A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács) 2013. július 11.(*)
„Gépjárműforgalom – Felelősségbiztosítás – 72/166/EGK irányelv – A 3. cikk (1) bekezdése – 84/5/EGK irányelv – Az 1. cikk (4) bekezdésének első francia bekezdése – A biztosító fizetésképtelensége – A károk megtérítésére kötelezett szervezet fellépésének hiánya”
A C-409/11. sz. ügyben, az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Fővárosi Bíróság (Magyarország) a Bírósághoz 2011. augusztus 1-jén érkezett, 2011. július 12-i határozatával terjesztett elő az előtte Csonka Gábor, Isztli Tibor, Juhász Dávid, Kiss János, Szontágh Csaba és a Magyar Állam között folyamatban lévő eljárásban, A BÍRÓSÁG (első tanács), tagjai: A. Tizzano tanácselnök, E. Levits, J.-J. Kasel, M. Safjan és M. Berger (előadó) bírák, főtanácsnok: P. Mengozzi, hivatalvezető: C. Strömholm tanácsos, tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2012. szeptember 26-i tárgyalásra, figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket: –
a magyar kormány képviseletében Fehér M. Z., Veres K. és Szíjjártó K., meghatalmazotti minőségben,
–
az Európai Bizottság képviseletében Simon B., K.-P. Wojcik és Talabér-Ritz K., meghatalmazotti minőségben,
a főtanácsnok indítványának a 2012. október 24-i tárgyaláson történt meghallgatását követően, meghozta a következő Ítéletet 1
Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 2005. május 11-i 2005/14/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL L 149., 14. o.) módosított, a tagállamok gépjármű-felelősségbiztosításra és a biztosítási kötelezettség ellenőrzésére vonatkozó jogszabályainak közelítéséről szóló, 1972. április 24-i 72/166/EGK tanácsi irányelv (HL L 103., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 10. o.; a továbbiakban: első irányelv) 3. cikke (1) bekezdésének értelmezésére vonatkozik.
2
E kérelmet a Csonka G., Isztli T., Juhász D., Kiss J., Szontágh Cs. és a Magyar Állam között az előbbiek álláspontja szerint az utóbbinak az említett irányelv magyar jogrendbe történő helytelen átültetése miatt fennálló felelőssége tárgyában folyamatban lévő eljárásban terjesztették elő. Jogi háttér Az uniós jog
3
A gépjármű-felelősségbiztosításra vonatkozó uniós szabályozást a gépjármű-felelősségbiztosításról és a biztosítási kötelezettség ellenőrzéséről szóló, 2009. szeptember 16-i 2009/103/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 263., 11. o.) kodifikálta. Ezen irányelv azonban nem volt hatályos abban az időpontban, amikor az alapügy tényállása megvalósult, amelyre ezért az említett kodifikációt megelőzően hatályos irányelvek vonatkoznak, így különösen az első irányelv és a 2005/14 irányelvvel módosított, a tagállamok gépjármű-felelősségbiztosításra vonatkozó jogszabályainak közelítéséről szóló, 1983. december 30-i 84/5/EGK második tanácsi irányelv (HL L 8., 17. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 7. kötet, 3. o.; a továbbiakban: második irányelv). Az első irányelv
4
Az első irányelv második és harmadik preambulumbekezdéséből következik, hogy azt egyrészt arra tekintettel fogadták el, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás határokon való ellenőrzését, amelynek az volt a célja, hogy azon személyek érdekei védve legyenek, akik az ezen gépjármű által okozott balesetből kifolyólag kárt szenvednek, a nemzeti előírások e területen fennálló eltérései tették szükségessé, másrészt hogy „ezek az eltérések alkalmasak [voltak] arra, hogy akadályozzák a gépjárművek és személyek Közösségen belüli szabad mozgását”, és ily módon „közvetlen hatást gyakorol[t]ak a közös piac létrehozására és működésére”. Ugyanezen irányelv ötödik preambulumbekezdése hangsúlyozta annak szükségességét, hogy „további intézkedéseket kell hozni a tagállamok között közlekedő személyek és gépjárművek mozgására vonatkozó szabályozások liberalizálására”.
