„A biztonság veszélye nem fenyeget” – Konferencia a színházi nevelésről 2012. április 13., 11:00 Ugyan a színházi nevelés fogalma bekerült az előadó-művészeti törvénybe, annak tartalma, még inkább módja mégis felvet számtalan kérdést. Ezeket próbálta tisztázni egy beszélgetés, amelyre a Színház a gödörben II. rendezvénysorozat keretében került sor. Mi a színházi nevelés? – erre a kérdésre kereste a válaszokat a Színház a Gödörben II. rendezvény keretében létrejött beszélgetés, amelynek felkért előadói voltak: Végh Ildikó, Madák Zsuzsanna, Kulcsár Edit, Szabó Réka, Végvári Viktória, Németh Mónika, Fekete Péter, Takács Gábor, Czibolya Ádám, Vidovszky György, Lipták Ildikó, Zrínyi Gál Vince, valamint Tarda Orsolya, aki a Nemzetierőforrás-minisztérium művészeti főosztályát képviselte.
Kiírják, ha aláírja Kezdetként Tarda a színházi neveléshez kapcsolódó finanszírozási lehetőségekről, illetve a hamarosan hatályba lépő rendelkezésekről beszélt. Kiemelte, hogy bekerült a törvénybe a színházi nevelés fogalma, majd kifejtette, hogy kétféle finanszírozási lehetőség áll rendelkezésre: az első a minősített (nemzeti és kiemelt) előadó-művészeti szervezetek finanszírozási módja, ahová bekerült a színházi nevelés, mint számonkért feladat; a másik támogatási mód a nem minősített, pályázati úton támogatást kapó szervezetekre vonatkozik – ezek támogatása a minden évben kiírandó pályázatokban tud megjelenni. Megemlítette: a 2012-es pályázatok végleges kiírása akkor történik meg, ha a Réthelyi Miklós aláírja azokat; ez a „Kiemelt művészeti célok színházak számára” című pályázatot, illetve a hatos kategóriában számon tartott előadó-művészeti szervezetek számára kiírt pályázatot érinti. „A jövő évi pályázati terv gyerekcipőben jár” – mondta Tarda, majd kifejtette, hogy a pályázat kiírása a költségvetés függvénye.
Hogy is viselkedjék a nebuló Thália szentélyében
Fotó: Szkárossy Zsuzsa A mikrofonnál: Fekete Péter Fekete Péter, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója szerint a legfontosabb, hogy a diákokat megtanítsák színházul érteni, „nem mindegy, hogy milyen színházat kínálunk fel”. Mire akarjuk megtanítani a nézőt? – tette fel a kérdést, majd válaszolt is rá: „hogy hogy is viselkedjék a színházban a kezdő színházba járó”. Majd a közönség megszólításának különböző módjainak ismertetése után ismertette a gyerekek különböző reakcióit, a színházfanatikust a sportfanatikushoz hasonlítva, a rosszalkodó gyerekeket pedig kulturális érdeklődést nem mutatónak minősítve, de bemutatta a színházba járási szokásokat is. Fekete szerint annak érdekében, hogy bevonzzák a diákokat, a színháznak fel kell vennie a versenyt a fogyasztói társadalommal, „trendit kell ajánlani”. „Mi azt tesszük, hogy ismert arcú színészekkel kimegyünk kampányolni” – részletezte a nézőbevonzási módszert. „Ha már nem tudtuk elérni, hogy törvény szerint kötelező legyen minden alsó tagozatos diáknak megismerkedni a színházzal” – tette hozzá, majd az anyagi nehézségeket részletezte. Zárszóként a Színház a gödörben elnevezés megváltoztatására tett javaslatot: „módosítsuk »Színház a bástyán/hídon/magasban«-ra”.
Részese lenni Madák Zsuzsanna, a Hevesi Sándor Színház dramaturgja ismertette a zalaegerszegi teátrum Tantermi Deszka elnevezésű programját, aminek mottója: „Lenni és részese lenni – ez nem kérdés”. Bemutatta a különböző eseményeket, amelyek során a legfontosabb a gyerekekkel való kommunikáció volt: közös játékon, improvizációs feladatokon, karakterelemzéseken, közös történetíráson keresztül igyekeztek kapcsolatot teremteni az ifjúsággal.
