JEGYZŐKÖNYV Készült Szólád Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. március 31. napján tartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme – Szólád, Kossuth L.u.32. Jelen vannak: Rózsás Elemér polgármester, Nagy Dániel Lászlóné alpolgármester, Szabó Tamás, Szipli Béla képviselők, Mikóné Fejes Ibolya titkársági osztályvezető, Elek Dezső stúdióvezető. Távol maradt: Vörös László képviselő Rózsás Elemér polgármester megállapítja, hogy a képviselőtestület 5 tagjából 4 fő jelen van, az ülés határozatképes, összehívására szabályszerűen került sor, azt megnyitja. Javasolja - a meghívóban szereplő napirendi pontokat a „Stúdióvezetői megbízás meghosszabbítása” és a „Konyha-könyvtár épület felújítása” napirendi pontokkal kiegészítve - a napirend elfogadását. A képviselőtestület, a szavazásban 4 fő képviselő vesz részt, egyhangú szavazással – 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodás – a következő határozatot hozza: 31/2014.(III.31.) Kt. határozat: Szólád Község Önkormányzatának Képviselőtestülete az ülés napirendjét az alábbiak szerint elfogadja: 1.) Stúdióvezetői megbízás meghosszabbítása 2.) A hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló rendelet megalkotása 3.) Szóládi Kulturális Közhasznú Egyesület pályázatának támogatása 4.) Ingatlan belterületbe vonásának kezdeményezése 5.) Az önkormányzat 2014. évi közbeszerzési tervének jóváhagyása 6.) Étkeztetés térítési díjának felülvizsgálata 7.) Kerítés létesítés költségvetési forrásának biztosítása 8.) Konyha-könyvtár épület felújítása Felelős: Rózsás Elemér polgármester Határidő: 2014. március 31. 1.) Stúdióvezetői megbízás meghosszabbítása Előadó: Rózsás Elemér polgármester Előterjesztés írásban csatolva. Elek Dezső stúdióvezető: Nehéz anyagi helyzetben is áldoz a képviselőtestület a tévé működésére, mert fontosnak tartja a tájékoztatásnak ezt a formáját, melyet megköszön. Amíg a képviselőtestület juttatás nélkül, illetve ilyen juttatás mellett végzi a feladatát, ő változatlan díjért látja el a tévével kapcsolatos teendőket. Tavaly Nagycsepely bejelentette, hogy május 1től nem veszi igénybe a szolgáltatást, végül ezt a döntését visszavonta. A kilépés miatt csökkentett összegben került megállapításra a díj, melyet most korrigálni lehet.
Nagy Dániel Lászlóné alpolgármester: Köszönet illeti a stúdióvezetőt a végzett munkáért és a felajánlásért. Rózsás Elemér polgármester: Felteszi szavazásra a szerződés módosításának jóváhagyását. A képviselőtestület, a szavazásban 4 fő képviselő vesz részt, egyhangú szavazással – 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodás – a következő határozatot hozza: 32/2014.(III.31.) Kt. határozat: Szólád Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a Szólád Televízió stúdióvezetőfőszerkesztői feladatok ellátása tárgyában Elek Dezső egyéni vállalkozóval kötött vállalkozói szerződést 2015. március 31. napjáig meghosszabbítja, a szerződés módosítását jóváhagyja. Felelős: Rózsás Elemér polgármester Határidő: 2014. április 30. 2.) A hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló rendelet megalkotása Előadó: Mikóné Fejes Ibolya titkársági osztályvezető Előterjesztés írásban csatolva. Mikóné Fejes Ibolya titkársági osztályvezető: A szolgáltatóval és a kormányhivatallal folytatott hosszabb egyeztetési eljárás eredménye a rendelettervezet szövege. A lakosság változatlan formában veheti igénybe a vegyes hulladék gyűjtőedényes elszállítását és a szelektív hulladék gyűjtőpontokat. A szolgáltatás tartalmába a zöldhulladék nem tartozik bele, mert a településen komposztáló ládákat osztott ki az önkormányzat, és más módon is lehetőség van a zöldhulladék kezelésére a köztisztasági rendelet alapján. Új lehetőség a szolgáltatás