5
Az első irányelv 3. cikkének (1) bekezdése e célból a következőket írta elő: „A 4. cikk értelmében minden tagállam időben megteszi a szükséges intézkedéseket, hogy a saját területén nyilvántartásba vett gépjárművek rendelkeznek gépjármű-felelősségbiztosítással. A fedezett felelősség mértékét és a fedezet feltételeit ezen intézkedések alapján kell meghatározni.”
6
Ugyanezen irányelv 4. cikke lehetőséget adott a tagállamoknak arra, hogy az említett irányelv 3. cikkének rendelkezéseitől eltérjenek bizonyos személyek gépjárművei, valamint bizonyos gépjárműtípusok vagy bizonyos speciális forgalmi rendszámmal ellátott gépjárművek esetében. A második irányelv
7
A második irányelv hatodik preambulumbekezdése kimondta, hogy „szükséges rendelkezni egy olyan szerv létrehozásáról, amely garantálja, hogy a balesetet elszenvedő abban az esetben sem marad kártérítés nélkül, ha a balesetet okozó gépjármű nem rendelkezik biztosítással, vagy ha a gépjármű azonosítatlan; […] fontos biztosítani, hogy az ilyen balesetet elszenvedő személy közvetlenül ehhez a szervhez fordulhasson, anélkül hogy módosításra kerülnének azok a rendelkezések, amelyeket a tagállamok az e szerv által megfizetett kártérítés kiegészítő vagy nem kiegészítő jellegének vonatkozásában, valamint a jogátruházás szabályainak vonatkozásában alkalmaznak”, és hogy „ugyanakkor a tagállamok számára biztosítani kell annak a lehetőségét, hogy bizonyos korlátozott kizárásokat alkalmazzanak az e szerv általi kifizetések tekintetében, valamint hogy egy azonosítatlan gépjármű által okozott anyagi kár megtérítését korlátozhassák vagy kizárhassák a visszaélések veszélyére való tekintettel”. Ugyanezen irányelv nyolcadik preambulumbekezdése ezt kiegészítette azzal, hogy „annak érdekében, hogy ennek a szervnek a pénzügyi terheit csökkentsék, a tagállamok rendelkezhetnek bizonyos önrész alkalmazásáról olyan esetekben, amikor ez a szerv biztosítással nem rendelkező gépjárművek által – illetve, ahol szükséges, a lopott vagy erőszakkal eltulajdonított gépjárművek által – okozott anyagi kárt térít meg”.
8
A második irányelv 1. cikkének (1) és (4) bekezdése az alábbiak szerint rendelkezett: „(1) Az [első] irányelv 3. cikkének (1) bekezdésében említett biztosítás kötelezően mind az anyagi kárra, mind pedig a személyi sérülésre kiterjed. [...] (4) Valamennyi tagállam létrehoz vagy felhatalmaz egy szervet, amelynek a feladata, hogy legalább azon biztosítási kötelezettség mértékéig kártérítést nyújtson, amely egy azonosítatlan gépjármű, vagy az (1) bekezdésben meghatározott biztosítási kötelezettségnek eleget nem tevő gépjármű által okozott anyagi kár vagy személyi sérülés következtében keletkezett. Az első albekezdés nem érinti a tagállamoknak azt a jogát, amelynek értelmében eldönthetik, hogy a szervezet által biztosított kártérítés kiegészítő vagy nem kiegészítő jellegű, illetve amelynek értelmében rendelkezhetnek a kárigényeknek a szervezet, a balesetért felelős személy vagy személyek, valamint egyéb olyan biztosítók vagy szociális biztonsági szervek közötti rendezéséről, amelyek ugyanazon baleset
vonatkozásában kötelesek kártérítést nyújtani a károsult részére. A tagállamok azonban nem engedhetik meg, hogy a szervezet közreműködését attól a feltételtől tegye függővé, hogy a károsult bármely módon igazolja, hogy a felelős személy nem képes vagy nem hajlandó kártérítést fizetni.” 9
A második irányelv 1. cikkének (6) bekezdése és 2. cikke lehetővé tette a tagállamoknak, hogy bizonyos esetekben kizárják az említett irányelv 1. cikke (4) bekezdésének alkalmazásával létrehozott szerv általi kifizetést, vagy kártérítés fizetése esetén bizonyos önrészt határozzanak meg.
