A BÁNYÁSZATI TEVÉKENYSÉG SZEREPE A TÁJSZERKEZET MEGVÁLTOZÁSÁBAN LYUKÓBÁNYA KÖRNYÉKÉN Sütő L 1. - Homoki E. 2

A BÁNYÁSZATI TEVÉKENYSÉG SZEREPE A TÁJSZERKEZET MEGVÁLTOZÁSÁBAN LYUKÓBÁNYA KÖRNYÉKÉN Sütő L1. - Homoki E.2 BEVEZETÉS, ELŐZMÉNYEK A hagyományos nehézipari körzetekben az antropogén beavatkozások koncentrált hatása miatt a tájszerkezet napjainkra teljesen átalakult. A természeti környezet jelenlegi állapota a múlt területhasználati döntéseit tükrözi, ezért az egykori beavatkozások rendszerének és intenzitásának feltárása szükséges a tájszerkezeti viszonyok értelmezéséhez. Ennek ismeretében lehet javítani a túlzottan fragmentálódott tájszerkezetet, igazodni az optimális tájhasználati viszonyokhoz. Egy tájrendezés megvalósítása módot ad rá, hogy felhasználják a tájszerkezetre vonatkozó ismereteket, s így a természeti környezet szempontjából is kedvezőbb megoldás szülessen. A Kelet-Borsodi szénmedencében a területhasználati beavatkozások mennyiségi növekedése és minőségi változásai mellett, jól tanulmányozható a mélyművelésű szénbányászat következményeként az eredeti domborzat módosulása, a tájszerkezet átalakulása, ugyanakkor a bányászat kötelező tájrendezési feladatainak elvégzése megadja a lehetőséget a tájszerkezeti kutatási eredmények figyelembevételére. A kutatási terület a Kelet-Borsodi-szénmedencében a Pereces- és a Lyukó-patak vízgyűjtője (1. ábra), amely Miskolc ÉNy-i részét is magában foglalja, a Bükk ÉK-i előterében. A Szinva-völgysíkig fokozatosan alacsonyodó hegységelőtéri térszín ~20,6 km2nyi részét foglalja el. A megosztott „Miskolc I - szén” és „Miskolc I (Lyukó-bánya) szén”; valamint a „Miskolc II (Borsodi Szénbányák) szén” bányatelkek fedik le a két vízgyűjtő területét, sőt majdnem minden irányban túlnyúlnak a vízgyűjtők természetes határán. Az összehasonlító vizsgálatokat az tette lehetővé, hogy a vizsgálati egységben az antropogén beavatkozás, korábbi kisebb hatékonysága miatt a 19. századig nem okozott jóvátehetetlen károkat. A Sajó-völgyi nehézipari tengely létrehozása során a vizsgálati terület a mélyműveléses szénbányászat hatásait szenvedte el. A bányászat miatt nőtt a népesség, bányásztelepek alakultak ki és Miskolc is terjeszkedett. Az egykori bányászkolóniák ma már átalakultak, s adottságaik szerint fejlettebb elővárosi jellegű, vagy szerényebb falusi övezetet alkotnak. A bányászat fejlődése és a települések növekedése miatt az egykori természetes társulások visszaszorultak, helyüket kultúrvegetáció foglalta el, vagy beépítésre kerültek. Mindez a tájszerkezet kedvezőtlen irányú változását hozta magával. MÓDSZEREK, ADATBÁZIS Az emberi megjelenés az iparosodás kezdetéig nem okozott érzékelhető változásokat, ezért ezek töredékesen dokumentáltak. Így a területhasználati, s ezzel összefüggésben a tájszerkezeti változásokat, az I. katonai felméréstől vizsgáltuk négy időhorizonton keresztül, a három katonai térképezés digitálisan feldolgozott térképei és az 1:10 000 EOTR térkép általunk digitalizált változata alapján különítettük el. Erre a CORINE Landuse System rendszer némiképp átalakított változatát használtuk, lehetővé téve a későbbiekben más területekkel, vagy az aktuális információkkal való összevetést. A katonai térképeket a miskolci Ökológiai Intézet Alapítványtól kaptuk meg, az EOTR térképet digitalizáltuk. Az adatállomány döntő hányadát Access és Excel programokban 1

PhD hallgató, főiskolai tanársegéd, Nyíregyházi Főiskola Földrajz Tanszék, H-4400 Nyíregyháza Sóstói út 31/b. e-mail: sutola@nyf-hu 2 középiskolai tanár, Krúdy Gyula Gimnázium, H-4400 Nyíregyháza Epreskert u. 64. [email protected]

1

tároltuk. Az adatbázis lekérdezését és térképi megjelenítését a kapcsolt, vektoros alapú GeoMedia Professional felhasználásával végeztük el. A tájszerkezet mintázatának, valamint az időbeli változások minőségének jellemzésére a térképen szereplő területhasználati foltok adatai közül kigyűjtöttük a területre, a kerületre, a foltok számára vonatkozó adatokat a vízgyűjtő egészére és km2-es felbontásban, a négy időhorizontban. A különböző foltoknak az antropogén beavatkozás mértéke alapján 0,5-4 között különböző értékszámot adtunk (1. táblázat). A pontrendszer kialakításánál figyelembe vettük Varga Z. és Németh F. a vegetáció természetvédelmi célú értékelésére kidolgozott tapasztalati skáláit (Margóczi K. 1998) valamint a Csorba P. (1997) által kidolgozott komplex tájökológiai értékelést. A térkép elkészítése után a különböző hemeróbia szintű foltok területi aránya alapján a vízgyűjtő egészére nézve súlyozott átlagot számoltunk. A területen nem található természetes növényzet (ahemerób), ezért a legmagasabb, négyes értéket, az oligohemerób kategóriába eső természetközeli lombos erdők, mocsárrétek kapták, ahol antropogén eredetű domborzatmódosulással nem számoltunk (1. táblázat). Hármas értékszámot kaptak a Varga-féle skálán féltermészetesként jellemzett, de a területhasználatból adódóan már másodlagos vegetációval borított területek, amelyek mezohemerób állapotot jelentenek. Kettest kapott az alacsony természetességi fokú, euhemerób kultúrvegetáció, s a szórt épületekkel jellemezhető zártkertek, a talajeróziót is erősítő tényezők miatt. Egyest kaptak a nyílt beépítésű területek, ahol a lebetonozott utak, beépített területek mellett még vannak zöldfelületek (polihemerób). Végül 0,5 értéket kaptak a zárt beépítésű térszínek, s a legerősebb antropogén hatással bíró mesterséges felszínek (metahemerób). A terepi tapasztalatok alapján minden egyes foltot külön mérlegeltünk, azaz az átlagosan megadott bolygatottsági értékszámnál egy területhasználati folttípus jobb, vagy rosszabb kategóriába is kerülhetett (1. táblázat). A foltsűrűségi és az ökotonsűrűségi térképek elkészítéséhez a foltok számát és a szegélyek hosszát kiszámoltuk először a négy térképre nézve, és ennek vettük az 1 km2-re eső átlagát. Ezt követően az egyes térképeken belül egy-egy km2-es egységnyi felületekre is kiszámoltuk ugyanezeket az adatokat, a térbeli eltérések jellemzésére. A foltsűrűségi és a szegélysűrűségi térkép elkészítésével a diverzitással, mozaikossággal kapcsolatos következtetéseket vonhattunk le. A tájszerkezeti változások értékelésére az alábbi statisztikai módszereket használtunk (2. táblázat). A területhasználat diverzitását a H = –Σ pi × ln pi képletből számoltuk, ahol H: a területhasználati diverzitás, pi: az adott területhasználati folt százalékértéke (Nagy B. 1997). A területhasználat egyenletességének jellemzésére az I = H / ln S képletet használtuk, ahol I: a területhasználat egyenletessége, S: a térképen használt összes területhasználati kategória száma (Nagy B. 1997). Ezeket kiegészítettük az ökogeográfiai stabilitásra vonatkozó mutatóval. Ekkor a poli- és metahemerób, valamint az ennél magasabb természetességi fokú területhasználati foltok arányát vettük a terület „természetességi fokának” jellemzésére. A kisparcellás művelés miatt euhmerób kategóriába osztott szántókat ennek ellenére, a meglehetősen egynemű fajösszetétel miatt a képletben a poli- és metahemerób foltegyüttesekhez soroltuk. A TÁJ AZ I. KATONAI FELVÉTELEZÉS IDEJÉN Az I. katonai felvétel a területen 1784-ben zajlott. Ekkor a területhasználati foltok 10 típusba sorolhatók (2. ábra). Az akkori kedvező vízrajzi viszonyokat jelzi, hogy a Perecespatakba torkollott a Lyukó-patak, illetve a közeli mellékvölgyből még egy stabil vízfolyás tűnik ki, sőt a ligeterdők, mocsarak területi aránya elérte az 1 km2-t. A mezőgazdasági kategóriák között csak öt jelenik meg: szántó, gyümölcsös, legelő, kaszálórét, és szőlők. Állandó épületcsoport csak a Barát-hegyen a pálosokhoz köthető kis

