2015/26. SZÁM TARTALOM
Utasítások
oldal
30/2015. (VII. 01. MÁV-START Ért. 26.) sz. vezérigazgatói utasítás a foglalkoztatáspolitikai rendszerek működtetéséről .....................................
26. szám Budapest, 2015. július 01.
2
ÉRTESÍTŐ Utasítások
30/2015. (VII. 01. MÁV-START Ért. 26.) sz. vezérigazgatói utasítás a foglalkoztatáspolitikai rendszerek működtetéséről 1.0 AZ UTASÍTÁS CÉLJA Az utasítás célja a MÁV-START Zrt. által megkötött 2015. évi egyes foglalkoztatási kérdésekről és munkaügyi kapcsolatokról szóló együttműködési megállapodás alapján a foglalkoztatás hatékonyságának növelését biztosító rendszerek, valamint az esetleges foglalkoztatási nehézségek megoldása során alkalmazható eszközök működésének szabályozása. A munkáltató működésével összefüggő ok miatt munkáltatói felmondással érintett munkavállalók részére a vasutas életpálya méltányos lezárásának lehetőségére szolgáló MÁV-ÉVEK, illetve a 45 év feletti munkavállalók részére munkahely keresés esélyének javítására a MÁV-ESÉLY programok részvételi feltételeinek és végrehajtásuk, valamint a munkavállalók nők 40 éves jogosultsági idővel történő nyugdíjba vonulásának, illetve a korhatár előtti ellátás igénybe vételének ösztönzése, továbbá a képzési támogatás igénybevételi szabályainak meghatározása. 2.0 HATÁLY ÉS FELELŐSSÉG MEGHATÁROZÁSA 2.1 Az utasítás hatálya Az utasítás hatálya kiterjed a MÁV-START Zrt. valamennyi szervezeti egységére és munkavállalójára. 2.2 Az utasítás kidolgozásáért és karbantartásáért felelős Az utasítás kidolgozásáért és karbantartásáért a Humánerőforrás gazdálkodás és koordinációs vezető, a rendszer működtetéséért a munkáltatói jogkör gyakorlók és a humánpartnerek a felelősek, közreműködőként részt vesz benne a MÁV-START Zrt. részére humán- és számviteli szolgáltatásokat végző szervezetek az e tárgyban kötött szerződések alapján.
2 3.0 FOGALMAK MEGHATÁROZÁSA Együttműködési megállapodás: jelen utasítás keretében az aláíró szakszervezetekkel 2015. május 28-án megkötött 29309/2015/START Együttműködési megállapodás a MÁV-START Zrt. munkavállalóinak egyes foglalkoztatási kérdéseiről és a munkaügyi kapcsolatokról c. megállapodás értendő alatta. Foglalkoztatáspolitikai célú ösztönzött nyugdíjazás: az Együttműködési megállapodás 4.3. pontja alapján a munkáltató a foglalkoztatáspolitikai célkitűzésekkel összhangban, a létszámcsökkentésben érintett munkavállalók munkaviszonya megszüntetésének kezelésére az alábbi eszközöket alkalmazza: nők 40 éves jogosultsági idővel történő nyugdíjba vonulásának ösztönzése, korhatár előtti ellátás igénybevételének ösztönzése. Képzési támogatás: az Együttműködési megállapodás 4.7. pontjában szabályozott foglalkoztatási nehézségek megoldása során alkalmazott eszköz. MÁV-ESÉLY program: az Együttműködési megállapodás 4.4. pontjában szabályozott foglalkoztatási nehézségek megoldása során alkalmazott eszköz. MÁV-ÉVEK program: az Együttműködési megállapodás 4.5. pontjában szabályozott foglalkoztatási nehézségek megoldása során alkalmazott eszköz. Részmunkaidő: a MÁV-START Zrt. Kollektív Szerződésében a munkavállaló munkakörére irányadó teljes munkaidőnél rövidebb munkaidő, amelyről munkaszerződés keretében állapodhat meg a munkáltató és a munkavállaló. 4.0 AZ UTASÍTÁS LEÍRÁSA 4.1 Hosszú távú foglalkoztatást biztosító programok 4.1.1 A MÁV-START Zrt. a meglévő munkavállalók folyamatos szakmai képzésén keresztül tanulmányi szerződéskötéssel
26. szám Budapest, 2015. július 01.
ÉRTESÍTŐ támogatja azt, hogy több munkakör ellátására is alkalmas munkaerő állomány jöjjön létre, amellyel a rugalmasabb foglalkoztatáson keresztül lehetővé teszi a jelentkező foglalkoztatási gondok megelőzését. 4.1.2 A MÁV-START Zrt. olyan modulrendszerűen kialakított képzéseket alkalmaz, amely a munkakörök egymásra épülésével összhangban biztosítja szakmai ráképzésekkel a munkavállalók részére új munkakör elsajátítását. 4.1.3 A MÁV-START Zrt. a munkaviszony létesítéséhez kapcsolódó belső munkaerőmozgás folyamatát utasításokban szabályozza. A várható foglalkoztatási nehézségek felmerülése esetén a MÁV-START Zrt. felvételek korlátozásával biztosítja, hogy a meglévő, megfelelő végzettségű, képzettségű, szakmai tapasztalattal rendelkező és egészségileg alkalmas munkaerő állományból legyen pótolva a természetes fogyás okozta létszámcsökkenés. 4.1.4 A munkaerő felvételek során a MÁVSTART Zrt. törekszik a magasabb végzettségű munkavállalók alkalmazására, hogy az esetleges technikai, technológiai változások esetén a létszámban lévőkből is kialakítható legyen a magasabb technikai színvonal kezelésére is alkalmas munkaerő állomány. 4.1.5 A MÁV-START Zrt.-n belül az egyes egységek területileg eltérő munkaerő-piaci környezetének kiegyenlítése érdekében a munkáltató munkásszállás biztosításával növeli a munkavállalók mobilitását. 4.2 Foglalkoztatási nehézségek megoldása során alkalmazott eszközök 4.2.1 Munkaerő-piaci szolgálat A MÁV-Csoport belső munkaerő-piaci szolgálatot működtet, amelyben a MÁVSTART Zrt. a Kollektív Szerződés 22. §-a alapján tagként részt vesz, ezáltal biztosítja a MÁV-START Zrt. a munkavállalók részére a rendszerhez és az annak keretében nyújtott szolgáltatásokhoz való hozzáférés lehetőségét. A MÁV-START Zrt. Hírlevélben és a MÁVCsoport Karrier Portálján jeleníti meg a megüresedő munkaköröket (kereslet) és hozzájárulásuk esetén itt rögzíti a létszám racionalizálásban érintett munkavállalók adatait. A Humánerőforrás gazdálkodás és
3 koordináció szervezet és a humánpartnerek közreműködésével valósul meg a keresletkínálat megfeleltetése, az érintettek MÁVSTART Zrt.-n belüli új munkakörben történő elhelyezkedésének elősegítése. A humánpartnerek gondoskodnak az üres álláshelyek közzétételéről (belső vállalati hírlevél) a területükhöz tartozó szervezeti egységeknél. Ezen túl a MÁV-START Zrt. a vállalatcsoporton belüli üres álláshelyek feltárására és erről az érintett munkavállalók tájékoztatására is intézkedéseket tesz. Azon munkavállaló részére, akinek a munkaviszony megszüntetésére a munkáltató oldalán felmerült okból kerül sor, a munkaerő-piaci szolgálat igénybevételét a munkáltató legkésőbb a felmondás közlésével egyidejűleg, kimutathatóan köteles lehetővé tenni. 4.2.2 Más munkakör felajánlása A MÁV-START Zrt. az Együttműködési megállapodás hatálya alatt - a szükségessé vált belső strukturális változásokon túl - nem tervezi a foglalkoztatottak számának jelentős csökkentését. Amennyiben - különösen műszaki fejlesztés, technológiaváltás, megrendelés-állomány csökkenés, az ügyviteli folyamatok átalakítása, hatékonyság növelés következtében - foglalkoztatási gondok keletkeznének, a munkáltató a 4.2.1. pont szerinti munkaerő-piaci szolgálat igénybevételének lehetőségén túl az érintett munkavállalók részére az Mt. 66. § (5) bekezdésében foglaltak megfelelő alkalmazásával lehetőség szerint másik, méltányos továbbfoglalkoztatást jelentő munkakört ajánl fel. A felajánlott másik munkakör akkor felel meg a méltányosság követelményének, ha a munkakörre előírt képzettségi szint és szakmai tapasztalat megfelel a munkavállaló által betöltött munkakör képzettségi szintjének és szakmai tapasztalatának, a munkavállaló a munka elvégzésére egészségileg alkalmas,
26. szám Budapest, 2015. július 01.
ÉRTESÍTŐ
a munkahely és lakóhely (tartózkodási hely, munkásszállás) közötti napi közlekedési idő odavissza mindösszesen a 4 órát kiskorú gyermekét egyedül nevelő szülő esetében a 2 órát - nem haladja meg, beleértve a településen belüli közlekedési időt is, a várható alapbére eléri az utoljára betöltött munkakörben elért alapbér 90%-át.
