Cetek Rendszertani helyük A cetfélék az emlősök (Mammalia) osztályának egyik rendjét (Cetacea) alkotják. A ma élő cetfélék két alrendbe oszthatók: a sziláscetek (Mysticeti) és a fogascetek (Odontoceti) alrendjébe. A sziláscetek alrendjébe tartoznak Földünk legnagyobb testű állatai, a bálnák. Közös jellemzőjük, hogy nincsenek fogaik, szájukban sziláknak nevezett szarulemezek vannak, s táplálékukat ezzel szűrik ki a vízből. A bálnáknak mintegy 13 fajuk van (a szakemberek nem értenek mind egyet abban, mely csoportokat kell önálló fajnak tekinteni), s ezeket négy családba szokás sorolni. A fogascetek alrendjébe mintegy hetven faj tartozik, köztük a nagy népszerűségnek örvendő delfinek és a hatalmas termetű ámbrás cet. Ezeknek az állatoknak fogaik vannak, némelyiknek mindössze 2, másoknak 200-nál is több. A fogasceteket újabban 10 családba sorolják. A cetek családjai és fajai
Kialakulásuk A tudomány az 1880-as évek óta gyanítja, hogy a cetek legközelebbi rokonai a patások. A közelmúltig úgy tartották, hogy a legkorábbi cetek a Mesonyx nevű állathoz, egy a középső eocénban (4050 millió éve) élt, ujjain patákat viselő, hegyes fogú, húsevő állathoz álltak a legközelebb. A ma leginkább elfogadott elmélet szerint a cetek legközelebbi élő rokona a víziló. A cetek és a vízilovak őseit tartalmazó evolúciós ág a paleocénban, 60 millió éve vált el a többi párosujjú patás (disznó, szarvasmarha, szarvas, teve stb.) őseitől, majd 54 millió éve a vízilovak és a cetek őseinek fejlődése is elvált egymástól. Eszerint a víziló közelebbi rokona a bálnának, mint a disznónak; a szarvasmarha közelebbi rokona a bálnának, mint a lónak. A ceteket és a párosujjú patásokat (Artiodactyla) újabban egy közös rendszertani egységbe (Cetartiodactyla) sorolják. A legidősebb cetmaradványok az eocénból származnak, és Pakisztánban kerültek elő. A Pakicetus 52 millió éve élhetett, farkas nagyságú, hegyes orrú, hosszú farkú állat volt, s a tengerpart lakójaként élete legnagyobb részét még a szárazföldön tölthette. Az ugyancsak Pakisztánban talált, 50 millió éves Ambulocetus 3 m hosszú volt, feje a krokodiléhoz hasonlított, s már ügyesebben mozgott a vízben, mint a szárazon. A 47 millió éves Rodhocetus esetében már megkezdődött a hátsó lábak elcsökevényesedése.
A 38 millió éves, 18 m hosszú Basilosaurus és a hasonló korú, de kisebb Dorudon már egész életüket a vízben töltötték, bár még voltak hátsó lábaik. Az egyik legkorábbi fogascet a 33 millió éves Squalodon, amely a mai delfinekre hasonlított, nem volt hásó lába, hosszú csőre volt, és valamilyen kezdetleges echolokációra is képes volt már. Hasonló korúak a legkorábbi ismert sziláscetek is.
Felépítésük Testnagyság Földünk legnagyobb ma élő állatai a cetek rendjébe tartoznak. A kék bálna valószínűleg minden valaha élt állat közül a legnagyobb: az eddigi legnagyobb példány 31 m hosszú és 178 tonna súlyú volt. A kék bálna nem az egyetlen óriás a cetek között. A sziláscetek - két faj kivételével - mind 10 m fölötti hosszat és 10 tonna fölötti súlyt ér el; a grönlandi bálna a 100 tonnát is elérheti. A fogascetek között az egyetlen igazi óriás az ámbrás cet, amely 17 m hosszú és 38 tonna súlyú lehet. Nem minden cetfaj óriás termetű. Némely delfin nem éri el egy felnőtt ember méreteit; a Dél-Amerikában élő tucuxi például átlagosan 140 cm hosszú és 35 kg súlyú. A cetek között nagy méretűnek számítanak a 10 méternél hosszabbra növő fajok, azaz a legtöbb sziláscetfaj és az ámbrás cet. Közepes méretűek a 4-10 m hosszúak: a csukabálna, a törpe simabálna, a csőrös cetek, a narvál, a fehér delfin, a kardszárnyú és a gömbölyűfejű delfinek. Kis méretűek a 4 m-es hosszúságot el nem érő fajok: a legtöbb delfinfaj, a barnadelfinek, a folyami delfinek, a törpe ámbrás cetek.
