74 & Kállay Miklós díszmagyarban

74∞&£∞§™ Kállay Miklós díszmagyarban

74∞&£∞§™

Joó András

A HÁBORÚS DIPLOMÁCIA ÚTVESZTŐI Magyar béketörekvések 1942–1944 A Magyarország részéről az angolszász hatalmak felé elindított béketapogatózások szövevényes históriájáról érdekes részletek kerülhetnek felszínre a jövőben. Kevés történelmi időszak esetére igaz olyannyira a mondás, hogy „mélységes mély a múltnak kútja”. A feltárásnak korlátokat szab, hogy a források nagy része megsemmisült (leginkább a német megszállással összefüggésben). A háború után keletkezett visszaemlékezések torzítottak, egyes részleteket elhallgattak, esetleg személyes sértődöttség motiválta papírra vetett megállapításaikat. Figyelembe kell venni, hogy a kormány egyes színtereken tett lépései összekuszálódtak titkosszolgálati manőverekkel is. Az angol–amerikai hírszerzők tevékenysége pedig egészen más célokat követett, mint a politikai kiutat kereső magyar kormányé.

KÁLLAY CÉLJAI,

A BEAVATOTTAK KÖRE A béketapogatódzások pontos menetéről csak egy igen szűk kör tudott. Röviddel a háború után egy levelében Kállay kifejtette, hogy kormányán külpolitikai vonatkozásban mit értett: önma gát, Keresztes-Fischer Ferenc belügyminisztert és a Külügyminisztérium politikai osztályát, illetőleg még Horthyt is. Bethlen István szerepét kiemelte, de a „kívülállók” közé sorolta. Az emlékiratai révén (Német háború, orosz béke) később igen ismertté vált diplomatát, a béketapo gatózások kezdeti szakaszában különösen aktív Ullein-Reviczky Antalt nem említette. Ullein-Reviczky a másodvonalban (Revíziós Liga, sajtóattasék, informális kontaktusok) játszott fontos szerepet. 1943 őszén Stockholmba küldték, hogy ott az amerikaiakon és a briteken kívül, ha az idő és a kényszerek úgy hozzák, a szovjetekkel is felvegye a kapcsolatot. Az átfogó politikai döntéseket – Horthy elnöklete alatt – a Kállayból, Ghyczy Jenő külügyminiszterből, KeresztesFischer Ferenc belügyminiszterből, Eszterházy Móric és Károlyi Gyula volt miniszterelnökökből és Kánya Kálmán korábbi külügyminiszterből álló, informális tanácsadói testület hozta. Korántsem kaptak azonban tájékoztatást mindenről a testület tagjai. Teljes összképpel valamennyi színteret illetően vélhetően csak maga Kállay, Ghyczy Jenő és a külügy politikai osztályának irányítói (így például Szegedy-Maszák Aladár) rendelkeztek, és a belügyminiszter szintén jól informált volt. Horthyt csak a jelentősebb fordulatokkal kapcsolatban terhelték információkkal. A katonákat eleinte szigorúan távol akarták tartani a béketapogatózásoktól, de idővel mégsem lehetett kikerülni a katonai hírszerzés bevonását, így beavatottá vált Kádár Gyula ezredes, a Vezérkari Főnökség hírszerző és kémelhárító osztályának (Vkf–2) vezetője, valamint Ujszászy István tábornok és végül Szombathelyi Ferenc vezérkari főnök is. Az isztambuli béketapo gatózások menetéről már korábban áttekintést adott Juhász Gyula ismert dokumentumkötete (Magyar–brit titkos tárgyalások 1943-ban), ám ez a folyamatokról csak részleges képet nyújt számunkra. Az 1980-as évekig a hazai történetírás Kállaynak jobbára csupán felületes, sommás bemutatását ejtette meg ez alapján is, ügyetlennek ítélt próbálkozásairól negatív képet festve. A jelen soRUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

5

74∞&£∞§™

rok írójának kutatásai alapján viszont egyértelUllein-Reviczky mű (és ehhez alig kellett Antal a hetvenes évek után megismert forrásbázist is használni!), hogy Németország többi szövetségesének titkos manővereit a német hírszerzés éppen olyan jól fel tudta tárni, mint a magyarokét. A magyar miniszterelnökkel kapcsolatban – mindössze három héttel a kinevezése után – Goebbels megállapította, hogy az „angolbarát klikk” embere, aki „megjátssza” a tengelyhatalmak iránti hűségét. Kállay szándékai kezdettől egyértelműek voltak, senki előtt sem lehetett nagy titok, mi állt a háborúba lépés ódiumát viselő elődje, Bárdossy László menesztése mögött: az 1942 elejére megváltozott helyzet. A híres-hírhedt „hintapolitika” valójában félrevezető közhely, Kállay stratégiai célja ugyanis kezdettől az országnak a háborúból való fokozatos kivezetése volt, miközben nyíltan nem fordulhatott szembe Németországgal súlyos következmények nélkül. A németek provokálásától a Horthyrendszer demokratikus ellenzékének tagjai is óva intették a miniszterelnököt. Ras say Ká roly vagy a szo ciál demokraták óvatosságot, kivárást tanácsoltak, egyedül Bajcsy-Zsilinszky sürgette a németekkel való mihamarabbi szakítást. A lavírozás a kialakult helyzetben természetes volt, a többi német szövetséges hasonlóan járt el, Hitler éppoly kevéssé bízott bennük, mint a magyarokban. Berlin nem forszírozta Kállaynak a kormányfői posztról való eltávolítását sem, amíg a frontok szempont já ból az nem tűnt lé nye ges nek (vagyis angolszász erők megjelenése nem volt várható, a félelem a szovjetektől pedig erős maradt). Amit 1942–43Mentőbizottság közreműködése révén ban minimálisan megkívántak Buda(1941-től), egyenesen hasznossá váltak pesttől – pl. a második magyar hadsea német katonai hírszerzésnek, hogy reg kiküldését, az aktív katonai szerepbeépülés útján további fontos adalékokvál la lást a ke le ti fron ton, ki tar tás ra kal bővíthesse a magyar próbálkozásokbuz dí tó há bo rús pro pa gan dát –, azt ról szerzett értesüléseit. Kállaytól megkapták. Noha német részről nem mulasztották el hangsúlyozni a magyar kormány „zsidóvédő” politikájának érthetetlenséA BÉKETAPOGATÓZÁSOK gét, a magyar zsidóság deportálásának SZÍNTEREI ÉS TERMÉSZETE kérdését sem erőltették agresszív módon. A halálgyárak csúcsra járatásához Svájcban 1943 nyaráig valamennyi néamúgy sem volt akkoriban elegendő szamet szövetségben álló állam képviselőbad kapacitás. Nem bánták, ha a magyar je megbeszéléseket folytatott már Allen zsidósággal való leszámolás időben akár Dullesszel, az amerikai Stratégiai Hírjelentősen is kitolódik. Azok a titkos hászerző Szolgálat, az OSS (Office of Stralók pedig, amelyek Isztambultól Budategic Services – lényegében a CIA elődpesten át a lengyel területekig kialakulszervezete) svájci vezetőjével. Kállay tak a Palesztinából irányított Cionista kezdettől úgy látta, hogy megértésre ta-

