A ÉVI BEREGI ÁRVÍZ POZÍTIV ÉS NEGATÍV HATÁSAI

MISKOLCI EGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR SZOCIOLÓGIAI INTÉZET

A 2001. ÉVI BEREGI ÁRVÍZ POZÍTIV ÉS NEGATÍV HATÁSAI

Készítette: Szalóczi Béla szociális menedzser hallgató

Konzulens oktató: Dr. Szabó-Tóth Kinga Szociológiai Intézet

MISKOLC 2014

Tartalomjegyzék 1. Szakdolgozatom témaválasztásának indoklása.......................................

2

2. A 2001. évi árvíz előzményei és okai 1947-1998. .................................

4

3. A gazdasági és demográfiai helyzet 2001-ben .......................................

6

4. A kormányzati kommunikáció bemutatása a gátszakadás előtt és után .

9

5. A vízáldozat Bereg .................................................................................. 12 6. A helyreállítási és újjáépítési anomáliák ................................................ 23 7. A hospitalizációs ártalom jelei a katasztrófa alatt és után ...................... 30 8. Lakóhelyi szegregáció a 2001 beregi árvíz után..................................... 33 9. A szociális helyzet foglalkoztatás 2001-2014-ig .................................... 37 10. A kibontakozás esélyei.......................................................................... 40 11. Utószó.................................................................................................... 43 12. Felhasznált irodalom ............................................................................. 45

1

1.

Szakdolgozatom témaválasztásának indoklása

Azért ezt a témát választottam szakdolgozatomnak, hogy be tudjam mutatni az emberi magatartás egyéni és csoportos formáját egy természeti katasztrófa esetén. Nyilvánvaló, hogy a természeti katasztrófáknak egy jó részét előre nem láthatjuk, viszont a beregi vagy tiszaháti árvízek valószínűsége, mint a 2001-es március árvíz 40-50 évenként bekövetkezik. A

„természeti”

csapások

pusztításának

egyre

növekvő

hányada

világszerte

környezetromboló tevékenységünkből ered, abból, hogy a veszélyek útját választjuk. Sok

ökológiai

rugalmasságukat,

rendszert

oly

és

képesek

nem

mértékig már

károsítottunk, ellenállni

a

hogy

természeti

elveszítették hatásoknak,

megteremtve ezáltal a „természetellenes” katasztrófák lehetőségét – amelyek egyre gyakoribbak és súlyosabbak az ember következtében.1 A Munich Re statisztikái szerint, az 1980 óta tartó adatgyűjtés alatt 2010-ben következett be a második legtöbb természeti katasztrófa, összesen mintegy 960, amely jelentősen meghaladja az elmúlt 10 év átlagát, az évi 785 eseményt. A károk nagysága meghaladta a 150 milliárd dollárt, melynek harmadáért a tavalyi négy óriási földrengés – Haiti, Chile, Kína és Új-Zéland- volt felelős. A Munich Re 1980-tól 2010-ig tartó adatgyűjtése alapján a legnagyobb aránnyal az időjárási, valamint a hidrológiai események részesednek a világ természeti katasztrófáiból.2 A dolgozatomban utalok majd arra, hogy már 1998 decemberében is csak a szerencse mentette meg az úgynevezett beregi részt egy jeges árvíztől, de azt még a Bereg megúszta. Azt is szeretném kifejteni, hogy az árvízi védekezésnek bizonyos aspektusaiban az elejétől a végéig rész kellett, hogy vegyek – tekintettel arra, hogy a Vásárosnaményi Polgármesteri Hivatal műszaki osztályán dolgoztam. A diplomamunkámban kitérek az előzményekre, a beregi emberek életének rövid bemutatására, a kormányzati kommunikációra a tájékoztatást illetően. Valamint

1

Abramovitz, J. N. [2001] Természetellenes katasztrófák elhárítása.

(ford. Amtmann M.) In:

WORLDWATCH INSTITUTE [2001] A világ helyzete 2001. Budapest. Föld Napja Alapítvány. (146-170. p.) 2

http://www.biztositasiszemle.hu 2011. 09. 12.

2

szociológiai szempontból arra is, hogy az emberek döntő többsége azokon a településeken, ahol az árvíz károkat okozott, hogyan élték át magát a katasztrófát. Ugyanakkor azt is szeretném bemutatni, hogy amikor az újjáépítések elkezdődtek hogyan viszonyultak azokhoz a lehetőségekhez, amit a kormány térítésmentesen bocsátott az árvízkárt szenvedő lakóház tulajdonosok részére. Valamint azt is, hogy milyen irányú fejlődés indult el a közel 30 milliárd forintos helyreállítási munkálatok után a Tiszahátnak ebben a térségében. A bemutatott időszak 2001-től 2014 elejéig tart. A diplomamunkám célja egyben az is, hogy bemutassam írásban is azokat az eseményeket, amelyeket fontosnak ítéltem, mert írásos dokumentum ebben a témában alig-alig keletkezett.

3

2.

A 2001. évi árvíz előzményei és okai 1947-1998.

A Tiszahát- Bereg földrajzi fekvése: Ez Magyarország legkeletibb területe, Budapesttől indulva kétszer kell átmenni a Tiszán, hogy odaérjünk. „Ez a Tiszahát, vagy Beregnek nevezett terület olyan, mint India. Aki egy napot eltölt a Beregben, lelkendező levelet ír a csodákról a barátainak vagy a családjának, rosszabb esetben újságcikket közöl mély tapasztalatairól. Aki egy hétig, az már útikönyv összeállítására is képesnek érzi magát, és nem is minden ok nélkül. Aki viszont módszerese megevett legalább egy kiló sót e vidéken, úgy érzi, hogy semmit sem ért az egészből.” A területi fejlesztéseket illetően jó szándékot lehetett tapasztalni éveken át, a mindenkori kormányok részéről, hogy változtatni kellene. Csakhogy a kormányok sorra bizonyultak valamilyen okból látszatra tehetetlennek. Pedig azt sem lehet állítani, hogy nem kapott támogatást a térség. Kapott. Sőt bőven kapott. Persze a töredékét annak, mint – mondjuk – a Balaton környéke. De valahogy kétbalkezesen, értelmetlenül, céltalanul. Mintha a mindenkori hatalom csupán a saját rossz lelkiismeretét csitítgatná vele. Szavaztak is az emberek a választások idején általában az akkori kormánypártok ellen… A Tiszát ha be akarom mutatni az olvasónak, akkor Petőfi Sándornak a Tiszánál című verse, igencsak találó. Ahhoz, hogy megértsük a beregi ember mentalitását most szó szerint idézek Kun István, A feláldozott Bereg című könyvének 9. oldaláról.3 „Nagyapáink, szépapáink nem voltak földmíves emberek. Szántottak, vetettek ugyan, de csak annyit, amennyi kenyérnek éppen elég volt. Ha jó termés volt, a felesleget elvermelték, ha nem ütött be jó esztendő, éheztek, vagy jobban mondva kenyér nélkül ették a húst. Apáink elbeszéléséből tudjuk, hogy 1863-ban is így történt.”4 A vizek szabályozatlanok voltak akkor. A Tisza, a Szamos, a Kraszna évről évre pontosan, néha többször, olykor egyszerre kiöntöttek.

3

Kun István: A feláldozott Bereg – Osiris Kiadó Budapest, 2004. - 8. oldal

4

Kun István: A feláldozott Bereg – Osiris Kiadó Budapest, 2004. - 9. oldal

4

Mivel ez az élethelyzet már akkor sem tette lehetővé, a megalapozott, előretervezett mezőgazdasági vállalkozást nem véletlen, hogy a beregi emberek a helyzethez alkalmazkodtak és már-már ezt művészi fokra fejlesztették a külső szemlélő nézőpontjából. Nézzük a Beregi Info c,havilap (2001 május) által megjelölt 1947-48 december-január közötti időintervallumokat. „Az 1947-48-as árvizet néhányan 1948-ra teszik, pedig a valós helyzet az volt, hogy 1947. december 28-án vasárnap átszakadt a gát Tarpánál. Lényegében ugyanazon a helyen, ahol 2001-ben is. A katasztrófa akkor történt, amikor a gátszakadás után a Tisza hirtelen leapadt, és utána 1948. január 7-e után olyan gyors áradás kezdődött, hogy menteni a beregi részen semmit nem lehetett. 1948. január 15-re az egész Bereg víz alá került. Ha meggondoljuk, hogy ez lényegében jeges víz volt, nem nehéz elképzelni mekkora volt a pusztítás minden elöntött településen. Különösen Jánd, Gulács, Tarpa, Tákos Gergelyiugornya települések szenvedték meg az árvíz pusztításait. Január végére a körülbelül 200 méteres tivadari gátszakadást már betömték. Az akkori kormány, (Vas Zoltán vezetésével) 750.000,-Ft gyorssegélyt utalt ki a beregi területnek, de ez nem volt elég, és az akkori gazdasági főtanács mintegy 8 millió forintos gyorssegélyt szavazott meg a károsultaknak. Ez abban az időben nagy pénz volt, és mintegy 122 ház újjáépítéséhez volt nagyjából elegendő. A fejetlenségre azért jellemző volt, hogy letartóztatták az akkori Ármentesítő Társulat főmérnökét, szabotázs és korrupció vádjával. Azért mert szüleink elmondása szerint, gátőri állást úgy lehetett szerezni, hogy egy-két kövér disznó is eljutott a főmérnök úrhoz. Vagy igaz, vagy nem, az a lényeg, hogy komolyabb átvizsgálás a gátakon 1939-ben volt, és akkor mindent rendbe találtak.” Az 1998-as novemberi áradáskor majdnem megismétlődött az előbbi eset, mert a víz szintje ekkor magasabb volt, mint az 1970-es árvíz idején. De mivel akkor a Szamos áradása okozta a szatmári rész elöntését, így 1998 novemberében a hirtelen jött áradásra, nagyon erős fagy jött, és ez tartós volt. A beregi rész megmenekült. Az 1998. évi védekezésben, már személyesen is részt vettem, mivel a Vásárosnaményi Polgármesteri Hivatal műszaki osztályán dolgoztam. Így természetesen rálátásom volt az 1998-2001-es árvízvédelmi szituációkra, hiszen, mint kistérségi központ Vásárosnamény város polgármesteri hivatala koordinálta a területi védekezést. Azt nyugodt szívvel leírhatom, hogy az égiek jóindulatában is bízott az akkori vezetés, a beregi kistérséget illetően.

5

Az 1998-2001-ig terjedő időszakról, majd a következőkben még lesz szó.

6

3. A gazdasági és demográfiai helyzet 2001-ben A beregi rész ebben az időben nagyon érdekesen mondhatjuk azt, hogy fejlődött. Minden kormány a rendszerváltás után igyekezett a falvak központjait rendbe tenni. Kiépült a gázvezeték rendszer, a vízműrendszer, új iskolák épültek, (sok esetben, olyan községben, ahová már nem kellett volna pl. Tiszaszalka). A helyi vállalkozóknak így átmeneti munkát, megrendeléseket biztosítottak az önkormányzati építési fejlesztések, beruházások. A megyében élő népesség körében igen magas a gyermekkorúak aránya, csekély az időseké, így komoly gondot jelent, hogy az alacsony foglalkoztatottság mellett magas az eltartotti arány, ami alacsony háztartási jövedelmeket produkál:

A háztartásokban élő népesség életkor szerinti megoszlása (Forrás: NyKKI 2004.)1 táblázat

Korcsoport

2001

0-14 éves

35.8%

15-19 éves

10,3%

20-24 éves

9,1%

25-29 éves

8,7%

30-34 éves

7,7%

35-39 éves

6,5%

40-44 éves

6,4%

45-49 éves

5,0%

50-54 éves

3.1%

55-59 éves

2,5%

60-64 éves

1,6%

65-69 éves

1,3%

70- éves

2.0%

A Ratkó-korszak gyerekei és azok unokái, ekkor voltak a csúcson. Joggal gondolhatta úgy a kormány, hogy helyben tartása a fiataloknak a teleülések fejlesztésével lehetséges. Arra viszont nem gondoltak, hogy hiába a szép iskola, a felújított művelődési házak, pusztán a mezőgazdaságból nem fog tudni a beregi táj lakossága, annál is inkább, mert igen lassan,

7

de megkezdődött a Beregben lévő üzemek lassú felszámolása. Ez például Tiszaszalkán az acélgyár, Beregdarócon a sajtgyár, Vásárosnaményban a varrodába nagyon nehéz helyzetben volt. A falvak népe mondjuk úgy, hogy stagnál. Az értelmiség visszahúzódásáról nekem is vannak személyes tapasztalataim. Nem találják a közösségi formát, amelyben cselekedhetnének, ám ezt nekik kellene megteremteniük. Emiatt más célokat követnek. A kultúrából sok mindent el lehetne vinni a városokból a falvakba. Rendeztek ugyan egy-egy falunapot majdnem minden községben, ezzel azonban ki is merült a kultúra terjesztése, az ilyenkor szokásos össznépi, gasztronómiai és zenei szolgáltatásokkal együtt. „- Elképesztő tájékozatlanságot tapasztaltam, de nemcsak az átlag embernél, hanem vezetőknél is. Ilyenkor a magamfajta arra gondol, hogy évszázada kialakultak a falvakban az olvasókörök – művelt parasztokat adtak az országnak-, most pedig tudtommal egy sincs hazánkban.”5 A népesség megélhetési forrásai a Beregben Forrás: (NyKKI 2004.)2. táblázat

5

Tanul

5,7%

Átképzésre jár

2,9%

Közmunkán van

1,9%

Vállalkozó

2,8%

Közhasznú munkán van

4,9%

Öregségi nyugdíjas

5,6%

Háztartásbeli

6,2%

Munkanélküli járadékos

8,2%

Alkalmi munkából él

6,7%

Támogatás nélküli munkanélküli

6,4%

Állandó állásban van

8,2%

GYED

13,9%

Jövedelempótló támogatásban részesül

16,2%

Rokkant nyugdíjas

10,4%

Kun István: A feláldozott Bereg – Osiris Kiadó Budapest, 2004. - 220. oldal

8

Összesen

100%

Egyetlen dologra nem figyelt már akkor sem senki, hogy az értelmiség - különösen a műszaki – elvándorolt, az új diplomások pedig már nem jöttek haza. Ez vonatkozott a friss diplomás tanárokra, jogászokra is. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a terület gazdasági és szellemi élete már akkor is „lendületből futott”. Természetesen vannak elméletek, hogy mi okozhatta a Beregi rész leamortizálását. A feláldozott Bereg című könyv, melynek Kun István a szerzője a könyv 224-228. oldalig taglal egy nagyon érdekes kérdést. Konkrétan arról polemizál a könyv szerzője, hogy az 1941-1949 évig tartó zsidó lakosság elvándorlása milyen szerepet játszott a beregi terület polgárosodás hiányának a létrejöttében. Két települést szeretnék megemlíteni: az egyik Tarpa, ahol 1941-ben a könyv szerzője szerint 227 fő zsidó származású egyén élt, 1949ben már csak 18 fő. Vásárosnaményban 1941-ben 896 fő, 1949-ben 171 fő. Ha megnézzük, hogy ezek az emberek általában kereskedelemmel foglalkoztak, vagy a szolgáltatásokban akkor nyilván a gazdaság motorjai voltak abban az időkben. S volt még egy másik momentum a könyv szerzője szerint: „Csakhogy volt egy jókora különbség: a zsidóságnak nem okozott gondot az olvasás, gyakorolta is, a lakosság túlnyomó zömétől eltérően”.6 Ez egy nagyon érdekes meglátás, de ha azt nézem, hogy Vásárosnaményban a statisztikai kimutatás szerint 1941-ben 896 izraelita származású egyén élt, akkor felmerül a kérdés, hogy ebbe a térségbe folytatott gazdasági-kereskedelmi tevékenységbe mások hogyan tudtak volna bekapcsolódni. Mivel ez a lakossági létszám a teljes vásárosnaményi lakosságnak a 23,9%-a volt. Az mindenesetre megállapítható, hogy ennek a rétegnek a hirtelen távozása nagy űrt hagyott maga után.