10
A második irányelv 1. cikkének (7) bekezdése úgy rendelkezett, hogy „[m]inden tagállam a saját törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseit alkalmazza az e szerv által fizetendő kártérítésre, a károsult számára előnyösebb egyéb gyakorlat sérelme nélkül”. A magyar jog
11
Az alapügy tényállásának megvalósulása idején hatályos, a gépjármű üzembentartójának kötelező felelősségbiztosításáról szóló 190/2004. (VI. 8.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 190/2004. Korm. rendelet) 14. és 15. §-a szerint a Kártalanítási Számlát (a Magyar Biztosítók Szövetségének kártalanítási számláját) Kezelő MABISZ GKI csak akkor köteles helytállni a károkozó helyett a baleset károsultjának káráért, ha az előbbi a baleset időpontjában nem rendelkezett kötelező felelősségbiztosítással, ha a balesetet okozó gépjármű üzembentartója ismeretlen, vagy ha a kárt forgalomba nem helyezett vagy forgalomból kivont gépjárművel okozták.
12
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló, 2009. évi LXII. törvény 67. cikke a 190/2004 kormányrendeletet hatályon kívül helyezte.
13
Az említett törvény, amely 2010. január 1-jén lépett hatályba, új kártalanítási alapot hoz létre, és 29. §-ának (3) bekezdésében kimondja, hogy az utóbbi „fedezi a károsultnak a felszámolás alatt álló biztosítóval szemben fennálló követelését a biztosítási szerződésben, valamint e törvényben a kárigények érvényesítésével kapcsolatos rendelkezések figyelembevételével”. Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
14
A MÁV Általános Biztosító Egyesület (a továbbiakban: MÁV) egyesületi formában, haszonszerzési cél nélkül működő biztosító volt, amely tagjainak alacsony díj ellenében nyújtotta szolgáltatásait, azzal a különös jellemzővel, hogy az e biztosítónál biztosítottakat egyesületi tagként kötelezettségek is terhelték.
15
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2003 és 2008 között 15 felszólítást intézett a MÁV-hoz, amelyekben felhívta a tevékenységére vonatkozó jogszabályok betartására. Mivel a törvényes működés nem volt helyreállítható, az említett felügyelő hatóság a MÁV tevékenységének gyakorlására vonatkozó engedélyt 2008. augusztus 15-i hatállyal visszavonta. A MÁV, amelynek a vagyona elenyészett, fizetésképtelenné vált.
16
Az alapeljárás felperesei gépjármű-üzembentartókként gépjármű-felelősségbiztosítást kötöttek a MÁV-val.
17
A felperesek 2006 júliusa és 2008 júliusa között gépjárművükkel károkat okoztak.
18
Fizetésképtelensége miatt a MÁV nem tudta biztosítói kötelezettségeit teljesíteni. Az alapeljárás felpereseinek tehát maguknak kellett megtéríteniük a gépjárművükkel okozott károkat.
19
Ezt követően kártérítési keresetet indítottak a Magyar Állam ellen az első irányelv álláspontjuk szerint helytelen átültetésével a nekik okozott kár alapján.
20
Az alapeljárás felperesei hangsúlyozzák, hogy – jóllehet a magyar jog 2010. január 1-jétől kezdődő hatállyal védelmet nyújt a fizetésképtelenné vált biztosítók ügyfelei által okozott balesetek károsultjai részére – ezen intézkedés nem alkalmazandó az említett időpontot megelőzően megvalósuló balesetekből, így például az ő felelősségüket érintő balesetekből eredő polgári felelősségre. Úgy vélik, hogy a Magyar Állam – azzal, hogy nem tette meg a szükséges intézkedéseket az említett időpontot megelőzően bekövetkezett károk megtérítését végző szervezet fellépésének azonos feltételek mellett történő biztosítása érdekében – megsértette az uniós jogból és különösen az első irányelv 3. cikkéből eredő kötelezettségeit, ezért fennáll a felelőssége.
