MS S Z R END ES ELN ÖK S ÉGI Ü LÉS HA TÁR O ZA TAI 2014. március 3.
A Magyar Súlyemelő Szövetség elnöksége 2014. március 3-án 16 órakor a Magyar Sport Háza 3. emeleti tárgyalójában tartotta 2014. évi második (2.) elnökségi ülését.
Jelenlévő elnökségi tagok: Dobos Imre elnök (KGY-2013.03.10./12. sz. határozat) Schmidt László (KGY-2013.03.10./13. sz. határozat) Herczeg Antal (KGY-2013.03.10./13. sz. határozat) Tarkó László (KGY-2013.03.10./13. sz. határozat) Szatlóczky Zoltán (2013.05.10./37. elnökségi határozat)
Nem vett részt: dr. Dénes Ákos (KGY-2013.03.10./13. sz. határozat), Hudák Gábor (KGY2013.03.10./13. sz. határozat), Mr. Pham Ngoc Chu (KGY-2013.03.10./13. sz. határozat), Tyukodi András (KGY-2013.03.10./13. sz. határozat)
Megjelent meghívottak: Takács Mária – főtitkár, UP. Igazgató Ördögh István – szövetségi kapitány Fábik Béla – Bíró Bizottság elnöke Bálint Csaba – Technikai Bizottság elnöke Nagy Bernadette – Doppingellenes Bizottság elnöke Ádám László Az elnökség tagjai közül 16 órakor 5 fő volt jelen, az elnök megállapítja, hogy az elnökségi ülés határozatképes az MSSZ Alapszabály 22.§. f) pontja értelmében.
1
Napirendi pontok: 1./
Bíró Bizottság előterjesztése Felelős és előadó: Fábik Béla Bíró Bizottság elnöke
2./
Technikai Bizottság előterjesztése Felelős és előadó: Bálint Csaba Technikai Bizottság elnöke
3./
MSSZ Doppingellenes szabályzatának módosítása Felelős és előadó: Nagy Bernadette Doppingellenes Bizottság elnöke
4./
Jogi, Etikai és Fegyelmi Bizottság újjászervezése Bizottsági tagok jelölése és elfogadása Felelős és előadó: Dobos Imre elnök
5./
2014. évi felnőtt EB végleges nevezésének elfogadása Felelős és előadó: Ördögh István szövetségi kapitány
6./
2014. évi ifjúsági EB előnevezésének elfogadása Felelős és előadó: Szász László utánpótlás szövetségi kapitány
7./
SZMSZ módosítása
8./
Tagfelvétel
9./
Egyebek
2
1. napirendi pont. Bíró Bizottság előterjesztése Felelős és előadó: Fábik Béla Bíró Bizottság elnöke Határozatképesség: 5 fő 2014.03.03./13. határozat A Magyar Súlyemelő Szövetség elnöksége 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a Bíró Bizottság előterjesztését, mely szerint Likerecz Attila, Urbán Zsolt és Bálint Csaba bírók országos minősítést kapjanak.
Új napirendi pontok felvétele 1./
Gerevich ösztöndíj felosztásának véglegesítése Felelős és előadó: Dobos Imre elnök
2./
Edzőbizottság tagjainak javasolt személyek elfogadása Felelős és előadó: Dobos Imre elnök
Határozatképesség: 5 fő 2014.03.03./14. határozat A Magyar Súlyemelő Szövetség elnöksége 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a két új napirendi pont felvételét.
2. napirendi pont Technikai Bizottság előterjesztése Felelős és előadó: Bálint Csaba Technikai Bizottság elnöke Határozatképesség: 5 fő 2014.03.03./15. határozat A Magyar Súlyemelő Szövetség elnöksége 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a Technikai Bizottság előterjesztését, mely szerint Baranyai János válogatott súlyemelő az Oroszlányi VSE-től átigazol a Haladás VSE-hez.
3
3. napirendi pont MSSZ Doppingellenes szabályzatának módosítása Felelős és előadó: Nagy Bernadette Doppingellenes Bizottság elnöke Határozatképesség: 5 fő 2014.03.03./16. határozat A Magyar Súlyemelő Szövetség elnöksége 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a Doppingellenes Bizottság előterjesztését, mely alapján dopping-megelőzési okokból az Igazolási szabályzat 2. §-ának új pontjai: 11) „Kizárólag azon versenyzők vehetnek részt állami finanszírozású programokban és edzőtáborokban, akiknek van kiváltott versenyengedélyük az adott évre.” 12) „A versenyengedély-kérő lapoknak előző év december 31-ig be kell érkeznie a szövetségbe azon versenyzők részéről, akik a következő évben a Héraklész programban, illetve a felnőtt vagy korosztályos válogatottban szerepelnek.” 13) „Mindazok, akik bármilyen nemzetközi versenyen részt vesznek – amennyiben előírják – kötelesek dopping vizsgálaton részt venni, mert a részvételük, nevezésük egyszeri versenyengedélynek számít, akkor is, ha nem kérték meg a versenyengedélyüket az adott évre az MSSZ-től.”
