Levélváltás az
e s z t e r g o m i h e r c e g p r í m á s és a z
főkancellár között K o r á n y i
Frigyes
vel
k a p c s o l a t b a n (1866. j ú l i u s
A
B u d a p e s t i O r v o s i E g y e t e m e n a tanári
körű tikai, jeik
közérdeklődés egyházi
és s z a k m a i
érdekében
érvényesült
a
kísérte. M i n d e n
a
kőzni t á m o g a t ó i k
kedvező esett útján
Sauer I g n á c 1863-ban egyetemen
az
befolyásokkal
legtöbbször.
legérdemesebbekre
ilyen
a
döntést Ennek
29:
1866.
választás,
állások betöltését
igyekeztek
a
régebben
hanem
azokra,
hirtelen bekövetkezett tanszék.
pártfogók
„Aki
tulajdonítható,
a királyi f ő k a n c e l l á r h o z ,
o r v o s k a r i belgyógyászati
augusztus
bírja
hogy akik
saját
hozzá
sőt m a g á h o z
a
tanszékre
elve
mindig tudtak
a
fér
királyhoz.
halálával megüresedett A
poli jelölt
marja"
nem
7.)
széles
a l k a l o m m a l a legkülönbözőbb
keresztülvinni. volt
udvari
tanári kinevezésé
tízen
a
pesti
pályáztak.
Hárman
még
Frigyes. A nius 22-én ahogyan
fordításban
udvari
történt
között v o l t Wagner
a
követően
sebészek
tanszék.
Ennek
az
ki. A
helytartótanács
tanács
a
tárgyalásokat
tanügy
többnyire
tervezetnek késedelem
pályáztak.
Közöttük volt
különböző
vezésének
egyetemi
í g é r e t e k tükrében
pestre,
hogy
udvari
kancelláriában
Gebhardt
azzal m a g y a r á z t a
De
Ferenc bécsi
nem
késleltetni
Ferenc, úgy
Poór Imre
nézett
Bécsből
A ki még
vártak.
kinevezése
rokonához,
húzta
alá,
hogy
csekély
hátrányára
szokta",
szükséges hatan
és K o r á n y i F r i g y e s .
a váratlan
megtörtént.
Károlyi
hír é r k e z e t t
A
kine Buda
Korányi-család
Miksához
fordult.
a mellőzést, hogy K o r á n y i házasságkötésekor áttért a refor pályázatának
egyik mellék
A r r a , h o g y a k é t s é g t e l e n ü l á r t ó s z á n d é k k a l terjesztett p l e t y k a m i l y e n el és m i l y e n
k o m o l y tényezők
kinevezésének
Majláth
György udvari
főkancellárnak
1866. július
m. kir. udvari
valóságos belső titkos
viseltetem,
Úr!
Nagyméltóságodnak
hathatós
pártolását
a
szakadatlanul
következő
ügyben
ki
bátorkodom: a
pesti
gyarországi akkor,
követ
Főkancellár,
Tanácsos
A z o n k i v á l ó b i z a l o m n á l f o g v a , m e l y l y e l N a g y m é l t ó s á g o d iránt
Én
a
sz.
Nagyméltóságú
kérni
érdekében
29-én
írta.
„3148.
és
jel
Korányi
megakadályozására.
h e r c e g p r í m á s P o ó r I m r e , „ a j ó és b u z g ó k a t o l i k u s " k i n e v e z é s e
kezőket
mesz-
is h i t e l t a d t a k a r á g a l o m n a k ,
l e m z ő , m é g az a k k o r i h e r c e g p r í m á s is e l h i t t e s i g y e k e z e t t k ö z b e l é p n i
Székhelyi
az
Károlyi
rá.
szire j u t o t t
A
A
felhívását
k i , hogy Korányi Frigyes
az
Én
akkor
küldött
azzal
tanulók
m á t u s v a l l á s r a . E z t a v a l ó t l a n hírt v a l a k i k o r á n y i írta
az
egyidejűleg
azonban
tanácshoz
hónapokig
sz.
Ferenc J ó z s e f " .
felhívását a
k i , mert
nélkül v a l ó felterjesztése. A z á l l á s r a
Gebhardt
n e m lesz a k a d á l y a .
és
nevezték
rendszeresített,
betöltésével
csak
Korányi
„elintéztetett
22-i 8885.
július 20.
számára
egyetemi
eziránti
a pályázati
a
olvasható:
f. é. június
L a x e n b u r g , 1865.
helytartótanácsnak
írták
„az
letére
J á n o s és
u t á n két év e l t e l t é v e l , 1865. j ú
iraton
javaslatára
megürült
belgyógyászati
pályázatot
A
pályázók
vonatkozó
kancelláriám
viszont
különálló
az
a
elhatározásommal.
nevezéssel
mivel
is. A
dőlt el. A tanszékre W a g n e r J á n o s orvostanárt a
magyar
Bécsből
k i n e v e z é s ügye hosszú h u z a - v o n a
midőn
neveztettek
k. egyetemnek
püspöki ezen
karnak
elvitázhatatlan nevében
egyetemnek
már
tanszékeire
ízben
protestáns
jellege mellett szót
a
emeltem,
egyének
ma főkép
jelöltettek
és
ki.
