2016. Pünkösd - nyár 79. szám

2016. Pünkösd - nyár

79. szám

A Budapesti Katolikus Egyetemi és Főiskolai Lelkészség lapja Mottó: „Orbita tollitur…”

AKTUALITÁS Ferenc pápa beszéde az Irgalmasság ünnepén (részlet)

„Jézus sok más jelet is művelt tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben” (Jn 20,30). Az evangélium Isten irgalmasságának a könyve, amelyet újra és újra olvasni kell, mert amit csak mondott és tett Jézus, az az Atya irgalmasságának kifejezése. De nem mindent írtak meg. Az irgalmasság evangéliuma nyitott könyv marad, amelyet tovább kell írni a Krisztus tanítványai által művelt jelekkel, a szeretet konkrét gesztusaival, melyek az irgalmasság legjobb tanúbizonyságai. Mindnyájunknak az evangélium élő íróivá kell válnunk, az örömhír hírvivőivé minden ma élő férfi és nő számára. Azzá válhatunk az irgalmasság testi és lelki cselekedeteivel, ezek jellemzik ugyanis a keresztény ember életstílusát. Ezekkel az egyszerű és erős, időnként pedig láthatatlan gesztusokkal meglátogathatjuk a rászorulókat, Isten gyengédségét és vigasztalását vihetjük nekik. Így folytatódik az, amit Jézus húsvét napján tett, amikor a megijedt tanítványok szívébe az Atya irgalmasságát öntötte, és kiárasztotta rájuk a Szentlelket, aki megbocsátja a bűnöket, és örömmel tölti el az embert. Ugyanakkor az elbeszélésben feltűnik egy világos ellentét: egyfelől ott van a tanítványok félelme, akik bezárják a házkapukat; másfelől ott van

a küldetés, melyet Jézus ad, aki elküldi őket a világba, hogy elvigyék a megbocsátás üzenetét. Bennünk is ott lehet ez az ellentét, egy belső küzdelem a szív bezárása és a szeretet hívása között, hogy megnyissuk a bezárt kapukat és kilépjünk önmagunkból.

Krisztus, aki szeretetből belépett a bűn, a halál és a pokol zárt kapuin, szeretne hozzánk is, mindannyiunkhoz belépni, hogy kitárja szívünk zárt kapuit. Ő, aki a feltámadással legyőzte a minket fogva tartó félelmet, ki akarja tárni zárt kapuinkat, és el akar küldeni minket. Az út, melyet a feltámadt Mester mutat nekünk, egyirányú, csak egy irányba vezet: kilépni önmagunkból, kilépni, hogy tanúságot tegyünk a minket meghódító szeretet gyógyító erejéről. Szemünk előtt a sebesült és ijedt emberiség áll, amely a fájdalom és a bizonytalanság sérüléseit hordozza.

Halljuk az emberek irgalom és béke utáni fájdalmas kiáltását, de azt is, hogy Jézus bizalommal hív minket: „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket” (Jn 20,21). Minden betegség hatékony segítségre lelhet Isten irgalmában. Az ő irgalma ugyanis nem áll meg tisztes távolságban: el akar jutni minden szegénységhez, és ki akar szabadítani abból a tömérdek szolgaságból, mely világunkat sújtja. El akarja érni mindannyiunk sebeit, hogy begyógyítsa őket. Az irgalmasság apostolainak lenni azt jelenti, hogy megérintjük és megsimogatjuk a sebeket, amelyek ma is ott vannak oly sok testvérünk és nővérünk testén és lelkén. Amikor gyógyítjuk e sebeket, megvalljuk Jézust, jelenvalóvá és élővé tesszük; lehetővé tesszük másoknak, hogy kézzel fogják az ő irgalmasságát, és elismerjék őt „Úrnak és Istennek” (vö. Jn 20,28), amint Tamás apostol tette. Ez az a küldetés, amelyet Jézus ránk bízott. Rengeteg ember kéri, hogy hallgassuk és értsük meg. Az irgalmasság evangéliuma, melyet hirdetnünk és az élet lapjaira kell írnunk, türelmes és nyitott szívű embereket igényel, „irgalmas szamaritánusokat”, akik ismerik az együttérzést és az elcsendesedést a testvér és nővér misztériuma előtt; nagylelkű és örömteli szolgákat igényel, akik ingyenesen szeretnek, semmit sem várva cserébe. „Béke veletek!” (Jn 20,21): így köszöntötte Krisztus tanítványait; a korunkban élő emberek is ezt a békét várják. Ez nem tárgyalással elért béke,

2 nem valami nem működő dolognak a felfüggesztése: ez az ő békéje, az a béke, amely a feltámadt Krisztus szívéből származik, az a béke, amely legyőzte a bűnt, a halált és a félelmet. Ez a béke nem megoszt, hanem egyesít; az a béke, amely nem hagy egyedül, hanem azt érezteti velünk, hogy elfogadottak és szeretettek vagyunk; az a béke, amely a fájdalomban is megmarad és reménységet virágzik. Ez a béke, mint húsvét napján, mindig Isten megbocsátásából születik, újból és újból, aki megszünteti szívünk nyugtalanságát. A béke hordozójának lenni: ezt a küldetést kapta az egyház húsvét napján. Krisztusban arra születtünk, hogy a kiengesztelődés eszközeiként mindenkinek elvigyük az Atya megbocsátását, hogy feltárjuk az ő csak szeretetet sugárzó arcát az irgalmasság jeleiben. Azt énekeljük: „Szeretete örökre megmarad” (Zsolt 117/118,2). Így igaz, Isten irgalmassága örök; nem ér véget, nem merül ki, nem adja meg magát a bezárkózásnak és nem fárad el soha. Ebben az „örökre” szóban találunk támaszt a megpróbáltatás és a gyengeség pillanataiban, mert biztosak vagyunk abban, hogy Isten nem hagy el minket: ő örökre velünk marad! Köszönjük meg, hogy ilyen nagy az ő szeretete, melyet képtelenek vagyunk megérteni: annyira nagy! Kérjük a kegyelmet, hogy sose fáradjunk bele abba, hogy merítsünk az Atya irgalmasságából és elvigyük azt a világba: kérjük, hogy mi magunk is irgalmasak legyünk, hogy mindenfelé terjesszük az evangélium erejét, hogy megírjuk az evangéliumnak azokat a lapjait, amelyeket János apostol nem írt meg. (Húsvét 2. vasárnapján, fordította: Tőzsér Endre SP)

XVI. Benedek nyugalmazott pápa: A vallások egyáltalán nem egyenlők A mandiner.hu keresztény portál kissé ferdítve, „károgva” idézte az emeritus pápa legutóbb megjelent nyilatkozatát, amelyet Jacques Servais belga jezsuitának adott. A teljes olasz szöveg ismeretében állítható: nagyon pontos,

precíz, teológiailag cizellált és főként igaz! A Mandiner ferdít, kiemel pár mondatot és „abszolutizálja”, de semmit nem hoz a pápa végső szavaiból: a keresztények küldetése az, hogy a teljes Krisztushoz vezessék az emberiséget. Ez a misszió nem sérülhet korunk indifferentizmusa, közömbössége miatt: hogy minden vallás egyenlő lenne, meg hogy Isten mindenkit üdvözít. Az „extra Ecclesiam nulla salus”-ról azt mondja: komoly dogmafejlődésen ment át, ám korunk kétféle krízisét eredményezte. Summa summarum: nem minden vallás egyenlő, Krisztus mindenkit üdvözíteni szeretne ‒ a keresztények közreműködése, a szentségek által. (Azt nem mondja az emeritus pápa, hogy „de facto” a más valláshoz tartozók automatikusan elkárhoznak.) P. I.

ZARÁNDOKLAT Római zarándoklat az irgalmasság szentévében Nagyobb lélegzetvételű utazások előtt jellemző, hogy egyfajta kíváncsisággal és lelkesedéssel vegyes várokozás tölt el minket. Különösen is felfokozott az izgalom, ha egy önmagán túlmutató jelentőséggel bíró város az úti célunk. Carl G. Jung, a pszichoanalízis úttörője egyenesen csodálkozott azokon az embereken, akik úgy utaztak Rómába, mint mondjuk Párizsba vagy Londonba: „1917-ben Genovából hajón utaztam Nápolyba. A fedélzeti korlátnak támaszkodva álltam, amikor Róma mellett siklottunk, a part vonalát követve. Az ott Róma! A város, régi

