Médiafelügyeleti Főosztály
Ügyiratszám: MN/12955-7/2014. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése Melléklet: a hatósági ellenőrzés megállapításai HATÁROZAT
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala (a továbbiakban: Hivatal) a személyes adat által képviselt MTM-SBS Televízió Zrt.-vel (1145 Budapest, Róna u. 174., a továbbiakban: Médiaszolgáltató) szemben hivatalból lefolytatott eljárásában megállapította, hogy a Médiaszolgáltató a TV2 elnevezésű médiaszolgáltatásán 2014. február 7-én, 13-án és 25-én összesen három alkalommal megsértette a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó azon törvényi rendelkezést, amely értelmében 2014. évben a filmalkotás, játék és az Mttv. 83. §-ban foglalt közszolgálati célokat szolgáló műsorszám naptári naponként, a 6 óra és a 24 óra közötti műsoridőben, legalább tíz órán keresztül magyar nyelvű felirattal vagy jelnyelvi tolmácsolással elérhető kell, hogy legyen ezért a Médiaszolgáltatót 30.000,- Ft, azaz harmincezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. A Hivatal megállapította, hogy a Médiaszolgáltató a TV2 elnevezésű médiaszolgáltatásán 2014. február 7-én, 13-án és 23-án összesen tíz alkalommal megsértette a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó azon törvényi rendelkezést, amely értelmében a műsorszámok szövege feliratozott változatának pontosnak kell lennie, a képernyő történéseivel szinkronban kell állnia, ezért a Médiaszolgáltatót 500.000,- Ft, azaz ötszázezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. A bírságot a Médiaszolgáltató a határozat közlését követő hét napon belül köteles befizetni a Hivatal Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-00300939-00000017 számú pénzforgalmi számlájára. A pénzfizetési kötelezettség késedelmes teljesítése esetén a Médiaszolgáltató késedelmi pótlékot köteles fizetni, melynek mértéke minden naptári nap után a felszámítás időpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének 365-öd része. E határozat ellen a közlésétől számított 15 napon belül a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsához (továbbiakban: Médiatanács) címzett, de a Hivatalnál (1015 Budapest, Ostrom utca 2325.) benyújtandó, halasztó hatályú fellebbezéssel lehet élni. A Médiatanács másodfokú eljárásáért – amennyiben a fellebbezési eljárás tárgyának értéke pénzben megállapítható – a fellebbezéssel érintett vagy vitatott összeg minden megkezdett 10 000 forintja után 400 Ft, de legalább 5000 Ft, legfeljebb 500 000 Ft összegű díj fizetendő. Ha a fellebbezési eljárás tárgyának értéke pénzben nem állapítható meg, a fellebbezés díja 5000 Ft. A díjat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Magyar Államkincstárnál vezetett 1003200000300939-00000017 számú pénzforgalmi számlájára kell megfizetni. A Médiatanács, mint másodfokú hatóság a fellebbezést annak beérkezését követő naptól számított negyven napon belül bírálja el.
INDOKOLÁS
A Hivatal a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Mttv.) 167. § (1) bekezdésében foglalt általános hatósági felügyeleti hatáskörében, hivatalból vizsgálta a Médiaszolgáltató TV2 elnevezésű médiaszolgáltatásán 2014. február hónapban közreadott műsorfolyamot. A hatósági ellenőrzés megállapításai alapján felmerült az Mttv. 39. § (2) bekezdés b) pont, bc) alpontjában, valamint az Mttv. 39. § (5) bekezdés második mondatában foglalt rendelkezések megsértése. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 29. § (1) bekezdése alapján a Hivatal az Mttv. 184. § (1) bekezdés cc) alpontjában foglalt hatáskörében 2014. május 6-án hivatalból hatósági eljárást indított a Médiaszolgáltatóval szemben, és a Ket. 29. § (3) bekezdése szerint az MN/12955-2/2014. ügyiratszámú végzésében tájékoztatta a hatósági ellenőrzés megállapításairól, a Ket. 51. § (1) bekezdése szerinti nyilatkozattételi jogosultságáról és a Ket. 68. § (1) bekezdés alapján az iratbetekintés lehetőségéről. A Hivatal a Médiaszolgáltatót a tényállás tisztázása érdekében az Mttv. 155. § (3) bekezdés a) pontja alapján arra kötelezte továbbá, hogy a végzés közlésétől számított harminc napon belül nyilatkozzon arról – az esetlegesen ezt alátámasztó dokumentumok csatolásával együtt –, hogy a végzés mellékletében részletezett műsorszámok esetében biztosította-e, hogy azok a hallássérültek számára hozzáférhetőek legyenek. A Médiaszolgáltató a hatósági eljárás megindításáról értesítő és az adatszolgáltatásra kötelező végzést a tértivevény tanúsága szerint 2014. május 10-én vette át, nyilatkozata 2014. június 12-én, postai úton érkezett meg a Hatósághoz. Nyilatkozatában előadta, hogy 2014. február 7-én, 13-án és 25-én álláspontja szerint teljesítette a törvényi kvótát, figyelemmel arra, hogy a törvényi kvóta teljesülése szempontjából a tárgybeli napokon sugárzott hírműsorszámokat és időjárás-jelentéseket is figyelembe kell venni, ezen műsorszámokkal együtt pedig az Mttv. által előírt időtartamot meghaladóan teljesítette a kötelezettségét. Ezt követően részletesen kifejtette abbéli álláspontját, hogy az Mttv. 39. § (2) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott műsorszámok nem zárják ki egymást, csupán azon okból, mert az egyik az a) pontban került nevesítésre, a másik a b) pontban. Véleménye szerint a hivatkozott rendelkezés nem értelmezhető úgy, hogy az a) pontbeli műsorszámokat figyelmen kívül kellene hagyni a b) pontbeli kvóta szempontjából. A Médiaszolgáltató az Mttv. 39. § (5) bekezdésének második mondatában foglalt rendelkezés megsértése kapcsán előadta, hogy a tárgybeli napokon a kötelező kvótát, vagyis a hallási segédlettel ellátandó kötelező időtartamot hibátlanul teljesítette, így az ezt meghaladóan feliratozott műsorszámok tekintetében álláspontja szerint nem szankcionálható a feliratozás esetleges hiányosságaiért. A 2014. február 13-án és 23-án sugárzott „Tények” című műsorszámokkal kapcsolatban vitatta továbbá az eljárást megindító végzés ténybeli megállapításait, illetve azt, hogy a feliratozás hiányosságai a Médiaszolgáltató érdekkörében keletkeztek. Ebben a körben a Médiaszolgáltató előadta, hogy a feliratozás esetleges hiányosságát a más szolgáltató érdekkörébe tartozó ok idézhette elő. Észrevételezte, hogy a Hivatal nem a Médiaszolgáltatótól kimenő jelet vizsgálta, hanem más közvetítő szervezet közbeiktatásával megjelenített feliratot, képet és hangot vizsgált. Mivel így a Hivatal észlelései nem a Médiaszolgáltató által kibocsátott jelre vonatkoztak, ezért álláspontja szerint nem állapítható meg, hogy amennyiben a Hatóság bármely hiányt, pontatlanságot észlelt, úgy azok a Médiaszolgáltató érdekkörébe, avagy más közvetítő szervezet érdekkörébe tartozó okból keletkeztek-e. Erre való tekintettel a Médiaszolgáltató kérte a Hivatalt annak aggálytalan tisztázására és igazolására, hogy a végzés mellékletében kifogásolt hibák (hiányosságok, és pontatlanságok) kizárólagosan a Médiaszolgáltatónak, avagy bármely más harmadik személynek az érdekkörébe tartozó okból keletkeztek-e. A Médiaszolgáltató arra hivatkozott továbbá, hogy a kifogással érintett műsorszámok szinte kizárólag élőben kerültek sugárzásra. A hírműsorszámokkal kapcsolatban előadta, hogy azok célja minden esetben az aktuális, objektív, időszerű és hiteles tájékoztatás, amely a gyakorlatban azt jelenti, hogy a hírek, hírblokkok szövege az utolsó percekben változik, illetve a riporterek élő bejelentkezések során a helyszínről tudósítanak. Amennyiben a helyszíni tudósító csak előre megírt szöveget olvashatna fel, úgy véleménye szerint nyilvánvaló, hogy azzal a hiteles tájékoztatás alapelve sérülne. A hírműsorok szövege az utolsó pillanatban is változni szokott, és élő telefoninterjúk, valamint élő helyszíni közvetítés (SNG blokkok) vagy riportok esetén nem lehetséges a szöveg szó szerinti feliratozása. Az élő adások során a feliratozás megjelenítése egyébként is
2
kizárólag rövid csúszással lehetséges, ebben a körben a Médiaszolgáltató egyéb indokok mellett hivatkozott arra is, hogy az elhangzott szöveget felirattal ellátó személy reakcióideje, illetve a felirat leírása önmagában is időt vesz igénybe, így a teljes egyidejűség nem megvalósítható. Hangsúlyozta továbbá, hogy álláspontja szerint a feliratozástól különböző bármely más módszerrel (pl. jeltolmács, hangfelismerő rendszer) sem valósítható meg élő szöveg esetében sem a teljes egyidejűség, sem a szó szerinti tolmácsolás, így az élő műsorok esetében minimális csúszás, illetve kisebb pontatlanság nélkül lehetetlen megoldani a feliratozást. Előadta továbbá, hogy álláspontja szerint az Mttv. 39. § (5) bekezdése nem azt a kötelezettséget rója a Médiaszolgáltatóra, hogy a feliratnak a hangban elhangzott információval pontosan egyidejűleg kellene megjelennie. Az Mttv. irányadó rendelkezése véleménye szerint azt a kötelezettséget írja elő, hogy a feliratnak a műsorszám cselekményével összhangban kell állnia, lehetővé kell tennie a műsorszám megértését, és ennek a tárgybeli műsorszámok megfeleltek. A Médiaszolgáltató szerint a néhány másodperces feliratkésés esetében nem állapítható meg automatikusan, hogy megsértette-e a törvényi előírást, hanem vizsgálni kell, hogy a feliratcsúszás - figyelembe véve a műsorszám jellegét, a feliratcsúszással érintett műsorrész tartalmát, a késés időtartamát - a műsorszám megértését hátrányosan befolyásolta-e, illetve korlátozta-e, illetve a felirat késése egészében értelemzavaró volt-e. Erre való tekintettel vitatta, hogy a feliratkésések a hírműsorszámok késéssel érintett hírblokkjainak megértését akadályozták, vagy nehezítették. Álláspontja szerint a rövid időtartamú feliratkésések a műsorszámok megértését lehetővé tették, az adott hír, illetve a cselekmény követhető volt, a felirat a képernyő történéseivel szinkronban állt, így a Médiaszolgáltató nem sértette meg az Mttv. 39. § (5) bekezdésében foglaltakat. A Médiaszolgáltató a Hatósághoz 2014. június 16-án, postai úton érkezett beadványában nyilatkozatát kiegészítette azzal, hogy saját mérése szerint - hírműsorszámokkal együtt - az alábbi időtartamban látta el feliratozással műsorszámait: 2014.február 7. napján: 703 perc 15 mp, mely több mint 11 óra, 2014. február 13. napján: 698 perc 26 mp, mely több mint 11 óra, 2014. február 23. napján: 687 perc 45 mp, mely több mint 11 óra, 2014. február 25. napján: 632 perc 36 mp, mely több mint 10.5 óra. Álláspontja szerint tehát a tárgyi napokon az Mttv. által előírt kötelező időtartamot teljesítette, mivel a kvótát meghaladó időtartamban látott el hallási segédlettel műsorszámokat, továbbá véleménye szerint az aszinkronitással érintett napokon – mivel a kvótát ekkor is hibátlanul teljesítette – az ezt meghaladó időtartamban feliratozott műsorszámok hallási segédletét érintő esetleges hiányosságokért felelősséggel nem tartozik. Az előadottakra tekintettel a hatósági eljárás megszüntetését kérte. A Médiaszolgáltató 2014. június 19-én meghatalmazottja útján élt iratbetekintési jogával, és a kifogásolt műsorszámok rendelkezésére bocsátását kérte. A Hatóság CD lemezre másolva rendelkezésére bocsátotta a hatósági ellenőrzés tárgyát képező, az iratbetekintésről készült MN/12955-6/2014. iktatószámú jegyzőkönyvben felsorolt műsorszámokról készült felvételeket. A Hivatal a rendelkezésre álló adatok, különösen a hatósági ellenőrzés eredményét rögzítő vizsgálati jelentés és a Médiaszolgáltató nyilatkozata, valamint annak kiegészítése alapján az alábbi tényállást állapította meg, és azt az alábbiak szerint értékelte: A.) A Hivatal megállapította, hogy a Médiaszolgáltató a TV2 elnevezésű médiaszolgáltatásán 2014. február 7-én, 13-án és 25-én a jelen határozat elválaszthatatlan részét képező mellékletben foglaltak szerint összesen három alkalommal megsértette az Mttv. 39. § (2) bekezdés b) pontja, bc) alpontjában foglalt rendelkezést, ugyanis e napokon nem biztosította, hogy 2014. évben a filmalkotás, játék és az Mttv. 83. §-ban foglalt közszolgálati célokat szolgáló műsorszám naptári naponként, a 6 óra és a 24 óra közötti műsoridőben, legalább tíz órán keresztül magyar nyelvű felirattal vagy jelnyelvi tolmácsolással elérhető legyen. Az Mttv. 39. § (2) bekezdése szerint: „A közszolgálati, illetve – legnagyobb éves átlagos közönségaránnyal rendelkező médiaszolgáltatása vonatkozásában – a JBE lineáris audiovizuális médiaszolgáltató köteles biztosítani, hogy
