A deramciclane anxiolytikus hatása és hatásmechanizmusa Doktori értekezés
Gacsályi István Semmelweis Egyetem Gyógyszertudományok Doktori Iskola
Témavezetı: Dr. Klebovich Imre egyetemi tanár, az MTA doktora Hivatalos bírálók: Dr. Sátory Éva egyetemi tanár, D.Sc. Dr. Tarnawa István laboratóriumvezetı, Ph.D. Szigorlati bizottság elnöke: Szigorlati bizottság tagjai:
Dr. Török Tamás egyetemi tanár, D.Sc. Dr. Tímár Júlia egyetemi docens, Ph.D. Dr. Bárdos György egyetemi docens, Ph.D. Dr. Székely József egyetemi tanár, D.Sc.
Budapest 2008
TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK .................................................................................................. 2 A DOLGOZATBAN HASZNÁLT RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE.................................. 4 BEVEZETÉS (IRODALMI ÁTTEKINTÉS)................................................................... 7 A szorongásos zavarok osztályozása............................................................................ 8 A szorongásos zavarok elıfordulása ............................................................................ 9 A szorongásos kórképek farmakoterápiája................................................................. 10 Anxiolytikumok (szorongásoldók) ......................................................................... 12 Antidepresszánsok .................................................................................................. 13 Egyéb gyógyszerek................................................................................................. 13 A szorongás neurobiológiája ...................................................................................... 14 A szorongás funkcionális neuroanatómiája............................................................ 14 A szerotonerg neurotranszmitter rendszer.................................................................. 17 A szerotonin anyagcsere és neurotranszmisszió..................................................... 19 Szerotonin receptorok............................................................................................. 19 5-HT1A receptorok .............................................................................................. 20 5-HT1B/1D receptorok .......................................................................................... 21 5-HT1E és 5-HT1F receptorok.............................................................................. 22 5-HT2A receptorok .............................................................................................. 22 5-HT2B receptorok .............................................................................................. 23 5-HT2C receptorok .............................................................................................. 23 5-HT3 receptorok ................................................................................................ 24 5-HT4 receptorok ................................................................................................ 25 5-HT5 receptorok ................................................................................................ 25 5-HT6 receptorok ................................................................................................ 25 5-HT7 receptorok ................................................................................................ 26 A szerotonin szerepe a szorongás patomechanizmusában ..................................... 27 ANXIOLYTIKUMOK KUTATÁSA AZ EGIS GYÓGYSZERGYÁRBAN ............... 31 CÉLKITŐZÉSEK........................................................................................................... 34 ANYAGOK ÉS MÓDSZEREK..................................................................................... 35 A kísérletekben használt állatok ................................................................................. 35 A kísérletekben felhasznált anyagok .......................................................................... 35 Receptorkötıdési-profil meghatározása ..................................................................... 36 Az 5-HT rendszerre gyakorolt hatások vizsgálata...................................................... 38 A Perifériás 5-HT hatások vizsgálata ..................................................................... 38 Az 5-HT2A receptor antagonista hatás vizsgálata nyúl mellkasi aorta csíkon .. 38 Szerotoninnal kiváltott talpödéma gátlás............................................................ 39 Központi idegrendszeri hatások.............................................................................. 39 DOI-val kiváltott fejrázás gátlása patkányokon ................................................. 39 A Szorongásoldó hatás vizsgálata .............................................................................. 40 Vogel –féle ivási konfliktus teszt ........................................................................... 40 Golyótemetés teszt.................................................................................................. 40 Fény-sötét teszt (light-dark teszt) ........................................................................... 41 A spontán motoros aktivitásra gyakorolt hatás mérése egereken............................... 42
2
EREDMÉNYEK............................................................................................................. 43 Receptorkötıdési-profil meghatározása ..................................................................... 43 Az 5-HT rendszerre gyakorolt hatások vizsgálata...................................................... 43 A perifériás 5-HT hatások vizsgálata ..................................................................... 43 Az 5-HT2A receptor antagonista hatás vizsgálata nyúl mellkasi aorta csíkon .. 43 Szerotoninnal kiváltott talpödéma gátlás............................................................ 44 Központi idegrendszeri hatások.............................................................................. 45 A DOI-val kiváltott fejrázás (head twitch) gátlása patkányokon ....................... 45 Szorongásoldó hatás ................................................................................................... 46 Vogel-féle ivási konfliktus teszt ............................................................................. 46 Golyótemetés teszt.................................................................................................. 48 Fény-sötét tesz (light-dark teszt) ............................................................................ 50 A spontán motoros aktivitásra gyakorolt hatás mérése egereken............................... 52 MEGBESZÉLÉS ............................................................................................................ 54 KÖVETKEZTETÉSEK ................................................................................................. 65 ÖSSZEFOGLALÁS ....................................................................................................... 67 AZ EREDMÉNYEK GYAKORLATI HASZNOSÍTÁSA............................................ 69 SAJÁT PUBLIKÁCIÓK ÉS SZABADALMAK JEGYZÉKE...................................... 93 A disszertáció alapját képezı közlemények jegyzéke................................................ 93 Egyéb közlemények jegyzéke .................................................................................... 93 A disszertációhoz kapcsolódó szabadalmak jegyzéke................................................ 97 Egyéb szabadalmak jegyzéke ..................................................................................... 98 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ...................................................................................... 109
3
A DOLGOZATBAN HASZNÁLT RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE 5-HIAA
5-hidroxi-indolecetsav
5-HT
5-hidroxi-triptamin, szerotonin
5-HTP
5-hidoxi-triptofán
AACAP
American Academy of Child and Adolescent Psychiatry, Amerikai Gyermek és Felnıtt Pszichiátriai Akadémia
AADC
aromás aminosav-dekarboxiláz
AC
adenil cikláz
ACTH
adreno corticotrop-hormone, adrenokortikotrop hormon
ANOVA
analysis of variance, varianciaanalízis
ANS
autonomic nervous system, autonóm idegrendszer
APA
American Psychiatric Association, Amerikai Pszichiátriai Társaság
BLA
basolateral amygdala, amygdala basolateralis része
BNO
Betegségek Nemzetközi Osztályozása
BNST
bed nucleus of stria terminalis, nucleus interstitialis striae terminalis
cAMP
ciklikus adenozin monofoszfát
CBT
cognitive behavioural therapy, kognitív viselkedésterápia
CCK
cholecystokinin, kolecisztokinin
CeA
central amygdala, amygdala centrális magja
CHO
Chinese hamster ovary, kínai hörcsög petefészek
CRH
corticotropin releasing hormone, kortikotropint felszabadító hormon
DSM-IV-TR
Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders, Fourth Edition, Text Revision, A Mentális Betegségek Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyve, negyedik kiadás, felülvizsgált szöveggel
DMN
dorsal and medial nuclei of nervus vagus, a bolygóideg dorsalis és medialis magjai
4
DRN
dorzális raphe mag
DSM
Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders, Mentális Betegségek Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyve
DOB
1-(4-Bromo-2,5-dimethoxyphenyl)-2-aminopropane
DOI
1-(2,5-dimethoxy-4-iodophenyl)-2-aminopropane
GABA
γ-aminovajsav
GAD
generalized anxiety disorder, generalizált szorongás zavar
Gi/o
cAMP képzıdést gátló G fehérje
Gq
foszfolipáz-C képzıdést fokozó G fehérje
Gs
cAMP képzıdést fokozó G fehérje
IC50 ID50
az agonista vegyület által kifejtett hatás 50%-át gátló antagonistakoncentráció az a dózis, amelyben a vizsgált anyag 50%-os gátló hatást mutat
HEK
human embryonic kidney, emberi embrió vese
ICGDA
International Consensus Group on Depression and Anxiety, Nemezetközi Szakértıi Csoport a Depresszió és Szorongás terápiájában
ip.
intraperitoneális, hasüregbe adagolva
IP3
inozitol-trifoszfát
iv.
intarvénás, vénába adagolva
Ki
inhibíciós konstans, gátlási állandó
LC
locus coeruleus
LH
lateralis hypothalamus
LSD
lizergsav dietilamid
MAO
monoamino-oxidáz enzim
MAOI
monoamino oxidase inhibitor, monoamino-oxidáz gátló
MC
metil cellulóz
5
mCPP
1-[3-chlorophenyl]piperazine
mtsai
munkatársai
NA
noradrenalin
NPY
neuropeptid Y
NTS
nucleus tractus solitarii, a tractus solitarius magja
OCD
obsessive compulsive disorder, kényszerbetegség
PAG
periaqueductal gray matter, periaqueductalis szürke állomány
PBN
parabrachial nucleus, parabrachiális mag
PCPA
p-klorofenilalanin
PFC
prefrontal cortex, prefrontális kéreg
PLC
foszfolipáz-C
p.o.
per oralis, szájon át
PTSD
postraumatic stress disorder, poszttraumás stressz
PVN
paraventricular nucleus, paraventriculáris magok
RPC
formatio reticularis, agytörzsi hálózatos állomány
SAD
social anxiety disorder, szociális szorongás zavar
SMA
spontaneous motor activity, spontán motoros aktivitás
SNRI
selective serotonin noradrenaline reuptake inhibitor, szelektíven szerotonin, noradrenalin visszavételt gátló
SSRI
selective serotonin reuptake inhibitor, szelektív szerotonin visszavételt gátló
TCA
tricyclic antidepressant, triciklusos antidepresszáns
TrH
triptofán hidroxiláz
VMAT
vezikuláris monoamin transzporterek
WHO
World Health Organization, Egészségügyi Világszervezet
6
BEVEZETÉS (IRODALMI ÁTTEKINTÉS)
A félelem és a szorongás része az életünknek. Az ember nap mint nap találkozik ezzel az érzéssel, és teszi fel pl. a kérdést: mi lesz ha nem találok megfelelı állást, mi lesz ha nem sikerül a vizsgám, hogy fogok elıadást tartani ennyi ember elıtt, hogy megyek át olyan útkeresztezıdésben, ahol nem mőködnek a közlekedési lámpák? Minden olyan esetben, amikor (jó)létünket vélt vagy valósnak ítélt veszély fenyegeti, félelemnek nevezett „alarmállapotot” élünk át. Fenyegetettséget élünk át akkor is, ha változást követelı igényekkel találjuk magunkat szemben. Ezeket a vélt vagy valós veszélyeket nevezzük stresszoroknak. Mindennapi életünk során számos különbözı típusú stresszorral találkozunk, pl. váratlan események, tartós élethelyzet változások (pl. házasság), krónikus problémák (pl. szegénység, betegség) vagy traumák (pl. katasztrófák, erıszak, verbális erıszak). Ezekben, a helyzetekben a válaszunkat meghatározza az események kiértékelési módja, és a hatékony válaszadásra való képességünk. A fent említett helyzetekben a félelmet kiváltó stersszorokat pontosan ismerjük. Ilyenkor a szorongás biológiailag hasznos, (mint pl. a fájdalom), mivel beindítja azokat a testi és idegi reakciókat, amelyek lehetıvé teszik, hogy megküzdjünk a szituációval. A megküzdés után általában a félelem és a szorongás elmúlik, mivel az ıt létrehozó stresszor is megszünt. Azonban több millió ember esetében a világon ez nincs így. A szorongás normális esetben tehát egy természetes adaptációs reakció, azonban patológiássá is válhat, és így akadályozhat a stresszorokkal való megküzdésben. Szélsıséges esetben még testi tüneteket is okozhat (pl. gyomorfekély). Barlow 3 csoportját definiálta a lehetséges faktoroknak, amelyek patológiás szorongást válthatnak ki emberben: 1. egy általános biológiai sebezhetıséget, amely genetikai eredető, 2. egy általános pszichológiai sebezhetıséget, amelyet a kora gyermekkori élettapasztalatok eredményeznek, 3. specifikus pszichológiai sebezhetıséget, amelyet különleges események körülmények hoznak létre (Barlow, 2000). A 3. csoport függvénye lehet, hogy milyen típusú szorongásos zavar fejlıdik ki (generalizált szorongásos zavar, kényszerbetegség, pánikbetegség, fóbiák, stb.).
7
A szorongásos zavarok osztályozása A szorongásos kórképek besorolása a Mentális Betegségek Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyv IV. kiadása (Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders, DSM-IV-TR) alapján, valamint a Betegségek Nemzetközi Osztályozása-10 (BNO-10) alapján történik. A besorolást az 1. táblázat mutatja (American Psychiatric Association, 2000, BNO-10 Zsebkönyv, 2004.)
1. táblázat. A szorongásos zavarok és jellemzıik.
Szorongásos zavarok Pánikbetegség
Jellemzık Váratlanul visszatérı, súlyos szorongásos rohamok, szomatikus és pszichés tünetek, 10 perc alatt csúcspont.
Agorafóbia
Félelem olyan helyzetben, amikor a menekülés nehéz (pl. tömegben lenni, utazni, egyedül elhagyni az otthont).
Szociális fóbia (szociális szorongás
Rohamszerő
rosszullét
figyelemnek
kitett
zavar, SAD)
szituációkban, nagyfokú komorbiditásra hajlamos.
Speciális fóbia
Rosszullét konkrét tárgytól, szituációtól, állatoktól.
Kényszerbetegség (OCD)
Kényszergondolatokból, kényszercselekvésekbıl álló tünetegyüttes, amely legalább 2 héten keresztül fennáll vagy napi egy órát lefoglal.
Generalizált szorongásos zavar (GAD)
Túlzott mértékő (nem kontrollálható) aggódás, amely legalább 6 hónapig fennáll.
Poszttraumás stressz (PTSD)
Rendkívüli pszichés trauma után az emlékek okozta szorongás.
A szorongásos zavarokra jellemzıek a tüneti átfedések, és gyakran kombinálódnak egymással.
8
A szorongásos zavarok elıfordulása
A WHO 1997-es jelentése szerint közel 1 milliárd ember szenved pszichiátriai megbetegedésben. Ezen megbetegedések közül a legmagasabb 400 millió, a szorongásos zavarban szenvedı emberek száma. 340 millió ember szenved hangulatzavarban, 45 millió skizofréniában, 29 millió dementiában, 120 millió az alkohol, és 28 millió a droghasználók száma (The World Health Report, 1997). A mentális betegségek nem jellemzıek kizárólagosan egy meghatározott embercsoportra, a mentális betegségek univerzálisak. Jelen vannak a férfiak és nık minden életszakaszában, jelen vannak gazdagok és szegények esetében is. Az a vélekedés sem igaz, hogy a mentális betegségek elsısorban az iparilag fejlettebb, és relatíve gazdagabb országokban okoznak inkább problémát. Szintén hibás az az elképzelés is, hogy a mentális betegségek kevésbé vannak jelen a falusi, vidéki közösségekben, mint a nagyvárosi környezetben (The World Health Report, 2001). A súlyos mentális betegségek prevalenciája a depressziót és a drog abúzust kivéve azonos a két nem esetében. A depresszió kétszer gyakrabban fordul elı a nıknél, a drog abúzus a férfiak esetében a gyakoribb (The World Health Report, 2001). Magyarországon Szádóczky és munkatársai végeztek vizsgálatokat a szorongásos zavarok elıfordulására vonatkozólag. Eredményeiket a 2953 egyénbıl álló mintán 2000-ben publikálták (Szádóczky és mtsai, 2000). Vizsgálták az élettartam, az egyéves (a vizsgálatot megelızı év) és az egyhónapos (a vizsgálatot megelızı egy hónap) prevalenciát. A szorongásos zavarok prevalenciája a magyar lakosság körében élettartam tekintetében 25,5%, egyéves tekintetben 17,7% és egyhónapos tekintetben 11,3%. A zavarok minden vizsgált idıperiódusban lényegesen gyakoribbak a nıknél. A nemek közötti különbség a leginkább kifejezett GAD-ban, agorafóbiában és pánikzavarban. Ez a nemzetközi epidemiológia vizsgálatokban kapott eredményektıl különbözı, mivel a nemi különbség nemzetközi szinten a depressziós kórképekben kifejezett, szorongásos zavarok tekintetében nem jellemzı (The World Health Report, 2001).
9
A szorongásos kórképek farmakoterápiája A szorongásos kórképek farmakoterápiája a pontos és specifikus diagnózis alapján történik. Az anxiolytikumok, amelyek praktikusan a benzodiazepineket és a buspiront jelentik, elsıdlegesen az akut szorongás enyhítésére alkalmazhatóak limitált idıperiódusig (Culpepper, 2003). A jelenlegi terápiás protokollok (guideline) a krónikus szorongásos betegségek esetében antidepresszánsokat pl. szelektív szerotonin visszavétel gátlókatat (SSRI), szerotonin, noradrenalin visszavétel gátlókat (SNRI), triciklusos
antidepresszánsokat
(TCA)
határoznak
meg,
elsıként
választandó
gyógyszerként (Pszichiátriai Szakmai Kollégium által készített szakmai irányelvek a szorongásos zavarok kezelésére, 2005; 2. táblázat).
10
2. táblázat. A jelenlegi irányelvek összegzése a nemzetközi szakirodalom alapján a szorongás terápiájában.
Szorongásos zavar
Farmakoterápia Szakértıi panel
Terápia
minimum idıtartama
APA (1998)
CBT vagy farmakoterápia
12-18 hónap
Pánikbetegség
ICGDA (1998)
SSRI
12-24 hónap
Agorafóbia
Nincs konszenzusos
-
-
SSRI
12 hónap
-
-
irányelv Szociális fóbia (szociális szorongás
ICGDA (1998)
zavar, SAD) Specifikus fóbia
Nincs konszenzusos irányelv
Kényszerbetegség
Expert Consensus (1997)
CBT/SSRI ± clomipramin
12-24 hónap
(OCD)
AACAP (1998)
CBT ± SSRI/clomipramin
12-18 hónap
ICGDA (2001)
SSRI, SNRI, TCA, CBT
nincs adat
ICGDA
SSRI, CBT
12-21 hónap
Generalizált Szorongásos zavar (GAD) Poszttraumás stressz zavar (PTSD)
APA: Amerikai Pszichiátriai Társaság (American Psychiatric Association), ICGDA: Nemezetközi Szakértıi Csoport a Depresszió és Szorongás terápiájában (International Consensus Group on Depression and Anxiety) AACAP: Amerikai Gyermek és Felnıtt Pszichiátriai Akadémia (American Academy of Child and Adolescent Psychiatry), CBT: kognitív viselkedésterápia (cognitive behavioral therapy), SSRI: szelektív szerotonin visszavétel gátló (selective serotonin reuptake inhibitor), SNRI: szerotonin, noradrenalin visszavétel gátló (serotonin noradrenaline reuptake inhibitor), TCA: triciklusos antidepresszáns (tricyclic antidepressant), OCD: obsessive compulsive disorder, PTSD: posttraumatic stress disorder, GAD : generalized anxiety disorder.
11
Anxiolytikumok (szorongásoldók)
Hosszú évtizedekig az anxiolytikumok voltak a fı terápiás eszközei a szorongásoldás farmakoterápiájának. A mellékhatások elıfordulásának gyakori aránya és az inkonzisztens terápiás eredmények miatt azonban a modern terápiában már nem javasoltak krónikus szorongásban elsıként választandó gyógyszereknek (lásd 2. táblázat). A GABAA receptorkomplexen ható benzodiazepinek (diazepam, bromazepam, lorazepam, chlordiazepoxid, alprazolam, clonazepam stb.) voltak a legszélesebb körben elterjedt szorongásoldó gyógyszerek, és gyakorlatilag egyeduralkodóak voltak az SSRI-k felfedezéséig (Blanco és mtsai, 2003; Sramek és mtsai, 2002). Kontrollált vizsgálatokban
szignifikáns
anxiolytikus
hatást
tapasztaltak
GAD-ban,
pánik
betegségben és szociális szorongásos betegségben (korábban: szociális fóbia) (Bandelow és mtsai, 2002). A benzodiazepinek hatékonysága a szomatikus tünetek tekintetében dokumentált, a pszichés tünetek esetében a javulás kevésbé kifejezett különösen hosszabb távú kezelés esetében. A benzodiazepinek használata esetén számos központi
idegrendszeri
mellékhatás
is
felléphet.
Jellemzı
az
amnesztikus
(memóriarontó) hatás, figyelem-koncentrációt rontó hatás, és a nappali pszichomotoros tevékenységet gátló (szedatív) hatás (Lenze és mtsai, 2000). Szintén jellemzı a benzodiazepinekre a hozzászokás veszélye, és a megszakítási szindróma (Bandelow és mtsai, 2002; Rickels és mtsai, 1990). Ezek a nem kívánatos hatások gyakoribbak idısebb betegeknél. Az idıs populáció esetében a gyógyszermetabolizmus lassúbb a máj P450 enzimrendszerének alacsonyabb aktivitása miatt (Sotaniemi és mtsai, 1997). A diazepam felezési ideje emiatt pl. 4-5-szörösére nıhet, megnövelve ezzel a mellékhatások súlyosságát és idıtartamát (Chutka és mtsai, 2004). Mindezen limitáló tényezık miatt a benzodiazepinek csak a szorongás akut fázisában javasoltak, 2-4 hetes kezelési periódusig (Rickels és Rynn, 2002). Annál a betegnél, amelyiknél 2 hetes kezelést követıen nincs javulás a benzodiazepin terápia folytatása kontraindikált (Rickels és Rynn, 2002). Az 5-HT1A parciális agonista buspiron a másik képviselıje az anxiolytikumok csoportjának. A buspiron hatása csak generalizált szorongásos zavarban bizonyított. A tolerálhatósága jobb, mint a benzodiazepineké, és kevésbé okoz gyógyszer-interakciós
12
problémákat (Arikian és Gorman, 2001; Blanco és mtsai, 2003). Az SSRI-ikhez képest a buspiron hatása gyenge depresszióban, a depresszió azonban gyakran komorbid a GAD-ban szenvedı betegek esetében.
Antidepresszánsok
Az új terápiás irányelvek szerint (lásd 2. táblázat) a farmakoterápia az elsı választandó szerként az antidepresszánsok használata felé fordult. A triciklusos antidepresszánsok (TCA) hatása, különösen az imipramin és clomipramin esetében számos vizsgálatban igazolt. A kezelés kezdetekor jelentkezı szorongáskeltı, szájszárazságot okozó, orthostázist kiváltó hatásuk azonban limitálja használatukat (Bandelow és mtsai 2002). A triciklusos antidepresszánsok és az SSRI-k hatékonysága azonos, az SSRI-k biztonságosabbak és tolerálhatóbbak, mint a TCA-k, ezért jobban preferáltak (Bandelow és mtsai, 2002). Az SSRI-ik hatása a szorongás gyakorlatilag minden formájában (GAD, SAD, OCD, PTSD) bizonyított. A szerotonin (5-hidroxitriptamin, 5-HT) visszavétel gátlók, azon transzportmechanizmust gátolják, amely visszajuttatja a szerotonint a preszinaptikus idegvégzıdésbe, így növelik a szerotonin szintet a szinaptikus résben. Ezért a szerotonin hosszabb ideig és intenzívebben férhet hozzá a különbözı 5-HT receptorokhoz. Az 5-HT visszavétel gátlók különböznek a szelektivitásukban, és hatáserısségükben. A fluoxetin pl. kevésbé erıs hatású (gyengébb 5-HT visszavétel gátló), mint a paroxetin, és kevésbé szelektív 5-HT visszavétel gátló, mint a citalopram (Rosenbaum és Tollefson 2004). Az SSRI-ik terápiás hátránya a terápia elsı hetében kialakuló szorongás, fáradtságérzés. A valós terápiás hatás csak a kezelés megkezdése után 2-4 héttel alakul ki, és ez jelentısen csökkentheti a beteg együttmőködését (Bandelow és mtsai 2002).
Egyéb gyógyszerek
A vegyes hatású noradrenalin és szerotonin visszavételt is gátló venlafaxin hatékonynak bizonyult kontrollált vizsgálatokban, elsısorban GAD-ban. Hátrányai hasonlóak az SSRI-k hátrányaihoz (pl. a min. 2 hetes adagolás).
13
A szorongásos kórképek terápiájában limitált mértékben használnak még reverzibilis monoamino-oxidáz (MAO) bénítót (pl. moclobemid), és ritkán irreverzibilis MAO bénítót (phenelzin) is. A MAO bénítókat pánikbetegségben és szociális szorongásos zavarban alkalmazzák. Az inkonzisztens eredmények, valamint a gyógyszer és étel-interakciók miatt használatuk korlátozott és semmiképpen sem az elsıként választandó gyógyszerek (Bandelow és mtsai, 2002). A szorongás neurobiológiája A szorongás funkcionális neuroanatómiája Az elsı átfogó elmélet az emóciók és a félelem neuroanatómiailag megalapozott fiziológiájáról Papez-tıl származik 1937-bıl (Papez, 1937). Az úgynevezett Papezgyőrő felöleli a hippocampus-ból kiinduló projekciókat a corpus mammilare-ba, amely a thalamus anterior magjaival áll kapcsolatban. Az thalamus anterior magjai a cingulate kéreghez viszik tovább az információt, majd az innen kiinduló projekciók zárják a kört visszajuttatva az átalakult információt a hippocampus-ba. Papez munkájából kiindulva formálódott ki a limbikus rendszer leírása, amely McLeane munkáiban teljesedett ki (McLean, 1949, 1952) a limbikus rendszerbe eredetileg be nem sorolt amygdala besorolásával, valamint egy olyan hálózat leírásával, ami körülöleli a frontális kérget, valamint olyan kéreg alatti magokat, mint a septum és a nucleus accumbens (Barili és mtsai, 1998; Pralong és mtsai, 2002). A septum késıbb, mint a „septo-hippocampalis viselkedés gátló rendszer” részeként szerepelt, amelyet az agykérgi bemenetek modulálnak (Gray, 1987). Késıbbi kutatások a paraventricularis magok és a supramamillaris magok szerepét mutatták ki a stresszre adott adreno-corticalis válaszok, és a félelmi kondicionálás integrálásában (Herman és mtsai, 2002; Carasco és van der Kar, 2003; Millan, 2003). További kutatások igazolták a periaqueductalis szürke anyag és colliculus superior szerepét is a szorongásos viselkedés szabályozásában. Az elvégzett számos kísérlet alapján a három fı képlet szerepe tőnik meghatározónak a szorongás neuroanatómia alapjait tekintve. A prefrontális kéreg (PFC), az amygdala, és a periaqueductalis szürke anyag (PAG). Szerepüket az alábbiakban tárgyaljuk. A PFC 3 részre tagolható: dorsolaterális, ventromediális, és orbitális részre. A ventromediális PFC mőködése befolyásolja a szorongás és a félelem következtében
14
fellépı figyelem változásokat, - a figyelem saját magunkra, valamint a környezetre irányulását,- kiválasztja az emocionális állapotnak megfelelı válaszokat, valamint gátolja a szorongás okozta viselkedés választ, ha a szituáció megváltozott. A mediális PFC-be infúzióval bejuttatott GABAA receptor agonista pl. megnövelte a patkányok lokomotoros aktivitását, és csökkentette a szorongásukat (Shah és mtsai, 2004). Az orbitális PFC a szorongás és félelem következtében fellépı, a szituációval kapcsolatos viselkedési és vegetatív válaszokat ellenırzi. Amennyiben a válaszok nem adekvátak, korrigálja azokat. A dorsolaterális PFC a munkamemóriával, a válasz elıkészítéssel kapcsolatos funkciókért felelıs. A második fontos struktúra az amygdala, amely szerepet játszik a szorongás és a félelem szabályozásásban. Az amygdaloid komplex, vagy amygdala (mandulamag), amely több mint 10 magból álló csoportot jelent, a halantéklebenyi rész vonalában, de az agy függıleges középvonalához közelebb mandula alakban helyezkedik el. Ezen magok mind sejtösszetételüket, mind pedig kapcsolataikat tekintve (más agyterülettel) eltérıek (Sah és mtsai, 2003; Kim és mtsai, 2006). Az amygdala afferens és efferens kapcsolatai
jól
feltérképezettek.
