2013. jan. 1. Szóval, ami a mai naphoz tartozik: éjfélkor Anikó ébren volt (nem sokkal előtte ébredt). Koccintottunk, himnuszt és beszédet hallgattunk. Aztán kipucoltuk a kakiból: ez volt az első cselekedete az újévben :-) Aztán jött a szörnyű altatás. Megvettem a Békés álom könnyek nélkül c. könyvet, ha van rá időm, tanulmányozgatom. A megoldásaiban sok hasonlóságot mutat a Suttogóval, csak a szemlélete más (a stílusa szinte azonos, lökött amerikai duma), de ez a más szemlélet, éppen ez az, ami miatt a Suttogó nekem nem felelt meg. Szóval a Békés álom... szerint is a megoldás alapja a szigorú napirend és annak a megtanítása, hogy a baba el tudjon aludni egyedül. Csak szerinte ez lehetséges (esti, altatásos) szoptatás és együttalvás mellett is, míg a Suttogó szerint nem. Egyelőre csak ismerkedem a módszerrel, de pár elemet már bevezettünk: igyekszünk bőségesebb és korábbi vacsorát adni, illetve korábban (egészen pontosan 20:00 helyett 19:00-kor) kezdeni az esti „műsort”. Eddig nincs változás, de még nem is csaptunk a lovak közé a módszer alkalmazásában, csak csipegettünk az ötletek közül. A bőségesebb vacsora persze úgy értendő, hogy jobban igyekszünk eltalálni, hogy Anikó mit akar enni. Mert eddig is kapott, amennyit csak akart, csak nem igyekeztünk annyira (a hangsúly az annyira szón van!) eltalálni a szája ízét, azt feltételezve, hogy ha éhes, úgyis eszik, vagy legalább jelzi valahogyan... Na, mindegy, jött a reggel. 7kor keltünk, pelenkázás, felöltözés, aztán reggeli: 90 ml tápszer, kevés sajt, alma, ecetes uborka, magos zsemle és normál kifli (mindenből csak csipegetett, bár a sajt eltűnt: vagy megette, vagy elrejtette egy óvatlan pillanatban). Háromnegyed 10kor ébresztettük apát, addig kettesben igyekeztünk vidámak lenni. Gábor aztán adott neki tízórait (60 gr vaníliapépet, aztán Anikó kért még tápszert, 40 ml-t ivott meg, és megtalálta a reggeli kiflimaradékát, azt is rágcsálta). Közben én zuhanyoztam, kapkodva, hogy az újévi koncertet elérjem. Közbejött néhány telefonos „ügyintézés” (barátnői találkozókat szervezek), így persze a koncertről lemaradtam. Közben megkaptuk az ebédünket a pécsi nagymamától, akikhez sajnos mégsem mehettünk délután, mert felütötte a betegség a fejét náluk. Anikó nem bírta kivárni az ebédet, olyan fáradt volt, így 11:45kor letettem aludni. Egy órát aludt, közben mi ebédeltünk. A lencse annyira finom volt, hogy el sem tudtam képzelni, hogy a lencse ilyen jó lehet! Alig bírtam hagyni a többieknek! Anikó 13:00kor ebédelt, a nagymamaféle füstölt sonkából (? igazából nem is tudom, mi volt az), ami a lencséhez volt, de a levesben főtt répát és húst nem fogadta el, viszont csent az After Eightfalatomból és kapott a nagymama-féle pogácsából is. Aztán újra kakilt :-) 15-16 között elmentünk sétálni a belvárosba, vittünk a családban osztogatandó bólét is. Teljesen átfagyva értünk haza, pedig alaposan felöltöztünk!
