ALAPÍTÓ OKIRAT
A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 74/B §-nak (5) bekezdése, a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLIV. törvény rendelkezései alapján és az 1994. július 29-i, az 1994. október 28-i, az 1999. június 19-i és a 2001. június 25-i keltezéssel módosított Alapító Okirat 15. pontja c) alpontjának rendelkezése alapján az Alapító elhatározta A HON Alapítvány 1. AZ ALAPÍTÓ: ANDRÁSI ATTILA, született 1956. 12. 17-én, an: Farkas Katalin, szerbia-montenegrói állampolgár, útlevélszám: V919386, tartózkodási engedéllyel rendelkező, lakóhelye: 1084 Budapest, József utca 10. (továbbiakban: Alapító).
1/A) Az Alapítvány jogállása: Az Alapítvány önálló jogi személy, közhasznú szervezet. 2. AZ ALAPÍTVÁNY NEVE: A HON
(továbbiakban: Alapítvány).
3. AZ ALAPÍTVÁNY SZÉKHELYE: 8100 Várpalota, Liliom u. 8. 4. AZ ALAPÍTVÁNY TARTÓS, KÖZÉRDEKŰ CÉLJAI: Elsődleges (közelebbi) célok: 4.1. Olyan művészi törekvések támogatása, amelyeknek témája a Kárpát-medence népeinek sorsfordító eseményeiről szóló és annak ihletésében született gondolatok művészi megjelenítése. 4.2. A Kárpát-medence történelmét és hagyományait feldolgozó, megörökítő dokumentumok, alkotások művészi megjelenítése a színház, film, irodalom, zene, stb. műfajában, s ezeknek a magyar kultúra teljes területén történő bemutatása. 4.3. A volt Monarchia népei közötti multikultúrát feldolgozó művek támogatása és bemutatása. 4.4. A határon túli magyarság, az előbbi pontokkal összefüggő kultúrájának támogatása, ápolása, valamint bemutatása a művészet nyelvén. 4.5. Bármely művészi alkotás megjelenítése a színház, film, irodalom, zene, stb. műfajában, amelyet az Alapítvány Kuratóriuma arra alkalmasnak talál. 4.6. A Jugoszláv Szövetségi Köztársaság (továbbiakban: JSZK) területén található és ott élő bácskai és bánáti magyarság kisebbségpolitikájának és érdekvédelmének tudományos 1
megalapozása és megvalósítására való törekvés önállóan vagy/és más hasonló célokat felvállaló intézménnyel, intézettel, szervezettel, egyesülettel stb. 4.7. Az Európai Unió tagállamai emberi jogi és kisebbségjogi elveinek és gyakorlatának és joggyakorlatának, kisebbségi politikájának figyelemmel kísérése, tanulmányozása, különös figyelemmel a JSZK területén található és ott élő bácskai és bánáti magyarság emberi jogi és kisebbségjogi helyzetére, annak alakulására. 4.8. A JSZK területén található és az ott élő bácskai és bánáti magyarság nemzeti, nyelvi, vallási, kulturális, politikai helyzetének, az emberi és kisebbségi jogok érvényesülésének mindenkori elemző és összehasonlító vizsgálata, érdekképviselete és érdekvédelme. 4.9. Az Európa Tanáccsal, valamint más kisebbségvédelmi intézményekkel, szervezetekkel történő kapcsolattartás, azok joggyakorlatának feldolgozása, hasznosítása, annak alapján új kisebbségvédelmi koncepciók kidolgozása. Távolabbi célok: Művészeti generációk új, sajátságos módszerekkel, intézményesített formában, továbbá hosszabb távú képzéssel történő felnevelése, amely által a színészgeneráció képzettséget szerez az előző pontban említett régió történelmét és hagyományait feldolgozó művek autentikus tolmácsolására. Az Alapítvány a távolabbi célok megvalósítását a szükséges tárgyi-, anyagi- és személyi feltételek együttes fennállása mellett kezdi meg. 4/A) Az Alapítvány jellege, közhasznú jogállása: a) Az Alapítvány a Kszt. rendelkezései szerint, céljának a közhasznúság feltételei szerint tesz eleget. Az Alapítvány közhasznú tevékenysége a Kszt. 26. § (c) bekezdés 4., 5. és 13. alpontjainak megfelelően: (i) (ii) (iii)
nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, kulturális tevékenység, valamint a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekkel, valamint a határon túli magyarsággal kapcsolatos tevékenység cél szerinti ellátásában valósul meg.
