A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (második tanács) 2010. október 21.(*)
„Büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés – 2001/220/IB kerethatározat – A sértett jogállása a büntetőeljárásban – A »sértett« fogalma – Jogi személy – Közvetítés a büntetőeljárásban – A részletes eljárási szabályok”
A C-205/09. sz. ügyben, az EU 35. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Szombathelyi Városi Bíróság (Magyarország) a Bírósághoz 2009. június 8-án érkezett, 2009. április 22-i határozatával terjesztett elő az Eredics Emil és Vassné Sápi Mária ellen folytatott büntetőeljárásban, A BÍRÓSÁG (második tanács), tagjai: J. N. Cunha Rodrigues tanácselnök U. Lõhmus és A. Ó Caoimh bírák,
(előadó),
A. Arabadjiev,
A. Rosas,
főtanácsnok: J. Kokott, hivatalvezető: A. Calot Escobar, tekintettel az írásbeli szakaszra, figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket: –
a magyar kormány képviseletében Somssich R., Fehér M. és Szíjjártó K., meghatalmazotti minőségben,
–
a francia kormány képviseletében G. de Bergues és B. Beaupère-Manokha, meghatalmazotti minőségben,
–
az olasz kormány képviseletében I. Bruni, meghatalmazotti minőségben, segítője: F. Arena avvocato dello Stato,
–
az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében Simon B. és R. Troosters, meghatalmazotti minőségben,
a főtanácsnok indítványának a 2010. július 1-jei tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő Ítéletet 1
Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a büntetőeljárásban a sértett jogállásáról szóló, 2001. március 15-i 2001/220/IB tanácsi kerethatározat (HL L 82., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet, 72. o., a továbbiakban: kerethatározat) 1. cikke a) pontjának és 10. cikke (1) bekezdésének értelmezésére irányul.
2
E kérelmet az Európai Közösségek pénzügyi érdekei megsértésének bűntette miatt Eredics E. és Sápi M. ellen indított büntetőeljárás keretében terjesztették elő. Jogi háttér Az uniós szabályozás
3
A kerethatározat 1. cikke előírja: „E kerethatározat alkalmazásában: a)
a »sértett« természetes személy, aki olyan károsodást szenvedett, ideértve testi vagy szellemi épségének sérelmét, érzelmi szenvedését vagy gazdasági veszteségét is, amelynek közvetlen oka olyan cselekmény vagy mulasztás, amely valamely tagállam büntetőjogi szabályainak megsértésével valósult meg;
[…] c)
a »büntetőeljárás« fogalma az alkalmazandó nemzeti jog szerint értendő;
[…] e)
4
a »büntetőügyekben folytatott közvetítés« a büntetőeljárás előtt vagy alatt a tárgyalásos megegyezés keresése a sértett és bűncselekmény elkövetője között egy szakember közvetítésével.”
A kerethatározat 10. cikke így rendelkezik: „(1) Minden tagállam gondoskodik róla, hogy a büntetőügyekben való közvetítést elősegítse olyan bűncselekmények esetében, amelyeknél ezt megfelelőnek tartja. (2) Minden tagállam biztosítja, hogy a sértett és az elkövető között az ilyen közvetítés útján elért megállapodást a büntetőeljárásban figyelembe lehessen venni.” A nemzeti szabályozás
5
A magyar büntetőeljárási törvény (a továbbiakban: Be.) 221/A. §-a kimondja: „(1) A közvetítői eljárás a személy elleni (Btk. XII. fejezet I. és III. cím), a közlekedési (Btk. XIII. fejezet), illetőleg a vagyon elleni (Btk. XVIII. fejezet), ötévi
szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás tartama alatt, a gyanúsított vagy a sértett indítványára, illetőleg önkéntes hozzájárulásukkal alkalmazható eljárás. (2) A közvetítői eljárás célja, hogy a bűncselekmény következményeinek jóvátételét és a gyanúsított jövőbeni jogkövető magatartását elősegítse. A közvetítői eljárásban arra kell törekedni, hogy a gyanúsított és a sértett között – a gyanúsított tevékeny megbánását megalapozó – megállapodás jöjjön létre. Az ügy közvetítői eljárásra utalásának a büntetőeljárás alatt egy alkalommal van helye. (3) Az ügyész hivatalból, vagy a gyanúsított, a védő, illetőleg a sértett indítványára az eljárást legfeljebb hat hónapi időtartamra felfüggeszti és az ügyet közvetítői eljárásra utalja, ha a)
a Btk. 36. §-a alapján az eljárás megszüntetésének vagy a büntetés korlátlan enyhítésének lehet helye;
b)
a gyanúsított a nyomozás során beismerő vallomást tett, vállalja, és képes a sértett kárát megtéríteni vagy a bűncselekmény káros következményeit más módon a sértettnek jóvátenni;
c)
a gyanúsított és a sértett is hozzájárult a közvetítői eljárás lefolytatásához, valamint
d)
a bűncselekmény jellegére, az elkövetés módjára és a gyanúsított személyére tekintettel, a bírósági eljárás lefolytatása mellőzhető, vagy megalapozottan feltehető, hogy a bíróság a tevékeny megbánást a büntetés kiszabása során értékelni fogja.
