A BOLDOGSÁGOK ÚTJA

Dr. Thorday Attila:

JÉZUS PROGRAMBESZÉDE: A HEGYI BESZÉD BEVEZETÉS ................................................................................................................................................................... 2 Narratív és discorsív egységek váltakozása Szent Máté evangéliumában .............................................................. 3 A hetes ill. az ötös séma Máté evangéliumában...................................................................................................... 3 A M ÁTÉ‐ FÉLE H EGYI BESZÉD ÉS LUKÁCSI VÁLTOZATÁNAK TARTALMI ÖSSZEHASONLÍTÁSA ......................... 4 A HEGYI BESZÉD AZ EVANGÉLIUM SZÖVEGKÖRNYEZETÉBEN ................................................................................... 6 1. Strukturális kontextus ........................................................................................................................................ 6 2. Teológiai kontextus ............................................................................................................................................. 6 3. Egyházi kontextus............................................................................................................................................... 7 A HEGYI BESZÉD FELÉPÍTÉSE ...................................................................................................................................... 8 A BOLDOGSÁGOK ÚTJA ....................................................................................................................................... 11 MIFÉLE BOLDOGSÁG?................................................................................................................................................ 11 Boldogok a lélekben szegények .............................................................................................................................. 12 Boldogok a sírók /szomorúak ................................................................................................................................. 15 Boldogok a szelídek................................................................................................................................................ 16 Boldogok az igazságra éhezők‐szomjazók .............................................................................................................. 16 Boldogok az irgalmasok......................................................................................................................................... 17 Boldogok a tiszta szívűek ...................................................................................................................................... 18 Boldogok a békeszerzők.......................................................................................................................................... 18 Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért /Jézusért ................................................................................. 19 A BOLDOGSÁG KISUGÁRZÁSA ......................................................................................................................... 21 ANTITÉZISEK: EZT MONDTÁK A RÉGIEKNEK...– ÉN VISZONT AZT MONDOM NEKTEK… ........ 23 ALAPGONDOLAT ....................................................................................................................................................... 23 MAGYARÁZAT ........................................................................................................................................................... 23 A TÖRVÉNY TÖKÉLETESSÉ TÉTELE (5,21‐48) ............................................................................................................. 26 Ne gerjedj haragra (5,21‐26; vö. Lk 12,57‐59) ..................................................................................................... 26 Ne legyen bűnös kívánságod (5,27‐30; vö. Mk 9,43‐48) ...................................................................................... 29 Az új házassági törvény (5,31‐32)........................................................................................................................ 30 Ne esküdözz (5,33‐37) .......................................................................................................................................... 32 A megtorlás új törvénye........................................................................................................................................ 33 Az ellenség iránti szeretet..................................................................................................................................... 33 A VALÓDI ÉS HAMIS MEGIGAZULÁS.............................................................................................................. 35 A HELYES IMÁDSÁG: A MIATYÁNK ................................................................................................................. 37 A MIATYÁNK AZ ÓKERESZTÉNY EGYHÁZBAN ......................................................................................................... 37 A Miatyánk legősibb szövege................................................................................................................................ 38 A két változat ........................................................................................................................................................ 38 Az eredeti szöveg .................................................................................................................................................. 39 A MIATYÁNK ÉRTELMEZÉSE ..................................................................................................................................... 42 1. A megszólítás: „Szeretett Atya!” ..................................................................................................................... 42 2. A kívánságok sora ............................................................................................................................................. 44 3. A kérések sora.................................................................................................................................................... 44 Befejezés: védelem kérése....................................................................................................................................... 46

Szegedi Hittudományi Főiskola Szentírástudományi Tanszék 2008

2

J

ÉZUS PROGRAMBESZÉDE

:

A

HEG

YI

BESZÉD

BEVEZETÉS A Hegyi Beszéd kifejezés egyszerű megemlítése figyelmet és érdeklődést vált ki minden keresztényből még akkor is, ha sokan egyáltalán nem tudják meghatározni Máté evangéliuma e három fejezetének tartalmát. Mindannyian először a „boldogmondásokra” gondolnak, és sokan gyakorlatilag azt azonosítják a Hegyi Beszéddel, ami pedig inkább csak a boldog életvitelt felajánló jézusi tanítás bevezetője. Többen talán a beszédsorozat részeként említenék az ellenség szeretetéről szóló parancsot és néhány jézusi mondást; bizonnyal sokan itt említenék meg az ún. „aranyszabályt” is. Egyesek azonban meglepődve vennék észre, hogy a Miatyánk is a Hegyi Beszéd keretében olvasható. A Hegyi Beszéd minden kor emberét vonzotta. Szent Ágoston, aki elsőként készített egy-egy szentírási könyvhöz kommentárt, benne az „egész Evangélium foglalatát” látta; Bossuet pedig „Jézus első és leghatásosabb beszédeként” szól róla. E beszédsorozat értelmezése az Egyház minden korszakában nagy jelentőségre tett szert. A Szentírás egyetlen más szakaszát sem kommentálták annyian, mint a Hegyi Beszédet. Manapság a Hegyi Beszéd az Egyház köreit is túllépve vonzást gyakorol számos olyan zsidó szerzőre, akik Jézust magukénak tudják (pl. D. Flusser, S. Ben Chorin, P. Lapide), s így a keresztény–zsidó párbeszéd egyik fontos találkozási helye lett (vö. C. Montefiore). India vallási hagyományával is számos közös vonást mutat, s így M. Gandhira is nagy hatást gyakorolt. Egy indiai katolikus szerző, G. M. Soares Prabhu a Hegyi Beszédről úgy ír, mint Jézus „dharma”-járól, vagyis életének és tanításának foglalatáról. Vannak, akik pedig a „Boldogmondásokat” Buddha tanításával vetik össze. Ezek után nem meglepő, hogy a New Age mozgalom is gyakorta idéz a Hegyi Beszédből. Látjuk tehát a Hegyi Beszéd vonzását, de sejtjük félreértelmezhetőségét is. Vonzónak, de egyúttal taszítónak érezzük gondolatainak radikalitását: meghívást arra, hogy ne állj ellen a gonosznak, szeresd ellenségedet, ne ítélkezz, légy tökéletessé, mint a mennyei Atya, s hogy igyekezz bejutni az életre vezető szűk kapun. Félreérthetők lehetnek az ún. hiperbolikus, túlzó kifejezések, mint például tartsd oda a másik arcodat annak, aki üt, vagy vágd le jobb kezed és dobd el, vagy hogy ne aggódj a holnap miatt. Vajon a keresztény erkölcsi magatartás lényegre törő megfogalmazását kell-e látnunk e fejezetekben, miként azt évszázadokon keresztül tették? Vagy inkább mint nemes utópiára tekintsünk, amit senki nem képes valóra váltani? A népi hagyomány kétségtelenül közelinek és távolinak tekinti, amikor a Hegyi Beszéd követelményeit a szentek életében mutatja megvalósultnak. Egyre többen olvassák és elmélkedik a Hegyi Beszédet, és így rádöbbennek annak nem is sejtett kincseire. Nem meglepő tehát, hogy egészében vagy részeiben többrétegű megértés lehetséges. Bár egyes olvasatok az idők folyamán alaptalannak bizonyultak, helytállóbb értelmezések azt bizonyítják, hogy minden kor és kultúra embere számára Isten országának kimeríthetetlen gazdagságú alapokmányának tekinthető. Minden bizonnyal a Beszéd transzcendens eredetében rejlik annak oka, hogy mindent kimerítő és végleges értelmezés továbbra sincs birtokunkban. Tanulmányunk szerény célja, hogy az alapvető történelmi és irodalmi összefüggésekre rámutatva olyan kulcsot adjon a kézbe, amely segítségével Isten Igéje megnyílik értelmünk és szívünk számára. Bár tudjuk, hogy Krisztus misztériuma messze meghaladja emberi értelmünket, legfőbb vágyunk mégis az, hogy Jézus tanítása bevilágítsa jelen életünket és gondolkodásunkat. Mielőtt rátérünk a szöveg folyamatos, szakaszonkénti olvasására, szükséges a beszédsorozat irodalmi szerkezetét egységében megvizsgálni, és a Máté-evangélium összefüggő egészében való szerepére rámutatni. Exegetikai vizsgálataink összefoglalásaként a keresztény egzisztenciát jellemző, s Jézus programbeszédéből származó néhány gondolatra hívjuk fel a figyelmet. Tanulmányunk a Máténál olvasható beszédsorozatra épül, de ezt időnként összevetjük a Lukács evangéliumában található rövidebb beszámolóval, hogy a hasonlóságokat és különbözőségeket felfedezzük. Hagyománytörténeti kérdésekkel itt csak a lényegre szorítkozva foglalkozunk, amikor a szöveg forrásaira rámutatunk, és a szerkesztési szinteket elkülönítjük. Figyelmünk középpontjában tehát a Máté evangéliumába illeszkedő kánoni szöveg áll.

A HEGYI BESZÉD AZ EVANGÉLIUM SZÖVEGKÖRNYEZETÉBEN

3

Narratív és discorsív egységek váltakozása Szent Máté evangéliumában 1

A Történet: 1–4: Jézus születése és működésének kezdete B Beszéd: 5–7: Az Ország meghirdetése a Hegyi Beszédben C Történet: 8–9: Tíz csodaelbeszélés: a Messiás tekintélye J é z u s

D Beszéd: 10: Missziós beszéd az apostolokhoz E Történet: 11–12: Krisztust visszautasítja ez a nemzedék

J é z u s

F Beszéd: 13: Az Országról szóló példabeszédek t e t t e i

E* Történet: 14–17: Krisztust elismerik az apostolok D* Beszéd: 18: Közösségi beszéd az Egyházról

s z a v a

C* Történet:19–22: Az Emberfia tekintélye, Meghívás az Országba

i

B* Beszéd: 23–25: Eszkatologikus beszéd A* Történet: 26–28: Az Úr halála, föltámadása, és az új kezdet A „tettek” alaptémája: Jézus / Messiás / Krisztus / Emberfia /Úr A „szavak” alaptémája: Ország / Egyház Mind a narratív, mind a discorsív elemek a 13., a centrális, kulcs-fejezet körül csoportosulnak, amely példabeszédeket tartalmaz a mennyek országáról. A hetes ill. az ötös séma Máté evangéliumában

I. 1-2. fejezet Gyermekség-evangélium II. 3–4. fejezet + 5–6. fejezet Történet + tanítás III. 8–9. fejezet + 10. fejezet Történet + tanítás IV. 11–12. fejezet + 13. fejezet Történet + tanítás V. 14–17. fejezet + 18. fejezet Történet + tanítás VI. 19–22. fejezet + 23–25. fejezet Történet + tanítás VII. 26–27–28. fejezet Szenvedéstörténet – halál – föltámadás Az egész Máté-evangélium inklúziója:2 Íme a szűz méhében fogan, és fiút szül, és Emmánuelnek fogják hívni, ami azt jelenti „velünk az Isten” (1,23) – az első ószövetségi idézet. Az utolsó Jézus szava: Én veletek vagyok minden nap a világ végéig (28,20).

Az alábbi felosztás Takács Gyula, a Veszprémi Hittudományi Főiskola tanárának kéziratos jegyzetéből való. A Márk-evangélium inklúziója: Jézus Krisztus, Isten Fia evangéliumának kezdete (1,1), illetve Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek (16,15). A Lukács-evangélium inklúziója: Zakariás... bement az Úr templomába (1,9), illetve szüntelen ott voltak a Templomba, és áldották az Istent (24,53). 1 2

4

J


:

A

HEG

YI

BESZÉD

A MÁTÉ‐FÉLE HEGYI BESZÉD ÉS LUKÁCSI VÁLTOZATÁNAK TARTALMI ÖSSZEHASONLÍTÁSA Hallgatóság Boldogságok Jajok só és fény a Törvény tökéletesítése a Törvény legkisebb betűje harag és kiengesztelődés a bíróságra vezető úton házasságtörés és botránkoztatás válás esküdözés megtorlás ellenségszeretet adakozás imádság Miatyánk böjtölés mennyei kincs tiszta szemek két mester Isten gondviselése az ítélkezésről vak vezetők tanítvány és mester szálka és gerenda a szent dolgok megbecsülése a meghallgatott imádság „aranyszabály” a szűk kapu hamis próféták a fa és gyümölcsei jó ember mondani és megtenni a sziklára ill. homokra épített ház a Beszéd hatása

Mt 5-7 5,1-2 5,3-12 5,13-16 5,17-20 5,18 5,21-24 5,25-26 5,27-30 5,31-32 5,33-37 5,38-42 5,43-48 6,1-4 6,5-8 6,9-15 6,16-18 6,19-21 6,22-23 6,24 6,25-34 7,1-2 (15,14) (10,24) 7,3-5 7,6 7,7-11 7,12 7,13-14 7,15 7,16-20 (12,34b-35) 7,21-23 7,24-27 7,28-29

Lk 6 6,20a 6,20b-23 6,24-26 6,29-30 6,27-28.32-36 -

6,37-38 6,39 6,40 6,41-42 -

Lk-ban elszórtan

14,34-35; 11,33 16,17 12,58-59 16,18 11,2-4 12,33-34 11,34-36 16,13 12,22-31

11,9-13

6,31 6,43-44 6,45 6,46 6,47-49 7,1a

13,23-24 13,26-27

A Boldogmondásokkal bevezetett beszédsorozat két változata olvasható az evangéliumokban: Máténál hosszabb (107 vers), Lukácsnál rövidebb (30 vers). A két szöveg közötti hasonlóságok és különbözőségek meglepőek. A kisebb egységek párhuzamba állítása alapján három észrevételünk adódik: 1. A Lukácsnál olvasható beszéd gyakorlatilag egésze, s közel azonos sorrendben megtalálható Máténál: egyedül a lukácsi „jaj”-ok nem olvashatók az első evangéliumban, a beszédsorozat rendje pedig csak az „aranyszabály”-nak nevezett logionnál törik meg. 2. A Máté-féle Hegyi Beszéd lukácsi változatából kimaradt logionok szétszórva ugyan, de többnyire megtalálhatók a Lukács 11–16 fejezetekben. 3. A Hegyi Beszéd néhány eleme Máté saját anyagához tartozik, vagyis nemcsak hogy a lukácsi változat nem tartalmazza, de semelyik más evangéliumban nem olvasható.


5

A Hegyi Beszédből külön figyelmet szentelünk a Törvény beteljesítéséről, a három zsidó vallási cselekedetről (alamizsnálkodás, imádkozás és böjtölés) szóló tanításoknak, valamint az első négy „antitézisnek”; ezek többnyire a Mt 5,17 és 6,18 között olvashatók. A fenti megfigyelésekből kiindulva a biblikusok szerint Máté két forrásból merített a Hegyi Beszéd összeállításakor: 1. a Lukács evangéliumával közös forrás (jelölése: Q), ami a párhuzamos szakaszokat létét és sorrendjét magyarázza; 2. Máté saját forrása (jelölése: MtS), ami Máté saját anyagát indokolja. Exegéták többsége manapság egyetért abban, hogy Lukács hűségesen megőrizte azt az anyagot és logion-sorrendet, amit a Q-ban talált. A történet-kritikai módszert előszeretettel alkalmazó exegéták a forráskutatásnak azért adnak nagy jelentőséget, mert ennek segítségével a szöveg mélyebb értelmére is fény derülhet. Máté és Lukács szövege között a következő különbségeket fedezhetünk fel: a változatok (ugyanazt mondja másként), az eltérések (mást mond), a kiegészítések (többet mond), és az elhagyások (valamit nem mond); mindezek az evangélium szerzőjének tudatos szerkesztő tevékenységének eredményei, amelyek különféle teológiai hangsúlyokról árulkodnak. Megállapítható például, hogy a Lukács által feltehetően hűségesen őrzött Q-beli boldogmondások Máté kiegészítésében elvesztik eredeti, szociális-társadalmi üzenetüket, s inkább egyénierkölcsi és spirituális színezetet nyernek. Az evangéliumok forma- és szerkesztéstörténeti vizsgálatánál azonban nem szabad megrekednünk, hiszen ez csak eszköze annak, hogy kanonikus szöveg üzenetét helyesen és mind mélyebb fokban tegyük magunkévá.

– – – –

– – – – – –

Egybehangzás nagy népsereg követte Jézust mindenkit meggyógyított boldogságok részleges egybehangzás némelyik boldogságnál Különbségek Máté fölment a hegyre 3. személyben való megszólítás: boldogok, akik... (kivétel: 11.v.) Boldogok a lélekben szegények B., akik éhezik és szomjazzák az igazságot nyolc boldogság nincsenek jajok

Lukács lement a hegyről egy sík helyre közvetlen megszólítás: boldogok vagytok... Boldogok vagytok, ti szegények Boldogok vagytok, akik most éheztek négy boldogság négy jaj

6

J


:

A

HEG

YI

BESZÉD

A HEGYI BESZÉD AZ EVANGÉLIUM SZÖVEGKÖRNYEZETÉBEN Annak ellenére, hogy összefüggő egységet alkot, a Hegyi Beszédet nem szakíthatjuk ki az evangélium egészéből, ami ezt megvilágítja, és amit ez beragyog. Forrásait felhasználva az evangélium szerzőjének célja a bontakozó keresztény közösségnek átadni Jézus tanítását. Máté művének jobb megértése érdekében három kontextust kell megvizsgálnunk. 1. Strukturális kontextus

Máté evangéliuma szerkezetét vázoló törekvések különféle eredményre vezettek annak következtében, hogy a kritériumok nem egyértelműek. Van aki földrajzi vagy időrendi szempontok szerint, mások témák vagy irodalmi formák szerint határozzák meg az evangélium szerkezetét; az így fölvázolt struktúrák sokfélesége Máté evangéliumának összetettségét és gazdagságát tanúsítják. A szövegben visszatérő formulák az irodalmi egység kereteit határozzák meg. A Mt 5–7 beszédsorozatot tekintve két ilyen formulára figyelhetünk fel. 1. És amikor Jézus befejezte ezeket a beszédeket... Az evangélium öt nagyobb beszédsorozata zárul ugyanezekkel a szavakkal (7,28; 11,1; 13,53; 19,1; és a 26,1: ...mindezeket a beszédeket). A formula segítségével így kidomborodik Jézus öt nagy beszéde Máté evangéliumában. Az olvasóban ez felidézi Mózes öt könyvét, a Pentateuchust, s így a hegyen tanító Jézus az új Mózesre emlékeztet. Másrészt e formula ismétlése mindannyiszor lezár egy jézusi beszédsorozatot, és megnyit egy elbeszélő szakaszt. A nagy beszédsorozat összerendezése kétségtelenül Máténak tulajdonítható, aki katekétikai jelleggel írta és szerkesztette evangéliumát: Jézus követésének erkölcsi követelményeit hangsúlyozza. Az elbeszélések és tanító beszédek váltakozása egyúttal arra enged következtetni, hogy Jézus tanítása nem szakítható el életútjától, amely szavainak igazságát tanúsítja. 2. Azután Jézus bejárta egész Galileát, tanított zsinagógáikban, hirdette az uralom örömhírét, és gyógyított mindenféle betegséget és erőtlenséget a nép körében (4,23 és 9,35) olyan visszatérő formula, amely az evangélium 5– 9. fejezeteit egységes keretbe rendezi. Ez az öt fejezet irodalmi és tematikus egységet alkot. Az inklúziót alkotó formula görög eredetijében olvasható három melléknévi igenév (tanítva = dida,skwnÈ hirdetve = khru,sswnÈ gyógyítva = qerapeu,wn) összefoglalja mindazt, amit a közrezárt fejezetekben olvashatunk Jézus tanításáról (5–7: Hegyi Beszéd) és gyógyító tevékenységéről (8–9: tíz csodaelbeszélés). Jézus tehát szóban (5–7) és tettben (8–9) egyaránt hirdette a mennyek országának örömhírét. A Hegyi Beszéd az Isten Uralmában való belépés és növekedés feltételeit határozza meg, amely a „térjetek meg!” felszólítás emberi válaszlépése. A Hegyi Beszéd legfőbb témája az Isten országának örömhíre.3 Tehát a „kérügma” tartalma adja a Hegyi Beszéd „katekézisének” témáját. A kinyilatkoztatás mint Isten adománya tehát megelőzi és megalapozza a Hegyi Beszédben vázolt emberi cselekvéseket. 2. Teológiai kontextus

Egy szöveg irodalmi struktúrája annak értelméről, jelen esetben teológiai tartalmáról árulkodik. Érdemes felfigyelni arra a kapcsolatra, amely a Hegyi Beszéd valamint az evangélium záró mondatai (28,16-20) – amely egyúttal teológiai kulcsának tekinthető – között van: mindkettő a tanítványokhoz szóló jézusi beszéd, amely Galileában, egy „hegyen” hangzik el. Missziós parancsában a Föltámadott arra szólítja övéit, hogy tanítsák meg az embereket mindannak megtételére, amit korábban őnekik tanított (vö. 28,20). Ez a tanítás vonatkozhat Jézus egész életművére, de különösképpen a Hegyi Beszédre, amelyben a megfogalmazott követelmények életre váltását hangsúlyozza (vö. 7,13-27). Különös figyelmet érdemel az a változás, amely az evangélium 28. fejezete főszereplőjének élethelyzetében áll be: itt már nem földi mesterről olvasunk, hanem a föltámadt Úrról. A minden földi és mennyei hatalommal felruházott mester képe (vö. 28,18) világos utalás Dániel látomására (Dán 7,14 a LXX szerint). A Hegyi Beszédben elhangzó jézusi szavakat az evangélium zárószakasza így új megvilágításba 3

Vö. 5,3.10.19; 6,10.33; 7,21


7

helyezi. A föltámadása által teljesen velünk maradó Krisztus (vö. 28,20b) most már teljes hatalmával ismétli el és foglalja össze a Hegyi Beszédben kifejtett tanítását minden eljövendő nemzedék számára. A következő korok Krisztus-követői azért tudják megtartani a tanítást, mert ő jelen lesz, és hatalmával segíti őket minden nap a világ végéig (28,20b). A Hegyi Beszéd erkölcsi tanítása tehát Jézus istenfiúi mivoltán, vagyis krisztológiai alapokon nyugszik. 3. Egyházi kontextus

A leginkább megalapozott és biblikus körökben elfogadott álláspont szerint a Máté evangélium szerkesztője olyan zsidó-keresztény tanítvány, aki szintén a zsidóságból származó keresztények közösségének szánja írását. Miután kizárták őket a zsinagógából, megnyíltak a pogányok fele. Ebben az élethelyzetben („Sitz im Leben”) fogalmazódott meg Máté evangéliuma, s benne a Hegyi Beszéd. Az előttünk álló szöveg alapján az feltételezhető, hogy az evangélista két problémakörre kívánt választ adni: Az Egyház külső problémáját tekintve: az i.sz. 70 után a zsidóság hivatalos képviselőivel a zsidókeresztények feszült viszonyba kerültek. A Máté nevéhez fűződő evangélium szerzőjének célja, hogy e polemikus légkörben segítséget nyújtson a keresztény közösségnek. Az ószövetségi írásokból vett idézetek sokasága segítségével kimutatja például, hogy Jézus a Messiás, és hogy a tanítványok körül alakult Egyház mint Isten választott népének igazi folytatása. A Törvény érvénytelenítéséről szóló jézusi tanítás kifejtése (vö. 5,17-20) az evangéliumi elvárások isteni eredetéről akarja biztosítani a zsidóságból jövő keresztényeket. Másrészt az Egyháznak egy belső feszültsége kirajzolódni is látszik az evangélium sorai mögött. A Hegyi Beszéd végén az evangélista felhívja olvasói figyelmét arra, hogy óvakodjanak a hamis prófétáktól, akik mint báránybőrbe öltözött farkasok (7,15) a jó keresztény látszatát keltik, ám kelepcébe csapják társaikat. Bár imádságukban így szólnak: Uram, Uram!, sőt olyan értékes karizmákkal dicsekedhetnek, mint a prófétaság, ördögűzés, és csodatettek (vö. 7,22), valójában mégis távol járnak Krisztustól, hiszen törvénytelenül cselekedtek (7,23: avnomi,a; vö. 13,41). E kemény jézusi szavak kifejezetten e jámborkodó zsidókeresztény csoportnak szól, miként a Máténál olvasható utolsó ítélet eszkatologikus leírása (vö. 25,11-46) is az ő magatartásukkal szemben fogalmazódott meg. Az evangélista arra emlékezteti olvasóit, hogy a föltámadt Úrba vetett hit sincs törvények nélkül: lényegéhez tartozik, hogy nem lehet hiteles anélkül, hogy ne hassa át az emberi élet (gondolkodás és viselkedés) minden területét.4 Feltételezhető, hogy e jámborkodó csoportot az ún. „zsidózók” támogatták. Az evangélista tehát kétfrontos harcot folytat: a kegyeskedő, émelygősen vallásosakkal szemben hangsúlyozni kívánja, hogy Jézus nem eltörölni jött a Törvényt, hanem annak teljességét hozta el (vö. 5,1819), és közben határozottan állítja, hogy Jézus igazsága nem azonos az írástudók és farizeusok betűrágásával (vö. 7,20). Bár az evangéliumi szöveg születése körül továbbra is sok a bizonytalanság,5 Máté evangéliuma, és ezen belül a Hegyi Beszéd különösen magával ragadó és élő.

