2013. június 10.
8.évf. 9.szám
Krétafirka Infózóna • Június 14. utolsó tanítási nap; első két óra órarend szerint, a többi osztályfőnöki • jún. 21. péntek, 17:00: Évzáró • jún. 21. péntek, 18:00: Ballagás • osztályozó értekezlet: június17., hétfő Eredmények: Schirilla György vezetésével „Tejes futás”-on vettünk részt a tej világnapja alkalmából, május 29-én. Indulás előtt magunkra húztuk az ajándékba kapott egyenpólókat, s némi bemelegítést követően nekivágtunk a kb. két kilométeres távnak. A célban finomságok vártak minket: tej, túrótermékek, sajtok az etyeki Ödönmajor támogatásával. Szinte minden diák részt vett egy rajzpályázaton is, melynek témája volt: „Szeretem a tejet!” Az ötletes rajzok készítői ajándékcsomagot kaptak, helyezettek: I Váradi Vivien 7.a; II. Farkas Alexandra 5.a; III. Németh Rebeka 3.a. Ezúton is köszönjük a szervezőknek, támogatóknak a mozgást és a finomságokat! Két hatodikos csapatunk vett részt Csákváron egy helytörténeti vetélkedőn, amit a szervezők egybekötöttek egy programgazdag kirándulással is. Az első forduló feladatait, kérdéseit e-mailben kapták a diákok, a második forduló volt a helyszínen. A harmadik helyezést elért csapat tagjai: Gábor Panna Rebeka, Potyók Diána, Suta Dorka, Ágoston Berta, Orbán Dorina. A negyedik helyen végzett csapat tagjai: Bohár Natália, Szabo Veronika, Balogh Tímea. A csapatokat Cserháti Andrea tanárnő kísérte, és köszönjük a „taxit” Dorina édesanyjának is! Május 27-én megszervezték Biatorbágyon a Vidokk Iskola Kupa elnevezésű kispályás labdarúgó tornát, amelyen etyeki csapatok is részt vettek Szlávik Borbála tanárnő vezetésével. Második helyet elért csapat tagjai (4. és 6. osztály): Veres Máté, Veres Bence, Vincze Olivér, Vincze Dávid, Ráczkevy-Eötvös Boldizsár, Danczinger Géza András. Harmadik helyezettek (7. és 8. osztály): Mándoki Márk, Miksa Benkő, Simon Richárd, Veres László, Ráczkevy-Eötvös Benedek, Kiss Tamás, Torma Bence.
Szavaztattunk Kedves Diáktársak! Az volt a kérdésünk, hogy ki hol töltené a nyarat. Mindenkinek köszönjük a szavazatát, jó nyarat kívánunk nektek! Otthon: 24
Külföldön: 59
Barátoknál, ismerősöknél: 14
Vízparton: 60
Túrázna:6
az összes felsorolt helyen: 16
Érvénytelen: 8 F@fy
1
2013. június 10.
8.évf. 9.szám
Ti rajzoltátok! Kedves alsó tagozatosok! Az utolsó számunkba olyan rajzaitokat válogattuk, melyek olvasmányélményeitekről készültek, legyen az vers vagy történet. Utóbbit részesítettétek előnyben; íme, a helyezettek: I. Kovács Valéria II. Veres Máté
III. Danis Brigitta
Gratulálunk, várjuk rajzaitokat a következő tanévben is!
Filmajánló: Vasember 3 Rendező: Shane Black Szereplők: Robert Downey Jr., Guy Pearce, Gwyneth Paltrow, Sir Ben Kingsley, Don Cheadle
Tony Stark más néven a Vasember, újra akcióba lendül, hisz egy rossz fiú robbantgatni kezd és az emberek félnek. Akkor kezdte el Tony igazán keresni, mikor barátja is a robbantás áldozata lett, de túléli. A robbantó ( Mandarin) megtámadja a házát ahol a barátnője is ott van, de Pepper ( barátnő) használatba tudta venni a rá illő vasruházatot. Megmenekültek, de Tony eltűnik a robbantás miatt, és keresni kezdik, de ő közben talál egy új barátot, Texasban. Megjavítják a vasruhát, és újra elkezdi keresni Mandarint, akit végül meg is talál, de kiderül hogy nem is ő az igazi főnök, hanem egy másik ismerős férfi az igazi gonosz… Ágesz, F@fy
2
2013. június 10.
8.évf. 9.szám
Humor - Miért feszül Superman-en a póló? - ??? - Mert S-es!
-Mi az etióp filmdráma címe? - ??? - Elfújt a szél.
- Mi a különbség a nudista strand és a sima strand között? - ??? - A nudista strandon nincsenek zsebtolvajok.