Tisztázni a fogalmakat
Fotó: Szkárossy Zsuzsa A mikrofonnál: Vidovszky György Vidovszky György a Szabad Kurzus Alapítvány nevében elsőként a színházi neveléshez kapcsolódó fogalmak tisztázásának szükségességére hívta fel a figyelmet. Elmondta: GyeviBíró Eszterrel és Végvári Viktóriával azért hozták létre az alapítványt, hogy az előadásokban felvetett témákat továbbgondoltassák a gyerekekkel. A drámás módszertani formákat használó foglalkozásokon egy kiválasztott témát, fókuszt járnak körbe.
A közönségszervezés felől A debreceni Csokonai Színház színháznevelési projektvezetője, Kulcsár Edit elmondta: úgy írta meg a TÁMOP-anyagot – a tanórán kívüli oktatási, nevelési foglalkozások támogatására szóló pályázatot –, hogy a színház gyakorlatában már megvalósított tevékenységekből, ötletekből állította össze a kiírás által megkívánt rendszert. A különféle műfajokról beszélve megemlítette, hogy Debrecenben „nem csak szerezni kellett közönséget, hanem közelíteni kellett a nézőket az előadásokhoz”. „Természetesen először valahol a közönségszervezés részéről indultak el dolgok” – tette hozzá Kulcsár, majd kifejtette: a program kezdetekben ismertetőket, alkotók meghívását, operanépszerűsítést jelentett. – Hol van itt a színházi nevelési program? – tette fel a kérdést Kulcsár, majd elmondta, hogy a kőszínházi programhoz kapcsolódva alakították ki az eseményeket. Beszélt a színészek által vezetett színjátszókörökről, a sokáig segítők nélkül levezényelt Ádámok és Évákról, a résztvevőkkel Alsósztregován tett kirándulásról: „lehet, hogy ez osztálykirándulásnak tűnik, de azoknak a gyerekeknek, akik ezen végigmentek, nem az volt, sokkal több”, valamint arra is kitért, hogy néhány kiválasztott résztvevő statisztálhatott a szegedi Az ember tragédiájában. Bemutatta a jövőbeli terveket is: két beavatóopera és egy egy beavatószínházi előadás készül, folytatják a színházi filmklubot. „Kicsit igazítottuk a középiskolások színvonalához a témákat” – tette hozzá, majd megemlítette a kulisszajárásokat és egy nézőiskola-szerű vetélkedő meghirdetését is.
Egy műhely
Fotó: Szkárossy Zsuzsa A mikrofonnál: Végvári Viktória Végvári Viktória, a Kolibri Színház színházpedagógusa arról beszélt, hogy egy budapesti kőszínház mit tehet a színházi nevelés területén. A Kolibri kiemelten foglalkozik ezzel a területtel, külön a korosztályoknak készült programokon keresztül – mondta Végvári. Beszámolt arról is, hogy a Kolibriben hogyan jutottak el a mesedarabok játszásától a gyerekek tabutémáit feszegető előadásokig. A színház 6 drámatanárral dolgozik együtt, jelenleg 12 előadásuk van, amihez kapcsolódnak a programok, havi 18-20 alkalommal. Négy, tantermi színházi előadással tájolnak. A múlt évadban több mint 6000 gyerek vett részt a programokon. Végvári beszámolt a segédanyagokat tartalmazó műsorfüzetekről, a tanárműhelyről – ahol pedagógusokkal beszélgetnek arról, hogy iskolai keretek között hogyan lehet foglalkozni a gyerekekkel –, a 30 órás akkreditált tanárképzésről, a pedagógusoknak tartott nyílt próbákról – ami visszahat a művészi munkára is.
