A BÁNYÁSZATHOZ KAPCSOLÓDÓ MIGRÁCIÓS FOLYAMATOK VIZSGÁLATA A RUDABÁNYAI-HEGYSÉG TELEPÜLÉSEINEK ESETÉBEN 1880-TÓL NAPJAINKIG SISKÁNÉ SZILASI BEÁTA
Miskolci Egyetem, Társadalomföldrajz Tanszék 1. Bevezetés A Rudabányai-hegység Borsod-Abaúj-Zemplén megye ENy-i részén húzódik, területe 20 km2, az itt lévő települések - Rudabánya, Felsőtelekes, Alsótelekes - határában már a középkorban folyt a barnavasércben található termésréz, rézércek és ezüsttartalmú galenit bányászata. Rudabánya több okból is egyedülálló a megye bányásztelepülései között, már a XTV. században a Felső-Magyarországi bányavárosok sorába tartozott, kiváltságokkal és bírói testülettel. Ezt követően jelentős fejlődést hozott a település életében a nagyüzemi bányászat megindulása (1880), ekkor kezdte működését a Borsodi Bányatársulat (PANTÓ E. ET AL. 1957). 1920 után Magyarország egyetlen vasércbányája lett, egészen 1985-ig, amikor a 105 éves vasércbányászat és az ércelőkészítési tevékenység megszűnt (BALLÁ L. 1990). A bezárás óta eltelt években sorra jelentek meg a gazdasági, társadalmi problémák, ezek vizsgálatát azért tartom fontosnak, mert a statisztikai adatok alapján Borsod-AbaújZemplén megyében a bányászatban 1990-ben még 15597 főt foglalkoztattak, azonban 2001-ben már csak 1277 főt. (KSH, Népszámlálás 2001. 6.5. Borsod-Abaúj-Zemplén megye) (1. ábra).
bányászat
férfi
1. ábra A bányászatban foglalkoztatottak megoszlása nemek szerint, 1990-2001 fig. 1. Distribution of employees in mining by gender 1990-2001 Rudabánya és a két Telekes esetében a vizsgálat célja az volt, hogy az egykori bányászok és a helyi vezetők segítségével választ kapjak a következő kérdésekre: A bánya 275
bezárása óta eltelt 18 év során hogyan változott meg a települések népessége, gazdasági helyzete, infrastrukturális ellátottsága? 1985 után a bányászoknak sikerült-e újból elhelyezkedniük, milyen körülmények között élnek? A bányászathoz kapcsolódó migrációs folyamatokat a nagyüzemi bányászat kezdetétől, 1880-tól, követhetjük nyomon. A vizsgálathoz adatokat a fennmaradt bányadokumentációból, a történelmi statisztikai adatokból, illetve a Központi Statisztikai Hivatal által kiadott, évenként megjelenő, megyei statisztikai évkönyvekből gyűjtöttem. A vizsgálat fő témája a bányabezárás óta eltelt idő jellemzése, az adatok az általános statisztikák mellett tartalmazzák a polgármesterektől kapott és az empirikus vizsgálat során a bányászok által szolgáltatott információkat is. Azokat a bányászokat kértük meg a kérdőívek kitöltésére, akik a bezárás idején a vasércbánya alkalmazásában álltak és jelenleg Rudabányán, Felsőtelekesen vagy Alsótelekesen laknak. 88 egykori bányász nyilatkozott arról, hogy miként élte meg a bezárást, közülük a legtöbben rudabányaiak (56 fő), 25 fő felsőtelekesi, 7 fő pedig alsótelekesi lakos. A kapott válaszok feldolgozása statisztikai elemző programok segítségével (Excel, SPSS) történt. A statisztikai adatok alapján vizsgálhatjuk a terület vándorlási egyenlegét, vagyis egy adott időszak alatt (általában egy év) be-és kivándorlók különbözetét. A vándorlások kiváltó tényezői közül a gazdasági okok dominálnak a települések esetében, főként az, hogy nincs elegendő munkaalkalom. A kezdeti időkben ezzel szemben a természeti okok is szerepet játszottak, hiszen a természetben lévő ásványkincsek kiaknázása, esetleg kimerülése, kiválthatja a vándorlást. Időtartam szerint beszélhetünk állandó vándorlásról, amikor az egyén végleg elhagyja korábbi lakóhelyét, előfordul az ideiglenes vándorlás is a területen, ami például kötődhet a munkavégzéshez és főképp a közeli nagyvárosok felé irányul. Természetesen itt is jellemző és jellemző volt a periodikus vándorlás, vagyis a havi, heti, illetve napi gyakorisággal végbemenő ingázás (KOVÁCS Z. 2002). A vizsgált időszak során ennek is két iránya volt, amíg a bánya működött, addig rohamosan megnőtt a településre befelé ingázók aránya, napjainkban pedig, a bánya bezárását követően az ingázás főleg a településekről kifelé történik. A következőkben a vándorlás különböző típusait szeretném részletesen bemutatni, aszerint, hogy a települések szempontjából meghatározó időszakokban milyen jellegű népességmozgások voltak jellemzőek. A vizsgálat kérdései közül a következők vonatkoztak a migrációs folyamatokra: • • •
Hol dolgozik jelenleg és ingázik-e? Ki költözött el a családból más településre és miért? Szándékozik-e elköltözni jelenlegi lakóhelyéről, ha igen milyen ok vagy okok miatt?
