2
Jász Szó
XXI. évfolyam 5-6. szám * 2011 *
JÁSZSZENTANDRÁSI FALUÚJSÁG
*
250,- Ft
Donkó László
Keserű és egyszerű Molnár István igazgatónk és barátunk halálára. Rövid a hír: „Pista meghalt…” Keserű és egyszerű. Egy vén tölgyfa összeroppant. Sír a fohász = a „Miatyánk” kezdetű. Hosszú volt vagy rövid élet? Gazdag és bölcs. S viharos. Nagy tudora kies Jász-vidéknek. Majd föntről látod. Hisz lezuhantál, mint Ikarosz. Összegyűlt a falu népe = vének, ifjak, iskolás. A jeles tanítómestert, Uram, vedd magadhoz, - nagy a gyász! S az ember örök reménye: ki méltó, arra az Ég vigyáz! Jászszentandrás, 2011. június 26.
1924-2011 „Molnár István 1924-ben született Jásztelken, ahol apai és anyai felmenői, oldalági rokonai éltek ősidők óta. A fügedhalmi (Sziki) tanyai iskolából indult, majd Jászberényben polgárit végzett, s ugyanitt a Tanítóképzőben kapta meg színjeles diplomáját 1945-ben. Előbb Jászapáti tanyavilágában, majd belterületén tanított 1952-ig. Ekkor ifjú felesége pátriájába Jászszentandrásra kérte áthelyezését. mindketten itt tanítottak. Közben Szegeden magyar-történelem-orosz szakon 1950-ben tanári diplomát szerzett. Előbb beosztott tanárként dolgozott. 1957-től igazgatói tisztet is betöltve tanított Szentandráson 1986-os nyugdíjazásáig. Egy vidéki pedagógus nemcsak tanít. hanem maga is tanul, tovább képezi magát, frissen tartja tudását, ő egy emberi közösségben a műveltség hordozója, mindennapi tevékeny éltetője. Ez számos feladattal, funkcióvállalással, törődéssel, olykor elismeréssel jár. Mindebben része volt Molnár Istvánnak. Kezdettől fogva figyelte, majd egyre tudatosabban gyűjtötte szülő- és lakóhelyének néphagyományait, kutatta népe múltját, s ezeket felhasználta a tanításban, nevelő- és népművelő munkájában, benyújtott pályamunkáiban, kis írásaiban, megjelent köteteiben. Maga is benne élt e közösségben, nemcsak figyelte, de tevékenyen alakította is kultúráját.” (Dr. Szabó László és Szabóné dr. Gulyás Éva szerkesztette Molnár István: Jászszentandrás Históriája és Népélete c könyvéből)
2
Jász Szó
Közérdekű 2011.04.28-ai Testületi ülésről a híranyag lapzárta után érkezett, így a tárgyalt napirendi pontokat és érdemi döntéseket most közöljük. A napirendi pontok előtt képviselők interpellációjára került sor, ahol Nagy László alpolgármester úr, a Jászszentandráson illegálisan, vagy engedély nélkül árusítókra hívta fel a figyelmet. Márkus Erika jegyzőnő közbenjárását ígérte. - Első napirendi pontban, előterjesztés Jászszentandrás Településrendezési Tervére. A főépítész asszony számolt be az eddigi fejleményekről. A beszámolót kiegészítésekkel a testület elfogadta. - Második pontként, Jászszentandrás Önkormányzat 2010. évi költségvetésének pénzügyi tervének végrehajtásáról számolt be a könyvvizsgáló asszony. - Következőkben Torba Tamás parancsnok helyettes tartott beszámolót, a helyi, Önkéntes Tűzoltó Egyesület 2010-es évi munkájáról. „ A 2010-es év sok nehézséget tartogatott. Köztük, a volt parancsnok úr Nagy János lemondása mely következtében új vezetőséget kellett választani, tagjai a következők: • Elnök: Vízkeleti Attila • Parancsnok: Farkas Tamás • Parancsnok helyettes: Torba Tamás • Titkár: Kovács Szilvia • Gazdasági vezető: Antal László • Vezetőségi tagok : Kerek Zsuzsa, André Ferenc
További nehézséget okozott a soron következő tűzoltó verseny, amely a rossz időjárási viszonyok miatt, többszöri időpont egyeztetést követően is elmaradt. A 2011-es évben remélhetőleg megrendezésre kerül e nagyszabású verseny, melynek soron következő házigazdája Jászapáti. Ezúton kívánok mind a versenyhez mind az önkéntes munkához kitartást és jó egészséget. A beszámolót a testület elfogadta. - Előterjesztés a sportcsarnok öltözőinek, vizesblokkjának, felújítására, a lengyel tanulók fogadására. Előadó: Szabóné Tóth Erika – o Egy ellenőrzés során kiderült, hogy az öltözők és a vizesblokkok megértek a komplett felújításra. Ennek költsége megközelítőleg 3,2 millió Ft., melyből a Szülői Szervezet 300.000 Ft-ot, egyéb felajánlásból 200.000 Ft-ot, az önkormányzat pedig a fennmaradó részt teszi hozzá az elkülönített keretből. A munkák az iskolai év végeztével kezdődnek. o A lengyel-magyar kapcsolat erősítése érdekében, cserediák kapcsolat látszik kialakulni, Jászszentandrás és Jaworze testvértelepülések között. Míg eddig csak a néptáncosok kaptak lehetőséget az utazásra a következőkben az iskola minden diákja előtt adott lesz a lehetőség. Idén, június 8- án érkeznek a külföldi diákok és kísérőik. Az előterjesztést a testület támogatta és elfogadta.
- FC Jászszentandrás Sportegyesület, éves elszámolásáról hallhattunk beszámolót, Banka Ferenc polgármester úr előadásában. - Egyéb tudnivalók, beszámoló a két ülés közötti eseményekről: o Az elmúlt időszakban egyre többet került előtérbe a közbiztonság, vagyis mikor lesz KMB-s Jászszentandráson. Ez többé már nem kérdés, mert Farkas József Megyei Főkapitány személyes közbenjárására 2011. 06. 01-től Berzi Gábor főtörzsőrmester tölti be ezt a pozíciót Községünkben. (Szerkesztői megjegyzés: Az országos parancsnok az áthelyezési kérelmet a mai napig még nem írta alá.) o Az önkormányzat 9,7 millió Ft-ot nyert játszótér kialakításához. o A Pusztafogacsi Kápolnáért Közhasznú Egyesület kért segítséget önkormányzatunktól, a kápolna felújításával kapcsolatban. Május első hetében Banka Ferenc polgármester és Banka Béla képviselő fog érdemben eljárni ez ügyben. o A Szülői Szervezet felkeresésére az önkormányzat 50.000Ft anyagi támogatást nyújt a Községi Gyermeknap megrendezéséhez. o Parlagfű mentesítéshez szükséges eszközök pályázati lehetősége. Végszóként engedjék meg, hogy Jászszentandrás Önkormányzat Képviselő Testületének nevében, sok-sok szeretettel köszöntsem az Édesanyákat! Kozma István képviselő
Jászszentandrás Településrendezési Tervéről Igaz az a mondás, minden terv annyit ér, amennyit betartanak, vagy megvalósítanak belőle. A közelmúltban elfogadott Település-rendezési Terv meghatározza községünk perspektíváját, kötelezettséget jelent a mindenkori polgármesternek és képviselőtestületnek, Nem egy választási ciklusra szól, nem kettőre!… Jelentőségét jelezte, hogy a Képviselőtestület az idei Közmeghallgatás fő napirendi pontjaként kezelte. Több hetet szentelt a terv elkészültét megelőző időszakra, biztosítva ezzel a lakosság saját, illetve közösség szintű érdekeinek érvényesítésítését, javaslattételi lehetőséggel. -Éltek-e a szentandrási emberek ezzel a lehetőséggel? – kérdezem Banka Ferenc polgármestert.
- Gyakorlatilag nem. 2000-2004 környékén volt az első ilyen jellegű közmeghallgatás, akkor több volt a településfejlesztéssel kapcsolatos észrevétel, javaslat. Ezekből a még aktuális dolgokat figyelembe vettük. - A képviselőtestület apróbb módosításokkal elfogadta a tervet. A Fejlesztési koncepció alapja a helyzetelemzés - egyébként azok a bizonyos „apróbb” változtatások itt történtek -, 2002-től 2008-ig hozza különböző területekről a települést jellemző KSH adatokat. Kérdezem, ennyire nehezen hozzáférhető lett volna kiegészíteni az esetenként egy-egy terület fejlesztését is meghatározó 2009. és 2010. évi adatokkal?
Igaz, a tendenciát, ha felületesen is, de ismerjük, a leírt számok pedig néhol falsak. Úgy gondolom kicsit túlzás, hogy 2008-ban étterem-, cukrászdából 15 van, és sorolhatnék még egy pár hasonlót. - Érdekes, hogy a tervező mintha nem ismerné a települést. Számára sokkal egyszerűbb a statisztikai adatokkal dolgozni, mint eltölteni egy kis időt nálunk és abból meríteni. - A Településfejlesztési koncepcióban megfogalmazott község jövőképpel, valamennyi Szentandráson élő embertársam egyet érthet: „Jászszentandrás nyugodt és kellemes környezetű lakó- és üdülőhellyé válik.”
Jász Szó Ennek tükrében a Polgármester úr hogyan képzeli a megvalósulást? - Az értékeink megőrzése elsőrendű feladatunk. A lakosok identitás tudata, szerkezeti felépítése, összetételének megtartása elsősorban rajtunk múlik. - Rendelkezik-e az Önkormányzat a Településfejlesztési koncepció végrehajtására vonatkozó Stratégiai Programmal? - A 4 éves ciklus program valamit lefed, de konkrét stratégiai program erre vonatkozón nincs. A területfejlesztési koncepcióban szerepelnek olyan ajánlások, amiket figyelembe kell/lehet venni, vannak olyanok, amiket figyelmen kívül kell hagyni. Esetünkben prioritást élvez az idegenforgalom, az oktatás, az egészségügy és a humánpolitika, valamint a foglalkoztatás. Egyébként a Településfejlesztési koncepció tartalmazza a stratégiai célokat, azon belül megfogalmaz stratégiai és operatív programot. -Igen, a prioritásoknak megfelelően időbeli lebontottság nélkül megjelöl intézkedéseket is. Az nem derül ki a tervezetből, hogy milyen idővallumot ölel fel, így a Fejlesztési koncepcióban meghatározott eredménymutatók lehetnek túlzottak, de lehet minimis is. - Jelen értelmezésemben a legfontosabb, hogy legyen egy ilyen tervünk. Sok olyan feladat van, amit konkrétan ehhez kötnek, pld. pályázati feltételek. Ha jól határozzuk meg az irányt, akkor több évre megoldottunk egy feladatot, ha nem akkor pedig ott a változtatás lehetősége, amely hasonló hosszú procedúra. A jövőt illetően azért vannak fenntartásaim, pld. a sarkalatos törvények következményei miatt. - A fejlesztési célok megvalósításában gátként jelentkezik a nem piacképes képzettséggel rendelkező lakosság, illetve a vállalkozásfejlesztési intézményrendszer hiánya. Hogyan értelmezendő ez? - A nem piacképes képzettséggel rendelkező lakosság nem igazán ránk vonatkozó megállapítás, de sajnos tapasztalnunk kell, hogy itt is jelen van. Elsősorban a betelepült lakosság vonatkozásában értékelendő. Vállalkozásfejlesztési intézményrendszer pedig még a környéken sincs. A Jászberényi Munkaügyi központ sem erre hivatott, de feltételezem, hogy jászberényi szinten működnie kell a
vállalkozások érdekképviseletét ellátó szervezetnek. Kidolgoztunk egy Vállalkozás élénkítő programot, de gyakorlati eredménye minimális. Közismert, hogy a Mártírok útján lévő varroda és a tsz irodaépületszárnyát megvásároló vállalkozó is tönkre ment. Ipari park létesítéséhez a tulajdonviszonyok rendeződtek, várjuk a vállalkozókat, befektetőket. A közeljövőben egy kistérségi program keretében Franciaországba megyek, természetesen olyan szándékkal, hogy munkahelyteremtés céljából keressek gazdasági kapcsolatokat. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy szóljak a települési együttműködésekről, a kistérségi szerepkörről. Tudni kell azt, hogy ezek mind kényszerházasságok. Működnek, mert pályázati feltételrendszert képeznek. A településnek költség, de jól, mindig a gesztor jár. Saját érdekeinknek megfelelően amennyire lehet, igyekszünk leredukálni ezeket a társulásokban való részvételeket. Mivel mindenki hasonló módon gondolkodik, nehéz megvívni érdekérvényesítő csatáinkat. - Készült-e a településre vonatkozó környezetvédelmi program, amely figyelembe veszi a természeti értékek védelmét, a lakó és települési környezeti körülmények javítását, a települési értékvédelmet stb.? - Integrált Környezetvédelmi Programunk nincs. Természeti értéket képviselő területeink nincsenek, nem vagyunk tagja a Natura 2000 szervezetnek. Régészeti lelőhelyek vannak a településen, de feltárásuk rajtunk kívüli okok miatt, megoldatlan. Zöld területek ─ gondolok itt parkok létesítésére is – növelésére, új területek létrehozására nincs lehetőség, ennek a privatizáció gátat szab. A Kemping bővítésében látok lehetőséget. Van egy külterületi ingatlanunk, de annak felújítása igen költséges, hasonló okok miatt a tulajdonunkban lévő tanyahelyekkel sem éri meg foglalkozni. - A község arculatát meghatározó fásítási akcióra, virágos utca programra, vagy a település határától bevezető út mentén rendezett fásításra gondoltak-e? - A Magyar Közútfenntartóval elképzelhetetlen az együttműködés. Ezek a területek az ő tulajdonukat képezik. Jelenleg a táj azonos akác-
