NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 259/2006. (XI. 27.) számú határozata Nyíregyháza közigazgatási területére a 19/2005. (V. 5.) KGY rendelettel jóváhagyott szabályozási terve felülvizsgálatával kapcsolatban érkezett javaslatokra vonatkozó állásfoglalásról
A Közgyűlés
•
Nyíregyháza településrendezési terveinek módosítását a táblázatba foglalt szöveges munkarész szakmai állásfoglalása szerint e n g e d é l y e z i ;
•
a tömbfeltáró utak közterületként megszüntetésével e g y e t é r t ;
•
u t a s í t j a a városi főépítészt, hogy az elfogadott módosító javaslatok alapján a településrendezési tervek módosításának elkészítéséről intézkedjen, és az Étv. 9. §-ában meghatározott véleményezési eljárás lebonyolítása után a terv és a HÉSZ módosítását Közgyűlésre terjessze elő.
meghatározott
szabályozásának
Felelős: Veres István városi főépítész
k.m.f.
Csabai Lászlóné polgármester
Dr. Szemán Sándor jegyző
A határozatot kapják: 1.) A Közgyűlés tagjai 2.) A Jegyző és a polgármesteri hivatal belső szervezeti egységeinek vezetői
Melléklet a 259/2006.(XI. 27.) számú határozathoz:
Módosítási kérelmek a szabályozási terv és a HÉSZ felülvizsgálatához Sor- Szelszá vény m szám 1.
Módosítási kérelem
Utak szabályozási szélességeinek módosítása (a szennyvíz-csatornázáshoz szükséges közterület igénnyel egyeztetve) − − − − −
2.
B5 B5-4
3.
B5
4.
Orosi út déli oldala Kistelekiszőlő Nyírszőlős Orosi út északi oldala Felsőpázsit
Megjegyzés
Iroda álláspontja
Külön lista készült az egyeztetés szerint
Nyírség utca (helyi gyűjtőút) szabályozási szélességének csökkentése út 18 - 20 m mintakeresztszelvénnyel alátámasztva.
támogatott
esetleg 14 m-re 16 m-re szabályozott tervezett kiszolgáló utak (a vízelvezetés szabályozási szélességének csökkentése 12 m-re. miatt)
támogatott
B4 C4
17 m-re szabályozott tervezett kiszolgáló út szabályozási szélességének csökkentése 12 m-re.
támogatott
5.
C4
Westsik V. u. nyugati oldalán beépítésre szánt terület bővítése.
nem támogatott
6.
C4
Kakukkfű utca szabályozási szélességét a jelenlegi út tengelyétől mindkét irányban egyenlő mértékben kell meg-határozni.
támogatott
7.
C5 C-54
Meglévő út, amelyre telkek nyílnak, a telek jelenleg be nem építhető területeként van szabályozva. A meglévő út szabályozása szükséges, az északi oldal Lke, a déli oldal 50 m-es szélességben Lke.
támogatott
8.
D4
Repülőtéri út keleti oldalán a Kkö területből Ge terület leválasztásra kerül. Ge kódja: 711666. Övezeti határ bejelölése szükséges.
támogatott
9.
D6
A COWI Az Aranykalász utcától keleti irányban tervezett helyi Magyarország Kft. gyűjtőút 25 m-es szabályozási szélességét által készített csökkenteni kell út mintakeresztszelvény engedélyezési terv alátámasztása alapján. szerint.
támogatott
10.
E6
− Védőerdőnek kijelölt (szántó művelési ágban - ha igen, akkor a 01896/2 is nyilván-tartott terület lakóterületté való kijelölése. beépítésre szánt területbe kerüljön − A 01886/1 hrsz-ú telek keleti telekhatárán húzódó, a beépítésre szánt terület határának kiigazítása.
támogatott
támogatott
11.
E6
A 01933/2 hrsz-ú ingatlan tulajdonosa az 1000 m2 legkisebb telekméret 720 m2-re való csökkentését kéri (a telek 2918 m2-es).
12.
E3 F3
Zomboribokor és a Tiszavasvári út közötti, a szabályozási tervben Lf és Gk – beépítésre szánt – terület szabályozása, és az övezeti előírásainak meghatározása, melynek elkészítéséről a Közgyűlés már korábban döntött.
13.
H4
Rozsrétszőlő Lőtér utca – gazdasági erdő övezetből (Eg) mezőgazdasági általános területre (Má) való módosítása.
14.
H7
− A 02362/37 hrsz-ú telken kijelölt út helyett lakótelek. − Az út 16 m-es szabályozási szélességének csökkentése 12 m-re.
támogatott
Bogyó utca szabályozási szélességének kijelölése az útszabályozási szélességgel érintett telkeket egyenlő arányban érintse. 18 m-es út szabályozási szélességének csökkentése 12 m-re.
támogatott
15.
16.