3
a) valamennyi közérdekű közlemény, politikai reklám, hírműsorszám - beleértve a közlekedési híreket, a sporthíreket és az időjárás-jelentést - és politikai tájékoztató műsorszám, valamint a fogyatékos személyekről szóló, illetve esélyegyenlőségről szóló műsorszám, b) filmalkotás, játék és a 83. §-ban foglalt közszolgálati célokat szolgáló műsorszám naptári naponként, a 6 óra és a 24 óra közötti műsoridőben, bc) 2014. évben legalább tíz órán keresztül, magyar nyelvű felirattal – például teletext szolgáltatáson keresztül – vagy jelnyelvi tolmácsolással is elérhető legyen.” A Hivatal a Médiaszolgáltató nyilatkozatában, illetve annak kiegészítésében foglaltakra megjegyzi, hogy jogértelmezése szerint az Mttv. 39. § (2) bekezdés b) pontjában felsorolt műsorszámokat kell a Médiaszolgáltatónak a tíz órás kvótán belül segédlettel ellátnia, míg az a) pontban foglalt műsorszámokat a kvótán kívül. Ezt a jogértelmezést erősíti az Mttv.-nek a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokkal kapcsolatban 2012. július 3-án hatályba lépett módosításának indokolása, amely szerint: „A hallássérültek számára történő hozzáférhetővé tételi kötelezettség (feliratozás, jelnyelvi tolmácsolás) meghatározott napi kvótáit a hatályos törvény szerint csak bizonyos műsorszámokkal (filmalkotások és hallássérültek számára készült műsorszámok) lehet teljesíteni. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a médiaszolgáltatók a törvényi körön kívül eső műsorszámokat is feliratoznak (pl. színházi közvetítéseket, fogyasztóvédelmi témájú és egyéb magazinműsorokat) - ami a (siket) lakosság igényei szempontjából mindenképpen üdvözlendő. Annak érdekében, hogy a törvény ne szabhasson határt pl. színházi közvetítések, különböző magazinműsorok stb. hozzáférhetővé tétele elé, illetve ne kerülhessen sor méltánytalan hatósági eljárásokra, szükségessé vált a törvény módosítása. Az a) pontban foglalt műsorszámokat, kvótán kívül, kötelezően, a b) pontban foglaltakat a napi kvóta erejéig kell akadálymentessé tenni.” Ebből következően tehát a segédlettel kötelezendően ellátandó hírműsorszámok és időjárás-jelentések nem számítandóak be a napi kvótába, tehát a Médiaszolgáltatónak az érintett napokra vonatkozó saját mérési eredményei – túl azon, hogy azokat a Médiaszolgáltató csupán állította, de nem bizonyította – relevanciával nem bírnak.
B.) A Hivatal megállapította, hogy a Médiaszolgáltató a TV2 elnevezésű médiaszolgáltatásán 2014. február 7-én, 13-án és 23-án a jelen határozat elválaszthatatlan részét képező mellékletben foglaltak szerint összesen tíz alkalommal megsértette az Mttv. 39. § (5) bekezdésének második mondatában foglalt rendelkezést, ugyanis a mellékletben felsorolt műsorszámok szövegének feliratozott változata nem volt pontos, késett, illetve a képernyő történéseivel nem állt szinkronban. Az Mttv. 39. § (5) bekezdése szerint: „A feliratozott műsorszámok előtt a médiaszolgáltatásban jelezni kell, hogy az érintett műsorszám az említett formában is elérhető a médiaszolgáltatáshoz kapcsolódó teletext szolgáltatáson. A műsorszámok szövege feliratozott változatának pontosnak kell lennie, a képernyő történéseivel szinkronban kell állnia.” A Hivatal a Médiaszolgáltató nyilatkozatában foglaltakra tekintettel megjegyzi, hogy álláspontja szerint az Mttv. 39. § (5) bekezdésének második mondatában foglalt kötelezettség nem csupán az Mttv. 39. § (2) bekezdés b) pont bc) alpontjában meghatározott napi tíz órás kvóta erejéig áll fenn, hanem valamennyi olyan műsorszámra érvényes, amelyet a Médiaszolgáltató felirattal tett elérhetővé a hallássérültek számára, hiszen a jogalkotó célja nyilván arra irányult, hogy valamennyi felirattal ellátott műsorszámot - s ne csak a kvótán belül esőket - a hallássérült nézők ugyanúgy tudják élvezni, mint halló társaik. Amennyiben tehát a Médiaszolgáltató a feliratozás, mint a hallássérülteket segítő módszer mellett dönt, úgy valamennyi felirattal megkezdett műsorszámát végig felirattal kell ellátnia, melynek szinkronban kell lennie az elhangzott szöveggel, és ez minden feliratozott műsorszámra vonatkozik, azon napok esetében is, amelyeken a Médiaszolgáltató a napi tíz órás kvótát „túlteljesítette”. 4
A Hivatal által az eljárást megindító végzés, illetve a jelen határozat elválaszthatatlan részét képező mellékletben felsorolt, az egyes jogsértésekkel (így a 2014. február 13-án és 23-án sugárzott „Tényekkel” is) kapcsolatos megállapítások tényszerűek, melyről a Médiaszolgáltató az igényelt felvételek megtekintése után maga is meggyőződhet. A Médiaszolgáltató azon felvetésére, hogy a feliratozás hiányosságait nem a Médiaszolgáltató, hanem más érdekkörébe tartozó ok idézhette elő, a Hivatal a következőket jegyzi meg: Jelen eljárás tárgya annak vizsgálata, hogy a Médiaszolgáltató eleget tett-e az Mttv. 39. § (1)–(5) bekezdéseiben foglalt, az egyes műsorszámok hallássérültek számára hozzáférhető tételét előíró törvényi rendelkezéseknek. A Hivatal vizsgálatának tárgyát a közönséghez eljuttatott tartalom, és az ahhoz kapcsolódó felirat, jelnyelvi tolmácsolás képezte, tekintettel arra, hogy az Mttv. 39. § (1)-(5) bekezdéseiben foglalt kötelezettségek tekintetében a Médiaszolgáltatót a műsorjel nézőkig történő eljuttatásáig, vagyis a műsorszám közönség számára történő elérhetővé tételében terheli közjogi felelősség. E körben a Hivatal utal a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 23.K.30.076/2013/13. számú ítéletére, amely egyértelműen rögzíti, hogy „a bírói gyakorlat is egyöntetű abban a tekintetben, hogy az Mttv. rendelkezéseinek a megtartottságát, a nézőkhöz, hallgatókhoz eljuttatott, azaz a médiaszolgáltatásban megjelenő tartalmat kell vizsgálni”. Az Mttv. hallási fogyatékkal élők számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó - tágabb jogértelmezést nem engedő, kifejezett - szabályozása, valamint a bírói gyakorlat alapján megállapítható továbbá, hogy az Mttv. 39. § (1)-(5) bekezdései és az Mttv. 3. §-a alapján a médiaszolgáltatót objektív felelősség terheli a műsorszámok magyar nyelvű felirattal vagy jelnyelvi tolmácsolással történő elérhetővé tétele tekintetében. A médiaszolgáltatók objektív felelősségét a közönséghez eljuttatott tartalmak tekintetében a bírósági gyakorlat is következetesen megerősíti. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a 23.K.30.076/2013/13. számú ítéletében hangsúlyozta, hogy „(…) a műsorszolgáltató felelőssége az Mttv. 3. §-a alapján objektív, azaz kimentési okra e körben a felperes nem hivatkozhat. A felperes felelősség- és érdekkörébe tartozik a megfelelő módon megjelenített tartalom zavartalan továbbításának biztosítása. (…) a kábelszolgáltatóknál felmerülő esetleges technikai hibákra a felperes nem hivatkozhat, mert a médiahatóságok csak a médiaszolgáltatásban megjelenő tartalom alapján dönthetnek a törvénysértésről, azaz a hozzáférhetővé tételt kell vizsgálni, így bizonyítékként nem értékelhető, hogy a felperes az adott műsorszámot ellátta-e felirattal, vagy jelnyelvi tolmáccsal”. Az Mttv. 39. § (1)-(5) bekezdéseiben foglalt szabályozás koncepcionális alapja, tartalma tehát az, hogy a Médiaszolgáltató közjogi felelősségi körébe tartozik a hallássérültek számára a műsorszámok magyar nyelvű felirattal vagy jelnyelvi tolmácsolással történő elérhetővé tétele, így a Médiaszolgáltató felel azért, hogy a műsorjel az Mttv. szerinti módon valóban eljusson a közönséghez, és a közönség számára elérhető műsortartalom megfeleljen az Mttv. 39. § (5) bekezdésében foglalt követelményeknek. E kötelezettség tartalmán kívül esik, illetve e kötelezettségtől közjogi szempontból elválik a műsorterjesztőre vonatkozó, Mttv. 39. § (6) bekezdés szerinti szabályozás, ugyanis e bekezdés - a bírói gyakorlat által is alátámasztottan - kizárólag a műsorterjesztő közreműködői szerepét rendezi. Az Mttv. 39. § (6) bekezdés szerinti rendelkezés alapján a műsorterjesztő a Médiaszolgáltató által biztosított műsorjelet köteles továbbítani minden egyes átviteli rendszeren, e kötelezettség azonban független az Mttv. 39. § (1)-(5) bekezdéseiben foglaltaktól. Tehát az Mttv. 39. § (1)-(5) bekezdésében foglalt rendelkezések érvényesülése tekintetében a médiaszabályozáson és a hatósági jogalkalmazáson kívül esik a műsorterjesztő tevékenysége. A Médiaszolgáltató és a műsorterjesztő viszonyában a Médiaszolgáltató köteles biztosítani a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokkal kapcsolatos kötelezettségek teljes körű érvényesülését. Közigazgatási és hatósági jogalkalmazási szempontból tehát a Médiaszolgáltató felel a műsorjel Mttv.-nek megfelelő eljuttatásáért, az ennek keretében lévő műsorterjesztői magatartásért. A közigazgatási jogon és a Hatóság hatáskörén kívül esik a Médiaszolgáltató és a műsorterjesztő közötti jogviszony, amely szerződéses formában rendezheti a Médiaszolgáltató és a műsorterjesztő kapcsolatát, illetve a jeltovábbítással, műsorterjesztői közreműködésével összefüggésben bekövetkezett esetleges sérelmek orvoslásának módját, 5