3 fák sora lenne, meglehetősen gondozatlanul, foghíjasan. Azzal egyetértek, hogy lehetne településünk még szebb, virágosabb, ebben már értünk el változást. A fokozásról nem mondunk le. - Települési értékvédelem? - A fiatalok randalírozása, rongálási kedve a mai napig nem hagy alább. Polgárőreinknek nincs felhatalmazása az intézkedésre, a rendőrség korlátozott mértékben van jelen. Az önkormányzati szabályozás jelenthet megoldást, aminek kidolgozása napirenden van. Betartatásában számítunk az előbbi két szervezetre. - Mit jelent a szociálisan terhelt területek kezelése az Önkormányzati intézkedésekben? - Nehéz megítélni és beavatkozni. Többnyire ezek az emberek ebbe a környezetbe belenőttek, további igényük, sem képességük a változtatásra nincs, vagy nagyon minimális. Nagy a felelősségünk és egyre nagyobb energiát köt le napi munkánk során. - Polgármester úr prioritásként határozta meg az idegenforgalom fejlesztését, a ciklus programban is hangsúlyt kapott. Konkrétan, hogyan képzelik el a fejlesztést? - Vannak saját fejlesztési elképzeléseink, melyek folyamatban vannak. Ez a strand- és kempingfejlesztésre irányul. Tagjai vagyunk a Jászok Földjén turisztikai egyesületnek. Ennek keretében is vannak kialakult elképzelések, de itt sem könnyű az érdekérvényesítés. Több olyan dolog van, amivel nem értek egyet. Ezek közül had emeljem ki a különböző turisztikai útvonalakat a Jászságon belül, amelyek belső tartalma például a templomok látogatásáról szól. Én személy szerint szívesebben látnám azon elképzeléseket, amelyek egy tájházat, egy templomot, egy strandfürdőt fűzne fel. Kedves Olvasó! Hogy Jászszentandrás nyugodt és kellemes környezetű lakó- és üdülőhellyé váljék, szükség van összefogásra, jó ötletekre és cselekvő kezekre. Az újság hasábjain szívesen helyt adunk az építő, települést szépítő ötleteknek, abban a reményben, hogy azt valóban követi az önzetlen, közös érdekünket szolgáló tettrekészség és cselekvés. Dávid Sándorné
4
Jász Szó
Képviselőtestületi ülés 2011. május 26. Választott önkormányzati képviselőink meghallgatták az Önkormányzat által fenntartott temető üzemeltetőjének beszámolóját a szolgáltatásról. A temető ügy közügy és egyben kegyeleti ügy! Ezért számomra meghökkentő, hogy a képviselőtestület kérdés nélkül elfogadta a beszámolót. Beszámoló hangzott még el az Andrástermál Kft. 2010. évi gazdasági tevékenységéről is. Megtudhattuk, hogy 10.377 ezer forint nyereséggel zárt a Kft., mely összeget eredménytartalékba helyeztek. A 2011.évi tervezésben viszont ennek mindössze 1/3-ával számoltak (3,6 millió). Szabó László, a Pénzügyi Bizottság elnöke elfogadásra javasolta a beszámolót. A továbbiakban szó esett még a kintlévőségekről, mely a lakossági ivó- és szennyvíz szolgáltatás díjának befizetési elmaradásából adódik (2.700 e. Ft.). Több képviselői hozzászólás azt fejtegette, hogyan oldják meg a tértivevényes levelek kézbesítését az érintettek felé. (Köztudott, ezen levelek magas kézbesítési költsége, ha az postai úton történik.) A Jászszentandrási Polgárőr Egyesület 2010. évi tevékenységéről szóló beszámolóból néhány fontosabb mutató: 2010-ben 52 fővel kezdte meg működését az egyesület, ami elhalálozás, elköltözés miatt 50 főre csökkent az év végére. Ezt a taglétszámot nagymértékben nem is kívánják növelni. Összesen 2.460 szolgálati órát teljesítettek polgárőreink és 20 esetben intézkedtek jelzéssel, 3 főnél tettenérés, szabálysértés miatt tettek jelentést a Polgármesteri Hivatal felé. Hat esetben 26 fővel rendezvény biztosításában működtek közre, 1 esetben eltűnt személy felkutatásában 5 fő, 1 esetben rendkívüli szolgálatban (árvíz védelem Jászdózsán) szintén 5 fő vett részt. Az első negyedévben 18 napot rendőrrel közös szolgálatban láttak el, további 101 esetben un. posztos szolgálattal segítették a lakosság közbiztonságát. Mindezt saját autóval, kb. 750-800 liter benzin felhasználásával saját finanszírozásból. Ennek mérséklésére szolgálati gépkocsi igényüket benyújtották, melynek műszaki állapot megfelelését az egyesület „házon belül” megoldaná, a tagdíjat és az önkormányzat anyagi támogatását üzemanyag felhasználásra fordítanák. 2010-ben 100 ezer Ft-ot
kaptak az Önkormányzattól, melyet teljes egészében formaruha vásárlásra fordítottak. Pályázati és egyéb forrásokból szeretnék biztosítani a tagok komplett formaruhával történő ellátását. Tájékoztatást adott a Jászszentandrás Község Tehetséges Gyermekeiért, Kultúrájáért, Művészetéért és Időskorú Polgáraiért közalapítvány is tevékenységéről. Mivel az írásos anyag mindenki számára elérhető lehetőségem volt áttekinteni. Kiemelnék néhány mondatot és adatot, ami elgondolkodásra adhat okot mások számára is. „ Az önkormányzat közalapítványaként legfőbb céljának tartja Jászszentandrás gyermekeinek erkölcsi és anyagi támogatását, a községhez kötődő kulturális és művészeti értékek megőrzésének és létrehozásának elősegítését, megóvását. Kiemelt feladatként kezeli településünk szellemi és tárgyi kultúrájának feltárását, gyűjtését, megőrzését; a tehetségek nevelésének segítését; különböző rendezvények szervezését; az időskorúakat ellátó szociális rendszer támogatását.” 2010-ben az alapítvány a Kunráth Sándor Ált. Iskola, Óvoda és Művészetoktatási Intézmény tanulóinak, óvodásainak támogatására illetve a részükre szervezett rendezvények támogatására 455 ezer forintot használt fel. A középiskolás korosztályból egy főt támogattak 10 ezer forinttal és egy gyermek részesült un. karitatív támogatásban. Csupán az arányokra szerettem volna felhívni a figyelmet. A továbbiakban az anyakönyvi események szolgáltatási díjáról szóló önkormányzati rendelet megalkotásának elfogadására került sor a jegyző asszony előterjesztésében. A 2010. évi CXLVIII. tv.27. § (1) és (3) bekezdése módosította az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. törvényerejű rendeletet, ezért a 15/A § 2011. január elsejei hatállyal új bekezdéssel egészült ki, mely szerint a házasság, valamint a bejegyzett élettársi kapcsolat hivatali helyiségen kívüli megkötése, létesítése esetén a többletszolgáltatás ellentételezéseként a települési önkormányzat rendeletben határozza meg a díjfizetési kötelezettséget. Nevezett anyakönyvi események díjazása az alábbiak szerint került elfogadásra:
- A hivatali helyiségben az anyakönyvi esemény lebonyolításának szolgáltatási díja hivatali munkaidőn túl 5.000,- Ft + ÁFA, mely a tárgyi és személyi feltételek biztosítását tartalmazza. - A hivatali helyiségen kívüli, hivatali munkaidőben vagy munkaidőn túl történő anyakönyvi esemény lebonyolítási díja 15.000,- Ft + ÁFA. (A hivatalos helyiségben és helyiségen kívül megtartott szolgáltatási díjak nem tartalmaznak teremdíszítést, asztali díszt, versmondást, pezsgőt, eszközhasználatot, arról az igénylőnek kell gondoskodni. A hivatalos helyiségen kívül megtartott eseményhez a szükséges eszközök biztosítása – anyakönyv aláírásához megfelelő asztal, pezsgőfogyasztás kellékei, szükség szerint székek – szintén az igénylő feladata.) - Az anyakönyvvezető részére fizetendő díj mértéke a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötés esetén hivatalos helyiségben megtartva 3.000,- Ft, hivatalos helyiségen kívül megtartandó eseményenként 5.000,- Ft. A két ülés közötti eseményekről szóló tájékoztatóból néhány gondolat: - Változások várhatók a kábel tv szolgáltatóban, amennyiben sikerül egyezségre jutni a Netháló9 Kft eladásában. - A Mártírok úti ingatlan (volt Kultúrház) eladása megtörtént. Sajnálatos, hogy a felszámolás során az Önkormányzat csak az eredetileg kért vételár felét tudta érvényesíteni, melynek átutalása megtörtént (1,3 millió Ft.). - Továbbra sem működik a térfigyelő kamera, aminek üzemképes állapotba helyezéséhez kivitelező céget keres az Önkormányzat. - A Kistérségi Társulás jászberényi ülésén az egységes hulladékszállítási díj érvényesítése érdekében az egyszemélyes hulladékszállítási Kft létrehozásáról tárgyaltak. - A Jász Önkormányzatok Szövetségének ülésén a tervezett iparűzési adó kistérségben hagyása érdekében kerestek lehetséges megoldást a polgármesterek. - A Jászközmű Kft.-vel történő tárgyalás eredménye, hogy július 1-től egy számlán történik az ivóvíz és a szennyvíz díj beszedése. Így a sokat kifogásolt két szolgáltató azonos menynyiségű felhasználást számlázna. A képviselőtestület a Fogacsi kápolna helyreállításának befejezéséhez 100 e. Ft támogatást szavazott meg. - dne -
Jász Szó
5
Közhasznúsági jelentés Jászszentandrás Község Tehetséges Gyermekeiért, Kultúrájáért, M űvészetéért És Időskorú Polgáraiért Közalapítvány Adószám: 18832859-1-16
Minden közalapítvány számára kötelező a gazdasági év zárásával elkészítendő Közhasznúsági jelentés nyilvánossá tétele. Az alapítvány törvényességi vizsgálata hiánypótlásként írta elő annak utólagos közzétételét a faluújság hasábjain.
Közhasznúsági jelentés részei: Számviteli beszámoló (-) - Költségvetési támogatás felhasználása Vagyon felhasználása - Cél szerinti juttatások Helyi önkormányzattól kapott támogatások - Vezető tisztségviselőknek nyújtott Közhasznú tevékenység bemutatása támogatások * A közalapítvány közhasznú jogállását a JNSZ Megyei Bíróság az 1999. november 30-án kelt és január 8-án jogerőre emelkedett PK. 62.557/1999/5. számú végzésével jegyezte be a nyilvántartásba. Vezető tisztségviselőknek nyújtott támogatások: A vezető tisztségviselő és a kuratóriumi tagok e tevékenységüket társadalmi munkában végzik, részükre személyi jellegű kifizetés nem történt -
Közhasznúsági jelentés 2008. Cél szerinti juttatások kimutatása: - Színházlátogatás 170.000,- Ft - Koncert és húsvéti játszóház : 14.000,- Ft - 3 nyugdíjas klub támogatása (Batyus bál ) : 3.000,- Ft - Könyvkiadvány támogatása: 16.000,- Ft - Nyugdíjas KI-MIT-TUD tám. 16.000,- Ft - Gyermeknap tám. 30.000,- Ft - Legjobb középiskolás díj 10.000,- Ft - Kézműves játszóház 30.000,- Ft - Népdaléneklő verseny 3.000,- Ft - Közlekedési vetélkedő tám. 10.000,- Ft -Reneszánsz vetélkedő tám. 26.600,- Ft - Egészségügyi vetélkedő tám. 10.000,- Ft - Karácsonyi játékvásárlás (Óvoda) 30.000,- Ft Célszerinti juttatások összesen: 368.600,- Ft 2008.évben a személyi jövedelemadó 1 %-nak összege: 299.248,- Ft. A 2008-os évünket az újabb Alapítványi Hangversennyel nyitottuk. Hagyományainkhoz híven támogattuk az óvoda, általános iskola színházlátogatását összesen: 170.000,- Ft összegben. A 2008-as tanév kezdésekor szerveztünk egy közlekedési vetélkedőt, majd november hónapban egy egészségügyi vetélkedőt. A két vetélkedő között megrendeztük – október hónapban a Zene Világnapja tiszteletéreNépdaléneklő versenyünket, melyet községi szinten hirdettünk meg. A reneszánsz év tiszteletére többfordulós vetélkedőt rendeztünk.
Az alapítvány 2008.évi bevételei és kiadásai BEVÉTELEK Hangverseny bevétel Lekötött betét jóváírása SEMIKNO KFT.
gyermeknapi támogatása APEH SZJA 1 % Kamatjóváírás
Összesen:
KIADÁSOK 56.875,- Ft Színházlátogatás tám. (5,6,7,8 osztály) 77 fő 37.500,- Ft Koncert és húsvéti játszóház tám. 20.000,- Ft Színházlátogatás tám. (3-4 osztály) 55 fő
299.248,- Ft Batyus bál tám. 945,- Ft Könyvkiadás (Donkó László)
38.500,- Ft 14.000,- Ft 27.500,- Ft 3.000,- Ft 16.000,- Ft
Nyugdíjas KI-MIT-TUD tám.
16.000,- Ft
Színházlátogatás Óvoda
25..000,- Ft
Gyermeknap tám.
30.000,-Ft
Színházlátogatás tám.(1. , 2.a, 2.b)
34.500,- Ft
„Legjobb középiskolás” pály. díja (Tóth Dániel)
10.000,- Ft
Kézműves játszóház tám.
30.000,- Ft
Népdaléneklő verseny tám.
3.000,- Ft
Közlekedési vetélkedő tám.
10.000,- Ft
Reneszánsz vetélkedő tám. (jutalomkönyv vás.)
26.600,- Ft
Eü-i vetélkedő tám.
10.000,Ft-
Színházlátogatás tám. (5,6.7,8. oszt.)
44.500,- Ft
Karácsonyi játékvásárlás (óvoda)
30.000,- Ft
Bahorka együttes fellépési díja
30.000,- Ft
Karácsonyi dekoráció vás.
5.000,- Ft
414.568,- Ft Összesen:
403.600,- Ft
2008.évi egyenleg: 550.186,-Ft
6
Jász Szó
November végén a Szülői Szervezettel közösen megrendeztük jótékonysági bálunkat. Közalapítványunk ez évben is támogatta a helyi civil szervezeteket, klubokat, magánszemélyeket és csoportokat. 70 éven felüli egyedülálló lakosokat is támogattuk. Folyamatosan támogatjuk a gyerekek színházlátogatását, fejenként 500,- Ft-tal.