A
magkomplex
gazdag
kapcsolatrendszerrel
rendelkezik a kéreg és a kéreg alatti területek irányába (Sah és mtsai, 2003), és számos reciprok kapcsolata van, limbikus, monoaminerg és más struktúrákkal (1. ábra). Az amygdala fontos szerepet játszik a szociális viselkedés szabályozásában. Makakó majmokon az amygdala célzott kétoldali irtása a szociálisan nem gátolt viselkedés, és a félelmi reakciók csökkenését eredményezte (Amaral, 2002). Az amygdala szerepére vonatkozóan
LeDoux
végzett
vizsgálatokat
egyszerő
félelmi
kondicionálásos
paradigmákkal. LeDoux modellje szerint az amygdala a thalamikus pályákkal együtt felelıs a veszélyhelyzet vagy fenyegetés elsıdleges kiértékeléséért, amely lehetıvé teszi a gyors automatikus felismerését a potenciálisan veszélyt jelzı ingereknek (LeDoux, 1998, 2000). Számos olyan vizsgálatot is végeztek, amelyekben mikroinjekció formájában különbözı drogokat adagoltak az amygdalába. GABA, benzodiazepinek, kortikotropin felszabadító hormon (CRH) antagonisták, opiát agonisták, neuropeptid Y, dopamin antagonisták és glutamát antagonisták adagolása után állatmodellekben csökkent szorongást detektáltak (Menard és Treit, 1999). Egészében elmondható, hogy az amygdala szinaptikus plaszticitása szerepet játszik a kondicionált félelem keletkezésében, fenntartásában és kioltásában, az anticipátoros (elırevetített) szorongás
15
keletkezésében, és a fenyegetésre adott válaszreakció globális koordinálásában (Millan, 2003). A harmadik meghatározó struktúra a félelem és szorongás neuroanatómiai alapjait tekintve a PAG. A PAG a középagyban helyezkedik el az aqueductus cerebri (III. és IV. agykamrát összekötı csatorna) közelében. A PAG jelentıs szerepet játszik a stresszre és félelemre adott védekezı és averzív válaszok koordinálásában. Közvetlenül a PAG-ba adott CCK-8S, BIB-3226, (NPY Y1 antagonista), CRH, midazolam, FG7142 (GABAA receptor inverz agonista) megváltoztatta a szorongásos válaszreakciókat (Russo és mtsai, 1993; Martins és mtsai, 1997; Kask és mtsai, 1998; Zanovelli és mtsai, 2004). A PAG lehet a felelıs a nem kondicionált félelemre adott sztereotip, reflexes, vegetatív és viselkedéses „harcolj vagy menekülj” („fight or flight”) típusú válaszokért (Millan, 2003). Egyéb, a felsoroltakon kívüli struktúrák szerepét is kimutatták a szorongás és a félelem neuroanatómiai alapjait tekintve. Ezek szerepe azonban nem egyértelmő, vagy a mőködés kevésbé ismert a bemutatott képletekéhez képest. A hippocampus szerepe, amely kommunikál az amygdalával és más corticolimbikus rendszerekkel, ellentmondásos (Millan, 2003). Az irodalomban fellelhetı kísérletek alapján a hippocampus ventrális régiója is szerepet játszhat a szorongásos viselkedésben (Bannermen és mtsai, 2004). Számottevı szerepe lehet a szorongás és félelem fiziológiájában a locus coeruleus-nak, amely az agytörzsben helyezkedik el, és az „alarm reakciókat” vezényli (Coplan és Lydiard, 1998).
16
Viszcerális afferensek
Külsı ingerek Szenzoros és asszociációs kéreg
Entorhinális kéreg NTS
Hippocampus Subiculum ventrale
PFC
Thalamus
LC Kontextuális információ
Szenzoros információ Kognitiv moduláció Extinkció (tanult válaszok)
ANS
Amygdala BLA
LH
PVN
BNST
Szimpatikus aktiváció ACTH
PBN
Zihálás, Légzési distress
RPC
Megrezzenési válasz
DMN NA
Vizelet-, székletürítés Bradycardia
Paraszimpatikus aktiváció
Neuroendokrin stresszválasz Glükokortikoidok
Megdermedés, menekülés
CeA
Hypothalamus Tachycardia, Vérnyomás emelkedés
PAG
CRF
1. ábra. A szorongásban szerepet játszó agyterületek és kapcsolataik sematikus ábrázolása. PFC: prefrontális kéreg, BLA: basolateral amygdala (amygdala basolateralis része), CeA az amygdala centrális magja, LC. locus coeruleus, PAG: periaqueductalis szürke állomány, PBN: parabrachialis mag, RPC: formatio reticularis, DMN: a nervus vagus (bolygóideg) medialis és dorsalis magja, NA: noradrenalin (neurotranszmitter), BNST: bed nucleus of stria terminalis (nucleus interstitialis striae terminalis), LH: lateralis hypothalamus, PVN: paraventricularis magok, NTS: tractus solitarius magjai, ACTH: adenocorticotrop hormone, CRF: corticotropin-releasing factor, ANS: autonom idegrendszer, GABA: γ-amino-vajsav (neurotranszmitter). Forrás: Steimer T (2001)
A szerotonerg neurotranszmitter rendszer A szerotonin (5-hidroxi-triptamin, 5-HT) a biogén aminok közül az indolaminok családjába tartozó neurotranszmitter vegyület (2. ábra).
17
2. ábra. A szerotonin molekula szerkezete
A szerotonint a központi idegrendszer in situ szintetizálja, 90%-ban azonban a gyomorbél rendszer enterokromaffin sejtjei állítják elı. A legnagyobb részben a vérlemezkékben tárolódik. A
szerotonint
az
1930-as
években
Erspamer
fedezte
fel
nyúl
gyomornyálkahártya acetonos kivonatában, és enteraminnak nevezte el. Erspamer eredetileg olyan anyagokat keresett, amelyek simaizom összehúzódást okoznak. Az 1940-es évek végén, Page izolált a szérumban egy érösszehúzódást kiváltó anyagot, amelyet szerotoninnak nevezett el. 1952-ben vált nyilvánvalóvá, hogy a szerotonin és az enteramin ugyanaz az anyag (Erspamer, és Asero, 1952). Twarog azonosította 1953-ban a szerotonint a központi idegrendszerben (Twarog, és Page, 1953). Az agyi szerotonin tartalmú idegsejtek korai vizsgálatait Dahlstrom és Fuxe végezték fluorescens hisztokémiai módszerrel. 1964-ben írták le az agyi szerotonin transzmisszió neuronjainak eloszlását (Dahlstrom, és Fuxe, 1964). Az 5-HT tartalmú neuronok mintegy 9 csoportja található az agytörzsben, fıként a ventrális és dorzális lokalizációjú raphe magok területén. A dorzális raphe magok a középvonal mentén, két oldalon helyezkednek el, rosztrálisabban egyes csoportok már a mesencephalonban. A leszálló 5-HT pályák a ventrálisan elhelyezkedı sejtcsoportokból indulnak, a projekciók a funiculus anterior-on és laterális-on keresztül a gereincvelı mellsı és középsı szarvába (szimpatikus sejtek) vezetnek. A hátsó szarv is kap 5-HT beidegzést a funiculus dorzálison és laterálison keresztül. A felszálló 5-HT pályák a dorzális mediális, rosztrális raphe magcsoportokból az elıagyi areákba futó projekciók, a mediális elıagyi kötegen, fornixon, septumon haladnak át. A 3 fı pálya: 1. Mediális felszálló pálya: a hipotalamuszt és a preoptikus areát idegzi be. 2. Közép-laterális felszálló pálya: elsısorban a kortikális területeket idegzi be.
18
3. Laterális felszálló pálya: a nucleus caudatusba fut, és az extrapiramidális rendszert idegzi be.
A szerotonin anyagcsere és neurotranszmisszió
A szerotonin szintézis elıanyaga az l-triptofán aminosav, amely aktív transzport útján kerül a preszinaptikus végzıdésbe. Az l-triptofánt a triptofán hidroxiláz (TrH) enzim alakítja 5-hidroxi triptofánná (5-HTP). A TrH enzim csak a szerotonint szintetizáló sejtekben fordul elı. Ennek az enzimnek a gátlószere a p-klorofenilalanin (PCPA). Az 5-HTP-t az aromás aminosav-dekarboxiláz (AADC) alakítja 5-hidroxi triptaminná (5-HT) azaz szerotoninná. Amint az 5-HT felszabadul a preszinaptikus idegvégzıdésbıl, 16 féle 5-HT receptorral kerülhet interakcióba pre- vagy posztszinaptikusan. Az 5-HT kötıdése a G-fehérje kapcsolt receptorokhoz, az adenilcikláz (AC) vagy a foszfolipáz-C (PLC), típusú másodlagos hírvivı rendszer, aktiválódását eredményezi. Az 5-HT-t a szinaptikus résbıl az 5-HT transzporterek viszik vissza a preszinaptikus végzıdésbe. A preszinaptikus végzıdésben lévı szabad 5HT vagy tárolódik a vezikulákban (hólyagocskák), vagy a monoamino-oxidáz enzim (MAO) metabolizálja 5-hidroxi indolecetsavvá. A MAO enzim a mitokondriumok külsı membránján helyezkedik el. A vezikulákba a tárolt 5-HT-t a vezikuláris monoamin transzporterek (VMAT) veszik fel (Nerstler és mtsai, 2001).
Szerotonin receptorok
Jelenleg hét receptor család ismert az emberi vagy állati szövetekben. A hét receptor családon belül négy család esetében további receptor altípusok ismertek (amennyiben az 5-HT5 receptorokat külön családnak tekintjük). A receptorkötési technikák fejlıdésének, a molekuláris genetikai vizsgálatoknak, valamint a másodlagos hírvivı rendszerek feltérképezésének köszönhetıen egyre több és több altípus azonosítása történt meg, így ma tizenhat 5-HT receptor ismert (Barnes és Sharp, 1999). A szerotonin receptorokat és családokat a 3. ábra mutatja.
19
3. ábra. A szerotonin receptorok és jelátviteli mechanizmusuk. c-AMP: ciklikus adenozin monofoszfát, PLC: foszfolipáz–C, Gi/o :Gi/o fehérje kapcsolt receptorok, Gs: Gs fehérje kapcsolt receptorok, Gq: Gq fehérje kapcsolt receptorok, –: negatív kapcsolat (receptor ingerlés esetén gátló mechanizmus, +: serkentı folyamat (receptor ingerlés esetén serkentı mechanizmus).
Nem minden receptor funkciója ismert. A szöveti eloszlás, lokalizáció és funkció tekintetében az 5-HT1A, 5-HT2 és 5-HT3 receptorcsalád és receptoraik a leginkább kutatottak.
5-HT1A receptorok Az 5-HT1A receptorok pre- és posztszinaptikusan egyaránt megtalálhatóak. (Barnes és Sharp, 1999). A preszinaptikusan elhelyezkedı autoreceptorok, amelyek a raphe sejtek szómáján vannak, szabályozzák a szerotonin felszabadulását, szintézisét és a neuronok kisülését. A preszinaptikus receptorok elsısorban a DRN-ben találhatóak. A posztszinaptikus 5-HT1A receptorok a hippocampusban találhatóak, de jelen vannak a septumban, a neocortexben, a hypothalamusban és az amygdalában is (Graeff, 1993). Mind a preszinaptikus, mind pedig a posztszinaptikus 5-HT1A receptorok a ciklikus adenozin monofoszfát (cAMP) másodlagos hírvivı rendszeren keresztül mőködnek, csökkentve annak aktivitását stimulációjuk esetén (Humpre és mtsai, 1993). Az 5-HT1A
20
receptoroknak fiziológiás szerepet tulajdonítanak a szorongásos megbetegedésekben. Az 5-HT1A receptor funkciók megváltozása az élet korai szakaszában a szorongásra adott válaszok abnormalitását okozza a késıbbi életszakaszban (Gross és mtsai, 2002). A
posztszinaptikus
5-HT1A
receptor
gén
expressziója
nagyobb
részben
a
mineralokortikoid receptorok tónusos gátlása alatt áll (Korte, 2001). Ez a szteroid hatás gyors, és az 5-HT1A mRNS szint a mineralokortikoid receptorok ingerlése után 1 órán belül, jelentısen csökken. Preklinikai vizsgálatok alapján stresszhatásra jelentısen megnövekszik a mineralokortikoid receptorok száma a hippocampusban (Gesing és mtsai, 2001). A megnövekedett mineralokortikoid receptor mennyiség csökkenti az 5HT1A receptorsőrőséget, és részt vesz a stresszválasz kialakításában. Legismertebb 5HT1A parciális (részleges) agonista vegyület a buspiron, amely szorongásoldó gyógyszerként van forgalomban.
5-HT1B/1D receptorok Az 5-HT1B és az 5-HT1D receptorok ingerlése (emlıs szövetekben) a szerotonin felszabadulás csökkenéséhez vezet (Saxena, 1995). Az 5-HT1B/1D receptorok a központi idegrendszerben a substantia nigra, a hippocampus, a hypothalamus és a bazális ganglionok területén találhatóak (Curzon, 1990). Az 5-HT1A receptorokhoz hasonlóan az 5-HT1B/1D receptorok mind preszinaptikusan, mind pedig posztszinaptikusan lokalizálhatóak. Az 5-HT1B és 5-HT1D receptorok a perifériás érrendszerben is nagy sőrőséggel elıfordulnak. Az 5-HT1B receptorok szabályozzák a szívkoszorúerek és a tüdıartériák összehúzódását. Ez okozza az 5-HT1B/1D agonista migrénellenes sumatriptan, nemkívánatos koszorúér szőkítı mellékhatását (Maassen VanDenbrik és mtsai, 1998; Murdoch és mtsai, 2003). A másodlagos hírvivı rendszer az 5-HT1B/1D receptorok esetében is a cAMP rendszer. Az 5-HT1A receptoroktól eltérıen azonban az 5-HT1B/1D autoreceptorok az axon terminálison helyezkednek el, a neuron sejttesten elhelyezkedı 5-HT1A receptorokkal szemben (Graeff, 1993). Az 5-HT1D és 5-HT1B receptor nem azonos farmakológiai jellemzıkkel rendelkezik, pl. különbözıek az agonistái és antagonistáik (Saxena, 1995). Az 5-HT1B receptornak szerepe van a táplálkozás szabályozásában is (Vickers és Dourish, 2004).
21
5-HT1E és 5-HT1F receptorok Az 5-HT1E és 5-HT1F receptorok nem intenzíven kutatottak. Ennek valószínő oka a hiányzó specifikus antagonisták és agonisták (Lanfumey és Hamon 2004). Ismert, hogy mindkét receptor megtalálható az emberi szövetekben, és cAMP másodlagos hírvivı rendszereken keresztül mőködnek (Humprey és mtsai, 1993).
5-HT2A receptorok Az 5-HT2A receptor elıször a periférián került kimutatásra, simaizom sejtekben (Gaddum és Picarelli, 1957). Ma már ismertté vált az agyi jelenlét is (pl. neocortexben és a limbikus rendszerben), de magas az 5-HT2A receptor koncentráció az amygdalában, a claustrumban a tuberculum olfactoriumban és a cingulate cortexben is (Pazos és mtsai, 1987). 5-HT2A receptorok lokalizációja bizonyos mértékben átfed az 5-HT2C receptorokéval az agy egyes területein. Az 5-HT2A receptorok másodlagos hírvivı rendszere a foszfolipáz-C rendszer, amely a receptor ingerlésekor növeli a posztszinaptikus neuron kisülési gyakoriságát (Boess és Martin, 1994). Az 5-HT2A receptor nagyon szoros homológiát mutat az 5-HT2C receptorral, amely megnehezítette a szelektív, csak az egyik receptoron ható molekulák kifejlesztését. Az 5-HT2A receptorok eredmények,
szerepét amelyek
feltételezik szerint
skizofréniában, az
amelyet
alátámasztanak
5-HT2A receptor a közös
azon
célreceptora a
pszichotomimetikus indolaminoknak és feniletilaminoknak (Aghajanian és Marek, 1999). Az 5-HT2A receptor szerepét támasztja alá skizofréniában az a posztmortem vizsgálatokban publikált eredmény, amely szerint a skizofrén betegek esetében a kérgi régiókban alacsonyabb 5-HT2A receptor sőrőséget tudtak mérni, mint a kontroll csoportban (Burnett és mtsai, 1996; Dean és Hayes, 1996; Gurevich és Joyce 1997). A szorongás és depresszió patomechanizmusában szintén felmerült az 5-HT2A receptorok szerepe. Egyes antidepresszánsok antagonistaként viselkednek az 5-HT2A receptorokon, az 5-HT2A/2C antagonista ritanserin szorongásoldó hatással rendelkezik (Deakin, 1988).
22
5-HT2B receptorok Az 5-HT2B receptorokat egyaránt azonosították az emberi és az állati szövetekben is (Hoyer, 1988). Az adott receptor sőrősége a perifériás szövetekben magas, az agyi szövetekben azonban nagyon alacsony (Choi és mtsai, 1994; Schmuck és mtsai, 1994). Az 5-HT2B receptorok agyi eloszlása viszonylag szők régiókra korlátozódik, amelyek magukba foglalják, a kisagyat, a septumot, a hypothalamus hátsó részét, és az amygdala középsı területét (Choi és Maroteaux, 1996; Duxon és mtsai, 1997). A perifériás hatások, amelyek ezen a receptoron keresztül valósulnak meg, jól definiáltak. A rendelkezésre álló evidenciák alapján a tüdı artériás nyomás szabályozásában és a szívbillentyő kóros elváltozásában lehet szerepe (Borman és mtsai, 2002; Fitzgerald és mtsai, 2000; Launay és mtsai, 2002). A központi idegrendszeri hatások kevésbé ismertek (Leysen, 2004). Az elmúlt 15 évben több 5-HT2B receptor szelektív vegyület fejlesztésével próbálkoztak különbözı pszichiátriai kórképekben (pl. szorongás), azonban jelenleg nincs szelektív fejlesztésben lévı molekula. Ez valószínősíthetıen a perifériás mellékhatások megjelenésének a következménye. Az 5-HT2B receptorok esetében is a foszfolipáz-C rendszer a másodlagos hírvivı rendszer.
5-HT2C receptorok Az 5-HT2C receptor eredetileg 5-HT1C receptorként került besorolásra (Pazos és mtsai, 1985). A késıbbi molekuláris farmakológiai vizsgálatok, valamint a másodlagos hírvivı rendszer kutatások alapján világossá vált, hogy az adott receptor sokkal inkább az 5-HT2 receptorcsaládba illeszkedik. Az 5-HT2C kizárólag posztszinaptikusan lokalizálható, és számos agyi struktúrában megtalálható, így a cortexben, a limbikus rendszerben, és a bazális ganglionokban (Barnes és Sharp, 1999). A másodlagos hírvivı rendszer itt is a PLC rendszer, amely a receptor stimulálásával aktiválódik (Graeff, 1993). Nagyon fontos kutatási eredmény az 5-HT2 receptorcsalád esetében, hogy antagonistákkal végzett krónikus adagolás után ezen receptorcsalád receptorai downregulálódnak. A legtöbb receptor rendszerben, -és így nyilvánvalóan más szerotonin
23
receptorcsalád esetében is-, antagonisták adagolása után up-reguláció következik be (a homeosztázist reguláló rendszer eredményeképpen, ha csökken a transzmitter aktivitás, növekszik a receptorok száma a sejtmembránon). Az 5-HT2 család esetében és speciálisan az 5-HT2A/2C receptorokra vonatkozólag a hatás ellentétes. A ketanserin (5-HT2A/2C antagonista) krónikus adagolás után down-regulációt (receptorszám csökkenést) okoz (Graeff, 1997). Ez a jelenség azzal magyarázható, hogy ezen antagonisták inverz agonista tulajdonsággal rendelkeznek, a másodlagos hírvivı rendszer (foszfolipáz-C) aktivitását csökkentik (amint ezt egy antagonistától várjuk), azonban krónikus adagolás után az agonistákra jellemzı down reguláció következik be (Labreque és mtsai, 1995). Az 5-HT2C receptorok fiziológiás szerepe elsısorban a táplálkozás szabályozásában, a szorongásban és a depresszióban feltételezett. 5-HT2C receptor hiányában (génkiütött egerek) az állatok táplálkozás szabályozása felborul, és elhízás következik be (Tecott és mtsai, 1995). Az 5-HT2C receptorok szorongásban, depresszióban való szerepe régóta kutatott terület. Ismert, hogy a 5-HT2C agonista 1-[3-chlorophenyl]piperazine (mCPP) szorongást és pánik rohamot indukál emberben, és az állatkísérletben is anxiogén. Az 5-HT2C antagonisták hatékonyak a szorongás állatkísérletes modelljeiben és gátolják az mCPP hatásait is (Leysen, 2004).
5-HT3 receptorok Az 5-HT3 receptorok esetében elıször a periférián és a bélben található receptorokat fedezték fel (Watling, 2001). Az agyi 5-HT3 receptorok az agytörzsben, a hippocampusban, az amygdalában, a nucleus accumbensben, az entorhinális kéregben, és a tuberculum olfactoriumban helyezkednek el (Graeff, 1993). Az 5-HT3 receptorok az egyedüli 5-HT receptorcsalád, amely közvetlenül ioncsatornához kapcsolt (Derkach és mtsai, 1989). Az 5-HT3 receptor antagonistákat széles körben használják a kemoterápia és a radioterápia kiváltotta posztoperatív hányás csillapítására (Wolf, 2000). Az 5-HT3 antagonisták antiemetikus hatása az area postrema 5-HT3 receptorainak blokkolása révén valósul meg (Wolf, 2000).
24
5-HT4 receptorok Az 5-HT4 receptorokat több fajban is leírtak, beleértve az embert is (Bonaventura és mtsai, 2000; Doménech és mtsai, 1994; Reynolds és mtsai, 1995; Waeber és mtsai, 1993). Legsőrőbben a központi idegrendszerben a bazális ganglionokban, alacsonyabb sőrőséggel a hippocampusban és az isocortexben fordulnak elı (Bonaventura és mtsai, 2000; Reynolds és mtsai, 1995; Waeber és mtsai, 1993). A viselkedésfarmakológiai vizsgálatok szerint az 5-HT4 agonisták terápiás potenciállal rendelkezhetnek a kognitív funkciók zavaraiban (Bockaert és mtsai, 2004), amit alátámaszt, hogy Alzheimer-kórban szenvedı betegeknél, az 5-HT4 receptor sőrőség csökkenését találták a hippocampusban (Reynolds és mtsai, 1995).
5-HT5 receptorok Az 5-HT5 receptorok a szelektív ligandok hiánya miatt a legkevésbé megismert receptorok. Két altípusa ismert, az 5-HT5A és 5-HT5B (Nelson, 2004). Mindkét altípus megtalálható a rágcsálókban, azonban az 5-HT5B-t eddig nem sikerült emberben kimutatni (Pasqualetti és mtsai, 1996). Az 5-HT5A receptor mRNS kifejezıdik a cortexben, a hippocampusban, a kisagyban, a diencephalonban és a striátumban. Az 5-HT5B elsısorban a hippocampus CA1 régiójában, a habenulában és a dorsalis raphe magokban (Nelson, 2004) található. Az 5-HT5 receptorcsalád fiziológiás funkciója a legkevésbé ismert. Az 5-HT5 receptor génkiütött egereknél megfigyelték, hogy új környezetben a felderítı aktivitásuk megnövekedett (Grailhe és mtsai, 1999).
5-HT6 receptorok Az 5-HT6 receptorok eloszlása ismert mind a rágcsáló, mind az emberi agyban (Gérard és mtsai, 1997; Hirst és mtsai, 2003; East és mtsai, 2002). Immunhisztokémiai és receptorkötési vizsgálatok szerint az 5-HT6 receptorok a striátumban, a hippocampusban és az isocortexben koncentrálódnak (East és mtsai, 2002; Hirst és mtsai, 2003; Gérard és mtsai, 1997). Az 5-HT6 receptorok szerepét feltételezik a kognitív mőködések szabályozásában. Az 5-HT6 antagonisták és az 5-HT6 antisense oligonucleotidok
javítják
a
tanulást
és
25
a
memóriát
rágcsálókkal
végzett
viselkedésfarmakológiai vizsgálatokban (Bentley és mtsai, 1997; Wooley és mtsai, 2004). Az 5-HT6 receptor feltételezhetıen a glutamát és a kolinerg neuronális aktivitás befolyásolásán keresztül fejti ki fiziológiás hatását, és ennek köszönhetı a kognitív, a táplálkozási, és az affektív állapotokban való szerepe (Wooley és mtsai, 2004; Mitchell és mtsai, 2005). Az elmúlt 5 évben számos 5-HT6 receptorhoz kötıdı molekula klinikai vizsgálata kezdıdött meg, elsısorban a kognitív szféra deficitjét érintı indikációkban (Alzheimer-kór, skizofrénia kognitív tünetei stb.). Kísérletes bizonyítékok vannak továbbá az 5-HT6 receptorok szerepére a szorongás patomechanizmusában (Yoskioka és mtsai, 1998; Hamon és mtsai, 1998; Weselowska és Nikiforuk, 2007; Schechter és mtsai, 2007).
