81. évfolyam, 39. szám I október 2

81. évfolyam, 39. szám I 2016. október 2.

A jó vezetőnek stabil értékrendje van Harmadik alkalommal rendezik meg október 7—8-án Budapesten a Global Leadership Summit nemzetközi vezetői konferenciát. Az eseményen nyolc külföldi szakember — többek között amerikai lelkészek és üzletemberek — előadásai hangzanak majd el. A találkozó magyar előadója Lénárt Viktor evangé­ likus lelkész, a GROW csoport vezérigazgatója.

5

Menekültek, bevándorlók és terroristák Ha a jogállam keretein belül gondolkozunk, akkor három kritériumnak kell megfelelnie a mindenkori államhatalomnak: a) az állam saját területének és határainak védelme és ellenőrzése; b) a lakosság összetételének figyelembevétele és a bűnözők kiszűrése; c) az erőszakszervezetek (rendőrség, katonaság) ellenőrzése. A megfogalmazás Ulrich Körtner bécsi evangélikus teológiai professzortól származik (A felelősségetika dicsérete).

14

Ars Sacra: szeptember, harmadik péntek A Magyar Nemzeti Múzeum kupola­csar­ nokában a fesztivál alkalmából kamara­ kiállítás látható, amely — a részt vevő gyűjtemények, kurátorok, tárgyak és témák, gondolatok szintjén is — beharangozója 2017 egyik nagy eseményének, az Ige-idők címmel rendezendő reformációi emlékkiállításnak. Két meghatározó bibliafordítás (Károli Gáspáré és Káldi Györgyé) Isten igéjének hozzáférhetővé tételéről beszél.

19

Nehéz esetek A

szabadság hetei – egyebek mellett – azért is nagyszerűek, mert legfeljebb szabad akaratunkból keveredünk „rossz társaságba”. Márpedig legszívesebben mindig azokkal lennénk, akikkel kölcsönösen kedveljük, szeretjük egymást, akikkel „egy húron pendülünk”. Csakhogy az év túlnyomó részében többnyire nem válogathatjuk meg a társaságunkat. Adott a munkahelyi kollektíva, de – gyakorló keresztényként – adott a gyülekezet is, ahová járunk. Igaz, hogy annak idején magunk választottunk munkahelyet és talán egyházközséget is, ám ritka áldás, ha ott évek-évtizedek múltán is folyamatosan jól tudjuk érezni magunkat. Hiszen a személyi változások, a fluktuáció következtében kifejezetten kellemetlen személyek („személyiségek”) is keveredhetnek közösségeinkbe. Gyülekezeti tagságunknál maradva: a híres evangélikus nyitottság igazi tűzpróbáját tudják jelenteni a „nehéz esetek”. Példának okáért azok, akik különösen az „interaktív” alkalmakat kedvelik. Mármint azokat, amelyeken bárkinek meg lehet nyilvánulnia, azaz: fel lehet szólalni. Az előadások, fórumbeszélgetések után általában elsőként nyújtják magasba karjukat, amikor valakitől kérdezni lehet. Persze többnyire még véletlenül sem kérdeznek, hanem véleményt mondanak. Lehet, hogy nem elsőnek kérnek szót, de garantáltan hosszan veszik igénybe környezetük türelmét. Vannak, akiknek a szavaiból azonnal kitűnik, vannak, akiknél csak később, hogy eggyel több (vagy kevesebb) a „kerekük”. De legyenek bármily bölcsek vagy szellemesek, tolakodó közlésvágyuk egy idő után mindenkinek az agyára megy, s a legevangélikusabb közösség is csakhamar a fárasztó jelzővel fogja illetni őket. A disztingválóképesség hiányára ezernyi okot tud a pszichológia, ám az előadók, a közösségek vezetői, a nagy gonddal szervezett gyülekezeti alkalmak rendezői számára ezek egyike sem vigasz. Mitévő legyen egy vezető? Hogyan kezelje a „nehéz eseteket”? (Talán erről is szó lesz azon a nemzetközi vezetői konferencián, amelynek magyar evangélikus lelkész előadójával magazinunk jelen számában is olvashatnak interjút.) Keresztény ember általában a Bibliában is talál választ a kérdéseire. A „nehéz esetek” után is érdemes kutakodni, mert úgyszólván tele van velük a Szentírás. Igaz, kutakodás közben kön�nyen arra a kínos felismerésre juthatunk, hogy valamilyen szempontból – mi magunk is „nehéz eset” vagyunk. l T. Pintér Károly

Több mint tízéves hagyomány a Déli Evangélikus Egyházkerületben, hogy Radosné Lengyel Anna kerületi felügyelő regionális találkozóra hívja a hozzá tartozó egyházmegyék és gyülekezetek felügyelőit. Szeptember 17-én az újpesti lutheránus közösség látta vendégül a gyülekezetek világi vezetőit. Az alkalom délelőtti meghívott vendége Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár volt.

12

Fotó: haba gábor

Interjú Magyar Levente államtitkárral

evangélikus

élet l forrás

2

A hónap igéje

‚‚

1975

-ben kerültem az L.-i gyülekezetbe. Az akkori, szigorúan egyházellenes rendszerben nagyon nehezteltek azért, ha valaki Isten útján akart járni. De az Úr ébredést adott, és sokan elindultak az ő útján, kezdtek részt venni mindenféle közösségi alkalmakon. Az első hitre jutás így történt. Egy középiskolás lány jött azzal a kérdéssel, hogy mit tegyen. A KISZ-ben azt mondták, hogy nem lehet kétfelé járni: vagy a templom, vagy a párt. Erre azt válaszoltam: „Mifelőlünk mindenki szabadon mehet oda, ahová gondolja. De ha ők azt mondják, hogy választani kell, Isten még inkább ezt kéri. Kész lennél-e csak és komolyan az ő követője lenni? Átadod-e neki az életedet?” Amikor igent mondott, letérdel-

ti csoport szabad, amelyik az Úr Lelkének vezetése alá kerül. Havi igénk szövegkörnyezetében arról olvasunk a korinthusiakhoz írt második levélben, hogy amikor a formálisan vallásos emberrel megismerteti magát Krisztus, azaz megtér, lehull a lepel, és a Lélek által tisztán lát, szabad lesz a bűntől, és fedetlen arccal szemléli az Úr dicsőségét (14–18. v.). A szarvasi énekeskönyv (Evangelikus keresztyén énekeskönyv, Szarvas, 1937) 297. éneke így szól: „Isten! Evangéliumunk, / Mely lelkünknek kincstára: / Szent alapul add a magunk / S utódaink számára! / Tévutakon ne járjunk, / Hamis tanok megcsalhatnak: / Kész örömest szolgáljunk / Neked s szabad egyházadnak!” (6. v., de az előző verssorok is.)

„Ahol az Úr Lelke, ott a szabadság” (2Kor 3,17)

tünk és imádkoztunk. Ő pedig a gyülekezet máig egyik leghűségesebb tagja lett. Később sokszor előkerült a kérdés. Azt állapíthattuk meg: „Látjátok, mi sokkal szabadabbak vagyunk, mint ők a saját rendszerükben. Mi bárhová elmehetünk, ha ott Isten gyermekeiként viselkedünk, de ők a saját rendszerükben nem mehetnek akárhová.” Volt, aki nem mert részt venni közeli hozzátartozója temetésén. Máskor egy keresztmama nem jött be a templomba, hanem elbújt a fák között… Aki a Lélek által szabad, azé igazán a szabadság. Az igazi szabadság a lelki szabadság: azt imádom, azt követem, aki szabaddá tett a bűntől, a belső kényszerek rabságától. Az a szabadság, hogy már nem kell hazudni. Nem kell csalni. Nem kell paráználkodni. Nem kell inni. Azaz nem vagyok a rossz és a gonosz kényszere alatt. „…ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.” Az az egyház, de inkább gyülekezet, gyülekeze-

81. évfolyam, 39. szám I 2016. október 2.

De nézzük csak tovább a belső, lelki szabadság kérdését! A földön Isten nélkül nincs szabadság. Csak akit Krisztus megszabadított bűneiből, az önmaga körül forgó életből, akinek a szeméről lerántotta a leplet, az a szabad ember. Az ilyen nem emberi szempontból nézi az életet, hanem az Úr mellé áll, és az örökkévalóság látószöge lesz az övé. Krisztus szemével lát, és az lesz a kérdése, hogy mi Isten terve és akarata a világgal és az egyes emberekkel a különböző helyzetekben. Az lesz a szempontja, hogy szava és cselekedete a men�nyei Atya iránti bizalomban és engedelmességben valósul-e meg. Ahogy Krisztus is engedelmes volt a mennyei Atya iránt a keresztig, és így Megváltónk lett. Ha az ige súlya alatt elfogadod, hogy elveszett bűnös vagy, akkor az Úr bűnbocsánatot ad, és terheidtől megszabadít. Mert „ahol az Úr Lelke, ott a szabadság”. l Széll Bulcsú

Oratio œcumenica Mennyei Atyánk, aki teremtetted és fenntartod ezt a világot, és arra hívtál el bennünket, embereket, hogy értelmes életünkkel gondozzuk és őrizzük, amit teremtettél, hallgasd meg könyörgésünket. Te látod, mennyire célt tévesztetten éli az életét az emberiség. Adj, Urunk, tevékeny felelősségérzetet mindenkinek azért a világért, amelyet ajándékként otthonunkul adtál. Értelmes életért, értelmes feladatokért, életkedvért, kreativitásért könyörgünk minden embernek. Segíts meg mindnyájunkat, hogy mindennapi teendőinkbe ne fásuljunk bele. Segíts, hogy ha gépies, lélektelen feladatot kell is végeznünk, megtaláljuk a megújulás forrásait. Könyörgünk azokért, akik munkájuk rabjai, akik nem tudják letenni a felelősséget egy pillanatra sem, és akiknek munkájuk miatt nem jut idejük, erejük emberi kapcsolataikra. Kérünk, láttasd meg velünk, hogy nem kívánsz senkitől embertelen és emberfeletti életet, és jól végzett munkánk gyümölcsét megadod idejében. Könyörgünk azokért, akik munka nélkül élik mindennapjaikat. Segítsd meg azokat elszánással, akik már nem is keresnek értelmes célokat. Nyiss új lehetőségeket azok előtt, akik elveszítették munkahelyüket. Ne engedd, hogy megszokják az egyik napról a másikra való túlélés perspektíváját. Könyörgünk a nyugdíjas éveikben járókért is. Te segíts nekik a nyugalom esztendeiben is változatos, aktív életet élni. Ne engedd, hogy elhagyják magukat, tanítsd őket, hogy ajándékként élhessék meg, hogy több idejük marad családjukra, barátaikra és gyülekezetük közösségére is. Segítsd meg közösségeinket, hogy idős testvéreink értékeit meglássuk, és ezekkel mindannyiunkat gazdagíthassanak. Hallgass meg minket, mennyei Atyánk, és erősíts mindnyájunkat azzal a reménységgel, hogy életünk útja örök országod felé vezet, ahol megpihenhetünk és áldhatunk téged örökké, a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.

3

evangélikus

500 nap imádság reformációért Októberi körlevél

Kezdd hálaadással! Imádságos életünk megújulása és a megújulásért folyó imádságunk szorosan összefügg. Október havában, reformáció havában hitünk, közösségeink, evangélikus egyházunk, az egész anyaszentegyház és a teremtett világ megújulásáért úgy imádkozzunk, hogy az imádkozás fókuszában a hálaadás álljon. Hálás tized. Az evangéliumból tudhatjuk, hogy mennyire nem magától értetődő a hála. A Jézus által meggyógyított tíz leprásból csupán egyetlen – az idegen – tér vissza hozzá hálaadással. Hitének jelévé lesz a hála (Lk 17,11–19). Imádságainkkal most ehhez a hálás tizedhez csatlakozhatunk. A hónap első vasárnapja, hálaadó vasárnap is erre indít.

„…hálaadással tárjátok fel kérései­ teket.” (Fil 4,6b) Meg kell tanulnunk, hogy a hála nem csak az örömteli percek tartozéka. Amikor erőtlenségeinkkel, bajainkkal küszködünk, betegségekkel vagy éppen a halál erejével szembesülünk, új felfedezést tehetünk az Isten előtti hálaadásban rejlő erőből. „A hűség tulajdonság, a hála tanítható” – írja Szabó Magda. Bennünket hűséges Mesterünk tanít, hogy megteremjen ajkunkon még zord viszonyok között is a hála gyümölcse. Jézus a halott barátjának, Lázárnak a sírjához megrendült lélekkel és könnyeivel küszködve indul, mégis éppen hálaadó imával feszül neki a halál zárának: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál.” (Jn 11,41b) Ezután szólítja életre a holtat.

élet l forrás

Hálaadás másképpen. Még a hálaadás is rejt kísértést! Éppen reformációs örökségünkre gondolva fontos meghallanunk, hogy a hálaadás a szív alázata nélkül hamisra hangolja hitünket. Magabiztos pozícióból nem születik valódi ima, hála és igazság. Az imaélet rejtett valóságát feltáró jézusi példázatra figyelhetünk (Lk 18,9–14), amikor a vallásos elitista buzgalmát (farizeus) és az elvallástalanodó haszonelvű hivatalnokot (vámszedő) látjuk ima közben. Jaj nekünk, ha hálaadásunk ítélkezést rejt, vagy öntömjénezésbe fordul! Hálaadás megigazító hit nélkül, vagyis annak belátása nélkül, hogy Isten kegyelmére szoruló bűnös emberek vagyunk, nem lehetséges. Hálaadás ajándéka. Az úrvacsorai közösség ajándékaira külön hangsúllyal készüljünk. A nagy hálaadó ima – „Méltó és igaz, illő és üdvösséges, hogy mindenhol és mindenkor hálát adjunk neked, mindenható Atyánk és örök Istenünk a Jézus Krisztus által…” – segítse, hogy Krisztus testének és vérének közösségében hálaadással vegyünk részt, gyógyulva kapcsolatainkban, új életre támadva vele. Imádkozzunk — hálaadással: reformációi örökségünkért, megújulásért; országos evangelizációnkért; a megszületett és megkeresztelt gyermekekért, a felnőttkeresztségért; a női szolgálókért: lelkészekért, hitoktatókért, egyházzenészekért; az úrvacsora ajándékáért; a szórványmagyarságért; a Tolna-Baranyai Egyházmegyéért; anyanyelven megszólaló igehirdetésért; a teremtés rendjéért, zsoltárokkal (például 65., 100., 118., 136.). l Aradi György lelkész (Budapest-Fasor)

Állj a lábadra! — Reformáció ma Hívás az országos evangelizációra

A

reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójára készülve nem csupán hátratekintünk, értékelünk és hálát adunk, hanem imádkozni és tenni szeretnénk az egyház megújulásáért. A kilencvenöt tétel publikálásával Luther, illetve Luther Istene a kétezer éves egyház legnagyobb ébredését, megújulását indította el. Hisszük, hogy ez a folyamat azóta sem állt le. Néhol lelassult, illetve deformálódott az, aminek reformálódnia kellett

volna. A Luther által nem szándékolt egyházszakadás ellenére a reformáció nagy hatással volt Rómára is. Ez a hatás sem szűnt meg, sőt a 20. században felerősödött. Október 8-án a Deák téri evangélikus templomban azért találkozunk, hogy mélyebben megértsük és megéljük Isten megújító munkáját. Ez a törekvés nem modernkedés, nem a világnak való megfelelés, nem Luther és a Szentírás idézőjelbe tétele, hanem éppen annak megértése a Szentlélek

által. Időszerű és érvényes a solák üzenete: egyedül a Szentírás, egyedül hit által, egyedül kegyelemből, és egyedül Krisztus. „Mikor Urunk és Mesterünk azt mondta: »Térjetek meg!« – azt akarta, hogy a hívek egész élete bűnbánatra térés legyen.” (Az 1. tétel a 95-ből.) Szeretettel hív és vár mindenkit egyházunk missziói bizottsága. l Szeverényi János országos missziói lelkész 81. évfolyam, 39. szám I 2016. október 2.

evangélikus

élet l A vasárnap igéje 

4

Szentháromság ünnepe után 19. (hálaadó) vasárnap — Mt 9,1—8

Döntéshelyzet

V

raépíteni az elveszett kapcsolatot, a teljességet, vagy pedig helyreállítani az egészséget, megszüntetni a test betegségét. Döntése megdöbbentő. Nem az a csoda, ha újra jársz, hanem az, ha nem választ el semmi Istentől. Kijelöli a sorrendet, egészen máshonnan mutatja meg a világot, mint ahonnan azt a körülötte állók látják. Senki sem erre számított! Mindenkit felkavar ez az új helyzet. A barátok talán tanácstalanul egymásra néznek, az írástudók összesúgnak. Jézus nézőpontja feje tetejére állított világot mutat nekik. Döntést hoznak az írástudók is, döntésük pedig egy ítélet: istenkáromló! Halálos bűnnek számított Istent káromolni, halál is járt érte. Ember bűnt nem bocsáthat meg! Aki ilyet mond, az Istent játszik, egyenlőségjelet tesz Isten és önmaga közé. Az írástudók nem hajlandók úgy látni a világot, ahogyan Jézus megmutatja nekik. Nem arról van szó, hogy ők eredendően ros�szak, egyszerűen csak nem hagyják magukat kimozdítani abból a rendszerből, amelyet felépítettek, amely az ősi, amelyet meg kell védeni. Nekik nincsenek kérdéseik, itt nincs bizonytalankodás, de van elszántság, határozottság, félelem és gyűlölet. Jézus sehogyan sem illik bele az ő rendjükbe. Kérdése – „Miért gondoltok gonoszt szívetekben?” – leleplezi őket. Talán csak egyvalaki van itt, aki döntésképtelen. A béna, aki testileg-lelkileg tehetetlen. Ezt a kiszolgáltatott állapotot éli át napról napra. Bármi történik körülötte, nem tud reagálni, nem tud dönteni, cselekedni. Meg sem kérdezik őt, hogy mi legyen. A barátok döntése segít rajta! A bizonytalanságokkal, félelmekkel, megoldandó problémák felvállalásával együtt megszülető döntés: valamit tenni kell! Amikor Jézus látta a hitüket, így szólt a bénához: „Bízzál, fiam, megbocsáttattak bűneid.” Szabad vagy! Szabad az utad Istenhez, és így benne szabad leszel, hogy te is döntéseket hozz ezután. Visszakapod a cselekvőképességedet. Kelj fel, indulj, élj vele! l Krámer György képünk illusztráció

annak pillanatok, amikor sok múlik a döntésünkön. Cselekedni kell, el kell dönteni az irányt, nem lehet halogatni, lépni kell. Mai történetünkben minden szereplő döntéshelyzetbe kerül. A béna ember barátai eldöntik, hogy elviszik mozdulatlan és tehetetlen társukat Jézushoz. A párhuzamos evangéliumokból tudjuk, hogy nagy sokaság vette körül a házat, ahol Jézus volt, ezért fel kellett mászni a tetőre, és onnan, a tetőt megbontva eresztették le az ágyat. Döntöttek, pedig ez nem is volt olyan könnyű. A korabeli gondolkodásban egy ilyen, az életet meghatározó betegség, mint a bénulás, Isten büntetésének számított. Minek ezt az embert odavinni, ha tényleg bűnös, ha jogos, ha Istentől való a szenvedése? Abban sem lehettek biztosak, hogy Jé-

zus tud segíteni. Mi van, ha csalódás lesz a vége? Mi van, ha feleslegesen kockáztatnak, ha magukat is veszélynek teszik ki? Rengeteg a nyitott kérdés, a menet közben megoldandó probléma, de egyben biztosak: valamit tenni kell. Nem nézhetik tétlenül azt, hogy valaki ennyire kiszolgáltatott, ennyire tehetetlen, ennyire elveszett legyen. Nem élhetik nyugodtan mindennapi megszokott életüket úgy, hogy tudják, beteg barátjuk magára hagyottan fekszik egy ágyon. Jézus is dönt. Egy béna embert visznek elé. Mindenki azt várná, hogy a testi gyógyulást adja meg neki, ehelyett Jézus bűnbocsánatot hirdet. „Bízzál, fiam, megbocsáttattak bűneid.” Dönt, és a döntése mindenkinek megmutatja, hogy mi a fontosabb: visszaadni egy embernek az Istennel való közösséget, új81. évfolyam, 39. szám I 2016. október 2.