A kérdésekre adott válaszokat feldolgozva kibontakoztak a migrációs irányok, illetve a migrációt kiváltó okok is, melyeket a későbbiekben részletesen ismertetek.
276
2. A Borsodi Bányatársulat (1880-1920) és a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt (1921-1946) Báró Rotschild Lajos, lovag Guttmann Vilmos, a Witkowitzi Bánya-és Kohóművek Társaság főtulajdonosai és Andrássy Manó gróf Bécsben 1880. február 4-én megalakították a Borsodi Bányatársulatot. A bányatársulat hivatalos nyelve német volt (PANTÓ E. ET AL. 1957). Jelentősebb bányászat ezt megelőzően a telekesi határban folyt, ennek bizonyítéka, hogy Felsőtelekesen egy munkás, egy felvigyázói és egy tisztviselői lakást építettek. A szakképzett bányászok abban az esetben szegődtek el erre a vidékre dolgozni, ha lakáslehetőséghez jutottak. Mivel 1880 körül a helybéliek főképp mezőgazdaságból éltek és nem értettek a bányamüveléshez, mindenképp szakképzett munkásokat kellett a bányatársulatnak szerződtetnie, ezért a társulat Rudabányán megvásárolta az olcsó, nagyrészt régi kohósalakkal feltöltött völgyfenék területét, ahol munkáslakások építéséhez kezdtek. A társulat bérleti szerződése 12 évre szólt, így nem építettek eleinte állandó jellegű épületeket, hiszen a szerződés értelmében, ezek a házak, minden térítés nélkül, a bérbeadóé lettek volna a szerződés lejártakor. Ezért négylakásos faházakat rendeltek FelsőAusztriából, melyek előre kiszabva és lekötve érkeztek meg Rudabányára. Ezekbe a házakba még az 1880-as év során 10 új munkást telepítettek, akik túlnyomóan dobsinai illetőségű gyakorlott bányászok voltak (PANTÓ E. ET AL. 1957). Ez volt az első jelentősebb migrációs folyamat a vizsgált települések életében, ami nagyobb bevándorlást eredményezett. A nagyüzemi bányászat megindulása után jó néhány évig folyt még a bányászok odaköltözése, melynek következtében a települések lélekszáma jelentősen felduzzadt. A lakosságszámot tekintve Rudabányát 1880-ban 655 fő lakta, Felsőtelekes 345 főt, Alsótelekes pedig 264 főt számlált, a bevándorlás követően 1900-ra Rudabánya népessége 2301 fő lett, Felsőtelekesen 478 főre, Alsótelekesen pedig 317 főre nőtt a lakosságszám. A munkások túlnyomórészét helybeliek és környékbeliek, kisebb részben dobsinaiak és Szepes megyeiek adták. Ennek a telepítésnek a bizonyítékai a ma is előforduló családnevek: Bukovszki, Galicz, Svidró, Ferkó, Ruszinkó, valamint a nemzetiségi összetétel megváltozása. Rudabánya esetében 1880-tól 1890-ig a szlovákok száma 2-ről 118-ra, a németeké 38-ról 40l-re emelkedet (2. ábra). A legjelentősebb népcsoportot a bulénerek adták, akik a mai Szlovákia területén fekvő Dobsinából érkezetek. A bulénerek az ősgermán quadok maradékának tekinthetőek, sajátos nyelvjárást beszéltek, mely a német nyelv szlovák és magyar nyelvi hatások révén történt átalakulásával jött létre (BALLÁ L. 1983).
277
Forrás: Magyarország történeti statisztikai helységnévtára, Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, 1996. 2. ábra Rudabanya nemzetiségi összetételének változása a nagyüzemi bányászat megindulásával 1880 és 1890 között fig. 2. Change of ethnical structure in Rudabanya since the beginning of mass-production 1880-1890 A szakképzett munkaerőnek köszönhetően a bánya termelése folyamatosan növekedett, Rudabanya esetében 1880-tól 1985-ig összefüggés van a népességszám, a munkások létszáma és az üzem termelése között. A 3. ábrán együtt láthatóak ezek az adatok melyek jellemzik a település életében lezajlott nagyobb változásokat is. A termelési adatok esetében 1885-től a barnavasérc, majd 1941-től a barnavasérc és pátvasérc összesített termelési adatait használtam fel (Bányabezárás dokumentációja, Rudabanya 1985).
