7. A technológiai folyamat környezeti, gazdasági és biztonsági problematikája

A technológiai folyamat környezeti, gazdasági és biztonsági problematikája

7. A technológiai folyamat környezeti, gazdasági és biztonsági problematikája Mint ismeretes, az anyagi javak előállitása, vagyis a termelés, egy bizonyos természeti, gazdasági és társadalmi környezetben tőrténik. Tehát, a technológiai folyamatnak valamilyen szinten kapcsolata van, úgy a környezettel, mint a társadalmi szférával. Ezen kapcsolatok ismerete, úgy a mérnők szakemeber mint a menedzser munkakörébe tartozik. Kapcsolatok felmérése, azok kölcsönhatásának ismerete, káros hatások elháritása mind szakemberi feladat. Épp ezért egy rövid áttekintés szükséges ezen a szinten is.

7.1. A technolgiai folyamat és a környezzet kapcsolata Ismeretes, hogy minden termelési folyamat egy természeti beatvakozást jelent, még akkor is, ha a feldolgozandó alapanyagot nem közvetlenül a természetből veszi. Az energetikai és mellékanyag áramokon keresztül azonban a technológiai folyamat a természettel kommunikál, és akarva akaratlan erre behatással van. A behatás legkárosabb megnyilvánulása a környezeti szennyezés. Ez történhet, úgy közvetlenül, mint közvetve. Ami a közvetlen szennyezést illeti ez a levegő, a talaj és víz szennyezésében nyilvánul meg. A közvetett szennyezés a nyersanyagokon és a termékeken keresztül valósul meg. A közvetlen szennyezés a fel nem dolgozott áramok hatására történik, melyek a légtérben, a folyókban vagy, a lerakókon keresztül, a talajban fejtik ki káros hatásukat. Természetesen, hogy nem minden kibocsátott komponens káros hatású, de nagyon sok az. A légszennyeződés szempontjából a legkárosabb komponensek a különböző savas esőt okozó oxidok (kén, nitrogén), a halogének és vegyületei, de ide tartoznak a szénhidrogének, szerves gőzök, a széndioxid és az ózon is. A szennyező anyagok közé sorolhatók a nehéz fémek gőzei is és porszemcséi. Ami a vizekre gyakorolt hatást illeti, meg kell említeni a szervetlen vegyületeket, melyek közül a nehéz fémionok, a savak, savanhidridek nagyon nagy hatással vannak a vízi életre, úgy a növényvilágra, mint az állatvilágra. A szerves anyagok is, főleg azok, amelyek biológiailag le nem bonthatók káros hatással vannak a vizek állatállományára. Ami a szilárd hulladékokat illeti, ezeknek hatásuk a leghosszabb ideig eltarthat. Igaz, rövidtávon kisebb a környezeti hatásuk, de mivel úgy a levegőt, mint a vizeket is szennyezhetik, káros hatásukat nehéz felértékelni. 140

A technológia folyamat elemzése és szintézise

A technológiai folyamat, mint ismeret, termékorientált. A cél egy bizonyos tulajdonságokkal rendelkező termék előállítása. Ezért egy strukturált rendszert építünk fel, amelyben nyers vagy alapanyagokon kívül mellékanyagokat és energiahordozót viszünk be. Az eredmény a céltermék, amely piaci igények kielégítését szolgálja, és több kimenő áram. Ezen áramok egy része értékesíthető, s épp ezért melléktermék néven jellemezzük, más része valamilyen okból kifolyólag nem. Ez az utóbbi képezi a hulladékot (mivel a természeti átalakulások nem ismernek hulladékot, kijelenthető, hogy a hulladék az emberi beavatkozás eredménye, vagyis az ember természetmodelláló munkájának a terméke). A hulladék mennyisége és minősége az alkalmazott technológiától függ, vagyis a felhasznált nyers/alap-, mellékanyagoktól, az alkalmazott vegyi úttól és a folyamatok paramétereitől. Más technológiai folyamat alkalmazásával a melléktermék vagy a hulladék minősége és mennyisége változhat, nőhet vagy csökkenhet. Az olyan technológiákat, amelyek csak a céltermékért működtetünk, alaptechnológiának nevezünk. Ilyenkor a melléktermékkel és a hulladékkal más, mint a folyamatból való eltávolítás, nem történik. Vannak azonban olyan technológiai folyamatok, amelyeknek a célja a hulladékkezelés. Az ilyen technológiai folyamatokat hulladékkezelési technológiai folyamatoknak nevezzük. Ilyen technológiai folyamatok működhetnek önállóan vagy az alaptechnológiához kapcsolva. Ilyenkor kapjuk az un. kiegészített technológiai folyamatot vagy a komplex technológiai folyamatot. Ebben az utóbbi esetben elképzelhető, hogy a hulladék feldolgozó technológiai nem csak az alaptechnológia áramát, hanem más technológiából kapott hulladékot is feldolgozza. A hulladék szempontjából a technológiákat hulladékmutatóval jellemezzük. Ez nem más, mint az összes hulladék mennyiségét a belépő összes anyag mennyiséghez viszonyítjuk:

m  m

hi

Hm

i

0 j

(7.1)

j

Abban az esetben, amikor a számláló értéke nulla, akkor hulladékmentes technológiáról beszélünk. Ez azonban rendkívül ritka. Minél kisebb a hulladékmutató értéke annál jobban megfelel a technológiai természetbaráttechnológia jelzőnek. A technológiai folyamatra nem csak a hulladékmutató jellemző, hanem más globális mutatóval is élünk. Ilyenek a főtermék-mutató és a melléktermék141


mutató. Az első az összes főtermék tömegének és a bevitt összes anyagtömegének az aránya, vagyis:

Fm 

mFt

(7.2)

 m0j j

A melléktermék-mutató pedig az összes melléktermék és a bevitt összes anyag aránya:

m  m

mi

Mm

i

(7.3)

0 j

j

Sok esetben használják még a komplexitási mutatót, vagyis az áruvá alakítható összes termék és a bevitt összes anyag arányát:

Km 

mFt   mmi i

 m0j

 Fm  M m

(7.4)

j

Ha nem keletkezik melléktermék, akkor a technológiai kevésbé komplex, ugyanis:

M m  0  Km  Fm  0  Fm

(7.5)

Ha a hulladékmutatót is figyelembe vesszük, akkor fel lehet írni:

Fm  M m  H m  Km  H m  1

(7.6)

Jól ismert dolog, hogy a hulladék, anyag, energia és élőmunka tartalma következtében valamilyen értékkel rendelkezik. Minősége és értéke az, ami lehetővé teszi feldolgozását. Ez két módon is megvalósítható, éspedig úgy kezelve, mint alapanyag, vagy mint fűtőanyag. Gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy a hulladék alapanyagként való kezelése gazdaságosabb, mint fűtőanyagként való feldolgozása. Így, a hulladékkezelési technológiákban mindég az anyag hasznosítását kell előtérbe helyezni az égetéssel. Ez az utóbbi csak akkor alkalmazzuk, amikor már más megoldást nem kaptunk. Az is tudott dolog, hogy a hulladékfeldolgozás nem egy olcsó folyamat. Általában társadalmi hozzájárulás nélkül nem is gazdaságos. Épp azért mindent meg kell tenni a hulladék mennyiségének csökkentésére. A hulladék mennyiségének csökkentése, nagyobb hatásfokot, több terméket jelent (az 1 % anyagkihozatal növekedés 3- 5% termelékenység növekedést is jelenthet). Csökkentve az alaptechnológia hulladék mennyiségét - csökken az anyag és energiaköltség, 142


nő a céltermék mennyiség, csökken a szükséges raktárkészlet, csökken a forgóalap nagysága, nőhet a nyereség, csökkennek a hulladékkezeléssel felmerülő gondok (gyűjtés, szállítás, raktározás, ártalmatlanítás, birság értéke stb.), - csökken a hulladék okozta környezetterhelés, - csökken a természeti erőforrások használata. A hulladék mennyiségének meghatározására több módszert alkalmazhatunk. Egyik legismertebb módszer az anyagmérlegre alapozott modell. Mint a folyamatok anyagmérlegénél már említettük, az anyagmérleg a tömegmegmaradás törvényére alapul. Ezek szerint, ha a rendszerben nincs forrás vagy nyelés, ez pedig stacioner állapotban így van, akkor a belépő anyagok mennyisége egyenlő a rendszert elhagyó anyagokéval. Az anyagmérleget három módszerrel tudjuk ábrázolni: - táblázat formájában, - grafikus formában, - Sankey diagram formában. Mindhárom módszer alkalmas a rendszer input és output anyagmennyiség egyenlőségének a bemutatására, a változások feltüntetése nélkül. Egy ilyen anyagmérleget mutat be az 7.1 táblázat. -

