DÉL-PEST M EG YE
2015. j ú n i u s 25. , XXVI/26.
w w w. d p m s z . h u
250 új munkahely – Üzembővítésbe kezd az Ecseri Kft. Várhatóan mintegy 250 új munkahely létesül azzal a beruházással, melyet a ceglédi Ecseri Kft. indít el ez év őszén – hangzott el a június 18-án megtartott sajtótájékoztatón. A tervek szerint az Ipari Park mellett vásárolt területen jövő év szeptemberétől indulhat meg a termelés. A kft. az önkormányzattól vásárolt területet erre a célra, az adásvételi szerződést pedig a tájékoztatót követően írták alá. A szerződés aláírásakor KUTTOR GYÖRGY, az Ecseri Kft. ügyvezetője elmondta: 18.000 négyzetméteres, új csarnok megépítését tervezik. A mintegy 3,8 milliárd forintos fejlesztést várhatóan ez év szeptemberében kezdik el és a tervek szerint 2016 szeptemberében már az új csarnokban is megindulhat a termelés. Hozzátette: céljuk ezen felül, hogy a régi helyekről 6 hónap alatt átköltözzenek az új területekre. „Ehhez a beruházáshoz közel 250 új munkahelyet fogunk létrehozni, illetve emellett a szakképzésben is erőteljesen ki veszi a részét a kft., a közép- és felsőoktatásban egyaránt.” – mondta el a cég ügyvezetője. TAKÁTS LÁSZLÓ polgármester az aláíráskor úgy fogalmazott: ez a város jövője szempontjából fontos és meghatározó. „Az önkormányzat
az elmúlt időszakban többször kinyilvánította azt, hogy a gazdaságélénkítést, vállalkozásfejlesztést különösen fontos szempontnak tekinti a város jövője tekintetében és már az idei évi költségvetés megalkotásakor kinyilvánította azt, hogy ezt az egyik legkiemeltebb célnak kívánja a következő ciklusban kezelni.” – hangzott el a sajtótájékoztatón. Mint mondta: külön célként tűzték ki, hogy azok a gazdasági szereplők, akik helyben szeretnének fejlesztéseket megvalósítani, munkahelyeket teremteni, azokat minden rendelkezésre álló eszközzel segíteni kívánják és fogják is a jövőben. Térségünk országgyűlési képviselője, FÖLDI LÁSZLÓ is köszöntötte a kezdeményezést. Elmondta: a széleskörű foglalkoztatottsághoz két dolog szükséges: egyrészt azok a vállalko-
zások, vállalatok, melyek komoly fejlesztéseket hajthatnak végre, akár uniós akár hazai forrásból, illetve hogy legyen megfelelő szakember a cégek működéséhez. „Örömömre szolgál, hogy ebben a választókerületben, Cegléden is egy teljesen magyar tulajdonú cég, az Ecseri Kft. egy olyan beruházást indít el, ami nem csak a termelést fogja szolgálni, nem csak munkahelyeket létesít, de komolyan részt vesz a szakképzésben is. Ennek a térségnek és Ceglédnek is egy kimelekedő beruházása indul el.” – mondta FÖLDI LÁSZLÓ. A tervek szerint tehát jövő év szeptemberétől már az új helyen is működhet az elsősorban gépipari alkatrészeket előállító cég. cegledinfo.hu
2
2015. június 25.
Határtalanul Erdélyben Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Határtalanul pályázaton a Jászkarajenői Széchenyi István Általános Iskola ismét eredményesen vett részt.
„Nagy magyarok nyomában, Erdélyben, testvértelepülésünk (Tusnádfürdő) érintésével” című pályázatuk (HAT-14-01-0550) 559800 Ft támogatásban részesült. Az utazásra 2015. május 21-24. között került sor. Az intézmény megköszöni a pályáztató, valamint az önkormányzat és a vállalkozók támogatását. Jászkarajenői Széchenyi István Általános Iskola, Jászkarajenő, Fő út 46
www.dpmsz.hu
3
Műholdas TV-csomagok
Kompromisszumok nélkül Élvezze több mint 100 0 csatorna kínálatát most fél évigg fél áron!
2015. július 11. Hortobágy Mátai Ménes és Bemutató Pálya
Délibáb Terepfesztivál 2015
Válasszon ajánlatainkból!
06-40/150-150
hu.upcdirect.com hivatalos forgalmazók Bovebb info: www.futanet.hu
A tájékoztatás nem teljes körű. Az akció bizonyos csomagjaink esetében érvényes és visszavonásig tart. Teljes körű tájékoztatás, megrendelés, igénylés: hivatalos forgalmazók, 06-40/150-150, hu.upcdirect.com. A UPC Direct, a UPC DTH S.à r.l., 2, rue Peternelchen, L-2370, Howald, Luxembourg hivatalos védjegye, amely a B87905. szám alatt került bejegyzésre a „Registre Commerce et des Sociétés du Grand-Duche de Luxembourg”-nál.
4
2015. június 25.
Ceglédi Uránia Mozi műsora
EGÉSZSÉGÜGYI INFORMÁCIÓK: Ügyeletes gyógyszertárak: 06.25. Felszegi Gyógyszertár Bajcsy-Zsilinszky tér 3/a 06.26. Szent Anna Gyógyszertár Kőrösi út 11. 06.27. Belvárosi Gyógyszertár Szabadság tér 9. 06.28. Gyógyír Gyógyszertár Rákóczi út 7. 06.29. Pingvin Patika Múzeum u. 2-4. 06.30. Schulek Gyógyszertár Kőrösi út 51. 07.01. Malomtó Gyógyszertár Tesco 07.02. Tömörkény Gyógyszertár Rákóczi út 51-53. 07.03. Szent Imre Gyógyszertár Szent I. h. u. 22. 07.04. Kígyó Patika Táncsics M. u. 1. 07.05. Felszegi Gyógyszertár Bajcsy-Zsilinszky tér 3/a 07.06. Szent Anna Gyógyszertár Kőrösi út 11. Orvosi ügyelet: Felnőtt orvosi ügyelet: Cegléd, Kossuth F. u. 17. Tel.: 53/311-200 Gyermekorvosi ügyelet munkaszüneti napokon: Cegléd, Kárpáti A. u. 9. Tel.: 53/311-200 A központi felnőtt háziorvosi és gyermek háziorvosi ügyelet telefonszámai: 53/ 311-200 és 104 - melyre érkező hívások kezelése központi átirányítás útján a budapesti irányítóközpontban történnek. Orvosi szolgáltató és mentők: Tel.: 53/310-150, 104 Véradási időpontok: 06.27. 13.00-16.00 Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidő Központ Cegléd, Fürdő út 27-29. 06.30. 9.00-11.00 Tesco – Cegléd, Malomtó szél 30. 06.30. 14.00-16.00 Művelődési Ház – Jászkarajenő, Fő u. 57. Állatorvosi ügyelet: 06.27-28., szombat-vasárnap • Rendelői ügyelet: Dr. Nagy Barnabás Cegléd, Pesti út 28. Tel.: 06-30/938-8078 • Magán ügyelet: Dr. Nagy Barnabás Cegléd, Pesti út 28. Tel.: 06-30/938-8078 és Dr. Dávid Gyula Nagykőrös, Széchenyi tér 19/2. Tel.: 06-20/960-3902
Patkós Irma terem
06.25-07.01. csüt.-szerda 16.00: AGYMANÓK Színes, amerikai animációs film R.: Pete Docter
KIÁLLÍTÁSAINK: • FOTOKLUB KOMÁRNO – Helios Fotóklub Komárom fotókiállítása a Ceglédi Galériában. A kiállítás június 27-ig látogatható. • ALBERTIRSAI HANGULATOK - Korcsog Rita, az Albertirsai Fotókör tagjának mini fotókiállítása a Központi Könyvtárban Minden kiállítás ingyenesen látogatható! TANFOLYAMOK – KLUBOK • ZENÉS NŐI TORNA: Hétfőn: 18.00-19.30-ig. Helyszín: „B épület” -5. terem. Csütörtökön 18.15-19.45. Helyszín: Kamaraterem. A foglalkozás ára: 700 Ft/alkalom.
[email protected]
06.25-07.01. csüt.-szerda 18.00, 06.27-28. szombat-vas. 14.00 is: AGYMANÓK 3D Színes, amerikai animációs film R.: Pete Docter 06.25-07.01. csüt.-szerda 20.00: INSIDIOUS - GONOSZ LÉLEK 16 éven felülieknek! Színes, amerikai horror R.: Leigh Whannell Sz.: Stefanie Scott Huszárik Zoltán terem
06.25-07.01. csüt.-szerda 15.30: SAUL FIA Színes, magyar film R.: Nemes Jeles László Sz.: Röhrig Géza, Molnár Levente
06.25-07.01. csüt.-szerda 17.30: LIZA, A RÓKATÜNDÉR 16 éven felülieknek! Színes, magyar rom. vígjáték R.: Ujj Mészáros Károly Sz.: Balsai Mónika, David Sakurai 06.25-07.01. csüt.-szerda 19.30: VALAMI KÖVET 16 éven felülieknek! Színes, francia horror R.: David Robert Mitchell Sz.: Keir Gilchrist, Bailey Spry mozicegled.hu, Cegléd, Batthyány u. 1.
www.dpmsz.hu
CTV műsor 2015.06.25-07.01. 18.00 HÍRADÓ - Friss hírek 18.20 HÁTTÉR - Hírek háttere 18.45 MAGAZIN MŰSOR - (archív felvételek, sportközvetítések, egészségügyi magazin, politikai műsorok) Adásainkat online is megtekinthetik a ctv.hu weboldalon. Tel.: 53/317-255, 53/316-555 Adásismétlés hétköznap 9.00 és 20.00 órától.
5
Fúvószenekari Fesztivál Albertirsán
Múzeumok Éjszakája Cegléden
Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját, barátait július 4-én, szombaton 18.30 órai kezdettel a Gerje-Party Fúvósegylet alapításának 20. évfordulója alkalmából rendezendő Fesztiválra.
Időpont: 2015. június 27., szombat 20.00-24.00 óráig Az est házigazdája: Szatmári Gábor (Cegléd Rádió) Program: A Kossuth-nóta közös eléneklése - közreműködik a közönség. Mandel Róbert és a Magyar Reneszánsz Együttes koncertje. Terék József és barátai. Népzenei koncert a Kárpát-medencéből. A Gentry Sultan együttes koncertje - kortárs free-jazz, ezoterikus zene.