2008.december 31-i záróegyen-legünk: 550.186,- Ft. Közalapítványunk a továbbiakban is nagy hangsúlyt fektet a az elmúlt évek alatt kialakult hagyományok ápolására ( Alapítványi Hangverseny, SZJA 1 % felajánlás, tehetséges tanulók díjazása, intézmények, civil szervezetek támogatása) , de mindemellett új tervek megvalósítására is törekszünk. Terveink között szerepel a település időskorú lakosainak köszöntése októberben az „Idősek világnapja” alkalmából. A közlekedési vetélkedő kibővítése a Közlekedési Világnap eseményeihez való csatlakozással. A Népdaléneklő verseny meghirdetése a környező településeken is. Az óvodások és iskolások részére játszóházak szervezése. Tervezzük - szülői kérésre – egy népzenei műsor megszervezését, amelynek bevételével támogatnánk a gyermek néptánc csoport oktatást.
Közhasznúsági jelentés 2009. Cél szerinti juttatások kimutatása: - Soós László támogatása ( Európa Bajnokság ) - Országos matematikaverseny résztvevőinek támogatása - Gyermeknapi rendezvény támogatása: - Színházlátogatás (alsó tagozat) támogatása: - Közlekedési vetélkedő támogatása - Népdaléneklő verseny támogatása - Kiemelkedő tanulmányi eredményt elért tanulók tám. (4 fő) - „Legjobb középiskolás” pályázat díja Cél szerinti juttatások összesen:
50.000,- Ft 11.600,- Ft 20.000,- Ft 62.000,- Ft 10.000,- Ft 5.000,- Ft 20.000,- Ft 10.000,- Ft 188.600,- Ft
2009.évben kapott személyi jövedelemadó 1 %-nak összege: 188.430,- Ft
Az alapítvány 2009.évi bevételei és kiadásai BEVÉTELEK KIADÁSOK Apáczai Könyvkiadó Kft. tám. 70 éven felüliek szemétszállítási díjának tám. Szülői Szervezet 2008.évi bál bevétele Székely Zoltánné támogatása Gyenes Eszter műtétjének támogatása SZJA 1 % Apáczai Könyvkiadó Kft. Szülői Szervezet tám. Jótékonysági bál Betétkamat Kamatjóváírás
Összesen:
115.569,- Ft Apáczai Könyvkiadó Kft. támogatásának kiadása 745.260,- Ft 70 éven felüliek szemétszáll. tám. kiadása 427.049,- Ft Szülói Szervezet számítógép vás. Legjobb középiskolás 25.720,- Ft pályázat díj (Vincze Vivien ) 231.000,- Ft Gyenes Eszter műtét tám. átut. 188.430,-Ft Közlekedési vetélkedő tám. és Népdaléneklő verseny tám. 185.615,- Ft Apáczai Könyvkiadó Kft. támogatásának kiadása 41.000,- Ft a Szülői Szervezet részére kifizetve Eü-i vetélkedő 1.185,- Ft + Jótékonysági bál
2009. évben az alábbi rendezvényeket szervezte és támogatta az 115.569,- Ft 745.260,- Ft 427.010,- Ft 10.000,- Ft 201.000,- Ft 15.000,- Ft 36..000,- Ft 41.000,-Ft 10.000,- Ft
39.112,- Ft Soós László tám. Matematika orsz. versenyzők tám. Színházlátogatás tám. (alsó tagozat ) Gyermeknapi rendezvény tám. Reneszánsz vetélkedő tám. (jutalomkönyv vás.) 8. oszt. Év végi tám. 1.999.940,-Ft Összesen:
50.000,- Ft 11.600,- Ft 62.000,- Ft 20.000,- Ft 7.200,- Ft 20.000,Ft1.771.639,- Ft
2009.évi egyenleg: 764.046,-Ft (folytatás a …. oldalon)
alapítvány: - A Magyar Kultúra Napi Hangverseny - Támogattuk a gyermek és nyugdíjas jelmezbálokat - Folyamatosan támogattuk az óvodás és iskolás gyermekek színházlátogatását. (minden csoport maga választhatta meg a megtekintendő színházi előadást és a választott időpontban 500,- Ft/fő támogatást utaltunk át) - Költészet Napja tiszteletére megrendeztük a gyermek szavalóversenyünket - Érkeztek felajánlások alapítványunk számlájára Gyenes Eszter támogatására is. - Júniusban a Szülői Szervezet, a Napsugár Waldorf Iskola, a Kunráth Sándor Általános Iskola és Óvoda valamint a Községi Önkormányzattal közösen megrendeztük a Gyermeknapot. - A tanév végén 4 tantárgyból díjaztuk a kiemelkedő teljesítményt nyújtó általános iskolai tanulókat. - Átadásra került a falunapon a „Legjobb középiskolás” díj. - A Szülői Szervezet és az Általános Iskola által szervezett Jótékonysági bál megvalósításához is hozzájárultunk. 2009.évben kiadásunk összesen:
1.771.639,- Ft Bevételünk összesen:1.999.940:,- Ft Lekötött betét: 600.000,- Ft
Jász Szó
7
Közhasznúsági jelentés 2010. Cél szerinti juttatások kimutatása: - Március 15-ei koncert támogatása - Színházlátogatás támogatása ( óvoda ) - Gyermeknapi rendezvény támogatása: -Színházlátogatás (alsó és felső tagozat) támogatása: -Közlekedési vetélkedő támogatása - Néptáncgála támogatása - Rendhagyó irodalomóra tám. - Aug. 20-ai koncert támogatása - Jótékonysági bál támogatása - Kiemelkedő tanulmányi eredményt elért tanulók tám. (3 fő) - „Legjobb középiskolás” pályázat díja Cél szerinti juttatások összesen:
10.000,- Ft 28.500,- Ft 102.000,- Ft 125.500,- Ft 10.000,- Ft 50.000,- Ft 5.000,- Ft 50.000,- Ft 5.000,- Ft 15.000,- Ft 10.000,- Ft 411.000,- Ft
2010.évben kapott személyi jövedelemadó 1 %-nak összege :161833- Ft Az alapítvány 2010.évi bevételei és kiadásai BEVÉTELEK
KIADÁSOK
Alapítványi hangverseny 70 éven felüliek szemétszállítási díjának tám.
29000- Ft Apáczai Könyvkiadó Kft. támogatásának kiadása 841215,- Ft 70 éven felüliek szemétszáll. tám. kiadása
148500- Ft
Szülői Szervezet 2010. évi bál támogatása Önkormányzati támogatás Gyermeknap Szentandrási nyár programsorozat Önk. tám.
40.000,- Ft Gyenes Eszter műtétjének tám. Legjobb középiskolás 30.000,- Ft pályázat díj (Hegyi Emese ) 100.000,- Ft Szentandrási nyár progr. sor. tám. (Néptáncgála+Aug.20.koncert) 163.662-, Ft Közlekedési vetélkedő tám. és Rendhagyó irodalom ó. tám. 50.000,- Ft Március 15-ei koncert tám. 41.000,- Ft Szülői Szervezet részére kifizetve 2010. január 21-én
30.000,- Ft
SZJA 1 % Templomi hangverseny (aug.20. ) Szülői Szervezet tám. Jótékonysági bál Betétkamat Kamatjóváírás Néptánctámogatás ( dr. Rozsi Gábor )
Összesen:
841215- Ft
10.000,- Ft 100.000- Ft 15.000,- Ft 10.000,- Ft 41.000,-Ft
1.185,- Ft Húsvéti játszóház tám.
5000,- Ft
39.241,- Ft Jótékonysági bál tám.
5000 - Ft
5000,- Ft Nyomtatópatron vásárlás.
9.500,- Ft
Színházlátogatás tám. ( alsó és felső tagozat )
125.500,- Ft
Gyermeknapi rendezvény tám.
102.000,- Ft
Tanév végi jutalomkönyv vás.
11.000,- Ft
8. oszt. Év végi tám. (3 fő )
15.000,Ft-
Színházlátogatás (óvoda )
28.500,- Ft
1.340.303,-Ft Összesen:
1.497.215,-Ft
2010. évben az alábbi rendezvényeket szervezte és támogatta az alapítvány: - A Magyar Kultúra Napi Hangverseny - Támogattuk a gyermek és nyugdíjas jelmezbálokat - Folyamatosan támogattuk az óvodás és iskolás gyermekek színházlátogatását.(minden csoport maga választhatta meg a megtekintendő színházi előadást és a választott időpontban 500,- Ft/fő támogatást utaltunk át) - A Költészet Napja tiszteletére meg— rendeztük a gyermek szavalóversenyünket - Májusban a Szülői Szervezet, a Napsugár Waldorf Iskola, a Kunráth Sándor Általános Iskola és Óvoda valamint a Községi Önkormányzattal közösen megrendeztük a Gyermeknapot. - A tanév végén díjaztuk a kiemelkedő teljesítményt nyújtó általános iskolai tanulókat.. - Átadásra került a falunapon a „Legjobb középiskolás” díj. - A Szülői Szervezet és az Általános Iskola által szervezett Jótékonysági bál megvalósításához is hozzájárulunk. - Megszerveztük a „ Szentandrási nyár „programsorozatunkat. - Októberben köszöntöttük a településünk idős lakóit
2009.évben kiadásunk összesen: 1.497.215,- Ft Bevételünk összesen: 1.340.303,- Ft Lekötött betét: 600.000,- Ft
2010.évi egyenleg: 581.349,-Ft Szabó Lné- Nné Zsák I. I.
▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒
8
Jász Szó
Bölcsőtől a sírig >>>>>><<<<<<< Első lakáshoz jutók támogatása>>>>>>><<<<<<< A hatvanas évek közepétől az un. Ratkó-korszak gyermekei családalapítási korba értek, a fiatal házasok körében megindult Jászszentandráson egy lakásépítési hullám. A fiatalok saját otthont akartak – ahogyan ma is -, melyet többnyire házépítéssel valósítottak meg. A demográfiai hullám azonban az ezred forduló táján mélypontra süllyedt. Többek között sokan elköltöztek, kevés volt a házasságot kötő fiatal. Ezzel a település jövője is megpecsételődött. Gondolkodásra késztette az önkormányzatot, hogyan tudná vonzóbbá tenni a fiatalok számára a letelepedést. Házasságot kötött (fő) Év: 2000 2006 2007 2008 2009 2010
Az egyik házastárs más települési illetékességű (fő)
A házasságot kötők itt telepedtek le
3 6 2 3 8 3
1 8 3 5 4 2
5 10 8 6 9 6
(pár)
Így született meg az az önkormányzati rendelet, amely meghatározza annak feltételét, hogy az Önkormányzat hogyan és milyen mértékben támogatja az első lakáshoz jutó fiatal családokat. Első lakáshoz jutók támogatását igénylők száma (fő) 15 14 13 12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1
13
8 6
5
2
2000
4
2006
2007
2008
2009
2010
igénybevevők száma - Ismert, hogy a „hét szűk esztendő” már jóval több, jól jön a fészekrakáshoz az önkormányzati segítség. Milyen a lakásépítési kedv ma Szentandráson? – kérdezem Polgármester urat. - Minimális, éves szinten 1 maximum 2 lakás épül. Az utóbbi években a település lakásállománya szinte változatlan, sok a külterületen lévő lakatlan tanya, ezeket leginkább a betelepülők vásárolják. - Az első lakáshoz jutók támogatását igénybe vehetik-e azok, akik nem építeni, hanem vásárolni szeretnének házat?
- Természetesen. Egyénenként max. 200 ezer Ft támogatás vehető igénybe, amiből következik, hogy egyedülálló személy is megkaphatja, ha a feltételeknek megfelel. A támogatás odaítélése a Képviselőtestület hatásköre, az szabja meg a támogatás összegét is. - Kik igényelhetik e támogatási formát? - Bárki, nem kritérium, hogy mindkét fél szentandrási legyen. Viszont rendelkeznie kell érvényes építési engedéllyel, vagy ügyvéd által hitelesített adás-vételi szerződéssel, illetve feltétel, hogy az igénylőnek nincs saját ingatlana. - Mi a tapasztalat arra vonatkozóan, hogy azok a fiatal családok, akik igénybe vették e támogatási formát, gyökeret vernek, maradnak is a településen? - Igen, és ez jó a településnek is. Az is érzékelhető, hogy a fiatal párok huzamosabb ideig együtt maradnak, így a rendszer szerinti visszafizetési kötelezettség még eddig nem terhelt senkit sem. - Fiatal házasok otthonteremtését szolgálja 2002-től a Fecske-ház is. Térítés ellenében ugyan, de az önálló kezdéshez mégiscsak egy lehetőség. Mekkora az igény bérlakásra? - Változó. amikor megépült, nagyobb igény mutatkozott, elvileg ki sem lehetett elégíteni. Később néhány lakó fizetési moráljával is gond volt. Jelen pillanatban mind az 5 lakás ki van adva. Ebből 2 család az, akik 100 %-ban megfelelnek az elvárásoknak. Az igénylőnek rendelkeznie kell rendszeres jövedelemmel és szerződéskor le kell tennie 2 havi kauciót, probléma esetén igazolnia kell a közüzemi számlák befizetését. A lakhatás 5 évre szól, lehetőség szerint a fiataloknak addig kell megoldaniuk a lakásproblémájukat. - Milyen ütemű a fluktuáció, és meddig áll üresen egyegy lakás? – kérdezem befejezésül. - Az otthonteremtést többségében komolyan gondolók mankóként kezelik ezt a lehetőséget és nem jellemző az 5 év itt tartózkodás. Hogy meddig áll üresen? Van, amikor túl jelentkezés van és bármennyire szeretnénk segíteni, el kell utasítani az igénylőt(-ket), van, amikor meg fél évet is vár új lakójára a „Fecske-ház”. Így a pályázat is alkalomszerű, mindenkor a megüresedés, érdeklődés függvénye. - david -
125 éves Jászszentandrás 2011. május 6-án lett megtartva a Jászszentandrás történeti vetélkedője, melynek én is részese lehettem. Egy órára elfelejtettem, hogy elszálltak fejem felett az évek. Egy órára ismét gyermeknek éreztem magam, s jó volt ez az érzés. Hat csoport mérte össze tudását. Voltak díjak, különdíjak, és persze helyezések. Egy-egy csapatban majd’ minden korosztály képviselve volt. Köszönöm a szervezőknek és a gyerekeknek azt az egy órát, öröm volt velük együtt lenni. A zsűri is tisztességesen végezte munkáját és a verseny végén mindenki nyertesen távozott. A nyugdíjas klub tagjai finom süteményeket készítettek nekünk. Köszönjük a finom ízeket és gratulálunk a remekműveikhez. (Tríbik Sándorné és csapattársai)
Jász Szó
9
Községtörténeti vetélkedő 2011. május 6-án a Jászok Napja alkalmából, községünk fennállásának 125. évfordulója tiszteletére helytörténeti vetélkedőt szerveztünk, melyet a Jászszentandrás Község Tehetséges Gyermekeiért Közalapítvány rendezett. A vetélkedőre a Kunráth Sándor Általános Iskola 4-8 oszt., a Waldorf Iskola 4-5 osztályos tanulói, a Gyöngy és a Pacsirta klubok tagjai neveztek be. Összesen 6 csoport vetélkedett 9 fős létszámmal. A vetélkedőt 3 alkalommal tájékoztató előzte meg, melyet kiállítással kötöttünk össze. A kiállítás célja az volt, hogy minél több ismeretet adjon településünk történetéről. A vetélkedő előtt meghallgattuk Reviczky Gyula: Szeresd hazádat c. versét Mós Fanni előadásában. A csapatok 13 kérdéses totót töltöttek ki Jászszentandrás történetéről. A döntő többi kérdései játékos formában kapcsolódtak a községtörténethez. A zsűri elnöke: Dávid Sándor jászkapitány, a zsűri tagjai: Szabóné Tóth Erika igazgató nő, Banka Ferenc polgármester, Szabó Zoltánné tanárnő a Waldorf Iskolából, Jámbor Imre a Szülői Szervezet részéről voltak.
