200 4. XX. ÉVFOLYAM, 8. SZÁM.
Alapította: Gerots Zoltán
AUGUSZTUS
34. GEROTS ZOLTÁN: A FEHÉRVÁR ELSÕ SIKERE A tarokk élvonalába, a royalba az idén bekapcsolódott székesfehérvári együttes: Kádár György (a fotónkon balról), Kádas Imre (jobbról) összetételben nyerte meg a IV. Papa Joe's Sopron Grand Prix-t! A végig nagyszerû teljesítményt nyújtó fiatal együttes mögött e sorok szerzõjének csapata, a Szintézis végzett G.Szabó Attila, Oravecz László, Gerots Zoltán összetételben a második helyen, míg az idén sikert-sikerre halmozó gyõri Wersényi Fújó, Wersényi II. György alkotta Gyõr Geszt szerezte meg a bronzkupát. A legnagyobb trófeát: Spectrumot, Sprecher Károly teljesítette.
A IV. Papa Joe's Sopron GP végeredménye: 1. Fehérvár/Kádas Imre, Kádár György 298, 2. Szintézis/Gerots Zoltán, G.Szabó Attila, Oravecz László 296, 3. Gyõr Geszt/dr.Wersényi II.György, dr.Wersényi Fújó György 294, 4. Palotai Matadorok/Sprecher Károly, Kardos László 291, 5. Dunai Darazsak/dr.Büki Tamás, Gyöngyösi Dávid 288, 6. Szombathely Belváros/Károly Márton, Gyulai Árpád Márton 287, 7. Fehérvár Kincsesbánya/Kreischer Károly, Rák Mari 282, 8. Arrabona Stars/dr.Ádám János, Jakab Géza 271, 9. Õrmezõi Mágnes/Surányi Ágnes, Nagy Márta 269, 10. Zagyvaszántó/Vladár Ferenc, Bencsik Krisztina 265, 11. Ferencváros Tomasics Csapat/dr.Tomasics Tamás, Tomasics Balázs, Farkas Péter 263, 12. Alba Volát/Sipos Zoltán, Szijártó Csaba 252. Következik: I. fehérvári GP., okt. 17. Ribillió Pub. rózsa u. TA R O K K É L E T 11 3 .
Royal csapatbajnokság, augusztusi eredmények: 294. Alba Volát – Utánpótlás Bp. 99:91 Bp. Józsefváros, augusztus 2. Alba: Sipos Zoltán (Spadille), Szijártó Csaba. UBp. : Farkas Péter (Manille), Gerots Zoltán m.v. Rendkívül összeszedetten, jól játszott a fehérvári csapat. 295. Liska Mûvek – Utánpótlás Bp. 94:90 Bp. Belváros, augusztus 3. Liska: Gerots Zoltán m.v. (Spadille), Liska Tibor. UBp. : Oravecz László m.v. (Spadille), Farkas Péter. Az elsõ kijátszáskor Tibi így fordult hozzám: bocs, Zoli, de elszúrtam a licitemet. Így „nyugtattam” meg: ne izgulj, én is… ☺☺…! 296. Gyõr Geszt – Alba Volát 95:70 Bp. Belváros, augusztus 3. GyõrGeszt: dr.Wersényi II. György, dr.Wersényi Fújó György. Alba: Sipos Zoltán, Szijártó Csaba. Gyuriéknak egy védõ Vannak hozta meg az átlag fölötti eredményt. A másik oldalon ellenben rá sem lehetett ismerni a két meccsel ezelõtti Volátra… Ez bizony, Betli volt… Kiterítve! 297. Gyõr Geszt – Ottvannak 99:94 Bp. Belváros, augusztus 3. GyõrGeszt: dr.Wersényi II. (Szfinx), dr.Wersényi Fújó. Ottvannak: Gaál István, Juhász Péter m.v. Szfinxxel kezdték, védõ Flush-sel fejezték be partijukat a gyõriek. 298. Utánpótlás Bp. – Sashegyi Csillagok 96:92 Bp. Belváros, augusztus 3. UBp. : Farkas Péter, dr.Székely Géza m.v. (XXI-fogás). Sashegy: Rák Mari m.v., Oravecz László. Géza szakított a „mér jöjjek, ha nem ér rá a partnerem” c. gyakorlattal: hát ezért érdemes volt játszania: csapatban XXI-fogást, skíhiben Spadille-t ért el, ami a rendkívül szoros trófealistán fontos helyeket jelentett…! Ja, meg méginkább ezért is érdemes volt eljönnie: „De jó volt!!” Tisztelt „csapattalanok”: lehet a Géza példáját követni! 299. Imperial – Õrmezõ 94:89 Imperial: Csathó Áron, Rák Mari. Õrmezõ: Nagy Márta, dr.Büki Tamás m.v. A végén nem sikerült Tamás Spadille-kísérlete.
Bp. Belváros, augusztus 3.
E napon, a fõvárosi klubtagok nagy csodálatára egy mindössze 11 éves fiatal tehetség, Tomasics Balázs (dr.Tomasics Tamás tagtársunk gyermeke) debütált nagy sikerrel a royalasztal mellett. Képességeire nézve mi más is lehetne jobb dicséret, mint a rendkívül nehéz skíhi játékmódban elért 93,8-es végeredménye!! Eddigi legfiatalabb játékosunk Soltész Attila volt, aki 14 évesen mutatkozott be a Zugliget színeiben a royalasztal mellett. (Késõbb fagottmûvészként futott be karriert, külföldi tartózkodása miatt került ki a tarokkéletbõl.) 300. Hatvani Amazonok – Hatvan Firemen 105:92 Hatvan, augusztus 3. Amazon: Szüle Mária, Podonyi Mihály m.v. (Famille). Tûzoltók: Garami Gábor, Nagy Gábor. Továbbra is bombaformában játszik Podonyi Misi, hozzásegítvén az Amazonokat az elsõ százasukhoz. 301. Gyõr Geszt – Gödöllõi Orgonák 95:91 Bp. Rákosfalva, augusztus 4. GyõrGeszt: dr.Wersényi II. György, dr.Wersényi Fújó György. Gödöllõ: Gurmai Éva, Nagy Márta m.v. A gyõriek egy védõ-Vannakkal kerültek az átlag fölé.
11 4 .