F5
F7 F8
02278/8 – gazdasági erdőnek kijelölt, valamint a 02278/3 hrsz-ú, mezőgazdasági általános terület ipari-gazdasági területté való kijelölésének kérelme. − 02278/8 hrsz. a tulajdoni lap szerint kivett telephely. − A 275/2004. (X. 8.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdése alapján a 02278/3 hrsz-ú ingatlan Natura 2000 európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű terület.
17.
G4
Görgey Artúr utcán − védőerdőből (Ev), − egészségügyi erdőből (Ee), − mezőgazdasági általános (Má) területből beépítésre szánt lakóterület módosításának kérelme.
nem támogatott A Közgyűlés határozata szerinti megállapodás még nem került megkötésre.
nem támogatott elfogadható, a 01177/94 azonban maradjon Eg
-A telephely kijelölését támogatom . - A Natura 2000 által érintett területet nem támogatom .
Az Étv. 8. § (2) bek. c. pontja a nem beépítésre szánt támogatott terület bővítését (Lf) nem teszi lehetővé.
18.
G7
Kh (hulladéklerakó telep) az építménymagasságra vonatkozó övezeti mód módosítása a technológiai igények szerint Kh – 711913 → Kh – 711916
támogatott
támogatott
19.
H7
Lf 711833 – kód módosítása Vt 513643, vagy az övezeti határ megszüntetésével Lf 513542.
20.
I5
− Technológiai igények szerint az építménymagasságra vonatkozó kód módosítása. Jav.: a területet az ipari park sajátos előírások szerinti területébe be kell vonni (6. ssz.). támogatott
−A HÉSZ-t ki kell egészíteni az építménymagasságra vonatkozó olyan előírással, mely szerint a technológiai igény szerinti építmények építménymagasságát a számításnál nem kell figyelembe venni. 21.
22.
23.
A4-3
B4-1 B4-3
B4-2
A telek valamilyen okból be nem építhető része feltárásához szükséges tervezett útnyitás megjelölése kvázi építési tilalmat jelent; a tervben ezek megszüntetése szükséges.
támogatott
A tömbfeltárás A 16141 hrsz-ú telek beépített, a tulajdonos kéri más szabályozása bekötés lehetőségét megvizsgálni a tömbfeltárás megszüntetésre megvalósításához. kerül.
támogatott
A 16318/15 hrsz-ú ingatlan tulajdonosa kéri a telkén A tervezett feltáró tervezett útnyitás megszüntetését ill. a tilalom utak törlődjenek. feloldását.
támogatott
támogatott
B4-2
25.
B4-3 B4-4
A 16924 hrsz-ú ingatlan beépített. A tulajdonos kéri az út törlését.
26.
B5-3
A Venyige utca északi oldalán a kód módosítása a környéken kialakult telkek nagyságának megfelelően (450 m2-re) Lke 413443
28.
C4-2
C4-2
támogatott
Az Izabella köz szabályozási szélességének kijelölése az utca keleti oldalán lévő telekhatártól nyugatra kerüljön kijelölésre a meglévő beépítések, kerítések, közmű alépítmények miatt.
24.
27.
Az majd ott nyílik meg, ahol a telekalakításkor lehetséges.
→
támogatott
Lke 413243
II. rendű, nem közlekedési célú közterület (köztér) lakó-területté való nyilvánításának kérelme A feltáróút törlésre (Nyírszőlős, Szegély u. – Kincs u. – Ciklámen u. – kerül. Pajzsikafű u. között).
támogatott
Szegély utca déli oldalán a szennyvízátemelő területének 0327/4 hrsz-ú telekből történő leválasztása, a többi közterület. Szabályozási vonal módosul.
támogatott
29.
C5-1 C5-2
Berenát u. – Fürdő u. – Szivárvány u. közötti terület korábban hatályos szabályozási terv szerinti javítása.
támogatott
30.
C5-2
12866 hrsz-ú ingatlanra elővásárlási bejegyzésének biztosítása közterület céljára.
támogatott
31.
C5-2
Vt 415353 övezet kódjának javítása Vt 413443-ra.
támogatott
32.
C5-3 D5-1
Övezeti határ módosítása a 30403 hrsz-ú ingatlan déli határvonalára. Telken belüli beültetési kötelezettség Gk területen belül.
támogatott
33.
C5-4
0110/17 hrsz-ú telek (beépítésre nem szánt egészségügyi erdő) beépítésre szánt területté való nyilvánítása.
nem támogatott
34.
C5-4
Szikes u. – Vadász u. – Fácán utca közötti terület Az út egyoldalú korábban hatályos szabályozási terv szerinti lesz. javítása.
támogatott
35.
C6-3
Temető utca északi oldalán lévő – mezőgazdasági általános területnek kijelölt – terület beépítésre szánt lakóterületté való nyilvánításának kérelme.
nem támogatott
36.
