163 5.
AZ ORSZÁGGYŰLÉSI KÖNYVTÁR GYŰJTEMÉNYEI
5.1. AZ 1945 ELŐTTI GYŰJTEMÉNYEK A könyvtárnak a II. világháború előtti történetében mai értelemben vett különgyűjteményei nem voltak. Mégis érdemes bemutatni azokat az állományegységeket, amelyeket a képviselőház speciális érdekviszonyai, nyomós politikai okai vagy jelentősebb személyi kötődések miatt különös becsben tartottak, illetve mint fontos gyűjteményrészeket általában külön kezeltek és tároltak. 5.11. A parlamenti dokumentumok "gyűjteménye" A parlamenti kiadványok gyűjtésére a képviselőház a múlt század végétől nagy gondot fordított, így a könyvtár összdokumentumai között ezek a kiadványok jelentős mennyiségű könyvtári gyűjteménnyé fejlődtek. A gyűjteménnyé válás folyamatát érdemes röviden vázolni. A könyvtár gyarapodásáról szóló fejezetben már követhettük a külföldi parlamenti cserekapcsolatok kibontakozását és több évtizedes alakulását. Láthattuk, hogy a magyar parlament a nemzetközi csereegyezmény megkötése előtt, 1878-tól kiépítette a cserekapcsolatokat a különböző külföldi államok parlamentjeivel, s ennek eredményeképpen 1918-ig is jelentős mennyiségű, értékes parlamenti anyag gyűlt össze, amely jelentősen gyarapodott az 1920-as és 1930-as évek parlamenti cseréje következtében. 1878-tól 1945-ig (a háborús és a forradalmi időszakok kivételével) a külföldi parlamenti kiadványok a kiépített kapcsolatok révén folyamatosan, viszonylag zökkenőmentesen érkeztek. A gyűjtemény fokozatos gyarapodását, gazdagodását semmi sem veszélyeztette, a gyűjtemény alakulása egyértelműen pozitív volt. Nagysága a II. világháború végén elérte a 30 ezres kötetszámot, a képviselők a színvonalasabb törvényhozói munka érdekében rendszeresen kutathattak a jelentősebb államok (köztük az angol, amerikai, német, francia, olasz stb.) parlamenti naplóiban, irományaiban és egyéb dokumentumaiban. A magyar parlamenti kiadványok gyűjtése sokkal nehezebben indult. A régebbi (1848 előtti) országgyűlések hiányzó írásaihoz a képviselők nem tudtak hozzájutni, ezért a könyvtári bizottság 1892. december 17-i ülésén megvitatta a probléma megoldásának lehetőségeit. Erre reagálva a képviselőház 1893. január 21-i ülésén UGRON Gábor képviselő – a hangulatot felszítva és az érdeklődést felcsigázva – indulatosan tette szóvá: "Mit érünk egy könyvtárral, amelyben a világ minden létező jelentékeny és számottevő munkái vannak beszerezve, de éppen a magyar törvényhozásnak régebbi múltjára és történelmére vonatkozó forrásmunkák hiányoznak belőle?" (Képviselőházi Napló, 1893. január 21.). UGRON – általános helyesléssel kísérve – határozati javaslatot nyújtott be: "A könyvtári bizottságot utasítja a ház, hogy a régi magyar törvényhozások forrásmunkáit eredetiben vagy másolatban a képviselőház részére beszerezni igyekezzék" (l. uo.). Ennek alapján még aznap a Ház egyhangú határozatot hozott a régi törvényhozások forrásmunkáinak eredetiben vagy másolatban történő beszerzésére, majd – bizonyos előkészítő munkálatok után – a visszamenőleges gyűjtés felső időhatárát 1861-ben állapította meg (1861-től ugyanis a parlamenti dokumentumok hiánytalanul rendelkezésre álltak). A gyűjtésre, beszerzésre a Ház költségvetésében külön – változó összegű – keretet bizto-
164 sítottak 1894-től kezdve. A gyűjtőmunkálatok alatt sikerült megszerezni az 1825-ös, az 1839– 1840., az 1843–1844., az 1847–1848. és az 1848–1849. évi országgyűlési anyagokat. Az 1526 és 1791 közötti időszakról a Magyar Tudományos Akadémia a Magyar Országygyűlési Emlékek kiadása céljából felkutatta a régi országgyűlések írásait, s így az elakadó gyűjtőmunka hatékony támogatására is hivatkozva, a képviselőház TAKÁTS Sándor történésznek adott megbízást az 1790–1861-ig terjedő periódus magyar parlamenti dokumentumainak az összegyűjtésére. A könyvtárban meglévő országgyűlési iratok feltérképezése után az Országos Levéltár, a Nemzeti Múzeum, az egyes családi levéltárak, a vidéki levéltárak, valamint az osztrák és német levéltárak vonatkozó irományainak gyűjtése, tudományos rendszerezése és feltárása következett. A leggazdagabb iratanyagot Bécsben találta, ahol másfél évtizedes kitartó munkával, másolással gyűjtötte össze a szükséges dokumentumokat. A széles körű és sokrétű anyaggyűjtés során TAKÁTS Sándor 1914-ig befejezte az 1811 és 1844 közötti országgyűlések iratainak másolását, 1918-ig Bécsben pedig az 1790–1848-ig terjedő időszak bizonyos egységeit. Ezek mellett 1917-ben a könyvtár nagy mennyiségű országgyűlési iratot vásárolt a Ranschburg-könyvkereskedéstől, közte GYURIKOVITS György gyűjteményének egy részét, amely az 1608-tól 1790-ig terjedő időszakra vonatkozó kéziratos országgyűlési jegyzőkönyveket és egyéb értékes kéziratos dokumentumokat tartalmazta. A szívós gyűjtőmunka 1918-ig folytatódott. TAKÁTS Sándor a vármegyei és magánlevéltárak országgyűlési anyagainak összegyűjtését is elvégezte. A háborús összeomlás, a forradalmi események, majd az ezt követő súlyos gazdasági helyzet megakadályozta a gyűjtés befejezését. A magyar parlamenti dokumentumok és másolatok összegyűjtése jelentős, értékes és egyedülálló gyűjteményt eredményezett. 1919 után TAKÁTS Sándor az országgyűlési anyagok rendezését végezte: már említettük a GYURIKOVITS-féle kéziratok rendezését, kutatási előkészítését. A könyvtári bizottság 1923. december 13-án jegyzőkönyvben mondott köszönetet a történész főlevéltárnoknak. Az 1920-as években a könyvtár a kurrens országgyűlési naplók, irományok, jegyzőkönyvek és más parlamenti kiadványok (házszabályok, almanachok, képviselői lakjegyzékek, állami költségvetések, zárszámadások stb.) hiánytalan megőrzését tartotta szem előtt. A régi országgyűlési anyagok további gyűjtése a gazdasági körülmények és különböző, nagy energiát igénylő feladatok (könyvtárrendezési munkálatok, állományrevízió, katalógusszerkesztés), fedezethiány, alacsony létszámkeret miatt nem folytatódott. 1929-ben egy rövid jegyzőkönyvi bejegyzés arról tanúskodik, hogy a régi magyar parlamenti dokumentumok gyűjtésének további szervezése akkor még nem került le véglegesen a napirendről, hiszen "a Könyvtár előterjesztésére régi országgyűlési nyomtatványok pótlására" WLASSICS Gyula báró, a felsőház elnöke 2500 pengőt biztosított "a Felsőháznál mutatkozott megtakarításból". Az összeget, amely letéti kezelésben állott erre a célra, a jelek szerint már nem használták fel. A gazdasági válság, TAKÁTS Sándor idős kora és halála (1932) következtében az 1930-as években szóba sem került az országgyűlési írások ügye, újabb régi dokumentumokkal tehát nem gyarapodott ez a gyűjtemény. Az addigi erőfeszítések viszont sikerrel zárultak: kisebb hiányok ellenére ritka, szép, gazdag és – a hazai közkönyvtárak között – egyedülálló gyűjtemény jött létre. S ehhez nap mint nap érkeztek a mindenkori országgyűlés újabb és újabb kiadványai itthonról és külföldről is. Ezt követően néha egy-egy ajándék, magánosoktól történő vásárlás vagy árverésen megszerzett dokumentum is gazdagította – olykor unikumokkal is – a gyűjteményt, amelyben
165 a bizottsági jegyzőkönyvek és jelentések (M.2.2.) tanúsága szerint 1945-re már tekintélyes mennyiségű magyar és külföldi országgyűlési kiadvány gyűlt össze. 5.12. A GHYCZY-gyűjtemény Ez a gyűjtemény valójában GHYCZY Ignác (1799–1870), István és József főherceg magyarországi kormányzója, volt országgyűlési képviselő hagyatéka, amelyet örökösei (hat gyermeke) ajándékoztak 1872-ben a még csak néhány éve működő Képviselőházi Könyvtárnak. Már akkoriban megállapították, hogy a közepes nagyságú nemesi családi könyvtár, amelyet két nemzedéken át gondosan fejlesztettek, főként a XVIII. és a XIX. században kiadott politikai, jogi, államtudományi, történeti, földrajzi, gazdasági, teológiai, hadtudományi, irodalomtudományi és szépirodalmi műveket tartalmaz. A képviselőház könyvtári bizottságának 1873. június 30-i jelentése szerint a gyűjtemény "gazdag, kivált a hazai történet és politikát illető könyvekben" korszerű gazdasági, mezőgazdaság művekben, valamint "az 1830. és 1848. közti időszakra terjedő bel- és külföldi hírlapgyűjtemény" is igen fontos. A 14 500 kötetes magánkönyvtár (részletes leírását dr. CSENDES Katalin tanulmánya tartalmazza) 92 ládában érkezett a súlyos helyiség-problémával küzdő képviselőházba, ahol emiatt csak részben tudták használatba venni. 1873-ban feldolgoztak 2021 művet 5876 kötetben, de a hagyaték egy másik részét helyszűke miatt nem tudták állományba venni, harmadik részét pedig a gyűjtőkörtől idegennek minősítették. A gyűjtemény jelentős részének sorsáról hosszas vita zajlott a képviselőházban, és annak ellenére, hogy 1878-ban a GHYCZY-hagyaték egységének megőrzése, a gyűjtemény könyvtári megtartása mellett határoztak, 1886-tól kezdődően megindult az értékes hungarika-anyagban, régiségekben gazdag gyűjtemény szétosztása. A képviselőház – a tulajdonjog fenntartása mellett – 1886. június 25-i határozatával átadta a gyűjtemény mezőgazdasági szakirodalmi részét az Országos Magyar Gazdasági Egyesületnek (a továbbiakban: OMGE), szám szerint 780 művet, 1356 kötetben (1886. október 9-én). A 90-es években az egyedülálló gyűjtemény tovább aprózódott: a könyvtári bizottság javaslatára a Ház 1894. január 16-án a Magyar Tisztviselők Országos Egyesülete Könyvtárának 207, 1895. július 30-án a Nógrádmegyei Múzeum Társulatnak 3536 és 1895. szeptember 30-án a Királyi Magyar Természettudományi Társulatnak 734 kötetet engedett át azzal a feltétellel, hogy a képviselőház esetleges kívánságára azokat bármikor visszaszolgáltatni kötelesek. A GHYCZYkönyvtárból 1907-ben történt az utolsó adományozás: az 1840-es évekből származó, Petőfi munkásságát tükröző szépirodalmi folyóiratokat a Petőfi-ház kapta ajándékba (Kbiz. jkv. 1907. december 18.). A rendkívül értékes XIX. századi magángyűjtemény, amely muzeális értékű könyvekben és periodikumokban is igen gazdag volt, így részeire szakadt: csaknem 6 ezer kötet öt különböző intézményhez szóródott szét. Körülbelül 8 és félezer kötet maradt a Képviselőházi Könyvtárban. Több évtizedes "csend" után (az utolsó adományozástól, 1907-től is több mint 20 év telt el, az elsőtől – OMGE, 1886 – pedig több mint négy évtized), a GHYCZY-gyűjtemény kérdése 1928-ban került ismét napirendre. NAGY Miklós könyvtárigazgató a könyvtári bizottság 1928. május 24-i ülésén beszámolt arról, hogy kutatómunkája során áttanulmányozta a
166 GHYCZY-gyűjteményre vonatkozó írásokat és megállapította, hogy a "két generáción át nagy hozzáértéssel és áldozattal összegyűjtött ... könyvtár művelődéstörténeti szempontból is rendkívül értékes" anyaga sajnálatos módon szétszóródott, de ezekre a képviselőház tulajdonjoga változatlanul érvényes, hiszen "a jogfenntartás jeléül az átvevő intézmények köteleztettek arra, hogy minden egyes kötetbe GHYCZY Ignác könyvtára és a Képviselőház könyvtára körirattal ellátott bélyegzőket nyomassák" (Kbiz. jkv. 1928. május 24.). NAGY Miklós szerint "első teendő volna a nevezett intézmények értesítése arról, hogy a Ház a tulajdonjogot velük szemben továbbra is fenntartja." Az elnöki "megdöbbenés" után PEKÁR Gyula, az albizottság elnöke, szorgalmazta, hogy a bizottság "vigye az ügyet a Ház elé és annak hozzájárulása után szólítsa fel az illető intézményeket a könyvek visszaszolgáltatására" (l. uo.). A bizottság ezt el is határozta, sőt – NAGY Miklós javaslatára – kimondta, hogy a könyvtárban levő és a visszaszerzett GHYCZY-könyvtár anyagát "önálló gyűjteményként kívánja kezeltetni" (uo.). A képviselőház nem sokkal később, 1928. július 12-én megadta a kívánt felhatalmazást a könyvtári bizottságnak. Ezt követően ZSITVAY Tibor házelnök írásban szólította fel az intézmények vezetőit a GHYCZY-könyvek visszaadására, melyre csak a Magyar Természettudományi Társulat reagált szolgálatkészen, megígérve a könyvek gyors eljuttatását. Az OMGE ("a kötetek összegyűjtése folyamatban van") válasza mellett a Nógrádmegyei Múzeum Társulat azt kérte, hogy "a könyveket hosszabb időre őrizetükben hagyja a Ház", az Országos Tisztviselő Egyesülettől viszont "semmiféle válasz nem érkezett" (Kbiz. jkv. 1929. január 16.). A bizottság ekkor határozatot hozott az OMGE és az Országos Tisztviselő Egyesület megsürgetésére, a Nógrádmegyei Múzeum Társulat kérését pedig elutasította, de – jóindulatát bizonyítván – a visszaszolgáltatási határidőt fél évvel meghosszabbította. A bizottság NAGY Miklós előterjesztésére felhatalmazást adott az elnöknek GHYCZY Ignác arcképének megfestésére "a nagy könyvgyűjtő iránt érzett hálás kegyelete" (l. uo.) jeléül. Meg kell jegyezni, hogy a GHYCZY-hagyatékból a Petőfi-háznak 1907-ben átadott, 1840es évekből származó újság- és folyóiratanyag visszaszerzése (amelynek átadásához annak idején a Ház plenáris ülésének hozzájárulását nem kérték ki) szóba sem került, így azok nem is érkeztek vissza a gyűjteménybe. Három intézmény még 1929-ben visszaküldte a GHYCZY-bélyegzővel ellátott műveket "a kommunizmus alatt elveszett könyvek kivételével" (Kbiz. jkv. 1929. december 11.), a Nógrádmegyei Múzeumnak a Ház elnöke pedig 1930. március 31-ig haladékot adott. 1930-ban ez utóbbi intézmény is eleget tett kötelezettségének, így NAGY Miklós igazgató a soron következő könyvtári bizottsági ülésen számszerűen a következőkről számolhatott be:
Kapott
Visszaadott
Hiány
(k ö t e t e k b e n) OMGE Magyar Tisztviselők Országos Egyesülete Nógrádmegyei Múzeum Magyar Természettudományi Társulat
1356 207 3536 734
1048 200 3505 625
308 7 31 109
167 összesen:
5833
5378
455
A Magyar Természettudományi Társulat a 109 kötetes hiány ellensúlyozására saját kiadványaiból 66 kötetet átadott a Képviselőház Könyvtárának, de ez a – gazdasági szakember szempontjai szerint összegyűjtött értékes magánkönyvtárnak, mint egységes művelődéstörténeti gyűjteménynek – pótolhatatlan csonkaságán, hiányain nem segített. A könyvtári bizottság úgy ítélte meg, hogy "nem volna méltányos most 44, illetve 36 év után a nevezett intézményeket a hibájukon kívül támadt hiányok pótlására, vagy azok értékének megtérítésére kötelezni" (Kbiz. jkv. 1930. december 11.). A 455 kötet veszteség tehát véglegesen meghiúsította a GHYCZY-könyvtár egységének újrateremtését. A GHYCZY-hagyaték sorsa összegezve így alakult: 1872-ben 1873-ban 1894-ben 1886-ban: 1894-ben:
a képviselőházba érkezik 6382 mű állományba véve 2021 mű állományba véve 1243 mű OMGE-nek 780 mű Magyar Tisztviselők Országos Egyesületének ? mű 1895-ben Nógrádmegyei Múzeumnak ? mű Magyar Természettudományi Társulatnak ? mű 1929–30-ban visszaérkezett
14 500 kötetben 5 876 kötetben 1 888 kötetben 1 356 kötetben 207 kötetben 3 536 kötetben 734 kötetben 5 378 kötet
A korábban állományba vett 7764 kötet és a visszaküldött 5378 kötet együttesen 13 142 kötet, ezt a 455 kötetes veszteség is csak 13 597 kötetre egészíti ki. 903 kötet tehát még külön hiányzik a gyűjteményből. Arra azóta sincs számszerű adatunk, hogy a könyvtár 1907-ben a Petőfi-háznak hány kötetet adott át, és hogy azt az állományba vett, vagy a feldolgozatlan részből adományozta-e. Ezt a korabeli jelentések és számolgatások (1928 és 1931 között) egyáltalán nem vették észre. A könyvtári bizottság is úgy számolt be a Háznak utólagos jelentésében, hogy a négy intézmény 389 kötet hiánnyal (a tényleges 455 kötetből levonták a Magyar Természettudományi Társulat által hiánypótlásként adományozott, nem a gyűjteményhez tartozó 66 kötetet) küldte vissza a GHYCZY-könyveket. A hiányzó 903 kötetről egyetlen szó sem esett. 1933-ban NAGY Miklós jelentette, hogy a könyvtári bizottság korábbi határozatát teljesítve "a GHYCZY-könyvtár egy külön kis teremben nyert önálló elhelyezést, amint erről legutóbb az Elnök Úr helyszíni szemléje alkalmával maga is meggyőződött" és kérte a bizottságot, hogy a GHYCZY-szobában "GHYCZY Ignác emléke valaminő táblán vagy domborművel külön is megörökíttessék" (Kbiz. jkv. 1933. december 15.). A javaslatot a bizottság elfogadta. Tehát az ígéret szerint a különgyűjteményt is létrehozták: a bizottság határozata értelmében itt helyezték el a visszaérkezett 5378 kötetet. A továbbiakban (1939-ig) a GHYCZY-kérdés többször már nem vetődött fel, sem a bizottság ülésein, sem a jelentésekben. Egy 1943. november 12-én készült feljegyzés szerint "a GHYCZY-könyvtár könyvei sem állományba nem vétettek, sem leltári számot nem kaptak, sem cédula nem készült róluk" (OK Irattár, 1943. november hó), azonban az 1930-as bizottsági jelentés a visszaérkezett 5378
168 kötetről azt írja, hogy "mint évi szaporulat fel van tüntetve" (Képviselőházi Irományok, 1931– 1936. 6. köt. 66. p.). Még 1945 utáni források is utalnak arra, hogy a különböző intézményektől visszaszerzett GHYCZY-kötetek nincsenek feldolgozva, és hogy NAGY Miklós igazgató a 30-as években rekonstruálni igyekezett a GHYCZY-hagyaték pontos mű- és kötetszámát. Számításai szerint a könyvtári bizottság 1.104.sz. jelentésében foglalt adatok "technikai okokból" nem tüntették fel részletesen és pontosan, hány mű és hány kötet érkezett vissza a négy intézménytől. Az általa helyesnek ítélt adatok a következők (zárójelben a korábban helyesnek vélt kötetszámok): A négy intézménynek átadott GHYCZY-könyvek száma: OMGE-nek 1334 Természettudomány Társulatnak 354 Magyar Tisztviselők Orsz. Egyesületének 28 Nógrádmegyei Múzeumnak 1402 Összesen:
3118
(780) mű
2168
(1356) kötet
(?) mű
1850
(734) kötet
(?) mű (?) mű
207 2511
(207) kötet (3536) kötet
(?) mű
6736
(5833) kötet
A Ház könyvtára tehát – NAGY Miklós szerint – nem 5833, hanem 6736 kötetet adott át a múlt század végén. A kettő közötti különbség 903 kötet. Erről a fentiekben már megállapítottuk, hogy a korábbi jelentések észrevétlenül mentek el e szám mellett. A NAGY Miklós-féle számítást azonban megkérdőjelezi, hogy ő sem számol a Petőfi-háznak 1907-ben átadott kötetekkel. Anélkül, hogy a számok helyességét el tudnánk dönteni (ez 1946-ban és azóta sem sikerült), meg kell állapítanunk, hogy a reális megközelítéshez több lehetőséget is figyelembe kell venni: 1. 2. 3. 4.