4.2.3 Egyedi elbírálás Az 50. életévét betöltött, de saját jogú nyugdíjra nem jogosult munkavállalók munkaviszonyát a Munkáltató oldalán felmerült okból, munkáltatói felmondással a MÁV-START Zrt. kizárólag egyedi elbírálás alapján szüntetheti meg. Az egyedi elbírálás keretében a továbbfoglalkoztatás szempontjából a munkáltatói jogkör gyakorló mérlegeli az érintett munkavállaló végzettségét, képzettségét, egészségi alkalmasságát, szakmai tapasztalatát, az általa korábban jellemzően ellátott feladatokat. Amennyiben az egyedi elbírálást követően a munkaviszony megszüntetésére kerül sor, a munkáltató köteles a mérlegelését a munkáltatói felmondás indokolásában ismertetni. 4.2.4 A foglalkoztatáspolitikai célú ösztönzött nyugdíjazás Az utasításban szabályozott ösztönzött nyugdíjazási formák a MÁV-START Zrt. foglalkoztatási nehézségeinek megoldására alkalmazott eszközök, amelyek segítséget nyújtanak a szervezeti egységek vezetőinek a munkaerő hatékonyabb foglalkoztatásában, továbbá az érintetté váló azon munkavállalóknak, akik a nők 40 éves jogosultsági idővel történő nyugdíjba vonulásának, illetve a korhatár előtti ellátás lehetőségével élni kívánnak. A rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt el nem ért, de korhatár előtti ellátásra, illetve a nők jogszabály alapján elismerhető 40 éves jogosultsági időtartam alapján teljes összegű öregségi nyugdíjra jogosultságot szerzett munkavállalók részére a MÁV-START Zrt. 4 havi távolléti díjnak megfelelő összegű juttatást biztosít, amennyiben nyugdíjra vagy korhatár előtti ellátásra való jogosultságukra
4 tekintettel kérik munkaviszonyuk megszüntetését és ez a MÁV-START Zrt. foglalkoztatáspolitikai célkitűzéseivel összhangban van (a munkaviszony megszüntetését követően pozíciójuk nem, vagy csak olyan másik munkavállalóval tölthető be, akinek a munkaviszonyának fenntartása a munkáltató működési körében felmerült okból került veszélybe). A humánpartner köteles az ösztönzött nyugdíjazási formák alkalmazásakor a megüresedő pozíciót elhatárolni. 4.2.4.1 A nők 40 éves jogosultsági idővel történő nyugdíjba vonulásának ösztönzése: a létszámcsökkentéssel érintett, az öregségi nyugdíjkorhatárt el nem ért azon női munkavállalókra terjed ki, akik életkoruktól függetlenül a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 18. § (2a) - (2d) pont alapján szereznek nyugellátásra jogosultságot. 4.2.4.2 Korhatár előtti ellátás igénybevételének ösztönzése: a létszámcsökkentéssel érintett, az öregségi nyugdíjkorhatárt el nem ért azon munkavállalókra terjed ki, akik korhatár előtti ellátásra jogosultak. 2015. január 1-től korhatár előtti ellátásra jogosult az, aki a korhatár előtti ellátás kezdő napjáig az öregségi nyugdíjkorhatárt nem töltötte be, a korhatár előtti ellátás kezdő napján biztosítással járó jogviszonyban nem áll és a korhatár előtti ellátás kezdő napján rendszeres pénzellátásban nem részesül, továbbá a) 2011. december 31-ig az előrehozott öregségi nyugdíj, csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíj igénybevételéhez a Tny. 2012. január 1-jét megelőzően hatályos szabályai szerint szükséges életkort betöltötte és szolgálati időt megszerezte, vagy b) az az 1953-ban született nő, aki a korhatár előtti ellátás kezdő napjáig, de legkésőbb 2012. december 31-éig legalább 37 év szolgálati időt szerzett, vagy
26. szám Budapest, 2015. július 01.
ÉRTESÍTŐ c) az, aki a korhatár előtti ellátás kezdő napjáig, de legkésőbb 2014. december 31-ig a Tny. 2012. január 1-jét megelőzően hatályos szabályai szerint korkedvezményre jogosultságot szerzett, vagy d) akinek a biztosítással járó munkaviszonyának megszüntetéséhez szükséges egyoldalú jognyilatkozatot 2012. január 1-jét megelőzően közölték, avagy a jogviszonyt megszüntető megállapodást 2012. január 1-jét megelőzően írásban megkötötték, feltéve, hogy a biztosítással járó jogviszony megszűnését követő nap 2012. évben van, és a jogosult biztosítással járó jogviszony megszüntetését követő napon a 2011. december 31-én hatályos szabályok szerint előrehozott, csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjra, korengedményes nyugdíjra jogosult lett volna, vagy e)
f)
az, aki 2011. december 31-ig a bányásznyugdíjról szóló 150/1991. (XII. 4.) Korm. rendelet 2012. január 1-jét megelőzően hatályos szabályai szerint a bányásznyugdíjra való jogosultságot megszerezte, vagy az, aki 2011. december 31-ig az egyes művészeti tevékenységeket folytatók öregségi nyugdíjra jogosultságáról szóló 5/1992. (I. 13.) Korm. rendelet 2012. január 1-jét megelőzően hatályos szabályai szerint öregségi nyugdíjra jogosultságot szerzett.
4.2.4.3 Az ösztönzött nyugdíjazás bármelyik formája csak a Humánerőforrás igazgató külön engedélyével alkalmazható. Az ösztönzött nyugdíjazásra irányuló kérelmeket engedélyezésre az illetékes humánpartner koordinátor útján a Humánerőforrás gazdálkodás és koordinációs vezetőhöz kell felterjeszteni. 4.2.4.4 A feladatok zökkenőmentes elvégzéséhez és az üzemvitel biztonságának garantálásához a létszámszükséglet biztosítása az illetékes munkáltatói jogkör gyakorló felelősségkörébe tartozik.
5 Az ösztönzött nyugdíjazás igénybevétele által megüresedett munkakört külső, új felvétellel nem lehet betölteni. Belső átcsoportosítás lehetőségével élhet a szervezeti egység vezetője abban az esetben, ha kimutathatóan csökken az ösztönzést igénybevevők számával az adott szervezet terv és tény létszáma. Az erre vonatkozó előzetes engedélyezés az adott főtevékenységi kör vezető illetékességi körébe tartozik. Az így ösztönzött munkavállalók számával az adott főtevékenységi kör létszáma a tárgyévre vonatkozóan és az azt követő évekre is csökken. 4.2.4.5 A munkaviszonyt az Mt. 64.§ (1) bekezdés a) pontja alapján a munkavállaló kezdeményezésére közös megegyezéssel kell megszüntetni. 4.2.4.6 A foglalkoztatáspolitikai célú ösztönzési formák értelemszerűen kiterjednek a korkedvezmény mértékével számított jogosultságokra is. 4.2.4.7 A 4.2.4.1 pont alapján nyugdíjba vonuló, illetve a 4.2.4.2 pont szerinti korhatár előtti ellátást igénybe vevő munkavállalót ösztönzésként 4 havi távolléti díjnak megfelelő egyösszegű juttatás illeti meg egyszeri segély jogcímen, legkésőbb a munkaviszony megszűnésétől számított ötödik munkanapon. 4.2.5 MÁV-ÉVEK program 4.2.5.1 A MÁV-ÉVEK program a vasutas életpálya méltányos lezárásának lehetőségeként szolgál, konkrét célja a legalább 15 évi folyamatos (megszakítás nélküli) a MÁVSTART Zrt.-vel, vagy a MÁV-START Zrt. által ilyennek elismert vasúti munkaviszonnyal rendelkező és a teljes öregségi nyugdíjra, korhatár előtti ellátásra még jogosultságot nem szerzett, létszámleépítésben érintett munkavállalók részére lehetőség biztosítása a szolgálati idő növelésére. Azon munkavállalókat érinti, akiknek legfeljebb a munkaviszonyra vonatkozó szabályokban rögzített felmondási idő, végkielégítés, külön a MÁV-ÉVEK programhoz biztosított 3 hónap munkavégzési kötelezettség alóli mentesítés és az ezek idejére járó szabadság időtartama hiányzik (életkorban és/vagy szolgálati időben) ahhoz, hogy korhatár előtti ellátásra vagy teljes összegű öregségi nyugellátásra jogosultságot szerezzenek.
26. szám Budapest, 2015. július 01.
ÉRTESÍTŐ Az a munkavállaló kérheti, aki a munkáltató működésével összefüggő ok miatt munkáltatói felmondással érintett, a munkaerő-piaci szolgálat igénybevételének lehetőségéről írásos tájékoztatást kapott és a programban való részvételi szándékra vonatkozó munkavállalói nyilatkozat benyújtásának időpontjában nem jogosult korhatár előtti ellátásra, vagy teljes összegű öregségi nyugdíjra, de ezekre a munkaviszonyra vonatkozó szabályokban rögzített felmondási idő, végkielégítés, a külön a MÁV-ÉVEK programhoz biztosított 3 hónap munkavégzési kötelezettség alóli mentesítés és az erre az időkre járó szabadság időtartama leteltével, vagy azt megelőzően jogosulttá válik, továbbá hozzájárul határozatlan idejű munkaviszonya határozott időtartamra történő módosításához. A MÁV-ÉVEK programban való részvétel csak a munkáltató működésével összefüggő ok miatt munkáltatói felmondással érintett és a munkaerő-piaci szolgálat igénybevételének lehetőségéről írásos tájékoztatást kapott munkavállaló esetében kezdeményezhető.
6 Amennyiben a program ideje alatt a munkavállaló kezdeményezi a munkaviszonyának közös megegyezéssel történő megszüntetését, akkor ehhez a munkáltató köteles hozzájárulni. Ebben az esetben a programból hátralévő időre járó juttatást a munkavállaló részére egyösszegben ki kell fizetni, amelyet a jogszabályban rögzített különadó számítása során figyelembe kell venni (Az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló 2010. évi XC. törvény 8-12.§). A programban részt vevő munkavállaló munkaviszonya az Mt.-ben foglaltakon túl megszűnik a korhatár előtti ellátásra, illetve öregségi nyugdíjra, valamint rokkantsági ellátásra vagy rehabilitációs ellátásra való jogosultság feltételeinek megszerzésével. Amennyiben a munkavállaló munkaviszonya az Mt. 63. § (1) bekezdésének a) pontja (munkavállaló halála) alapján megszűnik, úgy a munkavállalónak a programban hátralévő időre járó juttatását egyösszegben kell kifizetni a munkavállaló örököse(i) részére. A részletes szabályok, nyilatkozati és megállapodási minta az 1/a - 1/c számú mellékletekben találhatók.
4.2.5.2 A MÁV-ÉVEK programban résztvevő munkavállaló munkaszerződése határozott idejűvé változik, a határozott idő kiszámítása a munkáltatói felmondás esetére a munka4.2.5.3 A MÁV-ÉVEK programban vállalót megillető Mt. és Kollektív Szerződés résztvevő munkavállaló pozíciója nem szerinti felmondási idő és végkielégítés, tölthető be, az így távozó munkavállaló valamint a MÁV-ÉVEK programhoz kapcsolétszáma nem pótolható. A humánpartner lódó 3 hónap munkavégzési kötelezettség köteles a MÁV-ÉVEK program lezárultakor a alóli mentesítés járandóságok hónapjainak megüresedő pozíciót elhatárolni. megfelelő időtartamra, továbbá az erre az 4.2.5.4 A hiánymentesen benyújtott időszakra járó szabadsága időtartamára kérelmek elbírálása a Humánerőforrás tekintettel úgy történik, hogy legfeljebb a gazdálkodás és koordináció szervezethez való korhatár előtti ellátásra, illetve a teljes beérkezést követő 10 napon belül történik öregségi nyugdíjra való jogosultságig tart a meg (hiánypótlás esetén az elbírálás is határozott idejű munkaviszony. hosszabb időt vesz igénybe). A munkavállaló munkaviszonya a MÁVÉVEK program végéig, de maximum a kor4.2.6 MÁV-ESÉLY program határ előtti ellátásra, illetve a teljes öregségi 4.2.6.1 A MÁV-ESÉLY program konkrét nyugdíjra való jogosulttá válásig fennmarad, célja a legalább 10 évi folyamatos MÁVazonban mentesül a munkavégzési kötelezettSTART munkaviszonnyal rendelkező, sége alól az Mt. 55. § (1) bekezdésének k) létszámleépítésben érintett 45. életévét betölpontja alkalmazásával. A munkavállaló a tött munkavállalók részére munkahely MÁV-ÉVEK program időtartama alatt havonkeresésre hosszabb idő (szabadidő) ta kapja meg a megállapodás megkötésének biztosítása. időpontjában - a KSZ 68. § b) pont szerint megállapított havi távolléti díjának megfelelő mértékű juttatást. 26. szám Budapest, 2015. július 01.