Három lépcső
Fotó: Szkárossy Zsuzsa A mikrofonnál: Végh Ildikó Végh Ildikó, a Katona József Színház ifjúsági programjának vezetője zárta a budapesti kőszínházak sorát. A háromlépcsős programjuk három előadásra, a Cigányokra, A kétfejű fenevadra és A mizantrópra vonatkozik, ezek mellé a diákok választhatnak még egy előadást a repertoárból. A Katona hosszú programja 3-4 hónapon keresztül tart és több fázisból áll. Beszélgetésen, a témát körüljáró „élménynovellaíráson”, improvizáción, meseíráson vehetnek részt a diákok, kapcsolódó anyagokat hozhatnak, majd pedig a végső fázisban közösen
állíthatják össze egy előadás tervét, amiben részt vesznek a társulat tagjai is. Beszélt a Katona-klubról is, amin rendszerint rajongók vesznek részt, akik jobban szeretnének érteni a színházhoz.
Ezt sem tudja A független színházak sorát Zrínyi Gál Vince a KoMa társulat vezetője kezdte: „Miután tavaly egy drámapedagógia-konferencián elmondtam, hogy nem tudom, mi a drámapedagógia, itt el szeretném mondani, hogy nem tudom mi a színházi nevelés”. Ezután beszámolt a KoMa modelljéről. Véleménye szerint nem a nézők megnyerése a cél hanem az, hogy nyitottan gondolkodó embereket neveljenek. Ezután részletezte, hogy a KoMa társulata hogyan próbál szorosabb kapcsolatot létesíteni a színházuk számára otthont adó kerülettel. Majd azt is elmondta, hogy több független színházzal közösen egy nevelési programon dolgoznak, ami gondolkodásra próbálja serkenteni a résztvevőket.
Társadalmi felelősségtudat Szabó Réka, a Tünet Együttes vezetője elmondta, hogy a társulat 2009-ben kezdett el komplex színházi beavató foglalkozásokat tartani. Hangsúlyozta, hogy ez kétirányú dolog, aminek fontos része a megmérettetés, a közös gondolkodás. A programjaik során a leglényegesebbnek azt tartják, hogy a fiatalok találkozzanak és megismerkedjenek a mozgás és a tánc nyelvével, a cél pedig az, hogy megnyissák a gyerekek figyelmét, és lebontsák a kommunikációs falaikat. Szabó szerint fontos, hogy a társulatoknak legyen társadalmi felelősségtudata, és az is, hogy ennek támogatása évekkel ezelőtt beépült a pályáztatási rendszerbe. Hangsúlyozta: ennek meg is kell maradnia, amihez szükséges, hogy a kurátorok ismerjék a társulatok munkáit.
Nevelés helyett demokráciára tanítás Lipták Ildikó a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ képviseletében szólt. Mindenekelőtt megemlékezett a társaság 1992-es alapításáról, majd megemlítette, hogy évadonként 120-150 gyerekeknek szóló programot tartanak, és kizárólag erre a területre specializálódtak. „Megpróbálunk egymásra kölcsönösen hatni a színház eszközein keresztül” – így foglalta össze a Kerekasztal tevékenységét Lipták, kiemelve, hogy nem próbálnak meg nevelni. Takács Gábor a Káva Kulturális Műhely, valamint a Független Előadó-művészeti Szövetség színházpedagógiai szekciójának vezetője a definíciók megfogalmazása helyett azt tartja fontosnak, hogy komoly szakemberek dolgozzanak a színházi nevelés területén. A saját tevékenységüket „a résztvevő színháza” kifejezéssel írta le, utalva a közös játékra. Hangsúlyozta, hogy ezeken az alkalmakon valamilyen fontos problémának kell középpontba kerülnie. Takács szerint a színházi nevelésnek nagyon sok köze van a demokrácia tanításához: „ebben az értelemben ez egy politikai műfaj”. A továbbiakban beavatkozásnak is nevezte ezeket az alkalmakat. Sorolta a kőszínházakkal nehezen kialakuló, de kialakuló kapcsolatokat, amiknek szerinte akkor van értelme, ha a kőszínházak képesek túllépni a vendégjáték-típusú együttműködésen. Hangsúlyozta továbbá azt is, hogy a színházi nevelés valójában egy interdiszciplinális, szakmákon átívelő terület, és felvetette azt a kérdést is, hogy ez valójában szakma-e, vagy mindenki ért a gyerekekhez, és bármit lehet velük csinálni.
