64/2007. (OT 34.) ORFK utasítás a Rendőrség ifjúságvédelmi iskolai programjainak (D. A. D. A. és ELLENSZER) egységes végrehajtásáról Szám: 5-1/64/2007. TÜK Az általános iskolai korosztály részére 1992-ben indult útjára a D. A. D. A. program (Dohányzás, Alkohol, Drog, AIDS); a középiskolások biztonságra nevelését célzó ELLEN-SZER program országos bevezetése pedig a 2005. évben történt meg. E programok működtetésével kapcsolatos rendőri feladatok egységes végrehajtása érdekében kiadom az alábbi utasítást:
I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az utasítás hatálya az Országos Rendőr-főkapitányságra, az országos rendőrfőkapitány közvetlen irányítása alá tartozó szervekre (a továbbiakban: területi szervek), a rendőrkapitányságokra és határrendészeti kirendeltségekre (a továbbiakban együtt: helyi szervek) terjed ki. 2. A D. A. D. A. és ELLEN-SZER programok (a továbbiakban: Programok) oktatása a Rendőrség bűnmegelőzési (ifjúságvédelmi) tevékenységének szerves része. 3. A Programok oktatását a rendőri szervek a jelen utasításban foglaltak alapján vállalhatják. Az oktatást az illetékes rendőri szerv és a szolgáltatást igénylő alap- és középfokú oktatási intézmény (a továbbiakban: oktatási intézmény) vezetői között létrejött együttműködési megállapodás alapján lehet megkezdeni. 4. Az együttműködési megállapodás csak akkor köthető meg, ha a helyi személyi és anyagi feltételek biztosítottak, illetve az ORFK Gazdasági Főigazgatóság által elkülönített éves központi pénzügyi keret a központilag biztosítandó feltételek megteremtésére fedezetet nyújt. Az együttműködés feltételeiben bekövetkezett változás esetén a megállapodást a szükséges mértékben módosítani kell. 5. A Programokhoz történő csatlakozásra, illetve azok bővítésére vonatkozó igény felmerülésekor, annak lehetőségeiről - a 3. pontban foglaltak megvalósulása érdekében - az országos koordinátorral előzetesen egyeztetni kell. 6. A Programokat minden tanévben legalább a központilag meghatározott óraszámban, a Programok tematikájában megjelölt témaköröknek megfelelően, iskolai osztályfoglalkozás keretében kell oktatni. 7. A Programok oktatását olyan hivatásos, illetve nyugállományú rendőr (a továbbiakban: rendőr) végezheti, aki a) a feladatot önként vállalja, b) a speciális pszichológiai alkalmassági vizsgálaton megfelelt, valamint c) az alapképzésen sikeres elméleti és gyakorlati vizsgát tett. 8. Az ELLEN-SZER program oktatója a 7. pontban foglaltakon túl csak olyan rendőr lehet, aki felsőfokú végzettséggel rendelkezik és a D. A. D. A. program oktatásában már tapasztalatot szerzett. 9. A D. A. D. A. program két, egymástól jól elkülöníthető, alsó és felső tagozatos törzsanyagból áll. Az iskolával történt megállapodás alapján mindhárom törzsanyag (D. A. D. A és ELLEN-SZER) oktatását a lehetőségek és igények figyelembe vételével a lehető legrövidebb időszakon belül kell végrehajtani. 10. A rendőr oktatási feladatait úgy kell ütemezni, hogy azokat folyamatosan végezhesse. Ennek érdekében figyelembe kell venni szolgálati alapfeladatainak ellátását, valamint az oktatási intézménnyel történt előzetes megállapodást. 11. Az illetékes rendőri vezetők segítik és biztosítják a Programok előzőekben meghatározott folyamatos és zavartalan végrehajtását.
