A KÉPVISELİTESTÜLET 2010. évi NYÍLT ÜLÉSÉNEK HATÁROZATAI A Képviselı-testület 15 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 1/2010. (I. 28.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a fenntartásában és mőködtetésében álló Óvodai Intézmény (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 42.) - határozat mellékletét képezı - Kollektív Szerzıdés 2. számú módosítását - a közalkalmazottak jogállásáról szóló, többször módosított 1992. évi XXXIII. törvény 12. §-a és 13. §-a figyelembevételével - jóváhagyja. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert és a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét, hogy az Óvodai Intézmény (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 42.) fı szabályként 2010. február 01. napjától - az intézmény munkatársait megilletı juttatások tekintetében, kivételszabályként 2010. január 01. napjától - érvényes és hatályos Kollektív Szerzıdés 2. sz. módosítását Pilis Város Önkormányzata, mint az intézmény fenntartója nevében - a szerzıdést kötı Felekkel együtt - jóváhagyólag írják alá/jegyezzék ellen. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármesteren keresztül a nevelési intézmény vezetıjét, valamint az Óvodai Intézmény (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u 42.) keretein belül mőködı, reprezentatív szakszervezet mindenkori képviselıjét, hogy a Kollektív Szerzıdés érvényességéhez szükséges, mindenkor hatályos központi jogszabályok változása esetén, az Mt-ben és a Kjt-ben rögzített tárgyalások lefolytatását követıen, a Kollektív Szerzıdés módosítása-tervezetét magában foglaló Szerzıdés-tervezetet - jóváhagyás végett - terjesszék a Képviselı-testület, mint fenntartó elé, illetve jogszabályváltozás hiányában is évenként, rendszeresen gondoskodjanak (az Önkormányzat képviselıinek bevonásával) a Kollektív Szerzıdés függeléki rendszerének folyamatos felülvizsgálatáról és karbantartásáról. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-3./ pontban foglalt döntésérıl írásban értesítse Bársonyné Pálinkás Évát, az Óvodai Intézmény vezetıjét (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 42.) valamint Dankáné Miklós Csillát, az Óvodai Intézményben reprezentatív jelleggel mőködı szakszervezet titkárát (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 42.). 5./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy a felek által aláírt, hitelesített Kollektív Szerzıdés 2. számú módosítását az Óvodai Intézmény vezetıje, továbbá az Óvodai Intézményen belül mőködı reprezentatív szakszervezet képviselıi, tagjai részére küldje meg. 6./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az Óvodai Intézmény Kollektív Szerzıdése 2. számú módosítását - a szerzıdı felek nevében együttesen, a megkötést követı 30 napon belül - a foglalkoztatáspolitikáért felelıs miniszternek (Szociális és Munkaügyi Minisztérium, postacím: 1243 Budapest, Pf.: 580.) nyilvántartásba vétel iránt küldje meg (bejelentési kötelezettség). Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Bársonyné Pálinkás Éva, az Óvodai Intézmény (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 42.) vezetıjének, valamint Dankáné Miklós Csilla, az Óvodai Intézményben reprezentatív jelleggel mőködı szakszervezet titkárának (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 42.) a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 8 napon belül, az Óvodai Intézmény jóváhagyott Kollektív Szerzıdése 2. számú módosításának a felek általi
aláírására: a döntést követı 15 napon belül, a 6./ pontban foglalt döntés, feladat végrehajtására: a döntést követı 30 napon belül.
A Képviselı-testület 15 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 2/2010. (I. 28.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a fenntartásában és mőködtetésében álló Gubányi Károly Általános Iskola (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 30.) - a határozat mellékletét képezı - Kollektív Szerzıdés 3. számú módosítását - a közalkalmazottak jogállásáról szóló, többször módosított 1992. évi XXXIII. törvény 12. §-a és 13. §-a figyelembevételével, - jóváhagyja. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert és a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét, hogy a Gubányi Károly Általános Iskola (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 30.) fı szabályként 2010. február 01. napjától - az intézmény munkatársait megilletı juttatások tekintetében, kivételszabályként 2010. január 01. napjától - érvényes és hatályos Kollektív Szerzıdés 3. sz. módosítását Pilis Város Önkormányzata, mint az intézmény fenntartója nevében - a szerzıdést kötı Felekkel együtt - jóváhagyólag írják alá/jegyezzék ellen. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármesteren keresztül az iskolai oktatási intézmény igazgatóját, valamint a Gubányi Károly Általános Iskola (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 30.) keretein belül mőködı reprezentatív szakszervezet mindenkori képviselıjét, hogy a Kollektív Szerzıdés érvényességéhez szükséges, a mindenkor hatályos központi jogszabályok változása esetén, az Mt-ben és a Kjt-ben rögzített tárgyalások lefolytatását követıen, a Kollektív Szerzıdés módosítása-tervezetét magában foglaló Szerzıdés-tervezetet jóváhagyás végett - terjesszék a Képviselı-testület, mint fenntartó elé, illetve jogszabályváltozás hiányában is évenként, rendszeresen gondoskodjanak (az Önkormányzat képviselıinek bevonásával) a Kollektív Szerzıdés függeléki rendszerének folyamatos felülvizsgálatáról és karbantartásáról. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-3./ pontban foglalt döntésérıl írásban értesítse Koblencz Andreát, a Gubányi Károly Általános Iskola (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 30.) igazgatóját, valamint Bíró Ibolyát, az iskola oktatási intézményben reprezentatív jelleggel mőködı szakszervezet titkárát (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 30.). 5./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy a felek által aláírt, hitelesített Kollektív Szerzıdés 3. számú módosítását a Gubányi Károly Általános Iskola igazgatója, továbbá a Gubányi Károly Általános Iskola keretein belül mőködı reprezentatív szakszervezet képviselıi, tagjai részére küldje meg.
6./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy a Gubányi Károly Általános Iskola Kollektív Szerzıdése 2. számú módosítását - a szerzıdı felek nevében együttesen, a megkötést követı 30 napon belül - a foglalkoztatáspolitikáért felelıs miniszternek (Szociális és Munkaügyi Minisztérium, postacím: 1243 Budapest, Pf.: 580.), nyilvántartásba vétel iránt küldje meg (bejelentési kötelezettség).
Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Koblencz Andrea, a Gubányi Károly Általános Iskola (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 30.) igazgatójának, valamint Bíró Ibolya, az iskolai oktatási intézményben reprezentatív jelleggel mőködı szakszervezet titkárának (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 30.) a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 8 napon belül, a Gubányi Károly Általános Iskola jóváhagyott Kollektív Szerzıdése 3. számú módosításának felek általi aláírására: a döntést követı 15 napon belül, a 6./ pontban foglalt döntés, feladat végrehajtására: a döntést követı 30 napon belül.
A Képviselı-testület 15 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 3/2010. (I. 28.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete, mint a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) 100 % mértékő tulajdonosa, alapítója úgy dönt, hogy a Gerje-Forrás Kht-nél (2721 Pilis, Temesvári 0251/28 hrsz.) a Gerje-Forrás Kht. tulajdonában, használatában illetve birtokában álló tehergépjármővek és földmunkagépek bérlete, gépbérlet folyamatának ellenırzése tárgyában, 2008. év augusztus–szeptember hónapjában elvégzett utóellenırzés (idıtartam: 2009. november 20. - december 23.) belsı ellenıri megállapításait elfogadja, és tudomásul veszi, - az alábbi kikötésekkel: Kikötések: 1.1./ A Képviselı-testület felhívja a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. ügyvezetıjének figyelmét, hogy a bérleti rendszer üzemeltetéséhez kapcsolódóan kidolgozott megrendelı lapon, 2010. február hónapjától kezdıdıen rögzíteni szükséges a gépek tényleges igénybevételének pontos idıtartamát. 1.2./ A Képviselı-testület felhívja a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. ügyvezetıjének figyelmét, hogy a bérleti rendszer üzemeltetéséhez kapcsolódóan kidolgozott egyes nyomtatványokon, formanyomtatványokon valamennyi, a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. ügyvezetése által szakmailag indokoltnak tartott gép és a hozzá tartozó gép azonosító adatai kerüljenek feltüntetésre. 1.3./ A Képviselı-testület felhívja a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. ügyvezetésének figyelmét arra, hogy a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. 2010. év üzleti tervéhez kapcsolódóan, - illetve 2010. évtıl kezdıdıen, valamennyi pénzügyi évre lebontottan - készítsen írásbeli elıterjesztést, díjkalkulációt a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. tulajdonában, birtokában és használatban álló gépjármővek, valamint földmunkagépek jövıbeni üzemeltetése gazdaságossági számítására, bérbe adására vonatkozólag, azzal, hogy a díjkalkuláció alapját és számítási mértékegységét ne óradíjban, hanem – a mőszaki szabványokra és szakmai szabványokra alapítottan – az egyes szakmai feladatokhoz, munkanemekhez kapcsolódóan dolgozza ki (pl. árokásás). Ezzel együtt elrendeli a gépek bérleti díjának évente történı felülvizsgálatát. Határidı: a tárgyév február 15. napja. 1.4./ A Képviselı-testület felkéri a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. ügyvezetését, hogy a GerjeForrás Nonprofit Kft. ügyvezetése – a jelen képviselı-testületi határozatot, valamint az 1.3./ alpontban megjelölt tárgykörben, a Képviselı-testület által meghozandó, további önkormányzati határozatokat alapul véve – egészítse ki és foglalja egységes szerkezetbe a
Gerje-Forrás Természetvédelmi, Környezetvédı Nonprofit Kft. (gép)bérleti szabályzatát, annak valamennyi nyomtatványával, formanyomtatványával együtt, - a Településfejlesztési és Városgazdálkodási Bizottság, valamint a Pénzügyi Bizottság 2010. március havi bizottsági ülésére. 1.5./ A Képviselı-testület rögzíti, hogy a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. ügyvezetıje által átdolgozott és kiegészített, egységes szerkezetbe foglalt bérleti szabályzata - a Képviselıtestület Településfejlesztési és Városgazdálkodási Bizottsága, valamint a Képviselı-testület Pénzügyi Bizottsága által meghozott véleményét, állásfoglalását követıen - 2010. április 1. napjával léptethetı érvénybe és hatályba. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármesteren keresztül a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. ügyvezetıjét, hogy a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. 2010. évtıl kezdıdıen, a tulajdonában, birtokában és használatában álló gépjármőpark üzemeltetését és mőködtetését oly módon oldja meg, hogy az Önkormányzat által alapított, 100 %-ban tulajdonát képezı gazdálkodó szervezet minél több (számszerősíthetı) vállalkozási tevékenység végezzen. 3./ A Képviselı testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Csapó Attilát, a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) ügyvezetıjét. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-3./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Csapó Attila, a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) ügyvezetıjének, a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 15 napon belül, az 1./ pontban foglalt döntés végrehajtására: az 1./ pontban foglaltak szerint, a 2./ pontban foglalt döntés végrehajtására: 2010. április hó 1. napjától kezdıdıen, folyamatosan.
A Képviselı-testület 15 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás, az alábbi határozatot hozta: 4/2010. (I. 28.) sz. önkormányzati határozat
Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Képviselı-testület 2010. évi mőködésével összefüggésben, a Polgármesteri Hivatal jegyzıje által elıkészített - a határozat mellékletét képezı - munkatervet a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított 1990. évi LXV. törvény (Ötv.) 12. §-a valamint Pilis Város Önkormányzatának a Képviselı-testület Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló, többször módosított 7/2006. (IV.14.) sz. önkormányzati rendelet 21. § (1) bekezdése alapján jóváhagyja. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal.
A Képviselı-testület 13 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 2 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta:
5/2010. (I. 28.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy 2010. évben, az alábbi idıpontokban tartja meg a közmeghallgatásait. Az elsı közmeghallgatás idıpontja: 2010. június 24. (csütörtök) 18.00 óra. Az elsı közmeghallgatás helyszíne: Pilis Város Polgármesteri Hivatala, Díszterem. A Képviselı-testület az I. közmeghallgatás tárgyalandó napirendi pontjait, a Képviselıtestület 2010. május havi rendes ülésén határozza meg. A második közmeghallgatás idıpontja: 2010. november 25. (csütörtök) 18.00 óra. A második közmeghallgatás helyszíne: Pilis Város Polgármesteri Hivatala, Díszterem. A Képviselı-testület a II. közmeghallgatás tárgyalandó napirendi pontjait, a Képviselıtestület 2010. október havi rendes ülésén határozza meg. 2./ A Képviselı-testület a polgármesteren keresztül felkéri a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét, hogy a jelen határozatot a Képviselı-testület és szervei 2010. évi munkatervébe építse be. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a Képviselı-testület és szervei 2010. évi munkatervébe történı beépítésére: döntést követı 8 napon belül.
A Képviselı-testület 14 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 6/2010. (I. 28.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat fenntartásában és mőködtetésében álló helyi önkormányzati költségvetési szervek (szakfeladatok) alkalmazásában álló, kinevezett köztisztviselık, közalkalmazottak, illetve rendszeresen foglalkoztatott munkavállalók részére, - a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetésérıl szóló 2009. CXXX. törvény 72. §-a figyelembe vételével - az elızı évi keresetbe tartozó juttatások bázis elıirányzatának mértéke alapulvételével, 2 % mértékő jutalom keretet állapít meg. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésnek megfelelıen, a 2 % mértékő jutalom keretének 2010. évi elıirányzatát Pilis Város Önkormányzatának a 2010. évi költségvetésérıl szóló önkormányzati rendelete-tervezetébe tervezze be. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a kiadások Pilis Város Önkormányzata 2010. évi költségvetésérıl szóló önkormányzati rendelet-tervezetébe történı beépítésére: a rendelet-tervezet, elıterjesztés benyújtásakor.
A Képviselı-testület 14 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta:
7/2010. (I. 28.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat fenntartásában és mőködtetésében álló helyi önkormányzati költségvetési szervek (szakfeladatok) alkalmazásában álló, kinevezett köztisztviselık, közalkalmazottak, illetve rendszeresen foglalkoztatott munkavállalók betegszabadsága munkáltatót terhelı költsége 2010. évi elıirányzatát 15.000.-Ft/fı mértékben határozza meg. 2./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Polgármesteri Hivatallal, mint munkáltatóval munkajogviszonyban álló közfoglalkoztatottak, közcélú munkavállalók betegszabadsága munkáltatót terhelı költsége 2010. évi elıirányzatát 10.000.-Ft/fı mértékben határozza meg. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntésnek megfelelıen, a betegszabadság munkáltatót terhelı költségének 2010. évi elıirányzatát Pilis Város Önkormányzatának a 2010. évi költségvetésérıl szóló …/2010. (…) sz. önkormányzati rendelete-tervezetébe tervezze be. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a kiadások Pilis Város Önkormányzata 2010. évi költségvetésérıl szóló …/2010. (…) sz. önkormányzati rendelet-tervezetébe történı beépítésére: a rendelet-tervezet, elıterjesztés benyújtásakor.
A Képviselı-testület 14 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 8/2010. (I. 28.) sz. önkormányzati határozat Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a fenntartásában és mőködtetésében álló helyi önkormányzati költségvetési szervek alkalmazásában álló, kinevezett köztisztviselık, közalkalmazottak, illetve rendszeresen foglalkoztatott munkavállalók részére 2010. évben ruházati költségtérítést nem biztosít. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal.
A Képviselı-testület 15 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 9/2010. (I. 28.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat fenntartásában és mőködtetésében álló helyi önkormányzati költségvetési szervek dologi kiadási elıirányzatait, szakfeladatait (a közüzemi energia szolgáltatások kivételével) 2009. évi terv szinten tervezi, határozza meg. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az intézményi dologi kiadások 2010. évi elıirányzatát Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló …/2010. (…) sz. önkormányzati rendelete-tervezetében az 1./ pontban foglalt döntésnek megfelelıen tervezze be.
Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a kiadások Pilis Város Önkormányzata 2010. évi költségvetésérıl szóló …/2010. (…) sz. önkormányzati rendelet-tervezetébe történı beépítésére: a rendelet-tervezet, elıterjesztés benyújtásakor.
A Képviselı-testület 15 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 10/2010. (I. 28.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a település polgármestere által elıkészített, beterjesztett 19/2010. sz. elıterjesztés anyagát, a továbbtervezésre alkalmasnak tartja. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló önkormányzati rendelete-tervezetése során a Képviselı-testület által meghozott 6/2010. (I.28.) sz.-9/2010. (I.28.) sz. önkormányzati határozataiban foglalt tervezési alapelvek szerint, az egyes kiadásokat az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló …/2010. (…) sz. önkormányzati rendelete-tervezetébe építse be. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, illetve az egyes kiadások Pilis Város Önkormányzata 2010. évi költségvetésérıl szóló …/2010. (…) sz. önkormányzati rendelet-tervezetébe történı beépítésére: a rendelet-tervezet, elıterjesztés benyújtásakor.
A Képviselı-testület 10 igen szavazattal, 2 ellenszavazattal és 3 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 11/2010. (I. 28.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete tiltakozását fejezi ki a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetésében foglalt, - az önkormányzatokat érintı megszorító intézkedések miatt. 2./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete kimondja, hogy a beterjesztett és elfogadott, a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetésérıl szóló 2009. évi CXXX. törvény nem alkalmas az önkormányzatok részére, - törvények által - meghatározott feladatainak ellátására és finanszírozására. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy a jelen képviselı-testületi határozatot írásban küldje meg a Magyar Köztársaság Kormányának. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a jelen képviselı-testületi határozatnak a Magyar Köztársaság Kormánya részére történı megküldésére: a döntést követı 15 napon belül.
A Képviselı-testület 15 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta:
12/2010. (I. 28.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a köztisztviselık jogállásáról szóló, többször módosított 1992. évi XXIII. törvény 34. § (3) bekezdése figyelembevételével Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala (2721. Pilis, Kossuth L. u. 47.) 2010. évi ún. teljesítménykövetelmény rendszere A. elemét (szervezeti célok), az alábbiak szerint határozza meg: I./ Jegyzı 1./ A Polgármesteri Hivatal részére meghatározott tárgyévi, szervezeti célok teljesítménykövetelmény-rendszere (elemei) végrehajtásának koordinálása: irányítása és vezetése. Határidı: folyamatos, illetve 2010. december 31. II.A./ Polgármesteri Iroda: 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete, valamint jogelıdje Pilis Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete által 2009. december 31. napjáig meghozott, valamennyi önkormányzati rendelete (utolsó állapotú, verziójú önkormányzati rendelet) egységes szerkezetbe történı foglalása. Határidı: a 2009. december 31. napjáig meghozott, valamennyi önkormányzati rendelete (utolsó állapotú, verziójú önkormányzati rendelet) tekintetében/ egységes szerkezetbe történı foglalása: 2010. január 30. napjától kezdıdıen, folyamatosan (havonta, ciklikusan). 2./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete, illetve jogelıdje Pilis Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete által meghozott képviselı-testületi határozatok 2009. és 2010. évi tárgymutatójának papír és elektronikus alapon történı rögzítése, valamint a papír / elektronikus alapú tárgymutató továbbvezetése. Határidı: 2010. január 30. napjától kezdıdıen, folyamatosan (havonta, ciklikusan). 3./ A Polgármesteri Hivatal Informatika Biztonsági Szabályzata, valamint a hozzá kapcsolódó, a Polgármesteri Hivatal által kiadott, további informatikai tárgyú szabályzatok kiegészítése (aktualizálása). Határidı: Polgármesteri Hivatal IBSZ aktualizálása: 2010. május 31. a Polgármesteri Hivatal informatikai szabályzati rendszerének szükség szerinti módosítása: 2010. június 30. 4./ A települési állatállomány közül, - a 2010. évi KSH összeírás alapján - a ló, kecske és szarvasmarha állattartók állományból, az önkormányzati rendeletben meghatározott létszám felett tartó személyek adatainak listázása, valamint az önkormányzati rendeletben meghatározott létszámtól kirívóan eltérı, állatmennyiséget tartókkal szemben szabálysértési eljárás kezdeményezése. Mutatószám: minimum 25 db ügy. Határidı: 2010. november 05. 5./ Azon eb tartókkal szemben, akik az önkormányzati rendeletben meghatározott létszám felett tartanak ebet, - az ebtartás körülményeinek kivizsgálása (állatvédelmi/állattartási hatósági ügy), illetve szabálysértési eljárás lefolytatása. Mutatószám: minimum 50 db ügy. Határidı: 2010. november 05.
6./ A települési állatállomány összeírása (2010. évi KSH összeírás alapján). Mutatószám: KSH által megjelölt körben, és állattartók szerint. Határidı: KSH által megjelölt határnapig. II.B./ A közterület-felügyelet részére meghatározott teljesítmény feladatok: 1./ A Gerje-Forrás Nonprofit Kft. által 2010. évben elvégzendı szikkasztó árok elkészítése folyamatos dokumentálása (jegyzıkönyv készítése, fénykép dokumentáció sorozat készítése, utcánként, - közterületenként, a fényképfelvétel sorozat elmentése és kimentése külön lemezfelületre, a teljes jegyzıkönyv és fénykép dokumentáció sorozat átadása a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. részére, az adatállományok archiválása céljából.) Határidı: 2010. november 05. 2./ Közremőködés a Gerje-Forrás Nonprofit Kft-vel a települési szennyvíz gerincvezeték hálózatra történı illegális rákötések feltárásában, - ezen, hatósági (üzemeltetıi) eljárást megindító dokumentumoknak a közmőszolgáltató, valamint az építésügyi hatóság részére intézkedésre történı átadása. Mutatószám: minimum 25 ellenırzési nap. Határidı: 2010. november 05. 3./ A település városképi szempontból kiemelt közterületein, utcáin, az ingatlanok elıtti terület tisztaságának folyamatos, rendszeres ellenırzése (közterület-felügyelınként, havonta 20-20 intézkedés igazolt megtétele.) Határidı: 2010. november 05. 4./ 2009. évben, jogellenes magatartás tanúsítása esetén, a helyszíni bírságolás intézményének elıtérbe helyezése, - helyszíni szabálysértési bírságolás. Minimális mértéke: közterület-felügyelınként, havonta 10-10 esetben helyszíni bírság kiszabása. Határidı: 2010. november 05. III./ Adóügyi Iroda: 1./ 15 iparőzési adóalany tekintetében, - kockázatértékeléssel alátámasztott iparőzési adó ellenırzés (a 2008. évben lefolytatott iparőzési adó ellenırzés tapasztalatait és eljárásrendjét alapul véve). Határidı: 2010. június 30. 2./ Idegenforgalmi adó helyszíni vizsgálata, az ún. könyvek helyszíni vizsgálata. Mutatószám: 1 ellenırzési pár, 4 ellenırzési nap. 3./ A település bel és külterületén, a lakó rendeltetéső épülettel, vagy lakó rendeltetéső épületnek minısülı egyéb épülettel, háztartással összefüggésben - a kommunális hulladék elszállítására vonatkozó fogyasztói közüzemi szerzıdések megkötésére vonatkozó írásbeli felhívás, hatósági kötelezési eljárás lefolytatása (Gerje-Forrás Nonprofit Kft. 2010. január havi adatszolgáltatása szerint). Határidı: 2010. november 05. 4./ Közremőködés a Gerje-Forrás Nonprofit Kft-vel a települési szennyvíz gerincvezeték hálózatra történı illegális rákötések feltárásában, - ezen, hatósági (üzemeltetıi) eljárást
megindító dokumentumoknak a közmőszolgáltató, valamint az építésügyi hatóság részére intézkedésre történı átadása. Mutatószám: minimum 25 ellenırzési nap Határidı: 2010. november 05. IV./ Pénzügyi Iroda: 1./ A házipénztárak (POHI, intézményi) mőködésének munkafolyamatba épített, rendszeres vezetıi ellenırzése. Határidı: 2010. január 30., illetve folyamatosan. 2./ Az Önkormányzat fenntartásában és mőködtetésében álló helyi önkormányzati költségvetési szervekre kiadott, pénzügyi tárgyú belsı szabályzatok (Utasítások) teljes körő, 2010. évi aktualizálása. Kiemelten az alábbi belsı szabályzatok: - Kötelezettségvállalás, utalványozás, ellenjegyzés és érvényesítés rendjére vonatkozó Szabályzat. - Érték, pénz – Bankszámla kezelési Szabályzat. - A költségvetési szervek tulajdonában, használatában, illetve a szerv céljára részben mőködtetett gépjármővek üzemeltetésének és költségelszámolásának Szabályzata. Határidı: 2010. május 31. 3./ Pilis Város Önkormányzata, Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala, valamint jogelıdjei Pilis Nagyközség Önkormányzata, Pilis Nagyközség Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala által megkötött szerzıdések adatállományának a GORDIUS Integrált Pénzügyi-Számviteli Programban történı felrögzítése, 2010. évtıl kezdıdıen folyamatos aktualizálása. Határidı: 2010. január 30., illetve folyamatosan. 4./ A megvásárolt hulladékgyőjtı edényzet vásárlásával összefüggı, a Polgármesteri Hivatal által (2006)-2009-2010. évben nyilvántartásba vett ügyfél adatállomány teljeskörő felvitele, az e célra külön kialakított számítógépes nyilvántartásba, analitikába. Határidı: I. alkalommal: 2010. június 30., II. alkalommal: 2010. november 05. 5./ Az Önkormányzat mőködtetésében, fenntartásában álló Óvodai Intézmény, mint helyi önkormányzati költségvetési szerv vonatkozásában a központi jogszabályban meghatározott személyzeti iratanyag (közalkalmazotti, alap- és kiegészítı nyilvántartás) 2010. évi tételes áttekintése, a felmerült hiányosságok feltárása, elemzése, illetve a hibák, hiányosságok határidıre történı kijavítása tekintetében tételes, teljeskörő utóellenırzés, - az adott költségvetési szerv munkáltatói jogköre gyakorlójának bevonásával. Határidı: 2010. augusztus 31. V./ Számviteli Iroda: 1./ A kis értékő tárgyi eszköz analitikáinak, az ún. fıkönyvvel történı egyezıségének vizsgálata. Határidı: 2010. június 30-i mérleg során. 2./ Az Önkormányzat fenntartásában és mőködtetésében álló helyi önkormányzati költségvetési szervekre kiadott, számviteli tárgyú belsı szabályzatok (Utasítások) teljes körő aktualizálása. Kiemelten az alábbi belsı szabályzatok:
- A költségvetési szervek tulajdonában (intézményi használatában, kezelésében) álló felesleges vagyontárgyak hasznosításának és selejtezésének rendjérıl szóló Szabályzat. - Eszközök és Források Értékelési Szabályzat. - Leltárkészítési és Leltározási Szabályzat. Határidı: 2010. május 31. 3./ Pilis Város Önkormányzata 2009. évi Számviteli Politikájának aktualizálása és felülvizsgálata, - Pilis Város Önkormányzata 2010. évre érvényes és hatályos Számviteli Politika tervezetének összeállítása. Határidı: a Képviselı-testület 2010. június havi rendes ülése. 4./ A 2009. évben eszközölt pénzügyi kötelezettségvállalások utólagos, teljeskörő felrögzítése a KOTVALL szigetszerően mőködı analitikus nyilvántartó program felületére. Határidı: 2010. február 28. 5./ A megvásárolt szerszámok, illetve a karbantartásokhoz, javításokhoz kapcsolódóan beszerzésre került egyéb anyagok jogszabályokban, valamint belsı szabályzatokban meghatározott nyilvántartás(ok) vezetettségének és felhasználásának vizsgálata. Határidı: 2010. augusztus 15 – 2010. október 31. 6./ A lakástakarékpénztári szerzıdés állomány lejárat elıtti, tételes átvizsgálása. Határidı: 2010. június 01. – 2010. augusztus 31. VI./ Hatósági Iroda: 1./ A települési állatállomány összeírása (2010. évi KSH összeírás alapján). Mutatószám: KSH által megjelölt körben, és állattartók szerint. Határidı: KSH által megjelölt határnapig, és feltételekkel. 2./ Pilis város közigazgatási területén ún. hatósági ellenırzések (mőködési engedéllyel rendelkezı üzletek, vendéglátó-ipari egységek, kontárok) megtartása. 2 ellenırzési pár Mutatószám: 4-4 ellenırzési nap Határidı: 2010. november 05. 3./ Az ASZA népesség-nyilvántartó rendszeren tárolt, a Polgármesteri Hivatal elıtt ismeretesen, régóta fiktív, illetve más szempontból hibás adatállomány átfogó ellenırzése (2010. évi önkormányzati és helyhatósági választást követıen), - az ASZA rendszeren tárolt, hibás archív adatok törlése, átvezetése, korrigálása, korrekciója. Határidı: 2010. október 15. – 2010. november 15. 4./ A Képviselı-testület által, az egyes önkormányzati rendeletben meghatározott adó, vagy adónak minısülı egyéb díj mentessége fennállta eseteinek ellenırzése (az önkormányzati rendeletben meghatározottak, vagy a Képviselı-testület által megkötött szerzıdés/ek/ben foglaltak szerint). Határidı: 2010. november 05. 5./ Az Iktató Program (RD System Kft.) törzsügyfél adatállományában, valamint a kiegészítı programállományában tárolt hibás adatállományok kiszőrése, kilistázása, teljeskörő kijavítása (magán személyekre, továbbá valamennyi, Pilisen mőködı jogi személyre vonatkozólag.). Határidı: 2010. november 05.
6./ Az Iktató központi irattár helyiségeiben negyedévenkénti, rendszeres rendben tartása, szükséges szerint selejtezés. Határidı: 2010. március 31., 2010. június 30., 2010. szeptember 30., 2010. november 05.
VII./ Egészségügyi, Szociális és Gyámügyi Iroda: 1./ Az Önkormányzat 2010. évi nyári táboroztatásai lebonyolításához kapcsolódó szakmai segítségnyújtás (Polgármesteri Hivatal részérıl ügyintézés, kapcsolattartás). Határidı: 2010. június 15. – 2010. augusztus 31. 2./ A Polgármesteri Hivatal Egészségügyi, Szociális és Gyámügyi Irodája által kezelt szociális alapnyilvántartás pénzügyi negyedévenkénti áttekintése, folyamatba épített vezetıi ellenırzés (osztályvezetıi ellenırzés). Határidı: 2010. március 31., 2010. június 30., 2010. szeptember 30., illetve 2010. november 05. 3./ A Polgármesteri Hivatal Egészségügyi, Szociális és Gyámügyi Irodája által kezelt gyámügyi alapnyilvántartás pénzügyi negyedévenkénti áttekintése, folyamatba épített vezetıi ellenırzés (osztályvezetıi ellenırzés). Határidı: 2010. március 31., 2010. június 30., 2010. szeptember 30., illetve 2010. november 05. 4./ A 2010. évi Idısek Napjára vonatkozólag, a Szociális és Egészségügyi Bizottság által megadott korosztály kigyőjtése, a meghatározott pénzügyi keret felosztása, az idıs személyekhez köszöntı levéllel együtt történı kijuttatása, - ezt követıen az Idısek Napjához kapcsolódó pénzügyi elszámolás megtétele. A realizált pénzügyi folyamatról kimutatás összeállítása és elkészítése. Határidı: 2010. szeptember 01.-2010. október 31. 5./ A 2010. évi tüdıszőrés végrehajtásának elıkészítése, és technikai lebonyolítása. Határidı: 2010. október 01. – 2010. december 31.
VIII./ Építéshatósági, Mőszaki Iroda: 1./ Pilis Város Önkormányzata által 2009. évben - magán befektetı kezdeményezése alapján elindított városrendezési eljárás teljeskörő lebonyolítása, koordinálása (a kistérségi fıépítész bevonásával). Határidı: 2010. július 31. 2./ A település külterületén lévı épület adatállomány felmérésével párhuzamosan, az engedély nélkül épített épület, építmény állomány vonatkozásában – az építésügyi hatósági kötelezési eljárás lefolytatása, kezdeményezése. Az ellenırzési terület: ügyintézınként: 1-1 dőlıút /dőlısor. Határidı: 2010. november 05. 3./ A település belterületén fekvı építési célú ingatlanon álló épületállomány Polgármesteri Hivatali térképállományon történı felrögzítése. Határidı: 2010. november 05., illetve
4./ Az építéshatósági tervtár iratanyagainak (2007. évi – 2009. évi) – vonatkozó központi jogszabály szerinti - teljeskörő rendszerezése. Határidı: 2010. augusztus 31. Felelıs: Szabó Márton polgármester útján dr. Csiki Gábor jegyzı Határidı: a köztisztviselıi egyéni teljesítménykövetelmény részletes kidolgozására, és a köztisztviselık részére történı átadására: 2010. március 15., az ún. 2010. évi teljesítménykövetelmény rendszer végrehajtásáról szóló beszámoló elıterjesztésére: a Képviselı-testület 2011. április havi rendes ülése.
A Képviselı-testület 15 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 13/2010. (I. 28.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala köztisztviselıi (ügykezelıi és rendszeresen foglalkoztatott munkavállalói) részére, 2010. évre bruttó 222.000.-Ft/fı/év azaz bruttó Kettıszázhuszonkettıezer forint/fı/év CAFETERIA keretet biztosít. Az ún. CAFETERIA keret az alábbi, adómentesen igénybe vehetı, valamint az ún. kedvezményes adózású juttatásokra - a személyi jövedelemadóról szóló, többször módosított 1995. évi CXVII. törvényben meghatározott, ún. kedvezményes adózás mértékig - vehetı igénybe: a./ Meleg étkezési jegy, b./ Iskolakezdési támogatás, c./ Iskolarendszerő képzés, d./ Helyi utazási bérlet-juttatás, e./ Munkáltatói hozzájárulás az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárakba, f./ Munkáltatói hozzájárulás az önkéntes kölcsönös egészségpénztárakba (patika kártya), g./ Magánnyugdíjpénztári tagdíj-kiegészítés, h./ Üdülési csekk juttatás, i./ Internet utalvány. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésnek megfelelıen, a CAFETERIA keret biztosítására vonatkozó kiadását Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló …/2010. (…) sz. önkormányzati rendelete-tervezetében tervezze be. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a CAFETERIA keret biztosítására vonatkozó kiadásoknak Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló …/2010. (…) sz. önkormányzati rendeletébe történı beépítésére: az önkormányzati rendelettervezet, elıterjesztés kidolgozásakor és benyújtásakor.
A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 14/2010. (I. 28.) sz. önkormányzati határozat
1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a fenntartásában álló, az Egészségügyi szakfeladatokat ellátó helyen, a Móricz Zsigmond Közösségi Házban és a Kármán József Város Könyvtárban dolgozó közalkalmazottak közalkalmazotti jogviszonyának egyes kérdéseirıl szóló - a határozat mellékletét képezı - Kollektív Szerzıdés 3. számú módosítását - a közalkalmazottak jogállásáról szóló, többször módosított 1992. évi XXXIII. törvény 12. §-a és 13. §-a figyelembevételével - jóváhagyja. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert és a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét, hogy a Pilis Város Önkormányzata fenntartásában álló, az egészségügyi szakfeladatokat ellátó helyen, a Móricz Zsigmond Közösségi Házban és a Kármán József Város Könyvtárban dolgozó közalkalmazottak fı szabályként 2010. február 01. napjától - az intézmény munkatársait megilletı juttatások tekintetében, kivételszabályként 2010. január 01. napjától érvényes és hatályos Kollektív Szerzıdés 3. számú módosítását Pilis Város Önkormányzata, mint fenntartó nevében – a szerzıdést kötı Felekkel együtt – jóváhagyólag írják alá / jegyezzék ellen. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármesteren keresztül a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét, hogy - a munkaügyi feladatok végrehajtásáért felelıs köztisztviselı bevonásával - a Kollektív Szerzıdés érvényességéhez szükséges, mindenkor hatályos központi jogszabályok változása esetén, a Munka Törvénykönyvében (1992. évi XXII. törvény) és a Kjt-ben (1992. évi XXXIII. törvény) rögzített tárgyalások lefolytatását követıen, a Kollektív Szerzıdés módosítása-tervezetét magában foglaló Szerzıdés-tervezetet - jóváhagyás végett - terjessze be a Képviselı-testület, mint fenntartó elé, illetve jogszabályváltozás hiányában is, évenként, rendszeresen gondoskodjon (az Önkormányzat képviselıinek bevonásával) a Kollektív Szerzıdés függeléki rendszerének folyamatos felülvizsgálatáról és karbantartásáról. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy a felek által aláírt, hitelesített Kollektív Szerzıdés 3. számú módosítását a Móricz Zsigmond Közösségi Ház (székhely: 2721 Pilis, Dózsa Gy. u. 2.) vezetıje, a Kármán József Városi Könyvtár (székhely: 2721 Pilis, Kávai u. 1.) vezetıje, valamint az egészségügyi megbízott, továbbá a Közalkalmazotti Tanács tagjai részére küldje meg. 5./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy a Kollektív Szerzıdés 3. számú módosítását - a szerzıdı felek nevében együttesen, a megkötést követı 30 napon belül - a foglalkoztatáspolitikáért felelıs miniszternek (Szociális és Munkaügyi Minisztérium, postacím: 1243 Budapest, Pf.: 580.), nyilvántartásba vétel iránt küldje meg (bejelentési kötelezettség) Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a Kollektív Szerzıdés 3. számú módosítása aláírására: a döntést követı 15 napon belül, a felek által aláírt Kollektív Szerzıdés 3. számú módosításának a Móricz Zsigmond Közösségi Ház (székhely: 2721 Pilis, Dózsa Gy. u. 2.) vezetıje, a Kármán József Városi Könyvtár (székhely: 2721 Pilis, Kávai u. 1.) vezetıje, valamint az egészségügyi megbízott, továbbá a Közalkalmazotti Tanács tagjai részére történı megküldésére: a döntést követı 15 napon belül, az 5./ pontban foglalt döntés, feladat végrehajtására: a döntést követı 30 napon belül.
A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta:
15/2010. (I. 28.) sz. önkormányzati határozat
1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Polgármesteri Hivatal által elkészített, Pilis Város Önkormányzata 2009. Közfoglalkoztatási Terve végrehajtásáról szóló írásbeli beszámolót - a szociális ellátásokról és igázgatásról szóló 1993. évi III. törvény 37/A. §-ában foglalt rendelkezés analóg alkalmazása alapulvételével - az alábbi kiegészítésekkel, - elfogadja. a./ A Képviselı-testület rögzíti, hogy a 2010. évi Közfoglalkoztatási Terv mőködtetése során a Közfoglalkoztatási Terv II. részének 5./ és 6./ pontjában megjelölt egyeztetési-tervezési eljárást, mechanizmust a jövıre nézve alkalmazni szükséges. b./ A Képviselı-testület rögzíti, hogy a 2010. évi Közfoglalkoztatási Terv végrehajtásához kapcsolódóan a Polgármesteri Hivatal közfoglalkoztatottjainak irányításáért felelıs vezetınek valamint a csoportvezetıknek - a település polgármestere illetve a polgármesteri hivatal jegyzıje által kiadott utasításokban foglaltak szerint - jobban szükséges figyelemmel kísérniük a közfoglalkoztatási feladatok végrehajtásával összefüggésben, részükre átadott nagy értékő, valamint kis értékő tárgyi eszközök birtoklását, használatát és kezelését (az önkormányzati vagyonnal történı felelıs ırzés körében). 2./ A Képviselı testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Csapó Attilát, a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) ügyvezetıjét, valamint Opavszki Pált, a Polgármesteri Hivatal közfoglalkoztatottjainak irányításáért felelıs irányításvezetıt (cím: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 47.). 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Csapó Attila, a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) ügyvezetıjének, valamint Opavszki Pál, a Polgármesteri Hivatal közfoglalkoztatottjainak irányításáért felelıs irányításvezetıjének (cím: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 47.) a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 15 napon belül.
A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 16/2010. (I. 28.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló, többször módosított 1993.évi III. törvény (a továbbiakban: Szt.) 37/A.§-ában meghatározott, Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala által készített települési éves közfoglalkoztatási terve-tervezetét (érvényesség idıtartama: 2010. február 01. - 2011. január 31.) az Szt. 37/A. § (1) bekezdése alapján elfogadja és jóváhagyja. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntése alapján, az Önkormányzat 2010. évi Közfoglalkozatási Tervét, - a fenntartó települési
önkormányzat nevében - írja alá, egyúttal az Önkormányzat 2010. évi (jóváhagyott) Közfoglalkozatási Tervét a Magyar Államkincstár Közép-Magyarországi Regionális Igazgatósága részére 2010. február 15-ig küldje meg. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntése alapján, az Önkormányzat 2010. évi Közfoglalkozatási Tervét, - a fenntartó települési önkormányzat nevében - írja alá, egyúttal az Önkormányzat 2010. évi (jóváhagyott) Közfoglalkozatási Tervét a Közép-Magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Monori Kirendeltsége részére (írásban, email-en) 2010. február 15-ig küldje meg. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./- 3./ pontban foglalt döntésérıl írásban értesítse Ludmann Lajost, a Közép-Magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Monori Kirendeltsége (székhely:2200 Monor, Petıfi u.27.) vezetıjét, Csapó Attilát, a GerjeForrás Nonprofit Kft.(székhely:2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28. hrsz.) ügyvezetıjét, valamint az Önkormányzat fenntartásában és mőködtetésében álló, valamennyi helyi önkormányzati költségvetési szerv vezetıjét. 5./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az Önkormányzat 2010. évi Közfoglalkoztatási Tervében foglaltak végrehajtásáról állandó jelleggel, folyamatosan gondoskodjék. 6./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./- 5./ pont végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Ludmann Lajosnak, a Közép-Magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Monori Kirendeltsége (székhely:2200 Monor, Petıfi u.27.) vezetıjének, Csapó Attilának, a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. (székhely:2721 Pilis, Temesvári u.0251/28. hrsz.) ügyvezetıjének, valamint az Önkormányzat fenntartásában és mőködtetésében álló, valamennyi helyi önkormányzati költségvetési szerv vezetıjének a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 15 napon belül, a 2./ pontban foglalt feladatok végrehajtására, az Önkormányzat 2010. évi (jóváhagyott) Közfoglalkoztatási Tervének a Magyar Államkincstár Közép-Magyarországi Regionális Igazgatósága részére történı megküldésére: 2010. február 15-ig, az 5./ pontban foglalt feladatok végrehajtására:2011. január 31.-ig, folyamatosan.
A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta:
17/2010. (I. 28.) sz. önkormányzati határozat
1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete, úgy dönt, hogy céljaiban egyetért a Gemenci Erdı és Vadgazdaság Zrt. (székhely: 6500 Baja, Szent Imre tér 2., képviseli: Csonka Tibor vezérigazgató) által 2010. évben elindítandó „Minden születendı gyermeknek ültessünk egy fát” programjával és kezdeményezésével. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a Gemenci Erdı és Vadgazdaság Zrt-vel (székhely: 6500 Baja, Szent Imre tér 2., képviseli: Csonka Tibor vezérigazgató) az 1./
pontban meghatározott kezdeményezés és program elıkészítéséhez, lebonyolításához szükséges együttmőködési megállapodás feltételrendszerét dolgozza ki, a másik, szerzıdı fél képviselıjével. 3./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban rögzített kezdeményezés és program elıkészítéséhez kapcsolódóan, az 1./ pontban rögzített alapelvvel, és céllal megegyezıen Csonka Tibor vezérigazgatóval, a Gemenci Erdı és Vadgazdaság Zrt. (székhely: 6500 Baja, Szent Imre tér 2.) képviselıjével, az együttmőködési megállapodást kösse meg. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-3./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Csonka Tibor vezérigazgatót, a Gemenci Erdı és Vadgazdaság Zrt. (székhely: 6500 Baja, Szent Imre tér 2.) képviselıjét. 5./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-4./ pontban foglalt döntés végrehajtásához, a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a Gemenci Erdı és Vadgazdaság Zrt-nek (székhely: 6500 Baja, Szent Imre tér 2.) a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 8 napon belül, a Gemenci Erdı és Vadgazdaság Zrt. (székhely: 6500 Baja, Szent Imre tér 2.) képviselıivel, az 1./ pontban rögzített kezdeményezés, program alapját képezı együttmőködési megállapodás feltételrendszerének rendezésére: a döntést követı 15 napon belül, az 1./ pontban meghatározott együttmőködési megállapodás megkötésére: a felek képviselıi által közösen kijelölt határnapon.
A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 18/2010. (I. 28.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Kistérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat pilisi tagintézménye (telephelyek: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 49., Kossuth L. u. 57/b.) által 2008. évben igénybe vett (az idıskorúak nappali intézményi ellátásához kapcsolódó) a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulást megilletı normatív hozzájárulás elszámolása alapjául szolgáló adatok megalapozottságának vizsgálata tárgyában, a Magyar Államkincstár által készített írásbeli jelentésben, jegyzıkönyvben (kelt: 2009. november hó) foglalt hiányosságokat, megállapításokat - az alábbi kiegészítésekkel és kikötésekkel - tudomásul veszi. a./ A Képviselı-testület megkeresi a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzat Kistérségi Társulás Tanácsát, utasítsa az intézmény vezetıjét, hogy a Kistérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat pilisi tagintézménye által, az egyes szociális feladatok 2010. évi és jövıbeni ellátásához kapcsolódóan tervezett normatív állami támogatást igénylése, évközi lemondása és pótigénylése rendjét kísérje fokozottabban figyelemmel, rendszeresen egyeztesse a Társulás Tanácsa munkaszervezete vezetıjével. b./ A Képviselı-testület megkeresi a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzat Kistérségi Társulás Tanácsát, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket Nagykáta Város Önkormányzatának jegyzıje által kiadott 2008. évi mőködési engedély – jogszabályi
követelményeknek megfelelı – módosítása, illetve az engedélyes részére kiadott jogosítványok felülvizsgálata érdekében (pl. idısek nappali ellátásához kapcsolódó, engedélyezett férıhelyek száma meghatározása). c./ A Képviselı-testület megkeresi a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzat Kistérségi Társulás Tanácsát, utasítsa az intézmény vezetıjét, hogy a Kistérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat intézmény vezetıje rendszeres jelleggel, munkafolyamatba építetten gondoskodjék (vezetıi ellenırzés körében) a pilisi tagintézménye által, a szociális feladatok idei és jövıbeni ellátásához kapcsolódóan használandó nyomtatványok, formanyomtatványok igénybevételérıl, megfelelı tartalommal történı vezetettségérıl.
2./ A Képviselı-testület egyúttal úgy dönt, hogy a Kistérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat pilisi tagintézménye által 2008. évben igénybe vett (az idıskorúak nappali intézményi ellátásához kapcsolódó) a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzat Kistérségi Társulást megilletı normatív hozzájárulás elszámolása alapjául szolgáló adatok eltérıségébıl adódóan, 1 fı idıskorúak nappali intézményi ellátásához kapcsolódó normatív állami támogatást (150.000.- Ft) valamint annak járulékait, költségeit Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló …/2010. (…) sz. önkormányzati rendeletében tervezi és betervezi. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Pogácsás Tibort, a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás Tanácsának (székhely. 2200 Monor, Kossuth L. u. 78-80.) elnökét. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-3./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Pogácsás Tibor, a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás Tanácsa (székhely. 2200 Monor, Kossuth L. u. 78-80.) elnökének a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 15 napon belül, a 2./ pontban foglalt feladat végrehajtására: Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló …/2010. (…) sz. önkormányzati rendelet-tervezete elıkészítésével és megtárgyalásával egyidejőleg.
A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 19/2010. (I. 28.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulással, Pilis Város Családsegítı Központja és Gyermekjóléti Szolgálata részeként korábban mőködtetett intézmény átadására vonatkozó, 2007. április 18-a napján kelt intézmény átadási megállapodásban nem részletezett, a két szerzıdı félnek a létrejött Kistérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat (székhely: 2200 Monor, Deák F. u. 6.) pilisi, mint elkülönített költséghellyel rendelkezı tagintézménye jelenlegi és jövıbeni (a családsegítı, a gyermekjóléti, a szociális alap-és kiegészítı feladatok ellátásával összefüggı) gazdálkodási feladatai ellátását szolgáló, a felek között 2009. október 06-án megkötött együttmőködési megállapodást kiegészítı, és egységes szerkezetbe foglalt, a
határozat mellékletét képezı, a Kistérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálattal (székhely: 2200 Monor, Deák F. u. 6.) három oldalú Megállapodást – 2010. január 1. napjára visszamenıleges hatállyal – jóváhagyja. 2. A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban tájékoztassa Pogácsás Tibort, a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás Tanácsának (székhely: 2200 Monor, Kossuth L. u. 78-80.) elnökét, valamint Ispány Jánost, a Kistérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat (székhely: 2200 Monor, Deák F. u. 6.) vezetıjét. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntést, annak tartalmát a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás Tanácsának következı rendes ülésein képviselje. 4./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás akarat - és jognyilatkozata egyezısége esetén, - Pilis Város Önkormányzata nevében, a határozat mellékletét képezı Megállapodást a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás Tanácsa képviselıjével, valamint a Kistérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat vezetıjével kösse meg. 5./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-4./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedést tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Pogácsás Tibor, a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás Tanácsa elnökének (székhely: 2200 Monor, Kossuth L. u. 78-80.), valamint Ispány János, a Kistérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat (székhely: 2200 Monor, Deák F. u. 6.) vezetıjének a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 8 napon belül, a 3./ pontban foglalt feladat végrehajtására, az 1./ pontban foglalt döntés képviseletére: a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás Tanácsának következı rendes ülései, Pilis Város Önkormányzata nevében a határozat mellékletét képezı három oldalú Megállapodásnak a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás Tanácsa képviselıjével, valamint a Kistérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat vezetıjével történı megkötésére: a döntést követı 15 napon belül.
A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 20/2010. (I. 28.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy Fodor Gyızı és dr. Tızsér Berta Mária, mindketten 1039 Budapest, Jendrassik u. 6. V/16. szám alatti lakosok tulajdonát képezı, a Pilis Város ingatlan-nyilvántartásában 1034/1 helyrajzi számon nyilvántartott, „kivett út” megjelöléső, 903 m2 alapterülető ingatlant, 2010. május 01-jei hatállyal, az alábbi kikötéssel Eperfa utcának nevezi el. Kikötés:
Fodor Gyızı és dr. Tızsér Berta Mária mindketten 1039 Budapest, Jendrassik u. 6. V/16. szám alatti lakosok tudomásul veszik, hogy a tárgyi, magánútként funkcionáló pilisi 1034/1 helyrajzi szám alatt felvett „kivett, út” mővelési ágban nyilvántartott ingatlan területén kivitelezett, és a tömb késıbbi tömbfeltárásához kapcsolódó, további magánút nyomvonala területén elvégzendı közmővesítési munkák (víz gerincvezeték hálózat építési munkák, szennyvíz gerincvezeték hálózat építési munkák, gáz gerincvezeték hálózat építési munkák, telefon és egyéb adatátviteli célú, nyomvonalas hálózat kivitelezési munkák, a magánút területére hulló csapadékvíz szikkasztását és elvezetését szolgáló mőtárgy kivitelezésére irányuló munkák, szilárd burkolatú áthálózat kivitelezésére irányuló munkák) tervezésének, engedélyeztetésének, kivitelezésének, mőszaki átadás-átvételének, külön jogszabályban meghatározottak szerinti nyilvántartásba vételének költségei (kiadásai) - a magánút területéhez késıbb csatlakozó, érdekelt ingatlan tulajdonosokkal együtt - a tárgyi tömbben fekvı, érdekelt ingatlan tulajdonosok közösségét terheli. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármesteren keresztül a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján, a képviselı-testületi határozatban rögzítettek szerint gondoskodjék a szükséges utcanév táblák határidıben történı beszerzésérıl, legyártásáról és kihelyezésérıl. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármesteren keresztül a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntés végrehajtására, a változások ingatlan-nyilvántartáson, lakcím-nyilvántartáson és okmányirodai nyilvántartáson történı átvezettetésére tegye meg a szükséges intézkedéseket. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, az 1./ pontban foglalt döntés végrehajtására: a döntést követı 60 napon belül, Fodor Gyızı és dr. Tızsér Berta Mária mindketten 1039 Budapest, Jendrassik u. 6. V/16. szám alatti lakosok értesítésére, a döntést követı 30 napon belül.
A Képviselı-testület 10 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 6 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 21/2010. (I. 28.) sz. önkormányzati határozat Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete - Pilis Város Önkormányzatának a szociális ellátásokról szóló, a 2/2009. (II.04.) sz. önkormányzati rendelettel módosított 25/2008. (X.01.) sz. önkormányzati rendelet módosításáról szóló …/2009. (…) sz. önkormányzati rendelet-tervezete megtárgyalásával egyidejőleg, Nagy János képviselı egyéni indítványára – úgy dönt, hogy a rendelet-tervezet 3. §-a egy új kiegészítı rendelkezéssel egészüljön ki: „(3) Az Ör. 34. §-a egy új (11) bekezdéssel egészül ki, és ezzel egyidejőleg az Ör. 34. § (11)– (14) bekezdéseinek sorszámozása automatikusan eggyel növekszik: „(11) A házi segítségnyújtás szolgáltatás nyújtásához kapcsolódó személyi térítési díj összegét az I. fokon eljáró szociális hatáskört gyakorló szerv képviselıje – a Kistérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat pilisi tagintézménye idısek nappali otthona szakmai vezetıjéhez írásbeli javaslata alapján – legfeljebb 50 %-kal mérsékelheti, ha az ellátott jövedelemi és vagyoni viszonyai indokolttá teszik.”
Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal.
A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 22/2010. (I. 28.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Pilis, Nagy Sándor utca jelenlegi szabályozási vonalának módosítására vonatkozólag Szabó András egyéni vállalkozó, földmérı mérnök (székhely: 1108 Budapest, Tavas u. 3/B. II/20.) által, Pilisen 2010. január 19.-én készített 1/2010. számú, a Pilis város ingatlan-nyilvántartásban 016/10016/18 továbbá a 016/20 – 016/27 helyrajzi számú külterületi ingatlanok megosztása, továbbá a megosztást követıen a szabályozással (a település jelenlegi belterületi szabályozási vonalához esı részén) érintett ingatlanoknak a Pilis, Nagy Sándor utca jelenlegi szabályozási vonalába esı ingatlanhoz történı hozzácsatolása (kiigazítása) tárgyában készített nyomvonal tervezetével egyetért. 2./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy Szabó András egyéni vállalkozó, földmérı mérnök (székhely: 1108 Budapest, Tavas u. 3/B. II/20.) által 2010. január 21.-én kelt, az 1./ pontban meghatározott külterületi ingatlanok megosztása, továbbá a Pilis, Nagy Sándor utca szabályozási nyomvonalába esı ingatlanok egy hrsz. alá történı összevonása tárgyában, készített írásbeli árajánlatát, az alábbiak szerint elfogadja: a.) 17 db ingatlan telekmegosztása, kitőzése, - az ingatlanok megosztására, továbbá kitőzésére vonatkozó, a 2010. január hó 1. napján hatályos, a földhivatalokról, a Földmérési és Távérzékelési Intézetrıl, a Földrajzinév Bizottságról és az ingatlan-nyilvántartási eljárás részletes szabályairól szóló 338/2006. (XII.23.) Korm. rendelet, valamint az építésügyi és az építésfelügyeleti hatságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl szóló 343/2006. (XII.23.) Korm. rendelet módosításáról szóló 246/2009. (XI. 3.) Korm. rendelet szerinti tartalommal és elıírás szerint. b.) A Pilis, Nagy Sándor utca szabályozási nyomvonalába esı, 17 db ingatlan egy hrsz. (Pilis, Nagy Sándor u.) alá történı összevonása, az út nyomvonalának kitőzése, a 2010. január hó 1. napján hatályos, a földhivatalokról, a Földmérési és Távérzékelési Intézetrıl, a Földrajzinév Bizottságról és az ingatlan-nyilvántartási eljárás részletes szabályairól szóló 338/2006. (XII.23.) Korm. rendelet, valamint az építésügyi és az építésfelügyeleti hatságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl szóló 343/2006. (XII.23.) Korm. rendelet módosításáról szóló 246/2009. (XI. 3.) Korm. rendelet szerinti tartalommal és elıírás szerint. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármester, hogy a 2./ pontban foglalt döntés alapján, a Pilis, Nagy Sándor utca jelenlegi szabályozási nyomvonalának kiigazítására, továbbá a Nagy Sándor utca további kialakításához kapcsolódó földrészlet biztosításával összefüggı 790.500.Ft (áfa mentes), azaz Hétszázkilencvenezer-ötszáz forint (áfa mentes) összegő geodéziai, illetve földmérési költséget az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló …/2010. (…) sz. önkormányzati rendelete tervezetében, - a Polgármesteri Hivatal igazgatási szakfeladata, dologi költségvetésébe tervezze be. 4./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./-3./ pontban foglalt döntés alapulvételével, a tárgybani munkák elkészítésére vonatkozó vállalkozási szerzıdést Pilis
Város Önkormányzata nevében kösse meg Szabó András egyéni vállalkozóval, geodétával (székhely: 1108 Budapest, Tavas u. 3/B. II/20.). 5./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-4./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Szabó András egyéni vállalkozónak, geodétának (székhely: 1108 Budapest, Tavas u. 3/B. II/20.) a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 8 napon belül, a vállalkozási szerzıdés megkötésére a döntést követı 15 napon belül, a geodéziai, illetve földmérési költségeknek az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló …/2010. (…) sz. önkormányzati rendeletébe történı betervezésére - a Polgármesteri Hivatal igazgatási szakfeladata, dologi költségvetése alatt: 2010. február 15.
A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 23/2010. (I. 28.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Pilis, Nagy Sándor utca jelenlegi szabályozási vonalának módosítása érdekében Szabó András egyéni vállalkozó, földmérı mérnök (székhely: 1108 Budapest, Tavas u. 3/B. II/20.) által, Pilisen 2010. január 19.-én készített változási vázrajz, valamint a hozzá kapcsolódó területkimutatás alapján, a Pilis város ingatlan-nyilvántartásban 1.1./ pilisi 016/10 hrsz 4 ha 9.121 m2 alapterülető, 1.2./ pilisi 016/11 hrsz 5 ha 3.985 m2 alapterülető, 1.3./ pilisi 016/12 hrsz 1 ha 1.219 m2 alapterülető, 1.4./ pilisi 016/13 hrsz-ú 5.169 m2 alapterülető, 1.5./ pilisi 016/14 hrsz-ú 1 ha 4.529 m2 alapterülető, 1.6./ pilisi 016/15 hrsz-ú 1 ha 3.307 m2 alapterülető, 1.7./ pilisi 016/16 hrsz-ú 3.454 m2 alapterülető, 1.8./ pilisi 016/17 hrsz-ú 5.194 m2 alapterülető, 1.9./ pilisi 016/18 hrsz-ú 1 ha 5.227 m2 alapterülető, 1.10./ pilisi 016/20 hrsz-ú 1 ha 6.314 m2 alapterülető, 1.11./ pilisi 016/21 hrsz-ú 5.014 m2 alapterülető, 1.12./ pilisi 016/22 hrsz-ú 8.029 m2 alapterülető, 1.13./ pilisi 016/23 hrsz-ú 1 ha 2.658 m2 alapterülető, 1.14./ pilisi 016/24 hrsz-ú 1 ha 6.561 m2 alapterülető, 1.15./ pilisi 016/25 hrsz-ú 2 ha 3.414 m2 alapterülető, 1.16./ pilisi 016/26 hrsz-ú 2 ha 3.873 m2 alapterülető, 1.17./ pilisi 016/27 hrsz-ú 3 ha 1.857 m2 alapterülető általános célú, mezıgazdasági rendeltetéső földrészletek területébıl a Pilis, Nagy Sándor utca szabályozási nyomvonalának korrigálásához, továbbvezetéséhez szükséges lejegyzési eljárással, az ingatlanok tervezett megosztásával, az alábbiak szerint egyetért: a.) A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az 1./ pontban rögzített ingatlanok tulajdonosainak – a Pilis, Nagy Sándor u. tervezett nyomvonalába esı földrészletei feletti tulajdonjog, valamint a hozzá kapcsolódó birtok, használati jog átruházása részeként - 50.-Ft/m2, azaz Ötven forint/m2 összegő vételárat ajánl fel, ami egyúttal pénzbeli kártalanításnak minısül.
b.) A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az 1./ pontban rögzített ingatlanok szabályozásával (a Pilis Nagy Sándor utca nyomvonalába esı földrészletek lejegyzésével) kapcsolatos ügyvédi munkadíjat, valamint hozzá kapcsolódó költségek megfizetését - jogügyeletenként - Pilis Város Önkormányzata – saját költségvetés terhére - magára vállalja. c.) A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az 1./ pontban foglaltak szerinti szabályozás tárgyát képezı ingatlanok tervezett szabályozásával, alakításával összefüggésben elkészítendı változási (kisajátítási) vázrajzok, térrajzok, valamint a hozzá kapcsolódó területkimutatások elkészíttetésének költségeit - külön szerzıdésben - Pilis Város Önkormányzata magára vállalja. d.) A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az 1./ pontban foglaltak szerinti szabályozás tárgyát képezı ingatlanok tervezett szabályozásával, alakításával összefüggésben keletkezı földhivatali igazgatási szolgáltatási díjakat, továbbá az egyéb hatósági ügyintézéssel kapcsolatban felmerülı igazgatási szolgáltatási díjakat, Pilis Város Önkormányzata - saját költségvetés terhére - magára vállalja. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban meghatározott ingatlanok tulajdonosai által, a tárgybani ingatlanok meghatározott földrészletei út céljára történı kiszabályozása tárgyában elızetesen folytatott egyeztetı tárgyaláson, 2009. október– december hónapjában tett jognyilatkozatai alapulvételével, az 1./ pontban meghatározott, az Önkormányzat vételi, illetve kártalanítási ajánlatát elfogadó ingatlan tulajdonosokkal az ingatlan adásvételi szerzıdést, Pilis Város Önkormányzata nevében kösse meg. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban meghatározott ingatlanok tulajdonosai közül, azon ingatlan tulajdonosok részére, akik Pilis Város Önkormányzata által 2009. október hónapjában adott vétellel vegyes kártalanítási ajánlatával kapcsolatban jognyilatkozatokat nem tettek, valamint Pilis Város Önkormányzata ajánlatát nem fogadták el, - az ingatlanok tulajdonosait ismételten keresse meg, a kisajátításról szóló, többször módosított 2007. évi CXXVII. törvény vonatkozó jogszabályhelyeire történı utalással. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy a 3./ pontban foglalt döntés alapján, a 3./ pontban rögzített ingatlanok tulajdonosaival a kisajátításról szóló, többször módosított 2007. évi CXXVII. törvény 3-5. §-ai figyelembevételével lefolytatandó tárgyalás eredményessége esetén, - az 1./ pontban meghatározott ingatlan megvásárlására vonatkozó ingatlan adásvételi szerzıdést (a 2./ pontban foglaltak szerint) kösse meg. 5./ A Képviselı-testület felkéri, illetve felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés, illetve ajánlat elutasítása esetén a Közép-Magyarországi Regionális Államigazgatási Hivatal (székhely: 1052. Budapest, Váci u. 62-64.) elıtt, az 1./ pontban meghatározott ingatlanoknak a Pilis, Nagy Sándor utca szabályozási nyomvonalába esı földrészletei - szükség szerint - kisajátítási eljárás keretein belül történı lejegyeztetésére tegye meg a szükséges intézkedéseket. 6./ A Képviselı-testület kijelenti, hogy a jelen képviselı-testületi határozatban rögzített kisajátítási eljárás lefolytatásához szükséges jognyilatkozat megtételére a polgármestert felhatalmazza. 7./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az ún. kisajátítási eljárást megelızı utolsó, tárgyalási ajánlat ingatlantulajdonos (képviselıje) általi elutasítása esetén - a 3./ és 5./ pontban foglalt
döntés figyelembe vételével - az ún. kisajátítási eljárás lefolytatásához szükséges kisajátítási típusú telekalakítási térrajz elkészítését megrendeli, illetve megelılegezi. 8./ A Képviselı-testülete felkéri a polgármesteren keresztül a jegyzıt, hogy az 1./-7./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket az ingatlantulajdonosok/(jogi) képviselıje/ illetve a kisajátítási eljárást lefolytató szerv elıtt tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, az ingatlantulajdonosok értesítésére, a 3./ pontban foglaltak szerint, az írásbeli ajánlat közlésére: 2010. február 15., az un. kisajátítási eljárást megelızı tárgyalás lefolyatására: 2010. február 20., az ún. vételt pótló ajánlat, tárgyalás eredménytelensége esetén, a kisajátítási eljárás lefolytatásához szükséges kisajátításitelekalakítási térrajz elkészítésére: a döntést követı 75 napon belül, az ún. vételt pótló ajánlat, tárgyalás eredménytelensége esetén, az un. kisajátítási eljárás kezdeményezésére: a döntést követı 75 napon belül.
A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 24/2010. (I. 28.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a KözépMagyarországi Regionális Fejlesztési Tanács által, az Új Magyarország Fejlesztési Terv Közép-Magyarországi Operatív Program keretein belül kiírt „Pest Megyei Településközpontok fejlesztése-Kis léptékő megyei fejlesztési terv” tárgyú KMOP2009/5.2.1./A. komponenső pályázatra Pilis Város Önkormányzata részérıl benyújtott, „Arculatfejlesztés és térfigyelı rendszer telepítése Pilis Város központjában” tárgyú, KMOP5.2.1/A-2009-0005 azonosító számú, nyertes és támogatott pályázat végrehajtásával, a szükségessé váló közbeszerzési eljárás lefolytatásával, az alábbi Elıkészítı és Bíráló Bizottságot bízza meg. Az Elıkészítı és Bíráló Bizottság elnöke: Pilis Város Önkormányzata Településfejlesztési és Városgazdálkodási Bizottságának elnöke: Greksza János. Az Elıkészítı és Bíráló Bizottság tagjai: Pilis Város Önkormányzat alpolgármestere: Mala Ferenc. Pilis Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának elnöke: Varjú Zoltán. Pilis Város Önkormányzata Képviselı-testülete által delegált további egy képviselı: Nagy Attila képviselı. Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala jegyzıje: dr. Csiki Gábor. Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatal Gazdálkodási Iroda vezetıje: Soltész Józsefné. 2./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy az 1./ pontban rögzített Bíráló Bizottság munkáját, az alábbi személyek szakértıként segítik:
a/ Földesiné Töpper Ilona, a TOPIL Betéti Társaság képviselıje (közbeszerzési tanácsadó), b/ Balatoni Pál, a Polgármesteri Hivatal Építéshatósági és Mőszaki Iroda vezetıje.
3./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármesteren keresztül az Önkormányzat nevében eljáró Bíráló Bizottságot, hogy Pilis Város Önkormányzata nevében az Új Magyarország Fejlesztési Terv Közép-Magyarországi Operatív Program keretein belül kiírt „Pest Megyei Településközpontok fejlesztése-Kis léptékő megyei fejlesztési terv” tárgyú KMOP2009/5.2.1./A. komponenső pályázatra Pilis Város Önkormányzata részérıl benyújtott, „Arculatfejlesztés és térfigyelı rendszer telepítése Pilis Város központjában” tárgyú, KMOP5.2.1/A-2009-0005 azonosító számú, nyertes és támogatott pályázat végrehajtása kapcsán, az Ajánlattételi felhívást, valamint a hozzá kapcsolódó Ajánlattételi Dokumentációt fogadja el, és annak a közbeszerzésekrıl szóló, többször módosított 2003. évi CXXIX. törvény (Kbt.) elıírásainak megfelelı megjelentetésére, határidıben történı közzétételére vonatkozólag a szükséges intézkedéseket tegye meg. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy a 2./ pontban foglalt döntésérıl a tárgyi közbeszerzési eljárás során szakértıként eljáró személyeket írásban értesítse, és egyúttal a Bíráló Bizottság tagjainak, szakértıinek az összeférhetetlenségi nyilatkozat kiállítására vonatkozó, szükséges intézkedéseket tegye meg. 5./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-4./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a tárgyi közbeszerzési eljárás során szakértıként eljáró személyeknek a felkérésre, a döntésrıl történı írásbeli értesítésére: a döntést követı 8 napon belül, Pilis Város Önkormányzata részérıl benyújtott, „Arculatfejlesztés és térfigyelı rendszer telepítése Pilis Város központjában” tárgyú, KMOP-5.2.1/A-20090005 azonosító számú, nyertes és támogatott pályázat végrehajtásához kapcsolódó Ajánlattételi felhívás, valamint Ajánlatételi Dokumentáció tervezetének összeállítására: 2010. február 20., a Bíráló Bizottság ülésének megtartására: 2010. február 25.
A Képviselı-testület 11 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta:
29/2010. (II. 11.) sz. önkormányzati határozat
Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy - az elhunyt Rózsavölgyi László 2721 Pilis, Táncsics M. u. 48. sz. alatti lakos, külsı jogállású tag megüresedett helyére - a Képviselı-testület Településfejlesztési és Városgazdálkodási Bizottság külsı jogállású tagjává, 2010. február 11-i hatállyal Fehérváriné Velki Mária (an.: Hakkel Mária Ilona, szül: Budapest, 1973. december 23., adószám: 8390723697) 2721 Pilis, Huba u. 33. sz. alatti lakost választja meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a döntés követı eskütételére: azonnal, a Településfejlesztési és Városgazdálkodási Bizottság tagjává megválasztott személy értesítésére: a döntést követı 15 napon belül.
A Képviselı-testület 12 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta:
30/2010. (II. 11.) sz. önkormányzati határozat
1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetésérıl szóló 2009. évi CXXX. törvény 5. számú mellékletének 15. pontjában foglalt rendelkezés alapján, az Önkormányzati Miniszter 1/2010. (I. 19.) ÖM. rendeletében meghatározottak szerint pályázatot nyújt be, Pilis Város Önkormányzata fenntartásában és mőködtetésében álló, alábbi közoktatási intézmény telephelye korszerősítése érdekében: Óvodai Intézmény (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 42.) Kávai u. 19. sz. telephelye korszerősítése (telephely: 2721 Pilis, Kávai u. 19.). 2./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy Pilis Város Önkormányzata által benyújtandó, 1./ pont szerinti pályázat (projekt) célokmányát, az alábbiak szerint határozza meg: Óvodai Intézmény (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 42.) Kávai u. 19. sz. telephelye korszerősítése (telephely: 2721 Pilis, Kávai u. 19.). Az adatok bruttó Ft-ban értendık! A megvalósítandó projekt tervezett pénzügyi felépítése: A projekt teljes költségvetése mindösszesen:
bruttó 24.969.109.- Ft
Pilis Város Önkormányzata által, a projekt részeként vállalandó önrész: bruttó 4.993.823.- Ft Pilis Város Önkormányzata által igényelendı támogatás mértéke:
bruttó 19.975.286.- Ft
2./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy Pilis Város Önkormányzata által benyújtandó, 1./ pont szerinti pályázat (projekt), az Óvodai Intézmény Kávai úti telephelye (épülete) korszerősítésének tartalmi elemeit és sorrendjét, - az Önkormányzati Miniszter 1/2010. (I. 19.) ÖM. rendelete 8. § (2) bekezdésére hivatkozással, - az alábbiak szerint határozza meg: 2.1./ Az Óvodai Intézmény Kávai úti telephelyén belül kialakított, jelenleg vizesblokk helyiség teljeskörő felújítása, korszerősítése (kımőves munkák, vízgépészeti munkák, padló összefolyó beépítése, mosdók, csaptelepek, WC-k, cseréje, új fal és aljzat burkolatok cseréje, festés, mázolás stb.) 2.2./ Az Óvodai Intézmény Kávai úti telephelyén belül kialakított, jelenleg konyha helyiség teljeskörő felújítása, korszerősítése (kımőves munkák, vízgépészeti munkák, padló összefolyó kialakítása, mosogatók cseréje, új fal és aljzat burkolatok cseréje, festés, mázolás stb.) 2.3./ Az Óvodai Intézmény Kávai úti telephelye épületének lábazata szigetelése, az épület nyílászáróinak cseréje, 2 db szélfogó kialakítása, az épület sérült, meglazult vakolatai kijavítása, a vakolatok pótlása, továbbá a meglévı, nádazott eresz képzés helyett új
ereszdeszkázat elkészítése, fa eresz felület felületkezelése (elıkészítéssel együtt), az épület homlokzati képzése és festése, továbbá az épület csapadékvíz elvezetését szolgáló győjtıakna építése, - átemelı szivattyúval és vízelvezetı csatornával. 2.4./ Az Óvodai Intézmény Kávai úti telephelye (épülete) valamennyi helyiségeinek beltéri festése, valamint fa nyílászáróinak teljeskörő mázolása. Az Óvodai Intézmény Kávai úti telephelye, épülete belsı folyosóinak, közlekedıinek teljeskörő burkolat cseréje. 2.5./ Az Óvodai Intézmény Kávai úti telephelye (épülete) tetıszerkezete héjazatának felújítása, vápa lemezek cseréje, csatorna és lefolyók javítása, az összes tetıfelület és csatorna hosszában. 3./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a Pilis Város Önkormányzata által benyújtandó pályázatnak (projekt)nek az Óvodai Intézmény Kávai u. 19. szám alatti alatt telephelye korszerősítésére vonatkozó célokmánya önrészének fedezetét, Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló …/2010. (…) sz. önkormányzati rendeletében, a felhalmozási célú céltartalék terhére bruttó 4.993.821.- Ft, azaz bruttó Négymillió-kilencszázkilencvenháromezer-nyolcszázhuszonegy forint összegben biztosítja. 4./ A Képviselı-testület egyúttal kijelenti, hogy az Önkormányzat fenntartásában és mőködtetésében álló Óvodai Intézmény (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 42.) Kávai u. 19. szám alatti telephelye korszerősítése kapcsán megvalósuló beruházást a beruházás megvalósításától számított 5 évig, az eredeti rendeltetésének (óvodai nevelés) megfelelıen hasznosítja, a feladat ellátási helyet nem szünteti meg, illetve nem adja át az intézmény fenntartói jogát nem állami fenntartó részére. 5./ A Képviselı-testület felkéri a polgármesteren keresztül a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét, valamint az Óvodai Intézmény vezetıjét, hogy az 1./ pont szerinti pályázat részleteit dolgozzák ki, állítsák össze és határidıre nyújtsák be a Magyar Államkincstár KözépMagyarországi Regionális Igazgatósága (1052 Budapest, Semmelweis u. 13.) részére. 6./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-5./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedést tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Pilis Város Önkormányzata nevében a pályázat Magyar Államkincstár Közép-Magyarországi Regionális Igazgatósága (1052 Budapest, Semmelweis u. 13.) részére történı benyújtására: 2010. február 15., az 1./ pontban foglalt pénzügyi kötelezettségvállalásnak Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló …/2010. (…) sz. önkormányzati rendelete-tervezetébe történı beépítésére: 2010. február 15.
A Képviselı-testület 12 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 31/2010. (II. 11.) sz. önkormányzati határozat
1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Környezetvédelmi és Vízügyi Miniszter által, az illegális hulladéklerakó felszámolása, támogatása tárgyában 2010. január hó 25-e napján kiírt pályázaton indulni kíván. 2./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a Környezetvédelmi és Vízügyi Miniszter által kiírt pályázat támogatási formájához és módjához kapcsolódóan, - saját költségvetésében bruttó 600.000.-Ft, azaz bruttó Hatszázezer forint összegő pénzügyi keretet különít el. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-2./ pontban foglalt döntés alapján Pilis Város Önkormányzatának – a Környezetvédelmi és Vízügyi Miniszter által kiírt pályázat tárgyához, feltételrendszeréhez és célrendszeréhez igazodó – pályázatát dolgozza ki és készítse elı, a Gerje-Forrás Természetvédelmi, Környezetvédı Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28. hrsz.) bevonásával. 4./ A Képviselı-estület felkéri a polgármestert, hogy az 1/-3./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Csapó Attilát, a Gerje-Forrás Természetvédelmi, Környezetvédı Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28. hrsz.) ügyvezetıjét. 5./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a Pilis Város Önkormányzata által benyújtandó pályázatnak (projekt)nek célokmánya önrészének fedezetét, Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló …/2010. (…) sz. önkormányzati rendeletében, a felhalmozási célú céltartalék terhére bruttó 600.000.- Ft, azaz bruttó Hatszázezer forint összegben biztosítja. 6./ A Képviselı-testület felkéri a polgármesteren keresztül a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét, hogy az 1./ pont szerinti pályázat részleteit – a Gerje-Forrás Természetvédelmi, Környezetvédı Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság ügyvezetése bevonásával - dolgozza ki, állítsa össze és határidıre nyújtsa be a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium részére. 7./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-6./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedést tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Csapó Attila, a Gerje-Forrás Természetvédelmi, Környezetvédı Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28. hrsz.) ügyvezetıjének a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 2 munkanapon belül, az 1./ pont szerinti pályázatnak a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium részére történı benyújtására: 2010. február 25. a 2./ pontban foglalt pénzügyi kötelezettségvállalásnak Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló …/2010. (…) sz. önkormányzati rendelete-tervezetébe történı beépítésére: 2010. február 15.