Imádkozzunk! Urunk, oly sokszor érezzük bénultságunkat, tehetetlenségünket. Nem tudunk reagálni arra, ami körülöttünk történik. Bizonytalankodunk, félünk, problémák, veszélyek állnak előttünk. Szabadíts fel minket is, add meg nekünk, hogy felelős, együtt érző, bátor, döntésképes életet élhessünk. Mondd ki nekünk is a mondatot: „Bízzál, fiam, megbocsáttattak bűneid.” Ámen.

5

evangélikus

élet l interjú

A jó vezetőnek stabil értékrendje van Interjú Lénárt Viktorral, a GLS nemzetközi vezetői konferencia magyar előadójával Harmadik alkalommal rendezik meg október 7–8-án Budapesten a Global Leadership Summit (GLS) elnevezésű nemzetközi vezetői konferenciát. A Magyar Evangéliumi Szövetség – Aliansz és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának védnökségével a MOM Kulturális Központban kerül sor a kétnapos eseményre, amelyen nyolc külföldi szakember – többek között amerikai lelkészek, sikerkönyvszerzők és üzletemberek – előadásai hangzanak majd el. Az idei találkozó magyar előadója Lénárt Viktor evangélikus lelkész, a GROW csoport vezérigazgatója.

» 81. évfolyam, 39. szám I 2016. október 2.

evangélikus

L

élet l interjú 

énárt Viktor a Piliscsabai Evangélikus Egyházközség beosztott lelkésze, a GROW csoport vezérigazgatója, vezetési szakértő. Munkája során nagyvállalatokkal dolgozik együtt felső vezetők szakmai fejlesztésén, szervezetfejlesztési és kultúraalakítási programok támogatásán. Örömmel mutatjuk be mint a GLS nemzetközi konferencia idei magyar előadóját. A vezetéselmélet és az egyház kapcsolatáról, hivatásról beszélgettünk vele, és arról, hogy szerinte mitől lesz valaki jó vezető a munkahelyén vagy a gyülekezetében. – Mennyiben van helye a vezetésel-

6 resztül ébred rá, hogy miben kell változnia. Így van ezzel az egyház is. – Hogyan lehet ezt jól alkalmazni a gyakorlatban? – Az egyház és a vezetéstudomány pár-

beszédében az lehet nagyon érdekes, hogy a világi szervezetek most számos olyan kihívással szembesülnek, amelyeknek a mögöttes logikájuk, hatalmi struktúrájuk, érdekrendszerük okán nagyon nehéz megfelelniük. Ilyen például a fenntarthatóság, a szegénység és a gazdagság között

resését. Praktikusan ez azt jelenti, hogy az egyháznak tudatosan és életközelből kell reflektálnia a legújabb kutatások és fejlesztések kapcsán a saját vezetői gyakorlatára is. – Mitől lesz valaki jó vezető? – Fontos tisztáznunk, hogy a jó vezetőn nem feltétlenül az eredményes vezetőt értem. Sokan kiválóan értenek ahhoz, hogy ha kinevezik őket két-három évre valahová, akkor ott bizonyos mutatókra optimalizáljanak, és azokat úgy tartsák magasan,

a világi szervezeteknek a vezetéselméletet. Ekkor még az egyház volt az egyetlen valódi multinacionális szervezet. Az egyház több ezer éven át a maga bőrén tanulta és mind a mai napig tanulja, hogy melyek a vezetés jó és rossz, hiteles és hiteltelen gyakorlatai. Ebben a tanulásban az „ecclesia semper reformanda”, azaz a lényegben, vagyis az istenkapcsolatban gyökerező folyamatos megújulás, az Istennel való változás képessége volt meghatározó, amely feltételezi az ember nyitottságát, a változás képességét. Ideális esetben az egyház és az egyházi vezetők az isteni vezettetésben is tapasztalnak és tanulnak vezetéselméletet. Ami örök az egyházban, az a közösség Istennel; az életátadásban, a lelki növekedésben, a fejlődésben, a dialógusban, a közösségben, a folyamatos tanulásban létezés. Az egyház vezetőinek ebben kell élen járniuk. Ami megkövül, legyen az szív vagy szervezet, az halott, élettelen. A vezetéstudomány tudástranszfere ugyanakkor ma már nem az egyházból, hanem inkább az egyházba áramlik, legalábbis kellene, hogy áramoljon. Mára a világi vezetéstudomány rengeteg jól dokumentált kutatással és kísérlettel egy sor olyan megállapítást tett és tesz, amelyre az egyháznak oda kell figyelnie; az egyháznak tanulnia kell a világi tudásból és gyakorlatból. Ez nem a leglényegi dolgokról, nem az istenkapcsolatról, sokkal inkább a jól működő napi gyakorlatokról, megközelítésekről, módszertanokról szól. Erre a tudástranszferre az egyháznak szüksége van, és nem csak a hatékonyság érdekében. Legalább ilyen fontos, hogy az egyházi szervezet ezen a tanulási folyamaton keresztül időről időre tükörbe nézzen, megmérje magát, hogy megtegye a szükséges változtatásokat. Az ember a reflexión ke81. évfolyam, 39. szám I 2016. október 2.

A szerző felvétele

méletnek mint tudománynak egy keresztény közösségben? – Volt idő, amikor az egyház tanította

kinyíló olló, a társadalmi felelősségvállalás vagy az új felfedezésekkel feltáruló lehetőségek etikai vonatkozásainak kérdése. Ugyanakkor az egyháznak is vannak megválaszolásra váró, aktuális kérdései, például a szervezeti hatékonyság, a vezetői hitelesség, a digitalizáció és az emberek vagy az új társadalmi, szociológiai modellek viszonyrendszere. Most úgy látom, hogy az egyházi és a világi vezetéselmélet párbeszédéből születhetnének a közeljövőben olyan modellek, amelyek ezekre a kérdésekre praktikus választ adnak. De az is igaz, hogy az egyháznak, miközben soha nem téveszti szem elől a lényeget, ma élen kell járnia a tanulásban, így a programozásban, a robotikában, a biotechnológiában, a digitalizációban és egyebekben ahhoz, hogy dialógusképes maradjon, hogy a rábízott felelősséggel kompetens módon tudja támogatni a 21. századi ember útke-

hogy közben közép- és hosszú távon már nem vállalnak felelősséget. Szerintem ez eredményes vezetőt jelent, de nem feltétlenül jó vezetőt. Úgy gondolom, attól lesz valaki jó vezető, hogy stabil értékrendje van, önazonosság jellemzi, emberileg és szakmailag is hiteles. Képes másokat mozgósítani, mások követik őt. Erős kereteket, tiszta elvárásokat érvényesít, de ezeken a kereteken belül emberséges, jól kapcsolódik másokhoz. Nem önző, de hatékony érdekérvényesítő. Hosszú távon képes felelősséget vállalni a tetteiért. Megfelelő pszichológiai szerződéseket köt csapatának tagjaival, és támogatja őket a fejlődésben. – Hogyan kezdődött a karrierje? Mi-

kor érezte, hogy Isten a lelkészi hivatásra hívta el önt? – Amikor istenélményeim, istenes per-

ceim voltak a középiskola végén, a Bibliát éjszakánként a mosókonyhában olvas-

7 va, akkor azt éreztem, hogy ennél nincs értékesebb a világon, vagyis hogy erre teszem fel az életemet. Ez azóta semmit sem változott, nem találtam ennél értékesebbet, ezért nem akarok mással foglalkozni. De hogy mit jelent a szolgálat, és hogy egy lelkész milyen formában gyakorolhatja a feladatát, az sokat alakult-alakul bennem. Egyfelől a lelkész pap, a pap lényegi feladata pedig a szentségek kiszolgáltatása, az örömhír megosztása és az imádság. Ez változatlan. Másfelől teheti ezt valaki többféle úton-módon. Sok mindent, de elsősorban teológiát, filozófiát, pszichológiát és közgazdaságtant tanultam itthon, Bécsben, Angliában, az Egyesült Államokban és Hollandiában. Hosszú ideig volt színházi társulatom és zenekarom, évekig dolgoztam segédmunkásként, lelkészként, cégvezetőként, vállalkozóként, önkéntesként több európai országban és Afrikában. Ezek után mára azt gondolom, hogy amikor tanultam az egyik témakört, akkor mindig tanultam már a másikat is, tehát hogy ezek a témakörök nagyon erősen összekapcsolódnak, és ez a jövőben egyre inkább így lesz… – A GLS nemzetközi vezetői konferencia egyik célja, hogy a jelentkezők olyan inspiráló, praktikus vezetői készségfej-

evangélikus

lesztésen vehessenek részt, amelynek segítségével hosszú távon támogathatják a cégek és a gyülekezetek növekedését. Ön szerint mi szükséges ehhez? – Talán nem különös, ha azt mondom,

ugyanaz, mint ami ahhoz kell, hogy valaki jó vezető legyen. Miért? Mert ha valaki jó vezető akar lenni, akkor először a saját életét kell tudnia jól vezetni. Ebben kulcsszerepet játszik a vezettetés megélése Istennel, az imádság. Aztán a közvetlen környezetét, a legkisebb közösségét kell tudnia hitelesen, jól vezetni. Ezután tud vezetői felelősséget vállalni a keresztény közösségben is. A gyülekezet növekedése sokban azon múlik, hogy hány ilyen, keresztény értelemben jó életvezető ember van a gyülekezetben. Ezeket az embereket kell közösségben imádságra, közös vezettetésre hívni, fejleszteni a vezetéselméletben, mert leginkább az ő szolgálatukon keresztül növekszik a gyülekezet is. –  Milyen érzés a GLS-konferencia

magyar előadójának lenni? Több amerikai előadót is hallhatunk majd a rendezvényen. Ön szerint könnyen magunkévá tudjuk tenni a tőlük hallottakat azáltal, hogy ugyanazt az Istent követjük, ugyanazt a Bibliát olvassuk?

élet l interjú

– Megtisztelő lehetőség, hogy a GLS magyar előadója lehetek, igyekszem a maximumot hozzátenni ehhez a több mint háromszázezer vezetőt mozgósító, fantasztikus kezdeményezéshez. Ami a közös üzenetet, a közös Istent illeti, szerintem az egyház megosztottsága fájdalmas botrány. Több felekezet esetében ez egyre inkább hatalmi és/vagy szervezeti tehetetlenségből adódó kérdés, nem pedig teológiai. Vajon mit szólt volna Jézus, ha az utolsó vacsoránál az egyik tanítvány eltolta volna a másikat a kenyértől vagy a kehelytől, mondván, ne haragudj, egyébként nagyon szeretlek, de ez neked most nem jár, ebben most csak én részesülök? Tudom, hogy minden egyházban sokan vannak, akik keresik az egymáshoz vezető utat, akik építik a hidakat a szakadékok felett. Annak drukkolok, hogy ez az igyekezet segítsen majd minket a közös megértésben a GLS-találkozón is. – Milyen témával készül az eseményre? – A felkészülés során a szervezőkkel együtt a vezetői hitelesség kérdését választottuk, az előadásomban ezt járom körül. Nagy örömmel készülök, remélem, ez a készülés érezhető módon kamatozik majd a magyarországi GLS résztvevőinek, hallgatóinak gyakorlatában is. l Szenci-Kovács Emese

Pillanatfelvétel a tavalyi konferenciáról — balról jobbra: Süveges Gergő újságíró, Tomka János főiskolai tanár, Reményi Csaba, az Oracle Magyarország ügyvezető igazgatója és Bőgel György professzor 81. évfolyam, 39. szám I 2016. október 2.

evangélikus

élet l 

8

Felvidéki szolgálatban Lóczy Tibor „kiküldése”

A budaörsi evangélikus gyülekezet a szep­ tember 4-i vasárnapon áldott, ünnepi al­ kalom részese lehetett. Az istentiszteleten Lóczy Tibor sajógömöri testvért lelkészi mun­ ka­társsá avatták fel, és a felvidéki misszió­ ba hivatalosan is kibocsátották. Az alkalmat Fabiny Tamás püspök egyháztörténeti ese­ ménynek nevezte.

L

óczy Tibor egy későbbi beszélgetésben elárulta, hogy amikor a püspök a felszentelés helyéről érdeklődött nála, ő a budaörsi gyülekezetet nevezte meg, mert bár elsősorban gömöri, másodsorban budaörsinek tartja magát. Endreffy Géza, a gyülekezet lelkésze pedig gondolkodás nélkül hozzájárulását is adta a helyválasztáshoz. Lóczy Tibor mindig röviden, egyszerűen és természetesen fogalmaz, akkor is, amikor az igéről beszél, és igemagyarázatot ad. A budaörsiek 2006-tól kezdték építeni – Isten Szentlelke által megerősítve – a testvérgyülekezeti kapcsolatot a sajógömöriekkel. Tibor testvérünket súlyos balesete után Urunk egyre inkább az evangélium felvidéki hirdetésére és a közösségépítő szolgálatra hívta. Erőt és bátorítást kapott a püspökségtől is, hogy az Evangélikus Hittudományi Egyetem katekéta-lelkipásztori munkatárs szakát elvégezze. Az ünnepi istentiszteleten Fabiny Tamás püspök szolgált igehirdetéssel. Prédikációjának alapigéjéül Ézs 55,10–11. verseit választotta: „Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi; magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek…” Az igét kifejtve a püspök arról beszélt, hogy Isten igéje mindenek felett áll. Az első és legfontosabb az ige és az ige hirdetése. Ebben mi, keresztyének Isten kezében eszközök vagyunk. Ehhez a gondolathoz idézett Reményik Sándornak a Templom és iskola című verséből. Fabiny Tamás beszélt arról is, hogy mindannyian szomjazzuk Isten igéjét. Az Istenünk nem néma, hanem „beszélő Isten” (Deus loquens), ezért nekünk is feladatunk, szolgálatunk az ige hirdetése, hogy az igét alázattal adjuk tovább. Mi magunkat az igének rendeljük alá – tette hozzá, majd Weöres Sándort idézve a püspök úgy fogalmazott, hogy „szolga csak egy van, az Isten”. Ahogy Jézus Krisztus, Isten egyszülött fia is megmosta a tanítványok lábát, mi a „szolga” Istennek legyünk a szolgái. Ha így teszünk, ahhoz Isten áldását adja. Isten pedig a szolgálathoz ad társakat, munkatársakat is. Így kapta Lóczy Tibor is az elhívást a szolgálatra a Felvidéken. Szolgálatához felvidéki testvéreket és társat is kapott, akivel már egy éve házastársak. Ezt a munkát csak összefogással lehet megvalósítani, mert az ige nem térhet vissza üresen Istenhez. Istenünk így az áldott szolgálatot beteljesíti. A prédikáció amennyire személyre szóló volt Tibor számára, olyannyira szólt a gyülekezethez is. A püspök kiemelte, hogy Tibor felkészítése unikális, mert ő az első, akit a Magyarországi 81. évfolyam, 39. szám I 2016. október 2.

Evangélikus Egyház határon túli szolgálatra készített fel. Olyan útra indul, amilyenre még nem volt példa. A prédikáció után Fabiny Tamás püspöktől, Endreffy Géza házigazda lelkésztől, Szeverényi János országos missziói lelkésztől, valamint Bálintné Varsányi Vilma, Ferenczy Erzsébet, Missura Tibor és Bajnóczy Márió lelkészektől kapott Tibor igei megerősítéssel áldást. Ezzel felavatták a missziói szolgálatra. A köszöntők sorában ott volt dr. Garádi Péter korábbi budaörsi felügyelő, Kérges László maglódi felügyelő, a hosszúszói gyülekezet egyik testvére és Steven Shepard. (Steven a családjával Angliából, Sheffieldből érkezett hazánkba egyéves missziós szolgálatra, és már többször is jártak Sajógömörben, segíteni az evangelizáció szolgálatában.) A köszöntések után Lóczy Tibor is szólt néhány szót. „Nem könnyű szavakba önteni, hogy mit érzek. Olyan otthonosan, családiasan zajlott le az istentisztelet! Tényleg úgy éreztem, mintha otthon, egy családias összejövetelen lettem volna, semmi sem volt erőltetett” – mondta később. Az ünnepi istentiszteleten a budaörsi gyülekezet énekkara is szolgált Kecskés Balázs zongoraművész, tanár karvezetésével. Az istentisztelet után közös ebéden, sok áldásos beszélgetésre lehetőséget adó szeretetvendégségen lehettek együtt a gyülekezet tagjai. l Kochis Andrea

9

evangélikus

élet l

Az éneklés ideje A lelkészi szolgálat kiváltsága, megszokhatatlan élménye és felelőssége a kazuális alkalom, amikor keresztelő, esküvő vagy temetés idején együtt örülünk vagy sírunk családokkal, és figyelünk Isten szavára, igéjére. Évtizedek alatt több száz ilyen alkalom adódik. Hadd osszam meg a legfrissebbeket! Nem adom fel! Az egyik égető probléma egyházi körökben is a magány. Nem csak válás miatt maradhat valaki egyedül, hiszen többen odáig sem jutnak el, hogy megházasodjanak. Negyvenkét éves nőtestvérünk is sokáig hiába várt a beteljesedésre, de nem adta fel. Idén örökbe fogadott egy kedves cigány lánykát. Mire ez a folyamat a végére ért, Isten megajándékozta egy társsal is. A napokban fogadtak hűséget egymásnak Isten színe előtt. Legyenek áldottak így együtt! Drogfogság után. Egy fiatalember tizenhét éven át drogozott. Ezt nem lehet túlélni, gondolhatnánk. Többször került a halál közelébe. Keresztyének befogadták, kórházakban műtötték, gyógyították. Kitisztult, letisztult, újjászületett. Eredeti foglalkozása szerint karosszérialakatos. Hirdetésre jelentkezett egy pesti műhelybe. Jól végzett munkája miatt fő-

nöke most emelte a fizetését ötvenezer forinttal. Istentől kapott egy hívő barátnőt, akit feleségül vett. Kértek, menjek el hozzájuk, és áldjam meg őket szép, tiszta, világos albérletükben is. Áldott vacsora volt ez. Együtt keresik az Úr vezetését a jövőre vonatkozóan a gyermekvállalás, a keresztyén szolgálat tekintetében. Baráti keresztelő. Feleségem – aki a missziói központ munkatársa – a cinkotai mezőn kutyasétáltatás közben találkozott egy komondoros kutyagazdával. Az illető nem jár templomba, de mivel kettejük között az „állati” baráti kapcsolat lassan igazi barátsággá vált, a kis unoka, Zoé (= élet) megkeresztelésére is sor került… Csodák pedig vannak. Lelkész barátom évtizedekkel ezelőtt áldott munkát végzett egyik gyülekezetünkben. Egymás után tértek meg a legkülönbözőbb hátte-

rekből érkezők. A szombati ifire már alig lehetett beférni. Szárszói konferencián voltam, amikor a gondnok a telefonhoz hívott. Életem egyik legdrámaibb kérését hallottam: „János, kérlek, szombattól vedd át az ifjúság vezetését. Szétment a házasságunk, lemondtam a lelkészi állásról, és levetettem a Luther-kabátot…” A barátom ezután is minden ifin ott ült a többiek között. Isten nem engedte el. Gyógyította, helyreállította. Közben volt újságkihordó, bádogos mellett segédmunkás, később az egyházi gimnáziumban programszervező, hitoktató. Évek óta húzóereje az országos missziói munkának is. A maga alázatos stílusában szolgál: szervez, összegyűjt, evangelizál, lelkigondozást végez. Még szószékre is felküldte őt az Úr, igaz, „csak civilben”. Közel harminc év alatt nem fogadta el egyetlen gyülekezet hívását sem (sokan keresték), és párkapcsolatot sem vállalt. Idén nyáron mégis eljött a menyegző ünnepe. Ezt az igét kaptuk: „Kelj föl, kedvesem, szépségem, jöjj már! Nézd, vége van a télnek, elmúlt az esőzés, elment. Megjelentek a virágok a földön, itt az éneklés ideje…” (Énekek éneke 2,10) l Szeverényi János

81. évfolyam, 39. szám I 2016. október 2.

