A honvédelmi miniszter ...../2008. (
) HM
rendelete a Magyar Honvédség Öltözködési Szabályzatának kiadásáról szóló 9/2005. (III. 30.) HM rendelet módosításáról
A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 51. §-ában foglalt feladatkörben eljárva, a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény 287. § (2) bekezdésének k) pontjában, valamint a katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmények vezetőinek, oktatóinak és hallgatóinak jogállásáról szóló 1996. évi XLV. törvény 50. § (2) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján a Magyar Honvédség Öltözködési Szabályzatának kiadásáról szóló 9/2005. (III. 30.) HM rendeletet a következők szerint módosítom: 1. § A Magyar Honvédség Öltözködési Szabályzatának kiadásáról szóló 9/2005. (III. 30.) HM rendelet (a továbbiakban: R.) melléklete 9. pontjának első mondata helyébe a következő rendelkezés lép: „9. A díszelgő öltözet az MH Támogató Dandár 32. Budapest Díszzászlóalj (a továbbiakban: díszzászlóalj) és a katonazenekarok állományának ruházata nemzeti és állami ünnepeken, kiemelkedő katonai és társadalmi rendezvényeken, temetéseken, valamint az elöljáró által meghatározott alkalmak esetén.” 2. § Az R. melléklete 14. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: „14. A Tábori Lelkészi Szolgálat tagja az Öltözködési Szabályzat rendelkezéseit köteles betartani, illetve katonai rendezvényen az arra előírt (elrendelt) öltözeti változatban megjelenni. A tábori püspök az egyenruhán a püspöki keresztet, a vezető tábori rabbi és a rabbi az egyenruhához a kipát viselheti.
2
Amennyiben a tábori lelkész a katonai rendezvényen egyházi feladatokat végez, katonai öltözetét – az egyházi előírásokra figyelemmel – további egyházi ruházattal is kiegészítheti.” 3. § Az R. melléklete 20. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: „20. Katonai rendezvények alkalmával a díszzászlóalj és a katonazenekarok állománya díszelgő, illetve a rendezvény jellege szerint hadi- (gyakorló-) öltözetet visel.” 4. § Az R. melléklete 30. pontjának a) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[ A külföldön szolgálatot teljesítő katona viselheti:] „a) az adott kontingens, illetve szolgálati hely megkülönböztető jelzéseit (csapatkarjelzés, szolgálati karszalag vagy jelzés, csapatjelvény, csapat-, illetőleg fegyvernemi (haderőnemi) sál, sapka, továbbá végzettséget tanúsító jelvény, egyéb feliratok és jelvények stb.),” 5. § (1) Az R. melléklete 45. C) pontjának – a 15. változatot követő – i) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[ A 90 M és 2000 M általános, a 93 M ejtőernyős és a 93 M repülőszerelő hadi(gyakorló-) öltözet hordmód változatai:] „i) a harckocsizó és a hadihajós szakbeosztású állomány, valamint a tábori lelkész a nyári gyakorlósapka helyett hímzett harckocsizó, hadihajós, illetve tábori lelkészi jelvénnyel ellátott fekete barett sapkát visel, a HM Tábori Rabbinátus állománya a fekete barett sapka helyett a 2000 M nyári gyakorlóöltözet alapanyagából készített, hímzett magyar és héber felirattal ellátott kipát viselhet,” (2) Az R. melléklete 45. C) pontjának – a 15. változatot követő – v) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[ A 90 M és 2000 M általános, a 93 M ejtőernyős és a 93 M repülőszerelő hadi(gyakorló-) öltözet hordmód változatai:] „v) nyáron és átmeneti időszakban a 90 M és 2000 M általános, a 93 M ejtőernyős és a 93 M repülőszerelő hadi- (gyakorló-) öltözetet viselő állomány, sorakozó, illetve katonai rendezvények alkalmával szakmai hovatartozást kifejező
3
sálat hord az alábbiak szerint: – „lövész” zöld színű szakmai sálat hord az MH Összhaderőnemi Parancsnokságon (a továbbiakban: MH ÖHP) a szárazföldi haderőnemnél szakbeosztást betöltő és a neki alárendelt katonai szervezetek katona állománya, – világoskék színű szakmai sálat hord az MH ÖHP-n a légierő haderőnemhez tartozó szakbeosztást betöltő és a neki alárendelt katonai szervezetek – kivéve az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakéta Ezred – katona állománya, – kármin színű szakmai sálat hord a HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség, a katonai igazságügyi szervek állománya, az MH ÖHP, valamint az MH Támogató Dandár (a továbbiakban: MH TD) parancsnokságon logisztikai és egészségügyi szakbeosztást betöltő, valamint az alárendeltségükben lévő logisztikai és egészségügyi szervezetek katonaállománya, továbbá az MH Radó György Honvéd Egészségügyi Központ és az egészségügyi intézetek szakállománya, – búzavirág kék színű szakmai sálat hord az MH ÖHP és az MH TD parancsnokságon híradó szakbeosztást betöltő, valamint az alárendeltségükben lévő híradó szervezetek katonaállománya, – skarlátpiros színű szakmai sálat hord az MH ÖHP, illetve az MH TD parancsnokságon, valamint az alárendeltségükben lévő katonai szervezeteknél az előzőekben fel nem sorolt szakbeosztást betöltő, illetve a fenti bekezdésekben sorra vett katonai szervezetekhez nem tartozó katona, továbbá az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakéta Ezred állománya. – +25 oC feletti hőmérséklet esetén a feladatot elrendelő állományilletékes parancsok – külön parancs alapján – a szakmai sál viselését mellőzheti.”
