T. Szegedi Ítélőtábla! Ítélőtábla! 6720 Szeged, Sóhordó u. 5 Pf.I.20.815/2015
Kelemen Gábor 4246 Nyíregyháza, Búzavirág u. 3. felperesnek
képv:
Dr. Kincses István ügyvéd 5900 Orosháza Tass u. 9. I/2. email:
[email protected]
ELŐKÉSZÍTŐ IRATA IRATA
Szegedi Törvényszék 1.P.22.276/2014/29 sz. alatt kiadott I. fokú ítélete ellen a
Debreceni Ítélőtábla 4025 Debrecen, Széchenyi u. 24. I. r. Debreceni Törvényszék 4025 Debrecen, Széchenyi u. 9. II. r, Nyíregyházi Törvényszék 4400 Nyíregyháza Bocskai u. 2. III. r. alperesek ellen
Közigazgatási eljárás során okozott kár – bírói műhiba – megállapítása és az ezzel okozott kár megtérítése tárgyában
Személyes költségmentesség mellett Melléklet: …… db Dr. Kincses István ügyvéd
2
Dr. Kincses István ügyvéd
TISZTELT SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA! ÍTÉLŐTÁBLA! Alulírott Kelemen Gábor 4246 Nyíregyháza, Búzavirág u. 3. sz. alatti lakos felperes a Debreceni Ítélőtábla -4025 Debrecen, Széchenyi u. 24. - I. r., Debreceni Törvényszék - 4025 Debrecen, Széchenyi u. 9. - II. r, Nyíregyházi Törvényszék - 4400 Nyíregyháza Bocskai u. 2.- III. r. alperesek által megvalósított
közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése érdekében indított perben a Szegedi Törvényszék 1.P.22.276/2014/29 sz. alatt kiadott I. fokú ítélet megváltoztatása érdekében a T. Ítélőtábla előtt Pf.I.20.815/2015. Pf.I.20.815/2015 sz. alatt folyamatban lévő perben a felzeten megjelölt jogi képviselőmön keresztül az alábbi ELŐKÉSZÍTŐ IRATOT IRATOT terjesztem elő, mely alapján is kérem, hogy az I. fokú ítéletet megváltoztatva az alpereseket kereset szerint szíveskedjenek marasztalni, továbbá kérem, hogy az alpereseket perköltség viselésére is kötelezni szíveskedjenek. Jelen beadvány célja olyan további EU jogesetekre felhívni T. Ítélőtábla figyelmét, melyek alapjaiban függenek össze jelen ügy megítélésével, és amelyekre egy esetleges EU bírósági eljárás során hivatkozni fogok. Ismételten és nyomatékkal felhívom T. Ítélőtábla figyelmét arra, hogy szeretném elkerülni az európai bíróság előtt lefolytatandó eljárást és kifejezetten ebből a célból hívom fel T. Ítélőtábla figyelmét a megjelölt jogesetekre. Úgy gondolom minden jogalany, köztük a jogi személyek is hibázhatnak, hibázhatnak mely vonatkozik a bíróságokra is. A hibázás belátását és annak elismerését, az abból származó jogkövetkezmények levonását jelen és hasonló ügyekben akadályozza a szervezet – bíróság – érintettsége, ezért kényszerítik arra a hazai jogrendszerben bízó, tisztességes eljárást kereső állampolgárokat, hogy ügyükkel lépjenek ki az Európai Unió bíróságai elé nem kevés költséget generálva mind a közösség, mind a hazai igazságügyi szervezet terhére. Mindezek megelőzése érdekében kérem T. Ítélőtáblát, lépjen felül a rendszer érintettségén, tisztességes eljárás keretében pártatlanul és objektíven vizsgálja meg a per tárgyát képező bírósági műhibákat és ilyen módon foglaljon is állást azokban a kérdésekben, amelyek a fellebbezés tárgyát képezik. I. A FELLEBBEZÉSBEN MÁR JELZETT JOGESETEK • •
Case of Dombo Beheer B. V. The Netherlands G. B. kontra Franciaország elleni Ügye
Erre a két jogesetet annak analógiájaként hívtam fel T. Ítélőtábla figyelmét, hogy az előzményi ügyben gyakorlatilag két párhuzamos eljárás került lefolytatásra, egyrészt a keresetem alapján a rendes eljárás, ez alatt viszont a III. r. alperes saját, bírósági hatáskörben „kijavítási” eljárást folytatott le. A két eljárás egymásra gyakorolt hatása egyáltalán nem került vizsgálatra az előzményi eljárás során. A II. r. alperes nem kívánta érzékelni ezt a párhuzamos eljárást, úgy tekintette, mint ez tőle, az alapeljárástól független bírósági aktust, amelynek nincs összefüggése az alapeljárással, az eljáró bíró kompetenciájával. Ez a hozzáállás mutatja leginkább a felek perbeli egyensúlytalanságát, a törvény előtti egyenlőség teljes hiányát. A két ügy egyáltalán nem volt egymástól független, azért került sor az un. „kijavításra”, mivel pert indítottam a III. r. alperes ellen és a III. r. alperes saját pernyertessége érdekében, bíróságként – az EU bíróságának szakzsargonjában államként – beavatkozott az eljárás menetébe, menetébe az eljáráson kívül meghozott döntésével, melyet rákényszerített a II. r. alperesre is.
3 A döntés II. r. alperes általi befogadás miatt, ill. a reá nézve kötelező jelleg elismerésével nem lehet kétséges, hogy a II. r. és a III. r. alperes együttműködött a felperesi igények elutasításához szükséges jogi környezet létrehozásában. létrehozásában Ez a fegyverek egyenlőségének elvét durván sértő perjogi manőver manőver volt. Ha a II. r. alperes perjogi ehetőségeit megvizsgáljuk több olyan jogi eszközzel is rendelkezett, amellyel élhetett volna. 1. Eljárás felfüggesztése Ha az ügy kimenetele olyan eljárástól függött, amely a bírósági eljáráson kívül folyt, akkor megtehette volna a II. r. alperes, hogy felfüggeszti az alapeljárást – Pp. 152§ - a „kijavítási” eljárás lezárásáig. Az eredmény ugyanaz volt felfüggesztés nélkül is, mégpedig az, hogy a párhuzamosan lefolytatott „kijavítási” eljárás eredményét befogadta befogadta a II. r. alperes. alperes Mint utaltam rá az ítélete még az előtt megszületett, hogy a „kijavítási” eljárás lezárult volna, de mivel hivatkozott rá az ítéletben a II. r. és a III. r. alperes alapperen kívüli „együttműködése” egyértelműen bizonyított. Az eljárás felfüggesztése esetén azt ismerte volna el a II. r. alperes, hogy a III. r. alperes jogosult bíróságként eljárni peres félként is, és reá nézve is kötelező döntést is jogosult hozni. Ezt nyilvánvalóan nem merte bevállalni, annyira nyilvánvaló lett volna az érintettsége, ezért került sor az „eredmény” eredmény” egyszerű tudomásul vételére, vételére befogadására az alapeljárásba. Ez a tudomásul vétel viszont teljesen megegyezik a felfüggesztés hatályával, mivel ugyanúgy tudomásul vette a III. r. alperes bírósági fellépésének tényét és az alappert befolyásoló hatását. Éppen ezért a független és pártatlan eljárás mind a II., mind a III. r. ill. az eljárásba történő érintett közreműködése folytán az I. r. alperes esetében is teljességgel hiányzott. A II. r. alperes a „kijavítási” kijavítási” eljárás eredményét befogadta, ami megegyezik a tárgyalás felfüggesztésére vonatkozó Pp. rendelkezések céljával, céljával amely olyan eljárásokhoz kapcsolódik, amelyek eredménye befolyásolja a felfüggesztett eljárás kimenetelét, tehát ebből a szempontból a II. r. és a III. r. alperesek valójában a Pp. 152§-hoz kapcsolódó eljárást bonyolították le anélkül, hogy betartották volna a Pp. ezzel kapcsolatos egyetlen szabályát, amely teljes egészében visszaélésszerű, jogaim gyakorlását kizáró „állami beavatkozásnak” minősült. Az által, hogy a II. r. alperes az alapeljárást nem függesztette fel ügyféli jogaimat jogaimat is megsértette, mivel nem élhettem a felfüggesztéshez kapcsolódó jogokkal, jogokkal továbbá a párhuzamos eljárás vonatkozásában annak törvénysértő jellegét sem vizsgálta meg a II. r. alperes, nyilván szándékosan. Mint jeleztem a „kijavító” eljárás eredetileg is célzatosan és tendenciózusan zajlott le, olyan kézbesítési szabályok alkalmazásával, amelyek kizárták, hogy tudomásomra jusson a „kijavító” eljárás maga, ill. eredménye. Nem élhettem ebben az eljárásban olyan ügyféli jogokkal, amelyek egy rendes és tisztességes eljárás során megilletett volna. Ezt a körülményt kívántam a két fenti jogesettel jelezni. 