Hajdúnánás Városi Önkormányzat POLGÁRMESTERÉTİL
20.
Száma: 23093-32/2011.
Elıkészítı: Kissné Barta Piroska Városfejlesztési és Gazdálkodási Iroda irodavezetıje Az elıterjesztés törvényességi ellenırzıje: Dr. Kiss Imre jegyzı ELİTERJESZTÉS az ÉAOP-4.1.1/A-11 kódszámú „Nevelési intézmények fejlesztése „ címő Operatív Program keretén belül pályázat benyújtására A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2011. november 11-i pályázati kiírása alapján az „ÉAOP-4.1.1/A-11 kódszámon pályázatot hirdetett „Nevelési intézmények fejlesztése” tárgyban. A pályázat alapvetı célja: A közoktatási intézmények szervezeti keretei között mőködı óvodai feladat-ellátási helyek férıhelybıvítése és célirányos beruházásainak (infrastruktúra és eszközfejlesztés) támogatása és annak fenntartása a minıségi nevelés megteremtéséhez szükséges feltételek biztosítása érdekében. A halmozottan hátrányos helyzető (HHH) gyermekek nevelését felvállaló nevelési intézmények férıhelybıvítéseinek és fejlesztéseinek támogatásával a régión belüli társadalmi kohézió, az egyenlı esélyek és a korszerő nevelés feltételt rendszerének megteremtése. Kiemelt cél az óvodai férıhelyszám bıvítése, valamint a hiányzó kapacitások pótlása, minimum 20 fı befogadására alkalmas, MSZ 24203-1 szabvány szerinti új óvodai csoportszobá(k) kialakítását eredményezı fejlesztések támogathatóak. Óvodai feladat-ellátási hely felújítására, korszerősítésére kizárólag kapacitásbıvítés megvalósítása mellett nyílik lehetıség. Fentieken kívül a pályázati kiírás célja a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 7. sz. mellékletben szereplı, kötelezı helyiségek kialakítása, felújítása és eszközök beszerzésének támogatása a minıségi nevelés feltételeinek megteremtése érdekében. Kiemelt szempont az infrastrukturális beruházás és az alkalmazott, vagy alkalmazni kívánt modern nevelési szempontok összhangjának biztosítása. Pályázati konstrukció célja továbbá, hogy csökkentse a nevelés-oktatás minıségében meglévı területi különbségeket, megteremtse az egészséges környezet és hatékony nevelés infrastruktúra feltételeit, biztosítsa a minıségi neveléshez való – kirekesztés nélküli- hozzáférést, valamint a megújult tartalmi és módszertani programokhoz illeszkedı integrált, funkcionális intézmények kialakítását. Rendelkezésre álló forrás: Európai Regionális Fejlesztési Alap, ÉAOP 2 Mrd Ft, támogatott pályázatok várható száma 15 db Pályázók köre: Nevelési intézmények fenntartói - Helyi önkormányzatok - Önkormányzati társulások - Központi költségvetési szervek - Többcélú kistérségi társulások illetve 2008. szeptember 1-én mőködési engedéllyel rendelkezı Egyesület, Egyház, Alapítvány, Nonprofit szervezet. A pályázat benyújtásának kezdete: 2011. január 16-tól - 2012. április 2-ig , folyamatos.