74∞&£∞§™

6

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

lálhat az amerikaiaknál. Ezt a reményt több értesülés táplálta. 1943 márciusában Dulles egyik helyettesével titkos megbeszélést folytatott Ujszászy István, akinek a háború után készített feljegyzései szerint amerikai részről a következő hangzott el: az USA a magyarokkal szemben „jóindulattal van”, és a „különbéke lehetőségét vizsgálat alá veszik”, mivel Magyarországra a továbbiakban „szükségük van”. Egy évvel korábban Sumner Welles amerikai külügyminiszter-helyettes azt javasolta, hogy pszichológiai okokból halasszák el a hadiállapot bejelentését, kiemelve Magyarországot, ahol Kállay kinevezését jelentős változásnak minősítette. A Kongresszus csak 1942. június 5-én – kimondottan Moszkva előzetes sürgeté-

74∞&£∞§™ Kádár Gyula 74∞&£∞§™

sére – hozott határozatot a hadiállapot beálltáról. Magyarország és a kisebb német szövetségesek hadüzenetét az amerikaiak (Roosevelt utasításának megfelelően) eleinte nem vették tudomásul, és ezt az álláspontjukat a diplomáciai csatornákon világossá tették. Korántsem voltak tehát alaptalanok az amerikaiakba vetett remények, Washingtonnak pedig nem állt érdekében, hogy a nyomásgyakorlás és reménykeltés eszközeitől megfossza önmagát. Kállay megbízható diplomatáin keresztül szerette volna intézni az ügyeket. Ilyen volt Wodianer Andor lisszaboni követ, aki a lengyel emigráns kormány felé épített ki kapcsolatot, vagy a tekintélyes és kiváló diplomata, a Bernbe akkreditált Bakach-Bessenyey György. Kál-

lay közvetlenebb csatornákat keresett Washington irányába, a fő vonalat már kezdettől Lisszabonba, illetve Svájcba tette volna, s mindenütt politikai természetű megállapodásra törekedett, kerülve az előzetes kötelezettségvállalásokat. Kállay Lisszabonon keresztül tartotta a kapcsolatot az Amerikában tartózkodó Eckhardt Tiborral és Habsburg Ottóval. A törökországi színtérre a miniszterelnök gyanakvással tekintett. A törökorszá gival egyidejű leg, még 1942-ben megkezdték a lisszaboni és svájci vonalak kiépítését. A Magyarország nevében külföldön úgymond „tárgyaló” személyek közül valójában csak kevesen nyilatkozhattak, ígérhettek vagy netán cselekedhettek a kormány képviseletében. Egy-egy színté-

ren, a semleges államokban több kontaktszemély volt, így valamennyiük szerepére akárcsak felületesen vagy név szerint sem térhetünk ki. A Svájcban beszélgetéseket folytató, onnan jelentéseket tevő Barcza György korábbi londoni követ például nem volt a kormányt hivatalos minőségben képviselő diplomata. Küldetése kezdettől nem maradt titokban és jobbára csak informális, tájékoztató jellege volt. A majdani kiugrást előkészítő manőverek jellegéből is adódott, hogy sok, egymástól független szál létezett az információk megszerzéséhez, cseréjéhez, ellenőrzéséhez és helyes értelmezéséhez. Az angolszász szövetségesek nevében tárgyaló személyek érdeklődése a német hadi gépezet gyengítésére irányult. Az isztambuli és svájci béketapogató dzások során utóbb az tűnt ki, hogy a britek és amerikaiak jelentős mértékű katonai és hírszerzési együttműködést is kívánnak. Erre Kállay eleinte semmi, később azonban egyre növekvő készséget mutatott. Fordulatra – a kívánt politikai síkon – csak Mussolini 1943. július végi bukása után nyílt lehetőség. Komolyabbnak értékelhető tárgyalásokra mindenütt csak 1943 augusztusától került sor. Isztambulban a titkosszolgálati, hírszerzési kapcsolat maradt meghatározó. Hivatalos kormánymegbízást oda később csak a magyar külügy tisztviselője, Veress László kapott, de ő is túllépte a számára eredetileg meghatározott kereteket. Mindenütt az volt a kormány célja, hogy a megfelelő pillanatban a hivatalos diplomácia képviselői intézkedhessenek a kormány utasításai és világos politikai egyeztetések mentén. Az információszerző beszélgetéseket, informális közeledéseket, helyzetfelmérő és kapcsolatteremtő próbálkozásokat meg kell különböztetni a tényleges tárgyalásoktól. Valóban lényegesnek csupán Veress László küldetései, BakachBessenyey György követ berni tárgyalásai és később (1943 legvégén, illetőleg a német megszállást közvetlenül megelőző időszakban) Ullein-Reviczky Antal stockholmi követ ténykedései minősíthetőek. Jelentős Wodianer Andor lisszaboni követ működése is, mivel a Fehér Házba is bejáratos Habsburg Ottó révén a Washingtonnal való, külön minőséget képviselő kapcsolat rajta keresztül állt fenn. Ez utóbbinak – fogalmazzunk így – igen nagy pszichológiai jelentősége volt a miniszterelnök számára. A Honvéd Vezérkar szintén kapcsolatban állt – KálRUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

7

lay tudomása mellett – az amerikai Stratégiai Szolgálatok Hivatalának isztambuli képviselőivel. Ez fontos, de egyben igen zavaros és kockázatos szál lett.

AZ ISZTAMBULI SZÍNTÉR Igen valószínű, hogy Magyarország angolbarát vezetői és a brit titkosszolgálatok közötti kapcsolat soha nem is szakadt meg teljesen. Korábban a titkos brit–magyar kapcsolatokat jó darabig a fiatal Basil Davidson titkos ügynök koordinálta előbb Magyarországról, később Isztambulból és Kairóból. 1942 tavaszán Davidson levelet intézett az általa személyesen ismert Szakasits Árpádhoz, a Népszava főszerkesztőjéhez. A levél a lap szerkesztőségében kötött ki, így tudomást szerzett róla két szociáldemokrata képviselő, Peyer Károly és Kéthly Anna, akik gyanúsnak találták a levelet kézbesítő brit hölgy (az Isztambulban szolgálatot teljesítő báró MiskeGerstenberger Jenő magyar diplomata felesége) személyét. Választ tehát nem küldtek. Az ügy rövidesen a hatóságok tudomására jutott, a bárónőt letartóztatták, a parlamenti szélsőjobboldal pedig mindezt felhasználta a szociáldemokrata vezetők ellen. A Kállay-kormány külpolitikájával szembeni támadások újult erővel törtek felszínre, amikor 1943 decemberében a Ház Peyer és Kéthly mentelmi jogának felfüggesztésérrő ről ől döntött. A kormányzat az ügyet végül eltussol- Bakach-Bessenyey ta. A belügyminiszterGyörgy, 1941 nek sikerült leállíttatnia