II. RÉSZLETES RENDELKEZÉSEK A Programok végrehajtásának központi feladatai
12. Az ORFK Bűnügyi Főigazgatóság (a továbbiakban: ORFK BF) Bűnügyi Főosztályának vezetője minden év november 30-ig az esedékes költségvetési évben az érintett tanévre vonatkozó keretösszeg felhasználási jogcímeire javaslatot készít, amely tartalmazza a) az oktatást végző rendőrök központi alap- és továbbképzésének, b) az oktatást végző rendőrök módszertani segédeszközei elkészítésének, beszerzésének, c) a Programok korszerűsítésének, továbbfejlesztésének, menedzselésének, d) az oktatást végző rendőrök alkalmassági vizsgálatának, e) a Programok hatékonysági vizsgálatának, valamint f) a Programok oktatásához szükséges egyéb feltételek biztosításának költségeit, ide nem értve a polgári ruhanormába sorolt D.A.D.A. oktató rendőr egyenruházattal történő ellátását. 13. Az ORFK gazdasági főigazgatója az ORFK BF Bűnügyi Főosztály vezetőjének előterjesztése alapján évenként meghatározza a Programok végrehajtásának finanszírozására szolgáló keretet. A fedezetet az ORFK Gazdasági Főigazgatósága (a továbbiakban: ORFK GF) biztosítja, a keret előírásoknak megfelelő felhasználásáról a Központi Gazdasági Ellátó Igazgatósága gondoskodik. 14. A Programok központi szervezői, irányítói, ellenőrzési és koordinációs feladatait az ORFK BF Bűnügyi Főosztály Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztály vezetőjének hatáskörébe utalom, aki ennek keretében a) gondoskodik a Programok működése rendőri feltételeinek megteremtéséről, b) kidolgozza a Programok oktatását végző rendőrök kiválasztásának feltételrendszerét, c) megszervezi a Programok végrehajtásába bevont rendőrök alap- és továbbképzését, d) kialakítja a Programok végrehajtásának egységes gyakorlatát, e) gondoskodik a Programok korszerűsítéséről, továbbfejlesztéséről, f) koordinálja a rendőri szervek és oktatási intézmények együttműködését, g) kapcsolatot tart a Programok végrehajtásába bevont oktatási intézmények felügyeleti szerveivel, h) az ORFK Bűnügyi Főosztály vezetője részére javaslatot tesz a 13. pontban meghatározott költségkeret felhasználására vonatkozóan, i) figyelemmel követi a Programok végrehajtásához rendelkezésre bocsátott pénzeszközök felhasználását, j) működteti az utasítás V. fejezetében meghatározott Programbizottságot, k) ellenőrzi a területi szervek oktató munkáját, a Programok országos szintű megvalósítását, l) együttműködik a Programokat támogató országos vagy nemzetközi társadalmi szervezetekkel, felkérés esetén az ORFK képviseletében részt vesz munkájukban.
A D.A.D.A. programban oktató, polgári ruhanormába sorolt állomány egyenruházattal történő ellátása 15. A polgári ruhanormába sorolt D. A. D. A. oktató rendőr egyenruházattal történő ellátását az érintett rendőri szervek saját költségvetésük terhére kötelesek biztosítani. 16. Az oktatáshoz szükséges természetbeni alapellátásra, valamint az egyenruha szükség szerinti cseréjére a rendőr az alapképzés elvégzését igazoló bizonyítvány kiállításának napjától jogosult. A bizonyítványt az ORFK BF Bűnügyi Főosztály vezetője adja ki. 17. Az ELLEN-SZER program oktatása formaruhában történik. A formaruha galléros, logóval hímzett teniszpólóból és logóval ellátott baseballsapkából áll. 18. A ruházati alapnormákat az utasítás melléklete tartalmazza. 19. Az összeg felhasználását a rendőr az egyenruházati boltokban kiállított számlával igazolja. A női és férficipők a mindenkor érvényben lévő árjegyzékben meghatározott egységár mértékéig kereskedelmi forgalomban is beszerezhetők. Igény esetén az egyenruházati boltokban leadott rendelés alapján - az illetékes gazdasági szerv előzetes jóváhagyásával - mérték utáni ruházat készíttethető. 20. A ruházat állapotát az illetékes területi (központi) szerv ruházati előadója háromévente felülvizsgálja. Amennyiben a ruházat minőségromlás miatt viselésre alkalmatlan, annak cseréjére intézkedik. Az elhasználódott egyenruházatot az új ruházat beszerzését követően az illetékes ruházati előadó bevonja. Amennyiben a csere a cikk viselési idejének lejárta előtt a használó vétkessége miatt válik szükségessé, a használóval szemben kártérítési eljárást kell lefolytatni. 21. A megrongálódott, elveszett, megsemmisült termékek pótlására, valamint egyéb esetben a Ruházati Szabályzat előírásait kell alkalmazni. 22. A feladat, valamint a szolgálati viszony megszűnése, továbbá az érintett vegyes vagy egyenruhás ruhanormába sorolása esetén az alapellátásként kiadott ruházati anyagokat az illetékes területi (központi) szerv ruházati előadója
bevonja. Az ily módon bevont egyenruházati cikkeket a Program oktatásába újonnan bekapcsolódó állomány alapellátására kell felhasználni.