6

Kun István: A feláldozott Bereg – Osiris Kiadó Budapest, 2004. - 226. oldal

9

4. A kormányzati kommunikáció bemutatása gátszakadás előtt és után „Szombatra virradóra – 2001. március 3-án – nagy intenzitással zuhogni kezdett az eső. Maga a Kárpátoktól vagy 200 kilométerre hétfő délelőttig 85 millimétert mértek, de keletebbre néhol elérte a 100, másutt a 150 millimétert is. Az eső meleggel jött, a hegyekben olvadozott a hó, és együtt zúdult az esővíz meg a hólé a völgyek felé. A még fagyos föld szinte gyorsította a vizek mozgását, fékezni semmiképpen sem tudta. A Tisza előbb Kárpátalján kezdett pusztítani. elsőnek a nagyszőllősi járásban lévő Tiszabökénynél bukott át a gáton vagy fél kilométernyi hosszan, épp ott, ahol az 1998-as gátszakadás történt. (Egyesek szerint rosszul építették meg az új gátat.) Tiszabökényből menekültek az emberek. Vasárnap azonban már hét településen kerültek házak víz alá. Válságosra fordult Mezővári helyzete, és a visszaduzzasztott Borzsa gátjainál lévő községeké. Husztot a Nagyság (Husztec) fenyegette, Nagyszőllős felől már meg sem lehetett közelíteni, mert a Tisza Veresmartnál elöntötte az országutat. Vasárnap estétől itthon is készülődtek a nagy víz fogadására. Előbb Kispalád került veszélybe, a máskor jelentéktelen Palád patak határon túl kiömlött vize árasztotta el a falut, aztán a legbékésebb magyar folyó, a Barát is átszakította a gátat: ki kellett telepíteni a lakosságot. Kispalád soha nem volt még víz alatt, az egész vidéket letaroló 70-es árvíz is elkerülte. Most változott a helyzet. Elöntésre senki sem számított, olyannyira nem, hogy végül már a buszokhoz is pótkocsikon kellett odaszállítani az embereket. Kölcsére menekítették őket. Másfél nap alatt 7 métert emelkedett a folyó vízszintje Tiszabecsnél. Várható volt, hogy megdől az 1998-as rekord. Hétfőn félmillió homokzsákot indítottak a térségbe, a vasárnapi 250 ezer után. Gőzerővel védekeztek. Helmezcy László, a megyei közgyűlés elnöke így nyilatkozott a Kelet-Magyarországnak: -

„Az már biztosnak látszik, hogy tartós védekezésre kell felkészülni. Pánikra

azonban semmi ok, a szakemberek urai a helyzetnek.” – Ezt a kijelentését a vásárosnaményi polgármesteri hivatalban saját fülemmel hallottam. Ami ezután történt, az már személyes átélésem volt, hiszen a válságstábba jómagam is részt vettem igen-igen sok álmatlan éjszakát eltöltve a védekezésben való részvétellel. Említettem az 1998 november végi árvizet, akkor csak azért nem szakadt át a gergelyiugornyai futballpálya végén a Tisza töltése körülbelül este 23 00 órakor, mert a

10

polgárőrök észrevették, hogy a futballpályára ömlik a töltésen keletkezett lyukon keresztül. A víz folyását megszüntettük, senkinek nem volt róla szabad beszélni és maradt minden a régiben. Visszatérve a 2001-es március 6-ai keddi eseményekre a személyes tapasztalataimat illetően még most is csak azt tudom leírni, hogy döbbenetes. Valóban mindenki abba a hitbe ringatta magát a Beregben, hogy töltéseink bírni fogják ezúttal is – esetleg némi szerencsével

–

a

lezúduló

óriási

víztömeget.

Legnagyobb

meglepetésemre,

a

gergelyiugornyai lakosok egy része a televíziót nézte, hogy milyen magas vízállás várható, valamint a gátszakadásról készített légi felvételeket – mert 2001. március 6-án a vásárosnaményi vízmérce még közepes vízállást mutatott délelőtt 830-kor. Senki nem akarta elhinni, hogy mi lesz még estére. A környékbeli védekezés csak ímmel-ámmal folyt. Mindenki mosolygott, hogy mi a szöszt is akarnak, hisz a Tisza meder csak félig van Vásárosnaménynál. Ugyanekkor Tarpa és Tivadar között már az árvízvédelmi töltés külső része összezuhant, s 1000 órakor befutott a műszaki irodánkra egy Ukrajnából érkezett információ, hogy a Tisza vízállása minden eddigi rekordot meg fog dönteni – a vízügyi szakemberek gyorsan kiszámolták, hogy a katasztrófa elkerülhetetlen. A Tisza vízállása meghaladja még a megmagasított töltés tetejét is, beleértve a homokzsákokkal megemelt töltésmagasságot is. A lakosságot nem riasztották, viszont autóbuszokat rendeltek a Vásárosnaményi Polgármesteri Hivatal utcájába, ez a Rákóczi utca. Ekkor már minden jól értesült tudta mi fog következni – megjegyezni kívánom, hogy ez a délelőtt 1000 órakor volt. Dél körül a buszok eltűntek, mindenki azt hitte, hogy elmúlt a veszély. Közben a buszok megindultak Tarpa és Gulács községekbe – mire a buszok megérkeztek a gát átszakadt Tivadar és Tarpa között. A gátszakadáskor kiömlő víz olya erővel tört előre, hogy a fákat tövestől tépte ki az útba eső részeken. Az volt a szerencséje Tarpának és Gulácsnak, hogy a víz egyszerre két irányba indult el, így az ereje némileg lokalizálódott. A beregi rész elöntése megkezdődött, riasztást adtak ki a Tiszahát – beregi részre, ami abból állt, hogy közölték, hogy gátszakadás történt az előbb említett területen. Más információ 2001. március 6-án kedden 1400 órakor sem történt. Az emberek teljesen spontán és kétségbe esve mentették a menthetőt, sőt volt olyan család, akik a helyszínen emelt töltéssel akarták megvédeni ingatlanjaikat a vízbetöréstől. Ezt már akkor este a televízióban is láttuk és mosolyogtunk rajtuk, mint gergelyiugornyai lakosok. Ugyanis az a

11

hír terjedt el, hogy nem is fog olyan túl sok víz kijönni, és lényeges károkat nem fog okozni a tarpai és a gulácsi településen felesleges a védekezés, mert úgyis újjá építik a kárt szenvedett épületeket. Arra senki nem gondolt, hogy másnap hajnalban beköszönt a kiömlő víz Jánd és Gergelyiugornya településekre. Megkezdődött az esze-veszett védekezés a gergelyiugornyai rész Jánd felőli területén, hatalmas gépjárművek hordták a homokot a gergelyiugornyai település déli részére, abban a hiszemben, hogy megállíthatják a vízbetörést. Nem gondoltak arra, hogy Gergelyiugornya és Jánd között egy régi tiszai holtág van, aminek az úgynevezett „Halvány” a neve. A Tisza nagyon hamar megtalálta a régi folyásmedrét és olyan erővel csapott le a két falura, hogy csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia, azaz halálos áldozat. Miért is? Voltak olyan családok Gergelyiugornyán, akik akkor is a televíziót nézték, (2001. március 7. délelőtt), amikor már azt mutatta a kamera, hogy az udvarokra folyik be a Tisza vize. Hihetetlen, de ez így igaz, és ilyen is csak a beregi részen történhet. Olyan eset is volt, hogy néhány család akkor is védte az ingatlanját homokzsákokkal, amikor már a Tisza vize Jánd és Gergelyiugornya között egyszerűen átfolyt a töltésen, és ekkor már mindenki tudta, hogy mindenfajta védekezés felesleges. Itt szeretném megjegyezni, hogy ha a tivadari gátszakadás nem történik, Jánd és Gergelyiugornya között a víz egyszerűen átfolyt volna a töltésen és a katasztrófát semmiképpen sem lehetett volna elkerülni. Ez a felismerés a beregi emberek tudatát ebben az időben meglehetősen átformálta. Keserűen tapasztalták a hírközlő szervek tájékoztatásának megbízhatatlanságát – lényegében a mentés és a kárelhárítás meg sem kezdődött, a bizalmatlanság a lakosság és az állami szervek között, ami a lakosságot illeti igen magas szintet ért el. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a helyreállítási munkák tervezésekor kialakult információs üzenetek valóságtartalma, ami sok esetben megkérdőjelezhető volt. Annál is inkább, mert a 41-es számú főközlekedési út átvágása körüli anomáliák a zűrzavart csak fokozták. Az egyik szakértői stáb azt mondta, hogy nem kell átvágni, míg a másik az állította, hogy igen, fel kell robbantani a kijelölt szakaszt. Bármilyen furcsa, a vitát egy meg nem nevezett gépkezelő oldotta meg, aki egy helyen egyszerűen később fölszedte az utat, elhárítva ezzel például Márokpapi és Beregdaróc elöntését, de utat nyitott a víznek Gergelyiugornya északi része, Vámosatya és a Lónyával határos ukrán települések elöntéséhez.

12

5. A vízáldozat Bereg Okos meglátása volt a környezetvédelmi miniszternek, hogy a nagy vizeknek ökológiai okai vannak. Erdők kellenének a Tisza vízgyűjtő területén a hegyoldalakra. Kellenének, az biztos. Csakhogy a tömeges újratelepítésnek egyelőre semmiféle realitása nincs. Se facsemete, se pénz, se szándék. A magántőkét az erdő akkor érdekli, ha már kitermelhető, még a tisztítás vagy a növőtér bővítő gyérítés sem igazán. A lakosságnak erre fordítható pénze gyakorlatilag egyik szomszédunknál sincs, az állami gondok pedig sokkal akutabbak, semhogy 30–40 évre tervezzenek. De mi történne, ha mégis erdőket ültetnének? Nálunk a fácskák 70%-os eredése – talajban! – már jónak minősül, akkor képzeljük el, milyen lehet az eredés sziklákon. Mert ott már alig-alig talál kapaszkodót a gyökérke, vizet sem, csak követ meg követ. Szegény tölgy- vagy fenyőcsemetének a puszta létéért kellene küzdeni éveken át, és csak 10 év múltán, vagy még annál is később lehetne hatással a környezetére. Már persze, ha megmarad. Az eszement erdőirtásokkal óriási ökológiai károk keletkeztek. A Tisza, a Túr, a Batár – hallotta már valaki ennek az átlábolható folyócskának a nevét? –, a Szamos meg a Kraszna vízgyűjtőjéről már holnapra hatalmas áradat zúdulhat a nyakunkba. A folyók pedig hozzák a jókora hordaléktömeget, és sík vidékre érve lerakodják azt, fokozatosan feltöltve a medret. Hozzáértők többen is – köztük legélesebben Zágoni Miklós fizikus-filozófus, köszönet neki érte – figyelmeztettek: nem véletlen, hogy a Tiszánk és mellékfolyóinak vízszintje évről évre rekordokat dönt. Ez összefüggésben lehet a Föld fölmelegedésével, az üvegházhatással is. Különös, hogy az eddigi uralkodó északkeleti szélirány e térségben délnyugatira fordult, és ma már – állíthatom – sokkal gyakoribb az utóbbi. Ez a szél azonban nem az orosz sztyeppékről hírt hozó jeges fuvallat, hanem főnszerű, néha valósággal forró. A köbkilométeres mennyiségű havak robbanásszerű elolvadására máskor is számítani kell, a kétezres tavasz nem volt kivétel.7 Mondták ők. A fizika értői. A környezet avatott figyelői. És a gátak – csodák csodája! – állták az irdatlan mennyiségű víz támadását; keményen védekezni kellett, de megúsztuk. Az 1998. novemberi után újabb figyelmeztetést kapott a Kárpát-medence, hogy itt sorozatosan nagy vizek várhatók. Nem eredménytelenül. Fölmérés készült róla, hogy a

7

Kun István: A feláldozott Bereg – Osiris Kiadó Budapest, 2004. - 20. oldal

13

Duna vidékén 60%-ban megfelelnek a véd művek, a Tisza környékén azonban ez az arány mindössze 50% körül van. A legveszélyeztetettebbek a Felső-Tisza – e meghatározáson Tiszabecstől Záhonyon át Tokajig értendő a folyó – és a kisebb mellékágak, főként az Erdőháton „ballagó” Túr és a környékükön lévő települések látszottak. Itt 115 km gátat részben magasítani, részben erősíteni kellett, ez már az 1998-as áradás után egyértelművé vált. A fölmérés után Orbán kormányfő úgy nyilatkozott, hogy a védműrendszer egyidejű kiépítése óriási összegekbe kerülne, és azzal járna, hogy az országnak le kellene mondania a bér- és nyugdíjemelésről, a családtámogatásokról, az autópályaépítésről és a Széchenyitervről. A szakemberek csupán halkan, szinte szégyenkezve említették meg, hogy a komplett munka maximum 160–170 milliárd forintba kerülne, nem is kapott nagyobb hangsúlyt az egész, talán nem akartak élesen cáfolni. A kormányfő ugyanis nem mondott igazat. Az országnak volt pénze akár a védművek teljes kiépítésére is – anélkül, hogy a miniszterelnök által említett és fontos társadalmi célok csorbát szenvedtek volna –, azt a pénzt azonban nem életbe vágó ügyekre költötték, nem a védelemre, nem hazánkfiainak élet- és vagyonbiztonságára. Mintha ez egyáltalán számítana. Különösen fájó ez egy olyan gyámoltalan, elesett vidék esetében, mint amilyen a Bereg és az Erdőhát, ahol a lakosság többnyire postástáskából él, és javarészben önhibáján kívül került megalázó szegénységbe. A munkák meg is kezdődtek, és 2000 vége felé, tehát két év alatt elkészült a Beregben és az Erdőháton 36 km-nyi gát megerősítése. 2000 decemberében Orbán kormányfő felavatta Tarpán a befejezett építést, és biztatta az embereket, hogy most már biztonságban vannak, semmitől, tehát árvíztől sem kell félniük. Amíg a nemzetiszínű szalagot átvágta, a hallgatóság bizonyosan így is gondolta, hiszen olyan jó volt elhinni e szavakat. Igazából a „közbeszéd tematizálása” nem foglalkozott azzal, hogy 79 km hosszan ürgék által szitává fúrogatott gátak védik – védik? – a lakosságot. Érthetetlen a baloldali ellenzék tohonyasága, teszetoszasága, hogy e botrányt nem olvasta a kormányosok fejére, méghozzá hangosan. Nem igaz, hogy nem ismerték a valós helyzetet. Nem látták a veszélyt? Nem érzékelték a fenyegetettséget? Miért nem verték a tamtamot? (az ellenzékszerint) A 36 km-es gáterősítés költségeiről egészen vad számok hangzottak el, főként a kormányosok részéről. Azt próbálták elhitetni, hogy minden tőlük telhetőt megtettek az árvízvédelem érdekében, többre egyszerűen nem futotta. Úgy állították be, hogy csupán