b) A csatlakozók a támogatásuknak az Alapítvány részére történő befizetésével, átadásával nem válnak alapítókká, tehát olyan jogosítványokat és hatásköröket nem szerezhetnek, amelyek a vonatkozó jogszabályi rendelkezések alapján kizárólag az Alapító Okiratot Alapítóként aláíró személyt illethetnék meg. c) Az Alapítvány működése nyilvános, szolgáltatásit a céljából adódó kötelezettségek figyelembe vételével bárki nemre, fajra, életkorra, származásra vonatkozó vagy egyéb bármilyen jellegű jogellenes megkülönböztetés nélkül igénybe veheti. e) Az Alapítvány, mint közhasznú szervezet vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak magvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez, gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt az alapítványi célok magvalósítására és a közhasznú tevékenységre fordítja. f) Az Alapítvány közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független, és azoknak anyagi támogatást nem nyújt. Közvetlen politikai tevékenység jelen Alapító Okirat
2
használatában az alábbiakat jelenti: a pártpolitikai tevékenység, továbbá az országgyűlési képviselői, megyei, fővárosi önkormányzati választáson jelölt állítása. 5. Az Alapítvány a felsorolt céljait elsősorban az alábbi tevékenységekkel éri el: 5.1. Intézményi jellegű Színházművészeti Iskola működtetése, amelynek működési feltételei, szakmai irányításával összefüggő kérdései az Alapítvány Kuratóriuma által meghatározott Szervezeti és Működési Szabályzatában kerül meghatározásra. 5.2. Oktatás (SZJ 16) 5.3. Dráma-pályázatok megjelentetése, indítása, a 4.1. és 4.2. pontban említett tematikával összefüggésben, a nyertes művel bemutatása, valamint későbbi megjelentetése. 5.4. Drámai művek bemutatása. 5.5. Egyéb kulturális rendezvények megszervezése. 5.6. Mindazon tevékenység folytatása, amelyek az Alapítvány céljainak megfelelnek azzal, hogy vállalkozás az Alapítvány fő tevékenysége nem lehet, valamint az abból és más tevékenységből befolyó anyagi eszközöket az alapítványi célok megvalósulásának kell alárendelni. 5.7. Drámai művek bemutatása. 5.8. Egyéb kulturális rendezvények megszervezése. 5.9. Publikációk, művek kiadása. 5.10. Mindazon tevékenység és vállalkozás folytatása, amelyek az Alapítvány céljainak megfelelnek. 5.11. Nem jogi személyiségű Színház esetleges működtetése, amelynek működési feltételei, szakmai irányításával összefüggő kérdései az Alapítvány Kuratóriuma által meghatározott Szervezeti és Működési Szabályzatban kerül meghatározásra. 5.12. Nem jogi személyiségű az Alapító Okirat 4.6. – 4.9. pontjával összefüggő tevékenységet kifejtő Kisebbség Érdekvédelmi Iroda működtetése az Alapítvány Kuratóriuma által meghatározott Szervezeti és Működési Szabályzatban kerül meghatározásra. 5.13. Az Alapítvány céljai megvalósítása érdekében kutatási projekteket, kulturális, tudományos, stb. rendezvényeket, programokat, konferenciákat, sajtó és más médiában történő tájékoztatást kezdeményez és dolgoz ki, részben vagy egészében koordinálja, szervezi és finanszírozza azok működését. 5.14. Gondoskodik a működő Színművészeti Iskola, Színház, a Kisebbség érdekvédelmi Iroda és az egész Alapítvány szellemi és anyagi erőforrásainak megőrzéséről, optimális hasznosításáról és bővítéséről, belföldön és külföldön egyaránt. 5.15. Az Alapítvány céljai megvalósítása érdekében dokumentációs és információs szolgáltatást nyújt, gondoskodik a tudományos, stb. eredmények, vizsgálati és egyéb úton szerzett hiteles információk, projektek, tanulmányok, stb. közzétételéről, mielőbbi hasznosításáról, valamint a hazai és külföldi közvélemény, intézetek, szervezetek, stb. folyamatos, kiegyensúlyozott, igényes tájékoztatásáról. 5.16. A kutatói kapacitás bővítése érdekében pályázatokat ír ki, ösztöndíjat adományoz és támogatja az Alapítvány céljaival összefüggő kutatók belföldi és külföldi tevékenységét. 5.17. Hazai és külföldi szakemberek bevonásával szakértői hálózatot szervez és működtet, bekapcsolódik nemzetközi kutatócsoportok, szervezetek, stb. munkájába, nemzetközi projektekbe, továbbá kezdeményezi ilyennek létrejöttét.