2

gazdálkodási egység (Fűzfa Z. 1998), amely nem jelent számottevő beavatkozást. Innen a Pereces-patak és a Bakos-hegy lejtőoldala mentén haladtak az erdőben kialakított irtásföldek a hegység belseje felé. Ezek területe azonban a vízgyűjtőn felfelé fokozatosan kisebbé vált. A Pereces és a Lyukó-völgy között, amely hosszú ideig vadaskertként működött, nem volt számottevő gazdálkodás, csak a vízgyűjtő K-i peremén találunk, elsősorban szőlő és szántóterületeket. A gyümölcsösök szerepe ekkor még alárendelt, de a szőlőterületek tájtörténeti okok miatt jelentős aránnyal jelentkeznek (7. ábra). Érdekes azonban, a szőlők inkább É-i, K-i oldalra történő telepítése, amelynek okai valószínűleg a völgyi aszimmetria miatt túl keskeny és meredek D-i kitettségű oldalak (2. ábra). A legelők is a D-i területekre koncentrálódnak, ugyanakkor az erdőben, a patakok mentén is folytattak makkoltatást, legeltetést. A növekvő állatállományt jelzi, hogy a D-i részen, a gazdálkodáshoz igazodva az erdőhöz csatlakozó, már kivágott erdőfoltokat nem telepítették újra, hanem a hagyásfákkal együtt legelőként használták. Összességében a beavatkozások intenzitása a szántókat kivéve nem jelentős. Ezek továbbra is zömmel a vízgyűjtő Szinvához közelebb eső, széles ellankásodó részén találhatóak, még a patakok menti vizes élőhelyeket sem bontják meg. Így azok megmaradhatnak egységes foltként, amely kedvező a tájszerkezetre nézve. Az erdők aránya domináns, 50% fölött van (7. ábra). Az eredeti növényzet ekkor kocsánytalan cseres-tölgyes, mely Miskolc környékén eredetileg a dombok, alacsony hegyek, a laposabb D-i lejtők, illetve a nem túl meredek É-i lejtők felső részén élt. A vízfolyások mentén, a laposabb alluviális területeken szubmontán égerligetekkel találkozhattunk volna. A mai Miskolc város belterületéhez közeledve kőris-szil ligeterdő társulásai lehettek az uralkodóak. Már az 1514-es I. törvénycikk rendelkezik a környék erdeiről, a Diósgyőr környéki területeket koronauradalommá nyilvánította. Az erdők nagy része ebben az időben kötött forgalmú birtokként létezett, azaz be kellett tartani a királyi törvényeket (Járási L. 2002), ezért a Szinva-völgytől távolabb továbbra is maradt az erdők magas aránya. Ezt elősegítette, hogy az 5×4 mérföld ún. Lyukó erdőt királyi vadaskertként használták, ezért folyamatosan felügyelték (Csiffáry G. 2002). Az erdőgazdálkodás további fejlődését jelenti, hogy az 1770es évektől üzemterv alapján dolgoztak, a kivágott erdők helyén szakszerű telepítésekre került sor, amelynek következtében az erdőállomány minőségileg nem degradálódott és mennyiségileg sem nagyon változott. Ennek oka, hogy a tervekben a felújulás biztosítására még 100 éves vágásfordulóval számoltak, a vágáskorra tölgynek 200 évet, bükknek 120-150 évet, az egyéb tűzifának 30-40 évet határoztak meg, és holdanként 16 „magfa” meghagyását kötelezővé tették (Járási L. 2002). A felhagyás után hat évvel a sarjtisztítás mellett pótolni kellett a hiányzó csemetéket, s szigorú legeltetési tilalom volt érvényben, pótlásra pedig a tölgy mellett kőrist, szilt, juhart és hársfát használtak (Járási L. 2002), biztosítva a természet közeli állapot fennmaradását. A hemeróbia térkép alapján, a négy időhorizontból ekkor a legkedvezőbbek a viszonyok (3. ábra). A terület átlagos természetességi foka 3,5, ami az oligohemerób foltok 72%-os arányának köszönhető. Az euhemerób területek 25%-os részaránya arra utal, hogy a koronauradalom részeként stabil gazdálkodás alakult ki a kedvező adottságú területen. A szántóterületek „magas aránya” miatt a terület ökogeográfiai stabilitása „csak” 9,7 (2. táblázat). A területhasználati foltok száma kifejezetten alacsony, emiatt a foltsűrűség is túl kicsi (<3 db/km2), (a táji diverzitás szempontjából a 3-7 a legkedvezőbb) (5. ábra), valamint a területhasználati diverzitás is alacsony. A természetközeli foltokra nézve pozitív hatása, hogy azok mérete elég nagy, nincsenek szétdarabolva, ezért stabil élőhelyeknek tekinthetők. Azonban a D-i részen már néhány erdőfolt kezd elszigetelődni a többitől (2. ábra). A kis foltsűrűség és foltszám miatt az ökotonsűrűség átlagértéke is kevés (2. táblázat), de területi bontásban a változatosságot jelző értékek a patakok mentén és a D-i részen megfelelően

