______________________________________________________________________________________
Aranyalma Napközi Otthonos Otthonos Óvoda lapja
III. évfolyam 2. szám
2009. március
______________________________________________________________________________________ Beköszöntı Kedves Olvasóink! Kicsit megkésve készült el ez a szám, aminek több oka is van. Feladataink, teendıink összetorlódtak, továbbá technikai problémák is felmerültek, ugyanis a lézernyomtatónkba a tinta 100%-ot drágult, kerestük az olcsóbb megoldást, még nyomdákat is megkerestünk. Végül sikerült olcsóbb tintát szereznünk, így saját nyomtatásban kerül az Önök kezébe. Kívánjuk, hogy örömmel olvassák híreinket, tudósításainkat, kellemes idıtöltést! Szerkesztı Bizottság
Zsebre menı kérdések… 2009-es aktualitások a gazdálkodásunkban. Nagyon fontos kérdés, hogy az intézmény mőködését, hogyan, mennyi pénzbıl lehet biztosítani. Errıl minden évben, a Magyar Köztársaság adott évi költségvetésérıl szóló törvény határoz, ennek alapján történik a gyermekek után járó normatíva kiszámolása. Sajnos szomorúan kell megállapítani, hogy ez egyre kevesebb. A fenntartónak, azaz a helyi önkormányzatoknak saját zsebbıl kell kipótolniuk, lassan odajutunk, hogy a nagyobb rész sújtja az önkormányzatokat. 2009-ben 63.193.000.- Ft-ból gazdálkodik az óvoda, a konyha 33.847.000.- Ft-ból. A tavalyihoz képest az óvodára kevesebb jut, a konyhánál az élelmiszer miatt több. A számok óriásinak tőnnek, de ha részleteire lebontjuk, látható, hogy nagyon átgondoltan, takarékosan kell gazdálkodni. Személyi kifizetésekre és annak járulékaira 55 877 ezer Ft-ot terveztünk, 7.316 ezer dologi kiadásra, ebbıl az energia (gáz, villany) 2 millió, víz: 600 ezer, ÁFA 1.300 ezer. A konyha soha nem lehet nyereséges, annyit tervezhetünk élelmiszerre, amennyit felhasznál, a gyermekek csak a nyersanyagot fizetik, a többi kiadás a fenntartót terheli. Tisztában vagyunk vele, hogy nem örültek a szülık, hogy az eddigi 20.- Ft-os hozzájárulást ettıl az évtıl az önkormányzatok nem tudják vállalni és így effektíve enynyivel nıtt a család kiadása, de az önkormányzaté sem csökkent, mivel továbbra is támogatja a gyermekek étkezését, iskolatej formájában, azaz annak az ÁFA-ját vállalja át. Így vált lehetségessé, hogy nem kellett térítési díjat emelni, annak ellenére, hogy 2009-tıl ÁFA is terheli a térítési díjat, ami eddig nem volt, vagyis kevesebbet lehet a tényleges
nyersanyagra fordítani, de mivel a tejre nem kell költenünk, több marad másra. Kicsit nehéz átlátni, de a legjobb megoldásra törekedtünk, a szülıket sem szerettük volna tovább terhelni, de az étel minıségének a rovására sem mehet. Minden lehetıséget megragadunk, hogy növeljük bevételünket, a különbözı támogatott programokba bekapcsolódunk, pályázunk, így jutottunk 1.096.000.-Ft-hoz az Esélyegyenlıség megteremtésére (IPR) pályázaton, valamint 656.000.-Ft-hoz az ÚJ Tudás Program keretében az óvodai fejlesztıprogram megvalósításáért a kollégák bérkiegészítésére. A báli bevételt, az Alapítványunk bevételeit ( adó 1 %-a, NCA pályázat) felhasználva tudjuk céljainkat megvalósítani. Közös elhatározással (szülıkkel) döntöttünk, hogy az udvarainkat tesszük még komfortosabbá, növelve a játszó felületek nagyságát és újabb játékokat is szeretnénk telepíteni. Az intézmények egyre nehezebb boldogulása, a pályázati lehetıségek megszorítása fenntartóinkat is elgondolkodtatja, és próbálkoznak új megoldásokkal, ésszerősítésekkel. Közoktatási szakértıkkel végeztettek helyzetelemzést és kérték fel İket, hogy vázoljanak fel alternatívákat a gazdaságosabb mőködtetésre. Javaslatot tettek, az iskola és óvoda közös igazgatású közoktatási intézmény (KIKI), illetve a Mővelıdési ház bevonásával (ÁMK) létrehozására. A 15 képviselıbıl, 10 a változtatásra szavazott (5-5 KIKI ill. ÁMK), de mivel minısített többségre volt szükség, marad minden a régi módon. Majd a jövı bebizonyítja, hogy jól döntöttek-e. Kutas Jánosné
_____________________________________________________________________________________________
ARANY ÉLET KÉPEK 2009. március 2. oldal _____________________________________________________________________________________________ Szülıknek a gyerekekért… Oktatási és Kulturális Minisztérium tájékoztatója az általános iskolai beiskolázásról Április 30-ig írathatják be gyermeküket a szülık az általános iskolákba. A tanköteles tanulókat az elsı évfolyamra az önkormányzatok által meghatározott idıszakban kell beíratni. Az általános iskola köteles felvenni, illetve átvenni azt a tanköteles tanulót, akinek lakóhelye, vagy ennek hiányában tartózkodási helye az adott körzetében található. Ha a jegyzı által kijelölt nevelési-oktatási intézmény nem kötelezı felvételt biztosító iskola, a tanuló felvételét csak helyhiány miatt tagadhatja meg. A nemzeti vagy etnikai kisebbséghez tartozó jelentkezıt az adott kisebbség nyelvén és magyarul tanító iskolába (tagozatra, osztályba, csoportba) fel, illetve át kell venni. Amennyiben az általános iskola teljesítette a felvételi kötelezettségét (felvette a körzeten belül lakóhelylyel, vagy ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkezı gyermekeket, a további szabad