserélt területek nagyobbrészt (68,%-ban) 1 ha-nál kisebbek. Mindhárom vidéktípusú falvakban a román lakosok vásároltak inkább földet, de csak kisebb területeket (5/a. t.). A földkoncentráció folyamata lényegében nem indult be, ami érthető is a nemzetgazdaság adott helyzetében, amikor az ingázó alkalmazottakat a magas infláció és ugyanakkor a munkanélküliség réme is fenyegeti.
3 10
VINCZE MARIA-MEZEI ELEMÉR
3/a. Földdel rendelkező g a z d a s á g o k eloszlása a vidék jellege és a nemzetiség szerint
A vidék jellege / a kérdezett személy nemzetisége Központhoz közeli
Központtól távoli román 1. Saját vagy bérelt
92 92,9 7 7,1 99 100%
2. Nincs Összesen
Összesen
Leépülő ipar melletti
magyar
román
magyar
román
magyar
román
magyar
267 95,7 12 4,3 279 100%
283 82,5 60 17,5 343 100%
12 92,3 1 7,7 13 100%
263 94,3 16 5,7 279 100%
79 94,0 5 6,0 84 100%
638 88,5 83 11,5 721 100%
358 95,2 18 4,8 376 100%
4. A g a z d a s á g o k által birtokolt földek területe a vidék jellege szerint
A vidék jellege Központtól távoli 58 16,2 97 27,1 108 30,2 70 19.6 25 7,0 358 100%
1. 1 ha alatt 2. 2 - 3 ha 3. 4 - 6 ha 4. 7 - 1 0 ha 5. 10 ha fölött Összesen
Központhoz közeli 124 41,0 85 28,2 62 20,6 24 8,0 6 2,0 301 100%
Leépülő ipar melletti 172 50,3 112 32.7 36 10,5 13 3,8 9 2,6 342 100%
Összesen 354 35,4 294 29,4 206 20,6 107 10.7 40 4.0 1111 100%
4/a. A g a z d a s á g o k által birtokolt földek területe a vidék jellege és a nemzetiség szerint
A vidék jellege / a kérdezett személy nemzetisége
1. 1 ha alatt 2. 2 - 3 ha 3. 4 - 6 ha 4. 7 - 1 0 ha
Központtól távoli
Központhoz közeli
román 28 30,8 33 36,3 21 23,1 9 9,9
román 113 40,1 81 28,7 60 21,3 23 8,2 5 1,8 282 100%
5. 10 ha fölött Összesen
91 100%
magyar 29 10,9 64 24,1 87 32,7 61 22,9 25 9,4 266 100%
magyar 6 50,0 2 16,7 2 16,7 1 8.3 1 8.3 12 100%
Leépülő ipar melletti román 137 52.5 84 32,2 28 10,7 7 2,7 5 1,9 261 100%
magyar 33 41,8 28 35,4 8 10,1 6 7,6 4 5.1 79 100%
Összesen román 278 43,8 198 31,2 109 17,2 39 6,2 10 1,6 634 100%
magyar 68 19,0 94 26,3 97 27,2 68 19,0 30 8,4 357 100%
A FALUSI MUNKAERŐ-FOGLALKOZTATÁS HELYZETE AZ ERDÉLYI FALVAKBAN
3 1 1
5. Szabadpiacon vásárolt föld 1989 után a vidék jellege szerint
A vidék jellege Központtól távoli 13 92,9 1 7,1
1. 1 ha alatt 2. 2 - 5 ha 3. 5 ha fölött
Központhoz közeli 17 65.4 6 23,1 3 11,5 26 100%
-
Összesen
14 100%
Leépülő ipar melletti 45 64,3 19 27,1 6 8,6 70 100%
Összesen 75 68,2 26 23,6 9 8,2 110 100%
5/a. Szabadpiacon vásárolt föld 1989 után a vidék jellege és a nemzetiség szerint
A vidék jellege / a kérdezett személy nemzetisége Központtól távoli 1. 1 ha alatt
román 4 100,0
magyar 9 90,0 1 10,0
2. 2 - 5 ha
—
3. 5 ha fölött
—
—
4 100%
10 100%
Összesen
Központhoz közeli román 16 66,7 6 25,0 2 8,3 24 100%
Leépülő ipar melletti
magyar -
—
1 100,0 1 100%
román 41 65,1 18 28,6 4 6,3 63 100%
magyar 3 50,0 1 16,7 2 33,3 6 100%
Összesen román 61 67,0 24 26,4 6 6,6 91 100%
magyar 12 70,6 2 11,8 3 17.6 17 100%
6. A földtulajdon művelésének módja a vidék jellege szerint*
A vidék jellege
1. Maguk művelik 2. Rokonok használják 3. Bérbe adják magángazdálkodódnak 4. Bérbe adják társulásnak, kft-nek 5. Parlagon hagyják Összesen saját földdel rendelkezők
Központtól távoli 326 91,8 29 8.2 18 5,1 5 1,4 79 22,2 355 100%
Egyidejűleg több művelési mód is lehetséges
Központhoz közeli 256 87,1 31 10,5 15 5,1 26 8,8 10 3,4 294 100%
Leépülő ipar melletti 315 93,8 13 3.9 17 5.1 30 8,9 5 1,5 336 100%
Összesen 897 91,1 73 7,4 50 5,1 61 6,2 94 9,5 985 100%
3 10 VINCZE MARIA-MEZEI ELEMÉR
6/a. A földtulajdon művelésének módja a vidék jellege és a nemzetiség szerint
A vidék jellege / a kérdezett személy nemzetisége Központhoz közeli
Központtól távoli 1. Maguk művelik 2. Rokonok használják 3. Bérbe adják magángazdálkodónak 4. Bérbe adják társulásnak, kft-nek 5. Parlagon hagyják Saját földje van
román 90 99,9 5 5,5 1 1,1 1 U 5 5,5 91 100%
magyar 235 88,3 17 6,4 17 6,4 4 1,5 74 27.8 266 100%
román 241 85,5 27 9,6 12 4,3 23 8,2 9 3,2 282 100%
magyar 11 91,7 -
2 16,7 1 8,3 -
12 100%
Leépülő ipar melletti román magyar 245 68 93,9 86,1 3,810 2 2,5 2,5 12 5 4,6 6,3 12 18 4,6 22,8 5 1,9 261 79 100% 100%
Összesen román 576 90,9 42 6,6 25 3,9 36 5,7 19 3,0 634 100%
magyar 314 88,0 19 5,3 24 6.7 23 6,4 74 20,7 357 100%
A föld művelésének módja: a földtulajdonosok jelentős része (91,1%-a) műveli is földjét vagy annak egy részét (6. t.), de ahol arra lehetőség adódik, az idős gazdák bérbe adják a földet, vagy parlagon hagyják. Különösen a központtól távolabb eső magyarlakta falvakban (6/a. t.) magas azoknak az aránya (27,8%), akik a földjük egy részét nem dolgozzák meg. 7. M e z ő g a z d a s á g g a l foglalkozó háztartások gépekkel való ellátottsága a vidék jellege szerint
A vidék jellege Központtól távoli 103 28,5 259 71,5 362 100%
1. Van gépük 2. Nincs gépük Összesen
Központhoz közeli 47 17,6 220 82,4 267 100%
Leépülő ipar melletti 26 7,7 313 92,3 339 100%
Összesen 176 18,2 792 81,8 968 100%
7/a. M e z ő g a z d a s á g g a l foglalkozó háztartások gépekkel v a l ó ellátottsága a vidék jellege és a nemzetiség szerint
A vidék jellege / a kérdezett személy nemzetisége Központtól távoli 1. Van gépük 2. Nincs gépük Összesen
román 3 3,2 91 96,8 94 100%
magyar 100 37,5 167 62,5 237 100%
Központhoz közeli román 45 17,8 208 82,2 253 100%
magyar 2 20,0 8 80,0 10 100%
Leépülő ipar melletti román 17 6,6 241 93,4 258 100%
Összesen
magyar
román
9 11,4 70 88,6 79 100%
65 10,7 540 89,3 605 100%
magyar 111 31,2 245 68,8 356 100%
311
A FALUSI MUNKAERŐ-FOGLALKOZTATÁS HELYZETE AZ ERDÉLYI FALVAKBAN
A mezőgazdasággal foglalkozó háztartások gépekkel való ellátottsága: a földművelő gazdák 82%-a nem rendelkezik mezőgazdasági gépekkel (7. t.). A hagyományos mezőgazdasági falvakban valamivel jobb a helyzet (71,5%), de a legkritikusabb helyzetben levő, leépülő ipari környezetű falvakban a gazdaságok 92,3%-a van teljesen gépi felszerelés nélkül. Szembetűnő a magyar földművelők jobb gépellátottsága a központtól távoli falvakban (7/a. t.), ami elsősorban a természeti adottságok függvénye, ugyanis a vizsgált román hegyi faluban a domborzati viszonyok gyakorlatilag kizárják a traktorok és más erőgépek használatát, csupán a kézi kaszálógép használható, de még az is csak helyenként. A földbirtok nagysága és a gépi ellátottság közötti kapcsolat vizsgálata (8. t.) jelzi, hogy a 7 ha fölötti birtokok 50,5%-a rendelkezik gépekkel, a 11 ha fölöttiekben ez az arány 77,5%. A kisebb birtokok esetén a magyar gazdák gépellátottsága nagyobb arányú (8/a. t.), de a 11 ha fölötti birtokok esetén már a román gazdák rendelkeznek nagyobb arányban gépi felszereléssel. 8. A földbirtok n a g y s á g a és a g a z d a s á g o k gépi ellátottsága
A földbirtok nagysága 1. Van gépük 2. Nincs gépük Összesen
..-1 ha 9 2.9 306 97.1 315 100%
2 - 3 ha 25 8.8 258 91.2 283 100%
4 - 6 ha
7-10 ha
57 27,9 147 72.1 204 100%
53 50.5 52 49.5 105 100%
Összesen
11-.. ha 31 77,5 9 22,5 40 100%
175 18,5 772 81,5 947 100%
8/a. A földbirtok n a g y s á g a és a g a z d a s á g o k gépi ellátottsága a nemzetiség szerint
A földbirtok nagysága / a kérdezett személy nemzetisége . . - 1 ha
2 - 3 ha
4 - 6 ha
7 - 10 ha
11 -
ha
Összesen
román magyar román magyar román magyai román magyar román magyai román 1. Van 5 4 8 17 25 32 19 34 8 23 65 51.5 gépük 2.0 6,3 4.2 18,5 23.4 33,0 48,7 80,0 76,7 11.0 2. Nincs 242 59 82 181 75 65 20 32 2 7 575 93,7 76,6 gépük 98,0 95.8 81,5 67,0 51,3 48,5 20.0 23,3 89,0 Összesen 247 63 189 92 107 97 39 66 10 30 592 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100%
magyar 110 31,6 238 68,4 348 100%
A termelés struktúrája: a mezőgazdasági termeléssel foglalkozók 57%-a (9. és 10. t.) ötnél többféle növényi terméket, illetve közel 50%-uk ötnél több állati terméket állít elő. A központhoz közeli falvakban, valamint a leépülő ipar körzetében, ahol már inkább piacra, mint saját fogyasztásra termelnek, az egy-két termékre szakosodott gazdák részaránya viszonylag nagy (17,7%, illetve 15,5%). A magyar gazdák esetén fokozottabb az egy-négy termékre való irányultság, különösen a nagyvárosokhoz közeli falvakban ( 9/a. és 10/a. t.). A háztartások piaci irányultsága: az elmúlt tíz év átlagában vizsgálva 10%-ot sem ér el azoknak a gazdáknak a részaránya, akik rendszeresen adtak el mezőgazdasági termékeket, illetve akiknek a pénzbevétele legalább 50%-ban mezőgazdasági termék értékesítéséből származik (11. t.). Az önellátásra való irányultság általános jellemzője az erdélyi falvaknak, nemzetiségtől függetlenül, viszont azoknak az aránya, akiknek bevétele legalább fele arányban csak a mezőgazdaságból származik, többszörösen magasabb a magyarok körében (1 l/a. t.).
3 10
VINCZE MARIA-MEZEI ELEMÉR
9. A n ö v é n y t e r m e s z t é s struktúrája a m e z ő g a z d a s á g i tevékenységet folytató gazdaságokban a vidék jellege szerint
A vidék jellege Termesztett növényfélék 1. 1-2-féle 2. 3^1-féle 3. 5-9-féle 4. 9-nél többféle 5. Nem foglalkozik növénytermesztéssel Összesen
Központtól távoli 53 14,6 104 28,7 186 51,2 16 4,4 4 1,1 363 100%
Központhoz közeli 52 16,4 71 22.4 169 53,3 -
25 7,9 317 100%
Leépülő ipar melletti 37 10,4 92 25.8 213 59,8 8 2,2 6 1,7 356 100%
Összesen 142 13,7 267 25,8 568 54,8 24 . 2,3 35 3,4 1036 100%
9/a. A n ö v é n y t e r m e s z t é s struktúrája a m e z ő g a z d a s á g i tevékenységet folytató gazdaságokban a vidék jellege és nemzetiség szerint
Termesztett növényfélék 1. 1-2-féle 2. 3-4-féle 3. 5-9-féle 4. 9-nél többféle 5. Nem foglalkozik növénytermesztéssel Összesen
A vidék jellege / a kérdezett személy nemzetisége Összesen Központtól Központhoz Leépülő ipar közeli melletti távoli magyar magyar román magyar román magyar román román 44 47 3 28 9 83 56 8 10.8 12,5 15.4 8,5 16,4 15,8 25,0 10,3 12 164 81 62 6 79 99 23 30.2 50,0 29,2 14.5 24.7 27,3 24,5 20,8 123 166 3 158 55 387 181 63 25,0 66,3 58,4 49,9 67,0 45.9 55,7 58,3 2 6 2 22 16 7,2 0,3 6.1 6.0 0,7 4 4 1 27 5 23 4.1 7,7 1,5 1,5 1,2 1,4 94 100%
268 100%
298 100%
12 100%
271 100%
83 100%
663 100%
363 100%
Az 1995-ös évről a gazdálkodóknak közel fele jelezte, hogy könnyen el tudta adni a termékeit, de egyharmaduk már jelentős értékesítési gondokról számol be (12. és 12/a. t.). Nagyobb arányban (58,2%) a város környéki falvak lakói küszködtek eladási nehézségekkel, főleg a burgonya és a bor esetében. Az erdélyi mezőgazdaság az adott kisbirtok-struktúrában, gyenge gépellátottsággal és jórészt önellátásra irányultságával viszonylag kevés falusi lakosnak biztosíthat ma megélhetést. A mezőgazdasági termelés, melyet a lakosság döntő többsége folytat, főleg önellátó és így jövedelemkiegészítő funkciójánál fogva lényeges. Jelenleg, az átmenet időszakában, a mezőgazdaságrajelentős foglalkoztatási teher hárul, de ez főleg részidős foglalkoztatást jelent.