5-HT7 receptorok Az 5-HT7 receptorok megtalálhatóak a rágcsáló és az emberi agyban, és az idegrendszeren kívül is. A különbözı emlıs szövetekben a legmagasabb koncentrációt a hypothalamusban, a thalamusban, az agytörzsben és a hippocampusban találták. Az idegrendszeren kívül a lépben, a vesében, a szívben és a koszorúerekben vannak kimutatható 5-HT7 receptorok (Eglen és mtsai, 1997; Heidmann és mtsai, 1998). Az 5-HT7 receptorok az 5-HT6 receptorokhoz hasonlóan pozitívan kapcsoltak a másodlagos hírvivı cAMP rendszerhez. A hypothalamus suprachiasmaticus magjában lokalizált 5HT7 receptorok jelenléte (Heidmann és mtsai, 1998) vetette fel az 5-HT7 receptorok szerepét a napszaki (cirkadian) ritmus szabályozásában, és -ezen keresztül- az 5-HT7 ligandok alkalmazhatóságát depresszióban (Mullins és mtsai, 1999). A depresszión kívül, -amely talán az eddigi kutatások alapján a leginkább alátámasztott terápiás irány-, számos egyéb, elsısorban pszichiátriai kórkép merült fel, amelyben az 5-HT7 receptoroknak esetlegesen szerepe lehet (Thomas és mtsai, 2004).
26
4. ábra. A szerotonin transzmisszió és a szerotonin receptorok. TrpH: triptofan-hidroxiláz, 5-HTP: 5-hidroxi-triptamin, AADG: aminosav-dekarboxiláz, 5-HT: 5-hidroxitriptamin, 5-HIAA: 5-hidroxi-indolecetsav, VMAT: vezikulum monoamin transzport, MDMA: (5-HT felszabadulást fokozó), SSRI: szelektív 5-HT visszavétel gátló, TCA: triciklusos antidepresszáns, IP3: inozitol-1,4,5 trifoszfát, DAG: diacilglicerol, 5-HTT: szerotonin transzporter, PLC: foszfolipáz-C, PLC-β: foszfolipáz-Cβ, LSD: lizergsav dietilamid, MAO: monoamino-oxidáz, MAOI: monoamino-oxidáz gátló, (Forrás: Szabo S. T és mtsai 2004)
A szerotonin szerepe a szorongás patomechanizmusában Amint a bevezetı elején olvasható, a szorongás keletkezésében a stresszoroknak meghatározó szerepük van. A tudományos irodalomban a szorongást és a stresszt gyakran azonos jelentésőnek kezelik. Azokat az anyagokat, amelyek a stressz okozta viselkedési
válaszokat
gátolják,
anxiolytikusnak
(szorongásoldónak),
amelyek
fokozzák, anxiogénnek (szorongáskeltınek) nevezik. A szerotonin rendszer szerepe az emocionális állapotok regulációjában régóta feltételezett. Az ismert 16 emlıs receptor közül szinte mindegyik receptor szerepét több kutatási eredmény is alátámasztja a szorongásban vagy a stresszben (Lucki, 1996).
27
Mindezzel együtt az 5-HT rendszer szerepe a szorongásban, a hatalmas mennyiségő hozzáférhetı adat alapján, ellentmondásos. Nincs egyetértés abban, hogy az 5-HT rendszer aktivációja növeli, vagy csökkenti a szorongást, és fordítva, az 5-HT transzmisszió gátlása csökkenti, vagy növeli a szorongást és/vagy a stressz-válaszokat. Ennek okai lehetnek módszertaniak, de adódhatnak abból, hogy a rendkívül komplex mőködéső 5-HT rendszert és kölcsönhatásait más rendszerekkel még mindig csak felületesen ismerjük. A legelsınek felfedezett és 1986-ban törzskönyvezett 5-HT1A parciális agonista buspiron esetében pl., találunk bizonyítékot arra, hogy szorongásoldó (Weissmann és mtsai, 1984), de arra vonatkozólag is van adat, hogy anxiogénnek bizonyult (Collinson és mtsai, 1997). A diszkrepancia okai nem ismertek; lehetséges magyarázatok a vizsgálatokban alkalmazott különbözı állatartási körülmények, valamint a buspiron rövid ideig tartó kortikoszteron szint emelı hatása (Haller és mtsai, 2000). Az ellentmondásos eredmények igazak a további szerotonin receptorokra ható molekulák esetében is. Az 5-HT2C/2B agonista m-klorofenilpiperazin (mCPP) emberben szorongást kelt, és pánik reakciót okoz más neuropszichiátriai tünetekkel (Charney és mtsai, 1987), és állatkísérletekben is anxiogén jellegő hatásokat produkál (Kennet és mtsai 1989). A szintén szerotonin aktivitást fokozó szelektív szerotonin visszavétel gátlók azonban anxiolytikus hatásúak emberben és kísérleti állatmodellekben is (Bagdy, 1998). Ugyanakkor rendelkezésre állnak olyan eredmények is amelyekben az SSRI-k szorongáskeltınek bizonyultak (Dekeyne és mtsai, 2000; Overstreet és mtsai, 2000). Az ellentmondás feloldásához segíthet a Graeff által javasolt „kettıs 5-HT félelmi hipotézis” (dual 5-HT fear hypothesis). A hipotézis szerint az 5-HT növeli a kondicionált félelmet az amygdalában, és csökkenti az öröklött félelmet a dorsalis PAGban (Graeff és mtsai, 1997). A DRN-bıl felszálló 5-HT-erg pályák amelyek beidegzik az amygdalát és a frontális kérget, biztosítják a kondicionált félelmi reakció kialakulását, a DRN-periventricularis projekciója, amely a periventricularis és PAG állományt idegzi be, gátolja a veleszületett „küzdj vagy menekülj” reakciókat a fenyegetı veszély esetén (Graeff és mtsai, 1996). A Graef munkacsoport szerint a MRN-bıl a hippocampusba futó projekció felelıs a krónikus elkerülhetetlen sokk kiváltotta stresszel szembeni rezisztencia kialakulásáért a hippocampalis 5-HT1A transzmisszión keresztül (Graeff és mtsai, 1996).
28
További evidenciák állnak rendelkezésre az 5-HT rendszer szorongásban betöltött szerepérıl az 5-HT1A receptor génkiütött egereken elvégzett vizsgálatokból. Három független csoport írt le vizsgálatokat a szorongó típusú génkiütött és vad típusú egerek összehasonlításával három különbözı genetikai hátteret felhasználva (Gingrich és mtsai, 2001). Az elvégzett vizsgálatok szerint az 5-HT1A génkiütött egerek szorongásos tüneteket mutattak, nem csak a viselkedési tesztekben, hanem a vegetatív idegrendszer szintjén is (Pattij és mtsai, 2002). Az 5-HT1B génkiütött egerek az 5-HT1A génkiütött egerekkel szemben sokkal agresszívebbek, kevésbé szorongók és válaszképesebbek voltak a vad típusú egerekkel összehasonlítva (Zhuang és mtsai, 1999). A bemutatott eredmények felvetik annak a lehetıségét, hogy ez a receptor szintén modulálja a szerotonin rendszeren keresztül létrejövı szorongásos reakciókat. Az 5-HT2A/2C receptorok szerepe az 5HT1A receptorok után a leginkább kutatott terület, és a mai napig az 5-HT2C antagonisták, mint anxiolytikumok, alternatív terápiás lehetıséget ígérnek a benzodiazepinekkel szemben. Az akut 5-HT2C/1B agonista mCPP adagolás szorongáskeltı hatású mind emberben, mind pedig rágcsálókban (Charney és mtsai, 1987). A korai, nem szelektív 5-HT2C antagonistákkal (methysergide, metergoline) és a szelektív 5-HT2A/2C antagonista ritanserinnel végzett vizsgálatok szerint az mCPP szorongáskeltı hatása az 5-HT2C agonista hatásának következménye (Kalus és mtsai, 1990; Piggot és mtsai, 1991; Seibyl és mtsai, 1991). Az MK-212 jelő 5-HT2C agonista a hippocampus ventrális részébe adott mikroinjekciója után az emelt keresztlabirintus-teszten szintén szorongásra jellemzı viselkedést tapasztaltak (Alves és mtsai, 2004). Számos experimentális és klinikai vizsgálat bizonyítja, hogy az 5-HT2C antagonisták az agonisták anxiogén hatásával szemben szorongásoldó hatással rendelkeznek. A humán fázis II. vizsgálatokig eljutott ritanserin szorongásoldónak bizonyult generalizált szorongás betegségben, és állatkísérletben is anxiolytikus hatással rendelkezett (Ceulemans és mtsai, 1985; Meert és mtsai, 1989). Kennett és munkatársai bizonyították négy nem szelektív 5-HT2C antagonista (mianserin, 1-NP, ICI-169369, LY 53857) esetében a szorongásoldó hatást Geller-Seifter modellben (Kennet és mtsai, 1994). Az 1990-es évek végétıl egyre több és egyre szelektívebb 5-HT2C antagonista fejlesztése indult el, és bizonyult anxiolytikus hatásúnak a szorongás kísérletes állatmodelljeiben. Ezek a molekulák fıként a GlaxoSmithKline Gyógyszergyárban
29
kerültek kifejlesztésre. A fıbb képviselıik az SB 200646, az SB-24084 és az SB-243213 (Kennett és mtsai, 1994; Martin és mtsai, 2002; Wood és mtsai, 2001). Az 5-HT3 receptor antagonisták kutatása is úgy indult, hogy ezen molekulák potenciális szorongásoldó szerek lesznek. A vizsgálatok elırehaladtával azonban bebizonyosodott, hogy szorongásoldóként nem válnak be, azonban a citosztatikumok kiváltotta hányást rendkívül hatékonyan gátolják. Ma hatékony gyógyszerekként (pl. ondansetron) az onkológiai terápia fontos részei (Wolf, 2000). A legutoljára azonosított 5-HT6 és 5-HT7 receptoroknak is feltételezik a szerepét a szorongásban. Yoshioka és munkatársai kondicionált félelmi reakciókkal 5-HT felszabadulást váltottak ki patkány frontális kéregben, valamint megdermedés reakciót (freezing) észleltek. Az 5-HT felszabadulás gátolható volt 5-HT6 antisense oligonucleotiddal, a megdermedés reakció azonban nem (Yoshioka és mtsai, 1998). Az 5-HT7 receptor szerepét inkább depresszióban feltételezik, azonban szorongásban is lehet szerepe, ugyanis pl. a szelektív 5-HT7 antagonista SB-269970 hatékonynak bizonyult a Vogel féle ivási konfliktus tesztben, az emelt kereszt-labirintus teszten, valamint a 4 terület (four plate) teszten (Wesolowsaka és mtsai, 2006). A fent bemutatottak alapján látható, hogy sem a szorongás terápiája, sem az 5-HT rendszer szerepe nem kellıen tisztázott a szorongásban. Ebbıl következıen minden új és szorongásos zavarban hatékony 5-HT rendszeren keresztül ható farmakon közelebb vihet mind a szorongás patomechanizmusának megismeréséshez, mind pedig az 5-HT rendszer szerepének tisztázásához.
30
ANXIOLYTIKUMOK KUTATÁSA AZ EGIS GYÓGYSZERGYÁRBAN A szorongásoldók kutatása az EGIS Gyógyszergyárban nyugodtan mondható tradicionális
kutatási
területnek.
Az
elsı
az
EGIS
elıdje,
az
EGYT
Gyógyszervegyészeti Gyár által a „benzodiazepin korszakban” 1958-ban forgalomba hozott
molekula
a
meprobamát
([2-(karbamoiloximetil)-2-metil-pentil]karbamát,
Andaxin®) volt. A meprobamát hatásmechanizmusát akkor még nem ismerték, csak jóval késıbb mutatták ki a GABAA receptor modulátor hatását. A meprobamát bevezetése
után
1960-ban
a
trimetozint
(4-(3,4,5-trimetoxibenzoil)morfolin,
Trioxazin®) kezdte forgalmazni az EGIS Gyógyszergyár. A trimetozint követte az 1982-ben bevezetett, az EGIS mai napig forgalomba lévı originális molekulája, a tofizopam
(1-(3,4-dimetoxifenil)-5-etil-7,8-dimetoxi-4-metil-5H-2,3
benzodiazepin,
Grandaxin®, 5. ábra), amelynek sajátossága, hogy 2,3-benzodiazepin származék. Szerkezetének felderítése, két konformációs izomerjének azonosítása külön érdekes és tanulságos történet (Berényi és Blaskó, 1993). A tofizopam után analógjának a girisopamnak
(1-(3-klór-fenil)-4-metil-7,8-dimetoxi-5H-2,3-benzodiazepin)
a
fejlesztése kezdıdött meg (5. ábra). A girisopam fázis II. vizsgálatokig jutott el, ahol metabolitikus problémák miatt a fejlesztését le kellett zárni. Az originális kutatáson kívül a szorongásoldó generikumok területén is fontos szereplı az EGIS Gyógyszergyár. Az EGIS Gyógyszergyár jelenleg generikumként forgalmazza a már említett meprobamátot, az 1998-ban bevezetett 5-HT1A parciális agonista hatású buspiront
(8-(4-(4-(2-pirimidinil)-1-piperazinil-8-azaspiro(4.5)dekán-7,9-dion
hidroklorid, Spitomin®), és a 2002-ben bevezetett GABAA receptor modulátor alprazolamot
(8-kloro-1-metil-6-fenil-4H-[1,2,4]triazolo[4,3-a][1,4]benzodiazepine,
Frontin®). Tofizopam
Girisopam
Deramciclane (EGIS-3886)
CH3 H3C H3C
CH3
O
CH3 H3C
O
H3C
O
N
N
N
O
N
OH H3C
CH3
CH3 O N
O
CH3
CH3
O O
CH3
O
CH3
Cl
OH
5. ábra Az EGIS Gyógyszergyár originális szorongásoldóinak szerkezeti képlete.
31
Az EGIS Gyógyszergyárnak a rendszerváltás utáni legnagyobb és legsikeresebb originális projektje a szorongásoldók kutatása területén a deramciclane projekt. Ebben az idıszakban az originális kutatás egyik megcélzott hatásiránya az 5-HT rendszerre ható potenciálisan anxiolytikus hatású molekulák kutatása volt. Ezen fıprojekt keretében került kiemelésre a deramciclane nevő molekula is (5. ábra). A molekula szintézise igen régen, 1981-ben történt meg. A preklinikai fejlesztés azonban csak 1986ban indult, és 1995-ig tartott. A 1995 utáni idıszakban a deramciclane (EGIS-3886) klinikai fejlesztése során 22 fázis I vizsgálatot végeztek el. A fázis II vizsgálatok (10 db) kedvezı eredményeinek birtokában indultak el a klinikai fázis III vizsgálatok generalizált szorongás betegségben (GAD). A tolerancia vizsgálatok során 150 mg, 300 illetve 600 mg egyszeri dózisban, valamint napi 2x60 mg (4 hétig) ismételt dózisban a deramciclane jól tolerálhatónak bizonyult. GAD indikációban a molekula napi 2x15, illetve 2x30 mg dózisban hatékony volt. A fázis II vizsgálatokat követıen kezdıdött meg a fázis III vizsgálatok sorozata. Három kettıs-vak vizsgálat indult, amelyekben a deramciclane dózisa 1x60 és/vagy 1x30 mg volt naponta. A felsorolt vizsgálatokban közel 2500 beteget kezeltek. A vizsgálatok során, a deramciclane az adott dózisok mellett nagyon jól tolerálhatónak és biztonságosan alkalmazhatónak bizonyult. A deramciclane egyszeri adagolás után (50-600 mg/nap) gyorsan szívódott fel a gyomor-bél rendszerbıl egészséges önkéntesek esetében. A plazma csúcskoncentráció 2,5-4 óra múlva jelentkezett a különbözı dózisszinteken. Az átlag kiürülési felezési idı 24-44 óra között volt (Klebovich és mtsai, 1998; Kanerva és mtsai, 1999). Napi kétszeri adagolás után (2x10-60 mg/nap) 7 napon keresztül a deramciclane farmakokinetikai jellemzıi az egyszeri adagolás utáni jellemzıket mutatta (plazma csúcskoncentráció 3-3,5 óra, átlag kiürülési felezési idı 26-30 óra között). Ugyanez a tendencia folytatódott napi 2x60 mg kezelés esetében, 4 hetes adagolást követıen (plazma csúcskoncentráció 3 óra, átlag kiürülési felezési idı 29 óra, Kanerva és mtsai, 1999). A deramciclane jelen dolgozatban tárgyalt és a fázis II. vizsgálatokban is klinikailag igazolt anxiolytikus hatása mellett kimutatták még a gyomor-bél rendszerre, a
32
kolecisztokinin (CCK) rendszerre, az alvás minıségére gyakorolt jótékony hatását, valamint a neuroprotektív és a kognitív funkciókat javító hatását is (Varga és mtsai, 1999; Détári és mtsai, 1999,). Iparjogvédelmi szempontból a deramciclane védett, termékszabadalom védi 2020-ig.
33
CÉLKITŐZÉSEK
A deramciclane az EGIS Gyógyszergyárban szintetizált originális molekula. A deramciclane az EGIS Nyrt-ben folyó szerotonin projekt keretében került kiemelésre.
A deramciclane terápiás
hatásának
és
hatásmechanizmusának
megismeréséhez az alábbi vizsgálatok elvégzését tartottuk szükségesnek:
1. A deramciclane receptorprofiljának feltérképezése különös tekintettel az 5-HT receptorokra.
2. Az 5-HT rendszerre gyakorolt hatás további bizonyítása in vitro és in vivo módszerekkel.
3. A perifériás és a központi idegrendszeri 5-HT hatások összehasonlítása.
4. A deramciclane esetében kimutatott 5-HT hatás természetének (agonista, antagonista) vizsgálata in vitro és in vivo módszerekkel.
5. A deramciclane szorongásoldó potenciáljának vizsgálata 3 különbözı kísérletes szorongás modellben.
6. A deramciclane spontán motoros aktivitásra gyakorolt hatásának vizsgálata egereken, abból a célból, hogy megismerjük a deramciclane szedatív potenciálját.
34
ANYAGOK ÉS MÓDSZEREK Az állatkísérleteket az Állatvédelmi Törvénynek (1998. évi XXVIII. törvény), valamint a nemzetközi elıírások betartásával végeztük. A kísérletekben használt állatok A kísérletekben hím NMRI egereket (20-30 g), Wistar és Long Evans törzső patkányokat (180-250 g), újzélandi fehér nyulakat (2-2,5 kg), valamint tengerimalacokat (450-460 g) használtunk. Az egereket és a patkányokat a Charles River Magyarország, a nyulakat a Tomker Kft., a tengerimalacokat a Lati Kft szállította. Az állatok tartásának körülményei: szabályozott hımérséklet (23 ± 2 °C) és páratartalom (60 ± 10 %), 12 órás világos-sötét periódus, a fény lépcsızetes be- és kikapcsolásával, reggel 6 és 7, illetve este 6 és 7 óra között (kivéve ha a kísérlet fordított napszaki ritmust kívánt). A rágcsálók préselt rágcsáló tápot kaptak (Altromin, LATI Gödöllı) és csapvizet fogyaszthattak ad libitum. Az állatok laboratóriumba való beérkezése, és a kísérleti felhasználásuk között legalább hét nap telt el. A receptorkötési vizsgálatokhoz sertés agyakat is használtunk, amelyeket a Budapesti XVIII. kerületi vágóhídról szereztünk be. A kísérletekben felhasznált anyagok Metil cellulóz oldat (0,4 térfogat %, Dow Chemicals, USA), (1R,2S,4R)-()dimetilaminoetoxi)-2-fenil-1,7,7-trimetilbiciklo[2.2.1]heptán-2-(E)-buténdioát (Deramciclane, EGIS-3886, EGIS Gyógyszergyár Nyrt.), 3H-prazosin, 3H-idazoxan, 3
H-dihidroalprenolon (3H-DHA), 3H-γ-amino-vajsav (3H-GABA), 3H-2-dipropilamino-
8-hidroxi-1,2,3,4-tetrahidronaftalen, (3H-8-OH-DPAT) 3H-mesulergin, 3H-pyrilamine, (Amersham, Anglia), 3H-diazepam, 3H-spiperone, 3H-5-HT, és 3H-ketanserin (NEN, USA), tranylcypromin, phenoxybenzamine, 5-HT (mindhárom SIGMA, USA), klónozott emberi CCKA receptor, (Packard BioScience, USA), klónozott emberi 5-HT6 receptor (Receptor Biology, USA), klónozott 5-HT7 receptor (Packard BioScience, USA), (1-(2,5-dimethoxy-4-iodophenyl)-2-aminopropane (DOI), ritanserin, ketanserin, mianserin (Research Biochemicals International, USA), diazepam (Richter Gedeon
35
Nyrt, Magyarország), aszkorbinsav (EGIS Gyógyszergyár Nyrt., Magyarország). A felhasznált vegyületek pro anal vagy gyógyszerkönyvi minıségőek voltak. Receptorkötıdési-profil meghatározása Vizsgálatainkban patkány, tengerimalac és sertés izolált agyakat használtunk. Minden kísérletben az agyak meghatározott részébıl vagy az egész agyból nyert membrán preparátumot készítettünk. A fehérjetartalom meghatározásához Bradford módszerét (Bradford, 1976) használtuk. A Ki értékeket Cheng-Prusoff egyenletének (Cheng és Prusoff, 1973) felhasználásával az alábbi módon számítottuk ki: IC50 Ki =
1+
L Kd
IC50 = a vegyület 50%-os leszorítást adó koncentrációja L = a radioligand koncentrációja (amit az adott kísérletben használtunk) Kd = a radioligand disszociációs állandója a receptorhoz A technikai részletek a 3. táblázatban részletesen megtalálhatóak.
36
3. táblázat. A receptorkötési módszerek alapinformációi.
Receptor
Ligand (konc.)
Specifikus aktivítás
Forrás
NSK* (konc.)
Irodalom
α1
3
H-prazosin 0,5 nM
65-85Ci/mmol
patkány agykéreg
phentolamine (4,0 µM)
Greengrass és Bremner, 1979
α2
3
H-idazoxan 0,2 nM
40-60 Ci/mmol
patkány agykéreg
clonidine (10,0 µM)
U'Prichard és Snyder, 1977
H-DHA 1,0 nM
70-110 Ci/mmol
patkány agykéreg
D,L propranolol (10,0 µM)
Bylund és Snyder, 1976
3H-GABA
50-105 Ci/mmol
patkány teljes agy
GABA (100,0 µM)
Chiu és Rosenberg, 1979
H-diazepam 0,5 nM
83,5 Ci/mmol
patkány teljes agy
clonazepam (1,0 µM)
Braestrup és mtsai, 1977
H-SCH-23390 2.8 nM
82 Ci/mmol
patkány striatum
(+)SCH-23390 1 µM
Wallace, 1989
H-spiperone 0,5 nM
15-30 Ci/mmol
patkány striatum
butaclamol (1,0 µM)
Leff és mtsai, 1981
H-8-OH-DPAT 0,7 nM
160-240 Ci/mmol
patkány frontális kéreg
5-HT (10,0 µM)
Peroutka, 1986
H-5HT 2,0nM
15-30 Ci/mmol
patkány striatum
5-HT (10,0 µM)
Peroutka, 1986
H-ketanserin 1,0 nM
60-90 Ci/mmol
patkány frontális kéreg
cyproheptadine (10,0 µM)
Leysen, 1981
H-mesulergin 1,0 nM
3
β GABAA 3
Benzodiazepine D1
3
3
D2 5HT1A
3
3
5HT1B 5HT2A
3
5HT2C
3
70-85 Ci/mmol
sertés choroid plexus
mianserine (1,0 µM)
Pazos és mtsai, 1984
5-HT6 (human)
3
79,2 Ci/mmol
HEK 293 sejtek
methiothepine (1,6 nM)
a szállító leírása szerint
5-HT7 (human)
3
H-LSD 2,7 nM
65 Ci/mmol
CHO sejtek
methiothepine (1,7 nM)
a szállító leírása szerint
H-pyrilamine 0,3 nM
20-30 Ci/mmol
tengerimalac kisagy
pyrilamine (10,0µM)
Tran és mtsai, 1978
H L-364,718 0,21nM
60-87 Ci/mmol
NIH-3T3 sejtek
lorglrumide (370,0 µM)
a szállító leírása szerint
40-60 Ci/mmol
tengerimalac agykéreg
CCK8S (1,0 µM)
Hunter és mtsai, 1993
H-LSD 2,7 nM
H1
3
CCKA
3
CCKB
3
H-PD 140376
*NSK: Nem specifikus kötıdés , konc.: koncentráció
37
Az 5-HT rendszerre gyakorolt hatások vizsgálata A Perifériás 5-HT hatások vizsgálata Az 5-HT2A receptor antagonista hatás vizsgálata nyúl mellkasi aorta csíkon
A hím, újzélandi fehér nyulakat tarkóütéssel megöltük, majd elvéreztettük. Az aortaív utáni szakaszból egy 30 mm hosszú spirális alakú mellkasi aorta darabot kimetszettünk, majd Krebs oldatba helyeztünk. A szövetet a zsír és kötıszövettıl megtisztítottuk, és helikális csavar mentén 3 mm széles csíkokra vágtuk. Egy állatból 4 preparátumot készítettünk, amelyek kb. 30 mm hosszúságúak voltak. A szöveteket 1 g erıvel feszítettük elı, és 37°C-on 90 percig inkubáltuk. A szövetek oxigenizálását és a fiziológiás pH-t, karbogén gázzal való átbuborékoltatással biztosítottuk. A kontrakciókat izometriásan, Hugo Sachs gyártmányú, K-30-as típusú transducer (Hugo Sachs–Harvard Apparatus GmbH, March-Hugstetten, Németország) segítségével mértük, és Multicorder 4 csatornás poligráfon regisztráltuk. Az inkubációs idı utolsó 40 percében mono-amino-oxidáz (MAO) gátlóval (tranylcypromin 10-7 M/l) kezeltük a preparátumokat. A tesztvegyületek esetleges α-adrenerg receptorhoz történı kötıdését antagonistával (phenoxybenzamine 10-8 M/l) gátoltuk meg (Clancy et al., 1985). Az 5-HT antagonista hatás vizsgálatát a 90. percben kezdtük meg. Az 5-HT két, egymás után felvett szubmaximális (10-6 M/l) dózisával kiváltott hatásának tesztelésével a szerotoninra adott válasz stabilitásáról, jó reprodukálhatóságáról gyızıdtünk meg. A két hatás között maximálisan ± 10 % eltérést fogadtunk el. A két kontroll válasz között 40 perces mosási és várakozási idıt hagytunk. Ennek végére az eredeti alaptónus helyreállt. A második kontroll válasz tesztelése utáni mosási idı 30. percében juttattuk a tesztvegyület meghatározott koncentrációját a szervfürdıbe. 10 perces várakozás után vettük fel a szerotonin választ. Így az egyes szerotoninnal kiváltott válaszok tesztelése között 40 perc idı telt el. A deramciclane esetében az alábbi koncentrációkat használtuk: 5x10-6, 10-6, 5x10-7, 10-7, 5x10-8, 10-8, 10-9 M. A referensként használt vegyületek a következı koncentrációban adagoltuk: ritanserin: 10-6, 10-7, 10-8, 10-9, ketanserin: 10-7, 10-8, 5x10-9, 10-9, mianserin: 10-6, 10-7, 5x10-8, 3x10-8, 10-8, 10-9 M.