Testtájak A cetféléknél négy fő testrészt lehet megkülönböztetni: fej, törzs, farok, végtagok.
Palackorrú delfin testrészei
A szilásceteknek, de főleg a simabálnáknak, testnagyságukhoz képest is ormótlanul nagy fejük van: hossza a teljes testhossz egyharmadát is kiteheti. Ez a bálnák különleges táplálkozási módjával függ össze. Ugyancsak aránytalanul nagy feje van az ámbrás cetnek. A többi fogascet feje nem különösebben nagy. Egyes fogasceteknek feltűnő, csőrszerű szájuk van. Különösen hosszú csőrük van a folyami delfineknek és a Stenella nemzetség tagjainak. Közepes méretű a csőrös cetek vagy a palackorrú és a közönséges delfinek csőre. Más fogascetek csőre alig látható, vagy teljesen hiányzik. A cetek szeme kicsi, és gyakran alig észrevehető. Fülkagylójuk nincs, a fülnyílás csak nagyon közelről látható. Az orrnyílás a fej tetején van. A fej nyak nélkül kapcsolódik a törzshöz. A törzs orsó alakú. A púpos delfinek három fajának feltűnő púpja van. A farok a teljes testhossz harmadát-negyedét teheti ki. Alakja oldalról összenyomott. A cetek mellső végtagjai uszonyokká alakultak. A melluszonyok teljes joggal tekinthetők végtagnak; bennük mindazok a csontok megvannak, mint az ember karjában. A hátsó végtagok visszafejlődtek, kívülről semmi sem látható belőlük. A farok farokuszonyban végződik. A farokuszony nem függőlegesen áll, mint a halaknál, hanem vízszintesen. A hát középső részén vagy hátsó harmadánál helyezkedik el a hátuszony. Egyes cetfajoknak, mint a simabálnáknak, a fehér delfinnek, a narválnak, a simahátú delfineknek, nincs hátuszonyuk. A farokuszonyban és a hátuszonyban nincsenek csontok. A halakra jellemző további uszonyok (hasúszó, második hátúszó, farok alatti úszó) egyetlen cetfajnál sem jelennek meg.
Kültakaró A cetek kültakarója, mint más emlősöké, a felhámból, az irhából és a bőr alatti zsírrétegből áll. Az emlősök bőrét általában szőr fedi, a ceteknek azonban gyakorlatilag nincs szőrzetük, csak a szájuk körül nő néhány csökevényes szőrszál. Nincsenek izzadságmirigyeik és faggyúmirigyeik sem. Bőrük sima, gumiszerű tapintású. A bőr alatti zsírréteg fő funkciója az, hogy az állatot a kihűléstől védje. Valamennyi cet közül a legvastagabb zsírrétege a kék bálnának van, átlagosan 23 cm vastag, de egyes testtájakon az 50 cm-t is elérheti. A cetek és a fókák hőszabályozása Egyes cetfajoknak, például a barázdás bálnáknak vagy a fehér delfinnek, egész testük egységes színű. Más fajoknak viszont feltűnő mintázatuk van, éles kontúrú fekete, fehér, szürke részekkel. A has általában világosabb, mint a hát, hogy az állat jobban beleolvadjon a felső világos vagy az alsó sötét háttérbe.
A nagytestű cetek bőrén különféle apró élőlények telepednek meg. Sok sziláscet bőrén élnek diatomák (szilikátos vázú egysejtűek), amelyektől a bőr sárgás árnyalatú lesz. Szintén főleg a szilásceteken élnek a Cyamus nemzetséghez tartozó apró rákok, amelyek a bálna bőréről leváló hámsejteket eszegetik. A simabálnák fejének furcsa dudorai különösen kedvező élőhelyet nyújtanak ezeknek az állatkáknak. A lassan úszó fajokon apró kagylók is megtelepednek.
