2006. évi NAPLÓ Január 2. Halzl József találkozott Vincze Lászlóval, a Magyar Nemzet újságírójával és részletesen tájékoztatta a felvidéki beiratkozási ösztöndíj akcióról. Január 3. Ugron Gáspár találkozott Bayer Zsolttal, a HÍR TV műsorvezetőjével, akivel a székelyföldi
magyarsággal
kapcsolatos
aktuális
kérdéseket
és
azok
népszerűsítésének lehetőségeit vitatták meg. Január 4. Ugron Gáspár találkozott Barthel Ruzsa Zsolttal, az NCA Tanács tagjával és Molnár Szabolccsal, az NCA Civil Önszerveződést Segítő Kollégiumának elnökével. Tájékoztatást adott részükre a Rákóczi Szövetségnek a határon túli magyarság érdekében folytatott társadalomszervező munkájáról. Január 5. Ugron Gáspár találkozott Szabó Pál Csabával, aki a várpalotai Trianon Múzeum igazgatója. Megállapodtak abban, hogy Várpalotán a Trianon Múzeum megerősítése érdekében együttműködést alakítanak ki a Rákóczi Szövetséggel. Január 6. Halzl József megbeszélést folytatott Szabó Tiborral, a HTMH volt elnökével, aki tájékoztatást adott annak a FIDESZ munkacsoportnak a munkájáról, amely a határon túli magyarsággal kapcsolatos politikai koncepció kialakítását célozza. Ugron Gáspár részt vett a HÍR TV reggeli műsorában, ahol a Rákóczi Szövetség 2005-ben megvalósított és a 2006. tavaszára tervezett rendezvényeiről volt élő beszélgetés. Január 7-8.
Ugron
Gáspár
Kárpátaljára
utazott,
ahol
a
Beregszász
Máltai
Szeretetszolgálat vezetőjével Makuk Jánossal találkozott. Az utazás célja elsősorban a kárpátaljai civil szervezetekkel kapcsolatos munkakapcsolatok erősítése volt. Január 9. Halzl József és Ugron Gáspár munkaebéd keretében találkozott Kiss Gáborral az Antall József Alapítvány ügyvezetőjével, akit tájékoztattak a Rákóczi Szövetség beiratkozási
ösztöndíj
akciójáról
és
ez
évi
rendezvényeiről.
Kiss
Gábor
lehetségesnek találta, hogy kb. 300 ezer Ft nagyságrendben az Alapítvány támogatást nyújtson a Rákóczi Szövetség Esterházy János emlékünnepségéhez. Január 10. Halzl József és Nagy Zoltán a nagykürtösi járásban lévő Csáb községbe látogattak, ahol a beiratkozási program keretében megbeszéléseket folytattak közéleti személyiségekkel, majd látogatást tettek néhány családnál, ahol a gyermekek beiratkozása az iskola első osztályába ez évben esedékes. E látogatásokon részt vett Jámbor László Apátújfalú polgármestere, valamint Kuzma Zoltán Lukanénye polgármestere. Ugron Gáspár átvette a CIB Bank adományát a Bank budaőrsi telephelyén. Az adomány közel 100 db használt, de használható számítógépe volt (monitorral, billentyűzettel), amelyet elsősorban hátrányos helyzetben lévő határ menti és határon túli magyar települések általános iskoláiba juttat el a Rákóczi Szövetség. Január 11. Ugron Gáspár munkaebéden találkozott Barthel Ruzsa Zsolttal, az NCA Tanács tagjával. A találkozáson a 2006. évi NCA választások ügyét tárgyalták meg. Halzl József és Ugron Gáspár részt vett a Jedlik Ányos Szakalap ösztöndíj átadási ünnepségén. Január 12. Halzl József és Nagy Zoltán Naszvadra és Érsekújvárra látogattak. Naszvadon a 2006. évi beiratkozási programot szolgáló rendezvényen vettek részt. Becse
Norbert, a magyar tannyelvű iskola igazgatója köszöntötte a vendégeket, majd Csölle Terézia pszichológus ismertette a magyar iskolába történő beiratkozás előnyeit. Száraz Dénes, a Szülőföldön Magyarul Társulás elnöke az Érsekújvári Magyar Tannyelvű Gimnázium igazgatója a továbbtanulási lehetőségek felsorolásával is alátámasztotta a magyar tannyelvű óvoda és alapiskola választásának előnyeit. A Rákóczi Szövetség beiratkozási programját Halzl József ismertette, majd Nagy Zoltán saját példáján keresztül mutatta be, hogy a magyar iskolába járó gyermekek érvényesülési lehetőségei kedvezőbbek lehetnek, mint ha a gyermek nem magyar iskolában folytat tanulmányokat. A program végén a Rákóczi Szövetség és az iskola képviselői átadták a megjelent szülőknek a kisiskolásoknak szánt könyvcsomagot, valamint a Rákóczi Szövetség azon összeállítását, amely 12 pontban foglalja össze a magyar iskolaválasztás előnyeit. A
program
következő
állomása
az
érsekújvári
Elektrotechnikai
Szakközépiskola Kollégiuma volt, ahol mintegy 80 diák részvételével megbeszélést tartottak a Rákóczi Szövetség iskolai szervezetének jövőjéről. Január 13. Halzl József részt vett a Magyar Energetikai Társaságnak a MTESZ székházában tartott közgyűlésén. Ennek során Halzl Józsefet a MET Etikai Bizottsága elnökévé választották. Halzl József a közgyűlést felhasználva többeket tájékoztatott a Rákóczi Szövetség beiratkozási ösztöndíj akciójáról és átadta részükre a Rákóczi Hírvivő legutóbbi számát. Január 16. Halzl József személyes megbeszélést folytatott Dr. Horváth Lászlóval, a Puskás Tivadar Távközlési Technikum igazgatójával és Katona Kálmánnal, az MVM Rt. volt vezérigazgatójával, aki hosszú évek óta szoros kapcsolatban áll a Technikummal. A találkozón részt vett Nagy Zoltán is. A megbeszélés tárgya a Rákóczi Szövetség iskolai szervezetének megalakítása volt. Horváth László beszámolt az iskola eddigi sokrétű határon túli iskolakapcsolatairól és hangsúlyozta, hogy az iskola érdekelt a Rákóczi kultuszban is. Megállapodás történt arra, hogy a Rákóczi Szövetség iskolai szervezetét még a tavasz folyamán megalakítják.
Január 17. Halzl József és Nagy Zoltán Nyírbátorban részt vettek a Bethlen Gábor Szakközépiskola ifjúsági Rákóczi szervezetének alakuló közgyűlésén. A Szövetség képviselőit Dózsa Györgyné igazgató fogadta, ezen kívül részt vettek a gyűlésen Szabó László igazgatóhelyettes, több tanár, valamint mintegy 50 diák. Dózsa Györgyné köszöntője után Halzl József bemutatta a Rákóczi Szövetséget, majd a résztvevők közül 26 személy az ifjúsági szervezet megalakítása mellett foglalt állást. Háromtagú vezetőséget választottak. Az iskola tanári karát az elnökségben Kovács Ferenc történész képviseli. Az alakuló ülésen kitűnt, hogy az iskolának máris vannak határon túli kapcsolatai, így partneri viszony áll fenn pl. a Nagykárolyi Gimnáziummal. Az alakuló ülés után a Rákóczi Szövetség képviselői megbeszélést folytattak Tóth Pállal Baktalórántháza polgármesterével és Molnár Istvánnal, a baktalórántházai szervezet vezetőjével. Megállapodtak abban, hogy az év későbbi időszakában sort kerítenek a baktalórántházai Rákóczi szervezet újjáalakítására. Január 18. Ugron Gáspár Nyíregyházán, az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumban részt vett a Rákóczi Szövetség középiskolai szervezetének alakuló ülésén. Jelen volt még Dohanics László, a Szövetség Ellenőrző Bizottságának tagja, valamint Vinnai Győző, a nyíregyházi helyi szervezet vezetője. Ugron Gáspár ismertette a Szövetség ifjúsági programjait, Vinnai Győző pedig a nyíregyházi szervezet tevékenységéről adott tájékoztatást. Az iskola diákjai kulturális programmal kedveskedtek, a tanárok pedig Rákóczi zászlót adtak át a diákoknak. A résztvevők közül 76 személy a Szövetség iskolai szervezetének megalakítása mellett foglalt állást, majd megválasztották a szervezet háromtagú vezetőségét, Takács Zsolt Gusztáv történész szakos tanár a szervezet elnöke. A szervezet munkaprogramjában szerepelni fog a Rákóczi Szövetség március 15-i diákutaztatási programjában való részvétel, az eddigi iskolai kapcsolatok ápolása és bővítése a székelykeresztúri testvériskolával. Halzl József részt vett a Nemzeti Civil Alapprogram elektori ülésén.
Január 19. A Rákóczi Szövetség megtartotta idei első elnökségi ülését. Halzl
József
és
Ugron
Gáspár
látogatást
tettek
a
Márton
Áron
Szakkollégiumban. Részt vettek a HÉRA Alapítvány által a kollégium diákjai részére megítélt energiatakarékos fénycsövek átadási ünnepségén, majd megbeszélést folytattak Drescher J. Attila főigazgatóval és Gombkötő Nimróddal, a Szakkollégium műszaki vezetőjével. Az energiatakarékos égők átadási ünnepsége keretében Drescher J. Attila köszöntője után Bacsó Nándor az Alapítvány ügyvezető igazgatója ismertette a HÉRA Alapítvány tevékenységét, Halzl József pedig kiemelte, hogy a Rákóczi Szövetség kezdeményezésére a HÉRA Alapítvány a határon túli magyar közösségek részére is adományoz energiatakarékos égőket. Halzl József az ünnepség során interjút adott Selyem Andrásnak, a kollégium folyóirata, a Garabonciás szerkesztőjének. Az ünnepség után a Rákóczi Szövetség képviselői megbeszélést folytattak a Szövetségnek a kollégiumban lakó tagjaival azzal a céllal, hogy fellendítsék a helyi szervezet munkáját. Halzl József személyes megbeszélést folytatott Repa Károllyal, a SIEMENS Rt. nyugdíjba vonuló igazgatójával és utódjával, Verle Viktorral. Halzl József tájékoztatta a SIEMENS Rt. képviselőit a Rákóczi Szövetség 2006. évi programjáról és átadta részükre a Szövetség által készíttetett 2006. évi naptárt. Verle Viktor jelezte, hogy a korábbi hagyományokat folytatva törekedni fog a SIEMENS Rt. támogatási készségének fenntartására, ennek részleteire a későbbiekben fognak visszatérni. Január 20. Halzl József látogatást tett a BorsodChem Rt. vezérigazgatójánál, Kovács F. Lászlónál. Köszönetet mondott a BorsodChem Rt. 2005. évi támogatásáért és kérte, hogy a cég busz-számla befogadása formájában járuljon hozzá a Rákóczi Szövetség március 15-i diákutaztatási programjához. Kovács F. László ezt a támogatást vállalta. Nagy Zoltán látogatást tett az esztergomi helyi szervezet vezetőjénél, Horváth Istvánnál. Horváth István jelezte, hogy a városi Rákóczi szervezet működése nem eléggé aktív, szeretnék a szervezetet megújítani és új vezetőként Pásztó Andrást, a
Ferences Gimnázium tanárát javasolja. A megbeszélésen jelen volt Pásztó András is, aki közölte, hogy szívesen megszervezi a Gimnázium diákjainak iskolai szervezetét. Január 21. Martényi Árpád Tolnai János romhányi polgármester meghívására részt vett a Művelődési Otthonban a romhányi csata évfordulója alkalmából megrendezett emlékünnepségen.
Ezt
megelőzően
délelőtt
a
helyi
Általános
Iskolában
közreműködött a II. Rákóczi Ferenc életművéről tartott iskolai vetélkedőn, amelyen a régió öt községe képviseltette magágát. A Művelődési Házban megtartott ünnepségen köszöntőt mondott Martényi Árpád is. A Rákóczi Szövetséget ezen felül képviselte Balla Tibor, a szécsényi szervezet elnöke. Január 22. Halzl József és Nagy Zoltán részt vett az egyházgellei (dunaszerdahelyi járás) Rákóczi szervezet alakuló ülésén. Az ülésen helybéli fiatalok mellett részt vett Kovács László, a Somorjai Magyar Gimnázium igazgatója, aki szintén Egyházgellén lakik. Halzl Józsefnek és Nagy Zoltánnak a Rákóczi Szövetség tevékenységéről tartott beszámolója után az egyházgellei helyi szervezet 12 taggal megalakult, elnöknek Vajas Balázst választották. Halzl József és Nagy Zoltán részt vettek Diószegen a városi CSEMADOK szervezet közgyűlésén. A közgyűlést követően került sor a Rákóczi Szövetség diószegi városi szervezetének megalakítására. A jelenlévők közül 16 személy kinyilvánította szándékát a Szövetség helyi szervezetének megalakítására, elnöknek Krommer Rudolfot választották, tiszteletbeli elnöknek Zsille Bélát. Halzl József a szervezet megalakítását üdvözölve elismerően állapította meg, hogy a Diószegi Magán Szakközépiskolában korábban megalakult ifjúsági szervezet után ez már a második Rákóczi szervezet Diószegen. A Magyar Kultúra Alapítvány székházában megnyitották Pécsi L. Dániel jelképtervezőnek, a Rákóczi Szövetség választmányi tagjának „Bartók Béla útján” c. kiállítását. Január 23.
Halzl József látogatást tett az OTP Bank Rt.-nél és találkozott Balogh Gabriella
marketing
igazgatóval.
Tájékoztatást
adott
a
Rákóczi
Szövetség
tevékenységéről és arra kérte Balogh Gabriellát, az OTP Bank Rt. fokozott támogatásban részesítse a Rákóczi Szövetséget, figyelemmel a bank jelenlétére mind Szlovákiában, mind Romániában. Balogh Gabriella ígéretet tett arra, hogy az OTP Bank Rt. a Szövetség ez évi tevékenységét támogatni fogja részben a központi keretéből, részben a szlovákiai OTP Bank büdzséjéből. A támogatás nagyságának megállapítására később térnek vissza. Január 24. Ugron Gáspár találkozott a könyvkiadás területén tevékenykedő Rácz Andrással. Megállapodtak abban, hogy a határon túli magyar fiatalok számára térítésmentesen
átadásra
kerülnek
ifjúsági
képregények,
amelyek
érdekes
olvasmányként szolgálhatnak számukra. Január 25. Halzl József és Nagy Zoltán látogatást tett a HTMH-ban Komlós Attilánál, a hivatal új elnökénél. Komlós Attila elismerését fejezte ki a Rákóczi Szövetség munkája iránt, hangsúlyozva, hogy szerinte ez az egyedüli civil szervezet hazánkban, amely hatékonyan munkálkodik a határon túli magyarság szolgálatában. Halzl József áttekintést adott a Rákóczi Szövetség munkájáról, ifjúsági programjairól, középiskolai ifjúsági szervezetek létesítésének folyamatáról. Beszámolt a felvidéki beiratkozási programról és az ennek keretében meghirdetett ösztöndíj akcióról. Halzl József javaslatot tett arra, hogy a beiratkozási ösztöndíj akció fedezetét a jövőben a magyar állami költségvetés teremtse meg, ha másképpen nem lehetséges, a Pázmány Péter Alapítványnak átutalt támogatási összeg terhére. Komlós Attila rokonszenvvel nyilatkozott a felvetésről, de jelezte, hogy ezt illetékes helyen egyeztetni szükséges. Halzl József végül kérte Komlós Attilát, hogy a HTMH a korábbi évekhez hasonlóan jelentős összeggel támogassa a Rákóczi Szövetség ez évi ifjúsági programjait. Január 26. Halzl József és Ugron Gáspár Pannonhalmára látogatott, hogy részt vegyen a Bencés Gimnázium Rákóczi szervezetének alakuló ülésén. A Szövetség képviselőit
megérkezésük után Várszegi Asztrik főapát fogadta. A szűkkörű megbeszélésen részt vett Rábai László, a Főapát titkára és Dénesi Tamás, a Gimnázium tanára, valamint Csonka István tanár, a Győri Bencés Gimnáziumban korábban létrejött Rákóczi szervezet elnöke. A Rákóczi Szövetség képviselői 60. születésnapja alkalmából köszöntötték Várszegi Asztrik főapátot. Ezután közösen a Gimnázium Asztrik termébe vonultak át, ahol Horváth Dóri Tamás igazgató szervezésében már összegyűltek azok a diákok, akik érdeklődésüket fejezték ki a Rákóczi Szövetség iránt. Várszegi Asztrik rövid bevezetőjében méltatta a Rákóczi Szövetség munkáját és fontosnak ítélte meg a Szövetség és a Pannonhalmi Bencés Gimnázium kapcsolatainak bővítését. Ezután Halzl József és Ugron Gáspár egymást kiegészítve összefoglalták a Rákóczi Szövetség szervezetépítési és ifjúsági programját, kiemelve az éppen aktuális március 15-i diákutaztatási programot. Horváth Dóri Tamás igazgató jelezte, hogy szívesen venné az iskolában egy Rákóczi szervezet létrehozását. Ezután a jelenlévő diákok túlnyomó többsége, összesen mintegy 40 diák megalakította a Szövetség iskolai szervezetét. Az öttagú vezetőség elnöke Bajnóczy Gábor lett. A szervezet vezetői közölték, hogy pályázni kívánnak a március 15-i diákutaztatási programra és szeretnék ebből az alkalomból a Pozsonyi Magyar Tannyelvű Gimnáziumot meglátogatni. Ugron Gáspár részt vett Kövér Lászlónál egy, a FIDESZ nemzetstratégiai jövőképének megfogalmazásául szolgáló megbeszélésen. Január 27-29. Ugron Gáspár részt vett Gyergyószentmiklóson a Rákóczi-bálon, amelynek főszervezője a helyi Rákóczi Szövetség volt. Január 29. Halzl József részt vett a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület által szervezett rendezvényen, Orbán Viktor hagyományos évértékelő beszélgetésén. Január 30. Nagy Zoltán Balatonfüreden részt vett a helyi szervezet megújító gyűlésén. Beneda Lászlóné elnök köszöntötte a megjelent mintegy 15 tagot, majd Nagy Zoltán ismertette a Rákóczi Szövetség 2005. évi tevékenységét és a felvidéki beiratkozási
program
eredményeit.
A
jelenlévők
megtárgyalták
a
szervezet
2006.
évi
munkaprogramját, majd újraválasztották Beneda Lászlónét, a helyi szervezet vezetőjét. Február 1. A Magyarok Világszövetségének lapja, a Honlevél részletes beszámolót közöl a Rákóczi Szövetség felvidéki beiratkozási ösztöndíj akciójának eredményeiről. Február 3. Kun Ferencz és Nagy Zoltán látogatást tettek több felvidéki településen. Először a Párkány melletti Ebed községbe látogattak, ahol köszöntötték Burián László plébánost, az Esterházy János Emlékérem egyik 2005. évi kitűntettjét. Ezután Érsekújvár érintésével Nagykérre érkeztek, ahol részt vettek a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének helyi szervezete által megrendezett beiratkozási ünnepségen. A beiratkozási ünnepségen felszólalt Kun Ferencz, aki egy budapesti magán adományozó négyszer 20 ezer Ft-os ösztöndíját adta át a falú vezetése által javasolt gyermekeknek. A beszédeket követően az Általános Iskola és az Óvoda növendékei kulturális műsort adtak. A Rákóczi Szövetség képviselői az ünnepség végén megbeszélést folytattak Strédl Terézia a komáromi Selye János Egyetem tanszékvezetőjével, az iskolaválasztás motivációit vizsgáló felmérés lebonyolításáról. Kun Ferencz és Nagy Zoltán útban hazafelé Dunamocsra látogattak, ahol Szalay László borásszal találkoztak. Ugron
Gáspár
találkozott
Fogarassi
Klárával,
a
Néprajzi
Múzeum
munkatársával, akivel egy Székelyudvarhelyről szóló fotókiállításról esett szó. Ugron Gáspár javasolta, hogy a Rákóczi Szövetség székelyudvarhelyi vezetőjét, Hegyi Sándort is vonják be a munkába. Február 4. Nagy Zoltán Pécsre látogatott, ahol találkozott Vázsonyi Ottóval, a helyi Rákóczi szervezet új vezetőjével, a helyi Márton Áron Szakkollégium igazgatójával. Vázsonyi Ottó közölte, hogy igyekszik a helyi szervezet munkájába a Márton Áron Kollégium diákjait is bekapcsolni.
Ezt követően Nagy Zoltán Komlón találkozott a helyi szervezet vezetőjével, Hoppa Józseffel. Megállapodtak abban, hogy 2006. tavaszán megalakítják az ifjúsági szervezetet a Komlói Gimnáziumban. Február 7. Több színhelyen megtartották a Rákóczi Szövetség és a Pannonhalmi Főapátság közös szervezésében folyó Cultura Nostra középiskolai történelmi vetélkedő elődöntőjét. Február 8. Nagy Zoltán és Ambrus Sándor a Budapesti Evangélikus Fasori Gimnáziumba látogattak, itt találkoztak Ódor László igazgatóval és Kliment Zsuzsa tanárral, majd a második tanóra keretében három osztály tanulóival találkoztak a Rákóczi Szövetség képviselői a gimnázium Dísztermében. Kliment Zsuzsa rövid köszöntője után Nagy Zoltán és Ambrus Sándor ismertették a Rákóczi Szövetség szervezeti felépítését és tevékenységét. Kliment Zsuzsa pedig történeti áttekintést adott a gimnázium sok éves határon túli kapcsolatairól. Ezt követően 19 fiatal jelentkezett a Szövetség tagjai közé és megalakították az iskolai Rákóczi szervezetet. A háromtagú vezetőség tagjai: Németh Luca, Ruzsa Virág és Varga Gergely. Február 9. Halzl József és Ugron Gáspár a MOL Rt.-ben találkoztak Ferencz I. Szabolccsal, társasági kommunikációs igazgatóval és munkatársával, Bánffy Katával. A Rákóczi Szövetség képviselői köszönetet mondtak a MOL Rt. előző évi támogatásáért és összefoglalták a Szövetség múlt évi programjait, beleértve azokat is, amelyeket a MOL Rt. Szlovákiában a Közép-európai Alapítványon keresztül támogatott. Ferencz I. Szabolcs ígéretet tett arra, hogy a múlt évihez hasonló konstrukcióban és némileg megnövelt összeggel ebben az évben is támogatni fogják a Rákóczi Szövetség tevékenységét. A megbeszélés során szóba került a Rákóczi Szövetség azon tapasztalata is, hogy a MOL Rt. és a MOL Rt. által tulajdonolt Slovnaft benzinkútjainál sok esetben nincsenek magyar feliratok és az alkalmazottak sem minden esetben beszélik a magyar nyelvet. Ferencz I. Szabolcs jelezte, hogy
komolyan megvizsgálnák az ilyen panaszokat, ha azokat határon túli magyar civil szervezetek fogalmaznák meg és küldenék el a MOL Rt. vezetőségének. Budaörsön a Kerék Vendéglőben megalakult a Rákóczi Szövetség helyi szervezete. A Kálóczy Imre és Dohány Csaba által szervezett összejövetelen 11 fő vett részt. Az ülésen Ugron Gáspár ismertette a Szövetség programjait és a helyi szervezet megalakításának feltételeit. A jelenlévők Dohány Csabát választották a helyi szervezet vezetőjének, az elnökség tagja még Kálóczy Imre és egy egyetemista. Február 20. Halzl József részt vett a Baross Gábor Társaság ülésén, amelynek tárgya a vízgazdálkodás volt. A találkozót borkóstoló követte, ennek során alkalom nyílt néhány jelenlévővel a Rákóczi Szövetség ügyeiről is beszélgetni. Mind Bod Péter Ákos elnök, mind Závodszky Péter elnökségi tag, mind Pap Géza az OLAJTERV Rt. elnöke közölte, hogy magánemberként is készek támogatni a felvidéki beiratkozási ösztöndíj akciót. Töröcskey László, a borkóstoló házigazdája borgazdaságuk termékeivel hajlandó hozzájárulni a Rákóczi Szövetség ez évi rendezvényeinek sikeréhez. Február 23. Halzl József részt vett a Deák Ferenc Klubnak a Fasori Evangélikus Gimnáziumban megtartott ülésén. A találkozó vendége Markó Béla volt, aki Jeszenszky Géza volt külügyminiszterrel beszélgetett az erdélyi magyarság aktuális kérdéseiről. Az ülés után Halzl József rövid megbeszélést folytatott Ódor Lászlóval a gimnázium igazgatójával és Dobos Krisztina igazgató-helyettessel a Rákóczi Szövetség ügyeiről. Az iskola vezetői megerősítették elhatározásukat, hogy szorgalmazzák az iskolai Rákóczi szervezet megerősitését és közölték, hogy szeretnének ebben az évben is bekapcsolódni a Szövetség március 15-i diákutaztatási programjába. Február 24. Halzl József részt vett a „Kárpát-medence magyarsága – 2020.” c. rendezvényen, amelyet az Illyés Közalapítvány és az Apáczai Közalapítvány más
szervezetekkel közösen rendezett meg. A rendezvényen Halzl József megbeszélést folytatott Csarnovics Istvánnal, a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége elnökével és megállapodtak abban, hogy az év folyamán újjáalakítják a Rákóczi Szövetség ungvári ifjúsági szervezetét. Nagy Margit, a Vajdasági Magyar Pedagógus Egyesület elnöke az újvidéki Rákóczi szervezet megalakításához ígért szervezési segítséget. A Nemzeti Jogvédő Alapítvány a Magyarok Háza Széchenyi Termében tanácskozást szervezett „A magyar-csehszlovák lakosságcsere” címmel, annak 60. évfordulója
alkalmából.
A
Rákóczi
Szövetség
részéről
felkért
előadóként
közreműködött Dr. Tamáska Péter, részt vett az ülésen Dr. Vigh Károly alelnök. Február 25. Halzl József Ambrus Sándorral és Somorjai Dörflein Richarddal együtt Pattfürdőre látogatott a Pozsonyi Diákhálózat meghívására. Részt vettek a Kárpátmedencei határon túli magyar főiskolai szervezetek együttműködésének keretet adó szervezet, az Összhang közgyűlésén. A megjelent mintegy 40 szervezeti vezetőt Halzl József tájékoztatta a Rákóczi Szövetség helyzetéről, tevékenységéről. Részletesen beszámolt a felvidéki középiskolai ifjúsági szervezetek megalakításáról és ígéretet tett arra, hogy az ezekre vonatkozó adatokat a Szövetség megküldi a Diákhálózatnak, hogy kapcsolatot létesíthessenek e szervezetekkel. Halzl József megbeszélést folytatott továbbá Saláta Zoltánnal, a Vajdasági Magyar Diákszövetség elnökével, Ambrus Tündével, a brünni Kazinczy Ferenc Diákklub elnökével és Tánczos Zsolttal, a prágai Ady Endre Diákklub elnökével. Február 26. Halzl József részt vett a Polgári Magyarországért Alapítvány „Polgári kormányzás 2006.” c. rendezvényén. Február 27. Ugron Gáspár részt vett az NCA Civil elektori ülésén, ahol ismételten megválasztották az NCA nemzetközi kollégiumának tagjává 2009-ig. Február 28.
