2015. december, 16. évfo lyam 12. szám
ÉLETÜNK
w es s i . h u
A Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet tájékoztatója
December 6-án 17 órakor Adventi koncertet tartunk imaházunkban.
December 25-én fél 10-től imaórára, 10 órától istentiszteletre, 17 órától a gyermekek ünnepére várunk szeretettel mindenkit. Karácsonyi gyűjtésünket a Tatai Baptista Gyülekezet építkezésének támogatására ajánljuk fel.
December 13-án adom ányainkat szociális célokra ajánljuk fel, rászoruló testvéreink megsegítése érdekében. December 13-án 18 ó r ától a Baptista Szimfonikusok koncertje kerül megrendezésre Papp László Budapest Sportarénában.
December 26-án im aházunkban nem lesz alkalom. December 27-én, vasárnap fél 10-tól imaórára, 10 órától istentiszteletre várjuk az érdeklődőket.
December 19-én, szom bat este 19 órai kezdettel a Musica Sonora kamarazenekar adventi és karácsonyi témájú műveket ad elő. Tiszteletjegyek igényelhetők Kübler Zsuzsánál.
December 31-én, csütörtökön 18 órától évzáró istentiszteletet tartunk. Január 1-én 10 órakor kezdődik 2016 első istentisztelete.
December 20-án, vasár nap délben ünnepelnek együtt nyugdíjas testvéreink. Kérjük Isten áldását az összejöveteleinkre, lehetőségeink szerint vegyünk részt az alkalmakon és hívjuk el barátainkat, ismerőseinket is!
Szabóné Nagy Ágnesnél érhetők el. Gondoljunk nehéz helyzetben lévő testvéreinkre is, fejezzük ki szeretetünket, törődésünket feléjük, hogy rajtunk keresztül is megtapasztalják Isten áldásait!
Adni jó – ismét lehetőségünk nyílik arra, hogy szebbé tegyük a kiskunmajsai gyermekotthon lakóinak karácsonyát. Aki vállalja, hogy cipősdoboz ajándékot készít egy vagy több gyermek számára, a faliújságon kihelyezett táblázatba szíveskedjen beírni felajánlását. Információk
Gyülekezetünk bankszámlaszáma: 13555555-13552010-00000078 . Gyülekezeti értesítőnk elérhető a www.wessi.hu inter netoldalon.
1
2015. december
A
mi fontos, azt szeretnénk kiemelten jól csinálni. Annak csak kiválóan szabad sikerülnie. Akarom mondani: tökéletesen. Olyankor meghatározhatatlan belső kényszer hajt meghatározhatatlan elvárásaink felé, miközben a görcsös akarásban gyakran éppen a lényeg veszik el. Biztosan mindannyian ismerünk anyukákat, akik hónapokig tervezgetik a gyerek szülinapi buliját, előre kipróbálnak fél könyvtárnyi receptet, melyik lenne a legmegfelelőbb az ünnepi menühöz, aztán a nagy napon még mindig főzöcskéznek, tortát sütnek, lakást díszítenek, lufit fújnak és izgulnak, hogy minden úgy alakule, ahogy elképzelték. Este pedig hullafáradtan rogynak össze a romok felett, úgy, hogy a napjukban tíz perc sem akadt, amikor összebújhattak volna a gyerekükkel, amikor elmondhatták volna neki, mennyire szeretik, felidézhették volna, mennyire és hogyan várták, milyen volt az élet, amikor még nem volt, és amikor megszületett.