14

azért ennyi, s nem több a megerősített gát, mert tavaly ősszel eddig jutottak el, a további munkákat a tél nehezítette. Túl azon, hogy az idei télinek nevezett hónapokra az óceáni időjárás volt jellemző, komoly hideget nem hozott, ez megint csak kormolásnak tekinthető, hátha elhiszi a plebs. Bodnár Gáspár, a Felső-Tisza-Vidéki Vízügyi Igazgatóság főmérnöke ugyanis még januárban – Számadás, január 18-i szám – úgy nyilatkozott, hogy az összes költség addig hárommilliárdra rúgott, ami hihető, hiszen így is 83 ezret költöttek a gát minden egyes méterére, ami nem éppen csekély összeg.8 Az építés földből történik, amit fel kell rakodni járművekre, oda kell szállítani, és be kell dolgozni. Jóllehet a gépi munka órája egyáltalán nem olcsó, azért e szám tízszerese mégiscsak túlzás lehet, vagy inkább PR-akció a háborgás lecsöndesítésére. Ez a kormány ugyanis nem mindig ragaszkodik tételesen a tényekhez, sem statisztikában (például a MEH), sem adatközlésben. Magam Bodnár főmérnöknek hiszek. A továbbiakat ő is cáfolta – cáfolta? honnan tudhatta volna, hogy két hónap se múlik el, és máris teli lesz a média a kormányosok felelősséget elhárító-lerázó nyilatkozataival? –, például azt, hogy a tél beállta akasztotta meg a gáterősítést. Nem az. A folytatás tervei ekkorra készültek el, és a főmérnök elújságolta, hogy immár kiírták a közbeszerzési pályázatokat – tehát korábban nem voltak –, és tavasszal ismét megkezdődhet a munka. Az is nyilvánosságra került, hogy a kétéves költségvetés e tájékon évente három-, azaz összesen hatmilliárd forintot irányoz elő a védművek biztonságos kiépítésére. A szakemberek előre szóltak, hogy ez kevés. Az idén ennyi pénzből már csak szűk 15 km-nyi gátat lehetett volna megerősíteni. Miért nem készült el a 115 km teljes hosszában? Nem lett volna rá kapacitás? Dehogyisnem! Nemhogy két év alatt, hanem egyetlen nyáron képes lett volna a keleti térségben a gátépítésben járatos vállalkozások hada elvégezni a teljes munkát. Hát akkor miért nem végezték el? Mert nem kaptak állami megrendelést. Nem bocsátottak elegendő pénzt a lebonyolító szervezetek részére, így csak annyi munka fejeződött be, amennyit a költségek hagytak. Az, hogy az ország teherbírása ennyit viselt el, egyszerűen komolytalan. Nem vehető komolyan, mivel az Országimázs Központra nagyobb összeget költöttek egyetlen év alatt, mint két esztendőn át az itteni védművek megerősítésére. 8

Bodnár G. Felső - Tisza - vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatójának tájékoztató

levele, kelt. Nyíregyháza. 2011. március 10.

15

Kedvenc háztáji bankjaik – Postabank, MFB – eddig a sokszorosát nyelték el annak, mint amennyi az itteni biztonsághoz föltétlenül szükséges lett volna. A hitélet támogatására egyetlen év alatt 17 milliárdot irányoztak elő, csaknem a hatszorosát amit gát építésre szántnak. (A hívek helyett lassanként a kormány fizeti az egyházadót.) A Bereg és az Erdőhát védelmére nem jutott az elszórt százmilliárdoknak a morzsája sem, nem jutott tízmilliárd, nem fontos e 30.000 ember a nemzetiszínű maskarát húzott elöljáróinknak. A kormány föltehetően úgy vélte, hogy két vízszintrekord következett be tizennyolc hónap alatt, most tehát nyugodtabb évek várhatók. (Nem olvasták Zágoni Miklós tanulmányait, vagy nem vették komolyan.) Tudta a vízügyi vezetés, tudnia kellett, hogy ez a vidék védtelen egy új áradással szemben, a 79 km régi gát képtelen lesz ellenállni a folyó nyomásának. A kormány leírta Bereget, az Erdőhátat

Március 3-ra, szombatra virradóra pedig nagy intenzitással zuhogni kezdett az eső. Magam a Kárpátoktól vagy kétszáz kilométerre hétfő délelőttig 85 mm-t mértem, de keletebbre néhol elérte a 100, másutt a 150 mm-t is. Az eső meleggel jött, a hegyekben olvadozott a hó, és együtt zúdult az esővíz meg a hólé a völgyek felé. A még fagyos föld fölgyorsította a vizek mozgását, fékezni semmiképpen sem tudta. A Tisza előbb Kárpátalján kezdett pusztítani. Elsőnek a Nagyszőllősi járásban lévő Tiszabökénynél bukott át a gáton vagy fél kilométer hosszan, épp ott, ahol az 1998-as gátszakadás történt. (Egyesek szerint rosszul építették meg az új gátat.) Tiszabökényből menekültek az emberek. Vasárnap azonban már hét településen kerültek házak víz alá. Válságosra fordult Mezővári helyzete, és a visszaduzzasztott Borzsa gátjainál lévő községeké. Husztot a Nagyág (Husztec) fenyegette, a Tisza Veresmartnál elöntötte az országutat. Vasárnap estétől itthon is készülődtek a nagy víz fogadására. Előbb Kispalád került veszélybe, a máskor jelentéktelen Palád-patak határon túl kiömlött vize árasztotta el a falut, aztán a legbékésebb magyar folyó, a Batár is átszakította a gátat: ki kellett telepíteni a lakosságot. Kispalád soha nem volt még víz alatt, az egész vidéket letaroló hetvenes árvíz is elkerülte. Most változott a helyzet. Elöntésre senki sem számított, olyannyira nem, hogy végül már a buszokhoz is pótkocsikon kellett odaszállítani az embereket. Kölcsére menekítették őket.

16

Másfél nap alatt hét métert emelkedett a folyó vízszintje Tiszabecsnél. Várható volt, hogy megdől az 1998-as rekord. Hétfőn félmillió homokzsákot indítottak a térségbe, a vasárnapi 250 ezer után. Helmeczy László, a megyei közgyűlés elnöke így nyilatkozott a KeletMagyarországnak: – Az már biztosnak látszik, hogy tartós védekezésre kell felkészülni. Pánikra azonban semmi ok, a szakemberek urai a helyzetnek A lap március 6-án, kedden kora reggel megjelent, a Tisza pedig Tarpánál 13 óra 30 perckor két helyen átszakította a gátat. Iszonyú erővel ömlött kifelé a folyó vize. Esély sem lehetett rá, hogy megfogják. A gátszakadás háromszáz méterre volt attól a ponttól, ahol a kormányfő a sikeresnek minősített gáterősítést ünnepelte, és átvágta a kérkedés szalagját. A Tisza így vitázott az alaptalanul dicsekvővel. Gulácson órákon belül méteres víz hömpölygött. Eközben a Túr mentén is vészhelyzet alakult ki. A kis folyó Sonkádnál húsz centiméterrel meghaladta az 1970-es szintet. A gátszakadás nyomában az úgynevezett beregi öblözetből újabb nyolc településről ki kellett telepíteni a lakókat. Ezek: Tarpa, Gulács, Jánd, Tivadar, Hetefejércse, Tákos, Csaroda, Márokpapi. Itt jelentkezett az első szervezési gond: Vásárosnamény befogadó településként szerepelt a katasztrófavédelmi tervben, de ebből semmi nem lett, mert éppen hogy a katasztrófavédelmi osztagokat kellett elszállásolnia. Főként Gyulaházára, Rohodra, Nyírmadára, Ilkre és Gemzsére vitték az embereket, de kisebb csoportok más falvakba is kerültek, sőt jelentős számban más településekre, rokonokhoz húzódtak. És persze reszkettek: mi lehet otthon?9 Csakhogy a 41-es számú főút – ez a szakasza Vásárosnaménytól Beregsurányig vezet, átvágva a naményiak Gergelyiugornya nevű városrészét, odébb Tákost és Csarodát – nem bírta föltartani az irdatlan tömegű vizet. Az út maga általában másfél méterrel emelkedik ki a környezetéből, másutt ez eléri a két métert is. Természetes lokalizációs gátnak tekinthetnénk, ha valakik így döntenek róla. Ráadásul járművekkel kitűnően járható, ellentétben az elázott, mély saras, és – bizony-bizony – olykor mozgó, hullámzó gátaktól. Kérdés, hogy mit döntenek. Felfogják-e az út különleges gátjával az ár özönlését, avagy átengedik a vizet. Állítólag a vízügyesek szerint a már elöntött beregi öblözetben 80 millió köbméter víz fér el, oda azonban rövid órákon belül 140 millió köbméter ömlik, tehát csaknem felének nincs helye. (Fazekas László, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság 9

Mozgó Világ, 2001. június 27. évf. 6. sz.

17

igazgatója erről nem nyilatkozott, én legalábbis nem tudok róla. Szándékosan nem kérdeztem meg. Őt van szerencsém 1955 óta ismerni, és hallatlanul komoly, megfontolt és minden áldozatra kész vezetőnek tartom.) Helmeczy László döntött: két helyen átvágják az utat.10 A döntést hangosan vagy nagyokat nyelve családok ezrei vitatják. De erről majd később. Ezután elrendelték az úttól északra fekvő, addig még el nem öntött települések kiürítését is. Lónya, Mátyus és Tiszakerecseny azért került előre, mert ha a víz elönti a hozzájuk vezető utat, akkor csak Kárpátalja felé menekülhettek volna. Rajtuk kívül Beregdaróc, Beregsurány, Gelénes, Vámosatya, Tiszaadony, Tiszaszalka és Tiszavid lakosságát – inkább csak az időseket, nőket és gyerekeket – szállították el a buszok. A kedvelt tiszai stranddal és üdülőteleppel rendelkező Gergelyiugornya is veszélybe került. Szerdán este Tákosnál már félméteres magasságban csapott át az úton a víz. Az utat azonban még mindig meg lehetett volna védeni. Átvágással csökkenhetett a vízszint, ez igaz, de veszélybe kerülnek újabb falvak. Ám az akcióval ismét szervezési zűrök támadtak. Előbb robbantásra gondoltak, azonban – lévén ez az út a Horthy-korszakban épült hadiút, amelynek az alapja 30 cm-es beton, s aszfalttal csak a hatvanas évek vége felé borították – a megoldás tervezete nehézségeket rejtett. Nem egyszerű azokba a régi betonokba lyukat fúrni. Ráadásul robbanóanyag sem volt elegendő a térségben (!), ezért munkagépekkel álltak neki, és sikerült is az átvágás. Helmeczy László immár védekezett. Kénytelen volt a lelkiismeretére hivatkozni az útátvágásokkal kapcsolatban, hogy jobb döntést nem lehetett hozni. Ilyen helyzetek előfordulhatnak, sőt az is megtörténhet, hogy túl sok idő sincs a megfontolásra, tehát azonnal kell határozni. A döntés indokoltságát azonban a környék lakossága nemigen fogadja el. Szerintük az átereszek, a csatornák és a Csaronda-folyócska – ha lassabban is – elvezették volna a beregi öblözetbe zúdult vizet. Az ott lévő településeket ért károk akkor sem lettek volna lényegesen nagyobbak Tarpán és környékén, viszont nem terjesztik ki a vészhelyzetet kétszer akkora térségre. Olyan hangok is hallatszottak, hogy az itteniek megszokták az árvizet. Egy gulácsi ember szerint ilyet csak az állíthat, akinek még soha nem volt kockára téve egy kutyaólja sem. Megszokni? Együtt élni a veszéllyel? Egykedvűen hallgatni az összeomló házak gerendáinak szörnyű recsegését? Tudomásul venni a tyúkudvar, a sertésól meg az állatok 10

Mozgó Világ, 2001. június 27. évf. 6. sz.

18

pusztulását? Hogy itt a húsvét, és se tojás nem lesz, se hely, ahol az ünnepi sütemény megsüljön? Hogy a füstölt sonkát is elvitte a víz? És meg lehet-e szokni, hogy nincs nappal és nincs éjszaka, csak a fáklyák vannak, s homokzsákok? Meg lehet-e szokni, hogy valahol egy iskolában fekszünk, de nem jön az álom, mert mi lehet otthon? A védekezés szervezetlensége főképp az első napokban volt tapasztalható. Olyan vélemények is elhangzottak, hogy ez Helmeczy László lelkén szárad, aki hivatalból volt a védekezés legfőbb vezetője. A megyei közgyűlés elnöke korábban ügyvédként dolgozott – ez nem igazán az a fajta munka, ahol tízezres tömegek tevékenységét kellene irányítani. Az árvédelem azonban ilyen. Illendő lenne tudomásul venni végre, hogy a szervezés nem tűri az amatőrséget. Az mesterség, szakma és tudomány egyszerre. A szakszerűtlenség milliárdos veszteségeket okozhat. Másrészt nem tudható, milyen volt a viszony a vízügy és a védelem politikai vezetése között. Nem tudható, de föltétlenül érzékelhető, hogy ez utóbbi nem mindig hallgathatott a szakszerű tanácsokra. A szakma pedig mintha visszahúzódott volna. A szervezési hiányosságok másutt sem számítottak ritkaságnak. A Túr mentén vagy Jándon is panaszkodtak ilyenre, habár általában elismerik: átgondoltabb munkával csak a károkat lehetett volna csökkenteni. Tarpát, az itteni lakosságot tehát telepítették kifelé. Nem körtöltés, nem körkörös védelem, hanem buszok. Csakhogy most kurucokkal volt dolguk a potentátoknak, nem könnyen kezelhető, parancsot alázatosan teljesítő mamelukokkal. A lakosságnak csaknem fele, körülbelül ezer ember nem szállt buszra (a rendőrök viszont mind egy szálig eltűntek, úgy kellett később visszakönyörögni őket), hanem a szőlőhegyre húzódott a víz elől. És az állataikat is oda hajtották. A Kárpátalján most újra életeket követelt az áradat. Nálunk nem. Ismereteim szerint igazán közeli veszélyhelyzet kevésszer következett be, és e sorok írásakor reménykedhetünk, hogy rogyadozó házaikat egyelőre semmiképpen elhagyni nem akarók is megússzák. A Beregben s az Erdőháton igazából az állatok életéért folyt a küzdelem, és e célért olykor – mint Vámosatyán – az emberek önmagukat is kockáztatták.11 Az állatok védelme a Beregben törvény. Másutt is az lehet, itt azonban hangsúlyosan és különösen az. A jószágtartásnak kényszerítő hagyományai vannak. Töpörödött nénikék már a tojásért is alig-alig bírnak lehajolni, de azért gondozgatnak húsz-harminc tyúkot. 11

Kelet-Magyarország napilap 2001. június 26.

