6. FIFA Női Labdarúgó-szimpózium (Vancouver, Kanada)

6. FIFA Női Labdarúgó-szimpózium (Vancouver, Kanada)

Beszámoló Készítette: Dénes András

A FIFA 6. Női Labdarúgó-szimpóziuma Vancouver, 2015. július 3-5. A FIFA július 3-5 között, Vancouverben rendezte meg, 6. Női Labdarúgó-szimpóziumát. A nemzetközi szövetség 1995-ben, a 2. Női Labdarúgó-világbajnoksággal párhuzamosan szervezett először hasonló ankétot, és azóta négy évenként, mindig a vb-hez kapcsolódva hívja össze a tagszövetségek vezetőit, szakértőit, hogy közösen tekintsék át a női labdarúgás fejlődésének trendjeit, a kívánatos célokat, és a tapasztalatokat. A Kanadában rendezett, 7. Női Labdarúgó-világbajnokság döntője előtti napokban, több mint 170 ország képviselője vett részt a plenáris előadásokból, pódium-beszélgetésekből, valamint szekció-beszélgetésekből álló szimpóziumon. A konferencián résztvevők nagyjából fele, hatvan százaléka volt nő. Az arányt talán torzítja, hogy a FIFA tagszövetségeinek elnökei – két kivétellel – férfiak, s a főtitkárok között is kevés a nő. (Viszont, a legnagyobb szövetségek közül például a franciáé hölgy, egy korábbi női válogatott labdarúgó, Brigitte Henriques.) Az úgynevezett „női labdarúgás-szakértők” többsége nő volt, de közöttük is két csoportot érdemes megkülönböztetni. Inkább az európaiakra, a környező országokra figyelve, Szlovákiát Alexandra Biroová, a válogatott és az osztrák Neulengbach (a napokban Sankt-Pöltenbe szerződött) 25 éves játékosa, Csehországot a hasonló korú, egykori Sparta Praha-játékos, egyébként 2013-ban a Miss Czech-szépségversenyen helyezett Nikol Muziková, Szlovéniát Vesna Vasilic, a szövetség nemzetközi és jogi osztályának referense, Ukrajnát Varvara Zujeva, a szövetség „Külgazdasági Kapcsolatok Osztálya” (gondolom, egyszerűbben nemzetközi osztálya) megbízott vezetője képviselte. Ebből talán leginkább az látszik, hogy a közép-európai szövetségek főként azt tartották fontosnak, hogy kvótát teljesítsenek, nő legyen a delegált, és kevés volt közöttünk a valódi szakértő, döntéshozó. (Vannak jó példák is, az 1982-es születésű Isabel Hochstöger, korábbi válogatott játékos, 2005 óta dolgozik az osztrák szövetség apparátusában, szakterülete a női labdarúgás.) Bár a FIFA négyévente tart hasonló szimpóziumot, mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a köztes időszakban ne foglalkozna a női szakággal. A nemzetközi szövetség 2014-ben, Rio de Janeiróban, a legutóbbi férfi világbajnokság helyszínén tartott kongresszusán, tíz pontban foglalta össze a női labdarúgás fejlesztésének legfontosabb irányelveit: 1. A női futball óriási növekedési lehetőséget jelent a sportág számára. Éppen ezért, valamennyi tagszövetségnek rendelkeznie kell a szakágra vonatkozó fejlesztési tervvel.

6. FIFA Női Labdarúgó-szimpózium

Vancouver, Kanada

2. Különösen figyelnie kell a tagszövetségeknek arra, hogy a futballozás lehetősége minden szinten (iskolákban és egyesületekben egyaránt) biztosított legyen épp úgy a lányok, mint ahogy a fiúk számára. 3. A minőségi (elit) futball szintjén, további fejlesztések szükségesek a szabályozási környezetben, a finanszírozásban és a társadalmi háttér megteremtésében annak érdekében, hogy fenntartható (hosszabb távon is működtethető), professzionalizált versenyrendszerek jöjjenek létre. 4. A női labdarúgás valamennyi szintjén erősíteni kell a marketinget és a promóciót, eladhatóvá kell tenni a szakágat, megtalálva ehhez a megfelelő partnereket. 5. A női labdarúgás más fejlődési szakaszban van, mint a férfi szakág, és ez megköveteli helyenként a többlet figyelmet és szakértelmet. A női labdarúgás fejlesztése sok esetben speciális szakértelmet igényel, és az ilyen szakértelemmel rendelkezőket be kell vonni valamennyi kulcsfontosságú döntés előkészítésébe. 6. A korábbi játékosoknak, játékvezetőknek, különösen fontos szerepet kell kapniuk a szakág fejlesztésében, mert ők olyan különleges tudással és elkötelezettséggel rendelkeznek, ami nélkülözhetetlen a női labdarúgás számára. 7. A női edzők (edzőnők) szerepe különösen fontos, mert követendő példát, modellt jelentenek a jelen játékosai számára, illetve az ő felhalmozott tudásuk a pályán és a pályán kívül is nagy érték. Fontos őket bevonni a fejlesztési feladatokba és a mentorálásba is. A speciális szakértelmük és tapasztalatuk nagymértékben hozzájárulhat a női labdarúgás fejlődéséhez, színvonalának emeléséhez. 8. A labdarúgás, de különösen a női labdarúgás, sokat profitálhat abból, ha nők is bekerülnek a döntéshozó testületekbe és a menedzsmentekbe. Kívánatos, hogy valamennyi tagszövetségben legyenek női tagjai a döntéshozó testületeknek, ide értve az elnökséget (Executive Committee) is. 9. Miután a férfi labdarúgás struktúrája kialakult, jól szervezett, ezért fontos, hogy a női labdarúgás megkapja a segítséget a futball (helyi) irányító testületeitől, hogy ki tudja alakítani a saját struktúráját. 10. A labdarúgás hatékony lehetőség a nők számára ahhoz, hogy megmutassák erejüket a sportban és a társadalomban. Senkit sem érhet hátrányos megkülönböztetés, más hátrány, vagy erőszak a neme miatt. A futball zászlóvivőnek kell lennie az egyenjogúságért folytatott harcban. A vancouveri szimpózium – az irányelvek tíz pontját „tömbösítve” – három nagy területre fókuszált: a) A női labdarúgás irányítása, nők a labdarúgás vezető testületeiben, a női szakemberek számának növelése; b) A különböző versenyrendszerek szerepe, jelentősége; c) A női labdarúgás üzleti oldala.


