2014
TOP
100
A 100 legnagyobb Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei székhelyű vállalkozás
Értékesítés nettó árbevétele Vállalkozási eredmények Foglalkoztatottak száma TOP
1
100
TOP
2
100
Tisztelt Olvasó! A 2014. évben nyolcadik alkalommal veheti kezébe a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei TOP 100 kiadványt, melyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Regionális Adó Főigazgatósága a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával közösen, a Russmedia Kft. közreműködésével ad ki.
C
élunk továbbra is Szabolcs-Szatmár-Bereg megye gazdasági életének, illetve a megye helyzetét leginkább befolyásoló 100 társas vállalkozás tevékenységének bemutatása, a társasági adóbevallások adatainak tükrében. Régiós szinten az adóalanyi kört és az adóbevételeket mutatjuk be. Megyei szinten a nettó árbevétel, az eredmény és létszámadatok, illetve a mérlegadatok elemzésével foglalkozunk. Bemutatjuk a 100 kiemelt vállalkozás hozzájárulását a megyei teljesítményekhez, nevesítve a tíz legnagyobb céget. A főbb jellemzőket kistérségi és nemzetgazdasági ágazati szinteken is értékeljük.
Ú
gy gondoljuk, hogy egyike lenni a megye 100 legmeghatározóbb vállalkozásának érdem és megtiszteltetés.
Bízunk benne, hogy e kiadvány hasznos információkat nyújt a megye gazdasági életének megismeréséhez, jövőbeni döntések megalapozásához.
Ezúton gratulálunk a vállalkozások vezetőinek és dolgozóinak, hogy kiváló teljesítményükkel kivívták helyüket a 100 meghatározó vállalkozás között 2013 évben!
Czinege Attila a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Regionális Adó Főigazgatósága főigazgatója
Nyéki Zsolt a Kelet-Magyarország főszerkesztője
TOP
3
100
Pekó László a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE KIEMELT VÁLLALKOZÁSAI 2013 ÉVBEN, BETŰRENDBEN AGROMIX KFT. * MÁTÉSZALKA BOGDÁNY PETROL KFT. * NYÍRBOGDÁNY DOB-TAK KFT. * NYÍRPAZONY GOF HUNGARY KFT. * NYÍREGYHÁZA GROVI KFT. * NYÍRBÁTOR HÁDA-1 KFT. * TISZAKANYÁR IMTEF SZÖVETKEZET * IBRÁNY KELET-TRANS 2000 KFT. * ZÁHONY MADA-HÚS KFT. * NYÍRMADA NYÍR-CHEM KFT. * BALKÁNY SZAL-TÓ KFT. * MÁTÉSZALKA AGRANA-JUICE-MAGYARORSZÁG KFT. * VÁSÁROSNAMÉNY AGROKER HOLDING ZRT. * NYÍREGYHÁZA AKTUÁL BAU KFT. * NYÍREGYHÁZA ARDAGH METAL PACKAGING HUNGARY KFT. * VAJA BÁTORCOOP SZÖVETKEZET * NYÍRBÁTOR BÁTORTRADE KFT. * NYÍRBÁTOR BILFINGER MCE NYÍREGYHÁZA KFT. * NYÍREGYHÁZA BOMUL KFT. * NYÍRBOGDÁNY BROILER TERMELŐI CSOPORT KFT. * TEREM CARBON BLACK KFT. * NYÍREGYHÁZA CARL ZEISS VISION HUNGARY KFT. * MÁTÉSZALKA CAROFLEX KFT. * KISVÁRDA CONTITECH MAGYARORSZÁG KFT. * NYÍREGYHÁZA DBM ZRT. * SZAKOLY DIEHL AIRCABIN HUNGARY KFT. * NYÍRBÁTOR DRINKER KFT. * KISVÁRDA EISSMANN AUTOMOTIVE HUNGARIA KFT. * NYÍREGYHÁZA EKO KFT. * NYÍREGYHÁZA ERDÉRT-TUZSÉR ZRT. * TUZSÉR ÉSZAK-ALFÖLDI KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. * NYÍREGYHÁZA FARMOL HUNGARY KFT. * NYÍRBÁTOR FÉMSZERKEZET KFT. * NYÍREGYHÁZA FLABEG KFT. * MÁTÉSZALKA GASTOR BAROMFI KFT. * NYÍRBÁTOR GEROMI KFT. * TISZAVASVÁRI GLOSTER KFT. * MÁRIAPÓCS GRAND PHARMA KFT. * NYÍREGYHÁZA HOYA SZEMÜVEGLENCSE GYÁRTÓ MAGYARORSZÁG ZRT. * MÁTÉSZALKA HÜBNER-H KFT. * NYÍREGYHÁZA IGEPA PAPER HUNGARY KFT. * NYÍREGYHÁZA INNFOODS KFT. * TEREM JOSEF SEIBEL KFT. * CSENGER KÁLLÓ- „FÉM” KFT. * NAGYKÁLLÓ KISS B. KER. KFT. * VÁSÁROSNAMÉNY TOP
4
100
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE KIEMELT VÁLLALKOZÁSAI 2013 ÉVBEN, BETŰRENDBEN LEGO MANUFACTURING KFT. * NYÍREGYHÁZA LERTON TRANS KFT. * SZORGALMATOS MARSO KFT. * NYÍREGYHÁZA MASTER GOOD KFT. * KISVÁRDA MASTER SZOLG KFT. * NYÍRKÉRCS MEDIA MARKT NYÍREGYHÁZA KFT. * NYÍREGYHÁZA MICHELIN HUNGÁRIA KFT. * NYÍREGYHÁZA MOM VÍZMÉRÉSTECHNIKAI ZRT. * MÁTÉSZALKA MSK HUNGARY BT. * NYÍRBÁTOR NZRT-TRADE KFT. * NYÍREGYHÁZA NYÍRERDŐ ZRT. * NYÍREGYHÁZA NYÍRSÉG-HASSO KFT. * NYÍREGYHÁZA NYÍRSÉGVÍZ ZRT. * NYÍREGYHÁZA NYÍRTÁVHŐ KFT. * NYÍREGYHÁZA NYÍRVV NONPROFIT KFT. * NYÍREGYHÁZA NYÍRZEM ZRT. * KISVÁRDA OPLUS KFT. * NYÍREGYHÁZA P & P KFT. * NYÍRBOGÁT PARMEN KONZERVIPARI ZRT. * NYÍRMEGGYES RÉVÉSZ TRANS KFT. * SZORGALMATOS SEMATIC HUNGÁRIA KFT. * NYÍREGYHÁZA SERIOPLAST HUNGARY KFT. * NYÍRBÁTOR SZABOLCS VOLÁN ZRT. * NYÍREGYHÁZA SZABOLCS-COOP ZRT. * NYÍREGYHÁZA SZATMÁR OPTIKAI KFT. * MÁTÉSZALKA SZATMÁRI KONZERVGYÁR KFT. * TYUKOD SZURO-TRADE KFT. * NYÍREGYHÁZA TAURUS CARBONPACK KFT. * TUZSÉR TECNICA UNGHERIA KFT. * NAGYKÁLLÓ TISZAVÍZ VÍZERŐMŰ KFT. * TISZALÖK ULT MAGYARORSZÁG ZRT. * NYÍREGYHÁZA URALGO KFT. * NYÍRBÁTOR VAGÉP ZRT. * NYÍREGYHÁZA VETŐMAG ÉS SZÁRÍTÓ KFT. * TIMÁR VIBRACOUSTIC CV AIR SPRINGS MAGYARORSZÁG KFT. * NYÍREGYHÁZA ZÁHONY-PORT ZRT. * ZÁHONY 19 TÁRSAS VÁLLALKOZÁS NEM JÁRULT HOZZÁ A NYILVÁNOSSÁGHOZ TOP
5
100
Tartalomjegyzék I. AZ ADÓALANYI KÖR BEMUTATÁSA
7. oldal
1. ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ
7. oldal
2. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE
7. oldal
II. ADÓBEVÉTELEK ALAKULÁSA
8. oldal
1. AZ ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ ADÓBEVÉTELE
8. oldal
2. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE ADÓBEVÉTELÉNEK ALAKULÁSA
9. oldal
III. A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOK TELJESÍTMÉNYEI
16. oldal
1. ÉRTÉKESÍTÉS NETTÓ ÁRBEVÉTELE
16. oldal
2. VÁLLALKOZÁSI EREDMÉNYEK
19. oldal
3. A FOGLALKOZTATOTTAK SZÁMA ÉS JÖVEDELME
21. oldal
4. MÉRLEGADATOK
23. oldal
IV. A TOP 100 VÁLLALKOZÁS ADATAI
25. oldal
1. MÓDSZERTAN
25. oldal
2. KISTÉRSÉGENKÉNTI MEGOSZLÁS
25. oldal
3. CSERÉLŐDÉSEK A TOP 100-BAN
27. oldal
4. GAZDASÁGI MUTATÓK ELEMZÉSE
28. oldal
V. A TOP 100 VÁLLALKOZÁS ADATAI
35. oldal
a 100 legnagyobb vállalkozás
36. oldal
a top 10-ből
49. oldal
Top 100 Gazdasági Díj
61. oldal
tények és adatok a szabolcs-szatmár-bereg megyei kereskedelmi és iparkamara tevékenységéről
66. oldal
TOP
6
100
A NAV elemzése a bevallott adatok alapján
I. Az adóalanyi kör bemutatása 1. ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ 1. grafika
Regisztrált adóalanyok száma
Az Észak-alföldi régióban 2013. év végén 261.194 adószámmal rendelkező működő adóalanyt tartottunk nyilván. Az előző év azonos időszakához viszonyítva az adózók száma 3.838 darabbal emelkedett. A legnagyobb arányú növekedés az adószámos magánszemélyeknél tapasztalható, számuk 2.238 fővel emelkedett. Az egyéni vállalkozók száma a 2012. év végi adatokhoz képest 1.111 darabbal lett több, a társas vállalkozásoknál 489 darabos emelkedés történt. Az adózói kör összetételét tekintve annak 56,8%-át az adószámos magánszemélyek teszik ki, a társas vállalkozások aránya 22,7%, az egyéni vállalkozóké 20,5%. (1. grafika)
db, fő
146 085 148 323
150 000 120 000 90 000 60 000
58 788 59 277
52 483
53 594
30 000 0
Az Észak-alföldi régió összes működő adózóinak több mint negyven százaléka Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, közel negyven százaléka Hajdú-Bihar megyében, húsz százaléka Jász-Nagykun-Szolnok megyében tevékenykedett.
Társas vállalkozás
Egyéni vállalkozó 2012.
Adószámos magánszemély
2013. Grafika: Kelet-Magyarország, forrás: NAV
2. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE 2. grafika
A megyében 2013. év végén 113.467 adószámmal rendelkező adózó működött, ami az előző évi adatokhoz viszonyítva 1,5%-os növekedést jelent. Az adószámos magánszemélyek száma 1.094 fővel, az egyéni vállalkozóké 304 darabbal, a társas vállalkozások száma 269 darabbal emelkedett a 2012. év végi adatokhoz képest. Ebben a megyében tevékenykedett az Észak-alföldi régió adószámos magánszemélyeinek közel fele, az egyéni vállalkozóinak a közel negyven százaléka és az összes társas vállalkozásának kevéssel több mint egyharmada. (2. grafika)
Regisztrált adóalanyok száma db, fő
80 000
72 023 73 117
60 000 40 000 20 000 0
19 822 20 091
19 955 20 259
Társas vállalkozás
Egyéni vállalkozó 2012.
Az adózói kör összetételében a társas vállalkozások 17,7%-kal, az egyéni vállalkozók 17,9%-kal képviseltetik magukat. Az adószámos magánszemélyek aránya 64,4%ot tesz ki.
Adószámos magánszemély
2013. Grafika: Kelet-Magyarország, forrás: NAV
TOP
7
100
A NAV elemzése a bevallott adatok alapján
II. Adóbevételek alakulása 1. AZ ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ ADÓBEVÉTELE 2013. évben a nettó bevételeket minden adónemben növekedés jellemezte. A 15,9 milliárd Ft többletbevétel több mint egyharmada a társasági adónemben képződött, 29%-a az általános forgalmi adó, 27%-a a társadalombiztosítási járulékok és az egészségügyi hozzájárulás bővüléséből származott, 9%-át pedig a személyijövedelemadó-bevétel növekedése tette ki.
2013. évben az Észak-alföldi Regionális Adó Főigazgatóság illetékességi körébe tartozó adózóktól származó kiemelt adóés járulékbevételek együttes bruttó összege 668,7 milliárd Ft volt, amely közel 28 milliárd Ft-tal több a 2012. évinél. A bevételek legnagyobb részét, 43,7%-át a társadalombiztosítási járulék és egészségügyi hozzájárulás tette ki, együttes összegük 292,5 milliárd Ft volt. A befizetések egyharmada, 221,6 milliárd Ft általános forgalmi adóból származott. A személyi jövedelemadó 120,4 milliárd Ft befizetéssel a bruttó bevétel 18%-át, a társasági adóból befolyt 34,2 milliárd Ft a befizetés 5,1%-át jelentette. (3. grafika)
Legmagasabb összeg társadalombiztosítási járulék és egészségügyi hozzájárulás jogcímén folyt be, 292,5 milliárd Ft volt, mely 1,5%-kal meghaladta az előző évit. A növekedést a minimálbér emelése, a nyugdíjplafon eltörlése, illetve a foglalkoztatottak számának növekedése eredményezte. Az üzleti szféra befizetése a bázisévi összeget 6,1%-kal meghaladta, azonban a költségvetési kör teljesítése az előző évi 90,2%-a volt. A költségvetési szféra befizetésében történt 8,3 milliárd Ft csökkenés oka, hogy a köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények 2013. január 1-jével – a Klebelsberg Intézményfenntartó Központba történő beolvadással – állami fenntartásba kerültek.
3. grafika
Bruttó adó- és járulékbevételek milliárd Ft
2012. év
2013. év
Változás
Összesen 640,9
Összesen 668,7 34,2
104,3% 120,8%
28,3
Társasági adó
201,6
Általános forgalmi adó
221,6
109,9%
122,7
Személyi jövedelemadó
120,4
98,1%
288,3
Társadalombiztosítási járulék
292,5
A személyi jövedelemadóból származó bevétel összege 112,5 milliárd Ft volt, 1,5 milliárd Ft-tal nőtt a bázisévhez képest a minimálbér emelése, a bérfejlesztés, illetve az egészségügyben dolgozók visszamenőleges és folyamatos bérnövelése hatásaként. Az üzleti és költségvetési körben az eltérő jövedelemszerkezet miatt a törvényi változások különböző mértékben fejtették ki hatásukat. Az üzleti szférában 5,5%-os növekedés volt, míg a költségvetési körben 10%-os elmaradás figyelhető meg a köznevelési feladatot ellátó önkormányzati fenntartású intézmények integrációja következtében.
101,5%
Grafika: Kelet-Magyarország, forrás: NAV
2013. évben 178,4 milliárd Ft kiutalás teljesült az adózók részére, melynek 92,5%-a az általános forgalmi adó, 4,5%-a a személyi jövedelemadó és 3%-a a társasági adónemet érintette. A nettó bevétel összege 490,3 milliárd Ft volt tárgyévben, amely 3,4%-kal haladta meg az előző évit. (4. grafika)
A társasági adóból származó 28,8 milliárd Ft összegű bevétel 24,1%-kal haladta meg a 2012. évit. A növekedés két adózóhoz volt köthető, melyek a régiós többletbefizetés 87,5%-át realizálták.
4. grafika
Nettó adó- és járulékbevételek milliárd Ft
292,5
288,3
300
A tárgyévben 56,5 milliárd Ft nettó bevétel származott általános forgalmi adónemből, mely 8,9%-kal volt magasabb a 2012. évi értéknél. A vizsgált időszakban a régió általános forgalmi adó alanyai 221,6 milliárd Ft befizetést teljesítettek, 9,9%-kal többet mint egy évvel korábban. A növekedés több mint fele 6 adózónál realizálódott. A régió gazdálkodói részére 165,1 milliárd Ft került kiutalásra, mely 10,2%kal haladta meg a bázisévi értéket. A kiutalásban történt eltérés jelentős része a 2012. évi kiutalás rendjét érintő törvényváltozás miatti eltolódás következménye
250 200 150
50 0
112,5
111,0
100 51,9 23,2
2012. összesen 474,4 milliárd Ft Társasági adó Személyi jövedelemadó
56,5 28,8 2013. összesen 490,3 milliárd Ft Általános forgalmi adó Társadalombiztosítási járulék Grafika: Kelet-Magyarország, forrás: NAV
TOP
8
100
A NAV elemzése a bevallott adatok alapján
2. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE ADÓBEVÉTELÉNEK ALAKULÁSA Az említett törvénymódosítások kapcsán jelentős eltérés mutatkozott az üzleti és költségvetési szféra dinamikájában, az üzleti körben 2,3%-os növekedés, míg a költségvetési szférában közel 8,7%-os visszaesés volt megfigyelhető.
A megye adózói 2013. évben a kiemelt adónemekben 197,4 milliárd Ft befizetést teljesítettek és 55,7 milliárd Ft kiutalásban részesültek. A nettó adóbevétel 141,7 milliárd Ft volt, az előző évhez hasonlóan közel kétharmadát a társadalombiztosítási járulék, csaknem negyedét a személyi jövedelemadó bevételek tették ki. Az általános forgalmi adónem részaránya a bázisévi alatt teljesült, mindös�sze 3% volt, mely a kiutalásban bekövetkezett nagymértékű növekedés eredménye. A társasági adó bevétel aránya 7%-ra nőtt. (5. grafika)
A megye nettó személyi jövedelemadó bevétele a bázisévhez hasonlóan 34,9 milliárd Ft volt, melynek 73%-át az üzleti szférába tartozó adóalanyok, 27%-át a költségvetési szervek teljesítették. Az adózók 37,8 milliárd Ft-ot fizettek be, mely az előző évitől 2,5%-kal elmaradt. A csökkenés több mint háromnegyede a költségvetési körben realizálódott az önkormányzati fenntartású köznevelési feladatokat ellátó intézmények állami fenntartásba kerülése miatt. A megye adóalanyai részére a tavalyi 3,8 milliárd Ft-tal szemben 2,9 milliárd Ft került kiutalásra.
5. grafika
Nettó adó- és járulékbevételek milliárd Ft
93,9
100
92,8
80
A megyében működő társas vállalkozások az előző évhez képest magasabb adózás előtti eredményt értek el. 2013. évben a társasági adó bevétele 9,7 milliárd Ft volt, közel másfélszerese a 2012. évi értéknek. A növekedéshez a megye egyik kiemelt adózója nagyban hozzájárult.
60
20 0
34,9
34,9
40 6,7
12,1 2012. összesen 147,6 milliárd Ft Társasági adó Személyi jövedelemadó
9,7
4,3 2013. összesen 141,7 milliárd Ft
2013. évben a megye általános forgalmi adó alanyai 55,6 milliárd Ft befizetést teljesítettek, 3,9%-kal többet mint egy évvel korábban. Az adózók részére történő kiutalás összege 51,3 milliárd Ft volt, mely 23,9%-kal haladta meg a bázisévi értéket. Az eltérés jelentős része a 2012. évi kiutalás rendjét érintő törvényváltozással magyarázható. Az adónem nettó bevétele a bázisévi 12,1 milliárd Ft-tal szemben 4,3 milliárd Ft volt. (6. grafika)
Általános forgalmi adó Társadalombiztosítási járulék Grafika: Kelet-Magyarország, forrás: NAV
Társadalombiztosítási járulék és egészségügyi hozzájárulás jogcímén 92,8 milliárd Ft folyt be a megye gazdasági szereplőitől, 1,1 milliárd Ft-tal kevesebb mint egy évvel korábban. A csökkenés egyrészt az egyes költségvetési szervek Klebelsberg Intézményfenntartó Központba történő beolvadásával magyarázható. Másrészt csökkentőleg hatottak az adókötelezettség összegére a munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében újonnan bevezetett adókedvezmények a foglalkoztatók esetében. A megye bevételére növelő hatással volt a minimálbér emelése, a munkabérek nettó értékének megőrzését célzó adókedvezmény csökkentése, illetve az egyéni nyugdíjjárulék alapra vonatkozó járulékfizetési felső határ megszűntetése. Ezen kívül a bevételt növelte az egészségügyi hozzájárulás mértékének 10%-ról 14%-ra történő emelése.
6. grafika
Általános forgalmi adó pénzforgalom milliárd Ft
51,3
Kiutalás
41,4
+23,9%
55,6 Befizetés
53,5 0
10
20
30
40 2013.
50
+3,9%
60
2012. Grafika: Kelet-Magyarország, forrás: NAV
TOP
9
100
„A közigazgatás az államot alkotó emberek közérdekű, vagy közösen jobban megoldható szükségleteinek kielégítésére hivatott.” Magyary Zoltán
KÖZIGAZGATÁS A NEMZET SZOLGÁLATÁBAN 2014-ben már nyolcadik alkalommal vehetik kezükbe az Olvasók a SzabolcsSzatmár-Bereg Megyei TOP 100 című kiadványt, ismerkedhetnek meg a megye legjobban teljesítő vállalkozásaival, böngészhetik a tavalyi év megyei gazdasági mutatóit. Magam is nagy érdeklődéssel néztem át az előző évszámokat, hiszen megyei kormánymegbízottként és a megyeszékhelyen élő állampolgárként is fontos számomra, hogy miként teljesítettek, teljesítenek Szabolcs-SzatmárBereg megye TOP vállalkozásai, hiszen az ő sikerük a megye sikere is. Az ő fejlődésük a megye erősödését is jelenti. Ki kell jelentenünk, hogy a magyar gazdaság ereje, fejlődése szempontjából fontos szerep hárul a legnagyobb árbevételt produkáló, a legtöbb alkalmazottat foglalkozató vállalkozásokra. Ők azok, akik gazdasági teljesítményük, súlyuk miatt leginkább képesek és készek a magyar gazdaság növekedését elősegítő beruházások, fejlesztések, munkahelyteremtések megvalósítására. Amikor az ország gazdaságára gondolok, szemeim előtt egy ház képe jelenik meg. Egy házé, ahol az alapot az ország földrajzi jellemzői, természeti kincsei és az itt élők tudása, a falakat az alapokra épülő vállalkozások, míg a tetőt, a biztonságot a kormányzat biztosítja. Persze sok összetevője van még egy jó ház építésének, de úgy gondolom, hogy az alapok, a falak és a tető adják meg az építmény szilárdságát. A magyar gazdaság alapjaira építő, épülő vállalkozások számára fontos szempont, hogy a mindenkori kormányzat „tetőt” tegyen a fejük fölé. Tetőt, amely egyrészt összefogja a falakat, a vállalkozásokat és megteremti számukra a gazdasági környezetet, amelyben működhetnek, másrészt biztonságot is nyújt a külső hatásoktól és elősegíti hatékony működésüket. A Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Programban szereplő Jó Állam definíciója kimondja: „Az állam attól tekinthető jónak, hogy az egyének, közösségek és vállalkozások igényeit a közjó érdekében és keretei között, a legmegfelelőbb módon szolgálja.” A mindenkori kormányzat feladata, hogy minden tégla megtalálja a helyét, szerepét a falban. Hiszen a falakat építő téglák – bár vannak kisebbek, nagyobbak – mindegyike egy-egy álom, amelyért az állam is felelős. Megálmodóik hittek, hisznek abban a gondolatban, hogy a becsületes, kemény munka meghozza az eredményét. A SzabolcsSzatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal és szakigazgatási szervei ezen alapelveknek megfelelően látják el feladataikat. A 2011. január 1-én megalakult megyei kormányhivatalok – köztük a SzabolcsSzatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal is kialakításuk során számos olyan intézményt integráltak, amelyek korábban különállóak
voltak, azonban munkájuk a lakosság mindennapi ügyeit érinti. A járási rendszer újraélesztése és a Kormányablakok megnyitása is azt a célt szolgálta, hogy közelebb hozzuk az állampolgárokhoz a közigazgatás rendszerét. Megyénkben jelenleg 4 helyen (Nyíregyháza, Kisvárda, Mátészalka, Tiszalök) várja Kormányablak a lakosságot. A jövő évben a terveknek megfelelően többek között minden járási székhelyen megnyitásra kerül a Kormányablak. A korábban kialakított Kormányablakok eddigi működése azt mutatja, hogy az állampolgárok elégedettek az udvarias, ügyfélközpontú ügyintézéssel. Természetesen nem csak az ügyintézés, ügykezelés fejlesztésére irányuló kormányzati intézkedéseknek vannak látható eredményei. Úgy gondolom, hogy a gazdasági közigazgatás javítását szolgáló változtatások megmutatkoznak Szabolcs-Szatmár-Bereg megye gazdasági életében is, hiszen megyénk szinte valamennyi településén kézzel fogható bizonyítékai vannak a fejlődésnek. Nem telik el úgy hét, hogy ne érkezzen meghívó egy a megyében megvalósított fejlesztés, beruházás átadó ünnepségére, amelyeken hivatali teendőimhez mérten igyekszem személyesen is részt venni, hiszen nincs annál nagyobb öröm, mint amikor szűkebb hazánk erősödésének, fejlődésének letéteményeseivel közösen ünnepelhetjük a sikereket. Megyénk gazdaságának még mindig meghatározó szegmense a mezőgazdaság és a rá épülő feldolgozóipar, azonban nem szabad megfeledkeznünk ezen kiadványban is szereplő építőipari, vegyipari, gépgyártó és szolgáltatóipari vállalkozásokról sem. Az általuk előállított kiváló minőségű termékek, szolgáltatások a világ különböző pontjaira eljutva hirdetik, hogy Szabolcs-SzatmárBereg megye is jobban teljesít. Munkájukat, fejlődésüket elősegítendő a kormányzat a közigazgatás átalakítása és szervezeti egyszerűsítése mellett természetesen nagy hangsúlyt fektet a gazdasági környezet javítására is. Hiszen az M3-as autópálya közelmúltban átadott Vásárosnaményig tartó szakasza nem csak egy aszfaltcsík, hanem lehetőség is az érintett települések, tájegységek lakói, vállalkozásai számára. Lehetőség, hogy bekapcsolódjanak a gazdaság vérkeringésébe, hogy termékeik gyorsabban és könnyebben érjék el a piacokat. A 2014. november 7-én átadott Szamos-Kraszna-közi árvízszintcsökkentő tározó sem csupán árvízvédelmi védmű, hanem az árvízzel érkező víztöbblet hasznosításával, illet-
TOP 10 100
ve a szárazabb időszakra való tartalékolásával megvalósuló új vízgazdálkodási rendszer tájhasználat-váltásra is alkalmas lehet. Erdők, legelők, kaszálók, gyümölcsösök és szántóterületek hozhatóak létre, amelyek vízellátása is biztosított lesz. Az újonnan telepített erdők, gyümölcsösök, a víztöbbletet kihasználó legeltető állattartás és a rájuk épülő feldolgozóipar gazdasági előnyökkel is szolgál a térség lakói számára. Új munkahelyek jöhetnek létre a fejlesztések hatására, a fizikai biztonság mellett anyagi biztonságot is nyújtva az itt élők számára. Őszintén hiszem, hogy a jövőre megjelenő Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei TOP 100 kiadványba bekerülő új vállalkozások sikerében szerepe lesz a kormányzat fejlesztési törekvéseinek is. Talán épp az M3-as autópálya új szakasza, vagy a Szamos-Krasznaközi árvízszint-csökkentő tározó, vagy más már megvalósult vagy a közeljövőben megvalósuló kormányzati fejlesztés lesz az alapja egy új álomnak. Ezúton szeretném bíztatni Önöket, hogy merjenek Önök is álmodni. Az idei TOP 100-ban szereplő vállalkozások tulajdonosai, vezetői már bebizonyították, hogy kemény munkával, szorgalommal és alázattal megvalósítható az álom. Most Önökön a sor… Kozma Péter kormánymegbízott
A lehetőségek tárháza nyitva áll A megyénk száz legmeghatározóbb vállalkozása között szerepelni nem csak érdem, de kötelezettséggel is jár. Így van ez a cégek és az önkormányzatok életében is. Amikor lajstromba vesszük elért eredményeinket az egyrészt megelégedéssel tölthet el, másrészt tisztán látjuk a még megoldásra váró feladatok sorát, a kitűzött célok mielőbbi megvalósításának igényét. S ez így természetes. Biztos vagyok benne, hogy a kiadványban szereplő vállalkozások mindegyike igyekszik folyamatosan felülmúlni a saját teljesítményét, és mindig újabb fejlesztésekben, beruházásokban gondolkodnak.
Ez örvendetes és elismerésre méltó, mert ezzel a vállalkozásuk fejlődik, s ezáltal jelentősen hozzájárulnak az ország gazdasági teljesítményéhez. De ami talán még ennél is fontosabb, hogy ezzel együtt olyan értéket teremtenek, mely által gyarapodik, gazdagodik a megyénk, a városunk, az itt élő közösség is. Egy új uniós pénzügyi ciklus kezdetén állunk, amelyben még nagyobb szerep hárul majd a gazdaságfejlesztés területén az önkormányzatokra. A lehetőségek tárháza kibővül, de átgondoltan, a hosszú távú célokat szem előtt tartva közösen kell megragadnunk azokat. Az, hogy hazánkban elsőként Nyíregyházán indul el a digitális Magyarország-program olyan lépéselőnyt jelent városunknak, amelynek köszönhetően tovább erősödhet tőkevonzó képességünk. Nyíregyháza az elmúlt években eredményes tudott lenni a gazdaságfejlesztés területén, ehhez azonban elengedhetetlen volt az üzleti környezet átalakítása, az új iparfejlesztési terület kialakítása, a szükséges infrastruktúra megteremtése, fejlesztése. Az így nyíló új lehetőségek kiaknázásában is számítunk a nyíregyházi vállalkozásokra, hogy egy modern üzleti környezetben folytathassuk tovább a közös munkát. Mint ahogyan eddig, a közös célok elérése érdekében az önkormányzat a jövőben is kész a partnerségen alapuló további együttműködésre. Gratulálok valamennyi, a TOP 100-ba bekerült vállalkozásnak. Kívánom, hogy tevékenységük, jó példájuk adjon erőt és lendületet azoknak a kis és középvállalkozásoknak, akik a jövőben szeretnének bekerülni a 100 legjobb közé.
Dr. Kovács Ferenc
polgármester
TOP 11 100
A megyei önkormányzat a fejlesztés szolgálatában A megyei önkormányzat vesz részt a 20142020-as programozási időszak fejlesztési forrásainak felhasználásában. A megyénkbe utalt közvetlen fejlesztési keretek a megye, illetve a megyei jogú város támogató döntése nélkül nem használhatók fel. Az előttünk álló hét évben – a megyei jogú városon kívül – közel 70 milliárd Ft fejlesztési forrás áll a megye rendelkezésére a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretéből. Ezen felül ágazati és határmenti programokból további több száz milliárd forintra számíthatunk. Hosszú utat jártunk be, mire hozzáláthatunk a források közvetlen megyei koordinációjához. Ebben az évben fogadta el a közgyűlés a megye területfejlesztési koncepcióját, és a koncepcióra épülő területfejlesztési programot. Ez a két jelentős dokumentum hosszútávra fogalmazza meg a megye jövőképét, valamint kijelöli a megye középtávú fejlődését meghatározó átfogó és stratégiai céljait.
központoknak olyan minőségi közszolgáltatásokat kell nyújtaniuk, melyek az életminőségbeli különbségeket enyhítik. Mindezeket összefoglalva, nem állunk meg a TOP nyújtotta keretek között, hanem meghatároztunk – ágazati operatív programokból finanszírozható –, a megye szempontjából kiemelkedő fontosságú fejlesztési területeket, úgynevezett ágazati vezérprojekteket is. A tervezés az elmúlt évben több fázisában zajlott, a tervdokumentumok véglegesítése mellett, megyei szintű projektgyűjtést végeztünk, amelyek az egész megyére kiterjedően önkormányzati projektek felmérését szolgálták. A megyei és országos területfejlesztési irányok, a projektgyűjtés, valamint a közgyűlés által elfogadott vezérprojektek figyelembevételével jutottunk el az integrált megyei programunk kidolgozásának szakaszába. Eltökélt szándékunk, hogy programjainkat ugyanolyan munkával és energiával valósítsuk meg, mint amilyen lelkesedéssel készítettük az azokat megalapozó tervdokumentumokat, így majd elmondhatjuk a ciklus végén, hogy megvalósítottuk a tervezés egyik jelmondatát, hogy SzabolcsSzatmár-Bereg megye egy olyan hely, ahol jó élni és jó ide visszatérni.
A megye a TOP-on kívül tervez a további operatív programok terhére is a felmerült fejlesztési igényekre alapozva. A TOP-hoz kapcsolódó Megyei Integrált Területi Program kidolgozása is jó ütemben halad. Amint megszületik a megállapodás a magyar kormány és Brüsszel között, haladéktalanul az elfogadott kritériumoknak megfelelően véglegesítjük az Integrált Területi Programunkat, melynek elsődleges célja a térségi, decentralizált gazdaságfejlesztés foglalkoztatással. Ebben a munkában kulcsszerepe van a koordinációnak, hogy a megye területén megvalósuló összes fejlesztés egymást erősítse. Bízom benne, hogy az előkészítésbe fektetett munka és energia a végrehajtás során megfele- Seszták Oszkár Szabolcs- Szatmár-Bereg lően fog kamatozni. Megyei Közgyűlés A tervezés elején azt vállaltuk, hogy csak olyan elnöke fejlesztések lesznek, amelyek elsődlegesen tudják kezelni a megyénket jellemző – és a tervezési dokumentumokban megfelelően elemzett – adottságokat, s ezen belül a hátrányokat is. A fejlesztési forrásoknak javítaniuk kell a megye külső részeinek, városhiányos területeinek esélyeit. A helyi centrumoknak, elsősorban a járásTOP 12 100
Arccal az
Energiairányítási Rendszer felé
Az Észak-Alföldi Regionális Energia Ügynökség egy részét folyamatosan vissza tudják forgatni (ENEREA) az Erópai Unióban négyszázad magátovábbi energia megtakarítási célú beruházásokval, hazánkban elsőként látja el az energiapolitika ra és a rendszer folyamatos fejlesztésére. „aprópénzre” váltásával kapcsolatos feladatát. A beruházás szinte önmagát finanszírozza, mivel A nyíregyházi székhelyű ENEREA 2009. márciusi a rendszer kiépítése alatt már jelentkezik a hamegalakulása óta áll az önkormányzatok, vállalszon egy része. További előny, hogy a rendszerkozások és a lakosság szolgálatában az energia nek nincs kihordási vagy elhasználódási ideje, az tanácsadás területén. Regionális szinten kiemelmegfelelő működtetés és karbantartás mellett kedő eredményekkel járul hozzá az EU- és Magyarfolyamatosan hasznot termel. ország energiapolitikájának megvalósításához. - Itt, az ország elmaradottnak tartott szegletében - Az EIR-t a nemrég megjelent EU szabvány szerint megalakulásunk óta folyamatosan dolgozunk a érdemes kiépíteni, amely azért került kidolgoVámosi Gábor, igazgató szemléletváltásért és az energiaracionalizálás elzásra, hogy összegezve az eddigi összes hasonló terjesztéséért. Célunk, hogy az Észak-Alföldi Régió lehessen az ország normát, segítse a szervezeteket abban, hogy növeljék az energiaha„energiarégiója”. Jó példa erre az a közvetlen EU-s forrás, melynek tékonyságukat logikus, ellenőrzött és szisztematikus módon, ezáltal keretében 200 db óvoda passzív épületté alakítását tervezzük a jövő- energiát spóroljanak és csökkentsék a költségeiket. ben. Az ENEREA Észak-Alföldi Regionális Energia Ügynökség Nonprofit - Mivel minden szervezet igénye és tulajdonságai különbözőek, a Kft. működésének eredményességét fémjelzi, hogy itt a régióban bevezetéséhez minőségügyi rendszerekben és energetikában jártas valósult meg a legtöbb energetikai pályázat - számol be munkájuk szakcég, szakemberek bevonására van szükség. hatékonyságáról az igazgató, Vámosi Gábor. Ami pedig az új uniós költségvetési ciklusban energetikai fejlesztések- Előnyök, amelyet az eddig EIR-t alkalmazó szervezetek megjere előirányzott, mintegy 1600 milliárd forint brüsszeli forrást illeti, az löltek: - elsősorban a közvetlen és gyors pénzügyi megtakarítás, megEnergia Ügynökség aktívan részt vett az energetikai programok tervetérülés, zésében országos és megyei szinten is - teszi hozzá Vámosi Gábor. - pozitív reklám, publicitás, Az ENEREA ügyvezető igazgatója az új energetikai szabvány (MSZ EN - fejlettebb vállalati imázs, ISO 50001) kapcsán fontos szempontokra, tennivalókra, és előnyökre - fejlettebb működési hatékonyság, hívja fel a vállalatok figyelmét: - fejlettebb karbantartási gyakorlat, - Az energetikai rendszerek fejlődése során egyre nyilvánvalóbbá - az energia költség és felhasználás megtakarítás, vált, hogy a hagyományos energetikusi tevékenység, bármilyen fej- üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkenése, lett legyen is az, nem hoz elegendő eredményt, mert nem átfogó - ökológiai lábnyom csökkenése, menedzsment szisztémán alapszik. Folyamatosan törekedni kell a - fokozott figyelem a munkatársak energiafelhasználásánál, költségek minimalizálása az összes lehetőség figyelembe vételével, - a nagyobb tudás a berendezések hatékonyságánál, ez azonban csak átfogó és folyamatosan működő teljes energia me- tájékozottabb döntéshozatali folyamatok, nedzsment rendszerrel lehetséges. - a „jó első megközelítés” jól struktúrált rendszerben történik, - Az Energiairányítási Rendszer (EIR) 2015. év végéig EU- direktíva alapján történő kötelező bevezetéséről van szó, nagyvállalatok részé- - Több mint megfontolandó, hogy az EIR várhatóan az EU-s energetire. Ennek pénzügyi haszna is jelentős, hiszen a szabvány alkalmazása kai pályázatoknak alapfeltétele lesz, mivel globális érdekeket is szol5-15 % energia hatékonyság növelést okoz. Ahol jelentős az energia gál, úgymint tagországi EU kötelezettségvállalások megvalósítása, költség, és egyben a termék vagy szolgáltatás árának jelentős ré- továbbá egyéb támogatások is várhatók a már alkalmazók számára. szét képezi, feltétlenül indokolt az alkalmazása. A piacon maradást, versenyképességet, vagy éppen a működőképességet segíti, hiszen - Az ENEREA elkötelezett az energiaracionalizálás iránt és fontosnak minden forint megtakarítás tiszta nyereségként jelentkezik. Egyes tartjuk a vállalatok esetében is az energia költség- és mennyiség megtakarítás elérését, melynek egyik leghatékonyabb eszköze az esetekben tekintve a gazdasági helyzetet, mentőöv is lehet. - A rendszer eddigi tapasztalatok alapján fél-egy év alatt megtérül. EIR. Szakértőink a legmagasabb szintű energetikai referenciával renA vállalatok a megtakarításokat más hasznos célra fordíthatják, azok delkeznek az országban.