3

magasak. A területhasználat egyenletessége a négy időhorizontból itt a legkisebb, ami a kutatási terület D-i és É-i fele között különbséggel magyarázható. A II. KATONAI FELVÉTELEZÉS IDEJÉIG BEKÖVETKEZETT VÁLTOZÁSOK A II. katonai felvételezés időszaka a területen 1856-60 között zajlott. A kedvező vízellátottság tovább tartott. Változatlanul három stabil vízfolyása volt a területnek, sőt a vízgyűjtő É-i felén számos kisebb eret találunk (2. ábra). Ekkor a területhasználati foltok csak 7 típusba sorolhatók (2. ábra). Ennek valószínűsíthető oka, hogy a pálos kolostor tulajdonából kikerülő területrészen csökkent a népesség. Az elnéptelenedés miatt megszűnt az épületcsoport, a töredékére esett vissza a szántók aránya (7. ábra), amely javuló tájszerkezetet jelez. Eközben az állatállomány fenntartására fordított fás legelők is átalakultak. A Kis-Erenyő környékén beerdősödtek, azonban a két fővölgy között a maradék fát is kiirtották, megnőtt a legelők, a szőlők és a gyümölcsösök aránya. Továbbra is a patakok mentén találhatók a művelt földek. Azonban a két fővölgybe betorkolló nagyobb mellékvölgyek kiszélesedő találkozásánál (Csernalj-völgy, Herceg-hegy környéke) újabb irtásföldeket hoztak létre szőlő és gyümölcsösök részére. Az intenzívebb beavatkozás feltételezhetően a Pereces-patak mentén megjelenő kisebb bányatáróknak is köszönhető. Az 1859-es bányatelek fektetési térképen már jelölték a Pereces-patak völgyében az 1830-as években kihajtott Mátyás- és Katarina-tárót, valamint az Erzsébet-aknát (Zsámboki L. 1988) (8. ábra). Ezek még elsősorban a felszín közeli kibúvásokkal előforduló I. telepet fejtették, s faácsolatokkal biztosítottak. A meddőanyagot targoncákon és szekéren szállították. A fejtések és a hányóképzés miatt bekövetkeztek az első domborzatmódosulások, de ezek nyomait ma már lehetetlen beazonosítani, a természet teljesen visszahódította felszínüket. Az összefüggő erdőterület még változatlanul megvan, de területe 1 km2-rel csökkent, s ezzel abszolút dominanciája is megszűnt, aránya 50% alá esett (7. ábra). A ligeterdő foltok eltűnése azonban lehet, hogy csak a térképezésnek köszönhető, mivel a patakok megnövekvő vízmennyisége miatt az összefüggő erdőtakarón belül létezhettek ilyen foltok. A mocsarak, kaszálók, nedves gyepek valószínűleg ismét természetes módon fejlődtek, kevesebb volt a beavatkozás, továbbra is őrizték területi arányukat. Azonban a D-i szegélyen Diósgyőrhöz közeledve a szántók egységes foltját, csak két keskeny vizenyős sáv szakítja meg, a Pereces-, a Lyukó-, és a Szinva-völgyi vizes élőhelyek között korlátozódott a kapcsolat (2. ábra). A szőlőterületek aránya még változatlanul magas, de megnőtt a gyümölcsösök szerepe is (2. ábra). Ennek valószínűsíthető oka, hogy a kolostor bezárása után az egykori bérlők szakértelmüket kamatoztatva tovább művelték a területeket, a jól fizető borkereskedelemre alapozva. A legelők, félszáraz gyepek a D-i területeken, már összefüggő foltot alkotnak, s a felhagyott szántók egy része is közéjük került. De ezek természeti értékének nagymértékű javulása az intenzív kertkultúrák között már kétséges. Összességében a beavatkozások intenzitása csak kismértékben nőtt, a terület átlagos természetességi foka 3,3, ami viszont inkább mezohemeróbnak tekinthető (3. ábra). Ennek oka, hogy a mezohemerób foltok, még mindig nem túl jelentős aránya duplájára (6,7%), az emberi beavatkozás intenzitásának, és a két újabb művelésbe vont terültnek köszönhetően az euhemerób foltok aránya egyharmadára nőtt (32,4%), miközben az oligohemerób foltok már kétharmadosnál is kisebb arányt képviselnek (60,9%). Ennek ellenére a terület ökogeográfiai stabilitása a szántóterületek drasztikus csökkenése miatt jelentősen nőtt (26,7) (2. táblázat). Az átlagos foltsűrűség a több kisebb gazdálkodó miatt növekedésnek indult, ez mindenképpen diverzitásnövelő, de területi bontásban változatlan maradt (5. ábra). A maximális foltszám csak minimálisan változott, emiatt az átlagos ökotonsűrűségi érték is kevésbé módosult. Az ökotonsűrűség térbeli eloszlását