Vancouver, Kanada

Mielőtt részletesen áttekintjük a szimpóziumon elhangzottakat, érdemes érinteni azt is, hogyan látja a FIFA a női labdarúgást, mi az a célrendszer és vízió, amely meghatározza a szakág fejlesztését. Nem lehet kétséges, hogy a FIFA számára a női labdarúgás, és annak fejlesztése elsődleges társadalmi kérdés. A riói irányelvek 10. pontjával összhangban, a sport, illetve ezen belül a labdarúgás, zászlóvivője annak a harcnak, amely a női esélyegyenlőség megteremtése érdekében folyik. A FIFA tagországainak szinte mindegyikében jelen van már a női labdarúgás. Természetesen ezek az országok nem csak sportszakmai szempontból, a játék színvonalát tekintve különbözőek, de ugyanilyen eltérést tapasztalunk társadalmi, kulturális fejlettségük terén is. Az olló szárai nyitottak, az egyik végpont, ahol a két nem jogegyenlősége sem létezik (azaz az adott ország jogi szabályozása nemük alapján különbözteti meg polgárait), a „középmezőnyben” azok az országok helyezkednek el, amelyekben a jogegyenlőség nem jár együtt a (teljes) esélyegyenlőséggel (alkalmasint ide sorolható jó néhány fejlett európai ország, közöttük Magyarország is), és vannak olyan országok, ahol a nők jogi- és esélyegyenlősége közé sok területen (így a sportban is) egyenlőségjelet lehet tenni. Ebből a – társadalmi, esélyegyenlőségi – szempontból, a labdarúgás eszköz. A női labdarúgás fejlesztésének második indoka, illetve célja, a szakágban rejlő gazdasági lehetőségek kiaknázása. Amikor mi, Magyarországon kidolgoztuk a női labdarúgás 77 pontos fejlesztési programját, ezt a területet helyeztük előre – megelőzve a társadalmi fejlesztési célokat. Azt definiálhatjuk, hogy a női futball fejlesztésének eredménye lehet, hogy új fogyasztói, valamint új támogatói bázis jön létre, amelynek haszna – ma még, és elsődlegesen – a férfi labdarúgás számára jelent többletet. A „futballt szerető nő”, valamint a „futballpiacon fogyasztóként megjelenő nő” olyan létszámú, új célcsoportot jelent, amivel a férfi labdarúgás lehetséges új támogatói, a bevételek növelésének új lehetőségei között semmi sem konkurálhat. A szakág fejlesztésének harmadik fontos célja, a sportszakmai színvonal emelése – egyszerűbben fogalmazva, az az érdek, hogy minél magasabb színvonalon futballozzanak a nők/lányok. Az természetesen nem lehet kérdéses, hogy a fejlesztés három célja kölcsönhatásban működik, valójában egyik sem létezik a másik nélkül. Szintén magyarországi tapasztalat hogy a női labdarúgás – elsősorban férfi – szereplői, a klubok szintjén döntéshozói, szinte csak ezt a harmadik célt látják, ezt tekintik valósnak: éppen ezért nem értik azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a labdarúgás szervezetei – akár a Magyar Labdarúgó-szövetség is – a társadalmi célok, például a női egyenjogúság érdekében tesznek. Kétségtelen az is, hogy nehéz összevetni a preferenciákat. De, az eltérő megközelítést jól szemlélteti az a példa, ha csak 10 000 eurója van egy országnak egy projektre, vajon melyik „fontosabb”, illetve „hasznosabb”: az U17-es válogatott (értsd: elit futball) működési


Vancouver, Kanada

feltételének tovább javítása, vagy a szabadidős (Grassroots) országos kispályás bajnokság megszervezése, 6-700 csapattal?