4 5

Ebben áll – a feltehetően ugyanehhez a csoporthoz szóló – Jakab-levél legfőbb témája is. Lásd SPINETOLI, O.: Máté, az egyház evangéliuma, Agapé, Szeged 1998, 7-39.

8

J


:

A

HEG

YI

BESZÉD

A HEGYI BESZÉD FELÉPÍTÉSE A következő versek a beszédsorozatnak világos keretet biztosítanak:

4,25 5,1 5,2 5,3–7,27

Nagy sokaság követte (Jézust)... A tömeget látva fölment a hegyre... ő pedig szólásra nyitva ajkát így tanította őket: a HEGYI BESZÉD

7,28Amikor Jézus befejezte ezeket a beszédeket... a sokaság álmélkodott tanításán... 8,1 Amikor lejött a hegyről nagy sokaság követte A 4,25–5,2 és a 7,28–8,1 szakasz kétségtelenül a beszédsorozat keretéül szolgál. Magának a Hegyi Beszédnek három részre tagolásában az exegéták körében egyetértés uralkodik, miszerint az első: 5,3-16; 5,17–7,12; 7,13-27. A központi részt világosan körülhatárolja az 5,17 és a 7,12 versben egyaránt olvasható Törvény és a próféták kifejezés. A 7,12 versben olvasható „aranyszabály” mintegy összefoglalja (ou-toj ga,r evstin o` no,moj kai. oi` profh/tai) a törvény és az igazság teljesítéséről szóló tanításokat (vö. 5,20; 6,1.33). Az 5,3-16 a Hegyi Beszéd bevezetéseként egy csodálatos meghívásban részesíti a hallgatóságot. Ennek első része a Boldogmondások sorozata (5,3-12), majd második részében az igent mondás jelentősége tárul fel (13-16). A boldogok vagytok ti... kezdetű 11-12. versek mintegy hidat képeznek az elfogadott meghívás jelentőségének bemutatása felé. A 7,13-27 a beszédsorozat harmadik egységét képezi. Határozott meghívás, buzdítás arra, hogy a hallgatóság az elhangzott tanításhoz szabja életét. A négyféle módon kínálkozó és megfogalmazott választás lényegileg egyazon döntésre utal. A beszédsorozat központjában ott találjuk a Törvényről szóló hat antitézist: Hallottátok, hogy megmondatott..., én pedig mondom... (5,21-48), amit az 5,20 és az 5,47 versek kereteznek (felülmúl, rendkívüli). A főrész második egysége, a 6,1-18, a helyes adakozásról (1-4), a megfelelő imádkozásról (5-6) és az Istennek tetsző böjtölésről tanít (16-18); ebbe illeszkedik és foglal el központi helyet a Jézustól tanult imádság. A 6,19–7,12 logion-sorozat az előbbieknél sokrétűbb tematikájú és kevésbé strukturált. Egyes kommentátorok semmiféle rendszert nem mutatnak ki a mondások között, mások két vagy három csokorba fogják e Jézus-mondásokat. Mi a világgal való új kapcsolat címszó alatt foglaltuk egységbe. Az általunk vázolt irodalmi-teológiai szerkezet a kulcsszavak és -kifejezések ismételt előfordulásán alapul. Meghatározónak bizonyult az igazság (dikaiosu,nh) szó ötszörös előfordulása,6 valamint a mennyek országa (h` basilei,a tw/n ouvranw/n) kifejezés nyolcszoros szereplése a Mt 5–7 fejezetekben.7 Ezek alapján már sejthető, amit a későbbiekben bizonyítunk: a Hegyi Beszédben Jézus központi gondolata, az Isten országa örömhírének programja nyer kifejtést.

6 7

5,6.10.20; 6,1.33; miközben a 7. fejezetben hiányzik. 5,3.10.19.19; 6,10.[13].33; 7,21.


9

A Hegyi Beszéd fölépítése

Külső keret: a hallgatóság, amely szomjazza az igazságot I. Bevezetés: a nagy meghívás 1. A Boldogmondások 2. Jelentősége a világ számára

II. Főrész: a többlet igazságosság Bevezetés: a Törvény és a Próféták beteljesítése Alapelv: az eddigi igazságosság felülmúlása 1. Ellenpont (antitézisek): megragadás a rossz gyökerénél a) Az agresszió b) A házasságtörés c) A válás d) A hamis eskü e) A bosszú f) A szeretet szűkmarkúsága 2. Alapmagatartás: kit szolgálok önmagamat vagy Istent? a) A helyes adakozás b) A helyes imádság: a Miatyánk c) A helyes böjtölés 3. A világgal való új kapcsolat a) Függetlenség az anyagi javak birtoklásától b) Mentesség az aggódástól c) Szabadság az ítélkezéstől d) A szent dolgok megbecsülése e) Bizakodó ima Az alapelv összefoglalása: az „aranyszabály” Befejezés: a Törvény és a próféták beteljesítése

III. Befejezés: felhívás a döntésre 1. Választás a két út között 2. Választás az igazi és a hamis próféták között 3. Választás az igazi és a hamis tanítványok között 4. Választás a sziklára vagy a homokra építés között

Külső keret: A tanítás, amely erőt és hatalmat sugároz

(4,25– 5,2) (5,3-16) (5,3-12) (5,13-16) (5,17–7,12) (5,17-19) (5,20) (5,21-48) (5,21-26) (5,26-30) (5,31-32) (5,33-37) (5,38-42) (5,43-48) (6,1-18) (6,1-4) (6,5-15) (6,16-18) (6,19–7,12) (6,19-24) (6,25-34) (7,1-5) (7,6) (7,7-11) (7,12a) (7,12b) (7,13-27) (7,13-14) (7,15-20) (7,21-23) (7,24-27) (7,28-29)

A Hegyi Beszédet olvasva feltűnik, hogy van egy főnév, amely még az „igazság” és a „mennyek országa” kifejezéseknél is gyakrabban szerepel: az „Atya”. Tizenhét olyan idézetet hozhatunk, amely a mennyei Atyára vonatkoztatható,8 s ebből tízszer a beszédsorozat központi, 6,1-18 részében. Ez nemde azt jelenti, hogy a Hegyi Beszéd központ témájára leltünk?

8

5,16.45.48; 6,1.4.6.6.8.9.14.15.18.18.26.32; 7,11.21.

10

J


:

A

HEG

YI

BESZÉD

Exegéták tanulmányai nyomán azt az álláspontot képviseljük, hogy a Jézus által tanított imádság alkotja a Hegyi Beszéd centrális magvát, magába sűrítve a beszédsorozat legfőbb mondanivalóit.9 Hallgatóság (4,25–5,2) Bevezetés: ünnepélyes kijelentés (5,3-16) A Törvény és a próféták (5,17-19) Antitézisek (5,20-48) Isten előtti igazság (6,1-16) Miatyánk (6,7-15) Isten előtti igazság (6,16-18) Kincsgyűjtés, aggodalmaskodás, ítélkezés, kérés (6,19– 7,11) A Törvény és a próféták (7,12) Összefoglalás: buzdítás a gyakorlati megvalósításra (7,13-27) A hallgatóság reagálása (7,28-29) Megfigyelhető, hogy az Atyához intézett imádság foglalja el a Hegyi Beszéd központját, és az igazságon alapuló erkölcs képezi Jézus tanításának főtémáját. Máté evangéliumában negyvennégyszer olvashatunk az Atyáról,10 és ebből tizenhétszer a Hegyi Beszéd keretében: két kivételtől11 eltekintve mindannyiszor „Atyád” vagy „Atyátok” módon nevezi meg, vagyis Istent mint az emberek Atyját mutatja be. Vajon Jézus miért beszél Atyánkról, amikor arról tanít, hogy kik vagyunk és miként éljünk? A Hegyi Beszéd központi részében az Atya tízszeres említése nem véletlen. Ott találjuk az igaz mivoltról szóló általános kijelentésnél (6,1), minden egyes gyakorlati megvalósítás utolsó mondatában (6,4.6.6.18.18) és a Miatyánk kezdőmondatában (6,9), valamint szövegét közvetlenül megelőzi és követi (6,8.14.15). Az „Atya” említése tehát a Hegyi Beszéd központi (6,1-18) szakaszának meghatározó tényezője. Az Atyaisten nem kifejezett tárgya a beszédsorozatnak, hanem hátterét képezi mindannak, amit Jézus az emberektől vár. Ha a Hegyi Beszéd központjában az embernek a mennyei Atyával való kapcsolata áll, akkor – Jézus tanítása szerint – egész emberi mivoltunk és cselekvésünk is ezen áll és bukik. Az 5,43– 6,18 szakasz olvasásakor fölfigyelhetünk három, egymással összefüggő szó (Atya, fiú, testvér) visszatérő előfordulására. Ez alapján az egész Hegyi Beszédre úgy is tekinthetünk, mint az atyaság–fiúság–testvériség hármas-egy tematika kibontására. A hegy, amelyre Krisztus felment, a Sínai-hegyre emlékeztet, de különbözik is ettől. Az utóbbi ködbe és füstbe burkolózott; Mózes távol volt és egyedül, a nép pedig reszketve a lankán tolongott. Ezzel szemben a tómelléki kafarnaumi hegy, amelyet fényárban úszó galileai táj övez, az új törvényhozóhoz méltó katedra. Jézus úgy ül a nép körében, mint valamiféle tanító, és kész arra, hogy párbeszédbe bocsátkozzék bármelyik emberrel (vö. 13,9).12 Első szavai örömre buzdítanak.

Leginkább Jacques Dupont háromkötetes összefoglaló munkájára hagyatkozunk: Le Béatitudes. Le probleme littéraire. Le deux versions du Sermon sur la montagne et des Béatitudes. – La Bonne nouvelle – Les évangéliste, Paris 1969-73. 9

Vö. Márknál négyszer, Lukácsnál tizenhétszer. (Mi) Atyánk (6,9); (én) Atyám (7,21). 12 Vö. O. da SPINETOLI: Máté, Agapé, Szeged 1997, 135. 10 11

A BO

LDOGSÁGOK ÚTJA

(5,3‐12)

11

A B O L D O G S Á G O K Ú T J A A boldogságok lukácsi megfogalmazása közelebb áll ahhoz a szavakhoz, amelyek Jézus ajkáról galileai nyilvános működése alatt hangzottak el. A názáreti zsinagógában Izajás 61. fejezetét olvasva Jézus úgy beszél saját fellépéséről, mint e prófécia beteljesedéséről (Lk 4,16-21; vö. 7,20-22). Jézus boldognak hirdeti a szegényeket, az éhezőket, a bánattól sújtottakat, mert Isten közel áll hozzájuk, és jobb jövőt garantál számukra, vagyis helyzetük megfordul Isten uralma alatt. A lukácsi első boldogság jelentését a következő három pontosítja: a „szegények” azok, akik valamilyen hiányt szenvednek a gazdasági élet terén (pl. éheznek), az érzelmi élet terén (sírnak) és a társadalmi élet terén (akiket gyűlölnek, megvetnek, kitaszítanak). Ennek megfelelően nyilvános működése alatt Jézus nagy figyelmet szentelt a betegeknek, az ördögtől megszállottaknak, bűnösöknek, kivetetteknek, és asszonyoknak, hogy ezáltal érzékelhetővé tegye a meghirdetett boldogságokat. Jézus így elsősorban Isten országának törvényeit mutatja föl: az igazság és szeretet Istenéről tanúskodik. Tehát Jézus központi gondolata, legfőbb üzenete – ti. Isten országának örömhíre – és a Boldogmondások ugyanazt a valóságot fogalmazzák meg. Ezek után a Boldogságok Máté szerinti megfogalmazása kevésbé tekinthető hitelesnek? A lélekben szegények és az igazságra éhezők kiegészítés, valamint a csak Máténál olvasható boldogmondások (irgalmasok, tisztaszívűek, békecsinálók...) valóban inkább morális és spirituális színezetet öltenek. Az evangéliumi beszámolókban alapján Jézust úgy ismerjük, mint aki egész életében közel állt a társadalmi és erkölcsi szegények rétegéhez, aki saját személyében mutatja fel Isten irgalmas szeretetét; Jézus számára ők is fontosak, ezért megtérésre hívja őket (vö. Lk 5,31-32; 7,39-50; 15,11-32; 19,1-10). Tehát a Máté által megfogalmazott Boldogmondások nincsenek ellentétben, sőt inkább jól kiegészítik Lukács Jézusról festett képét.

MIFÉLE BOLDOGSÁG? Az előttünk álló Boldogmondások olyan életprogramot tárnak elénk, amely vonzó és ugyanakkor meglepő: társadalmunkban ugyanis éppen az ellenkező út látszik sikeresnek. Jézus kijelentéseinek helyes megértése érdekében először vizsgáljuk meg a boldogság bibliai hátterét. Az evangéliumokban használt görög maka,rioj szó a Septuaginta-ban negyvenötször szerepel, mindannyiszor a héber ’asrê (yrev.a;) fordításaként. Az ún. makarizmusok főként a zsoltárokban (25 alkalommal) és a bölcsességi irodalomban gyakoriak.13 Jézusnál a boldogság sajátos értelmet nyer: boldog az, aki hittel fogadja az ő kinyilatkoztatását. A boldogság még nem maga a tökéletesség, de aki ‘boldog’, az már útban van a tökéletesség felé. Az Ószövetségben gyakran olvasunk áldásról, ún. berākāh-ról is (hk'r'B.); ennek jellemzője, hogy a jövőre irányul, és egyúttal meg is valósítja jelentését („legyél most megáldva”). Ezzel ellentétben a makarizmus a már megvalósult (vagy legalább megvalósulóban levő) életállapotban levőt nyilvánítja boldognak.14 A bibliában szereplő boldogmondások tehát nem egy jövőbeli, hanem a jelen állapotot fogalmaznak meg. A Boldogmondások hallgatói már boldogok, pedig sokszor még fel sem fogják helyzetüket. E mondások nem teljesítmény-, hanem kegyelemközpontúak. Minden boldognak nyilvánítás második félverse a mert (o`ti) kötőszóval kezdődik. Ezek szerint a boldogság alapja, hogy övék a mennyek országa (5,3.10: – ahol a két vers inklúziót alkot; vö. Lk 6,20). A boldognak hirdetettek már a reményteljes jövő birtokában élnek, amikor majd megvigasztaltatnak, kielégíttetnek, irgalmasságot nyernek, stb. (5,4-9: itt a görög szöveg jövő időben áll; vö. Lk 6,21-23), vagyis a boldogmondások második része általában szenvedő igealak. Mivel a zsidók nem ejtették ki Isten nevét, hanem körülírást használtak, azért minden egyes esetben feloldhatjuk a passivum divinum-ot, és Istent

Boldog az ember, aki életét a bölcsességnek megfelelően rendezi be (Sir 14,20), egyedül Istenben bízik (Péld 16,20), megtartja a törvényt (Zsolt 119,1), és így elnyeri bűnei bocsánatát (Zsolt 32,1). 13

14

Ezen életút miatt adtam e fejezetnek a „boldogságok útja” címet.

12

J


:

A

HEG

YI

BESZÉD

helyezhetjük oda cselekvő állítmánnyal, pl. Isten vigasztalja meg a szomorkodókat, ő elégíti ki az éhezőket, stb. 3

12 Maka,rioi oi` ptwcoi. tw/| cai,rete kai. avgallia/sqe( o[ti o` misqo.j u`mw/n polu.j evn pneu,mati( o[ti auvtw/n evstin h` toi/j ouvranoi/j\ ou[twj ga.r evdi,wxan tou.j basilei,a tw/n ouvranw/nÅ 4 maka,rioi oi` penqou/ntej( profh,taj tou.j pro. u`mw/nÅ o[ti auvtoi. paraklhqh,sontaiÅ 5 maka,rioi oi` praei/j( o[ti auvtoi. klhronomh,sousin 3 Boldogok a szegények lelkükben, mivel övék-maguké a mennyeknek a királysága. th.n gh/nÅ 6 4 Boldogok a sírók, maka,rioi oi` peinw/ntej kai. diyw/ntej mivel ők-maguk meg fognak vigasztaltatni. th.n dikaiosu,nhn( 5 Boldogok a szelídek, o[ti auvtoi. cortasqh,sontaiÅ mivel ők-maguk örökölni fogják a földet. 7 6 Boldogok az éhezők és szomjazók maka,rioi oi` evleh,monej( o[ti auvtoi. evlehqh,sontaiÅ az igazságot, 8 maka,rioi oi` kaqaroi. th/| mivel ők-maguk tápláltatni fognak. 7 Boldogok az irgalmazók, kardi,a|( o[ti auvtoi. to.n qeo.n mivel ők-maguk irgalmaztatni fognak. o;yontaiÅ 8 Boldogok a megtisztultak szívükben, 9 maka,rioi oi` eivrhnopoioi,( mivel ők-maguk az Istent látni fogják. o[ti auvtoi. uiòi. qeou/ 9 Boldogok a béketeremtők, klhqh,sontaiÅ mivel ők-maguk az Isten fiaiként fognak neveztetni 10 maka,rioi oi` dediwgme,noi 10 Boldogok az űzöttek az igazságosság miatt, e[neken dikaiosu,nhj( mivel övék-maguké a mennyeknek a királysága. o[ti auvtw/n evstin h` 11 Boldogok vagytok, amikor átkoznak titeket basilei,a tw/n ouvranw/nÅ és üldöznek 11 maka,rioi, evste o[tan és mondanak ovneidi,swsin u`ma/j minden rosszként ellenetek hazudók kai. diw,xwsin énmiattam. kai. ei;pwsin 12 Örüljetek (tovább) és ujjongjatok (tovább) pa/n ponhro.n kaqV u`mw/n mivel a ti béretek sok a mennyekben, Îyeudo,menoiÐ így ugyanis üldözték a prófétákat e[neken az előttetek lévőket. evmou/Å

Boldogok a lélekben szegények

Az első és legsürgetőbb meghirdetés, amellyel Jézus az ország kapujánál tolongó sokasághoz (vö. 5,1) fordul: felhívás a szegénységre. A görög ptwco,j szó (a ptwssw, = meggörnyed igéből származóan) olyan embert jelöl, aki segítséget kér, megalázkodik és esdekel. A szegény ebben az értelemben a szükséget szenvedő, még inkább a koldus. A szó héber megfelelője (ynI[' , wn"[') hasonlóképpen meggörnyedt embert jelöl, azaz olyasvalakit, aki meghajol a nagyobb és hatalmasabb előtt. A Biblia nem hanyagolja el a kifejezésnek ezt a társadalmi-szociális értelmét, de vallási jelentéstartalommal is felruházza.15 Máté magyarázatként azt mondja, hogy «lelki szegénységről» van szó. A lélekben szegények (oi` ptwcoi. tw/| pneu,mati) kifejezés máshol csak egy apokrif szövegben olvasható. A Bibliában csupán hozzá hasonló szókapcsolatokat találunk, de ezek is alkalmasak jelentésének megvilágítására.16 Nyelvtani szempontból O. da SPINETOLI: Máté, az egyház evangéliuma, Szeged 1997, 138. Mind a Hetvenes-fordításban, mind az Újszövetségben találunk a ‘lélek’ (rúah), a ‘szív’ (léb) és az ‘életelv’ (nefes) szavakkal kapcsolatos összetételeket. Ilyenek például: alázatos lelkű (Péld 16,19; 29,23), felfuvalkodott lelkű (Préd 7,8; Péld 16,18), lehangolt lelkű (Iz 66,2; Zsolt 34,19), szomorú (Préd 4,6), türelmes (Préd 7,8), türelmetlen (Péld 14,29), hideg (Péld 17,27), tévelygő lelkű (Iz 29,24). A lélek szó helyett gyakrabban a «szív» szerepel. A Biblia a következő kifejezéseket használja: tiszta szívű (Zsolt 24,4; 73,1), elbizakodott szívű (76,6), körülmetéletlen szívű (ApCsel 7,51); alázatos szívű, 15 16

A BO

LDOGSÁG ÚTJA

(5,3‐12)

13

jelzőből és (relációra utaló) dativus-ban álló főnévből tevődik össze. Ennek a szerkezetnek erejében a jelzővel kifejezett minőség (ártatlanság, tisztaság, szegénység stb.) a főnévben (a kézben, a szívben, a lélekben stb.) lakozik. Továbbá: a főnév által jelzett valóság e minőségeket nem a vágy szintjén, hanem valósan birtokolja, mert például a kéz esetében aligha

készséges szívű (Kiv 35,22; 2 Krón 29,31), remegő szívű (Iz 35, 4), egyenes szívű (Zsolt 7,11; 11,7; 32,11; 36,11 stb.). Az a szöveg, amelytől a Mt 5,3 függ, valószínűleg Qumránból származik. A gyengéket harcra oktatja: a remegő térdűeket talpon

maradáshoz, a sebesülteket kitartáshoz segíti. A lelki szegények (‘anewę-rúah) által (meglágyul?) a megkeményedett szív, és azok által, akiknek útjai tökéletesek, pusztul el az összes gonosz nép (1QM 14,6-8).