3
6. Az Alapítvány működésének és az Alapító Okirat 4. pontjában kitűzött célok megvalósításának megkezdéséhez az Alapító 50.000,- Ft, azaz Ötvenezer forint összeget, mint induló tőkét rendel. 7. Az Alapítvány nyílt. 8. Az Alapítvány, mint jogi személy, jogosult jogi- és magánszemélytől az alapítványi célra történő felajánlásként, térítés nélkül kapott pénzeszközök és eszközök átvételére, valamint felhasználására. 9. AZ ALAPÍTVÁNY SZERVEZETE a.) A Kuratórium Elnöke és tagjai az Alapítvány, mint közhasznú szervezet vezető tisztségviselői:
1) Vágó Bálint elnök 5000 Szolnok, Malom utca 22/VIII./33.. 2) Biró Gergő Csaba 4431 Sóstófürdő, Állomás utca 26. 3) Csanádi Ágnes 2241 Sülysáp, Vasút utca 5. 4) dr. Szarka Orsolya 1125 Budapest, Istenhegyi út 53.
b.) A kuratórium elnöki teendőnek elvégzésével az Alapító Vágó Bálintot, a kuratórium tagját bízza meg, aki jogosult az Alapítvány korlátozásmentes jogi képviseletére, az Alapító Okiratban foglalt rendelkezésekkel összhangban. Az Alapító képviseletre jogosult ügyvezetőként dr. Szarka Orsolyát és Biró Gerőt bízza meg. c.) A Kuratórium az első ülésén meghatározza az ügyrendjét, kinevezi Alapítvány ügyvezetőjét, aki lehet a Kuratórium tagja is. Az Alapítvány ügyvezetője az Alapítvány operatív irányítását látja el, és korlátozásmentes jogi képviseleti jogosultsággal is rendelkezik a Kuratórium elnökének távollétében. d.) A Kuratórium tagjai költségtérítésben, díjazásban részesülhetnek, amelyről a Kuratórium dönt, az Alapító Okirat 10. pontja f.) pontja alapján e.) A Kuratóriumba új tagot az Alapító jelöl ki és bíz meg. f.) A kuratóriumi tagság határozatlan időre szól. A tag tagságának megszüntetésére kérelmét az Alapítónak nyújtja be. A Kuratórium a megszűnés tekintetében nem dönthet. A kuratóriumi tag, az elnök kijelölése, a visszahívás az Alapító joga. g.) A kuratórium elnöke, illetve tagjai kizárólag olyan nagykorú személyek lehetnek, akik büntetlen előéletűek, valamint akik az Alapítvány céljaként elérni kívánt területen kellő szakértelemmel rendelkeznek, és szakmai tudásukkal elősegítik az Alapítvány sikeres működését. h.) A közhasznú szervezet megszűnését követő két évig nem lehet az Alapítvány tisztségviselője az a személy, aki olyan közhasznú szervezetnél töltött be – annak
4
megszűnését megelőző két évben legalább egy évig – vezető tisztséget, amely köztartozását nem egyenlítette ki. i.) A vezető tisztségviselő, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet, ideértve az Alapítványt is, előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt. j.) Az alapítóval bármilyen függőségi viszonyban álló személyek döntő többségükben nem lehetnek a Kuratórium tagjai. Az