2
Támogatás formája és mértéke: A támogatás formája vissza nem térítendı támogatás, mértéke általános esetben az igényelhetı támogatás mértéke a projekt összes elszámolható költségének maximum 95 %-a. Igényelhetı támogatás összege (projektszinten értelmezve), amennyiben a 1/ Kapacitásbıvítést megvalósító, ezen belül, minimum egy önálló, új óvodai csoportszoba elindítását eredményezı fejlesztés esetén, ahol a kialakítandó csoportszobában ellátandó gyermekek száma eléri a 20 fıt (azzal, hogy tornaszobára esı építési költség nem haladhatja meg a 15 millió Ft- ot), akkor a minimum 20 millió Ft, a maximum 120 millió Ft 2/ Kapacitásbıvítést megvalósító, ezen belül, minimum 3 új óvodai csoportszoba elindítását eredményezı fejlesztés esetén, ahol a kialakítandó csoportszobákban ellátandó gyermekek száma eléri a 20-20 fıt (azzal, hogy tornaszobára esı építési költség nem haladhatja meg a 15 millió Ft- ot), akkor a minimum 20 millió Ft, a maximum 200 millió Ft Önerı mértéke: minimálisan az elszámolható költség 5 %-ának megfelelı mértékő önerıt szükséges biztosítani. Támogatható tevékenységek köre: Kizárólag azok a projektjavaslatok támogathatók, amelyek a pályázati kiírás célkitőzéseivel összhangban álló tevékenységeket tartalmaznak és helyi szükségleteken alapulnak. 1. Önállóan támogatható tevékenységek: 1.1 A fejlesztés nem eredményezheti új intézmény létesítését (új OM azonosítóval rendelkezı intézmény) 1.2 Új építéssel/ingatlankiváltással járó kapacitásbıvítést megvalósító fejlesztés kizárólag akkor támogatható, amennyiben nem kerül sor új intézmény létesítésére és telekhatáron belüli bıvítés a meglévı telephelyen a tervezıi nyilatkozat alapján nem lehetséges, vagy a meglévı épület gazdaságos átalakításra alkalmatlan, vagy a meglévı épület életveszélyes/használatra alkalmatlan állapotban van, vagy statikai szakvélemény azt igazolja. 1.3 Ingatlan kiváltás esetén a létesítendı/bıvíthetı épületnek a kiváltandó feladat-ellátási hely épületének minden közoktatási tevékenységhez kapcsolódó funkcióját teljes körően el kell látnia (kapacitás és funkció csökkenést nem eredményezhet, továbbá a hatályos jogszabályok, elıírásainak meg kell felelnie). 1.4 A fentieken túl ingatlan kiváltásra lehetıség van akkor is amennyiben az intézmény racionális mőködési környezete a fizikai integrációt feltétlenül, és nélkülözhetetlen módon indokolja (megvalósíthatósági tanulmányban igazolni kell, melyben be kell mutatni a kiváltott ingatlannal kapcsolatos jövıbeli terveket, illetve pénzügyi elemzéssel kell igazolni ennek jogosultságát. ) 2. Önállóan nem támogatható választható tevékenységek: A tornaszoba, olvasószoba, felújítása és rekonstrukciója, intézményudvarának akadálymentes felújítása, parkoló hely létesítése, bútorok és egyéb berendezési tárgyak beszerzése. Amennyiben a beruházással érintett közoktatási intézmény fejlesztendı fızıkonyhája kötelezı feladat ellátáson alapuló egyéb (szociális vagy forprofit) étkeztetést végez, úgy a pályázati konstrukcióban kizárólag akkor támogatható, amennyiben a fızıkonyhán ellátott darabszám legalább 51%-a a közoktatási feladat ellátáshoz kapcsolódik. 3. Önállóan nem támogatható, kötelezıen megvalósítható tevékenységek: 3.1. Település szintő Közoktatási Esélyegyenlıségi Helyzetelemzés és Intézkedési terv benyújtása (KEH., KET.), mely dokumentumokat az útmutató szerint kell elkészíteni. 3.2. Projekt zárásakor egyszerő könyvvizsgálat. 3.3. Kötelezıen ellátandó feltétel, hogy a feladat-ellátási helyen a nevelés, oktatás úgy kerüljön megszervezésre, hogy valamennyi közoktatási funkció minden fogyatékosságra kiterjedıen, akadálymentes helyszínen elérhetı, önállóan használható legyen. 3.4. Nyilvánosság biztosítása,
