A BORNEMISZA PÉTER TÁRSASÁG Új sorozat, VII. évfolyam, 3. (51.) szám
KULTURÁLIS ÉRTESÍTŐJE Bécs, 2012 március
Banner Zoltán verse
nagyhét, 2007 „Péter aludt, János aludt, Jakab aludt, Máté aludt és mind aludtak…” (Dsida Jenő: Nagycsütörtök) ami beszűrődik a résen át egyre vadabb, idegenebb, tarkább, a kilincsen nem az én kezem mögöttem az igen, előttem a nem ahogy testemen át belehallgatok vonagló, üvöltő vadállatok vonulásába – az én nyelvemen beszélnek de nincs egyetlen szavuk amelyet megértenék mert nyelvtanuk sincs már, szavaik mint az ékek feszítik szét a Magyar Mindenséget elúsznak egymástól a csillagképek törvénytelenségek törvényt szülnek sivatagi homokból hevített kristálykupolák elfeketülnek menekülők Ady seregéből menekülők Kodály seregéből menekülők Bartók seregéből menekülők Kós Károly seregéből menekülők Csontváry seregéből menekülők Németh László seregéből menekülők Lükő és Fülep seregéből menekülők Szervátiusz seregéből menekülők Szabó Dezső seregéből menekülők a festő és a karvezető Nagy Istvánok seregéből menekülők Márai és Sütő seregéből menekülők Illyés Gyula seregéből menekülők Latinovits seregéből menekülők Mensáros László seregéből (mondd tovább…) magára ismer-é bennünk az xezredik év mikor az Úr magához rendeli legrégibb nemzetét? s mint borostyánkőbe zárt zenét mutogatják majd az angyalok: látjátok, milyen szép volt a Magyar Mindenség?!
A tartalomból: Interjú Banner Zoltánnal (2. - 4.oldal) MEGHÍVÓ: Banner Zoltán művészettörténész: "Erdélyi magyar művészet a XX.században" április 1., 17:30 (3. oldal) SZÍNIKRITIKA: Bornemisza Péter: "Elektra"
(a Bornemisza Péter Társaság színi társulata előadásában)
(5.oldal) Egypercesek: ÖRKÉNY ISTVÁN Arról, hogy mi a groteszk POTOZKY LÁSZLÓ Szerencsék (6. oldal) GYERMEKEK OLDALA A róka és a farkas a lakodalomban (magyar népmese) (7. oldal) FIGYELŐ: előzetes, kiállítások, impresszum
(8. oldal)
2.
VII/3. 2012 március
"Gyakorlatilag a transzszilvanizmus továbbélését, érvényét vizsgálom a művészeti jelenségekben" Banner Zoltán nyolcvan éves Az interjú készítője: Józsa István – Kerek évfordulókon rendszerint összegezünk, értékelünk. Melyek voltak azok a meghatározók, amelyek irányítottak, – jó értelemben – vezethettek? – Nem tipikus az esetem, ezért mindenekelőtt azokat a meghatározottságokat említeném, amelyek végigkísérték egész pályámat. Első: szépírói, főként költői ambíciókról váltottam át művészeti írásra, kezdetben radikálisan, tehát teljesen elhallgatva, majd két évtized után (1950–1970) visszatértem a versíráshoz is, de csak 1987-ben jelent meg első verseskötetem, az Ólomharang. Mindazonáltal a művészeti írás műfajait is, a művészettörténetet is szépíróként kívántam művelni, kezdőként szememre is vetették ezt az idősebb képzőművészek közül néhányan. Az előadóművészetre azért vetemedtem – 1964-től rendszeresen –, mert a költő "dübörgött" dühöngött bennem, s legalább mások jó verseinek tolmácsolásán keresztül szerettem volna érvényesíteni ítélő-beleérző képességemet. Ez a képesség mindenképpen előnyt jelentett abban, hogy a képzőművészek habitusába bele tudjak helyezkedni, s némileg belülről is elemezni tudjam a műveiket. – A "második"? – Mivel 1949-ben kiutasították az országból a magyar állampolgárságú László Gyulát, Entz Gézát és Felvinczi Takács Zoltánt, az egyetemre való felvételim idején, 1951-ben, és egy jó darabig később sem létezett művészettörténet szak, sőt kurzus sem. Így a történelem—filozófia szakon kezdtem meg tanulmányaimat, de még abban az évben a filozófia szak is megszűnt. Tehát esztétikára sem szakosodhattam. Végül is történelem szakos hallgatóként mélyedtem el a művészettörténeti korok és jelenségek tanulmányozásában. Minden ilyen és művelődéstörténeti szemináriumi dolgozatot én vállaltam el, ezért aztán államvizsga után, 1955-ben ott is tartottak a Bolyai Egyetem történelemfilozófia karán, hogy majd én legyek egy idő után a művészettörténet előadója. Talán az erős történelmi betekintések vagy alkati meghatározottság folytán a történelmiség tiszteletben tartása, a történeti szempont, az idő és a fejlődés iránti elkötelezettségem lett másik alapvető meghatározottsága tevékenységemnek, folyamatosan.
