XX. évfolyam
2012. SZEPTEMBER
RUZSA KÖZSÉG INGYENES KIADVÁNYA
GRATULÁLUNK
Csongrád Megye Közgyűlése a nemzettudat ápolása, a megye társadalmi, gazdasági, tudományos, kulturális és művészeti élete területén kimagasló eredményeket elérő egyének elismerése céljából alapította meg kitüntető szakmai díjként a Csongrád Megye Közigazgatásáért Díj-at. A Díj annak az egyénnek és közösségnek adományozható, aki a megyei önkormányzat vagy a megye érdekében kimagasló önkormányzati vagy közigazgatási munkát végzett. Csongrád Megye Közgyűlése 2012. évben Lábecz László Ruzsa Község nyugalmazott címzetes főjegyzője részére adományozta a Csongrád Megye Közigazgatásáért Díjat, melyet az idei évben rendkívüli alkalommal Augusztus 20.-án, nemzeti ünnepünkön Ópusztaszeren az Árpád emlékműnél ünnepélyes keretek között vehetett át Magyar Anna Elnök Asszonytól. „Az embert nem a születés, a földi rang avatja előkelővé, hanem a szellem és a jellem.” (Goethe) Sánta Gizella - polgármester és a polgármesteri hivatal dolgozói
HULLADÉK LERAKÓK ÁTHELYEZÉSE A külterületi szemét elhelyezésére kijelölt gyűjtőpontok közül két helyszínen kezelhetetlen állapotok uralkodnak. Sajnos a többszöri figyelem felhívás sem vezetett eredményre, így a Borbás kereszti és az Üllési kövesút mentén a Csanádi tanyánál lévő lerakók áthelyezésre kerülnek! Szeptembertől a Borbás keresztit az Öregsori útra /a kereszteződéstől kb. 100 méterre/, az Üllési kövesútról pedig a Bezsenyi saroktól Vágó felé vezető útra /szintén a kereszteződéstől kb.100 méterre/ telepítjük át. A jelenlegi helyszíneken - szeptembertől- szemetet elhelyezni tilos! Az érintettek megértését kérem! Kérek mindenkit, hogy a szemétszállítás napját megelőzően ne helyezzék el zsákjaikat a kijelölt helyeken, mert a kutyák, vadak szétszedik a zsákokat és szemétdombbá válik a terület. Mindannyiunk érdeke a tiszta, rendezett környezet! Sánta Gizella - polgármester
www.ruzsa.hu
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Ruzsa Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2012. június 27-én tartotta rendes ülését, melyen a Képviselő-testület teljes létszámmal vett részt. A napirendek elfogadását követően Sánta Gizella polgármester beszámolt a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, melynek keretében a Képviselő-testület megtárgyalta a bölcsődei alkalomszerű megőrzés lehetőségeit, s megbízta Fődi Anita jegyzőt a szolgáltatás bevezetéséhez kapcsolódó szabályozás elhangzottak alapján történő kidolgozásával. Ezt követően átruházott hatáskörben hozott döntések keretében földterület bérbeadásáról kaptak tájékoztatást a jelenlévők, melyet egy tartózkodással jóváhagyott a Képviselőtestület. A második napirendi pont keretében a Képviselőtestület megalkotta 2012. II. félévi munkatervét, mely tartalmazza a soros ülések helyét és időpontját, az I. félév legfontosabb céljainak értékelését, a II. félév főbb célkitűzéseit, valamint a többségében kötelező jellegénél fogva időponthoz kötötten tárgyalandó fő napirendi pontokat. Az elfogadott munkaterv alapján a soros ülések időpontjai az alábbiak 2012. II. félévében: ź 2012. szeptember 12. 13 óra 30 perc. ź 2012. október 31. 13 óra 30 perc. ź 2012. november 28. 13 óra 30 perc. ź 2012. december 14. 13 óra 30 perc. A következő napirendi pont keretében a Képviselő-testület elfogadta az Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló önkormányzati rendelet módosítását, mely a kiadási főösszeget 593.076 eFt-ban, a bevételi főösszeget 545.475 eFt-ban, a költségvetés hiányát pedig 47.601 eFtban állapítja meg. Ezt követően a Weöres Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény munkájáról szóló beszámolót vitatták meg a képviselők, melynek során megállapították, hogy a beszámoló rendkívül informatív és terjedelmes, az intézmény vezetőjének és dolgozóinak egyaránt köszönetüket fejezték ki az elmúlt évi munkájukért, az önkormányzati rendezvényeken való segítő közreműködésükért. Az egyéb előterjesztések keretében elsőként az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló önkormányzati rendelet módosítására került sor tekintettel arra, hogy az óvoda és iskola konyhánál megszűnt az edénykészlet elvitelre történő bérbeadásának lehetősége, valamint a lőtér épületének rossz állapotára tekintettel az ott található kisterem oktatási célú bérbeadásának lehetősége. A rendelet módosítását a képviselők egyhangúlag elfogadták.
Ruzsai Hírek
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK folytatás...
