A Duna és Komárom megye Lánczos Zoltán
Kézirat. Budapest, 1980. „ A Dunának, mely múlt jelen s jövend , egymást ölelik lágy hullámai. A harcot, melyet seink vívtak, békévé oldja az emlékezés s rendezi végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem is kevés.”
A Duna A Duna Közép-Európának a Volga után a legnagyobb, közlekedési szempontból pedig az egész földrészünk legjelentékenyebb folyója. Már a honfoglalás el tt is sok szempontból jótékony hatással volt a folyása mentén élt népek életére. Hal állománya és nádasainak állatvilága révén mindenkor viszonylag könny táplálékszerzési lehet séget nyújtott, számos iparág keletkezését, fejl dését tette lehet vé, s mint vízi út, nem csak gazdasági szempontból fontos árucsereforgalmat segítette el , de nagy szerepet játszott a kultúra terjesztése terén is. /Érdekes, hogy a Duna mellett mindig f város jelleg városok fejl dtek ki ott, ahol belép vagy kilép a hegyek között vájt völgyébe. Ilyenek Linz, Bécs, Pozsony, Esztergom, Budapest, Belgrád./ Megyénk múltját vizsgálva meg kell állapítanunk, hogy e folyónk a megye gazdasági és szellemi életére hatással volt természeti tényez k között is az élen jár. Mindezek alapján megérdemli, hogy szeressük, becsüljük, – ezzel pedig velejár, hogy ismerjük.
Az ókor folyamán a régi görögök Istros-nak nevezték és Európa legnagyobb folyójának hitték. Azt tartották, hogy Herkules az Istros forrásaiból hozta a olajfát, melynek ágaival az olimpiai gy zteseket volt szokás kitüntetni. Egy mondájuk szerint az aranygyapjút megszerz Jázon, az argonauták vezére, nagybátyja – Peliose – megbízásából az Argó nev hajón nem csak a Fekete-tenger akkoriban Kolchisz-nak nevezett részéig jutott el, de felhajózott az Ister forrásvidékiig is, ahol Apolló tisztel i laktak. Hogy mennyire kuszáltak voltak az akkori földrajzi ismeretek, jellemz , hogy Herodotosz /i.e. 484-424/leírása szerint ez a forrásvidék a Pyrene hegység lábánál, a kelták földjén terül el. De többször említi az Istert már az i.e. 8. századában élt görög költ – Hesiodosz – is, aki a görög szellemet emberibb látókör felé vezette. A Földközi-tengeren való uralomért vívott második pún háború után /i.e. 218-201/ keletkezett latin nyelv leírások már Danubius és Ister néven emlegették a Dunát és forrásvidékének az osomok földjét /Bregtagne/ tartották. Julius Ceasar ideje óta a déli Alpokban keresték forrását és csak Tiberiusnak a vindeliciaiakhoz /1./ vezetett hadjárata során találták meg ennek igazi helyét. Sztrabon, a nagy görög földrajzíró, a földrajztudomány egyik atyja/i.e. 63- i.u. 19/ a 17 könyvb l álló „Georaphica”-ja szerint már Homeros is jól ismerte az Istert, mert a mysiaiakat is említi, akik Ister melléki thrákok voltak. A Nibelung-énekben Tuonowe /Tuon folyó/ név alatt fordul el . Ezért sokan Tanowe-nek /erd s folyó/ tartják eredeti nevét. Nevének eredete ma is vitás. A Danubius név némelyek szerint thrák, mások szerint szkíta. Az Ister nevet keltának, s t az újabb kutatók közöl sokan sumernak vélik. Ortvay Tivadar /2./ kelte eredet nek tartja a Duna nevet, s ebb l származtatja „Donau”, „Dunavo”, „Durej” és „Dunawo”, a török „Duneh”, az angol és francia „Danube” elnevezéseket. A magyar irodalom el ször Szent Gellért püspök életiratában, majd Anonymusnál szerepelt. Okiratainkban a IX. századtól fordul el neve.
A Duna a hajdani Baden nagyhercegséghez tartozó Fekete erd /Schwarzwald/ délkeleti lejt in fekv donaueschingeni kastélyparkjában fakadó Duna forrásnál /Donau/ veszi kezdetét és a Brege valamint a Hirzwaldon ered Brigach patakok vizével feldúsulva, fest ien szép keskeny völgyben folytatja útját Sigmaringen felé. Sz k völgye ett l kezdve fokozatosan tágul, Ulmnál már egészen kiszélesedik. Eddig tart a fels folyásvidéke. Az északról jöv mellékvizeinél jelentékenyebb mértékben duzzasztják fel az Alpokból lefolyó, a törmeléklejt be teraszosan bevágott folyók: az Iller, a Günz és a Mindel, valamint az ugyancsak az Alpokból jöv Lech. Az Iller Ulmnál torkolódik beléje, s innen kezdve vélik hajózhatóvá. A nagyobb hajók azonban csak Passauig jöhetnek fel medrében, ahol az Inn-nel egyesül. A cseh masszívum és az Alpok közötti szép völgybe már a Traunt és Ennset folyók b vízhozamával felduzzadva érkezik. Klosterneuburg után éri el a törmelékekkel telehordott Bécsi-medencét, melyen zátonyait és fattyúágait megszüntet szabályozás óra felgyorsul a folyása. Itt két délr l jöv kisebb folyóval /Triesting, Fischa/ és az északról jöv Morva vizével b vülve éri el a Bécsi-medence szélét. Dévényt. Köztudott, hogy a földtörténeti új-harmadkor második szakaszában – a pliocén korban – a tengerek és a szárazföldek elosztása más volt, mint ma. E korban még nem volt meg a Duna völgye. Valamikor a mediterrán tenger borította a Duna mai vízgy jt jének egész területét. A fels miocén korban a hegységek viszonylag gyors kiemelkedése folytán alakult ki a Bajormedence, amely el segítette a Duna kifejl dését. A miocén kor végén a Bécsi-medence felöl az Ebenfurt-Soproni kapun át folyt a Kisalföld felé, de a Lajta hordalékkúpja ezt az utat elzárta, így folyása a Lajta-hegység északi oldalára terel dött a Brucki-kapu felé. Kés bb az id szaki süllyedés a brucki szorosból a dévényi szorosba irányította. A Kisalföld szigettengere is ebben az id szakban kezdett kiszélesedni, majd egyre süllyedt, úgy hogy a Duna csak a pliocén kor vége felé tudta kitölteni, csak akkor tudott itt magának medret vájni. A negyedkorban – a pliesztocén- és halocén-formációk idején – igen élénk volt a területen a vulkáni tevékenység. Bazaltok, andezitek, /trachitok/, dácitok, ritkábban fonolitok törtek ekkor a felszínre Németország középs -, Csehország északi részén és a mai Magyarország területén, kialakítva azt a földfelszínt, amely lehet vé tette a mai ismert Duna-völgy kialakulását. Többek véleménye szerint /3./: „…amikor a Duna a Visegrádi szorosban megjelent, a terület még nem volt középhegység, hanem azóta emelkedett ki. Ezt bizonyítják, hogy a legmagasabb terasz kavicsai Dunai eredet ek. A Duna folyása a Visegrádi szoroson át Vác, Gödöll , Cegléd irányába haladt a Tisza menti süllyedékbe”. A Vác-Ceglédi irányát a würm glaciális id szaka elején Vecsés-Kecskemét felé változtatta, s a mai Duna-Tisza közén több átfolyás keletkezett. A pleisztocén kor végén a Dél-Alföld süllyedése átmenetileg megállt és a kalocsai depresszió maga felé vonzotta a Dunát, amely azután az ó-holocén korban alakította ki mai medrét.
