2.2. Országbeszámoló – Magyarország 2.2.1 A magyar társadalombiztosítási rendszer jellemzői A magyar társadalombiztosítási rendszer védelmet nyújt betegség és anyaság, időskorban, munkaképesség megváltozása, hozzátartozó elvesztése, gyermekek iskoláztatása, valamint munkanélküliség esetén. Minden keresőtevékenységet végző, vagy ennek megfelelő státusú személy biztosítottnak minősül. Ezen személyek közé soroljuk a fizetett alkalmazottakat (beleértve a közszolgálatban dolgozókat), a magánszektorhoz tartozó személyeket (a szövetkezeti tagokat is ideértve), a segélyezett személyeket és a munkanélküli ellátásokban részesülőket. Magyarországon a munkába lépést követően mindenki automatikusan kapcsolatba kerül a társadalombiztosítási rendszerrel, amennyiben nem élvez mentességet a kötelező biztosítás alól. A törvényi előírásoknak megfelelően a magánszektorban dolgozók saját magukat regisztrálják, ahogy a foglalkoztatók is a foglalkoztatottjaikat, az illetékes helyi adó- és pénzügyi hivatalban és/vagy az illetékes társadalombiztosítási szervnél. A munkáltatók és a munkavállalók járulékot fizetnek. A fentieken túl lehetőség van „megállapodás” megkötésével a társadalombiztosítási rendszerhez önkéntesen is csatlakozni. A magyar társadalombiztosítási rendszer egyik jelentős változása, mely közel 3 millió biztosítottat érint, hogy immár nem kötelező a második pillérhez való csatlakozás. A törvény 2011. március 1-ig lehetővé tette, hogy a nyugdíjrendszer első és második pillérében kötelezően biztosítottak vagy megmaradjanak az első pillérnél, vagy önkéntes alapon kizárólag a második pillérhez csatlakozzanak. Az utóbbi esetben, a kizárólag a második pillérbe tartozók a döntésüket követően elesnek az első pillér biztosította további jogoktól, a korábban elnyert jogaik azonban megmaradnak. Természetbeli egészségbiztosítási ellátások igénybevétele céljából a gazdaságilag inaktív Magyarországon tartózkodó személyek önkéntes alapon egy bizonyos átalányt fizetnek. A magyar társadalombiztosítási rendszer öt fő ágazatra oszlik. A nyugdíj- és egészségbiztosítási ágat társadalombiztosításként határozzuk meg. A fennmaradó három ág a munkanélküli ellátások, a családtámogatási rendszer és a szociális ellátások rendszere, melyek kívül esnek a társadalombiztosítás rendszerén. A társadalombiztosítási rendszer irányítását ellátó szervek központosítottak; míg az ellátásokat nyújtó, illetve az igényeket befogadó intézmények decentralizáltak. Nyugdíjbiztosítás (öregségi nyugdíj és hozzátartozói nyugdíj) A kötelező nyugdíjrendszer átfogó reformjára 1997-ben került sor. A társadalombiztosítási járulékot érintő új törvény 1998. január 1-jén lépett hatályba. Eredetileg a rendszer két pillért tartalmazott. A reformot követően az első pillér megmaradt kötelező állami nyugdíjként, mely közösségi alapon szerveződött, és felosztó-kirovó elven finanszírozódott. A terület a Emberi Erőforrások Minisztériuma felügyelete alá tartozik és az Országos Nyugdíjbiztosítási
Főigazgatóság (ONYF), valamint a nemzeti kormányhivatalok nyugdíjbiztosítási igazgatóságai látják el a feladatokat. A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság, az ONYF-hez tartozó speciális intézmény felelős mindennemű állami nyugdíj és nyugdíjszerű ellátás folyósításáért. A kötelező rendszer teljes egészében állami maradt. 2010 novemberéig a kötelező magánnyugdíj-rendszert tekintették a rendszer második pillérének. A biztosítottak által fizetett járulékok nagyobbrészt magánnyugdíjpénztári tagdíjként kerültek átutalásra, mely befizetések alapján egyösszegű, vagy havi rendszerességgel utalandó nyugdíjjáradékként kerülhettek (volna) kifizetésre. Ahogy a bevezetésben már említésre került Magyarország 2010-től visszatért egyrészt a kötelező társadalombiztosítási rendszerhez, másrészt az önkéntes megtakarításon alapuló kétpilléres nyugdíjrendszerhez. A második pillér fennmaradó része 2010. november 3-tól önkéntes jellegű, több engedélyezett és független nyugdíjpénztár által működtetett, melyeket a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete ellenőriz. A kötelező nyugdíjbiztosítás a következő juttatásokat biztosítja: -
Öregségi nyugdíj;
-
Nők kedvezményes öregségi nyugdíja, legalább 40 év biztosítási idővel;
-
hozzátartozói nyugdíjak;
-
Baleseti jellegű hozzátartozói nyugdíjak.