– És harmadrészt? – Az első pillanattól tudtam, hogy engem kizárólag a magyar, ezen belül pedig az erdélyi magyar művészet érdekel, a legkorábbi korszakaitól kezdve, s kacérkodtam is mind a középkorral, mind a barokkal. De hát az ötvenes—hatvanas évek politikai, kulturális, tudományos viszonyai között ez eltemetkezést jelentett volna. Már az ötvenes évek közepén "megcsapott" viszont a kortárs erdélyi művészet gazdagsága és a vizuális művészetnek az anyanyelvi műveltséggel, megtartó erejével egyenrangú fontossága. Ezért – ha nem is programszerűen, de hallgatólagosan – felosztottuk egymás között a 20. századot: Murádin Jenő elsősorban a század első felével foglalkozott, én pedig a második felére összpontosítottam kutatásaimat és publikációimat. – Hatvan év az erdélyi művészetért, és Kolozsváron is, Békéscsabán is úgy, hogy az egyetemes magyar kultúráért. Nagyformátumú, koherens életmű, amely nagy lendülettel gyarapszik tovább. Hogyan oszthatnánk szakaszokra – a szerző felől – 1953. első művészeti cikkeim megjelenése Litteczky Endréről és Popp Aurélról, tehát a szatmáriakról. A kezdet. Aztán első publikációim és körülbelül 1965 között, a szakkönyvekből való felkészülést követően elkezdődött a művészektől, a műtermekben, a beszélgetésekből tanulás. Elsősorban, mint az UTUNK ifjú művészeti szerkesztője, újságíróként gyakoroltam a szakmát. Ekkor alakult ki esszészerű stílusom. Műteremlátogatásaimban, idősek születésnapi köszöntéseiben, lírai jegyzetekben, tárlatkrónikáimban – gyakorlatilag a szaknyelvet és a művészeti jelenségek értelmezésének a módját tanultam, gyakoroltam. Ekkor még idősebb kollégák is működtek, például Ditrói Ervin, a Művészeti Múzeum igazgatója, Andrásy Edit, Pattantyús Károly, és leginkább – éppen halála előtt a legszínvonalasabban – Borghida István. Majd Engelné Szabó Ilona, ő volt a legmélyebb és legtárgyilagosabb, de sajnos nem volt túlságosan termékeny, és korán meghalt. Tőlük is tanultam, amit csak lehetett. (folytatása a 4. oldalon)
VII./3. 2012 március
3.