í g y 1864. é v b e n is W a g n e r protestáns katolikus
katolikus több
szellemű
tanárainak
ellenében -
kívánságára,
támaszkodva
Sauernek
halála
az
által
egyetem megürült
orvosi
tanszékre
ajánlottam
kórháznak főorvosát, ban
figyelembe
D r . Poór
Imrét,
s a m. akadémia
nem
vétetett.
Jelenleg
Wagner
számára r e n d e l t b e l g y ó g y á s z a t i t a n s z é k r e táns
egyén K o r á n y i
terjesztetett
egyetemi
magántanárt,
levelező tagját. E z e n tanár
helyébe,
a mint h a l l o m
f e l P o ó r és G e b h a r d t
a
-
a
minden
tudomány
a) ő leghosszabb h a r d t 4, K o r á n y i
versenyben
fölülmúlja,
i d ő óta tanít, m i n t m a g á n t a n á r csak
i év
sebészek protes
k a t o l i k u s o k k a l együtt.
45,
Gebhardtnak
c) ő hat egy
év
d)
év
óta
nevezett
nevezetesen: az e g y e t e m n é l , ő 8,
Geb
óta.
b) n e k i l e g t ö b b h a l l g a t ó j a v o l t és v a n , így p é l d á u l neki
azon
újra egy
A z á l t a l a m és a k a t o l i k u s szellemű t a n á r o k által p á r t o l t P o ó r I m r e a két tanárt
pesti
ajánlatom
12, K o r á n y i n a k
Pest város
csak
kórházának
az idén a téli f é l é v b e n
1 hallgatója főorvosa,
volt.
Gebhardt
két,
Korányi
orvosi
műveket,
óta.
ő az
orvosirodalomban legtöbbet
k i a d t a Sauer t a n á r a b e l - és k ü l f ö l d i
működött,
belgyógyászati e l ő a d á s a i t
írt
önálló
hat k ö t e t b e n ,
s z a k l a p o k b a n , m e l y e k külföldön
írt számos c z i k k e t
is e l i s m e r é s s e l f o g a d t a t t a k ,
s szerkeszti h a t é v ó t a a „ G y ó g y á s z a t " czímű s z a k l a p o t . e) őt a m . t u d o m , a k a d é m i a E z e k b ő l l á t s z i k , h o g y ő az
lev. tagjának utóbbi
választotta.
tíz é v a l a t t
többet
tett a tanárság k i
é r d e m l é s é r e , m i n t a k i j e l ö l t e k a k á r m e l y i k é . É s mégis ő v a g y o n az utolsó h e l y r e téve,
csaknem
meg.
Igen
és
írásban
a
protestánsok Nem
mellőzve
fájlalnám,
tanárjelölésben;
ezen
a
mi
most
mellőztetésnek
oka
az
k. tudományegyetemnek túlkapásai
kételkedhetem
egyetemnek
a
ha
harmadszor
történik
v o l n a , hogy ő
szóval
katolikus jellege mellett emelt
szót
a
ellenében. arról,
hogy
a
jelenlegi magas
katolikus jellegét elismeri.
Elismerte azt
Kormány a
volt
a
pesti
k.
cs. k i r . v a l l á s -
s oktatásügyi m i n i s t e r i u m t ö b b n e m ü i n t é z v é n y e i b e n ; e l i s m e r t e azt ő es. s a p ó s t , kir.
Felsége
melynek nem
1855.
évben,
toldalékában
suam
régnante
debet
bonis
esse agnoscit,
fundationi
ecclesiasticis
u t i n ejusdem
szenved
ugyanis
alapját
kizárólag
a
Miért
miszerint
hatályos
tanszékre
nem
is a
jó
a
Sz.
Székkeli
olvashatók:
Ecclesiasticae, adaucta
est.
professores
concordatum
„Universitas quae
Maria
Augustissimus
Catholici
katolikusok által
ellátandó
tisztelet és b i z a l o m t e l j e s e n befolyását
protestáns és buzgó
oda vallású
irányozni
megköttetett,
Pestinensis
origi-
Theresia
Augusta
Imperator
acquum
t a n t u m assumantur."
s e m m i kétséget, h o g y az e g y e t e m n e k
kívánták.
egyszersmind
midőn
következők
alapítói
oktatás
kérem
czéljára
fel
kegyeskedjék,
Korányi, hanem
k a t o l i k u s is, l e g f e l s ő b b i l e g
a
annak
Nem egyházi
fordíttatni
Nagyméltóságodat, hogy
a
kérdéses
legérdemesebb, kineveztessék.
a
ki
Fogadja melylyel
egyébiránt
nagybecsű
július h ó 2 ç é n
Nagyméltóságod
kedvezéseibe
kitűnő
ajánlottan,
tiszteletemnek
maradok
nyilvánítását,
Esztergomban
1866. évi
Nagyméltóságodnak alázatos
szolgája,
Scitovszky János Primas Nagyméltóságú
Székhelyi Majláth
Főkancellárnak, v a l . b. Majláth
titkos
György úrnak, m . kir. u d .