2. Bizonyíték elutasítása A II. r. alperesnek – fel felfüggesztés hiányában - nyilvánvalóan csak bizonyítékként lehetett volna értékelni a III. r. alperes saját „kijavító” aktusát és eldönthette volna, hogy a III. r. alperes bíróágként történő beavatkozásának lehet-e helye a törvény előtti egyenlőség szellemében és elfogadható-e egy ilyen aktus bizonyítékként. Az előzményi perből megállapítható, hogy nem bizonyítékként vette figyelembe a „kijavító” eljárás eredményét, hanem mint reá nézve kötelező erővel bírósági aktust. Ezzel is elismerve az alapeljárásban az ügyféli egyenlőség hiányát. Bizonyítékként sem lehetett volna elfogadnia a II. r. alperesnek a „kijavítás” eredményét, mivel az a per alapját képező bírósági végzés rendelkező részét változtatta meg, csaknem öt évvel évvel annak meg meghozatala után próbált meg hatályon kívül helyezni egy hatályon kívül nem helyezett így jogerőssé vált ítéletet. ítéletet Ez utóbbi eljárás lehetetlenségével kapcsolatosan terjesztem elő az újabb európai jogeseteket. II. ÁLLAMIÁLLAMI-(BÍRÓSÁGI) BEAVATKOZÁST, BEAVATKOZÁST, VISSZAMENŐLEGESEN VISSZAMENŐLEGESEN REFORMÁLÓ AKTUSOKAT TILTÓ DÖNTÉSEK 1. Zielinski és Pradal, valamint Gonzalez és mások Franciaország elleni ügye (24846/94 ; 34165/96 ; 34173/96 )
4 Megsértette a francia törvényhozás az Egyezmény 6. cikkének 1. pontjában foglalt tisztességes tárgyaláshoz való jogot azzal, hogy visszaható hatállyal módosított egy törvényt, mely befolyásolta a nemzeti bíróságok előtt már folyamatban lévő eljárások kimenetelét. A tényállás lényege: A 11 kérelmező mindegyike francia állampolgár, és Alsace-Moselle-ben dolgoznak a társadalombiztosítási testület alkalmazottaiként. 1953. március 28-án a társadalombiztosítási hivatal és a szakszervezet képviselői megállapodást írtak alá, melynek eredményeképpen bevezették a rendkívüli nehézségekkel járó munkavégzésre vonatkozó különjuttatást (indemnité de difficultés particulieres - IDP). A megállapodás végrehajtása rengeteg nehézségbe ütközött. A társadalombiztosítási hivatalok számos dolgozója kezdeményezett jogi eljárást, és a kérelmezők is egymás után a munkaügyi bíróságokhoz fordultak. A colmari Munkaügyi Bíróság 1991. július 2-án kelt ítéletében helyt adott Gonzalez és társai kérelmének. Az ítélet ellen a colmari Egészségbiztosítási Hivatal és az egészségügyi és szociális ügyekért felelős igazgató fellebbezést nyújtott be. A Metzi Munkaügyi Bíróság 1991. december 4-én kelt ítéletében ugyancsak helyt adott Zielinski és Pradal kérelmének, a Metzi fellebbviteli bíróság pedig helybenhagyta az ítéletet. A prefektus és az egészségügyi és szociális ügyekért felelős igazgató jogszabálysértés miatt megtámadta az ítéletet a Semmítőszék előtt. Ezzel egy időben egyéb, a társadalombiztosítási hivatalok dolgozói által indított, az 1953-as megállapodásban foglaltakra vonatkozó eljárások hatására a Semmítőszék megsemmisítette a besanconi fellebbviteli bíróság 1993. október 13-án hozott ítéletét, melyben a felperesek számára kedvezőbb kifizetési módot határozott meg az IDP-vel kapcsolatban, és elrendelte az ügy újratárgyalását. Az 1994. január 18-án hatályba lépő 94-43 számú törvénymódosítás értelmében (mely a 85. cikk lett) a Parlament jóváhagyta a bíróságok előtt az állam képviselői, illetve az egészségbiztosítási hivatalok által vitatott IDP összegére vonatkozó kiegészítést. A módosítást visszaható hatállyal fogadta el a Parlament. Az Alkotmánytanács 1994. január 14-én kelt határozatában kimondta, hogy a rendelkezés alkotmányos. Az új törvény rendelkezései alapján a Semmítőszék hatályon kívül helyezte a Metzi fellebbviteli bíróság Zielinski és Pradal számára kedvező ítéletét. A colmari fellebbviteli bíróság pedig, szintén az új jogszabályra hivatkozva, a korábbi ítéletével ellentétes tartalmú határozatot hozott Gonzalez és társai ügyében. Zielinski és Pradal 1994. július 5-én fordult panasszal a Bizottsághoz. Miután elfogadhatónak nyilvánította a kérelmeket, a Bizottság 1997. szeptember 9-én kelt jelentésében egyhangúan megállapította, hogy megsértették az Egyezmény 6. cikkének 1. pontját, viszont nem szükséges az ügyet a 13. cikk alapján is vizsgálni. Az ügyet 1997. október 29-én terjesztette a Bíróság elé a Bizottság, majd a francia kormány. Gonzalez és nyolc társa 1996. augusztus 19-én illetve szeptember 9-én fordultak panasszal a Bizottsághoz. Miután én elfogadhatónak nyilvánította a kérelmet, a Bizottság 1998. október 21-én kelt jelentésében egyhangúan megállapította, hogy megsértették az Egyezmény 6. cikkének 1. pontját, viszont nem szükséges az ügyet a 13. cikk alapján is vizsgálni. Az ügyet 1998. december 1-én terjesztette a Bíróság elé a Bizottság. A 11. Kiegészítő jegyzőkönyv átmeneti rendelkezései szerint az ügyet a Bíróság Nagykamarája vizsgálta. Az ítélet lényege: A kérelmezők azt állították, hogy az állam beavatkozása a bírósági peres eljárásba a visszaható törvénymódosítással befolyásolta a per kimenetelét. A visszaható hatály alkalmazása révén megsérült a hatalmi ágak függetlenségének elve, így ezáltal megsértették az eljárás tisztességét. Zielinski és Pradal kivételével a kérelmezők sérelmezték az eljárás idejének elhúzódását is. Kérelmükben az Egyezmény 6. cikke 1. pontjának és 13. cikkének megsértésére is hivatkoztak. A Bíróság döntése Az eljárás tisztességességének értelmezése az Egyezmény 6. cikke 1. pontja alapján A Bíróság eljárása során nem tudott elvonatkoztatni a francia parlament által 1994. január 18-án hozott törvény 85. cikkében foglaltak lényegén, figyelembe véve megjelenésének idejét és módját. Először is, noha a 85. cikk kifejezetten kizárta a már érdemben befejeződött bírósági ügyeket érvényességi köréből, ugyanakkor egyszer és mindenkorra megállapította a rendes bíróságok előtti vita feltételeit, és visszamenőleg ,illetve "a törvény hatályba lépésének napján érvényben lévő kollektív és egyéb magán megállapodásokba foglalt ellentétes tartalmú rendelkezések" figyelmen kívül hagyásával végre is hajtotta az abban foglalt rendelkezéseket. Másodszor a 85. cikk a "közegészségügyről és szociális biztonságról" szóló törvény része volt. Az IDP-vel kapcsolatos módosítás röviddel a besanconi fellebbviteli bíróság 1993. október 13-án kelt ítéletét követően került a parlament napirendjére. Végül pedig megállapítható, hogy a 85. cikk egész egyszerűen az államhatalom által helyesnek tartott álláspontot vetíti le a folyamatban lévő eljárásokra.
