Az előadások rövid vázlata a Városépítés 1 tárgy hallgatói részére az 1. ZH után leadott anyagrészekből
7. A BAROKK ABSZOLUTIZMUS VÁROSÉPÍTÉSZETE (a „nagy évszázad”: a 18. század) A 16. század 2. felétől kezdődően a középkori árugazdálkodásról a kapitalista piacgazdaságra való áttérés a hatalom soha eddig nem látott koncentrációjához vezet, aminek két fegyvere a hadsereg és a bürokrácia. A hadsereg jelenléte a fegyelem elvét demonstrálja a társadalom felé; a laktanyák, a gyakorlóterek, az arzenálok átalakítják a városokat, az új védművek pedig egyre nagyobb területsávot és energiát vesznek igénybe, miközben drasztikusan elválasztják a várost a környékétől: a kapitalizmus militarizálódik. Az abszolutista állam gazdaságpolitikájának lényege a hatalom és a pénzeszközök fölötti korlátlan rendelkezés joga, ami a pazarlás árnyékában az alattvalók, majd a meghódított új földrészek (l. Amerika) kifosztásához vezet. A helyzet sok tekintetben emlékeztet a római birodalom fénykorára: a hatalom koncentrációja és a fényűző élet az élősdi, parazita életformának kedvez. A kereskedelmi és bankügyletek kibontakozódása megteremti a hivatalnokok új osztályát (ők az üzleti élet csatáinak „gyalogosai”), és hozzájárul a bürokrácia és a korrupció mértéktelen burjánzásához. Az egész országot néhány tucatnyi olyan család hasznára kormányozzák, akiknek a kezében összpontosul a föld java része. A barokk térfogalom és a város. Az új társadalmi rend alapvetően átformálja a tér fogalmát is. A barokk szellem folyamatos ellenőrzés alá kívánja vonni a teret, amit úgy kell áttervezni, hogy áttekinthető és ellenőrizhető legyen. Ennek szolgálatába állítható a perspektíva, a látvány meghosszabbítása a látóhatár felé. A hatalom centrumából kiinduló és az egész tájat átfogó nyílegyenes sugárutak végtelenbe vesző látványát először a festők, majd a kertészmérnökök fedezik fel. A barokk, mint életérzés a fejedelmi parkokban kezdődik (l. a nagy kertépítő triumvirátust: Le Vau, Le Nôtre és Le Brun), és ideális esetben a városi tér is a természet és az urbánus környezet szimbiózisa (l. Párizs, Concorde tér),. a városi sugárút, valamint a szimmetriatengelyre felfűzött térsor, mint a barokk városépítészet archetípusa a barokk kertépítészet urbanizált változatai. A látvány és az áthaladás, a katonai és ünnepi felvonulás fontosabb lesz az elérendő célnál: a sugárút valójában a hatalom káprázatának és fitogtatásának eszköze. A városnak már nem a székesegyház a kiemelkedő építménye és szimbóluma, hanem a fejedelem lakhelye, aki „isten kegyelméből” bitorolja az istenség helyét, míg Mária és a szentek szerepét a király szeretője és a talpnyaló udvaroncok hada foglalják el. Az „udvar” az érzéki szórakozások, a látványosságok, a vendégségek, vagyis a „szabad idő eltöltésének” rafinált helyszíne, egyfajta monumentális díszlet, ahol az ember néző és színész egyszemélyben. Ez a palota azonban már nem a reneszánsz palazzók utóda: az egykori lakótornyok és a patríciusok emeletes, zártsorú városi házai egy újfajta, vízszintes tágasságnak adnak helyet: a hatalom szétterpeszkedik, és szétfeszíti a városi kereteket. A barokk palota miniatűr város, vagy eleve új városként épül ki, ami nem csak az uralkodó és családjának szálláshelye, hanem afféle szálloda (l. a hotel szó francia eredetét!), munkahely (kiszolgáló népesség, cselédség és udvaroncok), valamint a kiváltságosok városközpontja (színház, szórakozás, parkok, állatkert, a szabadidő eltöltésére alkalmas létesítmények): nem véletlen, hogy később ezek az épületek adnak helyet a mai szállodáknak és a világ nagy múzeumainak. Ez a palota szükségszerűen ki kellet, hogy költözzön a városból, ahol tetszés szerinti területet vehetett igénybe fényűző céljainak megvalósítására (szuburbia). Az uralkodó ismét maga alá kívánja gyűrni a várost, vagy kiköltözik, és részben nyári lakhelyként új palotát és hozzá hatalmas parkot épít. Ez a törekvés egy új várostípust hoz létre: a rezidencia várost (Versailles, Karlsruhe, Potsdam, Mannheim stb..). A barokk palota, mint a fényűzés megtestesítője példaképül szolgál a polgári lakásépítkezésekhez is: itt jelenik meg először a funkciók megosztása (l. boudoir, dolgozószoba, hálószoba, konyha, cselédszobák). Emellett feltűnő a barokk város higiéniai elmaradottsága: a fürdőszoba és a WC hiányzik, és eltűnnek a középkorban még annyira kedvelt fürdők is.
