2009. ÉVI BESZÁMOLÓ
A Zala Volán Zrt. Zalaegerszeg Megyei Jogú Városban autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállítási közszolgáltatásának teljesítéséről
Zalaegerszeg, 2010. március 31.
1
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata (Önkormányzat) és a Zala Volán Közlekedési Zrt. (Zala Volán) között megkötött közszolgáltatási szerződést 12.2. pontja alapján a szolgáltató az alábbi beszámolót készítette el. A. A KÖZSZOLGÁLTATÁSI FELADATOK 1. A SZOLGÁLTATÁSOK FOLYAMATOSSÁGA A Zala Volán 2009. évben a szerződés mellékletében meghatározott autóbuszjáratok zavartalan közlekedését folyamatosan biztosította, a szolgáltatásnyújtásban tartós zavar nem keletkezett. A forgalmi naplózás, illetve a forgalmi üzem adatai szerint a közlekedtetett közel 304.000 menetrend szerinti autóbuszjárat közül – a decemberben jelentkező időjárási körülmények miatt – jelentős, 10 percet meghaladó késéssel 14 közlekedett, forgalmi, műszaki okokból járatkimaradás 3 esetben fordult elő. 2. SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI FELTÉTELEK Társaságunk az évek óta kialakult gyakorlat szerint, számos fórumot felhasználva tájékoztatja utasait a menetrendről, annak megváltozásáról, illetve az utazási feltételekről. Az utastájékoztatást segítő kiadványok, elérhetőségek: -
Zala Megyei Autóbusz Menetrend
-
indulási jegyzékek, melyek valamennyi induló kocsiálláson és megállóhelyen elhelyezésre kerültek.
-
társaságunk honlapján (www.zalavolan.hu) elérhető – a helyi menetrendkönyv szerinti rendezettségben – a közlekedtetett helyi járatok menetrendje, illetve az utazási feltételek.
-
információs szolgálat az autóbuszállomáson és a decentrumokban, mely a teljes utazási láncra (helyi, helyközi közlekedés, átszállások, csatlakozások) vonatkozóan tudja tájékoztatni az utasokat.
Társaságunk a menetrendben meghirdetett járatokon – a vonatkozó jogszabályokban foglalt elszállítási kötelezettségnek megfelelően – valamennyi, az utazási feltételeket megtartó utas számára biztosítja a személyszállítási szolgáltatás igénybevételét. A jelentkező utazási igények kielégítésekor arra törekszünk, hogy utasaink kényelmesen és biztonságosan utazzanak. Ennek érdekében, az egy-egy járaton rendszeresen jelentkező zsúfoltság enyhítésére rásegítő autóbuszt is közlekedtetünk. 3. A SZOLGÁLTATÁSOK VÁLTOZTATÁSA, MENETREND-MÓDOSÍTÁS Az elmúlt évben kezdeményezett menetrend-módosításokat minden alkalommal az előírtak szerint terjesztettünk be az önkormányzathoz. Az utasforgalom figyelésnek kötelezettségére az elmúlt évben is kiemelt figyelmet fordítottunk. A közlekedtetett járatok – elsősorban az ún. H-jelű helyközi autóbuszjáratok – számának kis mértékű növekedése mellett, melyet a menetrendi naptár változása (munka-, szabad- és munkaszüneti napok számának növekedése) okozott, hasznos kilométer-teljesítményünk és a kibocsátott férőhely csökkent. Megállapítható ugyanakkor, hogy a közösségi közlekedés igénybevételi szintje, az utasszám, illetve a férőhely-kihasználás mértéke a városban ismét jelentősen, tizenöt százalékot meghaladóan csökkent, amely év közben a nyújtott szolgáltatás racionalizálását, illetve a járműpark „szóló-csuklós” megoszlásának módosítását eredményezte. 4. SZOLGÁLTATÁSI SZÍNVONAL, MINŐSÉG A szolgáltatás minőségének folyamatos tökéletesítése érdekében a Zala Volán minőségirányítási rendszert működtet, melyet a személyszállítási tevékenységre 2002-ben tanúsíttatott. A rendszer részeként folyamatosan figyelemmel kísérjük a minőség elemeit, illetve kiemelt figyelmet fordítunk a vevői (utas) megelégedettségre. 2