vagy ezek vonatkozásában a bírósági úton történő igényérvényesítés lehetőségét. E körben a Hivatal utal a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 3.K.33.334/2013/6. számú ítéletére, amely szerint „a felelősség a felperest terheli, neki kell a többi szolgáltatókkal kapcsolatos jogviszonyát, illetve együttműködését oly módon kialakítania, hogy az ezzel kapcsolatos felelősségből hátránya, kára ne származzon, illetve, hogy a felhasználókhoz valóban a jogszabályoknak megfelelő adattartalom jusson el. Amennyiben ennek oka valamely közvetítő médiaszolgáltató cég tevékenysége volt, úgy felperesnek, amennyiben neki ezen szolgáltatók tevékenységéből kára vagy hátránya származott, ezzel kapcsolatos igényét velük szemben egy másik eljárásban érvényesítheti.” A Hivatal utal arra, hogy a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámok érvényesülésével összefüggő felelősségi konstrukció hasonlít a hírközlési igazgatásban kiforrott bírói gyakorlattal rendelkező számhasználati jogviszonyra vonatkozó felelősségi rendszerhez, amely alapján az azonosítóval (telefonszámmal) rendelkező telefonszolgáltató az adott azonosítóval (telefonszámmal) kapcsolatos valamennyi jogsértésért felel, akkor is, ha az azonosító használatát tovább adta más vállalkozásnak (pl. médiaszolgáltató „betelefonálós” műsorai esetében). A felelősségi rendszer ilyen típusú kialakítása azért is különösen indokolt, mert a hallássérültek részére történő jeltovábbítás kiemelt médiaigazgatási érdek, a jogi szabályozás célja egyértelműen a nézők, illetve a hallássérültek érdekeinek a védelme. A kiemelt közérdekű célra is tekintettel a közjogi felelősségi rendszer nem lehet megosztva a Médiaszolgáltató és a műsorterjesztő között, ugyanis ez kezelhetetlen, feltárhatatlan bizonyítási folyamatokat indukálna a jel eljuttatása körében, amely lényegében ellehetetlenítené a közigazgatási jogérvényesítést, illetve egyértelműen megnehezítené a törvényi cél megvalósulását. Fentiekre tekintettel tehát a műsorterjesztő felelőssége jelen hatósági eljárás keretén belül nem vizsgálható, különös figyelemmel arra, hogy a Médiatanács, mint másodfokú hatóság a Hivatal MN/68533-8/2013. számú határozatát – melyben a Hivatal a hatósági eljárásba az Antenna Hungária Zrt. műsorterjesztőt, annak felelőssége vizsgálatának céljából bevonta – az MC/68533-18/2013. számú jogerős határozatával megváltoztatta. A megváltoztatás az elsőfokú határozatnak azon (rendelkező és indokolási) részeit érintette, amely a műsorterjesztő hatósági eljárásba bevonásáról szólt, továbbá a megváltoztatás a fentebb írtakon alapult. A Hivatal a Médiaszolgáltatónak az élő műsor sugárzásával kapcsolatos nehézségeket taglaló álláspontjára vonatkozóan megjegyzi továbbá, hogy az Mttv. 3. §-a értelmében a Médiaszolgáltató törvénysértésekért való felelőssége objektív, ezért nincs jelentősége annak, hogy az adott jogsértéshez milyen technikai okok vagy esetleges műszaki hibák vezettek. Az Mttv. 39. § (2) bekezdése a feliratozás mellett a jelnyelvi tolmácsolást is lehetővé teszi, mint a hallássérültek érdekeit szolgáló módszert. A jelnyelvi tolmácsolás tipikusan az a forma, amellyel az élő műsor teljes mértékben nyomon követhetővé válik a hallássérültek számára. A Médiaszolgáltató tehát választása szerint akár jelnyelvi tolmácsolással, akár feliratozással teljesítheti a jogszabályi előírást, azonban ha a feliratozás mellett dönt, úgy a feliratozásnak meg kell felelnie a jogszabályi követelményeknek. Ezt támasztja alá a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 17.K.33.015/2013/4. számú ítélete, amely szerint a médiaszolgáltatók szinkronitási kötelezettsége egyértelműen arra vonatkozik, hogy a feliratozott műsorszámok során az elhangzottakat rögzítő feliratnak az elhangzottakkal lehetőleg egyidejűleg, azonos időben kell megjelennie a képernyőn annak érdekében, hogy a hallási fogyatékkal élő nézők figyelemmel követhessék és megérthessék az adott cselekményt. Amennyiben valamely műsorszámban a felirat sietése vagy késése akadályozza, vagy akár csak hátráltatja a megértést, illetve a követhetőséget, úgy szinkronban álló feliratról nem beszélhetünk. A Médiaszolgáltatónak a feliratkéséssel, -csúszással kapcsolatos véleményére a Hivatal megjegyezi továbbá, hogy álláspontja szerint már egy néhány másodperces időtartamú késés is nehézséget okozhat a történtek nyomon követésében, tekintettel a törvényszöveg előírására, valamint a feliratkésés okozta zavar néző általi érzékelésére. A feliratkésés okozta megértési nehézséget egy nem hallássérült néző is tapasztalhatja, ha lehalkítja, elnémítja a televíziót, és az elhangzottakat, a képernyőn történteket csupán a felirat útján követi figyelemmel. A Hivatal minden esetben egyenként vizsgálta meg a jogsértéseket, és megállapította, hogy a feliratkésések és hiányosságok értelemzavaróak voltak, illetve egyes esetekben a megértést
6
ellehetetlenítették. (A 2014. február 13-án közreadott „Tények” című műsorszám 1:08:37-től 1:09:43-ig terjedő részében például a feliratkésés 23 másodperc időtartamú volt.) A Hivatal megjegyzi továbbá, hogy az Mttv. 39. § (5) bekezdés második mondatában foglaltakat megsértő egyes műsorszegmensek felirathiánnyal Mttv. 39. § (4) bekezdése is érintettek voltak, ám mivel ezen műsorrészek feliratozásának meghatározó eleme is a pontatlanság, illetve az aszinkronitás volt, az Mttv. 39. § (5) bekezdése szerint minősítette a tényállást. Az egy műsorszámon belüli több alkalommal tapasztalt hiányosságot, pontatlanságot, illetve feliratkését a Hivatal egy törvénysértésként értékelte. Fentiekre tekintettel a Hivatal megállapította, hogy a Médiaszolgáltató 2014. február hónapban az Mttv. 39. § (2) bekezdés b) pont, bc) alpontjában foglalt rendelkezést összesen három alkalommal, valamint az Mttv. 39. § (5) bekezdés második mondatában foglalt rendelkezést összesen tíz alkalommal sértette meg.
A Hivatal a jogsértések miatt alkalmazandó jogkövetkezmény fajtájának és mértékének meghatározása során az alábbi szempontokat vette figyelembe. Az Mttv. 186. § (1) bekezdésében szabályozott felhívás jogkövetkezménye abban az esetben alkalmazható, ha a jogsértés csekély súlyú, és ismételtség nem állapítható meg. Az Mttv. 186. § (1) bekezdése szerint: „Amennyiben a jogsértés csekély súlyú és ismételtség nem állapítható meg, a Médiatanács, illetve a Hivatal — a jogsértés tényének megállapítása és figyelmeztetés mellett — legfeljebb harminc napos határidő tűzésével felhívhatja a jogsértőt a jogsértő magatartás megszüntetésére, a jövőbeni jogsértésektől való tartózkodásra, illetve a jogszerű magatartás tanúsítására, és meghatározhatja annak feltételeit.” Az Mttv. 187. § (4) bekezdésében foglalt rendelkezés szerint: „Az (1)-(3) bekezdés alkalmazásában ismételtségnek tekintendő, ha a jogsértő a jogerős hatósági határozatban megállapított jogsértő magatartást ugyanazon jogalapon és jogszabályhely tekintetében, ugyanazon tárgykörben, háromszázhatvanöt napon belül legalább kétszer valósítja meg, ide nem értve a csekély súlyú törvénysértéseket.” A.) A Hivatal az Mttv. 39. § (2) bekezdés b) pontjában foglalt rendelkezés megsértését a jelen határozat meghozataláig négy határozatában állapította meg a Médiaszolgáltatóval szemben, az alábbiak szerint: Határozat száma
Jogsértés ideje (év, hónap)
Megállapított jogsértések száma 1
MN/53563-9/2013.
2013. július
MN/72961-7/2013.
2013. október, november
4
MN/3282-5/2014.
2013. december
1
MN/10251-4/2014.
2014. január
3
Alkalmazott jogkövetkezmény az Mttv. 186. § (1) bek. szerinti felhívás az Mttv. 186. § (1) bek. szerinti felhívás az Mttv. 186. § (1) bek. szerinti felhívás az Mttv. 186. § (1) bek. szerinti felhívás
A Hivatal a jelen határozat elválaszthatatlan részét képező mellékletben részletesen ismertetett jogsértéseket nem értékelhette csekély súlyúként és nem alkalmazhatta az Mttv. 186. § (1) bekezdése szerinti felhívás jogkövetkezményt figyelemmel arra is, hogy az Mttv. 39. § (2) bekezdés b) pontjában foglalt rendelkezés megsértése miatt ötödik alkalommal indult hatósági eljárás a Médiaszolgáltatóval szemben, és a Médiaszolgáltató többszöri felhívás ellenére is a vizsgált hónapban (2014. február) három alkalommal megsértette a hivatkozott rendelkezést.
7
B.) A Hivatal az Mttv. 39. § (5) bekezdés második mondatában foglalt rendelkezés megsértését a jelen határozat meghozataláig tizenkét határozatában állapította meg, az alábbiak szerint:
MN/31620-6/2012.
2012. november
Megállapított jogsértések száma 1
MN/2916-4/2013.
2012. december
2
MN/7443-6/2013.
2013. január
2
MN/10956-9/2013.
2013. február
8
MN/18265-6/2013.
2013. március, április
9
MN/50864-8/2013.
2013. június
5
MN/53563-9/2013.
2013. július
8
MN/63843-10/2013.
2013. augusztus
2
MN/68533-8/2013.
2013. szeptember
5
MN/72961-7/2013.
2013. október, november
4
MN/3282-5/2014.
2013. december
2
MN/10251-4/2014.
2014. január
6
Határozat száma
Jogsértés ideje (év, hónap)
Alkalmazott jogkövetkezmény az Mttv. 186. § (1) bek. szerinti felhívás az Mttv. 186. § (1) bek. szerinti felhívás az Mttv. 186. § (1) bek. szerinti felhívás 40.000 Ft (esetenként 5.000 Ft) összegű bírság 90.000 Ft (esetenként 10.000 Ft) összegű bírság 75.000 Ft (esetenként 15.000 Ft) összegű bírság 160.000 Ft (esetenként 20.000 Ft) összegű bírság 50.000 Ft (esetenként 25.000 Ft) összegű bírság 150.000 Ft (esetenként 30.000 Ft) összegű bírság 140.000 Ft (esetenként 35.000 Ft) összegű bírság 80.000 Ft (esetenként 40.000 Ft) összegű bírság 270.000 Ft (esetenként 45.000 Ft) összegű bírság
A Hivatal a jelen határozat elválaszthatatlan részét képező mellékletben részletesen ismertetett jogsértéseket nem értékelhette csekély súlyúként és nem alkalmazhatta az Mttv. 186. § (1) bekezdése szerinti felhívás jogkövetkezményt figyelemmel arra is, hogy az Mttv. 39. § (5) bekezdés második mondatában foglalt rendelkezés megsértése miatt tizenharmadik alkalommal indult hatósági eljárás a Médiaszolgáltatóval szemben, és a Médiaszolgáltató többszöri felhívás és kilenc esetben alkalmazott bírságszankció ellenére is a vizsgált hónapban (2014. február) tíz alkalommal sértette meg a hivatkozott rendelkezést. Jelen jogsértések tekintetében továbbá az ismételtség esete is fennáll, hiszen az MN/10956-9/2013., MN/18265-6/2013., MN/50864-8/2013., MN/53563-9/2013., MN/63843-10/2013., MN/685338/2013., MN/72961-7/2013. és MN/3282-5/2014. ügyiratszámú (bírságot kiszabó) határozatok – fellebbezési eljárás lezárultát követően – jogerőre emelkedtek. (Az MN/10251-4/2014. számú határozat jelen határozat meghozataláig még nem emelkedett jogerőre.) Minderre figyelemmel kizárt az Mttv. 186. § (1) bekezdésében rögzített felhívás jogkövetkezmény alkalmazása. Az Mttv. 187. § (2) bekezdése szerint: „A Médiatanács és a Hivatal a jogkövetkezményt - a jogsértés jellegétől függően - a jogsértés súlyára, a jogsértés ismételtségére, folyamatosságára, időtartamára, a jogsértéssel elért vagyoni előnyre, valamint a jogsértéssel okozott érdeksérelemre, az érdeksérelmet szenvedett és veszélyeztetett személyek számára, illetve a jogsértéssel okozott kárra és a jogsértés piacra gyakorolt hatására, továbbá az egyedi ügyben értékelhető egyéb szempontokra tekintettel állapítja meg.” Az Mttv. 187. § (3) bekezdése szerint: „A Médiatanács és a Hivatal - a (7) bekezdés figyelembevételével - a következő jogkövetkezmények alkalmazására jogosult: b) bírságot szabhat ki a jogsértővel szemben.”