Ezt követően a Képviselő-testület módosította 56/2012. (IV.25.) Kt. számú határozatát tekintettel arra, hogy a korábban elfogadott határozatban szereplő összeg bruttósításának elfogadása vált szükségessé. A következő napirend keretében a „Mórahalom és térségének közösségi közlekedés fejlesztése” című pályázat megvalósíthatósági tanulmány-készítési költségeinek megosztását tartalmazó megállapodást tárgyalta a Képviselő-testület, majd egyhangúlag elfogadta. Ezt követően döntést hoztak a TÁMOP-6.1.2./11/1. kódszámú „Egészségre nevelő és szemléletformáló életmód programok – lokális színterek” című pályázat benyújtásáról, melynek megvalósításához nem szükséges önerő biztosítása. Kedvező elbírálás esetén a pályázat keretén belül egészséghét, egészségnap, sport- és életmód programok megrendezésére, ehhez kapcsolódó eszközök, anyagok beszerzésére kerülhetne sor. A Képviselő-testület a pályázat benyújtását egyhangúlag támogatta. A következő előterjesztés keretében kérelmet vitattak meg arra vonatkozóan, hogy a Ruzsai Sörfesztivál idejére – július 21. napjára – a sportpálya, valamint az öltöző területét az Önkormányzat térítésmentesen biztosítsa a rendezvény szervezője részére. A Képviselő-testület figyelembe véve azt, hogy ezen helyszínen az adott időpontban két önkormányzati rendezvény is zajlik, a területet térítésmentes biztosításáról egy fő tartózkodásával döntött. Ezután fejezte ki az Önkormányzat vásárlási szándékát a jelenleg állami tulajdonban lévő külterületi ingatlan megvásárlására, mely ingatlant két éve az Önkormányzat megbízási szerződés keretén belül hasznosítja. A következő előterjesztés keretében fogadta el egységes szerkezetben a Képviselő-testület az Egészségügyi- és Családgondozó Központ szakmai programját, melynek kiegészítése, módosítása az időközben bekövetkezett jogszabályi módosulások miatt vált szükségessé. A következő előterjesztések keretében a víziközmű szolgáltatásról szóló törvényben foglaltaknak történő jövőbeni megfelelés érdekében elfogadásra került a TVI Térségi Vízmű Kft.-vel megkötendő Üzemeltetési Szerződés, a Duna-Tisza menti Önkormányzati Közmű Üzemeltető Szolgáltató Holding Kft-vel megkötendő bérletiüzemeltetési szerződés, valamint döntés született az Önkormányzat által fenntartott Vízmű-Üzemeltetési Intézmény megszüntetésének előkészítéséről. Fentiekhez kapcsolódóan vált szükségessé az Önkormányzat 2012. évi költségvetés módosítás koncepciójának elfogadása, melyben az Önkormányzat az átmenetileg felmerülő likviditási problémák kiküszöbölésére a korábban a VízműÜzemeltetési Intézménytől elvont pénzmaradvány terhére az Intézménynek ideiglenes pénzeszköz átadást hagyott jóvá. Végül Sánta Gizella polgármester beszámolt a két ülés között eltelt időszak eseményeiről, az időközben felmerült lehetőségekről, majd egyéb kérdés, hozzászólás, bejelentés hiányában az ülést berekesztette és zárt ülés megtartását rendelte el, ahol az átruházott hatáskörben szociális tárgykörben hozott döntéseiről számolt be, valamint döntöttek lakáscélú támogatás iránti kérelemről. A Képviselő-testület a nyári ülésszünetet követően következő soros ülését 2012. szeptember 12-én, 13 óra 30 perckor tartja a Polgármesteri Hivatal (6786 Ruzsa, Alkotmány tér 2.) tanácstermében. Az előterjesztések, valamint a kihirdetett önkormányzati rendeletek megtekinthetőek munkaidőben a Polgármesteri Hivatal jegyzői irodájában, valamint a község honlapján.
FELHÍVÁS A Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Megyei Polgári Védelmi Főfelügyelősége tájékoztatott arról, hogy a polgári védelmi szervezetek rendszerének megújítása keretében új alapokra kívánják helyezni a polgári védelmi szervezetek megalakítását, melynek alapja az ÖNKÉNTESSÉG lenne! E cél érdekében készült felhívás az önkéntes polgári védelemre jelentkezésről! LEGFONTOSABB TUDNIVALÓK 1. Jelentkezés: Önkéntes polgári védelmi szolgálatra minden 18. életévét betöltött, bejelentett állandó lakcímmel rendelkező magyar állampolgár jelentkezhet a „Regisztrációs lap” felhasználásával – megküldésével elsősorban a település szerint illetékes katasztrófavédelmi kirendeltségen (Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Megyei Polgári Védelmi Főfelügyelőség H-6721 Szeged, Berlini körút 16-18. : 6701 Szeged, Pf.: 414; Tel: +36-62-621280 Fax: +36-62-621-299 e-mail:
[email protected]) 2. Fontos tudni, hogy a polgári védelmi szervezetek nem azonosak a Katasztrófavédelem hivatásos szerveivel. Ebből kifolyólag a szolgálat nem munkahelyet nyújt, hanem egy olyan rendszerbe való csatlakozás lehetőségét, mely a felkészítéseken, gyakorlásokon kívül súlyos káresemények következményei felszámolása során kerül alkalmazásra. 3. Kiket várnak? Önkéntes polgári védelmi szolgálatra jelentkezhet olyan személy is, akinek semmilyen végzettsége, szakképzettsége nincs. Várjuk azok jelentkezését is, aki valamilyen speciális tudás, szakértelem birtokában vannak. Ez alatt olyan szaktudást, képességet értünk, amilyenek például a különböző mérnöki szakterületek (építész, vegyész, biológus, fizikus, gépész, stb.). Nem csak a személyes tudás, fizikai munka, vagy képesség alkalmazható a kárfelszámolás során: óriási segítség lehet egy technikai eszköz, jármű, vagy éppen speciális szerszám, berendezés is. Éppen ezért várjuk olyan személyek jelentkezését is, akik ilyen jellegű segítséget képesek nyújtani. További információk, illetve a Regisztrációs lap a www.ruzsa.hu honlapon elérhető!
A Képviselő-testület ülése nyilvános. Fődi Anita - Jegyző
2.