2012. január 1-től a rokkantsági nyugdíjrendszer megszűnt, azaz ezt követően nem állapítható meg újabb rokkantsági és baleseti jellegű rokkantsági nyugdíj (üzemi balesetek vagy foglalkozási megbetegedések esetén folyósított nyugdíj). A rokkantsági nyugdíjakat helyettesítő új juttatások a munkaerőpiac szempontjából megváltozott munkaképességű személyek reintegrációjára, valamint a rehabilitációra összpontosítanak. (Az új társadalombiztosítási ágazat rövid leírását lásd lentebb.) Egészségkárosodáson alapuló ellátások A rokkantsági juttatások rendszerét „A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról” szóló 2011. évi CXCI. törvény alakította át, mely 2012. január 1jén lépett hatályba. Az említett törvénnyel összhangban a rokkantsági nyugdíjak, a baleseti eredetű rokkantsági nyugdíjak, a rehabilitációs járadékok, az egészségkárosodott személyeknek folyósított rendszeres szociális járadékok, az átmeneti járadékok és a bányászok dolgozók egészségkárosodási járadékai 2012. január 1-től kezdődően nem állapíthatóak meg. Az egészségkárosodáson alapuló ellátások célja egyrészt az, hogy bevételt biztosítsanak azon személyek számára, akik egészségi állapotukból kifolyólag alkalmatlanok a munkavégzésre. A cél másrészt a megváltozott munkaképességű személyek munkaerő piaci reintegrációja, a foglalkoztatásba való visszavezetésük, illetve a munkaképességüknek megfelelő munkahelyek biztosítása.
Az egészségkárosodáson alapuló ellátások új rendszere kétfajta juttatást ajánl az igénylő személyek számára az egészségi állapotuknak és a fennmaradó munkaképességüknek megfelelően: rokkantsági ellátás és rehabilitációs ellátás. A komplex rehabilitációs folyamat során további cél a korábban már megállapított egészségkárosodás mértékének felülvizsgálata. Egészségbiztosítás (pénzbeli és egyéb juttatások) Csupán egyfajta kötelező egészségbiztosítási rendszer létezik Magyarországon. A kötelező egészségbiztosításra vonatkozó törvény széles körű pénzbeli vagy természetbeni juttatásokat biztosít az igénylők számára, melyet az Egészségbiztosítási Alap fedez. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felel az egészségbiztosításért és az egészségügyi szektorért. A Minisztérium ellenőrzi a biztosító működését, az egészségbiztosítási alapot, valamint a közegészségügyi szolgáltatókat. A Minisztérium emellett az egészségbiztosítási szakigazgatási szervek eljárásaival kapcsolatos panaszokkal is foglalkozik. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alap a budapesti központján, valamint a 19 megyei hivatalán keresztül végzi tevékenységét. Törvény állapítja meg a kötelező biztosítás kereteit, egyben arra kötelezi a munkáltatókat, hogy jelentsék be a foglalkoztatottjaikat és fizessék be utánuk az országosan egységesen meghatározott járulékokat az illetékes adóhatóságnál. Az adóhatóság továbbítja a biztosítottak adatait a megfelelő megyei egészségbiztosítási szerv felé. Az egészségügyi szolgáltatások a szakosodott egészségügyi szolgáltatóktól vehetők igénybe, köztük a Nemzeti Egészségbiztosítási Alappal szerződésben álló magán szolgáltatóktól. Az egészségbiztosítás főbb szolgáltatásai: -
