A BHAKTÁKKAL VALÓ TÖRŐDÉS FONTOSSÁGA

Szeminárium a templomi kongregáció fejlesztéséről Őszentsége Radhanatha Swami Oroszország, 1998.

A BHAKTÁKKAL VALÓ TÖRŐDÉS FONTOSSÁGA BOLDOGGÁ TENNI A BHAKTÁKAT Ha valaki olvassa Srila Prabhupada könyveit és azt gondolja, hogy “igen, ez a filozófia nagyon jó”, akkor akarja látni, hogy ez vajon az élet egy praktikus útja, vagy csak egy teória. Ezért vannak a templomaink és a farmközösségeink. Hogy megmutassuk az embereknek, hogy ami a könyvekben van, az az élet praktikus módszere. Ha látják, hogy a bhakták boldogok ezt az életmódot gyakorolva, akkor ez vonzani fogja őket. “Igen, ez az, amit én akarok. Belefáradtam már abba, hogy ennek a világnak a kizsákmányoló illúzióiban találjak boldogságot. Meg akarom tapasztalni az igazi élet boldogságát.“ Ez mindannyiunk kötelessége, hogy a saját példánkkal vonzzuk az embereket Krsnához. És a legjobban azzal fogjuk őket vonzani, ha szilárdan követjük az odaadó szolgálat elveit és így boldoggá válunk. Már előzőleg elmagyaráztuk, hogy a valódi élvezet a szerető kapcsolatokból jön. Abból, hogy viszonzunk Krsnával. Ez a viszonzás megjelenik a bhakták egymás közötti kapcsolataiban is. Krsna a gurun és a vaisnavákon keresztül fogadja el az odaadásunkat. Ezért ma talán a legnagyobb szükség arra van a mozgalmunkban, hogy arra képezzük a bhaktákat, hogy hogyan éljenek együtt a szerető kapcsolatokban. Ha ezt megtanuljuk, akkor boldogok leszünk! És akkor sosem fogjuk elhagyni a Krsna tudatot. Ha ez nincs meg nekünk, akkor nagyon nehéz lesz folytatni. Az Úr Caitanya Mahaprabhu Maga Krsna egy bhakta szerepében, hogy megtanítsa nekünk, hogyan legyünk odaadóak. Az Úr Caitanya életének és tanitásaínak alapelve a vaisnavák szolgálata a köztük lévő szerető kapcsolatokban. Szóval ezt az elképzelést nagyon figyelmesen és szisztematikusan meg kell alapoznunk a gondolkodásunkban. A bhaktáknak szüksége van védelemre. A bhaktáknak szüksége van törődésre. A bhaktáknak szüksége van arra, hogy szeressék őket. És szükség van arra, hogy megtanulják azt, hogy hogyan osszák meg a szeretetet. Ez az, amit Srila Prabhupada adott nekünk a könyveiben. Valójában minden benne van Srila Prabhupada könyveiben. Nincs ennél felsőbbrendű filozófia. Az életünkhöz szükséges dolgok közül semmi sem hiányzik, semmi nincs, ami ne lenne ott. De ha mi nem alkalmazzuk a tanitásait az életünkben, akkor elégedetlenek leszünk. És látjuk, hogy a bhakták a világ különböző részein más lelki szervezetekhez csatlakoznak, akik azt mondják magukról, hogy valami magasabb rendűt tanitanak. De csak egy anyagi terápiát vagy vezetést kapnak. Megpróbálnak menedéket találni a gazdasági fejlődésben. És ilymódon feladják a sadhanájukat és a bhakták társaságát. Az igazat megvallva, amikor bárki elhagyja ezt a mozgalmat, a fő ok gyakorlatilag az, hogy úgy érezte, nem kap törődést és hogy nincsen kielégitő kapcsolat a bhakták között. A világon bármelyik bhakta, akire szépen odafigyelnek, védelmet adnak neki és érzi a szerető kapcsolatot, az sosem hagyja el a mozgalmunkat. Ezen az elven alapult az erőfeszítésünk Bombayban - megpróbálni segíteni a bhaktáknak abban, hogy egész életük során boldogságot találjanak a Krsna tudatban azáltal, hogy meg vannak védve, törődést kapnak és hogy jó kapcsolat van a vaisnavák között. A vaisnava kapcsolatok a szolgálat elvén alapszanak. Srila

Prabhupada elmagyarázta, hogy minden más bhaktát prabhunak kell szólitanunk. A prabhu mestert jelent, és magunkat dasnak, vagyis szolgának kell szólitani. Nagyon fontos nemcsak mondani, hanem érezni is. Ha valaki prabhu, akkor az azt jelenti, hogy ő az én mesterem. Én szolga vagyok. Van, amikor nem megfelelően használjuk ezt a szót, hogy prabhu. Van, amikor azt mondjuk "Prabhu, prabhu, add fel a cipőmet! Ostoba vagy, prabhu!" Ez nem prabhu. Ez csak egy szó. A prabhu mestert jelent. Azt kell gondolnunk, amit mondunk. És a bhakta, legyen bármilyen helyzetben, mindenkinek a szolgája. Ezt tanítja a sastra. A feljebbvalóinkat úgy szolgáljuk, hogy alázatosan hallunk tőlük, és hogy eleget teszünk az utasításaiknak. Próbálunk nagyon alázatosan és szolgaian közreműködni az Úrnak végzett szolgálatukban. Így szolgáljuk a feljebbvalóinkat. HOGYAN LEGYÜNK A FIATALABBAK, AZ EGY SZINTEN ÁLLÓK, AZ IDŐSEBBEK ÉS AZ ABHAKTÁK SZOLGÁJA A velünk egy szinten állókat a velük való szerető barátság kifejleszésével szolgálhatjuk. Azzal, hogy nagyon bensőségessé válunk egymással szemben. És ennek a bensőségességnek a a Krsna-tudaton kell alapulnia. És egymást segítve, bátorítva, az odaadó szolgálat kell, hogy lelkesítsen minket. Rupa gosvami elmagyarázza a hatféle szerető viszonzást. Nagyon őszintén felfedni az elmét azzal a vággyal, hogy fejlődjünk az odaadó szolgálatban. Nagyon türelmes, megértő és segítő módon meghallgatni, amikor egy másik bhakta felfedi az elméjét. Prasadamot adni. Prasadamot kapni. Ajándékot adni, ajándékot kapni. És mi a legjobb ajándék? Az inspiráció a Krsna-tudatra. Az embereknek ilyen módon kell bhaktaként nagyon édes és szerető barátságokat kifejlesztenie. És ezen a folyamaton keresztül a barátaink alázatos szolgái vagyunk. És akik talán valamilyen hivatalos módon alattunk állnak, őket úgy tudjuk szolgálni, ha útmutatást adunk nekik, ha tanitjuk őket arra, hogy hogyan tudnak jobb bhaktákká válni, így szolgálhatjuk őket. Ha autoritiv helyzetben vagyunk, sosem szabad azt gondolnunk, hogy én egy autoritás vagyok. Csak egy azonosságunk van, az, hogy szolgák vagyunk. A templom president azt jelenti, hogy ő a templom minden bhaktájának alázatos szolgája. És hogyan szolgál? Úgy, hogy lefoglalja őket szolgálattal. Időnként azzal, hogy kijavítja vagy megszidja őket, de ezt szolgai szellemben kell tenni, nem a mester szellemében. A GBC azt jelenti, hogy ő a zónájába tartozók mindegyikének alázatos szolgája. Alázatosan próbálnia kell olyan atmoszférát teremteni, hogy minden bhaktának a lehető legjobb lelki fejlődésben lehessen része. Ez egy szolgálat. A tanítvány a lelki tanítómestert mesterként látja, bár a vaisnava ideológiában a lelki tanítómester úgy tekint magára, hogy ő minden tanítvány szolgája. Srila Prabhupada egyszer azt mondta, hogy ő minden tanítványát az ő Guru Maharaja képviselőjeként látja. Ez azt jelenti, hogy a tanítványokat szolgálva a guruját szolgálja. A vaisnavizmusban bármilyen fejletté is váljunk, sosem gondoljuk azt, hogy mesterek vagyunk. Egyre alázatosabbá és alázatosabbá válunk abban a hangulatban, hogy mindenki szolgái vagyunk. És még a feltételekhez kötött lelkekkel szemben sem szabad soha azt gondolnunk, hogy én jobb vagyok, mint ők. Azt kell gondolnom, hogy a szolgájuk vagyok. Azzal, hogy adok nekik egy könyvet, alázatosan szolgálom őket. Vagy azáltal, hogy prasadamot adok nekik, vagy azáltal, hogy prédikálok nekik, a szolgájuk vagyok. És az ateistáknak, akik antagonisták és irigyek, mi szintén az ő szolgáik vagyunk. Hogyan tudjuk őket szolgálni? Azzal, hogy legyőzzük őket. Az egy alázatos szolgálat. Azzal, hogy szétzúzzuk a félreértéseiket. Az egy alázatos szolgálat. Vagy ha ezt nem tudjuk megtenni, akkor szolgálhatjuk őket azzal, hogy

elkerüljük őket, így nem követnek el sértéseket. Amint azt gondoljuk magunkról, hogy prabhuk, vagy bárki más mesterei vagyunk, a tudat egy nagyon-nagyon mesterséges szintjén vagyunk. Srila Prabhupada magyarázta, hogy a templomainkban Vaikuntha hangulatot akarunk létrehozni. És Prabhupada azt is elmagyarázta, hogy mi is az a Vaikuntha hangulat. Az, amikor minden bhakta azt gondolja, hogy minden bhakta jobb, mint én. Szolga vagyok. Ez Vaikuntha. El tudjátok képzelni milyen az, amikor mindenki így gondolkodik? Hogy milyen édes, élvezetteljes hangulatban lehetünk így? Ez a célunk az életben. Caitanya magyarázta, hogy a legfelsőbb elv a trnad api sunicena, taror api sahisnuna, amanina manadena, kirtaniyah sada harih. Hogy alázatosabbnak érezzük magunkat egy fűszálnál, türelmesebbek vagyunk, mint egy fa, készek vagyunk minden tiszteletet megadni másoknak és nem várunk el semmit cserébe, ilymódon állandóan tudjuk énekelni az Úr nevét. Tudnunk kell, hogy a lelki fejlődésünket nem az határozza meg, hogy milyen helyzetben vagyunk ebben a mozgalomban. Mert a helyzetek ideiglenesek. A lelki fejlődésünket az alázatosságunk és a szolgálatra való vágyunk határozza meg és az, hogy mennyire vagyunk figyelmesek a Krisna-tudat elveinek gyakorlásában. Tudjuk, hogy ha valaki sértés nélkül énekli az Úr Szent Nevét, az kitisztít minden bűnt a szívéből és fokozatosan eléri a Krsna iránti szeretetet. Olyan atmoszférát kell teremtenünk, hogy a szív anartháktól való megtisztíása folyamatának során a bhakták ne menjenek el. Van amikor látjuk, sajnos elég gyakran, hogy idősebb bhakták, akik már egy ideje itt vannak, nem nagyon lelkesek a szolgálatukban. Kell teremtenünk egy társadalmat, ahol a bhakták el vannak látva, bátoríva vannak, és ahol inspirálják egymást, hogy az életük minden szakaszában lelkesek legyenek az odaadó szolgálatot illetően. És én azt hiszem, hogy ez egy nagyon fontos szempont minden vezető számára a mozgalmunkban,hogy megfelelően szolgálják a bhaktákat, hogy egy nagyon boldog helyzetben tartsák őket egy igazi vaisnava környezetben. EGY KIS TÖRTÉNET Egy kis történet. Megkértek, hogy mondjak valamit a Bombayi templomunkról, a RadhaGopinatha Mandirról. Sok olyan templom van az ISKCONban, ami a miénknél jobb. Sok olyan templom van az ISKCONban, ami a miénknél jóval sikeresebb. Bizonyára sok hibát követünk el. És van sok javítanivaló. De mégis próbálkozunk. És Prabhupada kegyéből lett néhány nagyon csodálatos eredményünk és azért jöttem, mert megkértek hogy beszéljek erről a témáról. Sok elégedetlenséget láttunk, amik a személytelenségből származtak és abból, hogy nem volt megfelelő törődés a bhakták között. A grhasták nem tudják, hogy mit is jelent igazából grhastának lenni. A brahmacarik nem tudják mi is az igazi brahmacari. A brahmacari nem csak az, akinek nincs felesége és sáfrányt visel. Ez egy életstilus, egy képzés. A grhasta nem azt jelenti, hogy fehéret hordok és van egy férjem vagy egy feleségem. Ez egy egész tudománya annak, hogy hogyan kell Krsnát a középpontba helyezve élni. És a bhakták gyakran mennyire elfoglaltak! Sok év telik el és sosem tanulják meg, hogyan legyenek grhasták, brahmacarik, vanaprasthák vagy sannyasik. És néhány év után nagyon frusztráltnak érzik magukat. A család is leesik és a brahmacari sem tudja, “mit csináltam brahmacariként, és most megöregedtem”.

Szóval nagy igény van tréningre és képzésre minden bhakta számára. Miért nevetsz? (Ő maga nevet.) (Szükségem van bátoritásra.) Ha mi tényleg azok szerint az elvek szerint élünk, amiket Prabhupada tanított, akkor nagyon elégedettek leszünk és meg leszünk védve a Krsna tudatban. A TEST, AZ ELME ÉS A LÉLEK SZOLGÁLATA Minden bhaktának van egy fizikai teste, érzelmi elméje és lelki önvalója. Így van, ugye? Szóval a vaisnava szolgálata mindezeknek a dolgoknak a szolgálatát jelenti. Időnként, ha egy bhakta beteg, és mi csak azt mondjuk, hogy “nem ez a test vagy, mayában vagy!”, ez nem szolgálat. Ez tudatlanság. Lehet, hogy igaz, de ez nem szolgálat. Nem vagy ez a test, ez igaz, és talán mayában vagy, de a szolgálat az az, hogy felemelünk egy személyt a lelki szintre és nem az, hogy lenyomjuk. Látnunk kell, hogy minden bhakta teste Isten temploma, és ezért imádandó. Ez az a módszer, amivel ki tudjuk mutatni a szeretetünket az iránt a bhakta iránt, hogy segítünk a testi állapotán. Egyik istentestérem, Dhananjaya Prabhu mesélte nekem az első Mayapuri Gaura Purnima fesztivál első történetét. És az épület, az első épület még építés alatt volt. És amikor a bhakták aludtak éjszaka, Srila Prabhupada körbejárt, benézett minden egyes szobába, hogy biztos legyen benne, hogy minden bhakta jól van. Nagyon odafigyelt rá, hogy minden bhaktának legyen szúnyoghálója, hogy ne csípjék őket a szúnyogok. Nagyon-nagyon odafigyelt rá, hogy a bhakták megfelelő prasádamot kapjanak, hogy ne betegedjenek meg. Nagyon odafigyelt rá, hogy ha egy bhakta beteg volt, megfelelő kezelést kaphasson. Minden bhakta testét szentnek kell látnunk, és meg kell próbálnunk segíteni nekik, hogy a testük alkalmas legyen az odaadó szolgálat végzésére. És kedves és bátorító szavakkal kell szolgálni és segíteni a bhakta elméjét. Megfelelő hallást és éneklést propagálva a legjobb szolgálatot tesszük a bhakta lelkének. Különösen a saját példánkkal. A TANÁCSADÓI RENDSZER BEMUTATÁSA Megalapítottuk a tanácsadói rendszert annak érdekében, hogy megpróbáljuk a bhaktákat ezekre a nagyon egyszerű és szent vaisnava elvekre tanítani. A templomainkban a bhakták legtöbbje vagy brahmacari, vagy grhasta. Megtettük lelki vezetőknek az idősebb grhastákat, nemcsak lelki dolgokban, hanem minden szinten, hogy segítsük a grhasták képzését abban, hogy hogyan éljenek megfelelően a grhasta ashramban. Az elején megkértük a négy legidősebb grhasta párt, hogy fogadják el ezt a szolgálatot. Adtunk nekik egy általános áttekintést arról, hogy hogyan kell tanítaniuk azokat, akik alájuk tartoznak, hogyan kell a vaisnava etikett elvei szerint élni, hogyan kell szerető vaisnava kapcsolatokat kifejleszteni, hogyan kell jó sadhanát fenntartani, hogyan kell a feleségnek megtanulni tisztelni a férjet, hogyan kell a férjnek tisztelni a feleséget, hogyan kell a gyereknek tisztelni a szülőket, hogyan kell a szülőknek tisztelni a gyereket. Valójában a legtöbb válás azért történik a mozgalmunkban, mert a férjek és feleségek nem tudják, hogy mit kell csinálniuk. Mindenféle rossz dolgot tesznek a félreértéseik miatt. És ez folyamatosan egyre rosszabb és rosszabb kapcsolatokat alakít ki. És nincsen ott senki, aki valóban vezetné őket abban, hogy hogyan kell igazából viszonozni egymással és tisztelni egymást és együtt élni Krsna-tudatban. És amikor vannak problémáik, akkor kell lennie egy idősebb grhastának, aki tud nekik segíteni dolgozni a problémáikon, megoldani a problémákat, lelki fejlődéshez juttatni őket a problémáikon keresztül, inkább mint hogy csak harcoljanak és egymás ellenségeivé váljanak.

Elkezdtük ezzel a négy grhasta párral és az elején próbáltunk adni nekik egy alapvető megértést arról, hogy hogyan képezzék a többi grhastát. A többi grhastát pedig arra bátorítottuk, hogy szívesen fogadjanak el egyet ezek közül a háztartó párok közül tanácsadónak vagy vezetőnek. Kezdetben az emberek gondolkoznak, miért kell engem vezetni valakinek?! De néhányan elfogadták. És azok a személyek első osztályú vaisnavákká válnak. És a tanácsadók fejletté válnak a Krsna-tudatban azáltal, hogy egy férjből és feleségből álló „csapattá“ teszik magukat abban, hogy segítenek más fiatalabb grhastáknak még Krsna tudatosabbnak lenni. Lassanként olyan ragyogóvá és elégedetté válnak, hogy egyre többen és többen akarnak majd útmutatást és képzést kapni ezektől a vezetőktől. És ahogy telik az idő, azok a személyek, akiket képeztek lassanként szintén közreműködnek a tanácsadásban, vezetésben. És amint a férj és a feleség együtt egy csapattá válik, egyre képzettebbé és megvalósítottabbá válva, vágyva arra, hogy másokra is gondot viseljenek, vezetőkké válnak majd. Jelenleg a kicsi Radha-Gopinatha templomunkban körülbelül 50 vezető és társ-vezető van. És körülbelül 750 családot képeznek a Krsna-tudatban. Valahogy így. Elég gyorsan növekszik. És az emberek csatlakoznak a mozgalmunkhoz csak azért, hogy ennek a rendszernek a részei lehessenek. Ez egy annyira csodálatos, szerető, családias atmoszférát teremt a bhakták között. A brahmacarik között ugyanezt a dolgot csináltuk. Az idősebb brahmacarik képzést adnak és nagyon személyesen fizikálisan, érzelmileg, és lelkileg törődnek a fiatalabb brahmacárikkal. Amikor kezdtük az ashramot, 5 brahmacari volt ott. És mindig marakodtak, mint a kutyák és a macskák. És gyűlölték a grhastákat. És a grhasták gyűlölték a brahmacarikat. Ha megkértél egy brahmacarit, "Prabhu, meg tudnád ezt csinálni?", azt mondta, "Csináld meg magad!" Volt, hogy a brahmacarik állandóan veszekedtek. Volt, hogy verekedtek. Volt, hogy hozzávágtak egymáshoz valamit. És egyszerre csak azt találtuk, hogy a kis templomunkból eltűntek az értékes dolgok. Rajtakaptunk néhány brahmacarit, hogy ellopnak dolgokat az éjszaka közepén, és hazaküldik ezeket a családjuknak, hogy azok eladják és visszaküldjék nekik a pénzt. Ekkor alapjában véve lassanként felemeltük az ashram sztenderdjeit, hogy csak azok a személyek tudtak ottmaradni, akik nagyon komolyak és nagyon meghódoltak voltak. Bárki, aki bhakta akar lenni, élhet a kongregációban, de azoknak, akik a templomban akarnak élni, nagyon komolynak, alázatosnak kell lenniük és meg kell lenni bennük annak a szándéknak, hogy megtanulják, hogyan legyenek első osztályú bhakták. Most körülbelül 40 brahmacarink van, és mindannyian nagyon őszinte és alázatos bhakták és nagyon képzettek a Krsna-tudat filozófiájában. És most nagyon sok szeretet van a grhasták és a brahmacarik között. A kint élő grhasták jönni akarnak a templomba főleg csak azért, hogy megkapják azoknak a szent sadhuknak a társaságát, akik a brahmacariaink. Ez igaz. És a brahmacarik nem érzik úgy, hogy mi jobbak vagyunk, mint a grhasták. Ők inkább a grhasták alázatos szolgái. Azt mondtam a brahmacariknak, hogy ha elég intelligens leszel, akkor majd lehet feleséged és gyereked és akkor majd Krsna-tudatossá teheted őket. Azt kell gondolniuk, hogy ha majd elég intelligens leszek, akkor majd lehet feleségem és gyerekem, akiket teljesen Krsna-tudatossá tehetek, de mert annyira elesett vagyok, nem tudom megtenni. Jobb, ha brahmacari maradok és minden szeretetemet és tiszteletemet azoknak a grhastáknak ajánlom, akik megpróbálják csinálni. Így kell a brahmacarikat képezni. A grhastákat pedig úgy képezzük, hogy azt gondolják, annyira ragaszkodok ehhez a férjhez, feleséghez és gyerekhez, de ezek a brahmacarik olyan

egyszerűek és lemondottak. Minden szeretetteljes tiszteletemet nekik kell ajánlanom, és szépen kell őket szolgálnom. Az elv az, hogy nem szabad büszkének lennünk. A grhasták gyakran csak ránéznek a brahmacarikra és azt mondják, “ti egyszerűen csak haszontalanok vagytok. Élősködők! Nem tudják, hogyan is kell bármit csinálni! Csak élnek egy ashramban... Én sikeres vagyok. Pénzt csinálok. Rajtam függenek, mert én adom a pénzt.“ Ez az, ahogy gyakran a grhasták látják a brahmacarikat. Hogy csak haszontalan ostobák. És a brahmacarik, ők hogyan gondolnak a grhastákra? “Csak élvezik az érzékeiket! Ragaszkodnak a nemi élethez! Egy mély, sötét kútban élnek! De én brahmacari vagyok, és fejlett vagyok!” Ez nem Krsna-tudat, ez ego tudat. Nekünk mindannyiunknak a szolga szolgájának kell érezni magunkat, és mindannyiunknak meg kell tanulni tisztelni és becsülni egymás szolgálatát. Ez nagyon-nagyon lényeges a mozgalmunk fejlődéséhez, hogy kell lenni valódi megbecsülésnek és tiszteletnek a grhastáktól a lemondott rend felé és a lemondott rendtől a grhasták felé. És ez a tisztelet természetessé válik, amikor példás brahmacarik és példás grhasták vannak. Srila Prabhupada azt mondta, "Úgy tudjátok kimutatni a szereteteteket irántam, ha együttműködtök." Mit jelent az együttműködés? Van a negatív és a pozitív megértés. Az együttműködés negatív módja a harcon keresztül történik. Úgy, hogy nem próbáljuk meg irigységből elpusztítani egymást. Nem próbáljuk azt mutatni a világnak, hogy én jobb vagyok, mint ők! Ha nem tesszük ezeket a dolgokat, az az együttműködés negatív aspektusa. Legalább ennyit meg kell tennünk. Nem harcolni, nem vitázni egymással és nem próbálni meg elpusztítani egymást. De a valódi együttműködés pozitív aspektusa az, ha szeretetteljesen akarjuk szolgálni egymást, nagy tisztelettel. És ez minden vaisnavának és vaisnavinak szól. A mi brahmacari ashramunkban megtanítjuk azt, hogy minden nőt úgy kell tisztelned, mint a saját anyádat. Nem szabad azt gondolnunk, hogy ez Maya devi! Ő egy vaisnavi. Ha nem tiszteled a nőket, akkor ezzel vaisnava aparadhot követsz el és le fogsz esni, bárki is vagy. Lehet, hogy a brahmacari nem keveredhet szabadon a nőkkel, de tisztelnie és becsülnie kell őket és a távolból kell imádnia a lábaikat. Ez vaisnavizmus. Ha megtanuljuk azt, hogy hogyan kell a különféle kategóriákba tartozó bhaktáknak tisztelni egymást és azt, hogy hogyan legyen közöttük szeretetteljes együttműködés, akkor nagyon elégedettek leszünk a társadalmunkban. Senki sem akar majd elmenni. Ha akkor majd összejövünk a templomban, hogy kirtanozzunk, ott lesz az egyesült szeretet eksztatikus kifejeződése a szent név éneklésében, amit Krsna murtijának ajánlunk. És az a kirtana az egész világot vonzani fogja. Hare Krsna. Amíg itt beszélünk néhány estén át, ha akarjátok beszélhetek többet arról, hogy hogyan működik ma ez a rendszer. Ma este csak alapelvekről beszéltem, arról, hogy miért kezdtük el ezt a programot. És a szép eredmény jön, amikor vannak jól képzett vaisnavák, akik együttműködnek és törődnek egymással. Ha akarjátok, akkor most lehetnek kérdések és válaszok. Különösen arról, amiről ma este beszéltünk. A következő estéken beszélhetünk néhány olyan alapelvről, hogy hogyan működik ez a program és arról, hogyan fogjátok talán alkalmazni ezeket a saját templomaitokban. De még egy dolgot el akarok mondani arról, milyen hasznos ha hangsúlyt fektetünk a képzés és a bhaktákkal való törődés elveire.

A Radha Gopinatha templomunk Bombayban csak egy kis bérelt épület, már nem csak egy épület, hanem csak egy része annak az épületnek, amin két főiskolával osztozunk. Van ott 3000 gyerek, akik ezeken a karmi főiskolákon tanulnak. A templomtermünk nagyon nagy. 800 embert képes befogadni. De előtte kevés lehetőségünk volt. Ebben az évben kaptunk még egy kis segítséget. Szóval ez egy egyszerű templom. És soha nem voltunk híresek a nagy- nagy könyvosztás vagy hasonló dolgok miatt, bár mindig próbáltunk valami könyvosztást csinálni, amennyire tőlünk telt. De az elsődleges hangsúlyt a képzésre helyeztük, és arra, hogy figyelmes és együttműködő kapcsolatot fejlesszünk ki a bhakták között. És ennek a természetes eredménye volt, mivel a brahmacarik, grhasták, vanaprasták és sannyásik szépen dolgoznak együtt, hogy tavaly a kis templomunk a könyvosztásaban azt hiszem feljött a harmadik helyre az 1997-es évben. Azt hiszem harmadik, ez a világon az összes templomra vonatkozik, minden méretben. A első ötben biztos benne van, azt hiszem a harmadik. És a tavaly decemberi könyvosztó maratonban azt hiszem harmadikok voltunk szintén minden templom között, annak ellenére, hogy közepes méretű templomnak számítunk a templomok között, mi voltunk a világon a harmadikok. 1996. decemberében, harminc nap alatt a bhakták 65 000 keményfedeles könyvet osztottak ki. És ha ezek a bhakták együttműködnek, akkor ez természetesen történik. A LEGFONTOSABB DOLOG Az ok, amiért ezt mondom, hogy nem szabad azt gondolnunk, hogy van fontosabb dolog, mint minden egyes bhakta szükségessége. Valójában azon törtük a fejünket minden lehetséges módon, hogy ne legyen olyan bhakta, aki a templomunkba jön, vagy a kongregációban, sehol ne kelljen még akár csak egy pillanatig se azt éreznie, hogy figyelmen kívül van hagyva. Minden egyszerű férfinek, nőnek és gyereknek éreznie kell, hogy meg van védve, teljes törődést kap, és tényleg érzi azt, hogy egyre több és több képzést kap, több és több tudást és több és több inspirációt a krisna-tudatra évről évre. És amikor a bhakták boldogok, élettel teliek és együttműködőek, bármit képesek megtenni. Köszönöm szépen. Van valami kérdés? [...] Igen, de még nem fejlődött ki annyira, hogy konkrétan ksatriyákat képezzünk. Alapvetően arra képezzük az embereket, hogy első osztályú vaisnavákká váljanak. És természetesen a hangsúly az ashramokon van, mert az nagyon világos, hogy ki milyen ashramban van. És ezzel együtt lassan, folyamatosan próbáljuk egyre jobban fejleszteni azt, hogy hogyan képezzük az embereket az elfoglaltságaikban, mint brahmana, ksatriya, vaisya, sudra. Ez valójában történik és az biztos, hogy egy nagyon természetes módon. Nincsen külön egy ksatriya képzőnk. Mi szintén a fejlődési szinten vagyunk. MI A VÉDELEM - PÉLDÁK Radhanatha S. : Igen mataji? Kérdés: Gyakorlatilag mit értesz az alatt, hogy a bhaktákat meg kell védeni? Radhanatha S.: Mit jelent védve lenni? Ez egy nagyon mély és tág dolog. De lényegében a legfontosabb, hogy a bhaktának egész életében kell éreznie és látnia, hogy mindig is biztonságban lesz a krisna-tudatos mozgalmunkban. Lelki értelemben védve vagyunk, ha a vezetőink példásak. Amikor nagy lelkesedés van és van hangsúly a jó sadhanán. Ha csodálatos kirtanok és szép leckék vannak. Ez lelki védelmet ad nekünk. És az, amikor valóban képzettek vagyunk abban, hogy nagyon nagyon szilárdan csináljuk a személyes sadhanánkat.

Van fizikális védelem. A bhaktáknak kell egymást segíteni. És ez ad hitet. Mondok egy példát. Ez idén júniusban történt. Sok ilyen példa van, de csak egyet említek. Van egy bhakta a kongregációnkban, az egész családja avatott bhakta. 60 év körül van. Rájött, hogy valami baj van a szívével. Az orvos azt mondta neki, hogy ha nem csináltat egy éven belül szívműtétet, akkor lehet, hogy meghal, vagy ha nem hal meg, akkor biztosan komoly egészségügyi problémái lesznek az élete hátralevő részében. Ennek az embernek nem volt semmi pénze szívműtétre. Csak egy egyszerü kétkezi munkás volt. Egy házban élt a templomon kívül. Kongregációs bhakta volt, de nagyon őszinte. Ráadásul a Bombayi kórházak azt mondták, hogy a műtők egy hónapra előre tele vannak és szívműtétre legalább egy hónap várakozási idővel van csak lehetőség. A bhakták mind összegyűltek és úgy határoztak, hogy segíteniük kell ennek a személynek. Minden bhakta, akinek volt valamilyen kapcsolata megközelítette a kórházi autoritásokat, adminisztrációs autoritásokat és valahogyan szereztek neki műtőt három nap alatt. És egy nap alatt a bhakták csak spontán módon adományoztak eleget, hogy megtörténhetett az operáció és neki nem kellett foglalkoznia azzal, hogy visszafizesse. Egy középosztálybeli indiainak évekbe telt volna, hogy elég pénzt gyűjtsön össze egy ilyen operációra. Aztán bement a műtétre. Veszélyes volt. A felesége nagyon aggódott. Bhakták mentek a házba, ahol a feleség volt és főztek neki, takarítottak neki és kirtanoztak vele éjjel-nappal. Bhakták voltak a kórházban is egész idő alatt, olvastak, japáztak és próbálták bátorítani azt a személyt aki a kórházban feküdt. A bhakták beosztották az idejüket, hogy nemcsak rá, de az egész családjára gondot tudtak viselni, így az egész családnak nem kellett semmit csinálni azon kívül, hogy csak hallottak és énekeltek végig ez alatt a problémás időszak alatt. Amikor ez történt, én Amerikában voltam. Amikor levelet kaptam a fiától, Baladevától - ő egy 20 év körüli egyetemi tanuló volt - oldalakat és oldalakat írt arról, hogy mennyire értékeli a bhaktákat. Azt mondta, hogy sosem láttam még ilyen szeretetet emberek között ezen a bolygón. A bhakták adtak pénzt és velünk töltötték az egész éjszakát. Főztek ránk, takarítottak ránk, bevásároltak nekünk. Azt hiszem, hogy ez a család soha, de soha nem fogja azt gondolni, hogy elhagyja a Krsna-tudatos mozgalmat. És nemcsak ez a család, de minden más család a kongregációban látta, hogy ha ezt megcsinálták értük, akkor meg fogják csinálni értem is, ha veszélybe kerülök. Ez a védelem társadalmi szinten. Mondok egy másik példát. Ez idén történt. Van egy bhakta nálunk, akinek az apja jainista. És gyűlölte a Krsna bhaktákat. Amikor a fia bhakta lett, megsértődött. Nagyon mérges volt. A gyalázkodáson kívül semmi mást nem csinált. És azt gondolta, hogy a fia haszontalanul megszégyenítette a családját és elvesztegette az életét. Teljesen dühös és tiszteletlen volt vele szemben. Azt gondolta a Krsna-tudatos mozgalomról, hogy egy szörnyű és veszélyes szekta. Volt egy szivrohama. Valószinűleg rászolgált (nevetés). De nem számit, hogy rászolgált-e vagy sem, a bhakták együttérzőek. Azért, mert ez az ember annak a bhaktának volt az apja, a bhakták napi 24 órában vele voltak a kórházban és segítettek neki minden lehetséges módon. Amikor elhagyhatta a kórházat, azt mondta, hogy a bhakták a legnagyszerűbb emberek a világon. “Egyik családtag vagy a hozzátartozó sem törődött úgy velem, mint ahogyan ezek a bhakták tették.” Azt mondta, hogy a bhaktákat minden más embernél jobban tiszteli a világon. És utána csak dicsőítette a bhaktákat. Ráadásul nemsokkal azután, hogy kijött a kórházból - ő egy nagyon gazdag és sikeres ember - meghívta az összes üzletembert, minden hozzátartozóját és minden barátját a házába, hogy jöjjenek és hallgasság meg, ahogy leckét adok és kirtanozunk. És aztán azt mondta mindenkinek: “amikor szükség volt, egyikőtök se segitett!