D5-1
Az út szabályozása ne a 083/7 hrsz-ú telek felé történjen. Jav.: szabályozási szélesség 12 m-re való csökkentése, az út szabályozása a jelenlegi út tengelyétől mindkét irányban egyenlő mértékben.
támogatott
jog
37.
D5-1 C5-3
Telek valamilyen okból be nem építhető része törlendő, vagy minimálisra csökkentendő.
támogatott
38.
D5-1
A 30365/1 hrsz-ú ingatlanon a tervezett útnyitás megszűnik.
támogatott
39.
D5-3
Az övezeti kód építménymagasságra vonatkozó előírásainak módosítása a térségben már megkezdett tetőtér beépítések további folytatásának érdekében Lk 712455 helyett Lk 712450.
támogatott
40.
D5-3
−
−
Korányi F. u. tervezett 31 m-es szabályozási szélességének csökkentése az út adott szakaszán mintakeresztszelvénnyel alátámasztva (Eperjes u. – Csaló köz között). Övezeti kód módosul: Vt 215355 → Vt 215354-re.
támogatott
41.
42.
D5-3
E4-4
Övezeti kódok módosítása − Ószőlő u. nyugati oldal Lk 400064 helyett Lk 400044, − Ószőlő u. keleti oldal Lk 400043 helyett Lk 406044, − Tamási Áron u. nyugati oldal Lke 400043 helyett Lk 401044. A legkisebb építési telek nagysága kódja O – kialakult, ezért a tervezett (tájékoztató rajzi elemként bejelölt) telekhatárok az ellentmondás miatt törlésre kerülnek.
nem támogatott, marad a jelenlegi szabályozá s
A 467/1 és 467/2 hrsz-ú telkek nyugati oldalán tervezett szabályozási vonal módosítandó a meglévő telekhatárra. A töltéskorona és a telekhatár között lévő távolság > 4 m.
támogatott
43.
E5-1
Övezeti határ módosítása Gk terület csökken, a Kio sportterület nő.
támogatott
44.
E5-1 E5-3
5812 hrsz-ú telken lévő utat közterületként kell kijelölni. Az 5811 hrsz-ú út is közterület.
támogatott
45.
E5-2
Mérleg u. szabályozási szélességének kialakítása az utca jelenlegi tengelyétől mindkét irányban 6-6 m-re módosítandó.
támogatott
46.
E5-3
Önkormányzati A Henger sor és a Nád utca között tervezett lakóutca tulajdon, melyen a 2516 hrsz-ú telekre – a jelenlegi telekhatárok csapadék csatorna között – kerüljön át. épült.
támogatott
E5-3 E5-4 F5-1 F5-2
Közgyűlési döntésnek megfelelően a Kio-sport szabadidő terület csökken, déli részen Lk és Lke övezet alakítandó ki. Lk 305354 Lke 402433
támogatott
48.
E5-4 E5-3
Gk – övezeti határvonal módosítása.
támogatott
49.
E5-4
22200/117 hrsz-ú ingatlan szint alatti gépkocsi tároló építésének engedélyezéséhez a szint alatt beépíthető terület határvonalát a szabályozási terven ki kell jelölni.
47.
− Telek bővítése a helyszínrajz irányban 247,50 m2-rel. 50.
E5-4
szerint
keleti
A Mikes Kelemen u. – Béri Balogh Á. u. közötti zöldterület a korábban hatályos szabályozási terv övezeti előírásainak és területfelhasználásának megfelelő javítása.
Közgyűlési döntés szerint igen.
támogatott
51.
F4-1
A 0667/138 hrsz-ú telek gazdasági épülettel beépített. A szabályozási terv egyeztetési A tömbfeltáró utak anyagában a tervezett lakó-utca nyomvonala más a tervből törlésre irányú volt. Kéri az ingatlan tulajdonosa az utca kerülnek. nyomvonalának módosítását.
támogatott
52.
F4-1 F4-3
Kérelem a beépítésre nem szánt védőerdőnek kijelölt terület beépítésre szánt területté való kijelöléséről.
nem támogatott
53.
F4-2
Vk 100050 övezeti kódja az iskola bővíthetősége érdekében módosul Vk 106050 – keretes beépítéssel.
támogatott
54.
F4-2
Lk és Vt területfelhasználás között kijelölt övezeti határ vonalának módosítása indokolt.
támogatott
55.
F4-2
Kkö terület keleti oldalán kijelölt határvonalának módosítása indokolt.
támogatott
56.
F4-2
− Az 5567, 5566, 5565, 5564 hrsz-ú ingatlanokat külön övezetbe kell sorolni. − Vt 200056 Az 5566 hrsz-ú telken garázs építési helyét ki kell jelölni.
támogatott
Építési vonal jelölése az 5431 és az 5432 hrsz-ú telken. ek = kialakult. − Építési vonal jele a jelmagyarázatból hiányzik – pótolni kell.
támogatott
− Vk kódja 101770-ről 106080-ra módosul. − Övezeti határ módosítása indokolt. − Bessenyei tér felől az építési vonal módosul.
támogatott
57.