19

Az elöntött területekről szinte kipusztultak a tyúkok. A károkat felmérők valószínűleg nem tulajdonítottak e szárnyasok végzetes sorsának különösebb jelentőséget, azért szerepel a kárstatisztikákban néhány ezres veszteséggel, pedig… Akinek itt kizárólag tyúkja volt, annak ez pótolhatatlan. Jöhet segélycsomag, hozhat ásványvizes alamizsnát a pártelnöknő, hozhat két zacskó kekszes, szinte megalázó ajándékot a kisgazda pártvezér, és küldhet a Vöröskereszt öt, nyolc vagy húsz éve lejárt szavatosságú konzervet (amiről – röhej! – azt se tudja, honnan származik), ha a tyúkok elpusztultak, abból lesz sokáig tartó baj. Akiket ilyen fájó kár ért, azok ritkán tudnak hentesboltból húst venni. És ami még nagyobb baj: az ólak is összeomlottak. A ház körüli istállók, régi tyúkólak, fészerek, szénás színek, pajták… Állítólag – habár fogadjuk kételkedéssel e számokat – 500 milliós kár keletkezett bennük, a helyreállításhoz meg egymilliárd 141 millió forint kellene… Kellene!… Ahhoz itt pénz nemigen lesz! Vagy mégis?! A kormány előbb “segítséget” ígért az árvízkárosultaknak, ami a korábbiak szerint azt jelentette, hogy az újjáépítéshez hozzájárul, ám a károsultaknak maguknak is részt kell abból vállalniuk. Elháríthatatlan elemi csapás esetén ez az eljárás nem kifogásolható, és az nem lehet cél, hogy az ország olyan totális biztonságot teremtsen némely vidék lakosságának, hogy már a biztosítási szerződést is fölöslegesnek vélje a honpolgár. Csakhogy a Beregben nem vis maior okozta az árvizet, még csak nem is elhárítható elemi csapás, hanem szándékosan elmulasztott vízműépítés. A kormány gyalázatosan cserbenhagyta a Bereget – tehát nem “segítséget” kell adnia a bajban, hanem meg kell térítenie az általa okozott kárt.12 Korántsem mondható ízlésesnek az sem, ahogyan és amikor a kormányosokhoz közel álló államfő adományokért könyörgött honfitársainkhoz. Tette mindezt akkor, amikor az egy szál kabátban, kézi motyóval kimenekített családok ezreinek a fiskus még egyetlen fillért sem tervezett nyújtani, noha a túlnyomó többség pénztelenül vagy néhány forinttal a bukszában érkezett az oly sokakat befogadó Nyírmadára, Nyírbogátra, Gyulaházára vagy más településekre. A kimenekítésre a postai kifizetések – családi pótlék, bérpótló támogatás, munkanélküli-járadék, közmunkások bére, nyugdíjak, rendszeres szociális járadékok kifizetése – előtt került sor. Ellátást kaptak, de megalázó, ha még egy telefonra sem futja.

12

Mozgó Világ, 2001. június 27. évf. 6. sz.

20

A társadalom erején felül próbált segíteni. Nem így egyes – főként egyházi – karitatív szervezetek. Magam láttam, hogy Vámosatyára egy pótkocsi használt ruha érkezett az óvoda udvarára, de még csak érdeklődő sem volt iránta. A zsákokat se bontották meg. (Ez a jelenet csaknem minden településen lejátszódott.) Nem használt ruha kellett ide! Rongyokból bőséges a helyi ellátás! A társadalmi nyomás meghátrálásra késztette a Fidesz-kormányt, ami azért érdekes, mert ilyenre előtte két és fél év alatt nem találunk példát. A miniszterelnök meghirdette a 100 százalékos kártérítést az árvíz okozta károkért. Hamarosan megszületett a március 20-i kormányhatározat. Ebben a kormány felelősséget vállal arra, hogy “az elpusztult vagy megrongálódott lakásokat legalább a veszélyhelyzet bekövetkeztét megelőző minőség és komfortfokozata szerint újjáépíti. Ennek 100 százalékos fedezetét a központi költségvetésből biztosítja.” Komoly vállalkozás! De nicsak! Mi az, hogy a veszélyhelyzet bekövetkeztét megelőző minőség és komfortfokozat? Új vályogházakat építenek?! Ugyanis az összeomló házak túlnyomó többsége vályogból épült. A határozatot sokan megismerték a beregi öblözetben. Faramuci fogalmazása teljes káoszt eredményezett a fejekben. Senki nem tudta, mi következik. Senki sem értette, hogy a 25 milliárdos várható helyreállítási költségnek miért csak körülbelül a felét vállalja “százszázalékos propagandával” a kormány.13 A határozatból kiviláglott, hogy a lakóépületek újjáépítésén túl – az önkormányzatok kárain kívül – a honpolgárnak semmi mást nem térítene a büdzsé. A 100 százalékos kártérítés hazug kormolás, mert kimaradt a bő hatmilliárdos mezőgazdasági kár, kimaradt a lakások melléképületeinek kára, de még az életveszélyessé nyilvánított épületek nem kevésbé életveszélyes bontásának költségei is kifelejtődtek. A kormány azonban további hátrálásra kényszerült. Nem a baloldali ellenzék nyomására tette ezt. A parlamentben felszólalt a térség MSZP-s országgyűlési képviselője, Kiss Gábor, és beszédének lényege, hogy senki ne politizáljon a katasztrófáról. Most összefogásra van szükség. Ez teljesen érthetetlen ellenzéki hozzáállás; hallatán Orbán kormányfőt mintha hájjal kenegették volna. Fordított esetben – MSZP-s kormányzás esetén – az ellenzéki Fidesz rájuk borította volna az asztalt. Kiss Gábor felszólalása azért is megdöbbentő, mert a beregi árvíz tömény politika, a gátépítés elmulasztásától az, s a helyreállítás befejeztéig az lesz. A kormányzat felelőtlenségéről szól, s arról, hogy ennek 13

Magyar Narancs – Belpol – Újjáépítés az árvíz sújtotta Beregben

21

következményeit a társadalomnak az utolsó vonásig be kell hajtania a hatalmat gyakorlókon. A beszéd e célt – tehát a választók valóságos érdekeit – semmiképpen sem szolgálta. A kormány újabb hátrálását az április 2-i határozata jelezte. Ennek értelmében a költségvetésből megtéríti az elhullott állatok, továbbá az elrohadt takarmányok teljes értékét. Nem tudom, mennyi lehet ilyen a 6,1 milliárdra becsült mezőgazdasági károkban, de olyan sok aligha. Viszont a további mezőgazdasági – a híradások szerint a veteményekben esett – kár megtérítésére még mindig csak kétmilliárdot kap a tárca, ami a beregi gazdálkodók anyagi csődjét eredményezi. És ez törvényszerű. Az, hogy rengeteg búzamező tönkrement – világos. A megművelt, tavaszra fölszántott földeken se vetés, se termés nem lesz – és ez is kár, noha a mostani állapot szerint ezt minden gazda maga viseli. De megtörténhet, hogy a keret a kipusztult gyümölcsösök értékének fedezésére sem lesz elegendő. A gyümölcsfák gyökérzete nem bírja a vízborítást, s elpusztul a levegőtlenné vált talajban. Márpedig itt csak az új telepítésűek száz hektárakra tehetők! (Egy hektár almás elültetése körülbelül kétmillió forintba kerül, a korszerűbbek ennél is jóval többe.) A kikapcsolt áramszolgáltatás mindenütt tönkretette a fagyasztókban tárolt, főként a téli disznóvágásokból félretett, még hónapokra beosztható húsneműt. A bútorkárok olyan súlyosak – és azok újólagos megvételének költségei olyannyira az egekbe rúgnak –, hogy azokat az itteni emberek sosem fogják tudni önerőből pótolni. Aki ezekről hallgat, aki ezeket negálja, annak a valóságismerete alkalmatlan a kormányzásra. A „százszázalékos kártérítés” lehet talán a tényleges dologi károk esetében olyan 60, a személyiséget ért traumatikus károknak pedig a nulla százaléka. Ezt mindenki érzékeli, aki ott él. A 100 százalékos kártérítés hangoztatása ma, április második felében népámítás. A felmérések szerint milliárdos újjáépítést igénylő állattartó épületekről mindeddig szó sem esett. Pedig ezek nélkül a beregi ember istene, a ház körüli jószágnevelés megbénul. A keleti végeken az állat a megélhetés, a biztonság, a támasz, a jövő. Ha már végképp megszorul a család, akkor legyen mihez nyúlni. Másban – mezőgazdasági termelésben – nem reménykedhetnek, ahhoz termékenyebb környezeti viszonyokra volna szükség. Munkahelyről az itteniek nem álmodozhatnak, ahhoz út kellene. Az állat az egyetlen fogódzó.

22

Érzékenyek az emberek, és mindenre azok. Mi lesz eztán? A segélyek elosztása békétlenséget szül. Se felelőse, se szervezője az adományok eljuttatásának. Van szervezet, amelyik eljön ide, és ő maga osztja szét az adományokat. Ennek örülnek az emberek, és másoktól is elvárnák az alapvető tisztesség megtartását, mert gyakorta tapasztalható – nemcsak Jándon volt így! – a részrehajlás, a hivatalok mazsolázgatása, a rokoni és más érdekeken alapuló osztogatás. És okozója a minden lépésen átsütő lakossági tájékozatlanság is, amely táptalaja a rémhíreknek vagy a fals várakozásoknak. Ez azonban nem véletlen. Az elektronikus médiából hallott híreket szinte családonként másként értelmezték, gyakran úgy, ahogyan szerették volna. Szociológusok munkájára vár, milyen hatással bír az ország politikai kultúrájára a külföldi tulajdonban lévő s a legnagyobb példányszámban eladott megyei lapokban a hírek szerint immár általánossá vált tendencia. Jellemzésül: a Happy End Kft. e lapokban tervezi – és fogja is! – elhelyezni a Széchenyi-terv “grandiózus” sikereiről készített PR-riportjait. Tehát a gátlástalan kormánypropagandát. Ez a terep csak arra alkalmas.14

14

Új-Beregi Élet – 2001. szeptember

23

6. A helyreállítási és újjáépítési anomáliák Az újjáépítés vezetői már októberi, sőt újabban novemberi időpontokkal kecsegtetik, tapasztalataink szerint sokan a karácsonyt sem ünnepelhetik új vagy felújított házukban. A kérdés immár nem is az, hogy a hiba a határidő kitűzésekor vagy a kivitelezés során történt-e, hanem az, hogy hol teleljenek azok, akiknek a fagyok beálltáig nem oldódik meg a lakhatásuk. A látványos építkezések gyors fejlődést hoztak, ám a fellendülés nem ígérkezik tartósnak. Ráadásul egyesek vagyoni helyzetének hirtelen megváltozása eddig ismeretlen konfliktusokat eredményezett. A csarodai SZSN, azaz P. néni szerencsés. (Hivatalos felmérésünkkor a Vásárosnaményi Polgármesteri Hivatal részéről) Igaz, a régi, József Attila utcai házának a helyén még csak az új alap és néhány félkész fal áll, így november előtt semmiképpen nem költözhet be új házába. P. néni mégis hálás, mert egy kis odafigyeléssel a bontáskor a kivitelezőknek sikerült megmenteniük a nyári konyhát, s így „otthon” lakhat, és szemmel tarthatja a portáját is. A nyári konyha megmentésének az az ára, hogy az új házat fordítva lehet csak felépíteni, hogy az ablakok ne a faltól néhány centiméterre álló vályogépületre nyíljanak, de P. nénit ez nem zavarja túlságosan. A három házzal odébb lakó Szakács SZSN új házán ottjártunkkor már az ácsok dolgoztak, és helyükön voltak a nyílászárók is. Ahhoz, hogy a kert végében álló megroggyant melléképületből az idős asszony a fiával legalább egy szobába beköltözhessen, el kell készülnie az ácsolatnak, amire rákerül majd a cseréptető. Alulról mindezt még hőszigetelni kell, a víz, gáz, fűtés és elektromos munkák elvégzése után a falakat legalább belülről be kell vakolni és ki kell festeni, valamint a fürdőszobát és a konyhát ki kell csempézni. A nénik házai között két új ház áll majd; az egyiknek a múlt hét végére még csak az alapja készült el, a másiknak már a falait is felhúzták. Két oldalról mindezt egy-egy többékevésbé késznek tűnő új ház fogja közre, bár a tulajdonosok még nem költöztek be. A csarodai József Attila utca az újjáépítés egyik leglátványosabb helyszíne, az augusztus 14-i kihelyezett kormányüléskor Orbán Viktor is itt beszélgetett a helyiekkel, köztük P. nénivel. A helybeliek szerint jól hangzott a szeptember végi határidő, de már tavasszal sejthető volt, hogy azt nem lehet tartani. Igaz, az említett csarodai kormányülésen a kormány 10 milliárddal közel 35 milliárd forintra növelte a helyreállításra fordítható keretet, de a szervezési és kivitelezési nehézségeket akkor már lehetetlen volt mind orvosolni határidőre. Márciusban az elsődleges kárfelmérés során több mint 1000 megsemmisült

24

vagy súlyosan károsodott, lebontandó épületet találtak, ehhez jött mintegy 1700, még helyreállíthatónak minősített lakó- vagy középület. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság jelentése szerint 2001. október 1-jéig a 404 készre jelentett új házból 134-be, az 1057 felújított lakóépületből 657-be költöztek be a lakók. Emellett 113 lakást vásároltak, amelyekből 99-ben már laknak is. Időközben több körben is újabb károk és kárigények keletkeztek; ezeket elsősorban az okozta, hogy a víz levonulásával az agyagos talaj száradás közben megsüllyed, ami tovább rontja az épületek állapotát. Helmeczy László, a megyei közgyűlés elnöke szerint a szakértők belvízkárnak minősítettek sok olyan - például a körgáttal megvédett falvakban bekövetkezett - káresetet is, amelyek szintén az árvíz közvetett hatásának tudhatók be. Számos helyen e károkat még el sem kezdték felmérni. Nem tett jót a házaknak a sok ezer nehézgépjármű és munkagép átvonulása sem. Ráadásul a napilapok beszámolói szerint többen - látva az adófizetői pénzen épülő új házakat - maguk igyekeztek bevégezni azt, amit

az

árvíz

megkezdett,

hogy

utólagos

kárfelvétellel

az

ő

házukat

is

helyreállíthatatlannak nyilvánítsák. A szakértők félelmei szerint egy csapadékosabb őszt követő keményebb tél az eddigieknél is pusztítóbb hatású lehet Beregben. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tábornoka, Tatár Attila tájékoztatása szerint egy átlagosnak tekinthető 60 m2-es új házért az állam 9,8 millió forintot fizet, azaz négyzetméterenként 163 ezret. Ezért az összegért joggal várható kifogástalan munka. A károsultak tapasztalatai azonban házanként eltérők. Van, aki örül, hogy „nyugati” színvonalú otthonban élhet, mások panaszkodnak az új házak minőségére. Tapasztalataink szerint rengeteg múlt és múlik azon, hogy egy-egy házban az adott munkát melyik alvállalkozó végezte. Míg az építők sok helyen kifogástalan munkát végeztek, Tarpa alpolgármestere, Sípos László például szomorúan mutatta félkész, felújított házában a babarózsaszín, egyenetlen falú fürdőszobát és a napok alatt felpúposodott parkettát, amit szerinte egyenesen a feltakarítatlan sittre raktak.15 A cseh gyártmányú csempe az alpolgármester szerint annyira gyenge minőségű, hogy idehaza nem is lehetne forgalmazni, és valószínűleg valamelyik nagykereskedésben pihent elfekvő készletként évek óta. A tarpaiak mégsem választhattak másikat, sőt azt sem engedték nekik, hogy saját maguk vásárolják meg a burkolóanyagokat. Sípos László méltatlankodva idézte fel, hogy a

15

Tarpai Hírlap – 2001. augusztus 22.