TA R O K K É L E T
302. Gyõr Geszt – Gödöllõi Orgonák 95:89 Bp. Rákosfalva, augusztus 4. GyõrGeszt: dr.Wersényi II. György, dr.Wersényi Fújó György. Gödöllõ: Gurmai Éva, Nagy Márta m.v. Spadille-t bukott a Gödöllõ. 303. Gyõr Geszt – Gödöllõi Orgonák 107:95 Bp. Rákosfalva, augusztus 4. GyõrGeszt: dr.Wersényi II. (Betlehem), dr.Wersényi Fújó (Golgota). Gödöllõ: Gurmai Éva, Nagy Márta m.v. A két trófea mellé ezúttal is kiosztódott a gyõrieknek egy védõ-Vannak. 304. Fehérvár – Szintézis 100:97 Székesfehérvár, augusztus 5. Fehérvár: Kreischer Károly, Kádas Imre (Trojka). Szintézis: Gerots Zoltán, Rák Mari m.v. (Manille). Ezen a mérkõzésen mutatkozott be – mindjárt gyõzelemmel – Kreischer Károly a tarokk legmagasabb osztályában. Kádas „Dudu” is örülhetett: Trojkája az eddigi legmagasabb trófea-teljesítése! (A másik oldalon immár kilencedszer (!!) ültünk bele ebben a bajnokságban 0:4-es fekete elosztásba, szerencsére inkább passzoltam…) 305. Pénzesgyõr – Õrmezõ 96:77 Balatonfüred, augusztus 7. Pénzes: Gerots Zoltán m.v. (Manille, Spadille), Pándorfalvi Zoltán. Õrmezõ: Rák Mari m.v. (Golgota), Nagy Márta. Szívmûtétje után alig egy héttel (!!) gyõztes meccsen tért vissza a royalasztal mellé a balatonfüredi szívszanatórium zenepavilonjában egyesületünk népszerû technikai igazgatója: Pándorfalvi Zoltán!! Az ellenoldal is remekül játszott, ám Marika gyönyörû, bivalyerõs 12-es Spectrumja 7:3-as ellenelosztásba csúszott bele… Aztán még XXI-fogást is buktak… Marikát csak az vigasztalhatja, hogy ezzel a Golgotával nem kisebb nevet, mint Varga Pétert elõzte meg a Trófealistán! 306. Zöld Sasok – Õrmezõ 96:92 Zöldek: Sikora István, dr.Büki Tamás m.v. Õrmezõ: Nagy Márta, Gerots Zoltán m.v.
Szigetszentmiklós, aug. 8.
307. Zöld Sasok – Õrmezõ 107:85 Szigetszentmiklós, aug. 8. Zöldek: Sikora István (Grand), dr.Büki Tamás m.v. Õrmezõ: Nagy Márta, Gerots Zoltán m.v. Sikora Pista élete legnagyobb tarokk-kombinációját teljesítette! 308. Alba Volát – Szombathely Belváros 99:92 Bp. Józsefváros, augusztus 9. Alba: Gerots Zoltán m.v. (Famille), Sipos Zoltán. Szhely: Károly Márton, Gyulai Árpád Márton. Kisebb jubileumhoz érkeztem: 25. Famille-omat sikerült teljesítenem – ráadásul, „szokásosan” elsõre mondtam be: treff Famille, mehet… (Sipi kissé izgult, hogyan lesz trófeánk, mikor a meccs elején közöltem pár szavas rendszerünket – sehol egy színbeegyszerûsítés, jump, four, királykód stb. – de megnyugtattam: az idei CSB-n is én vezetem a trófealistát… ☺☺) 309. Dunai Darazsak – Imperial 94:89 Bp. Belváros, augusztus 10. Darazsak: dr.Büki Tamás, Gyöngyösi Dávid. Imperial: Csathó Áron, Rák Mari. Dr.Büki: Marikáéknak extrém játszhatatlan lapjuk volt… 310. Imperial – Ottvannak 91:89 Imperial: Csathó Áron, Rák Mari. Ottvannak: Gaál István, Liska Tibor m.v.
Bp. Belváros, augusztus 10.
311. Imperial – Liska Mûvek 99:95 Imperial: Csathó Áron (XXI-fogás), Rák Mari. Liska: Gaál István m.v., Liska Tibor. Liska Tibi: Jó kis meccs volt!
Bp. Belváros, augusztus 10.
TA R O K K É L E T
11 5 .
312. Alba Volát – Utánpótlás Bp. 97:86 Bp. Belváros, augusztus 10. Alba: Sipos Zoltán (Spadille), Szijártó Csaba. UBp. : Sprecher Károly m.v., dr.Tomasics Tamás. A kis trófeák döntöttek: az egyik oldalon sikerült a Spadille, a másikon viszont elbukott a Manille. 313. Balfácán – Alba Volát 97:94 Bp. Belváros, augusztus 10. Balfácán: Hadházy Ágnes, Jakab Géza. Alba: Sipos Zoltán, Szijártó Csaba. Szép eredménnyel tért vissza nyaralásából Hadházy Ági – de az ellenfél sem panaszkodhat. 314. Utánpótlás Bp. – Szintézis 101:96 Bp. Belváros, augusztus 10. UBp. : Keszei László m.v., dr.Tomasics Tamás (Trojka). Szintézis: Gerots Zoltán, G.Szabó Attila. Tomasics Tamás – Keszei Laci remek partnerjátékával – élete egyik legjobb teljesítményét nyújtotta! A keddi játéknapon Károly Marci – hármas royalban – mesterhármast ért el: XXI-fogás, Betlehem, XXI-fogás, gratulálunk! 315. Szintézis – Hatvani Amazonok 98:84 Hatvan, augusztus 12. Szintézis: Gerots Zoltán (Spadille), Rák Mari m.v. Amazon: Szüle Mária, Nagy Gábor m.v. Gáboréknak nem ment a Köpf elleni játék: rendre túlvállalták magukat. 316. Szintézis – Hatvani Amazonok 96:84 Szintézis: Gerots Zoltán, Rák Mari m.v. Amazon: Szüle Mária, Nagy Gábor m.v.
Hatvan, augusztus 12.
317. Szintézis – Hatvan.hu 112:96 Hatvan, augusztus 12. Szintézis: Gerots Zoltán (Gloria), Rák Mari m.v. HaHu: Szüle Mária m.v., Podonyi Mihály. Ezúton szeretném megköszönni Rák Marinak az egész estén nyújtott szenzációs játékát! Szintézis Gerots skíz, XIX, XVIII, XVII, VIII, V, pagát, ♠B, ♣L, ♥K.
Rák m.v. XX, XVI, XV, XIV, XI, X, ♥B, ♦D, ♣K, ♣D.
Hatvan.hu Szüle m.v. XIII, XII, IX, VI, kanári, cacadu, ♦K, ♦L, ♣B, ♠D.
Podonyi XXI, VII, sas, ♣10, ♥D, ♥L, ♠K, ♠L, ♠10, ♦B.
L’amour (1) 2 treff
Matador
Passz
Vizi (1) XXI-fogás (e) Angelo (1) Honõr (1)
Passz
Passz
Matador
Passz
Passz
Gloria (250) Passz
Passz
Passz
skíz + pagát V VIII
cacadu kanári VI IX
XXI sas VII ♣10
11 6 .
Amazon (e)
XIV + (indul) XX + XV + XVI +
TA R O K K É L E T
XVIII + XVII + XIX + ♥K + ♣L ♠B
XI X ♦D ♥B ♣K + ♣D +
XII XIII ♠D ♣B ♦L ♦K
♠10 ♠L ♦B ♥L ♥D ♠K
318. Alba Volát – Balfácán 96:78 Székesfehérvár, aug. 12. Alba: Kreischer Károly m.v., Sipos Zoltán. Balfácán: Hadházy Ágnes, Jakab Géza. Nomen est omen: Fácánt licitált el a Balfácán… ráadásul 0-ra, mivel Erdélyi volt. 319. Szintézis – Zagyvaszántó 93:93 Bp. Belváros, augusztus 17. Szintézis: Gerots Zoltán, G.Szabó Attila. Zagyva: Oravecz László m.v. (Spadille), Vladár Ferenc. Megnyerhette volna a meccset a Zagyvaszántó, ha nem kombinálják el a második Spadille-jukat… 320. Sashegyi Csillagok – Szintézis 103:96 Bp. Belváros, augusztus 17. Sashegy: Kardos László m.v., Oravecz László (Famille). Szintézis: Gerots Zoltán, G.Szabó Attila. Nagyszerûen játszott a két Laci. 321. Alba Volát – Utánpótlás Bp. 99:88 Bp. Belváros, augusztus 17. Alba: Sipos Zoltán (Spadille), Szijártó Csaba (Manille). UBp. : Farkas Péter, Rák Mari m.v. Egy újabb szép fehérvári eredmény. 322. Szombathely Belváros – Hatvan.hu 96:93 Internet, augusztus 18. Szhely: Károly Márton, Gyulai Árpád Márton (Spadille). HaHu: dr.Barta Endre m.v., Podonyi Mihály. Még jobb lehetett volna a hatvani eredmény, ha a bukó Gém bemondása elõtt derítik ki, hogy 100-as a consolatio… 323. Fehérvár – Alba Volát 94:91 Fehérvár: Kreischer Károly, Kádas Imre. Alba: Sipos Zoltán, dr.Wersényi Fújó György m.v.