Orvosi ellátás
Az egészségbiztosítással rendelkezőket megilletik mindazon szolgáltatások, melyeket az állapotuk megkövetel. Magyarországon az orvosi szolgáltatás alapvetően ingyenes. Ha a kezelést nem orvos írja fel, illetve ha nem a normál kórházi rendszeren keresztül biztosított – illetve ha a beteg az egészségügyi rendszer által felajánlott orvos helyett mást választ –, akkor a felmerülő költségeket a beteg fizeti meg. -
Gyógyszerek
A kórházban alkalmazott gyógyszerek ingyenesek. Más esetekben a költségek egy részét az Egészségbiztosítási Alap fedezi, amennyiben a felírt készítmény a társadalombiztosítási rendszer listáján szerepel. A gyógyszerekkel kapcsolatos hozzájárulás szabályait minisztériumi rendelet állapítja meg. A támogatandó gyógy
Munkanélküliség biztosítás
A magyar munkanélküliségi rendszer szintén biztosítás-elvű, mely a foglalkoztatók és a munkavállalók hozzájárulásán alapszik. A foglalkoztatottság előmozdítására léteznek aktív és passzív munkaerő piaci intézkedések. A munkaközvetítői szolgáltatások nyitva állnak a lakosság egésze számára, az Európai Gazdasági Térség (EGT) állampolgárait is ideértve, függetlenül a biztosítási viszonyuktól. A Nemzetgazdasági Minisztérium felel a munkanélküliségi biztosítási rendszerért. A magyar foglalkoztatás-politikai rendszer intézményi szerkezete két fő típusra osztható: egyrészt autonóm szervekre, másrészt adminisztratívakra. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat az adminisztratív szerv, mely a foglalkoztatási rendszer felügyeletéért felelős. Magában foglalja a Nemzeti Munkaügyi Hivatalt, a Regionális Munkaügyi Központokat, a Regionális Munkaügyi Központok és a Regionális Munkaerő-fejlesztő és Képző Központok helyi hivatalait. Az autonóm szervek az Országos Érdekegyeztető Tanács [időközben a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács lépett a helyébe], a Munkaerő-piaci Alap Irányító Testülete, és a Regionális Munkaügyi Tanácsok. Családtámogatási rendszer Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felel a családi juttatásokért. A családtámogatási rendszer általános érvényű rendszer, ami azt jelenti, hogy a jogosultsági kritériumoknak megfelelő valamennyi állampolgár részesül belőle. Az adott kor alatti gyermekkel rendelkező valamennyi állampolgár jogosult a családtámogatás valamely formájára. A családtámogatási juttatásokat részint a Magyar Államkincstár, részint a Kormányhivatalok Egészségbiztosítási Szervei kezelik és osztják szét. A szociális segítségnyújtás rendszere A helyi önkormányzatok a szociális segítségnyújtás rendszerének legfontosabb résztvevői. A szociális juttatások számos formáját a helyi önkormányzatok ítélik meg. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felel a juttatások felügyeletéért. A szociális juttatások széles spektruma fedezi a legkülönfélébb eshetőségeket, és fontos szerepet tölt be azok segélyezésében, akiknek nincsenek megfelelő erőforrásaik a megélhetéshez.
