A DIÓSGYÕRI VÁR TÖRTÉNETE A XIX-XX. században a Bükk hegység barlangjaiban és a mai Miskolc város területén talált paleolit kori kőeszközök bebizonyították, hogy már körülbelül 70.000 évvel ezelőtt létezett az, amit ma „Szeleta-kultúrának” vagy „bükki kőkori kultúrának” hívnak. Ekkor a völgyben, a majdani Vár helyén még csak egy mészkősziklákból álló domb emelkedett ki az őt körülvevő mocsárból, de a szomszédos hegy oldalában barlangok voltak és olyan források is, amik télen sem fagytak be, ezért kedvelt lakhelyei voltak a kőkori embereknek. Ezután egy hosszú, homályba burkolózó időszak következik. Nem tudni pontosan, kik voltak azok a népvándorlások tengerében, akik felismerték a későbbi várdomb védelmi jelentőségét és földsáncokat kezdtek húzni a tetejére (valószínűleg már legalább 5-6000 éve lakták), de a honfoglaló magyarok már egy kész építményt találtak itt. Anonymus ezt írta: „…és tábort ütének a Heuyou-folyó mellett a Tiszáig és Emeudig és ott maradának egy hónapig. Holott is a vezér Bungernek, Borsu atyjának, nagy földet adott, a Topulucea vizétől a Souyou vizéig, melyet Miskoucynak hívnak, és adott neki egy várat, melyet Geurunak neveznek s azon várat fia Borsu a maga várával, melyet Borsodnak hívnak, egy vármegyévé tette.”Eszerint Árpád „Geurut” – azaz Győrt -, mint egy már létező várat adományozott Borsod megye alapítóinak, tehát a Diósgyőri Vár története jóval több mint ezer évre nyúlik vissza!Most tegyünk egy kis kitérőt az elnevezések felé. Amint azt Anonymus krónikájából már láthattuk, Árpád vezér adományaival letette Miskolc város és Borsod megye alapjait, melyek ősi magyar nemzetségfők nevéből származnak, kivéve azt a bizonyos „Geurut”. Ez a név avar eredetű és gyűrűt, kört jelent. A Pannonia területén élt avarság kör alakú földvárakat és táborkerítéseket épített, belülről facölöpökkel és kővel kitöltve és körülárkolva, ezeket nevezték „győröknek”. Így alakultak ki a magyar településnevek, majd megkülönböztetésként ragadványneveket kaptak. Diósgyőrről először a XIV. század első felében, Károly Róbert idején tesznek említést, akkor még „Győs Geur”-ként, előtte volt „Geuru”, „Noggeur” (Nagygyőr), „Noguar” (Nagyvár), „Geur” és „Castrum Nouvum” (vagyis Újvár, ami újjáépítésére utal). Logikus, hogy a környék nagyszámú diófájáról kapta a nevét a település. Még számos variációval találkozhatunk addig, amíg II. Rákóczi Ferenc fejedelem egy 1704-ben, Miskolcon kelt magyar nyelvű rendeletében „Diós Gyűr”-nek írja. De térjünk most vissza a Várhoz.Győr birtokosa az 1241-es tatárdúlásig nagyrészt a Bors család volt (kivéve, mikor II. István Bors comes-t, Borsod vármegye főispánját száműzte, mert az betegsége idején, halálát várva királlyá akarta magát kikiáltatni). Ebben az időszakban jellegében nem nagyon változhatott, megmaradt fa-föld szerkezetű erődítménynek. Az sem derült ki igazából, hogy a Szent György forrás vizét mikor vezették be a várárokba; lehet, hogy ez már a honfoglalás előtt megtörtént. A nagy változást a tatárjárás hozta 1241-ben. A vesztes muhi csata igen közel zajlott le és a fosztogató tatárok feldúlták a környéket, magát Győr várát pedig elpusztították. IV. Béla királyunk is csak egy hajszállal úszta meg,