A Képviselı-testület 12 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 32/2010. (II. 11.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a KözépMagyarországi Operatív Program keretein belül kiírt, a „Pest megyei településközpontok
fejlesztése-Kisléptékő megyei fejlesztések” címő, KMOP-2009-5.2.1./A. kódszámú, komponenső pályázaton történı részvétel tárgyában meghozott 304/2009. (IX.24.) sz. önkormányzati határozata 2./ pontját, az alábbiak szerint módosítja: „2./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a Közép-Magyarországi Operatív Program keretén belül kiírt, a „Pest megyei településközpontok fejlesztése, - kisléptékő megyei fejlesztések” címő KMOP-2009.-5.2.1./A. kódszámú, komponenső pályázat kapcsán a projekt teljes költségvetését (beruházási célokmány), az alábbiak szerint fogadja el: A 2009-2010. évi projekt teljes költségvetése, a beruházás mindösszesen: bruttó 107.014.585.- Ft. A pályázat tervezett pénzügyi ütemezése: 2009. év II. félévi ütem
2010. I. félévi ütem
2010. II. félévi ütem
bruttó
3.625.000- Ft
bruttó 12.969.098.- Ft
bruttó 81.027.631.- Ft
637.124.- Ft
önrész: bruttó 2.279.426.- Ft
önrész: bruttó 16.626.570.- Ft
igényelendı támogatás mértéke: bruttó 2.987.876.- Ft bruttó 10.689.672.- Ft
bruttó 64.401.061.- Ft
önrész: bruttó
2009. évi pályázati összesítı: Pilis Város Önkormányzata által, a tárgyi pályázathoz kapcsolódóan, 2009. évre viselt önkormányzati forrás (pénzügyi kötelezettségvállalás): bruttó 637.124.- Ft. 2009. évre esı pályázati támogatás: bruttó 2.987.876.- Ft. Pilis Város Önkormányzata által, a tárgyi pályázathoz kapcsolódóan - a 2009. évi költségvetése terhére viselt kiegészítı önkormányzati forrás (pénzügyi kötelezettségvállalás): -2010. évi pályázati összesítı: Pilis Város Önkormányzata által, a tárgyi pályázathoz kapcsolódóan, 2010. évre viselendı önkormányzati forrás (pénzügyi kötelezettségvállalás): bruttó 18.905.996.- Ft. 2010. évre esı pályázati támogatás: bruttó 75.090.733.- Ft. Pilis Város Önkormányzata által, a tárgyi pályázathoz kapcsolódóan, 2010. évre viselendı kiegészítı önkormányzati forrás (pénzügyi kötelezettségvállalás): bruttó 9.392.856.- Ft. 2.1./ A Képviselı-testület a tárgyi beruházás pályázati fıösszegét - 2010. évi árszinten bruttó 97.621.729.- Ft.-ban azaz bruttó Kilencvenhétmillió-hatszázhuszonegyezerhétszázhuszonkilenc forintban állapítja meg, amelybıl Pilis Város Önkormányzata által – 2010. pénzügyi évre – vállalandó pályázati önrész mértéke: bruttó 19.543.120.- Ft azaz bruttó Tizenkilencmillió-ötszáznegyvenháromezer-egyszázhúsz forint (pályázati keret).
2.2./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a tárgyi beruházás részeként támogatható pályázati kereten felüli összeget, bruttó 9.392.856.- Ft azaz bruttó Kilencmillióháromszázkilencvenkettıezer-nyolcszázötvenhat forintot Pilis Város Önkormányzata 2010. évi költségvetése terhére biztosítja (nem pályázati keret).” 2./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a Közép-Magyarországi Operatív Program keretein belül kiírt, a „Pest megyei településközpontok fejlesztése-Kisléptékő megyei fejlesztések” címő, KMOP-2009-5.2.1./A. kódszámú, komponenső pályázaton történı részvétel tárgyában meghozott 304/2009. (IX.24.) sz. önkormányzati határozata 3./ pontját, az alábbiak szerint módosítja: „3.1./ A Képviselı-testület úgy dönt, elızetes kötelezettséget vállal arra, hogy a tárgyi pályázat részeként vállalandó önrész 2010. pénzügyi évre esı mértékét, bruttó 19.543.120.Ft azaz bruttó Tizenkilencmillió-ötszáznegyvenháromezer-egyszázhúsz forintot Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló költségvetési rendeletében, saját költségvetése terhére biztosítja (önkormányzati rendeletébe beépíti). 3.2./ A Képviselı-testület úgy dönt, elızetes kötelezettséget vállal arra, hogy a pályázati kereten felüli összeget, bruttó 9.392.856.- Ft azaz bruttó Kilencmillióháromszázkilencvenkettıezer-nyolcszázötvenhat forintot Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló költségvetési rendeletében, saját költségvetése terhére biztosítja (önkormányzati rendeletébe beépíti).” 3./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a Közép-Magyarországi Operatív Program keretein belül kiírt, a „Pest megyei településközpontok fejlesztése-Kisléptékő megyei fejlesztések” címő, KMOP-2009-5.2.1./A. kódszámú, komponenső pályázaton történı részvétel tárgyában meghozott 304/2009. (IX.24.) sz. önkormányzati határozatát egy új 4./ ponttal egészül ki, és ezzel egyidejőleg a 304/2009. (IX.24.) sz. önkormányzati határozata 4./-7./ pontjainak sorszámozása automatikusan eggyel növekszik: „4./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a KözépMagyarországi Operatív Program keretén belül kiírt, a „Pest Megyei Településközpontok fejlesztése-Kisléptékő Megyei Fejlesztések” címő KMOP-2009-5.2.1.A./ kódszámú, komponenső pályázathoz kapcsolódóan Pilis Város Önkormányzata által benyújtott, „Arculatfejlesztés és térfigyelı rendszer telepítés Pilis Város központjában” c. nyertes pályázat, projekt (kódszám: KMOP-2009-5.2.1.A./-09-2009-0005.) teljes beruházási összegét, az Önkormányzat 2010. évi költségvetésében, valamint Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2010-2012. évre szóló, 3 év idıtartamra vonatkozó, ún. gördülı költségvetési tervében, a felhalmozási célú bevételek és a felhalmozási célú kiadások között rögzíti, nevesíti.” 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy Pilis Város Önkormányzatának az 1./3./ pontban foglalt jognyilatkozatát és nyújtsa be a Közép-Magyarországi Operatív Program végrehajtásában közremőködı Pro Régió Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési és Szolgáltató Nonprofit Kft. (székhely: 1146. Budapest, Hermina út 17.) részére. 5./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-4./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, illetve Pilis Város Önkormányzata jognyilatkozatának, a képviselı-
testületi határozatnak a Pro Régió Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési és Szolgáltató Nonprofit Kft. (székhely: 1146. Budapest, Hermina út 17.) részére történı benyújtására: 2010. február 24.
A Képviselı-testület 12 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta:
33/2010. (II. 11.) sz. önkormányzati határozat
Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Pilis Város ingatlannyilvántartásában 1472 hrsz. alatt felvett, természetben, Pilis, Aba S. u. 10. szám alatti beépítetlen területő belterületi ingatlan tulajdonjogi, és birtokjogi helyzetének rendezése tárgyában meghozott 25/2010. (I. 28.) sz. önkormányzati határozata 1./ pontjában írt „200.000.-Ft, azaz Kettıszázezer forint összegő vételárat” szövegrész helyébe, az alábbi rendelkezést építi be: „1.000.- Ft/m2 összegő, összesen: 261.000.-Ft, azaz Kettıszázhatvanegyezer forint összegő vételárat ajánl fel, ami egyúttal pénzbeli kártalanításnak minısül.” Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Kovács Györgyné (cím: 2730 Albertirsa, Somogyi B. u. 50.) hivatásos gondnok (az ingatlantulajdonos képviselıje) értesítésére, az írásbeli ajánlat közlésére: 2010. február 25.
A Képviselı-testület 14 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 2 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 34/2010. (II. 25.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat kizárólagos, vagy osztatlan közös tulajdonát képezı, „erdı” mővelési ágban nyilvántartott ingatlanok vonatkozásában, a 2010. évi erdıgazdálkodáshoz kapcsolódó alábbi gépi ápolási feladatokat, a Gerje-Forrás Környezetvédı, Természetvédelmi Nonprofit Kft (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) útján végezteti el. 1.1./ feladat: 033/31 hrsz., 31/K jelő erdırészlet (4,29 ha) vonatkozásában, folyamatban lévı erdıgazdálkodási munkák: Gépi ápolási munkák: sorköz tárcsázás, évente 4 alkalommal. 1.2./ feladat: 033/31 hrsz., 31/D jelő erdırészlet (1,17 ha) vonatkozásában, folyamatban lévı erdıgazdálkodási munkák: Gépi ápolási munkák: --
1.3./ feladat: 0201/5 hrsz., 651/B jelő erdırészlet (3,20 ha) vonatkozásában, folyamatban lévı erdıgazdálkodás munkák: Gépi ápolási munkák: sorköz tárcsázás, évente 4 alkalommal. 1.4./ feladat: 0201/5 hrsz., 651/D jelő erdırészlet (0,90 ha) vonatkozásában, folyamatban lévı erdıgazdálkodási munkák: Gépi ápolási munkák: sorköz tárcsázás, évente 4 alkalommal. 1.5./ feladat: 033/28. hrsz., 31/F jelő erdırészlet (6,87 ha) vonatkozásában, folyamatban lévı erdıgazdálkodási munkák: Gépi ápolási munkák: --
1.6./ feladat: 0206/62/a. hrsz. 37/H jelő erdırészlet (1,17 ha) vonatkozásában, folyamatban lévı erdıgazdálkodási munkák: Gépi ápolási munkák: -1.7./ feladat: 0206/64/b. hrsz. 37/F jelő erdırészlet (1,31 ha) vonatkozásában, folyamatban lévı erdıgazdálkodási munkák: Gépi ápolási munkák: -1.8./ feladat: 055/13. hrsz. 12/H jelő erdırészlet (3,79 ha) vonatkozásában, folyamatban lévı erdıgazdálkodási munkák: Gépi ápolási munkák: -1.9./ feladat: 016/29. hrsz. 32/C jelő erdırészlet (összesen, 33/A jelő földrészlettel: 7,06 ha) vonatkozásában, folyamatban lévı erdıgazdálkodási munkák: Gépi ápolási munkák: 2010. év II. felében, tuskózási-mélyforgatási feladatok. 1.10./ feladat: 016/30. hrsz. 33/A jelő erdırészlet (összesen, 32/C jelő földrészlettel: 7,06 ha) vonatkozásában, folyamatban lévı erdıgazdálkodási munkák: Gépi ápolási munkák: 2010. év II. felében, tuskózási-mélyforgatási feladatok.
1.11./ feladat: 055/13. hrsz. 12/M jelő erdırészlet (5,21 ha) vonatkozásában, folyamatban lévı erdıgazdálkodási munkák: Gépi ápolási munkák: -2./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az Önkormányzat kizárólagos, vagy osztatlan közös tulajdonát képezı, „erdı” mővelési ágban nyilvántartott ingatlanok vonatkozásában, a 2010. évi erdıgazdálkodáshoz kapcsolódó alábbi kézi ápolási feladatokat, Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala (2721 Pilis, Kossuth L. u. 47.) útján végezteti el. 2.1./ feladat: 033/31 hrsz., 31/K jelő erdırészlet (4,29 ha) vonatkozásában, folyamatban lévı erdıgazdálkodási munkák: Kézi ápolási, kézi sorkaszálási munkák: 2 alkalommal Törzsnyesés metszési munkák (az erdészeti szakirányító útmutatása szerint). 2.2./ feladat: 033/31 hrsz., 31/K jelő erdırészlet (4,29 ha) vonatkozásában, folyamatban lévı erdıgazdálkodási munkák: Kézi ápolási, kézi sorkaszálási munkák: -2.3./ feladat: 0201/5 hrsz., 651/B jelő erdırészlet (3.20 ha) vonatkozásában, folyamatban lévı erdıgazdálkodás munkák: Kézi ápolási munkák, kézi sorkaszálási munkák: 2 alkalommal. 2.4./ feladat: 0201/5 hrsz., 651/D jelő erdırészlet (0,90 ha) vonatkozásában, folyamatban lévı erdıgazdálkodási munkák: Kézi ápolási munkák, kézi sorkaszálási munkák: 2 alkalommal. 2.5./ feladat: 033/28. hrsz., 31/F jelő erdırészlet (6,87 ha) vonatkozásában, folyamatban lévı erdıgazdálkodási munkák: Kézi ápolási munkák, kézi sorkaszálási munkák: -2.6./ feladat: 0206/62/a. hrsz. 37/H jelő erdırészlet (1,17 ha) vonatkozásában, folyamatban lévı erdıgazdálkodási munkák: Kézi ápolási munkák, kézi sorkaszálási munkák: -2.7./ feladat:
0206/64/b. hrsz. 37/F jelő erdırészlet (1,31 ha) vonatkozásában, folyamatban lévı erdıgazdálkodási munkák: Kézi ápolási munkák, kézi sorkaszálási munkák: -2.8./ feladat: 055/13. hrsz. 12/H jelő erdırészlet (3,79 ha) vonatkozásában, folyamatban lévı erdıgazdálkodási munkák: Kézi ápolási munkák, kézi sorkaszálási munkák: -2.9./ feladat: 016/29. hrsz. 32/C jelő erdırészlet (összesen, 33/A jelő földrészlettel: 7,06 ha) vonatkozásában, folyamatban lévı erdıgazdálkodási munkák: Kézi ápolási munkák, kézi sorkaszálási munkák: -2.10./ feladat: 016/30. hrsz. 33/A jelő erdırészlet (összesen, 32/C jelő földrészlettel: 7,06 ha) vonatkozásában, folyamatban lévı erdıgazdálkodási munkák: Kézi ápolási munkák, kézi sorkaszálási munkák: -2.11./ feladat: 055/13. hrsz. 12/M jelő erdırészlet (5,21 ha) vonatkozásában, folyamatban lévı erdıgazdálkodási munkák: Kézi ápolási, kézi sorkaszálási munkák: -3./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az Önkormányzat kizárólagos, vagy osztatlan közös tulajdonát képezı, „erdı” mővelési ágban nyilvántartott ingatlanok vonatkozásában, a 2010. évi erdıgazdálkodáshoz kapcsolódó alábbi erdészeti szakmunkákat az Erdımester Szövetkezet (2200 Monor, Kossuth L. u. 76/I. Pf.: 8.) útján - vállalkozási szerzıdés alapján és birtokában - végezteti el. 3.1./ feladat: 033/31 hrsz., 31/D jelő erdırészlet (1,17 ha) vonatkozásában, folyamatban lévı erdıgazdálkodási munkák: Erdészeti szakmunkák: törzskiválasztó gyérítés. 3.2./ feladat: 033/31 hrsz., 31/K jelő erdırészlet (4,29 ha) vonatkozásában, folyamatban lévı erdıgazdálkodási munkák: Erdészeti szakmunkák: -3.3./ feladat: 0201/5 hrsz., 651/B jelő erdırészlet (3.20 ha) vonatkozásában, folyamatban lévı erdıgazdálkodás munkák:
Erdészeti szakmunkák: -3.4./ feladat: 0201/5 hrsz., 651/D jelő erdırészlet (0,90 ha) vonatkozásában, folyamatban lévı erdıgazdálkodási munkák: Erdészeti szakmunkák: -3.5./ feladat: 033/28. hrsz., 31/F jelő erdırészlet (6,87 ha) vonatkozásában, folyamatban lévı erdıgazdálkodási munkák: Erdészeti szakmunkák: -3.6./ feladat: 0206/62/a. hrsz. 37/H jelő erdırészlet (1,17 ha) vonatkozásában, folyamatban lévı erdıgazdálkodási munkák: Erdészeti szakmunkák: -3.7./ feladat: 0206/64/b. hrsz. 37/F jelő erdırészlet (1,31 ha) vonatkozásában, folyamatban lévı erdıgazdálkodási munkák: Erdészeti szakmunkák: -3.8./ feladat: 055/13. hrsz. 12/H jelő erdırészlet (3,79 ha) vonatkozásában, folyamatban lévı erdıgazdálkodási munkák: Erdészeti szakmunkák: -3.9./ feladat: 016/29. hrsz. 32/C jelő erdırészlet (összesen, 32/A jelő földrészlettel: 7,06 ha) vonatkozásában, folyamatban lévı erdıgazdálkodási munkák: Erdészeti szakmunkák: tarvágási munkák, letermelés. 3.10./ feladat: 016/30. hrsz. 33/A jelő erdırészlet (összesen, 32/C jelő földrészlettel: 7,06 ha) vonatkozásában, folyamatban lévı erdıgazdálkodási munkák: Erdészeti szakmunkák: tarvágási munkák, letermelés. 3.11./ feladat: 055/13. hrsz. 12/M jelő erdırészlet (5,21 ha) vonatkozásában, folyamatban lévı erdıgazdálkodási munkák: Erdészeti szakmunkák: egészségügyi gyérítés.
4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-3./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Csordás Nagy Lászlót, az Erdımester Szövetkezet (székhely: 2200 Monor, Kossuth L. u 76. I/1.) elnökét, valamint Csapó Attilát, a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28. hrsz.) ügyvezetıjét. 5./ A Képviselı-testület egyúttal felkéri a polgármesteren keresztül Csapó Attilát, a GerjeForrás Nonprofit Kft. (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28. hrsz.) ügyvezetıjét, hogy az 1./ pontban foglalt, éves feladat végrehajtására – az Erdımester Szövetkezet szakmai irányítása mellett – tegye meg a szükséges intézkedéseket. 6./ A Képviselı-testület egyúttal felkéri a polgármesteren keresztül a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét, hogy a 2./ pontban foglalt, éves feladat végrehajtására – az Erdımester Szövetkezet szakmai irányítása mellett – tegye meg a szükséges intézkedéseket. 7./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az Önkormányzat testületi szerve által az 1./-6./ pontban foglalt döntés alapulvételével, részben az erdészeti szakirányítási feladatokra vonatkozó, 2010. évre esedékes megbízási szerzıdést, részben a jelen képviselıtestületi határozatban rögzített erdészeti szakmunkák végzésére vonatkozó vállalkozási szerzıdést – az egyes faállományokon történı egészségügyi beavatkozások sürgısségi jellegére tekintettel – Csordás Nagy Lászlót, az Erdımester Szövetkezet (székhely: 2200 Monor, Kossuth L. u 76. I/1.) elnökével kösse meg. 8./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy a 7./ pontban rögzített szerzıdések tárgyáról és pénzügyi feltételrendszerérıl a Képviselı-testületet, az Önkormányzat testületi szervének 2010. március havi ülésén részletesen tájékoztassa. 9./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy a Képviselı-testület által meghozott 1.8./ pontban foglalt döntés végrehajtására, a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Csordás Nagy Lászlónak, az Erdımester Szövetkezet (székhely: 2200 Monor, Kossuth L. u 76. I/1.) elnökének, valamint Csapó Attilának, a Gerje-Forrás Kht. (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28. hrsz.) ügyvezetıjének a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 5 napon belül, az 1./ foglalt gépi erdı ápolási feladatok végrehajtására: az Erdımester Szövetkezet által koordinált idıpont, ütemezés és a benyújtott éves (2010. évi) erdıgazdálkodási tervben foglalt idıtartam, határnap szerint, a 2./ foglalt kézi erdı ápolási feladatok végrehajtására: az Erdımester Szövetkezet által koordinált idıpont, ütemezés és a benyújtott éves (2010. évi) erdıgazdálkodási tervben foglalt idıtartam, határnap szerint, a 3./ foglalt erdészeti szakmunkák végrehajtására: az Erdımester Szövetkezet által koordinált idıpont, ütemezés és a benyújtott éves (2010. évi) erdıgazdálkodási tervben foglalt idıtartam, határnap szerint, a 7./ pontban foglalt, rögzített szerzıdések megkötésére: 2010. március 20. napjáig, a 8./ pontban rögzített tájékoztatás megtételére: a Képviselı-testület 2010. március havi nyilvános és rendes ülésén. A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 35/2010. (II. 25.) sz. önkormányzati határozat
1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy az általa létrehozott, fenntartásában álló Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala (2721 Pilis, Kossuth L. u. 47.) részére a határozat mellékletét képezı Alapító Okirat 1. számú módosítását – a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló, többször módosított 2008. évi CV. törvény 2. §-a alapján – visszamenılegesen, 2010. január 01. napi hatállyal kiadja. A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala Alapító Okiratának 1. számú módosítására vonatkozó okiratot, a jelenleg hatályos és érvényes Alapító Okirattal foglalja egységes szerkezetbe. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert és a jegyzıt, hogy Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala Alapító Okirata 1. számú módosítását, valamint az egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratot Pilis Város Önkormányzata nevében írják alá. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntés végrehajtására, Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala Alapító Okirata 1. számú módosításának, valamint az egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratnak a költségvetési szervek törzskönyvi nyilvántartását vezetı Magyar Államkincstár területileg illetékes Közép-Magyarországi Regionális Igazgatósága (székhely: 1052. Budapest, Semmelweis u. 13.) részére történı benyújtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala Alapító Okirata 1. számú módosításának, valamint az egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirat kiadására: a döntést követı 15 napon belül, az Alapító Okirat törzskönyvi nyilvántartást vezetı szerv részére történı megküldésére: a döntést követı 30 napon belül.
A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 36/2010. (II. 25.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy az általa létrehozott, fenntartásában álló Gubányi Károly Általános Iskola (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 30.) részére a határozat mellékletét képezı Alapító Okirat 2. számú módosítását - a költségvetési szervek jogállásáról szóló és gazdálkodásáról szóló, többször módosított 2008. évi CV. törvény 2. §-a alapján - visszamenılegesen 2010. január 01. napi hatállyal kiadja. A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy a Gubányi Károly Általános Iskola Alapító Okiratának 2. számú módosítására vonatkozó okiratot, a jelenleg hatályos és érvényes Alapító Okirattal foglalja egységes szerkezetbe. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert és a jegyzıt, hogy a Gubányi Károly Általános Iskola Alapító Okirata 2. számú módosítását, valamint az egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratot Pilis Város Önkormányzata, mint a bejelentésre kötelezett szerv képviselıi írják alá. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntés végrehajtására, az intézmény Alapító Okirata 2. számú módosításának, valamint az egységes
szerkezetbe foglalt Alapító Okiratnak a költségvetési szervek törzskönyvi nyilvántartását vezetı Magyar Államkincstár területileg illetékes Közép-Magyarországi Regionális Igazgatósága (székhely: 1052. Budapest, Semmelweis u. 13.) részére történı benyújtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a Gubányi Károly Általános Iskola Alapító Okirata 2. számú módosítása, valamint az egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirata kiadására: a döntést követı 15 napon belül, az Alapító Okirat törzskönyvi nyilvántartást vezetı szerv részére történı megküldésére: a döntést követı 30 napon belül. A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 37/2010. (II. 25.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy az általa létrehozott, fenntartásában álló Óvodai Intézmény (2721 Pilis, Rákóczi u. 42.) részére a határozat mellékletét képezı Alapító Okirat 2. számú módosítását - a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló, többször módosított 2008. évi CV. törvény 2. §-a alapján visszamenılegesen, 2010. január 01. napi hatállyal kiadja. A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az Óvodai Intézmény Alapító Okiratának 2. számú módosítására vonatkozó okiratot, a jelenleg hatályos és érvényes Alapító Okirattal foglalja egységes szerkezetbe. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert és a jegyzıt, hogy az Óvodai Intézmény Alapító Okirata 2. számú módosítását, valamint az egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratot Pilis Város Önkormányzata nevében írják alá. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntés végrehajtására, az intézmény Alapító Okirata 2. számú módosításának, valamint az egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratnak a költségvetési szervek törzskönyvi nyilvántartását vezetı Magyar Államkincstár területileg illetékes Közép-Magyarországi Regionális Igazgatósága (székhely: 1052. Budapest, Semmelweis u. 13.) részére történı benyújtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, az Óvodai Intézmény Alapító Okirata 2. számú módosításának valamint az egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirat kiadására: a döntést követı 15 napon belül, az Alapító Okirat törzskönyvi nyilvántartást vezetı szerv részére történı megküldésére: a döntést követı 30 napon belül. A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 38/2010. (II. 25.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı testülete úgy dönt, hogy az általa létrehozott, fenntartásában álló Móricz Zsigmond Közösségi Ház (2721 Pilis, Dózsa Gy. u. 2.) részére, a határozat mellékletét képezı Alapító Okirat 1. számú módosítását - a költségvetési szervek
jogállásáról és gazdálkodásáról szóló, többször módosított 2008. évi CV. törvény 2. §-a alapján - visszamenılegesen, 2010. január 01. napi hatállyal kiadja. A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy a Móricz Zsigmond Közösségi Ház Alapító Okiratának 1. számú módosítására vonatkozó okiratot, a jelenleg hatályos és érvényes Alapító Okirattal foglalja egységes szerkezetbe. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert és a jegyzıt, hogy a Móricz Zsigmond Közösségi Ház Alapító Okirata 1. számú módosítását, valamint az egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratot Pilis Város Önkormányzata nevében írják alá. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntés végrehajtására, az intézmény Alapító Okirata 1. számú módosításának, valamint az egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratnak a költségvetési szervek törzskönyvi nyilvántartását vezetı Magyar Államkincstár területileg illetékes Közép-Magyarországi Regionális Igazgatósága (székhely: 1052. Budapest, Semmelweis u. 13.) részére történı benyújtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a Móricz Zsigmond Közösségi Ház Alapító Okirata 1. számú módosításának valamint az egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirat kiadására: a döntést követı 15 napon belül, az Alapító Okirat törzskönyvi nyilvántartást vezetı szerv részére történı megküldésére: a döntést követı 30 napon belül. A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 39/2010. (II. 25.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy az általa létrehozott, fenntartásában álló Kármán József Városi Könyvtár (2721 Pilis, Kávai u. 1.) részére, a határozat mellékletét képezı Alapító Okirat 1. számú módosítását - a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló, többször módosított 2008. évi CV. törvény 2. §-a alapján - visszamenılegesen, 2010. január 01. napi hatállyal kiadja. A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy a Kármán József Városi Könyvtár jelenleg hatályos Alapító Okirata 1. számú módosítására vonatkozó okiratot, a jelenleg hatályos és érvényes Alapító Okirattal foglalja egységes szerkezetbe. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert és a jegyzıt, hogy a Kármán József Városi Könyvtár Alapító Okirata 1. számú módosítását, valamint az egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratot Pilis Város Önkormányzata nevében írják alá. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntés végrehajtására, az intézmény Alapító Okirata 1. számú módosításának, valamint az egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratnak a költségvetési szervek törzskönyvi nyilvántartását vezetı Magyar Államkincstár területileg illetékes Közép-Magyarországi Regionális Igazgatósága (székhely: 1052. Budapest, Semmelweis u. 13.) részére történı benyújtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester
Határidı: azonnal, a Kármáén József Városi Könyvtár Alapító Okirata 1. számú módosításának valamint az egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirat kiadására: a döntést követı 15 napon belül, az Alapító Okirat törzskönyvi nyilvántartást vezetı szerv részére történı megküldésére: a döntést követı 30 napon belül. A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 40/2010. (II. 25.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy Irányító szervként Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatalával (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 47.), mint önállóan mőködı és gazdálkodó helyi önkormányzati költségvetési szervvel, valamint a Gubányi Károly Általános Iskolával (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 30.), mint önállóan mőködı helyi önkormányzati költségvetési szervvel kötendı, háromoldalú, a tervezés, gazdálkodás, beszámolás, intézményi vagyongazdálkodás rendjét rögzítı - a határozat mellékletét képezı - ún. munkamegosztási megállapodást, az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény végrehajtására kiadott, az államháztartás mőködési rendjérıl szóló 292/2009. (XII.18.) Kormányrendelet 16. § (5) bekezdése alapján, a 2010. január 01. után megkezdett és kezdeményezett tervezési, tervegyeztetési, gazdálkodási, és vagyongazdálkodási folyamatra is tekintettel, visszamenıleges hatállyal 2010. január 01-jei érvénnyel jóváhagyja. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján, a felek közötti, új, egységes szerkezetbe foglalt munkamegosztási megállapodást Pilis Város Önkormányzata nevében a helyi önkormányzati költségvetési szervek képviselıivel kösse meg, illetve a munkamegosztási megállapodásnak az ún. szervezeti dokumentumok irattárában történı elhelyezésére tegye meg a szükséges intézkedéseket. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a szerzıdı felek képviselıinek a döntésrıl történı értesítésre: 2010. március 05., a szerzıdı felek által, a munkamegosztási megállapodás megkötésére: 2010. március 10.
A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 41/2010. (II. 25.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy Irányító szervként Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatalával (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 47.), mint önállóan mőködı és gazdálkodó helyi önkormányzati költségvetési szervvel, valamint a Óvodai Intézménnyel (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40.), mint önállóan mőködı helyi önkormányzati költségvetési szervvel kötendı, háromoldalú, a tervezés, gazdálkodás, beszámolás, intézményi vagyongazdálkodás rendjét rögzítı - a határozat mellékletét képezı ún. munkamegosztási megállapodást, az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény végrehajtására kiadott, az államháztartás mőködési rendjérıl szóló 292/2009. (XII.18.) Kormányrendelet 16. § (5) bekezdése alapján, - a 2010. január 01. után megkezdett és kezdeményezett tervezési, tervegyeztetési, gazdálkodási, és
vagyongazdálkodási folyamatra is tekintettel, visszamenıleges hatállyal - 2010. január 01-jei érvénnyel jóváhagyja. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján, a felek közötti, új, egységes szerkezetbe foglalt munkamegosztási megállapodást Pilis Város Önkormányzata nevében a helyi önkormányzati költségvetési szervek képviselıivel kösse meg, illetve a munkamegosztási megállapodásnak az ún. szervezeti dokumentumok irattárában történı elhelyezésére tegye meg a szükséges intézkedéseket. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a szerzıdı felek képviselıinek a döntésrıl történı értesítésre: 2010. március 05., a szerzıdı felek által, a munkamegosztási megállapodás megkötésére: 2010. március 10.
A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 42/2010. (II. 25.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy Irányító szervként Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatalával (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 47.), mint önállóan mőködı és gazdálkodó helyi önkormányzati költségvetési szervvel valamint a Móricz Zsigmond Mővelıdési Házzal (székhely: 2721 Pilis, Dózsa Gy. u. 2.), mint önállóan mőködı helyi önkormányzati költségvetési szervvel kötendı, háromoldalú, a tervezés, gazdálkodás, beszámolás, intézményi vagyongazdálkodás rendjét rögzítı - a határozat mellékletét képezı - ún. munkamegosztási megállapodást, az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény végrehajtására kiadott, az államháztartás mőködési rendjérıl szóló 292/2009. (XII.18.) Kormányrendelet 16. § (5) bekezdése alapján, a 2010. január 01. után megkezdett és kezdeményezett tervezési, tervegyeztetési, gazdálkodási, és vagyongazdálkodási folyamatra is tekintettel, visszamenıleges hatállyal 2010. január 01-jei érvénnyel jóváhagyja. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján, a felek közötti, új, egységes szerkezetbe foglalt munkamegosztási megállapodást Pilis Város Önkormányzata nevében a helyi önkormányzati költségvetési szervek képviselıivel kösse meg, illetve a munkamegosztási megállapodásnak az ún. szervezeti dokumentumok irattárában történı elhelyezésére tegye meg a szükséges intézkedéseket. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a szerzıdı felek képviselıinek a döntésrıl történı értesítésre: 2010. március 05., a szerzıdı felek által, a munkamegosztási megállapodás megkötésére: 2010. március 10.
A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 43/2010. (II. 25.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy Irányító szervként Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatalával (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 47.),
mint önállóan mőködı és gazdálkodó helyi önkormányzati költségvetési szervvel valamint a Kármán József Városi Könyvtárral (székhely: 2721 Pilis, Kávai u. 1.), mint önállóan mőködı helyi önkormányzati költségvetési szervvel kötendı, háromoldalú, a tervezés, gazdálkodás, beszámolás, intézményi vagyongazdálkodás rendjét rögzítı - a határozat mellékletét képezı ún. munkamegosztási megállapodást, az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény végrehajtására kiadott, az államháztartás mőködési rendjérıl szóló 292/2009. (XII.18.) Kormányrendelet 16. § (5) bekezdése alapján, - a 2010. január 01. után megkezdett és kezdeményezett tervezési, tervegyeztetési, gazdálkodási, és vagyongazdálkodási folyamatra is tekintettel, visszamenıleges hatállyal - 2010. január 01-jei érvénnyel jóváhagyja. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján, a felek közötti, új, egységes szerkezetbe foglalt munkamegosztási megállapodást Pilis Város Önkormányzata nevében a helyi önkormányzati költségvetési szervek képviselıivel kösse meg, illetve a munkamegosztási megállapodásnak az ún. szervezeti dokumentumok irattárában történı elhelyezésére tegye meg a szükséges intézkedéseket. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a szerzıdı felek képviselıinek a döntésrıl történı értesítésére: 2010. március 05., a szerzıdı felek által, a munkamegosztási megállapodás megkötésére: 2010. március 10.
A Képviselı-testület 17 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 44/2010. (II. 25.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete, mint a települési önkormányzat 100 % tulajdonában álló gazdálkodó szervezete, a Gerje-Forrás Természetvédelmi, Környezetvédı Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28. hrsz., statisztikai számjele: 20182072-3700-113-13, adószáma: 20182072-2-13, képviseli: Csapó Attila ügyvezetı) egyszemélyi Alapítója úgy dönt, tudomásul veszi, - a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. 2010. évi üzleti terve részeként, - a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. 2010. évi létszáma 2010. január 1. napjától 2010. december 31. napjáig terjedı idıtartamban 35 fı. 2./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete, mint a települési önkormányzat 100 % tulajdonában álló gazdálkodó szervezete, a Gerje-Forrás Természetvédelmi, Környezetvédı Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28. hrsz., statisztikai számjele: 20182072-3700-113-13, adószáma: 20182072-2-13, képviseli: Csapó Attila ügyvezetı) egyszemélyi Alapítója úgy dönt, hogy a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. 2010. évi üzleti tervét, az alábbiak szerint fogadja el: a./ A Gerje-Forrás Nonprofit Kft. önkormányzati közszolgáltatásokkal összefüggı 2010. évi tervezett költsége: 262.069 e Ft. b./ A Gerje-Forrás Nonprofit Kft. önkormányzati közszolgáltatások végzésével összefüggı 2010. évi tervezett árbevétele: 212.629 e Ft. c./ Pilis Város Önkormányzata részérıl, a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. által végzett önkormányzati közszolgáltatások végzéséhez kapcsolódó 2010. évi önkormányzati mőködési célú finanszírozása: 49.440 e Ft,
az alábbi idıbeli ütemezés szerint: 2010. január hónap – 2010. június hónapra: 2010. július hónap – 2010. december hónapra:
4.740 e Ft/hó, 3.500 e Ft/hó.
2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármesteren keresztül a Gerje-Forrás Természetvédelmi, Környezetvédı Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság ügyvezetıjét, hogy a Gerje-Forrás Nonprofit Kft.-t érintı, évközi gazdálkodási helyzettel összefüggésben, a 2010. évre vonatkozó üzleti terve alakulásáról számoljon be a Képviselı-testület és szervei 2010. augusztus havi rendes ülésén (szükség szerint kitérve, az üzleti terv évközi módosítása szükségességére). 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy 1./ és 2./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Csapó Attilát, a Gerje-Forrás Természetvédelmi, Környezetvédı Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) ügyvezetıjét. A Képviselı-testület egyúttal felkéri a polgármestert, hogy a 2./ pontban foglaltak végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Csapó Attila, a Gerje-Forrás Természetvédelmi, Környezetvédı Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) ügyvezetıjének a döntésrıl történı írásbeli értesítésre: 15 napon belül, a GerjeForrás Természetvédelmi, Környezetvédı Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság 2010. évi üzleti terve szükség szerinti felülvizsgálatára: a Képviselı-testület valamint szervei 2010. augusztus havi rendes ülése.
A Képviselı-testület 17 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 45/2010. (II. 25.) sz. önkormányzati határozat 1.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy Pilis Város Önkormányzata által 2009. évben felújított, vagy kivitelezett, az Önkormányzat tulajdonát képezı közterületi rendeltetéső úthálózat melletti árokrendszer jókarba helyezésére, az alábbi mőszaki és idıbeli ütemtervet fogadja el. Az ún. szikkasztóárkok kivitelezése, jó karba helyezése mőszaki tartalmára (szikkasztóárkok területi elhelyezésére, cca. mélységére, szélességére) az M+T. Kkt. (1034. Budapest, Zápor u. 80.) által 2005. évben elkészíttetett, a területileg illetékes vízügyi hatóság által 2006. évben engedélyezett, jóváhagyott elvi vízjogi engedélyezési tervdokumentáció, illetve az útberuházás részeként 2009. évben, az egyes helyszíneken közvetlenül tapasztaltak az irányadók. Az ún. szikkasztóárkok kivitelezésére, jó karba helyezésére vonatkozó idıtartam: 2010. április hó 1. napjától 2010. október hó 31. napjáig terjedı idıtartam. A szikkasztó árkok karbantartása (kivitelezése) kapcsán kitermelt föld deponálásának elsıdleges helyszíne: ún. Nagyvíz területe.
A szikkasztó árkok karbantartása (kivitelezése) kapcsán kitermelt föld deponálásának másodlagos helyszíne: ún. Homokbánya területe.
ÖSSZEVONT MŐSZAKI ÜTEMTERV FONTOSABB ADATOK A KIVITELEZÉSI MUNKÁK VÁRHATÓ KEZDÉSI IDİPONTJA: 2010. április hó 01. A KIVITELEZÉSI MUNKÁK VÁRHATÓ BEFEJEZÉSI IDİPONTJA: 2010. október hó 31. I. MŐSZAKI KIVITELEZÉSI ÜTEM Munkaterület általános leírása: Kávai út (jobb oldal) és Kossuth L. u. által határolt terület. Várható teljesítési kivitelezési határidı: 2010. május 31. 1. Bicskei út 2. Bicskei köz 3. Damjanich u. 4. Jókai M. u. 5. Jókai Mór köz (293 hrsz.) 6. Katona József u. 7. Móricz Zs. u. 8. Pándi út 9. Pándi köz 10. Szegfő u. 11. Csendes u. 12. Nyárfa u. 13. 178, 205, 152 hrsz. (új, Vécsey Ernı u.) 14. Batthyány u. 15. Bem u. 16. Bercsényi u. 17. Dobó I. u. 18. Égerfa u. (130, 285 hrsz.) 19. Kender u. 20. Koltói Anna u. 21. Orgona u. 22. Pipacs u. 23. Rét u. 24. Vágóhíd u. II. MŐSZAKI KIVITELEZÉSI ÜTEM Munkaterület általános leírása: Kávai út bal oldala – Kossuth L. utca által határolt terület. Várható teljesítési kivitelezési határidı: 2010. július 15.
1. 1024 hrsz. (új, Bazsam u.) 2. Erzsébet u. 3. Hunyadi u. 4. Munkácsy M. u. 5. Sárkány S. u. 6. Török I. u. 7. Viola u. 8. Balassi B. u. 9. Nagy Lajos u. 10. Gyóni G. u. 11. Hernád u. 12. Hunyadi köz 13. Kereszt u. 14. Kisfaludy u. 15. Névtelen u. (Munkácsy M. u. – Gyóni G. u. közötti szakasza) 16. Aba Sámuel u. 17. Aba Sámuel köz 18. Bényei út 19. Bethlen Gábor u. 20. Deák Ferenc u. 21. Elek u. 22. Hernád u. 23. Hernád köz 24. Hold u. 25. Jávorka Ádám u. 26. József u. 27. Klapka Gy. u. 28. Kürt u. 29. Luther u. 30. Munkácsy M. köz 31. Nagy Sándor u. 32. Nap u. 33. Sándor u. 34. Tátra u. 35. Toldi Miklós u. 36. Török I. u. 37. Újerdı u. 38. Újerdı köz. III. MŐSZAKI KIVITELEZÉSI ÜTEM Munkaterület általános leírása: Kossuth L. u. – Rákóczi u. (jobb oldala) és a vasút által határolt terület. Várható teljesítési kivitelezési határidı: 2009. augusztus 15. 1. Akácfa u. 2. Csalogány u. 3. Dárda u. 4. Kármán u. 5. Nyáregyházi köz
6. Nyáregyházi u. 7. Petıfi Sándor u. 8. Szenderke u. 9. Temetı u. 10. Vág u. 11. Bocskai u. 12. Csokonai u. 13. Mikszáth K. u. 14. Nefelejcs u. 15. Zsák u. IV. MŐSZAKI KIVITELEZÉSI ÜTEM Munkaterület általános leírása: Kossuth L. u – Rákóczi u. (bal oldala) és a vasútvonal által határolt terület. Várható teljesítési kivitelezési határidı: 2009. szeptember 15. 1. Arany János u. 2. Ady Endre u. 3. Dánosi út 4. Malom u. 5. Mikes K. u. 6. Szılı u. 7. Templom u. 8. Vaspálya u. 9. Vásár u. 10. Gerje u. 11. Liliom u. 12. Rákóczi köz 13. 2665 hrsz. (Árpád u. – Homoki u. közötti szakasza) u. 14. Álmos köz 15. Árpád u. 16. Erkel F. u. 17. Főzfa u. 18. Hársfa u. 19. Hétvezér u. 20. Homoki u. 21. Honfoglalás u. 22. Hővösvölgy u. 23. Hővösvölgy köz 24. Kálvária u. 25. Kandó Kálmán u. 26. Kárpát u. 27. Kinizsi u. 28. Kinizsi köz 29. Kossuth L. u. 30. Pacsirta u. 31. Akácfa u.
V. MŐSZAKI KIVITELEZÉSI ÜTEM Munkaterület általános leírása: a vasútvonal, a Huba utca jobb oldala által határolt terület. Várható teljesítési kivitelezési részhatáridı: 2010. október 05. 1. Botond u. 2. Bartók Béla u. 3. Diófa u. 4. Eötvös u. 5. Nyáry Pál köz 6. Nyáry Pál u. 7. Kikerics u. 8. Lehel u. 9. Lehel köz 10. Liszt Ferenc u. 11. Vörösmarty u. 12. Állomás u. 13. Almáskert u. 14. Madách u. 15. Madách köz 16. Szondi u. 17. Vasvári Pál köz 18. Zsolt u.
VI. MŐSZAKI KIVITELEZÉSI ÜTEM Munkaterület általános leírása: Vasút és a Huba u. (bal oldal) által határolt terület. Várható teljesítési kivitelezési részhatáridı: 2010. október 31. 1. Attila u. 2. Csaba u. 3. Gárdonyi G. u. 4. Gárdonyi köz 5. Liebner József u. 6. Széchenyi köz 7. Aradi u. 8. Dankó P. u. 9. Határi u. 10. Homokerdei u. 11. Huba u. 12. Huba köz 13. Lövölde u. 14. Nagyiday Lajos u.
15. Széchenyi u. 16. Temesvári u. 1.2./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az általa meghozott jelen képviselı-testületi határozatában rögzített beruházás végrehajtásához kapcsolódóan felmerülı külön költségeket – a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. ügyvezetıjének, a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. 2010. évi üzleti terve részeként rögzített külön javaslata alapján – a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. 2010. évi üzleti terve keretein belül biztosítja. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Csapó Attilát, a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. ügyvezetıjét (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.). 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, valamint Csapó Attilát, a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) ügyvezetıjét, hogy a Képviselı-testület által meghozott határozat céljának (csapadékvíznek a település belterületi közigazgatási, közterületén történı teljeskörő szikkasztása, vis maior helyzete kezelése) megfelelıen, - kiemelten járjanak el a feladat végrehajtása során. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Csapó Attila, a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) ügyvezetıjének a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 8 napon belül, az 1./ pontban rögzített, kiemelt karbantartási, jókarba helyezési feladat megkezdésére: 2010. április hó 01.
A Képviselı-testület 17 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 46/2010. (II. 25.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete felkéri a polgármesteren keresztül Csapó Attilát, a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. ügyvezetıjét, hogy az általa meghozott, Pilis Város Önkormányzata által 2009. évben felújított, vagy kivitelezett, az Önkormányzat tulajdonát képezı közterületi rendeltetéső földrészletek (úthálózat) melletti ún. szikkasztóárok rendszer kivitelezésére, jókarba helyezésére vonatkozólag meghozott 45/2010. (II.25.) sz. önkormányzati határozat végrehajtásához kapcsolódóan, az egyes közterületi rendeltetéső földrészletek területén lévı szikkasztóárok rendszer szabályos funkcionálása érdekében (a csapadékvíz lefolyását elısegítı) még szükséges (a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. 2010. évi üzleti tervében már nem biztosított) áteresz, vagy egyéb mőtárgy ki-és beépítésekhez szükséges anyagi fedezet biztosítása érdekében, a még kicserélendı, illetve jókarba helyezendı mőtárgyak cseréjére, vagy jókarba helyezésére vonatkozó mőszaki igényeket elızetesen mérje fel, összesítse és – ezen szerelési munkák külön pénzügyi fedezetének biztosítása végett – terjessze be a Képviselı-testület 2010. június havi nyilvános és rendes ülésére, döntéshozatal végett. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Csapó Attilát, a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) ügyvezetıjét.
3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, valamint Csapó Attilát, a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) ügyvezetıjét, hogy a Képviselı-testület által meghozott határozat céljának (a csapadékvíznek a település belterületi közigazgatási, közterületén történı teljeskörő szikkasztása, vis maior helyzete kezelése) megfelelıen, - kiemelten járjanak el a feladat végrehajtása során. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Csapó Attila, a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. (székhely: 2721 Pilis, Temesváris u. 0251/28 hrsz.) ügyvezetıjének a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 8 napon belül, az 1./ pontban rögzített feladat végrehajtására, az elıterjesztés kidolgozására és összeállítására: a Képviselı-testület 2010. június havi nyilvános és rendes ülése.
A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 47/2010. (II. 25.) sz. önkormányzati határozat 1.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete - Mala Ferenc alpolgármester indítványára - úgy dönt, hogy Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala jegyzıje készítse elı a Polgármesteri Hivatal informatikai rendszerének jövıbeni üzemeltetésére és mőködtetésére vonatkozó pályázati felhívást a Képviselı-testület és szervei 2010. március havi rendes ülésére. 1.2./ A Képviselı-testület rögzíti, hogy a Polgármesteri Hivatal informatikai rendszerüzemeltetésére és mőködtetésre vonatkozó pályázati felhívás tervezete az Aranyfokos Informatikai Kft: (székhely: 3000 Hatvan, Forgács Simon utca 36; képviseli Dávid Gyula ügyvezetı) által 2009. október és november hónapjában, Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala informatikai rendszerének mőködtetése kapcsán készített e-audit jelentés, a jelentés kapcsán feltett kérdések és az arra adott válaszok alapján kerüljön összeállításra. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntések végrehajtására - a Polgármesteri Hivatal jegyzıje bevonásával - szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, az 1./ pontban meghatározott, Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala (2721 Pilis, Kossuth L. u. 47.) informatikai rendszere üzemeltetésére vonatkozó pályázat kiírására, a pályázati felhívás tartalmának elfogadására: a Képviselı-testület 2010. március havi rendes ülése.
A Képviselı-testület 17 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 48/2010. (II. 25.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a település közigazgatási területén élı, 6-14 éves korú gyermekek (a továbbiakban: gyermekek) napközben ellátása érdekében, a feladat ellátásáról a nyári idıszakra vonatkozólag, - a
Kistérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat pilisi tagintézménye útján - az alábbiak szerint rendelkezik: 1.1/ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a 2010. évi Családsegítı nyári gyermektáborozással összefüggésben Szekeres Szabolcs, a Kistérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat pilisi családsegítı részleg szakmai vezetıje által készített szakmai feladat- ellátási tervét (tervezetét) elfogadja. 1.2./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy felhatalmazza a 2010. évi Családsegítıs nyári gyermektáborozás lebonyolításáért felelıs programfelelıst (koordinátort), Szekeres Szabolcsot, a Kistérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat pilisi tagintézménye családsegítı szolgálata részlege szakmai vezetıjét a szükséges intézkedések megtételére. 1.3/ A Képviselı-testület a polgármester útján felkéri a Szekeres Szabolcsot, a Kistérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat pilisi tagintézménye családsegítı részlege szakmai vezetıjét, valamint Koblencz Andreát, a Gubányi Károly Általános Iskola igazgatóját, hogy a 2009. évi nyári táboroztatás tapasztalatai birtokában, 2010. április 15. napjáig – szükség szerint kérdıív útján, a szülık, törvényes képviselık részérıl - mérjék fel az Önkormányzat által fenntartott általános iskolába járó 6-14. éves korú gyermekek tárgyévi nyári szünidei felügyelete (szükséglet) igényét. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármester útján, a Kistérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat intézmény vezetıjét, hogy a 2010. évi ún. Családsegítıs nyári gyermektáborozást a Kistérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat pilisi tagintézménye családsegítı szakmai részlege a jelen, normatív határozatban foglaltak szerint szervezze meg: 2.1./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a 2010. évi Családsegítıs nyári táborozás idıtartama: mindösszesen 2 (két) hét. 2.2./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a 2010. évi Családsegítıs nyári táborozás idıtartam: 2010. június 21-2010. június 25. és 2010. június 28-2010. július 02. terjedı idıtartam. 2.3./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a 2010. évi Családsegítıs nyári táborozás elsıdleges helyszíne: 1. Gubányi Károly Általános Iskola, Dózsa Gy. u. 33. (tantermek, tornatermek, mosdók, udvar), 2. Sportpálya, Dózsa Gy.u. 33. 2.4./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a 2010. évi Családsegítıs nyári táborban részt vevı gyermekek maximális létszáma: 40 fı/ 2 hét. 2.5./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a 2010. évi Családsegítıs nyári tábor étkezési térítési díja: bruttó 450.-Ft/nap/ gyermek. 2.6./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a 2010.évi Családsegítıs nyári táboroztatással összefüggı étkezési térítési díjrendszert, az alábbiak szerint határozza meg: A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülı, 1-8. évfolyamon nappali rendszerő iskolai oktatásban résztvevı gyermekek részére az étkezési térítési díj 25 %-át normatív kedvezményként biztosítja.
2.7./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a 2010.évi Családsegítıs nyári táboroztatással kapcsolatos jelentkezési, felvételi szempont: 2.7.1./ a gyermek törvényes képviselıjének (képviselıinek) munkaviszonyban vagy munkaviszonynak minısülı egyéb jogviszonyban történı állása / foglalkoztatása, 2.7.2./ a jelentkezı gyermek családjában, az egy fıre számított jövedelem nem haladja meg a háztartásban élık (1 havi) jövedelme alapján, egy fıre számított, a 2010. évre érvényes öregségi nyugdíj minimum 250 %-át (2010. évre érvényesen: 71.250.- Ft/fı), továbbá 2.7.3./ a jelentkezı gyermek részérıl, az orvosi igazolás bemutatása (megléte). 2.8./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a gyermek(ek) felvételérıl - a Képviselı-testület által meghatározott feltételek és keretek (határozat keretei) között - a Kistérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat pilisi tagintézménye által szervezendı „vándortábor” esetében a Kistérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat pilisi tagintézményének családsegítı szakmai részlege vezetıje, valamennyi szempont (jelentkezési felvétel, jövedelmi helyzet) alapulvételével és birtokában, saját hatáskörben önállóan dönt. 2.9./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a 2010.évi Családsegítıs nyári táboroztatás szervezéséért, koordinálásáért felelıs személy (koordinátor): a./ Szekeres Szabolcs, a Kistérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat pilisi családsegítı szolgálata részleg szakmai vezetıje, b/ a 2010. évi Családsegítıs nyári táboroztatás helyszínének (Gubányi Károly Általános Iskola, Dózsa Gy. u. 33) biztosításáért felelıs személy: Koblencz Andrea, a Gubányi Károly Általános Iskola igazgatója. c./ a 2010. évi Családsegítıs nyári táboroztatás étkezési helyszínének biztosításáért felelıs személy: Mészáros Károlyné, a Kistérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat pilisi idısgondozási részleg szakmai vezetıje, d./ Polgármesteri Hivatal részérıl kapcsolattartó személy: Gulyás Zsoltné, az Egészségügyi, Szociális és Gyámügyi Iroda ügyintézıje. 2.10./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az Önkormányzat a 2010. évi Családsegítıs nyári táboroztatásával összefüggı programjához kapcsolódó dologi kiadásokat, mindösszesen bruttó 110.000 forintot, az Önkormányzat 2010. évi költségvetése terhére – a Kistérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat, Pilis részére nyújtandó, „mőködési célú pénzeszköz átadás” jogcímen 2010. május 31. napjáig - az Intézmény pilisi tagintézményének 2010. évre elfogadandó külön költségvetésén felül - biztosítja. 2.11./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az Önkormányzat által szervezendı 2010. évi Családsegítıs nyári táboroztatás lebonyolításával kapcsolatban, az azzal összefüggı dologi kiadások költségvetési kiadási elıirányzatot Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 2010. május 31. napjáig átutalja a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás (székhely: 2200 Monor, Kossuth L. u. 78-80.) 11742056-15590095 számú számlájára. 2.12./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az Önkormányzat által szervezendı 2010. évi Családsegítıs nyári gyermekfelügyelet, táboroztatás lebonyolításához kapcsolódóan, - a közremőködık részére a napi 3 * étkezést ellenszolgáltatás nélkül, térítésmentesen biztosítja. 2.13./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az Önkormányzat által szervezendı 2010. évi Családsegítıs nyári táboroztatás költségeinek az Önkormányzat 2010. évi
költségvetésérıl szóló …/2010. (…) sz. önkormányzati rendeletébe történı beépítésére tegye meg a szükséges intézkedéseket. 2.14./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a 2010. évi Családsegítıs nyári táboroztatás szervezésért, koordinálásáért felelıs személy köteles a tárgyévi feladatellátás lebonyolítását követıen a Képviselı-testület Szociális és Egészségügyi Bizottsága, valamint Pénzügyi Bizottsága részére - bizottság szintő - írásbeli, szakmai és pénzügyi beszámolót készíteni, az alábbiak szerint: 2.14.1./ Az írásbeli szakmai beszámoló tartama: 2.14.1.1./ A 2010. évi nyári táboroztatás részeként felügyelt gyermekek számának alakulása, bemutatása (különös tekintettel az elızetesen jelzett létszámokra, esetleges távolmaradás esetén annak fı (győjtı) indokaira). 2.14.1.2./ A 2010. évi nyári táboroztatás részeként közremőködött személyek, valamint az általuk szervezett (megvalósított) programok, foglalkozások bemutatása. 2.14.1.3./ A 2010. évi nyári táboroztatás részeként biztosítandó napi háromszori étkezés lebonyolításával összefüggı tapasztalatok bemutatása, elemzése. 2.14.1.4./ A 2010. évi nyári táboroztatás részeként, az eredeti szakmai program alapulvételével, a tárgyidıszaki programok lebonyolításáról szóló tájékoztatás, különös tekintettel az esetlegesen elmaradt programra, képességfejlesztı foglalkozásra, valamint a helyette szervezett új programra, képességfejlesztı foglalkozásra. 2.14.1.5./ A 2010. évi nyári táboroztatás lebonyolításával összefüggı szakmai tapasztalatok bemutatása, elemzése: különös tekintettel az adott évben hangsúlyt kapott programcélok megvalósulására, a gyermekek helyzetével összefüggı prevenció alakulására, illetve a gyermekfelügyelet részeként tapasztalt negatív károsító jellegére, folyamatokra. 2.14.2./ Az írásbeli pénzügyi beszámoló tartama: 2.14.2.1./ A megkötött szerzıdésekrıl, jogügyeletekrıl szóló tájékoztatás. 2.14.2.2./ A nyári táboroztatáshoz végrehajtásához, az egyes programokhoz, képességfejlesztı foglalkozásokhoz kapcsolódóan eszközölt dologi kiadások kibontása (jellemzıi) és bemutatása. 2.14.3./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a 2010. évi Családsegítıs nyári táboroztatás szervezésért, koordinálásáért felelıs személy által készített, írásbeli szakmai beszámolót a Képviselı-testület Szociális-és Egészségügyi Bizottsága, az írásbeli pénzügyi beszámolót a Képviselı-testület Pénzügyi Bizottsága - a Képviselı-testület által átruházott hatáskörében, a tárgyévi október havi rendes bizottsági ülésén - vitassa meg: fogadja el, vagy szólítsa fel a nyári szünidei gyermekfelügyelet szervezésért, koordinálásáért felelıs személyt beszámolója kiegészítésére, pontosítására (hiánypótlás).
3./ A Képviselı-testület – a polgármester útján - felkéri a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntésérıl írásban értesítse Ispány Jánost, a Kistérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat pilisi intézményvezetıjét (székhely: 2200 Monor, Dobó u. 6.), Fazekas Krisztinát, a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás (székhely: 2200 Monor, Kossuth L. u. 78-80.) munkaszervezetének vezetıjét, valamint Szekeres Szabolcsot, a Kistérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat pilisi tagintézménye (telephely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 49.) családsegítı részlege szakmai vezetıjét.
4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-3./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a címzetteknek a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 15 napon belül, a képviselı-testületi határozatban foglalt (rész)feladatok végrehajtására: a képviselı-testület által meghozott önkormányzati határozatban foglaltak szerint.
A Képviselı-testület 17 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 49/2010. (II. 25.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a település közigazgatási területén élı, 6-14 éves korú gyermekek (a továbbiakban: gyermekek) napközben ellátása érdekében, a feladat ellátásáról a nyári idıszakra vonatkozólag, - a Gubányi Károly Általános Iskola intézménye útján - az alábbiak szerint rendelkezik: 1.1/ Pilis Város Önkormányzat Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Gubányi Károly Általános Iskola által szervezendı 2010. évi nyári táborozás szervezéséért, koordinálásáért felelıs személy 2010. április 15-ig köteles a tárgyévi, nyári szünidei gyermekfelügyelethez kapcsolódóan ún. szakmai programot kidolgozni és készíteni. 1.2./ A nyári szünidei gyermekfelügyelet szervezéséért, koordinálásáért felelıs személy köteles a tárgyévi feladatellátás szakmai tervét (elképzeléseket, javaslatokat) a Képviselıtestület Szociális és Egészségügyi Bizottsága tárgyévi április havi rendes ülésére beterjeszteni, - véleményezés végett. 1.3./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy felhatalmazza a Gubányi Károly Általános Iskola által szervezendı nyári gyermektáboroztatás lebonyolításáért felelıs személyt, - Koblencz Andrea, a Gubányi Károly Általános Iskola igazgatóján keresztül - a szükséges intézkedések megtételére. 1.4./ A Képviselı-testület a polgármestere útján felkéri a Gubányi Károly Általános Iskola igazgatóját, hogy a tárgyév április 15-ig napjáig - kérdıív útján, a szülık, törvényes képviselık részérıl - mérje fel az Önkormányzat által fenntartott általános iskolába járó 6-14. éves korú gyermekek tárgyévi nyári szünidei felügyelete (szükséglet) igényét. 2./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a Gubányi Károly Általános Iskola által szervezendı 2010. évi nyári gyermektáborozást a Gubányi Általános Iskola, mint intézmény a jelen, normatív képviselı-testületi határozatban foglaltak szerint szervezze meg: 2.1./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a Gubányi Károly Általános Iskola által szervezendı 2010.évi nyári táborozás idıtartama: mindösszesen 2 (két) hét. 2.2./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a Gubányi Károly Általános Iskola által szervezendı 2010.évi nyári táborozás idıtartama: 2010. július 05 - 2010. július 09. és 2010. július 12 - 2010. július 16. terjedı idıtartam.
2.3./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a Gubányi Károly Általános Iskola által szervezendı 2010. évi nyári táborozás elsıdleges helyszíne: 1. Gubányi Károly Általános Iskola, Pilis, Kossuth L. u. 30. 2. Gubányi Károly Általános Iskola, Pilis, Dózsa Gy. u. 33. (tantermek, tornatermek, mosdók, udvar), 3. Sportpálya, Pilis, Dózsa Gy. u. 33. 2.4./ A Képviselı-testület, úgy dönt, hogy a Gubányi Károly Általános Iskola által szervezendı 2010. évi nyári táborban részt vevı gyermekek maximális létszáma: 40 fı/2 hét. 2.5./ A Képviselı-testület, úgy dönt, hogy a Gubányi Károly Általános Iskola által szervezendı 2010. évi nyári tábor étkezési térítési díja: bruttó 450.-Ft/nap/ gyermek. 2.6./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a Gubányi Károly Általános Iskola által szervezendı 2010. évi nyári táboroztatással összefüggı étkezési térítési díjrendszert, az alábbiak szerint határozza meg: A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülı, 1-8. évfolyamon, nappali rendszerő iskolai oktatásban résztvevı gyermekek részére az étkezési térítési díj 25 %-át normatív kedvezményként biztosítja. 2.7./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a Gubányi Károly Általános Iskola által szervezendı nyári táboroztatással kapcsolatos jelentkezési, felvételi szempont: 2.7.1./ a gyermek törvényes képviselıjének (képviselıinek) munkaviszonyban vagy munkaviszonynak minısülı egyéb jogviszonyban történı állása / foglalkoztatása, 2.7.2./ a jelentkezı gyermek családjában, az egy fıre számított jövedelem nem haladja meg a háztartásban élık (1 havi) jövedelme alapján, egy fıre számított, a 2010. évre érvényes öregségi nyugdíj minimum 250 %-át (2010. évre érvényesen: 71.250.- Ft/fı), továbbá 2.7.3./ a jelentkezı gyermek részérıl, az orvosi igazolás bemutatása (megléte). 2.8./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a gyermek(ek) felvételérıl - a Képviselı-testület által meghatározandó feltételek és keretek (határozat keretei) között - a Gubányi Károly Általános Iskola által szervezendı sporttábor, illetve nyelvi tábor esetében a Gubányi Károly Általános Iskola igazgatója valamennyi szempont (jelentkezési felvétel, jövedelmi helyzet) alapulvételével és birtokában, saját hatáskörben önállóan dönt. 2.9./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a Gubányi Károly Általános Iskola által szervezendı 2010. évi nyári táborok szervezéséért, koordinálásáért felelıs személy (koordinátor): Koblencz Andrea, a Gubányi Károly Általános Iskola igazgatója által kijelölt igazgatóhelyettes. b/ a Gubányi Károly Általános Iskola által szervezendı 2010. évi nyári táboroztatás helyszíneinek biztosításáért felelıs személy: Koblencz Andrea, a Gubányi Károly Általános Iskola igazgatója által kijelölt igazgatóhelyettes. c./ a Gubányi Károly Általános Iskola által szervezendı 2010. évi nyári táboroztatás étkezési helyszínének biztosításáért felelıs személy: Koblencz Andrea, a Gubányi Károly Általános Iskola igazgatója által kijelölt igazgatóhelyettes.
d./ Polgármesteri Hivatal részérıl kapcsolattartó személy: Gulyás Zsoltné, az Egészségügyi, Szociális és Gyámügyi Iroda ügyintézıje.
2.10./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az Önkormányzat a Gubányi Károly Általános Iskola által szervezendı nyári táboroztatással összefüggı programjához kapcsolódó dologi kiadásokat, mindösszesen bruttó 380.000 forintot, az Önkormányzat 2010. évi költségvetése terhére, - az intézmény részére nyújtandó, „mőködési célú pénzeszköz átadás” jogcímen 2010. május 31. napjáig, - az iskolai oktatási intézmény részére külön biztosítja. 2.11./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a Gubányi Károly Általános Iskola által szervezendı két nyári tábor lebonyolításával kapcsolatban, az azzal összefüggı dologi költségvetési kiadási elıirányzatot Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 2010. május 31. napjáig átutalja a Gubányi Károly Általános Iskola OTP. Bank Rt. Középmagyarországi Régió pilisi fiókjánál vezetett 11742238-15564573 számlájára. 2.12./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a Gubányi Károly Általános Iskola által szervezendı 2010. évi nyári táboroztatás lebonyolításához kapcsolódóan, - a közremőködık részére a napi 3* étkezést ellenszolgáltatás nélkül, térítésmentesen biztosítsa. 2.13./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy a Gubányi Károly Általános Iskola által szervezendı 2010.évi évi nyári táboroztatás költségeinek az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló …/2010.(…) sz. önkormányzati rendeletébe történı beépítésére tegye meg a szükséges intézkedéseket. 2.14./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a Gubányi Károly Általános Iskola Által szervezendı 2010. évi nyári tábor szervezésért, koordinálásáért felelıs személy köteles a tárgyévi feladatellátás lebonyolítását követıen a Képviselı-testület Szociális és Egészségügyi Bizottsága, valamint Pénzügyi Bizottsága részére - bizottság szintő - írásbeli, szakmai és pénzügyi beszámolót készíteni, az alábbiak szerint: 2.14.1./ Az írásbeli szakmai beszámoló tartama: 2.14.1.1./ A 2010. évi nyári táboroztatás részeként felügyelt gyermekek számának alakulása, bemutatása (különös tekintettel az elızetesen jelzett létszámokra, esetleges távolmaradás esetén annak fı (győjtı) indokaira). 2.14.1.2./ A 2010. évi nyári táboroztatás részeként közremőködött személyek, valamint az általuk szervezett (megvalósított) programok, foglalkozások bemutatása. 2.14.1.3./ A 2010. évi nyári táboroztatás részeként biztosítandó napi háromszori étkezés lebonyolításával összefüggı tapasztalatok bemutatása, elemzése. 2.14.1.4./ A 2010. évi nyári táboroztatás részeként, az eredeti szakmai program alapulvételével, a tárgyidıszaki programok lebonyolításáról szóló tájékoztatás, különös tekintettel az esetlegesen elmaradt programra, képességfejlesztı foglalkozásra, valamint a helyette szervezett új programra, képességfejlesztı foglalkozásra. 2.14.1.5./ A 2010. évi nyári táboroztatás lebonyolításával összefüggı szakmai tapasztalatok bemutatása, elemzése: különös tekintettel az adott évben hangsúlyt kapott programcélok megvalósulására, a gyermekek helyzetével összefüggı prevenció alakulására, illetve a gyermekfelügyelet részeként tapasztalt negatív károsító jellegére, folyamatokra. 2.14.2./ Az írásbeli pénzügyi beszámoló tartama:
2.14.2.1./ A megkötött szerzıdésekrıl, jogügyeletekrıl szóló tájékoztatás. 2.14.2.2./ A nyári táboroztatáshoz végrehajtásához, az egyes programokhoz, képességfejlesztı foglalkozásokhoz kapcsolódóan eszközölt dologi kiadások kibontása (jellemzıi) és bemutatása. 2.14.3./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a Gubányi Károly Általános Iskola által szervezendı 2010. évi nyári táborok szervezésért, koordinálásáért felelıs személy által készített, írásbeli szakmai beszámolót a Képviselı-testület Szociális-és Egészségügyi Bizottsága, az írásbeli pénzügyi beszámolót a Képviselı-testület Pénzügyi Bizottsága - a Képviselı-testület által átruházott hatáskörében, a tárgyévi október havi rendes bizottsági ülésén - vitassa meg: fogadja el, vagy szólítsa fel a nyári szünidei gyermekfelügyelet szervezésért, koordinálásáért felelıs személyt beszámolója kiegészítésére, pontosítására (hiánypótlás). 3./ A Képviselı-testület – a polgármester útján - felkéri a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntésérıl írásban értesítse Koblencz Andreát, a Gubányi Károly Általános Iskola (székhely:2721 Pilis, Kossuth L. u. 30.) igazgatóját. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-3./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a címzettnek a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 15 napon belül, a képviselı-testületi határozatban foglalt (rész)feladatok végrehajtására: a képviselı-testület által meghozott önkormányzati határozatban foglaltak szerint.
A Képviselı-testület 17 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 50/2010. (II. 25.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete, úgy dönt, hogy a Mozgássérültek Ceglédi Önálló Egyesülete (székhely: 2700 Cegléd, Pesti u.23., képviseli: Decsi Sándorné elnök) részére bruttó 50.000 Ft, azaz bruttó Ötvenezer forint összegő, egyszeri támogatást nyújt, - Pilis Város Önkormányzata 2010. évi költségvetésérıl szóló …/2010. (…) sz. önkormányzati rendeletében, a támogatási kérelmekre elkülönített pénzügyi keretösszeg terhére. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a támogatási szerzıdést - Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala jegyzıje bevonásával - Pilis Város Önkormányzata nevében a Mozgássérültek Ceglédi Önálló Egyesületével (székhely: 2700 Cegléd, Pesti u.23., képviseli: Decsi Sándorné elnök) kösse meg. 3./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján, a szükséges intézkedéseket tegye meg, arra vonatkozólag, hogy a támogatás összege Pilis Város Önkormányzata 2010. évi költségvetésérıl szóló …/2010. (…) sz. önkormányzati rendeletében, a támogatási kérelmekre elkülönített pénzügyi keretösszeg terhére kifizetésre (átutalásra) kerüljön.
4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-3./ pontban foglalt döntésérıl írásban értesítse Décsi Sándornét, a Mozgássérültek Ceglédi Önálló Egyesülete elnökét (székhely: 2700 Cegléd, Pesti u.23.) Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 15 napon belül, a támogatási szerzıdés megkötésére: a döntést követı 15 napon belül.
A Képviselı-testület 17 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 51/2010. (II. 25.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat fenntartásában és mőködtetésében álló Móricz Zsigmond Közösségi Ház (2721 Pilis, Dózsa György u. 2.) nagyterme tekintetében, a Jobbik Magyarországért pilisi tagszervezete (székhely: 2721 Pilis, Thököly u. 11., képviseli: Berinszki János Attila elnök) által 2009. november, december és 2010. január hónapjában eszközölt, kedvezményes díjszabású helyiség igénybevételeket, bérbeadásokat utólag, írásban megerısíti. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Berinszki János Attila elnököt, a településen mőködı Jobbik Magyarországért pilisi tagszervezete (székhely: 2721 Pilis, Thököly u. 11.) képviselıjét, valamint Puskásné Illanicz Dórát, a Móricz Zsigmond Közösségi Ház (székhely: 2721 Pilis, Dózsa Gy. u. 2.) intézményvezetıjét. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Berinszki János Attila elnök, a Jobbik Magyarországért pilisi tagszervezete (székhely: 2721 Pilis, Thököly u. 11.) képviselıjének, valamint Puskásné Illanicz Dóra, a Móricz Zsigmond Közösségi Ház (székhely: 2721 Pilis, Dózsa Gy. u. 2.) intézményvezetıjének a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 8 napon belül.
A Képviselı-testület 17 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta:
52/2010. (II. 25.) sz. önkormányzati határozat
1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy - a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított 1990. évi LXV. törvény 78. §-a és 80. §-a, valamint az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 104. §-a és 108. §-a alapján - az Önkormányzat fenntartásában és mőködtetésében álló Móricz Zsigmond Közösségi Ház (2721 Pilis, Dózsa György u. 2.) - helyiségbérleti szerzıdésben meghatározott helyiségét / helyiségeit - a helyiségbérleti szerzıdésben meghatározott feltételekkel, kedvezményes bérleti díj ellenében - a településen bejegyzett pártszervezetként mőködı Jobbik Magyarországért pilisi tagszervezete részére (székhely: 2721 Pilis,
Thököly u. 11., képviseli: Berinszki János Attila elnök) 2010. március 01. napjától, határozatlan idıtartamra, havonta egy kijelölt alkalommal, osztott (nem kizárólagos) használattal bérbe adja. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a határozat mellékletét képezı helységbérleti szerzıdést - Pilis Város Önkormányzata nevében - az 1./ pontban rögzített jelölı szervezet erre jogosult képviselıjével kösse meg, írja alá. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármester, hogy 2010. március 15. napjáig gondoskodjék – a Móricz Zsigmond Közösségi Ház intézményvezetıje, mint kapcsolattartó bevonásával – a helyiségbérleti szerzıdés teljesedésbe menéséhez szükséges, elızetes tárgyi feltételek biztosításáról, illetve a helyiségbérleti jogviszony gyakorlásához szükséges tájékoztatás megadásáról. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-3./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Berinszki János Attila elnököt, a településen mőködı Jobbik Magyarországért pilisi tagszervezete (székhely: 2721 Pilis, Thököly u. 11.) képviselıjét. 5./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-4./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Berinszki János Attila elnök, a Jobbik Magyarországért pilisi tagszervezete (székhely: 2721 Pilis, Thököly u. 11.) képviselıjének a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 8 napon belül, a helyiségbérleti szerzıdés megkötésére: 2010. március 15.
A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, és 1 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta:
53/2010. (II. 25.) sz. önkormányzati határozat
1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy - a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított 1990. évi LXV. törvény 78. §-a és 80. §-a, valamint az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 104. §-a és 108. §-a alapján - az Önkormányzat fenntartásában és mőködtetésében álló Móricz Zsigmond Közösségi Ház (2721 Pilis, Dózsa György u. 2.) - helyiségbérleti szerzıdésben meghatározott helyiségét / helyiségeit - a helyiségbérleti szerzıdésben meghatározott feltételekkel, kedvezményes bérleti díj ellenében - a településen bejegyzett pártszervezetként mőködı Pilisi Nemzeti Összefogás Egyesület részére (székhely: 2721 Pilis, Baltáserdı u. 6. képviseli: Janik László elnök) 2010. március 01. napjától, határozatlan idıtartamra, havonta egy kijelölt alkalommal, osztott (nem kizárólagos) használattal bérbe adja. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a határozat mellékletét képezı helységbérleti szerzıdést - Pilis Város Önkormányzata nevében - az 1./ pontban rögzített jelölı szervezet erre jogosult képviselıjével kösse meg, írja alá.
3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármester, hogy 2010. március 15. napjáig gondoskodjék – a Móricz Zsigmond Közösségi Ház intézményvezetıje, mint kapcsolattartó bevonásával – a helyiségbérleti szerzıdés teljesedésbe menéséhez szükséges, elızetes tárgyi feltételek biztosításáról, illetve a helyiségbérleti jogviszony gyakorlásához szükséges tájékoztatás megadásáról. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-3./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Janik László elnököt, a településen mőködı Pilisi Nemzeti Összefogás Egyesület (székhely: 2721 Pilis, Baltás erdı u. 6.) képviselıjét. 5./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-4./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Janik László elnök, a Pilisi Nemzeti Összefogás Egyesület (székhely: 2721 Pilis, Baltáserdı u. 6.) képviselıjének a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 8 napon belül, a helyiségbérleti szerzıdés megkötésére: 2010. március 15.
A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 54/2010. (II. 25.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Magyar Kempo Szövetség (székhely: 2315 Szigethalom, Hold u. 20.) keretein belül mőködı USE Pilisi Kempo Klub (székhely: 2721 Pilis Széchenyi u. 28.) által rendezni kívánt, Pilis Városi Nyílt Gyermek Kempo Bajnokság megrendezésére (2010. április 24.) bruttó 150.000.- Ft azaz bruttó Egyszáz-ötvenezer forint összegő anyagi támogatást, - az alábbiak szerint nyújt: 1.1./ Város felajánlása: 4 db kupa elkészíttetése, gravírozása. Költsége: bruttó 30.000.-Ft. Közremőködı: Polgármesteri Hivatal. 1.2./ 150 fı, aktív résztvevı étkeztetéséhez szükséges alapanyag biztosítása. Költsége: bruttó 60.000.-Ft. Közremőködı: Polgármesteri Hivatal. 1.3./ Mőanyag étkészlet, mőanyag mélytányér (2 dl-es mőanyag pohár 200-200 db, 20 csomag 6-os 2 literes ásványvíz, 10 szénsavmentes ásványvíz, 10 szénsavas ásványvíz) biztosítása. Költsége: bruttó 15.000.-Ft. Közremőködı: Polgármesteri Hivatal. 1.4./ Sátor, padok, asztalok, konyhai eszközök, fızı üst, tüzelı anyag biztosítása. Költsége: nem számított. Közremőködı: Polgármesteri Hivatal, közfoglalkoztatotti részleg. 1.5./ Egészségügyi szakápoló, és az ügyeleti autó biztosítása. Költsége: bruttó 45.000.-Ft. Polgármesteri Hivatal. Közremőködı:
1.6./ Városi televízió, Városi újság bevonása. Költsége: nem számított. Közremőködı: Polgármesteri Hivatal. 1.7./ Technikai személyzet biztosítása. Költség: nem számított. Közremőködı: Polgármesteri Hivatal, közfoglalkoztatotti részleg. 1.8. Rendezvény hangosításával összefüggı feladatok. Költség: nem számított. Polgármesteri Hivatal, Gubányi Károly Általános Iskola. Közremőködı: 1.9./ Gubányi Károly Általános Iskola Széchenyi u. 26. szám alatti telephelyének biztosítása. Költség: nem számított. Közremőködı: Gubányi Károly Általános Iskola. 1.10. Pénzügyi fıösszesítı: bruttó 150.000.- Ft, azaz bruttó Egyszáz-ötvenezer forint. A rendezvény megtartásának helyszíne: Gubányi Károly Általános Iskola, 2721 Pilis, Széchenyi u. 26. szám alatti telephelye. 2./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az 1./ pontban foglalt az USE Pilisi Kempo Klub által rendezni kívánt Pilis Városi Nyílt Gyermek Kempo Bajnokság megrendezésével összefüggı költséget bruttó 150.000.-Ft-ot, Pilis Város Önkormányzatának, az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló …/2010. (…) sz. önkormányzati rendelete keretein belül, az általános célú gazdálkodási tartalékkeret terhére viseli. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntésrıl egyrészrıl tájékoztassa Lacza Ádám Illést, a Magyar Kempo Szövetség (székhely: székhely: 2315 Szigethalom, Hold u. 20.) elnökét, másrészrıl Magyar Zoltánt, az USE Pilisi Kempo Klub (telephely: 2721 Pilis Széchenyi köz 29.) képviselıjét. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntésrıl tájékoztassa továbbá Koblencz Andreát, a Gubányi Károly Általános Iskola (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 30.) igazgatóját, valamint Csapó Attilát, a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) ügyvezetıjét. 5./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntés, szervezési jellegő feladatainak biztosítására - a Polgármesteri Hivatal jegyzıje útján - tegye meg a szükséges intézkedéseket. 6./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-5./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Lacza Ádám Illés, a Magyar Kempo Szövetség (székhely: székhely: 2315 Szigethalom, Hold u. 20.) elnökének, Magyar Zoltán, az USE Pilisi Kempo Klub (székhely: 2721 Pilis Széchenyi köz 29.) képviselıjének, Koblencz Andrea, a Gubányi Károly Általános Iskola (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 30.) igazgatójának, valamint
Csapó Attila, a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) ügyvezetıjének a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 15 napon belül, az 1./ pontban rögzített feladatok végrehajtására: a feladatok jellegébıl és természetébıl adódóan, értelemszerően: 2010. április 24-e napjáig.