58.
F4-2
F4-2
övezeti
59.
F4-3
Írisz utca déli oldalán II. rendű közterületnek kijelölt Csak egy kisebb (magántulajdonban lévő) ingatlanok lakóterületként része lehet, mert a való kijelölése. két 20 kV-os vezeték érinti.
Csökkenté se a védőtávolságok figyelembe vételével.
60.
F4-4
6274 hrsz-ú telken építési hely módosítása a műemléképület bővítése érdekében.
támogatott
61.
F4-4
Vk 711945 kód módosítása Vk 711946-ra.
támogatott
62.
F5-1
Lk 115XYZ övezeti határvonal módosítása indokolt.
támogatott
63.
F5-1
A 115X6Y övezeti kód a beépítés nagyságára vonatkozó előírásainak módosítása a korábbi szabályozásnak megfelelően Vt 115X7Y-ra. A HÉSZ-ben is módosítani kell 60%-ra, saroktelek 75%-ra.
támogatott
64.
F5-1
Közterület kijelölése módosul. A Csipke utca keleti oldalán a szabályozási vonal a meglévő jogi vonalra kerül.
Egyeztetés szerint módosul.
65.
F5-1
II. rendű nem közlekedési célú zöldterület a korábbi szabályozási terv szerinti területfelhasználás és övezeti előírások szerint módosul.
támogatott
66.
F5-1
Vk 7116YY kód Vk 7116XY-ra módosul (a HÉSZ szerint).
67.
F5-2
Család utca nyugati oldalán az övezethatár módosul Parkolóházzal (720 m2-es telekméretekhez igazodva). Telken belüli kiegészítve PLAZA beültetési kötelezettség mérete csökken. építési helye bővül.
támogatott
68.
F5-4 F5-2
Tüzér utca nyomvonalát a tervnek megfelelően kell A tervezett módon. módosítani.
támogatott
69.
F5-3
Kölcsey utca keleti oldalán lévő telkek új övezeti kódba kerülnek: Lk 200060. A különböző kóddal jelölt területek között az övezeti határt be kell jelölni.
70.
F5-3
Hatház utca út területe kiegészül a 4310 hrsz-ú ingatlan keleti telekhatáráig.
támogatott
71.
F5-4
A vasút déli oldalán lévő 8487 hrsz-ú telek építési telekké való nyilvánításának kérelme. A területsáv a Kulcsár utca és a Kéményseprő utca között egybefüggően védőerdőnek van kijelölve.
nem támogatott
72.
F5-4 G5-2
73.
F6-1
74.
F6-1
02116/32 hrsz-ú telken meglévő épület keleti irányú bővítése. HÉSZ gazdasági övezetre vonatkozó előírásait kell módosítani – meg kell különböztetni a 2500 m2 alatti és a 2500 m2 feletti telkek beépítésének előírásait (pl. 6 m-es úttal való körbejárhatóság, telekhatár menti zöldsáv mérete stb.).
75.
F6-3 F6-1
Naspolya utca 22 m-re tervezett szabályozási szélességének 18 m-re való csökkentése a kialakult K-i telekhatár figyelembe vételével.
A védőtávolság kijelölésig életveszélyes ide nem Lke-t engedni támogatott újonnan! A G5 jelű tervlapon kék üres négyzet jelölést a A Kállói út bővítése jelmagyarázat nem tartalmazza. Pótlása szükséges, hamarosan várható. vagy a jelölés módosítása indokolt. − II. rendű nem közlekedési célú közterületnek kijelölt – magántulajdonban lévő – ingatlanok a korábbi RRT szerinti lakóterületté való nyilvánításának kérelme.
Orosi úttal A tömbbelső feltárását elősegítő és építési tilalmat párhuzamo-san út nem jelentő út megszüntetésének kérelme a 30537/1 szükséges (havaria támogatott hrsz-ú telken. út). A katasztrófavédelemmel egyeztetni szükséges.
Az egyeztetés szerint kerülhet módosításr a.
támogatott
76.
F6-1 F6-3
Füzes utca, Tiszafa utca szabályozási szélességének biztosítása a jelenlegi úttengelytől mindkét irányban azonos mértékben. − Ezüstfenyő utca szabályozási szélessége a nyugati oldalon a meglévő jogi vonaltól keleti irányban 12 m.
77.
támogatott
F6-3 F6-4 F7-3
Szív utca tervezett szabályozási szélessége csökken a meglévő jogi vonalak közötti szélességre. Út minta-keresztszelvény készítésével kell alátámasztani a szabályozási szélesség csökkentését. A Szív utcától keletre a szabályozási szélesség 18 m.
támogatott
78.
F6-3 F6-4
Az I. rendű közlekedési terület a Ferde utca területével kiegészül. A szabályozási vonal az út északi oldalán a meglévő jogi vonalon.
támogatott
79.