MEGHÍVÓ a Bornemisza Péter Társaság áprilisi rendezvényére
Banner Zoltán művészettörténész, művészeti író, szerkesztő, előadóművész az előadás címe:
"Erdélyi magyar művészet a XX. században" 2012. április 1-én, vasárnap, d.u. 17:30 órakor Az előadás helyszíne: Bécs 6., Capistrangasse 2/15
Banner Zoltán (művésznevén egy ideig Beleznay) 1932. július 12-én Szatmárnémetiben született. Szülei dr. Banner Antal és Unger Ilona; felesége Papp Mária, zongoratanár (1962); gyermekei Zsófia (1965), Géza (1970). Középiskolai tanulmányait a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban végezte (1951). 1955-ben a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi kara Történelem–Filozófia tanszékén szerez bölcsészdiplomát. 1955-től 1957-ig ugyanott tanársegédként tevékenykedett, majd főelőadó a bukaresti Oktatás- és Művelődésügyi Minisztérium nemzetiségi főosztályán (1957– 1958). 1958 és1987 között a kolozsvári Utunk című irodalmi-művészeti hetilap művészeti rovatvezetője. 1988-tól Magyarországon él. Főmuzeológus a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban (1988–1999). 1994-től 1997-ig a Tessedik Sámuel Főiskola Vizuális-nevelési Tanszékének tanszékvezető tanára. Kutatási területe a XX. századi és a kortárs magyar művészet, különös tekintettel az erdélyi magyar és a Békés megyei régió művészetére. Tevékenységét három területen fejti ki: művészeti írókéntművészettörténészként, költőként és előadóművészként. Több mint ezer tanulmány, cikk, katalógus-előszó szerzője, rádió- és TV-műsorok szerkesztője illetve szereplője. Művészetszervezői tevékenysége kiemelkedő, mind Romániában, mind Magyarországon számos képzőművészeti kiállítást rendezett, művészeti katalógust szerkesztett; rádióban, televízióban is bemutatta, népszerűsítette és népszerűsíti ma is az erdélyi 20. századi művészeti alkotásokat. Negyvennyolc könyve jelent meg. Jelentősebb képzőművészeti tárgyú művei: Mattis-Teutsch János, Szervátiusz Jenő, Mohy Sándor, Furhmann Károly, Benczédi Sándor (monográfiák). Erdélyi magyar művészet a XX. században (1990), Teremtő önvédelem (Erdélyi magyar naiv művészet, 1995), Szó, eszme, látvány (50 erdélyi művész a művészetről, 2002). Főbb szépirodalmi művei: Csillagfaragók (1972), Kié vagy Ausztrália? (1979), Ólomharang (versek, 1982), Vincellér-ének (versek, 2002), Örvendjetek némaság lovagjai! (pódiumnapló, 2007).Előadóművészként 1964-től lép fel rendszeresen hazai és külföldi pódiumokon. A legnagyobb sikert a Petőfi a hídon című előadóestje jelentette. Négy előadóestjéről hanglemez is készült.
4.
(Folytatás a 2. oldalról) Szemléletet Debreczeni Lászlótól is, de a szocreál szemléletet, amelyet ők szükségszerűen alkalmaztak, nem tudtam magamévá tenni. Én igyekeztem a modernség felé nyitni, és egyben színesíteni a művészeti köznyelvet. Természetesen sokat jelentettek a Magyarországról beszivárgó művészeti kiadványok, főleg a művészeti folyóiratok, a Műterem – később Művészet – és a Művészettörténeti Értesítő. Ezeken keresztül értesültünk, bár közvetve, arról, hogy: mi történik az európai művészeti életben, hiszen utazni, tanulmányutakat tenni egyszerűen lehetetlen volt. 1967-ben, 35 évesen jutottam ki először külföldre: a Szovjetunióba, két év múlva Magyarországra, majd Ausztriába. – A második korszak kezdete? – A nagyobb formák – tanulmány monográfia – iránti vágyam lassú teljesülése, 1968-1972 között. Popp Aurél atyai jóbarátom volt, úgy is, hogy apám rajztanára volt. Sokat jártam hozzá, meg is hagyta a családjának, hogyha valaha könyvet akarnak jelentetni róla, azt én írjam. Meg is írtam még 1957-ben, de a történelem belerondított első könyvem megjelenésébe. Raoul Şorban elorozta tőlem a kiadói megrendelést, vele kellett dolgoznom úgy, hogy 1968-ban teljes dokumentációmat át kellett adnom neki, és ő írta meg a szöveget a saját kincstári nacionalista szájíze