A Képviselı-testület 17 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 55/2010. (II. 25.) sz. önkormányzati határozat 1.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a településrıl – Nagy János képviselı (2721 Pilis Vág u. 7.) közvetlen felkérésével és bevonásával - egy új 20-25 perces dokumentumfilmet készíttet, és állíttat össze. 1.2./ Nagy János képviselı a film elkészítését – részére összeállítandó forgatókönyv alapján és birtokában - díjazás nélkül, társadalmi megbízatásban, jó minıségben vállalja. 1.3./ A Képviselı-testület kötelezettséget vállal arra, hogy az 1.1./ alpontban meghatározott film elkészítésével és összeállításával kapcsolatban felmerülı anyag- és készkiadásokat Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 47.) dologi költségvetési kiadási elıirányzata terhére vállalja. 1.4./ A Képviselı-testület az 1.1./ alpontban meghatározott film elkészítésének, összeállításának, vágásának és zenei aláfestésének elkészítése határidejét 2010. június 15. napjában határozza meg. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban tájékoztassa Nagy János képviselıt (cím: 2721 Pilis Vág u. 7.) 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés, szervezési és tájékoztatási jellegő feladatainak biztosítására (segítı munkatársak felállítása, a film nyersanyagának felvételéhez szükséges anyagok biztosítása, adatok, információk, ötletek átadása) - a Polgármesteri Hivatal jegyzıje útján - tegye meg a szükséges intézkedéseket. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntéssel egyidejőleg, a döntés tartalmáról írásban értesítse Surányi József ügyvezetıt, a Sziget Produkciós Stúdió Kft. képviselıjét (székhely: 2310 Szigetszentmiklós, Tebe sor u. 20. sz.). Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Surányi József, a Sziget Produkciós Stúdió Kft. (székhely: 2310 Szigetszentmiklós, Tebe sor u. 20. sz.) ügyvezetıjének a döntés tartalmáról történı értesítésére: a döntést követı 8 napon belül, Nagy János képviselınek (cím: 2721 Pilis Vág u. 7.) a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 8 napon belül, az 1.1./ alpontban meghatározott, a településrıl szóló film nyersanyagának elkészítésére, vágására, összeállítására, a zenei aláfestés elkészítésére: a képviselı-testületi határozatban foglaltak szerinti idıbeli ütemezés alapulvételével, legkésıbb 2010. június 15. napjáig.
A Képviselı-testület 15 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 2 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta:
56/2010. (II. 25.) sz. önkormányzati határozat
1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Pilis, Kossuth Lajos (4. sz. fıút)-Bence utca közlekedési keresztezıdésben (csomópontban) meglévı közlekedési rend módosítása végett, az ARMAUT Bt. (székhely: 2163 Vácrátót, Széchenyi út 27.) által 2009. szeptember-október hónapjában elkészített forgalomtechnikai engedélyezési tervdokumentáció alapján, a tárgybani közlekedési keresztezıdés jelenleg meglévı közlekedési rendjének átalakítását a közút kezelıjénél (Magyar Közút Nonprofit Zrt.), valamint az útügyi közlekedési hatóságnál (Nemzeti Közlekedési Hatóság) kezdeményezi. 2./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az 1./ pontban foglalt döntés végrehajtására Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló …/2010. (…) sz. önkormányzati rendelet kerete terhére bruttó 450.000.- Ft azaz bruttó Négyszázötvenezer forint keretösszeget biztosít a tárgybani közlekedési keresztezıdésben (csomópontban) meglévı közlekedési rend módosítása végett. 3./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az 1./ pontban foglalt döntés végrehajtásaként, a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-tıl (székhely: 1024 Budapest, Fényes Elek utca 7-13.) a tárgybani munkák elvégzését – vállalkozási szerzıdés alapján – megrendeli. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse az állami közút kezelıjét (székhely: 1024 Budapest, Fényes Elek utca 7-13.), valamint a közutak létesítésével, tervezésével, forgalomba helyezésével kapcsolatban eljáró, hatósági jogkör gyakorló Nemzeti Közlekedési Hatóságot (székhely: 1141 Budapest, Komócsy u. 17-19.). 5./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt pénzügyi kötelezettségvállalást terjessze be - pénzügyi fedezet biztosítása végett - a Képviselı-testület 2010. március 04.-i nyilvános és rendkívüli ülésére, Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2010. évi 2010. évi költségvetésérıl szóló …/2010. (…) sz. önkormányzati rendelete-tervezete (II. sz. változat) felülvizsgálatával egyidejőleg. 6./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-5./ pontban foglalt döntés végrehajtására szükséges döntéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, az ARMAUT Bt. (székhely: 2163 Vácrátót, Széchenyi út 27.) képviselıjének a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 15 napon belül, az 1./ pontban rögzített döntésnek a közút kezelıje részére történı megküldésére: a döntést követı 15 napon belül, a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-vel (székhely: 1024 Budapest, Fényes Elek utca 7-13.) a vállalkozási szerzıdés megkötésére: a döntést követı 45 napon belül.
A Képviselı-testület 15 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 2 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta:
57/2010. (II. 25.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Pilis, Vasút utca Bence utca közlekedési keresztezıdésben (csomópontban) meglévı közlekedési rend módosítása végett, az ARMAUT Bt. (székhely: 2163 Vácrátót, Széchenyi út 27.) által 2009. szeptember-október hónapjában elkészített forgalomtechnikai engedélyezési tervdokumentáció alapján, a tárgybani közlekedési keresztezıdés jelenleg meglévı közlekedési rendjének átalakítását a közút kezelıjénél (Magyar Közút Nonprofit Zrt.), valamint az útügyi közlekedési hatóságnál (Nemzeti Közlekedési Hatóság) kezdeményezi. 2./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az 1./ pontban foglalt döntés végrehajtására Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló …/2010. (…) sz. önkormányzati rendelet kerete terhére bruttó 200.000.- Ft azaz bruttó Kettıszázezer forint keretösszeget biztosít a tárgybani közlekedési keresztezıdésben (csomópontban) meglévı közlekedési rend módosítása végett. 3./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az 1./ pontban foglalt döntés végrehajtásaként, a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-tıl (székhely: 1024 Budapest, Fényes Elek utca 7-13.) a tárgybani munkák elvégzését – vállalkozási szerzıdés alapján – megrendeli. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse az állami közút kezelıjét (székhely: 1024 Budapest, Fényes Elek utca 7-13.), valamint a közutak létesítésével, tervezésével, forgalomba helyezésével kapcsolatban eljáró, hatósági jogkör gyakorló Nemzeti Közlekedési Hatóságot (székhely: 1141 Budapest, Komócsy u. 17-19.). 5./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt pénzügyi kötelezettségvállalást terjessze be - pénzügyi fedezet biztosítása végett - a Képviselı-testület 2010. március 04.-i nyilvános és rendkívüli ülésére, Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2010. évi 2010. évi költségvetésérıl szóló …/2010. (…) sz. önkormányzati rendelete-tervezete (II. sz. változat) felülvizsgálatával egyidejőleg. 6./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-5./ pontban foglalt döntés végrehajtására szükséges döntéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, az ARMAUT Bt. (székhely: 2163 Vácrátót, Széchenyi út 27.) képviselıjének a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 15 napon belül, az 1./ pontban rögzített döntésnek a közút kezelıje részére történı megküldésére: a döntést követı 15 napon belül, a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-vel (székhely: 1024 Budapest, Fényes Elek utca 7-13.) a vállalkozási szerzıdés megkötésére: a döntést követı 45 napon belül. A Képviselı-testület 15 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 2 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 58/2010. (II. 25.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a 4606. jelő összekötıút (Vasút utca) vasútállomás elıtti forgalmi területen (csomópontban) meglévı
közlekedési rend módosítása végett, az ARMAUT Bt. (székhely: 2163 Vácrátót, Széchenyi út 27.) által 2009. szeptember-október hónapjában elkészített forgalomtechnikai engedélyezési tervdokumentáció alapján, a tárgybani közlekedési keresztezıdés jelenleg meglévı közlekedési rendjének átalakítását a közút kezelıjénél (Magyar Közút Nonprofit Zrt.), valamint az útügyi közlekedési hatóságnál (Nemzeti Közlekedési Hatóság) kezdeményezi. 2./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az 1./ pontban foglalt döntés végrehajtására Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló …/2010. (…) sz. önkormányzati rendelet kerete terhére bruttó 450.000.- Ft azaz bruttó Négyszázötvenezer forint keretösszeget biztosít a tárgybani forgalmi területen (csomópontban) meglévı közlekedési rend módosítása végett. 3./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az 1./ pontban foglalt döntés végrehajtásaként, a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-tıl (székhely: 1024 Budapest, Fényes Elek utca 7-13.) a tárgybani munkák elvégzését – vállalkozási szerzıdés alapján – megrendeli. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse az állami közút kezelıjét (székhely: 1024 Budapest, Fényes Elek utca 7-13.), valamint a közutak létesítésével, tervezésével, forgalomba helyezésével kapcsolatban eljáró, hatósági jogkör gyakorló Nemzeti Közlekedési Hatóságot (székhely: 1141 Budapest, Komócsy u. 17-19.). 5./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt pénzügyi kötelezettségvállalást terjessze be - pénzügyi fedezet biztosítása végett - a Képviselı-testület 2010. március 04.-i nyilvános és rendkívüli ülésére, Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2010. évi 2010. évi költségvetésérıl szóló …/2010. (…) sz. önkormányzati rendelete-tervezete (II. sz. változat) felülvizsgálatával egyidejőleg. 6./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-5./ pontban foglalt döntés végrehajtására szükséges döntéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, az ARMAUT Bt. (székhely: 2163 Vácrátót, Széchenyi út 27.) képviselıjének a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 15 napon belül, az 1./ pontban rögzített döntésnek a közút kezelıje részére történı megküldésére: a döntést követı 15 napon belül, a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-vel (székhely: 1024 Budapest, Fényes Elek utca 7-13.) a vállalkozási szerzıdés megkötésére: a döntést követı 45 napon belül. A Képviselı-testület 17 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 59/2010. (II. 25.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete, úgy dönt, hogy az Országos Fıépítészi Kollégium által létrehozott/támogatott, a „Fıépítészek az épített és természetes környezetért” Alapítvány 2010. évi feladatellátását - Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló …/2010. (…) sz. önkormányzati rendelete „Támogatások” c. szakfeladata kerete terhére – a település 2010. január 1-jei állandó lakosságszáma (11557 fı) után, 1.-Ft /fı számítottan, 2010. pénzügyi évben bruttó 11.557 Ft összeggel támogatja.
2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Nyeste László társult települési fıépítészt, a Monor és Térsége Önkormányzati Fıépítészi Társulás (székhely: 2200 Monor Kossuth L. u. 78-80.) képviselıjét. 3./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján, tegye meg a szükséges intézkedéseket a támogatás összegének Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló …/2010. (…) sz. önkormányzati rendelete „Támogatások” c. szakfeladata keretébe történı beépítésére. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-3./ pontban foglalt döntés végrehajtására (a támogatási kérelmekre elkülönített pénzügyi keretösszeg terhére, a támogatás 2010. május 31. napjáig, a megjelölt bankszámlára történı kifizetésére) a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Nyeste László társult települési fıépítész, a Monor és Térsége Önkormányzati Fıépítészi Társulás (székhely: 2200 Monor Kossuth L. u. 78-80.) képviselıjének a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 15 napon belül, az 1./ pontban foglalt döntés (támogatás kifizetése) végrehajtására: 2010. május 31.
A Képviselı-testület 15 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 2 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 60/2010. (II. 25.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete, úgy dönt, hogy a Rákóczi Szövetség (székhely: 1027 Budapest, Szász Károly u. 1. IV./1.) részére bruttó 50.000 Ft, azaz bruttó Ötvenezer forint összegő, egyszeri támogatást nyújt, - Pilis Város Önkormányzata 2010. évi költségvetésérıl szóló …/2010. (…) sz. önkormányzati rendeletében, a „Támogatások” c. szakfeladata, költségnem kerete terhére. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján, Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló …/2010. (…) sz. önkormányzati rendeletébe történı beépítésére (rendeletalkotási) tegye meg szükséges. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján, tegye meg a szükséges intézkedéseket arra vonatkozólag, hogy a támogatás összege Pilis Város Önkormányzata 2010. évi költségvetésérıl szóló …/2010. (…) sz. önkormányzati rendeletében, a támogatási kérelmekre elkülönített pénzügyi keretösszeg terhére 2010. május 31. napjáig kifizetésre (átutalásra) kerüljön. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-3./ pontban foglalt döntésérıl írásban értesítse Halzl Józsefet, a Rákóczi Szövetség (székhely: 1027 Budapest, Szász Károly u. 1. IV./1.) elnökét. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Halzl József, a Rákóczi Szövetség (székhely: 1027 Budapest, Szász Károly u. 1. IV./1.) elnökének a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 15 napon belül, a támogatás kifizetésére: 2010. május 31. napjáig.
A Képviselı-testület 17 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 61/2010. (II. 25.) sz. önkormányzati határozat 1.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete - az Önkormányzat 2010. évi hitelmőveleteivel összefüggésben - úgy dönt, hogy a települési víz-és szennyvíz beruházáshoz (2002-2006. évek) kapcsolódóan, a Pilisi Beruházó Viziközmő Társulat (VKT) által - az Önkormányzat készfizetı kezességvállalása mellett - felvett, a végelszámolással megszüntetett Pilisi Beruházó Viziközmő Társulat (VKT) hitelállományából szennyvízberuházás hitelei: I. szerzıdés, keltje: lehívott kölcsönállomány összege: II. módosított szerzıdés, keltje: lehívott kölcsönállomány összege: III. módosított szerzıdés, keltje: lehívott kölcsönállomány összege: IV. módosított szerzıdés, keltje: lehívott kölcsönállomány összege:
2002.12.09. 44.627.220.- Ft 2004.03.22. 144.104.580.- Ft 2004.03.23. 255.556.071.- Ft 2004.03.24. 42.660.000.- Ft
vízberuházás hitele: V. szerzıdés, keltje: maradvány kölcsönállomány összege:
2007.04.23. 45.013.979.- Ft
még fennálló 531.961.850.- Ft összegő készfizetı kezességvállalás 2011. évi és 2012. évi rendezése érdekében elfogadja az OTP Bank Nyrt. Budapesti Régió Önkormányzati Centrum Igazgatósága részérıl tett, 2010. január 07. napján kelt ajánlatában foglaltakat. 1.2./ Az elfogadott ajánlat tartalma: 1./ Szerzıdésenként, az OTP Bank Nyrt. érvényes és hatályos hirdetménye szerinti 6.000.- Ft. 2./ Szerzıdésenként, az OTP Bank Nyrt. érvényes és hatályos hirdetménye szerinti, a prolongált hitelösszeg 1 %-a. 1.3./ A hitel-és kölcsönállományokhoz kapcsolódó szerzıdésmódosítások megkötésének célja: Pilis Város Önkormányzatát terhelı készfizetı kezességvállalás - szükség szerinti teljesítési határidejének meghosszabbítása 2011. december, illetve 2012. december 31. napjáig, figyelemmel a települési víz-és szennyvíz beruházáshoz (2002-2006. évek) kapcsolódóan megkötött lakástakarékpénztári szerzıdési állományok kiutalása és kifizetése 2011. évi, illetve 2012. évi ütemére, a felvett kölcsön és a kiutalt lakástakarékpénztári szerzıdési állomány értéke közötti különbözet mennyiségére (nagyságrendjére). 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján az OTP Bank Nyrt. Budapesti Régió Önkormányzati Centrum Igazgatósága (1054. Budapest, Báthori u. 9.) képviselıjével, a pilisi települési víz-és szennyvíz beruházáshoz kapcsolódóan megkötött hitel-és kölcsönszerzıdések (I. szerzıdés keltje: 2002.12.09., II. módosított szerzıdés keltje: 2004.03.22., III. módosított szerzıdés keltje: 2004.03.23., IV. módosított szerzıdés keltje: 2004.03.24., V. szerzıdés keltje: 2007.04.23.) módosítására
vonatkozó szerzıdésmódosítási okiratokat Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete nevében, a kölcsönt nyújtó pénzintézettel kösse meg. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1.-2./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Muhoray Árpádnét, az OTP Bank Nyrt. Budapesti Régió Önkormányzati Centrum Igazgatósága Ügyfélkapcsolati igazgatóját (1054. Budapest, Báthori u. 9.). 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1.-3/ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, az OTP Bank Nyrt. Budapesti Régió Önkormányzati Centrum Igazgatóságának a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı napon, az OTP Bank Nyrt. Budapesti Régió Önkormányzati Centrum Igazgatóságával a hitel-és kapcsolódó módosító okiratok aláírására, a kölcsönszerzıdésekhez szerzıdésmódosítások megkötésére: 2010. március 04.
A Képviselı-testület 17 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 62/2010. (II. 25.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete – dr. Csiki Gábor, Pilis Város Polgármesteri Hivatala Helyi Választási Iroda (2721. Pilis, Kossuth Lajos u. 47.) vezetıjének javaslatára - úgy dönt, hogy a szavazatszámláló bizottságok összetételét, az alábbiak szerint állapítja meg: Szavazatszámláló bizottságok 1. számú szavazókör: Gubányi Károly Általános Iskola Szavazókör címe: 2721. Pilis, Széchenyi út 28. Választott tagok: Losányi Tamásné (elnök) Malata Józsefné (elnökh.) Füredi Istvánné
2721. Pilis, Krekács dőlı 6392/3 hrsz. 2721. Pilis, Csaba u. 65. 2721. Pilis, Nyáry Pál u. 13.
Póttag: Németh Lászlóné
2721. Pilis, Csaba u. 20/b.
Jegyzıkönyvvezetı:
Rocsják Károlyné köztisztviselı
2. számú szavazókör: Attila utcai óvoda Szavazókör címe: 2721. Pilis, Attila u. 8. Választott tagok: Miklós Lászlóné (elnök) Tóth Józsefné (elnökh.) Kökény Mihályné
2721. Pilis, Csaba u. 9. 2721. Pilis, Vásár u. 29. 2721. Pilis, Lövölde u. 3.
Póttag: Földvárszki Jánosné
2721. Pilis, Attila u. 58.
Jegyzıkönyvvezetı:
Lasán Judit köztisztviselı
3. számú szavazókör: ERDİSZÖV RT Szavazókör címe: 2721. Pilis, Vasvári Pál u. 35. Választott tagok: Gengeliczkiné Kárpáti Anita (elnök) 2721. Pilis, Liszt Ferenc u. 17. Antal Lászlóné (elnökh.) 2721. Pilis, Lehel u. 7. Kocsis Györgyné 2721. Pilis, Harang u. 5. Póttag: Radnicsné Opavszki Andrea 2721. Pilis, Vörösmarty u. 33. Jegyzıkönyvvezetı:
Földvárszki Gáborné köztisztviselı
4. számú szavazókör: Központi Óvoda Szavazókör címe: 2721. Pilis, Rákóczi út 42. Választott tagok: Némethné Kovács Sarolta (elnök) Kurucz Andrea (elnökh.) Lasán Jánosné
2721. Pilis, Petıfi Sándor u. 55. 2721. Pilis, Nyáregyházi köz 10. 2721. Pilis, Kávai u. 85.
Póttag: Kifútné Gál Éva
2721. Pilis, Arany János u. 14.
Jegyzıkönyvvezetı:
Tóth Tiborné köztisztviselı
5. számú szavazókör: Gubányi Károly Általános Iskola Szavazókör címe: 2721. Pilis, Dózsa György út 33. Választott tagok: Zöldi Jánosné (elnök) Lenthár Rózsa (elnökh.) Kisvári Károlyné
2721. Pilis, Árpád u. 19. 2721. Pilis, Dózsa Gy. út. 34. 2721. Pilis, Gerje u. 1.
Póttag: Jansik-Németh Nikolett
2721. Pilis, Petıfi Sándor u. 55.
Jegyzıkönyvvezetı:
Horváth Istvánné köztisztviselı
6. számú szavazókör: Móricz Zsigmond Közösségi Ház Szavazókör címe: 2721. Pilis, Dózsa György út 2. Választott tagok: Varga Jánosné (elnök) Pálinkásné Zentai Beatrix (elnökh.) Burger Mihályné Váncsa Józsefné Sedró Károlyné
2721. Pilis, Mikes Kelemen u. 7. 2721. Pilis, Rákóczi út 10. 2721. Pilis, Temetı u. 12. 2721. Pilis, Bocskai u. 20. 2721. Pilis, Akácfa u. 20.
Póttag: Földvárszki Ferencné
2721. Pilis, Akácfa u. 31.
Jegyzıkönyvvezetı:
Gulyás Zsoltné köztisztviselı
7. számú szavazókör: Gubányi Károly Általános Iskola Szavazókör címe: 2721. Pilis, Kossuth Lajos út. 30. Választott tagok: Krizsán Jánosné (elnök) Lencsés Györgyné (elnökh.) Kocsisné Horváth Adrienn
2721. Pilis, Jókai u. 37. 2721. Pilis, Jókai u. 05. 2721. Pilis, Vásár u. 43.
Póttag: Tomán Lajosné
2721. Pilis, Kávai út 91/a.
Jegyzıkönyvvezetı:
Németh Istvánné köztisztviselı
8. számú szavazókör: Kávai úti óvoda Szavazókör címe: 2721. Pilis, Kávai út 19. Választott tagok: Haluszka Istvánné (elnök) Bíró Tünde (elnökh.) Duchaj Rózsa
2721. Pilis, Kávai út 63. 2721. Pilis, Bajcsy Zs. u. 13. 2721. Pilis, Orgona u. 7.
Póttag: Varga Sándorné
2721. Pilis, Haleszi u. 6.
Jegyzıkönyvvezetı:
Balázs Beatrix köztisztviselı
9. számú szavazókör: volt Autósbolt Szavazókör címe: 2721. Pilis, Erzsébet u. 1. Választott tagok: Kochán Péterné (elnök) Kerepeszki Istvánné (elnökh.) Mészáros Lászlóné
2721. Pilis, Török Ignác u. 17. 2721. Pilis, Toldi Miklós u. 18. 2721. Pilis, Toldi Miklós u. 22.
Póttag: Biácsi Antal
2721. Pilis, Koltói Anna utca 17.
Jegyzıkönyvvezetı:
Pércsiné Dancsok Marianna köztisztviselı
10. számú szavazókör: Gubányi Károly Általános Iskola Szavazókör címe: 2721. Pilis, Szabadság tér 11. Választott tagok: Opavszki Istvánné (elnök) Papné Habon Emília (elnökh.) Malik Károly Tamásné
2721. Pilis, Viola u. 5. 2721. Pilis, Munkácsy u. 14. 2721. Pilis, Zrínyi M. u. 3.
Póttag: Baráthné Hidvégi Ágnes
2721. Pilis, Kávai út 42.
Jegyzıkönyvvezetı:
Stefkovicsné Csernák Dóra köztisztviselı
Jegyzıkönyvvezetıi póttagok: Horváthné Turi Anita köztisztviselı Gaálné Czinkos Judit köztisztviselı 2./ A Képviselı-testület felkéri a Helyi Választási Iroda vezetıjét, hogy a szavazatszámláló bizottság tagjai és póttagjai személyének - központi jogszabályban meghatározottak szerinti közzétételére, nyilvántartásba vételére, valamint az új tagok eskütételére vonatkozólag a szükséges intézkedéseket határidıben tegye meg. Felelıs: dr. Csiki Gábor jegyzı Határidı. azonnal, a hirdetményi közzétételre: a döntést követı 8 napon belül, az eskü letételére: a döntést követı 15 napon belül.
A Képviselı-testület 17 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 63/2010. (II. 25.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete – figyelemmel az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény (Áht.) 125. § (4) bekezdésében foglaltakra – úgy dönt, hogy az Önkormányzat 2010. évi költségvetése részét képezı, Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 47.), mint önállóan mőködı és gazdálkodó helyi önkormányzati költségvetési szerv által elkészítendı, az Áht. 90. § (4) bekezdése alatt meghatározott ún. megvalósítási terv elkészíttetésétıl és összeállításától eltekint. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban Kusai Tamás könyvvizsgálót, az IKSZ 98.’ Kft. (székhely: 4100 Berettyóújfalu, Tardy u. 1.) ügyvezetıjét, valamint Majláth Konrád Konstantin belsı ellenırzési vezetıt, a Kistérségi Ellenırzési Központ Kft. (székhely: 1061. Budapest, Jókai tér 7. III/32.) képviselıjét. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy gondoskodjék a jelen képviselı-testületi határozatnak az Önkormányzat 2010. évi költségvetése tervezéséhez kapcsolódó anyagai között történı elhelyezésérıl. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Kusai Tamás könyvvizsgálónak, az IKSZ 98.’ Kft. (székhely: 4100 Berettyóújfalu, Tardy u. 1.) ügyvezetıjét, valamint Majláth Konrád Konstantin belsı ellenırzési vezetınek, a Kistérségi Ellenırzési Központ Kft. (székhely: 1061. Budapest, Jókai tér 7. III/32.) képviselıjének a döntésrıl történı értesítésére: 2010. március 04.
A Képviselı-testület 17 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 64/2010. (II. 25.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, a környezet védelmének általános szabályairól szóló, többször módosított 1995. évi LIII. törvény 43. § (5) bekezdésének b) pontja, valamint az egyes tervek, illetve programok környezeti vizsgálatáról
szóló, többször módosított 2/2005. (I.11.) Kormányrendelet 1. § (3) bekezdés b) pontja alapján, a Pilis, Csokonai utca – Kossuth Lajos út által határolt 0276 helyrajzi számú, külterületi ingatlanra készülı szabályozási terve készítéséhez, valamint a szabályozási terv készítéséhez kapcsolódóan, Pilis Város Önkormányzatának a Helyi Építési Szabályzatáról szóló, többször módosított 23/2005. (IX.29.) sz. önkormányzati rendelete, továbbá a település érvényes, módosított 115/2005. (IX.28.) sz. önkormányzati határozatával elfogadott településszerkezeti tervének módosítására irányuló szabályozási-egyeztetési eljárás során, a 2/2005. (I.11.) Kormányrendeletben meghatározott ún. környezeti vizsgálat készítését nem tartja szükségesnek. A Képviselı-testület ennek tényérıl a 2/2005. (I.11.) Kormányrendelet 5. § (2)-(3) bekezdéseinek megfelelıen, - a jelen képviselı-testületi határozat meghozatalától számított 15 napon belül tájékoztatja az érdekelt, érintett közigazgatási, önkormányzati szerveket és a nyilvánosságot. 2./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete – a 2/2005. (I.11.) Kormányrendelet 45 §-ainak megfelelıen, a 2/2005. (I.11.) Kormányrendeletben meghatározott, elıírt tájékoztatás megadása után – kikérte a környezet védelméért felelıs szervek szakvéleményét, a környezeti vizsgálat lefolytatását illetıen. 3./ A Képviselı-testület rögzíti, hogy az 1./ pontban meghatározott településrendezési tervi módosítással kapcsolatban, az alábbi közigazgatási, államigazgatási, önkormányzati szervek a részükre rendelkezésre álló határidın túl sem nyilatkoztak: 3.1./ Magyar Közút Állami Közútkezelı Fejlesztı Mőszaki és Információs Kht. Pest Megyei Igazgatósága 1024. Budapest, Fényes E. u. 7-13. 3.2./ Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Igazgatási és Hatósági Igazgatóság Budapesti Regionális Iroda 1014. Budapest, Táncsics M. u. 1. 3.3./ Fıvárosi és Pest Megyei Mezıgazdasági Szakigazgatási Hivatal Erdészeti Igazgatóság 1054. Budapest, Széchenyi u. 14. 3.4./ Monor Körzeti Földhivatal 2200. Monor, Nemzetır u. 23. 3.5./ Pánd Község Önkormányzata 2214. Pánd, Kossuth L. u. 2. 3.6./ Albertirsa Város Önkormányzata 2730. Albertirsa, Irsay Károly u. 2. 3.7./ Dánszentmiklós Község Önkormányzata 2735. Dánszentmiklós, Dózsa Gy. u. 100. 3.8./ Nyáregyháza Község Önkormányzata 2723. Nyáregyháza, Nyáry P. u. 37.
4./ A Képviselı-testület rögzíti, hogy az 1./ pontban meghatározott településrendezési tervi módosítással kapcsolatban, az alábbi közigazgatási, államigazgatási szervek válaszoltak és a környezeti vizsgálat elkészítését nem tartják szükségesnek: 4.1./ A Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség szakhatósági véleménye szerint a tárgybani településrendezési tervi módosítással kapcsolatban, környezeti vizsgálat lefolytatását nem tartja szükségesnek. 4.2./ A Budapesti Bányakapitányság Földtani és Adattári Osztálya szakhatósági véleménye szerint a tárgybani településrendezési tervi módosítással kapcsolatban, nincs szükség környezeti vizsgálat lefolytatására. 4.3./ A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakhatósági véleménye alapján - a tárgybani településrendezési tervi módosítással kapcsolatban, - nem látja szükségesnek a környezeti vizsgálat lefolytatását. 4.4./ A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága a tárgybani településrendezési tervi módosítással, szabályozási tervvel kapcsolatban a környezeti vizsgálat elkészítését nem tartja szükségesnek. 5./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a beérkezett szakvélemények, szakhatósági állásfoglalások alapján döntött a környezeti vizsgálat lefolytatásának mellızésérıl. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, az 1./ pontban foglalt településrendezési tervi feladat továbbfolytatására: a döntést követı 8 napon belül.
A Képviselı-testület 17 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 65/2010. (II. 25.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Pilis, Csokonai u. – Kossuth Lajos út által határolt 0276 helyrajzi számú, külterületi ingatlanra, tömbre vonatkozólag a PESTTERV Pest megyei Terület-, Település-, Környezet Tervezı és Tanácsadó Kft. (székhely: 1085 Budapest, Kıfaragó u. 9.) által 2010. február hónapjában készített, a település jelenleg hatályos és érvényes településrendezési tervi módosítására elkészített szabályozási tervanyagot /amely a Pilis, Csokonai utca – Kossuth Lajos út által határolt 0276 helyrajzi számú, külterületi ingatlanra készülı szabályozási terve készítésére, valamint a szabályozási terv készítéséhez kapcsolódóan, Pilis Város Önkormányzatának a Helyi Építési Szabályzatáról szóló, többször módosított 23/2005. (IX.29.) sz. önkormányzati rendelete, továbbá a település érvényes, módosított, 115/2005. (IX.28.) sz. önkormányzati határozatával elfogadott településszerkezeti tervének módosítására irányul/ a közigazgatási egyeztetési eljárás további folytatására alkalmasnak tartja. 2./ A Képviselı-testület felkéri, illetve felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés végrehajtására: a közigazgatási tervegyeztetési eljárás további folytatására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester
Határidı: azonnal, az 1./ pontban foglalt közigazgatási tervegyeztetési eljárás további folytatására: a döntést követı 8 napon belül.
A Képviselı-testület 10 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 72/2010. (III. 04.) sz. önkormányzati határozat 1.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy, dönt, hogy a./ Tóth Erika 2721 Pilis, Széchenyi köz 15. sz. alatti, b./ Czinkos Gáborné 2721 Pilis, Széchenyi köz 24. sz. alatti, c./ Gengelicki András 2721 Pilis, Dankó P. u.18. sz. alatti, d./ Kovács Gábor 2721 Pilis, Liebner József utca 21. sz. alatti, e./ Csikósné Pálinkás Csilla, 2721 Pilis, Jókai M. 70. sz. alatti, f./ Pallag Norbert 2721 Pilis, Arany János u. sz. alatti, g./ Kenyó Attila 2721 Pilis, Nyáry Pál u. 35. sz. alatti, h./ Benkóné Ecseri Ildikó 2721 Pilis, Homoki u. 13. sz. alatti, i./ Dr. Ábrahám László 2721 Pilis, Zsák utca 3. sz. alatti, j./ Szabó Márton 2721 Pilis, Dózsa Gy. u. 17. sz. alatti, k./ Magyar Zoltán 2721 Pilis, Széchenyi köz 29. sz. alatti, l./ Ficsurné Kulik Krisztina 2721 Pilis Árpád utca 16. sz. alatti lakosok, kezdeményezık 2010. február 21-én kelt kezdeményezése alapján a „Pilisi Sport és Szabadidı Egyesület” létrehozását kezdeményezı személyek, illetve a létrehozandó sportegyesület részére – a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvérıl szóló, többször módosított 1959. évi IV. törvény 62. §-a, az egyesülési jogról szóló, többször módosított 1989. évi II. törvény 6. §-a, valamint a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított 1990. évi LXV. törvény 1. §-a alapulvételével - a „Pilis” településnév használatát engedélyezi, a településnév használatához hozzájárulását adja. Az Egyesület tervezett neve: Az Egyesület tervezett székhelye:
Pilisi Sport és Szabadidı Egyesület 2721 Pilis, Széchenyi köz 29.
1.2./ A Képviselı-testület rögzítik, hogy a megalakítandó és létrejövı Egyesület - más, harmadik személy irányába - a településnév használatára az Egyesület nyilvántartásba vételét követıen jogosult (Ptk. 62. § /1/ bekezdése). 1.3./ A Képviselı-testület felkéri Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala jegyzıjét, hogy kísérje figyelemmel az 1.1./ alpont szerinti Egyesület bejegyzésére irányuló eljárást. 2./ A Képviselı-testület felkéri Mala Ferenc alpolgármestert, hogy az. 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Magyar Zoltán 2721 Pilis, Széchenyi köz 29. sz. alatti lakost, kezdeményezıt, valamint a létrehozandó, megalakítandó Egyesület jogi képviselıjét. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-2./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Mala Ferenc alpolgármester
Határidı: azonnal, Magyar Zoltán 2721 Pilis, Széchenyi köz 29. sz. alatti lakosnak, valamint az Egyesület jogi képviselıjének a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 8 napon belül.
A Képviselı-testület 12 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 73/2010. (III. 04.) sz. önkormányzati határozat 1.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy Pilis Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának Képviselı-testületével (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 47., képviseli: Rafael Oszkár elnök), valamint Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatalával (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 47., képviseli: dr. Csiki Gábor jegyzı), a tervezés, gazdálkodás, beszámolás, valamint a vagyonnal történı felelıs gazdálkodás rendjét rögzítı - a határozat mellékletét képezı - ún. munkamegosztási megállapodást, az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. tv. 66. §-a és 68. § (3) bekezdése alapján, - visszamenıleges hatállyal, 2010. január 01.-jei érvénnyel - jóváhagyja. 1.2./ A Képviselı-testület rögzíti, hogy az ún. munkamegosztási megállapodás érvénybe és hatályba lépésével egyidejőleg, a felek között 2009. május 20. napján létrejött együttmőködési megállapodást jóváhagyó, a Képviselı-testület 2009. április 30-i nyilvános és rendes ülésén meghozott 122/2009. (IV.30.) sz. önkormányzati határozata érvényét veszíti. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján, az ún. munkamegosztási megállapodást Pilis Város Önkormányzatának Képviselıtestülete nevében az érintett szervekkel kösse meg, illetve a munkamegosztási megállapodásnak az ún. szervezeti dokumentumok irattárában történı elhelyezésére tegye meg a szükséges intézkedéseket. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, az ún. munkamegosztási megállapodás megkötésére: 2010. március 15.
A Képviselı-testület 12 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 74/2010. (III. 04.) sz. önkormányzati határozat 1.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy Pilis Város Szlovák Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselı-testületével (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 47., képviseli: Sedró Jánok elnök), valamint Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatalával (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 47., képviseli: dr. Csiki Gábor jegyzı), a tervezés, gazdálkodás, beszámolás, valamint a vagyonnal történı felelıs gazdálkodás rendjét rögzítı - a határozat mellékletét képezı - ún. munkamegosztási megállapodást, az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. tv. 66. §-a és 68. § (3) bekezdése alapján, - visszamenıleges hatállyal, 2010. január 01.-jei érvénnyel - jóváhagyja. 1.2./ A Képviselı-testület rögzíti, hogy az ún. munkamegosztási megállapodás érvénybe és hatályba lépésével egyidejőleg, a felek között 2009. május 20. napján létrejött együttmőködési
megállapodást jóváhagyó, a Képviselı-testület 2009. április 30-i nyilvános és rendes ülésén meghozott 121/2009. (IV.30.) sz. önkormányzati határozata érvényét veszíti. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján, az ún. munkamegosztási megállapodást Pilis Város Önkormányzatának Képviselıtestülete nevében az érintett szervekkel kösse meg, illetve a munkamegosztási megállapodásnak az ún. szervezeti dokumentumok irattárában történı elhelyezésére tegye meg a szükséges intézkedéseket. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, az ún. munkamegosztási megállapodás megkötésére: 2010. március 15. A Képviselı-testület igen szavazat nélkül, 13 ellenszavazat és 1 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 76/2010. (III. 11.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete – Janik László pilisi lakos, a Pilisi Nemzeti Összefogás Egyesület „b.a.” (székhely: 2721 Pilis Baltáserdı u. 6.) képviselıje által 2010. március 9-én elıterjesztett indítványához kapcsolódóan, a „Javaslat Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló …/2010. (…) sz. önkormányzati rendelete megalkotására és elfogadására, - az önkormányzati rendeletalkotáshoz kapcsolódó, egyedi, külön intézkedések meghozatalára.” tárgyú napirendi ponttal összefüggésben – úgy dönt, hogy Janik László, a Pilisi Nemzeti Összefogás Egyesület „b.a” képviselıjének 2009. március 9. napján, elıterjesztett kezdeményezését – amely az Önkormányzat testületi szerve által, a pilisi Gerje Forrás tó és környékére tervezett, a Képviselı-testület által 369/2009. (XI.26.) sz. önkormányzati határozatával elfogadott pályázati anyag megvalósításának elvetésére irányul - elutasítja. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésérıl írásban értesítse Janik Lászlót, a Pilisi Nemzeti Összefogás Egyesület „b.a” (székhely: 2721 Pilis Baltáserdı u. 6.) elnökét, képviselıjét. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Janik László, a Pilisi Nemzeti Összefogás Egyesület „b.a” (székhely: 2721 Pilis Baltáserdı u. 6.) képviselıjének a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 12 igen szavazattal, 2 ellenszavazat és 1 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 77/2010. (III. 11.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete – Janik László pilisi lakos, a Pilisi Nemzeti Összefogás Egyesület „b.a.” (székhely: 2721 Pilis Baltáserdı u. 6.) képviselıje által 2010. március 9-én elıterjesztett indítványához kapcsolódóan, a „Javaslat Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló …/2010. (…) sz. önkormányzati rendelete megalkotására és elfogadására, - az önkormányzati rendeletalkotáshoz kapcsolódó, egyedi, külön intézkedések meghozatalára.” tárgyú napirendi ponttal összefüggésben – úgy dönt, hogy Janik László, a Pilisi Nemzeti Összefogás Egyesület „b.a” képviselıjének 2009. március 9. napján, elıterjesztett második kezdeményezését –
amely az Önkormányzat testületi szerve részérıl, a bölcsıdei intézménynek az Önkormányzat fenntartásában és mőködtetésében álló, jelenleg a Rákóczi u. 40. szám alatt üzemelı Orvosi Rendelı épületének és a hozzá tartozó udvarnak bölcsıdei intézménnyé történı átalakítására irányul - elutasítja. A képviselı-testület úgy dönt, hogy a település közigazgatási területén tervezett, 2 gondozási egységbıl álló bölcsıdei épületegyüttes létesítése helyszíneként - a jövıre nézve is - a Pilis Város ingatlan-nyilvántartásban 6/25 hrsz alatt felvett, természetben 2721 Pilis, Gólyahír u. 6. szám alatti belterületi ingatlant jelöli meg. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésérıl írásban értesítse Janik Lászlót, a Pilisi Nemzeti Összefogás Egyesület „b.a” (székhely: 2721 Pilis Baltáserdı u. 6.) elnökét, képviselıjét. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Janik László, a Pilisi Nemzeti Összefogás Egyesület „b.a” (székhely: 2721 Pilis Baltáserdı u. 6.) képviselıjének a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 14 igen szavazat, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 78/2010. (III. 11.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete - Gajdosné Nagy Tímea képviselı által 2010. március 10-én elıterjesztett önálló képviselıi indítványához kapcsolódóan, dr. Csiki Gábor jegyzı javaslatára, a „Javaslat Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló …/2010. (…) sz. önkormányzati rendelete megalkotására és elfogadására, - az önkormányzati rendeletalkotáshoz kapcsolódó, egyedi, külön intézkedések meghozatalára.” tárgyú napirendi ponttal összefüggésben - úgy dönt, hogy a gyermekek 2010. évi nyári napközbeni ellátásához kapcsolódó szükségleti igényt (étkeztetést) teljeskörően (figyelembe véve az Önkormányzat által szervezés alatt álló nyári táboroztatásokat, valamint a külön jogszabályban meghatározott, központi forrásból finanszírozott nyári gyermekétkeztetést) a nyár teljes idıtartamára vonatkozólag mérje és méresse fel, a Gubányi Károly Általános Iskola (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 30.), az Óvodai Intézmény (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 42.) továbbá a Fıvárosi Önkormányzat fenntartásában és mőködtetésében álló Óvoda Általános Iskola és Diákotthon (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 31.) bevonásával. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban rögzített felmérésre, annak megállapításaira alapított indítványait és javaslatait - a feladat végrehajtásához szükséges költségvetési fedezet igénnyel együtt - terjessze be a Képviselı-testület 2010. május havi nyilvános és rendes ülésére, állásfoglalás és döntéshozatal végett. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a Gubányi Károly Általános Iskola (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 30.), az Óvodai Intézmény (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 42.) továbbá a Fıvárosi Önkormányzat fenntartásában és mőködtetésében álló Óvoda Általános Iskola és Diákotthon (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 31.) képviselıjének, (igazgatójának) megkeresésére: a döntést követı 30 napon belül, a 2./ pontban rögzített képviselıtestületi elıterjesztés elkészítésére és összeállítására: 2010. május hó 14. napja.
A Képviselı-testület 13 igen szavazat, 2 ellenszavazat mellett és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 79/2010. (III. 11.) sz. önkormányzati határozat 1.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete – Gajdosné Nagy Tímea képviselı által 2010. március 10-én elıterjesztett önálló képviselıi indítványához kapcsolódóan, a „Javaslat Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló …/2010. (…) sz. önkormányzati rendelete megalkotására és elfogadására, - az önkormányzati rendeletalkotáshoz kapcsolódó, egyedi, külön intézkedések meghozatalára.” tárgyú napirendi ponttal összefüggésben – úgy dönt, hogy az Önkormányzat testületi szerve által, a pilisi, Gerje Forrás tó és környékére tervezett, a képviselı-testület által 369/2009. (XI.26.) sz. önkormányzati határozatával elfogadott pályázati anyag megvalósítását fenntartja, az erre irányuló képviselıi indítványt elutasítja. 1.2./ A Képviselı-testület rögzíti, hogy a gyermekek védelmérıl és a gyámügyi igazgatásról szóló, többször módosított 1997 évi XXXI. törvény 94. § (2) bekezdése, valamint 94. § (3) bekezdése a.) pontja rendelkezéseinek figyelembevételével Pilis Városának, mint 10.000 lakosnál több állandó lakossal rendelkezı településnek bölcsıdei intézményt, mint a gyermekek napközbeni ellátására szolgáló intézményt köteles kialakítani és mőködtetni. 2./ A Képviselı-testület – Gajdosné Nagy Tímea képviselı által 2010. március 10-én elıterjesztett önálló képviselıi indítványához kapcsolódóan, a „Javaslat Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló …/2010. (…) sz. önkormányzati rendelete megalkotására és elfogadására, - az önkormányzati rendeletalkotáshoz kapcsolódó, egyedi, külön intézkedések meghozatalára.” tárgyú napirendi ponthoz kapcsolódóan – úgy dönt, hogy az 1./ pontban foglalt, rögzített feladatellátási kötelezettségétıl függetlenül kinyilvánítja: az Önkormányzat 2011 évtıl kezdıdıen az Önkormányzat saját költségvetése terhére, anyagi lehetıségei figyelembevételével elısegíti a településen elsıdlegesen 1-3 éves korú gyermekek napközbeni ellátását szolgáló családi napközik, mint feladatellátási forma mőködését. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-2./ pontban foglalt döntésérıl írásban értesítse Gajdosné Nagy Tímea képviselıt (2721 Pilis Munkácsy Mihály u. 4/A.). Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Gajdosné Nagy Tímea képviselınek, 2721 Pilis Munkácsy Mihály u. 4/A. szám alatti lakosnak a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 15 napon belül.
A Képviselı-testület 13 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 80/2010. (III. 11.) sz. önkormányzati határozat Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat mőködési és fejlesztési célú bevételeinek és kiadásainak alakulását mérlegszerően bemutató – 2010-2012. pénzügyi évekre vonatkozó – ún. gördülı költségvetési tervet, az államháztartás mőködési rendjérıl szóló, 292/2009. (XII.19.) Kormányrendelet 36. § (1) bekezdés h./ és i./ pontjai alapján, az alábbiak szerint határozza meg:
/ún. GÖRDÜLİ KÖLTSÉGVETÉSI TERV/ /2010-2012./ Az önkormányzat mőködési és fejlesztési célú bevételeinek és kiadásainak alakulását bemutató mérlege 2010-2012. évekre m.e: e Ft Megnevezés
2010.
2011
2012.
58.885
95.000
128.000
Önkormányzat sajátos mőködési bevételei
162.642
150.000
150.000
Önkormányzati költségvetési támogatás + SZJA
941.269
995.000
998.000
68.786
60.000
50.000
-
36.920
-
60.010
-
-
1.291.592 499.5664
1.336.920
1.326.000
510.000
530.000
Munkaadókat terhelı járulékok
139.929
131.250
132.000
Dologi kiadások
374.460
310.000
320.000
Mőködési célú pénzeszköz átadás
64.829
210.000
210.000
Támogatás értékő mőködési kiadás
23.914
-
-
5.400
-
-
29.036
-
-
4.155
-
-
1.141.289
1.161.250
1.192.000
8.000
20.000
20.000
Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel (áht. kívül)
347.763
30.000
30.000
Fejlesztési célú támogatások
260.068
169.253
50.000
Hosszú lejáratú hitel felvétele
103.781
75.127
-
2.000
-
-
Felhalmozási bevételek összesen
721.612
294.380
100.000
Felhalmozási kiadások
231.108
257.384
20.000
Felújítási kiadások
175.499
-
10.000
Felhalmozási célú pénzeszköz átadás
112.964
-
-
Hosszú lejáratú hitel visszafizetés
352.344
158.712
158.200
-
53.954
45.800
I. Mőködési bevételek és kiadások Intézményi mőködési bevételek
Támogatás értékő mőködési bevétel Rövid lejáratú hitel Mőködési célú pénzmaradvány igénybevétele Mőködési célú bevételek összesen: Személyi juttatások
Ellátottak pénzbeni juttatásai Rövid lejáratú hitel visszafizetés Tartalékok Mőködési célú kiadások összesen: II. Felhalmozási célú bevételek és kiadások Felhalmozási és tıke jellegő bevételek
Értékesített tárgyi eszközök áfa-ja
Hosszú lejáratú hitel kamata
Tartalékok
-
-
-
871.915
470.050
234.000
Önkormányzat bevételei összesen:
2.013.204
1.631.300
1.426.000
Önkormányzat kiadásai összesen:
2.013.204
1.631.300
1.426.000
Felhalmozási célú kiadások összesen:
Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal.
A Képviselı-testület 13 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 81/2010. (III. 11.) sz. önkormányzati határozat Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy az általa, Gajdosné Nagy Tímea (Törökné Nagy Tímea) képviselı médiafelelısi feladatai ellátása tárgyában meghozott 59/2007. (II.22.) sz. önkormányzati határozatot, visszamenılegesen, 2010. január 31-i érvénnyel hatályon kívül helyezi. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal.
A Képviselı-testület 13 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 82/2010. (III. 11.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a települési önkormányzat, illetve a Polgármesteri Hivatal által kiadott, a polgármester felelıs gondozásában megjelenı „HÍRNÖK” c. idıszaki lap olvasói szerkesztésével összefüggı feladatokkal, 2010. február 1. napjától 2010. október 31. napjáig tartó határozott idıtartamra, Lasán Juditot, Pilis Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának Adóügyi Iroda vezetıjét bízza meg. 1.1/ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Megbízott részére az olvasó szerkesztéssel összefüggı feladatok elvégzéséért bruttó 26.300 forint + - „Hírnök” c. idıszaki lap megjelentetése után, példányszámonként beszedett hirdetési díjbevétel 15 %-a jutalék összeget állapít meg. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésérıl írásban értesítse Lasán Juditot, Pilis Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának Adóügyi Iroda vezetıjét (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. út 47.), valamint Varju Zoltán képviselıt, a „Hírnök” c. idıszaki lap tördelıszerkesztıjét (2721 Pilis, Erdei F. u. 14.). Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Lasán Judit, Pilis Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala Adóügyi Iroda vezetıjének, valamint Varju Zoltán képviselınek, a „Hírnök” c. idıszaki lap tördelıszerkesztıjének a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 15 napon belül.
A Képviselı-testület 15 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 83/2010. (III. 25.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Pest Megyei Rendırfıkapitányság Monori Rendırkapitányságával (székhely: 2200 Monor, Kossuth L. u. 68.) tervezett, a Rendırség feladatellátásának, valamint az Önkormányzat keretein belül mőködı közterület-felügyelet feladatellátásának segítését célzó, a határozat mellékletét képezı együttmőködési megállapodást, - a közterület-felügyeletrıl szóló, többször módosított 1999. évi LXIII. törvény 6. §-a alapján - elfogadja. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármester, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján, a Pest Megyei Rendır-fıkapitányság Monori Rendırkapitányságával tervezett együttmőködési megállapodást a Rendırség képviselıjével kösse meg. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntésrıl írásban tájékoztassa Kelemen József alezredest, a Pest Megyei Rendır-fıkapitányság Monori Rendırkapitányságának vezetıjét (székhely: 2200 Monor, Kossuth L. u. 68.). 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az együttmőködési megállapodással összefüggı, az együttmőködési megállapodásból folyó jogok és kötelezettségek fontosabb tartamáról a bőnmegelızés területén együttmőködı Németh István, a Pilisi Polgárır Egyesület (székhely: 2721 Pilis, Arany J. u. 43.) elnökét írásban értesítse. 5./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-4./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Kelemen József alezredes, a Pest Megyei Rendır-fıkapitányság Monori Rendırkapitányság (székhely: 2200 Monor, Kossuth L. u. 86.) kapitányságvezetıjének a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 8 napon belül, az együttmőködési megállapodás megkötésére: a döntést követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 15 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 84/2010. (III. 25.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Pilisi Polgárır Egyesülettel (székhely: 2721 Pilis, Arany János u. 43.) tervezett, a Polgárırség feladatellátásának, valamint az Önkormányzat keretein belül mőködı közterület-felügyelet feladatellátásának segítését célzó, a határozat mellékletét képezı együttmőködési megállapodást, - a közterület-felügyeletrıl szóló, többször módosított 1999. évi LXIII. törvény 6. §-a alapján - elfogadja. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármester, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján, a Pilisi Polgárır Egyesülettel tervezett együttmőködési megállapodást a Polgárırség elnökével (képviselıjével) kösse meg.
3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntésrıl írásban tájékoztassa Németh Istvánt, a Pilisi Polgárır Egyesület (székhely: 2721 Pilis, Arany János u. 43.) elnökét. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az együttmőködési megállapodással összefüggı, az együttmőködési megállapodásból folyó jogok és kötelezettségek fontosabb tartamáról a bőnmegelızés területén együttmőködı Kelemen József alezredest, a Pest Megyei Rendır-fıkapitányság Monori Rendırkapitányságának (székhely: 2200 Monor, Kossuth L. u. 68.) vezetıjét írásban értesítse. 5./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-4./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Németh István, a Pilisi Polgárır Egyesület (székhely: 2721 Pilis, Arany János u. 43.) elnökének a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 8 napon belül, az együttmőködési megállapodás megkötésére: a döntést követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 14 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, és 1 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 85/2010. (III. 25.) sz. önkormányzati határozat 1.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a KözépMagyarországi Operatív Program keretein belül kiírt, a „Pest megyei településközpontok fejlesztése-Kisléptékő megyei fejlesztések” címő, KMOP-2009-5.2.1./A. kódszámú, komponenső pályázat részeként benyújtott „Térfigyelı rendszer kiépítése Pilis Városában” c. pályázati projekttevékenységhez, elemhez kapcsolódóan Olasz Tibor egyéni vállalkozó, villamosmérnök, vezetı tervezı (székhely: 2040 Budaörs Pf: 251) által 2010. február 16.-án kidolgozott és benyújtott, átalány tervezési (vállalkozói) árajánlatát elfogadja. A Képviselı-testület rögzíti, hogy Olasz Tibor egyéni vállalkozó, villamosmérnök, vezetı tervezı (székhely: 2040 Budaörs Pf: 251) által 2010. február 16.-án nyújtott árajánlatát, az alábbi tartalommal igazolja vissza, fogadja el: A tervezési (vállalkozási) díj: nettó 687.500 forint+vonatkozó jogszabály szerinti ÁFA, átalány ár. A beruházás elıkészítési, tervezési, megvalósítási tanulmányterv készítési részfeladat végrehajtásának határideje: 2010. június 10. napja. 1.2/ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az 1.1/ alpontban rögzített pénzügyi kötelezettségvállalás fedezete: Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló …./2010.(…) sz. önkormányzati rendeletében, a Polgármesteri Hivatal dologi igazgatási költségvetési kiadási elıirányzata. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármester, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján Pilis Város Önkormányzata, mint megrendelı nevében Olasz Tibor egyéni vállalkozóval, villamosmérnökkel, vezetı tervezıvel (székhely: 2040 Budaörs Pf: 251) a beruházás elıkészítési, tervezési, szakmai koordinálási feladatok nyújtására vonatkozó tervezési (vállalkozási) szerzıdést kösse meg.
3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-2./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Olasz Tibor egyéni vállalkozót, villamosmérnököt, vezetı tervezıt (székhely: 2040 Budaörs Pf: 251). 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján dolgozza ki és terjessze be Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló 2/2010. (III.18.) sz. önkormányzati rendelete módosítására irányuló rendeletalkotási javaslatot a Képviselı-testület 2010. május havi nyilvános és rendes ülésére – döntéshozatal (költségvetési rendelet módosítása) végett. 5./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-4./ pontban foglalt döntések végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Olasz Tibor egyéni vállalkozónak, villamosmérnöknek, vezetı tervezınek (székhely: 2040 Budaörs Pf: 251) a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 8 napon belül, a tervezıvel a tervezési (vállalkozási) szerzıdés megkötésére: a döntést követı 15 napon belül, a képviselı-testületi határozatban rögzített beruházás elıkészítési, tervezési, szakmai koordinációs feladatok elvégzésére: a felek által megkötendı tervezési (vállalkozási) szerzıdésben foglaltak szerint, a tervezési (vállalkozási) szerzıdés teljesedésbe menéséhez szükséges pénzügyi fedezet biztosítására: Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló 2/2010. (III.18.) sz. önkormányzati rendelete módosítására irányuló rendeletalkotási javaslat kidolgozására és összeállítására: 2010. május 14. A Képviselı-testület 15 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 86/2010. (III. 25.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy Kiss Gábor ırnagy, a Pest Megyei Rendır-Fıkapitányság Monori Rendırkapitányságának (székhely: 2200 Monor, Kossuth L. u. 86.) Pilisi Rendırırse (telephely: 2721 Pilis, Luther tér 12.) parancsnoka által készített, a Pilisi Rendırırs 2009. évi tevékenységérıl szóló, írásbeli szakmai beszámolót külön kikötés eszközlése nélkül - elfogadja. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert hogy az 1./ pontban meghozott döntésrıl írásban értesítse Kelemen József alezredest, a Pest Megyei Rendır-Fıkapitányság Monori Rendırkapitányságának (székhely: 2200 Monor, Kossuth L. u. 86.) kapitányságvezetıjét, valamint Kiss Gábor ırnagyot, a Pest Megyei Rendır-Fıkapitányság Monori Rendırkapitányságának Pilisi Rendırırse (székhely: 2721 Pilis, Luther tér 12.) parancsnokát. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Kelemen József alezredesnek, a Pest Megyei Rendır-Fıkapitányság Monori Rendırkapitánysága (székhely: 2200 Monor, Kossuth L. u. 86.) kapitányságvezetıjének, valamint Kiss Gábor ırnagynak, a Pest Megyei RendırFıkapitányság Monori Rendırkapitányságának Pilisi Rendırırse (telephely: 2721 Pilis, Luther tér 12.) parancsnokának a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 15 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi
határozatot hozta: 87/2010. (III. 25.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Pest Megyei Rendırfıkapitányság Monori Rendırkapitányságának Pilisi Rendırırse (2721 Pilis, Luther tér 12.) részére, „üzemanyag támogatás” jogcímén 2010. évben bruttó 500.000.-Ft azaz bruttó Ötszázezer forint mértékő önkormányzati támogatást nyújt, az Önkormányzat 2010. évi költségvetési rendeletében szereplı, ún. „Támogatások” költségvetési szakfeladata terhére. A Képviselı-testület rögzíti, hogy az önkormányzati támogatás folyósítására - támogatási szerzıdés birtokában - 2010. évben két részletben, az alábbiak szerint kerülhet sor: Az I. félévi önkormányzati támogatás (bruttó 250.000.- Ft): 2010. április 30. napjáig esedékes. A II. félévi önkormányzati támogatás (bruttó 250.000.- Ft): 2010. október 31. napjáig esedékes. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban meghozott döntést Kelemen József alezredes, a Pest Megyei Rendır-fıkapitányság Monori Rendırkapitánysága (székhely: 2200 Monor, Kossuth L. u. 86.) kapitányságvezetıje, valamint Kiss Gábor ırnagy, a Pest Megyei Rendır-fıkapitányság Monori Rendırkapitánysága Pilisi Rendırörse (székhely: 2721 Pilis Luther tér 12.) parancsnoka részére küldje meg, egyúttal a meghozott döntés végrehajtására - támogatási szerzıdés birtokában - a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Kelemen József alezredes, a Pest Megyei Rendır-fıkapitányság Monori Rendırkapitányság (székhely: 2200 Monor, Kossuth L. u. 86.) kapitányságvezetıjének, valamint Kiss Gábor ırnagy, a Pest Megyei Rendırfıkapitányság Monori Rendırkapitánysága Pilisi Rendırörse (székhely: 2721 Pilis Luther tér 12.) parancsnokának a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 15 napon belül, a támogatási szerzıdés megkötésére: a döntést követı 15 napon belül, az önkormányzati támogatás folyósítására: az I. félévi önkormányzati támogatás: 2010. április 30. napjáig esedékes, a II. félévi önkormányzati támogatás: 2010. október 31. napjáig esedékes. A Képviselı-testület 14 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 88/2010. (III. 25.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy – a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 8. § (2) bekezdés a/ pontja, valamint a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény 40. § (3) bekezdése alapján, figyelemmel az államháztartás mőködési rendjérıl szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 20. § (1), valamint 21. § (3) bekezdésében rögzített tartalmi szempontokra és elıírásokra, továbbá a nevelési-oktatási intézmények mőködésérıl szóló, többször módosított 11/1994. (VI.08.) MKM rendeletben rögzített tartalmi szempontokra és elıírásokra – 2010. április 01. hatállyal jóváhagyja az általa létrehozott, fenntartásában és
mőködtetésében álló Óvodai Intézmény (székhely. 2721. Pilis, Rákóczi út 42.) Szervezeti és Mőködési Szabályzatát. A Képviselı-testület - egyúttal - a 245/2009. (VII.30.) sz. önkormányzati határozatával elfogadott és jóváhagyott, az Óvodai Intézmény Szervezeti és Mőködési Szabályzatát, valamint a hozzá kapcsolódó Házirendjét hatályon kívül helyezi. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a település polgármesterét és a jegyzıt, hogy az Óvodai Intézmény új Szervezeti és Mőködési Szabályzatát, az irányító szervi jogkört gyakorló Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete nevében írják alá. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntés végrehajtására, Bársonyé Pálinkás Éva, az Óvodai Intézmény (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi út 42.) vezetıjének a döntésrıl történı értesítésre a szükséges intézkedést tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Bársonyé Pálinkás Éva, az Óvodai Intézmény (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi út 42.) vezetıjének a döntésrıl történı értesítésére: 2010. március 31., az Óvodai Intézmény új Szervezeti és Mőködési Szabályzata aláírására: 2010. március 31. A Képviselı-testület 14 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 89/2010. (III. 25.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy – a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény 40. § (9) bekezdése alapján, figyelemmel az államháztartás mőködési rendjérıl szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 20. § (1), valamint 21. § (3) bekezdésében rögzített tartalmi szempontokra és elıírásokra, továbbá a nevelési-oktatási intézmények mőködésérıl szóló, többször módosított 11/1994. (VI.08.) MKM rendeletben rögzített tartalmi szempontokra és elıírásokra – 2010. április 01. hatállyal jóváhagyja az általa létrehozott, fenntartásában és mőködtetésében álló Óvodai Intézmény (székhely. 2721. Pilis, Rákóczi út 42.) Házirendjét. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a település polgármesterét és a jegyzıt, hogy az Óvodai Intézmény új Házirendjét az irányító szervi jogkört gyakorló Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete nevében írják alá. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntés végrehajtására, Bársonyé Pálinkás Éva, az Óvodai Intézmény (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi út 42.) vezetıjének a döntésrıl történı értesítésre a szükséges intézkedést tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Bársonyé Pálinkás Éva, az Óvodai Intézmény (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi út 42.) vezetıjének a döntésrıl történı értesítésére: 2010. március 31., az Óvodai Intézmény új Házirendje aláírására: 2010. március 31.
A Képviselı-testület 15 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 90/2010. (III. 25.) sz. önkormányzati határozat
1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy – a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 8. § (2) bekezdés a/ pontja alapján, figyelemmel az államháztartás mőködési rendjérıl szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 20. § (1) bekezdésében, valamint 21. § (3) bekezdésében rögzített tartalmi szempontokra és elıírásokra – 2010. április 01. hatállyal elfogadja és jóváhagyja, az általa létrehozott, fenntartásában és mőködtetésében álló Kármán József Városi Könyvtár (székhely: 2721 Pilis, Kávai u. 1.) Szervezeti és Mőködési Szabályzatát. A Képviselı-testület - egyúttal - a 246/2009. (VII.30.) sz. önkormányzati határozatával elfogadott és jóváhagyott, a Kármán József Városi Könyvtár (székhely: 2721 Pilis, Kávai u. 1.) Szervezeti és Mőködési Szabályzatát hatályon kívül helyezi. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a település polgármesterét és a jegyzıt, hogy a Kármán József Városi Könyvtár Szervezeti és Mőködési Szabályzatát, az irányító szervi jogkört gyakorló Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete nevében adják ki és írják alá. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntés végrehajtására, Pogány György, a Kármán József Városi Könyvtár (székhely: 2721 Pilis, Kávai u. 1.) vezetıjének a döntésrıl történı értesítésre a szükséges intézkedést tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Pogány György, a Kármán József Városi Könyvtár vezetıjének (székhely: 2721 Pilis, Kávai u. 1.) a döntésrıl történı értesítésére: 2010. március 31., a Kármán József Városi Könyvtár Szervezeti és Mőködési Szabályzat kiadására és aláírására: 2010. április 01.
A Képviselı-testület 15 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 91/2010. (III. 25.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy Pilis Város Önkormányzata 2010. évre vonatkozó, - a határozat mellékletét képezı - Közbeszerzési Tervét – a közbeszerzésekrıl szóló, többször módosított 2003. évi CXXIX. törvény 5. § (1) bekezdése alapján – elfogadja és jóváhagyja. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján, a jelen Terv képviselı-testület általi elfogadásától számított 5 munkanapon belül gondoskodjék Pilis Város Önkormányzata 2010. évre vonatkozó Közbeszerzési Tervének (és évközi módosításainak) az Önkormányzat által üzemeltetett városi honlapon (www.pilis.hu) történı közzétételérıl. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Pilis Város Önkormányzata 2010. évre vonatkozó Közbeszerzési Tervének az Önkormányzat által üzemeltetett városi honlapon történı közzétételére: a döntést követı 5 munkanapon belül.
A Képviselı-testület 15 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta:
92/2010. (III. 25.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy Horváth Kálmán, a Jobe Grill Kft. (székhely: Budapest, VII. Damjanich u. 31./b.) képviselıje által szervezni kívánt, módosított tartalmú (II. sz.) programsorozatot, - az alábbi kikötés és feltételrendszer maradéktalan teljesülése esetén – támogatja. A Képviselı-testület kijelenti, hogy az Önkormányzat a tárgybani programsorozat idıtartamára az Önkormányzat tulajdonában álló, de a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. üzemeltetésében álló pilisi piactér területét (a hátsó, a parkoló, illetve a búcsú idıtartamára igénybe vehetı területtel együtt), valamint az ezen a területen lévı kiszolgáló épület és annak tartozékai használatát, a piac területén vételezhetı energia (víz, szennyvíz, gáz, villamos energia) használattal együtt „használatba adás” jogcímén a Használó (Jobe Grill Kft. (Budapest, VII. Damjanich u. 31./b.) részére, a jelen képviselı-testületi határozatban megnevezett idıtartamra biztosítja. 1.1./ A Képviselı-testület rögzíti, hogy a Jobe Grill Kft. (székhely: Budapest, VII. Damjanich u. 31./b.) képviselıje által szervezni kívánt programsorozat tervezett határnapjai (idıtartama): 2010. május hó 07-08-09. napja (péntek-vasárnap) 1.2./ A Képviselı-testület rögzíti, hogy a Használó (szervezı) részére a pilisi piactéren jelenleg kiépített és biztosított többlet elektromos energia vételezéséhez anyagi, pénzügyi kötelezettséget nem nyújt, a programsorozat lebonyolításához szükséges többlet elektromos energia vételezése igényléséhez (EDF DÉMÁSZ Zrt.), bonyolításához (kiszállás, szerelés), a többlet villamos energia ára költségeinek viseléséhez, a többlet villamos energia vételezésére szolgáló pont leszereléséhez, szerzıdés megszüntetéséhez, lebonyolításához kapcsolódóan anyagi támogatást , segítséget nem nyújt – az a Használó (szervezı) kizárólagos feladata. Aggregátor mő biztosítása esetén, ezen mőszaki berendezése rendelkezésre állása és mőködtetése (költsége) a Használó (szervezı) kizárólagos költsége, kárveszélye és feladata. A szervezı köteles továbbá mindhárom napon (2010. május 7-9) 22 óra után a hangosítás során különös gondossággal eljárni. 1.3/ A Képviselı-testület rögzíti, hogy a Használó (szervezı) köteles 2010. április 30. napjáig 100 e forint, azaz Egyszázezer forint összeget - a felek által megkötendı használatba adási szerzıdés részlet szabályainak megfelelıen - az üzemeltetı (Gerje-Forrás Nonprofit Kft.) (székhely: 2721 Pilis Temesvári 0251/28 hrsz.) részére óvadék jogcímén átadni (befizetni). Az óvadék letétbe helyezésére, felhasználására és felszabadítására a Polgári Törvénykönyv (1959. évi IV. törvény) általános rendelkezési feltételrendszere az irányadó. Az óvadék befizetése hiányában a tárgybani rendezvény nem tartható meg. 1.4./ A Használó köteles a rendezvény kereteinek biztosítására a Pilisi Polgárır Egyesülettel (székhelye: 2721 Pilis, Arany János u. 43.) - a rendezvény teljes idıtartamára (2010. május 07-08-09.) - együttmőködési megállapodást kötni. 1.5./ A Képviselı-testület rögzíti, hogy a rendezvény lebonyolításának koordinálására, jognyilatkozat tételére jogosult személy: Maly András piacfelügyelı, nyáregyházi lakos.
1.6./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy Pilis Város Önkormányzata, illetve a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. vezetése - a piacfelügyelı bevonásával - 2010. április 20. napjáig egyeztessen a Jobe Grill Kft. szervezıvel, valamint a pilisi piactér területén, állandó pavilont üzemeltetı kereskedıkkel a rendezvény napját illetı nyitva tartás lehetıségét és módját illetıen. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármesteren keresztül a Csapó Attilát, a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. (székhely: 2721. Pilis, Temesvári 0251/28 hrsz.) ügyvezetıjét, hogy a jelen képviselı-testületi határozatban nem szabályozott kérdésekben, Pilis Város Önkormányzatának a piacokról szóló 47/2009. (XII.22.) sz. önkormányzati rendelete keretei között, valamint az 1./ pontban foglalt döntés alapján a Jobe Grill Kft. (székhely: Budapest, VII. Damjanich u. 31./b.) képviselıjével kösse meg a tárgybani rendezvényre vonatkozó használatba adási szerzıdést. Az óvadék befizetése hiányában a használatba adási szerzıdés nem köthetı meg. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Horváth Kálmánt, a Jobe Grill Kft. (székhely: Budapest, VII. Damjanich u. 31./b.) képviselıjét, Csapó Attilát, a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. (székhely: 2721. Pilis, Temesvári 0251/28 hrsz.) ügyvezetıjét, valamint Maly András piacfelügyelıt, nyáregyházi lakost. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármesteren keresztül a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét, hogy a használatba adási szerzıdés megkötését, valamint az óvadék letétbe helyezését követıen, a programsorozatról szóló, rövid tájékoztató anyagokat és hirdetéseket jelentesse meg az Önkormányzat kiadásában megjelenı „Hírnök” c. idıszaki lap 2010. évi II. számában, valamint a Képüsz Kft. által üzemeltetett képújságban. A hirdetmény közzétételének, megjelentetésének fedezete: Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala igazgatási kerete. 5./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-4./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Horváth Kálmán, a Jobe Grill Kft. (székhely: Budapest, VII. Damjanich u. 31./b.) képviselıjének, Csapó Attila, a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. (székhely: 2721. Pilis, Temesvári 0251/28 hrsz.) ügyvezetıjének, valamint Maly András piacfelügyelınek, nyáregyházi lakosnak a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 15 napon belül, az óvadék befizetésének határideje: 2010. április 30. napja, a használatba adási szerzıdés megkötésére: 2010. április 30. napja, a rendezvény lebonyolításával kapcsolatos elıkészítı munkák, feladatok elvégzésére: a jelen képviselıtestületi határozat meghozatalától számítottan, folyamatosan, a rendezvény szerzıdésszerő befejezéséig.
A Képviselı-testület 14 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 93/2010. (III. 25.) sz. önkormányzati határozat 1.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy „Pilis Város Polgármesteri Hivatala informatikai rendszerfelügyeletének ellátása 2010.07.01.2011.12.31.” tárgy alatt, pályázatot ír ki.
1.2./ A Képviselı-testület rögzíti, hogy a költségvetési szervek informatikai rendszerfelügyeletére irányuló pályázat, az alábbi intézmények mőködtetésére, rendszerfelügyeletére terjed ki: 1.2.1./ Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 49. 1.2.2./ Kistérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat pilisi tagintézménye (családsegítı és gyermekjóléti szakmai részlege) telephely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 49. 2.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy „Pilis Város Polgármesteri Hivatala informatikai rendszerfelügyeletének ellátása 2010.07.01.2011.12.31.” tárgyú pályázat lebonyolításával (a Pályázati felhívás, és a hozzá kapcsolódó Pályázati dokumentáció tartalmának vizsgálatával és elfogadásával, a pályázat keretein belül benyújtandó pályázatok-ajánlatok átvételével, bontásával, a tárgybani pályáztatási eljárás részeként megállapított – okirati, egyéb - hiányosságok pótoltatásával, a benyújtott pályázatok-ajánlatok döntéshozó Képviselı-testület részére történı formai és tartalmi értékelésével, véleményezésével) - az alábbi Elıkészítı és Bíráló Bizottságot bízza meg: Az Önkormányzat nevében eljáró Elıkészítı és Bíráló Bizottság tagjai, az alábbiak: Pilis Város Önkormányzata Polgármestere: Szabó Márton, az Elıkészítı és Bíráló Bizottság elnöke. Pilis Város Önkormányzata Alpolgármestere: Mala Ferenc, az Elıkészítı és Bíráló Bizottság tagja. Pilis Város Önkormányzata Kommunikációs, Regionális és Európai Uniós Bizottság elnöke: Domonyi Károly, az Elıkészítı és Bíráló Bizottság tagja. Pilis Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának tagja: Molnárné Bártfai Andrea, az Elıkészítı és Bíráló Bizottság tagja. Pilis Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának tagja: Bencze György László, az Elıkészítı és Bíráló Bizottság tagja. 2.2./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a 2.1./ alpontban rögzített Elıkészítı és Bíráló Bizottság munkáját, az alábbi személyek szakértıként segítik: dr. Csiki Gábor jegyzı (pályáztatási eljárásrend betartásáért felelıs személy), Szatmári Zsolt, NET Informatika Bt. ügyvezetıje, (számítástechnikai terület szakértıje, rendszerüzemeltetési szakértı). 2.3./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a 2.1./ alpontban rögzített Elıkészítı és Bíráló Bizottság feladatellátásához kapcsolódóan az alábbi hatáskört biztosítja és rendeli: 2.3.1. a Pályázati felhívás, és a hozzá kapcsolódó dokumentáció-tervezete tartalmi vizsgálata és az Önkormányzat nevében történı elfogadása, 2.3.2. a pályázat keretein belül benyújtandó pályázatok-ajánlatok átvétele, bontása,
2.3.3. a tárgybani pályáztatási eljárás részeként megállapított hiányosságok áttekintése és pótoltatása, 2.3.4. a benyújtott pályázatok-ajánlatok döntéshozó Képviselı-testület részére történı formai és tartalmi értékelése (javaslattételi-véleményezı funkció). 3./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert és a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét, hogy „Pilis Város Polgármesteri Hivatala informatikai rendszerfelügyeletének ellátása 2010.07.01.-2011.12.31.” tárgyban kiírt és az Önkormányzat Elıkészítı és Bíráló Bizottsága által jóváhagyott pályázati felhívás rövidített változatát, az alábbi elérhetıségeken jelentessék meg: a) Pilis Város Önkormányzatának hivatalos honlapján: www.pilis.hu (a tárgybani pályázat megjelentetése és közzététele teljes idıtartamára), b) Pilis Város Önkormányzata által kiadott idıszaki lap, a „Hírnök” c. kiadvány 2010. évi II. számában (egy alkalommal), c) 1 db, Monor és térsége régióban megjelenı újságban (egy alkalommal), d) 1 db szakmai folyóirat felületén (egy alkalommal). 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-3./ pontban foglalt döntésérıl a tárgyi pályázati eljárás során szakértıként eljáró (külsı) személyeket írásban értesítse, és egyúttal az Elıkészítı és Bíráló Bizottság tagjainak, szakértıinek az összeférhetetlenségi nyilatkozat kiállítására vonatkozó, szükséges intézkedéseket tegye meg. 5./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglaltak szerinti pályáztatási eljárás során benyújtott valamennyi pályázatot - zárt ülés napirendi pontjaként terjessze be a Képviselı-testület 2010. május havi rendes ülésére, döntéshozatal (a pályázat átfogó értékelése) végett. 6./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-4./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a tárgyi pályázati eljárás során szakértıként eljáró (külsı) személyeknek a felkérésre, a döntésrıl történı írásbeli értesítésére, a pályázati eljárás lefolytatásához kapcsolódó ún. összeférhetetlenségi jognyilatkozatok megtételére: a döntést követı 5 napon belül, „Pilis Város Polgármesteri Hivatala informatikai rendszerfelügyeletének ellátása 2010.07.01.-2011.12.31.” tárgyú pályázati felhívás, valamint pályázati dokumentáció vizsgálatára és elfogadására (Elıkészítı és Bíráló Bizottság ülésének megtartására): a döntést követı 15 napon belül, „Pilis Város Polgármesteri Hivatala informatikai rendszerfelügyeletének ellátása 2010.07.01.2011.12.31.” tárgyú pályázati felhívás, valamint a pályázati dokumentáció pályázatban meghatározott médiafelületeken történı közzétételére és megjelentetésére: a döntést követı 15 napon belül, illetve értelemszerően, az Elıkészítı és Bíráló Bizottság ún. véleményezı és javaslattevı ülésének (értékelések) megtartására: a Bizottság által elfogadott és jóváhagyott pályázati felhívás, és a hozzá kapcsolódó pályázati dokumentációban foglalt idıbeli ütemezés szerint. A Képviselı-testület 15 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta:
94/2010. (III. 25.) sz. önkormányzati határozat
Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy dr. Csiki Gábor, Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala (2721 Pilis, Kossuth L. u. 47.) jegyzıje által, a „Javaslat a szennyvíz beruházáshoz kapcsolódóan létrejött ún. szennyvíz érdekeltségi hozzájárulás megfizetésére vonatkozólag megkötött egyes társulati/lakástakarék pénztári szerzıdések felmondására, megszüntetésére” tárgyú, 98/2010. sz. napirendi ponthoz kapcsolódóan készített írásbeli elıterjesztést, tájékoztató anyagát elfogadja és tudomásul veszi. Felelıs. Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal.