A női labdarúgás irányítása, nők a labdarúgás vezető testületeiben, a női szakemberek számának növelése Mielőtt áttekintenénk a konferencia első nagy témáját, érdemes talán néhány számot citálni. Szerte a világon, jelenleg (nagyjából) 30 millió nő (leány) futballozik. Az igazolt, illetve rendszeres bajnokságban játszó játékosok száma ennél jóval kisebb: csak 4,8 millió. Az igazolt játékosok majdnem fele (!) az Egyesült Államokban és Kanadában futballozik, de – számomra – még ennél is meglepőbb adat, hogy Ázsiában, a világ női futballjának másodikharmadik legerősebb térségében, Kínát, Japánt, a két Koreát is figyelembe véve, mindössze 300 000 igazolt játékost találunk. Az UEFA esetében az igazoltak száma 2 millió, a futballozóké 6 millió. A játékosok száma folyamatosan nő, de Sepp Blatternak az a mondata, amely szerint a női labdarúgók száma hamarosan meghaladja a férfiakét, egyelőre nem tűnik reálisnak. Jelenleg az utánpótlás korú játékosok 14 százaléka leány, Európában, az UEFA tagállamaiban hasonló az arány a felnőtt játékosok számában is – mi Magyarországon, az egyesületekben versenyeztetett lányok esetében, ennél lényegesen rosszabbul állunk. A szimpózium első topikja arra keresett választ, hogyan képviselteti magát a női labdarúgás az egyes nemzeti szövetségekben, hogyan illeszkedik a szakág a szövetségek döntési, irányítási rendszerébe. A női labdarúgás képviseleti lehetőségei megfelelnek-e annak az aránynak, amelyet a létszáma indokol, illetve azoknak a társadalmi céloknak és lehetőségeknek, amelyeket a női labdarúgás jelent? Az nyugodtan kijelenthető, hogy a női labdarúgásnak sehol nincs olyan képviselete az országos szövetségekben, amelyet létszáma indokolna. Ugyanakkor, nehéz is az „indokolt” szót használni, mert a szakág súlya kevés tagszövetségben éri el (százalékosan) a létszámarányt. Németország nyilvánvalóan kiemelkedő példa, a DFB-ben alelnök (Hannelore Ratzeburg) képviseli a női labdarúgást, úgy gondolom azonban, miután több mint tíz alelnöke van a DFB-nek, ez elsősorban gesztus, többet mond a valóságról a testületek és a döntési mechanizmus alakulása. Az általánosan elfogadott, hogy a tagszövetségek elnökségében legyen női képviselő (az megint csak külön kérdés, hogy az elnökségi tag neme fontos-e, vagy az, hogy általa a női labdarúgás jusson képviselethez?) – erre példa a Magyar Labdarúgó-szövetség, amelynek szabályzata előírja, hogy legyen hölgy az elnökségben.


Vancouver, Kanada

A női labdarúgás szervezeti képviselete tekintetében, két modell vetődik fel. Az egyik az szinte „szövetség a szövetségben”, egy szervezetileg önálló alszövetség, amely a női labdarúgás valamennyi kérdésével foglalkozik. A másik modellben az irányító testület viszonylag autonóm, de az egyes részterületek gazdái a szövetség apparátusában dolgoznak, függetlenül a női labdarúgástól. (A magyar rendszer, a döntési jog nélkül, kizárólag javaslattételi joggal rendelkező társadalmi bizottság lényegesen gyengébb ennél. Mindezt nem is a döntéshozatali mechanizmusokban tapasztaljuk, hanem a végrehajtás során. Hiányzik a női labdarúgás mögül, mellől, az az apparátus, amely képes szervezni, végrehajtani. Nincs ma Magyarországon, pontosabban a szövetség apparátusán belül olyan szakember – hogy a többes számról már ne is beszéljünk – akinek elsődleges feladata a női labdarúgás szervezése, menedzselése. Ez kifejezetten gátja a női labdarúgás fejlesztésének, a cselekvésnek. ) Azt, hogy a két modell közül melyik a hasznosabb, nyilvánvalóan az adott ország sajátosságai döntik el. Kérdés például, az adott tagszövetségben, a női futball súlya és létszáma (valamint pénzügyi lehetőségei) indokolják-e az önálló apparátust? Elhangzott ugyanakkor az is, hogy az önálló női grémium és a hozzá tartozó (kis létszámú) apparátus legnagyobb előnye, hogy „a csatákat nem kell minden nap megvívni”. Expressis verbis elhangzott, hogy abban az esetben, ha valakinek a női labdarúgás IS feladata, az alig foglalkozik a női labdarúgással. Hasonlót tapasztalunk Magyarországon is… Nem vitatom, hogy a szervezeti modell fontos kérdés. Úgy vélem ugyanakkor, lényegesen fontosabb, hogy a női futball rendelkezik-e elégséges számú, alkalmas vezetővel (szövetségi vezetővel, képviselővel, klubvezetővel, edzővel, játékvezetővel, azután tágítva a kört újságíróval, marketing szakemberrel) ahhoz, hogy „követelhesse” a helyét a testületekben, valamint a mindennapos munkavégzés során. Elhangzott az is, és mélyen egyetértek vele: a nők képviseleti kvótarendszere fontos, nem csak a labdarúgás területén. Hajlamosak vagyunk azonban a kvótarendszert félreértelmezni. A cél az, hogy megfelelő számú nő kapjon lehetőséget a tehetsége kibontakoztatására, ha – például a labdarúgásban – rendelkezik a szükséges képességekkel, de az előítéletek, vagy éppen a hímsovinizmus áldozataként nem kap esélyt. Ilyenkor fontos a kvóta. Az azonban nem lehet cél, hogy alkalmatlan, szerencsésebb esetben, még nem kellő tudással rendelkező jelöltek kerüljenek pozícióba – csak azért, hogy teljesítsünk egy elvárást. A magyar női labdarúgásnak ebből a szempontból nagy az adóssága és a lemaradása. A legutóbbi harminc évben – pontosabban 2014-ig - szinte semmit sem tettünk azért, hogy a hazai női futball szereplőit megpróbáljuk megtartani a sportágban, ne engedjük el azt a tapasztalatot, amivel rendelkeznek. A jelen feladatai között is sürgetőnek tartom, hogy megkezdődjön egy új elit képzése. Az edzőképzés terén van erre minta, ha minden igaz szeptemberben ismét lesz női edzőképző tanfolyam, de itt is célszerű, sőt fontos volna kiválasztani azt a hat-nyolc edzőnőt, akit menedzselünk az A-licencig. (Nyilván sok