74∞&£∞§™ 74∞&£∞§™

KI KICSODA? Bakach-Bessenyey György, báró (1892–1959) 1943. szeptember 21ig Vichyben szolgált. 1943. szep tember 22-tŒl svájci követ. A német megszállást követŒen tisztérŒl lemondott. 1944–1945-ben részt vett a disszidens követek által létrehozott bizottság munkájában. 1945 után emigrációban élt. Davidson, Basil (1914–2010) neves újságíró, történész, a britek titkos hírszerzŒszolgálatának (Secret Intelligence Service, SIS) tisztjeként 1939 végén Budapestre küldték, ki-

8


ter jedt te vé keny sé get vég zett. Kapcsolatai voltak a teljes magyar politikai spektrummal. KésŒbb az isztambuli SOE munkáját irányította.

Ghyczy JenŒ (1893–1982) 1941-tŒl a külügyminiszter állandó helyettese, 1943. július 24-tŒl 1944. március 22-ig külügyminiszter. A német megszállás elŒtti idŒszakban a kiugrási erŒfeszítésekben a legfontosabb szerepet játszotta a miniszterelnök mellett. A német megszállás alatt bujkált. 1945-ben

visszavonult a közélettŒl. 1951 nyarán kitelepítették.

Hatz (Hátszegi) Ottó (1902–1977) vezérkari tiszt, többszörös magyar tŒrvívóbajnok. 1941-ben Törökországba és Bulgáriába akkreditálták mint katonai attasét. Szófiából rendszeresen elutazott Isztambulba. 1944. május 3-án a Gestapo Budapesten letartóztatta, de az Abwehr szófiai fŒtisztjének segítségével sikerült tisztáznia magát. KésŒbb a honvédelmi miniszter szárnysegédje, majd a VII. hadtest vezérkari fŒnöke volt. 1944 novemberében átrepült a szovjet csapatokhoz. 1945. április elején Œrizetbe vette az NKVD. A Szovjetunióba hurcol-

ták. Fogsága alatt több kötetre rúgó vizsgálati jegyzŒkönyv keletkezett. 1955-ben hazatérhetett, de a magyar állambiztonság kényszerrel ügynöknek szervezte be.

Kádár Gyula (1898–1982) vezérkari ezredes. 1943. augusztus 1-jén a Vkf–2 (hírszerzŒ és kémelhárító osztály) vezetŒje lett. 1944. április 17-én a Gestapo letartóztatta, június végén átadta a magyar hatóságoknak, de rövidesen szabadlábra került. A nyilas hatalomátvétel után ismét letartóztatták, késŒbb Németországba hurcolták. 1945 októberében a szovjetek is letartóztatták. 1955-ig szovjet börtönben raboskodott.

74∞&£∞§™ Eckhardt Tibor 74∞&£∞§™

a Kéthly Kéthly és Peyer ellen indult eljárást. Ullein-Reviczky exponálta magát a kémtevékenység vádjával letartóztatott személyek, Kovács Imre, Cserépfalvi Imre, valamint Békeffy László kabarészerző és Szakasits mellett. A levél kézbesítője hosszabb időt töltött börtönben, s bár halálos ítéletet szabtak ki rá, végül elhagyhatta az országot. Az 1940 júliusában Churchill kezdeményezésére felállított, Special Operations Executive (SOE) nevű szervezet délkelet-európai parancsnoksága Kairóban volt, Isztambulban pedig ennek fontos részlege működött, amelynek tevékenysége 1942 végén élénkebbé vált. Az SOE hírszerzési, szabotázs- és diverziós akciókon kívül a titkos politikai kapcsolatok kiépítését is feladatul kapta. A szervezet képviselői így tárgyalásokba bocsátkozhattak a magyar kormány jóváha gyásával (vagy éppen anélkül) Isztambulba érkezőkkel. A magyar szekció politikai referense Pálóczi-Horváth György, az ismert író és publicista lett. A Magyarországról 1941 tavaszán eltávozott, utóbb George Peter Howard (máskor: Bobby Howard) néven szereplő Pálóczi-Horváth tehát már referensként tevékenykedett 1943 elejétől. A kairói SOE-parancsnokságon elöljárója azt közölte vele, hogy Isztambulban a titkosszolgálati munkának egy „furcsa” feladata vár rá, ugyanis „nem kell a titkossággal törődnie”, sőt az a jó, ha feltűnést kelt, mert a „magyar halak be akarják kapni az átállási horgot”, tehát „jól látható” horognak kell lennie, hogy még a „legügyetlenebb halak” is megtalálhassák.

Kollontaj, Alekszandra Mihajlovna (1872–1952) szovjet diplomata, Moszkva követe Stockholmban.

vezetŒségi tagjává választották. A magyar hírszerzés 1959 végén személyi dossziét nyitott róla.

Pálóczi-Horváth György (1908– 1973) 1939-tŒl a Magyarország és a Független Magyarország címı lapok munkatársaként dolgozott. A Jugoszlávia elleni német támadás után, 1941 áprilisában távozott az országból. 1940 elejétŒl együttmıködött Basil Davidsonnal, a brit titkosszolgálat budapesti képviselŒ jével. 1947-ben hazatért, tagja lett a Magyar Kommunista Pártnak. 1949 szeptemberében letartóztatták. 1954 Œszén szabadlábra helyezték. Az 1956-ban emigrált. Londonban a Magyar Írók Szövetsége Külföldön

Ujszászy István (1894–1947?) vezérŒrnagy. 1939–1942 között a Vkf–2. osztálya, majd 1944-ig az Államvédelmi Központ vezetŒje. Ullein–Reviczky Antal (1894–1955) diplomata, egyetemi tanár. 1941 áprilisától a miniszterelnökségi és a külügyi sajtóirányítás vezetŒje. Kedvezett a burkoltan németellenes lapoknak. 1942 tavaszán neve felmerült a külügyminiszteri szék vonatkozásában, de Berlin tiltakozása miatt ez meghiúsult. Második diplomáciai és egyben hírszerzési

vonalat mıködtetett. Amikor 1943. április 16-án Horthy látogatást tett Hitlernél, és memorandumot nyújtottak át neki Kállay tengelyellenes politikájáról, a kormányzó a béketapogatózások ódiumát rá hárította. 1943 szeptemberétŒl 1944 márciusáig stockholmi követ volt, e minŒségében érintkezésbe lépett a szovjet követséggel. A német megszállás elleni tiltakozásul tisztérŒl lemondott.