38
A különbözı tesztvegyület dózisok vizsgálata között ellenıriztük a kontroll 5-HT válasz kiválthatóságát. Csak az eredeti kontroll 5-HT válasz visszatérésekor teszteltük a következı tesztdózist (± 10% kontrakciós nagyság eltérésen belül). A vegyület növekvı koncentrációinak 5-HT választ gátló hatásaiból IC50 értéket határoztunk meg nem lineáris regresszió számítás segítségével (GraphPad Prism 4.0, GraphPad Software Incorporation, San Diego, USA).
Szerotoninnal kiváltott talpödéma gátlás
A kísérletekhez 18 órán keresztül éheztetett, Wistar törzstenyészetbıl származó patkányokat használtunk. Csoportonként hat állatnak gyomorszondán keresztül 30 ml/kg térfogatban csapvizet adtunk. A vizsgálandó anyagokat, illetve a vivıszert egy óra múlva szintén orálisan adagoltuk 10 ml/kg volumenben. Újabb egy óra elteltével a jobb hátsó láb plantáris felszínébe 0,1 ml 30 µg/ml koncentrációjú fiziológiás sóoldatban oldott szerotonint fecskendeztünk. A jobb hátsó láb térfogatát a gyulladáskeltı beadása elıtt és utána 30 perccel pletizmométerrel határoztuk meg. A vegyülettel kezelt csoport lábtérfogat növekedését a kontroll csoport változásához viszonyítva értékeltük. A statisztikai értékelés ANOVA-t követıen Dunnett-teszttel történt (GraphPad Prism 4.0, GraphPad Software Incorporation, San Diego, USA). Az ID50 érték meghatározását lineáris regresszió analízis segítségével végeztük.
Központi idegrendszeri hatások
DOI-val kiváltott fejrázás gátlása patkányokon
Vizsgálatainkban Wistar patkányokat használtunk, csoportonként 10 állatot. Az állatokat a kísérletet megelızı napon helyeztük el abban a szobában, ahol a kísérletet végeztük. A kísérlet napján a deramciclanet (1.0, 3.0, 10.0 mg/kg), a ritanserint (1.0, 3.0, 10.0 mg/kg ) és a vivıanyagot (0.4 % metil cellulóz oldat) 60 perccel a DOI kezelés elıtt adagoltuk szájon át (p.o.). 5 perccel a DOI kezelést követıen kezdtük számolni a „fejrázások” („head twitch”) számát. A fejrázások számlálása 30 percig tartott.
39
A fejrázások számát csoportonként összesítettük, majd kiszámoltuk az átlagot és a standard hibát. A statisztikai feldolgozás egyszempontos variancia analízis segítségével történt. A csoportok közötti szignifikancia meghatározására Dunnett-tesztet használtunk (GraphPad Prism 4.0, GraphPad Software Incorporation, San Diego, USA).
A Szorongásoldó hatás vizsgálata
Vogel –féle ivási konfliktus teszt
Long-Evans patkányokat 48 órán át szomjaztattunk, illetve 24 órán át éheztettünk a kísérletet megelızıen, minimum 8 állatot csoportonként. A vizsgálandó illetve vivıanyagokat az állatok per orálisan kapták, 60 perccel a mérés elıtt. Az anxiolytikus hatást 8 mérıhelyes készülékben (LIKOSYS, Experimetria, Budapest) mértük, Vogel módosított módszere alapján (Vogel és mtsai, 1971). A kísérleti kamra (mérıhely) egy 19 cm x 19 cm x 17 cm mérető plexi doboz fémrács padlóval. A doboz egyik oldalán 5 cm magasságban 3 cm mélyen egy itatócsı nyúlik be. A csıben egy fémszál található, amelyen keresztül az állat áramütést kaphat a nyelvére. A fémszálat és a fémrácsot a patkány teste zárja áramkörré minden nyaláskor. Minden 20. nyalást követıen a készülék az itatócsövön keresztül 2.0 mA erısségő áramütést bocsátott ki 1 másodperc idıtartamig. Az 5 perces mérés alatt azt regisztráltuk, hogy az állatok hány darab áramütést hajlandók elfogadni azért, hogy szomjukat csillapítsák. Az anyaghatást a tolerált áramütésszám %-os növekedésével fejeztük ki. Az átlagot, a szórást, a standard hibát, a %-os hatást és a csoportok közötti különbségek statisztikai szignifikanciáját (ANOVA után Dunnett-teszt) számítógépes program segítségével számoltuk ki (GraphPad Prism 4.0, GraphPad Software Incorporation, San Diego, USA).
Golyótemetés teszt
A golyótemetést egy 22x15.5x14 cm mérető, lyukacsos tetıvel ellátott, 5 cm vastagon, átszitált főrészporral töltött plexi dobozokban (10 db) mértük, Broekkamp és mtsai módszere szerint (Broekkamp és mtsai, 1986). A kísérletekben csoportonként 10 egeret
40
használtunk. A főrészpor tetejére 24 db 1 cm átmárıjő üveggolyót helyeztünk, egymással szoros kontaktusban, nagyjából kört formálva velük a doboz közepén. A vizsgálatban a vizsgált anyagok következı dózisait adagoltuk: deramciclane: 0.3, 1.0, 3.0, 10.0, 30.0 mg/kg p.o., diazepam: 1.0, 2.0, 4.0, 8.0 mg/kg p.o., ritanserin: 1,0, 3,0, 10,0 mg/kg p.o. A vizsgálandó vagy vivıanyaggal történt p.o. kezelés után egy órával a soros csoport állatait a mérıdobozokba helyeztük, majd 15 perc múlva kiemeltük ıket. Dobozonként megszámláltuk azokat a golyókat, amelyek legalább 2/3 részben be voltak fedve az átszitált főrészporral. A betemetett golyók számából csoportonként átlagot számoltunk, majd meghatároztuk a dózisonkénti %-os hatást a kontroll csoport átlagához viszonyítva. A %-os hatásokból a dózishatás összefüggések alapján lineáris regresszióval ID50 értéket számoltunk. A csoportok közötti különbségek statisztikai szignifikanciáját (ANOVA után Dunnett-teszt) számítógépes program segítségével számoltuk ki (GraphPAD Prism 4.0, GraphPad Software Incorporation, San Diego, USA).
Fény-sötét teszt (light-dark teszt)
A kísérletekhez csoportonként 10 egeret használtunk. Az állatokat a kísérlet elıtt legalább két hétig fordított megvilágítású fény-sötétség ciklusban tartottuk (világítás automatikusan lekapcsolt 08 órakor, felkapcsolt 20 órakor). A fény-sötét aktivitást 6 csatornás Animal Activity Collecting System (modell 2012, Rhema Labortechnik, Germany) készülék segítségével mértük. A mérıhelyek (38 x 22 x 15) cm két térrészre voltak osztva, egy zárt, sötét (13 x7x15 cm) félre, és egy nyitott, erısen megvilágított (25x15x15 cm) részre. A két térfelet 5 x 5 cm-es kapu kötötte össze. Az állatok aktivitását a készülék az állatok mozgása által okozott mágneses térerısség megváltozásával mérte, az adatokat a mérés végeztével számítógéphez továbbította adatfeldolgozás céljából. A vizsgálatban a vizsgált anyagok következı dózisait adagoltuk: deramciclane 0,3; 1,0; 3,0 mg/kg ip., diazepam 0,3; 1,.0; 3.0 mg/kg ip. A vizsgálandó vagy vivıanyaggal (0,4 % metil cellulóz) kezelt állatokat sc. kezelés után 20 perccel a mérıhelyekre helyeztük, majd 8 percen keresztül regisztráltuk az állatok aktivitását. Az átlagot, a szórást, a standard hibát, és a csoportok közötti különbségek
41
statisztikai szignifikanciáját (ANOVA után Dunnett-teszt) számítógépes program segítségével számoltuk ki (GraphPad Prism 4.0, GraphPad Software Incorporation, San Diego, USA). A nyitott, megvilágított térfélre történı átlépések számának szignifikáns növekedését tekintettük anxiolytikus hatásnak.
A spontán motoros aktivitásra gyakorolt hatás mérése egereken A spontán motilitásra gyakorolt hatást 10 mérıhelyes (csatornás) "Digitál moti-méter" típusú készülékkel (a készüléket az EGIS Gyógyszergyárban gyártották) végeztük. A kísérleteinkben csoportonként 10 egeret használtunk. A vizsgált anyagok következı dózisait adagoltuk: deramciclane: 12,5, 25,0, 50,0, 100,0, 150,0 mg/kg p.o., diazepam: 1,0, 3,0, 10,0, 30,0, mg/kg p.o., ritanserin: 12,5, 25,0, 50,0 mg/kg p.o. A vivıanyag 0.4 %-os metil cellulóz volt. Az állatok mozgását mérıhelyenként (44 cm x 8 cm x 10 cm fémfalú doboz) három párhuzamos infravörös fénysugár megszakítása jelezte, amit a készülék regisztrált. A vizsgálandó ill. a vivıanyag per os adagolása után 1 óra múlva helyeztük a készülékbe az állatokat, és 30 percen keresztül regisztráltuk az infravörös fénysugár-megszakítások számát. Az infrasugár megszakítások számából csoportonként átlagot számoltunk, majd dózisonkénti %-os hatást, a kontroll csoport átlagához viszonyítottuk. A %-os hatásokból a dózishatás összefüggések alapján lineáris regresszió módszerével ID50 értéket számoltunk. A csoportok közötti különbségek statisztikai szignifikanciáját (ANOVA,
Dunnett-teszt) számítógépes program segítségével határoztuk meg
(GraphPAD Prism 4.0 GraphPad Software Incorporation, San Diego, USA).
42
EREDMÉNYEK Receptorkötıdési-profil meghatározása
Az eredményeinket a 4. táblázatban foglatuk össze. Eredményeink szerint a deramciclane legerısebb kötıdést az 5-HT2 receptorcsalád receptorjai közül az 5-HT2A (11 nM) és az 5-HT2C (8,7 nM) receptorhoz mutatta. Közepes erısségő kötıdést mutatott a σ1 (52 nM), az 5-HT6 (70 nM), az 5-HT7 (105 nM) és D2 (113 nM) receptorokhoz. Alacsony, biológiailag nem számottevı affinítást mutatott (Ki >1000 nM, ezért a táblázatban külön nincs feltüntetve) a következı receptorokhoz: α1, α2, β, D1, 5-HT1A, benzodiazepine, GABAA, CCKA, CCKB, H1. 4. táblázat. A deramciclane affinitása különbözı agyi receptorokhoz. Receptor
Ki (nM)±SE
5-HT2C
8,7±0,7
5-HT2A
11±1,5
σ1
52±8,0
5-HT6
70±0,9
5-HT7
105±3,2
D2
113±10,0
Az adatok minimum 3 párhuzamos kísérlet átlagát jelentik
Az 5-HT rendszerre gyakorolt hatások vizsgálata
A perifériás 5-HT hatások vizsgálata
Az 5-HT2A receptor antagonista hatás vizsgálata nyúl mellkasi aorta csíkon
Mindhárom általunk vizsgált vegyület hatékonyan gátolta az 5-HT szubmaximális dózisával kiváltott kontrakciókat a nyúl mellkasi aorta csíkon.
43
Izolált szervi kísérletekben a deramciclane gátló hatása egy nagyságrenddel elmaradt a mianserin, és két nagyságrenddel gyengébbnek bizonyult, mint a ketanserin és ritanserin hatása (5. táblázat).
5. táblázat. A deramciclane hatása szerotoninnal kiváltott kontrakciókra nyúl mellkasi aorta preparátumon. Vegyület
IC50 (M)
n
Deramciclane
4,2x10-7
3
Ketanserin
3,5x10-9
3
Ritanserin
5,5x10-9
3
Mianserine
2,1x10-8
3
A kontroll kísérletben a desztillált víz és az aszkorbinsav oldat által kiváltott maximális elernyedés kevesebb volt, mint 20%.
Szerotoninnal kiváltott talpödéma gátlás
A patkánytalpba fecskendezett 5-HT jelentıs (0,7-0,9 ml) lábtérfogat növekedést (talpödéma) okozott (6. ábra). Mind a deramciclane, mind pedig a ritanserin dózisfüggıen gátolta a szerotoninnal kiváltott talpödémát patkányokon (6. ábra). A ritanserin esetében a statisztikailag szignifikáns hatás (minimum hatékony dózis) 2 nagyságrenddel alacsonyabb dózisban (1,0 mg/kg p.o.) jelentkezett, mint a deramciclane beadása után (30,0 mg/kg p.o.), és az ID50 érték is magasabb volt egy nagyságrenddel (6. ábra; 6. táblázat).
44
lábtérfogat növekedés (ml)
0.9 0.8
*
0.7 0.6 0.5
**
**
0.4 0.3 0.2
**
**
0.1 0.0 kontroll
10
30
100
kontroll 0,3
Deramciclane mg/kg po.
1
3
10
Ritanserin mg/kg po.
6. ábra. A deramciclane és a referens ritanserin hatása a szerotoninnal kiváltott talpödémára patkányokon. Elıkezelési idı vizsgálandó anyaggal 60 perc a szerotonin beadása elıtt, szerotonin 30 perccel a mérés elıtt. N= 10/csoport, ** =p <0,01 deramciclane F2,17=16,6, ritanserin F4,29=36,9 ANOVA után Dunnettteszt.
6. táblázat. A deramciclane és a ritanserin ID50 értékei a szerotoninnal kiváltott talpödéma teszten patkányokon.
Vegyület
ID50 mg/kg p.o.
Legnagyobb megfigyelt
Dózisok
gátlás (%)
száma
Deramciclane
20,9
86,0
3
Ritanserin
2,0
93,7
4
Központi idegrendszeri hatások
A DOI-val kiváltott fejrázás (head twitch) gátlása patkányokon
A DOI 0,5 mg/kg ip. adagolást követıen a 30 perces mérési intervallumban szignifikáns módon megemelte a fejrázási („head twich”) reakciók számát patkányokon (7. ábra).
45
A deramciclane a ritanserinnel azonos nagyságrendben, dózisfüggıen gátolta a DOI-val kiváltott fejrázásokat. A hatás minden vizsgált dózisban (1,0 3,0 10,0 mg/kg p.o.), mindkét vegyület esetében statisztikailag szignifikánsnak bizonyult (p<0,05 Dunnettteszt, 7. ábra).
30
##
Fejrázások száma
##
20
**
** **
**
10
** 0
kontroll
0.5
1,0
DOI ip.
3,0
10,0 mg/kg
** kontroll
Deramciclane po.
0,5 DOI ip.
1,0
3,0
10,0 mg/kg
Ritanserin po.
7. ábra. A deramciclane és a referens ritanserin hatása a DOI-val kiváltott „fejrázás” reakcióra. Elıkezelési idı: vizsgálandó anyag 60 perc DOI elıtt, DOI 5 perc a mérés megkezdése elıtt. Mérési idıtartam 30 pec. N= 10/csoport. ## = p<0,01 deramciclane F4,30=34, ritanserin F4,30=34, a DOI-val kezelt csoprthoz viszonyítva, **= P<0,01, ANOVA után Dunnett-teszt a kontroll csoporthoz viszonyítva.
Szorongásoldó hatás Vogel-féle ivási konfliktus teszt Mindhárom kísérlet esetében (deramciclane, diazepam, ritanserin) a 2 mA erısségő 1 másodpercig tartó nyelvre adott áramütés szignifikánsan csökkentette a nyalásszámot (deramciclane: nyalások átlaga a kontroll csoportban 48,8±5,0, nyalások átlaga az áramot kapott csoportban 7,6±1,2; 8. ábra, diazepam: nyalások átlaga a kontroll csoportban 44,9±5,0, nyalások átlaga az áramot kapott csoportban 7,6±1,4; 9. ábra,
46
ritanserin: nyalások átlaga a kontroll csoportban 57,5±4,8, nyalások átlaga az áramot kapott csoportban 14,9±2,8; 9. ábra). A deramciclane szignifikánsan gátolta a nyalások számának csökkenését 1,0 mg/kg (nyalások átlaga 29,0±5,8) és 10,0 mg/kg (nyalások átlaga 43,0±3,0) orális kezelést követıen (8. ábra). A diazepam 0,3 (nyalások átlaga 28,3±5,2) 1,0 (nyalások átlaga 28,8±6,9) és 3,0 (nyalások átlaga 26,3±5,9) mg/kg dózisokban volt hatékony (9. ábra). A ritanserin 0,3 (nyalások átlaga 32,6±6,1) és 3,0 (nyalások átlaga 31,6±14,1) mg/kg dózisokban gátolta az elfogadott áramütések számának csökkenését, a hatás azonban nem érte el a statisztikai szignifikancia szintjét (9. ábra).
60
** áramelfogadások száma
50
**
40
30
20
## 10
0
kontroll
áram 2 mA/1sec
0.1
0.3
1
3
10
deramciclane mg/kg po.
8. ábra. A deramciclane hatása a nyalások mennyiségére a Vogel-féle ivási konfliktus teszten. Elıkezelési idı 60 perc p.o. Mérési idıtartam: 5 perc. N= minimum 8/csoport ##= P<0,01 (F6,49=13,34 ANOVA után Dunnett-teszt) a kontroll csoporthoz viszonyítva, ** = P<0,01 az áramütést kapott csoporthoz viszonyítva (anyaghatás).
47
60
áramelfogadások száma
50
40
*
* *
30
##
20
## 10
0 kontroll áram 0.3 1 3 2mA/1 sec diazepam mg/kg po.
kontroll áram
0,3
1
3
2mA/1 sec ritanserin mg/kg po.
9. ábra. A diazepam és a ritanserin hatása a nyalások számára Vogel-féle ivási konfliktus teszten. Elıkezelési idı 60 perc p.o.. Mérési idıtartam: 5 perc. N= minimum 8/csoport ##= P<0,05 (diazepam:F3,28= 3,71 ritanserin F4,35=9,76 ANOVA után Dunnett-teszt) a kontroll csoporthoz viszonyítva, * = P<0,05 az áramütést kapott csoporthoz viszonyítva (anyaghatás).
Golyótemetés teszt A vivıanyaggal kezelt (kontroll csoport) egerek specifikus golyótemetı viselkedést mutatnak (az eltemetett golyók átlagszáma 16,2±1,5; 10. ábra). Mindhárom vizsgált anxiolytikum dózisfüggıen gátolta az egerek golyótemetı viselkedését (11. ábra). A hatás a deramciclane esetében 10,0 (eltemetett golyók átlagszáma 8,3±2,6) és 30,0 (eltemetett golyók átlagszáma 4,1±1,5) mg/kg p.o. dózisokban staisztikailag szignifikánsnak bizonyult (10. ábra). A deramciclane ID50 értéke ugyanabba a dózistartományba esett, mint a referensként használt diazepam és ritanserin ID50 értéke (7. táblázat). A 3 vizsgált molekula közül a diazepam mutatta a legmeredekebb dózis-hatás görbét (11. ábra).
48
temetett golyók száma
20
15
** 10
** 5
0
kontroll
0,3
1,0
3,0
10,0
30,0
deramciclane mg/kg po.
10. ábra. A deramciclane hatása egerek golyótemetı viselkedésére.
é m te ó y lo G
után Dunnett-teszt).
% ()s á ltg
Elıkezelési idı 60 perc. Mérési idıtartam 15 perc. N= 10/csoport **= P<0,05 (F5,54=4,65, ANOVA 0 D ó 1 ,2 3 4 5
zs (ik )g o m /p .
100 90
Golyótemetés gátlás (%)
80
Deramciclane Diazepam Ritanserin
70 60 50 40 30 20 10 0 0,1
1
10
100
Dózis (mg/kg p.o.)
11. ábra. Különbözı anxiolytikumok golyótemetést gátló hatásának dózis-hatás összefüggése. Elıkezelési idı 60 perc. Mérési idıtartam 15 perc. N= 10/csoport
49
7. táblázat. Különbözı anxiolytikumok ID50 értékei golyótemetés teszten
Vegyület
ID50 mg/kg p.o.
Legnagyobb megfigyelt
Dózisok
gátlás (%)
száma
Deramciclane
7,1
74,7
5
Diazepam
3,3
78,1
4
Ritanserin
3,7
76,0
3
Fény-sötét tesz (light-dark teszt)
A kezeletlen csoportban (kontroll csoport) az egerek a 8 perces mérési idı alatt átlagosan 24,7±1,2 alkalommal léptek át a megvilágított térfélre (12. ábra). A deramciclane 3,0 mg/kg dózisban sc. adagolás után szignifikánsan növelte az átlépések számát (átlépések átlaga 31,4±2,6) az erısen megvilágított térfélre (12. ábra). A referensként használt diazepam 1,0 m/kg sc. dózisban növelte (átlépések átlaga 30,4±1,4), 3,0 mg/kg dózisban szignifikánsan csökkentette (átlépések átlaga 15,0±2,3) az átlépési aktivitást (12. ábra). A kontroll csoport összaktivitásának átlaga a kísérlet során 613,6±7,8 mozgásegység volt (13. ábra). A deramciclane egyik vizsgált dózisban sem befolyásolta az állatok összaktivitás szintjét (összaktivitás átlaga 610,6±10,5 – 635,5±16,8 között; 13. ábra). A diazepam 3,0 mg/kg dózisban szignifikánsan csökkentette az állatok összaktivitás szintjét (összaktivitás átlaga 448,0±37,2; 13. ábra).
50
** ** Átlépések száma a világos térfélbe
30
20
**
10
0
kontroll
0,3
1,0
3,0
0,3
deramciclane mg/kg sc.
1,0
3,0
diazepam mg/kg sc.
12. ábra. A deramciclane és a diazepam hatása az erısen megvilágított térfélre történı átlépésekre fény-sötét tesztben. Elıkezelési idı 20 perc. A mérés idıtartama 8 perc. N= 10/csoport, **=p<0,01 (deramciclane: KruskalWallis ANOVA után Mann-Whitney U-teszt: z=-2,18, diazepam: Kruskal-Wallis ANOVA után MannWhitney U-teszt: z=-2,75).
800
összaktivítás
600
** 400 200 0 kontroll 0,3
1
3
0,3
deramciclane mg/kg sc.
1
3
diazepam mg/kg sc.
13. ábra. A deramciclane és a diazepam hatása az egerek 8 perc alatt mért teljes aktivitására. Elıkezelési idı 20 perc. N= 10/csoport, ** =P<0,01 (Kruskal-Wallis ANOVA után Mann-Whitney Uteszt: z=-3,06)
51
A spontán motoros aktivitásra gyakorolt hatás mérése egereken
A spontán motoros aktivitás mérése során a 30 perces mérési intervallum alatt a kezeletlen egerek csoportja (kontroll csoport) átlagosan 817,5±82,0 infrasugár megszakítást produkált (14. ábra). A deramciclane az egerek spontán motoros aktivitását dózisfüggıen gátolta. A hatás 25 mg/kg p.o. dózistól statisztikailag szignifikáns (átlagmegszakítások 25,0 mg/kg 365,2±50,9; 50,0 mg/kg 276,5±34,2; 100 mg/kg 125,0±13,1; 150,0 mg/kg 95,4±20,8; 14. ábra). A referensként használt ritanserin a deramciclannal azonos dózistartományban mutatott aktivitást csökkentı hatást (15. ábra; 8.táblázat). A diazepam dózis-hatás görbéje jelentısen eltér a deramciclane és ritanserine dózis-hatás görbéitıl. A ritanserin és a deramciclane esetében a dózis-hatás görbék meredeksége azonosnak tekinthetı. A diazepam esetében alacsony dózisokban már jelentıs gátló hatásokat tapsztaltunk (15. ábra).
infrasugár megszakítások száma
1000
800
600
** 400
** **
200
0
kontroll
12.5
25
50
100
**
150
deramciclane mg/kg po.
14. ábra. A deramciclane hatása egerek spontán motoros aktivítására. Elıkezelési idı 60 perc. A mérés idıtartama: 30 perc. N=10 állat/csoport. **= p<0,01 (F5,66=29,7, ANOVA után Dunnett-teszt).
52
100
Motoros aktivitás gátlás (%)
90 80
Deramciclane Diazepam Ritanserin
70 60 50 40 30 20 10 0 0,1
1
10
100
1000
Dózis (mg/kg p.o.)
15. ábra. Különbözı anxiolytikumok spontán motoros gátló hatásának dózis-hatás összefüggése.
tk isaorvM á
tá)slg(%
Elıkezelési idı 60 perc, mérési idıtartam 30 perc. N=10 állat/csoport. 054321,D ó
iz).os(/p m gk
8. táblázat. Különbözı anxiolytikumok spontán motoros aktivitás gátló hatásának ID50 értékei.
Vegyület
ID50 mg/kg p.o.
legnagyobb megfigyelt
Dózisok
gátlás (%)
száma
Deramciclane
31,5
88,3
4
Diazepam
6,9
74,0
4
Ritanserin
27,2
69,3
3
53
MEGBESZÉLÉS
Az (1R,2S,4R)-(-)dimetilamoinoetoxi)-2-fenil-1,7,7-trimetilbiciklo[2.2.1]heptán-2-(E)buténdioát (deramciclane, EGIS-3886) az EGIS Gyógyszergyár által fejlesztett originális molekula (5. ábra). Az elvégzett vizsgálataink szerint a deramciclane jelentıs affinitást mutat az agyi 5-HT2A (Ki = 11 nM) és 5-HT2C (Ki = 8,7 nM) receptorokhoz (4. táblázat). Biológiai szempontból elhanyagolható kötıdés jellemzi az adrenerg (α1, α2, β), a D1, 5-HT1A, GABAA, benzodiazepine, CCKA, CCKB, és a H1 receptorokhoz. A receptorprofilját tekintve a deramciclane a ritanserinhez áll a legközelebb, a ritanserin azonban, nagyobb affinitást mutat a D2, a H1 az α1, és α2 receptorokhoz (Leysen és mtsai, 1985). A deramciclane támadáspontja lehet továbbá, a vizsgált receptorok közül, a σ1 (Ki = 52 nM), az 5-HT6 (Ki = 70 nM), 5-HT7 (Ki = 105 nM) és a D2 (Ki = 113 nM) receptorok, ezekhez
a
vegyület
kötıdése
közepesnek
mondható
(4.
táblázat).