5 A Bíróság álláspontja szerint, az eset körülményei nem tették lehetővé annak kimondását, hogy a törvényalkotói beavatkozás előre látható volt, de alá tudták volna támasztani azt az érvelést, miszerint az eredetileg kitűzött cél meghiúsult, tekintettel arra, hogy olyan megállapodással kapcsolatos panasz miatti vita ért végett, melyet a munkaadók és a szakszervezet képviselői egy előre meghatározott eljárás keretében vitattak meg és fogadtak el. A Bíróság megállapította, hogy a kormány által említett, és az Alkotmánytanács határozatának indoklásában rögzített gazdasági kockázat nem lett volna képes a törvényhozás feladatkörének pótlására mind a kollektív megegyezés résztvevői, mind a bíróságok számára a vita megoldása tekintetében. A 85. cikk elfogadása ténylegesen meghatározta a vita lényegét. A nemzeti bíróságok által megfogalmazott ezzel kapcsolatos kifogások, különösen a Semmítőszék 1995. március 2-án kelt ítéletében foglaltak, értelmetlenné tették az eljárások folytatását. Az előbbiek fényében a Bíróság megállapította, nem tehető különbség a kérelmezők között azon az alapon, hogy ki tudtak-e harcolni érdemi döntést a kérelmükkel kapcsolatosan, vagy sem. A kormány azon érvelésével kapcsolatban, hogy ez a vita nem az egyetlen volt a kérelmezők és az állam között, a Bíróság megállapította, hogy a törvényi beavatkozás olyan időben jelent meg, amikor olyan eljárások voltak folyamatban, melyekben az állam félként vett részt. Következésképpen megsértették az Egyezmény 6. cikkének 1. pontjában foglalt tisztességes eljáráshoz való jogot. Az eljárás elhúzódásának értelmezése az Egyezmény 6. cikke 1. pontja alapján Az Egyezmény 13. cikkével kapcsolatban a Bíróság megállapította, hogy figyelemmel a fentebb kifejtettekre, nem szükséges a 13. cikk szempontjából is vizsgálni a kérelmet. Az Egyezmény 41. cikke A Bíróság az Egyezmény 41. cikkére figyelemmel, Zielinskinek és Pradalnak méltányossági alapon mivel nem volt közvetlenül kártérítésre irányuló kérelmük - egyenként 47.000 francia frank nem vagyoni kártérítést ítélt meg. A többi kilenc kérelmezőnek, tekintettel nem vagyoni kártérítésre irányuló kérelmükre, egyenként 80.000 frank kártérítést ítélt meg. Az Egyezménynek a Bíróság ítéletében hivatkozott cikke 6.cikk - Tisztességes tárgyaláshoz való jog 1. Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű határidőn belül tárgyalja, és hozzon határozatot a polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában, illetve az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően. (...) * Eur. Court H. R., Case of Zielinski and Pradal, Gonzalez and Others v. France, judgment of 28 October 1999.
2. Agoudimos és a Cefallonian Hajózási Társaság Görögország elleni ügye (38703/97.) Mivel az állam - a törvényhozás révén - a számára kedvező bírói döntés meghozatala érdekében olyan folyamatban lévő peres eljárásba avatkozott bele, amelyben maga is fél volt, megsértették az Egyezmény 6. cikkét (tisztességes tárgyaláshoz való jog). A tényállás lényege A második kérelmező cég a görög jog alapján píreuszi székhellyel bejegyzett Cefallonian Hajózási Társaság, amely időközben felszámolással megszűnt. Az első kérelmező a görög nemzetiségű Dimitriosz Agoudimos, a három felszámoló biztos egyike.Az első kérelmező kényszerárverésen hajót vett. Később azt eladta a második kérelmező cégnek, amely a hajót 1983 februárjában továbbadta egy külföldi társaságnak.1984 januárjában a tengerészek társadalombiztosítási alapja (NAT) a kérelmező személyt és a kérelmező társaságot, mint korábbi tulajdonosokat felszólította, hogy fizessék meg az árverés előtti időszakra eső társadalombiztosítási hozzájárulást és egyéb költségeket. 1986. július 30-án a Píreuszi Fellebbviteli Bíróság megállapította, hogy a kérelmezők nem felelnek a tartozásokért, mivel azon korábbi tulajdonosok körét meghatározó jogszabály, akik a NAT részére hozzájárulást kötelesek fizetni, nem sorolta ide a hajót kényszerárverésen vett tulajdonosokat. 1987. június 30-án a görög Parlament elfogadta az 1987. évi 1711. törvényt. A Parlament döntése alapján, a törvény 1. §-ának 6. bekezdése szerint azok a tulajdonosok is kötelesek járulékot fizetni a NAT-nak, akik a hajót kényszerárverésen vették.1988. június 10-én a NAT a Semmítőszéknél jogorvoslattal élt az 1986. július 30-i bírósági döntéssel szemben, egyebek mellett az 1987. évi 1711. törvény 1. §-ának 6. bekezdésére hivatkozva. 1993. április 22-én a NAT kérelmére határozat született az elsőrendű kérelmező vagyonának lefoglalásáról, 1997. április 16-án pedig a Semmítőszék megalapozottnak ítélte a NAT kérelmét, az ügyet visszaküldte a Fellebbviteli Bíróság elé, és új eljárásra utasította. Az eljárás még mindig folyamatban van, és az elsőrendű kérelmező vagyona változatlanul lefoglalás alatt áll. A kérelem 1997. szeptember 19-én érkezett a Bizottsághoz, és 1998. november 1-én továbbították az új Bírósághoz. 2000. május 18-án a Bíróság a kérelmet részben elfogadhatónak ítélte. Az ítélet lényege
6 A kérelmezők panasza szerint az ellenük folyó eljárásba történt törvényhozói beavatkozás sérti az Egyezmény 6. cikkét. A Bíróság döntése A Bíróság döntése szerint a törvényhozás számára nem lehet eleve megtiltani, hogy polgári jogi ügyekben korábban hatályban volt jogszabályok alapján keletkezett jogviszonyokra visszaható hatályú rendelkezéseket alkosson, azonban a jogállamiság elve és az Egyezmény 6. cikkébe foglalt tisztességes tárgyaláshoz való jog elve - a közérdekből való beavatkozást kivéve - kizár bármiféle törvényhozói beavatkozást az igazságszolgáltatásba a jogviták bírói eldöntésének befolyásolására. A Bíróság a törvény elfogadásának módjára és idejére tekintettel nem hagyhatta figyelmen kívül az 1987. évi 1711. törvény 1. cikkének kihatását. Míg az 1. cikk 13. bekezdése kifejezetten kizárta hatálya alól a jogerős bírói döntéseket, a folyamatban lévő, alsóbb fokú bíróságok előtti ügyekben viszont visszamenőlegesen alkalmazását rendelte el. Ezért az 1987. évi 1711. törvény a folyamatban lévő eljárás alatt valójában a jogvita eldöntésébe avatkozott bele. A törvénynek a Semmítőszék 1997. április 16-i ítéletében való alkalmazása pedig értelmetlenné tette a peres eljárás folytatását. A Kormány azt állította, hogy a jogvita nem a kérelmezők és az állam között állott fenn, a Bíróság szerint azonban a társadalombiztosítási szervek közigazgatási feladatokat látnak el, és miniszteri felügyelet alatt állnak. Éppen ezért elkerülhetetlen volt annak megállapítása, hogy a törvényhozás beavatkozása az ügybe akkor történt, amikor az eljárás, amelyben az állam maga is fél volt, folyamatban volt. Következésképpen az állam megsértette a kérelmezőknek az Egyezmény 6. cikke által biztosított jogát, mivel oly módon avatkozott az eljárásba, hogy biztosította maga számára, mint peres fél számára a kedvező döntés meghozatalát. Ezek alapján a Bíróság megállapította az Egyezmény 6. cikkének megsértését.Az Egyezmény 41. cikke (igazságos elégtétel) alapján a Bíróság a kérelmezőnek nem vagyoni kártérítésként kétmillió ötszázezer drachmát, készkiadások és az eljárási költség címén 7700 amerikai dollárt ítélt meg. * Eur. Court H. R., Case of Agoudimos and Ceffalonian Sky Shipping Co. v. Greece, judgment of 28 June 2001