Székesfehérvár, aug. 19.
324. Dunai Darazsak – Alba Volát 97:90 Bp. Belváros, augusztus 24. Darazsak: dr.Büki Tamás (Spadille), Gyöngyösi Dávid. Alba: Sipos Zoltán, Liska Tibor m.v. Büki Tomi trófeájával biztosan gyõzött a háromszoros bajnokpáros. 325. Balfácán – Zagyvaszántó 93:83 Bp. Belváros, augusztus 24. Balfácán: Hadházy Ágnes, Jakab Géza. Zagyva: Oravecz László m.v. (Famille), Vladár Ferenc. Spadille-bukás miatt elmaradt a Zagyvaszántó nagy eredménye. 326. Balfácán – Zagyvaszántó 98:92 Bp. Belváros, augusztus 24. Balfácán: Hadházy Ágnes (XXI-fogás), Jakab Géza (Spadille). Zagyva: Oravecz László m.v., Vladár Ferenc (Spadille). Jó meccset játszott a két csapat: az elõzõ mérkõzéssel együtt az asztal mindegyik tagja trófeát ért el! 327. Õrmezõ – Fehérvár 96:91 Õrmezõ: Sikora István m.v., Nagy Márta. Fehérvár: Kreischer Károly, Kádas Imre.
TA R O K K É L E T
Bp. Belváros, augusztus 24.
117 .
328. Fehérvár – Õrmezõ 99:87 Bp. Belváros, augusztus 24. Fehérvár: Kreischer Károly (Golgota), Kádas Imre. Õrmezõ: Sikora István m.v., Nagy Márta. Kreischer Karcsi élete eddigi legnagyobb tarokk-bemondását teljesítette! 329. Fehérvár – Imperial 99:96 Bp. Belváros, augusztus 24. Fehérvár: Kádár György (XXI-fogás, Spadille), György Tibor. Imperial: Csathó Áron, Rák Mari. A szomszédos asztalokon egymást múlták felül az újonc Fehérvár játékosai: a 99-es eredmények után azt hittem, káprázik a szemem, mikor kiszámoltam a csapatbajnoki átlagukat: 95,1 tized!! 330. Imperial – Utánpótlás Bp. 97:95 Bp. Belváros, augusztus 24. Imperial: Csathó Áron, Rák Mari (Manille). UBp. : Farkas Péter, dr.Büki Tamás m.v. (Manille). Büki tanár úr közeledik a 100. trófeájához, ami ugyebár – ez év óta – immár hivatalos kupát ér! 331. Kispest Rezsõ tér – Fehérvár 93:87 Bp. Belváros, augusztus 24. Kispest: Keszei László, dr.Székely Géza. Fehérvár: Kádár György (Spadille), György Tibor. Gémet és Kasszát bukott a Fehérvár. Hétközi hármas partikban Albertfalván újra a royalasztalhoz ült az egykori Nordenksjöld két közkedvelt játékosa: Koncz Balázs és Márk „Nyomy” Zoltán. Csapatozást nem ígérnek, de mint mondták, a hármasozás nagyon visszahozta a játékkedvüket: „ilyet máskor is örömmel játszunk”! 332. Gyõr Geszt – Zagyvaszántó 102:91 Sopron, augusztus 27. GyõrGeszt: dr.Wersényi II. (Scala), dr.Wersényi Fújó (Szfinx). Zagyva: Sprecher Károly m.v., Vladár Ferenc, Kardos László m.v. Fújóék trófeáival kezdõdött el a soproni hétvége. 333. Zagyvaszántó – Gyõr Geszt 98:93 Sopron, augusztus 27. Zagyva: Kardos László m.v., Vladár Ferenc. GyõrGeszt: dr.Wersényi II. György, dr.Wersényi Fújó György. Értékes gyõzelmet arattak Vladár Feriék a bajnokjelölt ellen. 334. Gyõr Geszt – Zagyvaszántó 96:94 Sopron, augusztus 27. GyõrGeszt: dr.Wersényi II. György, dr.Wersényi Fújó György. Zagyva: Vladár Ferenc (Spadille), Bencsik Krisztina m.v. 335. Fehérvár – Õrmezõi Mágnes 94:88 Sopron, augusztus 28. Fehérvár: Kreischer Károly, Rák Mari m.v. Õrmezõ: Surányi Ágnes, Nagy Márta (Manille). Márti Manille-jával kezdõdött el a Sopron Grand Prix. 336. Dunai Darazsak – Gyõr Geszt 97:94 Sopron, augusztus 28. Darazsak: dr.Büki Tamás, Gyöngyösi Dávid. GyõrGeszt: dr.Wersényi II. (Manille), dr.Wersényi Fújó György. Bükiék rangadó-gyõzelemmel kezdték a GP-t. 337. Fehérvár – Palotai Matadorok 101:96 Sopron, augusztus 28. Fehérvár: Kádár György (Couleur), Kádas Imre (Scala). Palota: Sprecher Károly, Kardos László. Jól kezdték a fehérvári csapatok a soproni hétvégét. 338. Alba Volát – Zagyvaszántó 85:78 Sopron, augusztus 28. Alba: Sipos Zoltán, Szijártó Csaba. Zagyva: Vladár Ferenc (Spadille), Bencsik Krisztina m.v.
11 8 .
TA R O K K É L E T
339. Szombathely Belváros – Ferencváros 97:87 Sopron, augusztus 28. Szhely: Károly Márton, Gyulai Árpád Márton. FTCs: Tomasics Balázs, dr.Tomasics Tamás. Új csapat: a ferencvárosi Tomasics család együttese mutatkozott be a csapatbajnokságban, benne minden idõk legfiatalabb tehetségével: a mindössze 11 éves Tomasics Balázzsal! 340. Gyõr Geszt – Fehérvár 100:95 Sopron, augusztus 28. GyõrGeszt: dr.Wersényi II. (Couleur), dr.Wersényi Fújó György. Fehérvár: Kreischer Károly, Rák Mari m.v. Gyuri Couleurje a GP-n bronzkupát ért! 341. Dunai Darazsak – Õrmezõi Mágnes 89:86 Sopron, augusztus 28. Darazsak: dr.Büki Tamás, Gyöngyösi Dávid. Õrmezõ: Surányi Ágnes, Nagy Márta. Az egyik oldalon teljesíthetõ Bridge bukott, a másikon Spadille, Centrum, Gém. 342. Arrabona Stars – Szintézis 98:96 Sopron, augusztus 28. Arrabona: dr.Ádám János, Jakab Géza m.v. (Scala). Szintézis: Oravecz László m.v., G.Szabó Attila, Gerots Zoltán. Remekül játszott ellenfelünk, kár, hogy Jánost ritkán látjuk csapatozni. 343. Szintézis – Gyõr Geszt 104:92 Sopron, augusztus 28. Szintézis: Gerots (Betlehem, Scala), G.Szabó Attila, Oravecz László m.v. GyõrGeszt: dr.Wersényi II. (Betlehem), dr.Wersényi Fújó György. Bridge-t bukott ellenfelünk. 344. Dunai Darazsak – Fehérvár 94:92 Darazsak: dr.Büki Tamás, Gyöngyösi Dávid. Fehérvár: Kreischer Károly, Rák Mari m.v.