Sánta Gizella - polgármester
Ruzsai Hírek
OKTÓBER 1-TŐL TŰZOLTÓŐRS MŰKÖDHET RUZSÁN Hosszas előkészítés és egyeztetés után úgy tűnik minden lehetőség adott ahhoz, hogy megkezdje működését a Szegedi Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság kihelyezett őrse Ruzsán. A Ruzsa Községi Köztestületi Önkéntes Tűzoltóság 2005. december 1-től kezdte meg működését településünkön, állandó ügyeleti rendszerben. Az évek során szakmailag és felszereltségben nagyon sokat fejlődött a tűzoltóság. Hosszú évek kitartó munkájának köszönhetően - pályázati forrásból és a nagyon takarékos gazdálkodásból – sikerült azt a technikai és szakmai képzettséget elérni, amely alapja lehetett a hivatásos tűzoltóőrs létrejöttének. A Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság koordinálásával került előkészítésre, és jelenleg is zajlik az átalakulás. A Köztestületi Tűzoltóság közgyűlése határozatot hozott a megszűnésről, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pedig döntést hozott az őrssé válásról. A laktanya épülete önkormányzati tulajdon és 2005 óta van a tűzoltóság használatában. Ruzsa község Képviselőtestülete döntést hozott az ingatlan átadásáról. A hivatásos tűzoltóság működtetése januártól állami feladat, az ehhez szükséges ingatlan és eszközök is állami tulajdonban kell, hogy legyenek. Ennek értelmében nem volt más lehetőség a képviselő-testület részére, vagy átadja ingatlanát állami kezelésbe, vagy nem fog tűzoltóőrs működni településünkön. E feltételek ismeretében nem volt kérdéses képviselőtársaim számára a döntés. A hosszú távú működés biztosítéka az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósági határozata, amely az épület felújítására különített el több mint 10 millió forintot, amiből a szigetelés, nyílászáró-csere, fűtéskorszerűsítés valósulhat meg.
Ez az összeg nyújt fedezetet az épületben lévő két szerállás elválasztására is, ami lehetőséget biztosít az Önkéntes Tűzoltó Egyesület gépjárművének és felszereléseinek tárolására. Az őrs működéséhez szükséges munkaerőt szeretné a Csongrád megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ruzsai munkavállalókkal biztosítani. Amennyiben a jelenlegi dolgozók minden feltételnek megfelelnek, átkerülnek hivatásos állományba. Rajtuk kívül több önkéntes tűzoltó és ruzsai fiatal jelentkezett a lehetséges álláshelyekre, az ő alkalmassági vizsgálatuk is folyamatban van. Remélhetőleg a 18 főt foglalkoztató őrs állományát ruzsai dolgozók fogják alkotni. A Köztestületi Tűzoltóság alapszabálya kimondja, hogy megszűnés esetén a meglévő vagyon Ruzsa község Önkormányzatát illeti meg. Ennek értelmében azok a vagyontárgyak, amelyek jelenleg a Köztestületi Tűzoltóság tulajdonában vannak, önkormányzati tulajdonba kerülnek. Kivétel ez alól a pályázatból beszerzett gépjárműfecskendő és szakfelszerelések, melyek a fenntartási idő le nem járta miatt az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz kerülnek vissza. Az önkormányzat tulajdonába kerülő felszerelések azon része, amely segítheti az Önkéntes Tűzoltó Egyesület működését egyeztetést követően átadásra kerül a szervezet részére. Az átalakulás senki számára nem könnyű, sem érzelmileg, sem a vele járó feladatok vonatkozásában. Tudom, hogy nehéz időszak, amelyet most élünk, de hiszem, hogy megéri és a jövő számára így biztosítható a katasztrófavédelem Ruzsán és a környező településeken! Sánta Gizella - polgármester
XVIII. KERÉKPÁRVERSENY Időpontja: 2012. szeptember 22. A verseny útvonala: Ruzsa - Pusztamérges - Öttömös – Ruzsa Táv: 22 km Indulás: 10 órakor Nevezni versenykerékpár és citybike kivételével minden típusú kerékpárral lehet 2012. szeptember 22-én (szombaton) reggel 9:00 - 9:45-ig a Sportpályán lévő sportöltözőben (Ruzsa, Üllési út 1.) érvényes személyi- vagy diákigazolvány bemutatásával és a nevezési díj befizetésével. Nevezési díj :15 éves korig: 300,-Ft 15 év felett: 500,-Ft A kategóriákon kívüli futamok nevezési díja: 300,-Ft Versenyek a következő női és férfi kategóriákban indulnak: I. Kategória: 10-12 év II. Kategória 12-15 év III. Kategória 15-18 év IV. Kategória 18-25 év V. Kategória 25-35 év VI. Kategória 35-45 év VII. Kategória 45-55 év VIII. Kategória 55 év felett Az első három helyezett díjazásban részesül és minden résztvevő tombolasorsoláson vesz részt, melyen az ajándékok között több kerékpár is kisorsolásra kerül. Az eredményhirdetés és tombolasorsolás a futamok befejeztével 13 órakor a helyszínen!
További futamok: Turista-futam: Azok számára, akik letekernék a 22km-es távot, de verseny nélkül, a mozgás örömére egy kötetlen és jó hangulatú kerékpározás keretében. Falu-futam: Azoknak a gyermekeknek és nem gyermekeknek egyaránt, akik ilyen hosszú távon nem próbálnák ki magukat, de lenne kedvük a községben kerékpározva összegyűjteni az előre meghatározott állomásokon a garantált ajándékhoz szükséges pecséteket. Ovi-futam: Hogy azok a gyerekek se unatkozzanak, akiket a forgalmas utcákra még nem engedhetünk ki, ugyanakkor lenne kedvük aktívan a szabadban tölteni ezt a kellemesnek ígérkező délelőttöt. A versennyel kapcsolatban érdeklődni lehet: Tel.: 06-62 285-011 vagy 06 30 3366-531, E-mail:
[email protected], Honlap: www.ruzsa.hu A verseny ideje alatt salátabár és egészségsátor várja az érdeklődőket! Felhívjuk a figyelmet, hogy a kerékpárok védelme érdekében érdemes az Üllési út felől megközelíteni a Sportpályát! Sánta Gizella - polgármester és a szervezők
3.
