Baja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2009. (VI. 05.) rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről Baja Város Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény 41.§ (3) bekezdésében és 42.§-ában kapott felhatalmazás alapján az alábbi rendeletet alkotja: 1. §
1
(1) A rendelet (a továbbiakban: rendelet) hatálya Baja város közigazgatási területén lévő, önkormányzati tulajdonú – működő és lezárt – köztemetőkre (a továbbiakban: temetők), a temetők fenntartására, üzemeltetésére, felújítására és fejlesztésére terjed ki. A temetők továbbá a nemzeti sírkert részévé nyilvánított temetési helyek jegyzékét az 1. melléklet tartalmazza. (2) A nemzeti sírkert részévé nyilvánított temetési helyek, sírhelyek nem szüntethetők meg, továbbá a síremlékek nem idegeníthetőek el és nem helyezhetők át. 2. § (1) A temetők tulajdonosa Baja Város Önkormányzata. 2 (2) A temetők üzemeltetését a temetőüzemeltetésre külön jogszabály szerint jogosult gazdálkodó szervezet látja el, amellyel Baja Város Önkormányzata erre irányuló kötött kegyeleti közszolgáltatási szerződést kötött. 3 (3) Baja Város belterületén lévő közterületeken halotti hamvak nem szórhatók szét. 4 3. § (1)
5
(2) Tilos a temetőkben minden olyan magatartás vagy tevékenység, amely a temető-látogató közönség kegyeleti érzését sérti. (3) a.) A temető területén csak a sírok, sírboltok és urnafülkék díszítésére szolgáló tárgyakat szabad elhelyezni, egyéb tárgyak huzamosabb időre szóló elhelyezéséhez a temető üzemeltetőjének hozzájárulása szükséges. b.) A temetőben elhelyezett sírok, síremlékek, tárgyak tekintetében az őrzési, illetve kártérítési felelősség sem az önkormányzatot, sem az üzemeltetőt nem terheli. (4) A temetőben végzendő minden munkát - kivéve a nem vállalkozási alapon történő sírgondozást - a temető üzemeltetőjének a munka megkezdése előtt be kell jelenteni. Síremlék temetőbe történő beszállításához és felállításához, temetőn belüli áthelyezéséhez, temetőből történő kiszállításához a síremlék eredetét és tulajdonjogát igazoló irat szükséges. A szakipari feladatra vállalkozók (pl. sírköves, műköves) a temetőben sírkő tisztítást, állítást, bontást, stb. csak megbízójuk írásos megrendelésével – az üzemeltetővel egyeztetett időtartamban - végezhetnek. Amennyiben a vállalkozó munkája során kárt okoz, azt köteles az üzemeltetőnek bejelenteni és a károsultnak megtéríteni. 6 (5)
7
(6)
8
A sírhelyek kitűzését a temető üzemeltetője végzi. A temetkezési szolgáltatások közül a sírhelynyitással (sírásás, kriptanyitás), a visszahantolással, a sírhelybezárással, az exhumálással, valamint a temetőn belüli hűtéssel kapcsolatos feladatok ellátását kizárólag a temető üzemeltetője végezheti.
(7) A temetőben a sírokra csak lágyszárúakat (egy nyári vagy évelő virágokat) és alacsony (legfeljebb egy méter magasságú) cserjéket, kistermetű örökzöldeket szabad ültetni. A temető üzemeltetését akadályozó 1 2 3 4 5 6 7 8
Módosította a 3/2011. (I. 28.) önkormányzati rendelet 1. §. Hatályos: 2011. február 5-től. Módosította a 3/2011. (I. 28.) önkormányzati rendelet 2. § (1) bekezdés. Hatályos: 2011. február 5-től. 32/2009. (XI. 26.) rendelettel megállapított szöveg. Hatályos: 2009. november 27-től Megállapította a 3/2011. (I. 28.) önkormányzati rendelet 2. § (2). Hatályos: 2011. február 5-től. Hatályon kívül helyezte a 3/2011. (I. 28.) önkormányzati rendelet 11. § (2) a) pont. Hatálytalan: 2011. február 5-től. Módosította a 3/2011. (I. 28.) önkormányzati rendelet 3. §. Hatályos: 2011. február 5-től. Újraszabályozta a 6/2015. (III. 30.) önkormányzati rendelet 1. §. Hatályos 2015. március 31-től. Hatályon kívül helyezte a 3/2011. (I.28.) önkormányzati rendelet 11. § (2) b) pont. Hatálytalan: 2011. február 5-től.