Sopron, augusztus 28.
345. Palotai Matadorok – Zagyvaszántó 104:93 Sopron, augusztus 28. Palota: Sprecher Károly (Spectrum), Kardos László. Zagyva: Vladár Ferenc (Spadille), Bencsik Krisztina m.v. Miközben Sprecher Károly élete legnagyobb bemondását teljesítette (koccintott is rá az egész asztal) – Vladár Feri három bajnokin egymás után háromszor ért el Spadille-t! 346. Ferencváros Tomasics – Alba Volát 85:73 Sopron, augusztus 28. FTCs: Tomasics Balázs, Tomasics Péter (Dzsinn). Alba: Sipos Zoltán, Szijártó Csaba (Scala). Újabb újonc a royal csapatbajnokságban – megint egy rendkívül fiatal, 14 éves játékos: Tomasics Péter személyében – és a mindössze 11 éves partnerével, valami egészen nagy szenzációt produkálva, gyõztesen állhat fel az asztaltól!! Óriási bemutatkozás – nehéz eléggé dicsérõ jelzõket találni!!! Péter ráadásul azonnal feliratkozott a trófealistára! 347. Fehérvár – Szombathely Belváros 97:94 Fehérvár: Kádár György (Scala), Kádas Imre. Szhely: Károly Márton, Gyulai Árpád Márton.
Sopron, augusztus 28.
348. Õrmezõi Mágnes – Arrabona Stars 95:82 Sopron, augusztus 28. Õrmezõ: Surányi Ágnes (Manille, Spadille), Nagy Márta. Arrabona: dr.Ádám János, Jakab Géza. Ági már a pénteki „bemelegítõnapon” is trófeákat ért el – ezt most sikerrel folytatta! 349. Dunai Darazsak – Zagyvaszántó 97:94 Sopron, augusztus 28. Darazsak: dr.Büki Tamás, Gyöngyösi Dávid. Zagyva: Vladár Ferenc (Spadille), Bencsik Krisztina m.v. Vladár Feri – a kitûnõen játszó Bencsik Krisztinával – immáron zsinórban a 4. meccsén teljesített egymás után Spadille-t! TA R O K K É L E T
11 9 .
350. Szintézis – Fehérvár 96:93 Sopron, augusztus 28. Szintézis: Gerots Zoltán, G.Szabó Attila, Oravecz László. Fehérvár: Kreischer Károly, Rák Mari m.v. 351. Fehérvár – Gyõr Geszt 100:100 Sopron, augusztus 28. Fehérvár: Kádár György (Couleur), Kádas Imre. GyõrGeszt: dr.Wersényi II. György, dr.Wersényi Fújó (Betlehem). Stílszerûen százassal és trófeával fejezte be idei csapatbajnoki szereplését a Wersényi I – II. páros azon a vidékrangadón, mely minden ízében rászolgált a „rangadó” elnevezésre. Gyuriékról eddig is tudtuk, hogy nagyszerû játékosok, az idén „beiratkozott” fehérváriak pedig – ezzel a százassal – máris megszerezték elsõ nagy sikerüket. Játékukat látván nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy kijelentsük: nem ez volt az elsõ sikerük… A gyõri, majd hatvani és most a székesfehérvári tarokkozók bekapcsolódásával óriásit nyert a royalsport. Külön öröm, hogy nemcsak mennyiségben, hanem minõségben is gyarapodtunk. 352. Alba Volát – Õrmezõi Mágnes 94:83 Alba: Sipos Zoltán, Szijártó Csaba. Õrmezõ: Surányi Ágnes, Nagy Márta.
Sopron, augusztus 28.
353. Arrabona Stars – Palotai Matadorok 91:91 Arrabona: dr.Ádám János, Jakab Géza m.v. Palota: Sprecher Károly, Kardos László.
Sopron, augusztus 28.
354. Szombathely – Ferencváros TCs 96:91 Szhely: Károly Márton, Gyulai Árpád Márton. FTCs: Farkas Péter m.v., dr.Tomasics Tamás.
Sopron, augusztus 28.
355. Alba Volát – Õrmezõi Mágnes 93:92 Sopron, augusztus 28. Alba: Sipos Zoltán (Spadille), Szijártó Csaba. Õrmezõ: Surányi Ágnes, Nagy Márta. A derék játszó felek a GP után sem voltak restek még csapatozni, sõt, Nagy Márti másnap összetett csapaton mesterhármast ért el úgy, hogy közte eddigi legjobbját: Hárpiát teljesített! 356. Alba Volát – Utánpótlás Bp. 97:94 Sopron, augusztus 29. Alba: Sipos Zoltán, Oravecz László m.v. (Betlehem). UBp. : Farkas Péter, Bencsik Krisztina. Remek teljesítménnyel búcsúztak a játékosok Soprontól. Különben is: Oravecz a legnagyobb király, legnagyobb király, legnagyobb király! (Mindezt utolsó háromra…☺☺☺.) 357. Örök Malom – Alba Volát 97:88 Örök: Varga Péter, dr.Füsthy Zsolt. Alba: Sipos Zoltán (Spadille), Szijártó Csaba. Biztosan gyõzött az esélyesebb csapat.
Bp. Belváros, augusztus 31.
358. Õrmezõi Mágnes – FTCs 102:94 Bp. Belváros, augusztus 31. Õrmezõ: Rák Mari m.v. (Couleur), Nagy Márta (XXI-fogás, Spadille). FTCs: Tomasics Balázs, dr.Tomasics Tamás. Mari és Márti utóbbi idõben elért trófealistás sikerei nem véletlenek: rengeteget játszanak, komolyan veszik a royalt – ráadásul nemcsak a versenyeznek, hanem alaposan besegítenek a szervezésbe is! Nagyon megérdemlik a sikert! Az ellenfél is folytatja jó szereplését, a 94-es átlag bizony nagyon jó.
12 0 .
TA R O K K É L E T
359. Liska Mûvek – Viziváros 90:88 Bp. Belváros, augusztus 31. Liska: Gaál István m.v., Liska Tibor. Vizi: Tölgyesi Gábor, Wohlgemuth Brigitta. Brigiék most mutatkoztak be a tarokk legmagasabb osztályában, és nem vallottak szégyent, mindössze egy Kassza kontrája nem sikerült. Sopronban megtartották a Magyar Kupa táblasorsolását. Ennek alapján a 16-közé jutásért a csapatok az alábbi mérkõzéseket játszhatják: Gödöllõ – Dunai Darazsak, Ottvannak – Balfácán, ELTE – Imperial, Fehérvár – Szombathely, Gyõr (erõnyerõ), Pénzesgyõr – Playing Kard’s, Ferencváros – Kispest Rezsõ tér, Utánpótlás – Soroksár, Szintézis – Hatvan.hu, Hatvani Amazonok (erõnyerõ), Alba Volát – Palota, Hatvan Firemen (erõnyerõ), Zagyvaszántó – Zöld Sasok, Örök Malom – Viziváros, Sashegy – Õrmezõ, Arrabona – Liska Mûvek. A táblán a továbbjutók a soron következõ pár gyõztesével játszanak. Határidõk, 16-közé: szeptember 26., 8-közé: október 17., negyeddöntõ: november 7., elõdöntõ: november 28., döntõ: december 19.