Nem úgy, mint ezek az emberek! Emberek voltak az ágyam szélénél egész éjszaka, ilyennel nem találkoztam egész életemben! De csak azért, mert a fiam bhakta, ezt mind megtették értem! Ilyen szeretetet és törődést nem lehet találni a világon.” Teljesen megváltozott a szíve. Most nagyon boldog, hogy a fia bhakta. Ez védelem. Ezek a tettek bátorítják a bhaktákat. És ez valójában megadja nekünk azt a tapasztaltot, hogy mi is a Krsna-tudat. Ez nem csak egy filozófia, ez egy életmód, ki kell mutatnunk az együttérzést és a szeretetet az egymással való kapcsolatainkban, amit tanultunk a filozófiából. A bhaktáknak látniuk kell azt, hogy ha az életüket szentelik ennek a mozgalomnak, akkor a jövőben nemhogy a mozgalom virágozni fog és nekem nem lesz semmim, nem lesz munkám és módom arra, hogy fenntartsam a családomat. Gazdaságilag a társadalmunkban nekünk kell gondoskodni, ami azt jelenti, hogy ezáltal a bhakták gazdaságilag fenn tudják tartani magukat egész életük során. A grhastáink mindenféle üzletet csinálnak együtt. Ha valakinek kellett munka, akkor az egész kongregációnk kutatott, hogy próbáljon segíteni neki, és így tudott szerezni munkát, hogy fenntartsa magát. Ezek mind a védelem különféle formái. Az, hogy a bhakták minden szinten tudják, hogy ha egy vaisnava vagyok, akarom követni az elveket és akarok dolgozni, akkor mindig gondoskodni fognak rólam, a halálom napjáig. Kell, hogy legyen a bhaktáknak ez a hit és bizalom a mozgalmunkban. Nem szabad azt gondolniuk, hogy “oda fogom adni az életem leszebb éveit a szolgálatban, és amikor megöregszek, nem lesz semmim.” Egy brahmacarinak soha sincs semmije. Ez nem probléma. De ha bármikor egy brahmacari meg akar házasodni, akkor a társadalomnak segítenie kell neki abban, hogy megalapozzon egy családot. Ilyenmódon a bhaktáknak segíteni kell egymáson és szolgálni kell egymást minden lehetséges szinten. Ezekről a dolgokról fogunk beszélni holnap. Van valami más kérdés? Kérdés: (nem lehet hallani. Sok nevetés.) Hogyan hagyják el a testüket az emberek Bombayban? Hogyan kell elhagyni a testet? Radhanatha S.: Bárhol a világon a bhaktáknak segíteni kell nekünk, mindenféle módon. Az egész világon van sok csodálatos példa komoly bhaktákról, akik egész életüket a mozgalmunknak szentelték. Amikor komoly betegség támadta meg őket, hogyan védték meg őket a bhakták, törődtek velük és hogyan tettek meg mindent, hogy segítsenek annak a személynek, hogy a lehető legkényelmesebb módon hagyhassa el a testét, a bhakták csodálatos társaságában, a Szent Nevet énekelve. Vrndavanában több bhakta hagyta el dicsőségesen a testét úgy, hogy tökéletesen gondot viseltek rá a Krsna Balarama templomunkban. Ausztráliában egy bhakta tökéletes törődést kapott, miközben elhagyta a testét. A bhakták énekelve köré gyűltek, amikor elhagyta a testét. Idén júniusban az egyik csodálatos hölgy istentestérünkre volt éjjel-nappal gond viselve a vaisnavák által kb. nyolc hónapon keresztül és voltak szerető vaisnavák körülötte a Szent Nevet énekelve amint elhagyta a testét. Vannak csodálatos vaisnavák az egész világon a mozgalmunkban. És láttuk, hogy gyakorlatilag bármelyik bhakta van az élete végső szakaszában, a bhakták összegyűlnek. Olyan sokat adnak, áldoznak az idejükből és az energiájukból, hogy segítsenek annak a

bhaktának emlékezni Krsnára a halál idején. Bombayban mi szintén próbáljuk követni ezeknek a nagy bhaktáknak a példáját, akik az egész világon vannak. Kérdés: A világon hol gyakorolják még ezt a rendszert? Radhanatha S.: Más helyeken lehet, hogy jobb. Nem mondjuk, hogy jobban csináljuk, mint bárhol máshol. Csak megosztjuk veletek, hogy hogyan közelítettük meg a vaisnaváknak ezt a nagyon fontos szolgálatát. Mi, bhakták a Radha Gopinatha templomban meg lettünk kérve, hogy segítsünk kifejleszteni ezt a programot Sri Mayapur Dhamban. Idén korábban velem együtt hét bhaktánk adott 5 napos szemináriumot ott, ugyanarról a dologról beszélve, mint itt. És szintén, ez a hét bhakta valóban segített megalapozni a lelki fejlődésért adott tanácsadás e rendszerét. És egyik bhaktánk minden hónapban 10 napot megy oda, hogy segítsen ezt fejleszteni és vezetni. Mayapurban 300 brahmacari van. Szóval van ott 40 tanácsadói rendszer, 40 tanácsadói csoport a brahmacari ashramban. És a grhastáknál szinén kezdődik valami. Valami rendszer ott is kezdődik. Nagyon hálásak vagyunk azért, hogy megengedik nekünk, hogy szolgáljuk őket ezen a módon. És tavaly Moszkvában volt valami szemináriumunk Vaidyanatha kérésére. És ebben az évben több bhakta fog jönni a Radha Gopinatha templomból Moszkvába, hogy segítsenek nekik bevezetni ezeket a dolgokat. Csak néhány nappal azelőtt, hogy jöttek volna, olyan sok probléma történt Moszkvában. Szóval úgy döntöttünk, hogy most nem jöhetnek. Hari bol. Szóval bárhol, ahol tudunk segíteni, ott próbálunk segíteni, de sok templom más módon csinálja és lehet, hogy még jobban is, mint ahogy mi csináljuk. NAGY IGÉNY VAN KÉPZETT ÉS ERŐS KÖZÖSSÉGEKRE Nagyon fontos a társadalmilag és kultúrálisan jól képzett, erős közösségek modelljeinek kifejleszése. A világon sok bhaktának van nagyon kevés hite van a rendelkezésekben, indítványokban és helyzetjelentésekben. Sok bhakta akar látni valamit, ami működik. Szóval ez a mi alázatos törekvésünk szolgálni a világ bhakta társadalmát, hogy próbálunk létrehozni egy modellt, ami tényleg működik. Ahol a bhakták jól képzettek a krisna-tudat tudományában, jól képzettek a filozófiában, vaisnava etikettben, vaisnava kapcsolatokban és nagyon jó gondoskodást kapnak és boldogok. Az embereket a szeretet táplálja, meg kell tanítanunk a bhaktáknak, hogy hogyan szeressék és szolgálják egymást egy nagyon lelki és tiszta módon. Hare Krsna! Kérdés: A grhasták csinálnak valamit, üzletet együtt, mit csinálnak? Radhanatha S: Erről holnap fogunk beszélni. Sok dolgot próbálnak, de mert egyesülnek, akkor biztosan lesz siker. Egyik dolog, hogy nyitottunk egy kórházat ahol kb.150 bhakta van alkalmazásban. Holnap tudunk erről beszélni. Most azt hiszem, kirtannal kell befejeznünk. Ez jó lesz? Folytathatjuk holnap? Remélem nem tettem rátok rossz hatást, amikor beszéltem. Nem vagyok túl szisztematikusan felkészülve, hogy beszéljek hozzátok. Kérlek titeket bocsássatok meg, megpróbálom a tőlem telhető legjobbat megtenni, hogy szolgáljalak titeket.

Kérdés: Amikor próbáltuk ezt a rendszert, akkor az első fajta nehézség az volt, hogy mit kell tennünk? Ki kell jelölnünk tanácsadókat, vagy az emberek válasszák őket? Mert néhányan akartak valakit tanácsadónak és néhányan nem kérdezték... Radhanatha S.: Bármit mondok, azok csak javaslatok. Nem vagyok abban a helyzetben, hogy bármilyen utasítást adjak. Ahogyan már sokszor említettem, mi csak bemutatjuk azt, amit csinálunk Bombayban, megmutatni azt, hogy hogyan tud hasznos lenni egy ötlet. Ha tetszik és úgy gondoljátok, hogy ezek az ötletek fontosak, akkor lehet alkalmazni aszerint a rendszer szerint, ami a legjobb. Szóval, úgy tudok válaszolni a kérdésedre, hogy a yatra vezetőiknek maguknak példamutatóknak kell lenniük, eldöntve azt, hogy melyik bhakták nagyon példásosak, és hogy kinek van kapacitása arra, hogy ezt a szolgálatot ajánlja, hogy tanácsadó lesz, utána bejelentik a bhaktáknak, hogy ezek a bhakták ajánlják ezt a szolgálatot neked. Azok a bhakták, akiknek tetszik ez a lehetőség, szívesen választanak majd maguknak egyet ezek közül a bizonyos tanácsadók közül. Nem mondom, hogy ez kötelező kell, hogy legyen, hogy mindenki fogadjon el egy tanácsadót. Add azoknak ezt a lehetőséget, akik a legjobb törődést, képzést akarják a Krsna-tudatban. Aztán bátoríts mindenkit, hogy nagyon jó lenne a lelki életükre nézve és aztán kérd meg őket, hogy jelöljék meg bármelyik tanácsadót, akit szeretnének. Amint mondtam, a választásuk azon a bizonyos emberen kell, hogy alapuljon, akit a vezetők már kiválasztottak arra, hogy tanácsadó legyen. Kérdés: Gyanítom, hogy lehet egyfajta egyensúlyeltolódás, mert sok ember választhat egy vagy két tanácsadót, és a többi tanácsadóknak nem lehet így embere. Radhanatha S.: Nekünk ugyanez volt a problémánk. Mindenki ugyanazt a személyt akarta. Nem mindenki, de a legtöbben. Amit csináltunk, az az volt, hogy megkértük az embereket, hogy jelöljenek ki három embert, akit szeretnének és aztán a vezetők utánanézhetnek és ha túl sokan jelöltek ki egy embert, akkor azoknak az embereknek, akiknek a legnagyobb haszonnal járt, azoknak jelölték ki őt. A többiek megkaphatták a második vagy harmadik választott személyt. A legtöbb bhakta nagyon elégedett lesz. Csak el kell magyaráznunk, hogy van egy bizonyos határ, akikre egy bizonyos tanácsadó szépen gondot tud viselni, szóval mi a második választást adjuk neked. Kérdés: Vannak bizonyos irányvonalak, amiről egy tanácsadó és egy személy tud beszélni egymással? Vannak olyan területek, amikkel óvatosnak kell lenniük, hogy ne lépjék át? Vannak bizonyos határvonalak? Vannak-e bizonyos területek, amikkel a tanácsadónak óvatosnak kell lenniük, hogy ne keresztezzék, hogy ne kerüljenek konfliktusba az autoritásokkal? Radhanatha S.: Először is, amit mi sugalmazunk, az az, hogy a tanácsadó kapcsolata a személyekkel nem manageri típusú. Teljesen a személyes szinten kell lennie. Azért, hogy képesített lehessél mint tanácsadó, nagyon elkötelezett kell, hogy legyél nem beleavatkozni a templom managementbe. Ha egy tanácsadó tényleg őszintén segíteni akar annak a személynek, akkor ha úgy érzi, hogy kell mondania valamit, ami talán hatással lesz annak a bhaktának a managementtel való viszonyára, akkor beszélnie kell a managerekkel. Az elképzelés az, hogy minden vezetőnek együtt kell dolgozni azon, hogy segítsék a bhaktákat. Tény, hogy minden tanácsadónk, és a vezető managerek szintén találkoznak velük. Ha a vezetőknek, tanácsadóknak és a managereknek ott van a bhakták segítésének közös szelleme, akkor nem lesznek problémák. Bármikor is legyen nehézség, az meg tud oldódni közöttük. Ha a tanácsadó tényleg látja, hogy a személy nincsen megfelelő szolgálatban, vagy túl van hajtva,

akkor meg kell közelitenie a managert és mondani, hogy ez egy nehézség, meg tudnád ezt fontolni? Nekünk nincsen ezzel problémánk, mert szép összhang van a tanácsadók és a managerek között. A tanácsadók nem akarnak managelni. Ha ez a két elv van gyakorolva, akkor nem lehet komoly probléma. Problémák fognak jönni, de hogyha ez a fajta együttműködés és koordináció van a vezetők között, akkor könnyen felül tudnak kerekedni rajta. Kérdés: Jól hallottam, hogy azt mondtad, hogy a tanácsadóknak nem managereknek kell lenniük? Radhanatha Svami: Nem szükségszerű. Természetesen van, amikor a bhakták azt gondolják hogy ha managertől kérnek tanácsot, akkor a tanács inkább manageri jellegű lesz, mint ami jó lenne nekik. De van, hogy - mint Mayapurban is, ahol segítettünk kifejleszteni ezt a tanácsadói rendszert - a legtöbb tanácsadó manager és a hozzájuk tartozó legtöbb bhakta a saját osztályából való. Bizonyos vezetők úgy találhatják, hogy így a legkönyebb felosztani a dolgokat. Chowpattyban nem ezt csináltuk, de Mayapurban ezt találtuk a legjobb módszernek. Ez idő és hely kérdése. Bárhogy is legyen, a managerek amikor tanácsadnak, akkor próbálják nem keverni a managelést a tanácsadással. El kell kapnunk a szellemet. A tanácsadói rendszer szelleme nem az, hogy az emberek a manageri szinten tegyenek dolgokat. A cél az, hogy valóban tápláljuk a személy lelki életét, valóban törődjünk vele és a családjával a krisnatudatban egy nagyon személyes szinten. Ha van ez a szellem, akkor az nagyon... Kérdés: Ha a templomnak csekély kapcsolata van a kongregációval, akkor hogyan kell kezdeni egy ilyen programot? Hová kell helyezni a hangsúlyt: a templomi brahmacarikra vagy a kinti kongregációra? Radhanatha Svami: Egyidejűleg mindkettőre. Ha egyszerre csak egy helyre tudod tenni, akkor én a brahmacarikkal, brahmacarinikkal kezdeném, mert ők már amúgy is sokat adtak az életükből. És a grhastákkal is, ha vannak olyan grhasták, akik a templomban élnek. Ha a kongregáció, ahogy Niranjana Maharaja mondja, nem annyira szereti, akkor mit lehet tenni? Kiválaszthatsz közülük néhány nagyon jó, erre alkalmas személyt, akik tudnak tanácsadók lenni a kongregáció számára és ajánlani nekik ezt a lehetőséget, és bátorítani őket, hogy milyen fontos lehet nekik, hogy valóban megkapják ezt a krisna-tudatos tapasztalatot. Akik részt akarnak venni benne, azok részt fognak venni. Természetes módon, ha megfelelően van csinálva, akkor lesz egy nagyon édes, tiszta, családias atmoszféra a tanácsadók, bhakták és a kongregáció között, ami a krisna-tudaton alapszik. Ha van három vagy négy vagy egy vagy kettő személy a kongregációban, aki résztvesz, akkor elkezdik majd mondani másoknak is, hogy ez nagyon jó. Akkor az emberek egyre inkább azt fogják gondolni, hogy én nem bíztam benne, amikor ez elkezdődött, de ezek az emberek nagyon boldogok és nagyon krisnatudatosak. Most van hitem és most én is csatlakozni fogok. Csak kezd el valahol kis méretben, ne add fel és fog nőni. Amikor elkezded, lesznek problémák, mert Krisna mindig tesztel minden jó erőfeszitést, hogy lássa, hogy komolyak vagyunk-e. Amikor elkezdjük, Krsna nagyon nehézzé fogja tenni, és úgy állítja majd be, hogy mi haszna ennek? Krsna általában ilyen módon csinálja a kegy formájában, hogy lássa, hogy komolyak vagyunk-e. Ha nem adod fel, akkor Krsna azt mondja, hogy nagyon jó, átmentél a teszten, most itt van az eredményed. Azt tanácsolom, hogy kezdd el egyszerűen kicsiben azokkal, akik akarják, de bátorítsál mindenkit és ne állj meg, bármilyen eredményt is kapsz. A bhakták lassan nagyon elégedettek lesznek és ki fog terjedni.

Kérdés: A te esetedben meddig tartott ez a kezdeti nehéz időszak? Radhanatha S.: Néhány hónapig, kb. hat hónapig, aztán jó lett, de aztán megint nehézzé vált. Egy pár évet igénybe vesz, amíg nagyon erőssé válik. Bár nekünk nem volt modell, amit követhettünk volna. Mayapurban volt valami nehézség, de kb. egy hónap után nagyon erős lett. Ugyanúgy, mint ahogy már mondtuk, amikor a grhasták összeházasodnak, akkor jönnek a nehézségek. Ha vannak idősebb grhasták, akik már tapasztalták azokat a nehézségeket és keresztül mentek rajtuk, akkor tudják mondani neked, hogy „nekünk is volt, de mi ezt csináltuk.“ Így sokkal könnyebb, mint kipróbálni és kitalálni mindent magadnak először. Nehézségek biztosan fognak jönni, de mert vannak bhakták, akik túljutottak rajtuk és megértették, hogy miért történtek, mi megkérdezhetjük őket és ők meg tudják mondani. Ilyen értelemben egy tanácsadói rendszer tud maga egy tanácsadó lenni sok tanácsadói rendszer számára. Abban az értelemben, hogy tanácsod tud adni. A te helyzetedben mondhatom azt, hogy néhány hónapig lesznek nehézségek. Nem komoly nehézségek, csak nagyon egyszerű nehézségek. Csak kell csinálni néhány kis hozzáigazítást. Még ezek alatt a nehéz időszakok alatt is több lesz az áldás, mint a nehézség. Bármit is kezdesz el, ha behozol valami újat, akkor mindig nehézsgek vannak. Nem igaz? A legfontosabb dolog az, hogy ne adjuk fel. Kérdés: Mondjuk, hogy valaki odamegy a tanácsadójához és egy jó benyomást akar tenni a tanácsadóra és elhitetni vele, hogy minden jól megy. Ez minden, amit tesz mindig, amikor odamegy a tanácsadójához. Jár ez valami haszonnal annak a személynek? Mit kell a tanácsadónak tenni, ha valaki odamegy hozzá és egy jó benyomást akar tenni rá és azt mondja, hogy “minden jól megy, ezt és ezt csinálok”, mint egy fomális találkozón, ahol csak bemutatja azt, hogy milyen tökéletes az élete. Mit kell ilyenkor tennie a tanácsadónak? Radhanatha S.: Ez a fajta személy nem kerül sok idejébe a tanácsadónak. A tanácsadó mondhatja, hogy “nagyon jó, de kérlek, legyél őszinte”. Minél őszintébb vagy, Krsna annál jobban fog segíteni neked. Ha valaki ilyen, akkor csak el kell magyaráznunk neki, hogy nagyon őszintének kell lennünk és nagyon őszintén ki kell nyitnunk a szívünket annak érdekében, hogy valóban megkapjuk Krsna kegyét. Ha látod, hogy valami nem jó, és a személy azt mondja, hogy minden rendben van, akkor mondhatod, hogy “mondhatod ezt, de mi van ezzel vagy azzal”? Akkor a tanácsadónak intelligensnek kell lennie és megtenni bármit, ami a legjobb a bhaktának. Kérdés: Szóval akkor a tanácsadónak egy kicsit erélyesnek kell lenni? Radhanatha S.: Ha ez segíteni fog annak a személynek… CSERÉLŐDŐ TEMPLOM PRESIDENTEK Kérdés: Két kérdésem van. Azt mondtad, hogy öt templom presidentetek van és, hogy ők döntenek a felelősségükhöz tartozó bizonyos dolgokról, mi van azokkal a más projectekkel, amik túl vannak az ő... Radhanatha S.: Az öt templom president rendszeresen találkozik, legalább egyszer a héten. Bármilyen döntés, ami túlmutat az ő három hónapos idejükön, azt mind az öten együtt hozzák meg. Kérdés: A mi rendszerünkben személyes felelősség van a tulajdonra, csoportokra stb, de amikor a templom presidentek cserélődnek és mindig változnak, akkor ez hogyan megy?

Radhanatha S.: A cserélődő templom presidenteket nem ajánlom nektek abból a szempontból, mint ahogyan Bombayban, a templomunkban a bhakták nagyon kedves barátok és nagyon bensőséges kapcsolat van közöttük. A presidenti szolgálat tényleg egy nagyon egyszerű szolgálat, mert ez csak a brahmacarik számára van és a kongregáció mindenre gondot visel odakint. A mi esetünkben ez nagyon simán és szépen működik. Senkin nincs túl nagy teher. Ha nektek nincs meg ez az egész légkör és a kapcsolatok, akkor ez nem fog működni. Ebben a helyzetben - az egy templom president természetes és hagyományos formájában - jó, ha szintén vannak nagyon erős osztályvezetők, akik magukra veszik a felelősség és a súly nagyobb részét a templom presidenttől. Ez az ideális. Ha a templom president túlságosan le van terhelve a sok managementtel, akkor nem tud személyes figyelmet fordítani más vezetőkre vagy az általános bhaktákra sem, ami pedig az egyik legfőbb szolgálata. Az a személy a legjobb president, aki valahogy képes egy olyan manager csoportot felépíteni, akik sok felelősséget tudnak vállalni. Ő felügyeli és koordinálja őket, és meghozza a legfőbb döntéseket. A jó manager nem az, aki mindent maga csinál. A jó manager az, aki inspirál másokat, akik elvégzik a dolgok nagy részét és neki így jut szabad ideje arra, hogy megbizonyosodjon arról, hogy minden nagyon jól megy. Ez az ideális. Kérdés: Van valami időkorlátja annak, hgy mennyi ideig van kapcsolat a tanácsadó és a bhakta között? Kell-e változni valaminek az idők során vagy nem? Radhanatha S.: Két dolgot kell megfontolni. Először is a vezetők kiválasztják, hogy ki egy megfelelő tanácsadó, az álalános bhakták pedig, akik részt akarnak venni ebben, megjelölnek egy bizonyos tanácsadót. Kezdetben megcsinálhatjátok úgy is, hogy minden hat hónapban vagy egy évben mindenki újra választhat tanácsadót. Megint választhatnak. Ez az amit mi csináltunk, amikor néhány éve csináltuk ezt a rendszert. Minden egyes évben adtunk lehetőséget a bhaktáknak, hogy „itt van a tanácsadók listája, válassz újra“. Választhatták akár ugyanazt is vagy egy másikat. Egy idő után a kapcsolatok nagyon erőssé váltak. Most ha bárki, bármikor akar egy másik tanácsadót választani, azt mondjuk neki, hogy rendben. Rendben van. Az emberek változnak. De az elején, amikor kezdjük, azt mondom, hogy legalább hat hónapig próbáljátok megtartani, hacsak nincs valami komoly probléma valakivel. EBBEN A RENDSZERBEN SENKI SEM KIRÁLY Kérdés: Kell-e, hogy legyen maguknak a tanácsadóknak is egy tanácsadójuk, és ha igen, akkor ki a tanácsadók tanácsadója? Radhanatha S.: Minden tanácsadónknak van tanácsadója. A személynek csak választania kell bármelyik tanácsadót tanácsadójaként. Nálunk szintén van egy személy, aki az összes tanácsadó tanácsadója abban az értelemben, hogy ő az egész rendszer koordinátora. Általában ez a templom president. Lehet a helyi titkár is. Lehet egy nagyon idős bhakta is, akit mindenki nagyra becsül a krisna tudatáért és a koráért. A tanácsadók választhatnak maguk közül is. Alapvetően mindannyian elfogadják az erőfeszítését, hogy irányítsa őket. Főleg úgy cselekszik, mint egy tanácsadó a tanácsadóknak, hivatalos szinten. Személyes szinten ugyanez ott van, de a sok tanácsadó természetes alázatosságukból kifolyólag, szintén elfogadnak egy másik tanácsadót tanácsadójukként. Például amikor először elkezdtük a grhasta tanácsadói rendszert, volt egy tanácsadói választás a tanácsadók között, hogy ki lenne az, aki a koorditátor és a tanácsadók tanácsadója lenne. Volt ott egy nagyon idős grhasta, de az történt, hogy a tanácsadók - ezzel az idős személlyel

együtt - úgy érezték, hogy minden bizalmuk, tiszteletük az egyik brahmacarinkké. Minden grhasta és a feleségük - grhasta tanácsadó azt jelenti, hogy a férj és a feleség együtt - maguk között úgy döntöttek, hogy a legjobb személy arra, hogy mindannyiójuk tanácsadója legyen, az egyik brahmacarink lehetett. Az utóbbi években ez a brahmacari koordinálta a találkozókat és adott személyes útmutatást minden tanácsadónak. A legpraktikusabb szinten azonban, amikor a tanácsadók találkoznak egymással, mindannyian adnak tanácsot egymásnak. Amikor a tanácsadók találkoznak egymással az olyan, hogy igazából tanácsot adnak minden bhaktának. Három módja van annak, ahogyan a tanácsadókat lehet vezetni. Az egyik az, amikor van egy személy, aki arra lett kiválasztva, hogy útmutatást adjon minden tanácsadónak. A másik az, hogy a tanácsadó választhat egy másik tanácsadót, hogy az legyen a tanácsadója. A harmadik a tanácsadók találkozója, ami olyan, mintha saját magukért gyűlnének össze. Valójában a tanácsadók kapják a legtöbb tanácsadást. Aztán ezt osztják meg a többi bhaktáikkal. Ebben a rendszerben senki sem király. Mindenki szolga. Hari bol. Kérdés: Ha követjük ezt a rendszert, akkor ahogyan említetted van három szintje a védelemnek: fizikai, mentális és lelki. Mi van akkor, ha a bhakta úgy látja, hogy a tanácsadója nem védi őt meg fizikailag? Ez azt jelenti, hogy nem képesített? Radhanatha S.: A tanácsadó igazából nem tud téged fizikailag megvédeni. Abban az értelemben, ha neked nincs pénzed, akkor nem hogy a tanácsadó fogja neked megadni a te egész bevételedet. De a tanácsadónak foglalkoznia kell ezzel és próbálnia kell útmutatást adni olyan módon, hogy segítsen neked fizikális, érzelmi és lelki szinten. A cél az, hogy ha kifejlesztünk egy ilyen rendszert, ahol a társadalom tényleg foglalkozik azzal, hogy szolgálja a bhaktákat minden szinten, akkor a társadalom amennyire lehetséges, rendezett módon fogja biztosítani a támogatást, ami által a bhakták nagyon elégedett életet tudnak élni a krisna tudatban. A vezetőinknek ebben kell gondolkodniuk. Ha valaki beteg a templomban, nekünk kell gondot viselni rá. Ez a vezetők kötelessége. A tanácsadó semmilyen módon nem felelős a te fizikai állapotodért. Senki sem lehetne tanácsadó akkor, amikor ha minden bhaktádnak kellene pénz, neked kéne adnod nekik. Ne várd el ezt a tanácsadódtól. Ha kirúgnak a házadból, ne várd el a tanácsadódtól, hogy adjon neked egy új házat. De egy tanácsadónak abban kell gondolkodnia, hogy megfelelő útmutatást adjon és hogy segítsen teremteni egy olyan társadalmat a többi tanácsadókkal, ami segít a bhaktának minden szinten, amikor a bhaktának segítségre van szüksége. Bombayban is, mint ez a személy, akinek szívrohama volt, nem a tanácsadója volt az, aki adta neki a pénzt az operációra. Az egész kongregáció volt az, mindenki adott valamit. Amikor elkezded kifejleszteni ezt a fajta szolgáló attitűdöt a kongregációban, akkor ők fognak mindent támogatni, ha veszélyben van az életünk. Kérdés: Ha egy bizonyos személy fizikai szükségletekkel jön, akkor prédikálnunk kell neki, hogy ez nem a tanácsadó felelőssége? Radhanatha S.: Amikor a bhaktákkal való törődésbe fektetett energia elsődlegessé válik, akkor el fogunk kezdeni kifejleszteni egy rendszert, ahol mint egy társadalom segítünk egymáson. Ez időt vehet igénybe. Amikor Bombayban elkezdtük ezt a tanácsadói rendszert, igazából senki sem segített a másiknak gazdaságilag. Alapjában véve bátorítottuk az embereket, útmutatást adtunk nekik, és lelki irányítást adtunk nekik, nagy szeretetet és törődést éreztettünk velük. De amint ez kezdett fejlődni, a bhakták egész társadalmának kongregációja szolgálta egymást ezen a folyamaton keresztül. Csak úgy kifejlődött az a szolgáló attitűd, hogy ha valakinek kellett egy operáció, mert vészhelyzet volt, be lett jelentve vasárnapi lakomán, hogy „tud-e valaki segíteni?“ és néhány perc alatt meg lett fizetve az operáció. Mert

kifejlesztettük ezen keresztül, hogy a kezdetben ezek a tanácsadók csak próbáltak segíteni azzal, hogy útmutatást, lelki irányítást adtak és szerető törődést. Ez a olyan mértékű szolgáló mentalitást teremtett, hogy néhány év múlva elkezdtük kifejleszteni ezeket a más osztályokat. A házassági osztály segített a tanácsadóknak abban, hogy a bhaktáik megházasodjanak egymással, a ház osztály, segített a tanácsadóknak abban, hogy a bhaktáik házat szerezzenek, gazdasági tanácsadás segített a tanácsadóknak abban, hogy a bhaktáik munkát szerezzenek. Ezek a dolgok természetesen jönnek, ha a középpontban a bhaktákkal való törődés áll. Kezdetben nem szabad, hogy a gazdasági vagy fizikai segítégre azon túl legyen elvárás a bhakták és a tanácsadók között, mint ami lehetséges. Bármikor is legyen egy bhakta beteg, emlékszem egy bhaktára, nem fogom említeni a nevét, alig tudott eljönni a templomba. Aztán megtudta, hogy meg kell operálni az agyát. A tanácsadók az összes bhaktának bejelentették, hogy ez a személy kórházban van. A következő néhány napban 250 bhakta látogatta meg. A kórházban az orvosok és az ápolók azt gondolták, hogy ez egy nagyon jó mozgalom. Sok szerető ember foglalkozik veled. Ennek a személynek az egész családja, akik nem voltak bhakták, most többnyire maguk is bhakták, mert látták, hogy ez milyen társadalom. Most ez a személy nagyon szilárdan gyakorol és sokmindenben részt vesz, mert érezte a vaisnavák szeretetét, ami sehol máshol nincsen. Szóval ez senkinek nem kerül semmibe. Csupán a figyelmesség kifejeződése volt az, ami megváltoztatta az emberek szívét. A lehetőségeinkhez mérten mindent meg kell tennünk, hogy az embereknek segítsünk fejlődni a krisna tudatban és hogy érezzék a törődést. Ha egyszer ott van ez, akkor szép lassan az egész társadalom összejön, hogy segítsen a bhaktáknak. De annak nem szabad lennie, hogy az emberek azért csatlakoznak kívülről a mozgalmunkhoz, mert anyagi hasznot akarnak. Bármi, ami gazdasági, amennyiben segít a bhaktáknak, azt adják az emberek, akik mint látjuk komolyan próbálnak krisna-tudatosak lenni. Máskülönben az emberek csak anyagi segítségért fognak jönni. Ez nem a mi missziónk. Fogjuk ajánlani ezt a segítséget az embereknek, megvannak a módszereink segíteni, ha látjuk, hogy ez tényleg bátorítani fogja őket arra, hogy meghódoljanak Krsnának... de azért nem minden olyan könnyű Bombayben. Pakisztán atomrakétákat irányoz Bombayre. Történhet bombázás. Krsnán függünk, hogy megvédjen minket. Mindezek a problémák jönnek az anyagi világban, nekünk csak nagyon őszintén és becsületesen próbálnunk kell segíteni a bhaktáknak felülkerekedni ezeken. Nincsen tökéletes helyzet addig, amíg el nem értük Vaikunthát. Mindig, mindenhol jönnek problémák, de ha van egy nagyon erős vaisnava közösségünk nagyon jó sadhanával, nagyon alázatos attitűddel és szépen együtműködünk a szeretet és a szolgálat hangulatában, akkor minden nehézség ellenére is lelkileg erősek tudunk maradni. A TANÁCSADÓ NEM SZEMETESKUKA Kérdés: Lehet olyan helyzet, hogy a bhakta odamegy a tanácsadójához és rányomja a nehézségeit, szóval... Radhanatha S.: Ó, igen. Fogok beszélni erről a témáról, nagyon fontos. A tanácsadó nem egy szemeteskuka. Ő nem egy pszihiáter, ahol fekszel az ágyon és elmondasz minden szomorú eseményt, amik történtek az életedben. Őszintén fel kell tárnunk az elménket, hogy lelki útmutatást kaphassunk, de érzékenynek kell lennünk abban, hogy ne terheljük le a tanácsadónkat minden anyagi problémánkkal. Ha a tanácsadó látja, hogy a bhakta le van terhelve mindenféle anyagi problémával, és azt is látja, hogy ő itt nem tud mit tenni, hogy segitsen, akkor ezt el kell magyaráznia a bhaktának. Én is tudom, valójában amikor sannyasi vagy, akkor egy járkáló szemetes kuka vagy. Nem csak az van, hogy mindig maha prasadamot eszel. Bárhova is mész, mindenki rád akarja rakni a problémáidat. Amikor találkozok valakivel, azt mondom neki, hogy “kérlek adj egy összefoglalót”. Egy tanácsadónak elég

érettnek kell lenni ahhoz, hogy képes legyen a megkülönböztetésre, szóval ha tényleg tud segíteni annak a személynek, és ha az a személy tényleg fel akarja tárni az elméjét, akkor hallgasd meg. De ha az a személy csak olyan dolgokról beszél, ami csak pazarolja az idődet, akkor elég érettnek kell lenned ahhoz, hogy megkülönböztetést tegyél. Ez csak akkor tud történni, ha a tanácsadó intelligens. Más formulát nem tudok neked adni. EBBEN A RENDSZERBEN NINCS ERŐSZAK Kérdés: Elutasíthat-e a tanácsadó bhaktát, ha úgy érzi, hogy már túl sok? Radhanatha S.: Minden önkéntes, mind a tanácsadó, mind a bhakta számára. Nincs erőszak. Ebben a rendszerben nincsen erőszak. Itt nincs utasítás. Ez a bátorításra és a képzésre van. Igen, tehet ilyet, de ezt nagy érzékenységgel kell tenni. Annak a személynek nem szabad úgy éreznie, hogy elutasították. Ha a tanácsadó tényleg úgy érzi, hogy egy másik személynek több kapacitása van segíteni mint neki, akkor az egy szolgálat. Kérdés.: Tudnál mondani néhány konkrét nehézséget, ami nektek volt az első fél évben? Radhanatha S.: A tanácsadói rendszerben? A tanácsadók jobban meg tudják mondani ezt. Azt tudom mondani, amit láttam. Az egyik akkor volt, amikor még csak összeállítottuk a rendszert - volt egy bizonyos mértékű kísérletezgetés. Hogy nem tudsz túl sokat csinálni, ha úgy érzed, hogy ez a rendszer egy rossz próbálkozás. Egy másik probléma amiatt volt, hogy a bhaktáknak nem volt túl sok bizalmuk abban, hogy ez működhet, hajlamosak voltak feladni, amikor volt valami probléma. Amikor látták, hogy működik, akkor ez a probléma eltűnt. Mindennek időbe kerül, hogy elkezdjen valóban működni. Egy másik dolog az, hogy még mielőtt valóban elkezd működni és az emberek érzik az áldását, sem a tanácsadók, sem a bhakták nem túl lelkesek tenni a kötelességüket. Az az alázatos meglátásom, hogy olyan módon tudunk felülkerekedni ezeken a nehézségeken, hogy nagyon határozottak és lelkesek vagyunk és nem adjuk fel akkor sem, ha úgy néz ki, hogy megy és akkor sem, ha úgy néz ki, hogy nem megy. Csak folytassátok. Kérdés: Nem tudom megvalósítani azt, hogy hogyan tud egy adminisztrátor egyben tökéletes tanácsadó is lenni, mert van amikor az adminisztrátornak döntéseket kell hozni. […] MINDEN SZIKRÁNYI ODAADÁS DICSŐSÉGES - NE A HIBÁKAT NÉZD Köszönöm mindannyiótoknak, hogy eljöttetek ezen az estén és engedtétek, hogy valami erőfeszítést tehessek arra, hogy szolgáljalak titeket. Acyuta Prabhu áldásos utasítására, Srila Niranjana Maharaja isteni kegyéből most megpróbálok egy kicsit szolgálni titeket. Ez egy nagyon ritka és értékes dolog, hogy van lehetőségünk szolgálni a bhaktákat. Minden bhakta olyan értékes szolgája az Istenség Legfelsőbb Személyiségének. A Sri Caitanya Bhagavatban az Úr Caitanya Mahaprabhu elmagyarázta az érzéseit, amiket azok iránt a bhakták iránt táplál, akik meghódoltak Neki. Azt mondta, hogy minden ország, minden bolygó, minden univerzum és az egész anyagi megnyilvánulás minden kincse nem egyenlő egy bhakta értékével. Ez az Úr véleménye. Van, amikor vagyonról vagy tulajdonról gondolkodunk, de minden vagyon az egész kozmikus megnyilvánulásban nem egyenlő egy bhakta értékével a Legfelsőbb Úr szívében.