Van hatás A színházak után Czibolya Ádám, a DICE Nemzetközi Kutatási Projekt projektvezetője ismertette a brüsszeli, központi támogatású, Magyarországról irányított nemzetközi kutatást. 12 országban dolgoztak, 111 különböző drámaprogramot vontak be a kutatásba, 4500 gyerek vett részt a kutatásban, amiben a színházi nevelési programok hatásait vizsgálták. Egyebek mellett – amik között Czibolya megemlítette, hogy több helyen a tanterv kötelező részévé vált a drámapedagógia – a kutatás eredményeként kiadtak két könyvet, és 12 nemzetközi konferenciát tartottak, ami 30-40 ezer emberhez jutott el. Részletezte, hogyan válik a diákok előnyére a drámapedagógiai program. Mint fogalmazott: „nem arról van szó, hogy csodaszer, de változtat dolgokon”.
Fotó: Szkárossy Zsuzsa Németh Mónika a pedagógiai tapasztalatokról beszél Németh Mónika, egy VIII. kerületi, kötelező felvételű szakiskola tanára az együttműködési tapasztalatokat mutatta be, kiemelve, hogy diákjaik ezeken az alkalmakon találkoztak először a színházzal. „Olyan ez, mint a Shakespeare-színház” – idézte Németh Scherer Péter szavait. Majd kitért a nehézségekre, hogy problémás gyerekek esetében sokkal nehezebb felkelteni a színház iránti érdeklődést. Hangsúlyozta, hogy a leginkább bevált módszernek a tantermi színház mutatkozott, és ismertette az ebből adódó tapasztalatokat, előnyöket és hátrányokat egyaránt. Elmondta, hogy ezek más színházi élményt nyújtanak, kiemelten foglalkoznak egyegy problémával, továbbá megemlítette a foglalkozások szükségességét is.
Szakmai szempontok Rácz Attila, az esemény moderátora felvetette azt a kérdést: milyen szerepe van a színházi nevelésnek a színházi működésben, illetve arra ösztönözte a résztvevőket, hogy vitassák meg a színházi nevelés definícióit, formáit és a kutatási eredmények tanulságait. Erre reagálva Czibolya felolvasta, hogy hogyan definiálja a törvény a színházi nevelést. Takács szerint továbbra sem fontos a definíció, lévén nagyon tág területről van szó, a színházi nevelés gyűjtőfogalom, amiben a szakmai szempontok a lényegesek. Szabó Rékával ennek ellenőrizhetőségét vitatták meg, a Káva vezetője a színházi nevelési képzés fontosságát nevezte meg. Madák cáfolta, hogy a kőszínház számára a színházi nevelés nem a nézőbevonzásról szól – amihez Vidovszky hozzátette, hogy nyilván más kapcsolatot ápolnak a közönséggel, mint egy független színház. A továbbiakban a résztvevők megállapították, hogy fontos, hogy az alkotókat érdekelje a drámafoglalkozás, és az visszahasson az előadásra is. Vidovszky, utalva a Zrínyi Gál Vince által elmondottakra, megemlítette, hogy fontos megismerni a különböző a módszereket, amire a KoMa vezetője azt reagálta, hogy akart jelentkezni a képzésre, de a tanárok beszélték le róla. Végezetül Tarda Orsolya a finanszírozási pályázatok elbírálását ismertette, kiemelve az elbírálások szempontrendszerét,
illetve azt, hogy törekednek ennek a létrehozására. „A kiszámíthatóság és a biztonság veszélye nem fenyeget minket” – zárta Rácz a beszélgetést. 7óra7 http://7ora7.hu/hirek/a-biztonsag-veszelye-nem-fenyeget-konferencia-a-szinhazi-nevelesrol