ÉRTESÍTŐ 4.2.6.2 Az a munkavállaló jogosult a MÁVESÉLY programban részt venni, aki egyidejűleg megfelel a következő feltételeknek: a) a munkáltató működésével összefüggő ok miatt munkáltatói felmondással érintett és a munkaerőpiaci szolgálat igénybevételének lehetőségéről írásos tájékoztatást kapott, b) 45. életévét betöltötte, c) rendelkezik az utolsó munkaviszony létesítésétől legalább 10 év folyamatos (megszakítás nélküli) MÁV-START Zrt.-vel, vagy a MÁV-START Zrt. által ilyennek elismert vasúti munkaviszonnyal, d) életkora vagy munkaviszonya alapján a MÁV-ÉVEK program feltételeinek nem felel meg, e) korhatár előtti ellátásra, teljes összegű öregségi nyugdíjra nem jogosult, f) vállalja, hogy a MÁV-ESÉLY program időtartama alatt elhelyezkedése érdekében együttműködik a Humánerőforrás gazdálkodás és koordináció szervezettel, g) nyilatkozott, hogy belép a MÁVESÉLY programba és a részvételre vonatkozó engedély megadását követő 5 napon belül a munkáltatóval megköti a MÁV-ESÉLY programra vonatkozó megállapodást. 4.2.6.3 A MÁV-ESÉLY program kezdő napja a munkáltatói felmondásban rögzített utolsó munkában töltött napot követő nap. A MÁV-ESÉLY program időtartama alatt amely valamennyi érintett esetében 3 hónap a munkavállaló munkaviszonya fennmarad, de a munkáltatói jogkör gyakorló felmenti a munkavállalót a munkavégzés alól [Mt. 55.§ (1) k) pont] a munkahelykereséshez szükséges idő biztosítása céljából. Ezen időtartam alatt a munkavállaló a Humánerőforrás gazdálkodás és koordináció szervezettel tartja a kapcsolatot.
7 Amennyiben a program időtartama alatt a munkavállaló MÁV-START Zrt.-n belüli álláskeresése eredményes lesz, a munkavállaló MÁV-ESÉLY programban való részvétele megszűnik, a belső áthelyezés és a mindenkor hatályos besorolási, alapbér megállapítási utasítás szabályai szerint kerül módosításra a munkaszerződése. A munkavállaló részére a fennmaradó összeg nem kerül kifizetésre. Amennyiben a munkavállaló a program időtartama alatt a MÁV-START Zrt.-n kívül talál állást, a munkavállaló kezdeményezésére a MÁV-ESÉLY programban való részvétele közös megegyezéssel megszüntetésre kerül a programból hátralévő idő kifizetése nélkül. A megállapodás megkötését követően betegszabadságra, illetve táppénzre kiállított, betegállományba vételre jogosító orvosi igazolás alapján táppénzben töltött idővel a program időtartama nem növelhető. A MÁV-ESÉLY programban való részvétel a meghatározott időtartam elteltével megszűnik. A felmondási idő a MÁV-ESÉLY program leteltét követő napon kezdődik, és a munkavállaló munkaviszonya a felmondási idő leteltével megszűnik az Mt. és a KSZ szerinti járandóságok biztosításával. A részletes szabályok, nyilatkozati és megállapodási minta az 1/d - 1/f számú mellékletekben találhatók. 4.2.6.4 A MÁV-ESÉLY programban résztvevő munkavállaló pozíciója nem tölthető be, az így távozó munkavállaló létszáma nem pótolható. A humánpartner köteles a MÁVESÉLY program lezárulta után felmondásra kerülő munkavállaló pozícióját a munkaviszony megszűnésekor elhatárolni. 4.2.6.5 A hiánymentesen benyújtott kérelmek elbírálása a Humánerőforrás gazdálkodás és koordináció szervezethez való beérkezést követő 10 napon belül történik meg (hiánypótlás esetén az elbírálás is hosszabb időt vesz igénybe).
A munkavállaló a megállapodás megkötésének időpontjában érvényes - a KSZ 68. § b) szerinti - távolléti díja mértékének megfelelő járandóságot kap havonta. 26. szám Budapest, 2015. július 01.
ÉRTESÍTŐ 4.2.7 Átjárhatóság a MÁV-ÉVEK és a MÁVESÉLY program között Az a MÁV-ESÉLY programban résztvevő munkavállaló, aki jogosulttá válik a MÁVÉVEK program igénybevételére és írásban kérelmezi, hogy legkésőbb a MÁV-ESÉLY programban töltött ideje 3. hónapja végén átkerüljön a MÁV-ÉVEK programba, átléphet abba, a 3 havi munkavégzés alóli felmentésből már felhasznált idő és járandóság beszámításával. Ebben az esetben a MÁV-ÉVEK program ideje alatt a munkavállalót a VBKJ juttatás csak a 90 napnak a MÁV-ESÉLY programban ténylegesen eltöltött idejével csökkentett időtartamára illeti meg. Az alanyi jogon járó SZÉP Kártya vendéglátás juttatást a MÁV-ESÉLY programban ténylegesen eltöltött hónapok időtartamával csökkenteni kell. A VBKJ juttatás csökkentett időtartamát és a csökkentett összegű alanyi jogon járó SZÉP Kártya vendéglátás juttatást a megkötendő MÁV-ÉVEK megállapodásban rögzíteni kell. 4.2.8 Atipikus foglalkoztatás A munkáltató működési körében felmerült okból (műszaki fejlesztés, technológiaváltás, az ügyviteli folyamatok átalakítása, hatékonyság növelés) történő munkaviszony megszüntetéssel veszélyeztetett munkavállalók esetében a munkáltató megvizsgálja a foglalkoztatás fenntartásának lehetőségét atipikus foglalkoztatás bevezetésével. 4.2.8.1 A Kollektív Szerződés munkaszerződés keretében történő megállapodásra bízza a részmunkaidős foglalkoztatást. A részletes szabályokat a 2. számú melléklet tartalmazza. 4.2.8.2 A távmunka egyesíti az információs és kommunikációs technológiát a rugalmas munkavégzési hellyel. A távmunka alkalmazásának lehetőségeit és részletes szabályait külön utasítás szabályozza.
8 munkáltatói jogait, illetve kötelezettségeit a kölcsönvevővel megosztva gyakorolja. A MÁV-START Zrt. a munkaerő-kölcsönzés intézményét elsősorban diákmunkára (nyári menetrendhez kapcsolódóan), a tisztítási tevékenységre, valamint a gépészeti megrendelések megnövekedésekor alkalmazza. 4.2.8.4 Az idénymunka olyan munkavégzés, amely a nyújtott szolgáltatás természete miatt - a munkaszervezés körülményeitől függetlenül - évszakhoz, az év adott valamely időszakához vagy időpontjához kötődik, vagyis az idényszerűen felmerülő munkavégzésnek külső – munkáltatón kívüli - okra visszavezethetőnek kell lennie, mégpedig oly módon, hogy a munkaszervezéssel a munkáltató semmiképpen sem ellensúlyozhatja a külső ok hatását. Ebben az esetben olyan objektív okról van szó, amely a munkáltatótól független, általa nem befolyásolható. A MÁV-START Zrt.-nél elsősorban az idegenforgalmi szezon idején használatos ez a foglalkoztatási konstrukció. 4.2.9 Képzési támogatás 4.2.9.1 A MÁV-START Zrt. azon foglalkoztatási nehézséggel (a munkáltató működésével összefüggő okra alapított munkáltatói felmondásban) érintett munkavállalóknak, akiknek a munkáltató nem tud belső átképzéssel végzettségüknek, képzettségüknek, szakmai tapasztalatuknak, vagy egészségi állapotuknak megfelelő betölthető munkakört felajánlani, a munkáltató egy, legfeljebb 6 hónap időtartamú, a munkavállaló által kiválasztott külső (MÁV Zrt. szervezetén kívüli) képzésben való részvétel lehetőségét biztosítja. A munkaerő-piaci esélyeik növelését megcélzó intézkedés képzési költségei legfeljebb 200.000 Ft összegben (tanfolyami díj, vizsgadíj, vagy regisztrációs költség) a munkáltatót terhelik. Ez a fajta képzési támogatás csak a Humánerőforrás igazgató előzetes engedélyével alkalmazható, a kérelmet a Humánerőforrás gazdálkodás és koordinációs vezetőhöz kell felterjeszteni.
4.2.8.3 A munkaerő-kölcsönzés olyan tevékenység, amelynek keretében a kölcsönbeadó a vele kölcsönzés céljából munkaviszonyban álló munkavállalót ellenérték fejében munkavégzésre a kölcsönvevőnek ideiglenesen átengedi. A kölcsönbeadó a 26. szám Budapest, 2015. július 01.