Ezzel a megértéssel kell meggondolni, hogy mi a mi legnagyobb kincsünk. A bhakták sokszor olyan nagy erőfeszítést tesznek arra, hogy fordítsanak, kiadjanak, eladjanak könyveket, vagy hogy kimenjenek és osszanak könyveket, és ennek az a gyümölcse, ha valaki komolyan krsnatudatba jön. Sok száz és ezer kiosztott könyvből, sok száz és ezer tálca kiosztott prasádamból lehet, hogy jön egy személy, aki komolyan Krsnának áldozza az életét. Ezt magyarázza a Gita, bahunam janmanam ante, jnanavan mam prapadyate, hogy sok-sok születés után valaki végül tudáshoz jut, és az Én bhaktám lesz, milyen ritka is a bhakta. Bhaktisiddhanta Sarasvati Thakura azt mondta, hogy mindez a könyvkiadás, minden templomépítés, minden prédikálás, és az összes bhaktánk akkor ér valamit, ha egy személy tiszta bhaktává válik. Ez a mi missziónk sikere. Látnunk kell, hogy bármelyik bhakta, aki a templomunkba vagy a programunkra jön, ők nem közönséges élőlények. Isvarah sarva bhutanam, Krsna azt mondja, hogy a szívből Ő irányít minden élőlényt. Ő küldi őket. Sok millió születés után valahogy eljutnak addig a pontig, amikor Krsna úgy érzi, hogy társulniuk kell a bhaktákkal. Amikor Srila Prabhupada elkezdte a Hare Krsna mozgalmat, bármilyen kis szikrányi jót, ami bármelyik személy szívében volt, dicsőségesnek látott. A kezdeti időkben New Yorkban, 1965-ben és 1966-ban, ha Srila Prabhupada találkozott valakivel, aki bár rabja volt a húsevésnek, tiltott szexuális életnek, szerencsejátéknak, önmérgezésnek, és az ateista életstílusnak, ha az a személy szerette a prasadamot, Srila Prabhupada azt gondolta, “óh, milyen dicsőséges!”. Nem is szólva arról, ha az a személy énekelte a Hare Krisnát, vagy próbálta megérteni a leckéit, vagy megvette az egyik könyvét. Prabhupada ezt dicsőségesnek tartotta. A naplójában leírja, hogy 1965-ben, mielőtt még lettek volna bhakták, központok, vagy bárki, aki segített volna Srila Prabhupadanak, mindig kutatott valaki után, akinek volt valami szikrányi érdeklődése Krsna felé. Egyszer tartott egy programot valakinek a házában, azt hiszem kb. 7 vagy 8 ember ment el oda, és Prabhupada azt írta a naplójába, hogy "Ma este programot tartottam és hét ember jött el!" Annyira izgatott lett, hogy kb. hét ember jött és szerették a prasadamot! "Ezért nagyon bízok abban, hogy ez a mozgalom meg lesz alapítva. És amikor énekeltem, úgy látszott, hogy tetszett nekik ez az éneklés és így megerősítést nyert Haridasa Thakura jóslata, hogy Isten, Krsna nevének terjesztése minden faluban és városban sikeres lesz!" Amikor látott bármilyen kis szikrányi őszinteséget, azt nagyon emelkedettnek és dicsőségesnek fogadta el. Egyszer egy hajléktalan elkezdett érdeklődni Srila Prabhupada tanításai iránt. És ő órákat töltött el azzal, hogy prédikált neki. Ment vele bevásárolni, főzőtt neki és felszolgálta a prasadamot, együtt voltak és csináltak kirtant, csak ők ketten. És visszaírt az istentestvéreinek Indiába, hogy “találtam egy amerikait, akit érdekel a Krsna tudat. Ilymódon a mi Guru Maharajánk missziója meg lett alapozva!” Prabhupada minden bhaktát nagyon értékesnek látott. És Caitanya Mahaprabhu minden bhaktát értékesebbnek látott, mint az egész világ vagyonát együttvéve. Szóval ezzel a megértéssel, ahogyan az acaryák és az Úr látják a valóságot, szeretnék nektek feltenni egy kérdést. Mi a mi legnagyobb kincsünk? Igen, a bhakták, helyes válasz. De mit jelent a bhakták társulása? A társulás azt jelenti, hogy egyének összegyűlnek. És a bhakták társulása csak annyira tud jó lenni, amennyire az egyes egyének azok. Ezért hogyha valami nagyot akartok csinálni, akkor minden egyes kis részre koncentrálnotok kell. Nagy dolgot nem úgy teremtünk, hogy csak nagy dolgokat csinálunk. Nagy dolgokat, amik erősek, úgy lehet véghezvinni, ha tápláljuk és fejlesztjük a legkisebb részeket. Srila Prabhupada felépített egy világméretű missziót. Templomok százai, könyvek milliói az egész világon, de hogyan alapozta ezt meg? Úgy, hogy olyan sok gondot fordított minden egyes személyre, aki bement a kis üzletébe New Yorkban. Volt egy személy, akit nem érdekelt a filozófia, de még az éneklés se, de szerette a gulabjamunt. Srila Prabhupada

személyesen látta el annyi gulabjamunnal, amennyit csak akart. És amikor el akart menni, adott neki egy egész napra való gulabjamunt egy csomagban és azt mondta neki, „amikor ezzel végzel, biztos, hogy vissza fogsz jönni, és én fogok neked még adni“. Ez a személy csak ette a gulabjamunt egy, kettő vagy három napig és aztán visszament, ott maradt a kirtanra és Srila Prabhupada adott neki gulabjamunt, “ha ezzel végeztél, gyere vissza.“ Csak gulabjamunért ment vissza mindig. De néhány hét múlva elgondolkozott, hogy „ki ez a személy, aki ennyire szeret engem, és mindig adja nekem ezeket a gulabjamunokat? Követni akarom őt.“ Ő lett az egyike a legkiemelkedőbb személyeknek a Hare Krsna mozgalomban. Szóval minden egyes bhakta a mi legnagyobb kincsünk. Annak a bhaktának, aki komolyan eljön ebbe a mozgalomba, gyakran nagyon nehéz, akár a templomban, akár a templomon kívül él. Sok nehézségen kell felülkerekednie valakinek ahhoz, hogy kövesse a krsna-tudat elveit. Az emberek annyi lehetőséget feladnak annak az anyagi érzékkielégítésnek a kedvéért, ami mindenki szívének annyira kedves. Az emberek gyakran teremtenek komoly konfliktust a szüleikkel és hozzátartozóikkal, amik nagyon fájdalmasak a szívnek. Gyakran a barátok, a közösség, a hozzátartozók ítélnek el valakit és azt gondolják, hogy őrült. Van, hogy a bhakták feladják a munkájukat vagy a tanulmányaikat. És olyan sokat kell harcolniuk az érzékek és maya minden befolyása ellen, ami körülöttük van, amik próbálják őket visszavinni az anyagi életbe. Jöttek, hogy szolgálják Guru Maharajunk, Srila Prabhupada misszióját és hogy megtisztítsák az életüket. Olyan ritka az, amikor ezrek közül akár csak egy is eldönti, hogy meg fogja tisztítani az életét. Minden bhakta, aki őszintén jön, annyira ritka és különleges. Megérdemlik, hogy megkapják a lehető legjobb lehetőséget arra, hogy tökéletessé tegyék az életüket. És ezzel a megértéssel fel tudjuk fogni, hogy milyen kedves minden bhakta az Úr Krsnának, bármilyen mértékben is mondott le Krsnáért. És azért, mert a vaisnavák olyan kedvesek Krsnának, Krsna azt mondja, hogy aki az Én bhaktámat imádja, az még kedvesebb Nekem annál is, aki Engem imád. Az Úr Caitanya így imádkozik, gopi padakamalayor dasa dasa dasa anudasa, nem akarok Krsna szolgája lenni, Krsna szolgájának a szolgájának a szolgája akarok lenni. Prabhupada egy olyan tiszta vaisnava, paramahamsa, aki mindennel meghódolt, hogy ő a legkedvesebb Krsnának, de bárki, aki jön a mozgalmába, hogy bármilyen módon segítsen vagy szolgáljon, az kedves Neki. Mennyire kedvessé válunk Prabhupadának és Krsnának, amikor próbáljuk szolgálni azokat, akik kedvesek Neki. Ez az a dolog, amiért a vaisnavák szolgálata a legvégső módszer elégedetté tenni Krsnát. És a vaisnavák megsértése a végső mód elégedettlenné tenni Krsnát. Mindannyiunknak kell éreznünk a felelősséget. A vaisnava társadalomban nem arra kell számítanunk, hogy mit fogunk kapni. Sokkal inkább azon kell gondolkodnunk, hogy mi mit tudunk adni. Amikor Őszentsége Niranjana Maharaja és az én legjelentéktelenebb személyem még fiatal fiúk voltunk, volt az Egyesült Államoknak egy elnöke, aki egy nagyon híres beszédet mondott. Ez a beszéd felrázta a nemzetet és adott egy megértést arról, hogy mit is jelent igazi amerikainak lenni. Emlékeztek, azt mondta: "Ne azt kérdezd, hogy mit tud az országod tenni érted, hanem azt kérdezd, hogy te mit tudsz tenni az országodért." Ez volt a mantra. Természetesen ő nacionalista volt, de lelki értelemben ez az az elv, amit minden bhaktának követnie kell. Ez a szolgálat hangulata. Ne azt kérdezd, hogy mit fog Krsna tenni érted. Azt kérdezd, hogy te mit tudsz tenni Krsnáért. Ne azt kérdezd, hogy mit fognak tenni a bhakták érted - azt kérdezd, hogy te mit tudsz tenni a bhaktákért. Ne azt kérdezd, hogy mit tud tenni az ISKCON érted - azt kérdezd, hogy te mit tudsz tenni az ISKCONért. Nem panaszkodni vagy kritizálni kell, hanem igazán vágyni a szolgálatra, segíteni, jobbá tenni a dolgokat. Ez a bhakti

szelleme. Ez az, ami vonzani fogja Krsnát, hogy záporozza ránk a kegyét. Így fejlődhetünk a lelki életben. Prabhupada azt mondta, hogy ez a Vaikuntha atmoszféra. Mindenki szolgálni akarja a másikat, de ahhoz, hogy megfelelően szolgáljunk, meg kell értenünk minden egyes bhakta értékét. Még az is, aki tele van hibákkal, ha őszintén elfogadja a krsna-tudatot, akkor ő dicsőséges. Ebben a világban millió közül egy ilyen akad. Az ember lehet, hogy koszos, de megfürdik. Amíg fürdik, addig a tisztulás útján van. Szóval két lehetőségünk van. Kritizálhatunk, hogy ez a személy olyan piszkos! Szörnyű személy. Vagy gondolhatjuk azt, hogy ez a személy a tisztulás útján halad, ő egy csodálatos személy. A bhakták hibáival kapcsolatban azt mondta Prabhupada, hogy vannak foltok a Holdon is. Egy ember nézi a Holdat és azt mondja, “nézd ezt a ronda Holdat azokkal a foltokkal!” És egy másik személy azt mondja, “nézd ezt a ragyogó fényt, amit a Hold sugároz ránk!” De mi van a foltokkal? Azok jelentéktelenek ahhoz képest, amit a Hold ad. Ugyanígy bárki, aki jönni akar és őszintén próbálja megtisztítani a szívét azzal, hogy krsna-tudatossá válik, nem számít, hogy mennyi hibája van, ez a személy dicsőséges. Amennyire a mi szívünk jó, annyira fogjuk látni a jóságot másokban. Amennyire tele van a szívünk hibával, annyira fogjuk nézni a hibát másokban. Még Krsnában és tiszta bhaktáiban is hibákat fogunk látni, ha a szívünk túlságosan a hibákra koncentrál. Szóval nekünk a tisztulásért kell ebbe a mozgalomba jönnünk. És a tisztulásunk fő része az, hogy hogyan viszonyulunk a vaisnavákhoz, különösen a társadalmunk vezetőihez. Igazából minden bhakta vezető egy szempontból. Meg kell értenünk, hogy milyen fontos az, hogy minden egyes bhakta törődést kapjon, hogy így tudják folytatni az útjukat a bhakti ösvényén, amit olyan nehéz elérni. HOGYAN ÉREZ EGY BHAKTA ÁLTALÁBAN Az alapelv a rendszer mögött, amit kifejlesztettünk a templomunkban, amiről megkértek, hogy beszéljek, a következő. Nagyon egyszerű, de nagyon hatásos. A templomban és a kongregációban lévő bhaktáknak soha nem szabad azt érezniük, hogy az emberek nem segítik őket nagyon szeretetteljesen és őszintén a krsna-tudatukban, sohasem szabad személytelenséget érezniük. Azt kell érezniük, hogy vannak bhakták, akik nagyon személyesen törődnek velük. „Ők áldozatot akarnak hozni azért, hogy segítsenek rajtam.“ Meglepő dolog, hogy a brahmacári ashramunkban a vezetők és a kongregáció vezetői is tényleg azt gondolták, hogy mindenkire megfelelően gondot viselnek. Aztán amikor tényleg csináltunk egy kutatást, és minden bhaktát nagyon őszintén megkérdeztünk, azt találtuk, hogy sok ember azt gondolta, hogy „senki sem törődik velem ebben a mozgalomban.“ Ez sokkolta a vezetőket. Nem értették. Szóval úgy éreztük, hogy nagyon fontos kifejleszteni egy rendszert, hogy teljesen biztosak legyünk abban, hogy minden bhakta képzést és törődést kap, és hogy érzi a vaisnavák támogatását. És hogy miért csináltuk ezt? Mert hogyha egy őszinte személy érzi, hogy törődnek vele, akkor ez a személy viszonozni fog és fog akarni szolgálni, akar majd erőfeszítést tenni, áldozatot hozni más bhaktákért és Krsnáért. És amikor a bhakták boldogok és inspiráltak és érzik a másoktól jövő inspirációt, akkor élvezettel meghódolnak. És akkor mindenki fejlődik a lelki életben. Ha azt akarjuk, hogy a bhakták egész életükben énekeljenek, akkor kell adnunk nekik egy társadalmi és személyes támogatást, ami által tényleg fognak érezni egy családias légkört a bhakták között, ami segíteni fogja őket abban, hogy haladjanak az éneklésükben, a prédikálásukban és a szívük tisztításában. Mert amikor valójában tisztává

válunk, akkor tudjuk csak igazából közvetlenül megtapasztalni a szerető viszonzást Krsnával. Ahhoz, hogy az úton maradjunk, nagyon fontos, hogy érezzük a bhakták szerető viszonzását. Szóval ezen az estén egy rövid beszámolót fogok adni arról, hogy hogyan kell a dolgokat csinálnunk ahhoz, hogy megvalósítsuk ezeket az elveket. Természetesen a mozgalmunk jövője a templomon kívül élő bhakták fontosságában rejlik. Amikor sok ember jön a krsnatudatba, nyilvánvaló - ahogyan az Úr Caitanya is mondta sok grhastának - hogy nem kell megváltoztatni a helyzetedet, csak fel kell venned a krsna-tudatot. Hogy krsna-tudatossá tudjuk tenni magunk körül a társadalmat - ez volt a mi tapasztalatunk, és lehet hogy itt más, de én a mi Indiai megvalósitásainkat mondom el - a templomban lévő embereknek kell a legpéldamutatóbbnak lenni, hogy a többi ember a társadalomban valóban lássa, hogy ez az, mire törekedniük kell.

A BRAHMACARI KÉPZÉS SZILÁRDNAK LENNI A templomunkban csak brahmacárik élnek, és tegnap elmondtam nektek, milyen brahmacarik is voltak. Szóval úgy döntöttünk, hogy ezen akarunk változtatni és nagyon magas standardeket állítottunk fel. A brahmacarinak igazi sadhunak kell lenni, aki tényleg nagyon képzett és nagyon komoly. Nem lusta, keményebben dolgozik, mint bárki más. Csináltunk egy standardet, ahol 16 kört kell japázni, követni kell az elveket, és komolyan át kell adni magát valakinek egy vagy másfél évig, mielőtt megengedjük, hogy beköltözzön, hogy kérhesse a belépést az ashramba. És ha a vezetők tényleg érzik, hogy ez a személy nagyon komoly és igazán képzett akar lenni, csak akkor fogadják el. És minden egyes nap ott kell lenniük a reggeli programon. Mangala aratitól a leckéig nem is hagyhatod el a templomszobát. A japa végig a templomszobában van. És mielőtt még jönnének, elmondjuk nekik, hogy ha van akár csak egy nap is, amikor azt mondod, hogy “nem”, amikor megkérnek egy szolgálatra, akkor azon a napon el kell hagynod az ashramot. És ha bármikor pletykálsz vagy bármikor belekerülsz akármilyen szinten is valami politikába, akkor el kell hagynod az ashramot. Szóval ezeket megmondjuk az embereknek, mielőtt még jönnének. Gondolhatnánk: “ki akar majd egy ilyen ashramhoz csatlakozni?” És mi úgy találtuk, hogy a komoly emberek akarnak csatlakozni egy ilyen ashramhoz. Valójában nagyon sok komoly ember van, akik keresnek valami igazit és magas szintűt. Ha azt látják, hogy az ashramokban alacsony standardek vannak, akkor ezek az emberek azt fogják gondolni, hogy “én ezt nem akarom.” Nekünk Bombay és Poona között, ugyanazok a bhakták szolgálnak mindkét helyen, kb. 55 brahmacarink van. És mindannyian nagyon boldogok. És az emberek mindig sorban állnak azért, hogy az ashramhoz csatlakozhassanak. Az elképzelés, amit próbáltunk megvalósítani az az, hogy a brahmacarik fő szolgálata nem csak az, hogy lelki fejlődést érjenek el és prédikáljanak a nyilvánosságnak, hanem az is, hogy lelkesítsék a grhastákat a szolgálatukon keresztül. Van egy másik szabályunk is a brahmacari ashramban: ha egy brahmacari bármikor tiszteletlen egy nővel vagy egy grhastával szemben, akkor azonnal el kell hagynia az ashramot. Az ő céljuk a szolgálat. A brahmacariknak nagyon alázatosnak, áldozara késznek és szilárdnak kell lenniük. Fogunk beszélni néhány dologról, amit a brahmacari képzésben alkalmazunk. Természetesen, ahogyan már mondtam, mindenkinek részt kell venni a reggeli programon és a japán, ez abszolút mértékben el van várva, senkinek sincs megengedve, hogy akár csak egy szót is

szóljon a másikhoz. Csak japáznak. És ha valaki kezd elaludni, akkor azonnal 4-5 ember fogja segíteni. Kis csoportokban japáznak, ahol mindenki biztos abban, hogy mindenki figyelmes, nem beszélget és nem alszik el. Minden brahmacarinak részt kell venni a brahmacari leckén. Az új bhaktáknak van két év bhakta program. És még nekik is a két év bhakta program alatt, részt kell venniük a napi brahmacari leckéken, ami minden brahmacari számára van. Ezeknek a leckéknek az a célja, hogy arra képezze a bhaktákat, hogy alaposan tanulmányozzák Srila Prabhupada könyveit és meggyőződéssel prédikálják a krsna-tudatos filozófiát. A brahmacarikból első osztályú prédikátorokat akarunk képezni. Nagyon szisztematikus képzést kapnak a vaisnava etikett elveiben és abban is, hogy hogyan éljenek ezek szerint az elvek szerint. A lecke egy helyzetet teremt, ahol a brahmacarik bensőséges kapcsolatot fejlesztenek ki a krsna-kathára alapozva, Krsnáról szóló témákról beszélve. Ez nagy elégedettséget okoz, amikor valóban megtanuluk bensőséges kapcsolatokat kifejleszteni az istentestéreinkkel - az istentestvér minden olyan embert jelent, aki a vaisnavák családjában van, azon az alapon, hogy a krsna-tudatról beszélget. Ezek a leckék csodálatos módon szolgálják ezt a célt. A BRAHMACARI LECKE A lecke a következő módon zajlik. Minden reggel 11:15-kor van kirtana, utána 11:30-kor elmondják az előző acaryákhoz szóló összes imát, mangalacarant, utána 11:35-kor slokákat tanulnak a Bhagavad-gitából és a Srimad Bhagavatamból. Azt csinálják, hogy öt slokát mondanak el újra és újra és minden 15. napon másik ötre váltanak. Szóval minden brahmacari felelős azért, hogy 15 naponta megtanuljon öt slokát. Aztán vizsgáznak. Természetesen ha nem sikerül, akkor sem csinálunk velük semmit. Csak inspirálja őket ez a nyomás és így mindenki memorizálja a slokákat. És ami nagyon szép, az az, hogy mindent együtt csinálnak. 11:45-kor Srila Prabhupada könyveit tanulmányozzák szisztematikusan az elejétől a végéig. Eddig befejeztük a Bhagavad-gitát, Sri Isopanisadot, az Odaadás nektárját, a Tanítások nektárját és az Úr Caitanya tanítását. A legidősebb brahmacari kiad egy előzetesen előkészített elemzést az aznapi olvasmány témáiból. Minden brahmacari nagyon figyelmesen jegyzetel, bármiről is legyen szó. Ezután van nyílt beszélgetés, valamint kérdések és válaszok. És utána van egy vizsga, amit az aznapi tanulmányaikból tesznek, hogy lássuk, hogy mennyire értették meg az aznapi leckét. A program következő része egy képzés, ami prédikátort képez minden bhaktából. A legfiatalabb bhaktától a legidősebb bhaktáig mindenkire sor kerül. A bhaka kap egy adott témát, amit egy leckében kell bemutatnia 7 nap felkészülési idő után. Minden brahmacarinak van ideje tanulni, így a bhakta kap 7 napot, hogy elkezdjen egy intenzív kutatást Srila Prabhupada könyveiben egy bizonyos témával kapcsolatban. Ez lehet a karma, vagy lehet az anyagi természet három kötőereje vagy az idő. Tucatnyi téma van és tényleg sok különféle könyvet tanulmányoznak, kazettákat hallgatnak, jegyzeteket készítenek. Utána be kell mutatniuk a témát. Tíz percig beszélnek a témáról. Utána mind a legidősebb brahmacari, mind a többiek részletbe menő kérdéseket tesznek fel neki, hogy biztos legyen, hogy tényleg tudja, hogy miről beszél. Ezt felváltva teszik. Aztán vége a leckének és kb. 1:00-kor van ebéd. És ha fesztivál van, akkor a brahmacari leckét arra áldozzuk, hogy erről a fesztiválról beszélgetünk, ami lehet az Úr inkarnációinak a megjelenési napja vagy a nagy acaryaink megjelenési vagy eltávozási napja. A brahmacáriknak előre megmondjuk, hogy végezzenek kutatást és készüljenek fel. Az egész lecke arra van áldozva, hogy beszélgessünk azokról a kedvtelésekről és tanításokról, amik ahhoz a kedvező naphoz kapcsolódnak. Két hétente van egy vita, ahol a brahmacarik fele az egyik oldalon van, a másik felük a másik oldalon. Vitáznak a mayavada filozófiáról, ahol a fél csoport a mayavadi, a másik félnek pedig vaisnaváknak kell lenniük. Van, amikor az ateista tudományról vitáznak, ahol az egyik félnek tanulmányoznia kell azt,

hogy mik az ateista tudósok érvei, és a másik oldalnak le kell őket győzni. Vagy lehet ez a félisten imádat, sahajiya mentalitás. Ezt nagyon izgalmasnak találják. És egyszer a hónapban van egy különleges brahmacari fesztivál, ami annak a hónapnak egy bizonyos kedvező napja tiszteletére van, amikor az összes brahmacari együtt főz egy nagy feastet a murtiknak és van lecke és délután a templomban együtt nagy kirtant csinálnak. És ha van egy látogató sannyasi vagy idősebb bhakta, akkor megkérjük, hogy vezesse a brahmacari leckét. Két hetente egyszer a lecke második felében istaghosti van, ahol az ashram dolgairól vagy éppen praktikus dolgokról beszélgetnek. A brahmacarik között van két utazó könyvosztó csapat és nekik is pontosan ugyanaz a lecke van az úton, mint a templomiaknak. Úgy van megszervezve, hogy amikor visszajönnek az ashramba - néha több hét utazás után - akkor pontosan ugyanott tartanak a leckékben, mint mindenki más. Ennek az az egyik eredménye, hogy még a legfiatalabb brahmacarik is képesek nagy meggyőződéssel hiteles leckét adni, a sastrát idézve. Ez az értéke Srila Prabhupada könyvei őszinte tanulmányozásának. Megtanulják megvédeni a bhakti elveit a különféle eltérésektől és az egység és a szeretet egy nagyon bensőséges fajtáját teremtik meg egymás között csak azzal, hogy ilyen módon résztvesznek ebben a programban. A BRAHMACARI ASHRAMA ALAPELVEI Felsoroljuk azt a tíz alapelvet, amin minden brahmacarinak komolyan kell meditálni és próbálni követni az életükben. 1. Az első elv az, hogy a brahmacarikat úgy kell képezni, hogy tudják értékelni a szilárd sadhana fontosságát. 2. Úgy kell képeznünk őket, hogy szívükben alázatos szolgák legyenek, ne várjanak el semmit, és készek legyenek az életüket a vaisnavák szolgálatának szentelni. 3. Meg kell tanulniuk a parampara felé hűséget és erényességet tanúsítani ill. ennek az értékét, sose keressék ezt máshol. 4. A brahmacariknak alaposan kell tanulmányozniuk Srila Prabhupada könyveit és lelkesnek kell lenniük osztani őket. 5. Olyan képzést kell kapniuk, hogy félelem nélkül prédikálják a krisna-tudatos filozófiát az embereknek és meg kell tudniuk védeni a tiszta bhakti elveit. 6. A brahmacariknak meg kell tanulniuk a tisztaság brahminikus elveit és mindig tisztán kell tartaniuk a ashramot. Meg kell tanulniuk puját ajánlani a murtiknak, főzni Nekik időre, tisztán és gondosan, az autorizált folyamat szerint. Azt akarjuk, hogy minden brahmacari tanuljon meg mindent, hogyan kell főzni, hogyan kell puját csinálni, hogyan kell könyvet osztani, prédikálni, irányítani. 7. A kirtanokat érzéssel, lelkesedéssel és kellemes módon kell végezni Sri Sri Radha Gopinatha elégedettségére. Minden hangszeren meg kell tanulniuk szépen játszani. 8. A brahmacariknak mohónak kell lenni arra, hogy alázatosan szolgálják a grhasta közösséget és nagy tiszteletet kell tanúsítaniuk a grhasták szolgálata iránt. 9. Minden nőt tiszteletreméltó anyának kell látniuk, és bár társulhatnak velük, de csak lényeges szolgálati okokból és nem az érzékkielégítésért. 10. A tizedik, legfontosabb az, hogy a brahmacáriknak nagy szeretetet, bizalmat és személyes barátságot kell kifejleszteniük egymás iránt, a szolga szolgájának a szolgájának kell lenniük. És szintén - csak mondom, amit mi csinálunk, és utána tudunk beszélni arról, hogy mi praktikus -, de azt láttuk, hogy ha egy brahmacari president, akkor azt kezdi gondolni, hogy ő a president ahelyett, hogy a szolga szolgájának a szolgájának gondolná magát. És olyan sok a vezetői kötelesség, hogy nincs túl sok ideje a prédikálásra. Ezért van öt presidentünk. Hari

bol. Három havonta cserélődnek. Minden fő kérdésben együtt döntenek, mint egy presidenti testület, de bármilyen döntést, ami nem okoz három hónapon túlmutató hatást, azt az éppen aktuális president teljes mértékben felelős megtenni. Ha a döntés túlmutat a három hónapon, akkor azt együtt csinálják. Máskülönben egy president autoritív a döntésekben. Lehet látni olyat is, hogy néha a president nem bánik másokkal méltányosan, de ebben a rendszerben ha méltánytalanul bánsz másokkal, akkor három hónap múlva biztosan veled is méltánytalanok lesznek. Nem ajánlom ezt a rendszert, mert amennyire én tudom, a mi templomunk az egyetlen, ahol ezt így csinálják. De a mi templomunkban ez tényleg nagyon nagyon csodálatosan működik, mert senki sincs agyonnyomva egy vezető túlterhelő felelősségével. Ez ötfelé oszlik. És mindenki nagyon alázatos marad, szóval a mi helyzetünkben ez tényleg csodálatosan működik és az emberek nagyon értékelik. A BRAHMACARIK TANÁCSADÁSA A brahmacarik között van tanácsadó rendszer. Az öt president a tanácsadója a többi 30 brahmacarinak. A legidősebb brahmacarik mindegyikének van hat embere, akik különösen az ő gondoskodása alatt vannak. És minden egyes napon beszélgetnek mind a hatukkal, csak hogy biztosak legyenek abban, hogy jól csinálják, hogy lássák, hogy mi történik az elméjükkel és minden mással. És ez nem autoritatív. Csak nagyon barátságosan és szívélyesen segítenek a lelki életben. És emellett van két idősebb bhakta, akik tíz bhaktával törődnek, mindegyikükre jut öt-öt. Ezt nagyon fontosnak találtuk. Mayapurban annyira tetszett nekik az ötlet, hogy bevezették az egész bahmacari ashramban, ahol az idősebb brahmacarik adnak útmutatást és viselnek gondot minden fiatal brahmacarira. Ennek a célja az, hogy minden brahmacari teljesen elégedett legyen a szolgálatában. Azt kell érezniük, hogy minden törődést megkapnak. Érezniük kell a bhakták szerető gondoskodását a boldogság és a szenvedés közepette is. Minden brahmacarinak mély, szerető és krisna-tudatos kapcsolatot kell kifejlesztenie a többi brahmacarival. Sosem szabad magányosnak vagy elszigeteltnek érezniük magukat. Ez nagyon egyszerű és nagyon praktikus és csodálatos eredményeket hoz. A tanácsadó felelőssége, hogy mindig gondot viseljen a brahmacarira, hogy szoros kapcsolatot tartson fenn vele és felügyelje a lelki fejlődését. Ami a tanácsadónak fontos a bhaktával kapcsolatban, az az, hogy a kapcsolatnak nem szabad alárendeltnek lennie. Ez egy nagyon kedves, szerető, az idősebb testvér segíteni próbáló hangulata. Bátorítania kell. A mindennapos brahmacari lecke mellett és a mindennapos találkozókon kívül, ahol látja, hogy hogy van, egyszer a héten a tanácsadó találkozik mind az öt vagy hat bhaktájával. Ez egy csoport, ez minden hétfő reggel van, felfedik egymásnak az elméjüket és mindenféle csodálatos dologról beszélgetnek. Azt láttuk, hogy ennek az az eredménye, hogy egy egyesült lelki atmoszférát teremt a brahmacarik között, és hogy nagyon nagyon személyes, gondoskodó kapcsolatok fejlődtek ki. A bhakták nagyon elégedettek azzal, hogy brahmacarik maradnak és nagyon inspiráltak arra, hogy szilárdak legyenek a szabályozó elvek tekintetében. Nagyon lelkesek szolgálni egymást, nagyon lelkesek könyvet osztani és prédikálni. És ez az atmoszféra csodálatos módon vonzza a kongregációt a templomba. A grhasták kongregációja szeret jönni a templomba, csak azért hogy megtapasztalja ennek a csodálatos lelki társulásnak az atmoszféráját. És az szintén nagyon egyszerűvé teszi a vezetést, amikor a bhakták boldogok. És gyakran, amikor van valami szerencsétlenség, amikor a bhakták aggódnak valami miatt vagy maya támad, akkor a bhakta nagyon könnyűnek érzi a kommunikálást és a segítségkérést, hogy felülkerekedhessen a problémákon. Ez nagyon könnyűvé és természetessé teszi a bhaktáknak azt, hogy feltárják a szívüket egymásnak. Szóval ez nagyon nagyon fontos.