7.1.Táblázat. Anyagmérleg. Belépés Megnevezés

1. Anyag 2. Anyag 3. Anyag 4. Anyag 5. Anyag 6. Anyag Összesen

Kilépés

Mennyiség

Átváltási szorzó

ME m3 m

Érték 48 6,25

ME kg/m3 kg/m

Érték 1/24 0,8

kg m2 m2 L

8 1,25 25 8,0

kg/kg kg/m2 kg/m2 kg/L

1,0 4,0 0,2 1,25

m, kg

Megnevezés

2 5

Főtermék Melléktermék

8 5 5 10 35

1. Hulladék 2. Hulladék Összesen

Mennyiség, kg ME kg m2

Érték 20 120

L L

4 1,6

Átváltási szorzó Érték 1 kg/kg 1/24 kg/m2 2kg/L 1,25 kg/L

m, kg

20 5 8 2 35

Felmérve a technológiai folyamatból kilépő áramok káros hatását a környezetre, már a múlt században megszülettek a különböző elhárítási módszerek. Eleinte az un. hígítási módszereket alkalmazták. Ezek igazából nem is oldották 143


meg a szennyezés problémáját, legfennebb máshol szennyeztek és nem az egység közvetlen közelében. Miután már ez sem volt alkalmazható (a megszorítások túl szigorúak lettek), rátértek a kilépő áramok kártalanítására. Csak ezek után alakultak ki az un. minimális kimenetelű technológiák, amikor a folyamatot úgy tervezik, hogy a lehető legkisebb mértékben károsítsa a természetet. Mint ismert, a legjobb környezetvédelmi stratégia az, amikor nem termelünk hulladékot. Tehát, a szakember célja egy olyan technológiai folyamat megvalósítása, ahol a kimenő áramok, mind piacképesek. Természetesen ez nem mindég járható út. Ha nem tudunk olyan átalakítási és elválasztási módozatot megvalósítani, amelynek nulla hulladék az eredménye, akkor legalább a minimális hulladék kimenetelre kell törekedni. Ez feltételezi, hogy a folyamatokat eltoljuk a termodinamikai és kinetikailag megengedett határérték felé. Ilyenkor a paraméterek, a katalizátorok, reaktortípusok megválasztásával nagyobb hatásfokot érhetünk el s így csökkenthessük a kimenő áramok veszélyességét. Ami a termodinamikai és kinetikai határon túl van, azt csak más folyamatok bekapcsolásával tudjuk megoldani. Ezek a folyamatok lehetnek más termékre összpontosítva, ilyenkor a potenciális hulladék alapanyagét szerepel, vagy a cél a hulladék olyan nemű anyaggá való átalakítása, amely kevésbé káros a természetre. Az első esetben a potenciális hulladék értékes komponenseit dolgozzuk fel, míg a második esetben a veszélyes komponenseket ártalmatlanítjuk. Míg az első esetben egy nagyobb termelési struktúra szintjén oldjuk meg a hulladék problémáját, addig a második stratégia a legkézenfekvőbb, hisz csak annyira törekszünk, hogy a szabályzatoknak megfelelővé tegyük a kimenő áramot. Ez első látszatra a legolcsóbb, de ha a szabályozásokat szigorítják, már ez is drága lesz a termelőnek. Ismert az is, hogy a minimális kilépési technológiai folyamat feltételezi a jól megszervezett termelési rendszert. Az-az, a termelési egység minél jobban automatizált és számítógépes vezényléssel rendelkezik annál kisebb az esélye, a közvetlen és közvetett hulladéktermelésre. Ugyanakkor, a berendezés működésének energia szükségletét is figyelembe kell tartani, hisz a minimális fajlagos hő és elektromos energia használat közvetve környezet védelmet is jelent. A technológia fejlesztés eredményeként a piacon egy-időben több eljárás és az azokat megvalósítható folyamatok léteznek. A termék orientált gyártástechnológia kiválasztásában már elég nagyszámú variáns áll a rendelkezésre. Melyiket is alkalmazzuk a sok közül? A legmegfelelőbb technológiai folyamat kiválasztása nem csak információ kérdése, hanem elég sok helyi, technikai és gazdasági tényező együttes 144