5. napirendi pont 2014. évi felnőtt EB végleges nevezésének elfogadása Felelős és előadó: Ördögh István szövetségi kapitány Határozatképesség: 5 fő 2014.03.03./17. határozat A Magyar Súlyemelő Szövetség elnöksége 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a 2014. évi felnőtt EB végleges nevezését: Férfi csapat: Női csapat: Soóky Gergely (62 kg) Nagy Nikoletta (63 kg) Baranyai János (85 kg) Vaspöri Gábor (94 kg) Gyurkovics Ferenc (105 kg) Nagy Péter (+105 kg)
4
2. ÚJ napirendi pont Edzőbizottság tagjainak javasolt személyek elfogadása Felelős és előadó: Dobos Imre elnök Határozatképesség: 5 fő 2014.03.03./18. határozat A Magyar Súlyemelő Szövetség elnöksége 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a 2014. évi Edzőbizottság tagjainak javasolt személyeket: Elnök: Szász László Alelnök: Ádám László Szövetségi kapitány: Ördögh István Tagok: Bálint Csaba Végi Imre Bökfi János Likerecz Attila Ferenczi József Tancsics László
1. ÚJ napirendi pont Gerevich ösztöndíj felosztásának véglegesítése Felelős és előadó: Dobos Imre elnök Határozatképesség: 5 fő 2014.03.03./19. határozat A Magyar Súlyemelő Szövetség elnöksége 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta 2014. június 30-ig tartó időszakra a Gerevich ösztöndíj felosztását az edzők részére az alábbiak szerint: Héraklész Ösztöndíjak: Gerevich ösztöndíj kiegészítés: Összesen: Végi Imre Bálint Csaba Ferenczi József Tancsics László Ádám László Nagy Bernadett Gerevich ösztöndíjas: Farkas Zoltán
5
Határozatképesség: 5 fő 2014.03.03./20. határozat A Magyar Súlyemelő Szövetség elnöksége 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta 2014. június 30-ig tartó időszakra a Gerevich ösztöndíj felosztását a versenyzők részére az alábbiak szerint: Nagy Péter Baranyai János Gyurkovics Ferenc Lerch Zsolt Soóky Gergely Simon Bence Nagy Nikoletta Vaspöri Gábor Molnár Boglárka Kasza- Kovács Klára
4. napirendi pont Jogi, Etikai és Fegyelmi Bizottság újjászervezése Bizottsági tagok jelölése és elfogadása Felelős és előadó: Dobos Imre elnök Határozatképesség: 5 fő 2014.03.03./21. határozat A Magyar Súlyemelő Szövetség elnöksége 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta Jogi, Etikai és Fegyelmi Bizottság tagjainak: Elnök – dr. Dénes Ákos (jogász és bíró) Tagok – Schmidt László és Huszka Mihály
6
6. napirendi pont 2014. évi ifjúsági EB előnevezésének elfogadása Felelős és előadó: Szász László utánpótlás szövetségi kapitány Határozatképesség: 5 fő 2014.03.03./22. határozat A Magyar Súlyemelő Szövetség elnöksége 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a 2014. évi ifjúsági EB előnevezését: Férfi csapat: Kerekes Patrik 50 kg Nagy Noel 62 kg Mohos Robert 62 kg Horváth Attila Fülöp 69 kg Horváth Marcell 69 kg 77 kg Kaczur Zsolt István 85 kg Kmegy Máté +94 kg Mikovics Attila Tartalék: Lichtenecker Dávid 56 kg 69 kg Durgheu János Róbert Női csapat: Kozma Petronella Szabó Dominika Tóth Anna Kocsor Réka Pócs Réka Molnár Boglárka Pákozdi Éva
48 kg 53 kg 58 kg 58 kg 63 kg +69 kg +69 kg
Kísérők: Szász László – utánpótlás szövetségi kapitány Dr. Krivanek László – keretorvos Imrő Dezső – edző
7
7. napirendi pont SZMSZ módosítása Felelős és előadó: Dobos Imre elnök Határozatképesség: 5 fő 2014.03.03./23. határozat A Magyar Súlyemelő Szövetség elnöksége 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta az SZMSZ módosítását, hogy a 10.§ 3. bekezdésbe kerüljön be: „A 11-20. helyezett egyesületek vezetőedzője legalább egy junior I. osztályú és/vagy I. osztályú versenyzővel rendelkezzen.” „Edzőbizottság tagja nem lehet azon egyesület vezetőedzője mely egyesületnek, vagy edzőjének, vagy versenyzőjének bármi nemű tartozása fenn áll a Magyar Súlyemelő Szövetség felé, illetve a jelentkező edzőnek nincs érvényes versenyengedéllyel rendelkező versenyzője.”
8. napirendi pont Tagfelvétel Felelős és előadó: Takács Mária Határozatképesség: 5 fő 2014.03.03./24. határozat A Magyar Súlyemelő Szövetség elnöksége 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a „David Riegert” Súlyemelő és Szabadidős Sportegyesület tagfelvételi kérelmét.
9. napirendi pont Egyebek
8