Csontváz, izomzat
Bálna csontváza A cetek csontrendszere sokban hasonlít a szárazföldi emlősökéhez. Természetesen van gerincük; mint tüdővel lélegző állatoknak, vannak bordáik. A koponya, főleg a szilásceteknél, furcsán átalakult. Mint említettem, a melluszonyokban mindazok a csontok megvannak, mint az ember karjában. Ezzel szemben a hátsó végtagok csontozata és a medencecsont elcsökevényesedett. A cetek farkuk fel-le mozgatásával hajtják előre magukat; ennek megfelelően az izomzat legfejlettebb elemei a farkat hajlító és kifeszítő izmok.
Légzés, vérkeringés Az szilásceteknek két, a fogasceteknek egyetlen orrnyílásuk van. A cetek egyetlen légvétellel képesek kicserélni a tüdejükben tárolt levegő 90 %-át (az ember csak 10 %-ot). Légvételkor a kicsapódó pára jellegzetes, akár kilométerekről is látható felhőt alkot. Az orrjáratok igen bonyolultak. A fogascetek gégéjéhez porcos képlet kapcsolódik, amely megakadályozza, hogy a táplálék és a lenyelt víz a légcsőbe kerüljön. A cetek tüdeje testméretükhöz képest kisebb, mint a szárazföldi emlősöké; oxigéntartalékuk nagyobb részét nem tüdejükben, hanem vérükben és izomzatukban tárolják.
Delfin belső szervei A szív felépítése hasonló, mint a többi emlősnél. A vér térfogata kétszer-háromszor akkora, mint a hasonló nagyságú szárazföldi emlősöknél. Ennek megfelelően az erek tágak, de a vér jelentős része a retus mirabilis elnevezésű érhálózatban tárolódik, amelynek a hőszabályozásban is szerepe van. A lép igen kis méretű. A cetek tüdővel lélegző emlősállat létükre képesek igen nagy mélységbe lemerülni, és ott légvétel nélkül hosszú ideig tartózkodni. Az ámbrás cet 3000 m, a narvál és a kacsacsőrű cet 1000 m mélyre is lemerül, de a palackorrú és a gömbölyűfejű delfin is eléri az 500 m-es mélységet. A legmélyebbre merülő fajok akár 2 órát is a víz alatt tölthetnek. Merülés közben a szívverés lelassul, az erek összehúzódnak, a sejtanyagcsere is lelassul.
Tápcsatorna A szilásceteknek nincsenek fogaik. Szájpadlásukról több száz bolyhos peremű szarulemez függ; ezeket nevezik sziláknak. A táplálékukul szolgáló apró állatokat ezek segítségével szűrik ki a vízből. A barázdás bálnák torka rendkívül tágulékony, így óriási mennyiségű vizet tudnak egyszerre a szájukba venni és a szilalemezek között átszűrni. A fogasceteknek fogaik vannak, amelyeket zsákmányuk megragadására, valamint a fajtársaikkal folytatott küzdelemben használnak. A cetek fogazata A ceteknek, akárcsak őseiknek, a párosujjú patásoknak, összetett, négy részből (előgyomor, főgyomor, összekötő gyomor, gyomorkapu) álló gyomruk van. A cetek nem kérődznek. A bélcsatorna viszonylag hosszú. A szilásceteknek van vakbelük, míg a fogasceteknek nincs; féregnyúlványa egyik csoportnak sincs. A végbélhez egy, a mandulákhoz hasonló nyirokszerv csatlakozik. A máj két vagy három lebenyből áll, epehólyag nincs.
Kiválasztó szervek A ceteknek összetett veséjük van, amely több száz vagy több ezer veselebenyből (reniculus) áll. Az egyes lebenyeknek saját kérgük, velőállományuk, kelyhük és kivezető csatornájuk van. Ide kapcsolódik az az érdekes probléma, hogy a cetek isznak-e tengervizet. A cetek szervezete hipoozmotikus, azaz alacsonyabb arányban tartalmaz sót, mint a tengervíz, amelyben élnek. Ezért folyadékszükségletüket nem tudják ivással fedezni; csak táplálékukból, illetve saját zsírtartalékukból jutnak vízhez. Ennek ellenére egyes delfinek néha isznak tengervizet, de ez életben maradásukhoz nem feltétlenül szükséges.