EGYETEMI PROGRAMOK Nagyon röviden el szeretnék beszélni, arról, hogy milyen eredménye van ennek a fajta brahmacari ashramnak a prédikálás szempontjából. Van 15 brahmacari, akiknek a teljes idős szolgálatuk az egyetemi prédikálás. Ez azt jelenti, hogy ebédtől estig egyetemi programokat csinálnak. Az időzítés lehet eltérő, de Bombayban arra, hogy bármi sikereset csináljál, a legjobb idő az este, mert máskülönben senki sem hallgat meg. Csak az egyetemek és a kollégiumok egyedül azok a helyek Bombayban, ahol rendszeres programokat tartunk. Ez azt jelenti, hogy ugyanabban az időben, ugyanazon a helyen kultiválunk tanulókat egy bizonyos egyetemen. Jelenleg 45 egyetemen és kollégiumban van heti program, 18 mérnöki egyetemen, 10 kereskedelmiben, 8 egészségügyiben, 3 manageriben és 6 másik egyetemen. Sok-sok más egyetemen is van prédikáló programunk, de nem heti rendszerességgel. A számok, amik itt vannak előttem, már több mint egy évesek, szóval ez mostanra már több. Majd megadom a legfrissebb adatokat is. Mostanra a már komolyan kultivált tanulók száma 650, ez nagyon komolyan elkötelezett krsna-tudatos tanulókat jelent. És azoknak a tanulóknak a száma, akik 16 kört japáznak, 250 körül van. A 16 körre törekvő tanulók száma 400 körül van. Igazából nemrégiben volt Jakarta? ünnepségünk mindezeken az egyetemeken. Néhányban ezek közül tanulók százait kultiváljuk. A legtöbbjük, tucatnyian, nagyon komolyak. Valójában a jelenlegi brahmacarik többsége, azok ezekből az egyetemi prédikáló programokból jöttek. Az egyetemeken segítettek a prédikálásbanl és miután vizsgáztak és diplomát kaptak, csatlakoztak az ashramhoz. Amint mondtam, a hely szerint határoztunk úgy, hogy ez a legjobb, ha így csináljuk. Néhány hete, mielőtt elhagytam Bombayt, más napon ünnepeltük meg a Janmastami fesztivált mint amikor az van, így sok más helyen tudtunk fesztivált tartani.. A JJ orvosi egyetemen kb. 750 tanuló volt ott. Az egyetemi dékán és a helyettese is részt vett. És volt kirtana és lecke a Janmastamin. És legalább tucatnyi tanuló van azon az egyetemen, akik 16 kört japáznak, nagyon elszántak, sokuk avatott. És amikor a programnak vége volt, a dékán odajött hozzánk és azt mondta, hogy ez hihetetlen. Azt mondta, hogy Bombay egyetemein a tanulók nagyon materialisták és sok erkölcstelen tettben vesznek részt és lelkesen próbálják átvenni a nyugati világ érzékkielégítését. Sokszor még lelkesebben, mint a nyugati emberek, vagy azok a keletiek, akik olyanok akarnak lenni, mint a nyugatiak. Azt mondta, hogy “évekig kínlódtunk azzal, hogy valami elképzelést adjunk ezeknek az embereknek a vallásos erkölcsről és értékekről, de lehetetlen volt. De a mozgalmatok valódi szentté változtatta ezeket az egyetemistákat.” És legtöbbjük az egyetem legjobb tanulója. Azt mondta, hogy “minden támogatást meg fogunk adni nektek, bármit használhattok, amit csak akartok az egyetemen, hogy terjesszétek a mozgalmatokat.” Egy egyszerű példa: volt két tanuló. Az egyik egy átlagos tanuló volt, aki alig ment át minden évben, a másik az osztály legjobb tanulója volt minden egyes szemeszterben, minden évben. Eljött az utolsó évi utolsó vizsga ideje. Két hónappal előtte a vizsgákon ez a kitűnő tanuló volt mindig a legjobb nemcsak az egyetemén, hanem sokszor az egész államban, minden egyetem között. Arra a két hónapra elhatározta, hogy lecsökkenti a köreit 8-ra, hogy jobban tudjon tanulni. Az átlagos tanuló, aki alig ment át minden szemeszterben, fogadalmat tett, hogy a végső vizsga előtt két hónappal megduplázza a körei számát 32-re, mert tényleg szüksége volt Krsna kegyére. Indiában az utolsó vizsgák nagyon nehezek. Kijöttek a vizsgaeredmények. A brilliáns tanuló, aki olyan sok díjat nyert, aki felezte a körei számát, hogy tanuljon a vizsgára, alighogy átcsúszott. És az egyszerű tanuló, aki soha nem volt jó a tanulásban, aki megduplázta a köreit 32-re, mert tudta, hogy szüksége van Krsna kegyére, mert nem volt egy jó tanuló, első lett az egyetemen kb. 1 000 tanuló közül. Ez egy igaz történet.

Szóval ez az egyetemi prédikálás nagyon fontos, mert a nemzet jövője most nagymértékben ezeknek az embereknek a kezében van. Így arra képezzük a bhaktákat, hogy legyenek egyetemi prédikátorok. Nem engedünk csak úgy odamenni valakit, hogy prédikáljon az egyetemen. Először a brahmacari leckén kell bizonyítaniuk, hogy nagyon járatosak legyenek a filozófiánkban. Utána néhány hónapig segítenek egy másik idősebb egyetemi prédikátornak, hogy tapasztalatot szerezzenek. És néhány bhaktánk vázlatokat csinál, hogy hogyan kell leckét adni a krsna-tudat legtöbb alapvető témájából. Ezt leteszteljük, és utána egy idősebb prédikátorral együtt ez a személy elkezd leckéket adni az egyetemeken. Amikor nagyon hozzáértővé és tapasztalttá válik, akkor elkezdi vezetni a saját prédikáló programját. Először csak kis csoportokat, aztán majd tud adni nagyobb leckéket is. Mostanára kb. 30 teljes idős bhaktánk jött ezekből az egyetemi prédikáló programokból. KONGREGÁCIÓS PROGRAMOK A brahmacarik csinálnak kongregációs prédikáló programokat is. Rendszeresen vannak programok, olyanok, mint az egyetemi prédikáló programok Bombay különböző szomszédságában hetente, ugyanabban az időben, ugyanazon a helyen, ugyanaz a bhakta ad leckéket, hogy fejlessze a kongregációt annak a városnak a szomszédságában. Azok a grhasták szponzorálják teljes mértékben a programokat, akik ezekben a szomszédságokban élnek. Ők hírdetik, ők szervezik a helyszínt, ők főzik a prasadamot, és ők szponzorálják ezeket anyagilag. A brahmacarik és a kongregációban élő grhasták együttműködnek, hogy fejlesszék mindegyik szomszédot. Most 20 heti program van 20 helyen Bombay szomszédságában. Bombayban 65 heti program van, amit a brahmacarik csinálnak. Ez több, mint 10 program naponta az egész év során, emellett van a vasárnapi program, amire mindenhonnan mindenki eljön a templomba. 1996-ban a brahmacarik 150,429 könyvpont felett osztottak. Ez a harmadik hely volt a közepes nagyságú templomok között abban az évben. És 65 000 keményfedeles Gitát osztottak csak december alatt. Ezt nem azért említettük, hogy a bhaktát valami nagyot csinálnak volna, hanem csak mint egy példát, hogy mennyit tudnak csinálni, ha szép törődést kapnak, ha a hangsúly a bhakták alapos képzésén van, és ha boldogok. A brahmacarik vezteik a marathi nyelvű BBT-t is. Egy árvaházat is csinálnak 35 gyerek árvával. Ezek szegény gyerekek, akik képzést kaptak a krsnatudatban. Ez már önmagában egy nagy dolog. Van egy egész csoport brahmacarink, akiknek az a fő szolgálata, hogy csak köszöntsék a vendégeket, amikor azok eljönnek a templomba. Ők a felelősek minden egyes vendégért, aki jön, a brahmacarik és a grhasták együtt dolgoznak ezen, éjjel-nappal van egy csoport bhakta a templomban, hogy köszöntse a vendégeket. Minden vendégnek, aki jön, adunk egy ingyenes pamfletet a templomunkról, Srila Prabhupadaról és a mozgalmunkról. Nagyon barátságosan és szeretetteljesen vannak üdvözölve. Adnak egy kis prasadamot a vendégeknek, megmutatják nekik a murtikat és beszélnek róluk. Csak üdvözlik őket, és megkérdezik, mivel szolgálhatják őket, vagy megkérdezik tőlük, hogy van-e bármilyen kérdésük. Így minden vendég, aki jön, kétségtelenül mély barátságot alakít ki a bhaktákkal már az első találkozáskor. A legtöbb ember visszajön, mert úgy érzik, hogy van egy csodálatos barátjuk a Hare Krisna templomban. Amint már mondtam, mi tényleg megtanítjuk a brahmacariknak annak a fontsságát, hogy tiszteljék a nőket és a grhastákat. Ez a mozgalmunk ereje, ha a brahmacarik és a grhasták testvérként dolgoznak együtt. ASHRAM VÁLTÁS

Ha egy brahmacári be akar lépni a grhasta ashramba, sohasem nyomjuk, hogy maradjon brahmacari. Azt prédikáljuk annak a személynek, hogy bármennyi időt is töltöttél el a brahmacari ashramban, az nagyon értékes. Kaptál egy felbecsülhetetlenül értékes képzést, ami nagy segítség lesz az életed hátralevő részében. A grhasta kongregációban van egy csoport, akiket házassági tanácsadásnak hívunk. A személy bemutatkozik, és a házassági tanácsadó segít neki becsületes módon házastársat találni annak a brahmacarinak. Azt tanítjuk a brahmacariknak, hogy ha egy brahmacarinak nehézségei vannak, vagy erősen hajlik a grhasta ashramra, a brahmacariknak nem szabad megbírálni őt, vagy bármilyen módon rossz érzést kelteni benne, inkább bátorítaniuk kell azt a bhaktát, hogy legyen egy nagyon csodálatos és erős grhasta. Csak azokat a bhaktákat bátorítjuk kb. öt év után arra, hogy maradjanak brahmacarik, akik igazán brahmacarik akarnak lenni, akik valóban szilárdak és erősek akarnak lenni mint brahmacarik, és akik természetüknél fogva és határozottan nagyon boldogok brahmacariként. Ha öt év képzés után a személy elégedetlen nagy nem nagyon lelkes, akkor bátorítjuk arra, hogy lépjen be a grhasta ashranba. Így működik a brahmacari ashramunk. Holnap fogunk arról beszélni, hogy hogyan működik a grhasta ashram, ami valójában sokkal részletesebb, mint a brahmacarik rendszere. A grhasták képzése és a velük való törődés egy mély és tág téma. Most nagyon boldogan beszélgetnék arról, amit most a brahmacari ashramról magyaráztam el, vagy ha van köztük olyan ötlet, amit úgy érzitek, hogy tudnátok alkalmazni, vagy kiegészíteni vele az itteni ashramot. Van bárkinek bármi kérdése? INDIÁBAN NINCS MATAJI ASHRAM Kérdés: Van ott mataji ashram? Radhanatha S.: Mataji ashram? Prabhupada nem engedélyezte a mataji ashramot Indiában. Prabhupada nagyon szilárdan kijelentette, hogy India templomaiban nem szabad hajadon nőnek élni. De nyugaton szerette, ha hajadon nők a templomban élnek. Nyugat azt jelenti, hogy Indián kívül. Nekünk nincsen mataji ashramunk, mert ezt mondta Prabhupada. Hogy miért mondta Prabhupada? Mert Indiában nagyon erőteljesen jelen van a kultúra és általában egy nőt az apja védelmez addig, amíg az meg nem házasodik. Sok-sok fiatal lány van nálunk, akik bhakták, van tanácsadójuk, kapnak képzést, de otthon maradnak. Azt láthatjuk, hogy Indiában ez nem nehéz. Ha eltökéltek, akkor így vagy úgy fenn fogják tartani a krisna tudatukat egy csodálatos módon. Aztán megházasodnak egy jó bhaktával és dolgozunk azon is, hogy megkapják a szülők beleegyezését is. Ez nagyon sikeres. Csodálatosan működik Bombayban. Hogy meddig működhet, azt nem tudom. Ezért nem is említettem meg ezt. Maharaja kényszerített, hogy beszéljek. De sok nő van nálunk, akik egyetemi prédikáló programokat tartanak és prédikálnak is, nagyon-nagyon lendületesen, hatalmas eredményekkel. A hölgyek óriási mennyiségű szolgálatot csinálnak, de nincs ashramunk. Miért akartad, hogy beszéljek erről? BÁRMI LEGYEN IS A HELYZETÜNK, SZOLGÁK VAGYUNK Kérdés: Azt akarom kérdezni, hogy hogyan bánnak a bhakták azokkal a tanulókkal, akik már 16 kört japáznak. Máshogy bánnak azokkal, akik nem japáznak 16 kört? Radhanatha S.: Nem velük is ugyanúgy bánnak. Csak elmagyaráztuk, hogy adjunk egy elképzelést arról, hogy milyen csodálatos eredmények lehetnek, ha egy ilyen fajta törődést és energiát fektetünk az emberekbe. Valójában az itteni ukrán bhakták jobbak. Tényleg. Látom a ragyogó arcotokat, az őszinte hozzáállásotokat és odaadásotokat, sok szempontból nagyon tehetségesek vagytok. Ha a mi kis indiaiaink szép fejlődést tudnak elérni, akkor mit tudnátok ti? Komolyan, nagyon fontosnak találtuk azt, ha valaki végez egy ilyen áldozatot, hogy

brahmacarként él, tényleg azt kell éreznie, hogy azáltal, hogy az ashram része, valami nagyon különlegeset kap. Nagyon mély képzést kapnak, nagyon komoly képzést kapnak a krsna-tudat minden aspektusában, amit tudnak használni az életük hátralévő részében. Olyan gondos törődést kapnak, hogy a bhakták évről évre érzik, hogy többet és többet kapnak, és hogy van valami nagyon értékes és különleges, amit ezen keresztül az elkülönülésen és lemondáson keresztül kaptál. Természetesen mindannyian végeznek kétkezi szolgálatot. Van néhány más elvünk is. Sok részletről nem beszéltem, de az egyik ezek között az, hogy a presidenttől kezdve az új bhaktákig minden brahmacarinak egyszer a héten WC-t kell takarítania. A presidenttől kezdve az új bhaktákig hetente egyszer minden brahmacarinak fel kell söpörni és fel kell mosni a templomszoba padlóját mangala arati előtt. Az elv az, hogy bármilyen alacsony vagy magas pozícióban is legyen valaki, végső soron mindannyian szolgák vagyunk. Van egy brahmacarink, aki ezeket a Bhagavata-saptahakat adja több száz, sőt van amikor több ezer embernek, csak beszél arról, amiről Prabhupada a könyveiben ír. Az emberek tisztelik és imádják őt, de amikor visszajön a templomba, “prabhu, takarítsd ki a WC-t, prabhu, mosd fel a padlót.” És megtanulta, hogy ugyanolyan lelkesen kell ezt is csinálni, mint a Bhagavatamról szóló előadást. Nem szabad büszkének lenned. Mindig a szolga hangulatában kell lennünk. Hari bol. Kérdés: Öt templom presidentetek van, de ki a vezető a templomon kívül? Radhanatha S.: Ezzel holnap fogunk foglalkozni. Igazából ez egy csodálatos téma. Alighanem ez a programunk legfontosabb aspektusainak egyike. A grhastáinknak van 40 tanácsadója és még 7 tanácsadó, ami magában foglalja a brahmacari ashram öt presidentjét plusz a grhasta kongregáció 40 tanácsadóját. Minden hónapban egyszer van egy találkozó, amire mindannyian összegyűlnek. Az együttműködés olyan édes, szerető hangulata van a vezetők, a kongregáció és a brahmacarik között, hogy alapjában véve együtt meg tudják beszélni az egész prédikálást. Így alkotják meg - a templomi prédikáláson kívüli dolgokra - a módszert és a stratégiát. Néha én is segítek. A legjobb segítség, amit adok, az az, hogy kimaradok ebből. Sokkal képesítettebbek, mint én. Hari bol. Kérdés: Mennyi időt vesz igénybe a sadhana egyénileg? Radhanatha S.: Úgy érted, hogy lejapázni a 16 kört? Kérdés: Az egyéni tanulás a prédikálásra. Radhanatha S.: A leckék mellett, ami a Srimad Bhagavatamból van, amin mindenki részt vesz, ott van a speciális brahmacari lecke. Ezt a hét hat napján tartjuk. Aztán van a Gita lecke. Bárki, aki nincs kint könyvet osztani vagy prédikálni, részt vesz az esti Gita leckén. Emellett megpróbáljuk elrendezni, hogy minden bhaktának legyen kb. egy órányi olvasó és tanuló ideje. Ez bele van véve minden bhakta napirendjébe. Van egy különleges könyvtárunk a brahmacarik számára, ahol egyáltalán nincs megengedve a beszélgetés. A tanuló óra alatt a brahmacarinak ott kell tanulnia a könyvtárban. Minden könyvünk megvan ott. És ha bele akarsz menni a részletekbe: minden brahmacarinak van egy ekkora doboza (egy kb. akkora dobozt mutat, mint egy banánosláda). Ez a szekrényük és nincs megengedve, hogy több dologgal rendelkezzenek, mint ami megtölt egy ilyen dobozt. És nincsen külön szoba a brahmacariknak. Minden brahmacari a templomszoba padlóján alszik. Ez egy egyszerű élet. Nagyon boldogok. Akarnod kell ott lenned, hogy tudjad csinálni.

Kérdés: Azt akarom csak kérdezni, hogy ki volt ennek az elképesztő programnak a kezdeményezője? Kinek jött az a megvalósitása, hogy ennek a programnak működnie kell? Radhanatha S.: (sok nevetés a közönség felől, ami nyilvánvalóvá teszi, hogy ez maga Radhanatha Swami volt) Több bhakta. Több bhakta csak érezte azt, hogy kell valami csodálatosat tennünk ezekért a vaisnavákért. Együtt dolgoztunk. Kérdés: Van-e az ott szolgáló bhaktáknak személyes sadhanájuk, vagy ez általános? Radhanatha S.: A brahmacari ashramot részlegekre osztottuk. Minden részlegnek más időbeosztása van. Ez lefed minden egyes szolgálatot, amit az ashramban végeznek. A részleg vezetője és egy bizonyos bhakta tanácsadója együttműködnek abban, hogy minden bhakta napirendje úgy legyen kialakítva, hogy biztos legyen, hogy egyidejűleg maximális szolgálatot végeznek a templomnak, a templom szükségleteinek megfelelően, és hogy a prédikálás, a könyvosztás valamint a személyes képzés és sadhana nagyon szilárd. Ez nagyon fontos. Sok dolgot kell a templomért elvégezni. A bhaktáknak keményen kell dolgozni, hogy kielégítsék a templom szükségleteit. Ugyanakkor nagyon elégedetté és lelki értékekben gazdaggá akarjuk tenni a bhaktáinkat, így az életük hátralévő részében folytatni fogják a szolgálatukat. Kell lennie egy nagyon érzékeny és komoly egyensúlynak a lelki képzés valamint a praktikus szolgálat között, ami természetesen a képzés egy másik része, hogy hogyan szolgáljunk. A sadhanának és a tanulásnak és mindennek, amit csinálunk, a szolgálatunk a gyakorlati kifejeződése. Nem szabad külön néznünk ezeket. A sadhanánk része a szolgálat is, de hosszútávon fontos a megfelelő egyensúly. A bhaktákat hosszútávon kell eltartani. Kérdés: A templomunk fő szolgálata a könyvosztás, és többnyire a brahmacarik kint maradnak, hogy csinálják ezt a könyvosztást. Lehetséges-e ezt a rendszert bevezetni, amiről most beszélünk, a mi templomunkban, amikor mindenki kint van? Radhanatha S.: A rendszerben az az elv, hogy minden bhaktának maximális szolgálatot adjunk. Ez alatt azt értem, hogy szolgálni minden bhaktát a legjobb módon, amennyire csak tudjuk. A bhaktáknak szüksége van a képzésre. Mi a filozófiánk, megérteni és beszélni róla. Képzést kell kapniuk a vaisnava etikettből, ami egy olyan dolog, amit egész életen át kell tanulni. Ami azt jelenti, hogy hogyan fejlesszünk ki megfelelő kapcsolatokat a vaisnavákkal. Nagyon figyelmesen meg kell tanulniuk az alapvető brahminikus sztenderdeket, gondos törődést kell kapniuk, és kell érezniük a vaisnavák személyes szeretetét és ragaszkodását, különösen a vezetőkét. Ezek az elvek a legfontosabbak, ha boldoggá akarod tenni a bhaktákat az odaadó szolgálatban az életük hátralévő részére. A legfelsőbb prioritássá kell tennünk ezt az egész társadalmunkban. Ha bármi mást e fölé helyezünk, bhakták felemelése fölé, akkor a társadalmunk gyengévé válik a jövőben. Amiről most beszéltünk, az csak a gyakorlati bemutatása annak, hogy a mi templomunkban hogyan alapoztuk meg ezt az elvet az idő, a hely és a személyek szerint. Az nagyon nyilvánvaló, hogy ez most, itt, a ti körülményeitek között és ezekkel a személyekkel ebben az országban máshogyan lesz alkalmazva. Bárhogyan is legyen, de ha ezzel az előadással meg tudunk győzni titeket arról, hogy ez a legfontosabb a missziónkban, hogy első osztályú bhaktákat neveljünk, akik tényleg mélységesen elégedettek a krsna-tudat tiszta elveit gyakorolva, akkor minden más project virágozni fog. De ha nem tekintjük ezt az elvet a legfontosabbnak, akkor minden project, amint azt láthattuk a mozgalmunkban, lehet hogy ma

nagyon jól megy, de nem lesz fenntartható anélkül, hogy a bhakták nagyon elégedettek, összetartóak lennének és mohóak a meghódolásra. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de a világ sok részén többnyire az új bhakták végzik el a szolgálat egészét és az idősebb bhakták egyáltalán nem lelkesek szolgálni. Így mindig újabb és újabb bhaktákat kell behoznod csak azért, hogy a dolgok meg legyenek csinálva. Ez azért van, mert kudarcot vallottunk abban, hogy megfelelően képezzük és inspiráljuk a bhaktákat és abban, hogy védelmet adjunk nekik, hogy amikor idősebbek lesznek a krsna-tudatban, akár brahmacarik, akár grhasták, lelkesnek kell lenniük mind többet és többet tenni. Még elkötelezettebbnek kell lenniük. Még inkább azt kell érezniük, hogy ők a mi mozgalmunk részei. Akkor majd lesz egy olyan bhakta társadalmunk, ahol az idősebb bhakták százait bölcsnek, tapasztaltnak és meghódoltnak fogjuk látni és az új bhakták azt fogják gondolni, hogy “oh, ez nagyon szép.” Lehetünk ilyenek. Én őszintén azt hiszem, hogy ha ezt hangsúlyozzuk és ezt tesszük elsődlegessé, akkor ez természetesen fog történni. El fogom mondani nektek azt a vezetői stratégiát, amit személyesen tanítottam minden prédikátorunknak és vezetőnknek a mi kis projectünkben. Amikor jön egy személy, akkor hogyan foglalom le őt napról napra, évről évre, hogyan vezetem, hogy ezzel a személlyel kell, hogy legyen egy bizonyos cél, amin a szívünkben meditálunk. Ez az, amikor prédikálok valakinek vagy lefoglalok valakit - mit kell ma tennem, hogy biztos legyek abban, hogy ez a bhakta a mozgalmunkban fog marad az élete hátralévő részében. Ez kell, hogy legyen a legfontosabb, amit ma meg kell tenni. Amit ma meg kell tennünk, ez egy nagyon komoly dolog, és még fontosabb az, hogy 30 évben gondolkodjunk. Ezt a számot kell szem előtt tartanunk. Azt kell gondolnunk, hogy „mit kell tennem azért, hogy inspiráljam, élettel töltsem meg és erősítsem ezt a bhaktát az elkövetkezendő 30 évben?“ Ez az egyik legnagyobb nehézség a mozgalmunkban, mert a vezetők sokszor azzal törődnek a legtöbbet, hogy mi a mai tennivaló, de nem meditálnak minden egyes személy jövőjén. Ez nagyon fontos. Ha ez nekünk az elsődleges, ha a vezetők összegyűlnek és úgy döntenek, hogy ez a dolog az, ami a legfontosabb, akkor ki fogunk fejleszteni rendszereket és programokat, amik beteljesítik ezt a célt az éppen adott idő, hely és a templon helyzete alapján. A Mayapuri bhakták megkértek minket, hogy segítsünk nekik ezzel a programmal és hogy ténylegesen adjunk bhaktákat ahhoz, hogy segítsenek ezt a programot megalapozni. Nagyon alázatosan szabtam egy feltételt. Természetesen a feltétel nem az alázatosság jele, de én szabtam egy feltételt. Én nem vagyok valami alázatos. Azt mondtam nekik, hogy az egyetlen mód, hogy odamegyünk segíteni nektek megalapozni ezt a programot, az az, hogy a vezetőiteknek össze kell gyűlni és nemhogy csak el kell dönteni, de közösen el kell köteleznetek magatokat arra, hogy a bhakták képzése és a velük való törődés az egész projectetek legfontosabb része és legfontosabb érdek. Ha bármi mást e fölé helyeztek, akkor nem fog működni. Ha fölé helyezitek a könyvosztást, akkor nem fog működni. Ha fölé helyezitek a templomépítést, akkor nem fog működni. Ha a Food for Life fölötte van, akkor nem fog működni. Ha a murti imádat fölötte van, akkor nem fog működni. Ha az egyetemi prédikálás fölötte van, akkor nem fog működni. Ha a támogatói rendszer fölötte van, akkor nem fog működni. De bárhogy is legyen, ha ez a legfontosabb dolog - törődni a bhaktákkal, felemelni a bhaktákat, boldog életet adni a bhaktáknak -, akkor a könyvosztás, templomépítés, fund raising, Food for Life, murtiimádat, minden virágozni fog. Mert ez nem egy karmi társaság, ahol megfizetsz valakiket és azok meg elvégzik a munkát. A bhaktáknak inspiráltnak kell lenniük, elégedettnek kell lenniük és akarniuk kell maradni és csinálni. Ahhoz, hogy

ebben a hangulatban tartsuk a bhaktákat, ahhoz energiát kell belefektetnünk abba, hogy foglalkozzunk ezeknek a bhaktáknak az életével. A beszámolómban beszéltem egy pár dologról, az egyetemi prédikálásról, könyvosztásról és mindezekről a többi dolgokról. Ezeknek a tényeknek nincsen semmi köze Ukrajnához, de elmondtam őket azért, hogy megmutassam azt, hogy ha energiát fektettek a bhakták képzésébe és adtok nekik egy szerető légkört, akkor a templom minden aspektusa virágozni fog. Hari bol. Sajnálom, hogy elraboltam az értékes időtöket. Olyan szép ez a templom itt, olyan csodálatos bhakták vanak itt. Annyira örülök, hogy itt lehetek. Igazából zavarban vagyok bármit is mondai előttetek, de adjátok az áldásaitokat nekünk és imádkozzatok értünk, hogy tudjuk folytatni az odaadó szolgálatunkat. Köszönöm szépen. (ezt egy eksztatikus kirtana követte!)

A GRHASTA KÖZÖSSÉG KÉPZÉSE VAISNAVA ETIKETT - A KÉPZÉS Köszönöm, hogy eljöttetek ezen az estén újra, hogy arról a transzcendentális témáról beszéljünk, hogy hogyan lehet a legjobban szolgálni a bhaktákat. A mozgalmunk annyira erős, amennyire a bhakták erősek. Mi ad erőt a bhaktáknak? Amikor nagyon erősek a lelki elvekben, a hallásban és az éneklésben, és amikor nagyon elkötelezettek és meghódoltak abban, hogy próbálják szolgálni a missziót még nagy áldozatok árán is. De ahogyan azt már elmondtuk, annak érdekében, hogy ebben a hangulatban tartsuk a bhaktákat, nekik szintén érezniük kell a védelmet, a szeretetet és meg kell tanulniuk, hogy hogyan mutassanak ki szeretetet mások felé. Kétségtelen, hogy a Hare Krsna megfelelő éneklése felébreszti mindezeket a tulajdonságokat. De annak érdekében, hogy fenntartsuk a bhakták elkötelezettségét a Hare Krsna éneklésére, és hogy biztosítsuk nekik az elme megfelelő szintjét, ahol a Szent Név a legjobb eredményt fogja adni, a légkör nagyon fontos. Ez az Úr Caitanya mozgalma. Megalapozta az elveket a Saját életével és tanításaival. Az Úr Caitanya nagyon elégedett volt azokkal a bhaktákkal, akik nagyon gondosan követték a kötelességeiket a Krsna iránti odaadásban. Bizonyára mindannyian ismeritek Chota Haridasa történetét. Hányan hallottátok már ezt a történetet? Ő a lemondott rendben volt, de lemondottként nem követte elég óvatosan a kötelességeit. Nem megfelelően társult az ellenkező nemmel. Ezért az Úr Caitanya annak érdekében, hogy megmutassa a jövő embereinek, hogy nagyon óvatosan kell gyakorolni az adott kötelességet és ashramot, többször megszidta Chota Haridasát, míg aztán el is utasitotta. Míg Sivanada Senát néha megkérdezte, "Úgy hallottam, hogy terhes a feleséged. Nagyon jó. Gratulálok. Puri dasnak kell elnevezned a gyerekedet." Így az Úr Caitanya nagyon boldog volt, amikor hallotta, hogy a grhastáinak gyereke született. Amikor Sivananda Senának és feleségének megszületett Puri das nevű gyerekük, a gyerekkel elmentek az Úr Caitanyához. Az Úr Caitanya beletette a lótuszlába nagyujját Puri das szájába. A kis babának abban a szerencsében lehetett része, hogy szophatta az Úr Caitanya nagylábujját. Természetesen az apa és az anya nagyon boldog volt, hogy ilyen különleges kegyet kaphatott. Az Úr Caitanya még a Saját életénél is jobban szerette Sivananda Sena feleségét és gyerekét, mert annyira krsnatudatos család voltak. Minden áldást megadott nekik. Dicsérte és magasztalta őket. És Chota Haridasát pedig, aki beszélt egy nővel, elutasította.