A Bécsi-medencét elhagyó Duna ma a Lajta hegység és a Kis-Kárpátok között támadt tágas szoroson, a „Porta hungarica”-n át lép hazánk területére. Itt kezd dik a folyam magyarországi részének Fels -Duna néven ismert szakasza, mely Dunaradványig tart. Ez a folyamszakasz Dévény és Gönyü között zátonyos, számos mellékágra oszló, mocsaras volt, s nem csak a hajózást tette rendkívül nehézzé és veszedelmessé, de a zátonyokon fennakadt, összetorlódott jég óriási árvizeknek is okozójává vált. Ugyanis ezen a szakaszon kezdi lerakni az Alpokból hozott rengeteg törmeléket, melynek felhalmozódása folytán állt el esése és felfokozódott a sebessége. A felgyorsult folyás nem tudott megbirkózni a hatalmas törmelékanyaggal, a nagy kiterjedés törmelékkúp rekesztette el a Hanság lefolyását délen és a Súr mocsarat északon. A
szükségessé vált emberi természetformáló beavatkozás – a szabályozás – is csak részben volt képes a zátonyok között szerteszét kóborló folyót összefogni. Két nagy fattyúága keletkezett. Az egyik a Kis-Duna, mely a Csallóköz északi határát alkotja és Gutánál /Kolarovo/ a Vággal egyesülve, mint Vág-Duna ömlik Komáromnál a f mederbe, amely a szigetközt körülkerít mások fattyúágat, a Rábával egyesült Mosoni-Dunát Vének alatt felveszi. A Duna Pozsonytól a Gerecse hegység lábáig ill. az Újbányai-hegység déli lejt jéig a Kisalföldön halad át.
A Kisalföld A Kisalföld elnevezés ill. mint tájfogalom viszonylag új kelet , csak a XVIII. csak a században alakult ki, vált használatossá. Rendkívüli táji tagoltság jellemzi. Területén található a Fert zug, a Hanság, a Rábaköz, - /valamikor ezen a területen 200 ezer holdas sláp világ terület el, ma mindössze 30 ezer hold marad bel le/ - a Marcal-medence, Sokoró alja, a Szigetköz, a Szlovákiához került Csallóköz, Hegyalja, mely a Vízközt is magába foglalja, Mátyus föld /Matušova/ és Zobor vidék. A Kisalföld a honfoglalás korában a leteleped magyarság egyik legfontosabb tájává vált. A kialakult megyeszervezetben Pozsony, Moson, Nyitra, Bars, Sopron, Gy r, Komárom történeti magyar megyék töltötték ki. Településhálózatát a középkorban s r apró falvak jellemezték. Bels területei a török hódoltságot megel z id ben már az ország legfejlettebb paraszti kultúrájú vidékei közé tartoztak. A paraszti közössége meger södését a differenciálódását a XVI.-XVII. Században meger södött nagybirtokrendszer szoros korlátok közé szorította. Területének felét az egyház és 800 f úri család birtokolta. A felszabadulás után osztották fel a nagybirtokokat, s ezek lettek megalapítói a napjainkban olyan jól m köd termel szövetkezeteknek. A parasztság helyzete a Duna szabályozását, a mocsarak lecsapolását követ en jelent s mértékben feljavult, de az említett nagybirtok árnyékában nem vált kielégít vé.
A Szigetköz A Nagy-Duna és a Mosoni-Dunaág között terül el a termékeny Szigetköz áradmányos, szigetekkel tarkított tája. Tizenkilenc község van a területén, mely a Duna-szabályozást megel z en a nagy árvizek gyakorta okoztak óriási pusztításokat. Az ármentesítés óta három ágra kényszerített Duna lelassított víztömege már ritkán jelent veszélyt e termékeny vidékre nézve. A kialakított három ág: a csehszlovák területen folyó Kis-Duna, az országhatárral egybees Öreg-Duna és a Szigetközt körülölel Mosoni-Duna.
A Csallóköz Európa legnagyobb folyami szigete. 1885 km2 kiterjedés , 84 km hosszú sziget, melynek területén 150 község keletkezett id k folyamán. Termékenysége miatt „Gabona-sziget”-nek /Žitný Ostrov/ is nevezik. A múlt század közepéig kiöntésekkel és holtágakkal felszabdalt terület volt. A szabályozási munkálatok ugyan egységessé tették, de az ármentesít munkálatokra, a véd gátak karbantartásra ma is szükség van, területének jó része korunkban is gyakran szenved árvízkárokat. Két Duna-ág: az északi Kis-Duna és a déli Öreg-Duna öleli át. Ezek Pozsonynál válnak szét és Komáromnál – mint Vág-Duna – egyesülnek. Ezen óriási kiterjedés szigetnek van egy bels szigete is, az egykor igen mocsaras Csilizköz, mely 20 km hosszú és szélessége a 10 km-t is eléri. A Duna e szakasza már a bronzkortól kezdve megült hely volt, de benépesedése csak a honfoglalás korától számítható. F leg halászok. Pákászok, csikászok, hód-, vidra- és farkasvadászok, nádvágók, aranyászok /aranymosók/, vízimolnárok, pásztorok telepedetek meg itt, akik nemzetiség szempontjából kunok, magyarok és beseny k voltak. Falvaiban századunk elején még számos sfoglalkozás virágzott.