[…] (5) A gyanúsítottnak és a sértettnek a közvetítői eljárás során tett, az eljárás alapjául szolgáló cselekményre vonatkozó nyilatkozata bizonyítási eszközként nem használható fel. A közvetítői eljárás eredményét nem lehet a gyanúsított terhére értékelni. (6)
A közvetítői eljárás részletes szabályait külön törvény állapítja meg.
(7) Ha a közvetítői eljárás eredményes, és a Btk. 36. §-a (1) bekezdése alkalmazásának van helye, az ügyész az eljárást megszünteti; ha a Btk. 36. §-a (2) bekezdése alkalmazásának lehet helye, vádat emel. Ha a gyanúsított a közvetítői eljárás eredményeként létrejött megállapodás teljesítését megkezdte, de a büntethetősége nem szűnt meg, az ügyész a három évet meg nem haladó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt a vádemelést egy évtől két évig terjedő időre elhalaszthatja.” 6
A magyar Büntető törvénykönyv (a továbbiakban: Btk.) 36. §-a szerint: „(1) Nem büntethető, aki a személy elleni (XII. fejezet I. és III. cím), közlekedési (XIII. fejezet) vagy vagyon elleni (XVIII. fejezet), háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűncselekménnyel okozott kárt a sértettnek közvetítői eljárás keretében megtérítette vagy a bűncselekmény káros következményeit egyéb módon jóvátette.
(2) A büntetés korlátlanul enyhíthető az (1) bekezdésben említett bűncselekmények esetében, ha az elkövető az ötévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűncselekménnyel okozott kárt a sértettnek közvetítői eljárás keretében megtérítette vagy a bűncselekmény káros következményeit egyéb módon jóvátette. (3)
7
Az (1)–(2) bekezdés alkalmazásának nincs helye, ha az elkövető
a)
többszörös vagy különös visszaeső,
b)
a bűncselekményt bűnszervezetben követte el,
c)
bűncselekménye halált okozott,
d)
a szándékos bűncselekményt a szabadságvesztés felfüggesztésének próbaideje alatt vagy a szándékos bűncselekmény elkövetése miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélése után, a szabadságvesztés végrehajtásának befejezése előtt, illetőleg próbára bocsátás vagy vádemelés elhalasztásának tartama alatt követte el.”