Korábbi
vizsgálatainkból az is ismert, hogy a deramciclane nem gyakorol számottevı hatást az 5-HT3 receptorra (Gacsályi és mtsai, 1996). Az 5-HT3 receptor felelıs az 5-HT infuzió (iv.) által kiváltott erıs szívfrekvencia csökkenésért (Bezold-Jarisch reflex). Ezt a fiziológiás választ a deramciclane nem befolyásolta (Gacsályi és mtsai 1996). A receptorkötési vizsgálatokból nem eldönthetı, hogy amennyiben a vegyület számottevı affinitást mutat adott receptorhoz, a hatás természete milyen jellegő (agonista, antagonista, parciális agonista, inverz agonista stb.). A hatás természetére vonatkozó információ csak a vizsgált vegyületnek az adott receptorhoz tartozó másodlagos hírvivı rendszerre gyakorolt hatásából nyerhetı. Ilyen vizsgálat a fent említett receptorok közül az 5-HT2C receptor esetében készült Pälvimäki és mtsai által (Pälvimäki és mtsai 1998). Az 5-HT2C receptor esetében a másodlagos hírvivı rendszer a foszfolipáz-C rendszer, amely az inozitol-trifoszfát (IP3) hidrolízisén keresztül fejti ki a hatását. Amennyiben az 5-HT2C receptort ingereljük, a inozitol-trifoszfát hidrolízis fokozódik, amennyiben gátoljuk, az inozitol hidrolízis gátlódik. A deramciclane vizsgálata során kimutatták, hogy az 5-HT ingerlés hatására megnövekedett inozitol-trifoszfát hidrolízist a vegyület koncentráció-függıen gátolta,
54
tehát antagonistaként viselkedett (IC50 = 168 nM, Pälvimäki és mtsai, 1998). Az adott vizsgálatban azonban a deramciclane a choroid plexusban, az inozitol-trifoszfát hidrolízis alapaktivítást is gátolta, ami inverz agonista hatásjellegre utalt (Pälvimäki és mtsai 1998). Az inverz agonista hatás jelentısége nem ismert, azonban olyan esetben, amikor pl. a patológiás állapot hátterében magas receptor alapaktivitás („constitutional activity”) állhat, az inverz agonisták terápiás jelentıséggel rendelkezhetnek (Shenker és mtsai, 1993). A receptorkötési vizsgálatokban kapott eredmények alátámasztására vizsgáltuk a deramciclane hatását olyan in vivo és in vitro módszerekkel amelyek a centrális és a perifériás 5-HT2A/2C mechanizmus szempontjából szolgáltatnak további eredményeket, továbbá megerısíthetik a vegyület antagonista hatásának természetét. Az izolált szervi módszerek széles körben elterjedtek a különbözı farmakonok adott receptorokra gyakorolt hatásainak kimutatására. Az izolált nyúl aorta preparátumon az 5-HT receptor populáció pontosan definiált. Az elvégzett vizsgálatok a különbözı agonista és antagonista vegyületekkel azt mutatták, hogy az izolált aorta preparátumon az 5-HT2A altípushoz tartozó szerotonin receptorok dominálnak (Apperley és mtsai, 1976; Maayani és mtsai, 1984). Az 5-HT2A receptorok dominanciáját az aorta preparátumon saját vizsgálataink is alátámasztották. Az 5-HT2A/2C antagonista ritanserin, az 5-HT2A antagonista ketanserin, és az 5-HT2A/2C antagonista mianserin is jelentısen, és koncentráció-függıen gátolta a szerotoninnal kiváltott összehúzódásokat a nyúlból izolált aorta preparátumon (5. táblázat). A deramciclane, a felhasznált referens molekulákhoz hasonlóan, a vizsgálatainkban antagonistaként viselkedett, és hasonló módon, koncentráció-függıen gátolta az 5-HTval kiváltott kontrakciókat (5. táblázat). Meglepı módon azonban a deramciclane hatása egy nagyságrenddel magasabb koncentráció tartományban (IC50 = 420 nM) jelentkezett, mint az agyi szövetekben elvégzett vizsgálatokban (5-HT2A receptorkötés: Ki =11 nM). A referens molekulaként használt 5-HT2A/2C antagonista ritanserin, a deramciclane-tól eltérıen, közel azonos erısséggel kötıdött az agyi 5-HT2A receptorokhoz (IC50 = 0,9 nM), és gátolta az 5-HT-vel kiváltott kontrakciókat az aorta preparátumon (IC50 = 5,5 nM). A ketanserin esetében az agyi szövetekben mért 5-HT2A receptorkötıdés (Ki = 2,2 nM, Awoters, 1985) ugyanabba a koncentráció tartományba esett, mint az aorta csíkon alkalmazott koncentráció tartomány (IC50 =3,5 nM). A mianserin a deramciclane-hoz
55
hasonlóan egy nagyságrenddel jobban kötıdött az agyi 5-HT2A receptorokhoz (Ki = 2,1 nM), mint a periférián található 5-HT2A receptorokhoz (IC50 = 21,0 nM). A szerotonin szerepe a gyulladásos ödéma kialakulásában intenzíven kutatott terület. Már az 1950-es évek végén ismert volt, hogy patkány végtagba fecskendezett 5-HT ödémás reakciót vált ki (Parott és West, 1958). Az 1990-es évek közepétıl az is ismert, hogy az 5-HT2 receptor antagonisták megakadályozzák a szerotoninnal kiváltott ödéma kialakulását rágcsálók végtagjain. Igy az 5-HT2A antagonista ketanserin és az 5-HT2A/2C antagonista mianserin, valamint egyéb 5-HT2A antagonisták kivédték az ödéma kialakulását patkányok talpában (Bryant és mtsai 1996). A deramciclane a referens ritanserinhez hasonlóan antagonistaként viselkedett az adott modellben és dózisfüggı módon, hatékonyan gátolta az 5-HT patkánytalpba fecskendezése után kialakuló ödémát (6. ábra). Mindazonáltal hatékonysága a fentebb ismertetett izolált aorta modellben tapasztaltakhoz hasonlóan egy nagyságrenddel elmaradt a ritanserin hatékonyságától (6. táblázat). Ezen eredmény, az aorta preparátumon mért eredményekkel együtt, szintén eltér a receptorkötési vizsgálatokban kimutatott eredményektıl, és annak lehetıségét veti fel, hogy a deramciclane perifériás és központi idegrendszeri szerotonin hatása eltérı erısségő lehet. A megfogalmazott hipotézis további igazolására megvizsgáltuk a deramciclane-t egy újabb in vivo központi idgrendszeri, az 5-HT rendszerre gyakorolt hatására vonatkozólag informatív modellben, az úgynevezett DOI-val kiváltott „fejrázás” („head twitch”) teszten patkányokon. A legtöbb emlıs állat esetében megtalálható az úgynevezett spontán fejrázó viselkedés. Ez a fej gyors ritmikus rázása a hosszanti tengelye körül. A kutyán a viselkedést „vizes kutya rázásnak” („wet dog shake”), a rágcsálókon „fejrázásnak” („head twich”) nevezik. Amennyiben a rágcsálókat olyan vegyülettel kezeljük (pl 5HT), amely ingerli a centrális 5-HT receptorokat, a fejrázások száma szignifikánsan növekszik (Corne és mtsai, 1963; Bedard és Pycock, 1977). A relatíve szelektív 5HT2A/2C agonista DOI és DOB szintén képes „fejrázást” kiváltani rágcsálókon (Midlemiss és Tricklebank, 1992). A DOI-val kiváltható fejrázás hátterében az 5-HT2A receptor ingerlésének következményét feltételezik (Schreiber és mtsai, 1995). Ezt támasztja alá, hogy a szelektív 5-HT2A antagonista SR 46349B és MDL 100907 hatékonyan gátolja a DOI-val kiváltott fejrázást. Az SR 46349B (Rinaldi-Carmona és
56
mtsai 1992; 1993) egy olyan properone-oxin származék, amely 30-szor erısebben kötıdik az agyi 5-HT2A receptorokhoz, mint az 5-HT2C receptorokhoz. Krónikus SR 46349B adagolás megnöveli a kérgi 5-HT2A receptor sőrőséget, amivel párhuzamosan megnı a fejrázási válaszkészség (Rinaldi-Carmona és mtsai, 1992; 1993). A módszer tehát a központi idegrendszeri 5-HT2A antagonista hatás mérésére alkalmas. A deramciclane és a ritanserin az általunk elvégzett vizsgálatokban jelentısen gátolta a DOI-val kiváltott fejrázást, megerısítve a centrális 5-HT2A antagonista hatásukat (7. ábra). A két molekula esetében a hatékonyság gyakorlatilag azonos volt (7. ábra). A DOI-val kiváltott fejrázás teszten kapott eredmények alátámasztják azon hipotézisünket, miszerint a deramciclane 5-HT2A/2C antagonista a receptorkötési, izoláltszervi, és in vivo kísérletek eredményei alapján. A perifériás szerotonin rendszerre gyakorolt hatása legalább egy nagyságrenddel gyengébb, mint a központi idegrendszeri szerotoninerg hatása. Ez a központi idegrendszeri preferencia elınyös lehet a deramciclane terápiás hatását tekintve, hiszen a perifériás mellékhatások elıfordulásának esélyét csökkenti. A deramciclane receptor profiljából és az egyéb in vivo és in vitro módszerekkel alátámasztott
5-HT
rendszerre
gyakorolt
hatásából
feltételezhetı
esetleges
alkalmazhatósága szorongásos kórképek terápiájában (Gacsályi és mtsai 1997). Az irodalmi áttekintést tartalmazó bevezetésben már olvasható, hogy nincs konszenzus abban a tekintetben, hogy az agyi 5-HT rendszer mőködésének gátlása vagy fokozása szükséges-e a szorongásoldó hatás kialakulásához. Mindazonáltal az agyi szerotoninerg rendszer funkcionális aktivitását csökkentı anyagok állatkísérletben, az úgynevezett konfliktus modellekben hatékonynak mutatkoztak (Graeff és Schoenefeld, 1970). Konfliktus modelleknek azokat a modelleket nevezzük, ahol az állat valamilyen kiváltott viselkedésválaszát (pl. pedál lenyomása táplálék szerzéséért, ivási viselkedés szomjaztatás után, kinyúló fémcsı az alomból, amely érdeklıdést vált ki stb.) büntetéssel gátoljuk, vagy csökkentjük (pl. nyelv, vagy talpsokk levegı szembefújás stb.). Ilyen tesztek a Vogel-féle ivási konfliktus teszt, a csısokk teszt („shock probe conflict model”), a Geller konfliktus modell (Treit, 1984). Az 5-HT1A agonista buspiron, gepirone, ipsaspirone, zalospirone a konfliktus modellben megnövelte a büntetések elfogadását patkányon (Hascoet, 1994), a krónikusan adagolt szerotonin felszabadulást okozó PCPA pedig 3 nap után markánsan csökkentve az agyi szerotonin szintet, fokozta az nyalások számát a Vogel-féle ivási konfliktus teszten (Söderpalm és Engel, 1989).
57
Az általunk használt Vogel-féle ivási konfliktus modellben a 2 mA erısségő áram 24 órás szomjaztatás után jelentısen lecsökkentette a ivási viselkedést mindhárom elvégzett kísérletben (deramciclane, diazepam, ritanserin, 8., 9. ábrák). A deramciclane számottevıen megemelte az ivási aktivitást a sokk ellenére, amelynek következtében növekedett a nyalások száma. A deramciclane az adott tesztben, U alakú dózis-hatás görbét mutatott a hatás 1,0 és 10,0 mg/kg orális kezelést követıen szignifikánsanak mutatkozott, a 3,0 mg/kg dózisban azonban nem érte el a statisztikai szignifikancia szintjét (8. ábra). Az U alakú dózis-hatás egyik lehetséges magyarázata az, ami a konfliktus modellek hátrányát is jelenti, hogy az individuális variabilitásra nagyon érzékenyek a konfliktus modellek (Treit, 1984). A Vogel módszerrel mért eredmények megerısítették a korábbi vizsgálatokban kapott eredményeinket. Korábban azt bizonyítottuk, hogy a deramciclane ip. adagolás után is jelentıs aktivitást mutatott Vogel módszeren, és már 0,3 mg/kg dózisban fokozta az áramelfogadások számát (Gacsályi és mtsai, 1988). A jelen orális kezelést követı kísérleteinkben a diazepam mindhárom vizsgált dózisban jelentıs, szignifikáns hatást mutatott. Az azonos dózisában mért aktivitás azonosnak mondható a deramciclane 1.0 mg/kg dózisban mért hatékonyságával (9. ábra). Mivel 10,0 mg/kg dózisban nem történt mérés a diazepam esetében, nem összehasonlítható a diazepam és a deramciclane ebben a dózisban mért hatása, ugyanakkor látható, hogy a deramciclane 10,0 mg/kg kezelést követıen visszaállította az áramelfogadások számát a kontroll csoport áram nélküli ivási szintjére (8. ábra). A ritanserin 0,3-3,0 mg/kg dózistartományban az általunk kivitelezett vizsgálatban nem mutatott szignifikáns hatást. A tendencia az 1,0 és 10,0 mg/kg dózisokban (a deramciclane-hoz hasonlóan) azonban jól látszik (9. ábra). A ritanserin az irodalomban fellelhetı korábbi vizsgálatokban hatékonynak mutatkozott Vogel teszten, azonban az adott hivatkozásban leírt kísérletekben a 3 vizsgált sc. dózisból (2,5; 10,0; 25,0) csak a 2,5 mg/kg dózisban mutatkozott a hatás szignifikánsnak, valamint a kísérleti körülmények is jelentısen eltértek (pl. az áramerısség 0.6 mA, Meert és Janssen, 1984). Egy lehetséges magyarázata a ritanserin gyenge hatékonyságának a kifejezett D2 és α1 receptor affinitása (D2 kötıdés: IC50 = 70 nM, α1 kötıdés IC50 = 97 nM, Leysen és mtsai 1985). A D2 és α1 antagonista hatás aktivitás csökkenéssel jár együtt. Az erıs D2 és α1 hatással rendelkezı neuroleptikumok szedatívak, csökkentik a spontán motoros aktivitást (Bourin és Briley, 2003). Mivel a Vogel-féle ivási konfliktus
58
modell
büntetés
alapú
modell,
további
szorongásmodellekben
is
végeztünk
vizsgálatokat amelyben nem alkalmaztunk gátló vagy elkerülést elıhívó ingereket. Az 1980-as évek elején Crawley és munkatársai használták elıször az úgynevezett „fény-sötét módszert” („light-dark discrimination model”) egereken. A módszer egy olyan készülék használatát igényelte, amelyikben egy erısen megvilágított nagyobb, átlátszó falú, és egy kisebb, sötét, nem átlátszó falú dobozt egy kis átjárható kapu kötött össze. Az egér számára a megvilágított terület averzív volt, ezért ideje többségét a sötét térfélen töltötte. A felderítési motiváció azonban arra ösztönözte, hogy kimerészkedjen a világos területre. Azokat az anyagokat, amelyek szignifikánsan megnövelték az átlépési gyakoriságot az egyik térfélrıl a másikra szorongásoldónak tekintették (Crawley és Goodwin, 1980; Crawley 1981). A módszer leírásakor elsısorban
a
benzodiazepin
típusú
szorongásoldók
(diazepam,
medazepam,
chlordiazepoxide stb.) hatásait vizsgálták. Számos benzodiazepin, valamint a meprobamát szorongásoldónak bizonyult a fény-sötét modellben (Crawley, 1981). A clorgyline és a triciklusos antidepresszánsok ezzel ellentétben nem mutattak szorongásoldó hatást (Crawley, 1981). A fény-sötét modellben vizsgált 5-HT rendszerre ható molekulák közül a buspiron, a 8-OHDPAT, a ritanserin és az ondansetron (5-HT3 antagonista) anxiolytikus hatást mutatott, a DOI és az 5-HT2A antagonista MDL 100151 hatástalan volt (Sánchez, 1996). Saját vizsgálatainkban a deramciclane három vizsgált sc. dózisa közül (0,3; 1,0; 3,0 mg/kg) a 3,0 mg/kg dózisban szignifikáns anxiolytikus hatást tapasztaltunk (12. ábra). Az ugyanazon dózisokban vizsgált diazepam 1,0 mg/kg dózisban növelte, 3,0 mg/kg dózisban szignifikánsan csökkentette a két térfél közötti átlépések számát (12. ábra). A deramciclane 3 mg/kg és a diazepam 1.0 mg/kg dózisa azonos hatáserısséget produkált (12. ábra). Amennyiben a tesztidı alatti (8 perc) összaktivitásokat hasonlítjuk össze, amely a spontán motoros aktivitásra gyakorolt hatás tekintetében informatív, látható, hogy a deramciclane egyik vizsgált dózisban sem befolyásolta, a diazepam, viszont a 3,0 mg/kg dózisban szignifikánsan csökkentette az összaktivitást (13. ábra). A diazepam 3,0 mg/kg dózisban tapasztalt átlépésszám csökkentı hatása tehát a spontán motoros aktivitás csökkentésébıl származhat (nem pedig szorongáskeltı hatás).
59
A deramciclane szorongásoldó hatásának további alátámasztása céljából méréseket végeztünk egy harmadik, az elızı két módszertıl eltérı modellben, az úgynevezett golyótemetési modellben. A patkányok ásó, temetı viselkedését, mint viselkedésválaszt egy kellemetlen ingerre, Pinel és Treit írta le elıször (Pinel és Treit, 1978). A patkányok ahol temetésre alakalmas anyag hozzáférhetı volt (pl. alom, főrészpor, faforgács stb) az alomból kiálló, feszültség alatt lévı fémcsövet jellegzetes viselkedéselemeket tartalmazó viselkedés mintázattal temették be, ásták el. A fémcsıvel szemben elhelyezkedve a mellsı lábukkal szórták rá a temetı anyagot a fémcsıre, amíg az teljesen „el nem tünt” az alomban. Ugyanilyen jellegzetes viselkedést tapasztaltak káros, ártalmas élelem és elpusztult fajtárs észlelésekor (Wilkie és mtsai, 1979; Pinel és mtsai, 1981). Az elvégzett kísérletek alapján a szerzık a patkányok ásó, temetı viselkedését fajspecifikus védekezı viselkedésnek definiálták, amelyet a veszélyes, káros ingerek váltanak ki („defensive burying”, Pinel és Treit, 1978; Pinel és mtsai, 1981). Poling és mtsai azonban leírták, hogy akkor is jelen van ez a típusú viselkedés, amikor nincs veszélyes inger, vagy ha veszélytelen tárgyat helyezünk el az állatok lakódobozába, pl. üveggolyót (Poling és mtsai, 1981). A szorongásoldók gátolták a golyótemetı viselkedést patkányokon, és Treit szerint a modell releváns modellje lehet a fóbiáknak az etológiai hasonlósága alapján (Treit, 1991). Boulenger szerint ez a hipotézis megkérdıjelezhetı, és szerinte a modell inkább tekinthetı a kényszerbetegség modelljének (Boulenger, 1991). Broekkamp írta le a golyótemetés modellt egéren, és ı mutatta ki elıször, hogy az 5-HT visszavétel gátlók különösen hatékonyak a golyótemetés teszten (Broekkamp és mtsai, 1986; 1989). Az 5-HT visszavétel gátlók sikeres alkalmazhatósága a kényszerbetegségben további megerısítés a modell prediktív értékére OCD-ben. Gyertyán további méréseket végzett arra vonatkozólag, hogy a golyótemetés tesztben a golyók a viselkedési válasz intenzitásának mérési eszközei (hány golyót temetett el az egér), vagy a viselkedést kiváltó ingerek lehetnek (Gyertyán 1995). Eredményei szerint a golyók a viselkedési válasz erısségének becslésére alkalmasak, és nem kiváltó ingerekként szerepelnek (Gyertyán, 1995). A golyótemetés tesztben a deramciclane dózisfüggıen gátolta az egerek golyótemetı viselkedését. A hatás 10 és 30 mg/kg p.o. kezelés után bizonyult statisztikailag szignifikánsnak (10. ábra). A két referens anxiolytikum (diazepam, ritanserin) a deramciclane-hoz hasonlóan dózisfüggı gátló
60
hatást mutatott ebben a szorongás modellben. Az ID50 értékek összehasonlítása alapján elmondható, hogy a vizsgált három vegyület azonos nagyságrendő szorongásoldó hatással rendelkezik az alkalmazott üveggolyó temetés tesztben (7. táblázat). A dózishatás görbéket elemezve látható, hogy a ritanserin és a diazepam meredekebb, a deramciclane laposabb dózis-hatás görbével rendelkezik (11. ábra). Ez az oka, hogy bár a 3 vegyület ID50 értéke azonos nagyságrendbe esik (1,0-10,0 mg/kg p.o.) a diazepam és a ritanserin esetében az ID50 érték a deramciclane ID50 értékének kb. a fele (7. táblázat). A golyótemetı viselkedés objektíven azonban csak akkor értékelhetı, ha összevetjük a vegyületek spontán motoros aktivitására gyakorolt hatásával. Mivel a golyótemetı viselkedés motoros aktivitást kíván az állattól, a motoros aktivitást gátló vegyületek, vagy az adott vegyület motoros aktivitást gátló dózisa a golyótemetı viselkedést is gátolja, fals pozitív választ kiváltva. A deramciclane egerekben 25,0 mg/kg p.o. dózistól gátolja statisztikailag szignifikánsan a spontán motoros aktivitást (14. ábra), tehát a 30,0 mg/kg p.o. dózisban megfigyelt szignifikáns golyótemetı gátló hatásban szerepe lehet a mozgás aktivitás gátlásnak. A 10,0 mg/kg dózisban megfigyelt golyótemetés gátlás azonban specifikus anxiolytikus hatásnak minısíthetı (10. és 14. ábrák). A két hatás (golyótemetés, spontán motor aktivitás gátlás) szétválását mind a deramciclane, mind pedig a referensként alkalmazott ritanserin esetében megerısíti az ID50 értékek összehasonlítása a két teszten (7. és 8. táblázatok). A deramciclane és a ritanserin esetében a spontán motoros aktivitás gátlás ID50 értéke (deramciclane: 31,5 mg/kg, ritanserin: 27.2 mg/kg) egy nagyságrenddel magasabb dózistartományba esik, mint a golyótemetés gátlás ID50 értéke (deramciclane 7.1 mg/kg, ritanserin: 3.7 mg/kg). A dizepam esetében a két ID50 érték azonos nagyságrendbe esik, és nagyon közel van egymáshoz (golyótemetés 3,3 mg/kg, SMA 6,9 mg/kg p.o.). Ez azt jelentheti, hogy a diazepam esetében vagy nem specifikus a golyótemetést gátló viselkedés és/vagy kicsi a terápiás ablak a nem kívánatos szedatív mellékhatás megjelenéséig. A golyótemetés teszten mért eredmények felvetik a deramciclane kényszerbetegségben való alkalmazhatóságának lehetıségét, és további bizonyítékot szolgáltatnak a molekula anxiolytikus hatására. Az anxiolytikus hatás bizonyítására bemutatott eredményeket további, általunk publikált korábbi eredmények is alátámasztják (Gacsályi és mtsai, 1997). A deramciclane
a
leírt
3
anxiolytikus
61
modellen
kívül
további
kísérletes
szorongásmodellekben is hatékonynak bizonyult. A deramciclane 1,0 mg/kg dózisban, ip. adagolást követıen szignifikánsan növelte a szociális interakciók számát patkányban (Gacsályi és mtsai, 1997). Emelt kereszt labirintus modellben 0,1; 0,5; 1,0 mg/kg ip. adagolást követıen szignifikánsan gátolta a CCK agonista coerulein szorongáskeltı hatását (Gacsályi és mtsai, 1997). A deramciclane szorongásoldó hatásában az 5-HT2A/2C receptorokon kívül nem zárható ki az 5-HT6, az 5-HT7 és a σ receptorokhoz való affinitása. Az 5-HT6 receptorok szerepét a szorongás patomechanizmusában alátámasztja, hogy szelektív, 5-HT6 receptoron ható vegyületek állatkísérletekben hatékonynak bizonyultak szorongás modellekben (Weselowska és Nikiforuk, 2007; Schechter és mtsai, 2007). Érdekes, és talán furcsa paradox, hogy az 5-HT6 antagonisták és az 5-HT6 agonisták is anxiolytikus hatással rendelkeztek (Weselowska és Nikiforuk, 2007; Schechter és mtsai, 2007). Az SB-399885 jelő szelektív 5-HT6 antagonista 1-3 mg/kg ip. adagolás után Vogel-teszten, 0,3-3,0 mg/kg ip. adagolás után emelt keresztlabirintus teszten, és 3-20 mg/kg ip. adagolás után 4-terület teszten („four-plate test”) szignifikáns szorongásoldó hatást mutatott (Weselowska és Nikiforuk, 2007). A WAY-181187 jelő szelektív 5-HT6 agonista a 56-178 mg/kg p.o. dózistartományban hatásos volt „ütemezett
túlivás”
(„schedule-induced
polydipsia”)
modellben,
amely
a
kényszerbetegség egyik feltételezett modellje (Schechter és mtsai, 2007). Az a kísérletes eredmény, hogy az 5-HT6 agonisták és antagonisták is szorongásoldóak, többféle módon magyarázható. Az 5-HT6 antagonisták feltételezhetıen a glutamát és a kolinerg neuronális aktivitás befolyásolásán keresztül fejtik ki fiziológiás hatásukat (Wooley és mtsai, 2004; Mitchell és mtsai, 2005), az agonisták a GABA rendszer mőködését befolyásolják (jelentısen emelik a sejten kívüli GABA szintet a striatumban, a hippocampus-ban, és az amygdalában), és feltehetıen ez áll terápiás hatékonyságuk hátterében (Schecter és mtsai, 2007). Jelen vizsgálataink szerint, a deramciclane közepes affinitással (Ki= 69 nM) kötıdik az 5-HT6 receptorokhoz, ami felveti annak lehetıségét, hogy ez a mechanizmus is szerepet játszik a szorongásoldó hatásában. További vizsgálatok szükségesek annak meghatározására, hogy ez receptoriális hatás agonista, vagy antagonista típusú-e. Az 5-HT7 receptor affinitás (Ki = 94 nM) az irodalmi adatok szerint elsısorban az antidepresszáns hatáshoz köthetı (Mullins és mtsai, 1999), azonban arra
62
vonatkozólag is található eredmény, hogy az 5-HT7 antagonisták szorongásoldó hatásúak állatkísérletekben. Így a szelektív 5-HT7 antagonista SB-269970 szignifikáns szorongásoldó hatást produkált 0,25-20,0 mg/kg ip. dózisokban Vogel-teszten, emelt keresztlabirintus és a 4-terület teszten („four-plate test”, Weselowska és mtsai, 2006). A szorongás patomechanizmusában az 5-HT7 receptor szerepére utalhat az a kísérletes eredmény is, hogy az 5-HT7 receptor mRNS a thalamikus és a limbikus struktúrákban kifejezıdik. Ezek a struktúrák, amint az az irodalmi áttekintésben is olvasható, számottevı szerepet játszanak a szorongásos reakciók szabályozásában (1. ábra). A deramciclane esetében nem bizonyított, hogy az 5-HT7 receptoriális hatás antagonista vagy agonista jellegő-e, de az a tény, hogy a deramciclane nem okozott vérnyomáscsökkenést sem a klinikai, sem pedig a rágcsálókon elvégzett vizsgálatokban, az agonista hatást nem valószínősíti. Ismert, hogy az 5-HT7 receptor agonisták irodalmi adatok alapján vérnyomáscsökkenést okoznak (Terron, 1997). Nem zárható ki annak lehetısége sem, hogy a deramciclannak a σ1 receptorhoz való kötıdése (Ki = 52 nM) szerepet játszik a szorongásoldó hatásában. A σ1 receptor az idegsejteken belül található, amelyet számos állatfajban és emberben is sikerült klónozni (Hanner és mtsai, 1996; Kekuda és mtsai, 1996; Pan és mtsai, 1998). A σ1 receptor a sejtben lévı másodlagos hírvivı rendszereken keresztül, elsısorban a Ca++ felszabadulás révén, néhány neurotranszmitter rendszer szabályozásában vesz részt (Hayashi és Su, 2001). Feltételezik, hogy a σ1 receptor ingerlése antidepresszáns és anxiolytikus hatással jár együtt egerekben. Az (+)SKF 10047 és a PRE-084 jelő σ1 receptor agonisták szignifikánsan gátolták az egerek golyótemetı viselkedését, anélkül, hogy spontán motoros aktivitásukat befolyásolták volna (Egashira és mtsai, 2007). Az SSRI fluvoxamin golyótemetést gátló hatásáról is feltételezik, hogy ennek oka a vegyület erıs kötıdése a σ1 receptorokhoz (Narita és mtsai, 1996), amely hozzájárul a golyótemetı viselkedés gátlásához egerekben (Egashira és mtsai, 2007). További vizsgálatok szükségesek azonban annak tisztázására, hogy a deramciclane hatásának jellege a σ1 receptorra agonista vagy antagonista-e. A deramciclane központi idegrendszeri D2 receptor affinitása (Ki= 113 nM) feltételezéseink szerint nem játszik értékelhetı szerepet a vegyület szorongásoldó hatásában. Feltételezéseinket a korábbiakban közölt vizsgálataink támaszthatják alá (Gacsályi és mtsai, 1997). A közölt dopamin interakciós mérések (apomorphinnal
63
kiváltott sztereotípia, és mászás gátlása, az amphetamine-val kiváltott mozgásaktivitás fokozódás gátlása) és egyéb a dopaminerg rendszer mőködését vizsgáló mérések (a vérszérum prolaktin szintjére gyakorolt hatás, a dopamine metabolizmusra gyakorolt hatás) deramciclane kezelést követıen azt bizonyítják, hogy a dopaminerg rendszerre gyakorolt hatás nem játszik fontos szerepet a vegyület terápiás hatásában. A deramciclane a haloperidollal ellentétben nem befolyásolta az apomorphinnal kiváltott szetereotíp viselkedést és mászást 120,0 mg/kg orális dózisig. Az amphetamin által elıidézett mozgásaktivitás fokozódást csak kétszer olyan magas dózistartományban csökkentette (ID50= 14,5 mg/kg p.o.) mint a golyótemetı viselkedést (ID50 = 7,1 mg/kg p.o.). A deramcicalne csak magas dózisokban (20,0-40,0 mg/kg ip.) befolyásolta a vérszérum prolaktin szintjét patkányokban, ami megfelel a közepes-magas D2 receptor affinitási értéknek (Ki = 113 nM), és magasabban van mint a vegyület szorongásoldó dózistartománya (1,0-10,0 mg/kg ip., p.o.). A dopamin metabolizmust patkányagyban a prolaktinszint emelı hatásához hasonlóan csak 20,0-40,0 mg/kg ip. dózistartományban befolyásolta (Gacsályi és mtsai, 1997). Ezen adatok birtokában elmondható, hogy a magas in vivo dózisokban megjelenı D2 receptorhoz köthetı hatások antagonista jellegőek, valamint nem valószínő, hogy a deramciclane szorongásoldó hatásának hátterében a D2 receptor affinitás értékelhetı szerepet játszik. Továbbá az is feltételezhetı, hogy a D2 antagonista hatással rendelkezı neuroleptikumokra jellemzı extrapyramidális
mellékhatások
megjelenése
dózistartományban nem várható.