278
] Rudabánya össznépessége; total population of Rudabánya |*x»>| A vasércbánya dolgozóinak létszáma: number of the workers of mine • • • •
A vasércek termelési adatai; production of iron ore (metric ton)
Forrás: Magyarország történeti statisztikai helységnévtára, KSH Megyei statisztikai évkönyvei, Bányabezárás dokumentációja, 3. ábra Rudabánya népességszámának, a bányaüzem foglalkoztatóul létszámának és termelésének változása 1885-től 1985-ig fig. 3. Change in the number of population and employees and ore production in Rudabánya 1885-1985 Az 1900-as évek elején látható, hogy a munkáslétszám emelkedésével együtt nőtt a település népességszáma és a bányaüzem termelése is. 1904-ben a munkáslétszám az Észak-Amerikába történő kivándorlás miatt csökkent, ezért a bánya toborzáshoz kezdett. 1920-ra Rudabánya népességszáma a jelentős elvándorlás miatt 2130 főre csökkent, ezzel
279
szemben a két szomszédos település lakosságszáma a természetes szaporodásnak köszönhetően növekedett, Felsőtelekesen ekkor 600 fő, Alsótelekesen pedig 319 fő élt. A mélypontot a trianoni békekötés (1920) utáni évek jelentették, mivel a megváltozott viszonyok között Rudabánya fenntartását a külföldi tőkések már nem találták jó üzletnek. 1928. januárjában ezért 48 évi működés után megszűnt a Borsodi Bányatársulat és helyét a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. bányaigazgatósága vette át. A szolgálati nyelv ettől az időtől kezdve lett magyar. 1929-1930 között a gazdasági válság éreztette hatását, kevesebb volt a munkanapok száma, illetve az alkalmazotti létszám, ami az érckereslet csökkenését mutatta. 1932-től a gondokat már nem lehetett létszámapasztással megoldani, hiszen a letelepített, kizárólag bányászattal foglalkozó szakmunkásokat meg kellett tartani, hogy az érckereslet megindulásakor rendelkezésre álljanak. A gazdasági válság mélypontja 1934 -re esett, ekkor a munkáslétszám 636 főre, a munkanapok száma 156-ra csökkent, ezért a rudabányai munkásság egy részét a kurityáni szénbányához helyezték át (PANTÓ E. ET AL. 1957). 1939-ben a háborús előkészületek a barnavasérc fokozott termelését kívánták meg, így a közeli településeken lakók jelentősebb számban kaptak munkát a bányánál. Mivel a bányák mindegyike keresett ekkor felvételre szakképzett bányászokat, ezért megindult a munkaerővándorlás azon üzemek felé, amelyeknél a bérezés kedvezőbb volt. Ez általában a környéken működő szénbányákat jelentette, így például Ormosbányát, Felsőnyárádot és Rudolftelepet. Majd a bányákat hadiüzemmé nyilvánították és ezzel megszűnt a szabad mukahelyváltoztatás joga, az alkalmazottakra a katonai büntetőtörvénykönyv szabályai voltak érvényesek. 1943-ra a földalatti munkahelyek száma növekedett, ami újabb munkásfelvételt jelentett, az élelmezés rosszabbodott, liszten és zsiradékon kívül a munkásság egyéb élelmiszert nehezen tudott beszerezni, hiszen a húsellátás hiányos volt, így a mezőgazdasági munkához értő bányászok szabadságra mentek (PANTÓ E. ET AL. 1957). 3. Országos Érc-és Ásványbányák Rudabányai Vasércbánya Vállalat (1946-1986) 1946 végén a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. üzemeit államosították, az ércbányászat önálló iparág lett, s ez jelentős lendületet adott a beruházásoknak és fejlesztéseknek. Az önálló Rudabányai Vállalat alkalmazotti létszáma ismét nőtt, ezzel összefüggésben 1950-ig a két Telekes lakosságszáma is emelkedést mutat, Rudabányát ekkor 2677 fő lakta (3. ábra). A bányához rendszeresen jelentkeztek felvételre munkások, ennek következtében Rudabánya nagyközséggé növekedett és környezetének központjává vált. Ez a szakasz vezetett a második jelentősebb bevándorláshoz, melynek alapját a szocialista iparosítás adta. Ennek keretében a megye más területeiről is érkeztek ide munkások, akik azonban már jórészt szakképzetlenek voltak, így például 1960 és 1970 között a szomszédos településekről sokan költöztek Rudabányára, mivel vonzotta őket a magas kereseti lehetőség és az, hogy itt könnyebben juthattak lakáshoz a bánya által fenntartott lakótelepeken. A Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Kutató Intézetének munkatársai 1985-ben végeztek vizsgálatokat Rudabányán, az adatokból kiderült, hogy a bányászcsaládok mely településekről érkeztek, honnan történt az állandó jellegű bevándorlás (4. ábra).
