A BÖLCS BABA. Útmutató a gyerekekhez, fogantatástól két és fél éves korig. Dr. Aletha J. Solter

A BÖLCS BABA Útmutató a gyerekekhez, fogantatástól két és fél éves korig

Dr. Aletha J. Solter

Tartalom

Köszönetnyilvánítás Figyelmeztetés Előszó az új kiadáshoz Bevezetés

7 8 9 10

1.FEJEZET A KEZDETEK: ÉREZTESD A BABÁDDAL A SZERETETET!

18

Mit tehetek a terhesség alatt, hogy segítsem gyermekem fejlődését? Traumatikus élmény-e a csecsemőknek a megszületés? Hogyan tudok felkészülni arra, hogy a szülés/születés élménye pozitív legyen? Hogyan erősíthetem kapcsolatomat a csecsemőmmel a szülés után? Mire van szüksége az újszülöttemnek? Hogy tudom a legjobban kielégíteni a csecsemőm érintésre, ringatásra és a szívdobogás hallására vonatkozó igényét? Hogyan beszéljek a csecsemőmhöz? Kell-e aggódnom, hogy esetleg „elkényeztetem" a kisbabámat? És mi van az én szükségleteimmel? Gyakorlatok

18 19

33 36 38 41 42

2.FEJEZET SÍRÁS: ENGEDD MEG, HOGY A BABÁD KIENGEDJE A FESZÜLTSÉGET!

45

Miért sír a kisbabám olyankor is, amikor már minden szükségletét kielégítettem? Milyen típusú stressz okozza a kisbabák sírását? Mit tegyek, ha sír a kisbabám? Milyen előnyökkel jár, ha a kisbabánk a karunkban sír? Hogyan tanulják meg a kisbabák elfojtani a sírást? Mit tehetek akkor, ha a kisbabám már megtanulta elfojtani a sírását? Miből tudhatom, hogy a kisbabámnak most sírásra van szüksége? Mennyi sírásra számíthatok?

45 49 57 60 64 67 70 72

22 25 30

Mi van akkor, ha nehezemre esik a síró babámat a karomban tartani? Gyakorlatok

74 77

3. FEJEZET ÉTKEZÉS: TEDD LEHETŐVÉ, HOGY A KISBABÁD BESZABÁLYOZZA MAGÁT!

79

Melyek a szoptatás előnyei? Milyen gyakran szoptassam a kisbabámat? Milyen következményei lehetnek a vigasztaló szoptatásnak? Hogyan tudom megállapítani, hogy mikor éhes a kisbabám? Mikor válasszam le a gyermekemet, és mikor kezdjek el szilárd ételt adni neki? Milyen ételeket adjak a kisbabámnak? Mi a helyzet az esetben, ha már beleavatkoztam a gyermekem önszabályozásába? Nehéznek találom, hogy megbízzak a kisbabám természetes étvágyában és ételválasztásában Gyakorlatok

99 101

4.FEJEZET AZ ALVÁS: TEDD LEHETŐVÉ, HOGY PIHENJEN A KISBABÁD!

103

Hagyjam-e, hogy velem aludjon a kisbabám? Milyen óvintézkedéseket tegyek, hogy a kisbabám alvás közben ne fulladjon meg, illetve ne essen ki az ágyból? Az ágy megosztása nem rejtí-e magában a vérfertőzés veszélyét? És mi van az én szexuális életemmel? Mihez kezdjek a lefektetéssel kapcsolatos problémákkal? Hogyan tudok segíteni a kisbabámnak, hogy átaludja az éjszakát? Adjak-e gyógyszert a kisbabámnak, hogy elaludjon? És mi van az én alvásigényemmel? Gyakorlatok

79 81 86 88 92 94 97

103 106 108 109 112 117 122 124 125

5.FEJEZET JÁTÉK: TEDD LEHETŐVÉ, HOGY A KISBABÁD TANULJON!

127

Mennyire fontosak az intelligencia fejlődésében az első évek? Mi ad útmutatást, hogy a megfelelő stimulációt (ingerlést) válasszam ki? Miből tudhatom, hogy a kisbabám alulingerelt vagy túlingerelt?

127 129 132

A kisbabám folyamatos figyelmet követel, és mindig azt akarja, hogy szórakoztassák. Mit tehetek ezzel kapcsolatban? Mennyire legyek irányító? Hasznos-e a jutalmazás és a dicséret? Mennyit segítsek a kisbabámnak, amikor nem sikerül valamit megtennie? Nehezemre esik elég figyelmet adni a kisbabámnak Milyen játékokat játsszak a kisbabámmal? Gyakorlatok

136 139 143 145 147 150 156

6.FEJEZET KONFLIKTUSOK: ÉREZTESD A BABÁDDAL, HOGY TISZTELED!

158

Alkalmazzak-e büntetést vagy jutalmazást? Szófogadásra neveljem-e a gyermekemet? Mennyire legyek engedékeny? Hogyan nevelhetem a gyermekemet büntetés és jutalmazás nélkül? Mi van akkor, ha nem találok olyan megoldást, ami mindenki szükségletének megfelel? Mikor fogja megtanulni a gyermekem az otthoni szabályokat, és mit tegyek olyankor, amikor „teszteli" a határokat? Hogyan kezeljem a gyermekem dackorszakát? Mit tegyek, amikor a kisgyerekem hisztizik? Mit tegyek, ha a kisgyerekem rombol vagy erőszakos? Hogyan tudok segíteni a gyermekemnek, hogy megtanuljon osztozni? Mi a bilire szoktatás legjobb módja? Hagyjam-e, hogy a kisgyerekem nemileg ingerelje magát? Hogyan tudom megakadályozni, hogy bántsam a gyermekemet, amikor dühös vagyok rá? Gyakorlatok

205 208

7.FEJEZET KÖTŐDÉS: TEDD LEHETŐVÉ, HOGY A BABÁD BIZTONSÁGBAN ÉREZZE MAGÁT!

210

Mikor kezd el kötődni hozzám a kisbabám, és hogyan fogja kimutatni a ragaszkodását? Miért alakul ki szeparációs szorongás és ídegenfélelem a kisbabáknál?

158 162 166 168 174 177 183 188 192 196 199 203

210 212

Hogyan tudok segíteni a kisbabámnak, hogy biztonságosan kötődjön? Hogyan tudok segíteni a kisbabámnak, hogy egy új gondozóval is jói érezze magát? Mit tegyek, ha a kisbabám nem hajlandó mással maradni, amióta elkezdett hozzám kötődni? Szükséges-e a csecsemők számára, hogy az anyjuk legyen az elsődleges gondozójuk? Ajánlott-e a bölcsőde a kisbabák számára? Hogyan tudok segítséget szerezni a szülői feladatok ellátásához? Befejezésül Gyakorlatok FÜGGELÉK: EGY LEVÉL AUSZTRÁLIÁBÓL IRODALOMJEGYZÉK A SZERZŐRŐL

216 219 221 227 231 233 236 237 239 245 259

TÁBLÁZATOK Az újszülöttek szükségletei A csecsemők sírásának két oka A stressz okai a csecsemőknél Hogyan fojtódik el a babák stresszlevezető sírása, és melyek a gyakori kontrolIminták? Gyakori kontrollminták felnőtteknél Támpontok annak megállapításához, hogy mikor éhes a kisbabád Biztonsági tippek az ágy megosztásához Lehetséges okok, amiért a kisbabák nem alszanak el Az éjszakai felébredések lehetséges okai Hogyan fokozhatod kisgyermeked intellektuális képességeit? Példák a háromféle nevelői hozzáállásra A „tesztelő" viselkedés lehetséges okai Javaslatok az együttműködés kiváltására kisgyermekeknél A biztonságos kötődés elősegítése

31 49 50 66 69 90 107 112 118 144 172 178 184 218

7

Köszönetnyilvánítás

Köszönetet szeretnék mondani annak a több ezer szülőnek, akik hozzájárultak e könyv megszületéséhez. A kérdéseik, a megjegyzéseik és a tapasztalatuk jelentős segítséget nyújtott nekem abban, hogy mondanivalómat érthetőbben fogalmazzam meg. Néhány szülő tapasztalata olvasható is a könyvben. Külön köszönettel tartozom annak a három kollégámnak, akik időt szántak új kéziratom átolvasására, és azzal kapcsolatban hasznos tanácsokat adtak. Ők: Libby deMartelly New Hempshire-ből, dr. Mary Galbraith Kaliforniából és Nancy Gibson lowából. Szívből köszönöm édesanyámnak, Tonia Jaush-nak a figyelmes szerkesztési munkát; és férjemnek, Kenneth Solternek a folyamatos segítségét és támogatását. Végül köszönetet szeretnék mondani gyermekeimnek, Nicky-nek és Sarah-nak, hogy annyi mindenre megtanítottak engem azzal, hogy önmaguk voltak.

8

A bölcs baba

Figyelmeztetés

Ez a könyv olyan útmutatást tartalmaz, ami a csecsemők és a kisgyerekek érzelmi szükségleteire fókuszál, de nem helyettesít semmilyen egészségügyi vonatkozású tanácsot vagy kezelést. A könyvben szóba kerülő viselkedési jelenségek és tünetek közül több is utalhat komoly érzelmi vagy testi problémára. Ezért javasolt gyerekorvoshoz fordulni, ha a kisbabánál viselkedési vagy érzelmi probléma jelentkezik; ha az alvásának, evésének vagy sírásának jellege hirtelen megváltozik; illetve ha fájdalomra vagy betegségre utaló jelek mutatkoznak. Továbbá: megeshet, hogy bizonyos testi vagy érzelmi problémák megléte esetén a könyvben javasolt módszerek némelyike nem alkalmazható. A könyvben bizonyos speciális terápiás formák megemlítése csupán tájékoztató célt szolgál. Egyes terápiás módszerek veszélyesek is lehetnek, ha nem megfelelően képzett szakember alkalmazza őket. A szerző és a kiadó nem vállal felelősséget a könyvben szereplő információk helytelen alkalmazása miatt jelentkező problémákért.

9

Előszó az új kiadáshoz

Amikor a könyvem - 1984-ben - először megjelent, nem tudtam, vajon milyen lesz a benne megfogalmazott, újfajta mentalitás fogadtatása. Kiderült, hogy nem kellett volna aggódnom, hiszen azóta francia, német, holland, olasz és héber fordításban is megjelent, ami révén a gyereknevelésben világszerte forradalmi jelentőségű átalakulás zajlik. Rendkívül boldoggá tesz, hogy részese lehetek ennek a folyamatnak. A gyermekeim ma már fiatal felnőttek, így tanúsíthatom, hogy a könyvben vázolt szülői hozzáállás valóban remekül működik. Ugyanezt az állítást támasztja alá az a sok száz levél is, amit - a világ minden tájáról - szülőktől kaptam, s amelyben felsorolják annak előnyeit, hogy gyermekeiket az általam leírt módon nevelték fel. Ezek a gyerekek nem érzik kamaszkorukban szükségét, hogy a szüleik ellen lázadjanak, és felnőve együtt érző, együttműködő és rendkívül okos emberekké válnak. Határozottan és magabiztosan követik saját útjukat, s a társadalom jól funkcionáló, aktív tagjai. És ami talán a legfontosabb: nem használnak se kábítószert, sem erőszakot. 1984 óta jelentős mennyiségű új kutatási eredmény született a fejlődéspszichológiában, ezért könyvem ezen új kiadásának minden fejezetét - azok figyelembe vételével - átírtam. Az új kiadásba belevettem a prenatális pszichológiával, a kötődéssel és a trauma hatásaival kapcsolatos új kutatások számos eredményét is. Több kultúrközi vizsgálat eredményével is bővült a könyv, ami lehetőséget teremt arra, hogy szélesebb perspektívát kapjunk a saját gyermeknevelési szokásainkról, mert összehasonlíthatjuk azokat a világ más tájain kialakult szokásokkal. 1990-ben megalapítottam a Tudatos Gyermeknevelés Intézetét (The Aware Parenting Institute), amely nemzetközi szervezet a könyvben ismertetett nevelési koncepciókat terjeszti. A „tudatos gyermeknevelés" módszerét számos országban ma már képzett szakemberek oktatják. Ezzel kapcsolatos, bővebb információt a honlapunkon találsz: www.awareparenting.com. Együtt meg tudjuk változtatni a világot!

Aletha J. Solter The Aware Parenting Institute

P.O. Box 206, Goleta, CA 93116, U.S.A. Telefon és fax: 00/1/805-968-1868 solter@awareparenting. com www.awareparenting.com

10

A bölcs baba

Hiszen a kisbabákon múlik a világ jövője..." Egy maja közmondásból

Bevezetés A szülői szerep forradalmian új megközelítésének szükségessége Egy kisbaba megszületése örömteli esemény. Sok szülőt olyan intenzitású szeretet- és gondoskodásvágy önt el, amilyet korábban sohasem élt át. A barátok és a rokonok alig várják, hogy megpillanthassák az újszülöttet, s hogy megtapasztalják azt a szeretetet és reményt - legalább néhány másodpercre -, amit egy új emberi lény érkezése vált ki belőlünk. A szülők természetesen mindent meg akarnak tenni, hogy a kisbabájuk szerető, intelligens és boldog emberré váljon, aki aztán hasznos szerepet tölt be a társadalomban. A világ egyre jobb hellyé válik a babák számára. A táplálkozással kapcsolatos ismereteink bővülése révén többen tudunk arról, hogy mi a helyes étrend a várandós és a szoptató nők, illetve a babák számára. Ez a tudásunk, valamint az egészségügyi ellátás fejlődése nagyobb esélyt biztosít az újszülötteknek az életben maradásra és az egészségre, mint eddig bármikor. A fejlődéspszichológia megerősödése felhívta a szülők figyelmét az élet első néhány évének a fontosságára, továbbá rengeteg neveléssel kapcsolatos könyv és az intellektuális fejlődést segítő játék piacra kerülését eredményezte. A fogyatékossággal született gyermekeknek ma már sok országban jó esélyük van arra, hogy megkapják a támogatást az esetükben lehetséges maximális képesség kibontakoztatásához. A korai kötődés jelentőségét kimutató kutatások hozzájárultak annak tisztázásához, hogy melyek azok az optimális körülmények, amelyek az érzelmileg egészséges fejlődéshez szükségesek. Társadalmunk lassan elkezdi elfogadni a tényt, hogy a kisbabák érett emberi lények, akik képesek gondolkozni és érezni. A szülők a világ minden táján úgy nevelik a gyermekeiket, hogy azok az adott társadalom produktív tagjaivá váljanak. A szülők egymástól valamenynyire eltérő értékek kifejlődését támogatják, egyrészt a vallási és a kulturális hitrendszertől, másrészt attól függően, hogy az adott kultúrában mi szükséges a túléléshez. Például: együttműködés vagy engedelmesség, függőség vagy

BEVEZETÉS

11

függetlenség, kreativitás vagy konformitás, megosztozás vagy tulajdonjog, szerénység vagy büszkeség. A szülők azoknak a szociális, motoros (mozgással kapcsolatos), emlékezeti, nyelvi és gondolkozási képességeknek a fejlődését támogatják leginkább, amelyek majd gyermekük felnőttkorában várhatóan a leginkább hasznukra válnak. Ezeket a kulturális értékeket, elvárásokat és készségeket a szülők számtalan különböző módon közvetítik a kisgyermekeik felé: ahogy a sírásukra reagálnak; amennyi ideig a karjukban tartják őket; ahogy ösztönzik őket; amilyen gyakran enni adnak nekik; ahol altatják őket; s ahogy határokat szabnak nekik. A legtöbb kultúrában ezek a szokások azon alapulnak, hogy ott mit tartanak a gyermeknevelés „természetes" és helyes módjának. Afrikában, a Kalahári-sivatagban élő, hagyományosan vadászó-gyűjtögető életmódot folytató Kung San törzsben a szülők a mozgáskészségek fejlődését helyezik előtérbe. Ezzel biztosítják, hogy a gyerekek nagyobb korukban képesek legyenek hatalmas távokat bejárni, vadászni és a hátukon nehéz súlyt cipelni. Következésképpen az antropológusok azt találták, hogy a !Kung kisbabák kiválóan teljesítettek a mozgás-koordonációs tesztekben.1 A jekána indián anyák, a venezuelai Amazon-őserdőben, a kisbabáikat korai életkortól kezdve különböző vízáramlatoknak teszik ki. A hal az étrendjük legfontosabb része, és ők a világon a legjobb édesvízi kenusok.2 A kelet-afrikai Gusiik az engedelmesség és a felelősség kifejlődésére helyezik a hangsúlyt, hogy a gyerekeik a társadalom hasznos tagjaivá váljanak, és már kora gyermekkorban segítsenek a földeken vagy az állatok gondozásában.3 Ám egyetlen társadalom sem tökéletes. A legtöbb esetben a társadalmi értékrendszer és a gazdasági megszorítások arra kényszerítik a szülőket, hogy némely vonatkozásban korlátozzák a gyermekeiket, s hogy egynehány valós szükségletüket hagyják figyelmen kívül. Ilyen például az érzelmek kimutatásának szükséglete, a teljes elfogadottság vagy a gondolatok és érzések biztonságos környezetben történő, szabad megbeszélésének a szükséglete. Az a tény, hogy újszülöttek életben maradnak és felnőnek - azzal a képességgel, hogy tovább vigyék az adott kultúrát, és utódokat nemzzenek - még nem jelenti azt, hogy az alapvető emberi szükségleteik ki lennének elégítve, illetve hogy intellektuális, érzelmi vagy spirituális fejlődésükben a maximumot hozták volna ki magukból. A nyugati, ipari társadalmakban a szülők rendszerint az önállóság kialakítására, illetve a nyelvi és a kognitív készségek fejlesztésére helyezik a hangsúlyt. Ennek hátterében az áll, hogy a gyerekeknek intellektuálisan jártassá és magabiztossá kell válniuk ahhoz, hogy sikeresek legyenek az egyre versengőbb világban. Az iskolai előmenetelt mérő tesztek - az oktatás minden

12

A bölcs baba

szintjén - valójában ezt a kulturális egyoldalúságot tükrözik. Ezek a tesztek elsősorban a szókincset, az olvasási szövegmegértés készségét és a matematikai képességeket mérik. A gyorsaságra és a felületes tudásra szintén nagy súlyt helyeznek, különösképp az Egyesült Államokban. Ez a kulturális hangsúly sokszor a mélyebb gondolkodás, a kreativitás, az együttműködés és az empátia fejlődésének a kárára megy. Ráadásul - a legutóbbi évekig - a nyugati kultúrákban a nevelésben csupán minimális erőfeszítést tettek azért, hogy a gyerekek erőszakmentessé váljanak. Holott gyerekeink nap mint nap ki vannak téve az erőszaknak, mind a valós életben, mind a médiában. A tömegpusztító fegyverek léte és a lőfegyverekhez való könnyű hozzáférés miatt gyermekeink erőszakmentes nevelése azonban mindannyiunk túlélése szempontjából kulcsfontosságú! Kötelességünk megmutatni gyermekeinknek, hogy a konfliktusok megoldására az erőszakon kívül számos egyéb alternatíva is létezik. Az is nagyon fontos, hogy úgy neveljük fel a gyerekeinket, hogy ne éljen bennük elfojtott harag és félelem, hiszen az erőszakot legtöbbször ezek az érzelmek táplálják. Ez azt jelenti, hogy figyelmet kell fordítanunk arra, hogy miként sérülnek meg; illetve segítenünk kell nekik levezetni a stresszt és kigyógyulni a traumáikból. Immár megengedhetetlen, hogy semmibe vegyük a gyerekek érzelmeit! Gyereknevelési módszereinknek gyökeresen meg kell változniuk, ha azt akarjuk, hogy a gyerekeink változó világunknak ne csupán produktív, de erőszakmentes tagjaivá is váljanak. Az ipari társadalmakban való gazdasági életben maradás érdekében továbbra is hangsúlyoznunk kell a nyelvi és a kognitív készségek fejlődését, de muszáj odafigyelnünk az érzelmi egészségre és az önbecsülésre is. Meg kell kérdőjeleznünk azt a koncepciónkat, miszerint az önállóság erény lenne, és érdemes úgy nevelni a gyerekeket, hogy jobban egymásra támaszkodjanak. Mintára van szükségük a működő demokráciáról és a konfliktusmegoldási készségekről, hogy megtanulják, hogyan tudnak másokkal együttműködni. És ami talán a legfontosabb, meg kell engednünk nekik, hogy kifejezzék az érzelmeiket, hogy kigyógyulhassanak az őket ért traumákból. Az e könyvből megismerhető, újfajta nevelési hozzáállás nem csak a saját kultúránk követelményeit veszi figyelembe. Azokkal a mély és egyetemes emberi szükségletekkel is számol, amelyeknek eleget kell tennünk, ha azt akarjuk, hogy a kisbabákból - bármely kultúrában - érzelmileg egészséges, kiegyensúlyozott emberek váljanak. Lloyd de Mause pszichológiatörténész szerint a történelem során egyfajta evolúció tapasztalható a gyermeknevelésben. Fokozatos elmozdulás látható a bántalmazó módszerektől az olyan hozzáállás felé, amelyben a gyerekeket veleszületetten jó emberkéknek tekintik. Egyre több párbeszéd

BEVEZETÉS

13

zajlik velük, egyre több az érzelmeik iránti megértés, a szülők egyre toleránsabbak a gyerekek fejlődő akaratával és egyéniségével kapcsolatban, s egyre több bátorítást kapnak a kreativitásra és az önálló gondolkodásra.4 Ez az új hozzáállás a második világháború óta fokozatosan erősödik. A változás a természetes szülés és az újszülöttel való gyöngéd bánásmód népszerűsítésével kezdődött. Megmutatkozott ez a természetes szoptatás újbóli megjelenésében, a kötődési szükségletek elismerésében, és a kevésbé tekintélyelvű gyermeknevelési módszerek megjelenésében is. Ezen az úton azonban még tovább kell jutnunk. Meg kell kérdőjelezzük néhány alapvető hitünket azzal kapcsolatban, hogy mi is a legjobb a babáknak. Ez a könyv egy átfogó, forradalmian új nevelési hozzáállást mutat be, a fogamzástól a gyerek két és fél éves koráig. A hét fejezet mindegyike egyegy különálló témával foglalkozik (pl. sírás, alvás, evés és játék), és az adott témában a kisbabák szükségleteit helyezi előtérbe. Ez a hozzáállás, amit „tudatos gyermeknevelésnek" nevezek, nem villámgyors megoldásokat és nem szimpla módszereket tartalmaz. Teljesen újfajta hozzáállást képvisel, amiben a kisbabákkal való együttlétet a bizalom, az empátia és a tisztelet jellemzi. Bemutatja, hogy miként alakíthatsz ki mély érzelmi kapcsolatot a gyermekeddel; hogyan segíthetsz neki, hogy kapcsolatban maradjon a valós énjével; és miként tud teljes emberré felnőni. A tudatos nevelés három alapvető hozzáállást foglal magában: a kötődésalapú nevelést, a nem büntető fegyelmezést és az érzelmek kifejezésének elfogadását. Meglehet, hogy az ebben a könyvben található javaslatok nagyban különböznek más könyvek javaslataitól, illetve a kultúrád bevett gyereknevelési szokásaitól. Azt javaslom, hogy maradj elfogulatlan, még akkor is, ha elsőre egyáltalán nem értessz egyet bizonyos részekkel. Természetes és egészséges dolog megkérdőjelezni azt, amit olvasol. Nem kell vakon elfogadnod ezt a hozzáállást egy új „dogmaként", illetve gyereknevelési „rendszerként". Csak akkor tud jól működni, ha kreatívan tudsz gondolkodni azon, hogy mi a legjobb neked és a családodnak.

Négy alapvető feltevés A könyvben bemutatott elképzelések hátterében az emberi természetre vonatkozóan négy alapvető feltevés áll. Az első feltevés, hogy az emberi lény a születésétől kezdve tudja, hogy nagyjából mire van szüksége. S nem csupán ahhoz, hogy életben maradjon,

14

A bölcs baba

hanem az optimális testi, érzelmi és intellektuális fejlődését illetően is. Például: ha egy kisbaba több játék közül választhat, akkor azzal a játékkal fog játszani, ami aznap a számára legjobban elősegíti az intellektuális fejlődését. E koncepció szerint a kisbabák tudják és jelzik, hogy mire van szükségük, ezért megengedhetjük nekik, hogy - lényegében és fizikai képességeik függvényében - ők irányíthassák a történéseket. Ha lehetővé tesszük, akkor a babák jelzik a szükségleteiket. A szülő feladata, hogy helyesen értelmezze ezeket a jelzéseket. A második feltevés, hogy a kisgyerekek kezdettől fogva egyaránt képesek jól és rosszul is viselkedni, ám viselkedésük megválasztása attól függ, hogy miként bánnak velük. Ha a kisgyereknek nincs szomorkodni valója, nincs elnyomva, és minden szükséglete ki van elégítve, akkor jó, együttműködő, intelligens és vidám ember lesz, aki képes szeretetet adni és kapni. Az emberek akkor viselkednek bántóan és ostobán, ha be nem gyógyult lelki traumáktól szenvednek. A harmadik feltevés, hogy az élet korai szakaszában szerzett tapasztalatok mélyen és tartósan kihatnak az érzelmekre és a viselkedésmintákra. A kisbabák sebezhetőek, és - extrém függőségük és az információ hiánya miatt - gyakran megsérülnek. A kisbabák a legjobb családokban is időnként át fognak élni stresszt és érzelmi fájdalmat. Ráadásul: a korai, kellemetlen tapasztalatok nem csupán negatív érzések megjelenését okozzák, hanem szerepet játszhatnak későbbi étkezési zavarok, szexuális problémák, függőség, alvászavarok, bizonyos tanulási nehézségek, kapcsolati problémák, önpusztító magatartás, hiperaktivitás, depresszió és erőszak megjelenésében is. A könyvben elmagyarázom, hogy a korai tapasztalatok hogyan vezethetnek ilyen és hasonló negatív következményekhez. Bár a későbbi gyermekkor élményei szintén jelentősek, ebből a szempontból azonban az első néhány év a legfontosabb. Akadnak, akik nem értenek egyet ezzel a feltevéssel. Szerintük ez túl nagy felelősséget helyez a szülők vállára. Ezért ők az emberi viselkedést alapvetően örökletes tényezők által determinált ügynek tekintik. Régóta folyik a vita a két csoport között. Egyikük szerint a viselkedést alapvetően a genetikai tényezők határozzák meg, másikuk szerint a környezeti tényezők, tehát a gyermeknevelés. Senki sem tudja biztosan, hogy a viselkedés milyen mértékben örökletes. Azt azonban számtalan tény bizonyítja, hogy a bánásmód nagy mértékben befolyásolja a kisbabák érzelmeit és viselkedését, s ráadásul az egész életükre kihatóan. Ma már tudjuk, hogy a korai környezeti hatások módosíthatják az agy funkcióit.5 Ezért még a viselkedés biológiai tényezőiről

BEVEZETÉS

15

is feltételezhető, hogy nem örökletes hatás alatt állnak, hanem a fejlődésben lévő agyat érő korai környezeti behatások eredményei. A „korai" fogalmába a prenatális (születés előtti) időszak is beleértendő. A könyv negyedik feltevése, hogy - optimális körülmények esetén - a kisbabák a stressz és a trauma legtöbb hatásától meg tudnak szabadulni. A kisbabák természetes biológiai tendenciája, hogy egészségre és élettani egyensúlyra (homeosztázisra) törekszenek. Azon kívül, hogy megérthetjük, miként kerüljük el - lehetőség szerint -, hogy a kisbabát lelki sérülés érje, ez a könyv azt is bemutatja, hogy hogyan segíthetünk a babának kigyógyulni a már megtörtént traumáiból. A tény, hogy legtöbbünk még felnőttként is szenvedi a korai traumák hatásait, nem mond ellent ennek a negyedik feltevésnek. Egész egyszerűen csak azt jelenti, hogy a többségünk nem olyan környezetben nevelkedett, ami lehetőséget nyújtott volna érzelmi egészségünk helyreállítására. Összefoglalva, a könyv mondanivalójának hátterében meghúzódó négy feltevés a következő: 1. A kisbabák tudják, hogy mire van szükségük. 2. Ha a kisbabák szükségletei ki vannak elégítve, és nem éri őket lelki trauma, akkor intelligensek, együttérzőek és erőszakmentesek lesznek. 3. A kisbabák rendkívül sérülékenyek, s a korai traumáiknak és a ki nem elégített szükségleteiknek tartós negatív hatásai lehetnek. 4. A kisbabák a stressz és trauma legtöbb hatásából képesek felépülni.

Hogyan végezzük a gyakorlatokat? Minden fejezet végén található egy gyakorlatsor, ami három részből áll: a saját gyermekkorod megvizsgálása, a gyermekeddel kapcsolatos érzelmeid kifejezése és önmagad gondozása. A szülővé válás rengeteg intenzív érzelmet és csodálatos lehetőséget kínál fel az önismeret növeléséhez. Ezek a gyakorlatok nem csak önismeretedet hivatottak bővíteni, hanem arra is lehetőséget kínálnak, hogy kigyógyítsd magadat a téged ért traumákból, miközben igyekszel jó szülővé válni. Az első rész, amiben a saját gyermekkorodat vizsgálod meg, segít fontos kapcsolatokat találni a saját múltaddal. Ha egy könyv csupán információt vagy tanácsot ad, az kevés. Ugyanis nehéz az új ismereteket úgy használni, hogy közben még szenvedsz a saját, fájdalmas gyermekkorod hatásaitól. Szülővé válva a legtöbben bizony hordozunk múltbeli, érzelmi terhet. Az első lépés a gyógyulás felé a saját gyerekkorodra való visszaemlékezés. Segít, ha tudsz

16

A bölcs baba

beszélni valakivel ezekről az emlékeidről, és még többet segít, ha ki tudod engedni az érzelmeidet, mint például a szomorúságot, a félelmet, a haragot. A második rész, amelyben a kisbabáddal kapcsolatos érzelmeidet fejezed ki, segít, hogy tudatába kerülj bármi olyan aktuális érzelemnek, ami esetleg megakadályozza, hogy olyan szülővé válj, amilyen lenni szeretnél. Ezek az érzelmek esetleg konkrét kapcsolatban állnak a saját gyermekkorodra vonatkozó felfedezéseiddel. Az első gyakorlatcsoporthoz hasonlóan itt is hasznodra válhat, ha valakivel meg tudod osztani ezeket az érzéseket, és ha kiengedsz bármilyen fájdalmas érzelmet, akár haraggal és könnyekkel, ha épp arra van szükséged. Amikor a könyv kérdéseire adott válaszaidat megosztod valakivel, akkor megválaszthatod, hogy az érzelmeidet milyen mélységben kívánod feltárni. Beszélhetsz röviden a téged érintő témákról; de mélyebb érzelmi gyógyító munkához is használhatod ezeket a kérdéseket. Egyes kérdések számodra természetesen jelentősebbek lesznek, mint más kérdések, ezért szabadon válaszd meg, hogy melyekkel óhajtasz mélyebben foglalkozni! Az is megtörténhet, hogy olyan témakörök is eszedbe jutnak, amiket én kifelejtettem. Amikor rajtad a sor, hogy meghallgasd a partneredet, fordítsd felé a teljes, osztatlan figyelmedet! Igyekezz tartózkodni közbeszólástól, értelmezéstől, analizálástól, javaslatoktól, tanácsoktól, vigasztalástól, olyan kérdésektől, amelyek a te informálásodat szolgálják, illetve attól, hogy a saját tapasztalataidról beszélj! A harmadik gyakorlatsor javaslatokat tartalmaz arra vonatkozóan, hogy miként gondozd saját magadat. Szülővé válva sokan megfeledkeznek saját szükségleteikről. Ezek a gyakorlatok remélhetőleg emlékeztetnek majd arra, hogy a saját életed és jóléted épp olyan fontos, mint a kisbabádé. Valójában nem tudod megfelelően kielégíteni a kisbabád szükségleteit, amíg a saját szükségleteid kielégítetlenek, és az életed kibillent az egyensúlyából. Ezért arra bátorítalak, hogy próbálj ki néhányat ezen gyakorlatok közül! Ezzel az útmutatással azt remélem, hogy a fejezeteket követő gyakorlatok segítenek téged együtt nőni a gyermekeddel, valamint gondozni magadat, miközben a családod tagjai egyre mélyebb, egyre szeretetteljesebb kapcsolatba kerülnek egymással.

A használt kifejezések magyarázata Ez a könyv nem csak az anyáknak szól. Valójában, ha egyedül az anya a gondozó, akkor rendkívül nehéz lesz eleget tenni a kisbabák szükségleteinek, legalábbis abban a formában, amit én javaslok. Amikor a „szülők" kifejezést

BEVEZETÉS

17

használom, az mindenkire vonatkozik, aki szülői szerepet tölt be, legyen az nő vagy férfi. A „baba"/„kisbaba" kifejezést általános értelemben használom a két és fél évnél fiatalabb emberre. A „csecsemő" szót a születéstől egyéves korig, a „kisgyermek" kifejezést pedig egytől két és fél éves életkorig alkalmazom.

18

A bölcs baba

1.FEJEZET

A KEZDETEK: ÉREZTESD A BABÁDDAL A SZERETETET! Mit tehetek a terhesség alatt, hogy segítsem gyermekem fejlődését? A szülővé válás nem a gyermek születésének pillanatában kezdődik, hanem már a fogamzáskor. A szeretet kimutatásának legfontosabb módja, hogy egészséges testi és érzelmi környezetet teremtünk a fejlődő magzatnak. Ez azt jelenti, hogy egészséges étrendet követünk, sokat pihenünk, és tartózkodunk az olyan szerek használatától, amelyek árthatnak a babának. Szintén ajánlatos - a lehetőségekhez mérten - minimalizálni a stresszt és kerülni a hangos zajt. Az anya érzelmei már a születés előtt is hatnak a babára. A kutatók azt találták, hogy minél feszültebb a terhesség idején az anya, annál valószínűbb, hogy a baba koraszülött lesz, illetve hogy testi és érzelmi problémái adódhatnak, például: sokat fog sírni.1 Ha depressziós vagy a terhesség alatt, az biokémiai úton is kihat a magzatra. Kutatások azt mutatják, hogy a depreszsziós anya újszülöttjének stresszhormonszintje hasonló az anyáéhoz, ami a csecsemőben is a depresszió fiziológiás jelenlétére utal. Ezek a babák az átlagosnál többet sírnak.2 Stressz és váratlan események még a legnagyobb elővigyázatosság mellett is előfordulhatnak. Ráadásul maga a terhesség is okozhat fizikai nehézségeket, valamint intenzív, szokatlan érzéseket. Ha a terhesség alatt bármi miatt feszültté, nyugtalanná vagy depresszióssá válnál, ne habozz megfelelő támogatást szerezni! A meditáció, a masszázs és a különféle relaxációs gyakorlatok hasznosak lehetnek a terhesség alatti stressz csökkentésében. Szintén fontos kiengedni a fájdalmas érzelmeket - beszélgetéssel és sírással -, s nem elfojtani azokat. Keress valakit, aki támaszt nyújt és meghallgat! Egyre többet tudunk a magzat tanulási folyamatairól. Kiderült, hogy a babák már a születés előtt is intelligensek és érzékenyek, s fogékonyak a stimuláció-

A KEZDETEK: ÉREZTESD A BABÁDDAL A SZERETETET!

19

ra.3 Ötletes kísérletekkel bizonyították, hogy az újszülött csecsemők felismerik azokat a történeteket, amelyeket édesanyjuk a születésük előtt olvasott fel nekik.4 Kontrollált vizsgálatban a kutatók azt találták, hogy ha a szülők prenatális (születés előtti) fejlesztő hatásról gondoskodnak a magzat számára, akkor a csecsemő nagyobb fejmérettel születik, illetve később gyorsabban fejlődik a mozgása, valamint a kognitív, a nyelvi és a szociális képessége.5 Ezek a gyerekek még hatéves korukban is fejlettebbek voltak, mint a kontrollcsoport tagjai. Bár egyesek strukturált módszert javasolnak a prenatális stimulációhoz, én azonban ezt nem tartom szükségesnek. A stimuláció sok minden lehet. Például énekelhetsz vagy beszélhetsz hozzá; zenére ringatózhatsz vagy táncolhatsz; gyengéden paskolgathatod vagy simogathatod a hasadat, hogy masszírozd a babát; valamint a rugdalózásaira válaszként megnyomhatod a hasadat, ezáltal egyfajta nonverbális „párbeszédet" kezdeményezve. Az apák is beszélhetnek finoman a magzathoz, az ajkukat az anya hasára helyezve. (Lásd Thomas Verny könyvét: Nurturing the Unborn Child.)6 Bármilyen prenatális stimulációt is alkalmazol, fontos, hogy az egyszerű és természetes legyen. Ne stimuláld túl a magzatot, és ne próbáld felébreszteni, amikor alszik! A magzatoddal való interakcióra az a legjobb időpont, amikor érzed, hogy épp mozog. A cél az, hogy szeretetteljes kapcsolatot alapozz meg a gyermekeddel, s nem az, hogy „szuperbabát" kreálj! A prenatális stimuláció és kommunikáció nem csak a kognitív rendszerek fejlődésére van jó hatással, hanem neked is segít megtanulni elfogadni a gyermekedet, mint a családod tagját, még a születése előtt. Vannak olyan szülők, akik könnyebbnek találják a pozitív kapcsolat megalapozását egy még meg nem született, csöndes magzattal, mint egy követelőző, sírós csecsemővel. Ha már a születés előtt elkezdesz kötődést kialakítani a gyermekeddel, akkor valószínűleg könnyebb lesz türelemmel kezelni a születése utáni igényeit.

Traumatikus élmény-e a csecsemőknek a megszületés? A születés intenzív, erőteljes és stresszes élmény minden résztvevő számára, azonban nem kell, hogy traumatikus legyen. Ha a kisbabád gyengéden, természetesen született, komplikációktól és gyógyszerezéstől mentesen, akkor a születés valószínűleg nem okozott számára hosszú távú, traumatikus hatást. A születés élménye azonban sokszor stresszes a babák számára. Sokan nem ismerik fel a születési trauma érzelmi megrázkódtatását, ami hatással lehet a gyermek későbbi érzelmeire és viselkedésére is. Kutatások azt mutatják,

20

A bölcs baba

hogy a születéskor fellépő komplikációk korrelálnak (statisztikai összefüggést mutatnak) a későbbi érzelmi és viselkedési problémákra való hajlamossággal, beleértve a skizofréniára, a kábítószer-használatra, a depresszióra, az öngyilkosságra és az erőszakra való hajlamot.7 A vajúdás/szülés alatti bármilyen nehézség vagy komplikáció erős hatással lehet a babára, hiszen ő még nem szokott hozzá stresszes szituációkhoz, és nem érti, hogy mi történik. A születés élménye kifejezetten traumatikus, ha a kisbaba élete veszélybe kerül. Ráadásul, még ha a baba nem is érzékeli közvetlenül a traumát, az anya élettani stresszreakciója biokémiai úton - a méhlepényen keresztül - hatni fog rá. A legtöbb szülészeti beavatkozás érzelmileg traumatikus lehet, bár megmentheti a gyermek életét. A születési trauma szakértői (például Arthur Janov és William Emerson) negatív pszichológiai hatást figyeltek meg az érzéstelenítést, a fogó vagy a vákuum használatát, a szülés mesterséges elindítását vagy gyorsítását, illetve a császármetszést követően.8 A koraszülés, a farfekvéses születés, az oxigénhiány és a rendellenesen hosszú ideig tartó vajúdás is okozhat pszichológiai stresszt.9 Éppen ezért fontos, hogy az egészségügyi dolgozók figyelmeztessék a szülőket az orvosi beavatkozások és a szülési komplikációk lehetséges, a csecsemőt érintő érzelmi következményeire is. A felmérések azt mutatják, hogy sok gyerek emlékszik a születésére, és ezek az emlékek pontosak. David Chamberlain a The Mind of Your Newborn Baby című könyvében gyerekek által elmesélt, konkrét születésemlékeket mutat be. Hipnózisban sok felnőtt is visszaemlékszik a születésére.10 Minden, ami a gyermekeddel történik, az valahol rögzül az agyában, és hatással lehet rá. A születést követő fájdalmas vagy ijesztő élmények legalább olyan traumatikusak tudnak lenni, mint maga a születés. A megszületés pillanatát követő időszakban az újszülöttek rengeteg új élménynek vannak kitéve, ezért arra törekszenek, hogy valami értelmet találjanak a káoszban. Ezt úgy teszik, hogy igyekeznek valami hasonlóságot találni az új érzetek és a régi, ismerős érzetek között, mivel az emberi agy így működik. Az újszülöttet sohasem bombázza egyszerre annyi új információ, mint ebben az időszakban. Hogy ez az átmenet: az élet legnagyobb kihívását jelentő tanulási élménye kellemes lesz-e, és a beilleszkedés fontos részeként funkcionál vagy zűrzavart okoz, az azon múlik, hogy hogyan kezeled az újszülöttet. A méhben a gyermek számára ismerőssé váltak az anyja testének hangjai (a szívdobogás, a bélműködés és az anya beszédhangja); az egyéb, behallatszódó, tompa hangok; a beszűrődő, halvány fény; valamint az állandó hőmérséklet és a mozgás. Ezért a születést követően ijesztő és felkavaró


21

élmény lehet az újszülött számára hideget, erős fényt, durva bánásmódot, hangos zajt, illetve az anyától való szeparálódást tapasztalni. Amikor az anya magához öleli az újszülöttet, akkor ő újra hallani fogja a szívdobogását és a hangját, érezni fogja az ismerős, az anya lélegzése okozta ringatást. Ez megnyugtatja. Ha azonban születése után elválasztják az anyjától, az esetben sokkal nehezebb lesz számára valami értelmes kapcsolatot találni a rengeteg új érzettel. Ez túlterhelheti az érzékelőrendszerét, aminek a következménye: zűrzavar és pánik. Ha az anya valami miatt nem tudja magához ölelni az újszülöttet, akkor az apa vagy valaki más tegye azt meg! Fontos alaposan megfigyelni az újszülöttet, hogy tudjuk, mi a legjobb számára a kezdetektől fogva, és reagálni a jelzéseire. Ha hunyorog, akkor túl erős a fény. Ha szopó mozdulatokat tesz, akkor valószínűleg készen áll az első szoptatásra. Ha álmos, elalszik, és amikor megéhezik, automatikusan fel fog ébredni. Semmi szükség arra, hogy felébresszünk egy alvó újszülöttet azért, hogy megetessük, hacsak nincs gyógyszerhatás alatt. Hogy mi történjen a születés utáni pillanatokban, arra nincs egyetlen, érvényes recept. Hiszen mindegyik eset egyedi, mert minden újszülött különböző. A lényeg, hogy a lehető legnagyobb szeretettel és gyengédséggel üdvözöljük az újszülöttet, és hogy elkerüljük a túlingerlést. A kutatók azt találták, hogy a születés utáni időszakban megtapasztalt testi fájdalomnak hosszú távú hatása lehet; érzékennyé teszi a csecsemőket a fájdalomra. Azok a kisfiúk, akiket születésükkor körülmetéltek, többet sírtak a rutinoltások alkalmával négy és hat hónapos korukban, mint azok, akik nem lettek körülmetélve. Kevesebbet sírtak, ha a körülmetélés előtt érzéstelenítő krémet alkalmaztak, de még ez esetben is többet sírtak, mint a körülmetéletlen babák.11 Mielőtt döntenél a fiad körülmetéléséről, jobb, ha tisztában vagy ennek a beavatkozásnak a lehetséges hosszú távú érzelmi következményeivel. Ha a vallásodban hagyomány a fiúk körülmetélése, talán jobb, ha találsz egy alternatív megoldást a szertartásra, ami sértetlenül hagyja a fiad péniszét. Az újszülött babák a körülöttük lévő emberek hangulatára is rendkívül érzékenyek,12 Ha csalódott vagy a kisbabád nemét illetően, vagy ha valamiért nehezedre esik őt elfogadnod, azt valószínűleg meg fogja érezni, és emiatt nyugtalan lesz és zavarodott. Ha félsz, hogy életben marad-e a babád, akkor ez a félelem átragad rá. Nem lehet kontrollálni szülés után az érzelmi állapotodat, és képtelenség azt elrejteni a baba elől. De ha tudsz arról, hogy milyen lehetséges hatása van érzelmi állapotodnak a gyermekedre, akkor jobban tudsz majd segíteni neki kilábalni e korai traumatikus élmények lélektani hatásaiból.

22

A bölcs baba

Sokféle pszichoterápiával lehet segíteni felnőtteknek, hogy kigyógyuljanak a születésük okozta vagy egyéb korai traumából. Szerencsére a csecsemők még csecsemőkorukban képesek rá - ennek mikéntjét a 2. fejezet ismerteti s emiatt később már kevésbé szorulnak pszichoterápiára. Tehát nem szükségszerű, hogy a traumatikus születés negatív hatása egy életen át problémát okozzon. Csak azoknál a csecsemőknél jelentkezhetnek később emiatt érzelmi problémák, akiknek nem adódott meg a lehetőségük kigyógyítani magukat.

Hogyan tudok felkészülni arra, hogy a szülés/születés élménye pozitív legyen? A megfelelő táplálkozáson és orvosi ellátáson kívül több dolgot is tehetsz, hogy nőjön a pozitív születés-/szülésélmény valószínűsége. A szülésre felkészítő tanfolyamokon különböző légzési és relaxációs technikákat oktatnak, amelyek gyakran feleslegessé teszik gyógyszer alkalmazását. Ezeken a tanfolyamokon arról is információt kapsz, hogy vajúdás és szülés közben mire számíthatsz. Minden várandós nőnek melegen javaslom hát egy ilyen tanfolyam elvégzését. A nő lelkiállapota befolyásolhatja a vajúdás lefolyását. Ha nem érzi magát a feladatra késznek vagy kellően érettnek, az tudattalanul akadályozhatja a kitolást. Vajúdás közben a méhösszehúzódások okozta fájdalomérzet felidézhet benne valamilyen korábban - például betegség vagy bántalmazás kapcsán - átélt testi fájdalmat, ami miatt tudattalanul fenyegetőnek élheti meg a helyzetet. Ilyen esetben a nő mozgósítja a test veszélyre adott védekező mechanizmusait (ez stresszreakció), ami szintén akadályozza a vajúdás menetét. A szülés olyan tudatalatti emlékeket is felidézhet, amelyek a nő saját születésével kapcsolatosak, s ezek szintén nehézségekhez vezethetnek.13 A vajúdás szintén nehézzé válhat, ha a nőt olyan helyzetbe hozzák, amelyben gyengének, kiszolgáltatottnak, ijedtnek érzi magát, vagy ha siettetik. A vajúdó nőnek szüksége van arra, hogy úgy érezze: kontrollálhatja a folyamatot; azt lássa, hogy a döntéseiben támogatják; szabadon azt tehesse, amire megítélése szerint a fájdalom uralásához szüksége van; relaxálhasson. Hagyni kell őt tetszése szerinti testhelyzetben vajúdni és a babát megszülni. Épp ezért a szülés alatt nagyon fontos a megfelelő érzelmi támasz. A téged segítő embereknek nyugodtaknak, türelmeseknek és bátorítóaknak kell lenniük, s bízniuk kell abban, hogy meg tudod szülni a babát. Elég erősnek


23

kell lenniük ahhoz, hogy kényes helyzetben kiálljanak a jogaid mellett, és őszintén hinniük kell, hogy te tudod, mi számodra a legjobb. Egyes szülő nők azt akarják, hogy érintsék meg őket a méhösszehúzódások idején, mások jobb szeretik, ha nem nyúlnak hozzájuk. Két méhösszehúzódás között egyeseknek az segít, ha beszélhetnek, nevethetnek, sírhatnak vagy rázhatják a testüket. Mások jobb szeretnek sétálni, masszázst kapni, meditálni vagy csöndben relaxálni egy kád meleg vízben. Ezek mind olyan feszültségoldó mechanizmusok, amelyek segítséget nyújthatnak a jelentkező érzelmek és a testi fájdalom kezelésében. Sok tradicionális társadalomban egy - dúlának nevezett - segítő asszony nyújt támaszt a várandós nőnek a terhesség és a szülés idején, illetve a szülést követő időszakban. A dúla szerepe az, hogy az „anya anyja" legyen azáltal, hogy gondoskodik a fiatalasszony érzelmi és testi szükségleteiről. Ez a szerep más, mint a szülés közben támaszt nyújtó személyé, aki gyakran az apa. A dúlás szülés ma már az ipari társadalmakban is egyre népszerűbb. Felmérések szerint a dúla jelenléte a vajúdás ós a szülés időszakában csökkenti a fájdalomcsillapítás-igényt, és elősegíti a kismama szüléshez való pozitív viszonyulását.14 Hat héttel a szülés után felmérték a dúlás és a dúla nélküli kismamák közti különbségeket. Az előbbi csoport tagjai közül többen szoptattak, kevesebben lettek depressziósak, nagyobb önbecsülésről számoltak be, és a babájukat jobban értékelték, mint a dúla nélküli kismamák.15 Tehát mindenképpen érdemes a szülés idejére és az azt követő időszakra is - a baba apukája mellett - egy segítő személyt keresni. Ha bábás otthonszülést tervezel, valószínűleg könnyű lesz kapcsolatban maradnod az újszülötteddel. Ha kórházi szülést tervezel, akkor érdeklődhetsz a kórház bevett eljárásmódjáról, és elmondhatod, hogy mik a te kívánságaid, már jóval a kiírt időpont előtt. A legtöbb orvos és kórház szívesen jár a páciens kedvében, és hajlandók előre megbeszélni a szülést és a szülést követő időszakkal kapcsolatos kívánságokat. Fontos, hogy ne feledkezz meg a császármetszés eshetőségéről sem! Tehát erre a szükséghelyzetre vonatkozóan is érdemes előre megállapodni a kívánságaidról. Ha császármetszés esetén van lehetőséged választani, akkor a helyi érzéstelenítés előnyösebb, mint az altatás, mert így rögtön a baba kiemelése után már láthatod és megérintheted az újszülöttedet. Egyes párok írásos szülési tervet készítenek, amiben világosan közlik az óhajaikat. Ezt időben megmutatják az orvosnak és a szülésznőnek, és azt átbeszélik velük.16 Az írott szülési terv átnyújtása különösen hasznos nagy kórház esetén, ahol a nővérek sűrűn cserélik egymást, és ahol esetleg azt sem tudhatod biztosan, hogy melyik orvosnál fogsz szülni.

24

A bölcs baba

Ha a páciens nem közli előre az óhajait, az orvosok és a nővérek a számukra megszokott utat választják. A legtöbb kórház ma már beengedi az apákat a szülőszobába, de csak azért, mert sok szülő követelte ezt a változtatást.17 Lányom születése előtt időben közöltem óhajaimat az orvosommal. Azt kértem, hogy ne legyen semmiféle orvosi beavatkozás, hacsak nem létfontosságú. Azt is kértem, hogy a kórházi vajúdószobát használhassam a vajúdásra és a szülésre is, és hogy az ötéves fiam, a férjem, az anyám és a nővérem is jelen lehessen. A kéréseimnek eleget tettek, és így a lányom családi körben, gyönyörű módon jött világra. Az egészségügyi személyzet számára természetesen sokkal könnyebb, ha a számukra megszokott módon zajlik a folyamat. De ne add be a derekad! Ha nem sikerül egyezségre jutni az orvosoddal, akkor érdemes másik orvost vagy kórházat keresni, illetve számításba venni az otthonszülés lehetőségét. Ne kockáztasd, hogy esetleg kellemetlen meglepetések érjenek szülés közben! Semmi okod sincs bűntudatot érezned, ha a gyermeked esetleg nehezen jött a világra, vagy ha nem úgy történtek a dolgok, ahogy tervezted. Mindent megtettél, amit csak tudtál. Ha valami miatt kiszolgáltatottnak érezted magad, mérges lettél vagy féltél, akkor hasznodra válhat, ha valakivel átbeszéled a szüléssel kapcsolatos élményeidet. Mondd el - többször is - a történetet egy figyelmes hallgatónak! Az érzelmeid feldolgozásához talán arra van szükséged, hogy sírj, s hogy kifejezd a dühödet. A születést követő időszakban sok anya könnyen elsírja magát. Fontos, hogy megengedd magadnak a könnyeket! A következő interjúban egy apa mesél csalódottságáról, amit a lánya császármetszéssel történő világrahozatala közben és után érzett: Jane-en császármetszést végeztek. Kényszerhelyzet volt. Ott akartam lenni, hogy lássam, ahogy megszületik a lányom. De kint tartottak a műtő előterében, egyedül, egy asztalon ücsörögve. Hatalmas csalódás volt, hogy nem tudtuk együtt átélni ezt az eseményt. A gyerekorvos és a nővér egy kocsin a liftbe gurította gyermekünket, Jennifert, és onnan az emeleti csecsemőosztályra vitték. Így még csak meg sem érinthettem! Csak az üveg mögül bámulhattam. Nem jutott eszembe, hogy megkérjem a nővért, hadd érintsem meg a lányomat. Nem gondoltam, hogy lenne hozzá jogom, vagy hogy ez fontos volna. Ha lesz második gyerekünk, akkor már nem engedném meg, hogy ez megtörténjen! Teljesen máshogy csinálnám. Ha újra ilyesmit próbálnának tenni, nem hagynám szó nélkül. Nem tudom, miért hallgattam. Olyan szakszerűnek tűntek. Teljesen kívülállónak éreztem magam. Nem tudtam, hogyan lépjek fel, mit mondjak vagy hogy


25

mondjam. Nem jutott eszembe, hogy megérinthetem, hogy megfoghatom a lányomat. Minden olyan gyorsan történt. Ráadásul semmi tapasztalatom sem volt azzal kapcsolatban, hogy hogyan kell kézbe venni egy kisbabát. Olyan törékenynek tűnt. Azt gondoltam, hogy férfiként jobb, ha nem nyúlok hozzá, és a nővérekre bízom a dolgot... Emlékszem, hogy utána hazajöttem és sírtam. Bár a születési trauma ugyan egy egész életen át hatással lehetne a babádra, szerencsére azonban a kisbabák képesek érzelmileg abból kigyógyulni, még csecsemőkorukban. Ha tehát gyermeked traumatikus körülmények között született, az még nem jelenti, hogy az őt egész életére „megrongálná", ugyanis segíteni tudsz neki! A második fejezet részletesen ismerteti, hogy miként tudod felismerni és kiaknázni a kisbabák természetes öngyógyító képességét. Szülés után fontos, hogy eleget pihenj, és hogy megvárd, amíg teljesen felépültél, mielőtt visszatérsz a mindennapi elfoglaltságaidhoz. A nyugati társadalmakban a nőktől elvárják, hogy gyorsan visszatérjenek a szokványos tevékenységeikhez, és hogy úgy gondoljanak a szülésre, mint az életvitelük rövid ideig tartó megszakítására, mint egy futó kellemetlenségre. Egészséged látja előnyét, ha ellenállsz ennek a mentalitásnak, és úgy tekintesz a szülésre, mint egy nagy élettani és érzelmi változásra, ami több hétig tartó felépülést és hozzászokást igényel. Amikor megtervezed a szüléssel kapcsolatos teendőket, jusson eszedbe, hogy szülés után jól jön, ha van megfelelő segítség! Szervezd meg, hogy legyenek, akik segítenek a főzésben, a takarításban, a mosásban, akik érzelmi támaszt nyújtanak neked, és lehetővé teszik, hogy időnként kicsit külön is lehess a kisbabádtól! Minél több segítséget kapsz, annál kisebb a valószínűsége, hogy szülés után depresszió vagy valamilyen egészségügyi probléma jelentkezzen.

Hogyan erősíthetem a kapcsolatomat a csecsemőmmel a szülés után? A kötődés az a folyamat, amely során a szülő „beleszeret" a kisbabájába. Mindkét szülő kötődhet erősen a csecsemőhöz. Felmerült, hogy az anyacsecsemő kötődés kialakulása szempontjából kulcsfontosságú a korai, közeli kontaktus. A születést követő első órában a legtöbb olyan baba, akinek az anyja a szülés közben nem kapott gyógyszert, csöndes, szemeit nyitva tartja,

26

A bölcs baba

és éber állapotban van. Néhány kutatás arra utal, hogy az anyánál ez érzékeny időszak a kötődés kialakulásához, hasonlóan bizonyos állatfajokhoz, ahol az állatanyai kötődésben szintén kimutatható egy szenzitív periódus. Egy sok nőt érintő vizsgálatban elemezték az anya és az újszülött közötti, korai kapcsolat hatását. Kiderült, hogy az újszülöttükkel a szülés után rögtön kontaktust teremtő anyák sokkal kevésbé hajlottak arra, hogy egy hónapos csecsemőjüket valaki másra hagyják, mint azok az anyák, akiknek nem volt korai kapcsolatuk az újszülöttükkel. Az első csoportba tartozó anyák többet vigasztalták kisbabájukat, amikor az orvosi vizsgálat közben sírt; etetés közben hosszabb ideig néztek rájuk; és többször simogatták őket meg, mint a második csoport tagjai. Az is kiderült, hogy az első csoportba tartozó anyák hosszabb ideig szoptatták csecsemőjüket, s hogy gyermekeik ötéves korukban mért IQ-szintje magasabb volt, mint a második csoport esetében. A vizsgálatot végző kutatók összességében arra jutottak, hogy a gyermek születését követő első percekben és órákban létezik egy szenzitív periódus, ami optimális az újszülöttel való kötődés kialakítására.18 Újabb kutatások szerint a korai kötődés szempontjából döntő jelentőségű, hogy az újszülött ajkai megérintik-e az anya mellbimbóját.19 Evolúciós szemszögből nézve fajunk fennmaradásához fontos az anya és az újszülött közötti erős kötődés. Egyes állatfajoknál - például a majmoknál és az emberszabású majmoknál - a kicsik az anyjuk bundájába tudnak kapaszkodni. Más állatoknál - például a kacsáknál - a fiókák ahhoz kötődnek, akit először meglátnak, vagyis általában az anyjukhoz, és követik őt mindenhová. Ezt a jelenséget imprintingnek nevezik. Ezeknél az állatfajoknál az utódok életben maradásához nem fontos, hogy az anyában forró szeretetérzés alakuljon ki irántuk. Az embercsecsemők azonban végtelenül kiszolgáltatottak, és nem tudnak sem az anyjukba kapaszkodni, sem követni őt. A természet ezért másfajta mechanizmussal biztosította, hogy el ne hanyagolódjanak, s ily módon az emberi faj fennmaradjon. Ez a mechanizmus: az anyai kötődés, az anyai szeretet. Hasonló az imprintinghez, csak épp az irány fordított: itt ugyanis az anya kezd kötődni a kicsinyéhez. A következő interjúban egy anya számol be a (gyógyszerhatás nélkül született) kisfia iránti érzéseiről: Amikor megszületett, meleg érzés árasztott el. Egyszerűen boldog voltam. A fiam gyönyörű volt és tökéletes, Egész éjszaka a karomban tartottam, és beszéltem hozzá. Az első pillanattól kezdve hihetetlenül intenzív szeretetet éreztem iránta. A terhességet rendkívül pozitív élményként éltem meg, és


27

teljesen biztos voltam abban, hogy akarom a gyereket. Annyira örültem, hogy egészséges! Valahányszor rápillantottam, teljesen megindított ennek a kis emberkének a látványa. Alig tudtam levenni róla a szememet. Megrendültnek és izgatottnak éreztem magamat, és mindenkinek el akartam mesélni a velem történteket. Az újszülöttek apjukra gyakorolt hatását is megvizsgálták. A kutatók azt találták, hogy az apák általában az első három napban kezdenek el kötődést érezni az újszülöttük iránt. Ezt a kötődést az újszülött iránti aggodalom, a kapcsolat elmélyülése, és a gyerek iránti érdeklődés jellemzi.20 Az otthonszüléssel kapcsolatos megfigyelésekből az derült ki, hogy akik jelen vannak a vajúdásnál és a szülésnél, azok erősebben kötődnek az újszülötthöz - függetlenül attól, hogy rokonságban állnak-e a kisbabával mint azok az ismerősök, akik nem voltak tanúi a születésnek.21 Az apa és a csecsemő közti kötődés szempontjából ezért kulcsfontosságú, hogy az apa lehetőleg jelen legyen a szülésnél. Az apáknak - épp úgy, mint az anyáknak - gyermekük születése közben szükségük van egyfajta kontroll érzésére. Ha az események meghaladják ezt az uralhatóságérzetüket, akkor tehetetlennek és talán hibásnak is érzik magukat, negatív élményként élhetik meg a szülést, ami károsan befolyásolhatja a kisbabájukhoz való kötődésüket. Bizonyított tény, hogy az apa és az újszülött közti, a születést követő napokbeli kontaktus fontos tényező az apa kötődési érzésének a növelésében.22 Azok az apák, akiket arra kértek, hogy a születést követő első három napban legalább kétszer vetkőztessék le az újszülöttüket, s hogy ezen időszakban - összességében - egy órán keresztül nézzenek a baba szemébe, gondoskodóbban viselkedtek gyermekükkel az első három hónapban, mint azok az apák, akiktől nem kérték ezt. A következő interjú során az apának könnyek gyűltek a szemébe, ahogy a fia születése alatti és utáni érzelmeiről beszélt. Ez a példa jól illusztrálja, hogy - egy pozitív születésélményt követően - milyen erős kötődés alakulhat ki apa és újszülött gyermeke között: Megláttam, ahogy Randy fejebúbja megjelenik, rajta nedves, fekete hajtincsekkel. Amikor végre kibújt, egyszerűen elsöpörtek az érzelmeim. Leírhatatlan volt. Egyszer csak megtörtént az, amire oly régóta vártunk. Miután egymást követően mindketten a karunkba vettük Randyt, erős fény alá helyezték. Odaléptem hozzá. A szemeit az éles fény miatt csukva tartotta. A kezemet a szeme elé helyeztem, hogy

28

A bölcs baba

megvédjem a fénytől, és csak ültem, és bámultam őt. Azt hiszem, beszéltem is hozzá. Hamarosan kinyitotta a szemét, csak feküdt és nézett engem. Hihetetlen erős kommunikációt éreztem kettőnk között. Talán fél óráig is eltartott ez. Kifejezetten azt éreztem, hogy lát engem. Emlékszem, hogy nagyon erős szeretetet éreztem iránta. Ezek meghitt percek voltak közöttünk, jóllehet a szülőszoba kellős közepén voltunk, ahol emberek járkáltak körülöttünk, amiből én semminek sem voltam a tudatában. Számomra csak mi ketten léteztünk ott. Tehát nagyon ajánlatos, hogy az apa tanúja legyen a születésnek, és hogy a születést követő órákban és napokban kapcsolatot teremtsen az újszülöttel, hogy a kötődési folyamat elkezdődhessen. Ettől az apák nagyobb valószínűséggel akarnak majd részt venni a baba gondozásában. Az anyák nem feltétlenül kötődnek erősebben a kisbabájukhoz, mint az apák, de a hormonális és egyéb élettani tényezők hatnak a babával való kapcsolatukra - legfőképp, ha szoptatnak is ezért a kötődésük mindenképp különbözik az apa és a kisbaba kapcsolatától. Ha megfosztottak attól a lehetőségtől, hogy a szülés után rögtön kontaktusba lépj a csecsemőddel, s így kimaradt egy korai alkalom a gyermekeddel való kötődésre, akkor természetes, hogy emiatt most szomorkodsz. De ne aggódj, ettől még nem válsz szükségszerűen elutasítóvá vagy gorombává. Sok tényezőtől függ az, hogy valakiből milyen szülő lesz. Rengeteg anya és apa kötődik szorosan a kisbabájához, és válik kiváló szülővé, holott nem kaptak lehetőséget a korai kontaktusra. Valójában nem minden kutató ért egyet a korai kötődéssel kapcsolatos vizsgálatok eredményeivel, és néhány tanulmány nem tudta kimutatni, hogy a szülést követő korai kontaktus hiánya negatívan hatna az anyai szeretetre.23 Akadnak olyan szülők, akik azt tapasztalják, hogy - ha a természetes, korai kötődés folyamatát valami akadályozta - később alakul ki bennük erős kötődés. A szülő és a gyerek között a gyermek életének bármelyik pontján kialakulhat az erős kötődés, és a kapcsolatuk ekkor minden esetben javul. De mielőtt a kötődés érezhetővé válna, az anya és/vagy az apa szükségét érezheti, hogy kifejezésre juttassa amiatti fájdalmát, hogy a szülés után a gyermekétől elválasztották. Egy anya ezt írta: „A fiam már 15 éves volt, amikor végre megsirattam, hogy a születése után nem lehetett rögtön velem. Tizenöt évünkbe telt, hogy olyan kötődést alakítsunk ki, amilyent mindig is szerettem volna. Útjába állt ennek a szomorúságom, holott rengeteg szeretet élt bennem.24 A testi kontaktus elősegíti a kötődés folyamatát, még akkor is, ha nem


29

közvetlenül a születést követően történik. Számos kórház újszülöttosztályán alkalmazzák koraszülöttek esetén a „kengurumódszert". Az anyákat (és néha az apákat is) arra kérik, hogy - naponta és több órán át - tartsák a mellkasukhoz ölelve a kisbabájukat (úgy, hogy a kisbaba és a szülő bőre összeérjen). A kengurumódszert Kolumbiában fejlesztették ki, majd Európában és az Egyesült Államokban is elterjedt. A kutatók azt találták, hogy azok az anyák, akik használták a kengurumódszert, erősebb kötődést éreztek a csecsemőjük iránt, és velük kapcsolatban kompetensebbek lettek, mint azok az anyák, akiknek a koraszülött gyermeke a hagyományos, inkubátoros ellátásban részesült. A csecsemőknek is hasznára válik a kengurumódszer: jobban alszanak, és ritkább náluk a légzéskimaradás.25 A szoptatás közeli és intim kontaktust teremt az anya és a csecsemő között, naponta többször is. Ez is - különböző hormonok révén - hozzájárul az anyai kötődésérzés kialakulásához. A szoptatós nőknél magas a prolaktin és az oxitocin - az „anyai hormonok" - szintje, ami miatt erős vágyat éreznek arra, hogy kisbabájukkal fizikai kontaktusba kerüljenek.26 Ráadásul, a szoptatás hatására néhány anya kellemes méhösszehúzódásokat érez, ami enyhe orgazmushoz hasonló érzés. (Azt azonban fontos tudni, hogy ezek az öszszehúzódások közvetlenül a szülés után még elég fájdalmasak tudnak lenni. Akkor az a szerepük, hogy csökkentsék a vérzést, és hogy segítsék a méh eredeti méretre történő visszazsugorodását. Sok nő először fájdalmat érez a mellbimbójában. Ám ezek legtöbbször csupán átmeneti kellemetlenségek.) A szoptatás - a szeretkezéshez hasonlóan - örömteli érzést kelt, mert mindkét tevékenység a reprodukciós folyamat része, vagyis arra szolgál, hogy biztosítsa az emberi faj fennmaradását. Bár a szülést követő kontaktus és a szoptatás segít, hogy kötődj a kisbabádhoz, de a kötődés ezek nélkül is kialakulhat. Sok szülő számára már a puszta tény, hogy a kisbaba biológialag hozzájuk tartozik, elég a szoros kötődésérzés megjelenéséhez. De még ez sem feltétlenül szükséges, hiszen rengeteg szülő nagyon szoros kötődést érez az örökbefogadott kisbabája iránt. A kötődésérzés tehát összetett jelenség, amit több tényező is befolyásol. A kisbabák születésüktől kezdve sok szempontból különböznek egymástól, az örökletes tényezőktől és az őket a születés előtt ért hatásoktól függően. Ezek a különbségek jelentős mértékben befolyásolják a szülő-csecsemő kapcsolatot. Egy aktív baba hatalmas örömmel tölthet el, ha te magad is aktív, mozgékony ember vagy. Ha azonban jobban szeretsz csöndben ülni és olvasni vagy zenét hallgatni, akkor valószínűleg közelebb érzed magad egy olyan babához, aki imád hosszú órákon át nyugodtan nézelődni. Előfordulhat, hogy

30

A bölcs baba

különösen nehéznek érzed a kisbabádhoz való kötődést, ha nagyon sokat sír, és nem áll rá egy kiszámítható étkezési és alvási menetrendre. Egyéb tényezők is befolyásolhatják az érzelmeidet: a baba neme, a testi jellegzetességei (kire hasonlít), és az esetleges egészségügyi problémája vagy fogyatékossága. Ez esetben szükséged lehet arra, hogy kifejezd az emiatti bánatodat, Próbálj olyan embert találni, aki meghallgat, és nem pirít rád, amiért bevallod, hogy a kisbabád nem olyan lett, mint amilyennek elképzelted. Ha úgy véled, hogy a kisbabádat nem szereted eléggé, és emiatt bűntudatot érzel, akkor tudd, hogy egyetlen szeretetlen érzés sem a te hibád. Ha egy helyzettel kapcsolatban valamennyi tényezőt a mérlegre tesszük, kiderül, hogy minden szülő a képességeihez mérten a legjobbat cselekszi. Fontos, hogy becsüld magad, és szülőként az erősségeidre fókuszálj! Gondolj arra, hogy - az esetleges szülési komplikációk, a korai kontaktus hiánya, a szoptatási nehézségek, az egészségügyi problémák vagy egyéb stressz ellenére - milyen jól gondját viseled a gyermekednek! Ha nem érzed, hogy szorosan kötődnél a csecsemődhöz - bármi miatt is -, akkor azt hiheted, hogy a kisbabádnak nincs rád szüksége, vagy nem akarja, hogy magadhoz öleld. Tévedés! A kisbabádnak nagyon nagy szüksége van rád, és szülőjeként te vagy a legalkalmasabb ember arra, hogy a szükségleteit kielégítsd. Tehát ne húzódj el a kisbabádtól! Minél többet öleled magadhoz, várhatóan annál forróbb szeretetet fogsz iránta érezni.

Mire van szüksége az újszülöttemnek? Az emberi faj egyedei hatalmas aggyal rendelkeznek, ami nagyméretű koponyát igényel. Ezért az emberi magzat a fejlődésének a korai stádiumában jön világra. A magzat ugyanis nem férne át a szülőcsatornán, ha a születés később történne, amikor az agy már nagyobb. Abba belehalna a gyerek és az anyja is.27 Az emberi faj fennmaradása érdekében így az emberi újszülöttek kiszolgáltatottabbak, mint más emlős lények újszülöttei. Emiatt néhány paleontológus a születést követő első évre a gesztációs (terhességi) időszak részeként tekint. Szerintük a gesztációs időszak csak az agy gyors növekedésének befejeződésével ér véget, ami azt jelenti, hogy az emberi faj esetén a gesztáció nem 9, hanem 21 hónapig tartó folyamat.28 Az újszülöttek ugyan már látnak és hallanak, képesek a szociális interakcióra, de a melegség, a védelem és az élelem szempontjából jó ideig még mindig teljes mértékben másoktól függenek.


31

Ezért a születést követő időszakra úgy érdemes tekintenünk, mint a születést megelőző időszak közvetlen folytatására. Az újszülött babák szükségletei ennek függvényében alakulnak. Tehát olyan stimulációktól fejlődnek, amelyek hasonlítanak a méhen belül megtapasztaltakra. Ilyen szükséglet például a melegség, a bőr érintése, a test megnyomása, a mozgás, a szívdobogás és az anya hangjának hallása, valamint az anya testéből származó táplálék. Ezeket a szükségleteket úgy lehet a legjobban kielégíteni, ha a kisbabánkat hordozzuk, és ő akkor ehet, amikor akar. Tehát a szüléssel és a köldökzsinór elvágásával a csecsemő ténylegesen ugyan szeparálod ott az anya testétől, de még nem áll készen arra, hogy teljesen különváljon egy másik emberi testtől. Fontos megjegyezni, hogy nem kizárólag az anyának kell kielégítenie ezeket a szükségleteket. A biológiai anyának elsősorban a csecsemő anyatej igényét kell kiszolgálnia, azonban semmi akadálya, hogy a csecsemő testi kontaktus iránti igényét valaki más, a babát szintén szerető személy elégítse ki.

AZ ÚJSZÜLÖTTEK SZÜKSÉGLETEI • • • • • • • • •

Melegség Fizikai kontaktus (érintés vagy karban tartás) Gyengéd mozgatás (hintáztatás) A szívverés hangja Az anya és az apa nyugodt hangja Érzékeny ráhangolódás a felnőttek részéről Gyors reagálás a sírásra Éhség esetén szoptatás Védelem a túlingerléstől

Az emberiség őstörténetében az anyák valószínűleg többnyire hordozták a csecsemőjüket. Az őskorban a csecsemők még feltehetően - a majomcsecsemőkhöz hasonlóan - kapaszkodtak az anyjukba. A mai újszülötteknek két olyan reflexe működik még az első hónapokban, amelyek valószínűleg ennek a kapaszkodásnak a maradványai: a Moro-reflex és a fogóreflex. Ha az újszülöttet megijesztik, vagy ha számára hirtelen esést szimulálnak, akkor a baba - a karjait behajlítva - gyors kapaszkodó mozdulatot tesz (Moro-reflex). A fogóreflex akkor váltódik ki, ha a csecsemő tenyerébe valamilyen tárgyat helyezünk. A két reflex egyszerre is kiváltható. Amikor a

32

A bölcs baba

csecsemők korábban az anyjuk bundájába kapaszkodtak, bármilyen hirtelen mozdulat kiválthatta ezt a két reflexet, aminek hatására a csecsemő erősebb fogást talált, így csökkentve a leesés esélyét. Ennek egyértelmű túlélési értéke volt. A szőrzet elvesztésével az embercsecsemők azonban már nem tudnak az anyjukba kapaszkodni. Helyette az erős szülői kötődés biztosítja, hogy a csecsemők megkapják azt az emberi kontaktust és védelmet, amire életben maradásukhoz szükségük van. Intézetben elhelyezett gyerekekkel kapcsolatos tanulmányok azt mutatták ki, hogy az egyéni anyai gondoskodás alapvető fontosságú a túlélés szempontjából. 1915-ben, a Baltimore-i árvaházban a csecsemők 90%-a meghalt a felvételüket követő első évben.29 Az 1940-es években az amerikai árvaházakban - a megfelelő táplálás és a lelkiismeretes orvosi ellátás ellenére - a csecsemők egyharmada meghalt. Ez idő tájt az Egyesült Államokban jobbára még dr. Luther Holt gyermeknevelési módszereit alkalmazták, aki úgy vélte, hogy veszélyes, ha a kisbabákat túl hosszan tartják ölben. Azok az intézeti gyerekek, akik életben maradtak, gyakran nem növekedtek normálisan. Ez az állapot „deprivációs törpeség" (megvonásos törpeség) néven vált ismertté. A tudósok ma úgy vélik, hogy azok a kisgyerekek, akik megfelelő táplálás és egészségügyi ellátás mellett nem nőnek (vagy meghalnak), a fizikai kontaktus hiánya okozta, tartós stressz áldozatai. A kutatók fölfedeztek néhány olyan mechanizmust, amin keresztül a stressz megakadályozhatja a növekedést.30 A stressz hatására ürülő hormonok egyike a kortizol. Az a szerepe, hogy mobilizálja a tartalék energiát, hogy fizikai veszély esetén az élőlény megvédhesse magát. Ha azonban hosszú ideig túl sok kortizol kering a vérben, az már akadályozza a növekedést, és gyengíti a ímmunreakciókat. Ez segít megérteni a magas halálozási arányt azokban az árvaházakban, ahol a csecsemők nem részesültek gyengéd gondozásban. Egyes felmérések szerint azok a cumisüvegből táplált csecsemők, akiket etetés közben karban tartanak, jobban emésztik a tejet, mint azok, akiket nem fognak.31 Ez is része lehet az intézeti csecsemőknél tapasztalt „deprivációs törpeség" magyarázatának, őket ugyanis - az elégtelen számú alkalmazott miatt - gyakran odatámasztott üvegből etették. A növekedés gátoltsága azonban csak egyike azon problémáknak, amelyekkel azok a gyerekek küzdenek, akik túlélték ezeket az intézeti éveket. Évtizedek óta ismert tény, hogy azok a gyerekek, akik kevés alkalmazottal dolgozó intézetben nevelkednek, ahol minimális testi érintést kapnak, kognitív és szociális készségek szempontjából is alulfejlettek.32 Ez - részben - a kortizol stresszhormon egy másik mellékhatása. Túlzott mennyiségben ez a


33

hormon ugyanis megrongálhatja az agy hippokampusznak nevezett részét, ami tanulási és emlékezési károsodáshoz vezet. A súlyosan elhanyagolt romániai árváknál magas kortizolszintet találtak, és vizsgálatukkor a legmagasabb kortizolszintű gyerekek nyújtották - nyelvi-, motoros- és szociális készségek szempontjából - a leggyengébb teljesítményt.33 Állatkísérletekben - a magasabb kortizolszint mellett - egyéb elváltozásokat is találtak azoknál a fiatal emlősállatoknál, amelyeket születésük után elválasztottak anyjuktól. Agyukban csökkent néhány neurotranszmitter (idegi ingerületet átvivő anyag) szintje - konkrétan a katekolaminé és a szerotoniné valamint az opiátreceptorok* száma.34 A jelek szerint a korai nélkülözés - a kevés érintés és a gyengéd gondozás hiánya - maradandó változást okozhat az embercsecsemő neurobiológiai rendszerében, ami miatt hajlamosabbá válik depresszióra, szorongásra, kábítószer-használatra és talán a későbbi erőszakra is. Az olyan társadalmakban, ahol a felnőttek gyakran megérintik és hordozzák a csecsemőket, általában kevesebb erőszak tapasztalható, mint azokban a társadalmakban, ahol a csecsemőgondozás csupán az etetésre, a fürdetésre és a tisztába tételre korlátozódik.35 Jean Liedloff több évet töltött a venezuelai jekána indiánokkal, és a felnőttkori békésségüket annak a gyakorlatnak tulajdonította, hogy kielégítik kisbabáik testi kontaktusra irányuló, korai igényét. Az elveszett boldogság nyomában című könyvében a születést követő első évet Liedloff „karban tartott fejlődési fázisként" írja le, mert akkor a csecsemőkben veleszületett, biológiai igény él a folyamatos fizikai kontaktusra és gyengédségre.36 A következőkben külön-külön, részletesen tárgyalom a csecsemő különböző, korai szükségleteit.

Hogy tudom a legjobban kielégíteni a csecsemőm érintésre, ringatásra és a szívdobogás hallására vonatkozó igényét? A kisbaba érintésre való érzékenysége már jóval a születést megelőzően teljesen kifejlődik. A méhben a magzat bőrét folyamatosan ingerli és masszíroza a magzatvíz és a méh fala. A bőr stimulációja az egyik első olyan dolog, ami révén a baba megtapasztalja a saját testét. Az érintés alapvető szükséglet * Az agy, a gerincvelő és az emésztőrendszer egyes sejtjein lévő olyan „kikötök", amelyekhez az ópiumhoz hasonló vegyületek molekulái illeszkednek, s ezért ott kapcsolódni tudnak.

34

A bölcs baba

a kisbaba fejlődésében, amin keresztül tudatába kerül a saját létezésének. Az érintés szinte szó szerint „életre hívja" a kisbabákat. A bőr stimulációja különböző módon történhet: pl. érintéssel, öleléssel, paskolgatással, cirógatással, masszírozással és szoptatással. A felmérések azt mutatják, hogy az érintés drámai hatást gyakorol a csecsemők fejlődésére. Egy kísérletben intézeti csecsemőket 10 napon keresztül, naponta 2 x 1 0 percig, érintéssel stimulálták. Ezek a csecsemők jobban fejlődtek többek között nyelvi és szociális szempontból, mint azok a társaik, akik nem részesültek ebben a hatásban.37 A koraszülött csecsemők szintén rendkívül nagy hasznát látják az érintésnek. Egy vizsgálatban azon koraszülött csecsemők testsúlya, akik 10 napig érintéses stimulációt kaptak (naponta 3 x 1 5 percen át), majdnem 50%-kal gyorsabban gyarapodott, mint a kontrollcsoport tagjaié. Érdekes, hogy a két csoportnál az etetések száma és a bevitt kalória mennyisége is azonos volt.38 A kutatók azt is felfedezték, hogy az újszülött csecsemők kortizolszintje csökken a masszázs idején, ami mutatja, hogy az érintés azonnali jótékony élettani hatást fejt ki.39 Az érintés és az ölelés a fájdalom hatását is csökkenteni képes. Azok a csecsemők, akiket az anyjuk magukhoz ölelt (úgy, hogy a bőrük összeért), miközben a sarkukat - orvosi beavatkozás részeként - megszúrták, rövidebb ideig sírtak, mint azok a babák, akiket eközben nem tartottak kézben.40 Az első pár hónapban a csecsemőkre nagyon jó hatással van, ha sokat dédelgetik, simogatják az egész testüket. Körülbelül három hónapos korától egészen addig, amíg hasra nem fordul vagy elkezd mászni, a mélyebb masszázs kitűnő módja a taktilis stimulációnak (érintéses ingerlésnek). Leboyer Loving Hands (Szerető kezek) című könyvében leírja, hogy hogyan masszírozzuk az ilyen korú babákat.41 Miután a gyermeked megtanul mászni, elképzelhető, hogy már nem akar hosszasan egy helyben feküdni. Azonban még ekkor is maszszírozhatod, cirógathatod, ha hagyja. Mindig is folytathatod az öleléseket, az összebújásokat. Nincs olyan gyerek, aki túl idős lenne az ölelgetéshez. Az embereknek egész életük során szükségük van érintésre és ölelésre. Akadnak olyanok, akik - nem bántó szándékkal, de - úgy érintik meg a kisbabát, amitől ő tehetetlennek érzi magát. Például megcsiklandozzák vagy játékosan megcsipkedik. Bár a babák sokszor felnevetnek ilyenkor, ám ez a nevetés valójában esetleg enyhe félelmet jelezhet. A legtöbb fiatal baba úgy reagál a csikizésre, hogy megfeszíti a testét, fészkelődik, felhúzza a lábait, és a karjaival kapálódzik, hogy a csiklandozó kezet ellökje. A gyöngéd szeretgetésre teljesen másképp reagálnak: az egész testük elernyed az örömtől.