Résztvevők: • Mogyorósbányai Fúvószenekar, • Nagykanizsai Fúvószenekar, • Tatabánya Város Fesztivál Fúvószenekara, • Gerje-Party Fúvósegylet, Albertirsa A fesztivál után éjfélig utcabál a Stereo Life zenekarral. Helyszín: Albertirsa, MIRELITE Park (esős idő esetén Móra Ferenc Műv. Ház, Albertirsa, Pesti út 85.) Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Csemői Falunap és Virágünnep Csemő Község Önkormányzata szeretettel várja Önt és családját a Csemői Falunap – Virágünnep alkalmából 2015. július 4-én szombaton. Program: • 9.00: Kezdetét veszi a főzőverseny • Faluébresztő - vidám lovas felvonulás • A délelőtt sztárvendége: Faragó András színművész • 11.00: Csizmás kandúr - vásári bábjáték • 12.00: Ételek zsűrizése és ebéd • 12.30: Csemői jó ebédhez szól a nóta: Szeredy Krisztina, Suki András prímás és a Puszta Band magyarnóta műsora • 13.00: Faragó András operett műsora • 13.30: Csemői Táncegyüttes és az Eleven Tánccsoport műsora • 13.50: A Csemői Ladányi Mihály Ált. Isk. énekkarának műsora • 14.00: A főzőverseny eredményhirdetése • 14.15: Szőke András Stand Up műsora (időpont változás) • 15.00: Mediball bemutató • 15.15: Csavard fel a szőnyeget! - Csemői retro party (időpont változás) • 16.00: Polgármesteri köszöntő - díszpolgári cím átadása • 16.30: Balázs Fecó műsora • 17.30: Vaga Banda komédiás társulat nagyprodukciója Óriáscirkusz címmel • 18.20: Tombola • 18.50: Vaga Banda komédiás társulat Tűzszelídítők c. produkciója • 20.00: Republic együttes koncertje • 22.00: Tűzijáték • 22.30-02.00: Disco a Piactéren és Mulatós a Templom téren. Közben 22.30-22.50 között Basima lányainak hastánc showja Kísérő programok: Töreki Zsolt fotóinak kiállítása a csemői katolikus templomban; ceglédi Veterán Jármű Szalon kiállítása; homokvár építő verseny; ingyenes szűrések; kézműves kuckó; könyvvásár; büfé.
A Kossuth-kultusz ceglédi hagyománya
A Kossuth Múzeum épületében (Cegléd, Múzeum u.): • 20.30: kóstoló Kossuth kedvencéből, békebeli hangulat a Békebeli cukrászdával. • 21.30, 22.30 és 23.30: "Tartsanak meg engem, öreg szolgájukat, jó emlékezetükben" c. időszaki kiállításban - kosutozás Kossuth Lajosról. Minden, a Kossuth-kultusszal kapcsolatos kérdésre válaszol Reznák Erzsébet múzeumigazgató. • Fényképezkedés Kossuth Lajos íróasztalánál. • Ismeri Ön Kossuth Lajost? Ismeri Ön Ceglédet? Tudáspróba írásban. • Megszólaltatjuk Kossuth Lajos hangszerét (helyszín: Dobmúzeum) A földszinten: • Kézműves különóra a gyerekeknek és a gyermeklelkű felnőtteknek Borika néni és Erzsike néni segítségével • Kifestő, kirakós játék mindenkinek • Jójárt György "Vágyak, álmok, csalódások" c. gyermekfotókból rendezett kiállítása • 23.00: megjelenik a Múzeumi Hírmondó legújabb rendkívüli száma Ezen az estén várják a látogatókat az Artem Galériában Ujházi György, a Dobmúzeumban Kármán Sándor, a Sportmúzeumban Magyar László és munkatársai, az Ipartestületben Spindelbauer Attila és munkatársai. Minden kedven érdeklődőt szeretettel várunk!
6
2015. június 25.
A szúnyogcsípés újabb veszélyei A szívférgesség már hazánkban is terjed. Májusban menetrendszerűen megjelentek a vérszívó szúnyogok, hogy csípésükkel sok kellemetlenséget okozzanak nem csak az emberek, de a házi kedvencek számára is. Meddig tart a szezon, mikor csíp a szúnyog, és mely betegségek írhatók a vérszívó számlájára? Az alábbi összeállításból kiderül! A szúnyogfélék az egész világon előfordulnak, és elsősorban a meleg, nedves környezetet kedvelik. Hazánkban jellemzően májustól szeptemberig vannak jelen, általában 1-6 hétig élnek. Idegesítő zümmögésük számukra pozitív tartalommal bír – valójában nem más, mint nászra hívó hang.
szakállatorvos. A nőstények - a hímekhez hasonlóan - életük nagy részében növényi nedveket szívogatnak, azonban a legtöbb fajnál a sikeres peterakáshoz szükség van madarak vagy emlősök vérének szívására is, életükben legalább egyszer. Minden elszívott vércsepp több száz pete lerakásában segíti őket.
A nőstény szúnyogok okozzák magát a csípést. „Az esti, szürkületi órákban aktívak: este 6 és 10 óra között kell számítani a támadásukra” figyelmeztet Dr. Lukács Zoltán kisállat klinikus
A szúnyogok egyes embereket szívesebben csípnek meg, mint másokat. Ez nem csupán hiedelem, hanem valóban így van. A szúnyogokat a kilélegzett levegőben lévő szén-dioxid vonzza leginkább, emiatt a gyorsabb anyagcseréjű, testesebb embereket és a várandós kismamákat kedvelik, továbbá azokat, akiknek magasabb a testhőmérsékletük. A szúnyogok a látásuk alapján is válogatnak: állítólag nagyobb eséllyel veszik észre a fekete, a sötétkék és a piros ruhát viselőket. A szúnyogok csípésük által többféle súlyos betegséget terjesztenek. Hazánkban a bőrférgességet és a szívférgességet – utóbbi az elmúlt években egyre gyakrabban fordul elő, újabb veszélyt jelent, a szívférges megbetegedések száma szaporodik. „Hazánkban 3-4 olyan szúnyogfaj van, ami az emberre és a házi állatokra is veszélyes szív- és bőrférgesség kórokozóját hordozza” – mondta el a szakértő. A bőrférgesség ugyan nem halálos betegség, de a féreg
például eljuthat a szembe is, esetenként látászavart okozhat. A szívféreg fertőzés legfőképpen a kutyákra, a macskákra és a vadászgörényekre jelent halálos veszélyt, de a szívféreg lárva az emberi tüdőbe is eljuthat – a fertőződés forrása legtöbbször a beteg házi kedvenc. A szívférgességet azonban meg lehet előzni! „A betegség a csípéstől számított első 6-7 hónapban lappang, ezért nem szabad várni a tünetek jelentkezéséig - megelőző kezelést kell alkalmazni! A szúnyogokat távol tartó készítménnyel folyamatosan védjük kedvencünket, emellett szívféreg elleni kezelést is alkalmazzunk” – javasolta Dr. Lukács Zoltán. A szívférgesség megállapításához vérvizsgálatra van szükség, a beteg állat kezelése kockázatos, ráadásul az ára akár a tizenötszöröse is lehet a megelőzés költségének. Red Lemon Media www.redlemon.hu
www.dpmsz.hu
7
Köszönet a támogatóknak!
Vodafone Power to you
Nagy tisztelettel köszönjük az alábbi támogatók segítségét a VIII. Bor- és Laska Fesztivál és III. Ceglédi Vágta színvonalas lebonyolításában:
Red , havi Basic EU Ft-tól
9 990
új csomagok
2 év
kel re, e-Pack
8WD]£VLF«OUDV]HP«O\LKDV]Q£ODWUDPDJ\DUV]£PRNUDHJ\«QLHOēIL]HWēNQHN
Látogass el üzletünkbe! Albertirsa, Pesti út 46. Cegléd, Múzeum u. 2-4. 1DJ\NĬUÑV&HJOÄGLÕW
Admirál Étterem, Aquarius Aqua, Banai Benő, Bau-Trans, Békebeli Cukrászat, Bognár Gokart, Cegléd Rádió, Ceglédi Autóház Kft., Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont, Ceglédi Lovaskör SE, Ceglédi Rendőrkapitányság, CocaCola, Török Zoltán, Dél-Pest Megyei Szuperinfó, Dr. Csiszár Géza, Dr. Endrődi Tamás, Dr. Pusztai Géza, Elastic 97 Kft., Füle Lovasfarm, Gyümölcskutató Intézet, Hangzavar Kft., Hotel Aquarell, Ifjúsági Önkormányzat, Imregi Családi Vendéglő, Interoil Kft., Kalandpark, Kalló Sándor, Kályhamúzeum, Kármán Sándor, Klément Borház, Korona Cukrászda, Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár, Kövesdy Lovasfarm, Lövei Sándor, Mandarin Szolárium, Mazda Zakar, Monori Kertészet, Oázis, Orosz István, Önkéntes diák segítőink, Pulzus Szabadidőközpont, St-Mobile Kft., Tourinform, Ts Gastro, UPC, Uránia Mozi, Városi Sportcsarnok Kft., Várvag Kft., Veterán Autószalon, Wild Horse Lovasbolt, Zöldházak Fagyizó. Cegléd Város Önkormányzata
8
2015. június 25.
Klímával vagy nélküle autózzunk? A klímarendszerek fejlődése és elterjedése gyakorlatilag hasonló a többi modern technológiáéhoz: az első rendszereket a 19. század második felében kezdték kidolgozni, de mára életünk meghatározó részévévé váltak. AMI MELLETTE SZÓL: • Az utastérben nagy melegben is kellemes hőmérsékletet tart, enyhíti a fáradtságérzetet, növeli a koncentrálóképességet, biztosítja a gyors reflexműködést. • Csökkenti az utastérbe kerülő levegő páratartalmát, megakadályozza az ablakokon a páralecsapódást, így javítja a látási viszonyokat, ezzel is hozzájárulva a biztonságos vezetéshez. • Levegőszűrést végez. • Lehetővé teszi a zárt ablakok melletti autózást. Megszűnik a kellemetlen huzat, és nem zavarják külső zajok az utasokat. HASZNÁLATI TANÁCSOK: • Ne irányítsuk közvetlenül magunkra, mert ez megfázást, ízületi gyulladást okozhat.
• A felforrósodott autóba beülve ne hűtsük le túl gyorsan az autó belsejét, mivel megviseli a szervezetet a gyors hőmérsékletváltozás. • A gépkocsi utasterében legfeljebb 8-10 fokkal legyen hidegebb, mint a külső hőmérséklet, mivel ellenkező esetben kiszállás után, a melegben hirtelen kitáguló erek miatt csökken a vérnyomás és erős fáradtságérzet léphet fel. • Fogyasszunk folyadékot, mivel a klíma nemcsak hűti, hanem szárítja is az utastér levegőjét. • Elsősorban külső levegő befújással használja klímaberendezést. index.hu totalcar.hu
Vigyázat, már a külföldi bírságokat is behajthatják Július 1-jétől hatályos a szabálysértési törvény módosítása: a külföldi szabályszegések, bliccelések kapcsán is ki kell adni a hazai autósok adatait. Július elsején lép hatályba a szabálysértési törvénynek az a módosítása, amely szerint a magyar gépjárművel külföldön elkövetett szabálysértés esetén - az ottani hatóság megkeresésére - meg kell adni a magyar üzembentartó adatait - hívja fel a figyelmet az MTI. A külföldi szabálysértési hatóság - a gépjármű rendszámának és gyártmányának megküldésével - annak a személynek a járműnyilvántartásban rögzített adatait kérheti, aki a vétség elkövetésekor a gépjármű üzembentartója volt. A kérelmet a magyar legfőbb ügyésznek kell küldeni, aki továbbítja azt a központi közúti közlekedési nyilvántartó szervnek. Ez utóbbi 15 napon belül megküldi a kért adatokat
a legfőbb ügyésznek, aki azt a megkereső külföldi hatóságnak továbbítja. A közúti nyilvántartási törvény is módosul július elsején. Akkortól új szervezetek is automatikusan kereshetnek a nyilvántartásban. A jogszabály úgy fogalmaz, hogy a közúti közlekedés szabályainak megsértésével összefüggő közigazgatási bírságolási eljárás során - a rendőrség és a katasztrófavédelmi hatóság mellett - mások is jogosultak a nyilvántartásban való automatikus keresésre. Az új két jogosult az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, a megtett úttal arányos díj ellenőrzésre feljogosított szervezet, valamint az úthasználati díj ellenőrzésére kijelölt szervezet. autonavigator.hu
www.dpmsz.hu
9
Így készítsd fel az autót a nyaralásra! Itt a nyár és vele együtt a vakáció szezonja is. Ha autóval indulunk neki az országnak, világnak, akkor ezeket mindenképpen érdemes ellenőrizni. A statisztikák szerint nyáron a magyarok döntő többsége az autós utazási formát választja. A közlekedésben résztvevők közül sajnos csak kevesen gondolják úgy, hogy a szezon előtt célszerű egy szakszervizben átnézetni autójuk állapotát. Pedig sok kellemetlenséget kerülhetnének el akkor, ha a gépjárművet szakszervizben készíttetnék fel a nyári autózásra, utazásra.