A XX. royal tarokk PIATNIK Magyar CSB állása 2004. augusztus 31-én, 359 játszma után: 1. Gyõr Geszt
5057 52 97,3 dr.Rosta Gábor, dr.Wersényi II.,
2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11.
Szintézis Õrmezõi Mágnes Hatvan Firemen Imperial Palotai Matadorok Balfácán Dunai Darazsak Örök malom Kispest Rezsõ tér Utánpótlás Bp.
4464 4147 4131 4085 4072 3797 3498 3214 3167 2828
47 46 45 43 44 41 37 34 34 31
95,0 90,2 91,8 95,0 92,5 92,6 94,5 94,5 93,1 91,2
12. 13. 14. 15. 16.
Alba Volát Zagyvaszántó ELTE Sashegyi Csillagok Fehérvár
2550 2414 2360 2325 2280
28 27 26 25 24
91,1 89,4 90,8 93,0 95,0
17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25.
Hatvan.hu Szombathely Belváros Zöld Sasok Hatvani Amazonok Pénzesgyõr Gödöllõi Orgonák Arrabona Stars Liska Mûvek Ferencváros Tomasics Cs.
2034 2005 1968 1609 1310 1296 998 465 362
22 21 21 18 14 14 11 5 4
92,5 95,5 93,7 89,4 93,6 92,6 90,7 93,0 90,5
26. Ottvannak 27. Viziváros
276 88
3 92,0 1 88,0
dr.Wersényi Fújó Gy. Gerots Zoltán, G.Szabó Attila Surányi Ágnes, Nagy Márta Garami Gábor, Nagy Gábor Csathó Áron, Rák Mari Sprecher Károly, Kardos László Hadházy Ágnes, Jakab Géza dr.Büki Tamás, Gyöngyösi Dávid Varga Péter, dr.Füsthy Zsolt Keszei László, dr.Székely Géza Farkas Péter, Juhász Péter, Bencsik Krisztina Sipos Zoltán, Szijártó Csaba Vladár Ferenc Stanik Mátyás, Groma István Oravecz László, Paulina András Kádas Imre, Kádár György, György Tibor, Kreischer Károly Podonyi Mihály, Kormos Zsolt Károly Márton, Gyulai Árpád Márton Sikora István, Lukács Attila Szüle Mária Busz János, Pándorfalvi Zoltán dr.Barta Endre, Gurmai Éva dr.Ádám János, Szokoly Adrien Liska Tibor dr.Tomasics Tamás, Tomasics Balázs, Tomasics Péter Gaál István, dr.Fehér Arnold Tölgyesi Gábor, Wohlgemuth Brigitta
TA R O K K É L E T
121.
Trófealista 2004. augusztus 31. 1. Gerots Zoltán
462 Triumf, Gloria, Hárpia, 3 Grand, Court, 3 Stella, 6 Spectrum, 7 Quart, 6 Szfinx, 16 Betlehem, 25 Famille, 20 Trojka, 6 Kentaur, 11 Golgota, 23 Scala, 28 Couleur, 14 Héja, 39 XXI-fogás, 12 Mariage, 32 Dzsinn, 88 Manille, 119 Spadille 2. Csathó Áron 321 Triumf, Gloria, Grand, Full, 4 Quart, 5 Szfinx, 13 Betlehem, 7 Famille, 18 Trojka, 4 Kentaur, Golgota, 11 Scala, 18 Couleur, 21 Héja, 30 XXI-fogás, 3 Mariage, 26 Dzsinn, 71 Manille, 85 Spadille 3. dr. Wersényi II.György 293 Royal, Triumf, 2 Gloria, Hárpia, Grand, Court, 3 Full, Stella, 4 Spectrum, Piramis, 6 Quart, 8 Szfinx, 6 Betlehem, 10 Famille, 13 Trojka, 8 Kentaur, 8 Golgota, 16 Scala, 15 Couleur, 8 Héja, 24 XXI-fogás, 11 Mariage, 16 Dzsinn, 50 Manille, 78 Spadille 4. dr.Ádám János 270 Hárpia, Spectrum, 2 Quart, 2 Szfinx, 5 Betlehem, 7 Famille, 14 Trojka, 5 Kentaur, 3 Golgota, 11 Scala, 10 Couleur, 10 Héja, 20 XXI-fogás, 4 Mariage, 15 Dzsinn, 68 Manille, 92 Spadille 5. Oravecz László 231 Court, Full, 3 Stella, 3 Spectrum, Quart, 2 Szfinx, 9 Betlehem, 10 Famille, 15 Trojka, 2 Kentaur, 3 Golgota, 12 Scala, 19 Couleur, 14 Héja, 7 XXI-fogás, 2 Mariage, 5 Dzsinn, 70 Manille, 52 Spadille 6. Nagy Gergely 210 Triumf, Court, Full, 2 Spectrum, Piramis, 2 Quart, 2 Szfinx, 6 Betlehem, 7 Famille, 7 Trojka, 4 Kentaur, 3 Golgota, 7 Scala, 10 Couleur, 6 Héja, 27 XXIfogás, 4 Mariage, 17 Dzsinn, 44 Manille, 58 Spadille 7. dr.Wersényi Fújó Gy. 181 2 Gloria, Hárpia, Full, Spectrum, Quart, 2 Szfinx, 3 Betlehem, 3 Famille, 7 Trojka, 3 Kentaur, 9 Golgota, 6 Scala, 7 Couleur, 14 Héja, 4 XXI-fogás, 3 Mariage, 17 Dzsinn, 52 Manille, 45 Spadille 8. Rák Mari 126 2 Triumf, Quart, Szfinx, Betlehem, 4 Famille, 9 Trojka, 5 Kentaur, 4 Golgota, 2 Scala, 8 Couleur, 7 Héja, 7 XXI-fogás, 5 Mariage, 6 Dzsinn, 26 Manille, 38 Spadille 9. Korinek Tamás 122 Gloria, Full, 2 Spectrum, Piramis, 2 Quart, 17 Szfinx, 5 Betlehem, 6 Famille, 4 Trojka, 3 Kentaur, 4 Golgota, 4 Scala, 10 Couleur, 4 Héja, 12 XXI-fogás, 7 Dzsinn, 4 Mariage, 9 Manille, 26 Spadille 10. Varga Péter 120 Full, Stella, Spectrum, Quart, 2 Szfinx, 9 Betlehem, 10 Famille, 15 Trojka, Kentaur, Golgota, 10 Scala, 19 Couleur, 5 Héja, 4 XXI-fogás, 8 Dzsinn, 19 Manille, 13 Spadille 11. dr.Barta Endre 113 Grand, Spectrum, Quart, 2 Szfinx, Betlehem, 3 Famille, 5 Trojka, 4 Kentaur, 2 Golgota, 2 Scala, 4 Couleur, 5 Héja, 10 XXI-fogás, 9 Mariage, 7 Dzsinn, 18 Manille, 38 Spadille 12. Keszei László 110 Full, 2 Stella, Spectrum, 7 Betlehem, 9 Famille, 4 Trojka, Kentaur, Golgota, 23 Scala, 7 Couleur, 7 Héja, 8 XXI-fogás, 2 Mariage, 5 Dzsinn, 24 Manille, 8 Spadille 13. Károly Márton 109 Hárpia, 2 Grand, Spectrum, Quart, 4 Betlehem, Famille, 6 Trojka, Kentaur, 2 Golgota, 9 Scala, 2 Couleur, 2 Héja, 9 XXI-fogás, 4 Mariage, Dzsinn, 21 Manille, 42 Spadille 14. dr.Büki Tamás 94 Triumf, Hárpia, Grand, Stella, Spectrum, 2 Quart, Szfinx, 3 Betlehem, Famille, 6 Trojka, 2 Kentaur, Golgota, 11 Scala, 5 Couleur, 5 Héja, 7 XXI-fogás, 3 Dzsinn, 21 Manille, 21 Spadille 15. dr.Füsthy Zsolt 94 2 Grand, Court, Full, Piramis, 9 Betlehem, 4 Famille, 7 Trojka, 4 Golgota, 12 Scala, 19 Couleur, Héja, 7 XXI-fogás, 2 Mariage, 5 Dzsinn, 15 Manille, 4 Spadille 16. dr.Paál Sándor 84 2 Betlehem, Famille, 9 Trojka, Couleur, 2 Héja, Mariage, 4 Dzsinn, 34 Manille, 30 Spadille 17. dr.Székely Géza 81 Grand, Court, Full, Stella, Spectrum, Quart, 9 Betlehem, 7 Famille, 6 Trojka, Golgota, 12 Scala, 9 Couleur, 4 Héja, 3 XXI-fogás, Mariage, 4 Dzsinn, 11 Manille, 8 Spadille 18. Sámson Géza 81 2 Betlehem, Famille, 6 Trojka, 2 Couleur, Héja, 2 Mariage, 13 Dzsinn, 29 Manille, 25 Spadille
12 2 .