8
A Hivatal az Mttv. 187. § (2) bekezdésében rögzített mérlegelési szempontok közül az Mttv. 39. § (5) bekezdés második mondatában foglalt rendelkezés megsértése kapcsán figyelembe vette a jogsértések együttes súlyán kívül azok ismételtségét is, valamint a jogsértésekkel okozott érdeksérelmet a jövőbeni jogsértések megelőzése érdekében (generális prevenció). Az érdeksérelem tekintetében figyelembe vette továbbá a hallássérültek megfelelő tájékoztatáshoz fűződő jogát. Az Mttv. 187. § (2) bekezdésében meghatározott további mérlegelési szempontok a jelen jogsértések tekintetében nem értékelhetők. A Hivatal az Mttv. 39. § (2) bekezdés b) pont, bc) alpontjában, valamint a 39. § (5) bekezdés második mondatában foglalt rendelkezések megsértése tekintetében az Mttv. 187. § (3) bekezdésében foglalt jogkövetkezmények közül a bírság alkalmazása mellett döntött, mivel jelen jogsértések esetén e közjogi eszközt ítélte a legalkalmasabbnak arra, hogy a Médiaszolgáltatót visszatartsa a jövőbeni jogsértések elkövetésétől. A Hivatal a bírság kiszabásakor külön tekintettel volt arra is, hogy egy esetleges következő jogsértés esetén alkalmazandó jogkövetkezmény megállapításánál érvényesülhessen a fokozatosság elve, azaz a szankcionálás kiszámítható, előre látható legyen. Az Mttv. 3. §-a szerint a „médiaszolgáltatás és a sajtótermék tartalmának meghatározása szabad, a médiaszolgáltató és a sajtótermék kiadója felelősséggel tartozik e törvényben foglaltak betartásáért.” A Médiaszolgáltatónak a törvénysértésekért való felelőssége objektív. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a Médiaszolgáltatót az 1326/2011. (X. 5.) számú határozatában jelentős befolyásoló erejű (JBE) médiaszolgáltatóként azonosította. A Médiatanács ezt követően a 967/2013. (VI. 5.) számú határozatával az Mttv. 39. §-ának 2012. július 5-i módosítására tekintettel módosította az 1326/2011. (X. 5.) számú határozatát. A Médiatanács 2013-ban az 1432/2013. (IX. 25.) számú döntésével elfogadott, PJ/24797-7/2013. számú jegyzőkönyvével az Mttv. 70. § (6) bekezdése szerint megállapította, hogy a korábban JBE médiaszolgáltatóként azonosított MTM-SBS Televízió Zrt. e minősége nem változott. Fentiekre tekintettel a Hivatal az Mttv. 39. § (2) bekezdés b) pont, bc) alpontjában foglalt rendelkezés megsértése miatt, figyelemmel a jogsértések esetszámára (3) az Mttv. 187. § (3) bekezdés ba) alpontja alapján a maximálisan kiszabható bírság (kétszázmillió forint) 0,015 %-ának megfelelő összegű, azaz 30.000 Ft (esetenként 10.000 Ft), valamint az Mttv. 39. § (5) bekezdés második mondatában foglalt rendelkezés megsértése miatt, figyelemmel a jogsértések esetszámára (10) a maximális bírság 0,25 %-ának megfelelő összegű, azaz 500.000 Ft (esetenként 50.000 Ft) bírságot szabott ki a Médiaszolgáltatóval szemben. Az Mttv. 165. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés szerint a Hivatal határozata ellen a Médiatanácshoz lehet fellebbezést benyújtani. A fellebbezésről szóló tájékoztatás a Ket. 72. § (1) bekezdés da) alpontján és a 98. § (1) bekezdésén, a fellebbezés előterjesztésének határidejére vonatkozó tájékoztatás a Ket. 99. § (1) bekezdésén, a halasztó hatály és a fellebbezés előterjesztése helyének meghatározása a Ket. 101. § (1) és 102. § (1) bekezdésein, a másodfokú hatóság ügyintézési határideje az Mttv. 151. § (1) bekezdésén alapul. A fellebbezési díj mértékét a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Elnökének 5/2011. (X. 6.) számú, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság egyes eljárásainak igazgatási szolgáltatási díjairól és a díjfizetés módjáról szóló rendeletének (a továbbiakban: Rendelet) 17. § (18) bekezdése határozza meg. A Rendelet 18. § (2) és (3) és a 19. § (1) bekezdései a díjfizetés módja és határideje kapcsán az alábbiakat írják elő: „18. § (2) A díjfizetésre kötelezettnek a díjat a kérelem benyújtását megelőzően, átutalással kell megfizetni, a Hatóság Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-00300939-00000017 számú pénzforgalmi számlájára. Az átutalási megbízás közlemény rovatában a kérelmező nevét, adószámát és az eljárás tárgyát kötelező feltüntetni. A természetes személy kérelmező a díj megfizetését a Hatóság fenti számlaszámára készpénzátutalási megbízás útján is teljesítheti, ez esetben a közlemény rovatban kötelező feltüntetnie az eljárás tárgyát.” 9
„18. § (3) A díjfizetés megtörténtének igazolását - a bankszámla megterhelését tartalmazó napi bankkivonatot (a továbbiakban: befizetési bizonylat) - a kérelemnek tartalmaznia kell. A befizetési bizonylaton a befizetés jogcímét fel kell tüntetni. A természetes személy kérelmező készpénzátutalási megbízás útján történő díjfizetése esetén a díjfizetésének igazolását - a feladóvevényt - a kérelemnek tartalmaznia kell.” „19. § (1) Az e rendeletben nem szabályozott kérdésekre az Itv. 3. § (4) bekezdésében, 28. § (2)-(4) bekezdésében, 31. § (1)-(3) bekezdésében, (5)-(6) bekezdésében és 32. §-ában foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni.” Az eljárás során a Ket. 153. §-a szerinti eljárási költség nem merült fel. Budapest, 2014. július 14. Aranyosné dr. Börcs Janka, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatalának főigazgatója nevében és megbízásából
dr. Pap Szilvia főosztályvezető
Kapják: 1) személyes adat
Az MN/12955-7/2014. ügyiratszámú határozat melléklete
10
2014. február hónap: A) A Médiaszolgáltató megsértette az Mttv. 39. § (2) bekezdés b) pontja, bc) alpontjában foglaltakat azáltal, hogy a segédlettel ellátott műsorok óraszáma az alábbi esetekben nem érte el az Mttv.-ben meghatározott napi 10 órányi követelményt:
dátum
1.
médiaszolgáltatás TV2
06-24 óra között segédlettel ellátott műsoridő (kivéve a segédlettel kötelezően ellátandó műsorszámokat)
2014.02.07.
9:23:24
2.
TV2
2014.02.13.
7:39:05
3.
TV2
2014.02.25.
9:18:35
A fentebb írt napokon az alábbi műsorszámokat sugározta a Médiaszolgáltató a TV2 csatornán: datum
idopont
vege
2014.02.07
0:00:01
0:39:38
2014.02.07
0:01:18
0:05:25
2014.02.07
0:05:25
0:07:48
2014.02.07
0:21:23
0:25:30
2014.02.07
0:25:30
0:26:31
2014.02.07
0:26:31
0:28:15
2014.02.07
0:39:38
0:43:51
2014.02.07 2014.02.07 2014.02.07
0:43:51 0:45:54 1:11:07
0:45:54 1:11:07 1:13:58
2014.02.07
1:13:58
1:14:03
2014.02.07
1:14:03
1:15:40
2014.02.07
1:15:40
1:37:38
időtartam
cím
Célkeresztben: A 0:26:15 hamis Amish
műfaj
sorozat hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:04:07 Reklám hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:02:23 Ajánló hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:04:07 Reklám Költségmegtakarító információs 0:01:01 tippek magazin hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:01:44 Ajánló hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:04:13 Reklám hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:02:03 Ajánló 0:25:13 Tények este hírek, híradó 0:02:51 Időjárás 1. időjárás hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:00:05 Következő műsor hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:01:37 Ajánló nem zenei szórakoztató program 0:21:58 Aktív 1.
kötelező/egyéb
figyelem felhívás
tolmács felirat
egyéb
1
1
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb kötelező kötelező
2 1 1
3 1 1
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
11
2014.02.07
1:37:38
1:37:42
0:00:04 Következő műsor
2014.02.07
1:37:42
1:38:58
2014.02.07
1:38:58
2:21:52
0:01:16 Ajánló Grimm:Édes a 0:42:54 bosszú
2014.02.07
2:21:52
2:24:06
2014.02.07
2:24:06
3:05:19
2014.02.07
3:05:19
3:07:53
2014.02.07
3:07:53
3:49:40
2014.02.07 2014.02.07
3:49:40 3:51:47
3:51:47 4:37:53
2014.02.07
4:37:53
4:37:57
2014.02.07 2014.02.07
4:37:57 4:40:52
4:40:52 5:25:05
2014.02.07
5:25:05
5:25:10
2014.02.07 2014.02.07
5:25:10 5:30:46
5:30:46 6:24:34
2014.02.07 2014.02.07
6:24:34 6:24:39
6:24:39 6:51:51
2014.02.07 2014.02.07
6:51:51 6:52:13
6:52:13 6:54:36
2014.02.07
6:54:36
6:54:41
2014.02.07 2014.02.07
6:54:41 7:21:32
9:23:51 7:23:55
2014.02.07
7:23:55
7:28:08
hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb sorozat hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb
0:02:14 Ajánló Célkeresztben: A 0:41:13 hamis Amish-isétlés sorozat hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:02:34 Ajánló Doktor House: A 0:41:47 napi betevő sorozat hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:02:07 Ajánló 0:46:06 Eva Luna sorozat hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:00:04 Következő műsor hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:02:55 Ajánló 0:44:13 Családi Titkok reality hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:00:05 Következő műsor hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:05:36 Ajánló 0:53:48 Édes élet reality show hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:00:05 Következő műsor 0:27:12 Tények reggel 1. hírek, híradó hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, Mokka-tartalom egyéb 0:00:22 előzetes 0:02:23 Időjárás 2. időjárás hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:00:05 Következő műsor információs 1:33:31 Mokka magazin 0:02:23 Időjárás 3. időjárás hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:04:13 Reklám
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
1
1
egyéb
2
3
egyéb
1
1
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb egyéb
2 1
3 1
egyéb
2
3
egyéb egyéb
2 1
3 1
egyéb
2
3
egyéb egyéb
2 1
3 1
egyéb kötelező
2 1
3 1
egyéb kötelező
2 1
3 1
egyéb
2
3
egyéb kötelező
1 1
1 1
egyéb
2
3
12
Társadalmi célú 0:01:26 reklám 0:03:29 Tények reggel 2.
2014.02.07 2014.02.07
7:28:08 7:29:34
7:29:34 7:33:03
2014.02.07
7:41:16
7:45:31
2014.02.07 2014.02.07
7:45:31 7:52:22
7:46:22 7:54:45
2014.02.07
7:54:45
7:58:53
2014.02.07
7:58:53
7:59:14
0:04:08 Reklám Társadalmi célú 0:00:21 reklám
2014.02.07 2014.02.07 2014.02.07
7:59:14 7:59:32 8:22:11
7:59:32 8:03:22 8:24:33
0:00:18 Ajánló 0:03:50 Tények reggel 3. 0:02:22 Időjárás 5.
2014.02.07
8:24:33
8:28:43
2014.02.07 2014.02.07
8:28:43 8:29:34
8:29:34 8:33:05
0:04:10 Reklám Társadalmi célú 0:00:51 reklám 0:03:31 Tények reggel 4.