Készpénzes használt autó felvásárlás! Ingyenes állapotfelmérés, korrekt árak!
Hozza el hozzánk autóját és azonnal fizetünk!
Opel Gyulai Cegléd 2700 Cegléd, Külső Kőrösi út 4. km Tel: 06-53-501-014 Mobil: 06-70-3-777-367 www.opelgyulai.hu
Az átvizsgálás során - remélhetőleg - kiemelt figyelmet fordít a szerviz a gumiabroncsok, a futómű állapotának ellenőrzésére, hiszen ezek jelentős hatással vannak az autó vezethetőségére és a fogyasztására is. Miként arra gumitesztünk rámutatott nyáron veszélyes lehet a téli vagy négyévszakos gumik használata, így azokat lehetőleg cseréljük le. A nyári abroncsok felszerelésénél mindenképpen ellenőriztessük, hogy megfelelő profilmélységgel rendelkeznek-e, illetve nincs-e elöregedve a gumi anyaga. A biztonsághoz hozzátartozik az is, hogy a fékek és a lámpák állapota is legyen megfelelő, így azokat is érdemes szakszervizben átnézetni. A különböző folyadékszintek ellenőrzését és utántöltését is érdemes elvégeztetni a szervizben, különösképp a fékfolyadékét, ahol a forráspontot is ellenőriztetni kell, hogy a nyári nagyobb hőigénybevételt is megfelelően bírja. Elengedhetetlen a hűtőrendszer ellenőrzése és szükség szerinti feltöltése, amennyiben közeleg a következő olajcsere, nem árt azt, akár előrehozottan megejteni a hosszú út előtt. Nyáron az
utazás biztonságát és komfortját növeli a klíma használata, amelynek évenkénti tisztítása nem csak a működést javítja, de az utasok egészsége szempontjából is fontos teendő. A tisztítással párhuzamosan a pollenszűrő cseréje is ajánlott, mivel nagyban befolyásolja a helyes működést és a belső levegő minőségét is. A hosszabb nyaralásra indulás előtti fontos ügyelni a csomagok biztonságos elhelyezésére és rögzítésére, nehogy hirtelen fékezésnél, irányváltásnál, vagy balesetnél további sérülést okozzanak. Ennek megfelelően a csomagtérben figyeljünk a táskák megfelelő rögzítésére és amennyiben a tetőcsomagtartóra is pakolunk, legyünk szintén körültekintők, mert egy rosszul elhelyezett pakk könnyen balesetet okozhat. Mivel első a biztonság, nyaraláskor - akár nem saját autóval utazunk - is ügyeljünk arra, hogy a gyerekek csakis biztonsági ülésben utazzanak. "Az autós utazás nagyobb mozgásszabadságot és szabadabb időbeosztást nyújt a szabadságunk idején. Pár óra és néhány ezer forint ráfordításával sok kellemetlenséget előzhetünk meg és a nyaralásunkat biztosan nem az út szélén, trélerre várva töltjük majd, ha autónkat, ahogy a télre, úgy a nyárra is márkaszervizben felkészíttetjük" - mondja ERDÉLYI PÉTER, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnöke. autonavigator.hu
10
2015. június 25.
Állásinterjú: 11 tipp lámpaláz ellen! Ne rettegjünk, használjuk ki a lehetőségeket, és készüljünk fel előre! Az éles helyzetek mindenkiből mást és mást hozhatnak elő. Különösen érvényes ez akkor, ha egy várva várt állásinterjúra hívnak be. Első alkalommal a lehető legjobb benyomást szeretnénk gyakorolni a másik félre, de közben már előre szorongunk, hogyan állunk helyt az izzasztó helyzetekben. Ha mi is abba a csoportba tartozunk, akiket inkább hátráltat, mint doppingol a stresszhelyzet, akkor érdemes megfogadni a következő tanácsokat. 11 túlélő tipp az első állásinterjúra! Ezt tegyük, hogy pozitív benyomást gyakorolhassunk az interjúztatókra! 1. Előzetesen szerezzünk minél több információt a cégről! Azzal ugyanis nagyfokú önbizalomra tehetünk szert, ha felkészülten érkezünk a megbeszélt találkozóra. 2. Tartsuk szem előtt azt is, hogy az első interjú célja leginkább az, hogy a következő körbe is viszszahívjanak. Igen, nagy a tét, de nyerni akarunk, nem igaz? 3. Érkezzünk legalább 20 perccel hamarabb, és foglaljuk le magunkat a megbeszélt időpontig. Változó lehet, kire mi hat ilyenkor jobban - egy séta a környező utcában, várakozás és szemlélődés a recepción -, mindenesetre ha időben ott vagyunk a helyszínen, megspóroltunk magunknak egy adag felesleges izgalmat. 4. Bemutatkozásunkat kísérje határozott kézfogás és hangosan, érthetően mondjuk ki a nevünket. Amennyiben izzadásra hajlamos a tenyerünk ilyen helyzetben, hintőporozzuk be finoman, mielőtt találkozunk a másik féllel. 5. Jegyezzük meg - legalább a keresztneveket! Nagyon nagy előnnyel bír ugyanis, ha a beszélgetés során többször a keresztnevén szólítjuk az interjúztatóinkat. 6. Ügyeljünk arra, hogy 50%-ban mi, és 50%-ban a másik fél beszélhessen. 7. Ha választ adunk egy kérdésre, akkor érdemes odafigyelni arra is, hogy minimum 20 másodperc, maximum 2 perc időtartamban válaszoljunk. Mérjük le otthon, gyakoroljuk be, és kialakul a rutinunk. 8. Figyelmünk legyen teljes és odaadó, amikor nekünk mondanak valamit. 9. Jegyzeteljük le a legfontosabbakat, és kérdezzünk vissza, ha valamit nem értettünk pontosan, vagy nem jegyeztünk meg. 10. Soha ne nyilatkozzunk negatívan a meglévő vagy előző munkahelyeinkről és munkatársainkról! Még akkor se, ha jogos lenne. Nagyon negatív fényt vet ránk. 11. És végül: csak akkor hozzuk szóba a fizetést, ha túljutottunk az első interjúkörön. Jó tanács: akkor se mi említsünk először konkrét összeget, várjuk meg, amíg a cég hozza szóba. És mit tegyünk, ha az interjúztató nekünk szegezi a kérdést, mennyi a fizetési igényünk? Egy kincset érő mondat erre a helyzetre: "Mivel önök hirdették meg az állást, biztos vagyok benne, hogy van elképzelésük a fizetésről. Ez engem is nagyon érdekel, mekkora összegre gondoltak." profession.hu
=,6?=:>6:84>>4¦E¦
?,=2:9.,A0E0?¨
X`YVL_±]^L_VP]P^
X`YVL_±]^L_VP]P^
1PWLOL_ZV% v ,`_ÂLWVL_]¹^ePV[ZY_Z^ VZXT^^TÂe±^L v ,WVL_]¹^ePVXTYÄ^¹RT PWWPYÄ]e¹^P v ,WVL_]¹^ePVXTYÄ^¹R¹YPV XPRÄ]e¹^P v 1ZWdLXL_ZVX`YVL`_L^½_±^ZV [ZY_Z^MP_L]_±^L 0Wa±]±^ZV% v XÊ^eLVZ^X`YVL]PYO a±WWLW±^L v ;]PN½e[ZY_Z^X`YVLa¹Re¹^ v ?P]SPWSP_Ä^¹RPWVÅ_PWPeP__ SZee±±WW±^ 5`__L_±^ZV% v ,WL[M¹]_PWUP^½_X¹YdL]±YdZ^ MÂY`^eNLQP_P]TL 5PWPY_VPe¹^% Q¹YdV¹[P^ÅY¹WP_]LUeZVL_a±]`YV LVÅaP_VPeÄPXLTWN½X]P% WLRP]VPN^+O`aPYMPNVOP
1PWLOL_ZV% v=LVZO±^±]`XZeRL_±^ v6ZXT^^TÂe±^ RÅYRdÅWPRVPePW¹^ v0^eVÅeÅVSL^eY±WL_T ]PYOU¹YPV^eLM±WdLTYLV MP_L]_±^L v=LV_±]T^eLM±WdeL_MP_L]_±^L 0Wa±]±^ZV% v]a¹YdP^_L]RZYNLaPeP_ÄT PYRPO¹Wd:65^aTe^RL¹^ 963^UZRZ^½_a±Yd v?ÅMMXÊ^eLVZ^X`YVL]PYO a±WWLW±^L 5PWPY_VPe¹^% Q¹YdV¹[P^ÅY¹WP_]LUeZVL_ a±]`YVP]]PLePXLTWN½X]P% WLRP]VPN^+O`aPYMPNVOP
X. KERÜLETBE TÖBB MŰSZAK VÁLLALÁSÁVAL MUNKATÁRSAKAT KERESÜNK AZ ALÁBBI POZÍCIÓKBA:
ÖSSZESZERELŐ OPERÁTOR, GÉPBEÁLLÍTÓ, ANALIZÁTOR, RAKTÁRI TECHNIKUS AMIT KÍNÁLUNK: • fix alapbér + műszakpótlékok + cafeteria + bónusz. BEJÁRÁSHOZ INGYENES CÉGES BUSZJÁRATOT BIZTOSÍTUNK. JELENTKEZNI az
[email protected] e-mail címen, illetve a 30/525 4922 telefonszámon lehetséges.
www.dpmsz.hu
11
EGY HÉT OTTHON TÖLTÖTT PIHENŐ!
Osztrák munkakeresés 10 lépésben - 2. rész Legfontosabb, hogy kommunikatív szinten beszéljünk németül. Tehát tudjuk közölni kik vagyunk és mit akarunk! Majd válaszolnunk kell néhány alapvető kérdésre. Legjobb, ha már belépéskor elmondjuk, amit magunkról a jövendőbeli munkaadónk tudni szeretne. 6. LÉPÉS: Mindig tartalékoljunk némi pénzt. A napi kiadásunk 5-10 euró/személy, ha igen szerényen élünk. Lidlben, Hofernél és a Penny Marketnél nagyon kedvező árakat találunk.