növényzet eltávolítására a telepítőt (a sírhely tulajdonosát) felszólíthatja a temető üzemeltetője. A sírok között, utak mentén és más szabad területeken csak a temető kezelője, illetve kezelő megbízottja telepíthet növényzetet, melynek szükség szerinti kitermelését és alakítását csak a kezelő végezheti. (8) A temetőben a sírokat, az azokon lévő tárgyakat, síremlékeket, bokrokat, egyéb növényeket, táblákat, épületeket és bármely más tárgyat beszennyezni, vagy megrongálni a sírok, vagy sírboltok díszítésére szolgáló tárgyakat jogosulatlanul elvinni vagy eltávolítani tilos (9) A sírhelyeket és a sírok közötti 60 cm széles sávot a sírhelyet megváltó személy köteles gondozni. Ha az elhanyagolt sírhelyet a tulajdonos, gondozó felszólításra sem teszi rendbe azt a temető kezelője, vagy üzemeltetője a tulajdonos költségére jogosult elvégeztetni. (10) Heti pihenő és ünnepnapokon a temetőkben a sírok gondozásán9 és temetési szertartásokon kívül más munkát végezni, vagy végeztetni tilos. (11) A temetőben 10 éven aluli gyermek felügyelet nélkül nem tartózkodhat. (12) A temetőbe állatot bevinni tilos. (13) A temetőben keletkezett hulladékot csak az arra kijelölt helyen szabad elhelyezni. 4. § (1) A temetőgazdálkodás rendjét (parcellázás) − figyelemmel a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény és ennek végrehajtásáról szóló 145/1999. (X.1.) Korm. rendelet rendelkezéseire − a temetőfejlesztési tervekkel összhangban kell meghatározni. A temetési helyek méretei (hossz = h; szélesség = sz) -
egyes sírhely kettős sírhely gyermek sírhely kétszemélyes sírbolt négy- és hatszemélyes nyolcszemélyes díszsírhely egyszemélyes urnafülke kétszemélyes urnafülke négyszemélyes urnasír
h: h: h: h: h: h: h: h: h: h:
2,2 m 2,2 m 1,3 m 3,0 m 3,0 m 3,6 m 2,2 m 0,27 m 0,21 m 0,70 m
sz: sz: sz: sz: sz: sz: sz: sz: sz: sz:
1,2 m 1,9 m 0,8 m 1,9 m 2,7 m 2,8 m 1,2 m 0,27 m 0,38 m 0,50 m
Az egyes és kettős sírhelyek közötti távolság 0,6 méter, a sírsorok közötti távolság 1 méter. A gyermek sírhelyek közötti távolság 0,6 méter, az egyedi építésű kripták közötti távolság 1 méter, a kriptasorok közötti távolság 4 méter.10 (2) A sírhelyek feletti rendelkezési jog megszerzéséért, valamint újraváltásáért díjat kell fizetni, melynek összegét a rendelet 4. melléklete tartalmazza. A díjak beszedését, továbbá a temetési helyek értékesítését a temető üzemeltetője végzi.11 (3) A sírhelyek teljes használati díját a sírhely megváltásakor kell megfizetni. Minden további koporsós betemetés alkalmával ki kell fizetni azt a díjkülönbözetet, amellyel a 25 éves porladási idő biztosítása érdekében a használati idő szükségképpen meghosszabbodik. a./ A sírhelyek fekvése, temetőkben elfoglalt helye jelentősége alapján három árkategória kerül megállapításra: A, B, C sírhelyek, a temetési helyek kategóriába sorolását az 5. sz. melléklet tartalmazza. b./ Az egyes sírhelyek, parcellák kategória megjelölését a temető térképeken pontosan fel kell tüntetni. 9
Módosította a 11/2012. (IV. 2.) önkormányzati rendelet 10. §. (3) bekezdés. Hatályos: 2012. április 15-től. Módosította a 3/2011. (I. 28.) önkormányzati rendelet 4. § (1) bekezdés. Hatályos: 2011. február 5-től. 11 Módosította a 3/2011. (I. 28.) önkormányzati rendelet 4. § (2) bekezdés. Hatályos: 2011. február 5-től. 10