Ivarszervek A cetek a méhlepényes emlősök közé tartoznak, és ivarszerveik felépítése, szaporodásuk módja lényegileg megegyezik a többi emlősével. Mindkét nem hasán egy ivarnyílás látható, amely a nőstényeknél közel van a végbélnyíláshoz, míg a hímeknél jól elkülöníthető attól. A nőstényeknek egy pár petefészkük van. Ennek felületén minden peteérés alkalmával egyegy corpora albicans nevű képlet keletkezik, amely aztán egy életen át megmarad, így az elpusztult állatok petefészkének vizsgálatával következtetni lehet az állat életkorára. A méh két méhszarvból áll. Az emlőmirigyek nem emelkednek ki a testfelületből; a két emlőbimbó az ivarnyílás két oldalán található. A hímek heréi a hasüregben, a vesék közelében helyezkednek el. Egyes fajok heréi még az állat testméretéhez képest is igen nagyok: a simabálnáknál egy-egy here súlya 900 kg is lehet. A rugalmas szövetből álló hímvessző egy izom segítségével teljesen visszahúzható az ivarnyílásban, és kívülről csak a párzás alkalmával látható.
Idegrendszer Egyes cetfajok agya rendkívül nagy, nagyobb, mint bármely más állaté. Egy ámbrás cet agyát 7820 grammosnak, egy közönséges barázdás bálnáét 6930 grammosnak, egy kardszárnyú delfinét 5620 grammosnak mérték. Viszont ezek az állatok nagyon nagy testűek; testük tömegéhez viszonyítva agyuk nem is olyan nagy, sőt inkább kicsi. Bizonyos fajú delfinek agya azonban testméretükhöz képest is igen nagy. Egy 172 kg súlyú palackorrú delfin agya 1629 grammos volt, ami sokkal nagyobb, mint a hasonló nagyságú szárazföldi emlősöké. Egy ugyancsak 172 kg súlyú gorilla agya mindössze 570 g súlyú volt. A delfinek agya nem csupán nagy méretű, hanem nagymértékben barázdált is, még barázdáltabb, mint az emberé. Különösen fejlett az agy hallóközpontja. Egyes tudósok az agy nagy mérete alapján arra következtettek, hogy a delfinek az emberéhez mérhető intelligenciával rendelkeznek, és akár az emberi nyelvet is képesek lennének megtanulni. A kísérletek azonban ezt nem igazolták vissza. Arra mindenesetre meg lehetett tanítani a delfineket, hogy egy számítógéppel kifejlesztett, egyszerű hangjelekből
álló "nyelvet" megértsenek, és az e nyelven adott utasításokat végrehajtsák. Még valamiféle nyelvtant is meg tudtak tanulni, például különbséget tudtak tenni a "Vidd a karikát a labdához" és a "Vidd a labdát a karikához" mondatok jelentése között.