(3) Az R. melléklete 45. C) pontjának – a 15. változatot követő – y) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép: [ A 90 M és 2000 M általános, a 93 M ejtőernyős és a 93 M repülőszerelő hadi(gyakorló-) öltözet hordmód változatai:] „y) a 2/A. változat nyáron, a 8. és a 13. változat átmeneti időszakban is viselhető.”
(4) Az R. melléklete 45. D) pontjának első mondata helyébe a következő rendelkezés lép:
[ A 90 M és 2000 M általános, a 93 M ejtőernyős és a 93 M repülőszerelő hadi(gyakorló-) öltözet hordmód változatai:]
4
„D) A 2003 M repülőhajózó hadi- (gyakorló-) védőöltözetet a Honvédség repülőhajózó (repülőgép- és helikoptervezető, valamint fedélzeti) állománya viseli szakkiképzési feladatai végrehajtásakor, alaki szemlén, készenlét fokozásakor, valamint készültségi szolgálatban.” (5) Az R. melléklete 45. E) pontja a következő n) és o) alponttal egészül ki:
[ A 2003 M sivatagi hadi- (gyakorló-) öltözet hordmód változatai:] „n) a 21. változat átmeneti időszakban is viselhető, o) a tábori lelkész a sivatagi kalap helyett hímzett tábori lelkészi jelvénnyel ellátott fekete barett sapkát viselhet, a HM Tábori Rabbinátus állománya a fekete barett sapka helyett a 2000 M nyári gyakorlóöltözet alapanyagából készített, hímzett magyar és héber felirattal ellátott kipát viselhet.” (6) Az R. melléklete 45. F) pontjának „Nyári és átmeneti időszakban” alcímében, a „25. változat” elnevezésű oszlopban szereplő „Sivatagi kalap” megnevezés helyébe „Trópusi kalap” megnevezés lép. (7) Az R. melléklete 45. F) pontja a következő j) alponttal egészül ki:
[ A trópusi hadi- (gyakorló-) öltözet hordmód változatai:] j) a tábori lelkész a trópusi kalap helyett hímzett tábori lelkészi jelvénnyel ellátott fekete barett sapkát viselhet, a HM Tábori Rabbinátus állománya a fekete barett sapka helyett a 2000 M nyári gyakorlóöltözet alapanyagából készített, hímzett magyar és héber felirattal ellátott kipát viselhet.” 6. § (1) Az R. melléklete 46. B) pontjának felvezető szövege helyébe a következő rendelkezés lép:
„B) Légierő köznapi öltözetét viseli a repülőhajózó, a repülésirányító, a repülőszerelő, a légvédelmi tüzér, a légvédelmi lokátoros és a meteorológus szakképzettséggel rendelkező, valamint ezen beosztást betöltő szakállomány, hadihajós köznapi öltözetet visel a hadihajós szakbeosztást betöltő állomány. A légierő és hadihajós köznapi öltözetet viselő tábornoki, főtiszti, tiszti, zászlósi és tiszthelyettesi állomány öltözet változatai:”
5
(2) Az R. melléklete 46. B) pontjának c) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[ A köznapi öltözet hordmód változatai:] „c) a köznapi öltözet valamennyi változatához – megengedettként – a felderítő (ejtőernyős) szakállomány hímzett felderítő (ejtőernyős) jelvénnyel ellátott zöld, a harckocsizó szakállomány és a tábori lelkész hímzett harckocsizó, illetve tábori lelkészi jelvénnyel ellátott fekete, a tüzér, illetve légvédelmi tüzér, valamint a rendész szakállomány hímzett tüzér, légvédelmi tüzér, illetve rendész jelvénnyel ellátott skarlátpiros barett sapkát, a vezető tábori rabbi és a rabbi a fekete barett sapka helyett kipát viselhet,” (3) Az R. melléklete 46. B) pontja a következő v) és w) alponttal egészül ki:
[ A köznapi öltözet hordmód változatai:] „v) a tábori lelkész a hosszú és rövid ujjú köznapi ing, valamint a hosszú és rövid ujjú ingblúz bal zsebére gomboltan keresztet visel, w) a hivatásos és a szerződéses tiszt, tiszthelyettes egészségügyi (orvosi, ápolói) szakállomány gyógyító szaktevékenysége alkalmával, rendelőintézeten belül, hímzett társasági rendfokozati jelzéssel és névkitűzővel ellátott egészségügyi munkaruházatot (ing, köpeny, nadrág) visel.” (4) Az R. melléklete 46. D) pont felvezető szövege helyébe a következő rendelkezés lép: „D) Légierő női köznapi öltözetét viseli a repülőhajózó, a repülésirányító, a repülőszerelő, a légvédelmi tüzér, a légvédelmi lokátoros és a meteorológus szakképzettséggel rendelkező, valamint ezen beosztást betöltő szakállomány, hadihajós női köznapi öltözetet visel a hadihajós szakbeosztást betöltő katonanői állomány. A légierő és hadihajós köznapi öltözetet viselő női tábornoki, főtiszti, tiszti, zászlósi és tiszthelyettesi állomány öltözet változatai:” (5) Az R. melléklete 46. D) pontjának c) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[ A női köznapi öltözet hordmód változatai:] „c) a köznapi öltözet valamennyi változatához – megengedettként – a felderítő (ejtőernyős) szakállomány hímzett felderítő (ejtőernyős) jelvénnyel ellátott zöld, a