hogy elfogják vagy megöljék, de még idejében sikerült a Bükk erdeibe menekülnie. Itt érdemes megemlíteni egy legendát, amely szerint egy bizonyos Ernye bán mentette meg a király életét úgy, hogy ruhát cserélt vele és a tatárok őt üldözték IV. Béla helyett. Valahogy neki is sikerült túlélni ezt a kalandot és később a király hálából magas tisztségeket és birtokokat adományozott neki; közte a győri uradalmat is. A történet hitelessége erősen megkérdőjelezhető, de az tény, hogy az előkelő Ákos nemzetség feje, Ernye bán, tárnokmester, országbíró és szatmári főispán is volt és egy 1271-ben keltezett okirat tanúsága szerint Győr várának birtokosa is. A tatárok elvonulása után újjá kellett építeni az országot. A király újra birtokadományozásba fogott, de azzal a feltétellel, hogy minden nemest kővárépítésre is kötelezett egyben. Bebizonyosodott ugyanis, hogy a tatároknak, akik nem voltak felkészülve komolyabb várostromokra, csak az olyan erős kőfallal körülvett néhány épület tudott ellenállni, mint például a pannonhalmai bencés apátság. Így épült újjá Győr vára is. Az alakja nem nagyon változott; követte a régi földvár ovális formáját, de már maximálisan megfelelt a kor követelményeinek és a védelmi céloknak. És valószínűleg a főúri igényeknek is, mert Ernye fia, István nádor, nemzetsége székhelyévé tette, korábbi nemesi kúriájukat pedig a pálos szerzetes rendnek adományozta, akiket később is támogatott. Minden bizonnyal pompázatos lehetett, hiszen szintén István nevű fiának is itt rendezte meg a mennyegzőjét egy lengyel hercegnővel, illusztris vendégsereg részvételével. István Károly Róbert alatt is nádor volt, de fiai a király ellen fordultak és 1316-ban Borsa Kopasz nádor lázadásához csatlakoztak, melynek leverése után nemcsak birtokaikat, hanem a fejüket is elvesztették. Az ezt követő évtizedekben a Vár többször is gazdát cserélt, a király híveinek adta, például Debreczeni Dózsa erdélyi vajdának és a Széchy-családnak, de még Károly Róbert feleségének, Erzsébet királynénak a tulajdonában is volt. Legfényesebb korszaka azonban I. (Nagy) Lajos király nevéhez fűződik. Arra nézve, hogy mikor kezdték el az addig ovális nemzetségi várat monumentális, négy saroktornyos francia-olasz mintájú várkastéllyá átépíteni, nincsenek egybehangzó adatok. Az viszont biztos, hogy Lajos királynak szüksége volt rá és ezért tekintélyes mennyiségű birtokokért felkérte hívét, Széchy Miklós horvát bánt, hogy adja neki cserébe, a hozzá tartozó uradalommal együtt. Miért kellett neki annyira Diósgyőr? Már Károly Róbert tudatosan készítette elő a terepet ahhoz, hogy egy korona (lehetőleg a fiáé) alatt egyesítse a magyar és a lengyel királyi házat, abban az esetben, ha III. (Nagy) Kázmér lengyel király fiúgyermek nélkül halna meg (ami be is következett). Az Anjou uralkodók politikai céljait már csak földrajzi helyzeténél fogva is kiválóan szolgálta a Vár, hiszen a Lengyelország, Galícia és Moldva felé vezető kereskedelmi- és főutak elágazásánál helyezkedett el és a Buda és Krakkó közötti zavartalan diplomácia egyik legfontosabb állomáshelye volt. A politika mellett más szempontok miatt is kedvelte Lajos király. Csak pár lépést kell tenni és rögtön a Bükk erdőségében találjuk magunkat, ahol Lajos idejében még csak úgy „hemzsegtek” a vadállatok, a várárok pedig dél-kelet felé