férıhelyekre pedig a halmozottan hátrányos helyzető és a sajátos nevelési igényő gyermekeket, továbbá azt a tanulót, akinek ezt sajátos helyzete indokolja) sorsolás útján kell döntenie a további felvételi kérelmekrıl. A sorsolásra a felvételi kérelmeket benyújtókat meg kell hívni. A KSH elızetes adatai alapján 95 - 100 ezer elsı évfolyamos tanuló várható az új tanévben (ez a szám ezer fıvel kevesebb az elmúlt tanévhez képest), 3.363 általános iskolai feladat-ellátási helyen (ez a szám 27 feladatellátási hellyel kevesebb az elmúlt tanévhez képest), 4.678 osztályban (ez a szám 22 osztállyal kevesebb az elmúlt tanévi adathoz képest). A közoktatásról szóló törvény alapján a gyermek, ha eléri az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget, a legkorábban abban a naptári évben válik tankötelessé, amelyben betölti a hatodik életévét, a legké-
sıbb pedig akkor, ha a nyolcadik életévét. A gyermek, ha az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget elérte, abban a naptári évben, amelyben betölti a hatodik életévét május hónap 31. napjáig, megkezdi a tankötelezettség teljesítését. A szülı kérésére a gyermek megkezdheti a tankötelezettség teljesítését akkor is, ha a hatodik életévét az adott év december 31. napjáig tölti be. A tankötelezettség kezdete annál a gyermeknél eshet a nyolcadik életévre, aki augusztus 31. utáni idıpontban született. A tankötelezettség teljesítése a tanév elsı tanítási napján kezdıdik. A gyermek utoljára abban az évben maradhat óvodában, amelyben a hetedik életévét betölti, akkor, ha augusztus 31. után született, és a nevelési tanácsadó vagy a szakértıi és rehabilitációs bizottság javasolja, hogy még egy nevelési évet töltsön az óvodában. A nevelési tanácsadó vagy a szakértıi és rehabilitációs bizottság ilyen javaslatot a szülı kérésére és az óvoda nevelıtestületének egyetértésével tehet. Az óvodában tovább maradó hétéves gyermekek száma a 2005/2006. tanévben 4056 fı, a 2006/2007. tanévben 3758 fı, a 2007/2008. tanévben 3985 fı volt, a 2008/2009 tanévben az elızetes adatok szerint 3838 fı. A nyolcévesek száma ugyanakkor a négy tanévben mindösszesen 70 fı. A tárcához az elmúlt években nem érkezett panasz azzal kapcsolatban, hogy felvételi vizsgát szerveztek volna általános iskolákban, de amennyiben érkezne, úgy a minisztériumnak fel kell hívnia a területileg illetékes jegyzı figyelmét a jogsértés megszüntetésére. A minisztérium hangsúlyozza: a diákok minden olyan beszámoltatása, megmérettetése, mérése, értékelése, amelynek célja a tárgyi tudás, a tudásszint megismerése, felvételi vizsgának számít, ami tilos. Részlet a www.okm.gov.hu honlapról
Hogyan alakul ez nálunk ?….
A 2009/2010-es tanévre a helyi általános iskolába 2009. április 6-7-én lesz a beiratkozás 8-16 óráig. A mi óvodánkban 31 fı válik tanköteles korúvá, ebbıl 1 fı óvodában maradását javasolta a Nevelési Tanácsadó, amit a szülık kérése is megerısített, felmentését az iskola igazgatója adhatja meg, tehát İt is be kell íratni. 5 kisgyermek van községünkben, aki nem a mi óvodánkba járt, könnyen elıfordulhat, hogy ık is a Kincskeresı Általános Iskolát választják. Mindez a beiratkozáskor fog kiderülni. Az országos átlaghoz viszonyítva, nálunk nem tapasztalható csökkenés, hiszen az elmúlt tanévben is pontosan 30 kisgyermek ment el a mi óvodánkból. Osztálybontás 35 fınél lehetséges, tehát tétje van, hogy hol kezd iskolát az 5 kisgyermek. A Kincskeresı Általános Iskola Tantestülete mindent megtesz, hogy megszerettesse intézményét. Ezt bizonyítja a sikeres nyíltnap visszhangja. A szülık és a „leendı elsısök is” köszönik, hogy bepillantást nyerhettek az iskola életébe, az elsısök és másodikosok tanóráján való részvétel lehetıségét, és hogy megcsodálhatták az impozáns, gyönyörő épületet. Pintér Anett
_____________________________________________________________________________________________ 3. oldal ARANY ÉLET KÉPEK 2009. március _____________________________________________________________________________________________ Korai tehetséggondozás… A vizuális tehetséggondozás eddigi sikereirıl, eredményeirıl szeretnék beszámolni. 2008 októberében kezdtük a gyerekekkel a foglalkozásokat. Minden második hét hétfıjén, kaptunk rá lehetıséget, hogy „csoda dolgokat” mőveljünk. A kezdeti ismerkedés után, megismertem képességeiket, ki milyen technikát vagy témát részesít elınyben. Ehhez már könnyebben tudtam tervezni, a feladatokat, mindenki számára a maga szintjén, érdeklıdése alapján. Van, aki saját ötleteit váltja valóra egy-egy technika megismerése során, másoknak szükségük van a kezdeti segítségre, indításra. Fantáziájukat, látásmódjukat, a szép iránti fogékonyságot, arány érzéküket, kompozíciós képességüket
egy-egy vizuális kiadvány (gyermekeknek szóló) nézegetésével, megbeszéléssel, rávezetéssel próbálom fejleszteni. A foglalkozások mindig jó hangulatban állandó tevékenységgel történnek, öröm látni, hogy alakulnak át, jönnek rá a lehetıségekre e tevékenység során. A témákat javaslom, de mindenki elképzelései alapján valósíthatja meg. Az eddig együtt eltöltött idı mindig tevékeny, jó hangulatú, sikerélményt nyújtó volt. Örömömre szolgál, hogy velük lehetek.