kultúráknak még ma is füstölgő és izzó tűzfészke, bezárva a keresztény és napnyugati középkor gyökérrendszerébe. Ott még teljes pompájában és elvetemültségében van jelen az eleven ókor..., az embert minden pillanatban lelke mélyén érinti meg az a szellem, amely itt uralkodott.” Jung szerint beláthatatlan perspektívák tudatosultak ekkor benne, és olyan kérdésekkel kellett szembenéznie, amelyek meghaladták képességeit. Nem érezte magát alkalmasnak a város benyomásainak befogadására, és úgy halt meg, hogy soha nem szemlélte saját szemével csodálatának tárgyát. Hála Istennek, mi egyetemisták nem tudtuk olyan elmélyült átéléssel számba venni a város történelmi és jelenkori nagyságát, mint Jung, mert egy élményekben és legfőképp kegyelmekben gazdag zarándokútról maradtunk volna le. Március 18-án, péntek hajnalban vágtunk neki az előttünk álló 15 órás buszos utazásnak. Szlovénia érintésével érkeztünk meg Olaszországba, majd a Pó-síkságon és Toszkána olajfákkal és jellegzetes mediterrán stílusú házakkal borított hegyvonulatai között áthaladva értük el Rómát. Hosszú út után jólesik a pihenés, sőt indokolt is, kiváltképp akkor, ha egy mozgalmas hétvége vár ránk, ezért egy gyors vacsorával zártuk a napot, és elfoglaltuk szállásunkat a Villa Mater Redemptoris magyar zarándokházban. A szombati programsorozatot városnézéssel kezdtük, amelynek első állomása a mindenkori pápa címtemploma, a Lateráni Keresztelő Szent János bazilika volt. Jó érzés látni a Katolikus Egyház elsőszámú székesegyházának falán azt a több mint száz évvel ezelőtt elhelyezett domborművet, amely arról emlékezik meg, hogy II. Szilveszter pápa koronát küldött Szent István királyunknak. Talán ez a történelmi aktus adta meg az alapját annak, hogy Rómát szellemi értelemben otthonunknak tekinthetjük. A lateráni épületegyüttes részeként megnéztük a kereszténység egyik legősibb keresztelőtemplomát, a Szent János-keresztelőkápolnát, illetve a bazilika közelében található Szent Lépcsőt is, amelyet Pilátus jeruzsálemi palotájától szállítottak Rómába, és

3 amelyen Jézus a helytartó elé járult kereszthalálának napján. Egy kultúrára és művészetekre különösen fogékony embernek valószínűleg órákra van szüksége, amíg úgy érzi, hogy betelt a látvánnyal és felfogta az elénk táruló tömény szimbolikát. Nekünk is több idő kellett volna ahhoz, hogy lélekben is megérkezzünk ezekre a megszentelt helyekre, de római zarándoklatunk rövidsége miatt ezúttal a mennyiségre helyeztük a hangsúlyt, és folytattuk utunkat az ókor fővárosának központja felé Kató Eszterrel – a lelkészség egykori egyetemistájával – az élen, aki idegenvezetőként hasznos és érdekes információkkal látott el minket az egész út során. Közben betértünk Róma legnagyobb Szűz Máriáról elnevezett templomába, a Santa Maria Maggiore bazilikába, valamint a San Clemente bazilikába, ami szokatlan elrendezésű belsőjével tűnik ki a többi nagy római templom közül, ugyanis szentélyének kialakítása az őskeresztény liturgia rendjét követi. A Colosseum és a Forum Romanum mellett elhaladva ismert szentek nyugvóhelyeihez vezetett utunk. Elsőként Loyolai Szent Ignác sírjához járultunk az Il Gesú templomban, ami Róma első barokk temploma és egyben ennek a stílusnak ősmintája, majd következett a Santa Maria Sopra Minerva templom, amely Sienai Szent Katalin földi maradványait rejti főoltára alatt. Csillagos eget mintázó boltozata egészen különleges miliőt kölcsönöz az építménynek. Nehezen is tudtunk elszakadni tőle, de egy utcával arrébb már várt minket a Pantheon, és nem utolsó sorban a Tazza d'Oro Caffé, Róma egyik leghíresebb kávézója, ami mellett még a legbigottabb zarándok sem haladhat el anélkül, hogy be ne térne egy feketére. Róma egyik legszebb terén, az élettel teli Piazza Navonán át jutottunk el végül a Chiesa Nuova templomba, ahol a fél évezreddel ezelőtt élt, ironikus humoráról és kedélyességéről ismert Néri Szent Fülöp atyánál töltöttünk néhány percet. A turistatempó után átállítottuk magunkat lelkileg is zarándoküzemmódba, és keresztünket a magasba emelve indultunk el az Angyalvártól a

Szent Péter bazilika irányába vezető sugárúton, hogy aztán célunkhoz érve átlépjük a szentévi kaput. Útközben énekeltünk és hangosan imádkoztuk a rózsafüzért. A kapun áthaladva a magyar Himnusszal és a Boldogasszony Anyánk kezdetű énekkel vonultunk be a bazilikába, egészen a pápai oltárig. Énekünkre a templomban tartózkodó magyar hívek is felfigyeltek, és csatlakoztak hozzánk. A kordonnal körbevett főoltárhoz egyszerre csak egy zarándokcsoportot engedtek közel, így amikor sorra kerültünk, csak mi álltunk ott Bernini monumentális, a pápai oltár felett magasodó bronzból készült baldachinjának tövében, Péter apostol sírjánál. Az alkalom és a hely persze kijelölte azt az éneket, amely aztán fel is hangzott: „Hol Szent Péter sírba téve és Rómának dobog szíve...” – és nem csak Róma szíve dobogott... A szombat soron következő programja a szállásunkhoz közeli Prima Valle-i templomba irányított minket, ahol közösen vettünk részt és énekeltünk a szentmisén a plébánia ifjúsági közösségével. A szentbeszédet egyetemi lelkészünk, István atya tartotta. A mise végeztével átvonultunk egy közeli pizzériába, ahol a vacsora előtt Érszegi Márk, Magyarország Szentszéki Nagykövetségének munkatársa és egyben Vatikán-szakértő beszélt nekünk egy rövid, de annál érdekesebb előadás keretében munkájáról és a Szentszékről. Másnap az Ifjúsági Világnapra, azaz Virágvasárnapra ébredtünk. Korán reggel útra keltünk, hogy a várható tömeg ellenére időben elfoglaljuk helyünket a Szent Péter téren, és részt vegyünk az ünnepi szentmisén. A mielőbbi indulást különösen is indokolta, hogy a zarándoklaton feleségével együtt velünk tartó Egri Laci, a lelkészség állandó diakónusa közvetlenül a pápa mellett teljesített oltárszolgálatot. A szigorú biztonsági intézkedések miatt amúgy sem könnyű bejutni egy olyan rendezvényre, amelyen a szentatya is jelen van. A párizsi merényletek után néhány hónappal, és a brüsszeli támadások előtt pár nappal pedig kimondottan indokolt volt a fokozott körültekintés. Nemcsak a Vatikánnál, hanem minden nagyobb érdeklődésre számot tartó római helyszínen gépfegyveres

biztonságiak őrködtek a rend felett. Szerencsére semmilyen körülmény nem zökkentett ki minket az ünneplésből, és kellő áhítattal tudtunk részt venni a – mind zeneileg, mind formailag emelkedett – több mint kétórás szertartáson. Az idő múlása a csaknem százezer együtt imádkozó ember társaságában és a Szent Péter teret szegélyező kollonádok ölelésében persze alig érzékelhető. Az összetartozás élményéhez – amit mindannyian megélhettünk – ez is hozzá tartozik. A virágvasárnapi szentmise végén Ferenc pápa a jól ismert fehér színű pápamobilba szállt, amelyre néhány szerencsés gyermek is felkucorodhatott a szentatya mögé, míg ő köszöntötte a téren összegyűlt híveket, akik lelkes ujjongásban törtek ki, amikor egyházunk feje elhaladt mellettük. A találkozás örömét mi is átéltük és őrizzük. Hazautazásunk előtt már csak egy közös ebédre futotta az időnkből, majd a szállásunkra visszaérve gyorsan összepakoltunk és Budapest felé vettük az irányt. Hétfő hajnalban érkeztünk meg a magyar fővárosba kissé fáradtan, de mégis feltöltődve és katolikus önazonosságunkban megerősödve. Köszönettel gondolunk ezért mindazokra, akik valamilyen módon hozzájárultak utunkhoz, főként Pákozdi István atyára, aki megszervezte és vezetett minket a zarándoklat során. Bárkovics Gergő Cseresznye u.-i Kollégium

A Virágvasárnap előesti római szentmise homíliája (elhangzott olaszul egy római plébánia esti szentmiséjén, zarándokcsoportunk jelenlétében) Kedves Testvérek! A nemzeteknek vannak közös értékei. Magyarország és Olaszország kissé messze vannak egymástól (Róma és Budapest 1400 km-re, tegnap megtettük a buszunkkal és meg kell mondanunk: türelmet igényel…) „A Pál utcai fiúk”, „Puskás”, a régi híres futballista, a „puszta”, a „paprika” – ezek mind Magyarországról valók. Ám van egy nagyon híres énekes – szemei nem látják a napvilágot, mindig zárva