Tökél karács
Láttunk gyerekeket, akik egy-egy fontosabb iskolai felmérő, sportverseny, fellépés vagy randi előtt otthon ajtókat csapkodnak, kiabálnak, morognak, vagy éppen elnémulnak, miközben arra vágynak a legjobban, hogy szüleik megnyugtassák őket: „minden rendben lesz”.
produkálni a gyerekeknek (meg valamennyire magunknak is), „legalább karácsonykor”…
A karácsony előkelő helyet foglal el azon alkalmak sorában, amikor kívül-belül minden és mindenki azt sugallja, „tökéletesnek kell lennie”. Hiszen annyi mindent szimbolizál, hiszen vannak szeretteink, akikkel szinte csak ilyenkor találkozunk egész évben, hiszen csodát kell
2
Vannak, akiknek pontos elképzeléseik vannak az ünnepek minden pillanatáról, és a környezetüket is ennek megfelelően irányítják percről percre, mindenkire kiróva az aktuális feladatot. Vannak, akik
16. évfolyam 12. szám „tökéletest”. De mitől, vagy kitől lesz elég jó, nagyon jó, esetleg tökéletes az ünnep? Nem attól, ha minden ragyog és csillognak a fények, ha ezekben a napokban nem kell nélkülöznünk senkit és semmit, ha az asztaldísztől az ajándékokon át a minket körülvevő emberek reakciójáig minden éppen olyan, ahogyan elképzeltük. Figyelünk az ünnepeltre? A sok sürgésforgás között szánunk arra időt, hogy igazi találkozásunk lehessen Vele, aki békét, örömöt hozott ezen a napon a világra? Nem kell összeomlani, ha nem úgy sikerül az ünnep, ahogy elterveztük. Ha tíz év múlva visszatekintünk a mostani karácsonyra, nem arra fogunk emlékezni, volt-e negyedik féle desszert az asztalon, vagy porcica a sarokban. Azokra fogunk emlékezni, akikkel együtt ünnepelünk, a saját családi rituálénkra, esetleg szüleinkre, nagyszüleinkre, milyen volt együtt énekelni a fa alatt, együtt elfogyasztani kedvenc ételeinket. Emlékezni fogunk az Ígére, az imádságokra, örömre, a békére, amely betöltötte a lakást, de elsősorban a szívünket.
››› Fotó: Gál Efraim
letes sony?
A görcsös akarásban nem jut idő figyelemre, örömre. És egészen biztosan nem érjük el vele, hogy tökéletes lesz az ünnepünk. Elégedjünk meg azzal, hogy Jézus Krisztus és a szívünk is benne legyen.
„
még az utolsó pillanatban is dolgoznak, és örülnek, ha beeshetnek a fa alá. Vannak, akik legjobb igyekezetük ellenére is távol töltik a karácsonyt szeretteiktől, és akiknek csak elérhetetlen álom marad, hogy minden úgy alakuljon, ahogyan azt szeretnék. Akárhogy is lesz, verjük ki a fejünkből a
Mikor felidézzük a régi karácsonyokat, rájövünk, hogy kis apróságok - nem a nagy csodák - adják a legbensőségesebb boldogságot.
3
››› Bob Hope
2015. december Ha csendben lennél, lenne rá okod, tán felfigyelnél, mint a pásztorok. Ők hallottak és láttak, mert lehet az éjszakában angyaléneket hallani, csak a lélek csendje kell hozzá, mikor nem ember énekel, mikor felülről jön az üzenet, mikor VALAKI nyitja füledet, s az Ég, a Föld, a Lélek s az anyag
„
Karác moza
beszélni kezd mind, vagy visszhangot ad.
Ha csendben lennél, szinte hallanád a molekulák termikus zaját, sőt hallanál - a földi zaj helyett égi Igét és angyaléneket, szívig elérőt és csodálatost, s véget nem érő ünnep jönne most!
"Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek." (Tit 2,11) Küszöbön áll a nap, az az egyetlen egy nap az évben, mely hivatalosan is a szereteté. Háromszázhatvanöt nap közül háromszázhatvannégy a gondjaidé, a céljaidé, munkádé, és a szereteté csupán egyetlen egy, s annak is az estéje egyedül. Pedig, fordítva kellene legyen.