Vancouver, Kanada

szempontból fontos a Pro licenc, ugyanakkor Jill Ellis, a világbajnok csapat edzője, aki korábban az amerikai szövetség, a USSF fejlesztési igazgatója is volt, „csak” A-licenccel rendelkezik.) A női játékvezetés terén más problémát látok, növekszik a női játékvezetők száma, de nem látszik a minőség érdekében a tudatos menedzselés. Sikeres program lehetne ugyanakkor az is, ha az utánpótlás-játékosok többsége, de legalább a korosztályos válogatottak bő kerete játékvezetői képzést (is) kapna, vizsgát tenne: sokat profitálna ebből a játékos épp úgy, mint maga a szakág. Érdekes felvetésnek tartottam a barbadosi Nicole Puckerin gondolatát a szemináriumban, amely szerint az utánpótlás korú (leány) játékosoknak szervezett, jól átgondolt tematikájú játékvezetői képzések sokat segíthetnek a résztvevők személyiség fejlődésében is: növeli önállóságukat, döntési képességüket, fokozza önbizalmukat, alkalmasabbá teszi őket vezetési feladatokra. Ide kapcsolódó gondolat – egyben kicsit a FIFA kritikája is –, hogy az edző- és a játékvezetőképzésben is hiányoznak az elsősorban nők számára, női szereplőkkel készített oktató anyagok. A Női Bizottság nemrég készített egy felmérést, amelyből az derül ki, százalékos arányát tekintve is magas az egyetemre (főiskolára) járó, illetve egyetemet végzett magyar női labdarúgók száma. Ez a tény is megerősíti azt, érdemes foglalkozni a női labdarúgás, sőt általában a labdarúgás új elitjének képzésével. A Magyar Labdarúgó-szövetség, illetve a megyei igazgatóságok, szerveznek Grassrootsönkéntesek számára tanfolyamokat. Ezek anyaga érinti a női labdarúgást – fontos volna ugyanakkor olyan képzés, amely elsősorban a női futballra, annak specialitásaira fókuszál. Minden küldött egyetértett abban, érdemes minél több önkéntest bevonni a munkába, ráadásul az a tapasztalat, hogy az így végzett munka növeli a (női labdarúgás iránti) lojalitást. Az is jó gondolat, hogy az önkéntesek munkájának nem kell „teljesen ingyenesnek” lennie, ugyanakkor fizetséget nem csak a pénz jelenthet: vonzó lehet a sportruházat, vagy a közös utazás egy kiemelkedő mérkőzésre. Hasonló a helyzet a vezetőképzéssel. Az MLSZ Felnőttképzési Intézete tapasztalatainak felhasználásával, nagyon fontos volna egy olyan, több lépcsős vezetőképzés beindítása, amelynek első etapját a hazai képzés jelentheti. A legkiválóbb hallgatók esetében pedig megfontolandó a nemzetközi továbbképzés lehetősége is: erre két példát találtam, az egyik a FIFPro-val (és a HLSZ-szel) együttműködő FIFPro Online Academy, amely a következő lépcsőfok lehet, valamint a csúcs, a FIFA saját képzése, a FIFA Master – igaz, ennek igen borsos az ára, mintegy 6 millió forint. Általában is azt gondolom helyes iránynak, hogy széles merítéssel, nagy létszámmal kezdjünk meg képzéseket, az önkéntes, ingyenes munka mutassa meg az elhivatottságot, és az idő, az


Vancouver, Kanada

elvégzett konkrét feladatok során mutatott alkalmasság, valamint a képzési szint emelése biztosítsa a kiválasztást.