311
A FALUSI MUNKAERŐ-FOGLALKOZTATÁS HELYZETE AZ ERDÉLYI FALVAKBAN
10. A z állattenyésztés struktúrája a m e z ő g a z d a s á g i t e v é k e n y s é g e t f o l y t a t ó g a z d a s á g o k b a n a vidék jellege szerint
A vidék jellege Tenyésztett állatfélék
Központtól távoli 30 8,2 62 17,1 233 64,2 29 8,0 9 2,5 363 100%
1. 1-2-féle 2. 3-4-féle 3. 5-9-féle 4. 9-nél többféle 5. Nem foglalkozik állatte nyésztéssel Összesen
Központhoz közeli 56 17,7 99 31,2 140 44,1 4 1,2 18 5,7 317 100%
Leépülő ipar melletti
Összesen
55 15,5 184 51,7 105 29,5 2 0,6 10 2,8 356 100%
141 13,6 345 33,3 478 46,2 35 3,4 37 3,6 1036 100%
10/a. A z állattenyésztés struktúrája a m e z ő g a z d a s á g i t e v é k e n y s é g e t folytató g a z d a s á g o k b a n a vidék jellege és a nemzetiség szerint
Tenyésztett
A vidék jellege / a kérdezett személy nemzetisége
állatfélék
Központtól távoli román 2 2,1 13 13,8 77 81.9
1. 1-2-féle 2. 3-4-féle 3. 5-9-féle 4. 9-nél többféle
-
5. Nem foglalkozik állattenyésztéssel Összesen
2 2,1 94 100%
magyar 28 10.4 48 17,9 156 58,2 29 10,8 7 2,6 268 100%
Központhoz közeli román 53 17,7 88 29,5 137 46,0 4 1,3 16 5,4 298 100%
Leépülő ipar melletti
magyar 1 8.3 8 66,7 3 25,0 -
1 8,3 12 100%
román 46 17,0 138 50,9 78 28,7 1 0,4 8 3,0 271 100%
magyar 8 9,6 46 55,4 26 31,4 1 1,2 2 2,4 83 100%
Összesen román 101 15,3 239 36,0 292 44,0 5 0,8 26 3,9 663 100%
magyar 37 10,2 101 27,8 185 51,0 30 8,3 10 2,8 363 100%
11. A háztartások piacorientáltsága az utolsó tíz évben a vidék jellege szerint
A vidék jellege
1. Nem foglalkoztak mezőgazdasággal 2. Csak saját fogyasztásra termeltek 3. Alkalmanként eladtak egy keveset
Központtól távoli 8 2,1 162 42,6 162 42.6
Központhoz közeli 60 16,2 224 60,5 67 18,1
Leépülő ipar melletti 15 4,1 196 53,1 115 31,2
Összesen 83 7,4 582 52,0 344 30,7
3 10
VINCZE MARIA-MEZEI ELEMÉR
A vidék jellege
4. Rendszeresen adtak el 5. Bevételüknek legalább fele mezőgazdasági termékek eladásából származott Összesen
Központtól távoli 30 7,9 18 4,7
Központhoz közeli 12 3.2 7 1,9
380 100%
370 100%
Leépülő ipar melletti
Összesen
29 7.9 14 3,8
71 6.3 39 3,5
369 100%
1119 100%
11/a. A háztartások piacorientáltsága az utolsó tíz évben a vidék jellege és a nemzetiség szerint
A vidék jellege / a kérdezett személy nemzetisége Központtól távoli román
magyar 1 7,7 8 61,5 2 15.4
Leépülő ipar melletti
6 2,2 117 41.9 120 43,0 19 6.8
román 52 15,2 209 60,9 65 19,0 12 3,5
1 1,0
17 6,1
5 1,5
2 15,4
7 2,5
7 8,3
13 1,8
26 6,9
99 100%
279 100%
343 100%
13 100%
279 100%
84 100%
720 100%
376 100%
-
román 7 2,4 159 56,8 86 30,6 19 6,7
magyar 5 6.0 34 40.5 28 33,3 10 11,9
Összesen
2 2.0 44 44.4 41 41,4 11 11.1
1. Nem foglalkoztak mezőgazdasággal 2. Csak saját fogyasztásra termeltek 3. Alkalmanként eladtak egy keveset 4. Rendszeresen adtak el 5. Bevételüknek legalább fele mezőgazdasági termékek eladásából származott Összesen
magyar
Központhoz közeli
román magyar 61 12 8,5 3,2 412 159 57,2 42,3 192 150 26.7 39.9 42 29 5,8 7.7
«
12. A piacra szánt m e z ő g a z d a s á g i termékek értékesítése 1995-ben (csak azon gazdaságokban, amelyekben piacra is termeltek) a vidék jellege szerint
1. Könnyen eladták az egészet 2. Eladták az egészet, de nehezen 3. Háromnegyedét tudták csak eladni 4. Felénél kevesebbet tudtak eladni 5. Semmit sem tudtak eladni Összesen
Központtól távoli 86 56.9 27 17,9 10 6,6 26 17,2 2 1,3 151 100%
A vidék jellege Központhoz Leépülő ipar közeli melletti 41 61 33,6 48,8 5 16 4.1 12.8 5 6 4,8 4,1 65 35 53,3 28.0 6 7 4,9 5,6 122 125 100% 100%
Összesen 188 47,2 48 12,1 21 5,2 126 31,6 15 3,8 398 100%
311 A FALUSI MUNKAERŐ-FOGLALKOZTATÁS HELYZETE AZ ERDÉLYI FALVAKBAN
12/a. A piacra szánt m e z ő g a z d a s á g i termékek értékesítése 1995-ben a vidék jellege és nemzetiség szerint (csak azon g a z d a s á g o k b a n , amelyekben piacra is termeltek)
A vidék jellege / a kérdezett személy nemzetisége Központtól távoli 1. Könnyen eladták az egészet 2. Eladták az egészet, de nehezen 3. Háromnegyedét tudták csak eladni 4. Felénél kevesebbet tudtak eladni 5. Semmit sem tudtak eladni Összesen
román 24 80.0 3 10,1 -
3 10,0 -
30 100%
magyar 62 51,2 24 19.8 10 8,3 23 19,0 2 1.7 121 100%
Központhoz közeli román magyar 38 3 60,0 32,5 5 4,3 4 1 3,4 20,0 64 1 54.7 20,0 6 5,1 117 5 100% 100%
Leépülő ipar melletti román magyar 42 19 49.4 47.5 10 6 25,0 7,1 6 7,1 27 8 31,8 20.0 4 3 4,7 7,5 40 85 100% 100%
Összesen román 104 44,8 14 6,0 10 4,3 94 40,5 10 4,3 232 100%
magyar 84 50.6 34 20,5 11 6.6 32 19.3 5 3,0 166 100%
Az alkalmazottak helyzete A vizsgált falvakban a megkérdezettek 40,2%-a jelenleg alkalmazott, vagy alkalmazott volt, és most munkanélküli (13. t.). A mai és egykori alkalmazottak (nem nyugdíjasok) helyzetére vonatkozó információk nemcsak a jelen, de jórészt a közeljövő falusi munkaerőfoglalkoztatására is hatással vannak. 13. A jelenlegi és volt a l k a l m a z o t t a k (nem nyugdíjasok) s z á m a a vidék jellege szerint
A vidék jellege
A kérdezett személy Központtól távoli 146 38,4 380 100%
jelenleg alkalmazott vagy volt alkalmazott, de nem nyugdíjas Összesen
Központhoz közeli 142 38,4 370 100%
Összesen
Leépülő ipar melletti 162 43,9 369 100%
450 40,2 1119 100%
13/a. A jelenlegi és volt alkalmazottak ( n e m nyugdíjasok) száma a vidék jellege és a nemzetiség szerint
A vidék jellege / a kérdezett személy nemzetisége A kérdezett személy jelenleg alkalmazott vagy volt alkalmazott, de nem nyugdíjas Összesen
Központtól távoli román
magyar
45 45,5 99 100%
100 35,8 279 100%
Központhoz közeli román 137 39.9 343 100%
magyar 2 15,4 13 100%
Leépülő ipar melletti román 114 40,9 279 100%
magyar 45 53,6 84 100%
Összesen román 296 41,1 721 100%
magyar 147 39,1 376 100%
A nemzetiségi eltérések az alkalmazottak részarányát illetően a minta átlagát tekintve nem jelentősek, de a központhoz közeli falvak esetében az alkalmazottak aránya a románok között több mint
3 10 VINCZE MARIA-MEZEI ELEMÉR
2,5-ször magasabb, mint a magyarok esetében, viszont a leépülő iparvidéken fordított a helyzet: ott a válaszadók közül a magyarok 53,6%-a, illetve a román nemzetiségűek 40,9%-a alkalmazott (13/a. t.). Az alkalmazottak munkakörülményeinek behatóbb vizsgálata fontos tények feltárását tette lehetővé. Az alkalmazás helye 50%-ban azonos a lakóhellyel, de ettől az átlagos helyzettől jelentős eltérések vannak a vidék jellege szerint. így például a központhoz közeli, illetve a leépülő ipari környezetű falvakból az alkalmazottak 53,5%-a a közeli városba ingázik, míg a központtól távoli falvak esetében a városba ingázó alkalmazottak aránya csak 9% körüli (14. és 14/a. t.). 14. A z a l k a l m a z á s helye vidékenként
A vidék jellege Központtól távoli 101 69.2 32 21,9 13 8,9 146 100%
1. A lakóhelyén 2. Más faluban 3. Városon Összesen
Központhoz közeli
Leépülő ipar melletti 64 39,5 15 9,3 83 51,2 162 100%
60 42,3 6 4,2 .76 53,5 142 100%
Összesen 225 50,0 53 11,8 172 38.2 450 100%
14/a. A z a l k a l m a z á s helye vidékenként és nemzetiség szerint
A vidék jellege / a kérdezett személy nemzetisége Központtól távoli 1. A lakóhelyen 2. Más faluban 3. Városon Összesen
román 19 42,2 21 46,7 5 11,1 45 100%
magyar 81 81,0 11 11.0 8 8.0 100 100%
Központhoz közeli román 58 42.3 6 4.4 73 53.3 137 100%
Leépülő ipar melletti
magyar -
-
2 100.0 2 100%
román 46 40.4 12 10,5 56 49,1 114 100%
magyar 17 37,8 2 4.4 26 57.8 45 100%
Összesen román 123 41,6 39 13,2 134 45,3 296 100%
magyar 98 66,7 13 8,8 36 24,5 147 100%
15. A m u n k a i d ő vidékenként
A vidék jellege
1. Teljes munkaidő 2. Részmunkaidő Összesen
Központtól távoli 128 87,7 18 12.3 146 100%
Központhoz közeli 138 97,9 3 2,1 141 100%
Leépülő ipar melletti 149 94,3 9 5,7 158 100%
Összesen 415 93,3 30 6,7 445 100%
311
A FALUSI MUNKAERŐ-FOGLALKOZTATÁS HELYZETE AZ ERDÉLYI FALVAKBAN
Az alkalmazottak döntő többsége (93,3%) teljes munkaidőben dolgozik, (15. és 15/a. t.), jelentősebb részmunkaidős foglalkoztatás csak a hagyományos, központtól távoli falvak esetében tapasztalható (12,3%). 15/a. A m u n k a i d ő vidékenként és nemzetiség szerint
A vidék jellege / a kérdezett személy nemzetisége Központtól távoli román 1. Teljes munkaidő 2. Részmunkaidő Összesen
41 91,1 4 8,9 45 100,0%
magyar 86 86,0 14 14,0 100 100,0%
Központhoz közeli román 133 97,8 3 2,2 136 100,0%
Leépülő ipar melletti
magyar 2 100,0 -
2 100,0%
román 104 94,5 6 5,5 110 100,0%
magyar 42 93,3 3 6,7 45 100,0%
Összesen román 278 95,5 13 4,5 291 100,0%
magyar 130 88,4 17 11,6 147 100,0%
16. A vállalat alkalmazottainak száma vidékenként
A vidék jellege
1. 25 alatt 2. 26 - 50 3. 51 - 200 4. 201 - 1000 5. 1000 fölött Összesen
Központtól távoli 72 49.7 27 18.6 19 13,1 22 15,2 5 3,4 145 100%
Központhoz közeli 41 28,9 16 11,3 23 16,2 24 16,9 38 26,8 142 100%
Leépülő ipar melletti 63 39,4 18 11,3 32 20,0 23 14,4 24 15,0 160 100%
Összesen 176 39,4 61 13,6 74 16,6 69 15,4 67 15,0 447 100%
Az alkalmazottak közel 40%-a a huszonöt főnél kisebb létszámú vállalatokban van alkalmazásban (16. t.). A 26-200 fős középméretű vállalatok a falusi alkalmazottak 30%-át foglalkoztatják, és hasonlóképp 30%-os a 200 főnél nagyobb vállalatokban foglalkoztatottak aránya. Különösen magas a nagyvállalatokban dolgozók száma a központhoz közel eső falvak ingázói esetén (43,7%). Nemzetiségi megoszlás szerint a kisvállalatokban nagyobb a magyarok részaránya, míg a románok főleg a nagyobb vállalatokban dolgoznak (16/a. t.). A vállalat nagysága szerinti vizsgálat azért jelentős, mert a felgyorsuló privatizáció valószínűleg a nagyobb vállalatoknál jár majd jelentősebb munkanélküliséggel. A falusi alkalmazottak 12%-a dolgozik csupán mezőgazdasági vállalatnál (társulás, állami gazdaság), ez az arány közel 20%-os a központtól távoli falvakban és kb. 8%-os a másik két vidéktípus esetén. Az alkalmazottak 31-52%-a nem mezőgazdasági állami vállalatokban dolgozik (17. és 17/a. t.).
322
VINC2E MÁRIA-MEZEI ELEMÉR
16/a. A vállalat a l k a l m a z o t t a i n a k s z á m a vidékenként és nemzetiség szerint
A vidék jellege / a kérdezett személy nemzetisége Központtól távoli 1. 25 vagy kevesebb 2. 26 - 50 3. 5 1 - 2 0 0 4. 201 - 1000 5. 1000 fölött Összesen
román 19 42,2 4 8.9 4 8.9 16 35,62 2 4,4 45 100%
Központhoz közeli
magyar
román
53 53,5 23 23,2 14 14,1 6 6.1 3 3,0 99 100%
39 28,5 16 11,7 22 16,1 23 16,8 37 27,0 137 100%
Leépülő ipar melletti
magyar -
-
1 50,0 1 50,0 -
2 100%
román
magyar
48 42,9 9 8,0 24 21,4 17 15,2 14 12,5 112 100%
15 33,3 9 20,0 7 15,6 4 8.9 10 22,2 45 100%
Összesen román magyar 106 36,1 29 9,9 50 17,0 56 19,0 53 18,0 294 100%
68 46,6 32 21,9 22 15,1 11 7,5 13 8,9 146 100%
17. A vállalat jellege vidékenként
A vidék jellege Központtól távoli 1. Költségvetési szervezet, intézmény 2. Nem mezőgazdasági állami vállalat 3. Magánvállalkozás 4. Szakszervezet, párt vagy társadalmi szervezet 5. Nem mezőgazdasági szövetkezet 6. Mezőgazdasági szövetkezet 7. Állami gazdaság Összesen
25 17.1 45 30.8 32 21,9 -
16 11,0 23 15,8 5 3,4 146 100%
Központhoz közeli
Leépülő ipar melletti
Összesen
34 23.9 66 46.5 24 16,9 1
26 16,1 84 52.2 23 14,3 1
85 18,9 195 43,4 79 17,6 2
5 3,5 6 4.2 6 4,2 142 100%
13 8,1 8 5,0 6 3.7 161 100%
34 7,6 37 8,2 17 3,8 449 100%
*
A vállalat ágazati hovatartozása szerint (18. t.) a legtöbb falusi alkalmazott a közigazgatásban, egészségügyben, tanügyben (19,2%), a textil- és élelmiszeriparban (18,5%), a mezőgazdaSág- és erdészetben (16,9%), illetve a nehézipari vállalatokban (14,7%) van alkalmazásban. Jelentős a vidéktípusonkénti eltérés, így például a központhoz közeli falvakból az alkalmazottak 43%-a dolgozik könnyű- és nehézipari vállalatban. Nemzetiségi eltérések vannak ugyan, de ezeket főleg a mintába vont falvak jellegzetessége magyarázza (18/a. t.).