Hangképzés és hallás A cetféléknek nincsenek hangszálaik; hangadásra bonyolult orrjárataik alakjának változtatásával képesek. Rendkívül változatos sípoló, morgó, nyögésszerű hangokat bocsátanak ki, s ezek, legalábbis részben, a fajtársakkal való kommunikációt szolgálják. A hosszúszárnyú bálna hímjei 1015 percnyi "zeneműveket" adnak elő, aminek az udvarlásban lehet szerepe. A palackorrú delfinek hangjelei alapján minden egyes példány egyedileg felismerhető, míg a kardszárnyú delfinek hangjából megállapítható az egyes állatok közti rokonság foka. Hallásuk igen kifinomult, különösen a magas hangok tekintetében. Míg az ember nem hallja a 15 kHz-nél nagyobb frekvenciájú hangokat (ultrahang), a palackorrú delfin hallása éppen a 10-50 kHz-es tartományban a legélesebb, sőt, még a 200 kHz-es hangokat is hallja. A ceteknek fülkagylójuk nincs, és hallójáratuk nyílása is csupán gombostűfejnyi. Belső fülük felépítése lényegében megegyezik az emberével. A fogascetek különleges képessége az echolokáció, a visszhang alapján való tájékozódás, amely elveiben a tengeralattjárók szonárjához hasonló. Az állatok orrjáratában egy majomszájnak (monkey lips vagy monkey muzzle) nevezett szűkület van, amely a levegő útjának periodikus elzárásával rövid, kattanásszerű hangimpulzusokat kelt. A keletkező hanghullámokat a cet homlokcsontja előtt elhelyezkedő, zsiradékot tartalmazó szerv, a dinnye (melon), mint valamiféle lencse, keskeny nyalábbá koncentrálja, amelyet a cet fejének mozgatásával tud irányítani. A visszaverődő hanghullámokat felfogva a cet részletgazdag képet kap környezetéről, az ott levő akadályokról, képes megtalálni zsákmányát. Letakart szemű delfinekkel végzett kísérletek szerint a palackorrú delfin képes a visszhang alapján két azonos nagyságú, de különböző fajú halat, vagy két azonos méretű, de különböző anyagú fémkorongot is megkülönböztetni. Igen fejlett, bár a delfinekétől eltérő felépítésű szonárszerve van az ámbráscetnek is. Nem tudjuk, hogy minden fogascetfaj rendelkezik-e az ekholokáció képességével, de egyre több fajról derül ki, hogy igen. A sziláscetek és a fókák is képesek ekholokációra, de nem olyan kifinomult mértékben, mint a fogascetek. A szárazföldi emlősök közül a denevérek ezen képessége közismert.
További érzékszervek A cetek a víz alatt élesen látnak, míg szemüket a vízfelszín fölé emelve csak a közeli tárgyakat látják élesen. Szemük, a legtöbb emlősétől eltérően, nem gömb alakú, hanem elölről összenyomott. Különleges, kettős pupillájuk van. Mivel szemeik nem előre, hanem oldalra néznek, nincs térlátásuk. Arra még nincs egyértelmű bizonyíték, hogy a színeket meg tudjáke különböztetni. Egyes folyami delfinfajok szeme elcsökevényesedett, ők gyakorlatilag vakok.
A sziláscetek szaglószerve nagymértékben leegyszerűsödött, de nem tűnt el teljesen. A fogasceteknél a magzati fejlődés során megjelennek ugyan a szaglószervek, de később eltűnnek; a felnőtt fogasceteknek nincs szaglásuk. A cetek ízérzékeléséről nem sokat tudunk. Néhány fogságban tartott delfin vizsgálata során azt találták, hogy egyes vegyületeket képesek ízük alapján azonosítani.
Élőhelyük A cetek többsége a tengerek lakója. Néhány kistermetű cetfaj azonban édesvízben él. Néhány cetfaj kozmopolita, azaz a tengereken mindenfelé megtalálható. Ilyen a barázdás bálnák többsége, a Cuvier-féle csőrös cet, az ámbrás cet és a kardszárnyú delfin. Más cetfajok cirkumpoláris elterjedésűek, azaz a nekik megfelelő éghajlati övben mindenütt előfordulnak, élőhelyük gyűrű alakban veszi körül a Földet. Ilyen fajok az északi mérsékelt és hideg övben az északi simabálna és a közönséges barnadelfin; a déli mérsékelt és hideg övben a déli