35

Fontos, hogy odafigyeljünk a babák jelzéseire, hogy tudjuk, mi a megfelelő típusú érintés számukra. (A csiklandozásról az 5. fejezetben még szólok.) A tudatos érintés művészete nem könnyű feladat azoknak a felnőtteknek, akik a saját csecsemőkorukban nem részesültek elegendő fizikai kontaktusban. Nagyon kevés felnőtt kapott elegendő tudatos érintést csecsemőként. Esetleg hosszú időszakokra - emberi kontaktus nélkül - magadra hagytak, majd nyers, durva mozdulattal értek hozzád, szigorúan bántak veled, esetleg még szexuális visszaélést is átéltél. Ebben az esetben nehéznek találhatod, hogy testileg szeretettel és támogatóan viszonyulj a gyermekedhez, esetleg szorongást, sőt ellenérzést is érzel a gyermeked gyámoltalan, meztelen teste láttán. Ahhoz, hogy szeretettel tudd megérinteni a csecsemődet, fontos, hogy tudatába kerülj ezen érzéseidnek, és képes legyél kapcsolatot találni saját múltaddal. Számos kultúrában régen az anyák a születés után hónapokon keresztül szorosan bepólyálták a csecsemőjüket, hogy azok ne tudjanak mozogni. A pólyázást ma már szükségtelennek, sőt ártalmasnak tartják. Néhány újszülött azonban élvezi, ha szorosan betekerik egy takaróba, ami a pólyázás modernkori formája. A méhben, a terhesség vége felé, a babáknak ugyanis nincs túl sok helyük a mozgáshoz, és hozzászoknak ahhoz a nyomáshoz, amit a méh fala kifejt a testükre. A születést követően emiatt sok újszülött bepánikol, amikor a szabad tér szokatlan érzésével találja magát szembe. A jelek szerint a biztonság érzését kelti bennük a testükre gyakorolt nyomás, valamint végtagjaik mozgásának korlátozása. Néhány kutató azt észlelte, hogy - 2 és 5 napos életkor között - a bepólyázott (takaróba csavart) csecsemők szívverése a számukra stresszt jelentő inger hatására kevésbé gyorsult fel, mint a pólyázatlan csecsemőké.42 Vannak azonban olyan kisbabák is, akik nem szeretik, ha szorosan betekerik őket. Még az ezt eleinte kedvelő babák is idővel több mozgásszabadságra vágynak, A csecsemők számára fontos, hogy szabadon mozoghassanak, és fejleszthessék a motoros készségeiket. Azok a kisbabák, akiket akaratuk ellenére szorosan takaróba csavarnak, később esetleg fejlődési problémákat mutathatnak. Később bármilyen korlátozó szituáció, mint például beszíjazva ülni a repülőülésben, emlékeket hozhat elő a korai korlátozottságról, aminek hatására az illető bepánikol hat. Tehát a szoros betekerést csak addig szabad alkalmazni, amíg a babád el nem kezd ellenkezni. A pólyázás helyett azzal tudsz biztonságérzetet adni neki, ha szorosan magadhoz öleled. Ez egyúttal enyhe nyomást is gyakorol a testére. Megszületése előtt a magzat folytonos mozgást érzékel, hiszen az anya légzése - még alvása közben is - szelíden ringatja. A kisbabák ringatása ősi

36

A bölcs baba

módszer, aminek jótékony hatását kísérletekkel is igazolták, különösképpen a koraszülött babáknál. Vizsgálatok azt mutatták ki, hogy a szelíd ringatás jótékonyan hat a koraszülött csecsemők neuromuszkuláris (ideg- és izomrendszerének) fejlődésére, valamint segít a légzés szabályozásában.43 Az időre született csecsemők esetében is jótékony hatású bizonyos mennyiségű mozgásos ingerlés (amit „vesztibuláris stimulációnak" nevezünk).44 A ringatás, a hintáztatás, a táncolás, a hancúrozás és a levegőbe dobálás mind segítik a vesztibuláris stimulációt, és a babák általában valamenynyit nagyon élvezik. Az is előnyös a babák számára, ha lehetőségük adódik testüket a gravitációhoz igazítani, miközben különböző pozíciókban tartják őket. A kisbabák akkor veszik leginkább hasznát a vesztibuláris stimulációnak, amikor vidámak és éberek. Amikor sírnak, akkor általában másfajta figyelem válik a legnagyobb előnyükre (ahogy majd ezt a 2. fejezetben megtárgyaljuk). Születésük előtt a szívdobogás hangja folytonos inger a csecsemők számára, aminek a jelek szerint a születést követően is fontos szerep jut. Egy kísérletben a kutatók azt találták, hogy a mesterségesen keltett, percenkénti 72 szívdobogáshangot halló újszülöttek súlya gyorsabban gyarapodott, és kevesebbet sírtak, mint a kontrollcsoportba tartozó babák, akik nem hallottak szívdobogáshangot. Ha azonban a mesterségesen keltett szívdobogáshang frekvenciáját percenként 128-ra emelték, akkor az azt halló újszülöttek többet sírtak, mint a kontrollcsoport babái. A kutatás azt is kimutatta, hogy mind a jobb-, mind a balkezes anyák gyakrabban tartják a gyermeküket a bal oldalukon, mint a jobbon.45 Ezt valószínűleg azért teszik - bár nem feltétlenül tudatosan -, hogy a kisbabák jobban hallják az ő szívdobogásukat. Manapság a nyugati kultúrákban a csecsemők meglehetősen hosszú időt töltenek kiságyban, gyermekülésben vagy járókában. Ez nem elégíti ki kellőképpen az érintés, a mozgás és a szívdobogás hallása iránti igényüket. E szükségletek kielégítésének a legjobb módja, ha az idő nagy részében a karodban tartod őt, illetve magadon hordod. Akkor is, amikor ébren van, és akkor is, amikor alszik. Sokféle babahordozót lehet ma már kapni, amelynek segítségével kényelmesen magadra „kötheted" a babádat.

Hogyan beszéljek a csecsemőmhöz? Az érintés és a mozgás testi szükségletén kívül segít a csecsemőknek a körülöttük lévők látványának és hangjának megfigyelése is, hogy önmaguk és a világ tudatára ébredjenek. A csecsemőkre jótékony hatású, ha láthatják


37

szüleik örömteli arcát, és hallhatják az ő szeretetteljes hangjukat, még akkor is, ha kezdetben nem értik a szavak jelentését. Az emberi faj egyik legfontosabb képessége a beszédkészség, és a csecsemők veleszületett hajlamot mutatnak szociális interakcióra. Aktívan igyekeznek kölcsönös párbeszédbe vonni a szüleiket, a tekintetükkel, izgatott mozgásukkal, gőgicséléssel, majd - a hatodik-nyolcadik héttől - mosolygással is. Olyan vizsgálatokban, amikor arra kérték az anyákat, hogy ne reagáljanak ezekre a jelzésekre, a három hónapos csecsemők hamar feszültté váltak.46 Azokban a tradicionális, törzsi kultúrákban, ahol a csecsemők halálozási aránya rendkívül magas, a szülők nagyon keveset beszélnek a csecsemőkhöz. Ehelyett - minimális stimuláció mellett - igyekeznek a csecsemőket nyugodtan és jóllakottan tartani, amíg a csecsemőkor sérülékeny időszaka véget nem ér.47 Ezekben a kultúrákban az elsődleges prioritás: a csecsemők életben maradásának biztosítása. A nyugati kultúrákban - valószínűleg részben az alacsonyabb csecsemőhalálozási arány miatt - a szülők már az első percektől igyekeznek kommunikációt teremteni a babával: beszélnek hozzá, és reagálnak a szociális interakcióra való felhívására. A csecsemők már jóval azelőtt elkezdik érteni a nekik szóló beszédet, mielőtt szavakkal válaszolni tudnának. Eleinte azonban a hanglejtésed, a hangerőd és a beszéded ritmusa még fontosabb számukra, mint a konkrét szavaid. Az érzékeny ráhangolódás része az is, ha visszatükrözöd a kisbabád izgatottsági szintjét a mozdulataiddal és a hangoddal, és ha tiszteletben tartod az alacsonyabb szintű stimulációra való igényét, amikor abbahagyja a reagálást, vagy elfordítja a tekintetét. Az újszülöttek felismerik anyjuk hangját, és előnyben részesítik azt más női hangokhoz képest.45 Ez nem meglepő, hiszen a méhen belül is anyjuk hangját hallották. A férfiak és a nők is ösztönösen magasabb hangfekvést és egyszerűbb mondatokat használnak, amikor csecsemőhöz beszélnek, mint amikor idősebb gyerekhez vagy felnőtthöz. Valahogy maguktól tudják, hogy a csecsemők így jobban odafigyelnek. A kisbabád abból tanul a legtöbbet, ha egyszerű, és nyelvtanilag helyes mondatokat használsz. Például: „Éhes vagy?", „Hallod a zenét?", vagy „Szeretlek." Ha nem tudod, mit mondjál a kisbabádnak, beszélhetsz neki arról, amit éppen teszel. A pelenkázás, a fürdetés, az öltöztetés és az etetés mind olyan rutintevékenység, ami remek lehetőséget biztosít a szociális interakcióra. Rendkívül hasznos, ha elmagyarázod a csecsemődnek, hogy mi az, amit tenni készülsz. Ha ki kell cserélni a pelenkáját, mondhatod a következőt: „Itt az ideje, hogy kicseréljük a pelenkát. Ezért most szépen felveszlek. Jól van, vegyük le a

38

A bölcs baba

koszos pelust! Ki tudod húzni a ruhából a lábadat? Ó, úgy tűnik, kiütéseid lettek! Kenek egy kis nyugtató krémet a popsidra. Ettől talán jobban fogod érezni magadat. Tessék, itt a tiszta pelenka..." stb. Ezzel nemcsak a nyelvi fejlődésében segíted a kisbabádat, hanem tiszteletben tartott partnernek fogja érezni magát e gondozási rutintevékenységek közben, és így nagyobb valószínűséggel fog együttműködni veled. Énekelhetsz is a kisbabádnak, hiszen a stimulációnak az is fontos módja. Még ha nem is tartod magadat jó énekesnek, a gyereked várhatóan imádni fogja, ha énekelsz neki! Énekelj bármit, ami csak az eszedbe jut, szöveggel vagy szöveg nélkül! Azonkívül, hogy ez segít kötődést teremteni a csecsemőddel, és tudatni vele, hogy szereted, a zene segít neki ellazulni, és elnyomhat - esetleg ijesztő vagy számára már túlstimulációt jelentő - hangokat. Az is feltételezhető, hogy a zenei ritmus segíti a kisbabákat bizonyos kognitív készségek kifejlesztésében, amik a matematika tanulásához szükségesek. Bármit is mondasz vagy énekelsz a kisbabádnak, a lényeg, hogy hallja a hangodat. Ez az érzelmi és az intellektuális fejlődésében is segíteni fogja.

Kell-e aggódnom, hogy esetleg „elkényeztetem" a kisbabámat? Gyakran hallani manapság a csecsemő el kényeztetéséről, holott lehetetlenség elkényeztetni egy kisbabát. A szülők egy részét sikerrel győzték meg arról, hogy a kisbabáknak meg kell tanulniuk egyedül is meglenni, és ahhoz, hogy önállóvá váljanak, nem szabad velük túl engedékenyen bánni. A szülők attól félnek, hogy a túl sok szeretettől és ölelgetéstől a babák telhetetlenné válnak. Attól rettegnek, hogy a kisbabákból követelőző szörnyetegek lesznek, akik aztán egy perc nyugtot sem hagynak a szüleiknek. Ez az érvelés teljesen téves. A kisbabák csak annyit kérnek, amennyire szükségük van. Amikor a szükségletük kielégül, akkor elégedettek. Egy érdekes vizsgálat azt mutatta ki, hogy azok a csecsemők, akik életük első három hónapjában hosszú időt töltöttek anyjuk karjában, az első életévük végére meglehetősen önállóvá váltak. Örültek, ha ölbe vették őket, de azt se bánták, ha lerakták őket, és szívesen játszottak önállóan. Azonban azok a csecsemők, akiket az elején csak rövid időszakokra vettek ölbe, ambivalenciát mutattak az első év végére. A jelek szerint nem kedvelték annyira, ha ölbe vették őket, viszont ellenkeztek, ha lerakták őket, és nem szívesen játszottak önállóan.49 Ebből a tanulmányból egyértelműen az derült ki, hogy azok a csecsemők viselkedtek elkényeztetetten, akiket nem tartottak eleget ölben.


39

És hogyan reagáljunk, ha sír a baba? Gyermeknevelési „szakemberek" legtöbbször azt a tanácsot adták a szülőknek, hogy ne menjenek oda minden egyes alkalommal a csecsemőjükhöz, amikor az sír, mert akkor „elkényeztetett" és követelőző gyerekké válik. Sokan még ma is helytelennek vélik odamenéssel megerősíteni a sírós viselkedést, mert attól félnek, hogy a kisbabák ennek hatására egyre többet fognak sírni, hogy figyelmet kapjanak. Azt állítják, hogy ha nem veszel tudomást a sírásról, akkor a sírós viselkedés idővel csökken. Pontosan ez történik az intézeti csecsemőkkel is, akiknek a követeléseire sohasem reagálnak. Egy idő után valóban teljesen abbahagyják a sírást. Továbbá: rendkívül passzívvá válnak; a fejlődés legtöbb aspektusában fogyatékosságot mutatnak; és képtelenek egészséges kötődést kialakítani. Ők azoknak az emberi lényeknek a prototípusai, akik feladták.50 A családban felnevelt babáknál azt találták a kutatók, hogy azon anyák csecsemői, akik rögtön reagáltak a babáik jelzéseire, nem váltak nyűgössé és követelőzővé, és nem lettek passzívak. Igényeik kommunikálására ezek a babák - a sírás mellett - már korán más módokat fejlesztettek ki.51 Számos indok magyarázza, hogy miért rendkívül fontos hamar kielégíteni a babák igényeit, amikor sírnak. Az életük első pár évében véleményt formálnak önmagukról, másokról és általában a világról. Az a kisbaba, akinek a sírásáról nem vesznek tudomást, arra a következtetésre juthat, hogy a világ kiszámíthatatlan, és hogy nem várhatja el, hogy mások kielégítsék a szükségleteit. Esetleg úgy nő fel, hogy teljesen sohasem lesz képes megbízni senkiben. Azt is tanulhatja ebből, hogy nincs elég hatalma ahhoz, hogy eldönthesse, mi történjen vele, aminek eredményeként később tehetetlennek és gyámoltalannak érzi magát, valamint értéktelennek, lényegtelennek és szeretetre méltatlannak. Ezzel szemben: ha valaki mindig reagál a sírására, akkor mély bizalmat, valamint az erő és az önbecsülés érzését fogja kifejleszteni. A kisbabák nem próbálják manipulálni a szüleiket, és nincs elképzelésük hatalmi harcokról. Annyit tudnak, hogy valamire szükségük van, és hogy amikor sírnak, akkor vagy jön valaki, vagy nem. Amikor a kisbabák sírására nem reagálnak, akkor ők képtelenek arra, hogy valaki más szemszögéből lássák a helyzetet. Nem gondolják ilyenkor azt, hogy: „A mamám nagyon szeret, csak most fáradtnak érzi magát." Nem. Ők kizárólag a saját szempontjukból képesek értelmezni a szituációt, és csak önmagukra vonatkozóan tudnak következtetéseket levonni: „nem vagyok fontos", „semmi hatalmam sincs", „senki sem szeret". Tehát ha nem veszünk tudomást a kisbaba sírásáról, akkor önmagával kapcsolatban téves információt adunk neki, amire aztán az egész jövőbeli szemléletmódja épül.

40

A bölcs baba

Egyes szülök - azon igyekezetükben, hogy megkíméljék a csecsemőjüket a frusztrációtól és az erőfeszítéstől - megpróbálják kitalálni és előre kielégíteni kisbabájuk feltételezett szükségleteit. Megetetik, mielőtt megéhezne; megfordítják, mielőtt ő bármi jelét mutatná annak, hogy kényelmetlenül feküdne; játékokat nyomnak a kezébe, mielőtt ő nyúlna értük. Igaz ugyan, hogy az ilyen babák ritkán válnak frusztrálttá, ám nem kapnak lehetőséget arra, hogy megtapasztalják: hatni képesek. Nem fognak könnyen kapcsolatot találni a saját tevékenységük és a külvilág eseményei között. Amit legjobban úgy tanulnak meg, ha megtapasztalják, hogy vannak olyan emberek, akik reagálnak a szükségleteikre, miután azokat ők kimutatták. Amikor a szülők nagyon érzékennyé válnak a kisbabájuk jelzéseire, és testükhöz közel tartják őket, akkor a kisbabák sokszor nem is sírással jelzik a szükségleteiket. Megtanulnak mocorgással és nyögdécseléssel kommunikálni, ahogy azt a következő példa is illusztrálja: Csecsemőkorában a fiam mózeskosárban aludt, és az éjszakai etetéshez rendszerint a sírása ébresztett fel. Amikor öt évvel később megszületett a lányom, ő kezdettől fogva mellettem aludt, velem közeli testi kontaktusban, és az éjszakai etetésért sohasem sírt. Éjjelente szelíd és buzgó nyögdécselésével ébresztett fel. Éreztem, hogy fészkelődik és a mellem után kutat. Megtanulta, hogy a buzgó, nyögdécselő hangok meghozzák számára, amit akar. Ez a napközben is így volt. Nem előztem meg a szükségleteit, de nem is vártam meg, amíg elkezd sírni. Elképzelhető, hogy egy aktuális szükséglet - pl. éhség okozta evés iránti vágy - kielégítéséért történő sírás olyankor következik be, amikor a kisbaba finomabb jelzéseire nem érkezik válasz. Ilyenkor a sírás már a frusztrációt, a türelmetlenséget és a kényelmetlenségérzést jelzi, mert a baba egyre intenzívebben érzi a hiányt. Fontos azonban tudni, hogy a sírás nem mindig jelez azonnali szükségletet, ami a szülők számára zavarba ejtő tény lehet. A kisbabák arra is használják a sírást, hogy a segítségével szabaduljanak meg a bennük felgyülemlett stressztől, főleg a nap végén. De bármi is legyen a sírás oka, nem fogod elkényeztetni a babádat azzal, ha ilyenkor felveszed, mert amire neki szüksége van, az: a gyors reagálásod és a figyelmed. (A sírásról még sok szó esik a 2. fejezetben.)


41

És mi van az én szükségleteimmel? A kisbabákat nem kell egyfolytában kézben tartani vagy megérinteni, de tetemes mennyiségű érintésre és figyelemre van szükségük, különösképpen az első félévben. Sok anya és apa nem akar annyi odafigyelő gondozást és szeretetet nyújtani a kisbabájának, mint amire annak szüksége lenne. Ennek több oka is lehet. Neheztelésed egyik lehetséges oka: a csecsemőd nagyobb mértékben gátol a munkádban, a megszokott életviteledben és emberi kapcsolataidban, mint amire számítottál. A másik lehetséges ok: a szülés körülményei miatt nem volt lehetőséged megfelelő kötődést kialakítani az újszülötteddel. A gyerekkel kapcsolatos megannyi teendődnek köszönhető fáradtságod és kialvatlanságod is okozhatja, hogy képtelen vagy annyi figyelmet szentelni a babádnak, amennyire szüksége lenne. Depresszió vagy szorongás is kiválthatja ugyanezt. A legjelentősebb oka azonban valószínűleg az, hogy a legtöbben nem kaptunk elegendő szerető odafigyelést, amikor mi voltunk csecsemők. A kisbabánknak folyamatosan történő adás rendkívül nehézzé tud válni, mert sokunk valójában még mindig vágyakozik arra a szerető szülői gondoskodásra, amiben nem volt részünk. Ez természetesen nem a mi hibánk. Épp ezért minden szülőnek hasznára válhat, ha felismeri a saját, régi, közelségre és figyelemre vonatkozó, kielégítetlen igényét. Ha azt gyanítod, hogy gyermeked gondozása felébreszt benned néhány, annak idején kielégítetlenül hagyott szükségletet, akkor megpróbálkozhatsz a következő gyakorlattal. Vedd a karodba a babádat, és próbálj tudatára ébredni bármilyen érzelemnek, ami útjában áll a teljes boldogságnak és szeretetnek. Ez lehet pl. neheztelés, düh, szorongás, gyász vagy bűntudat. (Hasznos lehet, ha jelen van egy másik felnőtt is, aki támaszt nyújt és meghallgat.) Leírom a saját tapasztalatomat: A kisfiam születésekor erős kötődést éreztem iránta, és természetesen fizikailag közel akartam lenni hozzá, átölelni és megérinteni. Ám, amikor ezt tettem, mindig elárasztott valami hatalmas szomorúság. Két, korban hozzám közeli testvérem van. Én vagyok a három gyerek közül a legfiatalabb. Kiskoromban nagyon keveset tartottak ölben, ritkán érintettek meg. A szomorúságot, amit kisbabámat karomban tartva éreztem, valójában a saját, csecsemőkori, ölelés iránti - beteljesületlen - vágyam okozta. De eltökéltem, hogy nem fogok úgy bánni a kisbabámmal, ahogy annak idején velem bántak. Úgyhogy a karomban tartottam, bár időnként zokogásban törtem ki, amikor elöntött az iránta érzett, mélységes szeretet.

42

A bölcs baba

A másik dolog, ami nehézzé teheti a szülői gondoskodást, hogy sok szülő nem kap elegendő segítséget. A kisbabáról való gondoskodás rendkívüli igénybevételt jelentő feladat, és nem lehet egyetlen embertől elvárni, hogy napi 24 órában minőségi, figyelmes ellátást biztosítson egy csecsemőnek. A vágyad, hogy néha a kisbabádtól távol is lehess, nem jelenti azt, hogy rossz szülő lennél. A nőktől sokszor elvárják, hogy ők legyenek kisbabáiknak az egyedüli gondozói. Ez hatalmas terhet ró a mamára, mert egy kisbaba ellátása végtelenül igénybe vevő feladat. Ha túlterheltnek vagy kimerültnek érzed magad, fontos módot találnod arra, hogy kissé föllélegezhess. A segítség azonban nem feltétlenül jelenti, hogy távol kell kerülnöd a babádtól. Lehet, hogy a gond részben az, hogy elszigetelve érzed magad más felnőttek társaságától, Ezért értékes segítségi forma, ha valaki veled van, és segít neked, miközben te a kisbabádat gondozod. Fontos emlékezni arra, hogy mi, emberek társasági lények vagyunk, hiszen fejlődésünk során családi törzsekben éltünk, ahol a nők sohasem voltak magukra hagyva a csecsemőjükkel. Ha nincs a közeledben a családod, baráti társaság vagy szomszéd, akkor valószínűleg hasznodra válhat valamilyen közösségi program, mint például egy játszócsoport, vagy egy kezdő szülőkből szerveződött baráti kör. Ha az otthonodtól távol dolgozol, megviselhet, hogy szeretnél sok időt tölteni a kisbabáddal, de közben magadra is időt akarsz fordítani. Erre nincs egyszerű megoldás, de ne habozz annyi segítséget és támaszt kérni, amenynyire csak szükséged van! Próbáld meg elkerülni, hogy „szuper"mama (vagy -papa) akarj lenni! Nem kell tökéletesnek lenned. Továbbá: tisztázd magadban a fontossági sorrendet! Valóban egy otthonon kívüli munka az, amire most szükséged van? Vagy esetleg várhat a dolog egy-két évet, amikor a gyermeked már nagyobb lesz?

GYAKORLATOK SZÜLÉS ELŐTTI GYAKORLATOK Vizsgáld meg a gyermekkorodat! 1. Mesélj el mindent, amit csak tudsz arról, amikor a mamád téged hordott a hasában, illetve a születésedről! Hogyan érzel azzal kapcsolatban, ahogy születtél?


43

2. Milyen emlékeid vannak az orvosokkal, a kórházzal és a testi fájdalommal kapcsolatban? Mutasd ki a kisbabáddal kapcsolatos érzelmeidet! 1. Hogyan érzel azzal kapcsolatban, ahogy a gyermeked megfogant? 2. Milyen érzéseid vannak a még meg nem született gyermekeddel kapcsolatban? (Gyengédség, aggodalom, neheztelés, szeretet stb.?) Ha bármilyen negatív érzést találsz, beszélj róla valakivel, vagy írd ki magadból! (Tehát ne a kisbabádra irányítsd őket!) Simogasd a hasadat, és próbáld meg magad elé képzelni a még meg nem született gyermekedet! Beszélj hozzá, és fogadd őt szeretettel az életedbe! Viseld gondját magadnak! 1. Mindennap tegyél legalább egy olyan dolgot, amivel kényezteted magadat, és amitől ellazulsz! Például elmehetsz egy masszázsra, sétálhatsz a természetben, meditálhatsz, vehetsz egy lazító fürdőt. 2. Ha bármi miatt feszültnek éreznéd magad vagy szorongsz, találj valakit, aki veled van, amíg te beszélsz, sírsz vagy kitalálsz valamit, amivel csökkentheted a stresszt az életedben! SZÜLÉS UTÁNI GYAKORLATOK Vizsgáld meg a gyerekkorodat! 1. Van-e olyan emléked kisgyermekkorodból, hogy valaki szeretettel a karjában tartott? Eleget tartottak-e kézben? Kitől vártad volna el, hogy többet tartson a karjában? 2. Emlékeztet-e valakire a kisbabád a múltadból? (Például fiatalabb testvérre; saját magadra, amikor még csecsemő voltál; a mamádra; a papádra; egy nagyszülőre; vagy a párod családjából valakire.) Miben hasonlít a kisbabád erre a személyre? Miben különbözik tőle? Milyen elvárásokat okoz benned ez a hasonlóság a kisbabád személyiségét vagy a vele való kapcsolatodat illetően?

44

A bölcs baba

Fejezd ki a kisbabáddal kapcsolatos érzelmeidet! 1. Mesélj el minden részletet a kisbabád születésével kapcsolatban, amire csak emlékszel! Tölts külön időt bármilyen emlékkel, ami fájdalmas vagy ijesztő volt, illetve amitől dühösnek vagy tehetetlennek érezted magadat! Milyen érzések élnek benned a kisbabáddal kapcsolatban a szülés élményének tükrében (például bűntudat, harag, neheztelés, aggodalom)? 2. Általánosságban milyen érzéseid vannak a kisbabád iránt (szeretet, neheztelés, aggodalom, közömbösség stb,)? Mi okozza a legnagyobb elégedettséget a kisbabáddal kapcsolatban? Mi okozza a legnagyobb elégedetlenséget? Mit érzel a következő gondozási tevékenységek alatt: kézben tartás, etetés, pelenkázás, fürdetés, öltöztetés, vetkőztetés? Viseld gondját magadnak! t. Hogyan érzed magad a kisbabád születése óta (kimerültnek, depressziósnak, megmámorosodottnak, békésnek stb.)? Beszélj az érzéseidről valakinek, aki támogat és odafigyel rád, vagy írd le őket egy naplóba! Engedd meg, hogy időnként kisírd magad! Ha esetleg mély depressziót éreznél, mindenképpen szerezz szakértői segítséget! 2. Igyekezz kellő mennyiségű segítséget és támogatást szerezni másoktól! Ha szükségét érzed, hogy kis időre a kisbabádtól távol kerülj, kérj ehhez segítséget! De ha annak látnád nagyobb hasznát, ha valaki segítene a bevásárlásban, a főzésben, a takarításban vagy a mosásban, akkor se félj segítséget kérni, hiszen így több minőségi, nyugodt időt tölthetsz a kisbabáddal.

45

2. FEJEZET

SÍRÁS: ENGEDD MEG, HOGY A BABÁD KIENGEDJE A FESZÜLTSÉGET! Miért sír a kisbabám olyankor is, amikor már minden szükségletét kielégítettem? A nyugati kultúrákban a csecsemők az első három hónapban átlagosan napi két órát sírnak, minden látható ok nélkül. A sírás mennyisége tipikusan hathetes korban tetőzik, és gyakoribb az esti órákban. Az első három hónap után az átlagos sírásidő körülbelül napi egy óra az első életévben, bár a sírás mennyiségében minden korosztályban jelentős egyéni különbségek figyelhetők meg.1 Ezek a csecsemőkori sírásadatok nagyjából egyetemesek. Antropológusok ugyanezt a jelenséget figyelték meg Afrikában a !Kung csecsemőknél - vadászó-gyűjtögető kultúrában bár összességében a csecsemők ott kevesebbet sírtak 2 Egy indiai kisvárosban élő csecsemők vizsgálat szerint ugyananynyit sírnak, mint a londoni csecsemők, szintén hathetes kori tetőzéssel.3 Ezek a megfigyelések különösen érdekesek, ha figyelembe vesszük a tényt, hogy a sírásra adott anyai reakciók nagyon különbözőek a nyugati és az egyéb kultúrákban. Akadnak kisbabák, akik napi két óránál is többet sírnak. Egy angliai felmérésben az anyák 29%-a azt tapasztalta, hogy a csecsemője az első három hónapban 24 órán belül három óránál is többet sírt. Az anyák 20%-át nyugtalanította a csecsemőjük sírása, és 21 %-uk fordult a sírás miatt egészségügyi szakemberhez.4 Általában a „hasfájós" kifejezést használják azokra a kisbabákra, akik az első három hónapban nagyon sokat sírnak. Ezt így definiálják: ingerlékenység, nyűgösség vagy sírás napi három óránál hosszabb ideig, s hetente legalább három napon.5 A nyugati kultúrákban a hathetes kisbabák 20-25%-a felel meg ennek a kritériumnak, és akik sokat sírnak hathetesen, ők öt hónapos korukban is az átlagnál többet sírnak.6 A csecsemők nagyfokú sírásának hagyományos magyarázatai elsősorban a lehetséges élettani okokra koncentrálnak. A leggyakoribb magyarázat sze-

46

A bölcs baba

rint ezek a kisbabák azért sírnak, mert a még éretlen emésztőrendszerük miatt fáj a hasuk. A „három hónapos hasfájás" kifejezést az első három hónapban előforduló, a kifejletlen emésztőrendszer okozta, nagymértékű sírósság leírására szokták használni. Csakhogy a kutatók a legtöbb sírós kisbabánál nem tudtak béltraktusbeli elváltozást kimutatni.7 Ráadásul ezek a babák - a több órás sírásuk ellenére - legtöbbször szépen gyarapodnak8, ami szokatlan egy állítólag csak részben működőképes emésztőrendszer esetén. Az is ellene szól a hasfájás teóriának, hogy nem minden baba hagyja abba a sírást három hónapos kora után. Márpedig igen valószínűtlen, hogy az emésztőrendszer még kilenc hónapos korban is éretlen lenne, holott e korban is sok csecsemő naponta több, mint egy órát sír. A sírósság tehát nem fogható az éretlen emésztőrendszerre. Egy másik elmélet szerint a csecsemők sírása mögött megbújó „hasfájósságot" a tej egyik összetevőjével kapcsolatos allergiás reakció okozná. Amikor a csecsemőket már cumisüvegből etetik, a tehéntej fehérjéjével szemben kialakult allergia gondolata joggal merül fel. Ezt a lehetőséget valóban számításba kell venni, ha sokat sír a baba. Ha a tehéntejről úgynevezett hypoallergén tejre tértek át, néhány „hasfájós" csecsemő valóban kevesebb sírt.9 Néhány anya arról számolt be, hogy az anyatejjel etetett kisbabájuk kevesebbet sír, ha a mama bizonyos ételeket nem fogyaszt. A leggyakrabban említett ilyen ételek: tehéntej, koffein, alkohol, tojás, diófélék, citrusgyümölcsök, hüvelyes zöldségek, hagyma, brokkoli, eper, szőlő és búza. Ha a kisbabád sokat sír, először mutasd meg a gyerekorvosnak, hogy ki lehessen zárni a tejallergiát, illetve bármilyen egyéb egészségügyi probléma lehetőségét! Ha az orvosi vizsgálatok nem jeleznek testi problémát, és még szoptatsz, akkor megpróbálhatsz kiiktatni az étrendedből bizonyos ételeket. Ha ezt követően kevesebbet sír a kisbabád, attól még ne vedd biztosra, hogy az adott étel okozta a sok sírást! Csak akkor vond meg magadtól a szóban forgó ételt, ha azt újra az étrendedbe iktatva ismét síróssá válik a gyerek! Emlékezz: két hónapos kor után a legtöbb csecsemő kevesebbet sír, és ez független attól, hogy mit teszel. A sírás élettani elméletein kívül létezik egy pszichoszociális teória is. Ennek támogatói szerint a csecsemők sírósságának oka az anya szeretetének vagy önbizalmának a hiánya, illetve aggodalmaskodása vagy ellenségessége. Bár a kutatók az 1950-es években összefüggést mutattak az anya önbizalomhiánya és a csecsemő sírásának mennyisége között10, azonban sokkal valószínűbb, hogy az anya önbizalomhiánya és aggódása már a kisbaba sírósságának a következménye, s nem annak oka, ahogy azt későbbi kutatások is alátámasz-

SÍRÁS: ENGEDD MEG, HOGY A BABÁD KIENGEDJE A FESZÜLTSÉGET!

47

tani látszanak.11 Londoni kutatók azt találták, hogy kitűnő anyai gondoskodás mellett is gyakran előfordul, hogy élete első hónapjaiban a baba nagyon sokat sír. A legtöbb esetben a sírósságot tehát nem az elégtelen szülői gondoskodás okozza.12 Ha azonban a sírósság e hagyományos magyarázatai nem kielégítőek, akkor vajon miért sírnak az egészséges kisbabák? Sokakat megtéveszt a csecsemőkori sírósság, mert azt feltételezik, hogy a sírást minden esetben valamilyen kialakult szükséglet vagy kellemetlenség okozza. Ez a feltételezés azonban nem helytálló. A sírás fontos stresszoldó mechanizmus is; valamilyen átélt trauma vagy a felgyülemlett stressz okozta feszültség levezetése. Éppen ezért fontos megkülönböztetni a csecsemőkori sírás két különböző funkcióját. Az elsődleges funkció az azonnali szükségletek és kényelmetlenségek kommunikálása, ami megköveteli a gondozói közbenjárást, mint például etetést, ölbe vételt, pelenkacserét, a testhelyzet megváltoztatását vagy egy plusz takaró ráhelyezését. A sírás másodlagos funkciója a stressz oldása. A csecsemők néha olyankor is hosszan sírnak, amikor csupán azt igénylik, hogy karba vegyék és szeressék őket. Ilyenkor a sírással a felgyülemlett feszültségüket vezetik le, s az segít nekik ellazulni. Brazelton a következő szavakkal támasztja alá ezt az elméletet: „A sírós időszakok ciklikussága és a csecsemő 'eltökéltsége' arra, hogy kisírja magát, számomra azt bizonyítja, hogy ilyenkor a sírás a csecsemő belső szükségletét fejezi ki, illetve így vezeti le a feszültséget."13 A biokémikus William Frey az emberi könny kémiai összetevőit tanulmányozva abban bizonyos hormonokat és neuro-transzmittereket talált (főleg ACTH-t és a katekolaminokat). Ezek az anyagok fontos szerepet játszanak a stresszreakcióban, ugyanis felkészítik a testet, hogy fizikailag megvédje magát a lehetséges veszélytől, Miután a stresszt okozó esemény véget ér, ezek a vegyi anyagok immár indokolatlan feszültségben és felkészültségben tartják a testet. Frey azt feltételezi, hogy a könnyek révén a test igyekszik megszabadulni ezektől a vegyületektől, hogy a kémiai egyensúlyunk - a homeosztázisunk - helyreálljon.14 A sírás ideje alatt a csecsemők szívverése felgyorsul. A jelenséget közelebbről megvizsgálva a kutatók azonban azt találták, hogy egy ijesztő eseményt - például egy maszkot viselő idegen hirtelen felbukkanását - követően először a kisbabák szívverése felgyorsul, s csak azt követően fakadnak sírva. Eszerint először az élettani vészreakció történik meg, majd azt követi a sírás.15 A kutatók felnőtteknél is megmérték a sírás kapcsán észlelhető élettani változásokat. Azt találták, hogy sírás hatására nagyobb mértékben csökken a vérnyomás, a pulzusszám és a testhőmérséklet, mint azonos időtartamú,

48

A bölcs baba

erőteljes testmozgást követően. Az agyhullámok is nagyobb szinkronicitást mutattak sírás után, ami szintén ellazult állapotra utal.16 Ezekből a kutatásokból az a következtetés vonható le, hogy a sírás csökkenti a feszültséget. A csecsemők ugyan születésüktől kezdve sírnak, pár hetes korukig viszont nem hullatnak könnyeket. Sírás közben azonban eléggé verejtékeznek, és nagy mennyiségű energiát adnak le. Egy jó sírást követően a babák legtöbbször nagyon ellazultnak és elégedettnek tűnnek. A stressz levezetését célzó sírás valószínűleg legalább olyan fontos az egészséges fejlődésben, mint az evés, az alvás vagy a kézben eltöltött idő. Egy anya, akivel interjút készítettem, a következő szavakkal jellemezte kisbabája sírását: Az első két hónapban nagyon sokat sírt. Minden este - kb. 6-7 óra körül - elkezdett sírni, és 1-3 órán át megállás nélkül sírt. Szorosan behunyta a szemét, ökölbe szorította a kezét, és nagyon erősen sírt, mintegy fél óráig. Ezt követően kinyitotta a szemét, körülhordta a tekintetét, felnézett, majd újra szorosan behunyta a szemét, és ismét intenzíven sírt és sírt és sírt. Egy idő múlva újra abbahagyta, körülnézett, majd újra viszszatért a síráshoz. A sírás idején nem érdekelte az étel. Ilyenkor csak sírt, vagy szopott és sírt, de a sírás dominált. Azt figyeltük meg, hogy a sírásos periódusok után nagyon nyugodttá vált. Ilyenkor kiengedte az ökölbe szorított kezét, és a szemei ellazultak. Vagy nagyon éber, de egyben nyugodt és ellazult lett, vagy egyszerűen csak elaludt. A sírásokat követően mély változás jeleit láttuk rajta. Igen valószínűtlen, hogy az evolúció évmilliókat töltött volna el egy teljesen hiábavaló és céltalan folyamat tökéletesítésével. Bár a sírás feltehetően jelzőrendszerként alakult ki, ami közel tartja az anyát, s ezáltal elegendő melegséget, védelmet és élelmet biztosít, ám az anya karjában tartott, jóllakott csecsemő folytatódó sírásának már más a célja. Frey hangsúlyozza, hogy az emberi test egyetlen váladékürítése sem céltalan. A vizelés, a székelés, a kilégzés és a verejtékezés egyaránt valamilyen hasznos célt szolgál. Miért lenne ez másképp a könnyek esetén? A sírás nem létezne - a stresszre és a traumára adott reakcióként ha nem szolgálná jóllétünket és életben maradásunkat.17


49

A CSECSEMŐK SÍRÁSÁNAK KÉT OKA 1. Kommunikáció. A csecsemőnek szüksége van valamire: • karba vételre, • ételre, • stimulációra vagy egyéb dologra. A szülő szerepe: próbálj meg eleget tenni a kisbaba szükségletének, olyan precízen és gyorsan, ahogy csak lehet! 2. Gyógyulás. A csecsemőt stressz érte: • testi fájdalom, • érzelmi fájdalom. A szülő szerepe: szüntesd meg a fájdalom okát, csökkentsd a stresszt, tartsd a babádat szeretettel a karodban, és engedd, hogy tovább sírjon!

Milyen típusú stressz okozza a kisbabák sírását? Sokan úgy gondolunk a csecsemőkorra, mint az élet stresszmentes időszakára. Ez azonban távol áll a valóságtól. Gyámoltalanságuk és tapasztalatlanságuk miatt a kisbabák rendkívül érzékenyek, sérülékenyek és könnyen stresszhelyzetbe kerülhetnek, még a legjobb szülői bánásmód mellett is. A kutatók a nyálban található kortizol mennyiségét használják a csecsemőknél a stressz-szint mérésére. Stresszes események idején az agyalapi mirigy sok ACTH {adrenocorticotrop} hormont választ ki. Ez ingerli a mellékvesekérget, ami ennek hatására elkezd egy másik hormont, kortizolt kiválasztani. A kortizol fontos szerepet játszik abban, hogy a test mozgósítsa az energiakészleteit, hogy ezáltal megbirkózhasson a stresszes vagy fenyegető eseményekkel. Csecsemőkben a kortizolszint születéskor és közvetlenül a születést követő időszakban magas. Ezt követően a kortizolszint fokozatosan csökken, körülbelül nyolc hónapos korig. Azt követően - a napi ingadozást leszámítva - már meglehetősen stabil.18 Ez azt jelenti, hogy a csecsemők számára igen nagy stressz a megszületés, ám az idő múlásával a stressz-szintjük fokozatosan csökken.

A bölcs baba

50

A STRESSZ OKAI A CSECSEMŐKNÉL: • • • • • • •

prenatális (a születést megelőző) stressz, születési trauma, ki nem elégített szükségletek, túlingerlés, fejlődési frusztráció, testi fájdalom, ijesztő események (pl. hangos zajok, a szülőktől való szeparáció, szülői stressz).

A magas stressz-szint segít megérteni, hogy miért is sír a legtöbb kisbaba, sokszor bármilyen látható ok nélkül. A kutatók (a kortizolszint mérésével) azt találták, hogy maga a sírás nem vált ki stresszreakciót a csecsemőben, más tényezők - pl. orvosi beavatkozás, az anyától való szeparáció - azonban igen.19 A sírás a stressznek a következménye, s nem annak oka! Ezért nem a sírás megfékezése a cél, hanem hogy módot találjunk a stressz megelőzésére, és ezáltal csökkentsük a baba sírásszükségletét. Csecsemőkorban alapvetően hétféle, sírást okozó stresszel számolhatunk. Ezek: 1. prenatális (a születést megelőző) stressz, 2. a születési trauma, 3. ki nem elégített szükségletek, 4. túlingerlés, 5. fejlődési frusztráció, 6. testi fájdalom és 7. egyéb ijesztő élmények.

A prenatális stressz és a születési trauma Ahogy azt az első fejezetben is megemlítettem, a kutatók azt találták, hogy a csecsemők sírásának összidőtartama arányos az anya terhesség alatt átélt stresszének a mennyiségével. A vizsgálatok azt mutatják, hogy azok az újszülöttek, akiknek az anyja a terhesség alatt aggódó vagy depressziós volt, többet sírtak, mint azon anyák újszülöttei, akik nem voltak nyugtalanok vagy depressziósak.20 Egy felmérésben a nagyon sírós újszülöttek mamáinak csaknem 50%-a mondta azt, hogy a terhessége idején jelentős mértékű stressz érte. Például: szegénység, gyakori veszekedés a férjjel, haldokló szülő ellátásának terhe, abortusz vállalására irányuló rábeszélés, vagy a kisbaba miatti túlzott aggodalom. Azok az anyák, akiknek az újszülöttje kevesebbet sírt, nem számoltak be arról, hogy terhességük idején szokatlan mértékű stressz érte volna őket.21


51

A sírásmennyiség a születési traumával is korrelál (statisztikai összefüggést mutat). Azok a babák, akiknek az anyja nehéz szülést élt át, általában többet sírtak, mint azok, akiknek az anyja viszonylag könnyű szülésről számolt be. Egy felmérésből az derült ki, hogy a legtöbbet síró csecsemők mamái közül sok szorult a szülés közben műszeres orvosi beavatkozásra, illetve sok érezte magát a szülés közben kiszolgáltatottnak.22 Más vizsgálatok azt mutatták, hogy azok a csecsemők, akiknek a születésénél komplikáció adódott, három hónapos korukban többet sírtak, és az első 14 hónapban többször ébredtek fel éjszakánként sírva, mint a szövődménymentes születéssel világra jött babák.23 Traumatikus terhességet, illetve szülést követően a sok sírás a csecsemőknél biológiai stresszlevezető mechanizmusként értelmezhető. Lehetőséget biztosít arra, hogy testük kemikáliatöbblete kiürüljön - a verejtékkel, majd idővel a könnyekkel -, illetve arra, hogy az energiatöbbletük levezetődjön, s a sírás után így mélyen ellazulhassanak. Ha a születési trauma súlyos volt, akkor a kisbaba esetleg hónapokon keresztül, mindennap hosszan sír, mire a trauma teljesen feloldódik és a homeosztázis helyreáll. Egy anya elmesélte nekem, hogy miként segített fiának megszabadulni a születési traumától: A fiam minden egyes napnak egy szakában sokat sírt, holott semmilyen egészségügyi problémája nem volt. Négy hónapos korában egyik reggel a szokásos teendőimet végeztem. Fiam minden szükségletét kielégítettem: kényelmes ruhában volt, éppen megetettem, megbüfiztettem és a karomban tartottam. Ekkor elkezdett nyűgösködni, majd sírni. Leültem vele a szőnyegre az ablak előtt, ahonnan besütött a nap. Úgy tartottam, hogy lássa az arcomat. Rámosolyogtam és bólogattam, jelezve, hogy jó, ha kisírja magát. Pár perc múlva a sírása fokozatosan csökkenni kezdett. A születési traumájára gondoltam, és finoman a fejére helyeztem a kezemet; oda, ahol a fém vákuumszívó egy dudort, sőt sebet okozott. (Ami a születést követően pár hét alatt begyógyult.) Amint az ujjaimat a fejéhez érintettem, újra kitört belőle a sírás. Sírásának ez az „apály-dagályszerű" hullámzása 4-5-ször zajlott le, s összesen mintegy 45 percig tartott. Eközben mély kapcsolatot éreztem vele, és én is sírtam. Örömömben és bánatomban. Ezt követően mély álomba szenderült, majd kb. egy óra múlva felébredt, és hihetetlenül élénk és vidám lett a nap hátralevő részében. Ettől a naptól kezdve a sírásos epizódok jelentősen megrövidültek.

52

A bölcs baba

Ki nem elégített szükségletek A csecsemőkor időszakában a stressz második forrása: a ki nem elégített szükségletek. Különösképpen az érintésre és kézbe vételre irányuló szükségletet illetően, ahogy arról az első fejezetben már szóltam. Minél több időt töltenek karban a kisbabák, annál kevesebbet sírnak. Egy vizsgálatban a kutatók arra kérték az anyákat, hogy a megszokottnál napi két órával többet hordozzák a kisbabájukat. A másik csoportot (a kontrollcsoportot) pedig arra kérték, hogy napi két órában biztosítsanak a babáknak vizuális stimulációt. Az első csoportba tartozó anyák (hathetes) csecsemői ezt követően napi egy órával kevesebbet sírtak, mint a kontrollcsoport tagjainak babái.24 Ha egy csecsemő nem kapott elegendő érintést, nem töltött elég időt karban, akkor feltehetően sírással kell megszabadulnia attól az érzelmi fájdalomtól, amit a korai, ki nem elégített szükségletei okoztak. Ez össze tudja zavarni a szülőket, mert ezek a babák gyakran akkor is folytatják a sírást, ha már fölvették őket. Néhány szülő úgy értelmezi ezt, hogy agyerek nem akarja, hogy felvegyék. Ez valószínűleg tévedés. Azt javaslom, hogy minél többször tartsd a babádat a karodban, még akkor is, ha folytatja a sírást! A testi közelség ugyanis érzelmi biztonságot nyújt a babáknak, ami pedig lehetőséget ad a gyógyulásukra. Azok a csecsemők, akiket nevelőotthonból vagy árvaházból fogadtak örökbe, gyakran szenvednek korai deprivációtól (megvonástól), valamint a többszörös szeparáció okozta traumától. Ezeknél a babáknál gyakoriak a hosszú sírásos periódusok, miután befogadta őket egy szerető család. Bár ez nehéz a befogadó szülők számára, általában mégis többnyire azt jelzi, hogy a baba kellőképpen biztonságban érzi magát a gyógyulási folyamat megkezdéséhez.

Túlingerlés A csecsemőkre mindennap hatalmas mennyiségű olyan új inger zúdul, ami számukra semmit vagy csak keveset jelent. Bő száz éve egy pszichológus, William James, a következőképp írta le az újszülött világát: „A csecsemő, akit egyszerre rohamoz meg a szeme, a füle, az orra, a bőre és a bele, egy hatalmas, virágzó, zümmögő zűrzavarként tapasztalja meg a világot."25 Az újszülött igyekszik eligazodni ebben az élményzivatarban, de amikor az nem sikerül, könnyen túlterheltté válik és kiborul. Túlingerlés akkor történik, amikor a csecsemő nem talál értelmes kapcsolatot az új információ és az ismerős élmények között, s - szerény tapasztalata miatt - az őt érő információ zöme ilyen. A baba optimális fejlődéséhez kulcsfontosságú a megfelelő ingerlés, ám több ingerlés nem feltétlenül jelent jobb ingerlést. A koraszülött, valamint a születésük előtt stresszt átélt és a természetükből adódóan érzékenyebb


53

csecsemők szenzitívebbek (érzékenyebbek) a túl ingerlésre, ami több sírást okozhat. A koraszülött csecsemőkkel kapcsolatos kutatások azt derítették ki, hogy az a stimuláció, ami hasonlít a méhbeli élményekre (finom ringatás és a szívverés hangja), a legjótékonyabb hatású; viszont az a stimuláció, ami nagyban különbözik a méhben tapasztaltaktól (erős hangok és éles fények), a leginkább túlingerlő hatású.26 Ez feltehetőn az időre született babákra vonatkozóan is igaz. (Erről az első fejezetben is esett szó.) Dr. Brazelton azt figyelte meg, hogy a csecsemő általában azt követően vált nyűgössé, amikor aktív erőfeszítést tett arra, hogy éber és reakcióképes állapotot tartson fenn. „Az aktív nyűgösség periódusára tekinthetünk úgy, mint egyrészt a túlingerlés levezetésére, másrészt a homeosztázis* felé irányuló visszarendeződésre."27 Vizsgálatok azt jelzik, hogy a túlingerlés visszafogásának hatására a csecsemők sírása is csökken.28 Több hagyományos kultúrában a szülés után - sokszor heteken át - az anya az újszülöttjével egy csöndes, sötét helyen marad, s eközben a többi nő gondoskodik róla. Ez az időszak segít megvédeni az újszülöttet a túlingerléstől, az anya számára pedig lehetőséget teremt az újszülöttjével való kötődésének kialakítására, amíg felépül a szülésből. Szerencsés lenne, ha a nyugati kultúrában is hasonló lehetőséget tudnánk teremteni az újszülöttnek, hogy megvédjük a túlingerléstől. Ha a kisbabád sokat sír, azt ajánlom, minimalizáld az őt érő ingermenynyiséget! Gyakori, hogy a csecsemők többet nyűgösködnek és sírnak egy számukra stimuláló nap végén, mint egy otthon töltött, csöndes nap után. De még az otthon töltött idő is lehet túlstimuláló az újszülött számára: a tévé, a rádió, a telefon, az ajtócsengő, a vécé, a mosógép és a porszívó hangjával, ami mind hozzáadódik a környezetében tartózkodó, nagyobb gyerekek és felnőttek hangjához. Ha kénytelen vagy a csecsemődet magaddal vinni egy számára stimuláló helyre - pl. vendégségbe vagy ünnepségre úgy csökkentheted a túlingerlés hatását, ha közel tartod a testedhez, mert így ismerős illatokkal és hangokkal találkozik. Körülbelül hat hónapos korig legjobb elhalasztani az utazásokat és más nagy változásokat, főleg akkor, ha gyakran sír a baba. Ez persze nem mindig lehetséges. Fontos azonban tudni, hogy a sok új tapasztalatnak milyen érzelmi hatása lehet a kisbabára, és konstatálni, hogy ekkor ez okozza nála a több sírást. Minél idősebb a csecsemőd, annál kisebb a túlingerlés veszélye. (Az ingerlésről bővebben az 5, fejezetben esik szó.) * Az élő szervezetnek a változó külső és belső körülményekhez való alkalmazkodó képessége, amellyel önmaguk viszonylagos biológiai állandóságát biztosítják.

54

A bölcs baba

Fejlődési frusztráció Egy másik fontos stresszforrás a csecsemőknél az a frusztráció, amit a gyámoltalanságuk és az inkompetenciájuk (hozzá nem értésük) miatt átélnek. Az emberi természet része, hogy vágyunk a kompetenciára és az önellátás képességére. Azonban már akkor vágyunk elsajátítani egy új készséget, amikor annak megtanulására még nem vagyunk képesek. Ez a szándék és képesség közti távolság a babák számára folyamatos frusztrációforrás. A három hónapos baba esetleg már meg akarja fogni a játékát, ám ahhoz még nem tudja eléggé koordinálni a kar- és a kézmozdulatait. Emiatt nem jár sikerrel, s ezért hetekig nagyon frusztrált lesz. A hat hónapos baba esetleg már mászni akar, de még nem jött rá, hogy miként mozgassa a lábait és karjait ahhoz, hogy előrelökje magát. Egy 18 hónapos kisgyerek attól válhat frusztrálttá, hogy szavakkal akarja megértetni magát. Megpróbálhatod minimalizálni - valamennyire - a kisbabád frusztrációját például azzal, hogy amikor az érte nyúlást és a megfogást gyakorolja, akkor himbálózó játékok helyett rögzített játékokat biztosítasz a számára. Teljesen azonban nem kímélheted meg a frusztrációtól, mivel az a fejlődés elkerülhetetlen része, A frusztrációérzés fokozatosan épül fel, majd dühként vezetődik le, periodikus sírásrohamban, dühöngésben, rugdosódásban és csapkodásban. Ezek a „hisztizés" csecsemőkori megfelelői. íme, egy példa: Egy reggel a héthetes fiam éppen befejezte a szopást, majd 20 percen keresztül figyelt és próbált a kezével eltalálni egy madzagon himbálódzó játékot. A játék persze ide-oda lengett, és emiatt újra meg újra kicsit megütötte őt. Ezt követően a kicsim elkezdett nyöszörögni, majd sírni. A karomba vettem, ahol 20 percig sírt, rugdalózott és kapálózott, majd elaludt. Szerintem a frusztrációját fejezte ki így, amit azért érzett, mert nem tudta eltalálni a játékot. Érdekes megfigyelni, hogy egy-egy új készség elsajátítását - pl. a hasra fordulást vagy a mászást - gyakran hevesebb sírásos időszak előzi meg.29 Sok szülő tapasztalja, hogy a kisbabája a frusztráció jeleit mutatja, és sokat sír az alatt a pár hét alatt, amíg hevesen küzd valamilyen új készség elsajátításáért, s amikor végre sikerrel jár, sokkal vidámabbá válik. (Ezzel a témával bővebben foglalkozom az 5. fejezetben.)


55

Testi fájdalom A sírás jelezhet betegséget vagy testi fájdalmat is. Ha aggódsz a babád egészségéért, kérd ki a gyerekorvos véleményét! Néha azonban nehéz megállapítani, hogy a sírást fizikai fájdalom, érzelmi stressz vagy a kettő kombinációja okozza. Korábban kifejtettem, hogy a hasfájás teóriáját túl gyakran használják olyan esetek megmagyarázására, amikor a sírásnak nincs látható oka. Az viszont megtörténhet, hogy a stressz okoz hasi kényelmetlenségérzést, mivel a baba feszültté válik, a stresszhormonok pedig gátolhatják az emésztést. Ilyenkor bármi hasznos lehet, ami segít a babát ellazítani, és természetesen nem árthat, ha megpróbálkozunk a testhelyzetének a megváltoztatásával, meleg vizes palackkal, etetéssel vagy egy gyöngéd masszázzsal. Ha azonban azt gyanítod, hogy a gond hátterében érzelmi stressz húzódhat meg - pl. esetleg prenatális (születés előtti) vagy születési trauma akkor az ilyen típusú testi kényelmetlenségérzések tartós megszüntetésére valószínűleg a sírás lesz a leghatékonyabb gyógymód. Tartsd a babádat a karodban, és engedd, hogy addig sírjon az ölelésedben, ameddig csak szükségét érzi! Három hónapos kor után a legtöbben a fogzás számlájára írják, ha sír a baba. Szerintem a fogzást is - a hasfájáshoz hasonlóan - indokolatlanul sokszor használják a sírás megmagyarázására. A szülők - érthetően - valamilyen testi fájdalommal kapcsolatos magyarázatot keresnek, ha nincs elég információjuk az érzelmi stressz lehetséges okairól. A fogzás sok babában ugyan valóban kellemetlen érzést vált ki, ami nyafogáshoz és nyűgösséghez vezet, ám nem valószínű, hogy egy órán keresztül a fogzás miatt sír, vigasztalhatatlanul. Testi fájdalmat, illetve kényelmetlenség érzetet más is okozhat. Például hőség, hideg, kiütések, fizikai sérülés vagy betegség. Ha a sírás okaként testi fájdalmat, illetve kényelmetlenségérzést gyanítasz, akkor természetesen tegyél azért, hogy a babád jobban érezze magát! A sok síráshoz hasonlóan a testi kellemetlenségérzet is általában ragaszkodóbb viselkedést - pl. csimpaszkodást - eredményez. Ezért, amikor beteg, vagy amikor fáj valamije, akkor addig tartsd a babádat a karodban, ameddig csak akarja! Arról is tudj, hogy a testi fájdalmat mindig érzelmi fájdalom is kíséri, mert a fájdalom megijeszti és összezavarja a kicsit. Az ilyen érzelem okozta sírás néha tovább tarthat, mint maga a tényleges testi fájdalom.

56

A bölcs baba

Ijesztő események Egy szülő betegsége vagy halála még a nagyon fiatal csecsemőkben is rémületet, zavarodottságot, félelmet és szomorúságot válthat ki. Az egy napnál tovább tartó szeparáció (elválás) is hasonló érzelmekhez vezethet. Még a rövid ideig tartó szeparáció is megrázó élmény lehet, főleg hat hónapos kor után, amikorra a baba már szoros kötődést alakított ki az elsődleges gondozójával. A kutatók azt találták, hogy azoknak a kilenc hónapos csecsemőknek a nyálában, akiket az anyjuk fél órára ismeretlen helyen hagyott, egy hűvös viselkedésű gondozóval, megnőtt a kortizolszint, ami stresszreakcióra utal.30 A kisbabák nagyon érzékenyek a körülöttük levő emberek hangulatára. A nyugodt, otthoni környezetben fejlődnek a legjobban, ahol a felnőttek jobbára vidámak és fogékonyak a baba jelzéseire. Amikor a szülők depressziósak, nyugtalanok, dühösek, s a saját gondjaikba merülnek, akkor a babák még az esetben is nyugtalanná és stresszessé válhatnak, ha nem bántalmazzák és nem hanyagolják el őket. Ahogy arra az első fejezetben utaltam: a csecsemők nagyon gyorsan kiborulnak, ha az anyjuk depressziót szimulál, és nem reagál az ő szociális interakcióra való felhívásaikra.31 Német kutatók azt találták, hogy a csecsemők gyakrabban sírtak kiugróan sokat ott, ahol házassági probléma dúlt, illetve ahol az anya súlyos pszichológiai gondokkal küszködött.32 Még ha nem is ezek a tényezők okozzák a sírást, bármilyen szülői stresszhelyzet súlyosbodik, ha a házban egy síró csecsemő jelenik meg, s a szituáció további rémületet okoz a babának. Tehát ördögi kör alakulhat ki, ami egyre több sírást generál. Éppen ezért fontos, hogy a saját érzelmi egészségedre is ügyelj, s hogy segítséget szerezz, mert így tudod jó formában tartani magadat és a családodat. Még a jobbára stresszmentes otthonokban is számos apró, a babát kiborító hatású dolog történhet. A csecsemők különböző temperamentummal születnek, s ettől is függ, hogy egy-egy stresszes eseményre miként reagálnak. Akadnak az átlagnál érzékenyebb babák, akik teljesen kiborulnak pl. hangos zajtól, a megszokottól eltérő napi menetrendtől, a legkisebb változástól, újdonságtól. Ha a kisbabád nagyon érzékeny, igyekezz bejósolható napirendet kialakítani, gyöngéd átmenetekkel, békés környezetben! A félelem és a stressz egyéb lehetséges forrásai: ha rákiabálnak a babára; ha kinevetik; ha figyelmeztetés nélkül fölkapják; ha tárgyként vagy játék babaként bánnak vele; vagy ha nem vesznek róla tudomást. A kisbabáknak olyan gondozókra van szükségük, akik szeretik őket, gyöngédek, és érzékenyen rájuk hangolódnak. A kisbabák feltehetően akkor is szorongást és frusztrációt élnek át, valahányszor az akaratuk ellenére rájuk kényszerítenek


57

valamit, illetve, amikor megakadályozzák őket abban, amit tenni szeretnének. A büntetés minden formája ijesztő és stresszkeltő (valamint szükségtelen). A könyv következő fejezetei tanácsokat adnak, hogy miként bánj úgy a babáddal, hogy közben ne kelts benne fölöslegesen szorongást. Íme egy példa egy apró, ám ijesztő eseményre, ami a csecsemő mindennapjaiban előfordulhat. Az anya és a baba „gügyögős játékot" játszik, tehát szerető hangokat kiadva kommunikálnak egymással. A baba megérinti a mamája arcát. Váratlanul megszólal a telefon. A mama hirtelen lerakja a babát, hogy felvegye a telefont. Az anyai figyelem hirtelen megvonása felzaklatja és összezavarja a kisbabát. Van olyan gyerek, aki egy ilyen szituációban rögtön sírva fakad, más babák esetleg csak később sírnak. Amikor az anya visszatér a telefonálásból, várhatóan egy nyűgös babát fog találni a nyugodt és elégedett baba helyett. A kisbabák rendkívül érzékenyek és sérülékenyek. Ha tudatában vagy a különféle lehetséges stresszforrásoknak, könnyebben tudod alacsonyan tartani kisbabád stressz-szintjét, ami csökkenti a sírásszükségletét.

Mit tegyek, ha sír a kisbabám? Ha a babád egyszer csak nagyon sokat kezd sírni, vagy ha másképp sír, mint ahogy szokott, az - még láz hiánya esetén is - komoly egészségügyi problémát jelezhet.33 Éles hangú sírás a központi idegrendszert érintő rendellenességre vagy betegségre utalhat.34 Ilyen esetekben tehát fontos orvoshoz vinni a csecsemőt. Ha azonban a kisbabád egészséges, és a sírása a szokványos „hasfájós" sírás, akkor először azt ellenőrizd, hogy szüksége van-e valamire! (A könyv egy későbbi részében elmondom, miként állapíthatod meg, hogy azért sír a babád, mert valamire szüksége van, vagy csak azért, hogy kisírhassa magát.) Ha megbizonyosodtál arról, hogy nincs sürgősen kielégítendő szükséglete, egészségügyi problémája, fizikai fájdalma vagy kellemetlenségérzése, és ennek ellenére tovább sír, akkor feltételezheted, hogy a sírásával korábbi fájdalmakkal kapcsolatos feszültséget vezet le. Könnyű leírni, hogy mi jelenti ekkor számára a legnagyobb segítséget, ám azt megtenni már nehezebb. Ilyenkor az a legjobb, ha mellette maradsz, s nem hagyod őt egyedül sírni. Ezért fontos, hogy a síró kisbabádat tartsd a karjaidban - bármilyen hosszan is sír -, és kommunikáld felé a szeretetedet, empátiádat és bátorításodat!

58

A bölcs baba

Egy anya elmesélte nekem, hogy hogyan tanulta meg sírni hagyni a babáját, miközben szerető figyelmet nyújtott neki: Eleinte megpróbáltam olyant tenni, amitől jobban érzi magát. Tehát igyekeztem megfékezni a sírását. Például körbe sétáltam vele. De semmi sem segített. Aztán egyik este átjött a barátnőm, s a kisfiam éppen hosszan sírt. A barátnőm a karjaiba vette, és csak tartotta. Nagyon nyugodtan bánt a kisfiammal. Csak ült, tartotta az Ölében, s közben azt mondta neki: „Jól van. Nagyon jól csinálod." Ezután a sírás után a fiam rendkívül nyugodttá vált, így rájöttem, hogy a sírás valójában a hasznára vált. Ezért aztán elkezdtük hagyni, hogy sírjon. Csak tartottuk, és hagytuk, hogy sírjon, ameddig csak szükségét érezte. Így ment ez minden este. Ez a hozzáállás nem keverendő össze azzal az elképzeléssel, miszerint helyes hagyni, hogy a „baba kisírja magát". Ez utóbbi kifejezés ugyanis azt jelenti, hogy sírás közben a szülőknek nem kell figyelmet fordítani a babára. Három oka is van, hogy miért nem helyes a kisbabákat egyedül hagyni sírni. Az első: igénylik az érintést, az ölbe vételt (ahogy azt az első fejezetben már megemlítettem). Lehet, hogy épp ennek hiánya miatt sírnak. Hogy erről van-e szó, azt csak úgy derítheted ki, hogy ölbe veszed a gyereket. Lehet, hogy ekkor abbahagyja a sírást. Ez estben sikeresen és gyorsan kielégítetted a szükségletét. Ha folytatja a sírást, akkor az azt jelzi, hogy nem csak azért sírt, hogy a karodba vedd. De továbbra is a karodban tarthatod, miközben megpróbálsz rájönni, hogy mire is lehet szüksége. S ha arra jutsz, hogy csak azért sír, hogy megszabaduljon a feszültségtől, akkor ebben támaszt nyújthatsz neki. A második ok, ami miatt fontos kézben tartani a síró csecsemőt: a hatékony feszültségkiengedéshez egy másik emberi lény közelsége szükségesnek tűnik. A mély gyógyulás folyamatához ez érzelmi biztonságot nyújt. A harmadik ok: a babáknak tudniuk kell, hogy mindig szeretik és elfogadják őket, függetlenül attól, hogy éppen hogy érzik magukat, vagy mit tesznek. Ez mindenképpen a legjobb módja annak, hogy feltétel nélküli szeretetet nyújts a babádnak. Ha rendszeresen figyelmen kívül hagyod a gyermeked sírását, akkor esetleg azzal a gondolattal nő fel, hogy csak akkor méltó a szeretetre, ha vidám. Emiatt aztán megtanulhatja elfojtani a fájdalmas érzéseit, csakhogy elfogadják és szeressék. A kisbabákkal éreztetni kell, hogy a szomorúság vagy a harag nem rombolhatja szét a szülővel való szoros kapcsolatát. Ennek legjobb módja, ha a síró kisbabádat a karodban tartod. Ám sohasem haraggal, nehezteléssel vagy büntetőleg!


59

Attól kezdve, hogy a csecsemőd már jól tud mászni, nem szükséges minden alkalommal felvenni, amikor sír. (Hacsak nincs épp a kiságyban vagy a járókában.) Éreztesd vele, hogy figyelsz rá, és hogy készen állsz felvenni őt, ha arra lenne szüksége. Megtörténhet ekkor, hogy - számodra meglepő módon - inkább a padlón marad, és úgy sír. Vagy megteheted, hogy odamész hozzá, és érintéseddel, figyelmeddel és szavaiddal bátorítod. (Például: „itt vagyok", „figyellek". Vagy: „Látom, hogy szomorú vagy, itt maradok veled, amíg sírsz.") Ha nagyobb korában azt akarja, hogy a sírásakor vedd fel, a karjaidban esetleg úgy tesz, mintha el akarna onnan menekülni. Számodra ez összezavaró hatású lehet. Ez esetben azt javaslom: engedd, hadd menjen, és figyeld meg, mit csinál! Ha vidámnak és elégedettnek látod tőled távol, akkor valószínűleg végzett a sírással, és nem akar már a karodban lenni. Ha azonban visszajön, és rád kapaszkodik, miközben folytatja a nyafogást vagy sírást, akkor megpróbálhatod újra felvenni (feltételezve, hogy már ellenőriztél minden más lehetséges szükségletet). Utóbbi esetben - amikor úgy tűnik, hogy el akar tőled menni, de aztán mégis visszatér - lehet, hogy sírás közben valami nagyobb erő ellen akar küzdeni. A nagyobb erő ellen való küzdés néha szükséges a stressz levezetéséhez. Ez a fajta fizikai erőfeszítés társulhat a kisbabád azon igyekezetéhez, hogy feldolgozza a prenatális (születés előtti) vagy a születési trauma érzelmi hatásait, amikor is csupán minimális helye adódott a mozgáshoz. A felgyülemlett frusztráció kiengedéséhez is társulhat ez a viselkedés. Vagy lehet, hogy az irántad érzett dühtől próbál így megszabadulni. Bármi is legyen haragjának az oka, a kisbabádnak tudnia kell, hogy ettől őt még nem fogod elutasítani. Szelíden ellentarthatsz a babád talpának, hogy legyen mitől elrúgnia magát. Illetve tarthatod őt szeretettel, de határozottan, hogy számára mintegy biztonságos „konténert" nyújts, amiben sírhat és dühönghet. Néha több energiába kerül megfékezni egy kisbaba sírását, mint annak teret engedni. A következő példa ezt illusztrálja. Továbbá azt is, hogy a babák már korán képesek megtanulni az akaratukkal ki- és bekapcsolni a sírásukat. Amikor a fiam nyolc hónapos volt, egy barátunkhoz mentünk látogatóba. Ottlétünk alatt elkezdett belém kapaszkodni, nyűgösködni és fészkelődni. Tudtam, hogy nem éhes, ezért arra gondoltam, hogy esetleg sírnia kell. Elnézést kértem a társaságtól, s átvittem fiamat a másik szobába. Ott átöleltem, és azt mondtam neki: „Jól van, most már sírhatsz." Azonnal

60

A bölcs baba

elkezdett zokogni, és 20 percen át intenzíven sírt. Amikor abbahagyta, visszatértünk a másik szobába, ahol a látogatás hátralevő részében csöndesen és elégedetten játszott. Milyen előnyökkel jár, ha a kisbabánk a karunkban sír? Számos előnye van annak, ha a síró babát a karunkban tarjuk. Az egyik azonnal jelentkező előny: sokkal könnyebb együtt élni az olyan gyerekkel, aki így vezeti le a stresszt. Az ilyen babák a sírások között általában nyugodtak, vidámak, éberek, és keveset nyűgösködnek. Éjszakánként is hosszabb ideig alszanak. Valójában ez a hozzáállás - ha nem hagyjuk, hogy egyedül „sírja ki magát" - az egyik legjobb módszer ahhoz, hogy a baba a teljes éjszakát átaludja. (Erről még lesz szó a 4. fejezetben.) Csecsemőkorban a stressz sírással történő oldása megelőzi a későbbi, a korai trauma okozta pszichológiai problémák kifejlődését. A pszichológusok egyre világosabban látják a korai trauma kulcsszerepét későbbi mentális problémák - depresszió, szorongás, fóbiák, erőszak, kötődési problémák, hiperaktivitás és az autizmus néhány fajtája - kialakulásában. Bár kimutatható korreláció a születési komplikációk, illetve a későbbi érzelmi és viselkedési problémákra való hajlam között (ahogy arról az 1. fejezetben már szó esett), a felmérésben részt vevőknek csecsemőkorukban valószínűleg nem adatott meg, hogy szabadon sírhassanak egy együtt érző ember karjában. Ha lett volna erre lehetőségük, akkor már nem találnánk korrelációt. Természetesen nem azt állítom, hogy a születési traumát elszenvedett gyerekednek később szükségszerűen súlyos érzelmi problémái lesznek, ha kisbabakorában nem sírt eleget. (Soha sincs túl késő elkezdeni - sírással - a gyógyulást.) Azt azonban mondom, hogy a gyereked élete sokkal vidámabb és kielégítőbb lesz, ha a korai traumákból - a lehető leghamarabb - ki tud gyógyulni. Csecsemőkorban a sírás természetes és spontán gyógyító mechanizmusa még könnyen elérhető, mert még nem fojtódott el. Jelentős traumatikus eseményt követően a gyerekek (és a felnőttek is) néha az úgynevezett „poszttraumatikus stressz szindrómától"* szenvednek. Tehát bármilyen esemény, ami az eredeti traumával valamilyen módon rokon, náluk intenzív stresszreakciót válthat ki. Ez gyakran rémálmok, fóbiák és pánikrohamok formájában jelentkezik. Ha azonban a gyerek eleget sírhat a traumatikus eseményt követően, akkor sokkal kisebb az ilyen későbbi *A szervezet összetett reakciója, ami traumatikus események után lép fel.


61

problémák előfordulásának a valószínűsége. A jelek szerint a sírás azt az energiát használja fel, amit a test a trauma idején a „harcolj vagy menekülj" stresszreakcióra szánt. Emellett a sírás azt is lehetővé teszi, hogy a test - a könnyek révén - megszabaduljon a felgyülemlett stresszhormonoktól. Tehát a sírás valószínűleg „meggyőzi" az agyat arról, hogy a veszélyt sikerült legyőzni, s ez lehetőséget teremt a gyereknek az ellazulásra. Még a mérsékelten ijesztő események is okozhatnak későbbi utóhatásokat. Például, ha egy ugató kutya megijeszt egy hintázó kisgyereket, akkor később esetleg elkezd félni a hintától, mert az agya azt az ugató kutyával összekapcsolja. Ha védelmet és bátorítást kap, és rögtön kisírhatja magát, miután a kutya megijesztette, akkor kisebb az esélye, hogy később félni fog a hintától. Felnőttként mi is sokszor túl tudunk reagálni olyan szituációkat, amik pedig teljesen veszélytelenek és ártalmatlanok. Azért reagáljuk túl, mert azok - valamilyen módon - emlékeztetnek a múltunkból egy fájdalmas eseményre. Valójában a legtöbb dolog, ami felnőttként felzaklat minket, visszavezethető valamilyen korai traumára. Én például fiatal felnőttként rendkívül erős szorongást éreztem a kórházakban, mert ötéves koromban traumatikus élményt éltem át a kórházzal kapcsolatban. Az történt ugyanis, hogy betegség miatt két hétre - családtagjaimtól elszakítva - kórházba kellett feküdnöm. Nem kevés pszichoterápia után - melynek során a korai kórházi élményeimmel kapcsolatban kisírtam magam - értem el oda, hogy végre pánik nélkül tudtam belépni egy kórházba. Sokféle terápia létezik, ami segíteni tud a felnőttnek, hogy újraélje ilyenolyan korai élményét, és kiengedje az azzal kapcsolatban felgyülemlett érzelmeit. Enélkül ezek az érzelmek - különböző események hatására - újra és újra előjönnek. Soha sincs túl késő kigyógyulni egy korai traumából. Azonban sokkal kellemesebb lenne az életünk, és sokkal kevesebb terápiára lenne szükségünk, ha még kiskorunkban megengedték volna nekünk, hogy ezeket a fájdalmas érzelmeket kiengedjük magunkból. Egy másik hosszú távú előnye, ha hagyjuk, hogy a kisbaba a sírásával kigyógyuljon a korai traumáiból, hogy ennek hatására már sokkal több figyelemmel és lényegesen élénkebben fog tanulni. Ugyanis, ha a gyerekben sok a felhalmozódott stressz, akkor nem tud világosan gondolkozni, új dolgokat megtanulni. Ha a gyerekek testében tartósan magas a stresszhormonok szintje, akkor feszültek és ingerlékenyek, s képtelenek hosszan egy dologra koncentrálni. Egy felmérésben 4000 hétéves gyereket vizsgáltak meg, s azt találták, hogy a legmagasabb stressz-szintű gyerekek IQ-ja volt a legalacsonyabb.35

62

A bölcs baba

A jelek szerint ebben a kortizol - az egyik stresszhormon - a főbűnös. (Erről már szóltam az 1. fejezetben,) A kutatók azt találták, hogy a kétéves romániai árvák kortizolszintje kétszer olyan magas volt, mint az ugyanannyi idős amerikai gyerekeké; és a legmagasabb kortizolszintű gyerekek mutatták a legalacsonyabb szociális, mozgás- és nyelvi készségszintet.36 A kortizol úgy hat a tanulási képességekre, hogy rongálja az agy hippokampusznak nevezett részét. Traumatizált emberek vizsgálatakor az átlagosnál kisebb hippokampuszt találtak.37 Valószínű, hogy a sírás - a könnyel - segít megszabadulni az ACTH-többlettől, s ezzel csökkenti a kortizolszintet azoknál, akikben (stressz miatt) az túl magas. (Emlékezz: az ACTH stimulálja a kortizol termelését!) Ha a traumatizált kisbabák eleget sírhatnak, az segít megelőzni a magas kortizolszint okozta agykárosodást, és ezáltal növeli a tanulási képességet. A saját tapasztalatom és a szülőkkel végzett munkám alapján azt mondhatom, hogy azok a kisbabák, akiknek megengedik, hogy - igényük szerint - szabadon sírjanak (miközben valaki fogja őket), rendkívül okosak és élénkek, gyorsan tanulnak, és hosszabb ideig tudnak figyelni. Rendkívül „tudatos" babákká válnak. A sírás nem csupán lélektanilag, de testileg is előnyös. Ha ugyanis megengeded a babádnak, hogy szabadon sírjon (a karodban), akkor kifejleszti azt a szokást, hogy szükség esetén sír, ahelyett, hogy az érzéseit elfojtaná. Ez az egészséges szokása gyermekkorának későbbi szakaszában és felnőttkorában is megmarad, és segíteni fogja a stresszekből való kigyógyulását. Ez pedig előmozdítja, hogy egészségesebb maradjon, hiszen a felhalmozódó stressz számtalan betegség kialakulásában játszik kulcsszerepet. A gyomorfekély, a szív- és érrendszeri betegségek, a magas vérnyomás, az érelmeszesedés, a felnőttkori cukorbetegség, a rák és a csontritkulás mind olyan kórkép, melyek kialakulásában a stressz - legalább részben - közrejátszik. Ráadásul a tartósan magas kortizolszint gyengíti az immunrendszert, ami védtelenebbé tesz a gyulladásokkal, allergiákkal és egyéb, az immunreakcióval kapcsolatos betegségekkel szemben. A férfiak hajlamosabbak a stresszel kapcsolatos betegségekre, mint a nők. A férfiak kevesebbet sírnak, mint a nők. Dr. William Frey - aki az emberi könny biokémiai analízisét végezte - felveti, hogy a férfiak kevesebb sírása lehet az egyik oka, hogy hajlamosabbak a stresszel kapcsolatos betegségekre, s hogy átlagosan rövidebb ideig élnek, mint a nők.38 A sírás jótékony hatásaival kapcsolatos további bizonyítékok a pszichológiailag súlyosan sérült gyerekek klinikai adataiból származnak. A sírás szá-


63

mos olyan terápia kulcseleme, amelyekkel autista gyerekeket és kötődési rendellenességektől szenvedő gyerekeket kezelnek. Sok autista gyereknél két terápia bizonyult sikeresnek: a holdingterápia (ami erőstartás-terápia néven is ismert) és a viselkedéses terápia. Érdekes, hogy mindkét módszer sok sírást tartalmaz. A holdingterápiában az anya megfogja az autista gyerekét, és folyamatosan a szemébe néz, miközben a gyerek kiabál és dühöng.39 A viselkedéses terápiában - folyamatos felszólításokkal - igyekszik elérni, hogy a gyerek hajtson végre valamilyen feladatot. Szükség esetén ennek érdekében még a kezét is megfogja és irányítja.40 A gyerek gyakran erősen ellenáll, miközben sír és dühöng, néha akár heteken át, mire végül elkezd eleget tenni a kérésnek.41 A viselkedésterapeuták nem tekintik terápiás tényezőnek a sírást, pedig módszerük sikeressége valószínűleg nagymértékben a sírásnak tulajdonítható. Ha az autizmus kialakulásában szerepet játszik a korai trauma, akkor az említett terápiák várhatóan eredményt hoznak. Ám azokban az esetekben, amikor az autizmus biológiai eredetű (hibás gének, agysérülés, illetve egyéb biológiai tényezők esetén) a sírás valószínűleg nem bizonyul annyira hatásos gyógymódnak. Azoknál a gyerekeknél, akik - a szülő betegsége, elhanyagolás vagy bántalmazás következtében - a szüleikkel való kötődésben szakadást éltek meg, kötődési rendellenesség fejlődik ki. Ezek a gyerekek képtelenek megbízni a nevelőszüleikben, illetve kötődést kialakítani velük, és hajlamosak az erőszakra, a hazudozásra és a lopásra. Sokan „lelkiismeret nélküli" gyerekekként jellemzik őket. A holdingterápia (ami intenzív dühöngéssel és sírással jár) sok ilyen gyereknél sikeresnek bizonyult az agresszió, a szorongás, a depresszió és a bűnözői viselkedés csökkentésében.42 Ezen elmélet támogatói szerint ezek a gyerekek az ölelésből azt tanulják meg, hogy a közelségnek nem kell mindig fájdalommal járnia. Ez hasznos tanulásmódosító élmény az olyan gyerekek számára, akik szülői bántalmazás áldozataivá váltak. Az ilyenkor jelentkező sírás valószínűleg alapvető komponense a terápiának, mert a gyerekek számára lehetővé teszi, hogy úgy engedjék ki magukból a trauma okozta stresszt, hogy közben nem élnek meg elutasítást. Ha a síró kisbabádat a karodban tartod, és megengeded neki, hogy addig sírjon, ameddig csak szükségét érzi, akkor ezzel segítesz neki még csecsemőkorában kigyógyulni a korai stresszből és traumákból. Ez testileg és érzelmileg is egészségesebbé teszi, és növeli a tanulási képességét.

64

A bölcs baba

Hogyan tanulják meg a kisbabák elfojtani a sírást? A legtöbb, szülőknek íródott könyv helytelenül azt állítja, hogy minden sírásfajta valami aktuális szükségletre vagy kellemetlenségre utal; és olyan módszereket sorol fel, amelyekkel megállítható a sírás. Ezt a kisbaba vigasztalásának vagy megnyugtatásának nevezzük. Ez általában valamilyen mozgatással vagy hanggal történik, illetve azzal, hogy a kisbaba szájába teszünk valamit. Javasolt módszer, pl. a ringatás, a paskolgatás, a hintáztatás, a babával való sétálás, az etetés, cumi vagy cumisüveg adása, éneklés, csitító hang hallatása (cs-ss, cs-ss) vagy valamilyen játékkal, illetve képpel történő figyelemelterelés. Olyan könyv is akad, amelyik még azt is javasolja, hogy szükség esetén tegyük a gyereket a bekapcsolt centrifuga tetejére, hogy a folyamatos zúgás és zötyögés megnyugtassa. Amikor ezek a módszerek is csődöt mondanak, néhány szülő - tehetetlenségében - magára hagyja a babát, hogy az „kisírja magát". Akad olyan szülő is, aki kétségbeesésében és frusztráltságában megüti vagy megrázza a gyereket. (A rázás nagyon veszélyes tud lenni!) E módszerek egyike sem hasznos a sírást igénylő babának, mert így csak azt tanulja meg, hogy miként tartsa magában az érzéseit, ahelyett, hogy kiengedné azokat. A módszerek ugyan néha hatnak, s átmenetileg valóban megállítják a sírást. Emiatt aztán a szülő újra és újra alkalmazza őket, ha a kicsije ismét sírni kezd, ami elkerülhetetlenül meg is történik. Ha egy babánál rendszeresen használják ezeket a sírást elnyomó módszereket, akkor azokra rászokik, és azt tanulja meg, hogy az emberek nem tudják elviselni és elfogadni az ő érzelmeit. Én a „kontrollminta" kifejezést használom az olyan viselkedés leírására, ami elfojtja a sírást. Például egy anya úgy értelmezheti a kisbabája sírását, mint a cumizásra való szükségletet, és ezért a cumit benyomja a gyerek szájába. Ha ezt gyakran megteszi, akkor a kisbabája elkezdi követelni a cumit, valahányszor zaklatott, rémült, túlstimulált, szomorú, mérges vagy összezavarodott. A gyerek azt tanulja meg, hogy amikor sírnia kell, akkor őt senki sem akarja meghallgatni, s így függővé válik a cumitól, hogy el tudja fojtani a sírását. Egy másik kontrollminta eredhet abból, ha például az apuka a baba nyűgösségét álmosság jeleként értelmezi, holott az valójában sírásszükséglet. Így ahelyett, hogy a karjába venné és megengedné, hogy sírjon, beteszi a kiságyba, és kimegy a szobából. A figyelem megvonására a kicsi reakcióként, pl, azzal nyugtatja meg magát, hogy a takaró csücskét szorongatja, vagy elkezdi szopni a hüvelykujját. Ha ez rendszeresen megtörténik, akkor a baba számára

SÍRÁS: ENGEDD MEG, HOGY A BABÁD KIENGEDJE A FESZÜLTSÉGET! 65

kontrollmintává válik, és valahányszor sírnia kell, ugyanazt a takarót akarja majd fogni, illetve az ujját szopni. Az olyan tárgyat, mint amilyen a speciális takaró is, „biztonsági tárgynak" vagy „átmeneti tárgynak" szokták nevezni az irodalomban. Néhány szakértő szerint jó jel, ha a kisbaba megtanulja „megnyugtatni" magát a speciális takaróval vagy cumival, illetve a hüvelykujja szopogatásával. Én ezzel nem értek egyet. Véleményem szerint ezek a viselkedési formák az érzelmek elzárásának és a sírásszükséglet elfojtásának az eszközei egy olyan környezetben, amelyik nem érti meg, illetve nem támogatja a sírást. Az én tapasztalatom szerint azok a babák, akik szerető figyelmet kapnak, amikor sírniuk kell, és akiknek megengedik, hogy olyan hosszan sírjanak, amilyen hosszan csak igénylik, nem fejlesztik ki ezeket a szokásokat, illetve a speciális tárgyhoz való ragaszkodást. Szinte bármiből válhat kontroll minta, és a legtöbb kisbabának hat hónapos korára már jól megalapozott kontrollmintái vannak. Én ugyan tudtam a sírás fontosságáról, a fiam mégis kialakított néhány kontrollmintát. Ez döbbentett rá, hogy milyen könnyű is összetéveszteni a kisbaba sírásigényét valami más szükséglettel: Meg akartam osztani a fiammal a könyvek szeretetét, ezért már egész kicsi korától kezdve elkezdtem neki képeskönyveket mutatni. De valószínűleg sokszor olyankor olvastam neki, amikor valójában sírásra lett volna szüksége (én pedig azt hittem, hogy unatkozik), mert egy idő után őrjöngve kezdte követelni, hogy olvassak neki, valahányszor zaklatottá vált. Mivel gondolatom az olvasás fontosságára irányult, nem vettem észre a szituációban a kontrollmintát, és szófogadóan újra és újra olvastam neki. Már kétéves is elmúlt, amikor rájöttem, hogy mi történik valójában. Ettől kezdve valahányszor sírásra volt szüksége, a teljes figyelmemet neki szenteltem, s nem könyvvel tereltem el a figyelmét. Két gyakori kontrollminta a kisgyerekeknél: a vágy, hogy gyakran vegyék őket ölbe; illetve a vágy, hogy szórakoztassák őket. Előfordul, hogy az egyéves baba minden alkalommal visítani kezd, amikor lerakják a földre. A szülei azt hihetik, arra van szüksége, hogy állandóan ölben legyen, és hogy folyton szórakoztassák. Valójában valószínűleg arra van szüksége, hogy átölelve sírhasson. Feltehetően a szülei gyakran felvették, és kézben tartották, amikor nyűgös volt, s valamivel elterelték a figyelmét, ahelyett, hogy totális engedélyt adtak volna neki a sírásra. Sokan elkényeztetettnek nevezik az ilyen babákat, és bűntudatot keltenek a szülőkben, amiért „bedőltek" a baba minden egyes

66

A bölcs baba

követelésének. Ha a kisbabád intenzíven követeli a figyelmedet, az nem azt jelenti, hogy elkényeztetted. Valószínűleg félreértelmezted a szükségleteit. Azt hitted, hogy szórakoztatást igényel, holott valójában csak a karjaidban szeretett volna sírni.