kiszélesedve egy halastóba torkollott. A király előszeretettel vadászott itt, évente több alkalommal; néha hónapokat is töltött Diósgyőrben, az udvartartásával. Nem mellékes az sem, hogy bár az országnak ezen a részén akkoriban nem voltak háborúk (ami Nagy Lajos idején ritka kivétel volt, mert egyfolytában háborúzott), a néhol három métert is meghaladó vastagságú falak és a magas tornyok szinte bevehetetlenné tették a Várat. Ne feledjük el, hogy ágyúkat csak a XV. században kezdtek el használni, ekkoriban még csak kezdetleges kőhajítókat és faltörőket cipelt magával egy ostromló sereg. A király többször is keltezett leveleket innen és Diósgyőr számos kiemelkedő esemény helyszíne is volt. Az egyik ezek közül az az 1369-es ceremónia, amikor kiváltságai megerősítéseként Lajos egy címert adományozott Kassa városának, ami azért volt roppant fontosságú, mert általa Európában elsőként kapott címert egy város. Egy évvel később, 1370-ben pedig itt ünnepelte meg először azt, hogy Krakkóban lengyel királlyá koronázták. 1381-ben, élete végén, még egy fontos dologra került a sor. Miután a magyar seregek és szövetségeseik megsemmisítő vereséget mértek az addigi nagy rivális, Velence városállamra, egy velencei követség érkezett, hogy hivatalosan is ratifikálja a békeszerződést Nagy Lajossal, aminek következtében a magyar király hűbérese és adófizetője lett az akkori leghatalmasabb földközi-tengeri flottával rendelkező köztársaság. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez már csak egy évig állt fenn, mert Lajos király 1382-ben meghalt.)Élete utolsó éveiben Nagy Lajos már nagyon zárkózottan, még a saját családjától is elvonultan élt; ennek oka egyesek szerint az volt, hogy megkapta a leprát, mások szerint több betegsége között volt egy, a leprához hasonlatos bőrbetegsége is, ami miatt csak kámzsában és kesztyűben mutatkozott mások előtt. Anjou I. Lajos 1382-ben, pontosan negyven évi uralkodás után, ötvenhat évesen szenderült végső álomra, vele együtt foszlott szét az erős közép-európai nagyhatalom is. A Diósgyőri Vár tulajdona Lajos király lányára, Mária királynőre szállt. A királynő Luxemburgi Zsigmond felesége lett (akit meg is koronáztak magyar királynak), de nem élhetett túlságosan boldog életet, a horvát urak fogságba vetették, majd édesanyját, Erzsébetet - talán a saját szeme láttára - megfojtották. Ekkor volt tizenhat éves. Zsigmond kiszabadította feleségét, de ez természetesen nem szerelmi házasság volt. A szerencsétlen sorsú Mária fiatalon, huszonnégy évesen halt meg, egy szerencsétlen lovasbalesetben. Vagy nem is baleset volt? Azt is rebesgették, hogy egyeseknek kapóra jött Mária halála. Az legalábbis furcsa, hogy a már terhes királynő egymagában lovagolt a budai hegyekben. Zsigmond nem sokáig gyászolt, hanem elvette Cillei báró lányát, Borbálát. Õ különös fontossággal bír a Diósgyőri várral kapcsolatban, hiszen ő volt az első királyné, aki ajándékba kapta férjétől, ezzel egy új korszakot nyitva a Vár életében. Ettől kezdve egészen 1526-ig összesen hat királyné jegyajándéka, vidéki rezidenciája volt – ezért emlegették a királynék váraként -; úgy látszik a későbbi királyoknak is megtetszett Zsigmond ötlete. Másodvirágzását Mátyás király alatt élte, amikor Beatrix királyné pompázatos reneszánsz kastéllyá építtette át a gótikus várat; a