21
Ilyen körülmények között a Fővárosi Bíróság (jelenleg Fővárosi Törvényszék) felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé: „1)
A Magyar Állam a felperesek károkozó magatartása idején végrehajtotta-e az [első] irányelvet, különös figyelemmel az annak 3. cikkében foglalt kötelezettségekre, ezáltal az irányelv közvetlen hatálya megállapítható-e a felperesek vonatkozásában?
2)
A hatályos [uniós] jog értelmében az a magánszemély, akit jogsérelem ért amiatt, hogy az állam nem hajtotta végre az [első] irányelvet, követelheti-e oly módon ettől az államtól, hogy az tegyen eleget az irányelv rendelkezéseinek, hogy a mulasztó tagállammal szemben közvetlenül hivatkozik az [uniós] jogszabályokra, azon garanciák végett, amelyeket ennek az államnak kellett volna nyújtania?
3)
A hatályos [uniós] jog értelmében az a magánszemély, akit az [első] irányelv végrehajtásának elmulasztásával összefüggésben jogsérelem ért, kártérítést követelhet-e az államtól, annak mulasztása miatt?
4)
A fenti megvalósulása esetén a Magyar Állam kártérítési felelősséggel tartozik-e az okozott károkért, akár a felperesek részére, akár a felperesek által okozott közúti balesetek károsultjai részére? […]
5)
Az állam felelősségre vonható-e abban az esetben, ha hibás jogalkotásával kárt okoz?
6)
A 2010. január 1-jéig hatályos 190/2004. […] kormányrendelet összhangban van-e az [első] irányelvben foglaltakkal, vagy Magyarország elmulasztotta az ezen irányelvben vállalt kötelezettségek implementálását a magyar jogba?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
Az első kérdés első részéről és a hatodik kérdésről 22
E kérdésekkel a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra kíván választ kapni, hogy az első irányelv 3. cikkének (1) bekezdését úgy kell-e értelmezni, hogy az általa a tagállamok számára előírt kötelezettségek magukban foglalják, hogy a közúti balesetek károsultjainak kártalanítását azon különös esetben biztosító szervet hozzanak létre, amikor a kárért felelős személyek ugyan ténylegesen rendelkeztek gépjármű-felelősségbiztosítással, de fizetésképtelen biztosítóval kötöttek szerződést.
23
A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint valamely uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez nemcsak annak kifejezéseit, hanem szövegkörnyezetét, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek az részét képezi (lásd különösen a C-219/11. sz. Brain Products ügyben hozott ítélet [az EBHT-ban még nem tették közzé] 13. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
24
E tekintetben meg kell állapítani, hogy az első irányelv 3. cikke (1) bekezdésének megfogalmazása igen általános, amennyiben megköveteli, hogy valamennyi tagállam megtegye az ahhoz „szükséges intézkedéseket, hogy a saját területén nyilvántartásba vett gépjárművek rendelkez[ze]nek gépjármű-felelősségbiztosítással”. Ahogyan arra a főtanácsnok indítványának 26. pontjában rámutatott, e rendelkezésből következik, hogy a tagállamoknak belső jogrendjükben be kell vezetniük a gépjármű-biztosítás általános kötelezettségét.
25
Figyelemmel az első irányelv 3. cikke (1) bekezdése megfogalmazásának általános jellegére, a tagállamokat ennek alapján terhelő kötelezettség terjedelmét az említett rendelkezés szövegösszefüggésére és céljaira tekintettel kell meghatározni.