Amennyiben felkeltettük az érdeklődést, további információért keressenek minket:
Tel: 06 42 599 400/2816 mellék, Mobil: 06-30/580-35-53, E-mail:
[email protected], Web: www.enerea.eu TOP 13 100
Tartós prémium,
Alessio Bonfanti gyárigazgató
Fagyasztó szekrények elpárologtatóinak előkészítése Szekrénytest habosítás utáni minőségellenőrzés
Állni a szokatlan „minivárosban”, ahol a közlekedési szabályok két sárga sávra vonatkoznak, és ha rossz mezőbe lépünk, a gép azonnal vészjelzést ad, szóval nem lépni sehová, és felnézni az üvegkalitkára, kiváltságos dolog. Odafentről kilépni a teraszra és lenézni a 48 ezer négyzetméteres gyártóegységre, amikor mindenki d do dolgozik, s a kis vonat hozza-visszi az alkatrészeket, még inkább sz a az az. Más világba csöppen, aki az E Ele Electrolux gyárban körbenéz, tal fel sem fogja, hogy az óriáslán csarnok árukiadójánál sorakozó teherautók naponta 3000 luxus minőségű hűtőt visznek tovább Európa piacára. Az ,,Átgondolt design” megtestesítője, a konyhai, fürdőszoba és szabadtéri eszközök vezető márkáit adó, 5 kontinensen jelen lévő cég kicsinyített mása épp tíz éve vetette meg lábát Nyíregyházán, az Ipari Parkban, s talán ak-
Villamos vezetékek elrendezése, rögzítése
TOP 14 100
kor még a vezetők sem gondolták, hogy az Electrolux egyik központi termékének európai bázisát építették meg akkor, s hogy Nyíregyháza tartós befektetésnek bizonyul majd. A város életében a második legnagyobb munkáltatóról van szó, hiszen a termelésben csaknem ezer, a szellemi állományban 60-an dolgoznak napjainkban. – Hosszú távban gondolkodunk, ezt igyekeztünk megmutatni azzal, hogy a város egy pontján, a Jósavárosban, ahol dolgozóink többsége él, és ahol jelentős fejlődést lehetett elérni, megépítettük, átadtuk az Electrolux sétányt, s évente meghirdetjük a városlakóknak az Electrolux futóversenyt. A prémium kategóriás alulfagyasztós készülékek gyártásával az Electrolux-on belül is jelentős helyet foglalunk, hiszen innen látja el a cég az európai piacot. Számos mérvadó fejlődés történt ebben az évben is, hiszen lecseréltük csaknem a teljes termékpalettát, már a jövő évi fejlesztéseken dolgozunk – határozza meg az Electrolux Lehet Kft. nyíregyházi gyárának pozícióját több oldalról Alessio Bonfanti gyárigazgató. Nyugalma, higgadtsága a stabil keretekről árulkodik, valahogy sem a figyelem, sem az emberre hangsúlyt helyező munkakultúra nem meglepő itt az Ipari Park kisebb városnyi területén. – A legfontosabb, hogy a prémium kategóriás készülékek magasabb ára okán elvárt vásárlói igény teljesüljön, vagyis a kimagasló minőséget, az igényes külső megjelenést és a modern funkcionalitást képviseljük a verseny-
kép nek az is e riáb inkk érde zíció nén tás– Az cég, fejlő karr rópa Egyi térs rend min ink mán azon
1 V
A vi sz te er ny fa in be
A vé m ke té „A a ka Em ne te ke el ga „M sz ve ál se ve
m, fejlett gyártás
olták, ponti épíNyírésnek ében nkálrmellemi oznak
dunk, i azán, a zóink s fejgépíx séük a futóóriás gyárlül is iszen ai pilődés iszen teljes ő évi – haLehet zíciónfanti gadtulko, sem lyező itt az rüle-
mium asabb y telminőgjelelitást a eny-
képességünk megőrzésével. Ennek érdekében a közelmúltban az energiahatékonyság terén is előre léptünk a A+++ kategóriába, LED kijelzős készülékeinkkel, és a folyamatos fejlődés érdekében további mérnöki pozíciókat nyitottunk, mert szeretnénk új munkatársakkal a gyártás-fejlesztésben is továbblépni. – Az Electrolux Group olyan világcég, ahol a dolgozóknak a szakmai fejlődésen túl akár nemzetközi karrierlehetőség is nyílhat Európa sok országába, de Amerika, Egyiptom, Ausztrália és az ázsiai térség is olyan gyártó bázisokkal rendelkezik, ahol a szakértőkre mindig szükség van. A mérnökeink bonyolult gyártási-, és gyártmánytechnológiával dolgoznak, azonban nemcsak a termékfej-
lesztésben, hanem logisztikai területen is vannak lehetőségeink. Az anyagellátást a kereskedelmi igényekre való gyors reagálás érdekében szintén nagy kihívás megoldani, figyelembe véve a minőségi követelményeket, melyre kollégáink a gyártósorokon kiemelten fókuszálnak. Az Electrolux LEAN-alapokra épülő, belső rendszere a magas színvonalú dolgozói képzések és munkatapasztalat mellett arra is ügyel, hogy a költséghatékony működésben vezető elv legyen a környezettudatos gyártás és a biztonságtechnika. A dolgozók a munkavédelmi szabályokat komolyan veszik, a vezetők célja pedig, hogy a balesetveszélyes targoncás alapanyag
kiszállítást a gyártósorokon biztonságosabb, kisvonatos anyagellátási folyamatra váltsa. Emellett az Electrolux-nál napkollektoros rendszerek segítik az energiafelhasználás hatékonyságát, a fűtést visszanyíló rendszerek, a világítást LED- izzók biztosítják sok munkaállomáson. Az Electrolux küldetése, hogy „minden nappal jobbá tegye az emberek és a bolygó életét”. A jobb életminőség a mindennapi életben is üzletpolitika. Könnyebb a házimunkát is jó minőségű, biztonságos háztartási eszközökkel elvégezni – zárja mondanivalóját a gyárigazgató -, aki az erkélyről való szemlélődés közben szerénységgel ecseteli, hogy a legutóbbi Electrolux futóversenyen milyen lassan, de biztosan ért célba.
1,3 MILLIÁRD FORINTOS KUTATÁS-FEJLESZTÉSI PROJEKTET VALÓSÍTOTT MEG AZ ELECTROLUX LEHEL KFT. A Széchényi 2020 program keretében 560 millió forint vissza nem térítendő támogatás felhasználásával öszszesen 1,3 milliárd forintos kutatás-fejlesztési projektet valósított meg az Electrolux Lehel Kft. A beruházás eredményeként a legkorszerűbb technológiát és környezettudatos megoldásokat alkalmazva új hűtőgépek, fagyasztóládák és porszívók fejlesztése és tesztelése indult el, valamint az ehhez szükséges infrastrukturális beruházás valósult meg. A vállalat jászberényi és nyíregyházi gyáraiban 2014 év végén zárul hivatalosan a két éves projekt, amelynek megvalósításához a vállalat a Széchényi 2020 program keretében elnyert 560 millió forint összegű vissza nem térítendő támogatást is felhasználta. „A projekt során olyan új terméktípusok kialakítása volt a cél, amelyeknél a legkorszerűbb technikai megoldásokat építettük be termékeinkbe és munkafolyamatainkba. Emellett a termékek és a gyártástechnológia minőségének és megbízhatóságának növelése érdekében fejlesztettük a műszaki jellemzők mérésére szolgáló módszereket, valamint magát a mérési infrastruktúrát is.” – mondta el Gönczi Sándor, az Electrolux Lehel Kft. ügyvezető igazgatója a fejlesztési projekttel kapcsolatban. „Magyarországnak versenyképes, innovatív vállalati szektorra van szüksége. Ez jelenti a különbséget a növekedés és a stagnálás között. Tudjuk, hogy soha nem álltunk rosszul új ötletekben, tudományos felfedezésekben. Annak érdekében, hogy a kutatási és innovációs versenyben helytálljunk, számos egyéb intézkedés mel-
lett a kormány kiemelt figyelmet fordít az erre a célra rendelkezésre álló források növelésére is. A következő uniós költségvetési ciklusban 2,1 milliárd eurót fordíthat Magyarország kutatás-fejlesztésre.” – emelte ki Túróczy László gazdaságtervezésért és versenyképességért felelős helyettes államtitkára fejlesztési projekt hivatalos zárórendezvényén mondott köszöntőjében. A pályázati összeggel együtt az Electrolux összesen több mint 1,3 milliárd forintos kutatás-fejlesztési beruházást valósított meg. A fejlesztés eredményeként az EcoDesign és Simultaneous Engineering tervezési módszerek alkalmazásával új hűtőgépek, fagyasztóládák és porszívó termékek fejlesztése, a prototípusok előállítása és tesztelése kezdődött meg. Az EcoDesign elveket követve az Electrolux arra törekszik, hogy termékeinek tervezése, fejlesztése, gyártása és használata mind kevesebb környezeti terheléssel járjon. Hasonló módon a Simultaneous Engineering módszer célja, hogy a különböző tervezési folyamatok párhuzamos szervezésével a vállalat energiát és erőforrást takarítson meg. A projekt során az Electrolux Lehel Kft. a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki karával működött együtt, bevonva a kutatás-fejlesztési folyamatokba az egyetem tudásbázisát, kutatási lehetőségeit, hallgatóit és oktatóit. Az aktuális projekten túl a felek a hosszabb távú együttműködés igényét is megfogalmazták, amelynek keretében az Electrolux Lehel Kft. az egyetemi oktatást támogatva lehetőséget adna a hallgatóknak a gyakorlatorientált, az ipari környezetben felmerülő fejlesztési feladatok megismerésére.
TOP 15 100
A NAV elemzése a bevallott adatok alapján
III. A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOK TELJESÍTMÉNYEI A kiadvány készítésekor a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei székhellyel rendelkező vállalkozások adatait vettük figyelembe. A társasági adónak nem alanyai a társas vállalkozások közül a költségvetési szervezetek, kivéve a felsőoktatási intézményeket. A társasági adónak viszont alanyai a nonprofit szervezetek (alapítványok, közalapítványok, társadalmi szervezetek, köztestületek, lakásszövetkezetek, egyhá-
zak), de vállalkozási tevékenység hiányában társasági adóbevallás benyújtására nem kötelezettek. Ezek az adózók egyszerűsített nyilatkozat benyújtásával teljesítik bevallási kötelezettségüket. Elemzésünk 12.021 darab hibátlan társasági adóbevallás adatainak összegzéséből készült.
1. ÉRTÉKESÍTÉS NETTÓ ÁRBEVÉTELE A Szabolcs megyében működő társas vállalkozások együttesen 1.611,7 milliárd Ft nettó árbevételt realizáltak 2013. évben, 1,3%-kal többet, mint egy évvel korábban. A belföldi értékesítés és az export egyaránt meghaladta a 2012. évi értéket. A belföldi értékesítés 2013. évben 1.025,8 milliárd Ft-ot tett ki, a bázisévhez képest 0,1%-kal nőtt. Az export árbevétel ettől jóval dinamikusabban, 3,4%-kal emelkedett, összege 585,9 milliárd Ft volt. A megyei árbevétel 64%-a belföldi értékesítésből, 36%-a exportból származott. (7. grafika) Nemzetgazdasági ágazatonként nézve az értékesítés – a 7. grafika
Értékesítés alakulása milliárd Ft
2013.
585,9
2012.
566,4
0
1 025,8
1 024,4 500
1000 Export
1 611,7
1 590,8 1500 Belföldi
2000
Grafika: Kelet-Magyarország, forrás: NAV
villamosenergia-ipar, a kereskedelem és a szolgáltatás ágazat kivételével – valamennyi ágazatban meghaladta a 2012. évi értékeket.
Legnagyobb forgalmat a feldolgozóipar és a kereskedelem vállalkozásai bonyolították. A feldolgozóipar 2013. évi árbevétele 653,8 milliárd Ft, a kereskedelemé 574,8 milliárd Ft volt, a megyei értékesítéshez 41%-kal, illetve 36%kal járult hozzá a két ágazat. A feldolgozóipar 14,1 milliárd Ft növekedést ért el, forgalma 2,2%-kal haladta meg a bázisévit. A növekedés több mint kétharmadát egy vegyi-, gumiipari cég és egy élelmiszeriparban tevékenykedő vállalkozás adta, melyek 5,7 milliárd Ft-tal és 3,9 milliárd Ft-tal növelték nettó árbevételüket. (8. grafika) A kereskedelembe tartozó vállalkozások 2,2 milliárd Ft-tal kevesebb árbevételt értek el, mint a bázisévben. A csökkenést az okozta, hogy egy egyéb élelmiszer nagykereskedelemben tevékenykedő cég áthelyezte székhelyét egy másik megyébe. 2012. évi értékesítése 3,3 milliárd Ft volt. Tőle függetlenül nézve az ágazatban működő vállalkozások értékesítése 0,2%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. Az ágazat legnagyobb árbevétel-növekedését egy gépjárműalkatrész nagykereskedelemmel foglalkozó társaság érte el, mely 2,7 milliárd Ft-tal, 17,3 milliárd Ft-ra emelte értékesítését. A legnagyobb arányú árbevétel-növekedés az építőiparban következett be. 2012. évhez viszonyítva 16,1%-kal több nettó árbevételt mutattak ki a szektorba tartozó vállalkozások. A növekedés 40%-át 4 cég adta, melyek együttesen 5,4 milliárd Ft-tal növelték árbevételüket.
TOP 16 100
A NAV elemzése a bevallott adatok alapján
8. grafika
Nettó árbevétel alakulása nemzetgazdasági ágazatonként milliárd Ft Változás:
12,2%
700
2,2%
-31,2%
16,1%
6,5%
-0,4%
12,3%
-13,3%
639,7 653,8 577,0 574,8
600 500 400 300 200 100 0
72,4
81,2
Mezőgazdaság
83,6 25,0
97,1
70,6
17,2
Feldolgozóipar Villamosenergiaipar
7,7 Építőipar
Kereskedelem
2012.
79,3
114,4 99,2
8,2
Vendéglátás
Szállítás
Szolgáltatás
2013. Grafika: Kelet-Magyarország, forrás: NAV
A szállítás, raktározás és a mezőgazdaság ágazataiban 2013. évben közel azonos mértékű, 12,3%-os, illetve 12,2%-os mértékű növekedés volt. A szállítás, raktározás ágazatban 8,7 milliárd Ft-tal, 79,3 milliárd Ft-ra nőtt az árbevétel. Az ágazatban tevékenykedő cégek több mint 60%-a növelte értékesítését a bázisévhez viszonyítva. A legnagyobb növekedést elérő cég 1,2 milliárd Ft-tal gyarapította árbevételét egy év alatt. Egy 1,3 milliárd Ft árbevételű vállalkozás 2013. évben Szabolcs megyébe tette át a székhelyét. A mezőgazdaság árbevétele a 2012. évi 72,4 milliárd Ft-ról 81,2 milliárd Ft-ra nőtt. Az ágazatban kimutatható 8,8 milliárd Ft-os növekedés jelentős hányada, 7,6 milliárd Ft egy vállalkozáshoz köthető, mely az élelmiszeriparból a mezőgazdaságba került át. A szolgáltatás ágazatban volt a legnagyobb árbevétel-csökkenés 2013. évben, 15,2 milliárd Ft. Az ágazatban kimutatható visszaesés teljes egészében annak tudható be, hogy a 2013. évi XXV. törvény alapján három egészségügyi háttérszolgáltatást nyújtó nonprofit gazdasági társaság 2013. április 1-jei hatállyal állami fenntartásba került, és költségvetési szervként működik tovább. A három nonprofit társaság 2012. évi együttes árbevétele 21,9 milliárd Ft volt, tőlük
elvonatkoztatva 7,2%-os növekedés következett be a szolgáltatás ágazatban. A villamosenergia-iparban esett vissza az árbevétel a legnagyobb arányban. Az ágazatban kimutatható 7,8 milliárd Ft-os csökkenés jelentős része két céghez köthető. Az egyik vállalkozás 2013. évtől a szolgáltatás ágazatban folytatja tevékenységét, 2012. évi árbevétele 4,2 milliárd Ft volt. A másik gazdálkodónak 2,5 milliárd Ft-tal esett vissza az értékesítése az előző évhez viszonyítva. Tőlük függetlenül nézve az ágazatban mérsékeltebb csökkenés következett be. A belföldi értékesítés az ágazatok többségében meghaladta a bázisévit. Ágazatonkénti alakulását tekintve a kereskedelem részaránya a legjelentősebb, a megyei belföldi értékesítés közel felét ez a szektor adta. Az ágazat értékesítésének 79%-a irányult a hazai piacra. A kereskedelmi szektor belföldi forgalma 452,1 milliárd Ft volt, mely közel azonos az előző évivel. Az ágazatban egy vegyi áru nagykereskedelemmel és egy mezőgazdasági termék ügynöki nagykereskedelmével foglalkozó vállalkozás 2,5-2,5 milliárd Ft-tal, egy gépjárműalkatrész nagykereskedelemben tevékenykedő cég pedig 2,1 milliárd Ft-tal növelte belföldi értékesítését. Az ágazat exportja 122,7 milliárd Ft volt, ami közel azonos az előző évivel. (1. táblázat)
TOP 17 100
A NAV elemzése a bevallott adatok alapján
1. táblázat
Belföldi és külföldi értékesítés alakulása nemzetgazdasági ágazatonként Belföldi értékesítés Ágazat megnevezése
2012. év
2013. év
Változás
millió Ft Mezőgazdaság
Export
millió Ft
2012. év %
2013. év
millió Ft
Változás millió Ft
%
67 895
74 650
6 755
109,9%
4 462
6 503
2 041
358
854
496
238,5%
0
0
0
228 613
218 999
-9 614
95,8%
411 115
434 758
23 643
Villamosenergia-ipar
25 050
17 164
-7 886
68,5%
0
77
77
Építőipar
82 331
95 973
13 642
116,6%
1 292
1 147
-145
88,8%
452 510
452 090
-420
99,9%
124 506
122 700
-1 806
98,5%
7 526
7 999
473
106,3%
140
195
55
139,3%
50 234
60 777
10 543
121,0%
20 356
18 569
-1 787
91,2%
109 945
97 260
-12 685
88,5%
4 499
1 971
-2 528
43,8%
1 024 462
1 025 766
1 304
100,1%
566 370
585 920
19 550
103,5%
Bányászat Feldolgozóipar
Kereskedelem Vendéglátás Szállítás, raktározás Szolgáltatás Összesen
A feldolgozóipar értékesítésének nagyobb része külföldre irányult. Az ágazat exportértékesítése 5,8%-kal, 23,6 milliárd Ft-tal haladta meg az előző évit. Az export növekedésének kétharmada három gazdálkodóhoz köthető, melyek együttesen 16,1 milliárd Ft-tal növelték külföldre történő értékesítésüket. Az ágazatban lévő, nem csak hazai piacra termelő gazdálkodók kétharmada növelte exportjának bevételét 2013. évben. A feldolgozóipar belföldi értékesítése 219 milliárd Ft volt, ami 4,2%-kal elmaradt a bázisévitől. A visszaesés jelentős hányada két céghez kapcsolódik, melyek hazai piacon megszerzett bevétele összesen 9 milliárd Ft-tal csökkent, mivel 2013. évtől mindkét vállalkozás értékesítése teljes egészében külföldi piacra irányult. A megyei kivitel 74%-át a feldolgozóipar vállalkozásai, 21%-át a kereskedelmi szektor gazdálkodói realizálták. A szolgáltatás, az építőipar, a mezőgazdaság és a villamosenergia-ipar ágazataiban az értékesítés túlnyomó része hazai piacra irányult. A szolgáltatás belföldi értékesítése 2013. évben 97,3 milliárd Ft volt, ami 12,7 milliárd Ft-tal kevesebb a 2012. évinél. A csökkenést a korábban már említett három egészségügyi háttérszolgáltatást nyújtó nonprofit társaság átalakulása eredményezte. Tőlük elvonatkoztatva a szolgáltatás belföldi értékesítése 10,5%-kal, 9,3 milliárd Ft-tal nőtt. A
145,7% 105,8% -
legnagyobb növekedést elérő cég 1,5 milliárd Ft-tal növelte árbevételét. Az építőiparban működő vállalkozások 96%-a kizárólag a hazai piacon van jelen. Itt következett be a legnagyobb összegű, 13,6 milliárd Ft árbevétel növekedés. A mezőgazdaság belföldi értékesítése 9,9%-kal nőtt az előző évhez viszonyítva. A 6,8 milliárd Ft-os növekedés döntően a korábban már említett adózóhoz köthető, aki egy másik ágazatból került a mezőgazdaságba. A vállalkozás 2013. évben 5,4 milliárd Ft-os belföldi értékesítéssel járult hozzá az ágazat növekedéséhez. A villamosenergia-ipari vállalkozások belföldi értékesítése 7,9 milliárd Ft-tal csökkent. A szállítási szektor nettó árbevételének 77%-a hazai piacokról származott. A 60,8 milliárd Ft-os belföldi értékesítés 10,5 milliárd Ft-tal több mint az előző évben. A növekedés negyede a korábban már említett két vállalkozáshoz köthető, közülük az egyik cég közel kétszeresére növelte hazai értékesítését, míg a másik társaság más megyéből tette át székhelyét. A szállítás exportja kis mértékben csökkent, 18,6 milliárd Ft volt. A visszaesés teljes egészében egy céghez kapcsolódik, melynek 2013. évben 2,1 milliárd Ft-tal csökkent az exportja. Ezen gazdálkodótól eltekintve az ágazat exportjában 2%-os mértékű növekedés mutatható ki.
TOP 18 100
A NAV elemzése a bevallott adatok alapján
A feldolgozóiparon belül két meghatározó iparág van, a vegyi-, gumiipar értékesítése az ágazati bevétel 40%-át, az élelmiszeripar a 24%-át tette ki. A vegyi-, gumiipar 2013. évi bevétele 261,9 milliárd Ft volt, 8,9 milliárd Ft-tal több az előző évinél. A növekedés teljes egészében az exportértékesítés kimagasló, 17,8 milliárd Ft-os növekedésének eredménye. Az iparág árbevételének 85%-a, 223 milliárd Ft külföldi értékesítésből származott. Ebből meghatározó részesedésű két gazdálkodó volt, melyek 6,8 és 5,7 milliárd Ft-tal növelték az iparág exportját. Közülük a legnagyobb exportbevételt elérő gazdálkodó értékesítése 170,3 milliárd Ft volt, ez az iparág kivitelének 76%-át jelentette. Tőle függetlenül nézve is 29,9%-kal emelkedett az iparág exportja. Az élelmiszeripar 2013. évi árbevétele 154,6 milliárd Ft volt, mely 3,4 milliárd Ft-tal kevesebb az egy évvel korábbinál. A csökkenés abból adódik, hogy egy kenyér és friss pék-
áru gyártásával foglalkozó cég másik megyébe helyezte székhelyét, egy vállalkozás pedig más ágazatban folytatja tevékenységét. A két társaság együttes 2012. évi értékesítése 3,4 milliárd Ft volt. A kivitel az összes értékesítés több mint egyharmadát tette ki. A gépgyártás értékesítésében nagy elmozdulás nem történt. Az iparág árbevétele 61,8 milliárd Ft volt, ami a feldolgozóipar értékesítésének egytizede. Az iparágban jelenlévő vállalkozások bevételének több mint kétharmada exportból származott. A textil-, bőripar árbevétele 46,5 milliárd Ft volt, melynek jelentős része exportból származott. A kivitel 6%-os növekedése egy vállalkozáshoz köthető, melynek értékesítése 2013. évben teljes egészében külföldi piacra irányult. A fa- és papíripar vállalkozásai 23,6 milliárd Ft árbevételt realizáltak, melynek meghatározó része belföldi értékesítésből származott. (9. grafika)
9. grafika
Nettó árbevétel alakulása a feldolgozóiparban milliárd Ft
158,0
46,2
253,0
26,5
62,4
93,6
154,6
46,5
261,9
23,6
61,8
5,0 18,6
44,2 17,6
105,4
300 250
223,0
205,2
200 150 100 50 0
59,7
59,1
98,3
Élelmiszeripar
38,4 7,8
47,8
Textil-, bőripar
Vegyi-, gumiipar
57,4
44,5
5,9 20,6
36,2
17,9
Fa-, Gépgyártás papíripar
Egyéb
62,8
95,5
Élelmiszeripar
40,7 5,8
38,9
Textil-, bőripar
Vegyi-, gumiipar
2012. Belföld
Fa-, Gépgyártás papíripar
42,6
Egyéb
2013. Belföld
Export
Export Grafika: Kelet-Magyarország, forrás: NAV
2. VÁLLALKOZÁSI EREDMÉNYEK Adózás előtti eredmény A megyében működő társas vállalkozások 2013. évi adózás előtti eredménye 69,1 milliárd Ft volt, közel azonos az előző évivel. Az üzemi (üzleti) tevékenység eredménye 18,2%-kal emelkedett. A pénzügyi műveletek eredménye és a rendkívüli eredmény is negatív volt 2013. évben. 10. grafika
Adózás előtti eredmény alakulása millió Ft
-5 124 -9 093 2013.
69 073
83 290 -3 285
3 113
2012. 20 000
70 309
70 481 0
Üzemi eredmény
20 000
40 000
Pénzügyi eredmény
60 000
80 000
Rendkívüli eredmény
Az adózás előtti eredmény kismértékű csökkenése annak következménye, hogy az üzemi eredmény 12,8 milliárd Ft-os növekedését ellensúlyozta a pénzügyi eredmény 5,8 milliárd Ft-os csökkenése, valamint a rendkívüli eredmény negatív irányba történő elmozdulása. (10. grafika) Az üzemi (üzleti) eredmény növekedésének közel fele két gazdálkodónál bekövetkezett, összesen 5,8 milliárd Ft-os emelkedésnek köszönhető. 2013. évben az üzemi (üzleti) nyereség és veszteség összege, valamint az eredményt kimutató gazdálkodók száma is kedvező irányba mozdult el. Az üzemi (üzleti) nyereség összege 11 milliárd Ft-tal, 105,8 milliárd Ft-ra emelkedett egy év alatt. Az üzemi (üzleti) veszteség 24,3 milliárd Ft-ról 22,5 milliárd Ft-ra csökkent. Üzemi (üzleti) nyereséget 7.068 gazdálkodó mutatott ki, 346-tal több mint 2012. évben. A veszteséges vállalkozások száma 3.826 volt, 126-tal csökkent az előző évhez viszonyítva. (11. grafika)
Grafika: Kelet-Magyarország, forrás: NAV
TOP 19 100
A NAV elemzése a bevallott adatok alapján
11. grafika
Üzemi eredmény alakulása
Üzemi eredményt kimutatók száma darab
milliárd Ft 120
94,8
100
8 000
105,8
7 068
6 722 6 000
80 60
3 952
4 000
3 826
40
24,3 0
2 000
22,5
20
2012.
0
2013. Nyereség
2012.
2013. Nyereséges
Veszteség
Grafika: Kelet-Magyarország, forrás: NAV
Grafika: Kelet-Magyarország, forrás: NAV
A gazdálkodók pénzügyi eredménye kedvezőtlen irányba mozdult el, 2013. évben -9,1 milliárd Ft volt. Pénzügyi műveletek nyeresége 9,5 milliárd Ft, pénzügyi műveletek vesztesége 18,6 milliárd Ft volt 2013. évben. A pénzügyi nyereség csökkent, a pénzügyi veszteség nőtt 2012. évhez képest. Nyereséget 2.938 gazdálkodó mutatott ki, veszteséget 3.379 társaság könyvelt el. (12. grafika)
Pénzügyi és rendkívüli eredmény alakulása milliárd Ft
20
10
Gazdálkodók eredményesség szerinti összetétele darab
18,6
8 000
15,7 12,4
7 369
7 076
6 000
9,5
9,5
5
3,1 2012. 2013. Pénzügyi eredmény Nyereség
3 798
4 000
6,2
0
2013. évben a társas vállalkozások 61%-a működött nyereségesen, veszteséget 31%, nulla eredményt 8% mutatott ki. (13. grafika) A gazdálkodók eredményesség szerinti összetétele mindhárom kategóriában kedvező irányba mozdult el. A nyereséges gazdálkodók száma 293-mal nőtt, a veszteségeseké 92-vel csökkent, a nulla eredményt elszámolóké 200-zal esett vissza 2012. évhez képest. 13. grafika
12. grafika
15
Veszteséges
4,4
2 000
1 146
0
2012. 2013. Rendkívüli eredmény
3 706
2012. Nyereséges
Veszteség
946 Veszteséges
Grafika: Kelet-Magyarország, forrás: NAV
Grafika: Kelet-Magyarország, forrás: NAV
A pénzügyi eredményt befolyásoló kamatráfordítások kedvezően alakultak, míg a kamatbevételek kedvezőtlen irányba mozdultak el, összességében 0,6 milliárd Ft-tal rontották a 2013. évi pénzügyi eredményt. A fizetett kamatok a 2012. évi 21,5 milliárd Ft-ról 19,7 milliárd Ft-ra csökkentek, a kapott kamatok 10,4 milliárd Ft-ról 7,9 milliárd Ft-ra estek vissza. Kapott osztalékként 2,1 milliárd Ft pénzügyi bevételt számoltak el a cégek, 1 milliárd Ft-tal többet mint az előző évben, mely kedvezően hatott a pénzügyi eredményre. A növekedés fele egy kereskedelmi ágazatban tevékenykedő gazdálkodóhoz köthető, mely 2013. évben 0,5 milliárd Ft-tal több kapott osztalékot számolt el, mint az előző évben. 2013. évben a megyei gazdálkodók rendkívüli nyeresége 4,4 milliárd Ft, veszteségük 9,5 milliárd Ft volt. A rendkívüli nyereség és a rendkívüli veszteség is kedvezőtlen irányba mozdult el. Rendkívüli nyereséget 912, veszteséget 686 megyei gazdálkodó mutatott ki. A rendkívüli nyereséget kimutatók száma nagyobb mértékben nőtt a bázisévhez viszonyítva, mint a veszteséget kimutató gazdálkodók száma.
2013. Nullás
Az adózás előtti nyereség összegének 9,2 milliárd Ft-os emelkedése ellensúlyozta a veszteség növekedését. Az adózás előtti nyereség 100,9 milliárd Ft-ra emelkedett, az adózás előtti veszteség 31,9 milliárd Ft-ot tett ki 2013. évben. (14. grafika) 14. grafika
Gazdálkodók eredménye millió Ft
120 000 100 000 80 000
100 935
91 689 70 309
69 073
60 000 40 000 20 000
TOP 20 100
0
31 862
21 380 2012. Adózás előtti eredmény
2013. Nyereség
Veszteség
Grafika: Kelet-Magyarország, forrás: NAV
A NAV elemzése a bevallott adatok alapján
3. A FOGLALKOZTATOTTAK SZÁMA ÉS JÖVEDELME A foglalkoztatottak száma A megyében 12.021 darab társasági adóbevallást benyújtó vállalkozás kétharmada volt foglalkoztató. A 7.966 munkaadó együttesen 66.187 főt alkalmazott 2013. évben. A benyújtott bevallások adatai alapján a foglalkozatók száma 2,6%-kal csökkent és a foglalkoztatottak átlagos létszáma nem érte el az előző évit. A foglalkoztatók és foglalkoztatottak számát jelentősen befolyásolták a székhelyüket más megyébe áthelyező cégek, valamint a felszámolási- és végelszámolási eljárás során megszűnt vállalkozások. A foglalkoztatottak számának alakulásában szerepet játszott három közhasznú jogállással rendelkező nonprofit gazdasági társaság átalakulással történő megszűnése. A fekvőbeteg-szakellátó és egyes fekvőbeteg-szakellátóhoz kapcsolódó egészségügyi háttérszolgáltatást nyújtó, 100%-os állami tulajdonban lévő, valamint azok 100%-os tulajdonában lévő gazdasági társaságok által ellátott feladatok központi költségvetési szervek általi átvétele miatt, a megyében működő két egészségügyi szolgáltató nonprofit korlátolt felelősségű társaság, valamint az irányításukat ellátó nonprofit zártkörűen működő részvénytársaság 2013. április 1-jén megszűnt.
A három említett gazdálkodó 2013. évi kötelezettsége vonatkozásában nem 1329-es társaságiadó-bevallást, hanem 1371-es tevékenységet záró bevallást nyújtott be. A záró bevallásokban szereplő átlagos állományi létszám együttesen 4.535 fő volt. A társasági adóbevallások alapján készülő elemzés ezen foglalkoztatottak létszámát nem tartalmazza. Ezt korrekcióként figyelembe véve a foglalkoztatottak számában mérsékeltebb csökkenés következett be. A működő megyei cégek között a legnagyobb, 798 fős éves átlagos statisztikai létszámcsökkenés egy a szolgáltatás területén működő nonprofit vállalkozásnál következett be. A legnagyobb foglalkoztatotti létszámbővítést egy szintén szolgáltatási tevékenységet végző nonprofit gazdálkodó hajtotta végre, mely 2013. évben 290 fővel növelte munkavállalóinak számát. A 2013. évi társasági adóbevallások adatai alapján, figyelembe véve a fentebb már említett egészségügyben végbement változást az éves átlagos létszám 2.107 fővel alacsonyabb a 2012. évitől. (2. táblázat)
2. táblázat
Foglalkoztatottak és foglalkoztatók számának ágazatonkénti alakulása Foglalkoztatottak száma Ágazat megnevezése
2012. év
2013. év
2012. év
2013. év
Változás
fő Mezőgazdaság
Foglalkoztatók száma
Átlaglétszám 2012. év
Változás db
2013. év Változás
fő
4 644
4 254
91,6%
411
407
99,0%
11,3
10,5
92,5%
24
20
83,3%
10
9
90,0%
2,4
2,2
92,6%
25 171
24 923
99,0%
962
932
96,9%
26,2
26,7
102,2%
Villamosenergia-ipar
1 257
826
65,7%
37
27
73,0%
34,0
30,6
90,0%
Építőipar
5 891
5 112
86,8%
869
865
99,5%
6,8
5,9
87,2%
13 278
13 150
99,0%
2 438
2 355
96,6%
5,4
5,6
102,5%
Vendéglátás
1 252
1 214
97,0%
335
325
97,0%
3,7
3,7
99,9%
Szállítás, raktározás
3 866
3 942
102,0%
384
371
96,6%
10,1
10,6
105,5%
Szolgáltatás
17 446
12 746
73,1%
2 730
2 675
98,0%
6,4
4,8
74,6%
Összesen
72 829
66 187
90,9%
8 176
7 966
97,4%
8,9
8,3
93,3%
Bányászat Feldolgozóipar
Kereskedelem
TOP 21 100
A NAV elemzése a bevallott adatok alapján
A vendéglátásban a foglalkoztatók és a foglalkoztatottak száma azonos mértékben változott, ennek megfelelően az átlaglétszám 3,7 fő volt, ami megegyezik az előző évivel. A korábbi évekhez hasonlóan a bányászatban tevékenykedő cégek foglalkoztatták a legkevesebb dolgozót. Az ágazat munkáltatóinak és foglalkoztatottjainak száma közel azonos a bázisévivel.
A társas vállalkozások munkavállalóinak legnagyobb hányadát továbbra is a feldolgozóipari vállalkozások foglalkoztatták, az ágazat dolgozóinak száma jelentősen nem változott az előző évhez képest. A munkavállalók ötödét foglalkoztató kereskedelmi szektorban a foglalkoztatottak létszáma szintén közel azonos a bázisidőszakival. A vállalkozások harmada szolgáltatási tevékenységet végzett, a bevallásadatok alapján a munkavállalók ötödét, közel 13 ezer főt foglalkoztattak. A korábban ismertetett ok miatt, az egészségügyi szolgáltatást végző intézmények dolgozói létszámát is figyelembe véve a feldolgozóipar után ez az ágazat a második legnagyobb foglalkoztató. Az építőipari vállalkozások száma alig marad el az előző évitől, a munkavállalók számában azonban jelentős, közel 800 fős csökkenés következett be. Ez döntően annak a négy vállalkozásnak köszönhető, amelyek átlagos állományi létszáma együttesen 588 fővel alacsonyabb a bázisidőszakinál. A szállítás, raktározás szektorban a vállalkozások számának több mint 3%-os csökkenése ellenére 2%-kal nőtt a foglalkoztatás. Ennek eredményeként az egy vállalkozásra jutó foglalkoztatottak száma a bázisévi 10,1 főről 10,6 főre emelkedett. A mezőgazdaságban működő vállalkozások száma az előző évivel közel azonos, a foglalkoztatottak számának 8,4%-os csökkenése teljes egészében egy időközben felszámolási eljárás alá került adózóhoz köthető. A villamosenergia-iparban jelen lévő gazdálkodók számában következett be a legnagyobb arányú csökkenés. Az ágazatban jelenlévő vállalkozások száma tízzel volt kevesebb mint az előző évben, aminek következtében a foglalkoztatottak száma kétharmada a bázisidőszakinak. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy két cég másik ágazatban folytatja tevékenységét, illetve egy további vállalkozás végelszámolási eljárás alá került.
A foglalkoztatottak közel 500 fős csökkenésének ellenére a feldolgozóiparban dolgozók több mint 28%-ának az élelmiszeripar adott munkát, 2013. évben 7.045 fő dolgozott a szektorban. Az élelmiszeripari vállalkozások átlaglétszáma 32 fő volt. (3. táblázat) A textil-, bőriparban a foglalkoztatók és a dolgozók számában is 3%-ot meghaladó növekedés következett be, az átlaglétszám az előző évi szinten maradt. Ebben az iparágban tevékenykedik az a vállalkozás is, mely a feldolgozóipari cégek között a legtöbb, 129 fővel növelte munkavállalói számát. A vegyi- és gumiiparban jelen lévő vállalkozások számában nem történt változás. A foglalkoztatottak számának 1,5 %-os növekedését követően az ágazat 3.872 főnek adott munkát. A feldolgozóiparon belül a vegyi-gumiipari vállalkozásoknál a legmagasabb a dolgozók átlaglétszáma, mely 2013. évben 71,7 fő volt. A foglalkoztatók és a foglalkoztatottak számának legnagyobb arányú változása a fa-, papíriparban volt tapasztalható az előző évhez képest. A vállalkozások és a foglalkoztatottak számában is 10%-ot meghaladó volt a visszaesés, 2013. évben 133 gazdálkodó együttesen 1.537 főt foglalkoztatott ebben az iparágban. A gépgyártásban a textil-, bőriparhoz hasonlóan a foglalkoztatók és a dolgozók számában egyaránt 3% körüli növekedés következett be.
3. táblázat
A feldolgozóiparban foglalkoztatottak és foglalkoztatók számának alakulása Foglalkoztatottak száma Ágazat megnevezése
2012. év
2013. év
Foglalkoztatók száma 2012. év
2013. év
Változás
fő
Átlaglétszám 2012. év
Változás db
2013. év Változás
fő
Élelmiszeripar
7 518
7 045
93,7%
228
220
96,5%
33,0
32,0
97,1%
Textil-, bőripar
3 498
3 611
103,2%
90
93
103,3%
38,9
38,8
99,9%
Vegyi-, gumiipar
3 813
3 872
101,5%
54
54
100,0%
70,6
71,7
101,5%
Fa-, papíripar
1 709
1 537
89,9%
150
133
88,7%
11,4
11,6
101,4%
Gépgyártás
2 901
2 993
103,2%
101
104
103,0%
28,7
28,8
100,2%
Egyéb iparágak
5 732
5 865
102,3%
339
328
96,8%
16,9
17,9
105,8%
Feldolgozóipar összesen
25 171
24 923
99,0%
962
932
96,9%
26,2
26,7
102,2%
A feldolgozóipar egyéb iparágaiban a foglalkoztatók számának csökkenése ellenére a foglalkoztatottak száma 2,3%-kal magasabb az előző évitől, az átlaglétszám 17,9 főre nőtt. Az egyéb iparágak 5.865 munkavállaló részére biztosítot-
tak munkát. A növekedés több mint fele ahhoz az ágazatot váltó vállalkozáshoz köthető, mely 68 fővel járult hozzá az egyéb feldolgozóiparban foglalkoztatottak számának növekedéshez.