Ruzsai Hírek
I. RUZSAI NÉPTÁNCTALÁLKOZÓ 2012. augusztus 16-18-án Ruzsa község művelődési házának dolgozói és a ruzsai Csűrdöngölő Táncegyüttes szervezésében megrendezésre került az I. Ruzsai Néptánctalálkozó. Rendezvényünk megszervezése sajnos nem indult olyan felhőtlenül, mint amilyen végül e három nap időjárása volt. A találkozó költségeit pályázati pénzből szerettük volna finanszírozni. Azt gondolom, mindenki el tudja képzelni, hogy mit éreztünk, amikor három héttel a rendezvény előtt kiderült, hogy a pályázat nem nyert. Ezek után jogos a kérdés: Hogyan is sikerülhetett mégis megvalósítani amit elterveztünk? Visszagondolva már azt mondanám: egyszerűen. Olyan helyen kell megszervezni, ahol a település vezetője és az ott élő emberek segítenek egymáson a bajban. Ruzsa község bebizonyította, hogy egy ilyen település. Ez a rendezvény ugyanis nem jöhetett volna létre, ha nincs az a rengeteg segítőkész ember. Lehetetlen feladatnak tűnik, én mégis megpróbálom most felsorolni Önöknek, mindazokat, akik segítettek minket. A találkozó első napján községünkbe érkezett a Margithai Gyöngyvetők Néptáncegyüttes, akik 2011. és 2012. júliusában is vendégül láttak már minket Sólyomkőváron, felejthetetlen tánctáboraikban; ahol tánccsoportunk idén szilágysági táncokat tanulhatott. A csoportot az általános iskola udvarán szállásolhattuk el. Az aznapi vacsoránkról az 50 év felettiek klubja gondoskodott, akik időt és energiát nem kímélve, fergetegesen finom kemencés lángost sütöttek nekünk. 17-én a mórahalmi gyógyfürdőbe vittük el vendégeinket, ahol a fürdőzőknek mindkét csoport
megmutathatta tánctudását. Így együtt dolgoztunk meg strandbelépőinkért. A fellépéshez az energiát Makra József lángosai adták. A kimerítő napot ízletes babgulyással (melyet Móra Csaba támogatott és készített nekünk) és táncházzal zártuk. Zenéről az üllési népzenészek gondoskodtak. Csatlakoztak hozzánk a Halas Táncegyüttes táncosai is, akik jelenlétükkel fokozták az est hangulatát. 18-án, a találkozó záró napján hat tánccsoport táncosai gyűltek össze a művelődési házban: Margithai Gyöngyvetők, Halas Táncegyüttes (Kiskunhalas), Cuháré Táncegyüttes (Szeged), Szeged Táncegyüttes, Zabosfa Táncegyüttes (Zákányszék) és végül, de nem utolsó sorban, mi a házigazdák, a Suhancos Gyermekcsoportunkkal együtt. Az ebédünk alapanyaga Selymes Gábor felajánlása volt, amit Radics Bálint főzött meg nekünk. A savanyúságot az óvoda dolgozói készítették. Jóllakottan, jókedvűen kezdtük meg 19 órakor gálaműsorunkat, melyet közel 100 fizető vendég tekintett meg. Zenéről Szabó Zoltán és bandája gondoskodott. A hangosítási feladatokat Nagy Zoltán látta el. A műsort fényképeken Csima Erzsébet, videón Rapcsák Gáspár örökítette meg. A fergeteges táncház után elégedetten zártuk a rendezvényt. Lázár Edina és Preszner Richárd
Köszönjük támogatóink segítségét. Rendezvényünket támogatták: Papp Tibor Bókáné Kerekes Edit Preszner Richárd Borbás Istvánné Radics Bálint Coop ABC, Ruzsa Ruzsa Község Önkormányzata Csányi Antal és családja Sánta Gizella Császár János és családja Selymes Gábor és családja Császár- Fodor Ágota Szalai Jenőné Dezső Gyula és családja Szent Ágoston Katolikus Dr. Szanka János Egészségügyi és Családgondozó Központ,Általános Iskola és Óvoda, Pusztamérges Ruzsa Szűcs László és családja Ferenczi Renáta Tihanyi Petra Fodor Antal és családja Tóth Ferencné Gyuris Attila Tóth László Hajdú László Varga Enikő Hajdú Péter és családja Vass Tibor , Vassné Bata Ibolya Horváth Péter Vígh Jánosné Jenei Erzsébet Vetró Klára Kügler Frank és családja Vörös Tiborné Lázár Edina Ormándiné Erzsike - LILA diszkont, Ruzsa Weöres Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Ötven felettiek klubja Intézmény, Ruzsa Makra József és családja Mityók Emese Móra Csaba és családja Móra Ferenc Művelődési Ház és Könyvtár, Ruzsa Papp Szilveszterné
4.
Ruzsai Hírek
EGY NAP, HÁROM PROGRAM... 2012. JÚLIUS 21.
I
dén ez a nap több embert is megmozgatott, mint más években, ugyanis 3 különböző stílusú és korosztályt érintő program volt községünkben. Nem sokkal 12 óra után megkezdődött a XI. Amatőr focibajnokság. /A program beszámolóját Fődi Anita szemszögéből olvashatják a következő oldalon./ 17 órától a szegedi Csiga Duó lépett a sportpályán felállított színpadra, akik egy órán keresztül a gyermekeket szórakoztatták műsorukkal. Utánuk a helyi tűzoltóság női csapata mutatta meg tűzoltó tudásából. A bemutató ideje alatt már lázasan készülődtek a Nemzetközi Megyejáró Néptáncfesztiválra érkező külföldi tánccsoportok tagjai is. Idén 4 ország, több mint 160 táncosa adott ízelítőt a kilátogatóknak, saját országának hagyományaiból. Felléptek Lengyelország, Baszkföld, Észtország és Portugália táncosai. Utánuk folytatódott a Sörfesztivál színpadi programja, melyet idén már 7. alkalommal rendezett meg Zombori Gábor, Ruzsa Presszó képviseletében. Ennek keretében Illés Antal motorhang-utánzó lépett a színpadra. A 26 éves szentesi fiatalember Európában egyedüli személyként tud különböző motorhangokat utánozni.