Az Úr Caitanya azt akarta tanítani, hogy nagyon gondosan kell követnünk a társadalmi helyzetünknek megfelelő kötelességeinket. Ennek az az oka, hogy a kötelességünk megfelelő végzésével érhetjük el a legjobb lelki fejlődést. Azt, hogy hogyan kell viselkednie egy bhaktának az ő társadalmi helyzete alapján és azt, hogy hogyan kell viszonyulnia másokhoz a szolgálat hangulatában az ő társadalmi helyzetüknek megfelelően, ezt vaisnava etikettnek hívják. Hogyan kell cselekednünk és hogyan kell bánnunk másokkal. Az Úr Caitanya azt mondta Sanatana Goswaminak, hogy Krsna szemében az tesz széppé egy bhaktát, hogy követi a vaisnava etikettet. A vaisnava etikett az, ami gazdagítja a bhakták társadalmát és ez ad neki szerető, édes hangulatot. De a vaisnava etikett nem egy olyan dolog, amit csupán automatikusan megtanulhatunk. Kell, hogy tanítsanak minket. Ez egy képzés, hogy hogyan kell élnünk a társadalomban betöltött helyzetünkben. És hogy hogyan kell viszonyulnunk másokhoz a Krsnának végzett szolgálat szellemében. Caitanya Mahaprabhu elmagyarázta, hogy mi a vaisnava etikett lényege. Egy egyszerű versben, gopi padakamalayor, dasa dasa anudasa. Nem vagyok brahmana, ksatriya, vaisya, sudra, nem vagyok brahmacari, grhasta, vanaprasta, sannyasi. Ki vagyok én? Mi az örök azonosságom? Az egyetlen igazi vágyam az, hogy a gopik Ura, Krsna szolgájának a szolgájának a szolgájának a szolgája lehessek. Mindannyian ebben a hangulatban kell, hogy legyünk. De hogyan alkalmazzuk praktikusan ezt a hangulatot az életünkben és a másokkal való kapcsolatainkban? Ez a vaisnava etikett kultúrája. Előző este beszéltünk arról, hogy hogyan tettünk kis templomunkban, Bombayban jelentéktelen kísérletet arra, hogy arra képezzük a brahmacarikat, hogy megfelelően kövessék a brahmacarya elveit és hogy megtanulják azt, hogy hogyan bánjanak más bhaktákkal a szolgálat nagyon tiszteletteljes módszere alapján. Így cselekedve elégedettek lehetnek és nagy lelki fejlődést fognak elérni. TANÁCSADÓI RENDSZER GRHASTÁKNAK AZ ELVEK Ma a grhasta ashramról szeretnénk beszélni. Nem fogunk sokat beszélni arról, hogy mik a grhasta ashram elvei, mert ez egy nagyon mély téma, de fogunk beszélni arról, hogy hogyan próbáljuk kultiválni és képezni az embereket, hogy elégedettek legyenek és lelkileg fejlődjenek a grhasta ashramban. Ahogyan azt már az előző este elmagyaráztuk, úgy találtuk, hogy nagy igény van arra, hogy minden egyes bhakta érezze azt, hogy személyesen és egyénileg gondoskodik róla egy idősebb vaisnava. És arra, hogy minden lehetőséget meg kell adnunk nekik, hogy képezzük őket abban, hogy hogyan végezzék a kötelességüket tökéletes vaisnavaként a társadalmi helyzetüknek megfelelően. Elkezdtünk egy tanácsadói rendszert a grhastáknak. (Niranjana Maharaja ki jaya! Ha oda ülsz, akkor nem látlak.) (Neked nem kell látnod engem, nekem kell látni téged.) Egy kicsit beszéltünk az Úr Caitanya elveiről, hogy mennyire törődött Ő azzal, hogy minden bhakta a társadalmi helyzetének megfelelően éljen, a vaisnava elvek szerint. Azzal a céllal, hogy próbáljuk szolgálni a grhasta közösséget, elkezdtünk egy rendszert egy nagyon egyszerű és tapasztalatlan módon. De volt hitünk benne. Ha őszintén próbálunk segíteni a bhaktáknak, szívvel-lélekkel, akkor Krsna fog adni intelligenciát ahhoz, hogy még többet és többet tudjunk segíteni. A Radha Gopinatha templomnál a grhasták a templomon kívül élnek. A templom nem tartja el őket gazdaságilag. Függetlenek, mert Indiában ez a természetes módja annak, hogy az

emberek krsna-tudatosak legyenek. Természetesen itt és más országokban lehet, hogy máshogy élnek a grhasták. Sokuk a templomban él és a templom tartja el őket. Bármelyik eset is álljon fenn, ez nem fontos abból a szempontból, hogy hogyan tudunk segíteni nekik. Úgy kezdtük el, hogy kiválasztottunk négy grhastát, hogy legyenek a tanácsadói azoknak, akik szeretnének elfogadni útmutatást és képzést, és azt, hogy személyesen törődjenek velük. Amikor tanácsadóról beszélünk a grhasta ashramban az egyaránt jelenti a férjet és a feleséget is. Ők együtt szolgálják a bhaktákat. Ez a négy házaspár nem tudta, hogy hogyan kell csinálni és még én sem tudtam, hogy mit kell tenniük. És az a néhány ember, aki jelentkezett, hogy elfogadják valamelyiküket tanácsadónak, ők sem tudták, hogy mit kell tenniük. Elkezdtük tanulmányozni Srila Prabhupada könyveit, hogy megértsük, hogy mik a kötelességei egy grhastának és mik a kötelességei egy vaisnavának. És mindig sok probléma van a kapcsolatokban. És az az idősebb személy, aki tapasztalt és már krsna-tudatos módon keresztülment ezeken a problémákon, ő tud segíteni nekünk keresztülmenni ezeken a problémákon. Szóval így kezdtük el. Tanítottuk őket, hogy hogyan kell szépen japázni és kirtanozni. Tanítottuk nekik a filozófiát és azt, hogy hogyan neveljék fel a családjukat egy nagyon krsnatudatos módon. Ilyen módon kezdtük el és ezeknek a tanácsadóknak a bhaktái nagyon lelkessé és első osztályúvá váltaka krsna-tudatukban. És a férj és a feleség, akik vállalták azt a felelősséget, hogy tanítják az embereket, sosem éreztek még ilyen nektárt a krsna-tudatukban, mert tényleg szívvel-lélekkel segítettek másoknak krsna-tudatosnak lenni. Bár otthon éltek és volt munkájuk és minden más, és gyerek is, felemelkedtek. Nemsokára családok százai kezdtek el csatlakozni ehhez a tanácsadói rendszerhez. A bhaktáknak egy olyan csodálatos szolgálatává vált ez, hogy képtelen vagyok leírni, milyen érzés volt olyan boldognak, elégedettnek, rendezettnek és krsna-tudatosnak látni azt a sok grhastát. Nagyon képzettek voltak a vaisnava etikettben, nagyon erős sadhanával és készek voltak bármit megtenni, amit csak tudnak, hogy szolgálják Srila Prabhupada misszióját. És ahogy teltek az évek, a grhasták még erősebbek, még lelkesebbek és még elégedettebbek lettek. Nemhogy nekünk valami különleges kongregációnk van. Úgy gondolom, hogy itt Ukrajnában, a templomotokban természetes módon sokkal különlegesebb a kongregáció. Tényleg így gondolom. Csak az a kérdés, hogy fektetek-e hangsúlyt arra, hogy megtegyem ezt a szolgálatot a bhaktáknak. Így természetes módon virágozik minden, mert a krsna-tudat tökéletes. Ha ezt megfelelően megértjük és gyakoroljuk, akkor ez a legjobb dolog és a legcsodálatosabb hatással van az emberek életére. Ez biztos. Akarok beszélni valami sajátos dologról a grhasták tanácsadói rendszerének részleteivel kapcsolatban. Azok, akik ismerik Őszentsége Jayapataka Swami nama-hatta prédikálását, amit bhakti-vrksa prédikálásnak is hívnak, úgy fogják érezni, hogy ez nagyon hasonlít hozzá. Ő egy nagyon dicsőséges szolgálatot csinál. Kérdezhetnétek, hogy miért hívjuk tanácsadóknak és tanácsadói csoportoknak ezeket sejt csoportok és bhakti-vrksa helyett. Ennek az az oka, hogy mi 1989-ben kezdtük el ezt a rendszert, ami évekkel azelőtt volt, hogy Jayapataka Maharaja elkezdte bemutatni az ő csodálatos programját. Mi még mindig ragaszkodunk bizonyos nevekhez és túlságosan lusták vagyunk ahhoz, hogy megváltoztassuk ezeket. Talán van egy különbség, az, hogy az ő rendszere inkább arra irányul, hogy a kongregáció nagyon gyorsan növekedjen. A mi erőfeszítésünk inkább arra összpontosul, hogy a lehető legmagasabb szintű

képzést adjuk azoknak az embereknek, akik már itt vannak. A növekedés természetes módon fog történni. A grhasta közösség tanácsadói rendszerének az a célja, hogy arra képezze a házas bhaktákat, hogy a grhasta ashram krsna-tudatos elvei alapján éljenek. Hogy szisztematikus képzést biztosítson a bhaktáknak a filozófia, sadhana és a vaisnava viselkedés, etikett, életstílus és hozzáállás terén. Hogy egy formális keretet biztosítson, ahol a személyes törődést és figyelmet kiterjeszthetjük minden bhaktára, hogy érezzék azt, hogy szükség van rájuk és azt, hogy egy csodálatos lelki család részei. Hogy a bhakták közötti szívélyes, személyes kapcsolatokra bátorítson a szeretet és bizalom szellemében, ami a krsna-tudatos elveken alapszik. Hogy egy fórumként működjön, amin keresztül a szolgálat és a fő események szervezése, a kommunikáció és a döntések vannak megkönnyítve. Bizonyára az idősebb grhasták a kongregációból, aki már tanácsadók, ha látják a csoportukban hogy valaki nagyon jól képzett, nagyon őszinte és van igazi prédikáló hangulata, akkor javasolják neki, hogy legyen tanácsadósegéd és aztán folyamatosan tanácsadóvá válik. A csodálatos dolog ebben az, hogy nincsen semmi, ami olyan elégedettséget okozna, mint az, hogy olyan módon szolgálni a bhaktákat, hogy ezt a fajta törődést és lelki tréninget adjuk nekik. Az Úr Caitanya azt tanította, hogy minél inkább adjuk Krisnát másoknak, Krsna annyira adja Magát nekünk. Ha valóban meg akarod ízlelni a krsna-tudat nektárját, akkor szívvel-lélekkel segíts másonak krsna-tudatosnak lenni. A bhakta ekkor megtapasztalja az igazi nektárt az életében. A grhasták sokszor annyira el vannak foglalva a családi ügyeikkel és gazdasági helyzetükkel, hogy lelkileg elkezdenek kiszáradni. Bármilyen elfoglaltak is vagyunk, ha csak megértjük a fontosságát, akkor lényeges mennyiségű időt tudunk szánni arra, hogy segítsünk másoknak krsna-tudatosnak lenni. Nem kell, hogy nagy prédikátorok vagy nagy kirtana vezetők legyünk, csak példamutatónak kell lennünk és meg kell értenünk a filozófiánkat és kell akarni személyesen segíteni másokon. Ez nagyon csodálatos. Néhány grhasta megtorpan, amikor nincs elég inspiráció, mert úgy érzik, hogy nincs idejük. Hogy mások tanácsadója lehess, a saját életednek egy példának kell lenni, mert az emberek figyelnek téged. Mondhatod valakinek, "Kérlek japázz 16 kört, gyere a templomba." Neked kell jönnöd a templomba! Neked kell japázni. Ha mondod: "Tiszteld a feleséged, tiszteld a férjed." Neked kell ezeket a dolgokat csinálnod, máskülönben az emberek nem lesznek inspiráltak attól, hogy ezeket mondod. Személyesen láttuk a saját tapasztalatunkból, hogy a grhasták számára az egyik legjobb mód arra, hogy igazán megtapasztalják a krsna-tudat nektárját, hogy erősek legyenek és lelkesek szolgálni Krsnát, az az, hogy veszik ezt a felelősséget. És ezért a bhakták, ahogy tanulnak, olyan módon akarnak tanulni, hogy ők is segíthessenek felajánlani ezt a csodálatos szolgálatot, hogy felelősséget vesznek arra a szolgálatra, hogy mások tanácsadói legyenek. Ez sok lelkesedést és egységet teremt a grhasták között. A GYAKORLATI MŰKÖDÉS A bhakták megjelölik azt, akit tanácsadónak szeretnének. Gyakran kérjük az embereket, hogy jelöljenek meg két vagy három nevet, így abban az esetben, ha mindenki egy bizonyos személyt akar, akkor tudjuk őket máshoz küldeni. A tanácsadók kéthetente találkoznak a bhaktáikkal. Kéthetente mindig más bhakta házában tartják ezt a programot.Emellett a találkozók mellett, ahol minden bhakta találkozik a tanácsadóval kéthetente egy rendszeres

alapon, a tanácsadónak van személyes kapcsolata a bhakták családjával. És azoknak a bhaktáknak, akik újonnan jönnek a templomba, vasárnaponként bejelentjük, hogy ha valaki érdeklődik az iránt, hogy ilyen módon nagyon személyesen legyen képezve, akkor ők jelentkezhetnek és beléphetnek ebbe a programba. A tanácsadók és segédtanácsadók egyszer a hónapban találkoznak a templomban. Ez az egész prédikáló programunk egyik legfontosabb része. Ez krsna-tudatos egységet és a hangulatot teremt meg az idősebb grhasták között. Nagyon mélyen mennek bele abba, amikor arról beszélnek, hogy hogyan tudnak a legjobban segíteni egymásnak és az alattuk lévő bhaktáknak. A presidentek és a brahmacari vezetők is részt vesznek ezen a találkozón. Ez nagyon kedvező hangulatot teremt az ashramok között azzal, hogy együttműködnek abban, hogy szolgálják a bhaktákat. És ahogy telik az idő, a tanácsadók próbálnak újabb és újabb módszereket kifejleszteni, hogy a bhakták életének különféle aspektusait szolgálják. Így különböző bizottságokat alakítanak meg. Ezekről a bizottságokról fogunk néhány percben beszélni. A bhakták avatásáról szintén ez a tanácsadó csoport dönt. Minden lelki tanítómester megadja a maga részletes elvárásait, hogy kit lehet felavatni. Persze az ISCON vezérelveit használjuk. A tanácsadó nagyon gondosan figyel minden egyes bhaktára. Nagyon személyesen és szisztematikusan képzi a személyeket, hogy hogyan váljanak képesítetté az avatásra. És amikor a tanácsadó ajánl valakit, azt az egész tanácsadói testület ajánlja és részletesen megbeszélnek minden egyes jelöltet. És ha a tanácsadók között nincs ellenvetés, akkor a nevet megadják a templom presidentnek. És ha neki sincsen ellenvetése, akkor a nevet megadják a megfelelő lelki tanítómesternek, mint egy ajánlást. Ez egy nagyon szép szolgálat a lelki tanítómester felé, hogy ezek a személyek ilyen szépen vannak képezve és ők nagyon jól tudják azt, hogy ha egy személy ajánlva van, akkor ő nagyon képesített és őszinte. A mi tanácsadói rendszerünkben 20 családnál többet nem fogadhat el egy tanácsadó. Ha több, mint 10 család van, akkor lesz egy segédtanácsadó a csoportban, aki egy bizonyos mértékű elkötelezettséget vállal a bhaktáira. A mi kis területünkön különféle városokban kezdtük el ugyanezt a tanácsadói rendszert. Ez most kb. 6 különböző városban működik. A TANÁCSADÓ KÉPESITETTSÉGE 1. A férjnek és feleségnek bhaktáknak kell lenniük, akik egy bizonyos ideje aktívak az ISCONban. 2. Nagyon jó megértésük kell, hogy legyen a krsna-tudat filozófiájáról és gyakorlatáról. 3. Képesnek kell lenniük megfelelő tanácsokat adni a hely, az idő és a körülmény szerint. 4. Nem szabad szélsőséges és vitatható álláspontot képviselniük különféle témákról. 5. Szükség van arra, hogy akarjanak fejlődni abban, hogy másoknak segítsenek. Más szóval kell, hogy tudjanak áldozatot hozni másokért. 6. Együttérzést és valódi érdeklődést kell mutatniuk a bhakták jóléte iránt. 7. Jó empátiaérzék szükséges, legalább azokat az embereket meg kell tudniuk hallgatni, akiket próbálnak szolgálni. 8. Érett és józan személynek kell lenni. 9. Jó sztenderdet kell felmutatni a sadhana, etikett, viselkedés és Srila Prabhupada missziójának szolgálatában való elkötelezettség terén. 10. Jó helyzetben kell lenniük a saját ashramon belül. 11. A tanácsadó felelőssége, hogy barát és vezető legyen a krsna-tudatban. 12. Idősebb lelki testvérnek vagy nővérnek kell lenniük abban, hogy személyes törődést adjanak a csoportjukba tartozó bhaktáknak. 13. Bátorítani és inspirálni kell a bhaktákat a krsna-tudatban és felügyelni a fejlődésüket.

14. Nagyon jó krsna-tudatos képzést kell biztosítani a bhakták számára. 15. Nemcsak lelki témákban kell tanácsadást adnia, hanem minden személyes és otthoni témában is, bármivel kapcsolatban, ami csak szükséges. 16. Kell néznie a bhakták teljes boldogulását az életükben. A BHAKTÁK KÉPZÉSÉNEK ALAPELVEI. 1. Hogyan legyünk ideális grhasták Krsnát helyezve a középpontba. 2. Hogyan tartsunk fenn megfelelő odaadó sztenderdeket otthon a konyhában és az oltáron. 3. Hogyan legyünk megfelelő feleség. 4. Hogyan legyünk megfelelő férj. 5. Hogyan legyünk megfelelő szülő. 6. Hogyan legyünk megfelelő gyerekek az írásaink tanításai szerint. 7. Hogyan tartsuk egyensúlyban a gazdasági és társadalmi felelősségeket a lelki fogadalmakkal. 8. Hogyan kell egy nőnek a férfiakkal bánni, különösen a brahmacarikkal és sannyasikkal. 9. Hogyan kell egy nőnek a saját férjével bánni. 10. Hogyan kell egy nőnek mások férjével bánni. 11. Hogyan kell bánni egy férfinek egy nővel. Ez azt jelenti, hogy hogyan kell egy férfinak a saját feleségével, más feleségével és hajadonokkal bánni. 12. Hogyan legyen megfelelő hozzáállás a többi ashram felé. Mi a megfelelő mód arra, ahogyan a grhastáknak kell bánni a brahmacarikkal, sannyasikkal, vanaprastákkal. 13. Hogyan kell bánni olyan családtagokkal, akik nem bhakták ill. materialista emberekkel. INKÁBB MEGOLDÁS, MINT VÁLÁS A tanácsadó abban is segít, hogy megoldja a családon belüli konfliktusokat és nézeteltéréseket. Ez nagyon fontos. Sok válás van a világon. Amerikában a házasságok 70%-a felbomlik az első három évben. Ez az Egyesült Államok statisztikája, nem a Hare Krsna Mozgalomé. A mi ISKCON mozgalmunkban is sok válást látunk, bár Srila Prabhupada azt mondta, hogy nincsen válás. Amikor Srila Prabhupada eljött Amerikába, az volt az elképzelése, hogy nem lehet olyan dolog, mint a válás. Ha egyszer teszel egy fogadalmat, az egész életre szól. De hát ilyen a nyugati kultúra. Ez nem egy nagyon elkötelezett vagy megfontolt kultúra. Amikor a férj és a feleség először találkozik a házasság előtt, gyakran azt érzik, hogy ez a házasság az égben köttetett. A férfi azt gondolja, hogy az “Úr Brahma csak nekem teremtette ezt a nőt a saját kezeivel”. A nő azt gondolja, hogy “Maha-Visnu csak miattam pillantott erre a szellemi lélekre ebben a bizonyos testben”. Boldogan fogunk együtt élni örökké. Amikor együtt leszünk ugyanabban a házban, mennyi boldogságot fogunk tapasztalni. Együtt fogjuk imádni a murtikat. A feleségem fog főzni nekem prasádamot és olyan szépen fogja nekem felszolgálni. Lefekvés előtt együtt fogjuk olvasni a Krsna könyvet, miközben forró tejet iszogatunk. A férjem olyan lesz, mint Narayana és én olyan leszek, mint Laksmi, a szolgálólánya. Mi ketten Vaikunthává varázsoljuk az otthonunkat. Olyan sok szeretet és ragaszkodás lesz. Minden bhakta azt fogja gondolni, hogy “oh, milyen szép grhasta pár ez.” Aztán megházasodsz és úgy tűnik, hogy igen, amit gondoltam, az most valóra vált. De aztán egy idő múlva eljutsz addig a felismerésig, hogy a partnerednek van hamis egója. Az ő hamis egója különbözik az enyémtől és nekem igazam van és neki meg nincs. Miért? Mi tart neki olyan sokáig reggel a fürdőszobában? Miért csámcsog? Néha úgy tűnik, hogy ez pontosan egy olyan eset, mint amiből válás szokott lenni! Aztán elkezdenek hibákat látni egymásban, elviselhetetlen hibákat. Aztán a férj elkezdi kritizálni a feleséget és a feleség elkezd vitatkozni

a férjjel. És akkor Vaikuntha egy pokolbolygóvá válik. Közületek hánynak van ez a tapasztalata? Hányan féltek feltenni a kezeteket? Nehéz megtennetek, mert a házasságotok következő felében talán csak ülnétek a szobátokban és bámulnátok magatok elé. De ezek komoly problémák és aztán elkezdtek dühösek lenni egymásra. És akkor elkezdesz meghallgatni olyan híreszteléseket, amik az ISKCON körül lebegnek körbe. “Amikor brahmacari voltam, kb. hat éve, hallottam, hogy a feleség olyan, mint egy dob és ütni kell.” És akkor sok aparadha lesz. Tudod, hogy milyen aparadha az, ha hozzányúlsz, vagy megütöd a feleségedet, ha az egy bhakta? Akkor téged is bántani fognak. És akkor hirtelen nem tudjuk hogy mit kéne csinálni. Szóval gyakran ez történik és ezért van az a sok válás. Sok probléma. Ha van egy idősebb vaisnava grhasta pár, akik tapasztaltak, akik tudják, hogy mit kell csinálnia egy grhastának, akik keresztülmentek ugyanazokon a problémákon - a grhasta ashramban mindenki ugyanazokon a problémákon megy keresztül -, akkor ők együtt maradnak és felülkerekednek ezeken a krsna-tudatos megértés segítségével. Nincs ok a válásra. Valójában ha megtanulják, hogy hogyan kell ezekkel bánni egy megfelelő krsnatudatos vezetés alatt, akkor azoknak a problémáknak a segítségével, amin a férj és a feleség együtt átmegy, ketten együtt fejlődnek a lelki életükben és egy sokkal magasabb lelki szeretetet fognak elérni egymás iránt. Az akadályok és a konfliktusok egy magasabb szintű egységet és megvalósítást adnak, ha tudjuk azt, hogy hogyan bánjunk velük krsna-tudatosan. És nemcsak az új bhaktáknak, akik házasok, hanem az idősebbeknek is. Nagyon fontos, hogy a házaspárok tapasztalt emberektől kapjanak képzést és útmutatást. Sosem szabad zavarodottnak lenniük. Most mit kéne tennem? Hogyan kell minden helyzetben tisztelned a férjedet vagy a feleségedet? Hogyan igazodjunk egymáshoz a Krsnának végzett szolgálat szellemében? És azt találtuk, hogy amikor az embereket érdekli, hogy ilyen módon segítsenek a bhaktákon, akkor elégedetté válnak és a házasságuk lelkileg nagyon erős lesz és virágozni fog, azok a házasságok is, amik válással végződtek volna. GYEREKNEVELÉS És hogyan nevelj fel gyereket? Általában a bhakták nem tudják, hogy hogyan kell a gyereket krsna-tudatban felnevelni. Mit kell tennünk akkor, amikor kezdenek csintalanná válni, vagy érzékkielégítést akarnak kapni? Bántani kell őket vagy csak hagyni, hogy azt csinálják, amit akarnak vagy szidjuk meg őket? Vegyük el, amilyük van.? Vagy azt kell mondanunk: „Élvezzél bármit, amit csak akarsz.!” A grhasta tanácsadóknak szintén van gyereke, és ők is tanácsadók lesznek. Feleség tanít feleséget, férj tanít férjet és van, hogy a gyerek tanítja a gyereket. Egy nagyon szerető kapcsolat fog kifejlődni. Olyanná válik, mint egy egyesült család és ez a társulás nagyon értékes a grhasták számára. Enélkül sok olyan szörnyű hiba fog történni a házasságunkban, amikkel nem tudjuk, hogy hogyan kell bánni és egy egész életre szóló nyomokat fog hagyni. Amikor a férjnek és a feleségnek van ez a fajta útmutatás – van egy jó sadhana és tiszta elvek vannak fenntartva –, akkor nekik könnyűvé válik a családi élet. A TALÁLKOZÓK FORMÁJA A tanácsadók és a bhakták közötti találkozó kinézete a következő. Amint már mondtam, amellett, hogy a tanácsadó kapacitása alapján személyes tanácsadást adunk minden egyes családnak, néha van két család aki segít, néha tíz, néha húsznál is több. Amikor kéthetente összejönnek egy találkozóra, először tartanak együtt egy szép vaisnava kirtant vagy bhajant. Azután olvasnak egy pár oldalt Srila Prabhupada könyveiből és megbeszélik azokat, aztán a tanácsadók egyike tart egy előadást amire fel kellett készülnie egy hete vagy két hete. Aztán együtt megbeszélik azt a bizonyos filozófiai pontot.

A találkozó következő része az, hogy egy krsna-tudatos hangulatban megosztják egymással azokat a megvalósításaikat, amiken keresztülmentek a családi életükben - nem egy anyagi pszichiátria légkörében. Van egy beszélgetés arról, hogy hogyan fejlesszük a sadhanánkat a családi környezetben. Aztán van egy beszélgetés a vaisnava etikettről. Aztán van egy általános beszélgetés azokról a lehetséges problémákról, amik nem személyes problémák. Aztán van egy vizsga azoknak, akik le akarják azt tenni. Láthatjátok, hogy milyen boldogság van egy ilyen találkozón. A tanácsadók minden hónapban megbeszélnek egy bizonyos témát a bhaktáikkal. A kongregáció összes bhaktája meg tudja beszéli ugyanazt a témát egymással, mert mindannyian ugyanazt a témát tanulmányozzák egy adott hónapban. Általában Srila Prabhupada egyik kis könyvéből egy fejezet van kijelölve kéthetente, ezt tanulmányozzák nagyon alaposan és amikor összejönnek, egymás között megbeszélik, és tényleg próbálják megtanulni. Aztán van egy vizsga ebből kéthetente. Ez csodálatos. Néha a hölgyek, amikor összejönnek akkor csak traccsolnak és csak elkezdenek beszélgetni mindenféle dolgokról, amik történnek. De itt mindenki, a kongregáció összes grhastája, minden család, Prabhupada könyveinek ugyanazt a bizonyos fejezetét tanulmányozzák, és így abban a két hétben a vaisnava etikett ugyanazon elveiről beszélgetnek.. Bármikor összejönnek, ezekről a dolgokról beszélgetnek. Segítenek egymásnak abban, hogy mélyebb megvalósításokat és megértést szerezzenek és hogy jobban tudjanak ezekre emlékezni. Nagyon csodálatos. Aztán van sloka tanulás is, minden két hétben megtanulnak egyet a grhasták. Aztán van egy jó kirtana, aztán prasadam. Aztán csak egy szép, krsna-tudatos módon társulnak. Ez a találkozók menete a tanácsadók és a bhakták között minden második hétene. A tanácsadók havonta találkoznak egymással. Ez kirtannal kezdődik, aztán van egy tíz perces beszélgetés öt különféle témáról. Minden tanácsadó jegyzetel, mert havonta két találkozójuk van a bhaktákkal. A találkozók témáját a tanácsadók a saját találkozójukon kapják meg. Ily módon minden tanácsadó ugyanazt a dolgot adja le a bhaktáknak minden hónapban. Havonta minden tanácsadónak van egy hónapja arra, hogy összeállítsa a saját tíz perces jelentését a következő találkozóra. Egy tanácsadó ki van jelölve minden egyes témára az öt közül, és neki van egy hónapja arra, hogy elkészítse az előadását, amit a tanácsadók találkozóján fog bemutatni. Másszóval kutatást végez a többi tanácsadó számára, és mindenki ugyanezt az anyagot fogja leadni a bhaktáknak.Ez első téma a sadhana. A tanácsadók nagyon mélyen belemennek a sadhana témájába. Heteken és hónapokon át beszélgetnek a különféle pontokról a japával, otthoni murtiimádattal, vaisnava prasadam szolgálásával, koránkeléssel kapcsolatban ill. ezek fontosságáról. Hónapokat fognak tölteni az emberek képzésének aspektusaival, azzal, hogy megfelelően olvassák Prabhupada könyveit. Szóval ezek a tanácsadók egy hónapon át rengeteg időt töltenek azzal, hogy kutatásokat végezzenek Prabhupada könyveiben ezekről a bizonyos témákról, összesűrítik egy tíz perces előadásba és ezt aztán leadják minden bhaktának a tanácsadóikon keresztül. Az első téma a japa. A második téma az olvasás, a harmadik a vaisnava etikett. Vesznek egy bizonyos pontot és ezt mélységeiben vizsgálják meg minden hónapban. A negyedik egy tíz perces beszélgetés a példamutató viselkedésről, ahol minden héten részletesen beszélnek a bhakta 26 tulajdonsága közül egyről. Csodálatos beszélgetések vannak a tanácsadók között. A következő rész egy beszélgetés a bhaktákkal való törődésről. Gyakran ez a leghosszabb. Ha egy tanácsadónak van valami problémája vagy ha egy bizonyos bhaktának van valami komoly problémája és szüksége van más tanácsadók segítségére, ezeket együtt megbeszélik. És végül, miután a bhakták szolgálatának ezeket a teljes mértékben lelki témáit megbeszélték,

megbeszélik a vezetést, managementet is. Bármilyen vezetői vagy manageri dolgot, amit meg kell csinálni. Aztán van egy másik kirtana, aztán együtt prasadamot tisztelnek. Leírtam ezt a részét a tanácsadói találkozónak, ahol a bhaktákkal való törődést beszélik meg. Aztán megalapoztunk tizenegy bizottságot, amik főleg a gondoskodásnak arra a bizonyos fajtájára koncentrálnak, amire a bhaktának éppen szüksége van. Ezek a bizottságok három éve kezdődtek. Ezelőtt úgy működött a tanácsadói rendszer, ahogyan azt az előbb leírtam. De ahogy egyre többet szolgálod a bhaktákat ezen a módon, minél jobban akarod őket szolgálni, minél jobban gondolkodsz ezen, az életük minden aspektusában kell törekednünk arra, hogy segítsük őket. Ezek a bizottságok mind segítik a tanácsadót, hogy az tudjon segíteni a bhaktájának egy bizonyos módon. Ez az, amiért fogunk beszélni ezekről a bizottságokról. De ezelőtt is voltak a tanácsadói csoportunkban brahmacari tanácsadók, grhasta tanácsadók, voltak tanácsadók hajadon lányoknak és olyan nőtlen férfiaknak, akik nem voltak brahmacarik. És már elmondtuk, hogy Prabhupada vágya az volt, hogy Indiában ne legyenek brahmacarini ashramok a templomokban. Ugyanaz a fajta tanácsadói rendszerünk, képzési rendszerünk és gondoskodás van a hajadon lányok számára is, csak ők nem a templomban élnek. De pontosan ugyanez a rendszer lehet a brahmacarinik számára a templomokban is. Ugyanazok az elvek, ugyanaz a hangsúly a hely, idő és körülmények szerint. A GYERMEK BIZOTTSÁG A következő bizottságokat fejlesztettük ki. Az egyik a gyermek bizottság. Természetesen sok gyerek nem a gurukulában van, a szüleiknél élnek otthon és lehet, hogy a kongregációban vannak. Van 5 tizenéves lány, akik nagyon jó tanulók az egyetemen vagy a főiskolán, de teljes felelősséget vállalnak a kongregációban élő többi gyerek képzésére. És van egy bizonyos program, egy gyerek fesztivál minden hónapban a templomban. És ez a legnépszerűbb fesztiválunk. Most elmagyarázom, hogy hogyan zajlanak ezek. GYEREK FESZTIVÁL A gyerekek mindenféle dolgot csinálnak. A felnőttek csak azt engedik meg nekik, hogy üljenek a lábuknál és hallgassanak. Kis gyerekek. Néhányan kicsit nagyobbak. Néhányuk 4,5,6,7,8,9,10 éves. 4 és 16 között. És hogy mit csinálnak? Először is van az arati a templomban. Ez szombat este történik. Minden hónap első szombatján van ez a program. Először van egy arati a murtiknak. Ez a templomban van. Az egyik gyerek vezeti a gauraaratit egy mikrofonnal és csak gyerekek játszhatnak mrdangán és karatalon. És minden felnőtt valamint minden brahmacari és a kongregáció is ott van, és velük énekelnek és táncolnak. Azután az egyik gyerek elénekli a Nrsimha-imát. A többi gyerek játszik a mrdangán és a karatalon. A felnőttek mind követik őket. Aztán van egy bemondó, aki bejelenti a program következő részét. Ez egy kisgyerek. Odaáll és üdvözöl mindenkit egy mikrofonnal. Elmondja, hogy mi lesz az esti program. És a gyerek mc (ceremóniamester) bejelent minden következő programot. Aztán öt gyerek kapja a mikrofont és oda ülnek ahová a Bhagavatam leckeadó szokott ülni. És mindegyikük elmond egy Krsna kedvtelést és Úr Caitanya kedvtelést. Gyakran 500 vagy 600 felnőtt ül ott és sok gyerek. Néha több, mint 800 felnőtt plusz kb. 100 gyerek. A gyerekek azt a bizonyos történetet mesélik el, amit már egész hónapban gyakoroltak otthon. Ezek a tizenéves lányok mondják a gyerekeknek, hogy „el kell mondanod ezt vagy azt a történetet” és segítenek is nekik gyakorolni ezt. Többnyire minden szülő is segít nekik. Ez nagyon jól meg van szervezve a gyerekek között. „El kell mondanod ezt a történetet” és aztán minden gyerek elmond egy történetet 6 vagy 7 percben. Van amikor egy kis 4 éves kislány mond el egy gyönyörű Krsna kedvtelést. És emberek százai a közönségük. És miután