1
A BAROKK VÁROSÉPÍTÉSZET TEMATIKÁJA 1. Városi terek építése Itália továbbra is apró városállamok, hercegségek és fejedelemségek országa: a barokk centralizmus itt nem tud kifejlődni. A központosított hatalom megszemélyesítője továbbra is a pápai állam. A legkényesebb feladat: a római Szent Péter székesegyház beillesztése a városszerkezetbe a legnagyobb barokk építész, Bernini nevéhez fűződik. A római San Pietro tér (1656-1667) egyben a szimmetria tengelyre szervezett térsorolás klasszikus példája. Az íves térforma kedvelt barokk megoldás, és ismét a császárkori Róma városépítészetét idézi (l. az ú.n. exedrá-kat). A legfontosabb bazilikák egy tengelykeresztet formálnak, ami a Colosseumon megy át, és ezzel a Roma quadratát idézi meg: a cardo két végén a San Pietro in Vaticano és San Giovanni in Laterano, a decumanus két végén pedig a San Paolo fuori le mura és a Santa Maria Maggiore helyezkednek el. A barokk Róma olyan új polgári terekkel is gazdagodik, mint - az északi városkapu fogadó ovális alakú tere, a Piazza del Popolo még a 17. század 2. felében, majd - a „nagy évszázad” híres alkotásai: a római Maxentius bazilika helyén kiépülő Piazza Navona, - a Spanyol lépcső, - és a Trévi kút. A barokk térképzés másik kulturális központja Franciaország, ahol XIV. (a „napkirály”) és XV: Lajos Párizst a világ első fővárosává kívánják tenni. Kiépül a Louvre palota előtt - a Tuileriák kertje, és megteremtik a „place royal” műfaját: - a még reneszánsz hangulatú Place des Vosges (1612) és - a Place Vêndome (a 17. század végén). Ezeket a város lakónegyedeibe bevágott szabályos négyzet alakú tereket lakóházak szegélyezik, amikben jómódú arisztokrata és kereskedő családok laknak: valójában zártsorú, többszintes paloták, a fejedelmi kastélyok urbanizált változatai. A város egészének egységes városépítészeti keretéül szolgált az 1748-as ú.n. Patte féle terv, ami sugárutak összefutásánál számos további „Place Royal”-t javasol, de közülük csak a híres Place de la Concorde épül meg (J.A. Gabirel, 1763), ami megkísérli egyesíteni a természet és a városi környezetet. Hatására számos francia vidéki városi tér épül (Reims, Rouen, Bordeux). Hasonló jellegzetes, zárt terek (plaza mayor-ok) épülnek a Habsburgok Spanyolországában: - Madridban, Cordobában. A barokk. térfalak mögött legtöbb esetben tovább él a középkori város: a tér mesterséges bevágás, nem szerves része a városszerkezetnek. A tengelyre szervezett világi térsorok egyik legszebb franciaországi példája - Nancy, ahol a Place Royal a régi és az új város (ville neuve) összeköttetését kívánja megoldani, de a az együttest a középkori várostestbe itt is szervetlenül vágják bele. Angliában a központi hatalom nem annyira erős, mint Franciaországban: itt a polgárság ill. a városok építkeznek. Az 1666-os nagy londoni tűzvész után a várost az ingatlanhoz fűződő érdekek miatt nem tudják átépíteni, de a Ch. Wren féle terv jól mutatja a kor szellemét. A 17. század során - Londonban számos „garden” és „square” (fásított terek) épül. A 17. század egyik leglátványosabb városépítészeti beavatkozására - Bath-ban kerül sor, ahol a reprezentatív „crescent”-ek (félköríves terek) és „circus”-ok (köralakú terek) térfalait valójában zártsorúan épült többszintes nagypolgári paloták alkotják: a vidéki kastélyok urbanizált változatai. 2. Új utak bevágása. A 16. század 2. felében IV. Pius és V. Sixtus alatt újjáépül az antik sugárút, és egy sor új útvonal épül a középkori várostestbe; ezzel az északról érkező zarándokok fogadására szolgáló Piazza del Popoloból, mint fókuszpontból egy hármas sugárút tárja fel a várost. Az utak töredékesek, mégis a középkori várostestbe történő nagyszabású beavatkozások modellje lesz.
2
Párizsban a „művészek bizottságának terve” (18. század vége) összegzi az eddigi építkezéseket, és új utakat javasol a város K-Ny-i tengelyének kiépítése érdekében a Bastille (Place de la Nation) és a majdani Place d’Étoile között. Ennek reprezentatív szakasza a Louvre-t követő Rue de Rivoli a magánépítkezések számára kötelezően előírt homlokzati renddel. Az új útbevágások fontos példája a london Regent Street. Az útbevágás azonban nem a francia monumentalitást, hanem inkább a klasszicista szemléletet képviselő polgári értékrendet képviseli, ami az útvonal töréspontjain feltáruló urbánus látványokban, a zártabb utcaképekben, az elegáns, egységes architektúrát tükröző palotasorokban (John Nash), valamint a Regents Park romantikusabb felfogásában jut kifejezésre (l. az angol park természetes és a francia park geometrikus jellege közti különbséget). 3. Rezidencia városok A barokk kertépítészet Párizs környékén bontakozódik ki. A 18. század 1. felében divatba jön a parképítés. Az előkép: - Richelieu XIII.Lajos minisztere (aki „végrendeletében” az udvar királyhoz méltó ragyogását: gloire-t ír elő) egyik kastélyát mintaszerű fejedelmi rezidenciává építi át (1631-42), a kastélyhoz hatalmas parkot épít, és ezzel modellt teremt; A prototípus, ami lenyűgözi Európa uralkodóit kétségkívül - Versailles (1685-től), a római kor óta legnagyobb európai építkezés színhelye. A palota egyik oldalához hatalmas park tartozik, a másik oldalon egy kisvárossal, aminek raszter alaprajzát egy hármas sugárút metszi át. A hármas együttes egyetlen szimmetriatengelyre van felfűzve. Ennek mintájára számos fejedelmi rezidencia város épül Európában: - Karlsruhe (1715) önálló rezidenciaváros a palotából kiinduló legyezőszerűen szétterülő úthálózattal. A nagyvárosok környezetében kiépült reprezentatív fejedelmi nyári rezidenciák: - Bécs Hofburg – Schönbrunn (1690-1723), - München – Nymphenburg(1704-1715), - Berlin – Charlottenburg (1640-től), - Szentpétervár – Carszkoje Szelo. 4. Új városalapítások Amsterdam és általában a Holland városépítés sok tekintetben kivétel és pozitív példa. Hollandia 1578ban szabadul fel a spanyol uralom, és egyben az abszolutisztikus társadalmi rend kényszere alól. Amsterdam kiépítése ill. a középkori város bővítése a 17. század elején indul átgondolt keresztmetszettel megtervezett koncentrikus („gracht”-ok) és sugárirányú keskeny csatornákkal, utcahálózattal és zsilipekkel: a hajók és a kocsik minden kereskedőházhoz el tudnak jutni. Élesen szétválik a városi hatóságok és a magánvállalkozók feladat- és hatásköre. Ennek mintájára épülnek ki a kisebb városok is (Leyden, Harlem). Edinburgh (John Craig, 1767) klasszicizáló városbővítése (New Town) a „civil design” mintapéldája: terephez alkalmazkodó, egyszerű terv circus-okkal, parksávokkal, szigorú szabályozással; az elválasztott forgalmi rendszer őse. Szentpétervár új alapítású város (Nagy Péter alapítja 1703-ban, épül a 18. század közepétől a 19. század közepéig), aminek központját alapvetően a katonai vezetés létesítményei töltik ki (PéterPál erőd, admiralitás, vezérkari épület). A város alaprajzának szervező eleme itt is a hármas sugárút (köztük a híres Nyevszkij proszpekt), a barokkból a klasszicizmusban átnyúló építészetével (híres a tervezőjéről elnevezett Rossi utca). Szentpétervár számos új orosz város sugaras-gyűrűs alaprajzára van hatással. Amalienborg (1750) a dán városépítészet legnagyobb alkotása a 18. században; nyolcszög-alaprajzú központi tér, sugárirányú utakkal.