Fenyvesiné Hoffmann Zsuzsanna
„ Az egységes óvoda-bölcsıde” mit is takar… Nagyon fontosnak tartom, hogy azoknak az Anyukáknak válaszoljak, akik 2008. december 19-én levelükkel megkerestek. Kértek, hogy támogassam ügyüket, mely szerint az óvodáskor elérése elıtt is legyen lehetıségük gyermekeik intézményben való elhelyezésére. Kérésüknek a 2008 nyarán megjelent OKM rendelet adott alapot. A konkrét megvalósítási feltételeket a 4/2009. (II.18.) OKM rendelete szabályozza. Sajnos, a mi óvodánkat kedvezıtlenül érinti, mivel csak olyan esetben alakítható ki, ha nem lenne elég gyermek egy-egy óvodai csoport
létrehozására. Szószerinti idézet: „Az egységes óvodabölcsıdében- függetlenül attól, hogy önálló intézményként vagy intézményegységként mőködik –egy gyermekcsoport alakítható ki, melyben a gyermeklétszám nem haladhatja meg a húsz fıt és a három év alatti gyermekek száma nem több ötnél.” Tehát, hiába van öt csoportunk, csak egy lehet, amibe felvehetünk 3 évnél fiatalabbat és csupán öt fıt, ez bizony nem oldaná meg annak a 15 Anyukának a gondját, akik aláírták ezt a kérvényt. İszintén sajnáljuk!
Kutas Jánosné
Szomorú hírünk…
Fájó szívvel búcsúzunk Alapítványunk Felügyelı Bizottságának tagjától, Szili Gézától. Mélyen megrendített bennünket, hogy elveszítettük Gézinket, emlékét örökké megırizzük. Krónikánkba feljegyeztük az utókornak, hogy Alapítványunk munkájában lelkiismeretesen, örömmel vett részt, felügyelte a mőködés szabályosságát, tisztaságát, ötleteivel gyarapította javainkat. Érdekelte óvodánk élete, minden összejövetelünkön ott volt és az elsı dolga az volt, hogy végig lapozta a Krónikánkat. Köszönettel, hálával tartozunk törıdéséért. Köszönjük, hogy barátként együtt dolgozhattunk, nyugodj békében! „ Mécses lettél, amelynek sugára csendben áradt szerte szüntelen, De most örökre kialudt a lángja, egy gonosz szél elfújta hirtelen” . ( Bertalan János) Kutas Jánosné
_____________________________________________________________________________________________
ARANY ÉLET KÉPEK 2009. március 4. oldal _____________________________________________________________________________________________ Ez történt…
Téli Balaton Egy szép téli napon az óvoda összes gyermeke útra kelt a Balatonhoz, hogy megnézze a téli nádi világot, a befagyott Balatont. Érdekes volt megfigyelni a gyerekeket. Volt, aki örömmel, bátran ment a jégre, de volt, aki bátortalanul félve indult el. A végén azonban mindenki élvezte a csúszkálást. Fáradtan, tele élményekkel tértünk haza. Horváth Éva
Dorottya bál 2009. február 14. Az idén is, mint minden évben, hagyományainkhoz híven, megrendezésre került Dorottya-bálunk. Bálunk idıpontja ezúttal 2009.02.14-ére esett. Hosszas elıkészületek után (dekoráció, teremrendezés, tombola felajánlások kérése) került sor a nagy napra. A nyitó mősort a Pomádé Táncegyesület növendékei tették színvonalassá. Hagyományainktól kissé eltérıen, elektronikus zenére rophatták a táncot a szórakozni vágyók. A táncparkett zsúfoltsága jó hangulatról tanúskodott. A zenében mindenki megtalálhatta a kedvére valót. Változatos, lendületes, folyamatos, egyéni kívánságokat is teljesítı volt. Az összes zsákbamacska elfogyott, tombolajegy is jócskán. Szendviccsel, pogácsával csillapíthatták éhségüket a résztvevık, s a büfé is rengeteg itallal várta vendégeit.
A tombolahúzás gyors és pergı volt, sokan igen értékes ajándékokkal tértek haza. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy az óvoda közössége nevében köszönetünket fejezzük ki mindenkinek, aki bálunk sikerét valamilyen módon segítette. KÖSZÖNET: a szorgos, segítıkész anyukáknak, apukáknak, akik a báli elıkészületekben, a bál zavartalan lebonyolításában, s a másnapi takarításban is mindvégig segítettek. KÖSZÖNET: büféseinknek, a nem mindennapi helytállásért. KÖSZÖNET: támogatóinknak, akik tombola felajánlásokkal, jegyvásárlással, pénzzel támogatták óvodánkat. KÖSZÖNET: azoknak, akik bíztak bennünk, s részt vettek a gyerekek javára szervezett bálunkon.