14

J


:

A

HEG

YI

BESZÉD

tudnánk belátni, hogy mit jelent a pusztán ‘óhajtott’ tisztaság.17 Az emberi személy szegénnyé válik, midőn elsajátítja az eszményi szegény állapotát, viselkedés- és gondolkodásmódját. A lelki szegénység inkább alapmagatartást jelent, mintsem egyszerű erényt. Ha úgy tetszik, valamennyi keresztény erény foglalata, mert előfeltétel ezeknek az erényeknek birtoklásához. A lélekben szegény a teljesen nincstelen ember, aki nem csak a kevésbé fontos anyagi javaktól szakadt el, hanem elsősorban a szellem, az akarat, a saját elgondolások és az egyéni érzések magasabb rendű értékeitől. Önmagától, emberi látásától és vágyaitól megfosztva kész arra, hogy befogadja Isten országának transzcendens és egyben paradox értékeit. Ez a belső készség nélkülözhetetlen mindazok számára, akik Krisztus követőjévé akarnak válni. Az üdvösségre vezető ösvény meredek, nehéz és túlságosan titokzatos ahhoz, hogy az emberi ész fényében megérthetnénk. Aki sokat okoskodik, félő, hogy kívül reked; ezért, ha valaki nem szegény, nem léphet be Isten uralmának országába. A szegény nem nyugszik bele rászorult vagy nyomorúságos helyzetébe. A görög ptwco,j szó bizalmatlanságot, nyugtalanságot, valami másra vágyást és másnak keresését is jelenti: bizalmatlanságot a javakkal és bárminemű személyes erőforrással szemben, mert az ember igényei és vágyai magasabb rendű javakra, Istenre irányulnak. Evangéliumi értelemben ‘szegénynek’ tekintendő a ‘gazdag’ vámos, és ‘gazdag’ a ‘szegény’ farizeus. Az így értelmezett boldogság összekapcsolódik Jézus felhívásával: tanuljatok tőlem, mert szegény vagyok és alázatos szívű (Mt 11,29), azaz lélekben szegény. Az akár csak látszólagos javakkal elégedett ember a Biblia felfogásában már gazdagnak számít. Ha az embernek nincsenek problémái, nem nyugtalankodik, egyszóval ha nem veszi észre saját szegénységét, ez a legnagyobb csapás életében. Az ember nem tekintheti önmagát szegénynek mindaddig, amíg nyugodtan bízik önmagában és adottságaiban, különösen, ha ezek az adottságok – mint ahogyan ez lenni szokott –, nevetségesek és inkább hibáknak tekinthetők. A szociális szempontból szegény ember gazdagnak mondható, ha anyagi és szellemi javai ellenére rászorulónak tartja magát, mert ezekben nem talál vigasztalást. Ha az ember lélekben szegény vagy nélkülöző, ez annyit jelent, hogy határozottan tudatában van szegénységének, azaz meggyőződéssel vallja, hogy rászoruló, nyomorult lény, és ennek következtében készen áll mindannak elfogadására, amit hiteles isteni ajándékként kap. Evangéliumi értelemben gazdag az, aki eltelt, és úgy gondolja, hogy boldogságát, Istent is beleértve, mindenkitől függetlenül megőrizheti. Ezzel szemben a szegény állandó ügyfele az Úrnak, mert folytonosan elé tárja ínséges helyzetét és kéréseit, tehát a szegénység lelki beállítottság. A lelki szegénység tágabb körű fogalom, mint az anyagi, de teljességgel mégsem választható el az utóbbitól. Jézus mindenekelőtt a lelki szegénységet kéri, de a belső elszegényedés próbaköve az, hogy az ember milyen mértékben tudja elviselni vagy elfogadni a fizikai szegénységet, a szenvedést, a tudatos lemondást, a megalázkodást és az önmegtagadást (Mt 5,10; 10,10-39; 16,22-23; 18,1-10; 19,21-30; 20,20-28 stb.). A keresztény program nem valamiféle békés elméleti elszakadás a személyes kötődésektől és a tulajdontól, hanem ennek ténylegesen is be kell következnie. Az anyagi javak a fizikai egészséghez, a hatalomhoz, a dicsőséghez, az intellektuális és a lelki adottságokhoz hasonlóan állandóan arra kísértenek, hogy megfeledkezzünk Istenről, vagy bizodalmunkat emberi értékekbe vessük. Valamiféle csekély szenvedés, anyagi szegénység és sikertelenség mindenképpen szükséges ahhoz, hogy az ember tudatára ébredjen valódi vagy fiktív lelki szegénységének. Nem születik senki lelki szegénynek, hanem az ösztönös érzéki törekvéseiről és az intellektuális igényeiről való folytonos lemondásban, a sors csúfolódásai és az emberek értetlenkedései közepette óriási áldozatok árán válik azzá és marad ilyen. Reális lelki szegénység szükséges ahhoz, hogy az ember befogadhassa a Jézus által ígért boldogságot. Az önmagában nem bízó szegény minden hiányosságának kárpótlását Istenben fogja megtalálni. A szegénység így a minden képzeletet felülmúló gazdagság forrásává válik. A lelki szegénység nem az Újszövetség előzmények nélküli újdonsága, hanem az Ószövetség legnemesebb lelki irányzatának torkolata. Isten régóta készítgette a lelkeket erre a kemény üzenetre, amely felöleli az evangélium alapvető paradoxonát, a keresztről szóló tanítást is. A száműzetéstől kezdődően a szegények kezdik befogadni az Az ember nem állíthatja, hogy ő testében szent és tiszta kezű, ha teste és keze csupán szereti a szentséget és a tisztaságot. Hasonlóképpen: a tiszta szívűek, akikről a hatodik boldogság beszél, nem azok, akik beérik a tisztaság utáni vággyal. A lélekben szegények azok, akikben a szegénység magát a lelket is érinti. Gazdasági helyzetüktől függetlenül egyedül a lélekben szegények érdemlik meg a szegény nevet, éspedig a bennük élő belső készség alapján. 17

A BO

LDOGSÁG ÚTJA

(5,3‐12)

15

isteni ígéreteket és áldásokat. A katasztrófából – hirdeti Szofoniás – csak a szegény = ‘ānî (ynI[') és nincstelen nép (3,12) fog megmenekülni. Keressétek az Urat ti, szegényei a földnek, keressétek az igazságosságot, a szegénységet, hogy menedéket találjatok az Úr haragjának napján (Szof 2,3) Jahve előtt kicsinnyé kellett válni, miként ilyen az ember az ellenség előtt is. Ilyen körülmények között a messiás is alázatossá és szegénnyé lett. A mindenki által megvetett és elhagyott Jahve szolgája, a fájdalmak férfia és a betegség ismerője (Iz 53,3) nem lázadozik méltatlan sorsa ellen, hanem éppen e gyengeség és erőtlenség által diadalmaskodik. A jövő és az üdvösség immár a szegényeké. Elsősorban az ő osztályrészük lesz a szabadulás (vö. Iz 29,19; 57,15). Én arra tekintek, aki nyomorult és megtört szívű – mondja az Úr (Iz 66,2; vö. 29,19; 41,17). Nem az a valódi szegény, akit Isten megalázott, hanem az, aki gyermeki tisztelettel és szeretettel meghajolt előtte. Engedelmesség, alárendelődés, belenyugvás, magány és csend jellemzi a szegény ember lelkét. A szegénység lelkülete uralja a zsoltárok és a bölcsességi iratok egy részét (a szegények zsoltároskönyvét), ugyanez tündöklik az Újszövetségben, különösen az ‘ānāwîm (a szegények) irodalmának gyöngyszemében, a Magnificat-ban, valamint a Boldogmondásokban. Boldogok a sírók /szomorúak

A fájdalomnak, a szenvedésnek és a sírásnak sokféle oka lehet. Elképzelhető, hogy a Jézus említette szomorkodókat is érte valamilyen sorscsapás. Elveszítettek valamilyen értéket vagy számukra kedves személyt, és saját szerencsétlenségük, anyagi vagy erkölcsi veszteségük miatt bánkódnak. Máté szerint azonban Jézus nem szociológiai tanítást ad, hanem lelkit. Nem a betegeket vagy a szenvedőket mondja boldognak, és talán még csak nem is a bűneik miatt bánkódó embereket. Gyászolókon azokat érti, akik Izrael bűneit siratják, és népük sorsa miatt bánkódnak. E boldogmondás ugyanis az Iz 61,1-re épül, ahol a megtört szívűek azok, akik az Isten tervének megvalósítása miatt elszenvedett elnyomás és igazságtalanság miatt sírnak. A próféta azt hirdeti, hogy a szegények számára örömhírt hozó messiás meg fogja vigasztalni a gyászolókat, hamu helyett fejdíszt ad nekik, gyászfátyol helyett illatos olajat és csüggedés helyett öröméneket (vö. 65,19). Ujjongjatok, egek, vigadozz, föld, törjetek ki ujjongásba, hegyek! Mert megszánta népét az Úr, és szegényein megkönyörül. (Iz 49,13) Mindazok, akiket az Úr megszabadított, Visszatérnek, és ujjongva érkeznek meg Sionra. Öröm koszorúzza fejüket örökre, boldog örömben lesz részük, a gyötrelmes sóhajtozás pedig elmúlik. Én, én vagyok vigasztalótok. (Iz 51,11) Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket. (Iz 66,13) A száműzetés prófétája is megemlékezik erről az ígéretről: Gyászukat örömre fordítom, megvigasztalom őket, örömet szerzek nekik a kiállott szenvedés után (Jer 31,13). Jézus azokhoz a szomorkodókhoz szól, akik Izrael vigasztalását (Lk 2,25) várják, azaz az «örömhír» meghirdetését. Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! – mondja Istenetek (Iz 40,1), midőn a boldogság már megvalósulni látszik. A szenvedés nem önmagáért kap magasztalást, hanem gyümölcse, az üdvösség idejének érlelése miatt. A prófétai orákulumok vonalát követve Jézus Isten országa örömhírének szószólója, amely minden ellenálláson és próbatéten felülkerekedve valósággá válik.

16

J


:

A

HEG

YI

BESZÉD

E boldogságot kiterjesztő értelemben a bármilyen állapotban vagy helyzetben szomorkodókra is alkalmazhatjuk, akik itt a földön kínjaik megszűnését várják. A végső vigasz mindenki számára az örök boldogság. Isten letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert a régi világ elmúlt (Jel 21,3-4). A keresztény ember már ezen a földön az örökkévalóságba lép, és ezért számára mindenen – s így a fájdalom valóságán is – az égi boldogság színei ragyognak. Boldogok a szelídek

Máté az ‘ānāwāh zsidó jámborságát tartja szem előtt, amint ez az első boldogság megismétléséből is kiviláglik. A szelídek vagy csendes természetűek nem a jó társadalmi helyzetben lévő emberek, hanem a szegények, az alázatosak, a jámborok és az egyenes lelkűek. Nyelvi szempontból a szelíd (prau<j) és a szegény (ptwco,j) szinonim kifejezések. A nekik juttatott ‘örökség’, a „föld”, miként az első boldogság esetében is, az országot, azaz a messiási áldások elnyerését jelenti. A Vulgáta fordítása (beati mites) került át a modern nyelvekbe, de ez nem adja vissza az eredeti értelmet, amely a valódi szegény ember lelkületére és magatartására is utal. A szelídség vagy a csendes alázatosság természetes adottság, de jelen esetben egyben elfogadás, alárendelődés, azaz lelki szegénység. Szelíd a szegény, aki tudatában van helyzetének, és ezért igények, ‘követelések’ és önteltség nélkül éli életét. A szelídek (praei/j) fogják birtokolni a földet, hirdette már a zsoltáros (Zsolt 37,11). Másutt ezt olvassuk: A nyomorult népet megsegíted, de a kevély tekintetűeket megalázod (Zsolt 18,28). Te az alázatosak Istene vagy, az elnyomottak segítsége, a gyengék támasza, az elhagyottak menedéke – mondja Judit (9,11). Izajás így vall: Örömüket lelik az alázatosak az Úrban (29,19); Vö. Zsolt 147,6; 141,4; Péld 3,34; 22,4. A Számok könyvében azt olvassuk, hogy Mózes nagyon alázatos ember volt (Szám 12,3). Jézus szívesen nevezi önmagát szegénynek és alázatos szívűnek (Mt 11,29: prau<j eivmi kai. tapeino.j th/| kardi,a|), Jeruzsálembe lépésekor pedig a szegény és alázatos messiás királyról szóló próféciát (Zak 9,9 szövegét) alkalmazza önmagára (Mt 21,5). A szelídeknek (alázatosaknak) ígért föld ugyanaz, mint amely a pátriárkáknak (vö. Ter 15,7; 17,8; 28,4.13) és a kivonulás izraelitáinak (Kiv 6,8; MTörv 25,19; Zsolt 44, 4) szóló ígéretekben is szerepel. Ez a biztonság, az isteni barátság és oltalom szimbóluma (vö. 1Sám 26,19; Jer 31,2; Préd 2,4-11; Zsolt 69,36-37). Aki hozzám folyamodik, az örökli az országot, és részt kap szent hegyemen – mondja az Úr (Iz 57,13). Egész néped igaz lesz, örökre birtokában lesz az ország (Iz 60,21). A föld az alázatosaké (Zsolt 37, 11) és az igazaké (Zsolt 37,29), vagyis azoké, akik az Úrban reménykednek (Zsolt 37,9). Annak az embernek élete, aki féli az Urat, boldog marad, és utódai öröklik a földet (Zsolt 25,12-14). A Hegyi Beszéddel Jézus megnyitja az Isten-országa kapuit (aminek csak halvány előképe volt az ígéret földje), és belépésre szólítja a jó ideje erre várakozó törvényes örököseket: az alázatos és ártó szándék nélküli embereket. Boldogok az igazságra éhezők‐szomjazók

Az éhség vágyakozást jelent a testi táplálékra, de teljesebb értelemben lelki javakra vonatkozik. Nem csak kenyérrel él az ember, hanem mindazzal, ami az Úr szájából származik. (MTörv 8,3) Jön majd olyan idő – fenyeget Jahve prófétája által – amikor éhséget bocsátok a földre. Nem kenyérre fognak éhezni, és nem vízre fognak szomjazni, hanem az Úr igéjének hallgatására. (Ám 8,11) Isten után szomjazik lelkem, az élő Isten után. (Zsolt 42,3) E vágyakozásról próféták és zsoltárosok tanúskodnak. Istenem, hozzád vágyakozom. Utánad szomjazik lelkem, utánad sóvárog testem.

A BO

LDOGSÁG ÚTJA

(5,3‐12)

17

(Zsolt 63,2) Ti szomjazók mind, jöjjetek vízért, még ha nincs is pénzetek! Jöjjetek, vegyetek és egyetek! Hallgassatok csak rám, és jó ételt fogtok enni, élvezni fogjátok a kövér falatokat! (Iz 55, 1-3) Jöjjetek, - szól a Bölcsesség - egyetek kenyeremből, és igyatok fűszerezett boromból. (Péld 9,5) Jöjjetek hozzám, akik utánam vágyódtok, és teljetek el gyümölcseimmel. (Sir 24,19) A messiási korban minden ‘éhségnek’ és ‘szomjúságnak’ meg kell szűnnie. Nem szomjaznak majd – hirdeti Izajás a Babilonból hazatérőknek (49,10; 65,13). A zsoltárokban pedig ezeket olvassuk: Szegényeit kenyérrel táplálom (Zsolt 131,15); Jahve az elnyomottaknak igazságot szolgáltat, az éhezőknek kenyeret osztogat (Zsolt 146). Mária a Magnificat-ban már az ígéret beteljesülését látja: Éhezőket látott el javakkal (Lk 1,53). Aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha – mondja Jézus Jánosnál (6,35). Máté evangélista megerősíti ezt a tanítást, midőn megjegyzi, hogy ‘igazságra’ éhezésről és szomjazásról van szó. Az Ószövetségben az ‘igazságosság’ = cedākāh (hk'd'c.) Istennek ellenségei fölött aratott győzelmét jelenti, továbbá saját és Izrael jogainak védelmét. Törvényemet a népek világosságává teszem hamarosan. Közel van igazságom, jön már szabadításom (Iz 51,4-5; vö. Iz 58,8; 46,13). Igazság csak ott van, ahol az ember Isten szerint él. Máténál is fölfedezhetjük ezt az értelmet: az igazságosságot szomjazók várják, hogy Isten uralma győzedelmeskedjék. Akik éhezik és szomjazzák az igazságot, azok jutalma az, hogy megélik vágyuk teljesedését. Mindenekelőtt keressétek Isten országát és igazságát – buzdít Jézus (Mt 6,33). Az igazság ajándék, kegyelem, egyben azonban vívmány is. Az embernek éheznie kell rá, az életösztönhöz hasonló erős és erőszakos vággyal kell kívánnia. Az igazságra éhezés tehát elköteleződés Isten üdvözítő akaratának megvalósulása és megvalósítása mellett.18 Boldogok az irgalmasok

A következő boldogságok csak Máténál találhatók meg. A szegények, a szelídek, az igazságra éhezők és a szomjazók mellé felsorakoznak az irgalmasok, a tiszták és a békességszerzők is. „E pillanattól fogva a boldogságok nem passzív szegényeket vagy szomorkodókat jelenítenek meg, hanem aktív embereket: ezek azonban ugyanazok a személyek”.19 Az irgalmasság a szeretet erényének egyik megnyilvánulási formája. Az Ószövetségben Isten lényeges tulajdonsága. Jahve irgalmas és kegyelmes Isten (Kiv 34,6). A próféták és a zsoltárosok folytonosan Isten irgalmára hivatkoznak, hogy bűneiktől szabadulhassanak és elnyerhessék az üdvösséget. A megtestesüléssel az isteni jóság és irgalom minden képzeletet felülmúlóan diadalmaskodik az ő igazságosságának követelményei fölött. Pál apostol az irgalom Atyjának (2Kor 1,3) nevezi Istent, Jézus pedig a kegyetlen szolgáról szóló példázatban példaképül állította elénk Isten irgalmát (Mt 18,23-35). A boldogság nem az irgalmat magasztalja, hanem az irgalmasokat, vagyis azokat, akik ténylegesen kegyelmet, megértést és megbocsátást tanúsítanak embertársaik, a bűnösök, a betegek, a szenvedők és az üldözöttek iránt. Jézus az Újszövetségben megkapja az „irgalmas” jelzőt (Zsid 2,17), a legnagyobb irgalom példáját nyújtja (vö. Lk 23,34), és arra buzdítja követőit, hogy tegyenek hasonlóképpen (vö. Mt 9,13; 12,7; 23,23). Az irgalom az isteni szeretet és türelem fényét villantja fel a hívő ember környezetében. Máté nem annyira tanácsnak tekinti, hanem inkább törvénynek, amelyet ismételten hangoztat: a Miatyánk imádságában (6,12: bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek), a Lévi házában „Isten országa viszont csak egyeneslelkűségben, tökéletességben és szentségben valósulhat meg (vö. Lk 1,75)” – állapítja meg O. da SPINETOLI, Máté, az egyház evangéliuma, Szeged 1997, 145. 19 F. BUE az első csoportot „az Ország-”, a másodikat a „kereszt boldogságainak” nevezi. 18

18

J


:

A

HEG

YI

BESZÉD

lezajlott lakomán (vö. 9,13), az eltévedt juhról, a keresztény megbocsátásról szóló példázatban (vö. 18,21) stb. A szeretnek ezt a gyakorlatát tökéletességnek nevezte Jézus, és az emberi magatartás végső tájékozódási pontját mutatta fel számunkra (Lk 6,36: legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas). E boldogság a messiási idők új rendjét emeli ki, amely szemben áll az Ószövetség szigorú igazságosságával. Azokra a kapcsolatokra világít rá, amelyeknek az emberek között létre kell jönni, hogy megszabadulván a szorongástól és a bűnök miatt érzett lelkifurdalástól, mindenki derűs és bizakodó lélekkel szolgálhassa Istent. Boldogok a tiszta szívűek

E kifejezés (a megtisztultak szívükben) ugyanolyan szerkezet, mint amelyet az első boldogság esetében is látunk. A ‘tisztaság’ a ‘szívben’ gyökerező erény, mint ahogyan a szegénység a ‘lélekben’ lakozik. A szemita emberfelfogás szerint a ‘szív’ = lēb (ble) a benső élet központja: a belátás, az érzelmek, a gondolatok, a jó és a rossz hajlamok székhelye. A Hetvenes-fordítás az újszövetségi szerzőkhöz hasonlóan a szív helyett olykor a szellem (nou/j) kifejezést használja, és ez is a lēb = „szív” szó tág jelentéstartományának tanújele. A szív az ember énje, belső világa, rejtett személyisége. A szívben található az a pont, ahová Isten beilleszkedik, hogy hatást gyakoroljon az emberi lényre. A szív a hit, a remény, a szeretet, az öröm, és az ezekkel ellentétes hajlamok székhelye. Ez a boldogság nem a humánus emberek táborát mutatja be, hanem azoknak a magatartását és lelkületét, akik elfogadták az evangélium üzenetét vagy erre készülnek. Az ószövetségi törvényhozás szerint a tisztaság rituális, külső adottság, amely időnként formalizmussá is válik. A prófétai igehirdetés megpróbálta leleplezni az ilyesfajta tisztaság elégtelen voltát, és a figyelmet a belső formára, az Istennek adott szolgálatra és szeretetre irányította.20 Töröld el, Uram, minden gonoszságomat! Teremts új szívet belém (Zsolt 51,11). Ezekiel által Isten ezt hirdeti: Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek, hogy rendelkezéseim szerint éljetek (Ez 36,26-27). Ki mehet föl az Úr hegyére, és ki állhat meg szent helyén? Az ártatlan kezű, a tiszta szívű (Zsolt 24,4). Íme, egy igaz izraelita, akiben nincsen álnokság (Jn 1,47), azaz ‘tiszta szívű’. Ha a boldogságok meghirdetése ezen a vonalon maradt, Jézus nem tesz mást, mint hogy a prófétákhoz hasonlóan az ószövetségi tisztaság belsővé tevését vagy spiritualizálását ajánlja. Mindazonáltal lehetséges, hogy célkitűzései és szándékai mélyebbre hatolnak. A hegyi beszédben olyan ‘új igazságról’ beszél, amely felülmúlja az írástudókét és a farizeusokét. Feltehetően ugyanebben az értelemben beszél az új tisztaságról is, azaz a vallási kötelezettségek új és az evangéliumi üzenetben javasolt megélési módjáról. A boldogság az erre irányuló készséget, a teljes elfogadást jelzi. A ‘tiszta szívű’ emberben nincsenek fenntartások, hátsó gondolatok, és ezért feddhetetlen. A boldogok a tiszta szívűek megállapítás azokra utal, akik színlelés és kifogások nélkül tudják elfogadni Krisztus személyét és tanítását. A tisztaság, amennyiben a szűziesség, az őszinteség és a becsületesség szinonimája: erkölcsi erény. A szóban forgó boldogság ezt is feltételezi, de ennél többet követel: teljes odaadottságot az evangéliumi eszmény iránt.21 A tisztáknak ígért ‘istenlátás’ a messiási országban való részesülés egészen ennek végső állapotáig. ‘Istent látni’ annyi, mint belépni a kegyelem rendjébe egészen addig, míg az ember meg nem látja az Urat a maga valóságában. Ki mehet fel az Úr hegyére? Az ártatlan kezű, a tiszta szívű, aki nem sóvárog a hiábavalóság után, és nem esküszik hamisan (Zsolt 24,3-4). A zsoltáros kérdésére Jézus a szív tisztaságában adja meg az összegző választ. Boldogok a békeszerzők

A szöveg nem a nyugodt, kényelemszerető emberekről beszél, hanem a ‘béke csinálóiról’ vagy ‘előidézőiről’ (oi` eivrhnopoioi,), vagyis azokról, akik harcolnak és szenvednek annak érdekében, hogy az emberek közötti jó kapcsolatok létrejöjjenek, megmaradjanak vagy helyreálljanak, pl. kibékítik az ellenfeleket. A bibliai felfogás szerint az emberi együttélés mindig attól függ, hogy az emberek milyen kapcsolatban vannak Istennel. A kegyelmet és az isteni barátságot, amely az őstörténet emberiségének állapotát jellemezte, a Szentírás az élőlények és az emberek közti egyetemes béke színes képeivel fejezi ki.

20 21

Vö. Ám 4,1-5; 5,21-25; Oz 6,6; Iz 1,10-17; Jer 13,27 stb. SPINETOLI: Máté, az egyház evangéliuma, Szeged 1997, 146.

A BO

LDOGSÁG ÚTJA

(5,3‐12)

19

Ehhez hasonlóan a messiási áldásokat is az anyagi javak túláradó bőségének élénk képei hirdetik.22 A prófétai látásban az üdvösség időszaka kiváltképpen a boldogság és a béke korszaka. Napjaiban virágozni fog az igazság és a nagy békesség – mondja a zsoltáros (Zsolt 72,4; vö. Iz 9,6). A messiás neve a „béke” lesz (Mik 5,3). Az Izrael és az Isten közti frigy a békesség szövetsége volt (Iz 54,10), és ilyen lesz az eljövendő megállapodás is. Békeszövetséget kötök velük, örök szövetség lesz ez (Ez 37,26). Az eszkatologikus időkre vonatkozó isteni ígéretek és áldások összefoglalója a ‘béke’.23 A betlehemi angyalok ‘békét’ hirdetnek az isteni jóakarat embereinek (Lk 2,14). Az apostolok szintén a ‘béke’ hirdetésére kapnak küldetést (Mt 10,13): ők a békesség evangéliumának (Ef 6,15) hírnökei. Az igazság gyümölcse békességben vettetik el azoknak, akik békességet teremtenek (Jak 3,18). A békét, vagyis a megbékítést Jézus a keresztfán kiontott vére által (Kol 1,20) érte el, és ezért Krisztus békéjének nevezik (Kol 3,15). A béke munkásai Jézus művének folytatói, az üdvösség üzenetének szószólói, és ezért a Magasságbeli fiainak „fogják őket nevezni” (hebraizmus), azaz valóban fiai lesznek. A béke a Teremtővel való ellenségeskedés ellentéte, a kegyelem és a szentség teljessége. Csak olyan ember válhat az emberi béke eszközévé, aki békességben él Istennel. A békességszerzők nem mások, mint az evangélium hírnökei, azaz mindazok, akik azért dolgoznak és harcolnak, hogy Isten országa megvalósuljon a földön. A békéltető ember merész, nehéz és minden erejét próbára tevő munkát végez a folytonos háborúk közepette. Ellenszolgáltatásul kiérdemli az Isten munkatársa nevet, mert Isten üdvözítő szándéka vezérli, és az ő ügye mellett kötelezi el magát. Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért /Jézusért

Az ország – igazságos és békés programja ellenére – csak békétlenségek, ellenkezések és harcok között valósul meg. A bátor lélekkel elviselt üldözés azonban már nem akadály, hanem az országba lépés és a benne maradás útja. Nem csupán azért kell elviselniük az üldözéseket, mert ők Krisztus tanítványai, hanem hogy tanítványokká válhassanak, azaz megfelelhessenek hivatásuknak. A Messiás kész arra, hogy a szegények és a szomorkodók sorába lépjen, de tanítványainak is ugyanezt a sorsot helyezi kilátásba. Ha ők lépnek be először az országba, akkor elsőkként nekik kell megtapasztalniuk a bejutás kemény feltételeit is. Az üldözést azonban nem rajtuk kezdik. Életükben csak az ismétlődik meg, ami távoli elődeikkel, a prófétákkal és az Ószövetség jámbor embereivel történt. Az üdvösség hírnökeinek sorsa a szenvedésben és a boldogságban egybefonódik. Az üdvösség üzenete elválaszthatatlan a kereszttől: meghirdetőjének és befogadójának egyaránt készen kell állnia arra, hogy megvetik, javaitól megfosztják, és a társadalomból kivetik. Az üdvösség nem valósulhat meg, nem terjedhet el veszteségek nélkül, és ez adott esetben az élet elveszítését is jelenti.24 A vallásüldözés már a Krisztus előtti időben is gondot jelentett; Jézus erre teljességgel újszerű megoldást ad. A zsoltárosok (vö. 7,2; 35,3; 44,8; 109,28; 119,84) és a próféták (pl. Jer 15,15; 17,18) a legszörnyűbb isteni bosszút kérik ellenségeik fejére. Az ártatlan ember szenvedése olyan misztérium, amelyre a bibliai ember nem talált megoldást (vö. Bölcs 3,4). A fájdalom magasztalása – amelynek az Újszövetség számos tanújelét adja25 – paradoxon. Magyarázata nem az emberi logikában, hanem Krisztus példájában és tanításában rejlik. A javaktól, az egészségtől, a földi boldogságtól stb. való megfosztottság, valamint a zaklatások feletti öröm magyarázhatatlan rendellenesség Jób számára, és ilyen minden ‘helyesen gondolkodó’ ember szemében is. A boldogmondás a kereszténység központi üzenetét érinti, azaz a szenvedés és a föltámadás egyazon valóságát, vagyis a föltámadás érdekében vállalt szenvedést. A boldogság és az ország birtoklása a keresztény ember húsvétja, előtte azonban végig kell járnia a szenvedés és a halál útját.