3
9. AZ AMERIKAI VÁROSÉPÍTÉS KEZDETEI Nincs hagyomány, a bevándorlók az európai modelleket hozzák magukkal. Az Amerikai Egyesült Államok 1781-ben nyeri el függetlenségét. Városalapítások A telepesvárosok emlékeztetnek a 12. századi európai bastide-városok sakktábla alaprajzára: mindkét esetben új városok gazdaságos és gyors létrehozásáról van szó – de a hasonlóság merőben formai. A tervek néha az európai barokk városok vonásait is átveszik, de az egészet szervező „oriens”, és vele a szakrális vagy világi centrum nélkül. Hiányzik belőlük mindenfajta városépítészeti törekvés: elsődleges céljuk a föld egyenletes és igazságos felosztása, és lényegi sajátosságuk a teljes nyitottság: a rendszer bármelyik irányban folytatható. Philadelphia terve (William Penn: 1682) egy tengelykeresztre épül, ami az 1x2 mérföldes (1,6x3,2kmes) területet négy negyedre bontotta, egy-egy köztérrel mindegyiknek a közepén. A terület kb. 14 méter széles tömbökből állt, amiket még minimál-telkekre is föl lehetett osztani. Penn toleráns és liberális nézetei kvéker szellemű puritanizmussal párosultak, így a város központja nem ad helyet „hivalkodó” és „divatos” intézményeknek. Savannah (John W. Reps, 1733) szinte reneszánsz ideális városnak tűnik, de annak zártsága nélkül. A város egységei (szomszédsági rendszer) 12 tömbből és egy centrális helyzetű köztérből állnak, ez utóbbin nem haladnak át utak. A város az egységek mint modulok mechanikus ismétlésével fejlődik. Az ismétlés révén azonban létrejön a közterek közti intézményi munkamegosztás, valamint egy differenciált közúthálózat. Reading (1748) a földosztásra orientált telepesvárosok jellegzetes példája. A rendszer a római castrumokra emlékeztetet, de „végtelenített” formában, és az ókori városokra jellemző urbánus központ nélkül. Az egyébként azonos jellegű utakból álló hálós alaprajzból csak a középső szakaszán kiszélesedő K-Ny-irányú „Market Street”, valamint az egyik É-D-i tengely emelkedik ki, amiknek a keresztezéspontjában a bírósági épület (!) helyezkedik el. New York (1811). Személytelen, nélkülöz minden pátoszt, felhőtlen optimizmussal 50 évre előre becsüli a fejlődést. Az elemek abszolút szabadsága, de az egészet uraló rend, ami maga is egyfajta termelő eszköz. A tiszta, történelmi és kulturális béklyóktól megszabadított város szerepe a koordinációra, a szervezésre korlátozódik. Program nélküli, ortogonális városkeret, aminek sejtjeit a szabad verseny alapján töltik majd ki. Az É-D-i utakat az ÁBC betüivel (Avenue-k), a K-NY-i utakat 1-155-ig sorszámmal látják el. A Manhattan területén csak a régi üzletutca, az átlós Broadway marad meg. A rendszer folyamatosságát a hatalmas kiterjedésű Central Park szakítja meg (F.L. Olmstead terve alapján). Az amerikai anti-urbánus hagyomány Az antiurbánus hagyományok gyökere H.D. Thoreau (1717-1862), Amerika klasszikus írójáig követhető vissza. Mint Rousseau szellemi rokona nem csak a várost, hanem a társadalmat is elutasítja. A naturalista tendencia először a temetőkben, majd a tervezett szuburbokban és parkokban jut kifejezésre (Olmstead, a legnagyobb amerikai kertépítész, a new yorki Central Park tervezője). Az antiurbánus ideológia atyja azonban Thomas Jefferson (1743-1826), az építész, a demokrata párt meglapítója, majd az USA 2. elnöke. Ő a rurális környezet, a mezőgazdasági táj megszállottja: Amerikát a farmerek országává akarja tenni: „A nagyvárosokat az ERKÖLCS, az EGÉSZSÉG és a SZABADSÁG halálos ellenségének tartom” – írja. Ő dolgoztatja ki az ország hálós területi rendszerét (1785: Land Odinance), ahol a városok azonos nagyságú parcellákból állnak, ami megfelel a demokrácia és az egyenlőség elvének. A francia felvilágosodás amerikanizálását képviseli (korábban kulturális attaché Párizsban!), de ellenzi a nagyipar fejlődését. Az amerikai földmérés lényege az országot egy tengelykereszt (Prime Meridian és Base Line) középpontjától kimért 6x6 mérföldes (kb. 9,6x9,6 km=92km2)-es háló (sík koordináta 4
rendszer), amin belül minden négyzetet 36 db. 1x1 mérföld (kb. 2,5 km2=1,58x1,58km) nagyságú egységekre oszlik ( római centuriáció!): ezek voltak a „township”-ek. A hálót csak ott szakították meg, ahol a topográfia ezt megkövetelte: régi, meglévő földosztás esetén, vagy az eltérő irányultságú rendszerek találkozásánál. A 6x6=36 mérföldes négyzet megfelelt egy városi
közigazgatási kerületnek: Az amerikai anti-urbánus hagyomány városépítészeti csúcsteljesítménye egy utópikus terv: F.L. Wrigt híres Broad acre city-je 1920-ból. Wright a kapitalizmus jóval érettebb korszakában próbálja meg a lehetetlent: visszatérni a mezőgazdaságilag önellátó családi farmok Amerikájához: Jefferson hívének vallja magát. Utópiája összeköti a rurális életmódot a legfejlettebb civilizációs és urbánus vívmányokkal. A korai szociál-utópiák utóda a társadalmi munkamegosztás tagadásával (Ch. Fourier!). Városa „non-stop” szuburbánus települési táj központok nélkül, de a kommunikációs kapcsolatok teljes választékával, valamint az ellátás és a munkahelyek teljes decentralizációjával. A valóságot azonban a telekspekulációnak és a növekedés kényszerének kiszolgáltatott valóságos amerikai szuburbok világa képviseli. Wright egy olyan anti-urbánus ideált képvisel, amivé a szuburbanizáció elvileg vezethetett