Munkatársainkon keresztül folyamatosan figyeljük az esetleges járat késéseket, -kimaradásokat a jelentős, illetve az ismétlődő – akár csekély mértékű – járatkésésekről külön nem-megfelelőségi jelentés is készül. Hasonlóan az előbbiekhez kezeljük a járatok zsúfoltságának figyelését is, ennek csökkentése érdekében szerezzük be egyre nagyobb számban a hagyományosnál hosszabb szóló és csuklós autóbuszokat, illetve csoportosítjuk át azokat a fordában foglalt feladatok között. Az utasforgalmi létesítmények és a járművek tisztasága érdekében a területileg illetékes köztisztasági vállalkozókkal megkötöttük a szükséges megállapodásokat az autóbuszállomások takarítására, az utasforgalmi helységeket és az autóbuszokat munkavállalóink tartják rendben. Az utasokkal való udvarias, segítőkész bánásmód érdekében rendszeresen képezzük a frontvonalban dolgozó munkavállalókat, az éves kötelező oktatások mindenkori eleme a viselkedéskultúra. Az utaspanaszok felvételére minden szolgálati helyen lehetőség van. Az észrevételek érkezhetnek telefonon és írásban, levél útján, e-mailen, de a megyei napilap SMS és fórum rovatában szereplő észrevételeket is kivizsgáljuk. A beérkező írásos panaszok minden esetben – az érintett munkavállaló jegyzőkönyvi meghallgatásával – kivizsgálásra kerül, melynek eredményéről a panaszt tevőt is tájékoztatjuk. A Zala Volánnál a forgalmi ellenőrzés 2009 januárjától a Személyközlekedési Üzletág irányítása alatt működik. A forgalmi ellenőrök munkáját az egyéb forgalmi nem utazó állományból önként jelentkező munkavállalók is segítik, tevékenységüket egy fő koordinálja forgalom ellenőrzési vezetői beosztásban. Az ellenőrzések elsősorban: -
az utasok jegyváltására és a kedvezmények jogosultságára,
-
a személyszállítási tevékenységet végző munkavállalók pénzkezelésére, jegykiadási fegyelmére, szolgálatképes állapotára, menetrend betartására, utas kiszolgálásra,
-
az autóbuszok külső - belső esztétikai állapotára, utastájékoztató feliratok meglétére
-
autóbuszállomások, megállóhelyek indulási jegyzékének meglétére, érvényességére, valamint a forgalmi technológiai utasítások betartására irányulnak.
A szolgáltatási színvonal javítása érdekében 2009-ben az Önkormányzattal közösen pályázatot nyújtottunk be az utastájékoztatás és a forgalomirányítás fejlesztése tárgyában, melynek elbírálása 2010. évben történik meg. B. MŰKÖDÉSI FELTÉTELEK 1. SZEMÉLYI FELTÉTELEK A társaság ügyvezetőjének és szakmai irányítójának személyében változás nem történt. A közszolgáltatási és ahhoz kapcsolódó tevékenységek ellátásában megfelelő szakmai képesítéssel ellátott személyek vettek részt. A közszolgáltatási tevékenységbe bevont valamennyi munkavállalónk rendelkezik a munkakör ellátásához szükséges szakmai, (szakirányú közép,- és felsőfokú) képesítési (KRESZ idevonatkozó kategóriák és kiegészítő képesítések) és alkalmassági (PÁV, munkalélektani vizsgálat) feltétellel, melyek különböző rendszerességgel frissítésre, illetve ismételten elvégzett vizsgálatok keretén belül folyamatosan ellenőrzésre kerülnek. Üzem-egészségügyi szolgálatunk rendszeresen felülvizsgálatra rendeli be a munkavállalókat, így az egészségügyi alkalmasság folyamatosan szűrésre kerül. A munkahelyi vezetők, illetve forgalmi irányítók rendszeres ellenőrzés keretén belül szigorúan ellenőrzik a munkavégzésre való alkalmassági állapotot úgy munkakezdéskor, mint a munkavégzés teljes ideje alatt. 3