Tévesen állapították meg a könyvtárba 1872-ben beérkező gyűjtemény adatait. Helytelen a GHYCZY-hagyaték múlt században állományba vett köteteinek száma. Lehet, hogy 903 a Petőfi-háznak 1907-ben dokumentálatlanul átadott kötetek száma. Lehet, hogy nem 903 kötetet kapott a Petőfi-ház és az első két pontba foglalt megállapítás is igaz.
A fentiek alapján NAGY Miklós – akinek szakértelméhez és tudományos felkészültségéhez nem férhet kétség – feltételezése ilyen távlatból is nehezen fogadható el, mert nem valószínű, hogy a négy intézmény közül háromnak – olykor 1000 kötet feletti eltéréssel – tévesen is adják át az értékes köteteket és hibásan is vegyék vissza azokat. Legszembeszökőbb a Nógrádmegyei Múzeum tétele: valójában tehát 1025 kötettel kevesebbet vettek volna át, mint amennyit a korábbi, részletes és megindokolt jelentés szerint a Ház könyvtára visszakapott? Az elképzelés elég abszurdnak tűnik, és mindkét oldalon a teljes hozzá nem értést, a figyelmetlen és felelőtlen átadást-átvételt feltételezi.
169 A nagy értékű gyűjtemény további sorsának alakulásában 1945 után jelentős változás nem következett be. Az 5378 kötetes különgyűjteményt megszüntették, mert a hely a zárolt fasiszta művek tárolásához kellett, a GHYCZY-könyveket különböző helyekre rakták. Feldolgozásukra a 40-es évek második felében sem került sor, ez a tétel csak a tervekben és az elmaradt munkák listáján szerepelt. Végül a nyilvánossá válás és az 1953-as átalakítások után két évre (1954–1955) elosztva sikerült ezt a restanciát is felszámolni. A kötetek számának kibogozására azóta sem vállalkozott senki. A művek jelentős részét egy helyen tárolják, míg a különösen értékes, muzeális köteteket külön szekrényben és szobában helyezték el. A könyvtár ügyelt arra, hogy a GHYCZY-bélyegzőkkel ellátott kötetekből ne selejtezzen, és ne ajándékozzon el műveket akkor sem, ha a gyűjtőkörtől idegenek. Ezt az állományrészt kölcsönzési tilalmakkal azóta is védi. 5.13. A "revíziós" gyűjtemények A Ház könyvtára – helyzeténél fogva – mindig szoros kapcsolatban állt a korabeli politikai élettel. A Horthy-korszakban kiemelten, mindenek fölé helyezték a politikai, gazdasági és kulturális élet középpontjába Trianont, a nagy nemzeti sérelmet, a magyarság legfájóbb pontját. A revíziós törekvések minden fórumon fő hangsúlyt kaptak, az országgyűlésen éppúgy mint a legkisebb egyesületi ülésen vagy a népszövetségi felszólalásoknál. A Magyarországra rákényszerített, igazságtalan trianoni békediktátum bírálata, ostorozása, megváltoztatásának követelése országos ügy lett. A könyvtár, mert politikusok irányították és politikusok voltak hivatásszerű olvasói, ezen a területen is kapott feladatot: könyvtári eszközökkel kellett szolgálnia a békerevíziós politikai célokat és az ehhez kapcsolódó propagandatevékenységet. PEKÁR Gyula, a könyvtári albizottság agilis elnöke, 1928-ban azt javasolta a könyvtári bizottság ülésén, hogy "a világháborúra, a háborús felelősségre és megcsonkíttatásunk történetére vonatkozó teljes irodalom mielőbb beszereztessék" (Kbiz. jkv. 1928. május 28.). A képviselőház külügyi bizottságának elnöke (PEKÁR Gyula töltötte be ezt a posztot is) javaslatát a következőképpen támasztotta alá: a trianoni békeszerződés arra a megállapításra épült fel, hogy Magyarország egyik felidézője a világháborúnak, és ezért, mint a háború egyik bűnösének bűnhődnie kell, de "ha a magyar nemzetnek sikerül beigazolnia teljes ártatlanságát, megdől ez az alap, amelyből az egész békeparancs kiindul" (uo.). És miután a magyarság veszítette a legtöbbet, a legtevékenyebben neki kell küzdenie a békeszerződések ellen: "ennek egyik legfontosabb előfeltétele, hogy az idevonatkozó egész irodalom a röpiratoktól az ún. standard munkákig együtt legyen" (uo.). A gyűjteményt, amely a háborús felelősség kérdéskörének teljes irodalmát tartalmazza majd, az Országházban kell elhelyezni, és noha nagy pénzösszegbe kerül, "a Háznak módot kell találnia, hogy az ehhez szükséges fedezet rendelkezésre álljon" (uo.). A bizottság is kiállt az indítvány mellett, így az 1929–30-as költségvetési évre első részletként már külön biztosítottak ötezer pengőt erre a célra, de a tétel még hat költségvetési éven át szerepelt. A külön fedezet hatására a háborús felelősség témakörében addig beszerzett lényegesebb műveket más könyvekkel és röpiratokkal bőségesen kiegészítették és elkészítették az anyagnak a képviselők számára "mindig rendelkezésére álló" áttekinthető katalógusát is. Az 1930–31-es évre ismét 5 ezer pengőt áldoztak a teljes irodalom beszerzésére, de a következő évben a költségvetés 12%-os, válság miatti csökkentése az előirányzott 5 ezer pengőt csaknem a felére apasztotta. A válság súlyos hatása miatt a költségvetés kényszercsökkentése tartóssá vált: a következő években, egészen 1936-ig 2313 pengő lett
170 az évenként igénybevehető összeg, 1936-tól 1938-ig pedig 2 ezer pengős keretet engedélyeztek a háborús felelősség és az ezzel kapcsolatos kérdések teljes irodalmának beszerzésére. Tekintettel arra, hogy a háborús irodalom már nem jelent meg oly jelentős mértékben, mint a korábbiakban, 1938 decemberében GRATZ Gusztáv javaslatára a bizottság úgy határozott, hogy a költségvetésben erre a célra külön biztosított tételt hozzácsatolja a rendes beszerzésre előirányzott összegekhez (Kbiz. jkv. 1938. december 16.). A revíziós törekvések szolgálatában a könyvtár tehát igyekezett a teljesség igényével gyűjteni Magyarország háborús szerepére, a trianoni problémakörre (az ún. "magyar igazság"-ra) és – ezzel összefüggésben – a megszállt területekre vonatkozó magyar és külföldi irodalmat. Ennek következtében mennyiségileg nem dokumentált, szép számú politikai gyűjtemény jött létre a Ház könyvtárában, amit a Ház az olvasótermi és kölcsönzési használaton túlmenően is propagálni akart. 1932-ben PEKÁR Gyula indítványozta, hogy a könyvtár "a külföldi nyelveken megjelenő, s a Magyarországot ért igazságtalanságot tárgyaló munkákról időről-időre kompendiumokat állítson össze azoknak a képviselőknek a számára, akik csak magyar nyelven olvasnak, hogy ezáltal utóbbiak is állandóan ismerjék a magyar igazság gondolatának külföldi térhódítását" (Kbiz. jkv. 1932. december 21.). Az indítványt követő vitában SZINYEI-MERSE Jenő ellenvéleménye után JÁNOSSY Gábor is síkra szállt PEKÁR javaslata mellett, mert "a magyar igazság mellett a legsúlyosabban latba eső külföldi véleményeket nyilván kell tartani" (l. uo.), s ennek érdekében "a költségektől sem szabad visszariadni" (uo.). NAGY Miklós igazgató hozzászólásában szorgalmazta, hogy a cél érdekében a Külügyi Társaság, a Revíziós Liga, az Államtudományi Intézet, a Miniszterelnökség és a Külügyminisztérium sajtóosztálya is bevonandó a munkába, és miután SZÁDECZKYKARDOSS Lajos egyetemi tanár szerkesztésében 1926-ban megjelent egy hasonló munka, a feladat az, hogy "az utolsó hat év alatt könyvekben, röpiratokban, folyóiratokban és napilapokban megjelent magyarbarát közlemények állíttassanak össze" (uo.). ALMÁSY László házelnök szerint is "az ügy megérdemli a legnagyobb figyelmet", a munkát "a Külügyi Társasággal és a Revíziós Ligával karöltve" kell elvégezni (uo.). A könyvtári albizottság két nappal később, 1932. december 14-én elkészített egy, a feladat megvalósítására vonatkozó programot (Kbiz. jkv. 1933. február 7.), amelynek főbb pontjai a következők: a)
Magyarország háborús ártatlanságának bizonyítása (ehhez összegyűjtendők TISZA István hivatalos nyilatkozatai, háborús iratok és okmányok, a TISZA-hagyaték vonatkozó részei). A bizottság határozatot fogadott el, hogy e pontnál Ausztria érdekeire nem lesz tekintettel, csak a magyar szempontok számítanak. Miután a Miniszterelnökség és a Külügyminisztérium a költségeket nem vállalja, a cél megvalósítása érdekében a Ház megvásárolja 400 pengőért HORVÁTH Jenőnek, a Külügyi Társaság igazgatójának, a legújabbkori történelem egyetemi tanárának két vaskos kötetre terjedő ilyen irányú gyűjtését.
b)
Szükséges a "Fehér Könyv" kiadása, amelyet ugyancsak HORVÁTH Jenő tett közzé a Budapesti Hírlapban. Ez a magyar felelősség helyett a cári Oroszország háborús bűnösségét hivatott bizonyítani.
A munka további folytatása többé nem került szóba, valószínűleg a válság következtében fellépő tartós fedezethiány tett pontot az ügy végére.
171 1935-ben PEKÁR Gyula újabb javaslatot tett, hogy "a trianoni békeparancsra vonatkozó anyag értékesebb darabjai a könyvtár termében külön kezeltessenek" (Kbiz. jkv. 1935. december 13.), amely gyűjtemény "áttekintést nyújthatna minden kutatónak trianoni nyomorúságunkról" (l. uo.). Az elnök helyeslése mellett a bizottság a javaslatot határozattá emelte. 1938-ban SOMOGYVÁRY Gyula bizottsági tag az Erdélyre és a megszállt területekre vonatkozó teljes anyag gyűjtésére hívta fel a figyelmet, de NAGY Miklós megnyugtató választ adott: a könyvtár Trianon óta teljességre törekvően gyűjtötte ezt az irodalmat, s így az állomány rendkívül gazdag ezekben a művekben. 1938 októberében például ez tette lehetővé, hogy a magyarlakta Felvidék visszaadásáról Komáromban folyó magyar–csehszlovák tárgyalásokhoz "a könyvtári hivatal egyetlen délután 34 gépelt lapra terjedő könyvcím anyagot tudott a miniszterelnökség rendelkezésére bocsátani" (Kbiz. jkv. 1938. december 16.). A háborús felelősség, a magyar igazság, az elszakadt területek irodalmának gyűjtése politikai természetű és célzatú volt: a trianoni revíziót sürgető harcot szolgálta. Ezeket a kisebb gyűjteményeket, amelyeket vagy külön egységként helyeztek el, vagy elkülönített katalógus tájékoztatott róluk, közös szóval "trianoni gyűjtemény"-ként vagy "revíziós gyűjtemény"-ként emlegették. Gyarapodásáról, felhasználásáról részletesebb adatok nem állnak rendelkezésre. A későbbiek folyamán, a II. világháború végétől ezen anyagok gyűjteményjellege megszűnt, de a könyvtár az e témakörű művekben – az akkori megkülönböztetett figyelemmel és külön összegekkel dotált gyűjtés miatt – ma is igen gazdag, s emiatt a korszak kutatásához komoly segítséget tud nyújtani. 5.14. A PULSZKY-gyűjtemény A gyűjtemény létrejötte PULSZKY Ágost nevéhez kötődik, akiről, mint a könyvtári bizottság egykori jegyzőjéről és a könyvtár lelkes patrónusáról már röviden megemlékeztünk. A jeles jogász és szociológus élete során gazdag társadalomtudományi és jogi könyvtárt gyűjtött össze, amelyre törvényhozói, kultúrpolitikusi, akadémikusi, oktatói munkássága természetesen rányomta bélyegét. A nagy tudással, lelkiismeretesen összeállított és gondozott könyvtár nagy segítséget nyújtott PULSZKY Ágostnak a Társadalomtudományi Társaság megalapításában és annak kezdeti tevékenységét is támogatta, ugyanis ő volt a társaság alapítója és első elnöke is (1901-ben). PULSZKY hamarosan, még az alapítás évében meghalt. Felesége, aki maga is lelkes támogatója volt a Társadalomtudományi Társaságnak, nem sokkal később annak ajándékozta férje könyvtárát. A gazdag jogi és szociológiai könyvtárt, amely kb. 1000 műből állt, SZABÓ Ervin rendezte és katalogizálta 1903-ban. Ezt a betűrendes katalógust a társaság ki is nyomtatta, és a továbbiakban az állomány gyarapításáról is gondoskodott. A Társadalomtudományi Társaságot a tanácsköztársasági rendszer bukása és az új rendszer hatalomrajutása után, már 1919 őszén betiltották. Vagyonával és könyvtárával is mostohán bántak, mert az 1918-as összeomláshoz és a forradalmakhoz vezető úton bűnös és eléggé el nem ítélhető, destruktív szerepet tulajdonítottak a társaság két évtizedes tevékenységének, amely – a korabeli kormánypárti és jobboldali sajtómegnyilatkozások szerint – a liberalizmus és a JÁSZI-féle radikalizmus melegágya volt. A PULSZKY-könyvtár – hányódások után – a 30-as években a Magyar Nemzeti Múzeum Széchényi Könyvtárába került. Onnan 1939-ben az akkor 1235 műből és 1783 kötetből álló
172 gyűjteményt PULSZKY Ágostnak a Képviselőházi Könyvtárban egykor betöltött kiemelkedő szerepére való tekintettel – örök letétként elhelyezve – átadták az Országgyűlési Könyvtárnak. A könyvtár állományba vette, betűrendes és a PULSZKY-könyvtár sorszáma szerinti katalógust készített 1942-ben (a Szabó Ervin-féle alapkatalógus kinyomtatott kötetébe pótlapokon, kézírással a további gyarapodásokat – a betűrendhez igazodva – külön rávezetve) és természetesen a szakkatalógus rendszerébe is besorolta a műveket. Azóta a könyvtár – csaknem hiánytalanul – egy helyen tárolva tartja a köteteket. A gyűjtemény zöme a XIX. század második felében kiadott gazdag jogi, politikai, szociológiai és filozófiai forrásanyag, bár viszonylag kis részben korábban, elsősorban Magyarországon megjelent könyveket is tartalmaz. Értékét nemcsak az adja, hogy ebből az időszakból PULSZKY teljességre törekvően gyűjtött össze minden jelentős magyar kiadványt, hanem az is, hogy ugyanebből a fél évszázadból az említett témakörökből szinte minden valamirevaló külföldi könyvet megszerzett a német, az angol és a francia nyelvterületről. Ezeknek az idegen nyelvű dokumentumoknak nagy része a könyvtárban nem volt meg, így végül is már beszerezhetetlen művek hiányát sikerült pótolni, és velük az állományt gazdagabbá tenni. Nem véletlen, hogy a gyűjtemény a jogelméleti, politikaelméleti, szociológiai, jogfilozófiai és jogszociológiai kutatások fellendülése óta újra és újra jelentős használatnak örvend mind a tudományos kutatók, a politikai (országgyűlési és párt-) szakértők, mind az egyetemi-főiskolai hallgatók körében. 5.2. Az 1945 utáni gyűjtemények 5.21. A THIM-gyűjtemény 1947. február 10-én írt levelében dr. THIM József nyugalmazott főorvos, író megvásárlásra felajánlotta 513 kötetből álló könyvtárát a Miniszterelnökség Nemzetiségi Ügyosztályának. A gyűjtemény a magyar–jugoszláv kapcsolatokkal foglalkozó műveket tartalmazott, az árajánlat 30 000.- Ft. volt. BORSAY-BAUR György miniszteri tanácsos, az ügy referense a Miniszterelnöki Hivatalban a Nemzetgyűlés Könyvtárához fordult, és a könyvgyűjtemény értékére vonatkozó szakvéleményt kért (OK Irattár, 1947. február hó.). TRÓCSÁNYI György főigazgató február 19-én a 459 tételes könyvlistát kiadta szakvéleményezésre BEŐTHY Ottó könyvtárigazgatónak és dr. LUKÁCS Gyula könyvtárnoknak. BEŐTHY még aznap leadott jelentésében 2000 és 5000 Ft. között becsülte meg a gyűjtemény értékét, de a szerb és horvát nyelvű dokumentumokról nem tudott véleményt mondani. LUKÁCS Gyula másnap megfogalmazott szakvéleményében megállapította, hogy a 459 tételből kb. 180 kötet szerb és horvát nyelvű, megjelenési évük 1848 és 1930 közé esik. Az anyag jelentős hányada az 1848-as eseményeket felidéző szerb és horvát memoár, másik jelentős része pedig a magyar–szerb, illetve a magyar–horvát viszonnyal foglalkozó munka. Van közöttük 3 mű a szerb törvényhozás munkájáról, illetve a horvát parasztmozgalmak történetéről is. A szláv nyelvű művek közül egy sincs meg a könyvtárban, bár politikai vonatkozásban gyűjtenie kellett volna, de eddig a balkáni vonatkozású, szláv nyelvű anyag gyűjtését az intézmény teljesen elhanyagolta. LUKÁCS szerint a szláv könyvek közül mindegyik ritkaságnak számít, mert a háború nagy pusztítást végzett a jugoszláv közkönyvtárakban, és többek között a belgrádi nemzeti könyvtár teljes állománya is elpusztult. A nem-szláv nyelvű, de szláv vonatkozású duplumanyag pedig segíthetné a Jugoszláv Parlamenti Könyvtárral megin-
173 dítandó cserekapcsolatok kialakítását. "Véleményem szerint ennek a gyűjteménynek a megvásárlása nemcsak jól felfogott érdeke a könyvtárnak, hanem ... soha vissza nem térő alkalom elmulasztását jelentené" (OK Irattár, 1947. február hó.). A THIM-könyvek értékét 7–8000 Ftra becsülte. A szakvélemények és a lista áttanulmányozása után TRÓCSÁNYI meggyőzte a Miniszterelnökséget, hogy egy ilyen nagyértékű gyűjtemény sokkal jobb helyen lenne a Nemzetgyűlés Könyvtárában, ahol szakszerűen feldolgozva állna a kutatás és a Miniszterelnökség munkatársainak rendelkezésére is. Sőt BORSAY-BAUR, amikor megtudta a könyvtár alacsony költségvetési lehetőségeit, a vételár kifizetéséhez 3000 Ft-ot nagylelkűen fel is ajánlott. Február 28-án TRÓCSÁNYI megállapodott THIM Józseffel, hogy 12 000.- Ft-ért megvásárolja a gyűjteményt, s ebből 9000 Ft-ot a könyvtár, 3000 Ft-ot a Miniszterelnökség fedez. 1947. március 1-jén a főigazgató írásban kérte VARGA Bélát, a Nemzetgyűlés és a könyvtári bizottság elnökét, járuljon hozzá az értékes könyvgyűjtemény megvásárlásához. Az engedélyezés után, március 13-án LUKÁCS Gyula könyvtárnok az eladó lakásán vette át a könyveket, majd a beszállítás után, március 22-én – a valósággal egybevetve – befejezték a listán szereplő művek ellenőrzését. Megállapították hogy 15 mű hiányzik, de miután ezek elvesztek, THIM József 13, ugyancsak szerb témájú művel pótolta a hiányzókat, miután kiderült, hogy az általa kölcsönadott műveket a háború okozta károk miatt nem tudja visszaszerezni. A könyvtár elnöki hozzájárulással két részletben rendezte a 9000 Ft-os vételár kifizetését: 6000 Ft-ot augusztusban, 3000 Ft-ot októberben utalt át THIM Józsefnek. A Miniszterelnökség ígéretéhez híven még márciusban kifizetett 3000 Ft-ot, NAGY Ferenc miniszterelnök engedélyével (l. az OK Irattárban elhelyezett, 1947-ben kelt erre vonatkozó leveleket). THIM József (aki 50 éves tudományos munkássága alatt számos és értékes forrásmunkát írt a magyar–jugoszláv kapcsolatokról) 1000 kötetes szláv témájú könyvtárából, amelynek jelentős része a II. világháború alatt elveszett, így került több mint 500 kötet az Országgyűlési Könyvtárba. A speciális gyűjteményt DÁVID Zoltán segédkönyvtárnok feljegyzése szerint 1948-ban állományba vették és feldolgozták. A könyvraktárban ma is elkülönítve tartják "THIM-GYŰJTEMÉNY" megjelöléssel. 5.22. A Magyar tanácsköztársasági különgyűjtemény A könyvtár első évszázadának utolsó igazgatója, VÉRTES György, az ötvenes évek első felének viszonylagos passzivitása után, RÁKOSI távozását és az 1956-os forradalmat követően, aktív kezdeményezésekbe fogott. Ezekre – minden bizonnyal – politikai hozzáállása, pártmúltja, az Országos Könyvtárügyi Tanácsban betöltött funkciói ösztönözhették. A kezdeményezések jelentős része – látványos módon – különgyűjtemények kialakításához vezetett. A különgyűjtemény-alakítási periódus első tényleges eredménye a Tanácsköztársasági különgyűjtemény létrehozása. Az alkalmat az szolgáltatta, hogy közeledett az 1919-es magyar tanácsköztársaság kikiáltásának 40. évfordulója. Nem sokkal 1956 után ilyen propagandával támogatni az MSZMP-t, azt valószínűsíti, hogy VÉRTES kezdeményezésére a párttal a Rákosi-korszakban megmerevedett kapcsolataiban nyitás történt. A párt részéről ez a maga-