25

burkoló a kifogások hallatán azt javasolta: Síposék a bútorokkal súlyozzák le a lobogó parkettát. A kormány még a tavasszal jelentette ki, hogy szó sem lehet arról, hogy a károsultak maguk irányítsák a házaik újjáépítését vagy felújítását, mert így ellenőrizhetetlen lenne az adófizetői pénzek felhasználása. A beregi újjáépítést ezért a kormány részéről az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság irányítja megrendelőként, a fővállalkozói feladatra pedig létrehoztak egy alkalmi kivitelezői konzorciumot, a hat tagból álló Bereg Közkereseti Társaságot. A Bereg Kkt. tagjai csak komoly referenciákkal rendelkező, tőkeerős építőipari cégek lehettek, a tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy számos alvállalkozó éppen azért vonult el az építkezésekről, mert csak több hónapos csúszással kapta meg a járandóságát. A jelenlegi felállásban az építőanyagot a kkt. biztosítja, a munkákra a konzorcium tagjai alvállalkozókat szerződtetnek. Sok helyi vezető, így a tarpai alpolgármester is furcsának tartja, hogy az állami garancia és ellenőrzés mellett zajló építkezésen az állam által kifizetett, körülbelül 1.000,-Ft-os rezsiórabérből 5-600-at kapnak csak meg az alvállalkozók emberei, holott a kormány a konzorciális formával pont az ilyen pénznyelő láncolatok létrejöttét igyekezett elkerülni. A beregiek azt is kifogásolják, hogy a kkt. nem engedi, hogy ki-ki a maga házán dolgozzon. Az ország egyik legszegényebb régiójában sokan segédmunkásként is szívesen dolgoznának a házuk felújításán, nem is beszélve a volt tarpai építőipari szövetkezet mintegy 200 szakképzett tagjáról. A konzorciális rendszer kényszerű rugalmatlansága azonban ezt nem teszi lehetővé, így több szakember volt kénytelen heteken át tétlenül végignézni, hogy a frissen verbuvált alvállalkozói brigádok hogyan ügyetlenkednek a házán. Ennél is frusztrálóbb volt sokak számára, hogy miközben hónapokig a kert végében laktak egy sátorban vagy az épen maradt melléképületekben, az udvarukon száznál több idegen ember is megfordult. A legtöbben a különböző fő- és alvállalkozókhoz, illetve a hatóságokhoz tartoztak, egységes azonosító jelvény bevezetésére azonban senki sem gondolt. Nem egy falusit végül annyira megviseltek az egyes brigádok rendszertelennek tűnő felbukkanásai, a gazdátlan problémák, a sűrűsödő lopások és a többnapos, indokolatlan szünetek, hogy egy idő után mindenkit kiparancsolt az udvaráról, és azóta önerőből folyatja az építkezést. Az árvíz sújtotta beregi térségben hamar felismerhetők az újonnan épített házak, ugyanis a károsultak szigorúan csak a helyi hagyományoknak megfelelő típustervek közül

26

választhattak. Az elmúlt évtizedeket jellemző uniformizált, sátortetős kockaházak után így szinte üde kivételnek hatnak az új otthonok Csarodán, Tákoson és a többi faluban. A fehérre vagy halványsárgára festett cseréptetős új otthonok azonban egyben a hagyományos falusi társadalom felbolydulásának a szimbólumai is. Az árvíz ugyanis jellemzően a vályogból készült, rosszul karbantartott, elhanyagolt házakat kímélte a legkevésbé. A falusiak szerint a házak mérete, kora és minősége mostantól gyakran nem tükrözi az ott lakóknak a helyi társadalomban betöltött szerepét, anyagi helyzetét. Ez a zárt közösségekben elviselhetetlen feszültséget okoz azoknak, akik hosszú évek munkájával teremtettek maguknak elfogadható egzisztenciát, ami most a szomszédban felhúzott "ékszerdobozok" fényében egy csapásra leértékelődik. Hasonlóan érthetetlen sokak számára, hogy a napi és fejenkénti 600 forintos étkezési hozzájárulásra csak azok jogosultak, akiknek megsemmisült a régi házuk. Míg egy ötfős család így havi 90 ezer forintos bevételre tesz szert, a szomszédban lakó hasonló család, amely hónapok óta épp úgy nem tudja használni a konyháját, de a házuk felújítható, ettől a támogatástól elesik. Az sem szül jó vért, hogy az új házak mérete gyakran eltér az árvíz által elpusztított épületétől, holott az szigorúan csak ugyanakkora lehetne. Mindez feltehetően az egyes falusi családok eltérő érdekérvényesítő képességén és a helyi bürokrácia "rugalmasságán" múlik, ám gyakran eredményez megdöbbentően igazságtalan helyzeteket. A tarpai Varga Alajos könnyekkel a szemében meséli romba döntött vályogháza helyén, hogy milyen méltatlanul kevés pénzt, másfél millió forintot ajánlottak fel neki, holott 37 éve lakott körülbelül 35 négyzetméteres házában a feleségével. A felesége májusban meghalt, és VA házát az ígéretek ellenére sem fogják újjáépíteni, mert az közös telken fekszik a fia házával, márpedig azt már felújították. L. bácsi házának romjai bizarr díszletként mutatnak a szomszéd régi, 50 négyzetméteres háza helyén felépített vadonatúj, mintegy 100 négyzetméteres, két fürdőszobás, kétgenerációs ingatlan tövében, holott abban csak egy középkorú házaspár lakik; igaz, a férfi az iskola igazgatója. Az építők nem vették figyelembe, hogy az új házak megemelkedett rezsijét sokan képtelenek lesznek kigazdálkodni eddigi, általában igen alacsony jövedelmükből. A vegyes tüzeléshez szokott, a ház körül keletkező hulladékot is elégető falusiaknak a tiszta gázfűtés megfizethetetlenül drága lesz, ami vagy gyors költözést, vagy a gáz kikapcsolása után a kályhák visszaállítását, és így valószínűleg az új házak gyors leromlását vonja maga után. Mivel az újjáépítéshez kapcsolódó konjunktúra csak átmeneti jellegű, a helyiek

27

gazdaságélénkítő intézkedéseket várnak, hogy a térség lerobbant gazdasága valóban új lendületet vehessen. A legfontosabb ilyen intézkedés az M3-as autópálya megépítése lehetne az ukrán határig, Helmeczy László azonban a Narancsnak elmondta: erre feltehetően még évekig kell várni. A megyei közgyűlés elnöke szerint egyelőre a 41-es út és a beregsurányi határátkelő fejlesztése is jelzésértékű lenne, ám a jelek itt sem biztatóak. A térség gyorsuló elöregedésére elsősorban az Ukrajnában és Romániában élő magyarok áttelepülése kínálhat megoldást. Sokan már vásároltak is lakást maguknak, ám egyelőre még nem számolták fel az otthoni életüket. Sem e lakatlan vagy csak időszakosan lakott, sem a befektetésnek vásárolt vagy az unokáknak tartogatott ingatlanok után nem jár állami kártérítés, ami további jogi problémákat vet fel, és valószínűleg pereket eredményez. A helyiek mindenesetre biztosak abban, hogy a határon túliaknak máris a kedvét szegték a kormány korlátozott érvényű rendeletei. Istenes Sándor, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője kétszázra teszi a még mindig sátorban lakók számát. A befogadási kedvet növelendő a Helyreállítási és Újjáépítési Tárcaközi Bizottság valószínűleg hamarosan megemeli a befogadott családok után járó támogatást.

Nos ezek után elképzelhető, hogy milyen bizalmi viszony alakult ki a hivatalos szervek és a lakosság között. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a kormány teljes mértékben kártalanítja az árvízkárt szenvedett személyeket ingó- és ingatlan károkat illetően, minden régi ingatlan értéke hirtelen megemelkedett. Sok helyen visszaköszönt az 1947-48 után épített úgynevezett árvizes házak ismételt újjáépítése is. A kitelepített lakosságot a környék falvaiban elhelyezték, az ingóságokról nem készült leltár, hiszen már megígérték, hogy mindenki új építésű házba fog költözni, teljes berendezéssel. A lakosok ezt hitték is, nem is, akkor kezdtek ebbe reménykedni, amikor a víz apadni kezdett, és megjelentek a biztosítási kárfelmérőkkel együtt az állam által kijelölt építési szakemberek is a kárfelmérést követően. A lakosság élelmiszer és ivóvíz ellátása meg volt oldva kisebb-nagyobb fennakadásokkal. Visszaélésekről lehetett ugyan hallani, de mivel az élelmiszer ellátás bőségesnek volt mondható tapasztalataim szerint, különösebb atrocitások nem történtek. Itt szeretném megemlíteni, hogy az állam mindenkinek korrekt módon juttatta el az élelmiszert, vagy érte lehetett menni az elosztó helyekre. Nehezítette a

28

lakosság életét az, hogy a közüzemi szolgáltatásokat beleértve az ivóvíz, gáz és áramszolgáltatást teljesen megszüntették a szolgáltatók. A lakosság némi ízelítőt kapott a régi beregi élet aspektusaiból. Ahogy a víz elhagyta az elöntött falvakat, megkezdődtek az építési károk felmérése. Ezt nagyon ügyesen használták ki jó néhány elöntött település polgármesterei és lakói. Ez nem volt igaz a vásárosnaményi polgármesterre, akinek hiába súgtak, hogy az újjáépítési pénz sokkal több lesz mint a védekezési pénz (még a jutalom is a polgármestereket illetően) Gergelyiugornya északi részét nagyjából megvédte és nem számoltak egy igen érdekes tényezővel: a Tisza vízállása és az elöntött területek vízállása között körülbelül 4 méternyi szintkülönbség volt, és a közlekedő edények elve alapján a talajvíz megtette a maga hatását, jó néhány ház az említett területen akkor omlott össze, amikor a víz már eltűnt, és először sehogy sem értették, ez hogyan történhetett. Külön kormányzati engedély kellett ezeknek a házaknak a felújításához, vagy újjáépítéséhez. Azt nyugodt szívvel el lehet mondani, hogy amelyik polgármester ügyes volt, látszatra teljesen megalapozta a település jövőjét. Újjá lehetett építeni a rossz állapotban lévő iskolákat, amelyek még nem voltak addig újjáépítve, vagy károsodást szenvedtek. Felújították az elöntött települések templomait, parókiáit ott is ahol víz sem volt, például Tiszaszalkán. Sőt Beregdarócon is újjáépítettek egyidős otthont, amit azzal magyaráztak, hogy turisztikai célokat is fog szolgálni és nem teljesen az árvízi építkezés költségéből lett a beruházás megvalósítva. Külön meg kell említeni a lakossági épületek helyreállítását és ezeknek a költségeit is. Nézzünk egy példát! Szabály az volt, hogy akkora alapterületű épületet kellett újonnan felépíteni, mint amilyen a régi volt. Teljesen mindegy volt, hogy a régi ház szilárd falazatú építmény volt, vagy egyszerű vályog épület. A lényeg a m2-ben kifejezett nagyság dominált. Így jöhetett létre az a furcsa állapot, ha mondjuk valakinek úgynevezett szilikátból épült háza volt, amibe a víz nem sok kárt tett, mert szilárd alapokra lett építve, az építkezések és a felújítások befejezése után ingatlana értéktelenebb lett, mint akinek a vályog házát építették újjá a legmodernebb építészeti eljárással. Ez azt jelenti, hogy teljesen úgynevezett árvízbiztos épületeket építettek a régi lakások helyébe. Ez a következő képen nézett ki: Ha az épület 5x12 méter hosszú volt, akkor 2 méter mélyen a teljes területen egy úgynevezett acélhálóval megerősített betonalapra épült az egész ház, úgy hogy egybe mozog az egész lakosság körében, hiszen aki gondolt a jövőre az tudja, hogy

29

micsoda érték különbségek lesznek a felújított és az újjáépített lakások ingatlanpiaci árak között. Jogorvoslat azonban nem volt, nagyon jól jártak azok, akiknek régi nagyméretű parasztházaik voltak vályogból és mondjuk ki ne mis nagyon törekedtek arra, hogy újat építsenek, mert olyan volt az életvitelük. Legjobban ezúttal a nagyon gazdagok és nagyon szegények jártak a középen lévők rovására. Nagyon sokan ekkor úgy hitték, hogy így is fog maradni, de a következőkben rátérek, hogy ez miért nem maradt így. Körülbelül 2002 végére 2003 elejére a beregi felújítások nagy része befejeződött. Nagyon sok cég gazdagodott meg és ment mégis tönkre és különösen a végére maradt nagyon sok garanciális munka elvégezetlenül, és nagyon sok alvállalkozó pedig kifizetetlenül. Lényeg az, hogy a beregi munka emberek árvíz sújtott települések lakói az újjáépítések miatt egyik évről a másikra kerültek nagyon sokkal jobb lakhatási körülmények közé, mint amilyen az árvíz előtt volt. Volt olyan eset is például Jándon és Tarpán is, hogy egy teljes utcát nem építettek újjá, mert úgymond nagyon mélyen feküdt, és a lakók féltek, hogy az újjáépített házban is megismétlődik a katasztrófa, amit a vízelöntést illeti, ezért az állam őket úgy kártalanította, hogy más településeken vehettek jó állapotban lévő házakat.