alapítvány alapítójának közeli hozzátartozóját nem lehet az alapítvány kezelőjeként kinevezni. k.) Az Alapítvány képviselője, illetve az alapító rögzíti, hogy az Alapítvány várható éves bevétele nem haladja meg az 5.000.000,- Ft-ot, azaz az ötmillió forintot, ezért felügyelő szerv létrehozásáról nem rendelkezik. Amennyibe az Alapítvány, mint közhasznú szervezet éves bevétele a jövőben az ötmillió forintot eléri, vagy meghaladja, az Alapító az 1997. évi CLVI. törvény vonatkozó rendelkezései alapján gondoskodik szerv létrehozásról. 10. A KURATÓRIUM MŰKÖDÉSE a.) A Kuratórium, az elnök által biztosítja az Alapítvány az Alapító Okiratban meghatározottak szerinti folyamatos működését, gondoskodik az Alapítvány vagyonának az Alapító Okiratban rögzített céloknak megfelelő felhasználásáról. Meghatározza a kitűzött cél megvalósításához szükséges tárgyi és személyi feltételeket, gondoskodik azok biztosításáról. b.) A Kuratórium határozatképes, ha az ülésén tagjainak több mint a fele jelen van. c.) A Kuratórium üléseit szükség szerint, de legalább évente egyszer tartja. d.) A Kuratórium ülései nyilvánosak. Az üléseket a Kuratórium Elnöke, tartós akadályoztatása esetén az elnökhelyettes hívja össze. Az Alapító jogosult a Kuratórium összehívására. Két kuratóriumi tag írásos kérelmére az ülést 30 napon belül össze kell hívni. A Kuratórium üléseinek összehívása a Kuratóriumi tagoknak az ülést legalább 8 (nyolc) nappal megelőzően írásban megküldött meghívó útján történik. Az értesítésnek tartalmaznia kell az ülés megtartásának pontos helyét, idejét, valamint a tárgyalandó napirendi pontokat. e.) A Kuratórium döntéseit nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza, szavazategyenlőség esetén az Elnök szava dönt. Az Alapító Okirat 10. f) pontjában megjelölt közhasznúsági jelentést, valamint az éves beszámolót a Kuratórium kéthardamados többséggel fogadja el. f.) A Kuratórium kizárólagos hatáskörébe tartozik: 1) 2) 3) 4) 5) 6) 7) 8) 9) 10) 11)
az Alapítvány a Kszt. szerint közhasznúsági jelentésének (a Kszt. 19. § 3. bekezdése szerinti tartalommal), valamint ezzel egyidejűleg az éves beszámolójának jóváhagyása; a Kuratórium ügyrendjének megállapítása; az Alapítvány éves gazdálkodási tervének és mérlegének megállapítása; ösztöndíjak adományozása; döntés minden értékesítési kérdésről; döntés az Alapítvány vállalkozásairól; döntés szervezeti korszerűsítésekről; döntés az Alapítványhoz történő csatlakozásról, és annak feltételeiről; a Sziházművészeti Iskola szervezeti és működési szabályzatána megállapítása; az Szinházművészeti Iskola igazgatójának kinevezése mindaz, amit az Alapító Okirat a Kuratórium kizárólagos hatáskörébe utal.