A szimpóziumon ugyanez a topik foglalkozott azzal a kérdéssel, milyen módszereket, lehetőségeket ajánlanak a tagszövetségek a női játékosok számának növelése érdekében. A javaslatok többsége – mondhatni természetesen – érinti az iskolát. De, legalább ilyen fontosnak tartja a legtöbb tagszövetség a fesztiválokat és a nagy Grassroots-rendezvényeket – hasonlóra nemrég láttam nagyon jó példát Ausztriában, olyat, amely nagyon csekély ráfordítással itthon is megvalósítható. Természetesen, a játékosok (edzők, játékvezetők) számának növelése kapcsán is előkerülnek azok a gondolatok, amelyek a női labdarúgást elsősorban, mint társadalmi kérdést vizsgálják, és a fejlesztéseket, bővítéseket társadalmi kampányokkal kapcsolják össze. Sikeres kampány a FIFA esetében a Live Your Goals, az angol szövetség (FA) „We Can Play” kampánya, illetve, az amerikai szövetségnek és a Nike-nek is több olyan programja van, amely a lojalitást növeli, illetve megszeretteti a játékot. A társadalmi kampányok, illetve a női labdarúgás társadalmi szerepének említése számtalanszor felvetődött a szimpózium során. Több gondolat citálható még ebben a topikban – zárásként legyen egy olyan, amely szintén a hazai viszonyokra igyekszik adaptálni a Vancouverben hallottakat. Ha, elfogadjuk azt, hogy a női labdarúgás fejlesztése – elsődlegesen – társadalmi kérdés, alkalmasint nem volna felesleges a Női Bizottság munkájába bevonni egy olyan, gyakorlattal rendelkező hölgyet, aki tapasztalattal rendelkezik a nőket érintő társadalmi kampányok, valamint ezek finanszírozása (cégek társadalmi felelősség vállalása, hazai és EU-s pályázatok) vonatkozásában. Hasonló felvethető a harmadik topik, a női labdarúgás üzleti oldala kapcsán, a nőt és társadalmi szerepét célcsoportnak tekintő marketing, valamint ennek ügynökségi háttere kapcsán. A játékosok számának növeléséhez, a női labdarúgás társadalmi szerepének betöltéséhez tartozik az a gondolat, hogy amikor a „tömegesítésről” beszélünk, szinte kivétel nélkül a gyerekekre, az utánpótlásra gondolunk. De, mi a helyzet azokkal, akiket felnőtt korukban tudunk bevonni a sportágba, akik már nem az elitet célozzák, csak saját örömükre játszanának? Sok országban szerveznek számukra (elsősorban kispályán) tornákat, bajnokságokat, amelyeknek nagyon gyakori formája a „cégliga”, de több észak- és középamerikai országban célcsoportot jelentenek a „focianyukák” – ide értve természetesen a kisfiúk anyukáit is. Szintén ehhez a topikhoz kapcsolható a szimpóziumnak az a része, amely a női vezetők lehetőségeivel, valamint a női játékosok képviseletével foglalkozott.


Vancouver, Kanada

Előbbi esetében, a téma túlmegy a labdarúgás keretein, és általában is vizsgálja a női vezetők esélyeit. Maradva azért a sportágnál, és a FIFA-nál, azt állapíthatjuk meg, hogy a világszövetség törekszik arra, hogy a testületeiben, ide értve a Végrehajtó Bizottságot is, legyenek nők – de, érdekes megfigyelni, hogy inkább Európán kívüli hölgyekről van szó. Kifejezetten érdekes volt a témában az egykori világbajnok játékos, Julie Foudy előadása. Foudy a férjével közösen indított egy programot, amely 12-18 éves lányoknak tart tréningeket annak érdekében, hogy vezetővé váljanak a pályán, illetve a pályán kívül, a civil életben. Belenéztem a programjukba, szerintem roppant érdekes kezdeményezés, amelynek elemei nálunk is hasznosíthatóak volnának, ha komolyan vesszük, illetve előtérbe helyezzük a női labdarúgás társadalmi szerepét. Az aktív játékosok közül a spanyol válogatott, és az UEFA Bajnokok Ligája-győztes 1. FFC Frankfurt (a következő szezontól a Bayern München) játékosa, Vero Boquete vett részt és tartott előadást a konferencián. Boquete felkérése nem meglepetés, ő kezdeményezte például azt a – tulajdonképpen egyenjogúsági – kampányt, amelynek sikere, hogy a női futball is megjelent a FIFA számítógépes játékaiban. A játékosok helyzetéről beszélt, kiemelve, hogy ma már fejlődött annyit, professzionalizálódott annyira a női labdarúgás, hogy a játékosoknak szüksége legyen érdekérvényesítési lehetőségekre. (Azt, hogy jelenleg mennyire erőtlen a női játékosok érdekérvényesítő képessége, jól mutatja a világbajnokság műfüves pályái elleni tiltakozásukat a FIFA lerázta, mint kutya a vizet.) A hivatásos játékosokat tömörítő világszervezet, a FIFPro is partnert lát a női játékosokban, és a magyar tagszervezet is jelezte, nyitott a hazai játékosok csatlakozására. A női labdarúgás speciális helyzete, a férfi futballtól eltérő sajátosságai indokolják annak átgondolását is, hogyan definiáljuk a hivatásos női labdarúgást – ugyanakkor az sem vitatható, célszerű, hogy a magyar elit játékosai számára létrejöjjön valamilyen érdekérvényesítési, képviseleti lehetőség. Nem biztos ugyanakkor, hogy a szövetségnek kell ezt kezdeményeznie, egészségesebbnek tartom, ha a játékosok a hazai játékos-szervezet, a HLSZ segítségével létrehozzák saját képviseletüket – azt viszont az MLSZ, a szövetségen belül pedig elsődlegesen a Női Bizottság, partnernek tekinti.