HOGYAN FOJTÓDIK EL A BABÁK STRESSZLEVEZETŐ SÍRÁSA, ÉS MELYEK A GYAKORI KONTROLLMINTÁK? •Zötyögtetés, himbálás, ringatás, sétálás, hintáztatás: • A kisbaba túl követelőzővé válhat. • A kisbabánál kiválthat fejütögetést, önringatást, illetve később hiperaktív kisgyerek válhat belőle. • A „vigasztaló" etetés (az éhség helyett): • Ha a kisbaba zaklatott, szopni akar. • Túlsúlyossá válhat. • Később rászokhat az édességre. • Cumi vagy cumisüveg adása: • A kisbaba rászokhat a cumira vagy a cumisüvegre. • A figyelem elterelése játékkal, könyvvel vagy zenével: • A kisbaba folyamatos szórakoztatást igényelhet. • A baba kiságyba helyezése, majd magára hagyása: • A baba elkezdi szopni az ujját, vagy rászokik egy tárgyra, ami a kiságyban található (takaró, plüssállat stb.) • Nyugtató vagy más gyógyszer adása: • Későbbi stresszes helyzetekben a drogokhoz fordulhat.

A kontrollminták általában nem tűnnek el maguktól, hacsak a gyerek el nem kezd sírni. Idővel azonban megváltozhatnak. Például a csecsemőkori ujjszopás nagyobb korban körömrágássá alakulhat, majd felnőttként cigarettázássá. Ugyanis erős szokásukká válik, hogy amikor idegesek lesznek, valamit a szájukba vesznek.

SÍRÁS: ENGEDD MEG, HOGY A BABÁD KIENGEDJE A FESZÜLTSÉGET! 67

A szülők gyakran adják tovább a saját kontrollmintáikat (káros szenvedélyeiket) a kisbabáiknak. Ha rosszkedvedben gyakran iszol sört, akkor elképzelhető, hogy gyermeked sírását sokszor a szomjúság jelzésének hiszed majd. Ahelyett, hogy hagynád, hogy a karodban sírjon, gyümölcslevet kínálgatsz neki, még akkor is, ha az láthatóan nem érdekli. Később pedig esetleg neki is szenvedélyévé válik az ivás. Amikor a kontrollminta bekapcsolódik, a baba feszültnek és stresszesnek érzi magát, de nem tudja kiengedni magából a feszültségét. A kontrollminták látszólag megnyugtatják, ám ez csak átmeneti hatás. A kutatók azt találták, hogy a nem étkezéssel kapcsolatos cumizás a szokványos orvosi beavatkozások közben ugyan csökkentette a sírás mennyiségét, ám nem redukálta a baba vérének kortizolszintjét.43 Ez azt jelenti, hogy ezekben a csecsemőkben stresszreakció zajlott akkor is, amikor nem sírtak. Ha valamivel elnyomjuk a kisbaba természetes síráskényszerét, tévedés azt hinni, hogy azzal csökkentettük a csecsemő stressz-szintjét vagy fájdalmát. A kontrollminták enyhe disszociációt okoznak (pszichológiai érzéketlenséget), ami akadályozza az aktív tanulást, a felfedezésvágyat és az őszinte interakciót. Ezt láthatod az olyan baba üres, unott tekintetében, akinek cumi vagy az ujja van a szájában. Ilyen gyerek láttán nem arra gondolok, hogy elégedett, hanem hogy fájdalmas érzéseket tart vissza, és várja a lehetőséget, hogy kiengedhesse azokat.

Mit tehetek akkor, ha a kisbabám már megtanulta elfojtani a sírását? Ne aggódj, és ne érezz bűntudatot, ha a kisbabád valamilyen kontrollmintát - pl. ujjszopást - használ a sírás elnyomására! Ez valószínűleg csak azt jelenti, hogy a múltban nem érezte magát eléggé biztonságban ahhoz, hogy sírással engedje ki magából a feszültségét. Ezt azonban mindig pótolni lehet! Ha a kisbabád valamilyen kontrollmintával gyakran elnyomja a sírásigényét, akkor az első lépés, hogy elkezdesz másképp reagálni, amikor sír (feltéve, hogy kellően biztos vagy abban, hogy nem valami kielégítetlen alapszükséglete miatt sír). Tartsd a karodban, és engedd, hogy sírjon, amíg csak szerető figyelmet tudsz adni neki, és biztosítsd őt a szeretetedről és megértésedről! Ha bekapja a hüvelykujját, nem javaslom, hogy kivedd a szájából, vagy hogy bármilyen megjegyzést tegyél. Inkább gyengéden érintsd meg a karját vagy a fejét, hogy a tudtára add, ott vagy a számára! Próbálj szemkontaktust te-

68

A bölcs baba

remteni vele, és biztosítsd arról, hogy meghallgatod őt! Mindennek hatására várhatóan kiveszi a hüvelykujját a szájából, és elkezd sírni. Ha a babáknak szükségük van a sírásra, akkor ezt maguktól meg fogják tenni, amint kellő biztonságban érzik magukat. A nevetés is fontos stresszoldó mechanizmus, ezért a nevetésre derítés is hasznos módszer ahhoz, hogy leállítsd a babád kontrollminta-használatát. Ha már elég nagy a közismert „kukucs-játékhoz", akkor azt is bevetheted, amint azt látod, hogy elmerülten szopja az ujját. Ettől valószínűleg elkezd nevetni, és kiveszi az ujját a szájából. (Az 5. fejezet részletesebben tárgyalja a nevetést.) Ha te magad adtad a kontrolImintát a babádnak, például a cumit, akkor abbahagyhatod annak a felkínálását. Azonban helyes, ha megmagyarázod neki, hogy ezt miért teszed, még akkor is, ha a babád nagyon fiatal. A következő példa ezt illusztrálja: Huszonkét hónapos korában Darylnek az idő nagy részében cumi volt a szájában, és gyakran nyafogott vagy kapaszkodott a mamájába. A mama hozzám fordult segítségért. Megvártam, amíg egy reggel Daryl magától elkezdett sírni, és ekkor a teljes figyelmemet neki szenteltem. Hamarosan elkezdte követelni a cumiját. „Sokkal jobban fogod érezni magadat, ha hagyod, hogy sírj! Mindketten itt maradunk veled" - mondtam neki. A mamája is megerősítette ezt, miközben Daryl kiabált, sírt és dobálta magát. Valahányszor újra a cumiját kérte, megismételtem a magyarázatomat. Folyamatosan mondogattam neki, hogy rendben van, ha sír és rugdalózik, és hogy mindent nagyon jól csinál. Körülbelül 30 perccel később nagyon nyugodt és vidám lett, és a jelek szerint teljesen elfelejtkezett a cumijáról! Meg sem említette. Később a mamája arról számolt be, hogy egész nap rendkívül jó hangulatban volt, és egyáltalán nem kérte a cumiját. Egyetlen sírás valószínűleg nem fogja végleg feloldani a kontrollmintát, ha azt a baba hosszú ideje használta. Ilyen esetben várhatóan újra kérni fogja a cumit, amikor sírnia kell. De ha biztonságossá teszed számára a sírást, akkor egy idő után képes lesz a nélkül sírni, hogy cumizással meg akarná magát akadályozni ebben. Ha vissza akarod tartani a babádat a szokásos kontrollmintától, akkor állj készen arra, hogy elfogadd a sírását! Ha úgy döntesz, hogy megvonsz tőle egy kontrollmintát - pl. a cumit ám nem nyújtasz neki érzelmi biztonságot a síráshoz, akkor egy újabb kontrollmintát fejleszthet ki. Például elkezdheti szopni a hüvelykujját, vagy elkezdhet a szükségesnél többet enni. A másik


69

lehetséges következmény ilyenkor, hogy viselkedési problémák jelentkeznek. Ha pl. úgy látod, hogy a kisgyereked esti cumisüvegezése kontroll mintaként funkcionál, és emiatt egy nap úgy döntesz, hogy azt megvonod tőle - anélkül, hogy megengednéd neki a számára szükséges sírást akkor az esti lefektetésekkor esetleg lázadóan vagy hiperaktívan kezd viselkedni. Az ilyen viselkedést gyakran a felhalmozódott, fájdalmas érzelmek okozzák, amelyek nem találnak egészséges kiutat. A kontroll mintákat használó babáknak sokórányi sírást kell bepótolniuk. Ha nincs elég időd vagy figyelmed, hogy ezt lehetővé tedd számára, akkor amíg el nem jön a kellő idő, hogy megfelelő körülmények közt sírni engedd - a babád jobban jár a kontrollmintájával. Vizsgáld meg őszintén az állapotodat, és ennek alapján hozd meg a döntést, hogy mikor és hogyan tudsz segíteni a babádnak bepótolni a sírást! Lehet fokozatosan is. Emlékezz: a legfontosabb, hogy érzelmileg biztonságos környezetet tudj teremteni, amiben elfogadható a sírása. Ha erre törekszel, akkor a babád idővel abba fogja hagyni a kontrollminta - sírási kényszere elnyomására irányuló - használatát. Sok felnőtt nem sír annyit, amennyi sírásra szüksége lenne, mert csecsemöés gyerekkorában senki sem állt rendelkezésére ahhoz, hogy meghallgassa őt, és ezért megtanulta elnyomni az érzelmeit. A felnőttkori kontrollminták rendkívül gyakoriak. Ilyen például a cigarettázás, az alkohol-, a koffein- vagy a drogfogyasztás, a körömrágás, a túlevés, az izomfeszülés, vagy pl. a túlzásba vitt tévézés. „Katarzismentes" kultúrában élünk, ahol ellenzik az erős érzelmek kimutatását, ezért a feszültségeink és a fájdalmas érzelmeink fokozatosan felhalmozódnak. Holott - kellő érzelmi biztonságban - mi, felnőttek is megkönnyebbülésre lelhetünk a könnyek gyógyító erejével.

GYAKORI KONTROLLMINTÁK FELNŐTTEKNÉL (Olyan viselkedésminták, amelyek elnyomják a sírást) • • • • • •

Tudatmódosító szerek használata. Túlevés. Körömrágás, ideges arcrángás (tikk) és egyéb rögzült, rossz szokások. Izomfeszültség, merevség. Túlzott aktivitás. Figyelemelterelő tevékenységek (pl. tévézés, számítógépes játékok játszása).

70

A bölcs baba

Miből tudhatom, hogy a kisbabámnak most sírásra van szüksége? Sok valódi szükséglet - pl. az evés - kontrollmintává válhat. Épp ezért nem könnyű megállapítani, hogy mikor van a babának sírásra szüksége. A kérdésre nem adható egyszerű válasz, de néhány támpont igen. Először is: bizonyos kontrollminták sohasem valódi szükségletek. Ilyen például a cumi, az ujjszopás és a „biztonságot nyújtó takaró". Ezek a leglátványosabb kontrollminták. Ugyanebbe a kategóriába tartoznak azok a kétségbeesett módszerek, amelyekkel a szülők megpróbálják megállítani a kisbaba sírását. Például nincs a gyerekben valós szükséglet a „zötyögtetésre". Egy támpont ahhoz, hogy megállapítsuk valamiről, hogy az kontrollmintaként funkcionál-e: ha megfigyeljük, hogy olyankor teszi-e, illetve kéri-e a baba, amikor láthatóan feldúlt. Ha pl. akkor kéri a cumisüveget a gyereked, amikor megüti magát, akkor számára az feltehetően kontrollminta. Bármi, amit arra használ, hogy „megnyugtassa" magát, hogy elhárítsa érzelmei kifejezését, az kontrollminta. Megfigyelheted, hogy hogyan kéri, amit kér. A hirtelen kezdődő, őrjöngő sírás valószínűleg nem valódi szükségletből fakad. Ha a kisgyereked kétségbeesetten rád veti magát, hogy hozzád bújjon, akkor ez nála valószínűleg kontrollmintaként funkcionál. Azonban feltehetően ugyanez már nem kontrollminta, ha nyugodt arckifejezéssel jön, és úgy bújik hozzád. A fiam kiskorában reggelente szeretett cumisüvegből gyümölcslevet inni. Ám rájöttem, hogy ez a reggeli cumisüvegezés olykor kontrollminta volt a számára. Néha mosolyogva ébredt, és nyugodt hangon kérte a cumisüveget. Máskor nyafogósan és nyűgösen ébredt, és ilyenkor kétségbeesetten követelte a cumisüveget. Utóbbi esetben nem adtam azt oda, hanem pohárban nyújtottam neki a gyümölcslevet (arra az esetre, ha valóban szomjas), majd a teljes figyelmemet neki szenteltem. Ilyenkor legtöbbször viszszautasította az innivalót, és sírt egy jót, ami után nyugodttá és vidámmá vált. Csak ezt követően kínáltam fel neki a cumisüveget. Ekkor azonban már legtöbbször nem érdekelte az, amiből rájöttem, hogy már az elején sem volt rá szüksége! Mindebből egyértelművé vált, hogy a reggeli cumisüvegezés kontrollminta volt a fiam számára. Egy másik támpont: milyennek látod a kisbabádat, amikor valamit kér, vagy valamit csinál? Passzívnak, közömbösnek tűnik, amikor ringatod vagy szoptatod? Ha igen, ezek a dolgok kontrollmintává válhattak a számára. Amikor egy kisbaba nem sír vagy alszik, akkor normális esetben vidám, tudatos és


71

élénk. Ha másmilyen, akkor a két legvalószínűbb lehetőség, hogy: nem érzi jól magát; vagy hogy épp egy kontrollminta működik. Az első hónapban az azonnali, parancsoló szükségletek a következők: igény arra, hogy kézbe vegyék, illetve a testi kellemetlenségekből - pl. éhség, hideg, fájdalom - fakadó igények. Bármilyen más sírás valószínűleg magára a sírásra vonatkozó szükségletet jelzi. Természetesen számos egyéb igény is létezik, mint például a mozgásigény (vesztibuláris stimuláció), illetve az ingerlés egyéb formáira irányuló szükségletek (ahogy azt az 1. fejezet részletezte). Az újszülötteknek is szükségük van bizonyos mennyiségű ilyen típusú stimulációra, ám nem valószínű, hogy emiatt sírnak, ugyanis ezeket a szükségleteket nem azonnali, parancsoló kényelmetlenségekként élik meg. Ha például egy-két napig nem ringatod a kicsidet, akkor nem azért sír, mert múlhatatlanul szüksége van a himbálásra, dobálásra vagy zötyögtetésre. Ha egy kisbaba alapvető és elsődleges szükségletei az ételre és a testi érintésre már ki vannak elégítve, akkor a sírására úgy érdemes reagálnod, hogy csak nyugodtan a karodban tartod. Ha arra van szüksége, hogy a sírással megszabaduljon a stressztől, akkor ezt - a szerető figyelmed mellett - megteheti. A természetellenes himbáló mozdulatok, a dobálás vagy a zötyögtetés ugyan ideiglenesen megnyugtathatja a babádat, mert egyfajta transzba kerül, azonban a sírás így csak kitolódik egy későbbi időpontra. Rengeteg lehetőség adódik a himbálásra, játékra és a stimuláció egyéb formáira akkor, amikor a kisbaba épp nem sír, hanem élénk. Ahogy növekszik a babád, úgy egyre több szüksége lesz a különbözőfajta stimulációkra (ingerekre) és interakciókra (emberi kölcsönhatásokra), valamint olyan lehetőségekre, amikor gyakorolhatja a motoros készségeit. Időnként azonban kevesebb stimulációra lesz szüksége. A legjobb, ha minden lehetséges szükségletet ellenőrzöl, mielőtt arra a következtetésre jutnál, hogy csak magára a sírásra van szüksége. A könyv következő fejezeteiben további támpontokat adok, hogy megállapíthasd, mikor van a babádnak sírásra szüksége, A 3. fejezet foglakozik azzal, hogy miként különböztetheted meg az éhséget a sírásigénytől, a 4. fejezet pedig az álmosság és a sírásszükséglet megkülönböztetéséhez ad tanácsokat. Az 5. fejezet egy része azzal foglakozik, hogy a kisbabának szüksége van-e extra stimulációra sírás közben; a 6. fejezetben pedig arról esik szó, hogy melyek azok a helytelen viselkedési formák, amik valójában sírásigényt jeleznek. (Azoknál a kisgyerekeknél jelentkezik, akik felgyülemlett intenzív érzelmeket hordoznak magukban, néha ütnek, harapnak, vagy egyéb lázadó, illetve kellemetlen viselkedési formákat mutatnak.) Végül, a 7.fejezet, támpontokat ajánl a kisbabád szeparáció (elválás, elkülönülés) alatti sírásának az értelmezésére.

72

A bölcs baba

Az első pár hónap kifejezetten nehéz lehet abból a szempontból, hogy megtanuld értelmezni a gyermeked jelzéseit. Ne aggódj, ha időnként hibázol, ezzel még nem okozol jóvátehetetlen kárt a babádban! Amit azonban érdemes elkerülni: a kisbabád sírásának a rendszeres elnyomását. Ahogy egyre jobban megismered a gyermekedet, úgy válsz egyre magabiztosabbá a különböző sírásainak az értelmezésében, valamint a különböző szükségleteinek az ellátásában. Remélhetőleg azt is megtanulod, hogy hogyan maradj nyugodt, miközben a kezedben tartod a síró kisbabádat, illetve, hogy miként fedezd fel a kialakuló kontrollmintákat. Azokkal a kisgyerekekkel, akik születésüktől kezdve eleget sírtak, öröm együtt lenni. Vidámak, nyugodtak, éberek, kíváncsiak, s boldogan tanulnak és fedezik fel a világot. Kedvesek és gyengédek, nem csapkodnak vagy harapnak. Szeretik, ha karban vannak, de egyedül is tudnak játszani, és nem kívánnak állandó figyelmet. Örömmel működnek együtt másokkal, feltéve, hogy a szükségleteik ki vannak elégítve, és elegendő autonómiát és szabadságot élveznek. Ezek a gyerekek nem használnak kontrollmintákat (pl. cumit, ujjszopást, speciális takarót, „megnyugvást" szolgáló szopizást vagy túlevést). Intenzíven sírnak, amikor arra van szükségük, és - hacsak nem betegek - általában átalusszák az éjszakát. Azonban tudd, hogy ezek a kisgyerekek nem passzívak és nem engedelmes báránykák! Következetesen megkövetelik, hogy a szükségleteik ki legyenek elégítve; és a tiszteletlen bánásmódnak keményen ellenállnak. Ez az egészséges és a normális.

Mennyi sírásra számíthatok? A sírás mennyiségét az határozza meg, hogy mennyi stressz és trauma érte a kisbabát. Egyes babáknak naponta többórányi sírásra van szükségük, főleg, ha valamilyen születési komplikációt, illetve prenatális (születés előtti) stresszt éltek át. Más babák azonban esetleg csak napi pár percnyi sírást igényelnek. Ha a kisbabád életében jelentős stressz, túlingerlés vagy valamilyen nagy változás történik, akkor az növelni fogja a sírásszükségletét. Valószínűleg olyankor is többet fog sírni, amikor te valamilyen nehéz vagy stresszes időszakon mész keresztül. Azt is tapasztalod majd, hogy a kisbabád többet sír közvetlenül a fejlődési mérföldkövek elérése előtt, például a mászás vagy a járás elsajátítása előtt. Arról is tudnod kell, hogy akadnak az átlagosnál érzékenyebb babák, akik könnyebben feszültté válhatnak. Nekik több sírásra lesz szükségük.


73

A legtöbb sírás általában az első három hónapban történik, hathetes kor körül tetőzik, majd onnantól fokozatosan csökken. Az első napokban az idő nagy részét az újszülöttek tipikusan táplálkozással és alvással töltik. Emiatt néhány szülő meglepődik, amikor a csecsemője néhány nap után elkezd hosszabban sírni. Gyakori, hogy hathetes korra a csecsemőnek napi egyszeri - egy vagy több óra időtartamú - sírási időszaka legyen. Ez általában késő délután vagy este jelentkezik, de a nap más időszakaiban is előfordulhat. Sok csecsemő naponta egyszer rendszeresen sír. Azok a csecsemők, akiknek traumatikus volt a születése, néha a nap azon szakában kezdenek sírni, amikor születtek. Ahogy a csecsemők nőnek, úgy csökken a sírásmennyiségük, és a sírászszükségletüket egyre hosszabb időre félre tudják tenni. Előfordulhat, hogy az egyéves gyerekednek még mindig napi 30-60 percnyi sírásra van szüksége, ám azt elraktározza, és csak pár naponta, egy hosszabb sírásban vagy egy indulatos dührohamban ereszti ki. Hasznára válnak az olyan időszakok, amikor nyugodt és megértő vagy vele, s a figyelmedet neki tudod szentelni. Sok olyan szülő, aki munkahelyen dolgozik, azt tapasztalja, hogy a kisbabája többet sír a hétvégén, mint hét közben. Ez azért van, mert a babák érzik a szülők elérhetőségét a hétvégén, és ezt felhasználják arra, hogy pótolják a sírást. Amikor a gyerek elkezd beszélni, sok szülő azt reméli, hogy a sírás kicserélődik a nyelvhasználatra, s ez részben meg is történik. Azonban - ahogy azt már korábban is kifejtettem - a kisbabák sírásának két oka van: valamilyen szükséglet kommunikációja, és a stressz levezetése. Egy idő után megtanulják szavakkal kérni azt, amire szükségük van, tehát a kommunikatív célú sírást valóban felváltja a nyelvhasználat. A stresszlevezető sírást azonban nem helyettesíti a beszéd. A fájdalmas érzelmeket megfogalmazó szavak nem pótolják a könnyeken keresztüli kiengedésüket. A sírás ezért nem „kisbabás" dolog, és nem segít, ha egy síró kétévest beszédre kényszerítünk, amikor egyértelműen sírnia kell. A gyermekednek - ahogy nő, és a stressz új formáival találkozik - folyamatosan szüksége lesz a sírásra. Fontos emlékezni arra, hogy még a szerető és figyelmes szülők sem tudják megóvni a gyermeküket a fájdalomtól és a stressztől. Az a feladatod, hogy a józan ész diktálta módon megvédd a sérüléstől, és hogy lehetőséget teremts neki a gyógyulásra, ha valami megrázó vagy stresszes élményt átél. Ha a gyermekeddel a kezdetektől egészséges, odafigyelő kapcsolatot alakítasz ki, akkor tinédzserként is oda fog menni hozzád, hogy elmondja a gondját, és a válladon sírjon. A gyermeked érzelmeinek ez a folyamatos elfogadása az egyik legnagyobb ajándék, amit csak adhatsz.

74

A bölcs baba

Mi van akkor, ha nehezemre esik a síró babámat a karomban tartani? A kisbaba sírása megannyi intenzív érzelmet képes előhozni a szülőből. Többek között a hozzá nem értés, a tehetetlenség, a harag, az aggodalom vagy a szomorúság érzését. Ha azt hiszed, hogy a sírás mindig egy aktuális szükségletet vagy kényelmetlenséget jelez, akkor valószínűleg alkalmatlan szülőnek fogod érezni magad, amikor nem tudod megfékezni csecsemőd sírását. Való igaz, hogy a sírás nagyon gyakran a csecsemő azonnali, parancsoló szükségletét jelzi, és ez az egyik oka annak a zavarnak és félreértésnek, ami a sírás funkciójával kapcsolatban tapasztalható. Ám, amikor a kisbabád a sírással a stressztől próbál megszabadulni, akkor maga a sírás a szükséglet, és a gyerek addig nem fogja magát jobban érezni, amíg eleget nem sírt. Vésd az eszedbe, hogy ha sír a kisbabád, az nem azt jelenti, hogy te ügyetlen szülő vagy! A kisbabádnak ilyenkor talán semmi másra nincs szüksége, minthogy te, szeretettel a karjaidban tartsd. Remélem, hogy ennek a sírással kapcsolatos alapismeretnek a birtokában már nem nyomaszt a tévhit, miszerint akkor érezheted magadat jó szülőnek, ha a kisbabád csöndes. Egy mama elmesélte nekem, hogyan függött anyai önbizalma attól, hogy a babája sír vagy sem: Időnként úgy éreztem, mintha a kisfiam sírása késként hasítana át rajtam. Igyekeztem minden szükségletét kielégíteni, sohasem hagytam egyedül, síráskor sokat paskolgattam, ringattam, sétáltam vele, szoptattam, zötyögtettem - megtagadva a valódi szükségletet („rendben van, jól csinálod") -, eltereltem a figyelmét a rádió vagy néha még a porszívó bekapcsolásával is. Mélyen bennem egy hang ezt mondta: „Nem vagy jó anya, ha sír a kisbabád. Állítsd meg a sírást, állítsd meg a sírást!" Az igazság azonban az, hogy minden próbálkozásom csupán ideiglenesen és rövid időre állította el a sírását, aztán máris újra kezdte. Órákig ment a műsor. Még ha nem is érzel ilyen szorító kényszert, hogy a síró csecsemődet elhallgattasd, a környezetedben levők részéről érezni fogod. Gyakran hallod majd a kérdést: „És jó a kisbabád?" A „jó" számukra könnyen kezelhető, csendes gyereket jelent, aki csak elvétve sír. Tapasztalt szülők buzgón adnak majd tanácsokat, hogy miként állíthatod el a sírást. Egy másik érzelem, amit érezhetsz, a düh. Normális, hogy bosszúsnak


75

érzed magad, amikor mindent megtettél, hogy kielégítsd a csecsemőd szükségleteit, de ő továbbra is csak sír és sír. Ráadásul ezt a legalkalmatlanabb pillanatokban teszi, amikor a család éppen leül vacsorázni, vagy az éjszaka közepén. Ez nagyon bosszantó és zavaró tud lenni. Egy anya így emlékszik vissza az érzelmeire: Az egyetlen alkalom, amikor a sírása igazán kihozott a sodromból, 10 napos korában történt. Egész álló nap, megállás nélkül csak sírt. Este 7-kor már úgy éreztem, hogy el kell menekülnöm otthonról. Ki is mentem a házból. Egyszerűen nem bírtam tovább. Dühössé tett a tehetetlenségem. Egyes szülők azért éreznek dühöt, mert a sírást úgy értelmezik, hogy a csecsemőjük elutasítja őket. Ez a reakció várhatóbb az olyan szülőknél, akiknek maguknak is visszautasításban vagy elhanyagolásban volt részük a szüleik részéről. Nemkívánatosnak, tehetetlennek és a szeretetre méltatlannak érzik magukat, vagyis pontosan úgy, ahogy kiskorukban érezték magukat. Az ilyenfajta düh gyermekbántalmazáshoz vezethet, kiváltképp, ha a szülők maguk is bántalmazást szenvedtek el, amikor gyerekkorukban sírtak. A sírás erőszakot is kiválthat.44 Egy felmérésben a bántalmazó szülők 80%-a vallotta be, hogy a kisbabájuk sírása hatására tették azt, amit tettek.45 Ha nagyon dühös vagy a kisbabádra, és attól félsz, hogy esetleg fájdalmat okozol neki, akkor a legbölcsebb, ha néhány percre lerakod, amíg öszszeszeded magadat. Mondd neki, hogy rendjén való, hogy sír, csak neked most nehéz a karodban tartani őt. Ez ugyan nem ideális, de még mindig jobb, mint ha megütnéd a csecsemődet. Majd, amikor már nyugodtabbnak érzed magad, vedd őt a karjaidba! Ha gyakran érzel haragot a síró csecsemőd iránt, vegyél igénybe - egyéni vagy csoportos - pszichoterápiát! Ez esetben ugyanis csecsemőkorodban valószínűleg megütöttek, vagy nem vettek rólad tudomást. Emlékezz, hogy a csecsemőd nem manipulálni próbál téged, és nem is elutasít a sírásával, s hogy a sírása nem azt jelenti, hogy te alkalmatlan szülő lennél. Egyszerűen csak kiengedi a gőzt, és közben nagy szüksége van rád. Épp úgy, ahogy - egy nehéz nap után - neked is jól esne kisírni magadat valaki vállán. Az is megeshet, hogy rendkívüli módon aggódsz, amikor a kisbabád vigasztalhatatlanul sír. Azt gondolod tán, hogy szörnyű fájdalmat érez, vagy hogy a sírás árthat neki. Például attól félsz, hogy hatására leállhat a légzése, szívinfarktust kaphat, vagy hogy sohasem hagyja abba a sírást. Ezek az aggodalmak érthetőek, hiszen társadalmunk tabuként kezeli az intenzív érzelmek kimutatását. Az emberek nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy valakit

76

A bölcs baba

érzelmileg addig a pontig lássanak eljutni, ameddig a kisbabák - természetes módon - elmennek. Segíthet, ha emlékezteted magadat, hogy a kisbabáknál - csakúgy, mint a felnőtteknél - a sírás a stresszre adott normális reakció. Természetes gyógyító mechanizmus, amit egy ép, egészséges baba képes kezelni. A csecsemők nem sírnak a végtelenségig, bár az egyáltalán nem rendkívüli, ha egyvégtében egy óráig vagy még hosszabb ideig is sírnak. Egy idő után azonban maguktól abbahagyják. De ne is hessegesd el kapásból az aggodalmadat! Ha fájdalomra vagy betegségre gyanakszol, illetve ha a sírás különösen sokáig tart, vagy máshogy hangzik, mint általában, akkor konzultálj orvossal! (Arról is tudj, hogy néhány betegség esetén az intenzív sírás veszélyes lehet a csecsemő számára!) Néha még akkor is nehéz lehet a síró kisbabádat a karodban tartani, és hagyni őt sírni, ha a gyerekorvos azt mondta, hogy nincs ok aggodalomra, és világosan megértetted a sírás stresszoldó funkcióját. Ennek az egyik oka az lehet, hogy amikor babasírást hallunk, az emlékeztet minket a saját sírásszükségletünkre. Csecsemőkorunkban legtöbbünket nem tartották eleget karban, és nem engedték, hogy annyit sírjunk, amennyi sírásra csak szükségünk van, ezért rengeteg felhalmozódott érzelmet hordozunk magunkban. Ha nem tapasztaltad meg azt a nagy megkönnyebbülést, ami egy jó sírást követ, akkor valószínűleg nehezedre eshet sírni hagyni a kisbabádat, még akkor is, ha elméletben egyetértesz azzal, hogy fontos számára a sírás. Erős késztetést fogsz érezni arra, hogy megfékezd vagy figyelmen kívül hagyd a sírást, éppúgy, ahogy csecsemőkorodban a te sírásodat is megfékezték vagy figyelmen kívül hagyták. Ha el tudod kezdeni megengedni magadnak, hogy többször sírj, akkor valószínűleg könnyebb lesz elfogadni a kisbabád sírását is. Ha megindító filmet nézve általában visszatartod a könnyeidet, próbáld meg, hogy mostantól utat engedsz nekik! Ez sokkal egészségesebb reakció. Kérd meg a párodat vagy egy barátodat, hogy hallgasson meg, ha nehéz napod volt, és mondd el neki, ha esetleg sírhatnékod támad! Esetleg találhatsz olyan támogató csoportot vagy pszichoterápiás formát, ami segít az érzelmek kiengedésében. Fontos, hogy beszélj a gyerekkori traumáidról, és sírj, ha sírnod kell! A fejezet végén található kérdések segítenek felderítened, hogy hogyan fojtottad el a sírásodat, és ez miként befolyásolja a síró kisbabáddal kapcsolatos érzelmeidet.


77

GYAKORLATOK Vizsgáld meg a gyerekkorodat! 1. Emlékszel-e a gyerekkorodból olyan alkalomra, amikor a szükségleteidet megfelelően kielégítették? Hogyan érezted akkor magadat? Emlékszel-e olyan alkalmakra, amikor a szükségleteidet nem vették figyelembe? Hogyan érezted ettől magadat? Előfordult-e, hogy valaki „elkényeztetettnek" nevezett? 2. Általában mit tettek a szüleid, amikor sírtál? (Nem figyeltek rád, megbüntettek, elterelték a figyelmedet, megvigasztaltak stb.?) Milyen szavakkal próbálták elérni, hogy abbahagyd a sírást? („Fogd be a szád!" „Ne légy kisbaba!" „A nagyfiúk nem sírnak." „Jól van, jól van, minden rendben!" „Ha nem hagyod abba, kapsz 'egyet', amitől aztán már tényleg joggal sírhatsz!" „Hagyd abba, mert apunak megfájdul a feje a sírásodtól!" „Nézd, milyen szép ez a kép!" stb.) Hogy érezted ettől magadat? Emlékszel-e olyan konkrét esetekre, amikor elérték, hogy abbahagyd a sírást? 3. Gyerekként volt-e részed alapos, felszabadító hatású sírásban, egy olyan ember karjaiban, aki szeretett, és aki el tudta fogadni a könnyeidet? Ha igen, meséld el, hogy érezted attól magadat! Fejezd ki a kisbabáddal kapcsolatos érzéseidet! 1. Aggódsz-e amiatt, hogy esetleg „elkényezteted" a kisbabádat, ha minden sírására reagálsz, és olyankor felveszed őt? Írd le a félelmeidet, és próbálj meg rájönni, hogy honnan származnak ezek az érzések! 2. Milyen érzést ébreszt benned, ha sír a kisbabád, és nem tudsz rájönni, hogy mire van szüksége? (Pl. haragot, aggodalmat, alkalmatlanságérzést, bűntudatot, a frusztráltság érzését, szomorúságot?) Mit tennél ilyenkor a legszívesebben? Legközelebb, ha a kisbabád minden látható ok nélkül sír, tartsd őt szeretettel a karjaidban, és csak figyelj rá, anélkül, hogy közbelépnél! Miután ezt megtetted, figyeld meg, hogyan érzed magadat! 3. Hogy érzed magad olyankor, ha emberek vannak körülötted, amikor a kisbabád éppen sír? Előfordult-e, hogy valaki kéretlenül tanácsokat adott; vagy megkérdezte, hogy „jó-e" a kisbabád; vagy megjegyzést tett a babád temperamentumára? Hogyan érezted ettől magadat?

78

A bölcs baba

Törődj magaddal! 1. Legközelebb, amikor sírhatnékod támad, engedd meg magadnak a sírást, lehetőleg olyan valaki karjaiban, aki szeret! 2. Ha a kisbabád sokat sír, megérdemelsz minden fellelhető segítséget. Tegyél azért, hogy csökkentsd a babád életében a stresszt, és találj olyan embereket, akik időnként segíteni tudnak a gyermeked gondozásában! Tudd, hogy ez a korszak el fog múlni, s hogy az idő múlásával a kisbabád kevesebbet fog sírni!

79

3. FEJEZET

ÉTKEZÉS: TEDD LEHETŐVÉ, HOGY A KISBABÁD BESZABÁLYOZZA MAGÁT! Melyek a szoptatás előnyei? A szoptatásnak rengeteg előnye van. Az egyik legfontosabb, hogy az anyatej segít megvédeni a csecsemőt a fertőzésektől, mert vírus- és baktériumellenes anyagokat tartalmaz. Felmérések szerint a szoptatott csecsemők közt ritkább a bélbetegség, a légúti és a fülfertőzés, valamint a pelenkázással kapcsolatos bőrelváltozás (kiütés és ekcéma), mint a cumisüvegből etetett csecsemők közt.1 Ráadásul az emberi anyatej számos olyan anyagot tartalmaz, amelyek fontosak az agy fejlődéséhez, például cisztin nevű aminosavat és különféle zsiradékokat, Ezekből a tehéntejben csak kevés található.2 Ez segít megmagyarázni a tényt, hogy a csecsemőkorukban szoptatott gyerekek magasabb IQ-val rendelkeznek, mint az üvegből tápláltak.3 Pszichológiai szempontból a szoptatott csecsemők azért is jobb helyzetben vannak, mint a cumisüvegből tápláltak, mert nem kell sokat várniuk a tejre (feltéve, hogy az anya a közelükben tartózkodik). Az anyatej azonnal elérhető, és mindig megfelelő a hőmérséklete. Az üvegből táplált babának általában meg kell várnia, hogy elkészítsék és felmelegítsék a tápszerét, ami aztán vagy túl forró, vagy túl hideg. Az anyatejet könnyebb is megemészteni, mint a tehéntejet. Ráadásul a szoptatás - naponta többször - közeli testi kontaktust teremt az anyával. A szoptató nők vérében magas a prolaktin és az oxitocin hormonok szintje, ami fokozza vágyukat, hogy a kisbabájukhoz közel legyenek. Az anya számára mindenképpen könnyebb feladat a szoptatás, mint a cumisüvegből történő etetés. Nem kell tejet vásárolni, előkészíteni az üvegeket, utazás esetén valahogy gondoskodni a tej hidegen tartásáról, éjszaka felkelni a táp előkészítéséhez stb. A szoptatás olcsóbb is, bár a szoptatós anyáknak többet kell enniük és inniuk, mint a babájukat tápszerrel vagy tehéntejjel tápláló társaiknak. Az élelemtöbblet azonban még mindig sokkal kevesebbe kerül, mint a tápszer és a cumisüvegkészlet. Bár a szoptatás sokkal

80

A bölcs baba

kényelmesebb, mint a cumisüvegből történő etetés, a tej képzése sok energiát igényel. Ezért, ha szoptatós anya vagy, pihenj eleget! Fontos, hogy az újszülött, amint készen áll rá, szophasson, lehetőleg a szülést követő első órában. Helytelen azonban a születést követően a mellbimbót rögtön a szájába erőltetni. Ha az egészséges, gyógyszerezetlen újszülöttet az anyja mellkasára helyezik, ő akkor általában kb. fél óráig - csöndesen, éberen, nyitott szemmel - csak pihen. Később szopó mozdulatokat tesz a szájával, ami azt jelzi, hogy meg akarja találni a mellbimbót. Ekkor kell felkínálni neki a melledet. A túlélési ösztön annyira erős, hogy ha egy újszülöttet nem az anyja mellkasára, hanem a hasára helyeznek, akkor addig izeg-mozog, amíg el nem jut az anyja mellbimbójáig. Amint megtalálja, elkezd szopni. A kutatók azt találták, hogy az újszülöttek a kezükön lévő magzatvíz szag- és ízjelzéseit használják, hogy eljussanak az anyjuk mellbimbójához. Utóbbit ugyanis a magzatvízhez hasonló, olajos anyag borítja.4 Ennek, a mell elérésére irányuló ösztönös viselkedésnek a történelem előtti időkben túlélési értéke volt az esetben, ha az anya túlságon gyenge volt ahhoz, hogy az újszülöttjét a mellére helyezze. De nincs szükség arra, hogy hagyjuk az újszülöttet egyedül küzdeni, hogy eljusson a mellbimbóig. A colostrum (előtej) - az emlőmirigyek által a szülés előtti és utáni napokban kiválasztott nedv - antitesttartalma a szülést követő első 12 órában a legmagasabb. Az előtejnek hashajtó hatása is van, ami előmozdítja, hogy a meconium (magzati béltartalom) kiürüljön. Emiatt a kisbabád éhes lesz, ami erőteljesebb szopást eredményez, ami pedig stimulálja a tejtermelést. Minél gyakrabban szopik a kisbabád, annál több tejed termelődik. A születés utáni szopás az anyára is jó hatással van, attól ugyanis oxitocin választódik ki a szervezetében, ami a méhet összehúzó hatása révén elősegíti a méhlepény távozását, és csökkenti a vérzést. Az első napokban ezek a méhösszehúzódások elég fájdalmasak tudnak lenni, ami kezdetben megakadályozhatja a szoptatás örömének átélését. De ne hagyd, hogy bármilyen átmeneti kellemetlenség elvegye a kedvedet attól, hogy tovább szoptasd a babádat! Gyakorlatilag minden egészséges nő, aki igazán szoptatni akarja a babáját, képes rá, feltéve, hogy kellő bátorítást és támogatást kap, és kielégítő az étrendje. A nők akkor is tudnak szoptatni, ha mellbimbójuk történetesen befelé fordult; ha a babájuk koraszülött; ha gyermeküket császármetszéssel hozták világra; vagy ha ikreik születtek. A mell mérete független a tejtermelő képességétől. A szoptatás azonban tanult tevékenység, ezért - hacsak nem figyelt meg már szoptató asszonyokat - nem reális elvárni egy anyától, hogy ösztönö-

ÉTKEZÉS: TEDD LEHETŐVÉ, HOGY A KISBABÁD BESZABÁLYOZZA MAGÁT!

81

sen ismerje a szoptatás hatékony módját. Épp ezért érdemes más nők, vagy szoptatással foglalkozó segítő csoport segítségét és tanácsát kérni, illetve szoptatással kapcsolatos könyvet beszerezni. Sok tippet kaphatsz, és számos „trükköt" el lehet sajátítani. Az első hetekben pl. sok nőnek begyullad a mellbimbója. Tapasztalt anyák tanácsot tudnak adni, hogy hogyan enyhítsd a gyulladást. A hagyományos kultúrákban - a világ minden táján - az új anyák a szoptatást és a csecsemőgondozást más, tapasztalt anyáktól tanulják meg. Egyeseket - neveltetésük eredményeként - már a szoptatás gondolata is zavar. Akad, aki a dolgot túl „állatiasnak" tartja, vagy attól fél, hogy az korlátozni fogja a szabadságában. A nyugati kultúra túlhangsúlyozza a mellet mint szexuális szimbólumot, ami miatt néhány nő úgy véli, hogy a mellei „tejgyárakként" történő használata helytelen. Ez igen sajnálatos hozzáállás, hiszen a mellek biológiai funkciója a kisbabák etetése. Bár a szoptatásnak rengeteg előnye van, mégis azt javaslom, hogy csak akkor dönts úgy, hogy szoptatni fogod a babádat, ha ezzel kapcsolatban nincs ellenérzésed. Ugyanis azok az anyák, akiktől idegen a szoptatás gondolata, várhatóan nem lesznek túl sikeresek benne. Vizsgálatokból az derült ki, hogy a nők szoptatáshoz való hozzáállása befolyásolja a tej termelődését. Azoknak az anyáknak, akik pozitívan álltak a szoptatáshoz, több tejük lett, mint akikben a dologgal kapcsolatban kétségek éltek, illetve ahhoz negatívan álltak hozzá.5 Még mindig jobb lehet a kisbaba számára, ha az anyja cumisüvegből eteti, de nyugodtabb, mint ha szoptatja, ám feszült és boldogtalan. Ha nem szoptatod a kisbabádat, akkor fontos, hogy etetéskor a karodban tartsd. Még akkor is, ha szíved szerint letennéd, mert már elég nagy ahhoz, hogy maga tartsa a cumisüveget. Kutatások szerint ugyanis azok a csecsemők, akiket etetés közben karban tartanak, jobban meg tudják emészteni a tejet, mint azok, akiket nem vesznek ölbe.6 Ha valami miatt úgy döntesz, hogy nem szoptatsz, vagy ha nem vagy rá képes, attól függetlenül még jól táplálhatod a kisbabádat, és remek mamája lehetsz.

Milyen gyakran szoptassam a kisbabámat? Az egyetlen logikus időpont a szoptatásra: amikor a kisbaba éhes (vagy szomjas). Hogy ez az állapot mikor érkezik el, azt a gyerek tudja, ezért hagyjuk, hogy ő jelezze, mikor éhes! Két hibát lehet elkövetni e téren: túl hosszú időt hagyni az etetések között, illetve túl gyakran etetni (túletetni). Azok a babák, akiket megváratnak az etetéssel, holott éhségükben már

82

A bölcs baba

sírnak, azt fogják megtanulni, hogy nem tudják befolyásolni a velük történő dolgokat. Emiatt a tehetetlenség érzésével nőnek fel, és képtelenek lesznek elhinni, hogy a szükségleteik valaha is ki fognak elégülni. Túletetés olyankor történhet, amikor az anya minden sírást éhségjelként értelmez; vagy azt gondolja, hogy a „vigasztaló" szoptatás jó módja a síró kisbaba megnyugtatásnak, még akkor is, ha a csecsemő nemrég evett, és képtelenség, hogy éhes legyen. Ha valaki nem tud a sírás stresszoldó hatásáról, akkor könnyen hiheti, hogy a nyűgös baba megnyugtatásának megfelelő módja a szoptatás. A szopás ideiglenesen valóban megnyugtatja a kicsit, ami biológiai célt szolgái. A szopás nyugtató hatása feltehetően beépített agyi mechanizmus, ami arra szolgál, hogy lecsöndesítse a telt hasú csecsemőt, hogy ne váljon túl aktívvá, és ne öklendezze fel a táplálékot. Ám, ha olyankor szoptatod meg a kisbabádat, amikor neki valójában sírásra lenne szüksége, akkor csupán azt éred el, hogy a sírás későbbre halasztódik. A babák rendszeres „vigasztaló" szoptatása egész nap - és egész éjszaka - tartó nyűgösséget és követelőzést okozhat, mert nem kapnak lehetőséget, hogy a bennük felgyülemlett stresszt sírással levezessék. A szopás ezért könnyen kontrolImintává válhat számukra, amivel - a más babáknál megfigyelhető ujjszopáshoz vagy cumizáshoz hasonlóan - megtanulják elnyomni a sírást (lásd: 2. fejezet). A csecsemőknek nincs szükségük annyi cumizásra, mint ahogy azt sok szülő gondolja. Bár a cumizás megnyugtatja a csecsemőket, nem szól bizonyíték amellett, hogy a táplálékot nem adó cumizásra szükségük lenne. A szopási kényszer azért rendkívül erős, mert - a táplálékbevitel révén - ez biztosítja a gyerek életben maradását. A gyenge szopóreflexű csecsemők nem élték volna túl a történelem előtti időket. A tény, hogy a csecsemők lelkesen szopnak bármely szájukba kerülő tárgyat, még nem jelenti, hogy érzelmi egészségükhöz a cumizásra szükségük lenne! Ha szemügyre vesszük a világon fellelhető tradicionális kultúrákat, jelentős eltérést láthatunk az etetés gyakoriságában. Az olyan törzsi kultúrákban, ahol az emberek rendkívül meleg éghajlat alatt élnek, az anyák nagyon gyakran szoptatják a csecsemőjüket. Néha óránként többször is, például a Kalahári-sivatagban élő !Kung San anyák.7 A gyakori szoptatás e gyakorlatának nyilvánvaló túlélési értéke van, hiszen a hőség miatti kiszáradásnak és hasmenésnek nagy az esélye. (Forró éghajlatú területeken ezek a csecsemőhalálozás leggyakoribb okai.) Afrika egyes területein a csecsemőhalálozási arány még a XX. század második felében is 50% körül mozgott, amiért elsősorban a vérhas volt a felelős. Ezekben a kultúrákban tehát a legfőbb cél a csecsemők túlélésének és egészségének biztosítása.8 Ha a csecsemők gyakran, rövid ideig


83

szopnak, akkor folyadékot vesznek magukhoz, amitől csökken az esélyük a kiszáradásra és a - gyakran halálos kimenetelű - hasmenéses betegségekre. A gyakori szoptatás az olyan hagyományos kultúrákban, ahol magas a halálozási arány, abból a szempontból is hasznos, hogy elnyomja a sírást, s így segít elkerülni a csecsemő túlmelegedését és túlzott energiafelhasználását. Ahogy azt már a 2. fejezetben említettem, ezekben a kultúrákban a csecsemők kevesebbet sírnak, mint a nyugati kultúrákban.9 Bár ez nem szolgálja a csecsemő optimális pszichés fejlődését, de amikor betegség és kiszáradás veszélye fenyeget, fontos segíteni a kisbabáknak tartalékolni az energiájukat, és kerültetni velük minden olyan tevékenységet - a sírást is -, ami testük túlmelegedését okozhatja. Ezekben a kultúrákban valószínűleg ezért tanulták meg az anyák csöndben tartani a csecsemőiket. Az anyáknak itt azt is meg kell tudniuk, hogy a sírást nem betegség vagy fájdalom okozzae. Ha a szoptatás megállítja a sírást, akkor joggal feltételezhetik, hogy nincs baj. Ha azonban semmi sem nyugtatja meg a csecsemőjüket, akkor az súlyos egészségügyi problémát jelezhet.10 Érdekes azonban, hogy a gyakori szoptatást alkalmazó kultúrákban felnövő gyerekek később általában sokat sírnak. Antropológusok azt figyelték meg, hogy ez a sírásos időszak - a leválasztást követően - hetekig vagy akár hónapokig is eltarthat.11 Ezekben a kultúrákban a gyerekek többnyire nem hagyják abba maguktól a szopást, hanem az anya csökkenti - fokozatosan - az etetések számát. Néha az anyák még azt is megteszik, hogy mellbimbójukat keserű gyógynövénnyel dörzsölik be, vagy akár rá is csapnak a gyerekre, csak hogy leszoktassák a szopásról.12 Az antropológusok a gyermek szempontjából traumatikus élményként értelmezik az emlőről történő leválasztást. Nem tudják, hogy az ekkor jelentkező sírás jobbára csak az évekig szoptatással elfojtott sírás „pótlása". Ezek a gyerekek végre ki tudják engedni azt a feszültséget, amit a felhalmozódott érzelmi stressz okoz. Egyes kultúrákban a másik lehetséges hatalmi harc - és sírást kiváltó tényező - akkor jelentkezik, amikor a felnőttek már nem hajlandók hordozni a gyermeket, s arra kényszerítik, hogy a saját lábán járjon.13 Ha tehát a gyerek már túlélte a csecsemőkor sérülékeny időszakát, ezekben a kultúrákban a szülők már nem törődnek a gyermekük sírásával, és néha úgy bánnak vele, mintha elhanyagolnák; ezt a nyugati társadalmakban akár bántalmazásnak nevezhetnék. A hidegebb éghajlatú területeken nem szükséges olyan gyakran szoptatni a csecsemőket, mint a forró éghajlatú helyeken. Amikor a kisbabák az egyes etetések alatt hosszabb ideig szopnak - legalább az egyik mellet teljesen kiürítve akkor több „hátsó tejhez" jutnak hozzá, ami zsiradékban

84

A bölcs baba

gazdagabb.14 A tartalmas tejjel teli gyomor lassítja az emésztésüket, és e tej elegendő kalóriával látja el a kicsiket ahhoz, hogy csak több óra múltán kelljen újra szopniuk. Az ilyen szoptatás tehát kielégíti a csecsemő zsiradék-, fehérje- és szénhidrátszükségletét, miközben a folyadékbevitelt a minimumon tartja. Mivel a hideg éghajlatú vidékeken nincs szükség gyakori szoptatásra, ezért az északi népeknél az anyák kevesebbet tartják csecsemőiket a testükhöz közel. Inkább bölcsőbe vagy függőágyba teszik őket, illetve utazáskor a „bölcsődeszkára", az állatra vagy a szánkóra szíjazzák őket.15 A ritkább szoptatás másik előnye a hideg éghajlatú vidéken, hogy a kisebb mértékű folyadékbevitel miatt kevesebbszer kell pelenkát cserélni. Ez hasznos, hiszen a kisbaba testét több rétegben borítja a ruha, s a hidegben a gyakori vetkőztetés veszélyeztetheti az egészségét. Az is kockázatos persze, ha a gyereket nedves ruhában hagyják. A ritkább szoptatás néhány olyan hagyományos kultúrára is jellemző, ahol az anyák földműveléssel foglalkoznak. Például a Kisebb Sundas-szigetláncon (a Maláj-szigetcsoport része) élő alori nők a szülést követő második héten viszszatérnek a földekre, s napközben csecsemőjüket valamelyik rokonukra bízzák. Éjszaka azonban a csecsemőjükkel alszanak, és ekkor etetik a gyereket.16 A nyugati, ipari kultúrákban felnövő csecsemők a gyakori, illetve a pár óránkénti szoptatás esetén is szépen gyarapodnak. Hacsak nem szélsőségesen forró éghajlatú helyen élsz, én a ritkább, ám hosszan tartó szoptatást javaslom. Ennek több előnye is van. Az egyik, hogy a csecsemőd éjszakánként így várhatóan hosszabb időszakokat fog átaludni. A másik, hogy ez esetben kisebb az esélye, hogy olyankor szoptasd a kisbabádat, amikor valójában sírásra van szüksége. Ezzel pedig lehetőséget kap arra, hogy kigyógyuljon a születési traumájából, illetve hogy levezetődjön egyéb korai stressze. (Sírás közben tartsd őt a karodban!) Az egészségügyi ellátás fejlettségének és a higiéniának köszönhetőn már nem kell annyira félni a csecsemőhaláltól, mint régen. Így a kezdetektől koncentrálhatunk az optimális pszichés fejlődésre. Ehhez empatikus, odafigyelő hozzáállás kell, s az, hogy megengedjük a kicsinek, hogy karunkban sírva megszabadulhasson a benne felgyülemlett stressztől. Ennek hatására fogékonyabbá válik az olyan típusú stimulációra, ami fejleszti a gondolkodási és a tanulási képességét. Néha nem könnyű megfejteni a kisbabák jelzéseit, főleg az első pár hétben, amikor - az automatikus reflexek miatt - amint megérinti valami az arcukat, odafordítják a fejüket, és erőteljes szopó mozdulatokat tesznek. Azt tanácsolom, hogy az első egy-két hétben mindig szoptasd meg a kisbabádat, amikor


85

elkezd sírni, hogy ily módon megalapozd a tejtermelésedet! Ezt követően már elkezdheted keresni azokat a jelzéseket, amelyekkel a sírás iránti igényét mutatja. A következő részben adok néhány támpontot annak kiderítéséhez, hogy a kisbabád valóban éhes-e, vagy csak arra van szüksége, hogy - a karjaidban - kisírhassa magát. Mire a csecsemőd háromhetes lesz, ha minden egyes etetéskor mindkét melledet felkínálod neki, és arra buzdítod, hogy tetszése szerinti ideig szopjon, akkor valamennyi etetetésnél megtölti a gyomrát, és valószínűleg beáll a napi - 24 óra alatti - 7-10-szeri szoptatási ritmus. Ez azt jelenti, hogy két etetés kezdete közt kb. 2,5-3,5 óra telik el. Arra számíthatsz, hogy az etetések közti időtáv idővel fokozatosan 4 órára vagy még többre nő, és egy-egy szoptatáskor egyre több tejet tud magába szívni. Szoptatáskor fontos a melleket váltogatni. Várhatóan gyakrabban éhezik majd meg, ha etetéskor csak az egyik melledből szoptatod, ezért azt javaslom, hogy - ha azt akarod, hogy az etetések közti időtáv megnőjön - minden szoptatáskor mindkét melledet kínáld föl neki! Ha hagyod, hogy a csecsemőd teljesen kiürítse az egyik melledet, majd ezután kínálod föl neki a másikat, akkor több hátsó tejhez fog hozzájutni, aminek magasabb a zsiradéktartalma, és emiatt a megemésztése hosszabb időt igényel.17 Ha azonban a kisbabádnak több folyadékra van szüksége, akkor szoptasd rövid ideig (kb. 5 percig) az egyik melledből, majd válts át a másik melledre! Így jobban kielégíted a táplálékigényét. Miután kiürítette a neki másodikként felkínált mellet, utána - ha még mindig éhes - szoptathatod a neki elsőként felkínált melledből is. Ez jó szoptatási módszer az olyan csecsemőnél is, amelyik hajlamos elaludni az első mellből történő szopás közben, még mielőtt megtelne a gyomra. Amikor az anyák értesülnek a túletetés lehetőségéről, és elkezdik megfigyelni csecsemőjük sírásigényjelzéseit, az eredményen gyakran meglepődnek. Egy anya a következőről számolt be nekem: Számomra a fordulópontot egy olyan hétvégi tanfolyam jelentette, ahol a résztvevők arra bátorítottak, hogy engedjem Sylviát annyit sírni, amennyi sírásra csak szüksége van. Ekkor döbbentem rá, hogy valójában milyen kevés szopást igényel. Alig tudtam elhinni! A tanfolyamon odamentem a kisbabámhoz, gondolván, hogy már biztos nagyon éhes. Valaki éppen játszott vele. Sylvia kacagott, amikor odaértem hozzá, s jeleztem neki, hogy készen állok megszoptatni őt. Arra számítottam, hogy azonnal felhagy a játszadozással, megragadja a mellemet, és elkezd szopni, mivel - számításom szerint - már nagyon éhesnek kellett lennie. Ehelyett azonban csak

86

A bölcs baba

minimális mennyiséget szopott, sokkal-sokkal kevesebbet, mint amennyit otthon szokott. Ez volt számomra az első jelzés. Azt gondoltam: „Várjunk csak! Ha képes egy teljes hétvégét így tölteni, akkor sok otthoni szopása valójában csak elterelésként szolgált!" A kisbabáknak szükségük van arra, hogy sírásuk idején karba vegyék őket, ám szopásra nincs mindig szükségük. Nem az a feladatod, hogy mindenáron megállítsd a sírását. Ezt nem lesz könnyű elhinned, ha még sohasem sírtál olyan valaki karjaiban, aki szeret. Sok anya összekeveri az ételt a szeretettel, és azt gondolják, hogy a mellük felkínálása a kisbabájuk iránti szeretetük kifejezésének egyetlen módja. Valójában sokféleképpen reagálhatsz kisbabád jelzéseire, és sokféleképpen mutathatod ki neki a szeretetedet, a melled felkínálása nélkül is. Például azzal, hogy a karodba veszed, és odafigyelsz rá.

Milyen következményei lehetnek a vigasztaló szoptatásnak? Ha úgy döntesz, hogy a kisbabádat nagyon gyakran szoptatod - ami azt jelenti, hogy sokszor inkább vigasztalásként szoptatsz, mintsem az éhsége csillapításáért akkor a leválasztást követően nem csupán a gyakori éjszakai ébredésekre kell felkészülnöd, hanem számottevő sírásra, hisztizésre és testvérharcra is. Ezek a viselkedési formák gyermeked - síráson keresztül történő - gyógyulásra irányuló kísérleteit képviselik. A megfontolandó kérdés tehát a következő: megengeded-e, hogy gyermeked még csecsemőkorában kigyógyuljon a korai traumákból, vagy ezt inkább későbbre halasztod? Ha olyankor szoptatod a kisbabádat, amikor ő valójában nem éhes, annak a másik lehetséges következménye az elhízás. A közhiedelemmel ellentétben az anyatejjel táplált kisbaba is elhízhat (bár a tápszerrel etetett babáknál ez gyakoribb jelenség). Egy felmérés szerint az Egyesült Államokban a szoptatott csecsemők 19%-a túlsúlyos, ami majdnem minden ötödik csecsemőt jelenti.18 Sokáig erénynek számított a babáknál a duciság, a pufók arc, a redőzött combocska. Sok babaétel- és pelenkareklám még ma is túlsúlyos babákat mutat, terjesztve ezáltal azt a hitet, hogy a nagyobb babák jobb babák. Bizonyos kultúrákban a teltség státuszszimbólum, és a vékony kisbaba szegénységre vagy elhanyagoltságra utal. Ám, amikor a duci kisbabából kövér gyerek lesz, azt már nem látjuk annyira vonzónak, és a kövér gyereket a többi gyerek gyakran kicsúfolja. Ráadásul a kövér gyerekek nagyobb eséllyel számíthatnak később egészségügyi problémákra.


87

Ha rendszeresen megszoptatod a kisbabádat olyankor, amikor nem éhes, hanem valójában sírnia kell, akkor érzelmei elfojtásaként rászokhat a szopásra. Valahányszor kiborul, elkezd úgy viselkedni, mintha szopni akarna, mert ehhez szokott hozzá, Ez olyan helyzetekhez vezethet, hogy idősebb (6 hónapos kor feletti) babák a jelek szerint kétóránként - vagy még gyakrabban - akarnak szopni, nappal és éjszaka is; valamint akkor is, ha megütik magukat, vagy ha valami miatt frusztrációt élnek át. Ez arra utal, hogy a szopás kontroll mintává vált számukra, hasonlóan az ujjszopásos kontrollmintához. Az egyetlen különbség, hogy a gyerek nem az ujját, hanem történetesen a melledet szopja. A szopásos kontrollminta átválthat cukorfüggőségre, mivel az anyatej nagyon édes (ahogy a tápszerek is). Ha egy kisgyerek a többféle, neki felajánlott étel közül mindig az édeset választja ki, az valószínűsíti, hogy korábban túletették. A cukorimádat nem egyetemes jellegű, gyermekekre jellemző vonás. Akiket csak olyankor szoptattak, amikor éhesek voltak, kisebb eséllyel válnak édességfüggővé, és nagyobb korukban szívesen esznek zöldséget és egyéb egészséges ételt. A túletetett kisbabákból olyan felnőttek válhatnak, akik hajlamosak enni, inni vagy cigarettázni olyankor, amikor sírniuk kell. Valahányszor zaklatottá válnak, kényszert érezhetnek arra, hogy valamit a szájukba rakjanak, hogy átmenetileg eloszlassák fájdalmas érzelmeiket, és hogy visszatartsák a sírásukat. Sok felnőtt süteménnyel, csokoládéval vagy egyéb édességgel nyugtatja meg magát, amikor depressziós vagy ideges. Mások sörhöz vagy cigarettához folyamodnak. Egy támogató csoport, illetve a fájdalmas érzelmek kiengedésének lehetősége nélkül elég nehéz megszabadulni ezektől a szokásoktól. Ha a kisbabád szopással fojtja el a sírhatnékját, annak az egyik lehetséges következménye az, hogy nem fog tudni kigyógyulni a korai traumáiból (pl. a születési traumájából). Ennek hatására nagyobb mértékben lesz kitéve különböző - a korai trauma okozta - érzelmi problémáknak (ahogy arról már az 1. és 2. fejezetben szó esett). Az egyik ilyen lehetséges probléma, ami már korán megnyilvánulhat, az agresszív viselkedés. Ha egy kisgyerek gyakran megüt vagy megharap más gyerekeket, az szinte mindig azért történik, mert nem volt elég lehetősége a sírásra. Ezek a jelenségek ugyanis a harag kifejezésének eltorzult formái. Az olyan anyák, akik éveken keresztül gyakran szoptatták a gyermeküket, azzal szoktak megkeresni, hogy a kisgyerekük agresszív más gyerekekkel, vagy még a saját anyjával is. Ez a probléma általában elég gyorsan orvosolható azzal, hogy az anya felhagy az érzelmek elnyomására használt szoptatással, és lehetővé teszi gyermeke számára, h o g y - sírással és

88

A bölcs baba

hisztizéssel - egészséges módon eressze ki érzelmeit. (Az agresszióról még lesz szó a 6. fejezetben.) A túJetetés ezen lehetséges következményei ellenére nem kell túlaggódnod magad, ha a kisbabád szopásos kontrollmintát alakított ki, és arra használja a szopást, hogy elfojtsa vele a sírását. Könnyen tudja pótolni a sírást, és ezt meg is fogja tenni, amint abbahagyod a vigasztaló szoptatást. Tartsd a gyermekedet szeretettel a karodban, és állj készen hosszabb sírásperiódusokra! Jutalmul olyan kisbabád lesz, aki az addiginál vidámabb, éberebb, kevésbé követelőző, és aki éjszakánként jobban alszik. Egy dolgot azonban mélyen véss az emlékezetedbe: soha ne hagyd egyedül sírni a kisbabádat!

Hogyan tudom megállapítani, hogy mikor éhes a kisbabám? Nem mindig egyszerű megkülönböztetni az éhséget a sírás igénytől. Minden kisbaba egyedi, ezért az anyának meg kell tanulnia értelmezni a saját babája jelzéseit. Mindazonáltal létezik néhány támpont, ami segít kideríteni, hogy a babádnak valóban szoptatásra van-e szüksége. Az egyik támpont: mennyi idő telt el az utolsó etetés óta? Ha a babád mindkét melledből alaposan szopott - ami fél órát vagy még több időt is igénybe vehet -, és a szoptatás megkezdését követő 2,5 órán belül elkezd sírni, akkor valószínűleg nem éhség miatt sír. Talán azt akarja, hogy vedd fel, illetve hogy kapcsolatba (szociális interakcióba) léphessen veled. Ha azt gyanítod, hogy sírnia kell, akkor lehetőséget biztosíthatsz erre azzal, hogy a karodban tartod, de nem szoptatod meg. Az etetések közti időtáv normális esetben a baba növekedésével párhuzamosan hosszabbodik, mert a gyomra egyre több tejet tud befogadni. Ha az idő múlásával a babád mégis egyre gyakrabban akar szopni, az arra utalhat, hogy valójában sírnia kéne, s elkezdte a szopást kontrolimintaként használni. Ám azt is jelentheti, hogy éppen nő; vagy nem jut elég tejhez; vagy - ha már elmúlt négy hónapos -, hogy készen áll a szilárd ételek fogyasztására. Az is lehetséges, hogy a meleg időjárás miatt szomjas, vagy beteg, és azért eszik gyakran keveset. Egyes babák jobb szeretnek „legelészni", talán mert kisebb befogadóképességű a gyomruk. Ők egy-egy etetéskor csak kevés tejet vesznek magukhoz, és ezért gyakoribb szoptatást igényelnek. Általános támpontként azt mondhatom, hogy egy ép, egészséges, egy hónapnál idősebb kisbabának nincs szüksége 24 órán belül 8-10-nél több szoptatásra, ha minden alkalommal - mindkét mellből - annyit szophatott, amennyit akart. Két etetés


89

közti bármilyen nyűgössége valószínűleg nem az éhség következménye, hanem talán a sírási szükségletét jelzi. Egy másik támpont a sírás jellege. Az igazi éhségsírás általában nem sírásként kezdődik, hanem kényelmetlenségérzésre utaló nyöszörgésként. Csak akkor lesz belőle igazi sírás, ha nem kap enni. Ez logikus, hiszen az éhségérzet nem hirtelen szakad rá a babára, hanem fokozatosan alakul ki. Egyes szülők sohasem hallanak igazi éhségjelzést, mert nem várják meg, hogy a csecsemőjük éhessé váljon, mielőtt megetetik. Ha a kisbabád hangosan és erőteljesen sír a karodban, és a legutóbbi etetés kezdete óta 2,5 óránál kevesebb idő telt el, akkor az valószínűleg nem éhséget jelző sírás. Egy vizsgálat során, amelyben a csecsemők sírásának anyai értelmezésével foglalkoztak, a kutatók háromféle sírást rögzítettek hangfelvételen: fájdalom, éhség és ijedelem okozta sírást. Ezt követően lejátszották ezeket a hangfelvételeket az anyáknak, akiknek ki kellett találni, hogy mi okozta a sírást. Az anyák sokszor tévedtek. A legtöbb esetben a sírás okaként éhségre tippeltek.19 A hajlam, hogy a sírást - sokszor tévesen - éhségjelként értelmezzük, evolúciós maradvány lehet azokból az időkből, amikor a csecsemőhalálozás mértéke még igen magas volt, s így a szülők legfontosabb szempontja a csecsemő életben tartása volt. Ez magyarázza meg azt a tényt is, hogy sok anya hajlamos túletetni a babáját. Számos anya azonban idővel képes megkülönböztetni a sírásfajtákat. A harmadik támpont: figyeld meg alaposan csecsemőd viselkedését, amikor felkínálod neki a melledet! Ha nem veti rá magát mohón, akkor valószínűleg nem igazán éhes. Ha elkezd szopizni, de hamar újra sírásba fog, akkor az arra utalhat, hogy nem éhes igazán, hanem valójában sírnia kell. Ez esetben semmi értelme erőltetni a szoptatást. Ehelyett: tartsd továbbra is a karodban, és figyeld meg! Néhány anya figyelmen kívül hagyja a csecsemője jelzéseit, amikor az nem akar igazán szopni, és egyre csak erőlteti a szoptatást. Ha a kisbabák tudnának beszélni, ilyenkor valószínűleg a következőt mondanák: „Légy szíves, ne rakd ezt újra és újra a számba! Arra van szükségem, hogy rám figyelj, s hogy alaposan kisírhassam magam." (Azért arról is tudj, hogy a szoptatás megkezdését követő sírás jelezhet szopással kapcsolatos problémát is! Például: a baba fuldoklik a szájába ömlő túl sok tejtől; nem tudja eléggé kiszívni a tejet; valami miatt nehezére esik az orrlégzés. Először ezeket a lehetőségeket ellenőrizd!) Egyéb, szopás közben előforduló jelzések, amik sírásszükségletre utalhatnak: fészkelődés, rugdalózás, harapás, nyöszörgés, illetve a meg-megszakított, szabálytalan szopás. Az igazán éhes csecsemő nyugodtan szopik (hacsak valami miatt nem akadályozott a légzése, a szopása vagy a nyelése,

90

A bölcs baba

illetve ha nincs nagy zaj vagy egyéb zavaró tényező). Ha a kisbabád a benne felhalmozódott feszültség miatt nem tud nyugodtan szopni, akkor azzal segíthetsz neki, hogy leveszed a melledről, szeretettel a karodban tartod, és megengeded neki, hogy sírjon. Ezt a sírást nyugodt szopizás, alvás vagy vidám ébrenlét fogja követni.

TÁMPONTOK ANNAK MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ, HOGY MIKOR ÉHES A KISBABÁD • Az utolsó etetés óta eltelt idő (bizonyos kivételekkel). Az időközök az életkorral növekednek. • A kisbabád jelzéseinek alapos megfigyelése. • A kisbabád viselkedése azt követően, hogy felajánlottad neki a melledet, illetve az üveget.

Arra bíztatlak, hogy kísérletezz egy kicsit! Én is ezt tettem a fiammal. Eleinte, amikor elkezdett sírni, minden alkalommal felkínáltam neki a mellemet. Ez átmenetileg megállította a sírását, ám később újra elkezdett sírni. Amikor aztán hagytam, hogy sírjon (a karjaimban), ahelyett, hogy megszoptattam volna, mindig meglepődtem az eredményen. Íme egy példa: Egy reggel a három hónapos fiam hosszan szopott mindkét mellből, aztán magától abbahagyta. Másfél óra vidám játék után elkezdett erősen sírni. Nem szoptattam meg újra, hanem a karomba vettem, és a teljes figyelmemet neki szenteltem. Húsz percig rendkívül intenzíven sírt, majd mély álomba szenderült, és kb. egy órát aludt. Nagyon vidáman ébredt fel, s rendkívül élénk és aktív volt, nagyjából fél óráig. Ezt követően egyre több, kényelmetlenségérzésre utaló hangot adott ki, aminek az intenzitása fokozatosan növekedett. Ezt éhségként értelmeztem, és felajánlottam neki a mellemet. Nyugodtan és egyenletesen szopott. Aznap nem sírt többet, és nagyjából csak négy óránként akart szopni. Az etetések között nyugodtnak és elégedettnek látszott. Hogy miként értelmezed gyermeked sírását, az attól is függ, hogy kisbabakorodban hogyan bántak veled. Ha merev időséma miatt megvárattak az etetéssel, akkor hajlamos lehetsz a túlreagálásra - átesni a ló túloldalára


91

és a szükségesnél gyakrabban szoptatod meg a babádat. Ha sírásoddal magadra hagytak, akkor azt érezhetted, hogy a mamád cserbenhagyott. Ez megnehezítheti számodra, hogy reagálj a kisbabád sírására. Vagy épp ellenkezőleg: erős vágyat érezhetsz ilyenkor, hogy a karodba vedd, megnyugtasd ós megszoptasd, mert ösztönösen így akarsz kompenzálni. Tehát így akarod kielégíteni azt a testi közelségre irányuló vágyadat, amit sírás közben kisbabakorodban éreztél. A következő beszámolóban az anya elismeri, hogy attól félve, hogy szenvedést okoz a kisbabájának, túletette őt: Sohasem tudtam, hogy éppen szüksége van-e a tejre vagy sem, hogy valóban éhes-e, hogy mi is történik vele. Mivel nem tudtam, ezért leginkább hagytam, hogy szopjon. A biztonság kedvéért mindig adtam neki tejet. Arra gondoltam ilyenkor, hogy vajon mit okozna benne lelkileg, ha a mamája nem adná meg azt, amire szüksége van. Mit gondolna a mamájáról? Ha az a személy, akinek az a dolga, hogy szeresse őt, nem adja meg azt, amire szüksége van, az rettenetes! Szóval sohasem voltam biztos abban, hogy valóban szüksége van-e az etetésre. Azt gondoltam: lehet, hogy szüksége van rá, ezért inkább megszoptattam, nehogy probléma legyen belőle. És ő folyamatosan csak szopott. Az emberek meglepődtek, amikor elmondtam, hogy mennyit eszik. Gyakran többet volt a mellemen, mint nem, és folyamatosan csak szopni akart. Most, visszatekintve azt gondolom, hogy több sírásra lett volna szüksége, és számtalan probléma - például az éjszakai alvásgond - megoldódott volna, ha időnként hagytam volna, hogy csak sírjon a karomban, ahelyett, hogy folyton a mellemre tettem őt. Felsorolt támpontjaim nem kőbe vésett szabályszerűségek. Ha néha melléfogsz, attól még semmi baja sem lesz a gyerekednek. Úgyhogy ne félj kísérletezni, amíg megtanulod megfejteni kisbabád szükségletjelzéseit, és kitapasztalod az ő természetes ritmusát! Azt jegyezd meg, hogy a babádnak időnként szüksége lesz arra, hogy sírjon, és ezt jelezni is fogja! Tehát a sírásakor gondolj erre a lehetőségre is, és tudd, hogy ha ilyenkor megszoptatod, az számára nem a legelőnyösebb megoldás. Ilyenkor ugyanis nem a melledre, hanem a szeretetedre és a figyelmedre van szüksége.

92

A bölcs baba

Mikor válasszam le a gyermekemet, és mikor kezdjek el szilárd ételt adni neki? Minél hosszabb ideig szoptatod a gyermekedet, annál több előnyét fogja élvezni az anyatej immunológiai és tápértékének. Te is és a babád is hasznát látjátok a közelség azon különleges érzésének, amit a szoptatás nyújt. A legtöbb hagyományos kultúrában a gyerekeket legalább kétéves korukig szoptatják. Néha ez a korhatár öt, sőt akár hat év is lehet. Ezért aztán ne lepődj meg, ha a gyermeked sokáig nem hajlandó lemondani a szopásról. Ha mindketten élvezitek ezt a testi kapcsolatot, akkor semmi akadálya, hogy az akár évekig fennmaradjon. A nyugati társadalmakban sajnos elvárják, hogy a babákat korán leválasszák, és még a hat hónapos szoptatási intervallumot is hosszúnak tartják. Egyesek teljesen meg tudnak hökkenni, ha azt hallják, hogy egy kisgyerek „még mindig" szopik, mert nincsenek tudatában annak, hogy az emberi történelemben évezredeken keresztül feltehetően ez volt a szokványos. Ha a szopás nem vált kontrollmintává, akkor a kisgyerekek idővel nem vágynak már a szopásra, és maguktól leválasztódnak, feltéve, hogy elegendő egyéb ételt kapnak. De még az esetben is, amikor a babák szilárd ételt is kapnak, egyéves koruk előtt spontán módon ritkán hagynak fel a szopással. Ha azonban a szopás kontrollmintává vált, akkor a gyerek valószínűleg hosszabb ideig akarja folytatni a szopást, és ellenkezni fog, ha le akarják őt választani, Azt javaslom, hogy lehetőség esetén legalább egy évig szoptasd a gyermekedet! Ezt követően folytathatod a szoptatást, de csak akkor, ha mindketten élvezitek azt. Nem jó ötlet úgy szoptatni, hogy már nem lelsz benne örömöt, vagy elkezdesz neheztelést érezni. Ha úgy döntesz, hogy korábban kezded leválasztani a gyereket, mint ahogy az ő szopásvágya megszűnne, akkor légy fokozatos! Ez esetben kisbabád testi közelség- és táplálékigényét más módon elégítsd ki! A fokozatos leválasztás számodra is előnyös, mert így kisebb a fájdalmas emlőgyulladás és a hirtelen hormonszintváltozás valószínűsége. Ha evolúciós szemszögből vizsgáljuk a szilárd étel adása megkezdésének időpontját, akkor találhatunk néhány útmutató jelet. Miközben az őseinket csecsemőkorukban hordozta az anyjuk, megtanulták megragadni az elérhető tárgyakat, és azokat a szájukhoz emelni. (Hasonlóan ahhoz, ahogy azt a mai csecsemők is teszik.) Ezek a történelem előtti időkben élt csecsemők valószínűleg megmarkoltak és megettek bármilyen ételt, amit az anyjuk éppen evett. Számukra feltehetően ez volt a szilárd ételek világába történő belépés. A csecsemők 4-5 hónapos korukban már meg tudnak fogni tárgyakat, és ettől a kortól kezdve minden normális kisbaba - hónapokon át - a szájába vesz


93

mindent, amit csak elér. Ez az erős késztetés talán azokból az időkből maradt ránk, amikor a csecsemőknek még jobban kellett gondoskodniuk magukról, mint manapság, mert az anyjuk nem tudott semmit a táplálkozástudományról. Ez esetben a természet így biztosította, hogy a csecsemők kiegészítő táplálékhoz jussanak abban az életkorban, amikor az anyatej számukra már kevés. A szopóreflexhez hasonlóan a „szájba vétel ösztöne" is valószínűleg túlélési értéket képviselt. Ha ily módon a megfogás képességének kialakulását arra utaló jelként értelmezzük, hogy a baba készen áll a szilárd ételek fogyasztására, akkor négy hónapos kora előtt helytelen ilyen ételeket adni neki. Számos egyéb jel is arra utal, hogy több hónapos korukig a kisbabák még nem állnak készen a szilárd étel fogyasztására. Egy 57 csecsemőt vizsgáló felmérésben azt találták, hogy három hónapos koruk előtt a kisbabák nem szívesen fogadnak el szilárd ételt kanálból. A nyáltermelés (nyáladzás) nem jelenik meg három-négy hónapos korig, és a fogak általában csak hat hónapos kor körül kezdenek kibújni.20 A túl korán adott szilárd táplálék szerepet játszhat ételallergia kialakulásában. A tejtermékek, a búza, a tojás és a csirkehús nagyobb valószínűséggel okoz allergiás tüneteket a nagyon fiatal csecsemőknél, mint a nagyobb babáknál. Egy felmérésben azt találták, hogy azok a gyerekek, akiknek 15 hetes koruk előtt kezdtek el szilárd ételt adni, nagyobb valószínűséggel váltak túlsúlyossá és lettek asztmások.21 A túl korán adott szilárd étel másik negatív hatása, hogy így kevesebb értékes anyatej jut a baba testébe, hiszen az étvágya véges. Ráadásul néhány babaételt gyártó cég cukrot és keményítőt is tesz a termékébe, ami „üres" - értéktelen - kalóriákkal tölti meg a kisbabát. Ha ilyen ételt adunk a négy hónapnál fiatalabb csecsemőnek, az túlsúlyossághoz vezethet. Amikor a gyermeked öt vagy hat hónapos lesz, elkezdheted figyelni a jeleket, amelyek arra utalnak, hogy a tej mellett már más ételt is enne. Lehet, hogy megpróbálja megfogni azt az ételt, amit te magad eszel; vagy a szoptatást követően azt jelzi, hogy még mindig éhes; vagy gyakrabban akar szopni, de a gyakoribb szopás ellenére sem tűnik elégedettnek. A lányom öt hónapos korában elkezdett egy harmadik mell után kutatni, miután kiürítette mindkét mellemet. Ez egyértelműen jelezte számomra, hogy készen áll a szilárd ételre, és azt - lelkesen - el is fogadta. Ha a kisbabád még nem áll készen a szilárd táplálékra, akkor azt el fogja utasítani.

94

A

bölcs

baba

Milyen ételeket adjak a kisbabámnak? A csecsemők képesek a testi igényüknek megfelelő étrendet választani, ha megvan rá a lehetőségük. Egy híres táplálkozási vizsgálat bizonyítja ezt, amit három 7-9 hónapos kisbabával végeztek, akik egészen addig csak anyatejet kaptak. Ezek a babák 6 hónapon át minden étkezéskor maguk választhattak egészséges és finomítatlan táplálékok széles választékából. Csak olyan ételekkel etették őket, amiről a babák valamilyen módon jelezték, hogy azt meg akarják enni. Ráadásul senki sem buzdította, dicsérte vagy dorgálta meg őket azzal kapcsolatban, hogy mit esznek és mit nem. Az étkezések alatt szóba sem került az étel mint téma. Mindegyik baba jól kiegyensúlyozott étrendet választott magának, és egyikük sem lett sem túl kövér, sem túl sovány. Az egyik gyenge csontozatú (angolkóros) baba önszántából rendszeresen csukamájolajat ivott, egészen addig, amíg a csontjai egészségessé nem váltak! Mindhárom gyerek „rákattant" valamelyik ételre. Tehát pár napig sokat ettek valamely ételből, de aztán fokozatosan kevesebbet fogyasztottak belőle. A gyerekeknél nem jelentkezett öklendezés, semmilyen evéssel kapcsolatos kellemetlenség, hasmenés vagy székrekedés, és egyik gyereknél sem alakult ki allergia.22 Egyes szülők tudományos kutatásokon nyugvó táplálkozást szeretnének alkalmazni a gyermeküknél. Még akkor is, ha önmaguknak gondjaik vannak a helyes táplálkozással, jó kezdést akarnak biztosítani kisbabájuknak azzal, hogy gondoskodnak a megfelelő vitamin- és fehérjemennyiség napi beviteléről. Ez mindenképpen dicséretes hozzáállás, ám ezek a szülők valamiről megfeledkeznek. Arról, hogy a tudományos kutatási eredmények az átlagot jelzik. Meg lehet határozni, hogy egy átlagos 14 hónapos gyereknek milyen ételre van szüksége egy átlagos napon. Az ilyen kutatás azonban nem informál arról, hogy a kis Susie-nak mire van szüksége egy adott napon. Ami függ attól, hogy Susie aznap mennyit mozgott; mennyi stressz érte; hogy az agya vagy a csontjai éppen növekedési fázisban vannak-e; hogy esetleg éppen akkor lábalt ki az influenzából stb. Ezek a tényezők ugyanis alapvetően befolyásolják Susie táplálkozási igényeit. Nagyfokú egyéni variabilitás figyelhető meg a táplálkozási szükségletekben, és ez a variabilitás részben génfüggő.23 Egyes felnőtteknek például sokkal több kalciumra van szükségük, mint másoknak, és sok ember allergiás bizonyos ételekre, illetve szervezetük ilyen-olyan táplálékot nem tolerál. Fontos, hogy tudj valamennyit a helyes táplálkozásról, mert ez a tudás segít, hogy egészséges és kiegyensúlyozott étrendet állíts össze a kisbabádnak. (Egyetlen kisbaba sem fog szépen fejlődni olyan étrenden, ami csupán spagettiből, kenyérből és


95

krumpliból áll, bármennyi választási lehetősége is legyen ebből a három ételfajtából.) Ám az efféle ismeret hasznossága mérsékelt, mert az egyetlen személy, aki tudja, hogy a kisbabádnak adott napon miből és mennyire van szüksége, az a kisbabád maga. Könyvem egyik alapvető kiindulópontja: a babák tudják, hogy mire van szükségük, és ezt jelezni is fogják, ha esélyt kapnak rá. Az imént említett vizsgálat eredménye igazolja, hogy ez a feltevés a táplálkozással kapcsolatban is igaz, ezért ne félj kellő autonómiát biztosítani a gyermeked számára abban a kérdésben, hogy mit egyen. Amikor elkezdesz pépes ételt adni a babádnak, akkor érdemes úgy tartanod a kanalat, hogy lássa, mi van benne, és eldönthesse, hogy meg akarja-e azt enni vagy sem. Ha akarja, akkor valószínűleg kinyitja a száját, és talán még meg is próbálja elkapni a kanalat vagy a kezedet, hogy az ételt közelebb húzhassa a szájához. Ha nem kívánja, akkor valószínűleg nem nyitja ki a száját, nem próbálja közelebb húzni a kanalat, esetleg még el is löki, vagy elfordítja a fejét. Ilyenkor megpróbálkozhatsz valamilyen más étellel. A másik módszer: egyszerre több, különböző ételt raksz a baba elé, és megfigyeled, hogy melyikért nyúl. Akadnak olyan szülők, akik teljesen kihagyják a kanállal etetés fázisát, és csak olyan ennivalót kínálnak a babának, amit ő maga meg tud fogni, és képes a szájába rakni. Tehetsz puha ételdarabkákat az etetőszék tálcájára, és hagyhatod, hogy a babád önmagát etesse. Bármelyik verzió remekül működik. Ha kanállal etetsz, akkor igyekezz hagyni, hogy a gyermeked elejétől fogva aktív részese legyen az etetésnek! Tehát bátorítsd arra, hogy minél előbb önmagát etesse, hogy teljesen önállóvá tudjon válni. Ez ugyan több maszatolással jár, viszont sokkal önellátóbbá válik a babád. Nem kell minden étkezésnél komplett vendéglőnyi ételkínálatot a gyerek elé helyezned, de az hasznos, ha mindegyik fő ételfajtából legalább egy étel ott található. Ha hosszú időn keresztül az egészséges ételek széles választékát kínálod, akkor gyermekednek bőséges lehetősége lesz arra, hogy megfelelő étrendet válasszon magának. Ha a babád farkasétvággyal eszi az egyik ételt, akkor azt a következő napokon is kínáld fel neki (más ételekkel együtt), egészen addig, amíg be nem telt vele. A kisgyerekek egy-egy tápanyag iránti élettani igénye messze meghaladhatja az átlagosat; vagy azért, mert testük valamelyik része éppen növekedési fázisba került, vagy valamilyen betegség miatt. Feltehetően a legjobb, ha nem kombinálod az ételeket abban az esetben, ha a kisbabád annak csak az egyik komponensét akarja megenni. Vannak olyan babák, akik visszautasítják a keverékeket, az abban szereplő ételeket azonban külön-külön megeszik. A legtöbb kisgyereknél megtörténik, hogy egy ideig feltűnően

96

A bölcs baba

favorizál egy ételfajtát, de emiatt általában nem kell aggódni.24 Néhány példa a fiam „ételmániái" közül: 13 hónapos korában a fiam elkezdett zsíros ételeket kívánni. Mohón lenyalta a vajat a neki adott vajas kenyérről. Ezért aztán elkezdtem több zsíros ételt adni neki, például majonézt és vajféleséget. A zsíros ételek utáni sóvárgása pár nap után elmúlt. Később akadtak olyan napok, amikor semmi mást nem akart enni, csak gabonaterméket, mint például zabpelyhet, kenyeret, kekszet és tésztát. Előfordult, hogy egy egész tál szőlőt egyszerre megevett, majd hetekig hozzá sem nyúlt a szőlőhöz. Volt, hogy napokig alig evett valamit, majd egy-két napon át mindent befalt, amit elé tettem. Szinte sohasem jelentkezett nála emésztési probléma, nagyon egészséges volt, és nem volt se túl kövér, se túl sovány. Jobb a több ételválasztási lehetőséget egyszerre felkínálni, s nem egymás után, mert utóbbi esetben a gyerek nem tudhatja, hogy még más ennivaló is érkezik. A babák általában addig esznek, amíg a megfelelő kalóriaszintjüket el nem érik. Ha édes vagy nagy keményítőtartalmú étellel kezded, akkor a gyereked azzal fog jóllakni, s a kellő kalóriaszintet elérve nem marad már hely például a magas fehérjetartalmú ételek számára. Azzal előzheted meg ezt a problémát, ha minden étkezésnél egyszerre teszed elé a különfajta ételeket. Ez esetben nem tömi tele magát édes ételekkel, hacsak valami miatt nem épp arra van szüksége. Az elmondottak alól az egyetlen kivétel - ahogy azt már említettem ha a babád a túletetés következtében cukorfüggőséget alakított ki. Ez esetben bölcsebb, ha az étkezések alkalmával először nem édes ételeket teszel elé. A legjobb, ha nem befolyásolod, hogy mit eszik a gyermeked, és ne is nagyon tegyél megjegyzéseket ezzel kapcsolatban! Néhány szülő dicséri a gyerekét, amikor az jól eszik, vagy leszidja, amikor nem. Akad, aki trükkökkel veszi rá a kisbabáját, hogy olyan ételeket is megegyen, amelyeket nem akar. Például úgy, hogy a kanálon a számára kívánatos ételből is van egy kevés a nem kívánt mellett. Mások játékosan vagy viccesen próbálják rávenni a babákat az evésre. Például úgy tesznek, mintha a kanál repülőgép lenne, ami a baba szája felé repül. E módszerek egyike sem helyes, hiszen nem célod, hogy a gyermeked elveszítse azt a képességét, amivel tudja, hogy a testének milyen táplálékra van szüksége. Felnőttként legtöbbünk már nem rendelkezik ezzel a képességgel, mert kiskorunkban megakadályoztak minket e természetes ösztönünk kiélésében. Ahhoz, hogy ez az önszabályozó rendszer jól


97

működjön, a leghelyesebb, ha a kezdetektől ráhagyatkozol. Attól a pillanattól kezdve, ahogy elkezdesz a babádnak szilárd ételeket adni.25 A szilárd ételek megkezdése után is egy ideig még a tej (lehetőleg anyatej) teszi ki a gyerek étrendjének a nagy részét. Fokozatosan juttok el oda, hogy már a szilárd ételek kerülnek túlsúlyba, és a tej csak kiegészítő italként szerepel. Ez a váltás egyes babáknál korábban következik be, másoknál később, és az átállás lehet egyenetlen is. Tehát megeshet, hogy egyik nap a babád csak szilárd ételeket eszik, s innivalónak gyümölcslevet vagy vizet kér; másnap pedig kizárólag tejet kíván. Ha nem avatkoztál bele az önszabályozó mechanizmusába, akkor valószínűleg pontosan tudni fogja, hogy mire van valóban szüksége, és ezt kommunikálni is fogja feléd. Amikor már járni tud, esetleg odamegy a hűtőszekrényhez, ha szilárd ételt akar; s a mamája blúzáért nyúl, amikor inkább szopni szeretne.

