2008. január 21 – 2008. február 20-ig 1.
Januárban a Pécsi Akadémiai Bizottság szekció ülésén tartott előadást Zsebéné Dobó Mariann, a Politológia Tanszék tanársegéde. Előadásának címe az „Ifjúsági érdekérvényesítés” volt.
2.
Januárban dr. Lőrincz Julianna, a Magyar Nyelvészeti tanszék főiskolai tanára zsűritagként részt vett a Magyar Kultúra Napja tiszteletére rendezett "Ötágú síp" nevű megyei szavalóverseny zsűrijében. A versenyt a Forrás Ifjúsági és Gyermekszabadidő Központ rendezte a heves megyei, valamint a határon túli magyar általános iskolás 7. és 8. osztályos tanulók számára.
3.
Január 22-én a Magyar Kultúra Napja alkalmából, a Néprajzi Múzeumban rendezett díjátadó ünnepségen két kollégánk vette át kitüntetését az oktatási és kulturális minisztertől. Dr. Estefánné dr. Varga Magdolna dékán Kiss Árpád-díjat, dr. Vadon Lehel egyetemi tanár Apáczai Csere János-díjat vett át.
4.
Január 22-én 10.00 órától tartotta főiskolánk az aktuális felvételi időszak utolsó Nyílt Napját a Líceum épületében. A minden év januárjában megrendezésre kerülő rendezvény idén is számos újdonsággal várta a továbbtanulás iránt érdeklődőket. Az egész napos esemény során a diákok közvetlenül is megismerkedhettek az intézményünk kínálta lehetőségekkel, találkozhattak a különböző szakok oktatóival és hallgatóival, illetve feltehették a képzésekkel kapcsolatos kérdéseiket is. Főiskolánk oktatói és diákjai a Líceum I. emeletén felállított standokon várták az érdeklődőket. A felvételizni szándékozók tájékoztatást kaphattak az egyes karokon induló 27 alapszakról, a 7 felsőfokú szakképzésről, valamint a szakirányú továbbképzésekről is.
5.
Január 22-25. között, négynapos továbbképzésen vettek részt a Gyakorlóiskola és az EKF oktatói Noszvajon. A továbbképzés első két napján a Gyakorlóiskola küldetésnyilatkozatának, pedagógia programjának megvitatása, a környezeti nevelés áttekintése, majd szervezetfejlesztés, és az iskolai kommunikáció fejlesztése történt. Ezt követően főiskolánk oktatói a Képzők Képzésén vettek részt. A program során bemutatást nyertek a HEFOP 3.3.2. pályázathoz kapcsolódó fejlesztések (e-learninges tananyagok, e-portfolió, programadaptációs tananyagok, stb.). A főiskola rektora és rektorhelyettese a résztvevők számára tájékoztatást tartott az intézmény stratégiai kérdéseiről.
1
6.
Az MRK Elnöksége január 23-án tartotta rendes ülését, ahol döntés született a félévre tervezett feladatokról, a felvételi eljárás vizsgálatával kapcsolatos – miniszter által létrehozott – bizottságokba tagot jelöltek, állásfoglalást alakítottak ki a szakképzési hozzájárulásról, illetve megtárgyalták a dr. Patkó Gyula rektor által vezetett ad-hoc bizottság előterjesztését.
7.
Január 24-én az Ütköző Egyesület által szervezett kerekasztal-beszélgetés részese volt – felkért résztvevőként – Ráczné dr. Horváth Ágnes tanszékvezető és dr. Stumpf István egyetemi docens. A Budapesten tartott összejövetel, a WIKI demokrácia témakörében zajlott.
8.
