4 talaj és a rajta n ö v ő növényzet közötti kapcsolatról írta: Vági István. (Folytatás.) A második csoportba tartozó, meszet nem szerető növények igen savanyú talajon fordulnak elő és ezeken már a savanyú humusz és a száraz tőzeg is előfordul. Ezek a növények is két csoportra oszthatók, amennyiben az egyik csoport növényei csakis a legsavanyúbb,. igen kis ph. értékkel ( 4 ) bíró talajokon fordulnak elő, míg a másik csoportban olyan növények is előfordulnak, amelyek igen savanyú talajon, de hétnél nagyobb ph. értékkel bíró talajokon is előfordulnak, vagyis ezen növények fellépése nem jelenti még azt, hogy a talaj nagyon savanyú lenne. A legsavanyútb nyers humusszal bíró talajon a Vaccinium myrtülus fordul elő, amely talaj ph. értéke 3.5—4 között vál takozik. Ilyen talajban nemcsak hogy hiányzik a CaCO,, hanem a talaj a többi anorganikus sóban is rendkívül szegény. Ez a nö vény a legerősebb nyers humuszképző, amennyiben rengeteg kú szó hajtással bir, amelyek párnaszerűen rárakódnak az anor ganikus talajra és hatalmas nyers humuszréteget alkotnak, amely a talajról könnyen leemelhető. Maga a növény ebben a nyers humuszrétegben fejlődik és ott, ahol nagyon elszaporodott, a talaj a legerősekb podsolos elmálláson megy keresztül és erős Orfeíem-rétegek keletkeznek. . A Vaccinium vitis idaea szintén igen savanyú nyers humusz talajon fordul elő és belőle száraz, nagyon savanyú tőzeg kelet kezik. Azonban általában az mondható, hogy ez a Vaccinium mégsem fordul elő olyan savanyú talajon, mint a Vaccinium myttillus. Igen savanyú, nyers humusztalajon (ph. 3.5—4.4) külön böző füvek is előfordulnak. Ilyen az Aira flexuosa, a Luzula piloza, a Convallaria majális, azután a Trientalis europaea, mely növények igen kis ph. intervallummal bírnak, tehát minden eset ben igen erősen savanyú, nyers humusz talajban fordulnak elő. A Majtímthémum bifolium szintén igen savanyú talajon gya kori, azonban ph. intervalluma 5.2-ig emelkedik, tehát már ke vésbé savanyú talajon is előfordulhat.
Nagyon savanyú talajon a Calluna vulgáris a leggyakoribb növény és az Atlanti klímájú fenyérterületeken ez képez nagy mennyiségű nyers humuszt, de száraz tőzeget is. Alatta hatal mas Orísíeín-rétegek alakulnak ki. Újabb vizsgálatok azonban aizt mutatják, hogy a Calluna alatti talajnak nem kell olyan sa vanyúnak lennie, amennyiben ph. intervalluma 3.5—5.5 között van, tehát a Calluna távolról sem jelenti azt a savanyú talajt, mint amilyen a Vaccinium myrtillus alatt előfordul. A többi nyers humuszon előforduló növények között a Melica uniflora, a,z Anemona nemorosa, az Oxalis acetosella, az Asperula odorata, a. Molinia coerulea, az Antoxantum oderatum, &,Peucedanum pahtstre 4—7.5 közötti ph. intervallummal bírnak, tehát a jelenlétük még nem jelenti a legsavanyúbb mészmentes talajt. A Calluna. vulgárisra itt megjegyzem még azt, h o g y az csak a CaC03-os ta lajokról tartja magát távol, míg németországi CaSo -os talajo kon, ha azok savanyúak, elég gyakori. Büsgen szerint C a C 0 - t o s talajon is mesterségesen kitenyészthető, azonban törpe alakba 4
3