››› Füle Lajos
A friss hóba egy szívet rajzolok, s kérlek, ne ráncold, világ, a homlokod. ››› Székelyhidi Balázs
››› Wass Albert
4
16. évfolyam 12. szám
sonyi aikok
A szeretet ünnepén, Amikor annyi költemény Hirdeti ékes mondatokban, Hogy végre ismét karácsony van, Mikor övéihez rohan, Mindenki meghatottan, boldogan, Mikor mindenki egyetért, Mindenki egyért, egy mindenkiért. ››› Heltai Jenő
Nem volna más vallás, Nem volna csak ennyi: Imádni az Istent És egymást szeretni... Karácsonyi rege Ha valóra válna, Igazi boldogság Szállna a világra… ››› Ady Endre ››› Fotó: Gál Efraim
Reményt ad embernek, vígaszt koldulóknak, annak, ki bízik még: fényesül a holnap.
Lobogjon csak tovább
Néma táj, szél pihen, minden mozdulatlan:
gyertyáinknak lángja: Emberi melegség,
hó szitál, gyertya ég, szép éjszaka - csönd van.
köszönts a világra!
››› Balogh József
››› Devecsery László
5
2015. december
L
S
eginkább az töltött el örömmel, hogy sok fiatal vett részt az alkalmon. Hálásan gondolok azokra a pillanatokra, amikor a fiatalok szervezésében játékos bemutatkozásra került sor. Az ebédlőben is folytathattuk az ismerkedést, mikor olyan testvérek mellé kerültünk, akikkel korábban nemigen beszélgettünk. A gazdag igei tanítások, a dicsőítés, a balatoni hajókirándulás és a gyülekezet tagjaival való beszélgetések feledhetetlenné teszik számomra ezt a hétvégét.
zámunkra minden eddigi gyülekezeti együttlétet felülmúlt ez a hétvége. Nyitott csoportbeszélgetések voltak mely által jobban megismerhettük egymást. A szombati szolgálat, a növekedés témaköre tükröt tartott elénk és megértettük azt, amivé Isten akar formálni, ha engedjük. A közös játékos feladatok és a vetélkedő sokkal közelebb hozták a tagokat szívünkhöz. Hálásak vagyunk a gyülekezetért, várjuk a következő ilyen alkalmat. Szer etü nk W ess(e)! ››› Jassó Zoltán és Nikoletta
N
„Szárszó ››› Dr. Szabóné Nagy Ágnes
agyszerű volt számomra a Balatonszárszói hétvége. Jó volt jobban megismerni embereket minden korosztályból. Különösen jól esett számomra a hely üzemeltetőinek segítőkészsége, illetve az a vendégszeretet, amiben részesültünk. ››› Kovács János
6
16. évfolyam 12. szám
A
A
szárszói gyülekezeti hétvégére nagyon készültem, mert beneveztem a versenyre. Régi alkalmak és emberek jöttek elém gyermekkoromból. (Dobner Annuska néni, Gudra Sándor bácsi, Merkl Ottó bácsi.) Ők nagyon szerették ezt a gyülekezetet és minket, fiatalokat is.
hajókirándulásra én is busszal utaztam, ahol egy olyan ember ült mellettem, aki nemrég csatlakozott a gyülekezetünkhöz. Látásból már ismerten, de még nem volt alkalmam vele beszélgetni. Ennek ellenére a kicsit több mint félórás út alatt úgy tudtam a sráccal beszélni, mintha egy régi jó barátom lett volna. Leszállva a buszról döbbentem rá, hogy annak ellenére, hogy más személyiséggel, beállítottsággal, vagy családi háttérrel rendelkezünk, mégis így, alig ismerve egymást egy nagyon mély és jó társalgás alakulhatott ki. Volt valami, ami összekapcsolt: ez a valaki Jézus Krisztus.