Halzl József telefoninterjút adott a Petőfi Rádió Hajszálgyökerek c. műsorának szerkesztője részére. Az interjút a március 8-i Terepjáró c. műsor keretében közvetítették. Halzl József ismertette az ez évi március 15-i diákutaztatási programot és a felvidéki beiratkozási ösztöndíj akcióval kapcsolatos fejleményeket. Ugron Gáspár találkozott Stumpf Istvánnal, az Orbán-kormány volt kancellária miniszterével, aki jelenleg a Századvég Alapítvány elnöke. A megbeszélésen több téma mellett a Rákóczi Szövetség munkájáról és a határon túli magyar civil társadalom megszervezéséről is szó volt. Ugron
Gáspár
találkozott
Kozma
Péterrel,
a
FIDESZ
országgyűlési
képviselőjével, akivel a kárpátaljai és a szabolcsi határ menti együttműködési lehetőségekről egyeztetett. Március 1. Ugron Gáspár részt vett a keresztény társadalmi szervezetek által összehívott egyeztetésen, amelyen a magyarországi civil szervezetek működéséhez szükséges pályázati lehetőségeket tárgyalták meg. Március 2. Nagy Zoltán és Sasvári Szilárd a Szabadkai Magyar Tannyelvű Gimnáziumba látogattak, hogy részt vegyenek a Szabadkai Gimnázium Rákóczi szervezetének alakuló ülésén. A látogatás koordinátora Pataki Tibor volt, a zentai helyi szervezet vezetője. Az iskola volt igazgatójának, Nagy Gézának rövid köszöntője után az iskola diákjai kultúrműsort szerveztek a vendégek tiszteletére, majd Sasvári Szilárd és Nagy Zoltán egymást kiegészítve tájékoztatást adtak a diákoknak a Rákóczi Szövetség programjairól. A diákok közül mintegy 20-25 fő kinyilvánította szándékát a Rákóczi Szövetség iskolai szervezetének megalakítására. Az alapító tagok öttagú vezetőséget választottak. Nagy Zoltán, Pataki Tibor és Sasvári Szabolcs ezután a Szabadkai Városházára látogattak, majd Tóthfaluba utaztak, ahol a Szövetség helyi szervezetének tagjával, Utasi Jenő plébánossal találkoztak. Megbeszélést folytattak vele délvidéki kispapok részvételéről a 2006. évi pannonhalmi kispaptábor programjában.
Nagy Zoltán átadta Pataki Tibornak az adai Rákóczi szervezet részére küldött könyveket, az általuk szervezett történelmi vetélkedő díjazottjai részére. Ugron Gáspár az NCA Nemzetközi Kollégiumának tagjaként részt vett azon a kollégiumi ülésen, amelyen a határ menti civil együttműködés erősítésére közel 130 millió Ft-ot szavaztak meg, ezzel az NCA Kollégiuma éves szinten közel 350 millió Ft-ot juttat a magyar-magyar civil kapcsolatok megerősítésére. Március 3. Ugron Gáspár meghívására közös ebéden vettek részt a Rákóczi Szövetség központi irodájának munkatársai. Az ebéd célja: a munkakapcsolatok erősítése volt. Március 4. Kun Ferencz és Kiss Péter zsűritagként részt vettek a lévai egyházmegyei szavalóversenyen, amelyet 40 gyermek részvételével a Lévai Kultúrházban szerveztek meg. A rendezvényen Zselíz, Ipolypásztó, Léva és Kisölved lelkészei, valamint Újváry László, a Léva és Vidéke Célalap alapító elnöke és Haitmann Béla, a Lévai Egyházi Gimnázium igazgatója is részt vettek a zsűri munkájában. A Nemzeti Civil Alapprogram 2006. évi tisztújítása alkalmából Göncz Kinga miniszter átadta kinevezését Ugron Gáspárnak, az NCA Nemzetközi Civil kapcsolatok és Európai Integrációs kollégiumi tagjának. Egyben a kollégium megválasztotta Ugron Gáspárt a Nemzetközi Kollégium elnökének 2009-ig. Március 5. A
Rákóczi
Szövetség
megrendezte
hagyományos
Esterházy
emlékünnepségét. A rendezvény a Szép utcai koszorúzási ünnepséggel kezdődött, amelyen magyarországi és felvidéki szervezetek képviselői vettek részt. Az emléktábla előtt Martényi Árpád köszöntötte az egybegyűlteket, majd Sasvári Szilárd mondott beszédet. Ezután a nyitrai Konstantin Egyetem kórusának műsora következett. Koszorút helyezett el az emléktáblánál többek között a Magyar Demokrata Fórum és a Magyar Koalíció Pártja képviselője, a Magyarok Világszövetségének elnöke, Patrubány Miklós és mások.
A koszorúzási ünnepség után a Magyarok Házában folytatódott az ünnepség. A házigazda Martényi Árpád köszöntője után az ünnepi beszédet Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke tartotta, aki a keresztény politikusok példaképeként mutatta be Esterházy Jánost. Az MKP elnökségi tagja, Kvarda József az MKP erőfeszítéseit méltatta arra, hogy tevékenységét Esterházy János szellemében folytassa, majd méltatta a két kitüntetendő intézmény, Búcs község Önkormányzata és a kassai Thália Színház érdemeit. Stelczer Elemér, az Esterházy János Emlékbizottság elnöke ezután átadta az ez évi Esterházy Emlékérmeket Szigeti János búcsi polgármesternek és Kolár Péternek, a kassai Thália Színház igazgatójának. A kitüntetett intézményeket és azok jelenlévő vezetőit Benkő Ferenc, illetve Balassa Zoltán méltatta. Martényi Árpád beszámolt arról, hogy az Esterházy Emlékbizottság 15 éves fennállásának alkalmából a Rákóczi Szövetség Esterházy Emlékfüzetet jelentetett meg, arra kérte a vendégeket, hogy a füzet átvételekor adománnyal járuljanak hozzá a Rákóczi Szövetség felvidéki beiratkozási ösztöndíj akciójához, hiszen Esterházy János is kiemelten fontosnak tartotta az anyanyelvi oktatást. Az ünnepség Ugron Gáspár zárszavával ért véget, majd a Rákóczi Szövetség fogadást adott a jelenlévő meghívottak számára. Az Esterházy János emlékünnepség után a Rákóczi Szövetség és a CSSZMKA megszervezte a Város és Vidéke Célalapok közgyűlését. A Rákóczi Szövetség részéről a közgyűlésen részt vett Halzl József, Kiss Péter, Kun Ferencz, Rövid Éva és Ugron Gáspár. Halzl József bevezetőjében megállapította, hogy a Szövetség az állami támogatások beszűkülése ellenére tevékenységét fenntartotta, hagyományos programjait megvalósította, sőt szervezetépítésben még jelentős előrelépést is fel tud mutatni. Nagy Zoltán számszerű tájékoztatást adott a középiskolai szervezetek megalakításáról, Ugron Gáspár pedig a hagyományos ifjúsági programokat felsorolva hangsúlyosan említette a küszöbön álló március 15-i diákutaztatási programot. A Szövetség Alapítványának múlt évi tevékenységét Kiss Péter foglalta össze, Ugron Gáspár pedig tájékoztatást adott a Nemzeti Civil Alapprogram helyzetéről, a program forrásaiból megszerzett támogatásokról. Rövid Éva az ösztöndíj akció múlt évi tényszámait foglalta össze, eszerint összesen 1950 család vette át a 10 ezer Ft ösztöndíjat a mintegy 40 színhelyen megtartott ösztöndíj
átadási ünnepségeken. Közel 4 %-kal növekedett a magyar iskolába beíratott diákok száma az ösztöndíj akció által érintett régiókban az előző évhez képest. A Rákóczi Szövetség képviselői közölték, hogy a beiratkozási ösztöndíj akciót a Szövetség ez évben is meghirdette, de szeretné a pénzgyűjtést a Felvidékre is kiterjeszteni. Ebben számít a Célalapok közreműködésére. A támogatás egyik formája
lehet
a
Felvidéken
a
vállalatok
és
magánszemélyek
személyi
jövedelemadója 2 %-ának felajánlása. A Szövetség kérte, hogy minden Célalap regisztráltassa magát a 2 % adófelajánlás befogadására. Kiss Péter beszámolt a karácsonyi óvodásakció eredményeiről, tapasztalatairól. A Célalapok képviselői átadták a régiójukban magyar iskolába beiratkozott gyermekekre vonatkozó adatokat. Száraz Dénes beszámolt a Szülőföldön Magyarul Társulás pályázatáról a Szülőföld Alapnál, amely 15 millió Ft-ot szavazott meg a 2006. évi óvodai beiratkozási program céljaira. A pályázott összeg alapján minden magyar óvodába beíratott gyermek szeptemberben 600 SK értékű étkezési jegyet kap. A Célalap közgyűlés döntött az óvodai beiratkozási adatok összegyűjtésének határidejéről, ezt április 7-ben rögzítették. A közgyűlést követően egyes Célalapok szakértői bizottsági ülést tartottak a Rákóczi Szövetség és a CSSZMKA képviselőivel. Március 9. Halzl
József
látogatást
tett
Németh
Zsoltnál,
a
Parlament
Külügyi
Bizottságának elnökénél. Tájékoztatta Németh Zsoltot a Rákóczi Szövetség helyzetéről, ez évi programjáról. Hangsúlyozta annak szükségességét, hogy az állam fokozottabban támaszkodjék a civil szférára, a határon túli magyarságot szolgáló tevékenység során. Halzl József és Nagy Zoltán Szombathelyre látogattak, hogy részt vegyenek a helyi szervezet március 15-i ünnepségén, valamint a szombathelyi Premontrei Gimnázium ifjúsági szervezetének alakuló ülésén. A TIT Székházban először az ifjúsági szervezet alakuló ülését tartották meg, ezen az iskola 12 diákja és egy tanára vett részt, jelen volt Csehi József, a helyi szervezet elnöke és helyettese, Kukor Ferenc, a szombathelyi Bolyai középiskola tanára.
Halzl József és Nagy Zoltán beszámolt a Rákóczi Szövetség tevékenységéről, szervezeti
struktúrájáról,
ifjúsági
programjairól.
Örömüket
fejezték
ki
azzal
kapcsolatban, hogy a Bolyai középiskola már évek óta részt vesz a Rákóczi Szövetség programjaiban és a helybéli Berzsenyi Dániel Főiskola részéről is több diák bekapcsolódott a Szövetség életébe. Ezután a jelenlévő diákok megalakították a Premontrei Gimnázium Rákóczi szervezetét. Az alapító tagok száma 22, háromtagú vezetőséget választottak, a szervezet elnöke Tóth Milán Gábor lett. A szombathelyiek jelezték, hogy részt vesznek a Rákóczi Szövetség ez évi március 15-i diákutaztatási programjában. Ezután rendezték meg a helyi szervezet március 15-i ünnepségét, ennek során Halzl József átadta Csehi Józsefnek a Rákóczi Szövetség zászlóját. Az ünnepség keretében a diákok verseket adtak elő, majd Balogh József tanár, költő mutatta be március 15-i irodalmi összeállítását. A nagykürtösi járásban működő Palóc Társaság megrendezte „A palócföldi pedagógusok 14. találkozóját” a Lukanényei Alapiskolában. A program keretében Ugron Gáspár tartott előadást „Szemléletváltás a Kárpát-medencei magyarság számára” címmel, amelynek keretében szólt a magyarországi együttműködések, iskolakapcsolatok fejlesztéséről, a határ menti pályázati lehetőségekről. Március 10. Halzl József telefoninterjút adott Ürge Tamásnak, a pozsonyi Pátria Rádió munkatársának.
Ennek
során
tájékoztatást
adott
az
Esterházy
János
emlékünnepségről, a március 15-i diákutaztatási programról és a március 25-i Rákóczi koszorúzási ünnepség terveiről. Beszámolt továbbá a felvidéki beiratkozási program aktuális eseményeiről. Halzl József interjút adott Cservenka Juditnak, a Kossuth Rádió Határok nélkül c. műsora részére a Rákóczi Szövetség aktuális programjaival kapcsolatban. Az interjút a Kossuth Rádió március 13-án közvetítette. Ugron Gáspár találkozott Landi Balázzsal, Sólyom László köztársasági elnök személyi titkárával, akinek ismertette a Rákóczi Szövetség munkáját eredményeit.
Március 14. Halzl József Kiss Péterrel és Ugron Gáspárral látogatást tett az Ivanics Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nél és megbeszélést folytattak Ivanics Lajos ügyvezető igazgatóval, akit tájékoztattak a Rákóczi Szövetség munkájáról, különös tekintettel
a
felvidéki
kapcsolatokra.
Közölték,
hogy
a
kapcsolattartás
személygépkocsikat igényel és örömmel vennék, ha Ivanics Lajos gépkocsi adományozásával segítené a Szövetség munkáját. Ivanics Lajos rokonszenvvel nyilatkozott a Rákóczi Szövetség ügye iránt és ígéretet tett arra, hogy valamilyen formában támogatni fogja a Szövetség tevékenységét. Halzl József látogatást tett Kozma Imrénél, a Máltai Szeretetszolgálat elnökénél. Tájékoztatta őt a felvidéki beiratkozási ösztöndíj akcióról, Kozma Imre lehetségesnek tartja ennek támogatását, különös tekintettel arra, hogy Dunaszerdahelyen bázist terveznek megvalósítani felvidéki tevékenységük szolgálatában. Halzl
József
fogadta
Juhász
Attila
felvidéki
római
katolikus
papot,
aki
Magyarországon végezte tanulmányait és azóta tagja a Rákóczi Szövetségnek. Juhász Attila több éves olaszországi tanulmányai után visszatért a Felvidékre és Rimaszécsen vezeti a plébániát. A továbbiakban kész együttműködni a Rákóczi Szövetséggel. Március 15. A Rákóczi Szövetség megszervezte hagyományos március 15-i diákutaztatási programját, amelynek keretében magyarországi középiskolák buszokkal határon túli magyar településekre utaztak, hogy ott az ottani magyar középiskolákkal együtt közösen ünnepeljenek nemzeti ünnepünkön. Az esetek nagy részében a magyarországi
középiskolák
cselekvő
módon
hozzájárultak
az
ünnepségek
kultúrműsorához is. Több esetben hagyományos, már meglévő partnerkapcsolatokról van szó, azonban sok kiutazó középiskola első alkalommal tett látogatást a határon túli magyar középiskolánál, de ez a látogatás magában hordja a partnerkapcsolatok kiépítésének lehetőségét is. Ebben az évben is
minden határon túli magyar
régióban fogadtak magyarországi középiskolákat. Összesen 50 magyarországi középiskola vett részt a programban, közülük a Felvidékre 30, Kárpátaljára 7, Délvidékre 3, Erdélybe 9, Horvátországba 1 iskola utazott. A kiutazáshoz a Rákóczi
Szövetség iskolánként a korábbiakhoz hasonlóan legfeljebb 100 ezer Ft/iskola utazási költségtámogatást biztosított. Az iskolák tanulmányútjukhoz kapcsolódva fényképes beszámolót küldtek a Rákóczi Szövetségnek, ebből a Szövetség összefoglaló kiadványt készített. Halzl József Somorjai Dörflein Richarddal együtt részt vett a révkomáromi Selye János Gimnázium március 15-i ünnepségén, ahol ünnepélyes keretek között Halzl József átadta a Rákóczi Szövetség tagsági igazolványát az iskola 30 diákjának, akik újólag csatlakoztak a Gimnáziumban már meglévő Rákóczi szervezethez. A Rákóczi Szövetség március 15-i diákutaztatási programjáról beszámolt a Pedagógus Fórum, a Siófoki Hírek és a Garabonciás c. folyóirat áprilisi száma. Kun Ferencz részt vett és ünnepi beszédet mondott a zselízi március 15-i ünnepségen. Ezen kívül beszédet mondott Farkas Iván, az MKP parlamenti képviselője. Farkas
Rita,
Kiss
Péter
és
Nagy
Zoltán
részt
vett
a
március
15-én
Székelyudvarhelyen megtartott székely nagygyűlésen. Az ünnepség keretében Nagy Zoltán a Rákóczi Szövetség Központja képviseletében koszorúzott. Az alkalmat felhasználva Nagy Zoltán tárgyalást folytatott Hegyi Sándorral, a székelyudvarhelyi Rákóczi szervezet vezetőjével a szervezet helyzetéről, programjáról. Március 18. Nagy Zoltán és Ress Imre az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége meghívására részt vettek a Szövetség 27. rendes évi tisztújító közgyűlésén, melyre a Bécsi Magyar Otthonban került sor. A közgyűlésen a szervezet vezetői beszámoltak 2005. évi tevékenységükről. A Rákóczi Szövetség nevében Ress Imre többek között beszámolt a felvidéki oktatásnevelési támogatás eredményeiről és jelenlegi állásáról. A közgyűlést követően a Rákóczi Szövetség képviselői megbeszélést folytattak Deák Ernővel és a Radda Istvánnal, a szervezet vezetőivel. Megállapodtak abban, hogy a bécsi szervezet és a Rákóczi Szövetség konkrét programok megvalósításában együttműködhetne, továbbá Deák Ernő közölte, az általa szerkesztett Bécsi Napló összeállítást fog közölni a felvidéki beiratkozási programról. Nagy Zoltán megbeszélést folytatott Szabados Viktorral, a Magyar Diákok Egyesülete vezetőjével, akinek együttműködési ajánlatot tett. Megemlítette, hogy a
Rákóczi Szövetség szívesen látja a Bécsben tanuló főiskolásokat a szentendrei főiskolás táborban. Március 20. Szalontay Csaba részt vett a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola fennállásának
10.
évfordulója
alkalmából
rendezett
ünnepi
tanácsülésen
Beregszászon. Az ünnepi tanácsülés megnyitója volt a Rákóczi-napoknak, amelyet a nagyságos fejedelem születésnapjának hetében tartottak meg. Ugron Gáspár részt vett a Konrad Adenauer Alapítvány Gellért Hotelben megtartott konferenciáján, ahol polgári demokráciáról tartott előadást több Bundestag képviselő Németországból. Március 21. Ugron Gáspár találkozott Szalay Annamáriával, az ORTT tagjával, akivel határon túli magyar médiaműhelyek pályázati lehetőségeiről tárgyaltak. Március 22. Halzl József részt vett a Csehországi és Szlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány kuratóriumi ülésén. Március 23. Halzl József munkaebéd keretében találkozott Tolnay Lajossal, a MAL Rt. elnökével, Petrusz Bélával, a MAL Rt. vezérigazgató-helyettesével és Sándor Józseffel a FÉMALK Rt. vezérigazgatójával. Halzl József tájékoztatást adott a Rákóczi Szövetség helyzetéről, ez évi terveiről. A MAL Rt. és a FÉMALK Rt. képviselői közölték, hogy lehetőségeik függvényében ebben az évben is támogatják a Rákóczi Szövetség programjait. Martényi Árpád Kisvárdára látogatott, hogy részt vegyen annak a kiállításnak a megnyitóján, amelyet a II. Rákóczi Ferenc Szakközépiskolában rendeztek. A Magyar Emlékhelyek a Világban Egyesület „Rákóczi emlékhelyek Európában” c. kiállítása részét képezte a Rákóczi-hét programjának. Martényi Árpád Messik Miklós MEVE elnökkel együtt megnyitó beszédében méltatta a kiállítást és bemutatta a Rákóczi
Szövetség tevékenységét. A kiállítás helyi szervezője a kisvárdai Rákóczi szervezet titkára, Borus Sándor volt. Március 24. Halzl József és Ugron Gáspár Pozsonyba látogattak, ahol találkoztak Kelecsényi Ernővel, az OTP Banka Slovensko vezérigazgatójával. Tájékoztatták őt a budapesti OTP Központ marketing igazgatójával korábban folytatott megbeszélésről. amelynek eredményeképpen az OTP szlovákiai cége 2 millió Ft-ot biztosítana a Rákóczi Szövetség felvidéki beiratkozási ösztöndíj akciójához. Kelecsényi Ernő ígéretet tett arra, hogy a támogatás megvalósításához szükséges megállapodástervezetet előkészítik a Rákóczi Szövetség felvidéki partnere, a Szülőföldön Magyarul Társulás részére. Útban hazafelé a Rákóczi Szövetség képviselői találkoztak Varga Annával, a Komárom és Vidéke Célalap vezetőjével és egyeztették vele az óvodai beiratkozási program aktuális feladatait. Halzl József részt vett a Selye János Egyetemért Alapítvány kuratóriumának ülésén Révkomáromban. Halzl József és Ugron Gáspár Bábolnára látogattak, ahol részt vettek a helyi Rákóczi szervezet megújító közgyűlésén. A közgyűlésen 25 személy vett részt a Zsolnai Kávéházban. A közgyűlésen közreműködött Écsi Gyöngyi énekművész. Halzl József és Ugron Gáspár ismertetője után 20 jelenlévő személy a bábolnai szervezet megújítása mellett foglalt állást. Popovics György korábbi elnök közölte, hogy lemond tisztségéről és Dr. Faragó István ügyvédet javasolja a bábolnai szervezet új elnökének. Dr. Faragó Istvánt a jelenlévők egyhangúan a bábolnai szervezet elnökévé választották. Március 25. A Rákóczi Szövetség megrendezte hagyományos koszorúzási ünnepségét a nagyságos fejedelem születésnapja alkalmából a budapesti Kossuth téri Rákóczi lovas szobornál. Ugron Gáspár köszöntője után a Csókai Rákóczi kórus adta elő a „Rákóczi búcsúja” c. művet, majd Katona Tamás történész, a Kárpátaljai Szövetség elnöke szólt az egybegyűltekhez. Ennek során összehasonlította az újabb kori
magyar történelem három szabadságharcát, a Rákóczi szabadságharcot, 1948/49-et és 1956-ot. Kiemelte, hogy a Rákóczi szabadságharc nem volt eredménytelen, az azt lezáró szatmári béke magában hordozta a békés kibontakozás és fejlődés lehetőségét. A program további részében Pekarik Katica énekelt, Jónás Csaba révkomáromi színinövendék Petőfi Sándor „Rákóczi” c. művét szavalta el, Nagy Csaba tárogatóművész pedig korabeli kuruc dallamokat adott elő. Ebben az évben is megkoszorúzták Rákóczi lovas szobrát a lengyel, szerb, szlovák és török nagykövetségek képviselői, valamint magyarországi és határon túli civil szervezetek. A korábbi évek hagyományához híven ebben az évben is nagy számban vettek részt a koszorúzási ünnepségen felvidéki diákcsoportok, ebben az évben Kassáról, Nagymegyerről, Dunaszerdahelyről és Rékomáromból érkeztek diákok az ünnepségre. Részükre a Rákóczi Szövetség az ünnepséget követően múzeumlátogatásokat szervezett. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége más civil szervezetekkel együttműködve emlékünnepséget rendezett a Belvárosi Főplébánia templomban a győztes nándorfehérvári diadal 550. évfordulójára, az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére és II. Rákóczi Ferenc születésének 330. évfordulóján. A Rákóczi Szövetség csatlakozott a rendezvény szervezői köréhez, az ünnepségen részt vett Vigh Károly alelnök. Március 26. Borsiban
megrendezték
a
Rákóczi
Ferenc
születésének
évfordulója
alkalmából a hagyományos emlékünnepséget, amelynek rendezője ebben az évben a szokástól eltérően nem a II. Rákóczi Ferenc Emléktársaság, hanem Kassa megye, Kassa város és Borsi község önkormányzata volt. A Rákóczi Szövetség részéről Szajkó Gábor, a sátoraljaújhelyi szervezet elnöke és Borus Sándor, a kisvárdai szervezet titkára vett részt. Ugron Gáspár részt vett az ECHO TV-ben egy stúdióbeszélgetésen, amelyen a 2005. évi székelyföldi árvízzel kapcsolatos munkálatokról és támogatásokról volt szó. Március 28.
Halzl József munkaebéd keretében találkozott Bleuer Istvánnal, az ESMA cég vezetőjével és Börcsök Dezsővel, a cég Felügyelő Bizottságának elnökével. Tájékoztatást adott részükre a Rákóczi Szövetség ez évi programjairól. Az ESMA cég képviselői megerősítették támogatási szándékukat, amelyet egy tartós adományozási
megállapodás
keretében
a
múlt
évben
már
rögzítettek.
A
későbbiekben az ESMA cég kész arra is, hogy reklámfelületet biztosítson a Rákóczi Szövetség számára. Március 29. Kun Ferencz egész napos programot szervezett a Felvidéken, ennek során a Rákóczi Szövetség partnereivel találkozott: Zsérén Maga Ferenccel, Nagykéren Kotlik László polgármesterrel és Farkas Zsolt plébánossal, Kisölveden Ambrus Erika lelkésznővel. A megbeszélések egyik témája a „KÉR” nevű községek találkozójának előkészítése volt. Március 30. Halzl József és Nagy Zoltán Kisbérre látogattak, hogy részt vegyenek a Bánki Donát Szakképző Iskola ifjúsági szervezetének alakuló ülésén. A vendégeket Gúth Vilmos igazgató fogadta, aki beszámolt az iskola hosszú évek óta tartó csíkszeredai és hidaskürti partnerkapcsolatairól. Az alakuló ülésen Halzl József és Nagy Zoltán ismertetője után 12 személy kinyilvánította az iskolai szervezet megalakítására irányuló szándékát. A háromtagú vezetőség tagjai: Kreisler Dávid diák, a másik két tag Kemény Péterné tanárnő és Kislinger Melinda diák, aki már korábban csatlakozott a Szövetséghez. Március 31. Ugron Gáspár részt vett Baján a Tisza István Baráti Társaság konferenciáján és ismertette a Rákóczi Szövetség tevékenységét. A konferenciát Maruzsa Zoltán, a Rákóczi Szövetség elnökségi tagja szervezte. Április 1. A Kassai Figyelő közli Halzl József cikkét, amelyben beszámol a szlovákiai beiratkozási ösztöndíj akció eredményeiről.
A Bécsi Napló c. folyóirat március-áprilisi száma közli a Rákóczi Szövetség a „Felvidéki magyar ifjúságért” c. felhívását, amely a beiratkozási ösztöndíj akcióhoz való csatlakozásra buzdítja az ausztriai magyarokat. Április 3. Halzl József és Kiss Péter Galántára látogatott, hogy részt vegyenek a Galánta és Vidéke Célalap megújító közgyűlésén. A közgyűlést Zsille Béla készítette elő, aki a Rákóczi Szövetség régi tagjaival, Horváth Adriánnal és Forró Krisztiánnal együttműködve
meghatározta
azokat
a
személyeket,
akiket
a
Célalap
munkabizottságába célszerű volna meghívni. A CSEMADOK központjában tartott közgyűlésen Halzl József áttekintést adott a Rákóczi Szövetség helyzetéről, a Célalap-rendszer céljairól, működéséről, a Galánta és Vidéke Célalap munkájának szükséges megújításáról. Kiss Péter a Célalap eddigi tevékenységének tényeit foglalta össze és jelezte, hogy a Kuratórium határozata értelmében ez évben 580 ezer Ft
támogatási keret áll a Célalap rendelkezésére. A Rákóczi Szövetség
képviselői részletes tájékoztatást adtak a beiratkozási program helyzetéről és azokról a feladatokról, amelyeket a Célalap munkabizottságának kellene megoldania a beiratkozási program sikere érdekében. Zsille Béla kezdeményezésére a közgyűlés megválasztotta a Célalap 5 tagú elnökségét, elnökké választották Marsall Jánost, a galántai Kodály Zoltán Gimnázium igazgatóját. Ezután
a
munkabizottság
megvitatta
a
Célalap
lehetséges
feladatait.
A
munkabizottság titkára Horváth Adrián lett. Ugron Gáspár látogatást tett Gyöngyösön a helyi szervezet vezetőségénél. Ennek során közösen meglátogatták a Vak Bottyán Szakközépiskola Kollégiumát. Itt találkozott azokkal az erdélyi magyar diákokkal, akik a helyi Rákóczi szervezet meghívására cserelátogatáson tartózkodtak az iskolában. A program részeként ezt követően gyöngyösi gimnazisták is egy hétre erdélyi partneriskolájukhoz látogatnak. Április 4. Halzl József részt vett az Antall József Alapítvány által támogatott „A politikus Antall József az európai úton” c. könyv bemutatóján a Gellért Szálloda Teaszalonjában. A könyv 16 szerző tanulmányát közli Antall Józsefről, életművéről.