Csoportkép a vetélkedőről. Háttérben a „Község története képekben” című kiállítás. (Összeállította: Kiss Istvánné)
A zsűri értékelése alapján, 1. helyezett a VI. csoport lett 66 ponttal (Nagy Ferenc, Pál Anikó, Szabari László, Szobonya Erika, Tóth Máté, Tóth Alexandra, Turai Kitti, Torba Alajosné, Tríbik Sándorné) 2. helyezett a III. csoport 61 ponttal (Csontos Bianka, Dósa Fruzsina, Éles Nikolett, Futó Ákos, Kardos Lúcia, Mós Réka, Szalai Szelli, Dávid Lászlóné, Csoszor Sándorné) 3. helyezett a IV. csoport 54 ponttal (Balajti Judit, Hamza Barbara, Juhász Krisztina, Kovács Laura, Nagy Alexandra, Béki József, Szalai Szidor, Jezsoviczki Istvánné, Sósné Tóth Éva) A 4. helyezett az I. csoport 48 ponttal, 5. helyezett a II. csoport 47 ponttal és a 6. helyezett az V. csoport lett 46 ponttal. Az alapítványtól a csoportok nagyon értékes helytörténeti tárgyakat, kiadványokat kaptak ajándékként. Különdíjat ajánlott fel: Dávid Sándor, Szabóné Tóth Erika, Banka Ferenc, Huszárovics Antalné, Kiss Istvánné. A vetélkedővel párhuzamosan, a Könyvtár és a Helytörténeti Klub gyűjtőmunkát hirdetett, melyben a versenyzők közül 12 fő kapcsolódott be. A gyűjtőmunkáért mindenki egy helytörténeti kiadványt kapott. A legtöbb anyagot gyűjtő 3 fő: Futó Ákos, Sósné Tóth Éva, Tríbik Sándorné különdíjban részesült. Gratulálunk a csoportoknak, személyeknek a helytállásért, a jó szereplésért. Köszönjük a zsűri munkáját! Köszönjük a Pacsirta klub tagjainak, hogy a versenyzőket és a vendégeket hagyományos süteményekkel vendégelték meg. A szervező munkáért Gyenes Béláné és Csontos Magdolna, Huszárovics Antalné szalmafonatait kapták ajándékba. Köszönet illeti Szabó Lászlónét az Alapítvány elnökét a jó szervezésért. A tanárokat: Fuderné André Anitát, Kovácsné Tóth Magdolnát, Nagyné Zsák Ilonát, Oláhné Banka Katalin, Vajdáné Sajó Ágotát, Vágó Viktort a vetélkedő lebonyolításában való közreműködéséért. Továbbá Andréné Pataki Éva könyvtárost a vetélkedő anyagának fénymásolásáért, az oklevelek elkészítéséért. Összegezve: A vetélkedő jó hangulatban zajlott, érezhető volt a győzelem utáni vágy. Örülök, hogy 54 fő jobban megismerhette Jászszentandrás történetét. Kiss Istvánné helytörténeti klubvezető, programszervező
Összetartozás és összefogás Június 4-én megemlékeztünk arról a gyászos történelmi egyezségről, amely szétszakította a Kárpát-medencei magyarságot, hontalanná tette az újonnan megszabott határainkon túl maradottakat. Hogy mit jelentett ez számukra, csak az tudhatja, aki megfelelő történelmi ismeretekkel rendelkezik és van némi empatikus készsége, vagy átélt hasonló helyzetet. A magyar történelem tanítás sokáig tabuként kezelte a Trianoni békeszerződés tényszerűségét és körülményeit. 1920-tól az ezredfordulóig a hazugságot sulykolták belénk és a szocializmus táptalaján felnövekvő honatyáink még a 2005. december 5-ei népszavazást is megpróbálták – sikeresen – manipulálni,
szembefordítva magyart a magyarral. Nem csoda – csupán sajnálatos –, hogy településünkön is vannak a megemlékezéssel kapcsolatban negatív visszhangok, akik a szervezők kínjának nevezik az indítványt, hogy az esemény kerüljön bele a falu éves kulturális programjába. Úgy gondolom, a jövő nemzedékei iránt érzett felelősségünk szerves részét kell képeznie történelmünk lehető legkorrektebb, érdeknélküli és ferdítésmentes bemutatása, egyben az egészséges nemzettudatra való nevelés! Az idei megemlékezésen közreműködtek a Kunráth Sándor Ált. Isk. és a Napsugár Waldorf Ált. Isk. tanulói, a Pávakör, Sass Lajosné, Vajda Márk, Dávid Sándor és Bankáné Germán Judit. A megemlékezés hangulatát emelte Dobos Attila szerze-
ménye, a Magyarok Világ Himnusza, melyet Baginé Czékmán Dóra adott elő, gitáron kísérte Bánki Ferenc, a Jászmagyarok nemzeti rock zenekar vezetője. (folytatás a 11. oldalon)
10
Jász Szó
A jászszentandrási Strandfürdő 50 éves története (1961-2011) A Jászságban az 1950-es években olajat kerestek és termálvizet találtak. A feltörő meleg vízre alapozva épült ki több jász településen a termálfürdő, így Jászszentandráson is. A községi tanács 1960-ban megszavazta a fürdő építését. A fúrás már 1960. június 17-én el is kezdődött.
A fürdő megnyitása után hamarosan kialakult az üdülőtelep, közvetlen a fürdő mellett. Az 1970-es években a községi tanács újabb 50 telket adott el az igénylőknek. Tíz évvel később, 1971-ben 50 ezer látogatója volt a jászszentandrási Strandnak.
A fürdő átadása 1961. június jelölve: Adler Vilmos
A fürdő megépítésének szorgalmazója Adler Vilmos, a község megyei tanács tagja volt. A jó szervezőmunkának köszönhetően 1961. júniusában már átadásra került a strandfürdő. Rövid idő alatt híre ment, hogy Szentandráson fürdő létesült. Az 1960-as években többször is fürdőnk vendége volt az ismert színészházaspár: Törőcsik Mari és Bodrogi Gyula.
A fürdő keleti oldalán 1963-ban megnyílt az első kemping, melyet először 1972-ben bővítettek. 1979-ben a községi tanács eladta a fürdő melletti sportpályát, a budapesti Kemping és Karaván Klubnak. Ekkor alakult ki a MISA kemping és Horgásztó.
Az első fürdőzők 1961-ben a jászszentandrási strand-fürdőben . A fotó érdekessége, hogy a Mártírok úton még nem volt felépítve a pártház, a gyógyszertár, a sport-csarnok és az iskola. A háttérben 4 lakóház látható. (Kozma László Kozma Sándor - Csikós Béla - Szegényház)
1981-ben 70 ezer látogatója volt a strandfürdőnek, közülük sok volt a külföldi vendég. Az 1990-es években újabb lehetőség nyílt egy korszerűbb medence megépítésére és egy 200 férőhelyes kempingbővítésre, amely nemzetközi színvonalú minősítést kapott. Meg kell említeni, hogy az 1990-es évek közepén két magánkemping létesült Szentandráson. A Romantik Park Kemping úszómedencével is rendelkezik. 2011-re elkészült az Apartman Ház, a volt gyógyszertár épületében, mely újabb lehetőséget biztosít az üdülővendégek részére. 2002. után élénkült a strandélet Jászszentandráson, ami az idegenforgalmat is fellendítette. A képviselőtestület döntése alapján továbbfejlesztették a fürdőt és kempinget. Modern zuhanyzókat és kiszolgálóhelyeket alakítottak ki, valamint csúszdával bővítették a fürdő szolgáltatásait.
Jász Szó
11
Összegezve: köszönet illeti a község egykori és jelenlegi vezetőit, a fürdő és kemping dolgozóit, akik azon fáradoztak és fáradoznak, hogy megfelelő szolgáltatást biztosítsanak az idelátogató vendégek számára. (Beleértve a magán kempingeket is.) Mi jászszentandrásiak, örülünk annak, hogy sokan szeretik strandfürdőnket. Sok nyugdíjas, akár külföldi vagy magyar itt tölti az egész nyarat, szinte második otthonuknak tekintik községünket. Továbbra is szeretettel várjuk az üdülni vágyó vendégeket Jászszentandrásra! Kiss Istvánné ny. könyvtáros
„Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen” /Széchenyi/ A múlt évben megrendezett Alapítványi bálunk mottója igaz az óvodánkban megvalósult összefogásra is, mivel alig egy hét alatt a szülők szinte újjávarázsolták a már igencsak megkopott kerítésünket.
A munkát a délutáni órákra szerveztük, hogy ne zavarjuk meg a gyerekek délelőtti játékidejét, levegőzését.
Amíg a kicsik békésen aludtak, vagy pihentek, addig az anyukák, apukák szorgosan csiszoltak, festettek - tették mindezt örömmel, tudván mennyire fontos gyermekeik számára a szép környezet. Mivel az óvodapedagógia egyik fő feladata az esztétikai nevelés, ezért, mint óvónő nagy jelentőségűnek tartom ezt a munkát. Ezúton köszönöm Lóczi Miklós Jászapáti 2000. Mg. ZRt. vezérigazgatójának azon felajánlását, amellyel a festéket biztosította - Kócziánné Csomor Katalinnak a szervezést, Prohászka Ferencnek a festés irányítását. Köszönöm még mindazoknak, akik részt vettek a munkában: Kerek Ágnes, Lakatosné Bibók Zsuzsanna, Hopka Mónika, Nagy Ferencné, Gyenesné Tajti Tünde, Nagyné Balogh Szilvia, Gyurcsik Krisztina, Gyephárné Nagy Krisztina, Ördögné Nagypál Zsuzsanna, Hamza Krisztina, Lénártné Gulyás Zsuzsanna, Mihályiné
Az én anyukám is tud festeni
Balla Zseraldina, Torba Zsoltné, Dósáné Antal Mónika, Kardos Lászlóné, Ördög Enikő, Kerek Éva, Bankáné Germán Judit, Ágó Attila, Szücsi Csilla, Gonda Lászlóné, Kalocsáné Berki Edit. Kovácsné Petrovics Andrea munkaközösség vezető
Lakossági fórumot tartott július 9-én Jászszentandráson Murányi Levente, a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője, a Jobbik alelnöke. Az alelnök úr többek között elítélően bírálta az eseményt, amelynek keretén belül a falu emlékoszlopot állított a II. világháborúban lezuhant ellenséges repülőgép személyzete emlékére, a megemlékezés ötletét és megvalósítását pedig Szekeres Imre MSzP-s országgyűlési képviselőnek tulajdonította. A tény azonban az, hogy bár Szekeres Imre, mint honvédelmi miniszter, valóban jelen volt hivatalból az eseményen, de az emlékoszlop állításának sem kigondolásához, sem konkrét megvalósításához semmi köze nem volt. Sajnálatos, hogy még mindig az a szemlélet uralkodik parlamenti pártjainkban, hogy fél-információkra hagyatkozva, esetleg teljes információhiányban csak azt nézik, hogyan tudják az emberek és a nemzetek közötti ellenségeskedést szítani. Az emlékállítás a nemzetek közötti megbékélés, megbocsájtás jegyében született és elsősorban az embernek szólt. A mindössze huszonéves áldozatok annak idején parancsot teljesítettek, nem tehettek arról, hogy innen nézve ők az ellenség oldalán álltak. Lehettek volna fiaink, testvéreink, barátaink. S ennek semmi köze nincs nemzettudatunkhoz, pláne nem úgy, hogy azt csorbítani akarná! (Dávid Sándorné)
12
Jász Szó
Gyermeknap - 2011 A Szülői Szervezet és az Alapítvány 2011. május 27ére ismét egész napos programot szervezett a község minden gyermekének.. A gyerekek reggel 8-tól gyülekeztek különféle színű csapatuk zászlaja alatt. A versenyben résztvevők csapatokat alakítottak és a játékos feladatokat közösen kellett megoldaniuk, melyek között szerepelt a csoportvezetők által kisorsolt színhez öltözni, indulót írni. Mivel egy időben többféle feladatot is kapott a 6 csapat, fontos volt a siker érdekében a jó munkamegosztás.