4 vannak – Andrea Bocelli, aki egy igazi olasz ember. Van egy igen sikeres dala (a címe: „Szeress, higgy és indulj!”), amelyet ma, Virágvasárnap előestéjén szeretnék idézni (nem vagyok benne biztos, hogy pontosan le tudom fordítani, de megkísérlem): „Pillants ki, már reggel van / ez egy olyan nap, amire emlékezni fogsz / kelj fel gyorsan és menj / van, aki bízik benned / ne add meg magad / a magasan tündöklő nap téged hív / S ha valami benned fél is / bonts szárnyakat / a benned lévő gyermeknek / ki szárnyalni fog… Nézz előre és ne fordulj hátra soha / Simogasd meg álmaiddal / A reményeidet és aztán / Szállj az ébredő napod felé / A cél ott van. Ne add meg magad / Valaki veled van / Szeress, higgy és indulj! / Ne fordulj hátra soha / Ahhoz, hogy győzz / Győznöd kell / És akkor győzni is fogsz!” Ez az igazán szép dal előhívja mindazt, ami egy keresztény ember számára fontos a Nagyhét kezdetén. Felidézi Jézus jeruzsálemi bevonulását, szenvedését, feltámadását és megváltását. Mindazt, ami számunkra – földi vándorlók számára – fontos, elhanyagolhatatlan. Azért jöttünk Rómába, hogy kimutassuk keresztény hitünknek azt a máig és mindvégig tartó folytonosságát, amely Pétertől, Páltól, Szent Ágnestől, Szent Lőrinctől, Néri Szent Fülöptől, Kalazanci Szent Józseftől – a római szentektől veszi az értékét. A mi hitünk abban a Krisztusban gyökerezik, aki arra tanított minket, hogy mindannyiunkban „egy olyan gyermek van, aki szárnyalni fog”. Nincsenek olyan aggodalmak, félelmek, félszegség, vagy szenvedés – amelyek fékezhetnének minket azon az úton, amely vár ránk, s ami a mennyei Jeruzsálem felé vezet (amelynek kapuja az Örök város, a keresztény Róma, hiszen római katolikusok vagyunk). Íme, már elérkeztünk Virágvasárnap előestéjéhez, a Nagyhét kezdetéhez, ami az idén egy rendkívüli jubileumi szentévben valósul meg. Át kell élnünk Isten jóságát az életünkben: irgalmasságát, amit olykor oly nehéz

észrevenni a mindennapi életben. Magyar zarándokcsoportunk nagy része egyetemista, különféle magyar főiskoláról. Mindannyian azonban szívükben hordozzák a hitet, a reményt, a jövőt – ami Isten ajándéka. Ma átléptük a Szent Péter bazilika szent kapujának küszöbét. Ez egy erős, igen erős jel: minden nap át kell haladnunk életünk kapuin: az iskolában, önmagunkban, a családban, a generációk között, barátok és ellenségek között… Arra vagyunk meghívva, hogy mindig előre haladjunk, mindig egyenesen előre, sohasem megállni, hanem követni az egyenes irányt, vagy bevenni életutunk kanyargós útvesztőit. Köszönjük a Primavalle-i Plébánia kedves fogadtatását! Ti mindig itt éltek Rómában, számotokra a főapostolok, a pápa jelenléte, valamint a mindenünnen érkező zarándokok megszokott, hétköznapi tapasztalat. Ám a mi fiataljainknak, akik először és lehet, hogy utoljára vannak Rómában, nem. Köszönjük nyitott olasz szíveteket, a ti keresztény szíveteket! E szentév Húsvétjának kapujában a mindannyiunkért meghalt és feltámadt Krisztus megváló erejét kívánjuk nektek! Tanulni szeretnénk és sose feledni azt, amit Bocelli énekel: „Szeress, higgy és indulj! / Ne fordulj hátra soha / Ahhoz, hogy győzz / Győznöd kell / És akkor győzni is fogsz!” Ámen. Pákozdi István

Visszajelzés Rómából Kedves István atya! Nagyon örülök, hogy tegnap össze tudtunk futni itt Rómában, még ha csak rövid időre is. Remélem, hogy jó utatok volt és szerencsésen hazaértetek! Nagy élmény volt átmenni Veletek a Szent Kapun, nem várt meglepetés volt nekem a sok magyar ének. Nem valószínű, hogy lesz még valaha lehetőségem ilyen jóízűen, ilyen meleg szívvel (mondhatnám: ilyen hangosan) a magyar és a pápai himnuszt Szent Péter sírja előtt énekelni. Nagyon jó zarándokfüzetet állítottatok össze.

Külön öröm volt, hogy az Egyetemesben Júlia alapító anyánk írását is megtaláltam. Eszterrel (Kató Eszter) jót beszélgettem a Battistini-ig vezető buszúton. Kiderült, hogy ugyanabba a gimnáziumba jártunk. A virágvasárnapi pápai misén már oly sokan voltak, hogy szem előtt veszítettük egymást... Áldott húsvéti ünnepeket kívánok! Kívánom, hogy a húsvéti örömhír világítson szívedben, és az egész MKK-ban! Szeretettel: Marci (Héray Márton volt MKK-s egyetemista címe Rómában: [email protected])

5 MEDITÁCIÓ Igazság - abszolút vagy relatív? (Egy MKK-s csütörtöki katekézis) Bevezetés Mindig törekszem arra, hogy a katekézis a Biblia világából induljon. Amikor a fenti témán gondolkodtam, az első, ami eszembe jutott, az a jelenet, amikor Pilátus kihallgatja Jézust. Jézus így válaszolt: Én azért születtem és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Mindenki, aki az igazságból való, hallgat a szavamra. Pilátus erre megkérdezte: Mi az igazság? Abszolút vagy relatív az igazság? ‒ a filozófia és az emberi gondolkodás egyik kulcskérdése. A fenti beszélgetés ennek szimbóluma, megjelenése az üdvtörténet egyik legdrámaibb találkozásában. Pilátus képviseli az „igazság relatív” tábort. A római vallás és filozófia toleráns volt, hagyta, hogy a meghódított népek saját vallásuk, saját isteneik – saját igazságuk – szerint éljenek. Nem vonakodtak akár egy-egy új istent beemelni panteonjukba, ha az megtetszett nekik. Kis túlzással álláspontjukat úgy foglalhatjuk össze; az igazság az, ami hasznos – sok minden elfér benne. Ezzel a későbbi pragmatizmusnak nevezett filozófiai irányzatban találkozunk majd. Jézus az ellenpólus: „tanúságot tegyek az igazságról”. Nem valamilyen igazságról, nem egy igazságról a sok közül, hanem az igazságról, ami egyetlen és megmásíthatatlan, ami ennélfogva örök és abszolút. Ahogy egy másik helyen mondja: „beszédetek legyen igen-igen, nem-nem – a többi a gonosztól van”. Az igazság fogalma: a valóság (a dolgok) és a gondolat megegyezése. Latinul: veritas est adaequatio res et intellectus. Mit mondanak azok, akik szerint nincs abszolút igazság? Egyik nagy táboruk a pragmatizmus képviselője. Bár ez a filozófiai irányzat az ókorig, a szofistákig nyúlik vissza, a

pragmatizmus módszeres kidolgozója William James, a Harvard egyetem élettan, pszichológia, és filozófia tanára volt. Vagyis meglehetősen széles látókörű ember kellett, hogy legyen. Alapelve az instrumentális igazság, mely szerint nem azért ismerünk meg valamit, hogy tudjunk, hanem hogy az ismeretek birtokában cselekedjünk. Így az igazság értékét az önfenntartásunk szempontjából nézett gyakorlati haszon adja. A pragmatizmus szerint a vallási állítások hasznosak, mivel optimizmust, életkedvet adnak. Mivel hasznosak, ezért igazak. Ugyanakkor abszolút vallási tételekről nem lehet beszélni; Isten nem ismerhető meg a véges emberi elme által. (A kérdés filozófiailag valóban nem egyszerű, Hans Urs von Balthasar 3 kötetes munkája szól erről Theo-Logik címmel. A megoldás kulcsa a megtestesülés és a Szentlélek működése.) A másik nagy tábor tagjai a relativizmus hirdetői. Szerintük nincs abszolút leírása valóságnak, csak érzések, tapasztalatok vannak. Ugyanazt a helyzetet mindenki másképp éli meg és másképp számol be róla. Ugyanígy nincs abszolút erkölcs és nincs abszolút autoritás; ez a posztmodern életérzés filozófiai alapja. Ha ezt következetesen továbbvisszük, akkor az úgynevezett szituációs etika helyzete áll elő, amely szerint mindig az adott helyzettől függ, mi a helyes, mi a helytelen. Másképp fogalmazva a helyes az, amit az adott pillanatban a cselekvő egyén helyesnek ismer fel. Nyilvánvaló, hogy a relativizmus szerint nincs értékkülönbség a vallások között sem, mindegyik egyformán hordozója valamilyen módon valamilyen igazságnak, és itt az igazság alapja az, hogy akik benne hisznek, azok azt igaznak gondolják. Mit mondhatunk mindenre? 1. Az az állítás, hogy nincs abszolút igazság, önmagában is ellentmondás. Ha valaki ezt állítja, kérdezzünk vissza: abszolút biztos ebben? Ha azt feleli, hogy igen, akkor egy olyan abszolút állítást mondott, aminek létét az imént tagadta. Ha azt mondja, nem – akkor állítása nem feltétlen.