4

megfigyelve a patakok mentén és a D-i vízgyűjtőrészen növekedést láthatunk, amely a gyümölcsösök kiterjedésével függ össze (6. ábra). A területhasználat egyenletessége itt a legnagyobb a négy időintervallumból, amely az ökogeográfiai stabilitás növekedésének, és a területhasználati kategóriák számarányának csökkenésével függ össze (2. táblázat). A művelés É-D-i különbsége a területen továbbra is megfigyelhető. A területhasználati diverzitás továbbra is alacsony, ami a területhasználati folttípusok csökkenése miatt érthető. A III. KATONAI FELVÉTEL, AZ INTENZÍV ANTROPOGÉN BEAVATKOZÁSOK A harmadik felvételezés alig több mint 10 évvel később zajlott, 1883-84 között, mégis hatalmas méretű változásokat hozott (2. ábra). Ennek természeti oka, hogy a terület kiszáradáson ment keresztül, a két fő vízfolyáson kívül eltűntek a patakok. A társadalmi oka pedig egyértelműen az iparosodás megindulása. A területhasználati kategóriák száma 11-re nőtt, ami ugyan az első felvételezésnél csak eggyel több, de az alacsonyabb természetességi fokozatúak felé tolódott el a foltok aránya. A diósgyőri vasgyárban, s a környező kisipari üzemekben a fatüzelést felváltotta a szén használata. A terület szénkibukkanásai miatt elkezdődött a bányászkolóniák kialakulása, mint azt a Perecesi bányatelep jelentős kiterjedése és Lyukóbánya megjelenése mutatja (2. ábra). A bányászat magával hozta az erdőhasználat növekedését, hiszen az eddig védett helyzetű, ezért jó minőségű faanyagot tartalmazó erdőkből kiváló minőségű bányafát, vasúti talpfát lehetett kitermelni. 1869-ben 7 km hosszú vasúti pálya épült ki a vasgyárig, majd kihajtották Pálinkás, később Lyukó felé a bányaalagutat (Zsámboki L. 1988), amelyek már komolyabb környezeti beavatkozásnak számítottak. A kiegyezés után újabb bányákat nyitottak a területen, mint a Péch Antal-táró, a Franciska- (Fanny) bánya, az Alsó-, Középső-, Felső- és Déli-Mátyástárók, valamint az Alsó-, Középső-, Felső János-tárók (8. ábra), melyek még szintén az I. telepet fejtették (Mándy A. - Zsámboki L. 1996). 1876-ban pedig már háromszorosára nőtt a széntermelés, sőt egy évtizeddel később már a Diósgyőr környéki bányák kerültek az első helyre a Borsodi-szénmedencében 123 000 t évi termeléssel (Zsámboki L. 1988), s ezzel megindult a bányászat hatásai által érintett területek terjeszkedése, a meddőanyag nagyobb mennyiségű lerakása, a tájszerkezet ipari mértékű átalakítása. A mezőgazdaságilag művelt földek jellege és területi kiterjedése érdemben nem növekedett, csak mozaikosabbá vált, és az intenzívebb beavatkozással járó folttípusok növekedtek meg (7. ábra). Ennek hátterében a terület ipari jellege, s a fellendülés miatt növekvő népesség által művelt kisebb saját földek állnak. Jelentős mértékű arányváltás az erdők és a száraz gyepek között következett be. Az erdők újabb 1 km2-rel lettek kisebbek. Ennek egyik oka a perecesi bányásztelep megjelenése. Ez maga is területet vont el az erdőtől, illetve nagyobb mértékű fahasználati igénnyel lépett fel. Másrészt a túlzott mértékű legeltetést az 1800-as évek közepére már nem tudták megakadályozni, ezért gyakran az erdészet alakított ki fás legelőket (Járási L. 2002), amelyek újra megjelentek a területen is (2. ábra). Ennek következményeként az erdők életközössége is fokozatosan megváltozott, az elgyertyánosodás ma is érezteti hatását. Mindezek mellett kedvezőnek tekinthető, hogy az erdők legalább zárt foltot alkotva szorultak hátrébb, megőrizve az életközösségek egymás közötti kapcsolatát. A kiirtott erdők helyét már nem minden esetben telepítették be, emiatt az általános kiszáradás hatására nőtt a parlagok, a félszáraz gyepek aránya, mint azt a Pünkösd-hegy környékén tapasztalhatjuk (2. ábra). A degradált gyepfoltok kiterjedése azonban nemcsak az erdő rovására nőtt, hanem nedves gyepek, kaszálók foltja is elkeskenyedett, s a Lyukó-patak jobb partján elkezdődött a szőlők, gyümölcsösök felhagyása. A foltok természetességi foka ugyan a legelő - kertgazdálkodás felcserélődésével javulhatott, ám az állandó emberi jelenlét miatt valószínűleg a felhagyott parcellák degradált (pl. siska nádtippanos) parlaggá alakultak.

5

Ezeknek ugyanis, már nem mindenhol volt kapcsolatuk eredeti, vagy legalább az ember megjelenése óta gyepként használt magasabb természetességi fokú élőhelyekkel. Alátámasztja a kedvezőtlen irányú változásokat a vízmosások, eróziós árkok megjelenése a művelt területeken (2. ábra). Ez ugyanis a helytelen művelés miatt a meredekebb részeken felgyorsult eróziónak köszönhető, amely valószínűleg a talajpusztulás fokozódásával is együtt járt, s ez a fentebb említett kertkultúrák felhagyásához vezetett. A lyukói feltagolódás és térvesztés ellenére, összességében a szőlőkultúra tovább virágzott, s egy enyhe területi expanzió még mindig megfigyelhető (7. ábra). A ligeterdő újbóli megjelenése a II. katonai felvételezésnél említett feltevésünket igazolja, mely szerint, az erdő belsejében lévő vízfolyások mellett megvoltak, s most az ember megtelepedésével kiteljesedő térképezés felvette azokat (2. ábra). Sajnos azonban ennek ellenére a nedves élőhelyek 3%-os visszaesése figyelhető meg. Ráadásul az eddig egységes patak menti foltok kezdenek felszakadozni, ami növeli az általános kiszáradás miatt amúgy is nagyobb sérülékenységüket. A D-i részen a Szinva-völgyében a szántók végleg elvágták ezeket a vízfolyásoktól, sőt megkezdődött az addig egységes folt mozaikolódása. A területi természetességi foka összességében azonban még nem változott (3,2). Ennek oka, hogy ekkor élt itt a legkisebb állandó népesség, így az intenzív beavatkozást jelző folttípusok aránya sem volt magas. De a kedvezőtlen irányú folyamatok térnyerésére utal, hogy az euhemerób foltok változatlansága mellett a mezohemerób duplájára nőtt (14,2%), míg az oligohemerób foltoké ugyanennyi százalékkal 53,3%-ra csökkent a fentebbi folyamatok miatt (3. ábra). Az antropogén hatások megerősödését jelzi, hogy az ökogeográfiai stabilitás értéke is csökkenni kezdett (2. táblázat). A területhasználati diverzitás enyhén nőtt a növekvő folttípusoknak és foltszámoknak köszönhetően. Egyenletessége viszont visszaesett, ami azt jelzi, hogy a növekvő foltszám továbbra is szűk területre koncentrálódik. Ezt jól mutatja, hogy az egységnyi felületre eső maximális foltszám az előző másfélszerese (26 db/km2), a foltsűrűség pedig kétszerese. A foltsűrűségi térképen, a D-i részen, a Csernalj-völgy és a Herceg-hegy környékén átlag feletti értékeket látunk, s csak a fővölgyek forrása felé közeledve csökken le teljesen (5. ábra). Azaz az emberi jelenlét egyre jobban behatolt a patak mentén az erdőbe, s megkezdődik annak túlzott mértékű feltagolódása. Ezt jelzi, hogy a terület átlagos ökoton sűrűsége már 2000 mrel nőtt, de a térkép egységnyi felületekre még nem mutat változást (6. ábra). AZ ELMÚLT ÉVSZÁZAD VÁLTOZÁSAI AZ 1989-ES EOTR TÉRKÉPEZÉSIG A III. katonai felmérés után a maihoz közeli állapotot jelző, 1989-es EOTR térképet választottuk. A nagyobb időintervallum miatt nem vállalkozhatunk a területet ért emberi hatások teljes bemutatására, csak a fontosabbnak ítélt folyamatokat jeleztük, a térkép kiértékelésére koncentrálva. Az igazi változást a nagyipar kiteljesedése hozta magával a középkor végén még oligohemeróbhoz közeli természetességi fokú területet polihemerób kategória felé tolva el. A vízgyűjtő területén mátrixnak felfogható erdő kiterjedése a századfordulóig nem sokat változott, azonban napjainkra nemcsak arányaiban, hanem minőségében is jelentős degradáció lépett fel. Az újabb 7%-os csökkenéssel a még mindig legnagyobb területű, eddig összefüggő erdőfolt még inkább É-ra szorult, s intenzívebb kategóriákkal, illetve minőségromlást jelző fiatal újulatokkal, tarvágás utáni erdőkkel öt nagyobb foltra tagolódott fel (4. ábra). Az erdőirtások helyén már találhatunk vegyes faji összetételű vágásgyomnövény-társulásokat. Az eredeti melegkedvelő tölgyesek után, a növekvő talajerózió következményeként másodlagosan elsztyeppesedett lejtőfoltok alakultak ki. Ezeknek, az eredetileg legelőként, szántóként használt térszíneknek a nagyobb része mára felhagyott parlag. A csupasz,