Vö. Iz 2,6; 9,6-7; 11,6-9; 53,4; 56,10; Mik 5,4; Zak 9,5-9 stb. SPINETOLI: Máté, az egyház evangéliuma, Szeged 1997, 148. 24 Az üldözések témája bepillantást enged a korabeli (70-es, 80-as évek) palesztínai egyház gondjaiba. 25 Vö. Mt 5,44; 10,22.28.38; 24,9; Mk 2,14; 8,34; Lk 6,27; 21,12. 22 23

20

J


:

A

HEG

YI

BESZÉD

A 11. vers is maka,rioi-jal kezdődik, mégsem tekinthető külön boldogságnak, mert csak az előző mondás kibővítése, s így egyetlen boldogmondásnak számít. A többes szám második személyű folytatás céltudatos alkalmazása, magyarázata és kiszélesítése az előző versben általános igazságként meghirdetettnek. Ez a vers már azonosítja Jézust ‘az igazsággal’, hiszen azokra vonatkoztatja a boldogságot, akiket ‘miatta’ üldöznek. Az üldözésnek keserűséget, csüggedtséget kellene okoznia; ehelyett azonban az ember egész lényét áthatja az „öröm és ujjongás” amiatt, hogy a szenvedést elviselve tanúságot tehetett az igazságról, vagyis a Krisztushoz (énmiattam) való hűségéről. Ez már elég okot ad arra, hogy a már elkezdett örömujjongás folytatódjon. Máténál gyakorta szerepel a ‘jutalom’ (misqo,j) szó: lelki javakra, az Istennel való barátságra, illetve arra a derűs békére vonatkozik, amelynek a hívő ember már birtokában ‘van’ (a szöveg nem azt mondja, hogy lesz). Krisztus egyháza az igazi Izrael,26 az igazságért üldözött próféták helyébe most Jézus tanítványai lépnek.

26

Ez a vezérmotívuma Wolfgang TRILLING művének: Das wahre Israel. Studien zur Theologie des Matthaüs-

Evangeliums, St Benno-Verlag, Leipzig 1975.

A BO

LDOGSÁG ÚTJA

(5,3‐12)

21

A B O L D O G S Á G K I S U G Á R Z Á S A A Boldogmondások utolsó sorsainak folytatásaként Jézus most kifejezetten a tanítványihoz fordul (ezt jelzik a 13-16 versekben hangsúlyos ‘ti’ személyes névmások). Hozzájuk szól, s az ő világban való küldetésükről beszél. A perikopa világos szerkezetű: a mindennapi életből vett két hasonlat és egy közbeszúrt közmondás után egy aktualizáló következtetés olvasható. kai. doxa,swsin to.n pate,ra 13 ~Umei/j evste to. a[laj th/j gh/j\ u`mw/n eva.n de. to. a[laj mwranqh/|( to.n evn toi/j evn ti,ni a`lisqh,setaiÈ ouvranoi/jÅ eivj ouvde.n ivscu,ei e;ti eiv mh. blhqe.n e;xw 13 Ti vagytok a föld sója, katapatei/sqai u`po. tw/n ha pedig a só megbolondíttatna, avnqrw,pwnÅ 14 ~Umei/j evste to. fw/j tou/ mivel fog megsózatni? Semmire erős, ko,smouÈ még ha nem kidobottként ouv du,natai po,lij krubh/nai Letapostatni az emberek által. evpa,nw 14 Ti vagytok a világ fénye o;rouj keime,nh\ 15 ouvde. kai,ousin lu,cnon nem tud a várost elrejtetni hegyen fekvén. kai. tiqe,asin auvto.n u`po. 15 Sem nem gyújtanak lámpást to.n mo,dion és teszik azt a véka alá avllV evpi. th.n lucni,an( hanem a lámpatartóra kai. la,mpei pa/sin toi/j evn és világít mindenkinek, a házban levőknek. th/| oivki,a|È 16 Így ragyogjon a ti fényetek 16 ou[twj lamya,tw to. fw/j u`mw/n az emberek előtt, e;mprosqen tw/n hogy lássák a ti jó tetteiteket, avnqrw,pwn( és dicsőítsék a ti Atyátokat, o[pwj i;dwsin u`mw/n ta. kala. az egekben levőt. e;rga Mindkét metafora megtalálható az egybehangzó evangéliumokban (Mk 9,49-50; Lk 14,34-35). A só ízt ad az ételnek, és egyúttal megőrzi a romlástól. A 16. vers megmagyarázza a hasonlatot: a jótettek teszik a tanítvány életét ízessé mások számára, mert látván a jótetteket, dicsőítik a mennyei Atyát, azaz ők is gyermekeivé válnak. A hasonlat azt is kifejezi, hogy a tanítvány csődöt is mondhat: a só elveszti ízét, a tanítvány pedig nem felel meg küldetésének. Aki nem valósítja meg az életeszményt, azt elvetik. A só összekeveredhet más anyaggal, s akkor használhatatlan lesz. A keletiek a hulladékot az utcára dobták, hogy a járókelők betapossák a földbe.27 A világosság metaforája gyakori az ószövetségi írásokban, valamint a rabbinikus és apokrif irodalomban; a hasonlatot alkalmazzák Istenre, Izraelre, egyénekre, az Úr szolgájára, a Tórára és Jeruzsálemre. Jelen szövegünkhöz legközelebb álló szakasz Iz 60,1-3-ban olvasható: Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége felragyog fölötted! Mert íme, sötétség borítja a földet, és homály a népeket, de fölötted felragyog az Úr, és dicsősége megjelenik fölötted. Nemzetek jönnek majd világosságodhoz, és királyok felragyogó fényedhez. 27

JAKUBINYI Gy.: Máté evangéliuma, Szent István Társulat, Budapest 1991, 56.

22

J


:

A

HEG

YI

BESZÉD

Isten Jeruzsálem és az ő népének fényessége, így az pedig a népek világosságává válik. A Hegyi Beszédet megelőzően Jézus kafarnaumi föllépése kapcsán az evangélista Izajás próféciáját idézi: A galileai nép, amely sötétségben ült, nagy világosságot látott. Világosság támadt azoknak, akik a halál országában és árnyékában ültek (4,16). A boldogságok meghirdetése után Jézus arra hívja föl tanítványait, hogy most már ők a világ fényessége, vagyis folytassák Jézus küldetését. A világosságot sugározzák, amennyiben hitelesen tükrözik Mesterük életét és tanítását.28 A lámpa példázata kifejti a világosság metaforáját. A meggyújtott mécsest nem borítják le a vékával, hiszen ezáltal kialudna a lángja; inkább minél magasabb lámpatartóra teszik, hogy a ház minden szegletébe fényt sugározzon.29 A 16. versben föltáruló következtetés immár jó előkészítést nyert: a tanítványoknak nincs joguk ahhoz, hogy ne adják tovább azt a fényt, amit kaptak. Miként a hegyre épült város, úgy nekik is jól láthatóvá kell lenniük, hogy a föld minden lakóját beragyogják. Miben áll a tanítvány ‘jócselekedete’? A kifejezés a zsidó vallási szókincsből ered, de bizonnyal új tartalmat is hordoz. Visszautal az ezt megelőző boldogmondásokra, amelyet éppen a 13-16. versek zárnak, de egyúttal az ezt követő (5,17–7,12) tanításokra is utal, ahol az ‘igazságot gyakorolni’ (5,20; 6,1), a ‘jó gyümölcsöket hozni’ (7,18) és az ‘Atya akaratát tenni’ (7,21) szorosan összefüggő fogalmak. Minden jótett végső soron a mennyei Atya dicsőségét szolgálja. És ez a gondolat már átvezet a valódi és hamis megigazulást világosan megkülönböztető 6,1-18 szakaszba: a jámborságokat nem az emberek kedvéért kell tenni, hanem hogy ezáltal dicsőítsük a rejtekben is látó mennyei Atyát. A boldogságok szerint élni és cselekedni, valamint az ellenség szeretetéig is eljutó módon gyakorolni az igazságosságot evilágban olyan kontraszttársadalmat30 hoz létre, mint a fény a sötétségben. Az 5,13-16 szakasz azt hangsúlyozza, hogy a tanítványnak – felelőssége tudatában – nincs más választása, mint cselekedetei által tanúságot tenni az Isten országáról. Nem választható el egymástól a két irány, amit Jézus kijelöl övéinek: „menjetek a világba!” (centrifugális irány), másrészt „vonzó életmódotokkal gyűjtsétek körém az embereket!” (centripetális irány).

Az Újszövetség másutt is „világosság fiainak” nevezi Jézus követőit, pl. Jn 12,36; 1Tesz 5,5; Ef 5,8. A korabeli palesztínai házak egyetlen helyiségből álltak. 30 Ez a kifejezés adja Gerhard LOHFINK: Milyennek akarta Jézus a közösséget (Egyházfórum 1988) című kiváló munkájának kulcsszavát. 28 29

AN

TITÉZISEK

(5,17‐48)

23

A N T I T É Z I S E K : E Z T M O N D T Á K A R É G I E K N E K . . . – ÉN VISZONT AZT MONDOM NEKTEK… ALAPGONDOLAT Az ÓSz a törvény vallása: a törvény betartásán alapul (MTörv 5,32–6,9; 30,11-14; 32,46-47), Izrael számára a törvény választása az élet választása (MTörv 30,19). Az ÓSz szerint Isten országának megvalósulása a törvény tökéletes betartásán múlik. Az ÚSz a szeretet vallása: a szereteten alapul (Jn 13,31-35; 17,26; 1Jn 4,7-17). Ez nem a törvény eltörlésében, hanem épp annak beteljesítésében áll (Mt 5,17-18). Az ÚSz szerint Isten országának megvalósulása a szereteten alapszik (Lk 17,20-21; Jn 15,12-17). Tudjuk, hogy a kereszténység kezdeti időszakában komoly problémát jelentett, hogy vajon a pogányokból megtért keresztények számára is kötelező érvényűek-e a zsidó törvényi előírások, vagy sem. Máté Hegyi Beszédében a hagyományos zsidó felfogás jut érvényre: Nem azért jöttem, hogy visszavonjam a törvényt... Egy ióta vagy egy vesszőcske sem marad el a törvényből (5,17-18). Ám ugyanakkor az is kiderül, hogy a törvény el nem törlése nem jelenti egyben a hagyományok változatlan követését. Jézus az eddigi kereteket szétfeszíti: nem eltörli, hanem beteljesíti a törvényt. Jézusban sajátos értelmezést nyer a törvény; visszakapja azt az eredeti értelmét, amely eredetileg Isten akarata volt. Jézus visszavezeti a törvényt a gyökerekhez. A törvény és a próféták, vagyis a teljes ósz-i írásgyűjtemény a szeretet kettős parancsán alapszik (22,36). A törvény értelmezésének legfőbb lényege a szeretet. Aki azt megvalósítja, az „megigazul”. De ez a megigazultság nem szavakban áll (vö. 23,3) – ezt a feddést újra meg újra visszahalljuk a „farizeusok és írástudók”-kal kapcsolatban. A második feddés annak a buzgó törvénytiszteletnek szól, amely nem találkozik többé Isten akaratával. Hogy mi Isten akarata, azt fejti ki az antitézisekben (5,17-48).31

MAGYARÁZAT Az 5,17.20-ban található keret és a 18-19. vers között feszültség van. A két középső vers a zsidókeresztény teológiából származik, és Jézust mint a „zsidóság beteljesítőjét” értelmezi. Ezért a zsidóság törvényeit továbbra is kötelező megtartani. Minden felhígítást – ezt érti a vesszőcskéhez való ragaszkodáson – Isten akaratának megszegéseként értelmez. A pogányságból megtért keresztényeket32 teológiai ellenfélnek tekinti, de mégsem zárja ki, nem fosztja meg őket Isten országától, csak ők abban – mint írja – a legkisebbek lesznek. A katalyó (katalu,w) ige szó szerinti jelentése: ‘le- vagy ‘elold’; átvitt értelemben: ‘elhagy’, ‘megszüntet’, ‘eltöröl’, ‘érvénytelenít’, ‘megsemmisít’. Ezzel szemben a pléroó (plhro,w) annyit jelent, mint ‘beteljesít’, ‘végrehajt’, ‘teljessé tesz’. Szavakra vagy meghirdetésre vonatkoztatva ezek valóra válását jelenti, parancs esetében pedig a végrehajtást. Jézus a »törvényre és a prófétákra« érti, azaz az egész ósz-i kinyilatkoztatásra, és nem a régi törvényhozás alkotta parancsokra.33 Nem azért jött, hogy lerombolja a törvényt és a prófétákat, vagyis nem az ÓSz messiási várakozásainak meghiúsítására, hanem valóra váltására küldetett. A pléroó ige tehát nem a törvény cikkelyeinek tökéletes végrehajtását jelenti, mint inkább a törvény szellemének és prófétai tartalmának megvalósítását.

Vö. Jeromos füzetek, 32 (1998/2), Budapest, 163. A pogánykeresztények erősen relativizálják a törvény érvényességét minden keresztény számára (vö. Lk 16,16: A törvény és a próféták Jánosig tartottak). 33 Máté a „törvényt” és a „prófétákat” másutt is összekapcsolja: vö. 7,12; 11,13; 22,40. 31 32

24

J


:

A

HEG

YI

BESZÉD

eivj th.n basilei,an tw/n Mh. nomi,shte ouvranw/nÅ o[ti h=lqon katalu/sai to.n no,mon h' tou.j profh,taj\ 17 Ne véljétek ouvk h=lqon katalu/sai hogy eljöttem avlla. plhrw/saiÅ leoldani a Törvényt 18 avmh.n ga.r le,gw u`mi/n\ vagy a Prófétákat e[wj a'n pare,lqh| o` ouvrano.j nem jöttem leoldani kai. h` gh/( hanem beteljesíteni. ivw/ta e]n h' mi,a kerai,a ouv mh. 18 Bizony, ugyanis mondom nektek pare,lqh| amíg ha elmúlna az ég és a föld avpo. tou/ no,mou( egy ióta vagy egy vessző nem múlna el e[wj a'n pa,nta ge,nhtaiÅ a Törvényből 19 o]j eva.n ou=n lu,sh| amíg ha mindegyik válik. mi,an tw/n evntolw/n tou,twn 19 Aki ha eloldana tw/n evlaci,stwn egyet ezekből a parancsokból kai. dida,xh| ou[twj tou.j a legkisebbekből, avnqrw,pouj( és tanítaná így az embereket, evla,cistoj klhqh,setai legkisebbként fog neveztetni evn th/| basilei,a| tw/n a mennyeknek az országában; ouvranw/n\ aki azonban ha tenné o]j dV a'n poih,sh| és tanítaná, kai. dida,xh|( az nagyként fog neveztetni ou-toj me,gaj klhqh,setai a mennyeknek országában. evn th/| basilei,a| tw/n 20 Mondom ugyanis nektek, ouvranw/nÅ hogy ha nem fogja felülmúlni 20 le,gw ga.r u`mi/n a ti igazságtok o[ti eva.n mh. perisseu,sh| jobban az írástudókét és farizeusokét, u`mw/n h` dikaiosu,nh nem mentek be plei/on tw/n grammate,wn kai. a mennyeknek országába. Farisai,wn( ouv mh. eivse,lqhte Az evangélista azonban még ennél is többet akar mondani. Jézus műve nem csupán az ósz-i jövendölések szerinti cselekedet, hanem ezek vonalába illeszkedik, amennyiben végső tökélyre viszi őket.34 Jézus nem tartalmától akarja megfosztani a törvényt, hanem teljességgel betölti, és a legmagasztosabb módon juttatja kifejezésre. Ő nem Mózes ellenfele, de nem is tanítványa, hanem az igazi törvényhozó, akit Isten minden idők emberéhez küldött. Mózes csupán előfutár volt, akinek a messiás eljövetelekor el kellett tűnnie (vö. Mt 17,8). A törvény nem azért volt ‘tökéletlen’, mert nem fejezte ki Isten akaratát, hanem mert tökéletlenül vagy nem megfelelő módon tolmácsolta. A keresztények messzemenőn türelmesek a zsidók igényeit illetően: a törvénynek (a prófétákról itt nem történik említés) még a legapróbb részletei is megőrzik örök értéküket, különösen ha a Krisztus által megújított törvényről van szó (18. vers). E gondolat erősen túlzó kifejezésekkel fogalmazódik meg. Az ég és a föld legszilárdabb valóságai meginoghatnak, de az ióta, vagyis a törvény legkisebb betűje nem veszhet el, míg az egész be nem teljesedik. Nem arról van szó, hogy a törvénykönyvet a legapróbb előírásokig be kell tartani, hanem meg kell érteni mélyebb tartalmát. Az evangélium meghirdetésével az ÓSz nem befejeződik, hanem megvalósul az Új-ban: nem szűnik meg, hanem teljessé válik.35 A törvény nem mózesi alkotmány, hanem felülről eredő rendelkezés és akarat, amelyet Mózes még nem tudott megfelelő módon 17

34 Máté a plhro,w igét a prófétai orákulumok megvalósulásának meghirdetésére használja (vö. 1,22; 2,15.17.23 stb.). Az Ószövetséget elsősorban nem törvénygyűjteménynek tekintették, hanem messiási próféciák summájának. Ezek a megjegyzések burkoltan magukban foglalják, hogy a törvény és a prófécia a tökéletlenség vonását hordozza, illetve átmeneti jellegű, és ezért ezeket az Isten országában teljességre kell juttatni. 35 Szent Ágoston megfogalmazásában: „Novum Testamentum in Vetere latet, et in Novo Vetus patet” (Questiones in Heptateuchum, 2,73,f)

AN

TITÉZISEK

(5,17‐48)

kifejezésre juttatni. A zsidó ritualizmus a keresztény istentisztelet árnyékaként elveszítette jelentőségét, de az általa kifejezett rendet teljessé tette az új kultusz. Jézus a törvény változatlanságára utal, miközben megújításáról beszél, és ezzel egyszerre hangsúlyozza átmeneti jellegét és örök érvényét. Az iótára történő utalás a kicsiny előírásokkal vagy törvényszegésekkel kapcsolatos logiont idéz fel. Itt már nem a zsidó, hanem a keresztény törvényről van szó, vagyis az ország tagjainak magatartásáról. Az ‘eltöröl’, a ‘tanítja’ és a ‘megtartja’ kifejezések arra engednek következtetni, hogy az ősegyházban az új törvény megtartásával kapcsolatban különféle áramlatok vagy lelki irányzatok léteztek. Egyesek (a rigoristák vagy zsidózók) a teljes megtartás mellett szálltak síkra, mások (a mérsékeltek vagy ‘tág lelkiismeretűek’) beérték a lényeges dolgok követésével.36 A 18-19. vers könnyen a mózesi tanítás megőrzésének látszatát keltheti, de a következő versek állításai minden félreértést eloszlatnak. A kereszténység a »törvény és a próféták« pártján áll, de nem az írástudók (az iskolák) és a farizeusok (az uralkodó vallási irányzat) által hivatalosan képviselt zsidóságén (20. v.). Ennek tanítása és ennek következtében vallásossága vagy lelkisége nagyon fogyatékos, és nem elegendő az üdvösség elnyeréséhez. A farizeusok eltávolodtak Mózestől, és ezért Krisztustól is távol vannak. A Sínai- és a Kafarnaumi hegy azonban nem ellentétben, hanem folytonosságban áll egymással, jóllehet a messiási korszak az előkészítő szakasz célja és felülmúlása. A farizeizmus mindenkor jelenlévő kísértés, Máté egyházán kívül is,37 belül is fenyegető veszély. Az evangélista azonban minden ellen felemeli szavát, ami beszennyezi (6,1-18 és 6,19–7,27) az őszinteséget és az igazságot, vö. az igen legyen igen, a nem pedig nem: (5,37). A harmadik ige, amellyel Jézus a régi üdvrenddel (ezúttal a zsidó legalizmussal) való kapcsolatát jellemzi, a perisseuó (perisseu,w)= „felülmúl”, „túlhalad”, „bőségessé tesz”. Az ‘igazság’ (dikai,oj) a bibliai szóhasználatban nem csupán valamiféle részleges erény (az igazságosság jogi vagy etikai fogalma), hanem lelki beállítottság, a szentség és az Istennel való barátság állapota, amely az ember cselekedeteit vezérli és irányítja. Az ‘igaz’ a becsületes, a jámbor, a tökéletes és a szent szinonimája. Olyan embert jelent, aki mindenben és feddhetetlenül követi az Úr parancsait és törvényeit. Az a magasabb rendű igaz-volt, amelyet Jézus övéitől igényel, nem mennyiségi, hanem minőségi értelemben tekintendő. A hívőknek jobban és tökéletesebben kellene végrehajtaniuk Isten akaratát, és nem úgy, mint ahogyan ezt a zsidó mesterek tanítják. A csupán a törvénynek megfelelő, a sokféle gyakorlatból és számos cselekedetből álló ‘igazsággal’ szemben áll az új ‘igaz-volt’, amely belülről hatja át az embert, és túllépve a betűn inkább az isteni akarat szellemének értelmezése. Később Jézus majd azt mondja, hogy nem ‘foltozgatni’ kell az öltözéket (azaz a hívő lelkiismeretét és vallási gyakorlatát), hanem az egészet meg kell újítani; a tevékenység forrására, a szándékra is ügyelni kell.

36 A parancsok jelentőségével kapcsolatban a zsidóság élénk vitát folytatott. A rigorista irányt Sammai iskolája képviselte, a szabadosabb felfogást pedig Hillél irányzata. Úgy látszik, hogy az egyházban voltak jószándékú kazuisták vagy moralisták, akik a kisebb parancsokat elhanyagolhatóknak tekintették (tw/n evlaci,stwn) és készek voltak kijátszani, és azt tanították, hogy ezeket aggályoskodás nélkül meg lehet szegni (a lu,w a megszegés, megtörés értelmében: Jn 5,18; 7,23). Ezek a tanítók a mennyek országában a legkisebbek, az utolsók lesznek (evla,cistoj klhqh,setai). Ezzel szemben nagyok lesznek mindazok, akik teljes egészében megtartják és tanítják az új törvényt, és így teljesítik be Isten akaratát. Ez a kis dolgokban megnyilvánuló hűség biztosítja, hogy az ember élete folyamán a döntő választásokban is hűséges marad, és végül elnyeri az üdvösséget. 37 A Jeruzsálem pusztulása után újjászerveződő hivatalos (rabbinikus) zsidóság valósággal üldözte a keresztényeket, különösen a palesztínai közösségeket.