És én? A közösség velem erősebbé válik, vagy éppen gyengül? Hazafelé jövet döntöttem: amire Isten rámutatott, abban megváltozom, ne legyen hiábavaló a figyelmeztetése és ez a hétvége. ››› Szilágyi Etelka
zárszó
››› Herjeczki Tamás
N
ekem ösz-
szességében jó tapasztalatom van a hétvégéről. Sajnos azért nehéz különleges alkalmat kiemelnem, mert még gyakorlatilag az ismerkedő stádiumban vagyok, mind a gyülekezettel, mind az emberekkel. Sikerült ismerkednem új emberekkel is, és természetesen Istennel is. ››› Diriczi
7
››› Fotó: Gál Efraim
Róbert
2015. december
N
agyon jól éreztem magam az egész hétvégén. A legtöbb erőt, bátorítást a közös istentisztelet adta nekem. A közös szót azért használom, mert csodálatos volt megtapasztalni, hogy azokban a percekben mind egy szívvel, együtt álltunk Isten előtt. Két éve járok ebbe a gyülekezetbe és ezen a vasárnapon éreztem igazán és megmásíthatatlanul: igen, a Wessi az én otthonom is. Megható, megrázó, felrázó, ébresztő és megerősítő élmény volt. Minden igehirdetésen keresztül Isten szólt, az interaktív feladatok pedig elmélyítették az üzenetet. A "keresztes" bűnbánattal egybekötött úrvacsora pedig számomra pecsét a kegyelembe való viszszatalálás emléke lett. Hálás vagyok Istennek a Wessiért, a gyülekezetemért, ahol Ő adja a növekedést.
››› Fotó: Gál Efraim
››› Bruckner Hanga
Szárszó
P
éntek hajnalra rázott a hideg és belázasodtam. Küldtem sms-t az imatársaimnak, hogy imádkozzanak értem, mert nincs erőm elindulni. Délutánra mire indult a busz, jobban lettem. A férjem is vágyott eljönni , békességesen részt vett az alkalmakon és még jól is érezte magát! El készítette nekünk az Úr Jézus ezt a hétvégét. Vasárnap, a reggeli áhítaton olyan jó volt imádkozni drága vezetőimmel, hálás a szívem értük Istennek. A zárszó alatt egyszerűen csorogtak a könnyeim annyira közel volt az Úr Jézus! Számomra egy fantasztikus hétvége volt, az influenza ellenére. Köszönet érte Jézusnak és mindenkinek, akinek a szívét indította, hogy fáradozzon ezért a csodálatos hétvégéért. ››› Gálné Bodor Ildikó
É tem pár embert, de úgy jöttem el, n úgy mentem oda, hogy alig ismer-
hogy új kapcsolatokat köthettem, régebbiek megerősödhettek. Nagyon örültem, hogy a kávéházban szolgálhattam, segített, hogy felszabadultabb legyek. Nagyszerű tanításokat hallhattam, nagyszerű embereket ismerhettem meg, Isten áldott emberei mindnyájan! Remélem jövőre is ott lehetek, mert egy élménnyel lettem gazdagabb. Istené a dicsőség! ››› Zsigmond Kata
8
16. évfolyam 12. szám
É fiatalokkal – középkorúakkal – idő-
lmény volt együtt lenni gyerekekkel -
sebb generációval. A hétvége programjai jól szervezettek és változatosak voltak, hálás vagyok érte mindenkinek. Az előadók nagyon felkészültek voltak és az érdeklődésemet kielégítő témákban kaptam útmutatást. Megrendítő volt számomra egy-egy felismerés, ami a személyiségem, a lelki érettségem tekintetében változást követel. A szombati előadó több megállapítása is elgondolkoztatott, az életvitelem és hitbeli fejlődésem megítélésének tekintetében.
”
zárszó N
ekem is sokat jelentett a gyülekezeti hétvége. Nagyon jó volt a lelki közösség, amit Isten teremtett meg közöttünk. Jó volt beszélgetni olyan testvérekkel, akikkel ritkán vagy még talán soha sem beszéltem. Látni életükön Isten hatalmas munkáját, jelenlétét, és ezáltal erőt meríteni a növekedéshez.