A különböző versenyrendszerek, valamint szerepük, jelentőségük Ebben a topikban arra keresett választ a szimpózium, hogyan lehet növelni a női labdarúgók esetében a mérkőzés-számot, illetve mi a klubcsapatok, és a válogatottak (ide értve a korosztályos csapatokat is) esetében ennek a jelentősége. Korábban készítettünk erre egy összeállítást, abból is tudjuk, hogy a hazai elit, a Jet-Sol Liga csapatai azzal, hogy 22-23 bajnoki mérkőzést játszanak, az európai elitbe tartoznak. Ez a szám, figyelembe véve, hogy többségében amatőr játékosokról beszélünk, akik hét közben nehezebben kötelezhetőek mérkőzésekre, valamint tekintettel arra, hogy az „elit elitje” a 6. FIFA Női Labdarúgó-szimpózium

Vancouver, Kanada

kupa- és válogatott mérkőzéseken is növeli mérkőzés számát – bőven megfelelő. Ugyanez a helyzet a hazai nagypályás utánpótlás (U17) és a nemzetközi mezőny összevetésében: a 20 fölötti éves (bajnoki) mérkőzésszámot felállva tapsolta a szekció. Ha azonban a hazai NB II-t, valamint az alacsonyabb korosztályokat (U15, U13) nézzük, a mi helyzetünk is hasonló a nemzetközi trendhez: az alulfinanszírozottság miatt, alacsony a mérkőzésszám. (A szimpózium itt csak érintette azt a problémát, amikor már a csapatok száma is kevés. A játékosok és a csapatok számának növelése más topikhoz tartozó téma.) A szimpóziumnak, illetve, a tanácskozáson keresztül a FIFA-nak az a javaslata, hogy ilyenkor célszerű növelni a tornák, a bajnokságokon kívüli versenyek számát. Nyilvánvaló, hogy minden elhangzott ötletet, javaslatot, azonnal próbáltam „magyarra fordítani”. Természetesen nem nyelvi, sokkal inkább tartalmi szempontból. Abban a szekcióban ültem, ahol számos kis ország képviselője is helyet kapott – esetükben minden kezdeményezés jelentős utazási terhet is jelent. Több esetben is előjött, hogy a korosztályos válogatottakat az adott ország bajnoki versenyrendszerében is foglalkoztatják (erre még a férfi U21-es és U19-es válogatott esetében is van minta), de ez nem a mi feltételrendszerünkben kívánatos. Elhangzott viszont, hogy tekintettel arra is, hogy általában az események szponzorációja egyszerűbb, vagy kevésbé nehéz, mint a működési támogatások biztosítása, érdemes kupákat, tornákat szervezni a mérkőzésszám növelése érdekében. Felvetettem, hogy az európai országoknak, főként az európai középmezőnybe tartozó országoknak, érdeke volna, hogy több klubcsapatuk szerepelhessen nemzetközi kupában, ne csak a bajnokcsapat. (Abban az esetben, ha két BL-induló van, a harmadik helyezett, vagy a kupagyőztes érdeke volna egy újabb sorozat.) A térségünkben például nagyon vonzó lenne a csapatok számára egy, a hajdani Közép-európai Kupára hasonlító sorozat, akár ugyanabban az időszakban, amikor az UEFA Női Bajnokok Ligája selejtezőit is játsszák. Érdekes volt az európaiak reakciója, miszerint az ötlet nagyszerű, de sem az UEFA-nak, sem az esetleges rendezőknek nincs elégséges forrása hasonlóra. Ám, de, ha a magyarok rendeznének ilyet, biztos volnának érdeklődők… Mindez jól mutatja, hogy a női futball versenyrendszerének bővítésében a legnagyobb akadályt – az elit esetében is – az elégséges finanszírozási források hiánya jelenti. Áttörést az hozhat, ha akár a televíziós társaságok, akár az egész régióban jelen levő multinacionális cégek vonzó megjelenési lehetőséget látnak a női labdarúgásban ahhoz, hogy „összedobják” hat bajnoki ezüstérmes, vagy kupagyőztes tornájának, 8-10 milliós költségét. Az amatőrök esetében annyiban más a helyzet, hogy főként a hazai piac szereplőire hárulhat fontos szerep – a Grassroots szint eseményfinanszírozását a legcélszerűbb társadalmi kampányokkal összekapcsolni.