280
1
Szinpetri
?
Teresztenye
3
Égerszög
4 5 6
Szólősardó
7 8
Szuhogy
Kánó Zubogy Szendrőlád
9
Felsónyárád 10 Ormosbánya 11 Izsófalva
) Forrás: MTA FKI 1985-ös vizsgálatának kéziratos anyaga 4. ábra A Rudabányára 1945-1980 között beköltözőitek megoszlása előző lakóhelyeik szerint fig. 4. Distribution of people moving to Rudabánya according to former residence 19451980 Megállapítható, hogy 1970-re Rudabánya és Felsőtelekes is elérte népességmaximumát 3904, illetve 939 főnél. Jellemző ebben az időben a településre befelé ingázók magas aránya is, a dolgozókat rendszeres buszjáratok szállították a bányába dolgozni. Az alkalmazotti létszám a vizsgálat idején 1126 fő volt, közülük a legtöbb (690 fő) helyi lakos volt. 80-160 fő között volt azok 281
aránya, akik a társközségekből, Felsőtelekesről, Szuhogyról jártak be. 20 főnél többen érkeztek Szendrőből, Alsótelekesről, Kánóról, Felsőkelecsényből. Ezen kívül a munkások lakóhelyei között szerepelt még Trizs, Ragály, Zubogy, Égerszög, Teresztenye, Szőlősardó, Izsófalva, sőt Edelény is (PERGER É. 1991). A vasércbánya vonzáskörzete tehát viszonylag nagy volt, ezért a bányászat válságának kibontakozásakor a gondok településcsoportokat érintettek. A bányászat és a vasérctermelés gazdasági megítélése a hetvenes évek után megváltozott, ami a bányabeli foglalkoztatás jövőjét bizonytalanná tette. 1973-tól a barnavasérc termelése fokozatosan csökkent és 1980-ra meg is szűnt, a termelési szintet a pátvasérc kinyerésével lehetett tartani. 1978-ban új vasércárakat állapítottak meg és ugrásszerűen megnőtt a földgáz ára is, aminek következtében a vasércdúsítás veszteségesség vált (BALLÁ L. 1990). Ennek köszönhetően az 1986-os bányabezárást megelőzően, már 1980-ra Rudabánya és társközségei, köztük Felső- és Alsótelekes, népessége jelentősen megcsappant (3. ábra). A népességszám csökkenését a jelentős elvándorlás okozta, melynek keretében először a hetvenes évek végén azok távoztak, akik tudhattak a bánya gazdasági gondjairól. Ezt a helyzetet erősítette az is, hogy az új növekedési pólusként megjelenő szocialista városok - köztük Kazincbarcika - jobb lehetőségeket nyújtottak, mind életkörülmények, mind kereseti lehetőségek tekintetéhen. Ennek következtében egyfajta népességcsere jelentkezett a településeken, mert miközben a vezető értelmiségi rétegek - illetve azok a munkások, akik könnyebben kaphattak állást más üzemeknél - elvándoroltak, addig az alacsonyan kvalifikált munkaerő szempontjából a bánya még mindig vonzást jelentett. Az ingázás továbbra is jelentős méreteket öltött ezekben az években, bár már ennek iránya is kétfelé mutatott. Egyrészt azok a bányászok és lakosok, akik átszerződtek a környék szénbányáihoz, így például a Kurityáni Bányaüzemhez, a Rudolftelepi Bányaüzemhez, Ormosbányára, vagy esetleg a kazincbarcikai Szeles aknához, illetve a Berentei Szénbányához, már ebben az időszakban is kifelé ingáztak a vizsgált településekről. A környéken élők pedig, akik számára a bánya már évek óta biztos megélhetést nyújtott, esetleg nem tudtak a gazdasági gondokról, még mindig a három településre befelé ingáztak. Ezek a folyamatok megmutatkoztak mindhárom település lakosságszámában is, 1985ben Rudabányát 3458 fő, Felsőtelekest 861 fő, Alsótelekest pedig 253 fő lakta. Ezek az adatok a hetvenes évek elejéhez képest mindhárom településnél jelentős elvándorlást mutatnak, hogy ténylegesen mennyi is volt a vándorlási egyenleg azt a KSH statisztikai adataiból tudjuk meg (5. ábra). Ez azonban már átvezet minket a bezárás idejéhez. A nyolcvanas évek közepére nyilvánvalóvá vált, hogy a bánya termelése megszűnik, a munkások egy részének csak a korai nyugdíjazás maradt megoldásként, míg mások tovább dolgozhattak a bezárási munkálatoknál. Akik más vállalatoknál nyertek elhelyezést, azoknak a bánya végkielégítést adott, ők ekkoriban költöznek más településekre. 