Az utasokkal közvetlen kapcsolatban álló munkavállalóink saját jelzéssel ellátott formaruha ellátásban részesülnek megfelelő pótlási idő meghatározásával, melyet szolgálatban viselnek. A formaruha viselését a munkahelyi vezetők ellenőrzik. 2. AZ ÜZEMELTETÉSHEZ SZÜKSÉGES VAGYONI ESZKÖZÖK ÉS AZOK HASZNÁLATA Társaságunk folyamatosan biztosítja a közszolgáltatási szerződésben foglalt tevékenység ellátásához szükséges mindennemű infrastruktúrát, az egyéb tárgyi eszközöket és gondoskodik azok jó karban tartásáról is. A menetrendben foglalt járatok elvégzéséhez szükséges autóbusz-állományt folyamatosan rendelkezésre bocsátjuk, ideértve a műszaki meghibásodás, illetőleg a műszaki munkálatok vagy egyéb okok miatt forgalomból kieső járművek pótlását lehetővé tevő tartalék autóbuszokat is A járatokat kizárólag a közlekedési hatóság által műszaki vizsgálat alapján közforgalmú közlekedésre alkalmasnak minősített, a vonatkozó rendeletben előírtak szerint felszerelt és feliratozott, tiszta és esztétikus jármű végzi. Társaságunknál forgalomba csak műszakilag kifogástalan, a környezetvédelmi előírásoknak megfelelő, forgalombiztonsági szempontból naponta – a vonatkozó jogszabályban előírtakra kiterjedő módon – ellenőrzött jármű állítható. A napi gondozáson túlmenően a műszaki üzletág ellátja az autóbuszok fenntartási és műszaki karbantartási tevékenységét, ami a járművek rendeltetésszerű használatához megfelelő üzemképességet biztosít. Ennek keretében tervszerű, ciklikusan ismétlődő műveletcsoportokat (tisztítás, mosás, I-II szemle, stb.) alkalmaz, dokumentált módon. Az autóbuszok tárolásához minden esetben beszereztük a szükséges telephely engedélyeket. Társaságunk a már említett indulási jegyzékek kihelyezése, cseréje kapcsán folyamatosan gondoskodik a megállóhelyi tájékoztató táblák kihelyezéséről és fenntartásáról. 3.
JÁRMŰVEK
Társaságunk a járműpark átlagos életkorának csökkentése érdekében minden tőle telhetőt megtett, ennek eredményeként az átlag életkor közel 0,5 évvel tovább csökkent, mindemellett további pozitív minőségi változásokról tudunk beszámolni. A környezetvédelem területén folyamatos javulás tapasztalható, mivel a 2009-ben beszerzett autóbuszok mindegyike EURO-4 minősítésnek felel meg. A minőség javulása az utazási komfort területén is egyértelmű, a beszerzett járművek nagy teljesítményű, korszerű Mercedes motorokkal felszereltek, utasterük kényelmes, melyben a beépített anyagok is tovább javítják a komfortérzetet. A mozgássérült személyek utazási körülményeinek javítása érdekében a járművek alacsonypadlós kivitelűek és a kerekes szék elhelyezésére, illetve rögzítésére alkalmas peronnal építettek. Összegezve a járműállománnyal kapcsolatos változásokat, elmondhatjuk, hogy a közszolgáltatási szerződésben foglalt feladataink teljesítését 2010. január 1-jén 36 db járművel kezdtük meg, melyek átlagos életkora 8,2 év. A járműpark 2010. január 1-jei állapotának megfelelő adatait a csatolt 1. sz. melléklet tartalmazza. 4.
BIZTOSÍTÁSOK
A közszolgáltatási tevékenységgel összefüggő kockázatok megfelelő mértékű biztosítási fedezettséget alakítottunk ki. A biztosítás kiterjed a szállított utasoknak és harmadik személyeknek okozott károkra, és a rendelkezésre álló vagyon biztosítására. Az elmúlt év során a gépjármű felelősségbiztosítás és a vagyonbiztosítás körében lényeges káresemény nem történt.