5.
Repertoárjában bemutatta a Lada, a Barkas, valamint több versenymotor hangját is. Majd a színpadi programok sorának vége felé következett Makra Márti, aki nagymamája varrógépén tanult meg varrni és egy év alatt eljutott tudása odáig, hogy ha megtetszik neki egy ruha, azt otthon meg is varrja. Saját kreativitása sem hagyja cserben a varrásnál, így kreációiból saját divatbemutatót láthattunk barátnői közreműködésével. A nagysikerű bemutató után következett a focibajnokság eredményhirdetése, majd a nap zárásaként kisebb technikai szünet után az Időgép együttes adott 2 órás élő koncertet. Mindezek után pedig kezdetét vette a hajnalig tartó bulizás, ahol Dj Krizs szolgáltatta az alaphangulatot. Ezúton szeretnénk megköszönni mindenkinek a segítséget, aki munkájával hozzájárult a nap sikeréhez. Szalai Jenőnének a néptáncosok vacsorájához való bevásárlást, Szekeres Jánosnak és csapatának az isteni krumplistarhonya megfőzését, a Nagycsaládosok Egyesületének a tálalást, az iskola konyhán dolgozóknak a krumpli megpucolását, és végül Fődi Imrének a krumpli felajánlását.
Ruzsai Hírek
SÖRIVÓVERSENY
CSIGA-DUÓ MŰSORA DIVATBEMUTATÓ
HANGULATKÉP
XI. RUZSAI FOCIBAJNOKSÁG A már megszokott időpontban, 2012. július 21.-én a Ruzsai Sörfesztivál társrendezvényeként került sor a XI. Ruzsai Focibajnokság megrendezésére, az idei évben Az Intelligens Faluért Egyesület szervezésében. Az időjárás kegyes volt hozzánk, kellemes nyári napon, kánikula nélkül kezdődhettek meg a sorsolás lebonyolítását követően délután 14 órakor a mérkőzések, melyek a csapatok számának figyelembevételével 4 csoportban zajlottak. Az idei évben 21 csapatot köszönthettünk a ruzsai sportpályán, melyből 6 csapat a „Hobbi”, azaz a II. kategóriában szerepelt, ahol igazolással rendelkező játékos nem léphetett pályára. A helyi csapatok mellett környékbeli településekről is érkeztek nevezések, úgy mint Öttömös, Forráskút, Szatymaz, Szeged, Mórahalom, Üllés és a határon átnyúlva már nem csak testvértelepülésünk – Feketics - csapatát, hanem Szabadkát is versenyzőink között köszönthettük. A csoportmeccsek a kora esti órákig folytak, majd a csapatok első két helyezettje újabb csoportkörben
6.
küzdhetett meg a dobogóra jutásért. A szurkolók, kilátogató vendégek, a pihenő, illetve a csoportkörből kieső csapatok sem unatkoztak, hiszen a jó hangulatú szurkolás mellett a társrendezvények kulturális és egyéb előadásai, műsorai szórakoztatták őket a 21 órakor kezdődő eredményhirdetésig, melyet követően hajnalig tartó bulival zárult a nap. Visszatérve az eredményekre a kategóriák helyezései mellett az idei évben is sor került különdíjak kiosztására, melyet a bírók javaslata alapján ítéltünk meg: Legjobb játékos: Veres Zsolt, az „Apokalipszis” csapatából Legjobb hobbi játékos: Vas László, a „Felrúglak oszt LSE” csapatából Legjobb kapus: Fenesi Attila, az „F-Transz”csapatából. folytatás a köv. oldalon...
Ruzsai Hírek
A különdíjak kiosztása után hirdettük ki a csapatok közötti versengés végeredményét, mely a következők szerint alakult ki. II. KATEGÓRIÁBAN (HOBBI): 1. helyezett: Joker Söröző (Üllés) Csapattagok: Lapu Csaba-csk., Erdélyi József, Zsila Gábor, Brasnyó István, Túri Csaba, Németh Zoltán, Tóth József, Fodor Sándor, Nagy Ernő. 2. helyezett: Fóbiások (Pusztamérges) Csapattagok: Szabó D. Krisztián-csk., Börcsök István, Tornyai Jenő, Kovács István Tibor, Szabó Zoltán, Sári Jenő, Tóth Alex, Dömötör Mária, Ábrahám Zoltán. 3. helyezett: Felrúglak oszt LSE (Ruzsa) Csapattagok: Kispéter Erika-csk., Király Attila, Bencsik Réka, Fődi István,Fődi Tamás, Fődi Péter,Király Anita, Vass László, Tóth Tünde.
I. KATEGÓRIÁBAN: 1. helyezett: Apokalipszis (Ruzsa) Csapattagok: Jáger Csaba-csk., Jáger Dávid, Simon Norbert, Bata Zoltán, Masa Richárd, Varró Ervin, Galvácsi Endre, Veres Gábor, Veres Zsolt, Tóth Roland. 2. helyezett: F-Transz (Öttömös) Csapattagok: Fődi Zsolt-csk., Szenesi Attila, Csúcs Károly, Krisztin Krisztián, Veres Csaba, Bata Tamás, Szécsi Dániel, Hatvani István, Fődi Noel, Fődi Zsolt.