F7-1
A 11113 hrsz-ú telek II. rendű nem közlekedési célú közterület (köztér – Z).
támogatott
80.
F7-1 F7-3
A 41. sz. út déli oldalán a Deák utca két becsatlakozása között a terület gazdasági területnek való kijelölésének kérelme.
nem támogatott
81.
G5-1
A Csemete utca nyugati oldalán a szabályozási Felülvizsgáljuk a vonal a meglévő jogi vonalra kerül. besorolását is.
támogatott
82.
G5-1
8252/2 hrsz-ú telken lévő tervezett út építési tilalmat jelent. A tulajdonos az út megszüntetését kéri. A terület magánúttal is feltárható és ezáltal újabb telkek is kialakíthatók igény esetén, de a tilalom megszűnik.
támogatott
A 26593 hrsz-ú telken tervezett út szabályozási szélessége 8 m-re csökken. − A 26595 hrsz-ú út jelenlegi méretében közterületként megmarad.
támogatott
83.
84.
G5-3
G5-3
A Debreceni utca és a Lapály utca között tervezett új lakóutca nyomvonalának felülvizsgálatát kérik a tulaj-donosok (26449, 26483/6 hrsz.). A Tünde utca és a palánta utca közötti kb. 830 m hosszú utcák között indokolt a K-Ny irányú tervezett utca megnyitása.
85.
G5-3
A VIII. sz. főfolyás és a Budapest–záhonyi vasút közötti (beépítésre nem szánt) védőerdőnek kijelölt terület lakóterületté való nyilvánításának kérelme. − A terület gépjárművel való megközelítése nincs biztosítva. Déli oldalról megoldható, északi oldalon a felüljáró miatt nem biztosított.
marad, a módosítás nem támogatott
nem támogatott
86.
G5-4
A 9586/2 hrsz-ú ingatlanból kialakított földhivatali nyilvántartás szerint közterület.
út
a
87.
G5-4
A legkisebb teleknagyság előírásainak övezeti kódja változik: Lf 513542 helyett 513442. 1000 m2-ről 720 m2-ra csökken a tömbben kialakult telekméretekre való tekintettel. A HÉSZ-ben az átmenő telkek beépítésére vonatkozó előírással ki kell egészíteni. (Átmenő telek esetén – az övezeti előírások betartásával – 2 önálló lakóépület is építhető.)
88.
G6-1
A 23054 hrsz-ú ingatlan közterület (közút). 10 kV-os vezeték (közterületre kerüljön) 23056.
89.
G6-1
támogatott
támogatott
támogatott
− A 720 m2-ben meghatározott telekméret csökkentése iránti kérelem (600 m2-re). − Számadó köz északi irányú folytatása. − A területen magánút megnyitásával újabb építési telkek alakíthatók ki. − A város területén belső kertségi építési övezetben 720 m2-nél kisebb telek kialakítását a szabályozási terv nem teszi lehetővé.
támogatott
− A magánút megnyitása után a telekhatárok átosztásával az övezeti előírások szerinti telekalakítás megoldható. 90.
91.
92.
93.
G6-1
G6-1
G6-1
G6-1
Lászlócsere dűlő szabályozása a korábban hatályos rendezési terv szerint megindult. A szabályozás módosítása indokolt a földhivatali nyilvántartás figyelembe vételével (DAT állomány szerint).
támogatott
Lászlócsere dűlő északi oldalán lévő telekalakítások a korábbi rendezési terv szerint bejegyzésre kerültek. A szabályozási terv módosítása a feltáró utak és telek-osztások tekintetében a nyilvántartás szerint indokolt.
támogatott
A 720 m2-ben meghatározott telekméret csökkentése iránti kérelem. Ebben az övezetben 720 m2 alatti telekméret a szabályozási terv szerint – a városban egységesen – nem engedélyezhető. Az átmenő telkek beépítésére vonatkozó HÉSZ kiegészítés megoldást nyújt (1 telken 2 önálló lakóépület épülhet). A kialakult telekméretek miatt a 600 m2-re való csökkentés sem megoldás.
nem támogatott
A 9699 és a 9700 hrsz-ú ingatlanok közötti szabályozási vonalat a meglévő telekhatárra kell áthelyezni.
támogatott
94.
95.
96.
G6-3
G6-3
G6-3 G5-4
− Szőlő utca szabályozási szélességét 12 m-re kell csökkenteni.
támogatott
− A 10045/5 hrsz-ú telken keresztül tervezett lakóutca szabályozását a meglévő jogi vonalon kell megállapítani; a szabályozási szélesség a meglévő telekszélességgel azonos.
támogatott
− A Vt és a Ki között az övezeti határt telekhatár Javaslat: figyelembe vételével kell meghatározni. az egész tömb − A Ki terület nem temető, ennek törlése szükséges. Vt 711755
támogatott
− 9640 hrsz-ú ingatlanon tervezett út megszüntetésének kérelme. A tervezett út a Margaretta és a Bazsalikom utcát köti össze, a tömböt kb. 220 m-es területekre osztva. Az út folytatása nyugati irányban megoldott, keleti irányban nem folytatódik.
támogatott
− A 9599 hrsz-on tervezett út szabályozása a meglévő telekhatárok között történjen. − A 9380/7 hrsz-ú telek: kivett út. 97.