szüneteltetése, mely esetben 50 % mértékű rendelkezésre állási díj megfizetését tartalmazza a tervezet. A díj alóli mentesülés is felmerült lehetőségként, de az egyeztetések során arra jutottak, hogy egy lépéssel így is sikerül előbbre jutni. Nem ismert továbbá az energia hivatal közreműködésével a miniszteri díjszabás szempontrendszere, nem lehet tudni, hogyan terhelődik rá a fizető ingatlanhasználók díjára a szüneteltetés révén kieső bevétel. Év végén, ha a díjmegállapítás rendszere ismertté válik, arra törekszenek, hogy képviseljék a helyi érdekeket. Nagy Dániel Lászlóné alpolgármester: A lakatlan ingatlanok esetében eddig is lehetőség volt 50 %-os díj fizetésére. Erre is vonatkozik a szüneteltetés? Mikóné Fejes Ibolya titkársági osztályvezető: Igen, ezeknek az ingatlanoknak az esetében is szüneteltetésre lesz lehetőség. Szüneteltetni egész évben lehet, akkor az éves díj 50 %-át kell megfizetni, ha rövidebb a szüneteltetés ideje, akkor az arra esedékes díj 50 %-át kell megfizetni rendelkezésre állási díjként. Rózsás Elemér polgármester: Eddig korlátozott lehetőség volt az 50 %-os díjra, annál ez a lehetőség szélesebb körű. A szolgáltatóval korábban történt egyeztetés alapján valóban azt tartották szem előtt, hogy a településre jutó díj ne egyre szűkebb körre legyen szétosztva. Felteszi szavazásra a rendelet megalkotását.
2
Szólád Község Önkormányzatának Képviselőtestülete, a szavazásban 4 fő képviselő vesz részt, 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal, megalkotja hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 4/2014.(III.31.) önkormányzati rendeletet. A rendelet kihirdetett szövege mellékletként csatolva. 3.) Szóládi Kulturális Közhasznú Egyesület pályázatának támogatása Előadó: Rózsás Elemér polgármester Előterjesztés írásban csatolva. Rózsás Elemér polgármester: Az egyesület nyertes pályázatát csak önkormányzati támogatással lehet megvalósítani. A kifizetésre akkor kerülhet sor, ha az ifjúsági egyesület másfél milliós támogatása megérkezik, vagy ha a likviditás mégis úgy alakulna. Mikóné Fejes Ibolya titkársági osztályvezető: A határozati javaslat a szerződés első pontja szerinti pályázat 1,5 millió forinttal való visszatérítendő támogatását, a szerződés jóváhagyását, és a polgármester felhatalmazását tartalmazza a szerződés megkötésére. A képviselőtestület, a szavazásban 4 fő képviselő vesz részt, egyhangú szavazással – 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodás – a következő határozatot hozza: 33/2014.(III.31.) Kt. határozat: Szólád Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a Szóládi Kulturális Közhasznú Egyesület számára, a 35/2013.(V.22.) VM rendelet alapján, Helyi vidékfejlesztési stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások jogcím keretében, 2013. 08. 14. napján benyújtott, 8580673470 azonosító számon nyilvántartott pályázata keretében, 1624633995 azonosító számú határozattal megállapított támogatással (kötelezettségvállalás teljes összege: 1.491.475 Ft megnevezés: hang- és fénytechnikai eszközök beszerzése) megvalósuló projekt előfinanszírozásához 1.500.000 Ft visszatérítendő támogatást állapít meg. A támogatási szerződést jóváhagyja, megkötésére felhatalmazza a polgármestert. Felelős: Rózsás Elemér polgármester Határidő: 2014. április 30. 4.) Ingatlan belterületbe vonásának kezdeményezése Előadó: Madarászné Tóth Ildikó építésügyi vezető-főtanácsos Előterjesztés írásban csatolva. Rózsás Elemér polgármester: A rendezési terv módosításával a Bücsü gyöp és a Gömböc hegy belterületbe vonható. A belterületbe vonást az önkormányzat kezdeményezheti. Komoly anyagi vonzata van az eljárásnak, melyet az ingatlantulajdonosok biztosítanak jelenleg a Bücsü gyöp vonatkozásában.