A Duna mederviszonyai Mint minden folyónk, a Duna is, hol a maga vájta, hol mesterségesen kialakított mederben halad. Pozsony és Gönyü között nincs eredeti völgye, szabályozással kialakított mederben folyik. Gönyü és Esztergom között szerkezetileg irányított völgyben halad, majd tektonikailag kit zött teraszos völgybe ereszkedik. Átlagos mederszélessége kis vízállás idején 300-450 méter között van a meder geológiai adottságaihoz igazodva. A mederfenék anyaga roppant változatos: kavics, homok, agyag, szikla. Mélysége a magyarországi szakaszán 3-4 méter között van átlagosan. A Gellért-hegy alatt közepes vízállásnál eléri a 6 métert is. Esése: Pozsony és Komárom között 26,33 méter Komárom és Esztergom között 2, 83 méter Esztergom és Budapest között 4, 93 méter Vizének felszíni sebessége közepes vízállásnál sodorvonalban: 6,6/m/s., árvíz idején: 2,5/m/s. Általában júniusban éri el a legmagasabb vízb ségét, mert a csapadék ilyenkor éri el a maximumát és a vízgy jt terület magashegyi részein ilyenkor olvad el a hótakaró. Október és december hónapban általában alacsony a vízállás. Az évi középh mérséklet 11,0 C° az 1900-1950-es évek méréseit véve figyelembe. Ha a leveg h mérséklete tartósan 0 C° alá süllyed, el bb a sekélyviz partok mentén, majd a mederfenéken indul a jegesedés. A fenéken képz dött jégréteg – kisebb fajsúlya folytán - felszakadozik és a víz felszínére emelkedik, megindul a folyó „zajlása”. A jégtáblák összetorlódása esetén a tejes vízszint eljegesedik, „beáll a folyó”. Ilyenkor robbantással szokták megtörni a jégpáncélt. 1967-t l jégtör hajókat alkalmaznak a jégtorlaszok szétromolására. A – zajlás – az eddigi tapasztalatok szerint – karácsony körül mutatkozik el ször és február 25-ie után sz nik meg.
Árvizek A Duna Pozsony és Budapest közötti szakaszán évente kétszer mutatkozik árvízveszély. A tél végén, a hóolvadás idején jelentkezik a „jegesár” és a kora nyári monszun-es zések idején a „zöldár”. A legrégebbi árvizekr l szóló feljegyzés 1012-b l származik. Azóta 70 nagyobb árvizet jegyeztek fel. Csallóköz-Komárom-Esztergom vonalában a legnagyobb pusztítást okozott árvizek id pontjai: Jeges árvizek: 1775. február 16-án 1776. február 26-án 1838 március 15-én 1839. február 18-án 1876. február 26-án 1940. március 18-án 1956. március 10-én Zöld árvizek: 1920. június 28-án 1940 június 8-án 1954. július 18-án 1956. augusztus 6-án 1965. március-április folyamán léptek fel. /5./ A Duna mentén kialakult mocsaras vidékek közül meg kell említeni az Almásfüzit -TataDunaalmás háromszögben húzódott lápos, mocsaras terület, melynek lecsapolásának története megyénk történetének érdekes, az akkori viszonyokat jól tükröz fejezete:
Egy zsiliprombolás története A XVIII. század elején még hatalmas mocsarak összefügg láncolata húzódott Tatáról észak felé a Dunáig. Nádasok, ingoványok, zabolátlan patakok nehezítették meg a közlekedést és a terméketlen földterületek nagyon sz kös megélhetést biztosítottak a lakosságnak. Az áldatlan helyzetnek csak a Zichy grófok ósz nyi uradalmát zálogbirtokként tulajdonban tartó Neffzer János Jakab bárónak kedvezett. Neki ugyanis az itt m köd vízimalmai és halászai búsás jövedelmet biztosítottak, mit tör dött a dunaalmásiak elöntött határával, a nép nyomorával. 1730-ban a tatai uradalom megbízta Mikovinyi Sámuelt, kora egyik legzseniálisabb mérnökét, hogy a tatai vizeket szabályozza. A munkálatok a Cseke tó határok közé szorításával kezd dtek. „Cseke” a régi magyar nyelven gázlót, mocsaras hely átjáróját jelentette, így ennek a névnek jelentése is rávilágít e vidék mocsaras múltjára. A kezdeti sikereken felbuzdulva 1744-re elkészült egy egész csatornarendszer terve, melynek feladata volt a vadvizek lecsapolása, több ezer hold term földé tétele. A tervet a kamarán kívül a megye is támogatta. A munkálatok útjában volt azonban Neffzer báró füzit i zsilipje és duzzasztógátja. Ezt tehát le kellett rombolni. A báró hevese ellenállt és kaszával-kapával felfegyverzett jobbágyai élén megszállta a zsilipet és környékét, s t az almási bírót és az esküdteket tettleg is bántalmazta.
Ez csak olaj volt a t zre, Az almásiak is kaszát-kapát ragadva el zték a véd ket és áttörték a zsilipet. Neffzer azonban rendbe hozatta, mire a tatai uradalom emberi, a kamarai jobbágyokkal meger sítve, újból felvonultak, s a jelenlév komáromi várkapitány és a kamarai udvarbíró által felbátorítva, most már alaposabb munkát végeztek. A töménytelen víz egyszerre leszaladt, a malmok és rengeteg hal szárazon maradt. Mikovinyi emberei a nádast is felgyújtották. Mivel a megyei is a lecsapolás mellet volt, a báró 1747-ben panaszt tett ellene is a királyn nél. Mária Terézia kérd re vonta a megyét, mire a következ választ kapta. „Almás szegény lakói hozzánk fordultak orvoslásért Neffzer ellen. A Neffzer-féle kálló malom föltartott vize ugyanis az egész határunkat elöntötte és mocsárrá tette. Mivel a sz nyi csatorna tisztogatását is elmulasztották, az elmúlt évi áradás még a halastavak töltését is elragadta, s így az egész víztömeg az almási határra zúdult. A sz nyi uradalom el bbi zálogosbirtokosa, Gyulay gróf idejében ilyesmi nem történhetett, mivel a duzzasztónál oszlop állott, melxy a vízállását mutatta. Amint a víz a meghatározott magasságot elért, a zsilipeket kinyitották. Neffzer azonban nem sokat tör dött az almásiak érdekével és így k a végromlásba jutottak. Neffzer báró – írta a megye – megsértette a vármegyét, s dühében minden tisztességr l megfeledkezett.” A királyn a dunaalmásiak pártjára állt és így a 230 éve az addiginál nagyobb területen, az árvízveszélyt l nem fenyegetve gazdálkodhatnak. /6./
Jegyzetek: 1. Kelta néptörzs volt a Lech folyó mentén. Augsburg római kori neve: „Augusta Vindelicorum”. 2. Lsd: „Magyarország régi vízrajza”. – Otrvay Csiklovabányán született 1843-ban. 1875-t l pozsonyi akadémiai tanár, egyetemi magántanár, a MTA rendes tagja. 1900-tól csanádi apát. Széleskör eredeti kutatásokon alapuló történeti és archeológiai munkásságot fejtett ki. Meghalt 1916-ban. Munkái közül a fent említetten kívül Komárom megyével kapcsolatos még a „Magyarország egyházi földleírása a XIV. sz. elejér l” cím . 3. Udvarhelyi Károly: Magyarország földtani kialakulása, szerkezete és felszíne. /Magyarország természeti és gazdasági földrajza. Bpest, 1973. 2. kiad. Kéz Andor: Az s-Duna és vízterülete. / Földrajzi Közlöny, 1956. Bulla Béla: Magyarország természeti földrajza. Bpest, 1962. Pécsi Márton: A magyarországi dunavölgy kialakulása. Bpest, 1957. 4. Zétényi Endre: Magyarország vízrajza. / Magyarország természeti és gazdasági földrajza. /Bpest, 1973. 90. lap. 5. Ihrig Dénes: Az 1956. évi dunai jeges árvíz Magyarországon. Vízügyi Közlemények. Bpest, 1956. 4. füzet. Dobos István – Knézy László: A jeges árvíz elhárításának módszerei és eszközei. Ár és belvíz védekezés, az Országos Vízügyi F igazgatóság folyóirata, 1963. 2. sz. 6. Lánczos Zoltán: Megyénk múltjából. Egy zsiliprombolás története. Dolgozók Lapja. 1977. április 10-i szám. 4. lap.