TA R O K K É L E T
19. Paulina András 20. Gyöngyösi Dávid 21. Szokoly Adrien 22. Szokoly Gábor 23. Sikora István 24. dr.Berey Szilárd 25. Bata István 26. Podonyi Mihály 27. Herédi András 28. dr.Szegedi Róbert 29. Kardos László 30. Surányi Ágnes 31. Nagy Márta 32. Rézmányi Zsolt 33. Dervadelin Gergely 34. Vladár Ferenc 35. Ripp Ágnes 36. Gyulai Árpád Márton 37. dr.Rosta Gábor 38. Sipos Zoltán 39. Hadházy Ágnes 40. G.Szabó Attila 41. Lukács Attila 42. Sprecher Károly 43. Gurmai Éva 44. Kádár György 45. dr.Gyeskó Antal
77 Grand, Court, 6 Betlehem, 2 Famille, 7 Trojka, Golgota, 14 Scala, 13 Couleur, Héja, 8 XXI-fogás, 2 Mariage, 3 Dzsinn, 11 Manille, 7 Spadille 75 2 Grand, Full, Spectrum, 2 Quart, 3 Betlehem, 3 Famille, 4 Trojka, 4 Golgota, 8 Scala, 6 Couleur, 8 Héja, 4 XXI-fogás, 2 Mariage, Dzsinn, 8 Manille, 18 Spadille 75 Spectrum, 2 Quart, Szfinx, Betlehem, Trojka, 2 Kentaur, 5 Scala, 8 Couleur, 9 Héja, XXI-fogás, 3 Mariage, 4 Dzsinn, 20 Manille, 17 Spadille 64 Betlehem, 7 Trojka, Couleur, 9 Dzsinn, 19 Manille, 27 Spadille 63 Grand, 5 Betlehem, Famille, 4 Trojka, Golgota, 12 Scala, 2 Couleur, 4 Héja, 9 XXI-fogás, Mariage, 3 Dzsinn, 11 Manille, 9 Spadille 60 Grand, Full, Spectrum, 6 Betlehem, 7 Famille, 5 Trojka, 6 Scala, 10 Couleur, 2 Héja, 2 XXI-fogás, 4 Dzsinn, 15 Manille 60 Stella, 3 Spectrum, 3 Betlehem, 4 Famille, 3 Trojka, Golgota, 8 Scala, 7 Couleur, 6 Héja, 6 XXI-fogás, 2 Dzsinn, 8 Manille, 8 Spadille 56 Spectrum, Quart, Szfinx, 2 Famille, 3 Trojka, Golgota, Scala, 2 Couleur, 4 Héja, 7 XXI-fogás, Mariage, 8 Dzsinn, 6 Manille, 18 Spadille 54 Spectrum, 8 Betlehem, 3 Famille, 4 Trojka, 10 Scala, 4 Couleur, 5 Héja, 5 XXI-fogás, 3 Dzsinn, 10 Manille, Spadille 52 Full, Spectrum, 6 Betlehem, 6 Famille, 4 Trojka, 5 Scala, 4 Couleur, 4 Héja, 10 XXI-fogás, Dzsinn, 10 Manille 52 2 Spectrum, 2 Quart, 3 Famille, Golgota, 2 Scala, Couleur, 3 Héja, 6 XXIfogás, 2 Mariage, 2 Dzsinn, 6 Manille, 22 Spadille 47 Court, Spectrum, Quart, Famille, 3 Trojka, 2 Golgota, 6 Scala, 2 Couleur, 4 Héja, 6 XXI-fogás, Mariage, Dzsinn, 6 Manille, 12 Spadille 43 Hárpia, Full, Stella, 3 Trojka, 2 Kentaur, 2 Scala, 3 Couleur, 6 Héja, 5 XXIfogás, 2 Mariage, 2 Dzsinn, 8 Manille, 7 Spadille 43 Grand, 3 Betlehem, 4 Famille, Trojka, Kentaur, 2 Golgota, 4 Scala, 3 Couleur, 4 Héja, 4 XXI-fogás, 2 Mariage, 2 Dzsinn, 7 Manille, 5 Spadille 41 Grand, 5 Betlehem, 3 Famille, 4 Trojka, Golgota, 4 Scala, 4 Couleur, XXIfogás, 4 Dzsinn, 9 Manille, 5 Spadille 41 3 Trojka, Golgota, 3 Couleur, 2 XXI-fogás, Mariage, Dzsinn, 15 Manille, 15 Spadille 40 5 Spectrum, 3 Betlehem, 2 Famille, Trojka, 3 Golgota, 7 Scala, 3 Couleur, Héja, 3 XXI-fogás, 5 Manille, 7 Spadille 39 2 Court, Full, Quart, Betlehem, 7 Trojka, 2 Golgota, 2 Scala, Couleur, 4 Héja, 9 Manille, 9 Spadille 38 Hárpia, Quart, 2 Famille, Golgota, 2 Scala, Couleur, 2 Héja, 2 XXI-fogás, 3 Mariage, Dzsinn, 6 Manille, 16 Spadille 38 2 Quart, 3 Famille, 2 Trojka, Kentaur, Scala, 2 Couleur, 2 Héja, XXI-fogás, Dzsinn, 10 Manille, 13 Spadille 35 Court, Full, Spectrum, 2 Betlehem, 2 Famille, 7 Scala, 2 Couleur, 3 Héja, 5 XXI-fogás, Mariage, 6 Manille, 4 Spadille 33 Court, 4 Betlehem, 3 Famille, 3 Trojka, 5 Scala, 3 Couleur, 2 Héja, 3 XXIfogás, 3 Dzsinn, 4 Manille, 2 Spadille 32 Grand, Full, Spectrum, Betlehem, 7 Trojka, 3 Golgota, 11 Scala, Couleur, XXIfogás, Dzsinn, Manille, 3 Spadille 32 Spectrum, 2 Famille, 5 Trojka, Golgota, Scala, Couleur, 4 Héja, 2 XXI-fogás, Dzsinn, 2 Mariage, 7 Manille, 5 Spadille 32 Spectrum, Trojka, Golgota, 2 Scala, 2 Héja, 4 XXI-fogás, 2 Dzsinn, 4 Mariage, 7 Manille, 8 Spadille 32 Quart, Famille, Golgota, Scala, 2 Couleur, 3 Héja, 5 XXI-fogás, 6 Manille, 12 Spadille 31 Grand, Spectrum, Betlehem, 3 Famille, 3 Trojka, Scala, 2 Couleur, Héja, 6 XXI-fogás, 2 Dzsinn, 5 Manille, 5 Spadille TA R O K K É L E T
12 3 .