A FALUSI MUNKAERŐ-FOGLALKOZTATÁS HELYZETE AZ ERDÉLYI FALVAKBAN
3
1
1
17/a. A vállalat jellege vidékenként és nemzetiség szerint
A vidék jellege / a kérdezett személy nemzetisége Központtól távoli 1. Költségvetési szervezet, intézmény 2. Nem mezőgazdasági állami vállalat 3. Magánvállalkozás 4. Szakszervezet, párt, társadalmi szervezet 5. Nem mezőgazdasági szövetkezet 6. Mezőgazdasági szövetkezet 7. Állami gazdaság Összesen
Központhoz közeli
Leépülő ipar melletti
Összesen
román
magyar
román
magyar
román
magyar
román
8
17
34
-
17
9
59
magyar 26
14
31
63
2
62
20
139
53
22
10
23
-
14
9
59
19
—
—
1
-
1
-
2
—
15
5
-
8
5
14
20
-
22
5
-
8
-
13
22
-
5
6
-
3
2
9
7
45 100%
100 100%
137 100%
2 100%
113 100%
45 100%
295 100%
147 100%
1
18. A vállalat tevékenységi területe vidékenként
A vidék jellege
1. Mezőgazdaság és erdészet 2. Építőipar 3. Posta, távközlés 4. Kereskedelem 5. Nehézipar 6. Textil- és élelmiszeripar 7. Közigazgatás, egészségügy. tanügy, művelődés 8. Házi és személyi szolgáltatások 9. Egyéb Összesen
Központtól távoli 41 28,1 6 4,1 9 6,2 14 9,6 14 9,6 20 13,7 21 14,4 2 1,4 19 13,0 146 100%
Központhoz közeli 16 11,3 3 2,1 11 7,7 9 6,3 24 16,9 37 26,1 31 21,8 4 2,8 7 4,9 142 100%
Leépülő ipar melletti 19 11,8 7 4,3 114 8,7 16 9,9 28 17,4 26 16,1 34 21,1 11 6,8 6 3,7 161 100%
Összesen 76 16,9 16 3,6 34 7,6 39 8,7 66 14,7 83 18,5 86 19,2 17 3,8 32 7,1 449 100%
3 10 VINCZE MARIA-MEZEI ELEMÉR
18/a. A vállalat tevékenységi területe vidékenként és nemzetiség szerint
A vidék jellege / a kérdezett személy nemzetisége Központtól távoli 1. Mezőgazdaság, erdészet 2. Építőipar 3. Posta, távközlés 4. Kereskedelem 5. Nehézipar 6. Textil- és élelmiszeripar 7. Közigazgatás, egészségügy, tanügy, művelődés 8. Házi és személyi szolgáltatások 9. Egyéb Összesen
román 2 4.4 4 8.9 1 2,2 8 17,8 9 20,0 1 2.2 6 13,3 -
14 31,1 45 100%
Központhoz közeli
magyar 38 38,0 2 2.0 8 8,0 6 6.0 5 5.0 19 19,0 15 15,0
román 15 10.9 2 1.5 11 8,0 9 6.6 22 16.1 37 27,0 31 22,6
2 2.0 5 5,0 100 100%
4 2.9 6 4,4 137 100%
magyar -
1 50,0 -
-
I 50,0 -
-
-
-
2 100%
Leépülő ipar melletti
Összesen
román 15 13,3 5 4,4 12 10,6 9 8,0 19 16,8 16 14,2 25 22,1
magyar 2 4,4 1 2,2 2 4,4 7 15,6 9 20,0 10 22,2 9 20,0
román 32 10,8 11 3.7 24 8,1 26 8,8 50 16,9 54 18,3 62 21,0
magyar 40 27,2 4 2,7 10 6,8 13 8.8 15 10,2 29 19,7 24 16,3
8 7,01 4 3,5 113 100%
3 6,7 2 4,4 45 100%
12 4,1 24 8,1 295 100%
5 3,4 7 4,8 147 100%
19. A m u n k a n é l k ü l i s é g időtartama vidékenként
A vidék jellege
1 . 1 - 3 hónap 2 . 4 - 9 hónap 3. 1 0 - 2 7 hónap 4. Több mint 27 hónap Összesen
Központtól távoli 1 2.7 4 10.8 9 24,3 23 62,2 37 100%
Központhoz közeli 4 28.6 2 14,3 4 28,6 4 25,6 14 100%
Leépülő ipar melletti 7 17,1 4 9,8 8 19,5 22 53,7 41 100%
Összesen 12 13,0 10 10,9 21 22,8 49 53,3 92 100%
Munkanélküliségi helyzetkép A felmérés lehetőséget adott a munkanélküliség helyzetére való rálátásra is (19. t.). A munkanélküliség időtartama a megkérdezett munkanélküliek 53,3%-ánál több mint 27 hónap, míg 22,8%-uknál 10-27 hónap, ami már strukturális munkanélküliséget jelez. A vidékenkénti eltérés rendkívül nagy, így az összes munkanélküliek csoportjában a központtól távoli falvak esetén a több mint 10 hónapja munkanélküliek aránya 86,5%-os, a leépülő ipari környezetű falvakban
311
A FALUSI MUNKAERŐ-FOGLALKOZTATÁS HELYZETE AZ ERDÉLYI FALVAKBAN
73,2%-os, a központhoz közelieknél pedig 57% körüli. A nemzetiség szerinti vizsgálatban (19/a. t.) a több mint 27 hónapja munkanélküliek aránya a magyar lakosoknál 62,5%-os, a román lakosságnál 37,5%-os. Fordított a helyzet az 1-3 hónapja munkanélküliek esetén: ide tartozik a román munkanélküliek 22,5%-a, a magyar munkanélküliek 6,3%-a. 19/a. A munkanélküliség időtartama vidékenként és nemzetiség szerint
A vidék jellege / a kérdezett személy nemzetisége Központtól távoli román 1 . 1 - 3 hónap
-
2 . 4 - 9 hónap
-
3. 1 0 - 2 7 hónap
-
4. Több mint 27 hónap
-
Összesen
Központhoz közeli
magyar 1 2,9 4 11.4 9 25,7 21 60,0 35 100%
—
román 4 30,8 2 15,4 4 30,8 3 23,1 13 100%
magyar -
1 100,0 1 100%
Leépülő ipar melletti román 5 18,5 4 14,8 6 22,2 12 44,4 27 100%
magyar 2 16,7 —
2 16,7 8 66,7 12 100%
Összesen román
magyar
9 22,5 6 15.0 10 25,0 15 37,5 40 100%
3 6,3 4 8,3 11 22,9 30 62,5 48 100%
Megpróbáltuk felmérni azt is, hogy mit tenne a jelenlegi alkalmazott, ha elveszítené az állását, illetve hogyan értékeli a kilátásait (20. t.). Az emberek hozzáállása viszonylag bizakodó: 58%-uk úgy értékeli, hogy kapna állást, és csak 33,3%-uk tart attól, hogy hosszú ideig maradna munka nélkül. A magyar lakosok optimistábbnak bizonyultak (20/a. t.). 20. Mit tenne, ha elveszítené az állását?
A vidék jellege
1. Ugyanilyen állást találnék 2. Kedvezőtlenebb állást találnék 3. Rövid ideig munkanélküli lennék 4. Hosszú ideig munkanélküli lennék Összesen
Központtól távoli 33 43.4 12 15.8 10 13,2 21 27.6 76 100%
Központhoz közeli 50 45,8 9 8.3 9 8,3 41 37,6 109 100%
Leépülő ipar melletti 50 50,0 10 10,0 7 7,0 33 33,0 100 100%
Összesen 133 46,7 31 10,9 26 9,1 95 33,3 112 100%
Azokból a válaszokból, amelyeket arra a kérdésre adtak a megkérdezettek, hogy milyen áldozatot vállalnának munkanélküliség esetén (21. t.), kitűnik, hogy a földrajzi mobilitás alacsony szintű: átlagosan 7,4% vállalná az elköltözést. Ez az arány jelentősen különbözik viszont vidékenként is, így a központtól távoli falvakban mindössze 3,6% költözne új helyre, míg a központhoz közeli falvak esetén ezek részaránya 12,9%. A megkérdezettek 18%-a vállalná, hogy szakmát változtat. Elgondolkodtató, hogy a potenciális munkanélkülieknek mindössze 10%-a tartja lehetséges alternatívának azt, hogy vállalkozásba kezdjen. A nemzetiségi eltérések vi-
3 10
VINCZE MARIA-MEZEI ELEMÉR
szonylag nagyok: a románok nagyobb földrajzi mobilitást mutatnak, kétszer többen vállalnák az ingázást, a vállalkozás vonatkozásában azonban nincs jelentős különbség a megkérdezett'román és magyar falusiak között (21/a. t.). A vidék jellegétől és nemzetiségtől függetlenül nagyon kevesen (4,4%) vállalnának alkalmi munkát munkanélküliség esetén. A vállalkozáshoz való hozzáállás kérdését mélyebben is vizsgáltuk, feltételezve a hitelhez jutás lehetőségét (22. és 22/a. t.). Ebben a kedvező esetben is a megkérdezetteknek kevesebb mint 36%-a kezdene vállalkozásba, 27,4%-át nem érdekli a vállalkozás, míg 25,3% fél a kockázattól, a többi pedig bizonytalan, nem tud dönteni. 20/a. Mit tenne, ha elveszítené a z állását?
A vidék jellege / a kérdezett személy nemzetisége Központtól távoli 1. Ugyanilyen állást találna 2. Kedvezőtlenebb állást találna 3. Rövid ideig munkanélküli lenne 4. Hosszú ideig munkanélküli lenne Összesen
román 14 37,8 5 13,5 4 10,8 14 37,8 37 100%
magyar 19 48,7 7 17,9 6 15,4 7 17,9 39 100%
Központhoz közeli román 49 46,2 8 7,5 9 8,5 40 37,7 106 100%
Leépülő ipar melletti
magyar —
1 100,0 -
-
1 100%
román 34 47,9 8 11,3 6 8,5 23 32,4 71 100%
magyar 15 53,6 2 7,1 1 3,6 10 35,7 28 100%
Összesen román 97 45,3 21 9.8 19 8,9 77 36,0 214 100%
magyar 34 50,0 10 14,7 7 10,3 17 25,0 68 100%
21. Milyen áldozatot vállalna munkanélküliség esetén?
A vidék jellege Központtól távoli 1. Szakmát változtatna 2. Ingázna 3. Alkalmi munkát vállalna 4. Elköltözne 5. Nem költözne el 6. Vállalkozásba kezdene 7. Nincs válasz Összesen
35 25,4 15 10,9 9 6,5 5 3,6 48 34,8 14 10,1 12 8,7 138 100%
Központhoz közeli 18 11,6 28 18,1 6 3,9 20 12,9 47 30,3 20 12,9 16 10,3 155 100%
Leépülő ipar melletti 25 17,7 49 34,8 4 2,8 7 5,0 40 28,4 11 7,8 5 3,5 141 100%
Összesen 78 18,0 92 21,2 19 4,4 32 7,4 135 31,1 45 10,4 33 7,6 434 100%
A FALUSI MUNKAERŐ-FOGLALKOZTATÁS HELYZETE AZ ERDÉLYI FALVAKBAN
3
1
1
21/a. Milyen áldozatot vállalna m u n k a n é l k ü l i s é g e s e t é n ?
A vidék jellege / a kérdezett személy nemzetisége Központtól távoli 1. Szakmát változtatna 2. Ingázna 3. Alkalmi munkát vállalna 4. Elköltözne 5. Nem költözne el 6. Vállalkozásba kezdene Összesen
Központhoz közeli
román
magyar
román
16 35.6 9 20,0 5 11.1 3 6.7 8 17.8 4 8,9 45 100%
20 23.8 5 6.0 6 7.1 2 2.4 . 41 48,8 10 11,9 84 100%
18 14,9 27 22,3 5 4.1 5 4.1 46 38,0 20 16,5 121 100%
Leépülő ipar melletti
magyar -
-
1 50.0 -
1 50,0 -
2 100%
Összesen
román
magyar
román
magyar
18 17.0 36 34,0 3 2.8 18 17,0 27 25,5 4 3.8 106 100%
7 17.1 12 29,3 1 2.4 2 4.9 12 29,3 7 17.1 41 100%
52 19.1 72 26,5 13 4.8 26 9,6 81 29,8 28 10.3 272 100%
27 21.3 17 13,4 8 6,3 4 3.1 54 42,5 17 13.4 127 100%
22. Mit tenne, ha hitelhez j u t n a ?
A vidék jellege
1. Vállalkozásba kezdene 2. Félne a kockázattól 3. Társakkal kezdene vállalkozásba 4. Nem érdekli a vállalkozás 5. Nem tudja Összesen
Központtól távoli 39 27,3 22 15.6 16 11.3 52 36,9 14 9.9 143 100%
Központhoz közeli 49 34,5 31 21.8 4 2,8 34 23,9 24 16,9 142 100%
Leépülő ipar melletti 42 26,8 59 37,6 9 5,7 35 22,3 12 7,6 157 100%
Összesen 130 29,4 112 25,3 29 6.6 121 27,4 50 11,3 442 100%
22/a. Mit tenne, ha hitelhez j u t n a ?