A Képviselı-testület 14 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, és 1 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 95/2010. (III. 25.) sz. önkormányzati határozat 1.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a település közigazgatási határán belül, külterületen (volt zártkerti területeken) álló épületállomány – mőszaki és egyéb szempontú – teljeskörő felmérését rendeli el. A felmérés végrehajtásáért felelıs: Polgármesteri Hivatal jegyzıje. 1.2./ A Képviselı-testület a feladat végrehajtásához kapcsolódó épületállomány elhelyezkedését rögzítı I. körös felmérését 2010. június 30. napjában, annak helyszíni szemléje részét 2011. június 30. napjában, valamint az építésügyi hatósági eljárás lefolytatásához, végrehajtásához kapcsolódóan 2011. december hó 31. napjában határozza meg. 2./ A Képviselı-testület felkéri a Településfejlesztési és Városgazdálkodási Bizottságot, hogy az 1./ pontban foglalt végrehajtását, a végrehajtáshoz szükséges eszközök biztosítása folyamatát koordinálja. A jegyzı tájékoztatása formája és rendje: havonta, beszámolás formájában, a Településfejlesztési és Városgazdálkodási Bizottság tárgyhavi rendes ülése keretein belül. 3.1./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az 1./ pontban foglalt, a 2010. és 2011. évi mőszaki feladat ellátást érintı, külön ún. teljesítményértékelési szintő feladat végrehajtásához kapcsolódóan, a feladat végrehajtására az Önkormányzat Polgármesteri Hivatala keretein belül, - 2010. április hó 1. napjától 2011. december hó 31. napjáig terjedı idıtartamra, - 1 fı munkaszerzıdéssel létesítendı, határozott idıtartamú álláshelyet biztosít. 3.2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármesteren keresztül a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét hogy a 3.1./ alpontban foglaltak szerint az Önkormányzat Polgármesteri Hivatala keretein belül, a határozott idıtartamra vonatkozó munkaszerzıdéssel foglalkoztatható, 1 fı status betöltésére tegye meg a szükséges intézkedéseket. 4./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az Önkormányzat Polgármesteri Hivatala keretein belül 2010. évre (és 2011. évre) vonatkozólag biztosítandó, határozott idejő munkaszerzıdés, status betöltésének biztosítása érdekében, - a többlet feladat jelentkezésébıl, végrehajtásából adódó létszám növekedés miatt - a Polgármesteri Hivatal dologi kiadási elıirányzatából bruttó 1.200 e Ft összegő költségvetési kiadási elıirányzatnak, a Polgármesteri Hivatal személyi juttatás és járulékai elıirányzatához történı átcsoportosítását engedélyezi.
5./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-4./ pontban foglalt döntés végrehajtása érdekében Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló 2/2010. (III.18.) sz. önkormányzati rendelete módosítására irányuló rendeletalkotási javaslatot dolgozza ki és terjessze be – az Önkormányzat 2010. évi I. negyedévi gazdálkodásával összefüggı tájékoztatással egyidejőleg – a Képviselı-testület 2010. május havi nyilvános és rendes ülésére, döntéshozatal végett. 6./ A Képviselı-testület felkéri a polgármesteren keresztül a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét, hogy az 1./ és 3./ pontban foglalt döntés alapján, a feladat lefolytatásához szükséges megbízólevél kiadására 2010. március 31. napjáig tegye meg a szükséges intézkedéseket. 7./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, illetve a polgármesteren keresztül a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét, hogy az 1./, 2./ és 3./ pontban foglalt döntés alapján, a Polgármesteri Hivatal mőszaki tárgyú feladatainak végrehajtásához kapcsolódó további szükséges intézkedéseket (utasításokat) adják ki. 8./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-7./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, az 1./ és 3./ pontban foglalt döntés végrehajtására: 2010. március 31., a 2./ pontban foglalt döntés végrehajtására: 2010. április 01. napjától kezdıdıen folyamatosan, a 4./ és 5./ pontban foglalt döntés végrehajtásra: a Képviselı-testület 2010. május havi nyilvános és rendes ülése, a 7./ pontban foglalt feladat végrehajtására: 2010. május 31.
A Képviselı-testület 15 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 96/2010. (III. 25.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a KIÚT Szociális és Mentálhigiénés Egyesület (székhely: 1077. Budapest, Wesselényi u.17 képviseli: dr. Bodor György elnök) alelnöke, Kölesné Bukovics Zsuzsanna által készített, Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala részére 2010. február 26. napján benyújtott, a KIÚT Szociális- és Mentálhigiénés Egyesület 2009. évi tevékenységérıl, mőködésérıl szóló Pilis Város Önkormányzata feladatellátásával kapcsolatos - írásbeli szakmai beszámolóját, külön kikötés eszközlése nélkül elfogadja, és tudomásul veszi. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse dr. Bodor Györgyöt, a KIÚT Szociális és Mentálhigiénés Egyesület (székhely: 1077. Budapest, Wesselényi u.17.) elnökét. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, dr. Bodor György, a KIÚT Szociális és Mentálhigiénés Egyesület (székhely: 1077 Budapest, Wesselényi u. 17.) elnökének a döntésrıl történı értesítésére és tájékoztatására: a döntést követı 15 napon belül.
A Képviselı-testület 14 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, és 1 tartózkodás mellett, az
alábbi határozatot hozta: 97/2010. (III. 25.) sz. önkormányzati határozat Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy Pilis Város Önkormányzatának a magánszemélyek kommunális adójáról szóló, a 39/2007. (XII.27.) sz. önkormányzati rendelettel, a 38/2008. (XII.23.) sz. önkormányzati rendelettel, a 40/2009. (XI.30.) önkormányzati rendelettel módosított 36/2006. (XII.22.) sz., 2010. január 01. napjától hatályos önkormányzati rendelete normaszövegét - külön módosítás eszközlése nélkül - hatályában fenntartja. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal.
A Képviselı-testület 14 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, és 1 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 98/2010. (III. 25.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testület úgy dönt, hogy a település külterületi földrészletein élık által 2010. január 31. napján írott, a Polgármester Hivatal részére 2010. március 09-én benyújtott lakossági indítványával, kezdeményezésével kapcsolatban - a külterületen (volt zártkerti földrészleten) élık helyzetének javítása érdekében, - az alábbi intézkedési tervet fogadja el: 1.1./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, illetve a polgármesteren keresztül a GerjeForrás Nonprofit Kft. ügyvezetıjét, hogy Pilis Város Önkormányzatának a köztisztaságról és a szervezett köztisztasági szolgáltatásokról szóló 26/2009. (VIII.05.) sz. önkormányzati rendelete felülvizsgálatával egyidejőleg, részletesen vizsgálja meg az indítványozók beadványában megfogalmazott azon megjegyzését, mely szerint a település külterületén élık vonatkozásában a hulladékszállítási közszolgáltatási útvonal nem teljes körően fedi le a település külterületi, lakott részét. A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, illetve a polgármesteren keresztül a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. ügyvezetıjét, hogy a Képviselı-testület 2010. május havi nyilvános és rendes ülésére készítsen, részletes írásbeli tájékoztatást (hulladékszállítási közszolgáltatási útvonal módosítására irányuló javaslatot) - az indítványozók álláspontjának vizsgálatával kapcsolatban. Felelıs: Csapó Attila, a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. ügyvezetıje Határidı: a Képviselı-testület 2010. év május havi rendes ülése. 1.2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, illetve a polgármesteren keresztül a GerjeForrás Nonprofit Kft. ügyvezetıjét, hogy a település külterületi földrészletén lévı úthálózat mőszaki állagának javítására vonatkozólag dolgozzon ki több alternatívát tartalmazó ajánlatot, - az alábbi mőszaki szempontok figyelembevételével: a./ a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. üzemeltetésében álló jelenlegi mezıgazdasági erıgép, toló lap felhasználásával kapcsolatos kivitelezésre vonatkozólag, b./ a települési önkormányzat által más, harmadik személytıl bérelendı, a keskeny külterületi utak felületének javítására alkalmas gléder bérlésére vonatkozólag, c./ a keskeny külterületi utak felületének javítására alkalmas gléder más módon történı biztosítására, bérlésére vonatkozólag.
Felelıs: Csapó Attila, a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. ügyvezetıje Határidı: a Képviselı-testület 2010. év május havi ülése. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban tájékoztassa Wiestné Pölcz Edit 2721 Pilis, Haleszi I. D. 5682. hrsz. alatti lakost, az indítványozók és javaslattevık képviselıjét. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, az 1./ pontban rögzített javaslatok végrehajtásához kapcsolódó elıkészítı dokumentumok kidolgozására: az 1./ pontban rögzítettek szerint.
A Képviselı-testület 15 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 99/2010. (III. 25.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Peter Cerny Alapítvány (székhely:1083 Budapest, Bókay J. u. 53.) részére, - a „Peter Cerny Alapítvány a Beteg Koraszülött Gyógyításért” feladatellátása, munkája tárgyi feltételrendszerét támogatandó - egyszeri bruttó 25.000-Ft, azaz bruttó huszonötezer forint támogatást nyújt, az Önkormányzat 2010. évi költségvetésében, a képviselıi-tiszteletdíjból képzett, elkülönített pénzügyi kerete terhére. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Dr. Somogyvári Zsoltot, a Peter Cerny Alapítvány szakmai vezetıjét (székhely: 1083 Budapest, Bókay J. u. 53.). 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján – a pénzügyi fedezetnek a „Támogatások” fejezetcím alá történı csoportosítása, a költségvetési rendelet módosítása érdekében - a Képviselı-testület 2010. május havi nyilvános és rendes ülésére terjessze be Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló 2/2010. (III.18.) sz. önkormányzati rendelet módosítására vonatkozó rendeletalkotási javaslatot. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-3./ pontban foglalt döntés végrehajtására tegye meg a szükséges lépéseket. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Dr. Somogyvári Zsolt, a Peter Cerny Alapítvány (székhely: 1083 Budapest, Bókay J. u. 53.) szakmai vezetıjének a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 15 napon belül, az 1./ pontban meghatározott támogatás átutalására: a döntést követı 30 napon belül, a 3./ pontban rögzített rendeletalkotási javaslat kidolgozására, a Képviselı-testület és szervei részére történı benyújtására: 2010. május 14.
A Képviselı-testület 15 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta:
100/2010. (III. 25.) sz. önkormányzati határozat 1/. Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy az Erdımester Szövetkezet (irányító szerv) (székhely: 2200 Monor, Kossuth L. u. 76. I. emelet 1.) által, az Önkormányzat kizárólagos, vagy osztatlan közös tulajdonát képezı pilisi, 033/31 hrsz., 31 K jelő erdırészlet (4.29 ha) vonatkozásában, pilisi, 0201/5 hrsz., 651/B jelő erdırészlet (3.20 ha) vonatkozásában, pilisi, 0201/5 hrsz., 651/D jelő erdırészlet (0,90 ha) vonatkozásában, pilisi, 055/13 hrsz., 12 H jelő erdırészlet (3.79 ha) vonatkozásában, pilisi, 0206/64/b hrsz., 37 F jelő erdırészlet (1,31 ha) vonatkozásában, pilisi 033/28.,0206/62/a, és 0206/53 hrsz.-ú, 31 F, 37 H és 37 A jelő (összesen: 8,10 ha) erdırészletek vonatkozásában a 2009. évben elvégzett, az erdıgazdálkodási munkák, feladatok végrehajtásáról szóló, 2009. október 12-én kelt írásbeli pénzügyi beszámoló anyagát, valamint 2010. március 05-én kelt írásbeli szakmai beszámoló anyagát - külön kikötés(ek) eszközlése nélkül - elfogadja. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Csordás Nagy Lászlót, az Erdımester Szövetkezet (székhely: 2200 Monor, Kossuth L. u 76. I/1.) elnökét, valamint Csapó Attilát, a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28. hrsz.) ügyvezetıjét. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Csordás Nagy Lászlónak, az Erdımester Szövetkezet (székhely: 2200 Monor, Kossuth L. u 76. I/1.) elnökének, valamint Csapó Attilának, a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28. hrsz.) ügyvezetıjének a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 15 napon belül.
A Képviselı-testület 15 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 101/2010. (III. 25.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyházközség (székhely: 1085 Budapest, Üllıi út 24.) Pilisi Ágostai Evangélikus Egyházközsége (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 28.) által tervezett, a Pilis, Pándi út 31/b. (temetı), 452 hrsz-ú ingatlanon álló ravatalozó épület bıvítésére (és felújítására) vonatkozólag Nyíri Mihály építész, statikus, közmőtervezı mérnök (É-130264, MÉK. 13-2626), által, a Pilisi Evangélikus Egyházközség megbízásából készített engedélyezési tervdokumentációjában foglalt mőszaki tartalommal, - külön kikötés eszközlése nélkül - egyetért. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt, rögzített bıvítésre, felújításra irányuló mőszaki tartalom megvalósulását kísérje figyelemmel, és e tárgykörben szükség szerint egyeztessen Krámer György esperessel, a Magyarországi
Evangélikus Egyházközség (székhely: 1085 Budapest, Üllıi út 24.) Pilisi Ágostai Evangélikus Egyházközsége (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 28.) képviselıjével, valamint – szükség szerint – az Evangélikus Egyházközség Presbitériumával. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-2./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Krámer György esperest, a Magyarországi Evangélikus Egyházközség Pilisi Ágostai Evangélikus Egyházközsége (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 28.) képviselıjét. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-3./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Krámer György esperesnek, a Magyarországi Evangélikus Egyházközség Pilisi Ágostai Evangélikus Egyházközsége (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 28.) képviselıjének a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 15 napon belül, a 2./ pontban rögzített beruházás egyeztetési, koordinációs feladatok végrehajtására: a jelen képviselı-testületi határozatban foglaltak szerint, folyamatosan.
A Képviselı-testület 15 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 102/2010. (III. 25.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (1133 Budapest, Pozsonyi út 56.) által (közremőködı szervezet: VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Közhasznú Társaság-1016. Budapest, Gellérthegy u. 32.), „a polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése a Közép-magyarországi Régióban” tárgyában kiírt ÁROP-3.A.1/A. kódszámú és komponenső pályázaton, Pilis Város Önkormányzata által benyújtott és nyertes, „Pilis Város Polgármesterei Hivatala szervezetfejlesztése” pályázat megvalósításához kapcsolódó szakértıi tanácsadói és képzési szolgáltatások ellátása területén, - Pilis Város Önkormányzata által benyújtott pályázat megvalósításának részeként, - a CORPORATE VALUES Szervezetfejlesztési és Vezetési Tanácsadó Kft. (székhely: 1012. Budapest, Logodi u. 62.) által „Balanced Score Card” címen benyújtott szakértıi anyag (lezárva: 2010. január 12.) tartalmát elfogadja. 2./ A Képviselı-testülete felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Németh Gergely ügyvezetıt, a CORPORATE VALUES Szervezetfejlesztési és Vezetési Tanácsadó Kft. (székhely: 1012. Budapest, Logodi u. 62.) képviselıjét. 3./ A Képviselı-testülete felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Németh Gergely ügyvezetı, a CORPORATE VALUES Szervezetfejlesztési és Vezetési Tanácsadó Kft. (székhely: 1012. Budapest, Logodi u. 62.) képviselıjének a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 15 napon belül.
A Képviselı-testület 15 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta:
103/2010. (III. 25.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a „Polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése a Közép-magyarországi Régióban” tárgyú ÁROP-3.A.1/A.2008-0057 kódszámú és komponenső nyertes pályázat végrehajtásának elırehaladásával kapcsolatos jegyzıi beszámoló tartalmát elfogadja, és tudomásul veszi. 2./ A Képviselı-testület a „Polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése a Középmagyarországi Régióban” tárgyú ÁROP-3.A.1/A.-2008-0057 kódszámú és komponenső nyertes pályázat részeként a "figyelembe veszi és érvényesíti a közlekedési kapcsolatok, a térhasználat és a kiegészítı létesítmények tervezésekor a nık és a férfiak igényeit" elnevezéső indikátor teljesítése érdekében, az alábbiak szerint dönt: A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a Polgármesteri Hivatal épületében elhelyezkedı, jelenleg koedukált formában mőködı illemhelyiség a továbbiakban a Polgármesteri Hivatal nıi munkatársai birtokába és használatába kerül, egyúttal a Polgármesteri Hivatal Építéshatósági és Mőszaki Irodájának épületében található illemhelyiség, - a Polgármesteri Hivatal férfi munkatársainak rendelkezésére áll. A bevezetés idıpontja: 2010. augusztus hó 01. napja. 3./ A Képviselı-testülete felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a 2./ pontban rögzített rész indikátorhoz kapcsolódó kötelezettségvállalás végrehajtására: 2010. augusztus 01. napja.
A Képviselı-testület 10 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 113/2010. (IV. 29.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete – dr. Csiki Gábor jegyzı javaslatára úgy dönt, hogy a „polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése a Közép-magyarországi Régióban” tárgyú ÁROP-3.A.1/A.-2008-0057 kódszámú és komponenső nyertes pályázat végrehajtása során a CORPORATE VALUES Szervezetfejlesztési és Vezetési Tanácsadó Kft. (1012. Budapest, Logodi u. 51.) szakértıi által kimutatott és a Polgármesteri Hivatalt, mint szervezetet érintı szervezetfejlesztési irányokra vonatkozólag elfogadja és jóváhagyja, Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala - határozat mellékletét képezı Szervezetfejlesztési Programját (Intézkedési tervet). 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Németh Gergely ügyvezetıt, a CORPORATE VALUES Szervezetfejlesztési és Vezetési Tanácsadó Kft. (1012. Budapest, Logodi u. 62.) képviselıjét, egyúttal a tárgybani anyagot, mint Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala, szervezet jövıbeni fejlesztése irányait rögzítı programot a tárgyi pályázat során eljáró közremőködı hatóság részére – szükség szerint – küldje meg (mutassa be). 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg.
Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Németh Gergely ügyvezetı, a CORPORATE VALUES Szervezetfejlesztési és Vezetési Tanácsadó Kft. (1012. Budapest, Logodi u. 62.) képviselıjének a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 15 napon belül.
A Képviselı-testület 9 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta 114/2010. (IV. 29.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzat Képviselı-testülete úgy dönt, hogy - a gyermekek védelmérıl és a gyámügyi igazgatásról szóló, többször módosított 1997. évi XXXI. törvény 96. § (6) bekezdésében nyert felhatalmazás alapján - elfogadja Pilis Város Önkormányzata gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak 2009. évi ellátására vonatkozó, - a határozat mellékletét képezı - átfogó (írásbeli) értékelését. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésérıl írásban értesítse a Közép-Magyarországi Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala (székhely: 1052. Budapest, Váci u. 62 - 64.) vezetıjét. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a Közép-Magyarországi Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala (székhely: 1052. Budapest, Váci u. 62 - 64.) vezetıjének a döntésrıl történı értesítésére: a döntés követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 10 igen szavazattal, 1 ellenszavazat mellett és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 115/2010. (IV. 29.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy Pilis Város közigazgatási területén, a jelzırendszeres házi segítségnyújtás önerıs mőködtetésére irányuló indítványt elveti és a jelzırendszeres házi segítségnyújtást, mint szolgáltatást, - a feladat külön, önkormányzati megszervezése nélkül - a szolgáltatást ez idáig igénybe vevık részére 2010. július 01. napjától nem biztosítja. 2./ A Képviselı-testület felkéri és felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján, az 1./ pontban meghatározott szolgáltatást igénybe vevıkkel – a jelzırendszeres házi segítségnyújtást 2010. március 31. napján igénybe vevık irányában –az egyedi, Ket szerinti hatósági szerzıdéseket (a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló, többször módosított 2004. évi CXL. törvény rendelkezéseire figyelemmel) 2010. június 30. napjára mondja fel. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Fazekas Krisztinát, a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás (székhely: 2200 Monor, Kossuth L. u. 78-80.) munkaszervezete vezetıjét, valamint Ispány Jánost, a Kistérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat intézményvezetıjét (székhely: 2200 Monor, Dobó u. 6.), továbbá Mészáros Károlynét, a Kistérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat Idısgondozási Szakmai Csoportjának szakmai vezetıjét
(telephely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 57/b.), egyúttal a döntés(ek) végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-3./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Fazekas Krisztina, a munkaszervezete vezetıjének, Ispány János, a Kistérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat intézményvezetıjének, továbbá Mészáros Károlyné, a Kistérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat Idısgondozási Szakmai Csoportja szakmai vezetıjének a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 15 napon belül.
A Képviselı-testület 11 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 116/2010. (IV. 29.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy – a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 8. § (2) bekezdés a/ pontja, valamint a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény 40. § (3) bekezdése alapján, figyelemmel az államháztartás mőködési rendjérıl szóló 292/2009. (XII.19.) Korm. rendelet 20. § (1), valamint 23. § (1) bekezdésében rögzített tartalmi szempontokra és elıírásokra, továbbá a nevelési-oktatási intézmények mőködésérıl szóló, többször módosított 11/1994. (VI.08.) MKM rendeletben rögzített tartalmi szempontokra és elıírásokra – 2010. május 01. napi hatállyal jóváhagyja az általa létrehozott, fenntartásában álló Gubányi Károly Általános Iskola (székhely. 2721. Pilis, Kossuth Lajos u. 30.) Szervezeti és Mőködési Szabályzatát. A Képviselı-testület - egyúttal - a 271/2009. (IX.24.) sz. önkormányzati határozatával elfogadott és jóváhagyott Gubányi Károly Általános Iskola Szervezeti és Mőködési Szabályzatát hatályon kívül helyezi. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a település polgármesterét és a jegyzıt, hogy a Gubányi Károly Általános Iskola (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 30.) új Szervezeti és Mőködési Szabályzatát az irányító szervi jogkört gyakorló Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete nevében adják ki és írják alá. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntés végrehajtására, a döntésrıl történı értesítésre a szükséges intézkedést tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Koblencz Andrea, a Gubányi Károly Általános Iskola (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L: u. 30.) igazgatójának a döntésrıl történı értesítésére: 2010. április 30., a Gubányi Károly Általános Iskola új Szervezeti és Mőködési Szabályzata kiadására és aláírására: 2010. április 30.
A Képviselı-testület 11 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta:
117/2010. (IV. 29.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy – a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény 40. § (9) bekezdése alapján, figyelemmel az államháztartás mőködési rendjérıl szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 20. § (1), valamint 21. § (3) bekezdésében rögzített tartalmi szempontokra és elıírásokra, továbbá a nevelési oktatási intézmények mőködésérıl szóló, többször módosított 11/1994. (VI.08.) MKM rendeletben rögzített tartalmi szempontokra és elıírásokra – 2010. május 01. napi hatállyal jóváhagyja az általa létrehozott, fenntartásában és mőködtetésében álló Gubányi Károly Általános Iskola (székhely. 2721. Pilis, Kossuth L. u. 30.) Házirendjét. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a település polgármesterét és a jegyzıt, hogy a Gubányi Károly Általános Iskola (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 30.) új Házirendjét az irányító szervi jogkört gyakorló Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete nevében adják ki és írják alá. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntés végrehajtására, Koblencz Andrea, a Gubányi Károly Általános Iskola (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 30.) vezetıjének a döntésrıl történı értesítésre a szükséges intézkedést tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Koblencz Andrea, a Gubányi Károly Általános Iskola (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 30.) vezetıjének a döntésrıl történı értesítésére: 2010. április 30., a Gubányi Károly Általános Iskola új Házirendje aláírására: 2010. április 30.
A Képviselı-testület 11 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 118/2010. (IV. 29.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete, mint fenntartó úgy dönt, a Gubányi Károly Általános Iskolában (székhely: 2721 Pilis, Kossuth Lajos u. 30.) a 2010/2011. oktatási tanévre vonatkozóan, 5 (öt) I. osztály indítását engedélyezi, az alábbiak szerint: Gubányi Károly Általános Iskola Szabadság téri telephelyén: 4 (négy) I. osztály. Gubányi Károly Általános Iskola Széchenyi utcai telephelyén: 1 (egy) I. osztály, 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármester útján a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét, hogy amennyiben a Gubányi Károly Általános Iskola (székhely: 2721 Pilis, Kossuth Lajos u. 30.) mőködése esetében, a törvényi maximális létszámhatár túllépésének esete következik be, úgy az erre vonatkozó írásbeli elıterjesztést (a külön engedélynek a fenntartótól történı megkérését) a Képviselı-testület soron következı rendes ülésére, de legkésıbb a Képviselıtestület 2010. augusztus havi rendes ülésére, írásban készítse elı és állítsa össze. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1.-2./ pontban foglalt döntésérıl értesítse Koblencz Andreát, a Gubányi Károly Általános Iskola igazgatóját. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a határozatnak Koblencz Andrea, a Gubányi Károly Általános Iskola (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 30.) igazgatja részére történı kézbesítésére: a
döntést követı 8 napon belül, a 2./ pontban foglalt feladat végrehajtására: szükség szerint, a Képviselı-testület soron következı rendes üléséig, de legkésıbb a Képviselıtestület 2010. augusztus havi rendes üléséig.
A Képviselı-testület 11 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 119/2010. (IV. 29.) sz. önkormányzati határozat 1.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy – a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 8. § (2) bekezdés a/ pontja alapján, figyelemmel az államháztartás mőködési rendjérıl szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 20. § (1) bekezdésében, valamint 21. § (3) bekezdésében rögzített tartalmi szempontokra és elıírásokra – 2010. május 01-jei hatállyal elfogadja és jóváhagyja, az általa létrehozott, fenntartásában és mőködtetésében álló Móricz Zsigmond Közösségi Ház (székhely: 2721 Pilis, Dózsa György u. 2.) Szervezeti és Mőködési Szabályzatát. 1.2./ A Képviselı-testület - egyúttal - a 127/2007. (V.31.) sz. önkormányzati határozatával elfogadott és jóváhagyott, a Móricz Zsigmond Közösségi Ház (székhely: 2721 Pilis, Dózsa György u. 2.) Szervezeti és Mőködési Szabályzatát hatályon kívül helyezi. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a település polgármesterét és a jegyzıt, hogy a Móricz Zsigmond Közösségi Ház Szervezeti és Mőködési Szabályzatát, az irányító szervi jogkört gyakorló Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete nevében adják ki és írják alá. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntés végrehajtására, Puskásné Illanicz Dóra, a Móricz Zsigmond Közösségi Ház (székhely: 2721 Pilis, Dózsa György u. 2.) vezetıjének a döntésrıl történı értesítésre a szükséges intézkedést tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Puskásné Illanicz Dóra, a Móricz Zsigmond Közösségi Ház vezetıjének (székhely: 2721 Pilis, Dózsa György u. 2.) a döntésrıl történı értesítésére: 2010. április 30., a Móricz Zsigmond Közösségi Ház Szervezeti és Mőködési Szabályzata kiadására és aláírására: 2010. május 01.
A Képviselı-testület 11 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 120/2010. (IV. 29.) sz. önkormányzati határozat Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat 2009. évi vagyongazdálkodásáról és az önkormányzati vagyon hasznosításáról szóló, a Polgármesteri Hivatal jegyzıje által elıterjesztett - a határozat mellékletét képezı - írásbeli beszámolót elfogadja, illetve tudomásul veszi. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal.
A Képviselı-testület 11 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, és 1 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 121/2010. (IV. 29.) sz. önkormányzati határozat Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy elfogadja Majláth Konrád Konstantin belsı ellenırzési vezetı valamint dr. Csiki Gábor jegyzı által, az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 121/B §-a, valamint a költségvetési szervek belsı ellenırzésérıl szóló, többször módosított 193/2003. (XI. 26.) Korm. rendelet 31. § (1)–(4) bekezdései szerint elkészített és koordinált, összeállított, Pilis Város Önkormányzata, valamint az általa fenntartott helyi önkormányzati költségvetési szerveknél 2009. évben lefolytatott települési szintő és kistérségi szintő belsı ellenırzési vizsgálatokról és annak hatályosulásáról szóló, - a határozat mellékletét képezı - éves összefoglaló jelentését. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal.
A Képviselı-testület 12 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 122/2010. (IV. 29.) sz. önkormányzati határozat Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a köztisztviselık jogállásáról szóló, többször módosított 1992. évi XXIII. törvény 34. §-a figyelembevételével elfogadja és tudomásul veszi - Pilis Város jegyzıje által elıterjesztettek szerint - Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala (2721. Pilis, Kossuth L. u. 47.) 2009. évi, ún. teljesítmény feladatok végrehajtásáról szóló – a határozat mellékletét képezı – írásbeli beszámolót. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal.
A Képviselı-testület 12 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 123/2010. (IV. 29.) sz. önkormányzati határozat Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Q-System Hungary Kft. (székhely: 1134 Budapest, Kassák Lajos u. 69-71.) által, 2010. április hónapjában, a WiFi vezeték nélküli hozzáférési helyszín létrehozása érdekében kiírt pályázaton nem vesz részt. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal.
A Képviselı-testület 12 igen szavazattal, 2 ellenszavazat és 2 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 124/2010. (IV. 29.) sz. önkormányzati határozat
1.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testületre úgy dönt, hogy a Pilisi Nemzeti Összefogás Egyesület „b.a.” (székhely: 2721 Pilis, Baltáserdı u. 9., 0273/2 hrsz.) részére – a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvérıl szóló, többször módosított 1959. évi IV. törvény 62. §-a, az egyesülési jogról szóló, többször módosított 1989. évi II. törvény 6.-a, valamint a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított 1990. évi LXV. törvény 1. §-a alapulvételével - a „Pilis” településnév használatát engedélyezi, a településnév felvételéhez és használatához hozzájárulását adja. 1.2./ A Képviselı-testület rögzíti, hogy a megalakítandó és létrejövı Egyesület – más, harmadik személy irányába - a településnév használatára a nyilvántartásba vételt követıen jogosult (Ptk. 62. § /1/ bekezdése). 1.3./ A Képviselı-testület felkéri Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala jegyzıjét, hogy kísérje figyelemmel az 1.1./ alpont szerinti Egyesület, mint társadalmi szervezet nyilvántartásba történı bejegyzésére irányuló eljárást. 2./ A Képviselı-testület felkéri Szabó Márton polgármestert, hogy az. 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Janik László 2721 Pilis, Baltáserdı u. 6. sz. alatti lakost, kezdeményezıt, a Pilisi Nemzeti Összefogás Egyesület „b.a.” képviselıjét. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-2./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Janik László 2721 Pilis, Baltáserdı 6. sz. alatti lakosnak, valamint az Egyesület jogi képviselıjének a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 8 napon belül.
A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 125/2010. (IV. 29.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzata Képviselı–testülete úgy dönt, hogy az általa, a pilisi 5. sz. felnıtt háziorvosi körzet kialakítása és mőködtetése tárgyában 2010. március hó 25-i ülésén meghozott 108/2010. (III.25.) sz. önkormányzati határozatát visszavonja. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az Önkormányzat testületi szerve által meghozott 108/2010. (III.25.) sz. önkormányzati határozatában foglalt kezdeményezés megvalósulását kísérje figyelemmel, és amennyiben a pilisi 4. sz. felnıtt háziorvosi körzet fenntartására irányuló mőködtetési és finanszírozási mőveletek rendezésre kerülnek, kezdeményezzen tárgyalásokat az 1./ pontban meghatározott javaslat ismételt, megalapozott tárgyalhatósága végett. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal. A Képviselı-testület 13 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 136/2010. (V. 27.) sz. önkormányzati határozat
1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete, mint a Gerje-Forrás Természetvédelmi, Környezetvédı Nonprofit Kft. (2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) egyszemélyi tulajdonosa úgy dönt, hogy a Gerje-Forrás Természetvédelmi, Környezetvédı Nonprofit Kft. 2009. pénzügyi évre vonatkozó - a határozat mellékletét képezı beszámolóját, illetve egyszerősített éves beszámolóját a) 336.515 e Ft éves összköltséggel, b) 339.208 e Ft éves össz bevétellel (melybıl 63.855 e Ft-ot tett ki az Önkormányzat által, a 2009. évi mőködéshez nyújtott finanszírozása), valamint c) 2.671 e Ft összegő adózott eredménnyel d) 165.832 e Ft mérleg fıösszeggel jóváhagyja. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Csapó Attilát, a Gerje Forrás Nonprofit Kft. ügyvezetıjét, Faldina-Sponga Attila 2375. Tatárszentgyörgy, Esıpuszta 2. sz. alatti lakost, Pintér Sándor 2721. Pilis, Dárda u. 16. sz. alatti lakost, Kovács Ákos 2721 Pilis, Bocskai u. 1. sz. alatti lakost, mint a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. Felügyelı Bizottságának tagjait. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a címzetteknek a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 15 napon belül, a jóváhagyott beszámoló és egyszerősített éves beszámoló Pest Megyei Bíróság, mint Cégbíróság részére történı megküldésére, benyújtására: a döntést követı 30 napon belül.
A Képviselı-testület 14 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 137/2010. (V. 27.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı testülete, mint a Gerje-Forrás Természetvédelmi, Környezetvédı Nonprofit Kft. (2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) egyszemélyi tulajdonosa úgy dönt, a polgármesteren keresztül felkéri Csapó Attilát, a GerjeForrás Nonprofit Kft. ügyvezetıjét, hogy - a település külterületi közigazgatási területén lévı földutak felmérése, adatállománya birtokában – tegye meg a szükséges intézkedéseket a település külterületi közigazgatási területén fekvı közutak melletti szikkasztó árkok készítésére, továbbá a külterületi földutakon lévı, nagyobb kiterjedéső, a közúti közlekedés biztonságát akadályozó kátyúk - földdel történı tömörítésére vonatkozólag. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Csapó Attilát, a Gerje-Forrás Természetvédelmi, Környezetvédı Nonprofit Kft. (2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) ügyvezetıjét. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-2./ pontban foglalt döntés végrehajtására tegye meg a szükséges intézkedéseket. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Csapó Attila, a Gerje-Forrás Természetvédelmi, Környezetvédı Nonprofit Kft. (2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) ügyvezetıjének a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 8 napon belül, az 1./ pontban foglalt feladat megkezdésére és végzésére: a döntést követı 8 napon belül, folyamatosan.
A Képviselı-testület 14 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 138/2010. (V. 27.) sz. önkormányzati határozat 1.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a település külterületi közigazgatási területén fekvı földutak jókarba helyezésére (gléderezésére, profilozására) – figyelemmel a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított 1990. évi LXV. törvény 8. §-ában írottakra – bruttó 9.375 e Ft keretösszeget különít el, és ad át – „mőködési célú pénzeszköz átadás” jogcímén – a Gerje-Forrás Természetvédelmi, Környezetvédı Nonprofit Kft. (2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) részére. 1.2./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az 1.1./ alpontban foglalt döntés fedezete: a Képviselı-testület által elfogadott, az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló 2/2010. (III. 18.) sz. önkormányzati rendelete részeként eredetileg nem tervezett, év közben leutalt, az Önkormányzat 2009. évi zárszámadása részeként járó normatív állami támogatás különbözete. 2./ A Képviselı-testület úgy dönt, felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján 2010. július 30. napjáig intézkedjen a mőködési célú pénzeszköznek a GerjeForrás Természetvédelmi, Környezetvédı Nonprofit Kft. (2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) részére történı átadásáról. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján a Képviselı-testület által elfogadott az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló 2/2010 (III.18.) sz. önkormányzati rendelet módosítására vonatkozó rendeletalkotási javaslatot dolgozza ki és terjessze be legkésıbb a Képviselı-testület 2010. augusztus havi rendes ülésére, döntéshozatal végett. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-3./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Csapó Attilát, a Gerje-Forrás Természetvédelmi, Környezetvédı Nonprofit Kft. (2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) ügyvezetıjét. 5./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-4./ pontban foglalt döntés végrehajtására tegye meg a szükséges intézkedéseket. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Csapó Attila, a Gerje-Forrás Természetvédelmi, Környezetvédı Nonprofit Kft. (2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) ügyvezetıjének a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 8 napon belül, a 3./ pontban foglalt feladat végrehajtására: legkésıbb a Képviselı-testület 2010. augusztus havi rendes üléséig. A Képviselı-testület 15 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 139/2010. (V. 27.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy az Oktatási és Kulturális Miniszter által, az informatikai fejlesztési feladatok támogatása igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának, elszámolásának és ellenırzésének részletes szabályairól szóló 21/2010. (V.13.) OKM rendeletben meghatározott – informatikai fejlesztések
támogatására: iskolai nyelvi labor kialakítására – pályázatot nyújt be, az alábbi közoktatási intézmény tekintetében: 1.1./ A pályázó fenntartó adatai: Pilis Város Önkormányzata (székhely: 2721 Pilis, Kossuth Lajos u. 47., képviseli: Szabó Márton polgármester). 1.2./ A szakmai közremőködı iskolai oktatási intézmény adatai: Gubányi Károly Általános Iskola (székhely: 2721 Pilis, Kossuth Lajos u. 30., képviseli: Koblencz Andrea igazgató). 1.3./ A pályázat tárgya: A Gubányi Károly Általános Iskola (székhely: 2721 Pilis, Kossuth Lajos u. 30.) szakmai és informatikai fejlesztésének támogatása. 2.1./ A Képviselı-testület az 1./ pontban megjelölt pályázaton igényelendı támogatás mértékét bruttó 3.000.000.- Ft, azaz bruttó Hárommillió forintban állapítja (jelöli) meg. 2.2.1./ A Képviselı-testület az 1./ pontban megjelölt pályázat (beruházás) fıösszegét bruttó 4.500.000.- Ft, azaz bruttó Négymillió-ötszázezer forintban állapítja (jelöli) meg. 2.2.2./ A Képviselı-testület a pályázaton felül pénzügyi forrás (bruttó 1.500.000.- Ft azaz bruttó Egymillió-ötszázezer forint) fedezeteként Pilis Város Önkormányzatának Képviselıtestülete által megalkotott, az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló 2/2010 (III.18.) sz. önkormányzati rendeletében, a Gubányi Károly Általános Iskola 2010. évi intézményi költségvetése részeként, az ún. mőködési bevételek (termek bérbeadásából befolyó bevételek) elıirányzatát jelöli meg. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, valamint a polgármesteren keresztül a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét, továbbá a Gubányi Károly Általános Iskola (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 30.) igazgatóját, hogy a pályázatot dolgozzák ki, állítsák össze és határidıre nyújtsák be a Magyar Államkincstár Közép-Magyarországi Regionális Igazgatósága (székhely: 1139 Budapest, Váci út 71.) részére. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-3./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedést tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Koblencz Andrea, a Gubányi Károly Általános Iskola (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 30.) igazgatójának a döntésrıl történı értesítésére: 2010. május 28., a pályázó nevében a pályázat Magyar Államkincstár Közép-Magyarországi Regionális Igazgatóság (1139 Budapest, Váci út 71.) részére történı elıkészítésére, összeállítására és benyújtására: 2010. június 04. A Képviselı-testület 15 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 140/2010. (V. 27.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy az Oktatási és Kulturális Miniszter által, az informatikai fejlesztési feladatok támogatása igénylésének,
döntési rendszerének, folyósításának, elszámolásának és ellenırzésének részletes szabályairól szóló 21/2010.(V.13.) OKM rendeletben meghatározott – informatikai fejlesztések támogatására: az Óvodai Intézményben új informatikai, irodatechnikai eszközök beszerzésére – pályázatot nyújt be, az alábbi közoktatási intézmény tekintetében: 1.1./ A pályázó fenntartó adatai: Pilis Város Önkormányzata (székhely: 2721 Pilis, Kossuth Lajos u. 47., képviseli: Szabó Márton polgármester). 1.2./ A szakmai közremőködı nevelési intézmény adatai: Óvodai Intézmény (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 42., képviseli: Bársonyné Pálinkás Éva óvodavezetı). 1.3./ A pályázat tárgya: Az Óvodai Intézmény (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 42.) szakmai és informatikai fejlesztésének támogatása. 2./ A Képviselı-testület az 1./ pontban megjelölt pályázaton igényelendı támogatás mértékét bruttó 1.000.000.- Ft, azaz bruttó Egymillió forintban állapítja (jelöli) meg. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, valamint a polgármesteren keresztül a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét, továbbá az Óvodai Intézmény (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 42.) vezetıjét, hogy a pályázatot dolgozzák ki, állítsák össze és határidıre nyújtsák be a Magyar Államkincstár Közép-Magyarországi Regionális Igazgatósága (székhely: 1139 Budapest, Váci út 71.) részére. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-3./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedést tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Bársonyné Pálinkás Éva, az Óvodai Intézmény (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 42.) vezetıjének a döntésrıl történı értesítésére: 2010. május 28., a pályázó nevében a pályázat Magyar Államkincstár Közép-Magyarországi Regionális Igazgatóság (1139 Budapest, Váci út 71.) részére történı elıkészítésére, összeállítására és benyújtására: 2010. június 04. A Képviselı-testület 15 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 141/2010. (V. 27.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy Pilis Város Önkormányzata fenntartásában és mőködtetésében álló Gubányi Károly Általános Iskola (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 30.) 2010/2011. oktatási tanévére vonatkozó, a tantárgyfelosztás alapjául szolgáló heti összes keretóraszámot, illetve a keretóraszám megosztást, az alábbiak szerint állapítja meg: 1.1./ A tantárgyfelosztáson tervezhetı óraszám feladatonként: a./ Alsó tagozat (az intézmény pedagógiai programja alapján): b./ Felsı tagozat (az intézmény pedagógiai programja alapján): c./ Napközi–tanuló szobai foglalkozások óraszáma:
495,250 545,625 172,500
óra/hét óra/hét óra/hét
(7 napközi csoport, 1 tanuló szoba) Mindösszesen: 1213,375 óra/hét Kerekítve: 1213,000 óra/hét (Az SNI-s és BTMN-es tanulók számára kötelezıen biztosítandó órák törvényi minimuma 90 óra, mely ebben az összesítésben nem szerepel.) 1.2./ Órakedvezmények (vezetıi, szakszervezeti, KT., kötelezı, Of., M.k. vez., könyvtári feladatok, gyermekvédelem): 119 órakedv./hét 1.3./ Álláshelyen lévık:
1.4./ Egyéb kötelezı feladaton felüli álláshelyek: 1.5./ Fenntartó által engedélyezendı túlóra mennyiség száma: (egyéni foglalkozások szervezésére, lebonyolítására)
60,2 fı kerekítve: 60 fı 1 fı gyógypedagógus 102,300 óra/hét kerekítve: 102 óra/hét
2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármesteren keresztül, az Önkormányzat fenntartásában és mőködtetésében álló Gubányi Károly Általános Iskola igazgatóját, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján, (a rendelkezésre álló terv adatok figyelembe vételével) az iskolai oktatási intézmény 2010/2011. oktatási tanévre vonatkozó részletes tantárgyfelosztását készítse el, és küldje meg a polgármester valamint a Polgármesteri Hivatal jegyzıje részére, a tantárgyfelosztás fenntartó részérıl történı jóváhagyása és záradékolása végett. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Koblencz Andrea, a Gubányi Károly Általános Iskola (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 30.) igazgatójának a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 15 napon belül, a Gubányi Károly Általános Iskola (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 30.) igazgatója részérıl a részletes tantárgyfelosztás elkészítésére, összeállítására és a fenntartó, illetve a Polgármesteri Hivatal részére történı benyújtására: 2010. augusztus 20. A Képviselı-testület 17 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 142/2010. (V. 27.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a „Pilis Városért” Közalapítvány (székhelye: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 47., adószáma: 18678015-1-13) 2009. évi gazdálkodásáról szóló, a határozat mellékletét képezı írásbeli beszámolót, valamint a hozzá kapcsolódó ún. eredmény kimutatást – a közhasznú szervezetekrıl szóló, többször módosított 1997. évi CLVI. törvény 7. § (2) bekezdés d/ pontja, a Közalapítvány Alapító Okirata 10.9. pontja, valamint a számviteli törvény szerinti egyes egyéb szervezetek beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló, többször módosított 224/2000. (XII. 19.) Korm. rendelet 6. §-a alapján – jóváhagyja. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésérıl írásban értesítse Simó Gábornét, a Közalapítvány Kuratóriumának elnökét, továbbá Greksza Jánost, a Közalapítvány Ellenırzı Bizottságának elnökét.
3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármesteren keresztül a Közalapítvány Kuratóriumának elnökét, hogy a „Pilis Városért” Közalapítvány 2009. évi gazdálkodásáról szóló beszámolót küldje meg a Pest Megyei Bíróság (1143 Budapest Thököly u. 97-101.), mint társadalmi szervezeteket kezelı, nyilvántartó szerv részére. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Simó Gáborné, a Közalapítvány Kuratóriumának elnökének, továbbá Greksza János, a Közalapítvány Ellenırzı Bizottságának elnökének a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 15 napon belül, a jóváhagyott beszámolónak a Pest Megyei Bíróság (1143 Budapest Thököly u. 97-101.), mint társadalmi szervezeteket kezelı, nyilvántartó szerv részére történı megküldésére: a döntést követı 30 napon belül. A Képviselı-testület 17 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 143/2010. (V. 27.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a „Pilis Városért” Közalapítvány (székhelye: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 47., adószáma: 18678015-1-13) 2009. évi, - a határozat mellékletét képezı - közhasznúsági jelentését - a közhasznú szervezetekrıl szóló, többször módosított 1997. évi CLVI. törvény 19. §-a alapján - elfogadja. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésérıl írásban értesítse Simó Gábornét, a Közalapítvány Kuratóriumának elnökét, továbbá Greksza Jánost, a Közalapítvány Ellenırzı Bizottságának elnökét. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármesteren keresztül a Közalapítvány Kuratóriumának elnökét, hogy a „Pilis Városért” Közalapítvány 2009. évi - Alapító által - elfogadott közhasznúsági jelentését küldje meg a Pest Megyei Bíróság (1143 Budapest Thököly u. 97101.), mint társadalmi szervezeteket kezelı, nyilvántartó szerv részére. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Simó Gáborné, a Közalapítvány Kuratóriumának elnökének, továbbá Greksza János, a Közalapítvány Ellenırzı Bizottságának elnökének a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 15 napon belül, az Alapító Képviselı-testület által elfogadott közhasznúsági jelentésnek a Pest Megyei Bíróság (1143 Budapest Thököly u. 97-101.), mint társadalmi szervezeteket kezelı, nyilvántartó szerv részére történı megküldésére: a döntést követı 30 napon belül. A Képviselı-testület 17 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 144/2010. (V. 27.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a közbeszerzésekrıl szóló, többször módosított 2003. évi CXXIX. törvény 6. § (1) bekezdése alapján, elfogadja és jóváhagyja - a határozat mellékletét képezı a) az Önkormányzat, b) Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala, c) az Önkormányzat fenntartásában álló Gubányi Károly Általános Iskola d) az Önkormányzat fenntartásában álló Óvodai Intézmény,
e) valamint az Önkormányzat 100%-ban tulajdonát képezı, kizárólagos alapítású GerjeForrás Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság közszolgáltató tevékenységével közvetlenül összefüggı minden, a közbeszerzési törvény hatálya alá tartozó - árubeszerzésére (Kbt. 24. §; Kbt. 242. § (2) bekezdés), - építési beruházására (Kbt. 25. §), - szolgáltatások megrendelésére (Kbt. 27. §), valamint - építési koncesszióra (Kbt. 26. §) és - szolgáltatási koncesszióra (Kbt. 242. § (4) bekezdés) vonatkozó eljárásokra 2010. június 01. napjától alkalmazandó – a Képviselı-testület által 193/2007. (VIII.30.) sz. önkormányzati határozatával elfogadott, valamint 91/2008. (III.27.) sz. önkormányzati határozatával és a 197/2009. (VI.25.) sz. önkormányzati határozatával módosított, és a jelen képviselı-testületi határozattal egyúttal egységes szerkezetbe foglalt - Pilis Város Önkormányzata Közbeszerzési Szabályzata egységes szerkezetbe foglalt változatát. 2./ A Képviselı testület felhatalmazza a polgármestert, és a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján, Pilis Város Önkormányzata egységes szerkezetbe foglalt Közbeszerzési Szabályzata 2010. június 1-jei hatállyal írja alá és adja ki. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Pilis Város Önkormányzata Közbeszerzési Szabályzata egységes szerkezetbe foglalt változata Önkormányzat képviselı általi aláírására és kiadására: 2010. május 31. A Képviselı-testület 18 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 145/2010. (V. 27.) sz. önkormányzati határozat Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete - Mala Ferenc alpolgármester indítványára - úgy dönt, hogy a Polgármesteri Hivatal jegyzıje által elkészített és összeállított, a Képviselı-testület által meghozott 152/2006. (V.31.) sz. önkormányzati határozattal elfogadott és a 286/2008. (IX.25.) sz. önkormányzati határozattal módosított Pilis Város Önkormányzata Bőnmegelızési és Közbiztonsági Koncepciójának-tervezetét (a továbbiakban: Koncepció), az alábbi szövegrésszel egészíti ki: A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a Koncepció VI. fejezete„ A Bőnmegelızés helyi stratégiájának szervezete, a stratégia finanszírozása (a megvalósítás eszközei)” alatt, az „Önkormányzati szervezési feladatok”-hoz kapcsolódóan, az alábbi szövegrésszel (rendelkezéssel) egészül ki: „A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az Önkormányzat tárgyévi (tárgyidıszaki) költségvetésén belül, a helyi bőnüldözés eredményesebbé tétele és fokozása érdekében, évente ún. nyomravezetıi díj pénzügyi alapot hoz létre. A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a bőnüldözéshez kapcsolódó nyomravezetıi feladatok eredményesebbé tétele érdekében a polgármester – az e célra elkülönített pénzügyi alap részére rendelkezésre álló költségvetési kereten belül – annak felhasználásáról, saját hatáskörben, mérlegeléssel dönt.” Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal.
A Képviselı-testület 17 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 146/2010. (V. 27.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy az általa 152/2006. (V.31.) sz. önkormányzati határozattal elfogadott és a 286/2008. (IX.25.) sz. önkormányzati határozattal módosított Pilis Város Önkormányzata Bőnmegelızési és Közbiztonsági Koncepciójának 2010. évben felülvizsgált és egységes szerkezetbe foglalt dokumentációját – elfogadja. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, valamint a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét, hogy az 1./ pontban foglaltak szerint, Pilis Város Önkormányzatának - a változtatásokkal egységes szerkezetbe foglalt - Bőnmegelızési és Közbiztonsági Koncepcióját írják alá, és Pilis Város Önkormányzata nevében adják ki. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármesteren keresztül Pilis Város jegyzıjét, hogy az 1./ és 2./ pontban foglaltak szerint, Pilis Város Önkormányzatának - a változtatásokkal egységes szerkezetbe foglalt - Bőnmegelızési és Közbiztonsági Koncepciója helyben szokásos módon történı közzétételére tegye meg a szükséges intézkedéseket. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, illetve Pilis Város Önkormányzatának - a változtatásokkal egységes szerkezetbe foglalt - Bőnmegelızési és Közbiztonsági Koncepciója kiadására, és egységes szerkezetbe foglalására: a döntést követı 8 napon belül, Pilis Város Önkormányzatának - változtatásokkal egységes szerkezetbe foglalt - Bőnmegelızési és Közbiztonsági Koncepciója helyben szokásos módon történı közzétételére: a döntést követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 17 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 147/2010. (V. 27.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Pilis Város ingatlannyilvántartásban jelenleg 2841/3 hrsz. alatt felvett, természetben 2721 Pilis, Szent István park u. 1. szám alatt kivitelezés alatt álló Orvosi Rendelı (pilisi Egészségház) helyiség-beosztását, - a településen mőködı és dolgozó egészségügyi alapellátást, szolgáltatást nyújtókkal történı egyeztetést követıen, a jelen képviselı-testületi határozat (esetleges) felülvizsgálatáig - az alábbiak szerint határozza meg: 1.1./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a határozat mellékletét képezı földszinti alaprajzi terven megjelölt gyermekorvosi rendelı 1. megnevezéső helyiséget – a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségekkel együtt, önálló albetétként – a dr. Legeza és Társa Egészségügyi Szolgáltató Betéti Társaság (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40., képviseli: dr. Legeza Margit házi gyermekorvos) birtokába és használatba adja. 1.2./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a határozat mellékletét képezı földszinti alaprajzi terven megjelölt gyermekorvosi rendelı 2. megnevezéső helyiséget – a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségekkel együtt, önálló albetétként – a LEK-MED Gyermek Háziorvosi és
Szolgáltató Betéti Társaság (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40., képviseli: dr. Nagy Ildikó házi gyermekorvos) birtokába és használatba adja. 1.3./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a határozat mellékletét képezı földszinti alaprajzi terven megjelölt védınıi tanácsadó megnevezéső helyiséget – a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségekkel együtt, önálló albetétként – Pilis Város Önkormányzata saját birtokában és használatában tartja fenn, a területi védınıi szolgálat mőködtetése és elhelyezése céljából. 1.4./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a határozat mellékletét képezı földszinti alaprajzi terven megjelölt mintavételi labor megnevezéső helyiséget – a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségekkel együtt, önálló albetétként – Pilis Város Önkormányzata saját birtokában és használatában tartja fenn, egyrészrıl a laboratóriumi minták levételéhez szükséges helyiség biztosítása, továbbá külön szakrendelések helyiségének (helyiség igényének) biztosítása céljából. 1.5./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a határozat mellékletét képezı földszinti alaprajzi terven megjelölt ügyeleti orvosi rendelı megnevezéső helyiséget – a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségekkel együtt, önálló albetétként – Pilis Város Önkormányzata saját birtokában tartja fenn, az Önkormányzattal mindenkor összevont központi orvosi ügyeleti szolgáltatást nyújtó szolgáltató részére történı használatba adással, az összevont központi orvosi ügyeleti szolgálat mőködtetése és elhelyezése céljából. 1.6./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a határozat mellékletét képezı emeleti alaprajzi terven megjelölt háziorvosi rendelı 1. megnevezéső helyiséget – a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségekkel együtt, önálló albetétként – a PILIS-MED Háziorvosi és Egészségügyi Szolgáltató Betéti Társaság (székhely: 2721 Pilis, Bence u. 26., képviseli: dr. Tóth Tibor felnıtt háziorvos) birtokába és használatba adja. 1.7./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a határozat mellékletét képezı emeleti alaprajzi terven megjelölt háziorvosi rendelı 2. megnevezéső helyiséget – a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségekkel együtt, önálló albetétként – az UBRANKOVICS MED Háziorvosi Betéti Társaság (székhely: 2721 Pilis, Vadász u. 8., képviseli: dr. Ubrankovics Zsolt felnıtt háziorvos) birtokába és használatba adja. 1.8./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a határozat mellékletét képezı emeleti alaprajzi terven megjelölt háziorvosi rendelı 3. megnevezéső helyiséget – a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségekkel együtt, önálló albetétként – a Dr. Ecsedi és Társa Háziorvosi Betéti Társaság (székhely: 2721 Pilis Rákóczi út 43., képviseli: dr. Ecsedi László felnıtt háziorvos) birtokába és használatba adja. 1.9./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a határozat mellékletét képezı emeleti alaprajzi terven megjelölt nıgyógyászati rendelı megnevezéső helyiséget – a helyiség átminısítésével együtt, - a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségeket figyelembe véve, önálló albetétként Pilis Város Önkormányzata a pilisi 4. sz. felnıtt háziorvosi körzet mőködtetése céljára biztosítja (egyelıre Pilis Város Önkormányzata saját birtokában és használatában tartja fenn). 1.10./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a határozat mellékletét képezı emeleti alaprajzi terven megjelölt fogorvosi rendelı 1. megnevezéső helyiséget – a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségekkel együtt, önálló albetétként – dr. Bálint-Nagy Ildikó vállalkozó fogorvos
(székhely: 2721 Pilis, Vásár u. 25/A., képviseli: dr. Bálint Nagy Ildikó fogorvos) birtokába és használatba adja. 1.11./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a határozat mellékletét képezı emeleti alaprajzi terven megjelölt fogorvosi rendelı 2. megnevezéső helyiséget – a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségekkel együtt, önálló albetétként – a dr. Rugonfalvi Kiss Fogászati Betéti Társaság (székhely: 2721 Pilis, Hővösvölgy köz u. 4., képviseli: dr. Rugonfalvi Kiss Csaba fogorvos) birtokába és használatba adja. 1.12./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a határozat mellékletét képezı emeleti alaprajzi terven megjelölt fizikoterápiás kezelı megnevezéső helyiséget – a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségekkel együtt, önálló albetétként – Pilis Város Önkormányzata saját birtokában és használatában tartja fenn, egyrészrıl a fizikoterápia, másrészrıl a reumatológiai szakrendelés biztosítása, továbbá külön szakrendelések helyiségének (helyiség igényének) biztosítása céljából. 1.13./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a határozat mellékletét képezı emeleti alaprajzi terven megjelölt szakorvosi rendelı megnevezéső helyiséget – a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségekkel együtt, önálló albetétként – Pilis Város Önkormányzata saját birtokában és használatában tartja fenn, a külön szakrendelések helyiségének (helyiség igényének) biztosítása céljából. 1.14./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a határozat mellékletét képezı tetıtéri alaprajzi terven külön megjelölésre kerülı iroda megnevezéső helyiséget – a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségekkel együtt, önálló albetétként – Pilis Város Önkormányzata saját birtokában és használatában tartja fenn, az egészségügyi szolgáltatások, valamint az orvosi rendelı minıségirányítási megbízottja részére. A Képviselı-testület rögzíti, hogy a jelen képviselı-testületi határozatban rögzített, az adott albetét birtoklásához és használatához kapcsolódó, főzıdı jog: az Önkormányzattal, mint az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzendı ún. használati jog jogosultjával kötendı külön szerzıdésen alapuló, de az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre nem kerülı, ingatlannyilvántartáson kívüli, Polgári Törvénykönyv (1959. évi IV. törvény) szerinti vagyoni értékő jog. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse a Sziklai Attila ügyvezetıt, a befektetı Szirt Invest Kft. (1163 Budapest, Ballada u. 13.) képviselıjét, valamint Hajas Balázs ügyvezetıt, a pilis Egészségház tervezésére, kivitelezésére és mőködtetésére vonatkozólag alapított projekt cég, a pilisi Egészségház Ingatlanfejlesztı Kft. (székhely: 1163 Budapest, Ballada u. 13.) képviselıjét. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés végrehajtására, a döntésre alapítottan, az ingatlanon álló orvosi rendelı épülete használatbavételét követıen társasházzá történı átminısítésére, valamint az albetétesítéssel, a változások ingatlan-nyilvántartásba történı bejegyzésével összefüggı polgári jogi megállapodások megkötésére tegye meg a szükséges intézkedéseket. Határidı: azonnal, Sziklai Attila ügyvezetı, a befektetı Szirt Invest Kft. (1163 Budapest, Ballada u. 13.) képviselıjének, valamint Hajas Balázs ügyvezetı, a pilis Egészségház tervezésére, kivitelezésére és mőködtetésére vonatkozólag alapított projekt cég, a pilisi Egészségház Ingatlanfejlesztı Kft. (székhely: 1163 Budapest, Ballada u. 13.)
képviselıjének a döntésrıl történı értesítésre, a döntést követı 15 napon belül, a 3./ pontban foglalt feladat végrehajtására: a felek által korábban aláírt együttmőködési megállapodásban, a haszonélvezeti jog, és használati jog alapítására vonatkozó elıszerzıdésben rögzítettek szerinti határideig, folyamatosan. A Képviselı-testület 15 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 3 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 148/2010. (V. 27.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a KözépMagyarországi Operatív Program keretein belül kiírt KMOP-2009-4.5.2. „Bölcsıdei ellátást nyújtó intézmények infrastrukturális fejlesztése és kapacitásának bıvítése” tárgyú pályázat tárgyában meghozott 369/2009. (XI.26.) sz. önkormányzati határozatát, az alábbiak szerint módosítja: 1.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a KözépMagyarországi Operatív Program keretein belül kiírt KMOP-2009-4.5.2. „Bölcsıdei ellátást nyújtó intézmények infrastrukturális fejlesztése és kapacitásának bıvítése” tárgyú pályázat (beruházás) célokmányát (2./ pont), az alábbiak szerint módosítja: „2.1. A projekt költségvetése, a beruházás támogatott része mindösszesen: bruttó 377.868.568.- Ft azaz, bruttó Háromszázhetvenhétmillió-nyolcszázhatvannyolcezer-ötszázhatvannyolc forint. (2009-2012. évi árszinten számítva) (Az adatok bruttó forint összegben értendık!) 2.1.1. A beruházás támogatott részének tervezett ütemezése: 2009. évi ütem
2010. évi ütem
br. 5.562.500.- Ft
br. 122.616.350.- Ft br. 219.118.556.- Ft br. 30.571.162.- Ft
önrész: br. 1.899.594.- Ft
önrész: br. 41.873.484.- Ft
igényelendı támogatás mértéke: br. 3.662.906.- Ft br. 80.742.866.- Ft
2011. évi ütem
önrész: br. 74.828.987.- Ft
2012. évi ütem
önrész: br. 10.438.037.- Ft
br. 144.289.569.- Ft br. 20.133.125.- Ft
2.2. A projekt nem támogatott költségvetése, a beruházás nem támogatott része összesen: Pilis Város Önkormányzata 2012. évi, saját költségvetés terhére – bruttó 1.779.083.- Ft azaz, bruttó Egymillió-hétszázhetvenkilencezer-nyolcvanhárom forint. (tartalék) (2012. évi árszinten számítva). 2.3. A projekt teljes (támogatott, nem támogatott) költségvetése, a beruházás mindösszesen: bruttó 379.647.651.- Ft azaz, bruttó Háromszázhetvenkilencmillió-hatszáznegyvenhétezer-hatszázötvenegy forint. (2009-2012. évi árszinten számítva) (Az adatok bruttó forint összegben értendık!)” 1.2./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a KözépMagyarországi Operatív Program keretein belül kiírt KMOP-2009-4.5.2. „Bölcsıdei ellátást
nyújtó intézmények infrastrukturális fejlesztése és kapacitásának bıvítése” tárgyú pályázat (beruházás) célokmányát (3./ pont), az alábbiak szerint módosítja: „(3./ A Képviselı-testület úgy dönt, kötelezettséget vállal arra, hogy a beruházás részeként vállalandó önrész … d./ 2012. pénzügyi évre esı mértékét, bruttó 12.217.120.- Ft-ot azaz bruttó Tizenkettımilliókettıszáztizenhétezer-egyszázhúsz forintot, Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2012. évi költségvetésérıl szóló …/2012. (…) sz. önkormányzati rendelete részeként tervezett, saját bevétele kerete terhére … biztosítja.” 2./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy az általa terveztetett, megvalósítani kívánt bölcsıdei intézmény keretein belül, 20 hetes kortól tervezni fogja a bölcsıdei intézményi ellátást igénylı gyermekek ellátását, - figyelemmel a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és mőködésük feltételeirıl szóló, többször módosított 15/1998. (IV.30.) MN. rendelet elıírásaira. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján, Pilis Város Önkormányzata módosított tartalmú pénzügyi és szakmai jognyilatkozatát (beruházási célokmány módosítását) küldje meg és nyújtsa be a Közép-Magyarországi Operatív Program végrehajtásában közremőködı VÁTI Nonprofit Kft. Budapesti Területi Iroda (székhely: 1016. Budapest, Gellérthegy út 30-32., képviseli: Varga Katalin irodavezetı) részére. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-3./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, illetve a Közép-Magyarországi Operatív Program végrehajtásában közremőködı VÁTI Nonprofit Kft. Budapesti Területi Iroda (székhely: 1016. Budapest, Gellérthegy út 30-32., képviseli: Varga Katalin irodavezetı) részére a döntésrıl történı értesítésére, valamint a támogatási szerzıdés megkötéséhez szükséges okiratok benyújtására, hiányok pótlására: 2010. június 07.
Pilis Önkormányzata Képviselı Testületének 149/2010. (V.27.) számú határozata a Pilis Város Településszerkezeti Tervének Jóváhagyásáról szóló a 75/2007. (III.29.) sz. és 67/2009. (III.17.) sz. önkormányzati határozattal módosított 115/2005. (IX.28.) számú Önkormányzati határozat módosításáról Pilis Város Önkormányzatának Képviselı testülete úgy dönt, hogy a 115/2005. (IX.28.) sz. önkormányzati határozattal elfogadott, a 75/2007. (III.29.) és 67/2009. (III.17.) sz. önkormányzati határozattal módosított Pilis Város Településszerkezeti Tervét – a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdésére, valamint az épített környezet alakításáról és védelmérıl szóló, többször módosított 1997. évi LXXVIII. törvény 7. §-ának (3) bekezdés b) pontjára tekintettel – az alábbiak szerint módosítja: (3. számú módosítás):
1.
Pilis város közigazgatási területére vonatkozóan jóváhagyja Településszerkezeti tervét (továbbiakban TSZT) az M-1. jelő mellékletében rögzített Településszerkezeti tervrıl szóló melléklet szerinti leírásnak, valamint a TSZT-1/M jelő (M=1:10.000 méretarányú) Településszerkezeti -területfelhasználási, közlekedési és környezetrendezési- terven ábrázolt módosításoknak megfelelıen.
2.
A határozat érvénye területi értelemben Pilis város egész közigazgatási területére kiterjed.
3.
A határozat részét képezi Pilis TSZT-1/M jelő Településszerkezeti tervlapja (továbbiakban TSZT).
4.
E határozat hatályba lépése után az igazgatási területen belül készülı mőszaki terveket a Településszerkezeti tervvel összhangban kell elkészíteni. Amennyiben a határozatban és a tervlapban foglaltaktól eltérés válik szükségessé, úgy a Településszerkezeti tervet a határozat és a tervlap egyidejő módosításával, a jogszabályokban elıírt módon, a szükséges egyeztetések után határozattal módosítani kell.
5.
A Településszerkezeti terven jelölt, területfelhasználás változással érintett beépítésre szánt fejlesztési területek: – A 1025/54 és a 1025/57 hrsz-ú út terület közötti osztatlan jelenlegi falusias lakóterületen tervezett kisvárosias lakóterület kialakítása kb. 4,8 ha-on (hrsz: 1025/103). – A településközpontban a Kossuth – Rákóczi és Kávai út mentén jelenlegi falusias lakóterületen tervezett településközponti vegyes terület (Vt) bıvítése kb. 1,2 ha-on (hrsz: 14, 15, 18, 19, 2176, 1529-1535, 1510, 1512, 1515, 1518, 1519, 1522, 1525.) – A Jókai Mór utcából nyíló 63-as hrsz utca mellett, a piactár szomszédságában különleges területbıl településközpont vegyes terület (az új 7 csoportos óvodának és bölcsödének helyet adó terület) kialakítása kb. 1,6 ha-on (hrsz: 6/25) – A Vágóhíd út és a Nyárfa utca találkozásánál a 752/1/3//4/5/7 hrsz jelenlegi falusias lakóterületen tervezett különleges terület (Kvü) bıvítése kb. 0,4 ha-on (hrsz: 752/1, /3, /5, /7) – A jelenlegi különleges területfelhasználásba tartozó sport-rekreációs területen falusias lakóterület kialakítása tervezett kb. 1,3 ha-on.(hrsz: 6/13, 14, 15, 16, 17).
6.
A tervmódosítás keretében készülı szabályozási terv alapján megvalósítható beépítésre szánt fejlesztési területek: – A 4 sz. fıút mentén a Monorierdı közigazgatási határ közelében a 017/46 hrsz jelenlegi mezıgazdasági területen tervezett kereskedelmi-szolgáltató gazdasági (Gksz) terület kialakítása kb. 0,6 ha-on. – A 4 sz. fıút mentén a belterület nyugati határában 016/10, 016//11 hrsz jelenlegi tervezett gazdasági területfelhasználású (mezıgazdasági hasznosítású) kereskedelmiszolgáltató gazdasági terület (Gksz) kialakítása kb.11 ha-on. – A Jókai Mór utcából nyíló 63-as hrsz utca mellett, a piactér szomszédságában a 6/25 hrsz jelenlegi különleges területen tervezett településközpont vegyes terület (Vt) kialakítása kb. 1,6 ha-on. – A belterület ÉNY-i határában a Gyóni G. u. – Nagy Lajos u. közötti 033/28. hrsz-ú terület egy részén jelenlegi tervezett településközpont vegyes területfelhasználású (gazdasági erdı hasznosítású) területen településközpont vegyes terület kialakítása kb. 1,6 ha-on.
7.
A településszerkezeti terven jelölt, szabályozási terv alapján megvalósítható tervezett fejlesztések: – A DNY-i közigazgatási határ mentén Nyáregyházára felé vezetı 4606 j. ök. út mellett, a 0264 és a 0267 hrsz-ú területen jelenlegi mezıgazdasági területen valamint a 0297/3 hrsz-ú jelenlegi falusias lakóterületen tervezett ipari (Gip) terület bıvítése kb. 100 ha-on. A területre készülı részletes szabályozási terv készítése során a közigazgatási határ mentén minimum 50 m véderdısáv kialakítása szükséges. – A belterület É-határában, a Káva felé vezetı 4606 j.ök út mellett a 040 hrsz-ú területek egy részén jelenlegi mezıgazdasági területen tervezett ipari terület (Gip) bıvítése kb. 40 ha-on. – A Nefelejcs utca – Temetı utca – Petıfi utca – Nyáregyházi utca által határolt tömbbelsı feltárásra és beépítésre alkalmas része. A jelenlegi falusias lakóterületen tervezett kertvárosias lakóterület kialakítása kb. 2,6 ha-on. – A Hővösvölgyi utca déli irányú folytatásaként, a Kandó Kálmán utcáig terjedı tömb feltárásra és beépítésre alkalmas része. A jelenlegi falusias lakóterületen tervezett kertvárosias lakóterület kialakítása kb. 3,5 ha-on. – Az Arany János utca – Dánosi utca – Árpád utca – Kandó Kálmán utca által határolt tömbbelsı feltárásra és beépítésre alkalmas része. A jelenlegi falusias lakóterületen tervezett kertvárosias lakóterület kialakítása kb. 2,8 ha-on. – A Homok utca – Dánosi utca – Kálvária utca – által határolt tömbbelsı feltárásra és beépítésre alkalmas része. A jelenlegi falusias lakóterületen tervezett kertvárosias lakóterület kialakítása kb. 2,1 ha-on. – A Bence utca – Báthori utca – utca – Akácfa utca – Temetı utca által határolt tömbbelsı feltárásra és beépítésre alkalmas része. A jelenlegi falusias lakóterületen tervezett kertvárosias lakóterület kialakítása kb. 2,1 ha-on.
8.
A tervmódosítás keretében a településszerkezeti és szabályozási terven, a korábbi beépítésre szántból beépítésre nem szánt különleges területekre módosulnak, a következı területek: – A bánya területe a korábban beépítésre szánt különleges területek közül az OTÉK módosítás új övezeti besorolásaihoz és elıírásaihoz igazodva átkerül a különleges beépítésre nem szánt területek közé (Kkb). – A nagy kiterjedéső sport-rekreációs terület a 4-es fıút északi oldalán a korábban beépítésre szánt különleges területek közül az OTÉK módosítás új övezeti besorolásaihoz és elıírásaihoz igazodva átkerül a különleges beépítésre nem szánt területek közé (Kksr).
9.
Biológiai aktivitásérték kompenzáció A területek biológiai aktivitásértékének számításról szóló 9/2007. (IV. 3.) ÖTM rendelet értelmében a tervmódosítás mőleírásában kiszámított biológiai aktivitásérték csökkenés 258 értékpontját a település közigazgatási területén kell kompenzálni, melyre alkalmas véderdı területeket a településszerkezeti terv módosítása feltüntet.
10. Csereerdısítésben érintett területek: – A 033/28 hrsz-ú, Vt területfelhasználású területen lévı 2 hektárnyi erdı mőveléső terület beépítésre szánt területként történı továbbhasznosítása miatt csereerdısítés szükséges, melynek helyét a „Biológiai aktivitásérték kompenzációra” kijelölt területrészeken belül kell megvalósítani. A csereerdısítés által érintett terület nagysága, az erdımővelésbıl kivonandó terület minimum 1,2-szerese.
11. Az épített környezet alakításáról és védelmérıl rendelkezı, az idıközi módosításokat is tartalmazó hatályos 1997. évi LXXVIII. tv.30/A § (1) értelmében a települési önkormányzat egyes, a településrendezési eszközökben rögzített célok megvalósítására településrendezési szerzıdés kötésével kíván élni a fejlesztendı terület vagy ingatlan tulajdonosával, illetve az ingatlanon beruházni szándékozóval. A szerzıdés tárgya lehet különösen: – a településrendezési tevékenység elıkészítése a cél megvalósítója által, saját költségére, a telekviszonyok rendezése vagy megváltoztatása, a talaj megtisztítása, valamint a településrendezési tervek, helyi építési szabályzat – egyeztetett program alapján történı – kidolgozásának finanszírozása, – a településrendezési tervekben, helyi építési szabályzatokban rögzített célok – biztosítása, idıbeli korlátozás és feltétel esetén is, – azon egyéb költségeknek vagy egyéb ráfordításoknak a cél megvalósítója általi átvállalása, amelyek a cél megvalósításának elıfeltételei vagy következményei is az önkormányzatot terhelik. 12. A jelen határozat kihirdetését követıen, a TSZT elfogadásáról szóló - a 75/2007. (III.29.) és 67/2009. (III.17.) sz. önkormányzati határozattal módosított - 115/2005. (IX. 28.) sz. önkormányzati határozat a jelen módosítással együttesen alkalmazható. 13. A Helyi Építési Szabályzat (HÉSZ) és mellékletei, valamint a további Szabályozási Tervek (SZT) jelen módosítással kiegészített TSZT alapján és azzal összhangban készíthetık. A jelen képviselı-testületi határozat 1. (egy) számmal megjelölt mellékletet tartalmaz. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: folyamatos. A Képviselı-testület 17 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 150/2010. (V. 27.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy Pilis Város Önkormányzata részt kíván venni a Pest Megyei Gyermek - és Ifjúsági Alapítvány (székhely:1052. Budapest, Városház u.7.) által szervezendı „Elıször a Balatonnál” c. 2010. évi szociális-karitatív táboroztatásban. Az üdülés idıtartama: 2010. augusztus 20-26. (7 nap, 6 éj). Az üdülés helyszíne: az Alapítvány Zamárdi Gyermek és Ifjúsági Tábora (Zamárdi, Nagyváradi u. 92.). 2.1./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a Városi Önkormányzat fenntartásában és mőködetésében álló Gubányi Károly Általános Iskola (székhely: 2721 Pilis, Kossuth Lajos u. 30.) vonatkozásában 5 fı, míg a Fıvárosi Önkormányzat fenntartásában és mőködtetésében álló Óvoda, Általános Iskola és Gyermekotthon (székhely: 2721 Pilis, Kossuth Lajos u. 31.) vonatkozásában 1 fı pilisi illetékességő gyermek vehet részt az 1./ pontban meghatározott üdültetésben és táboroztatásban.