11

‚‚

evangélikus

élet l égtájoló

Üzenet a múltból

Szemerei János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület

T

emploma építésének kétszázharmincadik évfordulóját ünnepelte a Vönöcki Evangélikus Egyházközség gyülekezete. Az ez alkalomból tartott hálaadó istentiszteletre invitáló meghívón olvastam a következő fontos igét: „…nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.” (2Kor 4,18). Mint kiderült, az igevers nem egyszerűen a szervezők választása alapján került a meghívóra. Ezt a mondatot már sokkal korábban kiválasztották Vönöckön: pontosan kétszázharminc éve. Az építők ugyanis ezt az igét írták bele épülő templomuk alapkövébe. Ha úgy tetszik, most egy múltból megszólaló üzenetként jött elénk. Nekünk, lelkészeknek abban a kiváltságban lehet részünk, hogy nemcsak a készüléskor, aztán az istentiszteleti prédikációban, de sokszor még az adott esemény után is foglalkozhatunk egy-egy igeszakasszal, mert az ige dolgozik bennünk. Így forog bennem ez az igevers egy jó ideje, immár az ünnepi alkalom elmúltával is. Az első gondolat, amely még a készülés elején futott át rajtam, az volt, hogy nagyon jó, de egyben nehéz is ez a téma: a kontraszt a láthatók és a láthatatlan dolgok között. A régmúltból szinte semmi más nem maradt itt, csak a szemünk elé tornyosuló szép épület. A templom, ahol majd együtt leszünk, s amelyet – mint az elődök ajándékul hagyott örökségét – szívesen simogatunk végig a szemünkkel és érintünk meg a kezünkkel. Nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra! Aztán már az ünnepen, a prédikáció előtt a gyülekezet fiataljai tartottak egy gazdag és színvonalas gyülekezettörténeti műsort. Nem a láthatókról volt szó. Nem a szemünk elé tornyosuló falakról beszéltek, hanem a gyülekezet történetének az emlékeiről. Olyan eseményekről és személyekről, amelyeket és akiket a szemünk már nem láthat, de különböző régi feljegyzésekből ismerhetünk, és Isten eszközei voltak. Igehirdetésem elején kiindulásul én is a templomépítés hátterébe szerettem volna betekintést nyújtani egy kis adalékkal. Pár hete a soproni levéltárban volt lehetőségem belenézni Hrabovszky György egykori lelkész és főesperes éppen kétszáz éve, 1816-ban összeállított, Presbyterologia című kétkötetes munkájába. Az akkori dunántúli egyházkerület lelkészeit bemutató művet lapozgatva a szerzőnek az édesapjáról, Hrabovszky Sámuel püspökről írt sorai között találtam néhány érdekes, vönöcki vonatkozású morzsát is. Az egykori püspök fia nemcsak az apja által ordinált lelkészekre, felszentelt templomokra tett utalást, hanem a korra jellemző különleges alkalmakra is. „Megülte az ő hamvaiból feléledt némely új Eklésiánk öröm ünnepeiket is… Vönöckön, ahol 1786. Krisztus Urunk megjelenése után 11. vasárnap örült szomszédi és barátival azon kincsnek megtalálásán a melly elveszett vala…”

Ha a mozaikot összerakjuk, akkor előjön a láthatatlanságból a türelmi rendeletet követő időszak evangélikus újrakezdésének, a nagy templomépítéseknek a kora. Az éppen kétszázharminc éve, 1786 áprilisában szolgálatba lépett püspök valamikor a nyár közepén ellátogatott Vönöckre, ahol az evangélikusok romjaiból éledező, kicsi közössége várta. Az eseményekből nyomon követhető, hogy miben és miként segített Hrabovszky Sámuel az újjászerveződő gyülekezet első lépéseinek megtételében. Ugyanennek az évnek az augusztusában, annak első napján ordinált egy fiatalembert, az akkor harmincegy éves, győri születésű Torkos Ádámot – Vönöck számára. Három hét sem telt el, és annak a hónapnak a 20. napján a mai vönöcki templom helyén álló pajtában megtartották az istentiszteletet, majd határoztak a templomépítésről. Még abban az esztendőben lerakták az alapkövet, amelybe beleírták az idézett igét. A következő évben már az elkészült épületben tartották az istentiszteleteket. Nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra… Az ismeretlenségből és láthatatlanságból előkerülő kis mozzanatok nagyon érdekesek, fontosak és tanulságosak, de igénk még mélyebb mögé tekintésre hív. Annak a felfedezésére, aki az ismert és a még nem ismert események, illetve emberek mögött, által, mellett és felett is munkálkodik. Ő az, aki a nehéz időkben is védte, oltalmazta és erősítette az övéit, és aki elhozta a szabadabb időket számukra. Nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra. Különösen egy olyan ünnepen, amikor nagyon is kínálja magát a szemünk előtt tornyosuló épület, hogy figyelmünk arra fókuszáljon, amit szeretett elődeink áldott hagyatéka nyomán örököltünk. Tudatosan tanulnunk kell nem a láthatóra nézni. A régi közmondás bölcsen figyelmeztet: megeshet, hogy az ember a fától nem látja az erdőt… Sajnos ez megtörténik az egyházban is. Ahogy a fa az erdőt, a láthatók úgy takarhatják el a láthatatlant. Nem véletlen, hogy az egyetemes egyház történetében különböző helyeken és időkben több nagy vihar is kitört a képi ábrázolásokkal kapcsolatban. Nem szabad elfelejteni, hogy Nyugaton éppen a reformáció sodrása hozta a felszínre újra ezt a témát. Mi mérsékelt evangélikusokként természetesen nem tudunk azonosulni a képrombolókkal, de arra nekünk is komolyan oda kell figyelnünk, hogy a láthatók nemcsak segíthetik, de néha akadályozhatják is a látásunkat! Ezért persze nem a képek, szobrok, emberek a hibásak, nem a szemünk elé táruló látvány okolható. A probléma bennünk van. Bizonyos esetekben akár még a templom, az egyház vagy az ige szolgálatára rendelt lelkész is akadálya lehet a tisztánlátásnak. Luther 499 évvel ezelőtti felismerése nagyjából erről szólt. Amikor Wittenbergben kiszögezte a kilencvenöt tételt, a búcsúcédulákkal kapcsolatos teológiai kritikáját, gyakorlatilag azt jelezte nyilvánosan, hogy az akkori egyház az általa kialakított bűnbánati gyakorlattal nem megvilágította, hanem inkább eltakarta a kegyelmes Istent. „…nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.” Köszönöm a kétszázharminc éve élt vönöcki templomépítőknek, hogy a lényegre irányították a figyelmemet. l 81. évfolyam, 39. szám I 2016. október 2.

evangélikus

élet l exkluzív 

‚‚ 12

A szabolcsi almától a homoktövisig Beszélgetés Magyar Levente államtitkárral

A szerző felvétele

Több mint tízéves hagyomány a Déli Evangélikus Egyházkerületben, hogy Radosné Lengyel Anna kerületi felügyelő regionális találkozóra hívja a hozzá tartozó egyházmegyék és gyülekezetek felügyelőit. Szeptember 17-én az újpesti lutheránus közösség látta vendégül a Pesti és a Tolna-Baranyai Egyházmegye gyülekezeteinek világi vezetőit. Az alkalom délelőtti meghívott vendége Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár volt.

Radosné Lengyel Anna, a Déli Egyházkerület felügyelője és Magyar Levente államtitkár 81. évfolyam, 39. szám I 2016. október 2.

13

evangélikus

élet l exkluzív

– Talán kevéssé köztudomású, hogy államtitkár úr is evangélikus, sőt családja mindkét ágának lutheránus gyökerei vannak. – Valóban többgenerációs evangélikus

családból származom. A Magyar ágon édesapámat leszámítva talán negyedik generációig visszamenőleg evangélikus lelkészek a felmenőim. Az anyai ágon is van egy jelentős lutheránus vonal, nagymamám – én sajnos már nem ismertem őt –, dr. Széchey Béláné Károlyi Erzsébet evangélikus lelkésznő volt, a budahegyvidéki gyülekezetben szolgált. Nagyapám, dr. Széchey Béla is szolgált lelkészként, bár neki nem ez volt az eredeti foglalkozása. – Ön a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2014 októbere óta tölti be a gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkári posztot. Mi tartozik a feladatai közé? – Két évvel ezelőtt született egy olyan

kormányzati döntés, hogy a külgazdaságot, tehát a kereskedelempolitikát, a befektetésösztönzési politikát intézményesen össze kell olvasztani a klasszikus diplomáciával, külüggyel. Ez azt jelenti, hogy a nagyköveteink, a diplomatáink és mi magunk is, akik Budapesten dolgozunk, tárgyalásaink során minden eszközzel törekszünk Magyarország gazdasági szempontjait előtérbe helyezni és érvényre juttatni. Célunk, hogy minél több befektetést hozzunk az országba, másfelől pedig igyekezzünk piacot szerezni azoknak a magyar termékeknek, amelyek külföldön versenyképesek lehetnek. Munkaköröm jelentős részét teszi ki a külföldi és hazai nagybefektetőkkel való egyeztetés arról, hogy az országon belül hol és milyen feltételekkel érdemes a beruházásaikat végrehajtani. Igyekszünk őket a fejletlenebb régiókba irányítani, de természetesen ebben is vannak korlátok, hiszen nem könnyen választanak olyan térségeket, ahol nincs például megfelelő infrastruktúra vagy elegendő szakképzett munkaerő. – A külföldi befektetőket illetően mi-

lyen esélyei vannak Magyarországnak? – Remek esélyei, de nincs könnyű dol-

gunk. A globalizáció miatt nemcsak a visegrádi négyek országaival vagyunk versenyben, hanem a világ nagyon sok más országával is. Például ha egy autóipari vállalat vezetői arról gondolkodnak, hova telepítsék a következő gyárukat, akkor első körben már nem az a kérdés, hogy Szlovákiát válasszák-e vagy Magyarországot, hanem hogy Mexikó, Kína vagy KözépEuró­pa legyen-e a célpont. A kérdés el-

döntésében különösen fontos szerepet játszik, hogy hol van olyan képzett munkaerőbázis, amelyre építeni lehet. Ez a tényező pedig már számunkra is komoly kihívást jelent, hiszen hazánkban huszonöt évvel a rendszerváltás után sem sikerült még felzárkóznunk a nyugat-európai bérszintekhez, így mindannyiunk előtt jól ismert az aktív munkavállalók körében jellemző elvándorlási folyamat. Mindezek mellett hazánk az utóbbi években kimagaslóan teljesített a külföldi működő tőke Magyarországra vonzását illetően. – Előadásában számos példát emlí-

tett a hazai, magyar adottságokra építő munkahelyteremtésre mint kitörési pontra. Ezek a projektek a közeljövőben fognak megvalósulni. Felsorolna néhányat közülük? – Magyarország legfőbb erőssége min-

dig is a mezőgazdaság volt. Igyekszünk mi is hangsúlyt helyezni erre, ezért jelenleg például csak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében hat élelmiszeripari beruházás előkészítése zajlik. Olyan feldolgozó­ üze­ mek építését tervezzük, amelyek magas hozzáadott értékkel fogják ellátni azt a hatalmas kelet-magyarországi gyümölcstermést, amely jelenleg friss formában vagy mini-

mális feldolgozottsági tartalommal kerül a piacra. Hogy egy példát említsek: ha a híres szabolcsi almából nem ivólevet vagy sűrítményt, hanem gyógyszeralapanyagot gyártunk, akkor a magasabb profittartalom folytán a termelők bevételei is jelentősen növekszenek, és kiszámíthatóvá, stabilan megtérülővé válik a gazdálkodás családok ezrei számára. Az elmúlt évtizedekben elmaradt fejlesztéseket kívánjuk nagy ütemben pótolni, ami az egész vidéki Magyarország számára valódi fejlődési lehetőséget kínál. További példaként említhetném, hogy ezerhektáros nagyságrendben szeretnénk homoktövis-termelő területeket kialakítani szintén gyógyászati felhasználási céllal. Csak ez az egy program több ezer embernek adhat munkát. – A regionális felügyelői konferen-

cián Radosné Lengyel Anna felügyelő asszony felkérésére Hit és társadalom címmel tartott előadást. Mit emelne ki e témával kapcsolatban? – Fontosnak tartom, hogy mindenki a

saját mozgásterén belül kövessen el mindent, hogy az országnak jobban menjen, honfitársaink boldogulásának elősegítését minden más szempont elé helyezve. l Boda Zsuzsa

81. évfolyam, 39. szám I 2016. október 2.

evangélikus

élet l FÓKUSZ 

14

Menekültek, bevándorlók és terroristák

N

Bevándorlók azok az embertársaink, akik egy jobb jövő reményében, akár csalfa biztatásra, akár egyéni megfontolás alapján úgy döntenek, hogy elhagyják hazájukat, egyszerű otthonukat, gyakran családjukat is, és Európába jönnek. Láthatóan többeket anyagilag támogattak, másokat pedig szervezetek segítettek erre az útra. Vélhetően egyesek vagyonukat is értékesítették a költségek fedezésére a jobb élet reményében; gondolhatunk az emberkereskedők magas közvetítő áraira és kockázatos útjaira. Megérthetjük ezeket az embertársainkat, ha arra gondolunk, hogy közülünk is sokan keresik boldogságukat a nálunk is gazdagabb országokban. Magától értetődőnek tűnik azonban, hogy ha valaki be akar lépni egy másik országba, s akár hosszabb, akár rövidebb ideig ott kíván tartózkodni, annak igazolnia kell a személyazonosságát. Aki nem tudja magát igazolni, mert okmányai el-

fotó: AFP / Christophe Archambault

apjaink mindnyájunkat érintő jelensége a sokat emlegetett migránskérdés. Abban a reményben vetem papírra soraimat, hogy talán segítek a kedves Olvasónak tisztábban látni ebben a sok összetevőjű, életünket több éven át meghatározó témában. Amint írásom címe is jelzi, világos különbséget kell tennünk menekült, bevándorló és terrorista között. Menekült az a testvérünk, akinek a házát lebombázták, vagy akit keresztény hitéért üldöztek, vagy akinek az országában háború van, és élete kockán forgott. Ezt szoktuk egzisztenciális veszélyeztetettségnek is nevezni. Kénytelen elhagyni – feltehetően – családjával együtt lakóhelyét, országát, otthonát. Befogadása, életének megmentése emberbaráti, keresztény kötelességünk. Ezek a testvéreink többségében Szíriából érkezhetnek.

A világszerte ismertté vált felvételen Rohingya menekültjei 81. évfolyam, 39. szám I 2016. október 2.

vesztek, késznek kell lennie személyazonosságának megállapítására (fénykép, ujjlenyomat felvétele). Ezt minden ország erre hivatott szerveinek kötelességük elvégezni a régóta ott élő lakosság, de a később befogadott menekültek életének biztosítása érdekében is. Terrorista az, aki gonosz szándékkal érkezik, érkezett, gyakran hamis személyi okmányokkal, ártatlanok életét oltja ki, tömeges méretű tragédiát okoz, megfélemlítve a kontinens lakosságát. Legtöbbször már régebben Európában élő személyek. Max Weber (1864–1920) ismert közgazdász és szociológus különbséget tett az érzelmi etika és a felelősségetika között. Az előbbi a sajnálat, megszánás, könyörület érzelméből született etikai segítőkészség alapelve, amely feltétel nélkül odaáll a rászorult embertárs mellé, és irgalmasságot gyakorol iránta. Talán Ferenc pápa is

15

élet l AKÁrmi FÓKUSZ

fotó: BLANAID MURPHY

erre biztat, amikor az általa meghirdetett irgalmasság esztendejében ezt ajánlja elsősorban a katolikus hívőknek. Ez a fajta magatartás jelentkezett rendkívüli lelkesedés formájában az elmúlt év nyarán a hazánkon átmenő ismeretlenek iránt kisebb mértékben itthon, főként pedig Ausztriában és Németországban. Max Weber már a maga korában figyelmeztetett azonban arra, hogy a felelős etikai magatartás számba veszi döntésének következményét is. A figyelmeztetés arra irányul, hogy mekkora veszélyt hordoz magában egy ismeretlen ember ismeretlen szándékával az új környezetére, s mekkora terhet kell hordoznia a befogadó országnak a befogadott ittléte során és beilleszkedésének esztendeiben. Idézi az ősi római jogból származó bölcsességet: „Ultra posse nemo obligatur.” Senki sem kötelezhető lehetőségein felül. Egyszerre vagyunk felelősek önmagunkért és embertársainkért – közösségi értelemben is. Ha a jogállam keretein belül gondolkozunk, akkor három kritériumnak kell megfelelnie a mindenkori államhatalomnak: a) az állam saját területének és határainak védelme és ellenőrzése; b) a lakosság összetételének figyelembevétele és a bűnözők kiszűrése; c) az erőszakszervezetek (rendőrség, katonaság) ellenőrzése. A megfogalmazás Ulrich Körtner bécsi evangélikus teológiai professzortól származik (A felelősségetika dicsérete). Ha bármelyik feltétel nem teljesül, nem beszélhetünk a jogállam meglétéről és a lakosság biztonságáról sem, beleértve a menekültek létét és jogait is. Mindez feltételezi annak elfogadását, amit Luther a reformációban így fogalmazott meg: az evangéliummal nem lehet a világot kormányozni. Nem erre adatott. Jézus méltán mondja: „Az én országom nem e világból való…” (Jn 18,36) Mivel nem mindenki fogadja el Jézus követelményrendszerét és ajándékait, ezért vis�szaélés lenne a magunk és szeretteink életével és biztonságával szemben az életünket veszélyeztető (terrorista szándékú) személyek befogadása. Ebben a világban a szakszerű törvényekkel és a jó rend előírásaival kell biztosítani az élet feltételeit mindenki számára, aki kész az adott közösség, nép, társadalom kereteibe beilleszkedni, annak kultúráját és vallását elviselni. Az evangélium elsősorban az egymás közti megbocsátás lehetőségét kínálja. De a jogrendet minden

evangélikus

2015. szeptember 7. Migránsok vonatot foglalnak el a Keleti pályaudvaron

állampolgárnak, menekültnek és bevándorlónak kötelessége elfogadni annak érdekében, hogy mindnyájan békés és boldog életet élhessünk. Ez a lutheri kétféle – világi és lelki – kormányzás értelme és célja. A menekültek és bevándorlók egy kisebbik részének deviáns magatartása mögött csalódottságuk, családtagjaik hiánya, alkalmazkodási készségüknek olykor elfogyott energiája is jelentkezik. Ezen úrrá lenni nagy kihívás a német hivatalos szerveknek és az egész európai társadalomnak. Tudom, hogy a felelősségteljes etikai döntés nem nélkülözheti az emberi érzelmi hátteret. Az is nyilvánvaló, hogy nem könnyű különbséget tenni menekült és bevándorló és a bevándorlók szándékai, az esetleges rejtőzködő terrorista között. Mégis igaz, hogy nem minden hozzánk érkezőről kell gonosz szándékot feltételezni. Azért, mert más a bőrszíne, vallása, kultúrája, a többség kész lehet velünk együtt élni, ha már a történelem vihara és a háború borzalmai erre kényszerítik. Talán már a görög és török menekültsátrakban fel kellene készíteni a várakozókat arra, mivel számoljanak, ha öreg kontinensünkre lépnek. Nem földi paradicsom, nem munka nélküli élet várja őket, s nem mindenki akar muszlim vallású lenni

Európában. Aki kér, az kap, a tisztességes szándékú ember előtt megnyílnak a segítőkész szívek. Aki követel, aki nem tudja elfogadni az alkalmazkodás törvényszerűségét, annak el kell gondolkoznia azon, hogy Európában marad-e. Aki pedig galád szándékkal érkezne, annak számolnia kell tettei súlyos következményeivel. Menekültek és bevándorlók fájdalmas sorsa jelzi, hogy háborúval nem lehet megoldani a világ gazdag-szegény feszültségét, de ha elhallgatnak a fegyverek, ott helyben kívánatos élhető sorsot kialakítani mindnyájuknak az európai emberek áldozatkész segítségével. Erre valamennyiünknek késznek kell mutatkoznunk! Ez a távlat annál is inkább hangsúlyozandó, mert a hazájából kiszakított ember gyakran vágyakozik gyermekkora otthonába, s nem mindig érzi hazájának a kényszer szülte vagy maga választotta országot. Ezért imádkozzunk, hogy a világ felelős vezetői mindezeket szem előtt tartva hozzák meg bölcs döntéseiket a tengerentúlon éppúgy, mint az egyre öregedő Európában. Szívünk azonban maradjon nyitott a bajba­jutottak segítésére, akik legtöbbször nem tehetnek mást kiszolgáltatott helyzetükben, mint hogy szeretetünket várják. l D. Szebik Imre 81. évfolyam, 39. szám I 2016. október 2.

evangélikus

élet l fókusz 

16

Magyar migráció Nemzetközi konferencia az Európai Unió tagországaiba települő tömegekről

A szerző felvétele

Az anyanyelv megőrzése, az anyanyelvű óvodák, iskolák megteremtése a nyugati magyar diaszpóra megmaradásá­ nak legfontosabb feltétele — rögzítették zárónyilatkozatuk­ ban a burgenlandi Felsőpulyán (Oberpullendorf) szeptem­ ber 17—18-án rendezett XIV. Kufstein-tanácskozás résztvevői. A rendezvényt az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szerveze­ tek Központi Szövetsége, a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége, a Közép-burgenlandi Magyar Kul­ túregyesület, valamint Felsőpulya városa közösen szervezte.