A báli bevétel a következıképp alakult
Belépıjegy: 500.- Ft/fı
151.500.-
Tombola: 100.- Ft/db
196..600.-
Bevétel:
Zsákbamacska: 50.- Ft/db
5.900.-
639.770.- Ft
Pogácsa: 200.Ft/tálca
Szendvics: 200.- Ft/ tálca
24.000.-
Kiadás:
75.000.-Ft
Pénzbeli támogatás
Ruhatár: 100.- Ft
54.000.-
Nyereség:
6.530.-
Büfé:
201.240.-
564.770.- Ft Pintér Anett
_____________________________________________________________________________________________
ARANY ÉLET KÉPEK 2009. március 5. oldal _____________________________________________________________________________________________ 2009. február 14-én megtartott Dorottya bál támogatói Ádándi zöldséges és mini ABC. (Kovács Marcsi), Almus Partner Taneszköz- Intézményellátó Rt. Szeged, Amigo Pizzéria, Aranyalma Óvoda és Konyhája, Babos Ferenc és Zsin Ildikó, Bálint Levente szülei, Balogh Mátyás szülei, Baloghné Christoph Magdolna, Bati Eugénia nagyszülei, Bónai Lászlóné Gyöngyszem, Borbély Dorka szülei, Boros ABC Balatonszabadi, Budai Kft., CBA Szabó Kereskedelmi Kft, Comfort Ablak Kft, Csapó Tamásné, Csecse-Becse ajándék, Csele Kristóf és László szülei, Csikósné Vonnák Zsuzsanna, Csillik Szilárd szülei, Dr. Horváth Zsuzsanna, Dr. Koch Béla, Dr. Turányi Márta, Eklics Mária és Németh Károly, Faluszépítı Egyesület Siójut, Fekete Alexandra szülei, Fenyvesiné Hoffmann Zsuzsanna, Flat bútorbolt, Föcsök Balázs szülei, Füst Istvánné, Galamb és kisállat tenyésztı Egyesület, Galamb Tiborné, Gáspár Gyula, Gável Bettina szülei, Gombos Károly, Gyógyszertár Balatonszabadi, Gyöngyvirág Balatonszabadi, Hanák Fruzsina déd nagyszülei, Hanák Fruzsina szülei, Hanák Istvánné, Hermecz Bonifác, Hermec István, Homoki Zalán szülei, Horváth Árpádné, Horváth és Tsa Bt., Horváth Barbara szülei, Horváth Csongor családja, Horváth Krisztina, Horváth Nóra szülei, Horváthné Tóth Rozália, Hosszú Endre, Hotel Magistern, Hörömpöli Dorina szülei, Hutter Éva, Hutter Sándorné, HZP. Kft., Isóné Vörös Éva, Katica csoport, Kausz – Ács Bt., Kálmán Imre Kulturális Központ Siófok, Kékesi Papírbolt Siófok, Kertmester Kft, KIKK, Kincskeresı Általános Iskola, Kiss Gergı és Róbert szülei, Kók Rebeka, Koskocsák Szimonetta édesanyja, Koszorús Patrik mamája, Körmendy Balázs családja, Krisztin Endre, Krisztin Róbert, Kutas család, Labdarugó Egyesület Balatonszabadi, Lehel Orsolya, Lengyel Györgyné, Lukács Eszter, Marci Pékség, Matyikó Rózsa, Mádi Péter, Májer Péter szülei, Mc’donalds, Meiszter Réka szülei, Mihalovits Bútorgyártás, Molnár Jázmin és Marcián szülei, Molnár Luca szülei, Nagy Alexa szülei, Napocska csoport, Natura Kert, Németh Jánosné, Németh Zsófi családja, Németh Zsófi szülei, Némethné Vincze Mária, Népdalkör Balatonszabadi, Novum Kft Tóth –Pál Zoltán, OBI, Orbán Máté szülei, Önkormányzat Balatonszabadi, Önkormányzat Siójut, Pacaltanya – Juhász Béla, Pálinkás Ilona, Pálinkás László, Papp Vilmosné és Páli János, Papp Hanna szülei, Páris Bútoráruház és Konyhastúdió, Peresa Cukrászda, Pintér Anett, Pintér Attila és Györék Nikolette, Pintér István és családja Siójut, Pirkhofferné Kiss Erzsébet, R&S GROUP KFT- Sebesi Zsolt, Rábai József ABC Siójut, Rácz-Hús Siófok, Radnai Melitta szülei, Residence – Dóra Beauty, Residence Hotel – Zita manikür- pedikür, Réti Gábor szülei, Roxi Étterem, Royal Pékség Siófok, Saidi Szelim Bence szülei, Sárkány Jánosné, Sendex Kft, Siófok Taxi & minibusz, Siómente Zrt. és Élelmiszer kis- és nagykere, Somogy Megyei Kosárlabda Szövetség, Sörös család, Stílus Divat és Cipı Üzlet, Süni csoport, Szabadi Mindenes, Szabó Laura szülei, Szabó Sándorné, Szabóné Szóládi Tünde, Szakálas Ádám szülei, Szemesi Gábor Húsbolt, Szerenka Józsefné, Szili Dóra szülei, Szili Nóra szülei, Szili Patrik és Dominik szülei, Szili Sándorné, Sziro Cukrászda, Szivecske csoport, Szobonya Attiláné, Szücs Máté szülei, Szücs Máté nagyszülei, Szücsné Szányel Katalin, Talabérné Molnár Melinda, T-Boy disco, Tóth András Bendegúz szülei, Tóth Gyuláné (Hamar Milán nagymamája), Tóth Kálmán Gazdabolt Balatonszabadi, Trend Papír, Tünde Presszó Siójut, Tüzép Raab Karcher, Umana Brian Alexander szülei, Varga Eszter szülei, Varga Zsolt szülei, Vargáné Kelemen Margit, Váti Dóra és Bence szülei, Vincze Ervin, Vörös Lajosné, Zugor Fonalbolt- Zugor Sándor, Zsiga Viktória KÖSZÖNJÜK SZÉPEN MINDENKINEK A TÁMOGATÁST!!!
Farsangoltunk Végre eljött a várva várt nap! Február 23-án délelıtt az óvoda apraja - nagyja magára vehette a hetek óta készítgetett jelmezeket. A Katica csoportba jöttek össze az apróságok. A hercegnık, királykisasszonyok és tündérek büszkén illegették magukat csillogó ruháikban, míg a pókemberek, kalózok és a többi mese megelevenedett figurái vidám hangulatot teremtettek. A Süni csoport rock- zenészei mutatkoztak be elsıként. Majd sorba a többi csoport a maguk által választott jelmezeikben mondták el a versikéket. Eljött közénk " Magdi anyus " is, aki nagy mulatságot keltett. Éppen elcsendesült a terem, amikor megérkezett Rosta Géza elıadómővész, aki
bevonta zenés elıadásába a gyerekeket is. Nagyon bátran, rutinosan vették kezükbe a csöppségek a hangszereket, és magabiztosan használták is ıket. Az örömet fokozta, hogy a zenész fellépésének díját pályázatból sikerült finanszírozni, így sem a szülıknek, sem az alapítványnak nem került pénzbe. Kató Gyuri bácsi minden csoportban fényképeket készített, ami felejthetetlenné teszi ezt a délelıttöt. Köszönet mindenkinek, aki jelmezkészítéssel, finomságokkal hozzájárult az ünnepi hangulat megteremtéséhez.