Január 24-én Felsőtárkányban, a Park Hotel Táltos konferenciatermében tartotta tisztújító közgyűlését a Közép-Európai Fogyasztóvédelmi és Élelmiszerbiztonsági Egyesület, melynek során dr. Kiss Attilát, a RET menedzser-igazgatóját ügyvezető elnökké, míg dr. Naár Zoltán platformvezetőt alelnökké választották. A nonprofit társadalmi szervezet a céljainak minél hatékonyabb megvalósítása, illetve az EGERFOOD tudásközpont szellemei bázisának kiaknázása érdekében az Eszterházy Károly Főiskola Leányka úti campus-át jelölte ki új székhelyéül. Az öt állandó szakmai bizottsággal (élelmiszerbiztonság, fogyasztóvédelem, pénzügy, nemzetközi kapcsolatok, média-reklám-marketing) működő egyesület feltárja, képviseli és védi a fogyasztói érdekeket. Erre különösen alkalmas teret nyújt a hazai és nemzetközi szervezetekkel, intézményekkel történő kapcsolatépítés, az élelmiszerbiztonsági szakértői tevékenység, illetve a sokrétű disszeminációs, képzési-oktatási és tájékoztatási-ismeretterjesztési tevékenység.
9.
Január 28–29-én a Miskolci Egyetemen nyelvészeti konferenciát tartottak a társadalmi nemek témakörében, amelyen részt vett és előadást tartott dr. Zimányi Árpád tanszékvezető és dr. Lőrincz Julianna a Magyar Nyelvészeti Tanszék főiskolai tanára, valamint dr. Őrsi Tibor, a Francia Nyelv és Irodalom Tanszék főiskolai docense.
10.
Január 29-én látogatást tett az Eszterházy Károly Főiskolán dr. Baranovszky György, a FEOSZ (Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége) elnöke és munkatársai. Az EGERFOOD RET vezetőivel folytatott tárgyalások legfőbb témái a tudásközpont által kifejlesztett új nyomonkövetési rendszer bevezetésének fogyasztói szempontból legrelevánsabb szakmai és operációs kritériumai, illetve a rendszer bővítésének további lehetőségei voltak.
11.
Január 30-án Bécsben a Palais Niederösterreich-ban nemzetközi üzletember találkozón és szakmai szimpóziumon dr. Kiss Attila menedzser-igazgató képviselte az EGERFOOD RET-et. A 350 résztvevőt felvonultató rendezvénynek a "Healthy Living, Healthy Business" mottót adták a szervezők, mely kiválóan illeszkedett a tudásközpont termékfejlesztési stratégiájához. Az „egészséges élelmiszerek” szekcióban, illetve az üzletemberekkel folytatott személyes konzultációk alkalmával mód nyílt az EGERFOOD innovációs tevékenységeinek, és újonnan kidolgozott, már szabadalmi védettséget élvező termékeinek bemutatására.
2
12.
Január 31-én a Díszteremben tartotta tanévnyitó ünnepségét a Századvég Politikai Iskola Egri Tagozata. Az Eszterházy Károly Főiskola részéről dr. Hauser Zoltán rektor mondott köszöntőt. Az iskola igazgatója, Ráczné dr. Horváth Ágnes bemutatta be az új hallgatókat. Az Alapítvány vezetőinek döntése alapján dr. Balás István, az Északmagyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal vezetője lett az elmúlt tanév Századvég-díjasa, aki egy évtizede oktatója az iskolának.
13.
Február 1-jén Fazakas Ida és Szentes Erzsébet, a Szociálpedagógia Tanszék oktatói az I. Miskolci „TANÍ-TANI” konferencián vettek részt, ahol „Szociálpedagógusok Egerben és Marosvásárhelyen” címmel tartottak előadást. Az előadásuk témája egy pályakép kutatás részét képező összehasonlító vizsgálat volt. Kutatásukat egri és marosvásárhelyi szociálpedagógus hallgatók körében végezték. A konferencián bemutatott kutatás a képzési struktúra és a hallgatók szakmai fejlődésének, pályaszocializációjának összefüggéseit, valamint a szakmával való elégedettséget vizsgálta. A kutatás aktualitását és fontosságát alátámasztja az a tény, hogy a két felsőoktatási intézmény tanárai, a marosvásárhelyi Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem megalakulása óta, folyamatos szakmai kapcsolatban állnak egymással. Mindkét felsőoktatási intézmény oktatói rendszeresen „át-tanítanak”, hallgatói csereprogramok zajlanak, közös kutatásokat végeznek az oktatók és a hallgatók egyaránt.