A Btk. 314. §-a értelmében: „(1)
Aki az Európai Közösségek költségvetését károsítja azzal, hogy
a)
az Európai Közösségek által vagy nevében kezelt pénzalapokból származó támogatásokkal,
b)
az Európai Közösségek által vagy nevében kezelt költségvetésbe történő befizetésekkel
kapcsolatban valótlan tartalmú nyilatkozatot tesz, valótlan tartalmú, hamis vagy hamisított okiratot használ fel, avagy az előírt tájékoztatási kötelezettségének nem vagy megtévesztésre alkalmas módon hiányosan tesz eleget, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2)
Az (1) bekezdés szerint büntetendő az is, aki
a)
az (1) bekezdés a) pontjában írt támogatást, vagy
b)
az (1) bekezdés b) pontjában írt befizetéssel kapcsolatos kedvezményt
a jóváhagyott céltól eltérően használja fel.” 8
A Btk. 318. §-a így rendelkezik: „(1) Aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart és ezzel kárt okoz, csalást követ el. […] (4) a)
A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a csalás nagyobb kárt okoz,
[…]” 9
A Btk. 138/A. §-a szerint a kár „nagyobb, ha kétszázezer forintot meghalad, de kétmillió forintot nem halad meg”. Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
10
Az alapeljárás elsőrendű vádlottja, Eredics E. az Apátistvánfalvi Általános Iskola és Óvoda (a továbbiakban: iskola) igazgatója. Az alapeljárás másodrendű vádlottja, Sápi M. az Apátistvánfalvi Hotel Apát Kereskedelmi és Szolgáltatási Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: Hotel Apát Kft.) ügyvezetője és a Hotel Apát Kft. által üzemeltetett Apát Hotel igazgatója.
11
Az iskola és a Magyarország – PHARE CBC Program Kisprojekt Alap 2001 között 2003. június 30-án megkötött keretszerződésben a Kisprojekt Alap támogatást nyújtott az iskolának az Eredics E. projektmenedzser által vezetett erdei tanösvény projekt megvalósításához szükséges összeg 80,15%-ának biztosítására.
12
A támogatást 2004. február 4-én folyósították. A projekt megvalósítását a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Kiemelten Közhasznú Társaság (a továbbiakban: VÁTI Kht.) felügyelte, és felelősséggel tartozott a támogatás elszámolása esetére.
13
Az Eredics E. és a pályázati eljárásban kiválasztott Sápi M. között létrejött szerződés értelmében Sápi M. 1 200 000 forint (hozzávetőleg 4270 euró) ellenében alapfokú gombaszakértői vizsgára felkészítő oktatás szervezésére, előkészítésére és helyszín biztosítására, valamint tanulmányutak és találkozók szervezésére vállalt kötelezettséget.
14
E szerződés teljesítésének igazolásaként Sápi M. a Hotel Apát Kft. nevében kiállította és Eredics E. rendelkezésére bocsátotta a teljesítési jelentést, aki a végleges számlát az iskola folyószámlájáról egyenlítette ki.
15
Mivel az említett szerződés keretében vállalt alapfokú gombaismereti tanfolyamot ténylegesen nem bonyolították le, a szerződés teljesítésének igazolása érdekében kiállított számla és napló valótlan tartalmúnak bizonyult. Eredics E. a valótlan tartalmú dokumentumokat, valamint egy ténylegesen le nem bonyolított tanulmányútról kiállított jegyzőkönyvet és értékelő jelentést – amelyen a csoportvezető nevét ismeretlen személy aláhamisította – lefűzte a projekt iratanyagába. Ezen iratanyagot a fent hivatkozott szerződésben foglalt kötelezettségek teljesítésének igazolásaként megküldte a VÁTI Kht.-nak.
16
2006. június 20-án egy magánszemély mintegy 1 200 000 forint indokolatlan kifizetése miatt feljelentést tett Eredics E. és Sápi M. ellen.
17
Az ügyben nyomozást rendeltek el, melynek során Eredics E. gyanúsítottként többször megjelent a hatóság előtt, a terhére rótt bűncselekmény tekintetében viszont nem tett beismerő vallomást.
18
Az ügyész 2008. szeptember 2-án az Eredics E. és Sápi M. ellen benyújtott vádiratban vádat emelt a Szombathelyi Városi Bíróság előtt, Eredics E. cselekményét tettesként elkövetett egy rendbeli, a Btk. 314. §-a (1) bekezdésének a) pontjába ütköző, az Európai Közösségek pénzügyi érdekei megsértésének bűntetteként minősítve.
19
Eredics E. 2008. november 24-én a kérdéseket előterjesztő bíróság felhívására beismerte a terhére rótt bűncselekményt, és közvetítői eljárás lefolytatására tett indítványt annak érdekében, hogy a Be. 221/A. §-a alapján a büntetőeljárást meg lehessen szüntetni vagy a büntetést korlátlanul enyhíteni lehessen.