2.2.2 A 883/2004/EK és 987/2009/EK rendeletek hatályba léptetése Az alábbi szakasz általános értékelést ad a 883/2004/EK és 987/2009/EK rendeletek hatályba léptetéséről, az Önértékelési táblázat információi alapján, és felsorolja a rendeletek által bevezetett legfontosabb jogszabályi változásokat (a kommunikáció és az adatcsere, az alkalmazás szabályzata, a juttatások kalkulációja és a periódusok aggregációja fogalmai mentén). Az illetékes magyar intézmények az új rendeletek hatályba léptetésekor szembesültek az új koordinációs rendszer összetettségével, valamint az új, és bizonyos esetekben korábbi rendeletek együttes alkalmazásának nehézségeivel. Az új rendeletek által előírt alkalmazásbeli eljárások közel sem egyszerűsödtek; sőt, az egyes rendelkezések nem tiszta megfogalmazásaiból és értelmezéseiből adódóan esetenként jogi bizonytalanságot szültek. Örömmel fogadtuk az egyszerűsítésre és modernizációra vonatkozó együttműködést, ami nélkülözhetetlen a 31 ország
közti koordináció zökkenőmentessége szempontjából. Remélhetőleg további instrukciókat fogunk kapni arra vonatkozólag, hogy hogyan egységesítsük a legellentmondásosabb intézkedéseket. Határozottan azon az állásponton vagyunk, hogy az egyszerűsítés egy és ugyanazon intézkedés közös értelmezését igényli valamennyi tagállam részéről; illetve, hogy az alkalmazás szabályainak átláthatósága csakis a tagállamok közti fokozottabb együttműködésből következhet. Igen nagy különbségeket tapasztaltuk a tagállamok eljárásrendjeit illetően. A legtöbb esetet számláló országok Németország, Ausztria és Románia voltak. Ismerjük ezen országok problémáit a rendeletek végrehajtására vonatkozólag, és sokat tanultunk az eljárásaikból. A más országok tapasztalataival és a határozataik végrehajtásával történő összevetésekkor jelentős különbségeket tapasztalunk, ami nem jelenti azt, hogy elutasítanánk a saját gyakorlatunktól való eltéréseket. A tagállamok közti koordináció napi gyakorlatát illetően hangsúlyoznunk kell a közös módszer fontosságát a vonatkozó helyi törvények követelményeinek megfelelően. Az alapelvek valamennyi ország esetében azonos módon kerülnek alkalmazásra; azonban a részleteket tekintve kijelenthetjük, hogy egyes rendelkezések értelmezése és foganatosítása kudarcot vallott. A kudarc a korábbi biztosítási jogviszony különböző megítéléseire vezethető vissza, az migráns státusz indokolatlan túlbecsülésére, valamint az illetékes tagállamok által biztosított juttatások egymást átfedő jellegére. A magunk részéről szorgalmazzuk az olyan gyakorlatok megszüntetését, melyek a jogi rendelkezések nem megfelelő értelmezéséből következnek. Ennek érdekében különösen fontosnak tartjuk a kapcsolattartó szervek közti rendszeres találkozókat; ugyanakkor tisztában vagyunk azzal is, hogy a találkozók nem oldják meg a Közösséget érintő problémákat. A kapcsolattartó szervek találkozóinak keretrendszerében minden esetben egy olyan közös alkalmazásbeli szabályozás megteremtésére törekszünk, ami jól illeszkedik az illetékes országok gyakorlatához és a közös esetek mennyiségéhez, illetve hozzájárulhat a koordinációs elvek tökéletesebb végrehajtásához. A partnereinknek bemutatott speciális gyakorlatok esetében nagy figyelmet fordítunk a rendeletek követelményeire, valamint arra, hogy az eljárás – mely így vagy úgy különbözik a más tagállamokban alkalmazottaktól – könnyen követhető és megérthető legyen a biztosított személyek és a folyamatban érintettek számára. Örömmel fogadjuk a partnereink rugalmasságát, és előnyben részesítjük a más országokkal való partneri kapcsolatok létrejöttét. Az illetékes intézmények és a kapcsolattartó szervek