Szücsné Szányel Katalin
_____________________________________________________________________________________________
ARANY ÉLET KÉPEK 2009. március 6. oldal _____________________________________________________________________________________________ Elbúcsúztattuk telet A farsangi mulatságot követı héten, búcsút intettünk télnek. A Katica csoportosok vezetésével, vidám dalokkal, mondókával kísérve előztük a hideget. A közösen elkészített kisze-bábú- ami a hagyomány szerint a sok fagyos napot, hideg szelet és téli betegségeket jelképezi- lángra lobbant és csak a hamu és füst maradt utána. A jó idırıl, meleg napsütésrıl szóló dalokat hallva, tél koma bizonyára szedte is a sátorfáját, hogy átadja helyét tavasz tündérnek.
Csikósné Vonnák Zsuzsanna
Nyugdíjas búcsúztató Március 6-án megköszöntük Szerenka Józsefné, Gitta néninek 33 éves, lelkiismeretes élelmezésvezetıi munkáját. A 33 év alatt 22 konyhai dolgozó volt munkatársa. Az óvodások és az iskolások, akiket név szerint ismert (ha volt rá alkalom szívesen beszélgetett velük), szívhez szóló versekkel és énekekkel köszöntötték. A szülık, nyugdíjas kollégáink, az önkormányzat és az iskola képviselete is jelen voltak ezen az ünnepélyen, ık is minden jót kívántak a következı idıkre. 1976. szeptember 10-e óta dolgozott Gitta az óvodánkban. Ez idı alatt sok minden történt ná-
lunk. Felidéztük a felejthetetlen emlékeket. Vidám, de mégis alkalomhoz illı hangulatban töltöttünk el együtt egypár órát. Köszönetünk jeléül mindenki egy szál virágot adott át. Lezárult egy eredményes és hosszú korszak az ı életében, egészen más életforma veszi kezdetét. Ehhez kívánunk jó egészséget és sok-sok örömet.
Szobonya Attiláné
_____________________________________________________________________________________________
ARANY ÉLET KÉPEK 2009. március 7. oldal _____________________________________________________________________________________________ Fogorvosnál voltunk a nagyokkal Az óvodai egészségnevelési feladataink közé tartozik a gyermekek egészségének védelme. (A fogazat védelme is) Óvodánkban minden gyermeknek rendelkezésére áll jellel ellátott, külön tárolt és szükség szerint cserélt személyi higiéniai felszerelés. A mosdóban a tisztálkodási eszközök jól látható és könnyen hozzáférhetı helyen vannak. Már a kicsik is rendszeresen használják a fogkefét, természetesen sok segítséggel, hiszen meg kell tanítanunk ıket a helyes használatra. Az óvodában a gyerekek rendszeres egészségügyi szúrése biztosított. Ezt minden évben tavasszal végzi a gyermekor-
vos és a védını (hallás, látás, stb.) Idén ez kibıvült a fogászati szőréssel, csak a nagycsoportos korúak számára. Ez egyrészt „bátorságpróba” is volt, hiszen sokaknak az elsı ilyen jellegő „élményt” jelentette. Mindenkinek megvizsgálták a fogazatát, és az eredmény bekerült a gyerekek „egészségügyi kiskönyvébe”. Sajnos, sok rossz fogú gyerekünk van, ami egyrészt a túlzott édességfogyasztásra, másrészt a nem megfelelı fogápolásra vezethetı vissza. Gyerekeink a fogváltás idıszakát élik, vigyázzunk jobban legalább a maradandó fogaikra!
Horváth Piroska
Nemzeti ünnepünk- Március 15. Óvodánkban már szokássá vált, hogy Március 15- i nemzeti ünnepünk közeledtével, a nagycsoportosoknak jut a megtisztelı és cseppet sem kicsiny feladat, hogy méltóképpen,(e korosztályhoz mérten), mősorral emlékezzünk meg az 1848- as forradalomról és szabadságharcról, óvodán belül és részben az óvoda falain kívül is. Be kell, hogy valljam a Kedves Olvasónak, - bár ez csupán az én szubjektív véleményem- ez kicsit sem egyszerő feladat, hiszen ez az ünnep nem épp az óvodás korosztály, sıt nem is a nagycsoportosokhoz közel álló ünnep. Mi az óvodában, inkább a forradalom egyes tevékenységeit, eseményeit (mint várépítés, lovacskázás, katonatoborzás, zászlókokárdakészítés) tudjuk a gyermekekkel eljátszani, és azt hiszem, talán ez is a legtöbb, amit a gyermek ebben az életkorban képes megérteni. Bár beszélgethetünk a hazaszeretetrıl, a szabadságharc jelentıségérıl, higgyék el, ezt nagyon kevés gyermek tudja még elképzelni is. Éppen ezért, a mősort is inkább az ı érdeklıdésüknek megfelelıen próbáltuk összeállítani, azzal a céllal, hogy elsısorban ık érezzék jól magukat a szereplés alatt. Az idei évben is lázas próbák folytak a szerepléseket megelızıen. Naponta gyakoroltuk a mősort, és a gyerekek igazán kitartóan, igazi nagycsoportosként „tőrték” a megpróbáltatásokat. Mindenkit lázban tartott a március 13- i óvodai, és a március 15- i Kossuth Köri szereplés. Az óvodai szereplés napján együtt gyülekeztünk, az volt az elsı megmérettetés napja. Látszólag senki nem izgult, sıt amikor magukra ölthették az ünnepi öltözetet, a lányok a
magyar ruhát pártával, a fiúk pedig a huszárcsákót és a mellényt, mindegyikük várta már a szereplést. Büszkén vonultunk be a tornaterembe, és olyan egyenesen, büszkén álltunk félkörben, hogy a Himnusz és a Szózat alatt a velünk szemben álló picikék sem moccantak meg, egy pillanatra sem. „Még a bıröm is borsózott!”- dicsért meg mindenkit Irma néni a fegyelmezettség láttán. A mősor is nagyon jól sikerült, a versek és a dalos játékok mindenki tetszését elnyerték. Az iskolából Alíz néni külön megdicsért mindenkit. A nagyok mősora után, minden csoportból a középsısök és a kicsik is mondhattak verset, illetve énekelhettek dalokat. A szereplést követıen még volt egy feladat, hiszen a nagyok a Kossuth szoborhoz, a kisebbek pedig az Árpád szoborhoz, és a Batthyányi szoborhoz vitték el zászlócskáikat. Az ünnep napján bemutatkozhattunk a község lakói elıtt is. Szülık, nagyszülık kísérték el a gyermekeket a Kossuth Körbe, ahol nagyon sokan győltek össze az ünnepségre. Köszönjük a szervezık figyelmességét, hogy a szereplés elıtt és után is, rágcsálnivalóval és innivalóval vártak bennünket. A gyermekek számára ez külön nagy örömet okozott. Ügyesen, egy csepp félelem nélkül vonultunk fel a színpadra és mutattuk meg, hogy mit tudunk és tanultunk az elmúlt idıszakban. Végül hatalmas tapsvihar volt a jutalom, ami maradéktalanul nekik szólt. A szereplés után mindenki kapott egy tábla csokoládét is, mely, ahogy azt mondani szokás, „azonnali” és „osztatlan” örömöt okozott a magyar lányoknak és a kis huszároknak. Köszönjük a Szülıknek, hogy a fáklyás felvonulás örömétıl sem fosztották meg gyermekeiket.