Mi a helyzet az esetben, ha már beleavatkoztam a gyermekem önszabályozásába? Ha a gyermeked - a túletetés következtében - túlságosan is kedveli az édességet és túlsúlyos, akkor szükség lehet az édes ételek korlátozására. Ha még mindig gyakran szopik, és azt gyanítod, hogy a szopás őnála kontrollminta, akkor nyűgössége esetén ne a melledet kínáld fel neki, hanem a figyelmedet és az együttérzésedet! Olyan időpontot válassz ehhez, amikor biztosan tudod, hogy a babád nem éhes, csak kiborult! A sírás ugyanis ilyenkor válik leginkább a hasznára. Légy nyugodt, és úgy rendezd a dolgaidat, hogy elegendő idő álljon a rendelkezésetekre! Magyarázd el neki, hogy szerinted most nem tejre van szüksége, és ajánld fel, hogy ehelyett átöleled! Állj készen a sírására és a dühére, és maradj vele, amíg be nem fejezi a sírást! Olyan feszültségek jönnek ki belőle ilyenkor, amiket hosszú ideje hordozott magában, de nem tudta kiereszteni, mert a szopással kapcsolatos függőségével elfojtotta azokat. Ha szükségesnek látod, további magyarázatot is adhatsz neki. Például: „Amikor nagyon sokat szopizol, olyankor nem tudsz sírni. Sokkal jobb lesz neked, ha kijön belőled az összes szomorúság és harag." Ha beleavatkozol a gyermeked szopási vagy más jellegű étkezési függőségébe, ám nem biztosítasz számára kellő érzelmi biztonságot a síráshoz, akkor új szokásokra cserélheti a régieket, például ujjszopásra vagy körömrágásra. Az egyetlen módja, hogy túljusson a dolgon, tehát ne legyen szüksége

98

A bölcs baba

e viselkedések egyikére sem, ha lehetőséget biztosítasz neki arra a sírásra, amire már régóta szüksége volt. A baba oly módon is elveszítheti az étellel kapcsolatos egészséges önszabályozó képességét, ha a szülő trükkökkel vagy biztatással igyekszik őt rávenni arra, hogy bizonyos ételt - pl. zöldséget - megegyen. Ennek hatására sok gyerek erős ellenérzést fejleszt ki a zöldségekkel szemben. A 15 hónapos életkort elérve - amikor is a kisgyerekek jellemzően az önállóság új szakaszába érkeznek - meglehetősen makaccsá tudnak válni. Az etetéssel kapcsolatos konfliktusok sokszor ebben az időszakban kezdődnek el. Amikor ez a periódus elkezdődik, a leghelyesebb, ha nem próbálod meg irányítani, hogy mit eszik a gyereked. Esetleg felajánlhatsz néhány új zöldségfélét, vagy egy már általa ismert zöldséget elkészíthetsz neki új módon. Ezeket a zöldségeket más, egészséges ételekkel együtt kínáld fel neki, majd az étkezés végén távolítsd el a maradékot, anélkül, hogy bármi megjegyzést tennél! A dicséret vagy bármilyen megjegyzés csak ront a helyzeten. Bízzál benne, hogy a kisgyereked tudja, hogy a testének mire van szüksége, s hogy elegendő ételt eszik ahhoz, hogy egészséges maradjon! Semmi értelme az étkezést hatalmi harccá változtatni, mert abban úgyis te leszel a vesztes. Nem tudod rávenni a gyermekedet arra, hogy egyen. Időnként a babák fészkelődnek, sírnak vagy sikítoznak az etetőszékükben, s a földre dobnak ételt, kanalat vagy tányért. Ennek számos oka lehet. Talán az, hogy túl sokáig tartod a gyerekedet az etetőszékben, mert úgy véled, hogy még ennie kéne. A kisbabák étvágyát sokszor túlbecsülik, főleg egyéves kor fölött, amikor pedig a növekedés sebessége meglehetősen lelassul. A kisgyerekek - a szülők mércéje szerinti - nagyon kevés étel elfogyasztása mellett is normálisan nőnek, és egészségesek maradnak. Ha éhes a gyerek, és előtte olyan étel van, amit kíván, valószínűleg nem fog fészkelődni vagy ételt dobálni, mert túl elfoglalt lesz az evéssel. A babád az evés befejeztével valószínűleg ki akar majd szállni az etetőszékből, még akkor is, ha számodra sokkal kényelmesebb lenne, ha benne maradna. A kisgyerekek - kiváltképp a második életévük során - igen ellenállóak tudnak lenni, ha bármi módon korlátozni akarják őket. Emiatt várhatóan rossz néven veszik, ha hosszú ideig az etetőszékbe zárva kell ülniük. Túl nagy elvárás egy kisgyerekkel szemben, hogy üljön nyugodtan, és ne tegyen semmit. A megoldás az, ha az evés végeztével kiemeled az etetőszékből, vagy adsz neki valamit, amivel játszhat. Lehet, hogy csak közelségre vágyik. Ez esetben vedd az öledbe! Az etetőszék nem óhatatlanul szükséges tárgy. Néhány szülő könnyebbnek találja az etetést úgy, ha a kicsije az ölében ül.


99

Az etetés körüli problémák másik lehetséges oka, ha evés közben nem adsz a gyerekednek kellő mértékű önállóságot (autonómiát). Esetleg már készen áll arra, hogy ő maga fogja a kanalat, de te még mindig eteted. Lehet, hogy az ujjaival akar felcsippenteni ételdarabokat, és így akarja etetni magát. Vagy talán olyan étel elfogyasztására akarod rávenni, amit ő nem akar megenni. Ha esetedben a felsorolt lehetőségek egyike sem áll, akkor valószínű, hogy a babádnak sírásra van szüksége. Ez esetben egészen addig nem fog tudni enni vagy nyugodtan megülni, amíg alaposan ki nem sírja magát. Ilyenkor értelmetlen dolog megszidni vagy etetéssel próbálkozni. Irányítsd rá a figyelmedet és az együttérzésedet, hogy megszabadulhasson a benne felgyülemlett érzelmektől! Azt követően pedig - amikor már jobban érzi magát - készen fog állni az evésre vagy arra, hogy nyugodtan játsszon.

Nehéznek találom, hogy megbízzak a kisbabám természetes étvágyában és ételválasztásában Sok felnőttnek gyermekkorában beleavatkoztak az önszabályozó ételválasztásába. Ha veled is ez történt, akkor előfordulhat, hogy nem tudod mindig, hogy mikor vagy éhes, és csak azért eszel a szokásos étkezési időpontokban, mert ez a legkényelmesebb. Ha nem szoktad meg, hogy megbízz a saját, természetes étvágyadban, akkor valószínűleg nehéznek fogod találni, hogy a kisbabádéban megbízz. Feltehetően aggódni fogsz amiatt, hogy vajon eleget eszik-e, s hogy a számára megfelelő ételt fogyasztja-e, és arra gondolsz, hogy bátorítanod vagy kényszerítened kéne őt az evésre. Egy anya a következőket mesélte nekem a kisgyereke és önmaga étkezési szokásairól, valamint a gyerekkoráról és az érzéseiről: Próbáltam megállni, hogy folyton megkérdezzem, éhes-e, illetve elhinni, hogy majd szólni fog, ha megéhezett. Idővel rájöttem, hogy az ő étkezési ideje nem feltétlenül azonos az enyémmel. Néha nagyon elkezdek aggódni, amikor pl. már 4 óra eltelt azóta, hogy felkelt, és még mindig nem éhes. Azt is észrevettem, hogy ha megvárom, amíg szól, hogy éhes, akkor mindig pontosan tudja, hogy mit szeretne enni. Amikor nem eszik meg valamit, amit számára főztem, akkor sok esetben szívem szerint elmesélném neki a gyerekkoromat. Gyakran hallottam kiskoromban, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy van mit ennünk, miközben Kínában éheznek. Ezt követően a szüleim elővették az ételvásárlási számlákat, s felsorolták,

100

A bölcs baba

hogy mi mennyibe került. A másik érzés, ami rám tör, valahányszor a lányom otthagy valamit a tányérján, hogy ezt majd nekem kell megennem. Meg is eszem, és aztán meg rosszul érzem magam, mert túl sokat ettem... Sok feszültség él bennem az evéssel kapcsolatban. Sokszor döbbenten nézem, ahogy a lányom néha csak játszik az étellel, anélkül, hogy megenné. Nem esik nehezére azt mondani, hogy nem éhes, vagy hogy már befejezte, és szeretne játszani menni. Azt hiszem, azért visel meg ez, mert kiskoromban én is ilyen voltam, amíg ezt el nem vették tőlem. Éreztették velem, hogy mennyire fontos megennem az ételt, és addig nem mehettem játszani, amíg mindent meg nem ettem. Szóval valószínűleg irigy is vagyok a lányomra. Ahhoz, hogy elkezdj bízni a kisgyereked természetes étvágyában, hasznodra válhat, ha tudatosítod, hogy gyermekkorodban miképp nem bíztak meg benned, s ha utat adsz az emlékeidet körülvevő érzelmeidnek. Mindez segíthet, hogy nyugodtabban viszonyulj gyermeked étkezési szokásaihoz, és hogy bátran megengedd neki, hogy önszabályozóvá váljon. Egy másik gyakori érzelem a düh. Frusztráló és elkedvetlenítő lehet, amikor kisgyereked visszautasít valamit, amit szeretettel és gondoskodással készítettél a számára. Valójában ez elutasításszerű érzést tud kiváltani. Egy anya a következőket mesélte: Tegnap este bablevest főztem. A gyerekem még meg se kóstolta, máris ellökte magától a tányért. Ekkor beleöntöttem a levest a turmixgépbe, hogy pépesebbé tegyem, majd kenyérkockákkal díszítettem a tetejét. Azt gondoltam, hogy így szeretni fogja. Egy kanállal evett belőle, aztán ellökte. Elegem lett abból, hogy egyfolytában összevissza rohangálok, csakhogy valami különlegeset készítsek neki! Tegnap este iszonyú dühös lettem! Azt akartam mondani neki: „Megeszed a levest, különben...!" Ha képes vagy az ételt és a szeretetet mindig különválasztani, akkor könynyebb lesz nyugodtnak és tárgyilagosnak maradnod akkor is, amikor a gyermeked visszautasít egy általad készített ételt. Ez nem azt jelenti, hogy téged utasít el! Később, amikor nagyobb lesz a gyereked, és épp egy tinédzserkori növekedési fázison megy keresztül, akkor majd meglesz a jutalmad egy olyan gyerekkel, aki nagyon is élvezi a főztödet, és a bevásárlási költségeid jelentősen emelkedni fognak... Néha mélyebb, traumatikus élmények is okozhatják, hogy a szülők nem tudnak bízni abban, hogy a kisgyerekük valóban eleget fog enni. Íme, egy példa:


101

Az egyik franciaországi kurzusomon egy hölgy elmondta: betegesen aggódik amiatt, hogy a tíz hónapos kisfia nem eszik eleget. Attól félt, hogy a gyerek nem marad életben, ha rendszeresen nem veszi rá, hogy többet egyen, mint amennyit magától enne. A kisfiú is jelen volt a kurzuson: egy erős felépítésű, vidám kisfiú, aki egyáltalán nem tűnt alultápláltnak. Arra bátorítottam az anyát, hogy vizsgálja meg az érzelmei gyökerét. Megkérdeztem: emlékezteti-e valakire a gyermeke? Ekkor rájött, hogy a saját édesanyjára emlékezteti. Tinédzserként ő viselte gondját beteg édesanyjának, ő főzött rá, és folyton erőltetnie kellett, hogy egyen. Sajnálatos módon az édesanyja egyre soványabb és egyre gyengébb lett, majd végül meghalt. Kurzusomnak ez a résztvevője 15 percen keresztül sírt, miközben újra átélte azt az aggodalmat és tehetetlenséget, amit tinédzserként tapasztalt meg. Ezek után már világossá vált számára, hogy a kisfia nagyon is különbözik az édesanyjától. Rájött, hogy a fia egészséges és erős, és nem kell őt unszolnia, hogy többet egyen, mint amennyit akar. Ez a példa jól illusztrálja, hogy a múltbeli élményeink miként képesek mélyen befolyásolni a szülői magatartásunkat. Fontos felfedeznünk ezeket a kapcsolódási pontokat, és el kell választanunk a múltat a jelentől. Ha beszélsz a múltbeli fájdalmaidról, és kisírod magad, jobban felismerheted gyermeked valódi szükségleteit.

GYAKORLATOK Vizsgáld meg a gyerekkorodat! 1. Emlékszel-e olyan helyzetekre, amikor evésre unszoltak; vagy amikor erőttették, hogy többet egyél; vagy amikor nem ehettél valamit, amit pedig kívántál; vagy amikor megdicsértek, megjutalmaztak, leszidtak vagy megbüntettek, mert valamit megettél vagy nem ettél meg? Hogy érezted magad ettől? Volt-e elég étel (vagy túl sok étel) az otthonodban? Láttál-e olyant, hogy valaki kidob vagy eltesz ételt? Hogy érezted magad ettől? 2. Egyenlőségjel került-e - valamilyen módon - gyermekkorodban az étel és a szeretet közé? Ha igen, fejtsd ki, hogyan alakult ez így! 3. Gyerek-, majd kamaszkorodban voltál-e esetleg túlsúlyos vagy túl sovány? Volt-e valamilyen, evéssel kapcsolatos problémád? Hogyan éreztél azzal kapcsolatban?

102

A bölcs baba

Mutasd ki a kisbabáddal kapcsolatos érzelmeidet! 1. Hogy érzed magad, amikor szoptatod a babádat (vagy amikor cumisüveget adsz neki)? 2. Úgy érzed-e, hogy a kisbabád túl gyakran vagy nem elég gyakran szopik (illetve kéri a cumisüveget)? Aggódsz-e a babád súlya miatt? Tett-e valaki megjegyzést a gyermeked súlyával kapcsolatban? Mit éreztél e megjegyzés hallatán? Mit gondolsz magad képességéről, meg tudod állapítani, hogy mikor éhes a kisbabád? 3. Ha a gyermeked már eszik szilárd ételt: milyen érzések élnek benned gyermeked természetes ételválasztása (ételpreferenciája) és önszabályozása iránti bizalmaddal kapcsolatban? Úgy érzed-e, hogy a gyermeked eleget és megfelelő ételeket eszik? Mit érzel olyankor, amikor a gyermeked nem akar megenni valami olyan ételt, amit te készítettél? Törődj magaddal! 1. Néha a szülők annyira el vannak foglalva a kisbabájukkal, hogy saját táplálkozási igényeikről megfeledkeznek. Tölts el úgy egy teljes napot, hogy csak olyan ételeket eszel, amiket igazán kívánsz; olyankor eszel, amikor valóban éhes vagy - függetlenül a kisbabád és a többi családtagod étrendjétől és időbeosztásától! 2. Legközelebb, amikor szomorúság, harag vagy aggodalom kapcsán késztetést érzel arra, hogy egyél, inkább hívj fel egy barátot telefonon! 3. Ha túlsúlyos vagy, csatlakozz egy olyan támogató csoporthoz, amelyik a fogyásnak nem csupán a táplálkozási, hanem a pszichés vonatkozásaival is foglalkozik!

103

4. FEJEZET

AZ ALVÁS: TEDD LEHETŐVÉ, HOGY PIHENJEN A KISBABÁD! Hagyjam-e, hogy velem aludjon a kisbabám? Az összes szárazföldi emlős az anyja közvetlen közelében alszik. A történelem előtti időkben, valószínűleg évezredeken át, az embercsecsemők az anyjukkal aludtak. A hagyományos kultúrákban a mai napig bevett szokás a csecsemővel aludni. Azonban az észak-amerikai és az európai - technológiailag fejlett - kultúrákban, felhagytak ezzel a szokással, s helyette bölcsőt és kiságyat használnak. A legtöbb esetben a csecsemő nem is alszik egy szobában a szülőkkel. Mikor és miért tűnt el a csecsemőkkel való együtt alvás természetes szokása a nyugati kultúrákból? A XIII. században, Európában, a katolikus papok kezdték el először azt javasolni, hogy az anyák ne aludjanak együtt a csecsemőjükkel.1 Bár ennek a tanácsnak az elsődleges oka valószínűleg a patriarchátus (apajogú társadalom) előretörése volt, és ennek kapcsán az attól való félelem, hogy a csecsemők (főleg a fiú csecsemők) túl erős feminin befolyás alá kerülnek, azonban okként a csecsemők fulladásos (úgynevezett „ráfekvéses") halálának lehetőségére hivatkoztak. Ma úgy tudjuk, hogy a középkorban a csecsemők halálát leggyakrabban betegség vagy csecsemőgyilkosság okozta. Ha véletlenül „ráfekvéses" baleset történt, azt valószínűleg ittas szülő okozta. A XIV. és XV. századra már érződött annak a tanácsnak a hatása, hogy helytelen a csecsemővel együtt aludni, és a bölcső elterjedt szobabútorrá vált a legtöbb olyan európai otthonban, ahol csecsemő volt a háznál.2 Egyre fiatalabb korban rakták a csecsemőket éjszakára bölcsőbe, ahelyett, hogy az anyjuk karjaiban aludhattak volna. A XVIII. századi ipari forradalom után az „elkényeztetés" gondolata terjedt el az ipari társadalmakban, és az anyákat arra intették, hogy ne tartsák túl sokáig a karjukban a gyereküket, különben az követelőző szörnyeteggé válik. A XX. század folyamán a technológiailag fejlett társadalmakban a cse-

104

A bölcs baba

csemők nagyobb mértékben váltak el az anyjuktól, mint fajunk történetében bármikor. Egyre többen születtek kórházban, és a csecsemőket az újszülöttosztályok központi gyermekgondozó részlege volt hivatott megvédeni a fertőzésektől. A kisbabáktól az első naptól kezdve elvárták, hogy egyedül aludjanak, az édesanyjuktól távol. Az anyatej pótlására szánt tápszereket forgalmazó cégek reklámtevékenységének hatására csökkent a szoptatás, ami tovább fokozta az anya és csecsemője közti szeparációt. Szoptatás közben az anyák testében bizonyos hormonok termelődnek (például oxitocin és prolaktin), amelyek erősen arra késztetik az anyákat, hogy fizikailag közel akarjanak lenni a csecsemőjükhöz. Az üvegből történő etetés megfosztja az anyákat ezektől a hormonoktól, és eltörli a biológiai anya testi közelségének szükségletét. Mindezen tényezők eredményeként 1950-re a nyugati, ipari társadalmakban már csak nagyon kevés kisbaba aludt az anyjával. Nem csoda, hogy a szülők hirtelen számtalan új problémával szembesültek, és kezdtek el ezekkel kapcsolatos tanácsokat keresni. A gyereknevelési szakértők hirtelen azon kapták magukat, hogy megoldásokat kell találniuk olyan babák számára, akik éjjel nem tudnak elaludni; akik a fejüket ütögetik; kisgyerekek számára, akik kimásznak a kiságyból és folyton átmennek a szülők ágyába; akik éjszaka bepisilnek; vagy rémálmaik vannak és félnek a sötétben. Ezeknek az alvással kapcsolatos problémáknak a jelentős része abból eredhetett, hogy a csecsemők rá voltak kényszerítve az egyedül alvásra. Vajon lehetséges, hogy a tinédzserkori szexuális élet és terhesség gyakorisága jobban tükrözi az átölelésre való szükségletet, mint a szex iránti vágyat? A „lefeküdni valakivel"* kifejezés szexuális együttlétre utal. Elképzelhető, hogy ez a kifejezés azt az egyetemes, be nem teljesült gyermekkori szükségletet tükrözi, hogy a szüleink mellett akarunk aludni, és arra vágyunk, hogy éjjel átöleljenek minket. Szerencsére a nyugati, ipari társadalmakban a szülők elkezdtek bízni ama természetes igényükben, hogy ágyukat megosszák a csecsemőjükkel; sőt, a kisgyerekkel való együtt alvás is ma már egyre inkább ajánlott és elfogadott. Az 1970-es évektől kezdődően néhány szakkönyv elkezdte javasolni, hogy a szülők aludjanak együtt a kisbabájukkal. Mostanra már rengeteg könyv ajánlja az ágy megosztását, tehát az együtt alvást.3 A csecsemőkben erős kötődési szükségletek élnek, amiket a kutatók

* Angolul a „lefeküdni valakivel" kifejezés „to sleep with someone" szó szerint fordítva azt jelenti, hogy: „aludni valakivel". (A fordító megjegyzése).

AZ ALVÁS: TEDD LEHETŐVÉ, HOGY PIHENJEN A KISBABÁD!

105

csak mostanában kezdenek felismerni. A közeli testi kontaktus - nappal és éjjel egyaránt - az első életévek idején alapvető és jogos igény. Anna Freud - Sigmund Freud lánya - felismerte ezt, s így írt róla: „A gyerek alapvető szükséglete, hogy elalvás közben közeli és bensőséges kontaktusban legyen egy másik ember testével... A nyugati társadalmakban semmibe veszik a csecsemők eme biológiai igényét, és a gyerekek órákon át tartó magányra vannak kárhoztatva, annak a tévhitnek a következtében, miszerint számukra az az egészséges, ha egyedül alszanak."4 Egyes gyermeknevelési szakemberek azt állítják, hogy a kisgyerek sohasem akarja majd elhagyni a szülői ágyat, ha egyszer őt oda beengedték. Ez igaz lehet az élet első éveiben, amikor a gyereknek közelségre és biztonságra van szüksége. Azonban nem kell önállóságra kényszerítenünk a gyereket. Eljön az ideje annak is, amint túljut a korai életkoron és az azzal járó szükségleteken. Az emberi csecsemők erős vágya arra, hogy az anyjuk mellett aludjanak, talán az evolúciós történelmünkből eredhet. Fajunk vadászó-gyűjtögető korszakában a csecsemők rendkívül sebezhetőek voltak a ragadozókkal és a hideggel szemben, kiváltképp éjszaka. Azoknak a csecsemőknek, akik féltek a sötéttől, és nem voltak hajlandóak egyedül aludni, sokkal nagyobb esélyük volt a túlélésre, mint azoknak, akik nem panaszkodtak, ha lerakták őket. A kiválasztódás tehát támogatta az ilyen jellegű félelem fennmaradását,5 Bár a ragadozók már nem jelentenek veszélyt, és fűtött otthonokban élünk, a mai csecsemők reflexei, ösztönei és szükségletei még mindig a vadászógyűjtögető életmód szerint működnek. A kulturális változások túl rövid ideje történtek ahhoz, hogysem fajunk genetikai állományára igazán mély hatást gyakorolhattak volna. Megkértem egy apát, hogy beszéljen érzéseiről, milyen megosztani az ágyát a fiával. Idézem szavait: Egyszerűen imádom! Az összes zavaró tényező és kényelmetlenség ellenére még mindig nagy öröm, hogy ott van velünk. Reggelente sokszor együtt játszunk az ágyban. Ezeket az alkalmakat nagy becsben tartom. Csodálatos érzés családként együtt lenni az ágyban! Van benne valami rendkívül különleges. A kutatók tanulmányozták az olyan csecsemők alvásmenetét és agyhullámait, akik együtt alszanak az anyjukkal, és összehasonlították az egyedül alvó csecsemők azonos paramétereivel. Az anyjukkal alvó kicsik többször

106

A bölcs baba

ébrednek fel rövid időre, és kevesebb időt töltenek mély alvásban, mint azok a csecsemők, akik egyedül alszanak. Ez valószínűleg az anya - alvás közbeni - hangjainak és mozdulatainak köszönhető.6 Ez a fajta éjszakai stimuláció-egyesekszerint-véd a hirtelen csecsemőhalál avagy bölcsőhalál (SIDS) ellen. A hirtelen csecsemőhalállal kapcsolatos egyik elmélet szerint a tragédia oka az, hogy a csecsemő annyira mélyen alszik, hogy egy átmeneti légzéskimaradás (apnoe) után nem képes fölébreszteni magát ahhoz, hogy folytassa a légzést.7 Kultúrközi vizsgálatok azt mutatják, hogy azokban a társadalmakban, ahol a csecsemőket rendszeresen karba veszik, és az anyák együtt alszanak a csecsemőjükkel, a bölcsőhalál ritkább, mint az ettől eltérő kultúrákban.8 A kutatók nem azt állítják, hogy az egyedül alvás bölcsőhalált okoz, azt viszont feltételezik, hogy ha a csecsemő az édesanyjával aludhat, az védelmező tényező lehet az olyan csecsemőknél, akiknél a bölcsőhalál veszélye potenciálisan fennáll. A kisbabáddal alvás ugyan alkalmazkodást igényel, amihez némi időre van szükség, de megéri kitartani, mert mindkettőtök számára igen örömteli dologgá válik. Ha számodra mégsem működik jól, akkor legalább addig biztosíts testi közelséget a kisbabádnak, amíg el nem alszik, és tedd lehetővé, hogy gyorsan reagálni tudj, ha éjszaka felébred!

Milyen óvintézkedéseket tegyek, hogy a kisbabám alvás közben ne fulladjon meg, illetve ne essen ki az ágyból? Akadnak szülők, akik attól félnek, hogy álmukban ráfekszenek a csecsemőjükre. Ez jogos aggodalom, mert előfordultak ilyen, - többnyire három hónaposnál fiatalabb - baba halálával végződő balesetek.9 Azonban ez a veszély kivédhető, ha megteszel néhány, a józan ész diktálta óvintézkedést. Ne vidd az ágyadba a kisbabádat, ha rendkívül mélyen szoktál aludni, vagy ha olyan szer hatása alatt állsz, ami befolyásolja az alvásodat, pl.: alkohol, nyugtató vagy antidepresszáns! Ez a szabály arra a férfira is vonatkozik, aki esetleg melletted alszik az ágyban. A kisbabás anyák - szer hatásától mentesen - nem alszanak túl mélyen. Általában a csecsemő legkisebb rezdülése is felébreszti őket. Túlsúlyos mamának is veszélyes a csecsemőjével aludni. A másik lehetséges veszély: a baba beszorulhat a fal és a matrac közti résbe. Erre 3 és 7 hónapos kor között a legnagyobb az esély, amikor már el tud mozdulni, de ahhoz még nincs elég ereje, hogy egy szűk helyről kiszabadítsa magát.10 Fontos tehát biztosítani, hogy a matrac és a fal szorosan illeszked-


107

jen egymáshoz, illetve - a résbe csúszás megakadályozására - érdemes oda „ütközőpárnát" tenni (ahogy a kiságyba is). BIZTONSÁGI TIPPEK AZ ÁGY MEGOSZTÁSÁRA • • • • • • • • • • • •

Ne vegyél be olyan gyógyszert, ami befolyásolhatja az alvásodat! Soha ne cigarettázz abban a szobában, ahol a csecsemőd alszik! Használj kemény matracot, és kerüld a pehelypaplanokat! Tégy óvintézkedéseket, hogy a csecsemőd ne eshessen ki az ágyból! Szüntesd meg az ágyad és a fal közötti rést! Soha ne helyezd a csecsemődet párnára! Alváshoz mindig a hátára fektesd a csecsemődet! Ne aludj a csecsemőddel, ha túlsúlyos vagy! Ha túl hosszú a hajad, fogd össze! Ne hagyd, hogy a csecsemőd ágyába egy másik gyerek is befeküdjön! Ne rakd a csecsemődet lógó zsinórokhoz közel! Felnőttnek készült ágyban sohase hagyd egyedül a csecsemődet!

További óvintézkedések: ne aludj a csecsemőddel puha matracon, vízágyon, babzsákszéken vagy kanapén; tartsd a kisbabádat az ágy fejrészéhez közel, hogy ne kerülhessen az ágy középső részébe, ahol a takaró elfedheti a fejét; soha ne helyezd a csecsemődet párnára! Továbbá: sokkal biztonságosabb, ha a babádat alváshoz a hátára fekteted, s nem a hasára. Ezeket a tanácsokat akkor is alkalmazd, ha a csecsemőd kiságyban alszik! Sokan attól félnek, hogy a gyerek esetleg kieshet az ágyból. Ez több módon is megelőzhető. Aludhat a baba a két szülő között vagy a fal mellett (ha ott „ütközőpárna" van). Az is megoldás, ha valamilyen bútort tolsz az ágy mellé, vagy ha oda korlátot építesz. Utóbbi esetben győződj meg arról, hogy a korlát szorosan illeszkedik a matrachoz, illetve, hogy a korlát lécei közti rések keskenyebbek, mint a csecsemőd feje és teste! Akad olyan család, ahol a házaspár a földre letett matracon alszik, hogy ha a kisbaba esetleg le is gurulna, akkor se üsse meg magát. Egy másik megoldás az „oldalkocsis" elrendezés: egy bölcsőszerű gyerekágy, amely biztonságosan kapcsolódik a felnőttek ágyához, oly módon, hogy a kettő között nincs korlát. Így a csecsemőnek megvan a saját, biztonságos helye, ám csupán karnyújtásnyi távolságban van a mamától.

108

A bölcs baba

Az ágy megosztása nem rejti-e magában a vérfertőzés veszélyét? Sokan azonnal a vérfertőzés lehetőségére gondolnak, amikor olyan szülőkről hallanak, akik az ágyukba viszik a kisbabájukat. Attól félnek, hogy a szülőt és talán a gyereket is szexuálisan felizgathatja a másik jelenléte. Ezért vagy vérfertőzés fog történni - gondolják -, vagy a családtagoknak külön önmegtartóztató erőfeszítéseket kell tenniük. Ezek a félelmek téves feltételezésen nyugszanak. A vérfertőzésnek sokkal több köze van az elkövető saját szexuális bántalmazásos tapasztalatához, mint ahhoz, hogy hol alszik a gyerek. Azok a szülők, akik vérfertőzésre hajlamosak, szinte kivétel nélkül szexuális bántalmazás áldozatai voltak. A vérfertőzés veszélyének megállapításában ezért ez a legfontosabb tényező. Az mellékes szempont, hogy a gyerek külön alszik-e vagy sem. Ha késztetést érzel arra, hogy szexuálisan ingereld a gyerekedet, illetve hogy szexuális kielégülésedhez az ő testét használd, nem engedhetsz a vágyadnak! Gyermeked számára az végtelenül ártalmas lenne! Ez esetben gyermekkorodban valószínűleg szexuálisan molesztáltak, éppen ezért hasznodra válik, ha valamilyen pszichoterápiába kezdesz. A kisbabákat sohasem szabad arra kényszeríteni, hogy teljesítsék más emberek szükségleteit, akár szexuálisat, akár másmilyent! A szexuális visszaélés olyan mértékű zavart okozhat egy kisbabában/kisgyerekben, hogy az az élete szinte minden területét hátrányosan befolyásolhatja. Sok felnőtt emlékszik arra, hogy kisgyerekként szexuálisan bántalmazták. Ennek borzasztóan pusztító hatása volt az életükre. Amikor a pszichoterápia hatására gyógyulni kezdenek, életük különböző területein is megindul a lassú javulás. És mi van, ha a gyerek vonzódik a szüleihez? Sigmund Freud úgy gondolta, hogy a 3 és 6 év közötti gyerekek szexuális vágyat fejlesztenek ki az ellenkező nemű szülő iránt. Ezt a vérfertőző hajlamot „Ödipusz-komplexusnak" nevezte el, és úgy vélte, hogy ez nagy feszültséget és konfliktust okoz az óvodáskor idején, amit meg kell oldani ahhoz, hogy a fejlődés normálisan folytatódhasson. Freud ezt a fázist normálisnak és elkerülhetetlennek tartotta. Fontos azonban tudni, hogy Freud olyan korban élt, amikor a szülők és a gyerekek Európában általában külön ágyban aludtak, és a szülők ritkán vették fel és ölelték meg a gyereküket. Teljes elméletét olyan gyerekek és felnőttek megfigyelésére építette, akik meg voltak fosztva a korai testi kontaktustól, és ezért ki voltak éhezve a gyengédségre. Egy másik - reálisabb - elmélet szerint fiatal gyerekek vérfertőző kapcsolatra irányuló érzései se nem normálisak, se nem elkerülhetetlenek, hanem


109

beteljesületlen szükségleteik következményei. A gyerekekben nem alakulna ki ilyen jellegű vágyakozás a szüleik teste iránt, ha csecsemőkorukban elegendő érintést és közelséget tapasztaltak volna. Dr. Arthur Janov leírja, hogy a kielégítetlen testiközelség-szükséglet hogyan képes eltorzulni és szexuális jellegűvé válni: „Ha egy gyereket elhanyagolnak, neki pedig - reménytelenül - szüksége van a melegségre, akkor esetleg erotizálhatja ezt az igényét, ha közvetlen és egyenes úton nincs lehetősége megkapni azt a szüleitől. Ilyenkor a szeretet iránti szükséglet és a szex összekavarodhat benne, és vérfertőző érzései támadhatnak olyankor, amikor a szeretet iránti szükséglete feltámad."11 Ha eleget veszed a karodba a kisbabádat, és elég ölelgetést kap tőled - nappal is és éjszaka is akkor eleget teszel a fizikai közelség iránti jogos szükségletének, és nagyon kevés feszültség, konfliktus, féltékenység vagy bűntudat lesz benne az óvodáskori évek alatt. Azt jósolom, hogy a pszichoanalitikusok nem fognak semmi Ödipusz-komplexusra utaló jelet találni azoknál a gyerekeknél, akik úgy nőttek fel, hogy első életéveikben elegendő testi kontaktusban részesültek.

És mi van az én szexuális életemmel? A kisbabáddal történő együtt alvás valószínűleg kissé átrendezi a szexuális életedet. Kultúránkban az a felfogás terjedt el, hogy a kisbabáknak és a gyerekeknek nem szabad a szülők szexuális együttlétének tanújává válni, mert nem értik, hogy mi történik, és emiatt megijedhetnek. Ráadásul kultúránkban a párok a szeretkezéshez általában félrevonulnak. Hagyományosan a szex helyszíne a szülők ágya, de ha az családi ággyá vált, akkor az ügy bonyolultabb. Számos merev elgondolás él azzal kapcsolatban, hogy mikor, hol és milyen gyakran lehet szeretkezni. Amikor a szülök elkezdenek egy ágyban aludni a gyerekükkel, olyankor rugalmasabbá válnak a kérdéssel kapcsolatban, és a szexuális együttlét akkor és ott történik, amikor és ahol erre lehetőség adódik. Az egyik megoldás az, hogy a kisbabát a másik szobában fektetik le, s csak akkor hozzák be a családi ágyba, amikor a szülők már készen állnak az alvásra. A kisbabád születését követően a nemi életed valószínűleg amúgy is változni fog, attól függetlenül, hogy együtt alszol-e a kisbabáddal vagy sem. Sok szoptatós nő azt tapasztalja, hogy elvesztette a szexuális vágyát. Ez tarthat addig, amíg az ovuláció (peteérés) újrakezdődik, vagy - néhány nőnél - addig, amíg a szoptatás tart. A jelenség egyik lehetséges magyarázata, hogy a szop-

110

A bölcs baba

tatás kielégíti a nő testi érintés és érzékiség iránti igényét. A szoptatás egyes esetekben kellemes méhösszehúzódásokat okoz, ami hasonlít az orgazmushoz, még ha annál gyengébb is. A nemi közösülés és a szoptatás is olyan biológiai folyamat, amelynek célja a szaporodás és az utódok életben tartása. Ha ez a két tevékenység nem lenne örömteli, akkor a fajunk nem maradt volna fenn. Biológiai szempontból nincs szükség nemi aktusra akkor, amikor ott egy szoptatandó csecsemő. Ha egy szülést követően túlságosan hamar születik a következő gyerek, akkor az mindkét csecsemő életben maradási esélyét rontja. Ezért természetes egy nőnél, hogy a szülést követő évben nem vagy csak kevés érdeklődést mutat a szex iránt, tehát amikor fiziológiailag a szoptatásra van ráhangolva. Az anya csökkent szexuális vágyának másik lehetséges oka: energiájának és figyelmének döntő részét a kisbabájának gondozására fordítja, kiváltképp, ha ahhoz kevés segítséget kap. Tény azonban, hogy nagyok az egyéni különbségek, így sok nő egyáltalán nem tapasztal magánál csökkent nemi vágyat. Érdekes, hogy néhány kultúrában a szülést követő periódust szexuálisan tabuidőszakként kezelik, néha akár 2 évig is.12 Ez azáltal maximalizálja a csecsemő életben maradásának az esélyét, hogy késlelteti a következő terhességet. Ez a tabu a férfi önbizalmát is megvédi egy olyan időszakban, amikor sok nőnek csökken a szex iránti érdeklődése. A nyugati kultúrákban nem létezik ez a szexuális tabu, és a párokkal azt hitetik el, hogy a szexuális életük 6 héttel a szülés után visszaáll a normális vágányra. Sok férfi mélyen csalódik és megbántódik, amikor ez nem történik meg. Sok házasságot meg lehetne menteni, ha a párokat előre figyelmeztetnék: teljesen normális és átmeneti jelenség, hogy a szülést követően a nő elveszíti a szex iránti érdeklődését. A következő interjúban egy anya a szexuális életében bekövetkezett változásokról mesél: Attól kezdve, hogy Noel megszületett, a szexuális életünk radikálisan megváltozott. Először is, nagyon fájt az aktus. Aztán féltem, hogy esetleg megint teherbe esek. Továbbá: egyszerűen hullafáradt voltam, nagyon fáradt. Hónapokig még csak hallani sem akartam a szexről. Ráadásul nehezteltem a férjemre, főleg éjjelente. Noel éjszakai ébredéseikor ugyanis mindig nekem kellett fölkelnem, a férjem ilyenkor csak átfordult a másik oldalára, és aludt tovább. Egyszer megpróbáltunk szeretkezni, de amint elkezdtük, Noel felébredt, és anyatejet követelt. Végül csak nevettünk az egészen. Hogy teljesen őszinte legyek, szoptatás közben gyakran támadtak szexuális érzéseim. Gyakran felizgatott a szoptatás. Ez a mellbimbóm érintéséből fakadt.


111

És Noel gyengéden fogta a mellemet. Azt akartam, hogy így érjenek hozzám. Bármi más teljesen hidegen hagyott. Ha férjem nagy keze ért hozzám, az egyszerűen nem működött. Túl érdes volt, túl kemény és túl érzéketlen, Míg Noel finom kis érintését egyszerűen imádtam! Nem hiszem, hogy lett volna igazi orgazmusom, de az biztos, hogy szoptatás közben felizgatott állapotba kerültem. Nagyon jó érzés volt! Van olyan férfi, aki rendkívül negatívan éli meg a szexuális visszautasítást. Ez valószínűleg az érintés és az átölelés iránti - korai, kielégítetlenül hagyott - igényéből ered. Az a kisfiú, aki - nappal is és éjjel is - elegendő testi közelséget kapott az anyjától, felnőttként nem a szextől függően érzi magát valamirevaló férfinak. Ha te olyan férfi vagy, akit megrémít és sért, hogy a feleséged elvesztette a szex iránti érdeklődését, ne kényszerítsd őt arra, hogy válasszon a kisbaba és a te szükségleted között! Ez rendkívül nehéz helyzetbe hozná őt. Tudatosítsd magadban, hogy az érdeklődés elvesztése csak időleges, s hogy párodnak szüksége van a szeretetedre és a támaszodra! Minél erősebben tudod támogatni őt anyai szerepében, annál jobb lesz a kapcsolatotok. Tudnia kell, hogy szex nélkül is szereted és értékeled őt. Tudatosítsd magadban, hogy együtt nevelitek a gyereketeket, akinek felnőttként már kevesebb érzelmi sérülése lesz, mint nektek! Ha te most kisbabás anyuka vagy, ne felejtsd el táplálni a férjeddel meglévő kapcsolatodat, még akkor sem, ha éppen nem érdekel a szex! A szeretet kimutatásának más módja is létezik, mint a szex. A kisbabádnak előnye fog származni abból, ha a szülei egymással stabil és szeretetteljes kapcsolatban élnek. Első gyermeke megszületését követően ezt mesélte nekem egy apa: Miután Scotty megszületett, Cathyt egyáltalán nem érdekelte a szex. Zavarodott lettem, értetlen és dühös. Teljesen másképp viselkedett velem a terhessége alatt, mint ekkor. Kirekesztettnek éreztem magam, mert a feleségem teljes figyelmét Scotty kapta. Igazságtalannak éreztem a dolgot. Mit tettem?! Elrontottam az életemet azzal, hogy abba egy új személyt léptettem? A mélyemből feltörő érzések azt jelezték, hogy gond van velem. Nehéz volt elhinnem, hogy valójában rendben vagyok, s hogy a változás nem velem kapcsolatos. Azt gondoltam, hogy Cathy tudni sem akar rólam, ezért én is úgy éreztem, hogy tudni sem akarok róla. Úgy véltem, hogy ha figyelmesebb lenne velem, akkor én is készségesebben foglalkoznék ővele. Igazán nehéz helyzet alakult ki, egy lefelé húzó, ördögi kör.

112

A bölcs baba

Az ilyen típusú házassági problémák megoldhatók. Nagy segítség, ha mindkét szülőnek van valakije, akinek beszélhet, sírhat, dühönghet, mielőtt az érzelmeik annyira feltorlódnának, hogy igazi krízishelyzet alakulna ki. Ha valaki időnként besegít a gyerekgondozásba, az ezt a nyomást is segíti enyhíteni, és lehetővé teszi, hogy a szülőknek több ideje ós figyelme jusson egymásra.

Mihez kezdjek a lefektetéssel kapcsolatos problémákkal? A babás otthonokban az ágybafektetés ideje gyakran nehézségekkel teli időszak, különösen a második életévben. Egy felmérés szerint az 1 és 2 év közti gyerekek közel 50%-a rendszeresen ellenáll a lefektetésnek, nehézségeket okozva ezzel a szülőknek.13 Pedig a lefektetés problémamentessé válhat, ha a kisbabák szükségleteit felismerik. Több lehetséges oka van annak, ha a kisbabád nem akar elaludni akkor, amikor te azt akarod: 1. nem álmos, 2. túl sok inger éri, 3. testi közelséget igényel, 4. sírásra van szüksége, 5. te vagy túl feszült, 6. a gyermeked rossz néven veszi, ha megmondják neki, hogy mit tegyen. Mindegyik okot külön fogom tárgyalni.

LEHETSÉGES OKOK, AMIÉRT A KISBABÁK NEM ALSZANAK EL • • • •

A kisbaba nem álmos. Túl sok az inger. A kisbabának fizikai közelségre van szüksége. A kisbabának valamilyen stresszt kell kiengednie magából sírással (miközben valaki a karjaiban tartja őt). • A szülők feszültek vagy nyugtalanok. • A kisbaba rossz néven veszi, ha megmondják neki, hogy mit tegyen (ez 12 hónapos kor után valószínűbb).

A kisbabád nem álmos Néhány szülő úgy gondolja, hogy a kisgyermekének minden este ugyanabban az időpontban kell lefeküdnie, és napközben is szabályos időközönként kell aludnia. Holott maguk a felnőttek sem mennek egymást követő két estén ugyanakkor aludni, mert a fáradtságszintjük naponta különböző. Semmi ok sincs feltételezni, hogy a kisbabák másként lennének ezzel. Bár a szülők


113

számára kényelmes, ha a kisbabájuknál szabályos alvási szokások alakulnak ki, néhány baba szervezete azonban egyszerűen nem így működik. Gyakran a szülőknek van „szükségük" arra, hogy a kisbaba elaludjon, hogy ők is aludhassanak, vagy hogy jusson némi idejük magukra, illetve egymásra. Fontos, hogy tudatában legyél a saját szükségleteidnek, és hogy megpróbáld azokat kielégíteni, de ne a kisbabád rovására! Csak a gyereked tudja, hogy adott napon mennyi alvásra van szüksége. Egyes babáknak több alvásra van szükségük, mint másoknak, és az alvásigény naponta is változhat. Függ az életkortól, az aznap végzett testmozgás mennyiségétől, az őt ért napsütéstől és friss levegőtől, az egészségi állapottól, az aznapi növekedés mértékétől és a sírással töltött idő mennyiségétől. A kisbabáknak kevesebb alvásra van szükségük, mint ahogy azt általában hiszik, illetve javasolják, és minél több feszültséget engednek ki sírással, annál kevesebb alvást igényelnek. Erre a bizonyíték részben az intézetben nevelt kisbabák megfigyeléséből származik, akik nagyon keveset sírnak, és közismerten rendkívül sokat alszanak. Egy vizsgálatban több olyan intézeti kisbabát követtek nyomon, akiket családok örökbe fogadtak, és azt találták, hogy a jobb gondozás egyik hatásaként csökkent az alvással töltött óráik száma. Továbbá: ezek az örökbe fogadott babák gyakran sírtak minden látható ok nélkül.14 Azok a szülők, akik megengedik a kisbabájuknak, hogy annyit sírjanak, amennyit akarnak (miközben a karjukban tartják őt), rájönnek, hogy a gyerek alvásigénye valójában nem túl nagy. A fiam napi kb. 13 órát aludt hat hónaposan, 12 és fél órát tizenkét hónaposan, és 11 és fél órát tizennyolc hónapos korában (a napközben alvásokat is beleszámítva), Kétéves korára nagyjából 11 órát aludt éjszakánként, és napközben már nem feküdt le aludni. A lányomnál is hasonlóan alakult az alvásidő. Az olyan kisbabák, akik a bennük rekedt érzelmi stressz miatt nem tudtak jól aludni, egy alapos sírást követően hosszabban és mélyebben kezdenek aludni. Amint azonban pótolták az alváshiányukat, várhatóan ők is kevesebbet fognak aludni, mint azok a babák, akik nem sírtak eleget. Tehát azok a kisbabák, akik kisírhatják magukat, általában mélyen alszanak, de nem végtelenül hosszan. Mindebből az a következtetés vonható le, hogy nem várhatod el, hogy a babád akkor aludjon el, amikor szerinted el kéne aludnia. Ha - mielőtt letennéd aludni - gondosan megfigyeled az álmosságra utaló jelzéseket, a folyamat sokkal egyszerűbbé válik. Jelek, amik arra utalnak, hogy a kicsi készen áll az alvásra: lecsukódó szemek, a szemek dörzsölése, padlóra fekvés, csimpaszkodás. Kultúránként teljesen különböző a kisbabák lefekvési ideje. Például Dél-

114

A bölcs baba

Európában, ahol délután sok felnőtt sziesztázik, gyakran látni babákat és kisgyerekeket még este 10-11 körül is ébren. Angliában az a szokás, hogy a babákat és a kisgyerekeket este 6-7 körül ágyba dugják, mielőtt a felnőttek leülnek a vacsorához. Nincs helyes vagy helytelen eljárás. Az életvitelednek és a szükségleteidnek megfelelően igazíthatod be a babád lefekvési idejét. Ám ahelyett, hogy olyankor próbálnád meg lefektetni a kisbabádat, amikor ő még nem álmos, bölcsebb azzal beállítani az alvás ritmusát, ha késő délután már nem alszik. Ahogy a gyermeked egyre nagyobb lesz, napközben az alvásmennyisége egyre csökken. Befolyásolni tudod, hogy napközben dél körül aludjon vagy kora délután. Tudd azonban, hogy a korábbi lefekvés korábbi reggeli ébredést is jelent! Ha viszont azt akarod, hogy a kisgyereked este hosszabb ideig legyen még ébren, akkor indítványozhatod a késő délutáni sziesztát.

Túl sok az inger A legtöbb fiatal csecsemő szinte bárhol el tud aludni. De ahogy nőnek a babák, az emberek és a tárgyak egyre érdekesebbé válnak számukra, a társas kapcsolatok (szociális interakciók) gazdagodnak, és az új kommunikációs és mozgáskészségek megjelenése új izgalmakat hoz. A kisgyerekek alvás helyett gyakran szívesebben játszanak vagy kommunikálnak. Tevékenységükben olyan mélyen el tudnak merülni, hogy az elfedheti az álmosságukat. Ilyen esetben figyeld az álmosságra utaló jeleket, s igyekezz csökkenteni a gyereket ingerlő hatásokat! A sötét, csöndes szoba nyilvánvalóan jobban elősegíti az alvást, mint egy világos, hangos helyiség.

A kisbabádnak testi közelségre van szüksége Mi van akkor, ha álmos a babád, és az őt ingerlő valamennyi hatást már a minimumra csökkentetted, de mégsem akarja, hogy lerakd aludni? Ahogy azt már említettem, a kisbabáknak az elalváshoz testi közelségre van szükségük. Ezért azt javaslom, hogy tartsd a karodban, vagy feküdj mellé, amíg el nem alszik! A babák ritkán tudnak valamilyen kontrollminta használata nélkül egyedül elaludni. Egy felmérésben, amiben 126 egészséges csecsemőt vizsgáltak, azt találták, hogy azok a csecsemők, akiknek az elalvásakor jelen szokott lenni egy felnőtt, ritkán használtak kötődési tárgyat, illetve ritkán szopták az ujjukat.15 Az egyedül elalvó kicsiknek meg kell tanulniuk elfojtani a testi közelség iránti szükségletüket, valamint az ellenkezésre és a sírásra irányuló igényüket is. Ezt azzal teszik, hogy belekapaszkodnak valamilyen tárgyba, vagy az ujjukat, illetve a cumit szopják.


115

A kisbabádnak sírásra van szüksége Néha nehéz megkülönböztetni az álmosságot a sírásigénytől. A valódi álmosságot a fáradt és ellazult baba látványa jelzi. Az elalvásra készen álló baba gyorsan és magától álomba merül, amint minimálisra csökken minden figyelemelterelő és stimuláló inger. Nem nyűglődik, nem nyafog, nem fészkelődik, és nem hiperaktív. Sok szülő azt hiszi, hogy a nyafogás és a nyűgösködés az álmosság jele. Gyakran lehet hallani szülő szájából: „Kezd nyűgös lenni. Aludni akar." A nyafogás és a nyűgösség sírásigényt jelez, s nem aludhatnékot. A nyűgös babák esetleg álmosak, ám addig nem állnak készen az alvásra, amíg a nyűgösség megvan. Sokszor ugyan a nap végén lesz nyűgös a kicsi, de ez azért történik így, mert a fáradtságtól nehezebb elnyomnia az érzelmeit. Amikor nincs túl sok energiája, akkor jobban hagyja, hogy az érzelmei a felszínre törjenek, hogy sírjon. De addig nem áll igazán készen az alvásra, amíg alaposan ki nem sírta magát. Azok a nyűgös babák, akik nem sírtak - a szükségletüknek megfelelően - eleget, az érzelmeik elnyomására szolgáló kontrollminta nélkül valószínűleg nem tudnak elaludni. (Lásd a 2. fejezetet!) Ez lehet egy speciális takaró használata, cumi vagy hüvelykujj szájba vétele, szopás vagy álomba ringatás. Ezek a kontrollminták egyfajta átmeneti révület állapotába juttatják a babát, ami segít neki ellazulni és elaludni. Ha azonban rendszeresen ringatásra, körbesétálásra, szoptatásra vagy egyéb lefektetési „szertartásra" kényszerülsz, hogy megnyugtasd és lefektesd a kisbabádat, akkor nehézségekre számíthatsz. Esetleg bosszúsan azt tapasztalod, hogy amint óvatosan az ágyba helyezed alvó csöppségedet, ő rögtön felébred. Ilyenkor valószínűleg újra kezded a ringatást, a körbesétálást vagy a szoptatást. Egy idő múlva óvatosan újra letennéd, de ő ismét visszautasítja azt. És ez így mehet órákon át... Egyes szakértők azt tanácsolják, hogy tedd be a csecsemődet a kiságyba, majd menj ki a szobából. Állításuk szerint a babák 20-30 percig sírnak az első éjszaka, és kb. 10 percig a másodikon. A harmadik éjszakára sírás nélkül el fognak aludni. Mások ennél fokozatosabb hozzáállást javasolnak: kezdetben csak pár percig hagyd egyedül sírni a babát. Ezek a babák idővel aztán megtanulják „megnyugtatni" magukat, olyan kontrollminták használatával, mint amilyen pl. az ujjszopás. Én ezen módszerek egyikét sem ajánlom, több ok miatt nem. Ha nem veszel tudomást a síró kisbabádról, az csökkentheti az irántad érzett bizalmát. Azt fogja így megtanulni, hogy nem számíthat rád, amikor ő zaklatott, amikor baj van. Továbbá: ekkor tehetetlennek és gyengének érezheti magát, s félelem

116

A bölcs baba

járhatja át. Ezek a lehetséges érzelmi hatások pedig később megmutatkozó problémákhoz vezethetnek. Ha álomba ringattad vagy álomba szoptattad a babádat, majd leraktad, s ezt követően hamar felébred, és újra sírni kezd, akkor valószínűleg sírásra van szüksége. A ringatás vagy a szoptatás csak megakadályozhatja a felhalmozódott stressz szélnek eresztését. A gond orvosolható azzal, hogy a karodba veszed, ráirányítod a figyelmedet, ám anélkül, hogy közben ringatnád vagy szoptatnád. Így lehetősége lesz arra, hogy mindenféle figyelemelterelés nélkül sírhasson. Amikor befejezte a sírást, valószínűleg mély álomba fog szenderülni, és ekkor már anélkül tudod őt lerakni, hogy újra felébredne. Ez a sírás nem félelemből fakad, s nem is a jelenléted iránti szükségletből, hiszen végig ott vagy vele. Ez a sírás a feszültség levezetése, amire - ringatás vagy szopás helyett - szüksége volt ahhoz, hogy el tudjon aludni. Arról azonban tudjál, hogy a kisbabák általában egy rövid, felületes alvási szakaszon mennek át először, és csak azt követően kezdenek mélyen aludni. Ezért, még ha alaposan ki is sírta magát a karjaidban, majd elaludt, akkor is érdemes még 10-15 percet várnod, mielőtt leteszed. Ha túl hamar rakod le, akkor valószínűleg felébred. A megszokott esti menetrend hasznos lehet, főleg a kisgyermekeknek, akik kedvelik a kiszámíthatóságot. Az esti rutin lehet például a következő: fürdés, fogmosás, majd esti mese. Ha azonban a lefektetési rituálé egyes elemei - pl. a ringatás és a szoptatás - elnyomják a gyerek sírásszükségletét, akkor kontrollmintákká válhatnak, és alvási problémákhoz vezethetnek. A kisgyerekeknek elalvás előtt sokszor van szükségük sírásra. Ha megengeded a gyerekednek, hogy sírjon, s közben vele maradsz, akkor jól fog aludni, s élénken és vidáman fog ébredni. Ezért javaslom: illessz az esti programba némi „odafigyelő-időt"! (Később, amikor a gyereked már nagyobb, ezt az időt nem csak sírásra fogja használni, hanem arra is, hogy elmesélje a napja nehézségeit.) Te vagy feszült Néhány kisbaba rendkívül érzékeny más emberek hangulatára, és nem tud békésen álomba szenderülni, ha a szülő feszült. Ha a babádat a karodban tartva azt gondolod: „Most azonnal el kel! aludnia!", akkor valószínűleg nem fog. Vagy ha feszült, nyugtalan, türelmetlen vagy mérges vagy, s a babádat - a karodban tartva - ilyen hangulatban altatod, várhatóan nehezére esik ellazulnia. Bármi, ami téged ellazít, az valószínűleg a babádnak is segít ellazulni. Ha a saját alvás- és egyedüllétigényed kielégítetlen, akkor igyekezz megoldást találni rá! Nyugodtabb időszakodban türelmesebb leszel, és örömödet


117

leled a rugalmasabb babafektetési menetrendben, s a kicsid ennek hatására valószínűleg könnyebben fog elaludni.

A gyermeked rossz néven veszi, ha megmondják neki, hogy mit tegyen A második életévben a kisgyerekek abba a fejlődési szakaszba lépnek be, amelyben - amennyire csak lehetséges - ők akarják irányítani az életüket. Ebben a periódusban erősen ellenállnak, ha más mondja meg nekik, hogy mit tegyenek. Ez a fejlődési szakasz egészséges és normális, bővebben a 6. fejezetben szólok róla. A második életévben a lefektetéskor jelentkező gondok hétterében ez, az autonómia iránti vágy is meghúzódhat. Ha este bejelented a kicsidnek, hogy itt az idő a lefekvésre, akkor ő erre erős ellenállást mutathat, még akkor is, ha álmos. Ha rugalmasabb vagy, és ráhangolódsz gyermeked jelzéseire, akkor kevesebb ellenállásba ütközöl, s ő esetleg azzal lep meg, hogy magától és szívesen megy aludni. Egy anya a következőről számolt be nekem: Régebben sok gondunk volt a lefektetéssel, de mára már sokkal jobb a helyzet. Azt hiszem, az okozta a problémát, hogy Gloria nem szívlelte, ha azt mondtuk neki, hogy ágyba kell bújnia, és ilyenkor ellenállt. Számomra érthető is volt az ellenállása. Úgy érezte, hogy még nem álmos. Ha viszont megvártuk, hogy ő adjon jelet, egyszer csak szólt, hogy álmos és ágyba akar bújni. Ha a kisgyereked úgy gondolja, hogy lefeküdni kevésbé izgalmas, mint játszani, akkor játékossá teheted a lefektetés menetét. Például azzal veszed rá a fürdésre, hogy valamilyen, a kádban végezhető, élvezetes tevékenységet javasolsz neki. Ha a kisgyerek egy tevékenységet szórakoztatónak, izgalmasnak érez, akkor szívesen együttműködik. Egy másik fontos tény: ha a lefekvés a gyerek szeparálódásával jár, akkor érthető és normális, hogy ellenáll neki. Ha viszont az elalvásáig a karodba veszed vagy melléfekszel, akkor a lefekvés a közelség ideje lesz, és várni fogja azt. (Lásd a 6. fejezetet, amelyben bővebben szólok a gyerek együttműködésének megszerzéséről.)

Hogyan tudok segíteni a kisbabámnak, hogy átaludja az éjszakát? Az éjszakai felébredés gyakori probléma, és sok kisgyereknél kétéves kor utánig is eltarthat. Egy felmérés azt találta, hogy a vizsgált 12 hónapos gyerekek 35%-a éjjelente legalább egyszer fölébredt.16

118

A bölcs baba

Az első néhány hónap során teljesen normális, ha - az éhség miatt - egy csecsemő éjjelente egyszer vagy többször felébred. Ebben a korban evés nélkül a babák még nem tudnak hosszú ideig meglenni. Hat hónapos korra a legtöbb egészséges baba képes átaludni az éjszakát, bár néhánynak még esetleg szüksége lehet egy éjszakai étkezésre. Ha hat hónaposnál idősebb a babád, és éjjelente egynél többször fölébred, akkor az feltehetően nem az éhség miatt történik. Egyéb, számításba veendő, lehetséges okok: betegség, fájdalom, ijesztő hang vagy egyszerűen a testi közelség iránti igény.

AZ ÉJSZAKAI FELÉBREDÉSEK LEHETSÉGES OKAI • • • • •

Éhség (valószínűbb hat hónaposnál fiatalabb életkorban). Betegség, fájdalom, kényelmetlenségérzés. Szükséglet a fizikai közelségre. Rémálom vagy ijedelem. A stressz sírással történő levezetése iránti igény (miközben valaki a karjaiban tartja őt).

Nagyobb baba esetén az éjszakai felébredések leggyakoribb oka azonban a stressz sírással történő levezetése iránti igény (miközben valaki a karjában tartja őt). Meglehet ugyanis, hogy a kicsinek napközben vagy lefektetéskor nem adódik elég lehetősége arra, hogy sírjon. Ahogy azt a 2. fejezetben elmondtam, a babák megtanulják elnyomni a sírásukat olyan - kontrollmintának nevezett - ismétlődő tevékenységekkel, mint amilyen a „megnyugtató" szopás, vagy az ujj cumizása. Ha napközben vagy lefektetéskor rendszeresen alkalmazol valamilyen kontrollmintát, hogy megnyugtasd vele a babádat, akkor lehet, hogy nem sírt eleget, és a benne felgyülemlett, levezetetlen feszültség miatt nem tud jól aludni. Gyakori éjszakai felébredés és felsírás főleg akkor várható, ha a gyermeked kontrollmintája a te testedhez kapcsolódik, tehát pl. ringatás vagy szoptatás esetén. Ha a gyermeked kontrollmintájában valamilyen módon te is benne vagy, akkor éjjel valahányszor az érzelmei a felszínre törnek, „szüksége" lesz rád. Ez a fajta szükség azonban különbözik attól a jogos szükséglettől, ami az éjszakai testi közelségre vonatkozik. Azok a babák, akiknek a kontrollmintája a szülei testétől független - pl. cumizás, ujjszopás, speciális takaró, plüssállat - kisebb valószínűséggel sírnak


119

éjszakánként a szüleik után. Ezek a babák is gyakran felébrednek, de a szülők nem fognak arról tudni, különösen ha a baba egy másik szobában alszik. Ezek a csöppségek ilyenkor egyszerűen elkezdenek cumizni vagy elkezdik szorongatni az imádott tárgyat, amíg vissza nem alszanak. Ha tehát a kisbabád éjjel nem ébreszt fel téged rendszeresen, az még nem szükségszerűen jelenti azt, hogy számára szükséges mennyiséget sírt. Lehet ugyanis, hogy olyan - kontrollmintaként szolgáló - tevékenységet alakított ki, amit éjszaka a sírása elnyomására használ. A szoptatott babák esetén meglehetősen gyakori jelenség, hogy éjszakánként többször fölébrednek, még hat hónapos koruk után is. A kutatók azt találták, hogy a szoptatott babák gyakrabban ébrednek fel éjszakánként - és szopni akarnak - a második életév során, mint a hasonló korú, de már nem szoptatott babák.17 Az ilyen korú - még szoptatott - babáknak már nincs szükségük ilyen gyakoriságú tejbevitelre, mégis, éjjel is, többször is szopni akarnak. Esetükben a szopás szinte bizonyosan olyan kontrollmintává vált, amivel az érzelmeiket nyomják el. Ha évekig szoptatod a babádat, az remekül kielégíti az ő táplálék és testi közelség iránti igényét. Ez azonban nem feltétlenül jelent gyakori éjszakai szoptatást! Ha az éjszakai szoptatás miatt nem alszol eleget, akkor érdemes szorosabb figyelmi kapcsolatot kialakítani a babáddal (a szoptatásos kapcsolat mellett). Ha abbahagyod a „megnyugtató" szoptatást, és csak akkor szoptatod a gyermekedet, amikor éhes vagy szomjas, akkor mindketten jobban fogtok aludni. De légy felkészülve - eleinte - néhány hosszú sírásra! Ha azt akarod, hogy a gyermeked jobban aludjon, akkor először is abba kell hagynod lefektetéskor a kontrollminták - pl. szoptatás, ringatás - használatát. Inkább tartsd őt a karodban - anélkül, hogy valamivel igyekeznél a figyelmét elterelni -, és hagyd, hogy sírjon, ha arra van szüksége. Íme a saját élményem: Nagy örömömre a fiam három hónapos korában abbahagyta az éjszakai étkezéseket, és elkezdte átaludni az éjszakákat. Ám örömöm rövid életűnek bizonyult, mert hat hónapos korában elkezdett minden éjjel kétszer-hatszor felébredni. Emlékszem, hat hónapos korában rászoktam arra, hogy lefektetéskor megszoptattam, mert ez könnyű és kényelmes „elaltató" módszernek bizonyult. Nem vettem észre a lefektetési szoptatás és az éjszakai felébredések közti összefüggést, így aztán az éjszakai ébredések folytatódtak. Ilyenkor mindig kötelességtudóan megszoptattam, a fejét a mellkasomhoz öleltem, vagy odafigyeltem rá, amíg sírt. Nem tudtam rájönni, hogy miért ébred fel minden éjjel. Egészen 23 hónapos koráig

120

A bölcs baba

nem esett le a tantusz, hogy a lefektetési szoptatás volt az, ami megakadályozta az elalvás előtti sírását. Akkor aztán egyik este, lefektetéskor, a karomban tartottam, anélkül, hogy megszoptattam volna. Elég hosszan sírt, de aznap éjszaka jobban aludt. Néhány nap múlva már elkezdte rendszeresen átaludni az éjszakát, és a sírást esténként, lefekvés előtt intézte el (miközben én a karomban tartottam). Nagy megkönnyebbülésemre végre elkezdtem elég alváshoz jutni, 2 év után először! Ezt követően sohasem szoptattam meg azért, hogy elaludjon, de napközben még szopott, egészen két és fél éves koráig, amikor is önállóan leválasztotta magát az anyatejről. A cumisüveg használata is kontrollmintává válhat. Egyes, üvegből etetett babák éjszakánként felébrednek és a cumisüveget követelik, holott már jócskán túlhaladtak azon a koron, amikor éjszaka tejre lenne szükségük. A megoldás erre a problémára ugyanaz, mint az éjjel gyakran felébredő szoptatott babák esetében: ne add oda neki a cumisüveget se lefektetéskor, se éjjel, hanem hagyd, hogy sírjon, ha arra van szüksége, miközben te a karodban tartod, és a szerető figyelmedet ráirányítod! Ha ezt kipróbáltad, de a (hat hónaposnál idősebb) kicsid éjszakánként továbbra is gyakran felébred, és azt gyanítod, hogy a szoptatás vagy a cumisüveg használata számára kontrollmintaként szolgál, az esetben az éjjeli felébredésekor felajánlhatod neki a szerető ölelésedet és egy pohár tejet/gyümölcslevet/vizet, de ne a melledet vagy a cumisüveget! így kiderül, hogy éhség vagy szomjúság, illetve a testi közelség hiánya miatt sír-e. Ha ugyanis elfogadja az italt, majd békésen visszaalszik, akkor egyszerűen csak szomjas vagy éhes volt. Ha azonban elutasítja azt, és tovább sír vagy dühöng, akkor tudni fogod, hogy valószínűleg ki kell engednie a felgyülemlett feszültségét (feltételezve, hogy nem beteg, vagy nem fáj valamije). Az említett példákon kívül más módon is elterelhetted napközben - akaratlanul - a figyelmét a sírásról. Lehet, hogy gyakran szórakoztattad olyankor, amikor nyűgös volt, és nem vetted észre, hogy a nyűgösség hátterében valójában feszültség húzódik meg, amit egy jó kis sírással ki kell eresztenie. Ha napközben lehetővé teszed számára, hogy kisírja magát (miközben neki szenteled a figyelmedet), az csökkenteni fogja az éjszakai sírás iránti szükségletét. Azért is tehetsz, hogy csökkentsd kisbabád életében a stressz mennyiségét. Talán túl sok az inger vagy a stressz az otthoni környezetben. Ha a babád élete nyugodt és bejósolható, akkor valószínűleg jobban fog aludni. Ha az eddig felsoroltakat már mind kipróbáltad, ám ennek ellenére a babád


121

éjszakánként továbbra is gyakran felébred, akkor - első éjszakai felébredésekor - bátorítsd, hogy sírja ki magát! Ha ilyenkor a karodban sír egy jót, akkor az éjszaka további részét várhatóan már át fogja aludni. Az is megtörténhet, hogy az eredmény csak néhány éjszaka után jelentkezik. Ahogy azt a 2. fejezetben is említettem, a gyakori éjszakai ébredést és sírást a traumatikus születés okozhatja. Éjjelente minden kisbaba keresztülmegy mély, illetve felszínes alvási periódusokon, sőt akár éber időszakokon is. Azok a babák, akik felszínes alvásuk közben vagy éjjeli éber periódusukban felsírnak, talán a születésükre emlékeznek, és azt követően nem tudnak könynyen visszaaludni. A felébredés kicsit hasonlít a méhből való előbukkanásra. Egyes szülők azt figyelték meg, hogy a kisbabájuknak abban a napszakban jelentkezik a sírásos periódusuk, amelyikben megszülettek. Ha a baba éjszaka született, akkor ez lesz a nyűgös időszaka. Az ilyen babák éjszaka igényelik, hogy kisírhassák magukat, tehát amikor az emlékek felidéződnek. A babák éjszakai ébredése nem jelentett súlyos problémát a szülők számára addig, amíg el nem terjedt a különalvás szokása. Rendkívül kellemetlen és fárasztó az éjszaka közepén a meleg ágyból többször is kikelni, felkapcsolni a lámpát, felvenni a köntöst, belebújni a papucsba, átmenni a másik szobába, és a kiságyból kivenni a síró babát. Ha hagyod, hogy az ágyadban aludjon a kicsi, akkor közel leszel hozzád, amikor szüksége támad rád, és nem kell felkelned az ágyadból. Az ágy megosztásának ez az egyik nagy előnye. Ha a baba külön szobában alszik, akkor nagy a kísértés, hogy ne vegyünk tudomást arról, amikor éjszaka felébred és sír. Egyes szülők még meg is győzik magukat arról, hogy a kisbabájuknak ilyenkor valójában nincs szüksége rájuk. Elhitetik magukkal, hogy csupán kifejlesztett egy rossz szokást, ami könnyen orvosolható. Túlságosan is könnyű követni azon szakértők tanácsát, akiknek erre a problémára vonatkozó tanácsa hasonló a lefektetési gondokkal kapcsolatban adott tanácsukhoz. Ők azt javasolják a szülőknek, hogy ilyenkor ne vegyenek tudomást a kisbabájukról, mert akkor az megtanulja, hogy semmi előnye sem származik abból, ha éjjelente felébred és sír. Nem értek velük egyet. Ha - bármikor is - nem veszel tudomást a síró kisbabádról, az rendkívül káros lehet számára, mert a bizalmatlanság és a tehetetlenség érzésének kialakulásához, illetve szorongáshoz vezethet. A kisbabáknak szükségük van a testi közelségre, s nem csupán elalvásuk közben, hanem az éjszakai felébredésükkor is. A gyereked nem tudhatja, hogy ott vagy a közelében, ha nem lát és hall téged, ha nem érzi az illatodat, vagy nem érzi a bőröd érintését. Rémisztő érzés, ha egyedül hagynak sírni! Szégyellem bevallani, de egyszer én is megpróbáltam figyelmen kívül

122

A bölcs baba

hagyni a fiam éjszakai sírását. Ez azelőtt történt, hogy megtanultam volna, miként segíthetek neki átaludni az éjszakát. A következő történt: Amikor a fiam tíz hónapos volt, külön szobában aludt, egy kiságyban. Éjszakánként rendszeresen, 2-6-szor is felébredt. Egy barátom meggyőzött róla, hogy ez egyszerűen csak egy rossz szokás, és hogy ezen úgy tudok segíteni, ha nem veszek tudomást arról, amikor éjszaka felsír. Ezért aztán kipróbáltam. Az első éjszaka hosszan sírt (kb. 45 percen át), a következő két éjszakán kicsit kevesebbet, majd a negyedik éjszakán már egyáltalán nem sírt. Néhány éjszakával később azonban azt hallottam, hogy éjjelente többször is nyöszörög. A nyöszörgését hallva vártam egy kicsit, majd csöndesen bementem a szobájába. Nagy meglepetésemre ott feküdt nyitott szemekkel, teljesen ébren. Amint meglátott, kitört belőle a sírás. Ezért felvettem. Úgy kapaszkodott belém, mint egy kismajom! Vele maradtam, és két teljes órán keresztül sírt, erősen és megállás nélkül. A következő napokban mindketten sokat sírtunk. Rájöttem, hogy az ilyen módon történő magára hagyása rendkívül traumatikus volt a számára. A következő napon bevittük a kiságya matracát a hálószobánkba (a mi nagy, földön fekvő matracunk mellé), és attól kezdve hagytam, hogy mellettem aludjon. (Három és fél éves korában a nagymamája hozzánk költözött, és ekkor - nagy örömmel - átköltözött az ő szobájába.) Ha a babád külön szobában alszik, valahányszor sír, menj be hozzá! Nézd meg, hogy éhes-e, fázik-e, pisis-e vagy beteg-e! Ha sírhatnékja van, maradj vele, tartsd a karodban, irányítsd rá a figyelmedet, amíg csak be nem fejezi a sírást! Ha nem is tudsz rájönni, hogy mire lehet szüksége, vagy ha nem a megfelelő dolgot teszed, még akkor is jobban jártok, mint ha nem vennél róla tudomást.

Adjak-e gyógyszert a kisbabámnak, hogy elaludjon? Ősidők óta előfordul, hogy a szülők valamilyen szert adnak a csecsemőnek, hogy az elaludjon. A legközkedveltebb szer az ópium és az alkohol volt. Az i. e. II. században egy görög orvos, Galen, ópiumot írt fel a nyűgös babák megnyugtatására, és ez a gyakorlat hosszú időn keresztül fennmaradt. Európában az anyák és a szoptatós dajkák régen, szoptatás előtt, ópiumot tartalmazó oldattal kenték be a mellbimbójukat. A babába így szoptatás közben ópium is bejutott, s emiatt hamarosan elaludt. Az ópiumot tartalmazó, közkedvelt


123

szereket könnyen be lehetett szerezni a gyógyszerészektől. A XIX. század végén és a XX. század elején a „Winslow-féle nyugtató szirup" nevű, ópiumot tartalmazó - a hasfájós babák részére szolgáló - közkedvelt gyógyszert az Egyesült Államokban recept nélkül lehetett venni.18 Európában szokás volt a kisbabáknak őrölt mákkal (az ópium egyik forrása) és cukorral töltött kis vászontasakot adni, hogy azt szopogassák. A fogzásra és az elalvásra a másik megoldás egy darab rongy volt, amit almaborba áztattak. Ausztriában ezeket a korai, parasztasszonyok által használt cumikat „Most Zutz"-nak nevezték, ami „almaborcicit" jelent.19 Manapság az orvosok olykor nyugtatót vagy altatót írnak fel a nyűgös és este éber babáknak. Egy Angliában végzett felmérés szerint 18 hónapos korukra a kisbabák 25%-a kapott már nyugtatót.20 A gyógyszerek ugyan segíthetnek, hogy a baba elaludjon és átaludja az éjszakát, de mindez csak elfedi a háttérben meghúzódó, valódi problémát, ami az elfojtott feszültség. A kisbabád testében továbbra is ottmarad az a feszültség, ami az ébrenlétét okozta, és továbbra is szüksége lesz a sírásra. A gyógyszerek csak elodázzák a sírást, és a feszültség megmarad, amíg a gyerek nem kap lehetőséget a sírásra. Ráadásul a levezetetlen stressz idővel negatív hatásokat is okozhat. Például: csökkent ellenállóképességet a gyulladásokkal szemben, agresszív viselkedést, hiperaktivitást és szórakozottságot. A másik ok, amiért el kell kerülni az ilyen típusú gyógyszerek adását az, hogy addiktív (hozzászokást okozó) hatásúak lehetnek, és így megágyazhatnak a későbbi kábítószer-használatnak. A 2. fejezetben elmagyaráztam, hogy bármit is tesznek a kisbabával olyankor, amikor sírnia kell, az számára automatikus viselkedési mintává válik, ami minden egyes alkalommal újra aktiválódik, amint zaklatottá válik. Ha sokszor rakod le őt gyógyszer segítségével aludni, ahelyett, hogy megengednéd neki a sírás természetes, ellazító módszerének használatát, számára a gyógyszer kontrollmintává válhat. Később a teste emlékezhet erre a korai kémiai addikcióra (hozzászokásra), aminek hatására fájdalmas érzelmeket átélve kémiai megkönnyebbülést fog keresni. A nyugati orvoslás a tünetek kezelésében előszeretettel támaszkodik gyógyszerekre, ám ez zsákutca lehet. Az orvosoknak és a betegeknek el kell kezdeniük a test természetes gyógyító mechanizmusaira támaszkodnia, és bízni az emberi test azon képességében, hogy úrrá tud lenni a feszültségeken. Ahhoz, hogy a test öngyógyító folyamatai működésbe lendülhessenek, valamilyen fokon át kell élni az érzelmi fájdalmat. Az érzelmek szélnek eresztésének a folyamata - például a sírás vagy a dühöngés - időigényes, hangos és zűrös dolog. Holott ezek csak a látható jelei annak, hogy valaki egészségesen éli meg a fájdalmas

124

A bölcs baba

érzelmeket, és egészséges módon kezeli őket. Ha - a szerető figyelmed kíséretében - ily módon segítesz a babádnak ellazulni és elaludni, akkor azzal abban is segítesz neki, hogy érzelmileg egészséges emberré váljon.

És mi van az én alvásigényemmel? Ha az alvásodat éjszakáról éjszakára megszakítják, az roppant kimerítő tud lenni. Még akkor is megvisel az álmodból történő felébresztés, ha a babád veled alszik, és a szükségletei ellátásához így nem kell kikelned az ágyból. A könyvemben szereplő tanácsok megfogadása sem garantálja, hogy a babád hat hónapos kora után minden éjszakát át fog aludni. A babáknál időnként óhatatlanul előfordul egy-egy éber éjszaka, betegség, fogzás, a sok stressz vagy a növekedéssel kapcsolatos változás miatt. Több dolgot is tehetsz alvásigényed kielégítéséért. Az egyik: babád éjszakai ellátásának feladatát megosztod pároddal. A szoptatáshoz természetesen a biológiai anyára van szükség, ám gyermeked egyéb éjszakai szükségleteit más is - nemtől függetlenül - el tudja látni. Nappal is szundíthatsz egyet, amíg a babád alszik. Ha napközben a gyermeked rövid ideig és rendszertelenül alszik, akkor kereshetsz valakit, aki napközben pár óráig vigyáz rá, amíg te pihensz. Az alváshiány különösképpen nehéz lehet számodra, ha napközben nem tudsz pihenni, mert munkahelyeden is helyt kell állnod. Esténként sok szülő korábban bújik ágyba, mint régebben szokott. Ha a babád éjszakánként ébren tart, akkor vegyél igénybe minden segítséget, amit csak meg tudsz szerezni! Akadnak olyan szülők, akik arra hivatkozva hagyják figyelmen kívül kisbabájuk éjszakai sírását, hogy nekik maguknak aludniuk kell ahhoz, hogy napközben jó szülőként tudjanak funkcionálni. Ám nem létezik az a jó szülői bánásmód napközben, ami ellensúlyozni tudná azt a bizalomvesztést, félelmet, frusztrációt és tehetetlenséget, amit egy kisbaba akkor érez, amikor a sírására senki sem reagál. Ha rendszeresen figyelmen kívül hagyod a babád éjszakai sírását, az nehezebbé teheti a következő évek szülői feladatait. Lehet, hogy később meg kell küzdened a gyermeked lefekvési problémáival, félelmeivel, rémálmaival, ágyba vizelésével, vagy a rendkívül erős szeparációs (elszakadási) szorongásával. Pár év alapos, kezdeti szülői gondoskodás számos későbbi problémát előzhet meg. A kisbabáknak napi 24 órában vannak szükségleteik, így a szülői feladatok nem érnek véget este 8-kor. Én úgy gondolok a korai évek szülői tevékenységére, mint fontos idő- és energiabefektetésre. Minél többet „invesztálsz" gyermekedbe, érzelmileg, annál egészségesebb emberré fog válni.