6
harckocsizó szakállomány és a tábori lelkésznő hímzett harckocsizó, illetve tábori lelkészi jelvénnyel ellátott fekete, a tüzér, illetve légvédelmi tüzér, valamint a rendész szakállomány hímzett tüzér, légvédelmi tüzér, illetve rendész jelvénnyel ellátott skarlátpiros barett sapkát viselhet,” (6) Az R. melléklete 46. D) pontja a következő x) és y) alponttal egészül ki:
[ A női köznapi öltözet hordmód változatai:] „x) a tábori lelkésznő a hosszú és rövid ujjú női köznapi ing, valamint a hosszú és rövid ujjú női ingblúz bal zsebére gomboltan keresztet visel, y) a hivatásos és a szerződéses tiszt, tiszthelyettes egészségügyi (orvosi, ápolói) katonanői szakállomány gyógyító szaktevékenysége alkalmával, rendelőintézeten belül, hímzett társasági rendfokozati jelzéssel és névkitűzővel ellátott egészségügyi munkaruházatot (női ing, tunika, női köpeny, női nadrág, szoknya) visel.” 7. § (1) Az R. melléklete 47. B) pont felvezető szövege helyébe a következő rendelkezés lép: „B) Légierő ünnepi öltözetét viseli a repülőhajózó, a repülésirányító, a repülőszerelő, a légvédelmi tüzér, a légvédelmi lokátoros és a meteorológus szakképzettséggel rendelkező, valamint ezen beosztást betöltő szakállomány, hadihajós ünnepi öltözetet visel a hadihajós szakbeosztást betöltő állomány. A légierő és hadihajós ünnepi öltözetet viselő tábornoki, főtiszti, tiszti, zászlósi és tiszthelyettesi állomány öltözet változatai:” (2) Az R. melléklete 47. B) pontja a következő q) és r) alponttal egészül ki:
[ Az ünnepi öltözet hordmód változatai:] „q) a tábori lelkész a hosszú és rövid ujjú társasági fehér ing bal zsebére gomboltan keresztet visel, r) a vezető tábori rabbi és a rabbi az ünnepi öltözet valamennyi változatához a Bocskai-sapka helyett kipát viselhet.” (3) Az R. melléklete 47. D) pont felvezető szövege helyébe a következő rendelkezés lép:
7
„D) Légierő női ünnepi öltözetét viseli a repülőhajózó, a repülésirányító, a repülőszerelő, a légvédelmi tüzér, a légvédelmi lokátoros és a meteorológus szakképzettséggel rendelkező, valamint ezen beosztást betöltő szakállomány, hadihajós női ünnepi öltözetet visel a hadihajós szakbeosztást betöltő katonanő. A légierő és hadihajós ünnepi öltözetet viselő női tábornoki, főtiszti, tiszti, zászlósi és tiszthelyettesi állomány öltözet változatai:” (4) Az R. melléklete 47. D) pontja a következő q) alponttal egészül ki:
[ A női ünnepi öltözet hordmód változatai:] „q) a tábori lelkésznő a hosszú és rövid ujjú társasági fehér női ing bal zsebére gomboltan keresztet visel.” 8. § (1) Az R. melléklete 48. C) pont felvezető szövege helyébe a következő rendelkezés lép: „C) Légierő társasági öltözetét viseli a repülőhajózó, a repülésirányító, a repülőszerelő, a légvédelmi tüzér, a légvédelmi lokátoros és a meteorológus szakképzettséggel rendelkező, valamint ezen beosztást betöltő szakállomány, hadihajós társasági öltözetet visel a hadihajós szakbeosztást betöltő állomány. A légierő és hadihajós társasági öltözetet viselő tábornoki, főtiszti, tiszti, zászlósi és tiszthelyettesi állomány öltözet változatai:” (2) Az R. melléklete 48. C) pontja a következő m) és n) alponttal egészül ki:
[ Az társasági öltözet hordmód változatai:] „m) a tábori lelkész a hosszú és rövid ujjú társasági fehér ing bal zsebére gomboltan keresztet visel, továbbá az 1–3. és a 9–11. változat elrendelése esetén a társasági fehér ing és a társasági nyakkendő helyett papi inget hordhat, n) a vezető tábori rabbi és a rabbi a társasági öltözet valamennyi változatához a társasági Bocskai-sapka helyett kipát viselhet.” (3) Az R. melléklete 48. F) pont felvezető szövege helyébe a következő rendelkezés lép:
8
„F) Légierő női társasági öltözetét viseli a repülőhajózó, a repülésirányító, a repülőszerelő, a légvédelmi tüzér, a légvédelmi lokátoros és a meteorológus szakképzettséggel rendelkező, valamint ezen beosztást betöltő szakállomány, hadihajós női társasági öltözetet visel a hadihajós szakbeosztást betöltő katonanő. A légierő és hadihajós társasági öltözetet viselő női tábornoki, főtiszti, tiszti, zászlósi és tiszthelyettesi állomány öltözet változatai:” (4) Az R. melléklete 48. F) pontja a következő o) alponttal egészül ki:
[ A női társasági öltözet hordmód változatai:] „o) a tábori lelkésznő a hosszú és rövid ujjú társasági fehér női ing bal zsebére gomboltan keresztet visel továbbá a 13–15. és a 21–23. változat elrendelése esetén a társasági fehér ing és a társasági nyakkendő helyett papi inget hordhat.” 9. § (1) Az R. melléklete 49. C) pont felvezető szövege helyébe a következő rendelkezés lép: „C) Légierő estélyi öltözetét viseli a repülőhajózó, a repülésirányító, a repülőszerelő, a légvédelmi tüzér, a légvédelmi lokátoros és a meteorológus szakképzettséggel rendelkező, valamint ezen beosztást betöltő szakállomány, hadihajós estélyi öltözetet visel a hadihajós szakbeosztást betöltő állomány. A légierő és hadihajós estélyi öltözetet viselő tábornoki, főtiszti, tiszti, zászlósi és tiszthelyettesi állomány öltözet változatai:” (2) Az R. melléklete 49. C) pontja a következő g) és h) alponttal egészül ki:
[ Az estélyi öltözet hordmód változatai:] „g) a tábori lelkész a fehér szmokinging és a fekete csokornyakkendő helyett papi inget hordhat h) a vezető tábori rabbi és a rabbi az estélyi öltözet valamennyi változatához a társasági Bocskai-sapka helyett kipát viselhet.” (3) Az R. melléklete 49. F) pont felvezető szövege helyébe a következő rendelkezés lép:
9
„F) Légierő női estélyi öltözetét viseli a repülőhajózó, a repülésirányító, a repülőszerelő, a légvédelmi tüzér, a légvédelmi lokátoros és a meteorológus szakképzettséggel rendelkező, valamint ezen beosztást betöltő szakállomány, hadihajós női estélyi öltözetet visel a hadihajós szakbeosztást betöltő katonanő. A légierő és hadihajós estélyi öltözetet viselő női tábornoki, főtiszti, tiszti, zászlósi és tiszthelyettesi állomány öltözet változatai:” (4) Az R. melléklete 49. F) pontja a következő h) alponttal egészül ki:
[ A női estélyi öltözet hordmód változatai:] „h) a tábori lelkésznő a fehér női szmokinging és a fekete csokornyakkendő helyett papi inget hordhat.” 10. §
(1) Az R. melléklete 50. pontját megelőző cím helyébe a következő cím lép: „Díszelgő öltözet A díszzászlóalj díszelgő öltözete” (2) Az R. melléklete 50. pont felvezető szövege helyébe a következő rendelkezés lép: „50. Az öltözetet a Honvédség központi díszalegysége viseli a nemzeti és állami ünnepeken, államfők, kormányfők, miniszterek fogadása és búcsúztatásakor, a Magyar Köztársaság lobogójának őrzésekor, koszorúzási ünnepségeken, kiemelkedő katonai és társadalmi rendezvényeken, továbbá hősi halott, illetve Magyar Honvédség halottja minősítés esetén történő kirendelés alkalmával.” (3) Az R. melléklete 50. A) és 50. B) pontjának „Télen” alcímében, az „1. változat” elnevezésű oszlopban szereplő „Posztó díszsapka” megnevezés helyébe „Díszsapka” megnevezés lép. (4) Az R. melléklete 50. B) pontjának c) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[ A díszelgő öltözet hordmód változatai:] „c) amennyiben a díszelgési feladat hadi- (gyakorló-) öltözetben kerül végrehajtásra, akkor a díszalegység állománya a 45. A) pont szerint meghatározott általános hadi- (gyakorló-) öltözetet skarlátpiros színű szakmai sállal és fehér kesztyűvel kiegészítve viseli. A feladatot elrendelő állományilletékes parancsok
10
+25 oC feletti hőmérséklet esetén – külön parancs alapján – a szakmai sál viselését mellőzheti.” 11. § Az R. melléklete 51. pontja helyébe következő rendelkezés lép: „51. Az öltözetet a katonazenekar állománya viseli nemzeti és állami ünnepen, államfők, kormányfők, miniszterek fogadása és búcsúztatásakor, kiemelkedő katonai és társadalmi rendezvényen végrehajtott zenés feladatai végrehajtása során, valamint zenekari fesztiválon, külföldi szereplésen, hangversenyen, térzenén, katonai temetésen hősi halott, illetve Magyar Honvédség halottja minősítés esetén történő kirendelés alkalmával, továbbá a polgári lakosság körében rendezett zenés eseményen. A) A zenekari díszelgő öltözetet viselő főtiszt, tiszt, zászlós, tiszthelyettes állomány öltözet változatai: Télen 1. változat Zenész díszsapka Díszköpeny Társasági zubbony Társasági fehér ing Fekete társasági pantalló Fekete deréköv Fekete társasági nyakkendő Nyakkendőcsíptető arany (ezüst) Kézelőgomb arany (ezüst) Fekete társasági félcipő Fekete társasági zokni Névkitűző Fehér kesztyű Arany (ezüst) mellzsinór Arany (ezüst) karjelzés Átmeneti és nyári időszakban 2. változat Zenész díszsapka 4/4-es ballonkabát Társasági zubbony Társasági fehér ing Fekete társasági pantalló Fekete deréköv Fekete társasági nyakkendő
3. változat Zenész díszsapka Társasági zubbony Társasági fehér ing Fekete társasági pantalló Fekete deréköv Fekete társasági nyakkendő Nyakkendőcsíptető (arany/ezüst)
11