Balról: Hollós József, az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetségének elnöke, Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Nikolaus Berlakovich osztrák néppárti képviselő, Franz Kirchgatterer osztrák szociáldemokrata párti képviselő és Szili Katalin, a magyar miniszterelnök nemzetpolitikai tanácsadója

Az 1990 óta kétévenként, kezdetben a tiroli Kufstein várában rendezett konferenciát – innen az elnevezés – évek óta Felsőpulyán tartják. Az idei téma az Európai Unió tagországaiba irányuló magyar migráció volt. A tanácskozás a nyugati magyarság legfontosabb rendezvénye, amelyen jelen vannak az anyaországi és a Kárpát-medencei magyarság képviselői is. Idén tizenhét országból mintegy háromszázan vettek részt a konferencián. A magyar, osztrák, német előadók a magyar elvándorlás nyomán keletkező nemzetpolitikai kihívásokat, az integráció kérdését, a nyugat-európai magyar szervezetek helyzetét tekintették át. 81. évfolyam, 39. szám I 2016. október 2.

Migránsmásság Az európai migránsválság, a tömeges illegális bevándorlás háttérbe szorította az Európai Unión (EU) belüli, a szegényebb kelet-európai térségből a gazdagabb nyugat-európai országokba irányuló elvándorlás problémáját, amely – s erre nálunk ritkán mutatnak rá – Nagy-Britannia uniós kilépésének (brexit) szintén egyik alapvető oka volt. Az Európai Unión belüli belső vándorlásnak elsősorban gazdasági, megélhetési okai vannak, s jóllehet az illegális bevándorlásnak is ez az egyik fő mozga-

tórugója, az előadók egyetértettek abban, hogy a két jelenséget nem lehet összehasonlítani. Míg az EU-n belüli költözés, a munkaerő szabad áramlása az unió négy alapvető szabadságjogának egyike, az illegális migrációra ez nem vonatkoztatható.

Százezres hiány Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára előadásában hangsúlyozta, hogy azok a magyarok, akik az elmúlt években elhagyták hazájukat, a jobb életkörülmények miatt mentek el. A kormánynak kettős feladata van velük szemben: segíteni kell betagolódásukat a diaszpórába, a nyugati magyar szervezetekbe, másrészt olyan körülményeket kell teremteni az anyaországban, hogy visszatérjenek. Az EU-n belüli magyar migráció létszámát nehéz meghatározni, mert ma a kivándorlás sokszor nem életre szóló – állapította meg Dickmann Ádám, a Központi Statisztikai Hivatal munkatársa. Tény, hogy az elmúlt években évről évre növekedett a kivándorlás. A magyarországi magyarok legfontosabb célországa az Egyesült Királyság és Németország, illetve Ausztria. Mellettük Svájc és Hollandia játszik még fontosabb szerepet. 2014-ben – hivatalos statisztikai adatok szerint – kétszázezer magyar állampolgárságú foglalkoztatott volt az EU tagországaiban, de ebből hiányoznak például a „feketén” dolgozók vagy az Ausztriába ingázó magyar munkavállalók. Az osztrák források hetvenezer hivatalos magyar munkavállalóról tudnak, miközben százharminc-százötvenezer magyar tartózkodik huzamosan Ausztriában. Németországban évente hetvenezer magyar állampolgár jelentkezik be. Brit adatok szerint az Egyesült Királyságban nyolcvanhétezer magyar tartózkodik.

17

evangélikus

Quo vadis?

Bajor iskolapélda

Az adatokból kitűnik, hogy a többi keleteurópai országhoz képest, beleértve a nem EU-tagokat is, a hazájukból távozók között a magyarok aránya alacsonyabb. Ausztriában például csak a hetedik helyen állunk, a külföldről érkezettek között a románok, a horvátok, a szerbek, a bosnyákok és a törökök is megelőznek bennünket. Albániából a népességnek csaknem a fele távozott valamelyik nyugati országba. A kivándorlók számát tekintve Bulgária, Románia, Szerbia, Ukrajna, Grúzia, Szlovákia, Ausztria és Szlovénia mind a „magyarok előtt jár”. Míg 2014-ben a magyar népesség 5,3 százaléka távozott külföldre, addig ez az arány Albániában 44,1, Romániában 16,6, Szlovákiá­

A magyarokkal az a legnagyobb baj, hogy sokszor önszántukból mondanak le identitásukról, a szülők nem helyeznek súlyt arra, hogy gyermekük megtanulja az anyanyelvét, mert – úgymond – „nincs haszna a magyar nyelvnek a gyerekem számára”. Pedig ahogyan Marion Göls bécsi nyelvész mondta: „A magyarokhoz az osztrákok barátságosan viszonyulnak, ezért a magyar nyelvnek a jövőben nagyobb szerepet lehet és kellene kapnia Ausztriában. Többször kellene használni a magyart és a többi kisebbségi nyelvet a médiában és az oktatási intézményekben, mert akkor éreznék a magyarok, hogy a nyelvüket értékelik.”

Regensburgi Egyetem Magyar Intézetének igazgatója bajorországi példán mutatta be, hogy a magyar iskola igenis megvalósítható. A bajor tartományi kormány két fontos alapelvet fogalmazott meg: az anyanyelv értékes hozomány, amely nem gátolja, hanem előmozdítja az integrációt. Az anyanyelv ápolása azonban az anyaország feladata, az „anyagi semlegesség” elvét valló bajor állam kivonul ebből a feladatból.

‚‚

A nyugati magyarság megmaradásának két fő tartópillére, ahogyan azt Reményik Sándor erdélyi evangélikus költő örök érvényűen megfogalmazta, a templom és az iskola. ban 6,5, Ukrajnában 12,3, Szlovéniában pedig 7,7 százalék volt! Mindezek ellenére a mai Magyarország legnagyobb problémája a rossz demográfiai helyzet mellett éppen az elvándorlás. Évtizedes távlatban hatalmas veszteség ez, és kérdés, hogy a népességfogyás, az értelmiség, a szakmunkások elvándorlása meddig nem okoz pótolhatatlan károkat. Igaz, hogy van bevándorlás is Magyarországra – 2015-ben a bevándorlók száma megegyezett a kivándorlókéval –, de jórészt határon túli magyarok érkeznek egyszerű honosítással, magyar állampolgárokként, s ez a külhoni magyarság számára jelent pótolhatatlan veszteséget. A nyugati magyarság megmaradásának két fő tartópillére, ahogyan azt Reményik Sándor erdélyi evangélikus költő örök érvényűen megfogalmazta, a templom és az iskola. A magyar kivándorlók gyakran először az egyházakat keresik meg, a kivándorlás „hajótöröttjeivel”, a feketemunkásokkal, az okmány nélküliekkel is legtöbbször az egyházak találkoznak, a betegekkel, a börtönben lévőkkel is ők foglalkoznak – emelte ki hozzászólásában Vencser László katolikus pap, az ausztriai idegen nyelvű pasztoráció országos igazgatója.

élet l fókusz

Több ausztriai előadó is megfogalmazta, hogy Bécsben nagy szükség lenne egy magyar iskolára. Példaként hozták fel a cseheket és a szlovákokat, akik összefogva meg tudták valósítani a bécsi Komensky magániskolát, amely osztrák állami támogatásban is részesül. K. Lengyel Zsolt, a németországi

Szülői éretlenség Létrejött a Bajorországi Magyar Iskola, amely 2014-től jelentős gyakorlati és anyagi támogatást élvez a müncheni főkonzulátus és a Balassi Intézet részéről. 2015-től hat helyszínen háromszáznegyvenöt magyar gyermek részesül magyar oktatásban harminckét oktató közreműködésével. Bajorországban sikerült elismertetni a magyart mint második idegen nyelvet oktatási, illetve vizsganyelvként. Igaz, még nem érettségi tantárgy, de csak azért nem, mert nincs rá igény a magyar szülők részéről. Ha ez az igény megfogalmazódik, ha lesz elfogadott kerettanterv, a magyar is lehet érettségi tárgy, mint ahogy a török, a portugál, a kínai és a lengyel már az. Ahogy az ausztriai magyarnyelv-oktatás bevezetéséhez is „lobbizásra”, erőfeszítésre és főként akaratra volna szükség, Bajorországban is a szülők igényén és a diplomáciai közbenjáráson múlik a siker. l T. Kovács Péter

Az Újvilágba kivándorló magyarok 1914-ben 81. évfolyam, 39. szám I 2016. október 2.

evangélikus

élet l reformáció 500 

A reformáció és hatása 27 füzetben Nagyszerű német szociáletikai sorozat a Reformation Heute A digitalizáció korában is megáll az ókori bölcsesség: ismétlés a tudás anyja. Persze nem mindegy, hogy egy kilencszáz ol­ dalas monográfiát emelgetünk komoly fizikai igénybevétellel, vagy egy-egy témáról 34-36 oldalas, színes, találóan illusztrált füzetet forgatunk akár tömegközlekedési eszközön, akár tás­ kánkból előhúzva egy park árnyas csendjében. Ezért is telita­ lálat a Németországban máris sikernek számító Reformation Heute — Reformáció Ma — sorozatcímet viselő vállalkozás. A Németországi Protestáns Egyház Társadalomtudományi Intézete (SI) és a Szociális Protestantizmus Alapítvány nagyszerű sorozata a reformáció hatásának szinte teljes spektrumát próbálja tematikusan, jól tagoltan, olvasmányosan bemutatni. Az eddig megjelent tizenkilenc füzet a következő – a reformációban, illetve annak hatására hangsúlyossá vált – területeket tekinti át: hivatás, képzés, diakónia, házasság, gondozás, pénz, igazságosság, egyenlőség, liberalizmus, szeretet, fenntarthatóság, kapitalizmus, reformáció, vallás, forradalom, szociá­ lis piacgazdaság, gazdaságetika. A szerzők között éppúgy vannak egyházi vezetők, teo­ lógiai professzorok, mint egy-egy szakterület nem egyházi szakértői, írók, tudósok, történészek. A célokról szólván a sorozat kiadója, Gerhard Wegner, az SI igazgatója hangsúlyozta, hogy elsősorban a wittenbergi reformáció szociáletikai örökségét szeretnék közismertté tenni és méltatni, hatásának történetét ugyanakkor kritikusan szándékoznak bemutatni, rámutatva a témák aktualitására is. A tematikus füzetek felépítése lényegileg hasonló. A kiindulás valamennyi füzet esetében a wittenbergi reformátorok, kiváltképpen Luther Márton döntése, véleménye egy-egy adott kérdésről. Ezután foglalkoznak a téma történetével és azzal, hogy a modern korban hogyan, mennyire érvényesülnek a reformációi hatások. A szerzők rövi81. évfolyam, 39. szám I 2016. október 2.

den kitérnek a harmadik évezred elejének tapasztalataira is. A sorozatból még hátravan néhány fontos témakör, így a házasságjogról, a szekularizációról, a kultúráról, a „megigazításról” szóló. Ízelítőül lapozzunk bele egy-két füzetbe! A Reformáció című füzet tartalomjegyzéke önmagáért beszél: Mi a reformáció?; Története; A reformáció teológiai profilja; Viszonyulás az államhoz; Hivatásetika és nyitás a világ felé; Képzés és kultúra; Hatástörténet; Személyesség és individualitás; Vallásszabadság és emberi jogok; Kapitalizmus és jóléti állam; Viszonyunk a zsidósághoz; Ökumené; Egyházi reformok; Wittenbergi tézisek. Az olvasást lényegkiemelő raszteres, keretes szövegek, színes fotók könnyítik, amelyek segítenek a mondanivaló értelmezésében. Mielőtt bárki egyoldalúsággal vádolná a sorozat szerkesztőjét, gyorsan jelzem: Luther nézeteinek részletes taglalása mellett szinte valamennyi témakörben megje-

lenik Kálvin, Zwingli és más reformátorok véleménye is. Például a reformátorok gazdaságszemléletéről sokrétű információ­ kat kapunk a Gazdaságetika című füzetben, amely elsősorban Kálvin megengedő, mégis korlátozó magyarázatát taglalja a méltányos kamatról, amely nem alázza meg a szegényeket, és nem juttatja igazságtalan előnyhöz a gazdagokat. A tematikus füzet kitér a genfi reformátor szigorú uzsoraellenességére is. Gazdaságetikai aranyszabály volt, amelyet Luther, Kálvin és mások is szem előtt tartottak-tartattak: a közjót szolgáló intézményeket – ispotályt, árvaházat, iskolát, akadémiát – mindenki köteles volt támogatni, aki dolgozott, és bevételre tett szert. A Képzés című füzetben izgalmas s a jelenlegi hiányosságokkal is szembenéző reflexiókat olvashatunk Luther, Melanchthon vagy a svájci református pedagógus, Pestalozzi oktatási-nevelési reformgondolatainak hatásairól, máig kimutatható befolyásáról, a közösség és az egyén kiegyensúlyozott kapcsolatára vonatkozó nevelési szempontjairól. Vagy például arról, hogy bár a reformáció nem tekinthető a kapitalizmus útkészítőjének, ám a munka istentiszteletnek tekintett „átminősítésével” sok protestáns országban hozzájárult a gazdasági emelkedéshez, a puritanizmus és az önmérséklet révén pedig a megtakarítások s így a jóléti társadalom létrehozásához. Kívánjuk, hogy a sorozat anyanyelvünkön is olvasható füzeteiből minél több magyar érdeklődő is kaphasson a kezébe iránytűt a protestáns hit, életszemlélet, etika mibenlétéről. l Dr. Békefy Lajos Az eddig megjelent füzetek az SI honlapján is elérhetők a www.ekd. de/si/downloads/reformation_ heute.html címen.

19

‚‚ evangélikus

élet l kultúrkörök

Ars Sacra, azaz szeptember, harmadik péntek A címben jelzett nap a közel évtizedes hagyomány szerint az Ars Sacra fesztivál nyitánya. Nemzeti kultúránk szentélyében adott egymásnak randevút a költészet és a zene, a képzőmű­ vészet és az anyanyelv.

M

inden szavunk, gesztusunk mögött ott húzódik észrevétlenül vagy alig észrevehetően európai kul­túránk rétegzettsége. Nem véletlenül idézik Robert Schumanntól sokszor: „Európában még az ateista is keresztény.” Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója – a házigazda – örömmel nyugtázta, hogy a fesztiválnak köszönhetően mind többen lehetnek részesei ennek a gazdag hagyománynak. Több száz intézmény és egyházközség több ezer programjából válogathatnak az érdeklődők. Az ünnep strukturálja az időt. Megállít, segít felemelni az arcunkat. Erdő Péter bíboros szerint az ars sacra, az igaz és jó művészet – éppúgy, mint az irgalmasság cselekedetei – tanítja a tudatlant, inti a bűnöst, tanácsot ad a kételkedőnek, vigasztal, segít a béketűrésben és a megbocsátásban, szavakat ad, hogy imádkozni tudjunk. Az ars sacra reményt és jövőt ad. Erdő Péter szavaira jeles költőink azon nyomban reflektáltak is, modern zsoltáraik sokunk imádságaivá lehetnek. A modern művész – így Szabó T. Anna – sokszor lefelé néz, a sötétbe. Az igazi művész azonban mindig a szentségre figyel: a jó mű a szemünkbe világít, mint egy megvilágított tükör. Kapkodó menekülésünkért felgyorsult életünket hibáztatja Lackfi János: kis, földhöz szegezett, de ég felé pöckölt senkik, lélekszakadásban élünk… A Magyar Nemzeti Múzeum kupola­ csar­nokában a fesztivál alkalmából kamara­ kiállítás látható, amely – a részt vevő gyűjtemények, kurátorok, tárgyak és témák, gon-

dolatok szintjén is – beharangozója 2017 egyik nagy eseményének, az Ige-idők címmel rendezendő reformációi emlékkiállításnak. Két meghatározó bibliafordítás (Károli Gáspáré és Káldi Györgyé) Isten igéjének hozzáférhetővé tételéről beszél. Sokan tudják, hogy az európai – így a magyar –

szágos Múzeum új kiállítására költözik) és a Pilarik család iratai egy sokat szenvedett evangélikus egyházról beszélnek: üldöztetésről és helytállásról a gyászévtizedben, személyes hálózatokról és magas műveltségről, a lutheri tanítás melletti elszánt állásfoglalásról és az Úr kegyelméről. Egy 18. és egy 20. századi, családi bejegyzésekkel dúsan ellátott Biblia az emlékezés, a történelmi és a családi, saját hagyomány fontosságát mutatja fel egy olyan korban, amikor generációk hajlamosak azt hinni, hogy velük kezdődött minden.

irodalmi nyelvek alapját jelentik ezek a fordítások, a nyomtatás, az anyanyelven készült kiadványok pedig a reformációt mint valóságos médiaforradalmat hozzák elénk. A kecskeméti református úrasztali tárgyak a mezővárosi reformáció tanúi. De tanúi az új liturgia kialakulásának, a hétköznapi tárgyak liturgikus eseménybe emelésének és annak is, hogy az új eszme hogyan tudott kapcsolatot teremteni a részekre szakadt ország darabjai között. A gazdag ikonográfiájú, selmecbányai Pilarik-kanna (amely az Evangélikus Or-

A kiállításon látható egy nagyon fontos levél (lapunk 21. oldalán közöljük). A plexire ragasztott betűk árnyékot vetnek a családi Bibliákra, ezzel is sugallva múltunk, jelenünk és jövőnk vágyott harmóniáját. A levél a Kárpát-medencében élő mai gyülekezetekhez szól: felhívás jubileu­ mi önarckép elkészítésére, amely fontos része lesz a múzeum nagy kiállításának. A hiteles képhez szükség van arra, hogy minél több gyülekezet és intézmény hagyjon nyomot 2017-ben. l Z. Zs. 81. évfolyam, 39. szám I 2016. október 2.