A területi rendőri szervek feladatai 23. A megyei (fővárosi) bűnmegelőzési szerv hatáskörébe tartozik a Program illetékességi területen belüli oktatásának felügyelete, a koordinációval kapcsolatos feladatok ellátása, az oktatáshoz szükséges feltételek biztosítása. Ennek érdekében a bűnmegelőzési szakterületet irányító vezető a) kapcsolatot tart a Programok oktatását irányító központi rendőri szervvel, a Programbizottság illetékes régióvezetőjével, a rendőrkapitányságok vezetőivel, illetve az általa kijelölt beosztott vezetővel, továbbá az oktatásban résztvevő oktatási intézmények felügyeleti szerveivel, b) felügyeli a rendőrkapitányságokon folyó oktatást, ennek érdekében az illetékességi területéhez tartozó helyi szervek részére kifejezetten a Programok végrehajtását célzó feladatainak ellátásához utasítást adhat, c) biztosítja a polgári ruhanormába sorolt oktatók egyenruházattal történő ellátását, d) részt vesz az oktató rendőrök kiválasztásában, felkészítésében, e) segíti az együttműködési megállapodások előkészítését, a rendőrkapitányságoknak a tárgykörrel kapcsolatos felvilágosító és népszerűsítő tevékenységét, f) területi szinten a lehetőségekhez mérten szorgalmazza a Programok anyagi támogatását, g) az oktatási év befejezését követően értékeli a Programok végrehajtásának helyzetét, javaslatot tesz a Programok tapasztalatainak főkapitányi értekezleten történő megtárgyalására. 24. A kapitányságvezetők a) biztosítják a Programok végrehajtásának helyi feltételeit, b) intézkednek a Programok népszerűsítésére, a sajtó- és propaganda-tevékenységre, c) az oktatási intézmény igényei alapján saját hatáskörben döntenek a Programok beindításáról és az oktatás megszervezéséről, d) az igénylő oktatási intézmény vezetőjével vagy az oktatási intézmény fenntartójának arra jogosult képviselőjével együttműködési megállapodást kötnek, az abban rögzített feltételek változása esetén kezdeményezik a megállapodás módosítását, e) együttműködnek a Programbizottság illetékes régióvezetőjével, f) az illetékes régióvezetővel, valamint a megyei koordinátorral egyeztetve kiválasztják a Programok oktatására alkalmas rendőröket, biztosítják a rendőrök alap- és továbbképzéseken történő részvételét, g) az oktatást végző rendőr részére szolgálati időben tanóránként egy-egy óra felkészülési időt biztosítanak, továbbá biztosítják az óra megtartásához, a helyszínre és az onnan történő visszautazáshoz szükséges időt, h) lehetővé teszik, hogy a rendőr részt vegyen a Programok központi, regionális konzultációin és a Programokkal kapcsolatos rendezvényeken, i) az oktató rendőrt támogatják feladatának végrehajtásában, j) a rendőr akadályoztatása esetén gondoskodnak az őt helyettesítő, kiképzett rendőr kijelöléséről és erről az oktatási intézmény illetékes vezetőjét értesítik, k) szükség esetén intézkednek új rendőr kiválasztására. 25. A kapitányságvezető hatáskörébe tartozik az együttműködési megállapodásokban meghatározott rendőri feladatok végrehajtásának irányítása és ellenőrzése. A rendőrkapitányság vezetője az ebből adódó feladatait más vezetőre átruházhatja.