A sokféleségünk közös nevezőre talált a változatos programok kapcsán. A Balatont nem láttam még ilyen zöldnek, hullámosnak, késő őszi időszakban. Nagyon tetszett! A kiscsoportos beszélgetés is lehetőséget adott arra, hogy jobban megismerjük egymást. Régen nevettem ennyit, mint ezen a hétvégén (különösen a „Szeretlek Wessi!” vetélkedő alatt). ››› Balog Endréné Rita
H
álás vagyok Istennek a gyülekezeti hétvégéért! Sok kedves testvéremért, a beszélgetésekért, a tanításokért, hogy emlékezhettem azokra, akiktől sokat tanultam, de már nincsenek köztünk…
Hálás vagyok Istennek, hogy visszaemlékezhettem arra a szolgáló testvéremre, aki egyengette a lelki fejlődésemet. Jó lenne, ha több ilyen közös gyülekezeti hétvége lenne.
››› Kövesdiné Tímea
››› Kövesdi Tibor
9
2015. december
N
agyon hálás vagyok Istennek, hogy részt vehettem a balatonszárszói közösségi hétvégén; több okból is.
A három nap alatt boldogsággal töltött el, hogy azokat az embereket, akiket az Istentiszteleten láttam, közelebbről is megismerhettem, beleláthattam életükbe és az Istennel való kapcsolatukba. Leutazásom előtt úgy gondoltam, hogy már nem csak értem Isten üzenetét és szándékát, hanem meggyőződéssel járom az Ő szeretetteljes útját, de az előadások során szembesültem kiskorúságommal, kaptam egy jövőképet és egy célkitűzést a kereszténységben való nagykorúság elérésére.
nek. Megértettem, hogy a közösség legfontossabb feladata a hit formálása és megerősítése, egymás támogatása ebben a bűnös világban. Nem véletlen, hogy a Bibliában annyiszor látjuk a hitben való közösségre történő buzdításokat, a jó közösség tulajdonságainak kifejtését és az összetartó, egymást erősítő közösségek jelentőségét. Kérem Istent, hogy áldja meg közösségünket és legyen köztünk az alkalmainkon, hogy a lánc, ami hozzá köt, elszakíthatatlan és örökérvényű legyen. Ámen. ››› Scheer Zsuzsanna
Megízleltem az Isten által elképzelt és pártolt közösség erejét és lelki ajándékát; néztem a gyerekek önfeledt dicsőítését, a testvérek szeretetteljes egymáshoz fordulását a közös étkezések során, a lelki vívódásokkal kapcsolatos komoly beszélgeté- ››› Fotó: Gál Efraim seket a kávézóban, a lelki békével megtelt családokat a hajó fedélzetén és megértettem a közösség fontosságát.
Szeretle
Mint ahogy Isten is közösségben él a Szentháromság formájában, mindegyik résznek megvan a saját feladata, de egymást kiegészítve szent közösségben él-
„
Ó Isten, aki a jámbornak megmutatod a helyes utat, s a sötétben világosságot támasztasz, add, hogy a kétségben és a bizonytalanságban hozzád forduljunk, hogy mitévők legyünk, segítsd, hogy bölcsességed szelleme megóvjon bennünket minden rossz döntéstől, s hogy fényedben világosan láthassunk, s hogy egyenes utadon soha el ne botoljunk, Urunk, Jézus Krisztus által! ››› William Bright
10
16. évfolyam 12. szám „Erősödjetek meg az Úrban és az Ő hatalmas erejében. Ef. 6.10.”