simabálna, a törpe simabálna, az Arnoux-féle csőrös cet, a sötét delfin, a homokóra-delfin és a déli simahátú delfin. A trópusi és a mérsékelt övben él a kis kardszárnyú delfin, a Risso-delfin, a csíkos delfin és a palackorrú delfin. A trópusi és szubtrópusi tengerek lakója a Bryde-bálna, a törpe ámbrás cetek két faja, a barázdásfogú delfin, a rövidszárnyú gömbölyűfejű delfin, a törpe kardszárnyú delfin, a fehérajkú delfin, a Fraser-delfin, a hosszúcsőrű delfin, a kantáros delfin és a közönséges delfin. A déli félteke tengereiben a trópusoktól a sarkvidékekig előfordul a déli kacsacsőrű cet. Mindkét félteke mérsékeltövi tengereiben megtalálható a hosszúszárnyú gömbölyűfejű delfin, amelynek élettere így két különálló részre tagolódik. Ismét más fajok csak egy-egy óceán területére korlátozódnak. Csak az Atlanti-óceán északi részén él az északi kacsacsőrű cet, a fehércsőrű delfin és az atlanti fehérsávos delfin. Az Atlanti-óceán trópusi részén fordul elő a sisakos delfin és a pettyes delfin. A Csendes-óceán északi részén él a szürke bálna, a Baird-féle csőrös cet, a Dall-féle barnadelfin, a csendesóceáni fehérsávos delfin és az északi simahátú delfin. Az Északi-sarkvidéken él a grönlandi bálna, a narvál és a fehér delfin. Vannak olyan cetfajok, amelyek még szűkebb területre korlátozódnak. Ezek többnyire olyanok, amelyek a partmenti térségeket kedvelik: a púpos delfinek három faja, a barnadelfinek több faja (a kaliforniai barnadelfin kizárólag a Kaliforniai-öbölben él), a Pealedelfin, a Cephalorhynchus nemzetség négy faja. A folyami delfinek öt faja egy-egy nagyobb folyóban és annak mellékvizeiben fordul elő. Ezek a folyók a Gangesz, az Indus, a Jangce, az Amazonas és a Paraná. Két delfinfaj folyókban és a környező sekély partmenti vizekben egyaránt él: Dél-Amerikában a tucuxi, Délkelet-Ázsiában pedig az Irrawaddy-delfin.
Egyes cetfajokból eddig csak néhány példány került elő. Ezek elterjedési területét nem ismerjük. Több sziláscetfaj, például a szürke bálna, évente több ezer kilométeres vándorutat jár be. Ezek a bálnák nyáron a sarkvidéken tartózkodnak, ahol táplálékállataik nagy mennyiségben fordulnak elő; télen viszont a trópusokon hozzák világra utódaikat, illetve ott párosodnak.
Életmódjuk A cetek egész életüket vízben töltik. Sok cetfaj igen gyors úszásra képes; a valószínűleg leggyorsabb kardszárnyú delfin végsebességét 55 km/h-ra becsülik, de néhány más faj sebessége sem sokban marad el ettől. A legügyesebb búvár az ámbrás cet. Némelyik delfinfaj látványos, akrobatikus ugrásokra képes. A cetfélék valamennyien ragadozók, azaz élő állatokkal táplálkoznak. A sziláscetek többnyire apró, nagy tömegben élő rákokat, halakat esznek, és ezeket szilalemezeik segítségével szűrik ki a vízből. A szürke bálna a tengerfenék iszapjában élő apró rákokkal táplálkozik. Ezzel szemben a fogascetek viszonylag nagyméretű állatokra vadásznak, amelyeket állkapcsukkal és fogazatukkal, egyenként ragadnak meg. Zsákmányaik általában nektoni halak és lábasfejűek. A kardszárnyú delfin nagytestű halakat, fókákat, más cetféléket is elejt, és ezeket darabokra tépve fogyasztja el; egyébként a cetfélék egészben nyelik le zsákmányukat. Társas szerveződésük igen változatos. A sziláscetek többnyire magányosan élnek, csak az anyák és gondozásra szoruló borjaik vannak együtt. Az ámbrás ceteknél a nőstények és a fiatal állatok csapatosan járnak, a felnőtt hímek viszont magányosak. A kardszárnyú delfinek stabil családi csoportokat alkotnak, és egy életen át együtt maradnak. Kisebb delfinek gyakran több száz vagy több ezer tagú csapatokban, "iskolákban" élnek. Sem monogám párok, sem nagy létszámú háremek nem alakulnak ki; a hímek