Váli A. Ferenc (1905–1984) jogtudós. Jól ismerte Teleki Pált és az Államtudományi Intézet munkatársait. A háború után hazatért Magyarországra. 1951-ben letartóztatták, kémkedés vádjával bíróság elé

állították. 1956-ban sikerült kiszabadulnia, majd elhagyta az országot. Az Egyesült Államokban telepedett le, neves egyetemek tanára lett.

Veress László (1908–1980) jogász, diplomata. 1939-tŒl a miniszterelnökség, majd a Külügyminisztérium sajtóreferense. Saját kezdeményezéssel elterelte a beszélgetéseket a Magyarország jövŒjére vonatkozó politikai tárgyú puhatolódzásoktól a németellenes együttmıködés irányába, többször túl is lépve a kormánytól eredetileg kapott hatáskörét. A britek, akikkel kapcsolata jóval korábbi eredetı volt, maximálisan megbíztak benne. RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

9

Az angolszászoknak érdekükben állt, hogy nyilvánosságra kerüljenek a német szövetség bomlásának jelei. A világháborús fronthelyzet alakulásához igazították a londoni rádióadások vonatkozó közléseit: így például a brit és amerikai erők 1943. július 10-i szicíliai partraszállását követően bemondták, hogy a magyar kormány „különbéke-tapogatózása” Londonban „kisebb érdeklődést” keltett. A semleges fővárosokbeli manőverek összetett háborús játszma részét képezték, amelyben szerep jutott például a csehszlovák emigráns kormány fejének, az erősen magyarellenes Edvard Benešnek is. A török újságok – feltehetően nem véletlenül – beszámoltak Beneš 1943. március 18-án a BBC hullámhosszán mondott beszédéről, amelyben arra hívta fel a fi gyelmet, hogy Törökországban a magyarok két professzoron keresztül keresnek kapcsolatot a szövetségesekkel. Ez idő tájt épp három magyar professzor is kint tartózkodott Törökországban. A Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert február 7-én érkezett Isztambulba, hogy memorandumot juttasson el az Egyesült Államok törökországi nagykövetének. A brit követséggel közvetlen kapcsolatba lépni azonban nem volt lehetősége, csak hírszerzők álltak a rendelkezésére. Kiérkezett Váli Ferenc jogász, egyetemi magántanár is. SzentGyörgyin és Válin kívül még Mészáros Gyula turkológusprofesszor is kint tartózko dott, őt Kállay nem ismerte, és nem a miniszterelnök, hanem a magyar hírszerzés megbízásából utazott ki. Mészáros beszervező ügynökként dolgozott, feladata hírszerzők átdobása volt a Kaukázuson keresztül a Szovjetunióba, együttműködésben a német hírszerzőszervekkel. Abból, hogy Berlinben tudomással bírtak néhány kiküldött vakvágányra jutott akciójáról – pl. Szent-Györgyi elvetélt küldetéséről –, messzemenő következtetéseket levonni nem lehet. SzentGyörgyiről széles körben tudtak otthon és külföldön is. A német felderítés kiválóan működött, de a megszerzett információkból csak a tágabb összefüggések alapján kreáltak ügyet. Horthy előtt a Führer olyan próbálkozásokat hánytorgatott fel 1943 áprilisában, amelyeknek a háború akkori szakaszában nem volt semmi jelentősége. A kormányzónak átnyújtott német memorandum „bűnlajstromán” persze szerepelt a Magyar Nemzet külpolitikai szerkesztőjének, Frey Andrásnak a neve, aki 1943 februárjában érkezett Isz-

10


tambulba. Frey ugyanazt közölte az SOE embereivel, amit más megbízottak, vagyis: 1) Magyarország nem tanúsít ellenállást angol, amerikai és lengyel csapatokkal szemben, ha azok a magyar határon megjelennek, de ez csak a reguláris erőkre vonatkoztatható feltétel nélkül; 2) Ma gyarország – katonai egyeztetés után – határozottabb akciókra is hajlandó a németek ellen. Frey tevékenysége korán zátonyra futott. A vele szinte egy időben érkező Váli viszont nem lepleződött le. Küldetése befejeztével Frey Törökországban maradt, a háború után sem tért haza. Váli később visszatért Magyarországra, ahol 1951-ben letartóztatták, majd kémkedés vádjával bíróság elé állították. Válit kimondottan Kállay személyes megbízásával küldték ki, míg Frey misszióját csak tudomásul vették. Váliban a ma gyar vezetés megbízott, őt méltónak tartották sokrétű összekötő szerepre is. Váli higgadt és erkölcsi értelemben szilárd habitust képviselt, és korábban már Teleki Pál is alkalmasnak ítélte bizalmi posztokra. Az is tény, hogy Frey és Váli zsidó származása a kontaktusteremtés és a magyar külügy törekvései szempontjából nem volt közömbös. Váli 1942 nyarán lépett összeköttetésbe Ullein-Reviczkyvel, aki decemberben üzent neki, hogy Kállay engedélyével útnak indulhat. Váli 1940 januárja óta kapcsolatban állt a brit titkosszolgálattal, majd a SOE-vel. Tevékenységének jellege szerint kifejezetten brit ügynökként dolgozott. Az 1943 szeptemberében a britekkel Isztambulban megkötött titkos fegyverszüneti egyezmény általában minden történelemkönyvben a legna gyobb eredményként szerepel. Ez a megállapodás akkor értékesnek tűnt, és nem jutott Németország tudomására (tehát jól zárt a konspiratív kör ebben az esetben), mégis csak gyenge kihatása volt a további eseményekre. A magyar miniszterelnök korántsem tartotta a rögzített feltételeket iránymutatónak, még kevésbé kötelezőnek a maga számára. Az amerikai elnök és a szovjetek is csupán „tudomásul vették” az említett egyezményt. Roosevelt elnök annyit fűzött hozzá, hogy az „nagyon érdekes”. Mussolini bukása (1943. július 25.) után Kállay a kormánypárt (MÉP) klubnapján helyzetértékelést adott. Szerinte Magyarország még nem volt abban a helyzetben, hogy a fordulatból hasznot húzhasson, úgy vélte, hiányzik az „átállási rugalmasság”. Borúlátása elle-