3. Antonakopoulos, (37098/97.)
Vortsela
és
Antonakopoulou
Görögország
elleni
ügye
Megsértették a görög hatóságok az Egyezmény 6. cikke 1. bekezdését (tisztességes tárgyaláshoz való jog) és az 1. Kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikkét (tulajdon védelme), mivel a nyugdíj érték-kiigazítás ügyében hozott, a kérelmezők számára pozitív döntést eredményező jogerős, végrehajtandó ítéletet a Legfőbb Számvevőszék nem hajtotta végre, és törvényhozó hatalom beavatkozott az igazságszolgáltatás menetébe azért, hogy ne keljen kifizetni az ítélet alapján járó összeget. A tényállás lényege: A kérelmezők Rizos Antonakopoulos, Georgia Vortsela és Angeliki Antonakopoulou görög állampolgárok, 1938-ban, 1940-ban és 1910-ben születtek. Antonakopoulos úr Holargosban lakik, Vortsela asszony Kifissiában. Angeliki Antonakopoulou elhunyt. Spiridon Antonakopoulos, aki az első két kérelmezőnek az apja és a harmadiknak a házastársa, 1963. november 13-án lemondott a fellebbviteli bíróságon betöltött bírói posztjáról, és nyugdíjba vonult. Halála, azaz 1992. június 17-e után a nyugdíja egy részére özvegye lett jogosult, aki 1994. november 30-án az összeg érték-kiigazítását kérte a férje nevében is 1991. december 1-jéig visszamenőleg. Minthogy az Állami Számvevőszék (Geniko Logistirio tou Kratous) a kérelmét elutasította, a Legfőbb Számvevőszékhez fordult. 1996. július 4-én a Legfőbb Számvevőszék részben helyt adott az időközben módosított keresetnek, és elrendelte, hogy Spiridon Antonakopoulos özvegyének, valamint további örököseinek (vagyis a másik két kérelmezőnek) az állam havonta 174 770 drachmát, illetve 87 390 drachma kiegészítő nyugdíjat fizessen, az Állami Számvevőszék határozatát pedig megsemmisítette. Az összeg kifizetésére ennek ellenére nem került sor. 1997. július 27-én olyan törvényt fogadtak el, amely megváltoztatta a nyugdíjak értékkiigazításáról szóló korábbi miniszteri rendeletet, és nem tette lehetővé a bírák nyugdíjának érték-kiigazítását. Minden, e rendeleten alapuló követelés elévült, a folyamatban lévő eljárásokat semmisnek nyilvánították, a már kifizetett összeget pedig visszakövetelték azok kivételével, amelyek jogerős bírósági ítéleten alapultak. Minthogy a Számvevőszék nem hajtotta végre a Legfőbb Számvevőszék ítéletét, az özvegy 1997. május 19-én az Emberi Jogok Európai Bizottságához fordult. A Legfőbb Számvevőszék 1998. július 1-jén elutasította a vitatott ügyben hozott ítélet elleni kifogást, amelyet az állam emelt a módosított jogszabály alapján. Az özvegy továbbra sem jutott hozzá az őt megillető összeghez. A kérelmet 1997. február 28-án nyújtották be a Bizottsághoz. Az Egyezmény 11. Kiegészítő jegyzőkönyve 1998. november 1-jén lépett hatályba, ekkor az ügyet a Bírósághoz tették át. Az ítélet lényege:
7 A kérelmezők panaszolták, hogy az Egyezmény 6. cikke 1. bekezdését megsértve ügyüket nem bírálták el tisztességesen: a közigazgatás nem ismerte el a Legfőbb Számvevőszék jogerős ítéletét, annak végrehajtását megtagadták, valamint az állam beavatkozott az igazságszolgáltatás menetébe annak érdekében, hogy az ügy, amelyben érintett volt, a javára dőljön el. A kérelmezők kifogásolták még a tulajdonhoz való joguk megsértését az 1. Kiegészítő jegyzőkönyv 1. bekezdésére hivatkozva. A Bíróság döntése I. Az Egyezmény 6. cikke 1. bekezdésének megsértéséről A. Alkalmazhatóság A kormány elsősorban arra hivatkozott, hogy a 6. cikk 1. bekezdése jelen esetben nem alkalmazható, mivel a nyugdíj követelése az államtól szükségszerűen közjogi természetű, így az Egyezmény arra nem vonatkozik. A Bíróság ezzel szemben arra hívta fel a figyelmet, hogy a kikristályosodott joggyakorlata szerint, és függetlenül közjogi aspektusoktól, melyekre a kormány hivatkozott, ebben az esetben az államnak arról a kötelezettségéről van szó, hogy egy tisztviselőnek a hatályban lévő jogszabályoknak megfelelően az elmaradt nyugdíjat kifizesse. A kérelmezők tehát vagyoni jellegű jogokra hivatkoznak, amelyeket pontosan meghatároznak a nemzeti jogszabályok, és amelyet a 6. cikk 1. bekezdése értelmében "polgári jogi jellegű jognak" kell tekinteni. A kérelmezők nem élhettek semmilyen jogorvoslattal, amivel a közigazgatást rá lehetett volna bírni a számvevő bíróság ítéletének végrehajtására. A Bíróság rámutatott arra a tényre, hogy a Legfőbb Számvevőszék ítéletét 1996. július 23-án közölték a Számvevőszékkel, azonban elutasította annak végrehajtását, és a kérelmezőknek nem utalta át az őket megillető összeget. A törvényt, amely a kérelmezők követeléseit elévültnek nyilvánította, 1997. július 27-én fogadták el. A Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a jog elsőbbségének elve és a "tisztességes eljárás" fogalma ellentétben áll a törvényhozó hatalomnak az igazságszolgáltatásba való beavatkozásától annak érdekében, hogy olyan vitát befolyásoljon, amelyben az állam félként szerepel. Az adott ügyben az, hogy az Állami Számvevőszék a Legfőbb Számvevőszék jogerős és végrehajtható ítéletének végrehajtását visszautasította, megfosztotta a kérelmezőket a hatékony jogi védelemtől. Ezért az Egyezmény 6. cikkének 1. bekezdését megsértették. II. Az 1. Kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikkének megsértése A Bíróság felhívta a figyelmet arra, hogy a követelés is az 1. Kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikke értelmében vett "javak" közé sorolható, feltéve, hogy érvényesíthetősége kellően megalapozott. A Legfőbb Számvevőszék 1996. július 4-én hozott határozata alapján a kérelmezők joggal feltételezték, hogy követelésüknek érvényesíthetősége kellően megalapozott, és nem pedig csupán egy eshetőleges jogról van szó. Igaz, hogy az állam ennek felülvizsgálat kérheti a Legfőbb Számvevőszék teljes ülésben határozó tanácsától, ennek azonban nincs végrehajtást felfüggesztő hatálya. Ezért az, hogy az érintettek nem tudták ezen ítélet végrehajtását elérni, a tulajdonjogukba való beavatkozásnak minősül az 1. Kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikke alapján. Ráadásul a Legfőbb Számvevőszék jogerős ítéletének meghozatalát követően az állam azért avatkozott be, hogy a kérelmezők követelését elévültnek nyilvánítsák, ezzel a törvényhozás megtörte azt az igazságos egyensúlyt, aminek a tulajdon védelme és a közérdek érvényesítése között fenn kell állnia. Ezen túlmenően a Legfőbb Számvevőszék teljes ülésén hozott határozata, melyben egyébként alkotmányellenesnek találták a törvény vonatkozó szakaszát, újabb beavatkozást jelentett a kérelmezők tulajdonjogának élvezetébe. Mivel a döntés a belső jog alapján nyilvánvalóan megalapozatlan, az 1. Kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikkébe ütközik. III. Az Egyezmény 41. cikkének alkalmazásáról A Bíróság megítélte vagyoni kártérítésként a kérelmezők által kért összeget, azaz 4 593 735 drachmát, amely a Legfőbb Számvevőszék ítélete alapján megillette volna őket. A kérelmezők nem kérték költségeik és kiadásaik megtérítését. Az Egyezménynek a Bíróság ítéletében hivatkozott cikkei 6. cikk - Tisztességes tárgyaláshoz való jog 1. Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű határidőn belül tárgyalja, és hozzon határozatot a polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában, illetve az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően. (...) 1. Kiegészítő jegyzőkönyv1. cikk - Tulajdon védelme Minden természetes vagy jogi személynek joga van javai tiszteletben tartásához. Senkit sem lehet tulajdonától megfosztani, kivéve, ha ez közérdekből és a törvényben meghatározott feltételek, valamint a nemzetközi jog általános elvei szerint történik. Az előző bekezdésben foglaltak nem korlátozzák az államok jogát olyan törvények alkalmazásában, melyeket szükségesnek ítélnek ahhoz, hogy a javaknak a köz érdekében történő használatát szabályozhassák, illetőleg az adók, más közterhek vagy bírságok megfizetését biztosítsák. * Eur. Court H. R., Case of Antonakopoulos, Vortsela et Antonakopoulou v. Greece, judgment of 14 December 1999
8 4. Pressos Compania Naviera S.A. és Mások Belgium elleni ügye (17849/91.) Belgiumban az államnak a révkalauzok hibájából bekövetkezett kártérítési felelőssége visszamenőleges hatályú törvénymódosítás útján történt kizárása megsértette az 1. kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikkében foglalt jogot (a tulajdon tiszteletben tartásának joga).