30

7. A hospitalizációs ártalom jelei a katasztrófa alatt és után Amikor a víz elöntötte Tarpa, Gulács és Tivadar községeket azonnal észrevehető volt a letargia minden aspektusa a lakosság körében. Nem csoda, hisz szemük láttára lett oda mindenük a szó szoros értelmében. ennek okai a nem teljesen korrekt tájékoztatásban is kereshető. Az mégiscsak nonszensz volt, hogy reggel 8 órakor már kezdet átfolyni a víz a védművekre rakott két- háromsoros homokzsáksorokon is. A munkásokat leküldték, csak a vízügyesek maradhattak. A munkásokra ráparancsoltak, ne keltsenek pánikot. Nem keltettek, viszont 9 órakor felsorakoztak az autóbuszok Vásárosnamény főterén indulásra a „kritikus övezetbe”. Sok minden még a vásárosnaményiak sem tudtak, hisz mint említettem a Tisza ekkor még itt békésen folyt. Aztán 13 óra körül, mikor behuppant a védmű a falvak felé rohanó víztömeg látványa már pánikot nem, csak bénultságot okozott a falvak lakóiban. Egykedvűen nézték, hogy rohan át a víz a falvakon és kezdte eláztatni a vályogházakat, hogy lábasjószágban alig esett kár azt a falvak gulyásainak köszönhették. Nekik roma létükre több eszük volt, mint sok hivatalnoknak. Mikor a legelőről látták, hogy a falubeliek hazajönnek a töltésekről azonnal az elhagyott kőbánya magasabb helyeire terelték a szarvasmarha állományt. (H. S. tarpai polgármester elmondása alapján) Az állatokat a szegényebb lakosság is követte. Azoknak, akiknek a tarpai „hegyen” hétvégi házuk volt felkínálták a falu azon lakóinak, akinek vályogházukat a víz összeborította. Ez a hegy lett mindenféle menekült (Ukrajnából is) átmeneti szállása. Aztán aki tudott vagy akart mehetett a kijelölt befogadási helyekre. No innen kezdődtek az érdekes viselkedési szituációk. A kormány sokat hezitált milyen segítséget is adjon a károsultaknak – az ugyanis egyre nyilvánvaló volt a víz nem fog megállni csak az országhatár északi részén. Hogy a kormány, vagy a lakosság volt-e jobban bepánikolva azt Dávid Ibolya, akkori igazságügyi miniszter sem tudta nekünk megmondani, pedig személyes ismeretségünk ezt megengedte volna. Miután nyilvánvalóvá vált, hogy teljes lesz a kártérítés, hirtelen mindenki igen jó anyagi körülmények között élt. A leltárokban volt színes televízió, automata mosógép olyanoknak is, akik csak a kirakatban láttak ilyet. A házakat ugye olyan nagyságúra ígérték újjáépíteni, mint a régi alapterület volt. Ezek is inkább nagyobbak lettek, mint kisebbek. Beindult az újjáépítési chiho biznisz. Kétféle kártérítési lehetőség volt: a teljes újjáépítés, főleg a vályogházakat illetően. Valamint nagy értékű felújítás azoknak a lakó és középületek esetében, ahol ezt el tudták hitetni a kárfelmérőkkel, hogy

31

ott bizony a látható épületsérüléseket kizárólag az árvíz okozta. A kárfelmérést végző személyek sokszor azok voltak, akiknek cégei már jogot nyertek arra, hogy épületeket építsenek, vagy újítsanak fel. Nagyon szőrös szívűek tehát nem voltak. Beindult tehát az újjáépítési nagyüzem az egész Tiszaháton, vagyis a régi Bereg vármegye még hazánkban maradt részén. Nos jöttek még a középületek kárai: ha valaki azt állítaná alulbecsülték a károkat hát az nem tudja milyen képzelőerővel áldotta meg a gondviselés a beregi polgármestereket. A kormány észlelte a turpisságot, de végül olyan hallgatólagos döntés született, hogy legyen, épüljön újjá a Bereg teljesen!16 Az világos lett, hogy nem fog mindenki télire új házban lakni, sőt, elhúzódik a helyreállítás. A kormánynak lépnie kellett: teljes napi ellátást, fűtési költséget biztosított a károsultaknak, vagy a megmaradt melléképületekben vagy a nagy katonai sátrakban. Az ivóvizet és az élelmiszert mindenki kézhez kapta. Volt még pénzbeli támogatás is, ezzel kevesen éltek. Eddig, ha vizsgáljuk az eseményeket azt mondhatnánk ez még „belefért”. De voltak protekciós károsultak, akinek valahogy gyorsan készült el a háza és gyorsan szűntek meg az állami támogatások is. Mikor ezt észlelték a károsultak egy nagyobbik része már valahogy nem volt sürgős a házépítés befejezése. Húzták az időt azzal például, hogy pénzbeli kártérítést vagy újjáépítést kértek. Tarpán óriási botrány keletkezett abból, hogy egyesek felvették a pénzbeli támogatást azzal, hogy Budapesten vesznek lakást. A pénzt elköltötték és házat követeltek Tarpa község önkormányzatától.17 Ez nem volt járható, mert az önkormányzat és társszervek előrelátóan lenyilatkoztatták ezeket a károsultakat, hogy további követelésük az állammal szemben ami az árvízi kártérítést illeti nincs. Hasonló helyzet állt elő Jándon is, ott egy utcában senki sem akarta elfogadni az új házak építését a régi mélyen fekvő utcában. Cserelakás és kártérítést követeltek. Erre később még visszatérek. Tehát miután rájött a károsultak egy nagy része, hogy addig tart az állami gondoskodás, amíg az építkezés a gyors befejezés már nem volt közös érdek. A fekete munkát nem is vállalták úgy, mint azelőtt. Ukrajnai, szintén fekete munkások dolgoztak dolgoztak harmadannyi pénzért, mint ők dolgoztak addig. Ezt azonban az adóhatóság és a munkaügyi felügyelőség nem vette valahogyan észre. Kezdődött egyfajta kötélhúzás az építtetők és a kivitelezők között. Ugyanis munkahely azelőtt sem volt és rájöttek az emberek, hogy az újjáépítés befejezése után sem lesz, tehát kézenfekvőnek tűnt az addigi állapotok konzerválása. Nem 16

Új beregi élet – 2001. október

17

Új beregi élet-2001 november

32

hozta meg a jókedvet az sem, hogy a lakásokat az állam ingyen berendezte és nem is akárhogyan. Valami tompa közönyösség volt érezhető az erekben, sőt az egymásra mutogatás is gyakori volt. Nem is volt azelőtt csak álmaikban ilyen otthonaik. Az aranyvíznek nevezett árvíz nem lett népszerű sehogyan sem. Nehezen jöttek rá miért is, de rájöttek: a vagyoni különbségek megmaradtak, sőt! Nos ezzel a szociológiai szituációval senki nem számolt és nem is akartak vele számolni. Megoldotta az élet, méghozzá elképesztő hatékonysággal. A közel 15.600 fős beregi terület 10 év alatt 11.800-ra apadt 11 év alatt.18 Nem tudtak mit kezdeni az új, szép lakásokkal a károsultak. Elköltöztek, inkább nyomott áron adták oda a lakásukat és vettek a régihez hasonlót más településeken. A szituáció ma is folytatódott, bár lassabban. Az 50 éven felüliek 90%-a nem dolgozik bejelentett munkán a térségben. Valamiért nem találják a helyüket az idősebbek a Beregben. „Meg lehet állapítani, ha egy populáció, amely huzamosabb ideig egy adott körülmények között élt a változás lélektanilag akkor is drámai, ha jobbak a körülmények, mint azelőtt voltak.”19

18

KSH – Szabolcs megye - 2011

19

Marc Lolonde: A nwe perspective on the health of condiansc. – 1974.

33

8.

Lakóhelyi szegregáció a 2001 beregi árvíz után

A szegregáció még ezen az eldugott helyen, mint a Tiszahát sem ismeretlen fogalom. Van néhány település, ahová roma család be nem teheti a lábát. Mint például az alábbi cikkben idézett Varsánygyüre. Ma már Gyüre és Nagyvarsány. A történet, amit a Magyar Narancs írása alapján mutatok be teljesen valós és szinte a régmúltba vész az a szokás, hogy ebbe a faluba a kisebbség a lábát lakhatás címén be nem teheti. Nagyvarsányra ez teljesen igaz. A cikkben szereplő egyedülálló családanya esete nagy port kavart anno, de gyorsan le is csillapodott. Viszont a gyürei helyzet más. Ott az „őslakos” romák nem engednek be semmi más helyről érkező romát. Mégpedig azért mert nem ismerik és különben is van itt elég munkanélküli roma, akiknek így sem tud az önkormányzat mindig segélyt adni. No ez az érdekes elmélet találkozott az újságíró tapasztalatával, persze a hátteret nem ismerte. De azért szociológiai szemszögből érdekes magyarázat, azt hiszem egyedi. Annál is inkább, mert a rendszerváltás óta és azelőtt is anno még fiatal tanárnő a polgármester Nagyvarsányban és közismerten baloldali. Gyürének polgármestere csak 1988-tól van, mióta önálló lett a település. Cél tehát a kisebbség nem jöhet, de elmenni elmehet. A bemutatott újsághír tehát igaz, de hogyan csinálták. De egyedi eset volt-e ez a Beregben? Nem! Finomabb módszereket alkalmaztak. Azt mindenki tudta: az építési költségek magasabbak, mint a kártalanítási költségek. Hogyan szabaduljanak hát akkor meg azoktól, akiktől meg kellene néhány faluban? Nézzünk a Jánd községi szituációt: a helyi romák nem akarnak az alacsony helyen fekvő utcában még új lakásba költözni sem. A faluban szeretnének új házakat. A falu magyar lakói viszont meg ezt nem szeretnék.. Marad egy trükk, aminek a romák nem tudnak ellenállni. Alacsony áron vesznek egy szép helyen egy jó házat a közeli Vásárosnaményban egy kisebbségi családnak. A kisebbségi család örül a szerencsének, persze eldicsekednek vele. A jándi romák megrohanják a helyi polgármesteri irodát, hogy nekik is kell ilyen lehetőség. A polgármester tagadja, hogy neki bármi köze lenne az egészhez. Ez olaj a tűzre, mindenki Vásárosnaményba akar költözni a romák közül. Pénz a romáknak és nos gyorsan elkél a vásárosnaményi házak közül valamennyi, amelyik 8 millió forint alatt van hirdetve. Összesen 38 lakás, egy kivételével kertes. Mire a naményiak észbe kaptak ez már megtörtént. Jánd pedig „megszabadult” úgymond a

34

kisebbségtől.20 Természetesen a városiakat meglepte a történet, de akkor még ez gondot nem jelentett. Azonban az élet végezte a dolgát, mint említettem sokan meghaltak vagy elköltöztek az árvízzel sújtott Beregből. A lakáskínálat száma az eladást illetően megugrott, köszönhetően annak, hogy állandóan lebegtették, lebegtetik víztározó épül a Beregben. A félelem persze újra feltör az itt lakókban. Tehát roma, magyar, aki fél az inkább elmegy. Megindult viszont a visszaáramlás a falvakba a romák részéről. nem akarnak drága rezsit fizetni a városban. A helyzet most már az, hogy a romák 40%-a a magyar által elhagyott vagy eladott házakban laknak, a falvak főutcáján. A vásárosnaményiak ravasz bosszút álltak az akkor polgármesteren: kitalálták, hogy elindítanak egy, a régi polgármester szerint esélytelen jelöltet. Csak annyi kopogtató cédulát gyűjtöttek, ami éppen még kellett. Így az akkor polgármester – mivel többszörösen több ajánló cédulája volt kényelmesen várta a választást. Veszített, de nagyon. No akkor megmondták a választók, hogy miért is volt. Tapasztalható tehát, hogy a szegregációnak vannak még tartalékai ilyen kis településeken is, mint a Szatmár-Beregi térség. „A 2001-es tiszai árvíz elöntötte a beregi Jánd község kisebbség lakta terület java részét. Miután lakásaik lakhatatlanná váltak, az állami kárpótlási keretből két árvízkárosult család a közeli Gyürén szeretett volna házat venni. Mindenről megegyeztek az eladókkal, volt pénzük és aláírt, érvényes adásvételi szerződésük, de egyik ügyletből sem lett semmi. A tiltakozó gyüreiek élére álló polgármester és jegyző jóvoltából az eredetileg kiszemelt otthonokhoz képest ma mindkét család sokkal rosszabb minőségű házban és körülmények között, és persze nem Gyürén lakik. Az érintett családok az őket ért jogi, erkölcsi és anyagi sérelmekért nem kaptak elégtételt, míg kirekesztésüket és sorozatos megalázásukat a felelősök következmények nélkül úszták meg. Khalik Olga és Csaba 2000 tavaszán költöztek Gyürére. A faluban a "ruszkikat" nem fogadták kitörő lelkesedéssel, a jegyző meg is gyanúsította a szülőket, hogy biztos csak a gyerekek után járó szociális juttatások vonzották őket Magyarországra. Miután nem voltak hajlandók átíratni gyerekeiket Vásárosnaményból a gyürei iskolába, a család a kiegészítő családi pótlékhoz csak megkésve, hosszú bírósági hercehurca után jutott hozzá. Khalikék ezek

után

érthető

módon

szerettek

volna

mihamarabb

beköltözni

a

közeli

Vásárosnaményba. Meghirdették a házat, amire hamarosan jelentkezett N. B.-né. (Az asszony óhaját tiszteletben tartva nevét kezdőbetűkkel jelöljük.) 20