25

26

J


:

A

HEG

YI

BESZÉD

A TÖRVÉNY TÖKÉLETESSÉ TÉTELE (5,21‐48) Az első antitézisben bukkan fel először a formula: Mondatott az ősöknek..., én ellenben mondom nektek. A szenvedő szerkezetet parafázis-szerűen így fordítanánk: „Ti azt, mint Isten akaratát hirdetitek – én azonban ezt mondom nektek...” De ki az, aki ezt meri állítani? Világos, hogy ez egy hívő zsidó fülében istenkáromlásként hangzott. Ez csak abban nem váltott ki tiltakozást, aki Jézusnak Istentől való származásában hitt. Az evangélium nem a törvénnyel áll ellentétben, hanem a reá vonatkozó értelmezésekkel. A törvény továbbra is érvényben marad, de a zsidó előírásoknak, az isteni akarat történelmi, esetleges és tökéletlen kifejezéseinek az a rendeltetésük, hogy megszűnjenek vagy megújuljanak. Jézus nem Isten parancsaival száll vitába, hanem azokkal a tanításokkal, amelyek újra fogalmazzák ezeket, illetve azzal, amit az embereknek Istentől eredő tanításként és az ő nevében hirdettek. E ‘mondásokkal’ Jézus szembeállítja saját tanítását, amelyet végérvényesnek tekint, hiszen a végső tökéletesítést képviseli. A ‘hamis’ tanítóktól és a ‘hamis’ prófétáktól eltérően ő nem enyhít a törvényen, hogy ezt az emberekhez igazítsa, hanem arra készteti őket, hogy tartsák tiszteletben a törvény minden követelményét, még a legmerészebbeket is, amelyek közé az ellenség iránti szeretet tartozik. Ne gerjedj haragra (5,21‐26; vö. Lk 12,57‐59) kai. eivj fulakh.n blhqh,sh|\ VHkou,sate o[ti evrre,qh toi/j 26 avrcai,oij( avmh.n le,gw soi( Ouv foneu,seij\ ouv mh. evxe,lqh|j o]j dV a'n foneu,sh|( evkei/qen( e;nocoj e;stai th/| kri,seiÅ e[wj a'n avpodw/|j to.n 22 evgw. de. le,gw u`mi/n e;scaton kodra,nthnÅ o[ti pa/j o` ovrgizo,menoj tw/| avdelfw/| auvtou/ e;nocoj e;stai th/| kri,sei\ 21 Hallottátok, hogy mondatott az ősöknek: o]j dV a'n ei;ph| tw/| Nem fogsz ölni! avdelfw/| auvtou/( ~Raka,( Aki azonban ha ölne, e;nocoj e;stai tw/| – alávetett lesz az ítéletnek. sunedri,w|\ 22 Én ellenben mondom nektek, o]j dV a'n ei;ph|( Mwre,( hogy mindenki a haragvó az ő testvérére e;nocoj e;stai eivj th.n – alávetett lesz az ítéletnek; ge,ennan tou/ puro,jÅ aki pedig ha mondaná az ő testvérének: ‘raka’, 23 eva.n ou=n prosfe,rh|j to. dw/ro,n – alávetett lesz a szinédriumnak; sou aki pedig mondaná: ‘more’, evpi. to. qusiasth,rion – alávetett lesz a tűz geennájának. kavkei/ mnhsqh/|j 23 Ha tehát odahoznád a te adományodat o[ti o` avdelfo,j sou e;cei ti az oltárra, kata. sou/( és ott visszaemlékeznél, 24 a;fej evkei/ to. dw/ro,n sou hogy a te testvéred bír valamit ellened, e;mprosqen tou/ 24 hagyd ott a te adományodat qusiasthri,ou az oltár előtt, kai. u[page és menj el: prw/ton dialla,ghqi tw/| először változtassál meg a te testvérednek avdelfw/| sou( és akkor jőve kai. to,te evlqw.n hozd oda a te adományodat. pro,sfere to. dw/ro,n souÅ 25 Légy jó-gondolkodó a te ellenfeleddel, 25 i;sqi euvnow/n tw/| avntidi,kw| sou gyorsan, tacu.( amíg vagy vele az úton, e[wj o[tou ei= metV auvtou/ evn ne amikor téged átadna az ellenfél a bírónak, th/| o`dw/|( és a bíró a felügyelőnek mh,pote, se paradw/| o` és börtönbe fogsz vettetni. avnti,dikoj tw/| krith/| 26 Bizony, mondom neked: kai. o` krith.j tw/| u`phre,th| 21

AN

TITÉZISEK

(5,17‐48)

nem egyáltalán kijönnél onnan

27

amíg ha visszaadnád az utolsó kvadrátot.

28

J


:

A

HEG

YI

BESZÉD

A törvény első és utolsó (5,48) tökéletesítése a felebaráti szeretetre vonatkozik. Ez minden más parancsot megelőzvén és összefoglalván különleges keretet biztosít az egész beszéd számára. A régi helyébe lépő messiási törvényhozó a kafarnaumi hegyről új ‘tízparancsolatot’ hirdet jelenlévő és eljövendő hallgatóinak. Miként a 19,16-19-ben, itt is a második tábla előírásaival kezdi. A hat antitézis (5,21-48) a társadalmi feladatok tökéletessé tételét mutatja be, míg a hatodik fejezet a vallási kötelességekét. Az V. parancsolat (Kiv 20,13; MTörv 5,17) előírta az embereknek, hogy a sajátjához hasonlóan mindenki tartsa tiszteletben mások életét is, de talán – legalábbis a mindennapok gyakorlatában – nem fogták fel egészen ennek az előírásnak teljes tartalmát. Ha senkit sem szabad megölni, ez azt jelenti, hogy tilos a megszólás, a becsmérlés, a megvetés, vagyis minden olyan magatartásforma, amely megelőzi az emberölést, vagy ehhez vezet. Jézus gyökerében ragadja meg a rosszat. Ezért a keresztény törvénykönyv nem csak az emberölést tiltja, hanem az embertárs ellen irányuló haragtartást, jogtalanságot és mindenféle sértést is. Az új törvény alapján (az isteni) törvényszék elé kerülnek a szeretet elleni kisebb vétségek is. A gyilkosok és a gehennával38 büntetett emberek nem egyenlő mértékben felelősek, de azonos természetűek, mert ugyanabból az alapelvből indulnak ki. Isten elsősorban nem cselekedeteik, hanem lelkületük alapján ítéli meg az embereket: az emberölés a haraghoz hasonlóan a szeretet híján lévő szívben gyökerezik. Aki embertársát megsérti, olyasvalakivel tesz rosszat, akinek ugyanaz az Atyja, mint neki. A szeretet világában nincsenek közömbös cselekedetek. A hármas felsorolás nem a bűn fokozatos növekedésére utal, hanem a testvéri szeretet megsértésének konkretizálása, és példa keretében történő bemutatása. Jézus új megvilágításba helyezi Isten akaratát. Az, amit a „ne ölj!” parancsról eredetileg gondoltak, itt most új értelemben bontakozik ki: nem az emberölés tettével kezdődik a gyilkosság bűne, hanem a „szívben”. A törvény által csak a külső, ellenőrizhető tetteket lehet büntetni. Ennek többnyire az a következménye, hogy a törvény által nem büntethető tettet nem is tartják bűnnek. Jézus itt eltörli a törvényközpontú gondolkodást, amely az egyértelmű bizonyosságra törekszik. Már nem lehet többé kimosakodni a törvénnyel (vö. 15,5-7). A parancsok soha nem tudják kielégítően meghatározni az emberi kapcsolatokat.39 A tökéletesített törvény nem csak az embertárs életének, hanem személyének tiszteletét is megköveteli. A közösségi (‘testvéri’) kapcsolatokat nagyon gyakran a harag zavarja meg. Kitörésének idején vagy pillanatában többnyire olyan szavak hangzanak el, mint amilyeneket Jézus is említ.40 A zsidóság tett ugyan előre vivő lépéseket e tekintetben,41 de csak az Üdvözítő adja meg a kívánalom végső motiválását. A testvéri szeretet parancsa magasabb rendű, mint a kultuszra vonatkozó előírás. Az evangélista ebben az összefüggésben a szeretet témájához kapcsolódó részletet idéz: a testvéri béke előfeltétele annak, hogy az ember kibékülhessen vagy találkozhasson az Úrral. Ha az áldozatot felajánló nem él teljes békességben embertársaival, ez már elég ahhoz, hogy ne érezhesse magát békességben az Istennel. Ha akadály van a keresztény ember és felebarátja között, hasztalanul közeledik Istenhez, mert ugyanazt az akadályt találja az ő irányában is. Aki testvéreivel megszakítja a kapcsolatot, bezárkózik Isten felé is. Ezért Jézus ajánlatát sürgősen követni kell: menj el, békülj ki előbb testvéreddel, és csak azután térj vissza. Nem csupán a sértőnek, hanem a megsértett embernek is ki kell békülnie testvérével, mielőtt felajánlja ajándékát, vagy egyszerűen A gehenna az a Jeruzsálem melletti völgy, ahol Manassze és Ácház idejében (vö. 2Kir 16,3; 21,6; Jer 7,31; 19,5; 32,35) embereket áldoztak Molochnak. Ezekiással a hely nyilvános szeméttárolóvá vált, ahol mindig égett a tűz. Ez az eredete a próféták által használt képnek (vö. Mt 5,29-30; 10,28; 18,9; 23,15-53). 39 Vö. Jeromos füzetek, 32 (1998/2), Budapest, 164. 40 Az első kifejezés a görögösített raka, amely a móré (üresfejű, ostoba, bolond) szinonimája. A második görög kifejezést (móré) talán Palesztína területén is használták (jelentése: esztelen, ostoba; vö. Mt 7,26; 23,17; 25,2). „Aki haragra gerjed, azt a gehenna erői uralják” – mondta Rabbi Jonathan. A Talmudban ezt olvassuk: „ne légy haragvó, hogy ne vétkezz” (Ber. 29). C. G. Montefiore a rabbinikus irodalomból hasonló eseteket sorol fel, amelyekben különféle vétkesek kapnak fenyegetést; aki azt mondja: ‘rabszolga’ (száműzzék a közösségből); ‘fattyú’ (kapjon 40 korbácsütést), ‘aljas’ (rasa; ítéljék halálra). 41 „Az ember ne beszéljen testvéréhez haraggal, ellenérzéssel, gőgösen, keményszívűen vagy ártó szándékkal” (Manual of Discipline 6,25); „ha valaki testvérének fegyelmezetlenül válaszol vagy türelmetlenül beszél vele, kapjon egy évnyi (kizárást) büntetést” (uo. 6,26); „ha valaki igaztalanul haragot táplál embertársa iránt, büntessék meg hat hónapra” (uo. 7,8); „nem fogok neheztelni vagy haragudni azokra, akik megtérnek a lázadásból, de irgalmatlan leszek mindazokkal szemben, akik letértek az útról” (uo. 10,20). 38

AN

TITÉZISEK

(5,17‐48)

29

részt vesz az istentiszteleten.42 A fogadalmi ajándék fölajánlásáról szóló jézusi mondás (5,23) ebbe az irányba mutat. Nem lehet istentiszteletet bemutatni, nem lehet Istennel kibékülni akkor, ha a felebaráttal nem békültünk ki. A felebaráti szeretet egyenesen föltétele a helyes istentiszteletnek. Jézus az ellenfelet is ehhez a felebaráti szeretethez csatolja (vö. 5,25), az ellenségre is kiterjeszti a vele való kibékülés kötelességét.43 A kiengesztelődés témája felidézi Jézusnak egy másik, ide vonatkozó, de általánosabb mondását: viszályok előadódhatnak a keresztények között is, de megoldásukhoz nem a legcélravezetőbb út az ügyvédekhez és a bírákhoz folyamodás. Ez ugyanis mindig azzal a kockázattal jár, hogy az embert nagyobb kár éri, mint korábban. A szöveg egyébként nem valamiféle új eljárási normát kínál fel, hanem inkább példázat jellegű elbeszélés annak megvilágítására, hogy a két hívő közötti viszály vagy egyet nem értés adott esetben milyen természetes következményekkel jár. Ahelyett, hogy a törvényhez folyamodva jogait akarná érvényesíteni, jobb, ha az ember nem pereskedik és békében él. A házasságtörés már csak egy bűnös folyamat végeredménye, amely sokkal korábban kezdődik, mint ahogy valamilyen törvény vagy parancs meg tudná azt ragadni: „a szívben”. A követelmény komolysága miatt a szemita retorika szabályai alapján Jézus hiperbolikus kifejezésekkel él: szemedet vájd ki..., kezedet vágd le, és dobd el tőled. A férfi és nő közötti közösség olyan szent ajándék, hogy az ellene elkövetett legkisebb vétség is végzetes következményekkel járhat, ezért szankcionálja ilyen drasztikusan. Tartalmi szempontból ez a téma átvezet a következő antitézisbe: Ne legyen bűnös kívánságod (5,27-30; vö. Mk 9,43-48) kai. mh. o[lon to. sw/ma, sou 27 eivj ge,ennan VHkou,sate o[ti evrre,qh( avpe,lqh|Å Ouv moiceu,seijÅ 28 evgw. de. le,gw u`mi/n 27 Hallottátok, hogy mondatott: o[ti pa/j o` ble,pwn gunai/ka Nem fogsz házasságot törni! pro.j to. evpiqumh/sai auvth.n 28 Én ellenben mondom nektek, h;dh evmoi,ceusen auvth.n hogy mindenki a néző asszonyt evn th/| kardi,a| auvtou/Å az őt vágyásra: 29 eiv de. o` ovfqalmo,j sou már házasságot tört vele o` dexio.j az ő szívében. skandali,zei se( 29 Ha ellenben a szemed, e;xele auvto.n a jobb megbotránkoztat téged, kai. ba,le avpo. sou/\ vedd ki azt, sumfe,rei ga,r soi és dobd el tőled: i[na avpo,lhtai e]n tw/n melw/n jobb ugyanis neked, sou hogy elvesszen egy a te tagjaidból, kai. mh. o[lon to. sw/ma, sou és ne a te egész tested blhqh/| eivj vettessen geennára; ge,ennanÅ 30 és ha a te jobb kezed megbotránkoztat téged, 30 kai. eiv h` dexia, sou cei.r vágd ki azt, skandali,zei se( és dobd el tőled: e;kkoyon auvth.n jobb ugyanis neked, kai. ba,le avpo. sou/\ hogy elvesszen egy a te tagjaidból, sumfe,rei ga,r soi és ne a te egész tested i[na avpo,lhtai e]n tw/n melw/n a geennára elmenessék. sou

42 E gondolat még világosabban fogalmazódik meg a Mk 11,25 párhuzamos szövegében. Nem az a fontos, hogy ki tévedett, vagy kinek van igaza. Ha van valami, ami elválasztja egymástól a közösség két tagját, ennek az akadálynak el kell tűnnie ahhoz, hogy az ember kapcsolatba léphessen Istennel. 43 Lukácsnál egy másik összefüggésben találjuk ezt a mondást, vö. Lk 12,58.

30

J


:

A

HEG

YI

BESZÉD

A részlet szemmel láthatóan közvetlenül kapcsolódik az előző antitézishez. Az emberöléshez hasonlóan a házasságtörés is sérti mások személyét és jogait, mert a törvény szerinti házastársat megfosztja valakitől, aki egészen az övé. A jézusi szavak hangneme fenyegetővé válik. Másodszor is (vö. 5,22) körvonalazódik a ‘gehenna’ lehetősége. Az ellentét az ‘elkövet’ és a ‘kíván’, a ‘tesz’ és a ‘tekint’ igék között feszül. Az emberöléshez hasonlóan a házasságtörés gyökerében is felfedezhető a belső elhajlás vagy bűnös magatartás. Ezt a régi törvényhozó is látta, és tiltotta, hogy az ember vágyakat dédelgessen olyan asszony iránt, aki nem a felesége (Kiv 20,17). A törvény ‘tökéletesítésével’ Jézus azt akarja elérni, hogy a bűnös hajlamból eredő kívánságokhoz vezető utat az embernek azáltal kell elzárnia, hogy kerüli a vágyakat felkeltő (a tekintet által jelzett) alkalmakat és a (kéz által képviselt) veszélyes kapcsolatokat. Az asszony nem csupán birtoka a férfinak (mint ahogyan ezt a szemita és az ókori felfogás tartotta), hanem személy, aki nem a férfi vágyainak kielégítésére teremtetett. Valódi férfi-nő kapcsolat csak szerető egyetértésből születik, és nem pusztán a fizikai egymást kiegészítésből. Itt ugyanaz az epitymésai (5,28: evpiqumh/sai) ige szerepel, mint amely a tízparancsolatban is (Kiv 20,14.17; MTörv 5,18.21). Valódi megkívánásra, igazi bűnös döntésre utal, és nem egyszerű érzelemre vagy gondolatra.44 A kéz levágatására vagy a szem kivájására (a jobb a kedvelt részre utal) vonatkozó jézusi tanács hiperbola, amelynek az a célja, hogy kiemelje a veszély súlyosságát.45 A névelő nélküli gynaika (gunai/ka) szó alatt a görögben bármilyen nőt érthetünk. A jelen összefüggésben azonban ez kizárólag férjes asszonyt vagy jegyest jelenthet.46 Jézus illetve az evangélista azon fáradozik, hogy tiszteletre, megbecsülésre és bizalomra épülő közösséget teremtsen, és ezzel kiküszöbölje a széthúzást, a haragot (5,21-26) és a családi zűrzavarokat, amelyeket például a házasságtörés okoz. Az üdvözítőt apostoli útjain mindenféle személy kísérte, és ezekkel eszményi módon tudott együtt élni. A keresztény közösségben a nő nem a zavar és a megosztás, hanem a segítség és a vigasz forrása. Az új házassági törvény (5,31‐32) moica/taiÅ 31

VErre,qh de,( }Oj a'n avpolu,sh| th.n gunai/ka auvtou/( do,tw auvth/| avposta,sionÅ 32 evgw. de. le,gw u`mi/n o[ti pa/j o` avpolu,wn th.n gunai/ka auvtou/ parekto.j lo,gou pornei,aj poiei/ auvth.n moiceuqh/nai( kai. o]j eva.n avpolelume,nhn gamh,sh|

Mondatott pedig, aki ha elbocsátaná az ő feleségét: adjon neki válólevelet. 32 Én azonban mondom nektek, hogy mindenki az elbocsátó az ő nőjét – paráznaság szaván kívül – teszi őt házasságot töretni; és aki ha elbocsátottat feleségül venne, házasságot tör. 31

E jézusi útmutatást rabbinikus párhuzamok is megerősítik. Rabbi Laqish például ezt állította: „nem szabad azt mondanod, hogy csak az a házasságtörő, aki testileg sérti meg a házasságot, mert az is ilyen, aki a szemével teszi ugyanezt”. Emellett aláhúzzák, hogy az embernek „szemével és szívével sem szabad paráználkodnia”. Ezért a rabbik azt tanácsolták, hogy még az asszonyokkal való találkozást is kerülni kell. 45 A Talmudban (Nidda 13.b) ezt olvassuk: „Ne kövess el házasságtörést sem kézzel, sem lábbal, sem szemmel vagy szívvel” (vö. Mk 9,45; ő az egyetlen evangélista, aki a lábról is említést tesz). A szem és a kéz nem a házasságtörés különféle módozataira vagy fokozataira utal (szívvel, tekintettel, cselekedetekkel), hanem a paráználkodás nélkülözhetetlen eszközeit idézi fel. A szemita felfogás szerint a tekintés olyan művelet, amely akarati döntésből fakad, és így árulója annak is, hogy milyen rendezetlenség uralkodik az emberben. A Mt 5,27-28 állítását azonban összhangba kell hozni a Lk 7,47 és a Jn 8,1-11 szövegével, mert egyébként félő, hogy félreértjük jelentését. A tekintet ugyanis, sőt maga a gyönyörködés sem tévesztendő össze a birtoklás gondolatával. 46 Vö. az ÚSz szóhasználatát: Mt 1,20.24; Mt 5,31; 14,3; 18,25; 19,7; ApCsel 21,9. 44

AN

TITÉZISEK

(5,17‐48)

31

A ‘tízparancsolat’ néhány parancsának újraértelmezése, amelyet Máté a 21-48. terjedő versekben ír le, voltaképpen a 17. (+ 18-19.) versben megfogalmazott elv alkalmazása. Jézus nem törli el a régi törvényt, hanem eredeti tökélyre viszi. Elutasítja a deuteronomista hagyomány és a rabbinikus iskolák biztosította válási törvényt, hogy megadhassa a házasságnak az Isten által elgondolt modelljét. Az érvényes törvények szerint a férfi elhagyhatta feleségét, úgymond „elbocsáthatta” – de csak a férfi! Ezt a megkülönböztetést a mózesi törvény szabályozta így. Jézus azonban „házasságtörésnek” nevezi az asszony elbocsátását, mert mindaz, aki a saját jogával valaki más ellenében él, a legdurvább igazságtalanságban válik vétkessé. A férjnek a felesége iránti felelősségét nem szüntetheti meg a törvény akkor sem, ha a korabeli szabályok az egyik félnek a másik feletti uralmát biztosították. Jézus a MTörv 24,1-4 előírását idézi, de kihagyja a körülményeket:47 Ha valaki feleségül vesz egy lányt, és férje lesz annak, de később nem találja kedvére valónak, mert valami ellenszenveset = ‘erwat dābār (rb'D' tw:r>[,) talál benne, akkor írjon válólevelet = sefer kerîtut adja azt az asszony kezébe, és úgy küldje el házából. Az eltaszítás motívumát az ‘erwat dābār jelzi. A Törvény azonban nem tisztázza, hogy mi az a „szégyenletes dolog”, ami miatt válólevelet adhat a férj. A rabbinikus hagyomány kétféleképpen értelmezte. Sammáj rabbi iskolája rigorista volt: szerintük a „szégyenletes dolog” az asszony hűtlensége, a házasságtörés. Csak ez jogosít fel a válásra. Hillel rabbi iskolája48 viszont laxista módon értelmezte: bármilyen ok elegendő a válásra, pl. a férj más nőbe lett szerelmes, vagy az asszony odaégette az ételt. Jézus mondása Márk és Lukács párhuzamos helyein kivételt nem ismer, s így egyértelmű: nincs válás, a házasság felbonthatatlan.49 Máté azonban – mégpedig kétszer (5,32 és 19,9) – egy kivételt említ: parektos logu porneias (parekto.j lo,gou pornei,aj). De mit jelent a pornei,a főnév? Közismert bibliafordításokkal ellentétben határozottan le kell szögeznünk, hogy nem jelent házasságtörést – hiszen annak kifejezésére a következő félversben is olvasható mocheia (moicei,a) főnév szolgál –, és ez esetben érthetetlen volna a mondat fordítása: „Aki elbocsátja feleségét, mert házasságot tört, okot ad neki a házasságtörésre”, vagyis a házasságtörő asszonyt éppen a válás tenné házasságtörővé. Ha viszont a porneia (pornei,a) esetében nem tilos elküldeni a feleséget, milyen elbocsátásról van szó? J. Bonsirven kimutatta, hogy a Máté-féle porneia (pornei,a) szó mögött a héber zenut áll, amely valóban erkölcstelenséget jelent, de a rabbiknál a törvénytelen együttélés szakkifejezése volt.50 Mivel Máté az eredeti palesztínai körülményeket tükrözi, egyedül ő őrzi meg a rabbinikus vitákat is, a szakkifejezésekkel együtt.51 Máté tehát nem a házasságtörést,52 hanem a törvénytelen együttélést tartja a felbonthatatlan házasság egyedüli kivételes esetének. A szóban forgó kivétel tehát nem a házasságtörőkre vonatkozik, hanem azokra, akik meg nem engedett (konkubinátus) vagy törvénytelen módon élnek együtt. Szent Pál a korintusi közösségben előforduló vérfertőző kapcsolatot illeti a porneia (pornei,a) kifejezéssel (1Kor 5,1; vö. Lev 18,6-18). A Jeruzsálemi Zsinat azt kéri a pogányságból megtért keresztényektől, hogy a zsidókra való tekintettel úgymond tartózkodjanak a bálványoknak áldozott eledeltől, a vértől, a fojtott állattól és a paráznaságtól (Csel 15,29). Világos, hogy a megtért keresztényeknek nemcsak a zsidókra való tekintettel kell tartózkodnia az erkölcstelenségtől. A határozat tehát inkább azt szögezi le, hogy a pogánykeresztények is tartsák be a zsidó házasságjog gyakorlatát, s kerüljék az olyan házasságot, amelyet az nem tekint törvényesnek, s görögül pornei,a, héberül zenut elnevezéssel illet. A Békés–Dallos fordítás tehát jól értelmezi a 47 A Sír 25,36-tól és a Péld 18,22-től eltekintve, a bölcsességi irodalom a Ter 2,23-24 vonalát követi és a házasság felbonthatatlansága mellett érvel: a Péld 2,17 elmarasztalja a nőt, aki elhagyja ifjúkorának társát; vö. Péld 5,15-20; Sír 7,28; 23,25-27.32-33. 48 Lásd Talmud Gittin 90a. cikkelyét. Mindkét rabbi a Kr.e. I. században élt Jeruzsálemben. 49 Márk azzal bővíti, hogy az asszonynak is megtiltja a válást. Ő ugyanis római környezetben ír, s a római jog szerint a nők is válhattak. Jézus az eredeti mondásában erre nem tért ki, mert a zsidóknál fel sem merült, hogy a nő elváljon férjétől; Máté és Lukács ezért nem is említik a nők válását. 50 Vö. Sír 23,23; Óz 2,4. 51 JAKUBINYI Gy.: Máté evangéliuma, Szent István Társulat, Budapest 1991, 65. 52 A súlyos és folyamatosan fennálló hűtlenség alapot ad az elválásra. Az elbocsátás vagy elengedés azonban nem egyenértékű a házassági kötelék végleges felbontásával, miként ezt a zsidók értették, hanem – az egyház tanítása szerint – csupán időleges elkülönülés. A keresztény házaspárok esetében csupán ez jöhet számításba.