Régmúlt id k hajóforgalma a Dunán Már a rómaiak is el szeretettel használták a hazai vízi utaink közül a Dunát. Csapat-, és anyagszállító bárkáikon kívül Pannónia északi határának biztosítására rnaszádjaik tekintélyes számú flottája szelte a Duna Hullámait. Mikor Bernát clairvauxi apát rábeszélésére III. Konrád német-római császár 1147-ben keresztes hadjáratot vezetett a Szentföldre, hadseregét Regensburgtól hajón szállította át hazánkon. Barbarossa Frigyes keresztes hadai szintén a Dunán hajóztak le Belgrádig. Esztergomban III. Béla királyunk látta ket vendégül, s t kenyérrel, borral, zabbal megrakott hajókat, szekereket is adományozott a kereszteseknek. B kez ségét Frigyes azzal viszonozta, hogy a belgrádi partraszállás után egész hajóhadát III. Bélának ajándékozta. I. István kemény rendszabályokat hozott az útonállók ellen. Intézkedései folytán hazánk közbiztonsági állapota messze felette állt a szomszédos államokénál. Mikor Azonban a XIII. század végén meggyöngült az országutakon való biztonságos közlekedés, a Nyugatról Budára, vagy Keltr l Bécsbe utazók lehet leg a dunai hajóközlekedést vették igénybe. Az Anjouk és Zsigmond idejében javult a helyzet, de gyengekez utódjaik alatt az utazók és vásárosok ismét ki voltak téve a hatalmaskodó f urak zaklatásainak. Ekkor a Duna Magyaróvár és Gy r közötti szakasza is veszélyessé vált, a Héderváryak jogtalan vámszedéssel, rablással zaklatták az utazókat. Mátyásnak szinte hadjáratot kellett vezetnie a hatalmaskodó f nemesek ellen. A közbiztonság javulása mind a szárazföldi, mind a dunai utasforgalom felélénkülését eredményezte. Maga a király is több hajót építetett, els sorban a híres komáromi ácsoknak adva ezzel munkát. „Bucentaurus” nev díszhajója rendszerint Komáromban horgonyzott. Ezt az aranyozással. Drága sz nyegekkel ékesített hajót így írja le Bonfini: „…belseje akár egy palota, elejét l végig ebédl , háló, társalgó szobák vannak rajta, külön a férfiaknak, külön a n knek”. A dunai fuvarozást kezdett l f leg a komáromi és a pozsonyi hajósok végezték. Különösen a komáromi naszádosok jártak be nagy utakat, hosszúkás, sekély járatú dereglyéikkel. Bécst l Komáromig öt nap alatt ért le a dereglye, visszafelé a folyam ellenében viszont két-három hét is kellett a felvontatáshoz. Az a tetemes id a sodrás okozta nehézségeken kívül abból is adódott, hogy a zátonyok és örvények miatt éjszakára mindig kikötött a hajó, továbbá az evez söknek pihenniük is kellett. Bécs és Esztergom között az éjszakákon kívül még két teljes nap pihen is járt nekik. Így azután Bécst l Esztergomi nyolc napot is igénybe vett az utazás, mely azonban lóháton vagy kocsin jóval fárasztóbb volt. Gondot csak az éjszakázás okozott, mivel a fogadók förtelmes állapotban voltak. Kivételt képezett az ország els fogadójaként ismert, 1279-ben alapított esztergomi Kopasz Péter-féle fogadó, mely mellett a XVIII. század elejét l még kett – a „Posta” és az „Arany hajó” m ködött. Komáromnak az „Arany oroszlány”-hoz címzett Duna-parti fogadójáról már a XVIII. század utazói is elismeréssel nyilatkoztak. A. J. Krickel a pilismaróti községi kocsma falára firkált frivol képeket és a rosszul muzsikáló „hangászokat” tette szóvá a XIX. század elején. A leghasználatosabb hajótípus a komáromiak hétevezés dereglyéje volt, melyet a hajómester és hét hajóslegény kezelt. A dereglyéket els sorban teherszállításra használták. Széles, lapos fenek , alacsony építés vízi járm vek voltak. Szélességük 205 méter, hosszúságuk 620 méter között változott. Különféle elnevezésüket többnyire a szállított anyagról kapták. Így voltak: homok-, köve-, szénás-, sós-, káposztás-, stb. dereglyék. Egyeseket emberi er /evez sök/ hajtotta, másokat a parton haladó lovakkal vontatták. Az evezést nagytollú evez kkel – „dalladzókkal” – történt. A lovakkal vontatott dereglyéket, nagyságukhoz és a sodrás er sségéhez igazodva, 4, 6, 8, vagy 10 ló húzta, s f leg a Dunán voltak használatosak, a mellékfolyókon ritkábban. Vágon érkezett egyszer felépítés káposztásdereglyéket rendszerint az árú kirakása után Komáromban eladták mint faárút, nem bajlódtak a visszavontatásával. Gyakori volt még a 40 méter hosszú „klozille” is, melynek 14 f b l állt a legénysége.