64
a
szorongásoldó
terápiás
KÖVETKEZTETÉSEK •
A deramciclane erısen kötıdik az agyi 5-HT2A, 5-HT2C receptorokhoz, közepes affinitással rendelkezik az agyi 5-HT6, 5-HT7 σ1 és D2 receptorokhoz.
•
A deramciclane nem kötıdik az agyi α1, α2, β, D1, 5-HT1A, benzodiazepine, GABA, CCKA, CCKB és H1 receptorokhoz.
•
A deramciclane hatékonyan gátolja az 5-HT-val kiváltott és az 5-HT2A/2C agonista DOI-val kiváltott in vivo viselkedés és fiziológiás válaszokat, alátámasztva a receptorkötési vizsgálatban kapott eredményeket.
•
A deramciclane központi idegrendszeri szerotoninerg hatása legalább egy nagyságrenddel alacsonyabb dózis, vagy koncentráció tartományban jelentkezik, mint a perifériás 5-HT rendszerre gyakorolt hatása.
•
A deramciclane perifériás és központi idegrendszeri 5-HT hatása antagonista jellegő.
•
A deramciclane szorongásoldó hatással rendelkezik három kísérletes szorongás modellben.
•
Felmerül a deramciclane terápiás alkalmazhatósága kényszerbetegségben.
•
A szorongásoldó dózistartományban nem rendelkezik spontán aktivitást befolyásoló hatással.
•
Szorongásoldó hatásának hátterében nagy valószínőséggel az 5-HT2A/2C receptor antagonista hatása állhat.
•
Nem zárható ki, hogy az 5-HT6, 5-HT7 és σ1 receptornak is szerepe van a deramciclane szorongásoldó hatásában.
65
•
A deramciclane magas dózisban megjelenı dopamin antagonista hatása a szorongásoldó
dózistartományban
mellékhatásokat.
66
várhatóan
nem
okoz
kellemetlen
ÖSSZEFOGLALÁS Az (1R,2S,4R)-(-)dimetilamoinoetoxi)-2-fenil-1,7,7-trimetilbiciklo[2.2.1]heptán-2-(E)buténdioát (deramciclane, EGIS-3886, 5. ábra) az EGIS Gyógyszergyár által kifejlesztett originális molekula. A vegyület a klinikai vizsgálatokban a Fázis III. vizsgálatokig jutott el. A deramciclane a receptorkötési vizsgálatokban jelentıs affinitást mutatott a centrális 5HT2C és 5-HT2A receptorokhoz. Közepes gyenge affinitással rendelkezett a centrális σ1 (Ki = 52 nM), az 5-HT6 (Ki = 70 nM), az 5-HT7 (Ki = 105 nM) és a D2 (Ki = 113 nM) receptorokhoz. Farmakológiai szempontból hatástalannak bizonyult az adrenerg (α1, α2, β), a D1, az 5-HT1A, a GABAA, a benzodiazepine, a CCKA, a CCKB, és a H1 receptorokon. A vegyület hatása a perifériás és a centrális 5-HT rendszerre, vizsgálataink alapján eltérı erısségő. A gyengébb perifériás, és az erısebb centrális hatást alátámasztották a receptorkötési vizsgálatok, a centrális 5-HT rendszerre gyakorolt hatás vizsgálatára alkalmas in vivo DOI-val kiváltott „fejrázás teszt” (MED = 1,0 mg/kg p.o.), és a perifériás 5-HT rendszerre gyakorolt hatásról információt adó 5-HT-val kiváltott talpödéma teszt eredményei (MED = 30,0 mg/kg p.o.). További kísérletes evidenciát szolgáltattak a gyengébb perifériás hatékonyság tekintetében a nyúl izoláltszervi vizsgálatok (izolált aorta preparátum, IC50 = 420 nM). A fenti módszerek, és az egyéb vizsgálatokban nyert eredmények alapján a vegyület antagonista karakterő az 5-HT2A és 5-HT2C receptorokon. A deramciclane jelentıs anxiolytikus hatást fejtett ki az általunk alkalmazott modellekben. Szignifikánsan fokozta a büntett ivást Vogel modellben, (MED = 1,0 mg/kg ip.), gátolta az egerek golyótemetı viselkedését (ID50 = 7,1 mg/kg p.o.), és növelte az egerek átlépéseinek számát fény-sötét tesztben az erısen megvilágított térfélre (MED = 3,0 mg/kg sc.). A vegyület az anxiolytikus dózistartományban a diazepammal ellentétben (ID50 = 6,9 mg/kg p.o.) nem befolyásolta az egerek spontán motoros aktivitását (ID50 = 31,5 mg/kg p.o.). Az elvégzett vizsgálatok szerint a deramciclane szorongásoldó hatásában az 5-HT2A/2C receptorok játszhatják az alapvetı szerepet, azonban nem zárható ki az 5-HT6, 5-HT7 és
67
σ1 receptorok jelentısége sem. Méréseink alapján a vegyület D2 receptor affinitása nem játszik szerepet szorongásoldó hatékonyságában.
68
AZ EREDMÉNYEK GYAKORLATI HASZNOSÍTÁSA
A deramciclane jelen dolgozatban leírt eredményeinek hasznosítása több szempontból jelentısnek bizonyult.
1.
A dolgozatban bemutatatott preklinikai vizsgálatok képezték az alapját az engedélyezett fázis I-III vizsgálatoknak.
2.
A fázis II vizsgálatok klinikailag igazolták a preklinikai vizsgálatok eredményeit
(a
deramciclane
szorongásoldó
hatását,
és
kiemelkedı
biztonságosságát).
3.
A dolgozatban leírt eredmények további megerısítı evidenciát szolgáltattak annak bizonyítására, hogy az 5-HT rendszer, és azon belül is különösen az 5-HT2A/2C
receptoroknak
számottevı
szerepe
van
a
szorongás
patomechanizmusában.
4.
A deramciclane hatékonysága további kémai szintéziseket eredményezett az adott struktúrakörben, még hatékonyabb molekulák fejlesztésére, amely a mai napig folytatódik.
5.
A deramcicalne fejlesztése jelentısen emelte az EGIS Gyógyszergyár, és magyar gyógyszerkutatás egészének szakmai presztizsét.
69
IRODALOMJEGYZÉK 1.
Aghajanian
GK,
Marek
GJ.
(1999)
Serotonin
and
Hallucinogens.
Neuropsychopharmacology, 21: 16S-23S.
2.
Alves SH, Pinheuro G, Motta V, Landeira-Fernandez J, Cruz APM. (2004) Anxiogenic effects in the rat elevated plus maze of 5-HT2C agonist into ventral but not dorsal hippocampus. Behavioral Pharmacol, 15: 37-43.
3.
Amaral, DG. (2002) The primate amygdala and the neurobiology of social behavior: implications for understanding social anxiety. Biol Psychiatry, 51: 11-17.
4.
American Psychiatric Association: Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders, Fourth Edition, Text Revision. American Psychiatric Association, Wasinghton, DC, 2000: 429-485
5.
Apperley E, Humphrey PPA,. Levy GP. (1976) Receptors for 5hydroxytryptamine and noradrenaline in rabbit isolated ear artery and aorta. Br J Pharmacol, 58: 211-221.
6.
Arikian SR, Gorman JM. (2001) A review of the diagnosis, pharmacologic treatment, and economic aspect of anxiety disorders in Primary Care Companion. J Clin Psychiatry, 3: 110-117.
7.
Awouters F. (1985) The pharmacology of ketanserin, the first selective serotonine S2-antagonist. Drug Dev Res, 6: 263-300.
8.
Bagdy G. (1998) Serotonin, anxiety, and stress hormones. Focus on 5-HT receptor subtypes, species and gender differences. Ann NY Acad Sci, 851: 357-363.
70
9.
Bandelow B, Zohar J, Hollander E, (2002) World Federation of Societies of Biological Psychiatry (WFSB) guidelines for the pharmacological treatment of anxiety, obsessive-compulsive and posttraumatic stress disorders. World J Biol Psychiaty 3:171-199.
10.
Bannermen DM, Rawlins JNP, MCHugh SB, Deacon RMJ, Yee BK, Bast T, Zhang W-N, Pothuizen HHJ, Feldon J. (2004) Regional dissociation within the hippocampus-memory and anxiety. Neurosci Biobehav Rev, 28: 273-283
11.
Barili P, De Carolis G, Zacheo D, Amenta F. (1998) Sensitivity to aging of the limbic dopaminergic system: review. Mech Aging Dev, 106: 57-92.
12.
Barlow DH, (2000) Unraveling the mysteries of anxiety and its disorders from the perspective of emotion theory. Am Psychol, 55: 1247-1263.
13.
Barnes, NM, Sharp, T. (1999) A review of central 5-HT receptors and their function. Neuropharmacology, 38: 1083-1152.
14.
Bedard P, Oycock CJ. (1977) „Wet-dog” shake behavior int he rat: A possible quantitative
model
Neuropharmacology,
15.
of
central
5-hydroxytryptamine
activity.
16: 663-670.
Bentley JC, Sleight AJ, Marsden CA,. Fone KC. (1997). 5-HT6 antisense oligonucleotides i.c.v. affects rat performance int he water maze and feeding, J Psychopharmacol, 11: A64.
16.
Berényi E, Balaskó G. (1993). A benzodiazepin történet. Acta Pharm.Hung, 63: 45-51.
17.
Blanco C, Raza MS, Scneier FR, Liebowitz MR. (2003). The evidence-based pharmacological
treatment
of
Neuropsychopharmacol, 6: 427-442.
71
social
anxiety
disorder.
Int
J
18.
BNO-10 Zsebkönyv. Animula Kiadó, Budapest, 2004.
19.
Bockaert J, Claeysen S, Compan V, Dumuis, A. (2004) 5-HT4 receptors. Curr Drug Targets CNS Neurol Disord, 3: 39-51.
20.
Boess FG, Martin IL: (1994) Molecular biology of 5-HT receptors. Psychopharmacol, 16: 39-49.
21.
Bonaventura P, Hall H, Gommeren W, Cras P, Langlois X,. Jurzak M. (2000) Mapping of serotonin 5-HT(4) receptor mRNA and ligand binding sites int he post-mortem human brain. Synapse, 36: 35-46.
22.
Borman RA, Tilford NS, Harmer DW, Day N, Ellis ES, Sheldrick RL, Carey J, Coleman RA, Baxter GS. (2002). 5-HT(2B) receptors play a key role in mediating the excitatory effects of 5-HT in human colon in vitro. Br J Pharmacol, 135: 1144-1151.
23.
Boulenger JP. (1991). Animal model of anxiety: what does it mean? In: Anxiety, Depression and Mania. Eds. P. Soubrie, Karger, Basel, 20-23.
24.
Bourin M, Briley M. (2003). Sedation an unpleasant, undesirable and potentially dangerous side-effect of many psychotropic drugs. Human Psychopharm Clin and Exp, 19: 135-139.
25.
Bradford MM. (1976) A rapid and sensitive method for the quantification of microgram quantities of protein utilizing the principle of protein drug binding. Anal Biochem, 72: 248-254.
26.
Braestrup C, Squires R.F. (1977) Specific benzodiazepine receptors in rat brain characterized by high-affinity USA, 74: 3805-3809.
72
(3H)
diazepam binding. Proc Natl Acad Sci
27.
Broekkamp CLE, Berendsen HHG, Jenck F, Van Delft AML. (1989). Animal models for anxiety and response to serotonergic drugs. Psychopharmacology, 22: 2-12.
28.
Broekkamp CLE, Joly-Gelouin D, Lloyd KL, Rijk HW. (1986). Major tranquillizers can be distinguished from minor tranquillizers on the basis of effects on marble burying and swim-induced grooming.Eur J Pharmacol, 126: 223-229.
29.
Bryant HU, Nelson DL, Button D, Cole HW, Baez MB, Lucaites VL, Wainscott DB, Whitesitt C, Reel J, Simon R, Koppel GA. (1996) A novel class of 5-HT2A receptor antagonists:aryl-aminoguanidines. Life Sci, 59: 12591268.
30.
Burnet PW, Eastwood SL. (1996). 5-HT1A and 5-HT2A receptor mRNAs and binding
site
densities
are
differentially
altered
in
schizophrenia.
Neuropsychopharmacology, 15: 442-455.
31.
Bylund DB, Snyder SH. (1976) Beta-adrenergic receptor binding in membrane preparations from mammalian brain. Mol Pharmacol 12: 568-580.
32.
Carasco GA, Van der Kar L. (2003) Neuroendocrine phramacology of stress. Eur J Pharmacol, 463: 235-272.
33.
Ceulemans DLS, Hoppenbrouwers M-L, Gelders TG, Reyntjens AJM. (1985) The influence of ritanserine, a serotonin antagonist, in anxiety disorders: A double-bind placebo-controlled study versus lorazepam. Pharmacopsychiatry, 18: 303-305.
73
34.
Charney DS, Woods SW, Goodman WK, Heninger GR. (1987) Serotonin function in anxiety. Effects of serotonin agonist mCPP in panic disorder patients and healthy subjects. Psychopharmacology, 92: 14-24.
35.
Cheng Y, Prusoff WH. (1973) Relationship between the inhibition constant (Ki) and the concentration o fan inhibitor which causes 50 per cent inhibition (IC50) of an enzymatic reaction. Biochem Pharmacol, 22: 3099-3108.
36.
Chiu TH, Rosenberg HC. (1979) Differential effect of Triton X-100 on benzodiazepine and GABA binding in a frown-thawed synaptosomal fraction of rat brain. Eur J Pharmacol, 58: 335-338.
37.
Choi DS, Birraux G, Launay JM, Maroteaux L. (1994) The human serotonin 5-HT2B receptor: pharmacological link between 5-HT2 and 5-HT1D receptors. FEBS Lett,
38.
352: 393-399.
Choi DS, Maroteaux L. (1996) Immunohistochemical localisation of the serotonin 5-HT2B receptor in mouse gut, cardiovascular system, and brain. FEBS Lett, 391: 45-51.
39.
Chutka DS, Tkahashi PY, Hoel RW. (2004) Inapropriate medications for elderly patients. Majo Clin Proc, 79: 122-139.
40.
Collinson N, Dawson GR. (1997) On the elevated plus-maze the anxiolyticlike effects of the 5HT(1A) agonist, 8-OH-DPAT, but not the anxiogenic-like effects of the 5-HT(1A) partial agonist, buspirone, are blocked by the 5-HT1A antagonist WAY 100635, Psychopharmacology, 132: 35-43.
41.
Coplan JD, Lydiard RB. (1998) Brain Circuits in Panic Disorder. Biol Psychiatry, 44: 1264-1276.
74
42.
Corne SJ, Pickering RW, Warner BT. (1963) A method for assessing the effect of drugs on the central actions of 5-hydroxytriptamine. Br J Pharmacol, 20: 106-120.
43.
Crawley JN. (1981) Neuropharmacological specifity of a simple animal model for the behavioralactions of benzodiazepines. Pharmac Biochem Behav, 15: 695-699.
44.
Crawley JN, Goodwin FK. (1980). Preliminary report of a simple animal behavior model for the anxiolytic effects of benzodiazepines. Pharmac Biochem Behav, 13:167-170.
45.
Culpepper L. (2003). Use of algorithms to treat anxiety in primary care J. Clin Psychiatry, 64: 30-33.
46.
Curzon G. (1990) Serotonin and appetite. Annals of New York Academ. of the Science, 600: 521-530.
47.
Dahlstrom A, Fuxe K. (1964) Evidence for the existence of monoaminecontaining neuron sin the central nervous system. I. Demonstration of monoamines in the cell bodies of brainstem neurons. Acta Physiol Scand, 62: 1-55.
48.
Deakin JF. (1988). 5-HT2 receptors, depression and anxiety. Pharmacol Biochem Behav, 29: 819-820.
49.
Dean B, Hayes W. (1996). Decreased frontal cortical serotonin2A receptors in schizophrenia. Shizophr Res, 21: 133-139.
50.
Dekeyne A, Denorme B, Monneyron S, Millan MJ. (2000) Citalopram redduces social interaction in rats by activation of serotonin (5-HT)2C receptors. Neuropharmacology 39: 1114-1117.
75
51.
Derkach V, Suprenant A, North RA. (1989) 5-HT3 receptors are membrane ion channels. Nature, 339: 706-709.
52.
Doménech T, Beleta J, Fernández AG, Gristwood RW, Cruz-Sanchez F, Tolosa E, Palacios JM. (1994) Identification and characterization of serotonin 5-HT4 receptor binding sites in human brain: comparison with other mammalian species. Brain Res Mol Brain Res, 21: 176-180.
53.
Duxon MS, Flanigan TP, Reavley AC, Baxter GS, Blackburn TP, Fone KC. (1997) Evidence for expression of the 5-hydroxytriptamine-2B receptor protein in the rat central nervous system. Neuroscience, 76: 323-329.
54.
East SZ, Burnet PW, Leslie RA, Roberts JC, Harrison PJ. (2002) 5-HT6 receptor binding sites in schizophrenia and following antipsychotic drug administration: autoradiographic studies with
[125]
SB-258585. Synapse, 45:
191-199.
55.
Egashira N, Harada S, Okuno R, Matsushita M, Nishimura R, Mishima K, Wasaki K, Orito K, Fujiwara M. (2007). Involvment of the sigma1 receptor in inhibiting activity of fluvoxamine on marble-burying behavior: comparison with paroxetin. Eur J Pharmacol, 53: 149-157.
56.
Eglen RM, Jasper JR, Chang DJ, Martin GR. (1997) 5-HT7 receptor: orphan found. Trends Pharmacol. Sci, 18: 104-107.
57.
Erspamer V, Asero B. (1952) Identification of enteramine, specific hormone of enterochromaffin cells, as 5-Hydroxytryptamine. Nature, 169: 800-801.
58.
Fitzgerald LW, Burn TC, Brown BS, Patterson JP, Corjay MH, Valentine PA, Sun JH, Link JR, Abbaszade I, Hollis JM, Largent BL, Hartig PR, Hollis GF, Meunier PC, Robichaud AJ, Robertson DW. (2000) Possible role of valvular
76
serotonin 5-HT(2B) receptor in the cardiopathy associated with fenfluramine. Mol Pharmacol, 57: 75-81.
59.
Gaddum JH, Picarelli ZP. (1957) Two kindsof tryptamine receptor. British J. Pharmacol, 12: 323-328.
60.
Gesing A, Bilang-Bleuel A, Droste SK, Linthorst AC, Holsboer F, Reul JM. (2001) Psychological stress increases hippocampal mineralocorticoid receptor levels: involvement of corticotropin-releasing hormone. J Neurosci, 21: 48224829.
61.
Gérard C, Martres MP, Lefevre K, Miquel MC, Vergé D, Lanfumey L, Doucet E, Hamon M, Mestikawy S. (1997) Immuno-localization of serotonin 5-HT6 receptor-like material in the rat central nervous system. Brain Res, 746: 207219.
62.
Gingrich JA, Hen R. (2001) Dissecting role of the serotonin system in neuropsychiatric disorders using knockaut mice. Psychopharmacology, 155: 110.
63.
Graeff FG, Viana MB, Mora PO.(1997) Dual role of 5-HT in defense and anxiety. Neurosci Biobehav Rev, 21: 791-799.
64.
Graeff FG, Guimares FS, De Andrade TG, Deakin JF. (1996) Role of 5-HT in stress, anxiety and depression. Pharmacol Biochem Behav, 54: 129-141.
65.
Graeff FG, Schoenefeld R. (1970) Tryptaminergic mechanism in punished and nonpunished behavior. J. Pharmacol Exp Ther, 173: 277-283.
66.
Graeff, FG. (1993) Role of 5-HT in defensive behavior and anxiety. Reviews in the Neurosciences, 4: 181-211.
77
67.
Graeff FG. (1997) Serotonergic systems. Psychiatr Clin N Am, 20: 723-739.
68.
Grailhe R, Waeber C, Dulawa SC, Hornung JP, Zhuang X, Brunner D, Geyer MA, Hen R. (1999) Increased exploratory activity and altered response to LSD in mice lacking the 5-HT(5A) receptor. Neuron, 3: 581-591.
69.
Gray JA. The neuropsychology of anxiety: an enquiry into the functions of the septo-hippocampal system. Oxford University Press, Oxford, 1987: 9-15.
70.
Greengrass P, Bremner R. (1979) Binding characteristics of
3H
-prazosin to rat
brain α-adrenergic receptors. Eur J Pharmacol, 55: 323-326.
71.
Gross C, Zhuang X, Stark K, Ramboz S, Oosting R, Kirby L, Santarelli L, Beck S, Hen R. (2002) Serotonin1A receptor acts during development to establish normal anxeiety-like behaviour in the adult. Nature, 416: 396-400.
72.
Gurevich EV, Joyce JN. (1997). Alterations in cortical serotonergic system in schizophrenia: a postmortem study. Biol Psychiatry, 42: 529-545.
73.
Gyertyán I. (1992) Animal models of anxiety: a critical review. Acta Phisiol Hung, 79: 369-379.
74.
Hascoët M, Bourin M, Todd KG, Couetoux du Terte A. (1994) Anti-conflict effect of 5-HT1A agonists in rats: a new model for evaulating anxiolytic-like activity. J Psychopharmacol, 8: 227-237.
75.
Haller J, Halász J, Makara GB. (2000) Housing conditions and the anxiolytic efficacy of buspirone: the relationship between main and side effects. Behav Pharmacol, 11: 403-412.
78
76.
Hanner M, Moebius FF, Flandorfer A, Knaus HG, Stiessing J, Kempner E, Glossma H. (1996). Purification, molecular cloning, and expression of the mammalian sigma1-binding site. Proc Natl Acad Sci USA, 93: 8072-8077.
77.
Hayashi T, Su TP. (2001). Regulating ankyrin dynamics: role of sigma1 receptors. Proc. Natl Acad Sci USA, 98: 491-496.
78.
Heidmann DEA, Szot P, Kohen R, Hamblin MW. (1998) Function and distribution of three rat 5-hydroxytryptamine7 (5-HT7) receptor isofors produced by alternative splicing. Neuropharmacology, 37: 1621-1632.
79.
Herman JP, Cullinan WE, Ziegler DR, Tasker JG. (2002) Role of the paraventricular nucleus microenvironment in stress integration. Eur J Neurosci, 16: 381-385.
80.
Hirst WD, Abrahamsen B, Blaney FE, Calver AR, Aloy L, Price GW, Medhurst AD. (2003) Differences in the central nervous system distribution and pharmacology of the mouse 5-hydroxytryptamine-6 receptor compared with rat and human receptors investigated by radioligand binding site-diercted mutagenesis, and molecular modeling. Mol Pharmacol, 64: 1277-1278.
81.
Hoyer D. (1988) Functional correlates of serotonin 5-HT1 recognition sites. J Receptor Res, 8: 59-81.
82.
Humprey PP, Hartig P, Hoyer D. (1993) A proposed new nomenclature for 5HT receptors. Trends in Pharmacol Science, 14: 233-236.
83.