4
Az utasok baleset elleni biztosítására Társaságunk az Uniqa Biztosítóval kötött megállapodást, melynek értelmében valamennyi érvényes menet-, illetve bérletjeggyel rendelkező utasra, illetve a díjmentes utazásra jogosultakra is kiterjed a baleset és poggyászbiztosítás . C. PÉNZÜGYI FELTÉTELEK, ADATSZOLGÁLTATÁS 1. ÁLTALÁNOS FELTÉTELEK Társaságunk mindenkor biztosítja a közszolgáltatási szerződés tárgyát képező tevékenység folyamatos végzéséhez szükséges pénzügyi forrásokat, működése során olyan pénzügyi gazdálkodást folytat, amely biztosítja fizetőképességének folyamatos fenntartását. és vagyonának megőrzését. A Zala Volán által végzett kiegészítő és egyéb tevékenységek eredménye 2009-ban átmenetileg sem veszélyeztette a közszolgáltatási tevékenység folyamatos ellátását. 2. ÁRSZABÁLYOZÁS, DÍJALKALMAZÁSI FELTÉTELEK Szolgáltatási tevékenységünk során a hatóságilag megállapított díjakat, illetve díjalkalmazási feltételeket alkalmaztuk. 2010. évi tarifaemelési javaslatunkat a közszolgáltatási szerződés díjak megállapítására vonatkozó 5.6. pontja alapján készítettük el. 3. SZÁMVITEL, ELSZÁMOLÁS A társaság számviteli politikájában rögzítette a helyi közszolgáltatási tevékenység elkülönített elszámolásának alapjait, elveit. Ezek alapján végezte el az eszközök és források nyilvántartását, a bevételek és ráfordítások elszámolását. Az elszámolás egységes és következetes, az átcsoportosítás lehetőségét kizáró. A bevételek elszámolása üzemenként, azon belül pedig tevékenységenként (járatfajtánként) kerül elszámolásra. A költségeket szintén üzemi szinten és járatfajtánként rögzítjük, amelyeket rendszámra tovább bontunk. A szerződés 12.5. pontjában foglaltaknak megfelelően a közszolgáltatási feladatok valós eredményének kimutatása érdekében olyan nyilvántartási rendszert alakítottunk ki, hogy az egyes közszolgáltatási szerződésekhez tartozó eszközök, más közszolgáltatási tevékenységhez nyújtott szolgáltatása mind a teljesítmények (km, utasszám, utkm), mind bevételek és költségek tekintetében nyomon-követhető legyen. Egyrészt elkülönítetten kezeljük minden üzemben a helyi és helyközi közszolgáltatáshoz, valamint az egyéb „szabadáras” szolgáltatáshoz tartozó járműállományt, valamint bevételi és költségadatokat. Kiindulási alap, hogy az egyes költségek rendszámra kerülnek figyelembe vételre, s a más területre nyújtott szolgáltatás átszámlázásra, átterhelésre kerül. A teljes körű elkülönítéshez tartozik még a helyközi járatok által végzett helyi szolgáltatások (H-jelű járatok, melyeken helyi tarifa elfogadás van) férőhely arányos elkülönítése is, melynek költségmegosztása városonként – igénybevétel arányában – eltérő mértékű férőhely aránnyal történik. 4.
ADATSZOLGÁLTATÁS
A 12.2. pontban részletezett adatokat a 2. sz. melléklet tartalmazza. Zalaegerszeg, 2010. március 31. Zalatnai László vezérigazgató 5
1. sz. melléklet Üzemeltetett autóbuszok Zalaegerszegen Sorszám Rendszám Gyártmány 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36.
BRN289 CTC230 DZC940 EWS889 EWS894 FDP721 HBB751 HBB752 HEU488 HEU489 HEU490 HGZ323 HNP289 HNP290 HUU374 HUU376 HUU377 IJL113 JIW652 JJT602 JXF373 JXF374 KHA774 KHA781 KMB039 KMB040 KNM526 KZR273 KZR274 KZR275 LGV392 LGV393 LKZ121 LKZ133 LNN694 LNN698
Ikarus Ikarus Ikarus Ikarus Ikarus Ikarus Rába Rába Rába Rába Rába Setra Ikarus EAG Ikarus EAG Volvo Volvo Volvo Setra Mercedes Setra Mercedes Mercedes Mercedes Mercedes VOLVO VOLVO Setra Mercedes Mercedes Mercedes Mercedes Mercedes VOLVO VOLVO Mercedes Mercedes
Típus
Jelleg
Életkor (10.01.01.)