6

felhagyott felszíneken a meredek oldalakon azonnal beindul a vízmosások képződése, a talajpusztulás, s a kompetítor fajok betelepülése. Mindez több hatótényező következménye. A világgazdasági válság idején a szociális érdekekre hivatkozva a hatóságok rendkívüli erdőtermelési engedélyeket adtak, leszállították a vágásforduló időtartamát 100 év alá, s a többletet egyszerre is kitermelhették (Járási L. 2002). A mezőgazdasági művelésre kevésbé alkalmas, recesszióval sújtott térségben nagy területű erdőirtásokat hajtottak végre, amelyek szakszerű pótlására sem került sor, s ez is rontotta az erdők természetességi fokát. Bár a szakszerű záródásbontásra éppen a Lyukó-völyben végeztek kísérleteket az 1930-as években (pl. gyertyán előzetes kitermelése stb.), ennek ellenére nagy területek kerültek lábon eladásra, s a vevők a fentebb leírtak miatt, nem törődtek se a vágásérettséggel, se a felújítással. Emiatt a diósgyőri erdőgondnokság több mint 1000 hold kiegészítendő fiatalost és felhagyott tisztást mért fel (Járási L. 2002), amelyekből valószínűleg a kutatási területre is jutott. Az ipari méretű bányászat az 1892-ben (más források szerint 1903-ban) megnyitott perecesi Új-aknákkal indult útjának (Mándy A. - Zsámboki L. 1996). A jól termelő aknát azonban ~130 m mélységben elhelyezkedő vízdús homokréteg miatt 1924-ben bezárták, s rossz állékonysága miatt a térségben szinte kivételesen tömedékelték (Zsámboki L. 1998). A legnagyobb termelés a területen az I. világháborút megelőző évekre tehető, elérte az évi 400 000 t-át. Emiatt 1917-ben Perecesen már 137 lakóház és a bányát kiszolgáló létesítmények találhatók, az egykori erdő helyén egy új település jött létre 2250 lakossal (Mándy A. – Zsámboki A. 1996). A világválság idejére a kitermelés 50-60%-ra esett vissza, a rosszabb adottságú, vízbetöréses bányák bezártak. A II. világháború előtti nehézipari fejlesztést a diósgyőri Mártalejtősakna (1921-ben), a diósgyőri Anna-lejtősakna (1924-ben), majd a Lyukói függőleges aknák megnyitása segítette elő. A terület technológiai fejlettségét mutatatja, hogy itt hajtottak Európában először fagyasztásos aknamélyítést 1938-ban (Mándy A. - Zsámboki L. 1996). 1942-ben kiépült a lyukói Mátyás- (Ságvári) akna, és a perecesi Mátyás-táró. Ezek a bányák már elérték a mélyebben fekvő II. III.; a lyukói ikeraknák pedig a IV. telepeket is. A Diósgyőr környéki bányák 1945-ig végül összesen több mint 14 millió t szenet hoztak felszínre (Zsámboki L. 1988). Ez már jelentős környezeti hatásokat generált mind az aláfejtett területek mérete, mind a meddőmennyiség nagymértékű növekedése által. Az iparágak közül elsőként – 1945 decemberében – államosított Magyar Szénbányászat Rt a veszélyesnek ítélt, vagy kimerülőben lévő bányákat az 1950-es évekig bezáratta, s a térség 7 bányával kezdte működését (Mándy A. - Zsámboki L. 1996). A két kisebb bánya, a Márta- és az Anna-lejtaknák a ’60-as évek közepéig működtek. Kezdetben még a szén 5060%-a kamrafejtésből került elő, s a kézi fejtések ritkán lépték túl a 2,5 m-es vágatvastagságot. Az 1950-es évek végétől kezdtek áttérni a frontfejtésre, pl. Anna-bányán már 50 m-es szárnyhosszúságú egybefüggő fejtési mezőkön dolgoztak (Zsámboki L. 1988). A perecesi Mátyás-táró kedvező adottságai miatt 1955-től tanbányaként segítette a bányászok gyakorlati tanulását. Ekkor nyitották újra az Erzsébet, vagy más néven Erenyői I. aknát, amely 1964-től állt termelésbe, általa próbálták meg a közeli Anna- és Márta-lejtaknák III. telepi szénvagyonát kitermelni (Zsámboki L. 1988). A faácsolatok mellett az 1950-es évektől szerepet kaptak az acélbiztosítások is, melyet elsőként Lyukón alkalmaztak. Ennek egyik oka, hogy a fabiztosítás kisebb terhelés hatására is tönkremehet, ezért a bányászat-, majd a felszínsüllyedés veszélyét fokozzák. A közelmúltban vonták felszámolás alá Lyukóbánya az ország legnagyobb mélyművelésű bányája (8. ábra). Eddig 3 telepet vontak művelés alá, 1950 óta a közel 300 m mélységben húzódó IV. (Adriányi-szint) telepet fejtik. Először még itt is kamrafejtésekkel, fabiztosítású frontokkal dolgoztak, 1948-tól használják a TH gyűrűket, s már 1952-től gépesítették a vágathajtásokat, amely a kitermelés megugrásával, s így a környezeti hatások növekedésével is együtt járt.