szerint. Második kis könyvem Nagy Albertről és a harmadik, már teljesebb kismonográfia Mattis-Teutsch Jánosról szintén románul jelent meg először, mindhárom a Meridiáne Kiadónál. Csak amikor a Kriterionnál elindult a művészeti monográfiák sorozata, akkor láthatott nagyvilágot a Mattis-Teutsch könyv. Ez volt tehát az első magyar nyelven megjelent könyvem, 1972-ben, és jelentem alássan ekkor már 40 éves voltam... Ha a szépirodalomnál kötöttem volna ki, talán már a harmadik vagy negyedik kötetemnél tarthattam volna, mint nemzedéktársaim, sőt, mint a fiatalabbak. – A harmadik korszak? – Mondjuk első magyarul megjelent könyveimtől, és egyben első szerzői sikereimtől – Mattis-Teutsch, Csillagfaragók, Szervátiusz Jenő –, tehát 1972–74-től 1988-ig, emigrációmig vezethető. Ebben az időszakban nem csak monográfiák jelennek meg, hanem első szépirodalmi köteteim is: első verskötetem (Ólomharang, 1982) és a széleskörű visszhangot vert Kié vagy, Ausztrália? Ráadásul ekkor jutok előadói művészi pályám csúcsára: Bartók-estemmel, Szarvasének, 1970, a Petőfi a hídonnal 1972-ben, a Lakomával 1975-ben, a Tűzkörrel 1978-ban stb. Ebben a másfél évtizedben tudatosan és tervszerűen kívánom a magyarországi és az európai művészeti köztudat elé tárni az erdélyi művészet velük egyenrangú minőségeit, és noha alig lehet ezt kifejteni:
VII/3. 2012 március
mégis, örökké sejttetni az erdélyiség, az erdélyi gondolat és lélek megtestesülését. Gyakorlatilag a transzszilvanizmus továbbélését, érvényét vizsgálom a művészeti jelenségekben, és mire 1987-ben eljut hozzám a budapesti Képzőművészeti Kiadó megrendelése a "nagy könyvemre" (Erdélyi magyar művészet a XX. században, 1990), ki merem mondani például a "székely festőiskola" létezését. Azóta többször is kifejtettem a jelenséget szóban és írásban, és világosan kirajzolódik elém az erdélyi magyar művészet utolsó 85 évének a földrajza, szellemi térképe. Erről is beszélek majdnem minden magyarországi kiállítás-megnyitómon. Az UTUNK művészeti szerkesztését nagy élvezettel végeztem, nagyon szerettem a munkámat, s azt hiszem, a kollégák is szerettek, hiszen pontosan tudtuk egymásról, ki kicsoda és mit akar. Létay Lajos megértésének köszönhetően nemcsak szerkesztőként, hanem előadóművészként is rengeteget utazhattam (az országban), mozzanataiban tapasztalhattam meg a nemzedékek, stílusok, szemléletek, ízlés, közönség változását, a művészeti élet kibontakozását. Persze korlátaim is ekkor jelentkeztek: értésem és ítélőképességem az avantgárd második hullámánál megtorpant, a hetvenes évektől kezdődő egyetemes trendek követésére (felismerésére), elemzésére képtelen vagyok, bár igyekszem minden új jelenséget feldolgozni. Várom az új művészetíró nemzedéket, hogy ezt a kort úgy kövesse, mint én az enyémet. Te már ide tartozol, s ennek nagyon örülök. – És a negyedik? – Szükségszerűen új, negyedik korszak kezdődik 1988-as elköltözésemmel, noha csak a lakáscímem és telefonszámom változott. Amúgy – felölelve persze tisztességgel befogadóim, Békés megye művészeti feladatait –, ugyanazt folytatom, amit félévszázada megkezdtem. Egyre-másra írom az erdélyi művészek kisebb-nagyobb monográfiáit, de igazából legfőképpen az összefoglalás, a behordás feladatai érdekelnek. Örülök, hogy egyfajta "művészettörténeti hármaskönyvet" már magam után hagyhatok: 1. Erdélyi művészet a XX. században (1990), Teremtő önvédelem. Az erdélyi magyar naivok művészete (2005), 3. Szó, eszme, látvány. Ötven erdélyi magyar művész írásai (2002). De szeretnék még külön az elmúlt ötven év szobrászatáról írni egy könyvet, illetve kimerítően kifejteni a képzőművészeti transzszilvanizmus történetét, fogalmát, dimenzióit. Talán szerkesztői és művészetírói munkásságom személyes hangú emlékiratát is meg kellene írni, úgy, mint a most megjelent pódiumnaplót. (Kolozsvári Szabadság, 2012. március 3.)