2014.02.07
8:42:05
8:46:14
2014.02.07 2014.02.07
8:46:14 8:52:45
8:46:45 8:55:08
0:04:09 Reklám Társadalmi célú 0:00:31 reklám 0:02:23 Időjárás 6.
2014.02.07
8:55:08
8:59:21
0:04:13 Reklám
2014.02.07
8:59:21
8:59:49
0:00:28 Ajánló
2014.02.07
9:10:08
9:14:22
0:04:14 Reklám
2014.02.07
9:14:22
9:15:32
0:01:10 Ajánló
2014.02.07
9:23:51
9:23:56
0:00:05 Következő műsor
2014.02.07
9:23:56
9:28:07
0:04:11 Reklám
2014.02.07 2014.02.07
9:28:07 9:29:16
9:29:16 9:32:30
0:01:09 Ajánló 0:03:14 Stahl konyhája
0:04:15 Reklám Társadalmi célú 0:00:51 reklám 0:02:23 Időjárás 4.
társadalmi célú reklám (TCR) hírek, híradó hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb társadalmi célú reklám (TCR) időjárás hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb társadalmi célú reklám (TCR) hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hírek, híradó időjárás hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb társadalmi célú reklám (TCR) hírek, híradó hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb társadalmi célú reklám (TCR) időjárás hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb életmódmagazin
egyéb kötelező
2 1
3 1
egyéb
2
3
egyéb kötelező
2 1
3 1
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb kötelező kötelező
2 1 1
3 1 1
egyéb
2
3
egyéb kötelező
2 1
3 1
egyéb
2
3
egyéb kötelező
2 1
3 1
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb egyéb
2 1
3 3
13
2014.02.07 2014.02.07
9:32:30 9:32:35
9:32:35 9:38:13
2014.02.07
9:38:13
9:42:21
2014.02.07
9:42:21
9:43:59
2014.02.07
9:43:59
10:44:09
2014.02.07
10:44:09
10:44:14
2014.02.07
10:44:14
11:45:09
2014.02.07
11:13:24
11:14:59
2014.02.07
11:45:09
11:45:14
2014.02.07
11:45:14
11:49:29
2014.02.07
11:49:29
11:50:40
2014.02.07
11:50:40
11:52:51
2014.02.07
11:52:51
11:53:51
2014.02.07 2014.02.07 2014.02.07
11:53:51 11:59:21 12:21:52
11:59:21 12:21:52 12:24:45
2014.02.07
12:24:45
12:24:50
2014.02.07
12:24:50
12:27:19
2014.02.07 2014.02.07
12:27:19 12:49:44
12:49:44 12:52:38
hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:00:05 Következő műsor 0:05:38 Babapercek életmódmagazin hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:04:08 Reklám hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:01:38 Ajánló hirdetések, Televíziós vásárlási televíziós vásárlás, műsorablak:TeleSh műsorismertetés, egyéb 1:00:10 op hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:00:05 Következő műsor hirdetések, Televíziós vásárlási televíziós vásárlás, műsorablak:Asztro- műsorismertetés, egyéb 0:59:20 Világ hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:01:35 Reklám hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:00:05 Következő műsor hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:04:15 Ajánló Ármagyarázó információs magazin 0:01:11 percek hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:02:11 Reklám Költségmegtakarító információs 0:01:00 tippek magazin hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:05:30 Ajánló 0:22:31 Tények Délben hírek, híradó 0:02:53 Időjárás 7. időjárás hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:00:05 Következő műsor hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:02:29 Reklám nem zenei szórakoztató program 0:22:25 Aktív 2. 0:02:54 Időjárás 8. időjárás
egyéb egyéb
2 1
3 1
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb kötelező kötelező
2 1 1
3 1 1
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb kötelező
1 1
1 1
14
2014.02.07
12:52:38
12:52:43
0:00:05 Következő műsor
2014.02.07
12:52:43
12:56:40
2014.02.07
12:56:40
12:57:21
0:03:57 Reklám Társadalmi célú 0:00:41 reklám
2014.02.07
12:57:21
12:59:54
2014.02.07
12:59:54
13:54:01
0:02:33 Ajánló Walker, a Texas-i kopó:Nőj fel a 0:41:36 feladathoz!
2014.02.07
13:10:46
13:15:00
0:04:14 Reklám
2014.02.07
13:15:00
13:17:01
0:02:01 Ajánló
2014.02.07
13:37:04
13:41:10
0:04:06 Reklám
2014.02.07
13:41:10
13:43:20
0:02:10 Ajánló
2014.02.07
13:54:01
13:58:06
0:04:05 Reklám
2014.02.07
13:58:06
14:00:21
2014.02.07
14:00:21
14:53:52
0:02:15 Ajánló Walker, a Texas-i kopó: Teljes 0:40:47 felépülés
2014.02.07
14:10:42
14:14:49
0:04:07 Reklám
2014.02.07
14:14:49
14:17:34
0:02:45 Ajánló
2014.02.07
14:38:09
14:42:01
0:03:52 Reklám
2014.02.07
14:42:01
14:44:01
0:02:00 Ajánló
2014.02.07
14:53:52
14:58:06
0:04:14 Reklám
hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb társadalmi célú reklám (TCR) hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb sorozat hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb sorozat hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
1
1
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
1
1
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
15
2014.02.07 2014.02.07
14:58:06 14:59:54
14:59:54 15:55:06
0:01:48 Ajánló 0:44:35 Maricruz
2014.02.07
15:11:14
15:13:19
2014.02.07
15:13:19
15:14:30
0:02:05 Reklám Ármagyarázó 0:01:11 percek
2014.02.07
15:14:30
15:16:08
0:01:38 Ajánló
2014.02.07
15:37:34
15:40:46
0:03:12 Reklám
2014.02.07
15:40:46
15:43:17
0:02:31 Ajánló
2014.02.07
15:55:06
15:58:18
0:03:12 Reklám
2014.02.07
15:58:18
15:59:56
2014.02.07
15:59:56
16:55:35
0:01:38 Ajánló Családi Titkok: Az 0:44:29 özvegy
2014.02.07
16:10:54
16:14:06
2014.02.07
16:14:06
16:15:06
2014.02.07
16:15:06
16:16:55
2014.02.07
16:39:12
16:42:23
2014.02.07
16:42:23
16:44:21
2014.02.07
16:55:35
16:55:40
2014.02.07
16:55:40
16:58:52
2014.02.07 2014.02.07
16:58:52 17:01:13
17:01:13 17:53:41
hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb sorozat hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb információs magazin hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb
reality hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:03:12 Reklám Költségmegtakarító információs 0:01:00 tippek magazin hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:01:49 Ajánló hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:03:11 Reklám hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:01:58 Ajánló hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:00:05 Következő műsor hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:03:12 Reklám hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:02:21 Ajánló 0:41:17 Hal a tortán reality show
egyéb egyéb
2 1
3 1
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
1
1
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb egyéb
2 1
3 1
16
2014.02.07
17:11:30
17:14:37
0:03:07
2014.02.07
17:14:37
17:17:26
0:02:49
2014.02.07
17:35:16
17:38:28
0:03:12
2014.02.07
17:38:28
17:40:31
0:02:03
2014.02.07
17:53:41
17:55:13
0:01:32
2014.02.07 2014.02.07
17:55:13 17:59:27
17:59:27 19:10:55
0:04:14 1:07:20
2014.02.07 2014.02.07
18:55:14 19:10:55
18:59:22 19:18:19
0:04:08 0:07:24
2014.02.07
19:18:19
19:18:23
0:00:04
2014.02.07 2014.02.07
19:18:23 19:22:37
19:22:37 20:11:30
0:04:14 0:48:53
2014.02.07
20:11:30
20:17:00
0:05:30
2014.02.07
20:17:00
20:21:15
0:04:15
2014.02.07 2014.02.07 2014.02.07
20:21:15 20:23:08 20:40:03
20:23:08 21:42:10 20:40:39
0:01:53 0:54:44 0:00:36
2014.02.07
20:40:39
20:44:53
0:04:14
2014.02.07 2014.02.07
20:44:53 21:02:02
20:46:34 21:02:39
0:01:41 0:00:37
2014.02.07
21:02:39
21:07:54
0:05:15
hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb Reklám hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb Ajánló hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb Reklám hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb Ajánló hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb Ajánló hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb Reklám Tények hírek, híradó hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb Reklám Időjárás 9. időjárás hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb Következő műsor hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb Reklám Az élet show-ja reality show hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb Ajánló hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb Reklám hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb Ajánló Édes élet reality show Édes élet sms játék kvíz hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb Reklám hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb Ajánló Édes élet sms játék kvíz hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb Reklám
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb kötelező
2 1
3 1
egyéb kötelező
2 1
3 1
egyéb
2
3
egyéb egyéb
2 1
3 1
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb egyéb egyéb
2 1 2
3 1 3
egyéb
2
3
egyéb egyéb
2 2
3 3
egyéb
2
3
17
2014.02.07 2014.02.07
21:07:54 21:09:37
21:09:37 21:19:49
0:01:43 Ajánló 0:10:12 Tények
2014.02.07 2014.02.07
21:42:10 21:42:15
21:42:15 22:38:31
2014.02.07
21:56:19
21:56:55
0:00:05 Következő műsor 0:40:27 Jóban rosszban Jóban rosszban 0:00:36 sms játék
2014.02.07
21:56:55
22:01:03
2014.02.07
22:01:03
22:02:04
2014.02.07
22:02:04
22:03:21
2014.02.07
22:18:13
22:18:50
2014.02.07 2014.02.07
22:18:50 22:23:03
22:23:03 22:25:04
2014.02.07
22:25:04
22:27:00
2014.02.07
22:38:31
22:38:36
2014.02.07
22:38:36
22:42:48
2014.02.07 2014.02.07
22:42:48 22:44:40
22:44:40 24:00:00
2014.02.07 2014.02.07
23:07:33 23:11:46
23:11:46 23:12:59
2014.02.07
23:12:59
23:14:57
2014.02.07
23:36:03
23:40:11
2014.02.07
23:40:11
23:41:21
2014.02.07
23:41:21
23:43:45
hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hírek, híradó hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb sorozat
kvíz hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:04:08 Reklám Költségmegtakarító információs 0:01:01 tippek magazin hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:01:17 Ajánló Jóban rosszban 0:00:37 sms játék kvíz hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:04:13 Reklám 0:02:01 Kezedben a jövőd! egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:01:56 Ajánló hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:00:05 Következő műsor hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:04:12 Reklám hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:01:52 Ajánló 1:00:14 Atomtámadás mozifilm hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:04:13 Reklám 0:01:13 KENÓ játék hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:01:58 Ajánló hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:04:08 Reklám Ármagyarázó információs magazin 0:01:10 percek hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:02:24 Ajánló
egyéb kötelező
2 1
3 1
egyéb egyéb
2 1
3 1
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb egyéb
2 2
3 3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb egyéb
2 1
3 1
egyéb egyéb
2 2
3 3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
18
hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb
2014.02.13
0:00:01
0:01:17
0:01:16 Reklám
2014.02.13
0:01:17
0:03:05
2014.02.13
0:03:05
0:48:39
0:01:48 Ajánló A kaptár 3. - Teljes 0:39:07 pusztulás
2014.02.13
0:26:13
0:26:36
0:00:23 Reklám
2014.02.13
0:26:36
0:28:47
0:02:11 Ajánló
2014.02.13
0:28:47
0:32:40
0:03:53 Reklám
2014.02.13
0:48:39
0:52:53
2014.02.13
0:52:53
0:53:53
2014.02.13 2014.02.13 2014.02.13
0:53:53 0:55:57 1:21:27
0:55:57 1:21:27 1:24:21
2014.02.13
1:24:21
1:24:26
2014.02.13
1:24:26
1:28:04
2014.02.13
1:28:04
1:30:23
2014.02.13
1:30:23
1:50:26
2014.02.13
1:50:26
1:50:31
2014.02.13
1:50:31
1:54:35
2014.02.13
1:54:35
1:56:24
2014.02.13
1:56:24
2:45:37
2014.02.13
2:06:40
2:07:40
0:04:14 Reklám Költségmegtakarító 0:01:00 tippek egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:02:04 Ajánló 0:25:30 Tények este hírek, híradó 0:02:54 Időjárás időjárás hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:00:05 Következő műsor hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:03:38 Reklám hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:02:19 Ajánló nem zenei szórakoztató 0:20:03 Aktív program hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:00:05 Következő műsor hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:04:04 Reklám hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:01:49 Ajánló A médium: Vér a 0:41:55 síneken sorozat hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:01:00 Reklám
mozifilm hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
1
1
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb kötelező kötelező
2 1 1
3 1 1
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
19
2014.02.13
2:07:40
2:09:38
0:01:58 Ajánló
2014.02.13
2:19:48
2:21:56
0:02:08 Ajánló
2014.02.13
2:34:18
2:36:30
0:02:12 Ajánló
2014.02.13
2:45:37
2:45:42
0:00:05 Következő műsor
2014.02.13 2014.02.13
2:45:42 2:47:08
2:47:08 3:32:33
0:01:26 Ajánló 0:44:30 Maricruz
2014.02.13
2:57:32
2:58:27
0:00:55 Ajánló
2014.02.13
3:32:33
3:32:38
0:00:05 Következő műsor
2014.02.13 2014.02.13
3:32:38 3:34:01
3:34:01 4:20:09
0:01:23 Ajánló 0:46:08 Eva Luna
2014.02.13
4:20:09
4:20:14
0:00:05 Következő műsor
2014.02.13
4:20:14
4:40:18
0:20:04 Aktív
2014.02.13 2014.02.13
4:40:18 4:40:23
4:40:23 5:24:33
0:00:05 Következő műsor 0:44:10 Családi Titkok
2014.02.13
5:24:33
5:24:38
0:00:05 Következő műsor
2014.02.13 2014.02.13
5:24:38 5:25:17
5:25:17 6:24:39
0:00:39 Ajánló 0:59:22 Édes élet
2014.02.13 2014.02.13
6:24:39 6:24:43
6:24:43 6:51:52
0:00:04 Következő műsor 0:27:09 Tények reggel
2014.02.13 2014.02.13
6:51:52 6:52:26
6:52:26 6:54:50
0:00:34 Mokka - tartalom 0:02:24 Időjárás
hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb sorozat hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb sorozat hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb nem zenei szórakoztató program hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb reality hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb reality show hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hírek, híradó hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb időjárás
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb egyéb
2 1
3 1
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb egyéb
2 1
3 1
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb egyéb
2 1
3 1
egyéb
2
3
egyéb egyéb
2 1
3 1
egyéb kötelező
2 1
3 1
egyéb kötelező
2 1
3 1
20
2014.02.13
6:54:50
6:54:55
0:00:05 Következő műsor
2014.02.13 2014.02.13
6:54:55 7:20:36
9:22:04 7:22:57
1:31:25 Mokka 0:02:21 Időjárás
2014.02.13
7:22:57
7:27:10
2014.02.13 2014.02.13
7:27:10 7:27:39
7:27:39 7:29:39
0:04:13 Reklám Társadalmi célú 0:00:29 reklám 0:02:00 Kezedben a jövő
2014.02.13 2014.02.13
7:29:39 7:29:53
7:29:53 7:33:14
0:00:14 Ajánló 0:03:21 Tények reggel
2014.02.13
7:40:38
7:44:47
2014.02.13
7:44:47
7:45:27
0:04:09 Reklám Társadalmi célú 0:00:40 reklám
2014.02.13 2014.02.13
7:45:27 7:52:50
7:45:42 7:55:13
0:00:15 Ajánló 0:02:23 Időjárás
2014.02.13
7:55:13
7:59:24
2014.02.13 2014.02.13 2014.02.13
7:59:24 8:00:04 8:22:26
8:00:04 8:03:25 8:24:49
0:04:11 Reklám Társadalmi célú 0:00:40 reklám 0:03:21 Tények reggel 0:02:23 Időjárás
2014.02.13
8:24:49
8:29:03
2014.02.13 2014.02.13
8:29:03 8:29:52
8:29:52 8:33:13
2014.02.13
8:40:35
8:44:15
2014.02.13 2014.02.13
8:44:15 8:52:09
8:44:45 8:54:32
2014.02.13
8:54:32
8:58:42
2014.02.13
8:58:42
8:59:23
0:04:10 Reklám Társadalmi célú 0:00:41 reklám
2014.02.13
8:59:23
8:59:58
0:00:35 Ajánló
2014.02.13
9:09:58
9:14:07
0:04:09 Reklám
0:04:14 Reklám Társadalmi célú 0:00:49 reklám 0:03:21 Tények reggel
0:03:40 Reklám Társadalmi célú 0:00:30 reklám 0:02:23 Időjárás
hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb információs magazin időjárás hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb társadalmi célú reklám (TCR) egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hírek, híradó hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb társadalmi célú reklám (TCR) hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb időjárás hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb társadalmi célú reklám (TCR) hírek, híradó időjárás hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb társadalmi célú reklám (TCR) hírek, híradó hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb társadalmi célú reklám (TCR) időjárás hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb társadalmi célú reklám (TCR) hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb
egyéb
2
3
egyéb kötelező
1 1
3 1
egyéb
2
3
egyéb egyéb
2 2
3 3
egyéb kötelező
2 1
3 1
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb kötelező
2 1
3 1
egyéb
2
3
egyéb kötelező kötelező
2 1 1
3 1 1
egyéb
2
3
egyéb kötelező
2 1
3 1
egyéb
2
3
egyéb kötelező
2 1
3 1
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
21
hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb életmódmagazin hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb életmódmagazin hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb társadalmi célú reklám (TCR) hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb
2014.02.13
9:14:07
9:14:39
0:00:32 Ajánló
2014.02.13
9:22:04
9:22:09
0:00:05 Következő műsor
2014.02.13
9:22:09
9:26:23
0:04:14 Reklám
2014.02.13 2014.02.13
9:26:23 9:28:02
9:28:02 9:30:36
0:01:39 Ajánló 0:02:34 Stahl konyhája
2014.02.13 2014.02.13
9:30:36 9:30:40
9:30:40 9:38:13
0:00:04 Következő műsor 0:07:33 Babapercek
2014.02.13
9:38:13
9:38:51
0:00:38 Ajánló
2014.02.13
9:38:51
9:43:05
0:04:14 Reklám
2014.02.13
9:43:05
10:43:15
Teleshop 1:00:10 televizios vásárlás
2014.02.13
10:43:15
10:43:20
0:00:05 Következő műsor
2014.02.13
10:43:20
11:45:27
0:59:40 Asztro világ
2014.02.13
11:12:51
11:14:38
2014.02.13
11:14:38
11:15:18
0:01:47 Reklám Társadalmi célú 0:00:40 reklám
2014.02.13
11:45:27
11:49:43
0:04:16 Ajánló
2014.02.13
11:49:43
11:51:50
2014.02.13
11:51:50
11:53:00
2014.02.13
11:53:00
11:54:02
2014.02.13 2014.02.13 2014.02.13
11:54:02 11:59:31 12:20:55
11:59:31 12:20:55 12:24:00
0:02:07 Reklám Ármagyarázó egyéb 0:01:10 percek Költségmegtakarító 0:01:02 tippek egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:05:29 Ajánló 0:21:24 Tények délben hírek, híradó 0:03:05 Időjárás időjárás
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb egyéb
2 1
3 1
egyéb egyéb
2 1
3 1
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb kötelező kötelező
2 1 1
3 1 1
22
2014.02.13
12:24:00
12:24:04
0:00:04 Következő műsor
2014.02.13
12:24:04
12:28:11
0:04:07 Reklám
2014.02.13 2014.02.13
12:28:11 12:49:28
12:49:28 12:52:32
0:21:17 Aktív 0:03:04 Időjárás
2014.02.13
12:52:32
12:52:37
0:00:05 Következő műsor
2014.02.13
12:52:37
12:56:50
0:04:13 Reklám
2014.02.13
12:56:50
12:58:31
2014.02.13
12:58:31
13:53:08
0:01:41 Ajánló Walker a texasi 0:42:22 kopó - Elvi kérdés
2014.02.13
13:10:02
13:14:15
0:04:13 Reklám
2014.02.13
13:14:15
13:16:22
0:02:07 Ajánló
2014.02.13
13:37:06
13:41:12
0:04:06 Reklám
2014.02.13
13:41:12
13:43:01
0:01:49 Ajánló
2014.02.13
13:53:08
13:53:17
0:00:09 Következő műsor
2014.02.13
13:53:17
13:57:33
0:04:16 Reklám
2014.02.13
13:57:33
13:59:17
2014.02.13
13:59:17
14:51:41
0:01:44 Ajánló Walker, a Texas-i 0:38:07 kopó: Viharmadár
2014.02.13
14:09:48
14:14:01
0:04:13 Reklám
2014.02.13
14:14:01
14:15:44
0:01:43 Ajánló
hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb nem zenei szórakoztató program időjárás hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb sorozat hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb sorozat hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb kötelező
1 1
1 1
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
1
1
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
1
1
egyéb
2
3
egyéb
2
3
23
hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb reality show hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb társadalmi célú reklám (TCR) hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb reality hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb
2014.02.13
14:36:00
14:39:45
0:03:45 Reklám
2014.02.13
14:39:45
14:44:21
0:04:36 Ajánló
2014.02.13
14:51:41
14:51:51
0:00:10 Következő műsor
2014.02.13
14:51:51
14:52:15
0:00:24 Reklám
2014.02.13
14:52:15
14:54:19
0:02:04 Ajánló
2014.02.13 2014.02.13
14:54:19 14:58:23
14:58:23 15:49:15
0:04:04 Reklám 0:41:30 Hal a tortán
2014.02.13
15:09:08
15:11:49
2014.02.13
15:11:49
15:12:30
0:02:41 Reklám Társadalmi célú 0:00:41 reklám
2014.02.13
15:12:30
15:13:38
0:01:08 Ajánló
2014.02.13
15:33:05
15:36:11
0:03:06 Reklám
2014.02.13
15:36:11
15:37:57
0:01:46 Ajánló
2014.02.13
15:49:15
15:49:20
0:00:05 Következő műsor
2014.02.13
15:49:20
15:52:31
0:03:11 Reklám
2014.02.13 2014.02.13
15:52:31 15:54:29
15:54:29 16:51:23
0:01:58 Ajánló 0:45:24 Családi Titkok
2014.02.13
16:06:15
16:09:22
2014.02.13
16:09:22
16:10:22
2014.02.13
16:10:22
16:11:52
0:03:07 Reklám Költségmegtakarító 0:01:00 tippek egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:01:30 Ajánló
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb egyéb
2 1
3 1
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb egyéb
2 1
3 1
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
24
2014.02.13
16:35:06
16:39:14
0:04:08 Reklám
2014.02.13
16:39:14
16:40:59
0:01:45 Ajánló
2014.02.13
16:51:23
16:51:28
0:00:05 Következő műsor
2014.02.13
16:51:28
16:51:51
0:00:23 Reklám
2014.02.13
16:51:51
16:53:09
0:01:18 Ajánló
2014.02.13 2014.02.13
16:53:09 16:57:08
16:57:08 17:54:12
0:03:59 Reklám 0:44:16 Marichuz
2014.02.13
17:08:13
17:12:16
2014.02.13
17:12:16
17:13:36
0:04:03 Reklám Ármagyarázó 0:01:20 percek
2014.02.13
17:13:36
17:15:12
0:01:36 Ajánló
2014.02.13
17:35:47
17:39:11
2014.02.13
17:39:11
17:39:52