TOP 22 100
A NAV elemzése a bevallott adatok alapján
Bérköltség, átlagbér A társas vállalkozások bérköltsége 119,7 milliárd Ft volt 2013. évben, 4,5%-kal alacsonyabb az előző évitől. A foglalkoztatottak számában ettől nagyobb mértékű változás következett
be, így a vizsgált időszakban az átlagbér 5,1%-kal magasabb volt a bázisévinél. A társas vállalkozások dolgozóinak éves átlagbére 1.809 ezer Ft-ra emelkedett. (15. grafika)
15. grafika
Egy főre jutó éves bérköltség alakulása ezer Ft/fő Dinamika
8,3%
4,5%
6,8%
17,1%
3500
3,8%
9,3%
1,6%
-3,5%
3171
3000
2709
2500 2000
13,7%
1983 1537
2118
1664 1323
1500
1504
1639 1582
1062 1161
988 1032
1000
1765 1793
1532 1590
500 0
Mezőgazdaság
Bányászat
Feldolgozóipar
Villamosenergiaipar
Építőipar
2012.
Az átlagos bérjövedelem a szolgáltatás kivételével minden nemzetgazdasági ágazatban emelkedett, az egyes ágazatokban eltérő volt a növekedés dinamikája. A legmagasabb éves átlagos bérjövedelem változatlanul a villamosenergia-iparban volt, 3.171 ezer Ft. Az átlagbér ebben az ágazatban növekedett a legdinamikusabban, 17,1%-kal. Összegében ezt követően a feldolgozóipari vállalkozások által fizetett 2.118 ezer Ft éves átlagbér emelkedik ki. A két ágazatban a foglalkoztatottak átlagjövedelme magasabb volt a megyei átlagtól. A szállítási szektorban dolgozók átlagbére az előző évihez képest 1,6%-kal növekedett, 1.793 ezer Ft volt. A bázisévhez viszonyítva 13,7%-kal emelkedett az építőiparban foglalkoztatottak éves átlagos bérjövedelme, ennek 2013. évi összege 1.504 ezer Ft volt.
Kereskedelem
2013.
Vendéglátás
Szállítás
Szolgáltatás
Grafika: Kelet-Magyarország, forrás: NAV
Az egy főre jutó átlagos bérköltség több mint 8%-kal emelkedett a mezőgazdaságban, továbbá 9,3%-kal a vendéglátásban, melynek eredményeként az éves szinten megszerzett jövedelem átlagos összege ezekben az ágazatokban 1.664 ezer Ft, illetve 1.161 ezer Ft volt. A bányászatban a korábbi évektől eltérő módon a bérek 4,5%-os emelkedése figyelhető meg, melynek eredményeként az éves szinten megszerzett jövedelem átlagos összege ebben az ágazatban is meghaladta az 1 millió Ft-ot. A kereskedelem és szállítás ágazatokban mérsékeltebb növekedés következett be, 3,8%-kal illetve 1,6%-kal volt magasabb a bérköltség átlagos összege. A szolgáltatás az egyedüli szektor, melyben az átlagos bérjövedelem csekély mértékben csökkent, fajlagos összege 1.582 ezer Ft volt
4. MÉRLEGADATOK A megyei társas vállalkozások mérleg főösszege együttesen 1.569,6 milliárd Ft volt 2013. év végén, több mint tíz
százalékkal, 150,1 milliárd Ft-tal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest.
Eszközök összetétele A társas vállalkozások vagyonának 51,1%-a befektetett eszköz, 47,6%-a forgóeszköz, 1,3%-a aktív időbeli elhatárolás volt. Az eszközállomány összetételében változás történt, a befektetett eszközök aránya 4,3%-kal emelkedett, a forgóeszközöké 4%-kal, az aktív időbeli elhatárolások értéke 0,2%-kal csökkent az előző évhez viszonyítva. A befektetett eszközök együttes értéke 801,8 milliárd Ft, több mint ötödével, 137,1 milliárd Ft-tal emelkedett egy év alatt. A befektetett eszközök 71,3%-a tárgyi eszköz, 27,9%-a befektetett pénzügyi eszköz, 0,8%-át adják az immateriális javak.
A tárgyi eszközök értéke 571,6 milliárd Ft volt, jelentősen, 71,1 milliárd Ft-tal növekedett az előző évhez képest. A növekedés több mint fele egy adózóhoz köthető, amely 41,7 milliárd Ft-tal növelte tárgyieszköz-állományának értékét. A befektetett pénzügyi eszközök értéke 224,1 milliárd Ft, több mint negyven százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A növekedés teljes egészében annak a vállalkozásnak köszönhető, melynek befektetett pénzügyi eszközei 65,8 milliárd Ft-tal képviselnek magasabb értéket. Az immateriális javak értéke a tavalyihoz képest közel egynegyedével, 1,1 milliárd Ft-tal emelkedett, 6,1 milliárd Ft volt. (16. grafika)
TOP 23 100
A NAV elemzése a bevallott adatok alapján
16. grafika
Eszközök összetételének alakulása milliárd Ft 600
571,6 500,5
500
386,7 396,0
400
300
224,1 200
210,8 206,7
159,2 96,9 103,9
100
0
5,0
38,1 40,5
6,1
2012. 2013. Immaterális javak
2012. 2013. 2012. 2013. Tárgyi Befektetett eszközök pénzügyi eszk.
2012. 2013. Készletek
2012. 2013. Követelések
22,3
2012. 2013. 2012. 2013. Értékpapírok Pénzeszközök
2012. 2013.
Aktív időbeli elhatárolás
Forgó eszközök
Befektetett eszközök
20,7
Grafika: Kelet-Magyarország, forrás: NAV
A forgóeszközök együttes összege 747,1 milliárd Ft volt 2013. év végén, 2%-kal, 14,6 milliárd Ft-tal több az előző évinél. 2013. évben a követelések adták a forgóeszközök több mint felét, értékük 9,3 milliárd Ft-tal növekedett, 396 milliárd Ft volt. A növekedést döntően befolyásolta az a gazdálkodó, melynek követelésállománya 5,8 milliárd Ft-tal magasabb az előző évitől. A forgóeszközökön belül a közel harminc százalékos részarányt képviselő készletek együttes értéke 206,7 milliárd Ft volt. Források összetétele
A pénzeszközök állománya az összes forgóeszköz 13,9%-át adta, értéke 7 milliárd Ft-tal emelkedett a 2012. évihez képest, összege 103,9 milliárd Ft. Az értékpapírok 5,4% részarányt képviseltek, összegük 2,4 milliárd Ft-tal 40,5 milliárd Ft-ra növekedett 2013. évben. A növekedéshez nagymértékben járult hozzá egy adózó, amely értékpapírjainak állománya 1,8 milliárd Ft-tal emelkedett. Az aktív időbeli elhatárolások összege 20,7 milliárd Ft volt.
17. grafika
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei társas vállalkozások saját forrása az összes eszköz 35,4%-át finanszírozta, összege 554,9 milliárd Ft-ot tett ki 2013. év végén, 8,4%-kal, 43,2 milliárd Ft-tal növekedett a bázisévhez képest. (17. grafika) Az idegen tőke növekedése több mint tíz százalékos volt. Összege 106,9 milliárd Ft-tal, 1.014,7 milliárd Ft-ra emelkedett, forrásokon belüli részaránya 64,6%-ot tett ki. A saját és idegen tőke részaránya a bázisévitől 0,6 %-kal eltolódott az idegen tőke irányába.
Saját és idegen tőke alakulása milliárd Ft
2013.
554,9
2012.
511,7 0
1 014,7
1 569,6
907,8 500 Saját tőke
1000
1 419,5 1500
2000
Idegen tőke Grafika: Kelet-Magyarország, forrás: NAV
TOP 24 100
A NAV elemzése a bevallott adatok alapján
IV. A TOP 100 VÁLLALKOZÁS ADATAI 1. MÓDSZERTAN A TOP 100 körbe tartozó cégek meghatározása előre rögzített paraméter, az értékesítés nettó árbevételének nagysága szerint történik, az adóhatósághoz benyújtott társasági adóbevallások alapulvételével. Tisztában vagyunk azzal, hogy egy vállalkozás teljesítménye egyetlen mutatóval nem jellemezhető, és a százak körén kívül eső gazdasági társaságok közül többen kevéssel maradnak el a TOP 100-tól, és szintén nagymértékben hozzájárulnak a megye gazdasági teljesítményéhez. Elemzésünk a megyei székhelyű társas vállalkozások teljesítményét mutatja be. A megyében csak telephellyel rendelkezők bevallásukat a székhelyük szerinti Nemzeti Adóés Vámhivatal megyei Adó Igazgatóságához nyújtják be, ezért kiadványunkban nem szerepelnek. Az elemzések készítésekor alapvetően a 2013. évről szóló 1329-es társasági adóbevallások adatait használtuk, bázisévi teljesítésként a 1229-es bevallások adatai szerepelnek.
Azoknál az adózóknál, akik a naptári évtől eltérő üzleti évet választottak, és a 1329-es bevallást még nem nyújtották be, a 1229 és 1129-es bevallások adataival dolgoztunk. A táblázatban szereplő adatok a kerekítés általános szabályainak megfelelően ezer forintra és millió forintra kerekítettek. A kiadványban név szerint kizárólag azon vállalkozások szerepelnek, akik hozzájárultak adataik megjelentetéséhez. Egyes vállalkozások korlátozottan járultak hozzá adataik közzétételéhez, ahol nem kaptunk hozzájárulást, a „nem nyilvános” felirat jelenik meg. A megye 100 legjelentősebb vállalkozása közül 81 járult hozzá ahhoz, hogy nevét, illetve főbb adatait e kiadványban szerepeltessük. Közülük egy vállalkozás csak neve közlését engedélyezte, 30-an korlátozták, konkrétan meghatározva a megjelentethető gazdasági információkat. 19 cég nem élt a nyilvánosság lehetőségével.
2. KISTÉRSÉGENKÉNTI MEGOSZLÁS A megye gazdálkodóinak közel fele, 5.892 vállalkozás a Nyíregyházai kistérségben végezte tevékenységét 2013. évben. A megyeszékhely vonzáskörzetén kívül a legtöbb, 1.098 cég a Mátészalkai kistérségben tevékenykedett. A Nagykállói és Kisvárdai kistérségben közel azonos a társas vállalkozások száma, előzőben 811, míg utóbbiban 810 cégnek volt megtalálható a székhelye. A Nyírbátoriban 608, az Ibrány-Nagyhalásziban 527 vállalkozás nyújtott be bevallást, míg a Tiszavasvári kistérségben az adózók száma 512 volt. A Fehérgyarmati, Vásárosnaményi és Baktalórántházai kistérségekben 400–500 közötti volt a működő cégek száma. Méretükből adódóan a Csengeri és a Záhonyi kistérségben volt legalacsonyabb a társas vállalkozások száma. (18. grafika)
A megye 100 kiemelt vállalkozása közül is a legtöbb, 43 a Nyíregyházai kistérségben végezte tevékenységét. A Nyírbátori kistérséget 13, a Mátészalkait 9, a Kisvárdait 8 gazdálkodó képviselte a Top 100-as körben. A Tiszavasvári kistérségben 6 kiemelt gazdálkodó tevékenykedett, a Nagykállói és a Záhonyi kistérség adózói közül 5-5, az Ibrány-Nagyhalászi kistérség adózói közül 4, a Vásárosnaményi kistérségből 3 vállalkozás került a kiemelt körbe. További 2-2 vállalkozás a Baktalórántházai és a Csengeri kistérségben működött. A Fehérgyarmati kistérségből 2013. évben nem került a kiemelt körbe vállalkozás.
18. grafika
Kistérségenkénti megoszlás
251 5
darab
Záhonyi
810 8
527 4
448 3
Kisvárdai
Vásárosnaményi
Ibrány–Nagyhalászi
512 6 Tiszavasvári
483 0
Baktalórántházai
426 2
Nyíregyházai
5 892 43
Mátészalkai
1 098 9
Nagykállói
811 5
Nyírbátori
608 13
Fehérgyarmati
Csengeri
155 2
Vállalkozások száma Kiemelt vállalkozások száma
Grafika: Kelet-Magyarország, forrás: NAV
TOP 25 100
A NAV elemzése a bevallott adatok alapján
A megye értékesítésének fele a Nyíregyházai kistérségben realizálódott, ahol a társas vállalkozások nettó árbevétele együttesen 810,2 milliárd Ft-ot tett ki. Ezt követően a Mátészalkai és a Kisvárdai kistérség gazdálkodóinak együt-
tes nettó árbevétele emelkedik ki, melyet a Nyírbátori és a Záhonyi kistérség követ. Az említett 4 kistérség a megyei árbevételhez egyenként 6,5–8% közötti értékkel járult hozzá. (4. táblázat)
4. táblázat
A nettó árbevétel és a foglalkoztatottak számának kistérségenkénti alakulása 2013. évben Nettó árbevétel Kistérség megnevezése
SzabolcsSzatmárBereg megye
TOP 100 vállalkozás
Foglalkoztatottak létszáma Részarány (TOP 100 / megye)
millió Ft Baktalórántházai
SzabolcsSzatmárBereg megye
TOP 100 vállalkozás fő
Részarány (TOP 100 / megye)
5 466
31 942
17,1%
188
1 810
10,4%
21 725
35 193
61,7%
480
1 468
32,7%
0
46 764
0,0%
0
1 971
0,0%
Kisvárdai
76 322
115 222
66,2%
2 710
5 428
49,9%
Záhonyi
88 189
104 515
84,4%
782
1 475
53,0%
Mátészalkai
64 457
128 498
50,2%
2 034
6 481
31,4%
Nagykállói
21 354
63 074
33,9%
276
3 118
8,9%
Nyírbátori
71 733
110 542
64,9%
1 118
3 253
34,4%
Nyíregyházai
492 025
810 162
60,7%
10 641
33 228
32,0%
Tiszavasvári
31 642
67 113
47,1%
1 061
3 810
27,8%
Vásárosnaményi
26 090
53 199
49,0%
373
1 790
20,8%
Ibrány-Nagyhalászi
16 495
45 462
36,3%
474
2 355
20,1%
915 498
1 611 686
56,8%
20 137
66 187
30,4%
Csengeri Fehérgyarmati
Összesen
A 100 legjelentősebb vállalkozás 2013. évi együttes árbevétele 915,5 milliárd Ft volt, ezzel a megye nettó árbevételének 56,8%-ához járultak hozzá. A TOP 100-vállalkozások árbevételének több mint fele a Nyíregyházai kistérségben képződött, közel egytizedét pedig a Záhonyi kistérség gazdálkodói realizálták. Legnagyobb arányban, 84,4%-kal a Záhonyi kistérségben működő kiemelt cégek járultak hozzá a kistérség nettó árbevételéhez. Emellett a száz legnagyobb nettó árbevételt elérő gazdálkodó közül a Kisvárdai, a Nyírbátori, a Csengeri és a Nyíregyházai kistérségben működő társaságok az adott kistérségek nettó árbevételének több mint 60%-ához járultak hozzá. A megye dolgozóinak felét, 33.228 főt a Nyíregyházai kistérség vállalkozásai foglalkoztatták. Ezt követi a Mátészalkai kistérség 6.481 fő foglalkoztatotti létszámmal, valamint
a Kisvárdai kistérség, ahol 5.428 fő volt a foglalkoztatottak száma. A Nagykállói, a Nyírbátori, a Tiszavasvári és az IbrányNagyhalászi kistérségben 2–4 ezer közötti, míg a Fehérgyarmati, Baktalórántházai, Csengeri, Záhonyi és Vásárosnaményi kistérségekben 2 ezer alatti volt a foglalkoztatottak létszáma. A kiemelt vállalkozások esetében is a Nyíregyházai kistérség vállalkozásai biztosítottak munkát a legtöbb foglalkoztatott részére. A megyei Top 100 vállalkozás 20.137 fő foglalkoztatottjának több mint fele dolgozott a megyeszékhelyen, illetve annak vonzáskörzetében. A Kisvárdai kistérségben 2.710 főt, a Mátészalkai kistérségben 2.034 főt foglalkoztattak a megye kiemelt nettó árbevételt elérő vállalkozásai. A Záhonyi kistérségben működő 5, valamint a Kisvárdai kistérségben található 8 kiemelt körbe tartozó társaság az adott kistérségekben foglalkoztatottak felének biztosított munkalehetőséget.
TOP 26 100
A NAV elemzése a bevallott adatok alapján
3. CSERÉLŐDÉSEK A TOP 100-BAN Új belépők A 2013. évi teljesítmények alapján Szabolcs megye kiemelt gazdálkodóinak köre jelentősen megváltozott. Tizennégy új belépő volt a százak körében. (5. táblázat) A toplistás cégek közül 44 vállalkozás előrébb, 31 cég hátrébb lépett a bázisévi pozíciójához képest, 11 vállalkozásnak sikerült megőriznie a helyezését. 5. táblázat
Új belépők a 2013. évi TOP 100-ba A gazdálkodó neve
Helye a TOP 100-ban
Nem nyilvános
59.
Diehl Aircabin Hungary Kft.
76.
„KELET-TRANS 2000” Fuvarozó és Kereskedelmi Kft.
78.
Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.
80.
Nem nyilvános
81.
Nem nyilvános
90.
„IMTEF” Ipari és Mezőgazdasági Terméket Előállító és Forgalmazó Szövetkezet
92.
Nem nyilvános
93.
BÁTORCOOP Szolgáltató Szövetkezet
94.
ZÁHONY-PORT Záhonyi Logisztikai és Rakománykezelési Szolgáltató Zrt.
95.
MASTER SZOLG Szolgáltató Kft.
96.
KÁLLÓ- „fém” Fémfeldolgozó Kft.
98.
DRINKER Kereskedelmi Kft.
99.
FARMOL Hungary Termelő és Kereskedelmi Kft.
100.
Az újként belépő vállalkozások közül 5 cég a feldolgozóiparban, 4-4 vállalkozás a szállítás, raktározás és a kereskedelem területén, 1 új belépő a szolgáltatóágazatban volt jelen. A gépgyártással foglalkozó Diehl Aircabin Hungary Kft. a bázisidőszakhoz képest közel 1,9 milliárd Ft-tal növelte árbevételét, melynek következtében 76. helyre került a rangsorban. A kiemelt gazdálkodók közé 78. helyre került be az egyéb szállítást kiegészítő szolgáltatást nyújtó „KELET-TRANS 2000” Fuvarozó és Kereskedelmi Kft. A nem veszélyes hulladék gyűjtésével foglalkozó ÉszakAlföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. 3 milliárd Ft-os nettó árbevétellel a 80. pozíciót foglalja el. 2013. évi teljesítménye alapján a közúti járművek járműmotor-alkatrészeinek gyártását végző „IMTEF” Ipari és Mezőgazdasági Terméket Előállító és Forgalmazó Szövetkezet a 92. helyen áll a Top 100-as listában. A szállítás, raktározás területén tevékenykedik a 94. pozíciót elfoglaló BÁTORCOOP Szolgáltató Szövetkezet, és a 95. helyen álló ZÁHONY-PORT Záhonyi Logisztikai és Rakománykezelési Szolgáltató Zrt. Az új belépő gazdálkodók közül a feldolgozóipari ágazathoz tartozik a hobbiállat-eledel gyártással foglalkozó MASTER SZOLG Szolgáltató Kft., mely a lista 96. helyén szerepel. A fémszerkezetgyártást végző KÁLLÓ-”fém” Fémfeldolgozó Kft. 2013. évi teljesítménye alapján 98. a megye kiemelt gazdálkodói között. Az élelmiszer, ital, dohányáru vegyes nagykereskedelmi tevékenységet végző DRINKER Kereskedelmi Kft. 99. helyen található meg a kiemelt vállalkozások között. A testápolási cikkeket gyártó FARMOL Hungary Termelő és Kereskedelmi Kft. a 2013. évi 2,4 milliárd Ft nettó árbevételével 100. a kiemelt vállalkozások listáján Szabolcs-SzatmárBereg megyében.
TOP 27 100
A NAV elemzése a bevallott adatok alapján
4. GAZDASÁGI MUTATÓK ELEMZÉSE Értékesítés nettó árbevétele ágazatban tevékenységet végző 3.258 társas vállalkozás. A feldolgozóipari és az építőipari vállalkozások száma közel azonos, mindkettő emelkedett 2013. évben. (7. táblázat)
A 100 legjelentősebb vállalkozás nettó árbevétele 42,1 milliárd Ft-tal, 915,5 milliárd Ft-ra nőtt 2013. évben. Ezzel a megye nettó árbevételének 56,8%-át adták, szemben az előző évi 54,9%-kal. A százak nettó árbevétele a megyei átlagnál nagyobb mértékben, 4,8%-kal növekedett. A toplistás vállalkozások kétharmada növelte árbevételét, együttesen 67 milliárd Ft-tal a bázisidőszakhoz viszonyítva. (6. táblázat)
7. táblázat
Vállalkozások számának ágazatonkénti alakulása 2013. év
6. táblázat
2012. év
2013. év
Ágazat megnevezése
Változás
TOP 100
millió Ft
millió Ft
darab
% Mezőgazdaság
Szabolcs-Szatmár1 590 832 1 611 686 Bereg megye
20 854
101,3%
TOP 100 vállalkozás
42 103
104,8%
Részarány (TOP 100/megye)
873 395
915 498
54,9%
56,8%
-
Megye Részarány
Nettó árbevétel
5
Bányászat
-
Feldolgozóipar
-
-
1 183
3,8%
Villamosenergia-ipar
3
48
6,3%
Építőipar
3
1 157
0,3%
34
3 258
1,0%
Vendéglátás
-
477
-
Szállítás, raktározás
7
492
1,4%
Szolgáltatás
3
4 743
0,1%
100
12 021
0,8%
Összesen
A TOP 100-körbe tartozó vállalkozások nettó árbevételének jelentős része – a megyei arányokhoz hasonlóan – a fel-
14
0,8%
45
Kereskedelem
A százak közül a legtöbb, 45 vállalkozás a feldolgozóiparban végzi tevékenységét, ezt követi a kereskedelemi ágazatban lévő 34 vállalkozás. A többi szektorban kevesebb kiemelt cég található. A megyében működő gazdálkodók közül legtöbb, 4.743 a szolgáltatás szektorban található. Ezt követi a kereskedelmi
649
dolgozóiparban és a kereskedelemben képződött. (8. táblázat)
8. táblázat
Értékesítés nettó árbevételének ágazatonkénti alakulása TOP 100 vállalkozás Ágazat megnevezése
2012. év
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
2013. év
2012. év
2013. év
Változás millió Ft Mezőgazdaság Bányászat Feldolgozóipar
21 602 -
Részarány (TOP 100/megye)
Változás
2012. év
2013. év
millió Ft
25 250 -
116,9% -
72 357
81 153
112,2%
358
854
238,5%
29,9% -
31,1% -
498 743
521 040
104,5%
639 728
653 757
102,2%
78,0%
79,7%
Villamosenergia-ipar
11 820
12 800
108,3%
25 050
17 241
68,8%
47,2%
74,2%
Építőipar
20 573
22 942
111,5%
83 623
97 120
116,1%
24,6%
23,6%
283 774
290 095
102,2%
577 016
574 790
99,6%
49,2%
50,5%
7 666
8 194
106,9%
Kereskedelem Vendéglátás Szállítás, raktározás Szolgáltatás Összesen
-
-
-
-
-
28 478
33 260
116,8%
70 590
79 346
112,4%
40,3%
41,9%
8 405
10 111
120,3%
114 444
99 231
86,7%
7,3%
10,2%
873 395
915 498
104,8% 1 590 832
1 611 686
101,3%
54,9%
56,8%
TOP 28 100
A NAV elemzése a bevallott adatok alapján
A feldolgozóipar kiemelt cégei járultak hozzá legnagyobb mértékben, 79,7%-os részesedéssel az ágazatuk árbevételéhez. A szektor árbevétel-növekedését, hasonlóan az előző évhez a TOP 100-kör gazdálkodói adták. A kereskedelmi ágazat értékesítésének felét a szektor kiemelt gazdálkodói bonyolították. A százak árbevétele 6,3 milliárd Ft-tal nőtt a bázisévhez viszonyítva. A szállítás, raktározás ágazat legnagyobb vállalkozásai az ágazati árbevétel 41,9%-kát adták 2013. évben. A kiemelt kör nettó árbevétele dinamikusabban növekedett az ágazati bevételnél. A mezőgazdaság kiemelt vállalkozásainak árbevétele 16,9%-kal nőtt, és az ágazati árbevétel közel harmadát adták. A növekedés mértéke a kiemelt körben a szolgáltatás ágazatban volt a legmagasabb, 20,3%-os értéket mutatott.
A TOP 100 gazdálkodók közül a legnagyobb árbevételt, hasonlóan az előző évekhez a Michelin Hungária Abroncsgyártó Kft. érte el 2013. évben is. A gazdálkodó a vegyi-, gumiipar árbevételéhez 73,1%-ban járult hozzá. (9. táblázat) A megye második legnagyobb árbevételt realizáló gazdálkodója a Taurus Carbonpack Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. volt, mely 2013. évben a kereskedelmi szektor árbevételének 13,3%-át adta. Az élelmiszeriparban tevékenységet végző vállalkozások közül árbevétele alapján első helyen a Master Good Termelő és Kereskedelmi Kft. áll, amely az iparág árbevételének ötödét adta. A textil-, bőrgyártás vezető vállalkozása a Josef Seibel Cipőipari és Kereskedelmi, Szolgáltató Kft., amely 37,4%kal járult hozzá az iparág árbevételéhez. Az egyéb feldolgozóipar legnagyobb vállalkozása a LEGO Manufacturing Kft., az iparág árbevételének 14,6%-át adta.
9. táblázat
Ágazatok vezető vállalkozásainak részesedése a 2013. évi megyei árbevételből
Ágazat megnevezése
Gazdálkodó neve
Gazdálkodó Megyei nettó nettó Részárbevétele árbevétel arány
Helye a TOP 100ban
millió Ft Mezőgazdaság, vad- és erdőgazdálkodás
„DOB-TAK” Takarmánygyártó, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
7 561
Bányászat
81 153
9,3%
31.
854
Feldolgozóipar
653 757
- Élelmiszer, ital, dohány gyártása
MASTER GOOD Termelő és Kereskedelmi Kft.
31 087
154 654
20,1%
3.
- Textil-, bőrgyártás
JOSEF SEIBEL Cipőipari és Kereskedelmi, Szolgáltató Kft.
17 391
46 519
37,4%
5.
- Vegyi-, gumiipar, műanyaggyártás
MICHELIN Hungária Abroncsgyártó Kft.
191 357
261 902
73,1%
1.
- Fa-, papíripar
Nem nyilvános
- Gépgyártás
SZATMÁR OPTIKAI Gyártó és Forgalmazó Kft.
- Egyéb feldolgozóipar
LEGO Manufacturing Kft.
Villamosenergia-ipar
NYÍRSÉGVÍZ Nyíregyháza és Térsége Víz- és Csatornamű Zrt.
Építőipar
Nem nyilvános
Kereskedelem
TAURUS CARBONPACK Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
23 577
50.
9 257
61 771
15,0%
22.
15 411
105 334
14,6%
8.
6 283
17 241
36,4%
37.
97 120 76 176
Vendéglátás
574 790
25. 13,3%
2.
8 194
Szállítás, raktározás
RÉVÉSZ TRANS Nemzetközi Fuvarozó Szállítmányozó és Szolgáltató Kft.
Szolgáltatás
NYÍRTÁVHŐ Nyíregyházi Távhőszolgáltató Kft.
TOP 29 100
11 638
79 346
14,7%
15.
3 865
99 231
3,9%
65.
A NAV elemzése a bevallott adatok alapján
A szállítás, raktározás ágazatban első helyen a Révész Trans Nemzetközi Fuvarozó, Szállítmányozó és Szolgáltató Kft. áll, ágazata árbevételének 14,7%-át adta. A gépgyártás területén működő Szatmár Optikai Gyártó és Forgalmazó Kft. az iparága bevételéhez 15%-ban járult hozzá. A „DOB-TAK” Takarmánygyártó, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. a mezőgazdasági, vad- és erdőgazdálkodási ágazat vezető vállalkozása, a szektor árbevételének 9,3%-át adta. A villamosenergia-ipar vezető vállalkozása a tavalyi évhez
hasonlóan a Nyírségvíz Nyíregyháza és Térsége Víz- és Csatornamű Zrt., melyhez az ágazat árbevételének 36,4%-a kapcsolódik. A szolgáltatás legnagyobb vállalkozása a Nyírtávhő Nyíregyházi Távhőszolgáltató Kft., mely az iparág nettó árbevételének 3,9%-át adta. 2013. évben a tíz legnagyobb értékesítést bonyolító gazdálkodó együttes árbevétele 416,8 milliárd Ft volt, ezzel a megyei nettó árbevétel több mint egynegyedét realizálták. (10. táblázat)
10. táblázat
A legmagasabb nettó árbevételt elérő vállalkozások Értékesítés nettó árbevétele
Sorrend Gazdálkodó neve
2012. év
2013. év
Változás
2013. év 2012. év
Helye a TOP 100ban
millió Ft 1.
1.
MICHELIN Hungária Abroncsgyártó Kft.
185 670
191 357
103,1%
1.
2.
2.
TAURUS CARBONPACK Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
76 300
76 176
99,8%
2.
3.
3.
MASTER GOOD Termelő és Kereskedelmi Kft.
27 232
31 087
114,2%
3.
4.
4.
NZRT-TRADE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
23 799
21 548
90,5%
4.
5.
5.
JOSEF SEIBEL Cipőipari és Kereskedelmi, Szolgáltató Kft.
16 916
17 391
102,8%
5.
6.
9.
MARSO Ipari Kereskedelmi Szolgáltató Kft.
14 589
17 255
118,3%
6.
7.
Nem nyilvános
8.
11.
LEGO Manufacturing Kft.
12 897
15 411
119,5%
8.
9.
14.
GASTOR Baromfi Termelő-, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
12 135
14 999
123,6%
9.
10.
6.
AGRANA-JUICE-MAGYARORSZÁG Mezőgazdasági Termelő és Kereskedelmi Kft.
15 895
14 845
93,4%
10.
A legnagyobb nettó árbevételt elérő Michelin Hungária Abroncsgyártó Kft. 3,1%-kal növelte az értékesítését a bázisidőszakhoz képest. A rangsor 2. helyén a korábbi évekhez hasonlóan a Taurus Carbonpack Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. áll, melynek árbevétele az előző évivel közel azonos, 76,2 milliárd Ft volt. A Master Good Termelő és Kereskedelmi Kft. megőrizte 2012. évi pozícióját, árbevétele 14,2%-kal nőtt. A rangsorban 4. helyen az NZRT-Trade Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. áll 21,5 milliárd Ft-os nettó árbevételével. A Josef Seibel Cipőipari és Kereskedelmi, Szolgáltató Kft. 2013. évi értékesítése 17,4 milliárd Ft volt, ezzel megőrizte 5. helyét az árbevétel szerinti rangsorban.
A Marso Ipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 3 pozíciót javított helyezésén, értékesítését 18,3%-kal növelte, ezáltal a rangsor 6. helyén áll. A LEGO Manufacturing Kft. 3 pozíciót javítva 2013. évben bekerült a tízes körbe, árbevételét egyötödével növelte az előző évhez képest. A Gastor Baromfi Termelő-, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. értékesítését közel egynegyedével, 15 milliárd Ft-ra növelte, ezáltal a 9. helyet fogalja el a rangsorban. Az Agrana-Juice-Magyarország Mezőgazdasági Termelő és Kereskedelmi Kft. 14,8 milliárd Ft-os nettó árbevételével 10. a toplistás vállalkozások között 2013. évben.
TOP 30 100
A NAV elemzése a bevallott adatok alapján
Export árbevétel 19. grafika
Értékesítés alakulása 2013. évben milliárd Ft
Megye
585,9
TOP 100
507,6 0
1 025,8
1 611,7
407,9 500
915,5 1000
Export
A megye 100 legjelentősebb vállalkozása közül 74 cégnek volt exportja. A megyei kivitel 86,6%-át a kiemelt cégek adták. A megyei árbevétel több mint egyharmada külföldön realizálódott. A TOP 100 vállalkozások árbevételének több mint fele származott exportból. A kiemelt vállalkozások a belföldi értékesítés 39,8%-át adták. (19. grafika)
1500
2000
Belföldi Grafika: Kelet-Magyarország, forrás: NAV
Adózás előtti eredmény A megyei adózás előtti eredmény felét a kiemelt kör vállalkozásai adták. A TOP 100 vállalkozások 2013. évi adózás előtti eredménye 34,8 milliárd Ft volt. A százak közül 56 vállalkozásnak növekedett az adózás előtti eredménye, ami több mint az előző évben. Ezen kiemelt vállalkozások együttesen 12,1 milliárd Ft-tal növelték az adózás előtti eredményüket. (11. táblázat)
A kiemelt körben 89 gazdálkodó működött nyereségesen, a megyei adózás előtti nyereség közel felét adták. Együttes eredményük 49,2 milliárd Ft-ot tett ki 2013. évben. A megye
11. táblázat
Adózás előtti eredmény
2012. év 2013. év millió Ft
Változás millió Ft
%
Szabolcs-SzatmárBereg megye
70 309
69 073
-1 236
98,2%
TOP 100 vállalkozás
38 337
34 837
-3 500
90,9%
Részarány (TOP 100/megye)
54,5%
50,4%
-
-
adózás előtti nyeresége a kiemelt körnél nagyobb ütemben növekedett. (20. grafika)
20. grafika
Nyereség
Veszteség
millió Ft
millió Ft
120 000 100 000
35 000 100 935
31 862
30 000
91 689
25 000
80 000
21 380
20 000 60 000 45 485
49 244
40 000
10 000
20 000 0
14 407
15 000 7 148
5000 2012.
0
2013. Megye
TOP 100
TOP 31 100
2012.
2013. Grafika: Kelet-Magyarország, forrás: NAV
A NAV elemzése a bevallott adatok alapján
Foglalkoztatottak száma A megye 100 legjelentősebb vállalkozása a megyében foglalkoztatottak több mint 30%-ának, 20.137 főnek biztosított munkalehetőséget 2013. évben. A kiemelt vállalkozások együttesen 711 fővel növelték foglalkoztatottaik számát a bázisidőszakhoz viszonyítva. (12. táblázat)
12. táblázat
Foglalkoztatottak létszáma
A kiemelt körbe tartozó társas vállalkozások közül 38 vállalkozásnak együttesen 815 fővel volt kevesebb alkalmazottja mint egy évvel korábban, 6 gazdálkodó estében nem változott a dolgozói létszám, míg 56 cég együttesen 1.526 fős létszámbővítést hajtott végre.
2012. év 2013. év fő
Változás fő
%
Szabolcs-SzatmárBereg megye
72 829
66 187
TOP 100 vállalkozás
19 426
20 137
711 103,7%
Részarány (TOP 100/megye)
26,7%
30,4%
-
-6 642
90,9%
-
járult hozzá. Elsősorban ennek köszönhető, hogy a szolgáltatás ágazaton belül működő kiemelt vállalkozások létszáma 31,9%-kal magasabb az előző évitől. (13. táblázat)
A legnagyobb mértékű növekedéshez – 290 fős létszámbővítéssel – egy ingatlankezeléssel foglalkozó vállalkozás 13. táblázat
Foglalkoztatottak számának ágazatonkénti alakulása Átlagos statisztikai állományi létszám Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
TOP 100 vállalkozás Ágazat megnevezése 2012. év
2013. év fő
Mezőgazdaság
1 307
1 177
-
-
10 827
11 083
Villamosenergia-ipar
545
Építőipar
Bányászat Feldolgozóipar
Kereskedelem Vendéglátás Szállítás, raktározás Szolgáltatás Összesen
2012. év Változás
2013. év Változás
fő
2012. év
2013. év
4 644
4 254
91,6%
28,1%
27,7%
24
20
83,3%
-
-
102,4%
25 171
24 923
99,0%
43,0%
44,5%
639
117,2%
1 257
826
65,7%
43,4%
77,4%
393
392
99,7%
5 891
5 112
86,8%
6,7%
7,7%
3 495
3 720
106,4%
13 278
13 150
99,0%
26,3%
28,3%
-
-
-
1 252
1 214
97,0%
-
-
1 922
1 890
98,3%
3 866
3 942
102,0%
49,7%
47,9%
937
1 236
131,9%
17 446
12 746
73,1%
5,4%
9,7%
19 426
20 137
103,7%
72 829
66 187
90,9%
26,7%
30,4%
A kiemelt cégek esetében a foglalkoztatottak létszámváltozása a villamosenergia-ipar, a kereskedelem, a feldolgozóipar, a szolgáltatás, valamint a szállítás, raktározás területén tért el a megyei szinten tapasztaltaktól. A villamosenergia-ipari vállalkozások esetében megyei szinten az ágazatban foglalkoztatottak száma az előző évi kétharmada, a kiemelt adózói kör foglalkoztatottjainak körében dinamikus növekedés tapasztalható. A szektorba tartozó 3 kiemelt vállalkozás a dolgozók számának 17,2%-os emelkedése mellett, az ágazatban megyei szinten foglalkoztatottak több mint háromnegyedének biztosított munkát 2013. évben. A kiemelt vállalkozások 34%-a a kereskedelemben volt jelen. A szektorban foglalkoztatottak száma 6,4%-kal volt magasabb az előző évihez képest. A növekedés elsősorban egy élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelemmel, valamint
90,1%
Részarány (TOP 100/megye)
-
egy használtcikk bolti kiskereskedelemmel foglalkozó vállalkozásnak köszönhető, melyek együttesen 185 fővel növelték az alkalmazottak létszámát. A korábbi évekhez hasonlóan a legtöbb foglalkoztatottnak a feldolgozóiparba tartozó 45 vállalkozás biztosított munkát, valamint létszámbővítés is történt a bázisévhez viszonyítva. A foglalkoztatottak számának növekedéséhez egy textil- bőriparban, valamint egy gépgyártásban érdekelt vállalkozás járult hozzá, együttesen 238 fős létszámbővítéssel. A szolgáltatás ágazatba tartozó kiemelt cégek átlagos állományi létszáma növekedett a legdinamikusabban, közel harmadával nőtt a százas körön belül az ágazatban dolgozók száma. Ez annak következménye, hogy ebben az ágazatban működik az a vállalkozás, amely 290 fővel több embernek biztosított munkát.
TOP 32 100
A NAV elemzése a bevallott adatok alapján
A szállítás, raktározással foglalkozó legnagyobb adózók körében csekély mértékben csökkent az alkalmazottak létszáma, annak ellenére, hogy az ágazatban foglalkoztatottak létszáma megyei szinten növekedett.
A 10 legnagyobb foglalkoztató 8.596 fő részére biztosított munkát 2013. évben, ami a megyei foglalkoztatottak 13%-át jelenti. (14. táblázat)
14. táblázat
A legnagyobb foglalkoztatók dolgozói létszáma Átlagos statisztikai állományi létszám
Sorrend Gazdálkodó neve
2012. év
2013. év 2012. év
2013. év fő
Helye a Változás TOP 100ban
1.
1.
MICHELIN Hungária Abroncsgyártó Kft.
1 645
1 614
98,1%
1.
2.
2.
LEGO Manufacturing Kft.
1 120
1 174
104,8%
8.
3.
5.
NYÍRVV Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft.
736
1 026
139,4%
74.
4.
4.
SZABOLCS VOLÁN Közlekedési Zrt.
891
889
99,8%
49.
5.
3.
NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt.
927
851
91,8%
55.
6.
6.
NYÍRZEM Nyírség-Zemplén Coop Kereskedelmi Zrt.
701
789
112,6%
13.
7.
8.
„HÁDA-1” Ipari és Kereskedelmi Kft.
590
687
116,4%
23.
8.
Nem nyilvános
9.