H5-1
Matróz utca déli oldalán Lf 513542 kialakítása a Ge területből. A Ge és Lf határvonalán övezeti határ.
támogatott
98.
H5-1
Gk övezeti határ módosítás a telekhasználatnak megfelelően.
támogatott
99.
H5-3
01585/2 hrsz-ú korlátozott mezőgazdasági terület gazdasági területté való átminősítésének kérelme. − A tulajdoni lap szerint nem telephely. − Mezőgazdasági tároló + szociális épület – művelésből nincs kivonva.
nem támogatott
100.
I5-1
4. sz. főút rekonstrukciójának tervei nem egyeznek a szabályozási tervvel (ami már meg is valósult). A szabályozási tervet az út terveihez kell igazítani, a Tulipán utca szabályozási szélességét az út jelenlegi nyomvonalán kell biztosítani.
támogatott
101.
J5-1
Övezeti határok és övezeti kódok módosítása: Sportterület − Lf 513632 helyett Lf 513542 (2500 m2 min. telekvisszaállítandó, Ki terület helyett 1000 m2). sportterület. − Lf 711833 helyett Lf 513542.
Támogatja a sportterület visszaállítá -sát.
102.
I-4
Gazdasági terület kijelölés tulajdoni lap szerint bejegyzett telephely esetén Gip 711845
támogatott
103.
B5-4
0261/31 hrsz-ú telken tervezett lakóutca ld. 3. pont szabályozási szélessége 16 m-ről 14 m-re csökken.
támogatott
104.
B5-4 C5-2
− Övezeti határvonal kijelölés. − Új övezeti kód Lf 513542. − Telken belüli beültetési kötelezettség módosul ill. megszűnik.
helye
támogatott
105.
C5-4 D5-2
Aranykalász sortól nyugatra kijelölt tervezett A tömbfeltáró utak lakóutca nyomvonalának a bejelölt helyen való a tervből törlésre kerülnek. módosítása.
106.
C5-2
Igrice utca 18 m-es szabályozási szélességének kialakítása – módosítás az iskola területének rovására.
107.
D5-3
Övezeti kód módosítása: Vk 711935.
támogatott
108.
E4-4
− Övezeti kód módosítása: Gk 211865. − Előkertek oldalkert méretének bejelölése. − Építési vonal bejelölése.
támogatott
− Övezeti kódok módosítása: Lk 315354-re, Vt 415354. − Előkert méretét meg kell határozni.
támogatott
109.
E5-1
Nem támogatott, marad a jelenlegi szabályozá s.
110.
F4-2
− Övezeti határvonal bejelölése. − Új övezeti kód: Vt 215450.
támogatott
111.
F4-2
− Víz utca keleti oldalán 5395 hrsz-ú ingatlan déli telekhatára övezeti határ. − Övezeti kód az utca mindkét oldalán (korábbi szabályozási terv szerint): Lk 215354.
támogatott
6705/10 hrsz. – telephelyként szerepel az ingatlannyilvántartásban → Z törlendő.
támogatott
− Új övezeti határ bejelölés. − Szabályozási vonal módosítás. − Lk övezeti kódja módosul: Lke 414343. − Új övezeti kód a 3897 hrsz-ú telekre: Gk 711765.
támogatott
− Új övezeti határ kijelölés. − Övezeti kód módosul: Vt 215454 (a Laktanya tér felől). − Új övezeti kód: Vt 712755
támogatott
A tervezett út nyomvonala módosítandó a ténylegesen bejegyzett út nyomvonalára (28094/7 hrsz-ú telekre).
támogatott
Pirkadat utca nyomvonala a földhivatali nyilvántartás szerint!
támogatott
112.
F4-4
113.
114.
F5-3
115.
F6-1
116.
F6-1
117.
F6-2
− Lke helyett Z. − Z és Lke között övezeti határ. − 22371 hrsz-ú ingatlan az ingatlan-nyilvántartás szerint út, módosítandó.
támogatott
Övezeti kódban a telekre vonatkozó szám módosul: Lke 413243 (korábbi szabályozási terv előírásai szerint).
támogatott
118.
F6-3
119.
G6-3
Rezeda utca és Harangozó utca között tervezett 7 m-es út törlendő.
támogatott
120.
G6-3
Övezeti kódok felülvizsgálata: Vt 415353 helyett Vt 412454
támogatott
121.
E4-2 E5-1
− Sajátos előírások területének kijelölése (javítandó!). − Övezeti kód módosítása: Ki 711927. − Különleges terület funkciója Városi Stadion Sportközpont.
támogatott
122.