7

A bányászat (az acélbiztosítások kialakításáig) a termelés fokozódása miatt egyre több bányafát igényelt a biztosításokhoz, mert a Perecesi-patak völgyének bányái, és a már működő lyukó-völgyi lejtaknák a diósgyőri vasműnek termeltek. Napjainkban a bányabezárás, s a miskolci munkahelyek csökkenése miatt egyre beljebb nyomulva a patak mentén illegális erdőhasználat során tovább fokozzák az erdők, s így a tájszerkezet általános leromlását. A településhez közeli erdőfoltok helyén többször találtunk teljes tarvágásokat, ahol nyoma sem mutatkozik az esetleges ültetésnek (pl. Csernalj-völgy, vagy a Herceg-hegy környékén). A zártnak tűnő erdőrészeken még természetesnek tartott erdő-erdő közötti határokat találunk fiatal tájidegen fajokból (pl. akác, fenyőfélék), s ezáltal csökken a tápláléklánc diverzitása, az erdőrészek természetességi foka (4. ábra). Az intenzív kertkultúrák is átalakultak. Az összes területhasználati kategória közül a legjelentősebb csökkenést a szőlőterületek szenvedték el (4. 7. ábra), a térség virágzó borkultúráját végigtaroló filoxérajárvány miatt. Ezt a csapást nem tudták az itteni gazdák kiheverni, az amúgy is kedvezőtlenebb természeti adottságok miatt (pl. lejtőkitettség), s az itt lakók nagy része az ipar fellendülésével a bányák, vagy a vasgyár szolgálatába állt. A kertgazdálkodás újabb fellendülésére a bányászat visszaeséséig kellett várni. Azonban a telkek egy részét addigra már aláfejtették, ahol elsősorban az elküldött, vagy nyugdíjas bányászok próbáltak meg kertészkedni. Ez a tájszerkezetre nézve nem hozhatott javulást. A változások után ugyan a művelt szőlők inkább a D-i kitettségű oldalakon települtek, de a tulajdonosok jó része csak hobbikertész. Már nincsenek meg sem a trianoni határok előtt létező piacok, sem a piaci termelés technológiai feltételei, s a Barát-hegyi gazdálkodás nyomán elterjedt, egykor őshonos szőlőfajták is visszaszorultak, utat engedve a gyengébb minőségnek. A szőlők általában csak a D-i oldalakon maradtak meg (4. ábra). Azonban a parcellák a településtől eltávolodva magasabb térszíneket hódítottak meg. Ez viszont talajvédelmi szempontból kedvezőtlen, mert a parcellák elhelyezkedése az optimális lejtőszöget (10-15o) (Kerényi A. 1994; Illyés Zs. 1997) több helyen meghaladja, ezért a még szőlőparcellaként jelölt foltok nagy része parlagosodott, megindult a cserjék betelepülése. Ugyanakkor az újonnan telepített kertekre még inkább jellemző, hogy a szőlőt gyakran gyümölcsfákkal vegyítik (4. ábra). Ebből adódóan a gyümölcsösök koncentráltabban és nagyobb területi arányban fordulnak ma elő, mint 120 éve (7. ábra). A zártkertek népszerűvé válásának köszönhetően azonban ma már a szőlős, gyümölcsös kertekhez kis házak tartoznak. Sőt egyre nagyobb része már nyílt beépítésű belterületté vált, megszegve az aláfejtés veszélye miatti építési tilalmat. A több szempontból instabil domboldalak beépítettségének mértéke tehát a szőlő térhódításával nőtt. A mesterséges felületek ugyan még kisebb arányúak, még érvényesül a növényzeti fedettség dominanciája, de a ma is recessziós térségben egyre több, szociálisan is hátrányos helyzetű család költözik ki. A tölgy - kőris - szil ligeterdő eredeti növénytársulása természetes formájában már nem található meg. Egykori termőhelyét vagy mezőgazdasági művelés alá vonták, vagy beépítették, vagy meddőhányók borítják (2. 4. ábra). A Pereces- és a Lyukó-völgyben ma már csak elenyészően, foltokban található meg a puhafás ligeterdő, illetve a fűzliget. Potenciális termőhelyeit az idők folyamán kaszálónak, legelőnek használták az állandó nedvesség, s a gyakori vízborítás miatt. A völgyekben felfelé haladva a magas ártéri ligeterdő helyén kisebb foltokban előfordulnak enyhén elgyomosodott, nyáron kiszáradó mocsárrétek. A természethez igazodó gazdálkodás miatt 1884-ig alig változott vizes élőhelyek aránya mára hatodára csökkent (7. ábra), s a Lyukó-patak középső szakaszára szorult vissza, ahol az erdővel érintkezhet. Az ökológiai folyosóként használható terület azonban napjainkra szinte teljes egészében antropogén hatás alatt áll, az alluviumon futó betonút és helyi buszjárat, a zártkertek patak menti beépítettségének növekedése az állományok stabilitását csökkenti, a zavarástűrők és a generalisták dominanciájának növekedése miatt degradálódik.

8

A teljesen mozaikosra darabolódott szántók területi aránya újra felére csökkent (4. 7. ábra), de az eddigiekkel szemben ez különböző jellegű tájszerkezeti változást hordoz. Egyrészt a sík területekről felköltöztek a lejtőoldalakra, ezáltal a kedvezőtlen adottságú részeken (lejtőkategória, erózióveszély) eltávolodva az optimális területektől. Ennek következménye a parlagföldek arányának növekedése. Később ezek egy részét a természetes növényvilág megpróbálta visszahódítani, s így füves-bokros degradált gyepek jöttek létre, pl. a Pünkösd hegy környékén. A terület D-i alluviális síkja pedig zárt beépítésre került. Ugyanakkor kedvező vonás, hogy a megmaradt szántók egy részén inkább veteményeseket figyelhetünk meg. A területhasználati mozaikosságot fokozta, hogy a II. világháború után az állam maximum 2000 m2-es telekosztást hajtott végre a munkások között (Fűzfa Z. 1998). A BÁNYÁSZAT DOMBORZATI HATÁSAI A bányászat kiteljesedése után nagy mennyiségű új formaelem került a térségbe. A melléktermékként kikerült meddőhányók a táj sajátos új elemeként jelennek meg. Anyaguk természetes, de bennük sajátos geokémiai folyamatok zajlanak, s felszínük a felhagyástól a természetes felszínformáló és szukcessziós folyamatok közé kerülve formálódik tovább (Sütő L. 2000, Homoki et al. 2000, Sütő et al. 2001). Ahol a természeti adottságok kedvezőek (pl. a Perecesi meddőhányónál az erdőközelség), vagy a felhagyást követő területrendezés jól sikerült, természetességi fokozatuk folyamatosan javul, ahol nem, ott teljesen tájidegen elemként jelennek meg (pl. Márta-bánya meddőhányója). A lyukóbányai meddőhányó fejlődését folyamatosan figyelték, s csak ha kellett, akkor avatkoztak be. Így spontán módon megindult folyamatok alakítják a hányó felszínét. A lerakás során egy teljesen inhomogén szerkezetű és anyagú hányót alakítottak ki, amelyet völgyfőbe telepítettek. Azaz egy homorú formaelem helyett, most lepusztulási térszínt találunk, s a domborzatfejlődés lokálisan teljesen új irányt vett. A hányó formája, szerkezete még nem érte el végleges változatát, ebben a stádiumban több fizikai, morfológiai hatótényező tevékenykedik együtt. A bányatelkeken a fejtések utókezeléseként általában egyszerű felhagyást választottak, tömedékelésre itt kevés esetben került sor. A komolyabb mozgások megszüntetésére a kezdetektől odafigyeltek, mint azt a Perecesi-aknák tömedékelése is mutatja. A technológia fejlődésével az 1950-es évek végétől minden bányában igyekeztek áttérni a frontfejtések alkalmazására, mivel így sokkal nagyobb mennyiségeket tudtak jöveszteni, azonban ez nagyobb összefüggő üregrendszerek kialakulásához vezetett, pl. Lyukóbányán a frontfejtések ~100 m-es homlokszélességűek, 1,0-1,5 km-es kifutási hosszal. A biztosítás nélkül maradó üregek lassan beomlanak, felszínsüllyedéseket okozva az így aláfejtett több km2-es területen túlnyúló felszínen (Martos F. 1958), ami befolyásolja a természetes eróziós viszonyokat, s így a felszínfejlődést. A területen összesen 20 623 590,4 m2 az alábányászott részek felülete, amely az alábbi módon oszlik meg a 4 telep között: I.: 2 468 641,7 m2; II.: 4 937 205,0 m2; III.: 1 309 178,3 m2; IV.: 11 908 565,4 m2. Ha egyenletesen elosztjuk a lefejtett részeket a két vízgyűjtőn, átlag 100 m mélyen lenne az egész területen egy átlagosan 3 m magas üres felület. De a valóságban is a terület több mint fele alábányászott, s több helyen a lefejtett területek egymás felett helyezkednek el (8. ábra). A mintaterületen a süllyedéseket a Lyukó-patak két oldalán és a völgyben húzódó műút mentén elhelyezett pontokon mérték (8. ábra). A süllyedési profilgörbén egy 1,8 m-es maximális mélységű pontból kifelé tartó, lassan csökkenő elmozdulás rajzát kaptuk. A zártkertek engedély nélküli beépítése és város terjeszkedése miatt ma lakott területek alatt is aláfejtések húzódnak (4. 8. ábra). Ezért a felszínen épület és útkárok figyelhetők meg, s a zárt beépítés okozta többletterhelés miatt, előre nem jósolható beszakadások is előfordulhatnak. Éppen ezért kellene fokozottan figyelembe venni a bánya szakemberei által kijelölt védőterületeket, ahol így a természetes tájszerkezet visszaállítása is megtörténhetne.