13.
NYÍRSÉGVÍZ Nyíregyháza és Térsége Víz- és Csatornamű Zrt.
400
491
122,8%
37.
10.
12.
Hübner - H Gumi- és Műanyagipari Kft.
419
464
110,7%
19.
A foglalkoztatottak átlagos létszáma négy gazdálkodó esetében alacsonyabb a bázisidőszakinál, hat vállalkozás esetében a foglalkoztatottak számának bővülése figyelhető meg. A gumiabroncs és gumitömlőgyártással foglalkozó MICHELIN Hungária Abroncsgyártó Kft. 1.614 fővel továbbra is a legnagyobb foglalkoztató. A vállalkozás a megye vegyi-, gumiipari vállalkozásai által foglalkoztatottak 41,7%-ának nyújtott munkát 2013. évben. A rangsorban a második helyen lévő LEGO Manufacturing Kft. megőrizte pozícióját. Az 54 fős létszámnövekedést követően a vállalkozás 1.174 főnek biztosított munkát. Az egyéb feldolgozóipar munkavállalói közül minden ötödik ember ennél a cégnél áll alkalmazásban. A harmadik helyet a NYÍRVV Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft. foglalta el a toplistás gazdálkodók között, esetében figyelhető meg a legnagyobb arányú, közel 40%-os létszámnövekedés. A negyedik pozícióban nem történt változás, a SZABOLCS VOLÁN Közlekedési Zrt. éves átlagos statisztikai létszáma közel azonos a 2012. évivel. A vállalkozás 889 fő munkavállalóval a szállítási szektorban továbbra is a legnagyobb foglalkoztató.
Az ötödik helyen álló NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. dolgozói létszámában csökkenés következett be. A cég a megyei mezőgazdasági vállalkozások által foglalkoztatottak 20%-ának adott munkát. A NYÍRZEM Nyírség-Zemplén Coop Kereskedelmi Zrt. létszámát 12,6%-kal 789 főre növelte, megőrizte hatodik helyét a legnagyobb foglalkoztatók körében. A vállalkozás a kisvárdai kistérségben dolgozók 14,5%-ának biztosított munkát. Jelentősen, mintegy 100 fővel növelte alkalmazottainak számát a kereskedelemmel foglalkozó „HÁDA-1” Ipari és Kereskedelmi Kft., aminek következtében egy helyet előre lépve a hetedik pozíciót foglalja el. 2013. évben két vállalkozás került be a 10 legnagyobb foglalkoztató közé. A NYÍRSÉGVÍZ Nyíregyháza és Térsége Víz- és Csatornamű Zrt. 491 főre növelte a foglalkoztatottak számát, ez által négy helyet lépett előre és a kilencedik a rangsorban. Szintén új belépő a legnagyobb foglalkoztatói körben a gumiabroncs, gumitömlő gyártásával foglalkozó Hübner - H Gumi- és Műanyagipari Kft., mely 10%-ot meghaladó mértékű létszámbővítést követően 464 munkavállalóval 2013. évben a tízedik helyet foglalja el.
TOP 33 100
A NAV elemzése a bevallott adatok alapján
Mérlegfőösszeg A TOP 100-körbe tartozó vállalkozások együttes mérlegfőösszege 821,6 milliárd Ft volt 2013. év végén, közel ötödével több, mint egy évvel korábban. Részesedésük a megyei összes eszközértékből 52,3%-os, 3,6%-kal magasabb az előző évitől. A kiemelt körnél tapasztalt növekedés 8,4%-kal haladta meg a megyeit. (15. táblázat) A toplistás gazdálkodók közül 64 társaságnak együttesen 155,3 milliárd Ft-tal emelkedett a mérlegfőösszege, ennek a növekedésnek a 72,5%-a két társaságnál következett be. A tíz legnagyobb eszközértékkel rendelkező társaság együttes mérlegfőösszege 2013. év végén a megyei eszközérték
15. táblázat
2012. év
Mérlegfőösszeg Szabolcs-SzatmárBereg megye TOP 100 vállalkozás Részarány (TOP 100/megye)
2013. év
Változás
millió Ft
millió Ft
%
1 419 480 1 569 646
150 166
110,6%
131 028
119,0%
-
-
690 586
821 614
48,7%
52,3%
harminc százaléka volt. A bázisévhez viszonyítva nyolc vállalkozásnál növekedés volt tapasztalható. (16. táblázat)
16. táblázat
A legmagasabb mérlegfőösszegű vállalkozások Mérlegfőösszeg
Sorrend Gazdálkodó neve
2012. év
2013. év 2012. év 1.
2013. év
Változás
Helye a TOP 100ban
millió Ft Nem nyilvános
2.
2.
MICHELIN Hungária Abroncsgyártó Kft.
98 810
103 945
105,2%
1.
3.
5.
LEGO Manufacturing Kft.
16 247
60 876
374,7%
8.
4.
3.
NYÍRSÉGVÍZ Nyíregyháza és Térsége Víz- és Csatornamű Zrt.
29 070
31 584
108,6%
37.
5.
4.
TAURUS CARBONPACK Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
25 582
17 391
68,0%
2.
6.
6.
DBM Dél-nyírségi Bioenergia Művek Energiatermelő Zrt.
15 432
13 998
90,7%
70.
7.
7.
AGRANA-JUICE-MAGYARORSZÁG Mezőgazdasági Termelő és Kereskedelmi Kft.
12 903
13 647
105,8%
10.
8.
10.
MASTER GOOD Termelő és Kereskedelmi Kft.
11 390
13 544
118,9%
3.
9.
9.
Tiszavíz Vízerőmű Energetikai Kft.
11 472
12 317
107,4%
84.
10.
15.
RÉVÉSZ TRANS Nemzetközi Fuvarozó Szállítmányozó és Szolgáltató Kft.
9 181
12 065
131,4%
15.
A MICHELIN Hungária Abroncsgyártó Kft., melynek mérlegfőösszege 5,2%-kal növekedett a bázisévhez képest, az előző évhez hasonlóan második a rangsorban. Két helyet lépett előre és harmadik a sorrendben a LEGO Manufacturing Kft 60,9 milliárd Ft mérlegfőösszegével, amely majdnem négyszerese az előző évi eszközértékének. A NYÍRSÉGVÍZ Nyíregyháza és Térsége Víz- és Csatornamű Zrt. eszközeinek értéke 31,6 milliárd Ft volt, 8,6%-kal magasabb az előző évinél, a tízek között negyedik helyre került. A tízes lista közepén helyezkedik el A TAURUS CARBONPACK Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 17,4 milliárd Ft mérlegfőösszegével. Hatodik helyét megtartotta a legmagasabb mérlegfőösszegű vállalkozások között a DBM Dél-nyírségi Bioenergia Művek
Energiatermelő Zrt., eszközértéke 14 milliárd Ft 2013. évben. Ismét hetedik a rangsorban az AGRANA-JUICEMAGYARORSZÁG Mezőgazdasági Termelő és Kereskedelmi Kft., eszközeinek értékét 5,8%-kal 13,6 milliárd Ft-ra növelte. A MASTER GOOD Termelő és Kereskedelmi Kft. 13,5 milliárd Ft mérlegfőösszeggel, két pozícióval előrébb kerülve nyolcadik a tízes körben. A Tiszavíz Vízerőmű Energetikai Kft. eszközeinek értéke 12,3 milliárd Ft, mely 7,4%-ot emelkedett, ezzel kilencedikként szerepel a TOP tíz cég között. Eszközeinek értékét közel harmadával megnövelő RÉVÉSZ TRANS Nemzetközi Fuvarozó Szállítmányozó és Szolgáltató Kft. 12,1 milliárd Ft mérlegfőösszeggel tizedikként került a rangsorba.
TOP 34 100
A NAV elemzése a bevallott adatok alapján
Saját tőke A TOP 100 vállalkozások saját tőkéje 2013. évben 222,1 milliárd Ft volt, negyven százaléka a megyei saját tőke összegének. A százak saját tőkéje a megyei átlagnál 0,8%-kal nagyobb mértékben emelkedett. (17. táblázat) 17. táblázat
Saját tőke
Saját és idegen tőke alakulása 2013. év végén milliárd Ft
222,1
TOP 100
2012. év 2013. év millió Ft
599,5
821,6
Változás millió Ft
%
Szabolcs-SzatmárBereg megye
511 691
554 887
43 196
108,4%
TOP 100 vállalkozás
203 366
222 076
18 710
109,2%
Részarány (TOP 100/megye)
21. grafika
332,8
Egyéb cégek 0
200 Saját tőke
415,2 400
600
748,0 800
1000
Idegen tőke Grafika: Kelet-Magyarország, forrás: NAV
39,7%
40,0%
-
-
A toplistás cégek közül 81 gazdálkodónak összesen 33,7 milliárd Ft-tal emelkedett a saját tőkéje. Közülük egy társaság esetében 15,6 milliárd Ft növekedés következett be. A százak közül 16 vállalkozásnak csökkent a saját tőkéje, együttesen 15 milliárd Ft-tal. Három cég saját tökéjének az értéke nem változott az előző évhez képest.
A kiemelt kör saját tőkéje a mérlegfőösszegének a 27%-a, a megyei összes társas vállalkozásnál ez az arány 8,4%-kal magasabb. A TOP 100 körön kívüli gazdálkodók eszközértékének nagyobb részét, 44,5%-át finanszírozta saját forrás. (21. grafika) A megyei saját tőke 40%-át, az idegen tőke 59,1%-át biztosította a kiemelt száz vállalkozás 2013. év végén.
V. A TOP 100 VÁLLALKOZÁS ADATAI A 100 kiemelt vállalkozásra vonatkozó, engedélyezett adatokat a következőkben mutatjuk be. A táblázat a vállalkozás alapadatain – név, szakágazat, tevékenység kezdete – kívül nyolc kiemelt adatot tartalmaz, az értékesítés nettó árbevételét, az export értékesítés összegét, az adózás előt-
ti eredményt, az üzemi (üzleti) eredményt, a saját tőke és a mérlegfőösszeg értékét, az átlagos állományi létszámot és a hozzáadott értéket. Az adatokat a bázis és tárgyidőszakra vonatkozóan is feltüntetjük, továbbá közöljük a két időszak közötti változás mértékét.
Impresszum A Kelet-Magyarország napilap, a NAV Észak-alföldi Regionális Adó Főigazgatósága, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kiadványa. Kiadja a Russmedia Kft. Postacím: 4024 Debrecen, Dósa nádor tér 10. • www.russmmedia.hu Az elemzést készítette: a NAV Észak-alföldi Regionális Adó Főigazgatóságának Tervezési és Elemzési Főosztálya; Felelős kiadó: Fodor István; Főszerkesztő: Nyéki Zsolt; Értékesítési vezető: Varga Zsolt; Marketingvezető: Csutkai Rita; Technikai vezető: Dankó Mihály; Fotók: H. Szabó Sándor, Racskó Tibor, Sipeki Péter; Nyomdai munkálatok: Print Perfect Kft., Debrecen
TOP 35 100
A 100 legnagyobb vállalkozás nettó árbevétel szerint 2013-ban
RANGSOR
ÉRTÉKESÍTÉS NETTÓ ÁRBEVÉTELE A VÁLLALKOZÁS NEVE
EXPORTÉRTÉKESÍTÉS
ÁTL. STAT. LÉTSZÁM (FŐ)
SZAKÁGAZAT
2013.
2012.
2012.
2013.
1.
1.
MICHELIN Hungária Abroncsgyártó Kft.
Gumiabroncs, gumitömlő gyártása
2.
2.
TAURUS CARBONPACK Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
3.
3.
4. 5. 6. 7.
13/12
2012.
2013.
13/12
185 670
191 357
103,1%
164 598
170 302
103,5%
2012. 1 645
2013. 1 614
13/12
Vegyestermékkörű nagykereskedelem
76 300
98,1%
76 176
99,8%
76 145
76 052
99,9%
56
55
MASTER GOOD Termelő és Kereskedelmi Kft.
Baromfihús feldolgozása, tartósítása
27 232
98,2%
31 087
114,2%
11 542
15 188
131,6%
4.
NZRT-TRADE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Vegyi áru nagykereskedelme
23 799
21 548
90,5%
125
28
22,4%
33
34
103,0%
5.
JOSEF SEIBEL Cipőipari és Kereskedelmi, Szolgáltató Kft.
Lábbeligyártás
16 916
17 391
102,8%
16 628
16 984
102,1%
119
248
208,4%
9.
MARSO Ipari Kereskedelmi Szolgáltató Kft.
Gépjárműalkatrész-nagykereskedelem
14 589
17 255
118,3%
3 403
3 977
116,9%
225
236
104,9%
-
Nem nyilvános 12 771
15 277
119,6%
1 120
1 174
104,8%
164
154
93,9% 108,2%
Nem nyilvános
8.
11.
LEGO Manufacturing Kft.
Játékgyártás
12 897
15 411
119,5%
9.
14.
GASTOR Baromfi Termelő-, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
Baromfihús feldolgozása, tartósítása
12 135
14 999
123,6%
10.
6.
AGRANA-JUICE-MAGYARORSZÁG Mezőgazdasági Termelő és Kereskedelmi Kft.
Gyümölcs-, zöldséglé gyártása
15 895
14 845
93,4%
13 641
12 818
94,0%
134
145
Nem nyilvános
11.
7.
Eissmann Automotive Hungaria Autóipari Beltérirészegység-gyártó Kft.
Táskafélék, szíjazat gyártása
15 071
14 687
97,5%
14 673
13 973
95,2%
471
432
91,7%
12.
8.
Ardagh Metal Packaging Hungary Kft.
Könnyűfém csomagolóeszköz gyártása
14 889
14 471
97,2%
9 730
8 450
86,8%
171
182
106,4%
13.
13.
NYÍRZEM Nyírség-Zemplén Coop Kereskedelmi Zrt.
Élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelem
12 476
13 676
109,6%
0
0
701
789
112,6%
14.
17.
AGROKER HOLDING Kereskedelmi Zrt.
Vegyi áru nagykereskedelme
10 957
12 806
116,9%
1 154
526
45,6%
91
99
108,8%
15.
18.
RÉVÉSZ TRANS Nemzetközi Fuvarozó Szállítmányozó és Szolgáltató Kft.
Közúti áruszállítás
10 731
11 638
108,5%
3 416
3 806
111,4%
307
327
106,5%
9 285
11 628
125,2%
605
427
70,6%
65
64
98,5%
-
16.
21.
SZURO-TRADE Termelő Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
Mezőgazdasági termék ügynöki nagykereskedelme
17.
12.
CARBON BLACK Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Vegyi áru nagykereskedelme
12 531
10 926
87,2%
8 948
7 248
81,0%
35
38
108,6%
18.
27.
ContiTech Magyarország Kft.
Egyéb gumitermék gyártása
7 827
10 653
136,1%
7 073
9 546
135,0%
207
221
106,8%
19.
22.
Hübner-H Gumi- és Műanyagipari Kft.
Gumiabroncs, gumitömlő gyártása
8 760
10 379
118,5%
8 573
10 196
118,9%
419
464
110,7%
16.
Vibracoustic CV Air Springs Magyarország Légrugó Technológia Kft.
Egyéb gumitermék gyártása
11 084
10 113
91,2%
10 842
9 236
85,2%
245
225
91,8%
20. 21.
25.
Hoya Szemüveglencse Gyártó Magyarország Zrt.
Orvosi eszköz gyártása
8 241
9 597
116,5%
7 849
8 809
112,2%
494
450
91,1%
22.
24.
SZATMÁR OPTIKAI Gyártó és Forgalmazó Kft.
Optikai eszköz gyártása
8 591
9 257
107,8%
8 591
9 256
107,7%
312
334
107,1%
23.
23.
HÁDA-1 Ipari és Kereskedelmi Kft.
Használtcikk bolti kiskereskedelme
8 653
9 097
105,1%
594
278
46,8%
590
687
116,4%
NYÍRSÉG-HASSO Sütőipari és Gabonaipari Kft.
Gabona, dohány, vetőmag, takarmány nagykereskedelme
9 787
9 042
92,4%
109
42
38,5%
82
87
106,1%
PARMEN Konzervipari Termelési és Kereskedelmi Zrt.
Egyéb gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósítás
7 787
8 933
114,7%
4 837
5 305
109,7%
128
117
91,4%
11 903
8 593
72,2%
11 866
8 557
72,1%
354
311
87,9%
89,4%
137
127
92,7%
49
50
102,0%
24.
19.
25.
-
26.
28.
Nem nyilvános
27.
15.
Caroflex Fékbetétgyár Kft.
Közúti jármű, járműmotor alkatrészeinek gyártása
28.
20.
TECNICA UNGHERIA Gyártó és Kereskedelmi Kft.
Sportszergyártás
9 529
8 518
89,4%
9 524
8 515
29.
32.
AKTUÁL BAU Épitőipari és Kereskedelmi Kft.
Lakó- és nem lakó épület építése
7 214
8 165
113,2%
0
0
30.
26.
BOGDÁNY PETROL Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
Gyógyszeralapanyag-gyártás
8 109
7 613
93,9%
3 172
2 947
92,9%
86
88
102,3%
31.
46.
DOB-TAK Takarmánygyártó, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Gabonaféle (kivéve: rizs), hüvelyes növény, olajos mag termesztése
5 463
7 561
138,4%
2 286
2 180
95,4%
152
141
92,8%
32.
30.
MSK HUNGARY GÉPGYÁRTÓ Bt.
M.n.s. egyéb általános rendeltetésű gép gyártása
7 315
7 388
101,0%
6 980
7 315
104,8%
228
242
106,1%
33.
29.
GOF HUNGARY Gabona-, Olajos és Fehérje-Növények Termelését Koordináló Kft.
Gabona, dohány, vetőmag, takarmány nagykereskedelme
7 449
7 241
97,2%
Nem nyilvános
48
50
104,2%
34.
37.
SERIOPLAST Hungary Termelő és Kereskedelmi Kft.
Egyéb műanyagtermék gyártása
6 214
7 098
114,2%
Nem nyilvános
105
129
122,9%
35.
34.
CARL ZEISS VISION Hungary Optikai Kft.
Optikai eszköz gyártása
6 427
7 007
109,0%
5 527
6 091
110,2%
436
433
99,3%
36.
36.
Universal Leaf Tobacco Magyarország Zrt.
Dohánytermék gyártása
6 259
6 786
108,4%
2 906
4 697
161,6%
52
54
103,8%
37.
48.
NYÍRSÉGVÍZ Nyíregyháza és Térsége Víz- és Csatornamű Zrt.
Víztermelés, -kezelés, -ellátás
5 308
6 283
118,4%
0
0
400
491
122,8%
217
217
100,0%
45
43
95,6%
-
-
38.
35.
EKO Konzervipari Kft.
Egyéb gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósítás
6 421
6 240
97,2%
3 863
4 107
39.
43.
„GROVI” Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Gépjárműüzemanyag-kiskereskedelem
5 693
5 995
105,3%
0
0
40.
51.
LERTON TRANS Fuvarozó és Szállítmányozó Kft.
Közúti áruszállítás
4 948
5 935
119,9%
2 655
2 948
111,0%
142
145
102,1%
Lakó- és nem lakó épület építése
6 118
5 771
94,3%
131
48
36,6%
203
177
87,2%
1
1
100,0%
41.
-
42.
39.
43.
-
106,3% -
Nem nyilvános FÉMSZERKEZET Építő és Szerelő Kft. Nem nyilvános
44.
-
45.
53.
Broiler Termelői Csoport Mezőgazdasági Termeltető és Értékesítő Kft.
Nem nyilvános Élőállat nagykereskedelme
4 557
5 582
122,5%
46.
56.
URALGÓ Termelő-, Szolgáltató- és Kereskedelmi Kft.
Tejhasznú szarvasmarha tenyésztése
4 476
5 530
123,5%
68
73
107,4%
47.
57.
SEMATIC HUNGÁRIA Felvonógyártó és Kereskedelmi Kft.
Fémszerkezet gyártása
4 361
5 392
123,6%
4 224
5 217
123,5%
113
149
131,9%
48.
47.
KISS B. Ker. Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Élelmiszer, ital, dohányáru vegyes nagykereskedelme
5 341
5 352
100,2%
39
17
43,6%
121
73
60,3%
49.
50.
SZABOLCS VOLÁN Közlekedési Zrt.
Városi, elővárosi, szárazföldi személyszállítás
5 044
5 174
102,6%
0
0
891
889
99,8%
50.
-
Nem nyilvános
TOP 36 100
Nem nyilvános Nem nyilvános
-
A 100 legnagyobb vállalkozás nettó árbevétel szerint 2013-ban
adatok millió forintban SAJÁT TŐKE 2012.
2013.
MÉRLEGFŐÖSSZEG 13/12
2012.
ÜZEMI (ÜZLETI) TEV. EREDMÉNYE
2013.
13/12
2012.
2013.
13/12
ADÓZÁS ELŐTTI EREDMÉNY 2012.
2013.
13/12
HOZZÁADOTT ÉRTÉK 2012.
2013.
13/12
TEVÉKENYSÉG KEZDETE
RANGSOR
15 126
30 677
202,8%
98 810
103 945
105,2%
16 903
20 689
122,4%
14 536
18 976
130,5%
Nem nyilvános
1993.06.30
1.
4 652
6 290
135,2%
25 582
17 391
68,0%
3 085
2 338
75,8%
2 072
1 977
95,4%
Nem nyilvános
1993.06.30
2.
2 373
3 010
126,8%
11 390
13 544
118,9%
633
705
111,4%
560
681
121,6%
3 021
3 287
108,8%
2000.05.03
3.
2 443
2 791
114,2%
4 641
5 665
122,1%
1 503
255
17,0%
1 721
377
21,9%
2 118
290
13,7%
2008.07.10
4.
5 537
4 627
83,6%
10 728
10 177
94,9%
1996.01.03
5.
3 526
3 624
102,8%
6 868
7 070
102,9%
77
Nem nyilvános 122
158,4%
226
Nem nyilvános 101
44,7%
679
Nem nyilvános 1 022
150,5%
1990.10.25
6.
6 133
6 469
105,5%
16 247
60 876
374,7%
632
1 198
189,6%
348
420
120,7%
7 984
9 637
120,7%
2008.09.23
8.
1 641
1 665
101,5%
7.
Nem nyilvános
Nem nyilvános 12 903
13 647
105,8%
Nem nyilvános
Nem nyilvános
Nem nyilvános
1991.01.01
9.
Nem nyilvános
Nem nyilvános
Nem nyilvános
1992.12.18
10.
2 476
2 073
83,7%
5 561
5 793
104,2%
2 069
1 979
2 963
2 330
78,6%
12 656
11 601
91,7%
-407
-185
95,7%
2 252
2 194
-653
-690
-
97,4% -
4 234
4 077
96,3%
1997.03.18
11.
803
1 124
140,0%
1992.11.01
12.
4 271
4 841
113,3%
7 361
8 035
109,2%
401
480
119,7%
445
581
130,6%
1 666
2 036
122,2%
1999.02.24
13.
2 073
2 276
109,8%
4 038
5 022
124,4%
47
186
395,7%
59
225
381,4%
101
38
37,6%
1993.05.31
14.
2 653
3 261
122,9%
9 181
12 065
131,4%
831
1 454
175,0%
856
1 553
181,4%
2 310
3 185
137,9%
1998.02.01
15.
1 924
1 913
99,4%
10 303
9 160
88,9%
464
441
95,0%
874
797
91,2%
1996.07.11
16.
324
325
100,3%
1 928
2 175
112,8%
3 191
3 238
101,5%
5 700
7 082
124,2%
8 785
8 401
95,6%
Nem nyilvános 216
313
Nem nyilvános
Nem nyilvános
144,9%
555
602
108,5%
1996.07.01
17.
3 041
3 991
131,2%
1993.06.30
18.
Nem nyilvános
Nem nyilvános
Nem nyilvános
Nem nyilvános
Nem nyilvános
1997.04.15
19.
Nem nyilvános
Nem nyilvános
Nem nyilvános
Nem nyilvános
Nem nyilvános
2004.12.16
20.
2 225
2 988
134,3%
7 233
7 805
107,9%
1
1
100,0%
6 726
6 133
91,2%
409
790
193,2%
3 001
3 212
107,0%
529
Nem nyilvános 8 122
7 762
95,6%
191
919
173,7%
429
832
Nem nyilvános
Nem nyilvános
Nem nyilvános
Nem nyilvános
306
160,2%
351
371
193,9%
2 453
3 142
128,1%
1994.03.23
21.
2 578
2 805
108,8%
2008.03.27
22.
2005.08.09
23.
1997.07.01
24.
Nem nyilvános 105,7%
660
780
118,2%
25. 2 137
2 268
106,1%
4 743
5 494
115,8%
111
245
220,7%
164
304
185,4%
447
686
153,5%
1997.12.31
26.
1 525
1 525
100,0%
4 304
3 583
83,2%
496
345
69,6%
585
445
76,1%
2 751
2 107
76,6%
1992.10.01
27.
110
-252
1 378
2 621
190,2%
-191
-343
-
-181
-347
165
147
89,1%
2005.12.14
28.
919
930
101,2%
3 550
3 988
112,3%
-27
146
-
73
187
256,2%
373
477
127,9%
1996.03.08
29.
1 483
1 596
107,6%
4 456
4 541
101,9%
32
103
321,9%
30
87
290,0%
613
779
127,1%
2000.03.28
30.
74
75
101,4%
2 483
2 177
87,7%
117
132
112,8%
4
11
275,0%
-188
284
2004.11.24
31.
2 002
2 702
135,0%
5 253
5 677
108,1%
488
588
120,5%
582
776
133,3%
2 560
2 579
1993.12.01
32.
198
203
102,5%
2004.03.11
33.
633
191,8%
366
554
151,4%
1 287
1 614
125,4%
2008.05.28
34.
26
9,4%
208
126
60,6%
2 383
2 500
104,9%
1992.01.01
35.
2 119
2 261
106,7%
1991.12.31
36.
-
3 647
4 047
111,0%
1996.11.01
37.
-
671
704
104,9%
4 810
4 281
89,0%
1 036
1 256
121,2%
2 727
3 126
114,6%
330
Nem nyilvános
277
3 628
2 716
74,9%
5 636
4 583
81,3%
1 656
1 656
100,0%
7 131
7 208
101,1%
10 023
4 063
40,5%
29 070
31 584
108,6%
230
-206
4 092
4 285
104,7%
10 246
10 929
106,7%
459
584
619
106,0%
1 035
1 041
100,6%
59
362
563
155,5%
3 935
4 903
124,6%
1 692
1 724
101,9%
3 870
4 149
107,2%
-
Nem nyilvános
Nem nyilvános
Nem nyilvános
100,7%
-
719
-5 928
426
92,8%
222
210
94,6%
1 116
1 081
96,9%
1993.03.11
38.
52
88,1%
66
59
89,4%
185
214
115,7%
1994.05.30
39.
504
665
131,9%
412
462
112,1%
1 228
1 733
141,1%
2006.10.30
40.
101
50
49,5%
65
53
81,5%
773
755
97,7%
1989.09.15
42.
41.
43. 44. 33
37
112,1%
Nem nyilvános
Nem nyilvános
4 377
4 884
111,6%
1991.01.01
46.
1 902
2 870
150,9%
3 787
4 614
121,8%
1 315
1 345
102,3%
1 392
1 356
97,4%
2 055
2 284
111,1%
2000.03.13
47.
483
490
101,4%
1 574
1 821
115,7%
120
8
6,7%
126
10
7,9%
301
161
53,5%
1997.12.31
48.
3 116
3 054
98,0%
5 711
5 154
90,2%
18
20
111,1%
-268
-62
1 841
1 936
105,2%
1993. 01. 01
49.
Nem nyilvános
Nem nyilvános
Nem nyilvános
Nem nyilvános
Nem nyilvános
2007.05.11
Nem nyilvános
-
45.
50.
TOP 37 100
A 100 legnagyobb vállalkozás nettó árbevétel szerint 2013-ban
RANGSOR
ÉRTÉKESÍTÉS NETTÓ ÁRBEVÉTELE A VÁLLALKOZÁS NEVE
2013.
2012.
51.
58.
52.
44.
EXPORTÉRTÉKESÍTÉS
ÁTL. STAT. LÉTSZÁM (FŐ)
SZAKÁGAZAT 2012.
2013.
13/12
2012.
2013.
13/12
BÁTORTRADE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Tejhasznú szarvasmarha tenyésztése
4 206
4 908
116,7%
Nem nyilvános
FLABEG Automotive Gyártó és Kereskedelmi Kft.
Közúti jármű, járműmotor alkatrészeinek gyártása
5 670
4 801
84,7%
3 889
3 424
Gabona, dohány, vetőmag, takarmány nagykereskedelme
6 100
4 741
77,7%
762
260
2012.
2013.
13/12
116
71
61,2%
88,0%
227
235
103,5%
34,1%
17
14
82,4%
53.
40.
P & P Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
54.
83.
Innfoods Élelmiszerkereskedelmi Kft.
Húsfeldolgozás, -tartósítás
2 904
4 699
161,8%
1
24
2400,0%
55.
55.
NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt.
Erdészeti, egyéb erdőgazdálkodási tevékenység
4 481
4 615
103,0%
1 040
1 093
105,1%
927
851
91,8%
56.
68.
Oplus Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Gépjárműüzemanyag-kiskereskedelem
3 641
4 442
122,0%
2
1
50,0%
47
71
151,1%
Szatmári Konzervgyár Kft.
Egyéb gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósítás
63.
Szabolcs-Coop Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.
Élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelem
3 981
4 281
60.
61.
BOMUL Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
M.n.s. egyéb vegyi termék gyártása
4 141
4 017
61.
64.
AGROMIX Terményszárító és Takarmánykeverő Kft.
Haszonállat-eledel gyártása
3 877
3 991
62.
62.
ERDÉRT-TUZSÉR Faipari Zrt.
Fűrészárugyártás
4 055
3 958
63.
-
64.
76.
IGEPA PAPER HUNGARY Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Egyéb háztartási cikk nagykereskedelme m.n.s.
3 097
65.
59.
NYÍRTÁVHŐ Nyíregyházi Távhőszolgáltató Kft.
Saját tulajdonú ingatlan adásvétele
4 198
66.
-
Nem nyilvános
67.
-
Nem nyilvános
68.
-
69.
77.
BILFINGER MCE Nyíregyháza Kft.
Fémszerkezet gyártása
70.
70.
DBM Dél-nyírségi Bioenergia Művek Energiatermelő Zrt.
Villamosenergia-termelés
71.
-
72.
-
73.
72.
SZAL-TÓ Kereskedelmi Kft.
74.
91.
NYÍRVV Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft.
75.
-
57. 58.
52.
Nem nyilvános
Nem nyilvános
Nem nyilvános 0
0
97,0%
4 111
4 001
97,3%
102,9%
1 873
1 849
98,7%
97,6%
806
657
81,5%
219
3 914
126,4%
196
444
226,5%
3 865
92,1%
3 073
3 793
123,4%
2 292
2 890
3 479
3 756
108,0%
0
0
-
Ital nagykereskedelme
3 350
3 318
99,0%
1
11
Ingatlankezelés
2 728
3 235
118,6%
0
0
Diehl Aircabin Hungary Kft.
Légi, űrjármű gyártása
1 232
3 122
253,4%
Magyar Optikai Művek Vízméréstechnikai Zrt.
Mérőműszergyártás
2 526
3 083
122,1%
1 541
2 063
133,9%
KELET-TRANS 2000 Fuvarozó és Kereskedelmi Kft.
Egyéb szállítást kiegészítő szolgáltatás
2 151
3 045
141,6%
188
271
144,1%
MADA-HÚS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Húsfeldolgozás, -tartósítás
2 779
3 045
109,6%
102
114
111,8%
80.
Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.
Nem veszélyes hulladék gyűjtése
1 479
3 010
203,5%
0
0
81.
Nem nyilvános
59.
98.
78. 79.
-
238
247
103,8%
2
2
100,0%
39
40
102,6%
224
102,3%
Nem nyilvános
76. 77.
107,5%
Nem nyilvános
89.
Nem nyilvános 30
31
103,3%
128
118
92,2%
148
120
81,1%
54
58
107,4%
1100,0%
65
71
109,2%
-
736
1 026
139,4%
77
186
241,6%
163
172
105,5%
75
78
104,0%
68
71
104,4%
73
92
126,0%
Nem nyilvános
Nem nyilvános 126,1%
Nem nyilvános Nem nyilvános
Nem nyilvános Nem nyilvános
-
88.
GEROMI Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelem
2 806
2 930
104,4%
660
634
96,1%
109
106
97,2%
83.
71.
GLOSTER Zöldség-Gyümölcs Feldolgozó és Kereskedelmi Kft.
Egyéb gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósítás
3 405
2 852
83,8%
1 191
765
64,2%
73
74
101,4%
84.
80.
Tiszavíz Vízerőmű Energetikai Kft.
Villamosenergia-termelés
3 032
2 761
91,1%
0
0
91
90
98,9%
42
142
74
67
90,5%
82.
-
85.
96.
VAGÉP Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.
Személygépjármű-, könnyűgépjárműkereskedelem
2 563
2 740
106,9%
86.
87.
GRAND PHARMA Gyógyszer Kereskedelmi Kft.
Gyógyszer-kiskereskedelem
2 815
2 673
95,0%
87.
95.
„NYIR-CHEM” Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Vegyi áru nagykereskedelme
2 605
2 658
102,0%
1
0
-
14
14
100,0%
88.
81.
VETŐMAG és SZÁRÍTÓ Mezőgazdasági Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Gabonaféle (kivéve: rizs), hüvelyes növény, olajos mag termesztése
2 975
2 636
88,6%
0
0
-
44
41
93,2%
89.
-
90.
Nem nyilvános Villamos háztartási készülék kiskereskedelme
92.
IMTEF Ipari és Mezőgazdasági Terméket Előállító és Forgalmazó Szövetkezet
Közúti jármű, járműmotor alkatrészeinek gyártása
2 296
2 467
107,4%
93.
Nem nyilvános
94.
BÁTORCOOP Szolgáltató Szövetkezet
Közúti áruszállítás
1 741
2 459
141,2%
Nem nyilvános
95.
ZÁHONY-PORT Záhonyi Logisztikai és Rakománykezelési Szolgáltató Zrt.
Rakománykezelés
2 479
2 439
98,4%
Nem nyilvános
MASTER SZOLG Szolgáltató Kft.
Hobbiállat-eledel gyártása
1 965
2 421
123,2%
0
14
KÁLLÓ- „fém” Fémfeldolgozó Kft.
Fémszerkezet gyártása
2 358
2 377
100,8%
255
233
99.
DRINKER Kereskedelmi Kft.
Élelmiszer, ital, dohányáru vegyes nagykereskedelme
2 369
2 371
100,1%
0
0
100.
FARMOL Hungary Termelő és Kereskedelmi Kft.
Testápolási cikk gyártása
1 616
2 359
146,0%
1 567
2 340
94.
96. 97. 98.
Nem nyilvános
Nem nyilvános
Media Markt Nyíregyháza Video TV Hifi Elektro Photo Computer Kereskedelmi Kft.
91.
338,1%
Nem nyilvános
-
Nem nyilvános
Nem nyilvános 0
20
Nem nyilvános -
-
170
174
102,4%
73
26
35,6%
409
398
97,3%
Nem nyilvános
Nem nyilvános
TOP 38 100
91,4% 149,3%
48
46
95,8%
24
18
75,0%
69
81
117,4%
A 100 legnagyobb vállalkozás nettó árbevétel szerint 2013-ban
adatok millió forintban SAJÁT TŐKE 2012.
2013.
MÉRLEGFŐÖSSZEG 13/12
2012.
2013.
ÜZEMI (ÜZLETI) TEV. EREDMÉNYE
13/12
2012.
2013.
Nem nyilvános
13/12
4 804
4 964
103,3%
454
416
91,6%
3 768
3 518
93,4%
-591
93
285
300
105,3%
966
767
79,4%
214
124
ADÓZÁS ELŐTTI EREDMÉNY 2012.
2013.
Nem nyilvános
Nem nyilvános
13/12
HOZZÁADOTT ÉRTÉK 2012.
Nem nyilvános -
-695
-25
-
57,9%
174
102
58,6%
315
RANGSOR
Nem nyilvános
1989.02.16
51.
Nem nyilvános
2000.08.03
52.
76,8%
1993.02.01
53.
242
8
15
187,5%
2008.11.07
54.
6 665
104,7%
7 393
7 815
105,7%
144
278
193,1%
243
276
113,6%
1 836
1 977
107,7%
1994.10.01
55.
104
148
142,3%
498
472
94,8%
28
44
157,1%
32
46
143,8%
130
207
159,2%
2010.11.26
56.
1996.01.29
57.
Nem nyilvános
Nem nyilvános
13/12
6 364
Nem nyilvános
Nem nyilvános
TEVÉKENYSÉG KEZDETE
2013.
Nem nyilvános
1 680
1 803
107,3%
2 203
2 287
103,8%
116
136
130
285
219,2%
948
965
101,8%
-12
199
693
850
122,7%
1 627
1 952
120,0%
128
618
500
80,9%
1 787
1 709
95,6%
Nem nyilvános
Nem nyilvános 117,2%
152
163
-11
164
Nem nyilvános 107,2%
666
722
108,4%
1999.11.02
58.
59
268
454,2%
2004.04.22
60.
289
335
115,9%
1991.04.16
61.
687
636
92,6%
2008.11.14
62.
59.
175
136,7%
77
Nem nyilvános
141
183,1%
Nem nyilvános
63. 194
201
103,6%
1 379
1 565
113,5%
29
50
172,4%
62
8
12,9%
4 394
4 593
104,5%
5 996
6 618
110,4%
76
116
152,6%
88
109
123,9%
82
40
48,8%
Nem nyilvános
1994.12.15
64.
1992.07.15
65. 66. 67. 68.
937
972
103,7%
3 352
2 173
64,8%
155
213
1 509
1 604
106,3%
15 432
13 998
90,7%
-142
-309
137,4% -
186
164
88,2%
1 058
868
82,0%
1988.12.01
69.
1 731
99
5,7%
1 080
698
64,6%
2006.06.15
70. 71. 72.
338
344
101,8%
942
930
98,7%
77
51
66,2%
76
50
65,8%
203
174
85,7%
1994.01.01
73.
1 256
1 281
102,0%
2 564
3 058
119,3%
22
7
31,8%
35
31
88,6%
761
826
108,5%
1990.04.15
74. 75.
Nem nyilvános 667 1 202
Nem nyilvános
667
100,0%
1 654
1 475
1 354
112,6%
2 244 699 4 314
Nem nyilvános 532
570
107,1%
Nem nyilvános 89,2%
109
2 851
127,0%
152
724
103,6%
5 218
121,0%
Nem nyilvános
136
124,8%
103
226
148,7%
82
Nem nyilvános 314
44
Nem nyilvános
134
130,1%
179
218,3%
Nem nyilvános 14,0%
403
61
15,1%
791
995
2011. 02. 15
76.
125,8%
1989.07.01
77.
432
633
146,5%
1996. 12. 31.
78.
227
241
106,2%
1998.12.30
79.
643
767
119,3%
2007. 03. 02
80. 81.
494
523
105,9%
849
976
115,0%
148
142
95,9%
143
143
100,0%
400
428
107,0%
2004.10.25
82.
3 049
3 274
107,4%
3 657
4 230
115,7%
293
228
77,8%
397
246
62,0%
670
608
90,7%
1993.03.01
83.
10 965
11 636
106,1%
11 472
12 317
107,4%
1 051
823
78,3%
1 342
708
52,8%
2 423
2 196
90,6%
1993.09.10
84.
1 711
101,0%
2 491
2 438
97,9%
3
43
1433,3%
38
73
192,1%
244
266
109,0%
1992.04.30
85.