Györék Nikolette
_____________________________________________________________________________________________
ARANY ÉLET KÉPEK 2009. március 8. oldal _____________________________________________________________________________________________ Víz Világnapja- Március 22 Március 22 a Víz Világnapja. Fontosnak tartjuk, hogy az óvodás gyerekek is megismerkedjenek a víz - mint éltetı elem - fontosságával. Ismerkedjenek meg a víz körforgásával, az ivóvíz, a szennyvíz útjával, a tavak, folyók élıvilágával. Az elmúlt hetek kezdeményezései minden csoportban a vízhez kapcsolódtak. Sétáltunk a Sió parton, a csoportszobában kísérleteket végeztünk a vízzel, képeket, könyveket nézegettünk, horgásztunk, szappanbuborékot varázsoltunk, vitorlás versenyt rendeztünk a mőanyag kádban. Szemléltettük a vízszennyezést is, felhívtuk a gyerekek figyelmét az élı vizek védelmére. A nagycsoportosokkal a DRV felszíni víztisztító telepére látogattunk, Széplakra, ahol végigkísérhettük a víz útját a
Balatontól a háztartási vezetékig. A gyerekeknek nagyon érdekes volt látni a hatalmas medencéket, amelyekben a különbözı tisztítási, ülepítési, szőrési folyamatok zajlanak. Számítógépen is megnézhettük a víz útját a Siófok-Kiliti tárolótól a fürdıszobánkig. Fraknói Péter – a telep vezetıje – nagyon kedvesen, a gyerekek számára is érthetıen magyarázta el a víztisztítási folyamatot, türelmesen válaszolt kérdéseikre is. Ellátogattunk a DRV szennyvíztisztító telepére is, ahol szintén végigkísérhettük a szennyvíz útját egészen addig, amíg a tisztított víz a Sió-csatornába ömlik. Mindkét helyszínen ajándékokkal is kedveskedtek a gyerekeknek, akik kifestıt, hőtımágnest, matricát, könyvjelzıt vihettek haza a kirándulásról.
Pirkhofferné Kiss Erzsébet
Projekttervezés az óvodában IPR pályázaton második alkalommal nyertünk, ebben az évben 1.096.000.- Ft-ot. Ez a pályázati összeg elıre meghatározott célokra használható fel. Így részt vehetünk egy újabb továbbképzésen, melynek címe: „Projekttel könynyebb”. 3 alkalommal, 30 órában, Ádándon került megszervezésre, Katóné Antal Yvett szakértı vezetésével, aki a kaposvári Pedagógus-továbbképzı és Szolgáltató Intézet munkatársa.
A továbbképzés célja, hogy olyan egységes szemlélettel tervezzünk meg egy adott témát – pl. a zöld ünnepet, - mely komplexen fogja át az óvodai tevékenységeket. Reméljük, hogy az itt elsajátított új ismeretekkel - a mindennapi munkánkba beépítve - gazdagíthatjuk a gyermekek életét. Köszönjük a szülıknek a megértést, így minden óvónı részt vehetett a március 16-án, 23-án és 28-ra szervezett továbbképzésen.
Szabóné Szóládi Tünde Gyógytestnevelés bemutató Nevelıtestületünk nagyon nagy hangsúlyt fektet az egymástól való tanulásra. Gyógytestnevelınk, Pintér Anett szívesen vállalta, hogy bemutató foglalkozást tart lúdtalptorna keretein belül. Speciális gyakorlatokkal a láb izmainak erısítésére, illetve tartásjavítására láthattunk remek példákat. A 12 kisgyermek a sok eszközzel, jókedvően, felszabadultan, játékként megélve végezte a cseppet sem könnyő feladatokat. Meggyızıdhettünk, hogy a kicsik és a nagyok együtt tornázása nem jelent problémát egy jól szervezı, tudatos pedagógus vezetésénél.