Ezúton is gratulálunk a csapatoknak, várjuk őket és a „trónkövetelőket” jövőre is, bízunk abban, hogy a játékosok, a szurkolók és a kilátogatók egyaránt jól érezték magukat! Fődi Anita – egyesületi tag
EMLÉKMŰ AVATÁS
3. helyezett: Camp Pizzéria (Szabadka) Csapattagok: Takács Róbert-csk., Víg Róbert, Víg Norbert, Gyorgyevics Vaso, Csupák Arnold, Péter Attila, A Szegedi Lengyel Önkormányzat Ruzsa Község Macskovocs Darko, Sáfrány Igor, Fábri Ilija, Peity Igor. Önkormányzatával közösen repülős emlékhely kialakítását és avatását tervezi a templommal szembeni parkba. Az 1944 Ezúton is szeretnénk megköszönni támogatóinknak és a szeptember 11-én a Gerencséri erdő mellett lelőt lengyel szervezésben közreműködőknek a segítséget, amely a rendezvény sikeres lebonyolításához elengedhetetlenül katonai repülőgép hősi halált halt katonáinak emlékére felállítandó alkotás várhatóan szeptember 28-án 16 órakor szükséges volt: kerülhet felavatásra. Az impozáns esemény részleteiről Ruzsa Község Önkormányzata, Ruzsai Sportegyesület; szórólapon értesítjük Önöket! Ruzsai Teleház; Ruzsa Presszó és végül, de nem utolsósorban a leköszönt Ruzsai Ifjúsági Önkormányzat Sánta Gizella - polgármester tagjainak!
7.
Ruzsai Hírek
RENGETEG MÓKÁVAL ÉS NEVETÉSSEL TELT A TÁBOR
A
ugusztus 8-10. között gyermektábort szerveztünk a művelődési házban. A 3 napos rendezvényre 14 gyerkőc jelentkezett 6 éves kortól egészen 13 éves
korig. Az első nap ellátogattunk Komócsin István lovastanyájára, ahol lovaskocsizásra, lovaglásra, íjászkodásra is volt lehetősége a gyerekeknek, sőt a bátrabbak egy-két trükköt is kipróbálhattak lóháton. A mennyei gulyásleves és a meglepetés palacsinta után lovas ugratásokat is láthattunk. Fáradtan, kissé piszkosan, de élményekkel gazdagon tértünk haza. A második nap az indián - jegyében telt. A lányok és a fiúk két külön csapatban „dolgoztak“. Először indiánsátrat építettek, majd indián fejdísz készült és természetesen nem maradt el a hozzátartozó arcfestés sem. Miután a gyerekek „belakták“ az indiántábort, tüzet raktunk és ott sütöttük meg a finom ebédet. Pihenésképpen moziztunk és fagyiztunk is egyet.
8.
A tábor utolsó napján a falukemencénél gyülekeztünk. Mindenki saját kezűleg - az 50 felettiek klubjának valamint az Egészségügyi és Családsegítő Központ dolgozóinak segítségével - készítette el és formázta a kalácsokat, pereceket, amiket azután a kemencében sütöttek meg nekünk az 50 felettiek klubjának tagjai. A finom ebédet követően gyöngyöt fűztünk, sógyurmáztunk. Amíg az érdekesebbnél érdekesebb gyurmafigurák a kemencében száradtak, túráztunk egy nagyot az erdőben és játszottunk a „Tarzan - gödörnél“ is. A harmadik nap végén volt aki pityeregve nyugtázta, hogy bizony véget ért a tábor és lassan a nyár is. Számunkra ezek az őszinte könnyek igazolták, hogy a gyerekek jól érezték magukat. Köszönjük az önzetlen segítséget az Egészségügyi és Családgondozó Központ dolgozóinak valamint az 50 felettiek klubjának. Császár - Fodor Ágota - könyvtáros
Ruzsai Hírek
A FALUGAZDÁSZ HÍREI
Biztosítások,15 éves szakmai tapasztalattal !!!!!
A falugazdász ügyfélfogadái rendje 2012. szeptember 01.-től az alábbiak szerint változik: Hétfő: 8 - 16 óráig Péntek: 8 - 13 óráig
Krisztin Gábor Tel: 06-30-2294775 6786, Ruzsa Paprika u. 4/3. (A második sor társasházban, a tüzép mögött) Email:
[email protected]
TÁJÉKOZTATÁS A Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat ügyfélfogadási rendje megváltozott. Ügyfélfogadás rendje: Hétfő: 8-12 óra 13-17 óra Kedd: 8-10 óra Szerda: 8-12 óra 13-16 óra Csütörtök: Nincs ügyfélfogadás Péntek: 8-11 óra
Amit kínálunk: √ Mindenféle biztosítás, egy helyen! √ Segítség nyújtás kárrendezés esetén! √ Ügyintézés helyben,diszkrét környezetben! √Lakásbiztosítások, életbiztosítások körültekintően Önnek!
Dóczi Éva - családgondozó
TŰZ ESETÉN ÉRTESÍTENDŐ
Személyes kapcsolat a következő biztosítókkal:
Elérhetőségünk: 06-62-285-505 vagy a 105 (Szeged Városi Tűzoltóság ügyelet) a tűzoltóság segélyhívószáma.
Aegon, AIM, Ahico, Allianz, Astra, Mondial April, Assistance, CIG, DAS, Eub, Generali-Providencia, Genertel, Groupama, ING, K&H, KÖBE, MKB, Qbe Atlasz, Signál, Union, Uniqa, Wabard, Posta stb.
MŰVELŐDÉSI HÁZ PROGRAMJAI SZEPTEMBER HÓNAPBAN Vásárok időpontjai:
Szeptember hónaptól újraindulnak a művelődési ház próbái az alábbiak szerint: Hétfő
17.00 - Jóga
szeptember 04. 9 -11óra
Vegyesáru vásár
Kedd
16.30 - Gyermek néptánc 18.00 - Felnőtt néptánc 18.00 - Citera
szeptember 11. 13 -15 óra
Vegyesáru vásár
szeptember 18. 13-16 óra
Méteráru vásár
október 02. 9-11 óra
Vegyesáru vásár
Szerda
18.00 - Zumba
Csütörtök
17.00 - Jóga 18.30 - Aikido
Péntek
18.00 - Zumba
MEGHÍVÓ IDŐSEK VILÁGNAPJÁRA Mindenkit szeretettel várunk az Idősek Világnapja alkalmából tartandó ünnepségre
2012. szeptember 30-án (vasárnap) 16.30 órára a művelődési házba. Program: ź ünnepi köszöntés ź zenés kívánságműsor - operett dalokat énekel Leblanc Győző és Tóth Éva A vendéglátás biztosítása érdekében kérjük előzetesen jelezzék részvételi szándékukat a művelődési házban szeptember 27-ig (csütörtök). Dal kéréseiket akár előzetesen is leadhatják a művelődési házban. 9.