3
3.5 Azbeszt mentesítés elvégzése 3.6. Energiahatékonysági korszerősítés minden építményen végrehajtott infrastrukturális beruházási tevékenységre vonatkozóan (pl. utólagos hıszigetelés, nyílászáról cseréje, stb.) 3.7. Kötelezı vállalni a beruházással érintett feladat-ellátási helyen a projekt zárásáig pályázat keretében -egyéb saját forrásból – megteremtıdik a minıségi nevelés- oktatás feltétel rendszere, továbbá kialakításra kerülnek a 11/1994 (VI. 8) MKN Rendelet 7. számú mellékletében szereplı kötelezı helyiségek és beszerzésre kerülnek a bútorzatok, felszerelési tárgyak , eszközök. 3.8. Új épület építése, bıvítése esetén a bıvítmény vonatkozásában, szabványban elıírt építészeti elıírások megtartása kötelezı. 4. Elszámolható költségek pályázat részeként benyújtható részletes költségvetésnek tartalmaznia kell a projekt összes költségét. 4.1. Elıkészítési költségek (kötelezıen benyújtható megvalósítási tanulmány, KEH és KET készítése, engedélyezési szintő-, tender-, kivitelezési szintő tervdokumentáció készítése, rehabilitációs szakmérnök díja, tervellenır díja közbeszerzési eljárás költségei. 4.2. A megvalósítási költségek - projektmenedzsment költségek - szolgáltatások igénybevételének költségei - építés, átalakítás, felújítás költségei (terület-elıkészítés, bontás, helyreállítás felújítás átalakítás, bıvítés, technológiai szerelés, zöldfelületi fejlesztés - eszközbeszerzések költségei - immateriális javak beszerzése - ÁFA és egyéb közterhek költségei A pályázat keretében tartalék képzése nem lehetséges. 5. Nem elszámolható költségek a saját teljesítés kivitelezés, saját vállalkozásban végezett beruházás, jogi és banki költségek, stb. 6. Projektköltségvetés belsı korlátai és korlátozásai többek között: - önállóan támogatható tevékenységekre tervezett elszámolható építési költségeknek meg kell haladniuk az összes elszámolható építési költség 50%-át. - megújuló energiaforrásokkal építési költsége nem haladhatja, meg az összes elszámolhat építési költség 15%-át. - az egy gyermekre jutó összes építési költség nem haladhatja meg a bruttó 3 millió Forintot - A projekt elszámolt építési költségébıl számított fajlagos korlátok: • Új épület építése, bıvítése esetén bruttó 280 ezer Ft/m2 • Felújítás korszerősítés esetén bruttó 160 ezer Ft/m2 • Udvar felújítás átalakítás esetén bruttó 10 ezer Ft/m2 • Tornaszoba felújítása esetén bruttó 15 millió Ft 7. A projekt fizikai megvalósítására maximum 24 hónap áll rendelkezésre. 8. Speciális kizáró okok lehetnek többek között: 8.1 Kizárólag olyan feladat-ellátási helyfejlesztésére nyújtható támogatás mely helyen a valós igényeknek megfelelı és legalább egy új minimum 20 fı szabványnak megfelelı befogadására alkalmas csoportszobával történı kapacitásbıvítés valósul meg. 8.2 Nem támogatható olyan pályázat mely a pályázati felhívás mellékletét képezı pénzügyi elemzés alapján a nettó összes pénzáram a fenntartási idıszak valamely évében negatív. 8.3 Kizárólag olyan intézmény feladat ellátási helyének nyújtható támogatás, amely megfelel az elıírt kapacitás kihasználásához és demográfiai elıírásokkal kapcsolatos követelményeknek. (A vizsgálati szempontok teljesítési kötelezettségét az OSA és a KEKKH által kezelt adatok alapján szükséges elkészíteni.)