(4) Azon sírhelyek felszámolása, melyek megváltási ideje lejárt, a vonatkozó jogszabályok rendelkezései szerint történik, de meghirdetését a helyben szokásos módon (helyi sajtó, rádió, temetői hirdetőtábla, stb.) is el kell végezni. (5) A temető üzemeltetője a (2) bekezdésbeli tevékenységekből származó bevételeit a temető fenntartására, a temetői szolgáltatások színvonalának emelésére, illetőleg a temetők fejlesztésére köteles fordítani a kegyeleti közszolgáltatási szerződésben meghatározottak szerint. (6) A temetkezési szolgáltatók kivételével a temetőben vállalkozásszerűen munkát végzők által fizetendő temetőfenntartási hozzájárulás díját, és a temetői létesítmények, illetve az üzemeltető által biztosított szolgáltatások igénybevételéért a temetkezési szolgáltatók által fizetendő díjat a rendelet 3. melléklete tartalmazza. A díjak beszedését a temető üzemeltetője végzi. 12 (7) A sírhelyek használatáért fizetett díjak, és a temetők üzemeltetéséhez kapcsolódóan szedett egyéb díjak jegyzékét, valamint a temető rendjéről szóló tájékoztatót a temető üzemeltetője hivatali helyiségében és a temető bejáratánál köteles kifüggeszteni. 5. § (1) A síremlékekkel kapcsolatos kegyeleti jogok gyakorlására a létesítő, illetőleg a jogutódja hivatott, síremléket csak a sírhellyel rendelkezni jogosult személy, illetve megbízottja állíthat. Ha ilyen jogosult nincs, vagy jogait nem gyakorolja, azt helyette bármely kegyeleti jogosult megteheti. Vita esetén a bíróság dönt. (2) Kripta magánforgalmú elidegenítése esetén a temető üzemeltetője a tulajdonos-változást csak az adásvételi szerződés egy példányának átadása után veszi tudomásul, s jegyzi át a sírbolt könyvben. Amennyiben a kripta használati ideje a tulajdonos-változás időpontjában lejárt, az új tulajdonos csak az újraváltás megfizetése után – vagyis a temetési hely feletti rendelkezési jogosultsága megszerzését követően – kerül bejegyzésre a sírbolt könyvbe. 6. § (1) A közéleti tevékenység területén jelentős érdemeket szerzett elhunytak eltemetésére díszsírhelyeket kell kijelölni. (2) A díszsírhelyeket, dísz-urnafülkéket, egyedi síremléket, sírkövet kezdeményezésére Baja Város Képviselő-testülete adományozza.13
természetes, vagy
jogi
személy
(3) A díszsíremlékek adományozásáról és a díszsírok, dísz-urnafülkék fenntartásáról, gondozásáról az adományozással egyidejűleg kell határozni. (4) A díszsírhelyek adományozására, fenntartására vonatkozó szabályzatot a 6. sz. melléklet tartalmazza. 7. §
14
8. §
15
(1)-(2)
(1)-(3) 9. § (1) Temetési szolgáltatást végezhet azon gazdálkodó szervezet vagy vállalkozó, aki az alábbi feltételeket teljesíti: a) a temetkezési vállalkozónak alkalmazkodnia kell a temető nyitvatartási és üzemelési rendjéhez, b) a 3. sz. melléklet szerinti, általa igénybe vett szolgáltatásokhoz kapcsolódóan a mellékletben meghatározott díjakat megfizeti. 12 13 14 15
Módosította a 3/2011. (I. 28.) önkormányzati rendelet 4. § (3) bekezdés. Hatályos: 2011. február 5-től. Módosította a 3/2011. (I. 28.) önkormányzati rendelet 5. §. Hatályos: 2011. február 5-től. Hatályon kívül helyezte a 3/2011. (I. 28.) önkormányzati rendelet 11. § (2) c) pont. Hatálytalan: 2011. február 5-től. Hatályon kívül helyezte a 6/2015. (III. 30.) önkormányzati rendelet 3. §. Hatálytalan 2015. március 31-től.