Kiss Gábor és Antall Józsefné köszöntője után Jeszenszky Géza, Bod Péter Ákos Osvath György, Klaus Weigelt és Biernaczky Szilárd mondták el gondolataikat a könyvvel kapcsolatban. A könyvbemutatót követő fogadás során Halzl József megbeszélést folytatott több résztvevővel, többek között a Konrad Adenauer Alapítvány távozó elnökével, Klaus Weigelttel, akit arra kért, ajánlja utódjának jóindulatába a Rákóczi Szövetség tevékenységét. Ugron Gáspár Őri Péterrel együtt Pozsonyban találkozott Bugár Istvánnal, a Slovak Telecom cég vezérigazgató-helyettesével. Megvitatták a Város és Vidéke Célalapok támogatásának lehetőségét. Április 5. A Rákóczi Szövetség szervezésében kerekasztal beszélgetésre került sor „Kollektív jogfosztás” címmel, a Magyarok Házában. Az Izsák Lajos történész elnökletével megtartott kerekasztal beszélgetésen Balassa Zoltán,Földesi Margit, Skultéti Csaba, Szabó Tibor, Szarka László, Tamáska Péter, Vigh Károly, Zétényi Zsolt mondta el gondolatait, a II. világháborút követően a felvidéki magyarságot ért jogsértések történetét, világpolitikai összefüggéseit. A rendezvény társszervezői az ELTE Legújabbkori Történeti Tanszéke és a Nemzeti Jogvédő Alapítvány voltak. A kerekasztal beszélgetésről tudósított a Duna TV és a Magyar Nemzet c. napilap, továbbá beszámolt az eseményről a Kassai Figyelő c. folyóirat májusi száma. Április 6. Kuti Áron szerkesztő meghívására Halzl József és Szarka László az MTV 2 „Határátkelő”
c.
műsorának
vendégei
voltak.
Szarka
László
történészként
összefoglalta a kassai kormányprogram és a benesi dekrétumok máig tartó hatását, mindenek előtt azt, hogy a Magyarországra áttelepített felvidéki magyarokat mindez ideig a magyar állam nem kárpótolta, noha erre kötelezettséget vállalt. Halzl József beszámolt a Rákóczi Szövetség által előző nap e témakörben szervezett kerekasztal beszélgetésről és összefoglalta a Rákóczi Szövetség erőfeszítéseit Esterházy János rehabilitálása érdekében. Április 7.
Martényi Árpád részt vett az Országos Széchenyi Kör által gróf Széchenyi István halálának 146. évfordulóján rendezett koszorúzáson a Roosevelt téri Széchenyi szobornál és koszorúzott a Rákóczi Szövetség nevében. Nagy Zoltán és Rákóczi Krisztián Szekszárdra és Komlóra látogatott. Szekszárdon a Garay János Gimnázium igazgatójával, Lemle Bélánéval, a Rákóczi Szövetség iskolai szervezetének megalakítási lehetőségeiről folytattak eszmecserét. Ezután Komlón a Nagy László Gimnáziumban részt vettek az iskolai Rákóczi szervezet megalakulási gyűlésén. Az ülésen, amelyet Hoppa József vezetett, 18 diák a helyi szervezet létrehozását kezdeményezte, majd 3 fős elnökséget választottak. Április 10. Radnainé Dr. Fogarasi Katalin, a Nemzeti Kegyeleti Bizottság titkára megbeszélést szervezett Rákóczi újratemetésének 100. évfordulójával kapcsolatos ünnepségek ügyében. A gyűlésen a Rákóczi Szövetséget Halzl József és Nagy Zoltán képviselték. Fogarasi Katalin bemutatta azt a programfüzetet, amely a Kassán megalakult Emlékbizottság által elképzelt programokat állítja össze. Ennek csúcspontja az október 28-29-i záróünnepség, ebbe kellene elsősorban a magyarországiaknak bekapcsolódniuk. Egyöntetű vélemény alakult ki arról, hogy az október 29-i program fővédnökévé Sólyom László köztársasági elnököt kellene felkérni. Halzl József tájékoztatást adott arról, hogy a Rákóczi Szövetség október 28-29-re ifjúsági találkozót kíván meghirdetni Kassára, amelyen részt vennének a Rákóczi Szövetség ifjúsági szervezetei mind Magyarországról, mind a határon kívülről. Fontosnak ítélte, hogy Sólyom László a program keretében köszöntse a fiatalokat. A Nemzeti Kegyeleti Bizottság kezdeményező lépéseket tesz Sólyom László meghívására erre a rendezvényre. Április 11. Halzl József találkozott Ákos Istvánnal, a Kanadai Magyar Közösség képviselőjével és átadta részére a felvidéki beiratkozási ösztöndíj akcióra vonatkozó felhívást. Ákos István kész a felhívást a kanadai sajtón keresztül és más módon népszerűsíteni a Kanadai Magyar Közösség tagjai között.
Halzl József és Nagy Zoltán a Rákóczi Szövetség irodájában találkozott Nagy Istvánnal, a Szent Benedek Általános Iskola és Gimnázium igazgatóhelyettesével és a gimnázium 4 diákjával. Megállapodtak abban, hogy újabb szervezéssel kísérletet tesznek a korábban megalakult iskolai szervezet megújítására. Április 12. Ülést tartott a Rákóczi Hírvivő szerkesztőbizottsága. Az ülésen részt vett Halzl József, Koltay András, Ugron Gáspár és Vigh Károly. Megtárgyalták a Rákóczi Hírvivő legújabb számának anyagát. Április 18. A Rákóczi Szövetség megtartotta elnökségi ülését. Április 20. Borián Tibor igazgató meghívására Halzl József és Nagy Zoltán látogatást tettek
a
veszprémi
Padányi
Bíró
Márton
Gimnáziumban.
Borián
Tibor
kezdeményezésére két osztályba látogattak el, ahol bemutatták a Rákóczi Szövetség céljait és tevékenységét. Átadták részükre a Szövetség anyagait, két diák vállalta, hogy a Szövetséghez való csatlakozásra buzdítják a diákokat. Borián Tibor igazgató közölte, hogy az iskola történelemtanára, Arnhoffer Ferenc közreműködik a Szövetség népszerűsítésében. Április 21-22. A Rákóczi Szövetség a Pannonhalmi Főapátsággal közösen 5. alkalommal rendezte meg a Cultura Nostra történelmi verseny döntőjét. A vetélkedő témája ebben az évben a magyar történelem 1301-1437 közötti időszaka volt. A vetélkedőre jelentkezett 450 csapatból a legjobb 10 csapat került be a pannonhalmi döntőbe. A zsűri elnöke Solymosi László egyetemi tanár volt, a zsűri tagjai között szerepelt Csóka Gáspár, a Győri Bencés Gimnázium igazgatója és Csonka István, a gimnázium történelemtanára. Solymosi László a vetélkedőt értékelve hangsúlyozta, hogy a fiatalok nagyon jól felkészültek a vetélkedőre, feleleteikkel még egyetemi vizsgákon is helyt lehet állni. A vetélkedő ünnepélyes eredményhirdetése alkalmából Várszegi Asztrik főapát és Halzl József a Rákóczi Szövetség elnöke gratulált a nyerteseknek. Az első helyen két
csapat végzett a galántai Kodály Zoltán Magyar Tannyelvű Gimnázium és a budapesti Gundel Károly Vendéglátó- és Idegenforgalmi Szakközépiskola. Második helyen a révkomáromi Selye Gimnázium, harmadik helyen a szentendrei Ferences Gimnázium, valamint a Pápai Református Gimnázium Kollégiuma végzett. A további helyezettek sorrendben: a miskolci Avasi Gimnázium, a siófoki Perczel Mór Gimnázium és Informatikai Szakközépiskola, a kisbéri Táncsics Mihály Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola, a
pécsi Janus Pannonius Gimnázium és a
nagyberegei Református Líceum végzett. A résztvevők jutalomkönyvet kaptak és mind a 10 csapat egy ajándékutazáson vehet részt a nyár folyamán a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok, a Herendi Porcelán Manufaktúra Rt., és a Rákóczi Szövetség jóvoltából. Április 22. Ugron Gáspár részt vett az oroszlányi Rákóczi szervezet által minden évben megrendezett irodalmi vetélkedőn, ahol átadta a legeredményesebb versenyzőknek a Szövetség és Oroszlán város díjait közösen Oroszlány polgármesterével. Április 23. Kun Ferencz négy helyszínes ünnepségsorozatot látogatott meg népes delegációval: Garamkövesden megemlékezést tartottak Gyurcsó István költő sírjánál, KisölvedZalabán a Rákóczi Szövetség helyi szervezetének tagjaival együtt istentiszteleten, majd társas ebéden vettek részt, Nagysallón jelen voltak az obeliszknél rendezett ünnepélyen, a nagysallói csata évfordulója alkalmából, majd Léván a Szövetség Központja nevében Ress Imre volt az ünnepség szónoka. Az ünnepséget koszorúzás követte. A Rákóczi Szövetség Központja részéről Ress Imre mellett részt vett még Kiss Péter, Lukács Ferenc és Farkas Rita, továbbá a balogvölgyi, a bátaszéki és a szikincei helyi szervezet képviselői. Április 24. Halzl József búcsúlátogatást tett Klaus Weigeltnél, a Konrad Adenauer Alapítvány budapesti irodájának vezetőjénél és megköszönte az Alapítvány több éves támogatását a Szövetség nyári táboraihoz. Arra kérte, hogy ajánlja utódja, Hans Kaiser figyelmébe a Rákóczi Szövetség tevékenységét.
Halzl József és Nagy Zoltán Tiszakécskére látogattak, hogy részt vegyenek a Rákóczi Szövetség helyi szervezetének alakuló ülésén. Az ülésen a tiszakécskeiek mellett részt vett a Lakiteleki Népfőiskola képviseletében Lezsák Sándor, országgyűlési képviselő. Az ülést megszervező Tamás Andrásné közölte, hogy ő és barátai a Szabolcska Mihály Társaság keretében már eddig is intenzív kapcsolatokat tartottak fenn határon túli településekkel, illetve intézményekkel és ezt a munkájukat a Rákóczi Szövetség tiszakécskei helyi szervezeteként szeretnék tovább folytatni. Halzl József és Nagy Zoltán egymást kiegészítve tájékoztattak a Rákóczi Szövetség tevékenységéről, majd Lezsák Sándor méltatta a Rákóczi Szövetség szerepét a magyar-magyar kapcsolatok építésében. Ezt követően 17 személy kinyilvánította csatlakozási szándékát a Rákóczi Szövetséghez, csatlakozott a szervezethez Lezsák Sándor is. A jelenlévők Tamás Andrásnét választották elnöknek, alelnök lett Szerencsi Zsuzsanna, gazdasági felelős pedig Szerencsi Lászlóné. Április 26. Nagy Zoltán és Vékás Anna Zsadányi László igazgató meghívására az ócsai Bolyai János Gimnáziumba látogattak. Találkoztak a diákok egy csoportjával, akiket informáltak a Rákóczi Szövetség tevékenységéről. A megjelent diákok közül ketten kívántak a helyszínen csatlakozni a szervezethez és több más diák is pozitívan értékelte a Szövetség tevékenységét. A diákok toborzási munkájának eredményétől függően a későbbiekben visszatérnek egy iskolai csoport megalakításának ügyére. Április 27-május 2. A budapesti Márton Áron Szakkollégium amatőr színjátszócsapata – amelynek tagjai között többen a Rákóczi Szövetségnek is tagjai – erdélyi turnén vett részt. Ennek
során
négy
helyszínen,
Gyergyócsomafalván,
Gyergyószentmiklóson,
Csíkszeredán és Székelyudvarhelyen bemutatták Wass Albert: 13 almafa c. regényének színpadi változatát. A településeken a fellépés megszervezését segítették a Rákóczi Szövetség helyi szervezeteinek vezetői, Gyergyószentmiklóson Selyem Antónia, Csíkszeredán Zöld Ildikó, Székelyudvarhelyen Hegyi Sándor. A
színjátszócsapat április 28-án Csomafalván, április 29-én Gyergyószentmiklóson, április 30-án Csíkszeredán és május 1-jén Székelyudvarhelyen adta elő produkcióját.
Április 28. Halzl József személyes megbeszélést folytatott Diósi Violával, a Vajdasági Ifjúsági Fórum elnökével és munkatársával, Dencs Tündével. Diósi Viola ismertette elképzelését a Vajdaságban megvalósítandó, a felvidékihez hasonló beiratkozási programról, amelyet három régióban kívánnak megvalósítani: Szabadka város egyik lakótelepén, Nyugat-Bánátban: Nemesmilitics és Csonoplya településeken, valamint a Bánátban Csóka községben. Halzl József közölte, hogy a Rákóczi Szövetség szívesen részt vesz egy ilyen programban és esetlegesen anyagi támogatást is nyújt ahhoz. Május 1. Halzl József és Ugron Gáspár látogatást tett a Puskás Tivadar Távközlési Technikumban, ahol részt vettek az iskolai Rákóczi szervezet alakuló gyűlésén. A vendégeket Horváth László igazgató fogadta, aki tájékoztatást adott az iskola sok éves határon túli kapcsolatairól, különböző iskolákkal folytatott együttműködéséről. Az alakuló ülésen mintegy 12 személy, Horváth László mellett az iskola néhány tanára és diákja vett részt. Halzl József és Ugron Gáspár egymást kiegészítve tájékoztatást adott a Rákóczi Szövetség tevékenységéről. Ezt követően a jelenlévők az iskolai szervezet megalakítása mellett foglaltak állást, a szervezet vezetőjének megválasztották Sós Ferenc tanárt. Az elnökség másik két diáktagját akkor fogják megválasztani, ha a tervbe vett toborzás nyomán további tagok csatlakoznak a Rákóczi Szövetséghez. A Kassai Figyelő májusi száma beszámolt az április 5-én Budapesten a Rákóczi Szövetség által szervezett, a benesi dekrétumokkal kapcsolatos kerekasztal megbeszélésről. Május 2. Halzl József és Kiss Péter Királyhelmecre látogattak, hogy részt vegyenek a Királyhelmec és Vidéke Célalap megújító munkabizottsági ülésén. Már előzetesen a
Célalap elnökével, Pásztor Istvánnal megállapodás született arról, hogy új munkabizottság jön létre a Célalap kebelén belül és ennek tagjai a régió magyar óvodáinak és iskoláinak igazgatói, illetve képviselői lesznek. A gyűlésen a régió iskolái és óvodái teljes számban képviseltették magukat, a megjelentek létszáma meghaladta a 20 főt. Részt vett az ülésen annak szervezője, Szuperák Mária és Pásztor István is. Halzl József Kiss Péterrel együtt tájékoztatást adott a Királyhelmec és Vidéke Célalap helyzetéről és utaltak arra, hogy a Célalap működési zavarai következtében a Célalap forrásaiból 2002. óta nem használtak fel semmit. Ily módon a Célalap vagyona meghaladja a 8 millió Ft-ot. A Rákóczi Szövetség képviselői a megjelenteket felkérték a munkabizottsághoz történő csatlakozásra és hangsúlyozták, hogy az új munkabizottság feladata az óvodai és iskolai beiratkozási programok végrehajtása, hatékonyságának növelése, valamint a Célalap forrásainak felhasználása érdekében javaslattétel a Rákóczi Szövetség Alapítványának Kuratóriuma részére. Az ülés résztvevői megbízatásukat elfogadva megválasztották a bizottság elnökeit és azok helyetteseit. A munkabizottság új elnöke Szuperák Mária lett, aki egyúttal az iskolákkal kapcsolatos feladatok koordinátora is lesz, helyettese Hegedűs Alica, a tiszacsernyői iskola igazgatója. Az óvodai szektorral kapcsolatos koordinátori feladatokat Bodnár Ibolya, a királyhelmeci óvoda igazgatója látja el. Halzl József azt kérte a munkabizottság tagjaitól, hogy intenzív utókampánnyal minden család levélben, vagy személyesen történő megszólításával próbálják a szülőket megnyerni a magyar iskolába történő beiratkozásnak. A Rákóczi Szövetség képviselői útközben hazafelé Szöllőskén Trója Ernő bodrogszerdahelyi iskolaigazgatóval, Borsiban pedig Hajdú Jenővel, a II. Rákóczi Ferenc Emléktársaság elnökével találkoztak. Hajdú Jenő bemutatta a Rákóczi kastély felújításának fejleményeit, az új kiállítási termeket. Május 3. A Rákóczi Szövetség megtartotta közgyűlését előkészítő választmányi ülését, az „Asszonyok a Nemzetért Egyesület” székházában. A választmányi ülésen Halzl József, Ugron Gáspár és Lukács Ferenc beszámoltak a 2005. évi tevékenységről, ismertették a Rákóczi Szövetség közhasznúsági jelentését, 2006. évi programtervét és
költségvetését.
Fenti
dokumentumokat,
valamint
Alapszabályának módosítását a Választmány elfogadta.
a
Rákóczi
Szövetség
Halzl József a Pro Professione Alapítvány irodájában találkozott Entz Gézával és Vajna Zoltánnal, az Alapítvány képviselőivel. Tájékoztatást adott részükre a felvidéki beiratkozási ösztöndíj akció eddigi eredményeiről, a Szövetség által folytatott pénzgyűjtő akció állásáról. Az Alapítvány képviselői megerősítették korábbi szándékukat, hogy ebben az évben is jelentős támogatásban részesítik a programot. Első lépésben 5 millió Ft-ot tudnak e célra folyósítani, további 5 millió Ft-ot előreláthatólag az ősz folyamán bocsátanak a Rákóczi Szövetség rendelkezésére. Május 4. Halzl József találkozott Nyusztai Mátéval, a Népszabadság munkatársával. Tájékoztatta őt a Rákóczi Szövetség akcióiról, ifjúsági rendezvényeiről. Nyusztai Máté jelezte, hogy szeretne intenzíven foglalkozni az újságnál a civil szervezetekkel és kezdeményezni fogja beszámoló megjelentetését a lapban a Rákóczi Szövetség programjairól. Ezzel kapcsolatban szívesen ellátogatna a Rákóczi Szövetség valamelyik nyári rendezvényére. A Rákóczi Szövetség Ellenőrző Bizottsága megtartotta ülését a Szövetség irodájában. Az ülésen részt vett Ugron Gáspár főtitkár is. Május 5. Halzl József találkozott Balczó Zoltánnal, a JOBBIK – Harmadik Út társelnökével, az Illyés Közalapítvány volt kurátorával. A megbeszélés során Balczó Zoltán közölte, hogy kész csatlakozni a Rákóczi Szövetséghez, továbbá ígéretet tett arra, hogy magánszemélyként támogatni kívánja a Rákóczi Szövetség felvidéki ösztöndíj akcióját. Halzl József és Nagy Zoltán Komáromban a Jézus Szíve templomban részt vett a Kecskés
László
Társaság
rendezvényén,
amelyet
a
felvidéki
magyarok
kitelepítésének 60. évfordulója alkalmából szerveztek. Részt vett a megemlékezésen többek közt Dr. Beer Miklós püspök, a Váci Egyházmegye megyéspüspöke. A megemlékezés keretében ökumenikus istentiszteletet tartottak, majd a helyi kórus műsora következett, ezt követték a visszaemlékezések a kitelepítéssel kapcsolatban. A megemlékezést „szeretetvendégség” követte a közeli Szent Imre Katolikus
Iskolában. Ennek során a Rákóczi Szövetség képviselői megállapodtak Nemes Andrásnéval, a Kecskés László Társaság elnökével a komáromi Rákóczi szervezet közeli időpontban történő megújításában. Halzl József tájékoztatta Beer Miklós püspököt az ez évi kispaptábor előkészületeiről. Beer Miklós közölte, hogy nagyra értékeli a Rákóczi Szövetség kezdeményezését, előadóként részese lesz a programnak és vállalja a találkozó fővédnöki tisztségét. A Rákóczi Szövetség képviselői találkoztak Stubendek Lászlóval, a CSEMADOK komáromi elnökével, aki kész szerepet vállalni a Komárom és Vidéke Célalap újjászervezésében. Május 6. A Rákóczi Szövetség a Szent Margit Gimnázium Dísztermében megtartotta 2006. évi rendes közgyűlését. A közgyűlésen valamivel több, mint 100 fő vett részt, Budapestről, a vidéki helyi szervezetektől, határon túli szervezetektől, beleértve a felvidéki Város és Vidéke Célalapok képviselőit. Halzl József köszöntője után Ugron Gáspár és Lukács Ferenc a Rákóczi Szövetség 2005. évi közhasznúsági jelentését ismertették, a Szövetség tevékenységéről szóló szakmai beszámolót és a pénzügyi beszámolót. A közgyűlés a beszámolókat elfogadta. Ezt követően sor került az Alapszabály-módosítás ismertetésére és elfogadására, majd Ugron Gáspár és Lukács Ferenc a 2006. évi munkatervet és költségvetést ismertették. Ezeket a Rákóczi Szövetség közgyűlése ugyancsak elfogadta. A közgyűlés keretében tájékoztatás hangzott el a Rákóczi Szövetség Alapítványának 2005. évi tevékenységéről. Végül a közgyűlés néhány résztvevőjének hozzászólására került sor. A közgyűlést fogadás zárta le. A Rákóczi Szövetség közgyűlése után rendkívüli gyűlést tartottak a Város és Vidéke Célalapok képviselői. A Célalapok közgyűlésén először Kiss Péter adott tájékoztatást a beiratkozások tényszámairól, majd tájékoztatást kaptak a Célalapok képviselői a beiratkozási program keretében kezdeményezett ösztöndíj akció eddig benyújtott pályázatairól. Megállapodás született arra, hogy a beiratkozási ösztöndíjak a Célalapok döntésétől függően júniusban, vagy szeptember hónapban a tanévkezdés után kerülnek átadásra. Kiss Péter tájékoztatást adott a magyar óvodába beiratkozó gyermekekre vonatkozó adatszolgáltatás helyzetéről és kérte az érintett Célalapokat elmaradásaik pótlására.
Várható, hogy a Szülőföld Alap által megszavazott támogatási összeg 600 SK értékű étkezési jegy átadására lesz elegendő a magyar óvodába beíratott gyermekek családjainak. Kiss Péter átadta a Célalapok jelenlévő képviselőinek az étkezési jegyeket. Megállapodás történt arról, hogy a Célalapok beiratkozási utókampányt fognak lefolytatni, a magyar iskolába történő beiratkozás érveit összefoglaló levelet küldenek minden olyan magyarul beszélő gyermek családjának, ahol a gyermeket még nem íratták be semmilyen iskolába, vagy a gyermeket esetleg szlovák iskolába írattak be. Halzl József tájékoztatást adott a Célalap-rendszer elindított megújítási folyamatáról, a
Galánta
és
Vidéke,
valamint
a
Királyhelmec
és
Vidéke
Célalap
munkabizottságának megújításáról. Tájékoztatást adott továbbá a 2006. évi beiratkozási ösztöndíj akcióval kapcsolatos magyarországi pénzgyűjtésről és kérte a Célalapok képviselőitől, próbálják a felvidéki magyar közösség tagjait is ebbe az akcióba bekapcsolni. Május 9. A Magyar Nemzet c. napilap beszámolt a Pécsi L. Dániel jelképtervező munkáiból Csákváron, a Református Egyházközség Kálvin termében megnyílt kiállításról. Halzl József részt vett a Budapest Külpolitikai Klubnak a Benczúr-ház Dísztermében megrendezett összejövetelén, amelyen bemutatták Czettler Antal: „A II. világháború rejtett erővonalai” című tanulmánykötetét. Az ülést követő fogadáson Halzl József rövid megbeszélést folytatott Ablonczy Balázs történésszel, Dr. Herczegh Géza jogásszal
(aki
hosszú
időn
keresztül
a
Hágai
Nemzetközi
Bíróságnál
tevékenykedett), valamint Jeszenszky Gézával és Bába Ivánnal. Martényi Árpád Kassán a Nemzeti Kegyeleti Bizottság delegációjának tagjaként részt vett azon az egyeztetésen, amelyet az október 27-29. között tervezett Rákóczi újratemetésével
kapcsolatos
centenáriumi
ünnepség
ügyében
tartottak.
megbeszélésen többek közt részt vett Frantisek Knapik Kassa főpolgármestere is. Május 12.
A
Halzl József találkozott Dr. Horváth Lászlóval, a Puskás Tivadar Távközlési Technikum igazgatójával. Horváth László ígéretet tett arra, hogy támogatni fogja az iskolában létrejött Rákóczi szervezetet és bízik abban, hogy annak taglétszáma legkésőbb az őszi tanév megkezdése után jelentősen növekedni fog. Halzl József a Duna TV-ben részt vett azon a megbeszélésen, amelyen rajta kívül Szarka László történész, továbbá Hrubik Béla ipolynyéki polgármester, a CSEMADOK legutóbb megválasztott elnöke voltak. A megbeszélés tárgya a magyar iskolába történő beiratkozás kérdése volt, Halzl József összefoglalta azokat az akciókat, amelyeket a Rákóczi Szövetség felvidéki partnereivel együtt folytat a magyar iskolába történő beiratkozás támogatására. A beszélgetés után Halzl József és Ugron Gáspár rövid eszmecserét folytatott Hrubik Bélával. Megállapodtak abban, hogy megújítják a CSEMADOK és a Rákóczi Szövetség kapcsolatát és a szoros együttműködés érdekében a belátható jövőben együttműködési megállapodást kötnek. Ugron Gáspár a Duna TV-ben stúdióbeszélgetésen vett részt, amelyen a civil szervezetek részére felajánlható SzJA 1 % témájáról beszélgettek. Május 13. Halzl József az Info Rádió meghívására részt vett a rádió Aréna c. programjában. Az egyórás program keretében tájékoztatást adott a Rákóczi Szövetség aktuális programjairól. Munk Attila szerkesztő kérdéseire válaszolva a nemzetpolitika több aktuális kérdéséről is kifejtette véleményét és tájékoztatást adott a Rákóczi Szövetség felvidéki beiratkozási ösztöndíj akciójáról. Ugron Gáspár részt vett és avatóbeszédet mondott Munkácson a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium udvarán felállított Rákóczi szobor felavatásán. Ugron Gáspár az Info Rádió részére interjút adott a civil szervezetek részére történő SzJA 1 % felajánlási lehetőségeiről. Május 13-14.
Martényi Árpád Déván részt vett és megnyitóbeszédet mondott a Magyar Emlékekért a Világban Egyesület Rákóczi fotódokumentációs kiállítása alkalmából. Az ünnepségen többek közt részt vett Böjte Csaba atya helyettese, Karda Róbert tanár, a dévai Szent Ferenc Alapítvány szociális közösség vezetője is. Martényi Árpád tárgyalásai során szóba hozta egy dévai ifjúsági Rákóczi szervezet létrehozását is. A témára a belátható jövőben visszatérnek. A dévaiak jelezték, hogy néhány ottani gyermek már részt vett a Rákóczi Szövetség sátoraljaújhelyi középiskolás táborában. A dévai kiállításról részletes beszámolót közölt a Pozsonyban megjelenő Szabad Újság május 24-i száma. Május 14. Halzl József Hajnal György kanonok plébános meghívására részt vett a Regnum Marianum Plébánia rendezvényén. A plébánia havonként különböző közéleti személyiségeket és szakértőket hív meg előadás tartására. Halzl József tájékoztatást adott a megjelenteknek a Rákóczi Szövetség munkájáról, amit elsősorban az ifjúság érdekében és az oktatás területén végez. Hajnal György a rendezvény végén átadta Halzl Józsefnek a Regnum Marianum történetéről szóló kiadványt és 10 ezer Ft adományt a beiratkozási ösztöndíj akció céljaira. A Regnum Marianum Plébánia intenzív kapcsolatot tart fenn a zoboraljai magyar közösségekkel, ennek keretében idén a ghymesi iskola diákjait fogják vendégül látni. Ebből az alkalomból szívesen veszik a Rákóczi Szövetség képviselőinek megjelenését. Május 15. Halzl József találkozott Gavlik Istvánnal, a Kossuth Szövetség örökös tiszteletbeli elnökével, aki előadta, hogy 2007-ben Batthyány Lajos emlékév lesz és a Kossuth Szövetség azt a feladatot kapta, hogy az ezzel kapcsolatos rendezvények szervezésében vegyen részt. Gavlik István azt kéri a Rákóczi Szövetségtől, hogy kapcsolódjon be a szervezési munkába. Halzl József jelezte, hogy a Rákóczi Szövetségnek széleskörű tapasztalatai vannak iskolai történelmi vetélkedők szervezésével kapcsolatban és ezen a téren fel tudja ajánlani közreműködését. Megállapodtak abban, hogy a témára a későbbiekben visszatérnek. Május 16.