2.2./ A táboroztatásban részt vevı gyermekek kijelölésére, személyüknek (személyének) meghatározására a Gubányi Károly Általános Iskola igazgatója, valamint a Fıvárosi Önkormányzat fenntartásában és mőködtetésében álló Óvoda, Általános Iskola és Gyermekotthon igazgatója a jogosult. 3./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az 1./ pontban foglalt döntés végrehajtásához szükséges pénzügyi fedezetet - önkormányzati hozzájárulást, - összesen: bruttó 90.000. – Ft azaz bruttó Kilencvenezer forintot a Képviselı-testület által elfogadott és megalkotott, az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló 2/2010. (III.18.) sz. önkormányzati rendeletében, a mőködési célú költségvetési tartalék kerete összege terhére biztosítja. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-3./ pontban foglalt döntés alapján, a Képviselı-testület által elfogadott és megalkotott, az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló 2/2010. (III.18.) sz. önkormányzati rendeletének módosítására: a rendeletalkotási javaslatnak legkésıbb a Képviselı-testület 2010. augusztus havi nyilvános és rendes ülésére történı beterjesztésére tegye meg a szükséges intézkedéseket. 5./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1.-4./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Solymosi Sándort, a Pest Megyei Gyermek - és Ifjúsági Alapítvány (székhely:1052. Budapest, Városház u.7.) Kuratóriumának elnökét, valamint Koblencz Andreát, a Gubányi Károly Általános Iskola (székhely: 2721 Pilis, Kossuth Lajos u. 30.) igazgatóját, továbbá Kröpfl Mihálynét a Fıvárosi Önkormányzat Óvoda, Általános Iskola és Gyermekotthon (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 31.) igazgatóját. 6./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-5./ pontban foglalt döntés végrehajtására, a települési önkormányzatnak a Pest Megyei Gyermek - és Ifjúsági Alapítvány által szervezett szociális-karitatív táboroztatásban, határidıben történı jelentkezésére tegye meg a szükséges intézkedéseket. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a szociális-karitatív táboroztatásra történı jelentkezésre, a jelentkezési lapnak a Pest Megyei Gyermek - és Ifjúsági Alapítvány Irodája (székhely: 1052. Budapest, Városház u. 7., Pf. cím: 1364 Budapest, Pf.: 112) részére történı eljuttatására: 2010. június 05., a képviselı-testületi döntés, határozat címzettek, érintettek részére történı megküldésére: a döntést követı 8 napon belül, a táboroztatásban részt vevı gyermekek kijelölésére: az Alapítvány képviselıi által meghatározott idıpontig, és feltételek szerint, az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló 2/2010. (III.18.) sz. önkormányzati rendeletének módosítására: legkésıbb a Képviselı-testület 2010. augusztus havi nyilvános és rendes üléséig. A Képviselı-testület 13 igen szavazattal, 2 ellenszavazat és 3 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 151/2010. (V. 27.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete, úgy dönt, hogy az Agora Projekt Beruházó és Ingatlanfejlesztı Kft. (2030 Érd, Angyalka u.1/a. III. emelet 3.) által, a Pilis Város Önkormányzata tulajdonát képezı, a Pilis Város ingatlan-nyilvántartásban 6/20 hrsz. alatt felvett, természetben 2721 Pilis, Erdei F. utca 3. sz. alatt található Pilis piactér területén tervezett új vásárcsarnok és piac felépítmény megvalósítása tárgyában, az Agora Projekt Beruházó és Ingatlanhasznosító Kft. által 2010. február 5. napján, Pilis Város
Önkormányzatához írásban benyújtott ajánlatát - a tárgyalások további folytatására alkalmasnak tartja. 2./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a pilisi piactér területén tervezett új vásárcsarnok és piac felépítmény megvalósítása, a tervezéshez, a beruházáshoz és lebonyolításhoz kapcsolódó együttmőködési megállapodás tervezete összeállítása tárgyában Elıkészítı Bizottságot hoz létre, amelynek tagjai: 2.1./ Szabó Márton polgármester, az Elıkészítı Bizottság elnöke 2.2./ Mala Ferenc alpolgármester, 2.3./ Greksza János, a Településfejlesztési és Városgazdálkodási Bizottság elnöke, 2.4./ Varju Zoltán, a Pénzügyi Bizottság elnöke, 2.5./ Polgárné Czerjak Judit, a Kulturális, Oktatási, - Sport és Ifjúsági Bizottság elnöke Az Elıkészítı Bizottság munkáját dr. Csiki Gábor jegyzı, valamint Csapó Attila, a GerjeForrás Nonprofit Kft. ügyvezetıje segítik. 3./ A Képviselı-testület felkéri az Elıkészítı Bizottságot, illetve elnökét, hogy az Önkormányzat nevében az Agora Projekt Beruházó és Ingatlanhasznosító Kft., mint beruházó képviselıivel a pilisi Piactér területén, az Agora Projekt Beruházó és Ingatlanhasznosító Kft. által tervezett új vásárcsarnok és piac felépítmény megvalósításához (tervezéséhez, kivitelezéséhez, lebonyolításához) kapcsolódó együttmőködési megállapodás átdolgozott tervezetét – a szerzıdési feltételrendszer teljeskörő áttekintését követıen – terjesszék be a Képviselı-testület szakbizottságai, valamint a Képviselı-testület 2010. június havi rendes ülésére. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-3./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Döcsakovszky Béla ügyvédet, az Agora Projekt Beruházó és Ingatlanfejlesztı Kft. (2030 Érd, Angyalka u.1/a. III. emelet 3.) jogi képviselıjét. 5./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-4./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges döntéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, dr. Döcsakovszky Béla az Agora Projekt Beruházó és Ingatlanfejlesztı Kft. (2030 Érd, Angyalka u. 1/a. III. emelet 3.) jogi képviselıjének az 1./ és 2./ pontban foglalt döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 8 napon belül, a 2./ és 3./ pontban foglalt tárgyalások lefolytatására: 2010. június hó 18. napja, az Elıkészítı Bizottság álláspontjának, az írásbeli elıterjesztésnek a képviselı-testület és szervei részére történı benyújtására: 2010. június hó 18. napja. A Képviselı-testület 13 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 5 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 152/2010. (V. 27.) sz. önkormányzati határozat 1.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a KözépMagyarországi Operatív Program keretein belül kiírt, a KMOP-2009-4.5.2. „Bölcsıdei ellátást nyújtó intézmények infrastrukturális fejlesztése és kapacitásának bıvítése” tárgyú pályázathoz (beruházás) kapcsolódóan, a Képviselı-testület által meghozott 369/2009. (XI.26.) sz. önkormányzati határozattal elfogadott, a Képviselı-testület által 148/2010. (V.27.) sz. önkormányzati határozattal módosított beruházási célokmányával („Bölcsıdei szolgáltatásokhoz szükséges feltételek megteremtése Pilis Városában”) összefüggésben részt
vesz az Önkormányzati Miniszter által, az önkormányzatok és jogi személyiségő társulásaik európai uniós fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítése 2010. évi támogatásának rendjérıl szóló 8/2010. (II.26.) ÖM rendeletében meghatározott pályázaton, - a pályázati felhívásban, Pilis Város Önkormányzata nyertes pályázatában, a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanáccsal megkötött támogatási szerzıdésben, továbbá a központi és helyi jogszabályi rendelkezésekben foglaltak megvalósítása, szerzıdésszerő teljesítés érdekében. 1.1.1./ A beruházás tárgya: A Pilis Város ingatlan-nyilvántartásban 6/25 hrsz alatt felvett, természetben 2721 Pilis, Gólyahír u. 6. szám alatti belterületi ingatlanon 2 gondozási egységbıl álló bölcsıdei épületegyüttes kivitelezése, valamint a bölcsıdei intézmény mőködtetéséhez és funkcionálásához szükséges, egyrészrıl a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és mőködésük feltételeirıl szóló, többször módosított 15/1998. (IV.30.) NM rendeletben, másrészrıl a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és mőködési feltételeirıl szóló, többször módosított 1/ 2000. (I.5.) SZCSM rendeletben, továbbá harmadrészrıl a bölcsıdei gondozás-nevelés minimumfeltételei és a szakmai munka részletes szempontjai módszertani levélben (kiadta: Országos Család- és Gyermekvédelmi Intézet 1999. Budapest) foglalt elıírások alapján, az ún. intézményi kötelezı (minimális) eszköz és felszerelési jegyzékben feltüntetett, kötelezıen beszerzendı eszközök és felszerelések beszerzése. 1.2.1./ A Képviselı-testület az 1.1./ alpont alatt meghatározott pályázat keretein belül igényelendı (pályázandó) forrás kiegészítés összegét br. 50.856.203.- Ft, azaz bruttó Ötvenmillió-nyolcszázötvenhatezer-kétszázhárom forintban határozza meg. 1.3./ A Képviselı-testület az 1.1./ és 1.2./ alpont alatt meghatározott beruházás pénzügyi fıösszesítıjét – figyelemmel az általa meghozott, módosított tartalmú 148/2010. (V.27.) sz. önkormányzati határozatában foglaltakra – az alábbiak szerint határozza meg. 1.3.1./ A projekt költségvetése, a beruházás támogatott része mindösszesen: bruttó 377.868.568.- Ft. (2009-2012. évi árszinten számítva) (Az adatok bruttó forint összegben értendık!) 1.3.2./ A beruházás támogatott részének tervezett ütemezése: 2009. évi ütem br. 5.562.500.- Ft
2010. évi ütem 2011. évi ütem 2012. évi ütem br. 122.616.350.- Ft br. 219.118.556.- Ft br. 30.571.162.- Ft
Pályázati úton igényelendı, forrás kiegészítés: tám. önrész: br. --
tám. önrész: br. 16.749.393.- Ft
tám. önrész: br. 29.931.595.- Ft
tám. önrész: br. 4.175.215.- Ft
Pályázati úton nem igényelhetı, Pilis Város Önkormányzata támogatással nem fedezett saját forrása: nem tám. önrész: br. 1.899.594.- Ft
nem tám. önrész: br. 25.124.091.- Ft
nem tám. önrész: br. 44.897.392.- Ft
nem tám. önrész: br. 6.262.822.- Ft
realizált KMOP támogatás mértéke: br. 3.662.906.- Ft br. 80.742.866.- Ft
br. 144.289.569.- Ft br. 20.133.125.- Ft
2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy Pilis Város Önkormányzata nevében – az Önkormányzati Miniszter által, az önkormányzatok és jogi személyiségő társulásaik európai uniós fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítése 2010. évi támogatásának rendjérıl szóló 8/2010. (II.26.) ÖM rendeletében meghatározott feltételek teljeskörő rendelkezésre állása esetén – az 1./ pontban körülírt pályázatot Pilis Város Önkormányzata (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 47.) nevében nyújtsa be az Önkormányzati Miniszter (illetve jogutódja) részére. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, illetve a 2./ pontban foglalt döntés (pályázat benyújtása) végrehajtására: az Önkormányzati Miniszter által, az önkormányzatok és jogi személyiségő társulásaik európai uniós fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítése 2010. évi támogatásának rendjérıl szóló 8/2010. (II.26.) ÖM rendeletében foglalt rendelkezésre állása esetén, az utolsó feltétel feltételek teljeskörő bekövetkeztétıl/megvalósulásától számított 10 munkanapon belül, de legkésıbb 2010. október hó 1. napjáig.
A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 153/2010. (V. 27.) sz. önkormányzati határozat 1.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete - a Pilisi Polgárır Egyesülettel (székhely: 2721 Pilis, Arany J. u. 43.) 2006. december 27 napján megkötött, 2008. március 26. napján módosított együttmőködési megállapodás módosítása részeként - a Pilisi Polgárır Egyesület mőködésével összefüggı feladatok ellátására 2010. évtıl kezdıdıen, - a jelen képviselı-testületi határozat módosításáig - évi bruttó 1.200.000.- Ft bruttó Egymilliókettıszázezer forint összegő támogatást nyújt. 1.2./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az 1.1./ alpontban rögzített önkormányzati támogatás nyújtására vonatkozó pénzügyi kötelezettségvállalás fedezete: 1.2.1./ bruttó 1.000 e Ft összeghatár erejéig, - Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló 2/2010. (III.18.) sz. önkormányzati rendeletében meghatározott „Támogatások” c. szakfeladat költségvetési kerete, 1.2.2./ bruttó 200 e Ft összeghatár erejéig, - Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló 2/2010. (III.18.) sz. önkormányzati rendeletében meghatározott, mőködési célú általános költségvetési tartalék kerete. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján, Pilis Város Önkormányzata nevében írja alá a határozat mellékletét képezı, a Pilisi Polgárır Egyesülettel (székhely: 2721 Pilis, Arany J. u. 43.) 2006. december 27. napján megkötött, 2008. március 26. napján módosított szakmai, pénzügyi, információ átadásiátvételi, anyagi támogatási tárgyú együttmőködési megállapodás 2. sz. módosítására vonatkozó dokumentumot.
3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntés alapján, Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló 2/2010. (III.18.) sz. önkormányzati rendelete módosítására vonatkozó rendeletalkotási javaslatot dolgozza ki, és terjessze be a Képviselı-testület legkésıbb 2010. augusztus havi nyilvános és rendes ülésére. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-3./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Németh Istvánt, a Pilisi Polgárır Egyesület (székhely: 2721 Pilis, Arany J. u. 43.) elnökét. 5./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy 1./-4./ pontban foglalt döntés végrehajtása érdekében a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Németh István, a Pilisi Polgárır Egyesület (székhely: 2721 Pilis, Arany J. u. 43.) elnökének a döntésrıl történı írásbeli értesítésre: 15 napon belül, az együttmőködési megállapodás 2. számú módosítása megkötésére: a döntést követı 30 napon belül, az együttmőködési megállapodás módosításával összefüggı pénzügyi fedezet biztosítására, Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló 2/2010. (III.18.) sz. önkormányzati rendelete módosítására vonatkozó rendeletalkotási javaslat kidolgozására és beterjesztésére: legkésıbb a Képviselı-testület 2010. augusztus havi rendes üléséig, 2010. augusztus 13.
A Képviselı-testület 17 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 154/2010. (V. 27.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy dr. Csiki Gábor jegyzınek, - Pilis Város Önkormányzata, illetve Szabó Márton polgármester nevében Gajdosné Nagy Tímea képviselı asszony által, a gyermekek napközbeni ellátásával kapcsolatban 2010. április 21-én elıterjesztett önálló képviselıi indítványával összefüggésben tett, a Képviselı-testület szakbizottságai (Szociális és Egészségügyi Bizottság, Pénzügyi Bizottság) valamint a Képviselı-testület 2010. május 27-i ülésén szóban elıterjesztett válaszát és tájékoztatását tudomásul veszi és elfogadja. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, illetve a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét, hogy a Képviselı-testület 2010. május 27-i ülésén tett szóbeli tájékoztatás alapján, a Képviselı-testület által elfogadott válasz és tájékoztatás írásbeli változatát, a képviselıtestületi üléstıl számított 15 napon belül küldje meg Gajdosné Nagy Tímea képviselı asszony részére. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Gajdosné Nagy Tímea képviselı asszony részére a válasz és tájékoztatás írásbeli változatának megküldésére: a döntést követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 17 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta:
155/2010. (V. 27.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy Gajdosné Nagy Tímea képviselı asszony, a Kistérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat pilisi tagintézménye (telephely: 2721 Pilis Kossuth L. u. 49.) gyermekjóléti részlegének szakmai vezetıje által 151/2010. sz. elıterjesztése, javaslata (az ügyeleti és a készenléti ügyeleti szolgálat bevezetése) érdemi megtárgyalására Ispány János, a Kistérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat (székhely: 2200 Monor, Dobó I. u. 6.) intézmény vezetıje írásbeli javaslata, a javaslattal összefüggı pénzügyi, szervezési, feladatellátási, humánerı forrás gazdálkodási (munkaidı stb.) szempontok tisztázását (a Képviselı-testület Szociális és Egészségügyi Bizottság által 2010. év április havi rendes ülésén kezdeményezett vizsgálati eljárás lefolytatását, az anyag befejezését) továbbá az intézmény pilisi tagintézményének (telephely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 49.) szervezet-átvilágítását követıen tér vissza. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Gajdosné Nagy Tímea képviselı asszonyt (telephely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 49.), valamint Ispány Jánost, a Kistérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat (székhely: 2200 Monor, Dobó I. u. 6.) vezetıjét 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Gajdosné Nagy Tímea képviselı asszony (telephely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 49.), továbbá Ispány János, a Kistérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat (székhely: 2200 Monor Dobó I. u. 6.) vezetıjének a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 12 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 162/2010. (VI. 09.) sz. önkormányzati határozat I./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a 2010. június 24-én (csütörtök) 18.00 órakor tartandó közmeghallgatás napirendi pontjait, az alábbiak szerint határozza meg: 1./ Napirendi pont: Tájékoztatás a településen épülı új pilisi egészségház kivitelezése állásáról. Elıterjesztı: Szabó Márton polgármester Közremőködı: pilisi Egészségház Ingatlanfejlesztı Kft. képviselıje 2./ Napirendi pont: Tájékoztatás a Fundamenta lakás-takarékpénztári szerzıdések, illetve az OTP lakástakarékpénztári szerzıdések lejáratával, állami támogatás kiutalásával, valamint a hozzájuk kapcsolódó közmőfejlesztési támogatás igénylésével kapcsolatban (általános tájékoztatás). Elıterjesztı: dr. Csiki Gábor jegyzı Közremőködı: Fundamenta Lakástakarékpénztár képviselıje, OTP Lakástakarékpénztár képviselıje.
3./ Napirendi pont: Tájékoztatás a település közigazgatási területén belül található utak karbantartásáról. Elıterjesztı: Szabó Márton polgármester II./ A Képviselı-testület a polgármesteren keresztül felkéri a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét, hogy a közmeghallgatás idıpontját - a helyben szokásos módon - hirdesse meg, illetve a közmeghallgatás idıpontját, helyszínét és napirendi pontjait a pilisi Piactéren - piacnapokon hirdesse meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a közmeghallgatás idıpontjának - a helyben szokásos módon történı meghirdetésére: a döntést követı 3 napon belül. A Képviselı-testület 14 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 2 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 173/2010. (VI. 23.) sz. önkormányzati határozat 1.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a pilisi 4. számú felnıtt háziorvosi körzeti feladatainak - vonatkozó központi jogszabályi rendelkezések keretei között, egészségügyi vállalkozási formában történı - ellátására, nyilvános pályázatot ír ki. 1.2./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a határozat mellékletét képezı pályázati kiírást elfogadja és jóváhagyja. 2.1./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert és a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét, hogy az 1./ pontban elfogadott és meghatározott pályázati felhívás rövidített változatát, az alábbi elérhetıségeken jelentessék meg: 2.1.1./ az Egészségügyi Közlöny (2010. év július havi száma), 2.1.2./ a Képüsz Kft. által üzemeltetett kábel televízió képújságja (10 munkanap idıtartamban), 2.1.3./ Magyar Orvos c. szakfolyóirat (egy alkalommal). 2.2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert és a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét, hogy az 1./ pontban elfogadott és meghatározott pályázati felhívás teljes változatát (mellékleteivel együtt), az alábbi elérhetıségeken jelentessék meg: 2.2.1./ Pilis Város Önkormányzatának hivatalos honlapján: www.pilis.hu (a tárgybani pályázat megjelentetése és közzététele teljes idıtartamára), 2.2.2./ a Polgármesteri Hivatal hivatalos hirdetı tábláján. 3./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntés végrehajtásához szükséges költségeket Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló, módosított 2/2010. (III.18.) sz. önkormányzati rendelet keretein belül, Pilis Város Polgármesteri Hivatala (2721 Pilis, Kossuth L. u. 47.) 2010. évi dologi költségvetési kiadási kerete terhére biztosítja. 4./ A Képviselı-testült felkéri a polgármestert, hogy a pályázatnak az egyes elérhetıségeken történı közzétételére és megjelentetésére vonatkozólag a szükséges intézkedéseket tegye meg. 5./ A Képviselı-testült felkéri a polgármestert, hogy az 1./-4./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg.
Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a pályázati kiírásnak a határozat 2./ pontjában meghatározott elérhetıségeken történı megjelentetésére: a döntést követı 8 napon belül, illetve megjelenés szerint. A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 174/2010. (VI. 23.) sz. önkormányzati határozat 1.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás (székhely: 2200 Monor, Kossuth L. u. 78-80.) által fenntartott és mőködtetett Kistérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat (székhely: 2200 Monor, Dobó I. u.6.) keretein belül mőködı pilisi tagintézmény (telephelyek: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 49., Kossuth L. u. 57/b.) 2010. évi mőködéséhez kapcsolódóan - a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás Tanácsa által meghozott, a Társulás 2010. év április havi normatív állami támogatása lemondásáról szóló döntésével összefüggésben, az alábbi szerkezeti rendben - többlet költségvetési forrást biztosít. 1.2./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás (székhely: 2200 Monor, Kossuth L. u. 78-80.) által fenntartott és mőködtetett Kistérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat (2200 Monor, Dobó I. u.6.) keretein belül mőködı pilisi tagintézmény (telephelyek: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 49., Kossuth L. u. 57/b.) 2010. évi mőködéséhez kapcsolódóan, az alábbi költségvetési forrást, illetve hozzá kapcsolódó eszközt biztosítja: 1.2.1/ a Képviselı-testület úgy dönt, hogy eltekint Pilis Város Önkormányzata által tervbe vett, az általa elılegezett és elıfinanszírozott többlet költségvetési kiadások tovább számlázásától, valamint hozzájárul a mőködési kiadások csökkentéséhez, bruttó 1.573 e Ft mértékben, 1.2.2./ a Képviselı-testület úgy dönt, hogy Pilis Város Önkormányzata által 2010. évre nyújtandó bruttó 17.214 e Ft összegő önkormányzati finanszírozás elıirányzatát, bruttó 1.132 e Ft összeggel megemeli. A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a többlet költségvetési finanszírozás pénzügyi fedezete: Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete által megalkotott, az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló 2/2010. (III. 18.) sz. önkormányzati rendelete részeként eredetileg nem tervezett, év közben leutalt, az Önkormányzat 2009. évi zárszámadása részeként járó normatív állami támogatás különbözete. 1.3./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az általa részfinanszírozott Intézmény pilisi tagintézményének önkormányzat általi finanszírozás mértékét 2010. évben, bruttó 18.346 e Ft összegben határozza meg. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján, Pilis Város Önkormányzata nevében, Pilis Város Önkormányzata, mint átadó valamint a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás Tanácsa, mint átvevı között, a családsegítı, a gyermekjóléti, az idısek nappali ellátása, a házi gondozás, a szociális étkeztetés nyújtására, a feladatok átadására vonatkozólag 2007. április 18-a napján
kelt feladat átadási megállapodás függelékét képezı, a Kistérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat (2200 Monor, Dobó I. u.6.) keretein belül mőködı pilisi tagintézmény (telephelyek: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 49., Kossuth L. u. 57/b.) 2010. évre vonatkozó, aktualizált tagintézményi költségvetési függelékét írja alá. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Pogácsás Tibort, a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás Tanácsának (székhely: 2200 Monor, Kossuth L. u. 78-80.) elnökét. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntés alapján Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete által elfogadott, az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló, módosított 2/2010. (III.18.) sz. önkormányzati rendelet módosítására vonatkozó írásbeli elıterjesztést dolgozza ki és terjessze be a Képviselı-testület 2010. év augusztus havi rendes ülésére, döntéshozatal (rendeletalkotás) végett. 5./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./- 4.-/ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a Pogácsás Tibor, a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás Tanácsa (2200Monor, Kossuth L. u. 78-80.) elnökének, a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 15 napon belül, a Pilis Város Önkormányzata, mint átadó valamint a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás Tanácsa, mint átvevı között, a családsegítı, a gyermekjóléti, az idısek nappali ellátása, a házi gondozás, a szociális étkeztetés nyújtására, a feladatok átadására vonatkozólag, 2007. április 18-a napján kelt feladat átadási megállapodás függelékét képezı, a Kistérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat keretein belül mőködı pilisi tagintézmény 2010. évre vonatkozó tagintézményi költségvetési függeléke aktualizálására: 2010. július 15.
A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 175/2010. (VI. 23.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzat Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a pilisi új Orvosi Rendelı Intézet központi folyosói, közlekedı, közös helyiségei mőködtetéséhez szükséges tárgyi eszközöket (fogasokat, székeket stb.) megrendeli, illetve Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete által meghozott, az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló, módosított 2/2010. (III.18.) sz. önkormányzati rendeletében saját költségvetése terhére bruttó 650 e Ft összeg erejéig biztosítja. 2./ A Képviselı-testület úgy dönt, felhatalmazza a polgármestert, hogy Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete által 222/2007. (IX.27.) sz. önkormányzati határozatával elfogadott, az Önkormányzat Beszerzési Szabályzata keretein belül gondoskodjék az 1./ pontban meghatározott tárgyi eszközök beszerzésérıl. A Képviselı-testület rögzíti, hogy az 1./ pontban rögzített beszerzési eljárás kezdeményezésének legkorábbi idıpontja: a Beruházó és az Önkormányzat képviselıi között lefolytatandó, az új Orvosi Rendelı Intézet épülete mőszaki szempontú eredményes átadás-
átvételének, valamint az új Orvosi Rendelı Intézet épülete befejezett birtokba adásának határnapja. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármester, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntések végrehajtására szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, az 1./ pontban rögzített beszerzési eljárás kezdeményezésére: a 2./ pontban foglaltak szerint, az 1./ pontban rögzített tárgyi eszközök beszerzésére, valamint a hozzá kapcsolódó pénzügyi ellenérték biztosítására: a település polgármestere által kiírandó Ajánlattételi felhívásban rögzítettek, továbbá Pilis Város Önkormányzatának a nyertes Ajánlattevıvel megkötendı szállítással vegyes vállalkozási szerzıdésben foglaltak szerint.
A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 176/2010. (VI. 23.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzat Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a pilisi új Orvosi Rendelı Intézet kiegészítı közös helyiségei (takarító szertár, takarító-karbantartó öltözı helyiség, fürdı helyiség stb.) mőködtetéséhez szükséges tárgyi eszközöket (öltözı szekrények stb.) megrendeli, illetve Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete által meghozott, az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló, módosított 2/2010. (III.18.) sz. önkormányzati rendeletében, saját költségvetése terhére, bruttó 450 e Ft összeg erejéig biztosítja. 2./ A Képviselı-testület úgy dönt, felhatalmazza a polgármestert, hogy Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete által 222/2007. (IX.27.) sz. önkormányzati határozatával elfogadott, az Önkormányzat Beszerzési Szabályzata keretein belül gondoskodjék az 1./ pontban meghatározott tárgyi eszközök beszerzésérıl. A Képviselı-testület rögzíti, hogy az 1./ pontban rögzített beszerzési eljárás kezdeményezésének legkorábbi idıpontja: a Beruházó és az Önkormányzat képviselıi között lefolytatandó, az új Orvosi Rendelı Intézet épülete mőszaki szempontú eredményes átadásátvételének, valamint az új Orvosi Rendelı Intézet épülete befejezett birtokba adásának határnapja. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármester, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntések végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, az 1./ pontban rögzített beszerzési eljárás kezdeményezésére: a 2./ pontban foglaltak szerint, az 1./ pontban rögzített tárgyi eszközök beszerzésére, valamint a hozzá kapcsolódó pénzügyi ellenérték biztosítására: a település polgármestere által kiírandó Ajánlattételi felhívásban rögzítettek, továbbá Pilis Város Önkormányzatának a nyertes Ajánlattevıvel megkötendı szállítással vegyes vállalkozási szerzıdésben foglaltak szerint. A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta:
177/2010. (VI. 23.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzat Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a pilisi új Orvosi Rendelı Intézet területén fekvı mintavételi helyiség, védınıi helyiség valamint a pilisi 4. sz. háziorvosi körzet helyiségei mőködtetéséhez szükséges, hiányzó tárgyi, szakmai eszközöket (inger áram készülék, magasságmérı eszköz, hőtı készülékek stb.) megrendeli, illetve Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete által meghozott, az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló, módosított 2/2010. (III.18.) sz. önkormányzati rendeletében, saját költségvetése terhére, bruttó 350 e Ft összeg erejéig biztosítja. 2./ A Képviselı-testület úgy dönt, felhatalmazza a polgármestert, hogy Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete által 222/2007. (IX.27.) sz. önkormányzati határozatával elfogadott, az Önkormányzat Beszerzési Szabályzata keretein belül gondoskodjék az 1./ pontban meghatározott tárgyi, szakmai eszközök beszerzésérıl. A Képviselı-testület rögzíti, hogy az 1./ pontban rögzített beszerzési eljárás kezdeményezésének legkorábbi idıpontja: a Beruházó és az Önkormányzat képviselıi között lefolytatandó, az új Orvosi Rendelı Intézet épülete mőszaki szempontú eredményes átadásátvételének, valamint az új Orvosi Rendelı Intézet épülete befejezett birtokba adásának határnapja. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármester, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntések végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, az 1./ pontban rögzített beszerzési eljárás kezdeményezésére: a 2./ pontban foglaltak szerint, az 1./ pontban rögzített tárgyi, szakmai eszközök beszerzésére, valamint a hozzá kapcsolódó pénzügyi ellenérték biztosítására: a település polgármestere által kiírandó Ajánlattételi felhívásban rögzítettek, továbbá Pilis Város Önkormányzatának a nyertes Ajánlattevıvel megkötendı szállítással vegyes vállalkozási szerzıdésben foglaltak szerint.
A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 178/2010. (VI. 23.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzat Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a pilisi új Orvosi Rendelı Intézet területén fekvı központi sterilizáló helyiség mőködtetéséhez szükséges szakmai eszközöket (hılégsterilizáló készülék stb.) megrendeli, illetve Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete által meghozott, az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló, módosított 2/2010. (III.18.) sz. önkormányzati rendeletében, saját költségvetése terhére, bruttó 700 e Ft összeg erejéig biztosítja. 2./ A Képviselı-testület úgy dönt, felhatalmazza a polgármestert, hogy Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete által 222/2007. (IX.27.) sz. önkormányzati határozatával elfogadott, az Önkormányzat Beszerzési Szabályzata keretein belül gondoskodjék az 1./ pontban meghatározott szakmai eszközök beszerzésérıl. A Képviselı-testület rögzíti, hogy az 1./ pontban rögzített beszerzési eljárás kezdeményezésének legkorábbi idıpontja: a Beruházó és az Önkormányzat képviselıi között lefolytatandó, az új Orvosi Rendelı Intézet épülete mőszaki szempontú eredményes átadás-
átvételének, valamint az új Orvosi Rendelı Intézet épülete befejezett birtokba adásának határnapja. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármester, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntések végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, az 1./ pontban rögzített beszerzési eljárás kezdeményezésére: a 2./ pontban foglaltak szerint, az 1./ pontban rögzített tárgyi eszközök beszerzésére, valamint a hozzá kapcsolódó pénzügyi ellenérték biztosítására: a település polgármestere által kiírandó Ajánlattételi felhívásban rögzítettek, továbbá Pilis Város Önkormányzatának a nyertes Ajánlattevıvel megkötendı szállítással vegyes vállalkozási szerzıdésben foglaltak szerint. A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 179/2010. (VI. 23.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzat Képviselı-testülete úgy foglal állást, hogy a pilisi új Orvosi Rendelı Intézetben kialakítandó felnıtt háziorvosi szolgálat(ok) mőködéséhez, mőködtetéséhez szükséges, további tárgyi eszközök, szakmai eszközök, anyagok beszerzéséhez költségviselési hozzájárulást nem biztosít. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse dr. Ecsedi László orvost, a dr. Ecsedi és társa Bt. (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi út 43., telephely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40.) képviselıjét, továbbá dr. Tóth Tibor orvost, a PilisMed Bt. (székhely: 2721 Pilis, Bence u. 26., telephely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40.) képviselıjét, valamint dr. Ubrankovics Zsolt orvost, az Ubrankovics-Med Bt. (székhely: 2721 Pilis, Vadász u. 8., telephely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40.) képviselıjét. Felelıs: Szabó Márton polgármester Hat-áridı: azonnal, dr. Ecsedi László orvosnak, a dr. Ecsedi és társa Bt. (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi út 43., telephely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40.) képviselıjének, továbbá dr. Tóth Tibor orvosnak, a Pilis-Med Bt. (székhely: 2721 Pilis, Bence u. 26., telephely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40.) képviselıjének, valamint dr. Ubrankovics Zsolt orvosnak, az Ubrankovics-Med Bt. (székhely: 2721 Pilis, Vadász u. 8., telephely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40.) képviselıjének a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 180/2010. (VI. 23.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzat Képviselı-testülete úgy foglal állást, hogy a pilisi új Orvosi Rendelı Intézetben kialakítandó házi gyermekorvosi szolgálat(ok) mőködéséhez, mőködtetéséhez szükséges, további tárgyi eszközök, szakmai eszközök, anyagok beszerzéséhez költségviselési hozzájárulást nem biztosít. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse dr. Legeza Margit orvost, a dr. Legeza és Társa Bt. (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi út 40., telephely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40.) képviselıjét, továbbá dr. Nagy Ildikó orvost, a Lek-
Med Bt. (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40., telephely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40.) képviselıjét. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, dr. Legeza Margit orvosnak, a dr. Legeza és Társa Bt. (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi út 40., telephely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40.) képviselıjének, továbbá dr. Nagy Ildikó orvosnak, a Lek-Med Bt. (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40., telephely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40.) képviselıjének a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 181/2010. (VI. 23.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, felhatalmazza a polgármestert, hogy - a Polgármesteri Hivatal bevonásával, a pilisi új Orvosi Rendelı Intézete keretein belül elhelyezésre kerülı egészségügyi alapellátást nyújtó vállalkozások képviselıivel folytatandó tárgyalások eredményeként – az új Orvosi Rendelı Intézet egységes megjelenése érdekében, az egészségügyi vállalkozások mőködtetéséhez szükséges új tárgyi eszközök (bútorzat, kiegészítı bútorzat) megrendelésérıl, legyártásáról, összeszerelésérıl, valamint felállításáról gondoskodjék. 2./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az 1./ pontban rögzített tárgyalások eredményessége esetén Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala jogosult az 1./ pontban rögzített tárgyi eszközök (bútorzat, kiegészítı bútorzat stb.) szállítási-vállalkozói díját megelılegezni oly módon, hogy az egészségügyi vállalkozások képviselıi kötelesek az adott orvosi rendelı területére leszállított tárgyi eszközök (bútorzat, kiegészítı bútorzat stb.) sikeres, és eredményes mőszaki átadás-átvételét követıen, a mőszaki átadás-átvételtıl számított 8. banki határnapig kiegyenlíteni. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse a településen mőködı valamennyi egészségügyi vállalkozás képviselıit. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-3./ pontban foglalt döntés végrehajtására tegye meg a szükséges intézkedéseket. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, dr. Ecsedi László orvosnak, a dr. Ecsedi és társa Bt. (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi út 43., telephely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40.) képviselıjének, dr. Tóth Tibor orvosnak, a Pilis-Med Bt. (székhely: 2721 Pilis, Bence u. 26., telephely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40.) képviselıjének, dr. Ubrankovics Zsolt orvosnak, az Ubrankovics-Med Bt. (székhely: 2721 Pilis, Vadász u. 8., telephely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40.) képviselıjének, dr. Legeza Margit orvosnak, a dr. Legeza és Társa Bt. (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi út 40., telephely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40.), dr. Nagy Ildikó orvosnak, a Lek-Med Bt. (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40., telephely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40.), dr. Bálint Nagy Ildikó egyéni vállalkozó orvosnak (2721 Pilis, Vásár u. 25/A.), dr. Rugonfalvi Kiss Csaba orvosnak, a dr. Rugonfalvi Kiss Fogászati Bt. (székhely: 2721 Pilis Hővösvölgy köz 4., telephely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40.) képviselıjének a döntésrıl történı értesítésére: a döntés követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi
határozatot hozta: 182/2010. (VI. 23.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, felkéri a polgármestert, hogy - a Polgármesteri Hivatal jegyzıjének bevonásával - folytasson tárgyalásokat a pilisi új Orvosi Rendelı Intézete keretein belül elhelyezésre kerülı, egészségügyi alapellátást nyújtó vállalkozások képviselıivel, az új Orvosi Rendelı Intézete keretein belül mőködı egészségügyi alapellátást nyújtó vállalkozások mőködéséhez kapcsolódó, - az új Orvosi Rendelı Intézetbe történı átköltözést követıen érvényes és hatályos - új Megállapodás szerzıdéses feltételeirıl. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az egészségügyi vállalkozások mőködtetése részét érintı: a takarítási, a karbantartási, a biztonság védelmi, az ırzés védelmi, a közüzemi energia szolgáltatás vételezési, szolgáltatási díjfizetési, a veszélyes hulladék elszállítási, költségviselési, a tárgyi eszköz (bútorzat, kiegészítı bútorzat) karbantartására, pótlására, cseréjére vonatkozó, a szakmai anyag karbantartására, pótlására, cseréjére vonatkozó, továbbá az egészségügyi vállalkozásokat, - a Képviselı-testület által meghozott 147/2010.(V.27.) sz. önkormányzati határozata alapján – megilletı, az ún. használat és birtoklás joga gyakorlását szabályozó Megállapodás tervezetet (az új pilisi Orvosi Rendelı Intézete mint ingatlan társasházzá történı alakítására vonatozó társasházi alapító okirat elkészítésével párhuzamosan) terjessze be a Képviselı-testület 2010. augusztus havi rendes ülésére, a Megállapodás tervezetek vizsgálata és elfogadása végett. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, dr. Ecsedi László orvosnak, a dr. Ecsedi és társa Bt. (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi út 43., telephely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40.) képviselıjének, dr. Tóth Tibor orvosnak, a Pilis-Med Bt. (székhely: 2721 Pilis, Bence u. 26., telephely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40.) képviselıjének, dr. Ubrankovics Zsolt orvosnak, az Ubrankovics-Med Bt. (székhely: 2721 Pilis, Vadász u. 8., telephely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40.) képviselıjének, dr. Legeza Margit orvosnak, a dr. Legeza és Társa Bt. (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi út 40., telephely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40.) képviselıjének, dr. Nagy Ildikó orvosnak, a Lek-Med Bt. (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40., telephely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40.) dr. Bálint Nagy Ildikó egyéni vállalkozó orvosnak (2721 Pilis, Vásár u. 25/A.), dr. Rugonfalvi Kiss Csaba orvosnak, a dr. Rugonfalvi Kiss Fogászati Bt. (székhely: 2721 Pilis Hővösvölgy köz 4., telephely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40.) képviselıjének a döntésrıl történı értesítésére: a döntés követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 183/2010. (VI. 23.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy Pilis Város Polgármesteri Hivatala jegyzıje által, Pilis város kül- és belterületén (volt zártkerti földrészletein) fekvı közutak közvilágításával kapcsolatos felmérést és a közvilágítás fejlesztésére tett javaslatot, - az alábbiak szerint elfogadja.
Mőszaki tartalom: Belterületi közigazgatási földrészletek: Belterületi utak közvilágításának felmérése Az út (közterület) megnevezése
Fejlesztési szükséglet/pótolandó armatúrák száma (db)
4.sz. fıút-„Bazsam” keresztezıdése
1
Thököly u.-Csaba u. keresztezıdése
2
Bence u.-Vasút u. sorompó
2
Szılı u.
2
Csalogány u.-Petıfi u. 2 sarok
Külterületi közigazgatási földrészletek: Külterületi (volt „zártkerti”) utak közvilágításának felmérése Az út (közterület) megnevezése
Villanyoszlopok száma (db)
Meglévı közvilágítási armatúrák száma
Fejlesztési szükséglet/pótolandó armatúrák száma
(db)
(db)
(b) - betonoszlop (f) - faoszlop Diófa utca
18 (f)
4
4
Lehel utca
13 (f) + 1 (b) = 14
7
0
Szabadkai I. (rövid dőlı)
12 (f) + 3 (b) = 15
7
3
Botond utca
5 (f) + 14 (b) = 19
11
2
Zsolt utca
22 (f)
14
2
Szabadkai II. (rövid
6 (f)
1
4
dőlı) Krekács dőlı
16 (f) + 10 (b) = 26
14
0
Kis Krekács dőlı
12 (f)
7
0
Homoki sz. I. dőlı
19 (f) + 11 (b) = 30
15
1
Homoki sz. II. dőlı
16 (f) + 19 (b) = 35
13
1
Homoki sz. III. dőlı
21 (f) + 3 (b) = 24
7
4
Bárószılı dőlı
21 (f)
11
3
Hátsó d. (4-es út felé) 3 (f)
3
0
Jókai utca vége
6 (f)
2
1
Haleszi sz. I. dőlı
36 (f)
7
11
Papberek I. dőlı
23 (f)
2
9
Haleszi II. dőlı
36 (f)
4
14
Papberek II. dőlı
19 (f)
11
0
Bicskei tanyák
11 (f)
1
3
Haleszi sz. III. dőlı
11 (f)
5
0
Rózsahegyi dőlı
11 (f)
5
0
Fejlesztési szükséglet, pótolandó armatúrák száma összesen:
62 db
2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármester, hogy az 1./ pontban rögzített mőszaki tartalom és kimutatás alapján kezdeményezze a DÉMÁSZ Zrt.-nél (székhely: 6720 Szeged, Klauzál tér 9.) a települési önkormányzat jogelıdje, Pilis Nagyközség Önkormányzata (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 47.) és a DÉMÁSZ Zrt. (székhely: 6720 Szeged, Klauzál tér 9.) között 2004. évben megkötött, módosított tartalmú közvilágítási és hálózatfejlesztési megállapodás módosítását, bıvítését. 3.1./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a jelen képviselı-testületi határozatban rögzített közvilágítás fejlesztési munkák tervezési, kivitelezési, beruházási költségeit a települési önkormányzat jogelıdje, Pilis Nagyközség Önkormányzata (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 47.) és a DÉMÁSZ Zrt. (székhely: 6720 Szeged, Klauzál tér 9.) között 2004. évben megkötött, módosított tartalmú közvilágítási és hálózatfejlesztési megállapodás 2010. évi módosításában foglaltak szerint fedezi és viseli. 3.2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a 2./ pontban rögzített tárgyalások eredményessége esetén a DÉMÁSZ Zrt.-vel (székhely: 6720 Szeged, Klauzál tér 9.) fennálló, a települési önkormányzat jogelıdje, Pilis Nagyközség Önkormányzata (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 47.) és a DÉMÁSZ Zrt. (székhely: 6720 Szeged, Klauzál
tér 9.) között 2004. évben megkötött, módosított tartalmú közvilágítási és hálózatfejlesztési megállapodás módosítását Pilis Város Önkormányzata nevében a hálózat fejlesztıjével kösse meg. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-3./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse és tájékoztassa a DÉMÁSZ Zrt.-t (székhely: 6720 Szeged, Klauzál tér 9.). 5./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-4./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedést tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a DÉMÁSZ Zrt. részére, a képviselı-testületi határozat megküldésére: a döntést követı 15 napon belül, a 2./ pontban rögzített tárgyalások lefolytatására: 2010. augusztus hó 31. napja, a DÉMÁSZ Zrt-vel fennálló megállapodás módosítására: a döntést követı 2010. szeptember hó 15. napja, a közvilágítási hálózat fejlesztésére vonatkozó kivitelezési munkák elvégzésére, a kiviteli tervek elkészítésével együtt: 2011. március hó 31. napja, a módosított tartalmú közvilágítási és hálózatfejlesztési megállapodás módosításával járó pénzügyi kötelezettség vállalás teljesítésére: a felek által megkötött megállapodás módosításában foglaltak szerint. A Képviselı-testület 15 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 184/2010. (VI. 23.) sz. önkormányzati határozat 1.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a KözépMagyarországi Operatív Program keretein belül kiírt KMOP-2009-4.5.2. számú, „Bölcsıdei ellátást nyújtó intézmények infrastrukturális fejlesztése és kapacitásának bıvítése” tárgyú pályázaton Pilis Város Önkormányzata (2721 Pilis, Kossuth Lajos u. 47.) által benyújtott „Bölcsıdei szolgáltatásokhoz szükséges feltételek megteremtése Pilisi Városában” címő KMOP-4.5.2.-09-2009-0007 azonosító számú nyertes pályázat végrehajtásával, a szükséges közbeszerzési eljárás megindításával és lefolytatásával (lebonyolításával), az alábbi Elıkészítı és Bíráló Bizottságot bízza meg: Pilis Város Önkormányzata Településfejlesztési és Városgazdálkodási Bizottságának elnöke: Greksza János, az Elıkészítı és Bíráló Bizottság elnöke. Pilis Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának elnöke: Varjú Zoltán, az Elıkészítı és Bíráló Bizottság tagja. Pilis Város Önkormányzata Képviselı-testülete további tagja: Mala Ferenc alpolgármester Pilis Város Önkormányzata Képviselı-testülete további tagja: Nagy Attila képviselı Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala részérıl: dr. Csiki Gábor jegyzı, az Elıkészítı és Bíráló Bizottság tagja Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala részérıl: Soltész Józsefné pénzügyi fımunkatárs, az Elıkészítı és Bíráló Bizottság tagja.
1.2./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy az 1.1./ alpontban rögzített Elıkészítı és Bíráló Bizottság munkáját, az alábbi személy szakértıként segíti: Földesiné Töpper Ilona, a TOPIL Betéti Társaság képviselıje (közbeszerzési tanácsadó), Balatoni Pál, a Polgármesteri Hivatal Építéshatósági és Mőszaki Iroda vezetıje. 2.1./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármesteren keresztül az Önkormányzat nevében eljáró Elıkészítı és Bíráló Bizottságot, hogy Pilis Város Önkormányzata nevében a Közép-Magyarországi Operatív Program keretein belül kiírt KMOP-2009-4.5.2. számú, „Bölcsıdei ellátást nyújtó intézmények infrastrukturális fejlesztése és kapacitásának bıvítése” tárgyú pályázaton Pilis Város Önkormányzata (2721 Pilis, Kossuth Lajos u. 47.) által benyújtott „Bölcsıdei szolgáltatásokhoz szükséges feltételek megteremtése Pilisi Városában” címő KMOP-4.5.2.-09-2009-0007 azonosító számú, nyertes és támogatott pályázat nyílt közbeszereztetése alapját, megindítását képezı Ajánlattételi Felhívást, valamint a hozzá kapcsolódó Ajánlatételi Dokumentációt fogadja el (hagyja jóvá), a Dokumentáció anyagának a központi jogszabályoknak megfelelı közzétételérıl gondoskodjék, egyúttal a közbeszerzési eljárást - a közbeszerzési eljárást lezáró döntés meghozatala kivételével, - teljeskörően bonyolítsa le. 2.2./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a nyílt közbeszerzési eljárást lezáró döntés meghozatala jogkörét a Képviselı-testület magának tartja fent. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntésérıl a tárgyi közbeszerzési eljárás során szakértıként eljáró személyeket írásban értesítse, és egyúttal az Elıkészítı és Bíráló Bizottság tagjainak, szakértıinek az összeférhetetlenségi nyilatkozat kiállítására vonatkozó, szükséges intézkedéseket tegye meg. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-3./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a tárgyi közbeszerzési eljárás során szakértıként eljáró személyeknek a felkérésre, a döntésrıl történı írásbeli értesítésére, a közbeszerzési eljárás lefolytatásához kapcsolódó ún. összeférhetetlenségi jognyilatkozatok megtételére: a döntést követı 8 napon belül, Pilis Város Önkormányzata által benyújtott „Bölcsıdei szolgáltatásokhoz szükséges feltételek megteremtése Pilisi Városában” címő KMOP4.5.2.-09-2009-0007 azonosító számú nyertes pályázat megindításához, végrehajtásához kapcsolódó Ajánlattételi felhívás, valamint a hozzá kapcsolódó Ajánlattételi Dokumentáció tervezetének elkészítésére, összeállítására, az Elıkészítı és Bíráló Bizottság tagjai részére történı megküldésére: 2010. július 20., az Elıkészítı és Bíráló Bizottság ülésének megtartására: 2010. július 30., a nyílt közbeszerzési eljárás további eljárási cselekményeinek foganatosítására: az Elıkészítı és Bíráló Bizottság által elfogadott és jóváhagyott Ajánlattételi felhívásban, valamint a hozzá kapcsolódó Ajánlattételi Dokumentációban foglalt idıbeli ütemezés szerint.
A Képviselı-testület 13 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 185/2010. (VI. 29.) sz. önkormányzati határozat
1.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló, módosított 2/2010. (III.18.) sz. önkormányzati rendelet módosításával – az Óvodai Intézmény Kávai úti telephelyén, az Óvodai Intézmény vezetıje által tervezett 2010. évi, kiemelt karbantartási feladatok elvégzéséhez kapcsolódóan, költségvetési elıirányzatok átcsoportosításával – bruttó 2.650 e Ft, azaz bruttó Kettımillióhatszázötvenezer forint összegő pénzügyi fedezetet biztosít. 1.2./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az Óvodai Intézmény 2010. évi módosított intézményi költségvetési kiadását, szerkezetét, az alábbiak szerint állapítja meg: Az intézmény összes kiadása: 162.843 e Ft Ebbıl: Személyi juttatások: 107.898 e Ft Munkaadókat terhelı járulékok: 28.127 e Ft Dologi és egyéb folyó kiadás: 26.818 e Ft 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés végrehajtására, a Képviselı-testület által elfogadott, az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló, módosított 2/2010. (III.18.) sz. önkormányzati rendelet módosítására irányuló rendeletalkotási javaslatot dolgozza ki és terjessze be a Képviselı-testület 2010. augusztus havi rendes ülésére. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-3./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Bársonyné Pálinkás Évát, az Óvodai Intézmény (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 42.) vezetıjét. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Bársonyné Pálinkás Évát, az Óvodai Intézmény (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 42.) vezetıjének, a döntésrıl történı tájékoztatására: a döntést követı 5 napon belül, a 2./ pontban foglalt feladat végrehajtására: az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló, módosított 2/2010. (III.18.) sz. önkormányzati rendelet módosítására irányuló rendeletalkotási javaslat kidolgozásával és beterjesztésével egyidejőleg, de legkésıbb 2010. augusztus 13.
A Képviselı-testület 13 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 186/2010. (VI. 29.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy vis maior tartalék címen támogatási igényt nyújt be a Belügyminisztériumhoz. 1.1./ A vis maior esemény megnevezése, helye: 2010. május 28. – 2010. június 5. közötti védekezések, a hirtelen nagy mennyiségő csapadék okán: - Pilis Város tulajdonában lévı csatornarendszer vákuum-aknáinak nagy részét egyszer, vagy többször szivattyúzták, mert a csatornahálózatba bejutó jelentıs mennyiségő csapadékvíz veszélyeztette annak rendeltetésszerő, üzemszerő biztonságos mőködését. Ennek során 457 esetben történt akna-tisztítás. Továbbá 12 db. mély-fekvéső utcában az árkok nem tudták elvezetni a bennük összegyőlt csapadékot, ezért azok kiöntését a víz gépjármővel történı elszállításával akadályozták meg:
Közterület megnevezése Arany János u. Újerdı u. Dánosi út Harang u. Honfoglalás u. Pándi út Petıfi u. Dárda u. Tölgyfa u. Toldi u. Viola u. Mátyás király u.
2754 hrsz. 1026 hrsz. 2597, és 2525/1 hrsz. 2597/2 hrsz. 2523/1 és 2794/27 hrsz. 486 hrsz. 1765, 1799, 1834, 1980, 2068, 2147 hrsz. 2107 hrsz. 2512, 2294/15 hrsz. 1285 hrsz. 1507 hrsz. 1331 hrsz.
2010. június 19. – 2010. június 21. közötti újabb védekezések, a hirtelen nagy mennyiségő csapadék okán: - Pilis Város tulajdonában lévı csatornarendszer vákuum-aknáinak nagy részét egyszer, vagy többször szivattyúzták, mert a csatornahálózatba bejutó jelentıs mennyiségő csapadékvíz veszélyeztette annak rendeltetésszerő, üzemszerő biztonságos mőködését. Ennek során 219 esetben történt akna-tisztítás. 1.2./ A Képviselı-testület a vis maior forrásösszetételét, az alábbiak szerint állapítja meg: Megnevezés Saját forrás (biztosítási összeg nélkül) Biztosító kártérítése Egyéb forrás Vis maior igény Források összesen
2010. év
%
669.375 Ft. 1.561.875 Ft. 2.231.250 Ft.
1.3./ A Képviselı-testület a védekezési költség tervezett összköltséget - költségvetés alapján 2.231.250.- Ft összegben állapítja meg, amelynek fedezetét az Önkormányzat részben tudja biztosítani. 2./ A Képviselı-testület kijelenti, hogy a védekezéssel érintett vagyonelem, az Önkormányzat tulajdonát képezi. 3./ A Képviselı-testület rögzíti, hogy az Önkormányzat tulajdonában lévı közmő csatornahálózattal, - a védekezési munkák után, - a feladatát el tudja látni. 4./ A Képviselı-testület rögzíti, hogy az Önkormányzat saját forrásának összegét, Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete által megalkotott, az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló 2/2010. (III. 18.) sz. önkormányzati rendelete részeként eredetileg nem tervezett, év közben leutalt, az Önkormányzat 2009. évi zárszámadása részeként járó normatív állami támogatás különbözeteként biztosítja. 5./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert az igénybejelentés benyújtására. Felelıs: Szabó Márton polgármester
Határidı: azonnal, az igénybejelentés benyújtására: 2010. június 30. A Képviselı-testület 13 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 187/2010. (VI. 29.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete – dr. Csiki Gábor, Pilis Város Polgármesteri Hivatala Helyi Választási Iroda (2721. Pilis, Kossuth Lajos u. 47.) vezetıjének javaslatára - úgy dönt, hogy a Helyi Választási Bizottság összetételét, az alábbiak szerint állapítja meg: Helyi Választási Bizottság: Hadas Jánosné (elnök) Miklós Károlyné (elnökhelyettes) Borgulya Pálné (tag) Dankáné Miklós Csilla (póttag) Kocsis Györgyné (póttag)
2721 Pilis, Csaba u. 12. 2721 Pilis, Nyáregyházi út 5/a. 2721 Pilis, Eötvös u. 10. 2721 Pilis, Gárdonyi u.11. 2721 Pilis, Harang u. 5.
2./ A Képviselı-testület felkéri a Helyi Választási Iroda vezetıjét, hogy a Helyi Választási Bizottság tagjai és póttagjai személyének - központi jogszabályban meghatározottak szerinti közzétételére, nyilvántartásba vételére, valamint az új tagok eskütételére vonatkozólag a szükséges intézkedéseket határidıben tegye meg. Felelıs: dr. Csiki Gábor jegyzı Határidı. azonnal, a hirdetményi közzétételre: a döntést követı 8 napon belül, az eskü letételére: a döntést követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 12 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, és 1 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 188/2010. (VI. 29.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete – dr. Csiki Gábor, Pilis Város Polgármesteri Hivatala Helyi Választási Irodája (2721. Pilis, Kossuth Lajos u. 47.) vezetıjének javaslatára úgy dönt, hogy a szavazatszámláló bizottságok összetételérıl szóló 62/2010. (II. 25.) sz. önkormányzati határozatot, az alábbiak szerint módosítja: Szavazatszámláló bizottságok 1. számú szavazókör: Gubányi Károly Általános Iskola Szavazókör címe: 2721. Pilis, Széchenyi út 28. Választott tagok: Losányi Tamásné (elnök) Malata Józsefné (elnökh.) Füredi Istvánné
2721. Pilis, Krekács dőlı 6392/3 hrsz. 2721. Pilis, Csaba u. 65. 2721. Pilis, Nyáry Pál u. 13.
Póttag: Németh Lászlóné
2721. Pilis, Csaba u. 20/b.
Jegyzıkönyvvezetı:
Rocsják Károlyné köztisztviselı
2. számú szavazókör: Attila utcai óvoda Szavazókör címe: 2721. Pilis, Attila u. 8. Választott tagok: Miklós Lászlóné (elnök) Tóth Józsefné (elnökh.) Kökény Mihályné
2721. Pilis, Csaba u. 9. 2721. Pilis, Vásár u. 29. 2721. Pilis, Lövölde u. 3.
Póttag: Földvárszki Jánosné
2721. Pilis, Attila u. 58.
Jegyzıkönyvvezetı:
Lasán Judit köztisztviselı
3. számú szavazókör: Központi Óvoda Szavazókör címe: 2721. Pilis, Rákóczi út 42. Választott tagok: Némethné Kovács Sarolta (elnök) Kurucz Andrea (elnökh.) Lasán Jánosné
2721. Pilis, Petıfi Sándor u. 55. 2721. Pilis, Nyáregyházi köz 10. 2721. Pilis, Kávai u. 85.
Póttag: Kifútné Gál Éva
2721. Pilis, Arany János u. 14.
Jegyzıkönyvvezetı:
Tóth Tiborné köztisztviselı
4. számú szavazókör: Móricz Zsigmond Közösségi Ház Szavazókör címe: 2721. Pilis, Dózsa György út 2. Választott tagok: Varga Jánosné (elnök) Pálinkásné Zentai Beatrix (elnökh.) Burger Mihályné Váncsa Józsefné Sedró Károlyné
2721. Pilis, Mikes Kelemen u. 7. 2721. Pilis, Rákóczi út 10. 2721. Pilis, Temetı u. 12. 2721. Pilis, Bocskai u. 20. 2721. Pilis, Akácfa u. 20.
Póttag: Földvárszki Ferencné
2721. Pilis, Akácfa u. 31.
Jegyzıkönyvvezetı:
Gulyás Zsoltné köztisztviselı
5. számú szavazókör: Gubányi Károly Általános Iskola Szavazókör címe: 2721. Pilis, Dózsa György út 33. Választott tagok: Zöldi Jánosné (elnök) Lenthár Rózsa (elnökh.) Kisvári Károlyné
2721. Pilis, Árpád u. 19. 2721. Pilis, Dózsa Gy. út. 34. 2721. Pilis, Gerje u. 1.
Póttag: Jansik-Németh Nikolett
2721. Pilis, Petıfi Sándor u. 55.
Jegyzıkönyvvezetı:
Horváth Istvánné köztisztviselı
6. számú szavazókör: Gubányi Károly Általános Iskola Szavazókör címe: 2721. Pilis, Kossuth Lajos út. 30. Választott tagok: Krizsán Jánosné (elnök) Lencsés Györgyné (elnökh.) Kocsisné Horváth Adrienn
2721. Pilis, Jókai u. 37. 2721. Pilis, Jókai u. 05. 2721. Pilis, Vásár u. 43.
Póttag: Tomán Lajosné
2721. Pilis, Kávai út 91/a.
Jegyzıkönyvvezetı:
Németh Istvánné köztisztviselı
7. számú szavazókör: Kávai úti óvoda Szavazókör címe: 2721. Pilis, Kávai út 19. Választott tagok: Haluszka Istvánné (elnök) Bíró Tünde (elnökh.) Duchaj Rózsa
2721. Pilis, Kávai út 63. 2721. Pilis, Bajcsy Zs. u. 13. 2721. Pilis, Orgona u. 7.
Póttag: Varga Sándorné
2721. Pilis, Haleszi u. 6.
Jegyzıkönyvvezetı:
Balázs Beatrix köztisztviselı
8. számú szavazókör: volt Autósbolt Szavazókör címe: 2721. Pilis, Erzsébet u. 1. Választott tagok: Kochán Péterné (elnök) Kerepeszki Istvánné (elnökh.) Mészáros Lászlóné
2721. Pilis, Török Ignác u. 17. 2721. Pilis, Toldi Miklós u. 18. 2721. Pilis, Toldi Miklós u. 22.
Póttag: Biácsi Antal
2721. Pilis, Koltói Anna utca 17.
Jegyzıkönyvvezetı:
Pércsiné Dancsok Marianna köztisztviselı
9. számú szavazókör: Gubányi Károly Általános Iskola Szavazókör címe: 2721. Pilis, Szabadság tér 1. Választott tagok: Opavszki Istvánné (elnök) Papné Habon Emília (elnökh.) Malik Károly Tamásné
2721. Pilis, Viola u. 5. 2721. Pilis, Munkácsy u. 14. 2721. Pilis, Zrínyi M. u. 3.
Póttag: Baráthné Hidvégi Ágnes
2721. Pilis, Kávai út 42.
Jegyzıkönyvvezetı:
Földvárszki Gáborné köztisztviselı
10. számú szavazókör (kisebbségi választások): Gubányi Károly Általános Iskola Szavazókör címe: 2721. Pilis, Szabadság tér 1.
Választott tagok: Gábrisch Lászlóné (elnök) Mohácsi Szilvia (elnökh.) Dancsok Jánosné
2721. Pilis, Móricz Zsigmond u. 39/a. 2721. Pilis, Határ u. 6865.hrsz. 2721. Pilis, Kávai u. 77.
Póttag: Radnicsné Opavszki Andrea 2721. Pilis, Vörösmarty u. 33. Jegyzıkönyvvezetı:
Antal Viktória köztisztviselı
Jegyzıkönyvvezetıi póttagok: Horváthné Turi Anita köztisztviselı, Gaálné Czinkos Judit köztisztviselı, Stefkovicsné Csernák Dóra köztisztviselı. 2./ A Képviselı-testület felkéri a Helyi Választási Iroda vezetıjét, hogy a szavazatszámláló bizottság tagjai és póttagjai személyének - központi jogszabályban meghatározottak szerinti közzétételére, nyilvántartásba vételére, valamint az új tagok eskütételére vonatkozólag a szükséges intézkedéseket határidıben tegye meg. Felelıs: dr. Csiki Gábor jegyzı Határidı. azonnal, a hirdetményi közzétételre: a döntést követı 8 napon belül, az eskü letételére: a döntést követı 15 napon belül.
A Képviselı-testület 15 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 196/2010. (VII.29.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy Pilis Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testülete által alapított, 100 %-ban tulajdonát képezı – Gt. Szerinti átalakulással létrejött - Gerje-Forrás Természetvédelmi, Környezetvédı Nonprofit Kft. (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) által, a Dél-Pest megyei Takarékszövetkezet pilisi fiókjával (2721 Pilis, Rákóczi u. 38/b.), 2010. augusztus 16. napjától határozatlan idıtartamra kötendı, 15.000.000.-Ft, azaz Tizenötmillió forint összegő folyószámla hitel felvételét engedélyezi. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Csapó Attilát, a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) ügyvezetıjét. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Csapó Attila, a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) ügyvezetıjének a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 8 napon belül. A Képviselı-testület 15 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta:
197/2010. (VII.29.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Gerje-Forrás Természetvédelmi, Környezetvédı Nonprofit Kft. (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) által, a Dél-Pest megyei Takarékszövetkezet pilisi fiókjával (2721 Pilis, Rákóczi u. 38/b.) bruttó 15.000.000.-Ft, azaz bruttó Tizenötmillió forint összegő folyószámla hitel visszafizetésére a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvérıl szóló, többször módosított 1959. évi IV. törvény 274. § (2) bekezdés a/ pontjában meghatározott készfizetı kezességet vállal (biztosíték). 2./ A Képviselı-testület úgy dönt, felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapulvételével, a Gerje-Forrás Természetvédelmi, Környezetvédı Nonprofit Kft. (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) által, a Dél-Pest megyei Takarékszövetkezet pilisi fiókjával (2721 Pilis, Rákóczi u. 38/b.) kötendı, bruttó 15.000.000.Ft, azaz bruttó Tizenötmillió forint összegő, folyószámlahitel szerzıdés joganyagához kapcsolódóan, Pilis Város Önkormányzata által kiállítandó, külön készfizetı kezességvállalásra vonatkozó nyilatkozatot, illetve a Gerje-Forrás Természetvédelmi, Környezetvédı Nonprofit Kft. által megkötni kívánt folyószámla hitel szerzıdéshez kapcsolódó, a készfizetı kezességvállalásra vonatkozó külön megállapodást a Gerje-Forrás Természetvédelmi, Környezetvédı Nonprofit Kft. Alapítója, Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete nevében írja alá. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-2./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Csapó Attilát, a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) ügyvezetıjét. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-3./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Csapó Attila, a Gerje-Forrás Természetvédelmi, Környezetvédı Nonprofit Kft. (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) ügyvezetıjének a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 8 napon belül, az 1./ pontban rögzített készfizetı kezességvállaló nyilatkozat, továbbá a Gerje-Forrás Természetvédelmi, Környezetvédı Nonprofit Kft. által megkötni kívánt folyószámlahitel szerzıdéshez kapcsolódó, a készfizetı kezességvállalásra vonatkozó külön megállapodás megkötésére: 2010. augusztus 15. A Képviselı-testület 13 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 3 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 198/2010. (VII.29.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete – a Településfejlesztési- és Városgazdálkodási Bizottság által meghozott valamint a Pénzügyi Bizottság által meghozott indítványok és javaslatok alapján – úgy dönt, hogy Pest Megye Közgyőlésének elnöke által 2010. június 24-én eszközölt megkeresés alapján, Pest megye Közgyőlésének az egyes kitüntetı díjak alapításáról és adományozásának rendjérıl szóló 4/1993. (IV.02.) Pm. sz. rendeletében rögzített „Lajtha László” Díjra Hacheleva Ludmillát
Pest Megye Önkormányzata fenntartásában és mőködtetésében álló, ceglédi székhellyel mőködı Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény tanárát, pedagógust jelöli. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt – indoklással ellátott – javaslatáról, kezdeményezésrıl írásban értesítse dr. Szőcs Lajost, Pest Megye Közgyőlésének (székhely: 1052 Budapest, Városház u. 7.) elnökét. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntés végrehajtására (javaslat, kezdeményezés írásban történı megtételére) a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, dr. Szőcs Lajos, Pest Megye Közgyőlése (székhely: 1052 Budapest, Városház u. 7.) elnökének a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 11 igen szavazattal, 1 ellenszavazat és 5 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 199/2010. (VII.29.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Body Guard Hungary Kft. (székhely:1107 Budapest, Ceglédi u.1-3., képviseli: Ralovich Gábor ügyvezetı) segítségével és közremőködésével, a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló, többször módosított 1993. évi III. törvény, valamint a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és mőködésük feltételeirıl szóló, többször módosított 1/2000.(I.07.) SzCsM. rendelet alapján, a jelzırendszeres házi segítségnyújtás biztosítására, a felek között 2004. december 22-én létrejött - a Body Guard Hungary Kft.-vel (székhely:1107 Budapest, Ceglédi u.1-3., képviseli: Ralovich Gábor ügyvezetı) fennálló bérleti keretszerzıdést (közszolgáltatási keretszerzıdést), bérleti jogviszonyt - 2010. július 31. napjára, közös megegyezéssel megszünteti. Fizetési határidı: 2010. augusztus 31. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy Pilis Város Önkormányzata, mint bérlı valamint a Body Guard Hungary Kft. mint bérbeadó között, a bérbeadó segítségével és közremőködésével, az 1993.évi III. törvény valamint az 1/2000.(I.07.) SzCsM rendelet alapján, a jelzırendszeres házi segítségnyújtás biztosítására, a felek között 2004. december 22-én megkötött bérleti keretszerzıdés (közszolgáltatási keretszerzıdés) közös megegyezéssel történı megszüntetésébıl adódó, a Body Guard Hungary Kft. irányába fizetendı többlet kiadásokat (bruttó 450 e Ft összeget), az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló, módosított 2/2010. (III.18.) sz. önkormányzati rendeletében, a Polgármesteri Hivatal önkormányzati igazgatás dologi kiadásai - kiszámlázott termékek és szolgáltatások után fizetendı ÁFA elıirányzata - terhére viseli. 3./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./-2./ pontban foglalt döntés alapján, a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló, többször módosított 1993. évi III. törvény, valamint a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és mőködésük feltételeirıl szóló, többször módosított 1/2000.(I.07.) SzCsM.
rendelet alapján, a jelzırendszeres házi segítségnyújtás biztosítására, a felek között 2004. december 22-én létrejött, fennálló bérleti keretszerzıdés (közszolgáltatási keretszerzıdés) 2010. július 31. napjára, közös megegyezéssel, a Body Guard Hungary Kft-vel (székhely:1107 Budapest, Ceglédi u.1-3., képviseli: Ralovich Gábor ügyvezetı) történı megszüntetésére vonatkozó külön okiratot Pilis Város Önkormányzata (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 47.) nevében írja alá. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-3./ pontban foglalt döntésérıl írásban értesítse Ralovich Gábort, a Body Guard Hungary Kft.(székhely:1107 Budapest, Ceglédi u.1-3.) ügyvezetıjét, valamint Ispány Jánost, a Kistérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat intézményvezetıjét (székhely: 2200 Monor, Dobó u. 6.), továbbá Mészáros Károlynét, a Kistérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat Idısgondozási Szakmai Csoportjának szakmai vezetıjét (telephely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 57/b.) 5./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-4./ pontban foglalt döntés végrehajtására, valamint a pénzügyi fedezetnek megfelelı szakfeladatra, költségnemre történı átcsoportosítására (Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló, módosított 2/2010. (III.18.) sz. önkormányzati rendelete módosítására) tegye meg a szükséges intézkedéseket. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Ralovich Gábor, a Body Guard Hungary Kft. (székhely:1107 Budapest, Ceglédi u. 1-3.) ügyvezetıjének, Ispány János, a Kistérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat intézményvezetıjének (székhely: 2200 Monor, Dobó u. 6.), továbbá Mészáros Károlyné, a Kistérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat Idısgondozási Szakmai Csoportja szakmai vezetıjének (telephely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 57/b.) a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 3 napon belül, Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló, módosított 2/2010. (III.18.) sz. önkormányzati rendelete módosításáról szóló önkormányzati rendelet-tervezet kidolgozására, a Képviselı-testület részére benyújtására: 2010. augusztus 13. A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, 1 ellenszavazat mellett és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 200/2010. (VII.29.) sz. önkormányzati határozat 1.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete - Nagy János képviselı indítványára - úgy dönt, hogy Reis József helytörténésznek, nyugalmazott iskolaigazgatónak, 2721 Pilis, Rákóczi u. 18. szám alatti lakosnak, a „Pilis története II. rész” c. helytörténeti kiadványának legfeljebb 500 példányban történı - kiadását, egyszeri bruttó 500 e Ft, azaz bruttó Ötszázezer forint összeggel támogatja. 1.2/ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a bruttó 500 e Ft, azaz bruttó Ötszázezer forint összegő kiadást a Trianoni Emlékmő 2010. évi felállítására 2010. évben befolyt, elızetesen nem tervezett adományokból (bevételbıl) fedezi. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy Pilis Város Önkormányzata érvényes és hatályos Beszerzési Szabályzata keretei között gondoskodjék a nyomdai elıkészítési, valamint nyomdai, grafikai munkák versenyeztetésérıl (árajánlatok bekérésérıl)
oly módon, hogy a kiadvány nyomdai, szerzıdésszerő kiadására, átvételére és elszállítására 2010. szeptember 10. (péntek) napjáig sor kerüljön. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-2./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Reis József helytörténészt, nyugalmazott iskolaigazgatót, 2721 Pilis, Rákóczi u. 18. szám alatti lakost. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-3./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Reis József helytörténésznek, nyugalmazott iskolaigazgatónak a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 5 napon belül, a 2./ pontban foglalt elıkészületi feladatok végrehajtására (árajánlatok megkérésére): a döntést követı 15 napon belül, a szállítással vegyes vállalkozási szerzıdés megkötésére: a döntést követı 15 napon belül, a kiadvány nyomdai, szerzıdésszerő kiadására, átvételére és elszállítására: 2010. szeptember 10. A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta:
203/2010. (VIII.26.) sz. önkormányzati határozat
Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat 2010. évi I. félévi gazdálkodásáról szóló, a Polgármesteri Hivatal jegyzıje által elıkészíttetett, a település polgármestere által benyújtott beszámolót - az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló, többször módosított 249/2000. (XII.04.) Kormányrendelet 10. §-a alapján - elfogadja. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal. A Képviselı-testület 14 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 2 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 204/2010. (VIII.26.) sz. önkormányzati határozat 1.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat fenntartásában és mőködtetésében álló Óvodai Intézmény (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 42.) Kávai úti telephelye (Kávai út 19.) kiemelt karbantartási, értéknövelı felújítására vonatkozó pótköltségvetést, - az alábbi, összevont pénzügyi-mőszaki tartalommal elfogadja. 1.1.1./ Az óvoda konyhájának villanyszerelési és gázszerelési munkái: bruttó: 396.618.-Ft. 1.1.2./ Az óvoda folyosójának burkolása, rámpa készítés: bruttó: 1.875.000.-Ft. Pótmunkák mindösszesen bruttó: 2.271.618.-Ft. 1.2./ A Képviselı-testület az engedélyezett pót karbantartási munkák kivitelezése, készre jelentése végsı határidejéül 2010. augusztus 30. napját határozza meg.
2.1./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az Óvodai Intézmény csapadékvíz elvezetési rendszere kivitelezésével, a talaj rendezésével összefüggı építés-szerelési munkák kivitelezésével a Polgármesteri Hivatalt, valamint a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. vezetését bízza meg. 2.2./A Képviselı-testület úgy dönt, hogy 2.1./ alpontban rögzített építési munkák költségek fedezetéül az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló, módosított 2/2010. (III.18.) sz. önkormányzati rendelete módosítása részeként, bruttó 200 e Ft pótelıirányzatot biztosít. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntésrıl, írásban értesítse Bársonyé Pálinkás Évát, az Óvodai Intézmény vezetıjét (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 42.). 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse a karbantartási munkát végzı Szilasi és Társa Kft-t. (székhely: Fegyvernek, Liszt F. u. 3/A), valamint a mőszaki ellenırzést végzı MAKETT Kft-t. (2700 Cegléd, Kossuth tér 4.). Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Bársonyé Pálinkás Éva, az Óvodai Intézmény vezetıjének (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 42.), a karbantartási munkát végzı Szilasi és Társa Kft-nek (székhely: Fegyvernek, Liszt F. u. 3/A), a Gerje-Forrás Nonprofit Kft-nek (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.), valamint a mőszaki ellenırzést végzı MAKETT Kft-nek (székhely: 2700 Cegléd, Kossuth tér 4.) a döntésrıl történı értesítése: a döntést követı napon, a vállalkozási szerzıdés módosítására: a döntést követı napon. A Képviselı-testület 14 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 2 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 205/2010. (VIII.26.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala - a beárazott, tételes költségvetés szerint meghatározott helyiségeinek festését, mázolását Gál Károly (székhely: 2721 Pilis, Arany J. u 2/A.) egyéni vállalkozótól 1.081.980.-Ft összegben (ÁFA mentes) megrendeli. A Képviselı-testület a festési, mázolási munkák végsı határidejéül 2010. október 15. napját határozza meg. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza polgármestert, hogy Pilis Város Önkormányzata nevében Gál Károly (székhely: 2721 Pilis, Arany J. u 2/A.) egyéni vállalkozóval, a vállalkozási szerzıdést kösse meg. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Gál Károly (székhely: 2721 Pilis, Arany J. u 2/A.) egyéni vállalkozót. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy 1./-3./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Gál Károly (székhely: 2721 Pilis, Arany J. u 2/A.) egyéni vállalkozónak a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı: 8 napon belül, Gál Károly egyéni vállalkozóval a vállalkozási szerzıdés megkötésére: a döntést követı 15 napon belül.
A Képviselı-testület 13 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 3 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 206/2010. (VIII.26.) sz. önkormányzati határozat 1.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a KözépMagyarországi Operatív Program keretein belül kiírt, a „Pest megyei településközpontok fejlesztése-Kisléptékő megyei fejlesztések” címő, KMOP-2009-5.2.1./A. kódszámú, komponenső pályázaton Pilis Város Önkormányzata által benyújtott „Arculatfejlesztés Pilis Város központjában” pályázatához kapcsolódóan, a Pilis Város Önkormányzata fenntartásában és mőködtetésében álló Gubányi Károly Általános Iskola (2721 Pilis, Kossuth L. u. 30.) Szabadság téri telephelyén (telephely: 2721 Pilis, Szabadság tér 1.) lévı épületcsoportja kiemelt, értéknövelı felújítását érintı, alábbi pótmunkák elkészítését – a Polgári Törvénykönyv (1959. évi IV. törvény) 403. §-ában, valamint a közbeszerzésekrıl szóló, többször módosított 2003. évi CXXIX. törvény 303 §-ában foglaltakra figyelemmel – a FEHÉRÉP Építıipari Fıvállakozó Kft.-vel (székhely: 8000 Székesfehérvár, Sziget u. 13.) 2010. július hó 1. napján megkötött vállalkozási szerzıdés 1. sz. módosítása részeként megrendeli: Az adatok forint összegben értendık! I. Pótmunkák összesen: 1.1./ Általános Iskola 31. sz. illetve 32. sz. tanterme elıtti szélfogó felújítása, átépítése (nettó): 1.2./ Általános Forgalmi Adó 2.1./ Szabadság tér 1. sz. épületcsoport bádogozási munkái (nettó): 2.2./ Általános Forgalmi Adó 3.1./ Pótmunka nettó vállalkozói díjkerete: 3.2./ Általános Forgalmi Adó 4./ Megrendelt pótmunkák vállalkozói díjának bruttó összege:
166.673.- Ft 41.668.- Ft 325.259.- Ft 81.315.- Ft 491.932.- Ft 122.983.- Ft 614.915.- Ft
II. Vállalkozási szerzıdés módosítása: 1./ Nettó alap vállalkozói díj: 2./ Nettó vállalkozói díj tartalékkerete: 3./ Elrendelt pótmunkák nettó vállalkozói díjkerete: 4. Maradvány vállalkozói díj nettó tartalékkeret: + vonatkozó jogszabály szerinti Általános Forgalmi Adó.