5
A Kuratórium a 2., 3., 8., 9. pontokban meghatározott kérdésekben kétharmados többséggel dönt. g) A határozathozatalban nem vehet részt az, aki vagy akinek közeli hozzátartozója [Ptk. 685. § b) pont], élettársa a határozat napján kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, továbbá bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek az Alapítvány, mint közhasznú szervezet cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás. h) A Kuratórium döntéseit a Határozatok Könyvében kell vezetni, amely nyilvántartásban fel kell tüntetni a Kuratórium döntéseinek időpontját, hatályát, tartalmát, illetve a döntést támogató és ellenző Kuratóriumi tagok nevét, számarányát. i) Az Elnök gondoskodik az ülésekről készült jegyzőkönyv elkészítéséről, a határozatok írásba foglalásáról, valamint vezeti a Határozatok Könyvét. A Kuratórium döntéséről az érintetteteket az Elnök az írásban értesíti és gondoskodik a határozatoknak az Alapítvány www.honalapitvany.hu című honlapján történő közzétételéről. A határozatoknak az Alapítvány a honlapján legalább 8 napon át láthatónak kell lennie. A kifüggesztés időtartamába a kifüggesztés és a levétel napja nem számít bele. j) Az Alapítvány működésével kapcsolatban keletkezett iratokba előzetes egyeztetés után munkaidőben bárki betekinthet, kivéve azon iratokat, amelyekbe a betekintés személyiségi jogokat sértene, illetve az adatvédelmi törvény rendelkezéseivel ellentétes módon történne. Az Alapítvány működésével, szolgáltatásai igénybevételével kapcsolatos információkat, valamint az éves beszámolót és a közhasznúsági jelentést az alapítvány kuratóriumának Elnöke az www.honalapitvany.hu című honlapon legalább 8 napra közzé teszi legkésőbb a tárgyévet követő év június 30-ig. A közhasznúsági jelentésbe és az éves beszámolóba előzetes egyeztetés után hétköznap 8-tól 14. óráig, felügyelet mellett bárki betekinthet, azokról saját költségére másolatot készíthet. k) A kezelő szerv vagy annak tisztségviselője által feladatkörének ellátása során harmadik személynek okozott kárért az Alapítvány felel. A tisztségviselő (tag) az általa e minőségben az Alapítványnak okozott kárért a polgári jog általános szabályai szerint felel. 11. A KURATÓRIUM GAZDÁLKODÁSA a.) Az Alapítványba befizetett támogatásokat az alapítói célokban meghatározott feladatok ellátására kell fordítani. b.) Az Alapítvány gazdálkodása az alapítványok gazdálkodási rendjéről szóló hatályos jogszabállyal összhangban történik. c.) Az Alapítvány nevében aláírásra a Kuratórium elnöke, valamint az ügyvezetők jogosultak. A bankszámláról történő utalványozáshoz, készpénzfelvételhez, kuratórium elnökének és egy ügyvezetőjének, aláírása szükséges. A kuratórium ügyvezetőit az Alapító nevezi ki. A Kuratóriumnak két ügyvezetője van. A Kuratórium ügyvezetői: dr. Szarka Orsolya és Bíró Gergő. d.) Az Alapítvány céljai elérése érdekében, de kizárólag ezeknek alárendelten, azaz másodlagosan a tartós közérdekű célok megvalósítása és a közhasznú tevékenység kifejtése érdekében gazdasági vállalkozási tevékenységet végezhet. Az Alapítvány működése során a gazdasági vállalkozási tevékenysége aránya nem haladhatja meg a tartós közérdekű célok megvalósítása érdekében végzett, valamint a közhasznú tevékenységek arányát. A gazdasági
6
vállalkozási tevékenységből eredő bevételeket az Alapítvány köteles tartós közérdekű céljainak megvalósítása valamint közhasznú tevékenysége érdekében felhasználni. 