Ruzsai Hírek
ORVOSI - ÉS JÁRÓBETEG ELLÁTÁS RUZSÁN Szakrendelés neve
Orvos neve
Rendelés helye
Rendelés ideje
Nőgyógyászat
Dr Nyirati Ildikó
Felszabadulás u. 2. Rendelési időben: 0620/918-6662
Hétfő 9-13 óra, Csütörtök 9-14 óra Terhes tanácsadás: hétfő 10 - 12 óra
Fül - orr - gégészet
Dr Molnár G. Etelka Napsugár Otthon, Pipacs tér 9.
Szerda 8.30 - 10.30 óra
Rendelési időben: 0662/585-101
Reumatológia
Dr Ocskó Marica
Felszabadulás u. 2. 0630/488-7871
Kedd 8 - 13 óra
Fizioterápia: hétfő - Péntek 8-12 óra
Pszichiátria
Dr Rekeczki Erika
Napsugár Otthon, Pipacs tér 2. Rendelési időben: 0662/585-101
Változó!
Laboratórium
Dr Sümeginé Dr Pap Éva
Tömörkény tér 8-9. 0662/285-133/ 15-ös mellék
Kedd, Csütörtök 6.30 - 8.30 vérvétel
Bőrgyógyászat
Dr Tóth Kása Izabella
Napsugár Otthon, Pipacs tér 9. Rendelési időben: 0662/585-101
Csütörtök 7.30 - 12.30 óra
Szemészet
Változó!
Napsugár Otthon, Pipacs tér 9.
Változó!
Péntek vérvételi eredmény kiadás
Orvos neve
Rendelés helye
Rendelés ideje
Dr Hézsai Klára - vállalkozó háziorvos
Egészségház, Tömörkény tér 8-9. 62/285-133/12-es mellék
H-P : 8 - 12 óra
Dr Balogh Piroska - gyermekorvos
Egészségház, Tömörkény tér 8-9. 62/285-133/13-as mellék
H-P: 8 - 11 óra d.u.: 15 - 16 óra Csecsemő tanácsadás: Sz:14-16 óra
Dr Gál Klára - fogorvos
Egészségház, Tömörkény tér 8-9. 62/285-133/11-as mellék
H: 8 - 14 óra K: iskolai fogászat, SZ: 14-19 óra P: 8-12.30 óra
Dr Bánfi Tamás, Dr Bánfi György - háziorvos
Fő u. 2. 62/285-021
H-P: 6.30 - 11.30 óra és 15-16 óra
KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET Cím: 6786 Ruzsa, Rózsa u. 2. Telefon: 62/285-076 vagy az egységes sürgősségi telefonszám: 104 Ügyelet: Hétköznap 16 órától másnap reggel 08 óráig. Hétvégén: pénteken 16 órától hétfő reggel 08 óráig.
Miért okoznak fájdalmat az emberek szeretteiknek? Tudja meg!
Jöjjön el a
DIANETIKA SZEMINÁRIUMRA
FRANK JÚLIA RUZSÁN Mindenkit szerettel várunk az Országos Könyvtári Napok rendezvénysorozat keretén belül tartandó író - olvasó találkozóra
Jelentkezzen itt: www.dianetikaszeged.hu 70/330-7242
2012. október 05-én 18 órára a művelődési házba.
[email protected]
Vendég: Frank Júlia - gasztronómus, újságíró, számos receptkönyv szerzője
Szeged, Honvéd tér 5/B. ©2012. Minden jog fenntartva. Szcientológia Egyház Szegedi Misszió (vallási egyesület)
SZEMETESZSÁK ÁTVEVŐHELYÉNEK VÁLTOZÁSA! 2012. szeptember 16-tól a külterületen élő ruzsai lakosoknak járó emblémás szemeteszsákokat a Teleházban (Tömörkény tér 1.) lehet átvenni a befizetett csekk felmutatása ellenében, valamint ugyanitt lehet emblémás zsákokat vásárolni a belterületen élő lakosoknak is! 10.
Ruzsai Hírek
HIRDETÉSEK, KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓK ANYAKÖNYVI HÍREK MEGÉRKEZTÜNK 2012. július 18-án Csikós Erikának és Pázmándy Zoltánnak Roland
TV JAVÍTÁS helyszínen, garanciával minden szerdán és pénteken Hibabejelentés az Agro - és Műszaki Kisáruházban (Ruzsa, Piac tér 3.) vagy az alábbi telefonszámon:
Komlós László: 0630/626-71-06
2012.augusztus 22-én Masa Ivettnek és Farkas Ferencnek Anna
Balotaszállás, Petőfi S. u. 53. További szolgáltatások:
nevű gyermeke született.
ź Villámsújtás esetén szakvélemény készítése ź Digitális földi sugárzás (MinDig TV) vételére alkalmas LCD televíziók, dekóderek (Set-Top Boxok) és antennák forgalmazása, beüzemelése
A Szülőknek gratulálunk és az egész családnak jó egészséget kívánunk!
HALÁLOZÁS Bálint Balázsné szül.: Berta Erzsébet Márki Józsefné szül.: Bóka Mária Magdolna Bálint Istvánné szül.: Dobó Mária Papp Julianna Tóth Sándor Lajos Gyuris Jánosné szül.: Gyuris Mária Selymes Jánosné szül.: Tajti Viktória Kecskés Zsuzsanna Mária
ELVESZTEK Július végén családi házam kertjéből ( Kodály u. 31.) eltűntek a képen látható juhok (6db). Aki esetleg látott valamit vagy bármilyen információval tud szolgálni, kérem, hívja az alábbi telefonszámot: 0630/339-07-14
elhunyt. Őszinte részvétünk a családoknak!