Férőhely (fő)
280 06 415 07 280 02 415 25 415 25 415 24 Premier Premier Premier Premier Premier S 315 NF E 94 FC E 94 FC B 10 L 63S B 10 L 63S B 10 L 63S S 315 NF O 345 G S 315 NF O 345 G O 345 G O 345 G O 345 G B9LA B9LA S 315 NF 628 Connecto 628 Connecto 628 Connecto 628 Connecto 628 Connecto B9LA B9LA 628 Connecto 628 Connecto
csuklós szóló csuklós szóló szóló szóló csuklós csuklós csuklós csuklós csuklós szóló szóló szóló csuklós csuklós csuklós szóló csuklós szóló csuklós csuklós csuklós csuklós csuklós csuklós szóló szóló szóló szóló szóló szóló csuklós csuklós szóló szóló
22,05 20,52 20,52 15,06 15,06 13,20 10,24 10,24 9,77 9,69 9,67 13,51 8,83 8,83 14,52 14,52 14,52 12,99 5,26 7,51 4,36 4,36 3,40 3,40 2,70 2,70 6,61 2,00 2,00 2,00 1,39 1,39 1,03 1,02 0,45 0,45
150 93 143 98 98 98 153 153 153 153 153 82 82 82 150 150 150 93 151 83 151 151 151 151 147 147 80 102 102 102 102 102 165 165 102 102
6
2. sz. melléklet Gazdálkodási és teljesítmény adatok Teljesítmény mutató Bevételek (eFt) Viteldíj összesen ebből: menetjegy általános havi bérlet általános félhavi bérlet általános kombinált bérlet tanuló/nyugdíjas bérlet Fogyasztói árkiegészítés ebből: tanuló/nyugdíjas 65 éven felüli Egyéb bevételek Árbevétel összesen Ráfordítások (eFt) Anyagjellegű ráfordítások ebből: üzemanyag Személyi jellegű ráfordítások ebből: bérköltség bérjárulék személyi jellegű kifizetések Értékcsökkenési leírás Egyéb költségek, ráfordítások helyközi járatok teljesítése helyközi autóbuszok besegítése Összes ráfordítás (eFt) Eredmény (eFt) Állami normatív támogatás Önkormányzati norm. támogatás Működési támogatás Korrigált működési eredmény Fejlesztési forrás különb. (écs.+fejl.tám.-beruh.) értékcsökkenés fejlesztési támogatás beruházás Működési és fejlesztési hiány Utasszám (e fő) Utaskilométer (e UTKM) Teljesített kilométer (e km) ebből: hasznos önkezelési Férőhelykilométer (e FHKM) Férőhely-kihasználás (%) Megállóhelyek száma (db) Területi lefedettség (%) Nettó vonalhálózat-hossz (km) Indított járatok száma (db) ebből: 10 percet meghaladóan késett Kimaradt járatok száma (db) Autóbuszok száma (db) ebből: szóló csuklós Autóbuszok átlagéletkora (év)
BÁZIS
TÉNY
TÉNY/BÁZIS
452 792 104 115 205 437 12 824 12 968 117 448 210 754 147 061 63 693 16 225 679 770
423 282 94 929 193 005 12 744 9 657 112 947 192 372 127 142 65 230 11 721 627 375
93,5% 91,2% 93,9% 99,4% 74,5% 96,2% 91,3% 86,5% 102,4% 72,2% 92,3%
428 434 226 892 285 405 193 878 69 606 21 921 85 358 4 888 -20 108 10 233 794 210 -114 439 50 000 40 000 9 700 -14 739 -141 484 85 358 10 000 236 842 156 223 18 142 50 719 1 888 1 747 141 216 566 23,4% 142 97,0% 70,1 292 047 0 0 39 15 24 8,70
383 603 185 828 295 276 198 734 73 757 22 785 105 329 4 955 -28 482 12 300 772 981 -145 606 49 741 40 000 0 -55 865 683 105 329 0 104 646 55 182 15 699 44 338 1 805 1 657 148 215 946 20,5% 142 97,0% 70,1 303 803 14 3 36 17 19 8,22
89,5% 81,9% 103,5% 102,5% 106,0% 103,9% 123,4% 101,4% 141,6% 120,2% 97,3% 127,2% 99,5% 100,0% 0,0% 379,0% -0,5% 123,4% 0,0% 44,2% 35,3% 86,5% 87,4% 95,6% 94,8% 105,0% 99,7% 87,7% 100,0% 100,0% 100,0% 104,0% 0,0% 0,0% 92,3% 113,3% 79,2% 94,5%
7