Nyakkendőcsíptető arany (ezüst) Kézelőgomb arany (ezüst) Fekete társasági félcipő Fekete társasági zokni Névkitűző Fehér kesztyű Arany (ezüst) mellzsinór Arany (ezüst) karjelzés
Kézelőgomb (arany/ezüst) Fekete társasági félcipő Fekete társasági zokni Névkitűző Fehér kesztyű Arany (ezüst) mellzsinór Arany (ezüst) karjelzés
A zenekari díszelgő öltözet hordmód változatai: a) az öltözet csak zárt rendben – fellépés alkalmával – viselhető, b) átmeneti időszakban a díszköpeny viseléséről az állományilletékes parancsnok dönt, c) a főtiszt, tiszt, zászlós karmester minden öltözeti típushoz a zenész díszsapka
helyett társasági Bocskai sapkát visel, d) nyáron, valamint koncertteremben a 3. változat társasági zubbony nélkül – társasági fehér ing, hímzett társasági rendfokozati jelzéssel, hivatásos állományt kifejező hímzett társasági jelvénnyel, névkitűzővel, nyakkendőcsíptetővel, kézelőgombbal, arany (ezüst) mellzsinórral – is viselhető, e) a d) alpont szerint meghatározott öltözet helyett – megengedettként – a rövid ujjú társasági fehér ing, hímzett társasági rendfokozati jelzéssel, hivatásos állományt kifejező hímzett társasági jelvénnyel, névkitűzővel, arany (ezüst) mellzsinórral, társasági nyakkendő nélkül viselhető, f) a főtiszt, tiszt, zászlós a fekete derékövet aranyszínű, a tiszthelyettes
ezüstszínű stilizált címerrel díszített csattal viseli, g) a "légierő zenekarok" állománya a 48. C) pont 9–11. változatban előírt társasági öltözetet arany (ezüst) mellzsinórral és arany (ezüst) karjelzéssel kiegészítve viseli, h) a zenekarok díszelgő öltözetéhez csak zárt félcipő viselhető, i) amennyiben a díszelgési feladat hadi- (gyakorló-) öltözetben kerül végrehajtásra, akkor a zenekar állománya a 45. A) pont szerint meghatározott általános hadi- (gyakorló-) öltözetet skarlátpiros színű (a légierő zenekar világoskék színű) szakmai sállal és fehér kesztyűvel kiegészítve viseli. B) A zenekari díszelgő öltözetet viselő női főtiszti, tiszti, zászlósi, tiszthelyettesi állomány öltözet változatai:
12
Télen 4. változat Fekete női kalap Női zenészköpeny béléssel Társasági kosztümkabát Társasági fehér női ing Fekete társasági szoknya Fekete deréköv Fekete társasági női nyakkendő Fekete társasági cipő Harisnya Névkitűző Fehér kesztyű Arany (ezüst) mellzsinór Arany (ezüst) karjelzés Átmeneti és nyári időszakban 5. változat Fekete női kalap Női zenészballonkabát Társasági kosztümkabát Társasági fehér női ing Fekete társasági szoknya Fekete deréköv Fekete társasági női nyakkendő Fekete társasági cipő Harisnya Névkitűző Fehér kesztyű Arany (ezüst) mellzsinór Arany (ezüst) karjelzés
6. változat Fekete női kalap Társasági kosztümkabát Társasági fehér női ing Fekete társasági szoknya Fekete deréköv Fekete társasági női nyakkendő Fekete társasági cipő Harisnya Névkitűző Fehér kesztyű Arany (ezüst) mellzsinór Arany (ezüst) karjelzés
A zenekari női díszelgő öltözet hordmód változatai: a) az öltözet csak zárt rendben – fellépés alkalmával – viselhető, b) a női zenészköpeny, illetve a női zenészballonkabát színe megegyezik a díszköpeny, illetve a 4/4-es ballonkabát színével, c) átmeneti időszakban a női zenészköpeny viseléséről az állományilletékes parancsnok dönt, d) nyáron, valamint koncertteremben a 6. változat társasági kosztümkabát nélkül – társasági fehér női inggel, hímzett társasági rendfokozati jelzéssel, hivatásos állományt kifejező hímzett társasági jelvénnyel, névkitűzővel, arany (ezüst)
13
mellzsinórral – is viselhető, e) a d) alpont szerint meghatározott öltözet helyett – megengedettként – a rövid ujjú társasági fehér női ing, hímzett társasági rendfokozati jelzéssel, hivatásos állományt kifejező hímzett társasági jelvénnyel, névkitűzővel, arany (ezüst) mellzsinórral, társasági nyakkendő nélkül viselhető, f) a főtiszt, tiszt, zászlós a fekete derékövet aranyszínű, a tiszthelyettes
ezüstszínű stilizált címerrel díszített csattal viseli, g) a "légierő zenekarok" katonanői állománya a 48. F) pont 21– 23. változatban meghatározott társasági öltözetet arany (ezüst) mellzsinórral és arany (ezüst) karjelzéssel kiegészítve viseli, h) télen és átmeneti időszakban temetésen, illetve szabadtéren végrehajtott katonai rendezvényen a fekete társasági szoknya helyett fekete női társasági pantalló, a sötétkék társasági szoknya helyett sötétkék női társasági pantalló viselhető, i) a zenekarok díszelgő öltözetéhez csak zárt cipő viselhető, j) amennyiben a díszelgési feladat hadi- (gyakorló-) öltözetben kerül végrehajtásra, akkor a zenekar állománya a 45. A) pont szerint meghatározott általános hadi- (gyakorló-) öltözetet skarlátpiros színű (a légierő zenekar világoskék színű) szakmai sállal és fehér kesztyűvel kiegészítve viseli.” 