megy át. Ha a talaj CaSOi-ban gazdag, akkor benne az úgynevezett gipsznövények szaporodnak el. Ez a kérdés is igen érdekes, azon ban sajnos még kellően megvizsgálva nincs. Több mészen növő növény a gipsztalaj okon is előfordul és csak egynéhány van, mely csak gipsztalajon található meg. Kolkwitz szerint az egyedüli növény, amely csak gipszen fordul elő, a Gypsophüa repens, azon ban ez még nem egészen biztos, mert pld. a legújabb irodalom ban a Gypsophila festigiata is, mint csak gipszen növő növény szerepelt, pedig azóta felfedezték, hogy bizony Kelet-Porosz országban gipszmentes száraz homokon is előfordul. Petry szerint a Helianthemum fumana és az Oxytropus pilosa szintén csak gipszen fordulnak elő. Miután a gipsztalajok a meleg évszakokban nagyon szárazak, a rajtuk levő növényzet kevés vízzel kell, hogy kijöjjön, azért a gipsztalajok vegetációján bizonyos xerofilia jelentkezik, továbbá a növényeknél feltűnő törpe növekedés is mutatkozik. A Calluna vulgáris is egyes gipsz területeken nagyobb mennyiségben fordul elő. A z irodalom dolomitra jellemző növényeket is ismertet. A do lomit a szénsavnak kettős sója és összetétele a Ca M g / C 0 / 2 , tehát nagymennyiségű CaCO^ tartalmaz éppen azért a meszet köve3
telő növények szintén igen gyakoriak a dolomiton. Közép-Német országban ismernek egy mohot, a Tinimia megapolitatanat, amely állítólag Grebe szerint csak dolomiton fordul elő. Nagyon gya kori a dolomiton a Helleborus foetidus, a Saxifraga tridactyliteh, Tencrium chamaedrys, Holosteum umbellutum, Aconitum nwpetlus, Cystopteris fragilis, Plmvtago serpentina, Woodsia glabella stb., Németországban egyes növények a dolomiton törpe válto zatba mennek át. így a Dianfhus carthusianorum 3—4 cm, a Leontodon taraxacum 3 cm-re nő csak meg dolomiton, míg a S&s.eli annum, amely rendesen 80—90 cm magas, dolomiton csak 3—6 cm magasságot ér el. Elég eltérő nézetek uralkodnak a Szerpentin-talajokról és a rajtuk levő jellegzetes növényzetről. A szerpentin HiMgsSI-'Ch öszszetételű magnézium silicat, amely Ca mentés és olyan talajt alkot, amelyben a Ca és Mg közötti viszonyszám erősen eltolódik a Mg irányában. Hogy azonban ez az eltolódás a talajban is olyan ha tást idézne elő, mint pld. vizes tápoldatokban, amelyekben az erős Mg túlsúly esetén a növények növekedése majdnem egészen meg szűnik, sőt a gyökereken sérülések is jelentkeznek, ez a kérdés még teljesen nyilt. Szintén úgy nyilt az a kérdés is, hogy a szer pentinen fellépő különleges aljnövényzet túlnyomórésze miért tud tiszta mészkőtalajon is kitűnően fejlődni. Szerbiában, Boszniában hatalmas fekete fenyvesek terülnek el szerpentinen. Azonban a Pinus nigra nem lehet jellegzetes szer pentin-fafaj, miután a Karstban és az Alpeseken tiszta mész hegységekben szintén hatalmas területeket borít. Igen gyakori a balkáni szerpentin-területeken a Sorbus torminalis, amelyről oda való lakosok 1916—1917 között előttem úgy nyilatkoztak, hogy csak a szerpentinen fordul elő. Viszont az is tény, hogy német szerzők ezt a fát Közép-Németország északi részében jellegzetes mésznövénynek tartják. Igen érdekes jelenség, hogy a szerpentinen egyes páfrányok különleges elváltozáson mennek keresztül. í g y az Asplenium viride és az Asplenium adiantium nigrum, szerpentinen Asplenium adulterinumba és Asplienium cuneifoiiumba megy át. Ez a kérdés azon ban még kellően tisztázva nincs, mert az utóbbit legújabb megfi gyelések mészen, granuliten is megtalálták. Jellegzetes vezérnövé nyek a szerpentinen az irodalom szerint a Sempervirum Pattoni, !