14.
Február 1-jén az idegen nyelvi tanszékek az EKF Hallgatói Önkormányzatával közösen regionális idegen nyelvi szépkiejtési versenyt rendeztek. Négy megye csaknem 150 középiskolás diákja angol, német és francia nyelven adott számot tudásáról. A rendezvényre ellátogatott Matthias Gruber, a Német Nagykövetség kultúrattaséja is.
15.
Február 4-én benyújtotta első innovációs projektjét az újonnan alakult EGERFOOD Kft., melynek célja a különleges és pozitív élettani hatású élelmiszeripari termékek körének bővítése, és ezen versenyképes, új termékekkel a jelenleg létező piaci űr betöltése. Az „Új, természetes forrásokból származó, bioaktív komponensekben gazdag élelmiszer termékcsalád kifejlesztése innovatív, mikrokapszulázási eljárással” címet viselő pályázat, mely a GOP-1.1.1. programban versenyez, egyedi sajátossága, hogy a részben újonnan kifejlesztett bioaktív komponensek hatékonyságát olyan mikrokapszulázási technika segítségével fokozza, melyet a Kelet-Közép-Európai régióban még nem alkalmaztak.
16.
Február 4-én dr. Kiss Attila megbeszéléseket folytatott Muchlis Sjahminan-nal, az Indonesian Trade Promotion Centre (ITPC) igazgatójával és Forgó Attilával, a HKIK külügyi osztályának vezetőjével egy indonéz-magyar projekt elképzelés megvalósításáról. A „Switch Asia” Európai Uniós program keretében lehetőség mutatkozik az EGERFOOD nyomonkövetési rendszerének kiterjesztésére, indonéz partnerek ennek tesztüzemébe történő bevonására, illetve közös termékfejlesztési és kereskedelmi tevékenységek finanszírozására.
17.
Február 4-8. között került sor a Nemzetközi projektértekezletre Barcelonában az EKF oktatóinak részvételével, a Joint Master tanárképzés előkésztésére. A nemzetközi workshopon az Eszterházy Károly Főiskolát a TKTK részéről dr. Dávid Mária és Nagy Dénes, a TTK részéről dr. Liptai Kálmán, dr. Murányi Zoltán, a Gyakorlóiskola képviseletében Nagyné Fóris Katalin oktatók képviselték. A nyertes pályázatok célja a közös mestertanár képzés tantervének kifejlesztése és a közös gyakorlati képzés
3
kialakítása. Ezen pályázati programok keretében 2007-2009. között kerül kidolgozásra a „Joint Master” azaz a közös mestertanár képzés programja. A hallgatók számára a következő célokat tartalmazza a joint master képzés: különböző európai kultúrák megismerése és megértése, különböző kulturális perspektívákból történő tanítás megtanulása, különböző pedagógiai perspektívák megismerése és elsajátítása, más nyelven történő oktatás elsajátítása. 18.
Február 19-én a Szociális és Munkaügyi Minisztérium foglalkoztatási és szakképzési szakállamtitkára, dr. Székely Judit átadta a „Nívódíjas Szakképzésért 2007. címet” intézményünknek. A díjat dr. Zám Éva dékán vette át.
19.