D5-3
Övezeti kód módosítása: Vk 711934.
123.
G5-3 H5-1
K-Ny irányú lakóutcák szükségességének felülvizsgálata.
támogatott
124.
F5-3
„Önálló gyalogút” területének módosítása.
támogatott
125.
H6
02432/16 hrsz-ú ingatlan Kio övezetbe sorolása – sport, szabadidő övezeti kódja Kio 711812.
támogatott
126.
F4-3
Z helyett az egész tömb Lke 413443.
támogatott
127.
G5-2
Övezeti határ módosítása.
támogatott
128.
F5-3
Övezeti kódok módosításai.
129.
F5-1
A sajátos használat korábbi szabályozási tervnek megfelelő módosítása: Vk helyett Vt.
támogatott
130.
G5-2
Délibáb utca szabályozási szélessége 16 m-re csökken, vonalvezetése a mellékelt szerkesztés szerint.
támogatott
131.
F5-1 F5-3
Övezeti határok és kódok módosítása a korábban hatályos szabályozási terv előírásai szerint.
támogatott
132.
G5-3
26596/5 hrsz-ú ingatlanon tervezett út nyomvonalának módosítása a földhivatali állapot figyelembe vételével.
támogatott
133.
C4-2
Szamos utca szabályozási szélességének csökkentése, szabályozási vonal korrekciója a DAT alapján.
támogatott
építménymagasságra
vonatkozó
támogatott
134.
A6 B6
Beépítésre szánt terület határvonalának módosítása a már beépített terület figyelembe vételével (DAT szerint).
támogatott
135.
G6-1
Pásztor köz szabályozási szélességének módosítása.
támogatott
136.
E7-1
Beépítésre szánt terület határvonalának a 02171/14 hrsz-ú telek nyugati határvonalára.
támogatott
137.
F4-4
− Beépítés módjára vonatkozó hibás kód javítása (zártsorú általánosra). − Építménymagasság 7,50.
támogatott
Gk övezet keleti határán lévő kiszolgáló út szabályozási szélességének 12 m-re történő csökkentése.
támogatott
vonalának
és
138.
F3
139.
F4-2
Építési övezet kódjának a területfelhasználásra vonatkozó hibás kódjának javítása: Gk → Vt-re
támogatott
140.
G6-3
Szabályozási vonal korrigálása telekhatárok figyelembe vételével.
támogatott
141.
C5-3 C5-4
− Övezeti besorolás módosítása Vt 415353-ból Vt 412354-re. − Övezeti határ módosítás. − A „telek valamilyen okból beépíthető része” jelölés törlésre kerül.
támogatott
H6-1 H5-2
− A 9817 hrsz-ú telekre tervezett út megszüntetése. − A már megindokolt tömbfeltáró lakóutca Lakatos utcából való megközelítésének szabályozása a kialakult állapot figyelembe vételével.
támogatott
E-4
− Alkotás u. – Tokaji u. között tervezett átkötő út mellett az Ev helyett Gk övezet. − Beépítésre szánt terület határának vonala módosul.
támogatott
142.
143.
a
kialakult
144.
B4-1
Nyírszőlősi iskola bővítési területe megvásárlásra került. Az elővásárlási jog jelölése (E) törlendő.
támogatott
145.
B5-4 C5-2 C-6
Volt sóstóhegyi baromfitelep területének beépítési terv szerinti szabályozása.
támogatott
146.
F4-4 F5-3
Építménymagasságra vonatkozó kód módosítása (7,50 m-re) Lk 315454-re.
támogatott
147.
F5-2
Napsugár u. szabályozási szélességének csökkentése a megjelölt szakaszon a javaslat szerint.
támogatott
148.
F6-1
Zsurló u. 17 m-re szabályozott szakasza 16 m-re csökken.
149.
B5-3
Övezeti határ módosítások, telekméret csökkentése.
150.
F4-1
Vay Ádám laktanya területéből 10 ha Gk övezetbe való besorolása Gk 7117
támogatott
Támogatott
Közgyűlési határozat szerint A Fészek utcától nyugatra lévő kisméretű telektömbben alakítható legkisebb telekterület 600m2-es legyen .
Nem támogatott a javaslat az, hogy LKE 400064 legyen.
151.
H7
Övezeti határ megszüntetése.
támogatott
152.
F5-1
Építési hely kijelölése a korábban hatályos RRT szerint.
támogatott
153.
F4-2
− Építési vonal kijelölése az adottságok figyelembe vételével. − 5847/5 hrsz-ú telek nem közterület.
támogatott
Törzs utca keleti oldalán lakóutca közterületként való kijelölése.
támogatott
154.
F5-2
155.
E5-2
156.
B5-4
A Kemecsei út keleti és nyugati oldalán Gk övezet kijelölése Gk 711764 övezeti kóddal.
támogatott
157.
D4
0412/2 és a 0412/16 hrsz-ú telkek beépítésre szánt, különleges területté való kijelölése
támogatott
158.