Vancouver, Kanada

A női labdarúgás üzleti oldala A szimpózium talán legizgalmasabb része a női labdarúgás finanszírozását érintő topik volt. A konferencia tárgyalta egyrészt a központi (állami, szövetségi) szubvenció kérdését, valamint – három, nagyon magas színvonalú előadás keretében – az üzleti típusú támogatások és ezek környezetének modelljét. Negatívumnak, vagy inkább hiányosságnak tartottam ugyanakkor, hogy mind a német Allianz, mind az amerikai Fox Sports televízió, mind a francia szövetség által mutatott minta sikeres futballra, nemzetközi szinten is kiváló eredményekre épült. Jó lett volna a közepes, vagy annál gyengébb, piaci szempontból még nem sikeres futball eladásáról is hallani. Tényként fogadhatjuk el, hogy a női labdarúgás, a két-három elitliga, illetve azok sztárcsapatai kivételével, képtelen arra, hogy az önfenntartásához elegendő bevételt generáljon. Minden szövetségben – még a legnagyobbakban is, talán az Egyesült Államok kivételével – az a gyakorlat, hogy a férfi labdarúgás bevételeiből részesedik a női futball. Tekinthetjük ezt szolidaritási mechanizmusnak is, de azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a férfi labdarúgás számára ez befektetés és piacépítés. A különböző szövetségek által használt támogatási formák között találunk programfinanszírozást, de az is gyakori, hogy a női labdarúgás „kapcsolt áru” a különböző szponzorációs, vagy média-szerződésekben. Szintén a férfi labdarúgás támogatási gyakorlatát erősíti az, hogy a magas piaci értékkel rendelkező brandek (a futball legnagyobb klubjai) azonos identitással rendelkező női csapatot is működtetnek. Erre a legerősebb példát jelenleg Anglia, az angol szövetség fejlesztési programja jelenti, az angol elitliga nyolc csapata között csak egyet találunk, amely nem „férfiklub” női alakulata. Hasonló irányba tart Franciaország, miközben Németországban vegyes modell létezik. A központi finanszírozás másik nagy szeletét a labdarúgás rendszerén kívüli, a költségvetés különböző alrendszereiből folyósított támogatások jelentik. Ennek „indoka” a női labdarúgás társadalmi szerepe. Európában ez a támogatási forma kevésbé jellemző, megjelent viszont egy új elem, a civil szféra finanszírozásához hasonló pályázati rendszer.

A női labdarúgás üzleti hátterét tárgyaló, azt bemutató előadások közül Manfred Boschatzke, a német Allianz cégcsoport marketing vezetője tartotta az elsőt. Az Allianz talán a német női futball legnagyobb támogatója, amelynek „ügyfele” a szövetség (DFB), ezen belül is kiemelten a Frauen Nationalelf, a Bundesliga, amelynek névadója is, és a topklubok közül a bajnok Bayern München és a BL-győztes 1. FFC Frankfurt is. (Az Allianz finanszírozta például a Bayern téli, floridai edzőtáborát és promóciós körútját, de szervez a cég nyári, nemzetközi futballtábort is, amibe idén is meghívást kapott magyar futballista lány is.)


Vancouver, Kanada

Boschatzke elöljáróban elmondta, miért fontos a cégnek a női labdarúgás. Kiemelte, a nők 70%-a ma már dolgozik, 80%-uk fogyasztói (vásárlói) döntéseket hoz, és hamarosan 70-80% hasonló döntéshozói pozícióba kerülhet, mint a férfiak. Mi a női futball? – tette fel a kérdést. Közösség, önmegvalósítás és szórakozás. Szerinte ezek olyan hívószavak, amelyek fontosak az emberek számára, amelyekkel meg lehet nyerni őket. Milyen egy női játékos? Milyennek látjuk, illetve láttatjuk, milyen konnotáció tapadhat hozzá? Tehetséges, modern, megközelíthető. (Az approachable szót használta, és többször feltűnt, milyen szívesen emlegetik a megszólalók a női futball sztárjainak nagy előnyeként – a férfiakkal szemben –, hogy megközelíthetők, nem szakadtak el a tömegektől.) Boschatzke – kérdésre – megfordította az irányt, és arra felelt, mi a női labdarúgás számára a helyes út, sorrend, ha támogatókat (szponzorokat) kíván megnyerni. Az Allianz marketing vezetője szerint az első lépés a szurkoló (tömeg), a második a média (akkor érdekli a médiát, ha vonzó már a szurkolóknak) és a harmadik lépés csak a szponzor, akinek ahhoz, hogy invesztáljon, az első két feltétel meglétére van szüksége. A szakember a támogató üzleti partner szempontjából három dolgot emelt még ki: a rugalmas gondolkodást, a hosszú távú gondolkodást, valamint azt, hogy viszonylag kis befektetéssel is siker érhető el. (Ez, túl azon, hogy rímel Csányi Sándor víziójára, szintén gyakran előkerülő gondolat.) Fontosnak tartotta azt is, hogy a futball és a szponzor partnert lásson egymásban, ha kell, tegyen gesztusokat, segítse egymást a közös cél érdekében.