A fentiekben részletesen idézett négy EU jogeset abból a szempontból teljesen megegyezik, hogy az érintett peres ügyekben az állam fizetési kötelezettségét azzal próbálta meg az érintett ország megakadályozni, hogy utólag, visszamenőleges hatályú jogalkotással kizárta a kérelmezők igényének érvényesíthetőségét. Ezekkel a törvényhozási aktusokkal kapcsolatban rögzítette elvi jelleggel mindegyik ítélet, hogy „aa jog elsőbbségének elve és a "tisztességes eljárás" fogalma ellentétben áll a törvényhozó hatalomnak az igazságszolgáltatásba való beavatkozásától annak érdekében, hogy olyan vitát befolyásoljon, amelyben az állam félként szerepel.” szerepel.” T. Ítélőtábla figyelmébe kívánom ajánlani kifejezetten azt a döntési elemet, amely törvényhozási aktus vonatkozásában állapítja meg az egyezménybe ütközés tényét. Továbbá külön kiemelem a jogesetekből a 2. sz. jogesetet - Agoudimos és a Cefallonian Hajózási Társaság Görögország elleni ügye – abból a szempontból is, hogy a kormány érvelése szerint nem az állammal állt perben a kérelmező, hanem a társadalombiztosítási szervvel, mellyel összefüggésben az ítélet megállapítja, hogy „a Bíróság szerint azonban a társadalombiztosítási szervek közigazgatási feladatokat látnak el”, így a törvények kiterjednek reájuk, következésképpen állami beavatkozás történt ebben az esetben is. Ez az analógia teljes egészében igaz jelen perbeli esetre is, mivel a bíróságok ugyanolyan közjogi feladatot látnak el, melynek során kötelező érvényű döntéseket hoznak és ebből a szempontból az állam, mint ezen jogot biztosító, biztosító, - végső soron fizetésre kötelezett - perben érintett fél valójában. De a fenti esetekből egyértelműen megállapítható, hogy nemhogy egyedi bírósági döntések, de törvényalkotási aktusok sem sérthetik sérthetik meg az egyezmény 6. cikkelyének előírásait. Ehhez képest konkrét bírósági döntésekkel kapcsolatban is ugyanezt állapították meg az alábbi ítéletek. 5. Brumarescu Románia elleni ügye (28342/95.) A Legfelsőbb Bíróság megsértette az Egyezmény 6. cikkének 1. pontját (tisztességes tárgyaláshoz való jog - bírósághoz fordulás joga) azzal, hogy az alsóbb fokú bíróság
jogerős ítéletét megváltoztatta.
Megsértette továbbá az Egyezmény 1. Kiegészítő jegyzőkönyvének 1. cikkét (tulajdon védelme). A tényállás lényege: A kérelmező Bukarestben élő román állampolgár. 1950-ben a kérelmező szüleinek házát kártalanítás megfizetése nélkül államosították. 1993. december 9-én a kérelmező által kezdeményezett eljárás során a Bukaresti Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy az államosítás törvénytelen volt. Mivel az ítélet ellen senki sem jelentett be fellebbezést, az jogerőre emelkedett, így rendes perorvoslattal már nem lehetett megtámadni. 1994. májusában a kérelmező birtokba vette a házat, felhagyott az általa eddig bérelt lakás bérleti díjának fizetésével, és a szülei háza után kezdett ingatlanadót fizetni. Közelebbről meg nem határozható időpontban a román legfőbb ügyész panaszt nyújtott be az 1993. december 9-én kelt ítélet hatályon kívül helyezése érdekében. A Legfelsőbb Bíróság 1995. március 1-én hatályon kívül helyezte a sérelmezett ítéletet, azzal az indoklással, hogy a ház az állam tulajdonába eredetileg törvényes aktus révén került, így ez nem támadható bírósági úton, hanem csak a végrehajtó vagy a törvényhozó hatalom szervei által vizsgálható felül. Ezt követően az adóhatóság tájékoztatta a kérelmezőt, hogy az ítélet rendelkezései értelmében a házat 1996. április 2.-tól állami tulajdonként tartják nyilván. A Bíróság előtt ismeretlenül maradt időpontban a kérelmező kérelmet nyújtott be az 1995. évi 112. törvény alapján a korábbi állapot helyreállítása érdekében. 1998. március 24-én a hivatkozott törvény végrehajtásáért felelős bizottság úgy határozott, hogy a kérelmező által korábban bérelt lakás tulajdonjogát át kell adni számára, és ezen felül a szülei háza és a lakás értéke közötti különbözetet kártalanításként megítélte részére. A kérelmező bíróság előtt megtámadta az utóbbi határozatot, ám a Bukaresti Elsőfokú Bíróság 1999. április 2-án elutasította a keresetét. A kérelmező fellebbezése miatt a Bukaresti Megyei Bíróságon jelenleg is folyamatban van az ügy. A kérelmező panasza 1995. május 9-én érkezett a Bizottsághoz. Miután elfogadhatónak találta a kérelmet, a Bizottság 1998. április15-én kelt jelentésében egyhangúan megállapította az Egyezmény 6. cikke 1. pontjának, valamint az 1. Kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikkének megsértését.
9 A kérelmező véleménye szerint a Legfelsőbb Bíróság azon megállapítása, miszerint az alsóbb fokú bíróságoknak nem volt arra vonatkozó hatásköre, hogy foglakozzanak az ő tulajdon-visszaállítással kapcsolatos igényével, megsértette az Egyezmény 6. cikke 1. pontjában foglalt bírósághoz fordulás jogát. Emellett sérelmezte, hogy a Legfelsőbb Bíróság ítélete megfosztotta őt az Egyezményhez kapcsolódó 1. Kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikkében rögzített tulajdon védelméhez való jogát. A Bíróság döntése A Bíróság a fentiek alapján megállapította, hogy a kérelmező még mindig érintettje a bíróságok rendelkezéseinek, és folyamatosan az Egyezmény megsértésének áldozatának tekintendő. Az Egyezmény 6. cikkének 1. pontja A Bíróság többször rámutatott, hogy az Egyezmény 6. cikke 1. pontjában rögzített tisztességes tárgyaláshoz való jogot az Egyezmény Preambulumának fényében kell értelmezni, mely kimondja, hogy a szerződő államok közös öröksége a jog uralma, mely a jogbiztonság egyik aspektusa. A Bíróság megállapította, hogy a kérdéses időszakban a Polgári Eljárásjogi Kódex 330. §-a értelmében a legfőbb ügyész számára bármikor nyitva állt a lehetőség, hogy indítványozza a jogerős határozat megsemmisítését. Ennek a kérelemnek helyt adva a Legfelsőbb Bíróság semmibe vett egy teljesen szabályszerű eljárást, mely tekintettel arra, hogy jogerős döntéssel zárult, res judicata-nak minősül, és ezen felül az eljárás során hozott határozatot már végre is hajtották. A 330. § rendelkezései alapján benyújtott fellebbezésnek helyt adva a Legfelsőbb Bíróság megsértette a jogbiztonság elvét. Ezért a rendelkezésre álló adatokból megállapítható, hogy ez az intézkedés megsértette a kérelmező tisztességes tárgyaláshoz való jogát. A Bíróság továbbá megállapította, a Legfelsőbb Bíróság határozatának az volt az indoka, hogy az alsóbb fokú bíróságoknak nem volt semmilyen hatásköre abban a tekintetben, hogy döntést hozzanak a jelen ügy tárgyát képező, a tulajdon visszaadására irányuló eljárásban. Mindezek alapján a Bíróság rögzítette, az ilyesfajta kirekesztés önmagában ellentétes az Egyezmény 6. cikk 1. pontjába foglalt bírósághoz fordulás jogával, így tehát megsértették az Egyezmény hivatkozott cikkét. Az Egyezmény 1. Kiegészítő jegyzőkönyvének 1. cikke A Bíróság előtti eljárás közös alapja az volt, hogy az 1993. december 9-én kelt határozat elismeri a kérelmező jogát tulajdonának tiszteletben tartásához, melyet az 1. Kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikke szabályoz. Továbbá annak kimondása, hogy a Legfelsőbb Bíróság ítélete beavatkozott a kérelmezőnek a cikk alapján garantált tulajdon tiszteletben tartásához való jogának gyakorlásába. A tulajdon elvétele e második rendelkezés értelmében csak akkor lett volna elfogadható, ha igazolták volna, hogy erre az intézkedésre "közérdek" miatt vagy pedig "a törvényben meghatározott feltételek megtartásával" került sor. A Bíróság észlelte, hogy a Legfelsőbb Bíróság ítéletében nem állapított meg kártalanítást a kérelmező részére. Ezenfelül nem került sor annak a kielégítő bizonyítására sem, hogy a kisajátításra közérdekből került volna sor. Továbbá a kérelmezőt négy évre megfosztották a tulajdona feletti rendelkezési jogától, anélkül, hogy bármiféle kártalanítást fizettek volna neki. Nem beszélve arról, hogy a tulajdonának visszaszerzésére irányuló valamennyi kísérlete kudarcba fulladt. Mindezek alapján megállapítható, hogy megsértették, illetve azóta is folyamatosan megsértik az Egyezmény 1. Kiegészítő jegyzőkönyvének 1. cikkét. Az Egyezmény 41. cikke A Bíróság megállapította, hogy a kérelmezőnek a 41. cikkre vonatkozó kérelme még nem érett meg a döntéshozatalra, ezért az ezzel kapcsolatos döntést elhalasztották, tekintettel arra, hogy fennáll a megegyezés lehetősége a kérelmező és a kormány között. Az Egyezménynek a Bíróság ítéletében hivatkozott cikke 6. cikk - Tisztességes tárgyaláshoz való jog1. Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű határidőn belül tárgyalja, és hozzon határozatot a polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában, illetve az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően. (...) 1. Kiegészítő jegyzőkönyv1. cikk - Tulajdon védelme minden természetes vagy jogi személynek joga van javainak tiszteletben tartásához. Senkit nem lehet tulajdonától megfosztani, kivéve, ha ez közérdekből és a törvényekben meghatározott feltételek, valamint a nemzetközi jog általános elvei szerint történik. * Eur. Court H. R., Case of Brumarescu v. Romania, judgment of 28 October 1999.