volna. Washintgton és a barokk hagyomány A főváros, Washington tervezését is T. Jefferson indítja el (1794). L’Enfant Jefferson demokrataeszményét a francia abszolutizmus barokk kertkultúrájával egyesíti: sakktábla alaprajz, de kettős barokk tengelykereszttel (eszmei mondanivalója a törvényhozó és a végrehajtó hatalom kettőssége: az egyik a Fehér házra, a másik a Capitoliumra szerveződik), átlós sugárutakkal, a sugárutak és a hálós útrendszer keresztezéseikben terjengős terekkel. A terv legnagyobb ellentmondása a túlméretezett közlekedési és közterületek aránya az alacsony intenzitású beépítésre szánt területhez viszonyítva. A terv eklektikus jellegű, Ch. Wren London-tervére is emlékeztet. A terv a valóságban sokszor üres monumentalizmusba csap át. Sok tekintetben az Haussmann féle Párizs előképének is tekinthető: a tervezés a legfontosabb középületekből indul ki, és ezeket köti össze sugárutakkal. Később számos „birodalmi” főváros követi példáját (pl. Új Delhi 1911-ben), de hatása fölfedezhető az 1933-és 1953 közti Szovjetunió városépítészetében is. Az eredeti tervet 1900-ban áttervezik, de L’Enfant alapgondolatának tiszteletben tartásával. Detroit (Woodward, 1807) eredeti terve egy sugaras-gyűrűs barokk „csillagváros” mint egység mechanikus ismétlésére épül. Az eredeti rendszer töredékei csak a városközpontban maradtak meg, a racionális telekosztás és a hálós forgalmi hálózat iránti igény a fejődés során elsöpörte az eredeti városépítési szándékokat. Indianapolis (Ralston, 1821) Keveredik a hagyományos, kizárólag földosztásra irányuló szándék a centrumban (”crescent”) egymást metsző diagonális sugárúttal, de az is csak „Washington város tiszteletére”. Ugyanakkor itt is megfigyelhető a városnegyedekre való tagolás szándéka, de a középületek szenvtelenül csak egy-egy tömb helyén jelennek meg. 8. AZ IPARI FORRADALMAK KORA (a 19. század 1. fele) Az újkor történelmének korszakváltó jelensége az ipari forradalmak sora (már a 18. sz. közepétől, egészen a 2. világháborúig), a szabadversenyes kapitalizmus teljes győzelme a feudális kötöttségekkel szemben, az „ipari társadalom” kialakulása, és mindennek nyomán a vidéki népesség népvándorlás
5
méretű migrációja a nagyvárosok és az új ipari központok felé. Az újkori urbanizációs hullámok jellegzetes periódusai: - a 19. sz. első fele, az eredeti tőkefelhalmozás ideje; - a 19. sz. második fele, az abszolutizmus újjáéledése mellett (a „virágkor”), - az 1. világháború utáni migrációs hullám - a 2. világháború után migrációs hullám Az első két urbanizációs periódus Európa gazdasági, pénzügyi, társadalmi, politikai és kulturális térképnek jelentős átrendeződéséhez vezet, aminek keretében alapvetően új városfejlődési tendenciák bontakozódnak ki és új városépítési feladatok jelennek meg. Ez a mai értelemben vett modern várostervezés születésének időszaka. A változások legfontosabb tényezői a következők: 1. Új energiahordozók, nyersanyagok és új ipari technológiák megjelenése: - a családi keretek közti termelés átadja a helyét az értékesítés szervezeteinek (kereskedelem); - növekvő igény textilárukra (Napoleoni háborúk, kolonizálás), új gépi technológiák megjelenése (ami az élő munkaerő igény radikális csökkenéséhez vezet!) - természetes (a 18. századtól), majd mesterséges kemizálás (szuperfoszfát: 1842) a mezőgazdaságban; - vizimalom, mint energiaforrás a szövőiparban (1784), ami egyelőre a folyókhoz köti az ipart; - gőzgép feltalálása (J. Watt 1778), ami függetleníti az ipartelepítést az energiahordozók földrajzi helyétől; - szén, vasérc bányászat: helyhez kötődő tevékenység, egyben egy új várostípus alapja; - gáz (1800-tól koxból előállított gáz, majd földgáz világításra történő alkalmazása Európában) (elektromosság és alumínium ipar csak a század végétől) 2. Szállítási-közlekedési innovációk, a szállítási költségek csökkenéséhez vezet: - csatorna hálózat (Hollandia, Anglia), - új utak (a városok lineáris jellegű, csillagirányú terjeszkedése) - vasút (hozzájárulás az ipari tájhoz!), vasútállomás, új foglalkozási ág, magántársaságok építik, jelentős hatással van a regionális városfejlődésre; 3. A városfejlődés új vonásai: - demográfiai robbanás (halálozás és gyermekhalandóság csökkenése), a vidéki népesség a városokba özönlik: az ipari forradalmak előtt a lakosság kb. 1/5-e városlakó, 1830-ban már a fele. - a „termelőerők”, valamint a a pénzügyi, kereskedelmi és kulturális élet koncentrációja (l. „2. és 3. migráció) térbeli koncentrációja: nyersanyag, gépek, munkaerő és a korai „logisztika” megnyilvánulása: a közlekedési hálózat átalakulása (vasútállomás, forgalmi utak); - a városok rákszerű és robbanásszerű terjeszkedése, agglomerációk kialakulása (abszolút koncentráció), a fejlődés a telekmagántulajdon árnyékában irányíthatatlanná válik; - a föld magántulajdonának meghatározó szerepe, a telekérték meghatározó szerepe a városzerkezet átalakulásában ( Thünen koncentrikus gyűrűs elméletét, mint első telephelyelmélet), szélsőséges telekspekuláció, mint a városok területi fejlődését meghatározó tényező ( Henry Georg elmélete a földjáradék megszüntetéséről és a föld államosításáról kertváros mozgalom); - rendkívül differenciált (egyenetlen) városfejlődés a nagyvárosok javára 4. A városi környezet és a városi élet minőségi átalakulása: - a városmagon belüli zsúfoltság, közlekedési káosz és nyomor, környezetszennyezés; - ipartelepek és munkásnegyedek a perifériákon és új ipari centrumok környékén; - az alapvető egészségügyi ellátás hiánya, katasztrofális környezeti minőség (Dickens: „koxváros”), ellátás és szolgáltatások hiánya az új munkástelepeken; egészségügyi katasztrófák (pestis: 1830); - központ és periféria ellentétének kiéleződése (elővárosok, agglomerációs települések, ingázás, a város és a vidék közti feszültség növekedése);