Kutas Jánosné
_____________________________________________________________________________________________
ARANY ÉLET KÉPEK 2009. március 9. oldal _____________________________________________________________________________________________ Köszönjük és gratulálunk… Nagy örömünkre szolgál, hogy e számban nagyon sok újszülött kistestvér érkezésérıl adhatunk hírt. Megérkezett a baba Magyar Fanniékhoz, a kis Gergı, Erdélyi Rubináékhoz, a kis Noel Fernando, Kersák Lucáékhoz, a kis Tamás Gyula, Horváth Barbaráékhoz, a kis Tímea Írisz, Németh Nikiékhez, a kis Levente, Molnár Zsófiékhoz a kis Marci, Vincellér Eszterékhez, a kis Cintia Rubina, és Babai Dominikékhoz, a kis Dani személyében. Kívánunk mindannyiuknak sok örömet és boldogságot az elkövetkezıkben. Három év múlva találkozzunk az Aranyalma oviban! Gratulálunk ügyes kező óvodásainknak, akik a siójuti csillagászati rajzpályázatra gyönyörő alkotásokat készítettek. Itt szeretnénk tolmácsolni a pályázat kiírók köszönetét az óvónéniknek, akik felkarolták e rendezvényt és a pályamőveket eljutatták a Siójuti Kultúrkörhöz, a Faluház kiállítására. A Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett gálamősoron értékes nyereményeket vehetett át: Varga Zsoltika, Horváth Csongor, Szakálas Ádám, Föcsök Balázs, Salamon Eszter, Borbély Dorka, Bısze Balázs, Szabó Laura és Simon Csenge. Büszkék vagyunk Rátok! Óvodánk összes gyermeke nevében szeretnénk köszönetet mondani a Szülıknek, hogy idırıl- idıre sok- sok gyümölccsel, üdítıvel látják el gyermekeinket. Köszönjük minden kedves anyukának, és résztvevınek, hogy segítségünkre voltak a bál elıtt, a különbözı szervezési feladatok lebonyolításában, idejüket nem sajnálva jöttek nagyon sokan azért, hogy a bálban mindenki a lehetı legjobban érezze majd magát. Áldozatos munkájuk nélkül, aligha sikerült volna ilyen jól. Külön köszönjük Molnár Tamáséknak, hogy a plakátokat hozzáértı gondossággal készítették el. Ezúton szeretnénk megköszönni kedves német támogatóinknak Vallentien Horstnak és Gittának, hogy az elızı évekhez hasonlóan az idén sem feledkeztek meg mikulás táján a csemetéinkrıl. Köszönjük a kedves szülıknek, hogy az egészségnevelési hetünk keretében hatalmas mennyiségő, és rendkívül ritka finomságokkal lepték meg a gyermekeket. Jól lehet sok gyermek csak most tudott igazi ananászt, avokadó krémet és ruccola salátát megkóstolni, a banán turmixról nem is beszélve. Köszönjük Krisztin Róbertnek a DRV üzemvezetıjének, hogy nagycsoportosaink Víz Világnapi kirándulásának szervezésébe besegített, az ott kapott ajándékok, élmények felejthetetlenekké váltak. Köszönjük Csepregi Istvánnak, hogy óvodásainkat több alkalommal (téli balatoni kirándulás, Víz Világnapi kirándulás) nagyon barátságos áron és nagy türelemmel utaztatta. A Süni csoportosok köszönik Szilasyné Kökönyei Andreának és Csele Kristóf szüleinek, hogy számítógépes problémáikban mindig számíthatnak segítségükre, Kövecses Anna szüleinek az akvárium halállományának szaporítását. Óvodánk Gomba csoportosai ezúton szeretnék megköszönni a fénymásoló papírokat, amiket rajzoláshoz kaptak, Májer Peti anyukájának a csodaszép dekorációkat, a barkaágakat, melyeket a csoportszoba díszítéséhez használtunk fel, Molnár Tamásnak a Víz Világnapjára készített plakátokat. A Katica csoportosok köszönik Csirke Mónikának a sok hasznos apróságot, Umana Brian és Saidi Szelim anyukájának a rengeteg feleslegessé vált ruhanemőt, cipıt, amivel csoportjukat megajándékozták. Köszönjük Önkormányzatunk munkásainak, hogy az óvodánk udvarán lévı kút kávályát eltávolították, és biztonságosan lefedték. Külön köszönjük Fehér Gyula vezetı fıtanácsos felelısségteljes irányító munkáját. Nagyon szépen köszönjük Tamás Levente apukájának, hogy benzináron Ócsáról hazaszállította a megvásárolt gumitéglát, nagyon nagy segítséget jelent az amúgy is nagy költségek mellett. Így már lehetıségünk van a hinta alatti rész burkolására és a kút helyén lévı virágágyás játszóhellyé való alakítására.
KÖSZÖNJÜK AZOKNAK A KEDVES SZÜLİKNEK, AKIK ADÓJUK 1%- VAL ALAPÍTVÁNYUNKAT TÁMOGATTÁK! REMÉLJÜK, EBBEN AZ ÉVBEN IS GONDOLNAK RÁNK, A KORSZERŐ ÓVODÁÉRT BALATONSZABADIBAN ALAPÍTVÁNY – RA, MELYNEK SZÁMLA SZÁMA:
18776560-1-14
____________________________________________________________________________________________
ARANY ÉLET KÉPEK 2009. március 10. oldal _____________________________________________________________________________________________ Gyereksarok
Vígh Anita A csokievı nyúl A nyuszilakban hét nyúltestvér között élt egy olyan nyuszi, aki csak a csokoládét szerette. Soha életében meg se kóstolta a más tapsifülesnek oly ízletes retket, répát, káposztát, folyton csak csokoládét követelt. Meg is kapta mindennap a finomságokat, hanem a fogai nehezen tőrték, hogy ilyen rosszul bánik velük. Kilyukadtak a csokievı nyuszi fogai, indulhatott pityeregve a nyuszifogorvoshoz. A várószobából legszívesebben elfutott volna a kisnyúl, de akár akarta, akár nem, be kellett mennie a doktor bácsihoz. Bizony, amint a tapsifogorvos megpillantotta a csokievı nyuszi fogait, hátrahıkölt meglepetésében. Miután betömte a lyukas nyuszifogakat, jókora sárgarépát nyomott a kisnyúl mancsába. A nyuszi óvatosan harapott az ajándékba, és elcsodálkozott, milyen mézédes a répa, pedig ı ezt eddig, keserőnek gondolta.
Ugyanígy járt a káposztával, retekkel és salátával. Mindegyik finom csemegének bizonyult, teletömte a nyuszibendıt, és nem rongálta a nyuszifogakat. Attól kezdve a tapsifülesek fogorvosának nem sok munkát adott a kisnyuszi, hiszen az újonnan felfedezett ételektıl egészséges maradt minden foga.
Bars Sári: Húsvéti mondóka
Czeglédiné Barna Ágnes: Itt a tavasz
Nyúlanyótól kedden Hímes tojást vettem, Puha, bélelt kiskosárba Szépen beletettem, Melengette napfény, Kikel nemsokára, Sárga pelyhes kiscsibém lesz Szép húsvét napjára.