1 694
Nem nyilvános
Nem nyilvános
Nem nyilvános
Nem nyilvános
Nem nyilvános
358
398
111,2%
590
914
154,9%
126
94
74,6%
111
82
73,9%
52
-1
592
665
112,3%
1 433
1 112
77,6%
89
76
85,4%
38
77
202,6%
228
219
2004.10.28
86.
-
1999.01.05
87.
96,1%
1995.08.08.
88. 89. 90.
14
33
235,7%
750
713
95,1%
Nem nyilvános
-22
7
-
1 909
2 252
118,0%
2 070
2 434
117,6%
Nem nyilvános
Nem nyilvános
1 074
1 095
102,0%
Nem nyilvános
Nem nyilvános
503
595
118,3%
1 004
1 118
111,4%
147
92
62,6%
135
93
68,9%
204
266
130,4%
824
1 390
168,7%
132
90
68,2%
96
108
112,5%
Nem nyilvános 733
848
115,7%
2007.07.13
91.
1993. 01. 04.
92.
1992. 11. 01.
94.
2006. 09. 04.
95.
93. Nem nyilvános
Nem nyilvános 1 535
1 533
99,9%
Nem nyilvános
2006. 04. 28.
96. 97.
1 989
2 249
113,1%
2 253
2 506
111,2%
251
273
108,8% 204,8%
68
111
163,2%
1 633
576
35,3%
21
43
113
217
192,0%
3 252
3 117
95,8%
-97
150
-
TOP 39 100
267
269
100,7%
414
373
90,1%
1995. 02. 01.
98.
36
45
125,0%
169
128
75,7%
1991. 03. 01.
99.
22
111
504,5%
299
643
215,1%
2010. 04. 27.
100.
Az igazi erő belülről fakad.
Atletikus megjelenés és nagystílű elegancia. Ez jellemzi az új Audi A7 Sportback modellünket. Fedezze fel az Autó Széles nyíregyházi Audi bemutatótermében.
Kombinált átlagfogyasztás: 5,6-6,4 liter/100 km, CO2-kibocsátás: 169 g/km.
AUTO SZELES
Az Ön Audi márkakereskedôje: Autó Széles, Audi Centrum Nyíregyháza Nyíregyháza, Hunyadi u. 57. Tel.: 42/508-280/111 m. TOP 40 100
TOP 41 100
• Központi fűtés szerelés • Víz-csatorna szerelés • Gázszerelés Nyíregyháza, Debreceni út 93.
Tel./fax: 42/406-692, 42/500-498, Mobil: 30/408-5350; 30/945-0733 E-mail:
[email protected] Honlap: www.czakoestarsai.hu
Garra-Ruffa
Doktorhal Dok D o ok kezelés k Egészséges testmasszázs a halacskáktól! Természetes kéz- és lábápolás. Termé kortól 3 ééves k tó ekcémára, pikkelysömörre, narancsbőrre és szükség esetén teljes test kezelésére. Jó hatással van az ízületekre, vérkeringés serkentésére.
Érdeklődni és bejelentkezni: 06-20/803-4963 Nyíregyháza Búza tér 11. A ép. fsz. 2
Személyre szabott szolgáltatások a megye pénzintézetétől! • Pénzügyi forgalom lebonyolítása, kedvező számlacsomagok (ingyenes számlanyitás) • Devizaszámla-vezetés, devizaforgalom lebonyolítása • Rugalmas megtakarítási formák • Befektetések (állampapírok, befektetési alapok) • Tartós Befektetési Számla – adókedvezmény(TBSZ) • Nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ)
• Hagyományos és korszerű hiteltermékek lakossági és vállalkozói ügyfeleknek • Bankkártya (POS és ATM tranzakciók) • E-banking szolgáltatás (SMS értesítés számlaműveletekről, számlaforgalomról) • Netb@nk szolgáltatás (pl. utalások, tartó megbízások rögzítése, egyenleg lekérdezése interneten keresztül) • FUNDAMENTA Lakáskassza (lakás-előtakarékosság) • Vagyon- és életbiztosítás
Nyíregyháza, Országzászló tér 4. Tel.: 42/597-540 Fax: 42/597-541 42/597-560
www.szabolcstakarek.hu
ITTHON VAGYUNK, ÉRTÉKET TEREMTÜNK TOP 42 100
Kilenc millió eurót költöttek gépekre a HOYA-nál Nem tudni mivel motiválta Geszti Péter a mérnök hallgatókat az októberi Nyitott Gyárak Napján, de a tavalyi rendezvény a mátészalkai Hoya-ba több szakdolgozót és gyakornokot hozott. Szükség is van még több mérnökre és lelkiismeretes betanított munkásra, akikért egy olyan vállalat, amely európai és világviszonylatban képvisel egy speciális technikai szegletet, hajlandó versenyezni. Napjainkban, 2014-ben vagyunk, Európában, Magyarországon. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye munkanélküliség sújtotta keleti átka a szalkai optikai üzemben nem érvényes. A HOYA Szemüveglencse Gyártó Magyarország Zrt. dolgozói létszámát az elmúlt négy évben az átlagos 260-ról a kölcsönzött munkaerővel együtt 800-ra tornázta és további 150 álláshellyel bővül a közeljövőben. Míg másoknak a fennmaradás volt a cél, a HOYA 2010-től megháromszorozta termelés-értékesítési kapacitását és 10 millió eurót költött arra, hogy a versenyt világviszonylatban vegye fel (egymillióból az épület bővült, kilencből élvonalbeli gépeket szereztek be). Ahhoz, hogy megértsük a globális cég lokális sikereit, tizenöt évet kell visszaugranunk a cégtörténetben. – A japán vállalati kultúra sajátja, hogy minden döntést alaposan megfontolnak, minden tényezőt mérlegelnek és átgondolnak. Kemény munkával aztán sikerült bebizonyítani, hogy egy komolyabb bővítéshez, a logisztikai háttér biztosított, a megfelelő munkakultúra is adott, s nem elhanyagolható szempont, hogy számottevő kormányzati segítségre is lehet számítanunk – részletezi a 2010-es áttörés előzményeit Kerekes János, a HOYA Szemüveglencse Gyártó Magyarország Zrt. elnök-vezérigazgatója. Optikai görbület a MOM-tól a HOYA-ig A Magyar Optikai Művek ellipszisszerű logóját a szalkaiak már a '70-es években ismerték, a hazai optikai ipar fellegváraként emlegették. Talán ez az oka, hogy az Ipari útra kanyarodva rendre sorakoznak a lencsegyártó cégnevek. Sajátos módon ők nemhogy gyengítenék, inkább erősítik egymást, együttesen jelezve Európa felé, hogy ide érdemes fókuszálni. A MOM egyik gyáregységének 50 %-os tulajdonjogát 1991-ben vette át egy belga befektető, '94-ben teljes tulajdonban már, összesen nyolc évig viselte a Buchmann Optikai Művek nevet a közben tömeggyártásra átálló vállalat, a Buchmann csoport európai gyártó bázisaként.
– A mostani telephely első gyártócsarnoka ez idő alatt épült meg. A japán tulajdonú HOYA Corporation 1999-ben vásárolta fel a Buchmann csoportot, így lettünk a tokioi tőzsdén jegyzett részvénytársaság – mely a világ több mint 100 országában van jelen mintegy 36 ezer alkalmazottal – tömeggyártó egységeinek egyike. Miután bekerültünk az anyavállalat égisze alá - mely a szemüveg optikai üzletágban a Pentax és a Seiko márkák tulajdonosa - a legfelsőbb vezetők személyesen győződtek meg arról, hogy Mátészalka lehet beruházásaik egyik globálisan preferált területe. Újabb 100-150 álláshely a HOYA-nál Tény, hogy a mátészalkai gyár évente kb. 5 millió szemüveglencsét gyárt, s ennek 98 %-át Nyugat-Európába exportálják. Emellett az európai piac közelsége jelent geopolitikai helyzetelőnyt, s biztos jövőképet a Zrt-nek. – A rendelések teljesítésében napokról és órákról beszélünk. Az autópálya közelsége, a közvetlen kapcsolat a repülőtérrel, és a megbízható távközlési hálózat mellett vonzó, hogy itt még két nemzetközi cég képviseli ugyanezt az iparágat. Ez azt jelenti, hogy középtávon, 3-5 éves időtávlatban megduplázhatjuk a mostani termelési szintet, ami évenkénti 20 %-os termelésbővülést jelent. Ehhez már jövőre 100-150 fős dolgozói létszámbővítés kell, s szeretnénk a mérnöki foglalkoztatottak létszámát is megduplázni (12-ről így is 49-re bővítettük a diplomás dolgozók számát 2010-től négy év alatt). Mellettük szól, hogy a legmodernebb technológiákkal dolgozhat egy pályakezdő mérnök, a felület megmunkáló gépektől a vákumgőzölőkig – ami az antireflex réteget viszi fel a lencsére. Ezen technológiák fejlesztésében is részt vehetnek idővel, továbbá nemzetközi kapcsolatokat építenek, hiszen itt együtt dolgozhatnak távol-keleti, és más európai gyártóegység fiataljaival. – Fejlődésünk velejárója, hogy már nemcsak Mátészalka és vonzáskörzetéből várunk dolgozókat, hanem az ország bármely részéből jelentkezhetnek HR osztályunkon jó képességű és motivált munkavállalók.
TOP 43 100
TOP 44 100
OPTI MARKT OPTIKA 06-30/278-1345 06-30/229-0077 www.opti-markt.hu
A tökéletes látásért! Komplex felületkezelt lencse 3950 Ft Multifokális lencse 40% kedvezménnyel! Minden távolságra egyformán élesen, megszokási garanciával, próbálja ki ön is!
Igények szerint acél vagy vasbetonszerkezettel, az épület funkciójának legmegfelelőbb anyagokkal, könnyűszerkezetes szendvicspanel, trapézlemez vagy más térelhatárolások alkalmazásával, korszerű alumínium nyílászárók, függönyfalak beépítésével kivitelezünk.
Az akció 2014.11.14-2015.01.05-ig tart.
Elegáns márkás keretek 30% kedvezménnyel!
Fémszerkezet Építő és Szerelő Kft.
Megtervezzük és megépítjük Önnek a kereskedelmi vagy üzemi épületeket, csarnokokat, közmű- és útépítéssel, komplett generál kivitelezéssel, vagy fővállalkozásban is.
Legyél különleges!
INGYENES LÁTÁSVIZSGÁLAT IZSGÁLAT GARANCIÁVA GARANCIÁVAL! (Apró betűk és egyéb feltételek nélkül ☺)
Mindennap nyitva! Egészségpénztári kártyával is fizethet.
Elérhetőségeink: Nyíregyháza, Lomb u. 16. Telefon: +36 42 465 156 � Fax: +36 42 596 728 � E-mail:
[email protected]
TOP 45 100
20 éves tapasztalattal várja az
„ÉV TANÁCSADÓ VÁLLALKOZÁSA” az ÖN megtisztelő megkeresését.
„A szolgáltatás fontosabb, mint a nyereség, a nyereség nem cél, hanem a szolgáltatás eredménye.”
Az alábbi projektek menedzselésében már bizonyítottunk: � Önkormányzati és társulási fejlesztések � Energetikai beruházások � Vállalkozások telephely-fejlesztése � Hulladék rekultiváció � Árvízvédelmi gátépítés � Szennyvíz-beruházás � Kutatás – Fejlesztés - Innováció � Szociális otthonok kitagolása � Ipartelepítés Referencia projektek: www.euroadvance.hu 4551 Nyíregyháza-Oros, Szállási u. 18./A E-mail:
[email protected] Telefon: +36 42 506 338 www.facebook.com/euroadvance.iroda
Vagyonvédelem >> Biztonságtechnika >> Takarítás >> Üzemeltetés >> Zöldterület kezelés >>
2230 Gyömrő, Szent István út 31. 4400 Nyíregyháza, Váci M. utca 41.sz. T./Fax: 06-29/638-770, 29/638-771, 30/374-1041 Web: www.token2005kft.hu E-mail:
[email protected]
Az Agroker Holding Zrt. meghatározó szereplője a mezőgazdaságot kiszolgáló kereskedelemnek.
A társaság tevékenysége: đŏ !6´#6 /8#%ŏ0!.)!(´!/6'®6®'ŏ"+.#()68/ đŏ *,10ŏ*5#+'ŏĨ*®2h*52h ´ŏ/6!.Čŏ)Ü0.8#5Čŏ2!0´)#Čŏ('0.h/6ĩŏ'!.!/'! !()! đŏ *0!#.80+.%ŏ0!2h'!*5/h#
AGROKER HOLDING ZRT. 4400 NYÍREGYHÁZA, KINIZSI ÚT 2. TEL.: +36 42 598 460, e-mail:
[email protected] web: www.agrokerholding.hu TOP 46 100 188,5x132 mm hirdetes Top 100.indd 2
2014.11.20. 10:33
Új!
A MEGYE LEGOLCSÓBB BENZINKÚTJA!
RITEX Függöny Szaküzlet
Kärcher benzinkút
NYÍREGYHÁZA, SZARVAS U. 14.
már Tiszavasváriban is! Polgári út 1. szám alatt 42/520-160
MINDENÁRON A LEGJOBB ÁRON! Függönyök, dekorok széles választékban
GARANTÁLT MINŐSÉG A LEGJOBB ÁRAKON! További kedvezmények mennyiségtől függően, akár kiszállítással is. Kérjen kedvezményt az alábbi kútjainkon is!
Mátészalka, Meggyesi út Mátészalka, Jármi út Nyírbátor, Szentvér út Vásárosnamény, Ilki út Porcsalma, Szabadság tér Fehérgyarmat, Mártírok út
20/9818-766, 20/9818-767
Szalagfüggönyök, karnisok, helyszíni felmérése, felrakása
Új nyitva tartás: 5.30-tól 21.30-ig A HÉT MINDEN NAPJÁN!
www.nyirfuggony.hu
„A jó minőség emléke sokkall tovább tart, ö id ö ö mint az alacsony ár végett érzet rövid öröm!”
Szakáruház és Szerviz
Nyíregyháza Kállói út 16/D (MOL kút mellett a körforgalomnál)
TOP 47 100
Acélos kézzel
Minőség, gyorsaság, megbízhatóság jellemzi a Cel Barnabás szerint most különösen fontos, hogy a tel gezze, amely eligazodik a hatályos EU-s pályázati ren A több mint tízéves iparági múltra visszatekintő Cellspan Kft. önállóan hajtja végre az acélszerkezetes ipari épületek kivitelezésének minden fázisát a tervezéstől az átadásig. Sportcsarnokok, mezőgazdasági és ipari épületek, hűtőházak és üzemcsarnokok az ország minden részén – a Cellspan Kft. 2005 óta közel 200 beruházást valósított meg. A cég generálkivitelezőként akár nyolc hét alatt képes lebonyolítani a teljes beruházást a tervezéstől a kulcsrakész kivitelezésig. Mindezt olyan minőségben képes garantálni, hogy az épületet a megrendelő minden igényt kielégítő állapotban, az EU-s szabványok alapján kiállított teljes dokumentációval együtt veheti át. A Cellspan Kft. saját gyártású, szendvicspanel technológiával készült építőelemeket használ, melyek kiváló hőszigetelési paraméterekkel rendelkeznek. Mivel a cég a tervezéstől az építőelemek legyártásán át a kivitelezésig és az engedélyeztetésig minden lépést képes egymaga végrehajtani, az építkezés költségei is kedvezőbben - jóval olcsóbban - alakulnak,mintha az egyes részfeladatokat külön vállalkozások végeznék. A Cellspan mérnökei már a tervezés stádiumában átlátják a telephelyfejlesztési projekt teljes folyamatát, ezért képesek az igényeknek leginkább megfelelő, mégis költséghatékony konstrukció kialakítására. Az építészeti, szakipari és gépészeti munkákat egy kézben tartva nem jelentkeznek azok a felesleges problémák és többletkiadások, amelyek a több vállalkozó által
TOP 48 100
végz álln „A szig beta tett rend Mi építk kel ezér akkr mun kom pai nálá A be am szab hajto tése - int a kiv Barn nosa "A lus e fejle eliga A fe jutn töké kapt körü tatn
zzel garantált beruházások
emzi a Cellspant, melynek ügyvezetője, Bánházi , hogy a telephelyfejlesztést olyan vállalkozás vépályázati rendszerben.
sszare az ezéstadáipari ok az 2005 . c hét ázást ésig. ntálnden abváióval
vicsmeket para-
emek edémaga edveintha kozámár a helyezért elelő, lakíszeti tkezöbbáltal
végzett kivitelezés során rendszeresen előállnak. „Az ipari építkezésekre évről-évre egyre szigorúbb szabályok vonatkoznak, melyek betartását az építésfelügyelet a kötelezővé tett elektronikus építési napló segítségével rendszeresen ellenőrzi. Mivel az uniós forrásokból megvalósuló építkezéseket csak a szükséges engedélyekkel rendelkező vállalkozások végezhetik el, ezért különösen előnyös, hogy a Cellspan akkreditációt szerzett minden feladatkör és munkafázis elvégzéséhez, az eddigiek során komoly tapasztalatot halmozott fel az Európai Unió-s fejlesztési támogatások felhasználásának adminisztrációjával kapcsolatban. A beruházóknak elsődleges érdekük, hogy a megvalósítás során ne merülhessenek föl szabálytalanságok, hiszen a rosszul végrehajtott, vagy hiányosan dokumentált fejlesztésekkel a források elvesztését kockáztatják." - inti a jövő beruházóit alapos mérlegelésre a kivitelező partner kiválasztásában Bánházi Barnabás, a Cellspan Kft. ügyvezető tulajdonosa. "Az előttünk álló új uniós költségvetési ciklus elején rendkívül fontos, hogy a telephelyfejlesztést olyan vállalkozás végezze, amely eligazodik a hatályos pályázati rendszerben. A fejlesztési pénzekhez a cégek csak akkor jutnak hozzá, ha a beruházás dokumentációja tökéletesen szabályszerű, és az épület megkapta a használatba vételi engedélyt. Ilyen körülmények között nem érdemes kockáztatni." – hangsúlyozza a pályázati adminiszt-
ráció kapcsán a balkányi cég ügyvezetője. Bánházi Barnabás jogos büszkességgel teszi még hozzá: "A megbízhatóság bizonyítéka, hogy bár a Cellspan Kft. minden évben 20–30 ipari épületet hoz tető alá ország szerte, az ellenőrző hatóság – az egyre szigorodó szabályozói környezet ellenére is – eddig mindent rendben talált. Éppen ezért kellő magabiztossággal merjük magunkat ajánlani régi és új ügyfeleinknek, akiket csak arra tudok biztatni, forduljanak hozzánk bizalommal!" Az ügyvezető szerint az építőipar „kifehérítésére” irányuló uniós szintű törekvés miatt a kivitelezést végző cég megbízhatósága alapvető elvárássá vált. A Cellspan tízéves működése során számos referenciaértékű építkezést hajtott végre, de az ország különböző pontjain jelenleg is zajlik több, nagy értékű beruházás megvalósítása. Bár a cég legtöbb megbízója az agrárvállalkozások közül kerül ki, egy hajdúsági libatartásra és -feldolgozásra szakosodott fejlesztés mellett folyamatban van egy zalaegerszegi kamionszerviz kivitelezése is. A számos iparág felé nyitott vállalkozás törekszik a lehető legszélesebb ügyfélkör megszólítására, épp ezért a mezőgazdasági szakkiállítások mellett rendszeresen részt vesz az építőipar legfontosabb hazai fórumán, a Construma expón is.
4233 Balkány, Kállói u. 95. Telefon/fax: 36-42/400-509 www.cellspan.hu TOP 49 100
EN_20_200 09/2013
A pillanat, amikor a kompromisszum mentes látás minden távolságra kiterjedô, egyedülálló élménnyé válik. ZEISS Progressive Individual 2 lencsék.
// PROGRESSIVE INDIVIDUAL 2 A ZEISSTÔL
ZEISS Progressive Individual 2 szemüveglencsék: Q
Kompromisszum mentes látás minden távolságra.
Q
Személyre szabott lencsék a maximális kényelemért .
Q
Gyors hozzászokás a zónák közötti egyensúlynak köszönhetôen.
www.zeiss.hu/vision
plakátok.indd 5
TOP 50 100
11/17/14 9:20 AM
Michelin Hungária Abroncsgyártó Kft.
Dr. Orosz József, cégvezető
Kiváló minőség és biztonság a Michelinnél A világ vezető abroncsgyártója, a Michelin Csoport küldetése a fenntartható mobilitás szolgálata. Abroncsokat tervez, gyárt és értékesít. Járművek széles választékára készülnek termékei: repülőgépekre, személyautókra, kerékpárokra, földmunkagépekre, mezőgazdasági munkagépekre, teherautókra, valamint kétkerekű járművekre is. A Michelin ugyanakkor digitális útvonaltervező szolgáltatást is nyújt (ViaMichelin.com), turisztikai kiadványokat, hotel- és étteremkalauzokat, térképeket, autósatlaszokat ad ki. A cégközpont a franciaországi ClermontFerrandban található, több mint 170 országban rendelkezik kereskedelmi képviselettel, 111.200 főt foglalkoztat világszerte, és 67 termelőegységet működtet 17 országban. Kutatási és fejlesztési tevékenységet Ázsiában, Európában és ÉszakAmerikában lévő technológiai központjaiban végez. A Michelin számos tevékenységgel, több telephelyen működik Magyarországon. A nyíregyházi személyabroncsgyár mellett a szintén Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tuzséron működő egysége az orosz piacokról importál nyersanyagokat, amelyek eljutnak a Michelin szinte összes európai gyárába. A vállalat Vácon egy regionális logisztikai központot üzemeltet. A fővárosban teherabroncsgyártás folyik, ennek az üzemnek a bezárását a jövő év közepére tervezik. A belépő kategóriájú termékek gyártását és értékesítését irányító egység szintén Budapesten működik. A társaság nyíregyházi üzemében nagyteljesítményű szupersport abroncsokat gyártanak csúcskategóriás luxusautókra és városi terepjárókra. Olyan gyártók autóira készülnek itt elsőszerelésben abroncsok, mint a Porsche, Audi, Volkswagen, Land Rover, Ford, vagy a Mercedes. Vannak olyan autók is, melyekre csak és kizárólag ebben az üzemben készülnek abroncsok. Ilyen különlegesség például bizonyos méretekben a Porsche Macanra fejlesztett Michelin Latitude Sport 3 abroncs.
Ezen túlmenően Nyíregyháza azért is fontos a csoporton belül, mert egyike az új abroncsok beüzemelését végző gyáraknak, így a kutatás-fejlesztésben is fontos szerepet tölt be. A Cégcsoport egyik legfontosabb törekvése az egészséges és biztonságos munkahely megteremtése és fenntartása. Mivel ennek megvalósításáért minden egyes dolgozó tudatos, körültekintő és felelősségteljes munkavégzése és odafigyelése szükséges, a vállalat minden telephelyén, így Nyíregyházán is rendszeresen szervez az egészségvédelemről, biztonságról, kárelhárításról és balesetvédelemről szóló képzéseket, programokat. A Csoport a nyíregyházi telephelyet 2005óta öt alkalommal is Biztonsági Díjjal jutalmazta. Vonzó munkahelynek számít a térségben többek között azért, mert rendszeres képzésekkel és tudatos karriertervezéssel a munkavállalói egyéni fejlődéséről is gondoskodik. A diverzitás kiemelt terület a Michelin számára, a sokféleséget olyan értéknek tartja, mely erőt ad, és gazdagítja a vállalatot és a közösségeket. A hátrányos helyzetűek, idősek, gyerekek segítése, a szociálisan rászorulók támogatása, az eltérő fejlődésű és nevelési igényű gyerekek integrációja mind olyan terület, amelyet a Michelin Hungária évről évre támogat különféle adományok formájában. Néhány szervezet, akikkel együttműködve segített a rászorulókon: Korai Fejlesztő Központ, Máltai Szeretetszolgálat, Down Egyesület, Szt. László kórház Remény Gyermekeinkért alapítvány, UFE, Robert Burns Foundation, Magyar Vöröskereszt. A Michelin Hungária Kft. rendszeresen szervez közlekedésbiztonsági eseményeket, 2007 óta pedig különböző oktatási intézmények játszóterein több mint 2600 m² gumitégla elhelyezéséről gondoskodott. Felelős vállalatként a jövőben is aktívan részt vesz a Nyíregyházán élő közösségek életében.
TOP 51 100
TOP 51 100
Taurus Carbonpack Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Barcza Ferenc, ügyvezető
Garantált minőségben, rugalmasan, precízen A Taurus Carbonpack 1985-től az Oroszországból és Ukrajnából származó, jó minőségű ipari korom és szintetikus kaucsuk forgalmazásával foglalkozik, melyeket gumiabroncs és egyéb gumiipari termékek gyártásához használnak fel. A vállalat az 1996-os privatizáció óta a Michelin csoport tagja. A vállalat küldetése a csoport gyárainak ellátása versenyképes áron, garantált minőségben és megfelelő időben. A cég elkötelezett a környezetvédelem és a biztonság iránt, a folyamatos fejlődés szemlélete pedig minden tevékenységükre kiterjed. Igazodva a vevők igényeihez, folyamatosan fejlesztik technológiai folyamataikat, megteremtve ezzel a rugalmas, gyors, precíz kiszolgálás felté-teleit. A cégcsoport számára kiemelten fontos a közlekedés biztonsága. A telephelyen és közvetlen környezetében az utóbbi években jelentősen megnőtt a kamionforgalom. A biztonságos közlekedést mostantól egy új kamionparkoló kialakítása garantálja a telephelyen. A digitális kommunikáció mára a cég
TOP 52 100
munkamódszereit és az üzleti partnereivel való kapcsolattartást is átalakította. Az üzleti folyamatok és a piackutatás nélkülözhetetlen eleme az internet. A tapasztalatok és a tudás megosztásán alapuló digitális média használatával mindenki számára gyorsan és kön�nyedén elérhetővé váltak az információk, ezáltal a vállalat sokkal hatékonyabban tud együttműködni az üzleti partnereivel. A vállalat évek óta aktív szerepet vállal a térségben, különböző adományokkal segítik a helyi közösségeket. A változó piaci körülményekre a Taurus Carbonpack 2014-ben is rugalmasan reagált. Az Ukrajnában zajló eseményeknek nincs hatása a működésükre. Szükség esetén, az üzlet folyamatosságának biztosítása érdekében, a beszállítókkal közösen kidolgozott kész tervek rendelkezésre állnak. A szállítások azonban jelenleg zavartalanok és folyamatosak. A vállalat 2014. január 1-jétől a Michelin Hungária Kft. részeként végezi tevékenységét.
TOP 52 100
Master Good Termelő és Kereskedelmi Kft.
Bárány László, ügyvezető igazgató
Közép-Európa legnagyobb baromfifeldolgozója A Master Good cégcsoport Északkelet Magyarország területén működik, integrált takarmánytermeltetéssel, baromfitenyésztéssel, -keltetéssel, brojlerhizlalással és feldolgozással foglalkozik. A cégcsoport 100 százalékban a Bárány család tulajdonában van. A család 107 éve, négy generációra vis�szamenőleg foglalkozik baromfitenyésztéssel, ezáltal Magyarország legrégibb baromfitenyésztő családja. A hagyományokat teremtő első generáció a Széchenyi grófok uradalmi baromfitenyésztője volt. A szakmai tudás és elkötelezettség apáról fiúra szállt – a cégcsoport jelenlegi sikereinek titka is ebben az örökségben rejlik. A vállalkozás 1994-ben öt fővel indult, majd 1998-ban jelentős léptékű és értékű beruházásokkal intenzív fejlődés vette kezdetét. Ebben az időben épült több baromfitenyész- és brojlertelep, takarmánykeverő üzem, és elindult a mezőgazdasági növénytermesztés is. A fokozódó verseny és a folyamatos piaci kihívások szükségessé tették a cég tevékenységi körének bővítését, egy teljes körű baromfi integráció megteremtését. A termékpálya valamennyi területét – a szántóföldtől a fogyasztó asztaláig – a minőségirányítási rendszer kontrollálja. Több nyugat-európai tanulmányút tapasztalatai alapján került a fejlesztési célok közé az úgynevezett szabadtartásos baromfinevelés magyarországi meghonosítása. A 2001-ben elindított Tanyasi csirke programban előállított termékek rögtön piacot hódítottak, a vevőkör napjainkban is folyamatosan bővül. A Tanyasi csirkék hagyományos, szabadtartásos körülmények között nőnek fel, egész életük során figyelmes gondoskodásban részesülnek. Ízük felidézi bennünk a nagyanyáink udvarán kapirgáló csirke feledhetet-
len zamatát. A Tanyasi csirke csomagolása az idei évben megújult, az új arculat bevezetésére október 1-jén került sor. Így a vásárlóink a régi megszokott magas minőséget új csomagolásban vásárolhatják meg. A takarmánynövények termesztési integrációját, a baromfitenyésztést, keltetést, ipari brojler hizlalást, valamint a Tanyasi csirke szabadtartású baromfi nevelését és a mezőgazdasági alaptevékenységet a Baromfi Coop Kft. végzi. Az élőbaromfi elsődleges feldolgozását (vágás, darabolás) az előkészített és továbbfeldolgozott termékek előállítását, valamint az értékesítést a Master Good Kft. szervezi és irányítja. Az elmúlt néhány évben a Master Good menedzsmentjének sikerült új piacok felé nyitnia. A korábbi exportpiacok (Svájc, Németország, Franciaország, Ausztria, Anglia, Románia, Lengyelország, Szlovákia, Csehország, Hollandia, Bulgária) mellett a Master Good cégcsoport ma már exportál Dél-Koreába, Kínába, Dél-Afrikába, továbbá a meglévő partnereknél is növekedett az értékesítés mennyisége. Mindezek együttesen tették szükségessé a jobb minőségű termékek hatékonyabb előállítását, a kapacitás bővítését, hogy a heti 280.000 csirkéről heti több mint hétszázezer darabra növeljék a Master Good üzemeiben a termelést. A kisvárdai üzem Közép-Európa legnagyobb kapacitású csirkevágó üzeme, amely a hazai termelés közel 30 százalékát adja. Az üzem látja el a hazai és külföldi üzletláncok mellett a cseh, a szlovák és az angol Tesco üzleteit. A Master Good büszke tagja és beszállítója az Európai McDonald’s ellátási láncának. Európa 14 országának McDonald’s éttermeibe jutnak el a kisvárdai üzemből kikerülő csirketermékek.
TOP 53 100
TOP 53 100
NZRT-Trade Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Gyenes Zoltán, ügyvezető igazgató
A vetőmagellátástól a terményértékesítésig Az NZRT-TRADE Kft., a Bige Holding Csoport tagjaként azt a kereskedelmi – import, export, belkereskedelem – tevékenységet folytatja napjainkban, melyet bő két évtizede, 1991 decemberében a BH Kereskedelmi és Termelő Kft. elkezdett. Ez a kereskedelmi tevékenység természetesen az évek folyamán a cég, később a cégcsoport igényeihez igazodva folyamatosan változott, egyes termékek forgalmazása csökkent, másoké nőtt. Megszűnt például a nitrogénalapú és komplex műtrágyák importálása, helyette viszont a cégcsoport tulajdonába került a pétfürdői Nitrogénművek Zrt., továbbá a ma már Bige Holding Kft. néven működő egykori Tiszamenti Vegyiművek által gyártott műtrágyák és egyéb vegyipari alapanyagok forgalmazása került előtérbe. Az NZRT-TRADE Kft. székhelye Nyíregyházán, a Kórház u. 1/A szám alatt, a cég saját tulajdonát képző irodaházban van. Ez az irodaház eredetileg kétszintes volt, de 2014 áprilisában megkezdtük a teljes felújítását és modernizálását, amit várhatóan 2015 februárjában befejezünk. Az immár háromszintes irodaház elkészülte után Nyíregyháza legszebb épületeinek egyike lesz. A negyvenhét foglalkoztatott főből harminc üzletkötő a Dunától keletre eső országrészen a Genezis Partnerhálózat keretei között látogatja és látja el szaktanácsokkal a hazai termelőket. Eddig csak a cégcsoport által gyártott műtrágyákkal láttuk el a magyar termelőket, de ez év márciusától a műtrágyák mellett megkezdtük a vetőmag és a növényvédő szerek értékesítését is, valamint a terménykereskedelmet is. Ezzel a vetőmag földbe kerülésétől a termény értékesítéséig átfogóan kiszolgáljuk a mezőgazdasági végfelhasználókat, agrárgazdaságokat, gazdákat. Az NZRT-TRADE Kft. munkatársai-
TOP 54 100
nak tevékenységük végzéséhez a cég által biztosított, ebben az évben a teljes állomány legmodernebbre cserélésével megújított személygépkocsi, laptop és telefon áll rendelkezésükre, valamint az az árukészlet, melyet a vállalat nagykállói és a nádudvari saját tulajdonú telepein, illetve a szolnoki és pétfürdői bérelt telepein tárolnak. 2012-től életre hívtuk az 500-ak klubja elnevezésű kísérletsorozatot, ahol 500 végfelhasználónál nagyparcellás kísérleteket állítunk be, ahol parcellafelezéses módszerrel mutatjuk be a gazdáknak a Genezis növényspecifikus tápanyag-utánpótlási rendszert. Ezt a kezdeményezést a jövőben a műtrágyák mellett a növényvédő szerek és vetőmagok tekintetében is bővítjük. A vállalat 2013. évben a következő eredményeket érte el: • árbevétel: 21.547.653.000 Ft (huszonegymilliárdötszáznegyvenhétmillióhatszázötvenháromezer) • adózott eredmény: 364.665.000 Ft (háromszázhatvannégymillió-hatszázhatvanötezer) • saját tőke: 2.791.414.000 Ft (kétmilliárd-hétszázkilencvenegymilliónégyszáztizennégyezer) • ingatlanérték: 532.203.000 Ft (ötszázharminckétmillió-kétszázháromezer) • részesedés kapcsolt vállalkozásban: 138.500.000 Ft (százharmincnyolcmillió-ötszázezer) • a havi átlagbér meghaladja a 450.000 Ft-ot, melyhez széles körű juttatások is párosulnak Cégünk stratégiája a folyamatos megújulás, alkalmazkodás a változó piaci körülményekhez, mely érdekében folyamatos fejlesztéseket hajtunk végre a technikai és az emberi erőforrások terén.
TOP 54 100
Josef Seibel Cipőipari és Kereskedelmi, Szolgáltató Kft.
Juhász János, ügyvezető igazgató
Megfelelni a piac elvárásainak A Josef Seibel Kft. 1996-ban alakult. Alapítója és tulajdonosa Carl August Seibel német állampolgár. A cég alapítójának Németországban is van cipőipari tevékenysége, melynek múltja 1886ig mutat vissza. A németországi Josef Seibel GmBH-val Csengerben a Szamos Kft.-nek 1991 óta van termelői kapcsolata. A Szamos Kft.-vel történt 1991-es indulás után a termelés folyamatosan nőtt, ezért a hathatósabb együttműködés miatt a Josef Seibel GmBH tulajdonosa, Carl August Seibel úr 1996ban megalapította Csengerben a Josef Seibel Kft.-t. A Josef Seibel Kft. és a Szamos Kft. együttműködése egyre szorosabbá vált az elmúlt évek folyamán. A Josef Seibel Kft. éves cipőgyártása az elmúlt években 3 millió pár, melyből közel 30%-ot Szamos Kft. dolgozói termeltek meg. A két kft. együttműködése alapján tudott az ország egyik legelmaradottabb térségében több mint 600 főt foglalkoztatni. A kft.-nél előállított cipők a világ számos országában megvásárolhatók, az USA-tól a távol-keleti országokon át egész Európában. A kft.-nél kialakított kelet-európai logisztikai központ révén a kiszállítás is Csengerből történik. A termékek magas minőségi kategóriában előállított kényelmi cipők, melynek értékesítési lehetősége az elmúlt években sikeresnek bizonyult. A természetes anyagok használatával és lábegészségügyi szempontok figyelembe vételével készült termékek az egész világon elismerést váltanak ki. A versenyhelyzet, az ázsiai termékek utóbbi években történő piacromboló hatása érződött ugyan, de a vállalkozás tevékenységét nem tudta megtörni. A minőségi tervezést és termelést a piac továbbra is elismeri és vásárolja. A megfelelő technológiai szint fenntar-
tására, az új technológiák bevezetésére, a hatékonyabb és még jobb minőségi és mennyiségi termelés kialakítására szükséges a műszaki technológiai fejlesztés. Az új termékek, technológia, fejlesztés, a természetes anyagok minél nagyobb arányú felhasználása egyértelműen a fő célkitűzés a termékeinkben. A lábegészségügyi szempontok javulása, a kényelmi, de mégis esztétikus konstrukciós termékek kialakítása teszi továbbra is versenyképessé a Josef Seibel cipőket. Az új technológiák alkalmazása, az innováció a jövőt biztosítja be a társaság számára. Az elhúzódó gazdasági válság természetesen a társaság működésére is jelentős hatással bírt. A szándék a folyamatos fejlődésre viszont nem tört meg. A válságra a választ a hatékonyság növelése, a termékek magas minőségi színvonalú előállítása és a folyamatos megújulást biztosító beruházások megvalósítása jelenti. A 2008 és 2011 közötti időszakban a Josef Seibel Kft. több mint 2,1 milliárd forint értéken valósított meg beruházásokat. Ezek közül a legnagyobb volument a direkt fröccsöntéses technológiára épülő cipőgyártó üzem megépítése és gépeinek üzembe helyezése jelenti 1,1 milliárd forint értékben. A fejlesztés eredményeként a csengeri gyártókapacitás megduplázódott, az alkalmazotti létszám tartósan 100 fővel emelkedett. A megvalósult beruházások gazdaságos üzemeltetésével hosszú távon is biztosítható a térségben meghatározó iparág versenyképessége, valamint a társaságnál alkalmazásban állók megélhetése. A Josef Seibel új technológiák és új lehetőségek keresésével kívánja biztosítani a megfelelő szintű piacon maradását.
TOP 55 100
TOP 55 100
Marso Ipari Kereskedelmi Szolgáltató Kft.
Somlai Sándor, tulajdonos-ügyvezető
Ma már nemcsak GUMI, hanem AUTÓ is Amikor a MARSO Kft.-t 24 évvel ezelőtt tulajdonosai megalapították, bizonyára még ők sem gondolták, hogy a ma már 200 fő felett foglalkoztató vállalkozás ekkora fejlődésen megy keresztül. A gumiabroncs export-importtal induló fiatal vállalkozók ma már tudják, hogy a siker egyetlen záloga a folyamatos fejlődés, a jó ötletek, és a jól képzett, elkötelezett munkaerő.
kafelvevő kollégák folyamatosan oktatásokon, továbbképzéseken vesznek részt, mely alapja a minőségi munkavégzésnek. Egyre több MARSOPONT szervizt választanak autószervizükként is mind a vállalkozások, mind a magánszemélyek. A MARSO autószerviz-hálózat megbízható minőségű szolgáltatást nyújt kedvező árakon, így biztonságos választás az egyre öregedő autóparkkal rendelkező magyar piacon.
Gumikereskedőből autószerviz-hálózat Néhány évvel ezelőtt a MARSO szó hallatán mindenkinek a GUMIABRONCS jutott eszébe. Gumi és felni személy-, kisteherés teherautókra, mezőgazdasági és munkagépekre. A MARSO ezzel a termék- és szolgáltatáskörrel vált ismertté a köztudatban. A nyíregyházi központú vállalkozás azonban álmodott egy nagyot, és feltette a kérdést magának, hogy ha autósok ezrei keresik fel szervizeiket országszerte és elégedettek gumiabronccsal kapcsolatos szolgáltatásaikkal, miért is ne oldhatnák meg az autóval kapcsolatos, egyéb problémáikat is. Mindenki szereti az autóját jó kezekben tudni, megbízható szervizbe menni, ahol nem csak gyorsan végzik el a kisebbnagyobb javításokat, de valóban garanciát vállalnak az elvégzett munkára.