32

J


:

A

HEG

YI

BESZÉD

szöveget, amikor a kivételes esetet így adja vissza: Aki elbocsátja nőjét – kivéve ha nem törvényes felesége – okot ad neki a házasságtörésre. Ha figyelembe vesszük azt is, hogy a görög nyelvnek nincs külön szava a feleségre, akkor még világosabb lesz a fenti mondás. A görögben ugyanis gyné (gu,nh) olvasható, s ez a szó nem jelzi, hogy férjes, vagy hajadon nőről van-e szó.53 Ne esküdözz (5,33‐37) ou' ou;\ to. de. perisso.n tou,twn evk tou/ ponhrou/ evstinÅ

33

Pa,lin hvkou,sate o[ti evrre,qh toi/j avrcai,oij( Ouvk evpiorkh,seij( avpodw,seij de. tw/| kuri,w| tou.j o[rkouj souÅ 34 evgw. de. le,gw u`mi/n mh. ovmo,sai o[lwj\ mh,te evn tw/| ouvranw/|( o[ti qro,noj evsti.n tou/ qeou/( 35 mh,te evn th/| gh/|( o[ti u`popo,dio,n evstin tw/n podw/n auvtou/( mh,te eivj ~Ieroso,luma( o[ti po,lij evsti.n tou/ mega,lou basile,wj( 36 mh,te evn th/| kefalh/| sou ovmo,sh|j( o[ti ouv du,nasai mi,an tri,ca leukh.n poih/sai h' me,lainanÅ 37 e;stw de. o` lo,goj u`mw/n nai. nai,(

Ismét hallottátok, hogy mondatott az ősöknek: Nem fogsz megesküdni! Vissza fogod adni pedig az Úrnak a te esküdet! 34 Én ellenben mondom nektek: Nem esküdni teljesen sem az éggel, – mivel az Istennek trónja, sem a földdel, – mivel az ő lábainak zsámolya, sem Jeruzsálemre – mivel a nagy király városa, sem a te fejeddel esküdjél, – mivel nem tudod egy hajszálat fehérré tenni, vagy feketévé. 37 Legyen azonban a ti szavatok igen – igen nem – nem; a túllevő pedig a Gonosztól van. 33

Az ÚSz-ben ehhez hasonló és a Mátééval szó szerint megegyező figyelmeztetés Jakabnál (5,12) és utalás formájában a 2Kor 1,17-ben található. A 37. vers megadja Jézus szavainak magyarázatát. Az esküvel való visszaélés a bizalmatlanság, a gyanakvás és az őszinteség hiányának jele. Az embernek külső tanúkra hivatkozás nélkül kell hitelt érdemelnie és általános megbecsültségre szert tennie. A túlzásba vitt esküdözés rombolja a szó hitelét, amely a közösségi élet legelevenebb köteléke. Az igen legyen igen, a nem pedig nem olyan ünnepélyes megnyilatkozás, amely jelzi, hogy az őszinteség és az igazság milyen közel áll Jézus szívéhez (talán közelebb, mint a vallásosság erénye, amelyet Isten nevének gyakori említése és tanúságul hívása keretében gyakoroltak). Az őszinteségen kívül csak hazugság található, amely János szerint (8,44) a hazugság atyjától, a sátántól származik.

53 Az arám, a héber és a bibliai görög nyelvnek nincs sajátos szava a feleség jelölésére, hanem az általánosabb »asszony« kifejezést használja (vö. Mt 13,13; Lk 7,3; Jn 4,16-18).

AN

TITÉZISEK

(5,17‐48)

33

A megtorlás új törvénye

A büntető törvény az ellensúlyozás elvére épül: aki kárt okozott, fizessen az általa okozott károsodásért. A ius talionis54 (a megtorláshoz való jog) ennek az elvnek leggyökeresebb és legprimitívebb kifejeződése. Az egyéni igazságszolgáltatás legalizálásának tekinthetjük. Jézus itt az ún. tálió-jogot veszi sorra, amely szerint büntethetnek, ill. a sértett a sértőn elégtételt vehet, de csak olyan mértékben, amilyen sérelem őt érte. Jézus ezen az akkoriban minden jogállamban biztosított jogalapon lép túl. A kárvallott nem csak hogy nem követelhet kárpótlást (tehát passzív szenvedő), hanem Jézus azt követeli meg követőitől, hogy elébe menjen a károkozónak (teljesen aktív módon!). Azáltal, hogy nem a törvénynek az emberi kapcsolatokra vonatkozó szabályait alkalmazza, hanem az ellenfelek pozitív kezdeményezésének teret ad, válik csak lehetővé, hogy a bosszú ördögi köréből ki lehessen lépni. Azáltal, hogy valaki egyszer csak nem áll bosszút az őt megkárosítón, az egymást ledöntő dominósor megszakad. mh. avpostrafh/|jÅ 38 VHkou,sate o[ti evrre,qh( 38 Hallottátok, hogy mondatott: VOfqalmo.n avnti. ovfqalmou/ Szemet szem helyett, kai. ovdo,nta avnti. ovdo,ntojÅ és fogat fog helyett! 39 evgw. de. le,gw u`mi/n 39 Én ellenben mondom nektek: mh. avntisth/nai tw/| ponhrw/|\ Ne ellenállni a Gonosznak, avllV o[stij se ràpi,zei hanem bárki téged üt eivj th.n dexia.n siago,na a te jobb álkapcsodra ÎsouÐ( – fordítsd neki a másikat is; stre,yon auvtw/| kai. th.n 40 és az akarónak neked ítélni, a;llhn\ és a te tunikádat elvenni 40 kai. tw/| qe,lonti, soi kriqh/nai – hagyd neki a palástot is; kai. to.n citw/na, sou labei/n( a;fej auvtw/| kai. to. i`ma,tion\ 41 és bárki téged kényszeríteni fog egy ezret 41 – menj vele kettőt. kai. o[stij se avggareu,sei 42 A kérőnek téged mi,lion e[n( – adj, u[page metV auvtou/ du,oÅ 42 és az akarónak tőled pénzt nyerni, tw/| aivtou/nti, se – ne fordíttassál el. do,j( kai. to.n qe,lonta avpo. sou/ dani,sasqai Az ellenség iránti szeretet ouvci. kai. oi` telw/nai to. VHkou,sate o[ti evrre,qh( auvto. poiou/sinÈ 47 VAgaph,seij to.n plhsi,on sou kai. eva.n avspa,shsqe tou.j kai. mish,seij to.n evcqro,n souÅ avdelfou.j u`mw/n mo,non( 44 evgw. de. le,gw u`mi/n( ti, perisso.n poiei/teÈ avgapa/te tou.j evcqrou.j u`mw/n ouvci. kai. oi` evqnikoi. to. kai. proseu,cesqe u`pe.r tw/n auvto. poiou/sinÅ 48 diwko,ntwn u`ma/j( :Esesqe ou=n u`mei/j te,leioi 45 o[pwj ge,nhsqe uiòi. tou/ patro.j w`j o` path.r u`mw/n o` u`mw/n ouvra,nioj te,leio,j evstinÅ tou/ evn 43 Hallottátok, hogy mondatott: ouvranoi/j( Szeretni fogod a te felebarátodat, o[ti to.n h[lion auvtou/ És gyűlölni fogod a te ellenségedet. avnate,llei evpi. ponhrou.j 44 Én ellenben mondom nektek: kai. avgaqou.j Szeressétek a ti ellenségeiteket, kai. bre,cei evpi. dikai,ouj és imádkozzatok a titeket üldözőkért, kai. avdi,koujÅ 46 45 hogy váljatok a ti Atyátok fiaivá eva.n ga.r avgaph,shte tou.j a mennyekben levőé, avgapw/ntaj u`ma/j( aki az ő Napját felkelti gonoszok fölött ti,na misqo.n e;ceteÈ 43

54

Részleteit megtaláljuk a mózesi törvények között is: Kiv 21,24; Lev 24,19-21; MTörv 19,11-13.21.

34

J


és jók fölött, és áztat igazak fölött

:

A

HEG

YI

BESZÉD

És ha megcsókolnátok a ti testvéreiteket csak mi bővebbet tesztek? Nemde a pogányok is ugyanezt teszik? 48 Lenni fogtok tehát ti tökéletesek, amint a ti Atyátok, a mennyei, tökéletes. 47

és igaztalanok fölött. Ha ugyanis szeretnétek a titeket szeretőket, mi bért bírtok? Nemde a vámosok is ugyanezt teszik? A mindenki felé irányuló és megkülönböztetést nem ismerő szeretet a törvény végső kiegészítéseként az ún. „hegyi beszéd” csúcspontját alkotja (17. v.). Az evangélista lassan – a haragtól való tartózkodásra és az azonnali kibékülésre (21-26. v.), a nők és a feleség iránti tiszteletre (31-32. v.), a személyes kapcsolatok őszinteségére (33-37. v.), illetve a megtorlás vagy a követelések elutasítására vonatkozó tanítás (38-42. v.) után – jut el ehhez a végkövetkeztetéshez. Kifejezett felszólítást az ellenség gyűlöletére nem találunk a kinyilatkoztatott Írásokban. Ámosz prófétánál ezt olvassuk: Gyűlöljétek a rosszat, szeressétek a jót (5,15) – bár ez inkább a bűnös, gonosz cselekedetekre vonatkozik, mint magára az emberre, bizony az elkövetőre is kiterjesztették az értelmezés során. Az Ószövetség tanúsága szerint Isten elpusztítja ellenségeit (MTörv 7,9-10); sőt a választott népet is az ellenség elpusztítására buzdítja (Szám 33,51-52). Tehát ugyan az ellenség gyűlöletére nem találunk fölszólítást, de az elpusztítására annál inkább. A honfitárs iránti szeretet parancsa közvetve a viszontszeretet is feltételezte. Ezért burkoltan kizárta mindazokat, akik nem voltak zsidók. A szeresd felebarátodat törvény bennfoglaltan ezt is tartalmazta: „ellenségedet azonban nem kell szeretned”. A zsidó felfogásban a vallás és a hatalom egységet alkotott: ezért Isten ellenségeit (a pogányokat) a nemzet ellenségeinek is tekintették. Ugyanúgy gyűlölni kellett őket, mint a tévedést vagy a bűnt.55 Jézus bizonnyal ismerte a szélsőséges, szektás qumráni közösség Szabályzatát,56 és azzal polemizálva fogalmazta meg a „Hegyi Beszéd” keretében olvasható tanítását: Szeressétek ellenségeiteket, imádkozzatok üldözőitekért! Jézus ezzel szinte a lehetetlenségig fokozza elvárását; olyasmit vár el, amit a mennyei Atya tökéletességéhez hasonlít. A jézusi mérce szerint a rosszat a rosszal nem viszonozni kevés: jót kell tenni az ellenséggel. A „Hegyi Beszéd”, mindenekelőtt az antitézisek az embert a döntés félelmetes szabadságába lökik. Nincsenek törvények, sem receptek, hogy miként bánjunk testvériesen egymással. Mindenki fölhívást kap arra, hogy nézzen saját szívébe, és abból vezesse le a cselekedeteire vonatkozó szabályokat. Ez nagy bizalmat föltételez az embertárs iránt.57 46

Vö. MTörv 7,2; 15,3; 20,13-18; 23,4-7; 25,17-19; Józs 6,17-26; a pogányok ellen szóló prófétai átkok (vö. Iz 13– 23), a Zsoltárok könyvének Isten ellenségeivel kapcsolatos fohászai (vö. Zsolt 136,7-9). 55

56

„Szeressék a Fény minden Fiát, mindegyiket az isteni akaratból való osztályrésze szerint,és gyűlöljék a Sötétség minden Fiát, mindegyiküket az isteni bosszút kihívó vétségeinek mértéke szerint.” (QS 1,9-11), A qumráni szövegek magyarul,

(fordította Fröhlich Ida), Piliscsaba 1998, 125. 57 Persze sokkal egyszerűbb lenne, ha a cselekvés módját törvény szabályozná, s akkor a jogost és jogtalant tárgyilagosan meg lehetne különböztetni, bármi legyen is az. Csakhogy akkor sok esetben számításon kívül maradna az ember. Mert az ember kedvéért bizony le kell mondanunk a magunk bebiztosításáról. Mivel lelkiismeretünkre hagyatkozva pedig nem lehet jogokat levezetni, az egyértelmű törvényi szabályozás teremtheti meg az önigazolás lehetőségét. Jézus azonban pontosan ezt pellengérezi ki a fenti antitézisekben. Miért vannak hát akkor törvények? A zsoltáros egy képet alkalmaz: A te igéd lámpás a lábamnak, s ösvényeimnek fényesség (119,105). A törvények azért vannak, hogy az utat mutassák, s nem azért, hogy beléjük kapaszkodjunk. A népi nyelv drasztikusabb, amikor a zsoltáros képét fölhasználva ezt mondja: „A törvények olyanok, mint az utat szegélyező lámpák: csak a részegek kapaszkodnak beléjük”. Vö. Jeromos füzetek, 32 (1998/2), Budapest, 166-167.

A VALÓDI

ÉS HAMIS MEGIGAZULÁS

(6,1‐18)

35

A VA L Ó D I É S H A M I S M E G I G A Z U L Á S A Hegyi Beszéd központi egységéhez érkeztünk. Miután Jézus az embertársakkal való helyes kapcsolatról (horizontális viszonyokról) adott tanítást, most a helyes istenkapcsolatra (vertikális viszonyra) hívja fel a tanítványok figyelmét. Az első vers, mint az egységet bevezető figyelmeztetés, az 5,20-ban olvasott jézusi mondáshoz kapcsolódik, miszerint a tanítványok igaz voltának felül kell múlnia a farizeusokét. Ha a hívő cselekedetei ‘színházi előadássá’ lesznek, és a nézők kedvét keresi velük az ember, akkor az elismerést is esetleg a nézőktől (és nem Istentől) kaphatja meg.58 1

para. tw/| patri. u`mw/n tw/| evn toi/j ouvranoi/jÅ 1 Ügyeljetek, hogy igazságosságtokat ne tegyétek az emberek előtt, azért, hogy megtekintsék azokat, különben nem lesz jutalmatok mennyei Atyátoknál. A következőkben Jézus három jellegzetes példát hoz, miben szembeállítja a hamis és a valódi jámborságot. Az alamizsna, az ima és a böjt tipikus zsidó vallásgyakorlatok, amelyek mindegyike megújításra szorul. A róluk szóló három szakasz irodalmilag pontosan ugyanúgy nyer megfogalmazást: Prose,cete Îde.Ð th.n dikaiosu,nhn u`mw/n mh. poiei/n e;mprosqen tw/n avnqrw,pwn pro.j to. qeaqh/nai auvtoi/j\ eiv de. mh, ge( misqo.n ouvk e;cete

téma – tiltás – indoklás – büntetés, téma – parancs – indoklás – jutalom. A szembeállítások is megfelelnek: nyilvánosság emberek szeme előtt a jutalmat már megkaptá

↔ rejtetteség ↔ Isten színe előtt ↔ jutalmat az Atyától kapnak

2

{Otan kai. o` path,r sou o` ou=n poih/|j evlehmosu,nhn( ble,pwn mh. salpi,sh|j e;mprosqe,n sou( evn tw/| kruptw/| w[sper oi` u`pokritai. avpodw,sei soiÅ poiou/sin evn tai/j sunagwgai/j kai. Tehát: evn tai/j rù,maij( Amikor alamizsnát adsz, o[pwj doxasqw/sin u`po. tw/n Ne kürtöltess magad előtt, avnqrw,pwn\ mint a képmutatók teszik avmh.n le,gw u`mi/n( a zsinagógákban és az utcán avpe,cousin to.n misqo.n hogy dicsérjék őket az emberek. auvtw/nÈ Bizony mondom nektek: 3 sou/ de. poiou/ntoj evlehmosu,nhn megkapták jutalmukat. mh. gnw,tw h` avristera, sou ti, Te úgy adj alamizsnát, poiei/ h` dexia, sou( hogy ne tudja bal kezed, mit tesz a jobb, 4 o[pwj h=| sou h` evlehmosu,nh hogy alamizsnád titokban maradjon, evn tw/| kruptw/|\ és Atyád, aki a rejtekben is lát megjutalmaz téged.

58

A ‘megtekint’ ige görög megfelelője (qeaqh/nai) és a ‘teátrum’, ‘színház’ rokonságban áll egymással!

36

J


:

A

HEG

YI

BESZÉD

5

Kai. o[tan proseu,chsqe( avpodw,sei soiÅ ouvk e;sesqe w`j oi` u`pokritai,( 5 Amikor imádkoztok, o[ti filou/sin evn tai/j sunagwgai/j ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, kai. evn tai/j gwni,aij tw/n akik szeretnek a zsinagógákban plateiw/n e`stw/tej meg az utcasarkokon állva, proseu,cesqai( imádkozni o[pwj fanw/sin toi/j avnqrw,poij\ hogy lássák őket az emberek. avmh.n le,gw u`mi/n( Bizony mondom nektek: avpe,cousin to.n megkapták jutalmukat. misqo.n auvtw/nÈ 6 Te amikor imádkozol, 6 su. de. o[tan proseu,ch|( menj be a szobádba, ei;selqe eivj to. tamei/o,n és zárd be az ajtót, sou s imádkozzál a rejtekben levő Atyádhoz. kai. klei,saj th.n qu,ran sou Az Atyád, aki a rejtekben is lát, pro,seuxai tw/| patri, sou megfizet neked. tw/| evn tw/| kruptw/|\ kai. o` path,r sou o` ble,pwn evn tw/| kruptw/| Jézus mondása két ószövetségi szófordulatra emlékeztet: a 2Kir 4,33-ban Elizeus magára zárta az ajtót és úgy könyörgött az Úrhoz, amikor visszahívta az életbe a sunemi asszony fiát. Iz 26,20-ban pedig ez áll: Menj be kamrádba, én népem, s zárd magadra az ajtót. A szakasz irodalmi felépítése megegyezik az előzővel, és a Miatyánk imádságot követő harmadik olyan szakasszal, amely a jámborsági gyakorlatok Istennek tetsző, helyes végzésére tanít; azt a címet is adhatnánk neki: „A jót tegyétek jól!” 16

{Otan de. nhsteu,hte( kai. o` path,r sou o` ble,pwn evn mh. gi,nesqe w`j oi` tw/| krufai,w| u`pokritai. skuqrwpoi,( avpodw,sei soiÅ avfani,zousin ga.r ta. pro,swpa 16 Amikor böjtöltök, auvtw/n ne öltsetek olyan ábrázatot, mint a képmutatók. o[pwj fanw/sin toi/j Elváltoztatják ugyanis arcukat, avnqrw,poij nhsteu,ontej hogy lássák az emberek, hogy böjtölnek. avmh.n le,gw u`mi/n( Bizony mondom nektek: avpe,cousin to.n megkapták jutalmukat. misqo.n auvtw/nÈ 17 Te, amikor böjtölsz, 17 su. de. nhsteu,wn kend meg fejedet a;leiyai, sou th.n kefalh.n és mosd meg arcodat, kai. to. pro,swpo,n sou 18 hogy ne lássák rajtad az emberek, hogy böjtölsz ni,yai( hanem csak Atyád, aki a rejtekben is ott van. 18 o[pwj mh. fanh/|j toi/j Akkor Atyád, aki a rejtekben is lát, avnqrw,poij nhsteu,wn megfizet neked. avlla. tw/| patri, sou tw/| evn tw/| krufai,w|\ Az Ószövetségben a böjt eredetileg a fájdalom és a bánat jele. A Törvény egyetlen böjtöt írt elő: ősszel, az engesztelő napon (jôm kippur) napkeltétől napnyugtáig semmit sem vettek magukhoz a bűnbánat jeléül. Jézus idején már szokásban volt, hogy vallásos emberek hetenként kétszer böjtöltek, hétfőn és csütörtökön. A böjtöt külső jelek kísérték. Az arc elváltoztatása hozzátartozott a régiek gyászszertartásához. Hamut hintettek a fejükre és zsákba öltöztek. Jézus elveti ezeket a külsőségeket, mert üres feltűnéskeresést lát bennük. Nem a hivatalos böjtöt veti el, hanem a hozzá tapadó emberi hiúságot. A tanítvány számára a böjt mint a vezeklés kifejezése, legyen az öröm jele, ezért mosakodjék meg, illatosítsa magát. Ez a külsőség a lakomához való készülődés jele volt. A figyelmeztetés itt is az, mint az alamizsnánál és az imánál: ne az emberek tetszését keressük, hanem egyedül Istenét.

A HELYES

IMÁDSÁG

:

A

MIATYÁNK (6,5‐15)

37

A H E LY E S I M Á D S Á G : A M I A T Y Á N K A M I A T Y Á N K A Z Ó K E R E S Z T É N Y E G Y H Á Z B A N 59 350-ben, nagyböjt és húsvét idején egy – a következő évben püspökké szentelt – jeruzsálemi pap, Cirill a Szent Sírban előadta híres „Huszonnégy katekézis”-ét. Hála az egyik hallgató gyorsírással leírt jegyzeteinek, fennmaradtak Cirill útmutatásai, amelyek két csoportra tagozódnak. Az első a keresztségre készítette fel a katekumeneket, amelyben Húsvét éjszakáján részesültek: ezek a keresztség előtti katekézisek a hittitkok magyarázatára összpontosítanak. Az utolsó öt katekézist ezzel szemben a keresztség után, húsvét hetében tartotta; ezekben a felvett szentségekről tanított a neofitáknak, innen a nevük: misztagogikus katekézisek. Az utolsóban Cirill az Eukarisztia liturgiáját magyarázza hallgatóinak, különös tekintettel az abban mondott imákra, közöttük a Miatyánkra. Cirillnek ez a 24. katekézise a legrégibb tanúnk a Miatyánk hivatalos liturgikus használatáról. Jegyezzük meg a helyét: közvetlenül a communio előtt imádkozták. A Miatyánk mint az eucharisztikus liturgia lényegi eleme a „Missa fidelium”-ban, az istentiszteletnek kizárólag a megkereszteltek részére rendelt részében helyezkedik el. Nemcsak Jeruzsálemben, az egész Egyházban így volt ez. Az eucharisztikus ünnep mindenütt tartalmazta a Miatyánkot, ami a Credóval együtt a katekumeneknek tanított szövegek közé tartozott mindenhol. Ezeket hol a keresztség előtt, hol pedig — mint Cirillnél láttuk — a keresztséget követő napokban oktatták. Kérésről kérésre magyarázták az Úr imáját, majd egy beszédben összefoglalták az egészet. Így a katekumenek vagy a neofiták kívülről megtanulták a Miatyánkot. Csak közvetlenül a keresztség után, az első eucharisztikus istentiszteleten mondhatták mindenkivel együtt. Az Egyház megkeresztelt tagjainak kizárólagos előjoga volt a Miatyánk, ezért nevezték a „hívők imájának”. A IV. századból azonban még két évszázadot visszamehetünk az időben, s ott is egy forrásértékű műre találunk. A Didakhé (A tizenkét apostol tanítása) első látásra mintha másfajta helyzetet tükrözne. Ez a legősibb egyházi rendelkezés. A benne foglaltak az első századra mindenképpen visszavezethetők. A Miatyánkot a 8. fejezet idézi ezzel a formulával bevezetve: „Ne imádkozzatok úgy, mint a képmutatók, hanem úgy, ahogyan az Úr parancsolta evangéliumában”. Egy doxológia zárja, amely két sajátosságot tartalmaz: „Mert tied a hatalom és a dicsőség mindörökké”. Ezt követi az utasítás: „Naponta háromszor kell imádkozni.” Ez a kezdeti időkből származó írás tehát a Miatyánk rendes használatát tételezi fel – úgy tűnik azonban – anélkül, hogy a szentségekkel kapcsolata lenne. Vegyük most alaposabban szemügyre: a könyv a két út tanításával kezdődik (1-6. fejezet), ez az élet és a halál útja, amelyben minden kétséget kizáróan felfedezhetjük a katekumeneknek adott tanítást. Ezt követi a hetedik fejezet, a keresztség tárgyalása; és csak aztán következnek a megkereszteltek számára fontos részek: böjt és ima (ideértve a Miatyánkot is) a 8. fejezetben, az Úr vacsorája a 9. és 10. fejezetben, az egyházi szervezet és fegyelem a 11–15. fejezetekben. Számunkra az érdekes itt, hogy az Úr imája és vacsorája a keresztséget követi. Alátámasztottuk tehát kezdeti megállapításunkat: az ókeresztény egyházban és – most már pontosíthatunk – az első század óta a Miatyánk az Egyház teljes jogú tagjainak van fenntartva. A következtetés megérdemli, hogy megálljunk itt egy kicsit: jelenlegi felfogásunk szerint magától értetődő, hogy a Miatyánk mindenkié: igencsak másként volt ez a kezdeti idők egyházában. A Miatyánk az Egyház legszentebb kincsei közé tartozott, amely csak a teljes jogú tagokat illette meg, és amelyet kifele nem szabadott közölni. Privilégium volt, hogy az Úr imáját mondhatták. Hogy milyen félelem, milyen tisztelet övezte a Miatyánkot, mi sem mutatja jobban, mint a minden liturgiában megőrzött bevezető Joachim JEREMIAS alábbi tanulmányát Cziglányi Zsolt, a Pécsi Hittudományi Főiskola biblikus tanára fordította magyarra. Továbbá a téma megértéséhez nagyon ajánljuk a taizéi szerzetes, JOHN TESTVÉR tanulmányát, ami Mennyei Atyánk; biblikus bevezetők a Miatyánk imádsághoz címen jelent meg Szegeden 2003-ban magyarul. 59