figyelembe vételét jelenti. Egy gyártási technológia a minimális fajlagos anyag és energia kihasználás mellett, a minimális szennyező áramokat és a legnagyobb munkabiztonságot kell biztosítsa. Mindezeket egy olyan technikai rendszer esetén, amely magas termelékenységgel működik. Az elvárások megvalósítása feltételezi az állandó minőségű nyers vagy alapanyag biztosítást, a jó minőségű energiahordozókat, a jól képzett szakembereket és természetesen a megfelelő technikai berendezést. Ami a kilépések minimalizálását illeti, itt meg kell említeni a különböző szintű lépéseket: - először a technológiai folyamatot úgy tervezzük, hogy a lehetőleg legkevesebb kilépő árama legyen, - ha ez nem lehetséges, akkor úgy oldjuk meg az elválasztást, hogy a kilépő áramok minél gazdagabbak legyenek a hasznos komponensbe, így megteremtve ezek felhasználásának a lehetőségét, - amikor nem lehet minden áramnak valamilyen termék minőséget hozzárendelni, vagy a piaca leesett, akkor meg kell keresni az áramok más úton való hasznosítási módját, - a legutolsó lépés kell legyen az un. kárelhárítási módszer, azaz a kilépő áramok veszélyes komponenseinek a semlegesítése és az újonnan kapott áramok elhelyezése. Ismerve atechnológiai folyamat mutatóit, a technológia kiválasztása könnyebb, hisz két hasonló főtermék-mutatójú technológia közül azt választjuk, amelyiknek a hulladék-mutatója kisebb

7.2. A termelési költségek felmérése A versenyképes termék előállítása feltételezi nem csak a minőségi mutatók kézben tartását, hanem a termék költségek alacsony szintjét is. De meddig is lehet a költségeket csökkenteni? Hol van a minimális szint? Ha jól meg nézzük a költségparamétert, akkor látjuk, hogy ez a különböző fajlagos ráfordításokból tevődik össze. Gondolunk itt a nyersanyag/alapanyag költségére, a mellékanyagok, az energia költségére, a munkaerővel kapcsolatos közvetlen (bérek) és közvetett költségekre (állami kötelezettségek, tanítási és továbbképzési költségek, szabadidő kihasználással kapcsolatosak). Ugyancsak ide soroljuk a környezeti követelményeknek megfelelő kilépő áramok feldolgozására fordított költségeket, az áru piaci helyzetét megtartó költséget (kutatás, reklám, piackutatás, bemutatás, vásárló kiképzés stb.). Egy külön csoportot jelent a 145