4
- Az óvodai csoportok átlag létszámának el kell érni a 2011/12. nevelési évben valamennyi óvodai csoportban együttesen a 20 fıt (az intézményi egység szintő kimutatás) - A pályázatban tervezett létesített csoportszobák számának arányosnak kell lenni a megadott szempontrendszer alapján megállapított férıhely hiány, vagy az elıjegyzettek számával. A kapacitás bıvítés realitása a pályázat kiválasztási eljárása során vizsgálatra kerül. A megállapított férıhelyhiány és az elıjegyzettek száma nem összesíthetı a csoportszobák számának meghatározásánál. - A beruházással érintett feladat ellátási helyen az OSA adatlapok alapján a csoportszobákban nevelt gyermekek száma átlagosan minimum 18 fınek kell lennie. - Fı szabály szerint a 0-6 éves korcsoportok létszámának csökkenése 2001. január 1. és 2011. január 1. évek viszonyában nem haladhatja meg a 25%-ot, a KEKKH adatok alapján. Megvalósíthatósági tanulmányban szövegesen indokolni szükséges a beruházással érintett feladat-ellátási hely választásának indokait. A képviselı-testület a 95/2011. (III. 31.) számú Képviselı-testületi Határozata alapján döntött arról, hogy a Magyar utca 104 szám alatti 3262 hrsz-ú ingatlan legkorábban a 2012/2013 tanévtıl óvodai és általános iskolai feladatellátásra kívánja hasznosítani, illetve az ingatlant fel kívánja újítani, át kívánja alakítani, melyhez pályázati forrást kíván igénybe venni. A képviselı-testület a meghatározott feladat végrehajtására vonatkozóan, a 288/2011. (VII. 26.) számú Képviselı-testületi Határozata alapján a pályázat elıkészítéséhez szükséges feladatok megtételéhez projektmenedzsmentet állított fel. A 9/2011. (I. 27.) számú Képviselı-testületi Határozat, döntés alapján azt a szándékát nyilvánította ki, hogy a Magyar utca 104. szám alatti ingatlan funkcionális átalakítással oly módon kívánja átalakítani, hogy a Perczel u. 12. szám (3 óvodai csoport) és az Attila u. 26. szám alatti telephelyeit (3 óvodai csoport) megszünteti azok avultsága miatt. A hivatkozott képviselı-testületi döntések és az „ÉAOP-4.1.1/A-11 kódszámú Nevelési intézmények fejlesztése tárgyú meghirdetett pályázat feltételeinek megismerését követıen, az alábbi elızetes megállapítások és pályázati projektjavaslatok tehetık: -
A korcsoportok létszámának csökkenése 2001. január 1. és 2011. január 1. évek viszonyában nem haladja meg a 25%-ot a KEKKH adatok alapján, ezért kizáró ok nem áll fenn a tervezett pályázati feltételekben. A Képviselı-testületi szándéknyilatkozat szerint azonban 3+3 óvodai csoport elhelyezése került tervezésre az ingatlankiváltás és hasznosítás tekintetében. A pályázati kiírás megengedi az ingatlankiváltással történı infrastruktúra fejlesztést, de csak abban az esetben, amennyiben, a valós igényeknek megfelelı és legalább egy új minimum 20 fı szabványnak megfelelı befogadására alkalmas csoportszobával történı kapacitásbıvítés valósul meg.
Pályázati alternatívák lehetnek: 1/ 6+3 csoportszobás kialakítás, 2/ 6+1 csoportszobás kialakítás, 3/ 3+1 csoportszobás kialakítás. 1/ A szabványnak és jogszabályi elıírásoknak és a pályázati kiírásnak megfelelı, illetve a Képviselıtestületi szándéknyilatkozatban rögzített 6 óvodai csoport kiváltást figyelembe véve: 9 csoportszobás (6 kiváltandó +3 bıvítendı) óvodai egység tervezhetı. A 9 csoportszobás óvoda minimális helyigénye kb. 1900 m2 alapterülető átalakítási igényő, mely helyigény jelentıs épületrészt igényelne a meglévı fıépület alapterületébıl, azaz a 4 osztályos iskola kialakítása az ingatlanon csak jelentısebb új épületbıvítéssel alakítható ki. A pályázati elıírás alapján a meglévı épület átalakítása, felújítása, korszerősítése esetén a maximálisan elszámolható építési költség bruttó 160 ezer Ft/m2, mely figyelembe véve a 1900 m2 alapterülető kialakítottságot, a projekt tervezhetı építési költsége 304 millió Ft lenne.