6
- a nagyvárosok területén belüli etnikai, társadalmi, vallási, funkcionális szegregáció kezdetei, a magasabb státusú rétegek elmozdulása új negyedek felé ( a CBD megjelenése) - szélsőséges társadalmi különbségek, társadalmi forrongások, forradalmak (”reformkor”); - erdők pusztulása: a vasércet kezdetben faszénnel olvasztják A politika és a törvényhozás reagálása a kialakult helyzetre: - a francia forradalom után a 3 rend (nemesség, papság, polgárság) mellett megjelenik a 4. rend: a majdani proletariátus; - kialakulnak a politikai pártok, de az uralkodó eszme a liberalizmus és a „laissez faire”; a közhatalmi beavatkozások szerepe háttérbe szorul, a döntésekkel kapcsolatos felelősségmegosztás a magántulajdon és a magánkezdeményezés felé billen át; - a céhrendszert és az abszolutizmus maradványait véglegesen eltörlik; - a század közepére megváltoztatják a korábbi birtokviszonyokra épülő választási körzeteket (megszűnik a földtulajdon és a politikai jogok közti kapcsolat), ami számításba veszi a városok megváltozott demográfiai helyzetét; - kialakul a települési önkormányzatiság kétirányú felelősséggel, de a városok (Adam Smith tanácsára) igyekeznek „megszabadulni” ingatlanjaiktól (l. ma a rendszerváltás utáni helyzet!) - egészségügyi rendelkezések és programok az első negatív reakciókkal (a helyzet javítását célzó törvényeket még Engels is ellenzi!); 1833-tól törvények születnek a gyermekmunkáról; - a modell-értékű angol törvényhozása szegénységről (1834), parlamenti és lokális egészségügyi és szociális bizottságok alakítása; 1848-ban megszületik az első átfogó közegészségügyi törvény (Public Health Act). A városrendezés jogi alapjainak kialakulása A kiindulás mindenütt az egészségügyi állapotok javítása, ami lassan mégis a várostervezés jogi alapjainak megteremtéséhez vezet: - a törvényhozás lassú elmozdulása az állami beavatkozás és a magánfejlesztés viszonyának differenciálásában –a vasútépítés kapcsán együtt kell működni (az állam vállalja a kisajátítást, de a vasút tulajdonjoga 50 év múlva visszaszáll az államra); - az 1848-as angliai átfogó egészségügyi törvény lehetővé teszi a közérdekű fejlesztések költségeinek visszanyerését, és ezzel a magántulajdonosi jogosítványok korlátozását (l. a közérdekű fejlesztés következtében az ingatlanokban előálló értéktöbblet problémája!); - 1851: az első városrendezési törvény Franciaországban, ami felhatalmazza az önkormányzatokat (communes) bizottságok létrehozására az egészségtelen lakótelepek lebontása érdekében (a bizottságban 1 orvosnak és 1 építésznek is lennie kell!); - 1866: kötelező kisajátítási törvény Angliában, majd Franciaországban a piaci árnál alacsonyabb kompenzációval, mint minden későbbi városrendezési akció alapja! - annak felismerése, hogy a helyzet éppen a modern technológiák segítségével és a társadalmigazdasági és politikai viszonyok alakításával megváltoztatható: a felismerés A MODERN VÁROSTERVEZÉS KEZDETE! A beavatkozás alternatívái: programokkal bővített
1. a környezeti minőség folyamatos javítása egészségügyi és a törvényhozás szerepének erősítésével;. 2. paternalizmus: a tőkés vállalkozó filantróp akciói a munkaerő újratermelése érdekében; 3. radikális változás: szociál utópiák (elsősorban a század 1. felében, „reformkor” és az európai forradalmak!) 4. nagyszabású állami beavatkozások (19. század 2. felében, a levert európai forradalmak nyomán, a „Szent Szövetség” árnyékában
)
7
9.0. SZOCIÁL UTÓPIÁK a 19. században Az utópiák általános értelmezése és jellemzése Általában akkor bukkannak fel, amikor egy adott kor társadalmi-gazdasági és szellemi élete válságba kerül (Platon az athéni demokrácia hanyatlásakor, a 16 századi teoretikusok a reneszánsz humanizmus felbomlásakor, a 19. század első felének szociál-utópiái a robbanásszerű urbanizáció társadalmi és környezeti katasztrófáinak árnyékában); Az utópiák élesen bírálják a fennálló közállapotokat, de megoldást nem reális programokkal, hanem csak egy radikálisan ideális állapot fölvázolásával tudnak adni, amit nem korlátoznak az adottságok. Legtöbbjük a jövőbe menekül koruk megváltoztathatatlannak vélt jelenéből: szerintük az egész emberi kultúra fejlődése jutott válságba, ezért az emberi civilizáció történetét elölről kell kezdeni (l. majd a szocializmus társadalmi programját!). Az utópiák elsősorban ideális társadalmi berendezkedést kínálnak, aminek legfontosabb sajátosságai: 1. „optimális” nagyságrendű közösség (kisváros, vagy falu) mint zárt egység, és ezzel az önállátásra törekvés és a pénzgazdálkodás kiszorítása (l. kommunizmus); 2. spirituális vezetés (Platonnál filozófus, Campanellánál a bölcs, a szociál utópiáknál hallgatólagosan a programadó ill. az általa képviselt rendező elv), teokrácia (l. állampárt és a