38

J


:

A

HEG

YI

BESZÉD

formulák – Keleten és Nyugaton egyaránt. Keleten, a görög és orosz ortodox egyházakban a mai napig használt Aranyszájú szent János-liturgia ezt mondatja a pappal a Miatyánk előtt: „Méltass minket Urunk, hogy bizalommal, elítélés nélkül bátorkodjunk téged, mennyei Isten, Atyánknak nevezni és mondani: Miatyánk...” Nyugaton, a római mise hasonlóképpen fejezi ki magát: „Mondani merjük (audemus dicere): Miatyánk...” A Miatyánknak ez a tiszteletteljes félelme az ókeresztény egyház öröksége, amelyet – sajnos – nagymértékben veszni hagytunk; nyugtalannak kell lennünk emiatt. Próbáljuk meg tehát – ha még lehetséges – fölfedni e tisztelet miértjét; azt, amellyel a kezdeti idők egyháza körülvette az Úr imáját, és amelyet ez az „audemus dicere” is kifejezésre juttat. Talán újra megtalálunk valamit e félelem gyökeréből, miközben megpróbáljuk – már amennyire ez lehetséges – a legújabb újszövetségi exegézis eredményeinek segítségével azt az értelmet megragadni, amelyet Jézus maga akart adni a Miatyánk szavainak. A Miatyánk legősibb szövege

Előzetesen az eredeti szöveg problémáját kell megoldanunk. A Miatyánk két helyen található az Újszövetségben, Máténál (6,9-13) a Hegyi Beszédben, valamint Lukács 11. fejezetében (11,2-4). Tudvalevő, hogy évszázadunk második felében igen fölerősödött az Újszövetség eredeti szövegének tudományos kutatása: előbb Németországban, aztán Angliában és mostanában az Egyesült Államokban. A kutatást sarkallta számos kézirat felfedezése, amelyek közül néhány nagyon régi. 1961-es adat szerint csak a görög nyelvű Újszövetség-kéziratok száma elérte a 4916-ot. Így ma a II. század körüli Miatyánk szöveget ismerjük, és ezzel gyakorlatilag lezártnak tekinthetjük a tudományos kutatás e fejezetét; jelenleg nyugodtan mondhatjuk: visszanyertük az Újszövetség lehető legjobb szövegét. Nos, lássuk a Miatyánkkal kapcsolatos eredményeket: Abban az időben, amikor Máté és Lukács evangéliumai keletkeztek, tehát Kr.u. 75 és 85 között, a Miatyánk két változatban létezett, amelyek megegyeztek a lényegben, de különböztek abban, hogy az egyik hosszabb (Mt 6,9-13 és néhány másodlagos eltéréssel a Didakhé 8,2), a másik (Lk 11,2-4) rövidebb volt. A mátéi változat megegyezik a ma elterjedt hét kérésből álló szöveggel – a doxológia nem szerepelt benne – Lukácsé viszont a legrégibb kéziratok szerint öt kérést tartalmaz. Két kérdést vetünk fel ezzel kapcsolatban: - Mi az oka annak, hogy 75 körül a Miatyánkot két különböző formában imádkozták és hagyományozták át? - Melyik az eredeti e két változat közül? A két változat

Az első kérdésre: hogyan lehetséges, hogy a Miatyánk két formában létezik – a választ az imádság mátéi és lukácsi szövegkörnyezetének tanulmányozása fogja megadni. Mindkét szöveg Jézusnak az imádsággal kapcsolatos mondásaiban gyökerezik. Máténál a 6. fejezetben (1-18) Jézusnak a laikus farizeusi körök vallási szokásaira vonatkozó véleményét találjuk. Az Úr bírálja az alamizsnákkal (6,2-4), az imádságokkal (6,5-6) és a böjtökkel (6,16-18) kapcsolatos nyilvános kérkedést, amelyek a magamutogatásra és a hiú dicsőség hajhászására szolgálnak. Jézus ezzel szemben azt parancsolja tanítványainak, hogy titokban alamizsnálkodjanak, titokban végezzék imájukat és böjtjüket, úgy hogy csak Isten lássa. Mindhárom szakasz (alamizsna, imádság, böjt) szimmetrikus szerkezetű: minden egyes alkalommal két, egy-egy időhatározóval bevezetett mondatban állítja szembe a helyes és a helytelen cselekvésmódot. (vö. 6,2-3: Amikor tehát alamizsnát adsz...; te amikor alamizsnát adsz) (vö. 6,5-6: amikor imádkoztok; te, amikor imádkozol...) (vö. 6,16-17: Amikor böjtöltök...; te, amikor böjtölsz...). Csak az imádságra vonatkozó középső rész bővül ki Jézusnak erről a témáról szóló másik három mondásával, amelyek ezt az együttest alkotják:

A HELYES

IMÁDSÁG

:

A


39

Az alapgondolat Jézus rendelkezése, hogy tanítványai ne utánozzák a farizeusokat, akik úgy intézik, hogy éppen úton legyenek, amikor a Templom harsonái az imádság óráját jelzik, így aztán – látszólag meglepve – a tömeg szeme láttára legyenek „kénytelenek” imádkozni. A tanítványok ellenben zárt ajtók mögött imádkozzanak, egy szobában, legyen az akár olyan profán használatú is, mint az éléskamra (a kis szoba) (vö. 6,5-6). Ehhez kapcsolódik a pogányok üres locsogása elleni figyelmeztetés: a mennyei Atya gyermekeinek, a tanítványoknak nincs szükségük a szó szaporítására (vö. 6,7-8). Ezután következik a Miatyánk, a rövid ima példája. Valóban, az Úr imája szűkszavúságával (vö. 6,9-13) elüt a korabeli zsidó imádságok legtöbbjétől. A bűnök megbocsátásával kapcsolatban Máté következtetésként ide csatolja és hangsúlyozza Jézus egy mondását, amelyben a jó imádsághoz szükséges állapotról szól: csak annak van joga az isteni bocsánatot kérnie, aki maga is kész a megbocsátásra. Itt tehát valószínűleg egy az imádságról szóló katekizmussal van dolgunk, amelyet Jézus mondásaiból állítottak össze, és valószínűleg az újonnan megtértek (neofiták) imádságos bevezetésére használták. A Miatyánk Lukácsnál is egy efféle katekizmusban helyezkedik el. A Lk 11,1-13-ban a kezdeti egyház gondját látjuk: hogyan tanítsa tagjait a helyes imádságra? Mindamellett Lukácsnál ez a katekizmus egészen más stílusú, mint Mátéé. Ez is négy részre tagozódik: Az elején az imádkozó Jézus képe, minden keresztény imádkozó modellje, és a tanítványok kérése: Uram, taníts meg minket imádkozni! (11,1) Jézus a Miatyánkkal teljesíti kívánságukat (11,2-4). Ezután következik az alkalmatlankodó barát példabeszéde; a jelenlegi szövegkörnyezetben ez buzdítás a kitartó imádságra, amelyben állhatatosnak kell lennünk, még akkor is, ha kérésünk – mint itt – nem teljesül azonnal (11,5-8). Majd ugyanez a buzdítás felszólítás formájában: Kérjetek és kaptok... (11,9-10) Végül konklúzió gyanánt az apa hasonlata, aki jó dolgokat ad gyermekeinek (11,11-13). Az imádság kétféle bevezetésének eltéréseit a szöveg címzettjeinek különbségével magyarázhatjuk. Máté katekizmusa olyan embereknek íródott, akik gyermekkoruktól fogva tanultak imádkozni, sőt, éppen az „elrutinosodás” veszélye fenyegette őket. Lukácsé ellenben olyan emberekhez szól, akik mindent csak most tanulnak az imádságról, és így bátorítani kell őket. Kétségtelen, Máté zsidó eredetű keresztényeknek szóló tanítást rögzített az utókor számára, Lukács pedig megtért pogányok katekézisét. Mindebből az következik, hogy a Krisztus utáni hetvenes és nyolcvanas években a Miatyánk úgy a zsidókeresztény, mint a pogány egyházakban kötelező eleme volt az imádságra nevelésnek. Különböző helyzeteikből adódó néhány változás ellenére is mindkét egyház megegyezett abban, hogy egy keresztény számára a Miatyánkkal kell megtanítani az imádságot. Hogyan magyarázzuk tehát a két eltérő változat létét Máté és Lukács evangéliumában? Jelenleg így válaszolhatunk: semmiképpen sem tulajdoníthatjuk az eltéréseket az evangélisták személyes akaratának – egyetlen szerző sem mert volna valamit is saját maga változtatni az Úr imájában – ezek a változások az adott helyzet eltérésével magyarázandók („Sitz im Leben”). Kétféle egyház szövegével van tehát dolgunk: az evangélisták a Miatyánknak azt a szövegét hagyták ránk, amit a maguk idejében, a maguk egyházában imádkoztak. Az eredeti szöveg

Most válaszolhatunk a második kérdésünkre: e két változat közül melyiket kell az eredetinek tartanunk? Első pillantásra szembetűnik, hogy Lukács változata rövidebb a mátéinál. Mégpedig három helyen; először is, nála a megszólítás egészen rövid: Atya, vagy pontosabban fordítva: Szeretett Atya. Aztán Máténál az első két kívánság-formájú kérést egy harmadik követi: Legyen meg a te akaratod, amint a mennyben úgy a földön is! És végül az utolsó kérést – és ne vígy minket kísértésbe – Máté megtoldja egy ezzel ellentétes kéréssel: hanem szabadíts meg a gonosztól. Nos, már csak az összevetés szempontjából döntő tényt kell

40

J


:

A

HEG

YI

BESZÉD

megfogalmaznunk, azt, hogy Lukács rövidebb szövegét teljesen tartalmazza Máté hosszabb szövege. Márpedig a liturgikus szövegek áthagyományozását szabályozó törvények alapján, ha egy rövidebb szöveg hiánytalanul bennfoglaltatik egy hosszabban, akkor a rövidet kell eredetinek tekintenünk. Ki merne ugyanis a Miatyánkból két, a legrégibb tradícióból fennmaradt kérést törölni? Bizonyossá lett, hogy kezdetben, amikor a formulák még nem rögződtek, a liturgikus szövegek fejlődtek, bővültek, gazdagodtak. Máté változata tehát fejlődést mutat. Ezt a következtetésünket erősítik meg más észrevételek is: Először is Máté három hozzátoldása erősíti a ritmust, a megszólítás után, a kívánság-formájú kérések végén és a kérelem-formájú kérések végén találhatók. Ez így megfelel azoknak az észrevételeknek, amelyek a liturgikus szövegek növekedésével kapcsolatban más helyütt megfigyelhetők: a beszédek, imádságok stílusa a terebélyesedés felé halad. Ugyancsak jellegzetes Máté tökéletesebb tagolása: a három kérelem-formájú kérésnek (a 6-ot és 7et egynek vesszük) három kívánság-formájú kérés felel meg ennél az evangélistánál. Sőt, a harmadik kérés (Ne vígy minket a kísértésbe), amelynek rövidsége Lukácsnál csiszolatlanná teszi a befejezést, Máténál úgy hosszúságában, mint formájában alkalmazkodik az előző kettőhöz (a kenyér és a bocsánat kérésének kétrészes szerkezete, lásd alább). Ez a harmonikus tagoltságra törekvő igyekezet jellemző a liturgikus tradícióra („parallelismus membrorum”). Különösen élesen lehet megfigyelni ezt a jelenséget az Eucharisztia alapítását tartalmazó szövegek összevetésekor. Végül, Lukács változatának ősiségét erősíti – visszatekintve a kezdeti idők keresztény imádságaira – a rövid „Szeretett Atya”, „Abba” megszólítás, melyről a Róm 8,15 és a Gal 4,6 tanúskodik. Máté ünnepélyes megszólítást tartalmaz: Miatyánk, aki a mennyekben vagy, és ez a palesztinai zsidó vallási szokásoknak felel meg. Így jutottunk el oda, hogy a közös részekben, azaz Lukács változatában látjuk a legrégibb szöveget. Ezt a pogánykeresztények egyháza őrizte meg a számunkra, míg a zsidókeresztény egyház, amely a kultikus hagyományok gazdag világában élt és járatos volt a liturgikus imádságok változatos formáiban, új alakot adott a Miatyánknak. Máté szövege, díszesebb lévén, hamar elterjedt az egész Egyházban, így került bele – mint föntebb láttuk – a Didakhé-ba is. Természetesen óvatosnak kell lennünk ezzel a következtetéssel. Jézus maga is taníthatta két – egy rövidebb és egy hosszabb – formában a Miatyánkot, különböző alkalmakkor. Semmi nem zárja ki a priori ezt a következtetést. Az eddig elmondottak még nem merítik ki az eredeti szöveg kérdését. Eddig csak a két szöveg terjedelmének különbségére figyeltünk. A két változat azonban közös anyagában is mutat bizonyos – igaz, másodlagos és kizárólag a második részben elhelyezkedő – különbségeket. Ezek az eltérések megállítanak még bennünket néhány pillanatra. Ezt olvassuk Máténál: A holnapi kenyerünket add meg nekünk ma! A hangsúly – mint látni fogjuk – az ellentéten van: holnap – ma. Lukácsnál ezzel szemben: A holnapi kenyerünket add meg nekünk mindennap! A ‘ma’ tehát ‘mindennap’-ra terjedt ki. Azzal terjesztette ki a kérés körét, hogy el akarta tüntetni a holnap-ma ellentétet, ráadásul meg kellett változtatnia a görög ‘adj!’ szót felszólító mód jelen időre, míg a Miatyánk más helyein mindenütt múlt idejű felszólító mód (aoristos) áll. Ez tehát a mátéi szövegezésben a régibb forma. A sértések bocsánatát kérve Máté ezt mondja: Töröld el az adósságainkat!, Lukács: Töröld el a vétkeinket! Tudnunk kell itt, hogy a hoba szó használata (amelynek pontos fordítása ‘adósság’) Jézus anyanyelvének, az arámnak jellegzetes kifejezése a vétek jelölésére. Szöveghűen Máté „töröld el az adósságainkat!”-nak fordítja, és ezzel egy arám szubsztrátum létét is feltárja. Ezzel szemben Lukács változata az adósság szót, melyet a görögben nem használtak ‘vétek’ értelemben, az annak megfelelő: „töröld el a vétkeinket” szóval fordítja. A kérés folytatása azonban – mert mi is eltöröljük mindenkinek, aki nekünk tartozik – megmutatja, hogy eredetileg a mondat első felében is az adósság szó volt. Így tehát itt ismét Máté őrizte meg számunkra a régebbi változatot. Az utolsó eltérés vizsgálata is e nézetünkben erősít meg bennünket. Máténál ezt olvassuk: ahogyan mi is elengedtük azoknak, akik nekünk tartoznak; míg Lukács így írja: mi is elengedjük mindenkinek, aki nekünk tartozik. Annak megállapítására, hogy melyik a régebbi változat – Máté múltja vagy Lukács jelene – abból kell kiindulnunk, hogy a Máténál található forma számunkra nehezebb feladatot jelöl: ahogyan mi is elengedtük

A HELYES

IMÁDSÁG

:

A


41

azoknak, akik nekünk tartoznak – ez azt sugallja számunkra (hogy helytelenül, azt mindjárt megmutatjuk), hogy nemcsak a bocsánatunknak kell megelőznie Istenét, de a mi bocsánatunk a modellje Isten bocsánatának: bocsáss meg, ahogyan mi megbocsátottunk. Valójában a mátéi múltnak megfelelő arám forma befejezett jelen, amely olyan cselekvést jelöl, amelyik ugyanabban a pillanatban történik, mint a párja. Máté szövegének a helyes fordítása tehát: „amint – amikor ezeket a szavakat mondjuk – mi is elengedjük azoknak, akik nekünk tartoznak”. Lukács változata ezzel szemben a jelen idő választásával mindenféle félreértésnek elejét akarta venni a görög nyelvű keresztények között. Ezért írja a szöveg értelmét illetően pontosan: mert mi is megbocsátunk mindenkinek, aki tartozik nekünk. Jegyezzük még meg, hogy Lukács változtatása azoknak, akik nekünk tartoznak-ról mindenkinek, aki nekünk tartozik-ra egyfajta szoros interpretáció, mely azt kívánja hangsúlyozni, hogy senkit sincs jogunk kihagyni megbocsátásunkból. A Miatyánk két változatának megközelítése arra hívja fel a figyelmünket, hogy Lukács a görög nyelvhasználatra való tekintettel diszkréten átdolgozta Máté szövegét. Mindent egybevetve, vizsgálatunk eredményét így foglalhatjuk össze: Lukács változata őrizte meg számunkra hosszúságát illetően az eredeti tartalmát, míg Máté szövege közelebb áll a közös rész eredeti megszövegezéséhez. Az imént láttuk a bocsánatkéréssel kapcsolatban: Máté az „adósságaink” kifejezés használatával megmutatja, hogy a Miatyánk, amely csak görögül jutott el hozzánk, egy arám eredetire nyúlik vissza. Abban az irodalmi kapcsolatban találjuk ennek megerősítését, amely az első két kérés és a Qaddis arám imádság között található. Ha megpróbáljuk visszafordítani a Miatyánkot Jézus anyanyelvére, az így nyert szöveg – stílusában – illik a zsoltár liturgikus nyelvéhez. A visszafordítási kísérlet olvasója, még ha nem is járatos a szemita nyelvekben, fáradság nélkül fölismerheti ennek az ünnepélyes nyelvezetnek a jellegzetességeit: a párhuzamos tagozódást és a kétütemű ritmust. A 2. és 4. sorokban található rímek sem véletlenek bizonyára. Nos, íme az a hangzás, ahogyan Jézus ajkáról körülbelül hallatszhatott a Miatyánk. (A gondolatjelek a kétütemű ritmust mutatják.) 'Abbá jitqaddáš šemák – teté malkuták lahmán delimhár – hab lán joma dén ušeboq lán hobaín – kediše báqnan lehajjabaín welan ta'elínnan lenisjón.

42

J


:

A

HEG

YI

BESZÉD

A MIATYÁNK ÉRTELMEZÉSE Lukács úgy tanítja nekünk, hogy Jézus egy jól meghatározható alkalommal adja tanítványainak a Miatyánkot. Történt egyszer, hogy valahol imádkozott. Amikor befejezte, egyik tanítványa kérte: Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogyan János is megtanította a tanítványait! (Lk 11,1) Az, hogy az ismeretlen tanítvány Keresztelő János példájához folyamodik, nem érdektelen a Miatyánk megértése szempontjából. Tudjuk, hogy Jézus idejében a különböző vallási csoportok egy-egy különleges imádságforma és -szabály tekintetében tértek el egymástól. Így voltak a farizeusok, az esszénusok és amint Lukácsnak ez a szakasza is szemlélteti, Keresztelő János tanítványai is. A külön imádságforma különleges kapcsolatot fejez ki Istennel, aki maga biztosítja a csoport egységét. Jézus tanítványainak a kérése tehát azt mutatja, hogy hittek abban: ők képezik a messianikus közösséget; egy imádságot kérnek az Úrtól, ami kapcsolatuknak és különbözőségüknek a jele, mert azt fejezi ki, amit a szívükben a legfontosabbnak tartanak. Valóban: a Miatyánk a legvilágosabb és rövidségéhez képest a legteljesebb összefoglalása Jézus tanításának. Az, hogy Jézus tanítványainak adta a Miatyánkot, egyúttal bevezeti az „imádság Jézus nevében” fogalmát. (ld. Jn,14,13k; 15,16; 16,23)60 A Miatyánk tagolása egyszerű és világos. Még egyszer közöljük a Miatyánk feltételezetten legrégibb szövegét, Lukács rövidebb változatát a Máténál található formában: Szeretett Atya! Szenteltessék meg a neved! Jöjjön el az országod! A holnapi kenyerünket add meg nekünk ma És töröld el az adósságainkat, ahogyan mi is – miközben ezeket a szavakat mondjuk – elengedjük a nekünk tartozóknak. És ne vígy minket kísértésbe! A szöveg váza világos: 1. megszólítás; 2. két párhuzamos kérés kívánság-formában (magyarban kötőmód, a görögben felszólító mód harmadik személy), Máténál itt három kérés; 3. két párhuzamos kérés kérelem-formában (felszólító mód második személy); 4. a befejező kérés. Még egy látszólag jelentéktelen részletet figyeljünk meg: amíg a két kívánság egyszerűen csak egymás mellé van helyezve, a párhuzamos kérések ‘és’ kötőszóval vannak összekapcsolva. 1. A megszólítás: „Szeretett Atya!”

Istent Atyának szólítani — aki egészen a kezdetekig próbálja nyomon követni ennek a történetét, az az érzése, hogy egy olyan bányát kutat, ahol szüntelenül új és eddig még nem látott járatokra bukkan a mélységek felé haladva. Meglepő, hogy az ókori Keleten más a Kr.e-i III-II. évezredben találunk apa néven hívott istenséget. Mózest és a prófétákat jóval megelőző sumér imádságok az elsők, amik ezt a megszólítást használják, és az apa szó már az istent jelenti bennük, nem csak úgy, mint a királynak vagy a népnek az ősét, vagy mint a hatalmas urat, hanem a „kegyes és irgalmas” apát is, „akinek kezében nyugszik minden ország léte” (Ur-ból való himnusz Sin holdistenhez). Az Istenre alkalmazott apa szó így már mindazt magában foglalja az ősi keleti ember számára, amit nekünk ma valamiként az anya jelent. Nézzük most az Ószövetséget! Csak ritkán mondja Istent Atyának, mindössze tizennégy alkalommal, igaz, jelentős helyeken. Isten Izrael Atyja: itt sem a mitikus ős, hanem az, aki a történelemben megmutatkozó hatalmas tettei által megszabadította, megmentette és fölemelte Izraelt. Ugyanakkor Istennek „Atya”-ként való megjelölése csak a prófétáknál fejlődik ki a legteljesebb értelemben. A próféták szüntelenül vádolták a népet, hogy nem adja meg Istennek azt a tiszteletet, amit egy fiú az apjának kell hogy megadjon. A gyermek tiszteli apját, a szolga pedig urát. Ha tehát én atya vagyok, hol az irántam való tisztelet, ezt kérdezi tőletek a Seregek Ura... (Mal 1,6; vö. MTörv 32,5-6; Jer 3,19k) 60

K. H. RENGSTORF: Das Evangelium nach Lukas (Das Neue Testament Deutsch 3), Göttingen 91962, 144.

A HELYES

IMÁDSÁG

:

A


43

Izrael bűneinek megvallásával és a folyton ismételt kiáltással válaszol erre a vádra: Mégis, Urunk, te vagy a mi atyánk... (Iz 64,7; Iz 63,15; Jer 3,4). Isten erre a kiáltásra felfoghatatlan bocsánatával válaszol: Dehát nem oly kedves fiam nekem Efraim, és nem oly dédelgetett gyermekem, hogy minden megfenyítése után meg ne kellene róla emlékeznem? Szívemnek meg kell indulnia, meg kell könyörülnöm rajtuk – mondja az Úr (Jer 31,20). Lehet mélyebben kifejezni a megbocsátó Isten felfoghatatlan irgalmának ezt a belső kényszerét? Ha Jézus tanítása felé fordulunk, erre a kérdésre igennel kell válaszolnunk. Nála egészen új dologgal állunk szemben: az ‘Abba’ szóval. A Getszemáni kerti imádság leírása Szent Márknál (14,36) megmutatja, hogy Jézus ezt a szót akkor használta, amikor Istennel beszélgetett. Ezt nemcsak a Róm 8,15 és a Gal 4,6, de az evangéliumok szövegében görögül idegenül hangzó és bizonytalan vokatív „Atyá” is megerősíti, amelynek egyedüli kielégítő magyarázata az arám eredetiben is jelenlévő Atya, Abba lehet. A nagy és gazdag zsidó imádság-irodalom együttesének kutatása, mely még kevéssé tanulmányozott, arra a felismerésre vezetett, hogy Istent sehol nem szólítják Abbának benne. Mivel magyarázható ez? Az egyházatyák, Aranyszájú szent János, Mopszvesztiai Theodor, Kyroszi Theodorétosz, akik antióchiai származásúak – dajkáik tehát az arám nyelv nyugat-szír dialektusát beszélték – egyöntetűen állítják, hogy az ‘Abba’ szó a kisgyerek által apjának adott név volt. Ezt a Talmud is megerősíti: „Amint egy kisgyerek megízleli a búzát (értsd: elválasztották az anyatejtől), megtanulja mondani: abba és imma (papa-mama)”.61 Abba és imma az első szavai a gügyögő gyereknek. Az ‘abba’ gyermeki és hétköznapi volt: senki nem merte ezt a szót mondani Istennek! Jézus viszont mindig ezt használja, a tőle ránk maradt összes imádságban, mely alól csak a kereszten elhangzott kiáltás az egyetlen kivétel: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? (Mk 15,34; Mt 27,46). Ennek megszólítási formája azonban a 22. zsoltár (22,2) idézésével adott volt. Jézus tehát úgy beszélt Istennek, mint egy kisgyerek az apjával; ugyanazzal a bensőséges egyszerűséggel, ráhagyatkozó bizalommal. A Mt 11,27 azonban világossá teszi előttünk, hogy Jézus ezt a gyermeki megszólítást úgy tekintette, mint Isten egyedüli ismeretének a kifejezését, amit teljhatalmával együtt neki adott át az Atya: Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú és az, akinek a Fiú kinyilatkoztatja. Az ‘Atya’ szó Jézus küldetése titkának a teljes kinyilvánulása. Neki, aki megkapta az Atyától Isten teljes ismeretét, neki volt joga ez a messiási privilégium, hogy így, ilyen gyermeki bizalommal nevezze Őt. Az ‘Abba’ Jézus ‘ipsissima vox’-a. Küldetésének erejét és tanításának lényegét hordozza. Ez még mindig nem minden. Jézus a Miatyánk által átadja övéinek ezt a jogot, hogy Abbát mondjanak, mint Ő. Részt ad nekik fiúi helyzetéből, és azért mert tanítványai, egy kisgyerek bizalmával beszélhetnek a mennyei Atyával. Sőt, azt is állítja, hogy egyedül ez az új apa-fiú kapcsolat nyitja meg a mennyek országának kapuit (vö. Mt 18,3). Bizony mondom nektek, ha nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába.62 Csak a gyerekek tudják mondani: Abba. Ahhoz, hogy megtaláljuk az utat az Ország felé, ki kell alakuljon bennünk ez a gyermeki bizalom, ami az ‘Abba’ szó mélyén rejlik. Szent Pál is így érti, amikor két ízben is állítja, hogy az „Abba, Atyám” kiáltás a fiúság és a Lélek hatalmának a jele. (vö. Róm 8,15; Gal 4,6) Talán ebből az első szóból kezdjük megsejteni, miért nem volt természetes és magától értetődő a kezdeti egyház tagjai számára a Miatyánk, és miért írták körül annyi félelemmel és tisztelettel: „Méltass minket, Urunk, hogy bizalommal, elítélés nélkül bátorkodjunk téged, mennyei Isten, Atyánknak nevezni és mondani: Miatyánk...”