berendezés, a termelőcsarnokok, az épületek amortizációját képező költségek, az adók és helyhatósági illetékek. A biztonságos termelésre fordított költségek egy külön tételt képviselnek (a veszély megelőzési, soros és évi javítások, a tűzvédelmi és a munkavédelmi közvetett és közvetlen költségek). Az utolsó csoportba soroljuk az adminisztrációs költségeket és a nem a közvetlen termelést szolgáló költségeket, mint például a területek külalakjával való költségek, a jövő munkaerőképzésben való részvételt (a tanulók gyakorlati képzése, az ösztöndíjak biztosítása, szponzori tevákenység) és több más. Amíg az anyagáramokkal, energiaáramokkal kapcsolatos költségek, az amortizáció és a bérezéssel kapcsolatosak könnyen felmérhetők, addig a többi költségek nehezebben, tapasztalatra alapozva mérhetők. Épp ezért, sokszor ezeket más csoportosításban találjuk, éspedig, termelési alrendszer költségei, mint pld. a termelési csarnok, a gyáregység vagy az egész gyár különleges költségei. Mint látható a nyers/alapanyagok és az energia és energia hordozók költségeit a fajlagos anyag és energiahasználat és az ár szorzatából kapjuk, addig a bérezés költségeit a termelésben résztvevők bérének összegét osztjuk a termelt áru mértékével. Az amortizációt is úgy számítsuk, hogy meghatározzuk a befektetés megtérítésének időtartalmát és az összértéket pedig osztjuk az évi termeléssel. Ugyancsak így járunk el a többi éves, kirótt vagy felbecsült, költségekkel is. A költségek összege megadja az összes ráfordításokat. Ez szolgál alapul a termelési egység gazdasági mutatói meghatározásának. Ezek közül néhányat tartalmaz a 7.2 táblázat. Ha jól megfigyeljük, a példában bemutatott szakaszos termelés elég sok elő munka költséget feltételez. Az elméleti anyagszükséglet értéke sokkal kisebb, mint a gyakorlati (0,99 illetve 0,84 az 1,2 és az 1,25 hőz viszonyítva), tehát ebből a szempontból se gazdaságos a termelés. Épp ezért, még van sok lehetőség a költségek csökkentésére. Így a fejlesztésre és kutatásra kiírt költségeknek van értelme. A költségek csökkentésére több lehetőség adódik, éspedig: - a fajlagos anyag használat csökkentése (szakmérnöki feladat); - a fajlagos energia szükséglet csökkentése (ugyancsak szakmérnöki feladat); - a rendszer automatizálásával keletkezett élőmunka csökkentése (menedzseri feladat); - a berendezések biztonságának növelése (szakmérnöki feladat); - a munkaszervezés megváltoztatása, amely általában nagyobb termelékenységet s így kisebb ráfordítást eredményez (menedzseri feladat); 146


- a technológiai folyamat folytonos fejlesztése, új elválasztási módszerek bevezetése, mely a melléktermék hasznosításával megvalósíthatja a termék fajlagos költség csökkentését (szakmérnöki feladatkörbe tartozik). 7.2. Táblázat. Gazdasági mutatók. Mutatók

Összefüggés

A berendezés extenzív kihasználási mutatója

A berendezés intenzív kihasználási mutatója Amortizáció

Munka termelékenysége

Egy munkásra jutó termelés

Em 

MI 100 KI

ME Óra/óra

m MI

kg/nap

Ei NMI

Lej/év

m O E T O E Tm  A

kg/óra

Im 

A

T 

Lei/óra Lej/alkalmazott

A szereplő mennyiségek értelmezése MI- működési idő (a kalendáriumi időből kivonjuk az ünnepeket, a javítási időt és a megállásokat), nap/óra KI- kalendáriumi idő, nap/óra m- az össz-termelés, kg

E- a berendezés értéke, lej NMI – normatív műk0dési idő, év m- termelt mennyiség, kg O- évi óraszám, E – termelt érték, lej

A-alkalmazottak száma

7.3. A technológiai folyamat és a biztonságos termelés A kémiai és rokonipari technológiák az anyag vegyi összetételét változtatják különböző reakció körülményeken (hőmérséklet, nyomás, elektromos vagy mágneses tér jelenlétében). A minőségi termék előállítására különböző oldószereket, energiahordozókat és közvetítőket alkalmaznak. Maga az anyagok egyik helyről a másikra való szállítása már veszélyt hordoz magával (gondoljunk csak a veszélyes anyagok szállítására), hát akkor a paraméterek változtatása, energia közvetítés stb. mennyi veszéllyel jár. Ami a vegyipari termelésre jellemző 147