elmondták a történetet, mindenki elkezd kiabálni „Hari bol!, Hari bol!”, és tapsolnak. És a gyerek mosolyog, nagyon boldog. Valóban megkapják azt az érzést, annak a hangulatát, hogy milyen prédikátornak lenni. Máshol lehet, hogy a gyerekek csak sokat hallgatnak és meg van nekik mondva, hogy mit csináljanak, de itt valóban megkapják a lehetőséget, hogy prédikálják a krsna-tudatot. „Fogsz játszani mrdangán, fogsz játszani karatalon.” És tényleg egész hónapban gyakorolnak otthon a karatallal, gyakorolnak játszani a mrdangán. Gyakorolják a bhajant, amit el fognak játszani, gyakorolják a történetet, amit el fognak mondani. És amikor a szülők látják, hogy a gyerekük krsna-tudatos, akkor az ő krsna-tudatuk hihetetlen módon megnövekszik. Utána van két dráma. A szöveget a gyerekek írják. Gyerekek adják elő, gyerekek rendezik és minden színész gyerek. Minden vasárnap, program után összejönnek és együtt gyakorolnak és betanulják a szöveget. És egész hónapban a gyerek csak gyakorolja a saját szerepét a darabban. És csodálatos drámák vannak. Két drámát mutatnak be. Azután van egy Bhagavad-gita lecke. Egy gyerek ül az asanán és a felnőttek leülnek ott, amikor adja a leckét. Egy kisgyerek, először a szavankénti fordítást mondja, azután a szanszkrit verset. A vers fel van írva egy táblára. Azután elolvassa a fordítást és a magyarázatot, majd leckét ad. És neki magának kell végeznie a kutatást a leckéjéhez. Általában a szülők is segítenek neki. És ad egy kb. 5 vagy 6 perces leckét a Bhagavad-gitából. És minden felnőtt ott ül a lábainál és hallgattják. A végén pedig a felnőttek kérdéseket tesznek fel. Nagyon könnyűket kérdeznek. És aztán mindenki felkiált, „Hari bol!” Azután van egy bábjáték. A gyerekek maguk készítik el a bábukat és ők írják a szöveget is. Megcsinálják a színpadot a bábjátékhoz és eljátszák. Az egyik bhaktánk, egy lány azt tanulta az iskolában, hogy hogyan kell bábot csinálni. Megtanítja rá az összes gyereket is. És hetente csinálnak új bábukat is. Vannak ilyen bábuk (felemeli a kezeit). Vannak bábuk zsinórokkal, amik fentről jönnek le. És van sok csodálatos Krsna vagy Úr Caitanya kedvtelés. Néha a Ramayanából is előadnak. És ezalatt a ceremóniamester egyenként bemutatja őket. Azután van egy utolsó kirtana és a gyerekek énekelnek és játszanak a hangszereken és mindenkit megtáncoltatnak. És minden felnőtt csak táncol és táncol, ahogyan a gyerekek mondják nekik, „táncolj, táncolj!” És a heti templomi bejelentéseket is a gyerekek csinálják. Azután a gyerekek vezetik a sarira abidya-jal-t. Azután mindenki prasadamot tisztel. A felnőttek főzik a prasadamot. Ez minden, amit engedünk a felnőtteknek, hogy csináljanak. Ez nagyon sok krsna-tudatot teremt a gyerekekben. Tényleg érzik azt, hogy egy nagyon komoly hozzájárulást csinálnak az Úr Caitanya mozgalmában. Nem csak leghátul hallgatnak, és megmondják neki, hogy fejezzék be a sírást. Tényleg vezetnek és mások pedig értékelik az ő hozzájárulásukat. Ez nagyon sok örömet ad nekik. Volt nagyon sok hihetetlen eredményünk. Sok levelet kaptam a szülőktől, akik azt írják, hogy „ez a legjobb program, amit a templomunk valaha is csinált. A gyerekeink csak ismétlik a dráma szövegüket és slokákat ismételnek és történeteket ismételnek és Gita leckéket ismételnek egész hónapban, mindig gyakorolnak velünk és nekünk krsna-tudatosnak kell lennünk.” És ez egy krsna-tudaton alapuló bensőséges barátságban tartja a gyerekeket. Nemcsak a szülők, de azok a hozzátartozók is, akik gyűlölik a krsna-tudatot, látják, hogy az unokájuk fog énekelni este a Hare Krsna templomban, vagy el fog mondani egy történetet, és aztán csak azért eljönnek, mert az unokájuk mondta nekik, „gyere el és nézz meg engem, hogy hogyan mondok el egy történetet.” És a materialista hozzátartozó el fogja hozni a gyerekét is, mert ők is akarják látni. És a gyerekeik olyan boldogok, ha látják, hogy a többi gyerek milyen csodálatos dolgot csinál. És a materialista személy gyereke azt mondja, „én is szerepelni akarok ebben anya, kérlek hadd vegyek én is részt ebben. Ha nem engeded, sírni fogok.” És a szülőknek el kell kezdeni vinni a gyerekeiket pár naponta próbálni. És így elkezdenek társulni a többi szülővel. És a

következő hónapban, amikor eljön a következő gyerekprogram ideje, látjuk, hogy ezek a szülők japalánccal jönnek. „Ez nagyon szép. Én is bhakta akarok lenni.” Ez sokszor megtörtént. A gyerekek lehetnek a legjobb prédikátorok. Elérik azokat az embereket is, akikkel másképp sohasem kerülnénk kapcsolatba. Szóval ez a gyerek bizottság. Segíteni a grhastákat abban, hogy krsna-tudatossá tegyék a gyerekeiket. BIZOTTSÁG NŐKNEK Szintén van egy női bizottság, ahol a három rang idős és krsna-tudatos hölgyünk vezeti a találkozókat. És ez csak nőknek van. A dolog, amiből ez az ötlet jött, az volt, hogy egyszer valaki odajött hozzám és azt mondta, hogy a kongregációban a nők túl sokat veszekednek. Aki ezt mondta nekem, az egyik nő volt a kongregációból. Azt gondoltuk, hogy ha megismerik egymást egy krsna-tudatos légkörben, akkor nem fognak veszekedni. Szóval azt csinálják, hogy összejönnek valamelyikük házában. Két hetente van egy ilyen találkozó. Általában kb. 60 vagy 70 nő jön el minden egyes találkozóra. Először beszélgetnek a sampradayank egyik nagy női tagjáról. Egy szent nő életéről, a tulajdonságairól, az emelkedett jelleméről, mint amilyen pl. Kunti devi, vagy Jahnava devi, vagy Draupadi, vagy Gandhari, vagy sokan mások. És csodálatos módszereik vannak arra, hogy képezzék a nőket abban, hogy felülkerekedjenek a nehézségeken, amikkel egy nőnek szembesülnie kell a krsna-tudatban, amikről nem tudnak beszélgetni akkor, amikor férfiak vannak körülöttük. Ezt mind maguk a nők vezetik, szervezik és mindent ők rendeznek el. Nagy megvalósításokat osztanak meg egymás között arról, hogy milyen is anyának, feleségnek, lánynak lenni. Nagyon jó barátok lesznek így. Vannak olyan nők a kongregációban, akiknek előtte nem voltak barátnőik, és emiatt a program miatt tettek szert a legbensőségesebb, szerető és legjobb barátnőikre és emiatt a krsna-tudatuk úgy virágzik, mint soha azelőtt. Ez az egyik legsikeresebb bizottságunk, ami van. ÜZLETI ÉS VÁLLALKOZÓI BIZOTTSÁG Egy másik ilyen az üzleti és vállalkozói bizottság. Ez a különböző grhastáknak van, mert sokuknak vannak gazdasági problémáik. Ha van családod, kell hogy legyen valamennyi pénzed. És bhakta akarsz lenni és társulni akarsz bhaktákkal. És ez nem a sannyasik dolga, hogy ezeket a dolgokat elrendezzék, mert a sannyasik nem tudják, hogy ezt hogyan kell tenni. És amikor a grhasták összejönnek és egy bensőséges társulásban beszélgetnek egymással, hogy hogyan tudnak mind segíteni, hihetetlen, hogy mennyi dolgot kifejlesztettek. Különféle módszereik vannak arra, hogy laksmit teremtsenek a templom számára, valamint a családjuk számára. Mostanra már Krsna kegyéből a Radha Gopinatha templomban a brahmacariknak egyáltalán nem kell pénzzel foglalkozni. A egész templom és minden tevékenysége száz százalékát a grhasta kongregáció támogatja. Amikor a brahmacarik könyvet osztanak, minden pénz a BBT-nek megy. A murtiimádat, a prasadam, az árvaház, minden fesztiválunk, minden feastünk, minden külső prédikáló programunk költségét a kongregáció grhastái állják. Annyira örülnek, hogy látják a brahmacarikat prédikálni. Nem tudom, hogy hogyan lehetséges ez itt, de ha az emberek dolgoznak rajta, akkor lehetséges. Lehetséges mindenhol, és megtörténhet, hogy a grhasták tényleg arra használják a kreatív tehetségüket hogy valódi támogatók legyenek. FOGLALKOZTATÁSI BIZOTTSÁG És ezek között szintén van egy foglalkoztatási bizottság, ahol az egész kongregációban lévő grhasták segítenek az embereknek munkát találni, ha kell nekik, főleg a bhakták társaságában. És ennek eredményeképpen valóban elkezdtünk egy kórházat ahol kb. 150 grhasta bhaktánk van alkalmazva egy nagyon krsna-tudatos kórházban, amit Bhaktivedanta Kórháznak hívnak. Van kb. 20 avatott bhaktánk, akik orvos specialisták. Ez egy 150 ágyas kórház és minden

szakács bhakta. És azok a bhakták, akik vízvezetékszerelők, azok itt erre vannak alkalmazva. Műszerész bhaktákat alkalmazunk. Manager bhaktákat is alkalmazunk. Könyvelőket, asztalosokat, takarítók, ápolókat, előadókat, gyakorlatilag mindenféle munkakörben. Ők előzőleg mind egy külön munkahelyen dolgoztak, de most teljes időben bhakták között dolgozhatnak együtt. Minden étel, amit a betegeknek adunk prasadam, amit bhakták főznek és ajánlanak a murtiknak. Van egy hangszóró minden szobában. Két csatorna van rajta. Az egyiken Prabhupada bhajanokat énekel, a másikon Prabhupada leckét ad. Ez 24 órában megy minden szobában, minden ágy mellett, minden előcsarnokban és még a műtőkben is. Mindenki hallgatja Prabhupadát. Prabhupada Bhagavad-gitája ott van minden ágy mellett. És minden szobában ott van egy kép Krsnáról. Amikor bejössz, először ott van egy gyönyörű vyasasana, Prabhupada életnagyságú murtijával. És az orvosok tilakot viselnek. A legtöbb ápoló tilakot visel. Szóval ez egy teljesen krsna-tudatos légkör. Azt láttuk, hogy amikor az emberek betegek, akkor nagyon alázatosak az orvosaikkal szemben. Az orvosok azt mondják nekik: „adok neked megfelelő gyógyszert, de nem működik Isten kegye nélkül, szóval, ha akarod Isten kegyét, akkor kell énekelned ezt a maha mantrát.” Sok beteg bhakta lett. Órákon át tudnék beszélni különböző betegekről, hogy hogyan lettek bhakták csak attól, hogy bhakta orvosokkal társultak. Most a betegek avatott bhakták és tanácsadók. És sok személyzet is van, mert nem volt elég képzett bhaktánk, hogy betöltsünk minden pozíciót, és közülük sokan bhaktákká váltak. Kezdtek elfáradni, vagy mondjak nektek egy példát? Ez a példa fel fog ébreszteni titeket. Volt egy személy, aki Bombayban lakott. Ő a legjobb nőgyógyász egész Indiában. Tavaly kapott egy arany kitüntetést az Indiai kormánytól. Megkapta a legnagyobb elismerést. Azért kapta, mert feltalálta az abortusz leghatékonyabb módszerét. Mert Indiában a nőgyógyászok többnyire abortuszt csinálnak. És ő volt az első számú nőgyógyász és az első számú abortuszt végző orvos egész Indiában. Feltalálta az abortusznak egy olyan fejlett technikáját, hogy a kormány dicsőítette őt. Minden újságban benne volt. Az egyik brahmacarink, Devamrta Prabhu Bhagavad-gita leckét adott ennek a személynek a szomszédságában. Ő elkezdte hallgatni ezeket a leckéket és elkezdett társulni az orvosainkkal. Bármelyik kórház, ahol egy ilyen orvos dolgozik, nagyon híres, mert amikor van egy orvosod, aki a maga területén a legnagyobb, a kórház is híres lesz. Nagyon komollyá kezdett válni a krsna-tudatban. Elkezdett 16 kört japázni, követni az elveket, olvasni a Gitát. Történt egyszer, hogy a kórházunkban volt egy előadás, szóval reklámozták, hogy ez az ember, Dr. Patelnek hívják, hogy ő konferenciát fog tartani az orvosi szakma etikájáról. Az egyik brahmacarink beszélt a filozófiáról és ő meg beszélt az elvekről. És mert annyira híres volt, India nőgyógyászati gurujának hívták. Az orvosi szakmában így ismerték. Amikor hirdették a nevét és azt, hogy konferenciát fog adni, Bombay minden nagyobb orvosa, különösen minden nagyobb nőgyógyász egész államból eljött erre a konferenciára. Amikor a gurujuk szólásra emelkedett, így néztek ki (karba teszi a kezét). Mind felfuvalkodott, gazdag orvosok voltak. Aztán elkezdett beszélni. Azt mondta, hogy „az abortusz gyilkosság. Mindannyian abba kell hagynotok az abortuszokat. Sajnálom, hogy valaha is csináltam ezt. Megbánom a bűneimet. Megpróbálom megtisztítani az életemet.” Azt mondta, hogy „Hare Krsna bhakta lettem.” És aztán azt mondta nekik, hogy „mindannyiótoknak abba kell hagynotok az abortuszt és énekelnetek kell a Hare Krsnát.” Sokkolta őket! Olyan volt, mint egy villám India egész orvosi szakmájában. És aztán adott nekik egy másik sokkot. Azt mondta, hogy „abbahagytam minden más praktizálást és most teljes időmben a Bhaktivedanta Kórházban állok alkalmazásban.” Szóval most ő a vezetője a nőgyógyász osztálynak a Bhaktivedanta Kórházban. Nagyon ügyesen segít a nőknek a szülésben.

Sok ilyen csodálatos történet van. Ez is csodálatos, csodálatos adni a lehetőséget sok grhastának és ezt a csodálatos prédikáló projectet, ahol sok ember bhaktává válik. És mindenki tudja a kongregációnkban, hogy ingyenes orvosi ellátást kap élete hátralévő részében a kórházban. Ez is nagyon szép. Van, hogy az orvosi problémák nagy költségeket és nehézséget okoznak a bhaktáknak. És ez a kórház az ISKCON számára is tud biztosítani egy nagyon olcsó orvosi ellátást sok bhakta számára.. Bár nem tudjuk ingyenessé tenni a bhakták számára az egész világon. Ismerek egy bhaktát Amerikában, volt egy műtéte, Locananadana. Azt hiszem egy hétig volt a kórházban és ez 25 000, vagy 30 000 dollárba került. Szóval ha bármikor betegek lennétek, kérlek titeket, csak gyertek nyugodtan. HÁZASSÁGI TANÁCSADÓ És van egy házassági tanácsadónk. Ez igazából a legfontosabb bizottságunk. Mert időnként az emberek meg akarnak házasodni. És mit kell tennünk? A nyugati módszer az, hogy ha valaki meg akar házasodni, akkor olyan lesz, mint egy vadász az erdőben. És mind vadásznak a különféle fegyvereikkel, a pillantásaikkal, vagy az édes szavaikkal, vagy az öltözködésükkel és mindenféle más módon. Ha valaki meg akar házasodni, akkor tennie kell valamit. De a védikus kultúra az, hogy a házasságot az idősebb, tapasztaltabb emberek segítségével kell csinálni. A házassági tanácsadó sosem rendez el házasságokat. Csak segítenek a fiatal férfiaknak és nőknek, hogy egy nagyon becsületes módon megfelelő partnert találjanak maguknak. Minden férfi és nő, aki meg akar házasodni, odaadják a nevüket. És van három grhasta pár, férj és feleség együtt, akik találkoznak és gondolkodnak azon, hogy mi lenne a legjobb párosítás. A nagyfokú érzékenység és intelligencia az, ami működővé tesz egy jó házasságot. Számításba veszik a személyiséget, a hátteret, a foglalkozást, asztrológiát, mindent. És ha úgy érzik, hogy ez egy jó lehetőség, akkor megkérdezik a fiút és a lányt, hogy „érdeklődsz-e eziránt a személy iránt?” Ha érdeklődnek, akkor elrendeznek számukra egy találkozót egy megfelelő helyen, ahol ők szintén jelen vannak. Segítenek nekik abban, hogy mi a legfontosabb dolog, amiről beszélni kell, hogy mik a legjobb kérdések, amit feltehetnek egymásnak, meg ilyenek. Aztán, mint a többi találkozó esetében, szerveznek egy olyan találkozót kettejük számára, ahol eldöntik, hogy akarják-e vagy sem. Ha mindketten azt mondják, hogy nem, nem, nem szeretném, akkor azt mondják, hogy jól van, felejtsük el, és próbálnak találni valaki mást. Ha beleegyeznek, akkor a házassági tanácsadó elmegy a szülőkhöz, hogy meggyőzze őket arról, hogy ez nagyon jó lehetőség. Indiában ez nehéz, de biztosan könnyebb, mint itt. És akkor ha még mindig minden kedvező és össze akarnak házasodni, akkor segítenek elrendezni a házassági ceremóniát. És miután összeházasodtak, segítenek nekik, mint személyes tanácsadók a házasság elején. Fogom beszélni néhány csodálatos áldásról, ami ebből származik. Amikor az emberek meg akarnak házasodni, van valaki, aki segít nekik. Nem érzik azt, hogy ki kell mennem, hogy találjak valakit, ami nem egy krsna-tudatos dolog. Egy másik dolog az, hogy megvédi azokat a brahmacarikat, akik brahmacarik akarnak maradni. Mert mindent az idősebb bhaktákon keresztül csinálnak. Egy másik dolog az, hogy még a házasság előtt a pár képzést kap, hogy hogyan legyenek nagyon tisztelettudóak egymással egy nagyon krsna-tudatos módon. És egy másik jó dolog az, hogy ez megment engem ettől a tehertől. Mert sok bhaktának meg kell házasodni, és én tudom, hogy ezek az emberek első osztályú házasságokat tudnak elrendezni, nem elrendezni, segíteni ebben. Szóval az elmúlt három évben kb. harminc tökéletesen sikeres házasságot rendeztek el a fiatalabb bhaktáink között. Ha a tanácsadóknak van valaki, aki meg akar házasodni, csak szólnak a házassági tanácsadónak és a házassági tanácsadó segít neki, hogy egy megfelelő párt találjon a bhaktájának.

GAZDASÁGI SEGÍTSÉG BIZOTTSÁG, HÁZ BIZOTTSÁG Ha egyszer a grhasták összejönnek azon az alapon, hogy próbáljanak segíteni a bhaktáknak, sok dolog ki tud fejlődni. Ez hihetetlen. Kifejlesztették a gazdasági segítség tanácsát, ahol ha valami nagy gazdasági tragédia vagy krízis történik a kongregáció bármely tagjával, akkor a kongregáció minden más tagja hozzájárul ahhoz, hogy segítsen annak a személynek. Szintén van egy ház bizottság, hogy segítsen házat találni az embereknek. Mondok egy példát. Az egyik brahmacari sok évig brahmacari volt. Csodálatos szolgálatot csinált. És egy nagyon tiszteletreméltó módon úgy döntött, hogy jobb lesz, ha megházasodok. Szóval megházasodott egy csodálatos és őszinte bhaktánkkal a kongregációnkból. De nem volt hely, ahol élhettek, nem volt pénz, semmi, mert brahmacari volt sok évig. Szóval a grhasták mind hozzájárultak pénzzel, hogy fizessenek neki egy lakást és házasságkötőt. Valójában mindketten Prabhupada könyveinek marathi nyelvre való fő fordítói.. Indiában több könyvet osztottak marathi nyelven, mint bármely más nyelven. Ez Maharastra állam nyelve. Szóval sokféle módon próbáltak segíteni egymásnak. MÁS TERVEK Folyamatban van még egy önellátó farmközösség elkezdése is Bombayon kívül. A bhakták termelik az összes élelmet a murtiknak és minden bombayi kongregációs bhaktának. És szintén ebben a közöségben lesz egy vanaprastha ashram ahol a bhakta férjek és feleségek, amikor visszavonulnak, akkor élhetnek a farmközösségben és akár ott is le lehetnek foglalva szolgálattal vagy akár prédikálhatnak az embereknek a falvakban. És tökéletes gondoskodást fognak kapni addig, amíg el nem hagyják a testüket. Hari bol. Szóval ez néhány bizottság, amit elkezdtünk. Az elv az, hogy ha egyszer elkezdünk igazán koncentrálni arra, hogy segítsünk a bhaktáknak, akkor minden más dolog természetes módon meg fog jelenni. Semmink nem volt, amikor ezt elkezdtük, ezek a dolgok csak elindultak, mert amikor tényleg akarod szolgálni a bhaktákat, Krsna mindent biztosítani fog. És amikor a bhakták boldogok és amikor úgy érzik, hogy olyan emberek társadalmában vannak, akik tényleg törődnek velük és szeretik őket, és amikor példamutatóak és tiszták a lelki életükben és filozófiában, akkor soha nem akarják elhagyni a krsna-tudatot. Nagyon sajnálom, hogy ilyen hosszú lett. Kérlek bocsássatok meg. Nem vagyok valami szakértő ezekben a fajta előadásokban. Megpróbáltam megosztani veletek néhány módszerét annak, hogy hogyan próbáltuk kifejleszteni a grhasta közösség e szolgálatát. Az az alázatos véleményem, hogy ha a bhakták itt érdeklődnek ezek iránt az elképzelések iránt, próbálni alkalmazni mindezeket a rendszereket, talán meglehetősen nehéz lesz, de csak meditáljatok és törekedjetek ebben az irányban, adjátok meg a bhaktáknak, amire szükségük van és amit megérdemelnek - kezdetben valami szép képzést és gondoskodást. Ezt határozottan elkezdhetitek gyakorlatilag azonnal, ha megfelelőnek találjátok. És elmagyaráztam részleteiben néhány más programunkat csak hogy adjak valami elképzelést és megértést arról, hogy ha egyszer elkezditek, akkor nincsen határa annak, hogy mennyi csodálatos lehetőségetek lesz arra, hogy a bhaktákat odaadó szolgálattal foglaljátok le. Teremtsetek egy nagyon szilárd és boldog vaisnava közösséget, ami reményeink szerint ilyen is marad az élete során. Van amikor fiatalabb bhakták megnézik az idősebb bhaktákat, és azt gondolják, „én nem akarok ilyen lenni.” Azt kell gondolniuk, hogy én is ilyen akarok lenni. Amikor 25 éve leszek a mozgalomban, akkor ilyen akarok lenni. Nem szabad azt gondolnunk, hogy amikor

25 éve leszek a mozgalomban, akkor remélem, hogy nem leszek ilyen. Volt nektek valaha is ilyen tapasztalatotok? Néhány helyen az embereknek ilyen tapasztalatuk van. De ha tényleg adunk a jövőben az embereknek krsna-tudatot, akkor minnél több ideje lesznek krsnatudatban, annál inspiráltabbá és fejlettebbé fognak válni. Én azt hiszem, hogy erre van a legnagyobb igény a társadalmunkban. Szóval az az alázatos kérésem, hogy fontoljátok meg ezeket az ötleteket. Köszönöm szépen.

ÖSSZEGZÉS KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK A BHAKTÁK SZOLGÁLATA A LEGMAGASABBRENDŰ ELFOGLALTSÁG Meg szeretném köszönni nektek, hogy kedvesen eljöttetek ezen az estén és azt, hogy így bátorítotok engem a krsna-tudatomban azzal, hogy megengeditek, hogy szolgáljalak titeket. Nincsen annál magasabb rendű helyzet, mint hogy az Úr bhaktáinak a szolgájának a szolgája lenni. Mesternek vagy irányítónak lenni az egy nagyon természetellenes vágy az örök lélek számára. Ez egy anyagi elképzelés. De az a vágy, hogy szolgák legyünk, az a lelki létezés legmagasabb szintű megvalósítása. Egy olyan világban élünk, ahol mindenki élvező akar lenni. Ez a kizsákmányolás világa. Ezt anyagi létnek hívják. De a lelki világ az egy olyan hely, ahol mindenki egyszerűen csak szolgálni akar, ahol a mi örök vágyunk nem az, hogy élvezzünk, hanem hogy élvezve legyünk Krsna által és azok által, akik nagyon kedevesek Neki. Srimati Radharani az Úr örök gyönyör energiája. Ő Krsna minden örömének a forrása. Ő Maga Krsna, aki kiterjedt, mint az ő saját női energiája. Az Ő egész léte örökké Krsna élvezetére van, hogy a teljes létezését csak Krsna örömére áldozza fel. És ez az a szeretet, ami részleges formában minden élőlény szívében ott szunnyad. De sajnos, időtlen idők óta Isten helyzetébe akarunk kerülni, abba a helyzetbe, hogy élvezők legyünk, nem pedig abba, ami a mi igaz természetünk, hogy élvezettek legyünk. Ez az élvezetre való vágy az, ami minden szenvedésnek és kötöttségnek az oka. És a szolgálatra való vágy az egyetlen mód, hogy megszabaduljunk ettől a szenvedéstől és kötöttségtől. Az Úr ilyen vegyítetlen szolgálata, ez nagyon kedves Neki. Az Abszolút Igazság, minden irányító irányítója a saját szabad akaratából a bhaktája szeretetének irányítása alá kerül. Ily módon akarja Krsna szolgálni Saját bhaktáit. Krsna elmagyarázza a Srimad Bhagavatamban, hogy „minden nagy szent és rsi az Én lótuszlábaimat imádja és megkapják az ebből származó legnagyobb áldást. De bármekkora hatalmam is legyen, amit nekik adok, ez csak ezért van Nekem, mert szolgálom a bhaktáimat.” Amikor az Úr Caitanya Navadvipában élt, nagyon lelkes volt szolgálni a bhaktákat. Néha látta a bhaktákat, hogy egy nehéz csomagot cipelnek hazafelé. Személyesen vette át a csomagot és Ő Maga vitte tovább. A bhakták azt mondták, „nem, nem, nem viheted ezt, majd én viszem.” De az Úr nagyon nagyon boldog volt, hogy vihette, hogy örömet okozhatott vele a bhaktáinak. Elment a Gangesz partjára, és látta a bhaktáit, amint mosták a ruháikat. Elvette tőlük a ruhákat és a Saját kezeivel mosta őket, a bhaktái ruháit. Ez egy nagyon alázatos kétkezi szolgálat, de Ő annyira lelkesen csinálta ezt a bhaktáinak. Aztán összehajtogatta a ruháikat és az otthonukba vitte. Amikor a bhakták a Gangesz partján üldögéltek fürdés után, adott nekik egy kis sarat, hogy tudjanak tilakot rakni, mert meg akarta mutatni a világnak, hogy az élet legfelsőbb tökéletessége az, hogy az Úr szolgájának a szolgájának a szolgája vagyunk. Meg

akarta mutatni a saját példájával, hogy a legmagasabb szintű vallásos elv az, hogy az Úr bhaktáinak a szolgájának a szolgája vagyunk. Mert ez egy örök kedvtelés a lelki világban. Még Krsna is, amikor Vrndavanban élt, Ő is boldoggá akarta tenni a bhaktáit. Azt mondta Yasoda anya, „Krsna, kérlek hozd ide nekem azt a fa deszkát.” Krsna nagy erőfeszítéssel amikor Ő csak egy kisgyerek volt - felemelte a deszkát és és odavitte az anyjának. „Krsna jött Nanda Maharaja - kérlek hozd ide a papucsomat.” Krsna, a kisfiú nagy erőfeszítéssel tudta csak megemelni Nanda Maharaja nagy-nagy papucsait. Volt, hogy a fejére tette őket. És úgy tűnt, hogy erőlködik, hogy odavigye az apjának őket. „Kedves apám, itt van a papucsod.” Nanda Maharaja mosolygott, amint rabul ejtette ez a szeretet. Gyakran a gopik Yasodamayival azt kérték krsnától, hogy vigyen oda egy nagy tárgyat és Ő ment, hogy felemelje, de azt színlelte, hogy nagyon nehéz és nem tudja felemelni. Átölelte a karjaival, próbálta felemelni. Aztán felnézett az idősebb gopikra és elkezde verni a mellét, hogy mutassa, hogy milyen erős. Aztán a kis Krsna, alig volt kétéves, megint próbálta felemelni, csak hogy örömet okozzon a bhaktáinak. Azt mondták a gopik, „énekelj”, és a kis Krsna nagyon hangosan elkezdett énekelni. Yasodamayi és az idősebb gopik azt mondták, „Krsna, táncolj” A kis Gopala táncolt és táncolt, de csak egy kisgyerek volt és csak úgy tudott táncolni, mint egy kisgyerek és mosolygott, próbálta őket boldoggá tenni. Olyan volt mint egy kis fabábu az idősebb gopik kezében. Mondták neki, hogy csináljon valamit és Ő csinálta. Teljesen az ő irányításuk alatt volt. Ő minden irányító legfelsőbb irányítója, de mégis kontrollálja Őt a bhaktái szeretete. Ez az írások legmagasabb szintű és a legtitkosabb igazsága minden igazság közül, hogy hogyan győzi le Krsnát a bhaktái szeretete. Hogy Krsna legszebb kedvtelése az, hogy szolgálja a bhaktáit. Szóval ez az, amiről beszéltünk az előző három alkalommal. Próbálni komolyan egyesülni, hogy a lehető legjobb minőségű szolgálatot ajánljuk a bhaktáknak. És mi a legnagyobb szolgálat, amit a bhaktáknak tudunk ajánlani? Egy olyan szép, harmonikus, lelki atmoszférát teremteni magunk között, hogy a bhakták egész életük során lelkesen folytathassák a krsnatudat gyakorlását. Krsna-tudatossá válni egy egész életig tartó folyamat. Talán nem tudjuk megtisztítani a szívünket egy, tíz, húsz vagy harminc év alatt. Hogy kitisztítsuk a szívünkből mindazokat az anarhtákat, amiket sok millió születés során halmoztunk fel, ez egy egész életig tartó folyamat. Ha megnézzük azt a sok életet, amíg gyűjtöttük ezeket az anarthákat, akkor egy élet alatt megtisztulni nagyon gyors dolog. Lehetetlen számunkra, hogy az anyagi vágyak és ragaszkodások nagy, mozdíthatatlan hegyét megmozdítsuk a szívünkben. KRSNA FEL TUDJA EMELNI AZ ANYAGI VÁGYAK HEGYÉT. Van egy történet a Srimad Bhagavatamban a félistenekről és a démonokról. Minden démon és félisten együttműködött abban, hogy kiköpüljék a tejóüceánt. Azért csinálták, mert azt az ígéretet kapták, hogy nektár fognak belőle kapni, de köpülőrúdként a Mandara hegyet kellett használniuk. Mindezek a mennyei félistenek és ezek a legerősebb démonok és raksasák több százmillióan, megpróbálták felemelni ezt a hegyet. De az olyan nagy és nehéz volt, hogy kificamodott a karjuk. A testüket halálra zúzta a hegy. Gyakorlatilag belehaltak abba, hogy megpróbálták felemelni. Lehetetlen volt. Üvöltöttek és sírtak a fájdalomtól, amint próbálkoztak, de nem voltak rá képesek. Akkor a félistenek elkezdtek kiabálni, „Krsna ments meg minket! Sosem fogjuk megkapni a nektárt, amíg nem bírjuk megmozdítani ezt a hegyet, márpedig nem vagyunk rá képesek!” Krsan alászállt a hordozója, Garuda hátán. Azt mondta a félisteneknek és a démonoknak, „menjetek hátrébb.” Egy kézzel, minden erőfeszítés nélkül felemelte a hegyet, mint ahogyan egy gyerek emel fel egy fűszálat. Aztán Garuda hátára tette a hegyet, meglovagolta a tetejét és elvitték az óceánhoz.