A vidék jellege / a kérdezett személy nemzetisége Központtól távoli 1. Vállalkozásba kezdene 2. Félne a kockázattól 3. Társakkal kezdene vállalkozásba
román 15 32,6 6 13,0 3 6.5
magyar 24 23.8 16 15.8 13 12.9
Központhoz közeli román 49 38,9 30 23.8 4 3,2
magyar -
1 50,0
_
Leépülő ipar melletti román 34 30.9 44 40.0 4 3,6
magyar 7 15,9 14 31,8 5 11.4
Összesen román 98 34,8 80 28,4 11 3,9
magyar 31 21,1 31 21.1 18 12.2
3 10
VINCZE MARIA-MEZEI ELEMÉR
A vidék jellege / a kérdezett személy nemzetisége Központhoz közeli
Központtól távoli 4. Nem érdekli a vállalkozás 5. Nem tudja Összesen
román 18 39.1 4 8.7 46 100%
magyar
román
36 35,6 12 11,9 101 100%
30 23,8 13 10,3 126 100%
Leépülő ipar melletti
magyar 1 50,0 -
2 100%
román 22 20,0 6 5,5 110 100%
magyar 13 29,5 5 11,4 44 100%
Összesen román 70 24,8 23 8,2 282 100%
magyar 50 34,0 17 11,6 147 100%
Falusi vállalkozók Az alkalmazottakra vonatkozó tények és a romániai valóság ismerete előrevetíti a falusi munkanélküliek számának valószínű növekedését. Adott esetben, amikor a mezőgazdaság csak részidős foglalkoztatást nyújthat, a munkahely pedig bizonytalan, előreláthatólag megnő a kényszervállalkozók száma is. A következőkben a falusi vállalkozók 1996-os helyzetére vonatkozó képet nyújtunk. A felmérésben vállalkozónak tekintettük mindazokat, akik a mezőgazdasági termelést vállalkozásként folytatták, akik fő- vagy mellékállásban, illetve nyugdíjasként olyan tevékenységet végeztek, amit a helyi polgármesteri hivatalok vállalkozásként tartottak nyilván, valamint olyan magánvállalat menedzserét, résztulajdonosát, amely vállalat a kereskedelmi kamara cégjegyzékében szerepel. 2 3 . V á l l a l k o z ó k a megkérdezettek családjában
A vidék jellege Van-e vállalkozó a megkérdezett személy családjában? Van Nincs Összesen
Központtól távoli 27 7,1 353 92,9 380 100%
Leépülő ipar melletti 43 11.7 326 88,3 369 100%
Központhoz közeli 44 11,9 326 88.1 370 100%
Összesen 114 10,2 1005 89.8 1119 100%
23/a. V á l l a l k o z ó k a megkérdezettek c s a l á d j á b a n
A vidék jellege / a kérdezett személy nemzetisége Van-e vállalkozó a megkérdezett személy családjában? Van Nincs Összesen
Központtól távoli román 9 9,1 90 90,9 99 100%
Központhoz közeli
magyar
román
18 6,5 261 93,5 279 100%
36 10.5 307 89,5 343 100%
magyar 5 38,5 8 61,5 13 100%
Leépülő ipar melletti román 25 9,0 254 91,0 279 100%
magyar 17 20,2 67 79,8 84 100%
Összesen román
magyar
70 9,7 651 90,3 721 100%
40 10,6 376 89,4 376 100%
A FALUSI MUNKAERŐ-FOGLALKOZTATÁS HELYZETE AZ ERDÉLYI FALVAKBAN
3
1
1
24. A v á l l a l k o z ó előző foglalkozása vidékenként
Foglalkozás
Központtól távoli
1. Mezőgazdasági szakember vagy vezető 2. Nem mezőgazdasági szakember vagy vezető 3. Adminisztratív alkalmazott
-
2 8,0 3 12.0 5 20.0 14 56,0
4. Mezőgazdasági munkás 5. Nem mezőgazdasági munkás 6. Magángazdálkodó
-
7. Munkanélküli
-
8. Nyugdíjas vagy nem dolgozó
-
1 4.0 25 100%
9. Mindig vállalkozó volt Összesen
A vidék jellege Központhoz Leépülő ipar melletti közeli 3 3 6,8 7,0 6 7 13,6 16,3 2 3 6,8 4,7 2 2 4.5 4,7 21 27 61.4 48,8 1 2,3 1 2.3 2 6 14.0 4,5 1 2.3 44 43 100% 100%
Összesen 6 5,4 15 13.4 8 7.1 9 8.0 62 55,4 1 0,9 1 0.9 8 7.1 2 1,8 112 100%
24/a. A vállalkozó előző foglalkozása vidékenként és a nemzetiség szerint
A vidék jellege / a kérdezett személy nemzetisége Központtól távoli 1. Mezőgazdasági szakember v. vezető 2. Nem mezőgazdasági szakember v. vezető 3. Adminisztratív alkalmazott 4. Mezőgazdasági munkás 5. Nem mezőgazdasági munkás 6. Magángazdálkodó 7. Munkanélküli 8. Nyugdíjas vagy nem dolgozó 9. Mindig vállalkozó volt Összesen
román
magyar
-
-
2 22.2 1 11,1 -
6 66,7
-
2 12,5 5 31,3 8 50.0
Központhoz közeli román 3 8.3 4 11.1 2 5,6 2 5,6 22 61.1
magyar —
1 20,0 —
-
4 80.0
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
9 100%
1 6,3 16 100%
3 8,3
-
Leépülő ipar melletti román 2 8,0 3 12.0 3 12,0 -
12 48,0 1 4,0 1 4.0 3 12,0
magyar 1 5,9 4 23,5 -
2 11,8 8 47,1 -
—
2 11,8
Összesen román 5 7,1 9 12.9 6 8,6 2 2,9 40 57,1 1 1.4 1 1.4 6 8.6
-
-
—
—
—
36 100%
5 100%
25 100%
17 100%
70 100%
magyar 1 2,6 5 13.2 2 5,3 7 18,4 20 52,6 -
—
2 5,3 1 2.6 38 100%
3 10
VINCZE MARIA-MEZEI ELEMÉR
A teljes - 1119 háztartást felölelő - mintában mindössze 114 volt vállalkozó, azaz 10,2% (23. t.). Kisebb az arány a központtól távoli falvakban (7,1%), és közel 12% a másik két vidéktípus falvaiban. A vállalkozók mintabeli arányát tekintve nemzetiség szerint nincs lényeges eltérés, de vidékenként már kimutatható, így például a központhoz közeli falvakban a magyar családok közel 40%-ában, illetve a román családok 10,5%-ában van vállalkozó. Kb. kétszeres az eltérés a magyar vállalkozók részaránya javára a leépülő ipar melletti falvakban is. Fordított a helyzet viszont a központtól távoli falvakban: a hegyi román faluban a vállalkozók aránya 9,1%, míg a magyar falvakban mindössze 6,5% (23/a. t.). Azt is próbáltuk felmérni, hogy kikből lettek vállalkozók, illetve mi volt a vállalkozók előző foglalkozása ( 24. és 24/a. t.). Kitűnt, hogy 49-62%-uk azelőtt nem a mezőgazdaságban dolgozott, ami arra enged következtetni, hogy részben konjunkturális vagy kényszer szülte vállalkozásokról van szó. 2 5 . A vállalkozás helye vidékenként
A vidék jellege
1. A lakóhelyén 2. Más faluban 3. Városon Összesen
Központtól távoli 22 88,0 1 4,0 2 8,0 25 100%
Központhoz közeli 35 79,5 2 4,5 7 15,9 44 100%
Leépülő ipar melletti 31 72,1 4 9,3 8 18,6 43 100%
Összesen 88 78,6 7 6,3 17 15,2 112 100%
25/a. A vállalkozás helye vidékenként és nemzetiség szerint
1. A lakóhelyen 2. Más faluban 3. Városon Összesen
A vidék jellege / a kérdezett személy nemzetisége Leépülő ipar Összesen Központhoz melletti közeli román magyar román magyar román magyar 4 21 10 58 27 28 80,0 84,0 58,8 82,9 71,1 77.8 1 3 3 4 2 — 4,0 17.6 4,3 10,5 5,6 1 3 4 9 7 6 18,4 12,0 23,5 12,9 16.7 20,0 17 70 38 36 5 25 100% 100% 100% 100% 100% 100%
Központtól távoli magyar román 13 9 100,0 81,3 1 — 6,3 2 12,5 16 9 100% 100%
A vállalkozás helyét tekintve az közel 80%-ban a vállalkozó lakóhelye, illetve 15%-ban a közeli város (25. és 25/a. t.). A vállalkozás tevékenységi területe döntő módon a kereskedelem (42%), a mezőgazdasági termelés (27,7%), illetve egyéb termelőtevékenységek és karbantartási szolgáltatás (23,2%), és viszonylag alacsony a szállítás, vendéglátás, közétkeztetés területén működő vállalkozás ( 26. t.). A vidék jellege szerint nincsenek lényeges eltérések, habár a központtól távoli falvakban a kereskedelem aránya jóval nagyobb (56%), mint a központhoz közeli falvak esetén (31,8%). Érdekes módon a központtól távoli falvakban csak a vállalkozók 16%-a foglalkozik mezőgazdasági vállal-
311
A FALUSI MUNKAERŐ-FOGLALKOZTATÁS HELYZETE AZ ERDÉLYI FALVAKBAN
kozással, míg a leépülő ipar melletti falvakban ez kétszeres arányú. Ez utóbbiban alacsonyabb viszont a szállításban, vendéglátásban, közétkeztetésben működő vállalkozások aránya (2,3%), míg a központtól távoli falvakban ez az érték 8%. Nemzetiségi bontásban a román vállalkozásoknak nagyobb az aránya a kereskedelem, illetve a mezőgazdasági termelés területén. Fordított a helyzet a szállítás, vendéglátóipar, közétkeztetés, karbantartások és más szolgáltatások vonatkozásában, ahol a magyar vállalkozások aránya nagyobb (26/a. t.). 26. A vállalkozás tevékenységi területe vidékenként
A vidék jellege
1. Kereskedelem 2. Mezőgazdasági termelés 3. Építőipar 4. Egyéb termelőtevékenység 5. Szállítás, vendéglátás, közétkeztetés 6. Javítások 7. Szolgáltatások (tanácsadás, könyvelés, személyi szolgáltatások) 8. Egyéb Összesen
Központtól távoli 14 56,0 4 16,0 1 4.0 4 16.0 2 8.0 3 12.0
Központhoz közeli 14 31.8 13 29.5 3 6.8 5 11.4 3 6.8 7 15.9
-
-
-
-
25 100%
44 100%
Leépülő ipar melletti 19 44,2 14 32.6 3 7.0 5 11.6 1 2,3 2 4,7 2 4,7 3 7,0 43 100%
Összesen 47 42,0 31 27.7 7 6.3 14 12.5 6 5.4 12 10,7 2 1.8 3 2,7 112 100%
Lényeges adat a vidéki munkaerő-foglalkoztatás szempontjából, hogy a beindult vállalkozások hány embernek nyújtanak munkalehetőséget (27. t.). A felmérésből kitűnik, hogy a vállalkozásban főleg családtagok, rokonok dolgoznak (58,9%), egyedül dolgozik a vállalkozók közel 20%-a, és csak a vállalkozások 29,5%-ában alkalmaznak idegeneket is. A vidékenkénti eltérés viszonylag nagy, így a központtól távoli falvakban az egyedül dolgozó vállalkozók aránya 28%, szemben a 11,6%-kal a leépülő ipari vidékek falvai esetén. A nemzetiség szerinti fontosabb eltérés abban mutatkozik, hogy a román vállalkozók nagyobb arányban (44,3%) alkalmaznak családtagokon kívüli munkaerőt is (27/a. t.). A jövőbeni munkahelyekre vonatkozó kilátások elenyészőek, a vállalkozók kb. 65%-a nem szándékszik új munkahelyet létrehozni, és mindössze 2% körüli azon vállalkozók részaránya, akik 10-nél több új munkahelyet számítanak létesíteni ( 28. t.). A vállalkozás profitjának felhasználására is rákérdeztünk. A válaszokból kitűnik, hogy 55%-uk a profitot családi fogyasztásra fordítja, 32%-uk a meglévő tevékenység bővítésére, és csak 2,7% tervez új tevékenységet kezdeni. A vidékenkénti és nemzetiségi eltérések ilyen vonatkozásban nem szignifikánsak (29. és 29/a. t.). A lakosoknak a vállalkozókhoz való viszonyulását is megpróbáltuk felmérni (30. t.). Átlagosan a lakosok egyharmada ítéli a vállalkozókat ügyes embereknek, de kb. 23% úgy véli, hogy „becstelen eszközökhöz folyamodnak". A megkérdezettek kb. 8%-a úgy tekinti őket, hogy a munkanélküliségből menekültek a vállalkozásba. Az adatok azt jelzik, hogy a központtól távol
3 10 VINCZE MARIA-MEZEI ELEMÉR
eső falvakban viszonylag jobb a vállalkozók megítélése. Nemzetiség szerint közel háromszor annyi román ítéli meg negatívan a vállalkozókat, mint magyar (30/a. t.). 26/a. A v á l l a l k o z á s tevékenységi területe vidékenként a nemzetiség szerint
A vidék jellege / a kérdezett személy nemzetisége Központtól távoli román 8 88.9 2 22.2
1. Kereskedelem 2. Mezőgazdasági termelés 3. Építőipar
-
4. Egyéb termelő tevékenység
1 11,1
5. Szállítás, vendéglátóipar, közétkeztetés 6. Javítások
-
-
7. Szolgáltatások (tanácsadás, könyvelés, személyi szolgáltatások) 8. Egyéb Összesen
—
9 100%
Központhoz közeli
magyar 6 37,5 2 12.5 1 6.3 3 18.8 2 12.5 3 18,8 1 6,3
román 11 30,6 12 33,3 3 8.3 3 8,3 1 2,8 5 13,9 4 11,1
1 6.3 16 100%
2 5,6 36 100%
Összesen
Leépülő ipar melletti
magyar 1 20.0 1 20,0
1 4,0 3 12,0
magyar 6 35,3 6 35,3 2 11,8 1 5,9 1 5,9 1 5,9 5 29,4
román 31 44,3 22 31,4 4 5,7 8 11,4 1 1,4 6 8,6 7 10,0
magyar 13 34.2 9 23,7 3 7,9 5 13,2 4 10,5 6 15,8 6 15,8
1 4.0 25 100%
1 5,9 17 100%
3 4,3 70 100%
2 5.3 38 100%
román 12 48.0 8 32.0 1 4,0 4 16.0
-
1 20,0 I 20,0 2 40,0
-
-
5 100%
27. A vállalkozásban d o l g o z ó személyek száma vidékenként
A vidék jellege Központtól távoli 7 28,0 13 52,0 8 32.0 25 100%
1. Egyedül dolgozik 2. Családtagok, rokonok 3. Más alkalmazottak Összesen
Központhoz közeli 10 22,7 21 47,7 11 25,0 44 100%
Összesen
Leépülő ipar melletti 5 11,6 32 74,4 14 32,6 43 100%
22 19,6 66 58,9 33 29,5 112 100%
27/a. A v á l l a l k o z á s b a n d o l g o z ó személyek száma vidékenként és nemzetiség szerint
A vidék jellege / a kérdezett személy nemzetisége Központtól távoli Központhoz közeli Leépülő ipar melletti 1. Egyedül dolgozik 2. Családtagok, rokonok
román 1 11,1 8 88.9
magyar 6 37.5 11 68.8
román 8 22,2 29 80.6
magyar 1 20,0 4 80.0
román 2 8.0 20 80.0
magyar 3 17,6 13 76.4
Összesen román magyar 11 10 15,7 26.3 59 28 84.3 73.7
311
A FALUSI MUNKAERŐ-FOGLALKOZTATÁS HELYZETE AZ ERDÉLYI FALVAKBAN
A vidék jellege / a kérdezett személy nemzetisége Központtól távoli Központhoz közeli Leépülő ipar melletti román 4 44,4 9 100%