1
16:00kor kapott Anikó uzsonnát: mandarint (ezt ő választotta) és kekszes babapudingot (ez kivételesen nem neki jutott eszébe, de nagyon örült neki!). Aztán 18:00kor jött a vacsora: végre virsli, mert ez szilveszterkor elmaradt! Közben észrevettük, hogy Anikónak hőemelkedése van. Fél óra múlva még feljebb ment. Még mindig nem érte el a 38 fokot, de nem mertem majdnem lázzal letenni aludni, ezért kapott egy adag Nurofent. Fürdés helyett csak gyors zuhany volt, tekintettel a hőmérsékletére, aztán altatáshoz 90 ml tápszer és szopi, végül 19:30kor letettem aludni. Most 20:00 óra van, és Anikó még alszik. Gábor pedig most ért haza, így nem biztos, hogy évértékelőt is írok! :-) (A napló azért szól majdnem csak az evésről, kakiról, alvásról, mert ezeket jegyzetelem minden nap, és siettem, és nem értem rá elábrándozni azon, hogy ja és miket is csinált még ma?... Csak átírtam folyószöveggé a jegyzeteimet.) Gábornak újra vissza kellett mennie, szóval folytatom. Mit is tud most Anikó? Mit tanult ebben az évben? Ilyeneket jegyeztem fel tegnap és ma: 1. 2. 3. 4.
5. 6.
7.
8.
9.
Tudja mondani, hogy gyeje. Tud toporzékolni. (jókedvében is gyakorolta! rosszkedvében meg alkalmazta.) Tudja mondani, hogy fá (fáj a foga), és meg tudja mutatni, hogy hol (bal oldalt hátul lent) Ma szinte mindent a helyére rakott, amit elvett, és a tányérra tette vissza a megkezdett ételt. Ez hihetetlen nagy előrelépés! Persze mikor megdicsértem, azonnal földre dobta, ami a kezében volt... Ma felvette az egyik pólóját egyedül (mármint beledugta a fejét sikeresen. Aztán a karjánál már segítenem kellett.) Szinte minden szót próbál ismételni, amit előtte kimondunk (vagyis eddig is TILOS volt a környezetében a trágár kifejezések és a tabuszavak használata, de ezután fokozottan tilos, mert én nagyon nem találom viccesnek, ha egy kisbaba ilyen szavakat használ). Be tudja kapcsolni az etetőszéke csatját (a biztonsági öv csatjáról van szó). Ki még nem.. DE a pöcköt (ami a lába között volt) kivettük az etetőszékből, mert már felmászik bele, és féltem, hogy amikor visszacsúszik (mert persze vissza-visszacsúszik), csúnya sérülést okoz az a kemény műanyag. Az étkezőszékeket oda tolja, ahol valamit el akar érni (pl. a könyvespolc elé) és felmászva rájuk megszerez minden eddig tiltott dolgot. Ezért visszatettük a rácsot a nappali ajtajára (vagyis ajtaja helyett), hogy kizárni tudjam a nappaliból, ha pl. nekem ki kell mennem ajtót nyitni. (Két hétig állt nyitva a kapu, de ennek egy részét nem töltöttük itthon, és amit itthon töltöttünk, abban az időben szinte mindig ketten voltunk mellette.) Pár napja éjjel-nappal szopizni akar. Ez nappal se könnyű, de éjjel, amikor egyáltalán nem hagy 60 percnél többet aludni egyfolytában, egyenesen katasztrofális. Azt gondolom, hogy ez összefügg részben a fogzással, részben azzal, hogy a karácsony előtti héten a megszokattál lényegesen többet bíztam másokra, karácsony alatt
2