PÁLYAKEZDŐK JELENTKEZÉSÉT IS VÁRJUK! Elvárásaink: t²SWÏOZFT$ &LBUFHØSJÈTKPHPTÓUWÈOZ (,*FOHFEÏMZ 1«7JHB[PMÈT t&SLÚMDTJCJ[POZÓUWÈOZ Ajánlataink: tWÈMBT[UIBUØ LJT[ÈNÓUIBUØÏTCFUBSUPUUWÈMUÈTSFOE YYY
tÏWVUÈOIƆTÏHKVUBMPN tOBQLàMGÚMEÚOUBSUØ[LPEÈTTBMBLÈS 'UIØ
Önéletrajzát küldheti:
[email protected] További információ munkanapokon 9.00-16.00 óra között 06-1/445-2473 t erkölcsi bizonyítvány y y
7. LÉPÉS: Ha már munkát kaptunk, igyekezzünk nyelvtudásunkat fejleszteni. A közhiedelemmel ellentétben a nyelv nem fog "ragadni" ránk. Tanuljunk már itthon is önállóan. 8. LÉPÉS: Nyissunk bankszámlát a határmentén, mert itt a magyar lakcím is jó. Ausztria belső területein már csak Meldezettel-lel (bejelentett lakhely) kaphatunk szolgáltatásokat. 9. LÉPÉS: Mindig kérjük a bejelentést (SV; Sozialversicherung) a munkaadótól. Általában csak "Nebenwohnsitz"-re (ideiglenes lakcím) jelentkezzünk be (persze ennek is vannak hátrányai). Hauptwohnsitz (állandó lakhely) esetén otthon le kell adnunk lakcímkártyánkat. Ekkor igényeljünk útlevelet. 10. LÉPÉS: 2-3 hét után kérhetünk munkaruhát. Szerződést általában a próbaidő lejárta után, tehát 1 hónap után kaphatunk. Általában első hónapban csak szóbeli szerződést kötnek. Plavecz Tamás
[email protected] Segítség Ausztriában hivatalos és magánügyben jogi háttérrel
TRANSALLIANCE Csoport Tagja
9 mondat, amit soha ne mondjunk az első munkanapon! Az első munkanapon elhangzott mondatainknak hosszú távú következményei lehetnek. Íme a mondatok, amiket jobb, ha kerülünk az első munkanapokon: 1. "A LEGUTÓBBI MUNKAHELYEMEN..." Senki nem szereti a tudálékoskodókat. Lépjünk energikusan a tettek mezejére, de őrizzük meg visszafogottságunkat. Ne a szó negatív, visszahúzódásra vonatkozó értelmében, hanem abban, hogy a tanulásra, nem pedig a tanácsok osztogatására koncentrálunk. 2. "MIKOR KAPHATOK FIZETÉSEMELÉST?" A fizetés emelésére vonatkozó bármilyen utalás teljesen értelmetlen és nevetséges addig, ameddig nem jutottunk túl a próbaidőn.
5. "EZT NEM ÍGY TANULTAM..." Mindig tartsuk pozitív hangulatban a beszélgetést. A munkaadó nem azt akarja hallani, hogy mi az, amit nem tudunk megcsinálni, hanem látni akarja, hogy nyitottak vagyunk és el akarjuk sajátítani a vállalatnál bevált módszereket. Természetesen, ha valamiben jobb megoldást tudunk nyújtani, ne hallgassuk el, de vigyázzunk a megfogalmazással, nehogy kritikaként értelmezzék.
8. "ENNEK NINCS ÉRTELME!" Lehet, hogy vannak dolgok, amiknek az új vállalatnál semmi értelmét nem látjuk, de ennek ha lehet, ne adjunk hangot rögtön. Kérdezzünk és próbáljuk megérteni, milyen fejlemények és gyakorlati dolgok vezettek ahhoz, hogy a cég bizonyos ügyeket a szokásosnál eltérőbb módon intéz.
3. "PÉNTEKEN KORÁBBAN EL KELL MENNEM!" Ha munkába állás előtt az ilyen jellegű kérésünket nem jeleztük, megemlíteni ezt az első munkanapon úgy hat, mintha bombát dobtunk volna le. A kommunikációs készségek hiányára és nagyfokú tiszteletlenségre vall. 4. "KIVEL
ÉRDEMES TALÁLKOZNOM ÉS KI AZ ,
AKIT KERÜLNÖM KELL ?"
Az ilyen jellegű kérdéssel gyakorlatilag arra szólítjuk fel munkatársainkat, hogy pletykálkodjanak. Az egyik kolléga ellenérzése a másik iránt az ő személyes ügye, olyan okok és történések állhatnak mögötte, amibe nincs betekintésünk. Beszélgessünk mindenkivel külön-külön és ítéljük meg magunk, ki áll hozzánk közel.
legmodernebb, valószínűleg munkatársainké sem az. Ezt a témát feszegetni és jobbat követelni annál, mint ami a többieknek van, azt sugallhatja, hogy valamiért úgy véljük, mi sokkal jobban megérdemelnénk, mint kollégáink. Általánosságban véve a munkaadó által biztosított berendezés (asztal, szék, számítógép) esetleges elavultsága nem lehet ürügy arra, hogy rosszul végezzük a ránk bízott munkát.
9. "AZ
6. "MILYEN
AZ ÜNNEPI IDŐSZAK A CÉGNÉL ?
KA-
ELŐZŐ FŐNÖKÖMNEK FOGALMA SEM
VOLT SEMMIRŐL !"
KELL TENNI AZÉRT , HOGY JOBB CÉGES
A negatív kritika és az összehasonlítgatás nem veszi ki jól magát és úgy érzékelhetik, mintha nekünk nem lenne fogalmunk semmiről. A rólunk kialakított képet fokozatos, pozitív kommunikációval és megbízható munkavégzéssel alapozhatjuk meg. Az előző főnökünk leszólásától még nem fogunk jobb embernek tűnni.
Ha a céges mobilunk nem a legújabb és
profession.hu
PUNK BÓNUSZOKAT ?"
Egy ilyen kérdés teljesen értelmetlen, jobb, ha kivárjuk az év végét és meglátjuk, hogy mit hoz. Még az is elképzelhető, hogy már nem leszünk a vállalatnál. 7. "M IT
TELEFONT KAPJAK ?"
12
2015. június 25.
Összeszerelőket keresünk könnyű fizikai munkára, 2 műszakos munkarendbe, Kecskeméti munkavégzésre. 06-30/932-8478
[email protected]
G Ö D Ö L L Ő R E h e g e s z tő k e t, l a k a to s o k a t k e r e s ü n k . E l ő l e g fe l ve h e tő . B i z to s í to tt u ta z á s , a l b é r l e t. 0 6 3 0 / 6 0 2 -7 4 8 5
ÁLLÁST KÍNÁL
C E G L É D k ö r n yé k i mu n k a h e l yr e k e r e s k e d e l mi ü g yi n té z ő mu n k a k ö r b e k o l l é g á t k e r e s ü n k . F e l té te l : mi n . 1 -2 é v g ya k o r l a t, k ö z é p fo k ú vé g z e tts é g , s z á mí tó g é p e s i s me r e t ( Wo r d , E xc e l ) . E l ő n y: l o g i s z ti k a i fo l ya ma to k i s me r e te , k ö n yve l ő i vé g z e tts é g va g y ta p a s z ta l a t, i r o d a i g ya k o r l a t. J e l e n tk e z é s fé n yk é p e s ö n é l e trajzzal: h r . a l l a s 0 2 @ g ma i l . c o m
J ÁSZ BERÉN YBE cs o m a go l ó i m unka k ö r b e, m unkatá rs a k a t k e re s ünk . U t a zá s biztosíto t t . Je le nt k e z é s fé n y k é pes önéletra j z z a l : cs o m a go l á s. jb @gmail.com G YÁRT Ó SO RI össz e s z e re l é s re k e re s ün k munkavállalók a t k é t m űs z a k o s m u n k a rendbe, jás z be ré ny i pa rt ne rü n k h ö z . Bérezés ne t t ó 100 e F t /hó . B e já r á s céges busz o k k a l . Je le nt k e z ni a 06- 3 0/3 83- 4284 v a gy a ce gle d@ m e lo d iakszolnok.h u e - m a i l cím e n. J ÁSZ BERÉN YI szala gm unk á ra k e re s ün k munkavállal ó k a t . M unk á ba j á rá s b iztosított. Ér d.: m unk a na po k o n 9 - 10 ó ráig 06- 30/653- 0369
A L B E R T I R S A I va r r o d á b a va r r ó n ő k e t fe l ve s z ü n k . 0 6 -3 0 / 4 2 5 -0 2 2 7
F I A T A L s z o b a fe s tő t, i l l e tve g i p s z k a r to n o z á s b a n j á r ta s s z a k e mb e r t fe l ve s z e k . T e l . : 0 6 -2 0 / 2 9 4 -8 8 8 7
G É P KO C SIV EZETŐ KET ker esünk C kat . vezet ői engedéllyel, gyak o r l at t al, 7,5 t onnás t eher aut ór a, k é z i r akodással. Jelent kezés H-P: 8 -1 6 ór a közöt t , 06-20/239-9441 S Z O B AFESTŐ szakm unkást ker esek. J e l ent kezni: 06-20/320-2888 RAKODÓ segédm unkást f elves z ü nk újszilvási m unkahelyre. Jelent kezés szem élyesen: H -P : 9-14-ig. Ú jszilvás, R ózsa u. A L K ALMAZO TTAT ker es ingat l a n i roda f ő vagy m ellékállásban. ( a l a pbér + jut alék) 06-30/334-5262 Á R U K IAD Ó m unkat ár sat ker esünk középf okú végzet t ségg e l , vasalat t ar t ozék r akt ár ba. E l ő n y: szám ít ógép használat és ta r g oncás vizsga. Jelent kezés: H -P : 8-16-ig 06-20/260-7722
FE ST ŐK ET, burkoló k a t é s k ő m űv e s ek e t keresünk fe lv é t e lre . Be je le nte t t , e gész éves m unk a he ly , v e rs en y k épes fizetés . 06- 70/620- 8001
AL BERTIR SA I ásv á n y v íz p a la ck ozó cé g munkatársat k eres a z a lá b b i munkakörökbe: targoncavezető, te he rgépko csi ve zető, d is zp écs er. Jelentkezni lehet fényképes önéletrajzzal a karrier@ a c quarius.hu e-ma il cím en FRANC IÁUL beszélő é pí t ő ipa ri s z a k m u n k á sokat keresünk f ra nci a o rs z á gi mu nkára, hos s z út á v ra , k i e m e lt bé r e zé ssel. 0 6- 20/958- 1079 S A JÁT , alacsony f o gy a s z t á sú személygépk o cs i v a l re nde lk e ző pizzaf ut á rt f e lv e szünk. Érd: 06- 20/439- 5290 M E T AL -Mix Kft. k e re s be t a ní t o t t m u n k á st és m űsz a k i be á l l í t o t t s á gú gé p k e zelőket. Targo ncá s jo go s í t vá n y e lőny. Érdek l ő dni 08- 16 ó rá i g a k ö v etkező elér he t ő s é ge k e n: 065 3/ 312- 310 e- ma il: inf o @m e t a lm ix . h u
C EGLÉD EN , belvár osi Szépségszalonba f odr ászt ker esek. 0670/576-8247
A C lever job Kf t . újhar t yáni szendvicspanel gyár t ással, valam int t asakgyár t ással f oglalkozó par t ner cégei szám ár a ker es m unkavállalókat . Az önélet r ajzokat az of f ice@ clever job.hu cím r e vár juk. További inf or m áció: 06-30/2065552 illet ve 06-70/492-5295
K AMION SO FŐ RÖ KET k e re s e k ne m z et k ö zire. Állandó m unk a , uni ó z á s nin c s. Belföldest i s , ny e rge s re . 063 0/ 925- 0169
S Z A-T O Wood Kft. pus z t a v a cs i üz e m é b e n keres szege z ő é s f űré s z e s m u n k a körbe m unk a t á rs a k a t . 063 0/ 473- 5614
C EGLÉD B ER C ELI m unkahelyr e ker esünk f ő vagy m ellékállásr a: gyakor lat t al r endelkező, pyht on pr ogr am ozásban jár t as, ir ányít ást echnikai f eladat okr a m unkat ár sat , valam int kávé és it alaut om at a gépek f ejleszt ésér e és gyár t ást echnológiai f ejleszt éshez m űszaki f őiskolát végzet t m unkat ár sat . Fényképes önélet r ajzokat a sandor .her nadi@ valdocaf e.com e-m ail cím r e vár juk.