6. Hodos és Mások Románia elleni ügye (29968/96.) Megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezménye 6. cikkének 1. pontját (tisztességes tárgyaláshoz való jog), mivel a román Legfelsőbb Bíróság döntése szerint a szóban lévő államosított vagyon visszaszolgáltatása iránt indított kereset elbírálásával az elsőfokú
10 bíróság hatáskörét meghaladó döntést hozott, ezzel a legfelsőbb Bíróság megfosztotta a panaszosokat bírósági eljáráshoz való joguktól. Megsértették továbbá az Egyezmény Első kiegészítő jegyzőkönyve 1. cikkét (tulajdon védelme) is, mert a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság határozatának hatályon kívül helyezésével már a panaszosok "tulajdonát" vonta el, hiszen a kérelmezők tulajdonhoz való jogát elismerő elsőfokú ítélet jogerőre emelkedésével az abban foglaltak véglegessé váltak. A 6. cikk 1. pontja megsértésének megállapítására tekintettel nem merült fel külön vizsgálandó kérdés a tekintetben, hogy az eljárásnak az alkotmánybíróság döntéséig történő felfüggesztése iránt előterjesztett kérelem legfelsőbb bírósági elutasításával megsértették-e az Egyezmény 6. cikkének 1. pontját és az Egyezmény 13. cikkét (hatékony jogorvoslathoz való jog). A tényállás lényege Hodos és a többi kérelmező román állampolgárok, bukaresti lakosok. A panaszosok édesapjuk örököseiként nyújtottak be keresetet a bukaresti elsőfokú bíróságon. Keresetükben azt kérték, a bíróság állapítsa meg, hogy az egykor édesapjuk tulajdonában volt vagyon a panaszosokat illeti, mert azt a 92/1950-es számú rendeletben foglalt feltételek alapján nem lehetett volna azt államosítani, hiszen mindegyik kérelmező édesapja köztisztviselő volt. Az elsőfokú ítélet helyt adott a keresetnek, és megállapította Hodos és a többi kérelmező tulajdonjogát. Az ítélet jogerőre emelkedése után a legfőbb ügyész felülvizsgálati kérelme folytán eljáró Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság határozatát, mert álláspontja szerint az alsóbb fokú bíróság hatáskörét meghaladó ügyben hozott döntést, és elutasította a panaszosok alkotmányossági kifogását. A Legfelsőbb Bíróság döntését követően a román állam harmadik személyeknek adta el a kérelmezők vagyonát. Az ítélet lényege A Bíróság döntése A.) Az Egyezmény 6. cikkének 1. pontjaAz Emberi Jogok Európai Bírósága szerint túl azon, hogy egy első fokon jogerőre emelkedett ítélet hatályon kívül helyezése eleve ellentétes a jogbiztonság elvével, a román Legfelsőbb Bíróság oly módon alkalmazta a hatályon kívül helyezés iránti kérelemre vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket, hogy azzal megsértette Hodos és a többi panaszos tisztességes tárgyaláshoz való jogát. A legfőbb nemzeti bírói fórum azon döntése pedig, amely szerint az elsőfokú bíróságnak nem volt hatásköre a panaszosok keresetének elbírálására, egyértelműen megfosztotta a kérelmezőket bírósági eljáráshoz való joguktól (bírósághoz fordulás joga) mint a tisztességes tárgyaláshoz való jog egyik fontos elemétől. Ezért a Bíróság egyhangúlag úgy találta, hogy mind a bírósághoz fordulás joga, mind az eljárás tisztességes volta tekintetében megsértették az Egyezmény 6. cikkének 1. pontját (tisztességes tárgyaláshoz való jog). Erre figyelemmel nem merült fel külön vizsgálandó kérdés a tekintetben, hogy az eljárásnak az alkotmánybíróság döntéséig történő felfüggesztése iránti kérelem legfelsőbb bírósági elutasításával megsértették-e az Egyezmény 6. cikkének 1. pontját. D.) Az Egyezmény 41. cikke Az Emberi Jogok Európai Bírósága vagyoni kártérítésként 195 000 eurót, nem-vagyoni kártérítés címén 19 500 eurót ítélt meg a kérelmezők részére. * Eur. Court H. R., Case of Hodos and Others v. Romania, judgment of 21 May 2002
7. Surpaceanu és Mások Románia elleni ügye Megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezménye 6. cikkének 1. pontját (tisztességes tárgyaláshoz való jog) a román Legfelsőbb Bíróság azon döntésével, mely szerint a nemzeti bíróságoknak nincs hatáskörük a kérelmezők édesapja tulajdonában volt államosított vagyon visszaszolgáltatása iránt indított kereset elbírálására, megfosztotta a panaszosokat bírósági eljáráshoz való joguktól. Megsértették továbbá az Egyezmény első kiegészítő jegyzőkönyve 1. cikkét (tulajdon védelme) is azzal, hogy a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú
bíróság határozatának hatályon kívül helyezésével már a panaszosok "tulajdonát" vonta el, hiszen a kérelmezők tulajdonhoz való jogát elismerő elsőfokú ítélet jogerőre emelkedésével az abban foglaltak véglegessé váltak. Az 1-4 közötti jogesetek törvényhozási beavatkozás esetében, az 5-7 közötti jogesetek bírósági – legfelsőbb bíróság – beavatkozások ítéletek vonatkozásában mondta ki, hogy jogerős ítéleteket helyezett hatályon azt követően, hogy azok jogerőre emelkedtek emelkedtek és ezen ezen aktusok teljességgel beleütköznek a 6 cikk – tisztességes eljárás - idézett rendelkezéseibe és az EU esetjogi döntéseibe. döntéseibe A Nyíregyházi Városi Bíróság 12.P.20. 12.P.20.652/2009/13 20.652/2009/13 sz. alatt kiadott ítélete megá megállapította, hogy nem áll fenn tartozásom, tartozásom így a végrehajtási eljárást megszüntette. megszüntette Ezt az ítéletet – állítólagos elírás miatt – a III. r. alperes nem helyezte hatályon kívül, kívül hanem csak végzést helyezett hatályon kívül. A II. fokú határozat kihirdetésével a fentiekben megjelölt I. fokú ítélet azonnal jogerőre emelkedett, emelkedett teljességgel mindegy milyen oknál fogva. A jogerő ettől kezdve mindenkit kötelezett.