46. Derzsy Gergely 47. Nagy Gábor 48. Jakab Géza 49. Liska Tibor 50. dr.Eõri Gyula 51. Stanik Mátyás 52. Németh Gábor 53. Garami Gábor 54. Busz János 55. Szüle Mária 56. Heim Tamás 57. Nagy Ágnes Dorka 58. Szijártó Csaba 59. Popper Szilvia 60. Farkas Péter 61. Hargitai Zoltán 62. Szokoly Gáborné 63. dr.Domoszlai Béla 64. Juhász Ágnes 65. Szalavári Károly 66. Ádám Róbert 67. Szarvas László 68. Bencsik Krisztina 69. Kádas Imre 70. Bánáti Károly 71. Benyó Sándor 72. Kormos Zsolt 73. Retek György 74. Turcsányi Lajos 75. Berczelly Tibor 76. dr.Tomasics Tamás 77. Koncz Balázs 78. Fáy Krisztina 79. Futó Gábor 80. Groma István 81. dr.Fehér Arnold 82. Nagy Krisztina 83. Farkas Zoltán 84. dr.Õry Tamás 85. Gaál István 86. Fenyvesi Ferenc 87. Jánoska Antal 88. Hosszú Zoltán 89. Selmeczi András 90. Juhász Péter ... ...
31 Full, Spectrum, Famille, Trojka, Kentaur, 3 Scala, Couleur, XXI-fogás, Mariage, 3 Dzsinn, 7 Manille, 10 Spadille 30 2 Betlehem, Trojka, 4 XXI-fogás, 5 Mariage, 8 Manille, 10 Spadille 29 Spectrum, Quart, Betlehem, Famille, Trojka, Scala, 2 Couleur, 2 Héja, 2 XXIfogás, Mariage, 3 Dzsinn, 5 Manille, 8 Spadille 29 2 Betlehem, 3 Famille, Trojka, Scala, 2 Couleur, 2 Héja, 2 XXI-fogás, Mariage, Dzsinn, 8 Manille, 6 Spadille 27 2 Famille, Trojka, Couleur, 2 Dzsinn, 12 Manille, 9 Spadille 22 Trojka, Golgota, Scala, 4 Héja, 3 XXI-fogás, Dzsinn, 4 Manille, 7 Spadille 21 3 Betlehem, 3 Famille, 2 Trojka, Golgota, 2 Scala, 5 Couleur, 3 XXI-fogás, 2 Manille 21 Famille, Trojka, Scala, XXI-fogás, 2 Dzsinn, 6 Manille, 9 Spadille 20 Full, Betlehem, 2 Trojka, 2 Scala, Dzsinn, 2 Mariage, 5 Manille, 6 Spadille 20 Betlehem, 3 Trojka, 2 Golgota, Scala, Héja, XXI-fogás, 2 Mariage, 4 Manille, 5 Spadille 19 Full, 2 Betlehem, Famille, 4 Trojka, 11 Scala 19 4 Famille, 2 Golgota, 4 Scala, Couleur, 3 Héja, XXI-fogás, Mariage, 3 Manille 16 Scala, Héja, 3 XXI-fogás, Mariage, 2 Manille, 8 Spadille 15 Spectrum, 4 Betlehem, 2 Famille, Trojka, Scala, Couleur, Héja, 3 XXI-fogás, Dzsinn 15 Spectrum, Famille, Trojka, Golgota, XXI-fogás, 5 Manille, 5 Spadille 15 Betlehem, Trojka, Couleur, Dzsinn, 4 Manille, 7 Spadille 12 Betlehem, 2 Famille, Trojka, Couleur, Mariage, 3 Dzsinn, 3 Manille 11 Court, Spectrum, 2 Trojka, 2 Scala, 2 Couleur, Dzsinn, Manille, Spadille 11 Betlehem, Trojka, 5 Scala, 3 Héja, Mariage 11 2 Famille, 7 XXI-fogás, Mariage, Dzsinn 11 Famille, Scala, Couleur, 2 Héja, 2 Manille, 4 Spadille 11 3 Scala, Couleur, 3 Héja, Dzsinn, 3 Manille 10 Famille, 2 Scala, 2 Couleur, Mariage, 3 Manille, Spadille 10 Trojka, Kentaur, Scala, 2 Héja, Dzsinn, Mariage, 3 Manille 10 Golgota, Scala, Couleur, 5 Manille, 2 Spadille 9 Trojka, Scala, Couleur, Dzsinn, 5 Manille 9 Golgota, 3 Scala, Mariage, Dzsinn, 3 Spadille 9 Golgota, 2 XXI-fogás, Dzsinn, 3 Manille, 2 Spadille 8 Grand, 2 Spectrum, 2 Trojka, 2 Scala, Héja 8 Golgota, Betlehem, 2 Trojka, 2 Scala, Dzsinn, Spadille 7 Szfinx, Betlehem, 2 Trojka, Manille, 2 Spadille 7 3 Betlehem, 2 Scala, Héja, Spadille 7 Famille, Trojka, 3 XXI-fogás, 2 Scala 7 Trojka, Golgota, 2 Héja, 2 Manille, Spadille 7 Trojka, 2 Héja, 2 XXI-fogás, Mariage, Spadille 6 Betlehem, Manille, 4 Spadille 6 Famille, 2 Trojka, 3 Manille 6 Famille, Trojka, Golgota, Scala, 2 Spadille 6 Famille, Trojka, Héja, 3 Manille 6 Héja, 2 XXI-fogás, Manille, 2 Spadille 6 2 XXI-fogás, 2 Scala, 2 Dzsinn 5 3 Betlehem, 2 XXI-fogás 5 Betlehem, 2 Trojka, Scala, Couleur 5 Trojka, XXI-fogás, Dzsinn, Manille, Spadille 5 Golgota, Couleur, XXI-fogás, 2 Spadille
összesen 137 játékos
12 4 .
TA R O K K É L E T
35. GEROTS ZOLTÁN: KONTRA SPADILLE, SPADILLE! Eredetileg úgy kezdtem volna ezt a cikket, hogy Spadille-rekord 1 ütéssel. Azt hittem, hogy még soha nem sikerült ez a trófea úgy, hogy a páros mindösszesen egyet ütött a leosztás során, az is a Spadille figurája volt. Ám, ahogy az Archívumot átböngésztem, kiderült, hogy egyszer már történt ilyen, teljesítõjét közismert szerénységem tiltja, hogy megnevezzem…☺☺ Így hát a leosztás másik ritkaságát tettem meg címként: nevezetesen, hogy a Spadille egy másik Spadille kontrázása után történt… Persze, adhattam volna egy harmadik címet is: „ÁlSpadille alkalmazása”, hogy miért is, hát ezért: IV. Piatnik Magyar Összetett Bajnokság, 902/11. 2004. augusztus 3. Bp.Belváros. Jakab Géza XXI, XX, XIX, XVI, XII, cacadu, ♣K, ♣L, ♦B, ♠K.