12. § Az R. melléklete 54. pontja helyébe következő rendelkezés lép: „54. Szakfeladat végrehajtásakor a rendész, a forgalomszabályozó, a közúti komendáns, a diszpécser, az ellenőrző áteresztő ponton szolgálatot teljesítő ellenőri beosztású hivatásos és szerződéses katona a hadi- (gyakorló-) öltözetét – a 45. A) pontban meghatározott öltözeti és hordmód változatok betartásával – az évszaknak megfelelően, a következő megkülönböztető jelzésekkel és felszerelési cikkekkel kiegészítve viseli: Az öltözet változatai: Rendész beosztású állomány Skarlátpiros barett sapka Skarlátpiros szakmai sál Skarlátpiros rendész karszalag Rendészjelvény Fehér jelsíp zsinórral Fehér hevederöv Fehér kesztyű (téli, nyári)
14
Fehér pisztolytáska (combtok) Irattartó táska Forgalomszabályozó, diszpécser és ellenőr beosztású állomány Rohamsisak jó láthatóságot biztosító sisakhuzattal Skarlátpiros szakmai sál Jó láthatóságot biztosító kantár (mellény) Jó láthatóságot biztosító kézelő Fehér jelsíp zsinórral Fehér hevederöv Fehér kesztyű Fehér pisztolytáska (combtok) Irattartó táska Forgalomirányító bot (világító jelzőbot) Motorkerékpáros beosztású forgalomszabályzó állomány Bukósisak Motorkerékpáros védőszemüveg Motorkerékpáros kabát és nadrág Motorkerékpáros kesztyű A hordmód változatai: a) a rendészek a rohamsisakot sisakhuzattal (rossz látási viszonyok között jó láthatóságot biztosító sisakhuzattal) rendezvények, gyakorlatok alkalmával, vagy külön parancsra viselik, b) az állomány a rendészjelvényt a hadi- (gyakorló-) kabát, illetve zubbony bal zsebtakarójának közepére varrt gombra gombolva viseli, c) a szakfeladatot ellátó állomány a fehér jelsípzsinórt a hadi- (gyakorló-) öltözet jobb váll vállcsúcsába varrt gombon és a jobb kabát-, illetve zubbonyzseb külső gombjára gombolva viseli, d) a végrehajtandó feladat függvényében a rendész szakállomány felszerelése – a feladatot elrendelő állományilletékes parancsok külön parancsa alapján – kiegészíthető: jó láthatóságot biztosító kantárral (mellénnyel), patentbilinccsel, bilincstartóval, gumibottal, gumibottartóval, zseblámpával, zseblámpatartóval, rádiótartótokkal és térképtáskával, e) a forgalomszabályozó, a közúti komendáns, a diszpécser, az ellenőrző áteresztő ponton szolgálatot teljesítő ellenőri beosztású katona felszerelése külön parancsra – kiegészíthető: zseblámpával, zseblámpatartóval, rádiótartótokkal,
15
f) A rendész szakállomány nemzetközi gyakorlatok alkalmával a bal felkaron NATO karszalagot viselhet, g) a jó láthatóságot biztosító sisakhuzatot a rohamsisakon, a jó láthatóságot biztosító kantárt (mellényt) és kézelőt, a gyakorlókabáton, illetve a gyakorlózubbonyon kell viselni, h) a motorkerékpáron utazók a motorkerékpáros öltözeti cikkek helyett az időjárásnak megfelelően őrruhát, esővédő öltözetet, valamint vízhatlan kesztyűhuzatot is viselhetnek, i) a rendész járőr egységes hadi- (gyakorló-) öltözetet visel. j) a katonai rendész +25 oC felett a skarlátpiros szakmai sál viselését – a feladatot elrendelő állományilletékes parancsok külön parancsa alapján – mellőzheti.” 13. § Az R. melléklete 57. pontjának b) és c) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép: „b) az államjelző 105 x 25 mm méretben készülő hímzett felirat, amely hímzett „HUNGARY” megnevezést tartalmaz. Az államjelző a hadi- (gyakorló-) öltözeteken, a gyakorlópulóveren és a sötétkék pulóveren, a bal mellen vízszintesen, közvetlenül a zseb felett viselendő úgy, hogy az államjelző középvonala a zseb középvonalával egybeessen; c) a hímzett név és államjelző a hadi- (gyakorló-) öltözeteken, valamint a gyakorlópulóveren barna színnel, zöld alapra, a sötétkék pulóveren barna színnel, sötétkék alapra, a sivatagi öltözeten barna színnel, barna alapra hímzett;” 14. § Az R. melléklete 59. pontja a következő c) alponttal egészül ki: „c) a tiszt, tiszthelyettes állomány a hímzett különleges képesség megszerzését tanúsító színes karfeliratot a köznapi és a társasági zubbony bal ujján, a csapatkarjelzés felett 1 cm-re, a vállcsúcs ívét követő felvarrással viseli. A Honvédség hivatásos és szerződéses állománya a hímzett különleges képesség megszerzését tanúsító gyakorló karfeliratot a gyakorlókabát és a gyakorlózubbony jobb ujján, a csapatkarjelzés felett 1 cm-re, a vállcsúcs ívét követő felvarrással viseli.”