11/A a) Az alapítványi vagyon felhasználásáról a kuratóriumi tagok szótöbbségi döntéssel határoznak, szavazategyenlőség esetén az Elnök szavazata dönt. b) Az alapítványi vagyon felhasználásának módja követi a 5. pontban meghatározott célok megvalósításának, valamint a tevékenységek kifejtésének jellegét. Az alapítványi vagyon felhasználása pályázatok kiírása, ösztöndíj, szociális segélyek kifizetése, eseti támogatás folyósítása és természetbeni juttatás nyújtása útján történik. A pályázatok kiírásáról és elbírálásának rendjéről valamint határidejéről, az ösztöndíjak odaítélésének feltételeiről, az eseti támogatások folyósításáról és a természetbeni juttatások biztosításáról Kuratórium dönt. c) Az Alapítvány az államháztartás alrendszereiből – a normatív támogatás kivételével - csak írásbeli szerződés alapján részesülhet támogatásban. A szerződésben meg kell határozni a támogatással való elszámolás feltételeit és módját. d) Az Alapítvány, mint közhasznú szervezet által nyújtott cél szerinti juttatások bárki által megismerhetők, az Alapítvány által nyújtott juttatásokat, szolgáltatásokat ismertető írásbeli tájékoztatókat, az Alapítvány működésére vonatkozó adatokat, valamint a beszámolókat a Kuratórium Elnöke az Alapítvány honlapján hozza nyilvánosságra a szolgáltatások és juttatások, valamint az Alapítvány nyilvános működésének biztosítása és megismerhetősége érdekében. e) Az Alapítvány, mint közhasznú szervezet a felelős személyt, a támogatót, valamint e személyek hozzátartozóit – a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető szolgáltatások kivételével - cél szerinti juttatásban nem részesítheti. f) Az Alapítvány közhasznú szervezetként váltót, illetve más hitelviszonyt megtestesítő értékpapírt nem bocsáthat ki. g) Az Alapítvány közhasznú szervezetként vállalkozásának fejlesztéséhez közhasznú tevékenységét veszélyeztető mértékű hitelt nem vehet fel, az államháztartás alrendszereitől kapott támogatást hitel fedezetéül, illetve hitel törlesztésére nem használhatja fel. h) Az Alapítvány befektetési tevékenységet nem kíván végezni, így befektetési szabályzat készítésére irányuló kötelezettsége nincs. i) Az Alapítvány az alapítványokra illetve közhasznú szervezetekre mindenkor érvényes jogszabályi előírásoknak megfelelően gazdálkodik. j) Az Alapítvány célja megvalósítása érdekében önállóan gazdálkodik, vagyonát kizárólag az Alapítvány céljai által meghatározott körben és módon használhatja fel. 12. AZ ALAPÍTVÁNY KÉPVISELETE Az Alapítvány képviseletére - teljes jogkörrel - jogosult személyek a Kuratórium elnöke, valamint a Kuratórium ügyvezetői. 13. BESZÁMOLÁS AZ ALAPÍTVÁNY MŰKÖDÉSÉRŐL
7
A Kuratórium köteles évente beszámolni működéséről az Alapítónak, és időnként tájékoztatja az Alapítvány működéséről a nyilvánosságot. 14. AZ ALAPÍTVÁNY MEGSZŰNÉSE Az Alapítvány megszűnik a Ptk. 74/E. §-ában szabályozott esetekben. 15. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK a.) Az Alapító Okirat érvényességéhez bírósági nyilvántartásba vétel szükséges. b.) Az Alapító Okiratban nem szabályozott kérdésekben a Ptk., illetőleg az alapítvány tevékenységére vonatkozó mindenkori hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. c.) Az Alapító indokolt esetben, figyelemmel a jogszabályban foglalt feltételekre, az Alapító Okiratot bármikor módosíthatja. d.) Az Alapítvány megszűnése esetén az Alapítvány egész vagyona a Drávaszög Alapítványt, 1146 Budapest, Hungária kert. 162. fszt. 30. illeti meg, s a pénzeszközöket az említett alapítvány Ibusz Bank Rt. 218-93-098901-16056 számlaszámára kell utalni e.) A Kuratórium névre szóló igazolást ad minden jogi- és természetes személynek, mint adományozónak, az adományozást követő év január 31. napjáig, az adományozásról, mint lehetséges adókedvezményről.
16. A KÖZCÉLÚ ADOMÁNYGYŰJTÉS SZABÁLYAI a) Az Alapítvány, mint közhasznú szervezet nevében, vagy javára történő adománygyűjtés kizárólag az Alapítvány írásbeli meghatalmazása alapján végezhető. b) Az Alapítvány, mint közhasznú szervezet a részére juttatott adományokat a könyv szerinti, ennek hiányában a szokásos piaci áron veszi nyilvántartásba. Budapest, 2009. február 4. …………………………………. Andrási Attila alapító Tanúk ___________________________________ név:
____________________________________ név:
___________________________________ cím:
____________________________________ cím:
8