Hunter JC, Suman-Chauman N, Meecham KG, Dissanayake VU, Hill DR, Pritchard MC, Kneen CO, Horwell DC, Hughes J, Woodruf GN. (1993) [3H]PD 140376: a novel and highly selective antagonist radioligand for the cholecystokininB/gastrin receptor in guinea pig cerebral cortex and gastric mucosa. Mol Pharmacol, 43: 595-602.
79
84.
Kalus O, Kahn RS, Wezler S, Asnis GM, Van Oraag HM. (1990) Hypersensitivity to m-chlorophenylpiperazine in a subject with subclinical panic attacs. Biol Psychiat, 28: 1053-1057.
85.
Kanerva H, Kilkku O, Helminen A, Rouru J, Tarpila S, Scheinin M, Huupponen R, Klebovich I, Drabant S, Urtti A. (1999) The single dose pharmacocinetics and safety of deramciclane in healthy male volunters. Biopharm Drug Dispos, 20: 327-334.
86.
Kanerva H, Kilkku O, Helminen A, Rouru J, Scheinin M, Huupponen R, Klebovich I, Drabant S, Urtti A. (1999) Pharmacokinetics and safety of deramciclane during multiple oral dosing. Int J Clin Pharmacol Ther, 37: 589597.
87.
Kask A, Rago L, Harro J. (1998) Anxiogenic like effect of the NPY Y1 receptor antagonist BIB3226 administered into the dorsal periaqueductal gray matter in rats. Regul Pept, 75-76: 255-262.
88.
Kekuda R, Prasad PD, Fei YJ, Leibach FH, Ganapathy V. (1996). Cloning and functional expression of the human type 1 sigma receptor (hSigmaR1). Biochem. Biophys Res Commun, 229: 553-558.
89.
Kennet GA, Pittaway K, Blackburn TP. (1994) Evidence that 5-HT2C receptor antagonists are anxiolytic in the Geller-Seifter model of anxiety. Psychopharmacology, 114: 90-96.
90.
Kennet GA, Whitton P, Shah K, Curzon G. (1989) Anxiogenic-like effects of mCPP and TFMPP in animal models are opposed by 5-HT1C receptor antagonists. Eur J Pharmacol, 164: 445-454.
80
91.
Kennett GA, Wood MD, Glen A, Grewal S, Forbes I, Gadre A, Blackburn TP.(1994) In vivo properties of SB 200646A a 5-HT2C/2B receptor antagonist. Br J Pharmacol, 111: 797-802.
92.
Kim JJ, Whan J. (2006) Neural circuits and mechanisms involved in Pavlovian fear conditioning: A critical review. Neurosci and Biobehav Rev, 30: 188-202.
93.
Klebovich I, Kanerva H, Bojti E, Urtti A, Drabant S. (1998) Comparative pharmacocinetics of deramciclane in various species (rat, dog, rabbit, human) after the administration of a single oral dose of 3 mg kg-1. (1998) Pharm Pharmacol Commun, 4: 1-9.
94.
Korte SM. (2001) Corticosteroids in relation to fear, anxiety and psychopatology. Neurosci Biobehav Rev, 25: 117-142.
95.
Labreque J. Fargin A, Bouver M, Chidiac P, Dennis M. (1995) Serotonergic antagonists differentially inhibit spontaneous activity and decrease ligand binding capacity of the rat 5-hydroxytryptamine type
2C
receptor in Sf9 cells.
Mol Pharmacol, 48: 150-159.
96.
Lanfumey L, Hamon M. (2004) 5-HT1 receptors. Curr Drug Targets CNS Neurol Disord, 3: 1-10.
97.
Launay JM, Hervé P, Peoc’h K, Tournois C, Callabert J, Nebigil CG, Etienne N, Drouet L, Humber M, Simonneau G, Maroteaux L. (2002) Function of the serotonin 5-hydroxytryptamine
2B
receptor in pulmonary hypertension. Nat
Med, 8: 1129-1135.
98.
LeDoux J. The amygdala and emotion: a view through fear. In: Aggleton JP. (ed.) The Amygdala, Oxford University Press, Oxford, 2000: 289-310.
81
99.
LeDoux, J. (1998) Fear and Brain: where have we been, and where are we going? Biol Psychiatry, 44: 1229-1238.
100.
Leff S, Adams L, Hyttel J, Creese I. (1982) Kainate lesion dissociates striatal dopamine receptor radioligand binding sites. Eur J Pharmacol, 70: 71-75.
101.
Lenze EJ, Mulsan BH, Sherar MK, Sweet RA, Miller R. (2000) Comorbid anxiety disorders in depressed elderly patients. Am J Psychiatry, 157: 722728.
102.
Leysen JE, Gommeren W, Van Compel P, Wynants J, Janssen PFM. (1985) Receptor binding properties in vitro and in vivo of ritanserine, a very potent and long acting S2 antagonist. Mol Pharmacol, 27: 600-611.
103.
Leysen JE, Niemegeers CJE, Van Nueten [3H]
Ketanserin (R41468), a selective
[3H]
JM, Laduron PM. (1981)
ligand for Serotonine2 receptor
binding. Mol Pharmacol, 21: 301-314.
104.
Leysen, JE. (2004) 5-HT2 receptors. Curr Drug Targets CNS Neurol Disord, 3: 11-26.
105.
Lucki I. (1996) Serotonin receptor specifity in anxiety disorders. J. Clin Psychiatry, 57: 5-10.
106.
Maayani S, Wilkinson WC, Stollak J. (1984) 5-HT receptor int he rabbit aorta: Characterization with butyrophenone analogs. J Pharm Exp Ther, 229: 346350.
107.
Maassen VanDenbrick A, Reekers M, Bas WA, Ferrari MD, Saxena PR. (1998) Coronary side-effect potential of current and prospective antimigraine drugs. Circulation, 98: 25-30.
82
108.
Martin JR, Ballard TM, Higgins GA. (2002) Influence of the 5-HT2C receptor antagonist, SB-242084, in tests of anxiety. Pharmacol Biochem Behav, 71: 615-625.
109.
Martins AP, Marras RA, Guimaraes FS. (1997) Anxiogenic effect of corticotropin-releasing
hormone
int
he
dorsal
periaqueductal
grey.
Neuroreport, 8: 3601-3604.
110.
McLean PD. (1949) Psychosomatic disease and visceral brain: recent developments and the bearing on he Papez theory of emotion. Psychosom Med, 11: 338-353.
111.
McLean PD. (1952). Some psychiatric implications on physiological studies on
frontotemporal
portion
of
limbic
system
(visceral
brain).
Electroencephalogr Clin Neurophysiol, Suppl 4: 407-418
112.
Meert TF, Janssen PAJ.(1989) Psychopharmacology of ritanserine. Drug Dev Res, 18: 119-144.
113.
Menard J, Treit D. (1999) Effects of centrally administered anxiolytic compounds in animal models of anxiety. Neurosci Biobehav Rev, 23: 591613.
114.
Middlemiss DR, Tricklebank MD. (1992). Centrally active 5-HT receptor agonists and antagonists. Neurosci Biobehav Rev, 16: 75-82.
115.
Millan MJ. (2003) The neurobiology and control of anxious states. Prog Neurobiol, 70: 8-244.
116.
Mitchell ES, Neumaier JF. (2005) 5-HT6 receptors: novel target for cognitive enhancement. Pharmacol & Ther, 108: 320-333.
83
117.
Mullins UL, Gianutsos G, Eison AS. (1999) Effects of antidepressants on 5HT7 receptor regulation in the rat hypothalamus. Neuropsychopharmacology, 21: 352-367.
118.
Murdoch R, Morecroft I, MacLean MR. (2003) 5-HT moduline an endogenous inhibitor of 5-HT1B/1D-mediated contraction in pulmonary arteries. Brit J Pharmacol, 138: 795-800.
119.
Narita N, Hashimoto K, Tomitaka S, Minabe Y. (1996). Interactions of selective serotonin reuptake inhibitors with subtypes of sigma receptor in rat brain. Eur J Pharmacol, 307: 117-119.
120.
Nelson DL. (2004) 5-HT5 receptors. Curr Drug Targets CNS Neurol Disord, 3: 53-58.
121.
Nestler EJ, Hyman SE, Malenka RC. Molecular Neuropharmacology: A Foundation for Clinical Neuroscience. New York, McGraw-Hill 2001.
122.
Overstreet DH, Knapp DJ, Breese GR. Mechanism involved in the acute anxiogenic effects of fluoxetine. In: Serotonin: From the Molecule to The Clinic. A Serotonin Club/ Brain Research Bulletin Conference. New Orleans, USA, 2000: Abstract, p 109.
123.
Pälvimäki EP, Majasuo H, Kuoppamäki M, Männistö PT, Syvälahti E, Hietala J, (1998). Deramciclane a putative anxiolytic drug, is a serotonin 5-HT2C receptor inverse agonist but fails to induce 5-HT2C receptor down regulation. Psychopharmacology, 136: 99-104.
124.
Pan YX, Mei J, Xu J, Wan BL, Zuckerman A, Pasternak GW. (1998). Cloning and characterization of a mouse sigma1 receptor. J Neurochem, 70: 22792285.
84
125.
Papaez JW. (1937). A proposed mechanism of emotion. Arch Neurol Psychiatry, 38: 725-743.
126.
Parratt JR, West GB. (1958) Inhibition by various substances of oedema formation in the hin-paw of the rat induced by 5-hydroxytriptamine, histamine, dextran, eggwhite and compound 48/80. Br J Pharmacol, 13: 65-70.
127.
Pasqualetti M, Nardi I, Ladinsky H, Marzziti D, Cassano GB. (1996) Comparative anatomical distribution of serotonin 1A, 1D alpha and 2A receptor mRNAs in human brain postmortem. Brain Res Mol Brain Res, 56: 18.
128.
Pattij T, Groenink L, Hijzen TH, Oosting RS, Maes RA, Van der Gugten J, Oliver B. (2002) Autonomic changes associated with enhanced anxiety in 5HT1A receptor knockout mice. Neuropsychopharmacology, 27: 380-390.
129.
Pazos A, Hoyer D, Palacios JM. (1985) The binding of serotoninergic ligands to the porcine choroid plexus: Characterization of a new type of serotonin recognition site. Eur J Pharmacol, 106: 539-546.
130.
Pazos A, Probst A, Palacios JM. (1987) Serotonin receptor sin the human brain-IV. Autoradiographic mapping of serotonin-2 receptors. Neruroscience, 21: 123-139.
131.
Peroutka SJ. (1986) Pharmacological differentiation and characterization of 5HT1A, 5-HT1B, and 5-HT1C binding sites in rat frontal cortex. J Neurochem, 47: 529-540.
132.
Piggot TA, Zohar J, Hill JL, Bernstein SE, Grover GN, Zohar-Kdouch RC, Murphy DL. (1991) Metergoline blocks the behavioral and neuroendocrine effects of oral mCPP in obsessive-compulsive disorder. Biol Psychiatry, 29: 418-426.
85
133.
Pinel JPJ, Gorzalka BB, Ladak F. (1981). Cadaverin and putrescine initiate the burial of dead conspecifics by rats. Physiol and Behav, 27: 819-824.
134.
Pinel JPJ, Treit D. (1978). Burying as a defensive response in rats. J Compar and Phsyiol Psych, 4: 708-712.
135.
Poling A, Cleary J, Monaghan M. (1981). Burying by rats in response to aversive and nonaversive stimuli. J Exp Anal Behav, 35: 31-44.
136.
Pralong E, Magistretti P, Stoops R. (2002) Cellular perspectives on the glutamate-monoamine interactions in limbic lobe structures and their relevance for some psychiatric disorders. Prog Neurobiol, 67: 173-202.
137.
Reynolds GP, Mason DL, Meldrum A, De Keczer S, Parnes H, Eglen RM, Wong EH. (1995) 5-Hydroxytryptamine (5-HT)4 receptors in post mortem human
brain
tissue:
distribution,
pharmacology
and
effects
of
neurodegenerative diseases. Br J Pharmacol, 114: 993-998.
138.
Rickels K, Rynn M. (2002) Pharmacotherapy of generalized anxiety disorder. J Clin Psychiatry, 63: 9-16.
139.
Rickels K, Scweizer E,
Case WG,
Greenblatt DJ. (1990) Long term
therapeutic use of benzodiazepines I. Effects of abrupt discontinuation. Arch Gen Psychiatry, 47: 899-907.
140.
Rinaldi-Carmona M, Congy C, Santucci V, Simiand J, Gautret B, Neolat G, Labeeuw B, Le Fur G, Soubrie P, Breliere JC. (1992) Biochemical and pharmacological properties of SR 46349B, a new potent and selective 5hydroxytryptamine2 receptor antagonist. J Pharmacol Exp Ther, 262: 759-768.
86
141.
Rinaldi-Carmona M, Bouaboula M, Congy C, Oury-Donat F, Simiand J, Shire D, Casellas P, Soubrié P, Breliere JC, Le fur G. (1993) Up-regulation of 5HT2 receptors int he rat brain by repeated administration of SR 46349B, a selective 5-HT2 receptor antagonist. Eur j Pharmacol, 246: 73-80.
142.
Rosenbaum
J,
Tollefson
GD.
Fluoxetine.
In:
Textbook
of
Psyxhopharmacology, Schatberg AF. Nemroff CB. (eds) American Psychiatric Publishing Inc. Asinghton, DC, London, England 2004: 231-246.
143.
Russo AS, Guimaraes FS, De Aguiar JC, Graeff FG. (1993) Role of benzodiazepine receptors located in the pariaqueductal grey of rats in anxiety. Psychopharmacology, 110: 198-202.
144.
Sah P, Faber ESL, Lopez de Armentia M, Power J. (2003) The Amygdaloid complex: Anatomy and Physiology. Physiol Rev, 83: 803-834.
145.
Sánchez C. (1996). 5-HT1A receptors play an important role in modulation of behaviour of rats in two-compartment black and white box. Behav Pharmacol, 7: 788-797.
146.
Saxena, PR. (1995) Serotonin receptors: subtypes, functional responses and therapeutic relevance. Pharmacology and Therapeutics, 66: 339-368.
147.
Scatchard G. (1949) The attraction of proteins for small molecules and ions. Ann NY Acad Sci, 51: 660-672.
148.
Schechter LE, Lin Q, Smith DL, Zhang G, Shan Q, Platt B, Brandt MR, Dawson LA, Cole D, Bernotas R, Robichaud A, Rosenzweig-Lipson S, Beyer C. (2007). Neuropharmacological profile of novel and selective 5-HT6 receptor agonists: WAY-181187 and WAY-208466. Neuropsychopharmacology advance online publication, 11 July 2007.
87
149.
Schmuck K, Ullmer C, Engels P, Lübbert H. (1994) Cloning and functional characterization of the human 5-HT2B serotonin receptor. FEBS Lett, 342: 8590.
150.
Schreiber R, Brocco M, Audinot V, Gobert A, Veiga S, Millan M J. (1995) (1(2,5-dimethoxy-4 lodophenyl)-2-aminoproane)-induced head twiches in rat are mediated by 5-hydroxytryptamine (5-HT2A) receptors: modulation by novel 5HT2A/2Cantagonists, D1 antagonists and 5-HT1A agonists. J Pharm Exp Ther, 273: 101-112.
151.
Seibyl JP, Krystal JH, Price LH, Woods SW, D’Amico CD, Henninger GR, Charney DS. (1991) Effects of ritanserine on the behavioral neuroendocrine and cardiovascular responses to meta chlorophenylpiperazine in healthy subjects. Psychiatry Res, 38: 227-236.
152.
Shah AA, Sjovold T, Treit D. (2004) Inactivation of the medial prefrontal cortex with the GABAA receptor agonist muscimol increases open-arm activity int he elevated plus-maze and attenuates shock-probe burying in rats. Brain Res, 1028: 112-115.
153.
Shenker A, Kosugi S, Meredino JJ, Jr. Minegishi T, Cutler GB. Jr. (1993). A constitutively activating mutation of the luteinizing hormone receptor in familial male precocious puberty. Nature, 365: 652-654.
154.
Sotaniemi EA,. Arranto AJ, Pelkonen O, Pasanen M. (1997). Age and cytochrome P450-linked drug metabolism in humans: an analysis of 226 subjects with equal histopathologic conditions. Clin Pharmacol Ther, 61: 331339.
155.
Söderpalm B, Engel JA: (1989) Does the PCPA induced anticonflict effect involve activation of the GABAA/benzodiazepine chlorid ionophore receptor complex? J Neural Transm, 76: 145-153.
88
156.
Sramek JJ, Zarotsky V, Cutler NR. (2002). Generalized anxiety disorder: treatment opsions. Drug, 62: 1635-1648.
157.
Steimer T. (2002). The biology of fear-and anxiety-related behaviors. Dialogues Clin Neurosci, 4: 231-249.
158.
Szabo ST, Gould TD, Manji HK. Neurotransmitters, receptors, signal transduction, and second messengers in Psychiatric Disorders. In: Textbook of Psychopharmacology, Schatberg AF. Nemroff CB. (eds) American Psychiatric Publishing Inc. Asinghton, DC London, England 2004.
159.
Szádóczky E, Papp Zs, Vitray J, Füredi J. (2000) A hangulat-és szorongásos zavarok elıfordulása a felnıtt magyar lakosság körében. Orv Hetilap 141: 1722.
160.
Tecott LH, Sun LM, Akana SF, Strack AM, Loweinsztein DH, Dallman MF. (1995) Eating disorder and epilepsy in mice lacking 5-HT2c serotonin receptors. Nature, 374: 542-546.
161.
Terron JA. (1997) Role of 5-HT7 receptors in the long-lasting hypotensive response induced by 5-hydroxytryptamine in the rat. Br J Pharmacol, 121: 563-571.
162.
The World Health Report. Mental Health: New understanding New Hope, Geneva, 2001.
163.
The World Health Report. Conquering, suffering enriching humanity. World Health Organization, Geneva, 1997.
164.
Thomas DR, Hagan JJ. (2004) 5-HT7 receptors. Curr Drug Targets CNS Neurol Disord, 3: 81-90.
89
165.
Tran VT, Chang RS, Snyder SH. (1978) Histamine H1 receptors identified in mammalian brain memebranes with [3H]mepyramine. Proc Natl Acad Sci USA, 12: 6290-6294.
166.
Treit D. (1984). Animal models for the study of anti-anxiety agents: a review. Neurosci and Biobihav Rev, 9: 203-222.
167.
Treit D. Defensive burying: a pharmacological animal model for specific fears? In: Anxiety, Depression and Mania. Eds. P. Soubrie, Karger, Basel 1991:1-19.
168.
Twarog BM, Page IH: (1953) Serotonine content of some mammalian tissues and urine and method for its determination. Am J Physiol, 175: 157-161.
169.
U’Prichard DC, Snyder SH. (1977) Binding of 3H-catecolamines to alphanoradrenergic receptor sites in calf brain. J Biol Chem, 252: 6450-6463.
170.
Vickers SP, Dourish CT. (2004) Seronin receptor ligands and the treatment of obesity. Curr Opin Investig Drugs, 5: 377-388.
171.
Vogel JR, Beer B, Clody DE. (1971) A simple and reliable conflict procedure for testing anti-anxiety agents. Psychopharmacologia, 21: 1-7.
172.
Waeber C, Sebben M, Grossman C, Javoy-Agid G, Bockaert J, Dumuis A. (1993) [3H]-GR 113808 labels 5-HT4 receptors in human and guinea-pig brain. Neuroreport, 4: 1239-1242.
173.
Wallace RA, Wallace L, Harold M, Miller D, Uretsky NJ. (1989) Interaction of permanently charged cholrpromazine and dopamine analogs with the striatal D1 dopaminergic receptor. Biochem Pharmacol, 38: 2019-2025.
90
174.
Watling KT. (2001) The Sigma-RBI Handbook of Receptor Classification and Signal Transduction (4th ed.) Natick, MA: Sigma-RBI.
175.
Weissmann BA, Barrett JE, Brady LS, Witkin JM, Mendelson WB, Paul SM, Skolnick P. (1984) Behavioral and neurochemical studies on the anticonflict actions of buspirone. Drug Dev Res, 4: 83-93.
176.
Weselowska A, Nikiforuk A, Stachowitz K, Tatarczynska E. (2006). Effect of the selective 5-HT7 receptor antagonist SB 269970 in animal models of anxiety and depression. Neuropharmacology, 3: 578-586.
177.
Wesolowsaka A, Nikiforuk A, Stachowicz K, Tatarczynska E. (2006) Effect of the selective 5-HT7 receptor antagonist SB 269970 in animal models of anxiety and depression. Neuropharmacology, 51: 578-586.
178.
Wesolowska A, Nikiforuk A. (2007). Effects of the brain-penetrant and selective 5-HT6 receptor antagonist SB-399885 in animal models of anxiety and depression. Neuropharmacology, 52: 1274-1283.
179.
Wilkie DM, MacLennan AJ, Pinel JPJ. (1979). Rat defensive behavior: Burying noxious food. J Exp Anl Behav, 31: 299-306.
180.
Wolf H. (2000) Preclinical and clinical pharmacology of the 5-HT3 receptor antagonists. Scand J Rheumatol, 113: 37-45.
181.
Wood MD, Reavill C, Trail B, Wilson A, Stean T, Kennett GA, Lightowler S, Blackburn TP, Thomas D, Gaeger TL, Riley G, Holland V, Bromidge SM, Forbes IT, Middlemiss DN. (2001) SB 243213; a selective 5-HT2C receptor inverse agonist with improved anxiolytic profile: lack of tolerance and withdrawal anxiety. Neuropharmacology, 41: 186-199.
91
182.
Wooley ML, Marsden CA, Fone KC. (2004) 5ht6 receptors. Curr Drug Targets CNS Neurol Disord, 3:59-79.
183.
Yoshioka M, Matsumoto M, Togashi H, Mori K, Saito H.(1998) Central distribution and function of 5-HT6 receptor subtype in the rat brain. Life Sci, 62: 1473–1477.
184.
Zanovelli JM, Nettó CF, Guimares FS, Zangrossi H. Jr. (2004) Sytemic and inradorsal periaqueductal gray injections of cholecystokinin sulfated octapeptide (CCK-8s) induce panic-like response in rats submitted to the elevated T-maze. Peptides, 11: 1935-1941.
185.
Zhuang X, Gross C, Santarelli L, Compan V, Trillat AC, Hen R. (1999) Altered emotional states in knockout mice lacking 5-HT1A or 5-HT1B receptors. Neuropsychopharmacology, 21: Suppl. 52S-62S.
92
SAJÁT PUBLIKÁCIÓK ÉS SZABADALMAK JEGYZÉKE A disszertáció alapját képezı közlemények jegyzéke 1.
Gacsályi I, Gyertyán I. Petıcz L. Budai Z. (1988) Psychopharmacology of a new anxiolytic agent EGYT-3886. Pharm Res Comm, 20: 115-116.
2.
Gacsályi I, Gigler G, Szabados T, Kovács A, Vasar E, Lang A, Männisto PT. (1996) Different antagonistic activity of deramciclane (EGIS-3886) on peripheral and central 5-HT2 receptors. Phar. Pharmacol Lett, 2: 82-85.
3.
Gacsályi I, Schmidt É, Gyertyán I, Vasar E, Lang A, Haapalinna A, Fekete M, Hietala J, Syvälahti E, Tuomainen PM, Männisto PT. (1997) Receptor binding profile and anxiolytic type activity of deramciclane (EGIS-3886) in animal models. Drug Dev Res, 40: 333-348 (1997).
4.
Détári L, Szentgyörgyi V, Hajnik T, Szénási G, Gacsályi I, Kukorelli T. (1999) Differential EEG effects of the anxiolytic drugs, deramciclane (EGIS-3886) ritanserine and chlordiazepoxide in rats. Psychopharmacol, 142: 318-326.
5.
Varga G, Kordas K, Bughardt B, Gacsályi I, Szénási G. (1999) Effect of deramciclane a new 5-HT receptor antagonist, on cholecystokinin-induced changes in rat gastrointestinal function. Eur J Pharmacol, 19: 315-323.
Egyéb közlemények jegyzéke
1.
Gacsályi I, Petıcz L, Fekete M.I, Bükkfalvi B, Görgényi F, Arató M. (1998) EGYT-2509 a novel neuroleptic agent without extrapyramidal and endocrine side effects. Pol J Pharmacol Pharm, 40: 613-619.
2.
Gyertyán I, Petıcz L, Bajnogel J, Szücs Z, Hegedős M, Gyüre K, Gacsályi I, Krizsán D, Fekete M.I.(1989) Possible involvement of the dopaminergic system
93
in the mode of action of the potential antidepressant trazium esilate. Arzn Forsch (Drug Res.), 39: 775-781.
3.
Schuler D, Bakos M, Kardos G, Koos R, Révész T, Somló P, Nagy C, Gacsályi I, Kálmánchey R. (1989) Leukémiából felgyógyult gyerekek neurológiai vizsgálata. Orv Hetil, 30: 1639-1641.
4.
Schuler D, Bakos M, Borsi J, Gacsályi I, Kalmanchey R, Kardos G, Koos R, Nagy C, Révész T, Somló P. (1990) Neuropsychologic and CT examinations in leukemic patients surviving 10 or more years. Med Pediatr Oncol, 18: 123-125.
5.
Gyertyán I, Petıcz L, Gacsályi I, Fekete M.I.K, Tekes K, Kápolnai L. (1991) Psychopharmacological
effects
of
an
imino-thiazolidine
derivative
antidepressant candidate, EGYT-4201. Drug Dev Res, 22: 385-389.
6.
Herjavecz I, Karácsonyi E, Mulbacher S, Radics K, Szilágyi R, Gacsályi I. (1993) Comparative clinical examination of Loderix (setastinum) and astemizole in pollenosis. Ther Hung, 41: 141-145.
7.
Bilkei-Gorzo A, Müller G, Gyertyán I, Gacsályi I, Szabados T. (1998) Behavioral studies with a highly emotional mouse strain newly bred in EGIS Pharmaceuticals Ltd. Neurobiol (Bp), 6: 461-462.
8.
Szabados T, Gigler G, Gyertyán I, Gacsályi I, Lévay G. (1999) Duration of action of GYKI 52466 and its analogues in antiepileptic, anti-ischemic and muscle relaxant tests, Neurobiol (Bp.), 7: 87-88.
9.
Szabados T, Gigler G, Gyertyán I, Gacsályi I, Lévay G. (2001) Comparison of anticonvulsive and acute neuroprotective activity of three 2,3-benzodiazepine compounds, GYKI 52466, GYKI 53405, and GYKI 53655. Brain Res Bull, 55: 387-391.
94
10.
Leveleki Cs, Kompagne H, Gacsályi I, Barkóczy J, Schmidt É, Pallagi K, Hársing L, Lévay Gy. (2002) Új atípusos antipszichotikumok anxiolitikus hatással. Neuropsychopharmacol Hung, 4: 147-153.
11.