9

AZ ANTROPOGÉN FELSZÍN- ÉS TÁJFORMÁLÁS ÉRTÉKELÉSE A területhasználati változások során a négy időhorizont alatt az alábbi folyamatokat figyelhettük meg. Látható, hogy az egykor kiirtott erdők területét, hogyan veszi birtokba a másodlagos vegetáció. A megtelepedés irányának megfelelően a D-i rész a mozaikosabb, s a nagyobb mértékű intenzív beavatkozások elviselője, míg a vízgyűjtő É-i részén a bányászat megjelenéséig a foltok egysége viszonylag megbontatlan maradt. A gazdálkodás érdekessége, hogy az aszimmetrikus völgyek miatt, az éghajlatilag kedvezőtlenebb, de lankásabb É-ÉNy-i lejtőoldalakat művelték, míg a meredek D-i oldalakon gyakran erdők maradtak. Összességében az antropogén hatások nagymértékű növekedése figyelhető meg (2. táblázat). Az 1800-as években legnagyobb ökogeográfiai stabilitás a negyedére esett vissza. A területhasználati kategóriák száma a duplájára, 20-ra nőtt. A különböző társadalmi rétegek megjelenésével az addig egynemű kategóriák keveredtek, s új folttípusok alakultak ki (16. ábra). Ezek elsősorban az emberi megtelepedés különböző településformáihoz kapcsolódnak. Így a területhasználat diverzitása jelentősen nőtt, a területhasználat egyenletességi értéke újra enyhén emelkedett (0,7). Ezek azonban az eddigi nagy egynemű foltokkal megjelenésével szemben éppen ellentétes folyamatokat takarnak. Igaz ugyan, hogy 1989-re sokszínűbbé vált az emberi területhasználat, amely változatosabb életfeltételeket teremthetne, de ezek 13,6%-a a természetesség alacsony fokán álló meta- és polihemerób folt, s az euhemerób, rontott folttípusok (37,2%) is meghaladták az eddig abszolút dominanciával jellemezhető oligohemerób, természetközeli foltokat (34,2%) (17. ábra). Utóbbiak aránya egyharmadára esett, felszabdalódásuk pedig megnöveli veszélyeztetettségüket. Ezt mutatja az átlagos 2,5-os hemeróbia érték, amely azt jelenti, hogy a terület természetességi foka, a mezoés a polihemerób határán közel van ahhoz, hogy a még mindig nagy kiterjedésű É-i erdőfolt ellenére eléri a kultúrtáj jelleget, s csak mesterségesen fenntarthatóvá válik. Az egységnyi foltsűrűség és a maximális foltszám hatszorosára, 1784-hez képest előbbi húsz-, utóbbi tízszeresére nőtt (2. táblázat). A foltsűrűségi értékek a zártkertek, a nyílt beépítésű területek és az egykori bányaüzemek találkozásánál a legnagyobbak (pl. Erenyő környékén) (5. ábra), s ettől az erdő felé haladva fokozatosan csökkennek, a perecesi vízgyűjtő É-i részén található összefüggő erdő miatt még mindig megőrizve az eredeti alacsony értéket. Az átlagos foltsűrűség azonban többszöröse az ajánlottnak (2. táblázat), az erdő kivételével túlzottan mozaikos. Az izolált megjelenés miatt nagyon apró maradványfoltok már nem feltétlenül képesek stabil életközösség fenntartására. Ezzel összefüggésben az átlagos ökotonsűrűség is duplájára nőtt miközben a maximális érték 26000 m/km2, s a térkép mintázata is hasonló (6. ábra). Viszont az erdő tagolódása és a zártkerteken belüli művelésági változatosság miatt már szinte mindenhol 5000 m/km2 feletti értéket tapasztalunk. A foltsűrűségi és az ökotonsűrűségi térképen, jól megfigyelhető az ember átalakítás térbeli alakulása is (5. 6. ábra), ahogy a hegységperemi völgyben halad felfelé az emberi beavatkozás, amely közel 100 év alatt okozott minőségi változást Az ipar beindulásakor már 15 év, azaz egy generáció alatt megnőtt a beavatkozás intenzitása, s a déli részen másfészeresére nőtt a folt- és ökotonsűrűség. Újabb 100 év alatt, a nagyipar felfutása után már a terület szinte teljes egészén nőttek az értékek, és a beavatkozások forrásterületén, a jobban igénybevett D-i részeken már legalább a kétszeresére változott. A félszáraz gyepek 1884-től megugró növekedése negatív tájszerkezeti változásokat hordoz, mivel főleg az erdők és a kaszálók helyét foglalják el, de ma már a parlagok is ide kerültek. A kultúrvegetáció megszűnése bizonyos területeken lehetővé tette ugyan biológiailag aktívabb felületek arányának növekedését, azonban a szántó - gyep - erdő irányú szukcessziós folyamat az állandó antropogén hatások következtében általában megrekedt a