3. Más alkalmazottak Összesen
magyar 6 37.5 16 100%
román 11 30.6 36 100%
magyar
román
magyar
1 20,0 5 100%
16 64,0 25 100%
3 17,6 17 100%
Összesen román
magyar
31 44,3 70 100%
10 26,3 38 100%
28. H á n y új munkahelyet számít létesíteni a következő egy év alatt?
A vidék jellege Központtól távoli 5 20,0 3 12,0
1. 1 - 2 2.3-10 3.10 fölött
-
4. Egyet se, nincs válasz
17 68,0 25 100%
Összesen
Központhoz közeli 4 9,1 9 20,4 1 2,3 30 68,2 44 100%
Leépülő ipar melletti 9 20,9 8 18,6 1 2,3 25 58,2 43 100%
Összesen 18 16,1 20 17.9 2 1,8 72 64,2 112 100%
29. A vállalkozás p r o f i t j á n a k a felhasználása vidékenként
A vidék jellege Központtól távoli 14 56.0 9 36,0 1 4.0 1 4,0 25 100%
1. Családi fogyasztásra 2. A meglevő tevékenység bővítésére 3. Uj tevékenység kezdésére 4. Bankba teszi kamatra Összesen
Központhoz közeli 26 59,1 11 25,0 1 2,3 1 2,3 44 100%
Leépülő ipar melletti 22 51,2 1637,2
Összesen
32,11 2,3 2 4,7 43 100%
3 2.7 4 3,6 112 100%
62 55,4 36
29/a. A vállalkozás profitjának a felhasználása vidékenként és nemzetiség szerint
A vidék jellege / a kérdezett személy nemzetisége Központtól távoli 1. Családi fogyasztásra 2. A meglevő tevékenység bővítésére
román 2 22,2 5 55.6
magyar 12 75.0 4 25,0
Központhoz közeli román 21 58.3 8 22.2
magyar 2 40,0 3 60.0
Leépülő ipar melletti román 13 52,0 9 36,0
magyar 8 47,1 7 41.2
Összesen román 36 51,4 22 31.4
magyar 22 57,9 14 36.8
3 10
VINCZE MARIA-MEZEI ELEMÉR
A vidék jellege / a kérdezett személy nemzetisége Központtól távoli 3. Uj tevékenység kezdésére 4. Bankba teszi kamatra
román 1 11,1 1 11.1
magyar
román
magyar
—
-
—
—
—
—
—
—
9 100%
16 100%
5. Nincs profitja Összesen
Központhoz közeli
8 22.2 36 100%
—
5 100%
Leépülő ipar melletti román 1 4.0 1 4.0 4 16.0 25 100%
magyar —
1 2 17 100%
Összesen román 2 2.9 2 2,9 12 171 70 100%
magyar -
1 2 53 38 100%
3 0 . A m e g k é r d e z e t t s z e m é l y e k v é l e m é n y e a vállalkozókról
A vidék jellege
1. Ügyes emberek 2. Még nem tudják, milyen nehéz dologba kezdtek 3. A munkanélküliségből menekültek a vállalkozásba 4. Korábbi kapcsolataikat használták ki 5. Becstelen eszközökhöz folyamodnak 6. Nem tudom, nincs válasz. egyéb Összesen
Központtól távoli 106 27.9 41 10.8 38 10,0 34 8.9 52 13.7 109 28.7 380 100%
Központhoz "közeli 145 39.2 20 5.4 19 5,1 20 5,9 113 30.5 53 14.3 370 100%
Leépülő ipar melletti 111 30.1 20 5.4 31 8,4 76 20.6 89 24,1 42 11.4 369 100%
Összesen 362 32.4 81 7,2 88 7.9 130 11,6 254 22.7 204 18.2 1119 100%
30/a. A megkérdezett s z e m é l y e k v é l e m é n y e a vállalkozókról a nemzetiség szerint
A vidék jellege / a kérdezett személy nemzetisége Központtól távoli román magyar 1. Ügyes emberek 24 81 24,2 29,0 2. Még nem tudják, milyen 7 34 nehéz dologba kezdtek 7,1 12.2 3. A munkanélküliségből me16 22 nekültek a vállalkozásba 16.2 7.9 4. Korábbi kapcsolataikat 6 28 használták ki 6.1 10.0 5. Becstelen eszközökhöz 30 21 folyamodnak 30.3 7.5 6. Egyéb, nem tudja, nincs 16 93 válasz 16,2 33.3 Összesen 99 279 100% 100%
Központhoz közeli román magyar 136 4 39.1 30,8 16 3 4,7 23,1 18 5.2 19 5.5 103 4 30.0 30.8 51 2 14.9 15,4 343 13 100% 100%
Leépülő ipar melletti román 78 28,0 15 5,4 22 7.9 60 21.5 70 25.1 34 12.2 279 100%
magyar 32 38,1 5 5.9 8 9.5 15 17.9 16 19.0 8 9.5 84 100%
Összesen román 238 33,0 38 5.3 56 7.8 85 11.8 203 28,2 101 14,0 721 100%
magyar 117 31,1 42 11.2 30 8.0 43 11.4 41 10.9 103 27.5 376 100%
311 A FALUSI MUNKAERŐ-FOGLALKOZTATÁS HELYZETE AZ ERDÉLYI FALVAKBAN
A falvak jövőbeni fejlődési stratégiájáról alkotott vélemények A megkérdezett személyek legnagyobb arányban (60,7%) a mezőgazdaság állami szubvencionálását tekintik a jövőbeli fejlődés legfőbb útjának (31. t.). Hasonlóképp állami támogatást igényelnek az infrastruktúra javítására (30,7%), valamint a kisvállalkozók számára (23,9%) is. Viszonylag sokan (27,3%) tekintenék fontosnak a nagyobb fokú helyi pénzügyi autonómiát, azaz hogy az emberek helyben fektethessék be a pénzüket. A külföldi töke bevonását, a földterületek eladását külföldieknek átlagosan 7,1% tekinti elfogadható alternatívának, a helyi üzemek eladását külföldiek részére pedig kevesebb mint 5%. Jelentős eltérések vannak a falvak fejlődését elősegítő politikáról vidékenként és nemzetiségek szerint is. Különösen nagy arányban szorgalmazzák a mezőgazdaság állami szubvencionálását a leépülő ipar melletti falvakban (76,2%), és jóval alacsonyabb arányban a központtól távoli falvakban (51,8%), ahol valóban a mezőgazdaság képezi a lakosok nagy részének létalapját. A földterületek eladását külföldieknek 11,6% tekinti fejlődési alternatívának a központtól távoli falvakban és csupán 4,6% a leépülő ipar melletti falvakban. A magyarok csoportjában többen tekintik fontosnak a külföld felé való nyitást, de ugyanakkor nagyobb arányban igénylik az állami támogatást is (31/a. t.). 31. A megkérdezettek v é l e m é n y e a környék falvainak fejlődését serkentő politikáról
A vidék jellege
1. Az emberek itt fektessék be a pénzüket 2. Állami segítség az infrastruktúra javítására 3. A kisvállalkozók állami támogatása 4. A mezőgazdaság állami szubvencionálása 5. Helyi üzemek eladása külföldiek részére 6. Földterületek eladása külföldieknek 7. Egyéb, nem tudja, nincs válasz Összesen
Központtól távoli 123 32,4 214 56,3 80 21,1 197 51,8 18 4,7 44 11,6 39 10,3 380 100%
Központhoz közeli 67 18,1 78 21,1 119 32,2 201 54,3 19 5,1 19 5,1 31 8,4 370 100%
Leépülő ipar melletti 116 31,4 51 13,8 69 18,7 281 76,2 18 4,9 17 4,6 25 6.8 369 100%
Összesen 306 27,3 343 30,7 268 23,9 679 60,7 55 4,9 80 7,1 95 8,4 1119 100%
31/a. A m e g k é r d e z e t t e t v é l e m é n y e a k ö r n y é k f a l v a i n a k fejlődését serkentő politikáról a nemzetiség szerint
A vidék jellege / a kérdezett személy nemzetisége Központhoz Leépülő ipar Összesen közeli melletti
1. Az emberek itt fektessék be a pénzüket 2. Állami segítség az infrastruktúra javítására 3. A kisvállalkozók állami támogatása
Központtól távoli román magyar 34 89 31,9 34,3 47 167 59,9 47,5 19 61 19,2 21.9
román 59 17.2 75 21,9 110 32,1
magyar 3 23,1 1 7,7 4 30,8
román 93 333,3 35 12,5 43 15,4
magyar 22 26,2 15 17,9 23 27,4
román 186 25,8 157 21,8 172 23,9
magyar 114 30,3 183 48,7 88 23,4
336
VINCZE MÁRIA-MEZEI ELEMER
A vidék jellege /' a kérdezett személy nemzetisége Központtól távoli 4. A mezőgazdaság állami szubvencionálása 5. Helyi üzemek eladása külföldiek részére 6. Földterületek eladása külföldieknek 7. Egyéb, nem tudja, nincs válasz Összesen
román 53 53.5 3 3,0 10 10.1 1 1.0 99 100%
magyar 187 67.0 16 5.7 40 14.3 13 4.7 279 100%
Központhoz közeli román magyar 198 6 57.7 46.2 16 1 4.7 7,7 14 1 4.1 7.7 6 — 1.7 13 343 100% 100%
Leépülő ipar melletti román magyar 219 68 78.5 81,0 14 2 5.0 2.4 4 13 4.7 4.8 2 6 2.2 2.4 84 279 100% 100%
Összesen román 470 65.2 33 4.6 37 5.1 13 1.8 721 100%
magyar 261 69.4 19 5.1 45 12.0 15 4.0 376 100%
A megkérdezettek véleményt nyilváníthattak arra vonatkozóan is, hogy mire alapozható a falvak fejlődése (32. t.). Legtöbben a természeti erőforrásokra (54,2%), valamint arra alapozzák a jövendő fejlődést, hogy vonzó lehet a falu a vállalkozások számára. A központtól távolabbi falvakban a megkérdezettek 15,3%-ának semmilyen elképzelése nem volt a jövővel kapcsolatosan, és ezek aránya háromszor nagyobb a magyarok körében. A románok között többen vannak, akik bíznak a vidék szépségeire alapozott idegenforgalom fellendülésében, a magyarok viszont nagyobb arányban a hagyományos mesterségekre alapoznák a falu fejlődését (32/a. t.). 32. A megkérdezettek v é l e m é n y e arról, hogy mire fog épülni a környező falvak fejlődése
A vidék jellege
1. Természeti erőforrásokra 2. A vidék szépségeire (idegenforgalom) 3. A hagyományos mesterségekre 4. Vonzó helv vállalkozások számára 5. Egyéb, nem tudja, nincs válasz Összesen
Központtól távoli 199 52.4 177 46.6 98 25.8 73 19.2 58 15.3 380 100%
Központhoz közeli 161 43,5 55 14.9 84 22.7 106 28.6 26 7.0 370 100%
Leépülő ipar melletti 247 66.9 18 4.9 35 9.5 93 25.2 30 8.1 369 100%
Összesen 607 54.2 250 22.3 217 19.4 272 24,3 114 10.2 1119 100%
32/a. A megkérdezettek v é l e m é n y e a nemzetiség szerint arról, hogy mire fog épülni a k ö r n y e z ő falvak fejlődése
A vidék jellege / a kérdezett személy nemzetisége
1. Természeti erőforrásokra 2. A vidék szépségeire (idegenforgalom)
Központtól távoli román magyar 56 150 56.6 53.8 69 80 69.7 28.7
Központhoz közeli román 144 42.0 39 11.4
magyar 2 15.4 —
Leépülő ipar melletti román 200 71.7 15 5.4
magyar 40 47.6 1 1.2
Összesen román 400 55.5 123 17.1
magyar 192 51.1 81 21.5
311 A FALUSI MUNKAERŐ-FOGLALKOZTATÁS HELYZETE AZ ERDÉLYI FALVAKBAN
A vidék jellege / a kérdezett személy nemzetisége Központtól távoli 3. A hagyományos mesterségekre 4. Vonzó hely vállalkozások számára 5. Egyéb, nem tudja, nincs válasz Összesen
román 16 16,2 26 26,3 9 9,1 99 100%
magyar 80 28,7 47 16,8 79 28,3 279 100%
Központhoz közeli román 76 22,2 96 28,0 64 18,7 343 100%
magyar 3 23,1 5 38,4 3 23,1 13 100%
Leépülő ipar melletti román 21 7,5 63 22,5 25 8,9 279 100%
magyar 14 16,7 29 34,5 20 23,8 84 100%
Összesen román 113 15,7 185 25,6 98 13,6 721 100%
magyar 97 25,8 81 21,5 102 27,1 376 100%
Felmérésünkben a falu szervezettségét is vizsgáltuk. Az 1119-es mintában 2,7% tartozott érdekvédelmi szervezethez, 2,6% volt tagja valamilyen fajta társaságnak, egyesületnek, és 11,1% volt tagja politikai pártnak. Ezt a viszonylag magas arányt az RMDSZ tagság eredményezi, egyébként általában a falusi párttagok aránya 1-6% közötti, és ezek is legnagyobbrészt passzívan viszonyulnak a politikához (33. és 33/a. t.). 33. A megkérdezettek szervezetekhez, pártokhoz v a l ó v i s z o n y u l á s a vidékenként
Minek a tagja?
Központtól távoli 10 2,6 11 2,9 82 21,6 277 72,9 380 100%
1. Érdekvédelmi szervezetnek 2. Társaságnak, egyesületnek 3. Pártnak 4. Semminek Összesen
A vidék jellege Központhoz Leépülő ipar közeli melletti 12 8 3,2 2,2 6 12 1,6 3,3 25 17 6,8 4,6 327 332 88,4 90,0 370 369 100% 100%
Összesen 30 2,7 29 2,6 124 11,1 936 83,6 1119 100%
33/a. A megkérdezettek szervezetekhez, pártokhoz való v i s z o n y u l á s a a nemzetiség szerint
A vidék jellege / a kérdezett személy nemzetisége Minek a tagja?