A
hétvége témája, hitünk elmélyítése és a növekedés, számomra egy mindig szívesen tanulmányozott és időszerű témakör. Bár többféleképpen lehet értelmezni a növekedést, hiszen egyaránt történhet hitben, bölcsességben, testi- és lelki érettségben, vagy éppen egymás iránti ismeretségünkben, úgy érzem, a hétvége nagyban hozzásegített személyes lelki fejlődésemben, minden értelmezésben. Eddigi életem első gyülekezeti hétvégéje volt ez, amit már csak
ebből kifolyólag is nagyon vártam. Amilyen nyitott szívvel érkeztem a közösségbe mindössze pár hónappal ezelőtt, ugyanolyan lelkesen és örömmel szálltam ki a buszból Balatonszárszóra érve, és legnagyobb örömömre pont ilyen testvéri szeretettel fogadtak engem is. A befogadó közösségben hamar új ismeretségekre tehettem szert, és a tanítások is sok átgondolni való üzenetet hoztak. A körültekintően megszervezett programok mind jó hangulatban és szeretetben teltek, és bár nehéz kiragadni egy-egy kedvenc órát vagy percet, mégis megemlíteném a Zsoltárokból felolvasott Igeversek megható láncolatát, a kreatív perceken felállított keresztet, melyre kitűzhettük jelképesen egy cédulára írt vétkeinket, a hangulatos hajókirándulást, ami jó néhány kép készítésének és sok tartalmas beszélgetésnek adott otthont, vagy akár az első napon játszott tréfás ismerkedős játékokat, amibe az egész gyülekezet aktívan bekapcsolódhatott.
!
ek Wessi
Mély nyomot hagyott a tanításokból is több üzenet, melyet azóta is jó szívvel emlegetek – a kinőtt pulóvert, amiről immár megtudtuk, hogy ha kinövi egy gyermek, a pulóvert kell eldobni és nem a gyermeket, de h asonlóképpen örömmel gondolok vissza a tanulságos tanításra a múltunkról, amire úgy tekinthetünk, mint egy kútra, ahonnan Krisztus az egyetlen kiút.
A hétvégét átható áldott és jó hangulat övezte a visszaúton is, kipihenten és lélekben gazdagabban kezdhettem neki a következő hétnek. Kívánom, és csak remélni tudom, hogy sok ilyen alkalomra adódik még lehetőségünk.
11
››› Sebők Szilvia
2015. december, 16. évfo lyam 12. szám A gyülekezet 2015. decemberi programja DÁTUM 6. Vasárnap
KEZDÉS ALKALOM
SZOLGÁLÓ
9.30
Imaáhítat
Kondor Attila
10.00
Istentisztelet, úrvacsora
Kübler János
17.00
Adventi koncert
Kübler János
8. Kedd
18.00
Budapesti ifjúsági istentisztelet
9. Szerda
18.00
Bibliatanulmányozás kezdőknek
18.30
Fiatal felnőttek alkalma
18.30
Bibliatanulmányozás
19.30
Elöljárósági tanácskozás
11. Péntek
18.00
Ifjúsági
13. Vasárnap
9.30
Imaáhítat
Kovács Gergely
10.00
Istentisztelet
Heizer Tamás
18.00
Bibliatanulmányozás kezdőknek
Kübler János
18.30
Fiatal felnőttek alkalma
17. Csütörtök
18.30
Bibliatanulmányozás
18. Péntek
18.00
Ifjúsági
20. Vasárnap
9.30
Imaáhítat
Gállné Bodor Ildikó
10.00
Istentisztelet
Kübler János
12.00
Nyugdíjasok karácsonya
9.30
Imaáhítat
10.00
Istentisztelet
Kübler János
17.00
Gyermekek karácsonya
Kübler Dániel
9.30
Imaáhítat
Ruzicska László
10.00
Istentisztelet
Pollák Dávid
18.00
Istentisztelet
Kübler János
10.00
Istentisztelet
Kübler János
Imaáhítat
Jassó Zoltán
10.00
Istentisztelet, úrvacsora
Kübler János
17.00
Aliansz imahét országos megnyitó
10. Csütörtök
16. Szerda
25. Péntek
27. Vasárnap 31. Csütörtök
Kübler János Kübler János
Mikes Balázs
2016. Jan. 1. Péntek
Jan. 3. Vasárn. 9.30
12