Hadicélokat szolgáló hajók már a rómaiak idejében cirkáltak a Dunán. Feladatuk els sorban rszolgálat volt. Az els dunai hadiflottát Claudius Tiberius, a római ABC reformátora állította fel. Árpád-házi királyaink alatt szervez dtek a hadi célt is szolgáló naszádosok. Galambóc /Golubac/ ostrománál, 1428-ban, Rozgonyi István, mint a királyi sereg f vezére, hadigályákat, is bevetett az ütközetbe. A harc hevében Zsigmond király a Dunába esett ás Rozgonyi, valamint felesége /Szentgyörgyi Cecilia/ egy dereglyével mentette meg az életét. Tette jutalmául kapta az országbírói rangot. A hadigályákat – mint Csonkaréti Károly írja – dereglyék és ladikok kísérté. 1425 óta már t zfegyverekkel, „bombardákkal” is el voltak látva. A ladikok deszkából „bokony” –okra /bordázatokra épült kisebb vízi járm vek voltak. A gályákon és naszádokon kezdetben vörös lobogó lengett, a nemzeti trikolort csak a XVI. Század közepét l kezdték használni. Az els páncélozott dunai monitort 1871-ben bocsátották vízre. Ezt már 320 lóer s g zgép hajtotta. Az ezredforduló éveiben kezdték a benzin-motor meghajtású páncélozott rnaszádokat építeni, melyet Duna-flottillánk nagy t zerej , gyorsjáratú egységeinek voltak az sei. A XVI. Században a bécs-komáromi útért 4 forint 3 dénár járt a hajósmesternek, a legénynek fejenként 2 forint 5 dénár. Visszafelé minden evez s hét forintot kapott. Egy-egy vontatóló után hat forint volt a taksa. A dereglyéknél nagyobb hajók vontatására 30-40 lovat is igénybe vettek. A leghosszabb szakaszon a komáromi szekeres gazdák végezték a vontatást. A XVIII. század végén csaknem 200 vontató fuvarost tartottak Komáromban nyilván, akik a hajókat nem ritkán egészen Regensburgig felvontatták. Az els gépi hajtású hajó 1797-ben jelent meg a Dunán. Batthyány Tivadar hatalmas lapátkerékkel felszerelt kerek alkotmány volt. Csak annyit tudunk róla, hogy füst és zaj nélkül haladt az ár ellen is. Minden valószín ség szerint a hajótestben körbejáró lovakkal forgatott járgány hajtotta. Nem volt hosszú élet . Fulton els g zhajójának megjelenése /1807/ lázba hozta a világot. 1813-ban Ferenc császár közhírré tette, hogy aki saját maga által el állított g zhajóval kikeres próbautat tesz Pozsony és Bécs között, 15 évre kizárólagos jogot nyer a Dunán való g zhajózásra. A felhívásra egy Bernhard Antal nev pécsi polgár 1816-ban egy saját tervezés g zhajót bocsátott vízre a Dráván, mellyel felhajózott Bécsig. A kapott kiváltság birtokában 1818-tól Pest és Óbuda között menetrendszer forgalmat bonyolított le, de a meg nem értés és az anyagi támogatás hiányában 1820-ban tönkrement, hajóját elárverezték. Tíz év múlva alakult meg az els Dunag zhajózási Társaság, melynek „Franz I.” nev hajójával 1831-ben indult meg a Bécs és Buda között a rendszeres g zhajójárat. Irodalom: – Takáts Sándor: Kereskedelmi utak Magyarország és az örökös tartományok között a XVII. században. /Magyar Gazdaságtörténeti Szemel. 1900. A dunai Hajózás a XVI. És XVII. században. /Magyar Gazdaságtörténeti Szemle. 1903./ Hajóépít k telepítése Magyarországba a 16., 17. és 18. században. /Magyar Gazdaságtörténeti Szemle. 1904/ – Lánczos Zoltán: Megyénk múltjából. Régmúlt id k hajóforgalma a Dunán. Dolgozók Lapja. 1978. szeptember 10. sz. 5. lap.
A dunai halászat múltja megyénkben A Duna mentén lév Komárom megyei falvak nagy részét a király szolgáltató népe lakta, nagyrészt halászok. Bizonyítja ezt az Árpádok korában már virágzó községek nevei /Keszegfalva, Halas/ és a halak, halászati eszközök után felvett családnevek is. Komárom jegyz könyveiben, Zsigmond okirataiban egyaránt s r n találkozunk Pozsár, Halász, Csukás, Vizay, Csik, Kárász stb. nemesi családnevekkel. Az aranybulla idejéig a halászok is hadrendben él zárt testületet alkotta, úgy mint a királyi vadászok, süt k és földm vesek. A történetírók általános megállapítása, hogy a vadban, madárban és halban gazdag megyében a lakosság leg sibb foglalkozása a vadászat és a madarászás mellett a halászat volt. Takács Sándor szerint a magyar halászat kezdetét és fejl dést, virágzását és hanyatlását Komárom vidékén lehet a legjobban tanulmányozni. A komáromi halász si eszközei még ma sem vesztek ki mind a használatból: A fent t most is úgy használták, mint az sid ben; a harcsár még a századunk elején is kuttyogóval fogták, mint egykor seink az alsó Volga és Káma vizein. Ugyancsak bizonyított állítás, hogy a területen a honalapítás kezdetén is ismert volt a „horgasok”-nak, kés bb horgászoknak nevezték. A halnak a közélelmezés szempontjából is nagy jelent sége volt, amit fokozott a katolikus egyház szigorú böjtfegyelme, a számos kötelez en el írt böjtnap. A vizekben gazdag megye kimeríthetetlennek látszó halállománya azonban a megye halászainak XVI. Századtól nem biztosított gondtalan megélhetést. A várparancsnokoknak a halakra el vételi joguk volt. Kiválasztották a zsákmányból a legjobbakat és annyit fizettek érte, mint a legsilányabbakért volt szokás. A kifogott nemesebb halaknak egynegyede a várbirtokot illette. A burggrafok és provizirok visszaéltek e joggal, sokszor a köteles negyedrészt pénzben követelték, s t azt is megtették, hogy a vizából egynegyed részt levágtak, a hal többi részét a halász nyakán hagyták. A halászok számára az sem volt el nyös, hogy a bécsi udvar majdnem kizárólag Komárom vidékér l fedezte halszükségletét. A vizák, kecsegék, és tokok, vagyis a nemesebb halak elszállítása az udvar tartózkodási helyére a komáromi várgróf legfontosabb feladatai közé tartozott és sok gondot okozott. A szállítás vagy frissen, jégben szalma között, vagy besózottan történt. Ha egy-egy sikertelen halászat alkalmával nem tudtak a kívánalmaknak eleget tenni, az esztergomi érsekséghez tartozó halászokat kényszeríttették, hogy zsákmányukból elégítsék ki az udvar igényeit. Mivel ezeknek fogásaik harmadát az érseknek kellett leadniuk, érzékenyen érintette ket e jogalap nélküli kötelezettség. A komáromi halász-céh szabályzatáról már I. Ferdinándnak a XVI. Század elején kelt egyik oklevele is írja: „felette régiek”. Ezt az si szabályzatot, hogy a zaklatástól mentesüljenek, ismételten meger sítették királyainkkal, de ez sem tette lehet vé, hogy jogaikkal szabadon éljenek. A Lipót Által meger sített céhlevél a kötelez misehallgatástól kezdve a nemes halakból az uraságnak járó rész meghatározásáig több kötelezettséget rótt halászokra, mint amennyit biztosított számukra. Komárom halban gazdag vidéke – különösen I. Károly oltalomlevele után – egyre több német halkeresked t csábított Komáromba. /Ezeket viváriumaikról „tömletesek”-nek és „tömlöcösök”-nek nevezték. E körülmény Komárom és Esztergom városának némi jövedelmet biztosított. Ennek pontos összege azonban nem állapítható meg, mert halászatból és vadászatból ered bevételeket közös rovatban számolták el a városi erd k és legel k hozamával. Az esztergomi Duna-szakaszon a halászati jog megosztottabb volt, mint a komáromin. A város, az érsekség, a f káptalan, a piszke-karvai közbirtokosság, majd kés bb a papanevel intézet a szobi Luczenbacher-család is osztozott rajta. A XVIII-XIX. században halászott dunai halak közül a viza volt a legértékesebb. A Komárom környékén fogott vizát Bécsben külön mészárszékben árulták. A Komárom környékén
fogott vizát Bécsben külön mészárszékben árulták. A vizát különleges eljárással, úgynevezett „vizafogó cége” segítségével, jégzajlás után szigonnyal is fogták. A vizánál ritkább tok is keresett volt, nehéz tartósítása miatt a vizánál magasabb áron került a piacra. Közönséges halak voltak: a csuka, a harcsafélék, a szivárványhal és a cigányhal. A mesterségszer halászat a folyók szabályozása és a vadvizek lecsapolása következtében a múlt század végén gyors hanyatlásnak indult. Az államunk messzemen támogatásával m köd halgazdaságaink, valamint a halászati társulatok nélkül a halételek ma már csak ritka csemegék lennének számunkra. Megjegyzés: A fenti szöveg megjelent a Dolgozók Lapja 1978. augusztus 1-i számában. Lánczos Zoltán: A dunai halászat múltja megyénk cím alatt.