2. Véges emberi elme nem tehet abszolút állítást, legfeljebb logikai önellentmondás esetén. Ehhez ugyanis minden lehetséges idő és hely minden lehetséges információját ismernem kell. Ezért van az, hogy filozófiailag gyenge lábon áll az a kijelentés, hogy nincs Isten. Legfeljebb annyit mondhatok, ha igazán becsületesen fogalmazok, hogy véges, illetve hiányos tudásom alapján úgy vélem, nincs Isten. Egyetlen emberi elme sem tudja úgy átvizsgálni az egész univerzumot annak teljes tér és időbeli kiterjedésében, hogy azt mondhassa, soha sehol nem bukkant fel Istennek semmilyen nyoma. 3. Az erkölcsi relativizmus minden dekadens kultúra tünete; egyszerre jele és oka a kultúra hanyatlásának. Végső soron mindig a társadalmi rend aláásásához, megrendüléséhez vezet. Nagyon veszélyes az erkölcsi jó elbírálását akár egyénekre, akár egy demokratikusan választott többségre, tömegre bízni. Aranyos epizódja a francia történelemnek, hogy a francia forradalom után a francia parlament törvényt hozott arról, hogy Isten valóban van. Valószínűleg ez nagyon „megnyugtatta” Istent. De Isten akkor is lenne, ha az emberek egy választott csoportja úgy dönt, törvényileg kimondja, hogy nincs. Az igazság nem szavazás, nem a többség véleményének kérdése. Azért is veszélyes az erkölcsi jó és rossz meghatározását az emberre bízni, mert a bűnbeesés után az ember korábbi ép természete megromlott, tudása meggyengült, akarata rosszra hajló lett. Ezért látjuk azt a történelem során újra meg újra, hogy nagyon nemes, jól induló kezdeményezések is előbb-utóbb visszájukra fordulnak, a mozgalmak önmaguk karikatúrájává válnak. 4. A spirituális relativizmus teljes vallási zavarhoz vezet. Ezt látjuk most sok helyen a nyugati kultúrában a kereszténység és az iszlám kapcsolatában. Egy kereszténynek mondott államban megtiltják a karácsonyi szimbólumok megjelenését közterületeken, megtiltják, hogy kereszt legyen az állami iskolák falán, mondván, hogy ez sérti a más vallásúak

6 érzékenységét, akiknek hite és vallásossága pontosan olyan értéket képvisel, mint a magunké. Az erkölcsi és spirituális relativizmus abszolút igazsága a tolerancia. Ennek hirdetői azt mondják: bármit igaznak tarthatsz, amíg azt nem erőlteted valaki másra. A paradox ebben a helyzetben az, hogy akik ezt hirdetik, azok a legintoleránsabb módon próbálják ezt másokra rákényszeríteni. Felállítanak egy magatartási normát, és mindenkit ennek követésére igyekeznek kényszeríteni. 5. A relativizmus térhez, időhöz, a megismerő személyhez köti az igazságot. Valójában a valóság független a személytől (most ne menjünk bele a kvantummechanika dilemmáiba – az általunk ismert makrovilágban a valóság független a megismerőtől). Az igazság abszolút, tőlünk független – ami viszonylagos, az a megismerésünk. Tudásunk, megismerésünk sohasem befejezett, lehet téves, lehet részleges, de ez sohasem érinti magát az igazságot. A tévedés forrása lehet az is, hogy az anyagi- és szellemi világ megismerése más-más eszközöket kíván. Ennek figyelmen kívül hagyása súlyos következményekkel járhat; például a történelem nem kutatható természettudományos módszerekkel. Mit mondanak azok, akik szerint van abszolút igazság? 1. Első lépésként elmondhatjuk, hogy a természettudományok – mint a matematika, fizika, kémia – összeomlanának, ha nem lennének abszolút állítások. Minden természettudományos állítás mindig, mindenhol érvényes az egész univerzumban; a gravitáció mindig egymás felé vonzza a tömegeket, azonos töltések mindig taszítják egymást, a kétszer kettő mindig négy. E nélkül lehetetlen lenne bármilyen mérnöki munka, tervezés; de még a mindennapi élet is. 2. Második lépésként elmondhatjuk, hogy van abszolút erkölcs, ezt a filozófia természeti törvénynek nevezi, és minden kultúra minden emberének

szívébe írt szabály. Az hogy „jót tenni jó”, ezt egyetlen ismert emberi kultúra nem tagadja, legyen az akár a legprimitívebb, legkezdetlegesebb, vagy a legfejlettebb. Szent Pál apostol erre utal a rómaiakhoz írt levélben, amikor arról ír, hogy a zsidók számára a Törvény a mértékadó; ez a pogányokra nézve nem kötelező. Ugyanakkor Isten a pogányok szívébe írta saját törvényüket, ezért számukra sincs mentség, ha ezzel szemben vétkeznek. 3. Harmadik lépésként azt mondhatjuk, hogy valójában csak abszolút igazság van. Ahogy már korábban kifejtettük, az igazság független megismerésünktől, érzelmeiktől, vágyainktól – a kételkedés, tévedés nem az igazságban van, hanem a megismerésben. 4. Az igazság a Bibliában több százszor előforduló szó, általában két nagy csoportba sorolható módon. Az egyik csoport állítása az, hogy Isten maga az igazság – pl. „A te igazságod igazság mindörökre, és a te törvényed örökké megmarad” (Zsolt 119). A másik csoportban azokat a mondatokat találhatjuk, amelyek azt tanítják, hogy az igazság megtalálása az Isten útján járás. „Akik elhagyják az igazság útját, sötétségben járnak” (Péld 2,13). A János-evangélium Prológusa többször is említi a Logoszt, aki az abszolút igazság. Ugyanebben az evangéliumban találjuk Jézusnak ezt a mondatát: „én vagyok az út az igazság és az élet”. Az alábbi kis interjú nagyon szemléletes példája annak, hova vezet, amikor egy társadalom feladja azt az abszolút értékrendet, aminek a mértékadója Isten: Anne Graham: „A kitiltott Isten válasza” Interjú Billy Graham leányával, Anne Grahammel. Az ismert amerikai lelkész, Billy Graham leányával, Anne Grahammel készítettek interjút az egyik rádióműsorban, amelyben Jane Clayson riporternő megkérdezte őt az utóbbi idők borzalmas eseményeivel kapcsolatban: „Hogyan engedhette meg Isten, hogy ilyenek történjenek?” Anne nagyon mély éleslátásra utaló

választ adott. Anne Graham válasza: „Úgy hiszem, Istent nagyon elszomorítja, ami velünk történik, ám évek óta azt mondjuk neki: menj ki az iskoláinkból, a kormányunkból, és távozz az életünkből. És Ő, amilyen gentleman, csendben visszahúzódott. Miképpen várhatjuk el Istentől, hogy áldását és védelmét adja, ha egyben arra szólítjuk fel, hogy hagyjon bennünket békén? O’Hare (akit meggyilkoltak, és testét nemrég találták meg) panaszkodott, hogy nem akar imádságot az iskoláinkban, és mi azt mondtuk, rendben. Azután valaki azt mondta, jobb, ha nem olvassuk a Bibliát iskoláinkban: a Bibliát, amely azt mondja: ne ölj, ne lopj és szeresd felebarátodat, mint önmagadat. És mi azt mondtuk, rendben. Azután dr. Benjamin Spock azt mondta, ne fenekeljük el a gyermekeinket, ha rosszul viselkednek, mert a kis személyiségük megsérül, és lerombolhatjuk önbecsülésüket (Spock fia öngyilkos lett). És mi azt mondtuk, egy szakember biztosan tudja, miről beszél, és azt mondtuk, rendben. Aztán valaki azt mondta, hogy a tanárok és az osztályfőnökök jobb, ha nem fegyelmezik a gyermekeinket, amikor rendetlenül viselkednek. És az iskola vezetői azt mondták, hogy a tanárok inkább meg se érintsék a diákokat, nehogy ezzel rossz reklámot csináljunk az iskolának, és semmiképpen sem akarjuk, hogy bepereljenek bennünket. És mi azt mondtuk, rendben. Aztán valaki azt mondta, hagyjuk, hogy diáklányaink abortuszt végezhessenek, ha akarnak, és nem kell, hogy ezt elmondják szüleiknek. És mi azt mondtuk, rendben. Aztán egy bölcs vezető azt mondta, mivel a fiúk – fiúk, és úgyis meg fogják tenni, adjunk fiú diákjainknak annyi óvszert, amennyit akarnak, és nem kell, hogy erről szüleiknek beszámoljanak. És mi azt mondtuk, rendben. Aztán valaki az általunk jelentős posztra megválasztottak közül azt mondta, hogy nem számít, hogy mit teszünk a magánéletben, ha elvégezzük a munkánkat. Újból egyetértve velük, azt mondtuk, nem számít, mit tesz valaki (beleértve az elnököt is) a magánéletben, amíg van munkánk és a gazdaság jól működik. Aztán valaki még tovább lépett ebben az ámokfutásban, és meztelen gyermekek