A Programbizottság, az országos koordinátor, a régióvezetők, valamint a megyei (fővárosi) koordinátorok feladatai 26. A Programbizottság a Programok végrehajtásában résztvevő rendőrökből és szakértőkből álló szakmai tanácsadó testület, amely részt vesz a Programok korszerűsítési, tantervfejlesztési munkájában. Javaslatokkal segíti a Programok eszközeinek, segédeszközeinek megtervezését és részt vesz az oktatás egységes gyakorlatát biztosító módszertani anyag kidolgozásában. 27. A Programbizottság tevékenységét régiókra osztva végzi, amelyek az alábbiak szerint tagozódnak: a) 1. számú régió: Miskolc központtal Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád és Szabolcs-SzatmárBereg megyék területe; b) 2. számú régió: Békéscsaba központtal Békés, Bács-Kiskun, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyék területe;
c) 3. számú régió: Szombathely központtal Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala megyék területe; d) 4. számú régió: Pécs központtal Baranya, Somogy és Tolna megyék területe; e) 5. számú régió: Székesfehérvár központtal Fejér, Komárom-Esztergom és Pest megyék területe; f) 6. számú régió: Budapest. 28. A Programbizottság állandó vezetője az ORFK BF Bűnügyi Főosztály kijelölt munkatársa (országos koordinátor), tagjai a régióvezetők, valamint az eseti jelleggel felkért szakértők. A Programbizottság ülését az országos koordinátor hívja össze szükség szerint, de évente legalább egy alkalommal. 29. Az országos koordinátor a) irányítja, szervezi, menedzseli, ellenőrzi a Programok végrehajtását, b) évente beszámolót készít az oktatás és a Programok helyzetéről, c) összehívja és vezeti a Programbizottságot, d) szervezi a Programokhoz kapcsolódó alap- és továbbképzéseket, e) együttműködik és kapcsolatot tart a Programokat támogató országos vagy nemzetközi szervezetekkel. 30. A régióvezetőt az országos koordinátor az ORFK BF Bűnügyi Főosztály vezetőjének egyetértésével bízza meg feladatainak ellátásával, amelyek a következők: a) irányítja, szervezi, ellenőrzi a Programok regionális szintű végrehajtását, b) a régióhoz tartozó területi szervek bűnmegelőzési osztályainak vezetőivel egyeztetve közösen feladatot határozhat meg a Programok végrehajtásának egységesítésére, c) az ORFK BF Bűnügyi Főosztály részére évente beszámolót készít az oktatás és a Programok régiós helyzetéről, d) a megyei koordinátorokkal és a helyi szervekkel közösen végrehajtja a Programok oktatásában részt vevő rendőrök kiválasztását, e) a jelölt közvetlen parancsnokának egyetértésével javaslatot tesz „Az év D. A. D. A. rendőre” díj odaítélésére, f) részt vesz a Programbizottság munkájában. 31. A megyei (fővárosi) koordinátort a BRFK, illetve a megyei rendőr-főkapitányságok bűnmegelőzési osztályainak, illetve alosztályainak vezetői bízzák meg a feladatok ellátásával, amelyek a következők: a) irányítja, szervezi, ellenőrzi a Programok megyei (fővárosi) végrehajtását, b) együttműködik a régióvezetővel, a városi (fővárosi kerületi) rendőrkapitányságok vezetőivel, az illetékességi területén oktató valamennyi rendőrrel, c) kezdeményezi a Programokhoz kapcsolódó rendőrök kijelölését, részt vesz a kiválasztási eljárásban, d) segíti, ellenőrzi a Programok oktatásában kezdő rendőr tevékenységét, e) évente összefoglaló, értékelő jelentésben számol be a Programok illetékességi területén történt végrehajtásáról.
A Programok oktatását végző rendőr feladata 32. A rendőr csak az általa oktatandó program teljes ismerete birtokában végezheti feladatát. Ennek érdekében a) részt vesz a központilag vagy területileg szervezett alap- és továbbképzéseken, ismereteit önképzéssel gyarapítja, b) részt vesz a központilag vagy területileg szervezett konzultációkon és a Programokhoz kapcsolódó rendezvényeken, c) folyamatos kapcsolatot tart az illetékes oktatási intézmény nevelőtestületének és szülői munkaközösségének képviselőivel, d) az oktatási intézménnyel előre egyeztetett időpontban, felkészülten tartja meg a foglalkozásokat (a D. A. D. A. programot egyenruhában, az ELLEN-SZER programot a rendszeresített formaruhában), e) amennyiben az előzetesen egyeztetett időpontban a tanintézményben szolgálati, vagy egyéb ok miatt megjelenni nem tud, azt időben köteles közölni az oktatási intézmény képviselőjével és gondoskodik az elmaradt előadás pótlásáról, f) gondoskodik arról, hogy az általa oktatott osztályban a D. A. D. A. program vonatkozásában a megkezdett alsó vagy felső tagozatos; az ELLEN-SZER programban pedig a teljes tananyag adott tanévre vonatkozó témaköreinek oktatása megtörténjen. 33. A rendőr munkaköri leírásában a Programokban történő részvételét szerepeltetni kell. 34. A rendőr a Programok végrehajtása során szerzett tapasztalataival, észrevételeivel és javaslataival elősegíti azok továbbfejlesztését, korszerűsítését.