174 tartás beleillett abba a koncepcióba, hogy a gyűlölt, koncepciós perekkel, internálásokkal, likvidálásokkal, ÁVH-val, kemény diktatúrával (a negatív jelenségek még hosszan sorolhatók) terhes MDP-uralom helyett a korábbi, üldözött KMP dicsőségesnek tartott múltját kell fokozottan propagálni. E múltból, az úgynevezett haladó és időtálló hagyományok felmelegítésével, az MSZMP-ről kialakítandó képnek a valóságosnál tisztább és pozitívabb vonásait akarták megerősíteni. A különgyűjtemény megnyitásával tulajdonképpen mindkét fél (VÉRTES is, az MSZMP is) jól járt, hiszen – a célnak megfelelően – növelték saját jó hírüket. Ugyanakkor ebből a könyvtár szintén hasznot húzott. Egyrészt valóban történeti értékű régi dokumentumokat is felkutattak, másrészt a kampány és a körülötte zajló hírverés az Országgyűlési Könyvtárt – egyéb, fontosabb ügyekben is – hosszabb időre reflektorfénybe állította. Az alábbiakban VÉRTES György igazgatónak a gyűjteményt bemutató sajtóértekezlete, bevezető tanulmánya (M.4.2.1.), az eseményről és a dokumentumbázisról megjelent cikkek (M.3.4.) és személyes visszaemlékezések alapján összefoglaljuk a különgyűjtemény kialakításáról, állományáról és működéséről szóló fontosabb tudnivalókat. A megnyitás tervezett időpontja 1959. március 21 volt. VÉRTES 1958 tavaszán, helyettesének, dr. PODONYI Andrásnak és többnyire a középvezetők részvételével munkaközösséget állított fel. Ennek tagjai voltak: CSENDES Katalin, MURÁNYI József, RÁCZ Edit, dr. SZILÁGYI János, dr. TAKÁCS József és ZOLNAY Vilmosné. 1958 májusában lázas kutató és feltáró munka indult meg, amit fokozott az az igény, hogy a határidőt közben – a KMP megalakulásának (1918. november 20-a) közelgő 40. évfordulójára való tekintettel – az évfordulóhoz kapcsolódva előbbre hozták. A kutató- és feltáró munkába az érdemi munkatársak nagy része (BERZA Lászlóné, BOGNÁR Ilona, FELVINCZY Tamás, GERGELY Zsuzsa, HORVÁTH Gyuláné, PETROVAY Istvánné és VEREDY Katalin) is bekapcsolódott. A különgyűjtemény anyagának jelentős része 1919-ben vagy nem sokkal utána került a könyvtár állományába (ne feledjük: a parlament a Magyar Tanácsköztársaság Háza néven működött, a könyvtár pedig a Történelmi Materializmus Kutatóintézetet szolgálta, amely ugyancsak az épületben tevékenykedett). A Horthy-időszakban "Zárt anyag", "Szigorúan bizalmas", "Nem kölcsönözhető" megjelölésekkel elkülönítve tárolták a dokumentumokat. 1926-ban valószínűleg a fokozódó újrarendezés, a Közgazdasági és pénzügyi irodalom című összefoglaló katalóguskötet kiadásának előkészületei során – a számos vékony füzet, brosúra, röplap nehézkes kezelhetősége miatt 14 kötetbe kötötték az addig állományba sem vett, nagyrészt érintetlen példányokat. Az említett katalóguskötet a B8 10.527 szám alatt szerepelt a Magyar Kommunista Kiadványok I–XV. kötet megjelöléssel. A XV. Falragaszok című kötet bekötetlen állapotban maradt. A kötetek tartalmazták a tanácsköztársaság időszakában megjelent törvényeket, a forradalmi kormányzótanács és a népbiztosok rendeleteit, a Tanácsok Országos Gyűlésének 1919. júniusi naplóit és irományait, a különböző időszaki sajtótermékeket (Szociális Termelés, Társadalmi Forradalom, A Tanácsköztársaság Könyvtárügye, Vörös Őrség stb.), a magyar és idegen nyelvű röplapokat, valamint az 1919-ben megjelent egyes kommunista sorozatokat,
175 szépirodalmi műveket, oktatási célú kiadványokat. Ezek analitikus feltárás híján addig nagyrészt rejtve maradtak az olvasók elől. A feltáró munka első szakaszában a 14–15 kötetnyi anyagot szétbontották és külön állományba véve feldolgozták, majd 4 oldal terjedelemig egyesével bekötötték azokat. A dokumentumok felkutatása során döntötték el, hogy mindazokat a könyveket, periodikus kiadványokat, brosúrákat, röpiratokat, röplapokat, jogszabályokat és plakátokat építik a különgyűjteménybe, amelyek a proletárdiktatúra időszakában jelentek meg. A 15 kötetnyi dokumentumon kívül az Országgyűlési Könyvtár raktáraiban még számos korabeli anyagot találtak, amelyet válogatás és ellenőrzés után osztottak be a különgyűjtemény Magyar Tanácsköztársaság Kiadványai csoportjába, amelyet T jelzettel láttak el (ezen belül a periodikumok a T.I., a könyvek, brosúrák, röpiratok a T.II., a röplapok a T.III. és a plakátok a T.IV. jelzet alá kerültek; az 1919. március 21. előtti kommunista dokumentumok Te. jelzetet kaptak). A raktárból kiemelt könyveket, illetve az eredeti évfolyamaikból kibontott és újra köttetett időszaki kiadványokat, továbbá a többi dokumentumot is a könyvtár nagy olvasóterméből megközelíthető, egymásba nyíló, kettős kutatószobában felállított üvegszekrényekben helyezték el. Az egyik szoba a különgyűjtemény dokumentumanyagának tárolására és kezelőjének munkaszobájául szolgált, a másik a hozzá kapcsolódó olvasószobát biztosította – 10 olvasóhellyel. A tanácsköztársaság időszakában született raktári dokumentumok feltérképezése után következett – a különböző bibliográfiák, valamint a fővárosi közgyűjteményekben és néhány vidéki könyvtárban személyesen végzett kutatás eredménye alapján – a másutt megtalálható 1919-es kiadványok számbavétele. Az idő rövidsége miatt nem törekedtek teljességre, a gyűjteményt a későbbiek során – a könyvtárak aktív közreműködésében reménykedve – akarták teljessé tenni. A könyvtár állományában szereplő sorozatok és újságok hiányait, valamint az egyéb hiányzó forrásmunkákat, periodikákat eredeti nagyságú fotómásolattal vagy mikrofilmekkel igyekeztek pótolni. A röplapokat "átlátszó műanyag burokkal védve könyvnek álcázott dobozokban" a plakátokat könyvformátumú dobozokban (hajtogatva) polcokon helyezték el, míg a mikrofilmek "könyvalakú mikrokardexben kaptak helyet". A másolatban meg nem szerezhető dokumentumok adatait – lelőhely-megjelöléssel – szintén besorolták a különgyűjteményt részletesen feltáró nyomtatott katalóguskötetbe. A kiadott kötet ilyen értelemben tehát nemcsak a különgyűjtemény betűrendes és szakkatalógusának, hanem egyben az országos lelőhelyjegyzéknek a szerepét is betöltötte. A kötethez, illetőleg a különgyűjteményhez szakmutatót és névmutatót is készítettek. A tanácsköztársasági dokumentumok téma szerinti keresésére – természetesen – a könyvtár nagy szakkatalógusában is lehetőség nyílt (a gyűjtemény katalógusrendszere részletesen tanulmányozható e kötet 6.24.1. számú alfejezeti részében). A különgyűjteményt VÉRTES a megnyitás előtt bemutatta az Országos Könyvtárügyi Tanács elnökségének, majd tagjainak és később a Szabó Ervin Kör szervezte látogatásokon a többi könyvtár munkatársainak is. A muzeális jellegűnek minősített gyűjteményt heti egy alkalommal délutánra meghirdetett csoportos közönséglátogatásokon szintén "szakszerűen ismertették".
176 1958. november 20-án, a délutáni órákban, tehát félévi szakmai feltárás és szervező munka után, az előrehozott időpontban MÜNNICH Ferenc miniszterelnök, az MSZMP politikai bizottságának tagja nyitotta meg a tanácsköztársasági különgyűjteményt az Országgyűlési Könyvtárban. Az ünnepségen több korabeli jelentős személyiség vett részt: RÓNAI Sándor, az Országgyűlés elnöke, az MSZMP PB és az Elnöki Tanács tagja, GYÁROS László, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke, OLT Károly, a Minisztertanács Titkárságának vezetője, DÉNES Leó, a Kultúrkapcsolatok Intézetének alelnöke, MÓD Aladár, a TIT főtitkára, BÍRÓ Vera, a Művelődésügyi Minisztérium közművelődési főosztályának vezetője és SZEKERES Pál, az MM könyvtári osztályának a vezetője (Könyvtáros, 1959. 1. sz. 3. p.). A nagy propagandával meghirdetett megnyitó, amelyre öt hónappal a tanácsköztársasági kerek évforduló előtt került sor, valóban ráirányította a párt- és állami vezetés, valamint a sajtó figyelmét a könyvtárra. A korabeli statisztikák alapján a gyűjtemény a 40. évforduló előtt jelentős forgalmat bonyolított le. Három hónap alatt 468 olvasó 593 könyvet, 625 folyóiratot, 78 röplapot és 286 plakátot használt a különgyűjteményben, s a csoportos és egyéni látogatók száma megközelítette az 1500 főt. A következő években a gyűjtemény tovább gyarapodott, 15 év alatt 266 művel, erről 1974-ben, majd az 1975 és 1980 közötti gyarapodásról, 1981-ben a könyvtár újabb kötetkatalógust adott ki. Ezt követően az 1980-as évek közepén a gyűjteményről még egy összesített kötetkatalógus is megjelent, a látogatottság viszont fokozatosan csökkent. A gyűjtemény elhelyezését biztosító két kutatószobából ezért 1973-ban munkaszobákat létesítettek a gyarapítási osztály részére. A különgyűjtemény a Magyar országgyűlési írások gyűjteményével együtt, közös olvasószobával ellátott terembe került, a könyvtár emeleti részén. Előbb önálló egységként, majd 1977–78-tól a különgyűjteményi osztály keretében működött a kettős gyűjtemény, végül 1987-től megszűnéséig az olvasószolgálati osztály része volt. A rendszerváltás időszakában, 1992-ben szerepének elsorvadása és a fokozódó helyhiány miatt a gyűjtemény korábbi különgyűjteményi jellege megszűnt. Anyagai változatlanul megvannak, kézikönyvtári egységei visszakerültek a könyvtár nagy vérkeringésébe, a speciálisan kialakított és megkülönböztetett kötéssel ellátott különgyűjteményi rész a könyvraktárban kapott elkülönített helyet, ahol az 1919-es dokumentumok együttes tárolása megoldható volt.
5.23.
Az ENSZ-letéti gyűjtemény
5.23.1. Az ENSZ-letéti könyvtári funkció Az Egyesült Nemzetek Szervezete 1945-ben jött létre (elődje a Nemzetek Szövetsége 1920-tól ténylegesen 1940-ig, formálisan még több évvel tovább működött). Magyarországot az ENSZ Közgyűlés 10. ülésszakán vették fel a tagállamok sorába, 1955. december 14-én. Az ENSZ minden tagállamában letéti könyvtár(aka)t (deposit library) létesít, ezeknek küldi meg dokumentumait, kiadványait a kívánt hivatalos nyelveken, hogy korlátozás nélkül biztosítsák az anyagok hozzáférhetőségét, és segítsék a dokumentumok kínálta sokoldalú tájékozódást.
177 Azt, hogy egy országban melyik könyvtárt jelölik letéti könyvtárnak, az ENSZ központi könyvtárának igazgatója dönti el az illető ország ENSZ-küldöttségének javaslata és tanácsadók véleménye alapján. A magyar küldöttség a Külügyminisztérium javaslatát tolmácsolta 1956-ban, amely szerint ENSZ letéti könyvtárnak alkalmas, nyilvános tudományos szakkönyvtár Magyarországon az Országgyűlési Könyvtár. Hogy miért erre a könyvtárra esett a választás, a következőkkel indokolható: – Kiterjedt társadalomtudományi gyűjtőköre, gazdag anyaga miatt sokféle olvasót fogad, az ENSZ-kiadványok széles terjesztési lehetősége tehát biztosítva van. – Külföldi jogi, politikai, történelmi, gazdasági dokumentumbázisa ideális hátteret ad az ENSZ-anyagok hatékony használatához. – Ugyancsak az alkalmasságot bizonyító tényező, hogy az ENSZ-hez hasonló funkciókat betöltő Nemzetek Szövetsége francia nyelvű kiadványait, a két világháború között, e könyvtár kapta és őrizte meg, s a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) dokumentumait – nemzetközi csere révén – a 20-as évektől szintén az Országgyűlési Könyvtár gyűjtötte. – A könyvtár mint politikai és jogi alapkönyvtár mindig kiszolgálta a parlament, a kormány, a minisztériumok, valamint a tudományos kutatás és az oktatás információs szükségleteit: az ENSZ-dokumentumokra is ennek a körnek van – vagy lehet – a legnagyobb szüksége. – Ebben a közgyűjteményben vannak a hazai és külföldi parlamenti kiadványok is, amelyek szintén sok területre kiterjedő információkat tartalmaznak. – A javaslattétel idején már folyamatban volt az 1/1956. sz. Országgyűlési határozat előkészítése, amely a képviselők és az Országgyűlési Könyvtár információs kapcsolatait volt hivatva javítani, ez a tényező is szerepet játszhatott. – A könyvtár vezetőjének, VÉRTES Györgynek a készsége szintén fontos előfeltétel volt: ő is szorgalmazta a letéti státuszhoz kapcsolódó jog megszerzését. Az Új magyar irodalmi lexikon 3. kötete szerint "nevéhez fűződik az ENSZ magyarországi letéti könyvtárának létrehozása" (Bp. 1994. 2248. p.). 1955. novemberében a felügyeleti szerv könyvtári főosztályán – még az ENSZ-be való belépés előtt – valóban az igazgató kezdeményezte, hogy a nemzetközi szervezet kiadványainak letéti kezelési jogát a parlamenti könyvtár kapja meg. 1956 júliusában fogadták el a javaslatot az ENSZ-ben, és kijelölték a könyvtárt az ENSZ hivatalos letéti könyvtárául. Ez a státusz azóta is érvényben van. 1975-ig korlátozott letétként (tehát a hivatalos okmányokat, a nyomtatott, végleges formában közzétett dokumentumokat), 1975-től pedig teljes letétként (minden dokumentumot, még az ideiglenes munkadokumentumokat is) kapja az ENSZ kiadványait angol és francia nyelven. 5.23.2.
A különgyűjtemény létrehozása és tartalma
A nemzetközi szervezet dokumentumai, ezen belül a titkársági kiadványok, az ENSZ fő szerveinek (Közgyűlés, Biztonsági Tanács, Gazdasági és Szociális Tanács, Gyámsági Tanács) és a Leszerelési Bizottság hivatalos okmányai 1956 júliusától érkeztek a könyvtárba, de nem sokkal később az ENSZ visszamenőleg is megküldte kiadványait.
178 A beérkező titkársági kiadványokat (ezek az ENSZ által felállított bizottságok jelentéseit, évi összefoglalóit, különböző tanulmányokat, évkönyveket tartalmaznak) a könyvtár az eredeti tizenhét, római számmal jelzett szakcsoportba sorolta és ugyanúgy tárolta is, pl.:
179 I. II. IV. V. VII. IX. X. XIV. XVII.
Általános jellegű kiadványok. Ez nyolc nagy szakcsoportra oszlik a gazdaság témakörén belül. Pl. II.C. Világgazdaság. Szociális kérdések. Nemzetközi jog. Politikai és biztonsági tanácsi ügyek. Atomenergia és a fegyverkezés ellenőrzése. Nemzetközi közigazgatás. Emberi jogok. Nemzetközi statisztika.
A hivatalos okmányokat (vagyis a fő szerveknek, illetve azok bizottságainak jegyzőkönyveit, mellékleteit, függelékeit) az ENSZ által kiadott bibliográfiák szerint nyilvántartott sorrendben helyezték el. A tényleges könyvtári feldolgozás csak 1959 novemberében kezdődött el, amikor már jelentős mennyiségű ENSZ kiadvány sorakozott a polcokon, a hiányok nagy része is megérkezett és a személyi–tárgyi feltételek is megteremtődtek. 1960-ra már kb. 4000 ENSZ-dokumentum állt rendelkezésre, ekkor VÉRTES, különgyűjtemény-szervező koncepciójának egyik állomásaként, megszervezte az ENSZ-gyűjteményt. Az elképzelés az volt, amint ezt Az ENSZ-ről című, a könyvtárnak az MTI-vel közösen megjelentetett kiadványának bevezetőjében (3. p.) ő maga írta, hogy "az Országgyűlési Könyvtár rövidesen felállítja a Nemzetközi Szervezetek Kiadványainak Gyűjteményét, amely mindazon nemzetközi szervezet kiadványait fogja könyvtárilag összefoglalni, amelyeknek a Magyar Népköztársaság tagja" (M.3.4.). VÉRTES – amint ezt SÍK Endre külügyminiszternek küldött levelében, 1960. július 28-án írta – az ENSZ letéti gyűjteményt augusztus 20 és szeptember 1-je között tervezte megnyitni "sajtótájékoztató keretében, a Külügyminisztérium, a Tájékoztatási Hivatal, az Országos Könyvtárügyi Tanács elnöksége, a Művelődésügyi Minisztérium könyvtárügyi osztálya részvételével" (OK Irattár, 1960. július hó). A könyvtár igazgatója a külügyminiszter segítségét kérte annak eldöntésében, hogy "mennyiben és mikor hasznos politikailag az ENSZ kiadványok különgyűjteménye megnyitásának nyilvánosságra hozatala". SIK Endre 1960. augusztus 1-jei válaszában a nyilvánosság kizárását javasolta: "Leghatározottabban nem értek ... egyet sajtótájékoztató tartásával az augusztus 20. szeptember 1. közötti időben". "Ne rendezze meg a gyűjtemény sajtótájékoztatóval összekötött megnyitóját... A levelében említett érdekelt szerveknek természetesen be lehet mutatni a gyűjteményt, csupán a nyilvánosságot javaslom elkerülni a sajtótájékoztató elhagyásával" (OK Irattár, 1960. augusztus hó). Az Országgyűlési Könyvtár ENSZ letéti gyűjteménye így – a tervezettől eltérően – a nyilvánosság kizárásával, csendben nyílt meg, 1960-ban. A nemzetközi szervezetek gyűjteményei közül tehát elsőként jött létre az ENSZgyűjtemény egy korábbi raktárterem (a későbbi jogi kutatószoba, majd az Európa Tanács információs központjának olvasóterme) helyén. Eleinte még közvetlen, 12 személyes olvasóterem csatlakozott hozzá, miután azonban a helyre szükség volt, és a nagy olvasóterem a szomszédságában helyezkedett el, az ENSZ-dokumentumokat az érdeklődők a nagy olvasóteremben vehették kézbe. Használói elsősorban tudományos kutatók, nemzetközi jogászok, közgazdászok, minisztériumok és kormányhivatalok munkatársai, az újságírók, valamint a joghallgatók köréből kerültek ki.