16
15. § Az R. melléklete 61. pontjában, valamint az azt megelőző címsorban szereplő „haderőnemi sál” megnevezés helyébe „szakmai sál” megnevezés lép. 16. § (1) Az R. melléklete 76. pontjának b) alpontjában szereplő „skarlátpiros” alcímet követő felsorolás „katonai rendész” megnevezéssel egészül ki. (2) Az R. melléklete 76. pontjának c) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép: „c) A korábban a légierőnél szolgálatot teljesített és a légierő öltözetével ellátott – e rendelet szerint nem a légierő öltözetét viselő – állomány a sötétkék köznapi és társasági öltözetét 2010. december 31-ig megtarthatja, illetve hordhatja, melyen a saját fegyvernemi jelvényét világoskék fegyvernemi színű parolin viseli.” 17. § Az R. melléklete 88. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: „88. a) Aranyszínű kerek sapkajelvényt visel a díszzászlóaljnál a főtiszt, tiszt, zászlós a díszsapkán, a katonazenekarnál a zászlós a zenész díszsapkán, a zenész főtiszt, tiszt, zászlós katonanő a fekete női kalapon. b) Ezüstszínű kerek sapkajelvényt visel a díszzászlóaljnál a tiszthelyettes és a szerződéses legénységi állomány a díszsapkán, a katonazenekarnál a tiszthelyettes a zenész díszsapkán, a zenész tiszthelyettes katonanő a fekete női kalapon. 18. § Az R. melléklete a 93. pontot követően a következő 93/A. ponttal egészül ki: „93/A. Barna színű hímzett tábori lelkészi sapkajelvényt visel a tábori lelkész a fekete barett sapkán.” 19. § Az R. melléklete 105. pontjának c) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép: „c) Aranyszínű mellzsinórt visel a HM Honvéd Vezérkarnál, ezüstszínű mellzsinórt visel az MH Összhaderőnemi Parancsnokságon, bronzszínű mellzsinórt visel a csapatnál szolgálatot teljesítő vezénylő zászlós a köznapi és a társasági zubbonyon.”
17
20. § Az R. melléklete 117. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: „117. A Honvédség állománya barna színű gyakorló paroli rendfokozati jelzést visel, zöld alapszínre hímzetten a gyakorlózubbony és a gyakorlókabát, valamint barna alapszínre hímzetten a sivatagi gyakorlózubbony gallérján.” 21. § Az R. melléklete 118. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: „118. A Honvédség állománya barna színű gyakorló rendfokozati jelzést visel, zöld alapszínre hímzetten a gyakorlósapkán, az esővédő zubbony mellrészén, a gyakorlópóló, a matróztrikó, a 2003 M repülőhajózó overall és dzseki ujján, továbbá barna alapszínre hímzetten a sivatagi kabát mellrészén, a polárpulóver és a sivatagi öltözethez viselt gyakorlópóló ujján az arra kialakított helyen.” 22. § Az R. melléklete 126. pontja helyébe következő rendelkezés lép: „126. Barna színű gombot visel a Honvédség tényleges állománya – a repülőhajózó, repülőszerelő kivételével – a 90 M és a 93 M hadi- (gyakorló-) öltözeteken, valamint a 2000 M nyári gyakorlóöltözeten.” 23. § Az R. melléklete 132. pontja helyébe következő rendelkezés lép: „132. a) A Magyar Köztársaság elnöke, a Kormány, a honvédelmi miniszter,
továbbá a jogszabályban feljogosított más szerv által alapított és adományozott kitüntetést, szolgálati jelet, kitüntető címet, miniatűr jelvényt a Honvédség állománya az egyenruhán viseli. b) Külföldi kitüntetést csak az hordhat, aki erre a honvédelmi minisztertől, illetve leadott jogkörben a HM Honvéd Vezérkar főnöktől engedélyt kapott. c) Az adományozott kitüntetéseket szalagsávon kell viselni, azonban ezen elismerések eredeti formában – kivéve az 1948-1990 között alapítottakat – a g) pontban meghatározottak szerint is viselhetőek. d) A kitüntetéseket szalagsávon és eredeti formában együtt viselni tilos!