Dianthus Carthusianorum, var. basaliticus, Sölanum rupestre, Petentilta serpentini, Sedum serpentini, Erica vagans és még má sok. Legújabb megfigyelések szerint Boszniában a Zwackhm sendtneri csak szerpentinen, míg Közép-Albániában a Pinus nigra csak szerpentinen fordul elő. Ott, ahol a talajban nagyobb mennyiségű Z n van Z n C 0 és H Z n S i 0 alakjában, ott egyes növényekből jellegzetes ökotypusok jelennek meg. Ilyen ökotypus a Viola calaminaria, amely a Viola luteából származik, továbbá a Thlaspi c&Mminarium, amely a ThlOtSpi oilpestm ökotypusa. Cinktartalmú talajon azután az 3
2
2
9
Alsine verna, az Armeria HalJ,eri, a Silene inflata és az Armerkb vulgáris fordul elő anélkül, hogy ezekből külön ökotypusok kép ződnének a cinktartalmú
talajon.
Igen érdekesek azok a kapcsolatok, amelyek a talajban elő forduló N-tartalmú vegyületek és a növényzet között fennállanak. Különösen azokon a helyeken, ahol bármely oknál fogva nagyobb mennyiségű állati trágya kerül a talajba és a trágyatartalom foly tán alakul ki egy különleges növényzet, amely nagyobb mennyi ségű N-t követel a talajban és amely növényzetet ruderalnövényeknek nevezik. A ruderalnövények fellépése az alpesi levegőn vehető ki a legjobban, amennyiben az alpesi kunyhók körül, ahol az álla tok az éjjelt töltik, ezek ürüléke telíti a talajt és ilyen helyen, ha pl. a kunyhót lebontották és más helyen éjjeleznek, még évtizedek múlva is megtalálhatók a ruderalnövények. Ilyen jellegzetes növé nyek dz Aconitum Lycoctomwi, Carduus personata, Cireium spine-
sissimum, Datura Stramonium Galeopsis tétrahit, Lamium album, Phleum álphinum, Plantago, serpentína, Palpkia, P. pratensis Pohjgonum aviculare, Rumex alpinus, Senecio cordatus, Senecio viscoosus, Tozzia alpina, Veratrum album. Ezek között a legjobban trágyázott talajt a Rumex atipinus követeli, kevesebb trágyán a Senecio-íé\ék fordulnak elnő, míg a legkevesebb trágyával bíró talajon az AconitumA^élék között az Aconitum napéllus fordul elő. Hogy ezek a növények az erősen trágyázott helyen a trágya ammónia-, vagy nitráttartalma folytán lépnek fel, nincs még tisztázva. A ruderalnövények közé tartozik az Urtica dioica, amely azon ban nagyobb mennyiségű nitrátot követel a talajban és azért jel-
legzetes nitrátnövény, amely a szervezetében nagyobb mennyiségű: nitrátot fel is halmoz, ahogy ez a diphodiphenyl-nylamin-reakció segítségével a növényben ki is mutatható. A z Urtica dioica nitrophyl-növény és a talaj a nitráttartalom és a növényi egyedek ki fejlődése között szoros kapcsolat van, amennyiben a növény ma gassága függ a talaj nitráttartalmától, hogy azt az Olsen és Lundegardh vizsgálatai mutatják. Nagyobb mennyiségű nitrátot a szervezetükben a Geránium robertianum. a Sambucus nigra, a Chenopodium, az Amarantus, a Heiianthus. a Mercuriülis, a Sinapis halmozhat fel. További nitrophilnövények az Epilobium angustifolium, az Impatiens és Rubus idaeus. Hesselmann külön vizsgálat tárgyává tette az erdei talajban végbemenő nitrinkációt és annak erősségi fokát különböző növé nyekkel hozta kapcsolatba. í g y a svéd bükkösökben a normál nitri nkációt jelzik az Asperula oderata, Dentaria bulbifera, Oxcdis acentosella, Rubeus idaeus Viola silvestris. A kevert nemes lomb erdőkben viszont a