felébredt, 20:20 visszaaltattam, 20:30 Igen, eleinte ilyen gyorsan megy, aztán ahogy haladunk előre az éjszakában, egyre nehezebben alszik vissza, végül egy-egy visszaaltatás simán lehet 60 perces is. Dec. 24-re virradó éjjel 3 teljes órán át altattuk vissza Gáborral (közösen és felváltva)! A szörnyű az, hogy akármilyen nehezen altatom el, 4550 perc múlva ébred. És így én szinte semmit nem alszom, de azt a keveset is alig több, mint félórás szakaszokban (mert persze mire sikerül letennem, addigra olyan elkeseredett és dühös vagyok, hogy már csak nehezen bírok elaludni). Na, szóval folytatom a 9. pontot: karácsony alatt is keveset volt velem, ennek jórészét saját jószántából töltötte másokkal, de a következmény akkor is ugyanaz: vészvillogóra kapcsolt szeparációs szorongás. És csimpaszkodás belém. Egyik nap este (dec. 28.? vagy 29.?) csak úgy tudott elaludni, hogy kihoztuk a nappaliba, és míg mi itt sürögtünk-forogtunk, eldőlt a földön. Nézett minket, és amikor mindketten mellé ültünk, elaludt. De nem volt hajlandó lecsukni a szemét, amíg távol volt tőlünk. 10. Egyre szebben eszik, és egyre többfélét. 11. Dec. 23-án levágtam a haját! Életem első hajvágása! 12. Dec. 20-án véglegesen váltottunk az 5-ös pelenkára (már sok 5-öst elhasználtunk, de még nyomulni kellett a felhalmozott 4-esekkel is). 13. Karácsony előtt nagyjából elkészült az Anikó-film. Nem tökéletes még, hiányzik is egy-két jelenet, és javítani is kellene pár apróságon. De alapvetően megvan. Kb. 50 perc. 14. Anikó néha árnyjátékot játszik a kezével a falon. Nagyon szereti az árnyékokat! 15. Tudja már az én/te különbségét. Eleinte saját magát te-nek hívta, és engem én-nek hívott (hiszen így hallotta tőlem), de már rájött, hogy a névmások másként működnek, mint a nevek. 16. Jól használja a ne és a nem szavakat a válaszban. (Igen-t nem mond :-)) 17. Már hetek óta fotóalbumokat nézegetünk képeskönyvek helyett: az általa ismert valóságos emberek jobban érdeklik, mint a fikciók. Csak sajnos, eltépi minden albumomat. 18. Tud motorozni (végül egyelőre mégsem kapott rá annyira, mint hittük az első felindulásából, de talán majd jó időben az utcán). 19. Elvileg szandáloznia kéne a bedőlő boka miatt. 20. Csöpinek hívja a gyógyszereket, és Gábornak beveszi őket (tapsért). 21. Dec. 13: 12 kg, és az orvos szerint 84 cm, amit mi nem hiszünk (mi 80-nak mértük). Megkapta a 15. havi oltást. Ahogy szokás, 7-8 nappal később belázasodott tőle. 22. Dec. 10: elkezdett rajongani a matricákért. 23. Egy nagyon helyes történet: Anikó evett valamit, talán tésztát, én mellette szendvicset (zsemlét). Gábor is az asztalnál ült, de ő nem evett semmit. Hirtelen Anikó zsemlét kért. Próbáltam lebeszélni róla, de ragaszkodott hozzá. Hoztam neki zsemlét (siratva a kidobandó tésztát), amit Anikó méltóságteljesen átnyújtott Gábornak, jelelte, hogy egyen, aztán ő maga folytatta a tészta evését :-). 24. Álmában beszél néha, néha sír, de van, hogy kuncog, nevet. 25. Már egy hónapja tud és szokott is porszívózni a morzsaporszívóval. Úgy értem, nem csak hadonászni vele, hanem hatékonyan morzsákat szívni. 3
26. Imád csúszdázni! Annyira, hogy ez teljesen lekötötte, amikor nov. 28-án először anya nélkül játszóterezett (bébiszitter + nagypapa kíséretében). 27. Néha szól, hogy van kaki. 28. Párszor már leesett innen-onnan. Először a szülői ágyról, aztán a kanapéról. Aztán ezeket megismételte még egyszer. Mindegyik alkalommal ott voltunk a közelben, de olyan hirtelen történt, hogy nem lehetett elkapni. Ahogy a napokban a belső lépcsőházban a második lépcsőfokról hanyatt esett. Míg én a villanyt kapcsoltam fel, mellette állva, igazából talán még érintette is a kezem. Olyan gyorsan mozog és annyira kiszámíthatatlanul, hogy nem megakadályozhatók az ilyen balesetek. Eddig szerencsére semmi baja nem történt. 