Február 11-12-én intézményünk adott otthont a II. és III. Calderoni Kerekasztal Konferenciának, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és a Calderoni Taneszközinformációs és Oktatástechnológiai Központ szervezésével. A kétnapos szakmai találkozó során sor került az aktuális feladatok megvitatására, és gyakorlatközpontú eszmecsere folyt a Calderoni programban kereshetővé vált informatikai fejlesztések használhatóságáról, munkaerőpiaci szerepéről. A TKTK részéről dr. Forgó Sándor „Az e-tananyag fejlesztés a kompetenciaalapú pedagógusképzés fókuszában”, valamint az „E-tananyag fejlesztés, a megvalósult programok értékelése” címmel tartott előadásokat. Dr. Dávid Mária „Tanulásfejlesztés elektronikus tanulási környezetben” címmel, Komló Csaba „Portfólió – e-portfólió a BA és az MA képzésben” címmel tartottak előadást.
20.
Február 12-én 10.00 órától tartotta főiskolánk szokásos havi sajtótájékoztatóját, ezúttal azonban nem a szokásos helyszínen, hanem a Központi Könyvtárban található – nemrégiben átadott – Amerikai Kuckóban. A tájékoztató témái és megszólalói a következők voltak: Megkezdődött a második félév… – Lőrinczné dr. Thiel Katalin oktatásfejlesztési rektorhelyettes; A 2008. őszén beinduló turizmus-vendéglátás új alapképzési szak gyakorlati képzési feltételeinek bemutatása – dr. Könyves Erika főiskolai tanár a szak szakfelelőse, Badacsonyiné Bohus Gabriella az Eger Idegenforgalmáért Egyesület elnöke, Fülöpné Mátyus Zsuzsanna a Mátyus Udvarház értékesítési és marketing managere és dr. Pók Tamás, a Monarchia Pincészet főborásza; Bemutatkozott az Amerikai Kuckó – Tircsné dr. Propper Valéria, a Központi Könyvtár igazgatója.
21.
Február 14-én Fegyverkezés és fegyverzetellenőrzés címmel rendezett konferenciát a Politológia Tanszék A Líceum konferencia termében Lőrinczné dr. Thiel Katalin rektorhelyettes mondott köszöntőt, kiemelve a tanácskozás nemzetköziségét s a magas rangú előadókat. Ráczné dr. Horváth Ágnes tanszékvezető moderálása mellett az Oroszországi Föderáció és az Indiai Köztársaság nagykövetség képviselői, az Átfogó Atomcsend Szerződés Szervezetének magyarországi titkára, a Honvédelmi Minisztérium Főosztályvezetője, s a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem adjunktusa tartott előadást a főként Nemzetközi Tanulmányok szakos hallgatókból és „századvégesekből” álló érdeklődőknek.
22.
Február 14-én dr. Kiss Attila, az EGERFOOD RET menedzser-igazgatója látogatást tett az Indonéz Köztársaság Magyarországra akkreditált nagyköveténél, Mangasi Sihombingnál. A tárgyalások központi témája az volt, hogy megvitassák a „Switch Asia” Európai Uniós programban történő közös fellépés lehetőségeit, és az indonéz
4
gazdasági partnerek bekapcsolódásának fejlesztéseinek gazdasági hasznosításába.
módját
a
tudásközpont
termékeinek,
23.
Február 14-én megbeszélést folytatott dr. Kiss Attila és Petrusán János Frank Bosco-val és dr. Louisa Whittaker-vel a LycoRed elnevezésű, angliai székhelyű cég képviselőivel. A LycoRed, mely elsősorban növényi eredetű bioaktív hatóanyagok kinyerésével, gyártásával és forgalmazásával foglalkozik, a Kelet-Közép-Európai régióban kíván terjeszkedni. Ezen cél megvalósításához, illetve termékfejlesztések és laboratóriumi tesztkísérletek kivitelezéséhez keresnek partnert, melyre az EGERFOOD tudásközpont és a konzorciumi partnerek által képviselt gyártási háttér alkalmasnak mutatkozik. Az angol cég és az EGERFOOD közötti együttműködési megállapodás szövegezése jelenleg folyamatban van.
24.