élet l kultúrkörök 

Lackfi János

A Dadogás zsoltára Uram, ki egybekapcsolsz eget és földet, hajnalban és alkonyattájt nem felejted el sámlira állva kicserélni a kiégett égitesteket, ki párosával egybehegeszted az emberfia száját, hogy addig se beszéljenek a világ kárára, hogy teljesen átadva magát ne csak elvenni, markolni akarjon mindkettő, ki forgószelet költöztetsz minden bimbóba, hogy virágba borulva úgy köpködjék köröskörül a szirmokat, mint elszabadult fecskendő a vízsugarat, ki ezer miniatűr tekintettel kacsintgatsz ránk az ásványok közül, szemünk is belekáprázik, ki talpalávalót húzol az atomoknak, hogy eszement vitustáncot járjanak. Uram, ki fákba bújsz, hogy aztán színpadiasan széjjeltárhasd ágaidat, mutatva: na, ki jön az én házamba? mutatva: hát mit tehetek ennél többet értetek, ugyan mit?, mutatva: ekkora halat fogtam, emberhalat, ilyen szélesre feszítettek azok, akiket szerettem. Uram, ki a tenger örvényeit fodrász módjára göndöríted, a macska bajszát szögegyenesre vasalod ki, olyanra, amilyenek a matematika szúrós vektorai, ki a csikóhalat megcsavarintod, nagybőgőnyakat kunkorítasz neki farok helyett, egyszerűen élvezed ezt a csibészkedést, ki orrba bokszolod a fókát, és nevetsz, hogy úgy marad, ez lett az orra, ki hazugságon kapod a rókát, és fejcsóválva nézed, amint Pinocchio-orrot növeszt, ki piros festékbe mártod a gólya lábát-csőrét, hamuba

20

hempergeted a gémet és rózsaszín púderbe a flamingót, lefekvés előtt pedig legyintesz, és az összes maradék festéket belekened szegény papagáj tollába, ne kelljen kiönteni, be ne száradjon. Uram, leleményt adtál az embernek, hogy a disznó puzzle-darabkáit összekeverje, és megteremtse a kolbászt, majd ugyanavval a töltővel forró követ, aszfaltot kunkorgasson a földre, és azon száguldozzék eszeveszetten. Uram, ki csepp embereket préselsz ki az emberekből, mint valami majonézt a tubusból, ki fájdalmat préselsz ki az emberekből, hogy ha seprőjét leszűrik, szőlőleve borrá nemesedjék, ki könnyeket préselsz ki az ég szivacsából, hogy alaposan elmosogasd a földet. Uram, mondd, csak egy szóval mondd, ne is mondd, csak rebbentsd meg egy kicsit a diólevelek szemhéját, billegtesd mókásan a hajók vitorláit, mint Pali osztálytársam régen a fülét, vagy csak cirrenjenek össze sejtjeid, akár a Háromkirályok csengettyűje, ne is mondd, ne is jelezd, érzem én magamtól, mint levegőt, mely tüdőmet béleli ki, mint vizet, mely körbezizeg, mint forróságot, mely elönt belül, és most nem akarok semmi mást én, földhöz hegesztett és ég fele pöckölt senki-semmi, csak benned lenni, ahogy csipet só a süteményben, ahogy görcs a fában, ahogy hangyalábnyom a fűben, észrevétlen, foszladón, dadogva, szavamat is feledve, AMRU, UMRA, MARU, MURA, URAM, AMUR.

fotók: Magyar nemzeti múzeum

evangélikus

21

evangélikus

élet l kultúrkörök

Az ég zsoltára

Itt lent perbe vagyunk fogva, perlőnk fölénk magasodna, túlkiabál, elküld haza, hiába, hogy nincs igaza.

Perelj, uram, perlőimmel? Felelj, Uram, felhőiddel. Mondd, hogy rend van a világban, felejtsem, amiket láttam.

Perelj, Uram… – Nem, ne perelj. Inkább csak felhőket terelj: a változó világ képét – ezzel hozd fölénk a békét.

Nehéz lenni, tudod, Uram? Szívünk-szemünk úgy tele van fájdalommal, szenvedéssel, amit nem érünk fel ésszel.

Felelj, uram, felhőiddel, vértezz fel a kellő hittel, hogy törvényed ne feledjük, eged alatt legyünk együtt,

Körülöttünk annyi zaj van. A testtel is csak a baj van. A lélek meg – szent a lélek, de nem éli a szentséget.

tanuljunk világot látni, indulatainkkal bánni, nem bujkálni, mint a gyermek, viselni a közös terhet,

Kő a szívünk, fáradt, nehéz, szemünk csak a képekre néz, tükrök közé vagyunk zárva, nem látunk ki a világra.

éljük át a mások részét, legyen bennünk újra részvét, legyen bennünk hit, alázat. Égből építs nekünk házat.

Szabó T. Anna

Reformáció 500 | „A megújulás lendülete” Levél a protestáns egyházközségekhez Tisztelt lelkész, gondnok és felügyelő testvérek! Kedves presbiterek és gyülekezeti tagok! A két történelmi egyház vezetői, emlékbizottságai és a Magyarország kormánya által létrehozott Reformáció Emlékbizottság bennünket bízott meg azzal a feladattal, hogy 2017-ben a Magyar Nemzeti Múzeumban kiállítást rendezzünk a reformáció elindulásának ötszázadik évfordulója alkalmából. Az az elképzelésünk, hogy a kiállítás újszerűen fogja bemutatni, mi mindent köszönhet a világ (és nem csak a kereszténység) ennek a történelmi eseménynek. Az a vágyunk, hogy minél szélesebb körben be tudjuk mutatni nemcsak a múltat, hanem a jelent és a jövőt is. Ezért minden protestáns gyülekezettől, egyházközségtől kérjük, hogy járuljanak hozzá a kiállításhoz egy „önarcképpel”. Készítsenek digitális portrét magukról, amelyben a múlt egy szeletét ugyanúgy megmutathatják, mint azt, hogyan állnak most, milyen a „jelen-létük”. Amennyiben kedvet éreznek hozzá, mondják el azt is, milyen jövőképük, stratégiájuk van, mit üzennének a majdani hatszázadik évfordulóra emlékező közösségeknek!

Amit kérünk: egyoldalnyi szöveget (3500—3800 leütés) és öt olyan archív vagy új fotót, amelyet kiemelkedően fontosnak tartanak. Kérjük, hogy az anyagot 2017. január 10-éig küldjék el a következő elektronikus levélcímre: [email protected]. Közreműködésüket köszönjük, és várjuk Önöket a kiállításra a Magyar Nemzeti Múzeumba 2017 tavaszán. Erős vár a mi Istenünk! Áldás, békesség! Köszöntéssel: Dr. Fogarasi Zsuzsa Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Múzeuma

Dr. Gáborjáni Szabó Botond Debreceni Református Kollégium Múzeuma és Könyvtára

Dr. Harmati Béla László Evangélikus Országos Múzeum

Dr. Kiss Erika Magyar Nemzeti Múzeum

Zászkaliczky Zsuzsanna Evangélikus Országos Múzeum

81. évfolyam, 39. szám I 2016. október 2.

23

‚‚ evangélikus

élet l visszapillantó

Magyar és német evangélikusok a kitelepítés viharában

Tóth Ágnes előadása a budavári evangélikus szabadegyetemen

pök a bölcs mondást, majd József Attila A Dunánál című versének zárósoraival fejezte be áhítatát: „A harcot, amelyet őseink vivtak, / békévé oldja az emlékezés…”

hatalmak nem voltak tekintettel az etnikai határvonalakra. Az újonnan létrejött, közepes méretű államokban közel harmincszázalékos volt az etnikai kisebbségek aránya, és a harmadik legnagyobb, a korábbi államhatárokon kívül rekedt kisebbségi közösség hárommillió fővel a magyar volt. A már akkoriban sejthető, illetve érezhető belső etnikai feszültségek enyhítésére, valamint a kisebbségben élők kollektív jogainak védelmére a győztes hatalmak létrehozták a Népszövetséget, ám a

Az első világháborút lezáró béke­ rendszer kezdettől magában hor­ dozta a világméretű konfliktust. Tóth Ágnes történész, kisebbségkutató azzal kezdte az előadását, hogy az első világháborút lezáró békeszerződések nem megnyugvást eredményeztek, hanem sokkal inkább a viszály magvát vetették el Európában. Tizenkét új állam jött létre, és az új határok kijelölésekor a nagy-

szervezet tevékenysége nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A többségi társadalmak élére álló politikai erők szuverenitásuk csorbításaként élték meg, amikor a Népszövetség megpróbált beavatkozni a belügyeikbe a kisebbségek érdekében, ugyanakkor ezek az államok feljogosítva érezték magukat arra, hogy aktívan tevékenykedjenek az elszakított nemzetrészek jogvédelmének érdekében.

„Hagyjad az Úrra a te útadat, és bíz­ zál benne, majd ő teljesíti.” (Zsolt 37,5; Károli-fordítás) Az est házigazdája, Fabiny Tamás püspök ezúttal is áhítattal szolgált, amelynek elején levetített egy rövid részletet a Duna Televízió korábban forgatott filmjéből. A képsorokon Pusztai László egykori ágfalvi evangélikus lelkész emlékezett vissza arra, hogy annak idején a hatóságok men�nyire embertelen módon, könyörületet nem ismerve hajtották végre a községünkben élő németek kitelepítését. Az idős ember beszélt arról, hogy a rendészeti tiltás ellenére kiment a pályaudvarra, és elbúcsúzott a bevagonírozott evangélikus híveitől. Meghatódva idézte fel, hogy a vagyonuktól megfosztott, jogtiprást elszenvedő emberek a szerelvény indulásakor a magyar himnuszt énekelték. Fabiny Tamás – miként a filmben a búcsúzó ágfalvi lelkész is – a 37. zsoltár 5. versét idézte: „Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti.” A püspök beszélt arról is, hogy a kitelepítések történeti előzménye, vagyis a második világháború idején az európai emberek letértek az Isten által kijelölt útról, semmibe vették az Úr akaratát, a győztes hatalmakat pedig nem a könyörület, hanem a bosszúvágy vezérelte. Ennek egyenes következménye volt a kontinensen élő kisebbségek ki-, illetve áttelepítése, s mindez máig hatóan figyelmeztet bennünket arra, hogy minden erőnkkel vissza kell találnunk az Isten által kijelölt útra. Isten görbe vonalakra is tud egyenesen írni – idézte a püs-

fotó: balicza Máté

Ötödik évfolyamához érkezett idén a budavári evangélikus szabadegyetem, amelynek szezonnyitó előadását Tóth Ágnes történész (képünkön), a Magyar Tudományos Akadémia Ki­ sebbségkutató Intézetének tudományos munkatársa tartotta szeptember 5-én. A téma rendkívül érdekesnek ígérkezett: a Magyarországon élő német kisebbség kitelepítése és a Ma­ gyarországi Evangélikus Egyház fellépése a jogsértések ellen.

81. évfolyam, 39. szám I 2016. október 2.

evangélikus

élet l visszapillantó 

Vagyis az első világháborút lezáró békerendszer már megalkotásának pillanatában magában hordozta az újabb, világméretű konfliktus kirobbanásának lehetőségét – mondta a történész. Anyaországi segítség a határon tú­ li németeknek. A két világháború között közel nyolcmillió német élt Németország határain kívül, a német állam pedig előbb kulturális, gazdasági segítséget igyekezett nyújtani nekik. A náci párt fokozatos megerősödésével, majd pedig a hatalom megragadását követően újabb háború előkészítésének céljaira használta fel a határon túli német kisebbséget. Az 1919 és 1939 közötti időszakban a csonka Magyarország határain belül élő kisebbségek számaránya tíz százalékra csökkent, vagyis tudományos értelemben az ország tiszta nemzetállammá vált – mondta Tóth Ágnes. Közel ötszázezres lélekszámával a magyarországi németség a legjelentősebb etnikai kisebbségi csoport volt, amely kollektív jogokat nem gyakorolhatott, csupán anyanyelvében élhette meg az összetartozást. A magyar politikai hatalom belügynek tekintette a kisebbségekkel való bánásmódot, később pedig, a németor-

81. évfolyam, 39. szám I 2016. október 2.

szági náci párt hatalomátvételét követően a magyarországi német kisebbség lényegében a magyar–német kapcsolatok túszává vált – fogalmazott a történész. A hazai revizionista törekvések erősödésével párhuzamosan a 1930-as évek közepétől Németországban fokozatosan teret nyert a nácizmus, ám a hazai németség körében nem ütötték fel a fejüket a szélsőséges eszmék. Az 1938-ban megalakult német nemzetiségi szervezet, a Volksbund ugyanakkor már radikális nézeteket fogalmazott meg, majd 1940-ben a magyar kormány jogilag is elismerte a Volksbundot a hazai németség legitim képviselőjének, olyannyira, hogy a szervezet iskolákat is működtethetett, valamint a német nemzetiségűek katonai sorozását is felügyelhette. A győztes hatalmak az áttelepíté­ sekben látták a megoldást. A második világháború végét követően egyértelművé vált, hogy valamit kezdeni kell a kisebbségi kérdéssel – folytatta Tóth Ágnes. A győztes hatalmak ezúttal nem az államhatárok átrendezésében, hanem a nemzeti kisebbségek mozgatásában, áttelepítésében látták a megoldást, s ez a gondo-

24 lat lényegében megpecsételte a háborút elvesztő Németország határon túli nemzetrészeinek, így a magyarországi németségnek a sorsát is. Az 1944 végén megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány tudtával a szovjet hadsereg legalább harmincezer embert hurcolt el Magyarországról úgynevezett málenkij robotra. Ez azt jelentette, hogy találomra fogdostak össze embereket az utcákon azzal, hogy csupán néhány napnyi munkát kell elvégezniük, majd hazatérhetnek. Ez a „néhány nap” az elhurcoltak többségének hosszú évekig, akár az ötvenes évek közepéig tartott. Sokan soha nem tértek vissza a szovjet kényszermunkatáborokból. A málenkij robotra kényszerített magyarok között sok német nemzetiségű is akadt. Az 1945 elején megkötött fegyverszüneti egyezményben a magyar kormány vállalta, hogy internálja az ország területén élő német nemzetiségű polgárokat, elkobozza vagyonukat, földjeiket. Ez a súlyos döntés vonatkozott a Volksbund minden tagjára, holott azt a magyar állam korábban legális nemzeti kisebbségi szervezetként hozta létre és működtette. Érdemes megjegyezni – hívta fel a figyelmet az előadó –, hogy 1945

után a fasisztákkal kollaboráló nyilaskeresztes pártnak csupán a vezetőit sújtották megtorlással, ugyanakkor a párt egyszerű tagjait, az úgynevezett „kisnyilasokat” nem érte bántódás. A magyarországi németség sorsának tragikus fordulópontja volt, amikor a magyar kormány 1945 áprilisában kérte a Szovjetuniótól a magyarországi németek kitelepítését. A kötelező kitelepítés egyaránt vonatkozott az 1941-es népszámlálás idején magukat német nemzetiségűeknek vallókra és a német anyanyelvűekre. Az 1945 őszére kitűzött országgyűlési választásokra készülő politikai pártok s köztük is leginkább a baloldali erők a földtulajdon újraosztásával igyekeztek megszerezni maguknak a szavazók támogatását. A földigények jelentős részét a kollektív bűnösség vádjával illetett hazai, kitelepített német kisebbség elkobzott vagyonából elégítették ki. Bibó István már akkor felemelte a szavát ez ellen, mondván, ha embertelenül bánunk a hazai németekkel, ugyanilyen jogfosztással kell majd szembenézniük a Szlovákiához került Felvidéken élő magyaroknak is. Bibónak igaza lett. Pontos számadatok máig nem állnak rendelkezésre, de az kijelenthető, hogy 1946 és 1948 között legalább 166 ezer német nemzetiségű magyar állampolgárt telepítettek ki Németországba, 50 ezret a Szovjetunióba, 45-50 ezer német pedig megszökött a hatósági vegzálás elől – jelentette ki a történész. Érdekességként említette, hogy a teljes állami jogfosztás és a méltatlan, embertelen bánásmód ellenére utóbb legalább 15-20 ezer kitelepített német nemzetiségű ember visszaszökött Magyarországra. Ebben döntő szerepe lehet annak – mondta Tóth Ágnes –, hogy a többségi magyar lakosság sem a háború előtt, sem pedig az 1945-öt követő kitelepítések idején nem volt ellenséges a német nemzetiségűekkel szemben, sőt inkább részvéttel figyelte a vegyes nemzetiségi összetételű falusi közösségek szétdúlását. Az evangélikus egyház felemel­ te a szavát a kitelepítés ellen. Hasonló empátiával figyelte a Magyarországi Evangélikus Egyház a hazai németség kitelepítését. Ennek egyik alapvető oka az volt, hogy a német nemzetiségűek között viszonylag magas volt a lutheránusok aránya, s így ezekben az években az 587 ezer tagot számláló egyház a 29 ezer evangélikus német kitelepítésével elveszítette

evangélikus

élet l visszapillantó

Fotó: John Phillips

25

Kitelepítés előtt álló német családok Magyarországon 1946-ban

hívei­nek közel tíz százalékát. Meg kell jegyezni – tette hozzá az előadó –, hogy az evangélikus egyház vezetése nem csupán a saját hívei érdekében emelte fel a szavát, hanem általában a kitelepítés gyalázatos, a krisztusi törvényektől elrugaszkodott volta ellen tiltakozott. A kitelepítés ügye már 1945 tavaszától visszatérő téma volt az egyház vezetőinek nyilatkozataiban, memorandumok sorában tiltakoztak a németek embertelen kitelepítése ellen. Lelkiismereti kötelességüknek tekintették visszatérően felhívni a figyelmet arra, hogy a kitelepítés, a kollektív bűnösség vádjából fakadó jogfosztás ellenkezik Isten törvényével, s nemegyszer a náciknak a zsidósággal szemben alkalmazott módszereivel azonosították a magyar kormány gyakorlatát. Ordass Lajos evangélikus püspök nyilvánosan fasiszta módszerekkel végrehajtott törvénytelenségnek minősítette a kitelepítéseket. Az evangélikus lelkészek írásban kértek tanácsot az egyház vezetőitől arra vonatkozóan, hogyan segítség bajba került híveiket. A kitelepített német lutheránusoknak nem egy esetben egyházi ingatlanokban nyújtottak menedéket. Hasonló szellemben tiltakozott az evangélikus egyház a szintén brutalitással végrehajtott hatósági, állami szlovák–magyar

lakosságcsere ellen, amely – további hívek elvesztése okán – ugyancsak érzékeny veszteséget okozott az egyház szervezetének. Különösen súlyos csapás érte a kitelepítések miatt a nyugat-magyarországi evangélikus gyülekezeteket: sok esetben nem csupán a hívek száma csappant meg, de a lelkészt és a felügyelőt is elszakították a gyülekezetektől. Az erősödő magyarországi kommunista hatalom általi üldözése miatt egyébként is mindinkább szorongatott helyzetbe kerülő evangélikus egyház érdemben, cselekvően alig avatkozhatott bele a kitelepítések folyamatába. Ugyanakkor tény, hogy a vezetők és a hívek közösségei legjobb lelkiismeretüktől vezérelve, az állami retorzió veszélyét is vállalva, lehetőségeik keretein belül mindent megtettek a jogfosztottakért – zárta előadását Tóth Ágnes történész. l Illisz L. László A budavári evangélikus szabadegyetem következő alkalma október 3-án 19 órakor lesz a Budavári Evangélikus Egyházközség gyülekezeti termében. Soós Viktor Attila történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja tart előadást az 1956-os forradalomról és az egyházak szerepéről. 81. évfolyam, 39. szám I 2016. október 2.

evangélikus

élet l múltidéző

26

A dunai hadihajós Matits Ferenc aknász emlékezése a világháború éveire A második világháború az emberiség eddigi történetének legpusztítóbb fegyveres konfliktusa volt. Kezdete a hetven­ hét évvel ezelőtti, 1939. szeptember 1-jei, Lengyelország elleni német támadáshoz köthető. A kilencvenéves Matits Ferenc statisztikus a háború alatt a flottilla legfiatalabb had­ nagyaként a Duna aknamentesítésével szolgálta hazáját. Em­ lékeiből — a háború kitörésének évfordulóján — a vérzivataros idők egy kevésbé ismert fejezete elevenedik meg.