CorydaUs-íélék, a Mercurialis perrenis, a Pul~ monaria officinalis, a Viola silvestris jelzik a normális nitrifikációt Vágásterületeken nitrátlejző növények az Atropa Belladonna,. Epilobium angustiolium, Rubus idaeus és a Seneeio silvatieus. Nem erdei talajon a Cerastium arvense-, Draba venna, Holosteum umbellatum, Erophila verna, kevés N és salétromot jelent a talaj ban, Heinrich és Schneider szerint. Erdei talajban az Aira flexuosa, az Empotrum Nigrum, a Vaccinium mytillus és a Vaccinium vitis ideae fellépése nemcsak a nyers humuszt jelen tik a talajban, hanem még azt is, hogy ilyen talajokban nincs nitrifikáció. A mangánnak előbb a talajban nem nagy jelentőséget tulaj donítottak és csak újabban jöttek tisztába azzal, hogy a magán a növényekben csak akkor fordul elő nagyobb mennyiségben, ha a növény mészhiányban szenved. Különösen a fenyőfélék hamujá ban szokott nagyobb mennyiségű mangán előfordulni. Különleges mangánt jelző növények még nem ismeretesek, Hegi szerint a Digitális qmrpurea állítólag olyan talajon nő, amelyben sok a man gán. Hogy ez valóban így van, ez még bizonyításra szorul, viszont
az is igaz, hogy a növény hamujában egész 9% mangánt sikerült kimutani, ami azonban még nem bizonyíték, hogy ez a növény a talajban nagyobb mennyiségű mangánt követelne. Egyes nemes ércek és a növényzet között is vannak bizonyos kapcsolatok, amely jelenség inkább bányászati értékű. í g y állítólag Montanában már több ezüstterületre bukkantak az Eriogenum ovalifolium segítségével. Quenslandban, Ausztriáliában, a Lonicera confusa jelzi állítólag az ezüst- és aranyérceket, míg Eisleben környékén a rézpalán az Alsine verna, továbbá a Süene otites L . nagyon gyakori. Ausztráliában, Mellet szerint, a rézércekre fontos indikator-növény a Polycarpae spirostyles, míg Idria körül a hi ganyterületeken az Alsine setacea a vezérlő növény. Érdekes fel említeni, hogy a cseh Érchegységben ott, ahol Sn O2 hányók van nak, tömegesen elszaporodik a Trienialis Europaea, továbbá a Sempervirum soboliferum. A z Egyesült-Államokban a talaj felü letére kijövő ^ P b S ) rétegeken, mészkövön igen elszaporodik az Amorpha canescens és ott állítólag fontos útmutató növénynek tartják az ólomércekre. Igen jellegzetes kapcsolat van olyan talajok között, amelyek nagyobb mennyiségű sókat, elsősorban NaCl tartalmaznak és a rajtuk növő növényzet között. Ezek a növények az úgynevezett sós növények, amelyek két csoportra oszthatók. A z első csoportba tar toznak azok a sós növények, amelyek bizonyos sótartalom nélkül a talajban nem tudnak elszaporodni. Ezek az úgynevezett halophytanövények. A második csoportba tartoznak azok, amelyek ugyan előszeretettel sós talajon is előfordulnak, azonban teljesen sómentes talajon jól meg vannak ezek a halophyl-növények. A legjellegzetesebb NaCl követő halophyta-növény a Zostera marina, amely a tengerparti talajnak legjellegzetesebb lakója és amely Európa nyugati s északnyugati partjainak azon részén,amely még a tengervízzel érintkezik, hatalmas tömegekben fordul elő és ezeken a helyeken nemcsak jellegzetes talajjellemző sós növény, hanem talajképző növény is. A Zostera marina a tengerparton még a tengervíz színe alatt lepi el a homokot, ahol sűrű párnákat alkot és rizomáival a homokba erősen belekapaszkodik. A sűrű levelei között a tengervíz által a partra vetett legfinomabb málladék megkötődik, miáltal a tengerfenék a part mentén mind-