Február 15-én a budapesti Goethe Intézet képviseletében Hildegard Kirchner és Nikolaus Hamm tett látogatást a Német Nyelv és Irodalom Tanszéken. A Goethe Intézet Nyelvi Osztályának vezetői egy tájékoztató keretében mutatták be a megye iskoláiból érkezett érdeklődőknek az új Goethe intézeti államilag elismert nyelvvizsgákat (B2, C1), melyek szintje igazodik a Közös Európai Referenciakeret vizsgaszintjeihez.
25.
Február 18-án ülést tartott az Észak-Magyarországi Regionális Tanács. Az ülésen tájékoztató hangzott el a NORRIA Észak-Magyarországi Regionális Ügynökség Nonprofit Közhasznú Kft. megalakulásáról, dr. Nyiri Attila ügyvezető előterjesztette az Észak-Magyarországi Régió Innovációs Stratégiáját. A programok témafelelősei bemutatták a Baross Gábor programokhoz kapcsolódó megvalósult fejlesztéseket.
26.
Február 18-án Dévényi János főiskolai adjunktus, festőművésznek Önálló kiállítása nyílt Egerben, a Megyei Könyvtár Kisgalériájában.
27.
Február 19-én került sor az „Athene” projekthez kapcsolódóan a „Kompetenciaalapú oktatás elterjesztése” című konferenciára, melyen dr. Estefánné dr. Varga Magdolna és dr. Dávid Mária előadása hangzott el a „Kompetenciaalapú tanítási-tanulási programok elterjesztése a pedagógusképzésben az Eszterházy Károly Főiskolán” címmel, a HEFOP/2006/3.3.2 pályázat keretében.
28.
Február 19-21 között a közintézményi menedzsment világ konferenciáját előkészítő bizottság ülésén vett részt, az edinburgh-i egyetemen dr. Jenei György, a Politológia Tanszék egyetemi tanára. Az olasz, angol, belga résztvevők mellett egyetlen magyarként kapcsolódott be a 2009-es esemény előkészítésébe. Az összejövetelen döntöttek a konferencia rendezési jogáról, amelyet Magyarország nyert el.
29.
Február 20-án szakmai megbeszéléseket folytatott dr. Kiss Attila és dr. Naár Zoltán az Egészségporta Egyesület vezetőivel, dr. Hanusz Klárával és dr. Karas Lászlóval az EGERFOOD RET által kifejlesztett új, funkcionális élelmiszerek pozitív biológiai hatásának humánklinikai kísérletek által történő igazolásának megtervezéséről, követelményeiről, forrásigényéről, illetve a bioaktív hatóanyagok kiválasztásának és jellemzésének orvos-szakmai szempontjairól.
30.
Február 20-22. között rendezte meg a Partiumi Keresztény Egyetem (Nagyvárad) Német Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszéke a „Wissenschaften im Dialog“ című II. Nemzetközi Germanisztikai Konferenciát. A nyolc szekcióban elhangzó csaknem 120
5
előadást nyelv-, irodalom- és kultúratudománnyal, valamint német kisebbségkutatással foglalkozó plenáris előadások egészítették ki. A konferencián a Német Nyelv és Irodalom Tanszék három oktatója vett részt az alábbi előadásokkal: Dr. Kalocsai–Varga Éva: Literarische Assoziationen zu Viktor Frankls Menschenbild, Dr. René Kegelmann: Von literarischen Urteilen und Etikettierungen (Zur Wahrnehmung der Prosa von Terézia Mora in Deutschland und Ungarn), Dr. Harsányi Mihály: Formale und semantische Faktoren der strukturellen Entwicklung mehrgliedriger Nebensatzprädikate in der Schreibsprache von Halle (Saale). A szervezők az elhangzott előadásokat konferenciakötetekben jelentetik meg. 31.
A Magyar Akkreditációs Bizottság a Bölcsészettudományi Karon elfogadta a magyar, a történelem, a vizuális kommunikáció és az ének-zene tanári MA szakokat.
Eger, 2008. február 29. Dr. Hauser Zoltán s. k. rektor
6