7 képeit publikálta, majd tett még egy lépést, és ezeket elérhetővé tette az interneten. És mi azt mondtuk: rendben, a szabad szólás joga ezt lehetővé teszi számukra. És aztán a szórakoztatóipar azt mondta, csináljunk tv-műsorokat és mozifilmeket, amelyek az erőszakot, az erkölcstelenséget és a tiltott szexet reklámozzák. És készítsünk olyan zenefelvételeket, amelyek bátorítanak a nemi erőszakra, a kábítószerfogyasztásra, a gyilkosságra, az öngyilkosságra és a különböző sátáni témákat dolgozzák fel. És mi azt mondtuk, ez csak szórakozás, nincs is rossz hatása, és különben sem veszi senki komolyan, úgyhogy, csak hadd menjenek. Most pedig feltesszük magunknak a kérdést: „miért nincs a gyermekeinknek lelkiismerete, miért nem tudnak különbséget tenni jó és rossz között, és miért nem okoz nekik problémát, hogy megöljék az idegeneket, osztálytársaikat, saját magukat?” Talán, ha elég hosszan és keményen gondolkodunk rajta, ki tudjuk találni. Azt hiszem, elég sok köze van mindennek ahhoz a mondáshoz, hogy amit vet az ember, azt aratja. „Kedves Isten! 
 Miért nem mentetted meg azt a kislányt, akit megöltek az osztályban? Tisztelettel: egy Érintett Tanuló”. „Kedves Érintett Tanuló! Ki vagyok tiltva az iskolából. Tisztelettel: Isten.” Dr. Egri László állandó diakónus

„Oltári textíliák” (Szövetek az oltáron és a szent edények szolgálatában) Régi szóhasználattal „szent fehérneműk”-nek nevezték a liturgia idejére az oltárra helyezett, illetve az Oltáriszentséget körülvevő textíliákat. A régi elnevezés az alapanyagra utal, mely finoman szőtt vászon volt. Az oltár megterítése, feldíszítése a mindennapi életből ered. A textil életet visz a falak közé. Ahogy egy ünnepi étkezéshez, úgy a szent lakomához is megterítünk és ehhez a bor számára kehely, a kenyér számára kendő szükséges. Mint minden liturgikus eszköz esetében, a textileknél két

fontos szempont irányadó: az alapanyag legyen a legjobb, legnemesebb, de ugyanakkor az egyszerűségre is törekedni kell. Ezért mindazok a textíliák, amelyek közvetlenül a Szentséggel vagy a Krisztust jelképező oltárral érintkeznek, egyszerű, hófehér vászonból készülnek. Selyem és egyéb ékes anyag csak a díszítéshez tartoznak, hogy messziről is felhívják a figyelmet a szent cselekmény helyére. A len az egyszerűség, az alázat anyaga, a selyem pedig a lelket ékesítő erények kifejezője.

ad ornatum frontspicii altaris, amely a menzáról lelógva az oltár peremét is fedi, de nem olyan hosszú, hogy elfedje a lábazatot. Ez többnyire abból a vászonból készül, mint az oltárterítő, de szélei lehetnek csipkével díszítve. Amikor nem folyik az oltárnál liturgia, a mensát egy zöld színű, lenből vagy kenderből, esetleg selyemből, félselyemből készült oltártakaróval, az epidódiummal kell lefedni. Korábban a könyvtartó állvány helyett oltárvánkos volt használatban, amely védte a liturgia idején többször felemelt, letett könyv gerincét a sérüléstől.

Az oltárra kerülő textíliákra vonatkozó előírás a Trienti Zsinaton és az utána következő, Borromei Szent Károly nevéhez fűződő reform során készült. Az oltár leterítése a szentmiséhez három terítővel történt. Az alsó a sub corporale, vagyis a testhez tartozó kendő, amely egyszerű lenvászonból készül és közvetlenül az oltárkővel érintkezett. Erre került egy hosszú terítő, amely nagyobb, mint az oltár felülete, végül felülre került az oltármenzát fedő terítő. Borromei Szent Károly előírja, hogy a sub corporale legyen finoman szőtt len vagy kender, amelyet nem szabad színes fonállal díszíteni. A nagy terítő lehet ékes, és a földtől három-négyujjnyival érjen véget. A jelenlegi előírás szerint legalább egy terítőnek kell lennie az oltáron. Bár nem hivatalos meghatározás, de minden korban nagyon népszerű a 13. században élt Durandus Vilmos allegorikus magyarázata az oltárterítő használatáról, amely szerint az Krisztus gyolcsleplét szimbolizálja, és azt a szeretetet is jelképezi, amilyen gondoskodással betakarták a keresztfáról levett Jézus testét.

A kehely körüli textileket, amelyeket, mint a kehellyel érintkező textileket általában, a kereszt jele díszíti. Ezek közé tartozik a kehelyvélum (kehelykendő), amely egy, a miseruha anyagából készült díszes kendő. Arra szolgál, hogy az igeliturgia idején védje és díszítse a kelyhet. Ez, mint mindenfajta velum, a nem lényeges dolgok elfedésére is szolgál, a díszítésére szolgáló szimbólum viszont a lényegre irányítja a figyelmet. A bursa (táskácska) szintén a miseruha anyagából készült, és a corporalét helyezték bele, annak védelmére szolgált. A II. Vatikáni Zsinat óta használata nem kötelező. A palla egy keményített vászonlap, amely a kehely lefedésére szolgál a szentmise áldozati része alatt. Ez is a miseruhakészlet része, annak anyagából készült.

Az oltárt díszítő egyéb textíliák közé tartozik Borromei Károly előírásában az ún. pallium, palla vagy antipendium (= előtte lógó) néven ismert, az oltár lábazatát teljesen eltakaró gazdagon díszített szövet. Ez lehet selyemmel, ezüsttel hímzett gyapjú, vagy egyéb textil, melynek közepén kereszt vagy egyéb szent szimbólum legyen. Másik típusa az oltárt elfedő terítőnek a frontale, vagy velamentum

A szentmise áldozati része idején kerül az oltárra a corporale. Ez egy finom anyagú terítő, amelyre a pap a Szentséget tartalmazó kelyhet és a paténát helyezi. Ezt a pap hajtja szét és össze, úgy hogy ne hulljon belőle semmi a földre. Palla helyett ezt is lehet a kehelyre felhajtani. Mindig fehér színű, legfeljebb a széleit díszítheti csipke. A kehelytörlő kendő, purificatorium jó nedvszívó képességű, fehér vászon. A rajta lévő kereszt jelzi, hogy Krisztus testével érintkezik. Hasonló anyagú és formájú a kéztörlő kendő, de nincsen rajta kereszt. Az oltár és kehely körül olykor látható a cibóriumot takaró, kis palást alakú velum. Szerepe szintén az, hogy a lényegtelenről a lényegesre irányítsa a figyelmet. A tabernákulumot az

8 ambrozián liturgiában szokás sátorszerűen körbevenni textillel. Magyarországon ez kevéssé ismert, de a tabernákulum előtt elhúzható függöny még falusi templomokban fellelhető. A tabernákulum belseje nem feltétlenül van textillel bevonva, bár szinte mindenütt fehér selyemmel borítják, ám az aljában mindig kell lennie corporalénak.

Egészen bizonyos, hogy ott, az atyai házban már kotta és könyv nélkül zengi az angyalok himnuszát – bajorul is, magyarul is, meg az angyalok nyelvén! Isten nyugosztalja!

Füzes Ádám a Kanter Károly Felnőttképzési Intézet igazgatója

Sok éven át volt Jegyesiskolánk első előadásának nagy sikerű programfelvetője, megalapozója, a közösség tanítója és „megnevettetője” Pálhegyi Ferenc református gyógypedagógus, pszichológus, a Bibliai Házassággondozó Szolgálat vezetője, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola volt tanára. 81 éves volt. „Nagyon fontos az élő hit. Az is élő hit, ha kimondja az ember, hogy Isten jó, amikor a betegség nagyon rossz" – mondta nem sokkal a halála előtt egy beszélgetésben. Öt hónappal ezelőtt „Csakazértis házasság!” című könyvének bemutatóján szólt súlyos betegségéről is. „Először is hálás vagyok Istennek, hogy elmúltam nyolcvanéves. Az alapbetegségem csontvelő eredetű leukémia. 2014 novemberében a hematológus orvos azt mondta, hogy rossz irányba fordult a betegségem és még három-négy hónapot prognosztizált az életemből. Mivel tudtam, hogy nincs sok időm, azt gondoltam, hogy megírom még, ami bennem van és fontos. Így született a Kalauz a bibliai lelki gondozáshoz című könyvem, de miután elkészült, és még mindig életben voltam, összegyűjtöttem néhány előadásom anyagát, azt kiegészítve született a Csakazértis házasság! című könyvem. (...) Azt gondoltam, ha Isten azt akarja, hogy még itt legyek a földön, akkor ezt meg tudja adni nekem. Isten megtapasztaltatta velem, amit eddig is tudtam, hogy ami a Bibliában van, az igaz. Úgy vagyok vele, hogy a mennyországot nem lehet lekésni. Előbb-utóbb találkozom majd olyan emberekkel, akik talán éppen most várják, hogy befejezzék a földi életet. Nem sietek, de ha Isten szólít, megyek. Nem gondolom, hogy a mennyország csupa láblógatás lesz. Az Úr Jézus egyik példázatában azt mondja a király a szolgának: jól van, jó és hű szolgám,