A

z érettségim előtt, 1944 májusában a továbbtanuláson gondolkodtam. Közgazdász­ nak készültem, de több ismerősömet az iskola­pad helyett egyetemi zászlóaljakba sorozták be. A háború vége felé erre már nem éreztem különösebb késztetést, ezért a felmentés reményében – naivan – egy hadiüzembe, 81. évfolyam, 39. szám I 2016. október 2.

a Magyar Folyam- és Tengerhajózási Rt.hez (MFTR) jelentkeztem hajósnak. Szó szerint a mély vízbe cseppentem, a Buda nevű modernebb, hosszú járatú hajóra osztottak be hamarosan, ezt követően a hasonló típusú Etelére kerültem. Amikor később hat hajót aknakeresőnek vonultattak be a folyamőrséghez, a legrégebbire, a kiegyezés évében vízre bocsá-

tott Fulton lapátkerekes gőzösre helyeztek. Kissé fárasztó volt az öreg szerkezet; egyszer, amikor Pakson kiszálltam, s bementem a templomba, úgy éreztem, hogy mozog velem az épület. Ezt követően az 1869-ben épített Zoltán hajó lett az otthonom. Az „oldtimer” átvészelte a vérzivataros időket, s ma múzeumként várja az érdeklődőket. Kicsit gyanús volt számomra, hogy a hajóra nőtlen vagy gyermektelen férfiakat vezényeltek, később azonban, a veszélyes helyzetekben megértettem az okát. Intelligens parancsnokom volt: Bjelusits Artúr. Orsován született, s a magyaron kívül perfektül beszélt németül, franciául, románul és szerbül. A hajó eredetileg vontatóhajónak épült, de a háborús körülményekre való tekintettel palánkokkal erősítet-

27

ték meg a kormányállást, s egy ikercsövű, húsz milliméteres gépágyúval is felszerelték. Amikor a bajai hidat védtük a bombázóktól, az intenzív igénybevételtől kitüzesedtek a csövek. Az aknák felkutatása és megsemmisítése volt a feladatunk. A munkánkra különösen szükség volt, mivel korábban az Erzsébet királyné gőzös nyolcszáz utassal – köztük sok gyermekkel – aknára futott Kisapostagnál. A kapitány lélekjelenléte akadályozta meg a nagyobb tragédiát. Az angol sekély tengeri aknákat ejtőernyővel dobták le a szövetségesek, főleg – a sodorvonalon belül – a gázlókat célozták meg. A nagyobb pokolgépek hétszáz, a kisebbek négyszáz kilósak voltak. Iszonyú erejük volt, a tengerben is ötvenméteres mélységből tettek harcképtelenné hajókat. A mindkét parton ötszáz méterenként cikcakkban szolgálatot teljesítő folyamőrök, valamint a vízközelben lakó és dolgozó személyek jelentették az aknák vélhető helyét, amelyet gondosan feljegyeztem a térképre; mintegy ezerháromszáz aknáról volt tudomásunk. Az ejtőernyők érté-

evangélikus

kes selyemanyagát a megtalálónak be kellett szolgáltatnia, ötven pengő volt a jutalom. Az összeg talán nem volt elég vonzó, mert a Duna menti falvakban több vörös selyeminges emberrel találkoztam, mint később a május 1-jei felvonulásokon. A mágneses aknák ellen – mint az órákat szokás – demagnetizálták a hajót. Bécsben és Belgrádban egy óriási kapun „vasalt” ide-oda vízi járművünk, s ettől reméltük a védelmünket. Mint később rájöttünk, hiába: a dinamó működése újramágnesezte a hajótestet. Májustól novemberig folyamatosan Bécs és Belgrád között ingáztunk. Vagy tízszer jártuk meg az utat. Állandó veszedelemben éltünk, hiszen minden pillanatban felrobbanthattak minket, esetleg az alsó szakaszon partizántámadás érhetett bennünket. Az aknákat időzítették, volt, amikor az első hajóra élesedtek, volt, amikor magasabbra állították a számlálót. Ráadásul többféle aknát dobtak le, némelyik a motorzúgásra aktivizálódott. Másokat időre „programoztak”, amennyiben a hírszerzők nagyobb konvojt jeleztek.

élet l múltidéző

A Keleti-tengerről származó speciális, mintegy ötven méter hosszú, méteres átmérőjű vascsöveket, úgynevezett szivarokat húztunk magunk után. Elektromágneses cellákat szereltek beléjük, amelyeket egy hajóaggregátorral töltöttünk fel. Ezek olyan impulzust továbbítottak a mélybe, mintha hajók mennének odafenn. Egy másik keresőtípus, a ZQ, a „tengeri tehén” hasonló szerepet játszott, csak fából készült. A repülők is „utaztak ránk”, amikor egy mohácsi rendőr felelőtlenül elkezdett tüzelni egy kis kaliberű géppuskával negyvenkilenc gépre. A válasz nagyon kemény volt: halálos sortüzet zúdítottak ránk. A mindennapos stresszt mindenki másként dolgozta fel, a parancsnokom például borotválkozáskor az idegességtől állandóan összevissza vágta magát. Természetesen nemcsak rettegésből állt az életünk, kellemes emlékeket, lelki élményeket is őrzök. Például – utunkat megszakítva – gyakran Pozsony Blaha nevű híres vendéglőjében múlattuk az időt. Egyszer a koronázóvárosban operába is eljutottunk, egy balettelőadást tapsoltunk végig. u

Matits Ferenc — a középső sorban balról a második — a Zoltán hajó legénységével (Paks,1944. július) 81. évfolyam, 39. szám I 2016. október 2.

evangélikus

élet l múltidéző

A hajón húsz-harminc ember folyamatos ellátásának megszervezése a jegyrendszer körülményei között leleményességet kívánt. Az aknáknak egyetlenegy pozitív hozadékuk volt: a robbanás rengeteg halat dobott a felszínre. Akadtak közöttük kétméteres harcsák, azokat csáklyákkal húztuk be a csónakba. Az értékesebb halakat, mint a kecsege és a márna, elfogyasztottuk, a nagy halakat az apatini halfeldolgozónak vagy a vukovári hajógyárnak adtuk el, vagy negotini borra cseréltük. A nagyobb készletet lefagyasztottuk, az élő halakat egy fürdőkádban őriztük az ínségesebb időkre. Ha vörösborban főztük a halászlevet, akkor fehérbort ittunk hozzá, ha fehérborban készült a leves, ahhoz vörösbor dukált. Érdekes, hogy amíg Magyarországon és a szerbeknél megizzadtunk a beszerzéskor, Németországban egyszerűbb volt az ellátás. Talán nem tipikus a példa, de mielőtt 1945. május 8-án fogságba estem, egy kis település egyetlen boltjában még elvásárolhattam az összes megmaradt jegyet. Decemberben már menekültünk a front elől, s a szentendrei Duna-ágban tizenöt-húsz hajó torlódott össze. Az oroszok már a Pilisben és Naszályon voltak, s a Pilisből, a Vörös-kőtől tudták tá-

jékoztatni a naszályi ütegeiket. A háború után, egy április 4-i pilisi túrán találkoztam Budapest egykori városparancsnokával, Zamercev tábornokkal, s tolmács segítségével beszélgettünk az egykori harcokról. A marsall megerősítette feltételezésemet a vörös-kői felderítőpontról. E harcok idején a Hargita hajón szolgáltam, amelynek első kéményét el is találták. Egy sérült német dereglye pedig a hajónk orrát törte szét, így állandóan szivattyúzni kellett a raktérben. Ekkor azt tanácsoltam a parancsnokomnak, hogy Kisoroszinál vágjunk át az ellenkező partra. Egy Sztálin-gyertya-mentes éjjelen sikerült kockázatos akciónk, később Komáromban megpróbálták kijavítani a Hargita sérülését, sikertelenül. Így a Bácskára helyeztek, az egykori DGT – Első Duna-gőzhajózási Társaság – hajóját kikezdte már az idő vasfoga, de szolgált becsülettel. A hajón és a vontatott uszályán százötven katona és néhányuknak a családja is utazott. Komáromban, a Monostori erődnél vettük fel őket, s vételeztünk utánuk élelmet. Egy Vág-parti káposztaföldről nagy mennyiségben „takarítottuk be” a termést, ez a készlet később nagy segítségül szolgált. Ásványrárónál egy szarvast is sikerült lőni, így a szarvasborda lucskos káposztával fogás igen népszerű volt.

fotók: Matits Ferenc Családi albuma

Máskor a koronázási templomba mentünk misére, vagy betértünk egy fohászra más templomba, megköszönve a Teremtőnek, hogy még élünk. Ezt a kis hálaadást, ahol lehetett, megtettem. Nem csak katolikus templomban, hiszen családom kőszegi és nagysitkei rokonsága evangélikus volt, 2003-ban pedig a fiam húsz fővárosi templomról írt összefoglaló munkát. A háború borzalmai közepette tudomásul vettem, hogy engem fentről óvnak. Passau­ban a világ akkori legnagyobb orgonája mellett együtt énekeltem az osztrák hívekkel, akik szintén féltek a jövőtől. Szép hangomat is Isten adományának tekintettem, a Mátyás-templomban a déli misén három évtizeden keresztül mint előénekesre számítottak rám. Ambícióimat – amelyek javarészt a túlélési vágyból fakadtak – feletteseim is értékelték, s három hónap után már fedélzeti tisztté avanzsáltam. Két kabinom volt: egy iroda és a szálláshelyem. Hadnagyi rangot kaptam, és a zsoldom is megemelkedett, a veszélyességi pótlék is kitett egy fizetést. Tisztként a hadtápért és az egészségügyért is felelős voltam. A cserkészetben és a leventeképzésben tanultaknak később a sebesültek ellátásában vettem nagy hasznát, a Bácska hajón például egy szülésnél is segítettem.

28

A Zoltán hajó a Neszmélyi Hajóskanzenben, a Szent Ilona-öbölben 81. évfolyam, 39. szám I 2016. október 2.

29

élet l múltidéző

A szerző felvétele

Az aknák után a menekülés izgalmai vártak. Kremsben például egy amerikai légitámadásnál éppen mosakodtam, s fürdőnadrágban szaladtam ki az erdő védelmébe. Egy horhosba ugrottam, ahol a jeges vízben vészeltem át a veszélyt. Később valamelyik bajtársam dobott rám egy köpenyt, hogy meg ne fagyjak. Öreg hajónk, a Bácska Wachauig bírta, fa keréklapátjai a Duna harminccentis jegén törtek darabokra úgy, hogy megreparálásukra már nem volt lehetőség. Egy német robbantókülönítmény mindenkit kivezényelt a hajóról, fél órát adtak az ös�szepakolásra, majd a hajót az uszályokkal együtt felrobbantották. Szerencsém volt, a Sajó nevű hajó vett fel, s visszavitt egykori bázisomra, a Zoltánra. Számomra a háború Linz fölött, egy Goldwörth nevű településen ért véget. Négy matrózzal indultunk el vásárolni. Amikor átvágtunk egy erdőn, lövészárokban remegő német kiskatonákra lettünk figyelmesek. Szemben velük egy dombon vagy tizenöt Sherman tank csöve látszott. Tanácsoltuk a katonáknak, hogy ne vegyék fel az egyenlőtlen harcot, de tisztjük fegyverrel kergetett el minket. Mes�szebb tőlük idős népfelkelők sorakoztak páncélöklökkel, nekik is ugyanazt ajánlottuk; náluk megfogant az intelmünk. Kerülő úton sikerült időt nyerni, amikor egy útkereszteződésben utánfutós dzsipbe rohantunk, és a platóról vagy tíz fegyveres ugrott le. Németül értettük meg magunkat, visszaküldtek bennünket a hajóra, s követelték, hogy ha vannak leszerelhető fegyvereink, azokat délután négy óráig tegyük ki a partra, egy mély gödörbe. Végigszáguldottuk az utat a Zoltánig, ahol hitetlenkedve fogadták a történetünket, de győzött a józan ész. A már ott várakozó tizenöt hajó személyzete is eleget tett a kérésnek. Ezután Passau fölött, Schaldingban már több mint hatszáz magyar gyűlt össze a hajókon: folyamőrök, tengerészek, aknászok és menekültek. A hadifogság azt jelentette, hogy csak engedéllyel szállhattunk partra. Jól berendezkedtünk, csupán az ünnepek voltak szomorúak. Emlékszem viszont, hogy 1946 karácsonyán a hajóból áhítattal néztük a falusiakat, akik a hegygerincen lampionokkal mentek az éjféli misére, s a Csendes éjt énekelték. Fontos feladatunk volt a tömeg lekötése, mivel az összezártságból és a reménytelenségből fakadóan gyakoriak voltak a veszekedések. Ezért születés- és névnapi

evangélikus

összejöveteleket, előadásokat, sportrendezvényeket szerveztünk, próbáltuk tartani a lelket az emberekben. Az ellátás kielégítő volt, hol jeggyel, hol zónadollárral tudtunk élelmiszert vásárolni. A helyi lakosoknak, katonáknak sétahajózást is szervezhettünk, ebből némi bevételre is szert tettünk. Hálás lehetek a nővéremnek, aki tanárként csiszolta némettudásomat, mivel engem bíztak meg többek között az élelmezési teendőkkel, sőt tolmácsként is alkalmaztak. Az állandó ügyeletre mi, fiatal tisztek hármasával voltunk beosztva. Gyakran futárfeladatokkal is megkeresett az időközben megalakult hajózási ideiglenes igazgatóság. A hazatérés karnyújtásnyira került, amikor egy hazahozatali kormánybizottság látogatott hozzánk dr. Vané Tibor vezetésével. A személyhajók egy „partizánakcióval”

jutottak haza Linzből. Parancsra – „fűtéspróba” ürügyén – befűtöttek néhány személyhajót, amelyek egy jelre elindultak lefelé a Dunán. Az amerikaiak riadót fújtak, s tankokkal felsorakoztak a parton, viszont velük szemben – az előzetes egyeztetés nyomán – az oroszok is megjelentek. A konfliktus elmaradt, hamar elhagyták a „veszélyzónát”. E manőver hátteréhez tartozik, hogy az amerikaiak tévesen állami tulajdonnak, így hadizsákmánynak tekintették a hajókat, hol­ott az MFTR tizenhat ország részvényeseinek volt a tulajdona. 1947 júliusában léptem hazai földre. Szerencsére a hajókon, ahol szolgáltam, nem voltak áldozatok. Viszont a társaim ma már fentről tekintenek rám. Utolsó krónikásként oszthatom meg háborús történetünket. l Lejegyezte: Csermák Zoltán 81. évfolyam, 39. szám I 2016. október 2.

31

evangélikus

élet l hit & vallás

In memoriam Jörg Zink Ékesszóló és elkötelezett — ezzel a két szóval jellemzi a svájci és a német sajtó a szeptember 9-én Stuttgartban kilencvenhá­ rom évesen elhunyt, hazánkban is olvasott és kedvelt német evangélikus lelkészt és írót. A kommunista időkben a fél NDK hallgatta igemagyarázatait, amelyeket vasárnapról vasárnap­ ra sugárzott határokon áthatoló hullámhosszán a stuttgarti rádió a Das Wort zum Sonntag című műsorában. Bibliafordí­ tása, filmjei, bibliai elmélkedései őrzik nevét. A nagy protes­ táns találkozóknak, a Kirchentagoknak sokezres tömeg által hallgatott előadója volt. 1977-et írtak, amikor Jörg Zink letette a vasárnapi rádiós igehirdetés kéziratát, és szabadon kezdett el beszélni a palesztin terroristák által eltérített Lufthansa-járat drámájáról. Égető napi aktualitásról előzetes egyeztetés nélkül szólni még Nyugaton is újdonság volt. Két évvel később, a tartományi választások előtt ugyanebben a Das Wort zum Sonntagadásban a környezetszennyezést, az atomerőművek építését ostorozta. Akkor nevezték el „zöld szabadságharcosnak”. 2015-öt írtunk, amikor Baden-Württemberg tartomány miniszterelnöke hivatalosan is kitüntette „a professzor” titulussal. Szülőföldje így ismerte el a lelkész „évtizedeken át végzett irodalmi és tudományos munkásságát, illetve polgári és keresztyén elkötelezettségét”. Ő volt az, aki a kezdetben protestmozgalomként indult Zöldeket segítette abban, hogy a német társadalom egyik meghatározó erejévé váljanak. Nem grafomán volt, hanem olyan ember, akinek az evangéliumi mondanivalója kifogyhatatlan. Egyes becslések szerint több mint kétszáz könyve számos nyelven és húszmilliónál is több példányban jelent meg. Bibliai üzenetet és teológiai tanítást képes volt képszerűen, érthetően továbbadni; művésze volt az egyszerűségnek és az egyértelműségnek. Ezért fordította le az Újszövetséget is mai, érthető nyelvre, s ezért írta meg, állította össze sok kiadást megért könyvét arról, hogyan kell imádkoznunk. Sohasem vonult tudós-elefántcsonttoronyba. 1970 óta rendszeresen tett felfedezőutakat a Közel-Keleten, kiváltképp Izraelben. Vallás- és kultúrtörténeti filmeket for-

gatott a zsidó és az iszlám világban. Idősödő korában, ahogyan az lenni szokott, egyre gyakrabban idézte fel gyermekkorát, vadászrepülős háborús éveit és életre szóló nagy szerelmét feleségével, Heidivel. Saját sorsáról úgy nyilatkozott, hogy az „csodálatos, de igen küzdelmes” volt. Kétéves volt, amikor meghalt az édesanyja, háromévesen édesapját is elveszítette. „Bölcsődéből bölcsődébe, nénikétől nénikéig jártam.” Négy testvérétől korán elszakadt. Ulmban járt gimnáziumba, ott érettségizett, majd fedélzeti rádiósként a Luftwaffe kötelékébe sorozták. 1944 áprilisában lelőtték a gépét. Csodával határos módon élte túl a zuhanást, és amerikai hadifogságba került. Sok kiváló kortársához – például Jürgen Moltmann református teológushoz – hasonlóan a hadifogságban kezdett el érdeklődéssel fordulni a Biblia felé… Jörg Zink a háború után Tübingenben tanult filozófiát és teológiát, azután Hamburgban doktorált Helmut Thielicke evangélikus etikaprofesszornál. Témája a kompromis�szum volt, illetve annak etikai vetületei. A lelkész-író a tavaly február 13-án mondott beszédében – egy tiszteletbeli professzori titulus átvételekor – korunk fontos, megoldásra váró feladatairól is szólt, szám szerint négyről. Először arról, hogy végérvényesen le kell zárni a háborúk történelmét, mert különben az emberiség nem lesz képes túlélni. Másodszor: véget kell vetni a szociális igazságtalanságok korszakának, másként nem lesz tartós béke a földön. Harmadik feladat: abba kell hagyni a föld kizsákmányolását, kincseinek tékozlását. Ne-

gyedikként azt határozta meg, hogy be kell fejezni a vallások közötti versenyt, háborúzást – a keresztyénségen belül éppúgy, mint a világvallások között. Jörg Zink könyvei közül magyarul is olvasható néhány, így a Szent erőforrás – Keresztyén hit a 21. században, aztán az Istennel élni, az Egyetemes egyház, de mikor? és A megújuló Tízparancsolat. 2000-ben e sorok írója is örömmel fordította le Maroknyi remény – arról, ami holnap is megtart minket című szép könyvét a remény dimenzióiról, amelyet a Kálvin Kiadó jelentetett meg. A 205 oldalas könyvecske végén az író így fogalmazta meg keresztyén hittapasztalatát: „Ha megtérünk […], akkor azt is észreves�szük, ami körülvesz minket, méghozzá hálásan és csodálatra is képes szívvel. Akkor éberebben és figyelmesebben járunk-kelünk a hegyek és a virágok között, s az emberek sorsára is jobban odafigyelünk, hivatásunkat is készségesebben gyakoroljuk…” Jörg Zink személyében a Jézus Krisztushoz megtért, haláláig szüntelenül alkotó ember járt közöttünk. Ezért írhatta személyes honlapján (www.joergzink.de): „Ha majd egyszer meghalok […], még akkor is sok minden marad elrejtve előlem. De mélyebben belepillanthatok majd Isten titkába, mélyebben a világ titkába, és mélyebben abba a titokba is, ami a magam számára vagyok.” A családi gyászjelentésben csodálatos édesapának és nagyapának nevezett dr. Jörg Zink professzor temetése szeptember 26-án délben volt a stuttgart-degerlochi erdei temetőben.  l Dr. Békefy Lajos 81. évfolyam, 39. szám I 2016. október 2.