10. § A temető üzemeltetője, vagy a temetési szolgáltatást végző intézkedése ellen az érdekelt a tudomásra jutástól számított 8 napon belül bejelentéssel élhet Baja Város Polgármesteréhez. 16 Szabálysértési rendelkezések 11. §
17
12. § (1) Jelen rendelet 2009. július 1-jén lép hatályba. (2) Jelen rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti Baja Város Önkormányzat Képviselő-testülete a temetőkről és temetkezési tevékenységről szóló 28/2004.(V.25.) rendelete, és az azt módosító 63/2004.(XI.30.)., 69/2004. (XII.22.), 66/2005.(XII.16.)., 5/2006.(II.3.), 31/2006.(VIII.3.), 56/2006. (XII.18.), 37/2007.(XI.30.), 58/2008.(XII.3.) rendelet. (3)-(7)
18
13. §
19
E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja. Baja, 2009. június 4. dr. Révfy Zoltán polgármester
dr. Sas Gábor jegyző
Záradék: A rendelet 2009. június 5-én került kihirdetésre. dr. Sas Gábor jegyző
16 17
Módosította a 3/2011.(I. 28.) önkormányzati rendelet 6. §. Hatályos: 2011. február 5-től.
Hatályon kívül helyezte a 11/2012. (IV. 2.) önkormányzati rendelet 11. § (3) bekezdés k) pont. Hatálytalan: 2012. április 15-től. 18 Hatályon kívül helyezte a 27/2012. (XI. 30.) önkormányzati rendelet 31. § (2) bekezdés o) pontja. Hatálytalan: 2012. december 1-től. 19
32/2009.(XI.26.) rendelettel megállapított szöveg. Hatályos: 2009. november 27-től
1. melléklet a temetőkről és a temetkezési tevékenységről szóló 12/2009. (VI. 5.) önkormányzati rendelethez A BAJAI TEMETŐK JEGYZÉKE 1.) Bokodi úti temető Köztemetőként üzemel. 2.) Bajaszentistváni temető Köztemetőként üzemel. 3.) Kiscsávolyi temető Köztemetőként üzemel. 4.) Rókus temető Köztemetőként üzemel. 5.) Józsefvárosi temető Köztemetőként üzemel. 6.) Kálvária temető Köztemetőként üzemel. 7.) Szovjet hősi temető Hősi temetési hely. 8.) A Vaskúti úti laktanyánál lévő II. világháborús emlékhely Hősi temetési hely. 9.) Nemzeti sírkert részévé nyilvánított temetési helyek A Rókus temetőben az alábbi neves személyiségek nyughelye: Báldy Bálint – I. p. / 2. sor / 7. Dr. Csörsz Károly – II. p. / 4. sor / 14. Dr. Jánossy Dénes – III. p. / 1. sor / 4. Perczel Miklós – IV. p. / 4 sor / 2. Mészáros Lázár – Kápolna altemplomában A Kálvária temetőben az alábbi neves személyiség nyughelye: Nagy István – III. p. / 1. sor / 3.