Az anyagi vágyak, ragaszkodások, félreértések hegye a szívünkben nagyobb, mint az a Mandara hegy. Azt gondoljátok, hogy meg tudjátok mozdítani ezt a hegyet? Azt gondoljátok, hogy meg tudjátok szabadítani magatokat az anyagi kötöttségektől? Ez lehetetlen, még billió és trillió élet alatt is, de hogyha ezt az egy életet odaadjuk, mint az Úr szolgájának az alázatos szolgája és elégedetté tesszük Krsnát, Ő erőlködés nélkül fel tudja azt emelni és eldobni. Akkor megkaphatjuk az odaadás nektárját. Szóval a krsna-tudat egy egész életre szóló folyamat. Ha csak ezt az egy életet odaadjuk Krsnának, Ő oda fogja adni Magát nekünk. Ez az Ő ígérete, man mana bhava mad bhakto mad yaji mam namaskuru, mam evaisyasi satyam te, pratijane priyo ’si me. „Mindig gondolj Rám, imádj Engem, légy a bhaktám, ajánld tiszteletedet Előttem, ha így cselekszel, kétségtelenül eljutsz majd Hozzám. Ezt megígérem neked, mert nagyon kedves barátom vagy.” De ezalatt a száz évnél is rövidebb élet alatt Krsna sok akadályt fog az utunkba rakni. Az anyagi energia vagy Maya, aki Krsna irányítása alatt működik, sok alternatívát fog adni nekünk, de ha mi csak kitartunk Krsna vágya mellett, csak igyekszünk követni ezeket a szabályozó elveket, japázni a fogadalmunk szerint nem egy élvező, hanem egy szolga hangulatában, ha őszintén tesszük ezeket, Krsna kétségtelenül vissza fog vinni minket a lelki világba. De ahhoz, hogy itt tartsuk egymást, hogy hűségesen kövessük ezeket a tiszta instrukciókat, segítségre van szükségünk. Nagyon fontos, hogy egy olyan közösségi légkört teremtsünk, ami bátorítja a bhaktákat arra, hogy előrelépjenek a krsna-tudatukban és hogy boldogok legyenek a bhakták társaságában. Amint már mondtuk, hely, idő, körülmény és a személyek szerint lehetnek különbségek a részletekben. De az alapelv mindenhol ugyanaz, megérteni az értékét annak, hogy a vaisnavák szolgájának a szolgájának az igaz szolgájává váljunk. A krsna-tudat tökéletes folyamat. De a bhakták társasága az, ami segít abban, hogy a folyamatot változtatás nélkül tudjuk követni. Az a kultúra, amit Caitanya Mahaprabhu adott nekünk a legcsodálatosabb és legélvezetesebb módja annak, hogy az emberek lelki boldogságban tudjanak együtt élni. Ezt megérteni és gyakorolni a legnagyobb szolgálat, amit csak végezhetünk. Ma sok ragyogó arcú bhaktát látok, akik lelkesek énekelni, lelkesek táncolni, lelkesek szolgálni, hálásak, hogy bhaktákkal lehetnek, a szemek reménytől és hittől csillognak. Ez az én alázatos kérésem imám prayer, hogy tudjunk egy olyan légkört teremteni egymás között, ho gyez a remény, hit és lelkesedés nemcsak megmarad, de nőni fog egész életünk során. Ez nem csak lehetséges, de természetes, ha csak nagyon gondosan alkalmazzuk Srila Prabhupada tanításait az életünkben. Ezen az estén megkérünk minden tiszteletreméltó bhaktát, hogy bármilyen kérdést tegyenek fel, ami különösen kapcsolódik ahhoz a témához, amiről az elmúlt három este beszéltünk. MIT TEGYÜNK, HA VALAKI NEM AKARJA KÖVETNI A RENDSZERT Q.: Csak kíváncsi vagyok, mert próbáltunk csinálni valamiféle rendszert a képzés és a tanulás terén a templomi bhaktáknak, néha talán Krsna teremti ezeket a lelki akadályokat, de valahogyan nehézségünk van abban, hogy megváltoztassuk az embereknek, és azoknak a brahmacariknak az elméjét, akik itt élnek a templomban. Kötelező tanulniuk, hogy itt maradhassanak, de néhányuk nem akarja. Azt mondják, „csinálom a szolgálatomat, csinálom a sevámat, csak olvasom a könyvet, ez minden.” Valahogy próbálják kikerülni a folyamatot. Te mit tennél?

RS.: Mit tennék én? Több dolog is van, amit lehet tenni. Az egyik, hogy a fejedre teszed ezeknek a bhaktáknak a lábáról a port és kéred őket, hogy tanuljanak. „Ez az én alázatos kérésem, a szolgád vagyok. Ez a kötelességem Srila Prabhupada és a vaisnavák felé, hogy te első osztályú bhaktává válj és visszamenj Istenhez. Fűszállal a fogaim között imádkozok hozzád.” Ez az egyik módszer. A másik az, hogy csinálunk egy ashrami sztenderdet. Mindenki lehet bhakta és a kongregációban élni egy nagyon tiszteletreméltó módja annak, hogy valaki bhakta, de ashramban élni egy nagyon különleges privilégium és van egy sztenderd az ashram számára. Bárkit, aki szigorúan akarja követni ezt a sztenderdet, azt szívesen látjuk, hogy éljen itt. Bárki, aki nem akarja követni ezt a sztenderdet, annak egy kongregációbeli tiszteletreméltó bhaktának kell lenni. És van egy más módszer, ahogyan ezt a kérdést megközelítheted. Az, hogy van két része az ashramnak. Az egyik azoknak, akik nagyon őszinték és akarják kultiválni a krsna-tudatos felsőfokú képzést. Meg kell adni nekik minden lehetőséget és azoknak a bensőséges társulását, akiknek szintén ez az elképzelésük. A másik pedig azoknak az őszinte bhaktáknak, akik nem nagyon érdeklődőek vagy hajlamosak a felsőfokú képzésre és csak dolgozni akarnak. És nekik lehet saját csökkentett programjuk a tanuláshoz. Ezek mind nagyon ésszerűek. Mi a véleményed? Én mindegyiket csináltam. MENNYI NYOMÁST HASZNÁLJUNK A RENDSZER ALKALMAZÁSÁRA Q.: Milyen fajta külső nyomás szükséges ennek a rendszernek az alkalmazásakor, mert ha megpróbáljuk magunk csinálni, akkor ott van ez a tétlenség, ami nagyon nehézzé teszi, hogy felülkerekedjünk rajta. RS.: Úgy érted, külső bhakták? Mennyi nyomás szükséges? Hari bol. Bármilyen nyomást használhatsz, amit Krsna rajtam keresztül mond ki. Hari bol. Ha a vezetőket inspirálja egy jó elképzelés és ezt elsődlegessé teszik, akkor határozottan lesz siker, de nem kemény munka nélkül. Jó dolgok nem történnek automatikusan. A jó dolgok áldozatból jönnek, hogy kész vagyunk az áldozatra. Még a mi templomunkban, ahol elkezdtük ezt a programot, kétszer adtuk fel. Megálltunk. Kellett nyomni őket, hogy kezdjék el újra és azt gondolták, ez túl nehéz, sok más dolgom van, amit kéne csinálnom. A brahmacarik azt gondolták, „olyan sok szolgálatom van.” És a grhasták azt gondolták, „olyan sok gazdasági és családi felelősségem van plusz a sadhanám plusz a szolgálatom a templom felé.” És nem volt egy másik templom, ahol ezt csinálták volna, szóval nem tudtuk, hogy fog-e működni, bár ez a krsna-tudat gyakorlásának természetes módja Srila Prabhupada tanításai alapján. Az idősebbek segítsenek felemelni a fiatalabbakat a lelki életükben, és másokat felemelve te is fel fogsz emelkedni. A krsna-tudatban mindenkinek vannak feljebbvalói, de mindenki az alázatos szolga hangulatában van, bárkit is szolgál. Szóval feladták, mert nehéz volt. „Nem, nem, csinálnunk kell”, szóval újra elkezdték és néhány hónap után feladták. „Nem működik. Nem működik.” De aztán megint nyomtuk őket. És aztán amikor megvalósították, hogy csinálni kell, akkor a legdicsőségesebb és legcsodálatosabb felajánlássá vált. Most már a világ minden kincséért sem fogják feladni. Szóval ha a vezetők inspiráltak és ott van két fajta külső nyomás. Egyik a példa, hogy működik, egy modell formájában. A legfontosabb, hogy minden elképzelés ott van Srila Prabhupada könyveiben és minden írásban, nekünk csak meg kell próbálni teremteni egy formális elrendezést rá. Ez a pozitív nyomás. A másik nyomás az, hogy látjuk, hogy ha nem vigyázunk a bhaktákra, akkor mennyi ember elmegy. Mennyi ember odaadó növénye elszáradt a törődés és képzés hiányában? A nyomás ott van. Nem mondtam, hogy ezt a rendszert kell követnetek. Ez nagyon egyszerű és természetes, de a legfontosabb dolog a képzés és a gondoskodás, ami a társadalmunkban minden egyes bhaktának a lehető legnagyobb mértékben kell adni. És ez az, amiért imádkoztam a vezetőimhez, hogy nagy figyelemmel koncentráljanak erre. Nemzetközi szinten csinálni ezt nagyon nehéz és nagyon

teoretikus dolog, de helyi szinten, ha komolyan veszed, akkor ez a legpraktikusabb és lehetséges. HOGYAN KEZDJÜK, HA HIÁNY VAN KÉPESÍTETT BHAKTÁKBÓL Q.: Beszéltél erről a rendszerről, hogy ez alapján szervezzük az embereket és mi akarunk hangsúlyt fektetni a módszerekre vagy a képzésre vagy az emberekre, akik ezzel a képzéssel foglalkoznak, mert úgy tűnik, hogy nem vagyunk elég magas szinten ahhoz, hogy oktatókat biztosítsunk, és ilyen módon az egész folyamat meg van állítva. Kell-e ez is prioritásként figyelembe vennünk? RS.: Elkezdhetitek kicsiben is. Kezd el valahol nagy eltökéltséggel. Ha van már csak néhány bhakta, akiknek van egy alapvető megértése a filozófiánkról és akik példamutatóak a saját lelki életükben és az ashramukban, ezek a személyek tudnak önkéntesen vállalni, és akarnak majd segíteni másoknak. Azokkal, akik akarják ezt a segítséget, együtt elkezdhetik ezt a szolgálatot. És ezek a bhakták fejlődni fognak - azok is, akik tanárok és azok is, akik ezeknek a tanároknak a felügyelete alatt vannak. Ez lassanként biztos még több embert fog inspirálni arra, hogy tanítson és hogy tanítva legyen. Amikor Mayapurba mentünk, 300 brahmacari volt ott. Újra és újra kérték, hogy segítsünk nekik megalapozni a vaisnaváknak ezt a szolgálatát. Azt hiszem 40 brahmacari van ott, akik tanácsadók. Mindegyiküknek van egy kis csoport brahmacari, akiknek segítenek. Igazából kb. 400 brahmacari van ott. Minden nap van lecke, a mi bombayi bhaktáink csinálják, most már hat hónapja, mindennap megcsinálják a lecke vázlatának formáját. A tanárnak még csak fel se kell készülnie a leckére. Van neki egy áttekintés, és csak ebből az áttekintésből kell tanítania sadhana, olvasás, japa, vaisnava etikett. Akár hetente egyszer vagy mindennap van, nekünk valójában megvan minden információ hozzá. Ez nagyon könnyűvé teszi a tanácsadók számára a találkozókat, mert már minden ott van. Ezek igazából olyan dolgok, amiket mindannyian tudunk, de ez olyan formában van, hogy nagyon könnyűvé teszi a tanítást. Ha egy ilyen típusú tanácsadói rendszerben akarjuk csinálni, nekünk ahhoz is van információ. Ez segít a tanácsadónak. Ez nem nehéz. Az anyag, amit tanítani kell, ott van. Nagyon egyszerű és rendszerezett. A fontos az, hogy a személy akarjon áldozatot vállalni, hogy segítsen másoknak, és törekedjen arra, hogy jó példát mutasson. Ha csak néhány ilyen ember van, akkor is elkezdhetjük. Ha nagyon őszintén csináljuk, akkor meg fog erősödni és ki fog terjedni. MINDENKINEK KELL TAKARÍTANI A WC-T? Q.: Beszéltél arról a szabályról, ami a templomotokban van, hogy a presidentnek egyszer a héten takarítania kell a WC-t. Egyszer a héten? A kérdésem, hogy biztos vagyok benne, hogy bármit is csináltok ott, annak van egy oka, és hogy van egy cél az ok mögött. A cél egy jó elképzelés és kell, hogy legyen valami pozitív eredménye is. Azt mondtad, hogy bármit teszünk, annak a hely, idő, körülmény alapján kell történnie. Szerinted helytől, időtől körülménytől függetlenül ezt a szabályt minden ISKCON templomban be kéne vezetni? RS.: Nem, nem gondolom. Q.: Csak kérdezem. RS.: Sértő lenne azt gondolnom, hogy ez kéne hogy legyen a szabály minden templomban. Én csak egy nagyon jelentéktelen bhakta vagyok. Azonban a templomunkban van brahmacari

ashram és én személy szerint szeretem úgy látni a brahmacarikat, hogy egy nagyon alázatos szolgai hangulatban vannak. Már láttuk azt, hogy ha egy bhaka azt gondolja, hogy jobb, mint mások vagy elkezd vonzódni a magasabb pozícióhoz, akkor ez veszélyes tud lenni a személyes lelki életére. Megpróbálunk mindenkit egy nagyon egyszerű helyzetben tartani. Bárki is legyen, van egy jó emlékeztető, hogy ő csak minden bhakta nagyon egyszerű szolgája. Ez nagyon szépen működik a templomunkban. MI SZÜKSÉGES A BHAKTÁK RÉSZÉRŐL AHHOZ, HOGY ELKEZDHESSÜK EZT A RENDSZERT? Q.: Elmagyaráztad, hogyan kezdted el ezt a rendszert, és hozzáfűzted, hogy templom minden autoritásának meggyőzött kell, hogy legyen. Mi szükséges az általános, egyszerű bhakták részéről? RS.: A vágy krsna-tudatosnak lenni. MI VAN A VARNÁKKAL? Q.: A rendszer, amit leírtál az többé-kevésbé az ashramok rendszerére ajánl megoldást vagyis az ashrama dharmára. Mit tudnál mondani a varnákról? RS.: Milyen ashramban vagy? Q.: Brahmacari. RS.: És milyen varnában? Q.: Nem tudom. RS.: Könyebb az ashramokkal dolgozni, mert azt mindenki tudja magáról, hogy milyen ashramban van. A varnasrama dharma szó szerint azt jelenti, hogy a varnádban és az ashramodban is képzést kell kapnod. De amíg a mozgalmunk nagy panditjai azt próbálják kitalálni, hogy mik a varnák és hogy hogyan tudják osztályozni a varnákat, addig nekünk első osztályú vaisnavákat kell képeznünk a bhaktákból. Nem mondjuk, hogy amit mi bemutatunk, az egy tökéletes rendszer, de nagyon praktikus és tudjuk manapság is csinálni. Egy helyi templomban tudod így csinálni. És amikor arra képezzük az embereket, hogy legyenek prédikátorok, akkor arra képezzük őket, hogy legyenek brahmanák. Ebben a felállásban, amit már meghatároztunk, tudjuk, hogy brahmacarik vagyunk, tudjuk, hogy grhasták vagyunk legalábbis most -, tudjuk hogy mélyen tanuljuk a krsna-tudat filozófiáját és ebben a összefüggésben szintén elkezdjük megérteni és elkezdünk képzést kapni annak a bizonyos varnának a tevékenységeiben is, amiben éppen vagyunk. Csakúgy, mint sok üzletember. A vaisyák, ha megtanulják a vaisnava elveket és tanulmányozzák Srila Prabhupada könyveit, akkor meg fogják érteni, hogy mik a köteleségei egy vaisyának.Ugyanígy a szolgák, adminisztrátorok és a tanítók is. Ily módon valójában tanuljuk a varnákat, de az ashramok struktúráján belül, mert nehéz szervezett képzés csinálni a varnákban. Kell, hogy legyenek programok a jövőben arra, hogy ezt csináljuk, de most tudjuk tanítani a varnák alapelveit egy könnyű környezetben. Nem mondom, hogy ez a jövőre nézve is ideális, de ez valami, amit most tudunk csinálni, hogy a bhaktákat képzetté és boldoggá tegyük. És azt hiszem, hogy ez vészhelyzet. A bhaktáknak most van szükségük a segítségünkre és a törődésünkre.

Q.: Azt hallottam, hogy a képzés tekintetében az ISKCON kifejlesztett egyfajta tantervet, bhakti-sastri szintet és a jövőben a bhaktivaibhavát, stb., stb., hogy Prabhupada akarta ezt. Van helye a programodban ezeknek a tanulmányoknak? RS.: Ezeket a tanulmányokat könnyen be lehet építeni ugyanebbe a rendszerbe. Csak bele kell hogy vegyük ezeknek a tanulmányoknak az anyagát a mi tanrendünkbe minden héten, a leckékben. BÁNHATNAK-E A BRAHMACARIK PÉNZZEL? Q.: Maradhat-e egy brahmacari a helyzetében, ha kapcsolatban kell lennie pénzzel és anyagias dolgokkal a szolgálatából kifolyólag? RS.: A pénzzel való milyen fajta kapcsolatra gondolsz? Q.: Építkezés. RS.: Ha nagyon erős társulásod és sadhanád van és ha egy nagyon alázatos szolgáló hangulatot tartasz fenn, akkor igen, de óvatosnak kell lenned, mert nagyon sok ego és ragaszkodás tud jönni abból, ha pénzzel bánsz. Srila Prabhupada abba a helyzetbe tett egy sannyasit, hogy építkezéssel foglalkozzon Vrndavanban. És a sannyasi azt mondta, „Vrndavanban vagyok. Nem akarok pénzzel és papírokkal foglalkozni, csak énekelni akarom a Hare Krsnát.” Prabhupada azt mondta, „lejapázhatod a 16 körödet és utána foglalkozhatsz a pénzzel és a munkásokkal, miközben énekled a Hare Krsnát.” Hari bol. Ez bizonyára nem egy természetes szolgálat egy brahmacarinak, bár ha szükség van rá és képes vagy magas szintű sadhanát fenntartani, valamint nagyon jó társulást más brahmacarikkal, nagyon gondosan tanulmányozni a könyveket és fenntartani egy nagyon egyszerű szolgáló attitűdöt, akkor Krsna meg fog védeni. KÖNYVOSZTÁS Q.: Mivel a templomodban a könyvosztók legtöbbje kongregációs tag, biztosít-e a templom számukra valamiféle kedvezményt és gondoskodást? RS.: Igen, a kongregációból bhakták százai végeznek könyvosztó szolgálatot. Valójában a legtöbb könyvet a kongregáció osztja, különösen marathon idején. Elmondok néhány programot, ami nálunk a könyvosztásra van. A decemberi könyvosztó marathon alatt a kint élő kongregációs bhakták veszik át az egész templom fenntartásának terhét. A kongregációs bhakták időbeosztást készítenek egymás között, így a templom minden funkciójára gondot tudnak viselni. A murtik mind a hat felajánlásra való főzése, a bhaktáknak főzni, az egész murtiimádat, minden takarítás, management, mindent megcsinálnak és a brahmacárik a reggeli program után csak azonnal kimennek és könyvet osztanak. Kb. a felük utazó sankirtanra megy. A marathonra minden brahmacari utazó sankirtanra megy és a kongregáció végez el minden kötelességet a templomban. Emellett többszáz kongregációs bhakta megy ki és oszt könyvet. Abban az évben, amikor 62.000 pontot csináltunk, két évvel ezelőtt, a legnagyobb marathont, a legnagyobb osztó egy hölgy volt. Kb. 35 éves. Van egy férje és 2 gyereke. Ezrével osztotta a Gitákat csak házról házra járva. Több órát eltöltött ezzel naponta. Más hölgyek, egyszerre négy vagy öt, asztaloztak. Talán tíz asztal volt, amit ők csináltak. Aztán cseréltek. Egy hölgy

vigyázott az összes többi gyerekére, így mindannyian tudtak asztalozni, aztán váltogatták, hogy ki vigyáz a gyerekekre és ki főz mindenkire. Néhány hajadon lány is kiment egész nap és sok könyvet kiosztottak. Egy grhasta férfi a kongregációból szintén, mindenki elmerült a könyvosztásban. A kongregáció annyira boldog, hogy ezt csinálhatja, hogy mindig elszomorodnak, ha eljön a január. A grhasták a kongregációból, akik egy teljes hónapon át a templomban maradnak és az egész templomra gondot viselnek, ők is nagyon boldogtalanok, ha eljön a január. Szóval főleg az ő elégedettségük érdekében elkezdtünk egy új programot. A decemberi marathon mellett elkezdtünk egy három napos marathont minden hónapban. Azt hiszem ez a második négy nap a hónapban. A kongregáció átveszi a templomot és a brahmacarik csak kimennek egész nap travelingre. Aztán minden nő és férfi, mind asztaloznak az egész városban. Valójában bármilyen erőfeszítést vagy könyvosztást végzünk, ez mind annak az együttműködő szellemnek köszönhető, ahogyan a grhasták és a brahmacarik együtt dolgoznak. Amikor a kongregáció és a templomi bhakták együttműködnek annak hatalmas ereje van. Q.: Mondhatjuk-e azt, hogy brahmacarik és a kongregáció erős motivációját a könyvosztásra az okozza, hogy megfelelően és szilárdan gyakorolják a krsna-tudat folyamatát? Ez az ok? RS.: Minden bizonnyal. A könyvosztás prédikálás. Igazából ha nincsen nagyon erős sadhanánk és szolgáló attitűd, akkor nem leszünk képesek több éven át könyvet osztani. De ezzel egyidőben, amint osztjuk a könyveket, követnünk is kell azokat a tanításokat, amik a könyvekben vannak. Ami azt jelenti, hogy valóban kifejlesztjük egy első osztályú bhakta tulajdonságait. És visszatérve ennek a prabhunak a kérdéséhez a varnákról, a foglalkozásokra vonatkozó képzés meglehetősen komoly szakmai dolog. Ami a mi környezetünket illeti, ami rendelkezésre áll - mi Srila Prabhupada könyveiből képezzük az embereket, ami minden bizonnyal mind a varnák, mind az ashramok tulajdonságairól is képet ad . És Srila Prabhupada akarta, hogy tanítsuk a varnák foglalkozás szerinti képzését – vaisyák, sudrák, ksatriyák. Lényegében a brahmacari ashram rendszerén keresztül többnyire arra képezzük őket, hogy legyenek első osztályú brahmanák. Ahogyan a szisztematikus szakmai képzést, úgy ezt is a jövőben fogjuk tudni megfelelően csinálni, de ezt a farmközösség környezetében, ahol a varnák tényleg nagyon tiszták tudnak lenni. Ez egy fontos cél, amit a mozgalmunk vezetőinek szolgálnia kell, de ami most a leglényegesebb, az az, hogy tökéletes vaisnavákat képezzünk az emberekből. Ez az, amit azonnal meg tudunk tenni minden egyes templomunkban. Ezért helyeztük erre a hangsúlyt. A BHAKTI-VRKSA VAGY EZ A RENDSZER A JOBB? Q.: Említetted, hogy a bhakti-vrksa programnak nagy eredményei vannak az emberek között. Tudnál néhány rövid kommentárt mondani erről a programról? RS.: Nem kommentálom, a bhakti-vrksa program csodálatos. Alapjában véve ugyanaz. Csak azt mondtam, hogy különbség van a kifejezésekben és a hangsúlyban. Q.: Azért, mert ez a program nagy eredményeket ad sok emberrel, van-e valami nehézség abban, hogy képezzék is őket? RS.: Nagyon szépen vannak képezve. Alapvetően a terminológiában van eltérés. A Radha Gopinatha templomban csak egy különleges hangsúly van, nem annyira kiterjedni, mint inkább olyan mélyre menni, amennyire csak tudunk azoknak a bhaktáknak a személyes képzésében, akik már itt vannak. A terjeszkedés sokkal inkább benne van a többi programban,

és nincs annyira ott a mi programunkban. Ez a program sokkal inkább csak azon bhakták különleges képzésére van, akikkel már rendelkezünk, és vannak más programjaink a terjeszkedésre is. A bhakti-vrksa program, az én megértésem szerint, sokkal inkább azt hangsúlyozza, hogy a programnak magának kell egyre jobban terjednie, amit az Úr Caitanya szintén akar. De azt hiszem, hogy magas szintű képzés szintén van benne. Mindegyik program tökéletes, ha krsna- tudatosak vagyunk. KINEK KELL ELKEZDENIE GYAKOROLNI A SZERETŐ KAPCSOLATOKAT? Q.: Kit kell kiválasztanunk, kinek kell először elkezdenie gyakorolni a szeretet és a törődés kapcsolatát, a brahmacariknak a grhasták felé, vagy a grhastáknak a brahmacarik felé? RS.: Ki kérdezi ezt? Mi vagy, brahmacari vagy grhasta? Q.: Nem vagyok brahmacari. RS.: Bárki elkezdheti, aki úgy érzi, hogy a vaisnavák szolgája. Egyidejűleg kell történnie, de ha brahamcari vagy, akkor azt kell gondolnod, hogy a brahmacariknak kell elkezdeni. Ha grhasta vagy, akkor azt kell gondolnod, hogy a grhastáknak kell elkezdeni. És ha egyik sem vagy, akkor azt kell gondolnod, hogy egyiknek sem kell kezdeni. Másszóval, mindannyiunknak azt kell gondolni, hogy nekem kell elkezdeni. Ez egy szolga hangulata. AZ ELKÉPZELÉS SZÍVE Q.: Van–e olyan veszély, hogy ezt a rendszert – ahogyan az oroszok mondják – karddal és tűzzel kezdik el alkalmazni, másszóval, mechanikusan emeljük fel a kezünket és táncolunk. Hogyan kerüljük el ezt a fajta tapasztalatot? RS.: Meg kell értenünk, hogy mi a rendszer elképzelésének a szíve. Az elképzelés szíve az, hogy bátorítsuk, élettel töltsük meg és inspiráljuk a bhaktákat a krsna-tudatban. Ezt nem lehet erőltetni. Ezt kell adni az embereknek - a lehetőséget, hogy arra használhassa a szabad akaratát, hogy a lehető legjobb lelki fejlődést érje el. A brahmacari ashramban bizonyára szigorú szabályok vannak. Ez ott kell, hogy legyen mindenkinek, aki maradni akar. Ezeknek a szabályoknak ott kell lenni a programtól függetlenül, mint az ashrama egy sztenderdje. Egy ilyen ashramban szépen kell, hogy működjön ez a szerető, gondoskodó és oktató programnak. A grhasta bhakták között nincsenek szabályok. Vannak szabályok, hogy hogyan legyél grhasta, máskülönben grhamedhik vagyunk. Ez van. Akár követed, akár nem követed a tanácsadói rendszert, képzettnek kell lenned, fel kell, hogy emelkedjél, kell, hogy útmutatást kapjál. A tanácsadó semmit sem erőltet. Ő egyszerűen csak egy szerető barát és vezeti azokat az embereket, akik a lehető legjobb lelki programot akarják. Azt mondom, hogy ezeket a dolgokat nem erőszakolni kell, hanem elérhetővé tenni azon az őszinte lelkek számára, akik a legjobbat akarják kapni a krsna-tudatukban. AZ UTAZÓ SANKIRTANA SADHANÁJA Q.: Milyen sadhanájuk van azoknak a brahmacariknak, akik utazó sankirtant csinálnak? RS.: Pontosan ugyanaz, mint ami a templomban van. Mind együtt japázzák le a köreiket, együtt tartanak mangala aratit, mindennap együtt vannak a brahmacari leckén. Az időbeosztás lehet, hogy a templométól eltérő, de ugyanaz a képzés van. Q.: Naponta hány órát osztanak?

RS.: Az utazó csapatok? Nem tudom pontosan, hogy hány órát, de egész nap. Q.: Kérlek mesélj el egy történetet, milyen utazni Indiában. RS.: Azt akarod hallani vagy inkább a többi kérdéseket? Mert ha egyszer elkezdem, akkor az talán az egész hátralévő időt ki fogja tölteni. MI VAN AKKOR, HA TÚLSÁGOSAN ELFOGLALTAK VAGYUNK? Q.: Van-e valami munkája azoknak a grhasta tanácsadóknak, akiknek sok családdal kell foglalkozni, tízzel vagy többel, vagy a templom tartja el őket? RS.: Egyiküket sem a templom tartja el. Mindegyiküknek van foglalkozása, egyet kivéve. Egy nagyon sikeres fogorvos volt. Minden pénzét a bankba rakta. A családja is living off the interest és ő teljes idős tanácsadó, szolgál és prédikál. Most egyszerű életet él egy ilyen kis szobában. De a többieknek mind van munkájuk, foglalkozásuk. Az egyikük, Krisnacandra prabhu, azt hiszem 50 000 alkalmazottja van, aki a keze alatt dolgozik. Ő India tíz legnagyobb vállalata egyikének a vezérigazgatója. A vállalata nemzetközi üzleteket csinál és a gazdasági problémák miatt ezekkel a hatalmas gyárakkal mindig krízisben van. Nagy nyomás van rajta, de mindennap lejapázza a köreit. Általában mindennap eljön a templomba és a brahmacarikkal japázza le a köreit. Van egy felesége és három gyereke. A felesége saját kezűleg csinálja a murtik új ruháit és ékszereit és ő szervez meg a templomban minden nőt. Az ő tizenéves lánya a fő személy abban a gyerek programban, amiről már beszéltem. Ő és a felesége a legaktívabb a házassági tanácsadásban, segítenek házasságokat elrendezni az emberek között. Plusz van még húsz család, akiknek ő a tanácsadója. Az egész családja elégedett. Minden bhaktájára szépen gondot visel, hívja őket, bármikor és bármilyen módon is legyen szükségük a segítségére, találkozik velük. Plusz amikor éppen nincs úton a városon kívül, akkor általában hetente kétszer vagy háromszor eljön a templomba a Srimad Bhagavatam leckére. Gyakran van program a házában. Gondolhatjátok, hogy túl elfoglaltak vagytok, hogy segítsetek másoknak, de ő elfoglaltabb, mint bármelyikünk, de mégis megérti, hogy az életének a legfontosabb része az, hogy segítsen a bhaktáknak. Valahogyan ő és a felesége egy csodálatos csapatot alkotnak, mindigy együtt segítenek a bhaktáknak. Így vagy úgy, az üzletekkel és mindennel együtt, talál magának időt erre. Nyomás alatt van, mert annyi mindent kell csinálnia, de talál rá időt és olyan keményen dolgozik és csak szolgálja a bhaktákat és csodálatos prédikálást csinál. Van egy mondás. Ha azt akarod, hogy valami el legyen végezve, akkor kérj meg rá egy elfoglalt embert, mert ő valahogyan fog rá időt találni, hogy még többet tegyen, de ne kérj meg rá olyat, akinek nincsen semmi dolga, mert azt fogja mondani, „túl elfoglalt vagyok, nincs időm.” Ez az ember az egyike a világ legelfoglaltabb embereinek. De azért, mert tudja, hogy milyen fontos lejapázni a tizenhat körét, tudja, hogy milyen fontos szolgálni a bhaktákat és olvasni a Bhagavatamot, nem számít, hogy mennyire elfoglalt, mindig talál ezekre időt. Ez a vágyon alapszik. MIT KELL TENNI, HA KIHASZNÁLÁST LÁTUNK Q.: Azt akarom kérdezni Kegyelmedtől, hogy azt hiszem olvastam az Önmegvalósítás Tudományában, ahol Srila Prabhupada, nem emlékszem, hogy kivel beszélgetett, de azt mondta, hogy bárhol is legyen valami hatalom vagy bárhol is irányítson valaki több embert, mindig ott van a kihasználás lehetősége. A kérdésem az, hogy szerinted ezek a fajta dolgok megjelenhetnek-e az ISKCONban és ha igen, akkor hogyan kell ezzel bánni anélkül, hogy vaisnava aparadhát követnénk el, különösen akkor, ha valaki nincsen egy magas pozícióban,

csak egy egyszerű ember, de talán észreveszi ezt. Szerinted megjelenhetnek ezek a dolgok az ISKCONban? RS.: Ez bárhol lehetséges ebben az anyagi teremtésben. Visvanatha Cakravarti Thakura leírja a bhakta három legnagyobb ellenségét: túl sok vagyon, az ellenkező nem szépsége és túl sok tekintély. A hatalom általában mindhármat megadja. Szóval nagyon óvatosna kell lennünk. A veszély ott van. Ez a három legnagyobb akadály egy bhakta számára. Nemcsak a saját életünkben kell óvatosnak lennünk, hanem segítenünk kell egymásnak is ebben. Ha van egy személy, aki autoritív helyzetben van és ahogyan kérdezted, azt látjuk hogy ezek a dolgok hatással vannak rá, akkor az első dolgunk az kell, hogy legyen, hogy leellenőrizzük magunkat, hogy biztosak legyünk abban, hogy ránk nincsenek ezek hatással. Mert ha őszintén és óvatosan fejlődünk a krsna-tudatban és kritizáljuk az őszinte bhaktákat, akkor aparadhát követünk el és elpusztítjuk az egész lelki életünket. Ha tényleg egy szolgáló hangulatban és nem egy kritizáló hangulatban úgy érezzük, hogy valaki veszélyben van, akkor kell beszélnünk más idősebb bhaktákkal. Ez a legbiztonságosabb módszer. Szóval most már rátérhetünk a kérdésedre?