Bemegy egy kocsmába Móricka, Pistike, a skót, a székely, a zsidó, a cigány, a nyuszika, a medve, a farkas, a rendőr, és a szőke nő. Nézi őket a kocsmáros egy ideig, majd megszólal: - Mi ez, valami vicc?
- Miért repkednek a boszorkányok seprűn? - ??? - Azért, mert a porszívónak rövid a zsinórja.
- Hogy hívják a nagyothalló kutyát? - Hangosan! - Miért szomorú az ajtó? - ??? - Mert becsapták…
- Képzeld, a falióránk leesett a falról! Ha egy másodperccel hamarabb történik, pont az anyám fejére zuhan! - Ez a fránya óra mindig is késett...
Oroszlán: - Csináljunk bulit! Béka: - Igeeen!! Igeeen!! Lesz buli!! Krokodil: - Hozok kaját! Béka: - Yesss! Lesz buli, lesz kaja! Oroszlán: - Hozok piát! Béka: - Micsoda party! Lesz kaja, piaaaa! Krokodil: - Hozok nőket! Béka: - Yesss! Lesz buli, kaja, pia és nők!! Oroszlán:- Ezt a kis zöld bunkót meg itt hagyjuk. Béka: - És nem jön a krokodil!!! Yesssss!!
- Pincér, ebben a húslevesben nincs hús! - Na és? A halászlében sincs halász! Kovácsék a tóparton nyaralnak. Első este összevissza csípik őket a szúnyogok. - Ha lekapcsolod a villanyt, akkor nem jönnek be - mondja Kovácsné. Ám ekkor a szobába két szentjánosbogár repül be. - Látod? Ez sem használ semmit - elégedetlenkedik a férj. - Az átkozott vérszívók most zseblámpával jönnek.
- Mit ír ki a Windows Vista, amikor lefagy? - ??? - Astala Vista! Ágesz, F@fy, Sandy
Világjáró
Pitcairn-szigetek Trópusi éghajlatú, szigetet 1767-ben egy angol hajós, Philip Carteret fedezte fel. A sziget első lakosai a Bounty fellázadt matrózai és a Tahitiról magukkal hozott polinéziai őslakosok voltak, akik 1790-ben érkeztek a szigetre, összesen 27-en (9 angol lázadó,12 tahiti nő és 6 tahiti férfi). A szigetek a külvilág számára 1808-ig ismeretlenek voltak, mivel a térképek rossz helyen jelezték, de akkor egy hajó újból felfedezte. 1856-ban a szigetnek már 194 lakója volt, de ezt túl soknak találták, ezért a lakosság egy részét kitelepítették. 1902-ben Pitcairnhez csatolták az összesen 38 km² összterületű Henderson, Ducie és Oeno szigeteket. A szigeteken összesen 67-en laknak, ebből 50-en a fővárosban, Adamstownban. A szigeteket nem könnyű megközelíteni, mert légi közlekedés nincs, a kb. 5300 km-es hajóút pedig Aucklandből egy hétig tart, és oda-vissza kb. 2000 USA dollárba kerül. Pep, Norcisz, Kacca 3
2013. június 10.
8.évf. 9.szám
Biológia sarok: Kaliforniai szamárnyúl A fejétől a farkáig 80 centiméter hosszú, füle 20 centiméter. Testtömege mintegy 5 kilogramm, a nőstény súlya valamivel több. A kaliforniai szamárnyúl fülével szabályozza testhőmérsékletét. Bundája szürke, hasi része világosabb. Fülén alig van szőr. A nagy felületű füleket beszövő érháló elvezeti a felesleges hőt. Az állat éjszaka tevékeny, a párzás idejét kivéve magányos. Mivel félsivatagok talaján él, életfontosságú számára, hogy ne hevüljön túl a perzselő napon. A nap elleni védekezésül lapos, árnyas mélyedéseket váj, ahová el tud bújni. Olykor az állat egészen kinyújtja mellső és hátsó lábát, hogy testének lehető legnagyobb része a talaj mélyebben fekvő, hűvösebb részével érintkezzék. Tápláléka fűfélék, lágy szárú növények, pozsgás növények, lombos ágak és kérgek. A vadonban 1-5 évig, fogságban 7 évig is élhet. Az ivarérettséget 8 hónapos korban éri el. A párzási időszak januártól-szeptemberig tart, fő ideje tavasszal van. Évente háromszor-négyszer ellik a nőstény. A vemhesség 41-47 napig tart, ennek végén legfeljebb 6 utód születik. Az elválasztás körülbelül három hét után történik meg. Fancy
Ritmusvonal Children of Distance A Children of Distance (magyarul: A Távolság Gyermekei) magyar hiphop, pop csapat, mely 2006. június 2-án alakult. Tagjai: Ács Róbert (Carp-e), Nyári Roland (Shady), Somogyi Péter (Horus). 2007-ben a hiphop.hu által évente megrendezett díjátadó gálán a Beforratlan sebek bekerült az év öt legjobb dala közé. 2008-ban ez az Emlékezz rám-nak sikerült. Valamint az év csapata és év albuma kategóriában is jelölték őket. 2010-ben az Év együttese díjat vehették át. Ajánlom néhány zenéjét: Ha hallasz, Örökké, Hajnal, Márványtábla helyett, Mi lenne ha, Titok, Sajnálom. Fancy
Könyvajánló: A Szent Johanna Gimi: Kalauz A nyolc rész után ez Leiner Laura publikus búcsúja a sorozattól. Ebben közli a kimaradt részeket, megtudhatunk még pár zseniális poént is, kiderül, hogy Cortez dalt is küldött Reninek kilencedikben, hogy hogy hívnak még egy a-st… A szereplők és néhány rész illusztrálva, Best of Szjg részek a legizgibb vagy éppen a legfájdalmasabb részekkel. Reni könyvlistáját, amin 76 könyv szerepel, Reni sírós dalai is fel vannak sorolva és néhány zene magából a könyvekből is a hozzájuk tartozó részekkel együtt. Érdekességek a sorozatról, gyakran feltett kérdések Leiner Laurától. Érdemes megvenni! Anna 4
2013. június 10.