AW I-zni t udó hegeszt őket ker esünk lajosm izsei t elephelyr e, m indennapos hazajár ással. T: 06-30/2446556
C E GL É D I autóalkat ré s z gy á rt ó cé g fe lv é t e lt hirdet be t a ní t o t t f é rf i m unka e r ő részére. Fé ny k é pe s ö né le t ra jzo k at az offi ce @bra k e ho s e .hu e-ma il címre várju k .
E V ANGÉLIKUS óvo dá nk ba k e re s z ty é n óvodapedagó gus t k e re s ünk s z e p t e m beri kez dé s s e l. S z a k m a i ön é le t rajzot és a v é gz e t t s é ge t i g a zo ló okiratot a m us t a rm a g@ ev a n g e likus.hu ema i l cím re v á rjuk .
TAR GO N C ÁSO KAT és női csom agolókat ker esünk hosszút ávr a. 0630/621-3992, 06-20/772-5025
KŐ MŰ V EST ker esünk bejelent et t , hosszút ávú m unkár a. Lehet pályakezdő is! Főnix Agr o Invest Kf t . 06-20/266-9133
K E C SKEMÉTI cég k e re s ügy e s v a rró nő k e t és betanítot t m unk á ra gy o rs , pr e cíz kollégákat! 06- 20/263- 8598
FÉ RF I ápolót kere s ünk 36 é v e s m o zg a skorlátozott f é rf i e gy he t i go n d o zására, aug us z t us 3. he t é re , re g g e l-este 3 órá ra . M unk á ba j á rá s t é rítve. Érdek lő dni, j e l e nt k e z ni e -mailben: k ra hulcs a nba m bi @ gm a il. com
Gyártósori összeszerelőket keresünk Kecskeméti munkavégzésre. 06-30/932-8478
[email protected]
TAR GO N C ÁSO KAT ker esünk üllői m unkahelyr e. Mindennapos hazajár ással. T: 06-20/772-5025
A L U M Í N I U M i d o m s z e r e l é s i mu n k á r a k e r e s ü n k d o l g o z ó k a t K e r e k e g yh á z á r a . É r d : 0 6 -2 0 / 3 2 0 -5 2 2 9 G Á Z K É S Z Ü L É K j a ví tá s b a n i l l e tve b e ü z e me l te té s b e n j á r ta s , s z e r e l é s h e z n é l k ü l ö z h e te tl e n b i z o n yi tvá n n ya l r e n d e l k e z ő a l vá l l a l k o z ó t k e r e s e k . J e l e n tk e z n i ö n é l e tr a j z z a l : " P r e c í z s z a k mu n k a -p o n to s e l s z á mo l á s " j e l i g é ve l a s z e r k e s z tő s é g b e n . C S A T O R N Á Z Á S B A N é s ú té p í té s b e n j á r ta s g é p k e z e l ő k e t k e r e s e k fo r g ó k o tr ó é s tr a k to r r a k o d ó r a k i e me l t b é r e z é s s e l . 0 6 -7 0 / 5 3 6 -9 0 5 6 , 0 6 7 0 / 2 0 9 -1 4 2 7 Ö N Á L L Ó A N d o l g o z n i tu d ó vi l l a n ys z e r e l ő t k e r e s e k . 0 6 -7 0 / 3 8 1 -4 5 6 2 K E C S K E M É T I á r u s z á l l í tó c é g n e mz e tk ö z i g ya k o r l a tta l , B k a te g ó r i á s j o g o s í tvá n n ya l r e n d e l k e z ő s o fő r t k e r e s E U -b a n tö r té n ő mu n k a vé g z é s r e , fu r g o n r a . J e l e n tk e z n i a 0 6 7 0 / 3 3 8 -2 0 0 1 -e s te l e fo n s z á mo n i l l e tve a b i to @ b i to i n te r tr a n s . hu e -ma i l c í me n l e h e t. ALBERTIRSAI ásványvíz palackozó cég munkatársat keres az alábbi munkakörökbe: raktári adminisztrátor, fuvarszervező. Jelentkezni lehet fényképes önéletrajzzal a karrier@ acquarius.hu e-mail címen. K U T YÁ K me l l é g o n d o z ó t k e r e s e k . T e l . : 0 6 -2 0 / 9 3 2 -4 0 6 3
L E G ELTETÉSR E, állat gondozásr a, e g yedülálló, 1 szem élyt ker esünk. L a k ás és t eljes ellát ás bizt osít ot t + b é r , C egléden. Tel.: 06-20/8034765 VE C SÉSI t elephellyel r endelkező fu va r ozó cég, nem zet közi gépjár mű vezet őket ker es. 12 t onnás hűtő s gépjár m űvel t ör t énő szállít ások. F e l tét el: C kat egór iás jogosít vány, G K I kár t ya, digit ális sof őr kár t ya. T e l . 06-30/912-6014 K Ő M Ű V ES, bur koló vagy kőf ar agó s z a km unkásokat ker esünk m onor i mu nkahelyr e, azonnali kezdéssel. É r d eklődni: 06-30/431-5858 t elefo n s zám on. G YA K O R LATTAL r endelkező nehézg é p kezelőt , t ar goncást ker esünk A b o ny, C egléd t ér ségéből. Jel.: H -P : 8-16-ig; 06-20/260-7722 A C ont o Kf t . f őállásba m ér legképes k ö n y velőt , szám vit eli ügyint ézőt ve s z f el ceglédi ir odájába. Könyve l é si gyakor lat t al r endelkezők e l ő nyben. Am it nyújt unk: jól f izet ő, b i z tos m unkahely, szakm ai f ejlődési l e h et őség. Jelent kezni lehet : 065 3 / 505-554 és a cont o@ cont o.hu e -mail cím en. A B O NY , C egléd és kör nyékér ől út építé s b en jár t as em ber eket f elvennék fi z i kai m unkár a, t ér bur kolat ok, szeg é l y ek kiépít ésér e. 06-70/354-7131
JÁSZFÉN Y SZAR U I m unkahelyr e, alkalm azot t i m unkaviszonyba bizt onsági őr öket ker esünk, ér vényes vagyonőr i igazolvánnyal és m egújít ó vizsgával. Jelent kezés 06-30/6061532, illet ve e-m ailben, ir oda.jb@ gm ail.com A C lever job Kf t . ócsai, élelm iszer ipar r al f oglalkozó par t ner cége szám ár a m unkavállalókat ker es egy m űszakos, nappali m unkar endbe. C éges buszjár at N yár sapát , C sem ő, C egléd, Alber t ir sa, Pilis, Monor , Ü llő t er ület ér ől. Az önélet r ajzokat az agnes.t er ecskei@ clever job.hu cím r e vár juk. Ér d: 06-70/492-5295 C EGLÉD I t elephelyű cég, nem zet közi gépkocsivezet őt ker es olaszm agyar viszonylat r a, elsősor ban gabonaszállít ásr a (nem uniós m unka) nyer ges szer elvényr e. Am it kínálunk: kor szer ű jár m űvek, kor r ekt bér ezés. Ér deklődni: 06-30/4769819 C EGLÉD I var r oda ker es var r ónőket és 1 f ő szabászat i dolgozót . Ér deklődni a követ kező t elef onszám on: 06-20/771-4869
GY AKO R LATTAL rendelkező CO hegeszt őket , szerkezetlakatosokat f elveszünk. Szállást biztosítunk, ut azást t ér ítünk vagy szállítunk. Tel.: 06-20/ 949-3036 KEC SKEMÉTI telephelyű logisztikai par t ner cégü nkhöz targoncásokat ker esünk 3 műszakos munkarendbe. B ejár ás céges járattal! Érdeklődni: 06-70/492-5 295. Az önéletrajzokat az agnes. terecskei@cleverjob. hu cím r e vár juk. KŐ MŰ V EST és segédmunkást felveszek, akár n api kifizetéssel Ceglédr e. Jelent kezni: 06-70/411-5350 APM Per son al GmbH keres Németor szágba, alapfokú német nyelvt udással, g yári segédmunkásokat. t izapm @ gm ail. com +36-30/3565215 SZAKÁC SO T, konyhalányt, felszolgálót f elveszek monorierdei vendéglőbe. Tel . : 06-20/972-4009 A R oszík Mihály Evangélikus Általános Iskola (Albertirsa, P esti út 110. ) t echnika, r ajz, fizika, matematika, inf or m at ika szakos óraadó általános iskolai t anárt keres. Az önéletrajzokat a m arika. manyi@lutheran. hu e-m ail cím re várjuk 2015. július 20-áig. HER N ÁD I hú sfeldolgozó partnercégünkhöz, 1 műszakos munkarendbe dolgozókat keresünk. Bejárás C egléd, Albertirsa területéről céges busszal m eg oldott! Az önéletrajzokat a bea.maasz@cleverjob. hu címr e vár juk. További infó: 06-30/2065552 A R oszík Mihály Evangélikus Általános Iskola (Albertirsa, P esti út 110.) hat ározott időre közgazdasági ér et t ségivel rendelkező iskolai t it kár t keres. Az önéletrajzokat m ar ika.m any i@lutheran. hu e-mail cím r e vár juk 2015. július 20-áig. SZILV ÁSV ÁR ADI építőmesteri munkálat okr a építésvezetőt keresünk azonnali kezdéssel. Tel. : 0620/456-6870 GÉPB EÁLLÍTÓKAT keresünk (műszer ész és gép lakatos végzettséggel), N ógr ád m egy ei munkahelyre. Szállít ás, szállás biztosított. 06-70/5020892, enzoly @vipmail. hu C O 2-hegesztőket, szerkezetlakat osokat keresünk. Kiemelt órabér! 06-70/601-2 595, 06-70/311-2259, szuper m unka@index. hu
OKTATÁS MATEMATIKÁ BÓL érettségire és pótvizsgár a f elkészítek. 06-53/315848
A C lever job Kf t . újhar t yáni par t ner cégei szám ár a kar bant ar t ó m unkat ár sakat ker es! Az önélet r ajzokat az agnes.t er ecskei@ clever job.hu cím r e vár juk. További inf or m áció: 06-70/492-5295
1 KÉPZÉS= több bizonyítvány! 1- ből t öbb munka l ehetőség, a ká r külföldön is. Államilag elismert természetgyógyász és masszőrképzések (Masszőr, Gyógytalpmasszázs, Reflexológus, Akupresszőr) www.regiohuman. at w.hu 06- 3 0/645-1384
MO SO N MAGY AR Ó V ÁR I m unkahelyr e női, f ér f i dolgozókat f elveszünk. Szállást bizt osít unk, ut azást t ér ít ünk vagy szállít unk. Tel.: 0620/494-1044
D IPLO MÁS angol nyelvtanárnő nyelvokt at ást, nyelvvizsgára felkészít ést (Euro, Telc), korrepetálást, pót vizsgár a való felkészítést vállal C egléden. 06-30/222-1822
www.dpmsz.hu
13
A német Duvenbeck-cégcsoport magyarországi egységét a legkorszerűbb technológia, versenyképes munkavállalói feltételrendszer és baráti légkör jellemzi. Az európai autóipar szállítmányozási tevékenységének egyik legjelentősebb képviselőjeként 8 országban van jelen, sokak mellett olyan partnerek bizalmát érdemelte ki, mint a BMW, Mercedes-Benz, Volkswagen. A Duvenbeck hegyeshalmi telephelye a 30 telephelyen 4000 kollégát foglalkoztató cég eddigi leginnovatívabb és legnagyobb beruházása nemzetközi szinten is. Jelentkezz hozzánk, dolgozz az európai autóipari logisztika „középpontjában”.