vetélkednek a párzás jogáért, és egy hím egy szezonban több nősténnyel, egy nőstény pedig több hímmel is párosodhat. A párzásra a legtöbb fajnál látványos udvarlás után kerül sor. Párzáskor az állatok hasukkal egymáshoz simulnak. Hosszú (fajtól függően 10-18 hónapos) vemhesség után az anyaállatnak egyetlen borja születik, bár néhány ikerellést is feljegyeztek már. A fejlett állapotban világra jövő borjút anyja hosszú ideig szoptatja (a barázdás bálnák 6 hónapig, a palackorrú delfin másfél évig, az ámbrás cet két évig is). Az egymást követő ellések között így több év is eltelik. A cetek lassan fejlődnek, és hosszú ideig élnek. A nagyobb testű cetek 10-15 éves koruk előtt nem szaporodnak. A Corky nevű nőstény kardszárnyú delfin 1969 óta él állatkertben; egy szabadon élő fajtársa 98 évesen pusztult el. Egy eszkimók által elejtett grönlandi bálna életkorát a testében talált régi szigonyhegy alapján 115-130 évre becsülték. Egy másik példány a szem aminosavainak kémiai vizsgálata alapján 211 éves volt; ha ez igaz, akkor a grönlandi bálna a leghosszabb életű emlősfaj. Egyes fajoknál, így a kardszárnyú és a gömbölyűfejű delfineknél a nőstények 40 éves koruk után elveszítik szaporodóképességüket. Más fajok nőstényei viszont életük végéig szaporodóképesek maradnak: egy 80 éves szürke bálna elejtésekor vemhes volt.
Az elpusztult vagy súlyos beteg cetek gyakran a tengerpartra sodródnak. Néha látszólag egészséges állatok is egyenként vagy csapatosan a partra úsznak, és szakszerű segítség nélkül elpusztulnak. Ilyen tömeges öngyilkosságra hajlamos például a gömbölyűfejű delfin, a kis kardszárnyú delfin és az ámbrás cet.
Helyzetük A Vörös Könyv az állatfajokat a következő kategóriákba sorolja: Aggodalomra okot nem adó (least concern): a jelenlegi körülmények között nem kell a faj jövőjéért aggódni. Ide tartozik többek között a grönlandi bálna (12000 db), a déli simabálna (12000 db), a csukabálna (több százezer db), a hosszúszárnyú bálna (80.000 db), a szürke bálna (25.000 db), a közönséges barnadelfin, a Dall-féle barnadelfin, a közönséges delfin, a fehércsőrű delfin, a csíkos delfin, a pettyes delfin, a közönséges palackorrú delfin és a Risso-delfin. Védelemre szoruló (conservation dependent). Ezt a kategóriát meg fogják szüntetni, és az ide sorolt fajok helyzetét újra fogják értékelni. Egyelőre ide tartozik az északi kacsacsőrű cet, az Arnoux- és a Baird-féle csőrös cet, valamint a kardszárnyú delfin. Majdnem fenyegetett (near threatened): ezeket a fajokat jelenleg nem fenyegeti a kihalás veszélye, de ha a körülmények a közeljövőben hátrányukra változnak, akkor veszélyeztetett helyzetbe kerülhetnek. Ilyen a fehér delfin és a narvál. Sérülékeny (vulnerable): ezek a fajok veszélyeztetetté válhatnak, ha a fennmaradásukra ható körülmények nem változnak pozitív irányba. Ide tartozik az ámbrás cet (több százezer db), az Irrawaddy-delfin vagy az amazonaszi folyami delfin. Veszélyeztetett (endangered): ezeket alacsony létszámuk vagy a változó környezeti körülmények miatt a kihalás közvetlen veszélye fenyegeti. Ide tartozik az északi simabálna (kevesebb mint 1000 db), a közönséges barázdás bálna (néhány ezer db), a kék bálna (10000 db), a Hector-delfin (7000 db) és a gangeszi folyami delfin. Kritikusan veszélyeztetett (critically endangered): ezeknél a fajoknál a kihalás veszélye rendkívül nagy, megmentésükhöz azonnali beavatkozás szükséges. Ide tartozik a Kaliforniai-öbölben élő vaquita, valamint a Jangce folyóból ismert kínai delfin (baiji); utóbbi talán már ki is halt. Adathiányos (data deficient). A cetfajok többségéről nincs elegendő információ annak megállapításához, hogy a fajt fenyegeti-e a kihalás veszélye.