20
Módosította a 3/2011. (I. 28.) önkormányzati rendelet 8. §. Hatályos: 2011. február 5-től.
20
6 2.sz.melléklet Baja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2009.(XI.26.) és 3/2011. (I. 28.) rendeletekkel módosított 12/2009. (VI. 05.) rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről 21
21
Hatályon kívül helyezte a 3/2011. (I.28.) önkormányzati rendelet 11. § (2) d) pont. Hatálytalan: 2011. február 5-től.
7
3. melléklet a temetőkről és a temetkezési tevékenységről szóló 12/2009. (VI. 05.) önkormányzati rendelethez
22
A TEMETŐI LÉTESÍTMÉNYEK, ILLETVE AZ ÜZEMELTETŐ ÁLTAL BIZTOSÍTOTT SZOLGÁLTATÁSOK IGÉNYBEVÉTELÉÉRT A TEMETKEZÉSI SZOLGÁLTATÓK ÁLTAL FIZETENDŐ, TOVÁBBÁ A TEMETKEZÉSI SZOLGÁLTATÓK KIVÉTELÉVEL A TEMETŐBEN VÁLLALKOZÁSSZERŰEN MUNKÁT VÉGZŐK ÁLTAL FIZETENDŐ TEMETŐFENNTARTÁSI HOZZÁJÁRULÁS ÁLTALÁNOS FORGALMI ADÓT NEM TARTALMAZÓ DÍJTÉTELEI 1. A temetői létesítmények, illetve az üzemeltető által biztosított szolgáltatások igénybevételéért a temetkezési szolgáltatók által fizetendő, általános forgalmi adót nem tartalmazó igénybevételi díjai forintban 1.1. 1.2. 1.3. 1.4. 1.5. 1.6.
Alapszolgáltatás (felügyelet, sírkitűzés, nyilvántartás, stb.) díja 5.000,Sírgödör nyitásának díja 22.700,Sírgödör mélyített nyitásának díja 25.700,Kriptanyitás díja 14.835,Urnasír nyitásának díja 6.600,Sírhely bezárásának díjtételei: 1.6.1. Sírgödör betemetése 17.600,1.6.2. Kripta zárása 15.000,1.6.3. Urnasír zárása 6.000,1.7. Exhumálás díja 50.000,1.8. Ravatalozó és ravatalozási kellékek használata: 1.8.1. Belső ravatal esetén 23.300,1.8.2. Külső ravatal esetén 12.600,1.9. Hűtőhasználat díja 1.915,1.9.1. Az. 1.9. pontban foglalt díjon felül az 1-4. napig naponta további 915,1.9.2. Az. 1.9. pontban és 1.9.1. alpontban foglalt díjon felül az 5. naptól naponta további 210,1.10. Munkaszüneti és pihenőnapon, vállalkozói munkavégzés esetén rendelkezésre állás díja alkalmanként: 20.000,1.11. A temető üzemeltetőjének munkarendjétől eltérő időpontban történő vállalkozói munkavégzés esetén rendelkezésre állás díja alkalmanként 6.000,1.12. Egyszeri hulladékszállítási díj temetésenként 6.000,2. A temetkezési szolgáltatók kivételével a temetőben vállalkozásszerűen munkát végzők által fizetendő temetőfenntartási hozzájárulás általános forgalmi adót nem tartalmazó díjtételei, forintban 2.1. 2.2. 2.3. 2.4.
22
Egyszemélyes sírhely, urnasír készítése naponta Kripta, ikersírhely készítése naponta Sírkövek, síremlékek tisztítása síronként Gravírozás, betűfestés síronként
Újraszabályozta a 6/2015. (III. 30.) önkormányzati rendelet 2. §. Hatályos 2015. március 31-től.