evangélikus

életrajz 

32

Aki tudós izraelitából lett evangélikussá A 125 éve elhunyt Ballagi Mórra emlékezünk A magyar nyelv szabad használatáért folytatott küzdelem fontos állomásai: 1836-ban kimondották, hogy a törvények hivatalos nyelve a magyar; 1840-től az anyakönyveket min­ denütt magyarul kellett vezetni; 1844-től a közigazgatás és a közoktatás minden ágában a magyart kellett használni mint hivatalos nyelvet. A reformországgyűlések az egyhá­ zi életre is jelentős hatással voltak: fokról fokra javították a protestánsok helyzetét. Erre az időszakra esett hazánk egyik kiemelkedő fiának, a magyar protestantizmus tudósának, Ballagi Mórnak a pályakezdése. 1815. március 18-án Inócon (Zemplén megye) még nem Ballagi Mór, hanem Bloch Móric születését anyakönyvezték. Móric apja szegény izraelita bérlő volt, akit – mert vagyona a tűz martaléka lett, és bérletet fizetni nem tudott – az adósok börtönébe zártak. Az akkor hatéves gyermek édesanyjával egy évig szilván és vadkörtén élt. Édesapja már korán megtanította héberül, és a jó eszű fiú könyv nélkül megtanulta az Énekek énekét. Amikor tönkrement édesapja kiszabadult, tanító lett. A nyomorban élő nyolctagú család hat év alatt tíz-tizenöt községben is megfordult a Tiszántúlon. A gyermek Móric eközben szorgalmasan tanulta a héber Ószövetséget és a Talmudot – gyakran a szent iratok recitálásával egészítette ki a család jövedelmét.

Rabbinikus tanulmányok A kis Mór tizennégy éves korában Nagyváradra került iskolába, tizenhat évesen pedig Pápára ment, hogy mint leendő rabbi tanulmányokat folytasson hazánk e régi kultúrközpontjában. Pápán azonban megszakította tanulmányait: Mórra, majd Surányba ment nevelőnek. A tizennyolc éves fiatalember ekkor jutott először tűrhető anyagi körülmények közé. A surányi római katolikus plébános latin és görög 81. évfolyam, 39. szám I 2016. október 2.

nyelvtankönyveket adott neki. Másfél évi kemény tanulás után bejutott a pápai református kollégium filozófiai osztályába. Pápáról Pestre ment, az egyetemhez kapcsolt „mérnöki intézetbe”, a mai műszaki egyetem elődjébe. Tanult, miközben maga is tanított gyengébb diákokat. Ekkortájt kezdte el irodalmi működését is: kisebb cikkei, karcolatai jelentek meg a korabeli sajtóban. Izraelitaként nem kaphatott mérnöki oklevelet, ezért Párizsba ment, hogy a mérnöki tudományokban tovább képezze magát, ám ott – tanítványok hiányában – ismét anyagi nehézségekkel küszködött. Egy sö-

tét kis padlásszobában ismerkedett meg a szabadságot, egyenlőséget és testvériséget hirdető forradalmi eszmékkel.

A nemzet szolgálatában A zsidók egyenjogúsítását az 1839–40. évi országgyűlés tárgyalta. Eötvös József volt az ügy szószólója, aki értekezést is írt erről a problémáról. Eötvös József a fiatal Ballagit szemelte ki, hogy hitsorstársai körében is ismertesse a témát. Ballagi Mór hazatért Párizsból, és magyarra fordította, majd kiadta Mózes öt és Józsué könyvét az Ószövetségből. Hazai hitsorstársai részére Jiszrael könyörgései egész évre címmel imádságoskönyvet és magyar grammatikát jelentetett meg. Hatékonyabb irodalmi munkássága érdekében pénzalapot gyűjtött. Széchenyi István kétszáz váltóforintot adott a számára. A pesti zsidóság körében azonban nem tett szert kellő népszerűségre ez a kezdeményezés, ők csak száznegyven váltóforinttal támogatták. Akkortájt érlelődött meg benne az a gondolat, hogy lu-

33 theránussá lesz. 1843 májusában tért át az evangélikus vallásra, amelyet később reformátusra cserélt. 1842-ben fejezte be teológiai tanulmányait Tübingenben, Baur professzor tanítványaként. Itt szerezte meg a teoló­ giai doktori fokozatot, és Bloch Móricból Ballagi Mór lett. Tübingen akkor a leghíresebb teológiai fakultások közé tartozott. Az úgynevezett „történetkritikai irányzat” jellemezte, amelynek markáns képviselője volt Baur professzor. Ballagi 1843 tavaszán érkezett haza, hogy képességeit most már a magyar protestantizmus és a nemzet szolgálatába állítsa. Mint nyelvész és szótáríró is hasznos munkát végzett. 1843-ban jelent meg a német–magyar és magyar–német zsebszótára, majd 1851-ben a teljes német–magyar és magyar–német szótára. 1844-ben Szarvasra került az evangélikus főgimnáziumba tanárként. Később a tanintézet igazgatója lett. Itt alapított családot. Tanártársa és jó barátja volt Vajda Péter. Mindketten szerteágazó tevékenységet fejtettek ki a reformeszmék alföldi terjesztésében. Az 1848 tavaszán megalakult magyar kormány Eötvös ajánlatára a pesti egyetem professzorául szemelte ki Ballagit, de a közbejött szabadságharc miatt nem foglalhatta el katedráját. A szabadságharc alatt a szarvasi nemzetőrség kapitánya volt, majd Görgey honvéd századosa és fogalmazója. A szabadságharc bukása után Szarvasra internálták. Földet bérelt, és földmunkásként kereste meg a kenyerét. 1851-ben lehetővé vált, hogy újra elfoglalja tanári állását. Ez évben jelent meg Magyar példabeszédek, közmondások és szójárások gyűjteménye című kétkötetes munkája. 1853-ban Kecskemétre került a református főiskolára, ahol teológiai tárgyakat adott elő, 1855-ben pedig már Pestre hívták meg professzornak, az akkor felállított közös protestáns (később református) teo­ lógiai főiskolára. Itt 1877-ig tanította és nevelte a teológusifjúságot. Tevékenyen részt vett a református egyház életében, egyházmegyei, egyházkerületi, konventi és zsinati szinten is. Működése alatt a teológiai főiskolán szabadelvű liberális irányzat uralkodott. Nyelvészeti munkássága elismeréseként 1840-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. 1858-ban emelték a rendes tagok sorába.

evangélikus

Ő volt a Magyar Tudományos Akadémia első zsidó származású tagja. Az 1860. évi országgyűlésen az ómora­ vicai választókerület képviselője volt. Több társadalmi és egyházi bizottság tagjaként tevékenykedett.

A szórakoztató professzor Ballagi életművében jelentős helyet foglal el publicisztikai munkássága. Ő indította el és szerkesztette tizennyolc éven át a Protestáns Naptárt, amelynek szerkesztésében olyan munkatársai voltak, mint Arany János, Tompa Mihály, Gyulai Pál, Jókai Mór. Olvasóinak körében előszeretettel népszerűsítette a „protestáns unió” gondolatát.

1858-ban újra megindította és harmincegy éven át szerkesztette a Protestáns Egyházi és Iskolai Lapot. 1861-ben Házi Kincstár címmel protestáns családi lapot indított, 1862-ben pedig teológiai munkáit adta ki hét kötetben. 1869-ben megindította a Protestáns Tudományos Szemlét, a hazai protestantizmus teológiai és bölcsészeti folyóiratát, amely 1872-ig létezett. 1868-ban dolgozata jelent meg A népiskolai törvényjavaslatról címmel. Magyar nyelven összeállította a héber nyelvtant, amelyet főként a teológiai oktatásban használtak hosszú ideig. Kiegészít-

életrajz

ve és javítva jelentetett meg régi szótárakat, s az ő gondozásában látott napvilágot A magyar nyelv teljes szótára két kötetben (1868, 1873). Mindeközben szórakozott ember hírében állt. Egy alkalommal egy társaság tagjaként Török Pál püspök vendége volt. Behozták a levest, amely Ballaginak nem ízlett. A társaság tagjaihoz fordulva ezt mondta: „Szíves elnézésüket kérem, de a feleségem éppen ma fogadott új szakácsnőt, és ezért rossz ez a leves!”

Magyarországi Protestáns Egylet Ballagi Mór munkatársai és fiatalabb követői alapították meg a Magyarországi Protestáns Egyletet a magyar protestantizmus irodalmi és gyakorlati együttműködésének elmélyítésére. A megnyitóbeszédet Ballagi Mór mondta 1871. október 3-án. Az egylet mozgatója a titkára, Kovács Albert, Ballagi professzortársa volt. Az első felhívást is – Alakítsunk egyházi reformegyletet címmel – Kovács Albert tette közzé 1870-ben. Az egylet szervezői Ballagi Mór, Kovács Albert, Farkas József, Ferencz József, Fördős Lajos, Szeremlei Samu, Laukó Károly, Ze­ len­ka Pál, Weber Samu lelkészek voltak. A választmány egyetlen püspök tagja Kriza János unitárius püspök volt. Működésük az egylet liberális jellegét tükrözte, rövid fennállásuk alatt is eredményesen dolgoztak. Sok nehézséggel kellett megküzdeniük, mégis kiadták a Teológiai Könyvtár tizennyolc kötetét, népies-vallásos füzeteket, több helyen megszervezték a rendszeres szórványgondozást… A Magyarországi Protestáns Egylet tízévi fennállás után szűnt meg. Ballagi aktívan közreműködött a császári önkény szülte „pátens” elleni szervezkedésben. 1860-ban jelent meg Hamburgban Die Protestantenfrage in Ungarn und die Politik Oesterreichs (A protestánskérdés Magyarországon és Ausztria politikája) című műve a Habsburgok protestáns- és magyarellenes uralmáról és a korabeli hazai helyzetről. Nemzeti elkötelezettségét jól tükrözik saját szavai: „Míg élek, lelkem más ösztönt és törekvést ne ösmerjen, mint a mely a hon díszére válhatik…” Ballagi Mór 1891. szeptember 1-jén halt meg Budapesten, és 3-án temették el ugyanott. l Dr. Barcza Béla 81. évfolyam, 39. szám I 2016. október 2.

evangélikus

élet l riport 

34

Hallhatóan evangélikus Megújul egyházunk rádiós félórája Az Evangélikus félóra, a Kossuth rádió eddig is kedvelt adása október 3-tól új köntösbe öltözik, és megújult műsorrenddel várja hallgatóit. Az adás átalakulásáról, újfajta dinamizmusáról beszélgettünk a „Hallhatóan evangélikus” mottójú adások szerkesztőivel, Stifner-Kőháti Dorottyával és Hajdú Tiborral. –  Miért tartották fontosnak, hogy megújuljon az Evangélikus félóra? Stifner-Kőháti Dorottya: Mikor lenne aktuálisabb a megújulás, a felfrissülés, mint a reformáció kezdetének ötszázadik 81. évfolyam, 39. szám I 2016. október 2.

évfordulójára készülve, a jubileum küszöbén s októberben, amely egyházunkban a reformáció hónapja? De nem akarok a kérdésre kérdéssel válaszolni: belső és külső motivációk, körülmények találkozásának

eredménye az, amin dolgozunk. Ahogyan személyes életünkben, úgy hivatásunkban is „kötelező” feladatunk és lehetőségünk időről időre megreformálni a régit, friss szemmel nézni önmagunkra, munkánkra, rutinjainkra. Ahogyan Luther bátor tettével „beengedte” a friss levegőt kora egyházába, úgy nekünk, akik az evangélikus egyház szolgálatában állunk, szintén mindig aktuá­lis feladatunk az újulásra való készség. Ezt lelkészként és újságíróként kétszeresen is feladatomnak tekintem. A külső keretet pedig az Evangélikus Információs Szolgálat jelenti; a szolgálat tavaly szeptemberben érkezett vezetője, Illisz László médiamunkánk szinte valamennyi területéről lefújta már a port, új kollégákat hozott, és szakmai útmutatá-

35

evangélikus

sával, dinamizmusával irányítja ezt a fia­tal, lelkes csapatot. Ez év októberében a beáradó friss légáramlat elérte a félórát. A megújulás és megőrzés együttese az az út, amelyen járunk. Hallgatóink vis�szajelzéseire figyelve – amelyeket partnerünk, az Evangélikus Rádiómisszió és a személyes kapcsolatok útján kapunk – szeretnénk továbbvinni a hagyományt, amely 1990 óta jellemzi a vallási félórákat. Mindenekelőtt azt a hagyományt, amelyet Rados Péter és Lengyel Anna kiváló rádiós kollégáink honosítottak meg, s amelyet majd húsz éve Gáncs Péter püspök úr mellett magam kezdtem el tanulni, s végül több mint tíz éve Nagy Lászlóval magunk alakítottunk. 2010 tavasza óta vagyok felelős szerkesztője az adásnak. Fontos állomásnak tekintem a mostani megújulást. –  Korábban több országos rádió-

– A megújulás tervezésekor mennyire volt szempont az, hogy az Evangélikus félórát ne csak evangélikusok hallgassák?

‚‚

nál is dolgozott, az utóbbi években az Evangélikus Diakónia munkatársaként tevékenykedett egyházunkért. Mit lát a rádiós munkában a fő feladatának?

Hajdú Tibor: Legfontosabb feladatom a diakónia kommunikációjának erősítése: megmutatni mindazt az értéket, amelyet a szolgálat képvisel. A rádiós munka szervesen illeszkedik ebbe, szeretném, ha hangsúlyosan megjelennének a szeretetszolgálathoz kapcsolódó témák. Nem titkolt célom, hogy a ránk bízott embereket, az elhivatott munkatársakat bemutathassuk, valódi sorsokkal ismerkedjenek meg a hallgatók, és nem utolsósorban felemelhessük a hangunkat azokért a rászorulókért, akik ezt önmagukért nem tudják megtenni. – Az új adás mottója: „Hallhatóan evangélikus”. Mi jellemzi majd a megújult Evangélikus félórát?

S.-K. D.: Címszavakban: lutheri tradícióinkat hitelesen és tisztán közvetíteni, gyökereinket őrizve, identitásunkat erősítve a nem evangélikus hallgatók számára is vonzóan, érdekesen bemutatni egyházunkat. Az evangélium, a jézusi szó az első. Magam lelkészként ezután sem fogok „más hangon” szólni. De mindemellett egyházunk színét, derűjét, lendületét, nyitottságát és a szintén Lutherre visszavezethető humorát és a zene iránti olthatatlan szeretetét is előtérbe helyezzük. A humor, az élet derűje nem idegen egy vallási műsortól. Lesznek új rovataink szép számmal, persze új szignálokkal, és a struktúra is teljesen más lesz. Élő beszélgetések, stúdióhangulat, telefonos bejelentkezések, lapszemle, és a közeljövőben maga Luther is megszólal majd… Többet nem szeretnénk előre elárulni!

H. T.: Ez fontos cél. Miközben a régi értékeket megtartjuk, színes, magazin jellegű műsort álmodtunk, olyan részletekkel, amelyek nem kizárólag „belterjes” információt tartalmaznak, hanem a mindennapi életünk kérdéseit, problémáit és örömeit dolgozzák fel. Ezek túlmutatnak az evangélikus közösségeken. Dóri tiszteletre méltó teológiai megalapozottságát az én „laikusságom” egészíti majd ki, amel�lyel a nem evangélikus hallgatók is azonosulni tudnak majd. – Felekezettől függetlenül az egyházi

médiával kapcsolatban többen is megfogalmazták már, hogy nem vagy csak részben követi a kor elvárásait. Hogy látják ezt? Az Evangélikus félóra – mondjuk így – „versenyképes” tud lenni?

élet l riport

tathatnak, vagy „csak” derűvel, remén�nyel töltenek fel. Versenyképes-e ma a jézusi etika, a szeretet, a tisztaság, hitelesség, a becsület – nem az erről való beszéd, hanem ennek megélése? A kérdésre ki-ki maga kell, hogy választ találjon… A hívő emberek is tele vannak kérdésekkel. Ezeket meghallva kell válaszokat adnunk történeteinkkel. Vannak, akik keresik Istent. Őket is szeretnénk elérni, kortól függetlenül. A feladatunk, hogy szolgáljuk azt, aki ideküldött. Az eredmény, azaz ha áldás van-lesz a munkánkon, az ő dicsősége. H. T.: Nézőként-hallgatóként én is tapasztalom, hogy kétségkívül van egyfajta, kevésbé korszerűnek tűnő hangulatuk ezeknek a műsoroknak, miközben jobban belelátva ezeknek a közösségeknek az életébe egy teljesen más, élő, vibráló, vidám világ tárult fel előttem. Ezt kell nekünk is megmutatnunk a hallgatóinknak. Az Evangélikus félóra megújulásának kö-

Sok a rossz hír, a lehangoló esemény, a tragédia a médiában. Vágynak az emberek a békés, harmonikus, pozitív hangvételre, amely rámutat: a világot Isten végtelen szeretete és gondviselése hatja át, még ha nem is érezzük ezt minden pillanatban. Mi boldogan adunk át jó híreket…

S.-K. D.: Erre válaszolva is csak lutheri örökségünkből tudok meríteni. Nem hiszem, hogy a mai médiakínálatban feltétlenül versenyt kell nyernünk. Magam munkaköri kötelességemnek is tekintem, hogy sok „médiát fogyasszak”. Hát, nem könnyű a megemésztenivaló… Annál nagyszerűbb lehetőség, mint a Kossuth rádió néven ismert közszolgálati adón megszólalni, nem létezik. Nem kizárólag evangélikusok, hanem a kereszténység iránt nyitott, más felekezetű vagy egyáltalán nem vallásos hallgatók is szívesen hallgatják a vallási félórákat. Sok a rossz hír, a lehangoló esemény, a tragédia a médiában. Vágynak az emberek a békés, harmonikus, pozitív hangvételre, amely rámutat: a világot Isten végtelen szeretete és gondviselése hatja át, még ha nem is érezzük ezt minden pillanatban. Mi boldogan adunk át jó híreket: az evangéliumot és olyan emberi történeteket, portrékat, amelyek elgondolkodtatnak, utat mu-

zéppontjában mindenképpen a korszerű tartalomszerkesztés és a dinamizmus áll. A konkrét kérdésére válaszolva – egyetértésben Dórival – én is azt mondom, hogy nem versenyre készülünk, egyszerűen jó műsort szeretnénk csinálni. – Kérem, emeljenek ki egy részletet a következő adásokból, amely önöknek különösen is fontos.