29. Üvegből már másfél hónapja tud egyedül inni, pohárból még segítség kell. 30. Kb. két hónapja kipróbálta újabb ébredés, 21:00 visszaaludt, 21:10. Azt hiszem, nem lesz türelmem befejezni ezt az évértékelést, noha össze akartam foglalni, hogy hány hónapos korában mit tudott (2012. jan. 1. előtt, innen visszanézve szinte semmit, noha akkor az a most semmi igencsak soknak tűnt, lád ITT). Nem akarok panaszkodni, inkább csak magyarázkodni. De ez a maximum 50 perc, néha csak 30 perc alvás egyfolytában ... Hát, mondjuk úgy, nem vagyok a topon. Sem érzelmileg (irracionálisan heves indulatok tudnak elragadni), sem agyilag (állandóan mindent elfelejtek, és nehezemre esik végiggondolni valamit), sem sehogy. Néha úgy érzem, pláne éjjel, hogy nem is vagyok teljesen magamnál, csak ösztönből próbálom meg tenni a dolgom. Egyébként a Békés álom... könyv is utalt erre: amikor az anyuka már annyira kimerült, hogy azért nem tud javítani a helyzeten, mert nincs ereje másként csinálni valamit, mint ahogy a begyakorolt automatizmusa végzi. Mindenesetre mi még nem kezdtük el a programot, még nem bizonyosodott be, hogy sikerülhet-e! 20 nap alatt el lehet jutni az egy éjszaka 8 visszaaltatás, max. 1 óra folyamatos alvásból az egy éjszaka 3 ébredés, és a leghosszabb egyfolytában alvás: 5 óra mennyországába! Legalábbis a könyvírónak állítólag sikerült (a negyedik gyerekénél). A végeredmény (mondjuk egy évnyi küzdés után): 1 ébredés/éjszaka, 10 óra folyamatos alvás (persze csak a gyereknek, anyukának ennyi idő nem juthat). Egy évvel ezelőtt azt írtam, hogy Anikónak még „Ami még hátra van: forogni, egyedül felülni és ülve maradni, járni, beszélni, szobatisztának lenni... Szóval van tennivaló rengeteg. ” Ebből a forgás, felülés, ülés, járás már teljesült. A dátumokat most nem keresem ki, majd egyszer máskor. A beszédet épphogy elkezdtük, a szobatisztaság még odébb van, bár most megvettem neki a Bilikönyvet. Egy évvel ezelőtt azt írtam, hogy nekem még „Ami még hátra van: autót vezetni és a gyereket mindenfelé hurcolni tudni, babakajákat főzni, és még van előttem egy halom kikutatandó információ, megtanulandó mese és dalocska, meg egy halom minden, ami most nem jut eszembe. ”
Hááát. Én rosszabbul állok, mint Anikó! Még mindig nem vezetek (igaz, autóm sincs, és Gábor folyamatosan használja az övét, vagyis az nem áll(na) rendelkezésemre), a gyereket hurcolom ugyan sokfelé, de csak addig, amíg gyalog el lehet menni, püréket rengeteget gyártottam, de babakaját nem főztem, vagyis amit én most annak neveznék. Bár Anikó úgysem enné meg, szóval mindegy. Egyszer 4
főztem neki borsófőzeléket, egyszer sütöttünk neki palacsintát és egyszer csináltunk fasírtot. Ezek arról nevezetesek, hogy csak baba-alapanyag volt bennük és csak baba-technológiát használtunk. És csak a baba nem volt hajlandó megkóstolni se. Az igaz, hogy sok információt kutattam (hozzátáplálás, cipő, mozgásfejlődés stb.), és kutatok most is, és sok mesét és dalt megtanultam, és tanulok folyamatosan (pl. ma is). Na, jó, akkor talán mégsem állok olyan rosszul, csak ez az autóvezetés és főzés letört egy kicsit a lista élén. Mi az, ami fontos nekem ebből az évből? Azt hiszem, az, hogy egészen másként látom most a szülő-gyerek kapcsolatot, mint korábban. Azt nem állítom, hogy ha majd megint tudok vonatozni, akkor nem idegesítenek majd a vonaton ordítozó gyerekek, de abban biztos vagyok, hogy