10

degradált fásszárúakkal tagolt gyepek szintjén, s ez nem feltétlenül jelenti az új gyepterületek ökológiai értékének növekedését. Ennek oka, hogy a leginkább kis „ökológiai” folyosót alkotó fás-cserjés gyepfoltok hosszúkás alakja miatt a kerület, terület aránya túlságosan kicsi ahhoz, hogy stabil életközösséget tartson fenn (16. ábra). Az igaz, hogy a szegélyzóna magasabb faji diverzitású, ám ezek az É-on érintkező erdőfoltok kivételével, a szántók, kertek gyom és zavarástűrő fajai, melyek kis természetvédelmi értékkel bírnak, s az időnként kaszált foktokról az értékesebb fajokat (pl. leánykökörcsin stb.) is kiszoríthatják (Margóczi K. 1998). A területhasználat egyenletessége az emberi jelenlét ingadozását mutatja (2. táblázat), de az 1989-hez állapothoz képest bekövetkezett változások jól érzékelhetően a további leromlás felé tartanak. A domborzatformálódásban fokozott lepusztulás jelenlétét figyelhetjük meg. A tömegmozgásos folyamatok esetleges aktivizálódásában nem zárhatók ki az aláfejtett területek felett kialakuló elmozdulások hatásai valamint a kedvezőtlen adottságú, de a közelmúltban inaktív lejtők beépítése sem. A mező és erdőgazdálkodás 250 éve még lefedte a teljes területet, s a drasztikus ökológiai változást mutatja, hogy az összességében közel felére csökkent mező- és erdőgazdálkodás területi visszaesését, az első 200 éves hiánya miatt nem ábrázolt mesterséges és technogén felszínek kompenzálják (7. ábra). IRODALOM Csiffáry G. (2002) Régi vadaskertek. – in.: Baráz Cs. (szerk.) A Bükki Nemzeti Park : Hegyek, erdők, emberek. BNP Igazgatósága, Eger, pp. 487-491. Csorba P. (1997) Tájökológia. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 113 p. Fűzfa Z. (1998) A Barát-hegy a Bakosok és az Ostoros természeti állapota és története. Pisztráng Kör Egyesület, Miskolc, 15 p. Homoki E. - Juhász Cs. - Baros Z. - Sütő L. (2000) Antropogenic geomorphological research on waste heaps in the East-Borsod coal basin (NE Hungary). – in.: Rzętały, M. (red.) Z Badań nad wpływen antropopresji na środowisko. Studenckie Koło Naukowe Geografów UŚ, Sosnowiecz, pp. 24-31. Illyés Zs. (1997) A történeti megközelítés a területhasználat ökológiai értékelésében (Dörögi–medence mintaterület). – in.: Füleky Gy. (szerk.) A táj változásai a Honfoglalás óta a Kárpát-medencében. Gödöllői Agrártudományi Egyetem MSZKI, Gödöllő, pp. 247-253. Járási L. (2002) Kincstári és uradalmi erdőgazdálkodás. – in.: Baráz Cs. (szerk.) A Bükki Nemzeti Park : Hegyek, erdők, emberek. BNP Igazgatósága, Eger, pp. 455-466. Kerényi A. (1994) Talajerózió, talajvédelem. ELTE Kiadó, Budapest, pp. 73-97. Mándy A. - Zsámboki L. (1996) A borsodi-medence szénbányászata. – in.: Benke I. - Reményi V. (szerk.). A magyar bányászat évezredes története 2. Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület, Budapest, pp. 19-59. Margóczi K. (1998) Természetvédelmi biológia. JATEPress, Szeged, 108 p. Martos F. (1958) A külszín elmozdulását befolyásoló tényezők. – Bányászati Lapok. 91. évf. 1. sz. pp. 367-372. Nagy B. (1997) A felszínborítás vizsgálata a Sajó - Hernád hordalékkúp térségében. – in.: Füleky Gy. (szerk.) A táj változásai a Honfoglalás óta a Kárpát-medencében. Gödöllői Agrártudományi Egyetem MSZKI, Gödöllő, pp. 391-398. Ökológiai Intézet Alapítvány (2002) Az I-II-III. katonai felvételezés digitalizált alaptérképe. Georeferált alaptérképek. Ökológiai Intézet Alapítvány, Hermann Ottó Múzeum, Miskolc, Forrás: I-II-III. katonai felvételezés. Sütő L. (2000) Mining agency in the east Borsod Basin, North-East Hungary. – in.: Jankowski, A. T. Pirozhnik, I. I. (ed.) Nature use in the different conditions of human impact. Studenckie Koło Naukowe Geografów UŚ, Minsk, Sosnowiec, pp. 116-123. Sütő L. – Kozák M. – McIntosh R. – Beszeda I. (2001) Secondary mineralisation processes in coal pit-heaps and its impact on the environment in North Eastern Hungary. – Environmental Geochemistry and Health, manuscript Zsámboki L. (1988) A borsodi szénmedence bányászata a kezdetektől a II. világháború végéig. – Bányászati és Kohászati Lapok 121 évf. 4. sz. pp. 268-270.

11

12

13

14

15

5. ábra: A kutatási terület foltsűrűségi térképe a négy időhorizontban

16

6. ábra: A kutatási terület ökoton sűrűségi térképe a négy időhorizontban

17

7. ábra: A főbb területhasználati kategóriák területi arányainak időbeli változása

18

19

1. táblázat: A területhasználati foltok hemeróbia értékei Előforduló területhasználati Hemeróbia Megjegyzés kategóriák érték 4 Cserjés, fás legelő 3 Degradált gyepek, fásszárúakkal 3 Erdős-cserjés terület 3 2: ha tájidegen fajokból álló erdő, ill. vezeték Fiatal erdő alatti nyiladék 2 Fiatal erdő tarvágás után 2 Gyümölcsös 0,5 Ipari telephely 4 Kaszáló, nedves gyep 4 Ligeterdő (nedves) 4 3: ha tűlevelű egyedek is keverednek bele Lombos erdő növényzeti 2: ha teljes felszíne növényzettel fedett Meddőhányó fedettségtől 1: ha csupasz meddőfelszínek is vannak rajta függ 0,5: növényzeti borítástól mentes 4 Mocsár, vizenyős terület 1 Nyílt beépítésű terület 2 Szántóföld 3 Száraz gyep 2 Szőlő 2 Szőlő-gyümölcsös 1 Tanya, mezőgazdasági telep 1 Települési zöldterület 2 Tűlevelű erdő 3 Vegyes erdő 3 Vízmosás, erodált árok 0,5 Zárt beépítésű terület 2 Zártkert 2. táblázat: A kutatási terület néhány ökológiai mutatója a négy időhorizontban Ökológiai mutatók

Ökogeográfiai stabilitás Foltsűrűség (db/km2) Maximális foltszám (db/km2) Ökotonsűrűség (m/km2) Területhasználati diverzitás (H) Területhasználat egyenletessége (I) Átlagos hemeróbia érték

1784 I. katonai térképezés 9,96 2,96 15 4612,2 1,41 0,61 3,5

1856-1860 II. katonai térképezés 26,72 3,74 18 5878,8 1,49 0,76 3,3

1883-1884 1989 1:10000 III. katonai térképezés EOTR térkép 21,27 5,08 6,75 40,87 26 121 7030 13370,7 1,63 2,11 0,68 0,7 3,2 2,6

20