A Programokat oktató rendőrök elismerése
35. A Programok oktatása a Rendőrség általános feladatainak részét képezi, így teljes értékű rendőri tevékenységnek minősül. Az oktatást végző rendőr parancsnoka az irányítása alá tartozó szervezeti egység munkájának beszámolója során értékeli a Programok végrehajtását, az oktatók teljesítményét. Gondoskodik arról, hogy az oktatásban résztvevő rendőrök tevékenysége a rendőri munka anyagi és erkölcsi elismerésének szempontjai között szerepeljen. 36. Az ORFK bűnügyi főigazgatója 2003-ban megalapította „Az év D. A. D. A. rendőre” díjat. A díj pajzs alakú fatalpon plakett formátumú tűzzománc, melynek mintázata a D. A. D. A. program védett logója. A logó alatt fémlemezen az aktuális évnek megfelelően „A ... év D. A. D. A. rendőre díj” gravírozott felirat szerepel. A díj mellé díszoklevél jár. 37. A díjat az a rendőr kaphatja meg, aki a) legalább három éve részt vesz a Programok oktatásában, ez idő alatt kimagasló munkát végez, amelyet alátámaszt az oktatási intézmény véleménye is, b) nemcsak kezdeményezi, szervezi a Programokat kísérő, kiegészítő egyes rendezvényeket, hanem azok végrehajtásában is közreműködik, c) munkaköréből adódó alapfeladatait kiválóan teljesíti. 38. A díjat évente és régiónként egy-egy személy kaphatja meg, akinek személyére a régióvezető a 30. pont e) alpontjában foglaltak szerint tesz javaslatot. A díjat az ORFK BF Bűnügyi Főosztályának vezetője, az ORFK BF Bűnügyi Főosztály Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztályának vezetője és az országos koordinátor együttesen ítéli oda az arra érdemes rendőrnek.
III. VEGYES ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 39. A programok végrehajtását a tanév végén, minden év július 10. napjáig iskolánként, illetve rendőrkapitányságonként értékelni kell. A tapasztalatok birtokában a megyei (fővárosi) koordinátor, valamint a régióvezető a Programok továbbfejlesztésének irányaira és módozataira vonatkozóan javaslattal élhet. 40. Felhatalmazom a megyei (fővárosi) rendőr-főkapitányságok vezetőit, hogy szükség esetén az utasítással összhangban szabályozzák a Programok végrehajtásának rendjét. 41. Az utasítás 2008. január 1-jén lép hatályba, rendelkezéseit az érintett személyi állomány részére oktatni kell. 42. A hatálybalépéssel egyidejűleg hatályát veszti a Rendőrség Ifjúságvédelmi iskolai programjainak (D.A.D.A. és ELLEN-SZER) egységes végrehajtására kiadott 6/2006. (V. 11.) ORFK utasítás.
Melléklet a 64/2007. (OT 34.) ORFK utasításhoz KIMUTATÁS a Programok oktatásába újonnan bekapcsolódó, polgári ruhanormába sorolt állomány alapellátási normáiról D. A. D. A. program Férfi állomány: - társasági pantalló, sötétkék - egységes, hosszú ujjú, vállpántos, világoskék ing - szolgálati nyakkendő, sötétkék - társasági félcipő, fekete - hímzett váll-lap, szerelve - karjelvény - szolgálati derékszíj, fekete - szolgálati nyári sapka Női állomány:
1 db 1 db 1 db 1 pár 1 pár 2 db 1 db 1 db
- szolgálati nyári sapka - női nyári pantalló, sötétkék - egységes, hosszú ujjú, vállpántos, világoskék ing - szolgálati nyakkendő, sötétkék - társasági női félcipő, fekete - hímzett váll-lap, szerelve - karjelvény - szolgálati derékszíj, fekete
1 db 1 db 1 db 1 db 1 pár 1 pár 2 db 1 db
ELLEN-SZER program - kék színű, galléros teniszpóló, színesen hímzett ELLEN-SZER és bal karján szitázott bűnmegelőzési logókkal - világos drapp baseball-sapka szitált kék színű ELLEN-SZER logóval
1 db 1 db