megértőbb leszek a szüleikkel szemben, mint korábban voltam. Fogalmam sincs, hogy fogjuk túlélni a dackorszakot, ami itt liheg a nyakunkban. Írtam, ugye, hogy 1-2 napja elkezdett toporzékolni? És hogy rajtakaptam, hogy teljesen jókedvében (szóval semmi negatív indulat!) gyakorolja, hogyan kell? Most már biztos vagyok benne, hogy ő is, ahogy valószínűleg minden gyerek, el fog menni a legszélső határokig, nem rosszaságból, hanem mert valószínűleg ez így működik, és hogy nekünk kell majd úgy meghúzni ezeket a határokat, hogy nem törünk össze bele lelkileg. Mert, azt hiszem, a határok meghúzása mindkettőnknek nagyon nehéz, és annyira megvisel minket, olyan bűntudatot ébreszt bennünk, hogy tele leszünk haraggal a provokáló iránt, hogy miért kényszerít minket erre a szörnyűségre. Érthető, amit írok? Nem azért haragszom Anikóra (amikor haragszom: és egyre gyakrabban haragszom), mert sír, vagy dobálja magát, mert csimpaszkodik valamibe, amibe nem szabad stb., hanem mert kénytelen vagyok felkapni, lefogni, lefeszegetni az ujjait, kiabálni, stb., noha én nem akarok így viselkedni, nem akarok erőszakoskodni, rendszabályozni, feltételeket szabni. Mert arra kényszerít, hogy úgy viselkedjek, amitől szörnyetegnek érzem magam, és mégsem tehetek mást. Mert nem hagyhatom, hogy baja essen, nem hagyhatom, hogy tönkretegyen dolgokat, pláne mások dolgait stb. Régebben attól féltem, elnézve mások gyerekeit, hogy én túl szigorú szülő leszek. Most inkább attól félek, hogy nem szigorú leszek, hanem hol elnéző, hol őrjöngő. Világéletemben az élni és élni hagyni elve alapján működtem (a közös munka ez alól kivétel: ott a tökéletes alkotás vágya felülírta az élni hagyni elvét, ahogy ezt sok hajdani munkatársam igazolhatja :-)). De sajnos ez a gyereknevelésben, most úgy látom, ez nem megy. Nagy kár, hogy hiába mondom a 15 hónapos lányomnak azt a teljesen racionális érvet, hogy „Ne dobd le azt a megrágott paradicsomot a földre, angyalkám, mert nekem kell utána takarítani és nem szeretném ezt csinálni. Dobd majd le akkor, ha már te takarítasz. Mert nem erkölcsileg rossz ledobni, csak utálom feltakarítani. Érted ugye, szívem?” Nem tudom, hogy érti-e, de ledobja. Akkor is ledobja, ha csak annyit mondok, hogy „Nem szabad!” (ami egyébként nem is igaz, mármint, hogy nem szabad, szóval nem szívesen mondom). Csak akkor nem dobja le (talán), ha nem nézek oda, ahogy provokatívan lóbálja az etetőszékből kinyújtva a nyamvadt paradicsomot. És akkor sem nézek oda, amikor rikkantásokkal próbálja felhívni a figyelmet arra, hogy milyen komisz lesz mindjárt. Ha 5
következetesen nem nézek oda, akkor (legtöbbször) sóhajtva megeszi az addig fenyegetően lóbált darabot. Néha ekkor is ledobja. És kacag. Az a helyzet, hogy miattam játszhatna paradicsomköpködőset reggeli közben, ha az előtt feltakarítaná (ő vagy valaki más), hogy én belelépek. És egy csomó minden nem zavarna, úgy értem, hagynám, hadd csinálja, mert tényleg érdekesek lehetnek a felnőtt ésszel nem-szabad-dolgok, csak elég fárasztó az állandó kármentés. Szóval a dackorszak. Ez vár ránk. A szakirodalmat már begyűjtöttem, csak olvasni kéne, és legalább minimálisat aludni. 21:45. 35 perce alszik. Nemsokára megint mennem kell altatni. Megpróbálom ezt az előtt feltölteni. Gábor még nem ért haza. Nem egészen az lett, mint amit terveztem. Bocs. Ennyire futotta. Szép álmokat és boldog újévet!
6