Halzl József és Nagy Zoltán a Magyar Kultúra Házában részt vett azon a rendezvényen,
ahol
bemutatták
Csáky
Pálnak,
Szlovákia
miniszterelnök-
helyettesének legújabb könyvét. A könyvbemutató házigazdája Göncz Árpád, volt köztársasági elnök volt. A könyvbemutató után a Rákóczi Szövetség képviselői rövid megbeszélést folytattak Csáky Pállal. Halzl József tájékoztatást adott a felvidéki beiratkozási ösztöndíj akcióról és jelezte, hogy a Szövetség levélben kíván fordulni az MKP valamennyi képviselőjéhez személyes közreműködésüket kérve az akció pénzforrásainak megteremtéséhez. Csáky Pál egyetértett a felvetéssel és a maga részéről felajánlotta személyes támogatását. Május 17. Halzl József látogatást tett a Határon Túli Magyarok Hivatalában és találkozott Komlós Attilával, a Hivatal elnökével. Átadta részére a Szövetség 2005. évi beszámolóját és szóban tájékoztatta a Szövetség 2006. évi ifjúsági programjairól. Részletesen szólt a felvidéki beiratkozási ösztöndíj akció múlt évi eredményeiről és javaslatot tett arra, hogy az ösztöndíj akció hosszú távú forrásainak megalapozása érdekében vagy biztosítsanak külön forrásokat vagy a Pázmány Péter Alapítványnak átutalandó összegeket csökkentsék és a felszabaduló összeget a Rákóczi Szövetségen keresztül beiratkozási ösztöndíjként adják át a családoknak. A megbeszélés során szóba került a Rákóczi Szövetség óvodai beiratkozási programja is. Halzl József Komlós Attila közreműködését kérte ahhoz, hogy a Szülőföldön Magyarul Társulás ez ügyben a Szülőföld Alaphoz benyújtott pályázatát az illetékesek pozitívan bírálják el. Ugron Gáspár az ECHO TV-ben egy stúdióbeszélgetés keretében mondta el gondolatait az SzJA 1 % felajánlásával kapcsolatosan. Május 18. Halzl József személyes megbeszélést folytatott Nemes Andrásnéval, a komáromi Kecskés László Társaság elnökével. Megállapodtak abban, hogy a Rákóczi Szövetség komáromi szervezetének megújító közgyűlését június 16-án fogják megtartani. Nemes Andrásné hangsúlyozta, hogy szeretnék a Rákóczi Szövetséggel együtt minél előbb benyújtani a Parlament illetékes bizottságai elnökeinek a felvidéki kitelepítettek kárpótlására vonatkozó beadványt.
Halzl József személyes megbeszélést folytatott Száraz Dénessel a felvidéki beiratkozási program aktuális kérdéseiről. Megállapodtak abban, hogy az Érsekújvár és Vidéke Célalap területén az ösztöndíjak átadására szeptember hónapban kerül sor. A Magyar Demokrata c. hetilap interjút közölt Halzl Józseffel „Nemzetrészmentőszolgálat” címmel.
Az interjú keretében Halzl József tájékoztatást adott a
Rákóczi Szövetség programjairól, kiemelve a Gloria Victis rendezvénysorozatot. Május 19. Kun Ferencz részt vett Zalabán a Csontos Vilmos emlékesten. Az összejövetel istentisztelettel kezdődött, majd a résztvevők az Emlékházat látogatták meg, ezután a Kultúrházban került sor az ünnepélyes műsorra. Az Új Szóban cikk jelent meg az emlékestről. A rendezvényen a Rákóczi Szövetség részéről Kun Ferencz, Lukács Ferenc és Kiss Péter, valamint a Szövetség felvidéki partnerei közül Himmler György, Wurster Andor és Motesiki Árpád jelent meg. Nagy Zoltán a révkomáromi Selye János Egyetemre látogatott, hogy tárgyaljon az Egyetemen lévő Rákóczi szervezet megújításának lehetőségeiről. A Sirály Kollégiumban megszervezett gyűlésen 13 diák döntött a Rákóczi Szövetségbe való belépés mellett. Nagy Zoltán tájékoztatója után a megjelentek Muraközy Kálmánt választották meg a szervezet vezetőjévé. Nagy Zoltán arra kérte az új vezetőt, kezdjék el a tagtoborzást a diákok között. Május 20. Halzl József Somorjai Dörflein Richarddal együtt részt vett a hagyományos Körömi Rákóczi Fesztiválon. Az ünnepséget ebben az évben is Tóth Tibor, a körömi Rákóczi szervezet elnöke és Kuklai Antal plébános szervezték. Az ónodi országgyűlés színhelyén a több évvel ezelőtt megnyitott Rákóczi Emlékparkban megrendezett ünnepségen Tóth Tibor bevezetője után ökumenikus istentiszteletre került sor, majd Halzl József tartott előadást és ebben hangsúlyozta a Rákóczi kultusz erősítésének fontosságát a magyar társadalom mai körülményei között. Az előadó
fontosnak
ítélte
hangsúlyozni
Rákóczi
Ferenc
fejedelem
erkölcsi
kisugárzását, példamutatását, amit a mai közéleti vezetők is követhetnének. A rendezvény végén a szervezők ebéden látták vendégül a megjelenteket, többek között a megye számos Rákóczi szervezetének képviselőit, valamint a Péderből és Rozsnyóból ideérkező felvidéki vendégeket. A Rákóczi Szövetség Központjának képviseletében Horváth Adrián részt vett a Feketeházy János Magyar Ház emeleti részének ünnepélyes átadásán Vágsellyén. Az átadási ünnepségen beszédet mondott Botka Ferenc alpolgármester, a vágsellyei CSEMADOK, valamint a Vágsellye és Vidéke Célalap elnöke. Május 22. Halzl József részt vett a Rákóczi Szövetség Alapítványának, a Csehországi és Szlovákiai Magyar Kultúráért Alapítványnak kuratóriumi ülésén. Május 24. Halzl József és Nagy Zoltán Győrbe és Sopronba látogattak, hogy közreműködjenek két középiskolai Rákóczi szervezet megalakításában. Győrött a programhoz csatlakozott Szabó József alelnök, a győri Rákóczi szervezet elnöke. A Szövetség képviselőit a Deák Ferenc Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskolában Zimborás Ágnes igazgató fogadta, majd a vendégek az iskola egyik osztálytermében találkoztak a diákok egy csoportjával. Halzl József és Nagy Zoltán
egymást
kiegészítve
tájékoztatta
a
diákokat
a
Rákóczi
Szövetség
tevékenységéről. Emlékeztettek arra, hogy ez az iskola már évek óta részt vesz a Szövetség március 15-i diákutaztatási programjában és ebben az évben is Nagymegyeren együtt ünnepeltek az ottani középiskolásokkal. Szabó József a győri szervezet tevékenységéről számolt be. Ezután a jelenlévő diákok közül 13 fő megalakította a Szövetség iskolai szervezetét, a háromtagú elnökség Hittaller Dávidot választotta elnökké. Sopronban a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban Tölly Balázs igazgató, a soproni Rákóczi szervezet elnöke fogadta a vendégeket. Halzl József és Nagy Zoltán a nagyszámban összegyűlt diákokat tájékoztatta a Rákóczi Szövetség munkájáról, majd a jelenlévő diákok közül 18 fő kinyilvánította csatlakozási szándékát a Szövetséghez. A megalakult ifjúsági szervezet háromtagú elnökséget választott, a szervezet elnöke Kovács Máté lett.
Május 25. Martényi Árpád és Stelczer Elemér Pozsonyba látogattak, hogy részt vegyenek a Kaszinóban a Stelczer Endre költő könyvének bemutatóján. A könyvet és Stelczer Endre rövid életét Juhász Dósa János méltatta, majd Mayer Judit irodalomtörténész idézte fel emlékeit Stelczer Endrével, egykori egyetemi társával kapcsolatban. Martényi Árpád megbeszélést folytatott Frideczky Jánossal, a Kaszinó tulajdonosával Esterházy János rehabilitálásának ügyéről. Május 27. Maruzsa Zoltán részt vett a Rákóczi Szövetség bácskai szervezetének a Csávolyi Tóparti Vendéglőben megrendezett felvidéki találkozóján. A Rákóczi Szövetség ebben az évben is immár 9. alkalommal megrendezte egykori főtitkárának emlékére a Göndöcs-túrát. Az esős idő miatt csak mintegy 60-an jöttek össze, közülük 30-an az anyaországból, a többiek másfelől. A Pozsonyi Nagykövetség részéről Szesztay Ádám is részt vett a túrán. A túrát két előadás egészítette ki, valamint egy vitafórum a közelgő szlovákiai választásokról. A túra főszervezője ebben az évben is Kun Ferencz volt. Május 28. A
Magyar Koalíció
Pártja
parlamenti frakciója
ebben az évben
is
megszervezte a Pro Probitate Díj átadási ünnepségét Komáromban a Tiszti Pavilon Dísztermében. Ebben az évben a Pozsony és Vidéke Célalap elnöke, Takács András néprajzkutató kapta meg a díjat. Az ünnepségre mintegy 70-80 fő jött el, a megnyitó beszédet Bárdos Gyula frakcióvezető mondta, majd a 75. éves Takács András életpályáját Á. Nagy László méltatta. Martényi Árpád az ünnepség után tolmácsolta a Rákóczi Szövetség üdvözletét és elismerését Takács Andrásnak. A Rákóczi Szövetség oroszlányi szervezete ünnepséget szervezett a Magyar Hősök Napja tiszteletére a helybéli evangélikus templomban. Május 30.
Martényi Árpád részt vett azon a megemlékezésen, amelyet az Igazolt Magyar Szabadságharcos
Világszövetség
szervezett
a
budapesti
amerikai
katonai
temetőben a hazánk területén meghalt amerikai katonák emlékére. Emlékező beszédet Király Béla vezérezredes, az ’56-os szabadságharc és forradalom egyik vezető személyisége tartott. A megemlékezés után került sor a koszorúzásra, ebben Martényi Árpád is részt vett. Halzl József és Ugron Gáspár részt vett a Baross Gábor Nemzeti Gazdaságpártoló Társaság rendezvényén az „Adós állam” kérdéskörben. Vitaindító előadást tartott Dr. Csaba László, Auth Henrik, a Nemzeti Bank alelnöke és Dr. Bod Péter Ákos, az MNB volt elnöke. Az ülést követő borkóstoló során a Rákóczi Szövetség képviselői megbeszélést folytattak a Rákóczi Szövetség aktuális ügyeiről több, a téma iránt érdeklődő személlyel. Június 2. Halzl József és Nagy Zoltán Gútára látogatott, hogy részt vegyenek a Gútai Egyházi Gimnázium ifjúsági Rákóczi szervezetének alakuló ülésén, valamint a Gúta és Vidéke Célalap területén magyar iskolába beíratott diákok számára rendezett ösztöndíj átadási ünnepségen. Az alakuló ülésen Priskin Zoltán igazgató köszöntötte a vendégeket, ezt követte az iskola énekkarának és egy diákjának kulturális műsora. Halzl József és Nagy Zoltán tájékoztatást adtak a Rákóczi Szövetség tevékenységéről, az iskolai szervezetek megalakításának eddigi folyamatáról. Ezt követően a jelenlévők közül több mint 30an a Rákóczi Szövetség iskolai szervezetének megalakítása mellett döntöttek. A háromtagú elnökség elnöke Androvics Anita tanárnő lett. A beiratkozási ösztöndíj átadási ünnepségen mind a 18 pályázó szülő megjelent. Ösztöndíjat igényelhettek a nagycsaládosok és a bejáró diákok. Az ünnepség itt is kulturális programmal kezdődött, majd Priskin Zoltán köszöntője után Angyal Béla, a Gúta és Vidéke Célalap elnöke, valamint Kucsera Erazmus a gútai II. Rákóczi Ferenc Alapiskola igazgatója köszöntötte a beiratkozó diákok szüleit. Részt vett továbbá és felszólalt Hodosy Szabolcs, a Diákhálózat alelnöke, aki saját tapasztalataira hivatkozva hangsúlyozta a magyar iskola előnyeit. Ezután a Rákóczi Szövetség képviselői az ösztöndíjszerződés aláírása után átadták a szülőknek a 10 ezer Ft ösztöndíjat.
Június 3. Halzl József és Nagy Zoltán a Regnum Marianum Plébániára látogattak, ahol találkoztak a Ghymesi Alapiskola diákjaival és az intézet igazgatóhelyettesével, Maga Judittal. A diákokat Hajnal György kanonok plébános fogadta, aki jelezte, hogy a plébánia rendszeresen fogad zoboraljai gyermekeket, korábban a koloni iskola diákjai látogattak el hozzájuk. Június 4. Halzl József részt vett a Budai Polgári Körnek, a trianoni békediktátum 80. évfordulóján tartott megemlékezésén, amelyet a Clark Ádám téri országcímer előtt rendeztek meg. Megemlékező beszédet tartott Dr. Nagy Gábor Tamás, I. kerületi polgármester. Június 6. Halzl József és Kiss Péter Pográny község Kultúrházában részt vett a Nyitra és Vidéke Célalap területén magyar iskolába beíratott diákok ösztöndíj átadási ünnepségén. Az ünnepségen részt vett és szavalattal közreműködött a két magyar tannyelvű ipolysági gimnázium egy-egy diákja is. Jelen voltak a régió magyar iskoláinak igazgatói, a házigazda szerepét Bús Anna, a Célalap elnöke, a Pogrányi Magyar Tannyelvű Iskola igazgatója látta el. Az óvodák és iskolák diákjainak kultúrműsora után Bús Anna mondott köszöntőt, majd Ladányi Lajos országgyűlési képviselő méltatta a beiratkozási ösztöndíj akciót. Halzl József tájékoztatást adott a beiratkozási ösztöndíj akció eddigi eredményeiről, ezután a 26 megjelent szülő átvette a 10 ezer Ft-os ösztöndíjat. Az ünnepség után a Nyitra és Vidéke Célalap munkabizottságának jelenlévő tagjai megbeszélést tartottak arról, miképpen lehet további szülőket meggyőzni a magyar iskolába történő beiratkozás előnyeiről. Június 7. Halzl József részt vett a Kairos Kiadó könyvbemutatóján, amelyet a nyugati pályaudvar Királyi Várótermében rendeztek. Földesi Margit „Egy másik vesztes” c. könyvét a szerző mutatta be, aki jelezte, hogy új megvilágításban mutatja be Szlovákia II. világháborús szerepét. A rendezvény végén Halzl József Földesi
Margittal arról tárgyalt, miképpen segíthetne a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanáraként a Rákóczi Szövetség ottani szervezetének megerősítésében. Halzl József részt vett azon az összejövetelen, amelyet Klaus Weigeltnek, a Konrad Adenauer Alapítvány budapesti irodája vezetőjének távozása alkalmából rendeztek az Andrássy Gyula Egyetemen. Klaus Weigelt örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az Alapítvány az ő hivatali ideje alatt hatékonyan támogatta a magyar polgári társadalom megerősítését szolgáló akciókat. Ezután Bernard Vogel, az Alapítvány elnöke, volt thüringiai miniszterelnök szólalt fel, végül a budapesti iroda új vezetője, Hans Kaiser köszöntötte a résztvevőket. A rendezvény végén mód nyílt rövid megbeszélésre Hans Kaiserrel, aki késznek mutatkozott a Rákóczi Szövetség és az Alapítvány között korábban kialakított együttműködés folytatására. Halzl József találkozott
továbbá Kiss Gáborral, az Antall József
Alapítvány ügyvezető
igazgatójával, aki lehetőséget lát arra, hogy az Alapítvány támogassa a Rákóczi Szövetség felvidéki beiratkozási programját. Június 10. Kun Ferencz és Lukács Ferenc részt vettek Szecsén a felvidéki múzeum avatásán. Kun Ferencz a Rákóczi Szövetség nevében XVIII. századi okleveleket adott át adományként a múzeum részére. Mirov községben Esterházy János raboskodásának színhelyén ebben az évben 10. alkalommal tartották meg a hagyományos Esterházy János emlékünnepséget. A Csehországi és Morvaországi Magyarok Szövetségének rendezvényén a Rákóczi Szövetség és az Esterházy János Emlékbizottság képviseletében Horváth Árpádné, Török Bálint és Nagy Zoltán jelentek meg. Az ünnepségen részt vett a Prágai Magyar Nagykövetség
képviselője,
Patrubány
Miklós
MVSZ
elnök
és
a
község
polgármestere, valamint a pozsonypüspöki cserkészek, továbbá csehországi és morvaországi magyarok. A Rákóczi Szövetség nevében Török Bálint mondott beszédet. A mirovi börtön kápolnájában rendezett emlékmisét Zsidó János plébános celebrálta. Június 12.
Halzl József látogatást tett az Antall József Alapítványnál és találkozott Antall Péter kutatási igazgatóval. Tájékoztatta őt a Rákóczi Szövetség tevékenységéről és az Alapítvány támogatását kérte a felvidéki beiratkozási programhoz. Antall Péter szerint remélhető, hogy az Alapítvány Kuratóriuma támogatni fogja ezt a projektet. Antall Péter jelezte, hogy az Alapítvány szívesen bővítené kapcsolatait a Felvidékkel, ehhez kéri a Rákóczi Szövetség közreműködését. Június 13. Ugron Gáspár és Gaál Borbála részt vett a Rozsnyó és Vidéke Célalap területén megtartott ösztöndíj átadási ünnepségeken. Az első színhely Szádalmás volt, ahol a Célalap részéről megjelent Palcsó Zsóka elnök és Beke Zoltán. Az ünnepség kulturális programmal indult, majd a Szádalmási Alapiskola igazgatója köszöntötte a megjelenteket. Az ösztöndíjra pályázó 14 gyermekből 12 jelent meg az átadáson, továbbá két olyan gyermek, akiknek neve nem szerepelt az előzetes listán. A diákok a helyi, továbbá a körtvélyesi és görgői iskolák tanulói. Az ösztöndíj átadás a rozsnyói Rákóczi Magyar Házban folytatódott, itt a két rozsnyói magyar iskola, továbbá a Várhosszúréti és a Szilicei Alapiskolák diákjai kapták meg az ösztöndíjat. A kiértesített 51 gyermek közöl 42 gyermek szülei jelentek meg az átadáson, továbbá 4 gyermek, akik előzetesen nem szerepeltek a névsorban. A rendezvény Palcsó Zsóka köszöntőjével kezdődött, majd Ugron Gáspár szólt az egybegyűltekhez és mondta el érveit az anyanyelvi oktatás mellett. A két rozsnyói iskola igazgatójának felszólalása után a Rákóczi Szövetség képviselői átadták az ösztöndíjat. Június 14. Halzl József és Rákóczi Krisztián Kassára látogattak, hogy részt vegyenek a beiratkozási ösztöndíjak átadási ünnepségén. Ezt megelőzően a Rákóczi Szövetség képviselői a Kassai Magyar Tannyelvű Ipari Szakközépiskolába látogattak, ahol Pulen Lajos igazgató fogadta a vendégeket. Ezután az iskola tornatermében mintegy 250 diák számára tájékoztatást adtak a Szövetség tevékenységéről. Azt kérték a Szövetség ügye iránt érdeklődő diákoktól, hogy csatlakozzanak a már meglévő Kassai Ifjúsági Szervezethez. A program a Márai Sándor Alapiskola és Gimnáziumban folytatódott, ahol Máthé Margit és munkatársai fogadták a vendégeket. Az iskola egyik tantermében került sor
az ösztöndíj átadásra, a 19 pályázó diák szülei közül 15-en jelentek meg és vették át az ösztöndíjat, két utólag beiratkozott gyermek szülei pedig a helyszínen adták be pályázatukat. A kisiskolások kulturális műsora után Máthé Margit köszöntötte a szülőket és a vendégeket és méltatta az akció jelentőségét. Halzl József tájékoztatást adott a beiratkozási ösztöndíj akció múlt évi pozitív eredményeiről és a további tervekről. Az ünnepségen részt vett Blénessy Róbert, a kassai Rákóczi szervezet alelnöke. Ezt követően Halzl József és Rákóczi Krisztián a Löffler Múzeumba látogattak, ahol a Rákóczi centenárium alkalmából korabeli dokumentumok felhasználásával kiállítást rendeztek be. A kassai program záróeseménye a Kassa és Vidéke Célalap megújítását célzó találkozó volt a Márai Stúdióban. A találkozón csaknem valamennyi meghívott személy, a kassai magyar közélet és a fontosabb magyar szervezetek képviselői vettek részt. Halzl József felszólalásában a Rákóczi Szövetség szándékát hangsúlyozta a Célalap munkabizottságának kibővítésére, a hatékonyság növelése céljából. A jelenlévők kinyilvánították szándékukat, hogy tagjai legyenek a megújított munkabizottságnak és 3 tagú bizottságot választottak, az ezt szolgáló további feladatok elvégzésére. A találkozó után szűk körű megbeszélésen szóba került az október 27-29. között a Rákóczi centenárium kapcsán megrendezendő kassai ünnepség ügye is. Halzl József hangsúlyozta, hogy a Rákóczi Szövetség szeretné megrendezni ebben az időben az ifjúsági Rákóczi szervezetek találkozóját. Ennek programját később határozzák meg. Kiss Péter és Farkas Rita Dernőre és Pelsőcre látogattak, hogy átadják a beiratkozási
ösztöndíjakat
a
pályázó
családoknak.
Dernőn
a
barkai,
a
krasznahorkaváraljai és a helyi iskolák diákjait hívták meg. Mind a 25 pályázó család megjelent az ösztöndíj átadási ünnepségen, amelynek keretében a gyermekek zenés kultúrműsorral szórakoztatták a szülőket. Részt vett a programban Palcsó Zsóka, a Rozsnyó és Vidéke Célalap vezetője. Ezután a Rákóczi Szövetség képviselői Pelsőcre utaztak, itt a helyi alapiskolában a hosszúszói, csoltói, kecsői, gömörhorkai és pelsőci családok vették át a
támogatást. Valamennyi meghívott gyermek
– összesen 28-an – megjelent az átadási ünnepségen. A szervezők itt is a kis elsősök közreműködésével rövid kultúrműsorral köszöntötték a szülőket. Az
ünnepséget követő szűk körű megbeszélésen a Rákóczi Szövetség képviselői arra kérték
a
helyi
szervezőket,
hatékony
utókampánnyal
szólítsák
meg
a
bizonytalankodó, vagy szlovák iskolába beíratott gyermekek szüleit. Június 15. Vigh Károly részt vett a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum által egyházi intézményekkel közösen megszervezett „Európa védelmében” c. kiállítás megnyitó ünnepségén a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Márványtermében. Ezzel a kiállítással tisztelegtek a rendező intézmények a nándorfehérvári diadal emléke, valamint Hunyadi János és Kapisztrán Szent János halálának 550. évfordulója előtt. Június 16. Halzl József és Nagy Zoltán részt vett Komáromban a helyi szervezet megújító közgyűlésén. Bíró Albert, Kun Adrienn és Rövid Éva részt vettek a Rimaszombat és Vidéke Célalap területén megrendezett beiratkozási ösztöndíj átadási ünnepségeken. Az ösztöndíjakat három színhelyen, Bátkában, Rimaszombaton és Feleden adták át kulturális program kíséretében. Az első két színhelyen B. Kovács István a Célalap vezetője, a második és harmadik színhelyen pedig Csúsz László a program koordinátora vett részt. A Bátkai Általános Iskolában a pályázó 81 gyermek közül 79 jelent meg szüleivel együtt. B. Kovács István köszöntője után Bíró Albert köszöntötte a megjelenteket és ismertette a beiratkozási ösztöndíj akció létrejöttének körülményeit és célját, majd a Rákóczi Szövetség képviselői átadták a 10 ezer Ft-os ösztöndíjat. Rimaszombaton a házigazda szerepét a Művelődési Házban Csúsz László látta el, itt a 88 pályázóból 58-an jelentek meg és vették át az ösztöndíjakat. A Célalap részéről B.
Kovács
István,
a
Rákóczi
Szövetség
részéről
Bíró
Albert
szólt
az
egybegyűltekhez. A program utolsó állomása Feled község volt, ahol a Rákóczi Szövetséget Bíró Albert, Kun Adrienn és Deákpál Attila képviselte. Bíró Albert a Rákóczi Szövetség céljait foglalta össze köszöntőjében, majd a 128 pályázó közül 120 gyermek szülei vették át az ösztöndíjat.
Június 19. A Rákóczi Szövetség képviseletében Rákóczi Krisztián, a beiratkozási ösztöndíj akciót támogató Professzorok Batthyány Köre nevében pedig Náray Szabó Gábor vett részt a Tornalján és Rimaszécsen megszervezett ösztöndíj átadási ünnepségen. A program szervezői a Tornalja és Vidéke Célalap képviselői, Kankulya László elnök és Molnár Imre voltak. A meghívott 137 családból 105 jelent meg az ünnepségen, sok pályázó állítólag nem kapta meg az ünnepségre szóló meghívót. A tornaljai ünnepségen a helyi iskola és további 11 környékbeli iskola kis elsőseinek családjai vettek részt. Náray Szabó Gábor és Rákóczi Krisztián beszédét követően rövid kultúrműsort adtak elő a helyi iskola diákjai, majd a Szövetség képviselői átadták az ösztöndíjat. A program következő állomása Rimaszécs volt, itt a helyi iskolán kívül további 7 iskola diákjai kapták meg az ösztöndíjat. A 74 pályázó közül 68 család jelent meg az ünnepségen. Az ünnepséget követő rövid szűk körű megbeszélésen a Rákóczi Szövetség képviselői hatékony utókampány szervezésére kérték meg az iskolák képviselőit. Június 20. Gaál Borbála, Kiss Péter és Csáky Csongor részt vettek a vágsellyei járásban megrendezett ösztöndíj átadási ünnepségeken. A házigazda szerepét Botka Ferenc, a Vágsellye és Vidéke Célalap vezetője látta el. Az első színhelyén Vágsellyén a Magyar Házban a helyi iskola és 3 más környékbeli iskola 23 diákja kapta meg a 10 ezer Ft-os ösztöndíjat. Az ünnepség részét képezte a diákok rövid kultúrműsora. A program következő színhelye Pered, a Községi Hivatal Díszterme volt, ahol mind a 39 meghívott deáki, zsigárdi és peredi család átvette a támogatásokat. Az utolsó program színhelye Farkasdon a helyi alapiskola volt, ide a negyedi és farkasdi családokat hívták meg. Összesen 33 családnak adták át az ösztöndíjat. A helyi szervezők azt ígérték, hogy hatékony utókampánnyal próbálják mindazokat a családokat megszólítani, ahol a magyarul beszélő gyermeket nem magyar iskolába íratták be. A vágsellyei járás területén lezajlott beiratkozási ösztöndíj átadási ünnepségekről részletes beszámolót közölt a pozsonyi Új Szó c. napilap június 29-i száma.