125

Azonban fontos, hogy a saját szükségleteidet emiatt ne áldozd fel olyan mértékben, ami miatt már elkezdenél a gyerekedre neheztelni! Ha esetleg ezt érzed, akkor nem csak abból származhat előnyöd, ha találsz valamilyen segítséget nappalra, hanem abból is, ha fájdalmas érzelmeidet hagyod a felszínre törni (a kisbabádtól lehetőleg távol). Egy anya, akit a babája éjjelente gyakran fölébresztett, a következőt mesélte: Azt éreztem, hogy elkezdek megőrülni. Nem tudtam rájönni, hogy mi a gyerek baja, mi a problémája. Néha intenzív dühöt éreztem! Korábban el se tudtam képzelni, hogy képes lennék ennyire dühös lenni rá. Napközben, amikor nem voltam olyan fáradt, imádtam őt. De éjszaka, amikor csak ment és ment a műsor, annyira dühbe tudtam gurulni, hogy néha már rá akartam üvölteni, vagy meg akartam rázni. Az én édes kisbabámat! Azt éreztem, hogy mindjárt megverem, csakhogy végre fogja már be a száját, és aludjon. Ilyenkor a fáradtságtól és az elaltatási sikertelenségem miatt érzett frusztrációtól elkezdtem sírni. A férjem mellettem volt ugyan, de olykor rá is dühös lettem, mert csak aludt! Nagyon nehéz időszak volt. Soha nem bántottam a kisfiamat. Valahogy mindig meg tudtam fékezni magamat. Az, hogy ez az anya megengedte magának, hogy sírjon, valószínűleg segített megakadályozni, hogy bántsa a kisfiát. Ha anyaként éreztél már hasonlóan, tudd, hogy ezzel az érzéssel nem vagy egyedül. Ha nem hagynak aludni, természetes reakció a düh érzése. Engedd meg magadnak, hogy sírj; kérj segítséget; és tudatosítsd magadban, hogy ezek a nehéz éjszakák el fognak múlni! Ne mondj le az e fejezetben szereplő, a kisbabád elaltatására vonatkozó tanácsok alkalmazásáról! Ha megérted, hogy a kicsidnek szüksége van a sírásra (miközben valaki a karjában tartja őt), az hatalmas javulást eredményezhet az alvási szokásaiban!

GYAKORLATOK Vizsgáld meg a gyerekkorodat! 1. Gyerekként milyen volt számodra az esti és a délutáni lefekvés? 2. Megengedték-e neked valaha is, hogy a szüleidhez - vagy más személyhez - közel aludj? Milyen élményt jelentett ez számodra?

126

A bölcs baba

3. Előfordult-e, hogy féltél a sötétségtől vagy az egyedülléttől? Előfordult-e, hogy az éjszaka közepén egy rémálom vagy valami más miatt felriadtál, és segítségért kiáltottál? Mi történt? Mutasd ki a kisbabáddal kapcsolatos érzelmeidet! 1. Előfordult-e már, hogy a kisbabáddal aludtál? Esetleg rendszeresen így alszotok? Ha nem fordult még elő, próbáld ki egy éjszaka, de tartsd be az összes biztonsági előírást! Milyen érzés volt hagyni, hogy melletted aludjon a babád? 2. Hogy vélekedsz a kisbabád alvásmenetéről? Azt kívánod, hogy a kicsid többet/kevesebbet aludjon, mint amennyit jelenleg alszik? 3. Akadnak-e nehézségeid a kisbabád lefektetésével vagy éjszakai felébredéseivel kapcsolatban? Beszélj azokról az érzelmekről, amik ilyenkor feltörnek benned (pl. harag, neheztelés, tehetetlenség)! Törődj magaddal! 1. Eleget alszol-e a gyereked születése óta? Ha nem, milyen érzések élnek benned ezzel kapcsolatban? Keress a problémára olyan megoldást, ami anélkül teszi lehetővé alvásigényed kielégítését, hogy cserében kevesebb figyelmet szentelhetnél a babádnak! 2. Megváltozott-e a szexuális életed a gyermeked születésével? Hogy érzel a jelenlegi szexuális életeddel (vagy annak hiányával) kapcsolatban? 3. Ha esetleg arra éreznél magadban késztetést, hogy a gyermekeddel szexuálisan érintkezz, az azt jelzi, hogy a gyerekkorodban feltehetően szexuálisan molesztáltak. Állj ellen a késztetésnek, és tudd, hogy segítségre van szükséged! Gondolj úgy a helyzetre, mint remek lehetőségre ahhoz, hogy végre kigyógyulj a téged ért zaklatásból! Keress olyan terapeutát, aki járatos a szexuális zaklatás témakörében, és aki az érzelmek kieresztésének a híve! (Tudd, hogy ha szoptatás közben szexuális izgalmat érzel, az normális jelenség, és nem utal szexuális perverzióra.)

127

5. FEJEZET

JÁTÉK: TEDD LEHETŐVÉ, HOGY A KISBABÁD TANULJON! Mennyire fontosak az intelligencia fejlődésében az első évek? A pszichológusok sokáig azt gondolták, hogy az intelligenciát az öröklött génállomány határozza meg, s a környezeti tényezők azt jelentős mértékben nem tudják befolyásolni. Azóta a kutatók kiderítették, hogy intelligenciaszintünk egyaránt függ az örökletes és a környezeti tényezőktől. Az örökletes tényezők azonban valamivel kisebb mértékben befolyásolják intelligenciaszintünket, mint a környezeti tényezők, mely utóbbiakba az anyaméhben tapasztaltak is beleszámítanak.1 Tehát ma már tudjuk, hogy a tapasztalat és az ingerek - különösképpen az élet korai szakaszában - fontos szerepet játszanak az intellektuális képességek kifejlődésében. Az 1990-es évekig az anyaméhet mint környezeti tényezőt a legtöbb vizsgálat figyelmen kívül hagyta. Azt követően azonban a kutatók egyre inkább ráébredtek az anyaméhen belül töltött időszak fontosságára. A kutatási eredmények azt igazolták, hogy magzatkorban minél inkább ki volt téve a gyerek nikotin, alkohol vagy kokain hatásának, annál alacsonyabb lett az IQ-ja, illetve annál gyengébb iskolai teljesítményt nyújtott.2 A magzatot nem csupán a drog, hanem az anya szorongása vagy depressziója is befolyásolja. A kutatók azt találták, hogy depressziós anyáktól született csecsemők közt gyakoribbak a viselkedési, élettani és biokémiai abnormalitások, valószínűleg a terhesség idején az anyjuk vérében lévő magas stresszhormonszint következtében.3 Tény, hogy az anyai stresszhormonok már a születés előtt is befolyásolják a magzat stimulációra (ingerlésre) adott válaszát. Azok a magzatok, akiknél az anyjukban magas stresszhormonszintet mértek, kevésbé tudtak hozzászokni az olyan, ismételt ingerhez, mint amilyen például az anya hasára irányított hanghatás. Ez azt jelzi, hogy a stresszes anyák magzatainak tanulási képessége nem optimális.4 Elképzelhető, hogy az anyaméhbeli környezet a magzat egyes génjeit aktiválja, más génjeit pedig blokkolja, s ez előmozdítja bizonyos

128

A bölcs baba

viselkedésformák - pl. az impulzivitás - megjelenését.5 Biológiai szempontból érthető, hogy egy stresszes anya kisgyermeke impulzív, és az ingerekre hevesen reagál. A természet ugyanis ily módon növeli meg életben maradásának esélyeit a barátságtalan és fenyegető környezetben. Ám, ha sok energia fordítódik a védelemre és a túlélésre, akkor a kognitív (megismerő) készségek fejlődése feltehetően akadályozottá válik. A megfelelő prenatális (születés előtti) stimuláció elősegítheti gyermeked kognitív fejlődését. Ahogy azt az 1. fejezetben is megemlítettem, az olyan prenatális fejlesztő aktivitások, amelyek zenét és mozgást tartalmaznak, valamint a magzatodhoz való beszédet és az ő mozgására történő reagálást, azok mind hosszú távú, pozitív hatással járhatnak. A születést követően átélt élmények is jelentős mértékben befolyásolják a gyerek kialakuló képességeit. Állatokkal folytatott kísérletek azt mutatják, hogy a korai tapasztalatok megváltoztathatják az agy struktúráját, s ily módon gátolhatják vagy előmozdíthatják a felnőttkori képességek kifejlődését. Egy kísérletben fiatal patkányokat pár hétre fejlesztő környezetbe helyeztek (a területen voltak polcok, amikre fel lehetett mászni; mókuskerekek, amikben futni lehetett; különböző tárgyak, amiket meg lehetett vizsgálni; valamint más patkányok, amelyekkel kapcsolatba lehetett lépni). A gazdag környezet következtében e patkányok agysejtjei nagyobbra nőttek, mint az egyszerű ketrecükben egyedül tartózkodó patkányokéi.6 Valószínűleg az embercsecsemők agyában is hasonló folyamat zajlik le, ha „gazdag" környezetben nevelkednek. Az emberi tanulás - különféle stimulációkkal kapcsolatos - szenzitív (érzékeny) periódusait vizsgáló kutatások is rámutattak az első életévek kiemelkedő fontosságára.7 Kiderült például, hogy fiatalkorunkban kivételesen fogékonyak vagyunk a nyelvtanulásra. Ez a fogékonyság az életünk későbbi időszakában már sokkal kisebb. A fogantatásától a kétéves koráig tartó időszakban a kisbabában valamilyen hozzáállás alakul ki a tanulással kapcsolatban, ami befolyásolja a későbbi tanulását. A híres pedagógus, Maria Montessori, megfigyelte, hogy sok gyerek hároméves korára elveszíti a tanulás iránti vágyát, valamint a koncentrálóképességét. Azért alapította meg iskoláját, hogy kiküszöbölje ezt az apátiát, és visszavezesse a gyerekeket a tanulás helyes útjára.8 Nem tudjuk biztosan, hogy a magzatot érő drog- és stresszhatás, illetve ingerhiány maradandó következményekkel jár-e. Ám, ha hatásukra az agy fiziológiája meg is változott, akkor sem zárhatjuk ki a regenerálódás lehetőségét, mert az agy - bizonyos szintig - rendbe tudja hozni magát. Mindazonáltal kétségtelen, hogy sokkal könnyebb élete lesz annak a kisbabának, aki a meg-

JÁTÉK: TEDD LEHETŐVÉ, HOGY A KISBABÁD TANULJON!

129

fogantatásától kezdődően egészséges, drog- és stresszmentes környezetben fejlődhet. Tehát a gyermekük életében legjelentősebb szerepet játszó tanulási élményekért a szülők felelősek, vagyis a babát a születése előtti időszakban és a születését követő első két évben érő élményekért. A legtöbb család szerencsére rendelkezik mindazzal, ami ahhoz szükséges, hogy e szerepének jól megfeleljen. A kisbaba számára szükséges fejlesztő környezet biztosításához ugyanis nem kell sok pénz és fejlődéspszichológiai ismeret. A szó hétköznapi értelmében valójában nem is kell tanítanod a kisbabádat. Mindössze a következőkre van szükséged: néhány, minden háztartásban föllelhető tárgyra; sok figyelemre és türelemre; és megfelelő reagálásra.

Mi ad útmutatást, hogy a megfelelő stimulációt (ingerlést) válasszam ki? A megfelelő stimuláció fontos, hiszen annak hiánya lassíthatja kisbabád fejlődését. Az első hat hónapban minél többet vesznek fel, ringatnak és érintenek meg egy csecsemőt, később annál jobbak lesznek az intellektuális képességei, pl. a térlátása, a memóriája, a nyelvi készsége és az IQ-pontszáma.9 Amikor a kisbaba elkezdi a kezével megfogni és forgatni a tárgyakat, akkor - a kutatók szerint - a rendelkezésére álló játéklehetőségek változatossága szintén elősegíti kognitív készségei fejlődését.10 A megfelelő játékok kiválasztásának felelőssége túl nagynak tűnhet. Pedig valójában meglehetősen egyszerű, és nem igényel fejlődéspszichológiai ismereteket. A legjobb ugyanis, ha hagyod, hogy a kisbabád jelezze, mit szeretne csinálni. Csupán alaposan meg kell figyelned a gyermekedet, és ő meg fogja mutatni, hogy mire áll készen. Ha egy játékszerrel való foglalkozásból nem tud tanulni, akkor nem fog róla tudomást venni. Ha azonban az adott játékszerre készen áll, tehát a vele való foglalkozásból tud valami olyant tanulni, ami megfelel a fejlődési szintjének, akkor nehéz megakadályozni őt abban, hogy azzal játsszon. Ugyanez igaz a játékos interakciókra is. A stimulációigény hasonlít az éhséghez. Márpedig a jelek szerint a kisbabák pontosan tudják, hogy - az ételekhez hasonlóan - az adott időben melyik játékszer, illetve tevékenység a legmegfelelőbb a számukra. A stimuláció megválasztásában tehát az egyetlen megbízható útmutató: a saját kisbabád. A tanulással kapcsolatban létezik egy fontos alapszabály, amit érdemes szem előtt tartanod a megfelelő stimuláció megválasztásához: jelentős tanu-

130

A bölcs baba

lás akkor történik, amikor az ember az új információt összefüggésbe tudja hozni valami olyannal, ami számára már ismerős. A svájci pszichológus, Jean Piaget hosszan tárgyalta ezt, az általa „asszimilációnak" nevezett folyamatot.11 Tegyük fel, hogy a kisbabád már tudja, hogy hogyan kell megrázni a csörgőt, és te ekkor egy kis dobozt adsz neki, tele száraz babbal. Amikor megrázza, és hallja a zörgő hangot, rá fog jönni, hogy az új játék hasonlít a régi csörgőjére, mivel rázásakor az is hangot ad ki. Ez örömmel fogja eltölteni, mert „érteni" fogja, hogy mit kezdjen az új tárggyal: „Itt van valami, amit értek! Van értelme! Tudom, hogy mit kell tennem vele!" A kisbaba ebből megtanulja, hogy a csörgője nem az egyetlen olyan tárgy a világon, ami hangot ad ki; s azt is megtanulja, hogy a különböző tárgyak különböző hangokat adnak ki. A világról való tudása így néhány adattal máris bővült. Ezt a tanulási alapszabályt a gyakorlatban a következőképp alkalmazhatod: figyeld meg alaposan, hogy mi az, amit a kisbabád már csinál, majd adj neki olyan új játékot (vagy tevékenységet), amelyik csak kismértékben különbözik a régitől, és hasonló jellegű. Amikor a csecsemőd elsajátít egy új készséget, keresd meg a viselkedése mögött meghúzódó elvet, és biztosíts számára több alkalmas tárgyat (vagy aktivitást), amelyek segítségével az új készségét tökéletesítheti. Ha az újszülötted például feltűnően bámulja az apukája csíkos ingét, akkor tegyél a környezetébe különböző mintákat, amiket nézhet! Ha a tíz hónapos gyermeked egy kavicsot dob a mély pocsolyába, s utána figyeli, ahogy az lesüllyed, akkor adj neki olyan fürdőszobai játékokat, amelyek elsüllyednek a kádban, és olyanokat is, amelyek a víz felszínén maradnak. Természetesen szükség van valami kezdeti stimulációra ahhoz, hogy a kisbabád elkezdjen új készségeket kifejleszteni. Egy átlagos háztartásban azonban minden olyan stimulációhoz szükséges eszköz megtalálható, ami ahhoz kellhet, hogy az első két életévben a gyakorlati intelligencia legtöbb oldala kifejlődhessen, feltéve, hogy lehetővé teszed kisbabád számára, hogy hozzájuthasson a tárgyak és élmények széles választékához. Az új képességek az idegrendszer érésével meglehetősen spontán módon - próbálgatás és utánzás útján - bukkannak elő. Azt tanácsolom, hogy széles játékválasztékot kínálj a kisbabádnak, és ne legyen szempont, hogy mi a „helyénvaló" egy kisfiú, illetve egy kislány számára! Ne félj játékbabát vagy plüssállatot adni a kisfiadnak, illetve építőjátékot vagy sportfelszerelést a kislányodnak! A színsztereotípiákon is érdemes túllépni. Szerintem semmi ártalmas sincs abban, ha a kisfiadra rózsaszín vagy virágos mintájú ruhát adsz, illetve ha a gyerekszobáját így dekorálod. A kutatások azt jelzik, hogy az emberek más szemmel látják a kisbabát


131

attól függően, hogy kislánynak vagy kisfiúnak vélik.12 Megfigyeltem, hogy amikor a kisfiamra csecsemőkorában rózsaszín nadrágot vagy fodros sapkát adtam, akkor az idegenek kislánynak hitték, és megjegyezték, hogy milyen szép. Amikor kékbe öltöztettem, és baseball-sapkát adtam rá, akkor az emberek feltételezték, hogy kisfiú, és ilyenkor az erejére vagy az elevenségére tettek megjegyzést. Ez is mutatja, hogy a kisbabákkal kapcsolatos észleléseinket hogyan módosítja a nemekkel kapcsolatos kondicionáltságunk szűrője. Felmérések szerint a szülők - a születésüktől kezdve - másképp bánnak a kislányukkal, mint a kisfiúkkal. A szülők többször érintik meg, többet babusgatják és több szóval halmozzák el a lány-, mint a fiúcsecsemőt. Továbbá: gyorsabban és érzékenyebben reagálnak, ha egy lánykisbaba fájdalmat vagy kényelmetlenséget jelez, mint amikor egy fiúkisbaba teszi ugyanezt.13 Részben ez magyarázhatja, hogy általában miért kezdenek a lányok előbb beszélni, mint a fiúk, s hogy érzelmileg sokszor miért kifejezőbbek. Pedig a kisfiúknak ugyanannyi szükségük van a babusgatásra és a társas kapcsolatra, mint a lányoknak. Ettől nem válhatnak gyengévé vagy dependenssé (függővé). Akiket riaszt a homoszexualitás gondolata, azok attól félnek, hogy ha a kisfiút ugyanúgy nevelik, mint a kislányt, akkor homoszexuálissá válhat. Semmi sem bizonyítja, hogy a játékok vagy a szülői viselkedés befolyásolná a gyerek későbbi szexuális orientációját. Azonban a nemi szempontból elfogulatlan gyermeknevelés feltételezhetően kevésbé agresszív, érzékeny és gyengéd férfiakat eredményez. Az erőszakos bűncselekmények - amiket jobbára férfiak követnek el - folyamatosan növekvő számát ismerve ez mindenképp kívánatos, elérendő célnak tekinthető. További előny, hogy a nemekkel kapcsolatos, szokványos előítéletek nélkül a lányok és a fiúk is több foglalkozás közül választhatnak maguknak hivatást. Az intellektuális képességek fejlődését a megfelelő játékok megválasztása mellett az is segíti, ha a kisbabák szabadon mozoghatnak, és lehetőséget kapnak a felfedezésre.14 A kisbaba természetes kíváncsiságát és felfedező hajlamát korlátozza, ha folyton járókában tartják. Néhány dologról úgy alkot magának fogalmat, ha szabadon mozoghat. Ilyen például a távolság, a sebesség, az idő, valamint az alternatív utak használata egy cél eléréséhez.15 Azok a kisbabák, akik nagy területen, szabadon mászhatnak, több k ü l ö n b ö z ő érzékelési stimulációval kísérletezhetnek. Például észlelik, hogy a rádió hangereje csökken, ha messzebb mennek tőle; illetve az asztalt körbemászva több irányból látják azt. Ily módon többet tanulnak a fizikai világról, mint azok a babák, akiket járókában tartanak.

132

A bölcs baba

Javaslom, tedd a kisbabád szempontjából biztonságossá egy vagy két szobádat, és egedd, hogy ott szabadon fedezhesse fel a környezetet! Rakj el ott minden apró, veszélyes és törékeny tárgyat; rögzítsd a nagyobb bútorokat - pl. a könyvespolcot, a tévéállványt - a falhoz, hogy azok még akkor se dőlhessenek fel, ha a gyerek felmászik rájuk; és dugj a villanykonnektorokba speciális, a gyerekeket megvédő műanyag dugókat! Oldd meg, hogy a kicsi ne tudjon bemenni más szobába; a fiókokat és a szekrényajtókat pedig elláthatod „bababiztos" zárakkal. Mivel a csecsemők és a kisgyerekek legtöbbet aktív tevékenységből és mozgásból tanulnak, ezért a TV és a videó számukra nem megfelelő stimulációs forma. Ezek nemcsak hogy passzivitásra nevelnek, és értékes időt vesznek el a valódi tanulástól, hanem még félelmet és erőszakos viselkedést is generálhatnak. Nehéz olyan gyerekfilmet találni, amiben ne lenne erőszak. Egy felmérésből, amely az 1937 és 1999 között készült, amerikai, animációs nagyfilmeket vizsgálta, az derült ki, hogy kivétel nélkül mindegyikükben volt minimum egy erőszakos jelenetet, de sokban súlyos testi sértés, sőt még gyilkosság is.16 Ezeket a filmeket minden korosztály számára alkalmasnak címkézték, holott szerintem nem azok. A 14 hónapos kisbabák például hajlamosak utánozni azt a viselkedést, amit a tévéképernyőn látnak, ezért fontos bölcsen megválasztani, hogy mi kerül gyermeked szeme elé.17 A kisbabák számára a tévénézésnél számtalan jobb tevékenység is akad. Bár csábító lehet a kisgyerekedet azzal csöndben tartani, hogy a TV elé ülteted, ám valószínűtlen, hogy ez előmozdítaná az ő kognitív és érzelmi fejlődését. Ha viszont szabadon tanulhat, ha szabadon derítheti fel a világot, s ha a fejlődési szintjének megfelelő játékok és tevékenységek állnak a rendelkezésére, akkor a gyermeked olyan készségeket és ismereteket fog elsajátítani, amelyek megalapozzák a későbbi tanulását. Tehát azzal, hogy megfelelő stimulációs formákat nyújtasz gyermekednek az első pár évében, jelentős mértékben elősegíted későbbi fejlődését.

Miből tudhatom, hogy a kisbabám alulingerelt vagy túlingerelt? A túlingerlés zavarodottságot és szorongást okozhat, valamint növeli a sírásigényt. Túlingerlés akkor történik, ha a környezet sok új tárgyat, illetve olyan látványt vagy hangot tartalmaz, amit a kisbaba még nem ért meg, ám odafigyel rájuk. Ha a kisbabád alszik, vagy nem vesz tudomást az ingerekről, akkor azok feltehetően nem hatnak rá. Túlingerlésről csak akkor beszélhe-


133

tünk, ha a kisbabád új, szenzoros (érzékszervi) információkat fogad be, és igyekszik azokat megérteni. Számithatsz rá, hogy a kisbabád a számára túlingerlést okozó élményt követően sírni fog. Hiszen mindenki számára frusztráló és összezavaró hatású élmény, ha olyan információ záporozik rá, amit nem ért. A sírás segít levezetni a stresszt és a zavarodottságérzést, s azt követően a baba már nyitott és fogékony az új tanulási élményre. A kisbabáknak sírás közben szükségük van egy másik ember szerető figyelmére. Ha sírása közben tovább ingerled a gyermekedet, vagy megpróbálod a figyelmét elterelni, az nem segít. Ezzel csak azt éred el, hogy elhalasztódik a sírás egy későbbi időpontra, illetve - próbálkozásaid hatására - további túlingerlést kap, ami miatt még többet kell sírnia, Íme egy példa a túlingerlésre: Amikor a fiam 7 hetes volt, elvittem egy néptáncfesztiválra. Két teljes órán keresztül (egy rövid szoptatást leszámítva) éberen figyelte az eseményeket. Ezek után sírva fakadt, és kb. fél órán keresztül intenzíven sírt, majd elaludt. Ha a kisbaba az új látványt vagy hangot hozzá tudja kapcsolni valami olyanhoz, ami már megvan az emlékezetében, akkor az ilyen típusú információ várhatóan örömöt okoz neki, s nem fájdalmat. A következő eset ezt példázza: Egy alkalommal, amikor az öt és fél hónapos kisfiammal az üzletben elhaladtunk a tejtermék-szekció előtt, hirtelen elkezdett gőgicsélni, mosolyogni, a karjait pedig a joghurtok felé nyújtogatta. Nem sokkal ezt megelőzően otthon hasonló dobozból evett joghurtot, majd az üres joghurtos dobozzal játszott. Határozott elragadtatás látszott rajta attól, hogy valami ismerős dolgot fedezett fel egy olyan helyen, ahol a legtöbb látvány és hang számára még teljesen értelmetlen volt. Alulingerlés is érheti a kisbabákat. Ez olyankor történik, amikor a környezet teljesen ismerős számára, és mentes az olyan új élményektől vagy játékoktól, amikhez valamit kapcsolni tudna. Az ilyen unalmas környezetben a baba „megéhezik" az új ingerekre, és várhatóan elsírja magát. A sírással ilyenkor az ingerlés iránti igényét fejezi ki. De ha a kisbabák a túl- és az alulingerlés miatt is sírnak, akkor hogyan tudsz különbséget tenni a kettő között? Mikor nyújts neki új ingert, illetve mikor hagyj fel az ingerlésre irányuló próbálkozásoddal? Ezt a kérdést nem

134

A bölcs baba

könnyű megválaszolni, de ami hasznos támpont lehet hozzá, az a kisbabád jelzése. A csecsemők világosan jelzik, ha az inger már túl sokká vált számukra. Amikor a babák élveznek egy ingert - például a mamájuk éneklését olyankor a testük laza, erősen figyelnek, akár még a mamájuk felé is nyúlnak és gőgicsélnek. Ha a kisbabákat zavarja valamilyen inger, akkor megfeszítik a testüket, elfordítják a fejüket, hátrafeszítik a végtagjaikat vagy sírnak. Vannak olyan babák, akik érzékenyebbek az ingerekre, mint mások, és könnyebben megijednek, amikor egy hang, fény vagy hirtelen mozdulat megzavarja őket. A kutatók azt találták, hogy a csecsemők 20%-a mutat ilyenfajta, magas érzékenységet az ingerekre.18 Ez lehet veleszületett jellemvonás; vagy okozhatja prenatális droghatás, illetve stresszes környezet; koraszületés; vagy egyéb, a születéssel kapcsolatos trauma. Bármi legyen is az ok, ezek a túlérzékeny kisbabák gyengéd kezelést és minimális ingermennyiséget igényelnek. Ha a kisbabád - természetéből adódóan - túlérzékeny, valószínűleg nagyobb korában is megmarad ez a jellemvonása. Várhatóan óvatos lesz, lelkiismeretes, félénk, érzékeny mások hangulatára, és könnyen túlterhelhetik az új élmények. Figyelmet kell majd fordítanod az ingerekkel kapcsolatos toleranciaszintjére, és érdemes hagynod, hogy a változásokhoz a saját ritmusában alkalmazkodjon. Szereteted és segítő támogatásod révén az érzékeny kisbabádból igen intuitív, figyelmes, kreatív és tehetséges gyerek válik. Ne feledd azonban, hogy az érzékeny kisbabádnak esetleg olyan dolgok hatására is sírnia kell, amik más kisbabákat nem kavarnak fel, és ez a sírás iránti fokozott igény várhatóan nagyobb korára is megmarad. A megfelelő ingermennyíséghez egy másik támpont: a gyermeked életkora. Az újszülötteket igen könnyű túlstimulálni, még azokat is, akik egészségesek és időre születtek, hiszen számukra - az emberi test hangjait és mozgását leszámítva - minden új és érthetetlen. Elegendő ingert kapnak pusztán a napi, szokványos történések kapcsán is, főleg, ha az idő nagy részében hordozzák, illetve karban tartják őket (ahogy azt az 1. fejezetben javasoltam). Alkalmazkodniuk kell a fényekhez és a színekhez, a hangokhoz, a hőmérsékletbeli változásokhoz, a keménységhez és a puhasághoz, a nedvességhez és a szárazsághoz, a mozdulatlansághoz és a mozgáshoz. Sok új inger éri őket egyszerűen attól, hogy dédelgetik, pelenkázzák, megmossák, felöltöztetik, ringatják őket, valamint hogy beszélnek hozzájuk. Alkalmazkodniuk kell a légzés, a szopás, az emésztés, a pisilés, a kakilás, a büfizés, a szaglás és a sírás új érzéséhez. Ez időbe telik, hiszen mindez annyira különbözik a méhen belüli élményeiktől! Az első hónapokban előforduló sírások jelentős része


135

így a túl sokféle ingerből adódhat. Általános irányelvként tehát a következőt mondhatom: minél fiatalabb egy kisbaba, annál könnyebb őt túlstimulálni. Ha az újszülöttedet megérinted vagy felveszed, azzal nem fogod túlstimulálni, mert a testi kontaktus iránti igénye hatalmas. Ám az első hetekben bölcs dolog megvédeni az újszülöttedet a túl sok látvány és hang ingerétől. A nyűgös újszülöttek szülei gyakran azt hiszik, hogy a csecsemőjük unatkozik, ezért kocsikázni vagy kirándulni viszik őket. Az ilyen jellegű élmény azonban semmit sem nyújt a fiatal csecsemőknek, csak túlingerli és megzavarja őket. Két-három hónapos korig a kisbabák nem kedvelik az újdonságokat, és általában jobban szeretik az olyan látványt, ami számukra ismerős. Nem unatkoznak.19 Amikor azonban a csecsemőd eléri a két-három hónapos kort, megnő az új inger iránti igénye. Hosszabb ideig nézi már az új képeket, mint a régi, ismerőseket. Ám a három hónaposak leginkább az olyan ingereket kedvelik, amik csak kismértékben különböznek a számukra ismerős élményektől.20 A te szereped az, hogy kielégítsd az ő új inger iránti éhségét, mert a kisbabád ezt maga még nem tudja megtenni. Később, amikor megtanul mászni, képes lesz önmaga is megteremteni az ingerváltozást. De amíg ez az idő nem érkezik el, addig a kicsid meglehetősen tehetetlen, és elképzelhető, hogy három hónapos kora után meglehetősen követelőzőnek fogod őt találni, mert az ingerek iránti szükséglete megnőtt. Ezt a megnövekedett igényt kielégítheted azzal, hogy gyakran magaddal viszed, vagy hogy kapcsolatba lépsz vele. Amikor lerakod a babádat, akkor legyenek a környezetében számára kézzel elérhető tárgyak; színes látnivalók, amiket nézegethet; és szóljon zene, amit hallgathat! Amint a csecsemőd megtanul mászni, csökken annak az esélye, hogy azért sír, mert unatkozik, feltéve, hogy elegendő - megfelelő, az aktuális érdeklődésével harmonizáló - játék és tevékenységforma áll rendelkezésére, valamint, hogy nagy területen mozoghat. A túlingerlés lehetősége a teljes kisbabakor idején fennáll. Azok a kisbabák, akiket folyton túlingerelnek, tartósan nyugtalanná vagy zavarttá válhatnak, és az új dolgok megtanulása, illetve megértése vonatkozásában kevés lehet az önbizalmuk. Ez csökkentheti a későbbi intellektuális teljesítményüket. A túlstimulált babáknak gyakran az alvással is problémáik adódnak. Ha azonban megengedik nekik, hogy sírjanak, tehát kieresszék magukból a túlingerlés okozta feszültséget (miközben szeretettel és figyelemmel a karjában tartja őket valaki), akkor e negatív hatások valószínűsége kisebb. Hasznos aszerint megválasztani a kisgyerek számára szervezett kirándulást, hogy mi az az élmény, amihez ő valamit kapcsolni tud. Az állatkerti Iá-

136

A bölcs baba

togatás túlstimuláló lehet az olyan kisbaba számára, aki még sohasem látott élő állatot, ám megfelelő annak a babának, akinek a kutyák és a macskák már ismerősek. Ha kénytelen vagy olyan helyre vinni a kisbabádat, ami számára túlingerlő lehet - pl. összejövetelre csökkentheted a negatív hatást azzal, ha ott közel tartod őt a testedhez, aminek az érzete és illata számára ismerős. Ha alaposan megfigyeled a kisbabád jelzéseit, és nem ingerled őt túl, akkor kezelhető szinten tudod tartani számára a stresszt, és segíthetsz neki, hogy a számára megfelelő tempóban tanuljon a világról.

A kisbabám folyamatos figyelmet követel, és mindig azt akarja, hogy szórakoztassák. Mit tehetek ezzel kapcsolatban? Amíg a babák nem tanulnak meg mászni, addig elég követelőzőek, mert még nem tudják biztosítani önmaguk számára a stimulációt. Ezért ebben a vonatkozásban erősen függenek a szüleiktől. Fontos, hogy felkínálj a gyerekednek játszásra alkalmas tárgyakat; hogy körbehordozd; hogy énekelj és beszélj hozzá; s hogy - egyszerű játékokat - játssz vele. Bár a mászást megtanulva a kisbabád már valószínűleg kevésbé fog függni tőled, várhatóan azonban ekkor is gyakran igényeli majd a figyelmedet, ami normális és egészséges. Fontos, hogy figyelj a jelzéseire! Sok szülő azt hiszi, hogy a gyerekük unatkozik, amikor valójában csak sírással akarja kiengedni magából a stresszt. Ha a kisbabád sírására mindig valamilyen szórakoztatással reagálsz - pl. dallal vagy játékkal akkor nem lesz módja kisírnia magából a benne felgyülemlett stresszt. Időnként arra van szüksége, hogy amíg te őt szeretettel és nyugodtan a karodban tartod, s együttérzően figyelsz rá - minden további stimuláció nélkül -, ő szabadon sírhasson. Ha valamilyen új ingerrel rendszeresen eltereled a kisbabád figyelmét olyankor, amikor neki valójában sírásra lenne szüksége, akkor számára ez kontrollmintává válhat. Tehát olyan szokássá, amivel elnyomja az érzelmeit. Ebben az esetben valahányszor zaklatottá válik, sírás helyett szórakoztatást fog követelni. Sokszor nevezik az ilyen kontrollmintájú kisbabákat „elkényeztetettnek". Esetükben nem az a gond, hogy sírásukkor túl sok figyelmet kaptak, hanem hogy nem megfelelő figyelmet. Az ilyen kontrollmintájú kisbabák irritálóak tudnak lenni. Íme egy anya beszámolója: Amikor folyamatosan a figyelmemet követeli, olyankor nagyon türelmetlenné tudok válni. Megőrülök tőle! Ilyenkor el akarom lökni magamtól, meg


137

akarok szabadulni tőle! Azt kívánom, hogy bárcsak valaki elvinné vagy eltüntetné a szemem elől! Egyszerűen túl sok. Nem tudok vele mit kezdeni. Ilyenkor igyekszem valamit kitalálni, amitől békén hagy. Nem mindig egyértelmű, hogy mikor tereli el egy új inger a kisbabát a sírásigénye kielégítésétől. A kisbabák különböznek egymástól a tekintetben, hogy mennyire lehet elterelni a figyelmüket a sírásról. Akad olyan baba, aki akkor is folytatja a sírást, ha elkezdik ringatni; a másik ilyenkor - egy időre - abbahagyja a sírást. Az utóbbi esetben könnyű azt hinni (általában tévesen), hogy az adott ingerre eszerint éppen szüksége volt. Természetesen azt sem akarod, hogy elkerülje a figyelmedet a kisbabád valamilyen valós szükséglete, tévesen azt feltételezve, hogy „csak sírásra van szüksége". Ha az ismételt stimuláló kísérleteid sorra meghiúsulnak, mert a babád továbbra is nyűgös marad, akkor joggal feltételezheted, hogy valójában sírnia kell (feltéve, hogy minden egyéb szükséglete ki van elégítve). Az „unatkozása" sokszor varázslatos módon eltűnik - holott a környezete változatlan maradt - miután alaposan kisírhatta magát. Ha azt tapasztalod, hogy hosszú ideje semmi sem teszi őt boldoggá, akkor vedd a karodba, de ne tereld el semmivel a figyelmét, és nézd meg, mi történik! Beszélj hozzá gyengéden, hozd a tudomására, hogy készen állsz meghallgatni őt. Ha sírásra van szüksége, akkor ilyenkor ezt meg fogja tenni. Ha nem, akkor várhatóan megtalálja a módját, hogy szórakoztassa magát, miközben a karodban van. Valószínűleg nem fog unatkozni, ha te szeretettel a karodban tartod őt, tehát ne hidd, hogy ilyenkor esetleg unalmában sír! Miután befejezte a sírást, valószínűleg készen áll az újabb ingerekre, és ilyenkor már játszhatsz vele, amilyen módon csak szeretné. Sok szülő azt tapasztalja, hogy ha a kisbabája alaposan kisírta magát, akkor azt követően már nem követel további figyelmet, s képes hosszú időn keresztül önmagát elszórakoztatni. Ahhoz, hogy helyesen fejtsd meg a babád jelzéseit, és jól dönts az ingerek iránti szükségletével kapcsolatban, hasznos, ha tekintetbe veszed az ő addigi élményeit is. A következő két példa a saját gyerekeimről szól, és mindkettő vizuális ingerrel kapcsolatos. Az első esetben a vizuális inger elterelte a figyelmet, és megakadályozta a sírást; a második esetben a gyermekemnek azonban valójában sírnia kellett. A lányomat háromnapos korában három napra kék fényes inkubátorba kellett helyezni, mert besárgult. (Megemelkedett a bilirubinszintje.) Időnként kivehettem az inkubátorból, hogy megszoptathassam. Amikor

138

A bölcs baba

visszarakták az inkubátorba, mindig ie kellett takarni a szemét. Nagyon élénk csecsemő volt, és a szemét mindig olyankor takarták le, amikor ő éppen nézelődött. Ilyenkor mindig sírt, vonaglott és csapkodott a karjaival, hogy megpróbálja levenni a szemét elfedő kendőt. Számára a kendő láthatóan kényelmetlen volt, és megakadályozta a látásban. Mindezt öszszekapcsolta az én közelségemnek az elvesztésével. Miután már egy hete otthon voltunk, egyik este észrevettem, hogy akkor kezd el sírni, amikor leoltom a lámpát, holott továbbra is a karomban tartottam. Amikor felkapcsoltam a lámpát, abbahagyta a sírást, ám amint leoltottam, újrakezdte. Felmerült bennem a gondolat, hogy a hirtelen sötétség talán arra emlékezteti, amikor letakarták a szemét, és hogy az inkubátoros élményét talán ki kéne sírnia magából. Ezért lekapcsolva hagytam a lámpát, és a karomban tartottam, amíg csak sírt. Ez többször megismétlődött. Nyolchetes korára a sötétség már nem váltott ki belőle sírást, nyugodt maradt a karomban. A másik esetem: Amikor a fiam héthetes volt, beszereztünk egy kiságyat, aminek az „ütközőpárnáján" - élénksárga alapon - állatok voltak. Amikor a fiamat először tettem ebbe a kiságyba, egyre csak bámulta a párnát, és örömteli, gőgicsélő hangokat hallatott. Ezt követően eloltottam a lámpát, remélve, hogy elcsendesedik, majd elalszik. Ő azonban azonnal sírni kezdett. Amint felkapcsoltam a villanyt, rákezdett a vidám gőgicsélésre, és a párnát nézte. Megértettem, hogy alaposabban szeretné szemügyre venni a párnát, ezért még egy ideig felkapcsolva hagytam a lámpát. Azt is megfigyelheted, hogy miként kéri kisbabád a figyelmedet. Ha nyugodtan és vidáman jelzi, hogy azt akarja, játssz vele, akkor valószínűleg nem kell sírnia. Ha azonban nyafogva vagy őrjöngve követeli a figyelmedet, az bizony azt jelezheti, hogy igazából sírnia kell. Ilyenkor valóban szüksége van a figyelmedre, de ha te ekkor játszani kezdesz vele, az csak elvonja a figyelmét a sírásról, és annak időpontját későbbre tolja. Azok a babák, akik annyit sírnak, amennyi sírásra szükségük van, gyakran és vidáman játszanak egyedül, ami nagy könnyebbség a szülők számára. Ám, hogy mikor és mennyi ideig szórakoztassák önmagukat, azt leghelyesebb, ha ők maguk döntik el. A kisbabák igénylik a figyelmet, és csak ők tudhatják, hogy mikor van, illetve mikor nincs rá szükségük. S amikor van, akkor azt nem


139

tudják későbbre halasztani! Idővel képessé válnak arra, hogy várjanak a figyelmedre, ám a két évesnél fiatalabb gyerektől ezt nem lehet elvárni. Ezért azt javaslom, hogy lehetőleg légy elérhető a babád számára, mert azzal, hogy kielégíted a figyelmed iránti, valós szükségletét, még nem kényezteted el! Ha ezek a követelések túlzottá válnak, illetve ha a gyermeked sohasem tudja önmagát szórakoztatni, akkor elkezdhetsz gyanakodni, hogy esetleg sírással kell kiengednie a benne felgyülemlett érzelmeket és stresszt. Szülőként alapvetően te irányítod, hogy a kisbabád mennyi és milyen stimulációban részesül. Fontos tudnod a kicsid ingerek iránti szükségletéről, de ne hidd, hogy minden nyöszörgése azt jelenti, hogy szórakoztatnod kell őt! A megfelelő reakció olykor az, ha a karodba veszed - mindenféle figyelemelterelő akció nélkül és egyszerűen figyelsz rá. Néhányszor valószínűleg tévesen értelmezed majd kisbabád jelzését, de ha az inger megvonásával - akaratlanul - újabb fájdalmat okoznál is neki, az még nem hatalmas trauma, és abból könnyen ki tud gyógyulni.

Mennyire legyek irányító? Nem kell megmondanod a kisgyerekednek, hogy mit és hogyan játsszon, hiszen a túlzásba vitt irányítás gátolhatja a tanulás folyamatát. Ne azt mondd neki, hogy „Most építsünk tornyot!" vagy „Olvassuk ezt a könyvet!", hanem inkább ezt: „Mit szeretnél csinálni?" Ha a kisgyerekek lehetőséget és tudatos figyelmet kapnak, akkor spontán módon átveszik a kezdeményezést, és jelzik, hogy mihez van kedvük. Bízhatsz benne, hogy értelmes elfoglaltságot választanak önmaguk számára, meglehet az más, mint amire te gondoltál, Néhány szülő döbbenten szembesül a ténnyel, hogy a gyereke szívesebben játszik a dobozzal, mint azzal az új játékkal, amit abba csomagoltak. Ha folyton te javasolsz tevékenységeket, akkor a babád esetleg függeni kezd tőled, és elveszíti a spontaneitását és kezdeményezőkészségét. Emiatt pedig unatkozni fog, amikor senki sem ér rá ötletekkel előállni vagy szórakoztatni őt. Vagy esetleg folyamatosan figyelmet követel, s ilyenkor elkezdheted azt érezni, hogy „elkényeztetted". Ha azonban nem irányító jellegű figyelmet adsz neki, akkor ilyen típusú problémák nem várhatóak. Ha a kisgyereked megtanul kezdeményezni olyankor, amikor vele játszol, akkor ezt majd egyedül játszva is megteszi. Egy olyan vizsgálatban, amely a korai élmények későbbi intellektuális képességre kifejtett hatását elemezte, a kutatók azt találták, hogy a nagy

140

A bölcs baba

képességet mutató óvodás gyerekek szülei egymáshoz hasonló, jellegzetes módon kommunikáltak a gyermekükkel. Nem irányították a kisgyerekük tevékenységeit; elérhetőek voltak kicsijük számára; valamint gyorsan és megfelelő módon reagáltak, ha gyermekük kapcsolatot kezdeményezett velük, vagy kért tőlük valamit.21 Természetesen előfordulhat, hogy te akarsz kezdeményezni valamilyen tevékenységet, például egy új játékot. De miután ezt megtetted, bölcs döntés, ha kicsit visszafogod magadat, és megfigyeled, hogy a gyermeked akarja-e folytatni az adott játékot. Ami képeskönyv-nézegetésként kezdődött - a te javaslatodra -, az esetleg az ágyon való hancúrozásba fordulhat - a kisgyermeked javaslatára. Fel kell tudnod adni egy-egy tevékenységet, ha a kisgyerekedet az már nem érdekli, még akkor is, ha te magad élvezed azt! Téves a nézet, miszerint a gyerekek csak azt tanulják meg, amire a felnőttek őket megtanítják. A kéretlen tanítás gátolhatja a természetes tanulási folyamatot, mert elveszi a kisgyerekektől a lehetőséget a gondolkozásra, a felfedezésre és a maguk módján történő kísérletezésre; illetve mert olyan fogalmakkal találkoznak, amelyekre még nem állnak készen. Épp ezért nem javaslom, hogy bármilyen előre kigondolt módon tanítani próbáld a kisgyerekedet. Hasznosabb az a hozzáállás, ha a tanulás „katalizátoraként" szerepelsz, aki a tárgyak széles választékát kínálja föl, majd megfigyeli a kicsi viselkedését. Értékes tanulás akkor történik, amikor a kisgyerek olyan tevékenységgel foglalja el magát, amit ő maga választott. A kisgyerekek a tapasztalataikból tanulnak!22 Egyes szülők amiatt aggódnak, hogy gyermekük nem a megfelelő ütemben fejlődik, ahogy azt a következő, háromgyerekes anyuka szavai példázzák: Régen sokat aggódtam - főleg az első gyerekemnél mert mindent később csinált, mint a többi baba. Csak 18 hónapos korában kezdett el járni, beszélni pedig kétévesen. Most hatéves, és teljesen jól megy neki az iskola. Remekül olvas. A másik két gyerekem is későn tanult meg sok mindent, de náluk nem aggódtam annyit. Gondolom, ez családi vonás. Majd felzárkóznak. A férjem kétéves koráig nem járt, még sincs semmi baja. Ne erőltesd, hogy már akkor új készségeket vagy fogalmakat sajátítson el a gyermeked, amikor azokra még nem áll készen! Erőlködésed ugyanis várhatóan sikertelen lesz, s ettől mindketten csak frusztrálttá váltok. Továbbá: ez megrendítheti gyermeked önbizalmát, ronthatja a tanuláshoz való viszonyát, s kettőtök kapcsolatában is feszültséget okozhat. Bízzál benne, hogy - amikor


141

eljön az ideje - a gyermeked el fogja sajátítani a szóban forgó készséget. Ám, ha komoly aggodalmad támad kisgyereked fejlődését illetően, akkor haladéktalanul keress fel megfelelő szakembert, aki képes diagnosztizálni az esetleges fejlődési rendellenességet, illetve élettani problémát! Ha valóban gond van, a korai fejlesztő programok rendkívül hatékonyak tudnak lenni. Egy kisgyerekes anyuka elmondta: erős késztetést szokott érezni, hogy beleavatkozzon kisfia játékába, bár tudja, hogy ez ártalmas lehet. Idézem szavait: Azt hiszem, túl sokszor avatkozom bele a játékszituációkba, mert úgy tűnik, azt akarom látni, hogy jól csinálja a dolgokat (nevetés). Tudom, hogy ez nem helyes, tudom, hogy nem kéne, de zavar, ha azt látom, hogy küszködik valamivel, vagy ha nem tudja, hogy hogyan kell valamit csinálni. Ilyenkor mindig azt gondolom, hogy meg kell neki mutatnom, hogy hogyan tegye. Néha azonban még azt követően is ugyanúgy csinálja, mert ezek szerint neki magának kell rájönnie a helyes módszerre. Később, amikor már rájött, akkor meg tudja csinálni. Csakhogy nehéz visszafogni magamat. Mindig meg akarom mutatni neki, hogy miként tegye. Ilyeneket szoktam mondani: „Látod így kell csinálni! Így tudod őket egymásra rakni." Vagy: „Látod így tudod őket szétszedni!" Nehezemre esik hagyni, hogy elkövesse a saját hibáit, és a maga módján tegye ezt vagy azt. A szülők egy része nem ismeri fel a mozgás és a tevékenységek kulcsszerepét a korai években, és türelmetlenül várják, hogy gyerekük mikor kezdi el már végre az „igazi tanulást", mint amilyen az olvasás vagy a matematika megismerése. Az agy azonban képtelen elsajátítani elméleti tantárgyakat és a szimbólumok használatát, ha megfelelő módon nincs arra felkészítve. Piaget-nak az első két életév szenzomotoros (érzékszervi-mozgásos) intelligencia fejlődésével kapcsolatos, részletes elemzése megmutatja, hogy a kisbaba - különböző tárgyakkal és a saját testével - spontán módon végzett tevékenységei miként alapozzák meg a későbbi tanulását.23 Például az elvont matematikai fogalmak elsajátítása az olyan korai tapasztalatokra épül, mint a mászás, a tárgyak megragadása és elejtése, illetve konténerekbe való behelyezése, összehasonlítása, csoportosítása, kiválogatása és építése. A kisbabák pontosan tudják, hogy miként készítsék fel agyukat a magasabb szintű tanulásra, és ezt spontán módon, örömmel teszik meg. Épp ezért helytelen és szükségtelen a babákat olvasni vagy számolni tanítani. Bár a strukturált tanítás szükségtelen, ám létezik két olyan hasznos, di-

142

A bölcs baba

daktikus megtapasztalásforma, amely elősegítheti a babád fejlődését azzal, hogy érthető keretbe foglalja az élményeit. Az első: ha bátorítod, hogy figyeljen oda a környezetében lévő tárgyakra és eseményekre. (Például ha azt mondod neki: „Hallod a zenét?", s a zenével együtt dúdolod a dallamot, hogy felhívd rá a gyermeked figyelmét.) A második: ha kommentálod babád spontán tevékenységét és kimutatott érdeklődését. Ha például a parkban a kisbabád egy lepke után nyúl, mondhatod neki a következőt: „Megpróbálod elkapni a lepkét? Hoppá, elrepült!" A kutatások ugyanis azt mutatják, hogy ha így beszélsz a kisbabádhoz, az elősegíti a nyelvi és a kognitív készségei fejlődését.24 Arra azonban vigyázz, hogy ne zavard öt meg olyankor, amikor éppen valamilyen tevékenységre koncentrál! A kisbabáknak szükségük van olyan időszakokra is, amikor nem várják el tőlük, hogy valakire figyeljenek, vagy hogy kapcsolatban legyenek valakivel. Ha időnként csöndben megfigyeled a gyermekedet, akkor észre fogod venni, hogy milyen intenzíven koncentrál, amint valamilyen új készséggel kísérletezik, vagy egy már kialakultat gyakorol. Irányelvként azt mondhatom, hogy az a jó, ha érzékeny vagy a gyermeked hangulatára és aktuális érdeklődésére, és ezeknek megfelelően alakítod a saját beavatkozásaidat. Egy érdekes felmérésből az derült ki, hogy azon gyerekek közül, akik tevékenységét hat hónapos korukban az anyjuk nagymértékben és gyakran szakította félbe, hat- és nyolcéves koruk között sok lett hiperaktív,25 Ha muszáj félbeszakítanod gyermeked tevékenységét - mert például el kell indulnotok valahova akkor erre időben figyelmeztesd, és (lehetőség esetén) engedd meg neki, hogy magával vihesse egy játékát! Ha úgy tudsz tekinteni kisgyereked játéktevékenységeire, mint tanulási folyamatának a megalapozására, akkor könnyebb lesz érzékenyen ráhangolódni a szükségleteire. A kisgyerekek sokszor úgy és olyankor próbálnak megtanulni valamit, amikor az a szülők számára kényelmetlen. Nem hajlandóak kiszállni a fürdőkádból, mert túlságosan elfoglaltak a víz tulajdonságainak a felfedezésével. Vagy kitartóan dobálják az ételt a földre, hogy tanulmányozzák a gravitáció törvényét. Ha ezekben a tevékenységekben felismered a tanulási szándékot, és nem rosszalkodásként értelmezed őket, akkor az ilyen konfliktusokra könnyebben találsz kreatív, mindenki szükségleteit kielégítő megoldást. (Lásd a 6. fejezetet!) Előfordulhat ugyan, hogy erős késztetést érzel arra, hogy gazdag tudásodat megosszad a gyermekeddel, ám fontos megértened, hogy a kisgyerekek a legtöbbet a saját, önmaguk által kezdeményezett megtapasztalásokból tanulják. A ráerőltetett, strukturált tanítás általában haszontalan, Ahelyett inkább


143

adj neki sok szeretetet és figyelmet, légy hozzá türelmes, és bízzál benne, hogy el fogja sajátítani azokat a készségeket, amelyek ahhoz kellenek, hogy talpraesett emberré váljon!

Hasznos-e a jutalmazás és a dicséret? Néhány pszichológus szerint a kisbabák csak akkor tanulnak, ha valami jutalmat kapnak, például ételt vagy szóbeli dicséretet. Ezek a tanulási elméletek (amiket behaviorista elméleteknek nevezünk) elsősorban patkányok és galambok megfigyeléséből származnak. Az olyan kutatók azonban, mint például Piaget, akik behatóan tanulmányozták az embercsecsemőket, úgy gondolják, hogy a tanulási folyamatok többségét illetően ezek a magyarázatok nem kielégítőek. Ők úgy látják, hogy az emberi lények egy természetes, spontán hajlammal születnek, ami arra ösztönzi őket, hogy - minden lehetséges módon - kapcsolatba lépjenek a környezetükkel, s ily módon fejlesszenek ki új készségeket, és tegyenek szert új ismeretekre. Más szóval: a kisbabákat nem kell tanítani, és jutalmazásra sincs szükségük. Pusztán annyi kell nekik, hogy változatos tapasztalatokhoz és tárgyakhoz juthassanak, és hogy szabadon játszhassanak. A spontán, szabad játékon keresztül sajátítják el a gyakorlati intelligencia alapjait, amik a későbbi tanulás építőkövei. A következő példa megmutatja - egy szem-kéz-koordinációt tartalmazó gyakorlás történetén keresztül hogy milyen motiváltak is tudnak lenni a kisbabák: Egy alkalommal, amikor a kisfiam négy és fél hónapos volt, mellettem feküdt. Lassan fölemelte a jobb kezét, hogy megérintse vele pulóverem egyik nagy, kék gombját. Rövid ideig birizgálta a gombot, majd karját visszaejtette a törzse mellé. Ezt a mozdulatsort ezt követően több, mint ötvenszer megismételte! Minden alkalommal - erősen koncentrálva - ugyanazt a gombot érintette meg! A külső jutalom nemcsak hogy felesleges, de még rejtett csapdákat is magában hordoz. A kutatók - több száz kísérletben - rendre azt találták, hogy amikor gyerekeket megjutalmaznak valamiért, akkor a jutalmazott tevékenység iránti érdeklődésüket hajlamosak elveszíteni.26 Az egyik ilyen kísérletben például azok az óvodás gyerekek, akik a rajzfeladatuk elvégzése után megkapták remélt jutalmukat, azonnal elvesztették kedvüket a rajzoláshoz, amint

144

A bölcs baba

a jutalmat visszavonták tőlük. Ám azok a gyerekek, akiket sohasem jutalmaztak meg, nem vesztették el a rajzolás iránti érdeklődésüket.27 Jutalmazás esetén a gyerekek a jelek szerint azért kezdenek el teljesíteni, hogy megkapják a jutalmat, és elveszítik a tanulás iránti vágyukat, továbbá kapcsolatukat az eredeti érdeklődésükkel. A pszichológusok ezt a jelenséget „a belső motiváció elvesztésének" nevezik. Tehát rossz ötlet külső megerősítésekkel jutalmazni kisgyerekedet a teljesítményéért, ám az nagyon is helyénvaló, ha bátorítással és érdeklődéssel reagálsz fejlődő, megmutatkozó készségeire. Sokan úgy érzik, hogy a gyerekek dicsérete hasznos és jó hatású, ám a dicséret - a tárgyi jutalmazáshoz hasonlóan - valójában nem erősíteni, hanem éppenséggel csökkenteni szokta a tanulás iránti vágyat. Ráadásul, mivel a kisgyerekek élvezik az új készségek tanulását, a dicséret eleve fölösleges. A babákat nem érdekli, hogy a teljesítményük „jó" vagy sem. Az ilyen értékítéletek csak zavart okozhatnak bennük, mert a „jó" magában hordozza azt a lehetőséget, hogy a teljesítményük „rossz" is lehet. Ez később szorongást okozhat bennük azzal kapcsolatban, hogy a teljesítményük vajon elég ,jó"-e? A tanulási folyamat sokkal jobban működik értékítéletek nélkül. Amikor a kisbabád valami új teljesítményt produkál, igyekezz olyan viszszajelzést és bátorítást adni, amiben nincs értékítélet! Íme, néhány példa: „Sikerült! Megcsináltad! Teljesen egyedül hasra fordultál!" „Most már te magad is fel tudod venni a pólódat. Jó móka magadat öltöztetni, ugye?" „Sokat dolgoztál ezen! Ez a legmagasabb torony, amit eddig bármikor is építettél!" Vedd észre, hogy ezekben a példákban nincs értékítélet, csak tényszerű viszszajelzés, és összehasonlítás a gyermek korábbi teljesítményével, egy elméleti „tökéletességi skála" helyett.

HOGYAN FOKOZHATOD KISGYERMEKED INTELLEKTUÁLIS KÉPESSÉGÉT? • Biztosíts számára stresszmentes környezetet és sok testi kontaktust! • Kerüld el a büntetés minden formáját! • Biztosíts számára megfelelő, ingerekben gazdag környezetet, de kerüld el a túlingerlést! • Engedj teret a szabad mozgásának, teremts számára lehetőséget biztonságos környezetben - a felfedezésre és a felderítésre!


145

• Gyakran lépj kapcsolatba gyermekeddel (beszélj hozzá, énekelj neki, játssz vele)! • Legyél elérhető a számára, amikor szüksége van a figyelmedre, de ne segíts neki túl sokat! Amikor új készségeket tanul, hagyd, hogy küzdjön egy kicsit! • Tartózkodj a strukturált, erőltetett tanítástól! • Bátorítsd őt új készségek kifejlesztésére, teljesítménye láttán mutasd ki az örömödet, de kerüld el a jutalmazást és az értékítéletet tartalmazó dicséretet! • Amikor gyermeked frusztrálttá válik, akkor mutasd ki az együttérzésedet, és fogadd el a sírását és a dühöngését!

Mennyit segítsek a kisbabámnak, amikor nem sikerül valamit megtennie? Nehéz ellenállni a kísértésnek, hogy a kisbabánknak segítsünk végrehajtani valami olyant, ami a számára túl nehéznek tűnik, pedig azzal beleavatkozunk a tanulási folyamatába. Maria Montessori így fogalmaz: „A gyerek első ösztöne, hogy az adott cselekvést egyedül hajtom végre, mások segítsége nélkül. A függetlenség elérésére az első erőfeszítését akkor teszi meg, amikor megvédi magát azokkal szemben, akik megpróbálják helyette végrehajtani a cselekedetet."28 A frusztráció és a kudarc a tanulási folyamat fontos része. Valahányszor te hajtasz végre valamit a kisbabád helyett - olyan tettet, amit pedig már ő is meg tudna tenni -, elveszed tőle a lehetőséget, hogy átélje a nehéz feladaton való felülkerekedés örömét. Sőt, elkezdheti magát alkalmatlannak, tehetetlennek érezni, ami pedig épp nem az az üzenet, amit közvetítetni akarsz felé. Ha például a gyermeked építőkockákból tornyot akar emelni, és erre építenél neki egyet, annak nyilván nem sok értelme lenne. Számára az öröm és a teljesítmény érzése abból fakad, ha ő maga küszködik az építéssel, majd sikerrel jár, és nem abból, ha végignézi, hogy te hogyan építed fel a tornyot. Előfordul, hogy egy nehéz feladat kivitelezése közben a csecsemő vagy a kisgyerek frusztrálttá válik, néha elkezd sírni vagy akár dühöngeni is. Ilyenkor a legjobb, ha hagyod sírni, de a sírása közben együttérzően odafigyelsz rá. A tudomására hozhatod, hogy tudod, hogyan érez. Például azt mondod: „Most nagyon mérges vagy, mert nem sikerült levenni a doboz tetejét." Egy alapos sírást követően, miután lecsillapodott, megeshet, hogy hirtelen sikerül

146

A bölcs baba

megcsinálnia azt, amit addig nem tudott. De ha mégsem, akkor is legalább már kieresztette a feszültségét. Ha egy frusztrált babának elkezdünk segíteni, azzal nemcsak elvesszük tőle a tanulási lehetőséget, hanem még azt is megakadályozzuk, hogy kiengedje magából azt a feszültséget, ami már felgyülemlett benne. Ez addig fogja őt stresszben tartani, amíg azt ki nem eresztheti magából. A babák frusztrálttá válnak, amikor a világ nem az elvárásaik szerint működik. Például, amikor a korong formájú játékelem nem megy bele a szögletes nyílásba, vagy amikor a játék teherautót oldalra akarják tolni, de a kerekei abban az irányban nem gurulnak. Ilyenkor szükségük van arra, hogy sírjanak vagy dühöngjenek. Amit tenni akartak, az természetesen utána sem fog sikerülni, de miután kisírták magukat, jobban el tudják azt fogadni, és megértik ezeket a világról szerzett új információmorzsáikat. Akad azonban olyan helyzet is, amikor van értelme segíteni. Ha azt látod, hogy a gyermeked annyira frusztrálttá válik, hogy felhagy a próbálkozással; illetve amikor egyértelműen kéri, hogy segíts, akkor nagyon is helyénvaló azonnal reagálni és segíteni neki túljutni a nehézségen. Ha alaposan megfigyeled a babád jelzéseit, akkor tudni fogod, hogy mikor van szüksége segítségre, mikor nincs, és hogy mennyi az a segítség, ami adott esetben helyénvaló. Ha úgy látod, hogy a babádnak valóban szüksége van segítségre, akkor is csak annyit segíts neki, amennyi feltétlenül szükséges, hogy még meglegyen a lehetősége a tanulásra és a sikerélményre! Esetleg kicsit könnyíthetsz a feladaton, vagy utalhatsz valamire, ami a segítségére fog válni. A következő példa ezt illusztrálja: A 21 hónapos fiam kis labdával játszott a nappaliban. Egy idő után a labda begurult az egyik szék alá. Bedugta a karját a szék és a kanapé közé, megragadta a labdát, ám ahogy megpróbálta kihúzni, a labda folyton megakadt. A labda ugyanis nagyobb volt, mint az a rés, amin ő át akarta húzni. Fiam azonban továbbra is ott próbálta áthúzni, majd idővel elkezdte a frusztráció egyértelmű jeleit mutatni. A karja nem volt elég hosszú ahhoz, hogy más irányból is elérhesse a labdát. Az első gondolatom az volt, hogy kiszabadítom neki a labdát, de aztán eszembe jutott, hogy ezzel megfosztanám egy tanulási tapasztalattól, ezért visszatartottam magam. Karnyújtásnyira hevert egy hosszú nyelű szélkerék, és tudtam, hogy a fiam játék elérésére korábban már használt más, hosszú tárgyat. Így ahelyett, hogy kihalásztam volna neki a labdát, azt javasoltam, hogy használja a


147

szélkereket. Rögtön felkapta, és elkezdte ütögetni vele a labdát. Sikerült arrébb gurítania egy olyan helyre, ahol már könnyen el tudta érni a kezével. Nagyon büszke volt magára! A tény, hogy sikertelenség esetén a kisgyerekek a frusztráció jeleit mutatják, azt jelzi, hogy rendkívül motiváltak a feladat végrehajtására. Kár lenne kihasználatlanul hagyni ezeket a nagy motivációjú helyzeteket, mert épp ekkor történhet számukra jelentős tanulás. Akadnak olyan kisbabák, akik hetekig frusztráltak, míg végre sikerül tökéletesen elsajátítani egy fejlődési mérföldkövet jelző készséget, mint például a hasra fordulást vagy a mászást. Én ezt „fejlődési frusztrációnak" nevezem. Ilyenkor nemigen tudsz egyebet tenni, mint hogy felajánlod az együttérzésedet. Emlékszem, amikor a lányom megpróbált előrefele mászni, hogy elérjen egy játékot. Az erőlködései ellenére azonban csak hátrafelé sikerült elmozdulnia! Nem sokat segített, ha odaadtam neki a játékot, mert akkor legközelebb újra frusztrálttá vált, amikor mászni próbált. Ezek a frusztrációk általában felhalmozódnak, és a babák elalvás előtti sírással szoktak megszabadulni tőlük. (Ha a kisbabádat valahogyan eltéríted a sírástól, akkor éjjel - valószínűleg többször is - sírva fog felébredni.) Miután elsajátított valami új készséget, egy ideig várhatóan relatív békességet fogsz tapasztalni, kevesebb sírással, amíg fel nem bukkan az újabb fejlődési frusztráció. Olykor épp azzal segíted elő kisbabád önbizalmának a fejlődését, ha nem ugrasz rögtön. A frusztráció elkerülhetetlen része a tanulási folyamatnak. Ha megengedjük a babáknak, hogy kieresszék a felhalmozódott érzelmeiket, az segíteni fogja őket abban, hogy készen álljanak a későbbi tanulásra, mivel nem lesz „elintézetlen" frusztrációjuk. Az új tanulási szituációkhoz ezért feszültség és szorongás nélkül fognak viszonyulni, és hinni fogják, hogy el tudnak sajátítani új készségeket, még olyanokat is, amik elsőre igen nehéznek tűnnek.

Nehezemre esik elég figyelmet adni a kisbabámnak Felnőttként sokan még mindig szenvedünk a tanulással kapcsolatos fájdalmas élményeinktől, ami megnehezíti, hogy megfelelő, be nem avatkozó figyelmet biztosítsunk a gyermekünk számára. Ilyen fájdalmas emlék lehet például amikor vizsgáztattak, értékeltek, osztályoztak, összehasonlítottak, kritizáltak, kigúnyoltak és megbüntettek bennünket; amikor elfojtották a kíváncsiságunkat és a felfedezésre irányuló vágyunkat; amikor megmondták

148

A bölcs baba

nekünk, hogy mit, hol, mikor és hogyan tanuljunk; amikor szenvedtünk az unalomtól, vagy arra kényszerítettek, hogy hosszú időn keresztül ülve maradjunk; amikor nem hagyták, hogy küzdjünk és hibát vétsünk; amikor nem bátorítottak, hogy kérdezzünk, és megtegyük a saját felfedezéseinket; és amikor koncentrált gondolkozásunkat félbeszakították. Erős a késztetés az átéltek felelevenítésére. Ha a szüleid mindig felhívták a figyelmedet a hibáidra, valószínűleg azon fogod magad kapni, hogy te is gyakran kijavítod a gyermekedet, még mielőtt tudatára ébrednél, hogy mit is teszel. Nagyon hasznos lehet, ha beszélsz - esetleg sírással és dühöngéssel kísérten - azokról a fájdalmas emlékekről, amik azzal kapcsolatosak, hogy hogyan tanítottak téged gyerekkorodban. (Lásd a fejezet végén található gyakorlatokat!) Ennek a problémának azonban létezik egy másik oldala is. Sok szülőnek azért esik nehezére a gyerekére figyelni, mert a kultúránk lekicsinyli és jelentéktelennek tekinti a valójában kulcsfontosságú szülői munkát. Az emberek ezt gyakran „egyszerű" női feladatnak titulálják, amihez semmilyen különleges készségre sincs szükség. Nem csoda, hogy oly sok anya várja remegve, hogy végre elszabadulhasson otthonról, oda, ahol az igazi „történés" zajlik. Ha olyan nő vagy, akit untat a kisgyerekével való játék, akkor lehet, hogy az érzéseid nagy része ezekben a kulturális attitűdökben gyökeredzik. Esetleg elkezded sajnálni magad, hogy beleragadtál egy ilyen „lealacsonyító" munkába. Ha a közfelfogás hirtelen megváltozna, és holnaptól a gyereknevelést mindenki fontos, kihívásokkal teli és izgalmas munkának látná; továbbá a szülőket nagyobb pénzügyi és érzelmi támogatásban részesítenék, hogy gondoskodhassanak a gyermekükről és az ő oktatásáról, akkor talán kevesebb unatkozó szülő lenne. Ha a szülői munka remekül megfizetett állás lenne, akkor valószínűleg kapnának utána, hiszen mi lehet izgalmasabb, mint megfigyelni egy új emberi lényt, ahogy felfedez és tanul? Egy gyermek intelligenciájának a kibontakozása az, ahol valójában az igazi „történés" zajlik! Ám még a legpozitívabb kulturális közeg esetén is a gyereknevelés bizony rendkívüli igénybevételt jelent. Nem lehet egyetlen embertől elvárni, hogy - nap mint nap - egyedül elégítse ki a kisbaba emberi kapcsolatokra irányuló igényét. Ez a munka egyszerűen túl nehéz ahhoz, hogy azt valaki egyedül tudja végezni. Egy kisgyerekes mama elmesélte, hogy milyen nehéz volt számára három napot segítség nélkül, egyedül lenni a lányával: Három teljes napon át tökéletesen egyedül voltam Judyval. Az első nap még elég jól éreztem magam, de a második nap már teljesen „lehúzott". Azt hiszem, azért, mert akkor fogtam föl, hogy innen nem mozdulhatok.


149

Amikor reggel felébredtem, úgy éreztem, hogy nem maradt semmim, amit adhatok neki. Egyszerűen nem akartam vele lenni aznap. Mérges voltam, hogy egyedül kel! a gondját viselnem, három napon át, anélkül, hogy bárkivel is megoszthatnám a szülői felelősséget. Nem volt más megoldás, mint hogy - a tőlem telhető legjobb módon - túljussak a szituáción. Sokat sírtam, és meglehetősen morcos is voltam vele. Judy követelőző volt, mindenfélét kellett csinálnom. Megtettem, amiket kért, s közben ott ültem és sírtam. Aztán úgy döntöttem, hogy kell valami sikerélmény, ezért - szinte őrültként - nekiálltam kitakarítani a házat. Az összes energiámat a ház szépítésébe fektettem. Amikor tudom, hogy mit akarok csinálni, akkor meg tudom fékezni magam, és képes vagyok odafigyelni őrá, tudva, hogy aztán visszatérhetek a magam által megválasztott tevékenységemhez. A szülőknek szükségük van segítségre. Fajunk nem elszigetelt, csöppnyi családokban fejlődött ki, ahol egy szülő maradt otthon a gyerekekkel. Nagy klánokban éltünk, ahol mindig akadtak mások is, akik segítettek és kommunikáltak a gyerekekkel. Ideális társadalomban egyetlen embernek sem kellene néhány óránál hosszabb ideig egyedül gondoznia egy kisbabát, egyedül figyelnie rá. Egy anya a következőt mesélte nekem: Rövidebb időszakokra biztosítani tudom számára a figyelmemet, de hoszszabb időszakokra nem. Soha nem érzem úgy, hogy eleget játszom vele, vagy hogy elég figyelmet szentelek neki. Soha nem érzem úgy, hogy elég időm lenne magamra, és a feszültség egyre csak halmozódik bennem. De ha csak három órám jut is magamra, amikor onnan visszajövök, sokkal több figyelmet tudok fordítani rá és a családom többi tagjára is. A kisbabáknak sok figyelemre van szükségük, ám fontos egyensúlyban tartani a gyerekközpontú és a felnőttközpontú tevékenységeket. A kisgyerekek sokszor vidámabbak és kevésbé követelőzőek, amikor a szüleik a felnőttelfoglaltságaikat végzik, és nem folyton a gyerek játékvilágát figyelik, s abba próbálnak beszállni. A kisgyerekek tanulnak abból, amikor megfigyelik a felnőtteket valami értelmes munkájuk végzése közben. Amikor nagyobbacskák, akkor pedig utánozzák őket, és - ha tudnak - részt is vesznek a tevékenységben. Semmi okod sincs bűntudatot érezni, ha az időd egy részében felnőtt-tevékenységeket vagy házimunkát végzel! Szükség esetén attól még elérhető lehetsz a gyermeked számára. Ha túlságosan gyerekközpontúan élsz, a kicsid nem fogja megismerni mindazt az egyéb fontos munkát,

150

A bölcs baba

amit végzel. Úgyhogy engedd, hogy a kisgyermeked megfigyeljen, ahogy házimunkát végzel, és a saját érdeklődéseidnek megfelelő tevékenységeket folytatsz, például olvasol, hangszeren játszol, kertészkedsz vagy számítógépezel! Mire egyéves lesz, valószínűleg elkezd utánozni téged, és így újabb készségeket tanulhat meg. A tudatos és nyugodt figyelem fontos a gyermeked számára. (Ezt nem könnyű mindig biztosítani.) Ám arra is szüksége van, hogy megfigyelhesse a tevékenységeidet, hogy utánzás révén tanulhasson tőled, s hogy értelmes keretet találjon az új készségek elsajátítására.

Milyen játékokat játsszak a kisbabámmal? A fejezet eddigi részei elsősorban a tárgyakkal való játékra fókuszáltak. Létezik azonban tárgyak és játékszerek nélküli, csak emberek játszotta játék is. Ide sorolható az összes olyan bolondozós játék, amit a szülők a kisbabájukkal játszanak; azok a spontán, emberek közti interakciók, amelyek megalapozzák az egészséges kötődést.29 Amikor a szülők érzékenyen ráhangolódnak a kisbabájukra, akkor ezek a kis, kétoldalú kommunikációk segítenek a gyermekben megalapozni az önbizalmat és a másokba vetett bizalmat, illetve a biztonság, a kölcsönösség, a humor és az öröm érzését. Ezek a játékok a kognitív és a társas kapcsolati készségek elsajátításában is segítik a kicsiket. A babáknak tehát szükségük van az ilyen típusú kölcsönhatásokra, és nem csupán az optimális érzelmi fejlődésükhöz, hanem ahhoz is, hogy az intellektuális érésük megfelelően folytatódhasson. Az egészséges kötődés kialakulásához rendkívül fontos a nevetés, ami ahhoz is szükséges, hogy a babák ki tudják engedni a feszültségüket. Nagyjából öt hónapos kortól kezdenek a kisbabák nevetni, ami - a síráshoz hasonlóan - a stressz levezetésének fontos formája. A sírás a szomorúság, a frusztráltság és a rémület oldásában tud segíteni; a nevetés a jelek szerint az enyhébb félelmek és szorongások egészséges levezetését szolgálja. Egy vizsgálatban - amely a nevetés első életévben betöltött szerepével foglalkozott - azt találták, hogy a leghatékonyabb, nevetést kiváltó szituáció az, amikor az anya azt mondja: „Na most elkaplak!", s a gyermekéhez hajolva megfogja a derekát.30 Egy másik, hatékony, nevetést kiváltó inger: amikor az anya álarcot ölt. Mindkét szituáció feltehetőn enyhe félelmet kelt a kisbabákban. Ha a félelem túl erős, akkor a kisbaba nem nevet, hanem sírva fakad. Amikor a kísérletben egy idegen viselte az álarcot, akkor a babák sírni


151

kezdtek, ami mutatja, hogy a sírás és a nevetés milyen közeli rokonságban áll egymással. A nevetést kiváltó játékok akkor hasznosak a babának, ha lehetővé teszik, hogy a már meglevő félelmeit ily módon szélnek eressze. Nem szabad, hogy a játék új félelmet keltsen benne. Ehhez az kell, hogy a kisbaba ne valódi fenyegetésként élje meg a szituációt. Amikor múltbeli, traumatikus élmény vagy valamilyen tartós szorongás tárgya kerül elő egy biztonságos játékhelyzetben, az igen jótékonyan hathat a kisbabára, mert ilyenkor nem érzi magát fenyegetve. Tehát tulajdonképpen terápiás hatású szituációt teremtesz, amikor ilyen játékot játszva megnevetteted a kisbabádat. Sok élvezetes és jótékony hatású játék létezik, amit a kisbabákkal játszani lehet. Ismertetek néhányat, amelyek különösen alkalmasak az egészséges pszichés fejlődés elősegítéséhez. A legtöbb ilyen játék nevetést vált ki. „Összefüggés"-játék Amint elég nagy a babád ahhoz, hogy gőgicsélve az arcod után nyúljon, és megpróbálja megérinteni azt, elkezdhetsz vele olyan játékokat játszani, amik ok-okozati összefüggéseket tartalmaznak. Amikor a kisbabád egy akciót kezdeményez, reagálhatsz valamilyen szórakoztató módon. Ha például megérinti az orrodat, mondd magas hangon, hogy „pííí"! Valahányszor újra megérinti az orrodat, mindig ugyanezt mondd! A kisbabák nagyon élvezik az ilyen játékot, és gyorsan rájönnek, hogy mely cselekedetük váltotta ki belőled a vicces reakciót. Utánozhatod is babád mozdulatait vagy hangjait. Az ilyen típusú interakciók babád számára lehetővé teszik, hogy megértse az ok és az okozat összefüggését, valamint bevezetik őt a párbeszéd fogalmába, melynek során a résztvevők felváltva nyilvánulnak meg. Továbbá segít egyfajta „irányító" érzést kifejleszteni benne, mert a reakciód az ő viselkedésétől függ. Ez rendkívül örömteli érzés lehet a kisbabának, hiszen mindenki nagyobb nála, és annyi kiszámíthatatlan és összezavaró hatású tényező veszi körül.

„Bolondozós" játék Az olyan játékot hívom „bolondozós játéknak", amit a kisgyerekek spontán módon kreálnak olyankor, amikor valamit szándékosan rosszul csinálnak. Mindkét gyerekemnél észrevettem, hogy direkt rosszul csinálnak valamit (és közben nevetnek), azt követően, hogy már elsajátították az adott készséget, legyen az egy puzzle-játék helyes kirakása, vagy egy gyerekdal eléneklése. Egy nap a 20 hónapos fiam úgy tett, mintha az orrát a trikójába fújná ki, majd ezen nagyot nevetett. Egy másik alkalommal a pizsamanadrágját a fejére húz-

152

A bölcs baba

ta, és azon nevetett. Rendkívül viccesnek találta a dolgot, és napokig ismételgette. A kisgyerekek szerintem ilyenkor nem egyszerűen „bolondoznak". Én jobb szeretek az ilyen játékokra általuk kezdeményezett terápiaként gondolni. A fiam tudta, hogyan kell az orrát zsebkendőbe kifújni, illetve, hogy hogyan kell felvenni a pizsamát, azonban ezeket a készségeket nem sokkal a játékot megelőzően sajátította el. Az, hogy szándékosan rosszul kivitelezte az újonnan tanult tevékenységeket, lehetővé tette számára, hogy a nevetésen keresztül kiengedje magából a korábbi frusztrációiból fakadó feszültségét. Az ilyen típusú játék elősegíti a kreativitás és a humor kifejlődését, Számos kitűnő komikus - többek közt Charlie Chaplin - azzal vált ki nevetést a közönségéből, hogy hibákat követ el. Ez lehetővé teszi az embereknek, hogy kiengedjék a feszültséget a saját szorongásukkal, szégyenkezésükkel vagy alkalmatlanságérzésükkel kapcsolatban. A komédia végeredményben tehát terápiás hatású művészetforma. Ha megengeded kisgyerekednek, hogy időnként „bolondozzon", akkor kifejleszti magában azt a készséget, hogy vicces szituációkat tudjon teremteni, ami pedig gyógyhatású.

Szeparációs (elválásos) játékok E játékok nagy segítséget tudnak nyújtani a kisbabáknak abban, hogy túljussanak a szeparációval kapcsolatos szorongásaikon, valamint, hogy egészséges kötődést alakítsanak ki a gondozóikkal. A „kukucs-játék" egy fontos szeparációs játék, amit a szülők és a kisbabák a világ minden táján játszanak. Ebben a játékban valami megakadályozza a vizuális kontaktust közted és a kisbabád között. Eltakarod az arcodat, vagy elbújsz valami mögé, majd hirtelen előbújsz, és azt mondod: „Kukucs!" Ez valószínűleg meg fogja nevettetni a kisbabádat. Variálhatod a játékot úgy, hogy valami kendőt használsz, vagy a babád kezét, illetve lábát, s azzal takarod el az arcát. A „kukucs-játékban" megjelenő félelem a szeparációs szorongásból származik, valamint - feltehetően - a születési traumából. (Amikor a szülő és a gyerek között - egy megszakítást követően - újra létrejön a vizuális kontaktus, az a születési élményt szimulálja, amikor a kisbaba először nyitotta ki a szemét.) Érdekes, hogy az erre a játékra utaló angol kifejezés - „peek-a-boo" - eredetileg azt jelentette „él vagy meghalt?" Mintha azt a rémisztő kérdést tennéd fel: „élek vagy meghaltam?" vagy „élsz vagy meghaltál?" Az anyától való szeparáció - a kisbaba számára - a lehetséges halált jelenti, ezért ez a játék valójában mély érzelmi húrokat pendít meg. A kisbabád élvezni fogja a „kukucs-játékot", amennyiben megérti, hogy valójában nem tűntél el. Ha túl sokáig elrejtőzve maradsz, akkor valószínűleg


153

sírva fakad. A legtöbb kisbaba keresztülmegy egy - a szülei iránt érzett - intenzív kötődési szakaszon, ami hat és tizennyolc hónapos életkor között a legerősebb (lásd 7. fejezet), és a „kukucs-játék" a legnagyobb nevetést az ilyen korú babákból váltja ki. Érdekes, hogy az intézetben nevelt kisbabák nem reagálnak pozitívan erre a játékra.31 Valószínűleg azért nem, mert nekik senkivel sem volt alkalmuk erős kötődést kialakítani, így nincs is erős szeparációs szorongásuk. Amikor a kisbabád már tud mászni, a „kukucs-játékot" variálhatod úgy, hogy letakarod őt egy lepedővel, majd úgy teszel, mintha nem találnád. (Miközben a lepedőn keresztül hozzáérsz, hogy szükség esetén megnyugtasd.) A lepedőből alagutat alakíthatsz ki, amin keresztül mászva a babád eljuthat hozzád. Ez egy születésszimulációs játék, ami segíthet a babádnak kigyógyulni a születési traumájából. Azt is megteheted, hogy párnákkal betakarod, majd hagyod, hogy a párnák közül akkor bukkanjon elő, amikor akar. A császármetszéssel született kisbabák valószínűleg nagyon fogják élvezni ezt a verziót. A bújócska olyan szeparációs játék, amit akkor játszhatsz a gyermekeddel, ha már tud járni. A kisgyereked eleinte valószínűleg jól látható helyre fog elbújni, és rendkívül boldog lesz, ha úgy teszel, mintha nem látnád őt. Később meg fog tanulni olyan helyre elbújni, ahol valóban nem látható, s azt is élvezni fogja, amikor ő keres téged. Azonkívül, hogy segít a gyermekednek érzelmileg megbirkózni az elválással vagy a halállal kapcsolatos félelmeivel, a bújócska annak megértésében is segíteni fogja őt, hogy hogyan tudja a világot valaki más szemszögéből látni, ami igen lényeges kognitív készség.

Fordított hatalmi játékok Bizonyos játéktípus segít a kisbabának, hogy megszabadulhasson a tartós kiszolgáltatottsággal kapcsolatos érzéseitől. Ezeknek a „fordított hatalmi játékoknak" a meghatározó eleme, hogy a felnőtt úgy tesz, mintha gyenge, ügyetlen, tudatlan vagy rémült lenne. Az egyik legnépszerűbb ilyen típusú játék a kisbabák és kisgyerekek körében a „dönts-fel-játék". Ha hagyod, hogy a kisgyereked „feldöntsön", s látványos módon eldőlsz - tehát úgy teszel, mint akit legyőztek azon ő várhatóan szívből fog kacagni, majd újra és újra akarja játszani. A „fordított hatalmi játékok" hasonlítanak a korábban említett, „öszszefüggés-játékokhoz", mivel a kisgyerek kezdeményezi az akciót, és annak során egyfajta hatalomhoz jut. A kisgyerekek azért nevetnek annyira az ilyen játékokon, mert azok a hatalom és az erő témáját érintik, ám a történtek gyökeresen különböznek az ő hétköznapi tapasztalataiktól, amikor is a felnőttek mindig legyőzik őket. A

154

A bölcs baba

kisgyerekeknek együtt kell élniük a ténnyel, hogy - akaratuk ellenére - bárhonnan eltávolíthatják őket, egyszerűen azért, mert kicsik. Amikor azonban lehetőségük nyílik „hatalmasnak" lenni és „feldönteni" a föléjük tornyosuló felnőttet, akkor kellően biztonságban érzik magukat ahhoz, hogy kiengedjék magukból a szorongást és a tehetetlenségérzést a nevetés feszültséglevezető mechanizmusán keresztül. A gyermeked nagyobb korában is élvezheti ezt a játékot: párnacsata formájában, aminek során hagyod őt nyerni. Ne félj, az ilyen típusú játéktól a gyereked nem válik agresszívvá! Épp ellenkezőleg: a nevetés segít elűzni az olyan agresszív energiát, amit a felgyülemlett érzelmek okoznak. Számos más „fordított hatalmi játék" is létezik. Például - amikor a kisgyereked már megtanult futni - feltehetően élvezni fogja, ha fogócskázás közben úgy teszel, mintha nem tudnád utolérni; illetve ha elég lassan futsz ahhoz, hogy ő utolérhessen.