8.évf. 9.szám
Bigyó Aranyköpések o Nagy nap ez a mai. Az érettségizők történelmet írnak. o Ha mi úgy nevetünk, hogy „hahaha” a németek úgy, hogy wenn-wenn-wenn? Szent Johanna Gimi aranyköpései: o Kémiaórán: - Mi jut eszedbe a fluorról? – Halenda! o „Kertész leszek, fát nevelek.” Ricsi szerint: Rocksztár leszek, fát nevelek! Anna Hihetetlen, de igaz… Az emberi hajszál 3kg-mot bír el. Az Eiffel-torony 15cm-rel magasabb nyáron. A leghosszabb kiszabott börtönbüntetés 1000 év volt. A földigilisztáknak akár 9 szívük is lehet. A Titanic film több pénzbe került, mint a hajó. A leghosszabb könyvcím 650 szóból áll. A disznó nem tud felfelé nézni. A történelem során több hajó pusztult el viharokban, mint háborúkban. Kanada területe egyenlő Európa lakosságával. Mikor fedezték fel Amerikát?
-"mikor odaért Colombusz"
Ha hajnalban kimegyünk, vizes lesz a papucsunk. Pep A Krétafirka idei szerkesztőcsapata: Zita néni
Kata
Fanni
Saci Ági
Anna
Petra Szandra
Nóri
Luca
Nándi
5
Fanni
2013. június 10.
8.évf. 9.szám
Gasztrosarok Eredeti amerikai csokiskeksz (cookie) Hozzávalók: - 20 dkg margarin - 2 dl tej - 1 tojás - fél kávéskanál só - csokidarabok
- 30 dkg barnacukor - 1 kávéskanál vaníliapor - 45 dkg liszt - 3/4 kávéskanál szódabikarbóna - diódarabok (nem szükséges)
Elkészítés: Jól keverd össze a margarinkrémet a barnacukorral, a tejjel és a vaníliaporral. Utána add hozzá a tojást és ismét keverd össze. Add hozzá a lisztet, a sót és a szódabikarbónát, és keverd össze. Utána add hozzá a csokidarabokat (és a diódarabokat), és most kézzel keverd össze. Az elkészült tésztából egy evőkanállal dió nagyságú darabokat tegyünk egy sütőpapírral kibélelt tepsibe kb. 3 cm-re egymástól. 190 fokra előmelegített sütőben süsd 8-10 percig. Nánding
Minden olvasóknak kellemes nyári szünetet és jó pihenést kívánunk! Találkozzunk a 2013-14-es tanévben is!
KRÉTAFIRKA TEAM
Szerkesztőcsapatunk minden szerdán, 15 órától megtalálható az informatika teremben.
Infózóna – Réthelyi Nándor Ti rajzoltátok – Spisák Szandra Szavaztattunk – Dörner Fanni, Varga Kata Világjáró – Varga Kata, Palotai Petra, Somogyi Nóra Könyvajánló – Juhász Anna Filmajánló – Hargitai Ági, Dörner Fanni Humor – Hargitai Ági, Dörner Fanni, Spisák Szandra Bigyó – Juhász Anna, Palotai Petra Gasztrosarok – Réthelyi Nándor Ritmusvonal – Gál Fanni Biológiasarok – Gál Fanni
Felelős szerkesztő: Zvara Zita Iskolában terjesztett, ingyenes havilap Kiadja: „Magyar-kút” ÁMK Német Nemzetiségi Általános Iskola
6