nére arra számított, hogy a kiugrást esetleg rövidesen végre lehet hajtani. A Kállay-kormány „belső kabinetjének” 1943. augusztus 27-i ülésén döntést hoztak Veress László felhatalmazásáról. Egyeztetések kezdődtek, miután az SOE útján közölték az ankarai brit nagykövettel, hogy Magyarország elvben elfogadta a feltétel nélküli megadás formuláját. Ezzel egyidejűleg, 1943. augusztus végén az olaszok kapitulációjának előkészítése is befejezéshez közeledett. Brit részről végül elfogadták a magyar kapitulációt, és erről szeptember 9-én szóbeli jegyzéket adtak át Veress Lászlónak egy, a Márvány-tengeren horgonyzó jacht fedélzetén. Ujszászy Istvánnak a közelmúltban kiadott, az ÁVH fogságában készített feljegyzései szerint viszont épp szeptember 9-re tervezték az Államvédelmi Központ vezetőjének római repülőútját, ahol az addigra már átállt olaszok közvetítésével indultak volna komolyabb tárgyalások angolszász katonai tényezőkkel. Nyitott maradt, miként és milyen körülmények közt lehet hasznos a magyar pálfordulás a nyugati szövetségesek számára, s annak előkészítése nem zavarja-e a Szovjetuniót. A titkos fegyverszüneti egyezmény előkészítésében és az annak nyomán létrejövő rendszeres rádiókapcsolatban (rövidhullámon heti többszöri üzenetváltásokkal 1944. március 19-ig állt fenn) kulcsfontossá gú maradt Pálóczi-Horváth György szerepe, aki azonban tárgyalópartnereiben a „nagyságos urak országának” ügynökeit látta. A Kállay-kormány lépéseiről – kettős ügynöki szerepben – folyamatosan tájékoztatta a Szovjetunió isztambuli kereskedelmi kirendeltségének munkatársát, egy Baklanov nevű tisztviselőt, valójában a Szovjetunió elismert hírszerzőjét, a később Lenin-renddel is kitüntetett Mihail Matvejevics Baturint. Pálóczi-Horváth révén átadásra került az 1943–1944-es táviratváltások teljes szövege is, így Moszkva tájékozott lehetett az összes részletet illetően. Moszkvában az isztambuli vonal információit felhasználhatták az angolszász szövetségesekétől eltérő szovjet céloknak megfelelően. Pálóczi-Horváth rendszeresen megkapta a Revíziós Liga jelentéseit, ezekből megtudta, hogy az SOE ma gyar ügyekért felelős osztályvezetője a portugál fővárosban más javaslatokat tett, mint a szervezet kairói központja — mégpedig, hogy Budapest játsszon csak nyugodtan kivárásra: nem kell sietnie a

74∞&£∞§™ Ujszászy István 74∞&£∞§™ 74

kiugrással. A lisszaboni magyar követ már 1943 elején beszámolt arról, hogy az „angol titkosszolgálatban” beosztást betöltő „régi ismerőse” Magyarország helyzetét illetően megértő volt. PálócziHorváth aggó dott, hogy így viszont nem fogják „feltétlen megadási” hangulatba „ugratni” a Kállay-kormányt, mivel az isztambuli munkát Lisszabonban vagy Stockholmban „lerontják”. A stockholmi színtéren, ahol 1943 szep temberétől 1944 márciu sáig Ul lein- Re vicz ky kö vet ként műkö dött, szintén elég szövevényes háló alakult ki. A követ előzőleg a sajtóirányítás befolyásos és központi figurája volt Budapesten. Elutazása előtt kifejtette Kádár Gyula előtt, hogy a Szovjetunió felé kelle ne „orien tá lód ni”. El mond ta, hogy kapcsolatba kíván lépni a stockholmi szov jet kö vetség gel. Megál la pod tak, hogy az erre vonatkozó jelentéseket a magyar katonai attasé fogja majd leadni, rejtjelezett rádióadásokban. Ezeket közvetlenül csak Ghyczy Jenő külügyminiszterhez juttathatták el.

AZ OSS ÉS A MAGYAR VEZÉRKAR Miután Szombathelyi vezérkari főnök is egyre jobban számított a németek várható vereségére, Isztambulon keresztül a vezérkar felvette a kapcsola tot az amerikai OSS-szel. Ezen a csatornán utóbb olyan jelzések érkeztek, melyek szerint Magyarország – megfelelő magatartása esetén – akár jelentősebb jóindulatra is számíthatott volna a békeszerződés megkötésekor. 1943 szeptemberében Törökországban HátszegiHatz Ottó szófiai magyar katonai attasé építette ki a kapcsolatot az amerikai OSS felé. Hátszegit egy kettős ügynök hozta összeköttetésbe az amerikaiakkal, aki régebben együttműködött már velük, valamint futárszolgálatot teljesített a cionista Jewish Agency számára. Mindeközben 1942 óta kapcsolatban állt a Canaris vezette német Abwehr embereivel és a ma gyar katonai hírszerzéssel. A rendkívül bonyolult titkosszolgálati hálózat, amelynek Hátszegi részese lett, csak az újabban megismerhető források nyomán válik lassanként, de korántsem teljesen áttekinthetővé. Az ügy érzékelteti, hogy mennyire sok különös és feltáratlan részlet maradt még a magyar–angolszász titkos kapcsolatok esetében. A szófiai magyar katonai attasé végül az isztambuli OSS hálózatának egyik fontos kontaktjaként működött,

12


74∞&£∞§™ Ghyczy Jenô, 1943

74∞&£∞§™ miközben szoros maradt a kapcsolata a német katonai hírszerzéssel. A titkosszolgálati munkán kívül az OSS vezetésében immáron politikai célok is megfogalmazódtak, amikor Wil-

liam J. Donovan tábornok, az OSS feje felhatalmazást nyert a balkáni titkosszolgálati műveletek kiszélesítésére, amelyek célja az volt, hogy segítsék a nyugati partraszállást azáltal is, hogy a németek

délkelet-európai oldalszárnyán minél nagyobb változásokat indukálnak, akár Magyarország, Románia és Bulgária együttes kiugrasztásával. Hátszegi Ottó, Budapestről kapott utasításainak megfelelően, firtatta a magasabb szintű, politikai természetű tárgyalások lehetőségét, főleg miután informálták, hogy az ún. Donovan-csoport tagjaival tárgyal. Az OSS isztambuli kirendeltségének vezetőjétől egy sajátos „ajánlat” is érkezett 1943 decemberében Budapestre, amelynek tartalma három pontban összegezhető: 1) Magyarország adjon át katonai és gazdasá gi adatokat Németországról, a német csapatok hadrendjéről és csoportosításáról vala mennyi arcvonalon; 2) Magyarország kezdjen partizánmozgalmat szervezni, és hajtson végre szabotázsakciókat az átvonuló német egységek és vasúti szállítmányok ellen; 3) Magyarország vonja vissza csapatait a keleti frontról az ország határain belülre. Az ultimátumszerű feltételek nagyon súlyosnak tűntek az első megbeszélésekhez képest, amikor még a területi kérdések pozitív elbírálását hangsúlyozták. Kállay állítólag valóságos „idegrohamot” kapott, amikor ezekről – késedelemmel – a vezérkariak informálták, mert nagyon félt a katonai kapcsolatok napvilágra kerülésétől és a német válaszlépésektől. Az isztambuli amerikaiak 1944. január végén jelezték azt is, hogy Magyarországot immár nagy valószínűséggel a szovjet hadsereg szállja meg. Ez az információ befolyásolta a kormány és a vezérkar további magatartását. Hátszegit később (a Ránki György által A Wilhelmstrasse és Magyarország című kötetben publikált dokumentumok alapján) azzal vádolták, hogy árulást követett el, mert Szófiában a német elhárítás emberét informálta a tárgyalásairól. Mindez tényszerűen igaz ugyan, de az árulást feltételezők nem veszik figyelembe a titkosszolgálati és hírszerző-tevékenység természetét és módszereit, ahol gyakran ellenérdekelt felek kooperáltak. A legfontosabb mindenki számára az információ vagy éppen egymás fedezése volt. Lényeges utalni arra, hogy Canaris tengernagy pozitívan viszonyult a magyar törekvésekhez, s tudjuk róla (Kállayék is sejtették), hogy intenzíven kereste a kiutat – akár Hitlerrel szemben is – Németország számára. Az ügynek akkortól kezdve lettek kedvezőtlen, sőt végzetes következményei Magyarország német megszállását illetően, amikor Canarist 1944 február-