3
Mikóné Fejes Ibolya titkársági osztályvezető: A jelenlegi döntés elvi jellegű. Az érdemi döntést meg kell előznie az érintett ingatlan megosztásának, melyet a tulajdonosok intéznek. A döntés előtt be kell szerezni nyilatkozatukat a költségek viseléséről, és akkor lehet kötelezettséget vállalni, ha az összeg megérkezett az önkormányzathoz. Rózsás Elemér polgármester: Az előterjesztés szerinti határozati javaslatot felteszi szavazásra. A képviselőtestület, a szavazásban 4 fő képviselő vesz részt, egyhangú szavazással – 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodás – a következő határozatot hozza: 34/2014.(III.31.) Kt. határozat: Szólád Község Önkormányzatának Képviselőtestülete az előterjesztés alapján elhatározza a
Szólád, külterület, 075/3 és a 075/4 hrsz-ú ingatlanok területét érintő belterületbe vonási eljárásnak a Siófoki Járási Hivatal Járási Földhivatalánál történő kezdeményezését. Érdemi döntését az eljárás megindításáról a 075/3 hrsz-ú ingatlan Szabályozási Terv szerinti megosztását követően hozza meg. A belterületbe vonás becsült 3.430.000 Ft költsége, a belterületbe vont ingatlanok tulajdonosát/tulajdonosait terheli. Felelős: Rózsás Elemér polgármester Határidő: 2014. április 30. 5.) Az önkormányzat 2014. évi közbeszerzési tervének jóváhagyása Előadó: Rózsás Elemér polgármester Előterjesztés írásban csatolva. Mikóné Fejes Ibolya titkársági osztályvezető: Az önkormányzat költségvetése nem tartalmaz a közbeszerzési értékhatárt meghaladó beszerzést, szolgáltatásvásárlást, építési beruházást, ezért nemleges közbeszerzési terv szerepel az előterjesztésben. Rózsás Elemér polgármester: Felteszi szavazásra a közbeszerzési terv elfogadását. A képviselőtestület, a szavazásban 4 fő képviselő vesz részt, egyhangú szavazással – 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodás – a következő határozatot hozza: 35/2014.(III.31.) Kt. határozat: Szólád Község Önkormányzatának Képviselőtestülete az önkormányzat 2014. évi nemleges közbeszerzési tervét elfogadja. Felelős: Rózsás Elemér polgármester Határidő: 2014. április 10.
4
6.) Étkeztetés térítési díjának felülvizsgálata Előadó: Rózsás Elemér polgármester Előterjesztés írásban csatolva. Mikóné Fejes Ibolya titkársági osztályvezető: Az étel esetében változatlan a beszerzési ár és az állami finanszírozás is. A kiszállítás díja azért került bevezetésre, hogy aki a kora és az egészségi állapot alapján el tudja vinni az éthordót, annak ne kelljen indokolatlanul házhoz szállítani. A kalkulációban az üzemanyag árát csökkentve, a kiszállítási díj változatlanul 50 Ft. A határozati javaslat az étkeztetés térítési díjának felülvizsgálatára és változatlanul hagyására vonatkozik. Rózsás Elemér polgármester: Felteszi szavazásra a határozati javaslat elfogadását. A képviselőtestület, a szavazásban 4 fő képviselő vesz részt, egyhangú szavazással – 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodás – a következő határozatot hozza: 36/2014.(III.31.) Kt. határozat: Szólád Község Önkormányzatának Képviselőtestülete az étkeztetés és a házhozszállítás térítési díját felülvizsgálta és a díjakat változatlanul hagyja. Felelős: Rózsás Elemér polgármester Határidő: 2014. április 1. 7.) Kerítés létesítés költségvetési forrásának biztosítása Előadó: Rózsás Elemér polgármester Árajánlat írásban csatolva, előterjesztés szóban. Rózsás Elemér polgármester: Az elmúlt évben a református templomnál a támfal felújítását tervezték. Az első világháborús emlékmű felújítására pályázatot nyújtottak be, így a tégla megmaradt. Szintén tervezték a konyha és könyvtár épületénél kerítés létesítését, de keretet nem különítettek el rá. Ismerteti a fejlesztés anyagszükségletét, és a kapcsolódó munkákat, melynek költsége 366 ezer forint. A Betlehemhez a parkba ledes lámpákat tervez, és energiatakarékos reflektorokat a templomokhoz. A tartalék terhére 450 ezer forint biztosítását javasolja. Nagy Dániel Lászlóné alpolgármester: Szeretné, ha szépen valósulna meg, 500 ezer forint keret megállapítását javasolja. Rózsás Elemér polgármester: Felteszi szavazásra a kerítések létesítésére 500 ezer forint költségvetési forrás biztosítását a tartalék terhére.