„Látszat-támadásos" játékok Sokan azt gondolják, hogy a csikizés jótékony hatású, hiszen a babák nevetnek tőle. Én azonban nem javaslom a csikizést, mert ez a támadásnak olyan formája, amitől a gyerekek kiszolgáltatottnak érezhetik magukat. Vannak olyan babák, akik látszólag élvezik a csikizést, de csak azért, mert ez az egyetlen érintési forma, amit megtapasztaltak - a babagondozás szokványos mozdulatain kívül. A csikizés persze még mindig jobb, mint ha semmilyen testi kontaktusa sem lenne egy másik emberrel. A kisbabáknak nagy szükségük van a szeretetteljes ölelésekre. Ám megeshet, hogy először úgy reagálnak az ölelésre vagy a masszírozásra, mint a csikizésre - nevetéssel, fészkelődéssel vagy az izmok megfeszítésével és időbe telhet, hogy elég bizalmat alakítsanak ki, és el tudjanak lazulni, amikor hozzájuk érnek. Azokat a felnőtteket, akik kényszert éreznek arra, hogy megcsiklandozzák a kisbabát, vagy akik durva, agresszív játékot akarnak játszani vele (például a levegőbe dobálják, holott az láthatóan megrémiszti a babát), a hatalom és az uralkodás iránti - tudattalan - vágy vezérelheti. Talán azért érzik szükségét, hogy legyőzzenek valakit, aki kiszolgáltatott, mert kiskorukban velük is éreztették, hogy kiszolgáltatottak. A kisbabáknak sokkal jobb, ha a játék szelídebb formáit játsszák velük; s olyan emberek, akik odafigyelnek arra, hogy ne rémítsék meg, illetve ne stimulálják túl őket. Íme a „látszat-támadásos" játékok néhány formája, amit a kisbabák élvezni szoktak: ha ráfújsz a kisbabád hasára; ha gyöngéden megharapdálod a fülét vagy a lábujját; ha finoman összekoccintjátok a fejeteket, miközben azt


155

mondod „bumm"; vagy ha játékosan azt mondod neki: „mindjárt elkaplak", s közben megragadod a derekánál. A „látszat-támadásos" játékot arra is használhatod, hogy a gyermekednek segíts megbirkózni valamilyen konkrét félelmével. Ha a szóban forgó félelmet játékos, veszélytelen formában hozod elő, akkor a kisgyermeked nevetni fog, és megszabadul az azzal kapcsolatos feszültségétől. A következő példa azt illusztrálja, hogy miként segített egy játékos szituáció a fiamnak leküzdeni a kutyák iránti félelmét a nevetés feszültségoldó hatásával. 19 hónapos korában a fiam félt az ugató kutyáktól, mert - a kerítés túloldaláról - két alkalommal is megrémisztette egy váratlanul és hangosan ráugató kutya. Egyszer pedig egy túl barátságos kölyökkutya ráugrott. Egyik nap négykézlábra ereszkedtem, és ugatva elkezdtem közeledni felé. Nagyon elkezdett nevetni, és elfutott, de újra és újra visszatért további ugatásért. Ez elég hosszan ment így. Egyszerűen imádta! Nevetve felém mutogatott, és azt mondta „mama, mama" (valószínűleg, hogy megnyugtassa magát, hogy ez a mamája és nem egy kutya). Valamivel később a hétéves unokatestvére - aki látta játékunkat - megpróbálta ugyanezt játszani vele. Ez azonban már túl ijesztőnek bizonyult számára, s a kisfiam sírva futott hozzám.

Mozgásos játékok, testi kontaktussal Felsorolok néhány példát az olyan mozgásos - fizikai kontaktust tartalmazó - játékra, amit a kisbabák élvezni szoktak: • • • •

Tartsd a kisbabádat a karodban, és ringatózz vagy táncolj zenére! Széken ülve, lovagoltasd a babádat a lábfejeden! Lovagoltasd a babádat a térdeden! Térdeidet az égnek emelve feküdj a hátadra, és hagyd, hogy a kisbabád a lábadon a hasadra csússzon! • Lábaidat az égnek emelve feküdj a hátadra! Fektesd a babádat hasával a talpaidra, fogd meg a kezeit, és mozgasd a lábaidat föl-le! • „Lovacskáztasd", tehát vidd őt körbe a hátadon! • Mondj olyan mondókákat, amiket érintéssel lehet játszani! (Például: „Ez elment vadászni...")

Ezeket a tevékenységeket kombinálhatod más játékformákkal is. Például - miközben ő a hátadon lovagol - összerogyhatsz, mintha túl gyenge lennél

156

A bölcs baba

ahhoz, hogy elbírd őt (fordított hatalmi játék). Vagy játszhatsz vele „kukucsjátékot" (szeparációs játék), miközben a talpaidon a levegőben tartod. Gyermekeddel valószínűleg sok új játékot fogtok kitalálni. Ezek a mindennapi kölcsönhatások segítenek neki, hogy - nevetéssel - megszabaduljon a feszültségétől, továbbá értékes, kognitív készségekkel, a kapcsolódás érzésével és érzelmi biztonsággal fogják őt felvértezni.

GYAKORLATOK Vizsgáld meg a gyerekkorodat! 1. Emlékszel-e olyan esetre, amikor valamilyen formában megjutalmaztak a tanulásért vagy a jó teljesítményért (dicsérettel, osztályzattal, előnyben részesítéssel, pénzzel stb.)? Hogy érezted magad ettől? Forszírozták-e, hogy valamilyen módon kitűnj? 2. Emlékszel-e olyan alkalomra, amikor olyan játékot kaptál - vagy éppenséggel nem kaptál -, amire szívből vágytál? Mit éreztél? Volt-e elég játékod? (Netán túl sok?) Mik voltak a kedvenc játékaid? Milyen érzések fűződnek hozzájuk? 3. Emlékezz vissza olyan alkalomra, amikor a szüleid játszottak veled! Azt kívántad, bárcsak többet játszottak volna veled? Mik voltak a kedvenc elfoglaltságaid?

Fejezd ki a kisbabáddal kapcsolatos érzelmeidet! 1. Aggódsz-e a kisbabád fejlődésével kapcsolatban? Van-e valamilyen iskolai vagy hivatásbeli elképzelésed a kisbabád számára? Erőlteted-e emiatt a gyermeked tanulását vagy teljesítményelérését? 2. Hogy érzed magad, amikor a kisbabád a) hibát vét, b) valami nehéz feladattal küzd, c) visszautasít egy játékszert, amit te adsz neki? Mit tennél ilyenkor legszívesebben? (Ez nem feltétlenül ugyanaz, mint amit tenned kellene!) 3. Biztosíts a gyermekednek teljes, osztatlan és nem irányító jellegű figyelmet egy órán keresztül, megszakítás nélkül! Hagyd, hogy ő kezdeményezzen! Ez könnyű vagy nehéz számodra? Hogy érzed magad ettől?


157

Törődj magaddal! 1. Szánj időt arra, hogy megtanulj valamit, amire gyerekkorodban nem volt lehetőséged! 2. Tölts el egy estét úgy, hogy valami játékot játszol egy másik felnőttel (vagy egy csapat felnőttel)! 3. Nézz meg egy vicces filmet, vagy menj el egy olyan előadásra, ami megnevettet!

158

A bölcs baba

6. FEJEZET

KONFLIKTUSOK: ÉREZTESD A BABÁDDAL, HOGY TISZTELED! Alkalmazzak-e büntetést vagy jutalmazást? A büntetés minden fajtája érzelmi fájdalmat okoz. A testi fenyítés még fizikai fájdalmat is. Amikor egy szülő - büntetésével - fájdalmat okoz a kisbabájának, azzal lerombolja a baba bizalom- és biztonságérzetét, A kisbabának arra van szüksége, hogy tudja: mélyen és feltétel nélkül szeretik őt, függetlenül attól, hogy hogyan viselkedik. Nincs az a büntetés, ami szeretetet tudna kommunikálni. Időnként, persze muszáj határt szabni a gyermeked viselkedésének, azonban ezt anélkül is meg tudod tenni, hogy bármilyen büntetést alkalmaznál. A büntetés negatív hatásaival kapcsolatban tekintélyes mennyiségű kutatási eredmény született, Egyes vizsgálatok azt mutatták ki, hogy a gyerekek testi fenyítése (pl. elfenekelés) összefügg a bizonytalan gyermekkori kötődéssel.1 Más kutatások pedig korrelációt találtak a későbbi szorongással, depresszióval, öngyilkossággal és egyéb pszichiátriai rendelleneségekkel.2 A büntetés az intellektuális fejlődésre is hátrányosan hathat. A kutatók azt találták, hogy azoknak a 11 hónapos babáknak, akiket a szüleik gyakran büntettek, alacsonyabb volt az IQ-juk, mint azoknak, akiket a szüleik csak ritkán büntettek.3 Az egyik lehetséges magyarázat erre, hogy a büntetés alkalmazása gátolta a babák értelmi fejlődését, A testi fenyítés és az iskolai teljesítmény között is találtak összefüggést. Azok a gyerekek, akiknek a szülei durva fegyelmezési módszereket alkalmaznak, gyengébben teljesítenek az iskolában,4 Ha pl. megpofozod a kisbabádat, mert az etetőszékéből a földre dobott egy ételdarabkát, valószínűleg nem fogja érteni, hogy miért kapta a verést. „Ez azt jelenti, hogy nem szabad elengedni a tárgyakat? Hogy soha ne dobjak semmit a padlóra? Hogy ne próbálkozzak a gravitáció törvényének megértésével?" A büntetéssel az a gond, hogy hatására a kisbaba a benne a büntetést

KONFLIKTUSOK: ÉREZTESD A BABÁDDAL, HOGY TISZTELED!

159

megelőzően meglévő valamennyi viselkedést és szándékot blokkolni fogja, s nem csupán azt, amelyikre a szülő gondolt. A kíváncsiság és a felfedezésvágy a legtöbb kisbaba viselkedésének alapvető része. A pofonok eredményeként csökkenhet a vágy a felfedezésre és a tanulásra. Ez magyarázhatja az összefüggést a fenyítés, illetve a gyerekek alacsonyabb IQ-ja és gyengébb iskolai teljesítménye között. A büntetés másik negatív mellékhatása lehet az is, hogy a gyermek a szituációt megpróbálhatja totálisan elkerülni.5 Egy példa erre: a bilire szoktatás során alkalmazott büntetés hatására a gyereknél székrekedés jelentkezhet. A kisgyerek szempontjából nézve: „jobb egyáltalán nem kakilni, mint megkockáztatni, hogy rossz helyre kakiljak." A büntetés alkalmazásának további negatív mellékhatása, hogy agresszióhoz vezethet. Ez a hatás azonban esetleg csak évekkel később jelenik meg. A felmérések azt mutatják, hogy azok a gyerekek, akiknek a szülei testi fenyítést alkalmaznak (fenekelést vagy pofozást), később nagyobb eséllyel mutatnak antiszociális vagy erőszakos viselkedést.6 Ráadásul nagy mennyiségű bizonyíték jelzi, hogy a büntetés - a felsorolt negatív mellékhatások mellett - még csak nem is igazán eredményes. A vizsgálatok azt mutatták ki, hogy a büntetés nem segíti elő a gyerekek morális fejlődését, nem eredményez jobb viselkedést, s a gyerek nem válik tőle szófogadóbbá. 7 A büntetés koncepciójában benne rejlik az előfeltételezés, miszerint a kisbabák tudnak „rosszak" is lenni. Ők azonban nem „rosszak". Mindig úgy viselkednek, hogy a legnagyobb esélyük legyen a szükségleteik kielégítésére. Az ilyen szükségletek közé tartozik az étel; a figyelem; a másokkal való, érdemi kommunikáció; valamint az új információk és készségek elsajátítása. A viselkedésük azonban sajnos néha veszélyt jelent önmagukra nézve, illetve ütközik más emberek szükségleteivel. Ez azért van, mert az ismereteik hiányosak; vagy, mert szükségük támad arra, hogy kieresszék a bennük felgyülemlett, fájdalmas érzelmeket. Teljes félreértés a kisbabáknál „rossz viselkedésről" beszélni! Sohasem lesz lehetséges az összes fájdalmas szituációt kiiktatni. Hiszen a kisbaba minden alkalommal fájdalmat fog érezni, amikor a járás tanulása közben elesik, és a kemény padlónak üti magát; vagy amikor megérinti a forró fűtőtestet vagy sütőt. Ám viselkedésének ezek a fájdalmas és természetes következményei nem vezetnek olyan mellékhatásokhoz, mint amilyeneket a szülői büntetés okoz.8 A fizikai világból fakadó, ilyen „fegyelmezések" - visszajelzések - olykor

160

A bölcs baba

hasznosabbak lehetnek (és hosszú távon kevésbé ártalmasak), mint a szidás vagy az elfenekelés. Ha a kisgyermeked makacsul kitart amellett, hogy odamenjen a forró sütőhöz és hozzáérjen, akkor azzal nem fogod hatékonyan segíteni a tanulását, ha ilyenkor minden alkalommal ráordítasz vagy rácsapsz. Lehetséges megoldás: ilyenkor figyelmezteted, és elmagyarázod neki, hogy nagyon forró a sütő, ám ha ennek ellenére, továbbra is meg akarja érinteni, akkor - a felügyeleted mellett - hagyd, hogy egy pillanatra hozzáérjen, hogy megértse, mi a „forró" szó jelentése! Többé várhatóan nem fogja megérinteni, mert a számára szükséges ismeretnek immár birtokába jutott. Ettől a hozzáállástól a gyermeked várhatóan nem válik bizonytalanná, szorongóvá vagy agresszívvé, s nem fogja azt érezni, hogy őt nem szeretik. Nem fojtódik el felfedező vágya, mert világos lesz számára, hogy mi az a viselkedés, amit a jövőben el kell kerülnie. A veled való kapcsolata sértetlen és szeretetteljes marad. Tisztelettel bánsz vele, és elvárod tőle, hogy a tetteiért felelősséget vállaljon. Ám mielőtt elkezdenéd alkalmazni ezt a hozzáállást, természetesen érdemes - amennyire csak lehet - „bababiztossá" tenned a lakást, és vigyáznod, hogy a kicsid csak olyan területekre mehessen, ahol nem találkozhat számára ártalmas tárgyakkal vagy helyzetekkel. A következő példa illusztrálja, hogy a fizikai világ „büntetései" (a természetes következmények) hogyan válhatnak hatékony tanítóeszközökké, amikor a veszélyforrás eltüntetésére nincs lehetőség: A fiam elkezdte nyitogatni és csukogatni a gardróbszekrény harmonikaszerű ajtaját. Féltem, hogy becsípi az ujját az összecsukódó részek közé, ezért számos módszert kipróbáltam, hogy megakadályozzam ebben a tevékenységében, de semmi sem vált be. Ekkor megpróbáltam megtanítani neki, hogy miként csukja be úgy, hogy közben ne csípődhessen be a keze, ám semmi értelmét sem látta, hogy az általam ajánlott módszert kövesse. Elkeseredésemben végül feladtam, és úgy döntöttem, megkockáztatom, hogy hagyom: úgy csukja be az ajtót, ahogy ő akarja. Egy nap aztán csúnyán becsípte a kezét. Negyedóráig sírt - közben szeretettel mellette maradtam -, majd ezt követően ismét megmutattam neki, hogy miként csukhatja be az ajtót biztonságosan (a kezeit a rés melletti, két oldalra helyezve). Nagy figyelemmel követte bemutatómat, és attól kezdve mindig rendkívül elővigyázatosan csukta be az ajtót. Soha többé nem csípte be az ujját.


161 Ha a kisgyereked - a kísérletezései és felfedezései közben - megsérül, fontos, hogy hagyd sírni, miközben odafigyelsz rá. Amint kieresztette magából a sérülésével kapcsolatos érzéseit, készen áll arra, hogy megértse: mi is történt, s hogy a történtekből tanuljon. Természetesen számos olyan szituáció létezik, amik túl veszélyesek, és amiknek vonatkozásában más módszerrel kell megvédened a gyermekedet az esetleges sérüléstől. Egy későbbi részben elmondom, miként tudsz gyermeked számára büntetés nélkül határt szabni. A jutalmazás sokkal kedvesebbnek tűnik, mint a büntetés, valójában azonban számos kelepcét rejt magában. (Lásd az 5. fejezetnek azt a részét, ahol a tanulás vonatkozásában tárgyaltam a jutalmazás és a dicséret mellékhatásait!) Vizsgálatok azt jelzik, hogy a nagyon fiatal csecsemők is képesek módosítani a viselkedésüket, csakhogy megkapják azt, ami számukra jutalom értékű.9 Ám a tényből, hogy a jutalmazás hatásos, még nem következik szükségszerűen, hogy azt a szülőknek a nevelésben használniuk is kell. A jutalmazás valójában meglehetősen hasonlít a büntetés alkalmazásához, hiszen a jutalom hiánya maga is büntetés. Épp ezért azok a babák, akik gyakran kapnak jutalmat a „jó" viselkedésért, bizonytalanná és nyugtalanná válhatnak, ami a gyakran büntetett babákra is jellemző. Egyes szülők valamilyen finomságot - például cukorkát vagy sütit - adnak jutalomként a kisgyereküknek. Ezzel az a gond, hogy mesterséges vágyat kelthetnek bennük a finomságok iránt. Különösen kockázatos, ha a kisbaba sírását édességgel próbáljuk megállítani, mert ez - az érzelmek elfojtásán kívül (amiről a 2. fejezetben esett szó) - még cukorfüggőséghez és kényszeres túlevéshez is vezethet. Lehet, hogy jutalmazással rá tudod venni a gyermekedet, hogy megtegye, amit akarsz, ám ez valószínűleg nem fogja megoldani a háttérben meghúzódó problémát, és nem alakít ki benne semmilyen értékrendet. Ha pl. cukrot ígérsz neki azért, hogy elpakolja a játékait, akkor azt várhatóan meg fogja tenni, ám attól még nem alakul ki benne a rendszeretet. Ráadásul, ha gyakran szabályozod gyermeked viselkedését jutalmakkal, akkor esetleg csak addig fog „jól" viselkedni, amíg a jutalmazás megtörténik. Vajon akkor is el fogja pakolni a játékait, amikor nem adsz érte finomságot? A másik gond a jutalmazással, hogy arra szoktatja a gyereket, hogy azt tegye, ami azonnali örömmel jár. Amikor a szülői jutalmaknál vonzóbb jutalmak tűnnek fel a láthatárán - s ez óhatatlanul meg fog történni - a gyerek esetleg annak megszerzése mellett dönt. Mi történik majd, pl. akkor, ha egy utcai kábítószerárus vonzóbb jutalmat kínál neki, mint te? A szülői nevelés egyik célja, hogy segítsen a gyereknek felismerni, ha valaki manipulálni és irányítani

162

A bölcs baba

akarja őt. Ha viszont maga a szülő is manipulálja, akkor a gyerek nem tudja megtanulni, hogy gondolkozzon, mielőtt cselekszik. A kutatások azt mutatják, hogy a jutalmazás visszafelé sülhet el, mert hatására a megjutalmazott elveszíti az érdeklődését az iránt, amiért a jutalmat kapta. (Lerombolja a „belső motivációt", ahogy azt az 5. fejezetben tárgyaltam.) Számos vizsgálat demonstrálta, hogy a gyerekek megutálják azt a tevékenységet, amit valamilyen jutalom elnyeréséért kell tenniük.10 Más szóval: úgy tudod a kisgyerekeddel megutáltatni a játékai elpakolását, ha csábító jutalmat kínálsz érte! A nagyobb fizikai erőd, a több tudásod és a lehetőségekhez való jobb hozzáférésed következtében sokkal nagyobb hatalmad van, mint a kisgyermekednek. Ha azonban visszaélsz ezzel a hatalommal, akkor annak gyermeked fejlődése és kettőtök kapcsolata is a kárát láthatja. Bár rövid távon a jutalmazás és a büntetés olykor sikeres lehet gyermeked viselkedésének megváltoztatásában, azonban ez még nem indokolja a használatukat.

Szófogadásra neveljem-e a gyermekemet? Egészen a XX. század második feléig kevesen kérdőjelezték meg a szófogadásra nevelés értékét. Ez volt az uralkodó nevelési koncepció az ókori babilóniaiak, görögök, zsidók, rómaiak és európaiak között, valamint a legtöbb hagyományos afrikai és ázsiai kultúrában is. A középkori Európában úgy vélték, hogy a szófogadatlan, makacs és akaratos, illetve a sokat síró gyermekeket démon szállta meg. Ilyen esetben a gyereket többnyire elvitték a paphoz, aki egy szertartással igyekezett kiűzni belőle az ördögöt. Ha ez nem járt sikerrel, akkor a szülők megpróbálták kiverni belőle az ördögöt. (A „kiverni belőle az ördögöt" kifejezés - beat the devil out of him/her - az angol nyelvben ma is él.) A szófogadásra neveléshez az idők során a kínzóeszközök széles skáláját használták. Ilyen volt például a fegyelmezésre használt nádpálca, a kilencágú korbács vagy az ösztöke elnevezésű kés, amivel megszurkálták a gyerekeket. A XVII. századra a legtöbben felhagytak a démoni megszállottság gondolatával, és a gyerekek rosszalkodását, illetve szófogadatlanságát a velük született, bűnös természetüknek tulajdonították. A cél az volt, hogy megtörjék a gyermek akaratát, és feltétlen engedelmességet alakítsanak ki benne. A szokványos verésen és korbácsoláson kívül egyéb módszereket is alkalmaztak. Például sötét szekrénybe zárták őket, az ágyához kötözték, vagy megvonták


163 tőlük az ételt. A szülők rendszeresen elvitték a gyerekeiket a nyilvános kivégzések megtekintésére, és részletekben gazdag rajzokat mutogattak nekik a pokolról. A mai napig széles körben dívik az a nézet, miszerint a kisbabák gonosz természettel születnek. Még ma is akadnak, akik a csecsemőket kis zsarnokokként jellemzik, és azt tanácsolják a szülőknek, hogy mutassák meg a kisbabájuknak, „ki a főnök", hogy a gyerek ne kaparinthassa meg a hatalmat. Holott az emberi csecsemők valójában rendkívül kiszolgáltatott és sérülékeny lényecskék, akik még nem rendelkeznek azzal a kognitív képességgel, amivel megérthetnék a „hatalom" és az „irányítás" fogalmakat. Mindössze arról tudnak, hogy szükségük van erre-arra. A torz és abszurd gondolat, miszerint a kisbaba uralni fogja a szüleit, ha a szülők nem uralják őt, feltehetően abból a kiszolgáltatottság-érzésből és szorongásból származik, amit az illetők a saját, elnyomással és fenyítéssel teli gyermekkorukban éltek át. Talán a II. világháború kapcsán kezdték egyesek megkérdőjelezni az engedelmességre való nevelés értékét. Ma Hitlert legtöbben pszichopatának tartják, ám annak idején több millió - normális, fegyelmezett állampolgár - követője volt. Ők valójában pontosan úgy viselkedtek, ahogy azt a gyermekétől sok szülő még ma is elvárja. Nem kérdőjelezték meg Hitler elképzeléseit, mert hitték, hogy azok hasznosak a számukra és az országuk számára is. Elvesztették azt a képességüket, ami lehetővé teszi, hogy megkérdőjelezzenek egy - akár tekintélyes személy által képviselt - álláspontot; hogy önállóan gondolkozzanak; s hogy felelősséget vállaljanak a saját tetteikért. Torz erkölccsel azonosultak, ami igazolta számukra, hogy engedelmeskedjenek az utasításoknak, és ártatlan embereket öljenek halomra. Alice Miller szerint a jelenség mélyén az húzódik meg, hogy Németországban jellemzően fenyítést alkalmazó, tekintélyelvű gyereknevelési módszer dívott, és a legtöbb, a háborúban részt vevő német ember - a durva büntetések következtében - nagy fájdalmakat elszenvedve nőtt fel. Ráadásul: gyerekkorukban nem engedték, hogy kimutassák az érzelmeiket, és azt tanították nekik, hogy mindez az „ő érdeküket" szolgálja.11 Talán a német emberek sajátossága, hogy képesek voltak esztelenül engedelmeskedni és - a gázkamrákban - milliónyi ártatlan életet kioltani? Egy pszichológiai kísérlet, amit különféle foglalkozású, átlagos, amerikai felnőttekkel végeztek, azt mutatja, hogy nem. Az önként jelentkező kísérleti alanyokat arra utasították, hogy mérjenek áramütést egy emberre, ahányszor csak hibát vét egy tanulási feladatban. Ez a személy valójában beépített ember volt, aki a szerepét csupán eljátszotta. A valóságban tehát nem érte őt áramütés, de

164

A bölcs baba

a kísérlet résztvevőivel elhitették, hogy a férfi ténylegesen elszenvedi azt. Minden újabb „hibázásnál" az önkéntes azt az utasítást kapta, hogy növelje az áramütés intenzitását a generátoron, amin az áram feszültsége egészen 450 voltig terjedt. A beépített ember elkeseredetten kiáltozott és sikoltozott, hogy állítsák le a kísérletet, de a kísérletvezető azt az utasítást adta az - éppen soron levő - önkéntes alanynak, hogy folytassa az áramütések adását. Bár sok önkéntes nem értett egyet az utasítással, és saját tettét helytelennek tartotta, legtöbbjük mégsem tagadta meg az utasítás teljesítését. A kísérleti alanyok mintegy kétharmada egészen a maximális 450 voltig elment az áramütésekkel! 12 Ez a rémisztő kísérlet azt illusztrálja, hogy az emberek még akkor is hajlandóak engedelmeskedni a tekintélyt képviselő személynek, ha annak az utasítása ellentmond a saját értékrendjüknek és álláspontjuknak. Bárki, akit gyerekkorában kemény módszerekkel szófogadásra neveltek, felnőttként hajlamos lesz az effajta viselkedésre. A szülők természetesen nem akarják, hogy a gyermekükből olyan felnőtt váljon, aki - konfrontáció esetén - képtelen helyesen cselekedni; sok szülő mégis épp úgy neveli a gyerekét, hogy hajlamos legyen a tekintélyt képviselő személynek vakon engedelmeskedni. Egyes szülők azt hiszik, hogy a szófogadásra nevelés nélkül a gyerek önmagától egyáltalán nem hajlandó együttműködésre. Holott a kisbabáknak valójában veleszületett hajlamuk van az együttműködésre, mert ez a késztetés az emberi természet velejárója. Egy pszichológuscsoport csecsemőket figyelt meg, születésüktől 12 hónapos korukig. Azokat a 9-12 hónapos babákat találták a legegyüttműködőbbeknek, akiknek az anyja érzékeny volt a kicsi jelzéseire, akiknek az anyja a baba legtöbb viselkedésformáját elfogadta, és akiknek az anyja nem próbálta meg a gyerekére kényszeríteni a saját akaratát. Ezek a kisgyerekek jobban követték anyjuk egyszerű utasításait és tiltásait, mint azok, akiknek az anyja érzéketlen, visszautasító vagy közbeavatkozó volt. Azok a kisgyerekek, akiket az anyja fegyelmezési módszerként például megpofozott vagy a tiltott területekről elvonszolt, egyáltalán nem váltak együttműködőbbé az ilyen „nevelés" hatására. Az engedelmességre való nevelés nem befolyásolta a kisbabák viselkedését, az anya-gyermek kapcsolat minősége azonban igen.13 Azzal tudod a kisbabádat együttműködővé tenni, ha - már a születésétől kezdődően - gyorsan és megfelelő módon reagálsz a jelzéseire; ha - amenynyire csak lehet - elfogadod a különböző viselkedésformáit; és ha - a feltétlenül szükséges eseteket kivéve - nem avatkozol bele a tevékenységébe, nem akarod őt irányítani, s nem próbálod meg ráerőltetni az akaratodat. Amint a


165

kisbabád eléri azt az életkort, amikor elkezd mászni, nem lesz szükség a szófogadásra való nevelésre. Ha ugyanis biztonságban érzi magát a szeretetedben, akkor eleget akar majd tenni a kívánságaidnak. Ez a fajta együttműködő hozzáállás azonban csak akkor alakul ki, ha a kívánságaid indokoltak és érthetőek a számára, s őt nem fosztják meg semmilyen valós szükséglete teljesülésétől. Ha mindezek a feltételek megvannak, akkor az együttműködés első jelei meg fognak jelenni az első életév második felében, körülbelül akkor, amikor a legtöbb baba elkezd mászni. Valószínűleg nem csupán véletlen egybeesés, hogy az együttműködésre való képesség és hajlam nagyjából ugyanakkor alakul ki, mint a mászás képessége. Ennek az engedelmeskedésre való, veleszületett hajlamnak valószínűleg fontos túlélési értéke volt az emberi faj evolúciója során. Azok a mászni tudó csecsemők, akik veszélyes környezetben gondosan követték a szülői utasításokat és tiltásokat, nagyobb eséllyel maradtak életben. A kutatók nem találtak látható eredményt az első életév végére azoknál a babáknál, akiknek a szülei büntetéssel és jutalmazással próbálták engedelmességre nevelni a kicsijüket, ám azt tapasztalták, hogy ez a nevelési módszer egy idő után valóban „betöri" a gyerekeket. Az eredmény azonban nem az az önkéntes, vidám szófogadásforma, amit a büntetés nélkül felnövő gyerekeknél tapasztalhatunk, akik lelkesen együttműködnek, hanem félelemből származó, automatikus, gondolkodás nélküli engedelmesség. Ez veszélyes fajta engedelmesség, amit a Hitlerhez hasonló vezetők könnyen ki tudnak használni. A szófogadás készsége önmagában nem rossz. A tekintélyes személyeknek való vak, alázatos engedelmesség - aminek a gyökere a büntetéstől való félelem - az, ami veszélyes tud lenni. A legtöbb kisgyerek keresztülmegy a „dackorszakon", ami a második életév idején kezdődik, és a harmadik életévbe is jócskán belenyúlik. Ebben az időszakban az önállóságra irányuló, erős törekvés látszólag minden természetes együttműködési hajlamot felülír. Ám ha ebben az időszakban is tapintattal, türelemmel és tisztelettel bánsz a kisgyermekeddel, akkor ő továbbra is mutatni fogja az együttműködés jeleit. (Részletesen ezt később fejtem ki.) A nevelés célja: megfelelően táplálni a kisgyerek természetes hajlamát az együttműködésre. Ehhez nem kell büntetés, jutalmazás vagy engedelmességre való „szoktatás". Az általam javasolt hozzáállás eredménye nem egy önző, követelőző gyerek - ahogy attól sokan tartanak - hanem egy együtt érző, együttműködő és önzetlen gyerek. E hozzáállásnak külön előnye, hogy hatá-

166

A bölcs baba

sára olyan bensőséges kapcsolat alakul ki a gyermeked és közted, amelyben mindketten tisztelitek egymást, és ez esetben később is kevesebb fegyelmi problémára és hatalmi harcra számíthatsz.

Mennyire legyek engedékeny? A túlságos engedékenységnek is lehetnek negatív következményei. Ha megengeded a kisbabádnak, hogy romboló jellegű, elfogadhatatlan dolgokat tegyen; vagy ha a saját szükségleteidet feláldozod, azzal nem teszel neki szívességet, és ennek a hozzáállásnak mindketten kárát láthatjátok. Példa a túlzott engedékenységre: az anya hagyja, hogy a kisbaba a hasára másszon, holott az neki kellemetlen. Mégsem mond a kicsinek nemet, és nincs tekintettel a saját szükségleteire, mert fél, hogy a kisbabája attól csalódottá válik, és mert nem akarja megakadályozni őt a fizikai kontaktus iránti vágya teljesítésében. Ilyen szituációban a kisbaba két, egymással ellentétes üzenetet kap: engedélyt arra, hogy az anyukája hasán mászkáljon, illetve fájdalmas kifejezést az anyja arcán. A gond az, hogy a baba valószínűleg érezni fogja az anyja kényelmetlenségét, még akkor is, ha az nem fékezi meg a tevékenységében. Ha az ilyen jellegű, a babában zavart okozó esetek gyakran megismétlődnek, akkor ő idővel egyre kevésbé fog megbízni a saját érzékelésében. Azt tanulhatja meg mindebből, hogy ne vegye figyelembe azokat a finom, nonverbális (szavakkal nem megfogalmazott) jelzéseket, amelyek révén érzékennyé tudna válni mások érzéseire és szükségleteire. A másik gond az engedékenységgel az, hogy a kisbabád abból esetleg azt tanulja meg, hogy az ő szükségletei fontosabbak, mint a többi emberéi, s hogy bármit megtehet, amit akar, még akkor is, ha másoknak azzal fájdalmat okoz. Nagyobb korára így önzővé és követelőzővé válhat, aki figyelmen kívül hagyja mások szükségleteit és érzéseit. Ez semmiképp sem nevezhető szerencsés hatásnak. Aprónak tűnő, ám jelentős gond az engedékenységgel kapcsolatban az is, hogy amikor a szülők feláldozzák a saját szükségleteiket, akkor gyakran neheztelés és harag alakul ki bennük a gyerekükkel szemben. Ez a neheztelés a gyerekben a bizonytalanság és a szorongás érzését keltheti, és ettől túlzottan követelőzővé vagy csimpaszkodóvá válhat, hogy folyton megbizonyodhasson szülei szeretetéről. Paradox módon: minél nagyobb mértékben áldozod fel magadat a gyerekedért, ő várhatóan annál bizonytalanabbnak fogja magát érezni.


167 Az engedékeny nevelési stílus több gyökérből is táplálkozhat. Egyes szülők azért esnek át a ló túloldalára, mert így reagálnak a saját gyerekkorukban tapasztalt elnyomó és fenyítő módszerekre. Érthetően nem akarnak ugyanolyan fájdalmat okozni a saját gyereküknek, ezért félnek neki határokat szabni, illetve bármi olyat tenni, ami nem találkozik kisgyerekük akaratával. Egy anya például, aki eljött hozzám konzultációra, soha, sehova sem vitte a kisbabáját autóval, mert valahányszor berakta őt az autósülésbe, a kisfia mindig elkezdett sírni. Az anya pedig attól félt, hogy ez esetben ő ugyanolyan, túlságosan tekintélyelvű szülővé válik, amilyenek az ő szülei voltak. E helyzet következtében azonban csak kevés helyre tudott elmenni a kisbabájával, ami miatt elkezdett rá haragudni. A bűntudat is okozhatja, hogy a szülő túlzottan engedékeny. Ha az anya bűntudatot érez, mert terhessége alatt felmerült benne az abortusz gondolata, akkor esetleg önfeláldozóan viselkedik a gyermekével. Ez valójában tudattalan törekvés, amivel igazolni akarja kisbabájának, hogy mennyire szereti őt. Akadnak olyan szülők, akik félnek nemet mondani a gyereküknek, mert attól tartanak, hogy azzal elveszítenék a szeretetét. Ha például az apa elvált a gyermeke anyjától, akkor esetleg úgy érezheti, hogy lánya minden kérésének eleget kell tennie, hogy ettől jobban megszeresse őt, mint az anyját. Egyes szülők azért túl engedékenyek a gyerekükkel, mert annak valami krónikus betegsége vagy fogyatékossága van. Ilyenkor az engedékenység szánalomból, aggodalomból vagy abból a félelemből fakad, hogy a gyerek frusztrálttá válhat. Ráadásul mindebbe belevegyülhet az a mélyen gyökerező félelem, hogy a gyerek esetleg meghalhat. Ám minden gyereknek szüksége van méltányos határokra, és hosszú távon egyetlen gyerek sem látja hasznát annak, ha a szülő túlságosan önfeláldozó, vagy ha az üzenetei nem egyértelműek. Bármi legyen is a túlzott engedékenység oka, annak általában sem a gyerek, sem a szülő, sem a kapcsolatuk nem látja hasznát. Valójában ritka az olyan szülő, aki folyamatosan teljesen engedékeny.14 Általában az történik, hogy az engedékeny szülők, amint felhalmozódik a haragjuk, és tovább már képtelenek tolerálni gyermekük viselkedését, tekintélyelvű és büntető módszerekre váltanak át. Ez viszont a gyerekben még annál is nagyobb zavart okozhat, mint ha a szülők folyamatosan tekintélyelvűek lennének. Felmérések azt mutatják, hogy az ilyen típusú fegyelmezési minta később viselkedési problémákhoz vezethet. Egy felmérésben a megvizsgált, ötéves gyerekek közül azokat találták a legagresszívabbaknak, akiknek a szülei rendkívül engedékenyek voltak, időnként azonban kemény büntetést alkalmaztak.15

168

A bölcs baba

Az engedékenységből származó problémák elkerülésére a legjobb, ha - amint a kisgyereked valami olyat tesz, amit elfogadhatatlannak tartasz - rögtön őszintén és világosan jelzed ezt neki, és határozottan, de nem büntetően cselekszel. Ha például a gyomrodra mászott, mondhatod neki, hogy „ez fáj", majd leemeled, és felajánlod neki, hogy inkább a hátadon lovacskázzon. A szabályok és a határok önmagukban nem károsak, ha a gyermeked szükségletei valamilyen más formában kielégülnek. A büntetés ártalmas; a kielégítetlenül hagyott szükségletek is ártalmasak; a korlátok azonban nem. A kisgyermeked vidáman fejlesztheti a készségeit olyan módon, ami a számodra már elfogadható. Probléma abból fakadhat, ha a gyermeked valamilyen valós szükséglete sehogyan sem elégül ki. A tekintélyelvű és az engedékeny hozzáállás egyaránt káros, és valójában hasonlítanak egymásra. Ahogy arra Thomas Gordon rámutat a P.E.T.- A gyereknevelés aranykönyve16 című könyvében, mindkét hozzáállás tartalmazza a „győztes" és a „vesztes" fogalmát. Ha a szülő tekintélyelvű, akkor ő válik a konfliktus győztesévé, a gyerek pedig a vesztesévé. Ha a szülő engedékeny, akkor a gyerek a győztes, a szülő pedig a vesztes. Ezen szituációk egyike sem kívánatos.

Hogyan nevelhetem a gyermekemet büntetés és jutalmazás nélkül? A konfliktusok megoldására létezik egy harmadik hozzáállás is, amely teljesen kívül esik a tekintélyelvű/engedékeny vonalon. Én ezt „demokratikus nevelési stílusnak" nevezem, mert olyan hozzáállást jelent, amely mellett a konfliktusokban senki sem „győzedelmeskedik" a másik fölött. Ám nem holmi egyszerű technikáról beszélek, amit néhány szóban össze lehetne foglalni, hanem a gyerekkel történő olyan együttélésről, ami a kölcsönös tiszteletre épül. A demokratikus nevelési stílusnak fontos része a lehetséges konfliktusok megelőzése. Amint mozgásképessé válik a kisbabád, el kell döntened, hogy mely tárgyaidat tartod túl veszélyesnek, illetve túl értékesnek ahhoz, hogysem a gyermeked játszhasson velük. A határok megszabásának a legjobb módja, ha - amennyire csak lehetséges - „bababiztossá" teszed az otthonodat. Ily módon a kisbabád lehetőséget kap arra, hogy szabadon mozogjon és fedezze fel a világot, anélkül, hogy közben veszélyeztetné önmagát vagy a környezetét. (A bababiztos otthonnal kapcsolatos további részletekért lásd az 5. fejezetet!)


169 Sokszor egyszerűbb a környezetet megváltoztatni, mint a kisbabádat. Hogy mennyire sikerült biztonságossá tenned az otthonodat egy baba számára, azt az jelzi, hogy milyen gyakran kell korrigálnod a kicsi viselkedését. Az ideális környezet az, amelyben sohasem kell azt mondanod a babádnak, hogy „ne". Vizsgáld meg az otthonodat tüzetesen, és kutasd fel a lehetséges veszélyforrásokat! A konfliktusok megelőzésének másik módja, ha egyes helyekre - pl. a telefon közelébe, a konyhába, az autóba - játékot készítesz, hogy a kisbabádnak legyen mivel játszania, amikor épp nem tudod a teljes figyelmedet neki szentelni. Ám még ideális körülmények közt is megtörténik, hogy konfliktus alakul ki közted és a gyermeked között. A konfliktusok a következő kategóriákba tartozhatnak: 1. a kisgyereked valami olyat tesz, amit nem akarod, hogy tegyen (pl. építőkockával döngeti az ablaküveget), 2. valamit nem tesz, amit te akarsz, hogy tegyen (pl. pelenkázás közben nem marad nyugton; vagy nem hajlandó elindulni a játszótérről, amikor annak eljött az ideje). Amikor konfliktusba kerülsz a kisgyerekeddel, az első lépés annak megállapítása, hogy az adott pillanatban valójában ki és mit is akar. Kezdheted azzal, hogy felteszel magadnak két kérdést: „Mire van most szüksége a gyerekemnek?" és „Mire van most nekem szükségem?" A következő lépés: keress olyan megoldást, ami mindkettőtök szükségletét kielégíti. A megoldásnak mindkét fél számára elfogadhatónak kell lennie! Íme egy példa: A fiam kisgyerekkorában gyakran a lábamba kapaszkodott, miközben én a vacsorát próbáltam elkészíteni. Azt akarta, hogy vegyem fel. Boldog volt, ha ezt megtettem, ám képtelen voltam úgy folytatni a főzést, hogy közben őt a karomban tartom. Mire volt valójában szüksége? Hogy közel legyen hozzám, és lássa, mit csinálok. Mi volt az én szükségletem? Hogy vacsorát főzhessek. A megoldás: odahúztam egy széket a konyhapulthoz, ahol dolgoztam, és hagytam, hogy felálljon a székre. így közel volt hozzám, látta, hogy mit csinálok, és így már be tudtam fejezni a főzést. Mindketten elégedettek voltunk a helyzettel. Nem elég, ha az elfogadhatatlan viselkedést csupán leállítjuk. A kisgyerekeknek szükségük van alternatív tevékenységre, mert egykönnyen nem tudják kikapcsolni a felfedezés iránti vágyukat, és maguktól nem képesek a viselkedésüket más, elfogadható viselkedéssé átalakítani. Nincs hozzá elegendő információjuk. Honnan tudhatnák, hogy egy ablak be tud törni, egy szőnyeg pe-

170

A bölcs baba

dig nem? Vagy hogy labdát dobálni rendjén való, de bögrét dobálni már nem? Honnan tudhatnák annak az okát, hogy a mama időnként fel tudja őket venni, máskor azonban nem? Hasznos, ha mindig felajánlasz a kisbabádnak egy vagy több olyan alternatívát, ami szintén képes kielégíteni az éppen meglevő szükségletét. Fontos, hogy elmondd neki a saját szükségleteidet, már jóval azelőtt is, hogy elkezdene beszélni, mert így megtanulja, hogy másoknak is vannak szükségleteik, és meg fogja érteni, hogy adott esetben miért alakult ki köztetek konfliktus. A konfliktusok megoldásának - demokratikus hozzáállás esetén - sokszor az a legnehezebb része, hogy átlássuk, kinek és mire is van valójában szüksége. Ha nem vagy biztos a babád szükségleteit illetően, megpróbálkozhatsz különböző megoldásokkal, hogy megtudd, mi kell neki. De amint megérted a háttérben meghúzódó szükségletét, szinte mindig lehetséges olyan megoldást találni, ami mindkettőtök számára elfogadható. Tartsd észben, hogy a babád szükségletei az idő múlásával változnak. Íme egy példa: Amikor a fiam kilenc hónapos lett, tiltakozni kezdett a pelenkázás ellen. Ez eléggé bosszantott, és úgy tűnt, semmi sem segít. (Próbáltam neki énekelni, játékot adni és a megszokottól eltérő helyszíneken bepelenkázni.) Aztán elkezdtem ilyenkor erővel lefogni, és végül minden egyes pelenkázás - mindkettőnk számára - valóságos kínzássá vált. Ő sikoltozott, én pedig bűntudatot éreztem és kimerültem. Próbáltam rájönni, hogy mi is az, amit a pelenkázásban utál. Egy idő után rájöttem, hogy azt nem szereti, hogy le kell feküdnie. Nem sokkal korábban tanulta meg felhúzni magát álló helyzetbe, és ezért nem bírta elviselni, ha - akár csak egy percre is - le kellett feküdnie. Rájöttem, hogy ha úgy cseréltem ki a pelenkáját, hogy közben ő állhatott, akkor gyönyörűen együttműködött, és teljesen mozdulatlanul állt. Ezért aztán megtanultam úgy kicserélni a pelenkáját, hogy ő közben a fürdőkádba kapaszkodva állt, s így mindkettőnk szükséglete kielégült. Ha valamilyen tevékenységében többször is anélkül fékezed meg a babádat, hogy valamilyen alternatívával elégítenéd ki a viselkedése hátterében meghúzódó szükségletét, akkor elkezdhet lázadni, és nem fog eleget tenni semmilyen kérésednek. Éppen ezért sokkal jobb és hosszú távon könnyebb, ha veszed a fáradtságot, hogy - a sajátodéhoz hasonlóan - az ő szükségleteit is kielégítsd. Egyes szülők szerint a kisbabának meg kell tanulnia, hogy nem minden


171

történik úgy, ahogy azt ő akarja. Attól félnek, hogy „elkényeztetik" a gyermeküket, és úgy vélik, hogy néhány nélkülözés vagy csalódás csak elősegíti, hogy önzetlen emberré váljon. Senki sem akarja, hogy a gyerekéből figyelmetlen és önző felnőtt legyen, ám a nélkülözéstől és a frusztrációtól nem lesz a gyermeked önzetlen. Valójában ez épp ellenkező hatást válthat ki. Ha nem igyekszel kideríteni és kielégíteni a babád szükségleteit, akkor frusztrálttá, dühössé és bizalmatlanná válhat. Később nehéz lesz megértetni vele, hogy más embereknek is vannak szükségleteik, mivel az övéivel senki sem törődött. A kisbabáknak tudniuk kell, hogy az emberek az „ő oldalukon" állnak, s nem az ellenfeleik. Pár év múltán - ha a jogos szükségleteik ki lettek elégítve - saját maguktól válnak önzetlenekké. Az első éveikben szükségük van az ilyen törődésre, hogy kialakuljon bennük az önbizalom, a bizalom és a biztonság érzete, amiből aztán a mások iránti valódi empátia ered. Ahhoz is idő kell, hogy kifejlődjenek bennük azok a kognitív (megismerésre vonatkozó) készségek, amelyek segítségével meg tudják érteni egy másik ember nézőpontját. Ha a konfliktusok megoldására a demokratikus hozzáállást alkalmazod, akkor gyermeked megtanulja, hogy másoknak is vannak szükségleteik, hiszen te sem áldozod fel őérte a sajátjaidat. Ha attól félsz, hogy a babád vonatkozásában kicsúszhat a kezedből az irányítás, vagy azt érzed, hogy mindig neked kell a „főnöknek" lenni, akkor e jelenségnek a gyökerei minden bizonnyal a saját gyerekkorodba nyúlnak vissza, amikor is a te tekintélyelvű szüleid gyakran megfosztottak a hatalomtól. Ez esetben érthető, ha erős késztetést érzel arra, hogy a gyermekedet alázatossá és engedelmessé tedd, hogy így fenntarthasd magadban a biztonság és a kontroll érzetét. Ha szeretnél kevésbé tekintélyelvűvé válni, akkor segítségedre válhat, ha beszélsz valakinek a gyermekkorod fegyelmezéssel kapcsolatos emlékeiről. Előfordulhat, hogy elfojtottad magadban a szüleid iránt érzett haragodat, Ha ezt ki tudod ereszteni magadból (egy párnába, vagy egy megértő barát, illetve egy terapeuta jelenlétében), akkor könnyebb lesz elmozdulnod a nevelés demokratikusabb változata felé. A változásban a fejezet végén található gyakorlatok is segítségedre lehetnek. Előfordulhat, hogy időnként nem tudod biztosan, mik is a saját szükségleteid; vagy képtelen vagy eldönteni, hogy jogos-e, hogy határokat szabsz, A konfliktusok megoldása természetesen sokkal könnyebb, ha tisztában vagy a saját szükségleteiddel. A kisbabás élet folyamatos döntéseket követel tőled, mivel olyan szituációkkal kerülsz szembe, amilyenekkel korábban még soha, főleg, ha az első gyermekedet neveled. Ismételten meg kell kérdezned magadtól: „Mi az, amire igazából most szükségem van? Valóban annyira zavar,

172

A bölcs baba

hogy a kisgyerekem most éppen ezt csinálja?" Fontos, hogy teljesen őszinte legyél magaddal és a gyermekeddel, hogy ne közvetíts felé egymásnak ellentmondó üzeneteket.

PÉLDÁK A HÁROMFÉLE NEVELŐI HOZZÁÁLLÁSRA • A hét hónapos baba szopás közben megharapja a mamája mellbimbóját. Tekintélyelvű: Az anya megpofozza a kisbabát. Engedékeny: Az anya nem távolítja el a baba száját a melléről. Demokratikus: Az anya ad valami gumijátékot a kisbabának, amit haraphat. • A tíz hónapos kisgyerek széttépi a magazint. Tekintélyelvű: Az apa megpofozza a gyereket, és elveszi tőle a magazint. Engedékeny: Az apa hagyja, hogy a gyerek széttépje a magazint. Demokratikus: Az apa ad a gyereknek egy régi magazint, amit széttéphet. • A 1 5 hónapos gyerek nem akar elindulni otthonról, amikor eljön az indulás ideje. Tekintélyelvű: Az anya erőszakkal magával viszi a gyereket. Engedékeny: Az anya hagyja, hogy a gyerek játsszon, ő pedig elkésik a munkából. Demokratikus: Az anya keres egy játékot, amit a gyerek magával vihet az útra. • A 18 hónapos gyerek nem alszik el este 11 előtt. A szülőknek emiatt nincs idejük önmagukra. Tekintélyelvű: A szülők 8 órakor berakják a gyereket az ágyába. Engedékeny: A szülők a gyerekkel töltik az estéiket. Demokratikus: A szülők időnként bébiszittert hívnak. • A 21 hónapos gyerek állva eszik, és ily módon mindent összemaszatol. Tekintélyelvű: Az anya addig nem ad a gyereknek enni, amíg az le nem ül. Engedékeny: Az anya hagyja, hogy a gyerek állva egyen. Demokratikus: Az anya hagyja, hogy a gyerek egy széken állva a konyhapultnál egyen. Így csak a konyhapult lesz maszatos.


173

• A 24 hónapos gyerek nem hagyja, hogy az apukája öltöztesse fel, ehelyett ő maga öltözik, rendkívül lassan. Tekintélyelvű: Az apa erőszakosan felöltözteti a gyereket. Engedékeny: Az apa hagyja, hogy a gyerek egyedül öltözzön, emiatt azonban ő késik el. Demokratikus: Az apa keres egy-két olyan ruhadarabot, amit a gyerek egyedül is könnyen fel tud venni.

Egy anya a következőkről számolt be a kisgyerekével való konfliktusaival kapcsolatban: A vacsorázás nálunk mindig nagy probléma, mert a kislányom folyton ki akar szállni a székéből, amikor mi még eszünk. Nem éreznénk korrektnek, ha erőltetnénk, hogy maradjon a magas etetőszékében, ezért ilyenkor kivesszük onnan. Ám ekkor rám csimpaszkodik, vagy az ölembe akar ülni, holott én még eszem. Szeretném nyugodtan elfogyasztani a vacsorámat, emiatt ilyenkor legszívesebben azt mondanám neki: „Nem! Én most eszem. Te akartál kijönni a székedből! Mehetsz játszani, de légy szíves ne csimpaszkodj belém!" Néha azonban az jut ilyenkor az eszembe, hogy az ő helyében én sem akarnék kirekesztődni a társaságból. Nehéz következetesnek maradni.,. Előfordul, hogy ilyenkor átölelem, és közben azt mondom „Menj!" Sok a feszültség, nem igazán tudom, mit tegyek. Ráadásul azt akarom, hogy a kezei tiszták legyenek, mielőtt kikerül az etetőszékből. Ha határozatlan vagyok, akkor nincs megoldás. Tudnom kell, hogy mit akarok, és annak megfelelően kell számára határokat szabnom, és azt mondani neki: „Ennek így kell lennie, máshogy nem tudom elviselni!" Sokszor azonban vacillálok, és azt gondolom, hogy ezt is el tudom viselni. Ami viszont tényleg kiborít, ha összezsírozza a bútorokat. Szóval tulajdonképpen menet közben szabom meg a határokat. Ez egy önismereti folyamat. Ha már biztosan tudom, hogy valamivel kapcsolatban mik a saját érzéseim, akkor sokkal jobban tudom kezelni a szituációt. Az egyik módja annak, hogy tisztába tudj kerülni a saját szükségleteiddel, ha egy másik felnőtt előtt beszélsz azokról az érzelmeidről, amelyek a gyermekeddel kialakuló konfliktusok során benned a felszínre törnek. Ha kifejezésre juttatod az érzelmeidet, akkor a saját szükségleteid is világosabbá válnak számodra.

174

A bölcs baba

Időnként hasznos egy-egy szükségleted mögé is betekinteni, hogy feltárd, mi amögötte meghúzódó, még mélyebb szükséglet. Ha például szükségesnek érzed, hogy a kisbabád minden este pontban hétkor ágyban legyen, akkor konfliktusba fogsz vele kerülni, ha egyik nap ilyenkor a babád csak ordít, és nem hajlandó elaludni. De ez esetben mi a te valódi szükségleted? Hogy több időd legyen magadra vagy a partneredre? Vagy aggódsz, hogy az anyósod mit fog szólni, ha a gyermeked tovább fennmarad? Ha már tisztáztad magadban, hogy mi is a valódi szükségleted, akkor könnyebb lesz olyan megoldást találni, ami mindenki szükségletének megfelel. Ha több időt szeretnél a pároddal tölteni, akkor kereshetsz bébiszittert, aki heti egy vagy két este vigyáz a babádra. Ezzel eleget teszel a szükségletednek, anélkül, hogy magára hagynád őt a kiságyban. Az elfogadhatatlan viselkedésekkel kapcsolatos legtöbb elképzelésünk a saját, elnyomással teli gyermekkorunkból származik. A merev lefekvési időpont gondolatát esetleg akkor plántálták beléd, amikor te magad voltál kisgyerek. Ez esetben nehéz lehet megengedni a gyermekednek, hogy tovább is fennmaradjon, mert annak idején téged megfosztottak ettől a privilégiumtól. Ha tudatában vagy azoknak a merev nevelési módszereknek, amiket a gyerekkorodban nálad alkalmaztak, és ha emlékszel, hogy azok milyen érzést keltettek benned, akkor meg tudod változtatni az álláspontodat azzal kapcsolatban, hogy mi az „elfogadható viselkedés". Számodra pedig kifejezetten hasznos lehet, ha ki tudsz engedni magadból bármilyen, benned rekedt, fájdalmas érzést. Például a szüleid iránt benned felhalmozódott haragodat; vagy az attól való félelmedet, hogy este egyedül kellett elaludnod.

Mi van akkor, ha nem találok olyan megoldást, ami mindenki szükségletének megfelel? Időnként úgy tűnhet, hogy lehetetlen megfelelő megoldást találni a kisgyermekeddel kialakult, valamelyik konfliktusotokra. Például: ki kell érned a repülőtérre, de a babád nem hagyja, hogy felöltöztesd; vagy a kisgyereked felmászik a konyhapultra, és a turmixgép felé nyúl; vagy nem hajlandó nyugton maradni, amikor az orvos meg akarja vizsgálni a fülét. Ilyen típusú konfliktusok kizárólag azért adódhatnak, mert a kisbabáknak kevesebb információ áll a rendelkezésükre, mint a felnőtteknek, és még nem rendelkeznek azzal a mentális képességgel, hogy valamely cselekedetük következményeit vizualizálni tudnák. Amint a gyerekek többet tudnak a repülőgépek menetrendjéről,


175

a veszélyforrásokról és az orvosi vizsgálatokról, az ilyen konfliktusok kisebb eséllyel fognak előfordulni. Ezekben az esetekben sem kell büntetést alkalmaznod, az azonban elképzelhető, hogy használnod kell a nagyobb erődet ahhoz, hogy lefogd vagy elmozdítsd a kisbabádat, amire ő nagy valószínűséggel frusztráltsággal és haraggal fog reagálni. Amikor úgy döntesz, hogy a szituáció megkívánja az erőd bevetését, akkor a következő négy javaslat megfogadásával minimalizálhatod a gyerekedet érő traumát: 1. figyelmeztesd őt időben, 2. adj magyarázatot, 3. legyél határozott, de szeretetteljes, 4. engedd meg a gyermekednek, hogy tiltakozzon és sírjon! A négy tanács mindegyikét külön fogom tárgyalni. Az erő alkalmazása kevésbé okoz számára megrázkódtatást, ha a babád időben megtudja, hogy mire számítson. Például figyelmeztetheted, hogy még egyszer egymásra rakhatja az építőkockákat, de aztán menni kell. Ez kevésbé traumatikus, mint ha minden figyelmeztetés nélkül felkapnád és elvinnéd őt. (Természetesen akadhat olyan szituáció is, amikor nincs idő a figyelmeztetésre, főleg ha a gyerek biztonsága forog kockán.) A kisbabának érdemes - már egészen a kezdetektől - szóban elmagyarázni a helyzetet. Meg kell neki mondani, hogy a repülőgép nélküle is elrepül; hogy a turmixgép kése megvághatja; illetve, hogy a doktor bácsinak bele kell néznie a fülébe, hogy tudjon segíteni, hogy jobban érezhesse magát. Bár eleinte nem fogja érteni ezeket a magyarázatokat, de ahogy nő, és nyelvi készsége fokozatosan fejlődik, ezek a magyarázatok fontos információkkal fogják őt ellátni. Kevésbé zavarba ejtő a dolog a kisbabád számára, ha határozott vagy, és a cselekedeteid összhangban állnak a szavaiddal. Ha habozol vagy visszakozol, akkor a babád azt érezheti, hogy mégis ő irányíthatja a helyzetet, holott hamarosan a hatalma elpárolgásába fog ütközni. Tehát fontos, hogy döntésképes legyél, s hogy a viselkedésed harmonizáljon a döntéseddel. A negyedik tanács különösen fontos. A kisbabáknak meg kell engedni, hogy sírjanak és dühöngjenek, amikor a szülők valami olyat tesznek, ami ellenkezik az ő akaratukkal! Ha kénytelen vagy korlátozni a babádat, vagy az akarata ellenére is mindenképp fel kell venned őt, akkor együtt érzően tudtára adhatod, hogy megérted az érzéseit. Szüksége lehet arra, hogy sírjon és dühöngjön, és megengedheted neki, hogy ezt a karodban tegye meg. Fontos, hogy eközben rá figyelj, s hogy semmivel se tereld el a figyelmét! (Ahogy ezt a 2. fejezetben olvashattad.)

176

A bölcs baba

A következő kórházi szituációban e tanácsok szellemében jártam el: Amikor a fiam 11 hónapos volt, egy nap gyanakodni kezdtem, hogy begyulladt a füle. Elmagyaráztam neki, hogy el fogunk menni egy doktor bácsihoz, aki valószínűleg tud segíteni abban, hogy jobban érezze magát. Amíg a várószobában tartózkodtunk, elmondtam neki, hogy mit fog csinálni a doktor bácsi, és még szemléltettem is azzal, hogy belekukucskáltam a fülébe. Amint a vizsgálóasztalra került, elkezdett sírni és izegni-mozogni, úgyhogy kénytelen voltam lefogni. Nyugodt hangon elmagyaráztam, hogy tartanom kell őt, hogy a doktor bácsi bele tudjon nézni a fülébe. Az egész vizsgálat alatt visított és sírt, s eközben én végig neki szenteltem a teljes figyelmemet. A vizsgálat végeztével a karomban tartottam, miközben ő még sírt egy kicsit. Talán az ilyen szituációkban hallható sírást a legnehezebb elviselni, mert valószínűleg felelősnek érzed magad a gyermeked fájdalmáért vagy csalódottságáért. Azonban nem jó, ha megcáfolod a babád érzéseit olyan típusú kijelentésekkel, mint hogy „nem is fájt", „jól van, jól van, nem is volt ijesztő", „minden rendben van", „ne legyél mérges" és így tovább. A kisbabák érzelmei igen intenzívek, és szükségük van arra, hogy ezeket tudomásul vegyék, elfogadják és meghallgassák. Az egészségügyi személyzet néha úgy érzi, hogy az ő feladatuk lecsöndesíteni a kisbabát. Amikor a rendelőben levők megpróbálták megfékezni a kisfiam sírását, azt mondtam: „Fontos, hogy tudja, hogy rendben van, ha sír." Konfliktusok rendszeresen jelentkeznek olyankor, amikor a babák veszélyes vagy értékes tárgyak után nyúlnak, hiszen nem mindig lehet teljesen bababiztossá tenni az összes környezetet, ahol a baba megfordul. Nagyjából egyéves korig meglehetősen könnyen helyettesíthető egy tárgy valami másik tárggyal, vagy egy tevékenység valami másik tevékenységgel, amikor a kisbabád valami helytelen dolgot tesz. Egyéves kor után azonban általában nehezebbé válik a helyzet, mert a kisgyerekek ekkorra már igen elszántak tudnak lenni. Ezért bölcs dolog a gyerekek számára nem megfelelő tárgyakat a látóterükön kívülre helyezni. Gyermeked növekedésével azonban - ahogy megtanul felmászni a bútorokra - ez egyre nehezebbé válik. Időnként szükségessé válhat, hogy - biztonsági okokból - az adott helyről eltávolítsd a babádat vagy egy tárgyat. Amikor így kell határokat szabnod, a gyermeked valószínűleg sírni vagy dühöngeni fog, és fontos, hogy ezt meg is engedd neki. Íme egy példa:


177

16 hónapos korában a lányom felmászott a nappali szoba kávézóasztalára, és elkezdte vizsgálgatni az azon álló lámpa kapcsolóját, ami igen közel van az izzóhoz. Megijedtem, hogy megrázhatja az áram, vagy megégetheti magát, ezért figyelmeztettem, hogy ez veszélyes lehet, és helyette más, elfogadható tevékenységet javasoltam neki; finoman megütögetni a lámpa alját. Felfedező vágya és kíváncsisága azonban erősebb volt, mint a tanácsom követése iránti hajlandósága, így aztán továbbra is a kapcsoló után nyúlkált. Ekkor gyengéden, de határozottan fölemeltem, a karomba vettem, és közben elmagyaráztam neki, hogy veszélyes megérinteni a kapcsolót. Körülbelül egy percig intenzíven sírt, miközben én neki szenteltem a figyelmemet. Ezután odament a lámpához, s én újra megmutattam neki, hogy miként paskolhatja meg finoman a lámpa alját, amit ő vidáman követett is. Nem próbálta meg újra megérinteni a kapcsolót. Határozott korlátot állítottam fel, de anélkül, hogy elfenekelésével fölösleges fájdalmat, zavart vagy félelmet keltettem volna benne. Az iménti helyzetben az elfenekelés csak további fájdalmat és frusztrációt okozott volna. A lányom már épp elég frusztrált volt attól, hogy ilyen típusú határszabással kellett megküzdenie (ebben a szituációban nem volt más, lehetséges alternatíva). Azt a tényt azonban nem lehet letagadni, hogy a büntetés hatékony tud lenni, legalábbis rövid távon. Az elfenekelés félelmet okoz, és ez természetszerűleg az azt kiváltó szituáció elkerüléséhez vezet. Ez a fájdalom-félelem-elkerülés lánc alapvető mechanizmus, ami már a primitív állatfajoknál is megjelenik. E nélkül a mechanizmus nélkül emberi fajunk már kihalt volna. Ám a büntetésnek oly sok mellékhatása van, hogy konfliktusok esetén mindig jobb fenyítésmentes megoldást találni. Arra ugyan időnként szükség lehet, hogy használd az erőfölényedet, mert csak úgy tudod kontrollálni a viselkedését, illetve biztonságban tartani, ez azonban meglehetősen különbözik a büntetés alkalmazásától.

Mikor fogja megtanulni a gyermekem az otthoni szabályokat, és mit tegyek olyankor, amikor „teszteli" a határokat? Amikor a kisgyerekedet az elfogadhatatlan viselkedésektől az elfogadható viselkedések felé irányítod, és közben megpróbálod mindenki szükségletét kielégíteni (a nevelés demokratikus stílusa szerint), akkor időnként meglephet

178

A bölcs baba

azzal, hogy másnap újra ugyanazt az elfogadhatatlan viselkedést produkálja. Egyes szülők úgy értelmezik ezt, hogy a kisgyerekük ilyenkor „kéri" a kemény meg regulázást, és emiatt indokoltnak érzik a büntetés alkalmazását. Ám tévedés azt hinni, hogy a kisgyerek ilyenkor arra vágyik, hogy valaki átvegye tőle az irányítást. Ha mélyebben megvizsgálod a viselkedése lehetséges okait, akkor tekintélyelvű eljárás nélkül is képes leszel megoldást találni a szituációra. Több lehetséges oka van annak, hogy úgy tűnik, mintha a kisgyereked szándékosan provokálna vagy „tesztelne" téged. Az első fontos tényező: az életkor. Nagyjából 18 hónapos korukig a kisgyerekeknek nincs meg a képességük arra, hogy megértsék a saját viselkedésükre vonatkozó általános szabályokat, amelyek túllépik az idő és a tér kereteit.17 Ha azt mondod a 14 hónapos gyermekednek, hogy sohase érintse meg a forró sütőt, valószínűleg azt tapasztalod, hogy ezt sokszor el kell ismételned, amikor a sütő felé közeledik. Ebben a korban az idő minden pillanata teljesen új a kisgyerekek számára, és nem tudják felfogni a „soha" értelmét. Képtelenek vizualizálni a jövőt, és nem tudják, hogy ami érvényes volt akkor, az érvényes most is. Amíg tehát a kisgyereked meg nem érti a szabály fogalmát, addig minden egyes szituációt teljesen újként kell majd kezelned, és türelmesen irányítanod kell a viselkedését. Részben emiatt oly fontos a lehetőségek szerint maximálisan bababiztossá tenni az otthonodat. Mindkettőtöket véd a frusztrációtól, ha a szükséges határokat már eleve beépíted a környezetébe.

A „TESZTELŐ" VISELKEDÉS LEHETSÉGES OKAI • • • • •

A felállított határok nem veszik figyelembe a kisgyerek valós szükségleteit. A kisgyerek túl fiatal ahhoz, hogy megértse a szabályokat. A kisgyerek információt gyűjt ahhoz, hogy szabályt formáljon. A kisgyereknek figyelemre van szüksége. A kisgyerek olyan határt akar, ami megegyezik a szülő érzéseivel (ha a szülő önfeláldozó). • A kisgyerekben stressz halmozódott fel, és valami ürügyre van szüksége ahhoz, hogy sírhasson. • A kisgyerek - szinte megszállottan - újra és újra felelevenít egy szituációt, hogy ily módon jusson túl a szülő haragja okozta félelmén. (Ebben az estben a gyerek nevetni fog.)


179

A kisgyermeked 18 hónapos és kétéves kora között sajátítja el az egyszerű szabályok megértésének készségét, és ez egy újfajta „tesztelő" viselkedéshez fog vezetni, ami azonban valójában csupán fontos információk begyűjtésére irányuló igyekezet. Elképzelhető, hogy az új, szabálytanulási képességét először a beszédében fogod felfedezni. A nyelvészek észrevették, hogy amikor a kisgyerekek elkezdenek kétszavas mondatokat gyártani, azok gyakran egyfajta rögzített sorrendet követnek, ami egy egyszerű nyelvtani szabálynak felel meg.18 Ezt a szabálytanuló képességet a gyermeked viselkedésében is meg fogod tapasztalni, ami ugyan - látszólag - gonoszkod ónak és provokatívnak tűnhet. A következő példa ezt mutatja be. 21 hónapos korában a fiam csapkodni kezdte a kanalával az asztalt. Rögtön rászóltam, hogy ezt ne tegye, mert megsérül az asztallap, és azt javasoltam, hogy inkább a tányéralátétet ütögesse. Folytatta a csapkodást. Mindenre ráütött a kanalával, amit csak elért, és minden egyes ütés után rám nézett, hogy lássa a reakciómat. Rácsapott egy tányérra, egy pohárra, egy másik tányéralátétre és az asztal egy másik részére. Minden alkalommal megmondtam neki, hogy az adott tárgyra üthet-e vagy sem. Végül, miután sorra vette az összes, számára elérhető tárgyat, vidáman ütögette tovább a saját tányéralátétjét és egy másik alátétet (csupán ez a két tárgy volt az, aminek az ütögetését elfogadhatónak jeleztem). Nagyon elégedettnek tűnt, hogy sikerült megfejtenie az adott viselkedés „szabályát". A folyamat során éppen úgy viselkedett, mint egy tudós, aki a hipotézise teszteléséhez adatokat gyűjt. Az említett fejlődési fázisokon kívül, ami kétfajta „tesztelő" viselkedéshez vezethet, az ilyen típusú viselkedés másik lehetséges oka: a figyelem iránti szükséglet. Viselkedésével a kisgyereked esetleg azt akarja a tudomásodra hozni, hogy valamilyen valós szükséglete nincs kielégítve, és bármit megtesz azért, hogy őt észrevegyék. Ezt a jól ismert jelenséget figyeltem meg a lányomnál is: Egyik délután a kanapén ülve a 6 éves fiamnak olvastam fel egy könyvből. A 15 hónapos lányom folyton odajött hozzánk, és azt akarta, hogy nézegessem vele az ő könyvét. Megpróbáltam elérni, hogy egyedül játsszon, de folyton a figyelmemet követelte. Végül kezébe vett egy képes újságot, elém állt, és elkezdte darabokra tépni az újságot, a darabkákat pedig a szájába vette. (Tudta jól, hogy nem szeretem, ha ezt teszi.) Odahajoltam

180

A bölcs baba

hozzá, hogy megpróbáljam kivenni a papírt a szájából, de elfutott előlem, megpróbálva elérni, hogy kergessem. Ez az egész eseménysor aztán megismétlődött. Ekkor rájöttem, hogy azért veszi szájába a papírdarabokat, hogy ezzel magára irányítsa a figyelmemet. (Egész nap nem kapott tőlem osztatlan figyelmet.) Úgyhogy az ölembe vettem, amíg a fiamnak történő meseolvasást befejeztem, majd egy kis időt csak a lányommal töltöttem. Akadnak szülők, akik azt mondják, hogy a gyermekük „csak fel akarja hívni magára a figyelmet". Mintha ez baj lenne. Holott a kisgyerekekben tényleges igény él a figyelemre, és abból nem kérnek többet, mint amennyire valóban szükségük van. Ha nem kapnak minőségi figyelmet, akkor megtalálják a módját, hogy észrevetessék magukat, még ha a viselkedésük fel is bosszantja a szülőket. A gyerek szemszögéből nézve: bármilyen figyelem jobb, mint a semmilyen. Az iménti példában a lányom kirekesztve érezte magát, és a provokatív viselkedésével hozta ezt a tudtomra. A szülők túlzott engedékenysége is „tesztelő" viselkedést tud kiváltani a kisgyerekeknél. Ha a gyermekeddel nem viselkedtél őszintén, tehát feláldoztad a saját szükségleteidet, csak hogy frusztrálttá ne tedd őt, akkor érezni fogja ezt a kettősséget, amitől nyugtalanná és zavarttá válik (ahogy ezt egy korábbi részben már említettem). Ez főleg olyankor várható, ha elkezdesz haragudni a babádra. A kisbabák azt akarják, hogy számukra minden érthető legyen. Ha a cselekedeteid nem állnak összhangban az érzelmeiddel, akkor a gyermeked kényelmetlenül fogja érezni magát, és mindent megtesz azért, hogy a veled való kapcsolatában következetességet és tiszta kommunikációt találjon. Várhatóan addig provokál, amíg nem adsz egyenes, egyértelmű üzenetet, ami összhangban áll a szükségleteiddel, és amíg nem szabsz szilárd határt az ő viselkedésének, még ha ez valamekkora frusztrációt is okoz majd neki. Ez az, amit ő akar, és amire szüksége van. Példa erre, amikor az anyák akkor is folytatják a kisgyerekük szoptatását, amikor szívük szerint már abbahagynák. Gyönyörű dolog éveken keresztül szoptatni a kisgyerekedet, de csak akkor, ha az mindkettőtöknek örömet jelent. Ha elkezded unni, de ennek ellenére - kötelességtudatból - továbbra is szoptatod, a gyermeked meg fogja ezt érezni, és attól bizonytalanná és nyugtalanná válik. Lehet, hogy szemtelen és provokatív lesz, s gyakran fog „tesztelően" vagy agresszívan viselkedni, amíg nem adsz olyan egyenes üzenetet, ami összhangban áll a saját vágyaiddal. Amikor az anyukák ezzel a problémával keresnek fel, azt szoktam nekik javasolni, hogy ha már nem él-


181

vezik, akkor hagyják abba a szoptatást. Amint megfogadják a tanácsomat, a gyermekükkel való kapcsolatuk általában rövid időn belül megjavul. A túlzott engedékenység egy másik következménye akkor jelentkezik, ha a szülők a gyerek minden kis nyafogására ugranak, azt gondolván, hogy az valamilyen azonnali szükségletre utal, holott valójában csak a stressz levezetésére irányuló próbálkozásról van szó. Az ilyen, meglehet jó szándékból eredő, szülői viselkedés megfosztja a babát a lehetőségtől, hogy - sírással - megszabaduljon a benne felhalmozódott stressztől, emiatt tartósan feszültté válhat. Ebben az esetben a gyerek lehetőséget keres a sírásra, vagy - ha szükséges - akár meg is teremti annak lehetőségét. A „tesztelő" viselkedés tehát olykor azért jelentkezik, mert a kisgyerek valamilyen ürügyet keres ahhoz, hogy sírhasson. Ha ilyenkor határozott nemet mondasz neki, vagy - szeretettel - korlátozod aktuális tevékenységében, az megteremti számára a hiányzó ürügyet, aminek kapcsán végre alaposan kisírhatja magát. Azt követően a provokatív viselkedése várhatóan elpárolog. Van még egy lehetséges oka a „tesztelő" viselkedésnek. Ha mérgesen reagáltál arra, hogy a kisgyereked például az etetőszékéből ételt dobott a földre, akkor a reakciód valószínűleg megijesztette őt. Ez arra fogja késztetni, hogy többször megismételje a dolgot, csakhogy megértse, mi történt, s hogy kigyógyulhasson az ijedelméből. A kisgyerekek ösztönösen tudják, hogy újra át kell élniük a traumát - legalább jelképesen - ahhoz, hogy kigyógyuljanak belőle. Ezért hajlamosak mániákusan újra és újra lejátszani azt az eseményt, ami a számukra ijesztő reakciót a szülőkből kiváltotta. Ha ez áll a „tesztelő" viselkedés hátterében, akkor a viselkedés ismételgetése közben a gyermeked valószínűleg nevetni fog. Ez valójában azt jelzi, hogy kiengedi magából a feszültséget, és gyógyítja magát a reakciód okozta nyugtalanságából. Az ilyen „tesztelő" viselkedést azonban sajnos könnyű félreérteni, mert-tévesen - úgy tűnhet, hogy a kisgyereked szándékosan szemtelen és provokatív. E helyzet elkerüléséhez azt javaslom, hogy lehetőleg ne reagáld túl a gyermeked tettét, hanem higgadtan fékezd meg az elfogadhatatlan viselkedését, és máris keress valamilyen alternatívát, ami kielégíti felfedező szükségletét! Ha dühös reakcióddal megijesztetted a gyerekedet, akkor azzal segíthetsz neki meggyógyulni (és megelőzni a várható, provokatív viselkedését), hogy „tettetettharag-játékot" játszol vele. Vagyis úgy teszel, mintha mérges lennél valamiért, amit a gyermeked tett. Ezt valószínűleg imádni fogja, és sokat fog nevetni, feltéve, hogy elég idős már ahhoz, hogy megértse, csupán színleled a haragot. Erre a célra átalakíthatod az 5. fejezetben említett „fordított hatalmi játékokat" is. Például: hintáztatás közben valahányszor feléd lendül, és a lába

182

A bölcs baba

hozzád ér, megvádolhatod azzal, hogy „megrúgott", és úgy tehetsz, mintha emiatt dühbe gurulnál. Ez valószínűleg meg fogja nevettetni, ami lehetőséget teremt számára, hogy kieressze a feszültségét az olyan múltbeli esetekkel kapcsolatban, amikor valóban dühös voltál rá. Egyes szülők nem tudják eldönteni, hogy mennyire kell következetesnek lenniük a határok megszabását illetően. Minden családban vannak olyan szabályok, amelyek nem változnak egyik napról a másikra, és ezekkel kapcsolatban természetesen újra és újra meg kell húzni a határokat. Ilyen szabály lehet például az, hogy vízzel nem játszunk a fürdőszobán kívül, vagy hogy tilos a falra rajzolni. A kisgyerekek idővel képesek és hajlandók - büntetés alkalmazása nélkül is - betartani az ilyen házi szabályokat. Sőt, amint kialakul a szabályokat megértő képessége, a kicsid azzal lephet meg, hogy ő ragaszkodik mereven azok betartásához! A kétéves gyerekeket sokszor nevezik „kényszereseknek", mert ragaszkodnak ahhoz, hogy - a legapróbb részletekig - mindent „helyesen" hajtsunk végre. Megtörténhet például, hogy gyermeked addig nem lesz hajlandó enni, amíg partedli nem kerül a nyakába; vagy addig nem akar átmenni az utcán, amíg valaki meg nem fogja a kezét, ha ezek olyan szabályok, amiket belesulykoltál. A kisgyerekek szeretik alkalmazni az újonnan elsajátított mentális készségeiket, és szeretik, ha van valamilyen struktúra az életükben. Furcsa lehet számodra, hogy az egyéves gyereked még képtelen megérteni a szabályokat, ám kétéves korára már mereven ragaszkodik hozzájuk. Ha tehát türelmetlenné válsz, amikor a 15 hónapos gyermekednek újra és újra le kel! fektetned a szabályokat, vigasztaljon a tudat, hogy ez hamarosan megváltozik! Sokszor adódik azonban olyan helyzet is, amikor meg akarod változtatni a gyermeked viselkedését, de azzal nem óhajtasz valamilyen általános szabályt tanítani neki. Ha például hangosan csapkodja az etetőszéke tálcáját, az zavaró lehet olyankor, amikor éppen beszélgetsz valakivel. Ebben az esetben bevihetsz a másik szobába néhány lábost és fazekat, s javasolhatod neki, hogy ott és azokon doboljon. Tehát nem akarod neki örökre megtiltani, hogy valamin doboljon. Vagyis teljesen rendjén való, ha különböző napokon különböző határokat szabsz számára, hacsak nem olyan tevékenységről van szó, amiről azt akarod, hogy azt sohase tegye. Ha tehát megtalálod a módját, hogy mindenki szükséglete teljesüljön (ez a demokratikus nevelési stílus), akkor az lehetővé teszi, hogy a babáddal rugalmas és nagyon emberi légy. Tekintélyelvű hozzáállás esetén nincs meg ez a szabadságod. Azok a szülők, akik rendszeresen büntetnek vagy jutalmaznak, azzal szembesülnek, hogy muszáj következetesnek maradniuk, mert a következetlenség erősen csökkentené hatékony-


183

ságukat. Demokratikus hozzáállás esetén ilyen kényszer nem jelentkezik. Azt alkalmazva a gyermeked reális információt kap az emberi lényekről, akiknek a szükségletei napról napra változnak.

Hogyan kezeljem a gyermekem dackorszakát? Az előző rész a szabálytanulással és a határok tesztelésével foglalkozott. Az együttműködés kiváltásának is megvannak a maga kihívásai, főleg a második életévben. A „dackorszak" nagyon gyakori jelenség a 18 és 30 hónapos életkor között. Akár már 15 hónapos korban is elkezdődhet, és előfordul, hogy jócskán belenyúlik a harmadik életévbe is. Az ilyen életkorú kisgyerekeket gyakran a következő jelzőkkel illetik: makacs, akaratos, engedetlen, kezelhetetlen, hisztizésre hajlamos. Jellemző módon ellenállnak bármilyen kísérletnek, ami meg akarná változtatni vagy kontrollálni próbálná a viselkedésüket. A kedvenc szavuk pedig a „nem". Valójában mi történik ebben az időszakban? Ha minden jól alakul az első életévben, akkor a babában kialakul egyfajta erőérzet. Rájön, hogy a szükségletei kielégülnek, s hogy aktívan befolyásolhatja azt, hogy mi történjen vele. A második életév során már elkezd valamennyi önállóságot követelni magának, és elkezdi meghozni a saját döntéseit. Most, hogy már elsajátított bizonyos mozgásos alapkészségeket, és egész sokat megért a nyelvből, úgy gondolja: immár nem kéne akadályokba ütköznie abban a kérdésben sem, hogy mit tehet meg, illetve mit nem. A dackorszak tehát egy egészséges és normális fejlődési fázis, ami azoknál a kisgyerekeknél jelentkezik, akiknek szilárd az önbecsülésük, akik bíznak a saját képességeikben és erejükben. Ezért javaslom, hogy kizárólag olyankor erőltesd rá a döntéseidet a kisgyermekedre az ő akarata ellenére, ha erre múlhatatlanul szükség van. Ez az időszak nem mindig zökkenőmentes. Bár az ilyen korú kisgyerekek arra áhítoznak, hogy önellátóak legyenek, valójában azonban tudatában vannak saját korlátjaiknak. Rájönnek, hogy még sok mindent képtelenek egyedül megtenni, épp ezért könnyen és gyakran frusztrálttá válnak. Ez nagyfokú türelmet igényel a szülőktől. 22 hónapos korában a kisfiam elkezdte megpróbálni, hogy egyedül vetkőzzön. Sírt és dühöngött, ha én vettem le róla a ruhát, ám ő maga még nem volt elég ügyes ahhoz, hogy ezt egyedül megtegye. Ezért - miután

184

A bölcs baba

nem sikerült levennie a ruháját - tovább sírt és dühöngött, de már amiatt, hogy miért nem segítek neki.

A kisgyerekek felismerik, hogy az étel, a szeretet és a számukra szükséges ingerek szempontjából másoktól függenek. Az életüket érintő jelentős döntéseket - ki vigyáz rájuk, hol laknak, aznap hova mennek stb. - még mindig mások hozzák meg. Kétségbeesetten keresik annak lehetőségét, hogy önállónak érezhessék magukat, amikor és ahol csak lehet. A hatalomra és az önállóságra irányuló vágyuk egyik megnyilvánulása, amikor nemet mondhatnak. Ez az egyetlen szócska a következőt tartalmazza: „Nem hagyom, hogy helyettem te irányítsd az életemet! Azt akarom, hogy önálló személyként bánjanak velem, s hogy beleszólhassak abba, hogy mi történik velem! Meg akarom hozni a saját döntéseimet!" Amikor a kisgyermeked nemet mond, érdemes arra gondolnod, hogy ezzel most épp egy új készségét gyakorolja. Hiszen - miközben tőled különálló személlyé válik - meg kell tanulnia felfedezni a különböző szavak és tevékenységek logikus ellentéteit, ami igen fontos szellemi készség. Például: mi az ellentéte annak, ha valakihez közeledünk? Vagy mi az ellentéte a felöltözésnek? Továbbá azt is megtanulja, hogy mik a következményei annak, ha kiáll önmagáért, és a saját vágyait követi. Olykor ugyan nehéz mit kezdeni az ellenállásával, de ilyenkor próbáld meg elképzelni a gyermekedet kamaszként, ahogy épp nemet mond a barátainak, akik történetesen a kábítószer vagy a szex kipróbálására próbálják rávenni! Ha a gyermeked kisgyerekkorában megtanulja, hogy attól még nem veszíti el a szeretetedet, hogy ellenáll az akaratodnak, akkor később lesz ereje nemet mondani a kortársainak, mert nem fél az ő barátságuk elvesztésétől.

JAVASLATOK AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS KIVÁLTÁSÁRA KISGYERMEKEKNÉL • Olyan szituációkban, amikor nem túl jelentős dologról van szó (pl. arról, hogy melyik trikót vegye fel): • Teremts lehetőséget arra, hogy a gyermeked nemet mondhasson, majd vidáman add be a derekadat!


185

• Fontosabb szituációkban (pl. takarítás; rutinszerű, napi gondozási teendők; a játszótérről való hazaindulás): • • • •

Ajánlj fel választási lehetőségeket! Légy játékos! Indokold meg a kéréseidet és a tiltásaidat! Az utasításokat ne kérdésekként fogalmazd meg! {Ha valójában nincs más választási lehetőség.)

• Kritikus szituációkban, amikor semmi más nem működik (pl. orvosi vizsgálat, veszélyes tárgyak eltávolítása): • Figyelmeztesd a gyermekedet időben, és - lehetőség esetén - magyarázd el neki, hogy miért teszed, amit teszel! • Legyél határozott, de szeretetteljes! • Engedd meg, hogy a kisgyermeked tiltakozzon és sírjon!