1. Érdekvédelmi szervezetnek 2. Társaságnak vagy egyesületnek 3. Pártnak 4. Semminek Összesen
Központtól távoli román 3 3,0 —
1 1,0 95 96,0 99 100%
magyar 7 2,5 11 3,9 81 29,0 180 64,5 279 100%
Központhoz közeli román 11 3,2 5 1,5 20 5,8 307 89,5 343 100%
magyar —
—
5 38,5 8 61,5 13 100%
Leépülő ipar melletti román 2 0,7 5 1,8 8 2,9 264 94,6 279 100%
magyar 6 7.1 7 8.3 8 9,5 63 75,0 84 100%
Összesen román 16 2,2 10 1,4 29 4,0 666 92,4 721 100%
magyar 13 3,5 18 4,8 94 25,0 251 66,8 376 100%
3 10 VINCZE MARIA-MEZEI ELEMÉR
A falusi lakosság elégedettségi foka A vidéken élők valós gazdasági-társadalmi helyzetének szubjektív megítélésére vonatkozóan felmérésünkben rákérdeztünk arra is, hogy elégedettek-e vagy sem jelenlegi helyzetükkel. A megkérdezett személyek 28,6%-a jelentette ki, hogy elégedett, 49,1%-uk elégedetlen és 22,3%uk nem kimondottan elégedett, de nem is elégedetlen. Fontosnak tartottuk behatóbban megvizsgálni azt, hogy miképpen alakul az elégedettségi szint a különböző csoportok esetében. A vidék típusa szerinti megoszlásban (34. t.) az elégedetlenek a legnagyobb arányban a leépülő ipari környezetű (55,8%) és a városi központhoz közeli (53,8%) falvakban vannak, és szignifikánsan kevesebb a részarányuk a központtól távoli hagyományos falvakban (37,9%). Ez azt jelzi, hogy az átalakulás és az ezzel járó növekvő munkanélküliség kevésbé érintette a hagyományos falvakat, tehát a falun élőket nagymértékben a városi átalakulás befolyásolja. 34. A megkérdezettek v é l e m é n y e az életszínvonalról vidékenként
A vidék jellege Központtól távoli 1. Elégedetlen 2. Se nem elégedett, se nem elégedetlen 3. Elégedett Összesen
142 37,9 93 24,8
Központhoz közeli 198 53,8 92 25,0
Leépülő ipar melletti 203 55,8 62 17,0
140 37,3 375 100%
78 21,2 368 100%
99 27,2 364 100%
Összesen 543 49,1 247 22,3 317 28,6 1107 100%
34/a. A megkérdezettek v é l e m é n y e az életszínvonalról a nemzetiség szerint
A vidék jellege / a kérdezett személy nemzetisége Központtól távoli
1. Elégedetlen 2. Se nem elégedett, se nem elégedetlen 3. Elégedett Összesen
román 64 64,6 19 19,2 16 16,2 99 100%
magyar 77 27,6 73 26,2 124 44,4 279 100%
Központhoz közeli román 181 52,8 87 25,4 73 21,3 343 100%
magyar 9 69,2 3 23,1 1 7,7 13 100%
Leépülő ipar melletti román 162 58,1 45 16,1 69 24,7 279 100%
magyar 37 44,0 17 20.2 28 33,3 84 100%
Összesen román 407 56,4 151 20,9 158 21,9 721 100%
magyar 123 32,7 93 24,7 153 40,7 376 100%
A nemzetiségi megoszlás, valamint a vidék típusa szerinti bontásban (34/a. t.) jelentős eltérések mutatkoznak az elégedettségi szintben. A központtól távol eső magyarlakta falvakban az elégedetlenek aránya 27,6%, míg a románlakta hagyományos falvakban ez az arány 64,6%. Ugyanez a jelenség tapasztalható a leépülő ipari vidékhez tartozó falvakban is, ahol a magyarok közül az elégedetlenek aránya 44%, míg a románoknál 58,1%. Csak a központhoz közeli falusi lakosok körében fordított a helyzet: itt a magyarok között nagyobb az elégedetlenek részaránya (69,2%), míg a román lakosság körében 52,8%. Nem vizsgáltuk behatóbban az okokat, ame-
311
A FALUSI MUNKAERŐ-FOGLALKOZTATÁS HELYZETE AZ ERDÉLYI FALVAKBAN
lyek ezeket a szignifikáns eltéréseket magyarázhatnák, így csak néhány általános feltevést említhetünk. A vizsgált hagyományos típusú magyar falvakban megszűnt a termelőszövetkezet, és az emberek visszakapták a földjeiket, míg a vizsgálatba vont, központtól távoli románlakta hagyományos faluban azelőtt sem volt szövetkezet, tehát nem történt tulajdonrendezés. Másrészt az utóbbiban befejeződött a vízierőmű építése, ami a munkahelyek számát csökkentette, és az állati termékek értékesítési lánca is rosszabbul működik; mindez negatívan befolyásolja az emberek közérzetét. Ily módon a jelzett adatok nem annyira a magyar lakosság nagyobb tűrőképességét és optimizmusát, mint inkább csupán az objektív változások másságát jelzik. 3 5 . Elégedettség az életkor szerint
Életkor (években) 18-30
31-40
41-50
51-60
61-70
" 71-..
1. Elégedetlen
53,1
58,1
46,3
49,8
40,4
45,7
2. Se nem elégedett, se nem elégedetlen
22,3
22,0
24,3
21,1
22,5
18,9
3. Elégedett
23,7
17,7
28,0
27,7
37,1
34,6
Összesen
209
138
211
210
213
126
35/a. Elégedettség az életkor és a nemzetiség szerint
A kérdezett személy életkora és nemzetisége 18-30
31-40
41-50
román magyar román magyar román 98 57 20 77 13 1. Elégedetlen 63,6 24,5 67,9 42,6 54,6 2. Se nem elé- 29 18 18 13 29 gedett, se 18,8 34,0 21,4 27,7 20,6 nem elégedetlen 14 27 22 9 35 3. Elégedett 10,7 29,8 24,8 17,5 41,5 154 84 141 53 47 Összesen 100% 100% 100% 100% 100%
magyar 21 31,3 22 32,8
51-60
61-70
71 - ..
román magyar román magyar román magyar 84 22 57 27 34 20 50,0 37,0 60,9 32,4 43,5 33,8 25 18 32 16 18 6 24,4 20,0 26,5 18,1 26,5 11,1
24 42 29 28 37 16 28 35,8 21,0 41,2 32,1 46,3 51,9 23,5 54 67 138 68 131 80 68 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100%
Az életkor szerinti csoportosításból (35. t.) kitűnik, hogy az elégedetlenek részaránya a fiatalabb korcsoportoknál a legnagyobb (53,1% a 18-30 évesek körében és 58,1% a 31-40 évesek korcsoportjában). Az elégedettek legnagyobb arányban a 60 év fölötti korosztályból kerülnek ki (37,1% a 61-70 évesek esetén, 34,6% a 70 éven fölöttieknél). Ennek a szubjektív vélekedésnek a magyarázata összetett, de kétségtelenül összefügg egyrészt az egykori földtulajdon visszaszerzése fölötti elégedettséggel, másrészt azzal, hogy a munkanélküliség leginkább az ingázó fiatalabb falusiakat érintette, és náluk jelentett az átalakulás a legtöbb esetben életszínvonalbeli visszalépést. Statisztikailag szignifikáns különbség mutatkozik a románok és magyarok elégedettségi szintje között. Minden korcsoportban a románok bizonyulnak elégedetlenebbeknek, a magyarok között pedig nagyobb az elégedettek aránya (35/a. t.). Az iskolázottság szerint pozitív és szoros összefüggés mutatkozik az elégedettség színvonala és az iskolázottság szintje között (36. t.). Az elégedetlenek aránya a szakiskolát végzettek
3 10
VINCZE MARIA-MEZEI ELEMÉR
körében a legnagyobb. Ezek nagy része a feloszlatott termelőszövetkezetekben vagy a környező mezőgazdasági és ipari vállalatokban dolgozott, ahol a termelés visszaesése nyomán nagy volt a létszámcsökkentés, és ez elsősorban a viszonylag alacsony szakképesítésű ingázókat érintette. Sok szakiskolát végzett fiatal egyenesen munkanélküli-segélyhez folyamodik, mert esélye sincs elhelyezkedésre. Egyébként sok falusi fiatal csak azért végez szakiskolát, hogy jogosulttá váljon a munkanélküli-segélyre. Nemzetiségi bontásban a magyarok nagyobb arányban elégedettek, mint a románok, iskolai végzettségüktől függetlenül (36/a. t.). 3 6 . E l é g e d e t t s é g a z iskolázottság szerint
Iskolázottság 8 elemi Szakmunkás- Középiskola vagy kevesebb képző
Főiskola
1. Elégedetlen
49,2
53.7
49.8
31,4
2. Se nem elégedett, se nem elégedetlen
19,0
25,1
24,2
29,5
3. Elégedett
30,6
20.2
25,1
38,1
3 6 / a . Elégedettség az iskolázottság és a nemzetiség szerint
A kérdezett személy iskolázottsága és nemzetisége Legtöbb 8 elemi
1. Elégedetlen 2. Se nem elégedett, se nem elégedetlen 3. Elégedett Összesen
román 212 57,9 66 18.0 88 24.0 366 100%
Szakmunkásképző
magyar 71 34,1 45 21,6 92 44.2 208 100%
román 79 58,5 34 25,2 22 16.3 135 100%
magyar 29 44,6 17 26,2 19 29.2 65 100%
Középiskola román 88 61,5 32 22,4 23 16.1 143 100%
Főiskola
magyar 18 26,9 20 29,9 29 43,3 67 100%
román 28 38,9 19 26,4 25 34,7 72 100%
magyar 5 17.2 11 37.9 13 44,8 29 100%
A foglalkozási kategóriák szerinti bontásban (37. t.) az elégedetlenek aránya a munkanélküliek csoportjában a legnagyobb (64,2%), de a nem mezőgazdasági munkások között is magas ez a részarány (53,9%), elsősorban a munkahely megőrzésének bizonytalansága miatt, valamint az alacsony bérek folytán. Az elégedettek a vállalkozók (37%) és a nyugdíjasok között (34,8%) találhatók nagyobb arányban. Foglalkozási bontásban is érvényesül, hogy a magyarok nagyobb arányban elégedettek, mint a román lakosok ( 37/a. t.). 3 7 . Elégedettség a foglalkozási kategóriák szerint (%)
Mezőgazdasági munkás
Foglalkozási kategóriák MagánNem mezőVállalkozó gazdasági gazdálkodó munkás
Munkanélküli
Nyugdíjas
1. Elégedetlen
52,6
53,9
48.1
43,5
64,2
42,8
2. Se nem elégedett, se nem elégedetlen
21,1
22,8
24,1
17,4
18,9
21,7
3. Elégedett
26.3
21,1
27.8
37.0
17.0
34.8
A FALUSI MUNKAERŐ-FOGLALKOZTATÁS HELYZETE AZ ERDÉLYI FALVAKBAN
3
11
illa. Elégedettség a foglalkozási kategóriák és a nemzetiség szerint A kérdezett személy foglalkozása és nemzetisége Mezőgazdasági munkás
Nem mezőgazdasági munkás
Magángazdálkodó
Vállalkozó
Munkanélküli
Nyugdíjas vagy más inaktív
román magyar román magyar román magyar román magyar román magyar román magyar 1. Elégedetlen 2. Se nem elégedett, se nem elégedetlen 3. Elégedett Összesen
10 52.6 4 21.1
4 23,5 6 35,3
130 59.6 45 20,6
21 25,6 32 39,0
14 73,7
15 51,7
3 15,8
12 34,3 10 28.6
5 26,3 19 100%
7 41,2 17 100%
43 19,7 218 100%
29 35,4 82 100%
20 76,9
3 10,3
5 41.7 4 33,3
2 10,5 19 100%
13 37.1 35 100%
217 53,7
5 19,2
12 50,0 4 16,7
91 22,5
69 34,7 37 18,6
11 37,9 29 100%
3 25,0 12 100%
1 3.8 26 100%
8 33,3 24 100%
96 23.8 404 100%
93 46,7 199 100%
Értékrend az erdélyi falvakban Vizsgálatunkban tizenöt normatív érték mindenikére külön-külön vonatkozó rangsorolást kértünk. A válaszok értékelésénél kiindulópontnak azt a százalékos részarányt vettük, amelyben a megkérdezettek első helyen, azaz „nagyon fontos"-nak ítélték meg az illető normatívát. A kiértékelésnél egymás között is összehasonlítottuk a normatív értékek rangsorolását. A vizsgálatot kéttényezős bontásban végeztük, ahol a vidék típusa, életkor, iskolázottsági szint és a foglalkozási kategória mellé a nemzetiségi megoszlást vettük második csoportosítási ismérvnek. 38. Az értékeknek tulajdonított fontosság az életkor szerint
Életkor (években) 18-30
31^10
41-50
51-60
61-70
71-..