jobban közeledik a tengervíz színéhez. A tengerfenék folytonos emelkedése folytán a Zostera rizomái is mindjobban emelked nek és végül a növény az általa lekötött homok folytán annyira megközelíti a tengervíz felületét, hogy először csak apály ese tén emelkedik a vízből, később már dagály esetén is a Zostera a víz legmagasabb állásában kilátszik a vízből, mígvégre a ten gerfenék annyira felemelkedik, hogy a Zostera víz alá már nem is kerül, mikor aztán a Zostera ezen a helyen a többi halophyta de a tenger vizét nem szerető növényzet által ki lesz szorítva. A Zosteraval együtt ezen tengerparti és még a tengervíz ha tása alatt álló, sok sót tartalmazó nedves talajon a Patomogeltem, pectinatus, a Ruppia maritima, a Zannichella pulustris is előfor dul és képezik az Enalidok formációját. A Zostera marina csak a tengerpartok mentén fordul elő és a szárazföldek belsején előfor duló sós talajokon nem található meg. Ha a Zostera által a tengerpart annyira emelkedett, hogy a tenger vize ezt már csak kivételesen önti el, akkor a Zostera he lyét más halophyta-növények foglalják el. Ezek között legfonto-
sab a Salicornia herbacea, a Statice és a Glyceria maritvma és Suaeda maritima. Ezek a növények, amely tulajdonképpen Xerophyta jellegűek, nemcsak a tengerpart közelében, hanem a száraz földek belsejében előforduló sós tavak körül, azután sós talajokon is nagyon elterjedtek. Ezek közül egyesek hatalmas NaCl mennyi séget halmoznak fel a szervezetükbe. í g y a- Sueda maritima szá raz anyagának 18.5%-át teszi ki a NaCl. Az oroszországi félsivatagi szürke és gesztenyebarna talajo kon előforduló sós területeken szintén megtalálható a Salicornea herbacea, a Suaeda •maritima, a Statice, míg a Fertő körüli sós területeken szintén ott van a Salicornea herbacea és a Suaeda mtfitima, itt azonban Na* So% M g S O és Ca S O tartalmazó sós talajon fordul elő. Jellegzetes halophyta-növények az Atriplex, az Artemisia az Atriplex cannum, a Camphorosma ovata, amely erős xerophyta tulajdonságú, a Brachylejus salsa, a Sahola Kati, amelyek szintén az orosz stppe sós talaj foltjaira olyan jellegzete sek. A békésmegyei karbonátos szikeseken, ha annak összes sótar talma 0.5%, amelyből 0.2%-a szóda, akkor rajtuk Sigmond szerint
pauciflora,
a Camphoroma ovata, a Herdeum Gossiniamum és a Matricaria ehamomitta képezik a jellegzetes növényzetet. A Camplorosma ovata azonban, úgy látszik, tulajdonképpen nem halophyta, mert sómentes talajon is megnő, mikor a sziken a 2—3 cm nagyságot elérő növény 50—60 cm magasságot ér el. A Camphoronia ovatának a kötött, legrosszabb szikeseken való elterjedése nem is a só val van összekötettésben, hanem ezen talaj igen rossz víz körülmé nyeivel. A Szeged környéki szoloncsákokon, amelyek nagyobb szódatartalommal bírnak, a Sálicofnia. herbacea nagyon elterjedt, tehát, úgy látszik, a szódát is nagyon bírja, amely a növény ten gerparti termőhelyén hiányzik. További ismert, sós növények az Aster tripolium, amely a mi sós talajainkon is olyan gyakori és amely növény hamuja 6 0 % NaCl tartalmaz azután a Scorsonera parviflorea, amely