Rengeteg vicces próbatétellel kellett megbirkózniuk a csapatvetélkedők során. Hangsúlyozom: csapatban versenyeztek kicsik-nagyok együtt! Jó volt látni az összetartásukat. A vetélkedőt a Jászberényi Rendőr-kapitányság kutyás
bemutatója szakította meg, aminek igen nagy sikere volt. Az Önkormányzat jóvoltából légvárnak is örülhettek gyermekeink, a trambulint pedig egész nap nyüstölték a csemeték. Az arcfestő b-hócnak sem kegyelmeztek, megállás nélkül pingálta az arcukat. A szülők már nagy rutinra tettek szert a palacsintasütés és kenyérkenés terén, ezen a napon is kamatoztathatták tudásukat: 16 kg lisztből, 110
tojásból, 14 l tejjel sütötték a csemegét. Zsíros kenyérből 24 kg málnaszörpből pedig 250 l fogyott. Délutánra megérkezett a tűzoltóautó, amit rendesen birtokukba is vettek a mindenre kíváncsi iskolások és ovisok. A lovaglás szerelmeseinek is szép napja volt, kedvükre paripázhattak Kimákék lovain. Este tábortűzzel koronáztuk meg a napot, mindenki jókedvűen játszott, focizott biciklizett a suli udvarán. Azt hiszem, elmondhatom, hogy mindenki nagyon jól érezte magát az idei községi gyermeknapon! Ezúton szeretnék köszönetet mondani minden kedves ovis és iskolás szülőnek, nagyszülőnek, pedagógusnak és mindenkinek, aki bármilyen módon segített nekünk a szervezésben vagy a lebonyolításban. Nagyon sokan segítettetek, KÖSZÖNÖM! Végül pedig álljon itt azok névsora, akik felajánlásukkal hozzájárultak gyermekeink öröméhez: Községi Önkormányzat, Banka Ferenc, Csontos Magdolna, Művelődési ház, Jászberényi
Rendőrkapitányság, Gyenes Béláné, Nagy Csaba, Balogh János és neje, Önkéntes Tűzoltó Egyesület, Kimák Gyuláné, Nagy Ákos, Kiss Pékség, Borbás malom, Jásztej, Önért Közért, ,Petőné Faragó Judit, Kertész Zoltán, Hegyi Zoltán, Platz Ferenc és csapata. Kócziánné Csomor Katalin (SzüSz elnök
Jász Szó
13
2011 – A Lengyel - Magyar Összetartozás Éve. „Lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol, s issza borát!”
Lengyel diákok Jászszentandráson
Több évre visszanyúló testvér-települési kapcsolat volt az előzménye Jaworze lengyel város gimnáziumának és a Kunráth Sándor Általános Iskola Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény között kialakult testvériskolai kapcsolatnak. Iskolánk tanulói több alkalommal jártak már Jaworzeben aratónapon, illetve az előző évben a lengyel alkotmány ünnepén. A kiutazó tanulók a művészetoktatás növendékei voltak, akik színvonalas műsoraikkal mutatták be a vendéglátók számára a magyar néptáncot. Minden alkalommal nagy siker koronázta fellépésüket. 2010-ben személyesen találkoztam Jaworzében a gimnázium igazgató asszonyával, Barbara Szermanskával, aki nyáron, a falunapunkon a jaworzei küldöttség tagja volt. A két találkozás alkalmával kialakult az együttműködési tervezet. A tanév folyamán több levélváltás keretében egyeztettük a testvériskola-kapcsolat konkrét eseményeit. Mivel a mi tanulóinkat több alkalommal vendégül látták Jaworzében, így e kapcsolat keretében a mi iskolánk fogadott fiatalokat. Június 8-án 18 gimnáziumi tanuló érkezett hozzánk osztályfőnökükkel, angol tanárukkal és egy szülővel. (A lengyel oktatásban már gimnazisták
a mi 7-8. osztályos korosztálynak megfelelő tanulók.) A fogadó gyermekekkel és szülőkkel megszerveztük a tanulók ellátását, a pedagógus kollégákkal a programjukat. Június 8-án este táncház keretében ismerkedési estet tartottunk. A több órás út után aktívan vettek részt diákok a magyar tánclépések tanulásában. Másnap délelőtt megismerkedtek a település oktatási intézményeivel, majd egy internetes játék mintájára összeállított Honfoglaló című játék keretében töltöttek együtt egy délelőttöt a csapatok, amelyek tagjai mindkét ország tanulóiból álltak össze vegyesen. A kommunikáció nyelve az angol volt, és persze kézzel-lábbal is sok mindent el tudtunk magyarázni, ha épp a nyelvi nehézségek gátolták a beszélgetést. Ebéd után Egerbe utaztunk, ahol a történelmi múltunk egy szeletét ismerhették meg lengyel idegenvezető segítségével. A hazautazás során a buszon magyar és lengyel dalokat énekeltünk, majd kerestük azokat a dallamokat, amelyet együtt énekelhettünk. Június 10-én Budapest szépségeit mutattuk meg vendégeinknek. A budai vár, a szabadságszobor, a dunai látkép csodálattal töltötte el
lengyel barátainkat. Este még volt energia a közös játékra az iskola udvarán. Június 11-én, szombaton meglátogatták a templomunkat, majd elindult az egész napra szóló sportprogram. A futball és röplabdamérkőzések után elfogyasztott bográcsos ebéd és a kb. 200 palacsinta sem hazudtolta meg az elhíresült magyar vendéglátást. A délutáni program, fürdőzés volt a strandunkon. A nap, illetve az együtt töltött napok zárásaként az utcabáli hangulatot a szemerkélő eső sem tudta elrontani. 12-én reggel élményekkel teli és szövődő barátságok lehetőségeivel búcsúztunk vendégeinktől. A gyermekek és kísérőik nagyon pozitívan ítélték meg az első közös rendezvényünket. A következő tanévben várják iskolánk tanulóit hasonló programokkal. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy megköszönjem a hét sikerének résztvevőinek, támogatóinak azt a példaértékű összefogását, amelynek következtében Jászszentandrás, valamint a Kunráth Sándor Általános Iskola jó hírét vitték vendégeink a határon túlra. Szabóné Tóth Erika intézményvezető
14
Jász Szó
Pedagógusbúcsúztató „Oszd meg a tudásodat másokkal: ez az egyik módja annak, hogy halhatatlan légy.” (Dalai Láma) Tanévzáró ünnepségünkön nyugállományba vonulásuk alkalmával búcsúztattuk két kolléganőnket, akik 40 évi szolgálati idő letöltése után érdemeik elismerése mellett vették át a Pedagógus érdemérmet. OLÁHNÉ BANKA KATALIN Matematika-fizika szakos tanári diplomáját 1974-ben kapta Egerben. Ez év őszétől Kiskörén kezdett tanítani, ide csaknem húsz év munkája fűzi. Itt vált érett, gyakorlott pedagógussá. 1993 augusztusától Jászszentandrásra került, azóta is ennek az iskolának a pedagógusa. Kitartó osztályfőnöki munkájával több osztály tanulóit segítette. Végzős diákjait igyekezett mindig a megfelelő tovább tanulás útjára irányítani. Szorgalmas munkájával számtalan gyermeket sikerült tanulásban felzárkóztatni, de a versenyekre való felkészítés is testhez álló feladat volt számára. Kitartó munkával készítette felvételiző tanulóit a sikeres felvételi megírásához. Bátran állt a kihívások elé, mindig a diákok érdekeit szem előtt tartva. Pontos órakezdésével, precíz adminisztrációs munkájával, hivatása iránti elkötelezettségével mindig élen járt kollégái között. Diákjait számtalan osztálykirándulás és színházlátogatás élményével gazdagította. Aktívan kivette részét az erdei táboroztatásokból is. Iskolai rendezvények résztvevője és segítője volt, számítani lehetett segítségére, ötleteivel gazdagította a rendezvényeket. Gyermek-és ifjúságvédelmi feladatait odaadással végezte. A munka mellett az önképzésre is fordított időt. Szakmai tovább-képzéseken kívül oktatási informatikus ismeretekkel és grafológiai alapismeretekkel gyarapította tudását. Szakmai tudását, tapasztalatát szívesen megosztotta, hiszen munkaközösség-vezetőként 12 évig segítette kollégáit.
MIHÁLYI ISTVÁNNÉ Pályafutását Kékestetőn kezdte az Állami Gyógyintézetben. Általános iskolai tanítói diplomáját 1974-ben szerezte a Jászberényi Tanítóképző Főiskolán. Pedagógusként 1974-től Kistarcsán dolgozott egy-, majd Jászkiséren 2 évet. Jászszentandrásra 1977-ben került, azóta is ennek az iskolának a pedagógusa. Halk szavával, de határozott temperamentumával hamar elnyerte a gyerekek és a szülők bizalmát és szeretetét. Munkássága nyomán számtalan iskolába lépő gyermek tanult meg írni, olvasni, számolni. Odaadó szeretettel segítette az óvodából iskolába lépő gyerekeket, segítségével küzdötték le a nehéz átmenetet. Bátran állt a kihívások elé, nem zárkózott el az új módszerek kipróbálásától, alkalmazásától. Szorgalmas, kitartó munkával fejlesztette a tanulásban lemaradó gyermekeket, mivel tudta mennyire fontos a jól megalapozott tudás az alsó tagozatban. Tanulmányi kirándulásokkal, színházlátogatásokkal színesítette diákjai életét. A vállalkozó és ügyes gyerekeket folyamatos versenyzésre sarkallta, biztatta, segítette őket. Szakmai továbbképzéseken folyamatosan gyarapította tudását, ezt a tudást munkaközösség-vezetőként is kamatoztatta, hiszen 1997 óta folyamatosan látja el ezt a feladatot. Kollégái bármikor számíthattak önzetlen segítségére, sokévi tapasztalatával több kezdő pedagógus munkáját segítette. Gyermek-és ifjúságvédelmi feladatait odaadással végezte. Aktívan kivette részét az erdei táboroztatásokból is. Iskolai rendezvények résztvevője és segítője volt, számítani lehetett segítségére, ötleteivel gazdagította a rendezvényeket.
Mindkét pedagógus elhivatottsága, a pedagóguspályán eltöltött 40 éve mintaértékű a pályakezdő pedagógusok számára. Békés, nyugodt nyugdíjas éveket és jó egészséget kívánok mindkettőjüknek iskolánk közössége nevében! Szabóné Tóth Erika intézményvezető
Napközis Tábor Június 20-24. között rendeztük meg a már hagyományosnak számító szabadidős táborunkat. Az idei tábor is nagy érdeklődésnek örvendett. A tábor fő gondolata: „Múltunk és jelenünk” volt. A téma keretein belül kiemelt szerepet kapott a kétnapos kirándulás Visegrád - Szentendre útvonalon. A táborozók számára nagy élményt jelentett a szentendrei Pap-sziget diákszállásán töltött éjszaka. Visegrádon a Királyi Palota és Fellegvár megtekintése után a bobozás élményét próbálták ki a
gyerekek. Szentendrén, a Skanzen területén sétálgatva ismerkedtünk különböző tájegységeink életével, népi hagyományaival, eszközeivel, mesterségeikkel. A tábor programjai között szerepelt íjászat, kézműves tevékenység is. Kipróbáltuk hogyan vihették volna a hírt, ha a tájékozódási futók eszközei már az 1200-as években is rendelkezésre álltak volna. Kapcsolódtunk Jászszentnadrás történelméhez, meglátogattuk templomunkat. A templomi freskók
megtekintése után, az Aba-Novák Vilmos festő-grafikus halálának 70. évfordulója alkalmából, a Jász-Szó Alapítvány által kiírt rajzpályázat pályamunkáit készítették el a rajzolni vágyók. Programjaink között szerepelt strandolás, csúszdázás, lovaglás, sportolás. A gyermekek és a szülők visszajelzései alapján, tartalmas, élményekkel teli napokat szereztünk a táborozóknak. Szabóné Tóth Erika intézményvezető
Jász Szó
15
QUO VADIS, Domine? ─ Hová mész, Uram? Hová mentél Pista bátyám? Ehelyett szívesebben írnám le azt, hogy „Közhírré tétetik!” csodás gyógyulásod! Sajnos, ahogyan azt Jézus Krisztus mondta Péter apostolnak: „- Ahová én megyek, most én utánam nem jöhetsz; utóbb azonban utánam jössz.” Utóbb helyett viszont már most el kellett indulnod végső utadra. Búcsúbeszéd helyett inkább más okból írnék rólad (méltatást) arról, hogy miért is tiszteltünk és szerettünk téged annyira? Ki ne emlékezne azokra a tanévnyitó- és tanévzáró ünnepségekre, amelyeket tartottál? A szónoki beszédeidre, amelyeket ezek során elmondtál? Ráadásul arra a sok más dologra, amely hozzád fűződik, és nehéz lenne azokra a teljesség igénye nélkül felsorolni. Ezekből csupán pár példát ragadok ki, mert különben írásom megtölthetne egy könyvet is. Mint gyermek, tanítvány nevelkedtem abban az iskolában, amit példaértékű módon vezettél. Egy régi, kisiskolás esettel adtál nekem mintát arról, hogyan kell pedagógusként dolgozni. Oltottál belénk tudást és emberséget; neveltél bennünket, hogy egykor majd olyan naggyá válhassunk, mint amilyen te voltál. Amiért magam is pedagógussá váltam, álljon itt egy eset, ami megtörtént velem. Vendég érkezett hozzá a Rákóczi úti iskolában lévő irodájába. Mi gyermekek hangosan kiabálva rohangáltunk a szünetben. Kijött hozzánk. Nem ellenőrzőket követelt, sőt szót sem ejtett ─ viszont csend lett. Odaintett magához és annyit mondott:
„- Fiam, álljál már meg egy pillanatra! Úgy ki vagy melegedve, hogy szinte ég az arcod. Állj ide mellém és beszélgessünk egy kicsit, amíg kifújod magad!” Így tette ezt egyaránt a többi főkolompossal. Társalogtunk. Nem volt abban egy szó sem, ami szidás lett volna. Visszamentünk játszani, amint ő az irodájába a vendégéhez. Meglepőnek tűnhet, de itt kint a továbbiakban szinte pisszenés se hallatszott. Mi csepp gyerekek még hangoskodni is elfeledtünk, mert úgy megfogott bennünket a szavaival. Amikor felnőttem és diplomás tanárként nála jártam, azt mondta nekem: „- Kollégák vagyunk. Te is pedagógus, én szintén. Ne nézd a koromat és azt, hogy ki vagyok – mondd azt nekem: te Pistukám!” Szabódtam. „- Korát, rangját nem nézném, akkor is kitörik a nyelvem belé! Szívesen térdet hajtanék, hogy ezzel megadjam a tiszteletet annak a nagy tudásnak, amit maga jelent!”. „- Mondtam már, hogy te! Kezet rá!” Írhatom azt, hogy ilyennek ismertem őt világ életében. Idézek egy Molnár-féle Donkó Lászlótól hallott anekdotát. A Jászberényi Aprítógépgyár igazgatója az „egy üzem egy iskola” mozgalom során azt mondta Molnár Istvánnak: „- Kérjél tőlem valamit!” Ő erre: „- Készítsetek egy új kerítést a Rákóczi úti iskolánál!” Válaszul az igazgató: „- Ez semmi! Kívánj tőlem valami nagyobbat!”