HÁZASSÁGKÖTÉS Mityók Tímea és Masa Szabolcs Felföldi Hajnalka Virág és Tóth Árpád Szűcs János Szilveszter és Nagy Zsuzsanna Brigitta házasságot kötött.
50 FELETTIEK KLUBJA
Gratulálunk!
Szeretettel várjuk az 50 felettieket a klub soron következő összejövetelére
SZEMÉSZETI RENDELÉS
2012. szeptember 14-én 16 órára
A szemészeti szakrendelés az alábbi időpontokban, az alábbi szakorvosokkal áll a betegek rendelkezésére a Napsugár Otthonban: Szeptember 3. csütörtök Dr. Dégi Rózsa
Szeptember 20. csütörtök Dr. Horóczi Zoltán 11.
a művelődési házba. Program: ź aktuális névnaposok köszöntése ź nyugdíjas bál előzetes megbeszélése Várjuk új tagok csatlakozását is!
Ruzsai Hírek
HIRDETÉSEK, KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓK
Lakossági Apró Kártyajóslás, sorselemzés, szerelmi kötés -, oldás, rontáslevétel, fényképanalízis, tenyérjóslás, okleveles kártyajóslás tanfolyam. Interneten is megtekinthető: kartyajoslas.gportal.hu Érd.: 0630/461-69-11 Ruzsai 3 szobás családi ház gyümölcsfákkal, nagy terasszal, melléképületekkel, pincével, aknás garázzsal, kétféle fűtéssel /konvektor, cserépkályha/ kis rezsivel, áron alul eladó. Iskola, központ 5 - 10 perc. Érd.: 0662/491 - 861; 0662/285 - 417 Ruzsán a Szegedi út mellett 1680 m2-es zárt kert eladó. Érd.: 0662/460 - 670; 0630/377 - 39 - 62 Szegedi úton 1683 m2-es víkendkert, szőlő - és gyümölcsfákkal eladó. Érdeklődni: Masa Jenő tel.: 285 - 164
-
fü ze te k , to lla k , c s om a g o ló k é s m in d e n , a m i a z is k o la k e zd é s h e z k e ll, m e g ta lá lh a tó n á lu n k a z A g ro é s M ű s za k i K is á ru h á zb a n .
K e d ve ző á ro n , b a rá ts á g o s k is zo lg á lá s s a l vá ru n k m in d e n k e d ve s vá s á rló n k a t. A g ro é s M ű s za k i K is á ru h á z 6 7 8 6 R u zs a , P ia c té r 3 . T e l.: 6 2 /2 8 5 -2 8 4
Kézzel festett üveg ajándékárgyak - tálak, vázák, díszüvegek, faliképek eladók, illetve saját ötlet alapján elkészítésüket vállalom. Érd.: Vincze Sándorné tel.: 0620/213-60-33
Földmérés! ź ź ź ź
Ruzsa, Üllési út 13. sz. alatti családi ház eladó. Érd.: 0620/946-70-82 Ruzsán 2 db zárt kert 800 szögöl egybekerítve, csőkúttal spárga, lucerna telepítésre kiválóan alkalmas - eladó v. kiadó. Érd.: 0630/387 - 12-29 Eladó 3 szoba összkomfortos téglaépítésű ház, megkímélt állapotban, 2 garázs, egyik aknás, 2 nagyméretű beépített cserépkályhával + gázfűtés, klímával, gazdasági épülettel 400 szögöl telken. Érd.: Ruzsa, Kossuth u. 14. vagy tel.: 0630/387-48-18-as telefonszámon. Ugyanitt: Tomas motor is eladó.
RENDŐRSÉGI ÜGYELET Ruzsa Körzeti Megbízott Iroda: 6786 Ruzsa, Rózsa u. 1/A. Ruzsa körzeti megbízott rendőr: Pálinkás Zoltán zászlós tel.: 06-20-209-53-04 Ferenczi István zászlós tel.: 20/209-53-01 24 órában elérhető: Mórahalom Rendőrőrs Ügyelet: 6782 Mórahalom, Kölcsey u. 2/B. Telefonszám: 0662/581-040 Vezetések telefonról: 107 Mobiltelefonról 107 (Szegedi Rendőrkapitányság Ügyelet, itt kérni kell, hogy kapcsolják a Mórahalmi Rendőrőrsöt.)
KÜLTERÜLETI SZEMÉTSZÁLLÍTÁS szeptember 07., szeptember 21., október 05. (A szemetet reggel 6.00-ig kell kihelyezni. Csak az emblémával ellátott szemeteszsákok kerülnek elszállításra.) 12.
megosztások, telekhatár kitűzések, épületfeltüntetés, szolgalmi jog bejegyzés, művelési ág változás,
Elérhetőségünk:
ź személyesen: Szeged, Pál u. 8/a (egyeztetett időpontban!) ź telefon: +36-30/218-8953 ź fax: 62-424-404 ź weboldal: www.infogeo.freewb.hu ź email:
[email protected] ź levélcím: INFOGEO Földmérő Iroda, 6724 Szeged, Pál u. 8/a
RUZSAI HÍREK Megjelenik 1000 példányban Lapzárta: a megjelenést megelőző hónap 20-a, ha ez munkaszüneti nap, akkor az azt megelőző utolsó munkanap. SZERKESZTŐSÉG: 6786 Ruzsa, Tömörkény tér 1. Tel.: 62/285-193, 62/585-140 Fax: 62/585-519 E-mail:
[email protected] KIADÓ: Az Intelligens Faluért Egyesület SZERKESZTŐ: Császár - Fodor Ágota NYOMDAI MUNKÁLATOK: Planet Corp. Szolgáltató Kft. 6771 Szeged, Makai út 4. Tel.: 20/935-8891 Tel./Fax: 62/431-789