H. T.: Egész biztos, hogy a legelső, október 3-i adás a legfontosabb. Nemcsak azért, mert az első közös műsorunk lesz, hanem mert a diakónia napján rendezett ünnepi alkalomról is beszámolunk majd. Az Evangélikus Diakónia, mint minden évben, az idén is díjazza az év diakóniai szponzorát, munkatársát és önkéntesét, és szólok, hogy lesznek meglepetések. S.-K. D.: Összességében: szeretnénk bemutatni, hogy az evangélikus egyháznak van mondanivalója a társadalom számára. Szava is van, tettei is vannak. l Galambos Ádám 81. évfolyam, 39. szám I 2016. október 2.

evangélikus

élet l hirdetés 

36 A budavári evangélikus szabad­ egyetem következő alkalmát október 3-án, hétfőn 19 órai kezdettel tartjuk a Bécsi kapu téri evangélikus templom kápolnájában (1014 Budapest, Táncsics Mihály u. 28.). Dr. Fabiny Tamás püspök bevezetőjét követően dr. Soós Viktor Attila történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja tart előadást Az egyházak helyzete, szerepe 1956ban címmel. A belépés ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk.

A nyugdíjas lelkészek szokásos ös�­ szejövetelén október 7-én fél 10-kor a Deák téri gyülekezetben Zászkaliczky Pál tart előadást Reményik Sándor a küldetés, a hit és a szolgálat útján címmel.

Templomok, templomtornyok fel­újí­tása, vil­­lám­védelem kiépítése. Több mint harminc év referenciával. Bede László, telefonszám: 06-30/943-5089.

Evangélikus Élet-előfizetés jelentős kedvezménnyel Ha megrendeli lapunkat, és hoz magával még egy előfizetőt, akkor mindkettejük előfizetése ajándék hónapokkal hosszabbodik. Negyedéves előfizetéshez egy, féléveshez két, egész éveshez pedig négy további hónap az ajándék. Az Evangélikus Életet megrendelheti e-mailben a [email protected] címen és telefonon is: 06-1/317-5478 vagy 06-20/824-5518. Előfizetési díjaink: egy hónapra 1195 Ft; negyedévre 3575 Ft; fél évre 7150 Ft; egy évre 14 300 Ft.

81. évfolyam, 39. szám I 2016. október 2.

Imádságra felhívás Európa keresz­ tyénségének megmaradásáért. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöksége arra buzdítja a tagegyházak gyülekezeteit, hogy imádkozzanak magyar hazánk és Európa keresztyénségének megmaradásáért és megújulásáért. Látjuk, hogy a háborúk hogyan dúlják fel nemcsak egyes országok, hanem a világ minden népének békéjét, hogyan válnak lakhatatlanná a Föld egyes területei a környezetszennyezés miatt. Látjuk azt is, hogy a háborúk és a gazdasági nehézségek következtében hogyan indult meg egy megállíthatatlan embertömeg Európába. Könyörögjünk közösen, együtt és egy akarattal azért, hogy mindenki a saját országában élhessen békében, hogy ne kelljen ezreknek útra kelniük a háborúk miatt. Könyörögjünk ébredésért, megtérésért, a keresztyénség eszméléséért, népünk megtartatásáért kegyelmes Istenünkhöz. Hisszük, hogy egyedül ő képes a békét helyreállítani, az emberi szíveket megváltoztatni. Felhívásunkkal azt szeretnénk elérni, hogy templomainkban istentiszteleteinken könyörögjünk jövőnkért.

Fogadóórámat minden hónap első hétfőjén tartom. Mindenkit szeretettel várok délután három órától öt óráig a Déli Egyházkerület székházában (1088 Budapest, Puskin u. 12.).  Radosné Lengyel Anna országosfelügyelő-helyettes, a Déli Egyházkerület felügyelője

37

evangélikus

élet l recept

Juhtúrós sztrapacska

Hozzávalók

(2 személyre)

Elkészítés A krumplit meghámozzuk és lereszeljük. Picit megsózzuk, beleütjük a tojást, beletesszük a vajat, és annyi liszttel, amennyit felvesz, kikeverjük a tésztát. A nokedlihez hasonlóan forrásban lévő vízbe szaggatjuk, majd amikor a víz felszínére jön, leszűrjük. A szalonnát felkockázva egy lábasban megpirítjuk. Ezután kiszedjük, csak a kisült zsírját hagyjuk benne. Ráöntjük a galuskát, és megszórjuk a juhtúróval. Összekeverjük, és tálaláskor a megsült szalonnát a tetejére szórjuk.  l m. t. zs.

50 dkg burgonya 15 dkg szalonna 10 dkg juhtúró 1 tojás 1 evőkanál vaj liszt só

Jó étvágyat!

evangélikus

élet l Gyermekeknek 

Nagy póling

A

közismert bíbicnél jóval nagyobb parti madár, lefelé hajló, hosszú csőre jellemző rá. Távolról egyszínű barna, közelebbről vagy távcsővel látni a fej és a nyak hosszanti csíkozását és a hát feketésbarna mintázatát. Hasoldala fehér, ol-

dalain hosszúkás, sötét cseppfoltok vannak. A hát alja és a farcsík fehér, ez különösen a repülő madáron látszik jól. Az ivarok és a fiatalok hasonlóan színezettek. Hívogatójuk dallamos, elnyújtott „pó-li” kiáltás. Európa déli tájain nem költ. Hazánkban elszórtan, kis számban fészkel. Ős�-

38

szel és tavasszal nagy csapatokban vonul át. Az első rajok márciusban jelennek meg, de ha enyhe a tél, akár február végén is feltűnhetnek. Augusztusban már érkezik a madársereg észak felől, legnagyobb számban szeptember—októberben lehet őket megfigyelni. Az utolsó példányok csak a tél beálltával, decemberben tűnnek el. A nyár végi és őszi csapatok a nagy legelőket járják, ahol főleg sáskákra és tücskökre vadásznak. Időről időre a közeli szikes tavakra vagy leeresztett halastavakra húznak be, ahol isznak és fürdenek. A párok rendszerint a költőhelyen alakulnak ki, legelőkön, turjánosokban foglalnak territóriumot maguknak. Ennek birtokát a hím nászrepüléssel jelzi. Gyors szárnycsapásokkal meredeken emelkedik felfelé, majd bugyborékoló és trillázó nászhangjait hallatva és fehér hátát mutatva, vitorlázva száll ismét a fűbe. A hím több mélyedést készít, bennük forgolódva mélyíti őket, párja ezek közül választ. Közösen építenek fészket növényi szálakból és egyéb olyan növényi részekből, melyeket a közelben gyűjtenek össze. Az áprilisban rakott, többnyire négy tojáson hím és tojó felváltva kotlik, de utóbbi többnyire jóval több időt tölt a fészken. A hím a kotlás idején is gyakran nászrepül, a közben adott hangok a puszta legszebbjei közé tartoznak. A huszonhét-huszonkilenc nap alatt kikelt fiókák fészekhagyók, amint megszáradtak, szüleik vezetik őket. A kicsik öthetesen tudnak repülni, ekkor az észak felől érkezett csapatokhoz csatlakoznak. A nagy póling Dél-Európában és Afrikában telel, hazánkban védett. Természetvédelmi értéke ötvenezer forint.

l Schmidt Egon rAJZ: bUDAI TIBOR

Kérdések 1. Mit gondolsz, vannak más pólingok is hazánkban? 2. Hány pár él Magyarországon? 3. Milyen színűek a tojások? Ha olyan helyen laksz, ahol nagy legelők vagy halastavak vannak, a nyár végén és ősszel biztosan láthatsz pólingcsapatokat. Fényképezd le őket, és a képet küldd be a szerkesztőségbe. Címünk: Evangélikus Élet szerkesztősége, 1091 Budapest, Üllői út 25.; e-mail: [email protected]. Megfejtések: 1. A kis póling rendszeres átvonuló, a vékonycsőrű póling ritka vendég. 2. Negyven-ötven. 3. Olajzöld alapon foltosak. 81. évfolyam, 39. szám I 2016. október 2.

39

evangélikus

élet l Gyermekeknek Rejtvény

Mit kérsz? Ha elolvasod az Apostolok cselekedeteiről szóló könyv 3. fejezetének 1—10. verseit, a történetben egy koldussal találkozhatsz. Mindennap ugyanoda ültették, hogy alamizsnát kérjen a templomba menőktől. Valószínűleg nem nagyon voltak kíváncsiak arra, hogy mit kér. Azt adták, amit épp nem sajnáltak tőle, vagy ami akkor náluk volt. Vajon a koldus min gondolkozott közben? Latolgatta-e, hogy mire számíthat aznap? Biztosan voltak olyan járókelők, akiket ismert, akikről előre tudta, mit fognak adni. Lehetett olyan is, akitől nem várhatott semmit. Talán akadt, aki szólt is hozzá, de a legtöbben átnéztek a feje fölött, és csak úgy odavetették az adományukat, aztán mentek tovább, be a templomba. Őt mindig csak a kapuig hozták. Péter sem kérdezte tőle, mit kér. Azt adta át, ami „éppen nála volt”: Jézus segítő, gyógyító szeretetét. Ez egészen más volt, mint a többi adomány!

u A meggyógyított ember legelső útja a templomba vezetett. Amíg sánta volt, csak a kapuban üldögélt. Mit tett odabenn? A sakkból ismert lóugrás szabályai szerint haladva, a betűket összeolvasva megtalálod a választ. A helyes megfejtéseket szerkesztőségünk címére beküldők között jutalmat sorsolunk ki. Neved mellett életkorodat is tüntesd fel!

Mennyei Atyám! Mindennap kérek tőled valamit. Sokszor ugyanazokat a dolgokat ismételgetem: ugyanabból kérek még többet. Olyasmit, ami nekem fontos. Néha úgy érzem, hiába beszélek. Talán nem is hallod? Vagy nem veszel komolyan? Ebből a történetből megtanultam, hogy te sokszor tartogatsz meglepetést. Valami mást adsz, mint amit olyan nagyon kérek. Olyasmit adsz, amiből megtudhatom, milyen nagy kincs a te szereteted. Köszönöm.

rAJZok: bÓDI kATALIN

u Téged milyen kérdés foglalkoztat? Ha meg­­írod, a Töprengő szívesen keresi veled együtt a választ.

u Rajzolj a járdára ugróiskolát! Kérdezd meg a felnőtteket, hogyan játszották ezt, amikor még ők voltak gyerekek! Ugrálás közben te is megköszönheted Istennek a tőle kapott sok jót. 81. évfolyam, 39. szám I 2016. október 2.

evangélikus

élet l forrás 

40

Új nap — új kegyelem Vasárnap (október 2.) Látták a földön mindenütt Istenünk szabadítását. Zsolt 98,3 (Mk 4,21; Lk 12,[1314]15–21; 2Kor 9,6– 15; Zsolt 65) Miben láthatjuk az Úr szabadítását? Abban, hogy az Úr képes emberi életeket megváltoztatni. Egyedül ő képes megszabadítani a bűn rabságából. Amikor az Úr Jézus feláldozta önmagát a mi bűneinkért, elvégezte ezt a szabadítást. De ez a szabadítás csak akkor lehet a miénk, ha személyesen megyünk az Úr Jézushoz, és kérjük, hogy adjon szabadulást a bennünket terhelő bűnökből. Jézus szabadítása látszik azon, aki enged neki. Akit a Fiú megszabadít, valósággal szabad lesz, hogy Istennek örvendezzen. Erre hív ma mindannyiunkat! Hétfő (október 3.) Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt. Fil 4,6 (Zsolt 55,23a; 2Móz 15,22–27; Jer 39,1–18) Az aggodalom sokunk életét emészti, felőrli. Aggódunk a magunk és szeretteink egészsége, jövője, anyagi helyzetünk és sok egyéb miatt. Aggodalmaink nagy része indokolatlan. Aggódunk, mert nem bízunk eléggé az Úrban. Aggodalom helyett hála – erre bátorítanak igéink. Minél inkább észrevesszük, hogy mennyi jóval ajándékoz meg az Úr, annál kevésbé fogunk aggódni. Ezt a mai napot is bízzuk az Úrra, mert ő gondot visel ránk! Kedd (október 4.) Kezében vannak a föld mélységei, a hegyek ormai is az övéi. Zsolt 95,4 (ApCsel 17,24; Lk 5,12–16; Jer 40,1– 16) Szeretek kirándulni a családommal. Egy erdei vagy hegyi túra, egy tóparti kirándulás alkalmával mindig feltárul előttem Isten hatalmassága. Csodálatos ez a teremtett világ, amelyet ránk bízott! Szeretete ebben is megnyilvánul irántunk. Hatalma, nagysága látható. De látható-e az életünkben? Ott van-e Isten a szívünkben? Az Úr Jézus által van erre lehetőségünk, Szentlelke által lehetünk az övéi. Így tapasztalhatjuk meg igazán, hogy nem csak a föld mélységei, a hegyek ormai az övéi. Mit ér mindez, ha a szívem nem az övé? Az Úr Jézus által az övé lehet, legyen övé életed! Szerda (október 5.) Ha testvéred – még ha anyád fia is, a saját fiad, leányod, a feleséged, akit karjaidba zársz – vagy testi–lelki jó barátod titokban így csábítgat: Menjünk és tiszteljünk más isteneket…, ne engedj neki. 5Móz 13,7.9 (Gal 6,1; Lk 13,10–17; Jer 41,1–18) Ma, amikor a világunkban túlteng az ezotéria; amikor önjelölt istenek özöne és keleti önmegváltó módszerek sokasága buzdít bennünket behódolásra; amikor álmegváltókhoz és hamis

szentekhez való imádkozásra buzdítanak, nagyon fontos, hogy mi a Biblia Istenét imádjuk! Azt az igaz Istent, aki egyszülött Fiát áldozta fel, hogy a bűn hatalmából megszabaduljunk. Bárki csábítgatna is, hogy forduljunk el az Úr Jézustól, ne engedjünk neki, mert egyedül általa van örök életünk! Csütörtök (október 6.) Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de nem válok semminek a rabjává. 1Kor 6,12 (Péld 21,2; Mt 8,14–17; Jer 42,1–22) Hányszor válik ez az ige olyan hamis szlogenné, amelynek zászlaja alatt azt gondoljuk, bármit megtehetünk, hiszen „minden szabad nekem”! Pál apostol nem erről beszél. A korinthusi hívőknek írja levelét, akiket az Úr Jézus már megszabadíthatott a bűnből. Aki átélte ezt a szabadítást, már nem akarja megszomorítani Urát. Tehát nem a bűn cselekvésére kapunk szabadságot, hanem az Úr követésére. Legyünk szabadok az engedelmességre! Péntek (október 7.) Az az egész nemzedék is atyái mellé került, és egy másik nemzedék támadt utána, amely nem ismerte az Urat, sem azokat a tetteket, amelyeket véghez vitt Izráelért. Bír 2,10 (Lk 2,30–32; Jer 17,13–17; Jer 43,1–13) Oly gyakran legyintünk a felnövekvő nemzedékekre, hogy nem ismerik az Urat, nem járnak gyülekezetbe, alkalmainkra. Vajon mi ismerjük őt igazán, és megismertettük gyermekeinkkel, unokáinkkal? A televízió, az internet, az iskola nem fogja feltárni előttük, hogy Jézus Krisztus a Megváltó. Ez a mi dolgunk. Szülők, nagyszülők, keresztszülők feladata imádkozni a gyermekekért, az ifjúságért; elmondani nekik féltő szeretettel, hogy az ő életük is csak akkor lehet áldott, ha megismerik az Úr Jézust mint személyes megváltójukat, és átadják neki az életük irányítását! Szombat (október 8.) Igéd kijelentése világosságot gyújt, értelmessé teszi az együgyűeket. Zsolt 119,130 (Róm 15,4; ApCsel 14,8–18; Jer 44,1–14) Nem szeretem a sötétséget, mert nem látom, hogy merre kell mennem. Hálás vagyok, amikor egy-egy esti áramszünet után újra égnek a lámpák. Hívő emberként létkérdés számomra, hogy Isten vezessen ebben az egyre sötétedő világban. Csodálatos megtapasztalni, ahogyan az igén keresztül megszólít, útba igazít. Életemben leleplezi a bűnt, és segít, hogy megtaláljam a helyes utat. Egyedül az ige világosságában látom meg, ki is vagyok én valójában, és ki az Úr Jézus. Engedjük be életünkbe az Igét, Jézust, mert ő a világ világossága! l Labossáné Kővágó Anita

Evangélikus Élet — A Magyarországi Evangélikus Egyház lapja — megjelenik kéthetente Ára: 450 Ft

E-mail: [email protected] • EvÉlet online: www.evangelikuselet.hu • Hirdetésfelvétel: hirde­[email protected] • Előfizetés: [email protected] • Szerkesztőség: 1091 Budapest, Üllői út 25. fszt. 2. Tel.: 06-20/824-5519. Szerkesztőségi titkár (hirdetési ügyek referense): Balla Mária ([email protected]). Főszerkesztő: T. Pintér Károly ([email protected]). Olvasószerkesztő: Dobsonyi Sándor ([email protected]). Korrektor: Máté Tóth Zsuzsánna ([email protected]). Tervezőszerkesztő: Szabó Dávid Károly (da­[email protected]). Rovatvezetők: Kendeh K. Péter — Oratio oecumenica ([email protected]), Szabóné Mátrai Marianna — A vasárnap igéje ([email protected]), Lacknerné Puskás Sára — Gyermekeknek ([email protected]), Tamásy Tamás — Új nap — új kegyelem ([email protected]), dr. Ecsedi Zsuzsa — Cantate ([email protected]), Kovács Eleonóra — Thesaurus ([email protected]). Kiadja a Luther Kiadó ([email protected]), 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel.: 06-1/317-5478, 06-20/824-5518. Felelős kiadó: Kendeh K. Péter ([email protected]). Nyomdai előállítás: Konsilo Kft. (1022 Budapest, Tapolcsányi u. 6.). Felelős vezető: Nagy Zoltán. Árusítja a kiadó. Terjeszti a Magyar Posta Zrt. Terjesztési ügyekben rek­la­má­ció a Magyar Posta Zrt. Hírlapüzletág telefonszámán: 06-1/767-8262 és a Luther Kiadónál • INDEX 25 211, ISSN 0133-1302. Előfizethető közvetlenül a kiadónál vagy postautalványon. Az előfizetési díj belföldön (illetve Románia és Szlovákia területén) negyedévre 3575 Ft, fél évre 7150 Ft, egy évre 14 300 Ft, európai országba egy évre 48 100 Ft (172 euró), egyéb külföldi országba egy évre 56 320 Ft (201 euró). Csak a minden hónap 15-ig beérkező lemondásokat tudjuk az azt követő hónap elsejével regisztrálni, ellenkező esetben még egy hónapig jár az újság. Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Címlapfotó: Kiss Tamás.

81. évfolyam, 39. szám I 2016. október 2.