VII./3. 2012 március
5.
Február 19.-én (Bécs, Theater im Werkraum) és 26.-án (Bécs, Collegium Hungaricum) a Bornemisza Péter Társaság színi társulata két ízben is bemutatta legújabb produkcióját, a névadó Bornemisza Péter Magyar Elektráját. Kíváncsian vártuk, hogyan birkózik meg a társulat egy drámával, vajon sikerül-e a tavalyi vígjáték (Örkény: Tóték) sikerét megismételni. Nos, az előadás végig izgalmas, gördülékeny volt. A társulat valamennyi tagja (Neuburger-Kohánszky Kinga, Ragóné Tóth Anikó, Dr. Bartók Miklós, Marie-Lucie Erőd, Antalfi Dániel, Bíró Judit, Ragó Bálint, Golomán Gerda, Ódor Krisztián) nem amatőrként, hanem vérbeli színészként játszott, teljes átéléssel elevenítette fel a tragédia hőseit. Külön említést érdemel a rendezés (Mag. Hollós József), amely ötletes, ritmikus hangeffektusokkal dúsított pantomim-szerű betétekkel, a háttérben olykor felcsendülő magyar népdalokkal emelte és bővítette a darab hatását, mondanivalóját. Ezúton gratulálunk a csoport lelkes tagjainak és sok sikert kívánunk nekik a jövőben is!
6.
VII/3. 2012 március
Örkény István:
Arról, hogy mi a groteszk Kereken száz esztendővel ezelőtt, 1912. április 5.-én született Örkény István Szíveskedjék terpeszállásba állni, mélyen előrehajolni, s ebben a pozitúrában maradva, a két lába közt hátratekinteni. Köszönöm! Most nézzünk körül, adjunk számot a látottakról. Íme, a világ fejtetőre állt. Férfilábak kalimpálnak a levegőben, visszacsúsznak a nadrágszárak, a s lányok, ó, ezek a lányok, hogy kapkodnak a szoknyájuk után! Ott egy autó: négy kereke a levegőbe, mintha egy kutya a hasát akarná vakartatni. Egy krizantém: keljfeljancsi, vékony szára az égbe mered, ahogy a fején egyensúlyozza magát. Egy gyorsvonat, amint füstcsóváján tovarobog. A Belvárosi Plébániatemplom a két tornyán levő két kereszten levő két villámhárító hegyével érinti csak a földet. És amott egy tábla a kocsma ablakában. !RÖS TLOPASC NESSIRF Bent egy dülöngélő vendég - fejjel aláfelé - elhozza sörét a söntésből. A sorrend: lent a hab, rajta a sör, fent a pohár talpa. Egy csöpp nem sok, de annyi se csordul ki. Tél van? Hát persze! Hiszen felfelé szállingóznak a hópelyhek, és az égbolt jégtükrén lóbálózva iringálnak a korcsolyázó párok. Nem könnyű sport! Keressünk most már vidámabb látványt. Ímhol egy temetés! Fölhulló hópelyhek közt, fölcsöpögő könnyek fátyolán át végignézhetjük, amint a sírásók két vastag kötélen fölbocsátják a koporsót. A munkatársak, ismerősök, közeli s távoli rokonok, továbbá az özvegy meg a három árva göröngyöt ragadnak, s elkezdik