180 A gyűjtemény a titkársági kiadványok és a fő szervek dokumentumain kívül az ENSZ szakosított szervezeteinek (UNESCO, ILO, WHO, FAO) dokumentumait is megkapta (a két utóbbit 1969-ben más könyvtáraknak átadta), és a Nemzetek Szövetségének két világháború közötti anyagaival is ötvöződött, jelentősen gyarapodott (különösen a teljes letét megszerzése, 1975 óta). Nem véletlen, hogy a nemzetközi politikai, jogi, gazdasági és kulturális területen, de a fontos kérdések történetisége miatt (gondoljunk csak a koreai válságra, a vietnami háborúra, a közel-keleti kérdéskomplexumra vagy hazai vonatkozásban az 1956-os magyar kérdésre stb.) történelmi összefüggésekben is igen jelentős forrásanyag található itt. Példaként néhány a számtalan érdekesség közül: – Az egyik legfontosabb titkársági kiadvány az ENSZ évkönyve (United Nations Yearbook), amely évenként részletesen bemutatja az ENSZ, a Nemzetközi Bíróság és a szakosított intézmények munkáját, a velük kapcsolatos jelentősebb nemzetközi kérdéseket, eseményeket. A köteteket precíz mutatókkal, bibliográfiai adatokkal látták el, és a legnagyobb érdeklődésre számot tartó kézikönyvek közé sorolhatók. – Igen keresett kiadvány az ENSZ statisztikai évkönyve is (Statistical Yearbook), amely a tagállamokról nyújt évenként pontos adatokat. – Nagyon hasznos nemzetközi jogi kiadvány (ami természetesen a politikának, a történelemnek és a gazdasági–pénzügyi kapcsolatok kutatásának is kincsesbányája) a "Treaty series" sorozat. Ez az ENSZ tagállamoknak a Tikárságnál hivatalosan bejelentett és bejegyzett két vagy többoldalú szerződés, szinte minden nemzetközi egyezmény szövegét tartalmazza. (Előzménye a Nemzetek Szövetségének ugyanilyen című sorozata volt, amely a múlt század végéig visszamenőleg összegyűjtve – hasonló módon – kiadta a nemzetközi szerződések gyűjteményét.) Mindezeken kívül számos évkönyv, tanulmánykötet, nemzetközi konferencia, évi összefoglaló, az ENSZ különböző szerveinek, bizottságainak tanácskozási anyagai, hiteles politikai, gazdasági, kulturális dokumentumok (jegyzőkönyvek, jelentések, előterjesztések, határozatok stb.) gazdag tárháza a gyűjtemény. VÉRTES eredeti koncepciója csak annyiban érvényesült, hogy a Nemzetek Szövetsége, valamint az ENSZ szakosított szerveinek – UNESCO, ILO, IAEA, később a GATT – dokumentumait a könyvtár az ENSZ-gyűjteményben helyezte el. Emiatt és azért, mert VÉRTES egy ideig még nem adta fel elképzelését arról, hogy más szervezetek kiadványait is besorolja ebbe az elkülönített állományrészbe, a különgyűjtemény nevét 1961–1962-től gyakran a Nemzetközi szervezetek kiadványainak gyűjteménye elnevezéssel jelölték a különböző jelentésekben és publikációkban. Közvetve viszont a fenti szervezetek is az ENSZ-hez kapcsolódtak, tehát dokumentumaik nem véletlenül épültek be a különgyűjtemény rendszerébe. A korábbi elképzelés, miszerint minden olyan nemzetközi szervezetnek, amelynek Magyarország a tagja, dokumentumait itt őrizzék, realitás híján nem valósult meg.
A gyűjtemény könyvállományának alakulása a beérkező művek száma alapján (OK Irattár, állománynapló szerint) a következő:
181
Nemz. Szöv. 1970 1980 1990 1994
299 629 646
ENSZ 9 14 21 23
307 986 272 454
ILO 1371 2344 3666 3973
UNESCO
IAEA
COURT
1977 3818 5702 6073
684 784 855 884
116 192 239 271
GATT * 39 117 183
A gyűjtemény könyvállománya 1995. január 1-jén: 35 464 mű kb. 45 000 kötet * GATT:
1978-ig folyamatosan átadva a Közgazdaságtudományi Egyetem Könyvtárának.
A könyvtárnak ez a részlege a 60-as évek elejétől számos, rendszeresen megjelentetett kiadvánnyal (ezek felsorolását l. A Könyvtár kiadványai c. mellékletben) tájékoztatta az olvasókat. A különgyűjtemény hosszú ideig önállóan, az igazgató irányítása alatt működött. 1974-ben a nagy olvasóterem szomszédságából az emeletre költözött (azóta is e helyen várja olvasóit), ahol használatához külön olvasótermet is biztosítottak. Később a többi különgyűjteménnyel (Magyar országgyűlések írásai, Magyar tanácsköztársasági különgyűjtemény, Külföldi parlamenti kiadványok gyűjteménye) együtt 1977–1978-ban a Különgyűjteményi osztály keretében folytatta tevékenységét, bekapcsolódva a világpolitikai információs szolgáltatás számítógépes feldolgozási folyamatába. 1987-től az osztály keretében a két külföldi vonatkozású gyűjtemény (az ENSZ-é és a Külföldi parlamenti kiadványoké) maradt, a két magyar az olvasószolgálati osztályhoz került. 1990 óta az ENSZ-gyűjtemény katalógusai számítógépen készülnek, és az olvasók is azon kereshetik az olvasni kívánt műveket.
5.24. A Magyar parlamenti különgyűjtemény Az 1890-es évektől tervszerűen gyűjtött magyar országgyűlési dokumentumok (a gyűjtési folyamatot, amelynek eredményeképpen a XVI. század végétől a II. világháború végéig szép és gazdag gyűjtemény állt össze, már fentebb bemutattuk) 1952-ig a könyvtár szakrendszerének megfelelően a B1-es tudományszak (Törvények, rendeletek, országgyűlési nyomtatványok) raktártermében voltak elhelyezve. A folyószámos (numerus kurrens) raktározás bevezetésétől e kiadványokat is kurrens számon, önálló sorozati nyilvántartással vették állományba dokumentumtípusok (országgyűlési naplók, irományok, költségvetések, zárszámadások stb.) szerint. A kiadványokat tehát szétszórva, a könyvraktár különböző helyein lehetett megtalálni. A Magyar országgyűlések írásai gyűjtemény (1991-ig ez volt a hivatalos elnevezése, akkor változott a neve Magyar parlamenti különgyűjteményre) – némi módosulás után – beleillett VÉRTES György könyvtárigazgató különgyűjtemény-alkotási koncepciójába.
182 Ehhez az 1/1956-os, augusztus 8-i országgyűlési határozat is segítséget nyújtott. Ez a képviselők információellátásában az Országgyűlési Könyvtár szerepét is hangsúlyozta. A határozatot a forradalom és a 9 hónapos országgyűlési szünet közbejötte miatt kissé elfelejtették. A végrehajtást 1958-ban az első különgyűjtemény, 1960-ban pedig az ENSZ-gyűjtemény kialakításának szervezési munkálatai egy időre elsodorták. VÉRTES a gyűjtemény megszervezésének gondolatával már 1960-ban, az ENSZ-gyűjtemény megnyitása előtt foglakozott. Erről ORBÁN Lászlóhoz, az MSZMP Központi Vezetősége tudományos osztályának vezetőjéhez 1960. augusztus 8-án írt levelében – ebben hívta meg a politikust, hogy látogassa meg az ENSZ-gyűjteményt – így számolt be: "... egyúttal tájékoztatlak arról is, hogy APRÓ Antal és RÓNAI Sándor elvtársakhoz javaslatot nyújtottam be olvasóterem felállítására az országgyűlési képviselők részére, amelybe csatlakozna a Magyar Országgyűlések Kiadványainak Gyűjteményébe... A megfelelő helyiségek becsatlakoznának – az 1961 végéig költségvetésileg már biztosított – Nemzetközi Szervezetek Kiadványai Gyűjteményébe és így közvetlenül hozzáférhető lenne ez is az országgyűlési képviselők részére." (OK Irattár, 1960. augusztus hó.)
Az igazgató hasonló levelet írt RÓNAI Sándorhoz, az Országgyűlés elnökéhez, aki azonban tervezett látogatását lemondta. Irattári nyoma ORBÁN László látogatásának sincs. Ezt igazolja az a tény is, hogy a különgyűjtemény tervezett létrehozása másképpen történt, mint ahogy VÉRTES előzetesen elképzelte. VÉRTES a képviselőkkel való kapcsolat javítását 1961-ben is szorgalmazta, a gyűjteményt is akkor szándékozott megnyitni. Az előkészítő munkálatok intenzíven folytak. Erről tájékoztatót tartott az országgyűlési képviselők budapesti csoportjának 1961. december 5-i ülésén, amelyen dr. PONGRÁCZ Kálmán elnökölt. Az ülésen VÉRTES ismertette a könyvtár működését, szakszolgáltatásait, és "felhívta a figyelmet azokra a tájékoztatási eszközökre, amelyekkel a Könyvtár a törvényhozók munkáját segítheti" – olvasható a Könyvtáros 1962. 2. számának híranyagában. Az előadás után a képviselőcsoport megtekintette a könyvtár olvasótermeit, raktárait és különgyűjteményeit. A gyűjtemény megszervezésének előmunkálataiban intenzíven a történelmi csoport munkatársai (MURÁNYI József, VÍGH Károly és CSENDES Katalin) vettek részt. Maga VÉRTES a következőképpen számolt be szervező munkájának újabb gyümölcséről: a gyűjtemény felállítása "abból az elgondolásból eredt, hogy a különféle raktári helyekről öszszegyűjtött kb. 3.000 kötetnyi országgyűlési könyvanyag szakolvasóteremben – méltó környezetben – szabadpolcos rendszerű, korszerű, áttekinthető időrendi raktározással, a helyszínen katalógus, kézikönyvtár és szaktájékoztatás lehetőségével az országos szakkönyvtári ... követelményeknek megfelelően szakszerűen és kényelmesen váljék hozzáférhetővé az országgyűlési képviselők és a tudományos kutatók számára" (M.3.4. VÉRTES György: Az Országgyűlési Könyvtár Magyar Országgyűlések Írásai Gyűjteménye.) Egyben reményét fejezte ki, hogy a kapcsolatok az Országgyűlés és a könyvtár között a jövőben erősödni fognak. A gyűjtemény megnyitását VÉRTES a könyvtár nyilvánossá válásának, egyben igazgatói működésének 10. évfordulójára időzítette. Az eseményre 1962. június 29-én, sajtótájékoztatóval egybekötött ünnepségen került sor (jóval kisebb hírveréssel, mint amilyennel a Magyar tanácsköztársasági különgyűjtemény 1958-as megnyitása történt).
183 A Magyar országgyűlések írásai gyűjtemény 3 jelentősebb egységre, VÉRTES interpretálásában újabb "3 különgyűjteményre" (l. uo.) tagolódott: 5.24.1.
A GYURIKOVITS-féle országgyűlési kéziratok és könyvek
Ez a gyűjteményrész a neves tudós, GYURIKOVITS György pozsonyi táblabíró (1783– 1848), híres könyvgyűjtő, a reformkori országgyűléseken Pozsony város küldötte hagyatékából származik. Ő maga is számos régi országgyűlési iratot másolt le, és így maradt meg az utókornak több nagy értékű forrásanyag. A hagyaték a XV. század közepétől a XIX. század elejéig terjedő időszakra vonatkozó fontos történelmi, statisztikai, földrajzi és néprajzi dokumentumokat tartalmazott. A régi lexikonok – Révai, Pallas – tanúsága szerint a tudós 33 vastag fóliókötetnyi kéziratos történeti, régészeti, valamint diplomáciai anyagot hagyott hátra örököseinek. Ezeket GYURIKOVITS 1804-től tudatosan gyűjtötte. Fia – apja halála után – megvételre a Magyar Tudományos Akadémiának ajánlotta fel, végül azonban a kéziratos és a nyomtatott művek is a jeles történész-akadémikus, FRAKNÓI Vilmos tulajdonába kerültek. A könyvtár a hagyaték magyar országgyűlésekkel foglalkozó részét 1917-ben a Ranschburg-féle könyvkereskedéstől vásárolta meg. A gyűjtemény megnyitásakor elhangzott sajtótájékoztatón VÉRTES így mutatta be a ritkaságokban gazdag állományrészt: A különgyűjtemény "felállítása során 131 kéziratos kötet került elő az Országgyűlési Könyvtár raktáraiból és számos nyomtatvány a XVII., XVIII., XIX. századból ... 67 kéziratos kötet az 1790 előtti országgyűlések korszakára vonatkozik (eddig az időpontig az országgyűlési jegyzőkönyveket, diariumokat kézzel írták és másolással sokszorosították: csak 1790 után kezdtek a magyar és erdélyi országgyűlések irományai, jegyzőkönyvei nyomtatásban megjelenni). Ezek közül különösen 25 kéziratos kötet nagybecsű, miután Gyurikovits György eredeti aláírásával hitelesített példányok". (M.3.4. VÉRTES György, 1962.).
1838-ban – GYURIKOVITS György regisztrálása szerint – az országgyűlési gyűjtemény 104 (illetve 106) kötetből állott. Ebből a könyvtáré lett 89 (34 kéziratos és 55 nyomtatott) kötet. A hagyaték az 1608-tól 1790-ig terjedő időszakból kéziratos országgyűlési forrásanyagokat foglal magában, 1790-től 1836-ig pedig az ő gyűjteményében szereplő parlamenti nyomtatványokat is. Ezek egy-két korábbi kivétel után valójában az első rendszeres megjelenésű nyomtatott parlamenti dokumentumok voltak. Utóbbi anyagrész már az 1861 előtti országgyűlési nyomtatványok egységéhez képez átmenetet, csak a GYURIKOVITS-hagyaték egybentartása miatt maradt az előbbiekben bemutatott gyűjteményrészben. A könyvtár GYURIKOVITS gyűjtését kiegészítve a ő jegyzékéhez sorolt még – az 1790ig terjedő időszakhoz kapcsolódóan 46 kéziratot és 1 nyomtatott kötetet, amelyeket a könyvtár raktáraiban fellelt dokumentumokból (részben TAKÁTS Sándor főlevéltárnok gyűjtéséből, részben pedig régebbi ajándékozásokból és vásárlásokból) választottak ki. Ezek közül az alábbi 11 külön kiemelkedik, érdemes tehát e helyütt is megemlíteni a latin nyelvű kötetek címeit:
184 – – – – – – – – – – – 5.24.2.
Acta Comitiorium anni 1618 (BERNÁTH-féle kézirat). Praeparatoria Diaetalia anni 1707. Acta Diaetae anni 1708. Diarium Diaetae Posoniensis anno 1708. Acta Diaetarum 1712/15. Fragmenta Actorum Consessuum Palatinalium 1717/19. Acta Diaetalia anni 1722. Acta Diaetalia anni 1741. Diarium Diaetae 1751. Acta Diaetae 1751. Acta Comitiorum anni 1764. Az 1861 előtti országgyűlések dokumentumai
Ez a rész főként TAKÁTS Sándornak, a képviselőház történész főlevéltárnokának gyűjtése alapján állt össze, amelyet a Ház 1893-as határozata alapján az 1790-től 1861-ig terjedő időszakra vonatkozóan végzett a hazai és külföldi levéltárak magyar országgyűlési anyagainak felkutatása során. A gyűjtő munka két évtizedig tartott, a dokumentumok rendezése pedig egy évtizedet vett igénybe. E dokumentumállománynak azért is nagy az értéke, mert TAKÁTS a bécsi levéltárakból a vonatkozó országgyűlési iratokat lemásoltatta, s így a nélkülözhetetlen történelmi forrásanyagok – nagyrészt másolatban – Magyarországra kerültek. Fontos kiegészítői ezeknek az Országos Levéltárnak kötelezően 1952-ben átadott bécsi Polizeiarchiv-beli dokumentumok – a magyar országgyűlés ellenzéki érzelmű, a nemzeti függetlenségért harcoló tagjairól szóló titkosrendőri jelentések –, amelyeknek eredeti példányai a bécsi belügyi levéltár 1927-es leégése miatt megsemmisültek. A hat évtized országgyűlési dokumentumai (közismert, hogy a magyar szabadságharc bukása után, 1849-től 1860-nal bezárólag hazánkban nem tartottak országgyűlést) között jelentős helyet foglalnak el az 1790–1791., az 1792., az 1796., az 1802., az 1805., az 1807., az 1808., az 1811. évi, a reform országgyűlések (1825–1827, 1830, 1832–1836, 1839–1840, 1843–1844, 1847–1848), valamint az 1848–1849. ún. népképviseleti országgyűlés nyomtatott anyagai (A Karok és Rendek üléseinek diáriumai, az alsótáblák naplói, jegyzőkönyvei, naponkénti feljegyzései, a főrendi naplók, a kerületi ülések naplói). Időrendileg idekapcsolódik GYURIKOVITS gyűjtése az 1790 és 1836 közötti időszakról, valamint kéziratban a Posonyi Diaetai Journal (1830), KOSSUTH Lajos és STULLER Ferenc országgyűlési tudósításai, az 1839–1840. évi országgyűlési napló, VAÁRY Sándor gyorsírásos jegyzetei (1843–1844) és ugyancsak 1843–1844-ből ZÁBORSZKY Alajos Országgyűlési Szemléje. Időbelileg az első két egységhez tartozik, de önálló csoportot képez az Erdélyi fejedelemség országgyűléseinek anyagából összeválogatott kisebb gyűjteményrész. Bár a korszak 1540-től 1865-ig tartott, a dokumentumokat az Erdélyi Országgyűlési Emlékek sorozatban (Szerk. SZILÁGYI Sándor. Bp. 1875–1898.) 1699-ig gyűjtötték egybe. Ennek figyelembevételével a különgyűjteményben az 1699 utáni írásokat helyezték el. A kéziratos források közül kiemelkednek az 1737–1738., 1748., 1749., 1753., és 1759. évi Protocollum Diaetalae, valamint az 1761-es és 1781-es Acta diaetalia kötetei. Az eddig felsoroltakon kívül az alábbi kéziratok jelentősek még:
185 – Kolozsvári Tudósítások (1834). – Erdély Ország 1834-i Gyűlésének rövid leírása Báró Wesselényi Miklóstól. – Az 1837/38 évi Ország Gyűlése az Erdélyi Nagyfejedelemségben előlegesen öszszeírt Sérelmek Lajstroma Nagy Szebenben. – Erdélyi Országgyűlési Napló (1847). Az erdélyi országgyűlések nyomtatott anyagaiból kiemelkedőek az 1790., az 1792., 1794., 1809/10., 1834., 1841/42. és 1848. évi kolozsvári gyűlések jegyzőkönyvei, irományai, valamint az 1837/38-as nagyszebeni országgyűlés jegyzőkönyve, irományai és beszédtára. Érdemes még megemlítenünk a Nagyszebenben egybehívott erdélyi országgyűlés gyorsírói naplóját is. 5.24.3.