20
A kérdéseket előterjesztő bíróság a 2009. április 9-i tárgyaláson megállapította, hogy az Eredics E. terhére rótt bűncselekmény csalás bűntetteként is minősülhet. Eredics E. fenntartotta a közvetítői eljárás lefolytatása iránti indítványát, valamint az erre vonatkozó, korábban tett beismerő nyilatkozatát is.
21
A 2009. április 22-i tárgyaláson a VÁTI Kht. sértettként hozzájárult a közvetítői eljárás lefolytatásához. Ezért a kérdéseket előterjesztő bíróság a büntetőeljárást a közvetítői eljárás lefolytatása érdekében 2009. október 22-ig felfüggesztette.
22
E határozat ellen az ügyész fellebbezéssel élt. Az ügyész szerint a vádirati tényállás adott minősítése mellett a cselekmény nem minősül olyan bűncselekménynek, amelynek esetében a magyar jogszabályok alapján lehetőség lenne közvetítői eljárásra. A közvetítői eljárást továbbá az is kizárja, hogy Eredics E. a „nyomozás során” nem tett beismerő vallomást, mint azt pedig a Be. fent hivatkozott 221/A. §-a előírja. Ezenkívül a VÁTI Kht. sértettként hiába hajlandó részt venni a közvetítői eljárásban. A mögöttes sértett az Európai Közösség, vagyis a közvetítői eljárás nem indokolt.
23
E körülmények között a Szombathelyi Városi Bíróság felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé: „1)
Az [eljáró bíróság] az előtte folyamatba tett büntető ügyben arra vár választ, hogy a […] kerethatározat l. cikkének a) pontjában írt sértett fogalmába – a kerethatározat 10. cikkéhez kapcsolódó büntetőügyekben, a sértett és az elkövető közötti közvetítés elősegítésének biztosítására tekintettel, egyben pontosítva és kiegészítve [a Bíróság C-467/05. sz. Dell’Orto-ügyben 2007. június 28-án hozott ítéletét (EBHT 2007., I-5557. o.)] – a »nem természetes személy« beleértendő-e.
2)
Az [eljáró bíróság] a […] kerethatározat 10. cikkével összefüggésben arra vár választ, hogy vajon az (1) bekezdésben írt »minden tagállam gondoskodik róla, hogy a büntetőügyekben való közvetítést elősegítse olyan bűncselekmények esetében, amelyeknél ezt megfelelőnek tartja« kitétel kapcsán »az olyan bűncselekmény« fogalmát lehet-e úgy értelmezni, hogy az valamennyi olyan bűncselekményre vonatkozik, amely az illető bűncselekmény törvényi tényállása lényeges tartalmával megegyezik.
3)
A […] kerethatározat 10. cikkének (1) bekezdésében írtakat: »minden tagállam gondoskodik róla, hogy a büntetőügyekben való közvetítést elősegítse […]« kitételt lehet-e úgy értelmezni, hogy a közvetítés elkövető és sértett oldalán előírt feltételeinek megteremtése legalább az első fokú ítélethozatalig lehetséges, azaz a nyomozás befejezése után, a bírósági eljárásban tett elkövetői beismerő
nyilatkozat – egyéb feltételek együttes fennállása esetén – megfelelő feltétele a közvetítés elősegítése biztosításának[?] 4)
Az [eljáró bíróság] a […] kerethatározat 10. cikk[ének] (1) bekezdése tekintetében [arra vár választ], [hogy] a »minden tagállam gondoskodik róla, hogy a büntetőügyekben való közvetítést elősegítse olyan bűncselekmények esetében, amelyeknél ezt megfelelőnek tartja« követelmény magában foglalja-e azt, hogy a közvetítés lehetősége biztosításának a büntetőügyekben – a törvényben írt, mérlegelést nem tűrő előfeltételek alapján – általánosan hozzáférhetőnek kell lennie. Azaz, ha a kérdés igenlően válaszolandó meg, olyan feltétel felállítása, mint »a bűncselekmény jellegére, az elkövetés módjára és a gyanúsított személyére tekintettel, a [bírósági] eljárás lefolytatása mellőzhető, vagy megalapozottan feltehető, hogy a bíróság a tevékeny[…] megbánást a büntet[és] kiszabása során értékelni fogja« kitétel, összeegyeztethető-e a 10. cikk rendelkezéseivel (követelményeivel)?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről Az első kérdésről 24
A kérdéseket előterjesztő bíróság az első kérdésével lényegében arra vár választ, hogy a kerethatározat 1. cikkének a) pontját és 10. cikkét akként kell-e értelmezni, hogy a büntetőügyekben lefolytatott közvetítésnek az említett 10. cikk (1) bekezdése szerinti elősegítése szempontjából a „sértett” fogalmába beletartoznak-e a jogi személyek is.
