NEW YORK-i ELSŐ MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ
First Hungarian Reformed Church of New York City 344 East 69th Street New York, NY 10021
: (212) 734-5252
NT. Fogarasi Anita Deák Lehel Vasárnapi iskola vezetô: Bázsa Tünde Főgondnok: Balla István Orgonál: Vilmányi Zita
HÁLAADÁSNAPI ISTENTISZTELET
2015 november 22.-én Deák Lehel
Akiket pedig eleve elrendelt, azokat el is hívta. (Róm 8,30) Az elhívás azt jelenti: Isten néven szólított bennünket, előhívott a nem-létből, bejelentette az angyalrendeknek, az egész teremtett mindenségnek, hogy vállalt bennünket személyesen. Belekiáltotta a nevünket a világba, hogy mindenki tudja: nem szégyell az atyjafiai közé sorolni. Annak idején Szalontán szolgáltam, és tanítottam a gimnáziumban. Egy délben, mikor az egész tanári kar együtt kivonult az épületből, s köztük én is, észrevettem, hogy egy helybéli testvér közeledik felém. Csámpás, kétbalkezes, kaszáló járású ember volt; és mosolyogva egyenesen hozzám jött. Átvillant rajtam: mit fognak szólni a tanárok, akik közül már igen sokan a diktatúra oldalára álltak, hogy egy ilyen ember engem megölel, megcsókol? De nem hagyott engem ebben a ferdeségben az Úr, és bevillant a Zsidókhoz írt levélből az ige: "Nem szégyelli őket atyjafiainak hívni." (Zsid 2,11) S akkor azt éreztem: "Uram, te nem szégyelltél engem, pedig én csámpásabb, nyomorultabb vagyok, mint ez az ember!" És nagyon jó volt megölelnünk egymást. Visky Ferenc: Méz a sziklából
Türelem! Jak 5,7–12 "Legyetek ti is hosszútűrők, és erősítsétek meg szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van." (8.v.; új rev. Károli) Állok a pénztárnál, elém vágnak, kifogy a szalag, nem fogadja el a kártyát, nincs a gépben a vonalkód, megy fel a pumpa. – Ülök a dugóban, araszolnak előttem, lefullad, nem veszi észre a zöldet, leszorít, 200 a vérnyomásom. – Koncertre jöttem, kilométeres sorok az Aréna előtt. Mit bénáznak ezek a biztonsági őrök?– Becsukta előttem az ajtót, pedig látta, hogy fel akarok szállni. Most várhatok 3 percet. Feljelentem a főnökénél, vagy a BKK-s haveromnál. – Hazaértem, a kisgyerekeim visítanak, lakásomban mintha atombomba robbant volna. Mikor kapok már vacsorát? – Megcsináltam életem nagy projektjét. Túl vagyok rajta. Mikor veszi már észre valaki? – Színházba indulunk. Az ajtóban toporgok. Mikor készül már el az a smink? – Oké. Értem. Isten ad nekem társat, gyermeket..., de mikor már? – Mai élethelyzetek – és a türelmetlenség lassan életérzéssé válik. Talán nem véletlenül kaptad ma ezt az igeszakaszt. Olvasd el újra! Isten türelemmel tanít. Tanulj te is türelemmel. Fénysugarak
I. Korintus 15, 53-58. "Minden test fű és minden szépsége, mint a mező virága. Megszáradt a fű, elhullt a virág, ha az Úrnak szele fuvallt reá. Megszáradt a fű, elhullt a virág? De Istenünk beszéde mindörökre megmarad. Ézsaiás 40, 6-8. Avarban Felhők árnyéka száll a hegy felett, fésülik már az erdőt a szelek, maholnap minden fája lombtalan. Zörgő avarban ballagok magam, a vállamon egy kis levélke ül, nagy, tisztuló csend lelkemen belül. Lebben a lomb, mint tarka pille, le, könnyű mosollyal mintha intene. Az ágnak-e? Az égnek-e? Nekem? Fogd fel, szívem, és mondd el, énekem: Az őszi árny csak elfogyó derű, és a halál is olyan egyszerű, oly egyszerű és oly természetes! Minden fa tudja, hogy nem végleges. Urunk, Istenünk! Halálunkkal szembenézve élünk itt a múló időben, és jaj nekünk, ha csak e halandó testben bizakodunk. Bizony, fű a nép, mindnyájan elhervadunk. De van valami, ami megmarad: Igéd s igéreted, hogy velünk maradsz, s hogy aki hisz, ha meghal is él! A lombjukat elhullató fák reménységével is emlékeztess minket a feltámadás, az örök élet valóságára Jézus Krisztus érdeméért. Ámen. Füle Lajos: Üzenetek az év minden hetére 1Tim 6,17–21 A Szentírás a gazdagságot vagy szegénységet önmagában nem tartja erénynek, sem szégyennek, a vagyonhoz való viszonyunkat azonban világosan megvizsgálja. A viszonylagos jólét lehetőségeket jelent. Vigyázzunk, hogy lehetőségeinket ne az Istentől függetlenül meghozott döntésekre használjuk. Mennyei Atyánk gondoskodó szeretete javainkat arra adta, hogy azokkal hálaadással éljünk, és szolgáljunk az ő útmutatása szerint. Legyünk "...gazdagok a jó cselekedetekben..." (18)! BIBLIAOLVASÓ KALAUZ