jában leváltották, majd a szálakat a Himmler ellenőrzése alatt álló Biztonsági Szolgálat (SD) vette kézbe. A kapcsolat magyarországi dokumentumait még március 19. előtt tűzre vetették. Ezen a csatornán is egyeztettek amerikai ejtőernyősök későbbi fogadásáról, de sem Kádár Gyulának a vezérkarnál, sem pedig Hátszeginek 1944. március 16-ig nem volt tudomása róla, hogy Bernben jó ideje hivatalos egyeztetések folynak ugyanerről, és az akciót rövidesen végre is hajtják. Összességükben az isztambuli próbálkozások kevés eredményt hoztak politikai szempontból, de fokozták a zavart és a bizonytalanságot Magyarország német megszállásának előestéjén.

INFORMÁCIÓS HÁBORÚ Amikor Hátszegi 1944. január végén előadta a magyar vezetés politikai garanciák iránti igényeit, az OSS képviselője váratlanul a szavába vágott: „Ez azt jelenti, hogy megszűnik a kapcsolat. Akkor a mi nehézbombázóink hamar Magyarország felett lesznek.” Ma gyarországra bombák a Kállay-kormány idején (eltekintve egy Budapest elleni szovjet légitámadástól 1942-ben) nem hullottak, az angolszászok a politikai előnyök érdekében jelentős önmérsékletet tanúsítottak. Kállay „politikai légvédelme” azonban lassanként végnapjaihoz közeledett, a szövetségesek ugyanis 1944 februárjában elvi döntést hoztak a Magyarország elleni légitámadások megkezdéséről. Kállay célja az volt, hogy tovább egyensúlyozzon, amíg az idő megérik a cselekvésre, ezért járult hozzá ahhoz, hogy – nyomasztó félelmei ellenére – fenntartsák az isztambuli kapcsolatot, és Hátszegi folytassa tárgyalásait az OSS-szel. 1943 ősze és az 1944. márciusi német megszállás közötti időszak információs háborúja döntően befolyásolta Ma gyarország sorsának alakulását. A brit SOE, valamint az amerikai Stratégiai Hírszerző Szolgálat téves információinak célja minél több német erőnek a Balkán felé való lekötése volt, még Magyarország megszállásának kiprovokálása árán is. A szervezetek ténykedését Moszkva ismerte. Az OSS 1943 augusztusában azt javasolta az amerikai politikai vezetésnek, hogy Bulgáriát, Romániát és Magyarországot a szovjetektől való félelmük kihasználásával próbálják rákényszeríteni a fegyverszünetre, de az ősz folyamán az Egyesült Államok ve-

zetői ezt még nem tartották időszerűnek. Decemberben viszont már erős pszichológiai nyomást gyakoroltak Kállayra, hogy forduljon szembe a németekkel. Az angol–amerikai egyesített vezérkar ugyanis immár előnyösebbnek látta, ha Magyarországot megszállják a németek – úgy ítélték meg, hogy ez megkönnyítené a közelgő atlanti hadművelet, az Overlord megvalósítását. Svájcban az angolszászok követelni kezdték a szovjet területen lévő magyar csapatok hazahozatalát. A magyar vezetés számára ugyanakkor világos volt, hogy a németek egyértelmű kapcsolatot feltételezhetnek a csapatok visszavonásának szándéka és a kiugrási próbálkozások között. Horthy 1944. február 12-én Hitlerhez küldött levele, amely a csapatok visszavonását sürgette, valóban közrejátszott abban, hogy Németország felgyorsította a megszállás előkészületeit. 1944 februárjában a korábban is ismert titkos kap csolatok jelentősége átértékelődött. Magyarország számára a legfontosabb kérdés az volt, hogy mikor érnek határaihoz a szövetséges erők, s hogy azok lehetőleg ne vagy ne kizárólagosan a szovjetek legyenek. A magyar vezetés bizonytalan volt – és az angolszászok igyekeztek is ebben a bizonytalanságban Kállayékat megtartani –, hogy milyen szerepe lesz a Szovjetuniónak Közép-Európában a háború után. Az isztambuli amerikaiak 1944. január végén jelezték, hogy Magyarországot immár nagy valószínűséggel a szovjet hadsereg szállja meg. Ez az információ befolyásolta a kormány és a vezérkar további magatartását. Az angolszász légierő jó ideje szabadon repkedett Magyarország fölött, a légvédelem passzivitása mellett. Mialatt nyugodt sétákat lehetett lejteni a Duna-korzón egy jó mozifilm megtekintése és pezsgős vacsora után, a magyar gyáripar pedig zavartalanul termelt, az angolszászok agyonbombázták a szovjetekkel hadiállapotban nem is álló Bulgária fővárosát, ahol nem mellesleg ott ült a szovjet követ. Moszkva képviselője ablakán kitekintve halottakat és bombatölcséreket láthatott. A berni titkos tárgyalások kiemelt célja magyar szempontból – amint azt Ghyczy Jenő külügyminiszter a felsőház külügyi bizottsá gában megfogalmazta – a „politikai légvédelem” volt. 1944 februárjában nem volt folytatható a légvédelem e sajátos formája. Az ese mé nyek fel gyorsu lá sá val le he tett számolni az esetleges bombázások, RoRUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

13

KRO NO LÓ GIA 1942. március 9. Kállay Miklós kormányalakítási megbízást kap. 1942. április 11. MegkezdŒdik a 2. magyar hadsereg kiszállítása az orosz frontra. 1942. június 5. Az USA hadat üzen Magyarországnak. 1942. augusztus Magyarországon a németek elŒször sürgetik hivatalosan is a zsidókérdés „megoldását”. 1942. november 8. Az angolszászok észak-afrikai partraszállása (a Fáklya hadmıvelet). 1942. november vége Berlinben konstatálják: a magyar kormány „titkos békét kötött” a zsidósággal. 1943. január 12. A szovjetek voronyezsi áttörése. A 2. magyar hadsereg pusztulása. 1943. január–március KülönbözŒ hivatalos és nem hivatalos kiküldöttek érkeznek Isztambulba. 1943. július 10. Az angolszászok szicíliai partraszállása (Husky hadmıvelet). 1943. július 24. Ghyczy JenŒ a külügyminiszter. 1943. július 25. Mussolini bukása. 1943. augusztus közepe Az elŒzetes magyar kapituláció átadása a briteknek Isztambulban. 1943. augusztus 10–24. Roosevelt és Churchill a kapitulációt elŒzetesen „tudomásul veszi”. 1943. augusztus 27. A Kállay-kormány „belsŒ kabinetje” Veress László felhatalmazásáról dönt. 1943. augusztus végétŒl Bakach-Bessenyey György (még vichyi követként) tárgyal az amerikaiakkal. 1943. szeptember 9. A britek hivatalosan is átadják Veressnek a feltétel nélküli megadásról szóló jegyzéket. 1943. szeptember 22. Bakach-Bessenyey átveszi követi hivatalát Bernben. 1943. szeptember 23. Kállay és a vezérkar bizalmas forrásból értesül, hogy elkészült a Margaréta-terv Magyarország megszállására.