1. Egészség
81,0
83,7
85,5
83,6
83.1
79,5
2. Karrier
25,0
18,4
18,2
8,9
8,5
6,3
3. Anyagi jólét
33,0
32,6
34,1
23,0
23,5
16,5
4. Érdeklődésének élni
10,9
4,3
6,5
7,5
9,4
3,9
5. Elvek szerint élni
12,8
9,9
17,8
13,6
18,3
12,6
6. Családi boldogság
68,2
69,5
68,2
69,0
64,8
61,4
7. Szexuális elégedettség
24,6
20,6
10,7
8,5
5,2
3,1
8. Tekintély
33,6
23,4
29,9
26,3
27,2
22,8
9,0
6,4
6,5
10,8
11,7
7,9
5,6
3,9
Fontos értékek
9. Kulturális tevékenység
7,6
6,4
8,9
5,2
11. Jó személyes kapcsolatok
36,5
27,7
35,0
34,7
34,7
36,2
12. Biztos állás
48,3
46,8
38,8
28,2
23,0
15,0
13. Több szabad idő
15,6
11,3
7,9
9,9
8,5
4,7
14. Külföldi utazások
10,4
9,9
6,1
8,0
3,8
2,4
2,8
3,5
1,9
3,8
4.7
2.4
10. Magas beosztás
15. Egyéb
342
VINCZE MÁRIA-MEZEI ELEMER
Az életkor szerinti bontásban (38. t.) vannak olyan értékítéletek, amelyek nem változnak lényegesen az életkor szerint. Ilyen például az egészség, a családi boldogság és a jó személyes kapcsolatok megítélése. Vannak olyan normatív értékek, amelyeket nagyobb arányban tekintenek fontosnak a fiatalok, kisebb mértékben az idősebb korosztályok. Ilyenek: az anyagi jólét, karrier, szexuális elégedettség, tekintély, biztos állás, több szabad idő, külföldi utazások. Nincs szoros lineáris összefüggés a fontossági sorrend szerinti értékelés és a korosztály változása között néhány érték vonatkozásában. így például a 61-70 évesek között kétszer annyian tekintik nagyon fontosnak, hogy érdeklődésüknek éljenek, mint a 31-40 éves korosztályban, és ugyanez a helyzet az „elvek szerint élni", „kulturális tevékenység" értékelésénél is. A fiatalabb korosztályokban viszonylag sok az inkoherens válasz: karrier - biztos állás, anyagi jólét - több szabad idő, „tekintély" igen, „magas beosztás" nem stb. Elgondolkodtató tény, hogy milyen viszonylag kis arányban tekintik fontosnak a fiatalok a magas beosztást, a kulturális tevékenységet, az „érdeklődésének élni", „elvek szerint élni" értékeket, a külföldi utazásokat. 3 8 / a . A z értékeknek tulajdonított fontosság az életkor és a nemzetiség szerint A kérdezett személy életkora és nemzetisége 18-- 3 0
31 - 4 0
41 - 5 0
61 - 7 0
51-- 6 0
71
román magyar román magyar román magyar román magyar román magyar román magyar 127 81,9 44 28,4
43 79,6
74 87,1
40 81.6
126 88,1
54 79,4
120 86,3
55 78,6
115 87,8
60 75,0
55 80,9
42 76,4
9 16,7
6 8,8
14 10,1
3 4,3
5 7,4
3 5,5
20 37,0
52 36,4
20 29,4
30 21,6
18 25,7
15 11,5 26 19,8
2 2,5
49 31,6
3 6,1 18 36.7
32 22,4
3. Anyagi jólét
22 25,9 24 28,2
23 28,8
11 16,2
4. Érdeklődésének élni
15 9,7
8 14,8
5 5,9
1 2,0
5 3,5
9 13,2
9 12,9
5 3,8
15 18,8
-
5. Elvek szerint élni
22 14,2
5 9,3
11 12,9
23 16,1
13 19.1
11 15,7
21 16.0
17 21,3
4 5,9
9,1 11 20.0
113 72,9
61 71,8
2 4,1 35 71,4
6 4,3 • 17 12,2
10 18,2 5
105 73,4
38 55,9
102 73,4
43 61,4
86 65,6
51 63,8
48 70,6
30 54,5
17 20,0
9 18,4
15 10,5
8 5,8
9 18.4
48 33,6
39 28,1
9 12,9 16 22,9
3 2,3 43 32,8
1 1,5 18 26,5
10 18,2
2 4,1
8 5,6
6 8,8
7 5,0
16 22,9
2 2,9
8 14,5
17 11,9
II 7,9
7 5,3 11 8,4
8 10.0 14 17,5 17 21,3
3 5,5
24 28,2
7 10,3 14 20,6
4 5,9
1 1,8
46 33,1
25 35,7
41 31,3
1 1,3 32 40,0
22 32,4
23 41,8 11 20,0 5 9.1
1. Egészség 2. Karrier
6. Családi boldogság 7. Szexuális elégedettség
38 24,5
8. Tekintély
61 39,4
30 55,6 14 25,9 10 18,5
9. Kulturális tevékenység
13 8,4
6 11,1
7 8,2
10. Magas beosztás
13 8,4
3 5,6
9 10,6
11. Jó személyes kapcsolatok
59 38,1
18 33,3
26 30,6
12 24,5
51 35,7
1 1,5 22 32,4
12. Biztos állás
79 51,0
22 40,7
42 49,4
21 42,9
57 39,9
25 36,8
38 27,3
21 30,0
24 18,3
24 30,0
6 8,8
13. Több szabad idő 14. Külföldi utazások
28 18,1
5 9,3
7 8.2
7 14,3
9 6,3
8 11,8
11 7,9
10 14,3
7 5,3
11 13,8
1
19 12,3
3 5,6
8 9.4
6 12,2
7 4,9
5 7.4
6 4,3
10 14,3
2
5 3,2
1 1,9
1 1,2
4 8,2
4 5.9
1 0.7
7 10,0
1,5 1 0,8
100%
100%
100%
100%
100%
100%
15. Egyéb Összesen
-
100%
100%
11
-
6 7,5 7 8,8 100%
1,5 1 1,5
_
100%
2 3.6 3 5.5 100%
311 A FALUSI MUNKAERŐ-FOGLALKOZTATÁS HELYZETE AZ ERDÉLYI FALVAKBAN
Az életkor-nemzetiség szerinti kéttényezős vizsgálatban (38/a. t.) szignifikáns eltérés mutatkozik a magyar és román falusi lakosság között a következőkben: a karriert, tekintélyt, magas beosztást 1,5^1-szer többen tekintik fontosnak a románok között, míg az „érdeklődésének élni" választ 1,5-5-ször nagyobb arányban jelölik fontosnak a magyarok, de csak az idősebb korosztálybeliek. A fiatalabb román korosztály (18-40 év) nagyobb arányban tekinti fontosnak az „elvek szerint élni" értéket, mint a magyar fiatalok, a helyzet viszont fordított az idősebb korosztályoknál. Hasonlóképp többen értékelik nagyon fontosnak a családi boldogságot a románok közül. A kulturális tevékenységet általában minden korosztályban a magyarok tekintik fontosabbnak. A szabad időt a 18-30 év közötti román fiatalok kétszer nagyobb arányban tartják fontosnak, mint a hasonló korú magyarok, viszont a többi korosztályban már a magyarok tekintik nagyobb arányban fontosnak a szabad időt. A külföldi utazást hasonlóképp a román fiatalok jelzik fontosnak, valamint a 31 év fölötti magyarok. Az értékítéletek nemzetiségi eltérései csak jelzésértékűek, okainak alaposabb feltárása további mélyreható kutatást igényel. 39. A z értékeknek tulajdonított fontosság iskolázottság szerint
Iskolázottság 8 elemi vagy kevesebb
Szakmunkásképző
Középiskola
Főiskola
82,2
86,2
79,5
87,6
8,9
17,7
18,1
33,3
25,7
31,0
29,8
27,6
6,4
6,4
8,8
13,3
5.. El vek szerint élni
12,8
17,2
13,0
22,9
6. Családi boldogság
64,2
70,0
70,7
71,4
Fontos értékek 1. Egészség 2. Karrier 3. Anyagi jólét 4. Érdeklődésének élni
6,6
16,7
20,0
20,0
23,9
30,5
29,8
41,0
7,2
6,9
11,2
18,1
4,9
4,9
7,0
17,1
11. Jó személyes kapcsolatok
34.1
30,5
33,5
45,7
12. Biztos állás
40,0
7. Szexuális elégedettség 8. Tekintély 9. Kulturális tevékenység 10. Magas beosztás
25.7
42,4
45,6
13. Több szabad idő
7,7
10,3
11,2
19,0
14. Külföldi utazások
5,4
3,0
8,8
19,0
15. Egyéb
2,4
5,9
2,3
4,8
Az értékeknek tulajdonított fontosság az iskolázottsági szint szerint is változik (39. t.). Minél magasabb az iskolázottság szintje, annál nagyobb arányban tekintik fontosnak az alábbiakat: karrier, tekintély, kulturális tevékenység, magas beosztás, több szabad idő. Hasonló, ha nem is annyira szoros a kapcsolat az egészség, az érdeklődésnek élni, elvek szerint élni, a családi boldogság, a szexuális elégedettség, a jó személyes kapcsolatok és a külföldi utazások vonatkozásában is. A biztos állás a középiskolát és a szakiskolát végzettek számára bír különös fontossággal. Az anyagi jólétet a szakmunkások értékelik nagyobb arányban fontosnak. A nemzetiségi eltérések jelentősek, a magyarok szignifikánsan kisebb arányban tekintik fontosnak a karriert, a tekintélyt, a magas beosztást stb. Nagyobb arányban tartják fontosnak, mint a románok, az alábbi értékeket: érdeklődésének élni, a kulturális tevékenységet, több szabad időt stb. A főiskolát végzett magyarok közül többen értékelik nagyon fontosnak az egészséget, a szexu-
3 10 VINCZE MARIA-MEZEI ELEMÉR
ális elégedettséget, a biztos állást, a több szabad időt, mint a románok, viszont kisebb arányban tekintik fontosnak az anyagi jólétet, az elvek szerint élést, a jó személyes kapcsolatokat, a külföldi utazást (39/a. t.). 39/a. A z értékeknek tulajdonított fontosság az iskolázottság és a nemzetiség szerint
A kérdezett személy iskolázottsága és nemzetisége legtöbb 8 elemi 1. Egészség 2. Karrier 3. Anyagi jólét 4. Érdeklődésének élni 5. Elvek szerint élni 6. Családi boldogság 7. Szexuális elégedettség 8. Tekintély 9. Kulturális tevékenység 10. Magas beosztás 11. Jó személyes kapcsolatok 12. Biztos állás 13. Több szabad idő 14. Külföldi utazások 15. Egyéb Összesen
szakmunkásképző
középiskola
főiskola
román
magyar
román
magyar
román
magyar
román
magyar
319 86.7 40 10,9 93 25,3 18 4,9 41 11,1 254 69,0 20 5,4 111 30,2 14 3,8 26 7,1 122 33,2 94 25,5 23 6,3 13 3,5 2 0,5 368 100%
160 .75,1 11 5,2 56 26,3 20 9,4 33 15,5 122 57,3 17 8,0 29 13,6 29 13,6 3 1,4 78 36,6 55 25,8 22 10,3 19 8.9 II 5,2 213 100%
121 89,0 29 21,3 37 27,2 5 3,7 23 16,9 99 72,8 22 16,2 44 32,4 7 5,1 9" 6,6 42 30,9 60 44,1 13 9,6 5 3,7 3 2,2 136 100%
53 80,3 6 9,1 25 37,9 8 12,1 11 16,7 43 65,2 12 18,2 18 27,3 6 9,1 1 1,5 19 28,8 25 37,9 8 12,1 1 1,5 8 12,1 66 100%
115 79,9 33 22,9 41 28,5 8 5,6 17 11,8 110 76,4 28 19,4 48 33,3 13 9,0 13 9,0 45 31,3 65 45,1 17 11,8 11 7,6 2 1,4 144 100%
54 79,4 6 8,8 22 32,4 11 16,2 10 14,7 42 61,8 15 22,1 15 22,1 11 16,2 2 2,9 25 36,8 31 45,6 7 10,3 8 11,8 3 4,4 68 100%
62 84,9 30 41,1 21 28,8 5 6,8 17 23,3 52 71,2 12 16,4 30 41,1 10 13,7 17 23,3 36 49,3 27 37,0 10 13,7 14 19,2 1 1,4 73 100%
27 93,1 3 10,3 6 20,7 8 27,6 5 17,2 20 69,0 6 20.7 11 37,9 9 31,0 -
10 34,5 13 44,8 9 31,0 4 13,8 4 13,8 29 100%
Az értékek rangsorolásánál a foglalkozási kategóriák szerint is különbözőségek mutatkoznak (40. t.). Még az olyan általános értékeknél is szignifikáns különbségek vannak, mint amilyen az egészség vagy a családi boldogság. Például a munkanélküliek csoportjában, valamint a magángazdák közt kisebb arányban szerepelnek azok, akik az egészséget nagyon fontosnak ítélik (71,7%, ill. 74,1%), szemben a nem mezőgazdasági munkásokkal, ahol ez az arány 88,4%, vagy a vállalkozóknál 82,6%. Hasonlóképpen alacsony a családi boldogság értékelése is: a munkanélküliek csoportjában 60,4% tekinti nagyon fontosnak, szemben a 70,3%-os aránynyal a munkások esetében. Elgondolkoztató tény, hogy a munkanélküliek nagyobb arányban
311 A FALUSI MUNKAERŐ-FOGLALKOZTATÁS HELYZETE AZ ERDÉLYI FALVAKBAN
ítélnek nagyon fontosnak egyes értékeket, mint más foglalkozási kategóriák, így például: az anyagi jólét, az „érdeklődésének élni", „elvek szerint élni" válaszokat, sőt viszonylag magas az arány a kulturális tevékenység és külföldi utazások vonatkozásában is. Jelentős eltérések mutatkoznak a magángazdák és a vállalkozók értékítéletei között is. A legtöbb esetben a vállalkozók ítélték nagyobb arányban fontosnak a vizsgált értékeket, ez alól csak néhány kivétel adódott, mégpedig a kulturális tevékenység és az „érdeklődésének élni" azok, amelyeket viszonylag több magángazda tekint fontosnak, mint vállalkozó. Sok vonatkozásban a nem mezőgazdasági munkások értékítéletei is eltérnek a magángazdákéitól, a vállalkozókéitól vagy a munkanélküliekéitől. Számukra különösen nagy a fontossága az egészség és a családi boldogság mellett a biztos állásnak. Kevésbé ítélik fontosnak viszont a jó személyes kapcsolatokat, a több szabad időt, a külföldi utazásokat. 40. A z értékeknek tulajdonított f o n t o s s á g a foglalkozási kategóriák szerint
Foglalkozási kategóriák Fontos értékek
Mezőgazdasági munkás
Nem mező- Magángazdasági gazdálkodó Vállalkozó munkás
1. Egészség
89,2
88.4
2. Karrier
29,7
19,4
74,1
3. Anyagi jólét
35,1
29,7
29,6
Munkanélküli
Nyugdíjas
82,6
71,7
32,6
13,2
82,5 8,3
37,0
50,9
21,2
5,4
6,9
7,4
2,2
15,1
7,8
5. Elvek szerint élni
16,2
11,6
9,3
19,6
22,6
15,6
6. Családi boldogság
70,3
70.3
63,0
63,0
60,4
63,0
7. Szexuális elégedettség
21,6
19,8
7,4
17,4
11,3
5,8
8. Tekintély
35,1
30,2
16,7
34,8
18.9
26,8
9. Kulturális tevékenység
10.9
4. Érdeklődésének élni
16,2
5,2
11,1
2,2
9,4
10. Magas beosztás
10,8
6,9
1,9
15,2
9,4
5,8
11. Jó személyes kapcsolatok
35,1
27,6
35,2
54,3
34.0
34,5
12. Biztos állás
56,8
52,6
24,1
37,0
45.3
20.7
13. Több szabad idő
13,5
10.8
11,1
10,9
13,2
7.3
14. Külföldi utazások
10,8
5.6
7,4
10,9
9,4
3,9
8.1
2,2
1,9
7,5
3,4
15. Egyéb