Hiteles országgyűlési kiadványok
A Hiteles országgyűlési kiadványok gyűjteményrész 1861-től tartalmazza a hivatalos magyar parlamenti dokumentumokat (képviselőházi, főrendiházi, felsőházi, nemzetgyűlési és országgyűlési naplók és irományok, költségvetések, zárszámadások, országgyűlési almanachok, házszabályok, ügyrendek, név- és lakjegyzékek stb.). Ezek a parlamenti gyorsírók feljegyzései alapján hitelesítve jelentek meg. A kiadványokat az országgyűlés két háza és dokumentumtípusok szerint csoportosították. A magyar parlamentben a képviselőház 1861-ben, 1865től 1918-ig és 1920-tól 1944-ig, a főrendiház 1918-ig, a felsőház 1927-től 1944-ig, a nemzetgyűlés 1920-tól 1926-ig és 1944-től 1947-ig működött, az országgyűlés pedig 1947-től napjainkig ülésezik. 1948-ig folyamatosan voltak parlamenti ülések, 1949 után 1988-ig általában évi 4 alkalommal. Ennek következtében 8 évtized alatt igen sok országgyűlési kiadvány jelent meg, az ezt követő 4 évtizedben pedig ülésszakonként csak néhány darab. A gyűjteményrész 1990-ig közel 7000 kötet magyar országgyűlési dokumentummal gyarapodott (ennek része a nagy olvasóteremben minden érdeklődő számára elhelyezett parlamenti napló- és irománysorozat). Az 1990-től 1994-ig tartó, négyéves ciklus újra hihetetlen mennyiségű dokumentumot "termelt", több száz országgyűlési napló és sok ezer iromány érkezett a gyűjteménybe. Itt még egy jelentős tényezőt kell megemlíteni: a könyvtár 1990-től kapja az – évtizedek óta keresett és kért – országgyűlési bizottsági jegyzőkönyveket, ezzel a gyűjtemény újabb értékes forrásanyaggal egészült ki. Az utóbbi teljes ciklusban (1990–1994) a Magyar parlamenti gyűjtemény gyarapodása (a darabszámok természetesen nem azonosak a kötetszámmal): országgyűlési naplók országgyűlési irományok bizottsági jegyzőkönyvek
304 db 16 632 db 2 310 db
Összesen:
19 246 db
A különgyűjteménynek hiteles országgyűlési kiadványai között is sok-sok érdekes dokumentum tanulmányozható: ezek csaknem valamennyi jelentős magyar történelmi–politikai
186 eseményről tudnak részletes forrásanyagot szolgáltatni. A gyűjtemény dokumentumainak kézbevétele és katalógusainak áttekintése egyértelműen tájékoztat arról, hogy itt pl. megtalálható: az 1867-es királykoronázó országgyűlés naplója, az 1896-os millenniumi országgyűlés irományai, a TISZA István miniszterelnök elleni lövés idején készült ülés jegyzőkönyve, a háborúba való belépés kormányfői bejelentése 1914-ben, a trianoni békeszerződés elfogadása 1920-ban, a frankhamisítási botrány vitái a 20-as évek közepén, a zsidótörvények elfogadása 1938-tól, az 1944–45. évi Ideiglenes Nemzetgyűlés debreceni szózata, a SZÁLASI-féle soproni nyilas országgyűlés naplói, az 1947-es párizsi békeszerződés megszavazása, az 1956-os forradalom ellenforradalommá nyilvánítása 1957 májusában, az 1865 és 1995 között eltelt 130 év valamennyi törvényjavaslatának szövege, az összes kormányprogram vitája, a külföldi államokkal kötött szerződések, illetve a különböző nemzetközi egyezményekhez, szervezetekhez való csatlakozás vitái, a miniszterelnökök, miniszterek és kormányok felmentése, lemondása, kinevezése, a fontos állami, parlamenti tisztségviselők megválasztása, a pártok, koalíciók megalakulására és feloszlására vonatkozó bejelentések. (A sort végeláthatatlanul lehetne folytatni.) Ennyi is bőven elegendő azonban annak illusztrálására, hogy e gyűjtemény forrásanyaga nemcsak a történelmi, hanem a jogi, a politikai, a gazdasági, a társadalmi, a kulturális, sőt – s ez túlzás nélkül állítható – a tudományos kutatás és oktatómunka szinte valamennyi területén hasznosítható, hiszen életünk minden jelentősebb viszonylatát a parlamentben megvitatott és elfogadott törvények, vagy ott meghatalmazott intézmények és személyiségek szabályozzák, irányítják. Az olvasóteremmel ellátott Magyar parlamenti különgyűjtemény helye 1973-tól nem változott. 1987 óta (az Országgyűlés elnökének, SARLÓS Istvánnak a közbenjárására) Képviselői olvasóteremként is működik. Ekkor a különgyűjteményi osztálytól az olvasószolgálati osztályhoz csatolták. 1991-től kettős funkciót lát el: mint a magyar parlamenti dokumentumok történeti gyűjteménye az olvasószolgálati osztály helyébe lépő könyvtárhasználati osztályhoz tartozik, ugyanakkor mint ideiglenes képviselői olvasóterem, a képviselőtájékoztatási osztály része. E gyűjtemény is sokat fejlődött az utóbbi években. Számítógépes adatbázisok épülnek az országgyűlési naplók, irományok és a bizottsági jegyzőkönyvek feldolgozása révén: a képviselők személyére és parlamenti tevékenységükre sok adat, dokumentum gyorsan kereshető, illetve megtalálható. A különgyűjteményben jogi, politikai, történelmi alapkönyvekkel gyarapított kézikönyvtárral, másológéppel és sokféle adatbázis visszakeresésére alkalmas számítógépekkel ellátott olvasóterem áll a képviselők, az országgyűlési szakapparátus és a tudományos kutatók rendelkezésére. A különgyűjtemény katalógusait részletesen a következő, 6. fejezet ismerteti.
187 5.25. A Külföldi parlamenti kiadványok gyűjteménye A könyvtár külföldi parlamenti dokumentumokból szervezett különgyűjteménye is 1962-ben jött létre, nem sokkal a Magyar parlamenti gyűjtemény kialakítása után. Anyagai 1878 óta (mint már fentebb kifejtettük) nemzetközi cserében érkeztek. Ennek tartalmát és módját először az 1886-os brüsszeli egyezmény szabályozta, amelyhez Magyarország csak 1923-ban csatlakozott, miközben a cserekapcsolatokat már korábban is intenzíven építette és folytatta. 1958. december 3-án (ekkor már 3 éve az ENSZ tagállama voltunk) az UNESCO 10. ülésszakának közgyűlése Párizsban elfogadta a kiadványok nemzetközi cseréjéről, valamint a hivatalos kiadványok és hatósági irományok államok közötti cseréjéről szóló nemzetközi egyezményeket, amelyekhez Magyarország 1963. december 9-én, az 1963. évi 30. számú törvényerejű rendelet kihirdetésével csatlakozott. A cserekapcsolatok több mint 100 éve alatt számos államtól érkeztek parlamenti kiadványok. A csereviszonyokra az ingadozás volt jellemző, hiszen jónéhány országgal az idők folyamán kialakultak, majd megszűntek, olykor újraszülettek a kapcsolatok. A könyvtár nyilvánossá válásáig ezek intenzívebbek voltak, majd 1952-től bizonyos lanyhulás következett be. A már említett 1956. évi 1. sz. országgyűlési határozat után némi javulás történt, de hatékonyabb intézkedéseket a különgyűjtemény megszervezése (1962) után hoztak, amikor tudatosabban kezdtek foglalkozni a gyűjtemény hiányainak pótlásával, állományának teljesebbé tételével. Az utóbbi évtizedekben viszonylag állandó cserekapcsolatot tartott fenn sok európai ország (Ausztria, Belgium, Bulgária, Csehszlovákia és mai utódállamai, Finnország, Franciaország, Jugoszlávia – a polgárháborús válság óta több utódállammal érthetően szünetel a parlamenti csere –, Lengyelország, Nagy-Britannia, Németország – korábban külön NDK és NSZK –, Olaszország, Portugália, Románia, Svájc, Svédország, Szovjetunió, illetve több utódállama), valamint több állam parlamentjével más földrészekről is (pl. Amerikai Egyesült Államok, Argentína, India, Ausztrália stb.). 1948-ig 38 833 kötet érkezett parlamentközi cserében a könyvtárba. A nyilvánossá válás előkészítése, majd életbe lépése (1953) után ily módon kevés kötettel gyarapodott az intézmény. A különgyűjtemény felállítása után újabb apadás regisztrálható, ugyanis a B1-es tudományszak (Törvények, rendeletek, parlamenti nyomtatványok) állományában elválasztották a parlamenti dokumentumokat a jogszabályoktól. Utóbbiak a B1 szakban maradtak, előbbieket pedig a katalógusrendszerben és a különgyűjtemény raktárában is elkülönítve helyezték el. Emiatt a jogszabályanyag kötetszámával jelentősen csökkent a gyűjtemény állománya. Így magyarázható, hogy napjainkban – látszólag – kisebb a kötetszám, mint 1948-ban volt. Az 1970-es években megindult a külföldi parlamenti kiadványok teljes feldolgozása, rekatalogizálása. Erre korábban a gyűjtemény alacsony kihasználtsága – amit a törvényhozással fenntartott gyenge intenzitású kapcsolatok és maga a gyűjtemény feltáratlansága is kedvezőtlenül befolyásolt –, valamint a személyi feltételek hiánya miatt nem került sor. A hosszú és azóta is folyamatos feldolgozó munka eredményeként a gyűjtemény minden érdeklődőnek rendelkezésére áll. A gyűjtemény fontosabb adatait és dokumentumait (az OK Irattár állománynaplói alapján) az alábbiakban mutatjuk be.
188 Közvetlen cserében és az OSZK közvetítésével lebonyolított cserekapcsolatok keretében a különböző külföldi államokból a 1995. január 1-jéig a könyvtárba érkezett: eredeti parlamenti dokumentum mikrohordozó
24 846 kötet 12 824 mikrofilmlap
(Az angol parlamenti irományokat a könyvtár 1982-től, az USA kongressusi bizottsági jelentéseit pedig 1983-tól mikrofilmen kapja. A parlamenti kiadványoknál egyébként egy műhöz legtöbbször változó számú, nagy mennyiségű kötet, illetve mikrofilmlap tartozik.) A nemzetközi cserekapcsolatok során – attól függően, hogy az illető országban egy- vagy kétkamarás parlament működik – kamaránkénti bontásban és dokumentumfajtánként jelenleg is számos parlamenti kiadvány érkezett és érkezik. E típusok a magyarhoz hasonlóan a következők: – parlamenti naplók (szó szerint és hitelesítve tartalmazzák a parlament plenáris ülésén elhangzottakat) – parlamenti irományok (a parlamenti üléseken megtárgyalt törvényjavaslatok, előzetes tárgyalási anyagok, képviselői indítványok, bizottsági állásfoglalások, javaslatok stb.) – költségvetés (állami bevételek és kiadások részletes terve, előirányzatainak előzetes összessége) – zárszámadás (a költségvetés tényleges teljesítését, végrehajtását tükröző adatok tárgyévet követő részletes összesítése) – parlamenti bizottsági jelentések (beszámolók a parlament munkájának támogatására megválasztott állandó vagy ad hoc bizottságok tevékenységéről) – parlamenti folyóiratok – egyéb dokumentumok (parlamenti almanachok, évkönyvek, kézikönyvek, tájékoztató anyagok stb.). A Külföldi parlamenti kiadványok gyűjteménye 1962-ben a Magyar országgyűlések írásai különgyűjtemény közvetlen szomszédságában jött létre (közös különgyűjteményi olvasóterem használatával). Gyarapítása, katalogizálása és használata később – ésszerűségi okokból – szorosan kapcsolódott az ENSZ letéti gyűjtemény működéséhez. 1978-tól a négy különgyűjtemény egy szervezeti egység, a különgyűjteményi osztály keretében működött, ahol 1987-től csak a két külföldi-nemzetközi dokumentumokat gyűjtő részleg maradt (a két magyar az olvasószolgálati osztályhoz került). A gyűjtemény kezelői 1962-től a szaktudományi csoport/osztály munkatársai voltak, majd a megszervezett különgyűjteményi osztály munkatársai. A 70-es évek végétől e különgyűjtemény is egyre jobban bekapcsolódott a világpolitikai információs és dokumentációs szolgáltatás számítógépes feldolgozási rendszerébe. A gyűjtemény katalógusai ma számítógépen készülnek és azon érhetők el az olvasók számára is (a cédulakatalógusok rendszere részletesen a 6. fejezetben ismerhető meg). A Külföldi parlamenti kiadványok gazdag anyagát (az angol parlamenti dokumentumok pl. kumulatív kötetben a XI. századtól, az amerikaiak 1869-től, a németek 1866-tól, a franciák
189 1881-től állnak az érdeklődők rendelkezésére) elsősorban az országgyűlés tagjai és szakapparátusa, a minisztériumok munkatársai, a magyar és külföldi tudományos kutatók, különböző információs intézmények és egyetemi hallgatók veszik igénybe. A különgyűjteményi olvasóteremben kézikönyvtár, számítógépek és mikrofilmleolvasó készülék segíti az olvasók és a könyvtárosok munkáját.
5.3.
A könyvtár egyéb gyűjteményeiből
5.31. DEÁK Ferenc könyvtára Erről a könyvtárról PANKA Károly egykori könyvtárigazgató 1938-ban megjelent írása (M.3.3.) és a könyvtári bizottság kéziratos jegyzőkönyvi feljegyzései (M.2.2.) alapján számolunk be. Az első független magyar kormány igazságügyminisztere, a "haza bölcse" 1876. január 29-én hunyt el. Halála után könyvgyűjteménye rokonaihoz került. DEÁK Ferenc unokahúga, DARÓCZY Tamásné a könyveket 1913-ban megvételre ajánlotta fel a képviselőháznak. Erről BEŐTHY Pál, a képviselőház és a könyvtári bizottság elnöke 1913. december 20-án tett említést a bizottság ülésén. Az elnök a következőket közölte: "özv. Daróczy Tamásné szül. Szeniczey Stefánia, paksi lakos ajánlatot tesz 58 mű (270 kötet) megvásárlására, amelyek egykor Deák Ferenc tulajdonát képezték. Bizonyítja ezt egynéhányban a nagy államférfi sajátkezű névírása, amelyekből ez hiányzik, ajánlattevő minden egyes műben sajátkezűleg fogja igazolni, hogy azok egykor nagybátyjáé voltak". A könyvtári bizottság örömmel fogadta az ajánlatot, és "különös tekintettel ama kegyeletre, melyet lelkében mindenki a haza bölcsének emléke iránt táplál, elhatározza, hogy a felajánlott Deák-reliquiákat megvásárolja s díszes szekrényben az elnöki fogadóteremben fogja elhelyeztetni" (Kbiz. jkv. 1913. december 20.).
Ezt követően BEŐTHY Pál elnök, akit a bizottság megbízott a vétel elintézésével, DARÓCZY Aladár képviselővel üzenetet küldött édesanyjának, hogy DEÁK Ferenc könyvtárát 4000 koronáért megveszi. Az üzenetet DARÓCZY Tamásné 1914. január 26-i levelében a felajánlott vételárat elfogadva visszaigazolta, és kérte az elnököt, hogy "a könyvek átvétele iránt intézkedni kegyeskedne" és a vételárat Paksra küldje el. Az elnök 1914. január 28-án az ügy további rendezésével FÜLÖP Áron könyvtárigazgatót írásban bízta meg: "Értesítem könyvtárigazgató urat, hogy a könyvtári bizottság határozata értelmében az özv. Daróczy Tamásné által megvételre felajánlott Deák Ferenc tulajdonát képezett könyvgyűjteményt a képviselőház könyvtára részére négyezer (4.000) koronáért meg veszem... Utasítom tehát..., hogy a könyvgyűjtemény beszállítása és árának kifizetése, úgyszintén annak a könyvtárban leendő elhelyezése iránt a szükséges lépéseket tegye meg." (PANKA Károly: I. m.)
FÜLÖP Áron a nagyrészt egykorú félbőrkötésben levő könyveket (némi eltéréssel: 61 művet, 259 kötetben) 1914. február 4-én vette át. A címlapokon az alábbi feliratok valamelyike állott: kézírással Deák Ferenc, vagy D. F., vagy Fr. Deák, illetve bélyegzővel: Deák Ferencé. A kötetek előzékén bélyegzőn a "Daróczy Zoltán könyvtára" felirat szerepelt. Az elnök könyvtári elhelyezésre adott utasítást; a határozatban szereplő "elnöki fogadó" és "díszes szekrények" elgondolását, úgy látszik BEŐTHY időközben megváltoztatta, mert a
190 könyvek hónapokig vártak elhelyezésükre (ebben nyilván FÜLÖP Áron huzamos időn át tartó betegsége is közrejátszott). Az I. világháború kitörése miatt azonban a ládákba csomagolt könyvek még hosszú ideig felbontatlanul hevertek a személyzet nélkül maradt könyvtárban. "Csak a háború után... kerültek a könyvek feldolgozásra és osztattak be a megfelelő szakokba még azok is, amelyek már meg voltak a könyvtárban" – írta 1938-as cikkében PANKA Károly, aki a többségében német nyelvű, politikai, történeti, közgazdasági, közjogi, filozófiai, jogbölcseleti és szépirodalmi, a XVIII–XIX. században megjelent értékes művekből álló gyűjteményt – sokat idézve a DEÁK által olvasott könyvekből és a nagy politikus széljegyzeteiből – részletesen ismerteti. A DEÁK-könyvtár további sorsáról a könyvtári bizottság 1928. május 24-i ülése ad újabb információt. Az ülésen NAGY Miklós könyvtárigazgató jelezte PALMER Kálmán elnöki főtanácsos kérését, amely szerint a Parlamenti Múzeum közelgő megnyitására való tekintettel kéziratos anyagokat szeretnének a könyvtártól kapni. NAGY Miklós a BENYOVSZKY Péter féle kéziratokon kívül DEÁK könyvtárát ajánlotta fel 250 kötetben. A bizottság az ülésen – ZSITVAY Tibor házelnök hozzájárulásával – ilyen értelmű határozatot hozott, "így kerültek DEÁK könyvei a Parlamenti Múzeumba". Az ajándék az 1929. január 23-i megnyitáskor már az új intézmény anyagát gazdagította. A könyveket a múzeum DEÁK-szobájának egyik könyvszekrényében helyezték el az egykori igazságügyminiszter más ingóságai között, s itt maradtak a Parlamenti Múzeum 1949 novemberi megszűnéséig. Az Új Magyar Központi Levéltárban az ad. 23/1947. P. M. sz. irat (XIX–I–20. 26. doboz, 42. tétel) még megemlíti, hogy különgyűjteményként őrzik DEÁK Ferenc könyvtárát. A II. világháború alatt tehát nem érte sérülés. Ugyanezen a feljegyzésen, amelyet FEJŐS Imre múzeumi őr és MÁRTONFFY Marcellné könyvtári főtiszt írt alá, a Parlamenti Múzeum könyvállományát 1209 kötetben tüntetik fel. Az Országos Könyvtári Központ 1946–1952 közötti iratai (szintén a XIX–I–20. 26. doboz, 42. tétele alatt) tartalmazzák a 3129. sz. iratcsomót, amely a Parlamenti Múzeum Könyvtára nevet viseli. Az itt megmaradt jelentésben a könyvállomány kötetszámát az 1949. január 1-jei állapot szerint 1249 kötetben adják meg. Ez az előbb említett irat adatával szinkronban van, a DEÁK-könyvtár megléte tehát ekkor még biztosra vehető. A haza bölcsének jobb sorsra érdemes könyvtáráról azonban a Parlamenti Múzeum 1949 végén történt megszűnésekor az átadási jegyzőkönyvek közül egy sem tesz említést. Az tény, hogy az Országgyűlési Könyvtár, mint eredeti tulajdonos, nem kapta vissza e történelmi ereklyéket. Egy 1949. december 13-i elismervényben, amelyet VARJAS Béla megbízott igazgató és WALDAPFEL Eszter írtak alá, viszont ez áll: "a Parlamenti Múzeum nyomtatványanyagát... egy tömegben, jegyzék nélkül az Országos Széchényi Könyvtár számára átvettem." A könyvek tehát minden bizonnyal az OSZK-ba kerültek. Mivel az ottani katalógusok nem árulják el hollétüket, további sorsuk, illetve a DEÁK-könyvtár jelenlegi őrzési helye – egyelőre – ismeretlen. Végül meg kell még jegyezni, hogy – és PANKA röviden erről is beszámol – ez az 1914ben megvásárolt gyűjtemény DEÁK Ferenc könyvtárának csak egy része volt. PANKA ugyanis 1938-ban az Országos Széchényi Könyvtárban is talált 36 művet DEÁK egykori könyvtárából. Ezenkívül a könyvtár megbízásából ugyancsak ő, a későbbi könyvtárigazgató, a 20-as években tárgyalásokat folytatott DARVAS Lajos Teréz körúti antikváriussal, a birtokában levő, törvénygyűjteményekből, latin klasszikusokból és német nyelvű szépirodalmi művekből álló, DEÁK Ferenc bélyegzőjével ellátott könyvgyűjtemény megvásárlásáról. Az óriási ár – 30 millió korona – miatt e könyvek megvételére nem került sor. (A Magyar Bibliofil