26
E vonatkozásban meg kell említeni, hogy az első irányelv azon irányelvek sorába illeszkedik, amelyek fokozatosan pontosítják a tagállamoknak a gépjármű-felelősségbiztosítással kapcsolatos kötelezettségeit. Az első és a második irányelv preambulumbekezdéseiből kitűnik, hogy ezen irányelvek célja az, hogy egyrészt szabad mozgást biztosítsanak az általában az Európai Unió területén található járműveknek és utasaiknak, másrészt – függetlenül attól, hogy az Unión belül hol történt a baleset – hasonló elbánást biztosítsanak az ilyen gépjárművek által okozott balesetek károsultjainak (lásd különösen a C-300/10. sz. Marques Almeida ügyben 2012. október 23-án hozott ítélet [az EBHT-ban még nem tették közzé] 26. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
27
Az első irányelvnek a második irányelvben és a későbbi irányelvekben kiegészített rendelkezései ezen összefüggésben írják elő a tagállamok számára annak biztosítását, hogy az általában a területükön található gépjárművek felelősségbiztosítással rendelkezzenek, és közelebbről meghatározzák többek között azon kártípusokat és harmadik fél károsultakat, amelyekre, illetve akikre a biztosításnak ki kell terjednie (lásd a fent hivatkozott Marques Almeida ügyben hozott ítélet 27. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
28
Az első irányelv 3. cikkének a későbbi irányelvekre tekintettel értelmezett (1) bekezdése tehát minden tagállam részére előírja, hogy gondoskodjon arról, hogy az említett első irányelv 4. cikkében szereplő eltérési lehetőségek kivételével a területén nyilvántartásba vett gépjárművek tulajdonosai vagy üzembentartói szerződést kössenek
valamely biztosítótársasággal az említett gépjárműhöz kapcsolódó polgári jogi felelősségnek legalább az uniós jog által meghatározott keretei között történő biztosítására. 29
Az uniós jogalkotó az általa a károsultak védelmének tulajdonított jelentőség folytán e rendelkezést kiegészítette azzal, hogy a második irányelv 1. cikke (4) bekezdésének alkalmazásával arra kötelezi a tagállamokat, hogy olyan szervezetet hozzanak létre, amelynek a feladata, hogy legalább az uniós jog által meghatározott keretek között megtérítse az azonosítatlan gépjármű vagy az említett cikknek az első irányelv 3. cikkének (1) bekezdésére hivatkozó (1) bekezdésében meghatározott biztosítási kötelezettségnek eleget nem tévő gépjármű által okozott anyagi kárt vagy személyi sérülés következtében keletkezett kárt. Az e szervezet által viselendő pénzügyi teher könnyítése végett a tagállamok bizonyos esetekben kizárhatják az általa való kifizetést, vagy önrészt határozhatnak meg.
30
Az említett szervezet általi kifizetést tehát végső megoldásnak szánták, amelyet kizárólag arra az esetre írtak elő, amikor a kárt azonosítatlan gépjármű vagy az első irányelv 3. cikkének (1) bekezdésében meghatározott biztosítási kötelezettségnek eleget nem tévő gépjármű okozta (a C-442/10. sz. Churchill Insurance Company és Evans ügyben 2011. december 1-jén hozott ítélet [az EBHT-ban még nem tették közzé] 41. pontja).
31
Azon konkrét körülmények meghatározását illetően, amelyek esetén úgy tekinthető, hogy az említett rendelkezés értelmében nem tettek eleget a biztosítási kötelezettségnek, – ahogyan azt a főtanácsnok indítványának 32. pontjában jelezte – annak van jelentősége, hogy az uniós jogalkotó nem érte be annak előírásával, hogy a szervezetnek olyan gépjárművel okozott károk esetében kell eljárnia, amely tekintetében általában nem tettek eleget a biztosítási kötelezettségnek, hanem pontosítja, hogy csak azon gépjárművekkel okozott károk esetében kell ennek így lennie, amelyek tekintetében nem tettek eleget az első irányelv 3. cikkének (1) bekezdésében meghatározott biztosítási kötelezettségnek, azaz olyan gépjárműről van szó, amely vonatkozásában nem létezik biztosítási szerződés. Az ilyen korlátozást az indokolja, hogy a fent említett rendelkezés, ahogyan az a jelen ítélet 28. pontjában szerepel, minden tagállam részére előírja, hogy gondoskodjon arról, hogy az említett első irányelv 4. cikkében szereplő eltérési lehetőségek kivételével a területén nyilvántartásba vett gépjárművek tulajdonosai vagy üzembentartói szerződést kössenek valamely biztosítótársasággal az említett gépjárműhöz kapcsolódó polgári jogi felelősségnek legalább az uniós jog által meghatározott keretei között történő biztosítására. Ebből a szempontból azon egyszerű körülmény, hogy a kárt nem biztosított gépjármű okozta, annak a rendszernek a hibája, amelyet a tagállam köteles volt létrehozni, ami igazolja a nemzeti kártalanítási szervezet általi kifizetést.