Komáromi halász-dal
„Halász legyén vagyok én, Duna hátán járok én; Két övedz a kezembe, Barna kis lány az ölembe.” „Három hete, hogy a Dunát halásztam, könnyeimt l egy csöpp vizet sem láttam, Kifogtam a kedves rózsám kend jét, Kék selyemmel rávarrattam a nevét.” /Adatközl 1969-ben Tatabányán. Borbély Sándor ny. tanító, aki Komáromban érettségizett a volt Bencés gimnáziumban és ott élt hosszú ideig. Címe: Tatabánya, V. Töhötöm vezér út. 17./
Megyénk halászatára vonatkozó néhány régi adat:
– A legrégebbi magyar okirat, mely a dunai halászatról is szól, 1001-b l való. Azokat a helyeket sorolja fel, melyeknek halászait /piscatores/ I. István király a pannonhalmi apátságnak adományozta. Fejér: Codex Dipl. I. 282. Horváth István jegyzetei. Nemzeti Múzeum Cod. Sect. XIX. v. ö.: Herman Ottó: A magyar halászat könyve, Bp. 1887. I. 90. – 1050-ben András magyar király a Gy r mellett elakadt III. Henrik és seregének küldött 50 óriás vizát. Ez a nagy haltömeg mentette meg az éhhaláltól a német tábort. Horváth István i.m.
– I. Géza 1075-ben a Garam mellett kolostort alapított és a Garam, a Vág és a Duna mellett összesen húsz halászlakot adományozott a kolostornak. Fejér: Cod. Dipl. I. 428-438. – 1095 körül Dávid herceg megengedte a dunai halászatot a tihanyi apátnak, kiemelve oklevelében, hogy „quod in dominicis diebus illud quod caperetur in ansi //ansa = vessz varsa, füles csikkas// sanci Aniani abbas haberet et in elevatione ansarum ipse ad suscipiendos pisces afforet vel suus minister”. – 1138-ban kelt egy oklevél, mely a helembai halászokat a dömösi apátságnak hallal való ellátására utasítja. – Az esztergomi káptalan 1198-ban kelt vámszabása a piacra kerül halakra vonatkozóan így rendelkezik: „ de singulis husonibus //viza// recentibus et salsis unum pondus; item de duobus sturionibus //tok// sicut de uno husone; sicut de uno husone; item de qoudlibet vivario parvorum piscuim vel maiorum; qui in vivariis, vulgariter barka vocantur, soliti sunt portari ad forum, duo meliores pisces vivarii solvuntur; item se curru masa vocata salsorum piscium minorum vel maiorum luciorum //csuka// et posardorum //ponty// unciam dant.” /A zárójelbe tett szavak, tekintettel ritka el fordulásukra, az érthet ség megkönnyítésére kerültek az eredeti szövegbe. L. Z./ Ebb l is láthatjuk, hogy a fejlett esztergomi halászatban a halak besózása már a XII. században is szokásban volt és egy „kötésnek”, a kés bbi bálának a neve „masa” = mázsa volt. – Az esztergomi halpiac rendjét 1201-ben Imre király rendelete is szabályozta. A bárkások helyéül a Kis-Dunát jelölte ki, „ubi pisces in vivaris servantur”. Knauz Nándor: Az esztergomi f egyházmegyének okmánytára I. 161. – IV. Béla király 1237-ben az esztergomi káptalannak adományozta Ebedet és Galgouc várát a halásztanyákkal. „Terram Ebed ad Castrum Galgouc pertinentem… et piscinam cum loco piscaturae, guod wulgo tona dicitur.” Knauz i.m. I. 32. – IV. Béla egy 1267-ben kelt oklevele megemlékezik Udvardról mint a királyi hálósok földjér l. – IV. Béla 1268-ban egy oklevélben leszögezi, hogy Labuantho fele része Bogha helységet, fele része az esztergomi érseket illeti. Fejér: Codex Dipl. IV. 3. p. 319. – IV. László az esztergomi érseknek 1285-ben a Vág és Dudvág között fekv Szakálas helységnél cégehalászatot adományozott. Fejér: Codex Dipl. V. 3. p. 292. – Az esztergomi káptalan egy 1356-ban kelt levele Komárom megye Wejk községnél a Zsitván „vejszét” említ „WEYZ” néven. / A „weysze” a régi okiratokban = weiz, weyz, wyz, ikerweyz, coneweyzi. Latinul: laqueus; clausura./ Az okiratokból sokszor arra következtethetünk, hogy a vejsze alatt halastavat értettek / pl. IV. Béla 1268-ban arról emlékezik meg, hogy a komáromi várispánnak 17 vejszéje volt. A történészek úgy vélik, hogy voltak olyan halastavak, melyek folyóvizekben, tavakban külön elrekesztés által jöttek létre. Az él gyakorlat azt bizonyítja, hogy a vejsze abban az id ben halászszerszám volt, mely nádból, néha vessz b l készült falazat volt a folyó elrekesztésére, hogy a halak belemenjenek.