király maga is szívesen időzött itt. Mátyásnak számos Diósgyőrben keltezett leveléről és intézkedéséről van tudomásunk. Az újabb fordulat 1526-ban jött el, de amint az sejthetik, ez nem volt kifejezetten kedvező (sőt kifejezetten kedvezőtlen volt, az az igazság). Ekkor még (éppen) Jagello II. Lajos uralkodott, a Vár tulajdonosa pedig felesége, Habsburg Mária volt. Legalábbis addig, amíg Mohácsnál a törökök meg nem verték a magyar királyi seregeket és a vesztes csatából menekülő Lajos király a Csele patakba nem fulladt, legalábbis a hagyomány szerint. Özvegye a hírekre gyorsan külföldre menekült, innen megint egy újabb korszak következett. A Vár ettől kezdve nemesi bérlők kezére került. Az első ilyen bérlő, Gyarmati Balassa Zsigmond hosszú évekig egyensúlyozott a két ellenkirály, Szapolyai I. János és Habsburg I. Ferdinánd között. Ügyesen tért át az egyik táborából a másikba, amikor érdeke ezt kívánta, így megtarthatta a Várat és birtokait. Az ő idején történtek az utolsó építkezések is a Vár területén. A vadászkastélyt a török veszély közeledtére megerősítették, védőbástyákat és ágyúállásokat építettek hozzá. Eger várának eleste után elméletileg belekerült a végvári vonalba, de a törökök nem nagyon foglalkoztak vele, kivéve 1596-ot. Ekkor a körülbelül 40 km-re fekvő Mezőkeresztesnél a török hadak vereséget mértek az egyesített erdélyi-császári hadakra, akik Miskolcon és Diósgyőrön keresztül menekültek el.Az üldöző törökök feldúlták a környéket, de a Várat bevenni nem tudták (nem is igazán próbálkoztak ezzel, csak úgy tessék-lássék).Az 1600-as években meglehetősen hányattatott sora volt, állaga folyamatosan romlott és pénzt nem nagyon kaptak a kijavítására. A várőrség létszáma változó volt; maximum 300 katona, általában még ennél is sokkal kevesebb (inkább 100 fő alatt), de gyakran fizetést sem kaptak és földművelésre kényszerültek. „…az őrség 1661 okt. 4-én értesítette a vármegyét, hogyha a várat rövidesen nem hozatja védhető állapotba, kénytelenek lesznek megszökni. 1665-ben pedig aziránt folyamodott, hogy megadhassa magát a töröknek s inkább fizessen bizonyos adót, semhogy a legnagyobb bizonytalanságnak legyen kitéve.” Ebből is látható, hogy milyen állapotok uralkodtak itt akkoriban. Végromlásában a kuruc mozgalom elindulásának nagy szerepe volt. A kurucok 1673-ban elfoglalták a Várat, de erre válaszul a kassai császári parancsnok egy erős tüzérséggel támogatott 1500 fős sereget küldött Diósgyőr alá, akik rövid, de heves ostrom után elfoglalták a Várat, amelynek egy része leégett, értékeit pedig Kassára hurcolták. Pár évre rá ismét kurucok érkeztek, akik „megadták a kegyelemdöfést” a Diósgyőri várnak, lerombolva annak még megmaradt védhető részeit. Elég csak a papír 200 forintosra tekinteni, hogy lássuk, milyen állapotban is volt két és fél évszázadig. A Diósgyőri vár nagyszabású régészeti ásatása és rekonstrukciója a XX. század második felében történt meg, majd 1973-ban nyitotta meg kapuját a látogatók előtt. 1998-ig előbb önálló Vármúzeum volt, majd a Miskolci Galéria, aztán a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumok Igazgatóságának kezelésében állt, végül fenntartása átkerült Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri
Hivatalához, üzemeltetője pedig a Diósgyőri Ady Endre Kulturális és Szabadidő Központ lett. Irodalom: Dr. Szendrei János: A Diósgyőri vár történe Czeglédy Ilona: A Diósgyőri vár