14


mánia magatartása, valamint a szovjet hadsereg előretörése és a nyugati partraszállás kapcsán. A szövetségeseknek lehettek ugyan eltérő elképzeléseik a Kár pát-me den ce jö vő jét il le tően, vi szont érdekeiknek – és ezalól a szovjetek sem jelentettek kivételt – megfelelt a magyar területi remények ébren tartása, és persze azt is jól tudták, hogy mennyire rettegnek Budapesten egy sikeres román átállástól, amelyet követően már bizonyossá válik egy újabb Trianon. A Lisszabonon keresztül Habsburg Ottótól kapott értesülések is ezt a félelmet erősítették.

A SZOVJET TÉRNYERÉS 1943 derekán a szovjet irányban tett titkos lépések lehetőségét Kállay még határozottan elvetette. 1944 elején azonban egyre nyilvánvalóbbá vált számára, hogy az angol–amerikai erők nem érik el az országhatárt. Egyetlen reménye volt, hogy a Vörös Hadsereg fő csapásiránya Berlin, illetőleg a Balkán keleti része lesz, így Ma gyarország – ha jól időzíti a kiugrást – elkerülheti a kizáróla gos szovjet megszállást. A ma gyar hadsereget ezért a Kárpátokban és Észak-Erdélyben kell elhelyezni, ahol „lábhoz tett fegyverrel” várakozhat. A magyar vezetők szűkebb, beavatott köre, Kállayval az élen kezdett megbarátkozni a szovjet jelenlét gondolatával, sőt mind közelebbi lépéskényszerrel számolt ezen a téren. Több forrásból érkezett olyan információ, amely szerint a szovjetekkel szemben táplált ellenérzéseket érdemes átértékelni. Úgy tűnt, hogy Sztálin talán nem is kíván majd mindenáron beavatkozni Magyarország belső berendezkedésébe, valamint Magyarország szovjet megszállása is átmeneti lehet. Magyarország svájci képviselőjétől, Bakach-Bessenyey Györgytől, aki Allen Dullesszel és az OSS berni képviselőivel tartotta a kap csolatot, és akit Kállay leginkább bizalmi emberének tekinthetünk, az amerikaiakra hivatkozva biztatások érkeztek. 1943. december 27-i jelentése arra utalt, hogy az angolszászok gazdasági eszközökkel együttműködésre szorítják majd a Szovjetuniót. Ez a fejtegetés Roosevelt elnök koncepciójára utalt. Bethlen István mellett kormánytagok is megjelentek egy 1944. február eleji titkos megbeszélésen, ahol megszületett a felismerés, hogy az angolszászoktól nem kapnak garanciákat a há-

ború utáni határokra, és a későbbiek során az egész térségben szovjet befolyás fog érvényesülni. A helyzet sajátos iróniája, hogy a történetírás számára az ismereteket erről a találkozóról egy német jelentés fennmaradt közlései szolgáltatták. Az angolbarát elit hangulatváltása érzékelhetővé vált, a Moszkvából sugárzott Kossuth rádió szintén pozitívan üzent „a felsőház konzervatívjainak”. A fronthelyzetre tekintettel a szovjetek akár egyedül is döntő tényezők lehettek Románia és Magyarország vonatkozásában. A ma gyar vezetés február végén úgy látta, hogy ez akár váratlan gyorsasággal is bekövetkezhet. Horthy titkos irataiból kitűnik, hogy a miniszterelnök márciusban szinte azonnali döntési helyzettel számolt. Kállay kiemelte, hogy az orosz hadsereg megérkezése a határokhoz „napok kérdése”, ezért a kint lévő (megszálló) csapatokról is dönteni kell. A hadi helyzet a keleti fronton súlyossá vált. A Dnyeszter folyótól délre 1944 márciusában egyszerűen nem létezett összefüggő német védelmi vonal. Február közepe táján a szovjet erők megközelítették a Kárpátok előterét, és igen közel jutottak a magyar határhoz. A Vörös Hadsereg a Románia és a lengyel területek közötti, stratégiai fontosságú vasútvonalat fenyegette. A magyar erők nem messze helyezkedtek el ettől a területtől. Kelet-Galíciában egy 2-300 kilométeres rés tátongott az arcvonalon. Közvetlenül e mögött volt a magyar megszálló erők déli csoportja, a Kárpátok gerincén pedig az 1. hadsereg, amelynek parancsnoka az a Náday István volt, akinek személyét Kállay és a kiugráson munkálkodó diplomaták „garanciának” tekintették. Utalni kell itt Horthy februárban Hitlerhez intézett levelének egy mondatára, amely a következőképpen hangzik: „Meggyőződésem, hogy ezt a frontot [t.i. a Kárpátok vonalát] egyedül is tartani tudjuk, anélkül, hogy német segítségre szorulnánk, és ebben az esetben talán a központosított hadiiparunk és a mindkettőnk számára oly fontos közlekedési utak sem lesznek légitámadásoknak annyira kitéve.” (Horthy titkos iratai, 1962, 409.) Előzőleg, 1944. január 23. és 27. között Szombathelyi Ferenc vezérkari főnök Hitlernél járt, aki leszögezte, hogy a „Kárpátok-frontról szó sem lehet”. Az Egyesült Államok képviselői közben változó hangnemben nyilatkoztak a svájci, a lisszaboni és az isztambuli színtereken, ráadásul mindenki magát

állította be illetékesnek. Zavaros körülmények jellemezték az amerikai ejtőernyősök később esedékes fo gadásáról (Veréb-misszió) folyó, Svájcban elindított tárgyalásokat is.