Június 21. Ugron Gáspár részt vett Lentiben a Lenti-Lendva Rákóczi szervezet alakuló gyűlésén. Lenti és Lendva között testvérvárosi kapcsolat áll fenn, ez indokolta a határokon átnyúló közös Rákóczi szervezet létrehozását. A szervezet tagjai között mindkét város tagjai megtalálhatók. Halzl József és Nagy Zoltán a Szepsi és Vidéke Célalap területén 3 színhelyen vett részt a beiratkozási ösztöndíjak átadási ünnepségén. A program szervezési feladatát Köteles László és Zborai Imre látta el. Az első színhely Buzita volt, ahol az igazgatóasszony köszöntője után Köteles László üdvözölte a megjelenteket, majd Halzl József szólt az anyanyelvi oktatás előnyeiről. A 17 kiértesített szülő közül 15-en jelentek meg az ösztöndíj átvételére. A következő színhely Torna volt, itt is az iskola igazgatónője fogadta a vendégeket, majd Köteles László köszöntője után Halzl József ismertette a beiratkozási ösztöndíj akció célját és eredményeit. A 27 pályázóból 25-en jelentek meg az ünnepségen, hogy átvegyék az ösztöndíjat. Szepsi városában az Általános Iskolában megrendezett ünnepséget megtisztelte jelenlétével Lévai Anikó, Orbán Viktor volt miniszterelnök felesége is. Az iskola igazgatójának rövid köszöntője után Köteles László méltatta a Rákóczi Szövetségnek a felvidéki magyarság érdekében kifejtett munkáját, ezután Halzl József emelkedett szólásra. Végül Lévai Anikó mondta el érveit az anyanyelven történő oktatás mellett és átadta az iskola részére a magával hozott ajándékkönyveket. Az ünnepségről tudósítást készített a szlovák TV magyar szerkesztősége is és cikkben számolt be az eseményről a Magyar Nemzet c. napilap. A szepsi iskolában megszervezett ünnepség után egy másik színhelyen az egyik Kultúrházban zajlott le az ösztöndíj átadás második felvonása, a túlnyomórészt roma származású gyermekek szüleit Lévai Anikó, Köteles László és Halzl József köszöntötte. A két szepsi színhelyen az 55 meghívottból 53-an vették át az ösztöndíjat. Június 23. Nagy Zoltán, Csáky Csongor és Kun Adrienn részt vett a Nagykaposi Célalap területén megszervezett ösztöndíj átadási ünnepségen. Az ünnepség előtt a Rákóczi Szövetség képviselői találkoztak az Energetikai Szakközépiskola magyar diákjaival
és tanáraival. Nagy Zoltánnak a Rákóczi Szövetség tevékenységéről adott tájékoztatása után 11 diák megalakította a Szövetség ifjúsági szervezetét, melynek vezetőjévé Renyó Pétert választották. Az ösztöndíjak átadására a nagykaposi Általános Iskolában került sor. A szervezési feladatokat a Nagykapos és Vidéke Célalap elnöke, Gabri Rudolf látta el. Az ösztöndíj átadási ünnepségen Gabri Rudolf köszöntője után Nagy Zoltán mutatta be a Rákóczi Szövetséget és az ösztöndíj akció eddigi fejleményeit. A 168 pályázó közül 161 család vette át az ösztöndíjat. Június 24. Bíró Albert a budapesti XVI. kerületi Móra Ferenc Általános Iskolában részt vett az iskola és a Forrai Sándor Rovásíró Kör által meghirdetett VII. Kárpátmedencei rovásíró versenyen. Június 26. Kiss Péter és Vékás Anna a Királyhelmec és Vidéke Célalap területére látogattak, hogy részt vegyenek a 3 színhelyen, Szomotoron, Bélyben és Királyhelmecen megszervezett beiratkozási ösztöndíj átadási ünnepségen. A látogatás első színhelyén, Szomotoron a helyi és 3 környékbeli iskola összesen 28 diákja vette át az ösztöndíjat. A gyermekek kultúrműsora után Horváth Dénes igazgató mondott ünnepi beszédet. Minden meghívott család megjelent és átvette az ösztöndíjat. A látogatás következő állomása Bély volt, ahol a helyi iskola diákjai mellett további 4 környékbeli iskola diákjai is megjelentek. A meghívott 73 családból 71-en jelentek meg, de két további család a helyszínen nyújtotta be pályázatát és vette át az ösztöndíjat. A program utolsó állomása Királyhelmec volt, itt a szervezőmunkát Szuperák Mária, a Célalap munkabizottságának új vezetője, valamint Miklós Lóránt iskolaigazgató látta el. A királyhelmeci iskolába beiratkozott gyermekek családjai mellett még további 8 település iskoláinak kisdiákjai, illetve családjai jelentek meg. A meghívott 86 családból mindannyian átvették a támogatást. A Rákóczi Szövetség azt kérte a szervezőktől, hogy hatékony utókampánnyal igyekezzenek további családokat megnyerni a magyar iskola számára.
Június 28. Kun Ferencz, Dr. Lukács Ferenc és Kiss Péter részt vett a Zselíz és Vidéke Célalap területén lévő települések családjainak részére megszervezett ösztöndíj átadási ünnepségen. A zselízi iskolában megrendezett ünnepségen Zselízen kívül 10 további településről érkeztek az érintett szülők. A házigazda szerepét Dr. Wurster Andor, a Célalap vezetője látta el. Az ünnepség keretében a helyi óvodások és kisiskolások kultúrműsort mutattak be, majd Kun Ferencz köszöntötte a megjelent szülőket. A 46 pályázó szülő közül 37-en vették át az ösztöndíjat, de kitűnt, hogy további családok kívánnak pályázni az ösztöndíjra. Július 1-5. A Rákóczi Szövetség 5. alkalommal rendezte meg általános iskolások részére anyanyelvi táborát Baján a helyi Szent László ÁMK-val és a Tisza István Baráti Társasággal együttműködve. A tábor célja a délvidéki szórványban élő magyar általános iskoláskorú gyermekek nevelési szándékkal való nyári táboroztatása volt. Bácskertesről, Bezdánból, Doroszlóról, Gombosról, Nemesmiliticsről, Csonoplyáról, Szilágyiról, Kúláról,
valamint
Zomborból 5-6
gyermek érkezett
a
táborba.
Településenként egy-egy kísérőtanár jött a gyermekekkel, akikkel szakmai tapasztalatcsere céljából bajai tanárok foglalkoztak a tábor idején. A tanárok a tábor végén bajai iskolák és a Rákóczi Szövetség ajándékaként CD-ket és oktatási segédanyagokat kaptak. A táborban 48 általános iskolás diákot és 8 kísérőtanárt láttak vendégül. A tábor ideje alatt egyensúlyban voltak a kulturális, szabadidős és oktatási programok. Az oktatási programok során a gyermekek mondókákat, verseket tanultak, magyar általános iskolai olvasókönyvből gyakoroltak, kézműves foglalkozásokat tartottak és még színdarabot is betanultak. A Dunán hajókirándulást szerveztek részükre és a búcsúesten a gyermek-diszkó előtt idén is megkóstolhatták a bajai halászlét. A tábor programja elnyerte a kisdiákok tetszését és sikeresen mozdította elő a délvidéki szórványmagyarság ügyét. Július 3. Ugron Gáspár részt vett az ELTE Állam és Jogtudományi Karán 11. alkalommal megrendezett Budapesti Nyári Egyetem programjában. Tájékoztatást adott a határon túli magyar jogi- és történészhallgatóknak a Rákóczi Szövetség tevékenységéről.
Július 3-7. A Rákóczi Szövetség 8. alkalommal megrendezte Pannonhalmán a Kárpátmedencei magyar kispapok táborát. A tábor helyszíne ezúttal is a Pannonhalmi Bencés Főapátság volt. A tábor fővédnökségét Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök vállalta. A tábor keretében a résztvevők találkozhattak Dr. Beer Miklós váci megyéspüspökkel, Dr. Bolberitz Pál egyetemi tanárral és látogatást tettek Bakonybélbe és Esztergomba, Balatonalmádiban pedig találkoztak Halzl Józseffel és közösen látogatást tettek Szabó János plébánosnál, aki bemutatta részükre a balatonalmádi Szent Jobb Kápolnát. A közel 30 papnövendék többsége, 19 fő Erdélyből érkezett, de képviseltette magát a Felvidék, Kárpátalja és a Délvidék is. Két kispap érkezett Felvidékről, négyen jöttek Kárpátaljáról és egy kispap Délvidékről. A kispaptáborról 2006. őszi számában beszámolt a Pannonhalmi Főapátság által kiadott Bencés-hírlevél. Július 7-9. Kun Ferencz, Dr. Lukács Ferenc és Kiss Péter részt vettek a kalotaszegi Rákóczi szervezet közreműködésével megrendezett Vasvári Pál ünnepségeken. A rendezvény több helyszínen zajlott: Körösfőn, Bélesen, Magyarvalkón és Nyárszón. Kun Ferencz két helyen is a rendezvénysorozat ünnepi szónoka volt, a Szövetség elismerő diplomát kapott a Kalotaszegnek nyújtott támogatásáért. A rendezvényen képviseltette magát a szigetvári és a barcsi Rákóczi szervezet is. Július 7-13. A Rákóczi Szövetség hetedik alkalommal rendezte meg Sátoraljaújhelyen középiskolás táborát magyarországi és határon túli diákok részvételével. A „Magyar tanárok és diákok találkozója a Magyar Kálvárián” elnevezésű rendezvényen összesen 240 fő – diákok és kísérőtanárok – vett részt. A résztvevők közül 71 fő érkezett Erdélyből, 46 Felvidékről, 10 Kárpátaljáról, 60 Délvidékről és 53 az anyaországból. A tábor ünnepélyes megnyitójára július 7-én került sor, Ugron Gáspár főtitkár üdvözölte a vendégeket. A megnyitó ünnepségen közreműködött a Csókai (délvidéki) Rákóczi Férfikórus, Koltay Gábor filmrendező, lovas huszárok és még sokan mások. Másnap a résztvevők Széphalomra kirándultak, ahol kifejezték
tiszteletüket Kazinczy Ferenc sírjánál, majd este az egyes régiókból érkező diákok bemutatkozó kulturális műsort tartottak. Július 9-én a szentmise és istentisztelet után a táborlakók Kassára és Borsiba látogattak, ahol megtekintették Borsi Ferenc szülőházát és Kassán tisztelegtek Rákóczi sírjánál. Este Bartis Ferenc költőről – aki
a korábbi években a tábor
vendége volt – tartottak emlékműsort. A következő napon sporteseményekre és a Sátoraljaújhely környéki nevezetességek megtekintésére került sor. Július 11-én a résztvevők Sárospatakra kirándultak, majd este megtekintették az 1956-os forradalom 50. évfordulójára emlékezve a mosonmagyaróvári sortűzről készített filmet. A tábor utolsó napján ismét sportversenyek következtek, majd történelmi előadásokat hallgattak a résztvevők. A záróest utolsó programja egy táncház volt. Július 10-16. Kun Ferencz 30 szlovákiai értelmiségivel egyhetes vizitúrán vett részt JókaTallós-Pozsonyeperjes-Nyárasd-Gúta útvonalon. A Szövetség részéről még részt vett a programban Balázs György, a Csehországi és Szlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Július 11. Halzl József a Miniszterelnöki Hivatalban látogatást tett Szajda Szilárdnál, a Miniszterelnöki Kabinet Parlamenti és Civil Kapcsolatok Főosztályának vezetőjénél. A találkozás egy korábban, Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek írt levél nyomán jött létre, amelyben Halzl József javaslatot tett partneri kapcsolatok létrehozására a kormányzat és a Rákóczi Szövetség között. Halzl József részletes tájékoztatást adott a Szövetség tevékenységéről és hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a kormányzat az eddiginél erőteljesebben támogassa a határon túli magyarságot szolgáló civil kezdeményezéseket, ezen belül mindenek előtt a stratégiai feladatokat ellátó Rákóczi Szövetséget. Szajda Szilárd azt kérte, hogy a Rákóczi Szövetség egy újabb levélben fejtse ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek az együttműködésre vonatkozó javaslatait. Július 12.
Halzl József fogadta Hrubik Bélát, a CSEMADOK új elnökét, aki a megbeszélés során kifejezte készségét, hogy a Rákóczi Szövetség írásos együttműködési megállapodást hozzon létre a CSEMADOK-kal. Erre azért is szükség van, mert az új szlovákiai belpolitikai helyzetben fokozott szerep hárul a civil kezdeményezésekre, a civil szervezetek együttműködésére. Halzl József és Dobozi György látogatást tett az Energiagazdálkodási Rt.-nél, Balogh András vezérigazgatónál. Balogh András ígéretet tett arra, hogy a múlt évi terjedelemben a Rákóczi Szövetség támogatását ebben az évben is biztosítani kívánja. Ehhez támogatáskérő levél megküldését kérte a Szövetségtől. Július 13. Halzl József látogatást tett a II. kerületi Önkormányzatnál és találkozott Porkoláb Mátyás alpolgármesterrel, akit tájékoztatott a Rákóczi Szövetség helyzetéről és programjairól. Porkoláb Mátyás ígéretet tett arra, hogy az Önkormányzat ebben az évben is támogatni fogja a Szövetséget. Kezdeményezni fogja továbbá, hogy a Budai Polgár c. önkormányzati lap írjon cikket a Rákóczi Szövetségről. Július 14. Halzl József találkozott Kapolyi Lászlóval, a System Consulting Rt. elnökével. Tájékoztatta őt a Rákóczi Szövetség helyzetéről és Kapolyi László további támogatását kérte a Szövetség ez évi programjaihoz. Július 16. Szalontay
Csaba
Tiszaújlakon
részt
vett
a
Nagyságos
Fejedelem
kuruccsapatainak első győzedelmes csatája tiszteletére emelt Turul szobornál rendezett ünnepségen. A rendezvény házigazdája Milován Sándor KMKSZ alelnök volt, az ünnepi beszédet Kovács Miklós elnök tartotta. A magyar kormányzat képviseletében Csengeri János ungvári konzul olvasta fel beszédét. Az ünnepség végén került sor a koszorúzásra, Szalontay Csaba a Rákóczi Szövetség nevében helyezte el a tisztelet koszorúját. Július 18.
Halzl József a Duna TV meghívására részt vett azon a kerekasztal megbeszélésen, amelyen rajta kívül még közreműködött Jakab Sándor, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének ügyvezető elnöke és Hévizi Józsa, a Szent Margit Gimnázium tanára. A kerekasztal megbeszélés témája a szomszédos országokban élő magyar kisebbségek autonómiája volt. Halzl József hangsúlyozta, hogy Szlovákiában a magyargyűlölő Szlovák Nemzeti Párt részvétele a kormányban a magyar közösség eddiginél hatékonyabb cselekvő összefogását teszi szükségessé. A kerekasztal beszélgetés után Halzl József rövid megbeszélést folytatott Hévizi Józsával,
aki
azt
ígérte,
ősszel
szívesen
közreműködik
a
Szent
Margit
Gimnáziumban már meglévő ifjúsági Rákóczi szervezet újjászervezésében. Július 20-23. A Rákóczi Szövetség megszervezte a 2005. évi Gloria Victis történelmi vetélkedő győztesei részére felajánlott ajándékutazást. Az ajándékutazáson a galántai Kodály Zoltán Gimnázium, a bajai Szent László ÁMK, a miskolci Avasi Gimnázium és a pozsonyi Magyar Tannyelvű Gimnázium diákjai vettek részt. A Rákóczi Szövetség Központját kísérőként Ambrus Sándor képviselte. A négynapos utazás első napján Kassát látogatták meg, ahol fogadta a csapatot Blénessy Róbert, a
helyi ifjúsági szervezet
alelnöke,
majd
Krakkóba
utaztak tovább, ahol
megtekintették a város műemlékeit. A visszautazás napján útjukat megszakítva a Tátrában, Zakopanéban töltöttek el néhány órát. Végül Árvaváralja érintésével érkeztek meg Budapestre. Július 22. Kun Ferencz vezetésével a Rákóczi Szövetség delegációja részt vett Nagykéren
a
„KÉR”
nevű
települések találkozóján.
A
Rákóczi Szövetség
delegációjának tagja volt még Dr. Lukács Ferenc, Nagy Zoltán és Polhammer László. Az ünnepi beszédet a „KÉR”-ekről és a honfoglalásról Kun Ferencz tartotta. Az Új Szó c. napilap két cikket is írt az eseményről, megemlítve a Rákóczi Szövetség közreműködését. Maruzsa Zoltán a zombori Rákóczi szervezet meghívására részt vett a városi halászléfőző népünnepélyen.
Július 23-29. Kun Ferencz látogatást tett a Rákóczi Szövetség balogvölgyi szervezete által megrendezett 5. Gömöri Alkotótáborban. A látogatásra a Szövetség részéről elkísérte Lukács Ferenc és Kiss Péter. Július 24-28. 70 középiskolai tanár részvételével ebben az évben is Mátrafüreden, a Vadas Jenő Erdészeti Szakközépiskolában rendezte meg a Szövetség a magyarországi és határon túli történelemtanárok találkozóját, ami lehetőséget nyújt a résztvevők szakmai ismeretének bővítésére, a különböző területekről érkezett tanárok kapcsolatépítésére. A rendezvény „Dicsőség a legyőzötteknek – az 1956-os forradalom emléke és üzenete” címmel került megszervezésre, így is tisztelegve a forradalom 50. évfordulója előtt. A rendezvény résztvevői Magyarországról, Erdélyből, Felvidékről, Horvátországból, Kárpátaljáról és a Vajdaságból érkeztek. A megjelenteket a középiskola kollégiumában szállásolták el, míg az étkezést a középiskola menzája biztosította. A lebonyolításban a Rákóczi Szövetség oktatásiés ifjúsági csoportja vett részt. Délelőtt és délután előadások képezték a programot, míg este filmvetítésre, koncertre és vetélkedőre került sor. Az előadók közül Tőkéczky László, „A magyar történelem és egyetemes történelem ’56.” címmel tartott előadást, Kahler Frigyes, a forradalom megtorlásáról, N. Kiss Sándor „Sortüzek a forradalom és szabadságharc idején” címmel adott elő. Halzl József és Greschik Gyula 1956-os műegyetemi élményeiről számolt be, Magyarics Tamás, a „Magyar forradalom és a nagyhatalmak” címmel, Balás Piri László pedig „Mi történt velünk 1956-ban” címmel fejtette ki gondolatait és emlékeit. Ötvös István „A magyar társadalom útja a forradalomig” címet választotta előadásának, Wittner Mária pedig saját élményeit osztotta meg a résztvevőkkel. A tábor programjának fontos része volt a mosonmagyaróvári sortüzet bemutató dokumentumfilm, melyet Szeredi Kálmán értő tolmácsolásában nézhettek meg a megjelentek. A szakmai programot a siroki várhoz, majd Egerbe a Szép Asszony Völgyébe tett látogatás egészítette ki.
Július 26. Halzl József és Ambrus Sándor Hetényben részt vett a neszmélyi Rákóczi Hídverő szervezet felvidéki polgármestereinek találkozóján, amelynek házigazdája Lucza Sára hetényi polgármesterasszony volt. A találkozón részt vett a felvidéki polgármesterek mellett Benkő Ferenc neszmélyi polgármester és Á. Nagy László az MKP elnökségi tagja. Halzl József felszólalásában méltatta a Hídverő szervezet tevékenységét, hangsúlyozva a Rákóczi Szövetség kezdeményező szerepét annak létrehozásában. Áttekintést adott a Szövetség és Alapítványa helyzetéről, bírálattal illette a Komárom és Vidéke Célalap tevékenységét és jelezte, hogy a Szövetség az ősz folyamán a Célalap megújítását kívánja kezdeményezni és ebben számít több jelenlévő polgármester közreműködésére. Július 27. Ugron Gáspár egy civil delegáció tagjaként találkozott Szili Katalinnal, a Parlament elnökével. Ugron Gáspár felhívta a figyelmet a határon túli magyar civil szervezet munkájának támogatására. Szili Katalin felkérte a Rákóczi Szövetséget egy 2007. tavaszán megrendezendő Kárpát-medencei Civil Fesztivál szervezésében való közreműködésre. Július 28. Ugron Gáspár részt vett a Hír TV Reggeli járat c. műsorában. Tájékoztatást adott a Nemzeti Civil Alapprogram tevékenységéről, annak a határon túli magyarságot szolgáló projektjeiről. Július 29. Balázs György részt vett a Magyar Vár Alapítvány pomázi nyári táborában. Tájékoztatást adott a Rákóczi Szövetség, valamint a CSSZMKA határon túli magyarságot szolgáló programjairól, támogatásairól. Július 31-augusztus 10. Július 31-én 23. alkalommal nyitotta meg kapuját a határon túl élő magyar diákok előtt a Győri Nemzetközi Anyanyelvi Tábor. A július 31-augusztus 10. között a Rákóczi Szövetség győri szervezete által megrendezett tábor színhelye 2006-ban is a Szent László Katolikus Szakkollégium volt. A tábor megnyitó ünnepségén részt vett
Dr. Ugron Gáspár a Rákóczi Szövetség főtitkára és Szabó József a Szövetség alelnöke, a győri helyi szervezet elnöke. A tábor résztvevői ebben az évben is középiskolások voltak: a Felvidékről 10, Erdélyből 11, Kárpátaljáról 12 diák, ezen kívül néhány magyarországi diák is részese volt a programnak. A diákokat az egyes régiókból tanáraik kísérték, akik a program lebonyolításában komoly segítséget nyújtottak. A tábor idején a Kollégiumban különböző témakörökben megyei szakértők tartottak előadásokat és a tábort színesítették a különböző színhelyekre megszervezett tanulmányi kirándulások. Az előadások témái a következők voltak: -
történelmünk
sorsfordító
eseményei:
államalapítás,
nemzeti
szimbólumaink, 1848-49, Trianon, 1956, a mai Magyarország, -
a magyar nép hagyományai: népszokások, népdalok, népi szimbolika, népzenei örökségünk, népi tárgyalkotás, táncház,
-
anyanyelvünk és a magyar irodalom,
-
a határainkon túli magyarok helyzete, életkörülményei.
A tábor ideje alatt két egész napos kirándulásra került sor, az egyik kirándulás során Veszprémbe és a Balaton vidékére (Paloznak, Tihany ) jutottak el a fiatalok, a másik kirándulás útvonala: Nagycenk-Fertőd-Sopron-Felsőrákos-Balf volt. Rövid kirándulás keretében a táborlakók megismerkedhettek a helytörténet és a hagyományápolás művelőivel, a Sziget-közi Dunaszegen. A tábort felhőtlenül boldog búcsúest, majd egy szomorú másnapi búcsúzás zárta, az újbóli találkozás reményét is felvillantva.
Augusztus 5. Bacsó Nándor részt vett a Vámosatya község Önkormányzata által szervezett Természetvédelmi Napok rendezvényén és megbeszélést folytatott Szász József polgármesterrel, a Rákóczi Szövetség helyi szervezetének megalakításáról.
Augusztus 5-12. A Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezete, a Temesvári Magyar Diákszervezet, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, az Antall József Alapítvány és a Rákóczi Szövetség közös szervezésében ebben az évben 5. alkalommal rendezték meg a Kárpát-medencei Nyári Egyetemet Nagyváradon. A
rendezvényen ebben az évben összesen 184 regisztrált résztvevő jelent meg. A program keretében különböző előadások hangzottak el. Az előadók között említhető Csoóri Sándor, Duray Miklós, Tőkés László, Tóró Tibor, Szilágyi Zsolt, Csete Örs, Tempfli József és mások. A rendezvény fontos programpontja volt az egész napos Veres-pataki kirándulás, ahol a résztvevőket tájékoztatták a Veres-pataki helyzetről. Ellátogatott a Nyári Egyetemre a Rákóczi Szövetség részéről Ugron Gáspár és Nagy Zoltán.
Augusztus 13. Halzl József Balatonakarattyán részt vett az egykori Rákóczi-fa helyén épített Rákóczi emlékkő felavatásán. Az emlékkő civil kezdeményezésként Úrvári Sándor szervezésében valósult meg. Halzl József avatóbeszédében összefoglalta Rákóczi azon tulajdonságait, amelyek miatt a mai kor embere számára is példaként szolgálhat:
az
államférfiúi
önzetlenséget,
a
másvallásúak
iránt
felmutatott
toleranciáját és a szabadság zászlaja alatt magyarok, tótok, ruténok cselekvő összefogását. Megemlítette, hogy a Balaton környékén már több településen (Keszthelyen, Siófokon és Balatonfüreden) működik Rákóczi szervezet és felvetette azt a gondolatot, hogy Balatonakarattyán is a Rákóczi kultusz jegyében létrejöhetne a Szövetség helyi szervezete. Az emlékünnepségen közreműködött a helybéli asszonykórus, valamint egy tárogatóművész és egy énekesnő. Jelen volt az eseményen
és
az
Önkormányzat
nevében
koszorúzott
Balatonakarattya
polgármestere.
Augusztus 14. Halzl József látogatást tett a Miniszterelnöki Hivatalban és találkozott Bodor Tibor főosztályvezetővel, valamint munkatársával, Meskó Zsolttal. Megtárgyalták az 1956-os műegyetemi rendezvény és fáklyás felvonulás ügyét. Halzl József hangsúlyozta, hogy a Rákóczi Szövetség ebben az évben is vállalja a Műegyetemtől a Bem térre induló fáklyás felvonulás szervezését. Kérte a Miniszterelnöki Hivatal pénzügyi támogatását a Gloria Victis rendezvénysorozatnak az 50. évfordulóhoz méltó megszervezéséhez.
Augusztus 15-21.
A Rákóczi Szövetség 17. alkalommal rendezte meg Esztergomi Anyanyelvi Táborát határon túli általános iskolások részére. A program fő célja minden évben, hogy a szomszédos országokban élő, többszörösen hátrányos helyzetű magyar gyermekeknek lehetőséget nyújtson a szinte már feledésbe merült magyar nyelv ápolására, a magyar történelem megismerésére. A tábor legfőbb eleme a nyelvi felzárkóztatás,
de
a
gyerekek
részt
vettek
kézműves
foglalkozásokon,
sportvetélkedőkön, történelmi előadáson, városnézésen és múzeumlátogatáson is. A magyar kultúra és történelem megismerésére remek alkalmat nyújtott az augusztus 20-i esztergomi ünnepségsorozat. A tábort ebben az évben is a nyitrai Juhász Gyula Ifjúsági Klub tagjai készítették elő és bonyolították le a programokat. A tábor színhelye az esztergomi József Attila Általános Iskola volt. A Felvidékről – elsősorban Zoboraljáról – 32 résztvevő, Kárpátaljáról pedig 37 résztvevő érkezett: Beregszászról, Rahóról, Tiszabogdányból és Kőrösmezőről. A résztvevők az esztergomi programok mellett látogatást tettek Budapestre, ahol megtekintették a budai Várat, az Országházat, Hősök terét, majd ellátogattak a Fővárosi Állat- és Növénykertbe. Esztergomban a résztvevők látogatást tettek az Aqua-sziget élményfürdőbe, felmásztak a Bazilika kupolájába és megnézték
a
Vármúzeum
tárlatát.
Augusztus
20-án
a
Szent
István-napi
istentiszteleten részt vettek a Bazilikában. Népszerűek voltak a különböző kézműves foglalkozások,
üvegfestés,
tarisznyadíszítés,
festés-rajzolás,
valamint
a
sportvetélkedők. Ellátogatott a táborba a Kossuth Rádió riportere és az MTV egyik stábja, valamint a Duna TV forgatócsoportja is. A tábor sikeres megrendezéséhez értékes
segítséget
nyújtottak
a
Rákóczi
Szövetség
esztergomi
tagjai
és
szimpatizánsai. A Rákóczi Szövetség központja részéről ellátogatott a táborba Kun Ferencz és Lukács Ferenc.