A MEGPÁLYÁZHATÓ ÁLLÁSOK:
t.FDIBOJLVTNFTUFST[FSFMǮ t"VUØWJMMBNPTTÈHJT[FSFMǮ diagnosztikai technikus t3BLUÈSPT t3FDFQDJØT t,ÚOZWFMǮ t4[ÈNMÈ[ÈTJàHZJOUÏ[Ǯ t"ENJOJT[USBUÓWNVOLBUÈSTBL C t4[FNÏMZoÏTWBHZPOǮSÚL F t5BLBSÓUØ LBSCBOUBSUØ munkatársak t*OGPSNBUJLVTT[BLFNCFSFL
89
Jelentkezés:
[email protected] 5PWÈCCJBKÈOMBUBJOL S megtalálhatóak a Profession.hu oldalon.
9
F
L
149
M F
169
F
14
2015. június 25. ÚJ S ZIL VÁ S ON 85 nm- e s c sa lá di há z me llé k é püle t e k k e l, gyümö lc sö s k e rt t e l e la dó . Iá r: 6,5 mF t . Érd: 06- 20/ 465- 9654
AKCI Ó S m ás od os z t ál y ú t r ap éz l em ez ek h or g an y z ot t , i l l et v e s z í n es ki v i t el b en 9 5 0 -1 4 0 0 Ft + áf a (1 2 0 6 , 5 -1 7 7 8 Ft ) n ég y z et m ét er ár on el ad ó. 0 6 -5 3 / 3 1 6 -1 5 2 , 0 6 7 0 / 3 1 8 -9 2 3 3
CEGL ÉDEN 3 szo bá s, ö sszk ö zműve s, be k ö lt ö zhe t ő c sa lá di há z e la dó . 06- 30/ 692- 2672
INGATLAN C E G LÉ D E N 4 7 0 0 nm gyüm ö l cs ö s ( 19.Ak) e l a d ó . T öbb f é l e gyüm ö l cs fáb ól á l l ó . 2 , 3 m F t . 0 6 - 7 0 / 4 1 1 8406 ÉPÍTÉSI telek Cegléd ke rt vá r o s ban , az Ö r eg h eg y i ú t o n el a d ó. 0 6 - 3 0 /9 8 3 - 7 5 1 3 TÖ R T E L k ö z p o n tj á ba n 5 s z o bá s , 2 kü lö n b e j á ra tú , k é t ge ne r á c i ó s , összko mfo r to s , n a gy c s a l á di há z pa r kos í to tt k e r tte l , udv a r r a l e l a dó . B olt , bu s z , o rv o s 4 0 m - e s k ö r z e t be n . 06 -7 0 / 3 4 2 -3 6 1 5 U G YE R BA N c s a l á di há z e l a dó , ugyan itt ü z l e th e l y i s é g ( s ö r ö z ö ) k i ad ó. 06 -2 0 / 8 5 1 -4 2 8 4 C E G LÉ D E N 1 0 0 nm - e s , 2 + é t k e z ő s , 3400 n m te l k e n , cs a l á di há z e l a dó . 3,9 m F t. 0 6 -7 0 / 4 1 1 - 8 4 0 6 H Á R OMS Z O B Á S, 1 0 0 nm - e s , f e l új í tan d ó c s a l á d i h á z e l a dó C e gl é de n, M ag yar u tc a 5 . a l a t t . I r á nyá r : 8 , 5 m Ft . T e l : 0 6 -2 0 / 4 7 7 - 2 3 6 3
CEGL ÉDEN a Tö rt e li út o n 1080 nme s é pít é si t e le k e la dó . 06- 30/ 4095147
VÁ RO SKÖ Z P O N T BAN 6 3 n m -es , b ú t o ro z ot t l akás ki ad ó. 0 6 -3 0 / 9 1 3 9025
5 mF t - é rt e la dó 2 la k á so s c sa lá di há zba n, 2 szo bá s, f ürdő szo bá s la k á s. 06- 20/ 934- 3520
CEGL É D E N a Reg g el u t c áb an , 8 0 nm- es ü z l et h el y i s ég ki ad ó és eg y 250 l i t er es Red Bu l l i t al h ű t ő el a dó . É r d ekl őd n i : 0 6 -2 0 / 9 8 0 -9 0 4 4
CEGL ÉD be lvá ro sá ba n, 62 nm, 1. e me le t i, 2+é t k e ző s, t é gla la k á s e la dó . 9,3 mF t . 06- 70/ 411- 8406 CEGL ÉD, S zo lno k i út o n e la dó 36 nm, f e lújít o t t pa ne l. 5,2 mF t . 06- 31/ 314- 7771 inga t la n. c o m/ 21452659 CEGL ÉDEN a S ugá r ut c á ba n, 70 nm- e s há z e la dó . 06- 20/ 297- 2946 CEGL ÉDEN a Bo ro na ut c á ba n, 160 nm- e s, t e t ő t e re s, 4 szo bá s c sa lá di há z e la dó . 06- 20/ 962- 6709 EL A DNÁ M va gy e lc se ré lné m k e rt e s há za ma t ne m pa ne l, 1,5 szo bá s la k á sra . Ugya nit t e la dó dupla é pít é si t e le k . 06- 53/ 313- 983
CEGL ÉDEN, a Bürge há z dűlő be n, 3 he k t á r t e rmő f ö ld e la dó . 0620/ 240- 0045
KŐR ŐS T E T É T L E N EN a Jó z s e f A t t i l a út 15., 2 , 5 s z o b á s c s a l á di há z e l ad ó. 06 -3 0 / 5 4 9 -2 4 5 8 , 0 6 - 7 0 / 6 1 7 9323
2 szo bá s c sa lá di há z, na gy k e rt t e l, á llo má sho z k ö ze l e la dó . Víz, villa ny va n. Á r: 4 mF t . 06- 53/ 317214
B E É P ÍTE T T p a d l á s t é r r e l c s a l á di há z elad ó, K ő r ö s te té t l e ne n. Te l . : 0 6 20/286 -9 1 2 4
CEGL ÉD be lvá ro sá ba n, 97 nm, 2+na ppa lis, k é t szint e s, e rk é lye s, gá zf űt é se s la k á s e la dó . 13,9 mF t . 06- 70/ 411- 8406
TANYA e l a d ó C e gl é d Ö r e gs z ő l ő be n . 3 s z o b a , e l ő s z o ba , s pe j z , fü r d ösz o b a , w c , k ö z po nt i f űt é s , 2 fú r ot t k ú t, i p a r i á r a m . 8 0 0 né gysz ög öl s z ő l ő , g a z dá l k o dá s r a a l k a l m as me l l é k é p ü l e t e k . 0 6 - 2 0 / 4 6 5 8190
IMPRESSZUM
Dél-Pest Megyei Szuperinfó Megjelenik minden csütörtökön 36.800 példányban. Lapzárta: hétfõ 18 óra. Felelős kiadó: Hírös Modul Kft. Felelős szerkesztő: Zakar László Szerkesztőség: 2700 Cegléd, Múzeum u. 3. Tel./fax.: 53/317-422 www.dpmsz.hu
[email protected] Nyomda: Ipress Center Hungary Kft., 2600 Vác, Nádas utca 4. Terjeszti: Hírös Modul Kft. Terjesztési területek: Cegléd, Csemõ, Külsõ-Budai út, Ceglédbercel, Albertirsa, Dánszentmiklós, Nyársapát, Nagykõrös, Törtel, Mikebuda, Kocsér, Kõröstetétlen, Jászkarajenõ, Abony, Újszilvás, Tápiószõlõs, Tápiógyörgye, Pilis, Tápiószele, Farmos, Tápiószentmárton. A hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk! Eng. szám 75.480/1997
CEGL É D v ár os köz p on t b an , 1 s z obá s l akás ki ad ó. D ol g oz ó, m ax 2 f ő r és z ér e. D él el őt t : 0 6 -2 0 / 5 3 2 4144 , d él u t án : 0 6 -3 0 / 4 9 2 -0 9 9 7 CEGL É D E N a Rákóc z i ú t on , u t c af ro nt r a n éz ő ü z l et h el y i s ég , h os s z ú t á vra ki ad ó! T el : 0 6 -5 3 / 5 0 0 -0 3 7 CEGL É D b el v ár os áb an , h os s z ú t áv r a k e res ü n k m i n i m u m 2 , 5 s z ob ás l akást vagy házat. 06-30/287-1612
G ARÁZ SV ÁSÁR! Ceg l éd , M al om t ó s z él 2 3 s z . 2 0 1 5 . j ú n i u s 2 7 -én és j ú l i u s 1 1 -én . SZ ÁM Í T Ó G É P E K (kom p l et t en , LCD m on i t or r al ), l ap t op ok, akár 1 év g ar an c i áv al 1 1 . 9 0 0 Ft -t ól ! H áz h oz s z ál l í t ás m eg ol d h at ó! 0 6 -2 0 / 8 0 0 8 4 4 4 , www. d i g i p c . h u BO N T O T T c s er ép el ad ó! 1 2 0 d b , 2 f al c os , 2 kap c s os , kú p c s er ép p el eg y ü t t . É r d ekl őd n i : 0 6 -3 0 / 9 4 8 8912 SZ ARV ASAG AN CS, h u l l ot t ag an c s h ag y at ék f el v ás ár l ás kés z p én z f i z et és s el , n ap i akt u ál i s l eg j ob b ár on . T el . : 0 6 -3 0 / 9 8 1 -3 0 9 5
S ÜRGŐS EN e la dó Cse mő be n e gy c sa lá di há z. 06- 20/ 240- 6317
CEGL ÉDEN 30 nm, 1 szo bá s, f ürdő szo bá s k ishá z, 1200 nm t e lk e n e la dó . 3,9 mF t . 06- 70/ 411- 8406
KIADÓ A Z Irmá k No npro f it K f t . A lbe rt irsa é s k ö rnyé k é n, ho sszú t á vra bé re lhe t ő , le ga lá bb 3 szo bá s, 2 f ürdő szo bá s, jó á lla po t ú la k ó há za t k e re s szo lgá lt a t á sbő vít é s c é ljá ra . Érde k lő dni: 06- 53/ 571- 065 va gy 06- 70/ 370- 4553 IRODA HEL YIS ÉG 38 nm- e s, Ce glé de n a S za ba dsá g t é re n, ho sszút á vra k ia dó ! Te l: 06- 53/ 500- 037 S IÓF OK I a ra nypa rt o n, k ö zve t le n vízpa rt i, é s a vízt ő l 100 mé t e rre lé vő a pa rt ma no k igé nye se k ne k k ia dó k . 06- 30/ 476- 2026 2 szo bá s pa ne lla k á s k ia dó , júliusi k ö lt ö zé sse l. 06- 70/ 621- 5429
BÜKK, l i b an v ác s
t öl g y h a so g a tv a , k u g m e g re n d e lh e tő . Ko G y ö rg y 06- 30/911- 1372
D O BO S T ű zifa Kft. Cse mő . E la d ó akác t ű z i f a . Ak ció ! tö lg y fa szé l, b ü kk. T el . : 0 6- 20/332- 8909 KE M É N Y v egy e s fa , v a sta g a k á c é s akác s z él el a d ó . 06- 70/578- 3717 D UN Y H ÁKAT , p á rn á k a t, 2000- 3000 Ft / kg v ás ár o lo k . H a g y a té k o t, ö rö k s ég et . H í v ás ra h á zh o z me g y e k . 067 0 / 3 1 7 -0 5 6 7
VÁLLALKOZÁS CE G LÉ D , Vö rö sma rty té re n , ös s z köz m ű ve s ü zle t e la d ó . T e l. : 0 6 -3 0 / 2 5 4 -1225 G ARÁZ SV ÁSÁRH O Z tá rsa t k e re se k . 0 6 -2 0 / 9 3 4 -3520