B5
Területfelhasználás módosítás – különleges terület, öregek otthona – Ki 711924
támogatott
159.
E5-3
− Építési telek bővítési területének kijelölése módosul. − Parkoló bővítési területének kijelölése módosul.
támogatott
Támogatott Településrendezési − Baumax területén építési hely kijelölése. a − Övezeti kód beépítés nagyságára vonatkozó megállapodáshoz megállapod kötve. kódszámának módosítása 40%-ra, Kke 711956. ás után.
160.
F5-2
Építési hely kijelölése a kötelező építési vonal helyett. Előkert 10 méter.
támogatott
161.
I5
Teleknagyságra vonatkozó kód módosítása Ge Csak a kisebb 711865-ről 711665-re. telektömbökben.
támogatott
162.
E5
Gazdasági-kereskedelmi terület kijelölése a Támogatott Településrendezési különleges intézményterület, szabadidős központ a megállapodáshoz terület déli részéből, ezzel a Pazonyi úton négy megállapod kötve. oldalon gazdasági terület alakul ki egységesen. ás után.
163.
G3
− Beépítésre szánt terület határának módosítása. − Út szabályozása.
támogatott
164.
C4
Beépítésre szánt terület határvonalának módosítása.
támogatott
165.
F4-2
− Építési vonal bejelölése az illeszkedés szabályainak figyelembe vételével. − Övezeti kód módosítása: Lk 215355 → Vt 215050
támogatott
166.
F4-4
− Övezeti kód beépítés módjára vonatkozó módosítása: Lk 314453 → Vt 314553
támogatott
167.
E7-3
− Övezeti határ módosítása. − Telken belüli beültetési kötelezettség területe az övezeti határ északi oldalára kerül.
támogatott
Benkőbokorban új beépítésre szánt terület kijelölése különleges területként (szociális ellátó, az azt kiegészítő nem zavaró gazdasági területként …).
támogatott
168.
F-2
169.
A Sóstói út –Kond utca sarkán lévő Continent Szállóhoz hasonlóan a mellette lévő un. Balla Villa besorolása is VK övezet legyen , 7,5 m-es építmény magassággal, 60%-os beépítettséggel 711074 kóddal.
170.
A Sátor utca és a Pirkadat utca szabályozási szélessége a Városfejlesztési Bizottság döntésének megfelelően ne 16 m, hanem 12 m legyen.
Az övezeti átsorolást támogatja, a beépítési százalék azonban legfeljebb 30% , az építmény magasság 7,5m, az előkert a védett övezetre vonatkozó marad. támogatott
ÁLTALÁNOS -
Mélyparkolók helyének kijelölése.
-
Szintterület sűrűségek mértékének felülvizsgálata.
-
A tömbfeltárások elősegítésére tervezett, közterületként szabályozott utakat törölni szükséges.
-
Elsőrendű utak belterületi szakaszán max. 5,0 m elő-kert
-
Jelmagyarázatból hiányoznak:
-
Sóstó közepe, illetve újabb szélkerekek területének kijelölése.
-
Védett épületek – ÖR szerint!
-
A Kistelekiszőlőben a meglévő utcák mellett 720 m2, új feltárások 1000 m-es telkek alakuljanak ki.
-
HÉSZ-ben az oldalhatáron álló saroktelkek beépítésére vonatkozó előírást pótolni kell. (Az OTÉK szerint a határoló utcák felé előkertet kell tartani – nem marad építési hely.)
-
Natura 2000 területeinek kijelölése Magyar Közlöny 80.sz. szerint.
-
HÉSZ-ben meg kell határozni oldalhatáron álló beépítések esetén a saroktelkek beépítésének szabályait.
-
A közigazgatási terület keleti oldalán településeket összekötő út nyomvonalának kijelölése Kemecse és az Aranykalász utcától keleti irányban tervezett út között.
-
A HÉSZ-ben tömbfeltáráskor meglévő lakóterületen amennyiben a telek kialakult szélessége egy legalább 6,0 m széles építési hely kijelölésére az egyéb előírások betartásával megfelelő, úgy a telekszélesség megmaradhat, a telekmélység a telekterület biztosítása miatt változik, a minimális telekterület változatlan (pl. 77. és 89. sz. melléklet példája alapján).
-
A HÉSZ-ben az előírás, mely a tetőtér beépítések ill. tetőráépítések esetén új lakás gk. elhelyezésének előírását a közterületi zöldfelület alatt, annak 50%-a mértékéig engedi megvalósítani, csak ott alkalmazandó, ahol a plusz lakás gk. elhelyezése zöldterület felhasználása nélkül nem valósítható meg (pl. amennyiben meglévő közlekedési területen belül új parkoló kialakítható, ennek mértékével a zöldfelület alatt elhelyezendő gk. száma csökkenthető).
- kerékpárutak jele - zajvédőfal jele