közti sikeres kommunikáció alapvető előfeltétele a hatékony működésnek és a koordinációnak. Következésképpen egyre nagyobb figyelmet kell fordítanunk az elektronikus adatok cseréjére valamennyi országban. A rendeletek speciális rendelkezései kapcsán világosan láthatjuk, hogy az EESSI bevezetésének késleltetése korlátozza a koordinációs rendszer által védett migránsok jogait, miközben ugyanezen rendelkezések legtöbbje az elektronikus kommunikáció módjait és eszközeit feltételezi. Az EESSI valamennyi tagállamban való bevezetését követően valamennyi érintett szereplő – az illetékes intézményeket és személyeket is ideértve – részesülhet a flexibilis és gyors adatcsere előnyeiből. Az EESSI bevezetésének előfeltételei különösen ösztönzőleg hatnak a nemzeti nyilvántartási rendszerek fejlődésére, ami pozitív mellékhatásának tekinthető az EESSI előkészítése és engedélyezése folyamatában. A nyugdíjszektor járulékainak kalkulációja és a biztosítási idő összesítése tekintetében azt mondhatjuk, hogy ezek a műveletek nem vetnek fel semmiféle kétséget a tagállamok körében a közös értelmezés és alkalmazás tekintetében. A más társadalombiztosítási szektorok képviselői – saját állításuk szerint – nehézségekbe ütköztek a régi rendeletekről az újakra történő átállás során, melyeket mára sorra megoldottak.
2.2.3
A munkavállalók szabad mozgásának korlátai
Jelen szakasz képezi az Országbeszámoló lényegét, és az alábbi alszakaszok szerint oszlik fel: A társadalombiztosítási járulékok hordozhatóságának eljárásbeli korlátai A társadalombiztosítási ellátások hordozhatósága az egyik meghatározó előnye az unió társadalombiztosítási összehangolásának. Valamennyi tagállam elkötelezett amellett, hogy végrehajtják a vonatkozó uniós jogszabályok rendelkezéseit, és megvédik a mobil munkavállalók és mindazok jogait, akik a rendeletek hatálya alá esnek. A hordozhatóság korlátlan érvényű, kivéve az uniós jogszabály által előírt esetekben; a célja az, hogy fejlessze és megkönnyítse az európai munkavállalók mobilitását. A hatékony megvalósítás, illetve a hordozhatósági jogok korlátainak és akadályainak alapos vizsgálata után hosszú listát állíthatunk össze a vonatkozó rendelkezések foganatosítását akadályozó tényezőkről. Az első és legfontosabb akadály, amivel a gyakorlatunk során szembesültünk és az uniós csatlakozásunk után meghatároztunk, az alapelvek és néhány központi rendelkezés egységes értelmezésének hiánya volt. A koordinációs előírások az eljárásrendi rendelkezések széles körét tartalmazzák, melyek egyesítik és lefedik az uniós tagállamok legkülönfélébb társadalombiztosítási formáit. Ma azt látjuk, hogy a koordinációs rendszer összetettsége az, ami megakadályozza a tagállamokat a közös eljárások követésében, illetve a közös jogi kérdésekre adott közös válaszok megfogalmazásában. A tagállamok kapcsolattartó szervei kifejezetten arra törekednek, hogy feloldják a kölcsönösen megtapasztalt akadályokat; az eredményeiket azonban nem viszik át társadalombiztosítási szabályok megvalósításának gyakorlatába. A mögöttes okokat vizsgálva érthetőek az egyes tagállamoknak a saját társadalombiztosítási rendszerük védelmére vonatkozó indítékai, miközben megpróbálnak érvényt szerezni az Európai Unión belüli tagságukból adódó kötelezettségeknek. A nemzeti hatáskörök és a nemzetek feletti jogszabálynak való megfelelés közti egyensúly igen sérülékeny; különösen, ha figyelembe vesszük a migráns munkavállalók szerzett társadalombiztosítási jogai és a rendeletekben foglalt jogok közti mozgástér szűkösségét. A gazdasági oldal felől nem látunk a migrációra vonatkozó akadályokat. A magyar társadalombiztosítási rendszer