11 Pp. 227. § (1) Amennyiben a törvény másként nem rendelkezik, a bíróság a saját határozatához abban a perben, amelyben azt hozta, kötve van, mégpedig a határozat kihirdetésétıl kezdve, ha pedig a határozat kihirdetve nem volt, annak közlésétıl kezdve. 228. § (1) Az a határozat, amely fellebbezéssel nem támadható meg, kihirdetésével (218. §) emelkedik jogerıre; azok a határidık azonban, amelyeket a határozat jogerıre emelkedésétıl kell számítani, a határozatnak a féllel történt közlésétıl (219. §) kezdıdnek. BH 129/1993. a bíróság csak névcsere, hibás névírás, szám- vagy számítási hiba vagy más hasonló elírás esetén rendelheti el a határozat kijavítását. A határozatot az ügy érdemében megváltoztató kijavító végzés törvénysértı. [Pp. 224. § (10) bek.].
A döntés maga az érdemi rész, ebből következően azt utólag már nem lehet hatályon kívül helyezni. Tehát jelen ügyben nemhogy törvényhozási aktussal, vagy szándékolt Legfőbb Ügyész indítványa alapján Legfelsőbb Bíróság döntött volna, hanem maga a hibát okozó III. r. alperes. Mindebből következően a fentiekben idézett EU jogesetekhez képest a leggyengébb leggyengébb aktussal helyezett hatályon kívül – kijavító végzéssel – egy jogerős ítéletet a III. r. alperes, melynek következtében az EU esetjoga alapján a 6. cikk rendelkezéseit szintén megsértette. Mivel a III. r. alperes bíróságként lépett fel, kétségtelenül beavatkozott a folyamatban lévő perbe annak kimenetelének befolyásolása céljából, céljából mely aktus szintén a 6 cikk. rendelkezéseibe ütközik a fenti jogesetek által közölt jogértelmezés szerint. Az sem lehet kétséges a fentiekben már kifejtettek szerint, hogy a bíróság kijavító végzése államhatalmi aktusnak minősül, minősül - állami beavatkozásnak - mivel kényszerítő erővel rendelkezik, amit a legjobban a II. r alperes perben elfoglalt álláspontja – végzés befogadása tükröz a leginkább. III. FORMÁLLOGIKAI DILEMMA A bírósági dilemma az, hogy volt egy ítélet, - Nyíregyházi Városi Bíróság 12.P.20.652/2009/13 - amelyet állítólagos „elírás” miatt nem helyezett hatályon kívül a III. r. alperes. Ebből következően a formál logika sza szabályai szerint az ítélet jogerőssé vált. vált A III. r. alperes álláspontja az, hogy nem maradt hatályban a hatályon kívül nem helye helyezett ítélet attól, hogy ez az elírás megtörtént. Ha nem maradt hatályban a hivatkozott ítélet hatályon kívül helyezés nélkül sem, akkor miért volt szükség „kijavító végzés” végzés” kiadására, mivel a III. r. alperes logikája szerint a hatályon kívül helyezéshez arra már nem volt szükség. Akkor mit javított ki? ki Nem érthető a III. r. alperes állítása, mitől vált hatálytalanná hatályon kívül helyezés nélkül a hivatkozott ítélet? Ha a kijavító végzés ahhoz kellett, hogy az ítélet hatályon kívülre kerüljön, akkor az már súlyosan törvénysértő aktus volt. Mind a Pp. fentiekben idézett rendelkezéseibe, mind az EU esetjogába is beleütközik. Álláspontom az, hogy ezt a dilemmát nem lehet megoldani csak súlyos törvénysértéssel, amely viszont bírósági károkozást is jelent. IV. BÍRÓI ELFOGULTSÁG KÉRDÉSE Az által, hogy a II. r. alperes, ill. az I. r. alperes nevében eljáró bírók aktív közreműködésükkel hozták létre a per tárgyát képező bírósági műhibákat az alábbi EU jogeset elemzése következtében azt is meg kell állapítani, hogy elfogultságuk elfogultságuk is fennállt, anélkül, hogy az eljáró bírók az elfogultságukat bejelentették bejelentették volna volna. olna Panyik Magyarország elleni ügye (12.748/06.) A Tatai Városi Bíróság - egykori munkáltatója kérelmére - 2002. november 7-én körülbelül 42.000,forint összegű fizetési meghagyást bocsátott ki az ügyvéd foglalkozású kérelmező ellen. Az eljárás ellentmondás folytán perré alakult. Az ügyet 2002. december 17-én áttették a Komáromi Városi Bíróságra, mert a területileg illetékes Tatai Városi Bíróság bírái elfogultnak érezték magukat, tekintettel a kérelmező bíróságukhoz kötődő ügyvédi tevékenységére. A Komárom Városi Bíróság 2005. április 19-én a keresetnek helyt adott. A kérelmező az elsőfokú ítélet ellen fellebbezést terjesztett elő.. A Komárom-Esztergom Megyei Bíróság előtti eljárásban, egy háromtagú tanács - köztük Dr. D. és Dr. K. - 2005. július 4-én az ügyből való kizárását kérte, tekintettel arra, hogy a kérelmező ügyvédként működik a megyében, akivel munkakapcsolatban állnak, ezért a jogvita pártatlan elbírálása kedvéért
12 indokolt látszik, hogy az ügyben másik megyei bíróság járjon el. Az ügyet ezt követően ugyanazon bíróság másik tanácsára osztották. A kérelmező 2005. október 11-én az eljáró tanács, utóbb az egész bíróság kizárását kérte. Megjegyezte, hogy a tanács elnöke, Dr. V. már két korábbi ügyben a napi munkakapcsolatra tekintettel elfogultságot jelentett be vele szemben, Ezen eljárások egyikében Dr. D. is elfogultnak vallotta magát. A Győri Ítélőtábla 2006. január 26-án a kérelmező kizárási indítványát elutasította. Emlékeztetett arra, hogy a tanács bírái és a bíróság másik két bírája nem érezték magukat elfogultnak. Ezen felül, úgy érvelt, hogy az elfogultság csak olyan tényeken, körülményeken alapulhat, amelyekből objektíven és logikusan az következik, hogy pártatlan ítélkezés nem biztosított. A kérelmező által felhozott ok azonban az öt bíró pártatlanságukat állító nyilatkozatával szemben nem alapozhatja meg az elfogultságot. A kérelmező ezt követően újabb kizárási indítványt nyújtott be a tanácselnök, Dr. V. ellen annak elfogultságára hivatkozással. Az előzmények ellenére Dr. V. ismét úgy nyilatkozott, hogy nem elfogult, ezért a megyei bíróság úgy találta, hogy nincs akadálya az ítélethozatalnak, ugyanakkor elrendelte a kizárási ügy áttételét a másodfokú bírósághoz, végül azonban a. megyei bíróság másik tanácsa bírálta el. A megyei bíróság másik tanácsa, Dr. D. elnökletével és Dr. K. részvételével 2006. április 21-én elutasította a kérelmező Dr. V. elleni elfogultsági kifogását. A határozat indokolása szerint nincs jogi jelentősége annak, hogy a bíró korábban egy más típusú ügyben hozzájárult a kizárásához, és jelentőséget tulajdonított annak, hogy a tanács másik két tagja ellen a kérelmező nem terjesztett elő kizárási indítványt. A megyei bíróság háromtagú tanácsa, Dr. V. elnökletével 2006. március 14-én helyben hagyta az elsőfokú ítéletet; e határozatot 2006. május 23-án kézbesítették a kérelmezőnek. A kérelmező - az Egyezmény 6. cikkének 1. bekezdésére hivatkozással - azt sérelmezte, hogy az ügyben eljárt bíróság nem volt pártatlan. A Bíróság először is emlékeztetett arra: egy demokratikus társadalomban alapvető fontosságú, hogy a bíróság bizalmat ébresszen a közösségben. E célból az Egyezmény 6. cikke előírja, a hatálya alá tartozó bíróságnak pártatlannak kell lennie. Pártatlanság általában az előítélet vagy elfogultság hiányát jelenti, és annak léte vagy hiánya különféle módokon vizsgálható. A Bíróság megkülönbözteti a szubjektív megközelítést, amely arra törekszik, hogy egy adott ügyben egy adott bíró személyes meggyőződéséről vagy érdekéről megbizonyosodjanak, és az objektív megközelítést, azaz annak megállapítását, hogy elegendő biztosítékot