5
Ezen projekt alternatíva jelentısen meghaladja az ebben az esetben a projektre igényelhetı maximális 200 millió Ft összeget, így csak jelentıs önrész biztosítása mellett javasolható ezen projektterv megvalósításra. 2/ A szabványnak és jogszabályi elıírásoknak és a pályázati kiírásnak megfelelı, illetve a Képviselıtestületi szándéknyilatkozatban rögzített 6 óvodai csoport kiváltást figyelembe véve: 7 csoportszobás (6 kiváltandó +1 bıvítendı) óvodai egység is tervezhetı. A 7 csoportszobás óvodai egység minimális helyigénye kb. nettó 1200 m2 alapterülető, mely a bruttó 160 ezer Ft/m2-es maximálisan elszámolható építési költséget figyelembe véve 192 millió Ft tervezhetı építési költség igényő, mely szintén jelentısen meghaladja az egész projektre maximálisan igényelhetı 120 millió Ft-os támogatottságot. 3/ A szabványnak és jogszabályi elıírásoknak és a pályázati kiírásnak megfelelı, de a Képviselı-testületi szándéknyilatkozatban rögzítettektıl eltérı javaslat lehet, az egyik 3 óvodai csoportos feladat-ellátási hely kiváltása + a kötelezı 1 óvodai csoport bıvítése. A 3+1 csoportszobás óvodai funkciókiváltás kialakításának minimális helyigénye kb. 850 m2 alapterülető (a tornaterem és a melegítıkonyha, étkezı kivételével), mely alapján a tervezhetı építési költség kb. 128 millió Ft-ban határozható meg. Ezen becsült projektköltség is meghaladja az egész projektre igényelhetı maximálisan igényelhetı 120 millió Ft-os támogatási határt, de a legkevesebb többlet önerı biztosítása mellett tervezhetı. A pályázati felhívásra önkormányzatunk pályázatot nyújthat be bármelyik vázolt 3 alternatívára vonatkozóan, melybıl elsısorban a 3+1 csoportszobás kialakítottság feleltethetı meg egyértelmően a pályázati kiírásnak, illetve ezen projektváltozat tervezhetı/valósítható meg a legminimálisabb önerı biztosítása mellett. A fentiek alapján javaslom a 9/2011. (I. 27.) számú Képviselı-testületi Határozatban meghatározott szándéknyilatkozat módosítását az alábbi tekintetben: - a „ÉAOP-4.1.1/A-11 kódszámú, a Nevelési intézmények fejlesztése tárgyú pályázati elıírásai alapján ezen tervezett projekt keretében a Magyar utca 104. szám alatti ingatlant funkcionális átalakítással oly módon kívánja átalakítani, hogy az egyik 3 óvodai csoportos telephelyet szünteti meg annak avultsága miatt és ingatlankiváltással járó kapacitásbıvítést megvalósító fejlesztést hajt végre +1 óvodai csoport bıvítéssel. Javaslom továbbá, hogy a megvalósíthatósági tanulmány részletesen vizsgálja, hogy a Perczel u. 12. szám (3 óvodai csoport) vagy az Attila u. 26. szám (3 óvodai csoport) alatti telephely kiváltása indokoltabb-e. A fentiek ismeretében kérem a képviselı-testületet, hogy az alábbi határozati javaslatot megtárgyalni és támogatni szíveskedjen. A fentiek alapján elıterjesztem a következı H A T Á R O Z A T I J A V A S L A T -okat: Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított 1990. évi LXV. törvény 80. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva: 1. Elızetesen támogatja a „Nevelési intézmények fejlesztése” címő pályázati projekt elıkészítését, benyújtását „ÉAOP-4.1.1/A-11 pályázati kiírásra a Hajdúnánás, Magyar u. 104. szám alatti ingatlan funkcionális felújításának, átalakításának tárgyában 4 csoportszobás óvoda kialakításra vonatkozóan. A fejlesztés …………. (min. 5 %-os) mértékő saját forrását a 2012. évi költségvetés rendeletében biztosítja.
6
2. Felkéri a polgármestert, a pályázat elıkészítésére, és arra, hogy a részletes mőszaki tartalom, az építészeti tervek, és a költségkalkulációk kidolgozását követıen, illetve a megvalósíthatósági tanulmánnyal alátámasztott adatok birtokában ismételten terjessze az elıterjesztést a képviselıtestület elé. 3. Továbbra is biztosítja a 2011 évi költségvetésében a projekt-elıkészítéshez szükséges 8.000 forrás biztosítását a város és községgazdálkodási szolgáltatások szakfeladat terhére.
eFt
Felkéri a polgármestert, hogy a pályázat határidıre történı elıkészítéséhez szükséges intézkedések megtételérıl gondoskodjon. Felelıs: Határidı:
Szólláth Tibor polgármester 2012. január 31.
Hajdúnánás, 2011. november 16.
Szólláth Tibor polgármester