mindenkori „vezér”), autokrácia, kötelező puritanizmus; 3. hangsúlyozott ideológiai elkötelezettség (szocializmus), egyben a „másság”-gal szembeni intolerancia, messianisztikus jelleg, burkolt totalitarizmus; 4. „tudományos alapon” („tervgazdálkodás”!) történő szélsőséges társadalmi munkamegosztás (Platon, Campanella), vagy éppen ennek az ellenkezője (Fourier); 5. az egyéni szabadság alárendelése a kollektívának, kollektív gazdálkodás (l. Owen és Fourier szövetkezeti gazdálkodása vagy a szovjet típusú kollektivizálás) és vele az „új ember” megszületésének programja ill. ígérete (l. fasizmus, marxizmus); 6. a változás, az átalakulás, a fejlődés lehetősége föl sem merül, és az ideális állapot eléréséhez vezető út minden esetben hiányzik. A utópiák fizikai-városépítészeti jellegzetessége: 1. a spirituális eszmét vagy a társadalmi programot (Fourier: falanszter-palota) közvetlenül tükröző építészeti forma (l. földi és égi Jeruzsálem, kozmogramok, nap-szimbólumok), zárt építészeti egység: környezeti determinizmus; 2. az ipar és a kereskedelem szerepének alábecsülése; 3. a város és környékének gazdasági egysége, de a hasonló jellegű ideális városok (falvak) mechanikusan ismétlődő halmazával, amik közt nincs kapcsolat: a települések mennyiségi szaporodása nem vezet minőségi átalakuláshoz (a regionális gondolkodás teljes hiánya); 4. a város (falu) fejlődése, növekedése csak új közösségek alapításával („kolonizáció”) oldható meg. A 19. század 1. felének szociál-utópiái A 19. század 1. felének botránya az európai város szétesése, a zsúfoltság, a katasztrofális környezeti minőség, a városok megállíthatatlan rákszerű burjánzása, a vidéki táj pusztulása. Ennek okát legtöbben a telek magántulajdonban (l. Henry George földjáradék elmélete!), a kapitalista tömegtermelésben, valamint a szélsőséges munkamegosztásban látják. Ezért úgy vélik, hogy magának a társadalmi rendszernek az átalakítására van szükség. A szociál-utópiák közt a legjelentősebbek: Robert Owen (1771-1858) szerint a kiegyensúlyozott társadalom alapja a nevelés és a megfelelő környezet. New Lanark-i gyárában lakást és iskolát épít a munkásainak, számos szociális intézkedést vezet be, majd 1816-ban széleskörű kulturális és nevelési programot szervez (paternalizmus). Ennek tapasztalatai alapján egész vagyonát egy ideális közösség 8
létrehozásának szenteli, de törekvéseit sem Angliában, sem Amerikában sem koronázza siker. „Ideális falu”-ját szövetkezeti alapon szeretné megszervezni, lakóinak számát 1200 főben határozza meg. A falu lakóépületei egy négyszögletű tér körül helyezkednek el (analógiák: korai amerikai telepesfalvak közös legelője, valamint a középosztálybeli angol square ), közepén az étteremmel, az iskolával és a templommal (szomszédsági egység). A földet szövetkezeti alapon, közösen művelik meg; a település önellátó. Reményei szerint e falvak fokozatosan benépesíthetnék a földet. Charles Fourier (1772-1837) ideális települése a Versailles-i kastély „társadalmasított” változata (szovjet communa-ház kísérletek). A ideológia szerint eddig csak kevesek lakhattak palotában, egy ideális társadalomban mindenki palotában lakhat (”szocialista realista” ideológia az 1950-es években!). A településben kb. 1500 fő lakna (falusi nagyságrend, urbánus elvárásokkal!). Az új közösség létrehozásának kulcsa a szervezés (Le Clorbusier technokrata elvei). Alapelve az, hogy megszünteti a specializációt és a munkamegosztást: a tevékenységeket 2 óránként váltani kell. A termelés szövetkezeti alapon történik (l. az izraeli kibucokat!). A család nem kizárólagos sejtje a társadalomnak, mint ahogy a házasság is csak az „időszakos” együttélés kerete. A gyerekeket a közösség neveli. A falanszter miniatürizált város, a „város a házban” hagyomány fontos láncszeme, egyben a funkciók térbeli differenciálásának (funkcionalizmus!) korai mintapéldája (l. a metszetet). A közös tér, a galéria modellje a korabeli párizsi Palais Royal (l. a mai passzázsokat és megalétesítményeket!): nagyvárosi ambíciók, falusi környezetben! William Morris (1834-1896) és az „Arts and Craft” mozgalom (már a 19. század 2. felében). Alapkérdésük: hogyan lehet érvényre juttatni a művességet a tömeggyártással szemben, és ezzel meggátolni az elidegenedést. Mert a termelés lényege nem a nyereség, hanem az ember nembeliségének kiteljesedése. Az ember az alkotás révén valósítja meg magát, és így kellene létrehoznia környezetét is. Ideáljuk a középkori kézművesség, az „organikus” település és a kisváros, de annak körvonalait nem akarják meghatározni, mert az létrehozásának folyamatában alakul. A város lényege a kultúra folyamatosságának fenntartása. Követői majd a kertváros mozgalom keretében (a 20. század elejétől) a nemzeti hagyományok érvényre juttatásán fáradoznak. Az egyetlen „utópia”, ami a jövő városának nem a konkrét formáját, hanem a hozzá vezető utat próbálja felvázolni. Összefoglaló és összehasonlító értékelés:
R. OWEN
modell eredeti rendező elv falu nevelés
forma geometrikus
Ch. FOURIER
palota
szervezés
geometrikus
W. MORRIS
középkori kisváros
esztétika
organikus
hatás szomszédsági egység, kertváros, a falu modelljének kiterjesztése a városra; funkcionalizmus, szovjet kommunaházak, város a házban; tradicionalizmus, kertvárosok, nemzeti identitás.