Itt a tavasz, eljött végre, Mindannyiunk örömére. Erdık, mezık kizöldülnek, Gólyák, fecskék visszatérnek. A virágok sorban nyílnak, Pompáznak és illatoznak, Méhek döngnek, lepkék szállnak, Örülnek a napsugárnak.
_____________________________________________________________________________________________
ARANY ÉLET KÉPEK 2009. március 11. oldal _____________________________________________________________________________________________ Fontos tudnivalók… Fényképezés az óvodában… Március 30- 31- én jön a fényképész hozzánk. Az iskolai beíratáshoz szükséges diák igazolványképeket nagyon kedvezményes áron elkészíti. Ilyenkor több felvételt is készít a fényképészünk Kató György. Természetesen úgy, mint mindig, most sem lesz kötelezı megvásárolni az elkészült fotókat, csak azt, amelyik igazán tetszik.
A fényképezés a következı sorrendben történik majd: Hétfın (március 30- án): Katica és Gomba csoport Kedden (március 31- én): Napocska, Szívecske és a Süni csoportban.
Tavaszi szünet az óvodában Értesítjük a Kedves Szülıket, hogy tavaszi szünetünk, az elızetes felmérések függvényében, 2009. április 9- 14-ig tart. Az utolsó nevelési nap: április 8, az elsı, április 15.
Iskolai beiratkozás Minden kisgyermeket be kell íratni, aki 2009. május 31ig betölti a 6. életévét, akkor is, ha a Nevelési Tanácsadó még egy év óvodai nevelést javasolt, mert a felmentést az iskola igazgatója adhatja meg. Ebben az évben
április 6 - 7-én, 8-16 óráig lesz az iskolában. Az iratkozáshoz Születési Anyakönyvi Kivonat, lakcímkártya, Óvodai Szakvélemény (melyet az óvoda ad át az iskolának), TAJ kártya, 1 db igazolványkép (lehetıleg fekete-fehér, 3,5 x 4,5) és a diákigazolvány árának, (550Ft) befizetése szükséges.
Óvodai beiratkozás Ebben az évben, az új ovisok beíratása, május 11-12-én, 816 óráig lesz a vezetıi irodában. Kiket kell beiratni? Azokat a gyermekeket, akik 3. évüket betöltik 2010. május 31-ig. A vegyes csoportoknak köszönhetıen, lehetıség van arra, hogy a szülık csoportot választhassanak, természetesen
bizonyos határokon belül. Mi szükséges a beiratkozáshoz? A gyermek Születési Anyakönyvi Kivonata, TAJ száma. Jó, ha a kisgyermeket is elhozzák magukkal a szülık egy kis ismerkedésre, sok szeretettel várjuk.
Kutas Jánosné
Felhívás! Örökítse meg gyermeke óvodás éveit! Az elızı évek jól bevált gyakorlata mentén, felhívjuk a Kedves Szülık figyelmét arra, hogy továbbra is lehetıség van az óvodában készült videofelvételek átmásolására. Ilyen esetekben a szülık által hozott videokazettára, minimális ellenszolgáltatásért tudjuk a felvételeket átmásolni. Védjük, óvjuk óvodánk épületét és kerítését! Kérjük a kerékpárral közlekedı Szülıket, hogy a kerékpártárolókat szíveskedjenek használni és ne az épület oldalához illetve a kerítéshez támasszák. Tegyünk közösen épületünk állagának megvédéséért! Köszönjük szépen megértésüket!
_____________________________________________________________________________________________ 12. oldal ARANY ÉLET KÉPEK 2009. március _____________________________________________________________________________________________ Gyerekszáj Dávid: - „Nem kérek tízórait, mert otthon ettem sült vadkan combokat.” A játékóra mutatói elgörbültek… Bendegúz: - „Óvónéni, elspendült az óra!” Ebédhez készülıdünk, a napos merít elıször, Szelim lenne az utolsó, ı is feláll a napossal együtt. - „Óvónéni, én addig kikészítem magam.” Sógyurmából, dióból, napraforgóból, madárkalácsot készítünk, beszélgetünk a madáreleségekrıl, Szelim is segít, majd megkérdezi. - „Ebbıl madárellenség lesz?” Dominik, Dóra beszélgetnek. Domi: - „Nekem már 100 pénzem van.” Dóri: - „Az semmi a 35 több a száznál.” Lacika mutatja a ceruzát: - „Kibukott a színe.” Falevelet festünk. Óvónéni kérdezi, milyen két színbıl lehet narancssárgát keverni? Dorka: - „Kell hozzá piros.” Óvónéni újból megkérdezi: - „Mivel keverjük a pirosat?” Dorka: - „Ecsettel.” Csongor: - „Jó lenne elmenni anyával az állatkertbe, vonattal és földalatt járóval.” Fruzsi: - „Az én tányérom el van szakadva.” (eltörve) Bettina fogmosás közben: - „Ez a Piroskás fogkrém?”- Igen!- válaszolja az óvónéni. Bettina: - „Jah, azt ismerem! A Piroska és a medve.” Marcival a hisztizés után: - „Marcikám! Miért hisztizel mindig? Egy nagyfiú már nem hisztizik.” Marci: - „De én kicsi vagyok, ovis vagyok, és Marcián a nevem.” Bettinától kérdezi az óvónéni: - „Mi volt a bajod, miért nem jöttél oviba?” Bettina: - „Mert belázasodottam.” Peti ebéd közben: - „Finom ez a becsinált leves.” Bettina: - „Micsinált leves?” Levente: - „Óvónéni, játsszál velem! Ez kemény játék lesz.” Kis idı múlva, amikor a játékban rossz mezıre lépek és vissza kell lépnem 2-t. - „Mondtam, hogy lesz nemulass!”
Megjelenik negyedévente. Szerkesztı bizottság elnöke: Horváthné Tóth Rozália Szerkesztı bizottság tagjai: Csikósné Vonnák Zsuzsanna, Györék Nikolette Technikai felelıs: Pintér Attila Lektorálta: Kutas Jánosné Internet: www.aranyalmaovoda.hu E-mail:
[email protected] Készült: Aranyalma Napközi Otthonos Óvodában Korszerő Óvodáért Balatonszabadiban Alapítvány finanszírozásával.