32
A fentiekből következik, hogy az alapeljárás felperesei által képviselt állásponttal ellentétben az ilyen nemzeti szervezet által teljesített, az első és a második irányelvben meghatározottak szerinti kifizetés nem tekinthető egyfajta gépjármű-felelősségbiztosítási garanciarendszer létrehozásának, hanem az rendeltetése szerint kizárólag egyértelműen meghatározott konkrét körülmények között jár joghatásokkal.
33
A biztosító fizetésképtelenségének esete nem minősül e körülmények körébe tartozó esetnek. Ilyen esetben ugyanis eleget tettek a biztosítási kötelezettségnek.
34
Ahogyan azonban a második irányelv 1. cikkének (7) bekezdéséből következik, a tagállamoknak lehetőségük van arra, hogy a nemzeti kártérítési alapból történő kifizetés feltételeit illetően a károsultak számára előnyösebb intézkedéseket fogadjanak el, mint amelyek a gépjármű-felelősségbiztosításról szóló irányelvekben szerepelnek. E tekintetben meg kell említeni, hogy a magyar kormány által szolgáltatott információk szerint a MÁV fizetésképtelensége folytán előálló helyzet orvoslására irányuló intézkedéseket az illetékes magyar szervek a Bíróság előtt folyó eljárás idején készítették elő.
35
A fenti megállapítások összességére tekintettel az első kérdés első részére és a hatodik kérdésre azt a választ kell adni, hogy az első irányelv 3. cikkének a második irányelv 1. cikkének (4) bekezdésére tekintettel értelmezett (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az e rendelkezés által a tagállamok számára előírt kötelezettségek nem foglalják magukban azt, hogy a közúti balesetek károsultjainak kártalanítását azon esetben biztosító szervezetet hozzanak létre, amikor a kárért felelős személyek ugyan rendelkeztek gépjármű-felelősségbiztosítással, de biztosítójuk időközben fizetésképtelenné vált. Az 1. kérdés második részéről és a 2–5. kérdésről
36
E kérdésekkel a kérdést előterjesztő bíróság egyrészről arra kíván választ kapni, hogy elismerhető-e az első irányelv 3. cikkének közvetlen hatálya, másrészről pedig arra, hogy milyen feltételek mellett hivatkozhatnak magánszemélyek Magyarországnak az első irányelv helytelen átültetése folytán őket ért kárért fennálló felelősségére.
37
Az első irányelvnek az 1. kérdés első részére és a 6. kérdésre adott válaszban szereplő értelmezéséből nem következik, hogy az érintett tagállam megsértette az uniós jogot.
38
E feltételek mellett sem az 1. kérdés második részére, sem pedig a 2–5. kérdésre nem kell választ adni. A költségekről
39
Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott: A 2005. május 11-i 2005/14/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel módosított, a tagállamok gépjármű-felelősségbiztosításra és a biztosítási kötelezettség ellenőrzésére vonatkozó jogszabályainak közelítéséről szóló, 1972. április 24-i 72/166/EGK tanácsi irányelv 3. cikkének a 2005/14 irányelvvel módosított, a tagállamok gépjármű-felelősségbiztosításra vonatkozó jogszabályainak közelítéséről szóló, 1983. december 30-i 84/5/EGK második tanácsi irányelv 1. cikkének (4) bekezdésére tekintettel értelmezett (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az e rendelkezés által a
tagállamok számára előírt kötelezettségek nem foglalják magukban azt, hogy a közúti balesetek károsultjainak kártalanítását azon esetben biztosító szervezetet hozzanak létre, amikor a kárért felelős személyek ugyan rendelkeztek gépjármű-felelősségbiztosítással, de biztosítójuk időközben fizetésképtelenné vált. Aláírások