A demokratikus nevelési stílushoz az is hozzá tartozik, hogy az együttműködés kiváltásához találjunk nem tekintélyelvű módszereket! A választási lehetőségek felkínálása sokat segíthet a kisgyermekednek abban, hogy önállóbbnak érezhesse magát. Ha öltöztetés közben nem hajlandó nyugton maradni, akkor az egyik megoldás az lehet, hogy hagyod, hadd próbáljon meg egyedül felöltözni. A másik lehetőség: hagyod eldöntenie, hogy mit vegyen fel (pl. hogy a piros vagy a kék trikót). A harmadik lehetőség: ő döntheti el, hogy hol öltözteted fel (pl. hogy a hálószobában vagy inkább a fürdőszobában). Azt is megteheted, hogy megmondod neki: te készen állsz a felöltöztetésére, s megkéred, hogy ő is szóljon, amikor ő készen áll a felöltözésre. Vagy hagyd, hogy ő dönthesse el, hogy mivel játsszon, miközben te öltözteted! Fontos, hogy a dackorszak idején a mindennapi rutintevékenységekre - mint például az öltözködésre - sok időt hagyj! Azzal azonban vigyázz, hogy ne adj neki túl sok választási lehetőséget! Kettőnél több alternatíva összezavarhatja a kisgyerekeket! Az együttműködés kiváltásának egy másik lehetséges módja, ha az aktuális tevékenységet játéknak tünteted fel, s nem kötelességnek. Ahelyett, hogy azt mondanád: „itt az ideje, hogy elrakjuk az építőkockákat", mondhatod: „itt egy kisegér, aki éppen hazamegy", s közben úgy teszel, mintha az építőkocka kisegér lenne, aki besurran a tartódobozba. A kisgyerekek körében sikeres

186

A bölcs baba

szokott lenni az ilyen játék, és hamarosan ők is be akarnak szállni a mókába, hogy hazavigyék az „egereket". Vagy amikor eljön a fogmosás ideje, javasolhatod, hogy mossátok meg egymás fogát; vagy bejelentheted, hogy most következik a „fogmosódal", és énekelsz valamit, miközben megmosod a fogát. Azzal is együttműködést válthatsz ki a kisgyerekedből, ha elmagyarázod neki, hogy miért kéred tőle azt, amit kérsz. Mindenkinek joga van tudni a neki szóló utasítások és tiltások okait, s ez alól a kisgyerekek sem kivételek. Íme egy ilyen jellegű esetem a nem egészen kétéves fiammal: Azt akartam, hogy az ajtó csukva legyen, hogy a legyek ne tudjanak berepülni a házba. Amikor a fiam bejött a hátsó kertből, így szóltam hozzá: „Megkérhetlek, hogy csukd be az ajtót?" Nemmel felelt, ezért átfogalmaztam a kérésemet: „Csukd be kérlek az ajtót, hogy a legyek ne jöjjenek be a házba!" A kisfiam azonnal felpattant és rohant becsukni az ajtót! A következő napokban - néhány emlékeztető szó után - magától is eszébe jutott, hogy becsukja az ajtót, valahányszor kiment a kertbe vagy bejött onnan. Ez a példa rámutat az együttműködés kiváltásának egy másik fontos aspektusára. Ha olyan szituációban adsz utasítást, amikor nincs más választási lehetőség, akkor bölcsebb az utasítást nem kérdésként megfogalmazni, mert abban az esetben a gyerek úgy fogja azt értelmezni, hogy van választása. Egyes felnőttek - azon igyekezetükben, hogy udvariasak legyenek, és ne tűnjenek túlzottan tekintélyelvűnek - az utasításaikat kérdés formájában közlik. Például: „Megkérhetlek, hogy felöltözzél?" vagy „Mehetünk?" Az ilyen udvarias megfogalmazás ugyan világos lehet a felnőttek számára, de a kisgyerekeknek nem az. A kérdést ők szó szerint veszik, és azt hiszik, hogy van választásuk. Ha azt akarod mondani, hogy most fürdeni kell, akkor jobb, ha azt mondod: „Eljött a fürdés ideje." Miután ezt tisztáztátok, utána már fölkínálhatsz valós választási lehetőségeket, mint például: „Melyik fürdőkádas játékkal akarsz ma játszani?" Az önállóság iránti igény időnként olyan hatalmas, hogy elhomályosítani látszik bármilyen természetes együttműködési hajlamot. Ám, ha a dackorszakban képes vagy azt éreztetni a gyerekeddel, hogy az ő oldalán állsz, és ha nem a szófogadást próbálod belőle kicsikarni, akkor jobban együttműködik veled. Arra azonban emlékezz, hogy az extrém mértékű lázadás felhalmozódott, levezetetlen stresszre, az érzelmek ki eresztésének szükségletére utalhat. Részletesebben ezt később tárgyalom.


187 A kisgyerekek önállóság iránti igénye a felnőttekben a tehetetlenség és a düh érzését tudja kiváltani. Ha olyan helyzetbe kerülsz, pl. egy akaratos és erős kisgyerekkel, amelyet nem tudsz könnyen kezelni, az - bár talán csak tudattalanul - emlékeztethet arra a tehetetlenségre, amit kiskorodban éreztél. A haragod valódi oka tehát nem a kisgyereked. Ő csak egy ártatlan emberke, aki megpróbálja kielégíteni a szükségleteit, és a viselkedése csupán felszínre hozza benned azokat a tehetetlenséggel kapcsolatos érzéseidet, amelyek éveken át a tudatalattidban voltak eltemetve. Egy anya elmesélte nekem, hogy a kisgyerekével kapcsolatos tehetetlenségérzése miként alakult át benne heves haraggá: Amikor nem hagyja, hogy felöltöztessem, olyankor szembesülök a ténnyel, hogy sehogy sem tudom ráerőltetni az akaratomat. Hozzám képest túl erős. Ilyenkor teljesen tehetetlennek és kiszolgáltatottnak érzem magam. Úgy látom, hogy nem létezik olyan eszköz, amivel rábírhatnám arra, hogy felöltözzön. Ettől annyira dühbe gurulok, hogy legszívesebben alaposan elnáspángolnám, és teljes erőmből üvöltenék. Egyes szülők tehetetlennek érzik magukat, amikor akaratos gyereküket képtelenek irányítani. Erről a következőket mondta nekem egy anya: Tudatosult bennem, hogy ő egy személy. Milyen jogon akarom őt kontrollálni? És közben ott él bennem egy másik érzés is (és biztos vagyok abban, hogy ennek ahhoz van köze, ahogy engem felneveltek), hogy a szülőknek tudniuk kell irányítani a gyermeküket. A legjobban az bosszant, hogy a bébiszitternek viszont szót fogad. A bébiszitternek csak annyit kell mondania, hogy „nem", és azzal el is van intézve. Ez bosszant igazán! Ezek szerint azt hiszi, hogy velem bármit megtehet, miközben azt érzem, hogy tudnom kéne kontrollálnom őt. Segít, ha az ilyen jellegű érzéseidet - egy másik felnőtt jelenlétében - a felszínre engeded. A fejezet végén lévő gyakorlatok közt is találsz majd olyant, ami ezeket az érzéseket célozza meg. Bár a kisgyerekek dackorszaka olykor nagyon megnehezítheti a szülők életét, de emlékezz rá, hogy az érzékeny, tiszteletteljes hozzáállásodnak hoszszú távon pozitív hatásai lesznek! A gyermeked később ösztönzést fog érezni arra, hogy élete irányítását kézben tartsa, és ellen fog állni az elnyomási kísérleteknek. Nem adja be a derekát a kortársak rábeszélésének, és lesz ereje

188

A bölcs baba

és önbizalma ahhoz, hogy kamaszként nemet mondjon a drogokra és a szexre. Jó kapcsolatot tudsz vele kiépíteni, és tinédzserként kevésbé lesz veled szemben lázadó.

Mit tegyek, amikor a kisgyerekem hisztizik? A hisztizés a düh és a frusztráció kiengedésének a természetes és spontán módja. A frusztrált és dühös kisgyerek általában intenzíven sír, csapkod a karjaival és a lábaival. Van olyan gyerek, aki eközben állva marad; és van olyan, aki a földre veti magát. Bár hangos és kellemetlen jelenség, ám fontos tudni, hogy a dühkitörés egy egészséges, stresszlevezető mechanizmus, amit tévedés „rosszalkodásnak" minősíteni. Sok szülő a szomorú sírást el tudja fogadni, a haragos sírást - a hisztizést - azonban már nem. Azt tanácsolom, hogy a reakciónk ugyanaz legyen a dühkitörésre, mint a rendes sírásra: szeretet és elfogadás! A haragos érzések kiengedése születéstől kezdve jelen van: amikor a csecsemő sírás közben csapkod és rugdos. Ezt azonban a legtöbben nem nevezik hisztizésnek, egészen kétéves korig. Az egyéves kisgyerekek már elkezdenek vágyni az önállóságra, ami miatt egyre többször frusztrálódnak, és ez dühkítörésekben nyilvánul meg. Ezek általában 12 és 15 hónapos kor között kezdődnek. A hisztizés gyakoribb az olyan kisgyerekeknél, akiket első életévükben gyakran eltérítenek a sírástól. A hiszti valójában egészséges reakció: a gyerek igyekszik „behozni" az elmaradt sírást. Dühroham közben az aktív mozdulatok ahhoz szükségesek, hogy a gyerek fiziológiás stresszreakciójából származó energia levezetődjön. A történelem előtti időkben a dühöngés feltehetően elsősorban a túlélést veszélyeztető fizikai fenyegetettség kapcsán váltódott ki. Testünket a stresszreakciónk „harcolj vagy menekülj" üzemmódba helyezte, ami lehetővé tette, hogy életben maradjunk. Ma is működik bennünk ez az ősi stresszreakció, ami vért pumpál karjaink és lábaink izomzatába, felgyorsítja a szívverésünket, és mozgósítja cukor- és zsírtartalékainkat. A probléma csak az, hogy a stressz és a frusztráció legtöbb modern kori formája már nem a túlélésünket veszélyeztető fizikai fenyegetésként jelenik meg, és ezért nem kell elfutnunk vagy harcolnunk. Az intenzív érzelmek hatására kiváltódó, természetes reakciónk azonban még mindig ugyanaz: fizikailag aktívvá válunk, és hevesen sírunk. Hisztizéskor (dühkitöréskor) - spontánul - ugyanezt teszik a gyerekek. A karjukkal és lábukkal végzett hadonászás vagy csapkodás az „harcolj vagy menekülj" reak-


189

ció manifesztálódása. A jelek szerint ez az energiafelhasználás győzi meg az agyat arról, hogy elbántunk a fenyegetéssel, és túljutottunk rajta. Intenzív érzelem megtapasztalását követően ez segít eljuttatni a gyereket a laza, egyensúlyi - homeosztatikus - állapotba. A stresszhormonok könnyekkel történő távozása is hozzájárul ehhez az ellazuláshoz. Amikor egy kisgyerek hisztizés közben a lábaival rugdos, megfeszíti a hátát, és hátraveti a fejét, az azt is jelezheti, hogy az aktuális szituáció felidézett a testében egy emléket a születési traumájával kapcsolatban. Születésük közben a babák általában a lábukkal tolva hajtják magukat előre, közben ki kell nyújtani a testüket, a hátukat meg kell feszíteni, s a fejüket hátra kell billenteniük, hogy anyjuk medencenyílásán átjuthassanak. A testük emlékszik erre, és lehet, hogy a születésük során átélt rémületből és frusztrációból való kigyógyulásukhoz rekonstruálniuk kell - sírva és dühöngve - ugyanezeket a mozdulatokat. Ilyen mozdulatokat néhány szülő már az első életévben is felfedez a síró csecsemőjénél. Ha a kisgyerekednél gyakran jelentkezik dühkitörés, érdemes végiggondolnod, hogy számára mik lehetnek a stressz és a frusztráció forrásai. Talán a nappali felügyelet közben fordul elő valamilyen stresszes helyzet? Napközben talán túl nagy számára a pörgés, túl sok inger éri? Változott-e valami mostanában a környezetében? Vannak-e családi feszültségek? Esetleg testvérféltékenység? Átélt-e mostanában valami ijesztő élményt? Látott-e erőszakot tartalmazó tévéműsort? Valaki talán tekintélyelvűen és büntetően bánik vele? Ha nem találsz különösebb stresszforrást, és ha a gyermeked nem fogyatékos vagy beteg, akkor valószínűleg épp egy olyan, normális fejlődési szakaszon megy keresztül, amiben könnyen frusztrálttá válik. Emlékezz, szó volt róla, hogy az új készségek elsajátítását sokszor sírás és dühöngés előzi meg! Azt is tartsd észben, hogy egyes kisgyerekek számára egyszerűen sok az új élmények áradata, s őket a hétköznapi, apró izgalmak is mélyen érinthetik. Intenzív érzelmi reakciójuk szükséges ahhoz, hogy kigyógyuljanak az őket érő élmények hatásából. Ezek a nagyon érzékeny kisgyerekek később gyakran kiemelkedően tehetséges fiatalokká válnak. A kisgyerekek néha olyan tárgyért nyúlnak - például a boltban a cukorkáért amiről valójában tudják, hogy nem fogják megkapni. Fontos tudni, hogy mondhatsz nemet az édességre, és igent az azt követő dührohamra. Semmi szükség arra, hogy beadd a derekadat, és gyermeked hisztijének hatására megváltoztasd a korábban megszabott határokat. A gyermekednek ki kell engednie magából a frusztrációt, amit az okozott, hogy nem kaphatta meg, amit akart. Ha megengeded neki, hogy annyit sírjon és dühöngjön, amennyi sírásra

190

A bölcs baba

és dühöngésre csak szüksége van, akkor a dührohamból meglehetősen nyugodtan és vidáman fog előbukkanni. Nyoma sem lesz benne haragnak, sőt még az is megeshet, hogy úgy tesz, mintha semmi sem történt volna. Néha teljesen jelentéktelen események hatalmas dührohamot képesek előidézni. Például, ha a „rossz" oldalát vajazod meg a kenyérnek; ha nem a - szerinte - megfelelő fajta zabpelyhet adod neki; vagy ha a kezébe adott keksznek törött a sarka. Az ilyen düh rohamnak többnyire semmi köze sincs a szóban forgó dologhoz, bár úgy tűnik, mintha lenne, s a kisgyereked azt reagálná túl. Valójában a kisgyerekek az ilyen szituációt csak ürügyként használják arra, hogy kiereszthessék a bennük felgyülemlett stresszt. A szakirodalom ezt olykor „töröttkeksz-jelenség" néven említi.19 Ha hagyod, hogy a gyermeked kihisztizze magát, akkor utána valószínűleg teljesen nyugodt és együttműködő lesz. Nekünk, felnőtteknek is vannak „töröttkeksz-napjaink", Előfordul, hogy valami apróságon kiborulunk - pl. elsírjuk magunkat -, mert már eleve rendkívül feszültek voltunk. Egyes szülőknek rendkívül nehezükre esik elfogadni a hisztizést, kiváltképp az olyat, amit apróság vált ki, mert úgy vélik, hogy a gyermekük „el van kényeztetve", és csak ki akarja harcolni, hogy minden úgy történjen, ahogy azt ő akarja. A komoly hisztiroham manipulációnak tűnhet, pedig valójában nem az. Ha igazi könnyek potyognak, akkor az a felhalmozódott érzelmek tényleges kiengedését jelzi, mert a könnyeket nem lehet megjátszani. Azonban nem kell engedned a hisztinek, ha „töröttkeksz-jelenségre" gyanakszol, ami nem valós szükségletet tükröz. Ha minden kis nyafogásnál igyekszel eleget tenni gyermeked követelésének, akkor ezzel (szándékod ellenére) megakadályozhatod, hogy ő - egy egészséges hisztizés révén - kieressze magából a benne fölgyülemlett feszültséget. Emiatt túlságosan követelőzővé válhat, mert tovább keresi azt az ürügyet, aminek kapcsán sírhat és dühönghet. Amikor aztán egy alkalommal nem engedsz a követelésének, akkor végre dühönghet, és így kiengedheti magából a benne felhalmozódott stresszt. A dühkitörésekkel a kisgyerekek általában ártalmatlanul vezetik le a haragjukat, anélkül, hogy bárkit is bántani akarnának. Ám előfordulhat olyan eset is, amikor a kisgyereked rád irányítja a haragját, és meg akar téged ütni. Ennek nagyobb az esélye, ha a múltban valaki megütötte vagy elfenekelte őt, vagy ha látott már erőszakot valahol (a valóságban vagy a TV-ben). Nem kell túlzottan aggódni a jelenség miatt, de az ütéseket meg kell fékezned! Az erőszak és a másoknak fájdalmat okozó viselkedés nem tekinthető egészséges stresszlevezetési módszernek. Azok a harag eltorzult kifejezési formái


191

az olyan kisgyerekeknél, akik nem érzik magukat teljes biztonságban ahhoz, hogy őszinte dühkitörésük legyen. (Ezzel kapcsolatban lásd a következő fejezetrészt!) Ha a kisgyermeked önmagát üti meg a dühkitörésekor, akkor közbe kell avatkoznod, és meg kell óvnod őt! Azok a kisgyerekek, akik születésüktől kezdve szabadon sírhattak, dühkitörésükkor várhatóan se másokat, se magukat nem fogják bántani. Ha a dühös kisgyerekedet átküldöd a másik szobába, vagy a dühkitörésekor valamilyen más módon vonod meg tőle a szeretetedet és a támogatásodat, az benne elhagyási félelmet idézhet elő. Ez esetben a gyermeked megtanulhatja elfojtani a haragját - ami számára egészségtelen -, csakhogy megkapja a szeretetedet és az elfogadásodat. Neki újra és újra meg kell bizonyosodnia arról, hogy bármit is tesz, te nem utasítod el őt. Amikor sír és dühöng, akkor még inkább szüksége van a szeretetre és elfogadásra, mint bármikor máskor. Azt tanácsolom, hogy hisztizése közben maradj a gyermeked közelében, és intenzíven figyelj rá, még ha ez nem is könnyű! Felajánlhatod neki, hogy a karodban tartod, ha hagyja, de ezt ne erőltesd! Ugyanis meglehet, hogy térre és mozgásszabadságra van szüksége ahhoz, hogy kitombolhassa magát. Fontos, hogy visszatükrözd az érzelmeit! Például azt mondod neki, hogy „látom, hogy most nagyon dühös vagy". Add a tudtára, hogy rendjén való, ha kimutatja a haragját, s hogy te akkor is szereted, amikor éppen dühös! A dühroham el fog múlni, te pedig egy megkönnyebbült és nyugodt kisgyereket találsz, aki valószínűleg oda akar majd bújni hozzád. Ha nehezedre esik elfogadni a kisgyereked dühkitöréseit, akkor valószínűleg te magad is vágysz arra, hogy megszabadulhass a benned fölgyülemlett haragtól. Nem könnyű megadnod valakinek az engedélyt arra, hogy kiengedje a dühét, ha neked ezt mindig megtiltották. Elképzelhető, hogy amikor gyerekként megpróbáltad kifejezésre juttatni a haragodat, akkor megfékeztek, megszégyenítettek vagy megbüntettek. Ha a kisgyereked dühkitörései belőled is haragot váltanak ki, akkor azt ajánlom, kutasd fel ezen érzelmed gyerekkori gyökereit! (Lásd a fejezet végén található gyakorlatokat, valamint a 2. fejezet gyakorlatait!) Ha attól félsz, hogy ilyen esetben megütöd a gyerekedet, akkor szerezz meg minden elérhető segítséget és támogatást magad számára! Ha attól tartasz, hogy a kisgyereked dühkitörése az adott helyen másokat zavarhat, akkor érdemes onnan elvinni őt, vagy elterelni a figyelmét. Ám amint lehetőség nyílik rá, engedd meg neki, hogy a dühét levezesse! Ha olyan helyen vagy, ahol a zajongás elfogadható, akkor nem kell megfékezned a hisztizését, vagy máshová vinned őt. Hadd lássák az ott levők, hogy miként lehet támaszt

192

A bölcs baba

nyújtani egy dühös kisgyereknek a dühkitörése közben azzal, hogy elfogadást és szeretetet nyújtasz neki. A dühkitörések ilyen módon való elfogadásának számos előnye van. Lehetőséget teremt a gyermekednek, hogy kieressze a frusztrációját és a haragját, aminek a következtében csökken annak az esélye, hogy másokat bántson. Egészségesebbé teszi a gyermekedet, valamint csökkenti annak a valószínűségét, hogy nála később depresszió vagy önpusztító viselkedési forma alakuljon ki. Megteremted az érzelmi biztonság és az elfogadás légkörét, aminek hatására a gyermeked nagyobb korában is készségesen megosztja veled az érzéseit. Végül pedig: ez a hozzáállás segít növelni gyermeked önértékelését, mert azt fogja érezni, hogy őt feltétel nélkül szeretik.

Mit tegyek, ha a kisgyerekem rombol vagy erőszakos? A rombolás és az erőszak eltorzult viselkedésformák, amiket a felhalmozódott érzelmi stressz (szomorúság, félelem, frusztráció stb.) okoz, ha az érzelmek kiengedésének egészséges formái - például a sírás vagy a dühöngés - el vannak fojtva. Ha többször is figyelmen kívül hagytad vagy más vágányra terelted kisgyermeked sírásra vagy dühöngésre irányuló próbálkozását, illetve megbüntetted érte, akkor ebből ő azt tanulja meg, hogy nem biztonságos az érzéseit kiengedni. A rengeteg felhalmozódott érzelemtől és feszültségtől gonoszkodóvá, hiperaktívvá vagy erőszakossá válhat. Például azt veszed észre, hogy építőkockákkal dobálja a macskát; más gyerekeket megüt vagy megharap; törékeny edényt hajít a földre; vagy szándékosan széthajigálja a frissen mosott, összehajtogatott ruhákat. Egyes szülők ilyenkor azt gondolják, hogy a jelek szerint a gyerek „azt akarja, hogy elfenekeljem", és hajlamosak testi fenyítést használni. Bár a fenekelés zsarnoki módszer, amit én egyáltalán nem javaslok, ám abban történetesen segít a gyereknek, hogy elkezdhessen sírni. Márpedig egy alapos sírás után jobban fogja érezni magát, és csökkenni fog az erőszakos viselkedése. De nem a fenekelés miatt fog jobban viselkedni, hanem azért, mert alkalma adódott sírásra. Az elfenekelés „kioldógombként" működik, ami lehetőséget teremt a sírásra, az pedig segít csökkenteni a stressz-szintjét. A romboló és erőszakos viselkedés azonban büntetés nélkül is leállítható. Ha a kisgyermeked gyakran agresszív, akkor az első lépés, hogy amikor magától elkezd sírni, azt megengedd neki! Ha ilyenkor szerető figyelmet kap tőled - anélkül, hogy félbeszakítanád a sírását -, akkor azzal a kettőtök köz-


193

ti, kölcsönös bizalmat építed. Ő megtanulja belőle, hogy immár biztonságos számára a sírás; te pedig bizalmat építesz magadban azon képességed iránt, hogy tudod őt sírni hagyni. Ez valószínűleg segíteni fogja őt abban, hogy kevésbé legyen erőszakos. A sírásra bátorításhoz megfelelő pillanat, amikor megüti magát, hiszen ilyenkor a legtöbb kisgyerek elsírja magát. Azok a gyerekek, akikben sok a felhalmozódott érzelem, olykor egy apró sérülést követően is hosszan sírnak - ha megengedik nekik -, mert a balesetet ürügyként használják ahhoz, hogy „pótolják" az elmaradt sírást. Egyes gyerekek hajlamosabbak a sérülésre. Ez a „balesethajlam" egy tudatalatti törekvés lehet arra, hogy lehetőséget kapjanak a sírásra az olyan környezetben, ahol a sírást félbeszakítják vagy megbüntetik. Érdemes végiggondolnod, hogy a te esetedben melyek azok a módszerek, amelyekkel - nem szándékosan - esetleg megakadályozod a gyermekedet a sírásban. Ha a sírásakor eddig rendszeresen elterelted a figyelmét a könnyeiről, az okozhatta, hogy jelenleg agresszíven viselkedik. Esetleg minden nyűgösködését eddig úgy értelmezted, hogy unatkozik, és ilyenkor szórakoztatni kezdted? Gyakran szoptatod meg a kisgyerekedet, hogy így vigasztalódjon meg, ahelyett, hogy hagynád őt a karodban alaposan kisírnia magát? Használe a kicsid önmaga megnyugtatására cumit vagy cumisüveget? Kisgyereknél jelentkező agresszivitás gyakran az ilyen jellegű kontrollminták következménye, amelyek megakadályozzák az érzelmek felszínre törését. Cselekedj tudatosan, amikor a kisgyereked láthatóan feldúlt, és ilyenkor tartózkodj attól, hogy valamit a szájába rakj, illetve, hogy más módon tereld el a figyelmét! Egy másik dolog, amivel a szülők - nem szándékosan - elfojtják gyermekük sírását, ha a legkisebb pityergésre odarohannak „megnyugtatni" őt, ahelyett, hogy hagynák, hogy a gyerek jöjjön oda hozzájuk, amikor szüksége van a figyelemre. Előbbi esetben ugyanis abbahagyja a sírást, mielőtt a felhalmozódott stressz kiengedése befejeződött volna. Amíg a babád még nem tanult meg mászni, addig nagyon is helyénvaló, ha minden esetben fölveszed, amikor elkezd sírni. De ha már tud mászni vagy járni, akkor nem kell odafutnod hozzá, ha sír, hacsak nem sérült meg komolyan. Ha ugyanabban a helyiségben tartózkodtok, akkor lát és hall téged, s oda fog menni hozzád, ha testi közelséget igényel. Addig szóban kifejezheted az együttérzésedet, és megadhatod neki a szabadságot, hogy egy jót sírhasson. Vagy odamehetsz hozzá, és átkarolhatod, de hagyd, hogy ő jelezze, hogy akarja-e, hogy felvedd! Meglehet, hogy - számodra meglepő módon - azt választja, hogy inkább a földön marad, amíg sír. Ha elkezded kimutatni, hogy elfogadod a sírását, akkor azzal segíted őt a

194

A bölcs baba

fájdalmas érzései és a feszültsége kieresztésében, s nem kell azokat - elfojtva - magában tartania. Miközben egyre mélyebb és odafigyelőbb kapcsolatot fejlesztesz ki vele, aközben ő „pótolja" majd az elmaradt sírásait. Esetleg úgy, hogy ürügyet talál a sírásra vagy a dühöngésre (ahogy azt a korábbi részben említettem). Ez segíti őt abban, hogy kieressze a benne felgyülemlett frusztrációit, és így javulást fogsz látni a viselkedésében: kevesebb gonoszkodást, rombolást és erőszakot tapasztalsz nála. Ha több hét is eltelt azóta, hogy el kezdted elfogadni a sírását, ám ő ennek ellenére továbbra is agresszívan viselkedik, akkor lehet, hogy kicsit határozottabban kell fellépned. Amikor megpróbál valakit bántani, akkor vidd be egy olyan szobába, ahol kevés a figyelmét elterelő tényező, tartsd őt erősen, de szeretettel a karjaidban, és mondd meg neki, hogy nem engedheted meg, hogy így viselkedjen. Ha ekkor szeretetteljes, mély figyelmet biztosítasz neki, és bátorítod őt a sírásra, akkor valószínűleg hamar bele is kezd. Minél erősebben érzi, hogy szeretetet és biztonságot kap, annál könnyebb lesz számára egészséges módon kiengedni az érzelmeit. Ne lepődj meg, ha sírás helyett ki akar szabadulni a karjaidból, vagy olyan dolgot kér, amire valójában nincs szüksége. Ez eleinte tipikus reakció, de valószínűleg hamar elfogadja, hogy a karodban tartod, és - az ölelésed biztonságában - el fog kezdeni hangosan zokogni. Egy baráti család egy hétig nálunk vendégeskedett. A legkisebb kisfiúk kétéves volt, akit az anya „vigasztalásként" gyakran megszoptatott, és a gyerek nem is sírt túl sokat. A kisfiú azonban sokszor megharapta a testvéreit és az én gyerekeimet is, minden látható ok nélkül. Egy nap, miután a kicsi ismét megharapott egy gyereket, az anyja a segítségemet kérte. Az ő engedélyével bevittem a kisfiút egy csöndes szobába, ott az ölembe vettem, és elmagyaráztam neki, hogy meg kell védenem a többi gyereket, és hogy egy ideig mi most itt fogunk ülni. Sírva fakadt, és majdnem egy órán keresztül intenzíven sírt. Utána egy nagyot aludt. Amikor felébredt, jókedvű volt és teljesen békés. Nálunk tartózkodásuk hátralévő részében senkit sem harapott meg. Az anyja megdöbbent, hogy a fia szoptatás nélkül el tudott aludni, illetve, hogy a következő napokban mennyire szelíd volt. Egészen addig azt gondolta, hogy a gyermeke csak lobbanékony, agresszív természetű. Örömmel konstatálta, hogy kisfia viselkedése valójában a benne fölhalmozódott stressznek volt köszönhető.


195

Az erőszakossá váló kisgyerekek feltehetőleg azért viselkednek így, mert a szüleik el szokták őket fenekelni, vagy, mert más gyerekek verik őket. Ám erőszakos viselkedés e nélkül is megjelenhet. Például az előző példában szereplő kisfiút sohasem ütötték meg vagy fenekelték el. Fájdalmas, elfojtott érzelmei csupán a félelmének, a frusztráltságának és a szomorúságának a felhalmozódásából származtak. A kisgyerekek annyira sérülékenyek, hogy még a legjobb szülői bánásmód mellett is éri őket érzelmi fájdalom és stressz, és szükségük van arra, hogy - azok levezetéséhez - rendszeresen és alaposan kisírhassák magukat. Az eljárás, hogy egy erőszakos kisgyereket „ráveszünk" a sírásra, miközben a karunkban tartjuk őt - még ha ez ellen eleinte tiltakozik is -, ellenkezni látszik e könyv egyik fő üzenetével. Nevezetesen azzal, hogy bízzunk abban, hogy a gyermekünk tudja, mire van szüksége. A kisgyerekekben azonban sohasem alakulna ki ilyen jellegű, agresszív viselkedés, ha a természetes, spontán síráshajlamukat nem fojtották volna el! Ha az anya tudott volna a sírás fontosságáról, akkor eredményesebben tudta volna megfejteni fia jelzéseit, még csecsemőkorában. Az esetben a megnyugtatásképpen alkalmazott, gyakori szoptatás helyett megengedte volna kisfiának, hogy - az ő szerető jelenlétében - kisírhassa magát. Arra is fontos emlékeznünk, hogy azok a babák, akiknek nem engedték meg, hogy eleget sírjanak, bizonyos mértékig elveszítik a kapcsolatukat azzal a tudással, hogy mire is van valójában szükségük. Így meglehet, nem tudják, hogy amikor verekednek vagy harapnak, akkor valójában igazában sírhatnékjuk van. Ám többnyire szívesen fogadják a lehetőséget, és felszabadultan sírnak, ha ebben őket valaki meg nem fékezi. Ha a kisgyereked agresszívan viselkedik, és vissza kell őt fognod, hogy a többi gyereket megvédd, illetve, hogy segíts neki elkezdeni sírni, fontos, hogy ezt ne a büntetés vagy a harag szellemében tedd! Ha a viselkedése nagyon földühít, akkor várj egy kicsit, amíg összeszeded magad, és visszanyered az önuralmadat! Csak ezt követően foglalkozz vele az elmondottak szerint, különben a dühöd miatt azt érezné, hogy nincs biztonságban, és nem szeretik őt, s úgy semmit sem lehet elérni! Ha nincs elég időd, vagy valami miatt akkor éppen nem tudod biztosítani számára a szükséges figyelmet ahhoz, hogy kiengedje a fájdalmas érzelmeit, akkor derítsd jobb kedvre valamilyen játszadozással vagy a helyszín megváltoztatásával! Természetesen minden romboló viselkedést meg kell fékezni, de ez történhet oly módon is, hogy valamivel eltereled a gyermeked figyelmét arról a helyzetről, ami kiváltotta belőle az erőszakos viselkedést. Később, ami-

196

A bölcs baba

kor már elegendő időd és figyelmed jut rá, érdemes bátorítanod arra, hogy kieressze az elfojtott érzelmeit. Azok a gyerekek, akik születésüktől kezdve kiengedték magukból a fájdalmas érzelmeiket, kedvesek, szeretetteljesek és együttműködők. Nem ütnek vagy harapnak meg más gyerekeket, és az állatokkal is szelíden bánnak. Az agresszió nem veleszületett emberi vonás, hanem tanult viselkedésforma, a felgyülemlett stressz következménye. Ezeknek a gyerekeknek - megfelelő és szeretetteljes beavatkozással - segíteni lehet, és általában nem tart túl sokáig, hogy a veleszületett, kedves természetük a felszínre kerüljön.

Hogyan tudok segíteni a gyermekemnek, hogy megtanuljon osztozni? A kisbabák nem tudják beleképzelni magukat valaki más helyzetébe, és nem tudják megérteni egy másik ember nézőpontját. Tetteiket kizárólag a saját szükségletük és akaratuk irányítja. Ha egy kisgyerek meglát egy érdekesnek tűnő játékot, el fogja azt venni a másik gyerektől, éppen úgy, mintha a polcról venné le. Számára semmi különbség sincs a gyerek keze és a polc között. Ha pedig valaki más akar elvenni tőle egy játékot, akkor erősen kapaszkodni fog abba. A kutatások azt mutatják, hogy a leggyakoribb interakció (kapcsolatteremtés) az egyévesek között - gyerekcsoport esetén - a játékokon való veszekedés, A kutatók szerint ezt nem kell agressziónak tekinteni, csupán játékbirtoklási vágynak.20 Ez a normális, énközpontú viselkedés azt jelzi, hogy a babák nem fogják még fel az osztozás koncepcióját, és ezen semmilyen mennyiségű prédikálás sem tud változtatni. Amikor a kisgyerekek összevesznek egy játékon, a szülők gyakran nem tudják eldönteni, hogy helyes-e közbeavatkozni. Ha két kisgyerek gyakran játszik együtt, és egyikük rendszeresen felülkerekedik a másikon, akkor hasznossá válhat a szülők közbeavatkozása. Ez a szituáció gyakran előfordul olyan testvérek esetében, akik korban közel állnak egymáshoz. Nem tesz jót a fiatalabbik számára, ha folyton elveszik a játékait, mert ez azt okozhatja, hogy idővel lemond jogainak védelméről. Olyan képet fog kialakítani magáról, mint aki gyenge, védtelen és erőtlen; ezt a hozzáállását pedig nehéz lesz később megváltoztatni. Szüksége van tehát valakire, aki megvédi a jogait. Megoldás lehet, ha - lehetőség esetén - kevesebb időt tölt az idősebb testvérével, és többet korabeli vagy nála fiatalabb gyerekekkel. Az idősebb testvér számára is jótékony hatású, ha vele egykorú vagy nála idősebb gyerekekkel játszik. Ily


197

módon lehetőségük nyílik másfajta interakciót megtapasztalni, amitől az önmagukról és a világról alkotott képük reálisabb lesz. A testvérek közti rivalizálásnak kisebb az esélye, ha a gyerekek között legalább 3 év korkülönbség van. A nyugati, ipari társadalmakban a birtoklás gondolata mindent áthat, és - tudattalanul - ezt tanítjuk meg a gyermekeinknek, valahányszor ajándékot adunk nekik, és egyértelművé tesszük, hogy ez immár az övék. Így aztán megtanulják értékelni a tulajdonukat, s ezek után nem kéne meglepődnünk, hogy adott esetben szorosan belekapaszkodnak a játékukba. Ha erőlteted, hogy a kisgyermeked megossza a játékait, akkor attól csak még „birtoklóbbá" és ellenállóbbá válhat, A leghasznosabb, amit tehetsz, hogy tiszteletben tartod a birtoklási vágyát, de elmagyarázod neki, hogy a másik gyerek ettől hogyan érzi magát. A veszekedések elkerülésére egyes szülők tartanak a háznál egy készlet speciális, „megosztható" játékot, és azt veszik elő, ha gyerekek jönnek vendégségbe. Egy másik megoldás - amikor a gyermeked már elég idős hozzá hogy előre megbeszéled vele, hogy melyek azok a játékok, amiket hajlandó lesz megosztani a hozzá játszani érkező barátjával. Általában nincs szükség azonnali beavatkozásra, ha a kisgyerekek egy játékon összevesznek. Ám, ha a veszekedés nagyon sokáig elhúzódik; ha fizikailag bántják egymást; vagy ha segítséget kérnek, akkor szerepelj közvetítőként. Mindkét gyereknek tükrözd a másik gyerek érzelmeit, és engedd meg nekik, hogy - sírással - kiengedjék magukból a dühüket és a csalódottságukat! Ez segíteni fog nekik jobban megérteni egymás érzéseit. Íme egy példa: Sammynek volt egy kis játékzebrája. Betty kikapta a kezéből. Sammy elkezdett sírni, és odament a mamájához. A mamája átölelte és így szólt; „Ugye szomorú vagy és dühös, amikor Betty elvesz tőled egy játékot?" Sammy ránézett a Betty kezében lévő zebrára, és tovább sírt. A mamája így folytatta: „Betty is játszani akar vele. Mindketten a zebrát akarjátok." Majd ezt mondta Bettynek; „Sammy azért sír, mert elvetted tőle a zebrát. Ő is szeretne vele játszani." Betty ránézett Sammyre, és még erősebben megmarkolta a zebrát, majd így szólt: „Betty akar zeba." Az anya így válaszolt: „Igen, a zebrával akarsz játszani. Mindketten azzal akartok játszani. Szólsz majd Sammynek, ha már eleget játszottál a zebrával?" Egy idő után Betty meglátott egy másik játékot, és elpottyantotta a zebrát. Sammy odament és felvette.

198

A bölcs baba

Ebben a példában az anya nem oldotta meg a problémát a gyerekek helyett, és nem kezdett el prédikálni az osztozás értékéről. Ehelyett a „kommentátor" szerepét játszotta azzal, hogy megfogalmazta mindkét gyerek számára a másik gyerek érzéseit. Bár ez a hozzáállás - azonnal - látszólag nem old meg semmit, ám ha rendszeresen alkalmazod, a gyermeked elkezdi kialakítani a saját stratégiáit ahhoz, hogy miként kezeljen más gyerekeket. Ráadásul korán elkezd empátiát tanulni, mert az a kisgyerek, aki megtapasztalta, hogy milyen érzés, ha elveszik a játékát, egy idő után elkezdi megérteni, hogy hogyan érzi magát hasonló szituációban a másik gyerek. Az osztozásról tanulva a fiam számos stádiumon ment végig. Hetente többször játszott egy másik kisgyerekkel, s mi, felnőttek, minden egyes vitánál csupán közvetítőként szerepeltünk, visszatükrözve mindkét gyerek érzelmeit és szükségleteit. Továbbá igyekeztünk jó példát mutatni az udvarias és osztozó viselkedésre. A két kisfiú egy- és kétéves kora között különböző stratégiát használt. Először egyszerűen csak erősen belekapaszkodtak a szóban forgó játékba, és elfordultak egymástól. Aztán elkezdtek nemet mondani egymásnak. Egy idő után megtanulták, hogy játékokat ajánljanak fel egymásnak, cserére szóló kísérletként. Végül: elkezdték szavakkal elkérni egymástól a játékokat, ahelyett, hogy azokat kitépték volna egymás kezéből. Mire ezek a fiúk két és fél évesek lettek, a veszekedéseik száma látványosan csökkent. Elkezdtek maguktól megosztani játékokat, egy-egy játékkal felváltva játszani, és még olyanokat is mondtak egymásnak, hogy „kérem" és „köszönöm"! Kétlem, hogy ez az érett személyközi viselkedés ilyen korán kialakult volna náluk, ha valaki kívülről mindig rájuk erőltetett volna egy megoldást. Mivel senki sem avatkozott bele a konfliktusaikba, és szabadon kiereszthették a dühüket, képessé váltak felfogni önmaguk és a másik gyerek érzéseit. Ennek eredményeként korán megtanulták elfogadni egy másik személy nézőpontját, valamint az osztozás fogalmát. Ilyen támogatás mellett bízhatunk abban, hogy a kisbabáinkból automatikusan odafigyelő és önzetlen emberkék válnak. Sokkoló és zavarba ejtő lehet azt látni, hogy az imádott kisgyereked kitépi a játékokat mások kezéből, vagy hogy nem hajlandó osztozni valamin, ám az ilyen viselkedés nem azt jelzi, hogy te valamit rosszul csináltál volna! Ha mélyen felzaklat, akkor érdemes lehet megvizsgálni a saját gyerekkorod azon emlékeit, amelyek a kortársakkal való kapcsolatokra vonatkoznak. Talán bűntudat él benned, mert rosszul bántál a saját testvéreiddel; vagy dühös vagy rájuk - vagy más gyerekekre -, mert ők zsarnokoskodtak fölötted, Az ilyen jellegű érzelmeid megakadályozhatják, hogy objektív közvetítő tudj maradni a kisgyereked más gyerekekkel való konfliktusaiban. Hasznodra válhat,


199

ha beszélsz egy másik felnőttnek a gyerekkori emlékeidről, és ha kiengeded magadból a bűntudatot, illetve haragot. A kisbabák nem születnek azzal a képességgel, hogy tudják, hogyan érzik magukat mások. Az önzetlenség és az osztozás koncepciója természetes módon fejlődik ki bennük, a más gyerekekkel folytatott interakcióik eredményeként. Ha együttérzést mutatsz, és objektív közvetítő tudsz lenni olyankor, amikor a kisgyereked más gyerekkel veszekszik, akkor - idővel - meg fogja tanulni az interakció érettebb formáit. Hosszú távon sokkal hatékonyabb ez a hozzáállás, mint a „prédikálás", a felnőttek által megoldott gyerekviták, vagy bármilyen beavatkozással kiváltott kimenetel vagy büntetés. A türelmed és a tapintatos közreműködésed jutalma olyan gyerek lesz, aki kedves, és másokra odafigyel.

Mi a bilire szoktatás legjobb módja? Kétéves koráig a legtöbb kisgyerek még nem áll készen a bilire szoktatásra. Ezért, ha megvárod a dologgal a második születésnapját, elképzelhető, hogy az egész szoktatási folyamat csupán pár hétig fog tartani. Én gyerekközpontú, fokozatos hozzászoktatást javasolok, ami figyelembe veszi a gyermek arra utaló jelzéseit, hogy készen áll-e már a feladatra.21 Csak bizonyos testi, kognitív és érzelmi feltételek megléte esetén mondhatjuk, hogy a kisgyerek készen áll a bilire szoktatásra. A gyermekednek tudnia kell kontrollálni a vizeléshez és a székeléshez szükséges izmokat; és a húgyhólyagjának el kell érnie egy bizonyos méretet ahhoz, hogy ne érezze a vizelés szükségletét néhány óránál gyakrabban. Jelentősen könnyebb lesz a rászoktatás, ha a gyerek képes már utánozni; megért valamennyit a nyelvből; és tud szabályokat követni. Van egy fontos érzelmi feltétel is: akarnia kell annak a nagy felelősségnek a felvállalását, hogy tudatában legyen a testének olyan módon, ahogy az a szobatisztasághoz szükséges. A kisgyerekek olykor épp más készség tökélesítésével vannak elfoglalva, vagy a figyelmüket leköti valamilyen stressz. Tehát előfordulhat, hogy érzelmileg még nem állnak készen a bilire szoktatásra, holott testileg és mentálisan már elég érettek ahhoz. A következő jelek utalhatnak arra, hogy megérett az idő a szoktatásra: a gyermeked beszél a pisilésről és a kakilásról; kényelmetlenség jelét adja a nedves vagy kakis pelenka kapcsán; utánozza a szülő vagy a testvére vécézését; babázás közben pisilős és kakilós jelenetet játszik. A szobatisztaságra neveléshez a legjobb, ha veszel egy bilit, megmutatod

200

A bölcs baba

a kisgyerekednek, hogy az mire való, majd hagyod, hogy ő kezdeményezzen. Sokat segít, ha megengeded neki, hogy vécézés közben megfigyelhessen téged vagy az idősebb testvéreit, hiszen a kisgyerekek remek imitátorok. Ezenkívül adhatsz neki olyan játék babát, amelyiknek van bugyija, és tud pisilni, s játszhattok együtt „bilis játékot" ezzel a játék babával. Azok a gyerekek, akik készen állnak a szobatisztaságra, valószínűleg odalesznek az ilyen pisilős játék babáért. Ekkor a gyermeked valószínűleg már elkezd kísérletezni azzal, hogy a bilire üljön. De ha még nem is adta semmilyen bili iránti érdeklődés jelét, mutass neki bugyit/alsónadrágot, és kérdezd meg, hogy van-e kedve azt felvenni! Magyarázd el, hogy a bugyinak/alsónadrágnak tisztának és száraznak kell maradnia, tehát azt időnként le kell húznia, és a bilibe kell pisilnie és kakilnia. Egyes gyerekeknek jobban eszükbe jut, hogy szükség esetén a bilit kell használni, ha deréktól lefelé pucérak. Ezért vannak olyan szülők, akik megvárják a meleg időt, és a bilire szoktatást kint, a kertben kezdik el, a kisgyerekre csak egy trikót adva. Így takarítani is kevesebbet kell. Miután a kisgyereked megértette, hogy mit von maga után, ha bugyit/alsónadrágot vesz fel, akkor hagyhatod, hogy reggelente ő döntse el, hogy aznap bugyit/alsónadrágot vagy pelenkát kapjon. Ne erőltesd, hogy pelenka nélkül legyen, mert akadhatnak olyan napok, amikor kevésbé biztos magában; vagy máson jár az esze, és jobb szeretne pelenkát viselni. Javasolhatod, hogy bugyit/alsónadrágot viseljen, de hagyd, hogy a végső döntés az övé legyen! Ne siettesd a folyamatot! Amikor a kisgyereked úgy dönt, hogy aznap bugyit/alsónadrágot vesz fel, s nem pelenkát kér, hagyd, hogy az üggyel kapcsolatban továbbra is az ő kezében maradjon az irányítás! Tehát nincs szükség arra, hogy odavidd a bilihez, vagy hogy egyfolytában kérdezgesd, nem kell-e a bilire ülnie. Sokkal gyorsabb lesz a folyamat, ha nem emlékezteted, mert az esetben hamar ráébred, hogy a saját leleményességére kell támaszkodnia ahhoz, hogy emlékezzen. Azzal segítheted, hogy teljes felelősséget tudjon vállalni önmagáért a bilire szokásban, hogy könnyen levehető ruhákba öltözteted azokon a napokon, amikor úgy dönt, hogy bugyit/alsónadrágot fog viselni. Az is segíthet, ha a bugyi/alsónadrág mérete kezdetben a szükségesnél egy-két számmal nagyobb, hogy könnyű legyen le- és felhúzni. A vázolt hozzáállásnak számos előnye van. Először is: ha a kisgyerek maga döntheti el, hogy akar-e aznap pelenkát, akkor sokkal kisebb eséllyel fordul elő „baleset", ami könnyebbség a szülőknek. Másodszor: e hozzáállás esetén valószínűleg semmiféle, a szobatisztasággal kapcsolatos probléma sem alakul ki, hiszen a kisgyerek lehetőséget kap arra, hogy önmagáért ő feleljen.


201 Ellenállási problémák olyankor szoktak előfordulni, amikor a szülők ráerőltetik a kisgyereket a bilire, vagy „megvesztegetik", hogy ráüljön, még mielőtt készen állna a dologra. A harmadik előnye ennek a hozzáállásnak, hogy a gyerek így megtarthatja az erő és az önállóság érzését, s emberi méltóságát. Bár a jutalmazás (és néha a büntetés) is szobatiszta gyereket eredményezhet, én azonban ezek egyikét sem javaslom. A jutalmazásra épülő szobatisztaságra nevelő módszerek sokáig népszerűek voltak, amit - a gyors és egyszerűen elérhető eredmény reményében - sok szülő alkalmazott. A kutatók azonban azt találták, hogy az e módszert használó szülők sokat kínlódtak aztán a kisgyereküknél jelentkező dührohamokkal. 22 Ez arra utal, hogy a kisgyerek frusztrált, s hogy megtagadtak tőle egy fontos lehetőséget arra, hogy önmagával kapcsolatban ő irányítson valamit. Az ilyen módszerek ugyan humánusnak tűnnek, hiszen jutalmazást használnak, viszont hátrányuk, hogy nem engedik meg a gyereknek, hogy kezdeményező és önálló legyen. Amikor a szülők arra utasítják a kisgyereket, hogy üljön rá a bilire, majd megjutalmazzák a szófogadásáért, akkor mindezzel azt kommunikálják felé, hogy nem bíznak az ő tanulni és fejlődni tudásában. A gyerekközpontú és külső jutalmakat nem használó hozzáállással ugyan valószínűleg valamivel lassabban szokik rá gyermeked a bilire, viszont így azt fogja érezni, hogy az az ő, saját teljesítménye. A gyerekközpontú hozzáálláshoz türelem és bizalom kell. Megtörténhet, hogy elkezdesz aggódni, hogy a gyermeked talán majd sohasem akar pelenka helyett bugyit/alsónadrágot hordani. Ám minden kisgyerek vágyik arra, hogy úgy tehesse a dolgokat, ahogy a felnőttek. Amikor készen állnak a bilire ülésre, akkor meg fogják ezt tenni, bár előfordulhat, hogy ennek az időpontja közelebb lesz a harmadik életévhez, mint a másodikhoz. Bízz a gyermekedben, és engedd, hogy a saját módján és a saját ütemében nőjön fel! Minél kevésbé erőlteted, annál hamarabb fogja megtenni, és annál jobban fogja érezni magát ezzel kapcsolatban. Ha a kisgyereknek megvan az a biztonságtudata, hogy bármikor visszatérhet a gondtalan babakorszakba - a pelenkához -, akkor abból bátorságot merít a számára új dolog kipróbálásához. Ne aggódj az időnkénti visszaesések miatt - amelyek meglehetősen gyakoriak! Ne lepődj meg, ha a kisgyereked heteken keresztül bugyit/alsónadrágot hord, és sikeresen használja a bilit, majd egy nap hirtelen újra pelenkát akar felvenni. Ez utalhat stresszre, de nem jelenti, hogy minden elveszett. Ha eleget teszel a kérésének, nemsokára újra a bugyit/alsónadrágot fogja választani. Egyes kisgyerekek előbb tudják kontrollálni a beleiket mint a húgyhólyagjukat. Másokra ennek éppen az ellenkezője az igaz. A fiúknak

202

A bölcs baba

általában hosszabb időre van szükségük a teljes szobatisztaság eléréséhez, mint a lányoknak. A következő példa azt mutatja be, hogy miként vette át a kisfiam az irányítást az éjszakai vécézést illetően: 2 éves és 11 hónapos korában a kisfiam napközben alsónadrágot hordott, éjszakára azonban még mindig pelenkát kért. Egyik este megkérdezte, hogy rajta maradhat-e az alsónadrág éjszakára. Azt mondtam, persze. Azon az éjszakán bepisilt, de a következő este újra meg akart próbálkozni az alsónadrággal. Éjszaka felébredt, és szólt, hogy vécére kell mennie. Többet nem került sor „balesetekre", és lefekvéskor továbbra is alsónadrágot kért. Egy héttel később este kijelentette, hogy éjszakára pelenkát kér. Nem értettem, miért, de eleget tettem a kérésének. Azon az éjszakán belázasodott, és másnap is - majdnem egész nap - lázas volt. Az azt követő estén jobban érezte magát, és éjszakára ismét alsónadrágot kért. Stresszes időszakokban számíthatsz visszaesésekre. Például betegség, utazás, költözködés, új testvér születése idején vagy a szülők válása esetén. Épp ezért bölcs döntés elhalasztani a bilire szoktatást olyankor, amikor valami nagy változás áll a küszöbön. Ha a gyermeked visszafejlődést mutat a szobatisztaság terén, pedig egy ideje már nem volt ezzel gond, akkor keresd meg a stressz forrását, és igyekezd azt minimalizálni! Ez esetben adj a gyerekedre pelenkát, és ne erőltesd a bugyit/alsónadrágot és a bili használatát! Inkább segíts neki kiengedni magából a stresszt, oly módon, ahogy azt a könyvben már többször ismertettem! A gyermeked - amint nagyobb biztonságban érzi magát, és megnyugszik - önmagától újra el fogja kezdeni a bili használatát. A fejlődés során jelentkező félelmek néha kihathatnak a szobatisztaságra szoktatásra. Két és fél éves koruk után a gyerekek tudatára ébrednek a halálnak és a sérülékenységüknek. Ez okozhat félelmet a székeléskor, mert az a saját testük termékének elvesztését jelképezi, főleg, hogy ha figyelik, amint a WC lehúzásakor a kaki eltűnik. Ebben a korban néhány érzékenyebb kisgyerek elkezdi visszatartani a székletét, ami székrekedéshez vezet. Amíg a gyermeked nem jut túl ezen a félelmén, legjobb, ha nem a szeme láttára húzod le a vécét. Néha a székrekedést olyan, egyszeri esemény váltja ki, mint például: a WC eldugulása, amiből emiatt kifolyik a víz; egy dühös megjegyzés a bébiszittertől; vagy egy fájdalmas bélmozgás. Ha már sikerült kideríteni, hogy a székreke-


203 dést nem valami egészségügyi probléma okozza, akkor feltételezheted, hogy az ok a félelem (és nem a makacsság). Ne erőltesd, hogy a gyereked használja a bilit! Inkább játékterápiával segíts neki túljutni a félelmén! Adj neki kis barna gyurmát (ami a székletet jelképezi), játék babát és egy kis bilit, s biztasd, hogy játsszon ezekkel, miközben te megfigyeled őt! Te is beszállhatsz a játékba oly módon, hogy úgy teszel, mintha a játék baba félne a bilitől. Ha meg tudod nevettetni a gyermekedet, az segíteni fog neki szélnek ereszteni az aggodalmát és a feszültségét. A gyerekek sok félelmüktől meg tudnak szabadulni nevetéssel és - megfelelő tárgyakat tartalmazó - szimbolikus játékkal. Nem kell nagy ügyet csinálni a szobatisztaságra szoktatásból! Érzékeny gyerek esetében a túl sok dicséret vagy erőltetés visszafelé sülhet el, és félénkséget, ellenállást, valamint székrekedést okozhat. A legjobb a nyugodt, laza, ítéletmentes és tárgyilagos hozzáállás. Semmi szükség hosszú ideig foglalkozni az e téren történt sikerekkel vagy kudarcokkal. A bili használatának elsajátítása a kisbabák felnőtté válásának csak egyik - és egyáltalán nem a legfontosabb - lépése.

Hagyjam-e, hogy a kisgyerekem nemileg ingerelje magát? Egyes kisbabák az első életévük vége felé felfedezik a nemi szervüket, és - amikor nincs rajtuk pelenka - elkezdenek vele játszani. Ez az öningerlés gyakoribbá válhat a második életévben.23 A kisbabák azért teszik ezt, mert a nemi szerv a test igen érzékeny része, s a nemi ingerlés bármilyen korban örömet okoz. Egyes kisgyerekek valamilyen tárgyat, például labdát vagy plüssállatot szorítanak a nemi szervükhöz. A pszichológusok az öningerlésnek két szakaszát figyelték meg.24 Az első szakaszt - ami két és fél-hároméves korig tart - a felfedező nemi játék jellemzi. Amikor nincs rajtuk pelenka, a kisbabák néha játszanak a nemi szervükkel. Ez az öningerlés a számukra örömtelinek tűnik, de nem nevezhető szándékosnak. A második szakaszt, ami két és fél vagy hároméves kor körül kezdődik, a ritmikusabb és határozottabb öningerlés jellemzi, ami nagyobb izgalommal jár, mint a korábbi szakasz nemi játéka. A nemi szervvel való játék és az esetenkénti maszturbáció normális és egészséges fejlődést jelez. Egy érdekes kutatás azt mutatta ki, hogy a nemi szervvel való játék gyakoribb olyankor, amikor jó az anya-gyerek kapcsolat. Az olyan esetekben, ahol a kapcsolat problémás, vagy nem is létezik (például az intézeti csecsemőknél), a nemi szervvel való játék ritkább. A normális sze-

204

A bölcs baba

xuális fejlődéshez - ami az első életévben a nemi játékkal kezdődik - szükséges egy szerető anyafigurával kialakított, jó kapcsolat. 25 A túl gyakori maszturbáció azonban szexuális bántalmazást jelezhet. Ha egy gyereket elfogadhatatlan módon simogattak, akkor hajlamos lesz reprodukálni az ingerlést, azon igyekezetében, hogy megértse és leküzdje azt a zavarodottságot és feszültséget, ami benne a visszaélés következtében keletkezett. Ha a kisgyereked nagyon sokat maszturbál, javaslom, nézz utána, hogy nem történhetett-e szexuális visszaélés! Nem minden gyerekkel történt szexuális visszaélés, aki sokszor ingerli önmagát. Ha kizártad a szexuális bántalmazás lehetőségét, akkor tekinthetsz erre a jelenségre úgy, mint a gyermekednek a stresszel való megbirkózáshoz használt módszerére. Hasonlóan ahhoz, ahogy más gyerekek e célból az ujjukat szopják. A jelenséget én valójában nem tekintem nagyobb problémának, mint az ujjszopást. Lehet, hogy a kisgyereked olyankor alakította ki az öningerlés szokását, amikor éppen stresszes vagy nyugtalan volt, de nem érezte magát eléggé biztonságban ahhoz, hogy egy jót sírjon. Ebben az esetben a gyakori maszturbáció kontrollmintává - önnyugtató viselkedéssé - válik, ami segít elnyomnia az érzelmeit. Ha a kisgyereked gyakran ingerli magát, káros erre a viselkedésére megjegyzéseket tenni, éppúgy, ahogy káros megjegyzéseket tenni az ujjszopásra is. Inkább igyekezz csökkenteni az életében a stressz és a szorongás lehetséges okait, és segíts neki, hogy - sírással és dühöngéssel - megszabadulhasson a benne felhalmozódott érzelmektől! (Ahogy azt a 2. fejezetben bemutattam.) Akár más problémákra utal a gyermeked maszturbációja, akár nem, a dorgálás és a büntetés sohasem hasznos. Azok a kisgyerekek, akiket megbüntetnek a nemi szervük megérintéséért, olyan felnőttekké válhatnak, akik mániákusan vágynak a szexre, vagy akik - épp ellenkezőleg - minden érzést kikapcsolnak magukban, és a szexuális tartalmú gondolataikat elfojtják. 26 A legártalmasabb a kemény büntetés. A szexuális perverziók gyakran olyan gyötrelmes élményekből származnak, amik az élet korai szakaszában történtek, olyankor, amikor a saját test - ártatlan - felfedezése elkezdődött. Egy lehetséges következménye például annak, ha valakit a maszturbáció miatt elfenekelnek, hogy a fejében a szexuális öröm és a fájdalom - szadomazochista módon - öszszekapcsolódik. Ez azért van, mert bármi, ami egy fájdalmas élmény közben történik, hajlamos újra felidéződni, amikor az élmény megismétlődik. (Feltéve, hogy az eredeti, fájdalmas élmény idején az illető nem tudta kiengedni magából az érzelmeit.) Tudd azonban, hogy a szexuális perverziókat szexuális bántalmazás is okozhatja!


205

Lehet, hogy zavarba ejtőnek érzed hagyni a gyermekednek, hogy megérintse a nemi szervét. Talán azt hitették el veled, hogy a maszturbáció rossz dolog, és elterelték a figyelmedet, leszidtak vagy megbüntettek, ha megérintetted a testedet. Hasznodra válhat, ha feltárod a gyermekkori élményeidet, hogy egy elfogadóbb hozzáállást alakíthass ki a saját gyermekeiddel, mint amilyen a szüleidé volt veled kapcsolatban,

Hogyan tudom megakadályozni, hogy bántsam a gyermekemet, amikor dühös vagyok rá? Vannak olyan szülök, akik időnként nem tudják kontrollálni magukat, és dühükben megütik a kisbabájukat. Egyesek súlyosan bántalmazzák a gyermeküket. A felmérések azt mutatják, hogy azon szülők többségét, akik súlyosan bántalmazzák a gyermeküket, a gyerekkorukban - fizikai vagy szexuális - bántalmazás érte.27 A legtöbb ilyen szülő szégyent és bűntudatot érez, amikor ráeszmél, hogy fájdalmat okozott a gyermekének, ám nem tudja, hogy miként szakítsa meg a bántalmazás ördögi körét. A bántalmazó szülők vágynak arra a szeretetre, amit sohasem kaptak meg, ám más felnőttektől nem képesek azt kérni. Mivel másoktól elidegenítve érzik magukat, ezért szeretetért és vigasztalásért a saját kisbabájukhoz fordulnak. Gyermeküket a saját szükségleteik kielégítésének forrásaként látják, ezért nehezükre esik megérteni és kielégíteni a gyermekük szükségleteit. Ráadásul - ugyanúgy, ahogy gyerekkorukban velük is tették - felfogóképességet és szófogadást várnak el az olyan életkorú kisbabájuktól, amilyen korban azt még irreális elvárni. Amikor pedig a kicsijük - óhatatlanul - nem tud megfelelni ennek az elvárásnak, akkor visszautasítva és szeretet nélkül hagyottnak érzik magukat. Mivel ők maguk is tekintélyelvű és büntető közegben nőttek fel, ezért az azonnali reakciójuk, hogy odacsapjanak, és a kisbabájuknak testi fájdalmat okozzanak. Az ilyen kisbabákból nagyobb valószínűséggel válik bántalmazó szülő, és a tragikus körforgás így ismétli magát, generációról generációra. Nem meglepő, hogy a gyerekbántalmazás gyakori jelenség az olyan kultúrákban, ahol elnézik a büntetés használatát, és elvárják a tekintélynek való engedelmeskedést. Amint a szülők elfogadják az efféle normákat, a büntetés súlyossága már csak fokozati kérdéssé válik. Egyes testi fenyítések következménye az, hogy a csecsemőt kórházba kell szállítani. Más testi fenyítéseknek nem ennyire súlyos a kimenetele, ám minden pofozás, ütés, fenekelés, megrázás valójában gyermekbántalmazás.

206

A bölcs baba

A kutatók azt találták, hogy 12 hónaposnál fiatalabb kisbabák esetén a gyerekbántalmazást leggyakrabban kiváltó tényező a csillapíthatatlan sírás, a 12 hónaposnál idősebb gyermekeknél a legtöbb gyermekbántalmazás pelenkacsere vagy szobatisztaságra szoktatás kapcsán történik. 28 Egy bántalmazott gyerekekkel foglalkozó felmérés szerint a szülők 80%-a a gyerek intenzív sírását jelölte meg a bántalmazás okaként. 29 Ha a kisbabád sírása haragot vált ki belőled, olvasd el ennek a könyvnek a 2. fejezetét, és végezd el a fejezet végén található gyakorlatokat! Továbbá: keress segítséget a gyerekgondozáshoz, kiváltképp, ha a gyermeked miatt éjjel keveset alszol! Ha a pelenkázás, a bilire szoktatás vagy bármi egyéb számodra konfliktus és harag forrása, akkor - egy másik felnőtt jelenlétében - szánj időt érzelmeid megvizsgálására! Vésd eszedbe: teljesen normális és egészséges egy kisgyerek részéről, hogy határozott, saját akarata van, még ha ez időnként nehézzé is teszi a gondozását! Ne legyél túl szigorú magaddal, ha egyszer vagy kétszer előfordult, hogy dühödben rácsaptál a gyermekedre! Ha megengeded neki, hogy sírjon, s kimutassa a félelmét és a haragját, akkor ki tud gyógyulni ebből az élményből. Lehetőleg kérj tőle bocsánatot, és fejtsd meg, mi volt az, ami miatt elvesztetted az önuralmadat! Igyekezz elkerülni az ilyen szituációkat a jövőben! Ha azonban azt tapasztalod, hogy gyakran bántod - vagy akarod bántani - a gyermekedet, akkor be kell látnod, hogy problémád van. Ám tudd, hogy lehet rajtad segíteni! A legtöbb nagyvárosban létezik gyermekbántalmazási segélyhívó telefonszám, amit bármikor feltárcsázhatsz, nappal is, éjjel is. Nincs semmi szégyellnivaló abban, ha segítséget kérsz olyankor, amikor szükséged van rá. Valószínűleg segít egy támogató csoport vagy terapeuta, hogy kigyógyulhass a téged ért, múltbeli bántalmazásból, és hogy a gyermeked társaságában uralkodni tudj magadon. Megpróbálhatod csökkenteni a stresszt az életedben, valamint egy kis időt a gyermekedtől külön tölteni. Nehezebb szülőként helyt állni olyankor, amikor elárasztanak a munkahelyi, az érzelmi vagy az anyagi problémák. Elégítsd ki a saját szükségleteidet, és vegyél igénybe minden segítséget, amit csak tudsz! És ami a legfontosabb: ne szigetelődj el! Igyekezz olyan támogató embereket találni, akik társaságot és segítséget nyújtanak neked! Ne dőlj be annak a mítosznak, hogy „a gyereknevelés könnyű dolog, amivel egyedül kell megbirkózni"! Legalább annyi törődésre van szükséged neked magadnak, mint a gyermekednek. Azonban még elegendő támasz esetén is minden szülővel előfordul időnként, hogy legszívesebben megütné a gyermekét. Segít, ha ilyenkor megen-


207

geded magadnak, hogy kiereszd a haragodat, ám anélkül, hogy azt a gyermekedre irányítanád. Például: beleüvöltesz egy párnába, vagy felhívsz egy barátot. Íme az én saját, dühvel kapcsolatos élményem: Néha annyira dühös lettem a kisgyerekemre, hogy azt éreztem, legszívesebben megütném, és valóban fájdalmat okoznék neki. Ez legtöbbször akkor történt meg, amikor megpróbáltam megmosni a fogát. Ezt egész egyszerűen nem hagyta, függetlenül attól, hogy mennyire próbáltam élvezetessé tenni a dolgot, ő pedig nem tudta rendesen megmosni magának. Ilyenkor - ahelyett, hogy megütöttem volna - kimentem a fürdőszobából, hogy arcomat egy párnába szorítva dühöngjek és sírjak. Ezt követően mindig több türelmem lett, és nagyon örültem, hogy nem ütöttem meg őt. Egy idő után megtanultam, hogy ha megvárom, amíg ő szól, hogy készen áll rá, akkor végül hagyta, hogy megmossam a fogát. Ha bűntudatot érzel valami olyan esettel kapcsolatban, amikor a múltban fájdalmat okoztál a gyermekednek, tudd, hogy a bűntudat a lelkiismeret-furdalás és a düh önmagadra irányított kombinációja. Ahhoz, hogy túljuss a lelkiismeret-furdaláson, esetleg mélyen meg kell gyászolnod, hogy bántottad a gyermekedet. Ezzel magadat - a korábban bántalmazott gyereket - is meggyászolod, ami segít kigyógyulni saját gyermekkorod fájdalmából. Ami az önmagadra irányított haragot illeti: sohasem előrevivő lehordani önmagadat, mert az csak depresszióhoz és további bűntudathoz vezet. Ehelyett próbáld meg a dühödet a valós célpontjára irányítani! Elképzelhető, hogy ki kell fejezned a haragodat a saját szüleid felé, akik bántottak téged; azon „szakértők" felé, akik a gyerekneveléssel kapcsolatban rossz tanácsot adtak; illetve azon szociális vagy gazdasági körülmények felé, amik akadályoztak abban, hogy olyan szülővé válj, amilyen lenni szeretnél. Ily módon lehetőséged lesz: anélkül látni a saját hibáidat, hogy azok összezúznának; megbocsátani magadnak; továbbá arra, hogy fejleszd a szülői készségeidet; és együtt tanulj és nőj a gyermekeddel. Bár a legtöbb bántalmazó szülő maga is bántalmazott gyerek volt, de biztató tény, hogy nem minden bántalmazott gyerekből válik bántalmazó szülő. Sőt, a többségükből nem lesz az. Ha tehát bántalmazott gyerek voltál, az még nem jelenti automatikusan, hogy te magad is bántani fogod a saját gyermekedet. Rengeteg egyéb tényező is hozzájárul a gyermekbántalmazáshoz, mint például: alkoholizmus, kábítószer-függőség, betegség, nélkülözés, magas családi stressz-szint, a gyermek normális fejlődésével kapcsolatos ismeretek

208

A bölcs baba

hiánya, házastársi bántalmazás, a kiterjedt család vagy támogató csoport hiánya. Sok otyan szülőt ismerek, akiket gyerekkorukban súlyosan bántalmaztak, ám ők sohasem bántották a gyerekeiket. Ezek közt a szülők közt van, aki pszichoterápiára járt, mások támogató barátokkal vették magukat körül. Egy anya elmesélte: ő eldöntötte, hogy sohasem fogja megütni a gyermekét, s ha kell, inkább ráül a kezeire, csak hogy tartani tudja magát az ígéretéhez. Lehetséges megszakítani a bántalmazás ördögi körét!

GYAKORLATOK Vizsgáld meg a gyermekkorodat! 1. Milyen jellegű fegyelmezést kaptál szüleidtől? (Erőszakos tekintélyelvűt, nem erőszakos tekintélyelvűt, engedékenyt vagy demokratikust?) Elvártáke tőled a szófogadást? Hogyan érzel ezzel kapcsolatban? 2. Idézz fel olyan konkrét eseteket, amikor megbüntettek vagy megjutalmaztak gyerekkorodban, és mondd el, hogyan érezted magadat akkor! 3. Voltak-e dühkitöréseid? Hogyan reagáltak ilyenkor a szüleid? (A figyelmed elterelésével, nem figyeltek rád, megbüntettek, a szobádba küldtek, engedtek a követelésednek?) Hogyan érezted magad ettől? Fejezd ki a kisbabáddal kapcsolatos érzelmeidet! 1. Gondolj a gyermekeddel kapcsolatos valamelyik konfliktusodra, és mondd el, hogy érzed magad abban a helyzetben! Mit tennél legszívesebben? (Ez nem feltétlenül ugyanaz, mint amit tenned kellene!) Jelentkeztek-e már ilyen érzéseid korábban is? Emlékeztet-e ez valamire a saját gyerekkorodból? 2. Ismertess egy olyan helyzetet, amiben nem tudod biztosan, hogy ott mik a gyermeked szükségletei vagy a saját valós szükségleteid, és nem tudod, hogy vajon kellene-e valamilyen határt szabnod! Vizsgáld meg az ezzel kapcsolatos érzéseidet! 3. Hogy érzed magad olyankor, amikor kénytelen vagy valamit a gyermeked akarata ellenére megtenni, ő pedig ellenkezik? (Például betenni a kisbabádat az autótok gyerekülésébe.) Nehéz-e számodra határozottnak lenni, amikor pedig arra van szükség? Mi teszi ezt nehézzé számodra?


209

Törődj magaddal! 1. Csatlakozz egy szülőkből álló, támogató csoporthoz, ahol őszintén megoszthatjátok egymással az érzelmeiteket, és megtárgyalhatjátok a gyermekeitekkel való konfliktusaitokat! Ha gyerekkorodban bántalmaztak, csatlakozz egy „gyerekkori bántalmazást túlélők" csoporthoz, tehát olyan emberekhez, akik a saját gyerekeik vonatkozásában igyekeznek megtörni a bántalmazás ördögi körét! 2. Találj módot arra, hogy hetente legalább két órát ön magadra szánj! Amikor valami élvezetes vagy megnyugtató dolgot teszel, például futsz, úszol, megnézel egy filmet, étteremben vacsorázol, vagy elmész egy masszázsra! Ha ilyenkor esetleg magaddal is viszed a kisbabádat, az alkalom akkor is legyen a tiéd! 3. Minden nap végén hallgassátok meg egymást a pároddal, még ha csak 10 percetek is jut erre! Vagy hívj fel egy barátot, és - felváltva - hallgassátok meg egymást!

Szerkesztői megjegyzés: Az a fajta kommunikáció, amelyre e könyv szerzője ebben a fejezetben tanítja és biztatja olvasóit, megtanulható dr. Marshall Rosenberg: A szavak ablakok vagy falak (Erőszakmentes kommunikáció), valamint az így is lehet nevelni és tanítani című könyveiből. Ez a fajta dinamikus kommunikációs módszer a lehetséges konfliktusokat békés párbeszéddé alakítja át, és ez nemcsak a gyerek-szülő kapcsolatot teszi harmonikussá és szeretetteljessé, hanem a párkapcsolatot, a rokoni és munkatársi kapcsolatokat is. (A könyvek beszerezhetők: www.agykontroll.hu webáruháza.)

210

A bölcs baba

7. FEJEZET

KÖTŐDÉS: TEDD LEHETŐVÉ, HOGY A BABÁD BIZTONSÁGBAN ÉREZZE MAGÁT! Mikor kezd el kötődni hozzám a kisbabám, és hogyan fogja kimutatni a ragaszkodását? E könyv első fejezetében már szóltam a kötődésről, arról a folyamatról, ahogy a szülők beleszeretnek a csecsemőjükbe. A 7. fejezet a csecsemő szülei iránt érzett szeretetével foglakozik, amit szintén kötődésnek nevezünk. A szeretettel és érzékenységgel kezelt, egészséges kisbabák erős kötődés jeleit mutatják a szüleikkel - vagy az elsődleges gondozójukkal - kapcsolatban. Ez az első hónapokban nem látszik annyira, mert az újszülötteket többnyire nem zavarja, ha idegenek veszik őket kézbe, és általában nem esnek kétségbe attól, ha a szülők rövid időre valaki más gondjaira bízzák őket. Amint a kisbabák elkezdenek mosolyogni, bármilyen arcra rámosolyognak, függetlenül attól, hogy számukra az ismerős vagy idegen arc.1 Ahogy azonban növekednek, egyre egyértelműbbé válik az elsődleges gondozóhoz való kötődésük. Amikorra a kisbabák megtanulnak mászni, azzal mutatják ki a szülőkhöz való kötődésüket, hogy követik őket, és aktív módon keresik a velük történő kapcsolatba kerülés lehetőségét. Ha a szülők egy helyben maradnak, akkor a kisbabák általában biztonsági bázisként használják őket, ahonnan elindulnak a felfedezéseikre, majd ahova időről időre - a megnyugtató kontaktusért - visszatérnek.2 A kötődés két aspektusa, ami a pszichológusok részéről a legtöbb figyelmet kapta: az idegenektől való félelem és az ellenállás a szülőktől történő elválással szemben. E félelmek hivatalos elnevezése: „idegenfélelem", illetve „szeparációs szorongás (azaz az elválástól való félelem)". Egy anya a következőt mesélte: Az első jelek pontosan hat hónapos korában mutatkoztak. Addig bárki felvehette, és a karjában tarthatta őt. Bárkivel otthagyhattam, és remekül

KÖTŐDÉS: TEDD LEHETŐVÉ, HOGY A BABÁD BIZTONSÁGBAN ÉREZZE MAGÁT! 211

érezte magát, Hat hónapos korában azonban elmentem vele egy tanfolyamra, ahol mások vigyáztak volna rá, de ő csak sírt és sírt. Ezért aztán nem hagytam őt többet mással, ha sírt. A helyzet azonban egyre rosszabb lett. Végül már attól is elkezdett sírni, ha valaki csak hozzáért, holott a karjaimban tartottam. Vagy, ha csak szólt hozzá egy idegen, már attól is sírva fakadt. Végül odáig jutottunk, hogy egy pillanatra sem tudtam otthagyni senkivel. Ha nem voltam a közelében, akkor egyfolytában sírt. A szeparációs szorongás általában 6-8 hónapos életkorban kezdődik, 13-15 hónapos kor körül tetőzik, és 18 hónapos kor után kezd el csökkenni. Gyakran még kétéves kor után is jelen van.3 A pszichológusok régebben azt gondolták, hogy a kisbabák csak egy személyhez kötődnek erősen (általában az anyjukhoz), azonban a felmérések azt mutatják, hogy a több személyhez való kötődés nemcsak hogy lehetséges, de meglehetősen gyakori is. Egy, a csecsemőkori szociális kötődések változását vizsgáló, széles körű kutatás azt az eredményt hozta, hogy az anyától való szeparációt követően nem minden kisbaba lett nyugtalan. Egyes kisbabák erősebb kötődést mutattak az apjukhoz vagy a nagyszüleikhez. A vizsgált kisbabák egyharmada egynél több ember vonatkozásában mutatott szeparációs szorongást, abban az esetben, ha már elérte azt az életkort, amikor szeparációs szorongás egyáltalán megjelenhet. A kisbabák bárkihez tudnak kötődni, aki odafigyel rájuk, függetlenül attól, hogy az illető eteti-e és gondozza-e őket vagy sem.4 A zaire-i Efe Pigmeus kultúrában a csecsemők az idejük több mint 50%-át nem az anyjuk, hanem más felnőttek társaságában töltik, sőt olykor még más, szoptatós nők is megszoptatják őket. Ennek következtében ők több felnőtthöz kötődnek.5 A nyugati kultúrákban, a kétszülős családokban, a csecsemők általában mindkét szülőhöz kötődnek.6 A testvérekhez való kötődés olyankor válik nyilvánvalóvá, amikor a csecsemők valamilyen szokatlan szituációba kerülnek. Ilyen helyzetben kevésbé válnak nyugtalanná, ha egy idősebb testvér is jelen van.7 A vizsgálatok élettani stresszreakcióra utaló, megemelkedett kortizolszintet mutattak ki azoknál a kilenc hónapos babáknál, akiket rövid időre elválasztottak az anyjuktól, és egy rideg gondozóval hagytak. A kortizolszint azonban csak kisebb mértékben emelkedett meg, ha a kisbabákat kedves és figyelmes gondozókkal hagyták.8 Idegenfélelemnek azt nevezzük, ha egy idegen ember kapcsolatot próbál kezdeményezni a kisbabával, s az belőle félelmet vált ki, még akkor is, ha közben ő a mamája ölében ül. A felmérések azt mutatják, hogy az első két

212

A bölcs baba

életévében a legtöbb egészséges kisbaba valamennyire fél az idegenektől. Ez a jelenség az első életév második felében szokott kezdődni - akárcsak a szeparációs szorongás -, de általában rövid ideig tart. A második életév során fokozatosan csökken, és kétéves korra általában teljesen el is múlik. Az idegenektől félő babák a mosolyaikat a számukra ismerős embereknek tartogatják. Ha idegen közelít feléjük, és megpróbál velük kapcsolatba lépni, akkor általában mereven néznek, összeráncolják a homlokukat, elfordulnak, vagy még sírva is fakadnak.9 Számos kultúrában megfigyelték a szeparációs szorongást és az idegenfélelmet is (például a guatemalai, az ugandai, az észak-amerikai hopi indián és a kibucban nevelt, izraeli kisbabáknál is). Ezek a félelmek egyaránt megfigyelhetők az otthon gondozott és a bölcsődében nevelt kicsiknél.10 Nem az összes kisbaba követi a szeparációs szorongás és az idegenfélelem említett mintáját, és a két félelem intenzitása nem mindig azonos. Az egészséges kisbabák többségénél azonban az első két életév során valamikor megjelenik a szeparációs szorongás vagy az idegenfélelem, vagy mindkettő. Fontos tudni erről a fejlődési szakaszról, és úgy viselkedned, hogy leginkább támogasd a kisbabád érzelmi fejlődését. A fejezet következő részeiben ehhez adok tanácsokat.

Miért alakul ki szeparációs szorongás és idegenfélelem a kisbabáknál? A kötődést már rengetegen vizsgálták. Bőséges kutatási anyag bizonyítja, hogy a szeparációs szorongás és az idegenfélelem is normális jelenség az egészséges babáknál, és nem utal devianciára (rendellenességre). Azok a kisbabák, akiket elégtelen létszámú személyzettel üzemeltetett intézetekben nevelnek, nem mutatnak szeparációs szorongást vagy idegenfélelmet, ők mindenkit egyformán elfogadnak. A pszichológusok ezt aggasztó jelnek találják.11 Mary Ainsworth híres kísérletében - az „idegenhelyzet-tesztben" - egyéves kisbabák kötődését és felfedező viselkedését vizsgálta, számukra idegen környezetben. Az eredmények azt jelezték, hogy az első életévben egyértelmű kapcsolat áll fenn a kisbaba kötődési viselkedése és az anya-gyerek interakció minősége között.12 Azok a babák, akiknek az anyja érzékenyen reagált a jelzéseikre; akik gyermekük számára elérhetőek voltak; akik a kicsijükhöz elfogadóan és nem beavatkozó módon viszonyultak; idegen helyzet-


ben az anyjukhoz való kötődés egyértelmű és erős jeleit mutatták. Számukra az anya a biztonságos bázis volt, ahonnan el lehetett indulni felfedező utakra, s ahova onnan aztán vissza lehetett térni. A legtöbbjük kétségbe esett és sírt, amikor az anyjuk pár percre kiment a szobából, noha egy másik felnőtt bent maradt; és anyjuk visszatértekor erősen belekapaszkodtak. Ezek a kisbabák egyértelműen az anyukájukat akarták. A vizsgálat szerzői ezeket a kisbabákat „biztonságosan kötődőknek" nevezték, és azt állapították meg, hogy 12 hónapos csecsemőknél ez a viselkedés normális ós egészséges. A vizsgálatban szereplő azon kisbabák, akik kevésbé érzékeny anyai törődésben részesültek, több vonatkozásban is másképp viselkedtek. A különbség függött attól, hogy az anyjuk általában hogyan bánt velük. Azok a kisbabák, akiknek az anyja hajlamos volt mellőzni vagy elutasítani őket, kevés vagy semennyi hajlandóságot sem mutattak arra, hogy közelséget vagy kontaktust keressenek az anyjukkal. Amikor az anyjuk felvette őket, nem kapaszkodtak bele, és nem tiltakoztak, amikor lerakta őket. Nem estek kétségbe, ha az anya egy idegennel hagyta őket; és amikor anyjuk visszatért, elkerülték őt, vagy nem vettek róla tudomást. Az ilyen kisbabákat „elkerülő kötődőként" jellemezték, és Ainsworth ezt bizonytalan kötődési formának tartja, jóllehet a kisbabák önállónak és önellátónak tűntek. A kisbabák harmadik csoportja, akiket „ambivalens kötődők" néven címkéztek, nagyon nyugtalanok és csimpaszkodók lettek anyjuk jelenlétében, és nem igazán kezdtek neki új környezetük felfedezésének. Intenzíven sírtak, amikor az anya kiment a szobából; de akkor is vigasztalhatatlanok voltak, amikor visszatért. Anyjuk iránti harag jeleit mutatták, miközben belecsimpaszkodtak. Ezeknél a kisbabáknál az anya az első életévben következetlenül reagált a gyermeke jelzéseire. Ebből a vizsgálatból a kutatók általában azt a következtetést vonják le, hogy az anya és a csecsemője közti kapcsolat minősége meghatározó jelentőségű a kisbaba kötődési viselkedése szempontjából. Erős és egészséges kötődés alakul ki azoknál a kisbabáknál, akiknek mély és kielégítő kapcsolata van egy érző anyafigurával, aki azonnal reagál a szükségleteikre. Újabb keletű vizsgálatok azt mutatják, hogy a depressziós anyák csecsemője nem kötődik anynyira, mint a nem depressziós anyáké, valószínűleg azért, mert a depressziós anyák következetlenek a kisbabájuk szükségleteinek kielégítésében.13 Hosszú távú, követéses vizsgálatokból az derült ki, hogy a 12 hónapos kisbabák idegenhelyzet-tesztben mutatott viselkedése alapján előre megjósolható a későbbi szociális és érzelmi alkalmazkodási képességük. Egy 200-nál is több kisbabát nyomon követő kutatás azt találta, hogy az idegenhelyzet-teszt-

214

A bölcs baba

ben „biztonságosan kötődőnek" bizonyuló gyerekek négy-öt éves korukban jelentős mértékben különböztek a tesztben „ambivalens (kettős) kötődést" mutató kisgyerekektől.14 A biztonságosan kötődő gyerekek kíváncsiabbak, magabiztosabbak, önállóbbak, szociálisan kompetensebbek (ügyesebbek) és empatikusabbak voltak, továbbá nagyobb eséllyel váltak a gyerekcsoportban vezetővé, és több barátjuk volt. Azt is megfigyelték náluk, hogy könnyebben vonódtak be fantáziát igénylő játékokba. A kutatók legaggasztóbbnak az annak idején az idegenhelyzet-tesztben „ambivalensen kötődőnek" címkézett gyerekek viselkedését találták. Ugyanis négy-öt éves korukra ezek a gyerekek mogorvák és ellenkezőek lettek, nem megfelelő módokon próbálták felhívni magukra a figyelmet, és sérülés vagy csalódás esetén általában nem kértek segítséget. Ráadásul gyakran terrorizáltak más, olyan gyerekeket, akik szintén az ambivalensen kötődők csoportjába tartoztak. Az idő múlásával ezek a markáns különbségek megmaradtak. Azoknak a 11 éves gyerekeknek, akik csecsemőként biztonságosan kötődtek, több barátjuk volt, mint azoknak, akik csecsemőként ambivalens kötődést mutattak.15 Ez a vizsgálat azt jelzi, hogy csecsemőkorban az anya iránti erős kötődés a későbbi fejlődés szempontjából jó jel; viszont az elkerülő vagy ellenálló csecsemő aggodalomra adhat okot. Sajnálatos, hogy a nyugati kultúrák zömében olyan nagy hangsúlyt fektetnek az önállóságra és a magabiztosságra, amely vonások az idegenhelyzet-tesztben épp az „elkerülő" csecsemőkre jellemzők. Később náluk jelennek meg a legkomolyabb viselkedési problémák, és - furcsa módon - épp ők nem válnak önálló és magabiztos óvodásokká. A szeparációs szorongás és az idegenfélelem témaköre evolúciós szemszögből is megközelíthető. A brit pszichoanalitikus, John Bowlby használta elsőként a „kötődés" kifejezést annak leírására, hogy a kisbaba ragaszkodik az anyjához, és úgy vélte, hogy a túléléshez ez biológiai szempontból indokolt. Szerinte a kisbabák olyan viselkedésmintái, mint amilyen a csimpaszkodás, a mosoly, a követés és a szeparáció elleni tiltakozás, mind genetikusan beprogramozott „kötődési viselkedésminták", amik az anyához való közelséget hivatottak biztosítani. Azok a csecsemők, akik erősebb kötődést mutattak, több meleget, védelmet, élelmet és figyelmet kaptak, ami miatt nagyobb volt az életben maradási esélyük, mint a kevéssé kötődő csecsemőknek. Mivel az életben maradáshoz szükség van az anyához való közelségre, Bowlby szerint ez biztonság- és boldogságérzést vált ki a csecsemőkben. Ebből következően az anyától való szeparáció szorongáshoz, szomorúsághoz és depresszióhoz vezethet.16 Valószínűleg nem véletlen, hogy a szeparációs szorongás nagyjából ugyan-


akkor kezdődik, mint amikor a csecsemők elkezdenek mászni, tehát az első életév második felében. Egy olyan fajnál, amelynek a környezetében sok a ragadozó állat - ahogy az a történelem előtti időkben élt elődeink esetében volt rendkívül veszélyes lett volna, ha a kicsinyek egyedül elmászkálnak. Az anyához való erős kötődés és a tőle történő elválástól való félelem minden bizonnyal a túlélés miatt fejlődött ki. Bár a ragadozók okozta veszély az emberi csecsemők esetén nagymértékben csökkent, attól még fajunk az evolúciós múltunk terméke, és - génjeinket tekintve - vadászó-gyűjtögető életmódra vagyunk programozva. Ezért azt, aminek egykor túlélési értéke volt, a mai csecsemők még mindig valós szükségletként élik meg. Feltehetően ez a magyarázata, hogy az anyától való szeparáció - még ha az rövid ideig tart is - a kisbabában riadalmat kelt, és kiváltja benne az élettani stresszreakciót. A szeparációs és idegenfélelem másik magyarázatát a kommunikációs elmélet kínálja.17 A csecsemők és a szülők az egymás közti kommunikáció széles skáláját alakítják ki, aminek jelentős része nonverbális. Megtanulod megállapítani, hogy a kisbabád mikor éhes, mikor fáradt vagy feldúlt; felismered, hogy mikor zavarja őt a pisis pelenka; kitanulod a koncentrációra utaló arckifejezését. Tudod, hogy mire gondol, amikor a konyhaszekrényre mutogat; vagy amikor megpróbálja megismételni azt a játékot, amit az előző nap játszottál vele, pl. amikor elrejtetted előle az építőkockát. Ha a kisbabád már kialakította veled ezt a fajta, intim kommunikációt, akkor számára valamennyi idegen olyan, mintha más nyelvet beszélne. A kisbabák számára ez valószínűleg igen ijesztő és frusztráló hatású. Egy idegen általában addig nem ijesztő a kisbaba számára, amíg nem próbál meg vele kommunikálni. A kisbabák jobban szeretnek olyan emberekkel lenni, akik ismerik és megértik őket. Ha a kisbabák tudnának beszélni, és könnyen meg tudnák értetni magukat másokkal, akkor nem függnének annyira a számukra ismerős gondozóiktól. Részben ez magyarázhatja azt a jelenséget, hogy 18 hónapos életkor után - a legtöbb kisbaba ez idő tájt kezd el beszélni - csökken az idegenfélelem és a szeparációs szorongás is. Az a tény is szerepet játszik, hogy nagyjából 18 hónapos korig a kisbabák nem tudják megérteni, hogy a távozó szüleik vissza fognak térni, még akkor sem, ha ezt a szülők elmagyarázzák nekik. Ugyanis képtelenek vizualizálni a jövőbeli eseményt, és csupán minimális fogalmuk van az időről. A „hamar" vagy a „néhány óra múlva" szavak semmit sem jelentenek a számukra. Csak annyit tudnak, hogy a szüleik elmentek, és számukra ez rémisztő.