ÉRTESÍTŐ 4.2.9.2 A MÁV-START Zrt. által biztosított külső képzésben az a munkavállaló jogosult résztvenni, aki megfelel a következő feltételeknek: • a munkáltató működésével összefüggő ok miatt munkáltatói felmondással érintett és a munkaerő-piaci szolgálat igénybevételének lehetőségéről írásos tájékoztatást kapott, • a munkáltató nem tud belső átképzéssel megfelelő munkakört biztosítani, • a felmentési idő kezdete előtt nyilatkozik a külső képzésben való részvételi szándékáról, • nem érintett az ösztönzött nyugdíjazások, a MÁV-ÉVEK és a MÁV-ESÉLY programokban. 4.2.9.3 A Humánerőforrás fejlesztés szervezet munkatársa a felnőttképző intézmények képzéseit igénybe vevő érintett munkavállalók számára támogatást nyújt az egyéni elképzelések és az induló képzések lehetőségeinek összeegyeztetésében. 4.2.9.4 A munkavállaló a választott képző intézmény által hitelesített jelentkezési lapját a humánpartner számára eljuttatja, aki azt megküldi a munkáltatóval megkötött képzési megállapodással (3. sz. melléklet) együtt a Humánerőforrás fejlesztés szervezet számára. 4.2.9.5 A megkötött szerződések alapján a munkáltató számla ellenében közvetlenül a képző intézmény részére utalja a képzés költségeit. A képzés költségét terhelő adót és járulékokat a munkáltató fizeti. Amennyiben a képzés a munkavállaló munkaviszonyának megszüntetése előtt vagy a munkavállaló munkaviszonyának megszüntetése után kezdődött, de a képzési költség kifizetésre került a munkaviszony megszűnése előtt, akkor a munkavállalónak nem keletkezik személyi jövedelemadó fizetési kötelezettsége. A munkáltató fizeti az adót és járulékokat. A képzési költséget a 6998 (Képzési tám. létsz. leép.) bérelemen kell feladni. Amennyiben a képzés elkezdődött a munkavállaló munkaviszonyának megszüntetése előtt vagy a munkavállaló munkaviszonyának megszüntetése után kezdődött, de a képzési
9 költség kifizetésére csak a munkaviszony megszűnése után kerül sor, akkor a munkavállalónak személyi jövedelemadó fizetési kötelezettsége keletkezik. A munkáltatónak egészségbiztosítási hozzájárulás fizetési kötelezettsége keletkezik. A képzési költséget a 7000 (Képz.tám. létsz.leép.kilép) bérelemen kell feladni. 4.2.9.6 A képzésben való részvétel alatt a megállapodásban rögzített járandóságokon túl további juttatás nem illeti meg a munkavállalót. A képzési időtartam a munkaviszonyt nem érinti, így az nem minősül szolgálati időnek. 4.2.9.7 A humánpartner köteles a képzési támogatásban részesült munkavállaló munkaviszony megszűnésekor a megüresedő pozíciót elhatárolni. 4.2.10 Egyedi eljárás A Vezérigazgató egyedi esetekben - különös méltánylást érdemlő okból - az utasításban foglaltaktól eltérő, a munkavállaló javára kedvezőbb feltételek érvényesítését engedélyezheti. 4.3 Céltartalék képzés és feloldás A foglalkoztatáspolitikai rendszerek működtetésével kapcsolatban felmerülő személyi jellegű ráfordításokra (ösztönzött nyugdíjazás, MÁV-ÉVEK, MÁV-ESÉLY program, képzési támogatás) a valós eredmény megállapítása érdekében és az adózás előtti eredmény terhére a szükséges mértékben céltartalék képezhető, amennyiben ezekről a ráfordításokról a mérlegfordulónapon feltételezhető vagy bizonyos, hogy a jövőben felmerülnek, de összegük vagy felmerülésük időpontja még bizonytalan. A humánpartner koordinátorok adatszolgáltatása alapján a Humánerőforrás gazdálkodás és koordináció munkatársa összeállítja a szükséges adatokat a Kontrolling részére, s a Kontrolling egyrészt a mérlegkészítés időpontjáig - a hatályos számviteli szabályokat figyelembe véve és azzal összhangban - elkészíti és megküldi a céltartalék képzéshez szükséges analitikákat a MÁV SZK Zrt. Számvitelhez, másrészt a céltartalék feloldásához a számfejtést követően adja át a tényadatokat a MÁV SZK Zrt. Számvitel részére.
26. szám Budapest, 2015. július 01.
ÉRTESÍTŐ 10 5.0 HIVATKOZÁSOK, BIZONYLATOK, MÓDOSÍTÁSOK, HATÁLYON KÍVÜL HELYEZÉSEK, RENDELKEZÉSEK Jelen utasításra a Közszolgáltatási Szerződés előírást nem tartalmaz. 5.1
Hivatkozások 2012. évi I. törvény a Munka Törvénykönyvéről 2011. évi CLXVII. törvény a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról és a törvény végrehajtására kiadott 333/2011. (XII.29.) Korm. rendelet 2010. évi XC. törvény az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról és a törvény végrehajtására kiadott 168/1997. (X.6.) Korm. rendelet 1991. évi IV. törvény a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról 59/2014. (VI.16. MÁV-START Ért. 30.) sz. vezérigazgatói utasítás a távmunka működtetése a MÁV-START Zrt.-ben Együttműködési Megállapodás 2015. évre a MÁV-START Zrt. munkavállalóinak egyes foglalkoztatási kérdéseiről és a munkaügyi kapcsolatokról (29309/2015/START) 15/2015. (IV.21. MÁV-START Ért. 14.) sz. vezérigazgatói utasítás az alanyi jogon járó béren kívüli javadalmazásról 14/2015. (IV.21. MÁV-START Ért. 14.) sz. vezérigazgatói utasítás a választható béren kívüli javadalmazási rendszer működtetésének szabályozásáról Kollektív Szerződés 1
– – –
– –
–
5.2 Módosítások Nincsenek. 5.3 Hatályon kívül helyezések Nincsenek. 5.4 A normatív utasítást tartalmazó MÁVSTART Értesítő a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. részére megküldendő? Igen.
5.5 Vezérigazgatói meghatalmazás Jelen utasításhoz nem szükséges. 6.0 HATÁLYBA LÉPTETÉS Az utasítás a közzététel napján lép hatályba, de annak rendelkezéseit az Együttműködési megállapodás megkötésétől (2015. május 28.) kell alkalmazni. Az utasítás 2015. december 31. napjáig hatályos. Azon munkavállalók számára, akiknek a munkaviszonyának megszüntetésére 2015. évben az Együttműködési megállapodás megkötése előtt a munkáltató működésével összefüggő okra alapított munkáltatói felmondással került sor, de az Együttműködési megállapodás megkötésének napján még a felmondási idejüket töltötték, a MÁV-START Zrt. biztosítja az utasítás 4.2.6 pontjában írt feltételek fennállása esetén, a munkavállalóval kötött megállapodás alapján, a felmondási idő félbeszakításával a MÁVESÉLY Program szerinti időtartamra a munkavégzés alóli mentesítés igénybevételének lehetőségét, illetve az utasítás 4.2.5 pontjában írt feltételek fennállása esetén (valamint, amennyiben a munkavállaló megállapodásban hozzájárul a már közölt munkáltatói felmondás visszavonásához, a részére kifizetett végkielégítés visszafizetése mellett) a MÁV-ÉVEK Programban való részvétel lehetőségét, a felmondási idő végétől kezdődően, a végkielégítés hónapjai figyelembevételével. 7.0 MELLÉKLETEK 1/a számú melléklet: Tájékoztatás a MÁV-ÉVEK programról 1/b számú melléklet: Nyilatkozat a MÁV-ÉVEK programról 1/c számú melléklet: Megállapodás a MÁV-ÉVEK programról 1/d számú melléklet: Tájékoztatás a MÁV-ESÉLY programról
26. szám Budapest, 2015. július 01.
ÉRTESÍTŐ 11 1/e számú melléklet: Nyilatkozat a MÁV-ESÉLY programról 1/f számú melléklet: Megállapodás a MÁV-ESÉLY programról 2. számú melléklet: A részmunkaidős foglalkoztatási részletes szabályai 3. számú melléklet: Megállapodás a igénybevételéről
képzési
formák
támogatás
Zaránd György s.k. vezérigazgató
26. szám Budapest, 2015. július 01.
ÉRTESÍTŐ 30/2015. (VII. 01. MÁV-START Ért. 26.) sz. VIG
12 1/a számú melléklet
TÁJÉKOZTATÁS A MÁV-ÉVEK PROGRAMRÓL a MÁV-START Zrt. munkavállalói részére A munkáltató működésével összefüggő ok miatt munkáltatói felmondással érintett munkavállalók részére a vasúti munkaviszonyban töltött életpálya méltányos lezárásának lehetőségét teremtette meg a MÁV-START Zrt. a gondoskodó eszközrendszer ezen formájával. A program konkrét célja a legalább 15 éves folyamatos (megszakítás nélküli) a MÁV-START Zrt.-vel, vagy a MÁV-START Zrt. által ilyennek elismert vasúti munkaviszonnyal rendelkező, a teljes öregségi nyugdíjra, korhatár előtti ellátásra még jogosultságot nem szerzett, létszámleépítésben érintett munkavállalók részére lehetőség biztosítása a szolgálati idő növelésére. Azon munkavállalókat érinti, akiknek legfeljebb a munkaviszonyra vonatkozó szabályokban rögzített felmondási idő, végkielégítés, külön a MÁVÉVEK programhoz biztosított 3 hónap munkavégzési kötelezettség alóli mentesítés és az ezek idejére járó szabadság időtartama hiányzik (életkorban és/vagy szolgálati időben) ahhoz, hogy korhatár előtti ellátásra vagy teljes összegű öregségi nyugellátásra jogosultságot szerezzenek. A MÁV-ÉVEK programot önként választhatja az a munkavállaló, aki egyidejűleg megfelel a következő feltételeknek: a) a munkáltató működésével összefüggő ok miatt a munkavállaló munkaviszonya munkáltatói felmondással megszüntetésre kerülne és a munkaerő-piaci szolgálat igénybevételének lehetőségéről írásos tájékoztatást kapott, és b) a programban való részvételi szándékra vonatkozó munkavállalói nyilatkozat benyújtásának időpontjában nem jogosult korhatár előtti ellátásra, vagy teljes összegű öregségi nyugdíjra, de ezekre a munkaviszonyra vonatkozó szabályokban rögzített felmondási idő, végkielégítés, külön a MÁV-ÉVEK programhoz biztosított 3 hónap munkavégzési kötelezettség alóli mentesítés és az ezekre az időkre járó szabadság időtartama leteltével, vagy azt megelőzően jogosulttá válik, és c) az utolsó munkaviszony létesítésétől legalább 15 év folyamatos (megszakítás nélküli) MÁVSTART Zrt.-vel, vagy a MÁV-START Zrt. által ilyennek elismert vasúti munkaviszonnyal rendelkezik, továbbá d) hozzájárul határozatlan idejű munkaviszonya határozott időtartamra történő módosításához. A nyugellátásokra vonatkozó 2015. évi jogszabályok szerint öregségi teljes nyugdíjra az jogosult, aki a születési évének megfelelő öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte és legalább 20 év, öregségi résznyugdíjra pedig az, aki az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte és legalább 15 év szolgálati időt szerzett, továbbá a nők vonatkozásában életkortól független nyugdíjba menetelre öregségi teljes nyugdíjra - az jogosult, aki a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 18. § (2a) - (2d) pontjaiban meghatározott jogosultsági idővel rendelkezik. A nyugdíjkorhatár 62 évről fokozatosan 65 évre nő, 2015-ben már csak az 1952. január 1-je előtt születettek esetében maradt meg a betöltött 62. életév. Az 1952. január 1. - 1956. december 31. között születettek vonatkozásában fél évekkel emelkedik a nyugdíjkorhatár, az 1957-ben vagy ezt követően születettek már 65 évesen mehetnek nyugdíjba.