25
Mint azt a magyar, a francia és az olasz kormány, valamint a Bizottság helyesen megjegyezte, a Bíróság már megállapította, hogy tekintettel a kerethatározat szövegére és általános rendszerére, a „sértettnek” a kerethatározat alkalmazásában irányadó, a kerethatározat 1. cikkében meghatározott fogalma csak a természetes személyekre vonatkozik (lásd ebben az értelemben többek között a fent hivatkozott Dell’Orto-ügyben hozott ítélet 53–56. pontját).
26
Így a Bíróság a fent hivatkozott Dell’Orto-ügyben hozott ítélet 53. pontjában megállapította, hogy a kerethatározat 1. cikke a) pontjának – amely úgy határozza meg a kerethatározat alkalmazásában a sértett fogalmát, mint „természetes személy”, aki olyan károsodást szenvedett, ideértve testi vagy szellemi épségének sérelmét, érzelmi szenvedését vagy gazdasági veszteségét is, amelynek közvetlen oka olyan cselekmény vagy mulasztás, amely valamely tagállam büntetőjogi szabályainak megsértésével valósult meg – már a megfogalmazásából kitűnik, hogy a kerethatározat e rendelkezése csak azokra a természetes személyekre vonatkozik, akiket ilyen kár ért.
27
Ugyanezen ítélet 55. és 56. pontjában a Bíróság megállapította, hogy a kerethatározat egyetlen más rendelkezése sem utal arra, hogy az uniós jogalkotó e kerethatározat alkalmazásában ki kívánta volna terjeszteni a „sértett” fogalmát a jogi személyekre; éppen ellenkezőleg, a kerethatározat számos rendelkezése megerősíti, hogy a jogalkotó célja az volt, hogy a kerethatározat a bűncselekmény által okozott kárt elszenvedő személyek közül kizárólag a természetes személyekre vonatkozzon. Ezzel összefüggésben a kerethatározat 1. cikkének a) pontján kívül, amely mint elszenvedett kárt említi a testi vagy szellemi épség sérelmét, valamint az érzelmi szenvedést, a Bíróság megemlítette a kerethatározat 2. cikkének (1) bekezdését, amely szerint a
tagállamok kötelesek minden erejükkel arra törekedni, hogy az eljárások során biztosítsák a sértettek egyéni méltóságának kellő tiszteletben tartását; ugyanezen cikk (2) bekezdését, amely a legmegfelelőbb bánásmódot említi, amelyben a különösen veszélyeztetett sértetteknek részesülnie kell; továbbá a kerethatározat 8. cikkének (1) bekezdését, amely kötelezi a tagállamokat, hogy biztosítsanak megfelelő mértékű védelmet a sértettek családtagjai vagy a hasonló helyzetben lévő személyek részére. 28
Az a körülmény, hogy egyes tagállamok arra az esetre is biztosítják a büntetőügyekben történő közvetítés lefolytatását, ha a sértett jogi személy, nem vonja kétségbe azt a következtetést, amelyre a Bíróság a fent hivatkozott Dell’Orto-ügyben hozott ítéletben jutott.
29
Mivel ugyanis a kerethatározat nem törekszik a szóban forgó terület teljes körű harmonizációjára, nem kötelezi a tagállamokat arra, de nem is akadályozza meg őket abban, hogy e kerethatározat rendelkezéseit akkor is alkalmazzák, ha a sértett jogi személy.