az, hogy a veszélyt már a termék és a reakció elegy magával hozza, és azt csak fokozza a különböző transzport és átviteli folyamat. A balesetek, mérgezések, katasztrófák (ilyenekről is volt példa a történelemben) stb. megelőzése már a termék tervezés pillanatában a folyamat velejárója. A laboratóriumi, félüzemi és üzemi szintű kutatás a felvetődött kérdésekre való felelet adást is kell jelentse. Bármilyen tapasztalt is lehet a tervező a veszélyek elhárítási módozataiban, a technológiai folyamat alkalmazása emberi tevékenységet is feltételez, ami egy újabb rizikótényezőt jelent. Épp azért, mivel emberekkel oldjuk meg a termelési problémát, a munkavédelemre is nagy hangsúlyt kell fektetni. Mint ismert, a munkavédelem a termelési folyamat szerves része. Épp azért úgy jogilag, mint egészségileg és műszakailag meg kell oldja a folyamatban részvevő személy és a folyamat kapcsolatát. Ami a jogi/törvényes oldalát illeti, a munkavédelem magában foglal egy csoport törvényt és szabályozásokat, amelyek érvényesek és kötelezők a munkában résztvevő személyekre. Ezek a torvények kimondják, hogy a munkavédelem szerves része a termelési folyamatnak, ami azt feltételezi, hogy nélküle nincs termék előállítás. A munkavédelem szempontjából hazánkban a legfontosabb szabályzás az un 90/ 1996 –os törvény. Ez kimondja, hogy a munkavédelem mindazokat a jogi, egészségügyi és műszaki előírásokat jelenti, amelyek célja a belesetek és a professzionális megbetegedések elkerülése, más szóval olyan munkakörülmények biztosítása, amely kizárja a munkából való kiesést. A munkavédelmi előírások kötelezők mindazokra – jogi vagy fizikai személyre - akik valamilyen okból, valamilyen tevékenységek elvégzésére munkást alkalmaznak. A munkavédelmi előírások úgy a munkáltatót, mint a munkavállalót érintik. Az elsőt kötelezik a munkavédelmi előírásoknak megfelelő körülmények biztosítására, a másodikat pedig a műszaki, egészségügyi stb. előírások betartására. A munkavédelmi előírásoknak megfelelő körülmények hiányát 3 hónaptól 3 évig terjedő fegyházzal is bünteti a törvény, míg az előírások be nem tartását, 2 hónaptól 2 évig terjedő fegyházzal. Meg kell jegyezni, hogy a törvény akkor is büntet, ha meg sem történt a baleset vagy a professzionális megbetegedés, csak a létezik annak az esélye, hogy megtörténjen. A munkavédelmi törvény előírja, hogy ki a felelős a szabályzatok szerkesztésében, azok széleskörű ismertetésében, és elsajátításuk felülbírálásában. A legfensőbb szintű felelős a MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Ez, az EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUMMAL együttesen országos érvényű NORMATIVÁKAT ad ki. Ezek képezik a Minisztériumok és más központi szervek által megszerkesztett un. DEPARTAMENTÁLIS NORMATIVÁKAT. 148


Minden egyes vállalat vagy intézmény köteles a központi vagy speciális normatívák alapján, MUNKAVÉDELMI SZABÁLYZATOT kiadni. Ezt periodikusan oktató órákon elsajátíttatja az alkalmazottakkal és felméri annak ismeretét és az előírások alkalmazásának szintjét. A törvény előírja, hogy mikor, mennyi ideig kell a munkavédelmi előírásokat elsajátítani? Természetesen, az alkalmazáskor a munkába álláskor, azután a munkahelyi viszonyoknak megfelelően minden hónapban vagy félévben egyszer és valahányszor, amikor a munkakörben, technológiai folyamatban, berendezésben változtatás történt. Ugyanakkor, kötelező a munkavédelmi oktatás megismétlése olyankor, amikor az alkalmazott balesetet vagy megbetegedést szenvedett, vagy amikor több mint 30 napot volt távol a munkahelyétől. A munkavédelmi törvény szerint baleset alatt a szervezet olyan munkával kapcsolatban történt károsodását/ sérülését értjük, amely legkevesebb 1 napi pihenőt igényel. A professzionális megbetegedés is munkával van kapcsolatban, s a munkahelyi mikroklíma behatására történő megbetegedést jelenti, amelynek eredménye a munkaerő gyengülése vagy a teljes kimaradása (megbetegedés). A balesetek lehetnek egyéniek (egy személyt érint), kollektívek (egyszerre ugyanazon okból több személy sérült) vagy halálosak. A balesetet kötelesek bejelenteni mindazok, akik tudomást vettek róla. A munkavezető jelentést tesz a főnőkének, az pedig a munkáltatónak. A balesetről a megyei munkavédelmi igazgatóságot is tudatják. A baleset kivizsgálása közvetlen a baleset után kezdődik. Épp azért senkinek sem áll jogában a baleseti helyzeten változtatni, kizárva azokat az eseteket, amikor ennek fönntartása veszélyeztetné a berendezés biztonságát, többi munkavállalót vagy a kivizsgáló bizottság tagjait. A kivizsgáláson részt vesz a munkavédelmi biztos, a dolgozók képviselője, a területi munkavédelmi ügynökség szakembere, és a kollektív balesetről vagy halálos balesetről van szó a belügyi szervek és az ügyészségi szervek. A kivizsgálás egy jegyzőkönyvvel zárul, amely tartalmazza a baleset leírását, okait, a be nem tartott előírások leírását, a megszegett, a tőrvényekben előirt cikkek listáját és, természetese, azon személyek nevét, akik hibásak a baleset megtörténésében. Ugyancsak a jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell mindazokat a lépéseket, amelyek megtevése kötelező, azért hogy a jövőre nézve elhárítható legyen az ilyen nemű baleset. Ami a munkavédelmi törvény műszaki oldalát illeti, ez tartalmazza mindazokat a területeket, amelyekre kötelezően ki kell dolgozni a szabályokat és előírásokat. Ezek magukba foglalják az üzemi/ intézményi közlekedést, az anyagmozgatást, a műveletekkel és berendezésekkel kapcsolatos munkavédelmi szabályokat, egészen a termák szállítás és raktározási előírásokig. Ugyancsak itt 149