állítólag Csehországban sómentes talajon i előfordul. A sós talajckon kü lönböző más növények is előfordulnak, amelyek azonban nem sós talajon is igen gyakoriak. Ilyen növény a Scirpus maritimus, amely hosszú ideig mint indikátor szerepelt a NaCl-ra a talajban, ma azonban be van bizo nyítva, hogy teljesen sómentes, vizes területen és mocsarakban igen gyakori. Ide kell számítani a Triglochin maritimat is, amely sós tala jokon igen gyakori, de már meszes, márgás és gipszes sómentes talajokon is megtalálták. A sós talajokon a Plantago, maritima ii gyakori, azonban száraz gipsztalajokon is előfordul. A Trighchm maritima, az Aster trpalium, a Scirpus mariti mus, az Atriplex-félék a tengerpartok mentén, különösen a Marschokon, ha már jellegzetes halophyta-növények beborították a talajt, akkor a tengerparti talaj további kialakulásánál az előbb említettek a jellegzetes halophytákat kiszorítják és elfoglalják ezek helyét. A magyarországi sós és szikes talajok növényzetének kritikus boncolásával, hogy mennyire xerophytok azok és mennyi ben halophyta és halophyl tulajdonságúak, külön fogok más dolgo zatomban annakidején foglalkozni. Érdekes kapcsolatok vannak a növényzet és a talaj között, ha figyelembe vesszük a talajban előforduló málladékszemek nagysá gát, mikor homokos, vályogos és agyagos talajokról beszélünk.
Hozzá kell azonban tenni, hogy ennél a kapcsolatnál a klimatikus. faktorok nagyon éreztetik a hatásukat és pl. nedves, hűvös éghajlat, alatt, jellegzetes homoktalajon egész más növényzet alakul ki, mint arid, melegebb éghajlat alatti homoktalajon és azért egyes klimatikus zónákra jellemző növények a többi klimatikus zónákra már nem olyan jellemzőek. (Folytatjuk.)
Ősi ö r ö k s é g írta: Rohoska Soma ni. kir. erdőmérnök. Ne gondoljunk
most
vagyonra s anyagi örökségre, hiszen
van ennél sokkal lényegesebb s életbevágóbb örökség: az, melyet szüleink s ősapáink lelkiekben hagynak reánk. Mammuth-vagyonok urai lettek már e lelki örökség miatt koldusok és a legszegényebből dúsgazdagok. Nemzetek, országok lettek nagyok s hatalmasak, vagy enyésztek el tulajdonságaik miatt a semmiségbe. Szent István — akkor még István vezér — által 998-ban Veszprémnél levert s ennek tájékán szétszórt Kupa (vagy K o p pány) vezér népe tulajdonságainak ősi örökségét vélem felösmerni ma is a Veszprém melletti Szentgál község derék, barátságos, szó kimondó, virtusos, szilaj-magyar lakosságában. Mind e tulajdon ságok megfelelő keretben a jellem áldásosán ragyogó, nemes drága kövei, de ha ezt a keretet a történelem vagy világátalakulás meg változtatja, baj, sőt tragédia lehet belőle. Ha Kupa vezér harci erényeit és vallásos meggyőződését nem István vezér ellen, hanem mellette állítja sorompóba, úgy örök dicsőség jut neki osztályrészül a megbélyegzés helyett. Háborúban a bátorság s a szilaj virtus biztos eredmény, győ zelem s mint ilyen, örök dicsőség. Békében áldatlan teher s vasár napi verekedésekben kirobbanó Vagy rendőri kihágásokat szülő önsanyargatás. Ez a virtus tette híressé és kiváltságossá Szentgál község nemes lakosságát, az ú. n. „királyi vadászokat." A régi, történelmi időkben ugyanis ezen község lakosai látták el a mindenkori királyi udvartartást vaddal. A királyi udvar gyakorta tartotta e határ-