A foglalkozási kategóriákon belül jelentős eltérések mutatkoznak nemzetiségi hovatartozás szerint is (40/a. t.). A karrier fontosságát minden foglalkoztatási kategóriában a románok ítélik nagyobb arányban fontosnak, és jórészt ez a helyzet a tekintély és a magas beosztás vonatkozásában is. A magyarok nagyobb arányban tartják fontosnak az „érdeklődésének élni" értéket és a kulturális tevékenységet. Az értékítéletekben szignifikánsnak tekinthető a magyar és a román vállalkozók közötti eltérés több normatíva vonatkozásában is. így például a magyarok sokkal nagyobb arányban ítélik nagyon fontosnak az alábbi értékeket: „érdeklődésének élni", családi boldogság, szexuális elégedettség, tekintély, jó személyes kapcsolatok, több szabad idő. A román vállalkozóknak fontosabb a karrier, az anyagi jólét, a magas beosztás, a külföldi utazás. A vidék típusa szerinti csoportosításban (41. t.) szembetűnőek a leépülő ipar melletti falvak eredményei: itt a legalacsonyabb az értékelése a különböző normatíváknak, azaz kisebb arányban tekintik ezeket „nagyon fontos"-nak. Az anyagi jólét fontosságát viszont itt tekintik leg-
3 10
VINCZE MARIA-MEZEI ELEMÉR
többen lényegesnek. Jelentős eltérések mutatkoznak a román és a magyar lakosság véleményalkotásában: a leépülő ipari vidék falvaiban a magyarok még a jólétnek sem tulajdonítanak nagy fontosságot (41/a. t.). A jelenség magyarázata behatóbb vizsgálatot igényel, de ezek az eredmények kétségtelenül jelzésértékűek. 40/a. A z értékeknek tulajdonított fontosság a foglalkozási kategóriák és a nemzetiség szerint A kérdezett személy foglalkozása és nemzetisége Mezőgazdasági munkás
Nem mezőgazdasági munkás
Magángazdálkodó
Vállalkozó
Munkanélküli
Nyugdíjas vagy m á s inaktív
r o m á n magyar r o m á n magyar r o m á n magyar r o m á n magyar r o m á n magyar r o m á n magyar 1. E g é s z s é g 2. K a r r i e r 3. A n y a g i j ó l é t 4. É r d e k l ő d é s é n e k élni 5. E l v e k szerint élni 6. C s a l á d i boldogság 7. S z e x u á l i s elégedettség 8. T e k i n t é l y
20
13
100,0
76,5
6
5
30,0
29,4
7
6
35.0
35,3
-
2 11.8
4
2
20,0
11,8
18
8
27
24
11
18
19
68,4
77,1
82,8
84.6
69,2
79.2
2
4
2
46
15,4
15,4
8,3
11,4
64
8
28,8
9,6
64
23
28.8
27,7
15 6.8 33 14,9 172
9 12
13
17.6 8
65,0
47,1
3
2
15,0
11.8
2
2
10,0
11.8
2
1
10,0
5,9
20
17
100%
100%
26,0
18
26
11,5
20,8
5
7
4
55,2
76,9
61,5
62,5
4
3
4
1
11,4
13,8
23,1
15,4
5
4
7
7
8
26.3
11,4
24,1
53,8
30,8
6
1
9
-
10,8
17,1
26
2
1
11,7
2,4
5,3
76
19
34,2
22,9
112
22,5
5
4
15,7
50,0
50,0
3
60,0
-
40
5,7
50,0
7,7 2
6
6,9
-
3,4 6
3 11,5
-
4 15,4
20,7 61,5
30,8
37,5
21.1
25,7
37,9
38,5
57,7
29,2
2
4
3
2
5
1
10,5
11,4
10,3
15,4
19,2
1
3
3
1
4
8,1
7,2
5,3
8,6
1
5
-
1
100%
4,2
44.8
6
0,1
1
9
14,5
6,0
10,3
7,7
15,4 2
-
7,7
2,9
60,3 27
5,2 119
13,2 44 35
8,3
37,1
12.6
69,1 21
21,6
4
12
16,7 123
19
31,6
28
12,1 279
12,7 34
29,5
9
15
49
8,3
8
5
4,5
2
8
48,2
222
2
13
50,5
18
4,2
13
11
4,4
1
68,4
37,4
12. B i z t o s állás
2
9
30,8
15
13
3
3
77,0
53
16,7
83
10
11,4
157
91
16
3
11. J ó s z e m é l y e s kapcsolatok
-
84,2
12
26,9
10
-
41,4
4
340
13
10
16,9
8.1
31,4
4
38,5
20,3
17.6
-
12
16
5.9
15,0
26,3
11
21
35.0
18
5
13
14
3
41,4
15,8
60.2
17,6
12
14,5
77,5
3
-
50
45
50,0
-
10.8
1
20,0
Összesen
13
80,7
47,1
4
15. E g y é b
67
7
10. M a g a s b e o s z t á s
14. K ü l f ö l d i utazások
90,5
90,0
9. K u l t u r á l i s tevékenység
13. T ö b b s z a b a d idő
201
7
4,2 1
4,7 24 5,9 131
39,2 55
22,3
27,0
21
25
5,2 15
2
3
8,3
35
29
13
26
24
100%
100%
100%
100%
100%
100%
100%
1,5 80
32,4
3,7
19
3
90
4,2
83
17,2
0,7
12,3 19 9,3 17 8,3
404
204
100%
100%
A FALUSI MUNKAERŐ-FOGLALKOZTATÁS HELYZETE AZ ERDÉLYI FALVAKBAN
3
1
1
41. A z értékeknek tulajdonított fontosság a vidék típusa szerint A vidék j e l l e g e Központtól távoli
Központhoz közeli
L e é p ü l ő ipar
Összesen
melletti
307 80.8
323 87.3
298 80.8
928 82.9
42 11.1
70 18.9
51 13.8
163 14.6
100 26,3
90 24.3
119 32,2
309 27.6
4. É r d e k l ő d é s é n e k élni
50 13,2
17 4,6
17 4,6
84 7,5
5. Elvek szerint élni
62 16.3
56 15.1
45 12,2
163 14.6
241 63,4
284 76.8
226 61,2
751 67.1
7. Szexuális elégedettség
57 15.0
51 13.8
29 7.9
137 12.2
8. Tekintély
87 22.9
117 31.6
107 29.0
311 27.8
9. Kulturális t e v é k e n y s é g
55 14.5
19 5.1
26 7.0
100 8.9
10 2.6
26 7.0
36 9.8
72 6.4
11. Jó személyes k a p c s o l a t o k
131 34.5
119 32.2
135 36,6
385 34,4
12. Biztos állás
143 37,6
121 32.7
115 31,2
379 33,9
13. T ö b b s z a b a d idő
49 12.9
28 7,6
34 9,2
111 9,9
14. Külföldi u t a z á s o k
29 7.6
29 7.8
19 5,1
77 6.9
15. Egyéb
25 6.6
9 2.4
2 0.5
36 3,2
380 100%
370 100%
369 100%
1119 100%
1. E g é s z s é g 2. Karrier 3. Anyagi j ó l é t
6. Családi b o l d o g s á g
10. M a g a s beosztás
Összesen
41/a. Az értékeknek tulajdonított fontosság a vidék típusa és a nemzetiség szerint A vidék j e l l e g e / a kérdezett s z e m é l y n e m z e t i s é g e Központtól távoli
Központhoz közeli
L e é p ü l ő ipar melletti
magyar
román
román
magyar
1. E g é s z s é g
87 87,9
218 78.1
300 87.5
11 84.6
230 82.4
65 77.4
617 85,6
294 78,2
2. Karrier
22 22,2
18 6,5
3 23,1
46 16.5
5 6,0
18 18.2
81 29.0
8 61,5
97 34,8
20 23,8
132 18,3 192 26,6
26 6.9
3. Anyagi j ó l é t
64 18,7 77 22.4
109 29.0
5
45 16.1
16 4,7
15 5,4
2 2.4
36 5.0
47 12.5
román
4. É r d e k l ő d é s é n e k élni
5,1
magyar
-
román
magyar
Összesen
3 10 VINCZE MARIA-MEZEI ELEMÉR
A vidék jellege / a kérdezett személy nemzetisége Központtól távoli 5. Elvek szerint élni 6. Családi boldogság 7. Szexuális elégedettség 8. Tekintély 9. Kulturális tevékenység 10. Magas beosztás 11. Jó személyes kapcsolatok 12. Biztos állás 13. Több szabad idő 14. Külföldi utazások 15. Egyéb Összesen
román 8 8,1 71 71,7 9 9.1 28 28,3 4 4,0 6 6,1 30 30,3 46 46,5 7 7,1 3 3,0 -
99 100%
magyar 53 19,0 169 60,6 47 16.8 59 21.1 51 18.3 4 1,4 101 36,2 96 34,4 42 15,1 26 9,3 25 9.0 279 100%
Központhoz közeli román magyar 49 2 15,4 14,3 266 12 77,6 92,3 47 1 13,7 7,7 4 108 31,5 30.8 18 5,2 25 7,3 7 105 30,6 53,8 111 4 32,4 30,8 27 1 7,9 7,7 24 3 7,0 23,1 7 2,0 343 13 100% 100%
Leépülő ipar melletti román magyar 41 4 4,8 14,7 178 46 63,8 54,8 26 2 9,3 2,4 97 10 34.8 11,9 22 4 7,9 4.8 34 2 12,2 2,4 24 110 39,4 28,6 89 24 31,9 28,6 29 3 10,4 3,6 16 3 5,7 3,6 1 1 0,4 1,2 84 279 100% 100%
Összesen román 98 13,6 515 71,4 82 11,4 233 32,3 44 6,1 65 9,0 245 34,0 246 34,1 63 8,7 43 6,0 8 M 721 100%
magyar 59 15,7 227 60,4 50 13,3 73 19,4 55 14,6 6 1.6 132 35,1 124 33,0 46 12,2 32 8,5 26 6,9 376 100%
Következtetések 1. A kutatási eredmények jelzik, hogy az erdélyi falvak szintjén nem alkalmazhatók egységes megoldási módszerek. A változások felerősítették a polarizációt mind a falvakban, mind a falvak között. A szegénység szimptómái bizonyos demográfiai és etnikai csoportoknál fokozottabban jelentkeznek, így a munkaképtelen öregeknél és a cigány etnikum egy részénél. A falusi lakosságnak egy olyan szegmense alakult ki - részben az aktív korosztályban is - , amely képtelen a munkaeröpiaci reintegrálódásra, tehát társadalmi segélyre szorul. A falvak között is vannak olyanok, amelyek annyira gyenge technikai és társadalmi infrastruktúrával rendelkeznek, hogy önerőből képtelenek a fejlődés beindítására. 2. A romániai földreprivatizáció önellátó kisparaszti mezőgazdaságot teremtett, és csak kismértékben alakultak ki falusi mezőgazdasági vállalkozások. 3. A falusi lakosság vásárlóereje csökkent. Sokan az önellátásra rendezkedtek be, ami nem segíti elő, sőt gátolja a falusi nem mezőgazdasági vállalkozások alakulását, megerősödését és így a kiegészítő jövedelem termelését. 4. A piacgazdasági mechanizmusok, az agrárpolitikai eszközök csak kismértékben képesek hatni a kisparaszti önellátó gazdaságokra, így viszonylag hosszú időszakra lesz szükség a versenyképes mezőgazdasági üzemek kialakulásához. 5. A falusi népesség nagy része kockázatkerülő, nincs vállalkozói mentalitása, még kedvezményes hitelezés esetén is fél vállalkozni. 6. A beinduló privatizáció további foglalkoztatási terheket ró a mezőgazdaságra, ami lassítja a földkoncentráció folyamatát, az életképes gazdaságok létrejöttét. 7. A falvak fejlődésére vonatkozó stratégiai elképzelések kiforratlanok, és legtöbben még mindig alapvetően a központi támogatásokra számítanak.
A FALUSI MUNKAERŐ-FOGLALKOZTATÁS HELYZETE AZ ERDÉLYI FALVAKBAN
311
8. A falubeli gazdák együttműködésének alacsony szintje, valamint az érdekszövetségi szervezettség szinte teljes hiánya gátolja a hatékonyabb termelést, szervezést, és különösen a beszerzést és értékesítést teszi költségesebbé. 9. A falun élők szubjektív véleménye életükről vidékenként eltérő. Sokkal kisebb az elégedetlenek aránya a tradicionális mezőgazdasági falvakban, ahol a munkanélküliség hatása kevésbé érződik, és nagyobb biztonságban érzik magukat az emberek. 10. A falusi lakosok közül a legnagyobb arányban a fiatalok, különösen az alacsony szakképzettségüek elégedetlenek, akik nehezen találnak városi munkahelyet, a falusi munkát pedig nem szívesen vállalják. 11. Viszonylag nagy az elégedettek aránya a vállalkozók és a nyugdíjasok között, akik általában mezőgazdasági tevékenységet is folytatnak jövedelemkiegészítő, önellátó céllal. 12. A különböző normatív értékek fontossági megítélésénél jelentős a korcsoportok, az iskolázottsági szint, valamint a foglalkozási kategóriák közötti eltérés. 13. A fiatalabb korosztály esetében az elvárások inkoherens jellege szembetűnő. 14. A munkanélküliek csoportjában a normatív értékek elértéktelenedése tapasztalható. 15. A románokhoz képest a magyarok között szignifikánsan kevesebben vannak azok, akik nagy fontosságot tulajdonítanak a karriernek, a tekintélynek, a hatalomnak, azaz a magas beosztásnak. Ez a nemzetiség szerinti eltérés annál inkább szembetűnő, mert kortól, iskolázottsági szinttől, foglalkozástól függetlenül jelentkezik. A fentiekből kitűnik, hogy a vidéki foglalkoztatási gondok eltérően jelentkeznek a különböző régiókban, de közös probléma, hogy a mezőgazdasági üzemek kis méreteik folytán csak részfoglalkoztatást és alacsony jövedelmet biztosítanak a termelőknek. Hasonlóképpen negatívum a vállalkozások kis aránya és a jelenlegi alkalmazottak munkahelyeinek fokozódó bizonytalansága. A falu, amelytől a kilencvenes évek első felében még a megélhetés reményét várták a városi állásukból elbocsátott ingázók, sőt egyes, a városból visszatelepedett örökösök is, egyre kevésbé képes újabb foglalkoztatási terhek viselésére, még rövid távon is. A viszonylag alacsony falusi munkanélküliségi ráta fokozódó latens munkanélküliséget takar, és a vidék fejlődése hosszú távon csakis a mezőgazdaságon kívüli foglalkoztatás fejlesztésével érhető el. Ily módon épp a falu mai helyzete, a falvak eltartóképességének csökkenése az egyik akadálya az új, liberálisabb agrárpolitikai irányvonal megvalósításának a városi munkanélküliség fokozódása közepette. Ugyanakkor viszont hosszú távra az új agrárpolitika életbeléptetése segíthetné a falvak talpraállását is, bár a vidék általános problémáinak kezelése nem egyszerűen agrárpolitikai kérdés. A mezőgazdasági termelés hatékonyságának növekedése, a nagyobb birtokstruktúrák kialakulása együtt fog járni a mezőgazdaság eltartóképességének további csökkenésével; ezért falun részben az ipari termelés, de még inkább a kereskedelem, a szolgáltatás, a falusi turizmus fejlesztésének ösztönzésére lesz szükség. A jelenlegi átmeneti válság átvészeléséhez a kistermelő önellátó gazdaságok szociális támogatására is szükség van. Az új agrárpolitika sikere jórészt attól függ, hogy az milyen térségfejlesztési, foglalkoztatáspolitikai, infrastruktúrafejlesztési elképzelésekkel egészül ki. Egyelőre döntően fontos, hogy a mezőgazdaság minél több helyi lakosnak nyújtson megélhetést, mert ezeknek az embereknek az agrártevékenységből való kiszorulása jelentős szociális feszültséget eredményezne, és ellehetetlenítené a beinduló gazdasági reformfolyamatot.14 14 Az ACE-PHARE 94-0598R kutatási programot dr. Nigel Swain. a liverpooli egyetem Kelet-közép-európai Tanulmányok Intézetének aligazgatója koordinálta, és az EU finanszírozta. A romániai kutatócsoportban a szerzők mellett részt vett Neményi Ágnes faluszociológus, egyetemi adjunktus. A kérdőíves felmérést négy faluban Vincze Mária, öt faluban pedig Neményi Ágnes irányította, az SPSS-es adatfeldolgozást Mezei Elemér végezte. A jelen dolgozat témafelvetése a szerzők egyéni munkája.