17.242.014.- Ft 862.101.- Ft 491.932.- Ft 370.169.- Ft
5.1./ Igénybe vett bruttó vállalkozói díjkeret: 5.2./ Bruttó vállalkozói díjkeret (fel nem használt): 5.3./ Bruttó vállalkozói díj (teljes):
22.167.433.- Ft 462.711.- Ft 22.630.144.- Ft
1.1.1. Indokolás: A vállalkozási szerzıdés tárgyát képezı, a Szabadság tér 1. szám alatti, oktatási célú épületcsoport felújításával összefüggésben pótmunka szükségessége merült fel, a Polgári Törvénykönyv (1959. évi IV. törvény) 403. §-a, valamint a közbeszerzésekrıl szóló, többször módosított 2003. évi CXXIX: törvény 303. §-a figyelembevételével.
1.1.1.1./ A Gubányi Károly Általános Iskola Szabadság tér 1. sz. alatti 31. sz. illetve 32. sz. tanterme elıtti szélfogó felújítására és átépítésére irányuló munka megrendelése indokolása: Pilis Város Önkormányzata, mint Megrendelı (Pilis, Kossuth L. u. 47.) 2010. július hó 1. napján vállalkozási szerzıdést kötött a FEHÉRÉP Építıipari Fıvállakozó Kft.-vel (székhely: 8000 Székesfehérvár, Sziget u. 13.) a Gubányi Károly Általános Iskola (Pilis, Kossuth L. u. 30.) Szabadság tér 1. szám alatti tagintézménye épülete homlokzatának felújítására, színezésére, valamint az intézményi épület hıszigetelési munkáinak elvégzésére. Gubányi Károly Általános Iskola (Pilis, Kossuth L. u. 30.) Szabadság tér 1. szám alatti, általános iskolai oktatási tagintézménye homlokzatának felújítására irányuló munkák végzése során megállapítást nyert, hogy az épület Hunyadi utca felıli udvarával érintkezı épületrészein a csapadékvíz elvezetését szolgáló lefolyók kifejezetten rossz mőszaki állapotban vannak, több helyen repedezettek, valamint kilyukadtak, továbbá a 2010. év augusztus hónapjában történt, kis gyakoriságú és nagy intenzitású esızések révén erıteljesen megrongálódtak. Ugyancsak a mőszaki ellenırzés során került megállapításra az is, hogy épület ezen részén fekvı csapadékvíz elvezetı és lefolyó hálózata a továbbiakban nem megfelelıen biztosítja az épület tetısíkjára hulló csapadékvíz megfelelı módon és gyorsasággal történı elvezetését, amely az intézmény ingatlan udvara jelentıs mértékben aszfalttal történı borítottságára figyelemmel megköveteli a fı-és melléképülete csapadékvíz elvezetı rendszere elemeinek cseréjét, vagy komplex felújítását, megfelelı lejtetését, továbbá és az épületrıl levezetett csapadékvíz megfelelı kezelését. 1.1.1.2./ A Gubányi Károly Általános Iskola Szabadság tér 1. sz. fıépülete 30. sz. és 31. sz. tanterme elıtti szélfogó felújítására, átépítésére irányuló munka megrendelése indokolása: Gubányi Károly Általános Iskola (Pilis, Kossuth L. u. 30.) Szabadság tér 1. szám alatti tagintézménye épülete homlokzatának felújítására, színezésére, valamint az intézményi épület hıszigetelési munkáinak elvégzésére irányuló építési-szerelési munkák végzése, illetve a folyamatos mőszaki ellenırzés során megállapítást nyert, hogy az intézményi épület belsı udvara felıl megközelíthetı 30 és 31. tanterem bejárata elıtti szélfogó tetıszerkezete - a 2010. év augusztus hónapjában történt, kis gyakoriságú és nagy intenzitású esızések alkalmával - megrogyott valamint a hozzá kapcsolódó fa homlokdeszkázat erısen megrongálódott, amelynek eredményeként a szélfogó alatti területen (a 30. és 31. sz. alatti tanterem elıtti területen) beázások keletkeztek, amelynek felújítása és átépítése szükségességérıl a tárgyi beruházás alap ajánlati rendszerének, valamint az alapját képezı árazatlan költségvetés összeállítása során Megrendelınek nem állt „kellı információ” a rendelkezésre. 1.2./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy kezdeményezi a Közép-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanácsnál a Közép-Magyarországi Operatív Program keretein belül kiírt, a „Pest megyei településközpontok fejlesztése-Kisléptékő megyei fejlesztések” címő, KMOP-20095.2.1./A. kódszámú, komponenső pályázaton Pilis Város Önkormányzata által benyújtott „Arculatfejlesztés Pilis Város központjában” pályázatához kapcsolódóan, a Pilis Város Önkormányzata fenntartásában és mőködtetésében álló Gubányi Károly Általános Iskola (2721 Pilis, Kossuth L. u. 30.) Szabadság téri telephelyén (telephely: 2721 Pilis, Szabadság tér 1.) lévı épületcsoportja felújítása tekintetében fennmaradt tartalékkeretnek - a tárgybani pályázaton belül - más, építési-szerelési beruházásra történı átcsoportosítását.
2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a FEHÉRÉP Építıipari Fıvállakozó Kft.-vel (székhely: 8000 Székesfehérvár, Sziget u. 13., képviseli: Horváth Attila ügyvezetı) a Gubányi Károly Általános Iskola felújítására (IV. sz. részajánlatra) vonatkozólag, 2010. július hó 01. napján megkötött vállalkozási szerzıdés 1. sz. módosítását a közbeszerzésekrıl szóló, többször módosított 2003. CXXIX. törvény 303. §-ában írott keretrendelkezései figyelembevételével - Pilis Város Önkormányzata nevében, a nyertes ajánlattevı Vállalkozó képviselıjével írja alá. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Horváth Attilát a FEHÉRÉP Építıipari Fıvállakozó Kft. (székhely: 8000 Székesfehérvár, Sziget u. 13.) ügyvezetıjét, továbbá Földesiné Töpper Ilona közbeszerzési tanácsadót, a TOPIL Bt. (székhely: 2220 Vecsés, Erzsébet u. 21.) képviseletében, közbeszerzési tanácsadót. 4./ A Képviselı-testület megbízza a polgármesteren keresztül a TOPIL Betéti Társaság közbeszerzési tanácsadó céget, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján, a vállalkozási szerzıdés 1. sz. módosítására vonatkozó tájékoztató anyagnak a Közbeszerzési Értesítıben, határidıben történı megjelentetésérıl gondoskodjon. 5./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntés alapján a szükséges intézkedéseket a TOPIL Bt. (székhely: 2220 Vecsés, Erzsébet u. 21.) bevonásával tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester, Földesiné Töpper Ilona, a TOPIL Bt. képviseletében. Határidı: azonnal, Horváth Attila, a FEHÉRÉP Építıipari Fıvállakozó Kft. (székhely: 8000 Székesfehérvár, Sziget u. 13.) képviselıjének, valamint Földesiné Töpper Ilona közbeszerzési tanácsadónak, a TOPIL Bt. (székhely: 2220 Vecsés, Erzsébet u. 21.) képviselıjének a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 5 napon belül, a vállalkozási szerzıdés 1. sz. módosítására irányuló okirat aláírására: a döntést követı 8 napon belül, a vállalkozási szerzıdés 1. sz. módosítására vonatkozó tájékoztató anyagnak a Közbeszerzési Értesítıben történı közzétételére és megjelentetésére: a döntést követı 13 napon belül, az 1.2./ pontban foglalt döntés, kezdeményezés megtételére: a döntést követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 13 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 3 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 207/2010. (VIII.26.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a KözépMagyarországi Operatív Program keretein belül kiírt, a „Pest megyei településközpontok fejlesztése-Kisléptékő megyei fejlesztések” címő, KMOP-2009-5.2.1./A. kódszámú, komponenső pályázaton Pilis Város Önkormányzata által benyújtott „Arculatfejlesztés Pilis Város központjában” pályázatához kapcsolódóan, a Pilis Város Önkormányzata fenntartásában és mőködtetésében álló Móricz Zsigmond Közösségi Ház (2721 Pilis, Dózsa Gy. u. 2.) székhelyén lévı épülete kiemelt, részleges, értéknövelı felújítását érintı, alábbi pótmunkák elkészítését – a Polgári Törvénykönyv (1959. évi IV. törvény) 403. §-ában, valamint a közbeszerzésekrıl szóló, többször módosított 2003. évi CXXIX. törvény 303. §ában foglaltakra figyelemmel – a FEHÉRÉP Építıipari Fıvállakozó Kft.-vel (székhely: 8000
Székesfehérvár, Sziget u. 13.) 2010. július hó 1. napján megkötött vállalkozási szerzıdés 1. sz. módosítása részeként megrendeli: Az adatok forint összegben értendık! I. Pótmunkák összesen: 1.1./ Móricz Zsigmond Közösségi Ház akadálymentesítése, menekülı lépcsı, és hozzá kapcsolódó kiegészítı berendezések készítése, nyílászáró átalakítás (nettó) 1.2./ Általános Forgalmi Adó 2./ Megrendelt pótmunkák vállalkozói díjának bruttó összege: II. Vállalkozási szerzıdés módosítása: 1./ Nettó alap vállalkozói díj: 2./ Nettó vállalkozói díj tartalékkerete: 3./ Elrendelt pótmunkák nettó vállalkozói díjkerete: 4./ Nettó vállalkozói díj (módosított): + vonatkozó jogszabály szerinti Általános Forgalmi Adó. 5.1./ Bruttó vállalkozói díj (alap): Bruttó vállalkozói díj tartalékkeret: 5.2./ Pótmunkák bruttó vállalkozói díjkerete: 5.3./ Módosított bruttó vállalkozói díj:
668.092.- Ft 167.023.- Ft 835.115.- Ft
7.925.780.- Ft 396.289.- Ft 668.092.- Ft 8.593.872.- Ft
9.907.225.- Ft 495.361.- Ft 835.115.- Ft 10.742.340.- Ft
1.1./ Indokolás: A vállalkozási szerzıdés tárgyát képezı, a Dózsa Gy. u. 2. szám alatti, közmővelıdési célú épület (Móricz Zsigmond Közösségi Ház) részleges felújításával összefüggésben pótmunka szükségessége merült fel, a Polgári Törvénykönyv (1959. évi IV. törvény) 403. §-a, valamint a közbeszerzésekrıl szóló, többször módosított 2003. évi CXXIX. törvény 303. §-a figyelembevételével. A Móricz Zsigmond Közösségi Ház Dózsa Gy. u. 2. sz. alatti épülete akadálymentesítésére, menekülı lépcsı, és hozzá kapcsolódó kiegészítı berendezések készítése, legyártására, felszerelésére, nyílászáró átalakítására irányuló munka megrendelésének indokolása: Pilis Város Önkormányzata, mint Megrendelı (Pilis, Kossuth L. u. 47.) 2010. július hó 1. napján vállalkozási szerzıdést kötött a FEHÉRÉP Építıipari Fıvállakozó Kft.-vel (székhely: 8000 Székesfehérvár, Sziget u. 13.) a Móricz Zsigmond Közösségi Ház Dózsa Gy. u. 2. szám alatti épülete kiemelt, részleges, értéknövelı felújítására (épület hıszigetelésére, homlokzatának felújítására, színezésére, valamint az intézményi épület tetıszerkezet, héjazata cseréjére) vonatkozólag. A Képviselı-testület rögzíti, hogy az Önkormányzat fenntartásában és mőködtetésében álló Móricz Zsigmond Közösségi Ház jelenlegi bejárati ajtaja nem akadálymentesített, így a közösségi tér megközelítése mozgássérültek, fizikai mozgásukban hátrányos helyzetőek számára jelenleg nem megoldott. A tervezett pótmunka részeként kerül sor az épület bejárati ajtaja elıtti lépcsı elbontására, helyén új, - a mőszaki szabványoknak megfelelı lejtéssel - rámpa kialakítására, térburkolattal.
A tervezett pótmunka részeként sor kerül továbbá az épületen belül meglévı 2 db ajtó (bejárati, ajtó, a nagyterem helyiségébe vezetı bejárati ajtó) akadálymentesítésére, küszöb mentesítésére, illetve a mozgássérültek közvetlen közlekedését szolgáló ¾” méretezéső ajtóval történı kiváltására. A tervezett pótmunka részeként kerül sor továbbá, a Móricz Zsigmond Közösségi Ház nagytermén belül, 1 db ablak nyílászáró kiváltásával, 1 db kültéri ajtó beépítésére, a nagyterem helyiségén belül, a vízvezeték csırendszer átszerelésére a helyiség „C” tőzveszélyességi osztályba soroltságára figyelemmel, - valamint az épület környezetéhez illeszkedıen, az épület hátsó traktusában lépcsı, hozzá kapcsolódó biztonsági korlát kivitelezésére, létesítésére. A Képviselı-testület e körben utal a mozgásukban korlátozott személyek fizikai esélyegyenlısége feltételeinek biztosításáram, ezen törvényi elıírás, kötelezettség teljesítésére. A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlıségük biztosításáról szóló, többször módosított 1998. évi XXVI. törvénynek, a közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférésre vonatkozó rendelkezései (különösen annak 7/A. §-a, 7/B. §-a) figyelembevételével: „7/A. § (1) A fogyatékos személy számára az e törvényben meghatározottak szerint figyelembe véve a különbözı fogyatékossági csoportok eltérı speciális szükségleteit biztosítani kell a közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférést. (2) A közszolgáltatások engedélyezésére vonatkozó külön jogszabályok szerinti hatósági eljárás során az egyenlı esélyő hozzáférés szempontjának érvényesülését biztosítani kell. 7/B. § (1) A 4. § fa)-fb) alpontjában meghatározott - 2007. április 1-jén már mőködı közszolgáltatások vonatkozásában az egyenlı esélyő hozzáférés megvalósításának határideje 2010. december 31.” A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlıségük biztosításáról szóló, többször módosított 1998. évi XXVI. törvénynek, a tekintetben a fizikai akadálymentesítésére vonatkozó, a feladat végrehajtására irányadó értelmezı rendelkezései /4. § fa) fb) alpontok/ szerint: „Értelmezı rendelkezések 4. § E törvény alkalmazásában fa) minden közhatalmi tevékenység - ideértve a hatósági, kormányzati és minden egyéb közigazgatási, valamint igazságszolgáltatási tevékenységet -, továbbá az Országgyőlés, az Országgyőlésnek beszámolással tartozó szervek, az Alkotmánybíróság, az országgyőlési biztosok, az ügyészség, valamint a honvédelmi és rendvédelmi szervek által hatáskörük gyakorlása során kifejtett tevékenység, fb) az állam által fenntartott intézmény által nyújtott közszolgálati mősorszolgáltatás, továbbá oktatási, közmővelıdési, közgyőjteményi, kulturális, tudományos, szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi, egészségügyi, sport-, ifjúsági, foglalkoztatási szolgáltatás, ellátás, illetve tevékenység, …” 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a FEHÉRÉP Építıipari Fıvállakozó Kft.-vel (székhely: 8000 Székesfehérvár, Sziget u. 13., képviseli: Horváth Attila ügyvezetı) a Móricz Zsigmond Közösségi Ház kiemelt, részleges, értéknövelı felújítására (II.
sz. részajánlatra) vonatkozólag, 2010. július hó 01. napján megkötött vállalkozási szerzıdés 1. sz. módosítását - a közbeszerzésekrıl szóló, többször módosított 2003. CXXIX. törvény 303. §-ában írott keretrendelkezései figyelembevételével - Pilis Város Önkormányzata nevében, a nyertes ajánlattevı Vállalkozó képviselıjével írja alá. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Horváth Attilát, a FEHÉRÉP Építıipari Fıvállakozó Kft. (székhely: 8000 Székesfehérvár, Sziget u. 13.) ügyvezetıjét, továbbá Földesiné Töpper Ilona közbeszerzési tanácsadót, a TOPIL Bt. (székhely: 2220 Vecsés, Erzsébet u. 21.) képviseletében, közbeszerzési tanácsadót. 4./ A Képviselı-testület megbízza a polgármesteren keresztül a TOPIL Betéti Társaság közbeszerzési tanácsadó céget, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján, a vállalkozási szerzıdés 1. sz. módosítására vonatkozó tájékoztató anyagnak a Közbeszerzési Értesítıben, határidıben történı megjelentetésérıl gondoskodjon. 5./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntés alapján a szükséges intézkedéseket a TOPIL Bt. (székhely: 2220 Vecsés, Erzsébet u. 21.) bevonásával tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester, Földesiné Töpper Ilona, a TOPIL Bt. képviseletében. Határidı: azonnal, Horváth Attila, a FEHÉRÉP Építıipari Fıvállakozó Kft. (székhely: 8000 Székesfehérvár, Sziget u. 13.) képviselıjének, valamint Földesiné Töpper Ilona közbeszerzési tanácsadónak, a TOPIL Bt. (székhely: 2220 Vecsés, Erzsébet u. 21.) képviselıjének a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 5 napon belül, a vállalkozási szerzıdés 1. sz. módosítására irányuló okirat aláírására: a döntést követı 8 napon belül, a vállalkozási szerzıdés 1. sz. módosítására vonatkozó tájékoztató anyagnak a Közbeszerzési Értesítıben történı közzétételére és megjelentetésére: a döntést követı 13 napon belül.
A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 208/2010. (VIII.26.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete, mint a települési önkormányzat 100 % tulajdonában álló gazdálkodó szervezete, a Gerje-Forrás Természetvédelmi, Környezetvédı Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28. hrsz., statisztikai számjele: 20182072-3700-113-13, adószáma: 20182072-2-13, képviseli: Csapó Attila ügyvezetı) egyszemélyi Alapítója úgy dönt, hogy az általa alapított, és létrehozott Gerje-Forrás Természetvédelmi, Környezetvédı Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28. hrsz.) 2010. évi üzleti tervének elfogadására vonatkozó 44/2010. (II.25.) sz. önkormányzati határozatot, az alábbiak szerint módosítja: 1.1./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az általa meghozott és elfogadott 44/2010. (II.25.) sz. önkormányzati határozat 1./ pontját, az alábbiak szerint módosítja: „1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete, mint a települési önkormányzat 100 % tulajdonában álló gazdálkodó szervezete, a Gerje-Forrás Természetvédelmi,
Környezetvédı Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28. hrsz., statisztikai számjele: 20182072-3700-113-13, adószáma: 20182072-2-13, képviseli: Csapó Attila ügyvezetı) egyszemélyi Alapítója úgy dönt, tudomásul veszi, - a GerjeForrás Nonprofit Kft. 2010. évi üzleti terve részeként, - hogy a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. 2010. évi létszáma 2010. január 1. napjától 2010. június 30. napjáig terjedı idıtartamban 35 fı, 2010. július 01. napjától 2010. december 31. napjáig terjedı idıtartamban 36 fı.” 1.2./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az általa meghozott és elfogadott 44/2010. (II.25.) sz. önkormányzati határozat 2./ pontját, az alábbiak szerint módosítja: 2.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete, mint a települési önkormányzat 100 % tulajdonában álló gazdálkodó szervezete, a Gerje-Forrás Természetvédelmi, Környezetvédı Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28. hrsz., statisztikai számjele: 20182072-3700-113-13, adószáma: 20182072-2-13, képviseli: Csapó Attila ügyvezetı) egyszemélyi Alapítója úgy dönt, hogy a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. 2010. évi üzleti tervét, az alábbiak szerint fogadja el: a./ A Gerje-Forrás Nonprofit Kft. önkormányzati közszolgáltatásokkal összefüggı 2010. évi tervezett, módosított költsége: 274.728 e Ft. b./ A Gerje-Forrás Nonprofit Kft. önkormányzati közszolgáltatások végzésével összefüggı 2010. évi tervezett árbevétele: 212.629 e Ft. c./ Pilis Város Önkormányzata részérıl, a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. által végzett önkormányzati közszolgáltatások végzéséhez kapcsolódó 2010. évi önkormányzati mőködési célú, módosított finanszírozása: 62.099 e Ft, az alábbi idıbeli ütemezés szerint: 2010. január hónap – 2010. június hónapra: 2010. július hónap – 2010. augusztus hónapra: 2010. szeptember – 2010. december hónapra:
4.740 e Ft/hó, 3.500 e Ft/hó. 6.664,75 e Ft/hó.
2.2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármesteren keresztül a Gerje-Forrás Természetvédelmi, Környezetvédı Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság ügyvezetıjét, hogy a Gerje-Forrás Nonprofit Kft.-t érintı, évközi gazdálkodási helyzettel összefüggésben, a 2010. évre vonatkozó üzleti terve alakulásáról számoljon be a Képviselı-testület és szervei 2010. augusztus havi rendes ülésén (szükség szerint kitérve, az üzleti terv évközi módosítása szükségességére).” 2./ A Képviselı-testület egyúttal felkéri a polgármestert, és a polgármesteren keresztül a Gerje-Forrás Természetvédelmi, Környezetvédı Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság ügyvezetıjét, hogy az 1./ pontban foglaltak végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy 1./ és 2./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Csapó Attilát, a Gerje-Forrás Természetvédelmi, Környezetvédı Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) ügyvezetıjét, Faldina-Sponga Attila 2375. Tatárszentgyörgy, Esıpuszta 2. sz. alatti lakost, Pintér Sándor 2721. Pilis, Dárda u. 16. sz. alatti lakost, Kovács Ákos 2721 Pilis, Bocskai u. 1. sz. alatti lakost, mint a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. Felügyelı Bizottságának tagjait, valamint
Beleki Tamást, a PERTIA Könyvvizsgáló Zrt. (székhely: 1055 Budapest, Szalay u. 2.) képviseletében, a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. könyvvizsgálóját. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Csapó Attila, a Gerje-Forrás Természetvédelmi, Környezetvédı Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) ügyvezetıjének, Faldina-Sponga Attila 2375. Tatárszentgyörgy, Esıpuszta 2. sz. alatti lakos, Pintér Sándor 2721. Pilis, Dárda u. 16. sz. alatti lakos, Kovács Ákos 2721 Pilis, Bocskai u. 1. sz. alatti lakos, mint a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. Felügyelı Bizottságának tagjainak, valamint Beleki Tamás, a PERTIA Könyvvizsgáló Zrt. (székhely: 1055 Budapest, Szalay u. 2.) képviseletében, a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. könyvvizsgálójának a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 209/2010. (VIII.26.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete, úgy dönt, hogy a „Pilis Városért” Közalapítvány (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 47., képviseli: Simó Gáborné, a kuratórium elnöke) részére, egyszeri bruttó 200.000 Ft, azaz bruttó Kettıszázezer forint összegő anyagi támogatást nyújt, - melyet a „Pilis Városért” Közalapítvány a településen 2010. szeptember 11. napján megrendezendı VI. Életmód Sziget rendezvény megvalósítására használhat fel – az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló, a 6/2010. (VI.02.) sz. önkormányzati rendelettel módosított 2/2010. (III.18.) sz. önkormányzati rendelet módosításáról szóló …/2010. (…) sz. önkormányzati rendeletében, az általános célú gazdálkodási tartalékkeret terhére. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a támogatási szerzıdést - Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala jegyzıje bevonásával – készítse elı, és Pilis Város Önkormányzata nevében a „Pilis Városért” Közalapítvány (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 47., képviseli: Simó Gáborné elnök), mint támogatottal kösse meg. 3./ A Képviselı-testület - az 1./ pontban foglalt döntés alapján - felkéri a polgármestert, tegye meg a szükséges intézkedéseket arra vonatkozólag, hogy az 1./ pont szerinti támogatás összege a településen 2010. szeptember 11. napján megrendezendı VI. Életmód Sziget rendezvény elıkészítése határnapjáig (2010. szeptember 10.) kifizetésre (átutalásra) kerüljön. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-3./ pontban foglalt döntésérıl írásban értesítse Simó Gábornét, a „Pilis Városért” Közalapítvány (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 47.) elnökét. 5./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-4./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Simó Gáborné, a „Pilis Városért” Közalapítvány (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 47.) elnökének a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 3 napon belül, a támogatási szerzıdés megkötésére: 2010. szeptember 10., az egyszeri, bruttó 200.000.- Ft összegő támogatás kifizetésére (átutalására): 2010. szeptember 10. A Képviselı-testület 14 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett, az
alábbi határozatot hozta: 210/2010. (VIII.26.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testület úgy dönt, hogy az általa alapított, Pilis Város Önkormányzata 100 %-ban tulajdonát képezı, a Gerje-Forrás Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) 2010. évi üzleti terve I. félévi teljesítésérıl szóló – a határozat mellékletét képezı – írásbeli beszámolót a.) 129.352 e Ft féléves összköltséggel, b.) 132.627 e Ft féléves összbevétellel, c.) 3.275 e Ft eredménnyel elfogadja és jóváhagyja. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Csapó Attilát, a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. ügyvezetıjét, Faldina-Sponga Attila 2375. Tatárszentgyörgy, Esıpuszta 2. sz. alatti lakost, a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. Felügyelı Bizottságának elnökét, a Pintér Sándor 2721. Pilis, Dárda u. 16. sz. alatti lakost, Kovács Ákos 2721 Pilis, Bocskai u. 1. sz. alatti lakost, mint a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. Felügyelı Bizottságának tagjait, valamint Beleki Tamást, a PERTIA Könyvvizsgáló Zrt. (székhely: 1055 Budapest, Szalay u. 2.) képviseletében, a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. könyvvizsgálóját. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) ügyvezetıjének, a felügyelı bizottsága elnökének, tagjainak, valamint könyvvizsgálójának a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 15 napon belül. Pilis Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. augusztus 26-án megtartott nyilvános és rendes ülésének jegyzıkönyvébıl. A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 211/2010. (VIII.26.) sz. önkormányzati határozat 1.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy elfogadja Csapó Attila, a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) ügyvezetıje által készített, a települési úthálózat melletti szikkasztó árkok települési szintő, 2010. évi jókarba helyezésével kapcsolatos kivitelezési és karbantartási munkák állásáról szóló, 2010. év augusztus havi idıszaki jelentését. 1.2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármesteren keresztül Csapó Attilát, a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) ügyvezetıjét, hogy a Képviselı-testület által meghozott 45/2010. (II.25.) sz. önkormányzati határozatban foglalt mőszaki kivitelezési ütemtervnek megfelelıen, 2010. október hó 31. napjáig végezze el a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. a részére kijelölt munkákat. 1.3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az idıszaki jelentésben foglalt beszámoló körülményeire figyelemmel, kísérje végig a települési úthálózat melletti szikkasztó árkok települési szintő, 2010. évi jókarba helyezésével kapcsolatos kivitelezési és
karbantartási munkák II. idıbeli mőszaki ütemébıl (IV-V-VI. mőszaki kivitelezési ütem), illetve az I-III. mőszaki kivitelezési ütemébıl még hiányzó munkák végrehajtását. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Csapó Attilát a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) ügyvezetıjét, egyúttal a döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Csapó Attila, a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) ügyvezetıjének a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 8 napon belül, a települési úthálózat melletti szikkasztó árkok települési szintő, 2010. évi jókarba helyezésével kapcsolatos kivitelezési és karbantartási munkák elvégzésére: 2010. október 31. A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 212/2010. (VIII.26.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Vásár utcában élı lakosság által 2010. június hó 27. napján, a Tölgyfa utcában élı lakosság által 2010. június hó 19. napján, a Hétvezér utca és a Dánosi úton élı lakosság által 2010. június hó 19. napján, valamint a Honfoglalás utca és a Kossuth L. úton élı lakosság által 2010. június hó 17. napján írott, a település belterületi közigazgatási területére (közterületi rendeltetéső földrészleteire hulló) csapadékvíz kezelése, elvezetése megoldása tárgyában írott lakossági kezdeményezésekkel kapcsolatban, az alábbi állásfoglalást hozza meg: 1.1./ A Képviselı-testület rögzíti, hogy a „Vásártér” Pilis Város szinte legalacsonyabban fekvı területén helyezkedik el, így az Önkormányzat tudomással bír arról, hogy a lakossági beadványban jelzett utcák (Vásár utca, Tölgyfa utca, Hétvezér utca, Honfoglalás utca, Kossuth L. utca) lakossága folyamatosan küzd a magas talajvíz problémákkal. E körülményre figyelemmel határozott a Képviselı-testület 2010. június havi rendes ülésén, Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 2010. évi teljesítményértékelési rendszere módosításáról a tekintetben, hogy az Önkormányzat munkaszervezete, a Polgármesteri Hivatal is kezelje kiemelten a csapadékvíznek az egyes ingatlanokon belül történı kezelése és szikkasztása megtörténtét, módját (hatósági ellenırzések megtétele). 1.2./ A Képviselı-testület rögzíti, az Önkormányzat tudomással bír arról, hogy az önkormányzati beruházásban 2008-2009. évben újonnan elkészített aszfaltburkolatú utak mellett, nem készült el valamennyi közterületi rendeltetéső út padkája. A Képviselı-testület rögzíti, hogy 2010. évben, e tárgyban intézkedési tervet adott ki az önkormányzati tulajdonú utak padkáinak rendbetételére, jókarba helyezésére vonatkozólag. A teljesítési határidı: 2010. október 31. napja. 1.3./ A Képviselı-testület rögzíti továbbá, hogy az általa 2010. év február havi nyilvános és rendes ülésén meghozott 45/2010. (II.25.) sz. önkormányzati határozatában foglaltak alapján intézkedett a település belterületi közigazgatási területén, a közterületi rendeletetéső földterületekre hulló csapadékvíz megfelelı kezelésérıl (szikkasztásáról, vagy áteresz, átemelı mőtárgy közbeiktatásával részleges vízelvezetı rendszer kivitelezésérıl) - e körben a
település belterületi közigazgatási területén valamennyi közterületi rendeltetéső területén minimálisan szikkasztó árokrendszer kiépítésérıl (I. mőszaki ütem). 1.4./ A Képviselı-testület rögzíti, hogy a település belterületi közigazgatási területén fekvı közterületi rendeltetéső földrészletek területére hulló csapadékvíz magasabb szintő védekezését rögzítı, magában foglaló csapadékvíz elvezetı rendszer (II. mőszaki ütem) megvalósítására, jogelıdje a Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testülete útján 20042006. év között megvalósíthatósági tanulmánytervet készíttetett, - amelynek birtokában elvi vízjogi engedélyt kért a területileg illetékes, hatáskörrel rendelkezı vízügyi szervtıl. A Képviselı-testület rögzíti, hogy Pilis Város Önkormányzata elvi vízjogi engedélyezési tervvel rendelkezik a település belterületi közigazgatási területén fekvı közterületi rendeltetéső földrészletek területére hulló csapadékvíz elvezetésére, kezelésére vonatkozólag, amelynek – részleges kivitelezése esetén, rendszerbe ültetett - kivitelezése 2006. évi folyó áron számítva bruttó 2,0 milliárd forint. A Képviselı-testület célul tőzi ki, hogy a következı önkormányzati ciklus részeként a település mélyebben fekvı részei („Vásártér” és környéke, „Bazsami” településrész) csapadékvíz elvezetésére vonatkozó, kivitelezésre alkalmas végleges létesítési engedély tervdokumentációját (és hozzá kapcsolódó kiviteli terveit) a következı önkormányzati ciklus I. felében (2011-2012. év) elkészíti és összeállítatja, - a hozzá kapcsolódó tervezett önkormányzati beruházás megvalósítása, kivitelezhetısége érdekében. 1.5./ A Képviselı-testület célul tőzi ki, hogy a következı önkormányzati ciklus részeként pályázni kíván a település belterületi közigazgatási területén fekvı közterületi rendeltetéső földrészletek területére hulló csapadékvíz magasabb szintő megoldását szolgáló, - a település elvi vízjogi csapadékvíz kezelése létesítési engedélyével összhangban álló - csapadékvíz elvezetı rendszer, vagy annak jól meghatározott, körülhatárolt földrajzi részei megvalósítására, és késıbbi fenntartására. 1.6./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, vegye fel a kapcsolatot, - rövid határidıvel az Állam tulajdonában lévı utak kezelésért felelıs Magyar Közút Nonprofit Zrt.-vel a települést átszelı 4. sz. fıút vonal mellett haladó fıgyőjtı 2010. évi haladéktalan, valamint ezt követı rendszeres, évenkénti tisztítására és karbantartására vonatkozólag, elsıdlegesen a település mélyebben fekvı részeirıl lefolyó csapadékvizeknek a természetes fıgyőjtı területére (pl. Gerje) történı levezetése akadálytalan biztosítása érdekében. 2./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az általa meghozott szikkasztó árkok, útpadka települési szintő, 2010. évi jókarba helyezésével kapcsolatos mőszaki tartalom meghatározása, és a hozzá kapcsolódó karbantartási terv elfogadása tárgyában meghozott 45/2010. (II.25.) sz. önkormányzati határozatában foglaltaknak a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. által törtnı végrehajtását - a polgármester és a Polgármesteri Hivatal jegyzıje útján folyamatosan figyelemmel kíséri. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban döntésrıl írásban értesítse Csapó Attilát a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. ügyvezetıjét, valamint a lakossági kérelmet aláírásukkal és címükkel ellátott ingatlantulajdonosokat. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy a képviselı-testület határozatáról, külön íven szövegezetten értesítse a Vásár utcában élı lakosság által 2010. június hó 27. napján, a Tölgyfa utcában élı lakosság által 2010. június hó 19. napján, a Hétvezér utca és a Dánosi úton élı lakosság által 2010. június hó 19. napján, valamint a Honfoglalás utca és a Kossuth
L. úton élı lakosság által 2010. június hó 17. napján, a település belterületi közigazgatási területére (közterületi rendeltetéső földrészleteire hulló) csapadékvíz kezelése, elvezetése megoldása tárgyában írott lakossági kezdeményezések aláíróit. Felelıs: Szabó Márton polgármester. Határidı: azonnal, a Csapó Attila a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. ügyvezetıjének, valamint a lakossági kérelmet aláírásukkal és címükkel ellátott ingatlantulajdonosoknak az értesítésére: a döntést követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 15 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 213/2010. (VIII.26.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy az Óvodai Intézmény (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi út 42.) esetében - tekintettel a 2010/2011. nevelési év során beiratkozó „elıfelvételis” gyermekek magas létszámára, a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény 3. sz. melléklet II. rész, 7./ pontjában írt fordulatra figyelemmel - az alábbi csoportokban történı, törvényi maximális létszámhatár túllépésére, a fenntartói engedélyt és hozzájárulást megadja: Csoport Kávai úti óvoda
Max. létszám:
20%
10% fennt.engedély:
30 fı 30 fı 30 fı 30 fı 30 fı
33 fı 33 fı 33 fı 33 fı 33 fı
5 óvodai csoport Kiscsikó csoport Pillangó csoport Gézengúz csoport Süni csoport Csipet csoport
25 fı 25 fı 25 fı 25 fı 25 fı
A gyermekcsoportokba felvett gyermekek vegyes életkorúak. Attila úti óvoda
2 óvodai csoport Micimackó csoport Cica-mica csoport
25 fı 25 fı
30 fı 30 fı
33 fı 33 fı
A gyermekcsoportokba felvett gyermekek vegyes életkorúak. Rákóczi úti óvoda
7 óvodai csoport Katica csoport Tarka lepke csoport Kerekerdı csoport Bóbita csoport Napsugár csoport Margaréta csoport Csillagszem csoport
25 fı 25 fı 25 fı 25 fı 25 fı 25 fı 25 fı
30 fı 30 fı 30 fı 30 fı 30 fı 30 fı 30 fı
A gyermekcsoportokba felvett gyermekek vegyes életkorúak.
33 fı 33 fı 33 fı 33 fı 33 fı 33 fı 33 fı
A Képviselı-testület rögzíti, hogy a bevezetendı intézkedéssel az Óvodai Intézmény keretein belül mőködı szülıi szervezet (közösség) egyetért. 2./ A Képviselı-testület a polgármesteren keresztül felkéri a jegyzıt, hogy a jelen határozatot Bársonyné Pálinkás Éva, az Óvodai Intézmény (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 42.) vezetıje részére küldje meg, egyúttal a képviselı-testületi döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Bársonyné Pálinkás Éva, az Óvodai Intézmény (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 42.) vezetıje részére az értesítésre, illetve a határozat megküldésére: a döntést követı 8 napon belül. A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 214/2010. (VIII.26.) sz. önkormányzati határozat 1.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, az Óvodai Intézmény (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 42.) - Mernyei Erzsébet közoktatási szakértı által véleményezett - Helyi Nevelési Programját 2010. szeptember 01-jei hatállyal kiadja és jóváhagyja, a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény 44. § (1) bekezdése és 47. §-a alapján. 1.2./ A fenntartó Képviselı-testület egyúttal az Óvodai Intézménynek a 250/2007. (X.25.) sz. önkormányzati határozatával jóváhagyott Helyi Nevelési Programját, 2010. szeptember 01-jei hatállyal hatályon kívül helyezi. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert és a jegyzıt, hogy az Óvodai Intézmény új Helyi Nevelési Programját a fenntartói jogot gyakorló Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete nevében adják ki és írják alá. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, és a polgármesteren keresztül az Óvodai Intézmény vezetıjét, hogy az Óvodai Intézmény (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 42.) Helyi Nevelési Programja - központi jogszabályban, valamint az Óvodai Intézmény Szervezeti és Mőködési Szabályzatában meghatározottak szerinti - közzététele iránt, a szükséges intézkedéseket tegye meg. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-3./ pontban foglalt döntés végrehajtására, a döntésrıl történı értesítésre a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, az Óvodai Intézmény vezetıjének döntésrıl történı értesítésére: 2010. szeptember 01., az Óvodai Intézmény Helyi Nevelési Programja kiadására és aláírására: 2010. szeptember 01., az Óvodai Intézmény Helyi Nevelési Programja közzétételére: 2010. szeptember 15. A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 215/2010. (VIII.26.) sz. önkormányzati határozat
1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy - figyelemmel az Óvodai Intézmény (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 42.) vezetıjének 2010. augusztus 19-én kelt megkeresésében, indítványában foglaltakra - az Óvodai Intézmény (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 42.) részére 2011. január 01. napjától kezdıdı hatállyal 1,0 (egy) fı adminisztratív ügyintézıi státuszt biztosít. 2./ A Képviselı-testület az Óvodai Intézmény engedélyezett statisztikai állományi létszámát 2011. január 01. napjától 55,5 fıben állapítja meg, amelybıl 30 fı szakalkalmazott, 25,5 fı egyéb foglalkoztatott. 3./ A Képviselı-testület felkéri, illetve felhatalmazza a polgármesteren keresztül az Óvodai Intézmény vezetıjét, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntés végrehajtására: az adminisztratív ügyintézı álláshelynek – a Kjt. rendelkezései szerinti – pályáztatás útján, 2011. január 01. napjáig történı betöltésére tegye meg a szükséges intézkedéseket. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, valamint a polgármesteren keresztül az Óvodai Intézmény (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 42.) vezetıjét, továbbá a Polgármesteri Hivatal (székhely:2721. Pilis, Kossuth L. u. 47.) jegyzıjét, hogy 2010. október 31. napjáig közösen tekintsék át a Pilis Város Önkormányzata, Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala és az Óvodai Intézmény között 2010. február hó 26. napján megkötött, a nevelési, a gazdálkodási, a munkaügyi és egyéb intézményi feladatok ellátása, együttmőködés tárgyában létrejött (a Képviselı-testület által meghozott 41/2010. (II.25.) sz. önkormányzati határozatával jóváhagyott) munkamegosztási megállapodás alapján, - az esetlegesen, ez idáig nem célszerően az adott költségvetési szervhez telepített feladatköröket, részlet adminisztratív munkanemeket, annak vezetıi szintő rendezése céljából. 5./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntés pénzügyi fedezetét építse be Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete által megalkotandó, az Önkormányzat 2011. évi költségvetésérıl szóló …/2011. (…) sz. önkormányzati rendelete-tervezetébe. 6./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-5./ pontban foglalt döntés végrehajtásra tegye meg a szükséges intézkedéseket. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Bársonyné Pálinkás Éva, az Óvodai Intézmény (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 42.) vezetıjének a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 8 napon belül, a 3./ pontban rögzített pályáztatási eljárás lefolytatására. 2010. december 31. napja, a 4./ pontban rögzített feladat végrehajtására 2010. október 31. napja. A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 216/2010. (VIII.26.) sz. önkormányzati határozat 1.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, a Gubányi Károly Általános Iskola (székhely: 2721 Pilis, Kossuth Lajos u. 30.) – Mernyei Erzsébet közoktatási szakértı által véleményezett – Pedagógiai Programját (a változtatásokkal egységes szerkezetbe foglaltan) 2010. szeptember 01-jei hatállyal kiadja és jóváhagyja, a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény 44. § (1) bekezdése és 47. §-a alapján.
1.2./ A fenntartó Képviselı-testület egyúttal a Gubányi Károly Általános Iskolának a 156/2009. (V.28.) számú önkormányzati határozatával módosított 197/2008. (VI.25.) sz. önkormányzati határozatával jóváhagyott Pedagógiai Programját, - 2010. szeptember 01-jei hatállyal, hatályon kívül helyezi. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert és a jegyzıt, hogy a Gubányi Károly Általános Iskola új Pedagógiai Programját, a fenntartói jogot gyakorló Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete nevében adják ki és írják alá. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, és a polgármesteren keresztül a Gubányi Károly Általános Iskola vezetıjét, hogy a Gubányi Károly Általános Iskola (székhely: 2721 Pilis, Kossuth Lajos u. 30.) Pedagógiai Programja - központi jogszabályban, valamint a Gubányi Károly Általános Iskola Szervezeti és Mőködési Szabályzatában, Helyi Tantervében meghatározottak szerinti - egységes szerkezetbe foglalása és közzététele iránt, a szükséges intézkedéseket tegye meg. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-3./ pontban foglalt döntés végrehajtására, a döntésrıl történı értesítésre a szükséges intézkedést tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a Gubányi Károly Általános Iskola igazgatójának a döntésrıl történı értesítésére: 2010. szeptember 01., a Gubányi Károly Általános Iskola Pedagógiai Programja egységes szerkezetbe foglalására, kiadására és az intézmény vezetıje, fenntartó részérıl történı aláírására: 2010. szeptember 01., a Gubányi Károly Általános Iskola Pedagógiai Programja jogszabály szerinti közzétételére: 2010. szeptember 15. A Képviselı-testület 14 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 2 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 217/2010. (VIII.26.) sz. önkormányzati határozat 1.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Pilis Város ingatlan-nyilvántartásban 2841/4 hrsz. alatt felvett, természetben Szent István park 1. szám alatt álló Orvosi Rendelı (pilisi Egészségház) keretein belül, 2010. december hó 01. napjától a település lakossága számára, az alábbi egészségügyi szakellátást biztosítását kezdeményezi (az egészségügyi hatóságnál): 1.1.1./ reumatológia, 1.1.2./ szemészet, 1.1.3./ fizikoterápia, 1.1.4./ sebészeti szaktanácsadás, 1.1.5./ bırgyógyászat, 1.1.6./ fül-orr-gégészet, 1.1.7./ dietetika, 1.1.8./ nıgyógyászat, 1.1.9./ terhes tanácsadás, 1.1.10./ gyógymasszır.
1.2./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a települési önkormányzat, az alábbi szakrendeléseket mőködteti a pilisi új Egészségház keretein belül megbízási (szolgáltatási) szerzıdéssel, - függetlenül az egészségügyi szolgáltatási díj bevezetése formájától körétıl és mértékétıl - önkormányzati fenntartásban, határozatlan idıtartamban: 1.2.1./ reumatológia, 1.2.2./ szemészet, 1.2.3./ fül-orr-gégészet, 1.2.4./ sebészeti szaktanácsadás. 1.3./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az 1.2./ alpontban meghatározott egészségügyi szakrendeléseken túlmenıen, 1.3.1./ az egészségügyi szakrendelések mőködtetésének formájáról, helyiség igényérıl, 1.3.2./ a rendelésre javasolt, heti keretidıtartamról, 1.3.3./ az egészségügyi szakellátások (tovább)vitele mőködtetésének költségei viselésérıl, 1.3.4./ az egészségügyi asszisztencia biztosítása módjáról és formájáról, 1.3.5./ a tárgyi eszközök biztosítása módjáról és formájáról, továbbá 1.3.6./ Pilis Város Önkormányzata által bevezetendı egészségügyi szolgáltatási díj bevezetésérıl, az egészségügyi szolgáltatási díj mértékérıl a Képviselı-testület 2010. év november havi rendes ülésén dönt. 1.4.1./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1.2./ alpontban rögzített egészségügyi szakrendelések továbbvitele érdekében folytassa le a szükséges egyeztetı tárgyalásokat az egészségügyi szakrendelések képviselıivel, - oly módon, hogy az írásbeli elıterjesztés anyaga, legkésıbb a Képviselı-testület 2010. október havi ülésétre beterjesztésre kerüljön döntéshozatal végett. 1.4.2./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az 1.3./ alpontban meghatározott, további egészségügyi szakrendelések bevezetése és késıbb meghatározandó formában történı fenntartása, mőködtetése meghatározására nyilvános pályázatot ír ki. 1.4.3./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1.4.2./ alpontban foglalt döntés figyelembevételével, - az Önkormányzat Polgármesteri Hivatala útján - gondoskodjék ezen nyilvános pályázatoknak, az alábbi területeken történı közzétételérıl, továbbá ismert egészségügyi szakrendelés esetén, az ismert cégvezetık részére történı megküldésérıl. 1.5.1./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert és a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét, hogy az 1.4.2.-1.4.3./ alpontban rögzített pályázati felhívás rövidített változatát, minimálisan, az alábbi elérhetıségeken jelentessék meg: a./ a Képüsz Kft. által üzemeltetett kábel televízió képújságjában (2 hét idıtartamra), b./ ingyenes weblapok. 1.5.2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert és a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét, hogy az 1.4.2./-1.4.3./ alpontban rögzített pályázati felhívás teljes változatát (mellékleteivel együtt), az alábbi elérhetıségeken jelentessék meg: a./ Pilis Város Önkormányzatának hivatalos honlapján: www.pilis.hu (a tárgybani pályázat megjelentetése és közzététele teljes idıtartamára), b./ a Polgármesteri Hivatal hivatalos hirdetı tábláján, c./ a Kármán József Városi Könyvtár területén, d./ a Móricz Zsigmond Közösségi Ház faliújságján.
2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Tomán Mónika egészségügyi megbízottat. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, az 1.2./ pontban foglalt döntés végrehajtására: legkésıbb, a Képviselı-testület 2010. október havi rendes ülése, 1.3./ pontban foglalt döntés végrehajtására: legkésıbb, a Képviselı-testület 2010. november havi rendes ülése, az 1.5./ pontban foglalt döntés végrehajtására: a döntést követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 12 igen szavazattal, 3 ellenszavazat és 1 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 218/2010. (VIII.26.) sz. önkormányzati határozat 1.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a „Polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése a Közép-magyarországi Régióban” tárgyú ÁROP-3.A.1/A.2008-0057 kódszámú és komponenső nyertes pályázat végrehajtása során a CORPORATE VALUES Szervezetfejlesztési és Vezetési Tanácsadó Kft. (székhely: 1012. Budapest, Logodi u. 51.) szakértıi teamje által, Pilis Város Önkormányzata, illetve a Polgármesteri Hivatal mőködésével összefüggésben, a pályázati terület figyelésével, elıkészítésével, lebonyolításával ás végrehajtásával kapcsolatos területre készített stratégiai dokumentációt – külön intézkedés elrendelése nélkül – tudomásul veszi. 1.2./ A Képviselı-testület kinyilvánítja, hogy - az ÚMFT 2011-2013. évi Akcióterveiben várható pályázati programok hatékonyabb és koordináltabb ellátása, Pilis Város Önkormányzata által 2006-2010. év között lebonyolított pályázatokkal összefüggı utó monitoringja, valamint az egyes, nyertes pályázatok kapcsán tett önkormányzati szintő vállalások folyamatos figyelemmel kísérése érdekében, - munkaszervezetét, Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatalát (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 47.) érintı pályázati referensi státusz, vagy egyéb, a pályázatok figyelését, elıkészítését, lebonyolítását és utómonitoringját érintı, más humánerıforrás szervezési megoldás(pl. külsı erıforrás bevonása) meghatározására, a 2010. évi helyi önkormányzati, kisebbségi Önkormányzati választások lebonyolítását követıen tér vissza. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Németh Gergely ügyvezetıt, a CORPORATE VALUES Szervezetfejlesztési és Vezetési Tanácsadó Kft. (székhely: 1012. Budapest, Logodi u. 62.) képviselıjét, egyúttal úgy foglal állást, hogy a tárgybani anyagot, mint Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala, szervezet jövıbeni fejlesztése irányait rögzítı (alternatív) javaslat-csomagot a tárgyi pályázat során eljáró közremőködı hatóság részére – szükség szerint – küldje meg (mutassa be). 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester
Határidı: azonnal, Németh Gergely ügyvezetı, a CORPORATE VALUES Szervezetfejlesztési és Vezetési Tanácsadó Kft. (székhely: 1012. Budapest, Logodi u. 62.) képviselıjének a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 15 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 219/2010. (VIII.26.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala Közterület-felügyeletének 2010. év I. félévi mőködésének tapasztalatairól szóló, - a határozat mellékletét képezı - írásbeli tájékoztatót külön kikötés eszközlése nélkül - elfogadja. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban meghozott döntést – a Polgármesteri Hivatal jegyzıje útján - Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala Közterület-felügyelete munkatársai részére, írásban küldje meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala Közterületfelügyeletének a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 220/2010. (VIII.26.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy – a felsıoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény, valamint a felsıoktatásban részt vevı hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendı egyes térítésekrıl szóló, 51/2007. (III. 26.) sz. Korm. rendelet, továbbá a Nemzeti Erıforrás Minisztérium által összeállított Általános Szerzıdési Feltételek figyelembe vételével – csatlakozik a 2011. évi Bursa Hungarica Felsıoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázati rendszerhez. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a 2011. évi Ösztöndíjpályázati rendszerhez történı ún. Csatlakozási Nyilatkozatot Pilis Város Önkormányzata nevében írja alá. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a Csatlakozási Nyilatkozat Pilis Város Önkormányzata nevében történı aláírására, valamint a Nemzeti Erıforrás Minisztérium részére történı benyújtására, megküldésére: 2010. szeptember 30. A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 221/2010. (VIII.26.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy - a felsıoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény, és a felsıoktatásban részt vevı hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendı egyes térítésekrıl szóló, 51/2007. (III. 26.) sz. Korm. rendelettel, valamint az Nemzeti Erıforrás Minisztérium által összeállított Általános Szerzıdési Feltételek figyelembevételével - jóváhagyja a határozat mellékletét képezı ún. BURSA „A” típusú pályázati felhívást,
ún. BURSA „B” típusú pályázati felhívást. A pályázatok benyújtásának határideje: 2010. október 29. 2./ A Képviselı-testület kiköti az alábbiakat: A pályázat kiírója a támogatás nyújtásáról szóló alaphatározatában rögzíti, illetve feltételként kiemeli, hogy a pályázat kiírója visszavonja a támogatást abban az esetben, ha a támogatásban részesített pályázó a települési önkormányzat illetékességi területérıl elköltözik. Az ösztöndíjat visszavonó határozat kizárólag a visszavonó határozat meghozatalát követı tanulmányi félévtıl ható hatállyal hozható meg. 3./ A Képviselı-testület felkéri, illetve felhatalmazza a polgármestert, hogy a határozat mellékletét képezı pályázati felhívást Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala (székhely 2721 Pilis, Kossuth L. u. 47.) hivatalos hirdetıtáblájára, a Kármán József Városi Könyvtár (székhely: 2721 Pilis, Kávai u. 1.) hirdetıtáblájára, továbbá a Móricz Zsigmond Közösségi Ház (székhely: 2721 Pilis, Dózsa Gy. u. 2.) hirdetıtáblájára történı kifüggesztéssel, valamint - 2010. október 1. napjától 2010. október 29-ig - hetente egy alkalommal, a Képüsz Kft. képújságjában tegye közzé, jelentesse meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a települési önkormányzat pályázati felhívásának helyben szokásos módon történı közzétételére: 2010. október 1. A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 222/2010. (VIII.26.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a 2011. évi Bursa Hungarica Felsıoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázati rendszer keretein belül, benyújtandó pályázatok elbírálásának, valamint az elbíráláshoz kapcsolódó kötelezettségvállalás jogkörét, illetve hatáskörét Pilis Város Önkormányzata Kulturális, Oktatási, Sport és Ifjúsági Bizottságára ruházza. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármesteren keresztül a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét illetve a Bizottság Elnökét, hogy az 1./ pontban rögzített hatáskör gyakorláshoz szükséges, a pályázatok elbírását tárgyaló bizottsági ülésre, az anyagokat készítsék elı. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a pályázatok elbírását tárgyaló bizottsági ülés elıkészítésére: a Képviselı-testület által, ezen feladatra létrehozandó bizottság állásfoglalása szerint, de legkésıbb 2010. november 23. A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 223/2010. (VIII.26.) sz. önkormányzati határozat Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a 2011. évi Bursa Hungarica Felsıoktatási Önkormányzati Ösztöndíj-pályázati rendszer keretein belül felhasználható összegként 800.000.- Ft-ot, azaz Nyolcszázezer forintot a 2011. évi
költségvetés terhére elkülönít, valamint a pénzeszköz feletti felhasználás jogát - Pilis Város Önkormányzata Kulturális, Oktatási, Sport és Ifjúsági Bizottságára ruházza át. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal. A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 224/2010. (VIII.26.) sz. önkormányzati határozat 1.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a pilisi 4. számú felnıtt háziorvosi körzeti feladatainak – a vonatkozó központi jogszabályi rendelkezések keretei között, egészségügyi vállalkozási formában történı - ellátására, nyilvános pályázatot ír ki. 1.2./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a határozat mellékletét képezı pályázati felhívást elfogadja és jóváhagyja. 2.1./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert és a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét, hogy az 1./ pontban elfogadott és meghatározott pályázati felhívás rövidített változatát, minimálisan, az alábbi elérhetıségeken jelentessék meg: 2.1.1./ az Egészségügyi Közlöny (2010. év szeptember havi számában), 2.1.2./ a Képüsz Kft. által üzemeltetett kábel televízió képújságjában, 2.1.3./ a Monori kábeltelevízió képújságjában, 2.1.4/ a Ceglédi kábeltelevízió képújságjában, 2.1.5./ a „Magyar Orvos” c. szakfolyóiratban (egy alkalommal). 2.2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert és a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét, hogy az 1./ pontban elfogadott és meghatározott pályázati felhívás teljes változatát (mellékleteivel együtt), az alábbi elérhetıségeken jelentessék meg: 2.2.1./ Pilis Város Önkormányzatának hivatalos honlapján: www.pilis.hu (a tárgybani pályázat megjelentetése és közzététele teljes idıtartamára), 2.2.2./ a Polgármesteri Hivatal hivatalos hirdetı tábláján, 2.2.3./ a Kármán József Városi Könyvtár területén, 2.2.4./ a Móricz Zsigmond Közösségi Ház faliújságján. 3./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntés végrehajtásához szükséges költségeket Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2010 évi költségvetésérıl szóló, módosított 2/2010. (III.18.) sz. önkormányzati rendelete keretein belül, - Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala (2721 Pilis, Kossuth L. u. 47.) 2010. évi dologi költségvetési kiadási kerete terhére biztosítja. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy a pályázatnak az egyes elérhetıségeken történı közzétételére és - teljeskörő - megjelentetésére vonatkozólag a szükséges intézkedéseket tegye meg. 5./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-3./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester
Határidı: azonnal, a pályázati felhívásnak a határozat 2./ pontjában meghatározott elérhetıségeken történı megjelentetésére: a döntést követı 8 napon belül, illetve megjelenés, megjelentetés szerint. A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 225/2010. (VIII.26.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a pilisi, 4. sz. felnıtt háziorvosi körzet (telephely címe: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40.) fenntartásával kapcsolatban, a Képviselı-testület 2009. november hó 5. napján megtartott rendkívüli ülésén meghozott 329/2009. (XI.05.) sz. fegyelmi tanácsi határozat végrehajtása alapján, - a Képviselı-testület által 2010. március 25-i ülésén meghozott 106/2010. (III.25.) sz. önkormányzati határozata módosításával - a pilisi 4. sz. felnıtt háziorvosi körzet (tartósan betöltetlen körzet) mőködtetésével kapcsolatos, a./ a háziorvosi körzet jelenlegi helyettesítıi feladatait ellátó 1. sz. helyettesítı orvossal, b./ a háziorvosi körzet jelenlegi helyettesítıi feladatait ellátó 2. sz. helyettesítı orvossal, c./ a háziorvosi körzet jelenlegi helyettesítıi feladatait ellátó pilisi, 1.-3. sz. felnıtt háziorvosi körzet orvosaival, d./ a háziorvosi körzet jelenlegi asszisztensi feladatait ellátó közalkalmazotta(kka)l, e./ a háziorvosi körzet asszisztensi feladatait ellátó közalkalmazott helyettesítése esetén eljáró megbízottakkal fennálló megbízási szerzıdések idıbeli hatályát, valamint a közalkalmazott(ak) korábbi kinevezésének fennállta esetén, a közalkalmazotta(kka)l fennálló közalkalmazotti jogviszonyt (idıbeli hatályát) a pilisi, 4. sz. felnıtt háziorvosi körzet, tartósan betöltetlen körzetként történı ellátása kapcsán, a háziorvosi körzet mőködtetési jogának más, harmadik személy részére történı átadása (átruházása) napjáig, - de legfeljebb 2011. február 28. napjáig meghosszabbítja (módosítja). 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapulvételével a./ a háziorvosi körzet jelenlegi helyettesítıi feladatait ellátó 1. sz. helyettesítı orvossal, b./ a háziorvosi körzet jelenlegi helyettesítıi feladatait ellátó 2. sz. helyettesítı orvossal, c./ a háziorvosi körzet jelenlegi helyettesítıi feladatait ellátó pilisi, 1.-3. sz. felnıtt háziorvosi körzet orvosaival, d./ a háziorvosi körzet jelenlegi asszisztensi feladatait ellátó közalkalmazotta(kka)l, e./ a háziorvosi körzet asszisztensi feladatait ellátó közalkalmazott helyettesítése esetén eljáró megbízottakkal fennálló, jelenleg érvényes és hatályos megbízási szerzıdéseket, valamint közalkalmazott(ak) korábbi kinevezésének fennállta esetén, a közalkalmazotta(kka)l fennálló közalkalmazotti jogviszonyt, a háziorvosi körzet mőködtetési jogának más, harmadik személy részére történı átadása (átruházása) napjáig, de legfeljebb 2011. február 28. napjáig hosszabbítsa meg (kinevezéseket módosítsa), a szerzıdés módosító okiratokat, Pilis Város Önkormányzata nevében a megbízottakkal/közalkalmazottakkal kösse meg/írja alá. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés figyelembevételével, a Pilis Város Önkormányzata által üzemeltetett pilisi 4. sz. felnıtt
háziorvosi körzet mőködéséhez kapcsolódó mőködési engedélye módosítására (tartósan betöltetlen háziorvosi körzetként, 2011. február 28. napjáig történı mőködtetésére) szükség szerint, tegye meg a szükséges intézkedéseket. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-3./ pontban foglalt döntés végrehajtására tegye meg a szükséges intézkedéseket. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a megbízottaknak/közalkalmazottaknak a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 8 napon belül, a pilisi, 4. sz. felnıtt háziorvosi körzet mőködtetéséhez kapcsolódó megbízottakkal fennálló megbízási szerzıdések/közalkalmazott(akk)al fennálló kinevezés(ek) /közalkalmazotti jogviszony(ok)/ módosítására: a döntést követı 15 napon belül, a képviselı-testületi döntésnek az ÁNTSZ Pest Megyei Intézete, valamint az ÁNTSZ Monori-Nagykátai Kistérségi Intézete részére történı megküldésére: a döntést követı 15 napon belül, a pilisi 4. sz. felnıtt háziorvosi körzet mőködtetéséhez kapcsolódó mőködési engedély szükség szerinti felülvizsgálatára (kezdeményezésére): a döntést követı 15 napon belül.
A Képviselı-testület 14 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 233/2010. (IX.23.) sz. önkormányzati határozat Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított 1990. évi LXV. törvény 91. §-a - elfogadja és tudomásul veszi a Képviselı-testület által meghozott 95/2007. (IV. 26.) sz. önkormányzati határozatával elfogadott, Pilis Város Önkormányzata 2006-2010 év közötti idıtartamra vonatkozó gazdasági (önkormányzati ciklus) programjáról szóló - a határozat mellékletét képezı - írásbeli beszámolóját. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal. A Képviselı-testület 13 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 2 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 234/2010. (IX.23.) sz. önkormányzati határozat 1.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Pilisi Egészségház Ingatlanfejlesztı Kft. (székhely: 1163 Budapest, Ballada u. 13.) beruházó által elıterjesztettek szerint, a Pilis Város ingatlan-nyilvántartásban 2841/4 hrsz alatt felvett, természetben 2721 Pilis, Szent István park 1. szám alatt található, 1867 m2 alapterülető belterületi ingatlanra, Pilis Város jegyzıje által 2009. év augusztus hó 24. napján kiadott, 2675-14/2009. iktatószámú, jogerıs építési engedély, valamint az azt módosító, 2010. május hó 25. napján kiadott, 1941-8/2010. sz. módosító jogerıs építési engedély alapján kivitelezett, nettó 1178,57 m2 hasznos alapterülető Orvosi Rendelı (Pilisi Egészségház) megjelöléső épület társasházzá történı alakítása tárgyában, - az ingatlan vonatkozásában tervezett haszonélvezeti jog várományosaként, a Beruházó által 2010. szeptember hónapjában benyújtott, - a határozat mellékletét képezı - Társasházi Alapítói Okirat tartalmával egyetért, a Társasház alapításához írásban hozzájárul.
A Társasház neve:
Szent István Parki Egészségház Társasház.
A Társasház címe:
2721 Pilis, Szent István Park 1.
A Társasház tulajdonosa (valamennyi albetét tekintetében): Pilisi Egészségház Ingatlanfejlesztı Kft. (székhely: 1163 Budapest, Ballada u. 13.) 1.2./ A Képviselı-testület egyúttal úgy dönt, hogy a Pilisi Egészségház Ingatlanfejlesztı Kft. (székhely: 1163 Budapest, Ballada u. 13.) által elıterjesztettek szerint, az 1.1./ alpont szerinti Orvosi Rendelı (Pilisi Egészségház) megjelöléső épület társasházzá történı alakítása tárgyában, a Beruházó által 2010. szeptember hónapjában benyújtott, - a határozat mellékletét képezı - Szent István Parki Egészségház Társasház Szervezeti és Mőködési Szabályzata, valamint a Szervezeti és Mőködési Szabályzat mellékletét képezı Házirend ingatlantulajdonos által kiadását és hatályba léptetését tudomásul veszi. 1.3./ A Képviselı-testület rögzíti, hogy az ingatlan tulajdonosa, valamint a haszonélvezeti jog jogosultja között létrejött, nem részletezett és szabályozott kérdések tekintetében, - a Társasház mőködésére elsıdlegesen irányadó Szervezeti és Mőködési Szabályzatban nem szabályozott kérdések tekintetében - a Szirt Invest Kft. (székhely: 1163 Budapest, ballada u. 13.) projekt alapító, a Pilisi Egészségház Ingatlanfejlesztı Kft. (székhely: 1163 Budapest, Ballada u. 13.) beruházó, valamint Pilis Város Önkormányzata (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 47.), mint az egészségügyi közszolgáltatási feladatok címzettje között 2008. december 17-e napján megkötött együttmőködési megállapodás, valamint az azt részletezı, a Pilisi Egészségház Ingatlanfejlesztı Kft. (székhely: 1163 Budapest, Ballada u. 13.) beruházó, valamint Pilis Város Önkormányzata (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 47.), mint az egészségügyi közszolgáltatási feladatok címzettje között megkötendı üzemeltetési megállapodás rendelkezései az irányadók. 1.4./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy Pilis Város Önkormányzata nevében a Pilisi Egészségház Ingatlanfejlesztı Kft.-vel (székhely: 1163 Budapest, Ballada u. 13.) az 1.1./ alpontban rögzített Orvosi Rendelı épületnek Pilis Város Önkormányzata mőködtetésébe kerülı albetétei tekintetében, a haszonélvezeti jog ellenértéken történı alapítására vonatkozó külön megállapodást, a Polgári Törvénykönyv 158. §-a alapján kösse meg. 2.1./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a Pilisi Egészségház Ingatlanfejlesztı Kft.-vel (székhely: 1163 Budapest, Ballada u. 13.) az 1.1./ alpont szerinti Orvosi Rendelı (Pilisi Egészségház) megjelöléső épületnek Pilis Város Önkormányzata haszonélvezetébe kerülı albetétei üzemeltetésére, az üzemeltetés jogi, pénzügyi, és mőszaki feltételeire vonatkozólag kötendı, - a határozat mellékletét képezı - üzemeltetési megállapodást elfogadja, és jóváhagyja. 2.2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az Önkormányzat nevében a Pilisi Egészségház Ingatlanfejlesztı Kft.-vel (székhely: 1163 Budapest, Ballada u. 13.) az 1.1./ alpontban rögzített Orvosi Rendelı (Pilisi Egészségház) megjelöléső épületnek Pilis Város Önkormányzata haszonélvezetébe kerülı albetétei üzemeltetésére, az üzemeltetés jogi, pénzügyi, és mőszaki feltételeire vonatkozólag kötendı, - a határozat mellékletét képezı üzemeltetési megállapodást kösse meg.
3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse dr. Karvázy Domonkos ügyvédet (1162 Budapest, Budapesti út 238.) a Pilisi Egészségház Ingatlanfejlesztı Kft. jogi képviselıjét. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban nem részletezett feladatok végrehajtására, és e körben a még szükségessé váló egyéb jognyilatkozatok kiadására tegye meg a megfelelı intézkedéseket. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, dr. Karvázy Domonkos (1162 Budapest, Budapesti út 238.) a Pilisi Egészségház Ingatlanfejlesztı Kft. jogi képviselıjének a döntésrıl történı értesítésre a döntést követı 3 napon belül, a haszonélvezeti jog alapítására vonatkozó külön megállapodás, valamint az üzemeltetési megállapodás aláírására: 2010. szeptember hó 30. A Képviselı-testület 14 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 2 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta:
235/2010. (IX.23.) sz. önkormányzati határozat
1.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Dr. Legeza és Társa Egészségügyi Szolgáltató Betéti Társasággal (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40. sz., telephely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40., cégjegyzékszám: 13-06-25234/96., adószám: 245981631-13, képviseli: Dr. Legeza Margit beltag) kötendı, a határozat mellékletét képezı, a házi gyermekorvosi tevékenység ellátására és a Pilis, 2. számú házi gyermekorvosi körzet mőködtetésére vonatkozó vállalkozási (ellátási) szerzıdést - 2010. december 01-jei hatállyal elfogadja és jóváhagyja. 1.2./ A vállalkozási (ellátási) szerzıdés hatályba lépésével egyidejőleg Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete valamint a Dr. Legeza és Társa Egészségügyi Szolgáltató Betéti Társaság között - a Képviselı-testület által meghozott 101/2007. (IV.26.) sz. önkormányzati határozatával jóváhagyott - 2007. április hó 27. napján megkötött vállalkozási (ellátási) szerzıdés hatályát veszíti. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján, a vállalkozási (ellátási) szerzıdést a feladat ellátásáért felelıs Pilis Város Önkormányzata nevében, a Dr. Legeza és Társa Egészségügyi Szolgáltató Betéti Társasággal kösse meg. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse dr. Legeza Margit doktort, a Dr. Legeza és Társa Egészségügyi Szolgáltató Betéti Társaság képviselıjét (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40. sz.). 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./, 2./ és 3./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, dr. Legeza Margit, a Dr. Legeza és Társa Egészségügyi Szolgáltató Betéti Társaság képviselıjének a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 10
napon belül, a vállalkozási (ellátási) szerzıdés megkötésére: a döntést követı 15 napon belül.
A Képviselı-testület 14 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 2 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 236/2010. (IX.23.) sz. önkormányzati határozat 1.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a LEK-MED Gyermek Háziorvosi és Szolgáltató Betéti Társasággal (székhelye: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40., cégjegyzék szám: 17-06-006538/07., adószám: 22358411-2-17, képviseli: dr. Nagy Ildikó beltag) kötendı, a határozat mellékletét képezı, a házi gyermekorvosi tevékenység ellátására és a Pilis, 1. számú házi gyermekorvosi körzet mőködtetésére vonatkozó vállalkozási (ellátási) szerzıdést - 2010. december 01-jei hatállyal - elfogadja és jóváhagyja. 1.2./ A vállalkozási (ellátási) szerzıdés hatályba lépésével egyidejőleg Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete valamint a LEK-MED Gyermek Háziorvosi és Szolgáltató Betéti Társaság között - a Képviselı-testület által meghozott 100/2007. (IV.26.) sz. önkormányzati határozatával jóváhagyott - 2007. április hó 27. napján megkötött vállalkozási (ellátási) szerzıdés hatályát veszíti. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján, a vállalkozási (ellátási) szerzıdést a feladat ellátásáért felelıs Pilis Város Önkormányzata nevében, a LEK-MED Gyermek Háziorvosi és Szolgáltató Betéti Társasággal kösse meg. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse dr. Nagy Ildikót, a LEK-MED Gyermek Háziorvosi és Szolgáltató Betéti Társaság képviselıjét (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40.). 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./, 2./ és 3./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, dr. Nagy Ildikó, a LEK-MED Gyermek Háziorvosi és Szolgáltató Betéti Társaság (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40. sz.) képviselıjének a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 10 napon belül, a vállalkozási szerzıdés megkötésére: a döntést követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 14 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 2 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 237/2010. (IX.23.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Dr. Ecsedi és Társa Háziorvosi Betéti Társasággal (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 43. sz., telephely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40. sz., cégjegyzékszám: 13-06-030896, adószám: 24633680-3-13, képviseli: Dr. Ecsedi László beltag) kötendı, a határozat mellékletét képezı, a felnıtt háziorvosi tevékenység ellátására és a Pilis, 2. számú felnıtt háziorvosi körzet mőködtetésére vonatkozó vállalkozási szerzıdést - 2010. december 01-jei hatállyal - elfogadja és jóváhagyja.
1.2./ A vállalkozási (ellátási) szerzıdés hatályba lépésével egyidejőleg Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete valamint a Dr. Ecsedi és Társa Háziorvosi Betéti Társaság között - a Képviselı-testület által meghozott 98/2007. (IV.26.) sz. önkormányzati határozatával jóváhagyott - 2007.április hó 27 napján megkötött vállalkozási (ellátási) szerzıdés hatályát veszíti. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján, a vállalkozási (ellátási) szerzıdést a feladat ellátásáért felelıs Pilis Város Önkormányzata nevében a Dr. Ecsedi és Társa Háziorvosi Betéti Társasággal kösse meg. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse dr. Ecsedi Lászlót, a Dr. Ecsedi és Társa Háziorvosi Betéti Társaság képviselıjét (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 43. sz.). 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./, 2./ és 3./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, dr. Ecsedi László, a Dr. Ecsedi és Társa Háziorvosi Betéti Társaság képviselıjének (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 43. sz.) a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 10 napon belül, a vállalkozási (ellátási) szerzıdés megkötésére: a döntést követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 14 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 2 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 238/2010. (IX.23.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy az UBRANKOVICS MED. Háziorvosi Betéti Társasággal (székhely: 2721 Pilis, Vadász u. 8. sz., telephely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40. sz., cégjegyzékszám: 13-06-035823, adószám: 20605968-1-13, képviseli: Dr. Ubrankovics Zsolt beltag) kötendı, a határozat mellékletét képezı, a felnıtt háziorvosi tevékenység ellátására és a Pilis, 1. számú felnıtt háziorvosi körzet mőködtetésére vonatkozó vállalkozási (ellátási) szerzıdést – 2010. december 01-jei hatállyal – elfogadja és jóváhagyja. A vállalkozási (ellátási) szerzıdés hatályba lépésével egyidejőleg Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete valamint az UBRANKOVICS MED. Háziorvosi Betéti Társaság – a Képviselı-testület által meghozott 99/2007. (IV.26.) sz. önkormányzati határozatával jóváhagyott - 2007. április hó 27 napján megkötött vállalkozási (ellátási) szerzıdése hatályát veszíti. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján, a vállalkozási (ellátási) szerzıdést a feladat ellátásáért felelıs Pilis Város Önkormányzata nevében az UBRANKOVICS MED. Háziorvosi Betéti Társasággal kösse meg. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse dr. Ubrankovics Zsoltot, az UBRANKOVICS MED. Háziorvosi Betéti Társaság képviselıjét (székhely: 2721 Pilis, Vadász u. 8. sz.).
4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./, 2./ és 3./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, dr. Ubrankovics Zsolt, az UBRANKOVICS MED. Háziorvosi Betéti Társaság képviselıjének (székhely: 2721 Pilis, Vadász u. 8. sz.) a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 10 napon belül, a vállalkozási (ellátási) szerzıdés megkötésére: a döntést követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 14 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 2 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 239/2010. (IX.23.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a PILIS-MED Háziorvosi és Egészségügyi Szolgáltató Betéti Társasággal (székhely: 2721 Pilis, Bencze u. 20. sz., telephely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40. sz., cégjegyzékszám: 13-06-032177, adószám: 20208743-2-13, képviseli: Dr. Tóth Tibor beltag) kötendı, a határozat mellékletét képezı, a felnıtt háziorvosi tevékenység ellátására és a Pilis, 3. számú felnıtt háziorvosi körzet mőködtetésére vonatkozó vállalkozási (ellátási) szerzıdést - 2010. december 01-jei hatállyal elfogadja és jóváhagyja. A vállalkozási (ellátási) szerzıdés hatályba lépésével egyidejőleg Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete valamint a PILIS-MED Háziorvosi és Egészségügyi Szolgáltató Betéti Társaság között – a Képviselı-testület által meghozott 97/2007. (IV.26.) sz. önkormányzati határozatával jóváhagyott - 2007.április hó 27 napján megkötött vállalkozási (ellátási) szerzıdés hatályát veszíti. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján, a vállalkozási (ellátási) szerzıdést, a feladat ellátásáért felelıs Pilis Város Önkormányzata nevében a PILIS-MED Háziorvosi és Egészségügyi Szolgáltató Betéti Társasággal kösse meg. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse dr. Tóth Tibort, a PILIS-MED Háziorvosi és Egészségügyi Szolgáltató Betéti Társaság képviselıjét (székhely: 2721 Pilis, Bencze u. 20.). 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./, 2./ és 3./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, dr. Tóth Tibor, a PILIS-MED Háziorvosi és Egészségügyi Szolgáltató Betéti Társaság képviselıjének (székhely: 2721 Pilis, Bencze u. 20.) a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 10 napon belül, a vállalkozási (ellátási) szerzıdés megkötésére: a döntést követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 14 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 2 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 240/2010. (IX.23.) sz. önkormányzati határozat
1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Dr. Legeza és Társa Egészségügyi Szolgáltató Betéti Társasággal (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40. sz., telephely:-, cégjegyzékszám: 13-06-25234/96., KSH törzsszám: 24598163, képviseli: Dr. Legeza Margit beltag) a Pilis Város ingatlan-nyilvántartásban 2839 hrsz. alatt felvett, természetben 2721 Pilis, Rákóczi u. 40. szám alatti Orvosi Rendelı alapellátó helyiségei mőködtetése, és üzemeltetése tárgyában 2009. január 30. napján megkötött Megállapodásnak - a Polgári Törvénykönyv (1959. évi IV. törvény) általános szerzıdési feltételeire alapítottan 2010. november 30. napjára, közös megegyezéssel történı megszüntetéséhez - a Megállapodásból folyó szerzıdéses kötelezettségek 2010. december 31. napjáig történı, teljeskörő elszámolásának terhe mellett, - hozzájárul. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján, a 2009. január 30. napján megkötött Megállapodás közös megegyezéssel történı megszüntetését rögzítı okiratot a feladat ellátásáért felelıs Pilis Város Önkormányzata nevében, a Dr. Legeza és Társa Egészségügyi Szolgáltató Betéti Társasággal kösse meg. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse dr. Legeza Margitot, a Dr. Legeza és Társa Egészségügyi Szolgáltató Betéti Társaság képviselıjét (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40. sz.). 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./, 2./ és 3./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, dr. Legeza Margit, a Dr. Legeza és Társa Egészségügyi Szolgáltató Betéti Társaság képviselıjének (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40. sz.) a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 10 napon belül, a szerzıdésmegszüntetı okirat aláírására: a döntést követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 14 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 2 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 241/2010. (IX.23.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a LEK-MED Gyermek Háziorvosi és Szolgáltató Betéti Társasággal (székhelye: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40., cégjegyzék szám: 17-06-006538/07., adószám: 22358411-2-17, képviseli: dr. Nagy Ildikó beltag) a Pilis Város ingatlan-nyilvántartásban 2839 hrsz. alatt felvett, természetben 2721 Pilis, Rákóczi u. 40. szám alatti Orvosi Rendelı alapellátó helyiségei mőködtetése, és üzemeltetése tárgyában 2009. január 30. napján megkötött Megállapodásnak - a Polgári Törvénykönyv (1959. évi IV. törvény) általános szerzıdési feltételeire alapítottan - 2010. november 30. napjára, közös megegyezéssel történı megszüntetéséhez - a Megállapodásból folyó szerzıdéses kötelezettségek 2010. december 31. napjáig történı, teljeskörő elszámolásának terhe mellett, - hozzájárul. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján, a 2009. január 30. napján megkötött Megállapodás közös megegyezéssel történı megszüntetését rögzítı okiratot a feladat ellátásáért felelıs Pilis Város Önkormányzata nevében, a LEK-MED Gyermek Háziorvosi és Szolgáltató Betéti Társasággal kösse meg.