juttatásait egyenlő elbánás alapján nyújtják; a Magyarországról más uniós országokba történő mozgás nem jár kedvezőtlen következményekkel a megítélhető juttatások minőségére vonatkozólag (a biztosítási folyamat alatt sem). A más európai társadalombiztosítási rendszerekkel összevetve a magyar rendszer igen nagyvonalúnak mondható a külföldre átvihető juttatások feltételeit illetően. Ezúton említenénk meg a külföldre átvitt juttatások közvetlen kifizetésének jogi és technikai problémáit. A más uniós tagállamokban ideiglenesen tartózkodó vagy ott élő személyek hosszú távú juttatásainak (különösen nyugdíjának) kifizetése csupán indirekt módon lehetséges. Hadd hangsúlyozzuk, hogy az Európai Unión, illetve az EGT területén belül nincsenek akadályai a közvetlen kifizetéseknek, tekintve, hogy a Magyar Nemzeti Bank közvetlen utalást biztosít az övezeten belül. A helyzet egészen más az olyan országok esetében, melyek nem tartoznak az EGT tagállamai közé. Ezen ügyfeleknek választaniuk kell a közvetett kifizetési módok közül, azaz vagy számlát nyitnak valamely magyar kereskedelmi bankban, vagy meghatalmazást adnak valamely Magyarországon élő személynek. Jelenleg is keressük a megfelelő jogi és technikai megoldást arra vonatkozólag, hogy a kifizetést illetően azonos jogokat biztosítsunk a jogosultaknak a tartózkodási vagy lakhelyüktől függetlenül. (2013.01.01-től a közvetlen utalás már lényegesen szélesebb körben lehetséges). Az állami és magán társadalombiztosítási rendszerek kölcsönviszonya
Az állami és magán társadalombiztosítási rendszerek kölcsönviszonyának nincsen relevanciája Magyarországon. A magán-rendszerek nem töltenek be kiemelt szerepet a magyar lakosság életében, illetve kizárólag önkéntes alapon szerveződnek. Az 1998. január 1-jén bevezetett magyarországi magánnyugdíjrendszer – mely egy fenntartható állami nyugdíjrendszer kialakítását célozta a magyar kormány részéről – elvesztette a korábbi fontosságát. 2010. október 1. után, a magánnyugdíj-alapokba történő befizetések /átutalások eltörlésével azok a nyugdíjpénztári tagok, akik meg kívánták őrizni a magánnyugdíjukra vonatkozó korábbi jogaikat, nyugdíjba vonulásukkor immár csupán csökkentett hányadára jogosultak az állami nyugdíj összegének, feltéve, hogy elérték a megfelelő biztosítási időt. Azok, akik megszüntették a magyarországi magánnyugdíjrendszerbeli tagságukat és visszaléptek a kötelező állami rendszerbe, immár jogosultak a teljes állami nyugdíj összegére (feltéve, hogy megfelelnek az előírt kritériumoknak). A magyarországi magánnyugdíjrendszer történetének rövid összefoglalása alapján képtelenség megítélni az állami és a magánrendszer kölcsönviszonyát, illetve az előbbinek az migrációs nyugdíjakat érintő következményeit. Ugyanakkor hozzátehetjük, hogy a magánnyugdíjpénztári tagok nem vették kellőképpen figyelembe a döntésük határokon átnyúló következményeit, azaz nem a hordozhatóság szempontja állt a döntésük középpontjában. A rendelkezésre álló információ minősége A társadalombiztosítási jogok és jogosultságok széles spektrumát érintő információk és állásfoglalások minősége és mennyisége döntő fontossággal bír. A magyar társadalombiztosítási intézmények kommunikációs stratégiái rendszerint az aktuális jogi helyzethez alkalmazkodnak. Az új rendeletek hatálybalépését egy jól kidolgozott információs kampány előzte meg, az illetékes ágazatok vezetésével, részint az illetékes minisztériumok által koordináltan. A kampány legjelentősebb céljai a következők voltak: -
hirdetések a médiában;
-
információs fórumok szervezése a különböző csoportok számára (foglalkoztatók, munkavállalók, önkormányzatok, nyugdíjasok stb.)