A következő kiemelkedő előadó Robert Gottlieb, a Fox Sports marketing vezetője volt. Tekintettel arra a szilárd meggyőződésemre, hogy az Egyesült Államok csapata világbajnoki címében óriási szerepet játszott az a média háttér, ami a csapatot segítette, ez volt talán a legizgalmasabb előadás. Igyekszem az általa elmondottakból főként azt kiemelni, ami kapcsolható a mi futballunkhoz is. Az a munka, amit a Fox Sports szakemberei elvégeztek, minden képzeletet felülmúlóan sikeresnek bizonyult. Nekik is köszönhető, hogy az amerikai női labdarúgó-válogatott minden mutatóban veri Jürgen Klinsmann csapatát, a férfiak között a világ tizenhat legjobbja közé tartozó MNT-t. (Sunil Gulati, az Egyesült Államok Labdarúgó-szövetsége elnöke, akit sokan emlegettek úgy Vancouverben, mint Sepp Blatter lehetséges utódát mondta később, ők soha nem használják „csak” a nemzeti csapat kifejezést. Hiszen, kettő van. Ha nem teszik hozzá, hogy női, vagy férfi, senki sem tudhatja, melyikről van szó…) Számos olyan elem van ugyanakkor a kampányaikban, ami csak sikeres csapattal alkalmazható.


Vancouver, Kanada

Gottlieb azt a folyamatot mutatta be, hogyan promótálta a Fox Sports a világbajnokságot, illetve magát a csapatot. Az arányok úgy néznek ki, hogy promóciójuk 80% szólt az Egyesült Államok csapatáról és 20%-a a világbajnokságról, a többi csapatról. Nagyon jó szlogenek találtak ki („Nem várunk még négy évet az új esélyre”, „One Nation, One Team”, „No Maybes”, stb.) és mindent bevetettek a csapat népszerűsítése érdekében. A világbajnokság előtti, Anyák napi anyaguk, valóban frenetikus. (Külön kiemelem azt is, hogy professzionalizálódtak a médiában a játékosok is. Szemmel láthatóan egyiküket sem zavarja a kamera és a mikrofon. Sőt, a szülőknek is remek mondatai vannak. Például Abby Wambach édesanyjának „És, ha te nem lennél, én sem lennék anya”, nagyon filmes.) Robert Gottlieb két gondolatát érdemes külön is kiemelni. Az egyik (és ez például különösen fontos lehet itthon is számunkra), hogy a női labdarúgás legfontosabb célcsoportját jelentő 14-36 év közötti korosztály már jóval kevésbé televízió néző, mint az előző generáció, ugyanakkor ugrásszerűen megnőtt a digitális tartalmak fogyasztása és a közösségi média jelentősége. Ezek az első számú elérési helyei/lehetőségei a szurkolóknak, és ide tartozik a második fontos gondolat: Gottlieb úgy fogalmazott, hogy a női futballt a popkultúra részévé kell tenni. A gyakorlatban azt érti ez alatt, ismertté, népszerűvé kell tenni a játékosokat annak érdekében, hogy az általuk létrehozott termék (a futball), majd a brand is népszerű lehessen. Ennek érdekében a legnépszerűbb tv-show-kban szerepeltek a sztárok (American Idol, Empire, The Simpsons, Fantastic 4, Dancing with the Stars). A magyarázat, amelyet Gottlieb televíziósként a nézettség oldaláról közelít meg, roppant egyszerű. Szerinte az ide vonatkozó „szentháromság”, hogy: ismerjék meg a játékosokat, azonosuljanak velük, kövessék/nézzék őket.

Harmadikként, a francia Frederic Josselinet előadását érdemes kiemelni. Josselinet nem volt ugyan labdarúgó, de világbajnok dzsúdós – ő is azok közé a francia sportolónők közé tartozik, akiket, tehetségüket felhasználva, jól menedzseltek a pályafutásuk befejezése után. A francia szövetségben a női fejlesztési projektért felelős szakemberként dolgozó Josselinet, a következő, a 2019-es női labdarúgó-világbajnokság házigazdájaként, arra igyekezett receptet adni, hogyan a legcélszerűbb új dolgokat bevezetni, megismertetni. Ő is a digitális tartalmakat emelte ki, a Facebookot, a Twittert és az Instagramot, valamint a különböző letölthető applikációkat és egyéb vizuális elemeket (pl.: kültéri reklámok) tartja kiemelkedően fontosnak a megismertetés és a népszerűsítés érdekében. Náluk külön elemként jelenik meg a merchandising, amely nem csak a népszerűsítésben segít, de növeli a fogyasztói lojalitást is.


Vancouver, Kanada

A franciák kiemelkedően fontosnak tartják azt is, hogy minél több szurkoló lássa a mérkőzéseket – ez (egyebek mellett) része már a világbajnoki kampánynak is. Josselinet külön is említette a klubok és a területi szövetségek bevonásának fontosságát, valamint az együttműködés jelentőségét a nagy médiumokkal.


Vancouver, Kanada

6. FIFA Női Labdarúgó-szimpózium (Vancouver, Kanada)

Recommend Documents