Augusztus 17. Halzl József
személyes megbeszélést folytatott Száraz Dénessel, a
Szülőföldön Magyarul Társulás elnökével. Áttekintették a felvidéki beiratkozási ösztöndíj akció helyzetét, különös tekintettel azokra a Célalapokra, amelyeknek területén a beiratkozási ösztöndíj átadási ünnepségek majd csak az őszi tanévnyitó után kerülnek megrendezésre. Megállapodtak abban, hogy az előzetes terveknek megfelelően szeptember végén, vagy október elején megrendezik a Célalapok ez évi rendes közgyűlését.
Augusztus 20. A Rákóczi Szövetség oroszlányi szervezete a Szent István-napi ünnepségek keretében felavatta II. Rákóczi Ferenc fejedelem szobrát. A szoborállítás költségeihez a Szövetség is hozzájárult. A Szövetség Elnökségét a szoboravatási ünnepségen Martényi Árpád képviselte. A szoboravatás közel 1000 fős tömeg előtt zajlott, Nagy Csabának, a helyi Rákóczi szervezet elnökének köszöntője után a szoboravató beszédet Rajnai Gábor polgármester mondta. Az ünnepségen az Oroszlány várossal kapcsolatban lévő határon túli szervezetek is részt vettek. Az ünnepséget záró szoborkoszorúzás során felszólalt Martényi Árpád is, aki összefoglalta a Rákóczi Szövetség szerepét a Rákóczi kultusz ébresztésében és a szoborállítás támogatásában.
Augusztus 21. Halzl József részt vett a „Társaság a Kárpát-medencei magyarságért” által megrendelt film bemutatóján, amelyet 1956 ügyének a fiatalok körében történő népszerűsítése érdekében alkotott meg a Pesthy Kft. A bemutatón Éhn József, a Társaság elnöke és Lipták András, a filmkészítést jelentős összeggel támogató H. Szováti Miklós, a Győri Hőszolgáltató Kft. igazgatója, Csehi József, a Rákóczi Szövetség szombathelyi szervezetének elnöke, a film egyik szereplője Végvári Vazul ferences atya vettek részt. Lipták András azt kérte, hogy a Rákóczi Szövetség juttassa el valamennyi kárpátaljai és felvidéki iskola részére a filmet tartalmazó kazettát. Halzl József erre ígéretet tett.
Augusztus 23. Halzl József és Nemes Andrásné a Kecskés László Társaság elnöke, aki egyúttal elnöke a Rákóczi Szövetség komáromi szervezetének, látogatást tettek a Parlamentben az Alkotmányügyi, Igazságügyi és Ügyrendi Bizottság elnökénél, Vastagh Pálnál. A látogatás célja az volt, hogy közös levél kíséretében átadják Vastagh Pálnak azokat az aláírásokat, amelyek a II. világháború után kitelepített felvidékiek kárpótlási igényének kívánnak nyomatékot adni. A Rákóczi Szövetség képviselői hangsúlyozták, hogy az Alkotmánybíróság 10 évvel ezelőtti állásfoglalása nyomán legfőbb ideje, hogy ezt a rendezetlen ügyet rendezzék és ebben kérték Vastagh Pál bizottságának aktív közreműködését. Nemes Andrásné hangsúlyozta,
hogy az ügynek az anyagi vetületén kívül van egy talán még fontosabb vetülete: erkölcsi elégtétel adása a meghurcoltaknak. Vastagh Pál tájékozottnak mutatkozott a szóban forgó ügyben és jóindulatáról biztosította a Rákóczi Szövetség képviselőit, azt ígérte, hogy puhatolózni fog ebben az ügyben az illetékes kormányzati tényezőknél, de jelezte, hogy a jelenlegi helyzetben nem lesz könnyű olyan döntést hozni, amelynek költségvetést terhelő következménye lenne.
Augusztus 25. Maruzsa Zoltán Kulára látogatott és átadta a helyi általános iskola 14 elsős diákjának a bajai helyi szervezet ajándékaként a magyar tankönyvcsomagokat.
Augusztus 26. Maruzsa Zoltán részt vett a bácskai Rákóczi szervezet társrendezésében megszervezett Szent Iván-éji Napokon Felsőszentivánon, amelyen az idén is sok naszvadi vett részt, meglátogatva kitelepített rokonait.
Augusztus 28. Halzl József Lezsák Sándorral és Grosics Gyulával TV-beszélgetésen vett részt az Echo TV-ben. A Földesi Margit történész moderálásával megtartott beszélgetésen a nemzettudat helyzetét elemezték a Kádár-rendszerben. A beszélgetést követően Halzl József megállapodott Földesi Margittal a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanárával, hogy együttműködnek a Rákóczi Szövetség egyetemi ifjúsági szervezetének újjászervezésében. Ehhez Földesi Margit kész tevőlegesen hozzájárulni. Halzl József Vincze Viktor Attila riporter meghívására a Duna TV-ben Balla Mihállyal, a FIDESZ országgyűlési képviselőjével, a Parlament Külügyi Bizottságának tagjával beszélgetett a szlovákiai belpolitikai helyzetről, különös tekintettel a magyarság rovására elkövetett atrocitásokra. Halzl József hangsúlyozta, hogy az adott helyzetben még fontosabbá vált az anyaország szolidaritásának erősítése és ezt a célt hatékonyan szolgálja a Rákóczi Szövetség felvidéki beiratkozási ösztöndíj akciója.
Augusztus 28-szeptember 2. A Rákóczi Szövetség 19. alkalommal rendezte meg főiskolás táborát Szentendrén. A táborban a korábbi évekhez hasonlóan határon túli magyar főiskolás és egyetemista diákszervezetek (Felvidék, Erdély, Délvidék, Kárpátalja) vezetőit és tagjait láttunk vendégül. A résztvevők száma 76 volt. A tábor színhelye ebben az évben is a szentendrei Pap-szigeti kemping volt. Augusztus 28-án este a Benkő vonósnégyes hangversenyével kezdődött a program, a hangversenynek ebben az évben is nagy sikere volt. Augusztus 29-én a tábor hivatalos megnyitóján Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke ismertette a Rákóczi Szövetség aktuális tevékenységét, kihangsúlyozva sokrétű ifjúsági rendezvényeit, a felvidéki beiratkozási programot és az új helyi szervezetek megalakításának eredményeit, különös tekintettel a nagyszámú középiskolai szervezetekre. Hans Kaiser, a Konrád Adenauer Alapítvány elnöke áttekintést adott az Adenauer Alapítvány Közép-európai céljairól és tapasztalatairól, megemlítve, hogy az Alapítvány évek óta támogatója a szentendrei főiskolás tábornak. Délután szentendrei városnézés következett, melynek során Dietz Ferenc polgármester a Városházán fogadta a résztvevőket. A következő napon a fiatalok Budapestre látogattak, ahol a Magyar Nemzeti Bank Színháztermében Járai Zsigmond, a jegybank elnöke és Bod Péter Ákos, korábbi elnök tartott részükre előadást a magyar gazdaság helyzetéről. Ezt követően országházi látogatásra került sor, ennek során Balog Zoltán, az Emberi Jogi, Kisebbségi, Civil- és Vallásügyi Bizottság elnöke tartott előadást, majd Csáky Pál volt szlovák miniszterelnök-helyettes adott helyzetképet a szlovákiai belpolitikáról külön kitérve a magyarokat ért atrocitásokra. Másnap a Magyar Villamos Művek Zrt. képviseletében Bacskó Mihály, a MOL Rt. képviseletében Ferencz I. Szabolcs adott tájékoztatást cégeik Közép-európai stratégiájáról. A tábor utolsó napján Lukács Csaba, a Magyar Nemzet napilap újságírója tartott élménybeszámolót „Katasztrófák nyomában” címmel, a különböző katasztrófasújtotta területeken szerzett élményei alapján. A találkozó záróeseménye a dunai sétahajózás volt Szentendre és Budapest között.
Augusztus 29.
Kun Ferencz a Szikince helyi szervezet hagyományőrző aratási ünnepélyén vett részt Kisölveden. Az ünnepségen több polgármester és Gál Gábor, az MKP parlamenti képviselője is részt vett. Homoly Erzsébet a helyi szervezet elnöke köszönőlevelet adott át Kun Ferencznek a Rákóczi Szövetség részéről az alkotótábor részére nyújtott támogatásért.
Szeptember 1. Maruzsa Zoltán Zomborba látogatott, ahol a Rákóczi Szövetség megbízásából átadta a helyi magyar iskola 11 elsős növendékének az ajándék tankönyveket.
Szeptember 2. Kun Ferencz részt vett a Rákóczi Szövetség süttői helyi szervezetének főzőversenyén.
Szeptember 4. Száraz Dénes, a Rákóczi Szövetség és az Érsekújvár és Vidéke Célalap képviseletében az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskolában átadta a beiratkozási ösztöndíjat 40 kisiskolás családja részére.
Szeptember 6. Halzl József látogatást tett a Miniszterelnöki Hivatalban, ahol találkozott Törzsök Erikával, a Hivatal kormány-főtanácsadójával. Törzsök Erika, aki elnöke az Európai Kisebbségi Összehasonlító Tudományok Kutatóintézetének, tájékoztatást adott a kormányzat határon túli magyarsággal kapcsolatos politikájáról. Kiemelte, hogy az új kormánypolitika erőteljesen építene az európai uniós forrásokra és fejlesztés orientált. Különösen fontosnak tartják a Magyarországot a szomszédos országokkal összekötő út, vasút és hídkapcsolatok erősítését. Törzsök Erika hangsúlyozta, hogy fokozott szerepet kell szánni a magyar-magyar kapcsolatokban a civil társadalmi kezdeményezéseknek, ebből a szempontból fontosnak ítéli a Rákóczi Szövetség munkáját. Halzl József tájékoztatást adott a Rákóczi Szövetség helyzetéről és programjairól, kiemelte a felvidéki beiratkozási ösztöndíj akciót és Törzsök Erika segítségét kérte ahhoz, hogy a Felvidéken a családok közvetlenül megkaphassák a kedvezménytörvényben előirányzott oktatás-nevelési támogatást.
Szeptember 8. Halzl József és Nagy Zoltán a hatvani Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskolába látogatott. Kiss György történelemtanár kezdeményezésére az iskola igazgatójának támogatása mellett az iskola történelem fakultációjának diákjai megalakították a Rákóczi Szövetség iskolai csoportját. A szervezet megalakítása előtt már volt kapcsolata a Szövetségnek az iskolával, amelynek diákjai ebben az évben részesei voltak a március 15-i diákutaztatási programnak. Az alakuló ülésen Halzl József és Nagy Zoltán bemutatták a Rákóczi Szövetség tevékenységét, majd a diákok közül 14-en csatlakoztak a Rákóczi Szövetséghez és megválasztották a szervezet öttagú elnökségét. A csoport elnökévé Kiss Györgyöt választották.
Szeptember 9. Ugron Gáspár részt vett és beszédet mondott a Rákóczi Szövetség oroszlányi szervezete által megrendezett XI. Majki Rákóczi-napon. Nagy Csabának, a helyi szervezet elnökének köszöntője után beszédet mondott még Rajnay Gábor a város polgármestere, Dr. Kálmán Attila, a Tatai Református Gimnázium igazgatója és György Ferenc ipolybalogi katolikus plébános. A kulturális műsor keretében többek között felléptek a nagykéri tárogatósok. Martényi Árpád részt vett a komáromi Kecskés László Társaság által idén 5. alkalommal megrendezett Országos Felvidéki Találkozón Komáromban.
A
szervezésben közreműködött a megújított komáromi Rákóczi szervezet is. A Monostori erődben megszervezett program keretében kultúrprogrammal részt vett a felvidéki Felsőszeli község művészeti csoportja. A résztvevők a kitelepítés és deportálás emlékművénél elhelyezték koszorúikat és gyertyát gyújtottak a deportáltak emlékére. Hábel György Vágkirályfán részt vett Janics Kálmán mellszobrának felavatásán és a Rákóczi Szövetség nevében emlékezett „A hontalanság évei” című könyv szerzőjére.
Szeptember 11. Halzl József az Országgyűlési Irodaházban találkozott Navracsics Tiborral, a FIDESZ Magyar Polgári Párt Frakciójának vezetőjével. Tájékoztatta a Rákóczi Szövetség tevékenységéről és átadta részére az erre vonatkozó anyagokat. Arra
kérte a frakcióvezetőt, hogy a FIDESZ frakció fejtsen ki fokozottabb aktivitást a határon túli magyarság ügyeiben. Halzl József beszámolt a Rákóczi Szövetség felvidéki beiratkozási ösztöndíj akciójáról és átadta részére a vonatkozó felhívás szövegét. Utalt arra, hogy múlt évben nem járt sikerrel a FIDESZ frakció tagjainak megszólítása ebben az ügyben, de a Szövetség reméli, hogy ebben az évben az országgyűlési
képviselők
adományaikkal
csatlakoznak
ehhez
az
akcióhoz.
Navracsics Tibor azt ígérte, hogy a szeptember 18-i frakcióülésen elővezeti a témát és bízik abban, hogy sokan egy-egy gyermek ösztöndíjának felvállalásával csatlakozni fognak a Rákóczi Szövetség kezdeményezéséhez.
Szeptember 12. Halzl József és Rákóczi Krisztián részt vettek a Somorja és Vidéke Célalap által szervezett beiratkozási ösztöndíj átadási ünnepségen, majd Tardoskedden a Bara Mihály polgármester és a helyi Rákóczi szervezet által rendezett ösztöndíj átadási ünnepségen. A program záró színhelye Udvard volt, ahol az ösztöndíj átadási ünnepség szervezőjeként Kusy Károly, a helyi Rákóczi Szövetség elnöke működött közre.
Szeptember 13. Ugron Gáspár és Gaál Borbála a pozsonyi Duna utcai Iskolában részt vettek a beiratkozási ösztöndíj átadási ünnepségen. A rendezvényen részt vett az iskola képviselőin kívül Takács András, a Pozsony és Vidéke Célalap elnöke. Takács András bevezetője után Ugron Gáspár méltatta a Szövetség ösztöndíj akcióját, majd az iskola igazgatóhelyettese, Morvai Katalin szólt a szülőkhöz. Az ösztöndíjat a pályázatot benyújtó 31 családból 29 család vette át. Halzl József részt vett a Műegyetem 1956. Alapítvány kuratóriumi ülésén. Vajna Zoltán beszámolt az ez évi műegyetemi ünnepség szervezési munkálatairól. Tájékoztatást adott arról, hogy az Egyetem rektora nem engedélyezi az ünnepségnek az Aulában történő megtartását, ezért azt a rakparton kell megrendezni. Ugyanakkor közölte, tájékoztatást kapott az Elnöki Hivataltól, eszerint Sólyom László részt kíván venni a műegyetemi ünnepségen. Halzl József tájékoztatást adott a fáklyás felvonulással és a Bem téri koszorúzással kapcsolatos szervezőmunkáról.
Halzl József a Magyar Kultúra Alapítvány Budavári Központjában részt vett Tarics Péter ünnepi hangversenyén, amelyet abból az alkalomból rendeztek, hogy Tarics Péter 20 év óta folytatja érdemdús előadóművészi tevékenységét a Felvidéken. Figyelembe véve Tarics Péter sokrétű áldozatos munkáját és azt, hogy Tarics Péter 1993. óta tagja a Rákóczi Szövetségnek, Halzl József a hangverseny végén átadta Tarics Péternek a Rákóczi Emlékérmet és Oklevelet.
Szeptember 14. Halzl József a System Consulting Rt. irodájában találkozott a cég elnökével, Dr. Kapolyi Lászlóval. Tájékoztatást adott a Rákóczi Szövetség tevékenységéről, különös tekintettel ifjúsági programjaira és a beiratkozási ösztöndíj akcióra. Arra kérte Kapolyi Lászlót, hosszabb távú kiszámítható támogatás felajánlásával segítse a Szövetséget programjainak megvalósításában. Kapolyi László az év vége előtt visszatér a témára. Halzl József részt vett a Deák Ferenc Közéleti Klub rendezvényén, a Fasori Evangélikus Gimnáziumban. A klubest vendége Csáky Pál volt szlovákiai miniszterelnök-helyettes
volt,
aki
Jeszenszky
Géza
volt
külügyminiszterrel
beszélgetett a szlovák-magyar kapcsolatok aktuális kérdéseiről. Az este folyamán mód nyílt rövid megbeszélést folytatni Csáky Pállal aktuális kérdésekről. Halzl József Csáky Pálnak vázolta a Rákóczi Szövetség azon szándékát, hogy javaslatot tesz a Pázmány Péter Alapítvány által kezelt oktatás-nevelési támogatás lebonyolításának módosítására,
hogy
megteremtsék
a
Rákóczi
Szövetség
beiratkozási
ösztöndijakciójának pénzügyi fedezetét. Csáky Pál ezzel a felvetéssel egyetértett. Halzl József rövid megbeszélést folytatott az iskola igazgatójával, Ódor Lászlóval és kérte segítségét az iskolai Rákóczi szervezet megerősítése érdekében. Kun Ferencz, Lukács Ferenc és Kiss Péter látogatást tettek Léván azzal a céllal, hogy átadják a magyar iskolába beiratkozott kisdiákok részére az oktatás-nevelési támogatásokat. A Reviczky Házban megszervezett ünnepségen részt vett a Célalap részéről Újváry László és Néveri Zoltán, valamint az Alapiskola igazgatója, Andruska Csilla. Újváry László köszöntője után az óvodás és iskolás gyermekek kultúrműsora következett, majd Kun Ferencz méltatta a beiratkozási ösztöndíj akciót, a magyar
nyelven való tanulás fontosságát. Andruska Csilla köszönetet mondott a szülőknek azért, hogy gyermekeiket magyar iskolába íratták. Ezután a 21 alapiskolás és a Lévai Egyházi Gimnáziumba beiratkozott 14 gimnazista átvette a 10 ezer Ft-os ösztöndíjat. Az átadási ünnepség után a Rákóczi Szövetség és a Léva és Vidéke Célalap képviselői szakértői bizottsági ülést tartottak.
Szeptember 15-17. Ambrus Sándor és Kiss Péter a csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Egyetem Hallgatói Önkormányzatának meghívására részt vett az elsős diákok Gólyatáborán, a Gyimesfelsőlok melletti Borospatakán. Itt 60-70 fős társaság előtt ismertették a Rákóczi Szövetség tevékenységét és találkoztak a csíkszeredai helyi szervezet képviselőivel is, akiknek átadták a Rákóczi Szövetség ajándékát, egy számítógépet és egy könyvcsomagot. Ezt követően a Rákóczi Szövetség képviselői találkoztak a gyimesi Rákóczi szervezet képviselőivel is. A következő napon a Szövetség képviselői Nyikómalomfalván találkoztak Andrási Irmával, a farkaslakai helyi szervezet vezetőjével. Ezt követően Gyulakutára látogattak, ahol megbeszélést folytattak az ottani Rákóczi szervezet vezetőjével, Incze Jenővel, aki beszámolt a helyi szervezet helyzetéről. Ígéretet tett arra, hogy a szervezet hiányzó dokumentációit mielőbb elkészítik és megküldik a Szövetség Központjába. Kiss Péter és Ambrus Sándor programjának következő állomása Magyarfenes volt, ahol Püsök Sarolta református lelkésszel, a helyi szervezet vezetőjével tárgyaltak. Visszafelé utaztukban Kiss Péter és Ambrus Sándor Körösfőn találkozott a kalotaszegi Rákóczi szervezet vezetőjével, Péntek Lászlóval.
Szeptember 17. Halzl József Zircen részt vett a Zirci Országzászló Alapítvány által kezdeményezett Rákóczi szobor avatási ünnepségen. Beszédében méltatta a Rákóczi
szabadságharcot
és
megemlékezett
Rákóczi
hamvai
100
éves
újratemetéséről. Rákóczi mának szóló üzenetét abban foglalta össze, hogy a mai közéleti vezetőknek Rákóczihoz hasonló önzetlenséggel kell a haza ügyét szolgálni és a társadalmi összefogást erősíteni. Az ünnepségen beszédet mondott még Dr. Czigány István, a Hadtörténeti Intézet igazgatóhelyettese és Horváth László polgármester. A szobor kezdeményezői ezután átadták a Rákóczi szobrot a zirci
ifjúságnak. Végül a szobrot megáldották a történelmi egyházak képviselői. A szoboravatás költségeihez a Szövetség 50 ezer Ft-tal járult hozzá. Az ünnepség után megtartott fogadáson a résztvevők megbeszélést folytattak a Rákóczi Szövetség zirci szervezete megalakításának lehetőségéről.
Szeptember 18. Halzl József és Ambrus Sándor a székesfehérvári Kodály Zoltán Zenei Tagozatú Általános Iskola és Gimnáziumba látogattak, hogy részt vegyenek az iskola Rákóczi szervezetének alakuló ülésén. A Szövetség képviselőit Kneifel Imre igazgató fogadta, majd a tanári teremben diákok és tanárok egy csoportja, mintegy 11 személy megalakította a Rákóczi szervezetet. Az elnökség három tagja: Kneifel Imre igazgató, a másik személy az iskola egyik tanára, a harmadik pedig az iskola egyik diákja. A jelenlévők előzetesen tárgyaltak a szervezet munkaprogramjáról, többek között felvetődött az a gondolat is, hogy a Rákóczi Szövetség tervezett kassai ifjúsági találkozóján a Gimnázium kórusa is közreműködik.
Szeptember 19. Ugron Gáspár részt vett a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium Rákóczi szervezetének alakuló közgyűlésén. Halzl József fogadta B. Kovács Istvánt, a Rimaszombat és Vidéke Célalap vezetőjét és megtárgyalták a Rimaszombat és Vidéke Célalap aktuális programjait. Halzl József arra kérte B. Kovács Istvánt, hogy gyorsítsák fel a beiratkozási program keretében vállalt feladatok teljesítését.
Szeptember 20. Halzl József a Sándor Palotában részt vett a Sólyom László köztársasági elnök által kezdeményezett megbeszélésen, amelynek célja az 1956-os ünnepségek aktuális kérdéseinek megtárgyalása volt. A megbeszélésen többek között részt vett Wittner Mária országgyűlési képviselő, Balázs Piri László és különböző ’56-os szervezetek vezetői, továbbá Vajna Zoltán, a Műegyetem 1956. Alapítvány kuratóriumi elnöke. A megbeszélésen szóba került a műegyetemi ’56-os ünnep ügye is, Sólyom László ígéretet tett arra, hogy részt vesz a műegyetemi ünnepségen és azon rövid beszédet is mond. Nehezményezte a Műegyetem rektorának döntését,
hogy nem engedélyezi az ünnepségnek az Aulában történő megtartását, de jelezte, hogy részt vesz az ünnepségen akkor is, ha azt a rakparton szervezik meg. Halzl József részt vett a Műegyetem 1956. Alapítvány kuratóriumi ülésén, amelyen Vajna Zoltán és Halzl József beszámoltak a Sólyom László köztársasági elnök által kezdeményezett találkozóról. Kiss Péter és Vékás Anna Ipolynyékre és Csábra látogattak, hogy átadják a Nagykürtös és Vidéke Célalap területén arra jogosult családoknak a beiratkozási ösztöndíjat. A rendezvényeken részt vett a Nagykürtös és Vidéke Célalap elnöke Z.
Urbán
Aladár
és
felesége.
Ipolynyéken
az
ünnepség
az
iskola
igazgatóhelyettesének köszöntője után kultúrműsorral kezdődött, majd Z. Urbán Aladár és Kiss Péter méltatta a beiratkozási ösztöndíj akció jelentőségét. Csábon a község polgármestere, Zatykó Ferenc és az iskola igazgatója, Csala László fogadta a vendégeket, majd az iskolások kultúrműsora után sor került az ösztöndíjak átadására. A két színhelyen a meghívott 49 családból 43-an jöttek el és vették át az ösztöndíjat.
Szeptember 21. Halzl József és Csáky Csongor Szencre látogattak, hogy részt vegyenek a Szenc és Vidéke Célalap területén magyar iskolába beíratott gyermekek részére szervezett ösztöndíj átadási ünnepségen. Látogatásuk első színhelye a Gimnázium volt, ahol találkoztak Seszták Attila igazgatóhelyettessel és Susla Béla tanárral. Ezt követően a diákok nagyobb csoportjával ismertették a Rákóczi Szövetség tevékenységét, középiskolai szervezetek megalakításának célját és tapasztalatait. Felszólalt Duray Rezső, a Szenc és Vidéke Célalap elnöke is. Ezután a jelenlévő diákok közül 14-en a Szövetség iskolai csoportjának megalakításáról döntöttek. A csoport vezetőjévé Rákóczi Ferencet választották. A program következő állomása a Szenci Magyar Tannyelvű Alapiskola volt, ahol a vendégeket az iskola új fiatal igazgatója, Metzner Zoltán és Takács Erika igazgatóhelyettes fogadta. Halzl József hangsúlyozta, hogy a Szövetség a beiratkozási ösztöndíj akciót folytatja és arra kérte a szencieket, hogy intenzív módon vegyenek részt a programban.
Ezután Halzl József és Csáky Csongor Duray Rezsővel együtt a városi Kultúrközpontba sétáltak át, ahol Duray Rezső köszöntője és a diákok rövid kultúrműsora után a Szövetség képviselői átadták a megjelent családoknak a beiratkozási ösztöndíjat. A szenci program záróeseménye a Nosztalgia Vendéglőben zajlott, ahol a Szenci Molnár Klub meghívására Halzl József számolt be a Rákóczi Szövetség tevékenységéről, hídépítő munkájáról az anyaország és a felvidéki magyarság között.
Szeptember 23. Kun Ferencz a szikincei helyi Rákóczi szervezet tagjaival részt vett egy délutáni ipolypásztói szüreti felvonuláson. Ezt követően Kiss Péterrel együtt a lévai CSEMADOK meghívására részt vettek a Könyvtár felavatásán.
Szeptember 25. Halzl József részt vett a Csehországi és Szlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány kuratóriumi ülésén, amelynek során döntöttek az Alapítványhoz benyújtott pályázatokról.
Szeptember 26. Kiss Péter és Vékás Anna Galántára és Nádszegre látogattak, hogy a térségben az arra jogosult családoknak átadják az oktatás-nevelési támogatásokat. Galántán a Kodály Zoltán Alapiskolában a Galánta és Vidéke Célalap részéről Horváth Adrián vett részt az eseményen. Az igazgatóhelyettes köszöntője, majd az óvodás és iskolás gyermekek kultúrműsora után Kiss Péter adott tájékoztatást a beiratkozási program és az oktatás-nevelési támogatás céljáról és eddigi eredményeiről. A következő színhely Nádszeg volt, ahová a Rákóczi Szövetség képviselőit Horváth Adrián kísérte el. Itt is rövid kultúrműsor vezette be az ösztöndíjak átadását. A két felsorolt helyszínen a jogosult 57 családból 46-an jöttek el és vették át az ösztöndíjat. Megállapodás történt arra nézve, hogy Horváth Adrián gondoskodik az ösztöndíj átadásáról azon családok részére, akik nem tudtak eljönni az ünnepségre. Szeptember 26-október 1.
Kun Ferencz Svédországba látogatott, ahol különböző színhelyeken volt alkalma a Rákóczi Szövetség tevékenységének bemutatására. Rajta kívül még a rendezvénysorozaton megjelent Habsburg Ottó, Kövér László és Böjte Csaba. Szeptember 28-án a Magyar Házban került sor Kun Ferencz 70 perces előadására egy ünnepi vacsora keretében. Előadásának címe: „Kárpát-medencei körkép és benne a Rákóczi Szövetség”. Számos hozzászólás hangzott el, amelyek azonban elsősorban aktuál-politikai természetűek voltak.