Tanulság a mának: A település nem tárgy, nem csupán egy nagyobb építmény, amit meg lehet tervezni, és tetszés szerint szaporítani: a település egy folyamat, ami elválaszthatatlan a környezetétől; A valóságos település fizikai formája és a települést létrehozó társadalom közt időben kibontakozódó kölcsönhatás érvényesül, ezért a fejlődés, az átalakulás a települések alapvető életjelensége; a fejlődés nem tűri a szakadásokat és az ugrásokat. A település csak a benne élő társadalommal együtt és a kultúra folyamatosságának fenntartása mellett tervezhető. A demokrácia kizár mindenféle ideológiai egyeduralmat és monokultúrát.
9
Ideálokra, értékekre szükség van, de azok csak a meglévő állapotok javításával valósíthatók meg. Több eredetileg szociál-utópikus javaslat időközben megvalósult (pl. a szövetkezeti gazdálkodás, szakszervezetek, kötelező általános iskolai oktatás stb...).
10. AZ EURÓPAI VÁROS ÚJJÁSZÜLETÉSE A 19. század 2. felének nagyszabású városátépítési munkálatai A 19. század 1. felét egyrészt a laissez faire kapitalizmus, másrészt a társadalmi mozgalmak ( szociálutópiák, reformkor) és politikai kísérletek (polgári forradalmak és szabadságharcok) jellemezték. A század közepére a forradalmakat leverték (Franciaországban: 1789, 1794, 1799, 1830, 1848). A feudális arisztokrácia és a gazdag polgárság szövetséget köt a társadalmi rend megszilárdítása érdekében ( „szent szövetség”). A spontán urbanizáció árnyékában tönkrement európai nagyvárosok rendezéséhez szükség van az abszolút monarchia időszakos helyreállítására: a szabadversenyes kapitalizmust felváltja egy „poszt-liberális” korszak. A nagyvárosok szabályozott, nagyszabású átépítése és korszerűsítése egyaránt szolgálja a tőke érdekeit és a társadalmi megmozdulásoktól, valamint járványoktól veszélyeztetett sűrű, középkori városszövet felszámolását (.l. a város, mint erdő hasonlat, amiben csapásokat és tisztásokat kell vágni...). Míg a szociálutópiák szerint a szabadversenyes kapitalizmus árnyékában a városfejlődés zsákutcába jutott (antiurbánus irányzatok), az új rezsimek be akarják bizonyítani, hogy a város megmenthető (urbánus irányzatok). Legjelentősebb példák: Párizs, Bécs, Barcelona, Budapest. PÁRIZS (1853-) A megújulás zászlóvivője Párizs, ahol a III. császárság alatt (III. Napóleon) egy erős kezű prefektus: Haussmann báró veszi át a város átépítésének irányítását. A műveletek alapja egy 1852-es törvény, amelyik lehetővé teszi a kötelező kisajátítást, de 1858-ban kimondják, hogy az utak menti kisajátított és újraosztott telkeket vissza kell adni tulajdonosaiknak. Ezzel a közbefektetésből származó telekjáradék-növekmény egyéni jövedelemmé alakul át. Ez az egyik oka annak, hogy a század 2. felében a bérlakás-építés a legjövedelmezőbb tőkebefektetés. A város lélekszáma fél évszázad alatt 1,2 millióról 3 millióra nő. Megszületik a legújabb kor város-modellje, amit a legtöbb európai nagyvárosban utánozni fognak. Az átépítés legfontosabb elvei és eredményei: - az átépítés a falak lebontásával a teljes belvárosra (l. külső körút) kiterjed, de a külvárosokat nem érinti; a falak helyén körutak („boulevards”) létesülnek - stratégiai pontok és irányok kijelölése (pályaudvarok, K-Ny-i és É-D-i tengely, jeles pontok: a Notre Dame, Place d’Etolie, Place de la Nation stb..) és széles sugárutakkal („avenues”) történő összekötése (a barokk kertépítészet urbanizálása,”a barokk hattyúdala”), ami levegőhöz juttatja a mögöttes városrészeket, és stratégiailag kedvező felvonulási terepül szolgálhat a katonaságnak ( az 1871-es kommün leverése!); kiépül a világ legszebb sugárútja: a Champs Elisée. - az új sugárutak mentén a telkeket újraosztják, és szigorú, egységes építési szabályokat írnak elő az építési vonalra, az épület magasságára, valamint az utcára néző homlokzatok rendjére (árkád, francia-erkélyes „piano nobile” nagyobb belmagassággal, 2-3 emelet, majd a benapozás érdekében ferdén vagy negyedkörívben leszabályozott mezzanin); az egységes, de mégis változatos építészeti stílus az eklektika ill. a historizmus. - a sugárutak közt megmaradnak a középkori állapotok (a „szanálás” fogalma még ismeretlen); - az utak tengelyében szimmetrikus reprezentatív középületek épülnek, vagy önálló reprezentatív tengelyrendszert alkotnak (Invalidus tengely, vagy aKatonai Akadémia – Trocadero – Eiffel torony tengely) - megújul ill. kiépül a város teljes közműrendszere;
10