4. Ruda-Gipsz Kft. (1986- ?) A bezárást követően a bánya jogutódja a Ruda-Gipsz Kft lett, amely továbbra is alkalmazott bányászokat az Alsótelekes határában lévő gipszbányában, a fejezet címében lévő kérdőjel helyére azonban hamarosan évszám fog kerülni, hiszen a hírek szerint pár éven belül végleg megszűnik a bányászati tevékenység a területen. 282
1990-ig a települések helyzete még nem volt teljesen reménytelen, de ezt követően sokan váltak munkanélkülivé, hiszen ekkor indult meg a Borsodi Bányavidék szénbányáinak a felszámolása is, ahová a vasércbánya bezárását követően a munkásokat áthelyezték. A vizsgált társadalmi csoport - a bányászok - esetében a bezárást követően az egyes rétegek helyzete eltérően alakult. Az MTA FKI felméréséből kiderül, hogy főképp a termelésirányítók és vezetők, valamint családtagjaik költöztek más településekre, elsősorban Kazincbarcikára, Miskolcra, Szendrőbe. A bányabezárás mégis a földalatti szakmunkások csoportját érintette a legérzékenyebben, hiszen közülük valók azok, akik többgenerációs bányászcsaládokból származnak, és az ő szakmájuk váltható át a legnehezebben. Jórészük, amíg munkaképes korban volt, átkerült a Borsodi Bányavidék valamely szénbányájához, nagyrészüket azonban korkedvezménnyel nyugdíjazták, átlagéletkoruk és a bányánál eltöltött szolgálati éveik száma erre lehetőséget is nyújtott. Az alacsonyan kvalifikált csoportok főképp a földalatti és külszíni segéd-és betanított munkások közül került ki. Őket a magas kereseti lehetőség vonzotta a bányához, igazán nem kötődtek a településekhez, mobilisabbak voltak a többi rétegnél és jórészük a bánya megszűnésével továbbállt. A külszíni szakmunkások kedvezőbb helyzetben voltak, hiszen szakmájuk olyan volt, amit sikeresen kamatoztathattak más üzemeknél is. Akik a családjuk révén erősebben kötődtek a vizsgált településekhez, azok ingáztak inkább, míg azok, akik kevésbé kötődtek a településekhez a munkahelyváltással lakóhelyet is váltottak. Külön csoportként vizsgálhatóak a nők, akik a bánya alkalmazottainak 33 %-át tették ki, egy részük a dúsítóüzemben végzett nehéz fizikai munkát, másik részük pedig adminisztratív alkalmazott volt. A bezárást követőn helyben más munkaalkalmat nem találtak, a család és a gyermeknevelés miatt nehezebben vállaltak munkát más településeken, kevesebbet ingáztak (PERGER É., 1991). Mint az 5. ábrán is látható az első jelentősebb elvándorlási hullámot, mely a hetvenes években érintette a településeket, a bánya bezárásával, bár némileg csökkent mértékben, követte a második a nyolcvanas évek során. Az ezt követő időkben már csak azok a fiatalok költöztek el, akik egyáltalán nem tudtak a környéken elhelyezkedni, így az ország más területein próbáltak szerencsét. A bezárás óta eltelt időszakban (1985-2003) a települések élete eltérően alakult. A polgármesterekkel készített interjúk során kiderült, hogy a három település gondjai közösek ugyan, mégis különbözőek. Alsótelekes volt és van a legkedvezőtlenebb helyzetben, hiszen a legutóbbi népszámlálás idejére a lakónépesség 161 főre csökkent, mely korösszetételét tekintve elöregedő, az elvándorlás értéke pedig 1990-2001 között -4 volt, ami azt jelenti, hogy négy ember hagyta el végleg régi lakóhelyét. Ezt a helyzetet csak súlyosbítja, hogy a település zsákutcás jellegű, a buszjáratok egyre ritkulnak, illetve, hogy az elkövetkező pár évben várható a település határában működő gipszbánya bezárása.