Szeptember 28. Csáky Csongor és Rákóczi Krisztián Dunaszerdahelyre és Nagymegyerre látogatott, hogy átadják a beiratkozási ösztöndíjat a két Célalap területén élő ösztöndíjra jogosult gyermekek családjainak. Dunaszerdahelyen Ibolya Olivér, a helyi Célalap vezetője, alapiskolai igazgató fogadta a küldötteket, majd a közösen elfogyasztott ebéd után az ösztöndíjak átadására a Művelődési Központban került sor. Az alapiskolások rövid műsorát követően Ibolya Olivér köszöntötte a megjelenteket, majd Rákóczi Krisztián ismertette a beiratkozási ösztöndíj akció céljait, eddigi eredményeit. Összesen13 diák szülei vehették át az ösztöndíjat. Az eseményt közvetítette a dunaszerdahelyi Városi TV, amely riportot készített Rákóczi Krisztiánnal. Jelen voltak más magyar újságok tudósítói is. Az eseményt követően Csáky Csongor megbeszélést folytatott Zirig Ferenccel, a Gimnázium ifjúsági Rákóczi szervezetének megújításáról. Az ösztöndíj átadás másik színhelye a nagymegyeri Bartók Béla Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola volt. Itt a Nagymegyer és Vidéke Célalap vezetője, Rostás László fogadta a Rákóczi Szövetség képviselőit. Csáky Csongor ünnepi beszéde után Nagy Veronika, a helyi ifjúsági Rákóczi szervezet vezetője üdvözölte az elsős diákokat és tájékoztatta őket az ifjúsági szervezet akciójáról, amelynek keretében pénzt gyűjtöttek az idősebb diákok között. Az átadási ünnepség után Csáky Csongor megbeszélést folytatott a Rákóczi Szövetség ifjúsági szervezetének képviselőivel és megtárgyalták a szervezet jövőbeli terveit.
Szeptember 30. Csókán megtartották az első Nemzetközi Népdalkórus Fesztivált. Az ötlet a csókai Rákóczi szervezet keretében működő Rákóczi férfikórustól ered. A
vajdaságiak mellett a kórusfesztiválon felvidéki, erdélyi, szlovéniai és magyarországi kórusok is részt vettek. Október 2. Halzl József a Tihanyi Apátság Központjában találkozott Korzenszky Richárddal, akit tájékoztatott a Rákóczi Szövetségnek a Balaton partján megalakított szervezeteiről, a keszthelyi, siófoki és balatonfüredi szervezetről. Felvetette azt a gondolatot, hogy Tihanyban is jöjjön létre a Rákóczi Szövetség helyi szervezete. Korzenszky Richárd ígéretet tett arra, hogy környezetében népszerűsíteni fogja a Rákóczi Szövetség ügyét. Halzl József felvetette azt a gondolatot is, hogy a jövő évben újból Tihanyban rendezzék meg a Cultura Nostra történelmi vetélkedőt. Korzenszky Richárd készen áll arra, hogy a házigazda szerepét jövőre ismét betöltsék, ehhez – amennyiben aktuális – minél előbb az időpontokat rögzíteni kellene. Október 4. Csáky Csongor a Szent Benedek Gimnázium igazgatójával Ipolyságra látogatott, ahol találkozott a Fegyverneki Ferenc Egyházi Gimnázium igazgatójával és igazgatóhelyettesével, Molnár Margittal, aki egyúttal az iskolában működő ifjúsági Rákóczi szervezet elnöke. Meghívták a Gimnázium 50 diákját a Rákóczi Szövetség 1956-os rendezvényére. Október 5. Katona Tamás történész, a Kárpátaljai Szövetség elnöke Csáky Csongor kíséretében Ógyallára utazott, ahol az Építőipari Szakközépiskola és az iskola keretében működő Rákóczi szervezet meghívására részt vettek az aradi vértanúk emlékére rendezett ünnepségen. Katona Tamás előadásában bemutatta a 13 aradi vértanú utolsó napjait és halálát. A rendezvényt követően Csáky Csongor megbeszélést folytatott az ifjúsági szervezet vezetőjével, Czifra Zsolttal a szervezet helyzetéről, jövőbeli programjairól. Október 6. Kun Ferencz részt vett és
emlékező beszédet tartott az aradi vértanúk
tiszteletére rendezett ünnepségen a Lévai Egyházi Gimnáziumban.
Koltay András részt vett és megemlékező beszédet tartott a Rákóczi Szövetség oroszlányi szervezetének az oroszlányi Katolikus Plébániatemplom mellett tartott emlékünnepségén. Október 9. A Rákóczi Szövetség elnökségi ülése. Az ülésen beszámolók hangzottak el az elmúlt időszakban végzett munkáról, a megvalósult rendezvényekről és a helyi szervezetek alakításának eseményeiről. Október 12. Halzl József találkozott Lánszky Regővel, a II. kerületi Önkormányzat képviselőjével. Tájékoztatta őt a Rákóczi Szövetség tevékenységéről és átadta részére az ezzel kapcsolatos anyagokat. Lánszky Regő előkészíti a Rákóczi Szövetség képviselőinek találkozóját a II. kerület új polgármesterével, Láng Zsolttal. Halzl József részt vett a Rákóczi Gimnázium elődjének, az Érseki Katolikus Gimnáziumnak
a
Keleti
Károly
utcai
templomban
megrendezett
„Öregdiák
találkozóján”. Előadást tartott a Rákóczi Szövetség tevékenységéről, különös tekintettel a Rákóczi kultuszra és a határon túli magyarság szolgálatában végzett munkára. Halzl József és Martényi Árpád részt vett a Magyar Írószövetség, a Rákóczi Szövetség és a Napkút Kiadó közös rendezvényén, amelynek során felköszöntötték Ébert Tibor írót, a Rákóczi Szövetség korábbi elnökségi tagját 80. születésnapja alkalmából. Halzl József Ébert Tibornak a felvidéki magyarság szolgálatában végzett sok évtizedes szolgálatának elismeréseképpen Rákóczi Emlékérmet adott át. A budapesti Kempelen Farkas Gimnáziumban mintegy 20 személy csatlakozásával megalakult a Rákóczi Szövetség iskolai szervezete. A Rákóczi Szövetséget az alakuló ülésen Rákóczi Krisztián képviselte, akit ezt megelőzően fogadott Bánky Judit, az iskola igazgatónője. Rákóczi Krisztián az alakuló ülés kezdetén tájékoztatást adott a Rákóczi Szövetség tevékenységéről és azt kérte az iskola diákjaitól, vegyenek részt a Gloria Victis ünnepségen, amire a diákok pozitívan
reagáltak. Az új szervezet elnökévé Horváth Tamás történelem szakos tanárt választották. Megállapodtak abban, hogy a Rákóczi Szövetség elnökét felkérik, látogasson el a Gimnáziumba. Október 14. A Rákóczi Szövetség és a Csehországi és Szlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány közös rendezésében a Magyar Kultúra Alapítvány Szentháromság téri központjában megtartották a Szülőföldön Magyarul Társulás, illetve a Város és Vidéke Célalapok szokásos őszi közgyűlését. A közgyűlésen 16 Célalap képviselői vettek részt. A Rákóczi Szövetség részéről Halzl József, Ugron Gáspár, Lukács Ferenc, továbbá Ambrus Sándor és Csáky Csongor vett részt. A CSSZMKA részéről a közgyűlésen részt vett Balázs György és Kiss Péter. Száraz Dénes elnök rövid köszöntője után Lipták András, a Társaság a Kárpát-medencei Magyarságért Egyesület képviselője beszámolt arról, hogy az ’56-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából a Rákóczi Szövetség közreműködésével DVD-t készíttetett 1956-ról azzal a céllal, hogy ezt eljuttassák a Kárpát-medencei magyar iskolákhoz. Lipták András arra kérte a Célalapok képviselőit, hogy a régiójukban lévő iskolákhoz a DVD-ket juttassák el. A Célalap közgyűlés ezután meghallgatta Halzl Józsefnek a Rákóczi Szövetség szervezetépítésével kapcsolatos beszámolóját, Ugron Gáspárnak a Szövetség ifjúsági rendezvényeivel kapcsolatos tájékoztatóját, továbbá a Nemzeti Civil Alapprogram révén elnyert támogatásokkal kapcsolatos beszámolóját.
Ezután
Balázs György, a CSSZMKA elnöke tájékoztatta a résztvevőket az Alapítványnak a legutóbbi közgyűlés óta végzett munkájáról. A továbbiakban a közgyűlés megtárgyalta az óvodai és iskolai beiratkozási program ügyét, ezen belül a 2006. évi beiratkozási program lezárásához szükséges feladatokat, valamint a beiratkozási program jövőjét. A közgyűlés elhatározta, hogy 2007-ben a beiratkozási programot továbbfolytatják és elsődleges feladatnak tekintik minden magyarul beszélő gyermek családjának megszólítását. Ehhez intenzív munkával meg kell szerezni a számításba vehető családok adatbázisát. A beiratkozási programhoz szükséges forrásokat továbbra is a civil társadalom adományaiból kell megszerezni, erre a Rákóczi Szövetség kezdeményezéseket tesz Magyarországon, de szükséges, hogy a Célalapok is részt vegyenek régiójukban adományok gyűjtésében. Fontos feladatként jelölték meg a karácsonyi óvodai
ünnepségeket, ehhez a Szülőföld Alaptól sikerült bizonyos támogatást szerezni, amit a Rákóczi Szövetség és a CSSZMKA a szükséges mértékben kiegészít. A Rákóczi Szövetség ismételten kérte a Célalapokat, hogy a személyi jövedelemadó 2 %-ának befogadására regisztráltassák magukat az illetékes hivatalnál. Kun Ferencz részt vett a lévai Reviczky Házban megrendezett író-olvasó találkozón. Október 19. Halzl József és Csáky Csongor a szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnáziumba látogatott, ahol Halzl József az iskola diákjai és tanárai részére előadást tartott az 1956-os forradalom és szabadságharccal kapcsolatos saját élményeiről. A látogatás aktualitását az 50. éves évforduló és Halzl József ebből az alkalomból kiadott 1956-os Naplója adta. Az előadáson mintegy 40 személy vett részt. A rendezvényt követően megbeszélésekre került sor Dr. Koós Ferenccel, az iskola volt igazgatójával, Gelencsér Lászlóval, az iskola jelenlegi igazgatójával, Mede Norbert füleki származású tanárral, továbbá Hajdú Zsoltné igazgatóhelyettessel. Megállapodtak abban, hogy megújítják a Rákóczi Szövetség iskolai szervezetét és Mede Norbert lenne ennek a megújítási folyamatnak a szervezője. Alkalmas időpontban megtartanák a szervezet tagtoborzó közgyűlését, amelyre a Rákóczi Szövetség Központjának képviselői is eljönnének. Halzl József interjút adott Budaházy Árpádnak, a Másik Rádió munkatársának. Ennek keretében tájékoztatást adott a Rákóczi Szövetség tevékenységéről, különös hangsúllyal az 1956-os programra. Halzl József elmondta személyes ’56-os élményeit is a most kiadott 1956-os Napló kapcsán. Kun Ferencz a Lévai Református Gimnáziumban irodalmi délutánon vett részt. Október 22. Bíró Albert a Kovászna megyei Bölön községben részt vett az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékét felidéző ünnepi istentiszteleten. Ezt követően a szomszédos egyházi szeretetotthonban megalakult a Rákóczi Szövetség helyi szervezete. Bíró Albert ismertette a jelenlévőknek a Szövetség tevékenységét, különös tekintettel az ifjúsági programokra. A jelenlévő 24 tag a Rákóczi
Szövetséghez csatlakozott és megalakították a Szövetség helyi szervezetét. Elnökké választották Sikó Imrét, a község polgármesterét, a szervezet alelnöke Tana Annamária lett. Október 22-23. A
Rákóczi
Szövetség
XIV.
alkalommal rendezte
meg
Gloria
Victis
rendezvénysorozatát, amely ebben az évben is három részből, az ’56-os emlékünnepségből,
a
középiskolás
történelmi
vetélkedőből
és
a
főiskolás
találkozóból állt. A történelmi vetélkedő témája ebben az évben az 1956-os forradalom 50. évfordulóján a következő címet viselte: Azok a sötét ’50-es évek, avagy a „csengőfrász” korszaka. A Kárpát-medence különböző országaiból a vetélkedőre jelentkező 189 csapatból az írásbeli teszt alapján az első 73 csapat kapott meghívást a budapesti elődöntőre és döntőre, közülük 41 magyarországi, 11 felvidéki, 5 erdélyi, 4 kárpátaljai és 5 délvidéki csapat. Az október 22-i írásbeli elődöntő után az október 23-i döntőbe a legjobb 10 csapat jutott. A döntőben a zsűrit Dr. Botlik József elnök, Dr. Simándy Irén, Dr. Maruzsa Zoltán, Nagy István és Mészáros Kálmán alkották. A vetélkedő I. díját a Füleki Gimnázium csapata nyerte el, a II. díjat megosztva a galántai Kodály Zoltán és a miskolci Avasi Gimnázium nyerte. Az első 10 között volt még határon túlról a székelyudvarhelyi, szabadkai és a beregszászi magyar gimnázium. A vetélkedő legjobban szerepelt 5 csapata az értékes könyvjutalom mellett meghívást kapott egy jövő évi horvátországi tanulmányútra. A főiskolás találkozóra mintegy 550 csehországi, erdélyi, felvidéki, horvátországi, kárpátaljai és vajdasági magyar fiatal érkezett. Október 21-én este részükre a SzászWeiner kamarazenekar adott nagysikerű hangversenyt, majd október 22-én délelőtt a vendégek a Műegyetemen a Szabadság vihara c. filmet tekintették meg. Október 23-án délelőtt Bod Péter Ákos volt ipari miniszter és jegybank elnök a magyar gazdaság helyzetéről és perspektíváiról tartott előadást a Műegyetemen, majd Halzl József ’56-os személyes élményeiről számolt be és az érdeklődőknek átadta az 50. évforduló alkalmából kiadott Naplóját. A hagyományos műegyetemi emlékünnepélyt ebben az évben a Műegyetem előtt a rakparton rendezték meg, minthogy az Egyetem rektora nem engedélyezte az ünnepségnek az Aulában történő megrendezését. Az ünnepségen megjelent és felszólalt Sólyom László köztársasági elnök, az ünnepi beszédet Hajtó Ödön, a
Magyar Mérnökkamara alapító elnöke tartotta. A határon túli magyar ifjúság hagyományos köszöntőjét ebben az évben Hódosy Szabolcs, a Pozsonyi Diákhálózat elnöke tartotta. Az ünnepség után a nagyszámú résztvevő fáklyás menetben a hagyományos útvonalon a Bem térre vonult, ahol sor került a szokásos megemlékezésre és koszorúzási ünnepségre. Ugron Gáspár házigazdai köszöntője után az ünnepi beszédet a Magyar Írószövetség elnöke, Kalász Márton tartotta. Jónás Csaba felvidéki fiatal előadóművész elszavalta Márai Sándor Mennyből az angyal c. versét. Az ünnepségen közreműködött továbbá a somorjai Híd vegyeskar. Az ünnepség a politikai és társadalmi szervezetek magyarországi és határon túli iskolák és Rákóczi szervezetek koszorúzásával zárult. A határon túli magyar ifjúság nevében a Vajdasági Ifjúsági Tanács elnöke, Majláth Béla mondta el gondolatait 1956-ról. Október 25. Halzl József a IX. kerületi Polgármesteri Hivatalba látogatott, ahol találkozott Dr. Gegesy Ferenc polgármesterrel. Tájékoztatta őt a Rákóczi Szövetség tevékenységéről és arra kérte, segítse a Rákóczi Szövetségnek a határon túli magyarság szolgálatában végzett munkáját. Gegesy Ferenc beszámolt arról, hogy a IX.
kerületi
Önkormányzat
partnerkapcsolatokat
ápol
Királyhelmeccel,
Beregszásszal, Magyarkanizsával és Szepsiszentgyörggyel. Ennek megfelelően a Királyhelmecre irányuló beiratkozási ösztöndíj programot kész támogatni és az Önkormányzat képviselői szívesen részt vesznek majd az ösztöndíjak átadásában Királyhelmecen. Ehhez várja a Rákóczi Szövetség támogatást kérő levelét. Október 26. Halzl József és Csáky Csongor Ácsra látogattak, hogy részt vegyenek a helyi Református Egyházközség által szervezett rendezvényen, amelynek célja a Rákóczi Szövetség bemutatása volt. Az összejövetelen Gerecsei Zsolt református lelkész üdvözölte a vendégeket. Az összejövetelen részt vett a komáromi Rákóczi szervezet alelnöke, Pohlmülner Tamás. Halzl József és Csáky Csongor egymást kiegészítve számoltak be a Rákóczi Szövetség munkájáról, programjairól, szervezeti hálózatáról. Megemlítették, hogy korábban Ácson is létrejött a Szövetség helyi szervezete, de ez a szervezet időközben elhalt. Gerecsei Zsolt a rendezvény végén azt ígérte, tájékozódni fog a Szövetség esetleges újjáalakításának lehetőségeiről.
Október 27. Vigh Károly részt vett azon az emlék szentmisén, amelyet a budapesti Szent István Bazilikában rendeztek meg annak emlékére, hogy 100 évvel ezelőtt II. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona hamvait útban Kassa felé a Bazilikában ravatalozták fel. Október 27-29. A kassai Városi Önkormányzat, továbbá számos kassai és országos magyar szervezet szervezésében ünnepélyesen megemlékeztek II. Rákóczi Ferenc kassai újratemetésének 100. évfordulójáról. A Rákóczi Szövetség Központját Ugron Gáspár, Kiss Péter, Csáky Csongor és Ambrus Sándor képviselték, ezen kívül nagyszámban megjelentek a Rákóczi Szövetség ifjúsági szervezeteinek tagjai. A rendezvény október 27-én este Szigligeti Ede: Rákóczi c. drámájának bemutatásával kezdődött a Thália Színházban. Másnap délelőtt megtartották a Rákóczi szervezetek ifjúsági találkozóját a Thália Színházban. Itt előadást tartott Ugron Gáspár főtitkár, Pulen Lajos, a Kassai Ipariskola igazgatója, Kolár Péter a Thália Színház igazgatója és Pásztor Zoltán kassai érseki helynök, majd sorra bemutatkoztak a Rákóczi Szövetség felvidéki, magyarországi iskolai szervezeteinek vezetői és képviselői, valamint a nagyváradi ifjúsági szervezet képviselője. 21 ifjúsági szervezet képviseltette magát a rendezvényen, összesen közel 200 taggal. A rendezvény színvonalának emeléséhez nagymértékben hozzájárult a székesfehérvári Kodály Zoltán Gimnázium kórusának hangversenye és a budapesti Szent Margit Gimnázium diákjainak népitánc produkciója. Ugyanezen a napon délután Balassa Zoltán történész vezetésével a fiatalok városnézésen vettek részt. Október 29-én az ünnepség a vasúti pályaudvaron a „Nosztalgia vonat” fogadásával kezdődött, itt Ugron Gáspár mondta el a Rákóczi Szövetség köszöntőjét, majd a sok ezres tömeg a Dómhoz vonult fel, ahol ökumenikus istentiszteletre, majd Rákóczi sírjának megkoszorúzására került sor. A centenáriumi ünnepségen a Rákóczi Klub is képviseltette magát. Martényi Árpád vezetésével 16 fős csoport utazott ki Kassára. A csoport elszállásolását a határ menti Fóny községben biztosították, itt és útközben Encsen a Rákóczi Szövetség helyi szervezetének képviselői fogadták a látogatókat.
Az Új Szó november 3-i száma rövid beszámolót közölt a Rákóczi Szövetség kassai ifjúsági találkozójáról. Október 28. Kun Ferencz részt vett és beszédet mondott Léván a Reviczky Házban megrendezett 1956-os emlékünnepségen. Jelen volt továbbá a Rákóczi Szövetség részéről Lukács Ferenc.
November 3. Halzl József részt vett a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság által rendezett V. Kegyeleti Konferencián, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Dísztermében.
November 4. Kun Ferencz részt vett és felszólalt a Léván megrendezett Zoller Mihály emlékesten. Az emlékest további szereplői: Csáky Pál, Öllős László, Tóth Károly és A. Nagy László voltak. Kun Ferencz és Lukács Ferenc részt vett az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából Ipolyságon felállított kopjafa felavatási ünnepégén. Kun Ferencz beszédében méltatta 1956 világtörténelmi jelentőségét. Az eseményről tudósított a Honti Lapok c. helyi újág decemberi száma. Halzl József előadást tartott a „Tisztelet a hősöknek – 1956” rendezvénysorozat keretében a budapesti Szent Benedek Általános Iskola és Gimnáziumban. 1956-os személyes élményeiről beszélt és a résztvevőknek dedikálta 1956-os Naplóját.
November 6. Halzl József, Kiss Péter és Zilizi Zoltán Galántán a Kodály Zoltán Gimnáziumban találkoztak a Galánta és Vidéke Célalap képviselőivel, Pék Lászlóval, Cservenka Jánossal, Marsall Jánossal és Horváth Adriánnal. Áttekintették a Célalap tevékenységét, különös tekintettel a beiratkozási programra. Megállapították, hogy a program a galántai régióban 2006-ban nem volt sikeres és törekedni kell a tevékenység intenzívebbé tételére. Megállapodtak abba, hogy a munkabizottság
elnöki tisztét Cservenka János lássa el, aki egyúttal a Célalap jogi személyiségét megtestesítő „Galánta és Vidéke Nembefektetési Alap” alapítója is. A Célalap titkári feladatát a továbbiakban is Horváth Adrián tölti be, munkájához a Rákóczi Szövetség Alapítványa megadja a szükséges anyagi támogatást, Pék László és Cservenka János
pedig
biztosítják
részére
a
szükséges
infrastruktúrát,
valamint
a
kommunikációs költségek fedezését is. A munkabizottság legfontosabb aktuális feladatát abban látja, hogy megszerezzék mindazon családok elérhetőségét, ahol 2007-ben válik aktuálissá az óvodai és iskolai beiratkozás. A Rákóczi Szövetség képviselői ezután Érsekújvárra látogattak, ahol Száraz Dénesnek, a Szülőföldön Magyarul Társulás elnökének kíséretében találkoztak Pischinger Géza polgármesterrel. A polgármester egyetértett a Rákóczi Szövetség és az Érsekújvár és Vidéke Célalap beiratkozási programjával és azt ígérte, hogy az Önkormányzat segítséget nyújt ahhoz. Végül a Rákóczi Szövetség képviselői a Czuczor Gergely Alapiskolában találkoztak Novák Mónika igazgatónővel, akivel megállapodtak a múlt évhez képest intenzívebb beiratkozási kampány lefolytatásában.
November 7. Lukács Ferenc és Kiss Péter Zselízen a Magyar Házban részt vettek a Zselíz és Vidéke Célalap (a Rákóczi Baráti Társaság) munkabizottsági ülésén. Áttekintették a Célalap elmúlt évi tevékenységét, különös tekintettel a beiratkozási kampányra. Minthogy a 2006. évi beiratkozási eredmények nem kielégítőek, elhatározták, hogy a jövőben intenzívebb beiratkozási kampányt folytatnak. Ehhez fokozott erőfeszítést kell tenni a magyarul beszélő gyermekek elérhetőségének felkutatására. A 2007. évi beiratkozási program feladatait Kiss Péter foglalta össze. Ezután a munkabizottság megtárgyalta a Célalaphoz benyújtott pályázatokat és állást foglaltak azoknak a Szakértői Bizottsághoz történő továbbításáról. Ezek után Dr. Wurster Andor, a Célalap eddigi vezetője bejelentette, hogy megbízatását visszaadja és javasolta a Célalap új vezetőjeként Mácsadi Béla megválasztását. A jelenlévők ezzel egyetértettek, Mácsadi Béla a megbízatást elfogadta. A Rákóczi Szövetség képviselői ezek után megbeszélést folytattak Csenger Tibor zselízi vállalkozóval, aki ígéretet tett arra, hogy ebben az évben is biztosítja a
karácsonyi óvodai ajándékcsomagokat és azoknak a Célalapokhoz történő elszállítását. Halzl József Ambrus Sándorral együtt találkozott a gyimesfelsőloki Szent Erzsébet Iskola alapító igazgatójával, Berszán Lajossal. Meghívta a Rákóczi Szövetség képviselőit a november 19-i hagyományos Szent Erzsébet-napra és arra kérte, hogy a Szövetség képviselői vigyék magukkal az általa Budapesten megvásárolt Szent Erzsébet szobrot. Halzl József jelezte, hogy a Szövetség elfogadja a meghívást és biztosítja a szobor eljuttatását Gyimesfelsőlokra. A megbeszélésen áttekintették a gyimesfelsőloki Rákóczi szervezet tevékenységét, Berszán Lajos ígéretet tett arra, hogy a jövőben is erkölcsi támogatásban részesíti a szervezetet.
November 8. A
Rákóczi
Klubnak
a
Magyarok
Házában
megtartott
rendezvényén
bemutatkozott a felvidéki Nagykapos városa. A népes nagykaposi küldöttséget Gabri Rudolf, a Nagykapos és Vidéke Célalap elnöke vezette. A küldöttség tagjai között szerepelt a Célalap két korábbi vezetője, Fuksz Sándor és Varga László. Az előadók áttekintést adtak Nagykapos történetéről, jelenlegi helyzetéről, különös tekintettel a magyarok kulturális tevékenységére és a magyar oktatásügyre. Gabri Rudolf méltatta a Rákóczi Szövetség közreműködését a beiratkozási programban és beszámolt új magyar óvoda megnyitásáról Nagykaposon. Az est házigazdája Martényi Árpád volt, részt vett az összejövetelen és üdvözölte a vendégeket Halzl József is. A találkozó végén a vendégek hazai borral kedveskedtek a Klub résztvevőinek.
November 9. Az Esterházy János halálának 50. évfordulóját előkészítő bizottság ülést tartott Pozsonyban, a CSEMADOK székházában. Az ülést a Szövetség a Közös Célokért szervezet részéről Pogány Erzsébet készítette elő, a Rákóczi Szövetséget Halzl József, Martényi Árpád és Molnár Imre képviselte. Megjelentek továbbá az MKP részéről Duka Zólyomi Árpád és Szabó Rezső, a CSEMADOK részéről Hrubik Béla elnök, továbbá csehországi és szlovákiai civil szervezetek képviselői. A megbeszélés során a résztvevők kifejtették gondolataikat és terveiket az évforduló megünneplésével kapcsolatban.
Az emlékév első eseménye februárban a Magyar Ifjúsági Közösség által szervezett téli Kárpát-medencei ifjúsági találkozó lesz, amelynek témája Esterházy János életműve. A megbeszélésen budapesti, kassai és pozsonyi rendezvények tervéről váltottak szót. Molnár Imre a család lengyelországi ágának bevonását és az Esterházy János életéről szóló Monográfia újbóli kiadását tartotta fontosnak. Az
emlékév
rendezvényeinek
koordinálását
a
következő
tagokból
álló
szervezőbizottság irányítja: Martényi Árpád, Molnár Imre, Hrubik Béla, Pogány Erzsébet, Bárdos Gyula, Karaffa János, Schnierer Ilonka, Zupkó Tamás. Az alkalmat kihasználva Halzl József rövid megbeszélést folytatott Hrubik Bélával, a CSEMADOK elnökével. Ennek során megállapodtak egy hivatalos együttműködési megállapodás előkészítésében és mielőbbi aláírásában. Ennek keretében a CSEMADOK ígéretet tett a Rákóczi Szövetség által kezdeményezett beiratkozási program aktív támogatására. A Rákóczi Szövetség képviselői a Pozsonyi Kaszinóban találkoztak a Diákhálózat vezetőivel, Pastorek Katalin elnökkel, Korcsmáros Zoltán alelnökkel,Szakszon Norbert volt elnökkel valamint a különböző egyetemeken működő pozsonyi diákklubok elnökeivel. A Rákóczi Szövetség és a Diákhálózat képviselői tájékoztatást adtak egymásnak
szervezeteik
helyzetéről
és megállapodtak
abban,
hogy
együttműködésüket intenzívebbé teszik. Ennek egyik tételeként a Diákhálózat képviselői ígéretet tettek a Rákóczi Szövetség beiratkozási programjának tagjaik részéről történő támogatására. Megállapodtak abban is, hogy a diákklubok programjaihoz a Rákóczi Szövetség előadókat biztosít. Kiértékelték az ez évi 1956os Gloria Victis rendezvénysorozat tapasztalatait, különös tekintettel arra, hogy több, a rendezvényre jelentkező diák végül is nem jött el Budapestre. A Rákóczi Szövetség vállalta, hogy megküldi a középiskolás ifjúsági szervezetek vezetőinek elérhetőségét, a Diákhálózat pedig azt ígérte, hogy a Rákóczi Szövetség információit továbbküldik a velük e-mail kapcsolatban lévő diákoknak.