5
A képviselőtestület, a szavazásban 4 fő képviselő vesz részt, egyhangú szavazással – 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodás – a következő határozatot hozza: 37/2014.(III.31.) Kt. határozat: Szólád Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a református templomnál az emlékművek környezetében és folytatólag a Babaligetnél, valamint a konyha-könyvtár épületénél létesítendő kerítés költségére 500.000 Ft keretösszeget biztosít a tartalék terhére. Felelős: Rózsás Elemér polgármester Határidő: 2014. április 30. 8.) Konyha-könyvtár épület felújítása Előadó: Rózsás Elemér polgármester Előterjesztés szóban. Rózsás Elemér polgármester: Aláírta az önkormányzat 10 millió forintos kompenzációs támogatására vonatkozó szerződést. Ebből másfél millió forint a konyha nyílászáróinak cseréjére, és hőszigetelésére fordítható. A nyílászárókra három árajánlatot kért be. A Comfort Ablak Kft. ajánlata 901 ezer forint, ők 10 év garanciát adnak. Az Ajtó Hungária Kft-é 826 ezer forint. A harmadik jóval drágább, biztosan nagyon jó minőség, 1.085 ezer forint. Ismerteti a tervezett munkamenetet. A hőszigetelés anyagköltségét 300 ezer forintra becsüli, és tárgyalt már a kivitelezésről is helyi vállalkozóval. Tárgyalást követően a képviselők támogatják a Comfort Ablak Kft. ajánlatának elfogadását. Rózsás Elemér polgármester: Amennyiben a képviselőtestülettől megbízást kap, bekér három árajánlatot a hőszigetelés anyagköltségére, és a legjobb ajánlatot tevőtől megrendeli. A kivitelezést pedig 300 ezer forint munkadíjig szintén megrendeli. Felteszi szavazásra a Comfort Ablak Kft. ajánlatának elfogadását, valamint a hőszigetelő anyag megrendelésével és a kivitelezés megrendelésével való megbízását. A képviselőtestület, a szavazásban 4 fő képviselő vesz részt, egyhangú szavazással – 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodás – a következő határozatot hozza: 38/2014.(III.31.) Kt. határozat: 1. Szólád Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a konyha-könyvtár épületénél a nyílászárók cseréjére a Comfort Ablak Kft. 901.000 Ft összegű árajánlatát elfogadja. 2. Szólád Község Önkormányzatának Képviselőtestülete megbízza a polgármestert, hogy a konyha-könyvtár épületének hőszigetelési anyagát három árajánlatból a legkedvezőbb ajánlat alapján megrendelje. 3. Szólád Község Önkormányzatának Képviselőtestülete megbízza a polgármestert, hogy a konyha-könyvtár épületének hőszigetelési kivitelezési munkáit 300.000 Ft összegig megrendelje. Felelős: Rózsás Elemér polgármester Határidő: 2014. április 30.
6
Nagy Dániel Lászlóné alpolgármester: A vasárnapi választással kapcsolatos előkészületekről kér tájékoztatást. Mikóné Fejes Ibolya titkársági osztályvezető: Holnap két órától kerül sor a szavazatszámláló bizottságok tagjainak eskütételére a településeken. A szavazóhelyiségek előkészítéséről és az urnák felállításáról csütörtökig kell intézkedni, melyet a jegyző pénteken fog ellenőrizni. Nagy Dániel Lászlóné alpolgármester: Az étkezés hogyan lesz megoldva? Az ebédet a balatonszárszói konyhától rendelték volna meg, de nem lesz főzés, így balatonszemesi vendéglátó helyről rendelték meg, de ha így nem lehet, akkor le kell mondani. A napközbeni élelmiszert Balatonföldvárról szokták kapni. Ki finanszírozza a költségeket? Mikóné Fejes Ibolya titkársági osztályvezető: Az eddigi gyakorlatban nem tud változásról, helyi asszonyok szokták főzni az ebédet, de máshonnan is lehet rendelni. Több település bizottsága balatonföldvári étteremben étkezik. A napi hideg élelem ellátás szintén a szokásos módon történik. A nyitott kérdéseket holnapig tisztázza. Rózsás Elemér polgármester az ülést berekeszti, a képviselőtestület önkormányzati hatósági ügyben zárt ülésen folytatja munkáját.
K.m.f. Rózsás Elemér polgármester
Mikóné Fejes Ibolya titkársági osztályvezető a jegyző megbízásánál
Nagy Dániel Lászlóné alpolgármester
7