Molnár István kérésének és Kis István tanácselnök szorgalmazásának köszönhetően épült meg a tornatermünk. A Jámbor Lajos Sportcsarnok falán lévő tábla erről így emlékezik meg: „Épült az Aprítógépgyár támogatásával és a község lakossága társadalmi munkájával az EGY ÜZEM EGY ISKOLA mozgalom keretében 1977-78-ban.” „Közhírré tétetik! ─ a Mártírok úti új iskola se volna, ha Molnár István nem járja ki ezt is! A továbbiakban méltathatnám őt életútján elért eredményeivel, felsorolhatnám kitüntetéseit és társadalmi elismeréseit. Azonban, úgy gondolom, mindezt sokkal jobban és pontosabban megírták róla Dr.Szabó lászló és Szabóné dr. Gulyás Éva, akik írásait, munkáit sajtó alá rendezték a JÁSZSZENTANDRÁS HISTÓRIÁJA ÉS NÉPÉLETE címmel idén megjelent utolsó könyvében. Hogyan és miként volt erre képes? Ez az ember mindannyiunk fölött állt. Mindig mosolygott és mindenkihez volt egy kedves szava. Csendesen, komolyan élt és viselkedett, mint egy bölcs. Elmondhatatlanul fog ez nekünk hiányozni a továbbiakban. Nem ürességet hagytál hátra magad után, hanem életutad példáját: „Mondottam ember: Küzdj és bízva bízzál!” Valójában nem mentél el, mert aki a szívekben él, az nem halhat meg sohasem! Jászszentandrás, 2011. június 28. ifj. Czakó József pedagógus
Országos Falugondnoki találkozó A nap folyamán először Banka Ferenc polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd röviden bemutatta a települést. Ezután a Jászszentandrási tanyagondnokok ismertették munkájukat. A település megismerése után következett a nap legfőbb programja, a tanyafejlesztési programhoz kapcsolódó önkormányzatoknak és kistérségeknek kiírt pályázati felhívás ismertetése. Dr. Czene Zsolt a Vidékfejlesztési Minisztérium Stratégiai Főosztály Agrár- és Vidékstratégiai Osztály osztályvezetője mutatta be a költségvetésbe 930 millió Ft-os keretösszeggel bíró, tanyafejlesztési programot.
Falugondnoki találkozóra került sor Bács-Kiskun, Csongrád, Békés, Pest és Jász-NagykunSzolnok megyei települések polgármestereinek, falu- és tanyagondnokainak, jegyzőinek, intézményvezetőinek részvételével 2011. július 6-án szerdán, Jászszentandráson. Előadásában hangsúlyozta, hogy ugyan ez az összeg nem nagy, de az elmúlt 20 évben egyetlen fillér sem volt elkülönítve a magyarországi
tanyán élő emberek életszínvonalának emelésére. A fejlesztési program lehetőségeinek, pályázatainak megismerése után Csörszné Zelenák Katalin a Falugondnokok Duna-Tisza Közi Egyesületének vezetője erősítette meg a tanyafejlesztési programban rejlő lehetőségeket, kiemelve a tanyagondnoki szolgálatok eszközfejlesztésére kiírandó pályázatot. A falugondnoki találkozón hasznos információkat kaptak a résztvevők, melyek a tanyán élők lehetőségeinek, életminőségének javítását segítik. (saer)
16
Jász Szó
Interaktív táblák és új számítógépek a Kunráth Sándor Általános Iskolában Önkormányzatunk sikeresen pályázott az ÚMFT keretében kiírt TIOP-1.1.1-07 programra, melynek keretében a Kunráth Sándor Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézménybe a következő eszközök kerültek beszerzésre: 19 db számítógép LCD-minitorral, fejhallgatóval, 1db szervergép, szünetmentes egység, WIFI a vezeték nélküli internetkapcsolathoz az informatika terembe, valamint 5 db tantermi csomag (interaktív tábla és note-book), két SNI csomag gyengén látók oktatásához. A pályázat elérkezett utolsó szakaszához. A korszerű eszközöket a székesfehérvári Albacomp RI KFT szállította június 16-án. A szállítással együtt az eszközök beszerelésére és beüzemelésére is sor került. A pályázat tartalmazta az interaktív táblák használatára irányuló 10 órás képzést, amelyet június 27-én tartottak az iskola 15 pedagógusa számára. Az eszközök nyilvános átadására 2011. június 28-án 10 órakor került sor. Az átadáson bemutattuk az interaktív tábla működését az érdeklődő szülőknek, vendégeknek. Szeptembertől az 5 tanterembe beszerelt korszerű eszközök is segítik az oktatás korszerűsítését.
*** „A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.”
***
Szépkorúak köszöntése Községünk polgármestere Banka Ferenc, 2011. április 5-én megtisztelő kötelezettségének eleget téve újabb szépkorú személyt köszöntött településünkön. Bibók Béláné (szül.: Torba Erzsébet) részére 90. születésnapja alkalmából az idősek iránti tisztelet és hála jeléül átadta a miniszterelnök úr által aláírt emléklapot. Virágcsokor kíséretében jó egészséget és további békés, boldog éveket kívánt Erzsike néninek
OLVASÓINK LEVELÉBŐL Köszönet mindenért! Nemrég olvasom a Jász-Szó újságban, hogy Molnár István - Én és családom volt iskola igazgatója - átutazik egy faluval arrébb egy más intézménybe! Aztán jött a megdöbbentő hír: az Igazgató bácsi meghalt. Lelkiismeret furdalást érzek. Mennyi mindent adott Ő nekünk, meg a falunak is. Elgondolkoztam, és bizony rá kellett, hogy döbbenjek, milyen fukarul is bánunk mi a köszönöm szépen-nel. Nem érzem magamat sem kivételnek, tudom, hogy jó lett volna megköszönni azt a sok-sok évtizedes munkáját, amit a szentandrási gyerekekért, köztük az egyémekért is tett, de ez mindig elmaradt. Pedig Engem, meg az Öcsémet, a lányomat és fiamat is sok éven át tanította, egyengette utunkat. Vidám, jó humorú ember volt. Könyvet is írt Jászszentandrásról és az egész Jászságról, mindig munkálkodott valamin. Jó kapcsolata volt a falu minden lakójával, kicsivel és öreggel egyaránt. Sokáig vezette a férfi nyugdíjas klubot is. Sokat tett a faluért. Nyugodjon békében, sokáig emlékezni fogunk rá. Tríbik Sándorné és családja
Jász Szó
17
K LU B É LE T A Gyöngy Nyugdíjas Klub tagjai 80. születésnapjuk alkalmából szeretettel köszöntötték Banka Béláné Jucika és Guba Béláné Évike nénit! Mindketten régóta tagjai a klubnak és köszönjük nekik azt a sok értékes munkát, melyet klubtagként végeztek! Kívánunk további nagyon jó egészséget mindkettőjüknek!
Örömmel tettünk eleget 2011.05.28.-án a jászladányi Nyugdíjas Klub meghívásának, ahol klubunk dalköre két dalcsokorral színesítette a rendezvényt. A szíves vendéglátás mellett kellemes napot töltöttünk együtt! A rendezvényen részt vettek a Férfi - és Pacsirta Nyugdíjas Klubokon kívül Jászkisér, Jászalsószentgyörgy és Túrkeve települések nyugdíjas klubjai is.
A 2011. június 02.-i klubfoglalkozásunkon Trianonról emlékeztünk meg házi vetélkedő keretében, a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából. Természetesen a rejtvényt mind a négy csoport rövid időn belül megfejtette. Több klubtag elevenítette fel a régi időkből e tragikus nappal kapcsolatos ismereteit, emlékeit.
2011. július 16-án életvidám idős emberekkel népesült be az általános iskola udvara, ahol Jubileumi Nyugdíjas Találkozót tartottak a Gyöngy-és Pacsirta Klubok 35, a Férfi Klub 45 éves fennállásának, és Jászszentandrás településünk 125 éves évfordulója alkalmából. A találkozóra 12 nyugdíjas klub fogadta el a jubiláló klubok meghívását. Az egész napos rendezvény jó hangulatban telt el. A vendég és a vendéglátó klubok egymást ajándékozták meg a különböző műsorszámaikkal, felléptek a helyi civil szervezetek, Agócsné Balogh Mónika, s a fizetség taps és mosoly volt. A rendezvényt megtisztelte Pócs János országgyűlési képviselő és Borbás Zsolt a Megyei Közgyűlés alelnöke is.
Csontos Magdolna klubvezető
LEGYEN A ZENE MINDENKIÉ! A KÓTA 2010/2011-es múzeumi koncert-évadra szóló jelentkezésünket elfogadta és az igények egyeztetése után szereplésünkre a Néprajzi Múzeumban 2011. május 8-án vasárnap került sor. A múzeum lépcsőin már második alkalommal sorakoztunk fel, hogy bemutassuk tudásunkat, népdalszeretetünket (előzőleg még az elhunyt karnagyunk idejében). Pávakörünk műsorában az Évszakok, Jászsági és Alföldi népdalcsokor hangzott el, időtartam 25-35 perc volt. Szólót énekelt: Kerek Ágnes, Lakatos Józsefné, Tóth Lászlóné, Vass Dezsőné. Felkészítő Agócsné Balogh Mónika volt. Köszönjük, hogy ott lehettünk! -
Pávakör tagjai
18
Jász Szó
„ Van KIÚT, soha ne add fel ” Várakozással tekintettem az előadás Május 20-án a Művelődési házban elé, mert számomra ismerősen csengett A holisztikus, integratív „CoD™ Orthomolekuláris Rák-Terápia Rendszer® dr. Dávid Tamás professzor neve. 7-8 tudományos alapjai és klinikai eredményei címmel tartott éve olvastam először róla, mikor alternatív előadást Dr. Dávid Tamás professzor, tudományos főigazgató. Első olvasatra megoldást kerestem a betegségemre. „kicsit kínaiul” hangzik az előadás címe, ám ha valaki végig hallgatta, Akkor nem találkoztam vele személyesen, közelebb került annak a terápiának a megértéséhez, amivel Dávid professzor mert helyben megtaláltam a számomra sikereket ért el a rák gyógyítás terén. megfelelő terápiát. Az előadás számos Mivel mindannyian magunkban hordozzuk a rák sejteket, érdemes ponton összecsengett az általam követendő foglalkozni a prevencióval. Fontos, hogy rendben legyen szervezetünk példával. immunháztartása, s legalább annyira fontos testi-lelki harmóniánk szilárdsága. A rövid bevezetőben megtudtuk, Míg az első esetben a vitaminok és ásványi anyagok kellő mennyiségű hogy a professzor EB érmes magyar beviteléről van szó, addig belső harmóniánk kapcsolatainkon, dolgokhoz cselgáncsozó volt (talán sokan még való viszonyulásainkon múlik. emlékeznek is rá), és ma Ausztria Az előadás időpontjáról igyekeztünk mind szélesebb körben tájékoztatni egyik legelismertebb kutató-professzora. a falu lakosságát, abból a meggondolásból - lévén szó a rák gyógyításáról -, ne Előadásának témája az utóbbi száz év akkor essünk kétségbe, amikor már baj van, hanem tudjuk azt is, létezik legrettenetesebb betegsége, a rák volt. megelőzés s van esély a gyógyulásra is. Nagyon sok embert érint, másrészt a A professzor úr elérhetősége: „jó hír”, hogy a gyógyulásra van Nemzetközi CoDTM Rák Információs Központ lehetőség. Ez minden beteget, és 9155 Lébény, Pf. 9. hozzátartozót reménnyel tölt el. A Tel.: 96/360-539, 96/360-590; 30/687-1499; „klasszikus” kezeléseken túl (műtét, E-mail:
[email protected] kemo, sugár,) szükség van a biológiai rákterápiára, amely először is felderíti a rákos megbete- Végül bemutatásra kerültek olyan hölgyek és urak, akik már legyőzték a rákot. Budapesten már működik a gedés okát, majd az okok megszüntetésével gyógyít. Nagyon fontos a betegség kialakulásának megelőzése. „Gyógyultak Klubja”. Címe: 1052 Budapest, Semmelweis A megelőzés legfontosabb szempontjai: a harmonikus u. 1-3. Magyarok Háza életvezetés, a test, a szellem, a lélek egészségének A közel három órás előadás után kérdéseket lehetett megőrzése, az egészséges táplálkozás és vitaminok feltenni a professzor úrnak, amelyre készségesen válaszolt. -nsnefogyasztása. Kiemelten a C-vitamin.