30
A kerethatározat akként értelmezése, hogy az csak a természetes személyekre vonatkozik, a jogi személyekkel szembeni hátrányos megkülönböztetést sem jelent. Az uniós jogalkotó ugyanis megalapozottan alakíthatott ki olyan jogvédelmi rendszert, amely csak a természetes személyekre vonatkozik, mivel ez utóbbiak a jogi személyekhez képest objektíve eltérő helyzetben vannak, mégpedig nagyobb fokú kiszolgáltatottságuk, valamint azon érdekek jellege miatt, amelyeket csak a természetes személyek elleni bűncselekmények sérthetnek, így például a sértett élete vagy testi épsége.
31
Az eddigi megfontolásokra tekintettel a kerethatározat 1. cikkének a) pontját és 10. cikkét akként kell értelmezni, hogy a büntetőügyekben lefolytatott közvetítésnek az említett 10. cikk (1) bekezdése szerinti elősegítése szempontjából a „sértett” fogalmába nem tartoznak bele a jogi személyek. A második kérdésről A Bíróság hatásköréről
32
A magyar kormány megjegyzi, hogy a Be. abban az esetben is biztosítja a közvetítői eljárás igénybevételének lehetőségét, ha a sértett nem természetes személy. Mindazonáltal, mivel a kerethatározat hatálya csak a természetes személy sértettekre terjed ki, a magyar kormány szerint e kerethatározat az alapügy tekintetében nem releváns.
33
Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Bíróság akkor is hatáskörrel rendelkezik a kérdések megválaszolására, ha az alapeljárás tényállása kívül esik az uniós jog alkalmazási körén, amennyiben a nemzeti szabályozás az uniós jog által nem érintett valamely helyzet rendezése érdekében az uniós jogban alkalmazottnak megfelelő megoldást választ. A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint ugyanis nyilvánvaló uniós jogi érdek fűződik ahhoz, hogy a jövőbeli értelmezési eltérések elkerülése érdekében az uniós jog minden rendelkezését egységesen értelmezzék, függetlenül attól, hogy milyen körülmények között alkalmazzák azokat (lásd ebben az értelemben a C-130/95. sz. Giloy-ügyben 1997. július 17-én hozott ítélet [EBHT 1997., I-4291. o.] 19–28. pontját;
a C-267/99. sz. Adam-ügyben 2001. október 11-én hozott ítélet [EBHT 2001., I-7467. o.] 23–29. pontját; a C-43/00. sz. Andersen og Jensen ügyben 2002. január 15-én hozott ítélet [EBHT 2002., I-379. o.] 15–19. pontját, valamint a C-3/04. sz. Poseidon Chartering ügyben 2006. március 16-án hozott ítélet [EBHT 2006., I-2505. o.] 14–19. pontját). 34
Márpedig, amint azt a magyar kormány elismeri, a Be. 221/A. §-a 2007. január 1-jei hatállyal olyan közvetítői eljárást iktatott e törvénybe, amely az ott felsorolt bűncselekmények vonatkozásában nem tesz semmilyen különbséget aszerint, hogy a sértett természetes személy vagy jogi személy.
35
Ezért nem eredményezi a Bíróság második kérdés megválaszolására vonatkozó hatáskörének hiányát önmagában az a körülmény, hogy a kerethatározat csak a természetes személy sértettekre vonatkozik. Az ügy érdeméről
36
A kérdéseket előterjesztő bíróság e kérdéssel lényegében arra vár választ, hogy a kerethatározat 10. cikkét akként kell-e értelmezni, hogy az minden olyan bűncselekmény vonatkozásában megköveteli a tagállamoktól a közvetítői eljárás lehetőségének biztosítását, amelyeknek a nemzeti szabályozás által meghatározott törvényi tényállása lényegében megfelel azon bűncselekmények törvényi tényállásának, amelyek vonatkozásában e szabályozás kifejezetten rendelkezik a közvetítői eljárásról.