18
e) Az elismerések viselésének sorrendjét a honvédelmi miniszter által alapítható és adományozható elismerésekről szóló HM rendelet külön szabályozza. f) A kitüntetések szalagsávon történő viselésének szabályai: – A kitüntetési szalagsávokat a köznapi- és a társasági zubbonyon – kivéve az h) pontban részletezett esetet – kell viselni. – A szalagsávot közvetlenül a zubbony bal felső zsebtakarójának felső része felett – annak szélével párhuzamosan – úgy kell felerősíteni, hogy a szalagsáv és a zseb középvonala egybeessen. Több sor esetén a felső sor (sorok) mindig 4 szalagsávból álljon (álljanak). A négynél kevesebb szalagsávot az előbbiekben szabályozott módon alulra kell elhelyezni. – A szalagsávot a viselési sorrendnek megfelelően belülről kifelé, több sorban, felülről lefelé haladva kell elhelyezni. g) A kitüntetések eredeti formában történő viselésének szabályai: – A kitüntetések eredeti formában csak nemzeti és állami ünnepeken, továbbá csapatünnep, illetve fegyvernemi nap alkalmával rendezett ünnepi rendezvényeken viselhetőek. – Egy kitüntetést a társasági zubbony bal oldalán, a felső zseb fölé úgy kell elhelyezni, hogy a kitüntetés ékítménye a zsebtakaró felső szélét érintse, középvonala pedig a zsebtakaró középvonalával egybeessen. – Két kitüntetést a zseb középvonalától jobbra és balra a viselési sorrendnek megfelelően úgy kell feltűzni, hogy a magasabban sorolt kitüntetés kerüljön a zubbony kihajtásához közelebb és az alacsonyabban sorolt kitüntetés szalagjából 2 cm látható legyen. Ha a kitüntetések hossza különböző, akkor a zsebtakaró felső szélét a hosszabb kitüntetés ékítményének alsó széle érintse, a szalagok felső szélét pedig egymással azonos magasságban kell elhelyezni. – Több kitüntetés esetén az előbbi szabályokat értelemszerűen úgy kell alkalmazni, hogy az első kitüntetés szalagjából a zubbony kihajtása alól 2 cm látható legyen, a legszélső kitüntetés szalagja pedig a zseb bal oldali varrásával egybeessen. – Egy sorban általában 6 kitüntetést szabad elhelyezni. Ebben az esetben a 2 cm távolságot – a kitüntetések számának megfelelően – arányosan csökkenteni kell. A kitüntetéseket két sorban úgy kell viselni, hogy az első sor egyezzen meg az egysoros viselési formával, a felső sorban elhelyezett kitüntetés ékítménye az alsó sorban feltűzött szalagok közepéig érjen. – 12-nél több kitüntetés esetén egy sorban 6-nál több kitüntetés is elhelyezhető. Ebben az esetben a 2 cm távolságot – a kitüntetések számának megfelelően – arányosan csökkenteni kell. A kitüntetések számát a sorok között egyenlő arányban
19
kell megosztani, páratlan számú kitüntetés esetén a felső sorban egyel több kitüntetést kell elhelyezni. h) A „Sebesülési Szolgálati Érdemjel” a hadi- (gyakorló-) zubbony baloldalán közvetlenül az államjelző felett, a f) pontban meghatározott módon, szalagsávon viselendő. i) A honvédelmi miniszter által alapított díjak bármelyikével elismert katona jogosult az arra utaló miniatűr jelvényt kitűzni. A miniatűr jelvény a köznapi és a társasági zubbony fazon részén, a baloldali kihajtó széleitől 1-1 cm-re feltűzve viselhető.” 24. § Az R. melléklete a 150. pontot követően a következő 150/A. ponttal egészül ki: „Köznapi kosztümkabát 150/A. Az általános, a légierő és a hadihajós köznapi öltözetet viselő katonanő a köznapi kosztümkabátot, illetőleg a sötétkék köznapi kosztümkabátot (a hivatásos és szerződéses főtiszt, tiszt, zászlós arany, a tiszthelyettes ezüst színű) hímzett hivatásos állományt kifejező jelvénnyel, hímzett köznapi rendfokozati jelzéssel, névkitűzővel, 2010. december 31-ig, a hallgatónő a köznapi kosztümkabátot hímzett köznapi rendfokozati jelzéssel, névkitűzővel, 2014. december 31-ig viselheti.” 25. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba, ezzel egyidejűleg az R. mellékletének 119-120. pontjai, továbbá a Magyar Honvédség Öltözködési Szabályzatának kiadásáról szóló 9/2005. (III. 30.) HM rendelet módosításáról szóló 42/2005. (XI. 29.) HM rendelet hatályukat vesztik.
(2) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg az R. melléklete 76. pontjának b) alpontjában, 77. pontjának d) és e) alpontjában, 96. pontjában, 99. pontjában, 101. pontjában, 103. pontjában, 104. pontjának b) alpontjában, 105. pontjának b) alpontjában, 107. pontjának a) alpontjában, 108. pontjának a) alpontjában, 109. pontjának a) alpontjában, 111. pontjában, 121. pontjának b) alpontjában, 129. pontjában, 130. pontjában szereplő „MH 32. Budapest Őr- és Díszezred díszzászlóalj” megnevezés helyébe „díszzászlóalj” megnevezés lép. (3) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg az R. melléklete 5-9. pontjában,
20
46. B) pontjának m) és s) alpontjában, 46. D) pontjának l) és t) alpontjában, 47. B) pontjának k) és n) alpontjában, 47. D) pontjának j) és m) alpontjában, 48. C) pontjának f) és i) alpontjában, 48. F) pontjának f) és k) alpontjában, 49. C) pontjának c) és f) alpontjában, 49. F) pontjának d) és f) alpontjában, 70. pontjának b) alpontjában, 81. pontjának a) és b) alpontjában, 84. pontjának a) és b) alpontjában, 85. pontjának a) és b) alpontjában, 116. pontjában, 121. pontjának c) alpontjában, 122. pontjának c) alpontjában, 123. pontjának c) alpontjában, 128-130. pontjában szereplő „légierős” megnevezés helyébe „légierő által viselt” megnevezés lép. (4) Ez a rendelet a hatálybalépést követő napon hatályát veszti. Budapest, 2008. március
-n.
Dr. Szekeres Imre