Tanácsosnak."
f ő k a n c e l l á r l e v e l e kicsit késett. S z á n d é k o s a n - e v a g y v é l e t l e n ü l , A z o n b a n az a k k o r i
héz megállapítani. ügyintézés
ismeretében
személyi kérdésekkel
elképzelhető,
hogy
a
késedelmes
kapcsolatos válaszadás
kos v o l t . E z t a f e l t é t e l e z é s t alátámasztja az is, h o g y a G e b h a r d t szóló
hír
vétele
Györgyöt.
után
Együtt
üresedésben
levő
„véglegesen
határozni
tóztatván", már A
Korányi
mentek
a
belgyógyászati 's
arra
a hercegprímás
érvényt
nem"
főkancellár
következőket
azonnal
királyhoz,
lehetett
a
Bécsbe aki
tanszék
Korányi
,,a
utazott,
pesti
betöltése Frigyes
iránt"
szándé
kinevezéséről
felkereste
tudományos
orvos
1866.
tudort
„nagybecsű l e v e l é b e n nyilvánított
ne
gyors
Majláth
egyetemnél július
26-án
kinevezni
mél
óhajtásának
most
szerezni.
hercegprímásnak
1866.
augusztus
7-én
kelt
válaszában
a
írta:
„Magyar k i r . u d v . Kanczellár Főmgtg
Bíbornok
Primás
982 i k t . sz. érk. A u g u s t . 7én 1866 elnöki Bécsből
rövid
nagybecsű
sorait
van Ö
szerencsém
időre csak
's
lévén
tiszteletteljesen
Főmgod
vettem
múlt
kezemhez,
arra
Korányi
hogy
érvényt
nem
Egyébiránt
b e t ö l t é s e iránt m á r
Frigyes
főmgod
h ó 29-0I 3148. sza. s azokra
egyetemnél üresedésben
m ú l t hó 26án v é g l e g e s e n
orvos t u d o r t kinevezni méltóztatván
nagybecsű
kelt
következőkben
válaszolni.
es. 's A p s t . k i r . f e l s é g e a pesti t u d o m á n y o s
belgyógyászati t a n s z é k lom,
távol
m a i napon
levelében
nyilvánított
felettébb
óhajtásának
levő
határozni most
sajná már
szerezhetek. főmogd
megnyugtatásául
's
kifejezett
aggályainak
eloszlatására
b á t o r v a g y o k m é l y t i s z t e l e t t e l m e g j e g y e z n i , h o g y a k é r d é s e s e g y e t e m i tanszékre legkegyelmesebben
kinevezett
Korányi
Frigyes
is
i r a t o k tanúsága s z e r i n t a r o m . k a t h . v a l l á s t k ö v e t i .
a
hatóságilag
beterjesztett
Fogadja e. c t . " Ilyen
előzmények
után
történt
meg
s e b é s z e k számára r e n d s z e r e s í t e t t tanári ahhoz
a
amely
a múlt
tudomány
hatalmas
tudományos,
század
második
Korányi
oktató felében
Frigyes
tanári
állásra. Ezzel Korányi és
egészségügyi
és századunk
kinevezése
a
hozzákezdhetett
szervező
munkához,
elején a m a g y a r
és egészségügy f é n y e s l a p j a i n a k s z á m o t t e v ő részét f o g l a l j a
orvos
magában.
F O R R Á S 1. A z o r v o s i t u d o m á n y melweis
Ignác, Korányi
Markusovszky
Társaság
mesterei Frigyes,
Balassa
János, Markusovszky Lajos,
id. Bókai
M a g y a r Tudományos
János, Fodor Társulatok
József,
Sem
kiadja
Sajtóvállalata
a
R. T .
B u d a p e s t , 1924. 139-166. o l d a l . 2. M a g y a r
Országos
Levéltár.
Udvari
Kancellária Elnöki
Iratok.
738. i k t . sz. é r k . j ú l i u s 21. 1865. elnöki 3. M a g y a r O r s z á g o s L e v é l t á r . U d v a r i K a n c e l l á r i a E l n ö k i
Iratok.
982. i k t . sz. érk. a u g u s t 7én 1866. elnöki (3148 J ú l i u s
29.
1866.)
Dr. Varga Lajos
1 8 Orvostörténeti közi.
273