ELMENTEK Aki magyarul csak énekelni tudott Február közepén szólította magához az Úr Pausch Annát, aki a negyvenesötvenes évek német kitelepítésekor került Németországba, pontosabban Bajorországba, ahonnét azután életének hátralevő nyolc évtizede alatt sohasem tért haza. Példamutató feleség, anya, nagymama volt, övéinek és a falunak – a Weiden melletti Schirmitz kis falucska – angyala. Takarítónő volt, sok helyen dolgozott, mindenütt a legnagyobb elismerés mellett. Amikor már elgyengült, sok háznál hiányolták derűs, mosolygós szolgálatát. Anna kisgyermek korában otthon magyarul beszélt, de a hosszú távollét alatt már csak bajor tájszólásban értett. Kivéve az asztali áldást: "Jöjj el, Jézus..." (be tudta fejezni) és kivéve a magyar népénekeket, amelyeket kislány korában egy kis zalai templomban tanult. Amikor megajándékoztam egy Hozsanna ének- és imakönyvvel, nagy nehezen ki tudta betűzni a dalokat. A Boldogasszony Anyánkat azonban fejből el tudta énekelni. Kis kertjét művelte, amíg tudta, gondoskodott fiáról, lányáról, unokáiról, akikre nagyon büszke volt. Életének utolsó szakaszát imádságban töltötte, de utolsó erejével is krumplit sütött, tálalt és bár már kerettel járkált, gondoskodott vendégeiről. Abban az időben, amikor itthon még nehéz volt, kávét, csokoládét, adományokat gyűjtött és dobozszámra adta ismeretlen magyaroknak. Most hazatért ahhoz az Atyához, aki valaha magyarul kezdte őt hívni, tanítani, nevelni.

Pákozdi István

Elment Pálhegyi Feri bácsi is

a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be a te urad ünnepi lakomájára. Úgy képzelem a mennyországot, hogy először lesz egy nagy ünnepi lakoma, aztán valamilyen szolgálat következik. Engem Isten egy időre meggyógyított, aztán egy napon azt mondja, gyere hozzám, mert most már itt van dolgod.” Február 10-én, Hamvazószerdán tartotta meg utoljára Jegyesiskolánk szokásos előadását; elbúcsúzott tőlünk, azt mondta: jövőre már más fogja tartani… Akkor is összeszorult a torkunk… most is, hogy bekövetkezett. Persze ő már mosolyog rajtunk odaát. Mélyen hitt a föltámadásban; Jézus Húsvéthétfőn hívta magához. Biztosan a jó házasságok és hűséges családok patrónusa lesz odafenn… ⃰ Dr. Pálhegyi Ferenc 1935. április 14-én született Sepsiszentgyörgyön. Szülei egyszerű emberek voltak, édesapja szabómesterként dolgozott, édesanyja irodai alkalmazott volt. Húga tíz évvel később született. Gyermekéveit Sepsiszentgyörgyön, Brassóban és Besztercén töltötte. Édesapját a második világháború utolsó éveiben katonai szolgálatra hívták be, családja hamarosan követte őt Erdélyből Magyarországra és rövid kitérő után Budapesten telepedtek le. 1954-ben érettségizett a budapesti II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban. A Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán folytatta tanulmányait, ahol 1958-ban diplomázott. A Vakok Intézetének tanára lett, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen pszichológiai doktorátust szerzett. 1971-től 2001-ig tanított a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola pszichológia tanszékén, közben három évig a Budapesti Református Teológiai Akadémia professzora volt. 1976-tól a pszichológiatudományok kandidátusa. 1997 és 2000 között felekezetközi bibliaiskolát vezetett Pécelen. A Biblia Szövetség alelnöke. A pasaréti református gyülekezet presbitere. A Bibliai Házassággondozó Szolgálat vezetője, a Biblia és Család című lap főszerkesztője. 1999-ben Apáczai Csere János-díjjal tüntették ki.

9 VISSZAPILLANTÁS A lélek konditerme: Tihany „Csak akkor beszélj Istenről, ha kérdeznek, de élj úgy, hogy kérdezzenek!” – hallhattuk Dr. Nyíredy Maurus atyától, a Tihanyi Apátságban élő bölcs szerzetesek egyikétől. 2016. február 19-21. között az Egyetemi Lelkészség kollégiumai és a Műegyetemi Katolikus Közösség fiataljai közös lelkigyakorlaton vettek részt Tihanyban. Izgatottan vártuk az idei lelkigyakorlatot, ugyanis nemcsak a lelki békénket találhattuk ott meg, hanem a tihanyi tájat is megcsodálhattuk. A hely békéje és legfőképp csendje ragadott minket magával. Mindezek mellett a programok emelték a hétvége színvonalát. Az a megfontoltság, ahogyan ezek egymásra épültek, megadták számunkra azt a lehetőséget, hogy elmélyüljünk a nagyböjt lelkiségében. Mindez kezdődött először is a szentségimádással, folytatódott a közös imádsággal, szentmisével, az előadásokkal, kiscsoportos beszélgetésekkel és keresztúttal. Az odaút mindenkinek másképp sikerült; voltak, akik autókkal utaztak le, voltak páran, akik a buszos megoldást választották, és néhányan a vonatozás mellett döntöttek. Élő visszhangok a Balatonról: „Hálás vagyok, hogy részt vehettem a lelkigyakorlaton. Nagyon jó volt, hogy el tudtunk csendesedni, egy kis időt Istennel és egymással tudtunk tölteni. Nekem legjobban a képes elmélkedés tetszett, amit Richárd atya tartott. Sosem vettem részt még ilyenfajta meditációban. Ezenkívül sok mindent kaptam a kiscsoportos beszélgetésekből és a keresztút is nagyon megérintett.” (Dorka) „Hatalmas megtiszteltetés volt megismerni Maurus atyát és Richárd perjel atyát. Mindkettőjük előadásában számunkra építő gondolatok hangzottak el. Minket ez a két program fogott meg a legjobban. Szombat délután kaptunk egy kis szabadidőt, amit kirándulással töltöttünk el.

Kisétáltunk Óvár felé. Közben csodáltuk azt, hogy milyen béke árad a tájból. Mindannyian ezt a lelkigyakorlatot fogjuk a szívünkbe zárni, melyben nemcsak a lelkünket erősítettük, hanem a barátságunkat is.” (Dóri, Orsi, Viki) „A lelkigyakorlat szorosan összekapcsolódott a nagyböjttel, külön segítség volt az, hogy egyszerre fogalmazódtak meg bennem a célok a lelkigyakorlatra és a nagyböjtre. A hétvége Tihanyban nagyon „klassz” volt. Könnyű volt ajándékként megélnem. Nemcsak a kényelmes utazás miatt vagy a csodálatos kilátás, a Balaton és a csend miatt, hanem mert ismerőseim, barátaim más, mélyebb valóját is láthattam a kiscsoportos beszélgetések alatt, és sok új, nagyszerű emberrel ismerkedhettem meg. Szombaton elmentünk keresztutat járni. Arról, hogy mennyire tudtuk átélni, jó – és elég vicces – visszaigazolást adott az emberek megrökönyödése, amikor a 25-30 fős hallgatásba merült csoportunkkal találkoztak az utcán. Nekem még az is meglepetés volt, hogy a második naptól egészen otthon éreztem magam a rendházban. Szombaton gyönyörű idő volt, a turisták elözönlötték az apátság környékét. Egy kicsit sajnáltam őket, mert ők csak kívülállók voltak.” (Magdus) „Először is a kalandos utunkat tudnám kiemelni, aminek köszönhetően átmehettünk a Balatonon révvel, és egy kisebb zarándoklattal is egybeköthettük a lelkigyakorlatot, mivel a kikötőtől egészen az apátságig gyalogoltunk, amit meg is hosszabbítottunk. Emellett számomra az utolsó esti képmeditáció, a rengetegféle arc, amiket levetítve láthattunk, és amelyek tele voltak örömmel, tapasztalattal, élménnyel volt az, ami a legnagyobb segítséget fogja jelenteni a közeljövőben életem fejlődésében. Ezt tudnám mindenkinek útravalóul és összegzésül nyújtani, valamint remélem, sokaknak hasznos lesz értékes világunk megismeréséhez: „Tudd élni az életet a szó legnemesebb értelmében, adj magadból mindig egy pici jót másoknak! Ne csak láss, figyelj is!” (Marcsi) „A tihanyi lelkigyakorlat során nem csupán fizikailag kerültem távol a

főváros zsúfolt, zajos környezetétől. A lelkemet is elcsaltam az igyekvő, gondterhelt mindennapokból, hogy teljességgel befogadhassam a Balatonba nyúló félsziget áradó nyugalmát. Az apátság és környékének varázslattal teli hangulata, a szerzetesek jelenléte, jósága, a magasság, a tartalmas beszélgetések, a közös és a személyes egyedüli imádság mindmind megerősítettek hitemben. Közeledtem Istenhez és mérföldköveket helyeztem le a vele való kapcsolatom fejlődésének útján. Felemelő élményekben volt részem. Nem szeretnék kiemelni egyetlen momentumot sem, mert az ott töltött három nap egészében szolgálta a lelki felüdülésemet. Hozzájárult ahhoz, hogy egyszer rátaláljak a lelki békémre, és megtanuljam, hogyan is érdemes élni ezt a múló életet. Hálás vagyok ezért!” (Vica) Bízunk benne, hogy ezzel a kis élménybeszámolóval sokak lelkét megérintjük és hozzájárulunk ahhoz, hogy mások is rálelhessenek Isten csodálatos ajándékaira, amihez kiváló célpont lehet Tihany (vagy más helyszíneken tartott lelkigyakorlataink). A Karinthy utcai leánykoli lakói