A VÉGJÁTÉK Kállay 1944 februárjában ideges taktikázásba kezdett. A stockholmi szovjet diplomáciai képviselet eközben hajlandónak mutatkozott tárgyalni. Veress Lászlót 1944. február végén – Kállay jóváhagyása mellett – újra Isztambulba küldték azzal a megbízatással, hogy közvetlenül, angolszász közreműködés nélkül is vegye fel a kapcsolatot a szovjetekkel. Veress azonban rögvest brit közvetítést kért. A miniszterelnök szándéka a Szovjetunió és Magyarország közötti hadiállapot megszüntetése volt valamilyen előzetes katonai megállapodás révén, amelyet Stockholmon keresztül kívánt előkészíteni – vélhetően azért is, mert Isztambulban a britek más helyszínt javasoltak Veressnek Törökország helyett. A Stockholmból küldött második rádióközlés Kollontaj asszony üzenetével a megszállás miatt már nem juthatott el Budapestre. Ebben Moszkva – Ullein-Reviczky utólagos elmondása szerint – jelezte, hogy hajlandóak Magyarországgal akár ideiglenes megnemtámadási alkut is kötni (Romániának is hasonló ajánlatot tettek). Veress – a brit iratok tanúsága szerint – maga döntött úgy, hogy előbb brit közvetítést kér, a britek viszont nem siettek a hatékony közreműködéssel. Arra hivatkoztak, hogy a „túlságosan szem előtt lévő” Törökország nem megfelelő helyszín. Veress kapcsolata a brit hírszerzéssel már korábban szorossá vált, és a közte és a britek között áramló információk nem mind kerültek Kállay elé. Isztambulban a brit fél – korábbi sürgetései dacára – ekkor nem mutatkozott igyekvőnek, hogy a jelentős fordulatot képviselő magyar szándékokat támogassa. London semmiképp sem akart kimaradni ezekből a folyamatokból, illetőleg feltételezte – közel sem alaptalanul –, hogy Moszkva a saját szakállára is egyezségre juthat DélkeletEurópa csatlós államaival. Churchill mindent figyelemmel kísért. London 1944 januárjában még nagyon óvatos volt bármiféle – a szovjetekkel nem egyeztetett – egyoldalú lépést illetően. 1944 márciusának elejére azonban a brit álláspont megváltozott. 1944 februárjában a britek indítványozták a magyar kormánynak, hogy küldjön missziót

az általuk ekkor már intenzíven támogatott Titóhoz. Kállay március elején pozitív választ adott, hogy „tárgyalási alapot” létesítsenek a magyar kormány és Tito között. Közben a háttérben a szovjetek igyekeztek manipulálni a német oldalon lévő kisállamokat. Moszkva a szatellit államok egyidejű, angolszász vezénylet mellett történő kiugrásában nem volt érdekelt. A Balkán vonatkozásában latens brit–szovjet ellentétek bontakoztak ki. A románoknak a szovjet diplomácia hivatalos formában tett ajánlatot az azonnali kiugrásra, kedvező feltételekkel, közvetlen megegyezés útján is, akár az ellenzékkel, akár magával a hatalmon lévő Antonescu-rezsimmel. Ezek a folyamatok késleltették azt, hogy bármiféle határozott közeledés, netán megállapodás jöjjön létre Magyarország és a Szovjetunió között, miközben az idő és a németek türelme is rohamosan fogyatkozott. A kormány célja ekkor már – a megfelelő pillanatra időzítve – a Szovjetunió és Magyarország közötti hadiállapot befejezésének előkészítése volt. Kállay szándéka egy közelebbről meg nem határozható típusú magyar–szovjet katonai megállapodás létesítésére irányult, amelyet 1944. február végétől Stockholmon át kívánt elérni. Kállay a megkötni kívánt megállapodásból fakadó konkrétabb kérdésekre emlékiratainak lapjain nem tér ki, csupán azt hangsúlyozza, mennyire reménykedett benne, végül elérheti, hogy a szovjetek ne mint „harcoló csapatok” jelenjenek meg Magyarországon. Kállay a háború vége után egy évvel írott magánlevelében azt állította, hogy „ha pár héttel kitolódik” a német megszállás, ez „realizálódott” volna. Az utóla gosan papírra vetett állítás nyilván nem feltétlenül fedte az 1944. tavaszi szándékokat, főleg ami az időzítést illeti, de a stockholmi amerikai követ március 26-i távirata szerint Ullein-Reviczky korábban egyértelműen közölte vele, hogy a négy ma gyar megszálló hadosztály megpróbál hazatérni a szovjet frontról. Ha ez nem sikerül, akkor átáll az oroszokhoz. A változó jelentőségű mozaikdarabok annak az összképnek váltak ré szeivé, amely különféle egyéb értesülésekkel kiegészülve végül 1944 márciusában határozott cselekvésre motiválta Hitlert. A Führer – igen gyorsan meghozott – döntése Magyarország megszállásának elrendeléséről már az aktuális súlyos fronthelyzet és a katonai síkon előkészített kiugrási kísérletre utaló értesülések nyomán született.

1943. október–1944. március 22. Tárgyalások Svájcban az Allen Dulles vezette OSS-szel. Ugyanebben az idŒszakban Hatz (Hátszegi) Ottó attasé többszöri tárgyalásai az amerikaiakkal Isztambulban. 1943. december közepe Isztambulban a britek felfedezik a „Cicero” fedŒnevı német ügynököt, aki információkat juttat tŒlük Berlinhez; nem leplezik le, dezinformációra használják. 1943. december–1944. március A stockholmi színtéren a magyar diplomácia – a finnek kiugrási erŒfeszítéseivel párhuzamosan – aktivizálódik; ugyanitt 1944. január 4-én a románok hivatalos érintkezésbe lépnek a szovjetekkel. Február végén megtörténik a magyar kapcsolatfelvétel is. 1944. január–március Az amerikaiak és a britek valamennyi színtéren – pszichológiai nyomással – sürgetik a magyar kiugrást. Románia elŒnyös kiugrási ajánlatokat kap. 1944. február 11. Habsburg Ottó figyelmezteti Kállayt az OSS-vonalak megbízhatatlanságára, de sürgeti a kiugrást is, utalva Románia lépéseire. 1944. február közepe A szovjetek megközelítik a Kárpátok keleti vonulatát és Romániát. 1944. február 28. Hitler értesül arról, hogy brit és amerikai légi missziót várnak Budapestre. 1944. március 1. Kállay körlevelet intéz a külképviseletekhez. Aznap a moszkvai rádióban közzéteszik a meglepŒen kedvezŒ (a feltétel nélküliség elvétŒl is eltekintŒ) szovjet fegyverszüneti ajánlatot Finnország számára. 1944. március 3. Hitler végleges döntést hoz a Margaréta I. terv végrehajtásáról. 1944. március 8–10. Kállay azonnali német megszállással számol, emigráns kormány felállítását latolgatja. 1944. március 18. Horthy – Kállay és Bethlen kifejezett tanácsa ellenére – kiutazik Hitlerhez. 1944. március 19. Magyarországot német csapatok szállják meg.

1944. március 20. Kállay a török követségre menekül.


15

74 & Kállay Miklós díszmagyarban

Recommend Documents