Ahol fontos az ügyfelek kényelme is Az idei évre az összes MARSOPONT megkapta a MARSO új identitásának megfelelő, szép, új köntösét. A külső és belső arculatváltás lehetővé tette, hogy az épületek jól felismerhetőek és azonosíthatóak legyenek. Ami azonban ennél is fontosabb, az a szándék is megvalósult, hogy a vállalkozás úgy alakítsa ki az ügyfélváróit, ami a várakozó autótulajdonosok számára a legmegfelelőbb és legkényelmesebb. A MARSO-nál jól tudják, hogy az ember ideje a legdrágább, éppen ezért időpontfoglalás már régóta elérhető a szervizeiben. Azonban azt nem sokan sejtik, hogy a bankoknál már megismert és jól bevált készülék, az ügyfélhívó is segíti a munkatársak munkáját, az ügyfeleknek lehetőséget biztosítva, hogy elkerüljék a felesleges várakozást. Ugyanis, ha az autós előre egyeztetett időpontban érkezik, a rendszer segítségével ezt jelezheti, és elkerülhető a hosszú sorban állás. Ezen kívül a várakozás perceit kényelmes fotelekben, üdítőt, kávét fogyasztva töltheti el, megtekintve a közlekedésbiztonságra oktató filmösszeállítást, vagy az éppen aktuális promóciókat, nyereményjátékokat bemutató videókat, vagy egész egyszerűen szörfölhet az interneten, hiszen a MARSO minden szervizében ingyenesen elérhető a wi-fi szolgáltatás is. A MARSO tarsolyában jó néhány terv lapul a jövőre vonatkozóan is, amelyek remélhetőleg az elkövetkezendő években is biztosítják a vállalkozás további fejlődését.
A MARSO célja, hogy az autótulajdonosok biztonságban közlekedjenek az utakon Az autós vállalkozás szívügyének tekinti, hogy a kiskereskedelmi hálózatát, a MARSOPONT szervizhálózatot felkereső autósok biztonságosan közlekedjenek az utakon. Mivel a biztonság nemcsak a gumiabroncs, hanem a gépjármű állapotának is a függvénye, a vállalkozás autószervizzé alakította át műhelyeit a küldetés megvalósításának érdekében. Szervizeiben autószerelő szakembereket kezdett el foglalkoztatni, és beszerezte a tevékenység végzéséhez szükséges szerszámokat és gépberendezéseket. A szervizes és munTOP 56 100
TOP 56 100
LEGO Manufacturing Kft.
Jesper Hassellund Mikkelsen, gyárigazgató
Nyíregyházán gyártjuk a jövő játékait 2014 nagyon fontos év volt a LEGO nyíregyházi történetében – elkészült új gyárunk, amelynek köszönhetően még több családnak nyújthatunk biztos jövedelmet, és még több gyereknek szerezhetünk örömet az itt gyártott játékokkal. Ezentúl a LEGO utca 15. szám alatt keressék a világ négy LEGO-gyárának egyikét, amely nemcsak ultramodern és környezetbarát, de megjelenésében is tükrözi a LEGO játékok világát. Szeptemberben hoztuk nyilvánosságra az első félévre vonatkozó piaci eredményeinket, amiből az látszik, hogy a LEGO Csoport a várakozásokat is felülmúló mértékben növelte eredményét világszerte – mondhatnánk, hogy ismét, hiszen az utóbbi tíz évben kétszámjegyű forgalomnövekedést értünk el. Évről évre. Egyértelmű tehát, hogy a világ egyre nyitottabb a minőségi és kreatív játékokra, amelyek megmozgatják a gyerekek és felnőttek fantáziáját egyaránt. A mi feladatunk abban áll, hogy meg tudjunk felelni az egyre nagyobb igénynek, és mindeközben szavatoljuk a lehető legjobb minőséget. Hiszen, amint a LEGO Csoport mottója az 1930-as évektől fogva fogalmaz: Csak a legjobb lehet elég jó. Nézzük meg egy kicsit közelebbről, mit tettünk annak érdekében, hogy még magasabb szintre emeljük a LEGOtermékek gyártását: • Az új gyárunkkal majdnem megdupláztuk termelési kapacitásunkat – fröccsöntő gépeink száma 356-ról 669-re nőtt, termelési területünk pedig 38 ezerről 122 ezer négyzetméteresre. • Eddig is itt gyártottuk a DUPLO játékok túlnyomó többségét (sőt, elmondhatjuk, hogy a világ összes DUPLO kockáját itt fröccsöntjük), ám az új gyárban már LEGO késztermékeket is gyártunk (késztermék alatt a boltban kapható dobozokat értjük). Itt készül például az elegáns LEGO Architecture termékcsalád, illetve az új LEGO Juniors játékok is. • Immáron mintegy 1 500 munkaválla-
lónk van, de ezen kívül szezontól függően több száz kölcsönzött dolgozónak is munkát adunk – átlagosan 6 hónapig. Mivel sikerünk alapját a felkészült, elkötelezett munkatársaink jelentik, toborzási politikánk egyik alapköve az átláthatóság – minden nyitott pozíciónkat a lego. com/jobs oldalon hirdetjük meg, és kizárólag ezen a portálon keresztül fogadunk el jelentkezéseket. • A régiből az új gyárba való átköltözés során végig nem állt meg a termelés – a költözködést úgy szakaszoltuk, hogy közben ki tudjuk elégíteni a megrendelői igényeket. Arra külön büszkék vagyunk, hogy kiemelkedően jó minőségi mutatóinkat annak ellenére meg tudtuk tartani, hogy teljesen új gyárat helyeztünk üzembe az év során. • Október végén indítottuk be raklapos magasraktárunkat, a dobozok tárolására alkalmas automata raktár pedig 2015 első negyedévében kezdi meg működését. Ez a két, 37 illetve 22 méter magas, 150 méter hosszú épület a maga polcrendszerével, robotizált daruival kiválóan szimbolizálja, mennyire jövőbe mutató technológiát alkalmazunk annak érdekében, hogy folyamataink optimálisak legyenek. A két magasraktár mintegy 80 000 raklapnyi árut lesz képes tárolni, ezáltal függetleníthetjük magunkat külső, bérelt raktárkapacitásainktól. • Az automatizált logisztikai folyamatainkról tantárgyat indítottunk idén a Budapesti Műszaki Egyetemen. • Mivel hosszú távra tervezünk, fontosnak tartjuk, hogy a bennünket körülvevő környezetet megőrizzük az utókor számára, a lehető legkisebb nyomot hagyva működésünkkel. Ennek érdekében egyedülálló, 26 hektáros élőhely-megőrzési projektbe kezdtünk, amelynek célja, hogy a térségben őshonos veszélyeztetett növényeket telepítsen vissza. • Bár a költözés dandárját már elvégeztük, még számos feladat vár ránk, míg teljes mértékben „belakjuk” a gyárat.
TOP 57 100
TOP 57 100
Gastor Baromfi Kft.
Dr. Petis Mihály, tulajdonos
Magas minőség kompromisszumok nélkül A Gastor Baromfi Kft. a Bátorcoop cégcsoport tagja. A Bátorcoop Szövetkezet és társvállalkozásai a megye mezőgazdaságában jelentős szerepet töltenek be magas minőségű mezőgazdasági termékek termesztésével és előállításával. A Gastor Baromfi Kft. alig több mint tízéves múltra tekint vissza. A vállalat 100%-ban magyar tulajdonban van. Megalakulásunkkor célul tűztük ki, hogy a szorosan hozzánk kötődő, és a környékben található termelőktől a baromfit felvásároljuk, majd azt feldolgozva értékesítsük. Az azóta eltelt több mint tíz évben cégünk tudatosan felépített szerves fejlődésen ment keresztül, így ma már nem csak a régióban, hanem országosan is ismertek és elismertek lettünk. Fejlesztéseink és növekedésünk során pontosan tudtuk az elérendő célokat és megoldandó feladatokat. A termelés hatékonyságának és az előállított élelmiszer minőségének növelése érdekében folyamatosan fejlesztettünk. A kezdeti feldolgozási kapacitásunkat megtöbbszöröztük, így biztosítunk biztos megélhetést a velünk szerződéses kapcsolatban álló baromfitermelőknek. Mondhatjuk, hogy cégünknél megvalósul a klasszikus értelemben vett vertikális integráció, mely az európai piacokon versenyképessé teszi a baromfi termék előállítását, hiszen a termelés minden mozzanata zárt, és ellenőrzött keretek között zajlik. Termelési volumenünket figyelembe véve az országban a második legtöbb csirketermék a Gastor Baromfi Kft. üzeméből kerül ki. Ez számokban kifejezve azt jelenti, hogy minden 10. csirke a nyírbátori üzemből származik, ezzel a hazai termelés 10 százalékát biztosítjuk. Termékeink előállítása során az
TOP 58 100
országban elsőként használtunk megújuló energiát. Ez jelentősen csökkentette az üzem környezeti terhelését. A cégcsoportunkhoz tartozik több baromfitelep és takarmánykeverő üzem is. A felhasznált gabonát a környékbeli gazdák biztosítják. A takarmánykeverő üzem a cégcsoport nevelőtelepeinek ellátása mellett az integrált termelők jelentős részének is biztosít takarmányt. A vevők és fogyasztók biztonságos termékekkel való ellátása mindennél fontosabb. Ezt pedig a zárt és ellenőrzött termelési rendszer mellett lehetséges megoldani. Vevőink folyamatosan auditálnak, ellenőriznek minket. Tudjuk, hogy a bizalmat elnyerni és fenntartani kizárólag akkor lehet, ha magas minőséget állítunk elő. A menedzsment, az itt dolgozók értik és akarják, hogy ennek minden körülmények között meg tudjunk felelni. Ebben nem ismerünk kompromisszumot! A Gastor Baromfi Kft. a jövőben is folytatja a technológiai fejlesztéseket annak érdekében, hogy minél versenyképesebben tudja a termékeit előállítani. A fejlesztésekben nagy hangsúlyt kapnak a termék minőségét javító fejlesztések. Kevesen tudják, hogy a nagy áruházláncok húspultjaiban is találkozhatnak a mi termékeinkkel. Partnereink között található olyan országos lefedettséggel rendelkező áruházlánc, akinek 100%-ban mi szállítjuk az előre csomagolt csirketermékeket. Belföldi partnereink mellett az Európai Unió több tagországába is szállítjuk termékeinket. Céljaink között szerepel, hogy ne csak Európában, hanem Ázsiában is találkozhassanak a fogyasztók a magyar ízekkel, a Nyírbátorban és környékén dolgozó emberek által előállított élelmiszerrel.
TOP 59 100
intsolution top100.pdf
1
2014.11.21.
8:27
C
M
Y
CM
MY
CY
Ha különleges környezetet szeretne, ha minőségre vágyik, ha igényli a látványt és a CMY kényelmet, ESKÜVŐI helyszínül csak a Parish Bull Hotelt keresse: • Mert az ifjú pár nászutas lakosztályt kap ajándékba és a saját vendégeit is kényelmesenK elhelyezheti kedvezményesen 30 szobában. • Fokozzuk a látványt az esküvői dekoráció szín-, fény kavalkádjával, ahol 15 színárnyalatból választhat. • Hűs italokat biztosít a koktél bárunk szakképzett mixerrel • Szűk családi körtől több száz fős vendégseregig biztosítunk különböző termeket a 60 m2-től a 320 m2-ig (Korona terem-Tükör terem-Étterem)
Amerikai stílusú körasztalos, vagy hagyományos szögletes asztalterítést ajánlunk. Kültéri esküvői helyszínen romantikus környezetben mondhatja ki az IGEN-t, melyhez a hangosítást ingyen biztosítjuk. SZÉP KÁRTYA, BANKKÁRTYA ÉS ÉTKEZÉSI UTALVÁNY ELFOGADÓHELY.
Limuzin szolgáltatási lehetőség!
LOGISZTIKAI
KÖZPONTOK _ GYÁRTÓÜZEMEK_ KERESKEDELMI
ÉPÜLETEK _ HÙTÒHÁZAK
SZÁLLODÁK_ AUTÓSZALONOK_ KÜLÖNLEGES ÉPÜLETEK GENERÁLKIVITELEZÉSE IRODAHÁZAK_
www.aktualbau.hu
NYÍREGYHÁZI IRODA
BUDAPESTI IRODA
H-4400 Nyíregyháza Sóstói út 61. Tel.: +36 42 598 050 Fax: +36 42 598 055
[email protected]
H-1126 Budapest Kiss János alt. u. 11. Tel.: +36 1 225 7531 Fax: +36 1 201 7161
[email protected]
TOP 60 100
www.hubner-hungary.com
Megbízható utazásszervezés ș"-Ų)ň'"$6ć/1ć("0ģ1ć0Ǿ(Ų)#ņ)!&ć0")#ņ)!&07ç))ç0#,$))ç0 ș"+$"/&%'Ń21(Ǿ(ņ/217ç0,(Ǿ3ç/,0)ç1,$1ç0,(Ǿ1"+$"/-/1&+6/)ç0,( șć$"0/"+!"73ć+6"(Ǿ(,+#"/"+ &ç(Ǿ #,$!ç0,(1")'"0(ņ/Ŷ07"/3"7ć0"ć0,+6,)ģ1ç0 ș,1&3ç &Ń0ȍ&+ "+1&3"ȋ217ç0,(07"/3"7ć0" ș0-1ć-ģ1ň1/ć+&+$"(Ǿ(ć-7ć0"(07"/3"7ć0" șŲ)#ņ)!&-/1+"/"(*$6/,/07ç$&-/,$/*'&+(*"$07"/3"7ć0" șģ72*Ų$6&+1ć7ć0Ǿ210&71,0ģ1ç0
7/3")ƞǽ7)ç&07(*&07"/3"7"1"(1$'ǿ
6ģ/"$6%ç7Ǿň0ņ(1"/"Ǘǽ ")ǽǿțǘǛȜǙǗǚǕǙǘǕǙș+6&/"$6%7ȯ,1-1/3")ǽ%2 444ǽ,1-1/3")ǽ%2 TOP 61 100
CIB EXPORT- ÉS KERESKEDELEMFINANSZÍROZÁS
ÜZLET HATÁROK NÉLKÜL Nyisson új távlatokat vállalkozása elôtt! Válassza a vállalati hitelezésben piacvezetô CIB Bank kedvezô árazású, fix kamatozású exporthiteleit! VALÓDI LEHETŐSÉGEK
TOP 62 100 EXIM sajto 210x297 v3.indd 1
18/11/14 17:10
Top 100 Gazdasági Díj
A DÍJAZOTTRÓL
Név: Krámer Zoltán (65) Iskolák: Vasvári Pál Gimnázium Miskolci Műszaki Egyetem Budapesti Közgazdasági Egyetem Munkahelye: Nyírség-Hasso Sütőipari és Gabonaipari Kft. Család: n ős, két fia van; felesége: pedagógus Nyíregyházán; Zoltán fia: a Nyíregyházi Kenyérgyár Kft. ügyvezetője; Kornél fia: a Nyíregyházi Kenyérgyár Kft. marketing igazgatója; Hobbi: olvasás, kirándulás, kerékpártúra, síelés
A ZSŰRI INDOKLÁSA
Krámer Zoltán, a Nyírség-Hasso Kft. ügyvezetője. Évtizedek óta sikeres, folyamatosan fejlesztő, átfogó szolgáltatást nyújtó és jelenleg is nagyberuházást végző élelmiszeripari cég. Profitabilitása óriási bevétel a megyének is. A pályázati/jelölési szempontok valamennyi feltételének megfelel. A nyírségi cégcsoport a teljes gabonaipari vertikumban jelen van a termeléstől a késztermék gyártásig. Az egész országba eljutó termékeik főleg kelet-magyarországi gabonából készülnek. A cég profiljába tartoznak: malomipari szolgáltatások, gabonakereskedelem, fagyasztott tészták, sütőipari termékek gyártása és forgalmazása. Jelentős létszámot foglalkoztatnak, eredményesen működnek.
Jó kovászt találtak a cégépítéshez Krámer Zoltán: „Soha nem hazardírozunk, a biztos utat választva megfontolt lépésekkel haladtunk.” Az egykor önálló Vencsellőn született (ma Gávavencsellő), ma sem szakadt meg a kapcsolata a településsel, de középiskolás korától Nyíregyházán él, leszámítva az egyetemi éveket. A Vasvári Pál Gimnáziumban letett érettségi után Miskolcon végezte el a Műszaki Egyetemet, vegyipari gépészmérnök, rendszerszervező szakon diplomát szerezve 1973-ban. – Egyetem után egy évig középiskolai tanárként fizikát tanítottam, aztán feltettem magamnak a kérdést: tanár vagy mérnök szeretnék lenni? Utóbbi mellett döntöttem – tekint vissza élete nagy fordulópontjára. Előbb egy vízügyi cégnél volt tervező mérnök, majd a nyíregyházi erőműhöz került, s dolgozott a távhőszolgáltatás és az energia, energetika szakterületeken 1986-ig. Itt nagyon jó gyakorlatot, tapasztalatot szerzett, mai napig meg van az energetikai igazságügyi szakértői oklevele. TOP 63 100
Top 100 Gazdasági Díj
– Távhővel, gőzrendszerekkel, villamos energiatermeléssel foglalkoztam, de egyszer elhívtak a Sütőipari Vállalathoz, hogy van egy nagy gondjuk, vizesedik a kenyér, és segítsek megtalálni az okát. Eljöttem, megvizsgáltam, elkészítettem egy jegyzőkönyvet, az észrevételeimmel és a javaslataimmal megoldódott a probléma. Nem sokkal ezután megkerestek a vállalattól, s felajánlották: legyek náluk műszaki vezető. Igent mondtam, s így kerültem a sütőiparba – jut el egy újabb váltáshoz. Az energetikai iparágból nyergelt át a pékséghez, ahol azt gondolhatná a laikus, hogy viszonylag egyszerű gépek, berendezések működnek. Abban az időben ez részben igaz is volt, de már akkor sem annyira, mint ahogy az a köztudatban élt. Műszaki vezetőként megérezte a változás szelét, amikor beiratkozott a Budapesti Közgazdasági Egyetemre, s mire a ’80-as évek végén megjelentek a társasági törvények, s az ország a rendszerváltáshoz érkezett, friss és hasznos ismeretek birtokába került.
– Az egyetemen aktuális témákat taglalva magyarázták el, hogyan kell állami vállalatot átalakítani, miként lehet levezényelni a szerkezeti és szervezeti váltást. Ez várt az egész országra, és ránk is a vállalatnál, így kellő felkészültséggel vághattunk neki az új korszaknak – beszél újabb fordulatról az életében. A privatizációs folyamat végén negyedmagával vette át a cég működtetését, majd 1997-ben döntő momentumhoz érkeztek: a Nyírség Sütőipari Kft. és a Hasso Malomipari és Gabonaipari Kft. egyesülésével létrejött a mai napig prosperáló Nyírség-Hasso Kft. Gyakorlatilag innen számolják azt a vertikumot, melyben megtalálható a mezőgazdasági termelés és termeltetés, felvásárlás, kalászos gabonafélék, kukorica, nagy olajtartalmú napraforgó termesztésének integrálása, gabona nagykereskedelem, malomipar. Csaknem 2000 termelőt integrálnak, a termeléshez szükséges anyagokkal ellátva őket, s a termény átvételével 150 ezer tonna árut forgalmaznak évente. Hét telephelyen történik a felvásárolás, tárolás és értékesítés. A malomban 20–22 ezer tonna búzát őrölnek egy évben. Az egyesülést követően a sütőipari üzemeket kiszerveztük úgy, hogy azok önálló, független társaságként működnek sikeresen. A vállal-
kozás működési területe: Szabolcs-Szatmár-Bereg, HajdúBihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megye. A határokon túl is tettünk kísérlet, tapasztalatokat szereztünk, de visszatértünk a hazai terepre. Krámer Zoltán 1997-től a cég ügyvezetője, a nyolcan induló tulajdonosi kör ma is ugyanaz, melyből négyen alkalmazottként a cégben dolgoznak. Ez egy tiszta magyar tulajdonú társasvállalkozás, mely töretlenül fejlődik. – Abban az iparágban vagyunk jelen, amelyben nagy a szürkegazdaság aránya, és mi megmutattuk, lehet ezt transzparensen csinálni. Aki úgy gondolja, hogy prosperáló iparág minden vállalkozása, cége sikeres, az téved, mint ahogy egy gyengélkedő iparágban is vannak jó cégek. Ezt soha nem tévesztettük szem elől, s mi mindig törekedtünk a jók közé tartozni, illetve a legjobbnak lenni. Ma a verseny nem is a közvetlen szomszédságban fellelhető konkurenciával szemben folyik, Európával kell versenyre kelnünk, méghozzá innovációval, beruházásokkal, fejlesztésekkel. Az elmúlt hosszú évek során számos díjat érdemeltünk ki ezzel, időnként megerősítést nyerve, hogy jó úton járunk. A cél mindig az, hogy fejlődjünk, beruházzunk, de csak olyan mértékben, mint amennyit az erőnk és a lehetőségeink megengednek. Soha nem volt célunk a minden áron keresztül vitt növekedés, az óriáscéggé válás, inkább egy megbízható, stabil növekedési pályán maradtunk, haladtunk. Magyarország Európai Unióba lépése előtt beültünk az autóba, bejártuk a fél kontinenst, s megnéztük, hogy működnek az iparágunkban a cégek, a malmok. Látni akartuk, milyen jövő vár ránk, és időben végrehajtottuk a beruházásokat. Nem feltétlen a kapacitásbővítés szándékával, hanem mert láttuk: versenyképesen csak korszerű technológiával lehet dolgozni. Hasonlóképpen jártunk el a tésztaipari ágazatban is, ahol új céget, új üzemet hoztunk létre derelyék, gombócok, nudlik és pizzák gyártására, melyekkel országos szinten is jelentős szereplők lettünk. – Ez egy összetett vállalkozás, amelynek egységei szépen épülnek egymásra. Jó érzés, hogy országosan is elismertségre tettünk szert, úgy emlegetnek minket, mint egy jól felépített és jól működő társaságot. Sok pozitív visszajelzést kapunk a szakmából és a partnerektől egyaránt – emeli ki a kapcsolatrendszer jelentőségét az ügyvezető. A céges ars poetica: nálunk előfordulnak a legkisebb vevőktől a legnagyobbakig, de mindenkit egyformán tisztelünk, megbecsülünk. A 2000 termelő évek óta stabil kör, ők is hűséges, nagyra értékelt partnereink. Másfelől mindig a kor legmodernebb technikáját alkalmaztuk, és valamennyi termékünknél magasra tettük a minőségi elvárásokat. Az is fontos, hogy ha fejlesztésre szánjuk el magunkat, az elérhető legkorszerűbb eszközökbe fektetünk, mert az olcsóbb rendszerek ugyan rövid távon némi versenyelőn�nyel kecsegtetnek, de ez már középtávon visszaüt, a minőségi és hatékonysági paraméterek romlásával elveszíthetjük a partnereket és a konkurencia legyűr. Nincs mese: a legjobbat mindenből venni és adni is! Siker titka? Talán a megbízhatóság, a minőség, az előrelátás, és mindig igyekezni egy orrhosszal a versenytársak előtt járni. Ha az ember ehhez folyamatosan és tisztességesen ragaszkodik, akkor nem csak talpon marad, hanem fej-
TOP 64 100
Top 100 Gazdasági Díj
lődik. Soha nem voltunk olyan helyzetben, hogy csak a talpon maradás lett volna a cél, a tét mindig a fejlettebb, gyorsabb előrehaladás. Minden területen alkalmaztunk innovatív módszereket. Mi végigjártuk az utat: a mögöttünk álló időszakban összeraktuk, szétszedtük a céget, bővítettünk, vásároltunk; olykor a szerencse is mellettünk állt, de inkább az a jellemző, hogy jó érzékkel döntöttünk egy-egy megoldás mellett. Jó példa erre ez az év: tevékenységünk bővítéséhez két telephelyet vásároltunk, mely tartalmaz kukorica raktárakat, szárítót, melyet teljesen felújítottunk, s mint kiderült, ez a legjobb ütemben történt. Az idén a bőséges kukoricatermés következtében bekövetkező raktárkeresletet már ki is használhattuk. Rá kell ezekre érezni. Eléggé konzervatívok vagyunk abból a szempontból, hogy soha nem hazardírozunk, a biztos utat választva megfontolt lépésekkel haladtunk. Ugyanez vonatkozik az értékesítési politikánkra is: kisebb haszonnal, de stabilan bővíteni a piacot, hos�szú távon ez kifizetődő. Amikor a cég lassan három évtizedes történetének legnehezebb, illetve legkönnyebb időszaka felől kérdezzük az ügyvezetőt, nem tud nagy hullámvölgyekről és hegyekről beszélni. Folyamatos, kitartó, magas elvárások mentén végzett munka és egyenletesen felfelé ívelő pálya, amiről számot tud adni. Kihívások persze voltak, különösen a rendszerváltás idején, amikor az állami vállalatból kellett átalakulni magántulajdonú céggé. Sok vállalat bukott el ebben a folyamatban.
– Bebizonyítottuk, hogy értünk ahhoz, amit csinálunk, felvesszük a versenyt, készek és képesek vagyunk a változásra, alkalmazkodunk a mindenkori gazdasági környezethez – értékel utólag Krámer Zoltán. Aztán megemlíti a kényszervállalkozások időszakát is, mint komoly próbatételt: figyelniük kellett a partnerek fizetőkészségére is, nehogy az ő problémáik miatt kerüljön nehéz helyzetbe a cégük is. Mára ez a kép is letisztult. Nem voltak nagy kilengések a cégtörténetben, mindig stabil, kiegyensúlyozott növekedési pályán mozogtak. – Ebben nagy szerepe volt és van a családi háttérnek. Mi családi és társas vállalkozás vagyunk egyben. Két fiam van, mind a kettő az iparágban dolgozik. Egyik élelmiszer-ipari mérnök, a Nyíregyházi Kenyérgyár ügyvezetője, a másik fiam a Nemzetközi Üzleti Főiskolát végezte el. Ő a kereskedelmi vonalon dolgozta be magát. Az egyik menyem is a cégnél dolgozik, az üzlettársaim gyermekeivel egyetemben. Vagyis a családi vállalkozásba beépültek a gyerekek, nagyon szorgalmasak, kedvvel csinálják, szakmailag is magabiztosak. Nagy öröm együtt dolgozni velük. A tulajdonosokról pedig elmondható: jó társaság, egy nyelvet beszélünk – mindenki beruházás, fejlődéspárti, a nyereség visszaforgatásában is mindig egyetértettünk. S mit csinál egy menedzser a szabadidejében – ha van neki olyan? A családdal tölti, amennyit csak tud, hiszen van már három unoka! A feleségével színházba jár, de szeret olvasni (kedvencek a történelmi és életrajzi művek, a tudományos irodalom), de belefér még kirándulás, nyaranta 3–4 napos kerékpártúrák, télen kis síelés.
Legfontosabb elismerések
• Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Területi Bizottsága innovációs díj (1999) • Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Területi Bizottsága műszaki-innovációs díja (2005) • Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara az Év ipari vállalkozása (2008) • A Magyar Pékszövetség Aranyperec díja (2009) • Debreceni Egyetem Agrár és Műszaki Tudományok Centruma gyakorló gazdasága (2011)
TOP 65 100
Kamarai élet
skedelmi és ipari életnek törvémarad, hogy a kamarák a szabad kere az dig min ege lény tt ado knek munkásságra alkalmas hiva„Szervezetün maguk választotta vezetőikkel és szak yek mel i, ntje ame parl nóm auto álló nyes alapon i élet együttes érdekeiért harcollességszerűleg a kereskedelmi és ipar köte ben szem l kive den min és dig tud az idők korszerű igényetalukkal min teljesíteni, ha a szervezetük simulni esek kép r akko lően fele meg ket tésü nak. A rendelte etlenségüknek minden attribúha anyagi helyzetük rendezett és függ s, telje k águ ads szab zati ány /Szávay Gyula/ orm ihez, ha önk .” tuma megvan
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara A kamarák működését a gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény szabályozza. A kereskedelmi és iparkamarai tagság önkéntes, de alapvetően a gazdasági érdekérvényesítés, a tagoknak nyújtott szolgáltatások megvalósításával a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara komoly eredményeket mutathat fel, melyek a vállalkozók napi munkája során közvetlenül hasznosíthatók. A kamara működésének sikerét igazolja, hogy évek óta állandó taglétszámmal működik, közel ezer vállalkozás szavazott bizalmat számára, mely vállalkozások a megyei GDP több mint 50%-át állítják elő. Regisztráció a kamarában A 2012. január elsejétől bevezetett kötelező regisztráció és az azzal járó kamarai hozzájárulás évenkénti megfizetésének előírása jelentős változást hozott a kereskedelmi és iparkamarák életében. A regisztráció elsődleges célja a tisztességes piaci magatartás elősegítése, a gazdálkodó szervezetek átlátható nyilvántartásának megteremtése, fantomvállalkozások kiszűrése. A regisztráció során megyénkben a közel harmincezer nyilvántartott vállalkozás 80%-a tett eleget eme kötelezettségének 2013-ban, míg 2014-ben az
előírt éves regisztrációs díjat több mint a regisztrált vállalkozások fele fizette meg. A vállalkozások jogkövető magatartásának elősegítésére a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara levélben hívja fel a mulasztó gazdálkodó szervezetek figyelmét kötelezettségükre, melynek eredményeként várhatóan ebben az évben is a működő vállalkozások még nagyobb hányada tesz eleget befizetési kötelezettségének. A regisztrált vállalkozások számára a megyei kereskedelmi és iparkamara számos térítésmentes szolgáltatást biztosít, melyek használatával az érintettek bővíthetik üzleti partnereik körét hazai és nemzetközi szinten egyaránt. Éppen ezen cél elérése érdekében a kamarák folyamatosan fejlesztik az „üzlet@hálón” szolgáltatást, melynek hatvanezret is meghaladó cégadatbázisa a hazai vállalkozások számára korlátlan lehetőséget biztosít a partnerkeresésben, illetve a cégbemutatkozók közzétételében, melyet a nemzetközi üzleti partnerkeresésben is egyre inkább használnak. Ez a szolgáltatás a regisztrált gazdálkodó szervezetek számára térítésmentes, akik egyedi azonosítóval folyamatosan kereshetnek és kínálhatnak a platformon. Ezen túlmenően a kamara működteti a rendezvény- és pályázatfigyelő rendszerét, ahol a vállalkozások saját igényeiknek megfelelő rendszeres hírlevelet is választhatnak elektroni-
TOP 66 100
Kamarai élet
kus formában. A megyei kereskedelmi és iparkamara egyre nagyobb vállalkozói érdeklődés mellett biztosítja gazdasági, pénzügyi és jogi tanácsadását térítésmentesen. A kereskedelmi és iparkamara számára elsődleges cél a megyei vállalkozások számára igényeikhez igazodó szolgáltatások nyújtása, továbbá a meglevő speciális támogató eszközök körének további bővítése, ezért várja minden regisztrált vállalkozás megkeresését és jelzését a továbbfejlesztés érdekében. A regisztrált vállalkozások adatbázisa bárki számára térítésmentesen vehető igénybe, azon adatokat tartalmazza, melyek nyilvánosságához a gazdálkodó szervezet hozzájárult. A nyilvántartás nemcsak az üzleti partnert kereső vállalkozások számára lehet hasznos, hanem a megyei vállalkozók szolgáltatásait igénybe venni kívánó magánszemélyek is megtalálhatják benne az igényeiknek megfelelő cégeket. (Az oldal elérhető www.szabkam.hu internetes oldalon.)
kozásai kapcsolatba kerülhetnek, így többek között ebben partnere Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Önkormányzata, Nyíregyháza MJV Önkormányzata, a NAV Észak-alföldi Regionális Adó Főigazgatósága, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal szinte minden szervezete, valamint a vállalkozásfejlesztési intézmények. A kor kihívásainak megfelelően a tudásalapú társadalom és gazdaságfejlesztés érdekében szoros kapcsolatot tart fenn a megye gazdasági önkormányzata a Nyíregyházi Főiskolával, a Miskolci Egyetemmel, valamint a Genti Katolikus Egyetemmel is, annak érdekében, hogy az innovációs láncok lehetséges szereplői közötti kapcsolatépítés hátterét biztosítsa. Az együttműködés támogatja a megyei kis- és középvállalkozások eredményesebb működését, az új fejlesztések alkalmazásának ösztönzésével. Az építőipari vállalkozások érdekében szorosan együttműködik a megyei kamara a szakmai kamarákkal is, közös programok, képzések továbbképzések fejlesztése érdekében.
A kötelező regisztráció nem jelent automatikusan kamarai tagságot, az továbbra is a vállalkozás vezetőjének önkéntes döntésén alapul. A kamarai tagok a regisztrált vállalkozások számára biztosított szolgáltatásokon túl további térítésmentes szolgáltatásokat vehetnek igénybe. A megyei kereskedelmi és iparkamara folyamatosan és tudatosan fejleszti a vállalkozások igényeinek figyelembevételével szolgáltatásait, és az egyre inkább elterjedő elektronikus kapcsolattartási lehetőségek optimális kihasználásával rendszeresen tájékoztatja az érintetteket a gazdasági élet aktuális változásairól.
Szakmai rendezvények, információs napok
A kamarai regisztráció nem azonos a már évek óta bevezetett építőipari regisztrációval, mely kifejezetten az építőipari kivitelezők számára jelent kötelezettséget. Ezen kivitelezői nyilvántartás adattartalma ingyenesen hozzáférhető a www. kivreg.hu oldalon, mely nemcsak az alvállalkozókat kereső építőipari cégek, hanem az építtetők, lakás-, házfelújítók számára is fontos lehet döntésük megalapozásában. Együttműködések a vállalkozók érdekében A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elsődleges törekvése, hogy partneri kapcsolatot alakítson ki minden olyan megyei, regionális és országos szervezettel, melyekkel a napi munka során tagvállal-
A kamara kiemelt feladatként kezeli a vállalkozások információval való ellátását, folyamatos és rendszeres tájékoztatását a tevékenységük gyakorlásához szükséges jogszabályokról, rendeletekről. Az információszolgáltatás levélben, elektronikus úton, valamint hírlevél útján történik, mely hírlevél a megyei napilap mellékleteként jelenik meg negyedévente, 50 000 példányban. Ezek mellett szintén rendszeres az üzleti partnerkeresésben való díjmentes közreműködés a tagvállalat által megadott paraméterek és országok vonatkozásában. A kamara folyamatosan keresi a lehetőséget arra, hogy a regisztrált gazdálkodó szervezetek számára új szolgáltatásokat nyújtson, ezért azok forrásoldalának biztosítása érdekében rendszeresen pályázatokat nyújt be. A vállalkozók jelentős részét érintő, nagy horderejű változásokról konzultációs lehetőséggel egybekötött szakmai napokat és fórumokat szervez a kamara évente több alkalommal. Minden évben nagy érdeklődés kíséri az adófórumot, a fogyasztóvédelmi, a környezetvédelmi termékdíjjal kap-
TOP 67 100
Kamarai élet
csolatos, valamint a pályázati tájékoztató előadásokat. A kamara tagjai a négy tagozaton – ipar, kereskedelem, kézműipar és szolgáltatás – belül további kisebb egységekbe, egy-egy szakmát tömörítő szakmai tagozatokba, klubokba rendeződhetnek. Évek óta sikeres ilyen vállalkozói kezdeményezés a könyvelők klubja, az épületgépész szakmai tagozat, fodrász szakmai tagozat és még sorolhatnánk. A szakmai tagozatok minden érdeklődő számára nyitottak, eseményeiken a szakmát érintő legfontosabb kérdések megvitatására kerül sor. Az elektronikus építési napló bevezetéséhez kapcsolódóan több száz érintett megyei vállalkozás képviselője számára szervezett és igény esetén szervez napjainkban is térítésmentesen szakmai továbbképzést a kereskedelmi és iparkamara a két érintett szakmai kamarával, és az illetékes hatóságokkal együttműködve. Kiemelt szakmai esemény az évente megrendezett Szabolcs Kupa Nemzetközi Fodrász, Kozmetikus, Műkörömépítő és –díszítő felnőtt és tanuló verseny, ahol több mint száz versenyző teszi próbára tudását a szépségipar minden területén. Nemzetközi kapcsolatok A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a megye kedvező geopolitikai helyzetének eredményeként szoros kapcsolatot ápol a szomszédos országok határ menti megyéinek kamaráival. A szlovák, ukrán, román kamarai kapcsolatok intenzitása folyamatosan erősödik azzal a céllal, hogy a megyei vállalkozások piaci információkkal való ellátását, üzleti kapcsolataik erősítését, a piaci pozícióik megszerzésében és megtartásában való háttértámogatást biztosítsa. Ennek érdekében a kamara köz-
ponti szerepet szán a közös projektek kidolgozásának és megvalósításának egyaránt. A szomszédos országok mellett intenzív kapcsolat van a Kelet-Flandriai Kereskedelmi és Iparkamarával, melynek a megyei kereskedelmi és iparkamara kiemelt partnere. A fentieken túl a HITA (Nemzeti Külgazdasági Hivatal) megújult szervezetével valamint a KRÜH (Kárpátok Régió Üzleti Hálózat) kirendeltségeivel a világ szinte minden országában ápolja a kapcsolatot a kamara annak érdekében, hogy a megyei vállalkozások számára térítésmentesen biztosítsa az üzleti partnerkeresést, valamint az adott ország piacaira vonatkozó információszerzést, egyéni igények alapján. A kamarai tagvállalkozások érdekében azonban a fentieken túl a megyei kereskedelmi és iparkamara együttműködik szerb, olasz, lengyel, szlovák, német vegyeskamarákkal is hasonló célok megvalósítása érdekében. Zárásához közeledik a hároméves Go&Learn program, melynek ebben az évben Nyíregyházán is volt projekttalálkozója. Ennek keretében az olasz partnerek ötlete alapján lehetőség volt szakmai tanulmányutakra fiatal szakemberek, illetve érdeklődő vállalkozások számára mobilitásuk elősegítése érdekében, amelyben a résztvevő országok: Belgium, Szlovákia, Olaszország, Magyarország, Lengyelország, Németország. A nemzetközi kapcsolatok sorában ki kell emelni az idén megszervezett szakmai tanulmányutakat, melynek során Brüsszelben és Gentben, valamint Triesztben vehettek részt vállalkozások szakmai tapasztalatcserén, üzemlátogatásokon és üzleti találkozókon. A programban 40 megyei vállalkozás képviselője számára adódott lehetőség szakmai tapasztalatainak bővítésére, új technológiák megismerésére, valamint üzleti partneri körének bővítésére.
TOP 68 100
Kamarai élet
Széchenyi Kártya Program 2002 óta a KAVOSZ Zrt. által sikeresen működtetett Széchenyi Kártya jelentős változáson ment át. 2010-től Széchenyi Kártya Programról beszélünk, mivel az eredeti konstrukció új hiteltermékekkel bővült, ideális portfoliót biztosítva az igénylők számára. A programunk jelenleg igényelhető termékei: a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel, Széchenyi Forgóeszközhitel, Széchenyi Beruházási Hitel, az Agrár Széchenyi Kártya, továbbá a Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel, a Széchenyi Támogatást Megelőlegező hitel, amely az elnyert uniós források megelőlegezésére szolgál.
gi adataitól függően. A folyószámlahitel rulírozó hitelként működik, azaz a bank csak a ténylegesen fennálló hiteltartozás mértéke után számol fel kamatot, amelyet a folyósító bank a következőképpen számol: az alapkamatláb 1 havi BUBOR, ezt terheli 4% évi kamatfelár és 0,8% kezelési költség. Az állam a 2014. évben aláírt szerződések után 10 millió forintig 1% kamattámogatást nyújt. A Széchenyi Kártya biztosítéka a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. készfizető kezességvállalása, magánszemély készfizető kezességvállalása és a kötelező számlaforgalom teljesítés.