Dömötör Ilona: A kóró fohászkodik Kóró vagyok. Szúrós és üres. Gyümölcsöt rajtam senki sem keres. Nincsen jövőm. Csak visszanézni jó, mikor még csüngött rajtam pár bogyó, és csipegette éhes kis madár. De énfelém már a madár se jár. Nyílt rajtam régen színes kis virág, hanem azóta más lett a világ. Új rügyek nőnek ifjú ágakon, új lábak járnak újult utakon. Megvénült éltem egyet kérne még: ne taposson rám sáros, rút kerék! Égessen el egy szép tavaszi tűz, mely minden lomot a rétről kiűz. Ragyogja be az újuló utat felcsapó lángom, mely égre mutat. Áprily Lajos: AZ ÉN CSODÁM Szeretnék Krisztus lenni egy napig. Ha nem egy napig, egy pillanatig. Csak ennyit, míg a kezem int: Kelj fel a mélyből, hegyre menj megint. Levenném melledről a sziklasúlyt, mely vad korunkból rád zuhogva hullt. Fáradt pilládat megérinteném, s gyötört szemedből megszöknék a rém. Takarodnának gondok és romok, menekülnének régi démonok. Megölelném a kín-örvény felett maga-mélyébe szédült lelkedet. Csodatevésem sűrü delejét pazarló kézzel önteném feléd. S ha kelnél s néznél álmélkodva rám, fejed a Nap felé fordítanám, Fényes szemeddel csúcs ragyogna szembe – S én visszahullnék ember-életembe.
Aki halat akar fogni, nem a fürdőkádban pecázik. A fürdőkádban nincsenek halak; jó esetben is csak szappan akad a horogra. Aki komolyan gondolja a horgászást, az olyan vizet választ, ahol bőséggel vannak halak. A gyülekezeteknek, ha komolyan gondolják a lélekmentést, újra kell gondolniuk az evangélizálás HOGYAN-át. Jézus nem azt mondta, hogy majd az érdeklődők odamennek hozzátok, hanem azt mondta, hogy ti menjetek közéjük! Isten azokkal megy együtt, akik mennek - az ülőkkel nem ül együtt. Menjetek, kérjetek erőt és prédikáljatok! REINHARD BONNKE „Mit gondoltam, amikor ezt elvállaltam? Jobban kellett volna teljesítenem. Az én hibám.” Ezek azok a hangok, amiket hallottál, amikor elveszítetted az állásodat, megbuktál a vizsgán, vagy megromlott a házasságod, amikor elszúrtad… . A hangok elkezdték mondani, hogy nevetséges baklövést követtél el. Addig mondták, míg végül te magad is csatlakoztál hozzájuk. Alkalmatlannak tituláltad magad, korholtad magad. Kemény munkával büntetted magad az alacsony önértékelés börtönében. A bukás hangja. A bukás előbb vagy utóbb mindnyájunkat utolér. De hát Isten Igéje pont azoknak íratott, akik elbuktak. A Biblia tele van olyan alakokkal, akik elszúrták. Dávid elbukott. Jónás a cethal gyomrában csücsült, amikor Isten meghallotta az imáját. A Biblia szereplői tökéletes emberek lennének? Távolról sem! Olyan emberek, akik tökéletesen elszúrták, ebben biztos lehetsz. A Biblia egy kellemes meglepetést tartogat számunkra: Isten azokat használja, akik elszúrták. Isten kegyelme nagyobb, mint a bukásaid! Max Lucado Az idő senkinek meg nem áll, és az élet nem utcabál, nem csupa vígság és öröm, nem csupa: "igen", "köszönöm". Minden nap új harcot teremt, nehezen születik a rend, több a gonoszság, mint a jó, de mindig van vigasztaló. Antalfy István
Ezért tehát, attól a naptól fogva, amelyen ezt meghallottuk, szüntelenül imádkozunk és könyörgünk értetek, hogy tökéletesen ismerjétek meg az ő akaratát minden lelki bölcsesség és belátás révén, hogy élhessetek az Úrhoz méltóan, teljes mértékben az ő tetszésére, és teremjetek gyümölcsöt mindenfajta jó cselekedettel, és növekedjetek az Isten ismeretében. Erősödjetek meg minden erővel az ő dicsőségének nagysága szerint a teljes állhatatosságra és az örömmel viselt hosszú tűrésre. Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek. Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és ő vitt át minket szeretett Fiának országába, akiben van megváltásunk és bűneink bocsánata. Kol 1,9-14. KESERGŐ HÁLAADÁS. Mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra. (1Thessz 5,18) Az évek során megtanultam, hogy a "hálaadó lista" készítés által sokkal pozitívabban gondolkodok. Az ábécé betűit használom, hogy Istennek hálát adjak egy-egy dologért, amely az ábécé betűivel kezdődik. Néha a Bibliában szereplő emberekért adok hálát: Ábrahámért, Benjáminért, Cippóráért. Máskor bibliai verseket sorolok ábécé sorrendben: "Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet." "Békességet hagyok nektek..." "Csak Istennél csendesül el lelkem..." Egy barátom mesélte, hogy "kesergő hálaadó listát" készített az 1Thessz 5,18 lelkülete szerint: "Mindenért hálát adjatok!". Azt kutatta, hogyan lehet minden helyzetben hálás. Nem olyan régen egyik "ajtócsapkodós" napomon, visszaemlékeztem barátom gyakorlatára, és belekezdtem a "kesergő hálaadó listámba". "Oké, Istenem. Hálás vagyok azért, hogy a becsapott ajtók enyhítik feszültségemet. Hálás vagyok az ajtókért, hogy télen benntartják a meleget, és nyáron kinyílnak, hogy hűvös levegőt engedjenek be." A listám tovább folytatódott, és az "ajtócsapkodós" napom áldássá változott. A kesergő hálaadó lista segített, hogy felismerjem, milyen sok mindenért kellene hálásnak lennem, amit korábban észre sem vettem. Még ha úgy tűnik is, nincs semmi, amiért hálásak lehetnénk, találhatunk valamit, amit megköszönhetünk Istennek. Imádság: Uram, segíts, hogy mindig tudjak hálás lenni. Ámen. Előretekintve éljük az életet, de csak visszatekintve értjük. Patricia Simmons (Missiouri, USA) IMÁDKOZZUNK HÁLÁSABB SZÍVÉRT!