26. szám Budapest, 2015. július 01.
ÉRTESÍTŐ 30/2015. (VII. 01. MÁV-START Ért. 26.) sz. VIG
13 1/a számú melléklet
A MÁV-ÉVEK program lényege A munkáltató működésével összefüggő okra alapított felmondás esetén a munkavállalót a munkaviszonyra vonatkozó szabályokban rögzített járandóságainak (felmondási idő, végkielégítés), valamint ezeken túlmenően további 3 hónap munkavégzési kötelezettség alóli mentesítés járandóságok megfelelő időtartamra, és az erre az időszakra járó szabadsága időtartamára, de legfeljebb a korhatár előtti ellátásra, illetve teljes összegű öregségi nyugdíjra való jogosultságáig a munkavállaló munkaviszonya fennmarad, de mentesül a munkavégzési kötelezettsége alól az Mt. 55. § (1) bekezdés k) pontja alkalmazásával. Ennek érdekében a munkaviszonyt - munkaszerződés módosítással - határozott időtartamúvá kell átalakítani a MÁV-ÉVEK program idejére. A résztvevő a MÁV-ÉVEK program időtartama alatt havonta kapja meg a megállapodás megkötésének időpontjában - a KSZ 68. § b) pont szerint - megállapított havi távolléti díjának megfelelő mértékű juttatást. Öregségi nyugdíjra, illetve korhatár előtti ellátásra jogosulttá válás esetén a munkáltató és a munkavállaló köteles közös megegyezéssel megszüntetni a munkaviszonyt. Amennyiben a program ideje alatt a munkavállaló kezdeményezi a munkaviszonyának közös megegyezéssel történő megszüntetését (pl. más munkáltatónál kíván munkaviszonyba lépni), akkor ehhez a munkáltató köteles hozzájárulni. Ebben az esetben a programból hátralévő időre járó juttatást egyösszegben részére ki kell fizetni, amelyet a jogszabályban rögzített különadó számítása során figyelembe kell venni. Amennyiben a munkavállaló munkaviszonya az Mt. 63. § (1) bekezdésének a) pontja (munkavállaló halála) alapján megszűnik, úgy a munkavállaló részére a programban hátralévő időre járó juttatást az utolsó munkabérével együtt egyösszegben ki kell fizetni Járandóságok, egyben a MÁV-ÉVEK program hónapjainak száma Folyamatos MÁV-START munkaviszony Megnevezés 15 év 20 év 25 év 30 év Felmondási idő (nap) 60/90* 90 90 90 Mt. szerinti végkielégítés (hó) 4 5 6 6 KSZ szerinti végkielégítés (hó) 2 4 6 8 Munkavégzési kötelezettség alóli mentesítés (hó) 3 3 3 3 [Együttműködési megállapodás 4.5 pontja alapján)] Összesen (hó): 11 15 18 20 öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt éven belül további 2 3 3 3 végkielégítés (hó) + a MÁV-ÉVEK program alatti szabadság időtartama (munkanap) [egyénileg eltérő] * ha a munkáltatói felmondásra az öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt éven belül kerül sor, akkor 90 nap
26. szám Budapest, 2015. július 01.
ÉRTESÍTŐ 30/2015. (VII. 01. MÁV-START Ért. 26.) sz. VIG
14 1/a számú melléklet
A MÁV-ÉVEK program alatti szabadság időtartama a különböző jogcímek alapján járó juttatások időtartamának megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos, az Mt. 124. § (1)-(2) bekezdése szerint számolt szabadság, amit a MÁV-ÉVEK program hosszának kiszámításakor a megfelelő hónapok száma szerinti időtartamhoz naptár szerinti munkanapokban kell hozzá számítani. A programban történő részvételre kötendő megállapodás megkötésének időpontjáig a tárgyévi (és az esetlegesen korábbi évekre vonatkozó) szabadság járandóságot időarányosan a munkavállaló részére ki kell adni és ezen időpontig a munkavállaló köteles a munkakörét az erre előírt rendben átadni és a munkáltatóval elszámolni. A MÁV ÉVEK programban való részvételi szándékra vonatkozó nyilatkozat leadása napjától számított 15 munkanapon belül - támogatás és engedélyezés esetén - a megállapodást meg kell kötni. A MÁV ÉVEK program időtartama alatt a munkavállalót bérfejlesztés nem illeti meg, tekintettel arra, hogy részére a felmondás esetén járó juttatások havi értékével megegyező összeg, azaz a munkavállalónak a megállapodás időpontjában érvényes és a megállapodásban rögzített havi távolléti díja kerül kifizetésre. A MÁV ÉVEK program időtartama alatt a munkavállaló VBKJ keretösszegre való jogosultsága a Kollektív Szerződés 72. § 7. pontja alapján a program első 90 napjára terjed ki (a MÁV-ÉVEK programban részt vevők a 91. naptól nem jogosultak a VBKJ igénybevételére, a VBKJ elszámolásukat a 91. napon kell elvégezni). A Kollektív Szerződés 69/A. § 8. pontja alapján az alanyi jogon járó SZÉP Kártya vendéglátás juttatás is a MÁV ÉVEK program első 90 napja alatt illeti meg a programban résztvevő munkavállalót. Amennyiben a munkavállaló a MÁV-ESÉLY programból lép át a MÁV-ÉVEK programba, a MÁV-ÉVEK program ideje alatt a VBKJ juttatás csak a 90 nap MÁV-ESÉLY programban ténylegesen eltöltött idővel csökkentett időtartamára illeti meg a munkavállalót. Az alanyi jogon járó SZÉP Kártya vendéglátás juttatást a MÁV-ESÉLY programban ténylegesen eltöltött hónapok időtartamával csökkenteni kell. A VBKJ juttatás csökkentett időtartamát és a csökkentett összegű alanyi jogon járó SZÉP Kártya vendéglátás juttatást a megkötendő MÁV-ÉVEK megállapodásban rögzíteni kell (azaz az 1/c számú mellékletben szereplő megállapodást ennek alapján kell módosítani). Munkajogi vonatkozások A MÁV-ÉVEK program időtartama alatt a munkavállaló mentesül a munkavégzési kötelezettsége alól a munkáltató engedélye (Mt. 55. § (1) bekezdés k) pontja) alapján, a kiesett időre az Mt 146. § (2) alapján a közös megegyezéssel módosított munkaszerződésben rögzítettek szerint illeti meg díjazás. A programban részt vevő munkavállaló munkaviszonya nem szünetel, a munkajogi állományi létszámba beletartozik. A statisztikai állományi létszámból a munkavállalót a programba vétel első napjától törölni kell. A járandóságait a már statisztikai állományba nem tartozók (állományon kívüliek) adataiban kell elszámolni.
26. szám Budapest, 2015. július 01.
ÉRTESÍTŐ 30/2015. (VII. 01. MÁV-START Ért. 26.) sz. VIG
15 1/a számú melléklet
TB vonatkozások A munkavállaló munkaviszonya a MÁV-ÉVEK program időszaka alatt fennáll, így a MÁV-ÉVEK program időtartama továbbra is biztosítási időnek és szolgálati időnek számít Betegszabadság és táppénz nem jár a keresőképtelenségnek arra a tartamára, amelyre a biztosított a teljes keresetét megkapja, s ez vonatkozik a MÁV-ÉVEK időtartamára is. A MÁV-ÉVEK programba való bekerülés módja A munkáltatói jogkör gyakorló a munkáltató működésével összefüggő ok miatt munkáltatói felmondással érintett munkavállaló részére köteles írásban felajánlani a MÁV-ÉVEK programban való részvétel lehetőségét, amennyiben a munkavállaló megfelel a MÁV-ÉVEK program valamennyi részvételi feltételének, egyúttal tájékoztatni őt a program szabályairól (1/b számú melléklet). A munkavállalónak jelen Tájékoztató kézhezvételétől számított 5 napon belül kell a csatolt Nyilatkozatot 2 példányban kitöltenie és visszajuttatnia a munkáltató részére. A MÁV-ÉVEK programban való részvételre vonatkozó nyilatkozat munkáltatói jogkör gyakorló részére történő átadásának határideje legkésőbb a tervezett munkaviszony megszüntetését megelőző 6. munkanap, de legfeljebb 2015. november 30., amelynek alapján sor kerülhet a megállapodás megkötésére. A lehetőséggel élni kívánó munkavállaló írásbeli nyilatkozatát követően határozatlan időre szóló munkaszerződése határozott idejűre módosul közös megegyezéssel. A MÁV-ÉVEK program időtartama alatt a munkavállaló havonta kapja meg a megállapodás megkötésének időpontjában megállapított havi távolléti díjának megfelelő mértékű juttatást (amelyet a Humánpartner rögzít az SAP-ba). A MÁVÉVEK programot elkezdők részére a szabadság generálást le kell tiltani (intézi: MÁV SZK Zrt. Humán szolgáltatás) A humánpartner köteles gondoskodni arról - a programban résztvevő együttműködésével - hogy a munkavállaló munkaviszonya megszűnjön a módosított munkaszerződésben foglaltak szerint. A humánpartner köteles a MÁV-ÉVEK program lezárultakor a megüresedő pozíciót elhatárolni. A MÁV-ÉVEK program előnyei: • a juttatások hónapjai a szolgálati időt növelik, • 100%-os távolléti díj, • az öregségi nyugdíjra, korhatár előtti ellátásra való jogosultság időpontjáig hiányzó időtartam a MÁV-ÉVEK programban való részvétellel áthidalható, • a MÁV-ÉVEK program végével a munkaviszony minden további intézkedés nélkül megszűnik. A kitöltendő Nyilatkozat jelen tájékoztatóhoz csatolva.