XXII. Egyetemi Pasztorációs Konferencia Idén március 31. és április 2-a között tartották Nagyváradon az egyetemi lelkészek és munkatársaik évente megrendezésre kerülő összejövetelét. Az első ízben határon kívül tartott konferencia házigazdája a nagyváradi egyházmegye volt, jelesül Pék Sándor plébános, egyetemi lelkész, aki nagy gonddal és figyelmességgel szervezte meg a másfél nap eseményeit. A Partiumi Keresztény Egyetemet Ráksi Lajos lelkész, kollégiumi igazgató mutatta be. A jövőtervezés témájában a két fő előadást Pálfi József

10 rektor valamint Kovács F. Zsolt püspöki irodaigazgató tartották. A kötetlen reflexiók beszélgetésben minden egyetemi város képviselője beszámolt helyi nehézségeiről és örömeiről. A résztvevők számára Lakatos Attila helytörténész, muzeológus tartott igen érdekes helytörténeti sétát, amelyen bemutatta a várat, a belvárost, a templomokat és a székesegyházat. A püspöki palotában fogadta a konferenciát Böcskei László püspök, aki koncelebrált szentmisét mutatott be a lelkészekkel, majd egy oldott hangú, testvéri vacsora keretében beszélgetett a fiatalokkal és lelkészeikkel. Kedves gesztusként átvezette lakosztályán a vendégeket, akik megcsodálhatták az éppen e napokban a püspöki kertben nyíló magnólia virágerdőt. A résztvevők Záródokumentumot fogalmaztak meg, amit megküldenek valamennyi főpásztornak, akiknek irányításával egyetemi lelkészségek működnek. A püspökség nagylelkű felajánlása volt a húsz résztvevő teljes vendéglátása a nagyváradi Posticumban. A huszonkettedszer összejött lelkészi és munkatársi csoport nemcsak hivatását elemző, értékelő kérdésekben, de lelkiekben és a testvéri együttlét örömében is gazdagodott a „fényes héten” tartott – immár – „pasztkonf”-nak nevezett összejövetelen.

A XXII. Egyetemi Pasztorációs Konferencia záródokumentuma JÖVŐTERVEZÉS Az egyetemi lelkészek és munkatársaik különféle egyetemek, főiskolák, felsőoktatási intézmények közelében teljesítenek szolgálatot egyazon cél megvalósulása érdekében, ami a lelkipásztori szolgálat, kísérés, közösségformálás. Az alapvető értékek megvalósítása mellett fontos, hogy előre tekintsünk. Mindenütt folynak istentiszteletek, szentmisék, katekézisek, különféle programok, gólyatáborok. Vannak közös programjaink, mint a KELET (Kárpátmedencei Egyetemi Lelkészségek Találkozója), az OEZ (Országos Egyetemista Zarándoklat

Mátraverebély-Szentkútra), az egyetemisták búcsúja, Erdélyben az OKET (Országos Katolikus Egyetemista Találkozó). Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a magyar ajkú keresztény egyetemisták és tanáraik tudjanak egymásról, erősítsék egymást. A jövőtervezés mindig is tudatában akar lenni annak, hogy Isten kezében vagyunk, a Szentlélek munkatársai vagyunk, akire rá kell hagyatkoznunk. Annak ellenére, hogy sokan úgy érzik: tövisek közé került magok vagyunk, bízunk a küldetésünkben: ezek a magok is kikelnek egyszer. Nagy feladatunk a munkatársak kinevelése, annak tudatában, hogy mindenütt generációváltásnak vagyunk a tanúi, az ún. Z¬¬-generáció megjelenésének. Megbízható embereknek kell kikerülniük közösségeinkből. A névleges keresztények, az általános vallási ismeretek hiánya, a közöny mind hátráltató tényezők. A hozzánk tartozó egyházi kollégiumok lakói jó alapot jelentenek egy stabil keresztény közösség létrejöttének, impulzust kapnak arra, hogy saját közösségeikben, plébániájukban aktív tagok legyenek. A leghatékonyabb evangelizációs munkát maguk az egyetemisták végzik társaik között. Ebben a misszióban egyformán fontos a keresztény identitás és a magyarságtudat elmélyítése. Általános igény, hogy az egyetemi lelkészségek munkájába még több lelkész, mélyen hívő tanár kolléga és önkéntes munkatárs kapcsolódjon bele. A jövő alakulása szempontjából a legfontosabbnak tűnik hiteles jelenlétünk a fiatalok között: „egy szívvel-lélekkel” (vö. ApCsel 2,46). Ha baráti módon építünk kapcsolatokat közöttük, akkor a személyes megszólítás révén nagyobb bizalmat kelthetünk. A lelkipásztori jövőtervezésben tudnunk kell, hogy multiplikátorok vagyunk. A strukturált tervek mellett mindig helyet kell hagynunk a spontaneitásnak és az intuíciónak. A legfontosabb intuíció a Lélek ereje, amelyet hagynunk kell működni. A felmerülő kérdéseket a természetszerűség, a határidők és emberi képességeink határainak tudatában kell megoldanunk. Mindig előnyt élveznek a meghallgatásra

szorulók és karitatív céljaink. Az eddigieknél nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a jegyesiskola, a párkapcsolati műhely szervezésének lebonyolítására. Jelszavunk lehet: „update”, újragondolni, újrakezdeni. Annyit szeretnénk vállalni, amennyit kézben tudunk tartani. „A szeretet inkább tett, mint szó, inkább ad, mint elvár” (Ferenc pápa). Jövőtervezésünkben ezt az elvet szeretnénk követni. Az idei Egyetemi Pasztorációs Konferencián ebben erősödtünk meg, és kaptunk ötleteket, hogy nyitottak legyünk a ránk bízott közösségek alakításában. Nagyvárad, 2016. április 2-án A résztvevő egyetemi lelkészek és munkatársaik

VERSEK Krisztus szenvedése keresztre verve égre néző ablakok közt: oly egyedül (a Magyar Szentek temploma feszülete) Botos Ferenc

Húsvéti trilógia Lábmosás Mosod az én lábam, A mocskos, bűnös lábam. Érdemeim nincsenek, Csak előtted térdelek. Mosod az én lábam, A mocskos, bűnös lábam. Úszok a bűnben, kietlen Szárazságban, Istenem. Mosod az én lábam, A mocskos, bűnös lábam. Te csak a lábamat nézed, Bűneimet észre sem veszed. Mosod az én lábam, A mocskos, bűnös lábam. Te gyógyítod sebeimet, Te tisztítod meg lelkemet. Mosod az én lábam, A mocskos, bűnös lábam. Jézus, nálad a tisztulás vár, Mosd, mosd meg a lábam már! (2016. március 24. Nagycsütörtök)

11 Péter tagadása Hányszor megtagadtalak Téged, S Te mégis szeretsz engem! Megtagadtalak, mint Péter, Nem álltam ki melletted. Hányszor megtagadtalak Téged, S Te mégis szeretsz engem! Vállamra helyezted keresztemet, S én alatta roskadtam le. Hányszor megtagadtalak Téged, S Te mégis szeretsz engem! Nehéz keresztem cipelem, S Te magadra vetted bűneimet. Hányszor megtagadtalak Téged, S Te mégis szeretsz engem! Meghaltál értem a kereszten, Feláldoztad drága életedet. Hányszor megtagadtalak Téged, S Te mégis szeretsz engem! (2016. március 25. Nagypéntek) Alleluja Jézus, Te engem megmentettél, A halálból életre keltettél. Kihúztál bűneim rabságából, Megmentettél az örök kárhozattól. Jézus, Te engem megmentettél, A halálból életre keltettél. Megváltottál engem dicsőségedben, Elhoztad a földre az Üdvösséget. Jézus, Te engem megmentettél, A halálból életre keltettél. Alleluja, alleluja, alleluja, Alleluja, alleluja, alleluja! Jézus, Te engem megmentettél, A halálból életre keltettél. (2016. március 26. Nagyszombat) Nagyné Koncsik Borbála