Csendes percek
ADVENTI DÉLUTÁNOK Szeretettel hívjuk és várjuk mindazokat, akik szeretnének gyülekezeti közösségben készülni az ünnepre. Karácsonyi énekek tanulása mellett
SZOMBATONKÉNT 11:00-15:00 óra között, november 28-án adventi koszorút készíthetünk, december 12-én apró mézes süteményeket süthetünk, díszíthetünk. Jelentkezéseket várjuk a Kossuth-teremben kitett íveken.
„Bizony, bizony, mondom nektek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.” Jn. 16:23 Imalánc- Imalánc
Imalánc- Imalánc- Imalánc- Imalánc
Imádkozzunk testi, lelki betegeinkért Kiss Mártonért, a Kiss családért Enright Lilikéért, Karakas Hajnalka unokájáért Karakas Lászlóért Imádkozzunk Torres Editért Juhos Juditért Imádkozzunk Isten gondviselô oltalmáért életünk minden napján, minden helyzetében Imádkozzunk a vasárnapi iskoláért Imádkozzunk gyülekezetünk egységéért Az imalánc láncszemei,- az imádkozók,- minden este nyolc órakor igyekeznek könyörgésükkel, kérésükkel Istenhez folyamodni, a közösség és saját maguk javára és épülésére. Kérjük jelezzék imatémáikat, hogy azok bekerülhessenek a bulletinbe.
Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja. Mt. 6:33-34 Bevonulás, buzditás elcsendesedésre: Gyülekező ének..............................................................................................153. Dicséret 1. v. Apostoli köszöntés Fennálló ének .............................................................................105. Zsoltár 1. v. Főének................................................................................167. Dicséret 1. - 3. v. Fohász az Istentisztelet áldottságáért Igeolvasás...................................................................................... Zsolt. 103:1-22 Imádság
Igehirdetés előtti ének ......................................................................174. Dicséret 1. v.
Igehirdetés:...........................„Hála azért amink van".........................Mt. 6:25-34 Igehírdetés utáni ének...................................................................105. Zsoltár 3.v. Könyörgő imádság, Csendes Perc, Úri imádság.....................................................Mt 6, 9-13 Vendégeink köszöntése Hirdetések
Köszönjük a szeretetvendégség elkészítését a gyülekezet szolgáló közösségének Várjuk továbbra is a szeretetvendégségre a házigazdákat! Imatémákat várunk az Imaláncba Újraindítottuk a betegsegélyzô alapot, - céladományokat várunk
Jövô szombaton koszorúkészítés Az Úr legyen gyülekezetünk őriző pásztora.
Adakozás - doxológia - az adományok felajánlása "Adjátok meg mindenkinek, amivel tartoztok: akinek az adóval, annak az adót, akinek a vámmal, annak a vámot, akinek a félelemmel, annak a félelmet, akinek pedig tisztelettel: a tiszteletet."(Róm 13,7)
Tetőled jön minden áldás, Tied minden hálaadás, Téged dicsér minden élet, Atya, Fiú és Szentlélek!
Záróének: ..........................................................................................200. Dicséret 1. - 6. v. Áldás ......................................................................................................4Mózes 6,24-26 Áldjon meg téged az Úr és őrizzen meg téged! Ragyogtassa rád orcáját az Úr és könyörüljön rajtad! Fordítsa feléd orcáját az Úr és adjon neked békességet! Ámen.
Várj alázattal és elcsendesedve az Úrra! Imádkozz és dolgozz önmagadért, szeretteidért, egyházunkért, lelkipásztorainkért és az igehirdetés áldásáért!
ORANDO ET LABORANDO IMÁDKOZVA ÉS DOLGOZVA