26. szám Budapest, 2015. július 01.
ÉRTESÍTŐ 16 1/b számú melléklet
30/2015. (VII. 01. MÁV-START Ért. 26.) sz. VIG „Kitöltés után nem nyilvános”
NYILATKOZAT A MÁV-ÉVEK programról szóló Tájékoztatót átvettem. A MÁV-ÉVEK program szabályait megismertem, amelynek alapján alulírott …………………………………………………………………………………………….…név ………………………………………………………………………………..születési hely, idő …………………………………………………………………………………...……törzsszám ……………………………………………………………………………………………lakcím nyilatkozom, hogy a MÁV-ÉVEK programban
részt kívánok venni/ nem kívánok részt venni*. Jelen nyilatkozatom aláírásával tudomásul veszem, hogy a programban való részvételem érdekében - engedélyezés esetén- a munkáltatóval 5 munkanapon belül a megállapodást meg kell kötnöm. dátum: ……………………….., ………………………………………
……………………………………... Munkavállaló A nyilatkozatot átvettem: dátum:………………………,……………………..
…………………………………. Munkáltató részéről
* A megfelelő részt kérjük aláhúzni. Kitöltendő: 2 példányban Kapja: 1 pld. Munkavállaló 1 pld. Munkáltató
26. szám Budapest, 2015. július 01.
ÉRTESÍTŐ 30/2015. (VII. 01. MÁV-START Ért. 26.) sz. VIG
17 1/c számú melléklet
„Kitöltés után nem nyilvános”
MEGÁLLAPODÁS amelyet megkötöttek alulírott helyen és időben egyfelől a MÁV-START VASÚTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÓ Zrt. (Székhelye: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 54-60.), mint Munkáltató - a továbbiakban: Munkáltató -, másfelől ……………….………………………… (..................................... törzsszám, ..................... születési év ........ hó ....... nap), mint Munkavállaló - a továbbiakban: Munkavállaló - az alábbi feltételekkel: 1. A Felek közösen megállapítják, hogy a Munkavállaló ….. év … hó …. napjától áll határozatlan időtartamú munkaviszonyban a Munkáltató alkalmazásában. 2. A Felek rögzítik, hogy a Munkavállaló a Munkáltatótól kapott és a jelen megállapodás elválaszthatatlan mellékletét képező tájékoztatás, valamint az általa részletesen megismert „MÁV-ÉVEK” programot tartalmazó utasítás alapján a Munkavállaló kezdeményezésére korábbi írásbeli nyilatkozatával egyezően - részt kíván venni a programban. Erre tekintettel a Felek a munkaszerződést közös megegyezéssel, határozott utalással az Mt. 58. §-ban foglaltakra az alábbiak szerint módosítják. 3. A Felek a munkaviszonyt határozott időtartamúvá alakítják át. A munkaviszony ..... nap felmondási idő, ..... hónap Mt. és KSZ szerint számított végkielégítés, valamint az Együttműködési megállapodás 4.5 pontja alapján 3 hónap munkavégzési kötelezettség alóli mentesítés, továbbá .... munkanap, az előbbiekben meghatározott járandóságoknak megfelelő időarányos, az Mt. 124. § (1)-(2) bekezdése szerint számított szabadság figyelembevételével (…….év …. hó ….. napjáig állna fenn, de mivel a munkavállaló …….év …. hó ….. napjától jogosult korhatár előtti ellátásra/teljes összegű öregségi nyugdíjra1, ezért) munkaviszonya …….év …. hó ….. napjáig áll fenn. A munkaviszony e napon külön intézkedés nélkül, az Mt. 63. § (1) bekezdés c) pontja alapján megszűnik. A Munkavállaló tudomásul veszi, hogy a MÁV-ÉVEK programban való részvételre és a munkaviszony határozott időtartamára tekintettel a munkaviszony megszűnésekor sem végkielégítés, sem felmondási idő, sem szabadság megváltás nem illeti meg. 4. A Munkáltató kötelezettséget vállal arra, hogy amennyiben a Munkavállaló a határozott időtartam letelte előtt más munkáltatóval kíván munkaviszonyt létesíteni, a Munkavállaló írásbeli kérésének megfelelően a munkaviszonyt közös megegyezéssel megszünteti, egyidejűleg a programból hátralévő időre járó juttatást egyösszegben megfizeti. Az egyösszegben kifizetett összeg az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló 2010. évi XC. tv. alapján különadó alapnak minősülhet. A Felek kölcsönösen kötelezettséget vállalnak a munkaviszony előzőek szerinti megszüntetésére, ha a Munkavállaló az Mt. 294. § (1) bekezdés g) pontja szerint nyugdíjasnak minősül.
1
a megfelelő ellátás kiválasztandó
26. szám Budapest, 2015. július 01.
ÉRTESÍTŐ 18 1/c számú melléklet
30/2015. (VII. 01. MÁV-START Ért. 26.) sz. VIG „Kitöltés után nem nyilvános”
5. A Munkáltató a Munkavállalót a programban való részvétel teljes időtartamára a munkavégzési kötelezettség alól mentesíti. A munkavégzés alóli mentesítés időtartamára a Munkavállalót …………….. Ft/hó, azaz ………………………. Ft/hó díjazás illeti meg, amely összeget a Felek a Munkavállalónak a megállapodás megkötésének időpontjában érvényes távolléti díja alapján határozták meg. A járandóságok megfizetése havonta utólag, a munkáltatónál szokásos bérfizetési napon esedékes. A MÁV-ÉVEK program időtartama alatt a munkavállalót - tekintettel arra, hogy részére a felmondás esetén járó juttatások havi részletekben történő kifizetése az előzőek szerint meghatározott távolléti díjjal történik bérfejlesztés nem illeti meg. A MÁV-START Zrt. Kollektív Szerződése értelmében a munkavállaló VBKJ keret összegre való jogosultsága a program első 90 napjára terjed ki, a 91. naptól nem jogosult a VBKJ igénybevételére. A MÁV-START Zrt. Kollektív Szerződése értelmében a munkavállalót az alanyi jogon járó SZÉP Kártya vendéglátás juttatás a program első 90 napja alatt illeti meg, azt követően nem jogosult az alanyi jogon járó SZÉP Kártya vendéglátás juttatásra. 6. A jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben az Mt., a Kollektív Szerződés, valamint a foglalkoztatáspolitikai rendszerek működtetéséről szóló 30/2015. (VII. 01. MÁV-START Ért. 26.) sz. vezérigazgatói utasítás hatályos szövegében foglaltakat kell alkalmazni. 7. A Felek rögzítik, hogy a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény esetleges változása miatti kedvezőtlen változásokat a MÁV-ÉVEK program lejártakor a Munkáltató nem tudja figyelembe venni, és a felek kifejezetten annak tudatában kötik meg a megállapodást, hogy a munkavállaló munkaviszonya a jelen megállapodás 3. bekezdésében rögzített időpontban minden további intézkedés nélkül megszűnik. 8. A jelen megállapodás …. év ….. hó ….. napján lép hatályba. Kelt: ……………………… (hely), ……. év ……………. hó ……. nap …………………………….. Munkavállaló
………………………………….. Munkáltató
Előttünk, mint tanúk előtt: 1.) …………………………………. ………………………………….
2.) ……………………………………… ………………………………………
26. szám Budapest, 2015. július 01.
ÉRTESÍTŐ 30/2015. (VII. 01. MÁV-START Ért. 26.) sz. VIG
19 1/d számú melléklet
TÁJÉKOZTATÁS A MÁV-ESÉLY PROGRAMRÓL a MÁV-START Zrt. munkavállalói részére A munkáltató működésével összefüggő ok miatt munkáltatói felmondással érintett 45 év feletti munkavállalók részére a munkahelykeresés, átképzés esélyének javítását segíti elő a MÁV-ESÉLY program. MÁV-ESÉLY program A MÁV-ESÉLY program konkrét célja a legalább 10 évi folyamatos MÁV-START munkaviszonnyal rendelkező, létszámleépítésben érintett 45. életévét betöltött munkavállalók részére munkahely keresésre hosszabb idő (szabadidő) biztosítása. A részvétel feltételei: Az a munkavállaló jogosult a MÁV-ESÉLY programban részt venni, aki egyidejűleg megfelel a következő feltételeknek: a) a munkáltató működésével összefüggő ok miatt munkáltatói felmondással érintett és a munkaerő-piaci szolgálat igénybevételének lehetőségéről írásos tájékoztatást kapott b) 45. életévét betöltötte, c) rendelkezik az utolsó munkaviszony létesítésétől legalább 10 év folyamatos (megszakítás nélküli) a MÁV-START Zrt.-vel, vagy a MÁV-START Zrt. által ilyennek elismert vasúti munkaviszonnyal, d) életkora vagy munkaviszonya alapján a MÁV-ÉVEK program feltételeinek nem felel meg, e) korhatár előtti ellátásra, teljes összegű öregségi nyugdíjra nem jogosult, f) vállalja, hogy a MÁV-ESÉLY program időtartama alatt elhelyezkedése érdekében együttműködik a Humánerőforrás gazdálkodás és koordináció szervezettel, g) nyilatkozott, hogy belép a MÁV-ESÉLY programba és a részvételre vonatkozó engedély megadását követően 5 napon belül a munkáltatóval megköti a MÁV-ESÉLY programra vonatkozó megállapodást. A MÁV-ESÉLY program működésének elvei: A MÁV-ESÉLY program kezdő napja a munkáltatói felmondásban rögzített utolsó munkában töltött napot követő nap. A MÁV-ESÉLY program időtartama alatt - amely valamennyi érintett esetében 3 hónap - a munkavállaló munkaviszonya fennmarad, de a munkáltatói jogkör gyakorló felmenti a munkavállalót a munkavégzés alól [Mt. 55.§ (1) k) pont] a munkahelykereséshez szükséges idő biztosítása céljából. Ezen időtartam alatt a munkavállaló a Humánerőforrás gazdálkodás és koordináció szervezettel tartja a kapcsolatot. A munkavállaló a megállapodás megkötésének időpontjában érvényes - a KSZ 68. § b) szerinti távolléti díja mértékének megfelelő járandóságot kap havonta. Amennyiben a program időtartama alatt a munkavállaló MÁV-START Zrt.-n belüli álláskeresése eredményes lesz, a munkavállaló MÁV-ESÉLY programban való részvétele megszűnik, a belső áthelyezés és a mindenkor hatályos besorolási, alapbér megállapítási utasítás szabályai szerint kerül módosításra a munkaszerződése. A munkavállaló részére a fennmaradó összeg kifizetésre nem kerül. 26. szám Budapest, 2015. július 01.