- négy nagyobb kiterjedésű városi park létesül. Kritikai megjegyzések: - a középkori Párizs elpusztul, ill. zárványokban marad csak meg; - a régi középületeket „kiszabadítják” (. Notre Dame), és mintegy szabadtéri kiállítási tárgyként kezelik; - az egy térbe befutó sugárutakkal forgalomtechnikailag megoldhatatlan szituációkat teremtenek (l. Place d’Etoile) - Haussman technokrata mérnökökkel veszi magát körbe, az építészekkel szemben bizalmatlan; városépítészetileg túlméretezett, mechanikusan kezelt együttesek jönnek létre. BÉCS (1857-) A párizsi modellel szemben a középkori városmag érintetlen marad. A széles középkori várfal és védművek elbontásával keletkezett széles sávot új reprezentatív középület-együttesekkel telepítik be (gyűrű alakú városközpont!): ez a Ring. Az új középület-együtteseket a Ringre merőleges tengely mentén komponálják. Ebben az időszakban születik a városépítés, mint új szakma (Städtebau). Legjelentősebb képviselője Josef Stübben, aki enciklopédikus művében összefoglalja a kor építészeti és mérnöki tapasztalatait. BARCELONA (1859-) Ildefonso Cerda tervei alapján a középkori várost a környékén lévő településekkel egyetlen nagyvárossá integrálják egy merev derékszögű-hálós utcarendszer segítségével, amit helyenként átlós sugárutak vágnak át (amerikai hatás és hagyomány). Ez utóbbiak sokszor kellemetlen, alaktalan tereket faragnak le a szabályos tömbökből. Az 50x50 m-es négyszög-alakú tömbök sarkait 45 fokos szögben levágják. A középkori város érintetlen marad. Az óváros történelmi töréstengelyén jön létre Európa egyik legszebb sugárútja: a Ramblas. Érdekessége az út közepén haladó platánfasor mint sétány, „promenade” és a két szélen vezetett egyirányú forgalmi út viszonya (az Andrássy út középső szakaszának reciproka). A „City beautiful” mozgalom. A századvég egy rövid ideig még egyszer hódol a párizsi városépítészeti divatnak. Vezető alakja Daniel Burnham, aki az 1893-as világkiállításon meghirdeti a „City beautiful” (a szép város) mozgalmat, ami példátlan népszerűségnek örvend. Ennek nyomán jelennek meg új monumentális városaxisok (Washington, Cevelend, San Francisco, Chicago) úttengelybe állított emlékműszerű középület-palotákkal (l. „palotakomplexus” Ch Fouruier-től a szoc-reálon át napjainkig) és üres „civic center”-ekkel. A romantikus-heroikus, francia Beaux Art hagyományokra épülő divat hamar kifullad, az öncélú esztétizálást fölemésztik az amerikai városfejlődés öntörvényei. Megjelenik azonban az angol gyarmatbirodalom fővárosaiban (pl. Új-Delhi), ahol a helyi adottságoktól idegen, üres reprezentáció merev városépítészeti eszközévé válik. BUDAPEST (1872-) Az 1867-es kiegyezést követően Pest és Buda 1972-ben egyesül. Andrássy Gyula minszterelnök 1870ben létrehozza a Közmunkatanácsot, ami a városrendezési munkálatok központi tervező és megvalósítást szervező intézete. 1871-ben nemzetközi tervpályázatot írnak ki, majd Lechner Lajos díjnyertes terve alapján elkészül a város szabályozási terve. Ennek alapján valósul megy 20 év leforgása alatt az Andrássy út, a középkori városfal helyén a Kiskörút, a kiszáradt Dunaág mentén a Nagykörút, az 1890-es években az Erzsébet híd és vele a mai Felszabadulás tér új építészeti együttese, a Parlament, a Halászbástya, a Lipótvárosban a Neugebäude helyén jelentős középületekkel. A megvalósult szabályozási terv legfontosabb eredményei: - Európa egyik legszebb, legáttekinthetőbb és legegységesebb városa épül fel, alaprajzi rendszere sugaras-gyűrűs;
11
- az Andrássy út méltó rokona a Champs Elisée-nek vagy a barcelonai Ramblasnak ( ma világörökség!); három, a Hősök tere felé szélesedő szakasszal, reprezentatív beépítéssel; - a Rákóczi út új reprezentatív sugárút; - kiépülnek a Duna-hidak és a Dunapartok, a Várhegy látványos együtteseivel ( ma szintén világörökség!) kritikai megjegyzések: - a megvalósult belváros a tervekhez képest torzó marad (l. Andrássy út eleje); - Buda és Pest együttes fejlesztése háttérbe szorul; - nincsenek jelentős terek (pl. Bécshez képest, l. az Opera helyzetét, vagy a Körutat); - körülépített udvaros(„gangos”) zsúfolt bérházépítési „boom”. SZEGED (1879-) 1879-ben Szegedet árvíz pusztítja el. Az újjáépítés terveit ill. a szabályozási tervet Lechner Lajos készíti el. Az új alaprajzi rendszer itt is a sugaras-gyűrűs mintát veszi alapul. Figyelemre méltó a telkek újraosztásának bravúrja a szabályozási terven. Kiépül egy egységes, eklektikus épületekkel beépült új város. Kiegyensúlyozott terei és utcái közül kiemelkedik a Széchenyi tér, a Klauzál tér és a Kárász utca.
12