van szabályozva a munkaruha minősége, alakja, színe stb., szavatossági periódusa és viselésének módozata. A törvény előírja ki, hogyan készíthet, forgalmazhat munkavédelmi eszközöket, mik a teendők az import munkagépek, berendezések és technológiai rendszerek esetén. Milyen engedélyeket kell beszerezni a gyártónak, forgalmazónak, importőrnek. A törvény meghatározza a munkavédelmi szakfelügyelő jogkörét és feladatát, vagyis, hogy mikor és hogyan engedélyezheti vagy, ellenkezőleg, leállíthatja a termelési folyamatot, milyen felelőssége van az információ tovább adásában, az oktatásban s főleg az előre be nem jelentett felülvizsgálatban.

150


Felhasznált irodalomjegyzék 1. Winacker K és Kühler P., Tehnologie Chimică Anorganică, Ed. Tehnica Bucuresti, 1968. 2. Siminiceanu I., Bazele tehnologiei chimice anorganice, IP Iaşi, 1987. 3. Tudose R.Z., Ingineria proceselor fizice din industria chimică, Editura Academiei, București, 2000. 4. Curievici I. Bazele tehnologiei chimice, IP. Iasi, 1981. 5. Calistru C. és Leonte C, Tehnologia substanţelor anorganice, Ed. D.P., Bucureşti, 1972. 6. Fonyó Zsolt és Fábri György, Vegyipari művelettani alapismeretek, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1998/2004. 7. Mihăilă Gh. és Bilba N., Tehnologie chimica generală, Univ. A. I Cuza Iaşi, 1995. 8. Szebényi I és Czencz M, Általános Kémiai Technológia, Tankönyvkiadó Budapest, 1989. 9. Borda J., Műszaki Kémia II, Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2000. 10. Danciu T.D., Postelnicescu, P., Dumitrescu, M.A., Onofrei, S., Bazele ingineriei chimice ,Vol. I., Editura Fair Partners, Bucureşti, 2004.. 11. Teodosiu C., Tehnologia apei potabile şi industriale, Ed. MatrixRom, Bucuresti, 1998. 12. Leonte C. Szép Al., Balasanian I., Ifrim L. és Calistru C., Tehnologie chimica anorganică, IPIasi, 1993. 13. *** Perry’s Chemical Engineering Handbook, ed.VIII. Mc.Graw-Hill Book Co., New York, 1997. 14. Singh P., Heldmann R. D., Introduction to Food Engineering, Elsevier, 2009.

151

7. A technológiai folyamat környezeti, gazdasági és biztonsági problematikája

Recommend Documents