ÉRTESÍTŐ 30/2015. (VII. 01. MÁV-START Ért. 26.) sz. VIG
20 1/d számú melléklet
Amennyiben a munkavállaló a program időtartama alatt a MÁV-START Zrt.-n kívül talál állást, a munkavállaló kezdeményezésére a MÁV-ESÉLY programban való részvétele közös megegyezéssel megszüntetésre kerül a programból hátralévő idő kifizetése nélkül. A MÁV-ESÉLY programban való részvétel a meghatározott időtartam elteltével megszűnik. A felmondási idő a MÁV-ESÉLY program leteltét követő napon kezdődik, és a munkavállaló munkaviszonya a felmondási idő leteltével megszűnik az Mt. és a KSZ szerinti járandóságok biztosításával. A MÁV-ESÉLY program időtartama alatt a munkavállaló kapcsolatot tart a Humánerőforrás gazdálkodás és koordináció szervezettel az álláskeresés érdekében. Eredményesség esetén - illetve ennek hiányában a program időtartamának letelte előtt 5 nappal – a Humánerőforrás gazdálkodás és koordináció munkatársa értesíti az illetékes munkáltatói jogkör gyakorlót és humánpartnerét, aki a további ügyintézést - áthelyezést vagy munkáltatói rendes felmondást – végzi. A MÁV-ESÉLY programra vonatkozó eljárásrend A munkáltató működésével összefüggő ok miatt munkáltatói felmondással érintett és a munkaerőpiaci szolgálat igénybevételének lehetőségéről írásos tájékoztatást kapott munkavállalónak jelen Tájékoztató kézhezvételétől számított 5 napon belül kell a csatolt Nyilatkozatot 3 példányban kitöltenie és visszajuttatnia a munkáltatói jogkör gyakorló részére. A lehetőséggel élni kívánó munkavállaló írásbeli nyilatkozatának engedélyezését követő 5 napon belül a MÁV-ESÉLY programba kerülésről szóló megállapodást meg kell kötni. A munkáltatói jogkör gyakorló a megállapodás megkötését követő munkanapon a humánpartner útján eljuttatja a megkötött megállapodás 1-1 példányát a Humánerőforrás gazdálkodás és koordináció szervezethez és a Humánszolgáltatóhoz. A humánpartner a megállapodás megkötésének időpontjában érvényes távolléti díjat rögzíti a SAPba, a Humánszolgáltató pedig elvégzi a szükséges további SAP beállításokat (VBKJ korlátozás, szabadság beállítás, stb.). A MÁV-ESÉLY program időtartama alatt az érintett részére saját eszközeivel és módszereivel segíti elő a Humánerőforrás gazdálkodás és koordináció az álláskeresést. A MÁV- ESÉLY programban való részvételre vonatkozó nyilatkozat munkáltatói jogkör gyakorló részére történő átadásának határideje legkésőbb a tervezett munkaviszony megszüntetését megelőző 6. munkanap, de legfeljebb 2015. november 30., amelynek alapján sor kerülhet a megállapodás megkötésére. A megállapodás megkötését követően betegszabadságra, illetve táppénzre kiállított betegállományba vételre jogosító orvosi igazolás alapján táppénzben töltött idővel a program időtartama nem növelhető.
26. szám Budapest, 2015. július 01.
ÉRTESÍTŐ 30/2015. (VII. 01. MÁV-START Ért. 26.) sz. VIG
21 1/d számú melléklet
A munkahely keresés eredményessége esetén azonnal, annak hiányában a meghatározott időtartam letelte előtt 5 nappal a munkavállaló értesíteni köteles a munkáltatói jogkör gyakorlóját és a humánpartnerét, a további ügyintézés elvégzése érdekében. Munkajogi vonatkozások A MÁV-ESÉLY programban résztvevő munkavállaló munkaviszonya nem szünetel, a munkajogi állományi létszámba beletartozik. A statisztikai állományi létszámból a munkavállalót a programba vétel első napjától törölni kell. A járandóságait a már statisztikai állományba nem tartozók (állományon kívüliek) adataiban kell elszámolni. A MÁV-ESÉLY programban résztvevő munkavállalót továbbra is ugyanannál a szervezeti egységnél kell nyilvántartani - de már a statisztikai állományba nem tartozók között - mint azt megelőzően. Ha a munkavállaló MÁV-START Zrt.-n belüli áthelyezése eredménnyel jár, a munkavégzési kötelezettség ismét fennáll, ismét fel kell venni a statisztikai állományi létszámba, a megfelelő állománycsoportba. TB vonatkozások A munkavállaló munkaviszonya a MÁV-ESÉLY program időszaka alatt fennáll, így az az időszak továbbra is biztosítási időnek és szolgálati időnek számít. Betegszabadság és táppénz nem jár a keresőképtelenségnek arra a tartamára, amelyre a biztosított a teljes keresetét megkapja, és ez vonatkozik a MÁV-ESÉLY időtartamára is.
Átjárhatóság a MÁV-ÉVEK és a MÁV-ESÉLY program között Az a MÁV-ESÉLY programban résztvevő munkavállaló, aki jogosulttá válik a MÁV-ÉVEK program igénybevételére és írásban kérelmezi, hogy legkésőbb a MÁV-ESÉLY programban töltött ideje 3. hónapja végén átkerüljön a MÁV-ÉVEK programba, átléphet abba, a 3 havi munkavégzés alóli felmentésből már felhasznált idő és járandóság beszámításával. Ebben az esetben a MÁV-ÉVEK program ideje alatt a VBKJ juttatás csak a 90 nap MÁV-ESÉLY programban ténylegesen eltöltött idővel csökkentett időtartamára illeti meg a munkavállalót. Az alanyi jogon járó SZÉP Kártya vendéglátás juttatást a MÁV-ESÉLY programban ténylegesen eltöltött hónapok időtartamával csökkenteni kell. A VBKJ juttatás csökkentett időtartamát és a csökkentett összegű alanyi jogon járó SZÉP Kártya vendéglátás juttatást a megkötendő MÁV-ÉVEK megállapodásban rögzíteni kell. Ezt az időtartamot a megkötendő MÁV-ÉVEK megállapodásban rögzíteni kell. A program előnyei: hosszabb idő, több segítség, így nagyobb esély a belső áthelyezésre, több idő a külső munkahely keresésére, nagyobb esély a munkanélküliség elkerülésére, szolgálati idő szerzés. A kitöltendő Nyilatkozat jelen tájékoztatóhoz csatolva. 26. szám Budapest, 2015. július 01.
ÉRTESÍTŐ 22 1/e számú melléklet
30/2015. (VII. 01. MÁV-START Ért. 26.) sz. VIG „Kitöltés után nem nyilvános”
NYILATKOZAT A MÁV-ESÉLY programról szóló Tájékoztatót átvettem. A MÁV-ESÉLY program szabályait megismertem, amelynek alapján alulírott …………………………………………………………………………………………….…név ………………………………………………………………………………..születési hely, idő …………………………………………………………………………………...……törzsszám ……………………………………………………………………………………………lakcím nyilatkozom, hogy a MÁV-ESÉLY programban részt kívánok venni/ nem kívánok részt venni*. Jelen nyilatkozatom aláírásával tudomásul veszem, hogy a programban való részvételem érdekében - engedélyezés esetén- a munkáltatóval 5 munkanapon belül a megállapodást meg kell kötnöm. dátum: ……………………….., ………………………………………
……………………………………... Munkavállaló A nyilatkozatot átvettem: dátum:………………………,……………………..
…………………………………. Munkáltató részéről
* A megfelelő részt kérjük aláhúzni. Kitöltendő: 3 példányban Kapja: 1 pld. Munkavállaló 1 pld. Munkáltató 1 pld. Humánerőforrás gazdálkodás és koordináció
26. szám Budapest, 2015. július 01.
ÉRTESÍTŐ 23 1/f számú melléklet
30/2015. (VII. 01. MÁV-START Ért. 26.) sz. VIG „Kitöltés után nem nyilvános”
MEGÁLLAPODÁS (a MÁV-ESÉLY programban való részvételre) amelyet megkötöttek alulírott helyen és időben egyfelől a MÁV-START VASÚTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÓ Zrt. (Székhelye: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 54-60.), mint Munkáltató - a továbbiakban: Munkáltató -, másfelől ……………….………………………… (törzsszám: ....................................., mint Munkavállaló - a továbbiakban: Munkavállaló - az alábbi feltételekkel: 1. A Felek közösen megállapítják, hogy a Munkavállaló ….. év … hó …. napjától áll határozatlan időtartamú munkaviszonyban a Munkáltató alkalmazásában. 2. A Felek rögzítik, hogy a Munkavállaló a Munkáltatótól kapott és a jelen megállapodás elválaszthatatlan mellékletét képező tájékoztatás, valamint az általa részletesen megismert „MÁV-ESÉLY” program szabályozását tartalmazó utasítás alapján a Munkavállaló kezdeményezésére - korábbi írásbeli nyilatkozatával egyezően - részt kíván venni a programban. 3. A MÁV-ESÉLY program időtartama …. hónap, …….év …. hó ….. napjától …….év …. hó ….. napjáig tart. 4. A Munkáltató a Munkavállalót a programban való részvétel teljes időtartamára a munkavégzési kötelezettség alól mentesíti. A munkavégzés alóli mentesítés időtartamára a Munkavállalót …………….. Ft/hó, azaz ………………………. Ft/hó díjazás illeti meg, amely összeget a Felek a Munkavállalónak a megállapodás megkötésének időpontjában érvényes távolléti díja alapján határozták meg. A járandóságok megfizetése havonta utólag, a munkáltatónál szokásos bérfizetési napon esedékes. 5. A Munkavállaló köteles a Humánerőforrás gazdálkodás és koordináció szervezettel szorosan együttműködni a program időtartama alatt. 6. A jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben az Mt., a Kollektív Szerződés, valamint a foglalkoztatáspolitikai rendszerek működtetéséről szóló 30/2015. (VII. 01. MÁV-START Ért. 26.) sz. vezérigazgatói utasítás hatályos szövegében foglaltakat kell alkalmazni. Kelt: ……………………… (hely), ……. év ……………. hó ……. nap …………………………….. Munkavállaló
………………………………….. Munkáltató
Elérhetőségeim: Telefonszám: ……………………………. Levelezési cím: ……………………………………………………….