3.225,4.620,2.500,500,-
8
4. melléklet a temetőkről és a temetkezési tevékenységről szóló 12/2009. (VI. 5.) önkormányzati rendelethez 23 Temetési helyek, illetve újraváltás díjai (Ft) Sírhely fajtája Egyszemélyes Iker sírhely Gyermeksírhely 2 személyes sírbolthely (kripta) 4 személyes sírbolthely 6 személyes sírbolthely 8 személyes sírbolthely Egyszemélyes urnafülke Egyszemélyes urnafülke Kétszemélyes urnafülke Kétszemélyes urnafülke Urnasír (4 személyes) Urnasír (4 személyes) Közös urnakamra
Váltási idő (év) 25 25 25 60 60 60 60 10 20 10 20 10 20 -
A
Díjak kategóriánként (Ft) B C
33.030 55.000 132.390 232.775 259.865 264.865 21.200 40.630 26.750 45.915 39.665 58.035 7.915
17.240 29.900 4.165 96.665 133.335 175.835 181.915 15.635 28.535 18.460 35.085 29.165 40.540 -
A díjak az ÁFÁ-t nem tartalmazzák!
23
Módosította a 3/2011.(I.28.) önkormányzati rendelet 10. §. Hatályos: 2011. február 5-től.
6.335 12.915 43.785 61.740 78.600 88.625 7.835 14.750 8.750 16.585 11.500 18.460 -
9
5.sz.melléklet Baja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2009.(XI.26.) és 3/2011. (I. 28.) rendeletekkel módosított 12/2009. (VI. 05.) rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről Temetési helyek kategóriába sorolása Temetési helyek kategóriába sorolása 1.) Bokodi úti temető „A” kategória I/1, I/2, I/3, I/8, I/10 Iker I., Iker II., Iker III., Iker V., Iker VI. KR 1., KR 2., KR 3., KR 4., KR 5., KR 6., KR 10., KR 11., KR 12., KR 13. Urnafal I – XIII-ig 2 személyes Kör I., Kör II 2 személyes Urnasírok I – IX-ig 4 személyes Urnafal I – VI-ig 1 személyes Piramis 1 személyes Teraszos 2 személyes Urnasír X.,XI. „B” kategória I/4., I/5., I/6., I/7., I/9., I/14. (gyermeksírhely) Iker IV. „C” kategória I/15. Díszsírhelyek I/11., I/12., I/13. (Csiga) 2.) Rókus temető „A” kategória Bal oldal I., III., V. parcella, VII. parcella a 18. sorig Jobb oldal II., IV., VI. parcella „B” kategória” Baloldal VII. parcella a 19. sortól Jobb oldal VIII. parcella 3.) Kálvária temető „B” kategória Bal oldal I/1, I/3 parcella Jobb oldal I/2, I/4 parcella
10
„C” kategória Bal oldal
I/5, I/6 parcella
4.) Bajaszenistváni temető „B” kategória I/1., I/2., I/3., I/4., I/5. , I/6., I/7. és I/8. parcella Józsefvárosi temető „B” kategória I/1., I/2. és I/3. parcella Kiscsávolyi temető „A” kategória I/1, I/1/a, I/1/c I/2 első sora, KR 1, KR 2, T/5 Ravatalozó bal és jobb oldala „B” kategória I/2 a második sortól, I/2/a., I/3/, I/4 „C” kategória I/6.
11
6. sz. melléklet Baja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2009.(XI.26.) és 3/2011. (I. 28.) rendeletekkel módosított 12/2009. (VI. 05.) rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről Díszsírhelyek adományozására és fenntartására vonatkozó szabályok 1./ Baja Város Önkormányzata a Bokodi úti köztemetőben a díszsírhelyek elhelyezésére központi fekvésű temetőrészt köteles fenntartani. 2./ A díszsírok síremlékeinek felállításáról és karbantartásáról esetenként kell intézkedni a temetéstől számított 6 hónap elteltével. A meglévő és a rendelet hatálybalépését követően adományozott síremlékek és urnafülkék karbantartásáról és környezetének gondozásáról Baja Város Polgármesteri Hivatala gondoskodik.