0:03:24 Reklám Társadalmi célú 0:00:41 reklám
2014.02.13
17:39:52
17:41:36
0:01:44 Ajánló
2014.02.13
17:54:12
17:55:13
0:01:01 Ajánló
2014.02.13 2014.02.13 2014.02.13
17:55:13 17:59:21 17:59:43
17:59:21 17:59:43 19:09:47
0:04:08 Reklám 0:00:22 Tények váró óra 1:06:05 Tények
2014.02.13 2014.02.13
18:55:01 19:09:47
18:59:00 19:17:13
0:03:59 Reklám 0:07:26 Időjárás
2014.02.13
19:17:13
19:17:18
0:00:05 Következő műsor
hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb sorozat hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb társadalmi célú reklám (TCR) hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb egyéb hírek, híradó hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb időjárás hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb egyéb
2 1
3 1
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb egyéb kötelező
2 2 1
3 3 1
egyéb kötelező
2 1
3 1
egyéb
2
3
25
2014.02.13
19:17:18
19:22:33
0:05:15 Reklám
2014.02.13 2014.02.13
19:22:33 19:26:50
19:26:50 20:23:48
0:04:17 Ajánló 0:50:51 Az élet showja
2014.02.13
19:44:31
19:49:39
0:05:08 Reklám
2014.02.13
19:49:39
19:50:38
0:00:59 Ajánló
2014.02.13
20:23:48
20:23:52
0:00:04 Következő műsor
2014.02.13
20:23:52
20:24:21
0:00:29 Reklám
2014.02.13
20:24:21
20:25:05
0:00:44 Ajánló
2014.02.13
20:25:05
20:29:02
0:03:57 Reklám
2014.02.13
20:29:02
20:34:37
0:05:35 Előzetes/Édes Élet
2014.02.13 2014.02.13 2014.02.13
20:34:37 20:35:26 20:50:24
20:35:26 21:56:57 20:51:16
0:00:49 Ajánló 0:59:26 Édes élet 0:00:52 Édes élet kvíz
2014.02.13
20:51:16
20:57:33
0:06:17 Reklám
2014.02.13 2014.02.13 2014.02.13
20:57:33 20:58:24 21:21:52
20:58:24 21:05:37 21:22:46
0:00:51 Ajánló 0:07:13 Tények 0:00:54 Édes élet kvíz
2014.02.13
21:22:46
21:27:57
0:05:11 Reklám
2014.02.13
21:27:57
21:28:44
0:00:47 Ajánló
2014.02.13 2014.02.13
21:56:57 21:57:01
21:57:01 22:54:16
0:00:04 Következő műsor 0:39:11 Jóban rosszban
hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb reality show hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb reality show kvíz hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hírek, híradó kvíz hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb sorozat
egyéb
2
3
egyéb egyéb
2 1
3 1
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb egyéb egyéb
2 1 2
3 1 3
egyéb
2
3
egyéb kötelező egyéb
2 1 2
3 1 3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb egyéb
2 1
3 1
26
2014.02.13
22:12:07
22:12:43
Jóban rosszban 0:00:36 kvíz
2014.02.13
22:12:43
22:17:54
0:05:11 Reklám
2014.02.13
22:17:54
22:21:13
2014.02.13
22:35:48
22:36:24
0:03:19 Ajánló Jóban rosszban 0:00:36 kvíz
2014.02.13
22:36:24
22:40:38
2014.02.13
22:40:38
22:41:38
2014.02.13
22:41:38
22:44:46
2014.02.13
22:54:16
22:54:21
2014.02.13
22:54:21
22:58:42
2014.02.13 2014.02.13
22:58:42 23:02:56
23:02:56 23:56:32
2014.02.13 2014.02.13
23:15:23 23:19:35
23:19:35 23:20:47
2014.02.13
23:20:47
23:22:42
2014.02.13
23:39:36
23:43:33
2014.02.13
23:43:33
23:44:41
2014.02.13
23:56:32
23:56:57
2014.02.13
23:56:57
23:59:20
2014.02.13
23:59:20
23:59:56
2014.02.25
0:00:01
0:00:32
kvíz hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
kvíz hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb egyéb
2 1
3 1
egyéb egyéb
2 2
3 3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
1
1
0:04:14 Reklám Költségmegtakarító 0:01:00 tippek egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:03:08 Ajánló hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:00:05 Következő műsor hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:04:21 Ajánló hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:04:14 Reklám 0:41:12 Grimm sorozat hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:04:12 Reklám 0:01:12 Keno sorsolás játék hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:01:55 Ajánló hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:03:57 Reklám hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:01:08 Ajánló hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:00:25 Reklám hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:02:23 Ajánló hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:00:36 Reklám NCIS: Whiskey, 0:00:31 tangó, foxtrott sorozat
27
2014.02.25
0:00:32
0:04:45
2014.02.25
0:04:45
0:05:55
0:04:13 Reklám Ármagyarázó 0:01:10 percek 1.
2014.02.25 2014.02.25 2014.02.25
0:05:55 0:07:49 0:45:54
0:07:49 0:45:54 0:48:49
0:01:54 Ajánló 0:38:05 Tények Este 0:02:55 Időjárás 1.
2014.02.25
0:48:49
0:48:54
0:00:05 Következő műsor
2014.02.25
0:48:54
0:53:08
2014.02.25
0:53:08
0:53:49
0:04:14 Reklám Társadalmi célú 0:00:41 reklám
2014.02.25
0:53:49
0:54:49
0:01:00 Okos világ 1.
2014.02.25 2014.02.25
0:54:49 0:57:04
0:57:04 1:48:42
0:02:15 Ajánló 0:39:31 Elit egység
2014.02.25
1:07:53
1:12:07
0:04:14 Reklám
2014.02.25
1:12:07
1:13:47
0:01:40 Ajánló
2014.02.25
1:34:40
1:38:45
0:04:05 Reklám
2014.02.25
1:38:45
1:40:53
0:02:08 Ajánló
2014.02.25
1:48:42
1:50:11
0:01:29 Reklám
2014.02.25
1:50:11
1:54:04
0:03:53 Ajánló
2014.02.25
1:54:04
2:14:01
0:19:57 Aktív 1.
2014.02.25
2:14:01
2:14:06
0:00:05 Következő műsor
2014.02.25
2:14:06
2:16:14
0:02:08 Ajánló
hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb információs magazin hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hírek, híradó időjárás hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb társadalmi célú reklám (TCR) információs magazin hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb sorozat hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb nem zenei szórakoztató program hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb kötelező kötelező
2 1 1
3 1 1
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb egyéb
2 1
3 1
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
28
2014.02.25
2:16:14
2:57:23
NCIS: Whiskey, tangó, foxtrott 0:41:09 (ism.)
2014.02.25 2014.02.25
2:57:23 3:00:42
3:00:42 3:45:45
0:03:19 Ajánló 0:45:03 Maricruz
2014.02.25 2014.02.25
3:45:45 3:48:55
3:48:55 4:35:41
0:03:10 Ajánló 0:46:46 Eva Luna
2014.02.25
4:35:41
4:39:42
2014.02.25
4:39:42
5:22:26
2014.02.25
5:22:26
5:25:15
2014.02.25
5:25:15
5:25:20
2014.02.25 2014.02.25
5:25:20 5:25:58
5:25:58 6:24:41
2014.02.25 2014.02.25
6:24:41 6:24:46
6:24:46 6:51:48
2014.02.25 2014.02.25
6:51:48 6:52:27
6:52:27 6:54:41
2014.02.25
6:54:41
6:54:47
2014.02.25 2014.02.25
6:54:47 7:22:59
9:22:01 7:25:13
2014.02.25
7:25:13
7:29:23
2014.02.25 2014.02.25
7:29:23 7:30:04
7:30:04 7:33:34
2014.02.25
7:42:45
7:46:24
2014.02.25
7:46:24
7:47:05
2014.02.25
7:47:05
7:47:19
0:04:01 Ajánló Családi Titkok: Apai 0:42:44 örökség reality hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:02:49 Ajánló hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:00:05 Következő műsor hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:00:38 Ajánló 0:58:43 Édes élet reality show hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:00:05 Következő műsor 0:27:02 Tények Reggel 1. hírek, híradó hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:00:39 Előzetes: Mokka 0:02:14 Időjárás 2. időjárás hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:00:06 Következő műsor információs 1:33:05 Mokka magazin 0:02:14 Időjárás 3. időjárás hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:04:10 Reklám társadalmi célú Társadalmi célú reklám (TCR) 0:00:41 reklám 0:03:30 Tények Reggel 2. hírek, híradó hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:03:39 Reklám társadalmi célú Társadalmi célú reklám (TCR) 0:00:41 reklám hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb 0:00:14 Ajánló
sorozat hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb sorozat hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb sorozat hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb
egyéb
1
1
egyéb egyéb
2 1
3 1
egyéb egyéb
2 1
3 1
egyéb
2
3
egyéb
1
1
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb egyéb
2 1
3 1
egyéb kötelező
2 1
3 1
egyéb kötelező
2 1
3 1
egyéb
2
3
egyéb kötelező
1 1
1 1
egyéb
2
3
egyéb kötelező
2 1
3 1
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
29
2014.02.25
7:52:29
7:54:43
0:02:14 Időjárás 4.
2014.02.25
7:54:43
7:58:48
2014.02.25 2014.02.25 2014.02.25
7:58:48 7:59:29 8:22:09
7:59:29 8:02:57 8:24:23
0:04:05 Reklám Társadalmi célú 0:00:41 reklám 0:03:28 Tények Reggel 3. 0:02:14 Időjárás 5.
2014.02.25
8:24:23
8:28:34
2014.02.25 2014.02.25
8:28:34 8:29:35
8:29:35 8:33:09
2014.02.25
8:39:15
8:43:15
2014.02.25 2014.02.25
8:43:15 8:52:23
8:44:26 8:54:37
2014.02.25
8:54:37
8:58:37
2014.02.25
8:58:37
8:59:18
0:04:00 Reklám Társadalmi célú 0:00:41 reklám
2014.02.25
8:59:18
8:59:56
0:00:38 Ajánló
2014.02.25
9:08:33
9:12:39
0:04:06 Reklám
2014.02.25
9:12:39
9:13:21
0:00:42 Ajánló
2014.02.25
9:22:01
9:22:07
0:00:06 Következő műsor
2014.02.25
9:22:07
9:26:18
0:04:11 Reklám
2014.02.25 2014.02.25
9:26:18 9:27:56
9:27:56 9:30:44
0:01:38 Ajánló 0:02:48 Stahl konyhája
2014.02.25 2014.02.25
9:30:44 9:30:49
9:30:49 9:36:47
0:00:05 Következő műsor 0:05:58 Babapercek
2014.02.25
9:36:47
9:41:01
0:04:14 Reklám
2014.02.25
9:41:01
9:42:01
0:01:00 Okos világ 2.
0:04:11 Reklám Társadalmi célú 0:01:01 reklám 0:03:34 Tények Reggel 4.
0:04:00 Reklám Társadalmi célú 0:01:11 reklám 0:02:14 Időjárás 6.
időjárás hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb társadalmi célú reklám (TCR) hírek, híradó időjárás hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb társadalmi célú reklám (TCR) hírek, híradó hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb társadalmi célú reklám (TCR) időjárás hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb társadalmi célú reklám (TCR) hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb életmódmagazin hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb életmódmagazin hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb információs magazin
kötelező
1
1
egyéb
2
3
egyéb kötelező kötelező
2 1 1
3 1 1
egyéb
2
3
egyéb kötelező
2 1
3 1
egyéb
2
3
egyéb kötelező
2 1
3 1
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb egyéb
2 1
3 1
egyéb egyéb
2 1
3 1
egyéb
2
3
egyéb
2
3
30
2014.02.25
9:42:01
9:43:09
0:01:08 Ajánló
2014.02.25
9:43:09
10:43:19
1:00:10 TeleShop
2014.02.25
10:43:19
10:43:24
0:00:05 Következő műsor
2014.02.25
10:43:24
11:44:30
0:59:20 Astro-Világ
2014.02.25
11:12:34
11:14:20
0:01:46 Reklám
2014.02.25
11:44:30
11:44:35
0:00:05 Következő műsor
2014.02.25
11:44:35
11:50:43
2014.02.25
11:50:43
11:51:53
0:06:08 Ajánló Ármagyarázó 0:01:10 percek 2.
2014.02.25
11:51:53
11:53:45
2014.02.25
11:53:45
11:54:25
0:01:52 Reklám Társadalmi célú 0:00:40 reklám
2014.02.25 2014.02.25 2014.02.25
11:54:25 11:59:23 12:20:03
11:59:23 12:20:03 12:23:18
0:04:58 Ajánló 0:20:40 Tények Délben 0:03:15 Időjárás 7.