A Széchenyi Kártya Program korábbi elemeit már legalább egy éve működő mikro-, kis és középvállalkozások számára fejlesztették ki. Igényelhetik egyéni vállalkozók, egyéni cégek és társas vállalkozások egyaránt. Előnye, hogy az államilag támogatott hitelekhez az állam egyrészt kamattámogatást nyújt, másrészt garanciadíj támogatásban részesíti a hiteligénylő vállalkozásokat. Az egyszerűsített hitelbírálatból adódóan gyorsan, egyszerűen, rövid időn belül hozzá lehet jutni a Széchenyi Kártya Program által biztosított összeghez. A Széchenyi Kártyát, a Széchenyi Forgóeszköz Hitelt, a Széchenyi Beruházási Hitelt, Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitelt és a Széchenyi Támogatást Megelőlegező hitelt igényelheti minden olyan vállalkozás, amelynek az összes foglalkoztatott létszáma a 249 főt nem haladja meg, az éves nettó árbevétele nem nagyobb, mint 50 millió eurónak megfelelő forintösszeg, vagy mérlegfőösszege nem haladja meg a 43 millió eurónak megfelelő forintösszeget. Nem igényelhetik olyan vállalkozások, amelyeknek lejárt köztartozása van, ellenük csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás folyik, kizárólagos exporttevékenységet folytatnak, 6 hónapon belül 50%-ot meghaladó tulajdonosváltás volt, valamint el nem bírált változásbejegyzési kérelme van folyamatban. Ugyancsak kizárt az igénylés azon vállalkozások körében, akik főtevékenységként fegyver- és lőszergyártással, katonai harcjármű gyártással, szerencsejátékkal, fogadással, pénzügyi közvetítéssel, növénytermesztéssel, állattenyésztéssel, vadgazdálkodással, erdőgazdálkodással ill. halászattal, szőlőbor-termeléssel és szénbányászattal foglalkoznak. A Széchenyi Kártya néven ismert folyószámlahitel átmeneti likviditási problémák áthidalására szolgál. Az igénylők minden olyan vásárlásra felhasználhatják, amelyek a vállalkozás érdekében felmerültek. A családtag, alkalmazott úgy használhatja a kártyát, mintha a vállalkozás pénztárából vette volna fel a szükséges összeget. Futamideje 1+1 év. Az igényelhető hitel nagysága – melyet a vállalkozás gazdasági helyzete határoz meg – 500 eFt-tól 25 MFt-ig terjedhet, egymilliónkét emelkedő összegben. A hitel teljes összegének visszafizetése a szerződés lejáratának napján esedékes. Mivel a Széchenyi Kártya lejárata nem egyezik meg a hitelkeret lejáratával, megfelelő feltételek megléte esetén meghosszabbítható az igénylő kérésére, sőt, keretemelésre is van lehetőség a vállalkozás gazdasá-
A Széchenyi Forgóeszköz Hitel célja a vállalkozás tevékenységéhez szükséges forgóeszköz számlával igazolható beszerzésének finanszírozása. Futamideje 12–36 hónap lehet. Maximum 6 hónapos rendelkezésre tartási idő és 2 hónap türelmi idő mellett havi törlesztéssel igényelhető. A hitel összege százezrenként emelkedik 1 MFt-tól 25 MFt-ig. A forgóeszköz hitel nagyságát a KAVOSZ Zrt. előminősítési rendszere, valamint a hitelező bank ügyfélminősítése határozza meg. Egy vállalkozásnak egy időben akár több forgóeszköz hitele is lehet, de maximum 25 MFt összegben. A hitel folyósítása számla alapján történik, a készlet vagy anyag nettó vásárlási értéke finanszírozható. Előnye, hogy kombinálható a Széchenyi Kártya folyószámlahitellel, így egy vállalkozás akár 50 MFt hitelt is igényelhet. A Széchenyi Forgóeszköz Hitel biztosítéka a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. készfizető kezességvállalása, magánszemély készfizető kezességvállalása és a kötelező számlaforgalom teljesítés. A Széchenyi Beruházási Hitelt ingatlanvásárlásra, gép-berendezés, eszköz beszerzésére és a beruházáshoz kapcsolódó forgóeszköz beszerzésére, fejlesztések, beruházások finanszírozására fordíthatják a kkv-szektor vállalkozásai. A hitel összege 1 MFt-tól 50 MFt-ig terjedhet, százezrenként emelkedik. Az igényelhető hitel nagyságát a vállalkozások által elkészített üzleti terv realitása határozza meg. Futamideje 13–120 hónapig terjedhet. A hitel folyósítása a beruházáshoz kapcsolódó beszerzésekről szóló számla alapján történik. Törlesztését havonta vagy negyedévente kell teljesíteni, a 18 hónapos rendelkezésre tartási idő és a legfeljebb 6 hónapos türelmi idő lejárata után. Előnye, hogy társterméke a Széchenyi Kártyának és a Széchenyi Forgóeszköz Hitelnek, így egy vállalkozás egy időben akár 100 millió forinthoz is hozzájuthat. További előnye, hogy
TOP 69 100
Kamarai élet
az igénylésénél csak a saját erő mértékéig – amely a beruházás összköltségének 20%-a – kell saját forrással rendelkezni. Biztosítéka a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. készfizető kezességvállalása, magánszemély készfizető kezességvállalása, 10 MFt-ig terjedő igényléseknél a beruházás tárgya, valamint e feletti igénylésekkor további ingatlan és ingóság bevonása szükséges.
a hiteligényléséhez nem kell saját erővel rendelkezniük, de a pályázatokon kiírt projekt szerinti saját forrás elvárásának meg kell felelniük. A hitel minimum 2–18 hónapos rendelkezési tartási idő mellet igényelhető. Törlesztése a támogatás folyósításából történik. Biztosítéka magánszemély készfizető kezes. Új Széchenyi Hitel Program A 2010-ben alakult a KAVOSZ Vállalkozásfejlesztési Zrt. a Széchenyi Kártya Program rendkívüli népszerűségére alapozva új hitelkonstrukciók forgalmazását kezdte meg, melyben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közvetítői alvállalkozói tevékenységet folytat, tehát a már jól ismert helyszínen igényelhetik ezeket is az érintett vállalkozók. A Széchenyi Kártya Konstrukció által kínált hitelekkel szemben ezeket már kezdő vállalkozások is igényelhetik.
Az Agrár Széchenyi Kártya szabad felhasználású keretet biztosít 500 ezer és 25 millió forint közötti összegben azon őstermelők, gazdasági társaságok, családi vállalkozások, fiatal mezőgazdász vállalkozók és egyéni vállalkozások részére, akik mezőgazdasági termékek előállításával, feldolgozásával, forgalmazásával, továbbá erdő- és vadgazdálkodással, valamint halászattal foglalkoznak. Az Agrár Széchenyi Kártyát igényelni legalább egy lezárt teljes üzleti évvel lehet, így az összeg felső határa 15 millió forint. Amennyiben két lezárt üzleti évvel rendelkező gazdálkodó szervezet nyújtja be igényét, 25 milliós keretösszeg is kifizethető. A fentiek alól kivételt képeznek a fiatal mezőgazdász vállalkozók, akik legfeljebb 10 milliós igénylést nyújthatnak be, plusz biztosíték bevonása mellett. A magyar állam 4%-os kamattámogatást biztosít a hitel teljes futamidejére, mely 1, 2 vagy akár 3 év is lehet, melynek lejártakor a felvett hitelt egy összegben kell az igénylőnek visszafizetnie. Az Agrár Széchenyi Kártya biztosítékai az Agrár Vállalkozási Alapítvány (AVHGA) 80%os kezességvállalása, magánszemély készfizető kezessége, ezen kívül 15 MFt feletti igényléskor egyéb fedezet bevonása szükséges. A Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel célja az elnyert pályázatok saját forráson felüli önrész-kiegészítése. Kétéves gazdálkodási múlttal rendelkező vállalkozások igényelhetik 500000 forinttól 50 millió forintig 13–120 hónapos futamidőre. A konstrukció rendelkezésre tartási ideje minimum 2 hónap, maximum 18 hónap, türelmi ideje minimum 2 hónap, maximum 24 hónap. Az igénylőknek saját erőt szükséges biztosítania, amely a beruházás tervezett költségének legalább 20%-a kell, hogy legyen. A hitel biztosítéka a beruházás tárgya + magánszemély készfizető kezes + GHG.
Az Új Széchenyi Beruházási Hitel célja gépek, berendezések, tárgyi eszközök beszerzése, egyéb beruházás finanszírozása, infrastruktúra-fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára. A hitel összege 1–50 millió forint között lehetséges, futamideje 16–120 hónap; a hitel kamatai igénylőként eltérőek lehetnek, a vállalkozás gazdálkodási helyzetéhez igazodva. Az Új Széchenyi Forgóeszköz Hitel célja a vállalkozás napi működéséhez szükséges forgóeszközök beszerzésének támogatása. A hitel összege 1–50 millió forint, futamideje 13–36 hónapig tart, szintén vállalkozásra szabott kamatokkal vehető igénybe. Útdíj Hitel Program 2013. óta működik sikeresen az Útdíj Hitelprogram, melyet szintén a KAVOSZ Zrt. hozott létre. A hitel célja a bevezetett elektronikus útdíjhoz kapcsolódóan megnövekedett költségek támogatása, kedvező kondíciójú egyéves futamidejű (mely a megfelelő feltételek megléte esetén meghosszabbítható) forrás biztosítása. Ezt a hitelt olyan e-útdíj-fizetésre kötelezett, az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-nél regisztrált devizabelföldi kis- és középvállalkozások igényelhetik, amelyeknek nincs lejárt hitel- és köztartozásuk, megfelelnek a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek, nem
A Széchenyi Támogatást Megelőlegező hitel célja a pályázatokon elnyert támogatások előfinanszírozása. Két lezárt évvel rendelkező vállalkozások igényelhetik 500000–50 millió forintig 12–60 hónapos futamidőre. A vállalkozásoknak TOP 70 100
Kamarai élet
állnak csőd-, felszámolási vagy egyéb megszüntetésre irányuló eljárás alatt, nem számítanak tartósan veszteségesnek, valamint megfelelnek az Útdíj Hitelprogram Általános Szerződési Feltételekben (ÁSZF) foglalt egyéb feltételeknek. A hiteligénylő által üzemeltetett, útdíjköteles gépjárművenként akár az 1.000.000 forintot is elérheti, és egyszerre több útdíjköteles gépjárműre is igényelhető. Békéltető Testület Fogyasztói jogvita esetén, amennyiben a fogyasztónak nem sikerül a vitát a kereskedővel, szolgáltatóval rendezni, a bírósági út előtt érdemes a Békéltető Testületek segítségét igénybe venni. A Békéltető Testületek 13 éve alakultak meg Magyarországon, a megalakításuk módját és a békéltető eljárás szabályait a 1997. évi CLV. Fogyasztóvédelemről szóló törvény szabályozza. Az ügyek száma az utóbbi időszakban dinamikusan nőtt, mely köszönhető a fogyasztók egyre tudatosabb magatartásának, és nem utolsósorban a gyors és hatékony békéltető eljárásnak. A fogyasztók számára kérdés lehet, milyen ügyekben fordulhatnak a testülethez, így ezt a következőkben röviden összefoglaljuk. A fogyasztói jogviták köréből három nagy csoportban megengedett a békéltető testületi eljárás, mint alternatív, vagyis bíróságon kívüli vitarendezési eszköz. Az első csoportba tartoznak azok a jogsérelmek, melyek a kereskedő, szolgáltató által nyújtott áru, szolgáltatás minőségével, biztonságával kapcsolatban merültek fel. Ezek tipikusan a szavatossági, jótállási viták. A második csoportba tartoznak a szaknyelven termékfelelősségnek nevezett szabályokkal kapcsolatos jogviták. A termékfelelősség egy speciális felelősségi forma, melynek különlegessége abban rejlik, hogy a termék gyártója vagy forgalmazója objektív felelősséggel tartozik, ha a hibás termék kárt okoz. A gyártó köteles a hibás termék által okozott kárt megtéríteni, kivéve, ha a törvényben meghatározott mentesítési okok valamelyikét bizonyítani tudja. Csak azok a károk tartoznak ebbe a körbe, vagyis csak azt a kárt kell a gyártóknak megtéríteniük, amelyet a hibás termék más termékben, vagy esetleg ember egészségében, testi épségében, életében okozott. A harmadik csoportba tartoznak a fogyasztói szerződések megkötésével és teljesítésével kapcsolatos jogviták. Lényegében ez a legtágabb kör, ahova szinte minden fogyasztói jogvita besorolható, s így a békéltető testület elé vihető. Teljesítésigazolási Szakértői Szerv
A testület 2013. augusztus 12-én kezdte meg működését azzal a céllal, hogy a már-már az építőipari vállalkozások létét fenyegető ún. körbetartozás ellen folytasson hatékony küzdelmet. A szakértői szerv minden olyan ügyben eljárhat, mely Magyarországon történő építési beruházáshoz köthető fő- vagy mellékkötelezettségekhez kapcsolódhat. Elsődleges cél, hogy a vitás ügyekben gyors megoldás szülessen, így a bíróságot elkerülendő vitarendezés lehetősége biztosítva legyen. Amennyiben mégis ez utóbbira kerül sor, a TSZSZ szakvélemény erősíti a jogérvényesítő fél pozícióját, és gyorsítja az eljárást. A TSZSZ eljárás kezdeményezésére minden esetben a területileg illetékes kereskedelmi és iparkamarában, vagy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarában kerülhet sor meghatározott formájú kérelem benyújtásával, illetve releváns dokumentumok csatolásával, megfelelő díj befizetése mellett, melynek összege a vitatott nettó érték 1%-a, de legfeljebb 450.000.-Ft. Kamarai díjak, elismerések A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara fontosnak tartja, hogy a megyében sikeresen működő vállalkozások tevékenységét sajátos eszközeivel népszerűsítse, eredményességüket, példaértékű munkájukat kitüntetések átadásával tegye elismertté a megye gazdasági-társadalmi életében. Ennek érdekében alapította meg díjait, mellyel az év vállalkozóját, kereskedőjét, kézműves vállalkozását, ipari vállalkozását, szolgáltatóját tünteti ki. Az innováció jegyében alapított díjat a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Akadémiai Bizottságának és a régió másik két kamarájának együttműködésével ítéli oda, melyhez csatlakozott az INNOVA Észak-alföldi Ügynökség is. Az elismerést minden évben a tudomány napján adják át pályázat alapján, egy-egy szervezetnek megyénként. Minden díj és kitüntetés célja az üzleti kiválóság és innovatív tevékenység területén elért kimagasló eredmények elismerése. A szakképzés területén – mely kulcsfontosságú, a fenntartható fejlődés záloga – a kamara megalapította a kiváló oktató és tanuló, valamint a kiváló gyakorlati képzőhely címeket is, melyek célja a szakmai oktatásban, valamint a szakmai tanulmányok elsajátításában végzett munka elismerése és példaként való bemutatása. Szakképzés, mesterképzés A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara éppúgy, mint más területi kamarák, egyre több feladatot végez a szakképzés területén, országosan egységes elvek alapján folyik többek között a gyakorlati kép-
TOP 71 100
Kamarai élet
zőhelyek ellenőrzése, a szakmai szintvizsgák lebonyolítása, a tanulószerződések nyilvántartása, tanácsadói hálózat működtetése, pályaorientációs tanácsadás, szakmai versenyek szervezése (Szakma Kiváló Tanulója Verseny, Euroskills, Worldskills).
zését. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara – a megyében jelenleg több mint 500 gyakorlati helyszínen – érvényes tanulószerződéseinek száma meghaladja a 2600-at. A tanulószerződések száma az utóbbi időben növekedett, mely a kamara folyamatos szakmai tanácsadásának és a vállalkozók érdeklődésének eredménye.
Gyakorlati képzőhelyek felügyelete Szakmai tanulmányi versenyek A gyakorlati képzőhelyek ellenőrzése során a kamarai szakértők feladata az eszköz- és munkaellátottság vizsgálata mellett a dokumentumkezelés és az oktatói munka ellenőrzése. A vizsgálat eredményeiről tájékoztatják a gazdálkodó szervezetet, amennyiben hiányosságot tapasztalnak, figyelmeztetéssel élnek, ha ez nem vezet eredményre, a gyakorlati képzést az adott helyen meg is szüntethetik. Az országban egyedülállóan működteti a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a gyakorlati képzőhelyek online kereshető adatbázisát, mely segítséget nyújthat a szülőknek, diákoknak az optimális gyakorlati képzőhely megtalálásában, így akár a pályaválasztásban is. Ez utóbbi tevékenység a kamarában ettől az évtől fontos szerepet kap, hiszen az általános iskolák végzős tanulói számára folyamatosan szerveznek üzemlátogatásokat valamint tájékoztató előadásokat, hogy a fiatalok alaposabban megismerjék választott szakmájukat, akár ki is próbálhassák azokat az eszközöket, melyeket később használni fognak. A pályaorientációs tanácsadás során ebben az évben több száz, az általános iskola befejezése előtt álló diák tekinthette meg a szakmai tanulmányi verseny országos döntőit is. Szakmai szintvizsgák 2014-ben a kamara koordinálásával 46 szakképesítésben, 26 szakképző iskola és 4 gazdálkodó szervezet közreműködésével 3155 tanuló tett szintvizsgát, közel kétszer annyi, mint az előző évben. A szintvizsga – a gyakorlati készségek elsajátításának mérésére szolgáló folyamatba épített ellenőrzési rendszer – a szakmai vizsgát megelőzően információt ad a tanulók időarányos felkészültségéről, gyakorlati ismereteik szintjéről, kreativitásukról. Lehetőséget biztosít oktató és tanuló részére a hiányzó ismeretek pótlására. Növelheti a szakmunkástanulók szakmunkásvizsgára való felkészítésének hatékonyságát, eredményességét. A szintvizsga a tanulók számára vizsgatapasztalat megszerzését is biztosítja, ezzel hozzájárul a végső szakmai vizsga eredményességének sikeréhez is. Érdemes azonban azt is megjegyezni, hogy azoknál a szakképesítéseknél, melyekben a területileg illetékes kamara megszervezi a szintvizsgát, a szakmai vizsgára bocsátás feltétele, hogy a tanuló sikeresen teljesítse azt. Tanulószerződés A tanulószerződés legnagyobb előnye a tanuló számára, hogy biztosítási jogviszonya keletkezik, ami ennél is lényegesebb azonban, hogy munkahelyi tapasztalatokat gyűjthet, és valódi munkavégzés során sajátíthatja el választott szakmáját. A gyakorlati képzőhelyek számára az ilyen foglalkoztatás biztosítja akár saját, leendő munkatársuk kikép-
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara idén hatodik alkalommal szervezte meg a Szakma Sztár Fesztivált, kibővítve az Országos Szakmai Tanulmányi Versennyel, mely 2014. áprilisában, a Hungexpo területén várta a döntőbe jutott több mint 100 iskola közel 200 tanulóját, valamint a 12 ezret is meghaladó érdeklődő nézősereget. A verseny fontos esemény a tanulók életében, hiszen egyrészt a megyei elődöntőkre való felkészülés komolyan elősegíti az eredményes szakmunkásvizsgát, továbbá az országos döntőre való eljutás jelentős siker és rang a tanulók számára, és nem utolsósorban a sikeres szereplés országos ismertséget és vizsga nélküli szakmunkás-bizonyítványt jelent. Az sem mellékes azonban, hogy az országos verseny meghatározott versenyszámai a nemzeti döntőt jelentették az Európabajnokságra. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnyerte a 2018. évi Európa-bajnokság megrendezésének jogát, melyen még több hazai versenyző sikeres részvételére számítanak a szakemberek. Mesterképzés A kamara törvény által előírt feladata a mesterképzés megszervezése és lebonyolítása, mely iránt egyre nagyobb az érdeklődés. Ez annak is köszönhető, hogy egyes szakmákban az önálló vállalkozás indításának feltétele a mesterlevél megszerzése, melynek alapfeltétele legalább ötéves szakmai gyakorlat megléte (egyes szakmák esetében ez 10 év is lehet, és az egyéb feltételek között akár nyelvtudás igazolása is szükséges). A mesterképzés során pedagógiai, vállalkozási és jogi ismeretek mellett szakmai elméleti és gyakorlati képzésben is részt kell venniük a jelölteknek. A kereskedelmi
TOP 72 100
Kamarai élet
és iparkamara folyamatosan indít részképzéseket a leendő mesterek számára. Fontos változás, hogy 2015. szeptember elsejétől már csak olyan oktató működhet közre a fiatal szakemberek szakképzésében, aki rendelkezik az adott szakképesítésben mestervizsgával. A vállalkozások számára jelentős segítséget jelent, hogy ez utóbbi előírásnak való megfelelés érdekében a TÁMOP-projekt keretében 180 szakember számára nyílik lehetőség támogatás igénybevételére mesterlevél megszerzéséhez. Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság A Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság közel két éve működik, és végzi aktív tevékenységét a szakképzési törvény vonatkozó előírásainak megfelelően. A szervezet elnöke Nagyné Varga Katalin, a megyei kereskedelmi és iparkamara főtitkára. A hét főből álló konzultációs, véleményező, javaslattevő és tanácsadó szervezetben a korábbihoz hason-
lóan munkaadói, munkavállalói, gazdasági kamarai delegált képviselők tevékenykednek a kormányhivatal és a megyei közgyűlés delegáltjával együtt. A bizottság feladata, hogy a megyében oktatható szakmák keretszámaira javaslatot tegyen, kiemelten kezelve az ún. hiányszakmákat. Emellett a gyakorlati képzésben közreműködő gazdálkodó szervezetek számára meghirdetett, képzőhely infrastruktúra-fejlesztési támogatásokra benyújtott pályázatok bírálatában van kiemelt szerepe. A bizottság rendszeres ülésein a keresletvezérelt szakképzés folyamatos alakítására törekszik, hogy a szakmai végzettséggel rendelkező diákok számára nyitott és befogadó legyen a munkaerőpiac, és végzett szakemberként saját szakmájukban helyezkedhessenek el. Összegzésként elmondható, hogy a kamara sokrétű szolgáltatásaival, személyre szabott tanácsadásával áll minden kamarai tag rendelkezésére.
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Nyíregyháza, Széchenyi u. 2 Tel.: 42/311-544; 42/416-074 Fax:42/311-750 e-mail:
[email protected] honlap: www.szabkam.hu
TOP 73 100
Előrejutni a gyorsító sávban Egyszerűsített hiteleljárás a kkv-szektornak az UniCredit Banknál Amikor az autópályán egymás után cammognak a kamionok, és a belső sávban is csak araszolni lehet, nagy hasznát vennénk egy külön gyorsító sávnak. Lehet erre jó példákat találni az üzleti életben, például az UniCredit Banknál is– erről beszélgettünk Krekó Amáliával, a bank középvállalati üzletágának ügyvezető igazgatójával. – Mit jelent Önöknél a gyorsító sáv? – Gyorsaságot. Rugalmasságot. Odafigyelést. Cégre szabottságot. Bővebben: a szektorbéli ügyfeleink kb. 40 százaléka a 3 milliárdos éves forgalmi szint alatt van, tehát az alsó szegmensben helyezkednek el. Ugyanakkor ők csak mintegy 20 százalékban részesednek a hiteleinkből. Ezen cégek több rugalmasságot igényelnek az üzleti fejlődésük finanszírozásában, ezért egy külön csapatot képeztünk ki, valamint speciális ajánlatokat készítettünk a számukra. – Mi ennek a lényege? – Mi úgy nevezzük: többcélú hitelkeret, annak is a „light” változata. Vagyis az ügyfél szabadon választhat folyószámla-hitelt, rövid lejáratú forint- vagy euró-kölcsönt. Ha megfelel minden kritériumnak, akár éven belüli MNB forgóeszköz kölcsönt is igényelhet. A kereten belül elérhető a bankgarancia, akkreditív nyitás is. Az a lényeg, hogy ezek a lehetőségek rugalmasan
változtathatók a mindenkori elvárás szerint, és a legfontosabb a tanácsadás. Partnerünk kaphat feltételes hitelkeretet is, amihez nem kérünk rendelkezésre tartási jutalékot – ez neki megtakarítást jelent. Ez valódi hitelkeretté alakítható, amint szükség van rá. Ha valamilyen támogatásra pályázik az ügyfelünk, akkor abban előfinanszírozást vállalunk. A faktoring is érdekes lehet, azaz jelenértéken megvásároljuk a befogadott számlákat. Az exportáló-importáló cégek pedig treasury ügyletek kötésével mérsékelhetik a felmerülő árfolyamkockázatukat. – És mit jelent a „light” megjelölés? – A gyorsaságot. Az ilyen típusú, rugalmas csomagokat általában hosszú elbírálás után adják a bankok. Mi viszont gyorsan, napokban mérhetően döntünk. – Már célzott a tanácsadásra. Mit jelent ez? –Átnézzük az üzleti tervet, ha kell, együtt tárgyalunk a kiválasztott pályázatíró céggel is. Kelet-közép-európai kapcsolataink révén pedig segítünk a célpiacon való eligazodásban, a piac felmérésében, kontaktok megtalálásában. – Mi a tapasztalat, az ügyfelek hogyan reagáltak erre a kínálatra? –Nagyon jól, hiszen a gyorsítósáv a mai piaci tumultusban már szinte nélkülözhetetlen az előbbre jutáshoz.
TOP 74 100
22 éve az Önök szolgálatában!
Minőségi termékek Ahol értéket kap a pénzéért! A megbízható szakértelem!
� Garázskapuk � árnyékolástechnika � kapuautomatikák � egyedi lakossági � automata üvegajtók és ipari nyílászárók � biztonsági rácsok gyártása � sorompók � kovácsoltvas � tűzgátló ajtók, kapuk termékek
Kemence Csárda és Panzió Családi, esküvői és egyéb rendezvények lebonyolítását vállaljuk immár 10 éve! Több mint 100 féle étellel várjuk vendégeinket. Udvarias kiszolgálással reggel 6 órától éste 23.30-ig.
Minőség, szakértelem Telepítés, szerviz és karbantartás � Bemutatóterem: Nyíregyháza, Szegfű u. 51. Tel/fax: 42/400 628 Mobil: 20/344 3973 � Szervíz: 20/344 3971, 20/344 3973 E-mail:
[email protected]
www.olahautomatika.hu
Az étterem, Nyíregyházán a 41-es fő út mentén, a városközponttól 3 és fél km-re található, bal oldalon. A csárda befogadó képessége 450 fő, amely 2 rendezvényteremből áll a nagyobb 230 fő a kisebb 130 fő befogadására alkalmas. A szállás összbefogadóképessége 50 fő.
Ahogy a nagyapám mondaná: „Apáról fiúra, fiúról az Öcsire kell, hogy az értékek átöröklődjenek. Az Öcsi Hús Zrt. immár 20 éve a nagyapa által megálmodott megismételhetetlen ízvilágát a bacon szalonna ízletes formáiba ölti. Ez, ami mindig örök marad!” Keresse az Öcsi szeletelt bacon termékeket a boltokban.
Öcsi Hús ús Zrt. 4700 Mátészalka, Széchenyi u. 178. 36-44/417-858, E-mail:
[email protected], www.ocsihus.hu Tel.: +36-44/300-195, Fax: +36-44/417-858, TOP 75 100
A NaturComfort Kft. sikerének titka: az őszinte törődés Termékcsaládunk a törődéstudatunk alapvető formája. Olyan minőségi, természetes, elsősorban magyar összetevőkből készült termékekkel segíteni az embereknek, amelyek elérhető áron, mellékhatások nélkül tehetik komfortosabbá életüket. A sikerünk titka az én meglátásom szerint az, hogy mindig tiszta szívvel működtettük Cégünket, és folyamatosan e hitvallást követve nőttünk ilyen naggyá. Nagy büszkeséggel tölt el az is, hogy 8 hazai és két külföldi irodánkban korra, nemre, származásra és szakmai előképzettségre való tekintet nélkül foglalkoztatjuk a jól kommunikáló és megfelelő hozzáállású Munkatársainkat, illetve az is, hogy a Magyar Családi Balzsamot már több mint 81 000 kedves Vásárlónk választotta. Mindig hittem abban, hogy egy szerény alapokról induló, kizárólag
magyar tulajdonú, eredeti és újszerű cég is életképes lehet a gyógynövényes termékek piacán. Azért, hogy minél többeken segíthessünk, ezentúl nem csak telefonon keresztül értékesítjük termékeinket. Az év végére már a gyógyszertárak és a bioboltok 99%-ában elérhetőek lesznek a NaturComfort Kft. gyógynövényes termékei. Köszönöm mindazok bizalmát, akik minket választanak, és tiszta szívvel kívánok egészséget és boldogságot! Szeretettel: Polgári Erika
��������� ���� �����������
� �������������������������������������������� � ������������������������������������������� � �����������������������������������������
����� ���������������� �������
����������������
������������������ � �������
���������
Legkeresettebb termékünk a rendkívül népszerű Magyar Családi Balzsam, amely (a piacon lévő termékek közül egyedüliként) megkapta a kitüntető jogot arra, hogy a Magyar Természetgyógyászok Szövetségének ajánlásával kerüljön forgalomba. Vásárlói tapasztalat: „Pár nappal ezelőtt töltöttem a 100. születésnapomat. Már nagyon erős ízületi fájdalmakkal küzdök, és visszeres problémáim is vannak. Egyedül élek, és nagyon megörültem, hogy annak idején felhívtak. Nagyon elégedett vagyok a Magyar Családi Balzsammal. Már sokféle krémet kipróbáltam reumámra, de egyik sem vált be ennyire, mint ez a balzsam.” Etela Schneiderová (Filakovo, Szlovákia)
Tel.: 06/42 726-706 vagy 06/20 508-9690 www.naturcomfort.hu
�������� ��������������������������� ����������������������������������� �������������������������� ������������������������������ ���������������������� ���������������
Roncsért fizetnek a Szilent Kft.-nél Nehezen érthető, az út szélen elhagyott autók ,,gazdáinak” fejében mi járhat. Egy dolognak nem ártana felvillanni, hogy az üzemképtelen autóroncs veszélyes hulladék, s bontásra átadás nélkül nincs végleges forgalomból kivonás sem. Mindezt Nyíregyháza egyik magántulajdonú autóbontója, a Szilent Kft. világosan, lépésről lépésre leírja, segíti nemcsak weboldalán, hanem a Tünde utca elején lévő székhelyén is. A használaton kívüli, üzemképtelen, totálkáros, műszaki vizsgával nem rendelkező gépjárművet 2005 óta kötelező forgalmival, törzskönyvvel és egyéb dokumentumokkal együtt bontásra átadni. Erről Bontási átvételi igazolást kap a tulaj, ezt kell
az Okmányirodába bevinni, csak így mentesül a tulajdonos a súlyadó és kötelező biztosítás fizetése alól. A Bontási átvételi igazolást kizárólag regisztrált, az egyébként szigorú EU követelményeknek megfelelő bontó adhatja ki, ezek egyike a Szilent Kft. A lassan másfél évtizedes múltra visszatekintő cég akciójában fizet is a roncsautókért, hiszen profiljának megfelelően bontott és új alkatrész forgalmazással, mindemellett non-stop autómentéssel is – Telefon: 0642 461296 – foglalkozik. Az európai színvonalon működő Szilent Kft. a Tünde utca 4. száma alatt található, lényeges információi a http://www.szilentkft.hu/index. html weboldalon olvashatók.
Nyíregyháza, Tünde u. 4. � 42/461-296, 20/3216-444 – www.szilentkft.hu TOP 76 100
TOP 77 100
Új arc, új test, új élet! � Bio-felszívódó szálas arc- és testkontúrozás � Scarlet RF � Biolifting és bioshaping � Drakula terápia
� Belső szemzug feltöltés � Ránc-és ajaktöltés � Botox � Lézerbőrgyógyászat � Orvosi fogyókúra � Fogyasztó kezelések
Személyre szabott kezelési tervért kérjen konzultációt most! Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 60. Bejelentkezés: 42/506-091, 30/554-0848, www.dermaart.hu TOP 78 100
SZABOLCS INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA Átrium üzletház I. emelet, Rákóczi út 18-20. � 70/338-2585
Személyre szabott szolgáltatás a Szabolcs Ingatlanközvetítőnél ,,A Szabolcs Ingatlanközvetítő Iroda már 2000. júliusi megalakulása óta segíti azokat az ügyfeleket, akik ingatlant szeretnének eladni, vásárolni, kiadni vagy bérelni. A megye legnagyobb címtárára és nagy tapasztalatra tettünk szert 14 éves munkánk során. Jelen pillanatban több, mint 3500 aktuális eladásra szánt ingatlannal, díjtalan hitelügyintézéssel, energetikai tanúsítvány rövid időn belüli elkészítésével, az ide vonatkozó adó és illeték törvényről való tájékoztatással, illetve jogi tanácsadással állunk ügyfeleink rendelkezésére. Az ingatlanpiacon eltöltött hoszszú évek során, irodánk megélte a piac fellendülését, illetve a 2008 óta tartó gazdasági válságot egyaránt.
Megelégedésünkre szolgál, hogy munkánk eredményeként számos ügyfelünknek sikerült megtalálnunk álmai otthonát, illetve segítettük a tulajdonosoknak abban, hogy a megnövekedett hitelükből származó, nehéz helyzetükből kilábaljanak. A sikeres együtt működés érdekében, több mint 20 helyen hirdetünk, így nagy eséllyel találjuk meg az ingatlanok új tulajdonosait. Szolgáltatásaink személyre szabottak, célunk továbbra is a legjobb tudásunk szerinti segítségnyújtás. Ügyfeleink, irodánkba helyezett bizalmát megköszönve, továbbra is várjuk már meglevő, illetve leendő érdeklődőinket!” Csatlós Gyöngyi Szabolcs Ingatlanközvetítő Iroda Cégtulajdonos
LEGNAGYOBB INGATLANAJÁNLAT, TÉRJEN BE HOZZÁNK! www.szabolcsingatlan.hu
TEVÉKENYSÉGEINK: Növénytermesztés Takarmánygyártás Gabona felvásárlás Baromfinevelés és értékesítés HÚSHÁZ - Bolthálózat DOB-TAK Takarmánygyártó, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Székhelye: 4531 NYÍRPAZONY, ERDŐFÖLD ÚT 1. Levelezési cím: 4440 Tiszavasvári Pf.: 10. Iroda: 4440 Tiszavasvári Kossuth utca 59. Tel.: 06-42-911-041 e-mail:
[email protected]
TOP 79 100
KELET-MAGYARORSZÁG– EISSMANN HUNGÁRIA KUPA
ORSZÁGOS PÉNZDÍJAS
TEREMLABDARÚGÓTORNA NYÍREGYHÁZA, Bujtosi Szabadidő Csarnok 2015. január 2–3–4. Díjazás: A torna teljes díjazása 500 000 Ft értékben 1. helyezett csapat: 200 000 Ft + vándorserleg + serleg + oklevél 2. helyezett csapat: 100 000 Ft + serleg + oklevél 3. helyezett csapat: 50 000 Ft + serleg + oklevél 4. helyezett csapat: 25 000 Ft + serleg + oklevél Különdíjak: Gólkirály, Legjobb kapus, Legjobb játékos
A torna helye: BUJTOSI SZABADIDŐ CSARNOK Nyíregyháza, Géza u. 8–16. Nevezési díj: 25 000 Ft / csapat Nevezhető létszám: 15 fő / csapat Nevezési határidő: 2014. december 22. (nevezések elfogadása az első 40 csapatig beérkezési sorrendben) bee b
A torna lebonyolítása: A 40 benevezett csapatot tíz négyes csoportra osztjuk, a csoportokban körmérkőzések után továbbjut a csoport két első helyén végzett 20 csapat a január 4-ei egyenes kieséses döntőbe, ahol eldől a végső sorrend. A mérkőzéseket 60x30 m-es pályán, 5x2 m-es kapukkal, palánkra játszva, 2x12 perces rendszerben, 6+1 fős csapatokkal bonyolítjuk. A torna résztvevői: A tornán bárki minden megkötés nélkül részt vehet, de kizárólag egy csapatban. A tornán mindenki saját felelősségére szerepel. A tornával kapcsolatban érdeklődni és nevezni lehet az alábbi elérhetőségeken. Dajka László Nyírsuli Kft., 06-30/700-2158, vagy e-mail :
[email protected] weboldal : www.nyirsuli.hu /kispálya, ill. a
[email protected] e-mail címen.
Legyen előfizetőnk, olvasson minket naponta! TOP 80 100
Sikeres vállalkozások, sikeres város Az őszi önkormányzati választáson képviselőtársaimmal együtt felhatalmazást kaptunk Mátészalka lakosságától egy sikeres város építésére. Egy város sikere azonban nem csak a vezetőinek akaratán múlik, hanem azon, hogyan tudja a városvezetés mozgósítani, használni erőforrásait. Mátészalka legfontosabb erőforrása a város vállalkozásainak gazdasági ereje. A település jövője, népességmegtartó képessége múlik azon, hogyan sikerül megtartani az itt lévő cégeket és idevonzani új befektetőket. Városunkban egyidejűleg van jelen a legmagasabb technikát és minőséget képviselő nemzetközi, vagy nemzetközi ismertséget is elérő vállalkozások köre, és a nagyon nehéz helyzetben lévő mikrovállalkozások, amelyek nagy része kényszervállalkozóként napról napra él, többségükben önfoglalkoztatóként. Különösen büszkék vagyunk arra, hogy a világon sehol nincs még egy olyan kisváros, ahol ennyiféle optikai világcég telepedett volna le. A valamikori MOM sikeres privatizációjának következtében napjainkra Mátészalka az Optika Városává vált. Nem csak az általuk foglalkoztatottak száma, hanem a legmodernebb technológia meghonosítása miatt is meg kell becsülnünk őket. Az optika és az optomechatronika húzó ágazat a városban. Ipari parkunkban 13 hektár közművesített terület várja még a befektetőket, de megyei fejlesztési források segítségével bővíteni is szeretnénk. A napokban több befektetői szándékról értesültünk, tárgyalásokat folytatunk munkahelyteremtő szándékkal betelepülni vágyó vállalkozásokkal. Nagyon reméljük, hogy hamarosan szükség lesz újabb területekre is. A választási kampány során végiglátogattuk a városunkban működő cégek nagy részét. Egy új kapcsolat felvételét
Hanusi Péter Mátészalka polgármestere kezdeményeztük, elmondtuk, hogy a város nem lehet sikeres a vállalkozásai nélkül. Felajánlottuk együttműködésünket, gazdaságfejlesztési elkötelezettségünket. Különböző hazai és nemzetközi kutatások kimutatták, hogy a működő vállalkozások életében, fejlettségében, beruházási aktivitásában mindenkor meghatározó szerepet tölt be – a kormányzati politika mellett – a helyi önkormányzat gazdaságélénkítő, gazdaságfejlesztő, támogató tevékenysége. Feladatunknak érezzük a megfelelő környezet kialakítását a helyi vállalkozások fejlődésének elősegítésére, a versenyképes helyi telepítési tényezők biztosítását, a humán infrastrukturális beruházások támogatását, az együttműködések és a hálózatok ösztönzését, életminőséget javító kezdeményezések támogatását. A helyi gazdaságfejlesztés során valósulhat meg a foglalkoztatás bővülése, a fiatalok elvándorlásának megállítása, a társadalmi problémák megoldása, élhető város építése.