191 Szemle 1925. 3. száma "Deák Ferenc könyvtára" címmel még kívánatosnak tartja egy később felállítandó Deák-szoba számára a könyvtár-töredék megvásárlását.) Az viszont akkor kiderült – s erről a Magyarság 1925. július 5-i számában PALÓCZI Edgár cikkéből is értesülhetünk –, hogy a DEÁK-féle könyvtárnak ez a része 1854-ben, amikor a könyvek tulajdonosa kehidai birtokát eladta, a Veszprém vármegyei Éjszaki-család birtokába került. Ezeket ÉJSZAKI Károlynak, a Petőfi Társaság alelnökének halála után dr. HATTYUFY Dezső Fejér vármegyei régész szerezte meg – a könyvekben az ÉJSZAKI név és a HATTYUFY-címer is szerepel a címlapokon –, aki bútorokkal együtt egy bútorkereskedőnek adta tovább. Tőle vette meg az antikvárius, DARVAS Lajos. "Később a könyveket néhai Ernst Lajos, a neves műgyűjtő vásárolta meg." 1938-ban – a DEÁK-könyvtárról szóló cikk megírásakor – a művek hollétét PANKA Károlynak sem sikerült kinyomoznia. 5.32. A Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy könyvtára XVIII. századi előzmények után hazánkban 1868-tól kezdett ismét éledezni a szabadkőműves mozgalom. 1870-ben PULSZKY Ferenc nagymester (ebben az időben a könyvtári bizottságnak is tagja volt) vezetésével megalakult a Magyarországi János rendű Szimbolikus Nagypáholy, majd 1871-ben JOANNOVICS György nagymesterrel az élen a Magyarországi Nagy Oriens. A két szabadkőműves főhatóság 1886-ban egyesült Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy néven. Ez a szervezet évtizedek alatt jelentős szabadkőműves könyvtárt gyűjtött össze. A páholyok működését az 1919-es tanácsköztársaság idején betiltották, de a rövid uralom megszűnése után a mozgalom újra szerveződni kezdett. A nagypáholy azonban nem tudta tevékenységét folytatni, mert a MOVE (Magyar Országos Véderő Egyesület) 1920. május 14-én elfoglalta a Szimbolikus Nagypáholy székházát, néhány nappal később pedig a belügyminiszter május 18-án feloszlatta a páholyokat. A több ezres kötetszámú szabadkőműves könyvtár hosszabb hányódás után a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtárába került. TRÓCSÁNYI állítása szerint az OSZK a magyar nyelvű dokumentumok zömét megtartotta, a külföldi szabadkőműves irodalmat viszont az OSZK örök letétjeként 1938-ban átadta a Képviselőházi Könyvtárnak. A könyvtári bizottság 1938. évi jelentése (M.2.2.) tanúsítja, hogy 3481 kötetben a könyvtár állományba is vette a szabadkőműves nagypáholy külföldi könyvgyűjteményét. 1945-től az új demokratikus rendszer a HORTHY-korszak számos rendeletét megszüntette, a szabadkőműves mozgalom betiltása érvényét vesztette. Nem sokkal később a Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy újra feltámadt, és jelentkezett korábbi vagyontárgyaiért. Így került sor könyvtárának visszakérésére is. Az ügy napirendként szerepelt a könyvtári bizottság 1947. december 12-i, NAGY Imre elnöklete alatt tartott ülésén. Ezen TRÓCSÁNYI György, a könyvtár főigazgatója bemutatta a nagypáholy levelét, amelyben megköszönte, hogy az Országgyűlés Könyvtárában elhelyezett szabadkőműves anyagot teljes egészében megőrizték, és kérte az Országgyűlés elnökét, valamint a könyvtári bizottságot, hogy "a nagypáholy jogos tulajdonát képező ... könyvanyagot számára adja ki" (Kbiz. jkv. 1947. december 12.). TRÓCSÁNYI György ezt követően beszámolt arról, hogy "a könyvtár a gyűjteményt külön kezelte, jegyzékbe foglalta ugyan, de az egyes művekről sem a betűrend, sem a szakkatalógus számára cédula nem készült", mert "a könyvtár azt tulajdonának sohasem te-
192 kintette s átadása a legminimálisabb munkát jelenti csak a könyvtár számára" (l. uo.). Ő tehát azt javasolja, amint ezt a könyvtári bizottság kéziratos jegyzőkönyve is hűen tükrözi, hogy "a bizottság adja át a szimbolikus nagypáholynak kétségkívül az ő jogos tulajdonát képező könyvanyagot, és erről az átadást megelőzőleg a Széchényi Könyvtárt is értesítse" (uo.). A főigazgatói jelentés után JUSTUS Pál képviselő, a könyvtári bizottság előadója jelezte véleményét, hogy "a Nemzeti Múzeumnak esetleg észrevételei lesznek az átadás ellen" (uo.), ezért az ügyet előzőleg tisztázni kell. Más hozzászólás nem lévén, a bizottság olyan értelmű határozatot hozott, hogy a 3481 kötetet kiadja a nagypáholynak, de a döntésről az OSZK-t értesíti, és "a gyűjteményt ténylegesen csak akkor adja át, ha az az átadás ellen semminemű kifogást nem emel" (l. uo.). A bizottság intézkedése szerint addig a nagypáholy könyvgyűjteménye a könyvtárban marad. A könyvek elszállítására nemsokára sort keríthettek, mert az Országgyűlés könyvtári bizottságának 1948. november 24-én kelt, a könyvtár 1947. évi működéséről szóló jelentésében ez áll: "az Országos Széchényi Könyvtár által az 1938. év folyamán az Országgyűlés Könyvtárának örökletétként átadott s a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy könyvtárából származó, annak tulajdonát képező könyvgyűjtemény, melyet eredeti tulajdonosa a könyvtári bizottság 1947. évi december 12-én hozott határozata alapján visszakapott" (Országgyűlési Irományok, 1947–1951. 3. köt. 226. p.) 1667 művel, 3481 kötettel az állományból leírták. Ezt teszi kétségtelenné JUSTUS Pálnak, a könyvtári bizottság előadójának beszámolója az Országgyűlés 1949. január 13-i ülésén, amely a visszaadást befejezett tényként említette. (Képviselőházi Napló, 1949. január 13.) Az epilógushoz tartozik még, hogy a könyvek elszállítása után alig másfél évvel a Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy ismét megszűnt (utolsó nagymestere BENEDEK Marcell, a híres író és irodalmár volt), mert a belügyminiszter 1950-ben a páholyokat feloszlatta. Hányódott sorsú könyvtára hova került, és mi maradt belőle, nem ismeretes. 5.33. A szovjet nagykövetség könyvtára A magyar–szovjet hadiállapot 1941. június 27-i beállta után a diplomáciai kapcsolatok megszakadtak, a budapesti szovjet nagykövetség befejezte működését. A Szovjetunió érdekképviseletét, magyarországi diplomáciai ügyintézését a budapesti svéd követség vállalta magára, ide került a szovjet nagykövetség könyvtára is. 1941. szeptember 3-án, az egyik svéd követségi titkár jelzése alapján az Országgyűlési Könyvtár a szovjet nagykövetség könyvtárának politikai anyagát – ez a nagyrészt orosz nyelvű gyűjtemény 514 művet tartalmazott – a svéd követségtől "névleges áron" (350 pengőért) megvásárolta. TRÓCSÁNYI 1946-os jelentése (Kbiz. jkv. 1946. december 18.). szerint "egyrészt azért, hogy ezt az értékes, Magyarországon egyedülálló orosz vonatkozású könyvgyűjteményt a szétszóródástól megmentse, a háború után eredeti tulajdonosának megőrizze" (nem valószínű, hogy erre 1941-ben gondoltak volna, 1946-ban viszont a szovjet nyomás miatt célszerűnek látszott a régi esemény szépített változatát bemutatni. – J. K.), "másrészről, hogy megbízható adatszolgáltatású szovjet könyvanyagot tudjon rendelkezésre bocsátani az arra érdemes kutatóknak" (uo.). A műveket a könyvtár 1941-ben állományba vette (a könyvtári bizottság 1941. évi jelentésében 534 orosz nyelvű kötet szerepel gyarapodásként) és – TRÓCSÁNYI állítása szerint – különgyűjteményként kezelte.
193 A háború befejezése után, 1946 januárjában ellenőrizték ezt az állományrészt, és megállapították, hogy az 514 műből az ostrom alatt jónéhány eltűnt, és csak 239 mű maradt meg a könyvraktárban. 1946. március 16-án a főigazgató javaslatot tett VARGA Béla nemzetgyűlési elnöknek, hogy az orosz gyűjteményt bocsássa a budapesti szovjet nagykövetség rendelkezésére, és "egyidejűleg terjessze elő azt a kérését, hogy ezeket a könyveket állományában továbbra is megtarthassa, ha ezekre a Szovjet Nagykövetség igényt nem tartana". Borisz OSZOKIN, a Szovjetunió Magyarországi Missziójának ideiglenes ügyvivője viszont 1946. augusztus 16-i levelében bejelentette a szovjet igényt a követségi könyvtárra, és arra kérte az elnököt, hogy "az ostrom során eltűnt könyvek felkutatására megfelelő rendszabályokat foganatosíttasson". VARGA Béla elnök a 2.579/1946-os rendeletben utasította a könyvtárt, hogy a követségi könyveket állományából törölje, és elismervény ellenében adja át. A könyvtár vezetője a 2.578/1946. számú elnöki rendelet alapján a Kincstári Jogügyi Igazgatósághoz fordult "ismeretlen tettesek ellen" az elveszett könyvek visszaszerzése céljából. Ezt követően TRÓCSÁNYI értesítette a missziót, hogy az anyagból megmaradt 239 mű, 295 kötetben átvehető. OSZOKIN 1946. szeptember 23-án írt levelében kérte a könyvtár vezetőjét, hogy őrizze meg a könyveket mindaddig..., amíg a Misszió azokat átvenni kívánja" (l. uo.). A könyvtári bizottság TRÓCSÁNYI jelentése alapján, 1946. december 18-án jóváhagyta az elnök és a főigazgató intézkedéseit, és a követségi könyvek állományból való törlését. Megjegyzendő, hogy a követségi gyűjtemény tényleges átadásáról és a Jogügyi Igazgatóság nyomozásának eredményéről (valószínűleg azért, mert ez nem járt sikerrel) nincsenek adataink. A könyvtári bizottság ülésein már a kérdésre nem térnek vissza, és a bizottság jelentéseiben, sem 1946-ban, sem 1947-ben a nyolcféle állományi törlés között a fenti könyvek nem szerepelnek. Az állományi napló beírásait végigböngészve megállapítható, hogy annak idején, 1941-ben a svéd követségtől a könyvtár 475 művet vásárolt 611 kötetben (a fenti adatok egyike sem azonos ezzel), és a csaknem teljesen orosz nyelvű gyűjteményből az 1970-es években történt leltározást követően (1946-tól ugyanis nem volt leltározás 1971-ig) töröltek 227 művet 304 kötetben (ez minden bizonnyal az ostrom alatt elveszett könyveket fedi csak csekély, 10 körüli, eltéréssel). A szovjet nagykövetség egykori könyvtárának többi része, 248 mű 307 kötetben ma is megvan a könyvtár állományában, ami azt jelenti, hogy a misszió nem jelentkezett újra a könyvekért: vagy mert nem tudták elhelyezni, vagy mert – számunkra ismeretlen okból – nem tartották fontosnak, vagy mert egyszerűen megfeledkeztek róluk. A könyvek tehát az akkori Nemzetgyűlési Könyvtárban maradtak, s ez megmagyarázza azt is, hogy a korabeli állománytörlésre vonatkozó adatok miért hiányoztak a jelentésekből. 5.34. A SZEBERÉNYI-könyvtár SZEBERÉNYI Lajos Zsigmond (Békéscsaba, 1859. november 4. – Békéscsaba, 1941. szeptember 24.) evangélikus lelkész, egyházi író, egy időben az Evangélikus Egyházi Szemle szerkesztője volt. Történetíróként a magyar parasztság és az agrárpolitikai mozgalmak történetével foglalkozott. Apja, SZEBERÉNYI Lajos (1820–1875) sokat foglalkozott a szlovák– magyar és cseh–magyar irodalmi kapcsolatok kérdéskörével, a szláv mitológiai énekekkel, a szlovák szerelmi dalokkal. Testvérével, SZEBERÉNYI Andorral számos szlovák népdalt magyarra fordítottak. Fia, SZEBERÉNYI Lajos Zsigmond ebben a környezetben az apa nyomdokain haladt. A szlovák és cseh kapcsolatokat tovább ápolta és fejlesztette, sőt kutatásait ki-
194 terjesztve, sok időt töltött a nemzeti kisebbségek témakörének tanulmányozásával. Apjától örökölt szlovák nyelvű és nemzetiségi témakörű könyveihez ő maga is sokat gyűjtött. Mint felsőházi tag, igen sokszor megfordult a Képviselőházi Könyvtárban, s haláláig gyakran forgatta a nemzeti kisebbségekre vonatkozó szakirodalmat. Amikor 1941. szeptember 24-én meghalt, TRÓCSÁNYI György, a könyvtár igazgatója néhány nap múlva részvétét nyilvánította az özvegynek "egyik legkedvesebb, legszorgalmasabb olvasónk" elhunyta miatt. Még ugyanebben a levélben TRÓCSÁNYI György igazgató a következőket írta: "Egyben felhasználom ezt a szomorú alkalmat annak a kérdésnek a felvetésére, vajon néhai kedves férje nem intézkedett-e végakaratában könyvtárának azon részéről, amely a nemzeti kisebbség kérdéseivel foglalkozó anyagot tartalmazza. Jó pár éve elhozta már e könyvanyag jegyzékét nekem, s nem egyszer tréfálkozva mondta, hogy ezt az anyagot eljuttatja majd az Országgyűlés Könyvtárába, ahol tudta, hogy azt gondosan meg fogják őrizni. Az említett jegyzék egyébként 225, többnyire szlovák nyelvű könyvet sorol fel... Amennyiben pedig ilyen intézkedés nem történt volna s esetleg a könyvtárt, vagy annak egy részét értékesíteni méltóztatnék, ebben az esetben nagyon kérem szíves közlését, mert ennek a magyar politikai élet számára rendkívül nagybecsű anyagnak legalább egy részét a lehetőségekhez képest biztosítani szeretném az Országgyűlés Könyvtára számára."(OK Irattár, 1941. szeptember hó.)
Nem sokkal később, 1941. október 6-án, dr. SZEBERÉNYI Lajosné Békéscsabáról a levélre pozitívan reagált: "... boldogult férjem a felajánlott könyvanyagot még életében el akarta juttatni a Méltóságod bölcs igazgatása alatt álló könyvtárhoz. Állapotának hirtelen rosszabbodása azonban megakadályozta ebben. Kérem: méltóztassék leküldeni az említett jegyzék másolatát, hogy a felajánlott könyveket férjem végakaratához híven az Országgyűlési Könyvtár számára elküldhessük." (OK Irattár, 1941. október hó.)
Ennek megtörténte után, 1941. december 16-án az özvegy levélben jelezte a két ládába csomagolt könyvek feladását, amelyhez 3 könyvjegyzéket mellékelt. Az egyik a ténylegesen megküldött könyvek (szám szerint 227 mű) listája volt, a másik "azokat a könyveket tartalmazza, amelyeket férjem később sorolt be a csoportba" (28 műről van szó), a harmadik a hiányokat (15 db) tüntette fel. A december 24-én megérkezett könyvek átvételéről TRÓCSÁNYI 1941. december 30-án küldött köszönő levelet: "Néhai Szeberényi Lajos úrnak, a Magyar Felsőház tagjának, a kultúráért élő, azért halálában is áldozó férfiúnak, az Országgyűlés Könyvtára mindig szeretettel fogadott látogatójának emlékét őrizni fogja ez a gyűjtemény mindaddig, amíg könyvtárunk nemzeti feladataink szolgálatában munkálkodni fog." (Ok Irattár, 1941. december hó.)
A könyvtár – miként erről ZÖLD Gábor könyvtári gyakornok feljegyzésben 1942. június 16-án értesítette TRÓCSÁNYIT – a SZEBERÉNYI-hagyatékot, 160 művet 244 kötetben állományba vette. A könyvtári bizottság 1942. június 19-i ülésének 5. napirendi pontja értelmében meghallgatta a könyvtárigazgató jelentését "néhai Szeberényi Lajos Zsigmond dr., volt felsőházi tagnak az Országgyűlés Könyvtárára hagyományozott, 244 kötetet kitevő nagyértékű könyvgyűjteményéről". A jelentés lényegesebb része az alábbiakban olvasható: A "kisebbségi, elsősorban szlovák kérdést tárgyaló nagybecsű anyag... a maga egészében rendkívül nagy fontosságú ... a nemzetiségi kérdést tanulmányozók számára... Bár 84 olyan mű van,amelyek megvannak már a könyv-
195 ár állományában, mégis együtt fogjuk azt – kegyeletünk jeléül – megőrizni ... A Szeberényi család a Könyvtár szállítási költségeit nemcsak Budapestig, hanem még a pályaudvartól a parlament épületéig is fedezte, úgy, hogy ezt a nemeslelkű ajándékot egy fillér költség sem terheli." (Kbiz. jkv. 1942. június 19.)
A könyvtári bizottság a jelentés után "hálás kegyelete és köszönete jeléül a nemeslelkű hagyományozó emlékét ... az ülés jegyzőkönyvében megörökíti, s ennek a határozatának özv. Szeberényi Lajos Zsigmondné előtti tolmácsolására Tasnádi Nagy András őnagyméltóságát, mint a könyvtári bizottság elnökét kéri fel" (uo.). TASNÁDI 1942. június 23-án küldte el az özvegynek a könyvtári bizottság vonatkozó határozatát. A SZEBERÉNYI-gyűjtemény 244 kötete azóta is az Országgyűlési Könyvtár állományában van, és az intézmény XIX–XX.századi nemzetiségi szakirodalmát gazdagítva, a kérdés iránti meg-megújuló érdeklődés kielégítését rendszeresen segíti. 5.35. A RAJNISS-gyűjtemény RAJNISS Ferenc (Bártfa, 1893. július 24. – Bp. 1946. március 12.) jobboldali politikusként 1935-től 1945-ig országgyűlési képviselő, az Új Magyarság, majd a Magyar Futár című lapnak a szerkesztője volt. 1944-ben a Magyar Megújulás Pártjának vezetője, október 16-án a SZÁLASI-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere lett (a funkciót 1945. március 7-ig töltötte be). A nyilas kormány 1944 novemberében – RAJNISSAL együtt – elhagyva a fővárost, Sopronba tette át székhelyét. A miniszter könyvanyaga parlamenti irodájában maradt, ez később az Ideiglenes Nemzetgyűlés Könyvtárába került. Az eseményről TRÓCSÁNYI György igazgató 1945. április 25-én, a fővárosba költözött nemzetgyűlés elnökének, ZSEDÉNYI Bélának írt feljegyzésében az alábbiak szerint számolt be: "Folyó év március hó elején az Országházat takarító alkalmazottak felhívták figyelmemet, hogy a nyitva álló s feldúlt kultuszminiszteri szobában sok idegen nyelvű könyv van. Amint a beragasztott exlibrisekből, továbbá a bejegyzésekből megállapítható volt, a könyvek Rajniss Ferenc Szálasi-regimebeli kultuszminiszter tulajdonát képezték. Miután félni lehetett, hogy ezt az értékes könyvanyagot illetéktelenek széthordják, saját hatáskörben azonnal intézkedtem, s a Könyvtár egy külön zárt helyiségébe hordattam le, dr. Mikó Tiborné könyvtári s[egéd].tiszt felügyelete mellett." (OK Irattár, 1945. április hó.)
TRÓCSÁNYI kérte az elnök hozzájárulását, hogy a könyvtár "ezt a könyvanyagot minden esetlegesen felmerülő igényléssel szemben, Nagyméltóságodra hivatkozással, mint a Könyvtár által már lefoglalt anyagot ... ezt a nagyértékű – pótolhatatlannak minősíthető – politikai és közgazdasági tartalmú könyveket tartalmazó gyűjteményt megkaphassa". A feljegyzés melléklete szerint a RAJNISS-könyvtárban 605 kötet könyvet (ezek között "sok nagyértékű politikai, szociológiai és gazdaságpolitikai... angol, francia, német nyelvű ma már pótolhatatlannak minősíthető mű" volt) és 620 folyóirat füzetet találtak. "Arra kérem Nagyméltóságodat – írta a könyvtár igazgatója –, méltóztassék alkalmilag a belügyminiszter úrral közölni, hogy Rajniss Ferencnek az Országház épületében elhelyezett könyvtárára a Nemzetgyűlés Könyvtára igényt tart és a belügyminiszter úr tudomásul vevő közlése után kérem az utasítást a könyvek állományba vételére" (uo.). Az elnöki jóváhagyás még aznap megszületett, így az állományba vételnek nem volt akadálya. Erről MIKÓ Tiborné könyvtári segédtiszt 1945. augusztus 8-i feljegyzése tanúskodik:
196 "A Rajniss Ferenctől elkobzott könyvek beszerzési számai a beszerzési könyv 335–350. oldalain megtalálhatók", s mivel közben megjelent az Ideiglenes Nemzeti Kormány 4.450/1945. ME. számú rendelete az egyes magángyűjtemények anyagának védelméről (július 4-én), az előírás értelmében a főigazgató az OSZK igazgatóságát augusztus 14-én ekképpen értesítette: "... a könyvanyagot..., amely Rajniss Ferenc volt kultuszminiszter tulajdonát képezte, a Nemzetgyűlés elnökének f. évi április 25-én kelt jóváhagyása mellett, a Nemzetgyűlés Könyvtára őrizetbe vette" (OK Irattár, 1945. augusztus hó).