Gerots Zoltán XIII, XI, VIII, VI, kanári, pagát, ♥D, ♥L, ♦K, ♦D.
dr.Székely Géza XVIII, XIV, X, VII, V, ♣L, ♠D, ♠L, ♠B, ♠10.
Farkas Péter skíz, XVII, XV, IX, sas, ♦L, ♥K, ♥B, ♣B, ♣10.
Segít a skíz Angelo L’amour 2 treff Gém (e)
Passz
Passz
Honõr (e) 2 kõr
Köpf Matador
Passz
Passz
Kassza (20 + 15) Spadille (-30)
Passz
kontra Spadille(20) Passz
City (5) Centrum (10)
Spadille (30)
Körpassz
kanári VI XIII VIII pagát XI ♥L ♥D ♦K ♦D +
XVIII V VII X XIV ♣L ♠10 ♠B ♠L ♠D
Passz
Les (15) Négy király (20) XVI (indul) XXI + cacadu XIX + XX + XII + ♠K + ♣K + ♣D + ♦B
TA R O K K É L E T
skíz + sas XV + IX XVII ♦L ♥K ♣B ♣10 ♥B
12 5 .
A lejátszást természetesen lehet így is, úgy is elemezni, egy biztos, az ellenfélnek csak az utolsó elõtti eldobásomkor lett nyilvánvaló, hogy a Spadille nem az általuk várt színbõl lett tervezve… Igen sportszerûen, gratulált is Jakab barátom, miközben a káró királyt eldobtam: hüvelykujjával elismerõen fölfelé (és nem lefelé) intvén… Az álSpadille alkalmazása egyébként nem újkeletû dolog: Csopakon egyszer már remekül bevált, ahol Busz Jani nagyszerû partnerjátékával csaptuk be ellenfeleinket, akik végig a bemondott szín Spadille-jának a buktatására játszottak... A dolog most is bejött, tettünk is néhány örömittas kört Székely Gézával a Desperados Pub kártyatermében…
36. SPRECHER KÁROLY: VERSENY SOPRONBAN, NYARALÁS A FERTÕ-TÓNÁL Ismét felejthetetlen napokat töltöttünk Sopronban és környékén a szokásos augusztus-végi versenyen. Idén elõször a pontszerzõ hétvégét egy hetes családi nyaralással kötöttem össze, és bátran állíthatom - jól döntöttem. A Sopron szomszédságában elterülõ Fertõ-tó és környéke strandjaival, múzeumaival és az osztrák oldalon tett kirándulásaival egyszerûen csodálatos. Minden tagtársaimnak ajánlom, hogy jövõre a drága külföldi utazások helyett próbálja ki az itteni igen olcsó és mégis igényes, nyugodt pihenési lehetõségeket. Visszatérve pedig Sopronba, törzshelyünkön, a Papa Joe's Steakhouse-ban pedig világszínvonalú étkezési - no meg kártyázási - lehetõségek várnak. (Az étterem fölötti rendelõben dr.Tóka József barátunk teheti rendbe az izgalmaktól összekoccant fogakat! A szerk.) Magának a versenynek két rendkívül humoros mozzanatára térnék ki: a) Károly Marci csendet kért!!! (A meglehetõsen nagy hanggal megáldott játékostársunk egyszer csak felemelte mutatóujját: ilyen zaj közepette nem tudok gondolkodni!) b) A nem éppen villámgyors játékáról híres Jakab Géza pedig mintegy két perces gondolkodásom után sürgetõleg megkérdezte, óhajtok-e ma még licitálni…
12 6 .
TA R O K K É L E T
37. GEROTS ZOLTÁN: MEGJELENT A TAROKKJÁTÉKOK TÖRTÉNETE! A Mellen Press kiadó gondozásában a napokban megjelent Michael Dummett és John McLeod várva-várt új könyve, a Tarokkjátékok története. A két neves szerzõt aligha kell bemutatnunk a Tarokkélet olvasótábora számára: az immár lovaggá ütött Sir Michel Dummett elõzõ könyvét, a Tizenkét tarokkjátékot sokan olvasták közülünk, John-nal pedig többször is találkozhattunk már magyarországi látogatásai során. Mi több, jókat kártyázhattunk vele, s a zöld asztal mellett személyesen is meggyõzõdhettünk kimagasló tarokk-tudásáról. A Magyar Royal Tarokk Egyesület budapesti klubjában tett látogatása alkalmakor játszott partiját élõben közvetítette a Rádió. Johnt egyesületünk 2000-ben tiszteletbeli tagjává választotta!
A kétkötetes mû csaknem ezer oldalas. Felöleli nemcsak a játékok szabályait, hanem részletes fejlõdéstörténetüket is leírja. Sõt, a változatokról is széles körû tájékoztatást ad. Nagy örömünkre a magyar tarokk rész csaknem 100 oldal, ami azt jelenti, hogy a magyarországi tarokkjátszás a kötet egy tizedét kiteszi. Külön öröm, hogy 16 oldalon nemzetközi viszonylatban elsõként - tárgyalja a royal tarokkot. A könyvet gondosan kiválogatott illusztrációk díszítik, tagolása, betûtípusai könnyen követhetõk. A rendkívüli jelentõségû könyv megvásárlása iránt érdeklõdõk a Magyar Royal Tarokk Egyesületben vehetik át a megrendelõlapot.
ZOLTÁN GEROTS: THE HANDBOOK ON HISTORY OF TAROT GAMES HAS BEEN ISSUED In recent days in edition of Mellen Press came out the long awaited book of Michael Dummett and John McLeod titled A History of Games Played with the Tarot Pack (The Game of Triumphs). The authors are well known to the readers of Tarot Life as well. The previous book of Sir Michael Dummett, namely the Twelve Tarot Games, has been read by many of our clubmates, while we have met John several times during his Hungarian visits. What's more we had the opportunity to play with him and we were convinced by his high-level tarot playing ability. One of his tarot game played at the Budapest Club of Hungarian Royal Tarot Association has been broadcasted in live by the Hungarian Radio Broadcasting Company. John was elected as honorary member of our Association in 2000.
The book itself consists of two volumes and has almost one thousand pages. The authors refer not only the rules, but they describe the detailed evolution of the games. It gives a wide picture on the various forms of tarot games as well. The Hungarian part of the book is about 100 pages which is 10 % of the whole work. It is a great pleasure that the topic of royal tarot - for the very first time in an international context - contains 16 pages in the book. The work is accompanied with carefully selected illustrations and its structure and letter types makes easier the reading. The interested tarot fans and other readers who wish to buy this extraordinary work can obtain the order form from the Hungarian Royal Tarot Association. (Translated by Tamás Õry dr.)
TA R O K K É L E T
12 7.
Megjelent! Just came out!
TAROKKélet Alapítva: 1985 Alapító-fõszerkesztõ: Gerots Zoltán Mûvészeti szerkesztõ: Koncz Balázs A kiadó címe: 1085 Bp. Horánszky u. 4.
ISSN 1588-4872
12 8 .
TA R O K K É L E T