3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse dr. Nagy Ildikót, a LEK-MED Gyermek Háziorvosi és Szolgáltató Betéti Társaság képviselıjét (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40. sz.). 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./, 2./ és 3./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, dr. Nagy Ildikó, a LEK-MED Gyermek Háziorvosi és Szolgáltató Betéti Társaság képviselıjének (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40. sz.) a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 10 napon belül, a szerzıdésmegszüntetı okirat aláírására: a döntést követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 14 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 2 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 242/2010. (IX.23.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Dr. Ecsedi és Társa Háziorvosi Betéti Társasággal (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 43. sz., telephely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40. sz., cégjegyzékszám: 13-06-030896, adószám:24633680-3-13, képviseli: Dr. Ecsedi László beltag) a Pilis Város ingatlan-nyilvántartásban 2839 hrsz. alatt felvett, természetben 2721 Pilis, Rákóczi u. 40. szám alatti Orvosi Rendelı alapellátó helyiségei mőködtetése, és üzemeltetése tárgyában 2009. január 30. napján megkötött Megállapodásnak - a Polgári Törvénykönyv (1959. évi IV. törvény) általános szerzıdési feltételeire alapítottan 2010. november 30. napjára, közös megegyezéssel történı megszüntetéséhez - a Megállapodásból folyó szerzıdéses kötelezettségek 2010. december 31. napjáig történı, teljeskörő elszámolásának terhe mellett, - hozzájárul. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján, a 2009. január 30. napján megkötött Megállapodás közös megegyezéssel történı megszüntetését rögzítı okiratot a feladat ellátásáért felelıs Pilis Város Önkormányzata nevében, a Dr. Ecsedi és Társa Háziorvosi Betéti Társasággal kösse meg. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse dr. Ecsedi Lászlót, a Dr. Ecsedi és Társa Háziorvosi Betéti Társaság képviselıjét (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u.43. sz.). 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./, 2./ és 3./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, dr. Ecsedi Lászlót, a Dr. Ecsedi és Társa Háziorvosi Betéti Társaság képviselıjének (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u.43. sz.) a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 10 napon belül, a szerzıdésmegszüntetı okirat aláírására: a döntést követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 14 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 2 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 243/2010. (IX.23.) sz. önkormányzati határozat
1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy az UBRANKOVICS MED. Háziorvosi Betéti Társasággal (székhely: 2721 Pilis, Vadász u. 8. sz., telephely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40. sz., cégjegyzékszám: 13-06-035823, adószám:20605968-1-13, képviseli: Dr. Ubrankovics Zsolt beltag) a Pilis Város ingatlan-nyilvántartásban 2839 hrsz. alatt felvett, természetben 2721 Pilis, Rákóczi u. 40. szám alatti Orvosi Rendelı alapellátó helyiségei mőködtetése, és üzemeltetése tárgyában 2009. január 30. napján megkötött Megállapodásnak - a Polgári Törvénykönyv (1959. évi IV. törvény) általános szerzıdési feltételeire alapítottan 2010. november 30. napjára, közös megegyezéssel történı megszüntetéséhez - a Megállapodásból folyó szerzıdéses kötelezettségek 2010. december 31. napjáig történı, teljeskörő elszámolásának terhe mellett, - hozzájárul. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján, a 2009. január 30. napján megkötött Megállapodás közös megegyezéssel történı megszüntetését rögzítı okiratot a feladat ellátásáért felelıs Pilis Város Önkormányzata nevében, a UBRANKOVICS MED. Háziorvosi Betéti Társasággal kösse meg. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse dr. Ubrankovics Zsoltot, az UBRANKOVICS MED. Háziorvosi Betéti Társaság képviselıjét (székhely: 2721 Pilis, Vadász u. 8. sz.). 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./, 2./ és 3./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, dr. Ubrankovics Zsolt, az UBRANKOVICS MED. Háziorvosi Betéti Társaság képviselıjének (székhely: 2721 Pilis, Vadász u. 8. sz.) a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 10 napon belül, a szerzıdésmegszüntetı okirat aláírására: a döntést követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 14 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 2 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 244/2010. (IX.23.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a PILIS-MED Háziorvosi és Egészségügyi Szolgáltató Betéti Társasággal (székhely: 2721 Pilis, Bencze u. 20. sz., telephely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40. sz., cégjegyzékszám: 13-06-032177, adószám: 20208743-2-13, képviseli: Dr. Tóth Tibor beltag) a Pilis Város ingatlan-nyilvántartásban 2839 hrsz. alatt felvett, természetben 2721 Pilis, Rákóczi u. 40. szám alatti Orvosi Rendelı alapellátó helyiségei mőködtetése, és üzemeltetése tárgyában 2009. január 30. napján megkötött Megállapodásnak - a Polgári Törvénykönyv (1959. évi IV. törvény) általános szerzıdési feltételeire alapítottan - 2010. november 30. napjára, közös megegyezéssel történı megszüntetéséhez - a Megállapodásból folyó szerzıdéses kötelezettségek 2010. december 31. napjáig történı, teljeskörő elszámolásának terhe mellett, - hozzájárul. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján, a 2009. január 30. napján megkötött Megállapodás közös megegyezéssel történı megszüntetését rögzítı okiratot a feladat ellátásáért felelıs Pilis Város Önkormányzata nevében, a PILIS-MED Háziorvosi és Egészségügyi Szolgáltató Betéti Társasággal kösse meg.
3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse dr. Tóth Tibort, a PILIS-MED Háziorvosi és Egészségügyi Szolgáltató Betéti Társaság képviselıjét (székhely: 2721 Pilis, Bencze u. 20. sz.). 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./, 2./ és 3./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, dr. Tóth Tibort, a PILIS-MED Háziorvosi és Egészségügyi Szolgáltató Betéti Társaság képviselıjének (székhely: 2721 Pilis, Bencze u. 20. sz.) a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 10 napon belül, a szerzıdésmegszüntetı okirat aláírására: a döntést követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 14 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 2 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 245/2010. (IX.23.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Dr. Legeza és Társa Egészségügyi Szolgáltató Betéti Társasággal (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40. sz., telephely:-, cégjegyzékszám: 13-06-25234/96., KSH törzsszám: 24598163, képviseli: Dr. Legeza Margit beltag) kötendı, a Pilisi Város ingatlan nyilvántartásában 2841/4. hrsz. alatt felvett, természetben 2721 Pilis, Szent István park 1. sz. alatt fekvı Orvosi Rendelı keretein belül, a Szent István parki Egészségház Társasház Alapító Okiratában A/4. sorszám alatt felvett, a Pilis, 2. számú házi gyermekorvosi körzet mőködtetésére szolgáló albetét üzemeltetéséhez és mőködtetéséhez kapcsolódó - a határozat mellékletét képezı, üzemeltetési megállapodást, 2010. december 1.-jei hatállyal és érvénnyel jóváhagyja. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján, a határozat mellékletét képezı üzemeltetési megállapodást a feladat ellátásáért felelıs Pilis Város Önkormányzata nevében, a Dr. Legeza és Társa Egészségügyi Szolgáltató Betéti Társaság képviselıjével kösse meg. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse dr. Legeza Margitot, a Dr. Legeza és Társa Egészségügyi Szolgáltató Betéti Társaság (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40. sz.) képviselıjét. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./, 2./ és 3./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, dr. Legeza Margit, a Dr. Legeza és Társa Egészségügyi Szolgáltató Betéti Társaság képviselıjének a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 10 napon belül, az üzemeltetési megállapodás megkötésére: a döntést követı 15 napon belül.
A Képviselı-testület 14 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 2 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 246/2010. (IX.23.) sz. önkormányzati határozat
1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a LEK-MED Gyermek Háziorvosi és Szolgáltató Betéti Társasággal (székhelye: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40., cégjegyzék szám: 17-06-006538/07., adószám: 22358411-2-17, képviseli: dr. Nagy Ildikó beltag) kötendı, a Pilisi Város ingatlan nyilvántartásában 2841/4. hrsz. alatt felvett, természetben 2721 Pilis, Szent István park 1. sz. alatt fekvı Orvosi Rendelı keretein belül, a Szent István parki Egészségház Társasház Alapító Okiratában A/5. sorszám alatt felvett, a Pilis, 1. számú házi gyermekorvosi körzet mőködtetésére szolgáló albetét üzemeltetéséhez és mőködtetéséhez kapcsolódó - a határozat mellékletét képezı, - üzemeltetési megállapodást, 2010. december 1.-jei hatállyal és érvénnyel jóváhagyja. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján, a határozat mellékletét képezı üzemeltetési megállapodást a feladat ellátásáért felelıs Pilis Város Önkormányzata nevében, a LEK-MED Gyermek Háziorvosi és Szolgáltató Betéti Társaság képviselıjével kösse meg. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse dr. Nagy Ildikót, a LEK-MED Gyermek Háziorvosi és Szolgáltató Betéti Társaság képviselıjét (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40. sz.). 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./, 2./ és 3./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, dr. Nagy Ildikót, a LEK-MED Gyermek Háziorvosi és Szolgáltató Betéti Társaság képviselıjének a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 10 napon belül, az üzemeltetési megállapodás megkötésére: a döntést követı 15 napon belül.
A Képviselı-testület 14 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 2 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 247/2010. (IX.23.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Dr. Ecsedi és Társa Háziorvosi Betéti Társasággal (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 43. sz., telephely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40. sz., cégjegyzékszám: 13-06-030896, adószám:24633680-3-13, képviseli: Dr. Ecsedi László beltag) kötendı, a Pilisi Város ingatlan nyilvántartásában 2841/4. hrsz. alatt felvett, természetben 2721 Pilis, Szent István park 1. sz. alatt fekvı Orvosi Rendelı keretein belül, a Szent István parki Egészségház Társasház Alapító Okiratában A/12. sorszám alatt felvett, a Pilis, 2. számú felnıtt háziorvosi körzet mőködtetésére szolgáló albetét üzemeltetéséhez és mőködtetéséhez kapcsolódó - a határozat mellékletét képezı, - üzemeltetési megállapodást, 2010. december 1.-jei hatállyal és érvénnyel jóváhagyja. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján, a határozat mellékletét képezı üzemeltetési megállapodást a feladat ellátásáért felelıs Pilis Város Önkormányzata nevében, a Dr. Ecsedi és Társa Háziorvosi Betéti Társaság képviselıjével kösse meg.
3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse dr. Ecsedi Lászlót, a Dr. Ecsedi és Társa Háziorvosi Betéti Társaság (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 43. sz.) képviselıjét. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./, 2./ és 3./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, dr. Ecsedi László, a Dr. Ecsedi és Társa Háziorvosi Betéti Társaság képviselıjének a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 10 napon belül, az üzemeltetési megállapodás megkötésére: a döntést követı 15 napon belül.
A Képviselı-testület 14 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 2 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 248/2010. (IX.23.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy az UBRANKOVICS MED. Háziorvosi Betéti Társasággal (székhely: 2721 Pilis, Vadász u. 8. sz., telephely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40. sz., cégjegyzékszám: 13-06-035823, adószám:20605968-1-13, képviseli: Dr. Ubrankovics Zsolt beltag) kötendı, a Pilisi Város ingatlan nyilvántartásában 2841/4. hrsz. alatt felvett, természetben 2721 Pilis, Szent István park 1. sz. alatt fekvı Orvosi Rendelı keretein belül, a Szent István parki Egészségház Társasház Alapító Okiratában A/13. sorszám alatt felvett, a Pilis, 1. számú felnıtt háziorvosi körzet mőködtetésére szolgáló albetét üzemeltetéséhez és mőködtetéséhez kapcsolódó - a határozat mellékletét képezı, üzemeltetési megállapodást, 2010. december 1.-jei hatállyal és érvénnyel jóváhagyja. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján, a határozat mellékletét képezı üzemeltetési megállapodást a feladat ellátásáért felelıs Pilis Város Önkormányzata nevében, az UBRANKOVICS MED. Háziorvosi Betéti Társaság képviselıjével kösse meg. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse dr. Ubrankovics Zsoltot, az UBRANKOVICS MED. Háziorvosi Betéti Társaság (székhely: 2721 Pilis, Vadász u. 8. sz.) képviselıjét. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./, 2./ és 3./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, dr. Ubrankovics Zsolt, az UBRANKOVICS MED. Háziorvosi Betéti Társaság képviselıjének a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 10 napon belül, az üzemeltetési megállapodás megkötésére: a döntést követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 14 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 2 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 249/2010. (IX.23.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a PILIS-MED Háziorvosi és Egészségügyi Szolgáltató Betéti Társasággal (székhely: 2721 Pilis, Bencze u.
20. sz., telephely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40. sz., cégjegyzékszám: 13-06-032177, adószám: 20208743-2-13, képviseli: Dr. Tóth Tibor beltag) kötendı, a Pilisi Város ingatlan nyilvántartásában 2841/4. hrsz. alatt felvett, természetben 2721 Pilis, Szent István park 1. sz. alatt fekvı Orvosi Rendelı keretein belül, a Szent István parki Egészségház Társasház Alapító Okiratában A/8. sorszám alatt felvett, a Pilis, 3. számú felnıtt háziorvosi körzet mőködtetésére szolgáló albetét üzemeltetéséhez és mőködtetéséhez kapcsolódó - a határozat mellékletét képezı, - üzemeltetési megállapodást, 2010. december 1.-jei hatállyal és érvénnyel jóváhagyja. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján, a határozat mellékletét képezı üzemeltetési megállapodást a feladat ellátásáért felelıs Pilis Város Önkormányzata nevében, a PILIS-MED Háziorvosi és Egészségügyi Szolgáltató Betéti Társaság képviselıjével kösse meg. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse dr. Tóth Tibort, a PILIS-MED Háziorvosi és Egészségügyi Szolgáltató Betéti Társaság (székhely: 2721 Pilis, Bencze u. 20. sz.) képviselıjét. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./, 2./ és 3./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, dr. Tóth Tibor, a PILIS-MED Háziorvosi és Egészségügyi Szolgáltató Betéti Társaság képviselıjének a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 10 napon belül, az üzemeltetési megállapodás megkötésére: a döntést követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 250/2010. (IX.23.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás (székhely: 2200 Monor, Kossuth L. u. 78-80.). 2005. május 4. napján létrejött, 2008. január 8. napján egységes szerkezetbe foglalt, módosított Társulási Megállapodás - határozat mellékletét képezı - 2. sz. módosítását - a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló, többször módosított 2004. évi CVII. törvény 1. § (9) bekezdés b/ pontja alapján - jóváhagyja. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján és birtokában, a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás (székhely: 2200 Monor, Kossuth L. u. 78-80.) Társulási Megállapodás 2. sz. módosítását Pilis Város Önkormányzata, tag nevében írja alá. 3./ A Képviselı-testület felkéri Szabó Márton polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban meghozott döntésrıl írásban értesítse Pogácsás Tibort, a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás (székhely: 2200 Monor, Kossuth L. u. 78-80.) elnökét. Felelıs Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Pogácsás Tibor, a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás (székhely: 2200 Monor, Kossuth L. u. 78-80.) elnökének a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 5 napon belül.
A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 251/2010. (IX.23.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy alapító szervként elfogadja és - visszamenılegesen, 2010. január hó 01. napi hatállyal - hatályba lépteti Pilis Város Önkormányzata fenntartásában és mőködtetésében álló a./ Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 47.) önállóan gazdálkodó és mőködı helyi önkormányzati költségvetési szervre, valamint Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatalához (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 47.) gazdálkodási szempontból hozzá tartozó valamennyi, önállóan mőködı helyi önkormányzati költségvetési szervre is kiterjesztett b./ az Óvodai Intézmény (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 42.), c./ a Gubányi Károly Általános Iskola (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 30.), d./ a Kármán József Városi Könyvtár (székhely: 2721 Pilis, Kávai út 01.), e./ a Móricz Zsigmond Közösségi Ház (székhely: 2721 Pilis, Dózsa György u. 2.), f./ az egészségügyi szakfeladatok (Orvosi Rendelı, cím: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40.) - a határozat mellékletét képezı - Számviteli Politikája és Számlarendjét, a számvitelrıl szóló, többször módosított 2000. évi C. törvény 14. § (3), (4), (5) és (10) bekezdése, valamint az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló, többször módosított 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet 8. § (3), (4), (5), (12) és (13) bekezdése alapján. 2./ A Képviselı-testület egyúttal úgy dönt, hogy a jelen önkormányzati határozatával elfogadott Pilis Város Önkormányzata Számviteli Politikája és Számlarendje alkalmazásával (érvénybe és hatályba lépésével egyidejőleg), 256/2009. (VIII.27.) sz. önkormányzati határozattal kiadott Pilis Város Önkormányzatának Számviteli Politikája és Számlarendje 2010. január 01. napjával érvényét veszíti. 3./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján, Pilis Város Önkormányzata Számviteli Politikáját és Számlarendjét, Pilis Város Önkormányzata nevében - a jegyzıvel együtt - adja ki és egyúttal a Szabályzat győjteményt valamennyi, - önállóan gazdálkodó és mőködı helyi önkormányzati költségvetési szerv (gazdasági) vezetıje, valamint - önállóan mőködı helyi önkormányzati költségvetési szerv vezetıje továbbá - az Önkormányzat költségvetési belsı ellenırzési vezetıje, valamint - az Önkormányzat könyvvizsgálója részére írásban küldje meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Pilis Város Önkormányzata nevében - az Önkormányzat Számviteli Politikája és Számlarendje kiadására, valamint a 3./ pontban meghatározott helyi önkormányzati költségvetési szervek vezetıi, tovább az Önkormányzat költségvetési belsı ellenırzési vezetıje, valamint az Önkormányzat könyvvizsgálója részére történı megküldésére: 2010. szeptember 30.
A Képviselı-testület 12 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 4 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 252/2010. (IX.23.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a NOVOSZOLG Oktatási és Szolgáltató Kft (székhely: 1038 Budapest, Párkány u. 20., képviseli: dr. Novák István ügyvezetı igazgató) által, 2010. június 4. napján, Pilis városban székhellyel rendelkezı Pedagógiai Szakmai Szolgáltató Intézet - együttmőködési megállapodás keretein belül történı - létrehozására irányuló ajánlatát nem fogadja el. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse dr. Novák Istvánt a NOVOSZOLG Oktatási és Szolgáltató Kft. ügyvezetıjét (székhely: 1038 Budapest, Párkány u. 20.). Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, dr. Novák István, a NOVOSZOLG Oktatási és Szolgáltató Kft. (székhely: 1038 Budapest, Párkány u. 20.) ügyvezetıjének, a döntésrıl történı tájékoztatására: a döntést követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 253/2010. (IX.23.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy az Idısek Napja (2010. október 01.) alkalmából, az idén 70. életévüket betöltı idısek számára (87 fı) az egyszeri támogatás (3.000 – Ft/Fı készpénz) költségvetési fedezetét bruttó 261.000.-Ft, azaz bruttó kettıszázhatvanegyezer forint összeget - Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló, módosított 2/2010. (III.18.) sz. önkormányzati rendeletében, a mőködési célú tartalék kerete terhére biztosítja. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, valamint a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnökét, hogy az 1./ pontban meghatározott idısek részére az un. emléklap, valamint az egyszeri támogatás (3.000 Ft/Fı készpénzt) 2010. október 1-e és 2010. október 10-e közötti kézbesítésérıl gondoskodjék, a hivatali kézbesítık útján. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármester útján a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét, hogy az 1./ és 2./ pontban meghatározott feladat végrehajtására tegye meg a szükséges intézkedéseket. Felelıs: Szabó Márton polgármester, Nagy János, a Bizottság elnöke Határidı: azonnal, az 1./ és 2./ pontban meghatározott feladat végrehajtására: 2010. október 1-je és 2010. október 10-e között. A Képviselı-testület 14 igen szavazattal, 1 ellenszavazat mellett és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 254/2010. (IX.23.) sz. önkormányzati határozat 1.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy Pilis Város Önkormányzata (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 47., adószám: 15392103-2-13) mint
megbízó és az Emergency Service Kereskedelmi és Egészségügyi Szolgáltató Korlátolt Felelısségő Társaság (székhely: 1138 Budapest, Árva u. 22., adószám: 13789581-2-41), mint megbízott és jogelıdje között 2006. július hó 5. napján megkötött, 2006. október hó 9. napján, 2006. december hó 12. napján, 2007. március hó 30. napján, 2007. november hó 29. napján, valamint 2009. május hó 13. módosított szolgáltatási szerzıdés idıbeli hatályának további 3 (három) év idıtartammal, 2013. december 31-e napjáig történı módosításával egyetért (6. sz. módosítás). 1.2./ A Képviselı-testület úgy dönt, Pilis Város Önkormányzata tudomásul veszi, hogy a településen megvalósított új orvosi rendelı (székhely: 2721 Pilis, Szent István park 1. sz. alatti) épületében, az ún. egészségügyi alapellátás, szolgáltatás nyújtásához szükséges tárgyi eszközök 2010. évben az Emergency Service Kereskedelmi és Egészségügyi Szolgáltató Kft. által kerülnek beszerzésre, oly módon, hogy a megbízott szolgáltatóval kapcsolatban álló gesztor települési önkormányzat által képviselt mikrotérségi társulást alkotó települések, az egyszeri beszerzés ellenértékét – a felek között kialkudott szolgáltatási díjba 2011. január 01. napjától beépítve – három év, halasztott hatályú fizetéssel, 2013. december 31. napjáig kiegyenlítik. 1.3./ Az Emergency Service Kereskedelmi és Egészségügyi Szolgáltató Kft. által 2010. évben beszerzésre kerülı, az új orvosi rendelı épületében az egészségügyi szolgáltatás nyújtásához szükséges tárgyi eszközök, a mikro térségi társulást alkotó önkormányzatok lakosság száma arányában - közös tulajdonba kerül. 1.4./ A Képviselı-testület rögzíti, hogy az Emergency Service Kereskedelmi és Egészségügyi Szolgáltató Korlátolt Felelısségő Társaság (székhely: 1138. Budapest, Árva u. 22., adószám: 13789581-2-41) megbízottal, a központi orvosi ügyelet fenntartásával összefüggı, 2006. július 5-én kelt (többször módosított) szolgáltatási szerzıdés 6. számú módosításában meghatározott, a 2010. augusztus 01. napjától érvényes megbízási díj, vállalási díj a központi orvosi ügyeleti szolgálat fenntartásával összefüggı valamennyi költséget - beruházási költségeket is - magában foglalja. A mikrotérségi társulást alkotó települések által, 2010. augusztus hó 01. napjától, illetve 2011. január hó 01. napjától fizetendı kiegészítı önkormányzati hozzájárulás mértékét, a felek által megkötött módosított tartalmú szolgáltatási szerzıdés 1. sz. melléklete részletesen rögzíti. 1.5./ A Képviselı-testület úgy dönt, kifejezett hozzájárulását adja ahhoz, hogy az Emergency Service Kereskedelmi és Egészségügyi Szolgáltató Korlátolt Felelısségő Társaság (székhely: 1138. Budapest, Árva u. 22., adószám: 13789581-2-41) mint megbízott, az állami támogatás, finanszírozás igénybevételéhez és lehívásához szükséges szerzıdést, a maga nevében közvetlenül megkösse az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztárával (székhely: 1139. Budapest, Teve u. 1/a-c.). 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a szolgáltatási szerzıdés határozat mellékletét képezı - 6. sz. módosítását, Pilis Város Önkormányzata nevében az Emergency Service Kereskedelmi és Egészségügyi Szolgáltató Korlátolt Felelısségő Társasággal, mint megbízottal kösse meg. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse az Emergency Service Kereskedelmi és Egészségügyi Szolgáltató Kft., mint megbízott képviselıjét, továbbá a mikrotérségi társulást alkotó települések, NyáregyházaMonorierdı-Káva-Bénye települések önkormányzatainak képviselıit (polgármestereit).
3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban döntés végrehajtására, egyúttal az Emergency Service Kereskedelmi és Egészségügyi Szolgáltató Korlátolt Felelısségő Társaság, mint megbízott nevére kiadott, jelenleg érvényes és hatályos ÁNTSZ mőködési engedély módosítására (telephely változással összefüggı hatósági eljárás megindítására), a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, az Emergency Service Kereskedelmi és Egészségügyi Szolgáltató Korlátolt Felelısségő Társaság (székhely: 1138. Budapest, Árva u. 22.) mint megbízottnak, továbbá a mikrotérségi társulást alkotó települések, NyáregyházaMonorierdı-Káva-Bénye települések önkormányzatai képviselıinek (polgármestereinek) a döntésrıl történı értesítésre: 2010. szeptember 28., a Megbízó és a Megbízott között, az ún. szolgáltatási szerzıdés 6. sz. módosításának megkötésére: 2010. szeptember 30. A Képviselı-testület 14 igen szavazattal, 1 ellenszavazat mellett és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 255/2010. (IX.23.) sz. önkormányzati határozat 1.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Pilis-NyáregyházaMonorierdı-Káva-Bénye települések által alkotott mikro központi orvosi ügyeleti rendszer (telephely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40.) fenntartásával összefüggésben, az Emergency Service Kereskedelmi és Egészségügyi Szolgáltató Korlátolt Felelısségő Társasággal (székhely: 1138. Budapest, Árva u. 22., adószám: 13789581-2-41) mint megbízottal, a központi orvosi ügyeleti feladatok ellátására vonatkozó, a 2010. augusztus 01. napjától 2013. december 31. napjáig tartó idıtartamra érvényes megbízási díj (vállalási díj) települési önkormányzatok általi vállalását, megfizetése módját (szempontjait), továbbá a Társulás közös vagyonába kerülı vagyontárgyak kezelése, nyilvántartása vezetése és – a Társulás megszőnése, megszüntetése esetén – kiadása folyamatát rögzítı, a határozat mellékletét képezı mikro társulási megállapodás 3. számú módosításával egyetért. 1.2./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy Pilis-Nyáregyháza-Monorierdı-Káva-Bénye települések által alkotott mikro központi orvosi ügyeleti rendszer (telephely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40.,) továbbá Pilis Város Önkormányzata által megvalósított új orvosi rendelı (székhely: 2721 Pilis, Szent István park 1.) jövıbeni mőködtetésére vonatkozó – 2010. augusztus 01. napjától érvényes, – mikro társulási megállapodás 3. számú módosítását jóváhagyja. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján, a mikro társulási megállapodás 3. számú módosítását Pilis Város Önkormányzata, mint gesztor települési önkormányzat nevében a mikrotérségi társulást alkotó települési önkormányzatok képviselıivel kösse meg, és írja alá. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntés végrehajtására tegye meg a szükséges intézkedéseket. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a mikrotérségi társulást alkotó települési önkormányzatok képviselıinek, a polgármesteri hivatalok jegyzıinek az értesítésére: a döntést követı 5
napon belül, az 1./ és 2./ pontban foglalt ún. mikrotársulási megállapodás 3. számú módosításának megkötésére: a döntést követı 5 napon belül. A Képviselı-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 256/2010. (IX.23.) sz. önkormányzati határozat Pilis Város Önkormányzata Képviselı–testülete úgy dönt, hogy az általa, az Önkormányzati Miniszter által, az önkormányzatok és jogi személyiségő társulásaik európai uniós fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítése 2010. évi támogatásának rendjérıl szóló 8/2010. (II.26.) ÖM rendeletében meghatározott pályázaton történı részvétel tárgyában 2010. május hó 27-i ülésén meghozott 152/2010. (V.27.) sz. önkormányzati határozatát visszavonja. Indoklás: A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetésérıl szóló 2009. évi CXXX. törvény 5. számú melléklet 9. pontjának 4. bekezdésében rögzítettek alapján, Pilis Város Önkormányzata nem jogosult a pályázat benyújtására. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal. A Képviselı-testület 10 igen szavazattal, 1 ellenszavazat mellett és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 257/2010. (X.14.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlójaként - Szabó Márton polgármester sajátos közszolgálati foglalkoztatási jogviszonyának „új polgármester megválasztása” jogcímen történı jogviszony/pénzügyi elszámolását - 2010. október 03. napi hatállyal jóváhagyja. 2./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete - Szabó Márton polgármester 2010. október 03. napi hatállyal megszőnt sajátos közszolgálati foglalkoztatási jogviszonyát figyelembe véve - úgy dönt, hogy Szabó Márton polgármester részére, az ún. szabadságmegváltás jogcímen 19 nap elszámolását jóváhagyja. 3./ A Képviselı-testület rögzíti, hogy a 2./ pontban rögzített elszámoláson kívül egyéb, a munkáltató Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete részérıl, valamint a munkavállaló Szabó Márton polgármester részérıl tartozás nem áll fenn. 4./ A Képviselı-testület felkéri dr. Csiki Gábor jegyzıt, hogy az 1./-3./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedést tegye meg, valamint a döntésrıl írásban értesítse Szabó Márton polgármestert, továbbá a Magyar Államkincstár Közép-Magyarországi Regionális Igazgatóságát (1519 Budapest, Pf.: 473.), mint számfejtı helyet. Felelıs: dr. Csiki Gábor jegyzı Határidı: azonnal, Szabó Márton polgármester tájékoztatására: 2010. október 15. napja, a polgármesteri sajátos közszolgálati foglalkoztatási jogviszony megszüntetı irat, valamint elszámoló lap elkészítésére és a Magyar Államkincstár Közép-Magyarországi Regionális Igazgatósága (1519 Budapest, Pf.: 473.) részére történı továbbítására: 2010. október 20. napja.
A Képviselı-testület 10 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 258/2010. (X.14.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlójaként, Szabó Márton polgármester illetményét 2010. október 03. napi hatállyal, az alábbiak szerint állapítja meg: Alapilletmény: Gépjármővezetési pótlék: Összesen bruttó illetmény:
521.775.- Ft. 5.025.- Ft. 526.800.- Ft.
2./ A Képviselı-testület felkéri dr. Csiki Gábor jegyzıt, hogy az 1./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedést tegye meg, valamint a döntésrıl írásban értesítse Szabó Márton polgármestert, továbbá a Magyar Államkincstár Közép-Magyarországi Regionális Igazgatóságát (1519 Budapest, Pf.: 473.), mint számfejtı helyet. Felelıs: dr. Csiki Gábor jegyzı Határidı: azonnal, Szabó Márton polgármester tájékoztatására: 2010. október 15. napja, a kinevezés, a hozzá kapcsolódó iratok elkészítésére és a Magyar Államkincstár Közép-Magyarországi Regionális Igazgatósága (1519 Budapest, Pf.: 473.) részére történı továbbításra: 2010. október 20. napja. A Képviselı-testület 10 igen szavazattal, 1 ellenszavazat mellett és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 264/2010. (X.14.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete - a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseirıl és az önkormányzati képviselık tiszteletdíjáról szóló, többször módosított 1994 évi LXIV. törvény 4. §-ában rögzített keretszabályra figyelemmel, a köztisztviselık jogállásáról szóló, többször módosított 1992. évi XXIII. törvény 43. § (1) bekezdésében meghatározott, az ún. államigazgatásban érvényes illetményalapot alapul véve - Mala Ferenc társadalmi megbízatású alpolgármester tiszteletdíját 2010. október 14-i hatállyal a mindenkori illetményalap hatszorosában, azaz bruttó 231.900.Ft /hó azaz bruttó Kettıszázharmincegyezer-kilencszáz forint/hó összegben állapítja meg. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, az 1./ pontban foglalt döntés végrehajtására: a döntést követı 8 napon belül. A Képviselı-testület 12 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 265/2010. (X.14.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a 2006-2010. évi önkormányzati ciklus Képviselı-testülete által, a Pest Megyei Településközpontok Fejlesztése
– „Kisléptékő megyei fejlesztések” címő KMOP-2007-5.2.1.A/ pont tárgyú pályázat keretein belül, Pilis Város Önkormányzata által benyújtott, nyertes pályázatához kapcsolódóan, a térfigyelı rendszer tervezése és létesítése tárgyában meghozott 195/2010.(VII.29.) sz. önkormányzati határozatát – az alábbiak szerint – megerısíti: 1.1./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a település 10 közterületi rendeltetéső pontján, 12 db álló térfigyelı kamera berendezések kihelyezésére vonatkozólag, az építési-szerelési munkával vegyes - áru beszerzés/közbeszerzés ügyében Elıkészítı és Bíráló Bizottságot állít fel, amelynek feladat-és hatásköre kiterjed az Ajánlattételi felhívás és a hozzá kapcsolódó Dokumentáció tartalmának meghatározására, elfogadására, a beérkezett ajánlatok átvételére, érdemi (tartalmi és formai szempontú) vizsgálatára, hiánypótlás fennállta esetén, a beérkezett ajánlattal összefüggı hiánypótlás kiküldésére, a hiánypótolt iratok tartalmi körének ismételt áttekintésére, valamint a beszerzési/közbeszerzési eljárást lezáró, teljeskörő döntés(ek) meghozatalára. 1.2./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az Elıkészítı és Bíráló Bizottság tagjai az alábbiak: 1.2.1./ Greksza János a Településfejlesztési- és Városgazdálkodási Bizottság elnöke, aki egyúttal az Elıkészítı és Bíráló Bizottság elnöke 1.2.2./ Varju Zoltán, a Pénzügyi Bizottság elnöke, 1.2.3./ Mala Ferenc alpolgármester, 1.2.4./ Csikós János a Közbiztonsági és Bőnmegelızési Bizottság elnöke, 1.2.5./ Németh István képviselı. A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az Elıkészítı és Bíráló Bizottság munkáját egyrészrıl Földesiné Töpper Ilona közbeszerzési tanácsadó (TOPIL Bt.), másrészrıl Olasz Tibor villamosmérnök, vezetı tervezı - szakértıként (szakértı jogállásban) segítik. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Pilis Város Önkormányzata nevében eljáró Elıkészítı és Bíráló Bizottsága tagjait, valamint az Elıkészítı és Bíráló Bizottság munkáját segítı külsı jogállású szakértıket. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-2./ pontban foglalt döntés végrehajtására tegye meg a szükséges intézkedéseket. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a képviselı-testületi határozat tárgyát képezı beszerzési/közbeszerzési eljárás lefolytatására: a Kbt. illetve Pilis Város Önkormányzata érvényes és hatályos Közbeszerzési Szabályzata szerint, valamennyi, beérkezett ajánlat formai és tartalmi szempontú értékelésére: a Kbt. illetve Pilis Város Önkormányzata érvényes és hatályos Közbeszerzési Szabályzata szerint. A Képviselı-testület 12 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta:
266/2010. (X.14.) sz. önkormányzati határozat
1.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete, úgy dönt, hogy az ún. vörösiszap katasztrófa károsultjainak megsegítésére, egyszeri bruttó 500.000.- Ft, azaz bruttó Ötszázezer forint összegő pénzbeli adományt, támogatást nyújt.
1.2./ A Képviselı-testület rögzíti, hogy a pénzügyi kötelezettségvállalás fedezete: Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete által megalkotott és elfogadott, az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló, többször módosított 2/2010. (III.18.) sz. önkormányzati rendeletében, - az ún. Polgármesteri Hivatal dologi igazgatási kerete. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján és birtokában intézkedjen a pénzbeli adomány, támogatás összegének a Veszprém Megyei Közgyőlés által létrehozott 11748007-15431954-10104002 sz. bankszámlaszámra történı átutalásáról. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Dr. Zsédenyi Imrét, Veszprém Megye fıjegyzıjét. 4./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntés alapján, tegye meg a szükséges intézkedéseket az adomány, támogatás összegének Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete által megalkotott és elfogadott, az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló, többször módosított 2/2010. (III.18.) sz. önkormányzati rendelete „Támogatások” keretébe történı beépítésére (költségvetési rendelet módosítására). 5./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-4./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Dr. Zsédenyi Imre, Veszprém Megye fıjegyzıjének a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 15 napon belül, az 1./ pontban foglalt döntés (adomány, támogatás kifizetése) végrehajtására: 2010. október 31., a 4./ pontban foglalt feladat végrehajtására (elıirányzat átcsoportosítására, költségvetési rendelet módosítására): a Képviselı-testület 2010. év november havi nyilvános, rendes ülése. A Képviselı-testület 10 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 267/2010. (X.28.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy elfogadja és jóváhagyja a határozat mellékletét képezı, a Kistérségi Ellenırzési Központ Kft. (székhely: 1061 Budapest, Jókai tér 7.) részérıl eljáró belsı ellenırzési vezetı, valamint Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala jegyzıje által a/ Pilis Város Önkormányzata, b/ Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala, c/ az Önkormányzat fenntartásában és mőködtetésében álló további, valamennyi helyi önkormányzati költségvetési szerv, intézmény vonatkozásában - ún. kockázat elemezésre alapítottan - elkészített, Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala jegyzıje által beterjesztett 2011. évi belsı ellenırzési munkatervet, a költségvetési szervek belsı ellenırzésérıl szóló, többször módosított 193/2003. (XI. 26.) Korm. rendelet 22. §-a alapján. 2.1./ A Képviselı-testület felkéri a polgármesteren keresztül a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl, és annak részleteirıl írásban értesítse a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás elnökét, - Pilis Város
Önkormányzata és intézményei 2011. évi belsı ellenırzési munkatervének egyidejő megküldésével. 2.2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármesteren keresztül a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl, és annak részleteirıl írásban értesítse Pilis Város Önkormányzata fenntartásában és mőködtetésében álló, valamennyi helyi önkormányzati költségvetési szervek, intézmények képviselıit. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármesteren keresztül a jegyzıt, hogy a 1./ és 2./ pontban foglalt döntés végrehajtására tegye meg a szükséges intézkedéseket. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás elnökének a döntésrıl történı értesítésére, valamint Pilis Város Önkormányzata és intézményei 2011. évi belsı ellenırzési munkatervének megküldésére: a döntést követı 15 napon belül, Pilis Város Önkormányzata fenntartásában és mőködtetésében álló, valamennyi helyi önkormányzati költségvetési szerv, intézmény képviselıi részére, Pilis Város Önkormányzata és intézményei 2011. évi belsı ellenırzési munkatervének megküldésére: a döntést követı 30 napon belül. A Képviselı-testület 8 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 2 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 268/2010. (X.28.) sz. önkormányzati határozat 1.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény 79. §-a alapján, a 2009. szeptember 1. napjától számított 5 év, határozott idıtartamra (2014. augusztus 31. napjáig tartó idıtartamra) szóló, 2009. április 2. napján megkötött, majd elıször 2009. december 30. napján módosított háromoldalú együttmőködési megállapodást a „Tanulni Egy Életen Át” Alapítvánnyal (székhely: 2700 Cegléd, Alkotmány u. 9., adószám: 18716432-1-13, társadalmi szervezetet nyt. szerv/ nyt. szám: Pest Megyei Bíróság, 13. Pk. 60.195/2007/7.sorszám) az Önkormányzat fenntartásában és mőködtetésében álló Gubányi Károly Általános Iskola (székhely: 2721 Pilis, Kossuth Lajos u. 30., képviseli: Koblencz Andrea igazgató) Pilis, Dózsa György u. 33. szám alatti épületében lévı, oktatás céljára használt kettı db helyiség kapcsán, kizárólagos jellegő bérbe adására vonatkozólag, - az alábbiak szerint – módosítja: „Bérlettel vegyes együttmőködési megállapodás 2. sz. módosítása Pilis Város Önkormányzata (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 47., adószám: 15392103-213, képviseli: Szabó Márton polgármester), mint bérbeadó (a továbbiakban: Bérbeadó) Gubányi Károly Általános Iskola (székhely: 2721 Pilis, Kossuth l. u. 30., képviseli: Koblencz Andrea iskola igazgató), önállóan mőködı helyi önkormányzati költségvetési szerv, mint iskolai oktatási intézmény (a továbbiakban: Intézmény) „Tanulni Egy Életen át” Alapítvány (székhely: 2700 Cegléd, Alkotmány u. 9., adószám: 18716432-1-13, társadalmi szervezet nyt. Szerv/ nyt. Szám: Pest Megyei Bíróság, 13. Pk.60.195*2007/7. sorszám, képviseli: Vincze Imréné kuratóriumi elnök), mint bérlı (a továbbiakban: Bérlı) között, a 2009. április 2. napján megkötött, majd elıször 2009. december 30. napján módosított háromoldalú együttmőködési megállapodás 2. számú módosítása tárgyában:
1. A szerzıdı felek kölcsönösen nyugtázzák és rögzítik, hogy a közöttük 2009. április 2. napján megkötött és 2009. december 30. napján módosított bérlettel vegyes együttmőködési megállapodás 4./ bekezdés e) pontja, az alábbi mondattal egészül ki: „A Bérlı legkésıbb az adott tanév indítását megelızı augusztus hónap 30. napjáig igazoltan, írásban értesíti a Bérbeadó és az Intézmény képviselıjét, ha tanköteles tanulókkal, a tanév indulásához szükséges létszámban nem sikerült tanulói jogviszonyt létesítenie a pilisi telephelyre.” 2. A szerzıdı felek kölcsönösen nyugtázzák és rögzítik, hogy a közöttük 2009. április 2. napján megkötött és 2009. december 30. napján módosított bérlettel vegyes együttmőködési megállapodás, az alábbi 16.4./ ponttal egészül ki: „16.4. A szerzıdı felek kölcsönösen megállapodnak abban, hogy a jelen együttmőködési megállapodás szerinti bérleti jogviszony szünetel abban az esetben, ha a Bérlı által mőködtetett Gubody Ferenc Szakképzı Iskola a pilisi telephelyen, az oktatási-nevelési év kezdetére (szeptember 01.) 25 fı tanköteles tanulóval tanulói jogviszonyt nem létesített.” 1.2./ A Képviselı-testület megállapítja, hogy az Önkormányzat fenntartásában és mőködtetésében álló Gubányi Károly Általános Iskola Pilis, Dózsa György u. 33. szám alatti épületében lévı, oktatás céljára használt helyiségek kapcsán, kettı db helyiség vonatkozásában eszközölt bérleti jog a 2010/2011 oktatási tanévre vonatkozólag szünetel. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Vincze Imrénét, a „Tanulni Egy Életen Át” Alapítvány Kuratóriumának (2700 Cegléd, Alkotmány u. 7-9.) elnökét, valamint Koblencz Andrea iskola igazgatót, a Gubányi Károly Általános Iskola (2721 Pilis, Kossuth L. u.30.) igazgatóját. 3./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján Vincze Imréné, a „Tanulni Egy Életen Át” Alapítvány Kuratóriuma (2700 Cegléd, Alkotmány u. 7-9.) elnökével, valamint Koblencz Andrea iskola igazgatóval, a Gubányi Károly Általános Iskola (2721 Pilis, Kossuth L. u.30.) igazgatójával, a felek között, az Önkormányzat fenntartásában és mőködtetésében álló Gubányi Károly Általános Iskola (székhely: 2721 Pilis, Kossuth Lajos u. 30., képviseli: Koblencz Andrea igazgató) Pilis, Dózsa György u. 33. szám alatti épületében lévı, oktatás céljára használt kettı db helyiség kapcsán, kizárólagos jellegő bérbe adására vonatkozólag, 2009. április 2. napján megkötött, majd elıször 2009. december 30. napján módosított háromoldalú együttmőködési megállapodás 2. számú módosítására vonatkozó okiratot Pilis Város Önkormányzata, mint bérbeadó nevében a szerzıdı felekkel kösse meg. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-3./ pontban foglalt döntés végrehajtására tegye meg a szükséges intézkedéseket. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, illetve Vincze Imrénének, a „Tanulni Egy Életen Át” Alapítvány Kuratóriuma (2700 Cegléd, Alkotmány u. 7-9.) elnökének, valamint Koblencz Andrea iskola igazgatónak, a Gubányi Károly Általános Iskola (2721 Pilis, Kossuth L. u. 30.) igazgatójának a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 8 napon belül, az együttmőködési megállapodás 2. sz. módosításáról szóló szerzıdés megkötésére: a döntést követı 15 napon belül.
A Képviselı-testület 10 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 269/2010. (X.28.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy elfogadja, és visszamenıleges hatállyal, 2010. január 01. napjával jóváhagyja az Önkormányzat által alapított, 100 %-ban tulajdonát képezı Gerje-Forrás Nonprofit Természetvédelmi, Környezetvédı Kft. (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) - határozat mellékletét képezı - Jövedelmezési Szabályzatát. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy Pilis Város Önkormányzata, mint a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. alapítója nevében a Gerje-Forrás Nonprofit Természetvédelmi, Környezetvédı Korlátolt Felelısségő Társaság (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) Jövedelmezési Szabályzatát írja alá. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, valamint a Gerje-Forrás Nonprofit Természetvédelmi, Környezetvédı Korlátolt Felelısségő Társaság ügyvezetıjét, hogy a Gerje-Forrás Nonprofit Természetvédelmi, Környezetvédı Korlátolt Felelısségő Társaság (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) Jövedelmezési Szabályzata felülvizsgálatát kezdeményezzék a) az államigazgatásban dolgozók részére megállapított illetményalap, illetve b) a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseirıl és az önkormányzati képviselık tiszteletdíjáról szóló, többször módosított 1994. évi LXIV. törvény módosulása esetén. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy 1./-3./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a Gerje-Forrás Nonprofit Természetvédelmi, Környezetvédı Kft. (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) Jövedelmezési Szabályzata aláírására: 2010. november 02., a 3./ pontban foglalt feladat (Jövedelmezési Szabályzat felülvizsgálata) végrehajtására: szükség szerint. A Képviselı-testület 10 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 270/2010. (X.28.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat fenntartásában és mőködtetésében álló Gubányi Károly Általános Iskola (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 30.) 2721 Pilis, Szabadság tér 1. szám alatt mőködı, valamint a 2721 Pilis, Széchenyi u. 28. szám alatti telephelyén mőködı tálaló-melegítı konyha, továbbá az Óvodai Intézmény (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 42.) 2721 Pilis, Kávai út 19. szám alatti telephelyén, valamint a Pilis, Attila u. 8. szám alatti telephelyén mőködı tálaló-melegítı konyha teljeskörő, szabályszerő mőködéséhez kapcsolódóan az ÁNSZ Monori-Nagykátai Kistérségi Intézete, továbbá a Fıvárosi és Pest megyei MgSzH Monor Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenırzési Hivatala Hatósági Fıállatorvosa képviselıi által 2010. július hó 22. napján kelt hiánypótlásában, kikötésében rögzített hiányosságok megszüntetésére vonatkozólag az alábbi intézkedési tervet fogadja el.
INTÉZKEDÉSI TERV 1.1./ A Gubányi Károly Általános Iskola Szabadság tér 1. szám alatti telephelyi ingatlanon mőködı melegítı-tálaló konyha dolgozóinak külön szociális helyiséget kell biztosítani, zártható WC-t, elıtérrel – fertıtlenítıszeres kézmosási lehetıséggel. Az intézmény területén hulladék-mosléktároló építményt kell létesíteni, a zárt mosléktároló edény elhelyezése céljából. A hulladék-mosléktároló építményben biztosítani kell az edényzet elmosásához hidegmelegvizes légbeszívós, tömlıvéges kifolyót, és a csurgalékvizet padlószifonon keresztül be kell kötni a szennyvízcsatornába. Határidı: 2012. december 31. Felelıs: polgármester, illetve a Gubányi Károly Általános Iskola igazgatója. 1.2./ A Gubányi Károly Általános Iskola Széchenyi u. 28. szám alatti telephelyi ingatlanon, a hulladék-mosléktároló építményben biztosítani kell az edényzet elmosásához hidegmelegvizes légbeszívós, tömlıvéges kifolyót, és a csurgalékvizet padlószifonon keresztül be kell kötni a szennyvízcsatornába. Határidı: 2012. december 31. Felelıs: polgármester, illetve a Gubányi Károly Általános Iskola igazgatója. 1.3./ Az Óvodai Intézmény Pilis, Kávai út 19. szám alatti telephelyén, a hulladékmosléktároló építményben biztosítani kell az edényzet elmosásához hideg-melegvizes légbeszívós, tömlıvéges kifolyót, és a csurgalékvizet padlószifonon keresztül be kell kötni a szennyvízcsatornába. Határidı: 2012. december 31. Felelıs: polgármester, illetve az Óvodai Intézmény vezetıje. 1.4./ Az Óvodai Intézmény Pilis, Attila u. 8. szám alatti telephelyén mőködı tálaló-melegítı konyhája mőködése tekintetében hulladék-mosléktároló építmény létesítése. A hulladék-mosléktároló építményben biztosítani kell az edényzet elmosásához hidegmelegvizes légbeszívós, tömlıvéges kifolyót, és a csurgalékvizet padlószifonon keresztül be kell kötni a szennyvízcsatornába. Határidı: 2012. december 31. Felelıs: polgármester, illetve az Óvodai Intézmény vezetıje. 2.1./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Koblencz Andreát, a Gubányi Károly Általános Iskola (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 30.) igazgatóját, továbbá Bársonyné Pálinkás Évát, az Óvodai Intézmény (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 42.) vezetıjét. 2.2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse dr. Vass Csaba tisztifıorvost, az ÁNTSZ Monori-Nagykátai Kistérségi Intézete (székhely: 2200 Monor, Deák F. u. 4.) vezetıjét, továbbá dr. Rudó József hatósági fıállatorvost, a Fıvárosi és Pest megyei MgSzH Monor Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenırzési Hivatala Hatósági Fıállatorvosa (telephely: 2200 Monor, Piac tér 41.) képviselıjét. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján – a Polgármesteri Hivatal jegyzıje útján – gondoskodjék az 1./ pontban rögzített intézkedési tervben foglalt beruházások elıkészítésérıl, valamint - az Önkormányzat pénzügyi, likviditási
helyzetére figyelemmel - a beruházás tervezett, várható költségigényének az Önkormányzat 2011.-2012. évi költségvetése valamelyikébe történı betervezésérıl. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy 1./-3./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Koblencz Andrea, a Gubányi Károly Általános Iskola (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 30.) igazgatójának, Bársonyné Pálinkás Éva, az Óvodai Intézmény (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 42.) vezetıjének, továbbá dr. Vass Csaba tisztifıorvosnak, az ÁNTSZ Monori-Nagykátai Kistérségi Intézete (székhely: 2200 Monor, Deák F. u. 4.) vezetıjének, valamint dr. Rudó József hatósági fıállatorvosnak, a Fıvárosi és Pest megyei MgSzH Monor Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenırzési Hivatala Hatósági Fıállatorvosa (telephely: 2200 Monor, Piac tér 41.) képviselıjének a döntésrıl történı írásbeli tájékoztatására: a döntést követı 15 napon belül, az 1./ pontban foglalt Intézkedési Terv végrehajtására: a 3./ pontban foglaltak szerint. A Képviselı-testület 10 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 271/2010. (X.28.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a gazdálkodó szervezet átalakulására, és jogutódlására figyelemmel a Dr. Harkai Med Egészségügyi Szolgáltató Korlátolt Felelısségő Társasággal (székhely: 2700 Cegléd Szép u. 37., levelezési cím: u.a., adószám: 14423143-1-13, cégjegyzékszám: 13-09-122121, adószám: 14423143-1-13, ÁNTSZ engedély szám: 3864-5/2008., képviseli: dr. Harkai Zsigmond sebész szakorvos) 2008. január 10. napján megkötött, többször módosított megbízási szerzıdést felülvizsgáló, és egységes szerkezetbe foglaló - a határozat mellékletét képezı - megbízási szerzıdést 2010. december 01-jei hatállyal, határozatlan idıtartamra - az alábbiak szerint - elfogadja és jóváhagyja. Rendelés helyszíne: Heti rendelési idı: Megbízási díj összege:
2721 Pilis, Szent István Park 1. heti 4 óra bruttó 120.000.- Ft/hó.
2./ A Képviselı-testület felkéri és felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján a Dr. Harkai Med Egészségügyi Szolgáltató Kft-vel (képviseli: dr. Harkai Zsigmond sebész szakorvos) 2008. január 10. napján megkötött, többször módosított megbízási szerzıdést felülvizsgáló, és egységes szerkezetbe foglaló - a határozat mellékletét képezı - megbízási szerzıdést Pilis Város Önkormányzata nevében az egészségügyi vállalkozás képviselıjével kösse meg, írja alá. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban rögzített pénzügyi kötelezettségvállalás alapján, építse be a megbízási szerzıdés megkötéséhez szükséges pénzügyi fedezetet Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2011. évi költségvetésérıl szóló …/2011. (……) sz. önkormányzati rendelet-tervezetébe. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntés alapján, - a rendelés helyszínének megváltozása miatt - az ÁNTSZ Pest Megyei Intézete,
valamint az ÁNTSZ Monori Nagykátai Kistérségi Intézete felé a mőködési engedély módosításához a szükséges intézkedéseket tegye meg. 5./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-4./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse dr. Harkai Zsigmond sebész szakorvost, a Dr. Harkai Med Egészségügyi Szolgáltató Kft. képviselıjét. 6./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntés alapján, a megbízás szerzıdés hatályosulásához a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a megbízott egészségügyi vállalkozó képviselıjének a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 5 napon belül, a 2./ pontban foglalt, egységes szerkezetbe foglalt megbízási szerzıdés megkötésére: 2010. november 10., a 4./ és 6./ pontban rögzített, szükséges intézkedések megtételére: 2010. november 30., a 2011. évi pénzügyi kötelezettségvállalás megtételéhez szükséges költségvetési rendelet Képviselıtestület elé történı benyújtására: 2011. február 15. A Képviselı-testület 10 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 272/2010. (X.28.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, a gazdálkodó szervezet átalakulására figyelemmel, a SANAMED Egészségügyi Szolgáltató és Kereskedelmi Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társasággal (székhely: 2740 Abony, Szolnoki u. 24., levelezési cím: u.a., adószám: 18672765-2-13, cégjegyzékszám:13-09-128994., ANTSZ engedély szám: 4195-4/2005., képviseli: dr. Pusztai Dezsı igazgató, közremőködı: dr. Stark Ildikó szemész szakorvos,) 2008. január 10. napján megkötött és módosított megbízási szerzıdést felülvizsgáló, és egységes szerkezetbe foglaló - a határozat mellékletét képezı - megbízási szerzıdést, 2010. december 01-jei hatállyal, határozatlan idıtartamra - az alábbiak szerint - elfogadja és jóváhagyja. Rendelés helyszíne: Heti rendelési idı: Megbízási díj összege:
2721 Pilis, Szent István Park 1. heti 3 óra bruttó 110.000.- Ft/hó.
2./ A Képviselı-testület felkéri és felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján a SANAMED Egészségügyi Szolgáltató és Kereskedelmi Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társasággal (képviseli: dr. Pusztai Dezsı igazgató) 2008. január 10. napján megkötött, módosított megbízási szerzıdést felülvizsgáló, és egységes szerkezetbe foglaló - a határozat mellékletét képezı - megbízási szerzıdést Pilis Város Önkormányzata nevében az egészségügyi vállalkozás képviselıjével kösse meg, írja alá. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban rögzített pénzügyi kötelezettségvállalás alapján, építse be a megbízási szerzıdés megkötéséhez és funkcionáltatásához szükséges pénzügyi fedezetet Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2011. évi költségvetésérıl szóló …/2011. (……) sz. önkormányzati rendelettervezetébe.
4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntés alapján, - a rendelés helyszínének megváltozása miatt - az ÁNTSZ Pest Megyei Intézete, valamint az ÁNTSZ Monori Nagykátai Kistérségi Intézete felé a mőködési engedély módosításához a szükséges intézkedéseket tegye meg. 5./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-4./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Dr. Pusztai Dezsı igazgatót, a SANAMED Egészségügyi Szolgáltató és Kereskedelmi Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság képviselıjét, valamint dr. Stark Ildikó szemész szakorvost, közremőködıt. 6./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntés alapján, a megbízás szerzıdés hatályosulásához a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a megbízott egészségügyi vállalkozó képviselıjének a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 5 napon belül, a 2./ pontban foglalt, egységes szerkezetbe foglalt megbízási szerzıdés megkötésére: 2010. november 10., a 4./ és 6./ pontban rögzített, szükséges intézkedések megtételére: 2010. november 30., a 2011. évi pénzügyi kötelezettségvállalás megtételéhez szükséges költségvetési rendelet Képviselıtestület elé történı benyújtására: 2011. február 15. A Képviselı-testület 10 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 273/2010. (X.28.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, Dr. Temesvári Csilla szemész szakorvossal (lakcím: 8409 Úrkút, Tüzér u. 2/a., tartózkodási hely: 2700 Cegléd, Szabadság tér 6/a., anyja neve: Danka Ilona, született: Cegléd, 1965. május 17., adószám: 8359302367) – az egészségügyi szakellátási feladatok keretein belül – a szemészeti szakfeladatok ellátására, - az alábbiak szerint - 2010. december 01-jei hatállyal megbízási szerzıdést köt: Rendelés helyszíne: Heti rendelési idı: Megbízási díj összege:
2721 Pilis, Szent István Park 1. heti 3 óra bruttó 80.000.- Ft/hó.
2./ A Képviselı-testület felkéri és felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján Dr. Temesvári Csilla szemész szakorvossal (lakcím: 8409 Úrkút, Tüzér u. 2/a., tartózkodási hely: 2700 Cegléd, Szabadság tér 6/a., anyja neve: Danka Ilona, született: Cegléd, 1965. május 17., adószám: 8359302367) - a határozat mellékletét képezı - megbízási szerzıdést Pilis Város Önkormányzata nevében az egészségügyi vállalkozás képviselıjével kösse meg, írja alá. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban rögzített pénzügyi kötelezettségvállalás alapján, építse be a megbízási szerzıdés megkötéséhez és funkcionáltatásához szükséges pénzügyi fedezetet Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2011. évi költségvetésérıl szóló …/2011. (……) sz. önkormányzati rendelettervezetébe.
4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntés alapján, az ÁNTSZ Pest Megyei Intézete, valamint az ÁNTSZ Monori Nagykátai Kistérségi Intézete felé a mőködési engedély kiadásához a szükséges intézkedéseket tegye meg. 5./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1.-4./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Dr. Temesvári Csilla szemész szakorvost. 6./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntés alapján, a megbízás szerzıdés hatályosulásához a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a megbízott egészségügyi vállalkozó képviselıjének a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 5 napon belül, a megbízási szerzıdés megkötésére: 2010. november 10., a 4./ és 6./ pontban rögzített, szükséges intézkedések megtételére: 2010. november 30., a 2011. évi pénzügyi kötelezettségvállalás megtételéhez szükséges költségvetési rendelet Képviselı-testület elé történı benyújtására: 2011. február 15. A Képviselı-testület 10 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 274/2010. (X.28.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy Dr. Kis Gyula fül-orr gégész vállalkozó szakorvossal (székhely: 2700 Cegléd, Tél u. u. 47., levelezési cím: ua., adószám: 63616136-3-33) 2010. január 27. napján megkötött megbízási szerzıdést felülvizsgáló, és egységes szerkezetbe foglaló - a határozat mellékletét képezı - megbízási szerzıdést, 2010. december 01-jei hatállyal, határozatlan idıtartamra - az alábbiak szerint elfogadja és jóváhagyja. Rendelés helyszíne: Heti rendelési idı: Megbízási díj összege:
2721 Pilis, Szent István Park 1. heti 2 óra bruttó 80.000.- Ft/hó.
2./ A Képviselı-testület felkéri és felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján Dr. Kis Gyula fül-orr gégész vállalkozó szakorvossal 2010. január 27. napján megkötött megbízási szerzıdést felülvizsgáló, és egységes szerkezetbe foglaló - a határozat mellékletét képezı - megbízási szerzıdést Pilis Város Önkormányzata nevében az egészségügyi vállalkozás képviselıjével kösse meg, írja alá. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban rögzített pénzügyi kötelezettségvállalás alapján, építse be a megbízási szerzıdés megkötéséhez és funkcionáltatásához szükséges pénzügyi fedezetet Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2011. évi költségvetésérıl szóló …/2011. (……) sz. önkormányzati rendelettervezetébe. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntés alapján, - a rendelés helyszínének megváltozása miatt - az ÁNTSZ Pest Megyei Intézete, valamint az ÁNTSZ Monori Nagykátai Kistérségi Intézete felé a mőködési engedély módosításához a szükséges intézkedéseket tegye meg.
5./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1.-4./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Dr. Kis Gyula fül-orr gégész vállalkozó szakorvost. 6./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntés alapján, a megbízás szerzıdés hatályosulásához a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a megbízott egészségügyi vállalkozó képviselıjének a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 5 napon belül, a 2./ pontban foglalt, egységes szerkezetbe foglalt megbízási szerzıdés megkötésére: 2010. november 10., a 4./ és 6./ pontban rögzített, szükséges intézkedések megtételére: 2010. november 30., a 2011. évi pénzügyi kötelezettségvállalás megtételéhez szükséges költségvetési rendelet Képviselıtestület elé történı benyújtására: 2011. február 15. A Képviselı-testület 10 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 275/2010. (X.28.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, dr. Páczi Antal szülésznıgyógyász szakorvossal (született: Gomba, 1949. április 26., nyilvántartási szám: 32665, lakcím: 2213 Monorierdı, Akácfa u.13.) mint megbízottal – a terhes tanácsadás, valamint a nıgyógyászati magánrendelés mőködtetése kapcsán – 2007. április 10. napján megkötött, többször módosított megbízással vegyes bérleti megállapodást 2010. november 30. napjára – az alábbi indokolással - felmondja. Indokolás: Pilis Város Önkormányzata 2007. év április hó 10. napján megbízással vegyes bérleti szerzıdést, megállapodást kötött Dr. Páczi Antal szülés nıgyógyász szakorvossal a Pilis Város Önkormányzata fenntartásában és mőködtetésében álló, természetben 2721 Pilis, Rákóczi u. 40. szám alatti Orvosi Rendelı területén, feladatellátására kijelölt helyiségében heti 2 óra idıtartamban - az Önkormányzat feladataként megjelölt terhes tanácsadási feladatok elvégzésére, illetve ezen feladatok ellentételezése fejében – szintén heti két óra idıtartamban nıgyógyászati szakrendelés magánrendelés formában történı mőködtetése biztosítása céljából. A Képviselı-testület rögzíti, hogy az általa meghozott 217/2010. (VIII.26.) sz. önkormányzati határozatában döntött a 2721 Pilis, Szent István Park 1. szám alatt létesített Orvosi Rendelı megnevezéső ingatlannak a nıgyógyászati illetve terhes tanácsadási feladatok ellátására kijelölt részén, - ezen egészségügyi szakellátási feladatok ellátásáról, egészségügyi vállalkozó bevonásáról, nyilvános pályáztatás útján. E körülményre figyelemmel, a Képviselı-testület Dr. Páczi Antal szülész nıgyógyász szakorvossal 2007. április hó 11. napján megkötött, két alkalommal módosított, megbízással vegyes bérleti megállapodását, atipikus szerzıdéses jogviszonyát 2010. november 30. napjára felmondja. Az atipikus szerzıdés felmondása a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvérıl szóló, többször módosított 1959. évi IV. törvény 483. § (1) bekezdésén alapul. 2./ A Képviselı-testület felkéri és felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl (jognyilatkozatról) írásban tájékoztassa dr. Páczi Antal szülész-nıgyógyász szakorvost, 2213 Monorierdı, Akácfa u. 13. szám alatti lakost, közremőködıt.
3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján, a megbízással vegyes bérleti megállapodás megszüntetésével összefüggésben (szakmai elszámolás, pénzügyi elszámolás) a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a Megbízott képviselıjének a döntésrıl történı értesítésre, felmondásra: a döntést követı 8 napon belül. A Képviselı-testület 10 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 276/2010. (X.28.) sz. önkormányzati határozat 1.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testületet úgy dönt, hogy az Önkormányzat tulajdonában álló, 100 %-ban tulajdonát képezı Gerje-Forrás Természetvédelmi, Környezetvédı Nonprofit Kft.-t (székhely: 2721 Pilis Temesvári u. 0251/28.) bízza meg a Közép-Tisza Vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség (székhely. 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4.) által, a Pilis Város ingatlan-nyilvántartásban 6337/1 hrsz. alatt felvett, természetben Pilis, Krekács dőlıben található, korábban bezárt települési hulladéklerakó területének rekultivációja és utógondozása tárgyában 2007. március 23-án meghozott 890-8/2007. sz. jogerıs, valamint az ugyanezen terület rekultivációjával kapcsolatban létesített figyelıkút mőködtetésével, fenntartásával, a figyelıkútból kinyert adatok elemzésével és adatszolgáltatásával kapcsolatban 2007. március hó 22. napján meghozott 890-9/2007. sz. jogerıs hatósági határozatban az engedélyes Pilis Város Önkormányzatát terhelı monitoring rendszer fenntartási, ellenırzési, vizsgálat készítési, értékelési, elemzési, adatszolgáltatási, valamint az ügyben illetékes, hatáskörrel rendelkezı közigazgatási szervekkel történı kapcsolattartási, egyeztetési feladatok ellátásával. 1.2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármesteren keresztül a Gerje-Forrás Nonprofit Kft.-t, hogy a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. az 1.1./ alpontban rögzített feladatok ellátásával összefüggı költségeket - az utógondozási feladatok (2010., 2011., 2012., 2013. év) teljeskörő elvégzéséig és lezárásig - a tárgyévi, tárgyidıszaki üzleti tervébe tervezze be, valamint annak felhasználásáról – az éves záró pénzforgalmi jelentés és beszámoló részeként, külön fejezet alatt - tegyen összefoglaló szakmai és pénzügyi tájékoztatást. 1.3./ A Képviselı-testület az 1.1./ és 1.2./ alpontban rögzített feladatellátásának idıszaki (beszámoltatásával) a Képviselı-testület Településfejlesztési, ellenırzésével Városgazdálkodási és Közbiztonsági Bizottságot bízza meg. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, az 1./ és 2./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Csapó Attilát, a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. ügyvezetıjét. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntések végrehajtására tegye meg a szükséges intézkedéseket. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı azonnal, Csapó Attila a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. ügyvezetıjének a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 15 napon belül, az 1.1./ alpontban foglalt feladat végrehajtására: 2010. november hónapjától kezdıdıen folyamatosan, 2013. december 31. napjáig, az e tárgyban kiadott hatósági engedélyekben, valamint hatósági
kötelezést tartalmazó határozatokban foglaltak szerint, az 1.3./ alpontban rögzített idıszakos ellenırzési feladatok elvégzésével: szükség szerint. A Képviselı-testület 10 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 277/2010. (X.28.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Társadalmi Megújulás Operatív Program támogatási rendszeréhez kapcsolódóan, 2009. június 30-án meghirdetett „Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés- Innovatív intézményekben” címő TÁMOP-3.1.4-09/1. kódszámú pályázatra Pilis Város Önkormányzata által benyújtott és nyertes „A kompetencia alapú oktatás és egyenlı hozzáférés megvalósítása Pilis város innovatív intézményeiben” címő TÁMOP-3.1.4-09/1-2009-0043 azonosító számú pályázat megvalósítása érdekében, - 2009. november 12. – 2010. augusztus 31. napjáig Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatalánál határozott idıtartamra létesített, munkaviszonyban betöltendı álláshelyet, a támogatási szerzıdés 2. számú módosításában szereplı idıtartamra módosítja (a tárgyi projekt költségvetésében, e célra elkülönített pénzügyi forrás maradvány összege felhasználásával és igénybevételével.) A munkaviszony jellege és idıtartama: heti 20 óra. A munkajogviszony határozott idıtartama: 2009. november 12.-2011. június 30. A munkáltatói jogkör gyakorlója, a kinevezı (a Munka Törvénykönyvérıl szóló, többször módosított 1992. évi XXII, törvény 193. /R. §-a alapján) : Polgármesteri Hivatal jegyzıje. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt módosító tartalmú munkáltatói döntésrıl, írásban értesítse egyrészrıl dr. Csiki Gábor jegyzıt, Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 47.) vezetıjét, valamint másrészrıl Koblencz Andrea 2723 Nyáregyháza, Széchenyi út 59. szám alatti lakost, a Gubányi Károly Általános Iskola (székhely. 2721 Pilis, Kossuth L. u. 30.) igazgatóját, a projekt menedzserét. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-2./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, dr. Csiki Gábor jegyzı, Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 47.) vezetıjének, valamint Koblencz Andrea 2723 Nyáregyháza, Széchenyi út 59. szám alatti lakosnak, a Gubányi Károly Általános Iskola (székhely. 2721 Pilis, Kossuth L. u. 30.) igazgatójának a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 8 napon belül,a szükséges intézkedés megtételére: a döntést követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 8 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 2 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 278/2010. (X.28.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testületet úgy dönt, hogy az Önkormányzat tulajdonában álló, a Pilis város ingatlan-nyilvántartásában belterületi 6/25 helyrajzi számon nyilvántartott, a természetben 2721 Pilis, Gólyahír u. 6. szám alatti belterületi ingatlan
villamos energia közmővel történı ellátására, az Önkormányzat 2011. évi költségvetésében, 2.075 e Ft pénzügyi keretet biztosít. 2./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. Csatlakozási Irodája (székhely: 6720 Szeged, Klauzál tér 1.) által 2010. év október hónapjában, bruttó 2.075 e Ft összegben benyújtott árajánlatát elfogadja, - a Pilis város ingatlannyilvántartásában belterületi 6/25 helyrajzi számon nyilvántartott, a természetben 2721 Pilis, Gólyahír u. 6. szám alatti belterületi ingatlanon 3*100 A, 69 kVa, 62,1 kW teljesítményő villamos energia hálózat – Pilis, Jókai utca felıli – kiépítése céljából, valamint az azt megtápláló, 1 darab új 20/0,4 kV-os transzformátor állomás, új 0,4 kV-os hálózata létesítése céljából. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján, a bruttó 2.075 e Ft összegő pénzügyi kötelezettségvállalást építse be Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2011. évi költségvetésébe. 4./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, az 1./ és 2./ pontban foglalt döntés alapján, az EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. Csatlakozási Irodája (székhely: 6720 Szeged, Klauzál tér 1.) részérıl kiállított megrendelıt, - Pilis Város Önkormányzata nevében írja alá. 5./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, az 1./-4./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse az EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. Csatlakozási Irodáját (székhely: 6720 Szeged, Klauzál tér 1.). 6./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-5./ pontban foglalt döntés végrehajtására tegye meg a szükséges intézkedéseket. Felelıs: Szabó Márton polgármester. Határidı azonnal, az EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. Csatlakozási Irodájának (székhely: 6720 Szeged, Klauzál tér 1.) a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 8 napon belül, az 1./ pontban foglalt szerelési, kivitelezési feladat végrehajtására: folyamatosan, de legkésıbb 2011. március 15. napjáig, a 3./ pontban foglalt feladat végrehajtására, a pénzügyi kötelezettségvállalásnak az Önkormányzat 2011. évi költségvetésébe történı beépítésére, rendeletalkotási javaslat elıterjesztésére: 2011. február hó15. napja. A Képviselı-testület 10 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 279/2010. (X.28.) sz. önkormányzati határozat I./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a 2010. november 25én (csütörtök) 18.00 órakor tartandó közmeghallgatás napirendi pontjait, az alábbiak szerint határozza meg: 1./ Napirend: Tájékoztatás Pilis város aktuális közbiztonsági helyzetérıl. Elıterjesztı: Szabó Márton polgármester Közremőködı: Kiss Gábor rendır ırnagy, a Pilisi Rendırırs Parancsnoka
2./ Napirend: Tájékoztatás az új orvosi rendelı beruházási munkálatainak befejezésével kapcsolatban. Elıterjesztı: Szabó Márton polgármester Közremőködı: Pilisi Egészségház Ingatlanfejlesztı Kft. képviselıje II./ A Képviselı-testület felkéri a polgármesteren keresztül a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét, hogy a közmeghallgatás idıpontját - a helyben szokásos módon - hirdesse meg, illetve a közmeghallgatás idıpontját, helyszínét és napirendi pontjait a pilisi Piactéren - piacnapokon hirdesse meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a közmeghallgatás idıpontjának - a helyben szokásos módon történı meghirdetésére: a döntést követı 8 napon belül. A Képviselı-testület 12 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 293/2010. (XI.24.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a ceglédi székhelyő Erkel Ferenc Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény (2700 Cegléd, Kút u. 2., képviseli: P. Szabó Zoltánné igazgató) által készített, Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala részére 2010. november 11. napján benyújtott, az Erkel Ferenc Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény pilisi telephelyének (telephely: 2721 Pilis, Dózsa Gy. u. 33.) 2009/2010. oktatási tanév mőködésérıl és a 2010/2011. oktatási tanév indításáról szóló írásbeli szakmai beszámolóját - az alábbi külön kikötésekkel - elfogadja, és tudomásul veszi. Kikötések: a./ Pilis Város Önkormányzata megkeresi az intézményt fenntartó Pest Megye Önkormányzatát arra vonatkozólag, hogy fenntartó Pest Megye Önkormányzata a pilis alapfokú zenemővészeti oktatás képzésének intézményi kereteit biztosító ceglédi székhelyő Erkel Ferenc Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény 2011. évi költségvetésétıl kezdıdıen tervezzen be a pilisi telephelyre nézve – Pilis Város Önkormányzata által kijelölt szakbizottsággal (Kulturális, Oktatási, Sport és Kommunikációs Bizottsággal) történı egyeztetést követıen – a hangszerek (kis- és nagy értékő tárgyi eszközök) karbantartásához, javíttatásához valamint az audiovizuális eszközök fejlesztéséhez kapcsolódóan külön dologi igazgatási keretet. b./ Pilis Város Önkormányzata megkeresi az intézményt fenntartó Pest Megye Önkormányzatát arra vonatkozólag, hogy fenntartó Pest Megye Önkormányzata a pilis alapfokú zenemővészeti oktatás képzésének intézményi kereteit biztosító ceglédi székhelyő Erkel Ferenc Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény 2011. évi költségvetésérıl kezdıdıen, tervezzen be a pilisi telephelyre, internet bekötést, illetve használatához, mőködtetéséhez kapcsolódó külön költségvetési keretet. c./ Pilis Város Önkormányzata kezdeményezi az intézményt fenntartó Pest Megye Önkormányzatánál, a ceglédi székhelyő Erkel Ferenc Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény pilisi kihelyezett telephelyén, keretein belül, az alapfokú zenemővészeti szakok közül, a fúvós tanszak(ok) továbbfejlesztésének elıtérbe helyezését, egyúttal a pilis kihelyezett telephelyen tanuló növendékek számának, a telephely részére engedélyezett létszámra történı emelését, megközelítését.