Amikor a könyvtári bizottság 1946. december 18-i, a könyvtár 1945. évi működéséről szóló jelentése szerint "Rajniss Ferencnek az Országház épületében, a volt kultuszminiszteri szobában kallódó könyvei közül elnöki rendeletre állományba vett a Könyvtár 539 kötetet", a nyilas minisztert a Népbíróság háborús bűnösként már halálra ítélte, és az ítéletet 1946 márciusában végre is hajtották. A kötetszámok közötti eltérést az adja, hogy végül a könyvtárban már meglevő műveket és az egyedi folyóiratszámokat nem vették állományba. 5.36. A fasiszta nyomtatványok gyűjteménye 1945-ben a fasiszta anyagok összegyűjtéséről, megsemmisítéséről – a Moszkvában 1945. január 20-án aláírt fegyverszüneti egyezmény végrehajtásához ez is hozzá tartozott – 530. számmal, 1945. február 26-án miniszterelnöki rendelet jelent meg, amely előírta, hogy az ilyen dokumentumokat a könyvtárak szedjék össze, küldjék el az Országos Széchényi Könyvtárnak, amely hiányait a beküldött dokumentumokból kiegészítve, egy teljes sorozatot a tudományos kutatás számára megőrizhet. A rendelet végrehajtása során kialakult helyzet, ennek bonyolult összefüggései, külpolitikai háttere és az egész problémakör lecsapódása az Országgyűlési Könyvtár életére komoly hatással volt. Mindez a könyvtári bizottság ülésein is nyomon követhető. A fasiszta dokumentumok kérdésköre az Ideiglenes Nemzetgyűlés Debrecenből Pestre költözése utáni időkben került előtérbe. Amikor a könyvtárban először jelentkezett a probléma, 1945 nyarán ZSEDÉNYI Béla, az Ideiglenes Nemzetgyűlés elnöke írt a miniszterelnöknek, és mentességet kért a könyvtár fasiszta anyagainak beszolgáltatása alól. DÁLNOKI MIKLÓS Béla válasza szerint ez a rendelkezés a Nemzetgyűlés Könyvtárára nem vonatkozik. 1946 áprilisáig "az ügy megnyugodott", közben a Nemzetgyűlés elnöke részletesen szabályozta a már zároltnak minősített művek kezelését, használatát (OK Irattár, 1945–1946.). 1946. április elején KÖRMENDI Elek miniszteri tanácsos telefonon értesítette a könyvtárt, hogy a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) jelzése szerint "egyedül a Magyar Nemzeti Múzeum Széchényi Könyvtára mentes a fasiszta sajtótermékek beszolgáltatásának kötelezettsége alól" (uo.). Néhány nap múlva NAGY Ferenc miniszterelnök átiratban tájékoztatta a Nemzetgyűlés és a könyvtári bizottság elnökét, hogy a SZEB "visszavonta azt a korábbi engedélyét, amelynek értelmében a Nemzetgyűlés Könyvtára a fasiszta nyomtatványokat megtarthatja" (OK Irattár,uo.). Az átirat szerint az átszállításnak már április 15-ig meg kellett volna történnie. Ezt követően VARGA Béla, a Nemzetgyűlés elnöke, RÁKOSI Mátyás miniszterelnök-helyettes és RIES István igazságügyminiszter is a SZEB-hez fordult, hogy a könyvtár, illetve a képviselők számára megmentsék a dokumentumanyagot. RÁKOSI hamarosan visszajelzett az elnöknek, hogy SZVIRIDOV altábornagytól ígéretet kapott: a könyvtár állo-
197 mányában maradhatnak a szóban forgó könyvek. VARGA Béla azonnal (1946. április 17-én) írásban tájékoztatta a könyvtár vezetőjét: "Kérésemre a miniszterelnököt helyettesítő RÁKOSI Mátyás miniszterelnök-helyettes úr Sviridov altábornagy úrhoz fordult a Nemzetgyűlési Könyvtár fasiszta anyagának megőrzése érdekében, és ígéretet kapott arra, hogy a Nemzetgyűlési Könyvtár azt továbbra is birtokában tarthatja." (OK Irattár, 1946. április hó.)
Nem sokkal ez után a kultuszminiszter, KERESZTURY Dezső értesítette a könyvtárt, hogy két teljes példány megtartására jogosult. Ezt követően a Miniszterelnökség szovjet öszszekötője, WOLFF János rendőrszázados küldött átiratot TRÓCSÁNYI főigazgatóhoz, amelyben közölte: SZERGEJCSUK alezredes és BELJANOV tábornok (a SZEB adminisztratív osztályának helyettes vezetője) "szóbelileg megerősítette azt, hogy további intézkedésig a Nemzetgyűlés Könyvtára a fasiszta sajtótermékeket állományában megtarthatja. Egyetlen kikötés volt csak, hogy a kérdéses anyagnak elkülönített helyen kell lennie és abba csupán a politikai rendészeti osztály engedélyével bíró személyek nyerhetnek betekintést" (Kbiz. jkv. 1946. december 18.). Az időközben a megjelent Fasiszta, szovjetellenes és antidemokratikus könyvek I–III., majd a IV. kiegészítő kötete alapján a könyvtár "a legszigorúbban végrehajtotta az anyag elkülönítését": a dokumentumokat külön gyűjteményként, külön szobában helyezték el, és a betűrendes katalógusból is kiszedték a fasiszta művek céduláit. SZERGEJCSUK alezredes a könyveket személyesen nézte át, majd kívánságára 1946. július 21-én a könyvtár negyvenkét, általa kiválasztott, kötetet átengedett a SZEB-nek. TRÓCSÁNYI a könyvtári bizottság 1946. december 18-i ülésén jelentette, hogy a 42 kötet átadásán kívül "a Könyvtár anyaga... ezidő szerint érintetlen". Kérte a bizottságot, határozatban szögezze le: "elsőrendű fontosságúnak tartja az anyag megőrzését", és az elnököt: "mindent tegyen meg ennek a ma már pótolhatatlan anyagnak az utókor számára való megmentésére" (uo.). Az ülésen hosszú vita folyt a fasiszta művek használatának kérdéséről. JUSTUS Pál és ANDICS Erzsébet képviselők, a könyvtári bizottság tagjai többször is hangsúlyozták a fasiszta sajtótermékekbe való betekintés megkönnyítésének fontosságát. TRÓCSÁNYI elmondta: az OSZK-ban ezt az anyagot úgy lehet használni, hogy "a könyvtárban szolgálatot teljesít a politikai rendőrség egy tisztviselője, és ő szignálja a könyvkérő lapokat esetről esetre". Feltétlenül szükségesnek ítélte a házelnök írásbeli engedélyét. Végül a bizottság határozatban kérte az elnököt, hogy "a jövőben is tegyen meg mindent ennek a fontos anyagnak a ... megtartására", és kimondta, hogy az elnök a fasiszta könyvek helyben használatára "a politikai pártok központi vezetőségének javaslata alapján egyes képviselőknek általános érvényű engedélyt adhat" (uo.). A "további intézkedés", ameddig a könyvtár megtarthatta állományában a fasiszta könyveket, nem sokáig váratott magára. 1947. március 6-án a SZEB átiratot küldött a Nemzetgyűlés elnökének, és közölte, hogy a kiválogatott fasiszta nyomdatermékeket az OSZK-ba kívánja szállíttatni, ahol "külön kezelt bizalmas gyűjtemény állíttatik fel" (OK Irattár, 1947. március hó). Az elnök az átirat alapján nem látott más megoldást: a könyvtár tulajdonjogát a gyűjteményre fenntartva, utasította a főigazgatót, hogy a SZEB-nek összeállított és bemutatott jegyzék szerint 3046 kötet könyvet és 656 köteg hírlapot, illetve folyóiratot adjon át a Széchényi Könyvtárnak. 1947 szeptemberében a fasiszta kiadványokat a könyvtár két tisztviselője kísér-
198 te az OSZK-ba, ahol külön teremben helyezték el, és az átvételt TOLNAI Gábor főigazgató igazolta. Egyidejűleg a nemzetgyűlés elnöke átiratot küldött a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, hogy utasítsa a Széchényi Könyvtárt "a könyvek megfelelő elhelyezésére és kezelésére". 1947. december 12-én a könyvtári bizottság az ügyet részletesen megvitatta és tudomásul vette a 3046 kötet könyv és 656 kötet hírlapot tartalmazó zárt anyagnak az OSZK-ban külön kezelt gyűjteményként való elhelyezését. Ezzel egyidejűleg határozatilag kimondta, hogy "a gyűjteményre az Országgyűlés tulajdonjogát fenntartja", és hogy "az 1947-ről szóló könyvtári jelentésben az említett könyvanyag a könyvtár állományából nem vonandó le" (Kbiz. jkv. 1947. december 12.). A fasiszta gyűjtemény kiválogatására, elszállítására a könyvtár két korabeli munkatársa (LUKÁCS Gyula és TOMBOR Tibor) így emlékezik: L. Gy.:
A fasiszta anyagok összeszedése, elszállítása elég félelmetes benyomást keltett. Tudom, hogy az egyik raktárkezelő – s ez akkor nagyon veszélyes megnyilvánulás volt – TROCKIJ-köteteket dugott el a raktárban a SZEB emberei elől. Ezek ma sincsenek a katalógusban, mi lett a sorsuk, nem tudom.
T. T.:
A SZEB képviseletében SZERGEJCSUK szovjet alezredes 24 ÁVH-s nyomozóval kiválogatta a fasiszta vonatkozású egységeket az állományból. Ezekből menet közben is – minden jegyzék nélkül – elvittek könyveket, amiket bizony később sem hoztak vissza. VARGA Béla házelnöknek, illetve RÁKOSI Mátyásnak SZVIRIDOV altábornagynál tett közbenjárására ígéretet kaptunk, hogy ebből a sorozatból egy példány az Országgyűlési Könyvtár állományában maradhat. BELJANOV vezérezredes utasítására a kiválogatott anyagokat – további intézkedésig – külön tároltuk. Már úgy látszott, megtartják az ígéretet, és nem viszik el a fasisztának minősített dokumentumokat, amikor a SZEB meg szűnésének a napján, 1947. szeptember 15-én (ezt a párizsi békeszerződés mondta ki), jött két teherautó kb. 20–30 tagú szovjet katonai kísérettel, és felrakták a könyvtári és tudományos kutatási, valamint a főgyűjtőköri szempontból igen értékes politikai és történelmi forrásértékű gyűjteményt. Én kísértem – fent kapaszkodva az egyik teherautón – a szállítmányt a Nemzeti Múzeumba, TOLNAI Gábor főigazgatóhoz. Először az Eszterházy-palota pincéjébe dobálták a rakományt, majd később a Festetichpalotában rendezték és válogatták át. Csak az maradt az Országgyűlési Könyvtárban, amit előzetesen, nem kis veszélyt vállalva, elrejtettünk (pl. HITLER Mein Kampf-jának első kiadását).
A 3700 kötetes fasiszta gyűjtemény így került a Széchényi Könyvtárba. A köteteket az állományból nem vonták le. Az ügyet az Országgyűlés és könyvtára is átmeneti kényszerintézkedésnek fogta fel, a tulajdonjogról a könyvtár és fenntartója soha nem mondott le. Több mint tíz év elteltével, az 1950-es évek végén az OSZK Zárt osztálya az Országgyűlési Könyvtár állományába tartozó fasiszta műveket kezdte – minden előzmény nélkül – visszaküldözgetni. A szerzeményezési csoport éves jelentései (OK Irattár) visszatérő jelleggel foglalkoznak ezzel a kérdéssel. 1961-ben pl. 17 zárolt könyvet, 1962-ben több alkalommal kapott
199 vissza a könyvtár saját állományú fasiszta műveket (meg nem nevezett mennyiségben), 1963ban pedig 346 fasiszta művet. Az 1964-es jelentés összesíti a korábbi évek adatait. Eszerint az OSZK Zárt osztályától 1958 és 1964 között visszakapott az intézmény az állományából korábban elvitt fasiszta kiadványok közül kb. 1200 művet. 1965-ben felmérték az 1947-ben elszállított és a 60-as évek közepéig visszaadott dokumentumok arányát, és reklamációban jelezték az OSZK Zárt osztályánál: még 1620 könyvet nem kaptak vissza a saját állományú könyvekből. A reklamálás válasz nélkül maradt, ezért a könyvtár 1966-ban az 1620 könyvről szóló jegyzéket behasonlította az OSZK Zárolt kiadványok tárában, és megállapította, hogy ezekből 380 megvan, 1240 nincs. Az újabb visszakérésre az OSZK ezúttal sem reagált. Némi szünet után, 1968-ban a könyvtár ismételten állásfoglalást kért az OSZK-tól a SZEB által 1947-ben elvitt fasiszta anyagok ügyének rendezéséről. Válasz azóta sem érkezett, a kérdés rendezetlenül és befejezetlenül maradt. 5.37. A CSUKA-gyűjtemény A gyűjtemény, amely 1949-ben került a könyvtárba, néhány magyar dokumentum kivételével szláv nyelvű, főként szerb, orosz, egy-két horvát, politikai jellegű, nemzetiségi problémákkal foglalkozó művet tartalmaz. Nagy részük az 1920-as, 1930-as évekből való, de múlt századiakat is találhatunk közöttük. A beszerzési napló 1949. július 25-i bejegyzése szerint a gyűjtemény 181 műből, 257 kötetből áll. A könyvtár egykori munkatársának 1949. augusztus 5-i feljegyzése (l. OK Irattár) tanúskodik arról, hogy a könyvgyűjtemény CSUKA Jánostól (Szeged, 1902. augusztus 22. – Budapest, 1962. január 1.) származik, aki író, költő, újságíró, lapszerkesztő és műfordító is volt. 1922-től 1924-ig Az Út című újvidéki lap munkatársa. Később, az 1930-as években a Kalangya című újvidéki irodalmi folyóiratban publikálta szociográfiai írásait, majd 1942 és 1944 között Szabadkán a Délvidéki Magyarságot szerkesztette. Ezt követően jött Magyarországra, és haláláig itt is maradt. 1945 után főként fordítással foglalkozott. Délszláv könyvgyűjteményét nagyrészt jugoszláviai tartózkodása alatt gyűjtötte össze, és 1949 májusában ajánlotta fel az Országgyűlési Könyvtárnak – megvásárlásra. BEŐTHY Ottó igazgató TOMBOR Tibor könyvtárnokot bízta meg, hogy a könyvgyűjteményről készült jegyzékeket behasonlítsa az Országos Széchényi Könyvtárban, a Szabó Ervin Könyvtárban és az Egyetemi Szláv Intézetben. Miután a könyvek sehol sem voltak meg, felkérésre a könyvgyűjteményt a Keleteurópai (volt Teleki) Intézet képviseletében megtekintette a délszláv kérdések egyik hazai szakértője, HADROVICS László egyetemi magántanár. "Az anyag nézegetése közben Hadrovics számtalanszor meglepetésének és csodálkozásának adott kifejezést, midőn egy-egy érdekesebb mű a kezébe került... Az volt a véleménye, hogy az anyag így együtt érdekes és könyvtárunk helyesen teszi, ha a már meglévő Thim-gyűjteményt ezzel kiegészíteni szándékozik" (OK Irattár, 1949.). A volt Teleki intézetben is ellenőrizték a
200 CSUKA-féle jegyzéket (itt mindössze 36 tételt találtak meg az állományban), és ezt követően a könyvtár a gyűjteményt meg is vásárolta. A nem jelentős kötetszámú gyűjteményt, amely a szláv történelmi kutatásokhoz fontos forrásokat szolgáltat, a hamarosan nyilvánossá váló közkönyvtár azóta is őrzi. 5.38. A "zárt anyagok" gyűjteménye Zárolt kiadványok már a HORTHY-rendszerben is előfordultak. Tanácsköztársasági dokumentumokat is kezeltek bizalmasan, a 30-as évektől pedig az ügyészség által betiltott és elkobzott sajtótermékeket ugyancsak megküldték a Képviselőházi Könyvtárnak. Ezek forgalmazása igen korlátozott volt (csak képviselői célra lehetett igénybe venni őket), kezelésük is elkülönítve történt. A könyvtár jelentős számú, közel 4000 kötetes zárt gyűjteményt alakított ki 1946 és 1947 folyamán a fasiszta sajtótermékekből (az erről szóló áttekintést már fentebb megismerhettük), az ide sorolt dokumentumokat "Zárt anyag" vagy "Szigorúan bizalmas" bélyegzővel látták el. A fasiszta művek Széchényi Könyvtárba szállítását követően a fordulat éve (1948) és a RAJK-per (1949) után, különösen az 50-es években nőtt meg jelentősen a "zárt anyagok" mennyisége. Az elkülönítés TORDAI György igazgató idejében, 1951-ben kezdődött meg. TORDAI maga így ír a zárolásról az Országos Könyvtári Központnak 1951. július 24-én küldött feljegyzésében, bírálva elődje, DAKA Sándor igazgató tevékenységét: A beérkezett könyveket "a könyvtár nagytermében helyezték el Daka elvtárs utasítására... numerus kurrens szerint tárolva...az anyagba behelyezték a ZÁRT anyagot képező könyveket is, melyek könyvtárunkban tudvalevően elég nagyszámúak", ami "komoly hiba... Ezért a ZÁRT... könyveket kiszedettem, helyüket őrlappal töltöttem be és azokat ZÁRT ANYAG szobába helyeztem el."(OK Irattár, 1951. július hó.)
A könyvtár 1951. november 8-i megnyitását követően az intézményben ellenőrzést hajtottak végre. A revizori jelentés 1952. január 4-én készült, ebben BENK Vilmost, az Elnöki Tanács hivatalvezetőjét az alábbiak szerint tájékoztatták a zárolt kiadványokkal összefüggő kérdésekről: "Az osztályozók jelölik meg a könyvön, hogy zárt anyag-e, zárt jellegű-e. A könyvtárban ugyanis kétféle zárt anyagot különböztetnek meg. 1. Zárt anyag. Nyílt támadást tartalmaz a szocializmus, népi demokráciák stb. ellen. Nem adható ki tehát, csak megfelelő felhatalmazással rendelkezőknek. Ezt az anyagot ~Zárt anyag~ felírású zöld szalaggal jelölik meg, ugyanilyen jel kerül a katalóguscédulára. Az anyag maga elkülönítve, az ún. zárt szobában van, amelynek kulcsa a vezetőnél és annak helyettesénél van. Kiadni könyvet innen csak Tordai elvtárs vagy Szilágyi elvtárs (a könyvtár pártbizalmija) engedélye ellenében lehet. A régi ilyen jellegű anyagot ... Tordai elvtárs emeltette ki a raktárból, ahol addig teljesen elvegyült a többi anyaggal. A katalóguscédulákat az alfabetikus katalógusból kiemelték,a szakkatalógus átnézése azonban olyan nagy munkát jelentene, hogy ott egyelőre bennhagyták... 2. Zárt jellegű anyag. Ez általában a nem kívánatos, polgári irodalom. A könyv és a katalóguscédula egyaránt ~Z~ jelet kap. A könyv bennmarad a raktárban, a cédula a katalógusban, a referenszes dönti el, hogy kinek adja." (OK Irattár, 1952. január hó.)
Látható tehát, hogy már ekkor kialakult az egy Z-s, liberálisabban kezelt és a két Z-s (ZZ), ténylegesen zárt szobában tárolt és külön engedélyhez kötött használatú zárt kiadványok köre. Nem véletlen, hogy az 1952-es Szervezeti és működési szabályzat is foglalkozik a kérdéskör-
201 rel: "a Könyvtár fontos feladatának tekinti ... a zárt jellegű művek katalógusának létrehozását" (M.2.1.). 1959-ben, az Országos Könyvtári Tanácsnak (OKT) az első zárt-anyag-utasítást megelőző szakvéleményében olvasható, hogy "1953 után sok addig zártként kezelt könyv felszabadult, mások viszont ebbe a kategóriába kerültek. 1953-ig sok merevség nyilvánult meg a zárt anyag kiadása terén, azután pedig sok lazaság". Itt tehát a RÁKOSI-féle vezetés túlzásai és a NAGY Imre-vonal intézkedései is kritikát kaptak. Az 50-es években mindenesetre a könyvtár zárt gyűjteményébe helyezte a fasiszta, szovjetellenes, antidemokratikus műveket, a szovjet személyi kultusszal, SZTÁLIN törvénytelenségeivel, a RAJK- és más koncepciós perrel, a külföldön tevékenykedő magyar emigrációval, az 1956-os kérdéssel stb. foglalkozó könyvek és a nyugati sajtótermékek nagy részét. Az előbbiekben említett OKT külön albizottságot hozott létre a "zárt anyagok" problémakörének kivizsgálására. Ez erősen kifogásolta, hogy a zárt anyagokról "eddig nem intézkedett általános szabályzat", a "szájhagyomány" útján terjedő tilalmak pedig a könyvtári gyakorlatban komoly "zűrzavart" okoztak, pl.: "Egyes napilapok bizonyos évfolyamai – kiszakítva a többi évfolyam raktározásából – a ~zárt~ részlegben (az ún. ~pokol~ ban, a ~ZZ~-ben) találhatók. A napilapok terén állandóan problémák merülnek fel az 1945–48, 1948–1953, 1953–1956 között, az1956 októberi ellenforradalom alatt és az 1956. nov-tól megjelent újságok kiadhatóságát illetően. A legnagyobb ellentmondása nyugati burzsoá sajtó tárolása és felhasználása terén jelentkezik... A ... zűrzavart végül fokozza az a körülmény is, hogy a legtöbb nagy könyvtárban csak szolgálati katalógus létezik,tehát az olvasószolgálat bírálja el, ... melyik könyv adható ki,... hogy ki tekintendő ~kutató~-nak: könyvtáronként változik."(OK Irattár, 1959.)