a koporsót hajigálni. Jusson eszünkbe az a szívet tépő hang, amikor a sírgödörbe ledobált rögök megdobbannak és szétomlanak, az özvegy sír, jajonganak az árvák... Milyen más érzés fölfelé hajigálni! A koporsót eltalálni mennyivel nehezebb! Először is jó göröngyökre van szükség, mert a porhanyósabbja félúton szétesik. Van hát kapkodás, lótás-futás, taszigálódás a kemény rögökért. És hiába a jó göröngy; a rosszul célzott rög visszahull, és ha eltalál valakit - pláne, ha egy gazdag, előkelő rokont -, kezdődik a vihorászás, a káröröm egészséges kuncogása. De ha minden stimmel kemény a rög, pontos a célzás, s telibe találja a deszkakoporsót -, megtapsolják a dobót, derűs lélekkel térnek haza, és sokáig emlegetik a nagy telitalálatot, a kedves halottat és ezt a mókás, pompásan sikerült szertartást, melyben nyoma sem volt a képmutatásnak, a tettetett gyásznak, a hazudott részvétnyilvánításnak. Kérem, szíveskedjenek kiegyenesedni. Amint látják: a világ talpra állt, önök pedig emelt fővel, keserű könnyekkel sirathatják kedves halottaikat.
Potozky László egypercese:
Szerencsék
Elkapta a szélvész a nejlonzsákot, és felröpítette a magasba. Játszadozott vele egy darabig, aztán a város fölé sodorta, és ráakasztotta egy antennára. A nejlonzsák zizegve lobogott a tömbház tetején. – Ki gondolta volna, hogy valaha ekkora szerencse ér, hogy belőlem, akiben trágyát tartottak, zászló válik egyszer? – gondolta a nejlonzsák. Aztán újabb szélroham kerekedett, és olyan erősen megrázta, hogy egy beleragadt trágyadarabka, nem nagyobb, mint egy porszem, kihullott egyik ráncából. Épp arra járt egy lány, és épp akkor pillantott fel az égre, amikor a rögöcske aláhullt. Bele is esett a szemébe. – Nahát, hogy én, aki egy disznótól származom és a fekete föld táplálására szántak, ilyen szerencsés legyek, hogy egy szem tükrében fürödjem! – ujjongott a trágyarög. A lány szeme könnyezni kezdett. Egyik könnycsepp hirtelen elengedte a szempillát, melybe kapaszkodott, és végigszánkázott a lány arcán, egészen az ajkakig. A lány akaratlanul beszippantotta és lenyelte. – Sosem gondoltam volna, hogy én, ki az emberek bánatát hordozom, egyszer valaki szomját oltsam! – áradozott a könnycsepp. A lány szeme csúnyán elfertőződött. A szemészeten kimosták, bekötözték, kenőcsöt írtak fel rá. A lány elhagyta a kórházat, és kötését takargatva indult el az utcán. – Csak én lehetek ilyen szerencsétlen, hogy pont az esküvőm előtti napon gyullad be a szemem! – dühöngött útban a gyógyszertár felé. (Helikon, 2012. február 25.)
VII./3. 2012 március
7.