– A budai káptalan 1383-ban egy levelében a Komárom megyei halasokról intézkedik, s ezekben cége és vejsze halászatot említ. – Zsigmond 1390-ben az esztergomi érseknek adta Zalában Ron várát „a halasokkalegyütt”. Fejér: Codex Dipl. X. 1. p. 586. – IV. Béla 1268-ban a komáromi várhoz tartozó javak összeírásában kimondja, hogy a várispánok Megyernél 17 vejszehellyel rendelkeznek /„loca piscatoria quae vulgo weyzhel vocantur”/ a megyerieknek pedig a Chelch tóban 5 „weyzhelök” van. Knauz i.m. I. 556. – Erzsébet királyné 1438-ban a komáromiakhoz intézett levelében vizafogóról emlékezik meg: „lacuna wulgo Zegge”. Ez bizonyítja, hogy a vizát is cégével fogták. Fejér: Codex Dipl. X. 1. p. 141. – Zsigmond 1397-benkivetett haladója a folyókban fogott halaknak egyharmadát, a mocsarakban fogottaknak felét foglalta le a királyi kamarának. – Mikor a Dunán a XIX. század végén fellendült, élénkebbé vált a g zhajóforgalom, jelent s mértékben visszaesett a halászat hozama. A halászati jog tulajdonosai, anyagi veszteségeik tovább fokozódásának meggátlása érdekében halászati társulatot alapítottak. Távoli vidékekr l hozott szakemberek véleményét is kikérve megkísérelték a halak mesterséges úton való szaporítását el segíteni. Törekvésüket a földm ves minisztérium évente több millió fogas-, süll -, petének rendelkezésre bocsátásával olyan eredményese támogatta, hogy a Dunának Komárom-Visegrád közötti szakasza halban olyan gazdaggá vált, hogy 1900-ban nem csak elérte, de túl is haladta az 1858-as magas szintet. Lánczos Zoltán: Esztergom a 18-19. században. /Esztergomi füzetek III. 9-10. Kézirat a Megyei könyvtár Honismerti Gy jteményében. – Az esztergomi könyvtárban. – Esztergom leg sibb halász-famíliája a Borz család volt, mely még aa Garamon is bérelte hosszú id n keresztül a halászati jogot. – „Ha valaki tilos folyóban vagy más vízben elfognak – mondja 1587-ben egy esztergomi érseki urbárium – az ilyent l régt l fogva egy forintot szoktak behajtani.” Urbaria et Conscriptiones. F. 65. n. 89.
A Herman Ottó hagyatékából el került Petényi-féle kézirat a következ megyénkben is használt - szlovák halneveket sorolja fel: Belaš ik ernovo ki revla Doktorka Dyvery Gelec
= = = = = = =
Alburnus bipunctatus Cibitis fossilis l. Alburnus Rhodeus Leuciscus rutilus Squalius dobula L.
Gelšovka Hla Hustera Ješetra Kolok Kostavec Kozica Kuzych Lejsovka Lien Lipe Mje Mre ica Oklajka Osna ka Plodice Plz Prudovka Pstruh Šablar
= = = = = = = = = = = = = = = = = = = =
Phoxinus laevis Ag. Cottus Gobio L. Abramis vimba Cuv. Acipenser Güldenstädtii Aspro vulgaris Cuv. Perca fluviatilis L. Cobitis taenia L. Lota vulgaris Cuv. Phoxinus laevis Cuv. Tinca vulgaris Cuv. Thymallus vexillifer Ag. Lota vulgaris Cuv. Barbus fluviatilis Ag. Alburnus bipunctatus Perca fluviatilis L. a Vág alsó folyásánal így nevezték az apró, seregesen járó halivadékot Cobitis barbatula L. Rhodeus amarus Trutta fario L. Pelecus cultratus L.
Marsilius Danubius Pannonico-Mysicus. Hagae et Amsterdam. 1726./
A dunai aranymosás Az aranynak a folyók hordalékából való kitermelését már a természeti népek is ismerték, m velték. Hazánk több folyójának a partvonalán már a honfoglalást megel z en elterjedt volt az aranymosás, mely királyaink alatt mesterséggé fejl dött. A Duna, Mura és az Aranyos folyók mentén számtalan családnak biztosított e munka tisztes megélhetést vagy legalább is számottev mellékjövedelmet. Legtöbb emlékünk a Duna menti aranymosókról – vagy mint népiesen nevezték: „aranyászokról” – maradt fenn. E gazdasági, kulturális és politikai szempontból is nagyjelent ség folyónk hömpölyg hulláminak hordaléka évezredek óta jelent s mennyiség aranyat tartalmazott, melyet els sorban a csendesebb folyású szakaszén, Pozsony és Komárom között ülepített le az enyhe lejtés partok mentén. Okleveles emlékeinken kívül számos helységnév is tanúsítja eme si mesterségek elterjedtségét, s hogy z i a paraszti rétegekhez tartozó specialisták voltak. Tevékenységüket rendeletek, törvények szabályozták. Szigorú szabály volt, hogy a kimosott aranyat kizárólag a kincstárnak adhatták el. Csak a XIX. században kaptak a céhbeli aranym vesek is engedélyt az aranyvásárlásra. Mária Terézia 1776. június 21-én kelt rendeletében írta el az aranyászok jogait és kötelességeit, biztosítva ket a legmesszebbmen támogatásáról. A Dunából kimosott 1 lat arany árát 13 forint 80 krajcárban állapította meg. /1 lat = 14,618 g/ 1786-ban e mennyiségnek már 14 forint 40 krajcár volt a hivatalos forgalmi értéke. Ez az ár volt érvényben a Murából mosott aranyra vonatkozóan is, a többi folyóból nyert arany ára viszont csak 12 forint 10krajcár volt, mib l következtethet , hogy a dunai arany finomságával csak a Murából mosott arany vetekedett.