Előttünk, mint tanúk előtt: 1.) …………………………………. …………………………………….
2.) ……………………………………… ……………….………………………
26. szám Budapest, 2015. július 01.
ÉRTESÍTŐ 24 2. számú melléklet
A részmunkaidős foglalkoztatási formák részletes szabályai 1. Munkavállalói kezdeményezésű részmunkaidős foglalkoztatás 1.1
Bármely teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló kezdeményezheti a munkaszerződése módosítását részmunkaidős foglalkoztatásra a munkáltatói jogkör gyakorlóhoz benyújtandó írásbeli kérelem formájában, amely tartalmazza a részmunkaidő mértékét (pl. napi 4 óra, napi 6 óra), határozott vagy határozatlan időtartamát, továbbá a kérelem indokait.
1.2
A munkáltatói jogkör gyakorló mérlegelési jogkörében eljárva - a munkáltató jogos gazdasági érdekére, így különösen a munkaszervezés körülményeire, a gazdaságos működés és a munkakör betöltésének feltételeire tekintettel – a Humánerőforrás menedzsment szervezet bevonásával dönt a módosításra vonatkozó ajánlat elfogadásáról. A munkáltatói jogkör gyakorló a döntéséről a kérelem beérkezését követő 15 napon belül írásban köteles a munkavállalót tájékoztatni.
1.3
A kérelem elfogadása esetén a humánpartner közreműködésével a munkáltatói jogkör gyakorló és a munkavállaló közös megegyezéssel megkötik a munkaszerződés módosítását a következők szerint: a munkaszerződésnek a munkaidőre vonatkozó rendelkezését a megkötött megállapodásnak megfelelően módosítani kell, vagy eredetileg a munkaidőre vonatkozó kikötés hiányában a munkaszerződést ki kell egészíteni a részmunkaidős megállapodással, kitérve arra, hogy a napi teljes X órás foglalkoztatás napi Y órás részmunkaidős foglalkoztatásra módosul, továbbá a heti munkaidő beosztásra (minden munkanapra egyenletesen elosztva vagy heti keretben meghatározva), és a napi munkaidő beosztásra, a munkaszerződés módosításban (kiegészítésben) rögzíteni kell a részmunkaidős foglalkoztatás tervezett időtartamát, valamint a munkavállalót megillető (arányosan csökkentett) alapbért is.
–
–
–
2. Munkáltatói kezdeményezésű önként vállalt részmunkaidős foglalkoztatás Gazdaságilag indokolt esetben az egyes szervezetek kezdeményezhetik átmenetileg az előírtnál rövidebb munkaidőben, részmunkaidőben történő foglalkoztatást. Az intézkedés az adott szervezeti egységnél rendkívüli munkavégzés növekedést nem okozhat. 2.1. Az eljárás menete 2.1.1 Az írásbeli kezdeményezést - amelynek tartalmaznia kell az indoklást, a becsült létszámot és a várható bérköltség megtakarítást - a bevezetés tervezett időpontjánál legalább 1,5 hónappal korábban kell eljuttatni a Humánerőforrás menedzsment vezetőhöz, aki előzetesen elbírálja az alkalmazhatóságot, továbbá a munkaidő csökkenés és alapbércsökkenés arányát (munkaidő csökkenés %-ával megegyező mértékű alapbércsökkenés). A konstrukció kialakításánál figyelembe kell venni, hogy a nyugdíjra vonatkozó törvény szerint a részmunkaidős foglalkoztatás a szolgálati időt akkor nem csökkenti, ha a heti munkaidő a munkakörre irányadó teljes munkaidőnek legalább a felét eléri és a kereset összege legalább a minimálbér összegét eléri.
26. szám Budapest, 2015. július 01.
ÉRTESÍTŐ 25 2. számú melléklet 2.1.2 Pozitív előzetes elbírálás esetén - mint a munkavállalók nagyobb csoportját érintő munkáltatói intézkedéseket megelőzően, a jogviták megelőzése érdekében - biztosítani kell a szakszervezetek és az Üzemi Tanács Mt.-ben vagy Kollektív Szerződésben rögzített tájékoztatási, véleményezési jogát, valamint az Üzemi Tanács részére a konzultáció lehetőséget. 2.1.3 A véleményeket, illetve a konzultáció eredményét figyelembe vevő döntést követően az adott szervezeti egység munkáltatói jogkör gyakorlója tájékoztatást ad a munkavállalók részére a részmunkaidős foglalkoztatás feltételeiről. 2.1.4 A munkáltatói jogkör gyakorlók 3 munkanap gondolkodási idő biztosításával nyilatkoztatják a munkavállalókat, hogy önként vállalják-e a részmunkaidős foglalkoztatást. A részmunkaidős foglalkoztatás kötelező erejű intézkedésként nem rendelhető el, a részmunkaidős megállapodás az egyéni jogviszony keretein belül, munkaszerződés módosítás formájában realizálódhat. Ennek során a munkavállalóval szemben pszichikai kényszer és nyomásgyakorlás nem alkalmazható. A munkaszerződés módosítására vonatkozó munkáltatói ajánlat visszautasítása önmagában nem lehet indoka a munkaviszony megszüntetésének, illetve a munkavállalót emiatt más joghátrány nem érheti. 2.1.5 A nyilatkozat alapján a munkáltatói jogkör gyakorló a humánpartner közreműködésével megköti a munkavállalóval a munkaszerződés módosítását határozott időre, amelyben rögzíteni kell: a részmunkaidős foglalkoztatás időtartamának kezdő, illetve befejező időpontját, a részmunkaidő havi (heti) mértékét, a részmunkaidőt a teljes munkaidő %-ában, a havi alapbért a teljes munkaidőre járó alapbér %-ában is, a munkavállaló heti munkaidő beosztását a munkáltatói jogkör gyakorló határozza meg.
26. szám Budapest, 2015. július 01.
ÉRTESÍTŐ 30/2015. (VII. 01. MÁV-START Ért. 26.) sz. VIG
26 3. számú melléklet
„Kitöltés után nem nyilvános”
MEGÁLLAPODÁS Képzési támogatás igénybevételéről amely létrejött egyrészről a MÁV-START VASÚTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÓ Zrt. (Székhelye: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 54-60.), mint Munkáltató – a továbbiakban Munkáltató –, másrészről Név: Születési hely, idő: Anyja neve: Lakcím: TAJ-szám: Törzsszám: mint Munkavállaló – továbbiakban: Munkavállaló – között az alábbi feltételekkel: 1.
A Felek megállapítják, hogy Munkavállaló a Munkáltatónál … év…. hó…. napjától áll határozatlan időtartamú munkaviszonyban. A Felek által korábban megkötött, jelenleg hatályos munkaszerződés alapján a Munkavállaló munkaköre: …………………..……………...…………………………………………... szervezeti egysége: …………………………………………………………………….... munkavégzési helye: ….………………………………………………..……………….
2.
A Felek rögzítik továbbá, hogy a Munkavállaló 2015. év ...... hó …. napján írásbeli tájékoztatót kapott a munkaerő-piaci szolgálat igénybevételének lehetőségéről és ezáltal érintetté vált a munkaviszonyának a munkáltató működésével összefüggő okból felmondással történő megszüntetésében.
3.
A Munkáltató kijelenti, hogy a 2. pontban foglaltakra tekintettel, valamint a 2015. május 28án kötött „A MÁV-START Zrt. munkavállalóinak egyes foglalkoztatási kérdéseiről és a munkaügyi kapcsolatokról szóló” Együttműködési megállapodás 4.7 pontja alapján elő kívánja segíteni a Munkavállaló újbóli elhelyezkedését, és ennek előmozdítása céljából a Felek az alábbi megállapodást kötik.
4.
A Munkavállaló a jelen megállapodás alapján jogosult az általa korábban kiválasztott ……………………………..………………………………………. Képző intézmény (képző intézmény neve, címe) által szervezett …………………….…………………….... tanfolyamon való részvételre, amelynek időtartama ……… hónap.
5.
A 4. pontban foglaltak eredményes megvalósítása érdekében a Munkáltató a Munkavállalót az általa kiválasztott és a 4. pontban meghatározott tanfolyamra közvetlenül beiskolázza.
6.
Felek abban állapodnak meg, hogy a 4. pontban foglalt tanfolyam kapcsán a Munkáltató viseli annak képzési és regisztrációs költségét, valamint az esetleges vizsgadíját is, amelynek együttes összege legfeljebb 200.000 Ft. A felek rögzítik továbbá, hogy a Munkáltató egyéb költségek viselésére nem köteles.
26. szám Budapest, 2015. július 01.
ÉRTESÍTŐ 27 3. számú melléklet
30/2015. (VII. 01. MÁV-START Ért. 26.) sz. VIG „Kitöltés után nem nyilvános”
7.
A Munkavállaló - jelen szerződés 3. pontjában megfogalmazott cél érdekében - vállalja, hogy az általa választott és a Munkáltató által támogatott képzésen részt vesz és minden tőle elvárhatót megtesz a tanfolyami követelmények eredményes teljesítése érdekében.
8.
Jelen megállapodás időbeli hatálya a Munkavállaló munkaviszonyának megszűnéséig terjed. Amennyiben a kiválasztott képzés csak ezen időpontot követően fejeződik be, az a munkaviszony időtartamát nem érinti, azt nem hosszabbítja meg.
9.
A Munkavállaló tudomásul veszi, hogy a Munkáltató által kifizetésre kerülő képzési támogatás összege adóköteles jövedelemnek minősülhet, amely után a Munkavállalónak személyi jövedelemadó-fizetési kötelezettsége keletkezik, amennyiben a képzési költség kifizetésére a munkaviszony megszűnését követően kerül sor.
10.
Felek rögzítik, hogy a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a munkaviszonyra vonatkozó szabályokban rögzített rendelkezéseket tekintik irányadónak és alkalmazandónak.
A felek a jelen szerződést annak figyelmes tanulmányozása és értelmezése után, mint szerződési akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag aláírták. Kelt: ……………………… (hely), ……. év ……………. hó ……. nap …………………………….. Munkavállaló
………………………………….. Munkáltató
26. szám Budapest, 2015. július 01.
ÉRTESÍTŐ 28
Szerkeszti: MÁV-START Zrt. Kabinet Felelős kiadó: Zaránd György vezérigazgató
26. szám Budapest, 2015. július 01.