Gyermekek oldala - Gyermekek oldala - Gyermekek oldala A róka és a farkas a lakodalomban (magyar népmese)
Egyszer lakodalom volt egy faluban. A róka megérezte a szagot, s gondolta, jó volna belopódzni oda. Rábeszélte a farkast, hogy menjenek el ők is a lakodalomba. Azt mondja a farkas: -- Menjünk! Bár attól félek, hogy megbánjuk. Feleli a róka: -- Ne félj semmit, csak gyere velem! Amint bementek az udvarba, a vendégek már mind bent ültek az asztalnál a szobában. Azt mondja a róka: -- Te csak húzódj meg itt, farkas koma! Én majd megszimatolom, hogy hol menjünk be. A róka szaglászott, aztán szép óvatosan bement a tornácra. "Elébb bemegyek a kamrába" - gondolta magában. Keresi is a kamrát. A tornácon nem volt senki. Végre megtalálja, s megnyitja a kamraajtót. Látja, hogy mennyi bor meg pálinka van ott. A sok sütemény is mind ott volt. "No, ide jó lesz behúzódni" - gondolta. Hívta a farkas komáját is. Odasettenkedtek most már mindketten. Éppen nekikezdtek volna a süteménynek, akkor veszi észre a róka, hogy van ott jó fazék töltöttkáposzta is. Odaszól a farkasnak: -- Ezt lesz jó megkóstolni legelébb! Nekiestek hát előbb a káposztának. Aztán vették sorra a kalácsot, kürtőst, fánkot, a csörögét. Azt mondja a farkas: -- No, most már, róka koma, jó lenne valamit inni is. Csapra ütöttek egy nagy hordót, s nekifogtak az ivásnak. Annyit ittak, hogy végül is berúgtak. Nekikezdtek dudorászni! Egyik jobban ordított, mint a másik. De a rókának mégis volt annyi esze, ha be is volt rúgva, hogy a küszöb alatt vájjon egy lyukat, ahol ki tudjon bújni, ha veszedelembe jut. Benn a szobában a vendégek közben megették a levest. Indul a szakácsné, hogy a leves után feltálalja a káposztát a vendégeknek. Mikor megnyitja a kamraajtót, szinte meghal ijedtében attól, amit lát: egy részeg róka meg egy részeg farkas összeölelkezve dalol! Szalad be a vendégekhez, s mondja rémülten, hogy mit látott! Azok nem akarták hinni, azt gondolták, afféle lakodalmi tréfa. De egypáran mégis kimentek. Mire kiértek, a róka neszt fogott, s már kibújt a lyukon. Csak a farkast lelték ott. Neki! A szegény farkast úgy elverték, hogy csak úgy zörgött a csontja. Alig tudott kivánszorogni a kamrából. A róka közben szaladt, iszkolt a falu végére. Ott lefeküdt egy csomó pozdorjára, s elaludt. Egyszer csak arra ébredt fel, hogy nagyon lökdösi valami. Felnyitja a szemét nagy álmosan, nézi, hogy ki az, hát - nicsak, farkas komája! A szegény farkas alig tudott menni a részegségtől, meg attól, hogy minden oldalbordája meg volt dagadva. Jajgatott ugyancsak a rókának: -- Menni se tudok! Azt feleli neki bosszúsan a róka: -- Mit jajgatsz? A te csontod csak meg van dagadva, de az enyém, lám, mind kívül lóg az oldalamon. Látod, milyen fehér? - azzal mutatja azt a pozdorját ami ráragadt, ahol aludt. Csak könyörgött a farkas, hogy vegye fel a hátára őt a róka. Mert itt lepik az emberek! Jönnek! Mondja neki a róka: -- Hogy vegyelek, mikor az én csontom, látod, kívül lóg a szőrömön? Vegyél inkább fel te engemet, vigyél. A bolond farkasnak részeg fővel csak annyi esze volt, hogy mégis nekidurálta magát, s felvette. Elindult, s vitte a hátán. A róka meg csak vigyorgott magában a farkas hátán. Végül is nagy elégedetten dudorászni kezdett. -- Vert visz veretlent, vert visz veretlent. Azt mondja a farkas: -- Mit pusmogsz te ott a hátamon, róka koma? Azt mondja a róka: -- Jaj, kedves komám, azt mondom, hogy veretlen visz vertet, veretlen visz vertet. A farkas most már tisztán megértette, hogy mit mond a róka. Akkor már jó messze elvitte volt a rókát. Megharagudott hát, s ledobta a hátáról a rókát, de úgy, hogy most a róka oldalbordája is megreccsent. Fölugrott mérgesen a róka, neki a farkasnak! Csihi-puhi, zim-zum! Oda, ahol puha, ne törjön a csontja! Úgy egymásnak akaszkodtak, se láttak, se hallottak. Azt se vették észre, amikor a vendégek odaértek, közrevették, s vitték vissza őket olyan haddelhadd lagzira, hogy amíg élnek, megemlegetik.