A dunai aranymosás a XVIII-XIX: században élte virágkorát. Ebb l az id b l származó kapcsolatos levéltári anyagunk a megel z korok anyagánál jelent sen gazdagabb. Ezekb l a feljegyzésekb l tudjuk, hogy m vel inek többsége egyben földm veléssel is foglalkozott és magyar nemzetiség volt. Kis csoportokban, „bokrokban” mosták az aranyat, mert a közös munka eredményesebb volt. Sokszor felkalandoztak Linzig is, délre pedig Paksig is eljutottak, s t voltak olyanok is, akik a Dráván is feleveztek lel helyek után kutatva. Az áradások utáni id volt az aranymosásra legalkalmasabb, mégpedig közepes vízállásnál, mert akkor a víz már lehúzódott a zátonyokról, melyekre lerakódott az arany. A több napos, néha több hetes aranyászásra alaposan felkészültek. Élelmiszert, pálinkát is vittek magukkal. Ladikban vándoroltak. Az egyik a ladikban ült és kormányozta azt, a másik kötélen lassan vontatta felfelé a ladikot, közben élénken figyelték a zátonyokat és a partot. Ahol alkalmas helyet sejtettek, ott „próbamosást” végeztek. Nagyon egyszer , házilag el állított, mondhatni primitív szerszámokkal dolgoztak még az I. világháborút közvetlenül megel z id ben is. A „kimosott”, aranyat tartalmazó homokot „választóba” tették. Ez egy tekn szer faedény volt. A nyert aranyat az aranyászok otthon cseréptálba öntötték és higanyt adtak hozzá. Kézzel alaposan összegyúrták az így kapott keveréket, s a higany az aranyat magába véve foncsort, amalgánt alkotott. Ez után vizet öntöttek egy tálba, s beletéve a keveréket er sen himbálták, hogy a „porzó” körbe forogjon. A feltünedez foncsor cseppeket, melyek csomókba álltak össze, vízzel teli cseréptálakban áztatták, majd kis id multán lesz rték a vizet és a foncsort fehér gyolcs zacskóba téve nyomásnak tették ki /csavarták/, miáltal a megfeszült gyolcson át kiszökött a higany, megmaradt az arany. Ezt „éget kanálba” tették. Nyitott kémény alatt égerfából tüzet raktak, füléje tartották az „éget kanalat” míg a gyolcs leégett az aranyról és élénksárga szín vé lett. A „Mindenes gy jtemény” 1790. évfolyamának 254. oldalán olvashatjuk a következ ket: „ Gönyünél, Komáromnál és azután Esztergomnál, harmintz, negyven embert is lehet eggy rakásban látni, a kik a Duna fövenyéb l aranyat mosnak ki. Gyakorta olly szerentsések, hogy eggy-eggy forintot meg-kerenek eggy nap, s ritkán esik meg, hogy legalább annyi aranyat ne mosnának ki, hogy ki-ki a maga napszámát meg-keresi.” Timaffy László, Uzsoki András, Kecskés László és a jeles szlovákiai író és néprajzkutató: N. László Endre, ezen si mesterségünk ma él jeles kutatói szerint az aranymosás hanyatlásának id szaka a Duna szabályozásával kezd dött meg, de még az els világháborút követ en is zték néhányan, mint mellékfoglalkozást. Sok munkát, türelmet igényl foglalkozás volt az aranymosás. M vel inek emlékére ma már csak földrajzi helynevek, mondák és dalok rzik, mint például ez az ósz nyi dalocska: „Halász, vadász aranyász, Üres zsebben kotorász. Ha szegény is vigan él, Egész nap csak vizet mér.” Irodalom: – Nagy Erzsébet: Csallóközi aranymosás. Néprajzi Értesít , 1903. évf. – Baranyai József: A csallóközi aranymosás. Komárom, 1911. – Timaffy László: Az ásványi aranyászok technikája. Gy r, 1964. – Uzsoki András: Aranymosók és felszereléseik. Néprajzi Értesít . 1966 – Lánczos Zoltán: A dunai aranyászok. Dolgozók Lapja. 1975. július 6-i szám. – Kecskés László: Komáromi mesterségek. Madách Kiadó. 1978. 51-55. lap.
A komáromi híd története Komárom évszázadokon át nem csak hazánk egyik legjelent sebb katonai er ssége, de kereskedelmi gócpontja is volt. Éppen ezért a mocsaras, nádas Csallóköz délkeleti csücskében, a Duna és a Vág-Duna által félszigetszer en kialakított területen létrejött városnak mindig központi problémái közé tartozott, hogy megoldják az átkelést a két folyón. A Vág-Dunán hosszú id n keresztül húzó-komp m ködött, melyet kés bb egy fából készült jármos híd váltott fel. Az átkelést a XVIII. század elejéig szintén kompok bonyolították le, míg végül a magyar királyi kamara egy repül -hidat építtetett, de annak jövedelmét – a fenntartási költségek címén – magának tartotta meg, jelent sen csökkentve ezzel a város bevételeit. Hosszú tárgyalások és a királyhoz is benyújtott számos instancia után 1796. február 15-én meglehet sen kedvezményes áron sikerült a városnak megszereznie a Duna-híd tulajdonjogát. Magáért a javadalomért 16 ezer forintot, a hídért és annak tartozékaiért 11 ezer forintot fizetett. A repül híd a Duna nagy ágán vezetett át. A téli hónapokban nem m ködött. Ilyenkor az átkelést kompokkal és ladikokkal oldották meg. A XVIII. század végéig egy-egy u.n. „posta ladik” mindig készenlétben állt. Feladata els sorban a posta, a futárok, az orvosok és a magisztrátus tagjainak átszállítása volt. A híd birtokba vétele megnövelte a város bevételeit. A híd vámszedését a vámfelügyel ellen rizte. Ez választás útján nyerhette el hivatását. Megválasztása nem volt képesítéshez kötve. Alárendeltjei voltak a vám-, útadó-, és hídvámszed k. Az utak, kompok és hidak fenntartási munkáira a útján nyerhette el hivatását. Megválasztása nem volt képesítéshez kötve. Alárendeltjei voltak a vám-, útadó-, és hídvámszed k. Az utak, kompok és hidak fenntartási munkáira a „Wegcommissar”, azaz az út- és hídbiztos viselt gondot. Valamennyiük fizetése a vámbevételeket terhelte. 1837-ben a kamarával történt hosszas alkudozás után a város a Duna szélesebb ágán egy hajóhidat építtetett. E hídhoz egy gyászos szerencsétlenség emléke f z dik. 1848. október 7én István f herceg, Magyarország akkori nádora, meglátogatta a várost. A tiszteletére kivonult embertömeg ellepte a hidat, mely a nagy teher alatt leszakadt és huszonketten a hullámok között leleték halálukat. Ez a híd – a Vág-Duna fahídjával együtt – sokat szenvedett az árvizekt l, s mivel a forgalom is egyre növekedett szükségessé vált egy teherbíróbb, stabilabb híd megépítése. 1892-ben – Baross Gábor kezdeményezésére – a hajóhidat egy k b l és vasból épített állandó híd váltotta fel, melyet 1892. szeptember 1-én éjfélkor adtak át a forgalomnak Ez a híd már nem a város, hanem az állam tulajdonát képezte. Fenntartása a századforduló idején évi 12 ezer koronába került, viszont a hídvámból évi 23 ezer korona folyt be a kereskedelemügyi tárca javára. A hídépítési munkák több mint másfél millió forintot emésztettek fel, de ez összegben benne volt a város part- és vámszedési jogának megváltása címén az állam részér l fizetett 100 ezer forint is. A híd építési munkáit a próbafúrásokkal 1891. április 7-én kezdték meg. Az összes munkálatok végrehajtását a Gregersen és Fiai cég vállalata. A vasszerkezeteket a MÁVAG készítette. A hídf k és a folyampillérek alapozását vas-keszonokkal, pneumatikus módón végezték. A keszonok alkalmazására ekkor került másodszor sor hazánkban. /El ször a szegedi Tisza híd építésénél 1857-ben használtak keszonokat ilyen célra. A nagyszer híd jelent ségét igazolja az is, hogy az 1896. évi millenniumi kiállításon is közszemlére tették kicsinyített mását, mint hídépít iparunk egyik kit n alkotását.
Irodalom: – Lánczos Zoltán: A komáromi híd története. Dolgozók Lapja, 1979. július 3-i szám. 4. old. – Lánczos Zoltán: Komárom els állandó hídja. Kézirat. 1978. Részletes m szaki leírás. /Fellelhet : Komárom Megyei Könyvtár.- Tatai Kuny D. Múzeum – Podun. Múz. Komárno – MTA. Ethn. Adattár./