Berakoth 40a; b Sanhedrin 70b. Természetesen így lehetne fordítani arámból. Mindamellett a jelenlegi fordítás: ha nem tértek meg, s nem lesztek hasonlók a gyerekekhez ugyanúgy lehetséges. 61 62

44

J


:

A

HEG

YI

BESZÉD

2. A kívánságok sora

A gyermek első szavai mennyei Atyjához: Szenteltessék meg a neved, jöjjön el az országod! Ezek a kérések nemcsak szerkezetükben párhuzamosak, tartalmuk is felel egymásnak. Irodalmilag a Qaddis-tól, egy régi arám imádságtól függenek, amely a zsinagógai istentisztelet lezárása volt és így kétségtelenül gyermekkorától fogva ismerős volt Jézusnak. Íme a feltehetően legrégibb alakja ennek az imádságnak, amit csak később foglaltak össze: „Dicsőíttessék és szenteltessék meg az Ő nagy neve a világban, melyet akarata szerint teremtett. Vezesse hamarosan diadalra Országát életetekben és napjaitokban és Izrael minden házának életében nemsokára. És mondjátok: Amen.” Az, hogy a Miatyánk két kívánsága a Qaddisból ered, megmagyarázza, miért vannak – eltérően a velük szimmetrikus kérésektől – szó-kötés nélkül egymás mellé helyezve: nem úgy látszik, hogy a Qaddis ősi szövegében a név megszentelésének és az ország eljövetelének kérése kötőszóval lennének összekötve. A Qaddis-sal való rokonság azt mutatja, hogy ez a két kérés Isten országának az idők végezetén történő kinyilvánulásáért könyörög. Minden földi uralkodó trónralépését a hódolat szavai és tettei kísérik. Ugyanígy lesz az Úr eljövetelével. Nevének megszenteléseként gyűjtik össze és adják át neki a hódolatot: Szent, Szent, Szent az Úr, a mindenható Isten, aki van, aki volt és aki eljön (Jel 4,8). Ezután az egész univerzum a királyok Királyának lábaihoz borul: Hálát adunk neked, mindenható Urunk, Istenünk, aki vagy és aki voltál, mert átvetted a főhatalmat és uralkodol! (Jel 11,17) A két kérés, melyet Máté egy olyan harmadikkal told meg, mely alapjaiban erősíti meg az előző kettőt (Legyen meg a te akaratod úgy a mennyben mint a földön is!), a végleges befejezést hívja, azt az órát, amikor Isten káromolt és profanizált neve megdicsőül és amikor uralma ígérete szerint megnyilvánul: Szentté teszem nagy nevemet, amelyet gyalázat ért a népek között, amelyet megszentségtelenítettek közöttük. Akkor majd megtudják a népek, hogy én vagyok az Úr – mondja az Úr, az Isten – amikor a szemük láttára megmutatom rajtatok, hogy szent vagyok. (Ez 36,23) Ezek a kérések a nyomorúság mélyből fakadó kiáltásai. A rossz uralmában raboskodó világé, amelyben Krisztus és Antikrisztus küzdenek egymással, Jézus tanítványai pedig a dicsőség kinyilvánulása után kiáltanak. Ugyanakkor ezek a kérések egyfajta abszolút bizonyosság kifejezői is. Az imádkozó ember komolyan veszi Isten ígéreteit. Valamiféle rendíthetetlen bizalommal egészen Isten kezeibe helyezi magát. Nem kételkedik: „Dicsőséged művét véghez fogod vinni!” A ‘hivatalból’ a Qaddis-t imádkozó zsidó közösség ugyanazokat a kifejezéseket használja, mint a Miatyánk, a különbség mégis nagy. Az a közösség, mely a Qaddis-ban imádkozik a beteljesülésért, a jelen világ homályában tapogatózik; az, aki a Miatyánkban mondja ugyanazokat a szavakat, tudja, hogy a nagy fordulat már megtörtént: Isten elkezdte üdvöt hozó kegyelmi munkáját. Ez az ember már csak a teljes kinyilvánulását kéri annak, amit kapott. 3. A kérések sora

A kenyér és a bocsánat kérései az előzőekhez hasonlóan szorosan kötődnek egymáshoz. Már formájuk is mutatja: mindkettő – szemben a kívánságokkal – kéttagú. Amennyiben a kívánságok valóban a Qaddis-ból származnak, ebből az következik, hogy a hangsúlyt az új, a Jézus által hozzátett rész hordozza, tehát a kérések. Ezek a kérések jelentik a Miatyánk szívét, ezeket akarják a többiek bevezetni. Az első témája a mindennapi kenyér. A görög evpiou/sioj szó, melyet általában a ‘mindennapi’ szóval adunk vissza, hosszú és még lezáratlan vitát indított a kutatók körében. Szent Jeromos véleménye megegyezik a mai általános állásponttal: szerinte a nazarénusok arám evangéliuma a mahar (holnap) szót tartalmazta, és így itt a holnapi kenyérről van szó. Nem mintha ez az evangélium megelőzné a szinoptikusokat – éppen ellenkezőleg, ez függ Mátétól –, de a Miatyánk arám formája (tehát a „holnapi kenyér” kifejezés is) szükségszerűen régebbi, mint az evangéliumaink. A Miatyánkot ugyanis állandóan imádkozták az első században Palesztínában, és Máté fordítója természetesen nem úgy fordította le a

A HELYES

IMÁDSÁG

:

A


45

Miatyánkot mint a többi, hanem úgy írta át az Úr imádságát, ahogyan azt mindennap imádkozta. Vagyis az arám nyelvű zsidókeresztények, akiknél a Miatyánk Jézus óta eredeti tartalmában maradt fenn, így mondták: „Holnapi kenyerünket add meg nekünk ma!” De Jeromos ennél többet is közöl: azt is megmondja, hogyan értették a ‘holnapi kenyeret’. Így szól: „A Héberek evangéliumában... találtam a mahar-t, azaz ‘holnapi’-t, melynek értelme ez: holnapi kenyerünket (tehát a jövőbelit) add meg nekünk ma.” Valóban, a késői judaizmusban a holnap szó nemcsak a következő napot jelölte, hanem a „nagy holnapot”, azaz a végső beteljesülést is.” A Miatyánk régi fordításaiból azt is tudjuk, hogy a „holnapi kenyeret” a régi Egyházban, úgy Keleten, mint Nyugaton igen gyakran – talán a leggyakrabban – az üdvösség idejének kenyereként, az élet kenyereként, mennyei mannaként értelmezték. Az élet kenyere és az éltető víz kezdettől fogva a Paradicsom jelképei és Isten testi-lelki adományainak teljességét jelentik. Jézus erre az „élet kenyerére” gondol, hogy Országában majd együtt eszik és iszik tanítványaival (vö. Lk 22,30), felövezi magát és kiszolgálja az asztalhoz ültetett övéit (vö. Lk 12,37) a megtört kenyérrel és a megáldott kehellyel (vö. Mt 26,29). Az összes többi, eszkatologikus irányultságú kérés támogatja a Miatyánkban a kenyér kérésének ezt az analóg értelmezését: ez a rész az élet kenyeréért könyörög. Ezen talán meglepődünk, esetleg csalódottnak érezzük magunkat. Oly sokan kapaszkodnak abba, hogy a Miatyánk legalább ez az egy kérése a mindennapokra vonatkozik. Vissza kellene vonnunk ezt? Nem veszítenénk ezzel valamit? Valójában az élet kenyerének való értelmezés sokat rejt magában. Durva tévedés lenne a görög filozófia módszeréhez hasonló spiritualizációt látni ebben a kérésben: egyfajta megkülönböztetést a földi és égi kenyér között. Jézus szemében nincs ellentét a földi és az égi kenyér között. Az Ő számára az Ország ragyogásában minden földi dolog megszentelődött. Kiszakítva a világból, melyben a halál uralkodik (vö. Mt 8,22), tanítványai ezentúl Isten új univerzumának szolgái. Ez létezésük minden területén megmutatkozik, a legkisebben is. Meglátszik szavaikon (vö. Mt 5,21k.; 33-37), tekintetükön (vö. 5,28), azon, ahogyan az embereket üdvözlik az utcán (5,47). Meglátszik az italukon és az ételükön is. Azok számára, akik Jézust követik, nincs többé tiszta vagy tisztátalan étel: Semmi sem szennyezheti be az embert, amit megeszik (Mk 7,15). Minden, amit Isten ad, áldott. Az életnek ezt a megszentelését legjobban Jézus étkezésein lehet megfigyelni. A vámosok és bűnösök asztalánál kiosztott kenyér a mindennapok kenyere és ugyanakkor több is, jele és jelképe az élet kenyerének. Minden, amit tanítványaival fogyasztott el, rendes étel volt és ugyanakkor több is: az üdvösség ‘estéje’, messiási étkezés, a beteljesülés lakomájának képe és elővételezése – mert a Házigazda velük volt. Végül az utolsó vacsorán a föld kenyerét adta övéinek, de többet is: a sokakért vállalt halálra adott Testét, s ez részesülés e halál engesztelő értékében. Ezenkívül: a kezdeti Egyházban a mindennap együtt elfogyasztott étel rendes étkezés volt s egyben az Úr vacsorája is, amely megvalósította az egységet Jézussal és megerősítette a vendégek közösségét. Ez is ugyanúgy értelme a holnapi kenyérnek, a Miatyánk kérésének. Távol áll attól, hogy szétválassza a földet Isten országától, inkább egybefogja az élet minden részét. Megérteti a tanítványokkal a test szükségének egységét a lélek szükségével. Bennfoglalja – anélkül, hogy kielégítené – a mindennapi kenyeret is. Azt kéri, hogy a profánban és a hétköznapokban is legyen a mű javára a világ ereje és kegyelme, mely mindenhol fakad, ahol a tanítványok beszélnek és cselekednek. Röviden azt lehet mondani: az élet kenyerének kérése a mindennapok megszenteléséért könyörög. Meg kell értenünk, hogy a kenyér kérése a kenyérre annak legteljesebb értelmében áhítozik, az élet kenyerére, s így figyelmünket a kérés nagyon lényeges része, a holnap-ma ellentéte felé fordíthatjuk. Nagyon hangsúlyos az a ‘ma’ a mondat végén. Jézus tanítványai egy Istentől száműzött világban, egy éhes és szomjas világban merik mondani: ma. Mostantól, itt a földön, mától add meg nekünk az élet kenyerét! Mert ők Isten gyermekei; Jézus nekik adta azt a hatalmat, hogy felfogják, és a hit és az imádság által visszahozzák, saját szegény életükbe leszállni kényszerítsék az eljövendő dicsőséget – itt a földön, ma. Mostantól fogva – ez a bocsánatkéréseknek is az értelme: „Engedd el adósságainkat, amint mi is – miközben ezeket a szavakat mondjuk – elengedjük a nekünk tartozóknak!” E kérés perspektívája a nagy számadás, ami felé a világ halad, amit a fátylát levető isteni Fölség tart az utolsó ítélet idején. Jézus tanítványai bíznak abban, hogy megszabadulnak a bűntől és az adósságoktól. Jól tudják, hogy csak Isten kegyelme és bocsánata mentheti meg őket. De ezt nemcsak az utolsó ítélet órájára kérik, azért imádkoznak Istenhez, hogy már most, mától fogva hallgassa meg őket. Mert ők Jézus tanítványai s így az üdvösség

46

J


:

A

HEG

YI

BESZÉD

idejében élnek. A Messiás kora a bocsánat kora: a bocsánat is az üdvösség idejének jótéteménye. Add meg nekünk, szeretett Atya, mostantól fogva, itt a földön. A második kérésnek is – mint a kenyér kérésének – két része van. Egy kiegészítő kikötés a kérés második tagja, mely meglepő, mert a Miatyánk csak itt hivatkozik az emberi magatartásra. Egyértelmű, hogy Jézus milyen jelentőséget adott ennek. Az imént arról volt szó, hogy a fenti arám kifejezést így kell fordítani: „amint mi is – miközben ezeket a szavakat mondjuk – elengedjük a nekünk tartozóknak”. Ezáltal a Miatyánk imádkozója felidézi magában a megbocsátás személyes kötelezettségét. Jézus mondta fáradhatatlanul: csak az kérheti Isten bocsánatát, aki maga is kész a megbocsátásra. Ám amikor imádkozni készültök, bocsássatok meg, ha nehezteltek valakire, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa bűneiteket! (Mk 11,25) Szent Máténál (5,23) Jézus már azt is meghagyja tanítványának : ha eszébe jut, hogy felebarátjának valami panasza van ellene, szakítsa meg a bűnei bocsánatáért felajánlott áldozatot; engesztelődjön ki felebarátjával, mielőtt a szent cselekedetet folytatná. Jézus azt akarja ezzel mondani, hogy a bocsánat kérése nem lehet őszinte, és nem talál meghallgatásra, ha az, aki imádkozik, nem rendezte előzetesen kapcsolatait felebarátaival. Jézus tanítványai számára a megbocsátásra való készség bizonyos mértékig azt jelenti: kezüket nyújtani Isten bocsánatáért. „A messiási időhöz, a köszönet korához tartozunk: a kapott bocsánatot készek vagyunk közölni másokkal. Oszd ki, tehát – szeretett Atya – bocsánatodat, irgalmadat, ami az üdvösség idejének a kegyelme, mostantól, mától fogva, itt lenn a földön.” Aki megértette, hogy ez a két kérés is a beteljesülés távlatában helyezkedik el, mert azt kéri a jelen számára, hogy Isten jótéteményei töltsék be, az világosan látja azt a kapcsolatot, ami a kívánságokat a kenyér és a bocsánat kérésével összeköti: a második két kérés az első kettőnek időszerűsítése („aktualizációja”). A kívánságok Isten dicsőségének megnyilvánulását kérték, a kérések azt „forszírozzák”, hogy ez a beteljesülés az imádság által mostantól fogva és itt a földön megvalósuljon. Befejezés: védelem kérése

A kérések eddig párhuzamosak voltak, a két kívánság a két kérelemmel és a kérelmek maguk is két részre tagozódtak. Ez – persze csak a szerkezet szempontjából – már az utolsó kérés: egyszerre különálló és a többivel összefonódó, valami érdes és kemény dolog s ezt, mindjárt meglátjuk, a tartalma teszi. A magyarázat előtt először is két szótári megjegyzés: Az első az igével kapcsolatos. A görög szöveg – szó szerint: és ne vezess minket kísértésbe – azt a benyomást kelti, hogy Isten az, aki minket kísért. Szent Jakab egyszer már határozottan elvetette ezt az értelmezést, amikor – valószínűleg erre a kérésre gondolva – ezt írja: Senki se mondja, aki kísértést szenved: az Isten kísért. Mert az Istent nem lehet rosszra csábítani és ő sem csábít rosszra. (Jak 1,13) Az ige valódi értelmét egy nagyon régi zsidó esti imádság tárja fel nekünk. Jézus ismerhette ezt és talán közvetlenül is hatott rá a Miatyánk megfogalmazásában. Ezt olvassuk (ami egyébként majdnem szóról szóra ugyanaz mint a reggeli ima): Ne vezesd lábaimat a bűn hatalmába, és ne vigyél engem a vétek hatalmába, se a kísértés hatalmába, se a gyalázat hatalmába.63 A kísértés szomszédsága a bűnnel, a vétekkel és az infámiával és ugyanígy, a „hatalmába vezetni” kifejezés használata azt mutatja, hogy ez a zsidó imádság nem Isten közvetlen és aktív beavatkozására gondol, hanem engedélyére (nyelvtani szakkifejezéssel: „az okhatározó itt megengedő árnyalatban áll”). A kérés értelme tehát: ne engedd, hogy a bűn, a vétek, a kísértés és a gyalázat kezei közé kerüljek! Ez az esti ima tehát azt kéri Istentől, hogy óvja meg a könyörgőt a bukástól a kísértés idején. A Miatyánk utolsó kérésének is kétségtelenül ez az értelme. Ezért fordítjuk így: Ne engedj kísértésbe esni! Azt, hogy a kérés alanya a védelmet a kísértésben és nem a kísértéstől kéri, Jézusnak egy nem kanonikus mondása 63

Talmud: Berakoth 60b.

A HELYES

IMÁDSÁG

:

A


47

erősíti meg. Egy régi hagyomány szerint Jézus azt mondta volna az utolsó este a Getszemán-kerti imádsága előtt: „Senki nem nyeri el a mennyek országát, hogy előbb kísértésen ne ment volna át.” Ez kifejezetten azt állítja, hogy nem Jézus tanítványa az, aki meg akarja úszni a kísértés próbáját: csak a győzelmet ígérték meg nekünk! Ezek a szavak új bizonyítékai annak, hogy a Miatyánk utolsó kérése nem azért esdekel, hogy kerülje el az imádkozót a kísértés, hanem hogy segítse őt Isten felülkerekedni rajta. Ez az értelem egészen világossá válik, ha feltesszük magunknak a második kérdést is: mit akar mondani ez a szó: kísértés. Nos, nem a mindennapi kis kísértéseket jelenti, hanem a kapuink előtt álló s a világon egyszer végigsöprő végső nagy próbát: a rossz misztériumának megjelenését, az Antikrisztus fellépését, a száműzetés borzalmát (a Sátán áll majd Isten helyén), az utolsó üldözést, Isten szentjeinek végső megrostálását az ál-próféták és a hamis bölcsek által. A vég kísértése: a hitehagyás. Ki kerülheti el? A Miatyánk utolsó kérése tehát ezt mondja: Uram, őrizz meg minket a hitehagyástól! Máté hagyománya is így érti; hozzáteszi még a teljes szabadulásért mondott könyörgését, hogy meneküljünk meg a rossz hatalma alól, amely megkörnyékezi az embert, hogy az örök pusztulásba taszítsa: De szabadíts meg a gonosztól! Talán értjük már, honnan ered kérésünk tömör és nyers stílusa. Jézus arra hívta meg tanítványait, hogy kérjék a beteljesülést, amikor Isten neve megszentelődik, és uralma megszilárdul. Sőt, arra bátorította őket, hogy az imádság által mostantól fogva vigyék el a maguk szegény életébe az üdvösség idejének kegyelmét. És most, józan realizmusával, mely mindig is jellemezte szavait, Jézus felhívja tanítványai figyelmét mindenféle mámor veszélyességére, az utolsó kéréssel hirtelen visszavezeti tanítványait fenyegetett létük síkjára. Ez a befejező kérés: kiáltás a nyomorúság mélyéről. Segélykiáltás a megszerzett hűség megtartásáért.64 „Hallgasd meg Atyánk, legalább ezt az imádságot, őrizz meg minket attól, hogy kételkedjünk benned!”65 Bizonyára nem véletlen, hogy ennek a kérésnek egyetlen párhuzamos helye sincsen az Ószövetségben. A doxológia – „mert Tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké” – Lukácsnál teljesen hiányzik és Máténál is a legrégibb kéziratokban. Először a Didakhéban találkozunk vele. Nagy tévedés lenne azonban arra következtetni ebből, hogy a Miatyánkot Isten magasztalása nélkül fejezték volna be. Teljesen elképzelhetetlen, hogy palesztín területen le lehetett volna zárni egy imádságot ezzel a szóval: kísértés. Tudnivaló, hogy a judaizmusban az volt a szokás, hogy számos imádságot ‘pecsét’-tel fejeztek be, azaz egy rövid dicsérettel, melyet az imádkozó maga fogalmazott meg szabadon.66 Így kétségtelen, ilyen volt Jézus szándéka a Miatyánkkal kapcsolatban és ilyen volt a kezdeti idők közösségének gyakorlata is: az Úr imádsága ‘pecsét’-tel fejeződött be, tehát az imádkozó által szabadon megfogalmazott doxológiával. Lehet egyetlen rövid mondattal összefoglalni a Miatyánkot alkotó néhány kérés kimeríthetetlen misztériumát? A lehető legvelősebb kifejezés az újszövetségi exegézis utóbbi évtizedeiben oly sokat használt kifejezése: „az eszkatológia éppen megvalósul” (die „sich realisierende Eschatologie”). Ez az aktualizálódó üdvösség idejét jelenti, a beteljesülés elővételezett adományát, az isteni Ma betörését életünkbe. Mindenütt, ahol emberek Jézus nevében, gyermeki bizalommal kérve kérik a mennyei Atyát: nyilvánítsa ki dicsőségét, adja meg nekik itt lenn a földön az élet kenyerét és a bűn-adósságok eltörlését, ott – mostantól fogva, a cserbenhagyás és hitehagyás legnagyobb veszélyében is – megvalósul Isten egyedüli uralma gyermekei életében.

H. SCHÜRMANN: Das Gebet des Herrn, Leipzig, 1957, 90. Alexandriai Kelemen megőrizte Krisztusnak egy olyan mondását, amely nem szerepel az evangéliumokban: „Kérjétek Istentől a nagy dolgokat és megadja nektek a kicsiket!” Rosszul imádkoztok, mondja Jézus. Imáitok mindig a ti kis ‘énetek’ körül mozog, saját szükségeiteket, nehézségeiteket, kívánságaitokat mondjátok el. Kérjétek a nagy dolgokat: Isten dicsőségét és uralmát, a nagy kegyelmek adományát, az élet kenyerét és Isten irgalmát, mostantól fogva, itt a földön. Nem azt jelenti ez, hogy nem helyezhetitek Isten elé személyes szükségeiteket. De ezzel nem zárulhat le imádságotok. Mert Atyátokhoz imádkoztok. Ő tud mindent. Tudja, mielőtt még kérnétek tőle, mire van gyermekeinek szüksége. És nagy kegyelmeihez ezeket a kis ajándékokat is hozzá adja. Az Úr imája a nagy dolgok kérésére tanít meg minket. 64 65

66

5

A. SCHLATTER: Der Evangelist Mattheus, Stuttgart, 1959, 217.

A BOLDOGSÁGOK ÚTJA

Recommend Documents