RECEPTEK A legjobb ízű ételeket a szabadban, hagyományos módon készíthetjük. Ki kell használni a szép időt, időben elő kell készíteni a tűzrakáshoz szükséges szerszámokat, rostélyt, bográcsot, nyársat. Mustáros csirkemell Három darab, hajdanában udvaron kapirgált falusi csirkemell filét veszünk a piacon, és ezekből otthon nagyságtól függően 6–8 szeletet vágunk. Összekeverünk szeletenként egy evőkanállal számított mustárt (ízlés

szerinti csípősségűt) 4 evőkanál fehérbor ecettel, 4 evőkanál olívaolajjal, fél citrom levével, 1 deci 100%-os almalével, 2 szál apróra szelt újhagymával és egy kávéskanál őrölt feketeborssal. Ebbe a nemes keverékbe beleforgatjuk a csirkeszeleteket, jól záró üveg- vagy porcelántálba helyezzük és hűtőszekrényben egy éjszakán át pácoljuk. Másnap közepesen erős parázs fölé helyezzük a szalonnabőrrel előzetesen bedörzsölt rostélyt, és a lecsöpögtetett hússzeleteket oldalanként 5–6 percig sütjük rajta. Friss kenyérrel és fejes salátával kínáljuk. Székelykáposzta bográcsban A bográcsban 3 evőkanál disznózsírt hevítünk, majd beledobunk egy nagy fej apróra szelt vöröshagymát. Pár percig lassú tűzön dinszteljük és hozzákeverünk háromnegyed kiló 1 x 1 cm-es kockákra vágott sertéscombot. A húst fehéredésig sütjük, meghintjük egy evőkanál jó minőségű házi pirospaprikával. Jól elkeverjük, kevés vizet öntünk alá és hozzávegyítünk ízlés szerinti sót, egy-egy kávéskanál őrölt feketeborsot és apróra vágott (lehetőleg friss) majorannát, 3 darab zúzott fokhagymagerezdet, egy cső zöldpaprikát karikára szelve, két darab paradicsomot kis kockára darabolva. A bogrács tartalmát kis láng fölött kb. 45 perc alatt félig puhára pároljuk. Amennyiben zsírjára sül, kevés vizet öntünk alá. Egy kiló vecsési savanyú káposztát (piacon beszerzendő) kinyomkodunk és néhány vágással rövidebb szálakra daraboljuk. Hozzáadjuk a bogrács tartalmához, összekeverjük, és annyi vizet öntünk hozzá, hogy éppen ellepje. Továbbfőzzük még 45 percig, változatlanul kis tűz fölött. Közben elfövő levét vízzel folyamatosan pótoljuk. Amikor a káposztát és a húst is puhának találjuk, 3 dl tejfölt összekeverünk kevés forró káposztalével és a bográcsba keverjük. Még egyet rottyantunk rajta, és máris merhetjük az éhes kosztosok tányérjába. Jó főzőcskét! Zakar András mérnök

VICCES – Halló, itt a tűzoltóság. – Kérem, jöjjenek gyorsan, tűz van! – Hol? – Itt nálam! – Na de mégis, hogy jutunk ki magához? – Az a nagy piros autójuk nincs már meg? – Mondják el pontosan, hogyan karamboloztak! – Kérem, én az autót vezettem, csak az volt a baj, hogy a férjem tartotta a kormányt. Egy idős hölgy hetven kilométer/órás sebességgel hajt a város utcáin. A rendőr megállítja, és udvariasan így szól hozzá: – Ha nem tévedek, asszonyom, ön túllépte az ötvenet! A hölgy elpirulva és zavartan így válaszol: – Ó, nem, kedves uram, még nem, csak ez a kalap kissé öregít. – Doktor úr, kérem, segítsen rajtam! Minden éjjel bokszolok álmomban. – És reggel úgy ébred, mintha összeverték volna? – Én nem, doktor úr, csak a feleségem. Hogyan készítik a tejport? – Nem adnak inni a tehénnek. Honnan tudják az indiánok, hogy kiszáradt folyó? – Porzik utánuk a kenu. Miért süt a nap? – Mert nem tud főzni. – Mondja, doktor úr, tényleg olyan egészséges a pisztráng? – Minden bizonnyal. Legalábbis nálam még egyetlenegy sem kezeltette magát. Hogy hívják a tréfás kávéfőzőt? – Mokkamester. Mondj egy téli Síparadicsom…

zöldséget!

–

Jean, mit tárcsáz a telefonon? – Semmit uram, csak a figyelmét akarom felhívni. Vevő és eladó a piacon: – Magyar paradicsom? – Miért? Beszélni akar vele? Jean, mi ez a hangzavar? – Uram, a pénz beszél, kutya ugat! Jean, ma este a kastély keleti szárnyába tálalja a vacsorát! – Miért, uram? – Mert azt mondta az fogorvosom, hogy pár napig a másik oldalon egyek.

12 Jean, evezzen ki a korallzátonyhoz! – De miért, uram? – Mert haladni kell a korral. Jean, hozza a horgászbotomat! – De uram, ma este színházba megyünk. – Pont azért: ma a Hattyúk tava van műsoron. Két bagoly ül a fán: – Húúúúúúúú! – Engem ne ijesztgess! Bemegy a pingvin a fényképészhez: – Jó napot, igazolványképet szeretnék csináltatni. – Színeset vagy fehérfeketét? (Szerinted?) Mire jött rá a börtönben a rab? – Arra, hogy nem ő van bezárva, hanem az ajtó. Hány biztos bolt van manapság? – Kettő. Az égbolt és a sírbolt. Mi a víz? – A víz az olyan színtelen folyadék, amely kézmosás hatására megfeketedik. Mit csinál az internetező rab? – Letölti a büntetését. – Fárasztó napod volt? – kérdi a feleség a munkából hazatérő férjét. – Ne is kérdezd! Rövidzárlatot kapott a komputerünk és egész nap saját magunknak kellett gondolkodnunk. Egy skót sorra megkóstolja a sajtokat a boltban. Végre az egyik ízlik neki. Az eladó megkérdezi: – Mennyit szeretne?

– Csak egy pici kockát, az egérfogóba kell…

HIRDETÉSEINK

– Uram, hogy jutok el a leggyorsabban a kórházba? – Lépjen le a járdáról!

1. Pünkösdkor a három lelkészségi kollégiumunkkal részt veszünk a csíksomlyói zarándoklaton. 2. Pünkösdhétfőn, május 16-án Máriaremetén egyházmegyei majális. 3. Május 28-án, szombaton du. 15 órakor lesz Metz Máté és dr. Széhner Szilvia nászmisés esküvője a kőbányai Szent György plébániatemplomban (X., Sörgyár u. 73/a). 4. Június 11-én, szombaton 16 órakor lesz Sümegi Dávid és Grasu Manuela nászmisés esküvője a Magyar Szentek templomában. 5. Június 19-én, vasárnap 19 órakor lesz az ünnepélyes tanévzáró Te Deumunk. 6. A félév utolsó vasárnapi miséjét jún. 26-án tartjuk, az új tanév első miséjét szeptember 4-én, 19 órakor. 7. Csermák Péter pappá szentelése július 8-án lesz 18 órakor a Szent István bazilikában. 8. Az MKK-közitábor Szepezdfürdőn lesz júl. 4-10. között. 9. Farkas Márton és dr. Lipták Lídia esküvője aug. 5-én, pénteken 17.30 órakor lesz a budai (Fő u.) görög katolikus templomban. 10. A Gólyatábor Esztergomban lesz augusztus 9-13. között. 11. Ajánljuk – akár nyári olvasásra – Ferenc pápa: Isten neve irgalmasság című könyvét, amely a Helikon Kiadónál jelent meg (interneten rendelve olcsóbb)

– Doktor úr, nagyon félek a műtéttől. – Nyugodjon meg. Egyszerű rutineljárásról van szó. Tizedszer már csak sikerül… – Hogy hívják az eltűnt kínait? – Nin Csen! – Apa, jó az arcmemóriád? – Igen. Miért kérded? – Most törtem össze a borotválkozó tükrödet. A rendőr leinti a száguldó autót. A kocsiból kiszól a sofőr: – Bocs! Azt hiszem, tovább kell stoppolnod, mert ide már nem férsz be! Melyik állat ragaszkodik a legjobban az emberhez? – A pióca. Egy nyegle fiatalember odaszól a békésen horgászó öregnek a Dunaparton. – Na, mi van, papa? Harapnak a halak? – Dehogyis? – feleli hunyorítva az öreg. – Nyugodtan megsimogathatod őket! Beszélgetés: – Fázik a kezem. – Akkor tedd zsebre! – Nem tudom, ott van a kesztyűm! – Mi van ebédre, drágám? – Semmi. – Tegnap sem volt semmi. – Hát, két napra főztem!

Mottónk jelentése: Az ösvény elvétetik, azaz ahol utunk véget ér… (Tabáni 12. századi relief megmaradt szavai…)

Felelős kiadó: Dr. Pákozdi István egyetemi lelkész. Szerkesztő, tördelő: Emri Márton lelkészségi titkár. Köszönjük írásaikat e számunk íróinak: Ferenc pápának, XVI. Benedek pápának, Bárkovics Gergő egyetemistának, Botos Ferenc költőnek, Egri László orvos-diakónusnak, Füzes Ádám igazgatónak, Héray Márton FSO szerzetesnövendéknek, a Karinthy utcai Leánykoli lakóinak, Nagyné Koncsik Borbála hittanárnak, Pákozdi István egyetemi lelkésznek, Tőzsér Endre SP tanárnak és Zakar András mérnöknek! Köszönjük még Bata-Király Edina alapos nyelvi korrektúráját is! A rajzok Déry Kati (MKK) művei, köszönjük neki! A Lelkészség címe: 1117 Bp., Magyar Tudósok krt. 1. Tel: 203-1734, [email protected], www.egylelk.com Honlapunkon a korábbi Egyetemes újságok is megtalálhatóak. A sikeres vizsgák után majd önfeledt, pihentető nyarat kívánunk!