TOP 81 100
A patrióta városvezetői mentalitás létfontosságú! A helyi vállalkozások érdekeinek a védelme, tisztességes és érdemi kapcsolat a szakmai szervezetekkel, piacszerzési és -bővítési programok kidolgozása, egymást kiegészítő profilú vállalkozások együttműködésének támogatása, külkapcsolatok beruházásszerző és munkahelyteremtő célú erősítése ennek a legfontosabb elemei. Kiemelném még az összehangolt városmarketing fontosságát is. Elhanyagolt terület volt ez korábban ezért sok a teendőnk. Készül egy tervezetünk, amelyben mind a belső, mind a külső marketing fontos szerepet kap. Célja, hogy Mátészalkára gondolva ne az évtizedek alatti rögzült frázisok jussanak eszébe az embereknek, hanem azok az értékek, amelyek nagyrészt éppen a vállalkozásainkhoz kapcsolódnak. Tudatosítanunk kell, hogy a világ számos országában a nálunk gyártott lencséken át látják a világot, a mátészalkai gyár autótükreit, vízóráit használják, büszkeségünk a Túró Rudi, több földrészre innen jutnak el a magas minőséget képviselő aszalványok, a mi egyik cégünkben precíziós alkatrészek készülnek a Paksi atomerőmű számára és sok-sok kisvállalkozás tesz azért, hogy Mátészalka sikeres városnak mondhassa magát. Nem könnyű a város helyzete, de tudjuk, amikor baj van, össze kell fogni! Igaz ez országos szinten is, és még inkább igaz helyi szinten. A jó hír, hogy az emberek többsége lokálpatrióta: szívesen tesz valamit azért, hogy a város, ahol él, jobb hellyé váljon. A vállalkozások, városlakók bevonásában jelentős tartalékok rejlenek. Ezek kiaknázásához azonban két dolog feltétlenül szükséges: őszinte dialógus a városról, annak jövőjéről, a fejlesztési elképzelésekről valamint szervezőerő, ami ezt a tartalékot pozitív helyi célok érdekében mobilizálja.
MSK Covertech Group: A jövő az lesz, amivé tesszük A nyírbátori MSK Hungary Gépgyártó Bt. középméretű gépgyártó vállalat, a nemzetközi tevékenységet folytató MSK Covertech Group központi gyártó telephelye. Az MSK Hungary telephelyéül szolgáló nyírbátori üzemet 1995-ben alapította az MSK német családi vállalkozás. Ma Nyírbátorban mintegy 350 dolgozót foglalkoztatunk. Az MSK a nagyteljesítményű csomagoló, raklapozó és szállítórendszerek vezető nemzetközi szakértője. Mérnöki tudás, több mint 40 éves tapasztalat és olyan szolgáltatások, mint az MSK saját fejlesztéseinél végzett szállítási szimulációs terméktesztek a vevők számára gyakran jelentik a döntő előnyt. Az értékorientáltság és a feltalálói szellem a családi vállalkozást frissen és rugalmasan tartja. A csaknem 5.000 eladott csomagoló berendezés gyártása során szerzett, egyedülálló tapasztalati kincsünk alapján végezzük a tervezést vevőink számára. Munkánk során az új dolgok megalkotásához arra van szükség, hogy meglévő határainkat folyamatosan tágítsuk. Az MSK a termékfejlesztés területén is tapasztalt és kreatív projektcsapatokkal rendelkezik, akik átfogó ágazati kompetenciájukkal egyedi és rendkívüli csomagolási lehetőségek fejlesztésére is képesek. A modern gyártási módszereknek és a folyamatos beruházásoknak köszönhetően az MSK minőséget, termelékenységet és állandó tökéletesítést valósít meg. Különösen a magyarországi gyár tartozik az ágazat legmodernebbjei közé. 2010-ben a gyártóterület kb. 5.000 m2-el történő megnövelésére, ezzel mintegy 21.000 m2 gyártóterület elérésére, modern, környezetbarát porszóró berendezés üzembe helyezésére és a CNC-géppark következetes megújítására
került sor itt. Jelenleg további mintegy 1 milliárd forintos beruházás van folyamatban, újabb gyártógépek beszerzése, az irodaépületek bővítése, valamint modern képzőközpont létrehozása érdekében. AZ MSK sok területen úttörőnek számít, amit az ágazatot részben iránymutatóan befolyásoló, nagyszámú nemzetközi szabadalmunk is alátámaszt. A gépgyártás- és vezérléstechnika kialakításához szükséges csapat mellett, az MSK Hungary olyan szakembergárdával rendelkezik, amely a vállalat saját szoftverét, az EMSY-t is fejlesztette. A ma már 5. generációs MSK EMSY 3D-s animált szoftver vizualizálás, amely az összetett berendezések kezelését teljesen egyszerűvé teszi. A tartós üzleti kapcsolatok igazolják a belénk vetett bizalmat. Forgalmunk 80%-a a sok éve meglévő vevőinkkel létrejött ismételt együttműködésből származik. Ennek kapcsán az ágazati vezető multinacionális
cégek, mint Heineken vagy Volvic, a világ legnagyobb üvegedény-gyártói, mint Ol, Verallia vagy Ardagh csakúgy, mint a háztartási berendezések vezető gyártói, Bosch, Siemens, Electrolux vagy Whirlpool a csúcsteljesítményű gyártósoraikhoz kapcsolódó csomagolás területén rendszeresen az MSKtechnológiára teszik le voksukat. A sokéves tapasztalat és ágazati kompetencia képezik sikerünk megbízható alapját. Értékeink biztos alapot teremtenek a vevőkkel és a beszállítókkal kialakított sikeres együttműködéshez, valamint azon egészséges üzemi légkörhöz, amelyben munkatársaink sikeresen dolgoznak és a kihívások kapcsán fejlődnek. Partnereinkkel és munkatársainkkal együtt a jövőben is ötleteket alakítunk ki és valósítunk meg, közösen kompetenciákat építünk ki, fenntartható módon gazdálkodunk, ezáltal értéktöbbletet hozunk létre vevőink számára.
További információkért látogassanak meg minket az interneten a www.msk.hu címen. TOP 82 100
Negyed évszázados a MANTAR Kft.
A vállalkozásunk 1990-ben alakult, 2015-ben ünnepeljük fennállásunk negyed évszázados évfordulóját. Alapító tagjainak egyike Édesanyám volt, én 1991ben kerültem a kft. alkalmazásába mint technológus, majd üzemvezető. Édesanyám nyugdíjba vonulását követően, 2007-től már a vállalkozás termeltetés-felvásárlás irányításáért és az ügyvezetésért is én felelek. Vállalkozásunk kezdeti tulajdonosi szerkezete magyar-török, majd 1996-tól magyarnémet, azt követően 2008-tól magyar-németfrancia.
állandó létszámot tovább bővítjük. Stabil munkát biztosítunk évek óta a szerződött termelőinknek és azok családjainak, mely mostanra már közel 100 hektár kertészeti kultúrát termelő földműves gazdát jelent. A vállalkozásunk a termeltetésben és előfeldolgozásban a Zöld - Kert- Tész Szövetkezettel évek óta szoros és megbízható munkakapcsolatban dolgozik együtt.
német tulajdonostárs igazgatójának segítő közreműködésével. Ennek a programnak részeként, irányításom alatt több termelőnk – és személy szerint magam is, mint termelő – több kísérleti fajta termesztését kezdte meg. 2012-től már új késztermékeket tudtunk bevezetni szintén német piacon. Ezen az új piacon azóta évről évre emelkedő rendelésállománnyal bírunk, elmondhatjuk büszkén: a termék sikeres.
Mottóm: „Akkor jó, ha a szezon végén minden résztvevő, a termelőtől a feldolgozóig mosolyog.”
Az új termékek termelése és értékesítése e biztos piacon is nagyban közrejátszott a válság túlélésében, a vállalkozásunk pozitív mutatóiban, melyhez természetesen sok és kitartó munka kapcsolódik mindannyiunk részéről, a tulajdonosok, a gyártás, a gyártást kiszolgáló adminisztráció, a termelőink és egyéb partnereink részéről.
A válság egyik tanítása az innováció volt részemre. A válságot követően új alapanyag-termeltetési rendszer, az árfolyamkockázatot minimálisra csökkentő fizetési stratégia is a részese volt a fennmaradásunk elérésének, fejlődésünk alakulásának. Lojalitásom a magyar bankszektorhoz (OTP) meghozta eredményét a válságot követően is, a feldolgozáshoz szükséges pénzeszközök új finanszírozási lehetőségeit dolgoztunk ki közösen a vállalkozásunk stabilitása és eredményessége érdekében. 2010-ben elindítottunk egy termékfejlesztési és az ehhez kapcsolódó termeltetési programot a
Elmondhatjuk, hogy állandó és stabil piaccal rendelkezünk, évek óta emelkedő árbevételünk ez évre már megközelíti az 1 milliárd forintot, a működésünk nyereséges. Fő célkitűzésünk a jelenlegi magas minőségi szint fenntartása, a termelés további bővítése, a technológia további fejlesztése, versenyképességünk növelése, piaci helyzetünk erősítése, a gazdasági mutatók további javítása, a hosszú távú fennmaradás.
Kezdetben csak éticsiga-feldolgozás volt a profilunk, francia exportra gyártva e különleges terméket. Az éticsiga-feldolgozás hazánkban kuriózumnak számít, hisz ez idáig a piac ezen szegmensében két vállalkozás bizonyult életképesnek, amelyek közül az egyik a Mantar Kft. Évente 150–200 tonna alapanyagot vásárolunk és dolgozunk fel. A vállalkozásunk ma már túlnyomó részben (90%) zöldségfeldolgozást végez főtevékenységként. Német piacra gyártunk, az alapanyagokat pedig főleg hazai termeltetésből biztosítjuk állandó és megbízható partnerektől, integrált rendszerben, ellenőrzött módon. Idén már az 1500 tonnát is meghaladó paprikamennyiséget termeltettünk, további alapanyagainkat is hazai termeltetésből szerezzük be (uborka, karfiol, sárgarépa). A vállalkozásunk a térség egyik jelentős munkaadója. Jelenleg 100 fő részére biztosítunk munkahelyet közvetlenül a feldolgozásban az év minden hónapjában. A szezonok idején az
MANTAR Magyar-Német Élelmiszerfeldolgozó Kft. 4562 Vaja, Rohodi u. 2. TOP 83 100
Karácsonyi Már kapható receptek karácsonyi receptOlvasóink legjobb karácsonyi receptjei
2014
magazinunk!
Olvasóink által beküldött házi receptek szakmai zsűri által válogatva! Lepje meg magát és szeretteit karácsonyra! ���
A legkedveltebb finomságok Régi korok ízei R Klasszikus és modern ételek K
őknek
t Előfize
t! F 9 9 2
Ára: 499 Ft, előfizetőknek: 299 Ft
Nyíregyháza, Dózsa György út 4–6. (Ügyfélszolgálat)
Receptmagazinunk az alábbi árusítóhelyeken kapható: SZU-RO ABC Alsóbadur SZIL Benzinkút Baktalórántháza EXPÓ Csemege Balkány Expo csemege 3. Balkány Panka Borbánya Kedvenc vegyes üzlet Borbánya Palánta ABC és 100-as Bolt Borbánya Családi csemege Borbánya IBI vegyeskereskedés Bököny Fortuna kuckó Csenger Totó Lottó Dombrád Zsö-ci-ke élelmiszerbolt Fehérgyarmat Piroska Csemege Gávavencsellő Anita Coop Hodász Élelmiszerbolt Ibrány Anita Coop Kántorjánosi Vegyeskereskedés Kemecse Pince ABC Kemecse Sport presszó Kemecse Garázs diszkont Kemecse Junior Kisáruház Kisvárda Resti presszó Kisvárda Mátészalkai ügyfélszolg. iroda Mátészalka Virág Újság pavilon Mátészalka Vegyesbolt Mezőladány Notesz Papír Írószer Nagyhalász Fenyő ABC Nagyhalász HO-TO KFT. Nagykálló HO-TO KFT. I. Nagykálló Enikő Élelmiszerbolt Nagykálló Kórház büfé Nagykálló Családi csemege Nyírbátor Tarnó Trafik Nyíregyháza Kórház Területén élelmiszer ü. Nyíregyháza Televitamin Nyíregyháza Viki Saroküzlet Nyíregyháza Családi Csemege Nyíregyháza Szmolhir BT. Nyíregyháza GASTROKER Trade BT. Nyíregyháza
Alsóbaduri 15.sz. Vasút utca 80. Szakolyi u 24 Fő utca 20. Lakatos u.11. Alma u 70 Palánta utca 48. Kocsis utca 33. Debreceni u. 9-11. Hősök tere 1. Szabadság tér 9. Május 14 tér 2. Dózsa György utca 55. Dózsa György utca 2. Tisza utca 1. Kossuth Lajos utca 16. Mikszáth 14 Móricz 86 Sport u 1 Ságvári utca 9. Szent Gy. Tér 6. Baross Gábor u 2 Kálvin tér 1. Kosztolányi 1. Kossuth Lajos utca 112 Arany J. 29 József Attila utca 8 Debreceni u. 15 Báthory 1 Kisharangodi u. 26 Szabadság tér 13 Erzsébet utca 15. Petőfi tér Szent I u.68. Toldi utca 66. Deák Ferenc utca.52. Fészek utca 29 Szent I u. 68 Búza tér 24
Szivárvány Mini ABC. Pari csemege Víztorony élelmiszerbolt Mara csemege Retro Trafik Bogár csemege Andi pékárú bolt Külvárosi csemege Körúti Lottózó Minimanó élelmiszer üzlet Szmolhír Bt. Nemzeti Dohánybolt Családi csemege Felüdülés ABC Vasútállomás asztali árus Szerencse Játék Nemzeti Dohánybolt Erika Csemege Ibolya csemege Erika Csemege Nemzeti Dohánybolt Nemzeti Dohánybolt Nemzeti Dohánybolt Dinó csemege Nemzeti Dohánybolt Vegyesbolt Ági Csemege Mónika Trafik Expo csemege 1. Fehér Főnix Csemege Vegyesker. Nemzeti Dohánybolt K + K ABC Bihary Csemege Sarki delikátesz Martin vegyeskereskedés Sarki csemege 5.sz. Vegyesbolt MÁV Állomás Pavilon
TOP 84 100
Nyíregyháza Nyíregyháza Nyíregyháza Nyíregyháza Nyíregyháza Nyíregyháza Nyíregyháza Nyíregyháza Nyíregyháza Nyíregyháza Nyíregyháza Nyíregyháza Nyíregyháza Nyíregyháza Nyíregyháza Nyírmada Nyírmihálydi Nyírtelek Nyírtelek Nyírtelek Ófehértó Oros Oros Oros Pátroha Piricse Rozsrétszőlő Szabolcs Szakoly Szakoly Tiszadada Tiszadob Tiszaeszlár Tiszavasvári Tiszavasvári Újfehértó Újfehértó V irányos Záhony
Váci Mihály utca 39 /A Rákóczi u 60. Szarvas u. 78 Szarvas utca 15 Petőfi u 1 Bólyai János tér 3. Ferenc körút 1. Simai út 22. Ferenc körút 4. Vasgyár utca 2/d. Szent István utca 87. Ószőlő utca 106. Jósa András utca 9. Sóstói út 62. Állomás tér Ady Endre 34 Petőfi Sándor utca 14. Rákóczi 2/a Szent István utca 187. Dózsa György utca 43. Úttörő utc 9/a. Vezér u 72 Nyíregyházi út 2. Szatmári utca 7. Kossuth utca 95. Ságvári utca 69. Rozstelek 1. Petőfi út 38. Létai utca 5. Létai utca 5. Hősök 20 Alkotmány utca 17. Rákóczi 81 Vasvári Pál utca 49 Kossuth Lajos utca 26. Széchenyi utca 104. Tokaji utca 82. Rákóczi u 4 Európa tér 7.
A Ready Business mobilitást jelent Válassza a Business Red Europe csomagot: EU-n belüli korlátlan beszélgetés és 10 GB internet! Samsung Galaxy Tab 4 8"
Vodafone 3RZHUWR\RX
Samsung Galaxy S4
29 990Ft havidíj, 2 évre, e-Packkel
$M¼QODWXQNÄUWÄUGHNOĬGMÑQD1RQLIRQH.IWQÄO 1\ÈUHJ\K¼]D=UÈQ\L,ORQDX A Business Red Europe csomag hazai perc és SMS díjakat, valamint a csomaghoz tartozó adatmennyiség külföldi használatát biztosítja az EU-n belül. $]DM£QODWQRYHPEHUWēOYLVV]DYRQ£VLJYDJ\DN«V]OHWHUHM«LJ¾]OHWL(Oēȣ]HWēNU«V]«UH«UY«Q\HV«YHVKDW£UR]RWWLGHMijV]HU]ēG«VDO£¯U£V£YDO$]£UDND]£I£WWDUWDOPD]]£N+DYLG¯MDV(Oēȣ]HWēL6]HU]ēG«VHVHW«QD](Oēȣ]HWēHOē]HWHV KLWHON«SHVV«JYL]VJ£ODWRQHVLN£WDKROD9RGDIRQHMRJRVXOWDV]ROJ£OWDW£VLJ«Q\EHY«WHO«WHOēOHJYDJ\HJ\«EP£VEL]WRV¯W«NDG£V£KR]N¸WQL$](Oēȣ]HWēL6]HU]ēG«VKDW£O\EDO«S«V«WN¸YHWē«YHQEHO¾OD](Oēȣ]HWē«UGHNN¸U«EHQIHOPHU¾OēRNEµO DV]ROJ£OWDW£VV]¾QHWHOWHW«V«UHNRUO£WR]£V£UDYDJ\D](Oēȣ]HWēL6]HU]ēG«VPHJV]¾QWHW«V«UHNHU¾OVRUD]]OHWL6=)SRQWM£EDQLOOHWYHD](Oēȣ]HWēL6]HU]ēG«VEHQPHJKDW£UR]RWWP«UW«NijN¸WE«Uȣ]HWHQGē$N«SHNLOOXV]WU£FLµN$KDYLG¯MEDQ IRJODOWNRUO£WODQSHUFHN«V606HNEHOI¸OGLQRUP£OG¯MDVK¯Y£VRNHVHW«Q«UY«Q\HVHN$9RGDIRQH5HGV]ROJ£OWDW£VFVRPDJRNNL]£UµODJD.LVY£OODODWL(Oēȣ]HWē£OWDOLIHOKDV]Q£O£VV]DE£O\DLQDNEHWDUW£VDPHOOHWWWHUP«V]HWHVV]HP«O\IHOKDV]Q£OµN V]HP«O\HVK¯UN¸]O«VLLJ«Q\HLQHNNLHO«J¯W«V«UHKDV]Q£OKDWµDN1HPUHQGHOWHW«VV]HUijKDV]Q£ODWHVHW«QD9RGDIRQHIHQQWDUWMDPDJ£QDNDMRJRWKRJ\HOē]HWHVȣJ\HOPH]WHW«VWN¸YHWēHQNRUO£WR]]DPHJV]¾QWHVVHDV]ROJ£OWDW£VWYDJ\606EHQ W¸UW«QēHOē]HWHV«UWHV¯W«VWN¸YHWēHQD]HOēȣ]HW«VWD.LVY£OODODWL$ODSWDULI£UD£WY£OWVD$WDULIDWDUWDOPDD]6=)'¯MV]DE£V9RGDIRQH5HGV]ROJ£OWDW£VFVRPDJRNOH¯U£V£EDQWDO£OKDWµ$%XVLQHVV5HG(XURSHWDULIDFVRPDJNHGYH]P«Q nyel biztosítja az Európa Napijegy használatot. Az Európa Napijegy külföldi használat esetén hazai percíjon folytatott beszélgetést biztosít kapcsolási díj nélkül és a belföldi tarifához tartozó adatmennyiség külföldi használatát biztosítja. További IHOW«WHOHN«VLQIRUP£FLµND]¾]OHWHNEHQDEHOI¸OGLK£Oµ]DWEµOG¯MPHQWHVHQK¯YKDWµHVWHOHIRQV]£PRQDZZZYRGDIRQHKXZHEROGDORQ«VD]]OHWL6=)EHQWDO£OKDWµN
TOP 85 100 red4 all hird_A4.indd 1
11/21/14 4:35 PM
Három kontinensen átvezető mátészalkai sikertörténet, FLABEG Automotive Kft. Az üvegmegmunkálás területén gazdag történelmi múlttal rendelkező, 1882-ban egy üveghuta létesítésével a németországi Furth im Wald-ban alapított FLABEG Holding, mára három kontinens hét országában folytat termelő tevékenységet. A hazánkban jelenlévő cég története 14 évvel ezelőtt egy bérelt csarnokban kezdődött Mátészalkán. 2000-ben néhány tucat dolgozó és párszázezer gyártott tükör jellemezte a vállalatot. 2001 év elején elindult, majd ugyanazon év végén befejeződött az akkori időkben nagyon korszerűnek számító 3500 m2-es gyártócsarnok megépítése. Az új csarnokot a német anyavállalat gépeivel töltötték fel és ezzel egy időben megindult a magyarországi csapat kiválasztása és betanítása Németországban valamint Magyarországon. Ugyan ebben az évben már 120 dolgozóról és kb. 2 millió gyártott tükörről beszélhetünk. 2003-ban a jelenlegi tulajdonos a Flabeg csoport felvásárolta a Schott Desag AG teljes autótükör üzletágát és ennek hatására a fejlődés még nagyobb lendületet vett. 2008-ban már 280 dolgozó, 12 millió gyártott tükör és 2 millió műszerfal üveg fémjelezte a céget. A gazdasági világválság 30%-os visszaesést okozott, amin túllendülve egy majdnem 1 millió eurós technológiai beruházási projekt átadását követően a teljes kapacitáson futó gyár 2009. szeptember 13-án porrá
égett. A dolgozók és a menedzsment egy emberként állt helyt, és már másnap a teljes létszám azon dolgozott, hogy egy bérelt irodában megteremtse a vevők számára a kilátástalan helyzet ellenére a zavartalan kiszolgálást. Hosszú munka eredményeként 2011re ismét 240 dolgozót foglalkoztattak egy bérelt üzemcsarnokban, éves szinten 6 millió tükröt gyártottak. Ugyanebben az évben kezdődött el a Mátészalkai Ipari Park területén egy új tükörgyártó csarnok építése. A beruházás összköltsége elérte a 3 milliárd forintot, melynek köszönhetően 2012. év elejétől egy modern gyártási technológiával felszerelt, 3520 m2 alapterületű gyáregységben folyhatott a termelés, ahol belső-, és külső visszapillantó tükrök, és speciális műszerfal üvegek készülnek. A megvalósult beruházás keretében az eddigi kapacitás kétszeresét, mintegy 12.5 millió üvegtermék gyártását érték el. A kapacitásbővítő beruházással így Európa legmodernebb, logisztikai
TOP 86 100
szempontból a cégcsoport kelet-európai kapujaként megvalósuló autótükör és autóüveg gyára jött létre Mátészalkán. A cég visszapillantó tükrök gyártásával foglalkozó üzletága olyan tradicionális autómárkák megbecsült, tapasztalt beszállítója, mint az Audi, Bentley, BMW, Ferrari, Ford, GM, Mercedes-Benz, McLaren, Nissan, Renault, Porsche, Toyota, Volkswagen, vagy éppen a Volvo, továbbá olyan vevőket tudhat magáénak, mint az SMR, a Fico, a Continental, Magneti Marelli vagy a Magna cégcsoportok. Termékeik között olyan fényre sötétedő és speciális belső-, és külső visszapillantó tükrök, vagy tükröződésmentes műszerfal üvegek találhatóak, melyek nagyobb biztonságot és kényelmet nyújtanak az autóvezetők számára. A jövő technológiáját képviselő megoldások közül a cég már gyártja vevői számára az egyre szélesebb körben elérhető vetített műszerfalhoz és holttér figyelő rendszerekhez használható termékeket.
2014-11-21_Viktoria haz_hirdetes_188,5x132.ai
1
21/11/14
16:19
UTAZÁS AMAZÓNIÁBA!
a Nyíregyházi Állatparkban. December 5-tĞl téged is várunk!
Ön még nem tartozik azok közé, akik kényelmesen és hatékonyan fűtenek? Ugye szeretnek azok közé tartozni, akik a pénzükért valóban azt kapják, amiért fizettek:
tömör, kiváló, egyenletes minőségű száraz keményfa tüzelőanyagot! Mi tudunk Önnek megoldást kínálni: Ö
A POWERMIX Fabrikett Olyan tüzelőanyag, amely száraz, tömörített keményfa. Magas, állandó fűtőértékkel rendelkezik, ezért hatékonyan és gazdaságosan tudunk vele fűteni. RÉSZLETEK: Nyíregyháza, Debreceni u. 269. alatt (Ipari Park), telefonon: 30/572-3325.
www.termeszetmelege.hu TOP 87 100
A TŰZIFA TÖMÖREN:
Kíváncsi vagy? Csat A dán székhelyű és tulajdonú Coloplast, mely több mint 8500 főt foglalkoztat világszerte, olyan gyógyászati segédeszközök fejlesztésével, gyártásával és értékesítésével foglalkozik, melyek kifejezetten a személyes és intim egészségügyi problémákkal élő emberek életét könnyítik meg. Vállalatunk a Forbes lista szerint a 23. leginnovatívabb vállalat a világon. A Coloplast Hungary Kft. 2001 szeptemberében kezdte meg termelését Tatabányán, mint a dániai cég leányvállalata. 2007 őszén átadásra került nyírbátori telephelyünk, itt ma több, mint 1000 munkavállaló foglalkoztatásávalkészülnektermékeink. Üzletágaink a sztómaterápia, az urológia és kontinencia, a seb- és bőrkezelés területeket foglalják magukba. További bővülés eredményeként 2010-ben kezdte meg működését Tatán az Átcsomagolási és disztribúciós központ (PDC), mely
TOP 88 100
a késztermékek átcsomagolásával, raktározásával és elosztásával foglalkozik. Felhasználóinkkal szorosan együttműködve olyan megoldásokat dolgozunk ki, melyek megfelelnek speciális igényeiknek. Mi ezt intim egészséggondozásnak nevezzük. Ez egyben legfontosabb célunk is – megkönnyíteni az intim egészségügyi problémákkal élő emberek életét. Egyéni és közös cselekvésünket, gondolkodásmódunkat társaságunk értékei határozzák meg. „Szoros kapcsolat, hogy jobban megértsünk másokat. Elkötelezettség, hogy változást idézzünk elő. Tisztelet és felelősség, hogy ezen elvek vezéreljenek bennünket.” Gyárunkban kontinencia és sebkötöző termékeket gyártunk, mint például katéterek és nedves sebgyógyulás elvén alapuló tapaszok, de megtalálható a gyógyászati
kond néhá term (ezüs tessz nyelt An teljes nyek egysé bátor munk év so gák m speci zését bátor 1300 dött építé lephe gyárt új ép kerül Bü a ny legje
satlakozz!
sával, l fog-
osan dásoegfe. Mi snak
élunk gészberek ekvéunkat ozzák
bban ötelezünk hogy nün-
sebmint sebszok, szati
kondom mellett a sztómaterápia néhány speciális kelléke is. Egyes termékeinket aktív hatóanyagok (ezüst, Ibuprofen) alkalmazásával tesszük még hatékonyabbá az igényelt terápiáknak megfelelően. A nálunk dolgozó kollegák kiváló teljesítményének és a jó eredményeknek köszönhetően bővül gyáregységünk. Ez a bővülés a nyírbátori gyár számára közel 450 új munkahelyet teremt a következő 5 év során. A zömében fizikai kollegák mellett várjuk angolul beszélő specialisták, mérnökök jelentkezését. Várhatóan 5 év múlva a nyírbátori Coloplast gyáregység közel 1300 főt fog számlálni. Elkezdődött a bővítés az új gyárcsarnok építésével, amivel a nyírbátori telephelyünk jelenlegi 20000 m2-es gyártóterületét megduplázzuk. Az új épület 2015 első negyedévében kerül átadásra. Büszkék vagyunk arra, hogy a nyírbátori gyárunk az egyik legjelentősebb vállalattá nőtte
(Curiosity works here)
ki magát Kelet-Magyarországon. Munkaerő-piaci szerepünk a nyírbátori kistérségben is vezető. Vállalatunk elkötelezett a magas színvonalú munkakörnyezet fenntartásában és a munkavállalók egészségének megőrzésében. Hiszünk abban, hogy rendkívül fontos nagy hangsúlyt fektetni a dolgozók egészségtudatos életmódjára, melyet különböző eseményekkel támogatunk, mint az évenkénti Sport nap, valamint számos sport tevékenység biztosítása. A Coloplastnál megrendezésre kerülő közösségi programok úgy, mint a dolgozók gyermekeinek a Mikulás ünnepsége vagy a közkedvelt Karácsonyi ünnepség is hozzájárul ahhoz, hogy jó hangulatban tudjunk együtt dolgozni hosszú távon. Aki a Coloplasthoz csatlakozik, nemcsak egy munkát kap nálunk, hanem lehetőséget is a karrierje építésére. Légy kíváncsi és csatlakozz! Coloplast Hungary Kft. 4300 Nyírbátor, Coloplast u. 2. Tel.: +36-42/886-300 E-mail:
[email protected] www.coloplast.com
TOP 89 100
Elérhetőség: Nyírbátori Polgármesteri Hivatal 4300 Nyírbátor, Szabadság tér 24.; tel: 06-42/281-042 e-mail:
[email protected] Nyírbátor a Nyírség szívében fekvő járási központ, amely szolgáltatásaival, infrastrukturális hálózatával, idegenforgalmával, kulturális értékével a megye egyik Máté Antal legmeghatározóbb és legNyírbátor Város polgármestere dinamikusabban fejlődő települése. A 13.000 lelkes kisváros a közel 50.000 fős lélekszámú kistérség központjában helyezkedik el, biztosítva ez által a térség működését, ellátását és dinamikus fejlődését. Az Európai Uniós csatlakozást követően a város beruházásra alkalmas zöldmezős ipari övezetet hozott létre a meglévő – a város északi területén elhelyezkedő – Ipari Park bővítéseként. Az M3-as autópálya továbbépítésével és így a település korszerűbb és gyorsabb megközelítésének lehetőségével a város gazdasága új lendületet kapott. Évről-évre folyamatosan fejlődtek és épültek új gyárüzemek és a meglévő nagy foglalkoztató vállalatok is folyamatos bővítéseket hajtottak végre. A város és az itt működő vállalatok nagyon jó együttműködést alakítottak ki, melynek köszönhetően ez az erőteljes gazdasági fejlődés a gazdasági válságot követően sem torpant meg, és mind a mai napig tart. Jelenleg is több olyan beruházás folyik a városban,
amelynek köszönhetően a következő évben több mint 600 új munkahely jön létre. A város folyamatosan készíti elő azokat a fejlesztéseket, amelyek hosszú távon garantálják a jövőbeni feltételek ételek rendelkezésre állását. Több mint egy évtizedes növekedés eredménye, hogy mára a város gazdálkodása és működése stabil lábakon áll, ipara stabil és sokszínű, a településen jelentős a gépgyártás, a műanyag alapú termelés, a vegyi áru előállítás és a közlekedési ipar mellett a mezőgazdasági feldolgozó ipar is. A város legjelentősebb foglalkoztatói a Bátorcoop Szövetkezet, a Coloplast Hungary Kft., a Diehl Aircabin Kft., a Farmol Kft., az MSK. Hungary Bt., a Serioplast Kft. és az Unilever Magyarország Kft. A város elkötelezett a gazdaságfejlesztés iránt, ezért folyamatos segítséget nyújt a városban működő vállalatok és a városba érkező befektetők részére, egyablakos ügyintézés biztosításával és folyamatos szakmai segítségnyújtással.
TOP 90 100
Van új a fa alatt! Sx4 S-Cross 3.995.000 Ft-tól
Suzuki Swift 2.615.000 Ft-tól
Részletekről Részlete Rész letekről kről érd érdeklő érdeklődjön eklődjön djön már márkake márkakereskedésünkben! kakeresk reskedés edésünkb ünkben! en!
Nyíregyháza, Orosi út 29/a. � 42/508-150
Mátészalka, Jármi u. 55. � 44/500-203
Keressen minket a Facebookon is!
SX4 S-Cross - üzemanyag-fogyasztás: 3,7-7,1 l/100 km, CO2-kibocsátás: 110-135 g/km. Swift - üzemanyag-fogyasztás: 3,4-6,8 l/100 km, CO2-kibocsátás: 101-128 g/km. A kép illusztráció.
A tájékoztatás nem teljes körű, részletek a Carmo Suzuki-nál.
MIÉRT KELL AIRBUMP AZ AJT KRA?
www.citroen.hu
A CITROËN a Total-t választotta.
ÚJ CITROËN C4 CACTUS AIRBUMP® KAROSSZÉRIAVÉDELEMMEL Az új Citroën C4 Cactus egyesíti az innovatív formatervezést a hasznos technológiai megoldásokkal. Az Airbump®, a karosszária oldalán körbefutó, levegőkapszulákat tartalmazó, rugalmas elem megvédi autóját a mindennnapok apróbb sérüléseitól. A világon egyedülálló Airbump azonban nemcsak az autó védelméről gondoskodik, de egyedi stíluselem is, mely tovább erősíti az új Citroën C4 Cactus merész karakterét, a fényezéshez igazodó négy különböző színű változat pedig lehetővé teszi az autó tökéletes testre szabását. Új Citroën C4 Cactus: az autó, amely a jelen kérdéseire ad választ.
CRÉATIVE TECHONOLOGIE
A kép illusztráció. Az új Citroën C4 Cactus (kombinált) üzemanyag-fogyasztása: 3,1-4,7 l/100 km, CO2-kobicsátása 82-107 g/km.
Carmo Kft. Nyíregyháza, Orosi út 29/a. � 42/508-150 www.carmo.hu/citroen TOP 91 100
A Szatmár Optikai Kft. bemutatása A Szatmár Optikai Kft. egy nemzetközileg elismert nagyvállalat, a brit Specsavers csoport tagja.
A cégcsoportot 1984-ben egy optikus házaspár, Doug és Mary Perkins alapította azzal a célkitűzéssel, hogy kiváló minőségű szemüvegeket készítsen elérhető áron a nagyközönség számára. � Stratégia szempontok között első helyen a vevő elégedettség, a vevő magas szintű kiszolgálása áll. A siker érdekében a legmagasabb szintű oktatást és a legjobb minőségű munkaeszközöket biztosítják munkatársaik számára. Napjainkra a Specsavers a világ egyik legismertebb optikai cége, és büszke arra, hogy előző évi eredményeit mindig felül tudta múlni. Majdnem minden országban piacvezető pozícióba került. A Specsavers központjában mára 500 fős csapat dolgozik, míg világszerte 30,000-en tagjai a Specsavers nagy családjának. Európai terjeszkedési stratégiájának megfelelően az anyacég a Szatmár Optikai Kft. mátészalkai gyárának beindításával bővíteni kívánta globális ellátási lánchálózatát. A tervek szerint az európai és ázsiai optikai gyártóegységek legnagyobbjává válik a Szatmár Optikai Kft., amely része annak a megbízható és költséghatékony elosztási láncnak, amely az üzlet kiépülésével létrejött. A Specsavers életében először épült olyan integrált, három termelési területet magába foglaló gyártóegység,
amelyben megtalálható a műanyag lencsegyártás, színezés/ rétegezés és a szemüvegek összeszerelése. A gyár az észak- kelet magyarországi Mátészalka ipari parkjában épült, több mint 30,000 m2-es földterületen. 2008-ban a lett létrehozva a Szatmár Optikai Kft. és elkezdődött az épületcsarnok építkezése. 2009 végén befejeződött az építkezés és a gyártás beköltözött az új, korszerű csarnokba és azóta folyamatosan fejlődött. A mai főtevékenységünk a készlencsék gyártása és a szemüvegek összeszerelése egyéni vevői igények szerint. Mai napon 350 munkavállalóval biztosítjuk a termelést és folyamatosan bővülünk a régióra jellemző optikai gyakorlattal rendelkező szakmunkásokkal és üzemeltetési szakemberekkel. A Kft. a jelenlegi állományával meghatározó munkaerő piaci szereplővé vált a térségben. A Szatmár Optikai Kft. büszke arra, hogy nem csak, mint üzleti egység jelenik meg a térségben és nem csak a munkavállalóinak nyújt átlagon felüli körülményeket, hanem aktívan támogatja a közösségeket is. A munka mellett kiemelt kezeljük a jótékonysági akcióinkat, melynek során aktív tevékenységgel támogatjuk azokat a közösségeket, akik igazán rászorulnak. iskolákkal, egyházakkal, Családsegítő Központtal együttműködve határozzuk meg a jótékonyság formáját és célját, bevonva a dolgozóinkat, hogy érezzék a társadalmi felelősség vállalás fontosságát.
SZATMÁR OPTIKAI KFT. Mátészalka, Curtis u. 1., Hungary H-4700 Tel: +36 44 501 011 Fax: +36 44 501 090
TOP 92 100
Az új MICHELIN Alpin 5 gumiabroncs TELJESKÖRŰ BIZTONSÁG OKTÓBERTŐL ÁPRILISIG
KIVÁLÓ FÉKEZÉS SZÁRAZ, VIZES, VAGY HAVAS BURKOLATON*
…És a MICHELIN Total Performance, különböző teljesítmények összhangban. * Átlagosan, az elődjével összevetve a MICHELIN Alpin 5 gumiabroncs (205/55 R16 9 H) féktávolsága nedves úton 5%-kal, havas úton pedig 3%-kal rövidebb. Külső tesztek, melyeket a TÜV Süd és az IDIADA végzett 2013 novembere és 2014 januárja között.
TOP 93 100
A MARSO Kft. a leg nagyobb országos gumiabroncs és gy gumiabroncsot va orsszerviz hálózat gy felnit járművére, hazánkban. Szerve ezen felül olyan gy klíma- és fékszervi iben minden autós orsszerviz szolgálta z, műszaki vizsgára megtalálja a megfe tásokat is igénybe való felkészítés. A felelősségvállalást lelő vehet, mint futóm MARSO a vevők elé is. Mivel a cég ny ű-beállítás, olajcsere ge de íre ttségén felül mind gyházi központú, alapítványok, szerve , ig fontosnak tarto lokálpatriótaként zetek működéséne tta a társadalmi a tulajdonosok na k támogatására, me gy figyelmet fordít lyek városunk kultu anak azon megyei rális és sportéletét teszik színesebbé és nívósabbá.
Téli gumi
Autószerviz
Az NYKK névadó
szponzora
Nyári gumi
Kamion gumi
Motor gumi
Mezőgazdasági -é
s ipari gumi
A Móricz Zsigmon Aranyfokozatú tá d Színház mogatója
www.marso.hu 06-40/20-40-80 TOP 94 100
HEGYI UTAK VAGY AUTÓPÁLYA? BIZTONSÁGBAN BÁRMILYEN TEREPEN! A Volvo modelljei a közelgő tél kihívásaival is könnyedén megbírkóznak, legyen szó zsúfolt városi utcákról vagy kacskaringós hegyi utakról. Látogasson el márkakereskedéseinkbe és ismerje meg teljes választékunkat! Aktuális ajánlatainkról részletes információt talál honlapunkon! WWW.VOLVOCARS.HU
Vegyes fogyasztás: 3,4l/100km – 10,6l/100km, CO2 kibocsátás: 88 g/km – 248 g/km.
Vela Autó Kft.
Nyíregyháza, Pazonyi út 33.
Telefon: + 36 42 506 166
www.velaauto.hu
TOP 95 100
TOP 96 100