d./ Pilis Város Önkormányzata kezdeményezi az intézményt fenntartó Pest Megye Önkormányzatánál, a ceglédi székhelyő Erkel Ferenc Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény vezetıje irányában: a pilisi kihelyezett telephely mőködéséhez kapcsolódóan, a Dózsa Gy. u. 33. szám alatti intézményi épület mőködésével összefüggésben felmerülı közmőszolgáltatás, energia igénybevételével összefüggı folyamatosabb, szorosabb vezetıi ellenırzés megtartását (szabályozók beépítését), - az intézményi épület biztonságosabb és gazdaságosabb üzemeltetése és fenntartása céljából (víz, villany, gáz energia, telefon használat). e./ Pilis Város Önkormányzata kezdeményezi az intézményt fenntartó Pest Megye Önkormányzatánál: a ceglédi székhelyő Erkel Ferenc Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény vezetése – a Dózsa Gy. u. 33. szám alatti intézményi épület fenntartása és mőködtetése (problémák rendezése) tárgyában, elsıdlegesen a Gubányi Károly Általános Iskola igazgatóját megkeresve – a jövıre nézve a szolgálati rendet tartsa és tartassa be, az intézmények közötti horizontális együttmőködést erısítve. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármesteren keresztül a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse dr. Szép Tibort, Pest Megye Önkormányzatának fıjegyzıjét (székhely: 1052 Budapest, Városház u. 7), továbbá P. Szabó Zoltánnét, az Erkel Ferenc Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény (székhely: 2700 Cegléd, Kút u.2.) igazgatóját. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, dr. Szép Tibor, Pest Megye Önkormányzatának fıjegyzıjének (székhely: 1052 Budapest, Városház u. 7), P. Szabó Zoltánné, az Erkel Ferenc Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény (székhely: 2700 Cegléd, Kút u.2.) igazgatójának a döntésrıl történı tájékoztatására: a döntést követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 11 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozta: 294/2010. (XI.24.) sz. önkormányzati határozat Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat 2010. évi I-III. negyedévi gazdálkodására vonatkozó, a Polgármesteri Hivatal jegyzıje által elıkészíttetett, a település polgármestere által benyújtott beszámolót - az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 79. §-a, valamint a törvény végrehajtására kiadott, az államháztartás mőködési rendjérıl szóló 292/2009. (XII.19.) Korm. rendelet 205. §-a, továbbá a költségvetési beszámolók tartalmi elemeire irányadó, az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló, többször módosított 249/2000. (XII.04.) Korm. rendelet 10. §-a alapján - elfogadja. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal. A Képviselı-testület 12 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 295/2010. (XI.24.) sz. önkormányzati határozat
1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a JOANBOTA Ingatlanhasznosító Korlátolt Felelısségő Társasággal (székhely: 6300 Kalocsa Hunyadi u. 45., levelezési cím: 2351 Alsónémedi Fı u. 79., adószám: 20521109-1-03., ÁNTSZ engedély szám:001144065., cégjegyzékszám 01-10-041037., képviseli: Dr. Miskolczi Borbála ügyvezetı, reumatológus szakorvos) - a határozat mellékletét képezı - megbízási szerzıdést 2011. január 01-jei hatállyal, határozatlan idıtartamra - az alábbiak szerint - elfogadja és jóváhagyja. Rendelés helyszíne: Heti rendelési idı: Megbízási díj összege:
2721 Pilis, Szent István Park 1. heti 3 óra bruttó 100.000.- Ft/hó.
2./ A Képviselı-testület felkéri és felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján a JOANBOTA Ingatlanhasznosító Korlátolt Felelısségő Társasággal (képviseli: dr. Miskolczi Borbála ügyvezetı, reumatológus szakorvos) - a határozat mellékletét képezı - megbízási szerzıdést Pilis Város Önkormányzata nevében az egészségügyi vállalkozás képviselıjével kösse meg, írja alá. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban rögzített pénzügyi kötelezettségvállalás alapján, építse be a megbízási szerzıdés megkötéséhez szükséges pénzügyi fedezetet Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2011. évi költségvetésérıl szóló …/2011. (……) sz. önkormányzati rendelet-tervezetébe. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntés alapján, - az eddigi reumatológiai rendelés helyszínének megváltozása miatt - az ÁNTSZ Pest Megyei Intézete, valamint az ÁNTSZ Monori Nagykátai Kistérségi Intézete felé a mőködési engedély módosításához kapcsolódó, szükséges intézkedéseket tegye meg. 5./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-4./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse dr. Miskolczi Borbála reumatológus szakorvost, a JOANBOTA Ingatlanhasznosító Korlátolt Felelısségő Társaság képviselıjét. 6./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntés alapján, a megbízás szerzıdés hatályosulásához kapcsolódóan, a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a megbízott egészségügyi vállalkozó képviselıjének a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 5 napon belül, a 2./ pontban foglalt megbízási szerzıdés megkötésére: 2010. december 10., a 4./ és 6./ pontban rögzített, szükséges intézkedések megtételére: 2010. december 20., a 2011. évi pénzügyi kötelezettségvállalás megtételéhez szükséges költségvetési rendelet Képviselı-testület elé történı benyújtására: 2011. február 15. A Képviselı-testület 12 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 296/2010. (XI.24.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy az Óvodai Intézmény (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 42., képviseli: Bársonyné Pálinkás Éva intézményvezetı)
által készített, Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala részére 2010. november 10. napján benyújtott, az Óvodai Intézmény 2010. évi tevékenységérıl (2009/2010. nevelési v szakmai feladatellátásáról), mőködésérıl szóló írásbeli szakmai beszámolóját - külön kikötés eszközlése nélkül - elfogadja, és tudomásul veszi. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármesteren keresztül a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Bársonyné Pálinkás Évát, az Óvodai Intézmény (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 42.) vezetıjét. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Bársonyné Pálinkás Éva, az Óvodai Intézmény (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 42.) vezetıjének a döntésrıl történı tájékoztatására: a döntést követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 12 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 297/2010. (XI.24.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Móricz Zsigmond Közösségi Ház (székhely: 2721 Pilis, Dózsa Gy. u. 2., képviseli: Puskásné Illanicz Dóra intézményvezetı) által készített, Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala részére 2010. november 11. napján benyújtott, a Móricz Zsigmond Közösségi Ház 2010. évi tevékenységérıl, mőködésérıl szóló írásbeli szakmai beszámolóját - külön kikötés eszközlése nélkül - elfogadja, és tudomásul veszi. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármesteren keresztül a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Puskásné Illanicz Dórát, a Móricz Zsigmond Közösségi Ház (székhely: 2721 Pilis, Dózsa Gy. u. 2.) vezetıjét. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Puskásné Illanicz Dóra, a Móricz Zsigmond Közösségi Ház (székhely: 2721 Pilis, Dózsa Gy. u. 2.) vezetıjének a döntésrıl történı tájékoztatására: a döntést követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 12 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 298/2010. (XI.24.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Kármán József Városi Könyvtár (székhely: 2721 Pilis, Kávai u. 1., képviseli: Pogány György könyvtárvezetı) által készített, Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala részére 2010. november 8. napján benyújtott, a Kármán József Városi Könyvtár 2010. évi tevékenységérıl, mőködésérıl szóló írásbeli szakmai beszámolóját - külön kikötés eszközlése nélkül - elfogadja, és tudomásul veszi. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármesteren keresztül a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Pogány Györgyöt, a Kármán József Város Könyvtár (székhely: 2721 Pilis, Kávai u. 1.) intézményvezetıjét. Felelıs: Szabó Márton polgármester
Határidı: azonnal, Pogány György, a Kármán József Városi Könyvtár (székhely: 2721 Pilis, Kávai u. 1.) intézményvezetıjének a döntésrıl történı tájékoztatására: a döntést követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 12 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 299/2010. (XI.24.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete - a pilisi 452 hrsz. alatt fekvı, természetben Pilis Pándi út 29. szám alatti temetıben lévı ravatalozó épületének külsı és belsı felújításához, bıvítéséhez kapcsolódó beruházás anyagi költségihez történı hozzájárulás, támogatás tárgyában – úgy dönt, hogy a Pilisi Ágostai Evangélikus Egyházközség (2721 Pilis Kossuth Lajos u. 34., képviseli: Krámer György esperes) által készített, Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala részére 2010. november 11. napján benyújtott, a Képviselı-testület 308/2009. (X.29.) sz. önkormányzati határozata alapján nyújtott bruttó 4.500.000,- Ft összegő vissza nem térítendı támogatás felhasználására vonatkozó pénzügyi beszámolóját elfogadja, és a részérıl nyújtott támogatás felhasználását az alábbi kikötéssel - jogszerőnek tekinti. 1.1./ A Pilisi Ágostai Evangélikus Egyházközség az általa benyújtott pénzügyi beszámolójához nem csatolta az építési-szerelési munkát végzı kivitelezıkkel megkötött megállapodásokat, illetve megrendeléseket, valamint azok visszaigazolásait. Hiánypótlás: ezen hiányzó okiratok pótlása és annak a Polgármesteri Hivatal, mint a támogatást nyújtó munkaszervezete részére történı benyújtása – a felek által megkötött támogatási szerzıdés 8./ pontja alapján. Határidı: 2011. január 15. 1.2./ A Pilisi Ágostai Evangélikus Egyházközség által benyújtott, - beruházás bonyolítása részeként igénybe vett, hitelesített – számlák nem mindegyik eredeti példányára került rávezetésre a támogatási szerzıdés 9./ pontjában rögzített külön záradék. Hiánypótlás: a számlák eredeti példányain, a hiányzó záradékok pótlása és annak a Polgármesteri Hivatal, mint a támogatást nyújtó munkaszervezete részére történı benyújtása – a felek által megkötött támogatási szerzıdés 9./ pontja alapján. Határidı: 2011. január 15. 2.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete - a pilisi 452 hrsz. alatt fekvı, természetben Pilis Pándi út 29. szám alatti temetıben lévı ravatalozó épületének külsı és belsı felújításához, bıvítéséhez kapcsolódó beruházás anyagi költségihez történı hozzájárulás, támogatás tárgyában – megállapítja, hogy a Pilisi Ágostai Evangélikus Egyházközség (2721 Pilis Kossuth Lajos u. 34., képviseli: Krámer György esperes), Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala részére 2010. november 11. napján benyújtott, a Képviselı-testület 308/2009. (X.29.) sz. önkormányzati határozata alapján nyújtott bruttó 4.500.000,- Ft összegő vissza nem térítendı támogatás felhasználására vonatkozó beszámolójához nem csatolta szakmai (mőszaki, illetve folyamat szemlélető), írásbeli beszámolója anyagát. 2.2./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy felkéri Krámer Györgyöt, a Pilisi Ágostai Evangélikus Egyházközség esperesét, az általa 2010. november hó 11. napján Pándi úti temetı ravatalozójának felújítása tárgyában benyújtott beszámoló
anyagát a szakmai beszámoló anyagával egészítse ki és Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatalához 2011. január hó 15. napjáig ismételten nyújtsa be a Képviselıtestület és szervei részére, - annak érdemi megtárgyalhatósága végett. 3./ A Képviselı-testület felhívja a Pilisi Ágostai Evangélikus Egyházközség vezetését, hogy a támogatott szervezet a Pilis Város Önkormányzata által kiadott „Hírnök” c. idıszaki lap 2010. évi VI. számában, valamint a városi honlapon gondoskodjék a tárgybani támogatás nyújtására vonatkozó – a támogatási szerzıdésben meghatározott – feltételeknek és szempontoknak megfelelı írásbeli tájékoztató anyag és hirdetmény közzétételérıl. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Krámer György esperest, a Pilisi Ágostai Evangélikus Egyházközség (2721 Pilis Kossuth Lajos u. 34.) képviselıjét. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Krámer György esperesnek, a Pilisi Ágostai Evangélikus Egyházközség (2721 Pilis Kossuth Lajos u. 34.) képviselıjének a döntésrıl történı tájékoztatására: a döntést követı 8 napon belül, az 1./ és 2./ pontban foglalt hiányosságok pótlására: 2011. január 15., a 3./ pontban jelzett hiányosságok pótlására: a „Hírnök” címő idıszaki lap VI. számának lapzártája. A Képviselı-testület 12 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 300/2010. (XI.24.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı testülete úgy dönt, hogy a gyermekek védelmérıl és a gyámügyi igazgatásról szóló, többször módosított 1997.évi XXXI. törvény 49. §-ában, 66/O. §-ában és 66/P. §-ában, valamint 97. § (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott ún. helyettes szülıi feladat szolgáltatási (ellátási) szerzıdés útján történı elvégzésére a Váci Római Katolikus Egyházmegye Szamaritánus Szolgálata keretein belül mőködı „Otthon” Szociális Szolgáltató Nevelıszülıi és Helyettes Szülıi Hálózat intézménnyel (székhely:2600 Vác, Migazzi Kristóf tér 1.) 2008. április 07. napján megkötött, 2009. október 30. napján módosított szolgáltatási szerzıdés - határozat mellékletét képezı - 2. sz. módosítását - a gyermekek védelmérıl és a gyámügyi igazgatásról szóló, többször módosított 1997.évi XXXI. törvény 97. §-ában, valamint a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló, többször módosított 1993. évi III. törvény 121. §-ában foglalt rendelkezések figyelembe vételével - az alábbiak szerint jóváhagyja. A szolgáltatót megilletı szolgáltatási díj mértéke: intézményi térítési díj mértéke: 958.- Ft/nap/gyermek (A Magyar Köztársaság Pénzügyminisztériuma által, 2011. évre vonatkozólag benyújtott, e pont tekintetében nem módosított költségvetési törvényjavaslata alapján, a kiegészítı normatíva 55 %-ával megegyezı mérték.) 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban meghatározott feladat végrehajtásának költségeire, a helyettes szülıi szolgáltatási szerzıdés ellátásából folyó (esetleges) költségvetési bevételek tervezésére, valamint a költségvetési kiadások fedezésére: a költségvetési kiadásoknak a Képviselı-testület által megalkotandó, az Önkormányzat 2011. évi költségvetésérıl szóló …/2011. (…..) sz. önkormányzati rendeletébe történı beépítésére tegye meg a szükséges intézkedéseket.
3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntés alapján, az ún. szolgáltatási szerzıdés 2. sz. módosítását Pilis Város Önkormányzata nevében az „Otthon” Szociális Szolgáltató Nevelıszülıi és Helyettes Szülıi Hálózatot fenntartó Váci Római Katolikus Egyházmegye (székhely: 2600 Vác, Migazzi Kristóf tér 1.) képviselıjével kösse meg. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1-3./ pontban foglalt döntésérıl írásban értesítse dr. Beer Miklós megyéspüspököt, az „Otthon” Szociális szolgáltató Nevelıszülıi és Helyettes Szülıi Hálózat (2600 Vác, Migazzi Kristóf tér 1.) képviselıjét. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, dr. Beer Miklós megyéspüspöknek, az „Otthon” Szociális szolgáltató Nevelıszülıi és Helyettes szülıi Hálózat (2600 Vác, Migazzi Kristóf tér 1.) képviselıjének a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 8 napon belül, a Váci Római Katolikus Egyházmegyével (székhely: 2600 Vác, Migazzi Kristóf tér 1.) a szolgáltatási szerzıdés 2. sz. módosítása megkötésére: a döntést követı 15 napon belül, a 2./ pontban foglalt feladat végrehajtására (tervezési feladat végrehajtására): az Önkormányzat 2011. évi költségvetésérıl szóló …/2011. (…..) sz. önkormányzati rendelete beterjesztésével egyidejőleg. A Képviselı-testület 12 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 301/2010. (XI.24.) sz. önkormányzati határozat 1.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy elfogadja Csapó Attila, a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) ügyvezetıje által készített, a települési úthálózat melletti szikkasztó árkok települési szintő, 2010. évi jókarba helyezésével kapcsolatos kivitelezési és karbantartási munkák állásáról szóló, 2010. év november havi éves jelentését, az alábbi kiegészítéssel: A Képviselı-testület utasítja a polgármesteren keresztül a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. ügyvezetıjét, hogy az 1./ pontban rögzített szikkasztó árok kivitelezési illetve jó karba helyezési feladatokat - az idıjárástól függıen - 2011. április hó 30. napjáig végezze. 1.2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármesteren keresztül Csapó Attilát, a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) ügyvezetıjét, hogy a Képviselı-testület által meghozott 45/2010. (II.25.) sz. önkormányzati határozatban foglalt mőszaki kivitelezési ütemtervnek megfelelıen, a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. legkésıbb 2011. április hó 30. napjáig végezze el, a részére kijelölt munkákat. 1.3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az éves jelentésben foglalt beszámoló körülményeire figyelemmel, kísérje végig a települési úthálózat melletti szikkasztó árkok települési szintő, 2010. évi jókarba helyezésével kapcsolatos kivitelezési és karbantartási munkákból még hiányzó munkák, munkanemek végrehajtását. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Csapó Attilát a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) ügyvezetıjét, egyúttal a döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg.
Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Csapó Attila, a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) ügyvezetıjének a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 8 napon belül, a települési úthálózat melletti szikkasztó árkok települési szintő, 2010. évi kivitelezésével, jókarba helyezésével kapcsolatos, még hiányzó munkák elvégzésére: 2011. április 30. A Képviselı-testület 12 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 302/2010. (XI.24.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának képviselı-testülete úgy dönt, hogy Pilis Város Önkormányzata által, - a 2010. évi vis maior feladatok ellátása tárgyában meghozott 186/2010. (VI.29.) sz. önkormányzati határozatával, a Magyar Köztársaság Belügyminisztériumához – benyújtott, nyertes pályázata részeként 2010. évben elnyert mindösszesen: 1.561 e Ft összegő vis maior támogatást - a Gerje-Forrás Természetvédelmi, Környezetvédı Nonprofit Kft. 2010. évi üzleti tervében nem fedezett ún. tengelyen szállított szennyvíz szippantásával és szállításával összefüggésben, a közmőszolgáltató részérıl már megelılegezett kiadások, költségek utólagos fedezeteként, „mőködési célú pénzeszköz átadás” jogcímén – a Gerje-Forrás Természetvédelmi, Környezetvédı Nonprofit Kft. (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) közmőszolgáltató részére átadja. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés végrehajtására a 2010. évi vis maior pályázat keretein belül kapott, mindösszesen: 1.561 e Ft összegő támogatásnak a Gerje-Forrás Természetvédelmi, Környezetvédı Nonprofit Kft. (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) közmőszolgáltató részére történı átadására (átutalására) tegye meg a szükséges intézkedéseket. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Csapó Attila, a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) ügyvezetıjének a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 8 napon belül, a 2010. évi vis maior pályázat keretein belül kapott támogatás átadására (átutalására): a döntést követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 12 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 303/2010. (XI.24.) sz. önkormányzati határozat 1.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. részére, a./ a településen 2010. évben végrehajtott szikkasztó árkok jó karba helyezésére, illetve kivitelezésére irányuló kivitelezési munkák során, a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. által kivitelezett (jó karba helyezett) átereszek, aknák, támfalak kivitelezéséhez, építéséhez/cseréjéhez szükséges anyagok költségeinek fedezésére, b./ a település „telepi” városrészén a szikkasztó árkok kivitelezéséhez igénybe vett alvállalkozók részére fizetett szolgáltatási díjak fedezésére,
c./ a települési csapadékcsatorna átfogó mosatása költségeinek fedezésére, valamint d./ a 2010. évi ún. havaria helyzetek elhárítása során igénybe vett, szippantó gépjármővek által nyújtott szolgáltatások (2010. évi vis maior pályázattal nem fedezett többlet költségeinek) fedezésére egyszeri, 5.000 e Ft intézményfinanszírozást (kiegészítı önkormányzati hozzájárulást) biztosít. 1.2./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az 1.1./ alpontban rögzített pénzügyi kötelezettségvállalás (bruttó 2.769 e Ft) fedezete: Pilis Város Önkormányzatának Képviselıtestülete által elfogadott, az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló, többször módosított 2/2010. (III.18.) sz. önkormányzati rendeletében, az átengedetett központi adókbírságok, pótlékok évközi többlet bevétele elıirányzata. 2.1./ A Képviselı-testület mint a települési önkormányzat 100 % tulajdonában álló gazdálkodó szervezete, a Gerje-Forrás Természetvédelmi, Környezetvédı Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28. hrsz., statisztikai számjele: 20182072-3700-113-13, adószáma: 20182072-2-13, képviseli: Csapó Attila ügyvezetı) egyszemélyi Alapítója úgy dönt, hogy az általa alapított, és létrehozott Gerje-Forrás Természetvédelmi, Környezetvédı Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28. hrsz.) Képviselı-testület által meghozott 44/2010. (II.25.) sz. önkormányzati határozatával elfogadott, valamint a Képviselı-testület által 208/2010. (VIII.26.) sz. önkormányzati határozatával módosított 2010. év üzleti tervét, az alábbiak szerint módosítja: 2.2./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az általa meghozott és elfogadott 44/2010. (II.25.) sz. önkormányzati határozat 2.1./ alpontját, az alábbiak szerint módosítja: „2.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete, mint a települési önkormányzat 100 % tulajdonában álló gazdálkodó szervezete, a Gerje-Forrás Természetvédelmi, Környezetvédı Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28. hrsz., statisztikai számjele: 20182072-3700-113-13, adószáma: 20182072-2-13, képviseli: Csapó Attila ügyvezetı) egyszemélyi Alapítója úgy dönt, hogy a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. 2010. évi üzleti tervét, az alábbiak szerint fogadja el: a./ A Gerje-Forrás Nonprofit Kft. önkormányzati közszolgáltatásokkal összefüggı 2010. évi tervezett, módosított költsége: 281.289 e Ft. b./ A Gerje-Forrás Nonprofit Kft. önkormányzati közszolgáltatások végzésével összefüggı 2010. évi tervezett árbevétele: 214.190 e Ft. c./ Pilis Város Önkormányzata részérıl, a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. által végzett önkormányzati közszolgáltatások végzéséhez kapcsolódó 2010. évi önkormányzati mőködési célú, módosított finanszírozása: 67.099 e Ft, az alábbi idıbeli ütemezés szerint: 2010. január hónap – 2010. június hónapra: 2010. július hónap – 2010. augusztus hónapra: 2010. szeptember – 2010. november hónapra: 2010. december hónapra:
4.740 e Ft/hó, 3.500 e Ft/hó, 6.664,75 e Ft/hó, 11.664,75 e Ft/hó.”
3./ A Képviselı-testület egyúttal felkéri a polgármestert, és a polgármesteren keresztül a Gerje-Forrás Természetvédelmi, Környezetvédı Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság ügyvezetıjét, hogy az 1./ és 2./ pontban foglaltak végrehajtására, a szükséges intézkedéseket tegyék meg. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy 1./-3./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Csapó Attilát, a Gerje-Forrás Természetvédelmi, Környezetvédı Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) ügyvezetıjét, Faldina-Sponga Attila 2375. Tatárszentgyörgy, Esıpuszta 2. sz. alatti lakost, Pintér Sándor 2721. Pilis, Dárda u. 16. sz. alatti lakost, Kovács Ákos 2721 Pilis, Bocskai u. 1. sz. alatti lakost, mint a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. Felügyelı Bizottságának tagjait, valamint Beleki Tamást, a PERTIA Könyvvizsgáló Zrt. (székhely: 1055 Budapest, Szalay u. 2.) képviseletében, a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. könyvvizsgálóját. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Csapó Attila, a Gerje-Forrás Természetvédelmi, Környezetvédı Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) ügyvezetıjének, Faldina-Sponga Attila 2375. Tatárszentgyörgy, Esıpuszta 2. sz. alatti lakosnak, Pintér Sándor 2721. Pilis, Dárda u. 16. sz. alatti lakosnak, Kovács Ákos 2721 Pilis, Bocskai u. 1. sz. alatti lakosnak, mint a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. Felügyelı Bizottsága tagjainak, valamint Beleki Tamás, a PERTIA Könyvvizsgáló Zrt. (székhely: 1055 Budapest, Szalay u. 2.) képviseletében, a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. könyvvizsgálójának a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 8 napon belül. A Képviselı-testület 6 igen szavazattal, 1 ellenszavazat és 4 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 304/2010. (XI.24.) sz. önkormányzati határozat Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy Pilis Város Önkormányzatának illetékességi területén a talajterhelési díjról szóló, módosított 24/2009. (VIII.05.) sz. önkormányzati rendelete ún. adómentességi és adókedvezményi feltételrendszerét 2011. január 1. napjától nem változtatja meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal. A Képviselı-testület 12 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 305/2010. (XI.24.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı testülete úgy dönt, hogy a közüzemi vízmőbıl szolgáltatott ivóvízért és a közüzemi csatornamő szolgáltatásért, Pilis Város közigazgatási területén fizetendı víz és csatornadíjak mértékét 2011. január 01. napjától változatlan formában – a 25/2009. (VIII.05.) sz. önkormányzati rendelettel, valamint a 37/2009. (XI.30.) sz. önkormányzati rendelettel módosított 10/2009. (III.04.) sz. önkormányzati rendeletének 1. számú mellékletében feltüntetett 2010. január 01. napjától hatályos díjakat figyelembe véve – továbbra is hatályában fenntartja (nem módosítja), az alábbiak szerint: 1.1./ Az ivóvíz köbméter arányos díja: 310.-Ft+ vonatkozó jogszabály szerinti ÁFA/m3.
1.2./ A csatornahasználat köbméter arányos díja: 460.-Ft + vonatkozó jogszabály szerinti ÁFA/m3. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Csapó Attilát, a Gerje Forrás Nonprofit Kft. (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) ügyvezetıjét. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Csapó Attila, a Gerje Forrás Nonprofit Kft. (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) ügyvezetıjének a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 12 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 306/2010. (XI.24.) sz. önkormányzati határozat Pilis Város Önkormányzatának Képviselı–testülete, - a helyi közutak nem közlekedés célú igénybevételéért fizetendı díjak mértékérıl szóló, a 31/2007. (XII.03.) sz. önkormányzati rendelettel módosított 27/2006. (X.29.) sz. önkormányzati rendelete 2010. évi felülvizsgálata részeként - úgy dönt, hogy Pilis Város Önkormányzatának a helyi közutak nem közlekedés célú igénybevételéért fizetendı díjak mértékérıl szóló, a 31/2007. (XII.03.) sz. önkormányzati rendelettel módosított 27/2006. (X.29.) sz. önkormányzati rendeletét - módosítás eszközlése nélkül - hatályában fenntartja, az önkormányzati rendeletben szabályozott igazgatási szolgáltatási díjakat az elıterjesztés keretein belül nem emeli. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal. A Képviselı-testület 12 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 307/2010. (XI.24.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy hatályában fenntartja a Képviselı-testület által 2007. október hó 25. napján megtartott nyilvános és rendes ülésén meghozott 259/2007. (X.25.) sz. önkormányzati határozatát, amely szerint: 1.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy Szabó Márton, Pilis Város polgármestere átmeneti, vagy tartós, akadályoztatása, távolléte esetén a - Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás (székhely: 2200 Monor, Kossuth L. u. 78-80.) Társulási Tanácsa ülésein elsısorban: Mala Ferenc alpolgármester, másodsorban: a polgármester és az alpolgármester egyidejő akadályoztatása esetén Varju Zoltán, a Képviselı-testület tagja, a Pénzügy Bizottság elnöke helyettesíti. 2./ A Képviselı-testület felkéri Szabó Márton polgármestert, hogy az 1./ pontban meghozott döntésrıl írásban értesítse Pogácsás Tibort, a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás (székhely: 2200 Monor, Kossuth L. u. 78-80.) elnökét, egyúttal a döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Pogácsás Tibor, a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati
Kistérségi Társulás (székhely: 2200 Monor, Kossuth L. u. 78-80.) elnökének a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 8 napon belül. A Képviselı-testület 12 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 308/2010. (XI.24.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete, mint a Monor és Térsége Önkormányzati Fıépítészi Társulás társult tagja, úgy dönt, hogy Nyeste László társult települési fıépítész által készített, a Monor és Térsége Önkormányzati Fıépítészi Társulás (székhely: 2200 Monor, Kossuth L. u. 78-80.) 2009. év IV. negyedévéhez, valamint 2010. I.– III. negyedévéhez kapcsolódó szakmai feladatellátásáról, valamint pénzügyi tájékoztatójáról szóló, - a határozat mellékletét képezı - írásbeli beszámolót - külön kikötés eszközlése nélkül - elfogadja. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármester, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Pogácsás Tibort, a Monor és Térsége Önkormányzati Fıépítészi Társulás (székhely: 2200 Monor, Kossuth L. u. 78-80.) Tanácsának elnökét, valamint Nyeste László társult települési fıépítészt (cím: 2200 Monor, Kossuth L. u. 78-80.). 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármester az 1./ és 2./ pontban foglaltak végrehajtására, a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Pogácsás Tibornak, a Monor és Térsége Önkormányzati Fıépítészi Társulás (székhely: 2200 Monor, Kossuth L. u. 78-80.) Tanácsa elnökének, valamint Nyeste László társult települési fıépítésznek (cím: 2200 Monor, Kossuth L. u. 78-80.) a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 12 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 309/2010. (XI.24.) sz. önkormányzati határozat 1.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a települési önkormányzat, illetve a Polgármesteri Hivatal által kiadott, a polgármester felelıs gondozásában megjelenı „HÍRNÖK” c. idıszaki lap szerkesztésével, olvasói szerkesztésével összefüggı feladatok ellátásával 2010. november hó 1. napjától 2011. december hó 31. napjáig tartó határozott idıtartamra Lasán Juditot, Pilis Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának Adóügyi Iroda vezetıjét bízza meg. 1.2./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a Megbízott részére az 1.1./ alpontban meghatározott feladatok elvégzéséért, havonta bruttó 26.300.- Ft+ a „HÍRNÖK” c. idıszaki lap megjelentetése után, példányszámonként, a beszedett hirdetési díjbevétel 15 %-a jutalék összeget állapít meg. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján, Pilis Város Önkormányzata, mint megbízó nevében a megbízási szerzıdést Lasán Judit médiafelelıssel (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 47.) - az 1./ pontban foglalt feladatok ellátására - kösse meg.
3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntésérıl írásban értesítse Lasán Judit médiafelelıst (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 47.), valamint Varju Zoltán képviselıt (2721 Pilis, Erdei F. u. 14.), a „HÍRNÖK” c. idıszaki lap tördelı szerkesztıjét. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Lasán Judit, a „HÍRNÖK” c. idıszaki lap szerkesztıjének (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 47.), valamint Varju Zoltán képviselınek (2721 Pilis, Erdei F. u. 14.) a „HIRNÖK” c. idıszaki lap tördelı szerkesztıjének, a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 8 napon belül, a megbízási szerzıdés megkötésére: a döntést követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 12 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 310/2010. (XI.24.) sz. önkormányzati határozat 1.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a települési önkormányzat, illetve a Polgármesteri Hivatal által kiadott, a polgármester felelıs gondozásában megjelenı „HÍRNÖK” c. idıszaki lap tördelıi szerkesztésével, valamint nyomdai elıkészítésével összefüggı feladatokkal, 2010. október 1. napjától 2014. szeptember 30. napjáig tartó határozott idıtartamra Varju Zoltán képviselıt (2721 Pilis, Erdei F. u. 14.) bízza meg. 1.2./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a Megbízott részére az 1.1./ alpontban meghatározott feladatok elvégzéséért, - a jelen képviselı-testületi határozatban foglaltak felülvizsgálatáig - havonta bruttó 9.700.- Ft összegő megbízási díjat állapít meg. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján, Pilis Város Önkormányzata, mint megbízó nevében a megbízási szerzıdést Varju Zoltán képviselıvel (2721 Pilis, Erdei F. u. 14.), a „HÍRNÖK” c. idıszaki lap tördelı szerkesztıjével - az 1./ pontban foglalt feladatok ellátására - kösse meg. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntésérıl írásban értesítse Lasán Juditot, Pilis Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának Adóügyi Iroda vezetıjét, a „Hirnök” c. idıszaki lap szerkesztıjét (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 47.), valamint Varju Zoltán képviselıt (2721 Pilis, Erdei F. u. 14.), a „HÍRNÖK” c. idıszaki lap tördelı szerkesztıjét. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Lasán Judit, a „HÍRNÖK” c. idıszaki lap szerkesztıjének (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 47.), valamint Varju Zoltán képviselınek (2721 Pilis, Erdei F. u. 14.) a „HIRNÖK” c. idıszaki lap tördelı szerkesztıjének, a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 8 napon belül, a megbízási szerzıdés megkötésére: a döntést követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 11 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 311/2010. (XI.24.) sz. önkormányzati határozat
1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı–testülete 60.000.000.- Ft azaz Hatvanmillió forint összegő folyószámla–hitel felvételérıl dönt. A Képviselı–testület a hitel futamidejét 2010. december hó 10. napjától 2011. december hó 09. napjáig terjedı idıtartamban határozza meg. 2./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a hitel és járulékai visszafizetésének biztosítékául az Önkormányzat költségvetési bevételeit ajánlja fel. 3./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete, mint zálogkötelezett – a jelen határozata kiadásával egyidejőleg – hozzájárul ahhoz, hogy a tulajdonában lévı, a Pilis Város ingatlan-nyilvántartásban 704/19 hrsz alatt felvett, 953 m2 alapterülető, „építési telek” mővelési ágban nyilvántartott, 704/17 hrsz alatt felvett, 873 m2 alapterülető, „építési telek” mővelési ágban nyilvántartott, 704/16 hrsz alatt felvett, 958 m2 alapterülető, „építési telek” mővelési ágban nyilvántartott, 704/15 hrsz alatt felvett, 1057 m2 alapterülető, „építési telek” mővelési ágban nyilvántartott, 704/13 hrsz alatt felvett, 996 m2 alapterülető, „építési telek” mővelési ágban nyilvántartott, 704/12 hrsz alatt felvett, 950 m2 alapterülető, „építési telek” mővelési ágban nyilvántartott, 704/11 hrsz alatt felvett, 1053 m2 alapterülető, „építési telek”mővelési ágban nyilvántartott, 704/8 hrsz alatt felvett, 900 m2 alapterülető, „építési telek” mővelési ágban nyilvántartott, 704/7 hrsz alatt felvett, 900 m2 alapterülető, „építési telek” mővelési ágban nyilvántartott, 704/6 hrsz alatt felvett, 900 m2 alapterülető, „építési telek” mővelési ágban nyilvántartott, 704/5 hrsz alatt felvett, 900 m2 alapterülető, „építési telek” mővelési ágban nyilvántartott, 704/4 hrsz alatt felvett, 900 m2 alapterülető, „építési telek” mővelési ágban nyilvántartott, 704/3 hrsz alatt felvett, 900 m2 alapterülető, „építési telek” mővelési ágban nyilvántartott, 704/2 hrsz alatt felvett, 871 m2 alapterülető, „építési telek” mővelési ágban nyilvántartott, 475/3 hrsz alatt felvett, 787 m2 alapterülető, „építési telek” mővelési ágban nyilvántartott belterületi, természetben Pilis, Kender utcában található forgalomképes ingatlanjain a kölcsönösszeg és járulékai erejéig (beleértve a késedelmes teljesítés esetén a késedelmi kamatot is) az OTP Bank Nyrt. számára keretbiztosítéki jelzálogjogot, elidegenítési és terhelési tilalmat alapítsanak. A Képviselı-testület kijelenti, hogy a jelen pontban megjelölt belterületi ingatlanok forgalomképesek, a belterületi ingatlanok felett korlátlanul rendelkezik, és szavatolja az ingatlanjainak kár-, - per és tehermentességét. 4./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete kötelezettséget vállal arra, hogy a hitel visszafizetésének idıtartama alatt a kért hitelt és járulékait, a futamidı alatt - a felhalmozási és tıke jellegő kiadásokat megelızıen - a költségvetésébe betervezi és jóváhagyja, illetve a költségvetési elıirányzat módosításai során figyelembe veszi. 5./ A Képviselı-testület nyilatkozik arról, hogy a már meglévı hitelekbıl, kezességvállalásokból és az igényelt hitelbıl adódó, éves kötelezettségeit figyelembe véve nem esik a helyi önkormányzatoktól szóló, többször módosított 1990. évi LXV. törvény 88. § (2) bekezdésében meghatározott korlátozás alá. 6./ A Képviselı-testület felkéri, illetve felhatalmazza a polgármestert, hogy a jelen képviselıtestületi határozatban rögzített hitelre vonatkozóan az OTP Bank Nyrt-nél eljárjon, a hitelszerzıdést, és egyidejőleg a jelen képviselı-testületi határozatban hivatkozott ingatlanokra a keretbiztosítéki jelzálog szerzıdést aláírja az Önkormányzat képviseletében,
valamint a Földhivatalnál a keretbiztosítéki jelzálogjog, az elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzése érdekében a szükséges intézkedéseket megtegye. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, az OTP Bank Nyrt. Központi Régiója Önkormányzati Centrumjának a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 8 napon belül, az ún. folyószámla-hitel szerzıdés, valamint a keretbiztosítéki zálogszerzıdés megkötésére: 2010. december 09. A Képviselı-testület 11 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 312/2010. (XI.24.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete 61.908.000.- Ft azaz Hatvanegymilliókilencszáznyolcezer forint összegő ún. támogatást megelılegezı rövid lejáratú hitel felvételérıl dönt. A Képviselı–testület a hitel futamidejét 2010. december hó 10. napjától 2011. szeptember hó 30. napjáig terjedı idıtartamban határozza meg. 2./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a hitel és járulékai visszafizetésének biztosítékául a TÁMOP-3.1.4-09/1-2009-0043 számú, 81.655.980.- Ft., azaz támogatás Nyolcvanegymillió-hatszázötvenötezer-kilencszáznyolcvan forint összegő engedményezését ajánlja fel. 3./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete kötelezettséget vállal arra, hogy a hitel visszafizetésének idıtartama alatt a kért hitelt és járulékait a futamidı éveiben – a felhalmozási és tıke jellegő kiadásokat megelızıen – a költségvetésbe betervezi és jóváhagyja, illetve a költségvetési elıirányzat módosításai során figyelembe veszi. 4./ A Képviselı-testület nyilatkozik arról, hogy a már meglévı hitelekbıl, kezességvállalásokból és az igényelt hitelbıl adódó, éves kötelezettségeit figyelembe véve nem esik a helyi önkormányzatoktól szóló, többször módosított 1990. évi LXV. törvény 88. § (2) bekezdésében meghatározott korlátozás alá. 5./ A Képviselı-testület felkéri, illetve felhatalmazza a polgármestert, hogy a jelen képviselıtestületi határozatban rögzített hitelre vonatkozóan az OTP Bank Nyrt-nél eljárjon, a hitelszerzıdést aláírja az Önkormányzat képviseletében. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, az OTP Bank Nyrt. Központi Régiója Önkormányzati Centrumjának a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 8 napon belül, az ún. támogatást megelılegezı rövid lejáratú hitel szerzıdés megkötésére: 2010. december 09. A Képviselı-testület 11 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 313/2010. (XI.24.) sz. önkormányzati határozat Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy határoz, hogy elviekben támogatja, és a 4-es számú fıközlekedési út kezelıjéhez fordul azzal a kéréssel, hogy a város közigazgatási határán elhelyezett helységnévtáblát egészítse ki egy, a település nevét a székely rovás ábécé
betőivel rögzítı, a helységnévtáblák formai szabályainak megfelelı és azzal megegyezı táblával. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal. A Képviselı-testület 10 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 341/2010. (XII.16.) sz. önkormányzati határozat 1.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy az ÚMFT 2011-2013. évi Akcióterveiben várható pályázati programok még hatékonyabb és koordináltabb ellátását, valamint Pilis Város Önkormányzata által 2006-2010. év között lebonyolított (szakmai/pénzügyi elszámolás alatt álló) pályázataival összefüggı utó pályázat menedzsmenti, valamint utó monitoring feladatai ellátását - az egyes, nyertes pályázatok kapcsán tett önkormányzati szintő vállalások folyamatos figyelemmel kísérése érdekében is, a Polgármesteri Hivatal keretein belül, a Polgármesteri Hivatal jegyzıjének koordinálásával, továbbá külsı gazdálkodó szervezet bevonásával biztosítja. 1.2./ A Képviselı-testület rögzíti, hogy a helyi önkormányzatot (vagy bármely, a fenntartásában/mőködtetésében álló helyi önkormányzati költségvetési szervet) érintı a./ pályázatok figyelésével, b./ kiválasztásával, c./ döntésre történı elıkészítésével, d./ pozitív tartalmú döntés meghozatala esetén a pályázati dokumentáció összeállításával, e./ a támogató szervezet részérıl pozitív döntés meghozatala esetén a pályázati projekt lebonyolításával, f./ a pályázat befejezése esetén, a pályázati projekt részeként vállalt önkormányzati kötelezettségvállalások teljesülésének figyelemmel kísérésével, g./ utómonitoringjával összefüggı feladat és hatásköröket, külön normatív tartalmú szabályzat részeként állapítja meg. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban tájékoztassa az Önkormányzat fenntartásában és mőködtetésében álló, valamennyi helyi önkormányzati költségvetési szerv képviselıjét, továbbá Tabák Gábort, az OTP HungaroProjekt Pénzügyi Mőszaki Gazdasági Tanácsadó és Szervezı Kft. (1134 Budapest, Dévai u. 26-28., 4. emelet) ügyvezetıjét. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, az Önkormányzat fenntartásában és mőködtetésében álló, valamennyi helyi önkormányzati költségvetési szerv képviselıjének, továbbá Tabák Gábor, az OTP Hungaro-Projekt Pénzügyi Mőszaki Gazdasági Tanácsadó és Szervezı Kft. (1134 Budapest, Dévai u. 26-28., 4. emelet) ügyvezetıjének a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 10 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 342/2010. (XII.16.) sz. önkormányzati határozat
1.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat, illetve a Polgármesteri Hivatal ún. pályázatfigyelı rendszerének kialakítása: az ún. pályázatfigyelés, pályázati konzultáció, projektgenerálás, illetve projekt fejlesztés tárgykörben, a Képviselı-testület által meghozott 211/2006. (VIII.30.) sz. önkormányzati határozattal létesített, valamint a 324/2008. (XI.26.) sz. önkormányzati határozattal módosított, az OTP Hungaro-Projekt Pénzügyi Mőszaki Gazdasági Tanácsadó és Szervezı Kft.-vel (1134 Budapest, Dévai u. 26-28., 4. emelet) fennálló megbízási keretszerzıdés 2010. december hó 31. napján lejáró idıbeli hatályát, további két év határozott idıtartamra, 2012. december 31. napjáig tartó határozott idıtartamra – az alábbi kiegészítéssel együtt meghosszabbítja. 1.2./ A Képviselı testület rögzíti, hogy a Megbízottal kötendı, 2011. január 01. napjától érvényes és hatályos kötendı megbízási keretszerzıdés 2. sz. módosítása kiterjed az egyes, idıközben a két fél által megvalósított pályázatokban a pályázó Pilis Város Önkormányzata, vagy valamelyik, a fenntartásában és mőködtetésében álló helyi önkormányzati költségvetési szerv által vállalt pályázati célok megvalósításával összefüggı utómonitoring, illetve jelentéstételi kötelezettség teljesítésében történı szakmai közremőködésre: az éves, utólagos jelentés tervezete összeállítására elkészítésére, a megbízó részére – állásfoglalást igénylı kérdésekben – a szükséges állásfoglalások megtételére, éves utólagos jelentésnek a közremőködı szervezethez történı benyújtására (napi díj elszámolás). 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján az OTP Hungaro-Projekt Pénzügyi Mőszaki Gazdasági Tanácsadó és Szervezı Kft.vel (1134 Budapest, Dévai u. 26-28., 4. emelet) jelenleg fennálló, a változtatásokkal egységes szerkezetbe foglalni tervezett megbízási keretszerzıdést - a jegyzı bevonásával, - Pilis Város Önkormányzata, mint megbízó nevében kösse meg. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1-2./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Tabák Gábort, az OTP Hungaro-Projekt Pénzügyi Mőszaki Gazdasági Tanácsadó és Szervezı Kft. (1134 Budapest, Dévai u. 26-28., 4. emelet) ügyvezetıjét. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1-3./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, az 1.-2./ pontban foglalt döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 8 napon belül, a változtatásokkal egységes szerkezetbe foglalni tervezett megbízási keretszerzıdésnek Pilis Város Önkormányzata, mint megbízó nevében történı aláírására: a döntést követı 15 napon belül, az egyes feladatok végrehajtására, valamint a felmerülı feladatok költségvetési fedezetének tervezésére: a megbízási keretszerzıdésben foglaltak szerint, az egyes, egyedi megbízási igények felmerülésekor. A Képviselı-testület 11 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 343/2010. (XII.16.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Kármán József Városi Könyvtár (székhely: 2721 Pilis, Kávai u. 1., képviseli: Pogány György könyvtárvezetı) vezetıje által készített, Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala részére 2010. november 8. napján benyújtott, a Kármán József Városi Könyvtár
2011-2013. évi stratégiai, fejlesztési és intézkedési tervét, az abban foglalt intézményi küldetésnyilatkozatot, - az alábbiak szerint jóváhagyja: INTÉZKEDÉSI TERV I. Intézkedési terv a 2011. költségvetési évre vonatkozóan: A.) A Képviselı-testület úgy dönt, hogy elviekben egyetért és támogatja a Kármán József Városi Könyvtár győjtıköri szabályzatának, intézkedési tervben foglaltak szerinti módosítását. A pénzügyi kötelezettségvállalás tervezett mértéke: -B.) A Képviselı-testület úgy dönt, hogy elfogadja a Helytörténeti győjtemény kiegészítését (cikkmásolatok beszerzése). A pénzügyi kötelezettségvállalás tervezett mértéke: bruttó 50 e Ft C.) A Képviselı-testület úgy dönt, hogy egyetért a Kármán József Városi Könyvtár területén elavult, tönkrement egyéb bútorzat (hírlaptári polcok) beszerzésével. A pénzügyi kötelezettségvállalás tervezett mértéke: bruttó 120 e Ft D.) A Képviselı-testület úgy dönt, hogy egyetért a Kármán József Városi Könyvtár által győjtött és rendszerezett „Hírnök” címő folyóirat, idıszaki lap köttetésével. bruttó 60 e Ft A pénzügyi kötelezettségvállalás tervezett mértéke: E.) A Képviselı-testület úgy dönt, hogy egyetért a Kármán József Városi Könyvtár területén elavult, tönkrement kölcsönzı pult és a szükséges íróasztalok beszerzésével. A pénzügyi kötelezettségvállalás tervezett mértéke: bruttó 140 e Ft F.) A Képviselı-testület úgy dönt, hogy elfogadja a könyvtár feladatellátásának bıvítéséhez kapcsolódóan, a gyermekek körében, az olvasás népszerősítése érdekében író-olvasó találkozók megtartását. A pénzügyi kötelezettségvállalás tervezett mértéke: bruttó 100 e Ft G.) A Képviselı-testület úgy dönt, hogy egyetért a Kármán József Városi Könyvtár mőködéséhez kapcsolódóan jelenleg használt Szikla program módosítása (egyszeri használati jog, licence) beszerzésével, a könyvtári program távhasználat útján történı igénybevétele érdekében. bruttó 180 e Ft A pénzügyi kötelezettségvállalás tervezett mértéke: II. Intézkedési terv a 2012. költségvetési évre vonatkozóan: A.) A Képviselı-testület úgy dönt, hogy elfogadja az audiovizuális győjtemény kialakítására, a szolgáltatás beindítására vonatkozólag, az Intézkedési Tervben megfogalmazott szakmai koncepciót. A pénzügyi kötelezettségvállalás tervezett mértéke: bruttó 600 e Ft B.) A Képviselı-testület úgy dönt, hogy egyetért a Kármán József Városi Könyvtár területén tervezett audiovizuális győjtemény létrehozásához szükséges bútorzat beszerzésével. A pénzügyi kötelezettségvállalás tervezett mértéke: bruttó 100 e Ft
C.) A Képviselı-testület úgy dönt, hogy egyetért a Kármán József Városi Könyvtár feladatellátásának bıvítéséhez kapcsolódóan, dokumentumok tárolásához szükséges polcok beszerzésével. A pénzügyi kötelezettségvállalás tervezett mértéke: bruttó 100 e Ft D.) A Képviselı-testület úgy dönt, hogy egyetért a Kármán József Városi Könyvtár területén lévı gyermekrészlegben található elavult egyéb bútorzat (polcok) cseréjével. A pénzügyi kötelezettségvállalás tervezett mértéke: bruttó 100 e Ft E.) A Képviselı-testület úgy dönt, hogy egyetért a Kármán József Városi Könyvtár területén tervezett gyermekkönyvtári program(ok) lebonyolításához szükséges fedezet tervezésével. A pénzügyi kötelezettségvállalás tervezett mértéke: bruttó 40 e Ft F.) A Képviselı-testület úgy dönt, hogy egyetért a Kármán József Városi Könyvtár feladatellátásának bıvítéséhez kapcsolódóan, a gyermekek körében, az olvasás népszerősítése érdekében író-olvasó találkozók megtartásával. A pénzügyi kötelezettségvállalás tervezett mértéke: bruttó 100 e Ft III. Intézkedési terv a 2013. költségvetési évre vonatkozóan A.) A Képviselı-testület úgy dönt, hogy egyetért a Kármán József Városi Könyvtár munkatársai munkavégzésének biztosítását szolgáló egyéb, valamint öltözı szekrények beszerzésével. A pénzügyi kötelezettségvállalás tervezett mértéke: bruttó 500 e Ft B.) A Képviselı-testület úgy dönt, hogy egyetért a Kármán József Városi Könyvtár területén tervezett gyermekkönyvtári program(ok) lebonyolításához szükséges fedezet tervezésével. bruttó 40 e Ft A pénzügyi kötelezettségvállalás tervezett mértéke: C.) A Képviselı-testület úgy dönt, hogy egyetért a Kármán József Városi Könyvtár feladatellátásának bıvítéséhez kapcsolódóan, a gyermekek körében, az olvasás népszerősítése érdekében író-olvasó találkozók megtartásával. A pénzügyi kötelezettségvállalás tervezett mértéke: bruttó 100 e Ft
IV. A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a Kármán József Városi Könyvtár (székhely: 2721 Pilis, Kávai u. 1., képviseli: Pogány György könyvtárvezetı) 2011-2013. évi stratégiai, fejlesztési és intézkedési tervében javasolt ún. informatikai tárgyú beszerzésekrıl, megvalósításáról Pilis Város Önkormányzata valamint a fenntartásában és mőködtetésében álló helyi önkormányzati költségvetési szervek Informatikai Fejlesztési Koncepciója 2011. évi felülvizsgálata részeként határoz. 2./ A Képviselı-testület úgy dönt, felkéri a polgármestert, valamint a Kulturális, Oktatási, Sport és Kommunikációs Bizottságot, hogy a jelen képviselı-testületi határozattal elfogadott Intézkedési Terv, valamint hozzá kapcsolódó Küldetésnyilatkozatban foglaltak végrehajtását és hatályosulását a Kármán József Városi Könyvtár mőködéséhez, és a szolgáltatások nyújtásához kapcsolódóan, évente az intézményi beszámolóban foglaltak, valamint más ellenırzési módszerekkel folyamatosan vizsgálja meg.
3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésnek megfelelıen, a./ a Kármán József Városi Könyvtár 2011. évi (részleges) felhalmozási kiadási elıirányzatát Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2011. évi költségvetésérıl szóló önkormányzati rendelete-tervezetébe, b./ a Kármán József Városi Könyvtár 2012. évi (részleges) felhalmozási kiadási elıirányzatát Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2012. évi költségvetésérıl szóló önkormányzati rendelete-tervezetébe, c./ a Kármán József Városi Könyvtár 2013. évi (részleges) felhalmozási kiadási elıirányzatát Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2013. évi költségvetésérıl szóló önkormányzati rendelete-tervezetébe tervezze be. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármesteren keresztül a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét, hogy az 1./-3./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Pogány Györgyöt, a Kármán József Város Könyvtár (székhely: 2721 Pilis, Kávai u. 1.) vezetıjét, egyúttal a döntések végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Pogány György, a Kármán József Városi Könyvtár (székhely: 2721 Pilis, Kávai út 2.) vezetıjének a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 15 napon belül, az Intézkedési Terv részeként tervezett kiadások Pilis Város Önkormányzata 2011-2013. évi költségvetésérıl szóló önkormányzati rendelet-tervezetébe történı beépítésére: a 2011-2013. évi költségvetési rendelet-tervezetek, elıterjesztések benyújtásakor. A Képviselı-testület 10 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 344/2010. (XII.16.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete - Pilis Város Önkormányzatának a köztisztaságról és a szervezett köztisztasági szolgáltatásokról szóló 26/2009. (VIII.05.) sz. önkormányzati rendelete 10. § (18) bekezdésében írt felhatalmazás alapján, - úgy dönt, hozzájárulását adja, hogy Bénye és Káva községek, a Bénye és Káva települések közigazgatási területein keletkezı kommunális szennyvizet, a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.), mint közszolgáltató fogadja, - a kezelésében lévı Pilis Város külterületi 0201/6 hrsz.-ú ingatlan területén lévı, hatósági engedéllyel rendelkezı szennyvízelhelyezı és tisztító telephely területén. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban döntés alapján a Bénye, valamint a Káva községek területén keletkezı kommunális szennyvíz befogadására vonatkozólag 2008. évben megkötött Megállapodás(ok) 1. számú módosítására vonatkozó szerzıdésmódosító okiratot Pilis Város Önkormányzata (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 47.), mint befogadó nevében írja alá. 3./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármester, hogy az 1./ és 2./ pontban döntésrıl írásban értesítse és tájékoztassa Káva Község polgármesterét (székhely: 2215 Káva, Pilisi u. 1.), valamint Bénye Község polgármesterét (székhely: 2216 Bénye, Fı u. 74.), továbbá a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. ügyvezetıjét (székhely: 2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.).
4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-3./ pontban foglaltak végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Káva Község polgármesterének (székhely: 2215 Káva, Pilisi u. 1.), valamint Bénye Község polgármesterének (székhely: 2216 Bénye, Fı u. 74.), továbbá a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. ügyvezetıjének (2721 Pilis, Temesvári u. 0251/28 hrsz.) a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 8 napon belül, a 2008. évben megkötött Megállapodás 1. sz. módosítására vonatkozó okirat aláírására: 2011. január 15.
A Képviselı-testület 9 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 2 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 346/2010. (XII.16.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy Krámer György, a Pilisi Ágostai Evangélikus Egyházközség esperesének, a Pilisi Ágostai Evangélikus Egyházközség (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 34.) tulajdonában és üzemeltetésében lévı Pándi úti temetı, illetve a Pándi úti köztemetıi parcella üzemeltetésével kapcsolatban 2010. december 07-én kelt írásbeli tájékozatóját - külön kiegészítés megtétele nélkül - elfogadja. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./pontban foglalt döntésérıl, írásában értesítse Krámer Györgyöt, a Pilisi Ágostai Evangélikus Egyházközség esperesét (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 34.). Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Kramer Györgynek, a Pilisi Ágostai Evangélikus Egyházközség (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 34.) képviselıjének, esperesének a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 8 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 3 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 347/2010. (XII.16.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Polgármesteri Hivatal jegyzıje által elıkészített, a település polgármestere által beterjesztett, a határozat mellékletét képezı, az Önkormányzat 2011. évi költségvetési koncepcióját - az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 70. §-a alapján, - a tervezet szerint bruttó 1.310.360 e Ft bevételi fıösszeggel, és bruttó 1.447.455 e Ft (mőködést és kötelezettségvállalást tartalmazó) kiadási fıösszeggel, várhatóan bruttó 137.095 e Ft forráshiánnyal, elfogadja. 2./ A Képviselı-testület elızetesen úgy foglal állást, az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséhez kapcsolódóan, hogy Pilis Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata, valamint Pilis Város Szlovák Nemzetiségi Önkormányzata 2011. évi kiadásainak számításánál, - 2011. évi normatív alapú állami támogatással nem számolt. 3./ A Képviselı-testület úgy dönt, felkéri a polgármestert, hogy Pilis Város Önkormányzata 2011. évi költségvetési koncepciójának a települési, valamint a területi kisebbségi
(nemzetiségi) önkormányzatra vonatkozó részérıl, 15 napon belül, - írásban tájékoztassa a települési kisebbségi (nemzetiségi) önkormányzatok elnökeit. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Pilis Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata, valamint Pilis Város Szlovák Nemzetiségi Önkormányzata képviselıinek a döntésrıl történı értesítésére, tájékoztatására: a döntést követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 11 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 348/2010. (XII.16.) sz. önkormányzati határozat Pilis Város Önkormányzatának Képviselı–testülete, - az Önkormányzat fenntartásában lévı közoktatási intézmények helyiségeinek használatba adásáról, bérbe adásáról, a helyiségbérletek díjának mértékérıl szóló 48/2009. (XII.22.) sz. önkormányzati rendelete felülvizsgálata részeként - úgy dönt, hogy Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testület által megalkotott, Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat fenntartásában lévı közoktatási intézmények helyiségeinek használatba adásáról, bérbe adásáról, a helyiségbérletek díjának mértékérıl szóló 48/2009. (XII.22.) sz. önkormányzati rendeletét módosítás eszközlése nélkül - hatályában fenntartja, az önkormányzati rendeletben szabályozott helyiség/terembérleti díjakat az elıterjesztés keretein belül nem emeli. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal. A Képviselı-testület 9 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 349/2010. (XII.16.) sz. önkormányzati határozat 1.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete - Mala Ferenc alpolgármester egyéni képviselıi indítványára, a 2010. évi vis maior idıjárás tartós fennálltára, valamint a településen kiemelkedı méretekben jelentkezı belvíz és talajvíz helyzetek gyorsabb és hatékonyabb kezelése érdekében - úgy dönt, hogy Pilis Város Önkormányzata - elızetesen, az Önkormányzat 2011. évi költségvetése terhére - 2 db nagy teljesítményő robbanómotoros vízszivattyú valamint 1 x 5 db tőzoltó tömlı vásárlását és beszerzését határozza el. 1.2./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az 1.1./ alpontban rögzített pénzügyi kötelezettségvállalás felsı határa: bruttó 750 e Ft, azaz bruttó Hétszázötvenezer forint. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban rögzített ingó dolgok, eszközök beszerzésének fedezetét Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete által megalkotandó, az Önkormányzat 2011. évi költségvetésérıl szóló …/2011. (……) sz. önkormányzati rendelete elıkészítése során, az ún. felhalmozási célú költségvetési kiadások (eszközbeszerzés) kerete terhére tervezze be. 3./ A Képviselı-testület felkéri valamint felhatalmazza a polgármestert, hogy Pilis Város Önkormányzata 2011. évi átmeneti költségvetése, gazdálkodása terhére - soron kívül intézkedjen az 1./ pontban meghatározott eszközök, ingó dolgok beszerzésérıl, megvásárlásáról, Pilis Város Önkormányzata részérıl történı tulajdonba vételérıl.
4./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a Gerje-Forrás Nonprofit Kft.vel fennálló, 2007. június 18. napján megkötött, 2009. július 31. napján módosított együttmőködési keretszerzıdés 2. számú, technikai tatalmú módosítása részeként - 1 db nagy teljesítményő robbanómotoros vízszivattyú valamint 1 x 5 db tőzoltó tömlıt használatra adja át a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. részére, a szerzıdés függeléke módosításaként. A Képviselı-testület rögzíti, hogy 1 db nagy teljesítményő robbanómotoros vízszivattyú valamint 1 x 5 db tőzoltó tömlı a továbbiakban is a Polgármesteri Hivatal használatában és birtokában marad. 5./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./-4./ pontban foglalt döntés végrehajtásához a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Csapó Attila a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. ügyvezetıjének a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 15 napon belül, az 1./ pontban rögzített tárgyi eszközök, ingó dolgok beszerzésére 2011. január 15., a pénzügyi kötelezettségvállalás tervezésére: a Képviselı-testület és szervei 2011. év február havi rendes ülése, az együttmőködési keretszerzıdés 2. sz. módosítására, felek általi megkötésére: 2011. január 30. A Képviselı-testület 8 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 350/2010. (XII.16.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete - az Állami Számvevıszék 3. Önkormányzati és Területi Ellenırzési Igazgatósága (székhely: 1052. Budapest, Apáczai Csere J. u. 10.) által eszközölt szakmai észrevételével egyetértve - úgy dönt, hogy a Kistérségi Ellenırzési Központ Kft. (székhely: 1061 Budapest, Jókai tér 7.) részérıl eljáró belsı ellenırzési vezetı, valamint Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala jegyzıje által a/ Pilis Város Önkormányzata, b/ Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala, c/ az Önkormányzat fenntartásában és mőködtetésében álló további, valamennyi helyi önkormányzati költségvetési szerv, intézmény vonatkozásában - ún. kockázat elemezésre alapítottan - elkészített, Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala jegyzıje által beterjesztett, a Képviselı-testület által 267/2010. (X.28.) sz. önkormányzati határozatával elfogadott és jóváhagyott 2011. évi belsı ellenırzési munkatervet, - a költségvetési szervek belsı ellenırzésérıl szóló, többször módosított 193/2003. (XI. 26.) Korm. rendelet 22. §-a alapján módosítja. 2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, valamint a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján, Pilis Város Önkormányzata, valamint az Önkormányzat fenntartásában és mőködtetésében álló helyi önkormányzati költségvetési szervek (intézmények) 2011. évi belsı ellenırzési munkatervének módosított és a változtatásokkal egységes szerkezetbe foglalt változatát, - a fenntartó Képviselı-testület nevében írják alá és adják ki. 3.1./ A Képviselı-testület felkéri a polgármesteren keresztül a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét, hogy az 1./ pontban foglalt, módosító tartalmú döntésrıl, és annak részleteirıl
írásban értesítse a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás elnökét, Pilis Város Önkormányzata és intézményei 2011. évi, módosított és a változtatásokkal egységes szerkezetbe foglalt belsı ellenırzési munkatervének egyidejő megküldésével. 3.2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármesteren keresztül a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét, hogy az 1./ pontban foglalt, módosító tartalmú döntésrıl, és annak részleteirıl írásban értesítse Pilis Város Önkormányzata fenntartásában és mőködtetésében álló, valamennyi helyi önkormányzati költségvetési szervek, intézmények képviselıit. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármesteren keresztül a jegyzıt, hogy a 1./-3./ pontban foglalt döntés végrehajtására tegye meg a szükséges intézkedéseket. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás elnökének a döntésrıl történı értesítésére, valamint Pilis Város Önkormányzata és intézményei 2011. évi belsı ellenırzési munkatervének megküldésére: a döntést követı 15 napon belül, Pilis Város Önkormányzata fenntartásában és mőködtetésében álló, valamennyi helyi önkormányzati költségvetési szerv, intézmény képviselıi részére, Pilis Város Önkormányzata és intézményei 2011. évi belsı ellenırzési munkatervének megküldésére: a döntést követı 30 napon belül. A Képviselı-testület 9 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 351/2010. (XII.16.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy külön kikötés eszközlése nélkül elfogadja és tudomásul veszi Pintér Sándor, a pilisi Klímabarát Kör koordinátora által készített, a pilisi Klímabarát Kör 2010. évi tevékenységérıl szóló – a határozat mellékletlét képezı – írásbeli beszámolóját. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Pintér Sándor 2721. Pilis, Dárda u. 16. sz. alatti lakost, a pilisi Klímabarát Kör koordinátorát. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Pintér Sándor 2721. Pilis, Dárda u. 16. szám alatti lakosnak, a pilisi Klímabarát Kör koordinátorának a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 9 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 352/2010. (XII.16.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy az általa meghozott 16/2010. (I:28.) sz. önkormányzati határozatával - a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló, többször módosított 1993. évi III. törvény 37/A. §-a alapján - elfogadott Pilis Város Önkormányzatának 2010. évi Közfoglalkoztatási Terve idıbeli hatályát 2011. év február 28. napjáig meghosszabbítja, valamint a Tervet az alábbiak szerint egészít ki:
1.1./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy 2011. január 01. – 2011. február 28. napjáig terjedı idıtartamra a közfoglalkoztatottak számát 25 fıben határozza meg. Ebbıl: 1.1.1./ intézményekhez rendelt közfoglalkoztatotti létszám: 13 fı 1.1.2./ Gerje-Forrás Nonprofit Kft. részére kirendelt közfoglalkoztatotti létszám: 12 fı c./ Összesen: 25 fı 1.2./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az 1./ pontban foglaltak szerinti közfoglalkoztatás idıtartama alatt, Pilis Város Önkormányzatának a 2010. évi közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó áthúzó költségvetését (az Önkormányzat 2011. évi költségvetés terhére), az alábbiak szerint állapítja meg: 1.2.1./ A 2011. évre áthúzódó közfoglalkoztatási terv végrehajtásához kapcsolódó költségvetés (2011.01.01.-2011.02.28. idıtartamra, a dologi költségvetési kiadási elıirányzat nélkül számítottan): bruttó 4.847 e Ft. 1.2.2./ Pilis Város Önkormányzata által az Önkormányzat 2011. évi költségvetése kerete terhére vállalandó saját költségvetési forrás (2011.01.01.-2011.02.28. idıtartamra számítottan): bruttó 1.424 e Ft. 1.2.3./ Pilis Város Önkormányzata által, a központi költségvetésbıl igényelendı forrás (2011.01.01.-2011.02.28. idıtartamra számítottan): bruttó 3.324 e Ft. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján, a 2010. évi Közfoglalkoztatási Terv idıbeli hatályának módosításával összefüggésben – a Polgármesteri Hivatal jegyzıje bevonásával – a munkaerı gazdálkodáshoz, munkaerı igényléshez kapcsolódóan a szükséges intézkedéseket tegye meg. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy Pilis Város Önkormányzatának 2010. évi Közfoglalkoztatási Terv idıbeli hatálya alatt, a 2011. évre áthúzódó és megkötött munkaszerzıdések (rendszeres) személyi juttatás és járulékai költségeinek az Önkormányzat 2011. évi költségvetésérıl szóló …../2011.(……) sz. önkormányzati rendeletébe történı beépítésére - a Képviselı-testület és szervei 2011. évi február havi nyilvános és rendes ülésén - a tegye meg a szükséges intézkedéseket. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-3./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a Pest Megyei Munkaügyi Központ Monori Kirendeltségének a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 8 napon belül, a 2./ pontban foglalt feladatok végrehajtására: 2011. február 28., a 3./ pontban foglalt feladat végrehajtására: a Képviselı-testület és szervei 2011. évi február havi nyilvános és rendes ülése. A Képviselı-testület 8 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 353/2010. (XII.16.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy kezdeményezi a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás Társulási Tanácsánál, mint a Kistérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat pilisi tagintézménye (telephelyek: 2721
Pilis, Kossuth L. u. 49., Kossuth L: u. 57/b.) fenntartójánál az intézmény pilisi tagintézményének, 2011. február 1-jei hatállyal történı, alábbi szervezeti átalakítását: 1.1./ a házi gondozási feladatokat: 2 fı gondozó, napi 8 órában lássa el, 1.2./ az idısek nappali ellátása, étkeztetés (szociális étkeztetés, közétkeztetés) tekintetében, az idısek nappali ellátásához, valamint a szociális étkeztetéséhez kapcsolódó feladatokat 3 fı gondozó, szakmai munkatárs végezze a szakmai vezetı irányítása mellett, 1.3./ a házi gondozási szakfeladatról átirányított munkatárs, gondozó napi 4 órában, adminisztrációs feladatokat lásson el, a szakmai vezetı irányítása mellett. 1.4./ A Képviselı-testület kezdeményezi, hogy amennyiben az intézmény pilisi tagintézménye Idısgondozási Szakmai Csoportja keretein belül, a házi gondozást igénybe vevık létszáma az a./ pontban megjelölt ellátói létszámhoz igazodó, jogszabályban rögzített létszámot meghaladja, - az Idıs Gondozási Szakmai Csoport vezetıjének jogköre egészüljön ki az egyes munkakörök közötti ún. átirányítás lehetıségével (figyelemmel arra, hogy az idısek nappali ellátása, szociális étkezés keretein belül rendelkezésre álló létszám meghaladja, az ezen ellátásokra szükséges gondozói, munkatársi létszámot). 1.5./ A Képviselı-testület megkeresi a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás ez ügyben érintett képviselıjét, valamint Ispány Jánost, a Kistérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat intézményvezetıjét, hogy az Idısgondozási Szakmai Csoport által ellátott szociális étkeztetésben, köz étkezésben részesülık létszámának emelése érdekében, tegye meg a szükséges intézkedéseket (a helyi média, illetve egyéb hirdetési felületek igénybevétele segítségével az ellátotti, igénybevevıi létszám emelésérıl gondoskodjon.). 2./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a Kistérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 49.) pilisi tagintézményének szervezeti átalakítása ügyében, a családsegítı valamint a gyermekjóléti szakmai egységek szakmai létszámának emelését nem támogatja. 3./ A Képviselı-testület megkeresi a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás elnökét, valamint a munkaszervezet vezetıjét, tovább Ispány Jánost, a Kistérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat intézményvezetıjét, hogy az Idısgondozási Szakmai Csoport által ellátottak létszámának emelése érdekében, - Albertirsa Város Önkormányzatának ellátási szerzıdés megkötésére irányuló javaslatát (2010. december hó) a felek 2011. január havi testületi üléseikre közösen dolgozzák ki, érdemben vizsgálják meg. 4./A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 3./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Pogácsás Tibort, a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás (székhely: 220 Monor, Kossuth L. u. 78-80.) elnökét, valamint Ispány Jánost, a Kistérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat (székhely: 2200. Monor, Dobó u. 6.) intézményvezetıjét. 5./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1.-4/. pontban foglalt döntés végrehajtására tegye meg a szükséges lépéseket. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Pogácsás Tibor, a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás (székhely: 220 Monor, Kossuth L. u. 78-80.) elnökének, valamint Ispány János, a Kistérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat (székhely: 2200. Monor, Dobó u. 6.) intézményvezetıjének a döntésrıl történı értesítésére: a döntést
követı 8 napon belül, a 3./ pontban rögzített szükséges intézkedések megtételére: 2011. január 15. A Képviselı-testület 9 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 354/2010. (XII.16.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Gubányi Károly Általános Iskola (2721 Pilis, Kossuth L. u. 30., képviseli: Koblencz Andrea igazgató) által készített, Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala részére 2010. november 17. napján benyújtott, a Gubányi Károly Általános Iskola 2009. szeptember 01. napjától 2010. november 15. napjáig tartó idıtartamra vonatkozó tevékenységérıl, mőködésérıl szóló írásbeli szakmai beszámolóját - külön kikötés eszközlése nélkül - elfogadja, és tudomásul veszi. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármesteren keresztül a Polgármesteri Hivatal jegyzıjét, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Koblencz Andreát, a Gubányi Károly Általános Iskola (székhely: 2721 Pilis, Kossuth L. u. 30.) igazgatóját. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, a Gubányi Károly Általános Iskola (2721 Pilis, Kossuth L. u. 30.) igazgatójának a döntésrıl történı tájékoztatására: a döntést követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 9 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 355/2010. (XII.16.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Gyál Városfejlesztési és Városüzemeltetési Nonprofit Kft.-vel (székhely: 2360 Gyál, Rákóczi u. 44., adószám: 20754299-2-13, számlaszám: 64400044-10419478, cégjegyzékszám: 13-14-000098 képviseli Székelyné Jenei Mária ügyvezetı igazgató), a települési gyepmesteri tevékenység ellátására 2006. március 10-én megkötött, 2008. január 05-én módosított vállalkozási szerzıdés idıbeli hatályát nem hosszabbítja meg. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Székelyné Jenei Máriát, a Gyál Városfejlesztési és Városüzemeltetési Nonprofit Kft. (székhely: 2360 Gyál, Rákóczi u. 44.) ügyvezetı igazgatóját. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Székelyné Jenei Mária, a Gyál Városfejlesztési és Városüzemeltetési Nonprofit Kft. (székhely: 2360 Gyál, Rákóczi u. 44.) ügyvezetı igazgatójának a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 8 napon belül. A Képviselı-testület 9 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 356/2010. (XII.16.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a HD-Herczig Kft.-vel (székhely: 2230 Gyömrı, Állomás u. 72/a., adószám: 14755064-1-13, Monor és Vidéke
Takarékszövetkezetnél vezetett számlaszám:65100084-11341136, cégjegyzékszám:13-09128495 képviseli: Herczig József ügyvezetı) a települési gyepmesteri tevékenységének ellátására 2011. január 01 napjától 2013. december 31-e napjáig tartó, határozott idıtartamú vállalkozási szerzıdést köt. 2./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az 1./ pontban meghatározott, valamint az esetlegesen megrendelendı egyéb, kiegészítı szolgáltatások megrendelésére (feladatok végrehajtására), Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete által megalkotandó, az Önkormányzat 2011. évi költségvetésérıl szóló …/2011. (…) sz. önkormányzati rendeletében bruttó 1.100.000.- Ft-ot, azaz bruttó Egymillió-egyszázezer forint összeget különít el. 3./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntés alapján Pilis Város Önkormányzata, mint megrendelı nevében Herczig Józseffel, a HD-Herczig Kft. (székhely: 2230 Gyömrı Állomás u. 72/a.) ügyvezetıjével, - a határozat mellékletét képezı - vállalkozási szerzıdést kösse meg, írja alá. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./, 2./ és 3./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Herczig Józsefet, a HD-Herczig Kft. (székhely: 2230 Gyömrı Állomás u. 72/a.) ügyvezetı igazgatóját. 5./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-4./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Herczig József, a HD-Herczig Kft. (székhely: 2230 Gyömrı Állomás u. 72/a.) ügyvezetı igazgatójának a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 8 napon belül, a vállalkozási szerzıdés megkötésére: 2011. január 05., a 2./ pontban foglalt tervezési feladat végrehajtására: a Képviselı-testület és szervei 2011. évi február havi rendes ülése. A Képviselı-testület 9 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 357/2010. (XII.16.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala Közterület-felügyeletének 2010. év II. féléves mőködésének tapasztalatairól szóló, - a határozat mellékletét képezı - írásbeli tájékoztatót külön kikötés eszközlése nélkül - elfogadja. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert hogy az 1./ pontban meghozott döntést - a Polgármesteri Hivatal jegyzıje útján - Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala Közterület-felügyelete munkatársai részére, írásban küldje meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala Közterületfelügyelete munkatársainak a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 9 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta:
358/2010. (XII.16.) sz. önkormányzati határozat Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy az általa, a 2008. évben kibocsátott „Gerje” kötvény kibocsátásával összefüggésben 2008. január 16.-i rendkívüli ülésen meghozott 3/2008.(I.16.) sz. önkormányzati határozatát – a képviselı-testületi határozatban, önkormányzati ad-hoc bizottságra átruházott feladatköröknek a mindenkori, tárgyévi költségvetési rendeletben történı szabályozás szükségessége miatt – visszavonja. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal. A Képviselı-testület 6 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal és 2 tartózkodás mellett, az alábbi határozatot hozta: 359/2010. (XII.16.) sz. önkormányzati határozat 1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy Gajdosné Nagy Tímea képviselınek a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetésérıl szóló törvényjavaslata tárgyában megfogalmazott, a határozat mellékletét képezı, a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. törvény 101. §-ában biztosított felterjesztési jog gyakorlására irányuló indítványát, javaslatát elutasítja. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban rögzített döntésérıl, állásfoglalásáról írásban értesítse Gajdosné Nagy Tímea képviselıt, a Jobbik Magyarországért Mozgalom képviselıjét. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Gajdosné Nagy Tímea képviselınek, a Jobbik Magyarországért Mozgalom képviselıjének a döntésrıl történı értesítésére: a döntést követı 15 napon belül. A Képviselı-testület 9 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 360/2010. (XII.16.) sz. önkormányzati határozat 1.1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy az Állatotthon Alapítvány Közhasznú Szervezettel (székhely: 1224 Budapest, Szakiskola u. 149., képviseli: Greilinger Hedvig a kuratórium elnöke, adószám: 18234952-1-43) a településen kóborló kölyök és növendék korú kutyák befogadása érdekében, - 2011. január 01 napjától 2013. december 31-e napjáig, határozott idıtartamra együttmőködéssel vegyes támogatási szerzıdést köt. 1.2./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az 1.1./ alpontban rögzített célok teljesülése érdekében, az Állatotthon Alapítvány Közhasznú Szervezet részére bruttó 50 e Ft, azaz bruttó Ötvenezer forint összegő, egyszeri támogatást nyújt, - Pilis Város Önkormányzata 2011. évi költségvetés terhére. 1.3./ A kötelezettségvállalás fedezete: Pilis Város Önkormányzata 2011. évi költségvetésében, a Támogatások c. szakfeladata.
2./ A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés alapján, a határozat mellékletét képezı, együttmőködéssel vegyes támogatási szerzıdést 2011. január 1-jei hatállyal Pilis Város Önkormányzata nevében Greilinger Hedviggel az Állatotthon Alapítvány Közhasznú Szervezet kuratóriuma elnökével (székhely: 1224 Budapest, Szakiskola u. 149., adószám: 18234952-1-43) kösse meg, írja alá. 3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntés alapján, a pénzügyi kötelezettségvállalást tartalmazó határozatot Pilis Város Önkormányzata 2011. évi költségvetésében, a Támogatások c. szakfeladata részeként tervezze be, építse be. 4./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ és 2./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse Greilinger Hedviget, az Állatotthon Alapítvány Közhasznú Szervezet kuratóriuma elnökét (székhely: 1224 Budapest, Szakiskola u. 149., képviseli: Greilinger Hedvig, adószám: 18234952-1-43), egyúttal a döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. 5./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./-4./ pontban foglalt döntés végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Szabó Márton polgármester Határidı: azonnal, Greilinger Hedvig, az Állatotthon Alapítvány Közhasznú Szervezet kuratóriuma elnöknek (székhely: 1224 Budapest, Szakiskola u. 149.) a döntésrıl történı értesítésre: a döntést követı 8 napon belül, az együttmőködéssel vegyes támogatási szerzıdés megkötésére: 2011. január 10.