A fentebb kifejtett ellentmondások az Országgyűlési Könyvtár gyakorlatát is jellemezték. VÉRTES igazgató szubjektivitása, a középvezetők különböző felfogása, hozzáállása, az ilyenfajta dokumentumok természetéből adódó rejtett ellentmondások, a skatulyákba nehezen besorolható problémák ezerféle lehetősége számos következetlenséget eredményezett. Elrettentő példaként megemlítendő, hogy VÉRTES az 50-es évek végén még azt is korlátozta, hogy – a valamennyi állampolgárt a jogszabályokról tájékoztató hivatalos lapot – a Magyar Közlönyt az olvasóknak kiadják (az akkori szaktudományi csoport komoly jogászi múltú vezetőjének közlése), amely visszatérő súrlódásokat okozott a könyvtár és olvasóközönsége között. 1959-ben – s nemcsak a következetlenségek miatt, hanem az 1956-os forradalom közelsége is éreztette még a hatását – a művelődésügyi miniszter, BENKE Valéria szigorú keretek között szabályozta a könyvtárak zárt anyagának használatát, kezelését. A 0041/1959. számú, október 16-án kelt, belső utasítás, amelyet csak az érintett könyvtáraknak küldtek meg, hangsúlyozta: "Az egységes szemlélet és gyakorlat kialakítása érdekében...könyvtáraink szocialista nevelési feladatát figyelembevéve és közbiztonsági okokból a tudományos könyvtárakban és a tudományos szakkönyvtárakban ~zárt~ különgyűjteményben kell elhelyezni: a) a fasiszta könyvek jegyzékében szereplő sajtótermékeket; b) a hírhedten népellenes, szovjet és népi demokrácia ellenes, nyilvánvalóan az ellenséges propaganda céljait szolgáló, az ellenforradalmat dicsőítő, propagáló kiadványokat; c) a pornográf kiadványokat; d) a felsőbb szervek utasítása alapján forgalomból kivont műveket." (OK Irattár, 1959.)
202 Az a) pont nemzetközi egyezményen, valamint miniszterelnöki rendeleten alapult és hoszszú távon életben maradt. A b) pont alatti kitétel valójában mindenre ráfogható, bármire alkalmas. Ezt még újabb szigorítással egészítették ki: "A nyilvánvalóan ellenséges propaganda céljait szolgáló, az ellenforradalmat dicsőítő, propagáló hazai, vagy külföldi (emigráns, disszidens) eredetű irodalmat ... csupán az Országos Széchényi Könyvtár, a Munkásmozgalmi Intézet Könyvtára és az Országgyűlési Könyvtár gyűjthet" (uo.).
A d) pontnál többnyire telefonos, szóbeli felettes közlésekre kell gondolni. Ilyen volt pl. a 70-es években SÍK Endre Vihar a levelet... című műve, vagy BORSÁNYI György Kun Béláról szóló könyve stb. Az utasítás a "zárt anyag" tárolásának (zárható szekrény vagy raktárrész), feldolgozásának, katalogizálásának (zárt jelzet feltüntetése, szolgálati és külön katalógus) és használatának (kik és milyen engedéllyel juthatnak hozzá helyben és kölcsönzéssel) módját részletesen szabályozta. A miniszteri rendelkezés arra is kitért, hogy a bizalmas és titkos kiadványok kezelésének a szabályozásáig, az említett dokumentumok is "zárt anyag"-ként kezelendők. Ugyanakkor a rendelkezés meghagyja az egy Z-s állományrészt, amikor azt mondja ki: "Nem tartozik a ~zárt~ állomány fogalma alá az a régi vagy új eredetű állományrész, amely ugyan a tőkés rendszer érdekeit tükrözi, ideológiáját fejezi ki, de az a-d) pontokban felsorolt ismérvek híján" (uo.).
A fentiek alapján a könyvtárban a zárt anyagokat háromféle kategóriába sorolták: A Z jelzettel ellátott kötetek (és katalóguscédulák) a tőkés, polgári rend politikájával, filozófiájával szimpatizáló írásokból kerültek ki: a könyvek nem voltak elkülönítve, a raktárban maradtak, kiadásukat a tájékoztató szolgálat munkatársa döntötte el. Csak kisebb korlátozásokra került sor. A ZZ jelzetű műveket kulccsal zárt szobában tárolták, a munkahelytől, tudományos intézménytől hozott külön engedélyre lehetett megkapni azokat (fasiszta dokumentumok, szovjetés kommunistaellenes művek, emigráns és nyugati sajtótermékek zöme, 1956-os külföldi irodalom stb.). A ZZZ-s kiadványok a legszigorúbb tilalom alatt álltak: a RAJK- és más koncepciós perek irodalma, NAGY Imrével, TROCKIJ-jal, TITO-val, RÁKOSI-val, SZTÁLIN-nal, MOLOTOV-val stb. foglalkozó (korábban marxista sorozatokban megjelent) művek. A könyvek egy része még a katalógusokba sem került be, még engedélyre sem volt könnyű megkapni ezeket a zárt szobából. Két, zárolt kiadványokat tartalmazó, szoba állt rendelkezésre, amelyekbe a fentieken kívül bizalmas, szolgálati, hivatali, belső használatra stb. megjelölésű művek és periodikus kiadványok is kerültek. Ezek ilyen jelű cédulával voltak ellátva, és Z jelöléseket nem tartalmaztak. Csak súlyosabb esetekben helyezték el őket a zárt szobákban (pl. HM-, BM-, MTIdokumentumok), hely híján nagyrészt a raktári helyükön maradtak.
203 VÉRTES mereven-szigorú korszaka után, a helyébe lépő VÁLYI Gábor igazgató 1973-ban új zártanyag-szabályzatot vezetett be. Lényegesebb jegyei – hangsúlyeltolódással – a következők voltak: – a szabályzat a már idézett művelődésügyi miniszteri utasítás alapján készült – a zárt anyagok területén két kategóriát állapított meg: a) a politikai–ideológiai fellazítást szolgáló antikommunista művek és időszaki sajtótermékek, valamint b) a fasiszta ideológiát, fajgyűlöletet, háborús úszítást, sovinizmust terjesztő könyvek és periodikus kiadványok csoportját. – A zárt szoba kulcsait a tájékoztató szolgálat őrizetére bízta. – Megszüntette a háromféle Z-jelölést. A korábbi egy Z-s és három Z-s (ZZZ) jelzés mind a katalóguscédulán, mind a könyvön befejeződött, ettől kezdve ezeket a kategorizálásokat a beérkezett új dokumentumoknál nem használták, csak egy kategória maradt: a zárt anyag, amit a katalógusban és a könyveken is a raktári szám elé írt Z betűvel jelöltek. (A korábban állományba vett könyvtári egységeknél a jelölések továbbra is érvényesek voltak.) – Minden zárt anyagról a cédulákat mindegyik katalógusba be kellett helyezni. – Egységesítette a dokumentumok forgalmazását: a) Nyolc nagy foglalkozási csoportot (kategóriát) állapított meg (képviselők, Elnöki Tanács tagjai, állami, párt- és társadalmi szervezetek vezető munkatársai, felsőoktatási intézmények társadalomtudományi oktatói, kutatóintézetek munkatársai, tömegkommunikációs intézmények érdemi munkatársai, tudományos fokozattal rendelkezők és az igazgató által esetenként engedélyezett személyek), akik írásbeli engedély nélkül megkaphatták a zárolt kiadványokat. b) A többieknél az engedélyezésre jogosult személyek pontosításával egyértelműen szabályozta az engedélyek megszerzését. c) Az újságok és folyóiratok zárttá minősítését a gyarapítási osztály vezetőjére bízta (a könyvekét a feldolgozási osztály vezetőjére), és a könyvekkel azonos kezelési, használati eljárásokat vezetett be (Z jelzet a katalóguscédulán, zárt szobában elhelyezés, hasonló forgalmazás). (OK Irattár, 1973.) Az egységesítés ellenére a gyakorlat a többi nagy könyvtárban alkalmazott különböző eljárások, valamint a zárt kiadványok minősítésében, forgalmazásában részt vevő személyek különböző felkészültsége, alapállása stb. és a bizalmas, belső használatú dokumentumok szabályozatlansága miatt következetlen maradt. 1981-ben kapta meg a könyvtár a művelődési miniszter, POZSGAY Imre 135/1981. sz. utasítását. Ebben 3 kategóriába sorolja a zárolható műveket: a) a Magyar Népköztársaság állami, társadalmi vagy gazdasági rendjét , illetve külpolitikáját sértő könyvtári anyagok b) a szocialista erkölccsel ellentétes (pl. pornográf) kiadványok c) olyan könyvtári dokumentumok, amelyeket a könyvtár felügyeleti szervei – a művelődési miniszterrel egyetértésben – külön intézkedéssel zárttá nyilvánítanak. (OK Irattár, 1981.)
204
Az első kategóriába valójában minden belefér, ide bárki bármit besorolhat, amit akar (a fasiszta anyagokat is, amelynek forgalmazási tilalmán az idő régen túllépett már, hiszen az egyetemi hallgatóknál sokszor kötelező olvasmányként szerepeltek ezek a művek). Következésképpen a 70-es évek egyre liberálisabbá váló gyakorlatával szemben súlyos ellentmondást jelentett, hiszen a zárt anyaggal foglalkozó könyvtárosok felelősségrevonási lehetősége nem hatott megnyugtatóan, s az olvasók is egyre több zárt anyaghoz akartak – engedély nélkül – hozzájutni. A másolási technika terjedése a helyzetet még ellentmondásosabbá tette, de a liberalizálódási folyamatot már nem lehetett visszafordítani. A könyvtár az utasítás alapján felülvizsgálta zárolt anyagait és a zárttá minősítés további feladatait: – A régi, könyvre ragasztott nagybetűs ZÁRT ANYAG feliratú jelzést megszüntette, és új, betű nélküli kis címkét vezetett be. – 1982–1983-ban hozzáértő munkatársakból alakult belső ellenőrzési bizottság megvizsgálta a zárt külföldi, idegennyelvű újságok és folyóiratok teljes körét, kb. 600 féle periodikumot (ez több ezer kötetes nagyságrendet jelentett). Több száz ki nem adható periodika forgalmazási tilalmát megszüntette, csak három maradt engedélyhez kötve (Problems of Communism, Studies in Comparative Communism és a Labor Focus on Eastern Europe). – 1984-ben zajlott le a külföldön megjelent magyar nyelvű (többnyire emigráns) időszaki kiadványok felülvizsgálata. Zárolva maradtak a Nyugat-Európában és Amerikában megjelent, élesen ellenséges emigráns újságok és folyóiratok (számuk megközelítette a 40-et). – 1984-ben indult meg a több ezres nagyságrendű, zárolt könyvanyag felülvizsgálata, amely 2–3 évig tartott. Az olvasószolgálat javasolta az 1945 előtti zárt anyagok majdnem teljes körű, és az 1945 után megjelent művek nagy részének (amelyek tilalma már túlhaladottá vált) feloldását. – Ezzel párhuzamosan, 1985-ben történt meg a könyvtár fasiszta, nyilas sajtótermékeinek (104 féle, 205 kötetben) és az 1956-os magyarországi periodikumok több száz féle számba jöhető példányának felülvizsgálata. A javaslat a nyilas, fasiszta lapok teljes felszabadítását tartalmazta, míg az 1956-os újságokból – a felsőbb igényekhez némileg alkalmazkodva – 44 félét (53 kötetben) hagyott a zárt anyagok listáján. – Ugyancsak 1985-ben (a munka 1986 elején fejeződött be) került sor a belső, hivatali, szolgálati használatú, bizalmas periodikák válogatására, felmérésére a folyóirat-katalógus és a zárt szobák anyagainak átvizsgálása alapján (68 féle folyóirat 4778 kötetben). (OK Irattár, 1986. március hó.) 1986 márciusában, amikor a Művelődési Minisztérium könyvtári osztálya az 1981-es miniszteri utasítás alapján a zárt anyagok kezelésének felülvizsgálatához adatokat és helyzetjellemzést kért, a könyvtár zárt anyagai (az előbbi felsorolás utolsó három pontjában ekkor még nem született döntés) az alábbiak szerint oszlottak meg:
205 könyv 4116 mű 4259 kötetben magyar fasiszta, nyilas sajtótermékek 104 féle 295 " 1956-os magyar újságok 44 " 53 " külföldi, magyar nyelvű emigráns sajtó 1945 után 38 " 347 " külföldi, idegen nyelvű időszaki kiadványok 3 " 103 " magyar belső használatú, bizalmas folyóiratok 68 " 4778 " belső használatú, bizalmas könyvek feltérképezésük csak óriási munkával, leltározással oldható meg. A minisztériumnak küldött helyzetértékelés (ez kitért a zárt anyagok kezelésének és minősítésének ellentmondásaira és a kb. 10 000 kötetes, zárolt állományrész feltüntetésére) után, az elhúzódó minisztériumi felülvizsgálatot követően, a könyvtári osztály 1988. október 6-án – az érlelődő rendszerváltozás szellemében – már az alábbi ajánlást (OK Irattár, 1988. október hó) fogalmazta meg a zárt anyagok területén: – A használati korlátozásokat a legminimálisabb mértékre kell szűkíteni. – A minősítés egyedüli mércéjének az Alkotmány előírásait, valamint az erkölcs és az ízlés védelmét kell tekinteni. – Folyamatosan át kell minősíteni a korlátozott használatú dokumentumokat. A nagyfokú liberalizálás felemásan hagyta a belső használatú, bizalmas anyagok kérdését: "csak abban az esetben kerüljenek a Könyvtár állományába, ha a kiadók pontosan megfogalmazzák a használattal kapcsolatos korlátozásokat" (uo.). Egyrészt a korábbi, ilyen típusú dokumentumokról (amelyek tilalmát az esetek nagy százalékában a kibocsátó szervek közül azóta sem oldotta fel senki) nem esik szó, másrészt a kiadók azóta sem fogalmaznak egyértelműen (ha nem venné ezeket a könyvtár állományába, fontos forrásanyagok tűnnének el a forgalomból). A fenti minisztériumi írást követően, a könyvtár főigazgatója 1988. október 17-én, belső rendelkezés (OK Irattár, 1988.) kiadásával gyakorlatilag feloldotta a zárt dokumentumok használatának és másolásának tilalmát (még – az utolsó 15 év kivételével – a kiadók által belső használatú, bizalmas megjelölésű kiadványokét is, amihez csak a kiadóknak lenne joguk, ha évtizedek óta egyáltalán törődnének ezzel a kérdéssel). A könyvtár kb. 10 000 kötetes zártanyag-gyűjteménye tehát így szűnt meg. 1990-től csak a kiadó szervek kívánságai, valamint a hatályos jogszabályok, pl. az adatvédelmi törvény, személyiségi, szerzői jogok védelme alapján lehet korlátozni egyes könyvtári dokumentumok használatát. A belső használatú, bizalmas dokumentumok kezelésének ügye formálisan továbbra is rendezetlen.
206 5.39. A MOÓR–SOMLÓ-hagyaték 1977 őszén VARGA Csaba jogi kutató segítségével (a 70-es években ugyancsak az ő szorgalmazására több kisebb, mégis jelentős könyvgyűjtemény – pl. az 1933-ban elhunyt DÁNOS Árpád jeles közgazdász, BIRÓ Balázs közigazgatási bíró, WELTNER Andor munkajogász, valamint a Teleki Pál Tudományos Intézet egykori könyvtárának megmaradt része – érkezett az Országgyűlési Könyvtárba) kapta meg a könyvtár MOÓR Gyula hagyatékát, amely másik híres jogászunk, SOMLÓ Bódog egykori könyvgyűjteményét is magában foglalta (v. ö. Aus dem Nachlass von Julius MOÓR c. kötet előszavával. Sajtó alá rendezte és az előszót írta VARGA Csaba. Bp. 1995. 158 p.) MOÓR Gyula (Brassó, 1888. augusztus 11. – Bp., 1950. február 3.) az egyik legnagyobb magyar jogtudós, jogfilozófus, akadémikus, előbb Kolozsvárott, majd a fővárosban egyetemi tanár. 1945–1946-ban a budapesti tudományegyetem rektora, 1947–1948-ban PFEIFFERpárti országgyűlési képviselő volt. Számos jogi és filozófiai művet alkotott. Újkantiánus jogbölcseleti munkásságára nagy hatást gyakorolt SOMLÓ Bódog (Pozsony, 1873 – Kolozsvár, 1920. szeptember 28.) ugyancsak jelentős jogász, szociológus, jogfilozófus, a kolozsvári egyetememen a jogbölcselet és a politika tanára, a Társadalomtudományi Társaság egyik alapítója. SOMLÓ Bódog gazdag jogfilozófiai, szociológiai, gazdasági tematikájú könyvgyűjteményének egy részét KAUTZ Gyula nemzetgazdász professzortól, a képviselőház könyvtári bizottsága egykori tagjától örökölte. A jogtudós a Társadalomtudományi Társaság betiltását követően, 1920-ban öngyilkos lett, és könyvtára a tanítványhoz és hű társhoz, MOÓR Gyulához került, aki évtizedeken át tovább gyarapította. Így alakult ki – VARGA Csaba szavaival élve – "a híresen nagy szakmai könyvgyűjtemény", amelyet MOÓR tágas fővárosi lakásában, a Váci utcában gondozott. A könyvtárnak az 1945-ös háborús (szovjet) fosztogatások után megmaradt részét MOÓR halála után a professzortárs, SIK Sándor piarista rendfőnök mentette meg. Ugyancsak VARGA Csaba tudományos kutató közlése, hogy a pap költő a két híres jogász, SOMLÓ Bódog és MOÓR Gyula szétválaszthatatlanul összefonódott könyvgyűjteményét több mint egy évtizedig őrizte. 1963-ban bekövetkezett halála után jutott el a könyvhagyaték MOÓR rokonságához Csöngére, egy lelkészcsaládhoz, s nagy része ott – szerencsére – meg is maradt. Az unokahúg FEHÉR Károlyné és a lelkész férj később Celldömölkre költözött, ahová a könyveket nem tudták magukkal vinni. 1977-ben dr. VARGA Csaba, a Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, jogfilozófiai kutatásai közepette, hosszú nyomozások során talált rá "a megnyerő, barátságos és nyílt lelkészcsaládra" Celldömölkön, majd a könyvhagyatékra Csöngén, egy udvari fészerben, ahol KAUTZ, SOMLÓ és MOÓR könyvei ömlesztve, egy porfészekben vártak jobb jövőjükre. VARGA Csaba közbenjárására és aktív közreműködésével (ugyanis a könyvek könyvtárba szállítását saját autójának igénybevételével és a szállításban való részvételével ő szervezte meg) 3 személygépkocsi és 1 kis teherautó hozta a könyveket Budapestre. A három tudós könyvtárának maradványait az Országgyűlési Könyvtár 1977 októberében kapta meg, ajándékként. VÁLYI Gábor, a könyvtár igazgatója 1977. november 18-án írt levelében mondott köszönetet "a felbecsülhetetlen értékű könyvajándékért", amely "egyrészt könyvtárunk gyűj-
207 tőkörébe tartozó nagyon értékes munkákat tartalmaz, másrészt pedig tükrözi a magyar jogtudomány két kiválóságának SOMLÓ Bódog és MOÓR Gyula professzoroknak szakmai érdeklődését és széljegyzeteit is" (I. m. 156. p. és OK Irattár, 1977. november hó). A könyvek – fertőtlenítési eljárások után – állománynaplózásra kerültek, a két név együttes megjelölésével. A köteteket ezzel egyidejűleg SOMLÓ–MOÓR bélyegzővel látták el. A két jogtudós utókor számára fennmaradt több ezer kötetes hagyatékát, amelyben a könyvek kötetszáma megközelíti a kétezret s a folyóiratok darabszáma körülbelül ugyanennyi, az Országgyűlési Könyvtár az 1970-es évek végén tehát VARGA Csaba segítségével – akit ekkor a könyvtár mellékállásban foglalkoztatott – állományba vette és katalogizálta. A MOÓR Gyula és SOMLÓ Bódog szellemi örökségét őrző művek azóta a jogi, politikai, szociológiai és filozófiai kutatást, valamint a felsőfokú oktatás rendszeres munkáját sokoldalúan és maradéktalanul szolgálják.