Magyar Narancs – 2002. március

35

A harmincas évei végén járó, hat gyerekét egyedül nevelő N.-né az árvíz által tönkretett 70 négyzetméteres lakása helyett 7 millió forint értékig kereshetett ingatlant. Megtetszett neki Khalikék takaros háza Gyüre főutcájában, és hamar meg is egyezett a kétgyerekes, ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű házaspárral, hogy 5,7 millió forintért megveszi az ingatlant. A roma asszony vételi szándékának az 1300 fős faluban gyorsan híre ment. Azok, akik korábban csak halkan "ukránoztak", most már nem rejtették véka alá az ellenérzéseiket: attól tartva, hogy községük az árvízkárosult roma "tömegek" célpontjává válik, aláírásgyűjtésbe kezdtek a kisebbség beköltözése ellen, Khalikékat pedig sorozatosan megfenyegették. Az eladók és N. B.-né a gyüreiek egyre intenzívebb tiltakozása dacára 2001 augusztusában megkötötték a végleges adásvételi szerződést. A megállapodás persze kitudódott, és a faluban több tanú akkori vallomása szerint a polgármester kezdeményezésére még aznap este lakossági fórumot tartottak. A gyüreiek felháborodva követelték, hogy az eladók bontsák fel a szerződést. A megrettent család hiába kért védelmet a rendőrségtől, az éjszaka során valaki baltával beverte kapujukat. Bár H. L. polgármester megpróbálta lebeszélni, Khalik Olga mégis feljelentést tett ismeretlen tettes ellen. A rendőrség a szabálysértésnek minősített ügyben végül eredmény nélkül zárta le a nyomozást, a gyürei önkormányzat azonban saját költségén (!) néhány nappal később megjavíttatta a kaput. A fenyegetések folytatódtak (a rendőrök Khalik Csaba szerint egy évig nem jelentek meg a portájuk környékén), és végül a család visszamenekült Beregszászra. Ekkor látta a falu vezetése elérkezettnek az időt a csak a nevét leírni képes, hivatali ügyekben nem kifejezetten járatos vevő, N. B.-né megdolgozására. Az asszonyt behívták a gyürei polgármesteri hivatalba, ahol olyan hatalmasságok voltak jelen, mint a polgármester, a Belügyminisztérium tanácsadója és a kisebbségi önkormányzat elnöke. A jegyző, Kósa Levente közölte, hogy a házat nem lehet megvenni, mert azon zárlat van. Mint később kiderült, Khalikék állítólagos négyezer forintos kommunális adótartozása miatt a jegyző a tulajdonosok értesítése nélkül a földhivatalban három nap alatt zárlatot jegyeztetett be az ingatlanra. Az analfabéta asszonynak átadtak 200 ezer forint segélyt készpénzben, cserébe ő aláírt egy papírt, melynek utolsó sora értelmében visszalépett Khalik Csaba lakásának megvásárlásától. Amikor visszatértek,

36

Khalikék N. B.-nétől értesültek a fejleményekről. Khalik Olga szerint Herczeg polgármester a hivatalban oktatta ki Magyarország íratlan törvényéről: a kisebbség csak a mellékutcába költözhet, Khalikné ne szabjon új törvényt, ha nem tetszik, menjen vissza oda, ahonnan jött, de itt ne pártolja a kisebbséget. Khalik Olgánál orvosai időközben pánikbetegséget és depressziót diagnosztizáltak. A család a házat azóta sem tudta eladni. N. B.-né végül Vásárosnamény legszélén, egy romos, hárommillió forintra tartott házat tudott megvenni. Míg Khalikék tágas, amerikai konyhás, központi fűtéses, konyhakertes háza összkomfortos, N. B.-né új otthona vizesedik.”21

21

http://magyarnarancs.hu/belpol/lakohelyi_szegregacio_beregbenaz_en_kis_falum-62273

37

9. A szociális helyzet, foglalkoztatás 2001-től 2014-ig A helyreállítások után és közben is a megnövekedett munkalehetőségek miatt néhány településen megugrottak a telekárak átmenetileg. Ezek azok a települések voltak ,ahol a turizmus már az árvíz előtt is nem volt „null kilométeres”. Gyönyörű kemping épült Tivadaron, vendégházak Tarpán, Gulácson és Gergelyiugornyán. Növelte a jólét érzését az az illúzió is, hogy az állam az építkezések és felújítások alatt is teljes élelmiszer és költség ellátást biztosított azoknak, akiknek újjáépítési és felújítási munkálatokat végeztetett az állam. Tovább fokozta az emberek költekezési hajlandóságát a biztosító társaságok korrekt kifizetése is- ami úgymond ingyen pénz volt, hiszen az állam valóban úgy kártalanította a lakosokat, hogy ténylegesen jobb helyzetbe kerültek, mint annak előtte voltak. Itt szeretném megjegyezni, hogy volt az államnak ezen kívül egy jó ötlete, hogy azonnal építsék meg az úgynevezett Beregi Víztározót – ez az akkori elképzelések szerint egy állandó vízterület lett volna, állandó alacsony vízállással. A településeket körtöltésekkel vették volna körbe, s ha a Tisza hirtelen áradt volna, akkor ebbe a tárolóban engedhették volna a hirtelen megnövekedett víztömeget a Tiszából. Ez azonban a mezőgazdasági vállalkozók ellenállása miatt akkor zátonyra futott. Igen ez akkor volt. Ma, 2014-ben nagyon sok gazda szeretné, hogy megépüljön a víztározó, még ha ideiglenes jelleggel lenne benne víz, mert a mezőgazdasági termelés már nem tűnik olyan jövedelmezőnek, mint akkor. Ráadásul az akkori gazdák több mint 10 évet öregedtek és ez nagy idő. Történt még egy szituáció: azok az emberek, akiknek biztosítása volt vagy gépkocsit vásároltak a városokban élő gyermekeiknek, vagy mezőgazdasági földet vásároltak azoktól, akik a jólét és az állami gondoskodás reményében könnyelműen eladták a földjeiket. Azonban nem ez történt, hanem az, hogy a meglévő munkahelyek is kezdtek lassan megszűnni. A Tiszaszalkai Acélgyár helyén lévő kisüzemek sorra csődöltek be, a tarpai varroda nem indult újra, a vásárosnaményi faforgácslap-gyár pedig végleg bezárt (2011). A bérmunkából élők helyzete 2004 után lassan, de biztosan romlani kezdett. Az alkalmi munkák az építkezések megszűntek, így jövedelem kiegészítésre már nem volt lehetőség ettől az időtől kezdve. A turizmus nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Csak körülbelül két hónap az az idő, amikor a beregi részen a turizmus úgymond pénzt termel, hogy melyik vállalkozónak mennyit, az nagyon szélsőséges értékeket mutat. Valaki megkeresi az egész évi tisztességes jövedelmét, nagy

38

részük viszont nem. Mivel a mezőgazdaságban lényegében középbirtok rendszer alakult ki, fizikai foglalkoztatás csak a szakképzett gépkezelőknek lehetséges, kézi munka szinte nincs. Ahogy elköltötték a lakosok a biztosítási és más jövedelmekből szerzett pénzeket körülbelül 2006-ig, elképesztő leépülés következtet be a térségben. Nem tudták fizetni a megemelkedett rezsiköltségeket, a hirtelen szociális és munkanélküli segélyre szorult emberek. Ekkor a kormány gondolt egy nagyot, és eltörölte a 15 éves jelzálog tilalmat az újjáépített és felújított épületekről. 2006 után következtek a meggondolatlanul felvett jelzáloghitelek folyamata, amit szabad felhasználású hiteleknek voltak minősítve. Sokan azt gondolták, hogy újra jobb helyzetbe fognak kerülni, és lesz munka, munkahely, vagy valamilyen kitörési pont. Ez azonban nem következtet be, az ügyeskedők a határon átívelő ember-, üzemanyag- és cigaretta csempészettel kezdtek nagymértékben foglalkozni. Egyegy faluban ez 5-6 embernek javított az életszínvonalán, nem is kicsit. Azonban a Vám- és Pénzügyőrség sem volt tétlen, sorban kapták el a csempészeket, akár kicsiben, akár nagyban csinálták. Nagy összegű bírságokat szabtak ki, amit az emberek újabb csempészetből szerzett jövedelemből próbáltak, és próbálnak kifizetni. A legnagyobb csempészeket valahogy mégsem tudják tetten érni, vagy a bírósággal elítéltetni. Az azért még hozzá kell tenni a dolgokhoz, hogy a 2001-es árvíz, az Ukrán határ túloldalán is megtette a maga pusztító hatását, így a csempészetből fakadó jövedelem a határ mindkét oldalán kihagyhatatlan stratégia volt. Tekintettel arra, hogy a munkahely teremtés valahogy, valamiért ebben a térségben még egyetlen kormánynak sem sikerült teljesen megoldania. Azt most már nem is lehet tudni, hogy a beregi részt a kormány lényegében akarja-e úgymond regenerálni. Mert ha akarná, a határon átnyúló csempészeket két hét alatt meg lehetne szüntetni. A mezőgazdaságot illetően pedig egyértelműen tisztázni kellene, hogy növénytermesztés, erdősítés, vagy víztározó fog a favorizált szituáció lenni. Ezt senki nem tudja megmondani, egy valami biztos, a lakosság hihetetlen mértékű fogyása. Az értelmiség, ami a fiatalságot illeti, már nem elvándorol, hanem elmenekül. Az idős 50 éven túli generáció 90%-a valamilyen szociális ellátásban részesül, vagy munkanélküli. A külföldön dolgozó fiatalok száma a 2002-es KSH adatok szerint több mint 1500 fő. 2001-től 2012-ig a beregi terület lakóinak száma, mintegy 4500 fővel csökkent. Ez szintén KSH adat (2012). Az elhalálozás és az elvándorlás itt nyilván nincs feltüntetve az arányokat illetően. A halmozottan hátrányos helyzetű emberekről itt még nem is tettem említést. Egy másik kitörési pont, amit a kormány annak nevez, az a szociális

39

foglalkoztatás és a közmunka. A szociális foglalkoztatást nem azért, mert én is benne dolgozok, jó ötletnek tartom. Pontosan azért, mert a szociális gondozók nagy része nő, így saját településén tud dolgozni, és legalább a minimálbérnek megfelelő jövedelmet tud biztosítani a családja számára. Másik jó oldala ennek a foglalkoztatási szituációnak az, hogy szakmunkás szinten kell ismereteket szerezni, és a mentális fejlődését nagyban segíti azoknak a hölgyeknek, akik ilyen képzéseken részt vesznek. Előnye még, hogy a tanultakat a gyermekeik részére is áttudják egyrészt adni, hiszen a gyermekeik és látják, hogy ha az édesanya tanul, munkahelye is van, ebben az esetben. Nem beszélve arról, hogy az idős gondozottak nincsenek magukra hagyva, és sok balesetet és tragédiát lehet ilyen módon megelőzni. Arról itt nem tennék említést, hogy az önkormányzatok hogyan játszanak pénzügyi szempontból ezekkel a dolgokkal – ami a szociális foglalkoztatás ezen aspektusait illeti. A közmunka program a szociális foglalkoztatással ellentétben általában nem emeli a foglalkoztatott szellem színvonalát, eltöltik az időt fűnyírással, kaszálással, ároktisztítással. Továbbképzési lehetőség ez esetben nincs.

40

10.

A kibontakozás esélyei

Ha ezt a témát vizsgáljuk, körüljárva a Bereget, ugyancsak erős fejtörést okoz, hogy vajon mit lehetne tenni?! Sokan – szakemberek is – egy nagy konzervgyárban látják a megoldást. Mások abban, hogy a mezőgazdaságot teljesen fizikai munkára kellene átállítani, beleértve az állattenyésztést is. Mások Vásárosnamény valamilyen iparosodási fejlesztésében látnák a megváltást. Míg a legkedveltebb megoldás a turizmus és a fürdőhelyek számának – beleértve a termálfürdőket is – lenne. Az utóbbival a baj csak az, hogy az országban elég sok termálfürdő épült már, és azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy egy jó pénzű turista nyugatról önmagában csak azért fog a beregi térségbe látogatni, hogy néhány régi templomot, és egy meleg vizes fürdőt meglátogasson. A beregi ember makacsságára jellemzően ezt nem akarják felfogni, megérteni. A másik kitörési pont a gyümölcstermelés és rendkívül rapszodikus jövedelmet produkál az alma és gyümölcs termelőknek. Évről évre változnak a felvásárlási árak, méghozzá nagyon nagymértékben. Volt olyan év, hogy a léalma kilója 15,-Ft, és olyan is, hogy 35,-Ft például 2012-ben. Így a gyümölcstermelő mezőgazdasági vállalkozók sohasem tudhatják, hogy az az évi termelésük veszteséges, vagy nyereséges lesz-e. Viccnek hangzik, de akkor fizet jól az alma, ha Szabolcsban nem fagy le az alma, máshol viszont lefagy. Ugyan ez vonatkozik a meggy esetében is. No ebben volt egy olyan eset, amikor a meggyért kilóként csak 40,-Ft-ot adtak (2007) és a termelő kiszámolta, hogy hány kiló meggyet kellene leszedni egy 3.000,-Ft-os nettó napszámért egy személynek, de ugyanakkor a gazdának is jusson némi nyereség. Ugyanez vonatkozik az állattenyésztést illetően is. Minden esetben szélsőséges felvásárlási árakkal kell számolni úgy, hogy a vásárosnaményi húsüzem is tönkre ment, és egy Vásárosnaményhoz közeli úgynevezett Bereg-Hús Kft. is csődbe ment, Aranyosapáti nevű településen. Ennek oka a cégvezetők szerint az volt, hogy a mesterséges anyagokkal tuningolt külföldi sertések, még behozva is olcsóbbak voltak, mint itt a helyben felnevelt sertések nevelési, feldolgozási és értékesítési költségei. Tehát azt láthatjuk, hogy bármerre is megy a beregi ember, állandóan falakba ütközik. Az egyetlen biztos és állandó jövedelemszerző forrás a természetesen vizeken történő halászat volt, illetve az 2014-ig.22

22

Új Beregi Élet: 2014. február

41

Ugyanis a kormány új tervezete különböző okokra való hivatkozással megtiltja a folyami halászatot. Főleg azzal az indokkal, hogy a halászat nem termel elég pénzt a gazdaságnak és a hálós fogás az embertelen, míg a horoggal való fogás az nem az. Nem tudom a halak mire szavaznának, hogy horoggal a szájukban, vagy hálóval vegyük ki őket a vízből. Itt is lobbi érdekeket sejtek. Említettem a devizahiteleseket is, amit nyilvánvalóan a beregi emberek sem tudnak már visszafizetni országosan ismert okok miatt. Azt azonban szeretném megállapítani, hogy ilyen esély egy-egy térségnek a felemelkedésére, mint 2001-2003 idején volt soha nem lesz talán a Beregben. Az emberek egyszerűen, bármilyen furcsa, nem törekedtek az önmaguk továbbképzésére, valamilyen önálló vállalkozás beindítására. Ugyanakkor azzal is védekeznek, hogy bármibe fogtak volna is, ugyanez a helyzet állt volna elő, előbb vagy utóbb a válság kitörése miatt 2008-ban. Szót kell ejteni a roma lakosságnak nagyarányú emelkedéséről is a térségben, az iskolákban már jórészt legalább 60%-ban roma gyermekek tanulnak, ha az általános iskolát nézzük. Az ipari szakmunkás képzőben is eléri arányuk a 40%-ot. Az iskolát befejezők aránya pedig eléri a maximum 5%-ot, ebből a hátrányos csoportból – ez csak azonban becsült adat, statisztika ebből nincs. Az ilyen hátrányos helyzetűek szociális segélyből, közmunkából, családi pótlékból és csempészésből élnek. Itt meg kell jegyezni, hogy a napi megélhetéshez szükséges cigarettát és üzemanyagot hoznak át a határon értékesítésre. A városokban munkát jó részük nem vállal, a fiatal nők újabban már 14 éves korban gyermeket szülnek. Óriási felelősség hárul a szociális szférában dolgozó szakemberekre, hogy ezt a helyzetet megváltoztassák. Miért is? A nem roma származású idős emberek nagy része 20 év múlva meghal. Más részük idős otthonokba fog kerülni. Nagyon kis részük pedig nagyvárosokba költözik. Ez a folyamat megállíthatatlan. A kormány jelenleg is kiírt erre a területre egy halmozottan hátrányos helyzetben lévő személyek segítésére, és továbbképzésére 560 millió forint összegben. Ebbe részt vesz 120 személy 18 hónap alatt. Hozzátenném, hogy ez már a harmadik ilyen projekt 10 év alatt, eredménye a nullával egyenlő. Egyetlen hozadéka az, hogy a projektben résztvevő személyek a pályázat kifutásáig munkabért kapnak. Legalábbis más információm eddig erről a pályázatok eredményességét illetően nem volt. Tehát ami a kibontakozás esélyét illeti, szemléletbeli váltásra lenne szükség, hogy akár az idősebbek is megértsék a piaci körülmények közötti termelésnek a technikáját, ennek pénzügyi, kereskedelmi és marketing szituációit. „A pályázati lehetőségeknek az átgondolt