37
Ezzel összefüggésben meg kell jegyezni, hogy azon kívül, hogy az EU 34. cikk a nemzeti hatóságoknak biztosítja a kerethatározatokban előírt eredmények eléréséhez szükséges formával és eszközökkel kapcsolatos hatáskört, a kerethatározat 10. cikke arra szorítkozik, hogy azon bűncselekmények vonatkozásában követelje meg a tagállamoktól a közvetítés elősegítését, amelyeknél ezt „megfelelőnek tartj[ák]”, vagyis a tagállamok mérlegelésétől függ azon bűncselekmények megválasztása, amelyek esetében közvetítői eljárásra van mód.
38
A 10. cikknek már a megfogalmazásából, valamint a kerethatározat által a célkitűzései megvalósításának konkrét módszereit illetően a nemzeti hatóságoknak biztosított széles mérlegelési jogkörből (lásd a C-404/07. sz. Katz-ügyben 2008. október 9-én hozott ítélet [EBHT 2008., I-7607. o.] 46. pontját) kitűnik, hogy a magyar jogalkotó nem lépte túl az őt megillető mérlegelési jogkör kereteit, amikor úgy döntött, hogy a közvetítői eljárás alkalmazását csak a személy elleni, a közlekedési, illetőleg a vagyon elleni bűncselekmények esetében teszi lehetővé, amely döntés alapvetően jogpolitikai indokokhoz kapcsolódik.
39
Jóllehet a tagállamok mérlegelési jogköre kétségkívül korlátozható annyiban, hogy a szóban forgó bűncselekmények meghatározása során kötelesek objektív szempontokat alkalmazni, semmi nem utal arra, hogy a jelen esetben nem így történt volna.
40
Az eddigi megfontolásokra tekintettel a kerethatározat 10. cikkét akként kell értelmezni, hogy az nem követeli meg a tagállamoktól, hogy a közvetítői eljárás lehetőségét minden olyan bűncselekmény vonatkozásában biztosítsák, amelyeknek a nemzeti szabályozás által meghatározott törvényi tényállása lényegében megfelel azon
bűncselekmények törvényi tényállásának, amelyek vonatkozásában e szabályozás kifejezetten rendelkezik a közvetítői eljárásról. A harmadik és a negyedik kérdésről A Bíróság hatásköréről 41
Nem vitatott, hogy a magyar jogszabályok az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése bűncselekmény esetében nem biztosítják a közvetítői eljárás igénybevételének lehetőségét. Ezenkívül a második kérdésre adott válaszból kiderül: a kerethatározatból nem vezethető le, hogy e kerethatározat arra kötelezné a tagállamokat, hogy amennyiben a sértett természetes személy, azon bűncselekmények esetében is biztosítsák a közvetítői eljárás lehetőségét, amelyek esetében a nemzeti szabályozás ilyen lehetőségről nem rendelkezik, még ha e bűncselekmények törvényi tényállása meg is egyezik azon bűncselekmények törvényi tényállásával, amelyek esetében van lehetőség közvetítői eljárásra.
42
Mivel a közvetítői eljárás alkalmazása az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló helyzetben nyilvánvalóan nem lehetséges, a harmadik és a negyedik kérdést nem kell megválaszolni. A költségekről
43
Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott: 1)
A büntetőeljárásban a sértett jogállásáról szóló, 2001. március 15-i 2001/220/IB tanácsi kerethatározat 1. cikkének a) pontját és 10. cikkét akként kell értelmezni, hogy a büntetőügyekben lefolytatott közvetítésnek az említett 10. cikk (1) bekezdése szerinti elősegítése szempontjából a „sértett” fogalmába nem tartoznak bele a jogi személyek.
2)
A 2001/220 kerethatározat 10. cikkét akként kell értelmezni, hogy az nem követeli meg a tagállamoktól, hogy a közvetítői eljárás lehetőségét minden olyan bűncselekmény vonatkozásában biztosítsák, amelyeknek a nemzeti szabályozás által meghatározott törvényi tényállása lényegében megfelel azon bűncselekmények törvényi tényállásának, amelyek vonatkozásában e szabályozás kifejezetten rendelkezik a közvetítői eljárásról.
Aláírások