GÉP-SZERSZÁM H USKV ARN A lá n cfű ré sz 372- e s, ú j s z er ű álla p o tb a n e la d ó . 062 0 / 3 7 7 -3 7 5 5
TÁ PIÓBICS K ÉN, k ö zpo nt ho z k ö ze l, 2,5 szo bá s, ö sszk o mf o rt o s c sa lá di há z, be k ö lt ö zhe t ő á lla po t ba n e la dó . Irá nyá r 6,5 millió F t . Érde k lő dni: 06- 70/ 935- 5200
A BONYBA N 54 nm t a nya me llé k é püle t e k k e l, 2877 nm t e le k k e l e la dó , villa ny, k út va n. 06- 30/ 2914202
V AST AG aká c 2700 F t/100 k g , v é kon y akác 2400 F t/100 k g , tö lg y é s b ü kk 2 5 0 0 Ft/100 k g , v e g y e s tű zifa 1 9 5 0 Ft / 1 0 0 k g , n y á r tű zifa 1550 Ft / 1 0 0 kg . H a sítá s: 150 F t/100 k g . 0 6 -3 0 / 3 9 3 -4764
KO M P LE T T h a g y a té k o t, u d v a ro n , p ad l ás on é s min d e n fe lé h e v e rő óc s kas ág oka t v e sze k . to n e t11@ f r eeam i l . h u , 06- 70/323- 0779
K ÖZPONTHOZ k ö ze l, la k ha t ó , ö sszk o mf o rt o s k e rt e s há z, 100+30 nm me llé k é püle t t e l e la dó . Érd: 0630/ 966- 9501 18 ó ra ut á n
E L A DÓ f e lújít o t t , gá zk o nve k t o ro s t é gla la k á s, a J á szbe ré nyi út o n, 3.e m. 49 nm, k límá va l, új nyílá szá ró k k a l. 6,8 mF t . Te l: 06- 20/ 223- 1729
T ŰZ I FA! V asta g a k á c 2600 F t/100 kg , v ékon y a k á c 2300 F t/100 k g h áz h oz s z állítv a , h a sítv a is. 063 0 / 5 7 6 -7 2 6 1
UD V ARÁN , p a d lá sá n h e v e rő ó cskav as át és fe le sle g e ssé v á lt fé mh u l l ad ékát , p l. sá rg a ré z, v ö rö sré z m eg v es z em , v a la min t a k k u mu lá to r 1 3 0 Ft / kg , a lu min iu m 300- 350 F t/ kg , ól om 2 5 0 F t/k g , g u mis ré zk á b el 2 5 0 Ft / kg é s min d e n e lro mlo tt h áz t ar t ás i gé p e t. 06- 20/331- 5370
CEGL ÉDI t e rmá lf ürdő k ö ze lé be n, 800 né gyszö gö l t e lk e n, c sa lá di há z e la dó . 06- 20/ 245- 8594
B E LVÁ R O S B AN 8 6 nm - e s , há r o m sz ob ás , j ó á l l a po t ba n l é vő l a k á s elad ó. C s a l á d i há z a t é r t é k e gy e z tet ésse l b e s z á mí t unk . 0 6 - 3 0 / 5 8 7 1080
C E G LÉ D , L ö v é s z u. 1 9 . s z . a l a t t i család i h á z e l a dó . 0 6 - 2 0 / 3 2 7 7851
1 sz ob ás , b ú t or oz at l an l akás ki a dó . 0 6 -7 0 / 3 7 9 -5 4 5 0 es t e 1 7 ór a ut á n
É RE M BO LT v ás ár ol r ég i p én z eket , ki t ü n t et és eket , b él y eg g y ű j t em én y t , kép es l ap okat . Kec s kem ét , Ceg l éd i u . 7 4 . 0 6 -2 0 / 5 7 3 -2 5 9 9 www. kr oz u s . g p or t al . h u
T Ű Z I F A a kc i ó! Vas tag akác : 2550 Ft/100 kg, vékony akác: 2250 F t / 1 0 0 kg, bükk é s töl gy : 2300 F t / 1 0 0 kg, V e gy e s fa: 1850 F t/ 100 kg. 0 6 - 3 0 / 3 07-0147
JÁRMŰ
K IA D Ó al b ér l et et ker es ek A lber t i r s án , 2 f ő r és z ér e. T el . : 0 6 20/ 9 8 4 -7 8 3 3
ADÁS-VÉTEL RÉGI SÉ G E KE T , f es t m én y eket , b ú t oro k at , p or c el án okat , b r on z t ár g y ak a t é s kom p l et t h ag y at ékot v ás ár olo k m ag as ár on . I n g y en es ki s z ál l ás . Ugya n i t t t ol l f el v ás ár l ás ! Rég i t ol la t , h as z n ál t p ár n át , d u n y h át v esze k m ag as ár on . 0 6 -7 0 / 3 2 4 -3 9 6 1 K ÉS Z P É N Z É RT v en n ék r et r ó, r ég i é rdekes t ár g y akat , kön y v eket , t el je s g y ű j t em én y t , s ok f él e h ag y at é k o t . H í v j on b i z al om m al ! Fi at al gyűj t ő. 0 6 -3 0 / 2 1 3 -2 9 8 9 VÁ S Á RO LO K r ég i b ú t or okat , kép k e ret eket , f es t m én y eket , kön y ve k e t , m i n d en f aj t a h ag y at ékot , po rc el án okat , ór ákat , r ég i d ol go k at . Érd.: 0 6 -2 0 / 3 6 2 -8 6 9 1 mind en f él e ör eg t ol l at v es z ek. CEGL É D E N el ad ó kom b i n ál t h ű t ő. 06- 3 0 / 3 7 4 -2 1 8 3 EL A D Ó V i n y i s z t ó s z ov j et kaz án , j ó á lla p ot b an . T el j es í t m én y : 3 0 kW . Ugya n i t t 3 d b 6 h ekt ós b or os h or d ó. 06- 2 0 / 5 7 9 -2 4 5 6
T ŰZ I FA kam i on t ét el b en T el . : 0 6 -2 0 / 3 7 4 -7 3 9 7
el ad ó.
H ASZ N ÁLT és ú j s z ám í t óg ép ek, l ap t op ok ad ás -v ét el e! E z en es z köz ök j av í t ás át , s z er v i z el és ét i s v ál l al j u k! Ceg l éd , T el eki u t c a 9 / A, 0 6 -7 0 / 2 2 2 -2 5 0 0
VEGYES FI G Y E LE M ! ! ! Fi g y el em !!! E r d ei g om b a f el v ás ár l ás ! Róka g om b a 7 0 0 Ft / kg , v ar g án y a g om b a 1 . 2 0 0 Ft / kb É r d . : 0 6 -3 0 / 4 8 3 -8 0 4 9
KÉ SZ P É N Z É RT a u tó já t, te h e ra u tó já t m eg v ás ár ol ju k , á lla p o ttó l fü g g e tl en ü l . H áz ho z me g y ü n k ! T e l. : 067 0 / 5 2 0 -5 7 0 5 E RE D E T I SÉ GVIZ SG ÁL AT , a u tó s z er el és ! Kö te le ző b izto sítá so k . D es z t i l l ál t v íz, a k k u mu lá to ro k . Ceg l éd , P esti ú t 114. 06- 20/9137437 M I N D E N FÉ LE a u tó t me g v á sá ro lo k ! 3 5 Ft / kg . Te h e rg é p k o csit is. H á zh oz m eg y ek ! 06- 20/990- 9461
SZOLGÁLTATÁS CE G LÉ D E N sze mé ly g é p k o csik k ö lc s ön öz h et ők. 06- 70/324- 3961
V ÁSÁRO LN É K l akat os , b ád og os g ép eket , él h aj l í t ót , f ú r ót , g ép s at u t , ü l l őt , CO h eg es z t őt , d i n am ót , m ű s z er és z es z t er g át , kom p r es s z or t , es z t er g akés eket . 0 6 -7 0 / 6 2 4 -5 4 7 5
KÚT T I SZ T Í T Á ST , k ú tmé ly íté st, fe rt őt l en í t és t , sziv a tty ú zá st é s fa k iv ág ás t v ál l alo k . Pl. : fe n y ő /d ió . 063 0 / 9 5 1 -0 3 7 8
D UN N ÁKAT , p ár n ákat 5 0 0 0 -6 0 0 0 Ft / kg , h ag y at ékot v ás ár ol ok. H í v ás r a h áz h oz m eg y ek. 0 6 -7 0 / 3 1 7 -0 5 6 7
D UG ULÁSE L H ÁRÍT ÁS fa lb o n tá s n él kü l , 0 -2 4 - ig zsírta la n ítá s, csa t or n at i s z t í t ás g é p p e l, h é tv é g é n is, g ar an c i áv al . 06- 70/233- 0673
KUKO RI CA, b ú z a, ár p a, n ap r af or g ó, z ab el ad ó. H áz h oz s z ál l í t ás s al i s . T el . : 0 6 -3 0 / 9 9 8 -8 9 4 1 N Y ÁRFA 1 5 0 0 Ft / 1 0 0 kg és eg y éb akác t ű z i f a el ad ó. 0 6 -3 0 / 5 7 0 -5 6 7 5
KÖLTÖZTETÉS, fuvarvállalás olcsón, ponyvás, billenőplatós kisteherautókkal, megbízható rakodókkal, országosan. Érd.: 0 6 - 3 0 / 2 4 0 - 4581, 06-53/ 317-435
www.dpmsz.hu
15 K ÚTF ÚRÁ S T vá lla lo k , rö vid ha t á ridő ve l. Á t mé rő : 50- 125 mm. 0630/ 593- 8966 J ÓS L Á S , k ö t é s, o ldá s. Te l.: 0620/ 208- 4404 SZŐNYEG, k á rpit mé lyt iszt ít á sa há zt ó l há zig. 06- 30/ 9714040 www.t iszt a szo nye gc e gle d. mla p.hu Hö rö mpő J ó zse f K ÖRBÁ L Á ZÁ S T vá lla lo k Ce glé d é s vo nzá sk ö rze t é be n. (szé na , sza lma , luc e rna ) Te l.: 06- 30/ 234- 5412 A UTOMA TA mo só gé pe k ja vít á sá t vá lla lo m, a k á r hé t vé gé n is. T: 0620/ 401- 9363 KÚTFÚRÁST vállalok 20 éves szakmai tapasztalattal, 125-ös cs őátm ér őig . 06-20/253-6854
KÚ T FÚ RÁS n a g y á t m é r ő j ű ö nt ö z ő , m élyf ú rá s ú í v ó v í z k ut a k k i v i t e l e z é se . 06-3 0 / 4 8 0 -6 7 5 8
K Á RPITOS ! A ut ó - Bút o r á t húzá s, ja vít á s, f e lújít á s, k o rmá nybő rö zé s. Te l.: 06- 20/ 961- 9874 S ZOBA F ES TÉS T, má zo lá st , t a pé t á zá st vá lla lo k . 06- 20/ 324- 4247
JÖVŐB EL ÁT Ó j a v a s a s s z o ny, m e s ter jósn ő , h a l o ttl á t ó m é di um v á l l a l : ro n t ásl e v é te l , p é nz e ne r gi a , gyó gyít ás 0 6 -7 0 / 4 3 4 - 2 1 7 8
K Á DF EL ÚJ ÍTÁ S hő k e ze lé sse l! He lyszíne n, ga ra nc iá va l, minde n színbe n! Villa nysze re lé s! Te le f o n: 0670/ 510- 8127
PALA T E T Ő , l a p o s t e t ő s z i ge t e l é s e kor szerű a n y a g o k k a l , ga r a nc i á va l . C sat or n á z á s , k ém é ny j a ví t á s . 0 6 20/949 -1 8 6 7