42

fejlesztési politikát kellene helyettesíteniük. Mert ez hiányzik. Csakhogy a kormány a saját pótcselekvésre irányuló döntését sem hajtotta (hajtatta) végre. A 1033/2001. (IV. 12.) Kormányhatározat 7/d. pontja szerint: „A Kormány felkéri … a gazdasági, valamint a földművelésügyi

és

vidékfejlesztési

minisztert

a

szatmári

és

beregi

kistérség

vidékfejlesztési és ökoturizmus tervének kidolgozására és külön előterjesztésére. (Ha valaki nem hallotta volna az ökoturizmus kifejezést, azért ne kapkodjon a lexikon után. Ez egy olyan fogalom, amelyet maga a kormány alkotott, ámbár nem tudható, hogy mivel van összefüggésben. Azt, hogy ez mivel van összefüggésben még azóta sem definiálták pontosan. Az persze más kérdés, hogy a munkától elszoktatott egyes társadalmi rétegek jól éltek 2001-2003 elejéig tartó időszakban, ez érdekes nyomot hagyott maga után. Az nonszensz, hogy a legtöbb ember már a saját kertjét sem műveli a térségben, mert úgymond költséges. Az persze nagyon becsapta az embereket, hogy az említett időben dolgoztak, hiszen helyre kellett állítani az árvíz okozta károkat, de ez népgazdasági szinten nem számított jövedelemszerző tevékenységnek, csak részben. A térség felemelkedése csak akkor képzelhető el tartósan, ha a mindenkori kormány egy világos stratégiával áll elő, ez pedig a turizmus és a mezőgazdaság, valamint az erdő gazdaság, a hozzátartozó vadgazdálkodással egyetemben. Végezetül meg kell említenünk a csodavárásnak egyik aspektusát, az autópálya Vásárosnaményig tartó megépítését. Ez kétségtelen tény, hogy igen fontos esemény lesz a térség megközelíthetőségét illetően. Ugyanis a turizmus szempontjából nem mindegy, hogy egy nagyvárosi, vagy fővárosi család mennyi idő alatt jut el kedvenc pihenőhelyére. A gond abból adódik, hogy 2014-ben biztosan elér az autópálya Vásárosnamény külső területéig, de miért is érjen el a fővárosi ember a Beregbe. A turisztikai kampányt már el kellene kezdeni, mint lehetőséget bemutatni az ország más részén élő pihenni, vagy szórakozni vágyó embereknek. Erre jelen pillanatban semmilyen cselekvést nem látok. Pedig újjáépült a vásárosnaményi Tisza-híd is. Tehát itt is marad félmunka. Csak remélni lehet, hogy intenzív reklám munkával, és a beígért víztározó megépítésével a turizmus a beregi térségben valóban föllendül. Örömhír, hogy 2014 második félévében elkezdődik a szennyvíz-

és

csatornahálózat

kiépítése

az

árvízkárt

szenvedett

településeken

Gergelyiugornyát kivéve (mert ott már van). Ez pedig milliárdos beruházást jelent. Az építőipari kisvállalkozások máris ugrásra készek. Reméljük, hogy egy időre megoldja az

43

építőiparban dolgozó emberek megélhetését a legalább 15 településen végzendő csatornázási munkálatok. 23

11.

Utószó

A dolgozatom néha személyes hangvételű írásnak tűnik, de a felhasznált irodalom alapján megállapítható, hogy az akkori kormány és ellenzéke különböző újjáépítési szituációkban gondolkodott. Az akkori kormány a teljes újjáépítés és kártalanítás, az ellenzéke pedig egyfajta pénzbeli kártalanítást tartott volna ideálisnak. Végül a teljes újjáépítés mellett döntött a kormány. Így, ha az ember végig megy a beregi tájon, akkor valójában mellbe vágja az eredeti, lényegében még érintetlen táj szépsége. Meglepődni akkor fog egy városi ember, ha megkérdezi egy település lakójától, hogy mennyibe kerül egy újjáépített, de nem lakott ház. Általában 4,5 milliótól maximum 10 millióig szokott terjedni az eladási ár nagysága. Azt azért elmondanám, hogy az én két szomszédom lakása, amit teljesen újjáépítettek, a kisebbik 60 m2, 6,5 millió forintért kelt el Gergelyiugornyán, a másik 120 m2 épített padlástérrel (körülbelül 40 m2) 10 millió forintért két éve nem talál vevőt. Mindkét házat a bank vette el, és adná el már áron alul is, még sincs a nagyobbik házra vevő. Nyilván ez a szituáció el kellene, hogy gondolkodtassa az illetékeseket, mert ha így megy tovább, az üresen álló házakba majdcsak beköltöznek valakik, talán ingyen. Olyan eset is történt Lónya nevű településen, hogy egy teljesen lakató 120 m2-es lakóházat a Budapesten élő örökösök 200.000,-Ft-ért adtak el, csakhogy szabaduljanak a házfenntartási költségektől. Ilyen gazdasági helyzetben nagyon nehéz megtalálni a helyes irányt, mert vagy munkahelyeket teremt a kormány, vagy pedig szembe kell nézni azzal, hogy a terület elnéptelenedik, és néhány mezőgazdasági és erdészeti vállalkozó fog élni a beregi térség nagy részén. Az csak hab a tortán, hogy már akkor szóba került (2004) egy kistérségi megbeszélésen a Vásárosnaményi Polgármesteri Hivatalban, hogy ha nincs más lehetőség, akkor támogatni kell az ingázók lakhatási és utazási költségeit, olyan régiókba, ahol munkalehetőséget találnak az itt élő emberek. Ahhoz képest, hogy az akkor hangzott el, és ezt a kormány most valósítja meg, elgondolkodtatónak tartom. Ugyanis a 70-es évek tapasztalatai alapján csak az itteni

23

Új Beregi Élet: 2014. március

44

lakosság mindennapi életének megkönnyítését csökkentheti a családfő nagy távolságban való foglalkoztatása. Igazi fejlődést ez a megoldás nem fog kezdeményezni véleményem szerint. „A Beregi térség lakossága talán egyszer megtanulja, hogy nem mindig a helyzetben való alkalmazkodás a járható út – hanem a helyi kezdeményezések megvalósítása is.” (Jütner Cs. Vásárosnaményi polg.m. 2002) Látszatra 2012-ig alig történt valami azt mutatná, hogy a beregi térségbe beleöntött közel 30 milliárd forint valamilyen érdemi változást hozott. 2012. volt az a fordulópont, amikor a kormány a mezőgazdasági és turisztikai egyéni beruházásokra pályázatokat írt ki és ez lehetőséget teremtett arra, hogy a pályázó önkormányzatok és egyéni gazdák állami pénzen olyan fejlesztéseket tudjanak végrehajtani, amire azelőtt nem volt példa. Néhány település Tarpa, Tivadar, Gulács, Tákos és Barabás községben élő pályázók 10-50 millió forint értékű vissza nem térítendő turisztikai beruházásra támogatást kaptak, ami azóta már elkészült. A mezőgazdasági támogatások jó része is ahhoz lett kötve, hogy a termelés mellett (gondolok itt a helyi mezőgazdasági és élelmiszer specialitásokra) turisztikai céloknak is megfeleljenek. Ezek megtörténtek. Most már csak az a kérdés, hogy turisták is lesznek-e ebben a térségben, hogy az állam által megelőlegezett pénz valamilyen szinten hozzájárulhat a térség fejlődéséhez. Ahogy ez lenni szokott, ez is megosztotta az itt élő embereket, viszont azt gondolom, ha nem pályázunk, nem nyerünk, függetlenül attól, hogy ehhez saját anyagi erőforrások is kellenek. Az nyilvánvaló, hogy itt is megtörtént és most is folyamatban van az a társadalmi tendencia, ami a mai Magyarországon szociológiai szempontból megfigyelhető, hogy a társadalom kettészakadása itt is folytatódik. Csak remélni lehet, hogy azok, akik nem tudtak valamilyen pályázati pénzt nyerni (és ők vannak többen) munkát találnak azoknál, akik ezeket a pályázatokat elnyerték. Pozitívumként lehet megemlíteni, hogy a víztározó építése most már biztos megkezdődik, amit mint említettem a település csatornázási munkálatai fognak megelőzni. Ezek a munkálatoknak a beindítása azért váltak lehetségessé, mert a földtulajdonosok már részben meghaltak (akik féltek a víznek még a látványától is), másrészt az állam igen korrekt kártalanítási összegeket fizetett a tulajdonosoknak. Tehát egy pozitív irányú változás körvonalai kezdenek kirajzolódni. Remélhetőleg a szociológusok 10-20 év múlva pozitívan fognak ezekről az eseményekről beszámolni.

45

46

Felhasznált irodalom 1.

Abramovitz, J. N. [2001] Természetellenes katasztrófák elhárítása.

(ford.

Amtmann M.) In: WORLDWATCH INSTITUTE [2001] A világ helyzete 2001. Budapest. Föld Napja Alapítvány. (146-170. p.) 2.

Bakondi Gy. [2002] Összefoglaló jelentés a beregi térség 2001. év tavaszán

keletkezett árvízi károk helyreállításának és újjáépítésének helyzetéről a Kormány részére. 2002. május 31. (17p.) 3.

Beregi

Komplex

Árapasztási

– Ártér-revitalizációs

fejlesztés” Részletes

Megvalósíthatósági Tanulmány Állami árvízvédelmi fejlesztések pályázati konstrukció KEOP-2009-2.1.1. [2009] (268p.) 4.

Bodnár G. Felső - Tisza - vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság

igazgatójának tájékoztató levele, kelt. Nyíregyháza. 2011. március 10. 5.

Csatári B. [2004] A magyarországi vidékiségről, annak kritériumairól és

krízisjelenségeiről. Területi Statisztika. 2004. 7. (44.) évf. 6. sz. (532-543. p.) 6.

Harkányi K. [2007] A vízügyi szolgálatról és a vízkár elhárításról. In: Láng I.-

Csete L.-Jolánkai M. (szerk.) [2007] A globális klímaváltozás: hazai hatások és válaszok. A VAHAVA jelentés. Budapest. Szaktudás Kiadó Ház. (113-118. p.) 7.

Kiss Cs. – Nagy A. [2005] A társadalmi térszerkezet alakulása. Falu Város

Régió. Területfejlesztési és területrendezési szakmai folyóirat. 2005. 1-2. sz. (8-22.p.) 8.

Közép-Tisza

Vidéki

Környezetvédelmi

Felügyelőség

belső

információs

kiadványa: Éghajlati anomáliák – LNV rekordok az-az ismét árvíz a Tisza völgyében. Vízminőségi Tájékoztató. 2001. 8. évf. 2. sz. (8p.) 9.

KSH területi tájékoztató adatbázis és területi statisztikák

10.

Kun István: A feláldozott Bereg – Osiris Kiadó Budapest, 2004.

11.

Mógor J. [2009] Katasztrófavédelem. Kiskönyvtár a biztonságról. Budapest.

Komplex Kiadó Jogi és Üzleti Társadalom Szolgáltató Kft. (398p.) 12.

Nagy L. [2010] Árvizek humán veszélyeztetése Magyarországon. Magyar

Hidrológiai Társaság XXVIII. Országos vándorgyűlés. Sopron. 2010. július 7-9. (14p.) 13.

Tóth F. [2010] Katasztrófa és biztonság. In: MAJOR L. (szerk.) [2010] A

katasztrófafelszámolás egészségügyi alapjai. Budapest. Semmelweis Kiadó. (43-66. p.) 47

14.

Új Beregi Élet folyóirat

15.

Üveges L. [2002] A Magyar Köztársaság katasztrófa- veszélyeztetettsége és

az arra adandó válaszok. Budapest. Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem. Doktori (PhD) értekezés. (142p.) 16.

Varga M.-Váradi J. [2010] Vízvisszatartás - tározás - vidékfejlesztés.

Javaslatok a vízgazdálkodás hosszú távú fejlődési irányaihoz.

Budapest. MTA

Történettudományi Intézet – MTA Társadalomkutató Központ. (118-144. p.) 17.

1999. évi LXXIV. törvény a katasztrófák elleni védekezés irányításáról,

szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek

elleni

védekezésről 18.

A Kormány 1025/2001. (III. 23.) Korm. határozata a beregi térségben 2001. év

tavaszán keletkezett árvízi károk enyhítéséről 19.

7/2003. (I. 14.) Korm. rendelet társadalmi-gazdasági és infrastrukturális

szempontból

elmaradott,

illetve

az

országos

átlagot

jelentősen

meghaladó

munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről 20.

1022/2003. (III. 27.) Korm. határozat a Duna és a Tisza árvízvédelmi műveinek

felülvizsgált fejlesztési feladatairól, valamint a Tisza-völgy árvízi biztonságának növelésére vonatkozó koncepcióról (a Vásárhelyi- terv továbbfejlesztése) 21.

64/2004.

(IV. 15.) Korm.

rendelet

a területfejlesztés

kedvezményezett

térségeinek jegyzékéről 22.

311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet a kedvezményezett térségek besorolásáról

23.

http://www.biztositasiszemle.hu 2011. 09. 12.

24.

http://www.vkki.hu/tiszaroff/?module=vasarhelyitervtovabbfejlesztese 2011. 09.

48

MELLÉKLETEK

49

1. ábra: A mintaterület elhelyezkedése

2. ábra: Gátszakadás

50

3.ábra: Bereg 2001 tavasza - Tarpa

51

4.ábra: Bereg 2001 tavasza - Gulács

5.ábra: Újjáépült Bereg - Tákos

52

6.ábra: Újjáépült Bereg - Csaroda

7.ábra: Újjáépült Bereg - Gergelyiugorny

53