216

A bölcs baba

Hogyan tudok segíteni a kisbabámnak, hogy biztonságosan kötődjön? Az egészséges kötődés kialakulásának az egyik alapfeltétele, hogy a kisbabának folyamatos és megbízható kapcsolata legyen legalább egy személlyel. Az összes jövőbeli kapcsolatának ez az első szeretetkapcsolat lesz az alapja. Ha egy kisbabát naponta más-más személy gondoz, akkor felnőttként rendkívül nehéz lesz számára stabil, bizalmon alapuló kapcsolatokat kialakítania. Azok a felnőttek, akiket csecsemő- és kisgyerekkorukban egyik nevelőotthonból a másikba passzolgattak, nagyon nehezen alakítanak ki hosszan tartó, szereteten és bizalmon alapuló kapcsolatokat. A múltban őket „érzelemmentes" embereknek címkézték.18 A pszichológusok ma már azt mondják róluk, hogy „kötődési rendellenességtől" szenvednek. Még a rövid idejű szeparációk is traumatikusak lehetnek a kisbaba számára, ezért igyekezd elkerülni, hogy egy napnál hosszabb ideig távol legyél a gyermekedtől, főleg az első két életévében! Ha erre mégis rákényszerülsz, akkor legalább igyekezz olyan gondozót találni, aki nagyon ismerős a számára, s aki kedves és figyelmes! Ha elkerülöd, hogy túl gyakran ott hagyd valahol a babádat; ha érzékenyen reagálsz a kisbabád sírására; ha megteszel minden tőled telhetőt, hogy a szükségletei kielégüljenek; és követed e könyv tanácsait, akkor a kisbabád várhatóan biztonságosan fog kötődni. Az egészséges kötődés kialakulásához fontos, hogy elfogadd a kicsid érzelmeit, mert a kisbabák nem érzik magukat teljesen elfogadva, ha a legmélyebb érzelmeiket folyton figyelmen kívül hagyják, megtagadják vagy elnyomják. Emlékezz: nem minden sírás jelez azonnali szükségletet! A bizonytalan kötődés jelei - pl. szorongásról árulkodó csimpaszkodás, agresszív viselkedés, túl korai önállóság - akkor szoktak előfordulni, ha a szülők rendszeresen figyelmen kívül hagyják a kisbabájuk sírását, vagy ha elterelik a figyelmét a sírásról, holott akkor éppen sírnia kéne. Az ilyen kisbabák nemcsak a bennük felgyülemlett feszültségtől szenvednek, hanem azt is kezdik érezni, hogy részben visszautasították őket. Idővel aztán megtanulják elfojtani a fájdalmas érzelmeiket, csak hogy szeressék és elfogadják őket. A nyugati, ipari társadalmakban a szülőktől azt várják el, hogy a gyerekeiket már kiskoruktól kezdve önállóságra neveljék, és hogy a kötődést és a függőséget negatív jelenségként kezeljék. Sok szülő ezért ügyetlennek tartja magát, ha a kisgyereke mégis erősen kötődik hozzá, és olyankor büszkék, amikor a gyerekük az önállóság jeleit mutatja. Gyakran hallani olyan elragad-


tatott megjegyzéseket, mint: „Nézd, milyen önálló az a kisbaba!" Azt sajnos még soha, senkitől sem hallottam, hogy; „Nézd, milyen egészségesen, erősen kötődik a szüleihez ez a kisbaba!" A függetlenséget kiváltképp a kisfiúknál szokták csodálatra méltónak tartani, holott az érzelmi egészségükre nézve az rendkívül káros hatású- A kötődés kutatói szerint - az általuk alkalmazott mérce tükrében - a 12 hónapos kisbabák több, mint fele biztonságosan kötődik. Ők azonban nem tesznek különbséget a biztonságos kötődés fokozatai között! Megfigyelésem szerint kevés gyerek - és különösen kevés fiú - nő fel elegendő testi és érzelmi közelségben. A gyerekek - lányok és fiúk egyaránt - valójában szomjúhozzák a gyöngédséget, ám megtanulják ezt a szükségletet elnyomni. Azok a gyerekek, akik igazán biztonságosan kötődnek, még serdülőkorukban is gond nélkül megölelik a szüleiket, és odabújnak hozzájuk. Az sem idegen tőlük, hogy szükség esetén még felnőttkorukban is a szüleik vállán sírjanak, tudva, hogy azok elfogadják és meghallgatják őket. A kutatók érdekes összefüggést mutattak ki a szülők kötődési története és a gyermekük kötődési állapota között.19 Azoknak a szülőknek, akik biztonságosan kötődtek a szüleikhez, nagyobb valószínűséggel lesz biztonságosan kötődő a kisbabájuk is; viszont azoknak a szülőknek, akiknek a szüleikhez való kötődése bizonytalan volt, nagyobb valószínűséggel lesz olyan babájuk, aki - hozzájuk hasonló - bizonytalan kötődési mintázatot mutat. Ez érthető, hiszen szülővé válva hajlamosak vagyunk utánozni az általunk ismert mintát. Ezeknek a kötődési mintáknak azonban nem feltétlenül kell generációról generációra továbbadódniuk! A változáshoz arra van szükség, hogy a felnőttekben tudatosodjon, hogy gyerekkorukban őket fájdalom érte. Ezt követően pedig - letagadás vagy elfojtás helyett - fel kell dolgozniuk ezt a fájdalmat és haragot. Egészségesebb őszintén beismerni, hogy a szüleid hibákat követtek el, és neked fájdalmat okoztak, mint makacsul azt állítani, hogy tökéletesek voltak. Normális, ha stresszes időszakokban a kötődési viselkedésformák erősödnek. Tehát ne lepődj meg, ha a kisbabád erősebben tiltakozik a szeparáció ellen olyankor, amikor beteg vagy valamije fáj. Nagyobb változás - például költözés vagy családi utazás - szintén szorosabb kötődést eredményezhet. A te stressz-szinted is hathat a kisbabád kötődési viselkedésére. Neki sajnos épp olyankor lesz nagyobb szüksége a kontaktusra és a megnyugtatásra, amikor te a legkevésbé tudod azt neki megadni. Emiatt bizonytalanságot érezhet. A kutatók azt találták, hogy a gyerek kötődési formája kevésbé biztonságossá válhat, ha a család stresszes időkön megy keresztül, pl. munka-

218

A bölcs baba

nélküliség, nélkülözés, betegség vagy a felnőttek közötti konfliktus következtében.20 Nagy feszültség idején igyekezz annyi érzelmi támogatást szerezni másoktól, amennyit csak tudsz, mert ez előmozdítja, hogy figyelmesebb és érzékenyebb tudj maradni a csecsemőddel! Ez segíteni fogja őt abban, hogy - a nehézségeid ellenére is - biztonságosan kötődjön hozzád.

A BIZTONSÁGOS KÖTŐDÉS ELŐSEGÍTÉSE • Biztosítsd, hogy kisbabád ugyanazoktól a személyektől kapjon folyamatos gondoskodást! • Biztosíts számára sok testi közelséget, az éjszakákat is beleértve! • Egy napnál hosszabb ideig ne legyél tőle távol! • A szeparációk idején a kisbabád legyen egy számára ismerős, kedves személlyel! • Késedelem nélkül elégítsd ki a kisbabád szükségleteit! • Bánj a kisbabáddal érzékenyen és szeretettel! • Soha ne hagyd, hogy a kisbabád egyedül sírjon! • Tedd számára lehetővé, hogy sírással oldja a stresszét, és közben tartsd őt a karodban, együttérzően és őrá figyelve! • Sohase büntesd, üsd vagy rázd meg, és sohase kiabálj vele! • Ha feszült időszakot élsz át, keress magadnak támaszt!

Ha a kisbabád bizonytalanul kötődik, vagy ha örökbe fogadsz egy csecsemőt, akinek eddig nem volt módja arra, hogy egészséges kötődést alakítson ki, akkor is lehetséges a biztonságos kötődés kialakítása. Ez esetben azonban a szereteted és az ő szükségleteire történő, készséges reagálás várhatóan kevésnek bizonyul. Ezek mellett sok órát kell eltöltened azzal, hogy elfogadod a sírását, mert a bizonytalanul kötődő gyerekek addig nem tudnak teljes mértékben szeretni és bízni, amíg - egy empatikus tanú jelenlétében - ki nem engedik magukból a múltjukkal kapcsolatos érzelmi fájdalmukat. Egyes, csecsemőt vagy kisgyereket örökbe fogadó szülők arról számolnak be, hogy a kicsi rögtön tud sírni; míg mások azt tapasztalják, hogy az örökbe fogadott gyermekük eleinte csöndes és könnyen kezelhető, ám - amint biztonságban és szeretve érzi magát - sokat sír és dühöng.


Hogyan tudok segíteni a kisbabámnak, hogy egy új gondozóval is jól érezze magát? A legjobb módja annak, hogy segítsd a babádat biztonságban éreznie magát egy új személlyel, ha hagyod, hogy számos alkalommal - a jelenlétedben - kapcsolatba lépjen vele. Fontos hagyni, hogy a kisbabád kezdeményezze a barátkozást, s hogy abban a saját tempójában haladhasson. Ha az új személy megpróbálja ölbe venni, vagy más módon erőlteti magát rá a gyermekedre; vagy ha te előbb hagyod vele egyedül, mint ahogy a babád arra készen állna, attól megrémülhet a gyerek, és a szoktatási folyamatot elölről kezdheted. A következő történet példa arra, hogy a kisbabák miként kezdeményeznek kapcsolatot idegenekkel, amikor arra már készen állnak: Amikor a fiam tíz hónapos volt, részt vettük egy családoknak rendezett foglalkozáson. Sok, különböző korú ember ült körben a földön, egy nagy teremben. A fiam eleinte sokáig csak az ölemben ücsörgött, és nem volt hajlandó onnan elmozdulni. Eleinte rajtam kívül senki mással nem lépett kapcsolatba. Ha idegenek megpróbáltak hozzáérni vagy szóba elegyedni vele, elfordult, és belém kapaszkodott. Egy idő után aztán elmászott tőlem kb. fél méterre, de azonnal vissza is jött, hogy újra az ölembe ülhessen. Majd egy kicsit messzebb mászott, miközben folyamatosan ellenőrizte, hogy még ott vagyok-e. Folyton visszatért hozzám. Aztán újra és újra elmászott, minden alkalommal egy kicsit messzebbre. Majd idővel odamászott másokhoz, megérintette őket, és kapcsolatot kezdeményezett velük. Nagyjából 2 óra elteltével már elég jól érezte magát ahhoz, hogy az egész termet bejárja, és hagyja, hogy az emberek kapcsolatba lépjenek vele. Amikor elegendő időt és szabadságot kapott ahhoz, hogy a saját módján ismerkedjen, akkor nagyon barátkozóvá és nyitottá vált. A biztonságérzete abból fakadt, hogy én nem mozdultam el a helyemről, a többi ember pedig nem erőltette rá a kapcsolatteremtést az előtt, hogy ő arra készen állt volna, Minden baba a maga módján tud eljutni abba az állapotba, amikor egy számára új személlyel otthonosan érzi magát. Akad olyan kisbaba, aki a szülei háta mögé bújik, és onnan kukucskál ki időnként, hogy lássa, nézi-e őt az idegen. Ez remek alkalom, hogy az illető „kukucs-játékba" kezdjen vele. A másik kisbaba esetleg játékokat kezd dobálni az idegen felé. Ő visszadobálhatja a játékokat, vagy tehet mindegyikre valamilyen megjegyzést. A kisbaba fokozatosan köze-

220

A bölcs baba

lebb fog menni a számára új személyhez. A legjobb, ha az első néhány találkozás idején nem hagyod el a szobát, amíg meg nem bizonyosodtál róla, hogy a kicsid nélküled is biztonságban érzi magát. Amint a gyermeked hagyja, hogy az új személy hozzáérjen és elkezdjen vele játszani, megpróbálhatsz pár pillanatra kilépni a szobából, miután elmagyaráztad a babádnak, hogy rögtön vissza fogsz jönni. Ha ez az elkülönülés nem borítja ki, akkor megpróbálhatsz pár percre távozni. Ezt követően fokozatosan növelheted a távolléted időtartamát. Ha a babád már jól ismeri a bébiszittert, még akkor is előfordulhat, hogy a bébiszitter megérkezése után azt igényli, hogy pár percig még ott maradj, s ne rögtön távozzál. Ez a pár perc hosszabb idő lesz, ha a gyermekedet egy másik helyen, nem a saját otthonodban hagyod. Fontos, hogy megadd a babádnak ezt az időt, és csak akkor indulj el, amikor már jól érzi magát! Egyeseknek kifejezetten rosszulesik, amikor a kisbabák eleinte visszautasítják az ő kapcsolatteremtésre irányuló próbálkozásaikat. Elutasításban részesülni kellemetlen élmény, mert az hasonló jellegű, gyerekkori emlékeket aktiválhat. Bár a kisbaba erős kötődésének megtapasztalása néhány felnőttben rossz érzést okozhat, de ez még nem jogosítja fel a szülőt, hogy a gyermekét egy idegen kezébe adja, amikor a kicsi arra még nem áll készen. Ettől a kisbaba történetesen csak még jobban fog csüngeni a szülein. A fejlődést és az önállósodást nem lehet forszírozni. Azok a felnőttek, akik e téren hajlamosak erőltetni a babát, önmaguk és családjuk szempontjából is hasznát vennék, ha megpróbálnának rájönni, hogy a sürgetésüknek vajon mi az oka. Rendkívül fontos, hogy hagyjuk a kisbabát a maga tempójában kinőni a függőségből, és hogy megengedjük neki, hogy csak akkor „bújjon elő", amikor arra már készen áll. Ha ebbe a folyamatba beavatkozunk, azzal megtagadjuk tőle azt a bizalmat, tiszteletet és biztonságérzetet, amit pedig megérdemel. Egyes szülők a sírós jelenetek elkerülésére olyankor távoznak, amikor a baba épp hátat fordít nekik, vagy amikor elmerülten játszik valamilyen játékkal. Nem javaslom ezt a módszert, mert később problémát okozhat. A gyermeked hamar észre fogja venni, hogy elmentél, és ettől elkerülhetetlenül úgy fogja érezni, hogy elárulták. Ha ez gyakran megtörténik, akkor esetleg elkezdi a világot kiszámíthatatlannak látni, és elveszíti a beléd vetett bizalmát, vagy félni kezd az elhagyástól. Helyesebb a gyermekednek - már a születésétől kezdődően - mindent elmagyarázni. Mondd el neki, hogy el fogsz menni; hogy terveid szerint mikor érsz vissza; és hogy addig ki lesz vele! Azzal segítesz neki ennek megértésében, ha olyan szavakat használsz, amik az ő megtapasztalásával kapcsolatosak. Például: „lefektetéskor", „ebédkor", „amíg alszol", „visszajövök meg-


szoptatni téged". Bár a kisbabád eleinte nem érti ezeket a magyarázatokat, de még mindig jobb túl sok magyarázatot adni, mint túl keveset, mert nem tudhatod pontosan, hogy a szavaidat mikor kezdi el megérteni. Ha azt tervezed, hogy akkor fog valaki más vigyázni a babádra, amikor alszik, az esetben is helyénvaló őt erre felkészíteni. Még akkor is, ha valószínűleg nem látja majd az illetőt. Ha ugyanis nem készíted fel rá, és felébred, akkor megeshet, hogy a jövőben nem lesz hajlandó elaludni, mert fél, hogy akkor magára hagyod. Jobb, ha a bébiszitter még a kisbabád esti lefekvése előtt megérkezik, hogy a kicsid ne lepődjön meg, ha éjjel fölébredve nem téged, hanem valaki mást talál. Ha valami váratlan, halaszthatatlan és sürgős teendőd miatt egy, a gyermeked számára idegen személyt kell megkérned, hogy vigyázzon a babádra, akkor sokkal jobb, ha az illető jön el a ti otthonotokba, s nem a gyermekedet viszed el az ő lakásába. Egy idősebb testvér jelenléte ilyenkor segíthet enyhíteni a traumát. Ha sír a kisbabád, akkor a bébiszitternek hagynia és bátorítania kell őt a sírás folytatására, anélkül, hogy elterelné valamivel a figyelmét! Magyarázza el neki, hogy hol vagy, és mikor jössz vissza, függetlenül attól, hogy mennyi idős a babád! Amikor a kisbabád az ilyen traumatikus szituációt követően újra találkozik veled, ne lepődj meg, ha haragszik rád. Ez normális és egészséges reakció. Fogadd el a sírását és a dühöngéseit, ami - még egy rövid szeparációt követően is - akár hetekig is eltarthat, mert felszínre kell hoznia mindazt a félelmet, szomorúságot és haragot, amit az váltott ki belőle, hogy otthagytad. Előfordulhat, hogy a korábbiaknál többet kapaszkodik beléd, és jobban ellenáll a szeparációnak, ami szintén normális reakció. Fontos tudnod: a kisbabák ki tudják magukat gyógyítani a traumatikus élmények hatásaiból! Ám a kellemetlenség megelőzhető, ha - a babád a születésétől kezdve - kellő mennyiségű időt szánsz arra, hogy megszokjon maga körül több embert, s így aztán ne okozzon akkora traumát neki, ha valami váratlan helyzet miatt kénytelen vagy távozni.

Mit tegyek, ha a kisbabám nem hajlandó mással maradni, amióta elkezdett hozzám kötődni? Egyes babák a jelek szerint az anyjukon kívül senki mással nem képesek bizalmi kapcsolatot kialakítani, és nem engedik, hogy az anyjuk - akár egyetlen percre is - elváljon tőlük. Ezek a babák még az apjukkal vagy a nagyszüleikkel

222

A bölcs baba

sem hajlandóak egyedül maradni, akiket pedig születésük óta ismernek. Ha a te kisbabádra ez az extrém mértékű szeparációs szorongás lenne jellemző, vedd fontolóra a következő öt lehetséges magyarázatot. 1. A gondozó nem elég melegszívű és figyelmes. A kisbabád esetleg azért nem hajlandó egyedül maradni az adott személlyel, mert érzi, hogy tőle nem fog minőségi figyelmet kapni. Azok a babák, akik minőségi, figyelmes szülői bánásmódhoz szoktak, nem fogadják el a gyengébb minőségű figyelmet. Sok szülő tapasztalja, hogy bizonyos embereket a gyermeke azonnal megszeret, de másokkal sohasem érzi magát kényelemben. Megbízhatsz a babád ítéletében, mert ő érzi, hogy számára ki a megfelelő gondozó, illetve ki nem az. 2. A kisbabád feszült Bármilyen stressz hatására a kisbabád szorosabban kötődik hozzád. Számíthatsz rá, hogy nehezebben enged el, ha beteg vagy fáradt, illetve ha - pl. betegség, haláleset, pénzügyi gondok vagy házastársi viták miatt - feszültség van a családban. A babád minden új helyzetben - érthetően - többet csimpaszkodik beléd, és erősebben ellenáll annak, hogy elhagyd, tehát pl. utazás közben vagy új otthonba történő költözést követően. Szintén számíthatsz az ilyen viselkedésre valamilyen természeti csapást követően, pl. földrengés, árvíz vagy tűzeset után. Ha olyan helyen élsz, ahol gyakori a bűnözés, vagy háború dúl, akkor teljesen természetes, ha a gyermeked nem akar elengedni. 3. A kisbabádnak egyéb okok miatt van szüksége a sírásra. További lehetséges magyarázat az extrém mértékű szeparációs szorongásra, hogy a kisbabádnak esetleg egyszerűen csak sírnia kell, de ez a szükséglete szeparációs szorongásnak tűnik. Esetleg azért nem sír eleget a közeledben, mert hajlamos vagy elterelni a figyelmét az érzelmeiről. Ez esetben az elterelő hadműveleteid kontrollmintává válhatnak a számára, amik elnyomják az érzelmeit. Ahogy azt a 2. fejezetben ismertettem, a csecsemők ismétlődő viselkedésmintákkal - amiket kontrollmintáknak nevezek - megtanulják elfojtani a sírhatnékjukat. Különféle kontrollminták alakulhatnak ki a gyermekednél, attól függően, hogy te hogyan reagálsz a sírására. Ha rendszeresen azzal fékezed meg a sírását, hogy „megnyugtatásként" megszoptatod - ahelyett, hogy szeretettel a karodban tartanád, és hagynád, hogy folytassa a sírást akkor a számára a melled várhatóan kontrollmintává válik. Ezért látszólag folyamatosan szüksége lesz a jelenlétedre és a veled való kontaktusra (még


akkor is, ha épp nem szopik), mert ily módon tudja csak elfojtani azt a sírását, amire pedig szüksége lenne. Ezekre a kontrollmintákra tekinthetünk úgy, mint eltorzult kötődésekre. A kisbaba kötődni kezd különböző tárgyakhoz, illetve testrészekhez (egy takaróhoz, a hüvelykujjához, az anyja melléhez), ám nem kötődik biztonságosan a teljes emberhez. Ily módon e torz kötődések gátolják a valódi bensőségesség és az egészséges kötődés kialakulását, és azok elmélyülését. A csimpaszkodó viselkedés mellett még két jel utalhat arra, hogy esetleg te fojtod el gyermeked sírását: ha nem hajlandó önállóan játszani; és ha éjjelente gyakran felébred. Ha azt gyanítod, hogy a tested vagy a viselkedésed kontrolimintaként szolgálhatott a gyermeked számára, az megmagyarázza, hogy miért nem volt hajlandó elengedni téged. A háttérben rejlő ok egyszerűen a sírásszükséglete. Ahelyett, hogy gyakran megszoptatnád, vagy megnyugtatásként ringatnád, próbálj meg a nyugtatás helyett inkább jól odafigyelni rá! Ha lelkileg képes vagy rá, megkérhetsz egy, a kicsid számára ismerős személyt, hogy vegye őt a karjaiba, miközben te a szobában tartózkodsz. A gyermeked feltehetően ellenkezni és sírni fog. A következő lépés, hogy kimész a szobából. Ha olyan, számára ismerős személlyel van, akiben megbízol, akkor biztos lehetsz benne, hogy ezzel nem új traumát okozol a babádnak, hanem lehetőséget adsz neki arra, hogy végre megszabaduljon a benne felhalmozódott feszültségtől, aminek semmi köze sincs a szeparációs szorongáshoz. Íme, egy példa: 15 hónapos korában Amy nagyon erősen kötődött az anyjához. A mamája 5-6 alkalommal is elhozta hozzám, s ilyenkor mindig kapcsolatba léptem Amyvel. Szeretett a házamban lenni és a - vele nagyjából egyidős - kislányommal futkározni, illetve az ő játékaival játszani. A kislányommal mi is többször jártunk az ő házukban. Úgy tűnt, hogy Amy biztonságban érzi magát mellettem, de csak akkor, ha az anyukája is jelen van. Ha az anyja kiment a szobából - akár csak egy pillanatra is - Amy sírva fakadt, és rögtön utánaszaladt. Egy reggel, amikor átjöttek minket meglátogatni, az anya arról számolt be, hogy Amy az éjszaka egy részét ébren töltötte, majd reggel nyűgösködött és rácsimpaszkodott, ami máskor is gyakran előfordult. Az anya már korábban úgy döntött, hogy aznap - életében első alkalommal - velem hagyja Amyt, ezért elköszönt és távozott. Amy kb. 25 percen át rendkívül hevesen sírt, miközben én a karomban tartottam őt, és odafigyeltem rá. Később - az ölemben ülve - belemerült valamilyen játékba. Ezt a játszást néhányszor sírás szakította meg, de mire - egy óra

224

A bölcs baba

múltán - az anyukája visszatért, Amy már vidáman és önállóan játszott. Később az anya felhívott, és elmondta, hogy hazatértük óta Amy remek hangulatban van, egyáltalán nem nyűgös és nem csimpaszkodik. Ebből a példából világosan látszik, hogy Amynek már azelőtt szüksége volt a sírásra, hogy megérkezett volna a házamba. Az anyukája mellett általában nem sírt, mert az anyja nem ismerte fel Amy sírásigényét, és ezért nem adta meg neki a számára szükséges, osztatlan figyelmet. Az anya távozása egyszerűen csak kiváltó okként szolgált az Amy számára régóta szükséges síráshoz. Mivel nem próbáltam őt ebben megakadályozni, a sírásával Amy - a folyamathoz szükséges idő alatt - végre ki tudta engedni a feszültségét. Ha egy gyermek mindig az anyján lóg, és nem hajlandó egyedül maradni az apával vagy egy másik családtaggal, akit pedig születése óta ismer, az utalhat arra, hogy egy olyan kontrollmintát fejlesztett ki, ami az anya testéhez kapcsolódik (feltéve persze, hogy az apa, illetve a szóban forgó rokon melegszívű, gondoskodó személy). Egyéves korában a fiam sokszor nagyon sírt, ha az apjával hagytam. Úgy tűnt, hogy csak engem akar, mert amint a karomba vettem, abbahagyta a sírást. Ennek ellenére az apja gyakran tartotta a karjában - pl. amíg én zuhanyoztam -, és addig hagyta őt sírni, amíg csak szüksége volt rá. Ezeket az alkalmakat követően a fiam már sokkal kevésbé csimpaszkodott belém, és vidáman megvolt az apjával. Ezek a sírások valójában tehát éppenséggel segítettek kettejüknek, hogy egymással mélyebb kapcsolatot alakítsanak ki. (Ez abban az időben történt, amikor a szoptatás a fiam számára kontrollmintává vált.) Egyes apák visszautasításként élik meg, ha a gyermekük sír a karjukban. Jusson eszedbe, hogy a gyermeked ilyenkor talán csak kihasználja a lehetőséget, hogy pótolja a számára régóta esedékes sírást! 4. A kisbabádban egy korábbi traumájával kapcsolatos, feltételes érzelmi reakció aktiválódott. Megeshet, hogy a jelenben zajló szeparáció azért zaklatja fel annyira a babádat, mert az hasonlít egy múltbeli, traumatikus eseményre. Ha valami aktiválja egy múltbeli trauma emlékét, azt „feltételes érzelmi reakciónak" nevezzük. Normális esetben a kisbabák a számukra fájdalmas élményt követően azonnal sírva fakadnak, és így meggyógyítják magukat. Ha azonban nem sírhatják ki magukat alaposan, akkor ezek a félelmek később is fel tudnak bukkanni.


Ha valamikor régebben a gyermekedet idegenekkel magára hagytad, akkor minden azt követő elhagyás kiválthatja azokat az érzéseket, amiket a régebbi során élt át (ha annak idején nem sírhatta ki alaposan magát). Valahányszor távozol, eszébe fog jutni az a korábbi alkalom, amikor ő megijedt. Ez még akkor is bekövetkezik, amikor egy számára ismerős személlyel marad; és valahányszor ez megtörténik, valójában megpróbálja pótolni azt a sírást, amire az eredeti trauma idején volt szüksége. A traumából való kigyógyulásához ezért szükség lehet a távollétedre. Ha azt sejted, hogy a probléma hátterében ilyen jellegű félelem húzódik meg, akkor a kisbabád számára valószínűleg az lesz a leghasznosabb, ha egyedül marad egy olyan emberrel, aki számára nagyon közelinek számít, és aki mellett addig sírhat, ameddig csak ki nem ereszti a régi, fájdalmas érzéseit. Pontosan ez volt a gond a kétéves fiammal. Elmesélem, hogy miként történt a trauma, s hogyan jutottunk túl rajta: Kevéssel a fiam második születésnapja után egy egyetemi csoport hetente egyszer megfigyelte őt, hogy rajta tanulmányozhassák a nyelv elsajátításának folyamatát. Én is a teremben tartózkodtam, ám egy alkalommal az egyetemisták azt akarták hallani, hogy hogyan beszél a fiam olyankor, amikor én nem vagyok jelen. Azt gondolván, hogy nélkülem is biztonságban fogja magát érezni, közöltem vele, hogy mindjárt visszajövök, majd átmentem a szomszéd szobába, ahonnan „detektívtükrön" keresztül megfigyelhettem őt. Először nem sírt, de aztán egyre kevésbé tűnt vidámnak, s végül könnyekben tört ki. Ekkor visszasiettem hozzá, de nem volt alkalmam a megfelelő figyelmet biztosítani számára ahhoz, hogy befejezhesse a számára szükséges sírást. A következő két hétben rengetegszer csimpaszkodott belém, és nem volt hajlandó senkivel egyedül maradni, még az imádott nagynénjével sem, akit pedig születése óta ismert. Valahányszor megpróbáltam rávenni, hogy engedje ki magából sírással a - traumatikus eseménnyel kapcsolatos - feszültségét, teljesen vidámnak tűnt. Csak olyankor sírt, amikor én elmentem. Egyik nap ezért elmagyaráztam a szituációt a nagynénjének, majd magukra hagytam őket. A nagynénje a karjában tartotta a fiamat, aki 50 percig megállás nélkül sírt. Ettől a naptól kezdve a gyerek ismét vidáman maradt kettesben a nagynénjével, valamint a többi, számára ismerős gondozó bármelyikével. Ha születésekor a kisbabát elválasztják az anyjától - még ha csak pár órára is az funkcionálhat számára kezdeti szeparációként, aminek következtében a későbbi elválások szorongást válthatnak ki belőle. Valamennyi

226

A bölcs baba

örökbe fogadott csecsemő átélt már valamilyen szeparációs traumát. Ha tehát a gyermekedet örökbe fogadtad, tudd, hogy ez várhatólag hatással lesz a későbbi elválásokkal kapcsolatos reakciójára, valamint minden új helyzetre. Ha a gyermeked nem hajlandó egyedül maradni olyan valakivel, akivel pedig korábban teljesen biztonságban érezte magát, akkor valami, számára megrázó dolog történhetett vele a legutóbbi alkalommal, amikor azzal az emberrel maradt, vagy egy másik, ahhoz hasonló helyzetben. Mielőtt újra ezzel a személlyel hagynád, érdemes kideríteni, hogy mi okozza gyermeked feldúltságát. Ez lehet valami ártalmatlan dolog, pl. új kutya az illető otthonában; de lehet például bántalmazás is. Bízz meg a kisbabádban, és ne hidd, hogy te jobban tudod, mi kell neki! Persze az is megtörténhet, hogy gyermeked feldúltságának semmi köze a gondozóhoz. Esetleg csupán olyan ruhát viselt aznap, ami a kisbabádat arra az ápolónőre emlékeztette, akitől nemrég injekciót kapott. Ha feltételes érzelmi reakcióra gyanakszol, az esetben túl nyomasztó lehet a kisbabád számára, ha ismét egyedül marad a szóban forgó személlyel. Egészen addig, amíg ki nem gyógyul abból a traumából, ami ilyenkor aktiválódik. 5. A kisbabád a te saját szeparációs szorongásodra reagál. Hogy a dolog még bonyolultabb legyen: a kisbabád képes érzékelni a te szorongásodat, és emiatt sírni. A csecsemők rendkívül érzékenyek a szüleik érzelmi állapotára, úgyhogy ami a kisbabád erős szeparációs szorongásának tűnik, az részben a te szorongásod tükröződése is lehet. Bowlby szerint teljesen normális, ha az anyák szorongani kezdenek olyankor, amikor a kisbabájuktól való elszakadás túl hosszúra nyúlik; éppúgy, ahogy kisbabáknál is normális jelenség ilyenkor a szorongás. Mindkét fél - az anya és a csecsemő is - hozzájárul a kötődési rendszer bonyolult beszabályozásához, hiszen mindketten ösztönösen tudják, hogy a csecsemőknek közel kell lenniük az anyjukhoz, ahhoz, hogy a kicsi életben maradjon, és optimálisan fejlődjön.21 Az is normális jelenség, ha az apa - vagy bárki más, aki kötődik a csecsemőhöz - hasonló érzelmeket él meg. Ám akadnak olyan anyák (illetve apák) is, akik a csecsemőjüknél erősebb szeparációs szorongást élnek át, és ezért képtelenek valakivel otthagyni őt, akkor is, ha a gyermek tökéletesen kényelmesen érzi magát a számára ismerős gondozóval. Ez nem segíti az alkalmazkodást, hanem éppenséggel gátolja a csecsemő fejlődését. Az intenzív szülői szorongásnak több oka lehet. Egyes szülők attól félnek, hogy a távollétükben nem fognak eléggé vigyázni a kisbabájukra. Te is és a gyermeked is természetesen nagyobb biztonságban fogjátok magatokat


érezni egy olyan gondozóval, aki melegszívű, érzékeny, és a tiédhez hasonló hozzáállású. Ha habozol otthagyni a gyermekedet valakivel, azt a babád valószínűleg meg fogja érezni, és emiatt nem akar majd elengedni téged. Ezért hasznos, ha alaposan „kitanítod" azt, aki vigyázni fog a gyermekedre, és informálod őt a szülői hozzáállásodról, hogy nagyobb nyugalommal hagyhasd vele a kisbabádat. Talán rettegsz attól, hogy a gyermeked meg fog halni, ha nem vagy vele egyfolytában. A késztetés, hogy megvédd a gyermekedet, normális és egészséges, és valóban fontos tudni a kisbabád biztonságát befolyásoló, lehetséges veszélyekről. Ha azonban azt tapasztalod, hogy annyira aggódsz, hogy az már befolyásolja gyermeked felfedező viselkedését vagy önállósodását, akkor az aggodalmad valószínűleg valamilyen, veled régen történt traumával kapcsolatos. Elképzelhető, hogy annak idején megrázó szeparációt éltél át; vagy meghalt egy szeretted, akit még nem gyászoltál meg teljesen. Ez nehezítheti meg, hogy másokra merd bízni a gyermekedet, még akkor is, ha nem sír. Egyes szülők élvezik, hogy a kisbabájuknak szüksége van rájuk, hogy kellenek neki, kiváltképp, ha ez ellentétes a saját gyermekkori élményükkel, amikor is ők elutasítást éltek meg. Ha a szüleidtől nem kaptál elég szeretetet, akkor növelheti az önbecsülésedet, ha a gyermeked erősen kötődik hozzád. Ha azonban túlságosan is a kettőtök kapcsolatától függ, hogy miként érzel önmagad iránt, akkor - tudattalanul - esetleg akadályozni fogod gyermeked önállósodását. Bár ellenállásodnak a szeparációval szemben lehetnek múltbeli gyökerei, azt tanácsolom, hogy bízz a megérzéseidben, és ne hagyd ott mással a gyermekedet, amíg azt nyugodt szívvel meg nem tudod tenni! Ne hagyd, hogy meggyőzzenek arról, hogy a kisbabád túl erősen kötődik hozzád, vagy hogy te túl védelmezően viselkedsz vele! Te vagy az, aki a legjobban eldöntheti, hogy adott helyzetben mit tegyél; és te vagy az, akinek aztán a döntései következményeivel együtt kell élnie. Bőven lesz még alkalmad külön lenni a gyermekedtől, de annak egészen addig nem kell megtörténnie, amíg nem álltok rá készen mindketten.

Szükséges-e a csecsemők számára, hogy az anyjuk legyen az elsődleges gondozójuk? A három legfontosabb dolog, amire a csecsemőnek szüksége van: igény esetén tej (lehetőleg anyatej); folytonos kapcsolat a gondozóival (hogy lehetősége legyen kötődést kialakítani); és jó minőségű, neki szóló, személyes

228

A bölcs baba

figyelem. A szoptatás fontossága miatt észszerű, ha a baba első életévében az anyja az egyik elsődleges gondozója. Hagyományosan azt várják el az anyáktól, hogy ők legyenek a csecsemők egyedüli gondozói. A csecsemőgondozás azonban annyira időigényes és nehéz munka, hogy nem várható el, hogy abban valaki egyedül megfelelően helyt álljon. A kisbaba gondozása napi 24 órás munka, ezért az anyáknak sok segítségre van szükségük. Az apák szoptatni ugyan nem tudnak, ám arra képesek, hogy a karjukban tartsák a babát; kapcsolatba lépjenek vele; kicseréljék a pelenkáját; megfürdessék; felöltöztessék; és a sírására reagáljanak. Az apák - az anyákhoz hasonlóan - meg tudják tanulni, hogy miként lehet ezeket a tevékenységeket ügyesen és gondosan végezni, s abból sok örömük származhat. Az apa és a csecsemő közti kapcsolatokat vizsgáló kutatások azt mutatták ki, hogy az apák legalább olyan gondoskodóak, mint az anyák, és legalább olyan érzékenyek a csecsemő sírására.22 Én melegen ajánlom az anyáknak és az apáknak, hogy úgy rendezzék az életüket, hogy az egyik szülő otthon tudjon maradni a kisbabával az első pár, fontos évben, amikor a kicsiknek oly sok személyesen nekik szóló figyelemre van szükségük. A gyerekenkénti 2-3 év időráfordítás nem is olyan sok, ha azt az emberi élet egész tartamához viszonyítjuk. A szülői feladatokat nem mindig könnyű megosztani egymással az anyának és az apának. Néhány, ebben szerepet játszó tényező: a munkabeosztás; a férfiak segítéstől való vonakodása; a férfiak gondolatai arról, hogy ők nem alkalmasak a gyermekgondozásra; s a nők neheztelése, amiért a férfiak átveszik az ő hagyományos szerepeiket. Valójában a férfiak és a nők is a mai szexista társadalom áldozatai, és sok akadályt kell legyőzni ahhoz, hogy a szülői feladatok megosztása könnyebbé váljon. Egy apa, akit meginterjúvoltam, a következőt mesélte a szülői feladatok megosztásáról: Emlékszem, úgy éreztem, hogy fogalmam sincs, hogyan kell szülőnek lenni. Elképzelésem sem volt a pelenkacsere mikéntjéről. Teljes tudatlanságban éltem, és ezért rendkívül alkalmatlannak éreztem magam. Semmilyen korábbi tapasztalatom sem volt csecsemőgondozással kapcsolatban. Azonban hirtelen nem volt más választásom. Időnként még most is úgy érzem, hogy nem végzek elég jó munkát. Jobbára azonban mégis tűrhetően meg tudom tenni, amit kell. Valószínűleg az a baj, hogy folyamatosan összehasonlítom magamat a feleségemmel. Látom, hogy ő hogyan bánik Nathannal - a kisfiunkkal -, hogyan lép vele kapcsolatba. Azt hiszem, szakértőnek tekintem a feleségemet, magamat pedig úgy látom, mint aki nem közelíti meg az ő szintjét, és ettől rosszul érzem magam.


Úgy érzem, hogy többet kéne foglalkoznom a fiammal, s nem kéne ezt a részt teljesen a feleségemre hagyni. Néha meg úgy érzem, hogy vele jobb dolga van Nathannak. Valószínűleg nem segít az ügyön, hogy a feleségem időnként kritizál engem. Például, amikor egymással össze nem illő színű ruhákat adok a gyerekre. Amikor ilyen jellegű megjegyzést tesz, úgy érzem, hogy gőzöm sincs az öltözködésről. Egyszerűen nem fejlesztettem ki azt az érzéket, hogy mi mivel illik össze, és mivel nem. Amikor a feleségem megkért, hogy hetente egy napon én vigyázzak Nathanra, emlékszem, úgy éreztem, hogy ez terhet és felelősséget ró rám, s hogy emiatt semmit sem fogok tudni elintézni. Azt gondoltam: „Na, a szombatjaimnak lőttek,.." Nem igazán volt hozzá kedvem, de úgy éreztem, muszáj. Utólag úgy gondolom, hogy így volt korrekt. De az egész teljesen új volt a számomra. Valószínűleg az határozta meg a vélekedésemet, ahogy a szüleim betöltötték az otthoni szerepeiket. Az elsődleges gyerekgondozói feladatkör mindig az anyámé volt, így aztán alapból feltételeztem, hogy nálunk az a feleségemé lesz. A kisbabáknak hasznukra válik, ha egynél több elsődleges gondozójuk van. Margaret Mead antropológus ezt írja: „A kultúrákat összehasonlító vizsgálatokból kiderül, hogy a gyermek alkalmazkodóképességét leginkább az fejleszti, ha több, melegszívű, kedves ember neveli őt."23 Tehát jót tesz a kisbabádnak, ha rajtad kívül más gondozója is van. Az olyan kisbabáknak, akiknek egynél több gondozójuk van, több mély kötődés kialakítására is lehetőségük nyílik, nem csupán egyre. Ez gazdagabbá teszi az életüket már a kezdetektől fogva. Ha a csecsemők egynél több kötődési kapcsolatot alakítottak ki, akkor a szeparációs és az idegenfélelem korszakába érkezve egynél több olyan ember lesz, akivel biztonságban érzik magukat. Ráadásul azok a babák, akiknek egynél több gondozójuk van, elsődleges gondozójuk fáradtsága vagy ingerlékenysége esetén kisebb eséllyel lesznek elhanyagolva, illetve kisebb az esélyük ilyenkor a rossz bánásmódra. A csecsemőgondozás terén mindenkinek megvannak a maga erősségei és gyengéi. Akad, akinek elegendő türelme van a mesekönyv felolvasásához, viszont utál pelenkázni. A másik élvezi a babagondozási rutinfeladatokat, viszont elunja magát, ha újra és újra ugyanazokat a képeket kell megnéznie a gyerekkel együtt a mesekönyvben. A több gondozó előnye, hogy a gyermeknek minden személy erőssége a javára szolgál, viszont a személyek gyengeségei vagy a türelem hiánya minimalizálódik. Az anyaság nem magától értetődően nyomasztó szerep, ahogy a nemek

230

A bölcs baba

közti biológiai különbség és az abból fakadó munkamegosztás sem kőbe vésett valami. Abban az időben, amikor emberi fajunk még vadászó-gyűjtögető életmódot élt, valószínűleg a nők voltak a csecsemők elsődleges gondozói, s ők gyűjtöttek ételt; a férfiak pedig feltehetően leginkább vadásztak. Ez érthető, hiszen az anyák számára nehéz lett volna szoptatás közben vadászni. Manapság azonban az anyák gyakran el vannak nyomva, és ez az elnyomás több vonatkozásban is megmutatkozik. A terhes nőket sokszor arra kényszerítik, hogy hagyják ott az állásukat. Az anyai munkára sokan úgy tekintenek, mint készségeket nem igénylő, lényegtelen és lealacsonyító tevékenységre. Az anyák nem kapnak fizetést, és a korábbi munkahelyük sokszor megtagadja tőlük az anyasági pótlékot (főleg az Egyesült Államokban). Az anyáktól elvárják, hogy ők legyenek a gyermekek elsődleges gondozói, azonban ehhez nem kapnak elég segítséget, és gyakran megtagadják tőlük azt az érzelmi és pénzügyi támogatást, ami ahhoz kell, hogy a gyermekeik szükségleteit hatékonyan elégíthessék ki. Tovább rontja a helyzetet, hogy az anyák lesznek az elsők, akiket a gyermekeik hibáiért kritizálnak és vádolnak. Ha azonban a gyerekek talpraesetté és kedvessé válnak, azt az emberek veleszületettnek tulajdonítják, s az anyáknak ez ügyben sem jut elismerés. A kép, amit a média fest a modern, „felszabadult" nőről, sajnos ellentétes az anyasággal. Sok nő magáévá tette azt a férfiközpontú irányelvet, hogy mi tekinthető elfogadható és értelmes munkának, és ennek következtében számos radikális feminista nem hajlandó gondozni, illetve szoptatni a csecsemőjét. Ezek a nők eddig annyira elnyomva érezték magukat, hogy most átestek a ló túloldalára, és mindent elutasítanak, ami azt eredményezhetné, hogy a férfiakétól különböző szerepet játsszanak. Magukévá tették a férfidominanciájú társadalom elnyomó irányelveit. A nőknek azonban nem azért kéne elszántan küzdeniük, hogy olyanok lehessenek, mint a férfiak. Ehelyett arra kellene törekednünk, hogy egy olyan társadalom jöjjön létre, amiben szabadon önmagunk lehetünk, a teljes emberi lehetőségeinket kiaknázva fejlődhetünk, és meghozhatjuk a magunk döntéseit. Ha egy nő számítógép-programozó akar lenni vagy orvos, akkor meg kell kapnia a lehetőséget az ehhez szükséges tanulmányok elvégzéséhez. Hasonlóképpen, ha egy nő úgy dönt, hogy élete egy részét otthon tölti anyaként, akkor teljesen támogatni kell őt ebben a választásában, és el kell ismerni a társadalomhoz való, értékes hozzájárulását. Ha munkába állsz, fontos, hogy ez ne a kisbabád rovására történjen, akár anya vagy, akár apa. Próbáld egyensúlyba hozni a hivatásbeli és a pénzt


kereső szükségletedet a kisbabád figyelem iránti szükségletével! Lehet, hogy a munka várhat egy-két évet? Tudd, hogy a kisbabádnak sokkal nagyobb szüksége van rád, mint új játékokra és drága utazásokra! Gondolj arra is, hogy lelkileg egészséges gyerekeket felnevelve segítesz jobbá tenni a világot!

Ajánlott-e a bölcsőde a kisbabák számára? A kutatások szerint a kisbaba első életévében a bölcsődei ellátás akadályozhatja a fejlődését. Azok a csecsemők, akik heti 20 óránál többet töltenek bölcsődében, egyéves korukban nagyobb valószínűséggel mutatnak bizonytalan kötődési mintát; a felnőttekkel kevésbé működnek együtt; és szociális kapcsolataikban agresszívabbak, mint más kisgyerekek.24 Más kutatások szerint azonban az imént említett negatív hatások csak gyenge minőségű bölcsődék esetén jelentkeznek. Azoknál a csecsemőknél, akiket kimagasló színvonalú bölcsődékbe járatnak - még akkor is, ha ez az életük első évében történik -, nincs nagyobb esély fejlődési problémákra.25 Sajnálatos módon azonban, amikor 1993-ban 225, véletlenszerűen kiválasztott amerikai bölcsődét alaposan megvizsgáltak, mindössze 8%-ukat találták jó vagy kiváló minőségűnek. 40%-uk gyenge minőségűnek bizonyult, a maradék 52% közepesnek. A kutatók azt a következtetést vonták le, hogy a legtöbb bölcsőde minősége közepes, és alkalmatlan arra, hogy a gyermekek érzelmi és intellektuális fejlődését szolgálja.26 A bölcsődék minősége remélhetőleg javulni fog, ahogy a gondozók egyre többet tudnak meg a csecsemők szükségleteiről. Az egy kisbabára jutó dolgozók száma, valamint a gyerekcsoport létszáma fontos tényezők a bölcsőde kiválasztásában. A Fiatal Gyermekek Nevelésének Országos Egyesülete (National Association for the Education of Young Children) azt javasolja, hogy a bölcsődében az első életévben három csecsemőre egy felnőtt jusson, s hogy a gyerekcsoport létszáma maximum 6 legyen.27 A legtöbb bölcsőde nem felel meg ezeknek az elvárásoknak. De szerintem még az sem elegendő, ha három csecsemőre jut egy felnőtt. Mi történik akkor, ha mindhármukat történetesen épp egy időben kell karba venni vagy megetetni? Egyetlen felnőtt sem képes három csecsemőnek jó minőségű, személyre szóló figyelmet adni. Egy másik gond a bölcsődével, hogy - hacsak nincs nagyon közel az anya munkahelyéhez - rendkívül nehéz lenne az anyának szoptatnia a gyermekét. Akadnak olyan anyák, akik előre lefejik a tejüket, amit aztán hűtőszekrényben

232

A bölcs baba

tárolnak, hogy a csecsemőjük az ő anyatejüket igya, amikor ők a munkahelyükön dolgoznak. Ez ugyan mindenképpen jobb megoldás, mintha tehéntejet kapna a kisbaba, ám mégsem ugyanaz, mintha az anyja melléből szophatna. A tény, hogy a csecsemők életben maradnak, és a jó minőségű bölcsődékben „normálisan" fejlődnek, még nem jelenti azt, hogy a fejlődésük optimális. A kisbabáknak szükségük van az egyszemélyes kapcsolatra olyan felnőttel, aki érzékenyen reagál a jelzéseikre, aki szükség esetén a karjába veszi őket, és nekik szólóan figyel rájuk. Az emberi lények nem csoportosan születnek - kivéve az ikrek és a hármas ikrek ritka esetét -, ami arra utal, hogy a természet igyekezett biztosítani, hogy legalább egy felnőtt jusson minden egyes embercsecsemőre. A szoptatás fogamzásgátló hatása szerepet játszik a következő gyerek születésének időzítésében, ahogy a sok hagyományos kultúrában - ahol a csecsemők két vagy több év különbséggel látnak napvilágot - előforduló, szülést követő szexuális tabu is. A történelem előtti időkben, a vadászó-gyűjtögető társadalmakban, a szülések közötti időszak átlagosan valószínűleg még ennél is hosszabb volt. Az első életévet követően az 1:2 felnőtt/csecsemő arány napi pár órában elegendő lehet, de senkitől sem lehet elvárni, hogy - akár csak rövid ideig is - kettőnél több 2 éven aluli kisbabát gondozzon egyedül. A 2,5-3 éves kort elérve a gyerekeknek már nincs szükségük annyi személyes, nekik szóló figyelemre. Szociálisabbá válnak, tehát jobban elvannak a többi gyerekkel, és hasznukra válik a jó minőségű, csoportos gondozás. De még ebben az életkorban is sok felnőtt kell a gyerekek mellé. Ha kénytelen vagy magad helyett valaki mással gondoztatni a csecsemődet, akkor a legjobb, ha az a - melegszívű, gondoskodó - személy (pl. nálatok lakó dada vagy nagyszülő) csak a te babáddal foglalkozik. Ha ez nem megvalósítható, akkor a következő legjobb megoldás, ha a kisbabádra olyan személy vigyáz, akire egy vagy maximum két másik gyerek van bízva. Ha nincs más választásod, mint bölcsődébe vinni a kisbabádat, igyekezz olyat találni, amelyikben a felnőtt/csecsemő arány magas; amelyik tiszta, biztonságos és vonzó; amelyikben a felnőttek szeretettel bánnak a gyerekekkel; és amelyikben a gyermekedet napról napra ugyanaz a személy látja el! Olyan bölcsődét keress, ahol megengedik a csecsemődnek, hogy meglegyen a maga személyes alvási és evési rendje, s nem akarják az összes kisbabát egyetlen, merev időrendhez igazítani. Továbbá: keresd fel többször is - előre be nem jelentett időpontban - a bölcsődét, hogy informálódhass az ottani körülményekről! Igyekezd úgy szervezni az életedet, hogy első életévében a


babád heti 20 óránál kevesebbet töltsön a bölcsődében! Amikor pedig veled van, akkor irányíts rá annyi személyes, neki szóló figyelmet, amennyit csak tudsz! Ne lepődj meg, ha a kisbabád sír melletted azt követően, hogy valaki más vigyázott rá, aki arról számolt be, hogy a kicsid - a távollétedben - egész nap rendkívül vidám volt! A kisbabák jellemző módon azoknak az embereknek tartogatják a sírásukat, akik mellett a legnagyobb biztonságban érzik magukat. Egyes szülők azt tapasztalják, hogy a gyermekük rögtön elkezd sírni, ahogy érte mennek; más szülők arról számolnak be, hogy a gyermekük egészen addig nem borul ki, amíg haza nem érnek. A kisbabád sírása az egész napos munka után meglehetősen idegesítő tud lenni, de emlékezz: neki épp a te szeretetedre és támaszodra van szüksége, miközben ő - sírással - kiereszti magából a benne napközben fölgyülemlett feszültséget!

Hogyan tudok segítséget szerezni a szülői feladatok ellátásához? Ha terhesnek érzed csecsemőd szükségleteinek a kielégítését, az feltehetően - legalább részben - annak következménye, hogy nem kapsz elég segítséget és támogatást. Létezik egy tévhit, miszerint a szülőknek tudniuk kell egyedül is boldogulniuk a gyerekeik felnevelésével, anélkül, hogy ahhoz a társadalomtól bármilyen támogatást kapnának. Ez teljesen alaptalan gondolat! A történelem előtti időkben az emberek klánokban, kb. 30 fős csoportokban éltek, Minden egyes csecsemőre vélhetőleg nagy mennyiségű figyelem jutott a sok, gondoskodó felnőttől, hiszen feltehetően mindig több volt a felnőtt, mint a gyerek. Nem is olyan régen még rendkívül gyakoriak voltak a nagycsaládok a világ legtöbb társadalmában. Európában például az ipari forradalmat megelőzően, sok rokon élt egy fedél alatt, vagy legalábbis ugyanabban a faluban. Ilyen elrendezés mellett a csecsemőkre rengeteg figyelem jutott. Az anyák évekig szoptatták a kicsijüket. A felnőttek örültek annak, hogy a kisbabák kötődnek hozzájuk, gyakran ringatták és megölelték őket, s azonnal reagáltak a sírásukra. A szobatisztaságra szoktatást nem erőltették a baba első életévében.28 1750-et követően - az ipari forradalom miatt - a hagyományos nagycsaládokat elkezdte felváltani a „mag-család"*, ami csupán az anyából, az apából * A szakirodalomban a „nukleáris család" kifejezést használják. (A szerkesztők megjegyzése.)

234

A bölcs baba

és a gyerekeikből állt, mert a családoknak el kellett költözniük, hogy közel lakjanak a gyárakhoz és a malmokhoz. Az apák általában a házon kívül dolgoztak, és az anyák maradtak otthon, egyedül a házimunkával és a gyerekekkel (bár gyakran előfordult, hogy a nők és a gyerekek is dolgoztak a gyárakban). A nők ezért kevesebb segítséget kaptak a gyerekneveléshez és a ház körüli munkákhoz, mint az emberiség történelmében addig bármikor. A házastársak már csak egymástól kaphattak figyelmet és társaságot, ami további teherként nehezedett a házastársi kapcsolatokra. Az anya idejét, energiáját és figyelmét oly sok tennivaló vette igénybe, hogy a gyermeknevelés gyakorlata drasztikusan megváltozott.29 A kötődésre való bátorítás helyett az anyák önállóságra kezdték nevelni a gyermekeiket, már egészen kiskoruktól kezdve. A kisbabákat még szoptatták (amíg fel nem találták a cumisüveget és a tápszert), de - ekkor először - bevezették a menetrendszerű etetési időpontokat. Nagyon hamar kezdtek szilárd ételt adni a csecsemőknek, és korán elválasztották őket. A csecsemőknek születésük pillanatától kezdve egyedül kellett aludniuk. A szobatisztaságra nevelést nagyon korán megkezdték, néha akár háromhetes korban is. Az „elkényeztetés" gondolatata bekerült a köztudatba, és rendkívül széles körben elterjedt. A szülőknek azt tanácsolták, hogy ne érintsék meg túl sokszor a csecsemőjüket, és ne vegyék karba, mert különben elkényeztetetté válnak. A szülőknek azt is tanácsolták, hogy ne vegyenek tudomást a babájuk sírásáról. A helyzeten tovább rontott, hogy a szoptatás visszaszorulása következtében annak természetes fogamzásgátló hatása is kiesett, és így az anyáknak sokszor két csecsemőt is el kellett látniuk, akik közt mindössze egy esztendő volt a korkülönbség. Ezek a siralmas gyermeknevelési módszerek - amelyek oly elterjedtté váltak a XX. században - annak a súlyos tehernek voltak a következményei, ami a nagycsaládok eltűnését követően az anyákra nehezedett. Ráadásul a lakóhellyel kapcsolatos támogató rendszerek is összeomlottak, hiszen a családok olyan gyakran költöztek el, hogy mély barátságok kialakítására nemigen maradt idő. Gyakoribbá váltak a válások, az apa nélküli otthonok. A gazdasági nyomás pedig arra kényszerítette a nőket, hogy szülés után mielőbb visszaálljanak a munkába, ami miatt megnőtt a bölcsődék iránti igény. Nyilvánvaló, hogy jelentős mértékű szociális változásokra van szükség, ha azt akarjuk, hogy minden csecsemő megkapja azt a minőségi gondoskodást, amire szüksége van, és amit megérdemel. Több anyasági és apasági fizetett szabadság kell, valamint több részmunkaidős állásra van szükség, a nők és


a férfiak számára egyaránt. A megosztott munka is jelentős segítség lehet a kisgyerekes szülők számára, amikor is a szülők a fizetős munkát közösen vállalják, és tetszésük szerint osztják be a napi munkaadagot. Azon is érdemes lenne gondolkoznunk, hogy miként tudnánk hasznát venni az idős emberek idejének és tapasztalatának, ahelyett, hogy az idősek otthonában folyó haszontalan és elszigetelt életre kényszerítenénk őket. Sok idős embert több ezer kilométer választ el az unokáitól, holott boldogan töltenének időt a kicsikkel. Ezeknek az idős embereknek a bevonásával, valamint esetleg tinédzser önkéntesek segítségével létre lehetne hozni olyan „kisgyermek-napköziket", amelyekben a felnőtt/csecsemő arány 1:1 lehetne. A hagyományos nagycsalád-modellhez való visszatérés nem valósítható meg, és sokak számára nem is kívánatos. Ezért aztán ki kell alakítanunk a magunk „klánjait", illetve „törzseit". Keress olyan szülőket, akikkel felváltva tudtok vigyázni egymás gyerekeire! Ez értékes segítségforrás lehet, és megvan az az előnye is, hogy nem kerül pénzbe. Egyes családok azzal kísérleteznek, hogy a - velük nem rokoni kapcsolatban lévő - barátaikkal együttműködésen alapuló, illetve kommunális életmódot alakítanak ki. A megosztott ház körüli és gyereknevelési munka, valamint a barátságok és az érzelmi támogatás megkönnyíti azt a terhet, ami oly gyakori a „magcsaládokban". Igyekezz segítőhálózatot kialakítani magad számára, és amilyen gyakran csak tudsz, találkozz más kisgyerekes szülőkkel! Általában már attól, hogy más szülőkkel és kisbabákkal vagy együtt, könnyebbé válnak a szülői feladatok, és e találkozásokból erőt tudsz meríteni ahhoz, hogy minőségi figyelmet tudj adni a kisbabádnak. Keress olyan szervezeteket, amelyek játszócsoportokat szponzorálnak, például nőklubokban, közösségi házakban, felnőttképző központokban, templomokban és állami iskolákban! Ha a közeletekben nincs, létre hozhatsz egyet a barátaiddal vagy a szomszédjaiddal. A helyszín lehet egyikőtök háza, a park vagy a helyi közösségi ház. A kisbabád értékes szociális készségeket fog elsajátítani azzal, hogy más kisbabákkal lép kapcsolatba, te pedig más szülőkkel fogsz találkozni. Ha depressziós vagy, illetve annak a határán jársz, hogy bántalmazd a gyermekedet, akkor azonnali segítségre és támaszra van szükséged! Keress egy támogatócsoportot, egy pszichoterapeutát, vagy hívd fel a telefonos lelkisegély-szolgálatot! A legfontosabb, hogy ne szigeteld el magadat másoktól! Találj valakit, akivel beszélhetsz! A szülői feladatok megkönnyítésének egyik módja, ha a fogamzásgátló

236

A bölcs baba

módszerek egyikét alkalmazva úgy időzítesz, hogy gyermekeid születése között legalább 3 év különbség legyen. Ez csökkenteni fogja a testvérek közti rivalizálás valószínűségét, továbbá lehetőséget teremt neked arra, hogy kisbabakorukban valamennyi gyerekednek megadd a számukra szükséges figyelmet. Ez pedig minimumra csökkenti a gyermekeidnél később jelentkező problémák számát. A hároméves vagy annál idősebb gyerekek ugyanis már nem függenek oly mértékben a felnőttektől a testi szükségleteik (evés, öltözködés, bilizés stb.) kielégítését illetően. Ebben a korban már képesek más gyerekekkel szórakozni, és megértik, hogy a szüleik időnként oda tudnak figyelni rájuk, máskor viszont nem. A másik előnye, ha a gyerekek születése között több év telik el, hogy az idősebb testvér/testvérek segíteni tud/tudnak a kisbaba gondozásában, illetve tud/ tudnak vele játszani. Azt is tanácsolom, hogy szabjunk korlátot a gyerekek számának! E vonatkozásban hasznos irányelvnek tartom a következőt: ne szülessen több gyerek, mint ahány felnőtt van a háztartásban. Tehát maximum két gyereket tartok helyesnek az olyan otthonban, ahol csak két felnőtt él. Kevés értelme van úgy gyermekeket a világra hozni, hogy nem tudod megadni nekik a számukra szükséges figyelmet és gondoskodást. Ha egyedülálló szülő vagy, illetve ha ikreid születnek, akkor a feladatod különösen nehéz. Ez esetben igyekezz annyi segítséget szerezni - barátoktól, rokonoktól vagy ügynökségektől -, amennyit csak tudsz! Mindig indokolt a segítségkérésed, ha a gyermekeid jóléte forog kockán.

Befejezésül A szülői feladatok sohasem voltak oly fontosak, mint manapság, Ha a gyerekeinket úgy akarjuk felnevelni, hogy kompetensek, együtt érzőek és erőszakmentesek legyenek, akkor szeretettel, bizalommal és tisztelettel kell velük bánnunk. Ha gyermekeink szükségleteit ki tudjuk elégíteni, és segíteni tudunk nekik megőrizni azt a képességüket, hogy az érzelmeiket át tudják élni és ki tudják fejezni, akkor valóban jobbá tudjuk tenni a világot. Egyik családot a másik után. De nem várható el az anyáktól és az apáktól, hogy mindezt egyedül vigyék véghez. Olyan gazdasági és szociálpolitikára van szükségünk, ami elsőbbségben részesíti a kisgyerekes családokat. Nem várható el a szülőktől, hogy jól neveljék fel a gyerekeiket, ha kevés a pénzük, az érzelmi támaszuk


és a rendelkezésükre álló segítség, illetve, amikor hiányosak az információik a gyerekek fejlődési szükségleteit illetően. Ezek mindenki számára kihívást jelentő feladatok, ám sohasem túl késő azokba belevágni. Együtt igenis meg tudjuk változtatni a világot!

GYAKORLATOK Vizsgáld meg a gyerekkorodat! 1. Írd le, milyen volt gyerekkorodban a kapcsolatod a szüleiddel! Erősen kötődtél hozzájuk? Ösztönöztek-e arra, hogy önállóvá válj, még mielőtt arra készen álltál volna? Közel érezted-e magadat a szüleidhez kamaszkorodban? 2. Átéltél-e gyerekkorodban valamilyen traumatikus elszakadást a szüleidtől vagy más emberektől? Hogy érezted magad akkor? 3. Milyen szerepet töltött be a mamád, illetve a papád? Tőled milyen szerep betöltését várták el felnőttként? Hogyan érzel ezzel kapcsolatban?

Fejezd ki a kisbabáddal kapcsolatos érzelmeidet! 1. Úgy érzed, hogy a kisbabád esetleg túl erősen, vagy túl gyengén kötődik hozzád? Milyen érzés jár át, amikor a gyermeked beléd csimpaszkodik, és nem hajlandó elválni tőled? 2. Próbáltak-e mások tanácsot adni a kisbabád kötődési viselkedésével kapcsolatban, vagy tettek-e ez ügyben megjegyzéseket? Hogyan érezted magad ettől? 3. Hogy érzed magad, amikor nem vagy éppen a kisbabáddal? Úgy érzed-e esetleg, hogy túl erős vagy éppen túl gyenge a te saját szeparációs szorongásod?

238

A bölcs baba

Törődj magaddal! 1. Elég segítséget kapsz-e a szülői feladatok elvégzéséhez? Ha nem, igyekezz módot találni arra, hogy megkapd azt a segítséget és támaszt, amire szükséged van! 2. Ha nem kötődsz egészséges módon a saját szüleidhez (ha még életben vannak), tégy lépéseket azért, hogy javuljon a velük való kapcsolatod, mielőtt túl késő lenne! Ez neked és a gyermekednek is hasznára válhat! 3. Milyen szociális és gazdasági változásokat látnál szívesen, ami megkönynyítené számodra a szülői feladatok ellátását? Mit tehetsz te magad azért, hogy előmozdítsd ezeket a változásokat?

A szülő-gyermek kapcsolat olyan mentális technikával is javítható, amit az agykontroll-tanfolyamon lehet elsajátítani. Bővebb info: www.agykontroll.hu (A szerkesztők megjegyzése.)

239

FÜGGELÉK

Egy levél Ausztráliából Sok száz levelet kaptam különböző szülőktől, a világ minden tájáról, amelyekben köszönetet mondanak azért, hogy megírtam e könyvet. Levelükben leírják, hogy az miként változtatta meg az életüket. A következő levél - amit Ausztráliából kaptam - különösen informatív, inspiráló és megnyugtató hatású a többi szülőnek. A könyvben való megjelenését a levél írója engedélyezte.

Kedves Solter doktornő! Még mielőtt gyerekeim születtek volna, szilárd meggyőződésem volt, hogy a világban tapasztalt bizonytalanságnak az az egyik oka, hogy a kisbabákat sírni hagyják magukban. Felnőttként eddig egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki ne élne át időnként valamilyen bizonytalanságot. Számomra a sírás valamilyen ki nem elégített szükségletet fejezett ki, amikor is a kisbaba könyörög a szüleinek, hogy segítsen rajta. Amint a szükséglet kielégült, a csecsemőnek további sírásra már nincs szüksége. A sírása figyelmen kívül hagyásával azt mondjuk a gyereknek, hogy „a szükségleteid nem fontosak, te nem vagy fontos, mert nem érdemled meg a figyelmünket". Úgy éreztem, hogy én és a kortársaim ezt az üzenetet kaptuk, és még most, felnőttként is ennek a következményeit nyögjük. Ezért vagyunk képtelenek elfogadni a valódi értékünket, hiszen életünk első napjától kezdve világossá tették számunkra, hogy az érzelmeink senki számára sem fontosak. Azzal kapcsolatban is szilárd meggyőződés élt - s él - bennem, hogy a jelenlegi nevelési módszerek célja, hogy elválasszák a kisbabát az anyjától és az apjától. Mintha bármi probléma is lenne azzal, hogy egy kisgyerek mindenben rászorul a szüleire! Sok szülőtől hallottam, hogy „a gyereket önállóságra kell tanítani". Nem értettem ezzel egyet. Úgy gondoltam, hogy az önállóság egy olyan dolog, amit a gyerekek igyekeznek elérni, amint kellően magabiztosak már a saját képességeiket illetően. Durván fogalmazva: ha ellököd magadtól a gyermeket, ő még inkább akar majd visszajönni; ám ha magadhoz közel tar-

240

A bölcs baba

tod, akkor meglesz benne a biztonságérzet, hogy ő maga lökje el önmagát. Ez volt az alapvető filozófiám, amikor megszületett az első gyerekem. Akkor még nem hallottam a „kötődésen alapuló nevelésről". A szoptatás nagyon jól ment (a lányom 2 éves és 8 hónapos korában választotta le magát). Az volt a tervem, hogy biztosítom, hogy az otthonunk nyugodt hely maradjon, és hogy minden egyes alkalommal fel fogom venni a kislányomat, amikor csak szüksége van rá. Továbbá, hogy a kisbabám minden egyes sírására reagálni fogok, és olyankor megnyugtatom őt. A gyermekemnek tudtára fogom adni, hogy mennyire szeretem, és hogy mit jelent nekem. Sohasem fogja tőlem azt az üzenetet kapni, hogy valami jobb dolgom akadt annál, mint hogy vele foglakozzak. Erősen hittem (és még mindig hiszek) a szeretetteljes érintésben és a babamasszázsban. Amint végre otthon volt a drága kisbabám, rájöttem, hogy a sírására való reagálás a dolog könnyű része. A férjemnek - akit hozzám hasonlóan neveltek fel, csak még annál is kevesebb tisztelettel - nehezére esett elfogadni a gyermekünk iránti elkötelezettségem szintjét. Élete első heteiben úgy tűnt, hogy a kislányom mindig abban a pillanatban ébred fel és kezd el sírni, amikor mi leülünk vacsorázni. Ilyenkor rögtön felpattantam, és rohantam őt megnyugtatni. A férjem - akit szigorú szabályok szerint neveltek, amelyektől tilos volt eltérni - elkezdte megkérdőjelezni a viselkedésemet, és kifejezte azon véleményét, miszerint a gyermekünknek meg kell tanulnia „megvárni", amíg mi befejezzük az evést. A békesség kedvéért az egyik este az asztalnál maradtam. Úgy ettem, hogy közben a könnyeim csorogtak az arcomon. Hangtalanul sirattam a kisbabám fájdalmát. Ez mindkettőnk számára jó lecke volt. A férjem megtanulta újramelegíteni az ételeket, én pedig megtanultam jobban kifejezni magam, még azelőtt, hogy elszabadulna a pokol. Úgy tűnt, a lányom képtelen betelni a mellemmel. Gyakran előfordult, hogy egy órán át szopott. Sokszor sírt minden látható ok nélkül, és sokszor ébredt fel üvöltve, Teljesen elcsüggedtem. Úgy éreztem, hogy valamit rosszul csinálok, ahogy időnként nyilván minden más új anya is érez. Azt mondták, hogy hasfájós, és majd el fog múlni. Napközben nem volt hajlandó aludni, és sírva fakadt, ha megpróbáltam valahova lerakni. Hónapokon át cipeltem. Pontosabban: éveken át. Napközben nagyon élénk volt, és imádott a szabadban lenni, és valamit csinálni, feltéve, hogy közben hozzám kapcsolódott. Kipróbáltam az összes módszert, az összes könyvből, amit csak meg tudtam kaparintani, hogy segítsek neki elaludni. Kivéve persze azt, hogy hagyjam: ő maga oldja meg a dolgot. Semmi sem működött. A nap nagy részét átsírta, de az éjszakai sírás volt a legborzasztóbb. Ilyenkor elkezdett álmában

FÜGGELÉK

241

üvölteni, mintha szörnyű kínokat élne át. Az egyetlen dolog, amivel meg lehetett nyugtatni, az a mellem volt, azonban mindenfajta más érintést visszautasított. A babamasszázst pár hónapig még elviselte, de aztán egy idő után abba kellett hagynom, mert egyértelművé vált, hogy utálja. Ha megpusziltam, elhúzta a fejét. Az egyetlen kontaktus, amit velem kapcsolatban akart, az a mellem volt; valamint hogy - függőleges pozícióban - a karomban tartsam. Folyamatosan rajtam vagy a férjemen kellett lennie, különben kiborult.., A megnyugtatása igazi kihívás volt. A könyvekből és a körülöttem levőktől azt a tanácsot kaptam, amit nem akartam hallani, és amiről a szívem mélyén tudtam, hogy képtelen vagyok megtenni. Biztos vagyok benne, hogy Ön is hallotta már ezeket: „Elkényezteted azt a gyereket! Rakd le!" „Hagyd sírni! Abból gyorsan tanulni fog!" „Ha nem akarod, hogy éjszaka felébredjen szopni, akkor ne szoptasd meg! Hadd sírja ki magát! Csak azért ébred fel, mert megszoptatod." (Ezt négy hónapos korában mondták.) „Adj neki szilárd ételt, attól aludni fog!" „Adjál neki tápszert! Egyértelmű, hogy nem kap tőled elég táplálékot." Elkezdtem nagyon lehangoltnak érezni magamat, és kudarcnak megélni az egészet. A kisbabám egyszerűen nem illett bele semmilyen „kategóriába". Az alvása meg sem közelítette a könyvekben írtakat. Általában a felét, néha a harmadát aludta annak az időmennyiségnek, mint amire a könyvek szerint számítanom lehetett. Amikor négy-öt hónapos lett, akkor találtam a könyvtárban egy könyvet a „kötődés stílusú nevelésről", amely legalább segített azt éreznem, hogy a megfelelő dolgot csinálom. Azonban még mindig képtelen voltam elérni, hogy „vidám" babám legyen. A mániámmá vált az alváshiánya, és azt éreztem, ez akadályozza meg abban, hogy nyugodt és vidám baba legyen. Mire a kicsim hat hónapos lett, elkezdtem teljesen szétesni. A túlfeszítettség és az alváshiány szétmorzsolt. A férjem elkezdte kifejezni a türelmetlenségét és a dühét a kislányunk folyamatos sírásával kapcsolatban. Én meg, valahányszor a kisbabám sírva fakadt, feszültté váltam, tudva, hogy ez fel fogja dühíteni a férjemet, és meg fogja erősíteni a kudarccal kapcsolatos érzéseimet. Volt egy boldogtalan férjem és egy boldogtalan gyerekem. Aztán megtaláltam a könyvtárban az Ön könyvét. Ahogy olvastam, hirtelen minden érthetővé vált számomra! Teljes mértékben kapcsolódni tudtam a mondandójához. A kicsimnek traumatikus születésélménye volt (farfekvéses szülés). Nagyon könnyen túl lehetett ingerelni, és nagyon érzékeny volt. Az Ön könyvét olvasva értettem meg, hogy a sírás nem „rossz" dolog. Micsoda felfedezés volt ez számomra! Mindig is úgy értelmeztem a sírását, mint a silány szülői képes-

242

A bölcs baba

ségem visszatükröződését, valamint a tehetetlenségemet arra, hogy elaltassam őt. Úgy éreztem, hogy a látszólagosan ok nélküli sírásával azt igyekszik a tudtomra hozni, hogy nem teszek érte eleget. Őszintén szólva, én úgy éreztem, hogy mindent megteszek, és elkezdtem bosszankodni, amiért képtelen vagyok „boldoggá" tenni a kisbabámat, és mert ő képtelen „boldog" lenni. Nagyon ismerősnek találtam a múltbeli fájdalmak felszínre töréséről szóló részt, ami főleg a férjemre illett, olyankor, amikor a kisbabám sírt. Ez sokkal nehezebb üggyé vált, amikor végre elkezdtem hagyni, hogy a kicsim sírjon, és én támogassam őt a sírásában. Lassan kezdtem hozzá, és őszintén szólva, a szívemnek nagyon nehezére esett elfogadni a sírást annak, ami az valójában volt, s nem pedig annak, aminek éreztem (szülői képességeim hiánya visszatükröződésének). A kicsimnek jó sok sírásra volt szüksége, és valamennyire még most is van. Rendkívül temperamentumos. Sok időmbe telt, amíg teljesen el tudtam fogadni az Ön koncepcióit, valamint amíg sikeresen alkalmazni tudtam azokat. Ez a személyes ellenállásomnak volt köszönhető. Nagyon keményen meg kellett dolgoznom azért, hogy túljussak ezen a gáton, és hogy a gyermekem teljes értékű anyja tudjak lenni. Az időtényező miatt, valamint amiatt, hogy oly sokáig igyekeztem elfojtani a sírás iránti szükségletét, azt az üzenetet vette - az apjától és tőlem is - hogy nem rendjén való, ha sír. (A férjemnek sokkal hosszabb időbe tellett elfogadni, mint nekem, hogy gyermekünk megnyilvánulásainak teljesen normális és elfogadható része a sírás.) Ez mindkettőnk számára pluszmunkát jelentett. Sokat kellett tanulnunk. Módszereket kellett megismernünk a bátorításra, az addig alkalmazott elfojtás helyett. Biztosítanunk kellett a lányunkat arról, hogy azt teszi, amit tennie kell, és mi most azért vagyunk mellette, hogy átsegítsük ezen. Sok munka volt, és még mindig dolgozunk rajta. Viszont a második lányom, akivel képesek voltunk a kezdettől megfelelően bánni, nem próbálja meg elfojtani a könnyeit, és nála rendkívül látványosak az alapos sírás előnyei! Az Ön hozzáállását alkalmaztam a dührohamaikkal kapcsolatban is, mindkét gyermekemnél nagy sikerrel. A legfontosabb lecke, amit ön megtanított számomra, hogy az intenzív érzelmek helyénvalók. Helyük és szerepük van a gyermekeink számára, és egészségesek, valamint alapvetőek a gyermekeink érzelmi jóléte szempontjából. Az érzelmek fontosak, és nekünk, szülőknek bátorítani kell ezeknek a megjelenését, és meg kell engednünk a gyermekeinknek, hogy a saját szintjüknek megfelelően dühöngjenek, és nem a szülők számára elviselhető szinten. Azt látom, hogy a gyerekeim sokkal nyugodtabbak, nagyobb az önbizalmuk,

FÜGGELÉK

243

és kiegyensúlyozottabbak annak köszönhetően, hogy Ön megmutatta nekem az utat, hogy hogyan tiszteljem és becsüljem a veleszületett ösztöneiket. Az Ön hozzáállását alkalmazva azt látom a gyerekeimen, hogy empatikusak és odafigyelnek egymásra, a szüleikre és másokra. Nem gondolom, hogy erre képesek lennének, ha arra lennének kényszerítve, hogy hordozzák az érzelmi fájdalmaik batyuját. Úgyhogy szeretnék köszönetet mondani Önnek a könyvéért. Az épelméjűségemet mentette meg, az életem egy nagyon megpróbáló időszakában. De ami ennél is fontosabb, segített nekünk, mint családnak, hogy jobban megértsük egymást és a szükségleteinket. Az Ön könyvének köszönhetően képessé váltam felidézni a saját múltam fájdalmait, szembenézni velük, és ez segített leállítani azt az ördögi kört, amibe belekerültem. Segített megengednem, hogy a gyerekeim úgy nőjenek fel, ahogy én azt csak reméltem, hogy lehetséges. Hiszek abban, hogy képesek lesznek komplexusok nélkül felnőni, valamint hogy tudni fogják, hogy az érzelmeik fontosak, és hogy minden joguk megvan arra, hogy azokat kifejezésre juttassák, és ezáltal megszabaduljanak tőlük. Ön hatalmas és nagyon pozitív hatással volt mind az én, mind a családom életére. Carmel Néhány évvel később felvettem a kapcsolatot Carmellel, hogy engedélyt kérjek tőle ahhoz, hogy a levelét megjelenthessem ebben a könyvben. Ekkor küldte a következő kis kiegészítést az aktuális helyzetről: A gyermek, akiről a levelemben írtam Önnek, most hat és fél éves. Épp múlt szombat este történt, hogy - egy sűrű napot követően - nagyon fáradt volt, s ezt könnyekkel fejezte ki. Ahogy az ágyában fekve elkezdett sírni, azt mondtam neki: „Kemény napod volt ma, drágám. Sírjál egy jót!" Körülbelül 5-10 percig szabadon potyogtak a könnyei, miközben én mosolyogva odafigyeltem rá, és gyengéden a homlokát simogattam. Amikor befejezte a sírást, rám mosolygott, becsukta a szemét, és békés, mély álomba szenderült. Az Ön segítsége nélkül sohasem jutottunk volna el idáig. Ön rendkívül értékes ajándékot adott nekünk, amiért mindig hálás leszek. Carmel

245

IRODALOMJEGYZÉK

246

A bölcs baba

IRODALOMJEGYZÉK

247

248

A bölcs baba

IRODALOMJEGYZÉK

249

250

A bölcs baba

IRODALOMJEGYZÉK

251

252

A bölcs baba

IRODALOMJEGYZÉK

253

254

A bölcs baba

IRODALOMJEGYZÉK

255

256

A bölcs baba

IRODALOMJEGYZÉK

257

259

A szerzőről Dr. Aletha Solter svájci-amerikai fejlődéspszichológus, két felnőtt gyermek édesanyja, nemzetközi előadó, workshop-vezető és szaktanácsadó. Dr. Jean Piaget-val tanult a genfi egyetemen, Svájcban, itt szerezte meg a mesterdiplomáját humánbiológiából. Pszichológiából a kaliforniai Santa Barbara Egyetemen doktorált. Négy könyv, két munkakönyv és számos cikk szerzője, amelyeket szülők és szakértők számára írt. Solter doktornő 1978 óta dolgozik együtt szülőkkel, gyerekekkel és a téma szakembereivel. Számos előadást és workshopot tartott 12 különböző országban. 1990-ben megalapította a Tudatos Gyermeknevelés Intézetét (The Aware Parenting Institute) (www.awareparenting.com), hogy terjeszteni tudja gyermeknevelési elveit. A tanítását követő szülők olyan gyerekeket nevelnek, akik okosak, együttérzőek, erőszakmentesek és nem használnak kábítószert. Világszerte egyre több szakképzett oktató segít terjeszteni Solter doktornő gyermeknevelési elveit. Dr. Aletha Solter előadások, workshopok és egyéni konzultációk ügyében a következő címeken kereshető meg:

The Aware Parenting Institute P.O. Box 206, Goleta, CA 93116, U.S.A. Telefon és fax: 00/1/805-968-1868 [email protected] www.awareparenting.com

A BÖLCS BABA. Útmutató a gyerekekhez, fogantatástól két és fél éves korig. Dr. Aletha J. Solter

Recommend Documents