8.
VII/3. 2012 március
˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜ ELŐZETES: A Bornemisza Péter Társaság májusi rendezvénye: "Beszélő hangok, zenélő szavak" -- Joó Gábor zenés irodalmi műsora, német nyelven. Bécs 6., Capistrangasse 2/15, vasárnap, 2012. május 6.-án, d.u. 17:30-kor. KIÁLLÍTÁSOK Munkácsy, Magic & Mystery (Munkácsy, Mágia és rejtély) Munkácsy Mihály monumentális Krisztus-trilógiáját először és utoljára tekintheti meg az osztrák közönség 2012. március 31. és június 3. között a bécsi Künstlerhaus-ban. 130 évvel ezelőtt, 1882-ben valósággal megrohanta a közönség a Künstlerhaus kiállító termeit, hogy láthassa a Trilógia első, Krisztus Pilátus előtt címü képét. Rövid 45 nap alatt több mint 50.000 ember csodálta meg az akkor már világhírű magyar festőművész alkotását. A mostani tárlat a festő három monumentális műve mellett betekintést nyújt a monarchia egykor annyira ünnepelt sztárfestőjének munkásságába. Az osztrák közönség a művész 60 alkotásán keresztül kaphat választ arra, hogy miért is tartják számon Munkácsyt Magyarországon a nemzet festőfejedelmeként és mi volt nemzetközi elismertségének titka. A bécsi múzeumok GUSTAV KLIMT születésének 150. évfordulóját egy egész sor kiállítással ünneplik: Obere Belvedere: 150 Jahre Gustav Klimt (2012.07.12 - 2013.01.06) - itt található a világon leggazdagabb Klimt festménygyűjtemény, mely a kiállítás alapját képezi majd. MAK (Museum für Angewandte Kunst): Gustav Klimt: Erwartung und Erfüllung (Elvárás és beteljesedés) (2012.03.21 - 2012.07.15) - a Brüssel-i Palais Stoclet ebédlőjében látható mozaikfrízhez készített 9 részes tervrajz. Leopold Museum: KLIMT PERSÖNLICH, Bilder - Briefe - Einblicke (Klimt személyesen, képek, levelek, bepillantások) (2012.02.24 - 2012.08.27) eredeti munkáiból, élettársának írt több mint 400 levéllel. Kunsthistorisches Museum: Gustav Klimt im Kunsthistorischen Museum: (2012.02.04 - 2012.05.06) - a múzeum aulájában található freskókhoz külön hidat építettek, hogy közelről lehessen azokat megtekinteni. Absender: P.b.b. Péter Bornemisza Gesellschaft A-1060 Wien, Capistrangasse 2/15.
Österreichische Post AG Info.Mail Entgelt bezahlt
www.bornemisza.at “Wiener Post“ Gefördert aus Mitteln der Volksgruppenförderung. Erscheinungsort: Wien Verlagspostamt: A-1060 Wien Medieninhaber und Herausgeber: Péter Bornemisza Gesellschaft, A-1060 Wien, Capistrangasse 2/15. Tel.: +43/6767196330. E-Mail:
[email protected] Redaktion: Zoltán Kászoni /// Bankverbindung: Creditanstalt Bankverein, A-1011 Wien, Schottengasse 6 BLZ: 11000. Konto Nr. 00207578600, IBAN: AT581100000207578600; SWIFT (BIC): BKAUATWW
Lapunk letölthető a BPT honlapjáról: www.bornemisza.at