kínált-e fel e tekintetben bármiféle törvényes kétely kizárására. A szubjektív vizsgálat alkalmazása során, a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a bíró személyes pártatlanságát vélelmezni kell mindaddig, amíg nincs bizonyíték az ellenkezőjére. Ami a szükséges bizonyíték fajtáját illetően, a Bíróság például arról igyekezett megbizonyosodni, hogy a bíró már mutatott-e ellenséges érzületet vagy rosszakaratot, vagy személyes okokból magára osztatott-e egy ügyet. Bár bizonyos esetekben nehéz lehet beszerezni az elfogulatlanság vélelmét cáfoló bizonyítékokat, emlékeztetni kell arra, hogy az objektív pártatlanság követelménye egy további fontos garancia. Más szóval, a Bíróság elismeri a 6. cikk megsértésének a szubjektív elfogultság figyelembevételével történő megállapítása nehézségeit, és emiatt a pártatlanság kérdését felvető esetek túlnyomó többségében az objektív vizsgálatra összpontosított. Nincs azonban éles választóvonal a kettő között, mivel egy bíró magatartása nemcsak egy külső szemlélő szempontjából, objektíve támaszthat aggályokat a pártatlanság tekintetében(objektív teszt), de felveti az ő személyes meggyőződésének kérdését (szubjektív teszt) is. Ha a második vizsgálatot egy tanácsban eljáró testületre alkalmazzák, az annak meghatározását jelenti, hogy vajon - eltekintve a testület tagjainak személyes magatartásától - vannak-e olyan megállapítható tényeket, amelyek kétségeket ébreszthetnek a pártatlanság tekintetében. Ebben a tekintetben még a látszat is bizonyos jelentőséggel bír. Amikor azt kell eldönteni, hogy vajon egy adott ügyben jogszerű indoka van-e egy adott testület elfogultságától való félelemnek, ennek az állításnak a szempontjából az, hogy a testület pártatlan, fontos, de nem ügydöntő. A döntő az, hogy vajon a félelmet objektív módon igazolhatónak lehet-e tartani. Az adott ügyben a Bíróság megállapította, hogy a kérelmező a Megyei Bíróság az állítólagos elfogultságát sérelmezte, mivel az ügyében másodfokon eljáró tanács tagja egy korábbi ügyében elfogultnak vallotta magát, és az e bíró kizárása kérdésében döntő három bíró közül kettő személyes elfogultságára tekintettel egy korábbi ügyben kizárni kérte magát. A Bíróság feladata tehát annak értékelése volt, hogy az ügy különleges körülményei objektív kétségeket vetnek-e fel a Megyei Bíróság pártatlanságát illetően. A Kormányzat azon érvére tekintettel, hogy a kérelmező nem szolgáltatott olyan bizonyítékot, amely alátámasztaná Dr. V. elfogultságát, a Bíróság megállapította, hogy az ő személyes elfogultsága valóban nem volt bizonyított, hiszen eltekintve a másik ügyben tett, korábbi nyilatkozatától, amely szerint elfogult, nem volt semmilyen különös jele vagy cselekedete, ami az elfogultságára utalt volna. Következésképpen a Bíróság elismerte, hogy Dr. V. személyes pártatlanságát vélelmezni kell. Ez azonban csak a Bíróság által megállapított szubjektív tesztnek tesz eleget.
13 Azt is meg kellett vizsgálni, hogy vajon az objektív vizsgálat alapján a pártatlanság látszata is megállapítható-e. A Bíróság felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy annak oka, amiért Dr. V. maga kérte kizárását a kérelmezőt érintő korábbi ügyből, a köztük fennálló napi munkakapcsolat volt. Ez a helyzet nem változott azóta, és a kérelmezőnek a tényállás időpontjában is ügyvédként működött a megyében. Bár a Bíróság megítélése szerint a bíró és az érintett bíróságon működő ügyvéd közötti munkakapcsolat megléte nem vonja maga után szükségképpen a pártatlanság hiányát az előbbi részéről, a döntő tényező ebben az esetben az a tény, hogy Dr. V . korábban pusztán ezen az alapon kérte kizárását, ami még akkor is fennállt, amikor később részt vett az alperes fellebbezését alaptalannak ítélő döntés meghozatalában. A Bíróság ezért úgy találta, hogy nem nyújtottak kellő biztosítékot arra, hogy a kérelmező felé az ő pártatlansága tekintetében kizárják a jogos kétséget. A Bíróság ezt annak ellenére így ítélte meg, hogy a tanács másik két tagjának pártatlanságát nem kérdőjelezték meg, hiszen a tanács elnöke pártatlansága tekintetében fennálló kétség az egész tanács pártatlanságát vonja kétségbe. A kérelmezőnek a Megyei Bíróság pártatlansága hiányától való félelmét még inkább súlyosbította az a tény, hogy a Dr. V. kizárása kérdésében döntő három bíró közül kettő korábban elfogultnak vallotta magát. A Bíróság tehát megállapította, hogy az adott tényállás mellett a Megyei Bíróság pártatlansága vitathatónak tűnhetett. A kérelmező erre vonatkozó félelmét objektív módon igazolhatónak kell tekinteni, és ennek megfelelően a Megyei Bíróság az objektív vizsgálat alapján nem felelt meg az Egyezményben előírt követelményeknek. A Bíróság ezért megállapította, hogy az Egyezmény 6. cikkének 1. bekezdését megsértették, és a kérelmező részére 3.800,-Euro nem vagyoni kártérítést ítélt meg. 1 Az ítélet 2011. október 12-én vált véglegessé.
Mint látható a bírói elfogultság kérdésének vizsgálata az EU esetjogában teljesen eltér a hazai joggyakorlattól. A bírók szubjektív nyilatkozatai csak az egyik elemét képezik az elfogultsági vizsgálat kérésének. Az objektív körülmények vizsgálata – amely a hazai joggyakorlatban gyakorlatilag ismeretlen elem – ugyanolyan hangsúlyos elemét képezi az elfogultság vizsgálatának, mint a szubjektív. Amennyiben Amennyiben csak az egyik oldali vizsgálat mutat elfogulatlanságot, akkor az eljáró bírót elfogultnak kell tekinteni tekinteni. teni Mivel szubjektív elfogultságot sem az I. r. alperes, sem a II. r. alperes eljáró bírái nem jeleztek, így a szubjektív pártatlanságot, elfogulatlanságot vélelmezni kell a fenti jogeset szerint. Az objektív körülmények vizsgálata ennek az ellenkezőjét igazolja viszont: • A II. r. alperes eljáró bírója a Pp. 152§ szerinti felfüggesztést, mint olyan eljárásjogi eszközt nem alkalmazott, amely más szervtől származó döntés befogadásától tette volna függővé a saját döntésének meghozatalát. • A II. r. alperes ennek ellenére saját ítéletében maga hivatkozik arra, hogy reá nézve is kötelező erejű döntést hozott a III. r. alperes – „kijavító végzésével” -, melyből az következik, hogy szándékosan közreműködött az ügyféli jogaimtól való megfosztásomhoz. • A III. r. alperest, nem mint felet, hanem mint bíróságot fogadott el azzal, hogy egyáltalán befogadta és ítélkezése alapjául tette a saját hatáskörében hozott végzését és ezzel elfogadta az „állami” beavatkozást a folyamatban lévő perben, ezért az elfogultság objektív ismérvei alapján teljességgel elfogultnak mutatkozott, így az ügy elbírálásából ki kellett volna zárni az eljáró bírót. • Az I. r. alperes pedig az által, hogy mindennek ismertében szabályosnak, jogszerűnek minősítette a II. és a III. r. alperes eljárást a II. fokú ítéletében szintén „állami beavatkozást” követett el az állam pernyertessége érdekében. Mindebből következően mind a Pp. 2§2§-a, mind a Római egyezmény 6. cikke alapján a lefolytatott eljárás nem tekinthető tisztességesnek, tisztességesnek ezért kérem az I. fokú ítélet fellebbezés szerinti megváltoztatását. Nyíregyháza 2015. december 27.
Kelemen Gábor felperes