283
IB Alsótelekes M Felsótelekes B Rudabánya |
Forrás: KSH 2001 évi népszámlálás, 6.5 Borsod-Abaúj-Zemplén megye II. kötet, Budapest, 2002 5. ábra A vándorlási egyenleg alakulása a vizsgált településeken 1970-től 2001-ig fig. 5. Conformation of migration's remainder in three studied settlements 1970-2001 Felsőtelekes esetében szintén a lakónépesség csökkenése jellemző, hiszen jelenleg 820 fő lakja, az aktív keresők jó része, 176 fő, pedig ingázik távolabbi településekre. Az elvándorlás itt is jelentős, 1990-től 2001-ig 30 fő vándorolt el a faluból. A gondokat fokozza, hogy bár a hivatalos statisztika szerint csak 15 fő vallotta magát cigánynak, a polgármesterrel készült beszélgetés során kiderült, hogy a valós érték 30 % körül mozog, vagyis 254 fő (2001). Ezek az emberek alacsonyan kvalifikáltak, ezért nehezebben tudnak munkát találni, sokan közülük csak a segélyekből élnek és közhasznú munkákat végeznek. Rudabánya helyzete azért kilátástalan, mert a bánya helyett mai napig nem sikerült megfelelő mennyiségű alkalmazottat foglalkoztató üzemet, vállalkozást idevonzani, így a településen működő tészta- és ruhakészítő kisüzem nem tudja a teljes munkaképes korú lakosság foglalkoztatását biztosítani. Továbbra is fennáll tehát annak a veszélye, hogy a fiatalok, elhelyezkedési lehetőség hiányában, elvándorolnak innen. Ezt mutatja a vándorlási egyenleg értéke, hiszen az 1990-től eltelt 10-11 évben 130 fő vándorolt el innen. A jelenlegi lakosságszám 2916 fő, az aktív dolgozók közül pedig 493 fő ingázik más településekre dolgozni. Itt is gondot jelent a cigány lakosság alacsony képzettsége és az, hogy sokan közülük a komfort nélküli régi bányászlakásokban élnek, melyek egy része már nagyon rossz állagú.
284
Azért választottam a módszerek közül az empirikus vizsgálatot, hogy az egykori bányászok közül minden munkakörből és minden etnikai csoportból azok mondhassák el, hogy miként élték meg a bezárást, akiket az ténylegesen érintett. • Hol dolgozik jelenleg és ingázik-e? A kérdés két részre oszlott, az egyik fele követlen a bezárást követő időre vonatkozott, hiszen akkor még hivatalosan nem volt elfogadott a munkanélküliség fogalma, a másik pedig a kérdőíves felmérés idejére (2000). A válaszadók egy részét (36 %) már 1986-ban korkedvezményesen nyugdíjazták, a megkérdezettek 60 %-a folytatott továbbra is kereső foglalkozást Arra a kérdésre, hogy melyik településen és milyen cégnél tudott elhelyezkedni a 6. ábrán bemutatásra kerülő válaszokat kaptam.
6. ábra A bánya egykori dolgozóinak megoszlása a bezárást követő új munkahelyeik szerint fig. 6. Distribution of ex-employees of the mine according to new workplaces after mine closure Mint látható az egykori bányászok döntő többsége (37,5 %) a Ruda-Gipsz Kft. dolgozója lett 1986 után. A legtöbben a dolgozók közül ingáztak, bár sokan csak rövid távolságra Rudabányáról és Felsőtelekesről Alsótelekesre, egy fő hetente ingázott Koprivnice-be, Csehországba. Ettől azonban eltér a jelenlegi helyzet, hiszen a megkérdezés, vagyis 2000, „pillanatában" már csak 23 fő mondta, hogy van munkahelye. Ennek oka, hogy a bezárás óta addigra már 15 év telt el és az egykori vasércbányában dolgozók nagy része elérte a nyugdíjas kort, vagy rokkantnyugdíjas lett. 285
Jelenleg a megkérdezettek közül 12 fő ingázik, ebből 11 fő napi rendszerességgel, Rudabányára (2 fő), Felsökelecsénybe, Szendrőre, Alsótelekesre, Szuhogyra, Berentére illetve 4 fő Kazincbarcikára, 1 fő pedig Németországban található munkahelyére havonta.
•
Ki költözött el a családból más településre és miért?
Rudabánya és társközségei esetében ez a kérdés azért kiemelt jelentőségű, mert a megkérdezettek 61 %-a mondta azt, hogy családtagjai közül egy vagy több fő szintén a vasércbányánál dolgozott. Volt olyan bányász, akinek felesége és családja is teljes létszámban a bánya alkalmazottjaként dolgozott. így azt mondhatjuk, hogy az elköltözöttek egy része szintén egykori bányász. A 7. ábrán látható, hogy a családtagok mely településekre és milyen létszámban költöztek el véglegesen.
7. ábra Az egykori bányászok családtagjainak jelenlegi lakóhelyei a megkérdezettek arányában, fig. 7. Present residence of ex-miners 'families according to questioned people Mint az ábrán is látható, leginkább a megye nagyobb városit részesítették előnybe, ezek közül kiemelt szerep jutott Miskolcnak és Kazincbarcikának. A másik jelentős „célpont" Budapest, ezt követően pedig a Dunántúl néhány nagyvárosa jelent meg még, mint új lakóhely.
286
A költözés okai közül a legtöbben a munkahely miatt változtatták meg lakóhelyüket, ezek aránya 42 %, a következő érv természetesen a házasságkötés, emiatt költözött el a családtagok 33 %-a, 5 % a válását követően váltott lakóhelyet, és 20 % jelölte meg együttes okként a munkahely és család kettősét.