RADHANATHA MAHARAJA ÉLETE Q.: Radhanatha Maharaja, te hogyan jöttél az ISKCONba? RS.: Hogyan jöttem az ISKCONba? Ez egy nagyon hosszú téma és már mindannyian nagyon fáradtak vagyunk ma este. Nagyon röviden válaszolok. Amikor fiatal fiú voltam, nagyon mohón vágytam arra, hogy megértsem, hogy mi az élet célja. A világban szerzett tapasztalataimból arra a következtetésre jutottam, hogy az emberek ebben a világban úgy érzik, hogy az élet célja az, hogy sok pénzt szerezzenek, hogy családjuk legyen és hogy élvezzenek. De láttam olyan embreket, akiknek sok pénzük volt, szép családjuk volt, de mégsem élveztek, hanem szenvedtek. Bármennyi élvezet volt ott, ez… Ez nem lehet az élet célja. Szóval elkezdtem pszihológiát, filozófiát és vallást tanulni. Egyetemre mentem, hogy ezeket megtanuljam és azt gondoltam, hogy ily módon meg fogom érteni, hogy mi az élet célja. De a pszihológia-, filozófia- és vallásoktatók mind ugyanúgy éltek, mint bárki más, szóval mit is tanulhattam volna tőlük? Egy szemeszter múlva otthagytam az egyetemet. Tizenéves fiú voltam, kb. 18 éves, és elhatároztam, hogy elkezdem tanulmányozni a világ vallásait, hogy megpróbáljam megérteni Istent. Azt is gondoltam, hogyha elmegyek más országokba üres zsebbel, akkor majd Istenen kell függenem és azt is megismerem, hogy hogyan élnek az emberek. Amerikában, ahol születtem és felnőttem, gyakorlatilag minden amerikai azt gondolja, hogy Amerika a világ legjobb országa. Azt gondoltam, hogy látnom kell hogyan éreznek és élnek más emberek és hogy hogyan imádják Istent. Amikor tinédzser voltam, találtam egy légitársaságot, akik 65 USA dollárért elrepítettek New Yorkból Luxembourgba. Rövidre fogom ezt a hosszú történetet. Elkezdtem országról országra vándorolni, tanulmányozva az emberek életmódját és vallásait. Volt egy nagyon egyszerű módszerem arra, hogy meghatározzam az útirányomat. Az egyik barátommal voltam. Így mentünk az út szélén (feltartja a hüvelykujját). Ezt stoppolásnak hívják. Néha valaki megállította a kocsiját vagy a kamionját és megkérdezte, „hova mész?” Megkérdeztem a

vezetőt, „te hova mész?” Bármit is mondott, azt mondtam, hogy „ez az, amerre Isten akarja, hogy menjek.” Ily módon Európa sok országán keresztülmentünk. Bementünk a templomokba és a zsinagógákba hogy tanulmányozzuk a vallásokat, elmélyüljünk a Biblia olvasásában és a zsidó és keresztény hit szent személyeinek keresésében, hogy az ő kezük alatt tanuljunk és próbáljuk megérteni Istent a kereszténységen keresztül. És elmentem a kolostorokba is, hogy ott gyakoroljam a keresztény hitet, hogy tényleg megvalósítsam Istent. Ily módon sok országba elutaztunk. Azért, mert nem volt pénzünk csak fák alatt és parkokban aludtunk. Néha találkoztunk olyan emberekkel, akik be akartak fogadni a házukba. Valahogy minden nap kaptunk egy szelet kenyeret és elosztottuk kétfelé és általában ez volt minden, amit ettünk. Egyszerű élet volt, nem volt semmi tulajdonunk. Aztán elmentünk Görögországba, Kréta szigetére és egy barlangban éltünk. Minden nap meditáltunk. Mindennap megmásztam a hegyet és napkeltétől napnyugtáig meditáltam. A barátom elment az óceán partjára és napkeltétől napnyugtáig meditált. Egy nap csodálatos megvalósítást kaptam meditáció közben: hogy el kell mennem Indiába. Lemásztam a hegyről a barlangba és ott találkoztam a barátommal és ő azt mondta nekem, „csodálatos dolog történt pontban napnyugtakor.” Azt mondta, „kaptam egy megvalósítást.” Nagyon boldog voltam, azt mondtam, hogy „pontban napnyugtakor én is kaptam egy megvalósítást.” „Mi volt a megvalósításod?”- kérdeztem. Azt mondta, „hallottam egy hangot, ami azt mondta, hogy menjek el Izraelbe.” „Nekem azt mondta, hogy menjek el Indiába - mondtam neki -, most azonnal el kell indulnom.” Azt kérdezte, „hogyan fogsz eljutni oda?” Azt mondtam, hogy „majd stoppolok.” „Tudod, hogy hol van India?”- kérdezte. Azt mondtam, hogy „nem”. Csak azt tudtam, hogy ha mindig kelet felé megyek egyszer megérkezek Indiába. Egész életemben sosem találkoztam egy indiaival sem és azt sem tudtam, hogy hol van India, de sok könyvet olvastam India vallásáról. Szóval elkezdtem stoppolni Indiába. Keresztülmentem Törökországon, Iránon, Afganisztánon, Pakisztánon, ezek nagyrészt sivatagok. Többnyire így álltam a sivatagokban (feltartja a hüvelykujját, mint egy autóstoppos). Azokban a napokban, ez 1970-ben volt, sokszor hat vagy hét óráig egyetlen teherautó sem jött az úton. És nagy forróság volt. Aztán láttál jönni egy teherautót… egyre közelebb és közelebb ért – és hat órán keresztül nem jött másik. Így csináltam (lengeti a kezeit). Aztán a teherautó továbbhajtott. Néha tevék vezettek el valamerre, de ez sok időbe telt. Amikor a Közel-Keleten utaztam keresztül, tanulmányoztam az iszlámot. Nagyon mélyen próbáltam megérteni a Koránt és gyakorolni azt, amit tanított. Elmentem a muszlimok szent helyeire. Imádkoztam a mecsetekben és tanultam szent tanítók keze alatt. Emlékszem, egy helyen, amit úgy hívtak, hogy Mashed, ez egy szent hely Iránban, ott végeztem a Ramadánt, böjtöltem és imádtam Allahot. Próbáltam tanulni az iszlám hit nagyon magasszintű és vallásos embereitől. Sok csodálatos tapasztalatom volt. Sok veszélyes tapasztalatom is volt, mert csak egy gyerek voltam. Egyedül voltam, pénz nélkül. Miután keresztülmentem Afganisztánon, Pakisztánon és Iránon, ez több hónapba telt, megérkeztem Indiába. Akkor éppen tél volt. Amikor megérkeztem nem tudtam, hogy mit tegyek vagy hogy merrre menjek. Megkérdeztem az embereket, „mi a legjobb hely megvalósítani Istent?” Azt mondták, „a Himalája.” Elmentem egy pár vallásos találkozóra Delhiben, csak hogy találkozzak különféle szent emberekkel. Ezek mind csodálatos történetek, de nincs idő most elmesélni őket. Aztán hirtelen azt gondoltam, hogy el kell mennem a Himalájába. Négy nap alatt eljutottam a Himalájába. Az első napon találkoztam egy sadhuval, aki adott nekem egy sadhu ruhát, olyan volt mint ez, csak fehér színű. Aztán

elmentem különböző yogikhoz, gurukhoz és sadhukhoz az ashramjukba. Tanultam a filozófiájukat. Aztán elmentem a Himalája dzsungeleibe. Általában barlangokban éltem, fák alatt és csak gyakoroltam azt, amit tanítottak nekem. Sokat böjtöltem. Emlékszem, hogy egy hónapig egy sziklán meditáltam, a Gangeszben napkeltétől napnyugtáig. Naponta csak egy kis répát ettem, amit valaki adományozott. Aztán visszamentem és egy barlangban éltem az erdőben. Így többnyire elvonultan éltem a Himalája különböző erdeiben. Időről időre találkoztam különböző emberekkel és tanulam tőlük. Kb. egy évig csináltam ezt. Találkoztam sok híres szent emberrel és olyanokkal is, akiket senki sem ismert a Himalájából. Buddhizmust akartam tanulni. Amíg a Himalájában voltam, imádtam az Úr Sivát. Ezt saivizmusnak hívják. Saivita voltam, de inkább főleg yogi, természetesen a legtöbb yogi saivita. Aztán elmentem Boddh Gayába. Boddh Gaya a buddhisták legszentebb helye a világon. Ez ott van, ahol az Úr Buddha elérte a megvilágosodást egy bodhi fa alatt. Az a fa még mindig ott áll. Leültem az alá a fa alá és meditáltam, hogy elérjem a nirvanát. Boddh Gayában nagyon komolyan tanultam egy zen buddhista és egy burmai buddhista mester keze alatt. Visszamentem a Himalájába is és ott is tanultam egy tibeti buddhista láma keze alatt és egy ideig egy kolostorban éltem. Sok emberrel éltem együtt: Swami Satcitananda, Maharishi Mahesh Yogi, Swami Bhoktananda, Swami Rama, Jai Krsnamurti, Anandamayi Ma és még Gurumaharaja-jivel is. Őt és az anyját nagyon jól ismerem. Amerikában nagyon híres. Sokuk, aki később Amerikába ment, híressé vált. Egy yogi, akit úgy hívtak, hogy Sri Tatvalababa, egy barlangban élt a dzsungel mélyén. Azt akarta, hogy maradjak vele a barlangjában. Naponta 18 órát ült samádhiban. Megtanította nekem ennek a technikáját, szóval utána én is ott ültem mellette ugyanígy. Valaki jött és adott neki egy kis rizst és ez volt minden, amit evett. Így éltem vele én is egy ideig. Azt akarta, hogy maradjak. Azt mondta, „el fogod érni a muktit, ha itt maradsz.” Ottmaradtam egy ideig, de azt gondoltam, hogy talán majd visszajövök később, hadd találkozzak más szent emberekkel is mielőtt döntök. Ugyanígy éltem együtt sok nagyon szent emberrel. Aztán, hogy meghosszabbítsam a vízumomat, elmentem Bombayba. Ott elmentem egy meditációs kurzusra. Utána, ahogyan sétáltam az utcán, útközben láttam egy nagy feliratot. Az állt rajta, hogy HARE KRSNA. Alatta az volt, hogy „A.C. Bhaktivedanta Prabhupada és az amerikai és Európai tanítványai fesztivált csinálnak a Cross Maidan-en.” Megkérdeztem valakit, hogy hol van a Cross Maidan, mert minden lelki dolog érdekelt. De nem szerettem az amerikaiakat és az európaiakat, mert nagyon hozzászoktam ahhoz, hogy szentekkel éljek a Himalajában, így én is egy sadhu lettem. Hosszú, csapzott hajam volt. Csak egy szett ruhám volt. A ruhámban fürödtem, aztán kicsavartam őket, majd újra felvettem. Csak egy keveset koldultam. Ha éppen nem tanultam valakitől, akkor teljesen csendben voltam. Nem beszéltem. Azt gondoltam, hogy az amerikaiak és az európaiak túl sokat beszélnak. Ez túl nagy zavar volt az elmémnek. Elmentem a Cross Maidan-re mert találkozni akartam a guruval. Egy nagy sátor volt ott. Amikor először odaértem, senki sem volt ott, csak néhány bhakta. Az egyik bhakta rámnézett és azt hitte, hogy egy indiai sadhu vagyok. Csak egy kis koldulóedényem volt meg egy botom, amit sétáláshoz használtam. A bot csak egy fa kiszáradt ága volt. Odamentem a könyves asztalhoz - mert mindig lelki témájú könyveket olvastam, próbáltam minél többet és többet tanulni. Ez a bhakta rámnézett és azt hitte, hogy egy ilyen sadhu vagyok és el akarok lopni egy könyvet vagy valamit ilyesmi. Azt kérdeztem, „megnézhetem ezt a könyvet?” Azt mondta, „óh, te beszélsz angolul?” Azt válaszoltam, „amerikai vagyok.” Azt mondta, „óh, biztos saivita vagy.” Azt mondtam, „igen, a Himalájában élek.” Odaadta nekem és azt mondta, „olvasd el ezt a fejezetet.” Az a történet volt, amikor az Úr Siva azt az áldást adta

Vrkasurának, hogy bárkinek, akinek megérinti a fejét, az ezer darabra törik. Meg akarta érinteni az Úr Siva fejét, mert meg akarta szerezni Parvatit, az Úr Siva feleségét, hogy legyen az ő felesége. Siva elfutott és Vrkasura utánaeredt. Aztán Krsna egy kisfiúnak álcázta Magát és azt mondta, „Siva áldásai sosem működnek. Ha megérinted a fejét és nem fog összetörni, akkor mindenki rajtad fog nevetni. Jobb, ha kipróbálod és először a saját fejedet érinted meg.” Meg is érintette, és a feje összetört. Elolvastam a történetet és az a bhakta azt mondta nekem, hogy „látod, még Siva is meghódolt Krsna előtt, szóval neked is meg kell hódolnod előtte.” Azokban az időkben nem szerettem vitatkozni, szóval csak elmosolyodtam, de a szívemben azt gondoltam, hogy ő egy fanatikus. Aztán elkezdődött az esti program és kb. 30 000 ember volt ott. Nagy-nagy tömeg. Ez volt az első nagy program első napja, amit Prabhupada Indiában tartott. Krsna kegyéből pont azon a napon jöttem. Ott ültem a 30 000 ember mögött. Prabhupad jött, felment az emelvényre kb. húsz bhaktával és elkezdtek énekelni és táncolni, Prabhupada a vyasasanján ült. Aztán egy bhakta hátrajött, oda, ahol én ültem. Felém nyújtotta a kezét és azt mondta, hogy „Srila Prabhupada azt akarja, hogy mellé üljél.” Azt kérdeztem, „honnan ismer ő engem?” Nem mondott semmit erre. Aztán azt mondta, hogy „azt akarja, hogy mellé ülj.” Keresztülvitt az egész tömegen és felmentünk az emelvényre. Prabhupada rámmosolygott és azt mondta nekem, hogy „ülj le ide” ( kb. egy méter távolságba mutat). Aztán Srila Prabhupada kirtant tartott, majd leckét adott. Nagyon figyelmesen hallgattam. A lecke után elindult a lépcső felé, amihez mellettem kellett elsétálnia, hogy lemehessen a lépcsőn. Meg akartam érinteni a lábát, hogy levegyem a port és a fejemre tegyem. Ez volt a szokás, amit tanultam. De még mielőtt megérinthettem volna, egy idős bhakta megszidott. Azt, mondta, hogy „senki sem érintheti meg Prabhupada lábát.” Nagyon elszégyelltem magam és nem érintettem meg. Prabhupad csak állt előttem. Nem ment sehová, csak állt előttem. Néztem Srila Prabhupádot és ő a szemembe nézett és nagyon komoly pillantást vetett rám. Aztán elmosolyodott és azt mondta, „te megérintheted a lábamat.” Megérintettem a lábát. A fejemre tettem a port. Ez volt az első instrukció, amit adott nekem. Aztán megdörgölte a fejemet, mint ahogy az apa szokta a fiának. Csapzott volt a hajam. Prabhupada azt mondta, „eljöhetsz és ideülhetsz minden reggel és este.” Azt hiszem, ez ment tizennégy napig, Prabhupada minden reggel és este beszélt. Mindennap jöttem és leültem ugyanarra a helyre és hallgattam, ahogyan Prabhupada kirtant vezet és leckét ad. Reggel hindiül beszélt, este angolul. Sok csodálatos tapasztalatom volt ott. A bhakták azt akarták, hogy csatlakozzak, de én gondolkodtam. Prabhupada egy nagy szent, de én sok nagy szenttel találkoztam és kell még több szenttel találkoznom. Szóval visszamentem a Himalájába és ott meglátogattam sok más ashramot és még több lemondást és tapasyát csináltam. Amikor ott voltam Prabhupaddal, akartam venni egy Krsna-könyvet. A Krsna-könyv egy teljesen új kiadvány volt, egy ilyen nagy könyv. Kimentem gyűjteni rá. Kimentem az utcára adományokért és az emberek adtak nekem néhány érmét. Hét vagy tíz napba telt, naponta egy pár órát gyűjtöttem, amíg eleget összeszedtem a Krsna-könyvre. Amikor megvettem, a bhakták elmondták Prabhupadnak, hogy kimentem koldulni, hogy megvehessem a könyvet. Prabhupada nagyon boldog volt, hogy annyira kellett nekem a könyve. Megdörgölte a fejemet és azt mondta, hogy „nagyon köszönöm.” Aztán elmentem a Himalájába, de ott mindenki imperszonalista. Amikor olvastam Prabhupada könyveit, mindig szidta az imperszonalistákat. Ez nagyon megzavart. Azt

gondoltam, hogy ez egy szép könyv, történetek Krsnáról, nagyon szép. Prabhupada annyira kegyes és tiszta, de miért szidja mindig az imperszonalistákat? Egy nap olvastam és gondolkodtam, ez nagyon szép, de aztán megint szidta az imperszonalistákat.. Azt mondtam, hogy nem fogom továbbolvasni ezt a könyvet. Először örömet okozott, de aztán elszomorított. Aztán odaadtam valakinek. Aztán elmentem egy olyan helyre a Himalájában, Nepálban, amit úgy hívtak, hogy Pasupatinatha, hogy ott imádjam az Úr Sivát. Ez az Úr Siva egy nagyon szent helye. Ez egy nagyon hosszú történet, inkább rövidre fogom. Sokminden történt ott velem. Azt hallottam, hogy volt egy nagy nagy Siva zarándoklat egy helyen, amit Amarnath-nak hívnak. Gyakorlatilag keresztül kelett utaznom egész Indián, hogy eljussak Amarnathába. Harmadosztályú vonaton utaztam. Ez most nincsen, de 1971-ben még volt. A harmadosztályú vonatok annyira zsúfoltak, annyi ember van rajtuk, hogy nem volt lehetséges ellenőrizni a jegyeket. Ily módon ingyenes volt. Ezt a sadhuktól tanultam. Ha harmadoszályon utazol, ingyen mehetsz bárhova. Annyira zsúfolt volt. Az ár az, hogy szenvedned kell. Kb. 40 óra volt és aztán a vonat megállt egy állomáson. Csak ki akartam szállni. Sok sadhut láttam a köröskörül, akartam én is sétálni egy percet. Valahogy elértem az ablakot és kiugrottam. Aztán a vonat elindult. Odamentem, hogy visszaugorjak a vonatba az ablakon keresztül, de olyan sokan voltak bent, hogy kilöktek. Odamentem a következő ablakhoz és onnan is kilöktek. Minden ajtóból és ablakból kilöktek. Aztán a vonat elment. Mathurában voltam. És azt mondták, hogy ma van Janmastami. Ez kora reggel volt, néhány sadhu elvitt Krsna születési helyére. Nagy ünneplés volt, Krsna születésnapja. Egész nap drámák és kirtanok voltak. Ott ültem az emberekkel és résztvettem. Aztán elmentünk egy nagy aratira Vishramghathoz. Ez a Yamunánál van. Mindenki eljött az éjféli aratira. Ezután néhány saivita, mert látták, hogy saivita vagyok, odajött hozzám és meghívtak, hogy maradjak a Siva templomban. Hari bol. Az Úr Siva kegyéből… Sokat imádkoztam Sivához mielőtt felszálltam volna a vonatra, „kérlek mutasd meg nekem az utat Istenhez.” Így elküldött engem Mathurába. Azt hallottam, hogy Vrndavana nagyon közel van. Úgy döntöttem, hogy elmegyek Vrndanavba három napra, aztán visszajövök Mathurába és aztán elmegyek Amarnathába, az Úr Siva nagy zarándoklatára. Három nap múlva csak egy kis csomagom volt koldulóedénnyel és egy csomag néhány könyvvel. Ez volt mindenem. Reggel az első dolgom az lett volna, hogy elindulok Amarnathába, de amikor felébredtem, nem tudtam mozogni, mert tífuszos lázam volt. Kb. 40,5 fokos lázam volt. Olyan gyenge voltam, hogy fel se tudtam állni. Néhány sadhu rám talált és elvittek egy szamaritánius kórházba. Csak egy gyerek voltam. Kb. 40 emberrel voltam egy szobában és a legtöbbjük haldoklott. Néhány nap múlva azt mondta az orvos, hogy legalább még két hónapig nem utazhatok, máskülönben meghalok. Találkoztam Srila Prabhupada egyik istentestvérével, mert abban az időben nem volt ISKCON templom Vrndavanában. Egyetlen ISKCON bhakta sem volt Vrndavanban abban az időben. Szóval találkoztam Srila Prabhupada egy istentestvérével, aki egy nagyon nagyon csodálatos vaisnava. Azt mondta, hogy „majd mi gondot viselünk rád” és elvittek az egyik Gaudiya Mathába. Ott csak könyveket olvastam és japáztam és Krsna dasa Babaji Maharaja, Prabhupada egyik legkedvesebb barátja tanított engem mrdangán játszani, és volt kirtana és mindenféle ilyen dolog. Prabhupada istentestére volt. Aztán az történt, hogy az ashram guruja nagyon kedves és szeretetteljes volt, de az ashram bhaktái nyomtak engem, hogy avatást kell elfogadnom. De én nem akartam avatást, mert mindenhol, ahová mentem, minden guru avatást akart adni nekem. De én azt gondoltam, hogy az avatás azt jelenti, hogy egész életedben nem hagyhatod el a gurudat. Nem akartam…

Azáltal, hogy Vrndavanban voltam, egyre mélyebbre akartam merülni abban, hogy mi is Vrndavana. Úgy döntöttem, hogy minden éjszaka más fa alatt fogok aludni. Minden éjszaka a Yamuna partján aludtam egy fa alatt. Különböző brijbasikkal találkotam, akik elvittek engem különböző helyekre és történeteket meséltek. Egy idő után azt gondoltam, hogy minden vallás közül Radha és Krsna imádata a legjobb. Minden út közül a bhakti a legfelsőbb, és minden hely közül - mert sok szent helyen jártam Indiában - Vrndavana a legfelsőbb. Úgy döntöttem, hogy egész életemben Vrndavanban maradok. Kb. hat hónapig éltem ott. Néha Varsanába mentem, néha Nandagrámba, néha a Govardhanához. Ismertem a helyieket. Azokban a napokban csak én és még egy külföldi élt egész Brajabhumiban. Nem voltak külföldiek. Miután már hat hónapja voltam ott, egyszercsak megláttam a Bankabihari templom mellett, az utcán az egyik ISKCON bhaktát, akivel Bombayben találkoztam. Nagyon meglepődött. Azt kérdezte, „mit csinálsz itt Vrndavanban? Azt hittem, hogy a Himalájába mentél.” Azt mondtam, hogy „Radharani és Krsna hozoztt engem ide. Mit is tehettem volna?” Azt mondta, hogy „holnap jön Prabhupada.” Volt ott egy templom, de volt egy barátja Prabhupadnak, akit Mr. Saratnak hívtak, aki azt mondta, hogy Prabhupada és a bhaktái maradhatnak a házában Vrndavanban. Amikor Prabhupad megjött, odamentem, hogy találkozzak vele. Prabhupada nagyon boldog volt, hogy Vrndavanban látott engem, de meg is lepődött, mert se ISKCON, se külföldi, se fehér ember nem volt Vrndavanban, kivéve engem és egy másik embert. Aztán az egész napot Prabhupaddal és a bhaktákkal töltöttem, de sosem aludtam a házban. Mindig vissza mentem a Yamunához és ott aludtam éjjel egy fa alatt. Aztán ruhástul megfürödtem a Yamunában, ebben a két ruhadarabban, aztán így csináltam (csavaró mozgást csinál) aztán felvettem. Télen általában sosem száradt meg. De bár hideg volt, boldog voltam, mert azt gondoltam, hogy ez olyan mintha egész nap a Yamunában lennék. Aztán korán reggel elmentem a mangala aratira abba a házba, ahol Prabhupada lakott. Mangala arati után Prabhupada minden nap leckét adott. Énekelt és játszott a karatalján, Jaya Radha Madhava Kunjabihari. Hallgattam az éneklését és néztem őt. Azalatt a hat hónap alatt, amíg Vrndávanban éltem, a legnagyobb babákkal találkoztam, a legnagyobb szentekkel, Prabhupada legnagyobb istentestvéreivel, akik Vrndavana területén éltek, de Prabhupada odaadásának olyan mélysége volt, amit senki másban nem láttam. A mások iránti intenzív együttérzését egyetlen más vallás egyetlen szent emberében sem láttam előtte sehol máshol. Aztán hallgattam őt, ahogy beszélt, de ez más volt, mint amikor Bombayban voltam. Bombayban mély benyomást tett rám és bár a szívemben úgy éreztem, hogy „ő a te gurud”, de az elmém azt mondta, hogy „nem, nem ő, lehetetlen. Tovább kell keresned.” Akkor Vrndavanban, miután hallottam Prabhupadat énekelni és beszélni mindenről, amit addig minden más tanártól filozófiából tanultam, az egész életem benne volt Prabhupada tanításaiban, plusz még valami: a tiszta odaadó szolgálat. Vrndavanban történt az, hogy a lótuszlábainál ülva a szívemben elfogadtam, hogy „itt van Guru Maharajom.” Meghódoltam neki a szívemmel ott, Vrndavanban. Reggel leckét adott és lecke után volt a reggeli. Aztán Prabhupada egész délelőtt elvitt minket Braja szent helyeire és minden helyről beszélt nekünk. Elvitt minket Varsanába, Govardhanhoz, Nandagramba, elvitt minket Gokulába, Brahmanda-ghathoz. Elvitt minket Vrndavana templomaiba. Volt, hogy velünk fürdött a Yamunában. Kb. 20 bhakta volt ott. Nagyon nagyon bensőséges volt. Prabhupada személyesen mesélt nekünk történeteket különféle szent helyekről, amint elvitt minket oda. Aztán délután minden nap darshant adott. Két vagy három órán át csak emberekkel találkozott, régi barátokkal, az istentestvéreivel és vendégekkel. Az volt a szabály, hogy a bhakták nem lehettek ott a darshanokon.

Mindannyiuknak harinama sankirtant kellett csinálni vagy sevát. De én ott ültem Prabhupáddal és a GBC nagyon mérges volt rám. Egy nap bejött a szobába és azt mondta, hogy „a bhaktáknak nincs megengedve, hogy Prabhupada darshanján maradjanak. Ki kell menned és csinálni kell valami sevát.” De nekem még mindig hosszú, csapzott hajam volt, szóval felemeltem a hajamat és azt mondtam, hogy „én nem vagyok bhakta, csak egy vendég vagyok.” És akkor a személy még mérgesebb lett, hogy ellenkeztem vele. Ránézett Prabhupádra, arra számítva, hogy Prabhupada azt mondja nekem, hogy menjek, de Prabhupada rámmosolygott és azt mondta, hogy… (érthetetlen) Aztán a bhakták sok helyre elmendtek Prabhupaddal Indiában, de én azt mondtam nekik, hogy Vrndavanban akarok maradni. A bhakták elkezdtek szidni. Aztán egy napon Prabhupada nagyon boldog volt és azt mondta, hogy „nagyon jó, hogy Vrndavanban akarsz maradni.” Szerzett földet a látogatása alatt, és hamarosan el akart kezdeni egy központot Vrndavanban. De aztán a bhakták és ő elmentek és nekem ott kellett várnom amíg el nem kezdte a központot. Szóval visszamentem a Yamuna partjára és ott maradtam újabb hat hónapig. Kb. összesen egy évig voltam ott, de a vízum problémáim miatt, el kellett mennem. Jó lehetőségem volt arra, hogy minden bevándorlási probléma nélkül menjek el. A vrndavanaiak azt mondták nekem, hogy „ha el kell hagynod Vrndavant, Prabhupada beszélt nekünk New Vrindavanról, ami Amerikában van, oda kell menned.” Szóval el kellett hagynom Indiát. Az ottartózkodásom alatt éltem Ayodhyában, Prayagban, a Himalája sok részén. Aztán el kellett mennem. Az utam során egy templomban laktam Amszterdamban. Ez volt az első Hare Krsna templom amit valaha is láttam, mert Indiában még nem voltak ISKCON templomok. Aztán a Londoni templomban laktam a St. Berry-n. Aztán eljöttem Amerikába. A szüleim már nagyon akartak látni. Több éve nem láttak engem. Fizették a repülőutamat Amerikába. Néhány napig velük voltam, amikor azt hallottam, hogy Prabhupada New Yorkban van. Szóval elmentem New Yorkba. Találkoztam Prabhupáddal. Kb. öt napig volt ott. New Vrndavanban bejelentették, hogy Prabhupad ott lesz Janmastamin én a Vyasa pujáján. Plusz fog adni egy hét napos leckét egy hegy tetején, amit bhagavaddharma előadásnak hívnak. Kérték a bhaktákat, hogy akik tud, az segíthet Prabhupada fogadásának előkészületeiben, és a fesztivál előkészületeiben is. Szóval elmentem és segítettem. Segítettem kifesteni Prabhupada házát. Nem volt könnyű. Aztán jött Prabhupada. Csodálatos fesztivál volt. A bhakták egész Amerikából odajöttek, hogy ünnepeljék a Janmastamit és a Vyasa-puját. Csodálatos leckéket adott és csodálatos kirtanokat vezetett. Amerikából minden idősebb bhakta ott volt, táncoltak és énekeltek és imádták Prabhupádát. Ez egy nagyon különleges emlék. Arra gondoltam, hogy hat hónap után talán már tudok vízumot szerezni és visszamenni Vrndavanba. Ez volt a tervem. De Prabhupada boldog lett volna, ha New Vrndavanban maradok. Szóval ottmaradtam, hogy próbáljam szolgálni őt. Néhány évig ott voltam. Q.: Mikor kaptál avatást? RS.: Ez egy hosszú történet. Akarták, hogy avatást kapjak amikor Prabhupad jött, de és visszautasítottam. Azt kérdezték, „miért?!, senki sem utasítja vissza.” Azt mondtam, hogy „azért, mert meg kell arról győződnöm, hogy sosem hagyom el őt.” Azt mondták, „legalább borotváld le a fejed.” Azt mondtam, hogy „nem, ha leborotválom a fejem az meghódolást jelent. Amíg nem vagyok kész meghódolni az életemmel, addig nem tudom ezt mesterségesen

megtenni.” Én voltam az egyetlen ember egész New Vrndavanban, akinek nem volt leborotválva a feje. Mindenki azt gondolta, hogy őrült vagyok. Aztán kb. öt hónap telt el és volt egy avatási ceremónia. Már megírták Prabhupadnak, hogy avasson fel engem. Prabhupada elküldte nekik az új nevemet. Azt mondták, „holnap avatási ceremónia lesz.” Azt mondtam, „de én nem vagyok kész.” Aztán nagyon mérgesek lettek rám. Aztán néhány hónap múlva volt egy másik avatási ceremónia és azt mondták, hogy „holnap avatást kell kapnod.” Azt mondtam, „nem vagyok kész.” Még mindig hosszú hajam volt. Aztán a közösség vezetője, aki egy sannyasi volt, azt mondta, hogy „ma este gyere be a szobámba és én meggyőzlek, hogy fogadj el avatást.” Kegyesen prédikált nekem egész éjszaka, aztán azt kérdezte, „nos, el fogsz fogadni avatást holnap?” Azt válaszoltam, „hadd gondolkodjak róla.” Aztán a következő reggelen, a közösség presidentje jött és kérdezte, „Maharaj akarja tudni, hogy le akarsz-e ülni az áldozati tűzhöz ma a többiekkel.” És én azt mondtam, „nem vagyok kész.” Aztán a közösségben mindenki utált engem. Egész leckéket tartottak ellenem. Az isthaghostikon kérdeztek tőlem mindenfélét és minden válaszért kaptam egy szidást. Csak néztem a plafont. Féltem rájuk nézni, mert mindenki csak engem nézett. El kell, hogy mondjam a történet többi részét? Aztán egy nap Gaura Purnima volt. Fejtem a teheneket. Ez volt a fő szolgálatom, teheneket fejtem. Minden szolgálat leállt aznap. Volt ott három farm, de csak az egyik volt a brahmacarik számára, az, ahol én is éltem. Mindenki főzött a közösség vezetőjével. Mindenki főzött. Nagyon gyönyörteli volt, szóval miután befejeztem a fejést, bementem a konyhába. Azt mondták, hogy nem engedhetünk be a konyhába, mert hajhálót kell viselned, mielőtt bejössz. New Vrndavan az erdők közepén volt. Nem voltak boltok, ahol hajhálót tudtam volna venni. Azt gondoltam, hogy ha nem engedik, hogy bármilyen szolgálatot csináljak, akkor 64 kört fogok japázni. De el kellett rejtőznöm, máskülönben mindenki megszidott volna.