November 10. Maruzsa Zoltán részt vett a vaskúti helyi szervezet által szervezett nagysikerű felvidéki bálon. A szervezet új elnökével, Makrai Bélánéval egyeztették a szervezet további programjait.
Szilágysomlyón 56 tag részvételével megalakult a Rákóczi Szövetség helyi ifjúsági szervezete. A szervezet létrehozása annak a kapcsolatnak a következménye, amelyet a nyírbátori Bethlen Gábor Szakközépiskola alakított ki korábban szilágysomlyói cserkészekkel. Az alakuló ülésen Kovács Ferenc, a nyírbátori ifjúsági szervezet vezetője vett részt a Rákóczi Szövetség Központjának felkérésére.
November 13. Halzl József találkozott Kocsis Istvánnal, az MVM Zrt. vezérigazgatójával. Köszönetét fejezte ki az MVM Zrt.-nek a Rákóczi Szövetség részére nyújtott ez évi támogatásért. Átadta részére a Gloria Victis rendezvénysorozat alkalmából kiadott 1956-os Naplójának egy példányát. Halzl József a Magyar Rádió munkatársának, Kondor Katalinnak meghívására a Magyar Rádió Központjába látogatott, ahol interjút adott 1956-os Naplójának megjelenése alkalmából. Kondor Katalin jelezte, hogy az interjú a Krónika november 18-i programjában fog elhangzani. Kondor Katalin ígéretet tett arra, hogy megfelelő időben beszámolót közölnek a Rákóczi Szövetség beiratkozási programjáról is. Csáky Csongor és Martényi Árpád a Szövetség központi irodájában találkozott Bottyán Zoltánnal, a Szövetség pásztói helyi szervezetének elnökével, aki tájékoztatást adott a helyi szervezet munkájáról. Jelezte, hogy szeretnék megalakítani a pásztói két tannyelvű középiskolában a Szövetség helyi csoportját és tájékoztatást kért a szervezetalakítás feltételeiről és céljairól.
November 16. Halzl József személyes megbeszélést folytatott Bálint Líviával és Stefaniga Szilárddal, a Délvidéki Ifjúsági Szervezetek képviselőivel. Megállapodtak abban, hogy
2007-ben
előkészítik
a
Rákóczi
Szövetség
ifjúsági
szervezetének
megalakítását. Szívesen közreműködnének délvidéki barátaikkal együtt egy kísérleti beiratkozási programban, amelynek során a felvidéki beiratkozási program tapasztalatait kellene a kiválasztott délvidéki településeket felhasználni. A témára a délvidéki partnerek újév után visszatérnek.
November 17.
Halzl József és Ugron Gáspár részt vettek Pannonhalmán, a Főapátság által szervezett Szent Márton-napi ünnepségen. Várszegi Asztrik főapát köszöntője után a Liszt Ferenc kamarazenekar szólisták közreműködésével előadta Pergolesi: Stabat Mater c. művét, majd Szent Márton életművét Udvardy György püspök méltatta előadásában. A Szent Márton Díjat ebben az évben Szokolay Sándor zeneszerző kapta, akinek laudatióját Várszegi Asztrik olvasta fel. A templomi ünnepség után a résztvevők a Kolostor ebédlőjébe vonultak át, ahol az asztali áldást és az újbor megáldását követően Erdei Tamás, a Magyar Külkereskedelmi Bank vezérigazgatója – mint a szponzorok egyike – mondta el pohárköszöntőjét. A
rendezvény
ideje
alatt
a
Rákóczi
Szövetség
több
megjelent
közéleti
személyiséggel és gazdasági vezetővel folytatott megbeszéléseket a Szövetség ügyéről.
November 18-19. A lengyelországi Tatranska Bukovina településen a Magyar Emlékekért a Világban Egyesület bemutatta a korábban már több színhelyen sikert aratott Rákóczi kiállítását. Ebben a községben a Rákóczi szabadságharc után sok kuruc harcos telepedett le, utódaik máig viselik a „Kuruc” nevet. A kiállításon részt vett és megnyitóbeszédet mondott Martényi Árpád. Megnyitóbeszédében ismertette a Rákóczi Szövetség tevékenységét és méltatta a sok évszázados lengyel-magyar barátságot. A kiállítást egy hónapig nézheti meg a falu közönsége és látogatást szerveznek a kiállítás megtekintésére a környék iskolái is.
November 19. Ambrus Sándor, Baka Levente és Hargitai Tamás részt vett Gyimesfelsőlokon az Árpád-házi Szent Erzsébet-napja alkalmából tartott szentmisén és Szent Erzsébet szobrának szentelésén. Berszán Lajos atya külön megköszönte a Rákóczi Szövetségnek, hogy gondoskodott a szobor helyszínre szállításáról. Útközben november 18-án Ambrus Sándor találkozott Kolozsváron László Bakk Anikóval és Gál Sándor Szabolccsal, akikkel megbeszélést folytatott a Rákóczi Szövetség kolozsvári szervezetének megújításáról. Előzetesen megállapodtak abban, hogy a szervezet megújító közgyűlését február 22-én tartják meg.
a kolozsvári Mátyás-napok kezdőnapján 2007.
Kun Ferencz részt vett és beszédet mondott Köbölkúton, a csehországi deportálások 60. évfordulója alkalmából rendezett emléknapon. A Szövetség részéről részt vett még a megemlékezésen Rákóczi Krisztián.
November 21-24. Lukács Ferenc részt vett a II. Harkányi Szabadegyetem rendezvényein, amelynek címe ebben az évben: „Túlélési stratégiák a Kádár-korszakban” volt. Lukács Ferenc az alkalmat felhasználta a Rákóczi Szövetség harkányi helyi szervezete megalakításának előkészítésére is. Horváth Tamás az ottani általános iskola igazgatója, a Szabadegyetem főrendezője vállalta az ülés előkészítését, amelyet január hónap folyamán fognak megszervezni. Lukács Ferenc rövid megbeszélést folytatott továbbá Bédy Istvánnal, Harkány város polgármesterével.
November 22. Kun Ferencz és Csáky Csongor a Zselízi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumba látogattak, ahol a magyar oktatás szlovákiai helyzetéről rendeztek előadás-sorozatot és vitafórumot. Csáky Csongor tájékoztató előadásában bemutatta a Rákóczi Szövetség oktatás-nevelési támogatási programját, ismertette a Szövetség karácsonyi óvodai ajándékozási akcióját, hangsúlyozta az adatok megszerzésének fontosságát, ismertette az ösztöndíj akció eddigi eredményeit. A tájékoztatást Kun Ferencz egészítette ki, nyomatékosítva a magyar iskola és kultúra fontosságát. Zselízről a Szövetség képviselői Muzslára látogattak, ahol a Kultúrházban a felvidéki magyarok kitelepítésére emlékeztek. A Magyar Kálvária 1945-48. c. film levetítését követően Burján Lajos személyes emlékeiről tartott előadást. Végül Kun Ferencz szólalt fel és emlékezett meg a kitelepítésekről és a benesi dekrétumoknak a magyar közösségre gyakorolt máig ható következményeiről. Halzl József találkozott Esztergályos Jenővel, az Apáczai Könyvkiadó tulajdonosával és tájékoztatást adott részére a 2007. évi felvidéki beiratkozási programmal kapcsolatos tervekről. Kérte, hogy az Apáczai Könyvkiadó a múlt évhez hasonlóan tankönyvcsomaggal segítse a Szövetség kampányát. Esztergályos Jenő jelezte, hogy 200-300 tanszercsomaggal kívánja segíteni a Szövetség 2007. évi beiratkozási programját.
Halzl József tárgyalást folytatott a Hármashalom elnevezésű Alapítvány két vezetőjével, Simon Attilával és Szakáli Istvánnal. Korábbi egyeztetések alapján olyan együttműködésben állapodtak meg, hogy egyfelől a Rákóczi Szövetség támogatja a Hármashalom Alapítvány által elindított, a kárpátaljai magyar pedagógusok ösztöndíjazását
szolgáló
programot,
másfelől
a
Hármashalom
Alapítvány
adományával segíti a Rákóczi Szövetség felvidéki beiratkozási ösztöndíj akcióját. Az ezzel kapcsolatos megállapodás-tervezetet a Hármashalom Alapítvány rövid időn belül előkészíti.
November 23. Halzl József látogatást tett Kapolyi Lászlónál, a System Consulting Rt. elnökénél. Tájékoztatta Kapolyi Lászlót a Rákóczi Szövetség Gloria Victis rendezvénysorozatáról és a Szövetség által tervezett kassai ifjúsági találkozóról. Átadta részére 1956-os Naplójának egy példányát. Kapolyi László ígéretet tett arra, hogy támogatásban részesíti a Rákóczi Szövetség programjait.
November 24. Halzl József részt vett a Széchenyi Kör rendezvényén a MOM székházban. Surján László az Európai Parlament képviselője tartott előadást Magyarország uniós tagságának három évéről. Az előadás végén Halzl József megköszönte Surján László nagyvonalú támogatását, amivel már két alkalommal a Szövetség felvidéki beiratkozási akcióját részesítette. Átadta részére 1956-os Naplójának egy példányát. A II. Gömöri Országnapok rendezvénysorozatának keretében megnyitották Pécsi L. Dániel és Móser Zoltán „Bartók Béla nyomában” c. kiállítását.
November 26. Kun Ferencz Kiss Péterrel együtt Hontkiskérre látogatott, ahol beszédet mondott a falunapon és nyugdíjas találkozón.
November 27. II. Rákóczi Ferenc fejedelem rozsnyói bevonulásának 300. évfordulója alkalmából emlékünnepséget rendeztek Rozsnyón. A Rákóczi Szövetséget Mészáros Kálmán és Rákóczi Krisztián képviselte. Az ünnepségsorozat keretében Mészáros
Kálmán előadást tartott Bercsényi Miklós, Esze Tamás és az Andrássy-család szabadságharcban betöltött szerepéről. Az ünnepség részét képezte II. Rákóczi Ferenc emléktáblájának megkoszorúzása is. Ebben a Rákóczi Szövetség képviselői is közreműködtek. A rendezvényt fogadás zárta le, ahol a Szövetség képviselői több helybéli személyiséggel megbeszélést folytathattak.
November 28. Halzl József Porkoláb Mátyásnak, az MDF II. kerületi szervezete elnökének meghívására részt vett a szervezet tisztújító közgyűlésén. A közgyűlés egyhangúlag újraválasztotta Porkoláb Mátyást a szervezet elnökének. Halzl József megköszönte Porkoláb Mátyásnak II. kerületi alpolgármesterként a Rákóczi Szövetség részére több éven keresztül nyújtott támogatását. A közgyűlésen részt vett Boross Péter volt miniszterelnök és Almássy Kornél parlamenti képviselő, az MDF elnökségi tagja. Halzl József mindkettőjüket arra kérte, hogy az MDF parlamenti képviselői ismételten csatlakozzanak a Rákóczi Szövetség beiratkozási ösztöndíj akciójához. Boross Péter jelezte, hogy az annakidején általa létrehozott Országépítő Alapítványt felszámolják és ennek során kész lenne a megmaradt pénz egy részét a Rákóczi Szövetség céljaira hagyományozni.
November 29. Halzl József részt vett a Műegyetem 1956. Alapítvány kuratóriumi ülésén. Az ülésen
Vajna
Zoltán
elnök
bejelentette,
hogy
lemondani
szándékozik
a
Kuratóriumban viselt elnöki tisztségéről. Kezdeményezni fogja Hajtó Ödönnek, a Magyar Mérnökkamara alapító elnökének megválasztását a Kuratórium elnökévé.
November 30. Csáky Csongor és Zilizi Zoltán Ózdra látogattak, hogy a József Attila Gimnáziumban részt vegyenek az ottani ifjúsági Rákóczi szervezet alakuló ülésén. Az ülés megszervezésében Kankulya László tanár, a Tornalja és Vidéke Célalap elnöke jeleskedett. A Rákóczi Szövetség képviselőinek ismertetője után a résztvevő 17
diák
egyhangúan
kinyilvánították
csatlakozási
szándékukat
a
Rákóczi
Szövetséghez és megalakították iskolai szervezetüket. Az ülésen jelezték, hogy további diákoknak és tanároknak is szándékukban áll csatlakozni a szervezethez.
Ugron Gáspár részt vett a Dunaszerdahely és Vidéke Célalap által szervezett óvodai beiratkozási programon, ahol átadta az óvodásoknak járó étkezési jegy utalványokat.
November 30.-december 1. A Nyitrai Konstantin Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara, valamint a Kar Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke konferenciát rendezett Nyitrán „A Felvidék szerepe a magyar tudományosságban” címmel. A konferenciát támogatta a Rákóczi Szövetség Alapítványa, a Csehországi és Szlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány. A konferencián a Rákóczi Szövetség és az Alapítvány képviseletében részt vett Kiss Péter.
December 1. Halzl József látogatást tett Dr. Molnár Károlynál, a Budapesti Műszaki Egyetem rektoránál, akinek köszönetet mondott a Gloria Victis rendezvénysorozat alkalmából
nyújtott
segítségéért,
a
Műegyetem
termeinek
térítésmentes
rendelkezésre bocsátásáért. Halzl József megismételte korábbi javaslatát, hogy a Műegyetem diákjainak közreműködésével hozzák létre a Rákóczi Szövetség egyetemi szervezetét, ami segíthetne abban is, hogy minél több műegyetemista vegyen részt a jövőben az ’56-os emlékünnepségen. Maruzsa Zoltán részt vett a bácskai helyi szervezet elnökségének évzáró gyűlésén Felsőszentivánon.
December 2. Halzl József és Ugron Gáspár részt vett a Duna TV esti műsorában, amelynek keretében tájékoztatást adtak a Rákóczi Szövetség által kezdeményezett felvidéki beiratkozási programról.
December 4. Halzl József személyes megbeszélést folytatott Bécsben Esterházy Alicével, Esterházy
János
Szövetségnek
gróf
Esterházy
lányával. János
Tájékoztatta rehabilitálása
Esterházy ügyében
Alicét
a
indított
Rákóczi legújabb
kezdeményezéséről, a Sólyom László köztársasági elnöknek, Erdő Péter bíborosnak
és Göncz Kinga külügyminiszternek írt levelekről és az azokra adott válaszokról. Tájékoztatta
Esterházy
Alicét
a
2006.
évi
felvidéki
beiratkozási
program
eredményeiről. Esterházy Alice elismerését fejezte ki a Rákóczi Szövetség ezen tevékenységével kapcsolatban .
December 6. Halzl József és Csáky Csongor látogatást tett a budapesti Szent István Gimnáziumban
és a
II.
Rákóczi
Ferenc
Gimnáziumban. A
Szent
István
Gimnáziumban részletes megbeszélést folytattak a gútai származású Libárdi Péter igazgatóhelyettessel,
aki
ígéretet
tett
ifjúsági
szervezet
megalakítására
a
Gimnáziumban. A tanári karból Sándor Miklós tanár vállalta az előkészítő munkát. A Rákóczi Szövetség képviselői rövid megbeszélést folytattak Lázár Tibor igazgatóval is, aki szintén pozitívan nyilatkozott az ifjúsági szervezet létrehozásáról. A II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban Magócs Éva igazgató fogadta a Rákóczi Szövetség képviselőit. Az igazgatónő szintén pozitívan nyilatkozott a Rákóczi Szövetség tevékenységéről és hangsúlyozta az iskola elkötelezettségét a határon túli magyar kapcsolatok iránt, amit bizonyít a munkácsi magyar középiskolával fennálló hosszú évek óta tartó együttműködés. Ígéretet tett arra, hogy a Szövetség javaslatát megtárgyalja a tanári kar egyes tagjaival. A Rákóczi Klub a Magyarok Házában megtartotta évzáró összejövetelét. A teadélután keretében a résztvevők áttekintették a Klub 2006. évi tevékenységét és kicserélték gondolataikat a 2007. évi programról, amelynek középpontjában az Esterházy
János
halálának
50.
évfordulójára
való
emlékezés
lenne.
Az
összejövetelen részt vettek és Esterházy Jánossal kapcsolatos emlékeiket elmondták Esterházy János Lengyelországban élő rokonai.
December 7. Halzl József és Csáky Csongor Szekszárdra látogattak, ahol találkoztak Dr. Pálos Miklós szekszárdi ügyvéddel és a Garay János Gimnázium küldöttségével. A találkozóra a város zsinagógájában került sor és célja az lett volna, hogy megalakuljon a Szövetség szekszárdi szervezete. Minthogy az ülésen nem jelentek meg a szervezetalakításhoz szükséges számban érdeklődők, csupán szűk körű
megbeszélésre volt lehetőség. A gimnázium tanára Nagy László jelezte, hogy a városi Rákóczi szervezet megalakításától függetlenül kezdeményezni fogják ifjúsági szervezet létrehozását a Garay János Gimnáziumban. Halzl József Molnár Imrével és Csáky Csongorral együtt találkozott Esterházy János unokaöccsével és unokahúgával, akik előző nap már részt vettek a Rákóczi Klub évzáró rendezvényén. Halzl József a találkozó végén átadta Esterházy János rokonainak a Rákóczi Emlékérmet és a Szövetségnek Esterházy Jánossal kapcsolatban készített kiadványát.
December 8. Martényi Árpád és Molnár Imre részt vettek a pozsonyi CSEMADOK nagytermében azon a tanácskozáson, amelynek célja az Esterházy János emlékév előkészítése volt. Az összejövetelen a Rákóczi Szövetség képviselői mellett részt vettek az Esterházy emlékévben érintett egyéb szervezetek és jelen voltak Esterházy János lengyelországi rokonai is. A megbeszélés során három fontos témát vitattak meg: -
az Egyház szerepe az emlékév szervezésében,
-
a lengyelség hozzájárulása az évfordulós megemlékezéshez,
-
a politikai és jogi rehabilitáció elindítása.
Halzl József fogadta a jövő évi ónodi és körömi Rákóczi-ünnepségekben érintett szervezetek képviselőit, Dr. Ágoston Istvánt, az ónodi Lórántffy Zsuzsanna Honismereti Egyesület elnökét, Tóth Tibort, a körömi Rákóczi szervezet elnökét, Jablonkai Bertalant, Köröm polgármesterét, Bacsó János ónodi polgármestert, valamint Benke Istvánt, a miskolci Rákóczi szervezet elnökét. Az ónodi országgyűlés 300. évfordulója alkalmából jövő évben megszervezendő ünnepségsorozat ügyében a két érintett polgármester előadta, hogy közös emlékünnepség-sorozatot szeretnének rendezni. Úgy gondolják, hogy közös ünnepségsorozat esetén nagyobb eséllyel pályázhatnak támogatásért a BAZ megyei Önkormányzattól. Halzl József jelezte, hogy a Szövetség az elmúlt évekhez hasonlóan 2007-ben is kész kivenni részét a programokban. Közös levelet írtak Sólyom László köztársasági elnökhöz, amelyben kérik őt egy beszéd megtartására valamelyik eseményen.
Halzl József az alkalmat felhasználva átadta a Rákóczi Szövetség felvidéki beiratkozási programjáról készített beszámolót és arra kérte a polgármestereket, csatlakozzanak a Szövetség akciójához.
December 10. Csáky Csongor Apátújfalun részt vett azon a Mikulás-napi ünnepségen, amelyet az apátújfalui óvoda és iskola szervezett a falu Kultúrházában. Az ünnepségen részt vett Jámbor László a község polgármestere is. A polgármester megnyitó beszéde után Csáky Csongor rövid előadásban kifejtette érveit az iskolaköteles gyermekek magyar iskolába történő beíratása mellett, hangsúlyozva azt a többletet, amit a magyarnyelvű oktatási intézmény nyújt a diák számára, továbbá azt a tényt, hogy Apátújfalu néhány kilométerre van Balassagyarmattól, ahová többen a szülők közül rendszeresen átjárnak dolgozni. Csáky Csongor átadta az óvodás gyermekeknek szánt karácsonyi ajándékcsomagot, amelynek forrását a Rákóczi Szövetség mellett a Szülőföld Alap biztosítja. Az ajándékcsomaghoz a Rákóczi Szövetség a magyar iskolaválasztás érveit tartalmazó összeállítást is mellékelte.
December 11. Halzl József a II. kerületi Önkormányzathoz látogatott, ahol találkozott Dr. Láng Zsolt polgármesterrel. Tájékoztatta őt a Szövetség tevékenységéről és átadta részére az arra vonatkozó információs anyagokat. Láng Zsolt közölte, hogy szívesen veszi a Rákóczi Szövetséggel munkakapcsolat kiépítését és azt kérte, hogy a Szövetség tegyen konkrét javaslatot a szomszédos országok egyes városaival partnerkapcsolatok kiépítésére. Halzl József megígérte a Szövetség közreműködését ebben az ügyben. Egyúttal közölte, hogy a Rákóczi Szövetségnek már korábban is volt kapcsolata a II. kerületi Önkormányzattal, Horváth Csaba polgármester és Porkoláb Mátyás alpolgármester ismételten pénztámogatásban részesítették a Rákóczi Szövetség tevékenységét. Halzl József felvetette a Szövetség gépkocsijainak parkolási ügyét és arra kérte a polgármestert, segítsen abban, hogy a Szövetség gépkocsijai díjmentesen parkolhassanak a kerületben. Láng Zsolt erre ígéretet tett és várja a Szövetség ezirányú kezdeményezését.
Halzl József és Csáky Csongor Szentendrére látogatott, ahol részt vettek a Ferences Gimnáziumban már meglévő szervezet újjáalakítását célzó gyűlésen. Erre az egyik osztály osztályfőnöki óráján került sor. Az összejövetelt Szakács Áron tanár szervezte. A jelenlévő 28 diák újraalakította az ifjúsági szervezetet. A háromtagú vezetőség egyik tagja Szakács Áron, a másik két tagja Vidákovich Mária és Király Boldizsár diákok. Ugron Gáspár részt vett és előadást tartott a zempléni civil konferencián Szamosvölgyi Péter sátoraljaújhelyi polgármester felkérésére. A konferencia után Szajkó Gáborral, a helyi szervezet vezetőjével átutaztak Borsiba, ahol a frissen megválasztott polgármesterrel, Bisztránszky Györggyel találkoztak.
December 12. A Rákóczi Hírvivő Szerkesztőbizottsága ülést tartott, ahol véglegesítették a Hírvivő karácsonyi számának anyagát. Az ülésen részt vett Halzl József, Koltay András, Ugron Gáspár és Vigh Károly.
December 13. Rákóczi Krisztián és Zilizi Zoltán részt vett a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége
és
a
Dunaszerdahelyi
Regionális
Pedagógiai
Központ
által
kezdeményezett oktatásügyi fórumon Ekecs községben. Az ülésen a magyarnyelvű oktatás aktuális kérdéseit tárgyalták meg a régióban. Részt vett és felszólalt a gyűlésen többek között Fóthy János, a Somorja és Vidéke, valamint Rostás László a Nagymegyer és Vidéke Célalap vezetője is. A Rákóczi Szövetség részéről mind Rákóczi Krisztián, mind Zilizi Zoltán felszólalt. Rákóczi Krisztián a Szövetség beiratkozási programjának eredményeit ecsetelte és rámutatott arra, hogy a beiratkozási adatok kedvezőbbek azokban a régiókban, ahol a beiratkozási ösztöndíj akciót megvalósították, mint azokban, ahol erre forráshiány miatt nem került sor. Zilizi Zoltán az anyanyelvi oktatás fontosságát személyes tapasztalatainak bemutatásával támasztotta alá. Halzl József részt vett a Műegyetem 1956. Alapítvány kuratóriumi ülésén, ahol a Kuratórium tagjai Hajtó Ödönt, a Magyar Mérnökkamara alapító elnökét választották meg a Kuratórium új elnökévé, a lemondási szándékát már korábban bejelentő Vajna
Zoltán helyett. Halzl József más kuratóriumi tagokkal együtt kifejezte elismerését Vajna Zoltán sokéves elnöki tevékenységével kapcsolatban. Halzl József átadta Hajtó Ödönnek az általa írt 1956-os Napló egy példányát.
December 15. Halzl József és Kiss Péter részt vettek az Ógyallai Magyar Tannyelvű Alapiskola ünnepségén, amelynek során az iskola felvette a jeles festőművésznek, az ógyallai származású Feszty Árpádnak a nevét. Az iskolában rendezett ünnepségen megjelent Ógyalla volt polgármestere, a Feszty család néhány tagja és Szigeti László volt oktatásügyi államtitkár. Az iskola diákjainak kultúrműsora után Dibusz János az iskola igazgatója üdvözölte a vendégeket, majd ünnepi köszöntők hangzottak el. A névadó ünnepséget követő fogadáson Halzl József és Kiss Péter megbeszélést folytatott Dibusz Jánossal és megállapodtak a 2007. évi beiratkozási program célkitűzéseiben. Eszerint el kell érni, hogy a magyar iskolába beiratkozó diákok számaránya legalább akkora legyen, mint amekkora a magyar nemzetiségű lakosság részaránya a településen. Dibusz János tájékoztatást adott
az óvodai
ajándékcsomagok szétosztásáról és hangsúlyozta, hogy ezeket a csomagokat mind a magyar óvodába járó gyermekek, mind a szlovák óvodába járó, de magyarul beszélő gyermekek megkapták.
December 21. A
szentendrei
Református
Gimnáziumban
megalakították
a
Rákóczi
Szövetség iskolai szervezetét. A szervezet megalakítását az iskola tanára, Regős Beatrix kezdeményezte. Az alakuló ülésen a Rákóczi Szövetséget Ugron Gáspár képviselte. Halzl József és Csáky Csongor Dunaszerdahelyen az Egyesített Középiskolában részt vettek a helyi ifjúsági szervezet ülésén, amelyen jelen volt Molnár Ilona igazgatóasszony és a szervezetet irányító Klőr Levente. Halzl József és Csáky Csongor tájékoztatást adott a Rákóczi Szövetség helyzetéről, különös tekintettel az ifjúsági szervezetek hálózatának fejlődésére. Az ülés során 50 diák jelezte belépési szándékát a Rákóczi Szövetség ifjúsági szervezetébe.
A Rákóczi Szövetség képviselői ezek után a városi Művelődési Központban találkoztak Ibolya Ildikó igazgatóasszonnyal és Zirig Ferenccel, a Vámbéri Ármin Gimnázium igazgatójával. Zirig Ferenc készségét nyilvánította arra, hogy 2007. januárjában a Szövetség képviselőivel megtárgyalják a Gimnáziumban lévő ifjúsági szervezet megújításának ügyét.
December 23. Ugron Gáspár részt vett a Duna TV-ben egy televíziós beszélgetésen, ahol beszámolt a Rákóczi Szövetség által szervezett 2006. évi felvidéki beiratkozási program eredményeiről.
December 28. Az Új Szó c. pozsonyi napilap részletesen beszámolt a Rákóczi Szövetség 2006. évi beiratkozási programjáról.