•
Szándékozik e elköltözni jelenlegi lakóhelyéről, ha igen milyen ok vagy okok miatt?
A kérdésre adott válaszok során kiderült, hogy azoknak az egykori bányászoknak, akik mai napig megmaradtak a vizsgált településeken már nincs elköltözési szándékuk, csupán 12 %-uk mondta azt, hogy szeretne más településen élni és ez már a közeli tervei között szerepel. A költözés célállomásai a következőek: Miskolc, Rudabánya, Kazincbarcika, Budapest és Debrecen, ezen kívül még született olyan válasz is, hogy mindegy hová, csak el innen. A megjelölt okok változatosabbak voltak, mint a családtagok esetében (8. ábra).
H család miatt • égetőmű miatt a nincs pénz B munka miatt a cigányok miatt family waste desrructof many job gipsies
8. ábra A megkérdezettek által megjelölt költözési okok megoszlása fig. 8. Distribution of migration causes according to questioned people Itt már megjelenik az elköltözési szándék okaként a nemzetiségi megoszlás alakulása, illetve az égetőmű, amit már 1996 óta terveznek megépíteni Rudabánya határában, de mai napig nem történt jelentős lépés az ügyben, mert tulajdonosváltás történt és a lakossági ellenállás jelentős. A kérdésre adott válaszok között két érdekesség is felfedezhető. Alsótelekesen élő idősebb bányászok válaszolták azt, hogy ők télire költöznek el mégpedig gyermekeikhez, akik más településen - Miskolcon és Szirmabesenyőn - laknak. 287
A periodikus vándorlás sajátos és valószínűsíthetően nem egyedi példájával kerültem itt szembe. A megélhetési gondok miatt ezek az idős emberek, hogy ne kelljen télen fííteniük elköltöznek, azonban tavasszal, amikor erre már nincs szükség, visszatérnek elhagyott házukhoz és kiskertjükhöz, hiszen a szívük és a falubeliek visszahúzzák őket. A téli költözés oka talán nemcsak a pénznélküliségben keresendő, bár kétségtelen, hogy az nagymértékben szerepet játszik, hanem abban is, hogy a fűtéshez szükséges fa felaprítására és behordására sincs már elég erejük az idős embereknek. Úgy gondolom, hogy a periodikus vándorlás ezen sajátos formáját talán évszakos vagy megélhetési gondokhoz kötődő ingázásnak nevezhetném, bár ez a fajta vándorlás nem egyedi, mert valószínűleg az összes, Alsótelekeshez hasonló, törpefalu lakosai között lehetne olyanokat találni, akik hasonló módon élnek. Az ok, amiért ezek az emberek nem költöznek végleg más településre, abban rejlik, hogy általánossá vált ugyan az üresen álló épületek felvásárlása, ők mégsem szeretnének megválni az őseiktől örökölt házaktól. 5. Összegzés Végezetül megállapítható, bár az elvándorlás mértéke csökkenő tendenciát mutat, ennek ellenére mindhárom településre mai napig a negatív vándorlási egyenleg a jellemző. Ezt kiegészíti még a természetes szaporodás szintén negatív értéke, ami maga után vonja a folyamatos lakosságszám csökkenést, az elöregedést. A legfőbb gondot, úgy érzem, mégis a megfelelő mennyiségű és minőségű munkahely hiánya jelenti, hiszen amíg az önkormányzatok nem tudnak „idecsábítani" kis-, esetleg középvállalatokat, vagy nem tudják a helybéliek vállalkozásait nagyobb mértékben segíteni, addig a képzettséggel rendelkező fiatalok továbbra is el fogják hagyni a településeket. A migrációs folyamatokról tehát a következőket mondhatjuk el összefoglalva: • A bányászat megindulása és működése idején két jelentősebb bevándorlási hullámot tudunk elkülöníteni. Az egyik a nagyüzemi bányászat megindulásához - 1880-hoz köthető, amikor nagyszámú, jól képzett bányászt vonzott a megnyíló bánya. Ekkor a települések fejlődésnek és terjeszkedésnek indultak, hiszen a bányászlakások építése, az egyéb szolgáltatások megjelenése, mint orvos, gyógyszertár, mészárszék, malom, később pedig a rendszeres buszjáratok megindulása és nem utolsó sorban a vasút megépítése, ami összekötötte a településeket Miskolccal, jelentős népességvonzó szereppel bírtak. Ezt követően a következő hullám a szocialista iparfejlesztéshez 1960-as évek - köthető, amikor a bánya magas bérezése vonzotta az embereket ide, akik azonban jórészt már képzetlenek voltak és csak a lakás és a kereseti lehetőség miatt döntöttek a beköltözés mellett. Még ekkor is érezhető volt azonban a bánya súlya a fejlesztésekben, hiszen ezekben az időkben építették meg