F ŰK A S ZÁ L Á S , sö vé nynyírá s, ve szé lye s f á k k ivá gá sa , a k á r a z a nya gá é rt is. 06- 30/ 266- 5486
SZ Ú NYO GHÁL Ó K, r e dő ny ő k , s z a lag f ü g gö n y ö k , ha r m ó ni k a a j t ó k , tet őt ér i ro l e ttá k ˙ (V e l ux ) be s z e r e l é se , javí tá s a . T ó th Zo l t á n Te l : 0 6 20/468 -6 4 4 1 TET ŐS Z E R KE Z E T f e l új í t á s a , e r e s z csat or n a fe l s z e r e l é s e i l l e t ve k i cser élé s e . Gy o r s , pr e cí z m unk a . 06- 20/ 6 1 4 -0 3 2 6 PALA T E T Ő b o n tá s né l k ül i f e l új í t á s a sz ín es, mi n tá s , bi t um e ne s z s i nde lly el. K é mé n y bo nt á s - é pí t é s . In g yen e s á r a j á n l a t k é s z í t é s . N yá r i Akció: -1 0 %. 0 6 - 3 0 / 2 2 9 - 2 2 0 6 , w w w .pa l a te to fe l u j i t a s j a v i t a s . hu
DUGULÁS elhárítás SOS-ben, lefolyórendszerek tisztítása. 06-30/292-5644 K ÚTF ÚRÁ S , k út t iszt ít á s 1200 F t / mé t e r. S ze mé lyszá llít á s k isbuszsza l. Te l.: 06- 20/ 235- 1979 K ÚTF ÚRÁ S műa nya g c ső ve l, szűrő ve l, k is he lyigé nnye l, ga ra nc iá va l. Te l: 06- 20/ 326- 1040 ZENÉS Z! L a k o da lma k , bá lo k , c é ge s- , c sa lá di re nde zvé nye k , f a luna po k ! Ba k o s Ró be rt 06- 20/ 4292113 K IS EBB k ő műve smunk á t , gé pi f űk a szá lá st vá lla lo k . 06- 70/ 4264042
%BS[T,FWFSç,GU B¥TWCFOJTNFHLF[EJB
("#0/"'&-7u4u3-u4u5 B[POOBMJLT[QO[Ì[FUTTFMB[BMCCJUFMFQIFMZFJO
+T[CFSOZ 4[FMFJ©U 5FM )BUWBO +T[CFSOZJ©U 5FMFQIFMZ
"EDT "EDTJ%",&,GUUFMFQIFMZO 5FM /BHZL¥Sí 4PWOZEíMçNBKPS 5FM .F[çIL 7JUBMFHHT,GU'¥MEWSJ©U 5FM 7SKVLSHJTMFFOEçQBSUOFSFJOLFU
L A K Á SO K és c s al ád i h áz ak t at ar ozá sát , t el j es f el ú j í t ás át v ál l al j u k! Re f er en c i áv al , s z er z őd és s el , g ara nci áv al ! I n g y en es kár f el m ér és , á ra ján l at . H ét v ég én i s ! 0 6 -3 0 / 2 9 9 1664 MOSÓ G É P , m os og at óg ép s z ere lé s g ar an c i áv al , ki s z ál lá si díj n él kü l . Fel ú j í t ot t ha sz n ál t g ép ek ér t ékes í t és e, g ar an c iá val . 0 6 -7 0 / 9 4 0 -1 3 8 7 N on -St op F RIS SÍ T Ő m as s z áz s t v ál l al u n k Ceg lé de n . T el . : 0 6 -3 0 / 8 3 0 -6 1 5 8 , 0 6 70/ 7 0 7 -2 7 1 0
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett halottunk
Özv. Király Lászlóné szül. Kótai Mária temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
06-
Ő SH O N O S, v ad as s z í n ű kac s ap ár ok el ad ók. É r d : 0 6 -3 0 / 3 1 0 -1 4 3 8
VÁ L LALO K ác s és kőm ű v es m u n kát , c sa l ád i h áz ak f el ú j í t ás át , h om l okza t o k f el ú j í t ás át , h ős z i g et el és t , f e st és t , v í z es f al ak, l ap os t et ők szig et el és ét , t ér köv ez és t , s z i kl ak e rt kés z í t és t , g ar an c i áv al , 2 0 % k e dv ez m én n y el . 0 6 -7 0 / 8 8 3 -0 5 7 7
N AP O S és el őn ev el t c s i b e au g u s z t u s , s z ep t em b er h ón ap r a m eg r en d el h et ő f eh ér és s z í n es f aj t ákb ól . M ag as m i n ős ég ű c s i b et áp ok kap h at ók. G al i Bar om f i kel t et ő Al b er t i r s a T el . : 0 6 -3 0 / 3 5 0 -5 4 8 7 , 0 6 -5 3 / 3 7 0 -0 4 7
F ES T É S, m áz ol ás , t ap ét áz ás , b ú t o rm oz g at ás s al . T el . : 0 6 -2 0 / 5 7 0 9383
KI S g y ön g y i és ki s p u l y ka el ad ó. T el . : 0 6 -7 0 / 7 0 2 -5 4 2 6
S ZOBAFE ST É ST 30/ 4 7 9 -1 2 8 7
v ál l al ok.
Á CS , t et őf ed ő, kőm ű v es , b ád og os é s m al t er b a kú p oz ás . T el . : 0 6 20/ 5 1 2 -9 0 6 8 FA és műanyag redőnyök javítása, cseréje. Külső tokos redőnyök, szúnyoghálók, harmonikaajtó, szalagfüggöny, reluxa, fa és műanyag ajtók, ab la k be é pí t é se . Mo l ná r G á bo r. 06-7 0 / 3 6 6 - 6 5 1 8 , 0 6 - 3 0 / 3 2 4 - 8 3 7 3 F IGY E LE M ! Rég i h áz ak kú p j av í t ásá t , ú j r akú p ol ás át , v al am i n t ki s eb b t e t ő j av í t ás t , b eáz ás m eg s z ü n t et ésé t v ál l al om . H í v j on b i z al om m al . 06- 7 0 / 3 1 6 -4 1 4 4
ÁLLAT GA ZD I KAT ker es ü n k az al áb b i ku t yus okn ak: n ém et j u h ás z , t ac s kó, le o n b er g i , kau káz u s i , p u l i , s t af f or d shire t er r i er , r ot i . A ku t y ák m eg t e k in t h et ők m i n d en n ap 1 5 -1 6 ór a k ö zöt t a Ceg l éd , Kü l s ő Kát ai ú t r ól me g köz el i t en d ő ál l at m en h el y en . Te le f on : 0 6 -2 0 / 5 6 6 -1 5 3 6 , h on la p: al l at m en h el y c eg l ed . h u Kér j ü k a dó j a 1 %-v al s eg í t s e az Ál l at m en he ly n y í l t Al ap í t v án y ál t al f en n t a rt ot t m en h el y et . Ad ós z ám u n k: 1867 3 6 4 9 -2 -1 3
9 év es s z ü r ke kan c a p ón i el ad ó. 0 6 -2 0 / 2 0 5 -0 5 6 2 N AP O S és el őn ev el t c s i r ke, t oj ó t y ú kok, kakas ok. 0 6 -2 0 / 2 0 3 -6 9 2 3 , 0 6 -7 0 / 2 4 0 -6 5 3 4 H ÚSH ASZ N Ú v ál as z t ás i m al ac ok el ad ók. 0 6 -3 0 / 5 7 1 -1 3 9 9 T O LLAS t oj ót y ú kok, v ág n i v al ó c s i r kék, p ec s en y e kac s ák el ad ók! 1 5 d b r en d el és e f el et t i n g y en h áz h oz s z ál l í t j u k! É r d : 0 6 -7 0 / 5 1 9 -8 7 5 9 M ALACO K és s ü l d ők el ad ók N y ár s ap át on . 0 6 -7 0 / 6 1 3 -9 6 6 8 E LAD Ó 2 d b 5 m áz s ás m ag y ar t ar ka b i ka. 0 6 -3 0 / 3 7 1 -8 4 2 9 KO M O N D O R ki s ku t y ák, v ág n i v al ó kec s kék és h or d oz h at ó c s er ép kál y h a el ad ó. 0 6 -7 0 / 9 7 7 -5 4 3 4 1 2 ki s m al ac , 8 s ü l d ő-h í z ó el ad ó N ag y kőr ös ön (8 0 0 0 Ft -t ól ) É r d . : 0 6 -3 0 / 5 5 7 -7 8 0 6
Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy
Szebenyi György életének 74. évében, 2015. június 16-án, hosszan tartó, súlyos betegség után csendesen elhunyt. Búcsúztatására otthonában, szűk családi és baráti körben került sor. A gyászoló család 5 5 év es f érfi k e re s ta rtó s k a p cso l at r a el v ál t v a g y ö zv e g y h ö lg y e t 55 év es kor i g . 06- 20/773- 6771 FÜG G E T LE N k á ro s sze n v e d é ly e k tő l m en t es f ér fi, h o sszú h a jú h ö lg y g y el i s m er ke d n e . H á trá n y o s a n y a g i h el y z et n em a k a d á ly . 06- 20/3304984
ÜDÜLÉS N Y ARALJ O N Ke szth e ly e n 2- 3 á g y a s ap ar t m an okb a n csa lá d i, e g y é b ked v ez m én ye k k e l. 06- 83/312- 187, 0 6 -3 0 / 2 4 5 -8594 H O RV ÁT O RSZ ÁG I te n g e rp a rto n ap ar t m an kia d ó . 06- 30/318- 1810, 0 6 -2 0 / 9 5 6 -7766 KI RÁN D ULÁS T sze rv e ze k a Kr i s n a v ölg y i b ú csú b a jú liu s 1 8 -án . É rd e k lő d n i: Virá g n é Cs i l l a 06- 20/324- 8410 H É T H AT ÁR We lln e ss T a n y a . Ig é n y es s z ál l á sh e ly é s ü d ü lé si le h e t ős ég Al b er tirsa k ö ze lé b e n , 12+ 2 f ő s z ám ár a. F e d e tt ú szó me d e n ce , j ac u z z i , s z a u n a , h a ta lma s u d v a r, j át s z ót ér . w w w . h e th a ta r. n e t T e l. : 0 6 -7 0 / 2 1 3 -3230
KÖSZÖNETEK TÁRSKERESÉS 1 6 5 / 6 5 / 4 8 év es , j óz an él et ű , n em d oh án y z ó, c eg l éd i f ér f i ol y an h öl g y et ker es , aki t u d n a köl t öz n i . Ker t es h áz v an . 0 6 -7 0 / 3 0 7 -3 0 6 0 , 0 6 -7 0 / 5 5 6 -5 8 5 5
H ÁLÁS s z í v v e l mo n d u n k k ö szö n e te t m i n d az okn a k , a k ik sze re te tt h a lo tt u n k Sz el eczk y Ká ro ly te me té sé n r és z t v et t ek, sírjá ra k o szo rú t, v irá g ot h el y ez t ek , fá jd a lmu n k b a n o szt oz t ak. A g y á szo ló csa lá d
16
2015. június 25.