Két keréken Pusztafogacsra Az elszántság, a közös akarat csodákra képes. Így történt ez a pusztafogacsi kápolna esetében is. Május 14-én, a fogacsi búcsúra érkezőket a megújult, szépen rendbe tett kápolna fogadta. Az időjárás kegyes volt, sütött a nap, kellemes meleg volt, alkalmas arra, hogy az ember kiruccanjon találkozni a régi ismerősökkel, szomszédokkal, emlékezni a hajdani szép időkre. A kitisztított kápolna környéke hamar megtelt az ide látogatókkal. Sokan érkeztek a környező településekről személygépkocsival, autóbusszal, kerékpárral, de hintóval is. Igazi búcsúi hangulat fogadta az érdeklődőket. A Kerékpárral Pusztafogacsra –túra résztvevői 10 órakor indultak a Művelődési háztól, mintegy 13 fő. A madárfüttytől hangos szikesen gyorsan gördültek a kerekek, és a hepe-hupás földúton hamar célba ért a kis csapat. Többen közülünk először jártak az ezredfordulóra lakatlanná vált Pusztafogacson. Az egykor népes település emlékét mára csak e kápolna, s az azt körülvevő vizesárok szélén található Nepomunki Szent János szobor őrzi, reméljük, még sokáig. -be--
Jász Szó
19
Nagyszüleink nyomában… Gyalogos zarándoklat Mátraverebély-szentkútra. Be kell vallanunk a tavalyi zarándoklat előtti lelkesedés kissé cserbenhagyott minket. Majdnem sikerült a hétköznapi élet gondjainak bajainak eluralkodni felettünk, de az utolsó percre minden a helyére került. Ismét útnak indultunk és a szemerkélő eső ellenére időben Tarnaörsre értünk. Mivel 2011 a Család éve, szerettük volna felragyogtatni a társadalom alapját képező legkisebb közösség igazi értékét elmélkedéseink során. A család férfi és nő szerelméből, önzetlen odaadásából jön létre. Korunkban sokak számára a szeretet gyerekes módon ÉN központú. Addig kell a másik ember amíg „engem” boldoggá tesz, ha meguntam, félreteszem, mint a játékot. Divattá vált szelektálni a megfogant életet, a társunkat. Előbb utóbb gyermekeink, a társadalom fog szelektálni minket, ha már nem lesz ránk szükség, hiszen erre tanítottuk őket. A Teremtő Isten bevont minket teremtő művébe! Elgondolkodtunke már azon milyen csodálatos dolog az, hogy élet születik két ember szerelméből? Mai világunkban az olcsó és gyorsan múló örömöket keressük, nem tanultunk meg küzdeni, nehéz helyzeteket megoldani, így a nehézségek igazi próbák egy
házasságban. A szenvedés az egymást szeretőket még jobban összekapcsolja, a két együtt élő önzőt szétszakítja. Egészséges, lelki és testi megpróbáltatásokat bíró felnőtt, csak kiegyensúlyozott, szeretetteljes, biztonságot adó családban nőhet fel. Nem véletlen, hogy napjainkban rohamosan nő a pszichoszomatikus betegségekkel küzdők száma. Nagyszüleink még egy életre választottak párt maguknak. Ha elő is fordultak „problémák” mindig a család volt az első döntéseik szempontjából és nem az önös érdek. A vasárnapi ebédnek megadták a módját, időt szántak rá, alkalmanként összegyűlt a rokonság vagy a szomszédság beszélgetni így a fiatalok is tudtak ismerkedni egymással. Nem „buliztak”, hanem igazi ünnepeik voltak, amelyekben helye volt a hitnek, Istennek. Különös zarándokút volt az idei. Már az első kilométerek után váratlan nehézségek jelentkeztek, néhányunknak fájni kezdett egy- egy testrésze, amit igyekeztünk eltitkolni egymás elől. A második napon ez tovább fokozódott. Szerencsére két ifjú zarándok társunk Melinda és Bence keményen állta a sarat, példát mutatva ezzel nekünk felnőtteknek, így volt miből erőt merítenünk.
Úgy látszik kétszer is el lehet tévedni ugyanazon a helyen. Gyöngyösoroszi után a patakon átkelve folytattuk zarándoklatunkat a Szentkúti búcsúsok útján az erdőben, ahol sikerült letérnünk a helyes ösvényről –akárcsak az életben – szerencsére hamar rátaláltunk a helyes útra. Az esti tábortűznél a gyerekek elmondták: „Olyan ez, mint egy nagycsalád és nagyon jó itt lenni!” Vasárnap reggel még egy meglepetésben volt részünk: Tarból kifelé menet megállított minket egy család, hallottak rólunk és vendégül láttak minket. Megkérdezték van-e szükségünk valamire, kiderült, hogy kedves vendéglátónk volt az első hölgy, aki gyalog ment el a Csíksomlyói búcsúba és ők építik ki a Mária utat, amely gyalogos zarándokút Mariazelltől Csíksomlyóig, illetve Cestohowatól Medjugorjéig. Szentkútra érve családjaink és barátaink vártak ismét, finom ételekkel, akárcsak tavaly májusban. Jó érzés, mikor az embert várják valahol, sajnos sokaknak ez nem adatik meg, nekünk éppen ezért meg kell becsülnünk egymást. Tiszta szívből kívánom mindannyiunknak, hogy ne csak fizikailag, de szellemileg is járjuk őseink útját! Prohászka-Kakuk Marianna
Jászok találkozója - Jász Világtalálkozó 2011. július 1-jén és 2-án került megrendezésre a 17. Jász Világtalálkozó. Az idei esztendőben a mintegy 400 fős kistelepülés, Jászivány adott otthont a rendezvénynek, amely a jász összetartozás és hagyományőrzés legnagyobb ünnepe. Az évről évre ismétlődő rendezvény célja a magyarságba beolvadt népcsoport összetartozásának erősítése, identitásának megőrzése, átörökítése a következő generációk számára, valamint hagyományainak és kultúrájának bemutatása.
A világtalálkozó első napján kiállítások nyíltak a művelődési házban, a volt iskola-óvoda valamint a megüresedett termelőszövetkezet épületében, többek között a Jászságban élő és onnan elszármazott alkotók munkáiból. Közszemlére tettek régi mezőgazdasági eszközöket, majd a jász összefogás szimbólumaként elültették a jászok fáját és felavatták a Dávid Sándor, fafaragó népi iparművész által alkotott és adományozott világfát.
20
Jász Szó
A délutáni műsorban közreműködtek az Andante Kamarakórus és a Kunráth Sándor Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanulói. A két napos rendezvény előkészületeiben és megrendezésében sokat segített a Harmatcsepp Waldorf Családi Napközi és Óvoda szülői kara. A jászok rangos rendezvénye szombaton folytatódott, az ünnepi főpapi szentmisét követően (dr. Ternyák Csaba, egri érsek celebrálta) felvonultak a jásztelepülések és a testvértelepülés delegáltjai. A színesen kígyózó kavalkádból nem hiányzott a nótaszó sem. A szentandrási Pávakör tagjai végig énekeltek a felvonulás alatt, itt is bizonyságot adva népdal szeretetükről és arról a vitalitásról, amely ezt a kis közösséget jellemzi.
A díszünnepségen köszöntőt mondott Tari András polgármester, Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, aki egyben a rendezvény fővédnöke is volt, valamint Pócs János országgyűlési képviselő és védnök Az esemény résztvevőit Schmitt Pál köztársasági elnök levélben köszöntötte, melyet Kiss Norbert, a Köztársasági Elnöki Hivatal Társadalmi Kapcsolatok Hivatalának vezetője olvasott fel. Több jeles személyiség is jelen volt a rendezvényen: Fehér Anna színművésznő, aki ismerősként jött haza, hiszen gyermekkora nyarait itt töltötte nagyszüleinél Jásziványban, s ugyancsak innen származik Csernák János színművész-műsorvezető is. Megtisztelte a jászokat jelenlétével az iráni nagykövet, és találkozhattunk Borbás Marcsi műsorvezetővel is, aki szintén jász identitással bír. A Jászságért Díj átadása szokás szerint dr. Dobos László, a Jászok Egyesületének ügyvivője feladata, aki annak indoklását is ismertette a megjelentekkel. Az elismerést azok a személyek kapják, akik a Jászság kulturális és oktatási életében kiemelkedő alkotómunkát végeznek. Idén a rangos díjat a nagy tiszteletben élő Kladiva Imre r. k. kanonok, esperes (Jászapáti) kapta meg, aki azonnal közölte, hogy a díjjal járó egymillió Ft-ot az utolsó fillérig a templom javára ajánlja fel. Az ünnepség legnagyobb érdeklődést kiváltó eseménye, a jászkapitány beiktatása következett a Kapitányok Tanácsa előtt. Előtte, a hivatalban lévő jászkapitány beszámolt az éves tevékenységéről, majd Hortiné dr. Bathó Edit az új jászkapitányra egyenként felrakta a kapitány kellékeit. A végén került sor a legfontosabb kellékre, a kürtre, amelybe bort öntöttek. Az új jászkapitány esküjének letétele után megitta a bort az egészségünkre, majd kiadta első parancsát: Hozzák a lovamat! Az új jászkapitány Borbás Ferenc jásziványi születésű három gyermekes családapa.
Jász Szó
21
A délutáni műsorban a jász népi táncok voltak leginkább műsoron. Itt bemutatkozhattak a települések művészeti csoportjai is. A csikós, az íjász bemutató, valamint tűzoltóautók felvonulása, a jurtában történő kiállítás, a vendéglátók alapos felkészültsége, méretei, a kiállítások színvonala, a sok kézműves sátor, a különféle információs szolgáltatások stb. mind bizonyítják, hogy a szervezők komolyan vették a Jász Világtalálkozót. Jászivány kitett magáért, hiszen jelesre vizsgázott vendégszeretetből, szervezésből és lelkesedésből. Minden programelem és technikai részlet maximálisan a helyén volt. Még a rendezvény ideje alatt több ízben eleredő zivatarok sem tudták zavarba hozni a szervezőket és a közönséget. A rengeteg érdeklődő, akiknek száma mára sem csökken, annak bizonyítéka, hogy érdemes ezeket a Jász Világtalálkozókat megtartani. Múltunk tisztelete, a hagyományok megőrzése, azoknak egyre mélyebb megismerése, egyre jelentősebb mértékű figyelmet kap napjainkban. Az eseményeket mozgató belső késztetés, amely ezeket a jelentős mértékű és minőségű történéseket létrehozza, a sok szellemi és anyagi áldozattal járó Világtalálkozókat megvalósítja, az elsősorban az öntudatban, az identitástudatban keresendő. A XVIII. Jászok Világtalálkozójának Jászfelsőszentgyörgy ad majd otthont 2012. július 6 - 7 -én. Zelenai Tiborné jászfelsőszentgyörgy polgármestere átvette a vándorbotot Jászivány polgármesterétől. Elkezdődhet tehát az egy évig tartó szervezőmunka. A polgármester asszony számít a jászsági, a jászfelsőszentgyörgyi polgárok segítségére, hiszen ahhoz, hogy méltóképpen meg tudják rendezni ezt a jeles eseményt, valóban sok-sok segítségre lesz szükség és összefogásra. - dne -
Iskolai sporteredmények Már rég a nyári vakáció napjait éljük, de úgy gondolom, sosem lehet későn a hír arról, ha gyermekeink sikeresen helytállnak, öregbítik az iskola hírnevét. Nevelő munkánkban a sportesemények mindig is hangsúlyosak voltak, azok ma is. Mindent megtettünk azért, hogy tehetséges tanulóink a legjobb felkészítés mellett eljussanak a különböző versenyekre és ott megmérettessék magukat.
A csapatsportágak után elérkeztek az egyéni versenyek is iskolánk életébe. Atlétika sportágban mérhettük össze tudásunkat más iskolák versenyzőivel szemben. Április 7-én Hevesen vettünk részt 8 tanú-lóval a városi kislabda-hajító versenyen és 3 versenyzőnk is dobogós helyezést ért el. Közülük a legfiatalabbak korosztályában Borbás Zita 3. helyezést, Csőke Anna a II. korcso-portban szintén 3. helyezést és a fiúknál a III. korcsoportban Tajti Tibor 2. helyezést ért el. Április 14-én került megrendezésre Jászalsószentgyörgyön a Szent György Kupa III. korcsoportos fiú labdarúgó teremtorna, melyen a 4. helyet sikerült megszereznünk. Április 19-én kezdődtek meg Jászberényben az atlétika több próba sorozat korosztályos versenyei. Első ízben a
II. korcsoportos tanulók versenyeztek, a csapat tagjai: Nagy Ferenc, Ragó Bence, Eszes Norbert, Nagy Dániel, Cseh Gellért és egyéni lányban Csőke Anna indult. A versenyzőknek 60 m-en, távolugrásban, kislabda-hajításban és 4x100m-es váltóban kellett számot adniuk tudásukról. A csapat a 7. helyen végzett. Ezt követő hetekben a III. kcs. Fiú és lány csapatai következtek. Lánycsapat tagjai: Dósa Beatrix, Béki Alexandra, Éles Nikoletta, Nagy Nikoletta és Pál Anikóval felálló csapat a 7. helyet szerezte meg 9 ellenfele közül. A fiúk csapata az előkelő 5. helyen végzett szintén 9 riválisa ellenében. A csapat tagjai: Tajti Tibor, Nagy Dominik, Kóczián László, Kóczián Patrik és Farkas Alex szereplésével. A versenyszámok a következők voltak; 60 méteres síkfutás, kislabda-hajítás, távolugrás és 600 m futás. Május 4én került sor a IV. kcs. versenyére, ahol szintén 2 csapattal indultunk. Lánycsapatunkat; Dósa Fruzsina, Tóth Alexandra, Béki Alexandra, Nagy Nikoletta és Gyenes Zsófia képviselte iskolánk színeiben, míg a fiúknál; Kóczián Péter, Perlaki Norbert, Béki József, Torba Máté és Kovács Erik küzdöttek a minél jobb eredmény eléréséért. Mindkét csapatunk egységesen a 6. helyen végzett és egyéni
összetett versenyben Dósa Fruzsina a 2. helyével kvalifikálta magát a megyei döntőre. Május 12-én vehettünk részt Szolnokon a megyei atlétika több próba döntőjén, ahol Dósa Fruzsina 2. helyezést ért el. Május végén Borbás Zita 4. b osztályos
tanuló Országos Tájékozódási Futóversenyen képviselte iskolánkat. A közel 50 fő indulóból 35.-ként ért célba. Dicséret illeti csapatainkat és egyéni versenyzőinket a tisztes helytállásért! Vágó Viktor testnevelő
22
Jász Szó
Tűzoltó Egyesületi Hírek Örömmel szeretnénk beszámolni, hogy 2011.május 28-án Jászapátin megrendezett Jászsági Tűzoltó Versenyen egyesületünk csapatai kiemelkedő eredményeket értek el. A 30 nevezett csapatból Jászszentandrás 9 csapattal vett részt, melyből minden csapatunk dobogós helyezést ért el. Gyermek leány I csapatunk: I.helyezés II. csapatunk: II. helyezés Ifjúsági leány csapatunk: I. helyezés Ifjúsági fiú csaptunk: II. helyezés Felnőtt női csapatunk: I. helyezés Felnőtt férfi I.csapatunk:II. helyezés II. csapatunk:III. helyezés III.csapatunk:I. helyezés Egyesületünk a versenyen felajánlott különdíjakból is szép számmal részesült: - Jámbor Ferenc Nyugállományú Tűzoltó Alezredes által, a versenyen elért eredményes szereplésért felajánlott különdíj;
- Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója, Dr. Bakondi György által felajánlott vándorserleg, a legeredményesebb település részére különdíj. A verseny után már-már hagyományosan a gépjárműfecskendővel csapataink felvonultak a gépállomástól településünk utcáin, megosztva örömüket a lakossággal. Ezúton szeretnénk megköszönni egyesületünk csapatainak a kitartó munkát a felkészülésen, illetve a versenyen elért eredményes szereplést, annak ellenére, hogy néhányan sérülésük ellenére is kiválóan helytálltak. Köszönet azoknak, akik szabadidejüket és energiájukat áldozva felkészítették csapatainkat a versenyre, és mindazoknak, akik munkájukkal hozzásegítették egyesületünket a verseny és az utána megrendezett összejövetel zökkenőmentes lebonyolításához.