a művelődési házat, és még a közlekedés is nagyon jó volt a környező települések és városok felé. • A bányabezáráshoz is köthető a nagyarányú népességveszteség, bár ez a folyamat már 10 évvel a bezárást megelőzően éreztette hatását. Ennek oka, hogy akiknek tudomásuk volt a bánya gazdasági problémáiról, már ekkor más településekre költöztek új munkahelyet keresve. A bezárás óta eltelt idő során a vizsgált falvak lakosságszáma jelentősen megfogyott, Rudabánya esetében ez az érték 540 fő, Felsőtelekes esetében 41 fő, míg Alsótelekes esetében 92 fő. Felsőtelekes „kedvezőbb" helyzete abból fakad, hogy a roma népesség jelenléte ezen a településen a legnagyobb, így itt jelentkezik magasabb születési ráta. A bánya bezárásával és ezzel egyidőben az általa nyújtott 288
•
•
gazdasági támogatások és fejlesztések megszűnésével főképp Rudabánya sokat veszített népességvonzó adottságaiból, megindult a vasút leépítése, megritkultak a buszjáratok is. A bányászok bérezése mindig is kiemelt volt a többi gazdasági ágazathoz viszonyítva, ma ennek csak nyomai láthatók, hiszen jelenleg ezek az emberek nyugdíjból, rokkantsági ellátásból, esetleg munkanélküli segélyből élnek. Az önkormányzatok próbálkozásai eddig még nem hoztak sikert, bár közös összefogással szeretnék megoldani az összes hasonló helyzetben lévő és élő bányásztelepülés sorsát. Az ingázás mindig is jelen volt Rudabánya, Felsőtelekes és Alsótelekes aktív dolgozóinak életében, mára ennek a vándorlási formának az iránya ellentétesre változott. Az aktív keresők jelentős része a bánya működésének idején a vizsgált településekre ingázott és az átalagos távolság és az utazással töltött idő is rövidebb volt. Például Felsőtelekesről és Alsótelekesről, de a környéken található többi szomszédos faluból is, Rudabányára jártak az emberek dolgozni. A bezárást követően a dolgozók jelentős része a településekről ingázik jelenlegi munkahelyére, mégpedig hosszabb távolságra és ezzel együtt hosszabb ideig is. Ez oda vezethet, hogy az ingázók a későbbiekben, kényelmi okok miatt, a munkahelyhez közelebbi településekre, esetleg, ha anyagi helyzetük megengedi, valamelyik közeli városba költözhetnek. Az empirikus vizsgálat során megjelent egy új, általam évszakos vagy megélhetési gondokhoz kötődő ingázásnak nevezett, vándorlási forma. Ez talán a migrációnak olyan típusa, mely legjobban jellemzi az egykori virágzó bányásztelepülések jelenlegi helyzetét és gondjait.
Summary Processes connected with mine closures led to problems both in Hungary and in all other European countries. It can be proved on the basis of statistical data that in case of coal mining, the number of employees have been reduced with 77 % in Hungary and with more than 90 % in BorsodAbaúj-Zemplén county since 1990. Rudabánya-hill, where the beginning of iron mining date back to the Middle Ages is situated in north-east Hungary, in Borsod-Abaúj-Zemplén county. The development of the three studied settlements - Rudabánya, Alsótelekes, Felsőtelekes - had become significant with the beginning of mass-production in 1880 and lasted till the mine closure in 1985. These development processes appear in the following: change in the number of population, structural change of settlements and migration processes. Irodalom: BALLA LÁSZLÓ 1990: A rudabányai vasércbányászat és előkészítés, in.: Kun Béla szerk.: 25 éves az Országos Érc-és Ásványbányák, OMBKE Bányászati Kiadóiroda, 195-204. o. BALLA LÁSZLÓ 1983: A rudabányai bányászok társadalmának kialakulása (Bulénerek Rudabányán). Érc-és Ásványbányászati Múzeumi Füzetek 11. sz. Rudabánya, 2-6. o. Bányabezárás dokumentációja, kézirat, Rudabánya 1985. KOVÁCS ZOLTÁN 2002: Népesség- és településföldrajz, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 98-107. o. KSH 2001 évi népszámlálás, 6.5 Borsod-Abaúj-Zemplén megye II. kötet, Budapest, 2002 MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETI STATISZTIKAI HELYSÉGNÉVTÁRA, KSH, Budapest, 1996.
PANTÓ E., PANTÓ G., PODÁNYI T., MOSER K., szerk. 1957: Rudabánya ércbányászata. Budapest
PERGER ÉVA 1991: A bányaüzem gazdálkodása és munkaerőstruktúrája, in: Cséfalvay Zoltán szerk.: Visszaszámlálás Rudabányán, Budapest, 31-41.0.
289