2014.02.25
12:23:18
12:23:23
0:00:05 Következő műsor
2014.02.25
12:23:23
12:25:32
0:02:09 Reklám
2014.02.25 2014.02.25
12:25:32 12:46:04
12:46:04 12:49:19
0:20:32 Aktív 2. 0:03:15 Időjárás 8.
2014.02.25
12:49:19
12:49:24
0:00:05 Következő műsor
2014.02.25
12:49:24
12:53:38
0:04:14 Reklám
2014.02.25
12:53:38
12:56:49
0:03:11 Ajánló
hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb információs magazin hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb társadalmi célú reklám (TCR) hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hírek, híradó időjárás hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb nem zenei szórakoztató program időjárás hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb kötelező kötelező
2 1 1
3 1 1
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb kötelező
1 1
1 1
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
31
2014.02.25
12:56:49
13:52:58
Walker, a Texas-i kopó: Erőpróba Casa Diablóban 2. 0:42:07 rész
2014.02.25
13:07:28
13:11:32
0:04:04 Reklám
2014.02.25
13:11:32
13:14:31
0:02:59 Ajánló
2014.02.25
13:35:28
13:39:41
0:04:13 Reklám
2014.02.25
13:39:41
13:42:27
0:02:46 Ajánló
2014.02.25
13:52:58
13:57:02
0:04:04 Reklám
2014.02.25
13:57:02
14:00:03
2014.02.25
14:00:03
14:52:08
0:03:01 Ajánló Walker, a Texas-i 0:40:54 kopó: Legénybúcsú
2014.02.25
14:09:40
14:11:49
0:02:09 Reklám
2014.02.25
14:11:49
14:14:44
0:02:55 Ajánló
2014.02.25
14:34:40
14:37:53
0:03:13 Reklám
2014.02.25
14:37:53
14:40:47
0:02:54 Ajánló
2014.02.25
14:52:08
14:55:46
2014.02.25
14:55:46
14:56:27
0:03:38 Reklám Társadalmi célú 0:00:41 reklám
2014.02.25 2014.02.25
14:56:27 14:59:22
14:59:22 15:51:45
0:02:55 Ajánló 0:40:55 Hal a tortán
2014.02.25
15:09:10
15:12:22
0:03:12 Reklám
2014.02.25
15:12:22
15:14:35
0:02:13 Ajánló
sorozat hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb
egyéb
1
1
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
sorozat hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb társadalmi célú reklám (TCR) hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb reality show hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb
egyéb
1
1
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb egyéb
2 1
3 1
egyéb
2
3
egyéb
2
3
32
2014.02.25
15:34:16
15:37:29
2014.02.25
15:37:29
15:38:39
0:03:13 Reklám Ármagyarázó 0:01:10 percek 3.
2014.02.25
15:38:39
15:40:19
0:01:40 Ajánló
2014.02.25
15:51:45
15:51:50
0:00:05 Következő műsor
2014.02.25
15:51:50
15:55:02
0:03:12 Reklám
2014.02.25
15:55:02
15:57:10
2014.02.25
15:57:10
16:54:17
0:02:08 Ajánló Családi Titkok: 0:45:46 Zsarolás
2014.02.25
16:08:07
16:11:14
0:03:07 Reklám
2014.02.25
16:11:14
16:13:39
0:02:25 Ajánló
2014.02.25
16:37:33
16:40:36
0:03:03 Reklám
2014.02.25
16:40:36
16:41:36
0:01:00 Okos világ 3.
2014.02.25
16:41:36
16:43:22
0:01:46 Ajánló
2014.02.25
16:54:17
16:54:22
0:00:05 Következő műsor
2014.02.25
16:54:22
16:57:29
0:03:07 Reklám
2014.02.25 2014.02.25
16:57:29 16:59:26
16:59:26 17:54:25
0:01:57 Ajánló 0:44:28 Maricruz
2014.02.25
17:11:16
17:14:28
0:03:12 Reklám
2014.02.25
17:14:28
17:16:34
0:02:06 Ajánló
2014.02.25
17:38:06
17:41:17
0:03:11 Reklám
hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb információs magazin hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb reality hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb információs magazin hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb sorozat hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
1
1
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb egyéb
2 1
3 1
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
33
2014.02.25
17:41:17
17:43:19
0:02:02 Ajánló
2014.02.25
17:54:25
17:55:27
0:01:02 Ajánló
2014.02.25 2014.02.25
17:55:27 17:59:26
17:59:26 19:15:39
0:03:59 Reklám 1:11:23 Tények
2014.02.25
18:54:07
18:58:17
2014.02.25 2014.02.25
18:58:17 19:15:39
18:58:57 19:22:55
0:04:10 Reklám Társadalmi célú 0:00:40 reklám 0:07:16 Időjárás 9.
2014.02.25
19:22:55
19:23:00
0:00:05 Következő műsor
2014.02.25 2014.02.25
19:23:00 19:27:15
19:27:15 20:18:51
0:04:15 Reklám 0:45:10 Az élet show-ja
2014.02.25
19:44:43
19:48:51
0:04:08 Reklám
2014.02.25
19:48:51
19:51:09
0:02:18 Ajánló
2014.02.25
20:18:51
20:18:56
0:00:05 Következő műsor
2014.02.25
20:18:56
20:19:42
0:00:46 Ajánló
2014.02.25
20:19:42
20:23:50
0:04:08 Reklám
2014.02.25
20:23:50
20:28:48
0:04:58 Ajánló
2014.02.25
20:28:48
20:33:02
0:04:14 Reklám
2014.02.25 2014.02.25 2014.02.25 2014.02.25
20:33:02 20:34:21 20:45:03 20:45:45
20:34:21 21:55:13 20:45:45 20:50:38
0:01:19 0:58:59 0:00:42 0:04:53
Ajánló Édes élet Édes élet kvíz 1. Tények Este
hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hírek, híradó hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb társadalmi célú reklám (TCR) időjárás hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb reality show hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb reality show kvíz hírek, híradó
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb kötelező
2 1
3 1
egyéb
2
3
egyéb kötelező
2 1
3 1
egyéb
2
3
egyéb egyéb
2 1
3 1
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb egyéb egyéb kötelező
2 1 2 1
3 1 3 1
34
2014.02.25
20:50:38
20:54:51
0:04:13 Reklám
2014.02.25 2014.02.25
20:54:51 21:25:58
20:57:58 21:26:40
0:03:07 Ajánló 0:00:42 Édes élet kvíz 2.
2014.02.25
21:26:40
21:30:48
0:04:08 Reklám
2014.02.25
21:30:48
21:31:48
0:01:00 Okos világ 4.
2014.02.25
21:31:48
21:34:56
0:03:08 Ajánló
2014.02.25 2014.02.25
21:55:13 21:55:18
21:55:18 22:49:00
0:00:05 Következő műsor 0:42:01 Jóban Rosszban
2014.02.25
22:11:28
22:11:52
0:00:24 Reklám
2014.02.25
22:26:31
22:32:27
2014.02.25
22:32:27
22:34:27
0:05:56 Reklám Kezedben a jövő! 0:02:00 Duális szakképzés
2014.02.25
22:34:27
22:37:48
0:03:21 Ajánló
2014.02.25
22:49:00
22:49:05
0:00:05 Következő műsor
2014.02.25
22:49:05
22:55:21
0:06:16 Reklám
2014.02.25
22:55:21
22:57:02
2014.02.25 2014.02.25
22:57:02 23:02:18
23:02:18 23:03:30
0:01:41 Ajánló NCIS: Los Angeles: 0:05:16 Becsapódás 0:01:12 Kenó sorsolás
2014.02.25
23:03:30
23:07:44
0:04:14 Reklám
2014.02.25
23:07:44
23:09:19
2014.02.25
23:09:19
23:32:04
0:01:35 Ajánló NCIS: Los Angeles: 0:22:45 Becsapódás
hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb kvíz hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb információs magazin hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb sorozat hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb
egyéb
2
3
egyéb egyéb
2 2
3 3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb egyéb
2 1
3 1
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
sorozat játék hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb
egyéb egyéb
1 2
1 3
egyéb
2
3
egyéb
2
3
sorozat
egyéb
1
1
egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb
35
2014.02.25
23:32:04
23:36:12
0:04:08 Reklám
2014.02.25
23:36:12
23:38:58
2014.02.25
23:38:58
23:52:19
0:02:46 Ajánló NCIS: Los Angeles: 0:13:21 Becsapódás
2014.02.25
23:52:19
23:56:27
2014.02.25
23:56:27
23:57:37
0:04:08 Reklám Ármagyarázó 0:01:10 percek 4.
2014.02.25 2014.02.25
23:57:37 23:59:13
23:59:13 24:00:00
0:01:36 Ajánló 0:00:47 Zsaruvér
hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb sorozat hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb információs magazin hirdetések, televíziós vásárlás, műsorismertetés, egyéb sorozat
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb
1
1
egyéb
2
3
egyéb
2
3
egyéb egyéb
2 1
3 1
Jelmagyarázat a fenti táblázathoz Figyelemfelhívás oszlopban: 1 = volt figyelemfelhívás 2 = nem volt figyelemfelhívás
Tolmács/felirat oszlopban: 1 = teletext, felirat 2 = jeltolmács 3 = nem volt segédlet
B) A Médiaszolgáltató az alábbi esetekben megsértette az Mttv. 39. § (5) bekezdésének második mondatában foglaltakat azáltal, hogy a tárgyi műsorszámok szövegének feliratozott változata nem volt pontos, késett, illetve a képernyő történéseivel nem állt szinkronban: csatorna
dátum
műsorszám címe
1.
TV2
2014.02.07.
Édes élet
2.
TV2
2014.02.07.
Tények
pontatlanság kezdete 5:31:09 5:32:21 6:28:24
pontatlanság vége 5:32:21 5:36:16 6:29:43
6:24:59
6:25:33
megjegyzés A felirat hiányzott. A szöveg nem egyezett a felirattal. Az elhangzottak töredéke jelent meg a feliraton. A headline feliratai hiányoztak, az utolsó 1-2 hír került csak feliratozásra.
36
3.
4.
TV2
TV2
2014.02.07.
2014.02.07.
Tények
Aktív
6:35:49
6:36:11
12:06:41
12:07:13
12:17:25 12:19:03
12:18:32 12:19:13
12:11:33 12:12:33
12:11:53 12:13:00
12:32:23
12:33:38
18:20:09
18:20:25
A felirat hiányzott. A felirat pontatlan volt és egy része túl gyorsan váltakozott. A feliratok nem az elhangzott szöveg sorrendjében jelentek meg. A felirat hiányzott. Egy mondat villogott ismételten, a többi szöveg felirata hiányzott. 10 mp-t késett a felirat. A felirat nem volt szinkronban, nem az elhangzott szöveg sorrendjében jelent meg. Az elhangzott szöveg nem egyezett a feliratozással. Az elhangzott szöveg nem egyezett a feliratozással.
5.
TV2
2014.02.07.
Tények
6. 7.
TV2 TV2
2014.02.07. 2014.02.13.
Tények Tények
8.
TV2
2014.02.23.
Tények
9.
10.
TV2
TV2
2014.02.23.
2014.02.13.
Napló
Tények
18:39:35
18:40:08
18:45:24
18:45:49
18:45:49
18:46:14
18:46:14 21:10:04 12:17:11
18:46:24 21:10:29 12:18:36
18:21:49 18:50:10
18:22:33 18:50:51
19:31:50
19:32:21
19:32:31 19:35:48 19:42:38 1:08:37
19.32:38 19:35:59 19:42:55 1:09:43
Egy mondat villogott, a többi szöveg felirata hiányzott. Egy mondat villogott, a többi szöveg felirata hiányzott. A késésben lévő felirat túl gyorsan váltakozott, nem lehetett elolvasni. Az elhangzott szöveg nem egyezett a felirattal. Hiányos, nehezen követhető volt a feliratozás. Az elhangzott szöveg nem egyezett a felirattal, utána pedig hiányzott a felirat. Az elhangzott szöveg nem egyezett a felirattal. A felirat hiányzott. A felirat hiányzott. Az elhangzott szöveg nem egyezett a felirattal. Az elhangzott szöveg nem egyezett a felirattal. A felirat 23 mp-t késett.
Budapest, 2014. július 14.
Aranyosné dr. Börcs Janka a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatalának főigazgatója nevében és megbízásából
dr. Pap Szilvia főosztályvezető
37