Külön szeretnénk megköszönni támogatóinknak felajánlásaikat: Pető Géza, Nagy László Coop ABC, Rigó Presszó, Abonyi István, Faragó Lajos Önért-Közért, Nagy Csaba, Gurító büfé, Topi Büfé, Andréné Bakos Elvira, 3 Kiss Kft., Budai Éva és Máté Sándor, Nagypál Zoltán, Banka Béla, Tríbik Zoltán, Csontosné Guba Edit, Antal László. Pár szóban szeretnénk beszámolni egyesületünk vonulásairól 2011-ben: 10 alkalommal kellett beavatkoznunk, ebből 2 alkalommal szgk. mentése árokból, 1 esetben darázsirtást végeztünk, 1 esetben vízszivatytyúzást, 2 alkalommal fakivágást, 4 esetben tűzesethez vonultunk, ahol sajnos 1 lakástűznél a Mártírok úton az épület lakója elhunyt. Végül lezárásként a tűzoltóság jelmondata: A Bajban Segítünk! Torba Tamás parancsnok h.
Mit jelent számomra a sport és miért pont az atlétika számomra a legfontosabb? Az atlétikáról elmondhatjuk, hogy a legszebb és legnehezebb sportágak közé tartozik. Rengeteget tudnék mondani arról, hogy mennyi erőm, energiám van benne. De inkább azt szeretném elmondani miért lettem pont atléta, hogyan kezdődött. Hatodikos koromban új testnevelő tanár érkezett az iskolánkba. Akkor vettük elő a porosodó, 20 éves szöges cipőket, amiket 10 éve már senki sem használt. Mennyire örültem azoknak a cipőknek! Amikor a rajtnál mellém állt egy adidas vagy nike cipős lány futónadrágban, akkor féltem is de elhittem, hogy abban a 20 éves cipőben én vagyok a jobb, akármiben edz akármiben fut. Hittem, hogy győzök és örültem, amikor nyertem.
Amikor a megyei versenyen arra készültünk, hogy a szolnoki sportiskolás lányok ne alázzanak porig, ismét első lettem. Anyukám és az edzőm dicsértek és nagyon örültek, de én csak akkor hittem el, hogy nyertem, amikor mondták a nevem, kiszólítottak, hogy első Nagy Márta Jászszentandrásról. A mostani edzőm Ecseki Tibor itt fedezett fel. Vidékről egy tehetséges lány! Az országos versenyre hetekig készültünk. Kozma tanár úrral naponta 3 órát edzettünk. Mivel Zalaegerszegen volt a döntő, rengeteg pénzt kellet összegyűjteni. A tanárom szerzett támogatókat, így eljöhetett a NAGY NAP. Akkor láttam először életemben szabadtéri rektortán pályát.
Izmos lányok, szigorú edzők, feszültség mindenhol. Mégis úgy éreztem, akkor senki sem izgul annyira, mint én. Most már féltem is. Az országos versenyen 11. lettem. Csalódott voltam ugyan, de legalább részt vehettem egy ilyen versenyen a magunk erejéből. Amilyen körülmények között és amilyen pályán edzettünk számomra ez csodálatos eredmény. Ezzel mindent elmondtam arról, hogy nekem mit jelent a sport: örömet és büszkeséget. Ha nem lenne, élni sem tudnék, mert akármilyen alkat is vagyok, akármilyen gyors, vagy lassú, néha idétlen vagy ügyes, nem bírnám ki nélküle! Nagy Márti 9.A
StrandKézilabda 2011. június 25-26-án megrendezésre került az első strandkézilabda kupa Jászszentandráson. Hat női és három férfi csapat részvételével folyamatosan zajlottak a mérkőzések. Mivel az idő is kegyes volt mind a két napon, így a játékosok és a nézők is egyaránt élvezhették a látványos játékot.
A második nap meghozta az eredményeket. A női csapatoknál 1. Tiszaföldvár 2. Adács 3. Jászászok (a hazai csapat) 4. Szolnok 5. Fegyvernek 6. Jászapáti IFI csapata végzett. A férfiaknál 1. Jászladány 2. Abony
3. Full Pasik csapata végzett. Támogatóink voltak: Községi Önkormányzat, Andrástermál Kft., Éles Andor, Kozma István, Nagy Csaba zöldséges, Önért Közért és Germán Róbertné. Köszönjük, hogy segítettek bennünket, hogy szurkoltak nekünk! - bnegj -
Jász Szó
23
Összetartozás és összefogás (9. oldal folytatása)
A megemlékezésre eljöttek a községben élő, határainkon túlról áttelepült honfitársaink, akik jó szívvel köszönték a meghívást. Szép számmal voltak jelen helyi lakosok is. A rendezvény a civil szervezetek koszorúinak elhelyezésével ért véget az emlékműnél.
Ezt követően Pataki Mónika és Bánki Ferenc előadásában Történelmi lecke és Meghalt ez az ország szerzeményeket hallhattuk. Mindkét dalt Bánki Ferenc zenésítette meg. A megemlékező beszédet Jankovics Marcell, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke mondta. Beszédében kihangsúlyozta, hogy a regnáló kormány június 4dikét a Nemzeti Összetartozás napjává nyilvánította 2010-ben, bár napjainkban sokkal inkább a nemzeti összefogásra van szüksége az országnak, a nemzetnek.
(Jankovics Marcell rajzfilmrendező, kultúrtörténész, író kellemes, érdeklődő, gazdag és rendezett településkép élményével köszönt el. Őrizzük meg ezt!) -DS-
Jászszentandrás Önkormányzatának 2011. év II. féléves kulturális programja időpont
esemény
rendező
helyszín
Júl. 23.
Falunap, Községtörténeti Kiállítás
Községi Önkorm. Kiss Istvánné
Iskola, Tájház
Aug. 4-6.
Motoros Találkozó
Motoros Klub
Füttyös-part
Aug. 21.
Nemzeti Ünnep, Szt. István mellszobor avatás Kenyérszentelés, Utcabál
Községi Önkorm. Egyházközség, Andrástermál Kft.
Szt. István park, Róm.Kat..templ.
Szept. 10.
Aba-Novák – Chiovini évforduló és Liszt évforduló - hangverseny Magyar Dantisztikai Társaság kihelyezett nyílt ülése
Jász-Szó A. – Községi Önkorm.
Ró,.kat.templ.
Magyar Dantisztikai T.
Művelődési ház
Szep. (?)
Szüreti nap
Községi Önkorm.
Okt. 7.
Idősek Világnapja – Kulturális műsor
Jszt.andrás TGyKMIP Alapítvány és Könyvtár
Műv. h.
Okt.23.
Nemzeti Ünnep
Kunráth S. Pávakör.
Szt. park
Okt.26.
Galagonya Bábszínház
Könyvtár
Műv. h.
Dec.
Karácsonyi falu
Klubok, Könyvtár
Szt. park
Dec.20.
Mindenki Karácsonya
Iskolák
Műv. h.
Dec.31.
Szilveszteri Bál
Tűzoltók
Műv. h.
István
István
A változás jogát J.K. Önkormányzatafenntartja
Egyszer volt, hol nem volt – talán igaz is volt A szomszéd községben az asszony beteg volt. A férje már nyugtalankodott. Azt mondta neki a felesége, „Ereggy át a szomszédasszonyhoz és kérd meg, hogy segítsen rajtad! Ne’, adok 100 forintot.” A férj megfigyelte mikor van rá lehetőség és el is ment. Jó kedvvel jött vissza. Mondta is az asszonyának, hogy jól sikerült minden. - „A 100 Ft. megvan-e?” – kérdezte a feleség. - „Az nincs.” – felelte az ember.
- „Hogy a fene egye meg azt az istentelen alakot!...” – és még mondott nagyobbakat is. A férj csodálkozott, meg is kérdezte, miért szidja a felesége a szomszédasszonyt, hiszen ő mondta, hogy menjen el hozzá. Az asszony csak annyit mondott, hogy „ én az ő férjétől sose fogadtam el a pénzt”… A férj meglepődve csak annyit szólt:”No még ilyet! erre nem is gondoltam sose”… A régi szomszédunk sokszor emlegette ezt a történetet, mondván, az asszonynak addig nem lehet hinni, amíg az Faragó Géza aludt tejet elbírja harapni.
24
Jász Szó
Közérdekű telefonszámok:
EM LÉKEZÉS
Emlékezés
Segélyhívó 112 Mentők 104 Rendőrség 107 Jászapáti Rendőrörs 06/57/441 009 Polgárőr Egyesület 06/30/349 85 93 06/30/366 86 04 06/20/321 10 08 06/20/321 03 16 06/20/321 01 52 Tűzoltók 105 Helyi Tűzoltó Egyesület
06/30/835 71 95 Polgármesteri Hivatal 06/57/446 006 Andrástermál Kft. 06/57/446 025 Jászközmű Kft. (Csatorna elzáródás) 06/57/540 085
Egészségügyi szolgáltatók: Háziorvosok:
•
•
Dr. Boros Csaba, 57/446-044, 30/268-1426 Dr. Kolláth Bálint, 57/546-460
Fogszakorvos:
•
dr. Lefter Piroska, 57/446-683
Lengyel Jánosné Kelemen Józsefné (Kozma Magdolna) halálának 1. évfordulóján „Nem múlnak ők el , kik szívünkben élnek. Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.” Szerető Családja
EMLÉKEZÉS
• •
Csontváry Gyógyszertár, Jászszentandrás 57/546-150 István Király Gyógyszertár, (Jászapáti ) 57/441-036 Megváltó Gyógyszertár, (Jászapáti ) 57/441-216
Léhi Erzsébet, Jászszentandrás 57/446-933 Orvosi ügyelet Jászapáti: • Jászapáti Kossuth L. út 10., 57/443-421 Egységes európai segélyhívószám: 112
Nagyon hiányzol nekünk
HALOTTAINK
Védőnő:
•
„Megállt a szív, mely élni vágyott, pihen az áldott kéz, mely dolgozni imádott. Nélküled szomorú és üres a házunk, nem hisszük el, hogy téged már hiába várunk.” Manyika és Józsi
Patika:
•
szül.: Borbás Margit
halálának 2. évfordulóján
Fájó szívvel emlékezünk JEZSOVICZKI LAJOSNÉ szül:Faragó Anna halálának 2. évfordulója alkalmából Örökké gyászoló családja
Ecce Homo Gondolkodom, tehát vagyok. Valóban vagyok? Az ismert világegyetemhez képest, mi emberek, ugyebár.... Ha a világegyetemet egymilliárd kilométer átmérőjű gömbhöz hasonlítanám, amely töltve van a legfinomabbra őrölt liszttel, akkor egy ezer méteresre nagyított liszt-porszem mellett, az embert nem lehet akkorára ábrázolni, hogy egy elektormikroszkóppal meg lehessen látni. Akkor hol vagyunk mi emberek, a „természet koronái”? Mert lássuk csak: Egy harminc emeletes épület mellett álló ember, egy alig látható fekete pont. Egy nagyvárost ábrázoló légi felvételen már nem is látszik. Ez a város, egy földgömböt ábrázoló képen, tűszúrásnyi fekete pont. Hol van az ember? A napot ábrázoló lapon a Föld is, csak, egy alig látható, apró pontocska. Itt, arányosan embert ábrázolni? Nevetnünk kell… Ez az óriási Nap, a Tejút rendszer lapnyi képén olyan apró pontocska, hogy szabad szemmel nem is látható. De akkor hol az ember? Hol vagyok én? A Tejút, a több milliárd galaxist ábrázoló, Magyarországnyi térképen, évek alatt sem található meg, olyan kicsi pontocska. Segítség!!! Hiszen mi sehol nem vagyunk!!! Nos, ecce homo… Az arany,, a gyémánt, a vas, a rubin diplomájával... (László Ferenc)
Ballagó Ignácné Tóth Mária 89 éves Gyurcsik Béláné Guba Erzsébet 53 éves Bódis István (Jászapáti) 90 éves Kaszab László (Jászapáti) 90 éves Nagy Sándor 86 éves Molnár István 87 éves Urbán Lajos (Jászapáti) 81 éves Juhász Sándorné Gyurkó Erzsébet 74 éves Kis Jánosné Kovács Margit 85 éves André László (Jászberény) 58 éves JÁSZ-SZÓ FALUÚJSÁG
Kiadja: Jász-Szó Alapítvány Felelős szerkesztő: Dávid Sándor ٭ Nyomdai munkát végzi: ARTANDER Ker. és Szolg. Kft. Jászberény