Bózsing D, Simonek I, Simig G. Jakóczi I, Gacsályi I, Lévay G, Tihanyi K, Schmidt E. (2002) Synthesis and evaluation of 5-HT(2A) and 5-HT(2C) receptor binding affinities of novel pyrimidine derivatives.Bioorg Med Chem Lett, 4: 3097-3099.
12.
Hársing LG Jr, Gacsályi I, Szabó G, Schmidt E, Sziray N, Sebban C, TesolinDecros B, Matyus P, Egyed A, Spedding M, Levay G. (2003) The gyline transporter-1 inhibitors NFPS and Org 24461: a pharmacological study. Pharmacol Biochem Behav, 74: 811-825.
13.
Kovács A, Gacsályi I, Wellmann J, Scmidt E, Szőcs Z, Dubreuil V, Nicolas JP, Boutin J, Bozsing D, Egyed A, Tihanyi K, Spedding M, Szénasi G. (2003) Effects of EGIS-7625, a selective and competitive 5-HT2B receptor antagonist. Cardiovasc Drugs Ther, 17: 427-434.
14.
Jakus R, Graf M, Ando RD, Balogh B, Gacsályi I, Lévay G, Kántor S, Bagdy G. (2004) Effect of two noncompetitive AMPA receptor anatgonists GYKI 52466 on vigilance, behavior and spike-wave discharges in genetic rat model of abscence epilepsy. Brain Res, 22: 236-244.
15.
Hársing LG Jr, Jurányi Z, Gacsályi I, Tapolcsányi P, Czompa A, Mátyus P. (2006) Glycine transporter type-1 and its inhibitors. Curr Med Chem, 13: 10171444.
16.
Gigler G, Móricz K, Ágoston M, Simó A, Albert M, Benedek A, Kapus G, Kertész Sz, Végh M, Barkóczy J, Markó B, Szabo G, Matucz E, Gacsályi I, Lévay Gy, Hársing L.G.,Jr., Szénasi G. (2007) Neuroprotective and
95
anticonvulsant effects of EGIS-8332, a non-competitive AMPA receptor antagonist, in a range of animal models. British J Pharmacol, 152: 151-160.
17.
Kapus G, Gacsályi I, Végh M, Kompagne H, Hegedős E, Leveleki Cs, Hársing G L, Bilkei G A, Lévay Gy. (2007) Antagonism of AMPA receptors produces anxiolytic-like behavior in rodents: effects of GYKI 52466 and its novel analogues. Submitted to Psychopharmacology, (2007).
96
A disszertációhoz kapcsolódó szabadalmak jegyzéke 1.
Gacsályi, I., Szénási, G., Budai, Z., Petıcz, L., Mezei, T., Kovács, A., Blaskó, G., Szemerédi, K., Reiter, K., (1994).: Eljárás bicikloheptán-származékot tartalmazó, CCK-rendszer gátló hatású gyógyászati készítmények elıállítására. Bejelentés száma: P9401968,
2.
Gacsályi, I., Klebovich, I., Lukács, Gy., Budai, Z., Bojti, E., Schmidt, É, Bilkei, G. A., Gyertyán, I., Grézál, Gy., Nemes, K., Aberman, M., Blaskó, G., Egyed A., (1996): Új 1,7,7-trimetil-biciklo[2.2.1.]heptán-származékok. Bejelentés száma: P9602868
3.
Gacsályi, I., Lévay, Gy., Gyönös, I., Hársing, L.G., (2001): Kognitív funkciók károsodásával járó kórképek kezelésére szolgáló gyógyászati készítmény és alkalmazása. Bejelentés száma: P0103017
4.
Gacsályi, I., Lévay, Gy., Hársing, L.G., Simig, Gy., (2002): Kognitív funkciók romlását gátló kombinációs gyógyászati készítmény. Bejelentés száma: P0202289
5.
Gacsályi, I., Gigler, G., I., Lévay, Gy., Szénási, G., Hársing, L.G., (2002): Fájdalomcsillapító hatású kombinációs gyógyászati készítmény. Bejelentés száma: P0202290
6.
Gigler, G., Móricz, K., Simó, A., Gacsályi, I., Szénási, G., Lévay, Gy., Hársing, L.G., (2003): Biciklo[2.2.1]heptán–származékok
felhasználása
gyógyászati készítmények elıállítására. Bejelentés száma: P0301906
97
neuroprotektív
hatású
7.
Gacsályi, I., Lévay, Gy., Hársing, L.G., (2005): Pszichózis kezelésére alkalmas gyógyászati készítmény. Bejelentés száma: P0500685
Egyéb szabadalmak jegyzéke
8.
Fekete, M., Gacsályi, I., Petıcz, L., Rózsa, L., Hegedős, M., Szirtné, K.E. (1986): Eljárás új dioxazocin származékok és az ezeket tartalmazó gyógyászati készítmények elıállítására, Bejelentés száma: P8605513
9.
Fekete, M., Gacsályi, I., Petıcz, L., Reiter, J., Reiter, K., Rivó, E., Gyertyán, I., Görgényi, F. (1986): Eljárás új kondenzált triazolo [1,5-a]pirimidin származékok elıállításásra, Bejelentés száma: 4602/86
10.
Fekete, M., Gacsályi, I., Szécseyné, H.M., Petıcz, L., Rózsa, L., Szirtné, K.E., Gigler, G., (1987): Eljárás dioxazocin származékok és ezeket tartalmazó gyógyászati készítmények elıállításásra, Bejelentés száma: P8706170
11.
Szirtné, K. E., Gacsályi, I., Szécseyné, H. M., Reiter, K., Petıcz, L., Mezei, T., Gigler, G., Budai, Z., Lay, L.-né., Gyertyán, I., Furdiga, É. (1987): Eljárás új szubsztituált stirol-származékok és ilyen vegyületeket tartalmazó gyógyszerkészítmények elıállítására, Bejelentés száma: P8706171
12.
Knoll, J., Fekete, M., Gacsályi, I., Gyertyán, I., Berényi D.-né., Budai Z.-né., Knoll, B., Miklya I., Petıcz, L., Zsilla, G., (1987):
98
Eljárás 3-amino-4-/etil-tio/-kinolin és az e vegyületeket tartalmazó gyógyászati készítmények elıállítására, Bejelentés száma: P8701777
13.
Knoll, J., Fekete, M., Gacsályi, I., Gyertyán, I., Berényi D.-né., Budai Z.-né., Knoll, B., Miklya I., Petıcz, L., Zsilla, G., (1987): Eljárás kinolin-tioéterek és a vegyületeket tartalmazó gyógyászati készítmények elıállításásra, Bejelentés száma: P8701778
14.
Barkóczy, J., Fekete, M., Gigler, G., Gacsályi, I., Pongó, L., Petıcz, L., Reiter, J., Görgényi, F., Szirtné, K. E., Gyertyán, I., (1989): Eljárás
triazolil-karbonsav-tioamid-származékok
és
ezeket
tartalmazó
gyógyszerkészítmények elıállítására, Bejelentés száma: P8905427,
15.
Szirtné, K. E., Gigler, G., Gacsályi, I., Szécseyné, H. M., Benkó, P., Petıcz, L., Bózsing, D., Tömpe, P., Gyertyán, I., (1989): Ejárás dihidro-pirimido-tiazin-származékok és az ezeket tartalmazó gyóygászati készítmények elıállítására, Bejelentés száma: P8903659
16.
Gacsályi, I., Petıcz, L, Gigler, G., Reiter, J., Budai, Z., Rivó, E., Trinka, P., (1989): Eljárás új kéntartalmú győrővel kondenzált triazolo-pirimidin származékok és az ezeket tartalmazó gyógyászati készítmények elıállítására, Bejelentés száma: 1016/89
17.
Barkóczy, J., Fekete, M., Szirtné, K. E., Gigler, G., Gacsályi, I., Gyertyán, I., Petıcz, L., Reiter, J., Görgényi, F., (1989): Triazolil származékok elıállítása, Bejelentés száma: 5425/89
99
18.
Barkóczy, J., Fekete, M., Szirtné, K. E., Gigler, G., Gacsályi, I., Gyertyán, I., Petıcz, L., Reiter, J., Görgényi, F., (1989): Eljárás
triazolil-karbonsav-hidrazon-származékok
és
ezeket
tartalmazó
gyógyászati készítmények elıállítására, Bejelentés száma: 5427/89
19.
Barkóczy, J., Fekete, M., Szirtné, K., Gacsályi, I., Szécseyiné, H. M., Pongó, L., Petıcz, L., Reiter, J., Gyertyán, I., Görgényi, F., (1989): Eljárás triazolil-karbonsav-hidrazid és szemikarbazid származékok és ezeket tartalmazó gyógyászati készítmények elıállítására, Bejelentés száma: 5428/89
20.
Barkóczy, J., Fekete, M., Gacsályi, I., Reiter, K., Petıcz, L., Reiter, J., Gyertyán, I., Görgényi, F., (1989): Eljárás teterahidro-triazolo-tetrazeoin-származékok és az ezeket tartalmazó gyógyászati készítmények elıállítására, Bejelentés száma: 5429/89
21.
Fekete, M., Szirtné, K.E., Gacsályi, I., Reiter, K., Petıcz, L., Mezei, T., Simig, Gy., Budai, Z., Gyertyán, I., Blaskó, G., Szemerédi, K., Rohácsné, Z.L., Szécseyné, H.M., Gigler, G., (1992): Eljárás benz/e/ indén-származékok és az ezeket tartalmazó gyógyászati készítmények elıállítására, Bejelentés száma: P9203406
22.
Fekete, M., Gacsályi, I., Reiter, K., Schmidt, É., Mezei, T., Simig, Gy., Budai, Z., Szirtné, K. E., Blaskó, G., Szemerédi, K., Egyed, A., Gyertyán, I., Bajnógel, J., (1993): Új bázisos éterek, ilyen vegyületekt tartalmazó gyógyszerkészítmények és eljárás az elıállításukra, Bejelentés száma: P9301040
100
23.
Fekete, M., Gacsályi, I., Reiter, K., Schmidt, É., Mezei, T., Simig, Gy., Budai, Z., Szemerédi, K., Egyed, A., Blaskó, G., Gyertyán, I., (1993): Eljárás
benzizotiazol-származékok
és
az
ezeket
tartalmazó
gyógyszerkészítmények elıállítására, Bejelentés száma: P9301284
24.
Fekete, M., Gacsályi, I., Reiter, K., Mezei, T., Budai, Z., Blaskó, G., Szemerédi, K., Takács, J., Egyed, A., Vizi, E. Sz., Gyertyán, I., Simig, Gy., (1994): Eljárás
ecetsav-amid
származékok
és
ezeket
tartalmazó
gyógyászati
készítmények elıállítására, Bejelentés száma: P9400517
25.
Simig, Gy., Blaskó, G., Szemerédi, K., Domán, I., Egyed, A., Gyertyán, I., Balogh, Gy., Bilkei, G. A., Gacsályi, I., Kazóné, D. K., Pallagi, K., Kovács, L.né., (1994): Heterociklikus vegyületek, azokat tartalmazó gyógyászati készítmények és eljárás a hatóanyag elıállítására, Bejelentés száma: P9401281
26.
Reiter, K., Budai, Z., Mezei, T., Szirtné, K. E., Blaskó, G., Simig, Gy., Gyertyán, I., Petıcz, L., Szemerédi, K., Fekete, M., Gacsályi, I., Szécseyné, H. M., Gigler, G., Rohácsné, Z. L., (1994): Benz[e]indén–származékok, Bejelentés száma: P/P00263
27.
Budai, Z., Petıcz, L., Mezei, T., Szirtné, K. E. Szécseyné, H. M., Gigler, G., Reiter, K., Gacsályi, I., Lay, L.-né., Furdiga, É., Gyertyán, I., (1994): Szubsztuituált sztirolszármazékok, Bejelentés száma:P/P00266
101
28.
Vágó, P., Körösi, J., Reiter, J., Máté, Gy.-né., Moravcsik, I., Gyertyán I., Gacsályi, I., Szentkuti, E., Zólyomi, G., Bilkei, G.A., Egyed, A., Andrási, F., Bakonyi, A., Berzsenyi, P., Botka, P., Hámori, T., Salamon, C., Horváth, E., Horváth, K., (1995).: Benzodiazepin-származékok, eljárás elıállításukra, alaklmazásuk és ezeket tartalmazó gyógyászati készítmények, Bejelentés száma: P9500385
29.
Schmidt, É., Simig, Gy., Bózsing, D., Blaskó G., Simonek, I., Kovács, A., Egyed, A., Gyertyán, I., Németh, G., Jakóczi, I., Gacsályi, I., Szénási, G., Bilkei, G.A., Tihanyi, K., (1995).: Új piperazinil-alkil-tio-pirimidin-származékok, ilyen hatóanyagokat tartalmazó készítmények és eljárás a hatóanyagok elıállítására, Bejelentés száma: P9503099
30.
Simig, Gy., Reiter, J., Vágó, P., Blaskó, G., Egyed, A., Gyertyán, I., Daróczi, K., Gacsályi, I., Tihanyi, K., Bilkei, G.A., Bajnógel, J., (1995) 1-Vinil-5H-2,3-benzodiazepin-származékok,
ezeket
tartalmazó
gyógyászati
készítmények, eljárás a vegyületek elıállítására és közbensı termékek, Bejelentés száma: P9503353
31.
Simig, Gy., Egyed, A., Gyertyán, I., Gigler, G., Szabó, G., Gacsályi, I., Tihanyi, K., Szabados, T., Greff, Z., Kótay, N.P., Barkóczy, J., Balázs, B., Domán, I., Rátkai, Z., Seres, P., Lévay, Gy., Kovács, A., Simó, A., Végh, M., (1997): Új
8-szubsztituált-9H-1,3-dioxolo-[4,5-h]-[2,3]-benzodiazepin-származékok,
ilyen hatóanyagot tartalmazó gyógyászati készítmény, és eljárás a hatóanyag elıállítására, Bejelentés száma: P97011380
32.
Simig, Gy., Schneider, G., Egyed, A., Gyertyán, I., Gigler, G., Szabó, G., Gacsályi, I., Tihanyi, K., Szabados, T., Greff, Z., Kótay, N.P., Barkóczy, J.,
102
Balázs, B., Domán, I., Rátkai, Z., Seres, P., Lévay, Gy., Kovács, A., Simó, A., Végh, M., Cselenyák J., (1997): Új 7,8-dihidro-8,8-diszubsztituált-9-H-1,3-dioxolo-[4,5-h]-[2,3]-benzodiazepinszármazékok, ilyen hatóanyagot tartalmazó gyógyászati készítmény, és eljárás a hatóanyag elıállítására, Bejelentés száma: P97011381
33.
Simig, Gy., Egyed, A., Gyertyán, I., Gigler, G., Szabó, G., Gacsályi, I., Tihanyi, K., Szabados, T., Greff, Z., Kótay, N.P., Barkóczy, J., Balázs, B., Domán, I., Rátkai, Z., Seres, P., Lévay, Gy., Kovács, A., Simó, A., Végh, M.,(1997): Új
7,8-dihidro-8-metil-9-H-1,3-dioxolo-[4,5-h]-[2,3]-benzodiazepin-
származékok, ilyen hatóanyagot tartalmazó gyógyászati készítmény, és eljárás a hatóanyag elıállítására, Bejelentés száma: P97011382
34.
Simig, Gy., Egyed, A., Gyertyán, I., Gigler, G., Szabó, G., Gacsályi, I., Tihanyi, K., Szabados, T., Greff, Z., Kótay, N.P., Barkóczy, J., Balázs, B., Domán, I., Rátkai, Z., Seres, P., Lévay, Gy., Kovács, A., Simó, A., Végh, M., (1997): Új
8-metil-7H-1,3-dioxolo-[4,5-h]-[2,3]-benzodiazepin-származékok,
ilyen
hatóanyagot tartalmazó gyógyászati készítmény, és eljárás a hatóanyag elıállítására, Bejelentés száma: P97011383
35.
Reiter, J., Ágai, B., Kovács, A., Egyed, A., Gyertyán, I., Pallagi K., Szénási, G., Simig, Gy., Rivó, E., Gacsályi, I., Schmidt É, Megyeri, K., Szabados, T., Lévay, Gy., Kertész, Sz., Gyönös, I., Ondi, L., Nagy, Z.T., (1998): Piperazinil-alkil-benzofurán-származékok
ilyen
hatóanyagot
tartalmazó
gyógyászati készítmény, és eljárás a hatóanyag elıállítására, Bejelentés száma:P9801085
36.
Reiter, J., Ágai, B., Kovács, A., Egyed, A., Gyertyán, I., Pallagi K., Szénási, G., Simig, Gy., Rivó, E., Gacsályi, I., Schmidt É, Megyeri, K., Szabados, T., Lévay, Gy., Kertész, Sz., Gyönös, I., Ondi, L., Nagy, Z.T., (1998):
103
Benzofurán-származékok,
ilyen
hatóanyagot
tartalmazó
gyógyászati
készítmények, eljárás a hatóanyag elıállítására és intermedierjeik, Bejelentés száma: P9801086
37.
Simig, Gy., Simonek I., Egyed, A., Németh, G., Jakóczi, I., Gacsályi, I., Tihanyi, K., Bózsing, D., Wellmann, J., Lévay, Gy., Poszávác, L., (1999): Új piperazinil-alkil-tio-pirimidin-származékok, ilyen hatóanyagot tartalmazó gyógyászati készítmények, és eljárás a hatóanyag elıállítására, Bejelentés száma: P9902214
38.
Simig, Gy., Domán, I., Egyed, A., Bilkei, G.A., Greff, Z., Balázs, L., Gacsályi, I., Rátkai, Z., Barkóczy, J., Kótai, N.P., Seres, P., Tihanyi, K., Bajnógel, J. (1999): 3,4-Dihidro-izokinolin-származékok, ezeket a hatóanyagokat tartalmazó gyógyászati készítmények, és eljárás elıállításukra. Bejelentés száma: P9902590
39.
Simig, Gy., Domán, I., Szántay, Cs., Egyed, A., Bilkei, G.A., Greff, Z., Balázs, L., Gacsályi, I., Rátkai, Z., Lévay, Gy., Poszávácz, L., Barkóczy, J., Kótay, N.P., Seres, P., Tihanyi, K., Bajnógel, J., Dörnyei, G., Incze, M., (1999): 3,4-Dihidro-izokinolin-származékok, ilyen hatóanyagot tartalmazó gyógyászati készítmények, és eljárás elıállításukra, Bejelentés száma: P9902591
40.
Simig, Gy., Domán, I., Egyed, A., Bilkei, G.A., Greff, Z., Balázs, L., Gacsályi, I., Rátkai, Z., Lévay, Gy., Poszávác, L., Barkóczy, J., Kóta, N.P., Seres, P., Tihanyi, K., Bajnógel, J., (1999): Izokinolin-származékok, ilyen hatóanyagot tartalmazó gyógyászati készítmények, és eljárás elıállításukra, Bejelentés száma: P9902592
104
41.
Greff, Z., Balázs, L., Domán, I., Simig, Gy., Gacsályi, I., Pallagi, K., Szénási, G., Rátkay Z., Lévay, Gy., Barkóczy, J., Seres, P., Schmidt, É, Kótay, N.P., Seres, P., (1999): Alkil-piperidinil-benzo[d]izoxazol-származékok, ilyen hatóanyagot tartalmazó gyógyászati készítmények, és eljárás elıállításukra, Bejelentés száma: P9903042
42.
Barkóczy, J., Gacsályi, I., Simig, Gy., Pallagi, K., Szénási, G., Domán, I., Balázs, L., Greff, Z., Rátkai, Z., Lévay, Gy., Schmidt, É., Kótay, N.P., Seres, P., (1999): Új benzo[d]izoxazol-származéko, ilyen hatóanyagot tartalmazó gyógyászati készítmények, és eljárás elıállításukra, Bejelentés száma: P9903043
43.
Bózsing, D., Simonek, I., Gacsályi, I., Lévay, Gy., Tihanyi, K., Németh, G., Poszovácz, L., Jakóczy, I., Simig, Gy., Wellmann, J., Egyed, A., (2000): Új piperazinil-alkil-tio-pirimidin-származékok, ilyen hatóanyagot tartalmazó gyógyászati készítmények, és eljárás a hatóanyag elıállítására, Bejelentés száma: P0002156
44.
Barkóczy, J., Kótay, N.P., Simig, Gy, Lévay, Gy., Gacsályi, I., Egyed, A., Bajnógel, J., Pallagi, K., Schmidt, É., Szénási, G., Kovács, A., Wellmann, J., (2001): Új 2H-piridazin-3-on-származékok, eljárás elıállításukra, alakalmazásuk és az ezeket tartalmazó gyógyászati készítmények, Bejelentés száma: P01103063
45.
Barkóczy, J., Gacsályi, I., Markó, B., Lévay, Gy., Kózay, N.P., Simig, Gy., Schmidt, É., Egyed, A., Kompagne, H., Leveleki, Cs., Kovács, A., Szénási, G., Wellmann, J., Hársing, L.G., (2001): Helyettesített
alkil-piridazinon-származékok,
eljárás
az
elıállításukra,
alaklmazásuk anxiolitikus hatású gyógyászati készítmény elıállítására,
105
Bejelentés száma: P0103912
46.
Barkóczy, J., Gacsályi, I., Kótay, N.P, Simig, Gy., Lévay, Gy., Schmidt, É., Hársing, L. G., (2002): Új
piperidinil-alkil-amino-piridazionon-származékok,
ilyen
hatóanyagot
tartalmazó gyógyászati készítmények, és eljárás a hatóanyag elıállítására, Bejelentés száma: P0201374
47.
Lévay, Gy., Gacsályi, I., Markó, B., Schmidt, É., Egyed, A., Kompagne, H., Leveleki, Cs., Kovács, A., Szénási, G., Wellmann, J., Hársing, L.G., Barkóczy, J., Simig, Gy., Kótay, N.P., (2002): Helyettesített alkil-piridazinon-származékok új felhasználása, Bejelentés száma: P0203929
48.
Volk, B., Barkóczy, J., Simig, Gy., Mezei, T., Dezsıfi, R., Gacsályi, I., Pallagi, K., Gigler, G., Lévay, Gy., Móricz, K., Leveleki, Cs., Sziray, N., Szénási, G., Egyed, A., Hársing, L.G., (2004): Alkil-oxindolok piperazin származékai, Bejelentés száma: P0400953
49.
Volk, B., Barkóczy, J., Simig, Gy., Mezei, T., Dezsıfi, R., Gacsályi, I., Pallagi, K., Gigler, G., Lévay, Gy., Móricz, K., Leveleki, Cs., Sziray, N., Szénási, G., Egyed, A., Hársing, L.G., (2004): Alkil-oxindolok piperazin származékai, Bejelentés száma: P0400954
50.
Volk, B., Barkóczy, J., Simig, Gy., Mezei, T., Dezsıfi, R., Gacsályi, I., Pallagi, K., Gigler, G., Lévay, Gy., Móricz, K., Leveleki, Cs., Sziray, N., Szénási, G., Egyed, A., Hársing, L.G., (2004): Dialkil-oxindolok piridin származékai, Bejelentés száma: P0400955
106
51.
Volk, B., Barkóczy, J., Simig, Gy., Mezei, T., Dezsıfi, R., Gacsályi, I., Pallagi, K., Gigler, G., Lévay, Gy., Móricz, K., Leveleki, Cs., Sziray, N., Szénási, G., Egyed, A., Hársing, L.G., (2004): Alkil-oxindolok piridin származékai, Bejelentés száma: P0400956
52.
Volk, B., Barkóczy, J., Simig, Gy., Mezei, T., Dezsıfi, R., Gacsályi, I., Pallagi, K., Gigler, G., Lévay, Gy., Móricz, K., Leveleki, Cs., Sziray, N., Szénási, G., Egyed, A., Hársing, L.G., (2004): Dialkil-oxindolok piperazin származékai, Bejelentés száma: P0400957
53.
Volk, B., Barkóczy, J., Simig, Gy., Mezei, T., Dezsıfi, R., Gacsályi, I., Pallagi, K., Gigler, G., Lévay, Gy., Móricz, K., Leveleki, Cs., Sziray, N., Szénási, G., Egyed, A., Hársing, L.G., (2005): Alkil-oxindolok piperazin származékai, Bejelentés száma: P0500461
54.
Volk, B., Barkóczy, J., Simig, Gy., Mezei, T., Dezsıfi, R., Gacsályi, I., Pallagi, K., Gigler, G., Lévay, Gy., Móricz, K., Leveleki, Cs., Sziray, N., Szénási, G., Egyed, A., Hársing, L.G., (2005): Alkil-oxindolok piridin származékai, Bejelentés száma: P0500462
55.
Volk, B., Barkóczy, J., Simig, Gy., Mezei, T., Dezsıfi, R., Gacsályi, I., Pallagi, K., Gigler, G., Lévay, Gy., Móricz, K., Leveleki, Cs., Sziray, N., Szénási, G., Egyed, A., Hársing, L.G., (2005): Dialkil-oxindolok piridin származékai, Bejelentés száma: P0500463
107
56.
Volk, B., Barkóczy, J., Simig, Gy., Mezei, T., Dezsıfi, R., Flórián E.-né., Gacsályi, I., Pallagi, K., Gigler, G., Lévay, Gy., Móricz, K., Leveleki, Cs., Sziray, N., Szénási, G., Egyed, A., Hársing, L.G. (2005): Dialkil-oxindolok piperazin származékai. Bejelentés száma: P0500464
108
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ez a dolgozat több mint 10 év kutatómunkám erdményeképpen készülhetett el. Köszönettel tartozom mindazon vezetıimnek és munkatársaimnak, akik lehetıvé tették számomra azon ritka lehetıség megvalósulását, hogy egy magyar originális molekula fázis III vizsgálatokig eljusson. Külön köszönettel tartozom Dr. Orbán Istvánnak az EGIS Nyrt 2006 januárjában elhunyt vezérigazgatójának, aki mind emberi mind pedig szakmai támogatásával motiválta eredményeim bemutatását. Kiemelt köszönet illeti Dr. Klebovich Imrét, témavezetımet, akinek a szakmain kívül az emberi támogatása is elengedhetetlen segítséget nyújtott. Szeretném megköszönni dr. Blaskó Gábornak, dr. Simig Gyulának, és dr. Hársing Lászlónak a támogatását és baráti bíztatását. A disszertáció létrejöttéhez elengedhettelen segítséget nyújtottak közvetlen munkatársaim, Gigler Gábor, Móricz Krisztina, Kompagne Hajnalka, dr. Lévay György, és dr. Szénási Gábor, ezért köszöm nekik. Köszönettel tartozom továbbá az EGIS Gyógyszergyár Farmakológia 2 laboratóriuma minden dolgozójának, és az itt név szerint nem megemlített társszerzıknek. Végül, de nem utolsó sorban szeretnék köszönetet mondani feleségemnek Schmidt Évának a szakmai tanácsokért, és családomnak kitartó türelmükért és megértésükért.
109