-
informatív szóróanyagok;
-
weboldalak és a Bizottság vonatkozó weboldalára mutató linkek.
Az egyedi esetekre vonatkozó összetett információk biztosítása érdekében az Országos Egészségbiztosítási Pénztár és az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság közös információs brosúrákat hozott létre és összehangolta a kommunikációját. Tudjuk, hogy az összehangolt információ biztosítása mindenkor hasznos, a rendelkezésre álló erőforrások és kapacitás ugyanakkor nem teszik lehetővé a további elmélyítését. Az illetékes magyarországi szervek közti fokozott együttműködést igénylő törvénymódosítások esetében a tevékenységek köre jól meghatározott és összehangolt, az illetékes személyek pedig folyamatos tájékoztatást kapnak. Az uniós tagállamok társadalombiztosítási rendszerei és a lehetséges juttatásokkal kapcsolatos információk esetében egy egyszerű, mégis hasznos információs eljárást alkalmazunk. Az egyes országokra vonatkozó alapvető információkat rendszeresen frissítjük a weboldalunkon. A hasonló információk legfőbb forrása a MISSOC [Mutual Information System on Social Protection], és a
partnereinktől kapott, a rendszerük változásairól tájékoztató információs levelek. A más uniós tagállamok rendelkezései iránt érdeklődő valamennyi igénylőt és biztosított személyt az illetékes intézményeink segítik a tájékozódásban és a vonatkozó információk megszerzésében, melyek a külföldre történő migráció során döntőnek bizonyulnak a juttatások igénylése, vagy a családi változások kapcsán. Az a tapasztalatunk, hogy az igénylők tisztában vannak az információszerzés lehetőségeivel a legkülönfélébb, őket érdeklő témakörök kapcsán, és megfelelő módon használják a különböző információs csatornákat. Különösen fontos ez a koordinációs szabályok alkalmazása és az illetékes szervek szempontjából, a jól informált igénylők és biztosított személyek pedig kooperatívabbak és pozitívabb attitűddel fordulnak a nemzetközi eljárások felé. A nyugdíjszektor információinak terjesztése az érintettek körében egy jól működő információs csatornán alapul, mely összehangolja a nyugdíjra vonatkozó információkat és a konzultáció időpontjait a más uniós tagállamok partnereivel. A nyugdíjkonzultációs napok nagyszerű lehetőséget biztosítanak azok számára, akik meg kívánnak ismerkedni a részletekkel és az esetük sajátosságaival, mivel az érintett országokat képviselő professzionális szakemberekkel tárgyalhatnak. Ebben az értelemben Magyarország hagyományosan jó kapcsolatokat ápol Ausztriával és Németországgal, és igyekszik más országokkal is kialakítani hasonlóan jó viszonyt. Az európai szintű információkat illetően az a tapasztalatunk, hogy idővel egyre többen folyamodnak a Bizottság által és a Közösség más szolgáltatásai által ajánlott információs forrásokhoz. Az európai szintű információk a nemzeti szintűeknél továbbra is relevánsabbak, mivel az érintett személyek nagyobb bizalommal fordulnak az európai szolgálatok felé; különösen akkor, ha nincsenek megelégedve a nemzeti szinten szerzett információk tartalmával. Ebből kifolyólag szükségszerűnek tekintjük a naprakész európai információk meglétét.
